Tékozló Homár

A hitelkiváltás borzalma

2008.01.24. 13:37 | jackyll | komment
A tavalyi év egyértelműen a hitelkiváltások éve volt - tegnap pl Izomagyúnál is futott egy sztori - a helyzet pedig azóta is fokozódik:
Hitelkiváltás történt, ill. történik, mert ugye még nem értünk a végére. November 14-én megkaptam az igazolást, fizettem érte, hogy ennyi és ennyi, (majdnem két millió) a hiteltartozásunk. Ezt leadtam az általunk válaszott bankba, ahol ugye e nélkül nem tudják intézni a hivatalos dolgokat. Ez utóbbi bank a K&H, akikkel a mai napig semmi probléma nem volt. A decemberi ünnepek, és egyéb bürokratikus dolgok miatt a pénzt január 4-én utalták át az OTP részére. Természetesen nem érkezett meg, többször be kellett telefonálni, mire január 10-én meglett. Az OTP természetesen bebiztosította magát, és decemberben is, valamint most január 1-én is levonta a hiteltörlesztést. Még meg is értem, bebiztosította magát, nem jótékonysági intézmény ugyebár! A K&H bankban azt mondták, nincs ezzel semmi gond, amint megérkezik az ő utalásuk, túlfizetésként a két hiteltörlesztés összege megjelenik a számlámon. És itt a bibi.

A mai napon telefonáltam, immár Pestre, mert itt ugye nem tudnak mit mondani, miért is tudnának?, de nem lettem okosabb. Azt mondják, hogy kb. 26 ezer forint körüli összeg a túlfizetés, pontosan nem tudja megmondani. És azt se, mikor adják vissza, mert nincs bent a kolléganő, stb. Könyörgöm, miért ülnek ott? Miért veszik fel a telefont, ha úgyse tudnak mit mondani? Ja, és hol van 18 ezer forintom? Mert erre nincs válasz, csak annyi, hogy:" Hát az kellett még"! Mégis mire, hova???  Magyarázat nincs, mi bérből és fizetésből élünk, nem keresünk 100 ezreket, mellesleg két kiskorút kell eltartanunk, és ebben a hónapban 3 törleszőrészlet kicsit sok a családi kasszának!

És még egy kis adalék a dologhoz, csak hogy ne legyen egyszerű. OTP Direkt havidíj fizetve, kb két éve. A számla mínuszba vitele letiltva, hitel rendesen fizetve. És az OTP miért is viszi le mínuszba a számlámat, és vonja le elsején a hitelösszeget ha ez le van tiltva? Értesítés persze NINCS? Ezért fizetek! mármint, hogy legyen! Szóval, 8-án jön a GYED, és csak azt látom, hogy hitel levonva, értesítés meg semmi! Másnap jött róla az értesítés, azaz 9-én, pedig elsején levonták. Hogy van ez, nekik MINDENT lehet? Én meg nyeljem le, hogy megrövidítenek 18 ezer forintal? Hát nem fogom!
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vrungel kapitány 2008.01.24. 13:40:42

elsőőőőőőőőőőőő

HZCs 2008.01.24. 13:43:30

na ki vele hol van a lovas az elmaradhatatlna beszólásával? :S

Vrungel kapitány 2008.01.24. 13:43:31

egyébként meg baccpacskert a bankok arcába, vagy esetleg fenyítést Tata kolbászával...

Pepin bácsi 2008.01.24. 13:43:42

akkó 5
remélem nem jön közbe a lókupec

civistroll 2008.01.24. 13:45:07

Ezek ilyenek, nyeld le, mert csak magadat rombolod, ha utánna mész a lovénak.
A végén még rádvernek egy húszast, mert az nekik jár, majd jön iustitia...

nikii 2008.01.24. 13:48:28

Föl nem foghatom, miért választja valaki a szopatós bankot?
www.vicc.hu/index.php?tz=9300,9302+5

gelsystem 2008.01.24. 13:49:32

ha jól veszem ki, akkor a gyed-es összeget levonták hiteltörlesztésre???
ez szabálytalan, törvénybe ütközik!!!!!
...gyerektartás, gyed, gyes, gyermekágyi segély, családipótlék,....és mindenemű jogcímen érkezett összeg nem vonható inkasszó alá, nem vonható le hiteltörlesztésre hitelintézet részéről.......!!!!!!
valamelyik teveügyvedje műsorban a laci is foglalkozott vele..........

civistroll 2008.01.24. 13:53:40

Gel! A Tv-det is elvinnék, szerinted meghataja ezeket?

lókupec 2008.01.24. 13:55:41

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

Pepin bácsi 2008.01.24. 13:57:06

De miért az OTP, könyörgöm, miért ?
Van kb. 70 kib....tt bank ebben a kis országban !

civistroll 2008.01.24. 13:57:51

Akkor még itt se voltak!
Tudom jegyzőkönyv.
Nemeunodemége?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.24. 13:58:21

eleve ugye, hogy otp... ez már az eleve elrendelés (szar lesz) kategóriájába tartozik. Az viszont szabad akarat kérdése, hogy ki melyik bankot választja. Mondjuk minden bank szemét, kis túlzással, de az otp-nek még híre is van... Nem értem, ki az, aki még náluk vezetteti a számláját...

Pepin bácsi 2008.01.24. 13:59:48

Nelson: lassan kihal az a korosztály

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.01.24. 14:01:33

OTP már csak ilyen. Amig nincs normális banktörvény csak ez a gyenge PSZAF nevű levelezőrendszer addig nem is lesz változás

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.24. 14:03:41

Úgy láccik, még mindig nem volt elég lehúzós sztori, hogy mindenki elhúzzon ettöl a lenyulóbanktól. Olvastam valahol, hogy már 750 huf náluk egy kp felvét. Vicc.

trolipotlo 2008.01.24. 14:20:31

Hát, én nyitok egy EURO-számlát a Deutsche Kreditbanknál, ahol a számlanyitás az interneten történik, ingyenes a számlavezetés, az utalás, az internetbank, a számlakivonat, a pénzfelvétel az egész világon VISA kártyával visás automatából, amit szintén ingyen kapok (kártyát, automatát nem hiszem :) ).

Aki nem hiszi, járjon utána:
www.dkb.de/privat/privat/dkb_cash.php

Még azt fogom megkérdezni, hogy forint-számlát nyithatok-e, mert akkor arra fogom utaltatni a magyar pénzeket is, háhá.

izomagyú 2008.01.24. 14:25:59

van még elég elborzasztó történet a zotépéről, mert naponta csinálják a maguk lejáratására
én meg hozom őket doszt, mert megérdemlik

schokobanane (törölt) 2008.01.24. 14:26:15

Minek kell k&h-hitelt otp-n keresztül törleszteni? Ha k&h-nál vesszük fel a hitelt, ottan kell számlát nyitni, aszt onnan menjen a törlesztés. Alapdolog. Akkor, ha gond van, lehet egyedül a k&h-nál ajtót tép... zörgetni; különben csak az ügyfél szív az egyik bankba' a másik miatt. Ez így olyan, mintha János bácsitól hatvan köbméter homokot rendelnék, de a részeges Miska bácsit bíznám meg, hogy szállítsa le, aztán magyarázkodhatnék János bácsinak, hogy hát nem érkezett meg. János bácsit biztos nagyon érdekelni fogja.

Pepin bácsi 2008.01.24. 14:33:19

schoko: ne akarj te a K&H-ban ajtót tépkedni, most nem a K&H a hunyó !

joa 2008.01.24. 14:33:55

Persze ha leugatok akárkit is hogy ne vegyen fel hitelt, akkor én vagyok a rossz.

R3 2008.01.24. 14:41:32

Na most nem vagyok reklámbérenc, de meg kell mondjam én is szoptam az OTP-vel meg azután a K&H-val... Hétfőn úgy döntöttem nyitok egy számlát a Raiffeisenben, és azóta is érnek a sorozatos pozitív csalódások. Pl a bankfiókokban fotelekben lehet várni, és zene megy közben, az ügyfélkiszolgálók nem flegmák, a pénztárak úgy vannak elhelyezve, hogy senki nem látja mennyi pénzt veszel ki vagy raksz be. 3 napja igényeltem, és már a kezemben fogom a dombornyomott kártyámat, a többi bank éves kártyadíjának töredékéért. Ja, és számomra az egyik legfontosabb, a netbank használható, és GYORS. Amit pl az otp-nél műveltek, az botrányos.
Nemtom másnak is ilyen pozitívak-e a tapasztalatai (hosszabb távon), de részemről nagy-nagy riszpekt nekik.

schokobanane (törölt) 2008.01.24. 14:42:21

Pepin bácsi, aztat én is látom. Csak ha ott akadna gond, azért mondtam.

Oriza Triznyák 2008.01.24. 14:43:07

hát az otp elég gáz! mint mindenki, én is szívtam velük eleget. DE! megtanultam a leckét, nem megyek oda többet!!! ez a tanácsom mindenkinek, és ez erre a sztorira is igaz, menj onan minél hamarabb, pénzt meg nem látsz viszont tőlük. sajna.

Ez tipikus esete annak, amikor összekevered a teniszpályát a pénisz tájával...

Pepin bácsi 2008.01.24. 14:46:09

schoko: akkó jó van akkó :) Értem a gondolatmenetet. Ha az aerovivánál van gond ott tépünk ajtót, ha az otp-nél akkor meg ott.
Ezt jól kifundáltad !

civistroll 2008.01.24. 14:46:50

Ja,hitel rafitól, cash a cibnél, bizti a generalinál.
Eddig sikeres...

nagbri 2008.01.24. 14:51:05

A lényeg: pont azért van ez az egész cirkusz, mert otthagyjuk az OTP-t. Tehát eljövünk!!!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.01.24. 14:52:52

OTP. Mit is mondhatnék? Amúgy tessék már megszokni, hogy TE VAGY A BANKOKÉRT és nem fordítva.

Édesapa 2008.01.24. 14:55:35

SzvSZ:
PSZÁF GVH FPEP és az összes többit felkeresni. Mostanában szeretik büntetgetni az ópétét....
Más kérdés, hogy lesz@rják mert:
a) nem fizeti be a büntetést
b) ha igen azt azért mert 2M nem kottyan meg Csányiéknak...
c) mert Mo-n vagyunk

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.01.24. 15:16:08

Az utolsó sorokból kiindulva szerintem elment valamelyik OTP-be kiverni belőlük a bélsarat.

euAgWzgmmtq7K 2008.01.24. 15:19:15

lehet amúgy sikeres ember akinek hiteltartozása van?

Napalm53 2008.01.24. 15:23:40

Remélem is, hogy bement az ügyfél és rájuk borította az asztalt. Kérdés, hogy ezzel mennyit segített vagy inkább ártott az ügymenetnek, mert ebben az országban, azért dolgozik a paraszt, hogy a szolgáltatók jól éljenek. Azért a falhoz állítás sem old meg semmit. Ezeket a pénzbuzeráns intézményeket mint az OTP, emberkéket mint Update Norbi, el kéne hajtani mint a magzatvizet, valahova a Gáza övezetbe, Antarktiszra, vagy a Holdra, csináljanak ott pénzt a haverjaikkal. Lóvét kisajátítani, és szervezni belőle zsidó bankárok, cigány műsorvezetők, és román késes szarháziaktól mentes Magyarországot.

optipista 2008.01.24. 15:26:52

Ismeritek azt a viccet, hogy nyuszikát átcseszi a farkas, aki éppen bankot nyitott. Erre elmegy a PSZÁF-hoz panaszkodni, ahol persze rókakoma üldögél. Ja, hogy ilyen hülye vagy, hogy így át lehet téged cseszni? Akkor szólok a medvének, aki egy másik bankban üldögél, hogy ő is nyudogtan próbálkozhat nálad...

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2008.01.24. 15:52:31

Részvét. Nem engedném az automatikus torlesztes levonast, plane a legelejen... Amugy errefele en az INGdirect nel vettem fel vagy 20 misit 5 perc alatt..

Nem hiszem hogy nagy gond van Magyarorszagon mert nem panaszkodnak sokan az oldalamon :)
de szivesen varok otletet a fejlesztesre..

www.ertekelem.hu/dolphinfree/polls.php

jesszumpepi (törölt) 2008.01.24. 15:55:17

Azt hallottam,hogy a CIB bankkártyáival gyakran problémás a vásárlás.Igaz ez?

Szumi 2008.01.24. 16:26:30

Te, Lókupec, olyan qrva humoros vagy az örökös roménozós, lovazós, szakállad vicceddel, hogy akár fel is hagyhatnál vele.........

nilsh 2008.01.24. 16:28:02

Örülj neki hogy nem raktak fel a BAR listára. Nekem 2 évembe került mire megnyertem a pert ellenük...

elwood 2008.01.24. 16:33:52

"Azt hallottam,hogy a CIB bankkártyáival gyakran problémás a vásárlás.Igaz ez?"

Nálam nem. 4-5 évig volt CIB-es VISA(? már nem is emlékszem), nem volt vele gondom. Csak azért váltottam Citibankos Shell-re hogy támogassam a bankok közötti versenyt. :-) Eddig az is rendben van.

(Meg a Shellnél nem zárnak be ha odamegyek tankolni :-) )

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.24. 16:40:12

jesszumpepi 2008.01.24. 15:55:17 :

nekem a CIB-es Mastercarddal semmi problémam nem volt eddig.

BiG_ 2008.01.24. 16:56:19

Amint élesedik a jogvédelmi biztosításom, felmondom a zótépés számlámat, aztán megküzdök velük, ha szívóznak! Letépem az ajtót, naná!

Üdv!

BiG_ 2008.01.24. 16:58:54

Net_Elek 2008.01.24. 14:37:38

Aztán ingyen-e van?
Mert állítólag az örsi Árkádban ingyen van a vécé!

Üdv!

Kisangyal 2008.01.24. 18:16:49

A hozzánk legközelebb esö K&H ba 3 napi hidegélelemmel lehet csak bevonulni a legegyszerübb dolog miatt is. Volt már rá példa, hogy kiengedtem angyali hangomat...

B.B. / Bifidusz Effendi és Alelnök 2008.01.24. 18:26:32

Namármost.
Nem vagyok sem rablókapitalista, sem bankárkormánypárti, sem zsidóbérenc, de valahogy nem értem az ilyen bankos sztorikat.
Engem még soha egyik bankban nem vertek át.Hitelfelvételnél, visszafizetésnél soha egyetlen forinttal nem követeltek tőlem többet, mint amit előzetesen alá nem írtam volna, igaz mindíg elolvastam figyelmesen az apró betűket is, mielőtt bármit aláírtam. Ha valami nem volt világos, kérdeztem.
Az is igaz, hogy sosem akartam ingyen hitelt, meg 0 százalékos téháemet.
Ja , és igaz, hogy OTP az sosem volt az általam választott bankok között.

Kisangyal 2008.01.24. 18:32:43

Akkor Te sikeres ember vagy! e? :)

Behajtó 2008.01.24. 18:58:39

Hát lehet hogy a 18000 Ft-ra keresztet vethetsz, mert csak azt írod, hogy a kimutatásért fizettél, hogy mennyi a hátralévő hitel amit ki kellene váltani. Szerintem simán előtörlesztési díjként (vagy szerződés módosítási díj, vagy valami hasonló, minden bank máshogy hívja) vonták azt is le. Ez az otp-nél hiteltípustól függően 15-40000 Ft.

Behajtó 2008.01.24. 19:02:46

"...gyerektartás, gyed, gyes, gyermekágyi segély, családipótlék,....és mindenemű jogcímen érkezett összeg nem vonható inkasszó alá, nem vonható le hiteltörlesztésre hitelintézet részéről.......!!!!!!"

Sajnos ezt a bankok úgy kerülik meg, hogy az Üzletszabályzatba beleírják, hogy ha a bank felé bármilyen tartozásod van, akkor bármelyik náluk vezetett számládat a tartozás erejéig megterhelhetik. Így erre hivatkozva megterhelik a folyószámlát és nem kötelesek nézni, hogy az azon lévő összeg GYES-ből, munkabérből, vagy a milliomos amerikai nagybácsitól származik-e. Na ez tényleg gusztustalan. De annyira gusztustalan, hogy más bankok is előszeretettel alkalmazzák (erstéről biztosan tudom, és ha jól emlékszem a cib-nél is csinálják)

pozitiv életérzés 2008.01.24. 19:52:33

A számlazárás egy adott napra szól, azon a napon a kiváltandó hitelszámlára kell érkezni a pénznek, különben nem szünik meg. (Ez bármelyik két bank között igy van.) A kiváló KH miért utalt későn? Azért is az OTP hibás?

tankari 2008.01.24. 20:10:47

OTP-ről rosszat vagy semmit...
Gyűjtögetem az erőt az egészségpénztáros kálváriánk megírásához.

Kisangyal 2008.01.24. 20:30:41

Nöi megérzésem azt sugja, az megSirás lesz :)

mindegggy 2008.01.24. 21:30:08

Lókupecnek lóbré a sejhajába!

Hitelkiváltó számla???
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!

Különben a zsidóké lesz mindened!

Egyébként ezek a sorstalan genetikai hulladékok miért nem vettek maguknak a hollókamu kárpótlásából egy bolygót????
Elhúzhatnának oda!

neet 2008.01.24. 22:19:45

bennem van a hiba, h lókupec összes egyforma hsz-ét végigolvasom? lol

én otp-s és az erste után ez maga a mennyország. na az nem volt a piskóta, amit ott míveltek.. boá.
és otps netes oldal nekem nem okoz gondot, nem vagyok otépés és %ot sem kapok, és igaz, h hitelt se akartam még felvenni tőlük, de semmi bajom velük. Az tény, h sokat vonnak és mindenért. De minden sarkon állnak már.. ez is szempont.
neet

nagbri 2008.01.24. 22:57:40

mindegggy: Hitelkiváltó számla???
Az nem lehet, hogy az ember egyszerűen csak meg akar szabadulni attól, aki nem jön be neki? Ez nem plusz hitel, hanem bankváltás. Meg esetleg a szülők házát tehermentesíteni a sajátjára?
Hmmm... talán ezen is el lehetne gondolkozni!

2008.01.25. 00:41:05

Új reklámszlogen születik, figyejjjé!:)

UNICREDIT BANK...Se baccpapucs, se letépett ajtó, és még csak nem is ősi román...

2008.01.25. 00:44:51

Lemaradt :(((

UNICREDIT...A sikeres emberek bankja

UNICREDIT...Faszkorbács nélkül

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.01.25. 00:49:03

Minek ennyi hitelt felvenni...
Mondom én a diákhitelemmel :-) De azt tudom is fizetni.
Másik hitelem akkor lesz ha ezt már visszanyomtam, lakásra pl. Azt máshogy nem lehet :-(

Másik. OTP-nél vagyok 1000 éve. Semmi bajom velük. Ha bemegyek, várni kell. De nem megyek be. Bankkártyával veszek fel pénzt. Vagy azzal fizetek. Egyszerűen nincs dolgom velük.

Volt K&H-s számlám is, de az rohadt idegesítő volt, hogy ha onnan kellett lóvé, akkor még többet kellett várni, és ha véletlenül nem jutott eszembe hogy éppen mind a 3 nevem odaírtam-e annak idején a szerződésre vagy nem, akkor 1 órát rohangált az ügyintéző, mire kiderítette hogy ki vagyok. (Ott nem volt bankkártya, nem használtam gyakran a számlát.)
Eredmény : pézt áttoltam anyám K&H-s számlájára. Ő könnyen van, haverja az otthoni bankban mindenki, persze hogy jól mennek a bankügyei :-D

Kifordított kacagány 2008.01.25. 08:50:19

sikeres ember mihamarabb megszabadul a hiteleitől és többé a környékére sem megy ezeknek a rablóbandáknak.

Kotit 2008.01.25. 09:02:09

Van olyan eset is, amikor nem te választasz: a munkáltatóm adott kamatmentes hitelt lakásvásárláshoz, véletlen-e, hogy OTP-n keresztül?

File 2008.01.25. 10:10:08

Tankari, haljuk, haljuk!
Nekem soha nem akadt dolgom az OTP-vel, de amiket hallok róluk, a más kárán tanulva soha nem is fog.

emzéperiksz 2008.01.25. 15:16:03

Kotit, nem mindegy, hol adta, ha kamatmentes? Ha ennyire válogatós vagy, add nekem, adok helyette neked magas kamatút másik banknál :)

Ariadne12 2008.01.25. 15:59:44

Azért lehet, hogy kicsit árnyalni lehetmég a dolgot. Az, hogy letiltod a mínuszba menést, csak annyit jelent, hogy te magad nem viheted mínuszba a számlát. Ettől még ők megterhelhetik (pl. folyószámla havidíjjal, OTP Direkt havidíjjal, stb.) a számlát, hiszen azt vállaltad, hogy fizeted a szerződés aláírásával, ilyenkor jön tudtommal az ún. kényszerhitel, ott is van mindig a folyószámlák kondíciós feltételeiben, mennyi a kamata.
Az egy dolog, hogy a rendszerük hmmm kiforratlansága meg a szokásos bénázásuk miatt olyat is levontak, amit már nem kellett volna, de itt a jogosulatlan levonás a gond, nem az, hogy egyáltalán hogy mertek levonni...

Másrészt meg bankkal személyesen kell értekezni, OTPvel meg pláne, mert ott jobb eséllyel kérheted az adott hölgy/úr főnökét, de azonnal. ;)

Egyébként meg kicsit is körülnézve a banki ajánlatok között, nem tudom elképzelni, mi vihet valakit arra, hogy a mai világban OTPs számlája, meg pláne hitele legyen.

emzéperiksz 2008.01.25. 16:48:41

crazymókus,

Nem értem, milyen jogosulatlan levonásról beszélsz.

Ügyfél bemegy, aszongya nov. 14-én az OTP-ben, hogy egyösszegben kifizeti a hitelt. OTP azt mondja, jó, ennyi és ennyi lesz.
Ügyfél meg nem, fizte. December 1-ig nem fizeti ki egyösszegben, január 1-ig sem fizeti ki egyösszegben. OTP mit csinál? Vonja a törlesztőt, ahogy eddig. Mit ezzel a gond? Mi ebben a jogosulatlan? Plusz a végén vonja persze a végtörlesztési díjat is a kondilista meg a szerződés szerint, de ebben sincs semmi jogosulatlan. Más bank is ugyanígy megcsinálja.

Engem ennél jobban zavarna, hogy a drága jó K&H mi a túrót ücsörög a papírokon szűk 2 hónapig? Végül is ő jár jól, ő kapja az ügyfelet, neki tesznek szívességet, hát intézze már a dolgokat!

Ohmygod 2008.01.25. 17:53:15

Ahányszor az Otp-be megyek, a az ügyintéző vagy pultos vagy miféle állandóan mondja, hogy kérjem az sms szolgáltatást, mert az milyen jó. Én meg nem fogok kérni, mert havi 2 sms-ért nem fizetek.
Az az idegesítő, hogy mindig ezzel zaklatnak, már úgy megyek oda a pulthoz, hogy előre kijelentem, nem kérek sms szolgáltatást, ilyenkor meg csak néznek, hogy mi van?? Marhára idegesítő tud lenni.

emzéperiksz 2008.01.26. 09:19:45

pénzt január 4-én utalták át az OTP részére. Természetesen nem érkezett meg, többször be kellett telefonálni, mire január 10-én meglett.


Január 4 péntek. Nyugodj meg te, hülye picsa, a K&H-ba se fognak megjönni a pénzeid banki szünnapokon.

nagbri 2008.01.26. 14:27:22

emzéperiksz: Kedves ember lehetsz! De azt még a "hülye picsa" is tudja, hogy munkaszüneti napokon, hétvégén, ünnepnap, stb, nincs banki utalás. De te meg mielőtt ilyeneket írsz, utánanézhetnél, hogy bankok közötti átutalás 1 nap. Namármost ez azt jelenti hétfő! Ehelyett csütörtökön lett meg a pénz!

emzéperiksz 2008.01.26. 19:22:24

Tudom, milyen a bankok közötti utalás. Du. 4-ig másnapra megy át a klíringen, utána harmadnapra.

Szóval hétfő, ha pénteken idejében átküldték. Ha du. 4 után küldték, akkor lehet, hogy csak kedden ér oda, és még könyvelni is kell. Szerintem nem sim afolyószámlára ment.

Amúgy valóban nem vagyok kedves az ilyen csúsztatós hüpikkel, mint aki ezt írta. Elolvasom, és egyre inkább úgy látom, olyan dolgok miatt háborog, ami miatt semmi oka.
Ha nem fizette vissza a tartozását novemberben, akkor pl. mire föl panaszkodik, hogy vonja a bank decemberben meg januárban a törlesztőt?

Az adósságát a K&H rendezte, de nem azt az egyenleget, ami novemberben volt, hanem azt, ami januárban. Az időközben befizetett kéthavi törlesztőben pedig nem csak tőkét fizetett a nőci, hanem kamatot és kez. ktg-et is. Azt pedig már nem kapja vissza, csak a kéthavi tőkerész jár vissza, nem kéthavi törlesztő. Ez nem az OTP hibája, hanem az adósságrendezőn szűk 2 hónapig ülő K&H-é.

Erről ennyit.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.27. 01:29:04

Nem 'tom biztos igaza van mz/x-nek, elég hihetően hangzik, de sztem az sem sikeres aki hitelt vesz fel.. pláne az otpnél.. pláne ha ki is váltja.. Szóval csak remélni tudom, hogy hamar egyenesbe jöttök, a hitel nem jó !

Volt egy uzsorakamatokról szóló Házon kívül c. műsor. Na abban volt, hogy háá milyen szemetek az 50-100% THM-es uzsorások, meg hogy nem lehet kikerülni belőle sohasem. Hát a 40-46% se valami túl jó, csak azt bankok csinálják...

Egyszer úri passiómban vettem fel egy kisebb összeget hitelkártyáról. Következő hónapban rinyálás miatt inkább visszacsengettem volna, de nem lehetett! Kénytelen voltam fizetni egy évig a kamatokat (kb. 15%-al többet, mintha köv. hónapban kifizettem volna) Szóval ez egy nem jó dolog.

emzéperiksz 2008.01.27. 10:27:04

sambalabammbumbumm -

ez a hk-s sztori elég fura, amit itt ecsetelsz. Hogy hogy nem engedték, hogy visszafizesd a tartozást? Melyik bank volt ez, és mire föl nem engedte?
Ilyen kitétel szvsz nem lehet egyetlen bank hk-s üzletszabályzatában sem, hogy nem lehet törleszteni. Sőt, aki a havi zárás után 2 héten belül fizet, még kamatmentességet is kap. Igaz, ez kp-felvételre nem áll.

tankari 2008.01.27. 15:33:40

Na ígértem, hogy megírom az egészségpénztáros sztorinkat. Az egészségpénztárba nekünk befizetni nekünk csak az adókedvezményért érdemes, de mi idén nagyon megszívtuk az OTP-vel. December végén megjött a párom fizuja, amit rögtön rá is tettünk az OTP-s EP számlánkra. Mivel nem kártyával vásárolunk, a számlák a gyógyszerekről, vizsgálatokról stb. már rég le voltak adva, a pénztár is befogadta, tehát csak a pénzre vártak. Elvileg egy héten belül vissza kellett volna kapnunk a pénzt. De ők valamit elkeféltek, az ügyintéző félreírt valamit, így még most sem jutottunk a pénzünkhöz. Január közepén reklamáltunk, mondták türelem, sokan fizettek ilyenkor és még rakosgatják a pénzeket. Rá egy hétre e-mail, amire egy hét múlva válaszoltak, hogy pontosabb adatokat adjunk meg. (Név, cím stb. plusz különféle számok, már kettőből is tudtak volna azonosítani, ha akarnak, de mi mindent megadtunk.) Szóval, húzták az időt. Egy hete mentünk be személyesen, tajtékozva, hogy mégis hogy gondolják. Érdekes módon, rögtön megtalálták ugyanazon adatok alapján. Közölték, hogy a csekkre nem írtuk rá, hogy mi az EP számunk, azért nem tudták utalni. Mi is közöltük, hogy itt megvárjuk, amíg megkeresik a csekk másik felét, mert ráírtuk. Na erre nem szóltak. Mondták, hogy utalják. Két nap múlva telefon, még mindig nem utalták, valahol osztályok között bolyong a pénzünk. De most már ráírták, hogy VIP, mert már ordítottunk. (Eszerint hamarabb fogják majd utalni, mint kiemelt ügyfélnek.) A legszebb az egészben, hogy a végén azt mondták, hogy ha OTP-s számlánk lenne, már másnap rajta lett volna a pénz (mármint decemberben, a befizetés másnapján). NA EZÉRT NINCS OTP-S SZÁMLÁNK!!!!!
Ja, és vacsora sincs, mert pénzt még mindig nincs.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.27. 22:55:57

MZ/X:
Nem a bank, én bactam el, mert a hitelkártyához van amolyan hitel opció, hogy a hitelkártya tartozást átkovertálják valami mássá.
Konkrétan: 150eHUF-ért vettem szgépet és havonta olyan 15e volt egy éven át a kamat. Azaz egy év alatt 30e kamatot fizettem ki ami olyan 20% THM ez sokkal jobb, mint a hitelkártyáknál szokásos 30 körüli, ezért ebbe beleugrottam. Viszont: ellentétben a hkártyával, nem tehettem azt, amit mondjuk a kártyával igen, hogy amikor nagyobb összeghez jutsz, nagyobb törlesztőrészletet fizetsz. Pedig én egy váratlan jutalom miatt megtehettem volna, hogy a vásárlás után kifizetem az egészet, egyben. 'Szal buktam 30e-t (a fene se gondolta volna, hogy pont kapok jutalmat.. nem szoktam én olyant)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.01.27. 23:00:09

tankari 2008.01.27. 15:33:40

Én a Dimenzió egészségpénztáron gondolkodtam. Hogy majd lesz gyógyszer, meg rekreáció, meg pelenka stb. de már akkor bonyolultabb volt mint egy 200as mátrix determinánsának kiszámítása papíron :)
Most meg különösen, hogy a jó oldalát megnyirbálták.

emzéperiksz 2008.01.28. 08:49:50

Értem, ilyen asszem, a Citinek van. Szerintem egy jó drága személyi hitel kártyadíjjal megspékelve.

Ep: én az OTP-nél vagyok, abban az a jó, hogy mindenhol, ahol szerződik, kedvezményt kér. Főleg kontaktlencsét, hozzá való folyadékokat, szemüveget veszünk rá, ezekre elég sokat kell sajnos költeni. De volt már, hogy a 80 ezer forintos szemüveg csak 60 ezerbe került az ep miatt, mert adtak egy csomó kedvezményt.

tankari 2008.01.28. 18:02:54

emzéperiksz 2008.01.28. 08:49:50

Ja igen, vannak kedvezmények, de csak ha az OTP-s egészségpénztári kártyával vásárolsz. Annyi pénz azon meg sosincs,(mivel havonta csak 2000,- Ft kerül rá) amibe pl. a gyerekek szemüvege kerül (háromhavonta cseréljük). Tényleg az adókedvezmény a jó (év végén befizetünk egy nagyobb összeget, ami szinte azonnal jön is vissza). Igaz, hogy ezt is erre az EP számlára utalják már, de nem gond a gyerekek mellett a számlákat összegyűjteni.

Ja, és pénz még ma se jött.

emzéperiksz 2008.01.28. 20:04:25

tankari, ezt rosszul tudod, a kedvezmény akkor is jár, ha kártya nélkül, számlára vásárolsz. Ahol a kontanktlencsét veszem, mindig megadják, amikor ep-re kérem a számlát, pedig az is utólag beadós számla. Az ep-tagsági számot viszont rá kell íratni, ez így igaz, nem elég a sima számla. Olyat kell vinni, ami OTP ep-re van kitöltve és benne van a kedvezmény is.
Meg az is fontos, hogy csak szerződött helyről vigyél szlát. Ha beviszed egy olyan gyógyszertárból, amelyik nem szerződött az OTP-vel, nem fogják elfogadni.

tankari 2008.01.28. 20:15:00

Ahol mi voltunk, ott csak kártyával lehetett a kedvezményt igénybe venni. Valami optikus volt, de már nem tudom melyik.

emzéperiksz 2008.01.28. 20:45:00

Az valamit sumákolt akkor, panaszold be az ep-nek. Ilyen nincs, hogy kártyával adja, szla-val meg elsumákolja a kedvezményt.

tankari 2008.01.29. 08:49:12

Végre megjött a pénz, megyek bevásárolni.
süti beállítások módosítása