Tékozló Homár

Torkonakadt Csütörtök - Hobbipincérek a Centrálban

2008.02.10. 19:03 | jackyll | komment
András kivételesen nem a TCS-specifikus hiányosságokon akadt ki a Centrálban, hanem azon a széles körben elterjedt tünetegyüttes (közöny), amikor a pincéreknek fogalmuk sincs, mi van a menüben, mi volt a rendelés, illetve hogy az előételt csak akkor hozzák ki főétellel együtt, ha a vendég azt külön kéri. Kedvencünk mégis az, amikor leteszik az asztalra a számlát, a t. vendég pedig 5-10 percet várhat, ha szeretne visszajárót.
Torkos csütörtökön nagycsaládilag (8 fő) tettük tiszteletünket a Centrál Kávézóban. Az első probléma a kínálattal volt: kb. 10 féle étel közül lehetett választani, desszert kétféle plusz házi sütik. Mindegy minek akarunk mi kávézóban enni?! Viszont a pincérek felkészültség még az étlapnál is hiányosabb volt.

Első emberünk fiatal srác max 18 éves, talán gyakornok (ami persze nem felmentés egy Centrálban). Végig kérdezte, hogy ki milyen italt kíván, majd visszatért hozzám és kérdőn vette rám tekintetét. Nem teljesen értettem, úgyhogy megkérdeztem, hogy mi a probléma. Erre Ő: "önnek mit szabad?". Nos nekem egy almalevet szabad de már mondtam. Sűrű bocsánatkérések, részünkről megértés, fiatal, még biztos kezdő. Ifjú barátunk második akciója már humorosabbra sikeredett. Az asztalunknál ülő egyik vendég megkérdezte, hogy mégis mi az a "vizibúza". Oké mi voltunk a tudatlanok persze, a srác reakciója se volt piskóta: "az ételek között van?".

Második versenyző egy mogorva pincér lány volt, aki azzal indított, hogy az előételt a főétellel együtt hozta ki. Megjegyeztem neki, hogy talán itt valami nincs ezzel így rendben mivel az előétel általában megelőzi a főételt. Erre azt találta mondani, hogy mért nem szóltunk előre, majd sértődötten elkezdte összeszedni a már lepakolt tányérokat. Mondtuk neki, hogy hagyja inkább. Főétel kihűlt.

Nos az ételek se nyerték el tetszésünket, mindegyik felejthető volt. De ezen a ponton már minden mindegy volt csak meneküljünk erről az álminőségi helyről. Kértük a számlát, amit simán 5 perc alatt hoztak is. Dehogy? Kis mappa vagy egyebek nélkül a pöre számlát, a Centrálban! Pincér rögtön távozott, amit nem tudtunk mire vélni, de sebaj mikor legközelebb arra járt újra mondtuk az idevágó mondatot már kicsit bátortalanabbul: "...khmm őőő fizetnénk". Erre a válasz: "már ott a számla".

Nem leszünk törzsvendégek.

Jó étvágyat: András
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bácsfi Diána a Centrálból.... 2008.02.10. 19:33:42

De legalább van wi-fi! Ezt figyelembe vetted?

Briguszka 2008.02.10. 19:38:21

A wi-fi az kiszolgál-e tisztességgel a centrálban?

grafitmacska 2008.02.10. 19:41:56

Már csak abban reménykedhetünk, hogy a Magyar Turizmus Rt. is olvassa a homárt és valami rendet tesz a témában...

grafitmacska 2008.02.10. 19:44:17

Egyébként én ma jó magyaros, tejfölös csirkét főztem, nokedlival és túrós palacsintát meg kakaósat is sütöttem! Torkos vasárnap volt nálunk!:)

Briguszka 2008.02.10. 19:45:45

Nálam sem panaszkodtak a legények, sem a kiszolgálásra, sem az ételre.

Briguszka 2008.02.10. 19:47:38

Bár az anyósom túros batyuja sokkal jobb mint az enyém. Csak hát nem csütörtök volt , hanem vasárnap,

úrilány 2008.02.10. 19:49:37

egy Centrálban ez ciki :S

grafitmacska 2008.02.10. 19:51:49

Látod, Brigusz, nem kell a flanc, otthon is lehet jót enni!: csak az a baj, hogy nekünk kell megalkotni... De legalább panasz nincs!:))

Briguszka 2008.02.10. 19:54:03

Azért lehet, hogy nagyot néznék, ha a srácok írnának a homárra, hogy kevés volt a linzerben az eperjam

A LOVAK 2008.02.10. 20:10:57

lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!

hófehérke (törölt) 2008.02.10. 21:44:45

Grafitmacska, te külön sütöd a túrós és a kakaós palacsintát? Melós lehet, én csak simán palacsintát szoktam, aztán töltöm:D (A törpéknek így is jó.)

Szegény lókupec meg biztos a munkahelyéről netezik, azért nincs sehol:P

ducas 2008.02.10. 21:48:57

A Lókupi feladta...Opportunista pöcs...

hófehérke (törölt) 2008.02.10. 22:00:19

Fogadunk, hogy hétfőn visszatér?

Rkka 2008.02.10. 22:26:16

Nem vagyok meglepve, a Centrálban történt az a példátlan eset is, amikor a pincér a társaságomban étkező hölgy elől minden előzetes érdeklődés, bejelentés, vagy figyelmeztetés nélkül felkapta a tányért, és elvitte. A tányéron egy előétel maradékai voltak, keresztbe helyezett evőeszközzel, és a vendég megállt egy pillanatra az evésben, hogy mondjon nekem valamit. Mást már nem rendeltünk, azóta inkább nem tettem be a Centrálba a lábam, és úgy tűnik, ez jó döntés volt.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.02.10. 22:48:19

Centrál? Az mi? Olyan, mint a Grál, csak szart jelent?

Kisisa 2008.02.10. 23:42:09

Hmm..mi is elvoltunk étteremben csütörtökön.. Lizard Étterem, tudom ajánlani mindenkinek. Az étel finom, a kiszolgálás sietős volt ugyan, de udvarias, és az étlap is az volt, ami a neten.

úrilány 2008.02.11. 00:30:37

egy tökátlag hétköznapi nap... tudom ajánlani mindenkinek... és akkor nincs zsúfoltság, nincs tolongás, nincs ingerólt vendég-pincér...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.11. 01:10:04

Azon gondolkoztam éppen, hogyha a TCS kapcsán ennyi panasz felkerült a Homárra (nem kevés), akkor mennyi sztori lehet még talonban???

Már nem azért, de ki a tököm szervezte ez a mélytorkost?

Cigiző: a Centrál az a parkolós cég. Majd megtudod. Már lehet, hogy kávéházat is nyitottak? Biztos nem szeretik, ha a sok vendég ott parkolja le a seggét.

fraki 2008.02.11. 01:43:27

Hülyék vagytok mind.

A parkolós cég az centrum. Egyrészt. Másrészt a centrál egy ízig-vérig minőségi hely, azoknak a jelenségeknek a nyomát sem láttam még ott, amik itt le vannak írva. A leírásból egyébként a szereplőkről egy eléggé unszi, geci társaság képe rajzolódik ki számomra. A számlát szép bőrkötésben adják, az almalét simán elmotyoghatta a geci levélíró úgy, hogy azt nem hallotta a pincér, egyébként sem említésre méltó (az említés ténye már geciző hajlamáról árulkodik), egyébként meg lehetett akár még kadét is a pincér, és akkor mi van.

Az evőeszközlerakós szituáció is lehetett félreérthető, ha a lány véletlenül látványosan a pincér érkezésekor, esetleg felé tekintve teszi le az evőeszközt.

A pincérek meg kedvesek. Egyedül az előételes dolgot nem tudom hova tenni, de abból sem tudok a centrálra messzemenő következtetéseket levonni.

Jó kis gecizős társaság kerekedett itt.

Ja, és nem vagyok centrál-alkalmazott, csak néha járok oda, ennyi.

Parasite 2008.02.11. 03:21:16

egy haverom a centrálban pincér, elég sokat járok oda ebből kifolyólag. a belüket kimelózzák egésznap állandóan. a nyelvük tövig a vendég seggében. a számla évek óta bőrmappában. elmondom mi volt a gondjuk, a torkosbaromság és tele volt a tökük a sok okoskodó évente egyszer (torkosbaromságon) éttermet látogató paraszttal. a pincér nem a csicskád, nem a szolgád és képzeld, emberből van. ameddig nem paraszt veled, elvárja, hogy te se legyél az vele. fizetéskor nyugodtan helyezd a pénzt a számlára. még ha bőrtok nélkül kaptad, akkor is. hidd el, megérti hogy fizetni óhajtasz. te szerencsétlen.

acarc 2008.02.11. 03:23:17

Clear Eyes, Full Hearts, Can't Lose

Laszlo2 2008.02.11. 04:34:01

December vegen voltam a Centralban korulbelul 30 masodpercig. Egy kulfoldi tarsasagot eloreengedtem az ajtoban, de amikor az egyik pincer hova a ku..a anyatok.. jottok mar felkialtassal koszontotte oket akkor elhagytam a helyseget.

Megdobbent 2008.02.11. 06:46:31

Namarmost alapvetoen nincs bajon a postoloval, de amugy a pincerekkel sem, viszont:

mi az a "vizibúza". Oké mi voltunk a tudatlanok persze, a srác reakciója se volt piskóta: "az ételek között van?".


Hat bazdmeg kepzeld, nekem sincs rola fingom, megis szajbaszarnalak, ha ezert fikaznal.

jesszumpepi (törölt) 2008.02.11. 06:53:59

Hej!Ez rendkívüli hétvége volt a Homáron.Jeeeeeeeee!!!

jesszumpepi (törölt) 2008.02.11. 06:58:13

Pepinért ne aggódjatok!Általában a munkahelyéről Homározik.Kicsinyég átvágja a karvaly tökét,akarom mondani a karvalytőkét,miközben az zsákmányolná őt kifele.

nekemtenemmutogatol 2008.02.11. 06:58:35

vajon meddig tart még magyarországon a szocializmus?

1. ha teher a torkos csüt. az intézménynek, akkor nem kell résztvenni benne.
2. a pincér nem csicska, hanem szolgáltató, az a dolga, hogy odafigyeljen, nem mentség, hogy sok a vendég. SOha nem a vendég a sok, a személyzet kevés.
3. igen, lejárt az odabaszott számla kora, pláne, ha az ember az agyonhájpolt centrálban jár
4. a kritikát tessék értelmezni és javulni tőle
5. a pénzeddel minősítesz, jobb, ha megtanulja mindenki

6. majd ha a vendéglátás visszatér a rég elfeledett szintre, akkor majd járnak többen is étterembe, én bp-en szinte teljesen leszoktam

7. a vendég a király, akkor is ha csak egy évben egyszer jön, mert nem tudja megfizetni többször a szolid árakat

jesszumpepi (törölt) 2008.02.11. 06:59:15

ducas!

Azért ne panaszkodjunk!Jó kis ország ez,ahol már a lovaknak is kupijuk van.

jesszumpepi (törölt) 2008.02.11. 07:02:26

fraki!

Egy a lényeg:te nem vagy se unszi,és nem Nagygec a szülőhelyed.
Írj még néhány kommentet a Centrál védelmében,aztán sírva fognak neked könyörögni,hogy hagyj fel ezzel a tevékenységgel.

Vladimir Harkonnen 2008.02.11. 07:16:28

Rozi Croft Kapitány 2008.02.10. 22:26:16
Nem vagyok meglepve, a Centrálban történt az a példátlan eset is, amikor a pincér a társaságomban étkező hölgy elől minden előzetes érdeklődés, bejelentés, vagy figyelmeztetés nélkül felkapta a tányért, és elvitte. A tányéron egy előétel maradékai voltak, keresztbe helyezett evőeszközzel, és a vendég megállt egy pillanatra az evésben, hogy mondjon nekem valamit.

Lehet hogy nekem kellene továbbképzésre mennem, de felénk így ismerik:
Ha az evőeszköz kétfelől a tányér szélére van támasztva: szüneteltetem az evést.
Ha egymás mellé van téve a tányérban: végeztem.
Ha keresztben van benne a tányérban: kérek még egy adagot.

A pincér csak azért vitte el a tányért, hogy szedhessen még! Biztos nem volt tiszta a komódban.
:-)

Vladimir Harkonnen 2008.02.11. 07:47:35

Megdobbent 2008.02.11. 06:46:31
Namarmost alapvetoen nincs bajon a postoloval, de amugy a pincerekkel sem, viszont:

mi az a "vizibúza". Oké mi voltunk a tudatlanok persze, a srác reakciója se volt piskóta: "az ételek között van?".


Hat bazdmeg kepzeld, nekem sincs rola fingom, megis szajbaszarnalak, ha ezert fikaznal.

Ha azt a vizibúzát az étlapon látta, akkor a legrosszabb esetben is az a válasz:
-Megkérdezem a szakácsot.

Azért a felszolgálónak illik ismernie az étlapon szereplő dolgokat!

Attila Bácsi 2008.02.11. 07:49:50

Sziasztok,
Dobbenet, amiket olvasok ezzel a torkonakadt csutortokkel kapcsolatban. Orulet, hogy vegre van egy jo otleg es azt meg sikerul magyar modra szetb@szni kulonbozo szemetkedesekkel. Ne mondja nekem senki, hogy rafizetnenek ezzel az egy nap-fel ar akcioval!
Mas: en es a kollegaim a Box utcaban ebedeltunk az akcio idotartama alatt es csak szuperlativuszokban beszelhetek roluk, 50% a szamla vegosszegebol, nem volt szorakozas az italokkal-desszertekkel es nem volt kulon etlap sem, sot, idolimit sem!!!
Szep napot: Attila

Megdobbent 2008.02.11. 07:58:03

Valadimir Harkonnen: weh, szerencsetlen a tudejet kopi ki, a konkretan rendelt italra sem emlekszik 1 percen belul, aztan biztos arra van kapacitasa, hogy ilyen faszsagokat kerdezzen a szakacstol, aki sztem szinten nem tudja, csak cummantos gizi felrehallott valamit, es jopofanak talalta ezt lewordozni :>

Megdobbent 2008.02.11. 08:02:54

btw a gugli is egy talalatot ad, az sem a temaba vag, ugyanis:

"Miert faj az neked, ha kozelrol akarta tanulmanyozni a vizibuza termesztest es ezert gondolaba ult?"

Navazza, akkor egy pincer honnan tudna, ha nincs is relevans ertelme egy etlapon? ;)

De megegyszer: sem a pincer, sem a vendeg oldalan nem allok, mi tobb: akkor is ritkan vetodom etterembe, ha torkossag van, ugyanis hazikoszt rajongo vagyok, vagy rendelek valami meleget kiszallitotol. Ha mar a kaja szar, legalabb az otthonomban fogyasszam ;> A bunko alkalmazottakkal szemben pedig minden esetben fellepek, de igyekszem eromon felul merlegelni, hogy a kislabujjam fajdalma miatt latok-e valakit bunkonak, vagy telleg az.

Lófő (törölt) 2008.02.11. 08:50:26

Úgy látom,hogy a torkoscsütörtök az idén is egy nagy bukta volt.A restik továbbra is megmaradnak a külföldi turisták(szegény turisták) számára,a magyar pórnép pedig inkább egyen otthon,vagy menjen mekdónácba.

nemlak 2008.02.11. 09:02:00

Velem háromszor fordult elő, hogy a számlámhoz hozzáírtak egy két dolgot, amit nem fogyasztottam (süti, kávé, víz). Reklamáltam, pofákat vágtak, azóta nem járok a Centrálba.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.11. 09:04:12

Már írtam a Magyar Turizmus Zrt.-nek, hogy nézzen fel ide és ugyan tegyen valamit az ügyben, remélem a héten bejelentkezik valaki és megmondja a frankót, amúgy még mindig leszögezem, hogy a Torkos Csütörtök jó, kell, és aki jó helyet választ, az sikeres ember.

Lófő (törölt) 2008.02.11. 09:06:12

nemlak 2008.02.11. 09:02:00
örülj,hogy nem pofokat vágtak:D

guga 2008.02.11. 09:08:17

Bazmeg, itt kuksolok, hogy elsőzhessek a következő cikkben :D

Zorro2007 2008.02.11. 09:17:40

A sokattudo pincerekhez:
Anne rendeltunk eloetelnek egy hortobagyi husospalacsintat, majd ugye a leves foetel stb.
A kedves pincer megszolal, akkor a palacsintat majd a legvegen hozza ki desszertkent...

Lófő (törölt) 2008.02.11. 09:17:48

A honi mezei éttermek túlnyomó részéből két dolog hiányzik:
-udvarias kiszolglás
-egyszerű,áttekinthető kínálat és nem 155 féle menüből összeállított étlapok
(lásd:vízibúza)

Lófő (törölt) 2008.02.11. 09:26:52

elfelejtettem a legfontosabbat:MINŐSÉG

punpa 2008.02.11. 09:37:44

EzZsolt, az MT már a reggeli hírlevélben reagált:


---------------------------------------
Örvendetes, hogy február 7-én több mint 150 ezer ember élvezte 50% kedvezmény mellett 1069 étterem vendéglátását az év egyik legjelentősebb egynapos turisztikai eseményeként számon tartott Torkos Csütörtökön – hangsúlyozza az akciót utólag értékelve Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatóságának elnöke. A marketingszervezet által koordinált akció idén harmadjára adott országszerte kiváló alkalmat a vendéglátóhelyeknek saját kínálatuk, minőségi, főként hazai nyersanyagokból készült egyedei ételeik, a magyar borok és éttermük hangulatának bemutatására. A csatlakozott éttermek célja nem a profitszerzés volt, hanem ismertségük növelése, s a kedvcsinálás az étterembe járáshoz.
Niklai Ákos éppen ezért felháborítónak, a szakma tisztességesen dolgozó szakembereire nézve degradálónak, a vendégek felé pedig becsapásnak tartja, hogy az éttermek 1-2%-a erre a napra megemelte az árakat, ebből adva 50%-os kedvezményt. Szintén súlyos szakmai hiba, hogy több étterem sajnos túl sok foglalást vett fel, és a vendégeket nem volt képes időben, megfelelő színvonalon kiszolgálni. A szakember szerint sajnálatos az is, hogy a vendéglátó szakmai szövetségek nem adtak ki tagjaik felé körlevelet, tanácsokat, hogyan növeljék ezen a napon (is) a vendégek elégedettségét, illetve, hogy nem intették őket a fent említett ügyeskedésektől. Mert a minőségre, a tisztességre való ösztönzés is a szakmai érdekvédelem része, hiszen ezek a jelenségek aláássák a vendéglátás tekintélyét, és túlszabályozást, erőltetett fogyasztóvédelmi rendelkezéseket, ellenőrzéseket, adóvizsgálatokat, vendéglátás-ellenes cikkeket vonnak maguk után. Mint mondja, káros az is, hogy néhányan a szakma pozitív bemutatása és a forgalom növelésére való ösztönzés helyett a vendéglátást segíteni kívánó marketingtevékenységet kritizálták a médiában.
---------------------------------------

betépett felhasználó 2008.02.11. 09:41:22

HOMAR!
Nalam mar hetfo van, nem cserelsz lemezt?
uncsi, de nagyon

Dr Kangörény 2008.02.11. 10:28:12

Diána ott laptopozott valahol a közelbern?

Mokele-Mbembe 2008.02.11. 10:36:06

Yo. CSütörtök, péntek, szombat, vasárnap... TCS-ből ennyi elég volt.

Jöhet az új post.

Uff.

Pepin bácsi 2008.02.11. 10:53:11

kellene már egy új post

ed_atya 2008.02.11. 10:59:02

Az teljesen ertheto, ha a pincer tavozik, miutan odaadja a szamlat. Az egy teljesen idegesito magyar pincer szokas, amikor ott marad es bamulja, ahogy eloveszed a penztarcadbol a bankjegyeket. Igenis, hagyjon egyedul, amig osszekeszitem a zset... De a tobbire termeszetesen nincs mentseg...

MosoMasa 2008.02.11. 11:07:57

De ne egy fél órára!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.11. 11:20:08

amíg a homár nem ébred fel, tegyétek magatokat hasznossá, és menjetek a monopoly szavazásra kattintani, mert soha nem kerülünk az első húszba!

grafitmacska 2008.02.11. 11:33:51

Pepin bá! Már aggódtunk, hogy a Törpekatiban torkodon akadt csütörtökön a babgulásch!!!

punpa 2008.02.11. 11:34:42

Andrei, a Magyar Turizmus Zrt. az Zrt.

Már csak egy apró kérdés lappanghat bennünk...

Mokele-Mbembe 2008.02.11. 11:43:47

Nem tudok szavazni, mert nem enged a szűrőrendszer...

És új post sincs...

Értelmetlen a napom...

alumi 2008.02.11. 11:48:40

Mi is voltunk és elégedettek is voltunk összességében!
NEkem csak egy kérdésem van...Az hogy 50 %-kal olcsóbban fogyaszthatunk , az azt is jelenti, hogy az ételek adagját is annyival csökkentik?
Ezt annyira nem érzem fairnek.

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.11. 12:02:06

Ejha. Ezt a tempót má a kupec se birja.

Dilbert 2008.02.11. 12:09:15

Most komolyan nem ertem azokat, akik mindig fikaznak.
Lehetnek olyanok, akiknek tok jo tapasztalataik vannak egy hellyel. Es lehetnek olyanok, akiknek ugyanott nagyon rosszak. Attol az meg nem hulye, aki rosszat tapasztalt es nem biztos, hogy ok voltak a bunkok.

Amugy egyetertek nekemtenemmutogatol-lal (-val, -vel)....

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.11. 12:09:32

primula: féladagot kaptál-e? vagy mi?

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.11. 12:13:27

Helló macsek. Küldtem mélt.

grafitmacska 2008.02.11. 12:16:28

Megleltem. Meghallgatható, amit én küldtem?

Dilbert 2008.02.11. 12:16:49

Primula, ez jo! Mar tobbektol hallottam, hogy az 50%-os ar mashol is azt jelentette, hogy az adagok is joval kisebbek voltak. Sztem ez egyaltalan nem fair, amelyik etterem ezt csinalja, az nem is vesz reszt igazan a TCS-ben. Pont az lenne a lenyeg, hogy ugyanazert az etelert fizetsz 50%-al kevesebbet, amit maskor horribilis osszegert vennel meg.
De mit mondjak, ugy tunik ez is olyan magyaros ugyeskedes...

Sokorai_Atala 2008.02.11. 12:19:00

Üdv,
Egy szombat délelőtt kávéztam én és 2 barátnőm a Centrálban, valóban először és utoljára.
Szintén lassan szolgáltak ki, külön kellett kérni a dohányzó helyen hamutartót, valamint valóban nem volt töokban a számla.
Mondjuk mindez kevésbé zavart volna, ha a pincér nem arcozott volna azokra a kéréseinkre, ami máshol természetesenek tűnik (hamutartó édesítő). Egyébként nem fikázó nagyképű társaság vagyunk, hanem több gyerekes anyukák, akik már voltak egy, s más helyen étteremben is akár:)

Starlark 2008.02.11. 12:21:28

Vki homályosítson már fel engem nagy tudatlant mi a frászkarika az a vizibúza?

Mylady 2008.02.11. 12:25:48

ÖÖÖÖÖÖ, az ételek között van?
:)

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.11. 13:03:30

Összefoglalva: a torkos borz csütörtök elérte célját. Jövöre ugyanitt.

Starlak: A vizibúza az olyan mint a száraz, csak nedvesebb és zöld.

macsek: holnap megmondom

Secnir 2008.02.11. 13:09:47

"A vizibúza az olyan mint a száraz, csak nedvesebb és zöld."

további különbség: vízimalomban őrlik, és a levét dolgozzák fel a folyékony kenyérhez...

Secnir 2008.02.11. 13:15:56

mindamellett a vendéglátókat kellemesen fikázóknak (nincs puccos étlap, pincér fennhéjázó stb.): nem tudom mit szólnátok a kedvenc vendéglőmhöz (30 férőhely), este 7-8 körül nyit, reggel 4-6 körül zár. étlap az nincs. odamegy a tulaj: helló, sziasztok, hogy vagytok, ennétek, vagy csak inni jöttetek?
majd megpróbálja ránézésre kitalálni, hogy kinek-mi az ízlése, és mit szeret. ha nem megy, és kéred az étlapot, akkor megkérdi: mit szeretnél enni? mit csináljak?
ha bejelentkezel előre, könnyen rábaszhatsz: négyen mentünk (2 pár), hétfőn szóltam, hogy szombaton megyünk. ok.
2 adag sült pulykamell (tányérról lelógós fajta) a két némbernek; nekem meg haveromnak a menü csülök.pékné.módra, ami úgy nézett ki, hogy eg tepsiben egy 2 és fél kilós csülök pihent kaja céljábul.
és ez volt 2 éve 7.000 ft. :(

Rák Attantam 2008.02.11. 13:21:07

Secnir, amiről te beszélsz, az vendéglátás.
A többi meg nagyüzemi etetés...

Nem a reklám, inkább az elrettentés kedvéért, megtennéd, hogy kirakod ide ennek a cudar helynek az elérhetőségét?
Szégyenszemre, világnak csúfjára, hogy Magyarországon még ilyen is akad?

Hmmm? :)

alumi 2008.02.11. 13:30:30

Nelson Mandula 2008.02.11. 12:09:32
primula: féladagot kaptál-e? vagy mi?

Sajnos igen...

alumi 2008.02.11. 13:33:18

Dilbert 2008.02.11. 12:16:49

Ebben csak az a szomorú, hogy a hely, ahol jártunk, minden héten egy meghatározott napon tart ilyen 50 %-os tápolást. (sajnos ezt későn vettük már észre)
Vajon akkor is ilyen korrektül járnak el?

Starlark 2008.02.11. 14:19:45

Hát utánna nézve a vízibúza az vagy egy akváriumi növény /ezt nem hiszem hogy meg kéne ennünk/ Vagy pedig a rizs vmi sznob neve...

Mindig tanul az ember

Kájzerszóze 2008.02.11. 15:44:38

kozsónál a zöld teknősben volt valami torkos csütörtök akció??? kár hogy erről nem írt senki, bezárták a helyet?

Rák Attantam 2008.02.11. 16:34:51

Secnir, mi a hely neve?
Éhes vagyok...

Secnir 2008.02.11. 16:49:52

Taksonyban található egy kis mellékutcában. a nevét nem tudom, szag után megyek :D
de holnapra utánanézek.

tothmari 2008.02.11. 18:45:56

A vízi búza rizst jelent.

tothmari 2008.02.11. 18:51:22

És régi receptekben lehet olvasni.

Rák Attantam 2008.02.11. 22:09:36

Secnir, köszi! Felvenném a meglátogatandó helyek listájára. :)

Na, vizi búza... Ez kábé olyan, mint a pusztapörkölt (ami elég ritkán ugyan, de "paprikás krumpli" nicknéven is ismert). Tökömtele.

"A krumpli leves legyen krumpli leves, eeevtársak!"

vadökör 2008.02.11. 23:12:31

Ahol én éélek,ott bedzalok a konyhára,oszt a góréval karöltve kóstolgatok,kistányérral,meg kanállal. Ha valami ízlik,akkor ok. kiülök,kihoznak egy fasza adagot belőle. ha nem kérek semmit,akkor csak végigkóstoltam a választékot. Egy két alapkaján kívűl hetente frissül.
Eltaláltátok. Nem Magyarország. A kajálda meg török-orientál.
bár itthon is vannak jók,pl Taksony,ahogy hallom. Egyszer elkerázok oda.

misi01 2008.02.12. 20:41:04

Tisztelt "Vendégek"!
(akik fikázzátok a Centrált)

1.,Nem gondoljátok, hogy a pincér is ember.A pénzért nem muszáj, hogy mindent elviseljen, mégha néhányatok ezt máshogyan is gondolja.
2., Amennyiben ennyi problémátok volt a kiszolgállással és az ételekkel, miért nem jeleztétek azt egy vezetőnek.Ez így némi önsanyargatásra utal!!!Aki meg ezt teszi az meg is érdemli... és még a lehetőségét sem adjátok meg annak, hogy még akkor jobbra forduljon minden és, hogy ne ilyen "élményekkel" gazdagodjatok.
3.,
És még valami, amitől talán tisztábban lát mindenki(természetesen elfogadva minden építő jóindulató és valóságot tartalmazó kritikát)
Minden második vendég aki leül az asztalhoz ebédelni vacsorázni, az azzal kezdi, hogy siet...Torkos csütörtök vacsoránál, teltháznál siet és 10 perc múlva már reklamál...Így nehéz megfelelni.
Egy másik hozzászóló, aki meg azt mondja, hogy elvették az ételt előle, miközben beszélgetett az egyenesen érthetetlen, hogy miért nem szól. És ezután egy blogon reklamál...
Szóval nem ez a kultúrált módja a reklamációknak és a kultúrált problémamegoldásnak.Bizonyára minden ideíró tökéletesen hiba nélkül végzi a munkáját.
Grat mindenkinek és fortyogást.

Laszlo2 2008.02.18. 05:42:16

Nem osztom a velemenyedet.
Miert varod el a vendegtol, hogy kellemetlen helyzetbe hozza magat. A vendeg a borravaloval es a visszateressel minosit.
Azt hiszem, hogy egy etterem nem az a "hely" ahol az ugyfeleknek epito kritikaval kellene hozzajarulnia az uzletfejleszteshez. Ez egy rovid tavu kapcsolat.
Egy mas tipusu szolgaltatonal (aram, telefon, viz, etc) ez lehtseges, hiszen ott a kapcsolat honapokra vagy evekre szol.
Igaz, hogy a pincer is ember (ez termeszetes)es elitelem azokat akik modortalanul viselkednek veluk, de barmi tortenik a vendeg akkor is A VENDEG, vagy nem, de akkor tobbet nem latod viszont es epito kritikara se szamithatsz tole.
Egy etterem az uzletvezetotol, az o otleteitol es az altala kivalasztott kollegaktol jo, kozepes vagy rossz.

misi01 2008.02.18. 11:04:06

Akkor te járj így étterembe, nekem fontosabb, hogy jót egyek és ezért még várni is tudok, főleg akkor ,amikor mindenki tudja, hogy szpás az egész nap, mert ezren vannak...

Laszlo2 2008.02.18. 14:34:18

Azt gondolom, hogy minel tobben vannak, annal jobb. Jo a tulajdonosnak(mert sok embernek tudja megmutatni az uzletet, akik talan kesobb visszaternek) es jo a pincereknek, hiszen ekkor lehet jol keresni.
Nagyon fontos, hogy az ember olyan munkat vegezzen amit valoban szeret, mert akkor csak akkor tud igazan sikers lenni.
A "szopas az egesz nap, mert ezren vannak" talan nem a legjobb mentalitas.
udv,

misi01 2008.02.22. 13:20:31

Belátom néhány dologban igazad van.A meglátásaid alapesteben tényleg helytállóak és így is kellene lennie, az lenne a normális.Én úgy gondolom, ezen a napon nem lehet bemutatni az éttermet abban a formában, ahogyan az igazából működik.Képtelenség. Ez a nap nagyüzem mindenhol 150% kihasználtsággal.Lehet erre mondani, hogy akkor nem kell részt venni benne, meg nem kell annyi foglalást felvenni. A torkos csütörtökön belátogató vendégek nagyrésze nem jár étterembe(MTZRT honlapon olvashatsz is róla) . A többség csak a félár miatt jön, mivel csak ekkor teheti meg, hogy elkölthessen egy vacsorát.És mivel nincs is az ő étterembe járásuknak kúltúrája, hagyománya, szokása, ezért sok a konfliktus.Nem értik miért kell sokat várni, miért nem megy a pincér rögtön felvenni a rendelést stb.. Ezen a napon még ha szerinted a vendég és a pénze is az úr, sokkal türemesebben kellen viselkednie a vendégnek. És a másik, hogy az étterem nyújt plussz "szolgáltatást 50%"ezen a napon, tehát ezért is lehetne nagyobb az a bizonyos toleranciaküszöb.

KGX 2010.01.23. 17:47:20

Ha úgy volt, ahogy Homár mester írta, akkor az szörnyű. Én úgy félévente vetődöm arra, soha nem volt gond a személyzettel. Pl. szivar mellé rögtön adnak szivarvágót, ha nincs az embernek. Úgy ugrottak, mint Fridolin Krúdy Gyulának:-D. Életem egyik legjobb nyúlvadasát ettem a helyen stb. De minden helyen vannak rossz napok.
süti beállítások módosítása