Tékozló Homár

'Akkor most én állom el az utadat'

2008.02.20. 01:02 | szily | komment
Dél-Afrikában kardinális kérdés volt, hogy hordhatnak-e magukkal a zuluk lándzsát a tömegközlekedésben. Budapest zului a jelek szerint a korisok: bérlettel amúgy rendelkező Naiv Ügyfelünket állítása szerint testileg inzultálta két ellenőr, amiért a hátizsákjára kötve vitte a korcsolyáját, majd annak elpakolása közben tovább akart haladni. A "kóstolgatsz?" kérdés minden ilyen sztori alapja, és szerencsére itt is elhangzik. Aki a reggelét pezsdítő, ellenőrellenes indulatokkal szeretné kezdeni, feltétlenül olvassa el a hajtás után olvasható sztorit!


Tisztelt Bkv Zrt., tisztelt Hölgyem/Uram,

Mai napon, vasárnap, 2007. február 17-én délután 17:00 órakor a Deák téri metróállomáson történteket szeretném leírni:

A Váci utca felől közelítve a mozgólépcsős lejárat után jegyellenőrzés történt, majd a milleniumi földalatti feljáratánál újbóli jegyellenőrzésen estem át. A dupla ellenőrzést eleve nem értem, miért szükséges, de ez az Önök rendszere…..

A földalatti feljáratánál 5-6, 20-35 év közötti ellenőr posztolt. A jegyellenőrzés után az egyik ellenőr szóvá tette, hogy a hátizsákomra felcsatolt egy pár korcsolyán nincsen élvédő, ezért tegyem azokat a hátizsákomba. Közöltem velük, hogy nem ismerek ilyen rendelkezést az utazási szabályzatban, ezért nem kívánom a korcsolyákat a ruháim közé bezsúfolni, mivel azok eleve a hátamon vannak, biztonságosan elhelyezve. Azért is furcsállottam ezt a viselkedést, mert évek óta így szállítom a korcsolyámat, és fiatalokat csapatostul láttam hasonlóképp, élvédő nélkül cipelve a korcsolyákat már több éve minden télen. Kértem, hogy mutassák meg nekem az erre vonatkozó passzust az utazási szabályzatból, de ezt visszautasították, mondván, hogy ők nem tudnak nekem semmilyen írásbeli dokumentumot mutatni. Az ellenőrök automatikusan elkezdtek tegezni, ezt szóvá is tettem, mondván, hogy nem ismerjük egymást, és elvárok egy minimális tiszteletet, mint bérlettel utazó „vásárló". Az egyik – hátrazselézett hajú – ellenőr erre azt felelte: „Kóstolgatsz minket, kóstolgatsz?"

Ekkor közöltem, hogy ebben az esetben folytatnám utazásomat, de az egyik ellenőr - egy fiatal hölgy - azt válaszolta, hogy egy korcsolya ugyanolyan gyilkos fegyver tud lenni, mint egy kés. Beláttam, hogy valóban sérülést is okozhat, ezért elkezdtem a hátizsákomba pakolni a korcsolyákat, és elindultam felfelé, a Mexicói út felé tartó megállóba, de ekkor a hölgy ellenőr elém állt, a kezét a korlátra helyezte, és a testével visszatartott a felmeneteltől. Erre megjegyeztem, hogy az egyik alapvető emberi és állampolgári jogomban, a szabad helyváltoztatásban korlátoz. Erre a következő választ kaptam:

„Ez nem igaz, mert csak akkor lenne az, hogyha a kijárat felé is elállnám az utadat"…..

Ezek után hátralépve egy lépcsőt, sikerült kikerülnöm az ellenőr hölgyet, és elindultam a jobb oldalon felfelé, ahol – hátrazselézett hajú – egy másik ellenőr állt elém, és karjával lezárta a felfelé vezető utat, és egész testével rám nehezedett, fizikailag nyomást gyakorolva rám, és mondta: "Akkor most én állom el az utadat.". Mindeközben a két korcsolyát már majdnem teljesen a táskába mélyítettem, tehát nem ellenkeztem, és látható volt az együttműködési szándékom, mégis súlyosan megsértettek emberi jogaimban.

Kérem a vezetést, hogy vizsgálja felül az ellenőrök munkavégzését, munkamorálját, viselkedési kultúráját, mert a következő ilyen esetnél rendőrt fogok a helyszínre hívni, és jegyzőkönyveztetem az eseményeket, jogi útra terelve azt.

Egy elégedetlen utas a sok közül
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.02.20. 01:07:01

700 forint egy kibaszott élvédő, én is kurva sokat jártam tömegközlekedéssel korcsolyával, és ha nem a táskámban volt a kori, eszembe sem jutott élvédő nélkül grasszálni vele.
egyébként első?

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.02.20. 01:09:39

bocs a kissé vulgáris kommentért, de annak ellenére, hogy általában a naiv ügyfél hülyeségeit maximálisan és seggnyalva tolerálást követelők oldalán állok, ezen kicsit most elszállt az agyam, hogy meg vagy lepódve azon, hogy belédköt a szerv, ha tömegközlekedési eszközön élvádő nélkül hurcibálszol egy pár korcsolyát? Tudod milyen veszélyes ez, te idióta??

amc 2008.02.20. 01:16:00

Szily! Sikeres nem lehetsz, ha csak deszkáztál! Síelni kell!!

Cián 2008.02.20. 01:26:25

Múltkor engem is megkértek, hogy állítsam le a láncfűrészemet, meg ki is tiltottak a buszról, mert véres volt, azzal meg "bemocskolhattam volna utastársaim ruházatát". Szemét világ.

De legalább a kallercsaj vágta a témát :)

civistroll 2008.02.20. 01:37:05

Én felvettem volna a korit , aztán szóljon be...

Kisangyal 2008.02.20. 01:46:15

herodesnek maximálisan igaza van! Mongolidiota! A hátizsákra kötött korival megfordulsz és mindenkit letarolsz magadkörül, a gyerekeknek meg kivered a szemét, vagy varrhatják a fejét jobb esetben... és még neki áll feljebb! Örülj, hogy csak az ellenörökkel volt gondod és nem egy anyatigrissel miután kárt tettél a kölkében!

csipa 2008.02.20. 03:05:15

Nekem ebbol az jott le, h belatta, h nem jo otlet a korit elvedo nelkul cipelni es el is rakta... de az ellenorok ezek utan is taho kocsogok voltak.

Parasite 2008.02.20. 04:04:13

gyerek egy tahó, mert élvédő nélkül közveszélyeskedik, az ellenőrök tahók, mert miután gyereknek még a szája is nagy volt, így úgy gondolták, az övéké is az lehet. tahó buta ellenőr sosem tanulja meg hol a helye, mert azt hiszi ő valaki, közben mekkorát téved.

jesszumpepi (törölt) 2008.02.20. 05:48:06

Zanzibári akciós utamra korcsolyámat kizárólag élvédővel fogom vinni.

2008.02.20. 06:32:18

Jaj, bazze, tulreagaljatok... Veszelyes, de nem Hannibal Lechter akart felszallni, csak egy szimpla utas...

whocares 2008.02.20. 06:35:49

Alig használt élvédőmet zanzibári akciós útra cserélném

whocares 2008.02.20. 06:37:47

Egyébként meg ha Baccpapucsban korcsolyáznál nem lenne ilyen gondod

Secnir 2008.02.20. 07:09:04

"
-Bocsánat fiatalember, egy pillanatra!
-Igen, tessék, mit óhajt?
-Elnézést az alkalmatlankodásért, de szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az élvédő nélküli korcsolya a hátizsákon... ..nos... ...khm ugye balesetveszélyes. Ha nem is tiltja kifejezetten az Utasszabályzat, de...
-Ó, értem! Egy pillanat, megállok és elcsomagolom. Köszönöm, hogy szólt, magamtól nem vettem volna észre.
-Nem tesz semmit uram, elvégre ezért vagyunk itt!
-Köszönöm mégegyszer! Így már jó lesz ön szerint?
-Óh, tökéletes, további szép jó napot és köszönöm a többi utas nevében is.
-Nincs mit, szép jó napot önnek is!
.
.
.
-Hé baszki!
-Ööö én?
-Igen, neked tépem a szám. Hol az élvédő baszki?
-Ismerjük egymást? Hol voltál kanász, ahol én nem? Faszt akarsz majom, mutassál má' papírt hogy, kell élvédő!
-Kóstolgatsz minket? Kóstolgatsz?
-Najó hagyjál lógva majom.
-Nézd csak. nem fogja kiscsákó, hogy egy fordulással ölhet vele, tartsunk bemutatót, úgy elhiszed?
-Jól van vazze elrakom. Így már kóser?
-Felőlem!!!
-Na mi van, útban vagy manci...
...megjegyezném, hogy az egyik alapvető emberi és állampolgári jogomban, a szabad helyváltoztatásban korlátozol...
-Ez nem igaz, mert csak akkor lenne az, hogyha a kijárat felé is elállnám az utadat...
-Kikerüllek manci, mi az nekem...
...hé, te zselézett hajó, engedj át!
-Mermér' is? Bérlet van?
-Van.
-Korcsolya van?
-Van, hátizsákban.
-Nézd mán', nincs rajta sapka! Akkor most én állom el az utadat.
-Segítség, nem kapok levegőt! Ez az ember egész testével rám nehezedett, fizikailag nyomást gyakorolva rám! Súlyosan megsértettek emberi jogaimban!!!
-Na kiscsákó kotródjá haza...
-Jaj, jaj...
-Elköszönni ki fog baszki? Jómodor hol marad köcsög?
.
.
.
A fenti két példa hasonló szituációt írt le. Az első példa egy tipikus európai hozzáállás, ahol két felnőtt ember megbeszél egy problémát és konfliktusok nélkül megoldja azt. A második egy poszt-kommunista kelet-európai párbeszéd alacsony intelligenciájú, a felnőtté váláshoz vezető úton lévő személyeké. Itt jól láthatóan generálódik probléma is és konfliktusok sorozata is.
Természetes azonban az, hogyha egy ilyen konfliktusban az egyik fél felnőttként viselkedik, úgy a másikra rá tudja kényszeríteni az akaratát, ideiglenesen őt is felnőtté emelve azt.
Úgy vélem, mindenkinek magának kell eldöntenie, mely csoporthoz tartozik."

a fenti részt "Ranschburg Jenő : A BKV, mint a közkultúra zászlóvivői a földalatti társadalomban" című könyvéből másoltam ki (megjelent a Kossuth Kiadó gondozásában 1961-ben).

Secnir 2008.02.20. 07:35:46

tehát időszerű :)

Mária 2008.02.20. 07:35:51

A hátizsákosok eleve NAGYON bunkók tudnak lenni, amikor pörögnek a busz/metró/akármi közepén, hátukon a qrva zsákjukkal, mert annyi eszük nem szokott lenni, hogy vegyék le a zsákot a hátukról a csúcsidős nyomorban...

Bunkóságukat csak tovább fokozza, ha élesre töltött korcsolyát kötnek a szaros zsákjukra és azzal pörögnek körbe a kocsi közepén...

:-/

tokomtelevan 2008.02.20. 07:40:04

szily!

Útálom a BKV-t s az ellenőröket, de van szabály a veszélyes tárgyak szállítására.

Pl belegondoltál abba, hogy egy hirtelen fékezéskor valakinek kiböki a szemét a kibaszott korcsolyád, akkor gondatlanságból elkövetett maradandó sérülés okozásáért netán mehetsz a börtönbe, ahol majd a nagydarab kan bűnöző kislányt csinál belőled?

Belegondoltál abba, hogy egy ember a köcsögséged miatt megvakulhat?

Örülj, hogy csak ellenőrrel találkoztál, mert én lerúgtam volna a fejed.

Secnir 2008.02.20. 07:44:35

"ha élesre töltött korcsolyát kötnek a szaros zsákjukra és azzal pörögnek körbe a kocsi közepén..."

A 80-as évekbeli kínai karatefilmekben látni ilyet, amikor Vu mester a seggéig érő nagyon erős ősz hajának a végébe belefon egy pengét, és amikor jön a gonosz Vej mester, akkor a fejét körkörösen mozgatni kezdi (ez az 'ötsörtittamésforogvelemavilág' figura), és akkor a forgó pengével először Vej mester bajuszát, majd szemöldökét metszi le.
(igaz, ekkor Vej mester szeme elvörösödik és bosszúszomjas lesz. Kiált egy rettentőt, és egyetlen mutatóujjával eltéríti Vu mester haját pengével, amely beleáll Vu mester hátába.)

Secnir 2008.02.20. 07:46:30

amúgy szövegértelmezzetek, nem szily volt az áldozat, hanem egy anonym "bérlettel amúgy rendelkező Naiv Ügyfelünk"

Mária 2008.02.20. 07:50:46

Tényleg, mindenki hogy rászállt a Szilyre :)))

tokomtelevan 2008.02.20. 07:52:12

Semmi baj, sőt jó, ha pellengérre állítjuk a köcsög szolgáltatókat,

DE!!!

EZT NE EGY PARASZT MÓDON VISELKEDŐ TEGYE MEG!

liven 2008.02.20. 07:53:27

Hát barátom, jobb lett volna ezt a sztorit elhallgatni! Nem loptad be magad a többiek szívébe és igazuk is van! Te mit szolnál, ha egy másik koris örök mosolyt vágna az orcádra a buszon?

Zsirparaszt 2008.02.20. 08:03:07

Korit fel a kézre, aztán be az ellenőr arcába. 3 duplakezes ütés, aztán mind a 6 ellenőr fekszik.
Egyébként hol a Zanzi Bár?

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 08:07:25

Basszátok meg, tessék különválasztani már a dolgokat: itt nem arról van szó, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy mi a túróért nem tudja a passzust felmutatni a csököttagyú smasszer, ami alapján korlátozza az utast. Ha meg nem tud ilyet mutatni, mi a lófaszt játssza el a rendőrt, miért nem arról tesz, hogy másnapra ott legyen a papiros, vagy az élvédő nélküli korcsolya piros karikában áthúzva kiragasztva a metró falára?

Az utasnak teljesen jogosan volt nagy pofája, semmit nem tudtak felhozni a viselkedése ellen, ami alapján korlátozhatták volna. Ha azért, mert nincs ilyen passzus az utazási feltételekben, akkor a BKV hibája, ha benne van, csak az imbecil ellenőr nem képes bebiflázni vagy legalább a mellényzsebében tartani a szöveget, akkor az ellenőr a totál alkalmatlan.

Hagyjuk már ezt a szokásos okoljuk az áldozatot dolgot, annyira kiszámítható, és tényleg nem produktív. Az, hogy az áldozat valamit maga is hibázott, nem tetszi őt felelőssé azért, amit a szolgáltató jogtalanul tesz vele.

ex-Zep 2008.02.20. 08:08:52

A naív ügyfél ez esetben inkább ostoba, paraszt ügyfél volt. És még fel is háborodik vazze!

bahamadij 2008.02.20. 08:10:20

- A dupla ellenőrzés az átszállók miatt van -

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 08:20:49

Igen, Zep, pont ez a lényeg: az ügyfél szabályokat sértő viselkedése nem jogosítja fel a szabályok betartatóit, hogy szabályokat sértsenek, ennyire egyszerű. Ha ott helyben fejbelőtték volna a paraszt utast a parasztsága miatt, akkor is ennyit tudnál beböfögni, hogy "és még neki áll feljebb"? Tessék már megérteni, hogy semmilyen jogszerűtlen intézkedést nem igazolhat egy másik jogszerűtlen viselkedés.

Pepin bácsi 2008.02.20. 08:22:24

Metrón korcsolyázni ősi grönlandi szokás.

Különben meg mi a faszért nem tesz rá élvédőt ? És ha kicsorbul a kori éle valamelyik gyökér ellenőr fején ? Akkor lesz ám picsogás, hogy jajistenemmitcsináltakadrágakorimmal...

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 08:23:26

illetve semmilyen parasztságra nem lehet a szolgáltató reakciója mégnagyobb parasztság: nem tegezi le a vevőt, nem üt meg vele olyan hangot, mintha a kocsmában a késelős haverjaival pörlekedne.

ex-Zep 2008.02.20. 08:29:17

Erika Zangolna 2008.02.20. 08:20:49
Természetesen a bunkó viselkedésre nincs mentség egyik oldalon sem. De! Alapvetően, ha lett volna élvédő, az eset meg sem történik. Ja, hogy mér nincs benne a szabályzatban? És akkor máris lehet mindent ami nincs benne? Ne vicceljetek, az sem írják sem szabályzatba, sem törvénybe, hogy nem lehet borgácsban lecsót főzni a metrón. Vannak elemi normák, amelyeket illik betartani. Aki nem tartja be, ne csodálkozzon, ha vele ugyanolyan bunkók, amit hangsúlyozom, akkor slem tartok helyesnek. Ennyi.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.02.20. 08:30:08

Erika Zangolna:

Nem az "áldozat" okolásáról van szó, hanem arról, hogy jogosan "kötöttek" bele az ellenőrök, mégha paraszt módon is, habár ezt mostanra már mindenki megszokhatta volna, hogy a BKV-nál is úgy veszik fel az embereket, hogy minél bunkóbb, annál jobb...

Szerintem is alaptalanul pattog a paraszt ügyfél, az ellenőr helyében én is ugyanígy viszontparasztkodtam volna, ha nem is ilyen formában.

Low Key Lyesmith 2008.02.20. 08:30:59

"hanem arról, hogy mi a túróért nem tudja a passzust felmutatni a csököttagyú smasszer, ami alapján korlátozza az utast."
Bürokratizmus b+ Nincs passzus, csak józan ész - ugyan ne hordjon már a kurva nagy tömegben két kiélezett csontozóbárdot a hátára kötve a srác!

"mégis súlyosan megsértettek emberi jogaimban"
Mindjárt zokogni kezdek. Más kérdés mondjuk, hogy te hány embert sértettél a kurva jogában ahhoz, hogy ne legyen össze-vissza vagdosva. Agyam eldurran.

cheega 2008.02.20. 08:31:00

en aze kivancsi lennek ki mikor hallott olyat, h valakinek kibokte a szemet egy gondatlansagbol hatizsakra kotozott korcsolya egy post-komenista orszag foldalattijaban, mikozben porgott mint a bugocsiga. vagy csak siman tegye fol a kezet, akinek kibokte mar a szemit egz korcsolya, vazz.

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 08:33:40

Zep: nem kell mindent tételesen felsorolni a szabályzatban: az absztrakció képességével többek között ezért rendelkezünk:

Nem szállítható BKV járaton semmilyen az utasok testi épségét veszélyeztető, éles, hegyes, stb tárgy.

Ennyi. Ez ráadásul biztosan benne is van, ha az ellenőrrel átolvastatják az utazási feltételeket mielőtt megkötik vele a munkaszerződést, biztos eszébe jut.

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 08:35:23

LowKey:

az írott szabályok pont azért vannak, hogy azokat is jogszerűen el lehessen gardírozni, akik az íratlan szabályok (normák) ismeretével és betartásával hadilábon állnak.

Dilbert 2008.02.20. 08:35:32

Szereny velemenyem szerint az, hogy az utas hibazott abban, hogy elvedo nelkul transzportalta korcsolyait, meg nem indokolja az ellenorok ilyen kreten bunko allat fellepeset. Ha az elvedo eloiras, akkor buntessek meg, normalis hangnemben. Megis milyen jogon tegezik le az utast es bannak vele alpari parasztokkent??
Sem rendoroknek, sem BKV ellenoroknek, sem mas hivatalos kozegnek nincs joga ily modon fellepni senki ellen.

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 08:37:43

cheega nekem egyszer majdnem levágta az ujjam egy korcsolya, igaz az a műjégpályán volt, én evickéletem, a srác chuck norrist megalázó repülőrúgás jelleggel zakózott, a korcsolya éle kondenzcsíkot húzott a levegőben.

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 08:38:48

Dilbert erről tépem a számat én is.

admiraL 2008.02.20. 08:41:27

Kössenek belétek jogosan a szarrágok!
Én akkor sem veszek jegyet,
akkor is bekoszolom az amúgy is koszos kocsit, összefogom baszni amit csak lehet, és pofán is fogom baszni a parasztját ha hozzám mer nyúlni!

Szívjátok csak tovább a BKV szarát, esetleg éljenezzünk, hogy ez az egész szaros társaság mily európai színvonalú, és mily rendes, tiszta, az ellenőrök kedvesek.

És itt nem mentség, hogy mo-n vagyunk, Varsóban faszért nem basztatják halálra az embert, és miért olcsóbb, tisztább stb? Pedig volt keleti blokk...

Menjetek, nyaljátok a kibaszott ellenőrök seggét! De fényesre!

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.02.20. 08:45:36

aki itt a balkánon emberséget vár el a másiktól, sikeres ember nem lehet.

dr. HáziMacska 2008.02.20. 08:46:21

Azert vicces, hogy csak azutan mertek korbeallni, hogy eltette a korit. Pedig akulonben egyetlen pirulettel utat vaghatott volna maganak.
Mas. A ellenorok ne erjnenek az utashoz meg akkor sem, ha tomeggyilkos modon korival kozlekedik.

ditti 2008.02.20. 08:46:36

abban igaza van,h nem ő az egyetlen aki így hordja a koriját....ilyen alapon mindenkit megállíthatnának akinek a hátizsákon, nyakban stb. van élvédő nélkül..de együttműködött és elrakta a koriját!!!!!!!!!
érdekes mindig az élét fogom meg a korinak, mégis megvannak az ujjaim, kezem...
egyébként az ellenőrök viselkedés miért meglepő???

dehiszezénvagyok 2008.02.20. 08:46:41

Pff, néha kicsit túlzásnak érzem a reakciókat...ha engem megkérnek, hogy tegyem el a korcsolyát, akkor nem kezdek el pampogni, hogy "ide bazzeg az idevágó passzust izibe", hanem elteszem, mert igaza van és tényleg én voltam a hülye. Nyilván nem volt szép dolog az ellenőrök viselkedése, de azért nem lenne ekkora szám a levélíró helyében.

Rák Attantam 2008.02.20. 08:48:44

Erika Zangolna 2008.02.20. 08:33:40
"Nem szállítható BKV járaton semmilyen az utasok testi épségét veszélyeztető, éles, hegyes, stb tárgy."

Vazzzee! Akkor már értem, hogy miért a megállókban vannak az ellenőrök! A szúrós szemük miatt nem mehetnek fel a kocsikra!
Öcsém! Tiszta megvilágosodás!

Szerintetek Chuck Norrist is basztatnák a kallerek, mert nincs élvédő a kezén?

kkkttt 2008.02.20. 08:48:46

tegnap újpest kp. metró lejárónál a 4 db ellenőr egymást fotózta a telefonjával. de mind a négy egyszerre. meg egymás kabátján a "cégért".körbenállva, mindenki a másikét. úgy vináncoltak, mint a fűrdős qrvák. Bsztak dolgozni. Hamár ott vannak melózzanak. vagy ne legyenek ott.

Amúgy meg milyen ellenőr az amelyiknek tetovált a tarkója?

Tpancs 2008.02.20. 08:49:19

lehessen már az ellenőröket is fikázni! ha egyszer eltette a korit, akkor utána hagyják már békén. az ellenőrök egyébként is igen közvetlen, laza társaság, simán letegeznek, lehülyéznek fél perc alatt, ahogy a barátaid se. van egy tippem, hogy a szóban forgó ellenőr-hölgy alacsony, ritkás fogazatú volt, barnás-vöröses félhosszú hajjal. velem is közelebbi viszonyba került már a kis drága.

Gorgil 2008.02.20. 08:51:37

Utazási feltételek (BKV.hu):
"A járművekre nem szabad felszállni olyan tárgyakkal, amelyek balesetet, kárt vagy szennyezést okozhatnak."

Dilbert 2008.02.20. 08:55:30

Igen, Erika, csak ismeteltelek, mert ugy tunik a tobbseg meg mindig jogosnak tartja az ilyen bunko fellepest, ha az ugyfel/utas tenyleg vetkes valamiben.
Na ez a tipikus Balkan.
Hat ez van.

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 08:56:35

hgabor:

ennyi a történet, ezt kellett volna elmagyarázni az ürgének, nem nekiállni nindzsázni vele.

a történet úgy folytatódik, hogy aki az utazási szabályokat megsérti, az utazásból kizárható. ezt is el lehet szépen magyarázni, fizikai kényszerítő erő alkalmazására viszont azt sejtem ez sem jogosít fel.

csipa 2008.02.20. 08:57:23

Ha jol tudom a qrva ellenor az utasbol el, ebbol kifolyolag kutya kotelessege (lenne) emberi modon beszelni az ugyfellel. Meg akkor is, ha az felhaborodottsagaban kevesbe udvariasan szol vissza. Egyebkent lattatok Ti mar korcsolyat ? Nem keverni a borotvapengevel!

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 09:00:15

csipa, ha a kisgyerekemmel utaznék, én is megkérném az illetőt, hogy próbálja meg éllel lefele tartani, önmagában egy erős fékezéstől is lehet súlyos sérülést szerezni, nemhogy egy éles pengétől, aminek a hátsó része ha jól rémlik ráadásul hegyes is. egy kis kölyköt halántákoncsap egy fékezésnél egy korcsolyapengével, és vége.

dimitrij 2008.02.20. 09:01:29

az ellenőröknek valszeg igazuk volt a korcsolya szállítása kapcsán, no de ez nem mentesíti őket azon tény alól, hogy úgy viselkednek, mint a hiénák... lapítanak, ha egyedül vannak, de ha háromnál többen, akkor ostobaságukban felbátorodnak, és olyat is megengednek maguknak, amit nem lenne szabad...

csipa: indavideón nemrég volt egy AHL-es videó, ahol egy jégkorongozó nyakát vágták el korcsolya éllel, csoda, hogy túlélte... nem borotva, de elég éles. :(

Layosh 2008.02.20. 09:02:08

Busszus, nem igaz, hogy ilyen hülye emberek vannak és még meg is írják magukról.
Kíváncsi lennék, ha fékez egyet a mertó és a korcsolyáddal átvágod egy kisgyerek torkát(ráesel) akkor is ez lenne-e a véleményed. Vegyél egy kibaszott szatyrot és tedd bele a szaros korcsolyát, ha már élvédőre sajnálod a pénzt. Én simán kibasztalak volna a metróból az szent, főleg miután elsem akartad rakni a felszólításra.

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.20. 09:02:54

1. Pont: BKV ellenőrnek nem lehet igaza. Ha dolgozik, ha nem, ha beszól, ha nem, ha van rajta sapka, ha nincs.

2. Pont: Amennyiben a BKV ellenőrnek mégis igaza lenne (nem enged be gyilokkorcsolyát, láncfűrészt, Lagzi Lajcsi CD-t, és egyéb közveszélyes eszközt), akkor automatikusan az 1. pont lép életbe.

Hehe. Így működik ez nálunk, Balkánia közepén...:)

Mária 2008.02.20. 09:04:14

Zangolna: Az, hogy valaki nem ismeri a szabályokat, nem mentesíti őt a szabályok betartása alól.

Ugye nem gondolnád komolyan pl azt, hogy ha lopsz valamit a boltból és amikor a bizt.őr észreveszi és megkér, hogy fáradj vele, mert lesz egy második forduló, akkor te ne tedd azt, hanem kezdj el pattogni, hogy márpedig mutassák meg neked azt a passzust, amibe bele van írva, hogy boltban lopni márpedig nem szabad.

Vannak józan ésszel belátható szabályok. van emellett egy utazási szabályzat is.

Aki nem olvasta, vessen magára.

Vagy szted minden utazás megkezdése előtt mindenkivel alá kellene íratni hogy ismeri és elfogadja a BKV-nál érvényes szabályokat? Csak hogy pár ügyefogyott ne takarózhasson azzal, hogy "hol van ez leírva" ???

forrófej 2008.02.20. 09:06:59

Kedves mindenki!

Felhívnám a figyelmeteket!!!!!! Itt NEM az volt a vitatott probléma h HELYES VOLT e a metróban élvédő nélkül vinni a korcsolyát!!!!
Mert egyértelműen kiderül h az utas BELÁTTA A HIBÁT ÉS KORRIGÁLTA AZT!!!
Sőt...valószínűnek tartom h többé nem fogja élvédő nélül a zsákjára kötve utaztatni!!! DE az ellenőrök továbbra is basáskodva fognak fellépni a hasnoló esetekben. És EZ A PROBLÉMA!!!! Mert kultúráltan, balhét nem színlelve is el lehet magyarázni h ez veszélyes és a LÉGYSZíVES szó mondatban való használatával pedig még többet el lehet érni!!!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.20. 09:07:59

Tipikus esete annak, amikor elkezdünk kötekedni (kóstolgatni, kinek hogy tetszik), és utána nekünk jár a szánk. Már ne is haragudj kedves postoló, de megkért, hogy tedd el a táskádba mert veszélyes, akkor mi lett volna ha elteszed. Az ellenőrök nem viselkedtek megfelelően szent igaz, csupán azt csinálták amit te, kötekedtek. Persze, nem kell lealacsonyodni a másik szintjére. Szóval mielőtt járna a szád, arról, hogy korlátoztak alapvető jogaidban, gondolkodj el azon, te mennyire korlátozod más embertársaidat ugyanebben a jogukban, hisz nem állhatnak ott ahol akarnak a te hátizsákodra szerelt korcsolyáidtól. A többi hozzászólóhoz csak annyit intéznék, hogy igen más is van aki így hordja, és akkor ez így helyes? Más is büdösen ül a metrón és beleszarik a gatyájába, akkor te is ezt teszed? Más is hallgatja kihangosítva a telefonján a zenét, akkor te is ezt teszed. És ha szólnak, akkor te is beszólsz? Az együttműködést megelőzte a kötekedés, amin felhúzták magukat. Nem az ellenőröket védem, de ha te rászólsz valakire, aki mondjuk mint előbb említettem hangosan hallgatja a zenét, te odamész megkéred ne tegye, mert zavar másokat. Válasza az, hogy mit szólsz bele, közöd, vagy valami hasonló, akkor te ugyanúgy nyugodtan, lassan majd térdenállva könyörögsz neki, hogy ugyan tegye már meg. Alapvető emberi tulajdonságokról beszélünk, mint például a tömegben hülyék leszünk effektus. Ellenőrök, ha többen vannak, megtesznek ezt-azt. Korisok, ha többen vannak megtesznek ezt-azt. "Csak" ennyit akartam. Uff

dimitrij 2008.02.20. 09:09:53

egyébként meg addig hiénáznak ezek a buta jobbágyok, míg valaki olyat találnak ki maguknak, aki bucira veri az egész brigád fejét, szép méretes cipő lesz belőlük, és majd nyivákolnak, hogy ők milyen kiszolgáltatottak, mindenki beléjük törli a lábát stb., egyébként tpikusnak mondható, azt gondolja a buta jobbágy, hogy van végre egy kis hatalma mások felett, és ezzel nem tud élni, csak tapló módon viselkedni, még akkor is, ha egyébként alapvetően igaza lenne...

Puls 2008.02.20. 09:10:01

Hát ez marha jó, látott már közületek valaki korcsolyát, s annak az "élét".
Az az él olyan mint egy kés foka, egyáltalán nem éles. Ezen az alapon a kabátomon lócorgó cipzárhúzót is le/kitilthatnák.
Egyébként kiverni a szemét valakinek nem csak élvédős korcsolyával, de bármivel lehet.
Egyébként, hogy vannak paraszt ellenőrök, az egyértelmű...elég csak ránézni a sok iskolázatlan, szedett- vedett ruhájú szerencsétlenre, aki máshol nem tudott elhelyezkedni, hát elment ellenőrnek, és most játssza a (félig)rendőrt. (Tisztelet a kivételnek...)
Őket ki ellenőrzi????

Thomas Magnum 2008.02.20. 09:10:39

1, Az élvédő elsődleges funkciója - ahogy a nevéből is következik - hogy a korcsolya élét védje. Tessék használni.

2, Ahogy te megvéded a ruháidat a koridtól, úgy a mögötted álló is szeretné, ha nem lenne tiszta kosz, mire végez az utazással.

3, Kapcsolódva az előzőhöz, a ruháját is és magát is szeretné egyben tudni.

4, Az ellenőrök megkértek valamire. Erre te, bocsánat, Ön előadta, hogy Önnek milyen joga van, és az utazási feltételek közt nincs nevesítve ez, stb..
Az ilyen jellegű visszaszólások tartalmuknál fogva nem maradhatnak meg a korrekt, egyenrangú felek közti beszélgetések szintjén, kényszerűen lekezelő hangnem árad belőlük.
Jelen esetben az Ön irányából az ellenőrök felé.

5, Az ellenőrök is bunkók voltak. (valószínűleg jó lehet nap mint nap elviselni, hogy tizenéves gyerekek oltják le őket. mert most ez olyan nagy divat. mert megtehetik. TISZTELET! Nem csak kérni, adni is kell.)

------

De! Attól függetlenül, hogy milyen általános megítélés alá esnek az ellenőrök, illetve mit várnánk el tőlük szolgáltatás és hangnem címén, az nagyon fontos, hogy tudjuk AZT IS, hogy nekünk nem csak jogaink, hanem KÖTELESSÉGEINK is vannak!

Ahogy a BKV-nak is. Megóvja a többi utast tőled, ha már te nem figyeltél rá.
Megoldás: Kori a kézben, élvédővel.
(Vagy táskában. És élvédővel. Ne mászkáljatok a betonon nélküle..)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.20. 09:12:11

forrofej: miután megkérte, hogy tegye el az élvédő nélküli korcsolyát, nem tette el azonnal, hanem kötekedni kezdett. Az együttműködéssel sokat lehet elérni.

Thomas Magnum 2008.02.20. 09:13:20

forrófej 2008.02.20. 09:06:59

olvasd el figyelmesen!

Megkérték, hogy tegye el.

Erre jött a lekezelő duma.

bizonytalan  2008.02.20. 09:14:50

névtelen kisköcsög, rágalom, rágalom.

kkkttt 2008.02.20. 09:15:20

"Minden utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul."

Tehát akkor az összes csóró kollégista aki vasárnap este a vonatról közdi át magát a metróra elvileg fel sem szállhatna, mert minimum van nálluk egy utazó, egy hátizsák, meg egy szatyor a heti élelemmel?...és az már 3db poggyász. vagy vegyen jegyet az utazónak?

Amúgy meg a sílécnek hegyesebb az eleje, mint a korcsolya vége... mégse szúrta még egy ember szemét sem fékezéskor.

forrófej 2008.02.20. 09:16:03

Azért Zsolt azt is el tudjuk képzelni h hgyan álltak elé és hogyan "kérték" ?!
De fontos az együttműködés. Igaz!

dehiszezénvagyok 2008.02.20. 09:16:32

Speciel a carving-lécnek nem hegyesebb az eleje általában, mint a korcsolyáé. Sífutó lécről beszélünk?

cheega 2008.02.20. 09:19:38

re Th.Magnum. az ovszer is arra van hogy vedjen, tessek hasznalni :)

Thomas Magnum 2008.02.20. 09:20:50

cheega :)

Ok.

De az élvédőt tényleg tessék használni :D

kkkttt 2008.02.20. 09:21:14

lényegtelen melyik milyen hegyes egyik sem vágja el a torkod a torkod a metrón egy fékezéskor...mert ha olyan lenne akkor kapni sem lehetne.

bár ha wakebordot, vagy vizisílécet viszek azon a vezetőél talán élesebb... de hát wakeboard pályához nem megy se metró se busz

Secnir 2008.02.20. 09:21:23

Értem már! Nem lehet a BKV területén szállítani olyan eszközöket, amely szúró-vágó és sérülést okozhat, úgymint:
-szamurájkard
-korcsolya élvédő nélkül
-esernyő
-ladaféltengely
-mankó (járókeret mehet)
-transformers
-fagyasztottcsirke álló nyakkal
-összetekert újság
Ezek mind okozhatnak súlyos, halált okozó sérülést, ezért ki KELL tiltani mind a metróból!

szvsz 2008.02.20. 09:21:56

Az emberek csak a parasztságból és az agresszióból értenek. A kallerek még abból sem. Nagyon érik már már egy rendes verés.

kkkttt 2008.02.20. 09:22:42

az élvédő nevében is benne van, hogy a korcsolya élét védi... nem a te karodat.

Azért persze tessék használni...

Kalevala 2008.02.20. 09:22:51

korcsolyával vagy anélkül, de újabban elterjedt hátizsákkal pörögni a buszon, villamoson. Ha felszállsz, vedd le szépen a hátadról, mert úgy illik!

2008.02.20. 09:23:54

Ez de édes! :-))))))) Koriscsávó átmenne mortálkombatba, bepörög és hadd fröcsögjön a vér, repüljenek a testrészek! Ha már balhé, legyen már látvány is, bazz!

swine3 2008.02.20. 09:24:51

A biztonsági ork CSAK MEGKÉRHET, hogy fáradj vele, mutasd meg a táskád tartalmát, illetve hívhat rendőrt, de a helyszínen nem tarthat, nem inzultálhat, nem motozhat.
Gyakorlatilag pedig többen vannak, erősebbek, bunkóbbak, lesz***ák a jogszabályokat.
Ezért szoktam autóval utazni, kisboltban vásárolni, és ha néhanapján csak megszólít valamelyik ilyen tahó (figyjjémá' ide, ájjámámeg' tesó, hallod várjámá' stb.) gondolkodás nélkül lefújom gázspray-vel.

Igaz, kellett volna egy élvédő vagy szatyor, de attól még az ellenőrök -élükön a kurvával- igazi prosztó gyökerek voltak. Ellenőröknél, biztonsági trolloknál ez fajtajelleg.

dehiszezénvagyok 2008.02.20. 09:25:41

:) Menjünk síelni, mert korcsolyázni nem tudok.

Thomas Magnum 2008.02.20. 09:26:20

kkkttt 2008.02.20. 09:22:42

Ki mondta, hogy egy erős fékezésnél a megvadult, elszabadult korcsolya leszántja 3 ember fejét vagy a karomat?

Mellesleg egy éles korcsolya tud sérülést okozni.
Ha a tiéd nem, akkor nem éles.
Miért nem éles?
Mert nem használsz ÉLVÉDŐT!

"Tessék használni..."

Remélem azért tovább is jutottál az olvasásban...

kkkttt 2008.02.20. 09:31:22


Thomas Magnum 2008.02.20. 09:26:20

Erika Zangolna 2008.02.20. 09:00:15 pedzegette a gyerek halántékával való találkozást.

MUHHAHA 2008.02.20. 09:32:03

Az ilyen hátizsákos nagyarcú szánalmak miatt örülök, hogy nem kell tömegközlekedéssel utaznom. És még ez keresi a rendelkezést a szabályzatban. Kis ugribugri hülyegyerek.

grigorij (törölt) 2008.02.20. 09:32:43

Én nem értem... Gyakorlatilag szarok az élvédődre, de ha egyszer VALÓBAN így történt, akkor mi a büdös fszért nem hívsz RENDŐRT????
Úgy érzem, ezek a sztorik inkább már a blogok kedvéért vannak!
Érdekelne viszont, hogy mit szólna az a sokezer "trendi" fsz, aki nap mint nap hátizsákkal utazik, na ha velük pedig levetetnék az ellenőrök???
Mert ERRE van szabályzat!
Ja, hogy az nem balesetveszélyes? Csak egyszerűen az ótvaros hátizsákkal mások ruháját rondítják össze?
Nem panaszkodni kell, tenni ellene! Egy ellenőrnek meg nem érdemes jogokról papolni, hiszen az egyébként is -2000-es IQ-s bunkók ettől még fel is bátorodnak!
Van bérleted, tovább mész! És kiváros a megfelelő alkalmat!

Pilu72 2008.02.20. 09:32:58

Igazad is van, nehogy már a te cuccaidat tegye önkre a korcsolya, inkább mások épségét és ruházatát veszélyeztesd vele!
Nem elég, hogy paraszt vagy, még te panaszkodsz? Nincs pénzed egy élvédőre, ha már egy rendes táskára nincs? Az ellenőrnek szvsz az a dolga, hogy a többség érdekét figyelembe véve figyelmeztesse az antiszociálisan viselkedőket. Persze abban is igazad van, hogy nincs olyan szabály leírva, hogy ne szállíthatnád a korcsolyádat élvédő nélkül a táskádon kívül, mint ahogy sok egyéb bunkóság sincs tételesen tiltva, mert normális embernek eszébe sem jut.

cdrom70 2008.02.20. 09:36:30

Tegnap nekem is volt afférom a biztnonsági őröknek nevezett tahókkal.

3 -as metró árpád híd.
Kérték a bérletem, én pedig szokás szerint kértem, hogy igazolják magukat. /Ennek oka, tudni akarom ki kéri az éves bérletem./
Erre a válasz: "ki vagy te rendőr" természetesen a karszalagon kívül nem volt náluk semmilyen igazoló kártya.
Erre, mivel nem vagyok köteles bárkinek megmutatni bérletem, továbbmentem, felszálltam a metróra.
Elkezdtek kirángatni a metróból, még jó hogy néhány utas elküldte őket az anyjukba. Abból értettek...(
Mit lehet ellenük tenni???

Virus 2008.02.20. 09:40:17

a szerző úr meg van sértődve, mert rászóltak valami olyasmi miatt, amiben teljesen igazuk van. kicsit el is vagyok képedve, hogy valakinek eszébe jut élvédő nélkül a hátizsákján lóbálni a korcsolyáját. persze ilyenkor a legkönnyebb az ellenőröket fikázni. nekem még nem volt rossz tapasztalatom velük, de lehet, hogy csak szerencsém volt. sokszor viszont sajnálom őket amiatt, ahogy az emberek viselkednek velük. sokan gondolják úgy, hogy nekik joguk van ingyen utazni, és állati bunkók az ellenőrökkel. főleg a nőkkel nagyon szemetek néha. jó, a békávé szolgáltatásaival én sem vagyok elégedett, de legkevésbé a nyomorult ellenőrökön kezdeném a utálkozást.

Thomas Magnum 2008.02.20. 09:40:34

kkkttt 2008.02.20. 09:31:22

Értem.
Megtévesztett, hogy az a pár sor 90% pontossággal fedte az enyémet :)

Dilbert 2008.02.20. 09:41:01

Al, ez egy szomoru vilag, amit leirsz. De nincs igazad. Az emberek nem csak az agresziobol ertenek. Legalabbis (hiszem es remelem) a nagytobbseg nem. Csak a bunko aljanep szeretne ezt hinni es elhitetni.
Forrofejnek igaza van.
Nem az itt a kerdes, hogy az utasnak volt-e igaza. Valszeg nem volt.
DE! A BKV ellenor akkor sem lehet suttyo paraszt vele szemben. Kultura, viselkedes, jomodor.
Mindenkinek volt mar tapasztalata veluk; a legtobb sajnos potencialis ellenfelkent kezel minden utast. Ha megvaltozna a hozzaallasuk es a stilusuk, biztos vagyok benne, hogy az elvedo nelkul korcsolyat szallito utasok hozzaallasa is megvaltozna.

Yeto 2008.02.20. 09:42:58

Először is a mongolidiótázó fasszopó köcsögnek üzenem, hogy ha majd neki is lesz Down-szindrómás gyereke, mint nekem, akkor majd lehet, hogy elgondolkozik hogy mikor milyen jelzőt használjon.
Másrészt hiába hülye a koris, akkor is csak arra van joga az ellenőrnek/szekusnak, hogy elrakassa vele a korcsolyáját, arra hogy, tegezze, beszóljon, és ha elrakta a korcsolyát eléálljon biztos nincs.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.20. 09:44:53

Most vagy megvered az ellenőrt vagy kussolsz. A köztes állapot ciki.

ditti 2008.02.20. 09:45:08

kíváncsi vok eddig közületek mennyien szóltak rá azokra, akik élvédő nélkül vitték a korijukat a hátizsákra kötve stb... vagy csak most van nagy szája mindenkinek...
a földalatti vonalán eddig még egy ellenőrnek sem jutott eszébe, h az élvédő nélküli kori milyen veszélyes...pedig ugye ott több száz koris utazik...

RIO 2008.02.20. 09:47:01

herodes (pilu72, ésatöbbiek): Fikázni kell, uram, fikázni, a téma majd csak megjön magától..!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.20. 09:51:33

'súlyosan megsértettek emberi jogaimban. '

talán nem ártana egy kicsit visszavenni a drámából...

kkkttt 2008.02.20. 09:52:50

azért van rendes ellenőr is.

...csóró kolis koromban rendszeresen átírtam a 30 napos bérleten az dátumot.simán javítottam az egyest kettesre mindkét mezőben, ha nem volt éppen pénz bérletre. évekig egy ellenőr sem szúrta ki, mígnem összeakadtam egy szemfüles ellenőr úrral kb.8 dioptriás szemüvegge. kiszúrta. mondja megbüntet, vagy, feljelent, vagy valami egyéb szankcióval fenyegetett. mondom ok, tényleg átírtam. De aztán ő nem is büntethetett csak hármójuk küzül a főelleneőr. Azt mondja szálljunk le. mondom ok. Azt mondja 2000. Mondom itt van és nem kérek "papírt". Azt mondja ok, és ment is a zsebbe, viszont kérdezte hová megyek még ma. mondom csak vissza a koliba a cuccomért aztán keletibe és éljen a nyáriszunet. Erre azt mondja az 2 vonaljegy... és azzal a lendülettel kaptam is ajándékba két db vonaljegyet, +az átírt bérletet is megtarthattam, mivel aznap úgyis lejárt volna..

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.02.20. 09:59:34

bár nyilván elolvastátok a post-ot rendesen, de had idézzem belőle a felháborodott naivügyfél egyik fél bekezdését:

"A földalatti feljáratánál 5-6, 20-35 év közötti ellenőr posztolt. A jegyellenőrzés után az egyik ellenőr szóvá tette, hogy a hátizsákomra felcsatolt egy pár korcsolyán nincsen élvédő, ezért tegyem azokat a hátizsákomba. Közöltem velük, hogy nem ismerek ilyen rendelkezést az utazási szabályzatban, ezért nem kívánom a korcsolyákat a ruháim közé bezsúfolni, mivel azok eleve a hátamon vannak, biztonságosan elhelyezve."

Ő maga sem említi sehol, hogy tahó módon rivallt rá a kaller, hanem úgy fogalmaz: "szóvá tette". Erre naivügyfél a saját irománya alapján is sejthetően fellengzős stílusban veszi elő az emberjogi kérdést meg a passzusokat, és , hogy mi tiltja ezt, meg rögvest az első válaszmondatában kifejti, hogy ő biztonságosan szállítja a korcsolyáját.

Bocs, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy az okoskodást nem a kallerok kezdték, hanem a delikvens.

forrófej 2008.02.20. 10:01:11

Az a baj, h ez egy ördögi kör.... az ellenőrök éhes vadállatként vetik rá magukat az utasokra, az utasok meg már ki vannak élezve bármilyen aprócska "beszólásra"...de sajnos amíg egyik sem enged, addig nincs mit tenni....max pár értelmes megpróbálja használni a kérem+köszönöm és legyen szíves szavakat...hátha a jó is ragad!!!
Bár sajnos nem jellemző:( Érdemes lenne az iskolákban tantárgyként bevezetni a kommunikációs tréninget és frissen tartásként évente a cégeknél lehetne egy egy napos csapat tréning ahol megpróbálunk KOMMUNIKÁLNI....a magyar nyelvtant használva: alany+állítmány+.....
Amúgy LEHET KEZDENI!!! MUTASSATOK PÉLDÁT!!!

anarch 2008.02.20. 10:04:08

Klasszik vicc:

Utazik a HÉV-en egy hölgy ölében gyermeke, szembe vele egy idősebb
hölgy az idösebb hölgy melett egy tipikus rocker. A hölgy öleben ülő
gyermek folyton rugdossa a mamit, aki rövid időn belul megunja és
megkéri a fiatalasszonyt szóljon a gyemekre. Rövid gondolkodas után válaszol is az anyuka:
-Tudja a férjemmel úgy gondoljuk, hogy nem szólunk a gyermekre ezáltal nem
gátoljuk a szemelyiségének a kifejlődését..
Utaznak tovább majd a következő megállónál a rocker leszálláshoz
készülődik és odanyomja a rágóját a fiatal hölgy homlokára és közli:
-Nekem is hagyták kifejlődni a szemelyiségem.

Kisangyal 2008.02.20. 10:07:54

Yeto,
Elnézést kérek a jelzöért!

Kisangyal 2008.02.20. 10:09:29

Fene a 60 másodpercbe...
100 e?

szgyula 2008.02.20. 10:10:09

Herodes: utas lehet bunko, kaller nem. Ennyi. Meg kaller torvenyt szeg, ha eroszakot alkalmaz.

Murdock 2008.02.20. 10:12:38

A tegezés miatt alapból szétverném az összes faszkalap arcát azért meg pláne ha nem engednek mondjuk elmenni!!
Egyébként nyugodtan elkérhetted volna a nevüket és a kártyájuk számát, vagy ha nem adják át akkor szerzel egy rendőrt és az ő segítségével megtudod ezeket.
Én mondjuk elvből nem utazok BKV-val 3 éve, mert nem támogatom egy forinttal sem a nyomorultakat.

Kalevala 2008.02.20. 10:14:57

az a baj, hogy ez a hátizsákkal puposkodás bizonyos korosztályoknál már annyira magától értetödő, hogy meg sem érti, hogy mit akarsz, ha rászólsz.Én már gerillaharcot vívok, pl.tollal szoktam firkálni a fentfelejtett hátizsákokat. Ha az illem és a szabályzat nem veteti le velük, talán majd a kockázat.

Terveüdekszi 2008.02.20. 10:17:42

Az ellenőröknek igazuk volt. Ők szóltak, mire a korizónk nekiállt emberkedni, és az ő jogait emlegetni. Vagyis nagy volt a pofája úgy, hogy közben ő volt a hunyó. Magánemberként pofán is basztam volna. Mert az úrnak JOGAI VANNAK. Mint a cigányoknak. Csak azt felejtik el, hogy kötelességeik is.

cdrom70 2008.02.20. 10:19:03

Miért van az, hogy bécsben semmi ilyen probléma nem lehet a tömegközlekedéssel.
Az elleénőr udvariasan köszön, megkér, ha kérdezel bunkón, udvariasan a SZABÁLYZATOT ismertetve válaszol. Ez ott mindig segit. Ha nem meghatározott szabályok szerint lép fel DE SOSEM BUNKÓN. Ráadásul, általában a németen kívűl angolul és még valamilyen nyelven minimum alapfokon beszélnek!!!!

Arról ne is beszéljünk, hogy a jegyár közel ugyanannyi mint pesten!!!! és a szolgáltatás fényévekkel jobb.

Valahogy ezt hiányolom a pedig már vagy 15 éve volt itt egy rendszerváltás..

Ars et labor 2008.02.20. 10:21:14

Az utas az ÜGYFÉL, a bkv és annak ellenőrei a SZOLGÁLTATÓ. Az ellenőr semmilyen körülmények között nem tegezhet le, nem kötekedhet, nem szórakozhat az utassal. Ha nincs más megoldás, kizárhatja az utazásból. De nem azutábn, hogy eltette a korcsolyát. Úgy látszik, túl sok bkv-alkalmazott cuppant rá a témára... Biztos tapasztalatból tudják, hány kisded fejét vágja le naponta korcsolya a földalattin...

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.02.20. 10:27:16

szgyula, maximálisan egyetértek az elvvel. egy percig sem állítottam, hogy a kallerok minden tekintetben normálisan jártak el. Arra viszont rá kívánok világítani, hogy a koma reakciója kissé túlzó az őt ért sérelemhez képest, és még egyszer felhívnám a figyelmet arra, hogy a sztori szerint a kallerok hozzáállása kezdetben normális volt, az alapszituban pedig megítélésem szerint egyértelműen panaszosunk volt a sáros.

Azoknak meg, akik itt azzal tépik a szájukat, hogy a korcsolya nem szamurájkard, szívesen megmutatom saját korim élét, ezenkívül javaslom nekik áttekintésre ezt a hírt:
www.hirado.hu/cikk.php?id=260117

csak a mihez tartás végett, hogy mire képes egy korcsolya, ha meglendítik.

Peppone Botazzi 2008.02.20. 10:28:34

Egy komplett hokicsapatnak kéne így utazni. Abba kössenek bele a rohadékok! Asszem egy két bodicseket kiosztanának.

A másik meg hogy meg kéne húzni, hogy amikor ilyen panasz érkezik, kirugdosni az egész társaságot aki akkor abban a megállóban ott volt. Nem csak a ribit meg a zselét hanem az összeset. Egy két ilyen eset és megtanulnák. Hiány nem lenne, mert szerintem ezrével tudnak új ellenőröket felvenni...(nem úgy tűnik, hogy nagy a szűrés a jelentkezésnél)

Rák Attantam 2008.02.20. 10:34:18

D'artagnan 2008.02.20. 10:28:34
"Egy komplett hokicsapatnak kéne így utazni."

Azért megnézném én azt a hokicsapatot, amelyik ráfanyalodik a BKV-ra!

Énmondom 2008.02.20. 10:34:21

D'artagnan!
téged körbevehetnének a hokisok, aztán jöhet a fékpróba

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.02.20. 10:35:28

Erika Zangolna 2008.02.20. 08:07:25
"Basszátok meg, tessék különválasztani már a dolgokat: itt nem arról van szó, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy mi a túróért nem tudja a passzust felmutatni a csököttagyú smasszer,"
a passzus úgy hangzik, hogy "amennyiben a személy vagy vagyonbiztonságot veszélyezteti, az utazásból kizárható"
máskérdés? :o)

Ars et labor 2008.02.20. 10:39:00

Alapelv: ha paraszt az ellenőr számát megnézni, megjegyezni, megírni a bkv-nak, majd feltenni minden fórumra. Miért nem veszi észre senki, hogy ezeken van azonosító szám?

cdrom70 2008.02.20. 10:45:24

Ha leveszik a kitűzőjüket, befordítják, hiába kéred tőlük mit csinálsz?
Én is így jártam, amikor kértem az anyámat emlegették...
Talán nem egy szedett-vedett társaságot kell őröknek alkalmazni..

Senki fia 2008.02.20. 10:46:39

"Ha nem tudod mit akar az élet tőled, gyere el te is jegyellenőrnek...+

csakazéris 2008.02.20. 10:48:27

"Kézipoggyász szállítása
Minden utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul.
A járművekre nem szabad felszállni olyan tárgyakkal, amelyek balesetet, kárt vagy szennyezést okozhatnak. Kerékpár csak a HÉV vagy a fogaskerekű járművek kijelölt peronjain szállítható, egy vonaljegy érvényesítésével."

Szerintem egy kori élvédő nélkül simán tud balesetet okozni, ezért az illetőt a szabály értelmében az utazásból is ki lehetett volna zárni. Az már más kérdés, hogy az ellenőrnek ezt fejből tudnia kéne, és a kedves ügyfél kérésére el kell mondania indoklásul. Azt senki nem várhatja el, hogy legyen felsorolva az élvédő nélküli korcsolya, szamurájkard, macséta, stb.

Liberté_73 2008.02.20. 10:48:42

Murdock 2008.02.20. 10:12:38
"Én mondjuk elvből nem utazok BKV-val 3 éve, mert nem támogatom egy forinttal sem a nyomorultakat. "
Vicces srác vagy te, barátom. Adózol-e? Ha igen, akkor mégiscsak támogatod a nyomorultakat, ráadásul úgy, hogy hogy igénybe sem veszed az adódból fizetett támogatást.
Nem fikázlak, én is ezt teszem, csak elmesélem.

Ars et labor 2008.02.20. 10:49:59

herodes: élvédőt minden hokis lábára! Meccs közben is, mert akkor történt a baleset!

Biztos okozhat balesetet a korcsolya, szerintem is jobb legalább egy szatyorba betenni, de azért ne lihegjük már túl.
Olyan linket tegyél be, ahol a metrón vágta át valaki nyakát a korcsolya.

Amúgy az én olvasatomban nem ez a lényeg, hanem az ellenőrök megengedhetetlen viselkedése. Ők a munkájukat végzik, és nem szórakozni vannak ott. Mikor jelentkeznek ellenőrnek, nem szólnak nekik, hogy vannak problémásabb utasok, és tudni kell kezelniük a feszültséget? Vagy éppen ez volt a szokásos eljárás probléma esetén?

Fidó 2008.02.20. 10:50:07

Végre rajtam kívül már más is látja, hogy nem a BKV-sokkal van a baj, hanem velünk utasokkal, akiknek semmi nem tetszik, semmi nem jó!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.20. 10:50:29

pont ennél az ellenőrzőpontnál valóban elég érdekes népség szokott állni, egyszer láttam, hogy az ellenőrök a szokásos bandázáson kívül egy kis házipálesz bizniszt is lefolytattak az épp odaérkező ismerősükkel (akinek a jegyét, bérletét nem kérték el).

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.20. 10:56:18

Meglepődöm egyes embereken. Értem én, hogy a post lényege, hogy milyen szemetek is voltak az ellenőrök. De úgy érzem, hogy a kiváltó oka a dolgoknak az, hogy mindenki utálja őket. Itt is folyamatosan osztjátok őket, hogy milyen agyalágyultak, -2000 IQ stb. Nekem az a véleményem, hogyha nincs más lehetősége valakinek eltartania a családját, akkor igenis menjen legalább ide dolgozni, mert nem akarja éheztetni a gyerekét. Az előítéletek miatt már sokan nagyon rosszul állnak a dolgokhoz. Mi lenne, ha egyszer megpróbálná minden ilyen nagyon tudálékos, mint emberekre tekinteni a "kallerokra". Mosolyogni reggel, felszólításra megmutatni a bérletet, ha valami baj van, akkor megoldani a problémát és nem kötekedni. A tegezést már megszoktam (akit ennyire zavar az a boltos kislányoknak is beveri a száját, mikor rászól, hogy szia segíthetek?). Minden nap többször utazom BKV-val, több mint 10 éve és soha egyetlen balhém nem volt még ellenőrökkel. Vajon miért lehet ez? Kurva szerencsés vagyok? Sikeres? Esetleg mindig volt/van/lesz bérletem, figyelek utastársaimra és együttműködöm, amikor megkérnek rá (mert igen az esetekben, amelyekben részt vettem, megkértek rá, ha nem volt ráírva a diákigazolvány száma a bérletre). Úgy gondolom ez kultúra kérdése, tévedés ne essék mindkét irányból. Ha te vagy flegma, akkor mi jogon várod el, hogy a másik ne legyen veled? Ja, igen mert alkalmazott egy tömegközlekedési vállalatnál és nem tehet meg dolgokat. Ez esetben szándékosan teszed, amit teszel, te vagy a bunkó. Ha te jómodorra nevelt emberként, bunkó reakciót kapsz, akkor túllépsz rajta, és nem idegesíted magad rajta, mert vagy ennyire intelligens. Ha mindkét fél kulturált, akkor nincs probléma, mert minden válasz a megoldás felé tereli az eseményt. Kicsit figyeljünk oda magunkra is, mielőtt kötekednénk és előítéletekkel elkezdjük osztani az észt. Tanuljunk okosabb embertársainktól. (Mielőtt bárki így gondolná, nem tartom magam feljebbvalónak bármelyikőtöknél) Ez megint hosszúra sikeredett :) Remélem mással is felkeltem a figyelmeteket a hozzászólásommal.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.02.20. 10:58:44

nemtom mit kell sok embernek hencegni, hogy igazoltassák magukat a kallerok. látod, hogy ott állnak, be is mondják, előveszed a bérleted, megmutatod és már mehetsz is. ha valakinek muszáj, hogy fitogtassa az autoritását egy olyan helyzetben, ahol nincs neki, vagy muszáj neki még ez a stressz is, lelke rajta.

Ars et labor 2008.02.20. 10:59:51

EnZsolt: biztos, hogy az utasnak kell tudnia a probléma megoldását? Örülök, hogy te mintautas vagy, de elvileg éppen azért van az ellenőrök felvételénél pszichológiai vizsgálat, azért tartanak nekik felkészítő tréningeket, hogy a problémaás helyzeteket kezelni tudják. A bkv nem szociális intézmény, hogy felvegye ellenőrnek azokat,akik semmmi másra nem jók.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.20. 11:00:49

cdrom70: ne haragudj, de szerintem ha megmutatod a bérletedet, ami ott volt nálad, akkor nincs probléma, nem lesz tahó az ellenőr és te boldogan mész az utadra. Utazzatok párban a postot író delikvenssel.

Metal_Storm 2008.02.20. 11:01:03

sokak bejegyzésében olvasom, hogy az utas parszt, kultúrálatlan és egyszerű volt... akik ilyeneket írtak, keressék már ki nekem a szövegből, ami ezt alátámasztja nekem, mert kerestem de nem találtam...
előre is köszönöm.

CheQue? (törölt) 2008.02.20. 11:01:39

Igen itt két probléma van:

1.) Idegesítően önző (típikus nagyvárosi én világú) nemtörősöm utas. Sajnos ebből a fajtából van néhány BKV-n utazva és szerintem mindenki rühelli haza arcába egy hátizsákot tolnak, pláne ha még korcsolya is van rajta kiélezve :) Ha zsákba rakja akkor is veszélyes élvédő nélkül mert simán kiszakítja azt egy erős fékezésnél pláne ütközésnél. Nem tudom mi lenne ha karon ülő gyerek fejébe állna egy erős fékezésnél, akkor az után mit mondana a kedves suttyó utas? Legalább annyira bunkóság így utazni mint ahogy az elélenőrök viselkedtek. mentségére legyen mondva elrakta tatyóba ,de az úgy is balesetveszélyes nem hiába van éélvédő. 21. század európa.

2.) a BKV ellenőrök ha nem így klépnek fel biztosan nem ez játszódik le. eleve ők azok akiknek ez a szakmájuk naponta csinálják és vanank iylen szituációik. Eleve erre alapozva is rutinosabban , gördülékenyebben kellene az iylen problémákat elsimítaniuk. Csak addig amíg nyelveket nem beszélő lumpen elemeket alkalmaz a BKV ellenőrnek. Így ott senki normális ember nem szeretne soha bekerülni, hogy dolgozhasson (se fizetés, se megbecsülés, se normális munkatársak, se tiszta munkahely és szép környezet, se egy normális egyenruha, se egy előírás hogy nézzé ki, hogy viselkedj utassal). Tiszta agyi leépítő telep az egész.

Ars et labor 2008.02.20. 11:03:45

EnZsolt, még eygszer: nem azért fizetik és képzik az ellenőrt, hogy a problémás helyzeteket is KULTÚRÁLTAN kezelni tudja?

Sabeszre sapka, farkamra kalap 2008.02.20. 11:06:18

Nem fért a korcsolya a hátizsákba, mert az tele volt kóka jános feliratú szavazócádulákkal. Tipikus liberális "nekünk mindig igazunk van" kisköcsög a postíró és most hozzá illő társaságba került: a blikk meg is írta, hogy demszky-kutyák marcangolják halálra a kóka-rókákat.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.20. 11:07:20

Ars et labor:

A megoldás mindig az utas kezében van, mert ha van bérlete, ha nem tesz semmi olyat, ami az utazási feltételekkel ellentétes, akkor nem lesz probléma sem. Ha nem ismeri ezeket a feltételeket, akkor a jogos felszólításnak tegyen eleget és a probléma ismét megoldódott. Igazad van, hogy erre készítik fel őket, de ha folyamatosan éri őket a negatív hozzáállás, lenézés teljesen érthető, ha elszakad a cérna. Úgy ahogy a kedves utasoknak is voltak tanítói, szülei, rokonai akik az életre nevelték és elősegítették a beilleszkedését a társadalomba, tudnia kéne kezelni ezeket a helyzeteket, és nem kell embereket megítélni munkájuk miatt.

CheQue? (törölt) 2008.02.20. 11:07:58

Kedves Metal Storm!

Biztos keveset utazol BKV-n azért nem érzed a helyzetet. Nagyon sok hasonló hátizsákos utazik így és igenis idegesítőek. A leírást meg épp egy ilyen adta közre nyílvánvaléóan nem írja le hogy nehzemre esik levenni a hátamról ha tömeg van és előszeretettel forgolódok vele. Csak a hozzáálásából lehet következtetni ha egy korcsolya elpakolása neki ekkora gondot jelent! Az ellenőrök is suttyók voltak mert ő nekik jobban kéne tolerálniuk az ilyet hiszen ez a feladatuk, naponta találkoznak ilyenekkel.

cdrom70 2008.02.20. 11:09:05

EnZsolt:
Igazad van egy kicsit...
Csakhogy személy szerint elegem van abból, hogy a szabályok csak és kizárólag rám vonatkoznak, én fizetek eltartom a BKV-t és ezért nem várhatok el semmit, még annyit sem hogy az általuk meghozott szabályokat betartsák.
Volt olyan kaller akitől elkértem az azonosítóját, udvariasan megmutatta, utána én is hasonló udvariassággal mutattam meg bérletem. Ez elvárható azt hiszem.
Aki ilyen munkára adja a fejét annak legyen stressztűrése. Ha nincs alkalmatlan erre. Ne itt dolgozzon!!!
Ezzel a BKV járatja le magát ez pedig senkinek sem jó.
Ha BKV-n utazol, mindegy van-e bérleted vagy sem az ellenőr azt csinál amit akar és tiszteletet az ellenőrtől csak nagyon határozott viselkedéssel lehet tudsz kiverni belőlük. Holott az lenne az alap, hogy az utas fizet ezért tisztelni kell !!!
Itt a legnagyobb gond és ezen változtat a BKV!!!

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.02.20. 11:13:02

A lényeg:
Az ellenőrök bunkók voltak, de ez nem történt volna meg ha fogja azt a ki.....tt korcsolyát és elteszi első szóra.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.20. 11:16:02

cdrom70:
Igazad van egy kicsit.. :)
Nem akarok külföldi példával dobálozni már megtették helyettem, de olyat sem tapasztaltam, hogy buszvezetőt kértek meg, hogy igazolja magát, mert anélkül nem mutatom meg a bérletemet/jegyemet :) Örülök, hogy volt pozitív élményed is evvel kapcsolatban.

cdrom70 2008.02.20. 11:19:26

Bakfitty:
A BKV szabályzatában benne van, hogy kérésre BÁRMIKOR köteles igazolni magát az ellenőr !!!
Ha azon a helyen nincs joga ellenőrizni akkor ne legyen ott.
Nekem ugyanúgy jogom van megbizonyosodni, hogy valóban ellenőr-e az illető.
Ezek után hol a kérdés???

LMS 2008.02.20. 11:19:57

a kori élvédővel is pont olyan veszélyes, mint nélküle. Egyszóval: TÁSKÁBA BE!

Ars et labor 2008.02.20. 11:20:11

EnZsolt:

Igen, szerintem is az a normális eset, ha az utas udvarias és segítőkész. De ha csak ilyenek vennék igénybe a bkv szolgáltatásait vajon mi szükség lenne ellenőrre?

Az ellenőrt pont azért fizetik, hogy a problémás és/vagy nem fizető utasokat kiszűrje, és ez általában konfliktushelyzetekbe torkollik. És itt látszik, hogy megfelelő munkatársakat alkalmaz-e a bkv. És nem csak ebből az esetből tűnik ki, hogy nagyon-nagyon sok esetben nem. Ezen pedig el kellene gondolkodni, mielőtt rajtuk kívül mindenkit hibáztatnának: az utasokat, a VEKÉ-t, a politikusokat, meg úgy általában a világot.

Csak a problémák mindig, pl. az udvariatlan utasokkal...

Archon 2008.02.20. 11:22:08

Igaz az , hogy nem kellet volna kinn szállítani a korcsolyát .De könyörgöm ők vagy ellenőrök , vagy biztonsági személyzet !
Nemtudom emlékszik-é a tisztelt publik azokra az időkre mikor is a portaszolgálat a legtöbb esetben nem úgy működött mint ahogy kellene?
Ezek a az esetek csak azt bizonyítják , hogy ha ezek az utonállók , vagy jegyellenőrök , vagy biztonságiemberek, akkor végeznék PROFIN a munkájukat ha minnél kevesebb erőszak ekletkezne munkájuk , során . A munkájukra való felkészítésen beléjük kellene sujkolni , hogy nekik nem az erőszak szítása a dolguk , vagy félelem keltés , hanem a SZABÁJOK BETARTATÁSA !
Ellenkező esetben azt érik el , hogy az álltaluk gerjesztett erőszak ellenük fordul . NEm kellene csodálkozni ha egyszercsak a fagyi visszanyal efektus következtében emberükre találnak .

Fikusz Kukisz 2008.02.20. 11:24:01

Tipikus eset, hogy mindkét fél hozzáállása elég "érdekes". És az nem ment fel senkit a tahóság vádja alól, hogy a másik is az volt.
Az élvédő témához csak annyit, hogy engem csesztek már fejbe villamoson korcsolyával, amin volt élvédő, mégsem volt kellemes. Nem az élvédő hiánya a fő probléma szerintem - bár azért igen hasznos - hanem hogy nem veszik le a hátizsákot a kedves utitársak utazás alatt. Sommázva: amit magadnak nem akarsz, másnak se tedd...

Gumidomino 2008.02.20. 11:27:36

"SZABÁJOK BETARTATÁSA"
ú á ó ú - bocsánat de ez fájt.
Majmász, Néped érted kiált!

Ras · http://futo.blog.hu 2008.02.20. 11:29:48

Kalevala: megnézném, hogy mit szól az utas amikor a tömött metrón a hátizsákos elkezd a 25 kg-os hátizsákjával tornázni először le, aztán fel. Akkor meg az lenne a baj. Tipikus sapka történet.

Lord_Cica (törölt) 2008.02.20. 11:31:17

A földalatti környékén, a lépcsőkön, vannak kamerák. Bár itt a beszélgetés az érdekes.

blero 2008.02.20. 11:34:08

Nekem a kabátomat ráncigálta meg 1 paraszt, mert nem akartam megmutatni a jegyem. Jogos követelés lett volna részéről, ha nem a fehér vonalon áldogáltam volna (vártam valakit). megfogta a kabát újját és hogy bizonyítsa igazát megpróbált berántani a vonalon belülre. vékony alkatú vagyok szemüveges, ők meg eleve többen voltak. a kabát vállánál a varrás elreccsent, ekkor az agyam is. úgy lepofoztam a búzát, hogy a többi csak lesett. meglepődtek és békin hagytak, én visszaálltam a vonal túloldalára és hallgattam a szép szavaikat. :))) de az ő füle csengett tőle.

Juzo 2008.02.20. 11:34:46

Azért az ellenőrök védelmében (nem a postban említettekre gondolok, azok tahó parasztok) én szinte mindig nosrmális ellenőrökkel találkozom. Mutatom a jegyet, ők még meg is köszönik és ennyi. Sőt van amikor kellemes utazást és hasonlóakat kívánnak.

Ezt csak azért mondom, h nehogy leírjuk az egész ellenőri szakmát, csak mert x%-uk az alapvető emberi normákkal sincs tisztában.

Emiceha 2008.02.20. 11:38:17

Erika Zangolna 2008.02.20. 08:33:40
"Nem szállítható BKV járaton semmilyen az utasok testi épségét veszélyeztető, éles, hegyes, stb tárgy."

Javaslom, hogy ezentúl minden iskolás utazó, akinél vonalzó, körző, toll, ceruza található, továbbá minden cukorbeteg, akinek a személyes holmija között inzulin injekció található, részesüljön hasonlóan "jogos" elbánásban.

Követelem!!
Azonnal!!


Budapest, Nyugatbalkán

NTonee 2008.02.20. 11:38:41

Szerintem akkor is ugattak volna a békávés kutyák, ha az élvédő rajta lett volna a korin. Ezeknek ez okozza szörnyen unalmas és szánalmas kis életük egyetlen fénypontját. Úgy gondolják hogy nekik mindent szabad a vállalat területén, ők az istencsászárok és te, mint utas térdelj előttük, mert kis senki vagy hozzájuk. Én csak gáz spray-vel vagyok hajlandó belépni mocskos királyságuk kapuján és alászállni sötét földalatti városukba.

csakazéris 2008.02.20. 11:43:25

Ras! Látom neked is el kell magyarázni, ami normális embernek egyértelmű! Járműre szállás előtt zsák levesz, kézben tart az utazás végéig, leszállás után felvesz. Mindezt körültekintően, hogy ezzel se vágjon szájba senkit. Sokszor járok túrázni, mindíg így csinálom, még nem volt emiatt afférom sem utassal, sem kallerral.

VonalZoo 2008.02.20. 11:46:43

Még hogy nem éles egy korcsolya....
jegkorong.blog.hu/2008/02/11/veres_horror_a_buffaloi_jegen
Ez pedig a BKV utazási feltételeiből van:
" A járművekre nem szabad felszállni olyan tárgyakkal, amelyek balesetet, kárt vagy szennyezést okozhatnak."

zephyr 2008.02.20. 11:47:01

:) A poén az (a sok közül, ami itt olvasható), hogy szerencsétlen gyerek még fel sem szállt a metróra, ahol még lehetősége sem volt levenni a hátizsákját, de itt már sokan attól félnek, hogy levágja a többi utas fejét! :))) Tök jó sztorit össze lehetne itt hozni a korcsolyás gyilkosról, jó anyag Robin Cook számára... És akkor most hirtelen minden hátizsákos ember hülye lett. (=minden iskolás, 7 éves kortól) A korcsolya meg korcsolya, nem csontvágókés. Ennyi.

Mária 2008.02.20. 11:48:53

Ras 2008.02.20. 11:29:48

"megnézném, hogy mit szól az utas amikor a tömött metrón a hátizsákos elkezd a 25 kg-os hátizsákjával tornázni először le, aztán fel."

talán nem a tömött metrón kellene... hanem előtte a peronon egy kevésbé forgalmas részen még mielőtt emberek közé megy az illető

optipista 2008.02.20. 11:52:35

Neakarjátekorcsojázni te utas. Mit gondolsz, hol élsz. Még meg találsz borotválni vele egy éppen ott bűzölgő hajléktalant! Megsértenéd a szőrösségel kapcsolatos jogait!

Aztán meg panaszkodnak, hogy mindenki autóval jár...

Dr Kangörény 2008.02.20. 11:53:04

Megint sok-sok hülye. A csóka faszságot csinált, mert a hátán vitte a korcsolyát. Ok. De akkor már lehet vele bunkózni?????? Baszki, szerintetek ha megállít a rendőr gyorshajtásért, akkor rögtön meg is gumibotozhat? Hm? Vagy hol a határ? Anyázhat? Vagy leköphet?

optipista 2008.02.20. 11:57:26

Tényleg. Repülőgépre fel lehet vinni korcsolyát? Korcsolyával repülőt eltéríteni. Vagy metrót? Höhö.

Ajtony 2008.02.20. 12:04:13

Kangörény_ 2008.02.20. 11:53:04

A szöveg szerint elég hosszút vitázott a levélíró. Ha gyorshajtás után visszaszólsz, még súlyosbítod a helyzeted. De szóljál vissza nyugodtan.:-)))

A méltatlankodóról: ember + hátizsák + korcsolya. Gondolom lengő formában, rögzítetlenül. Ha egy hirtelen fékezésnél meglendül....
Polgári per, kártérítés, stb. Beláthatná, nem gondolt arra, hogy másoknak sérüléseket okozhatott volna. Persze a saját jogaival maradéktalanul tisztában van.

Üdv

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.20. 12:06:33

A poén az kedves zephyr, hogy már utazott :) szóval igen megvolt rá az esély. NTonee: köszönöm, hogy tipikus példája vagy azoknak, akiket a kommentjeimben leírtam. optipista: ha jól tudom nem lehet felvinni. Kangörény: nem, nem gumibotozhat meg, de amennyiben te azonnal azonosító számot kérsz tőle, meg hogy mutassa meg a táblát, hogy mennyi a megengedett, ne lepődj meg a "kicsit" túlreagál. Utána meg jöhetsz ide sírni. Jut eszembe, tavalyi In-Kalos pass nem volt a korcsolyára kötve?

Ars et labor 2008.02.20. 12:07:05

Ajtony:

Szerinted rendőrök ellenőrzik a jegyeket a metróban? Most komolyan, neked minden egyenruhás egyforma?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.02.20. 12:07:52

ne lepdődj meg ha "kicsit" túlreagál akarom mondani.

Ars et labor 2008.02.20. 12:10:46

Ne "reagáljon túl" sem a rendőr, sem az ellenőr, hanem végezzék a MUNKÁJUKAT rendesen, és ne érezzék magukat félistennek azért, mert egyenruha van rajtuk.

Ezért fizetik őket, nem szórakozni vannak ott.

Ajtony 2008.02.20. 12:14:20

Ars et labor 2008.02.20. 12:07:05

Remélem hangosan olvasol magadnak.:-)))
Ha nem próbáld ki, persze a Kangörény postját is, mert arra válaszoltam.

Gondolom az ott emlitett gyorshajtást meg nem BKV ellenőrök szankcionálják. Bár ebben a mai rendetlen országban még az is lehet.

Üdv

victoriginal 2008.02.20. 12:26:59

végigolvasta valaki a "cikket" egyáltalán? mindenki panaszkodik a járművön fejet, szemet, halántékot leverő hátizsákosokról, de a szövegben ha jól olvasom mindez a lépcsőn játszódik le, és nem a járművön vagy annak ajtajában...de fröcsögni persze lehet, és a metróban-buszon-villamoson vegye is le mindenki a zsákját. bunkó volt mindkettőjük, de a személyzet részéről ez megengedhetetlen vagy mi a szösz.

Dr Kangörény 2008.02.20. 12:27:32

Hát szerintem meg tök mindegy, hogy egy ügyfél (utas, gyorshajtó) mennyire viselkedik tapló módon. Az ellenőr, kalauz, rendőr... kötelessége, hogy normálisan válaszoljon, különben érdekes kurvaanyázó jeleneteknek lehetnénk szemtanúi.

becsibacsi 2008.02.20. 12:30:29

cdrom70: A becsi ellenorok valoban ertik a dolgukat, eddig OK.

> Arról ne is beszéljünk, hogy a jegyár közel ugyanannyi mint pesten!!!!

Ez azert mar nem igy van!
A pesti vonaljegy ara (most neztem meg) 270 Ft, a becsi jegy ara 1,70 Euro (kb. 450 Ft a mai kozeparfolyamon szamolva). Illetve elovetelben 1,70 Euro, a vezetotol vasarolva (buszon, villamoson igy is lehet lehet) 2,20 Euro.
Csak a pontossag kedveert.

Kúrcsány Ferenc 2008.02.20. 12:40:32

A BKV a Magyar Gárdából toboroz biztonsági őröket, azok állnak a Nyugatnál is, kopasz, bakancsos nyilas gecik.

Thomas Magnum 2008.02.20. 12:40:59

Metróállomás.
(Fent ellenőriznek mostanában - amennyire én látom. Jegypénztár, irodák, biztonságis személyzet is fent/bent az irodákban tartózkodik)

Fent a mozgólépcsőnél álldogál 4-5 ellenőrnek látszó személy. Nadrág, kabát, karszalag stimmel. Látják őket a kamerás szobából az őrök.
Ebben az esetben mennyi annak az esélye, hogy "csalókkal", álellenőrőkkel van dolgotok?

Tehát. Amennyiben kéri, hogy mutasd meg a jegyed, bérleted, majd erre te azt kéred, hogy mutassa, mondja meg a számát, akkor nem lehet, hogy ez pusztán az ellenőr basztatása?

Mi az oka? Megbántott? Megsértett? Meglökött? Megvert? Beszólt?

Még egyszer: "Üdvözlöm! Legyen szíves a ..." - mondja az ellenőr.

Erre normális ember nem azt mondja, előbb mutassa az engedélyét, számát.
Miért? Ennyire ráértek?
Majd ha pofátlan, bunkó, megrángat a kabátodnál fogva, na akkor kérd el.
De ebben az esetben nem elég csak elkérni. Menjél a forgalmi irodára, papír, toll. Legyen nyoma. Aztán lehet irogatni ide is.

A stressztűrésről meg annyit, hogy valóban többet kell tűrnie egy front office jellegű munkahelyen dolgozónak, azoknak, akik emberekkel foglalkoznak, de miért nehezítitek indokolatlanul és szándékosan ezeknek az embereknek a munkáját?

Alf (törölt) 2008.02.20. 12:44:27

Vigaszul csak annyit, hogy szerencsétleneken kár revansot venni, megbüntette őket már a sors, hisz BKV-ELLENŐRÖK.

Thomas Magnum 2008.02.20. 12:50:22

Kangörény_ 2008.02.20. 12:27:32

Miért kötelessége eltűrni bárkinek is, hogy ha valakihez tisztelettel közelít, akkor vele szemben más bunkó, paraszt viselkedést enegdjen meg?

Gondolkozzatok már!!!

Hát ebből áll az itt lévő cikkek 90%-a!

Ez az ember, ezen a helyen, ekkor meg ekkor bunkó módon viselkedett velem.

Azt hiszem erre írják: WTF????

Akkor te ezt megteheted az egyenruhásokkal szemben? Milyen alapon?

Ha bunkó vagy, viseld a következményét.
Ennyi.
Baszogatod a rendőrt, mert jogod van hozzá. Aztán ha elkéri az izzókészleted, meg az egészségügyi dobozt, akkor persze ő a szemét. Pedig neki tényleg JOGA VAN HOZZÁ.

Ha meg sokat pattogsz, akkor meg elvisz, hogy bent tisztázzátok a dolgot. Kinek kell ez?
Tisztelet. Nem szeretet, csak tisztelet!

Gabo1000 2008.02.20. 12:54:30

És még csak az egyik fél változatát ismerjük....

További magyar hang 2008.02.20. 12:54:52

A földalatti megállóhoz BEFELÉ MENETkor is ellenőrizték a srácot, akkor nem szóltak neki egy szót sem.
A földalatti feljáratánál, KIFELÉ MENET kötöttek bele az ellenőrök az élvédő nélküli korcsolyába, majd miután eltette azt, megakadályozták a továbbhaladásban.
Na nehogymár megmondja a bunkó, alulszocializált, büdösszájú ellenőr, hogyan kell szállítani a korcsolyát az utcán.

Mellesleg tessék élvédőt rakni a korcsolyára tömegközlekedéskor!

Marhácska 2008.02.20. 12:55:18

Mocskos szar paraszt mind!

bumbuska 2008.02.20. 12:59:10

Hűha, úgy látom, összegyűlt pár szánalmas ember:D
Újat nem sokat tudok hozzáfűzni, mert 1-2 ember már leírta, hogy tökmindegy, mit csinált a srác, az ellenőr akkor sem viselkedhet így és ráadásul a posztíró nem azért írta a levelet, mert az volt a baja, hogy felszólították, hogy tegye el a koriját, hanem azért, mert miután eltette, még akkor elkezdtek vele kekeckedni. De úgy látom a többségnek hiába magyarázza az ember, mert akkor is csak azon van fennakadva, hogy hogy szállította azt a szerencsétlen korcsolyát és tömegkatasztrófát vizionálnak egy hülye korcsolyaélből:D:D
A legviccesebb, mikor vki már azt írta, hogy táskában sem helyes tárolni, mert hirtelen fékezésnél kiszakítja a táskát és úgy is képes gyilkolni lol:DDDD
Ja, meg az is jó volt, aki híradót linkelt be - azért bazdki az nem ugyanaz ám, hogy a jégkorimeccsen eltalál egy korcsolya, arra azért kicsit nagyobb az esély, minthogy a metrón talál el egy táskára kötött, úgyhogy olyan hírt linkelj be, ami arról szól, hogy egy metrón elszabadult korcsolya kivégzett egy, vagy egy vagonnyi embert, mert nem volt rajta élvédő:D:D
Aki ilyenektől ennyire fél, az menjen pszichológushoz és ne menjen emberek közé, mert ennyi erővel egy nagy fékezésnél egy ember is rádeshet és agyonnyomhat, vagy egy kapaszkodó ember könyöke kinyomhatja a szemed.
Egyébként elítélem az ilyen ellenőröket és gyűlölöm azokat, akik így viselkednek, de őszintén szólva engem sosem ért még ilyen attrocitás. Igaz, én legalább egy félmosollyal lépek oda, ha kérik a bérletem és udvariasan köszönök. Erre ők udvarisan megköszönik és általában jó utat is kívánnak. Annyi a titkom, hogy nem kezdek el hülyeségeket kérdezni, meg basztatni őket - amihez persze lehet, hogy jogom lenne, csak épp kedvem nincs.

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.02.20. 13:04:53

bambuska, nem sokat korcsolyáztál még. Én linkeltem be a híradós url-t, és gondolkodj már el azon, hogy hogy nagyobb az esélyed találkozni egy ember korcsolyályának az élével, ha a lábán van és épp csúszik rajta, vagy a táskáján lifeg egy méter magasan?

Ezen kívül nem esélylatolgatásképpen linkeltem be, hanem azért, hogy lehessen látni: mit tud művelni egy korcsolyaél, ha egy ember súlya mozgatja. És ehhez nem kell jéghokizni, elég csak simán megbotlani vele a lépcsőn.

bumbuska 2008.02.20. 13:11:10

herodes
igen, elképzeltem, ahogy a kori lifeg a táskán, a srác megbotlik a lépcsőn, s a srác az egész testével ránehezedve a korira hanyattesik, a kori éle pedig pont eltalálja egy mögötte haladó ember nyakát! HIHETŐ!
Amúgy képzeld, korcsolyáztam már párszor. Én nagyobbnak találom az esélyt, hogy egy koripályán rám esik vki a korcsolyájával (ahogy egy jéghokimeccsen is az egyik koris a másikra), mint hogy egy táskán egy kori súlyos sérülést okoz a metrón.
Ennél szerintem nagyobb az esély arra, hogy kisiklik a metró, vagy kigyullad és bennégsz, vagy valaki belök a közeledő metró alá, vagy kést szorítanak hozzád az aluljáróban míg a metróhoz érsz, vagy nem tudom, folytasd te a sort, neked vannak kényszerképzeteid:D

Joshuk 2008.02.20. 13:15:47

Csak én vettem észre, hogy "2007. február 17"

Tévedni emberi dolog én nem szoktam és egyébként is
videoriporter.hu/vr/fs?content=/vr/player/803/reporter/count

Mert megérdemled.

Marhácska 2008.02.20. 13:22:19

Kemény ez a videó és a srác is piszkosul helyes!

Fedup Sári 2008.02.20. 13:22:35

A probléma ott van, hogy a békávé nagy százalékban pontosan olyan embereket állít oda a metróbejáratokhoz ellenőrizni, akik miatt egy utazás alatt már kétszer kell ellenőrizni a jegyeket/bérleteket.

Az, hogy az utasok között vannak bunkók, bliccelők stb., az adottságként kezelendő, a többi utas nem tehet róla, sőt, ált. pontosan ők a szenvedő alanyai. Az viszont, hogy ezen felül még a hasonló mentalitású, normális emberi érintkezésre, verbális/tettleges erőszakon túli problémamegoldásra alkalmatlan ellenőröket is el kell viselnie a 90% normális és kétszeresen fizető utasnak, az a békávé vezetésének felelőssége.

Nyilván tisztában vannak a naponta tucatszámra az embereik által teremtett visszás, vagy adott esetben törvénytelen helyzetekkel, azonban tudatosan nem tesznek ellene semmit, éppen ellenkezőleg, a teljesen védhetetlen helyzetekben is utolsó pillanatig védelmezik az elkövetőket.

Ld. pl. az utazási feltételekben előírt jelzések nélküli ellenőrök által -- fényképekkel dokumentáltan -- megvert utas esetét.

HandG 2008.02.20. 13:24:02

Jó kis story!
Penge éles esze van ennek a korcsolyás utazónak!
Azonban ha előbb gondolkodik, akkor az élvédők attól is megóvták volna, hogy butasága a nagyközönség elé kerüljön.

Szomorú jelenség a butaságot csak azért természetesnek hinni, mert mások is úgy tesznek.
Persze a kútba nem ugrana be ha másokat látna.....

De ki tudja?!:)

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.02.20. 13:27:50

bambuska, vagy mondjuk a hétéves lányommal kézenfogva jövök a koma mögött, és lányom botlik meg, akinek épp fejmagasságban van kori éle. vagy nem megbotlik, hanem mondjuk egy mozgólépcsőn lefele tolakadó faszfej meglöki (akiket én személy szerint pl. sokkal jobban rühellek, mint a hátizsákos kisköcsögöket).
és még sorolhatnék százszámra olyan szituácikóat, amikben volt már részem az évek során nem kevésszer, és ahol elég gáz lett volna, ha az előttem álló tagról egy méter magasan lengedezik egy kori éle.

victoriginal 2008.02.20. 13:28:39

hm, amúgy van akkor, ha valaki egy pár korival a kezében akar felszállni a sárga gyorsra, élvédő nélkül, és nincsen nála táska vagy zacskó amibe beleteheti...gyalogol a hősökig? vagy felveszi a lábára és hasítja a márványt ezerrel...amúgy az élvédő tényleg az él védésére lett kitalálva, nem balesetbiztonságtechnikai eszköz. szép hosszú szó.

Greo (törölt) 2008.02.20. 13:29:21

szerintem az ellenöröknek is igaza violt mert én is utálom ha a hátizsákkal a hátán egy teli buszra felszál egy ember vagy akárhova és nem venné le.és azért tényleg baleset veszélyes el élvédő nélküli kori én is vittem már kézbe a buszon de mindig volt rajta élvédő de viszont abban egyetértek az illetővel hogy ezek a kis rohadékok nagyon hatalmasnak érzik magukat én ott helyben rendört hivtam volna ha már lúd legyen kövér és kértem volna a nevüket és állás nélkül maradtak volna a kis gecik

NTonee 2008.02.20. 13:31:24

EnZsolt!

Ne haragudj, de te nem olvastad a levelet?
Nem attól lesznek ez barmok, mert mi bunkók vagyunk velük, vagy már eleve így állunk hozzájuk. A levél írója, bár először ellenkezett, később belátta, hogy valóban balesetveszélyes a korit élvédő nélkül táskán lógatva hurcolni. Ezek után a "kedves" békávés ellenőrök megalázóan viselkedtek vele szemben.
Miért?
Amennyiben az utas nincs tisztában az utazási feltételekkel, az ellenőrnek fel kell(ene) hívnia rá a figyelmét. Kérésre az adott szabály hivatalos, írott formáját be kell(ene) mutatnia. Vagy legalább bökjön oda az ujjával a falra, hogy ott van és olvasd el!
Ha az utasnak nincs igaza, akkor előírás az ellenőrök között, hogy paraszt módon kell viselkedni? Meg kell alázni sok más utas jelenlétében? Az utast meg kell akadályozni a szabad mozgásában? Akkor is ez történik, ha teljesen jogos az utas panasza. Tapasztalat! Én is kerültem már hasonló helyzetbe és egy méterrel előttem lévő utasok is, akiknek a beszélgetését az ellenőrrel tisztán hallottam. Lekezelőek, bunkók és ráadásul sokan az esetleges fizikai fölényüket sem szégyellik bemutatni.
TISZTELET A KIVÉTELNEK! Én is találkoztam már normális, becsületesen dolgozó ellenőrrel (100ból 1 esetben).

Gabo1000 2008.02.20. 13:32:59

Mondjuk én a nyakam nem féltem, viszont a nem teszkós kabátom annál inkább. Gondolom ha valaki jól nyakoncsípi és kiköhögteti vele a kihúzott szálú kabátjának árát -ami soxorosa az élvédőnek- ismét ide ír majd.

Joshuk 2008.02.20. 13:33:00

Marhácska · www.videoriporter.hu 2008.02.20. 13:22:19
Kemény ez a videó és a srác is piszkosul helyes!

Nekem is tetszik, olyan édes ellenőr pofcsija van.

Greo (törölt) 2008.02.20. 13:36:10

én arra mondtam hogy igaza volt ami a levél elején szerepelt hogy élvédőt jó lenne ha feltenné arra még nem volt oda irva hogy már akkor is bunkó volt de ha elovasnád azt amit irtam a végén már azt irtam hogy ha ilyen bunkók voltak én hivtam volna akkor rendört és feljelentettem volna hogy korlátoz a szabad helyváltoztatásban ráadásul ugy hogy van érvényes bérletem.
érted már?

Üvege$ 2008.02.20. 13:37:22

Eszem megáll! Takonypóc felháborodik, mert nem lehet ön és közveszélyes, de azért a BKV sincs a helyzet magaslatán az IQ negatív ellenőreivel.
Én minden páratlan hónapban egyszer utazok a járataikon és általában megállítanak az ellenőrök, de eddig egyszer sem mertek hepciáskodni vagy akár kivenni a kezemből az ÉRVÉNYESÍTETT menetjegyem. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy már ránézésre sem vagyok az ő súlycsoportjuk, de nem szeretném, ha a gyerekemnek ilyen emberekkel kellen nap mint nap küzdeni csak azért, hogy utazhasson! A BKV-nak igenis feladata, hogy képezze és szükség esetén nevelje az alkalmazottait mert előbb-utóbb meglincslődik ez a tömegközlekedési elit.

Joshuk 2008.02.20. 13:40:12

Forza Tomika 2008.02.20. 13:29:21

Gyorsan dekódolom.

Korrekt ha valaki leveszi a táskáját, kufferjét akármi. Én is ezt teszem, node azért nehogy már néhány nyálasfejű ellenőr szórakozzon, ne efelejtsük el, hogy ezek ugyanazok /nem személy szerint értendő, hanem típus szerint/ akik, mindent megtesznek, hogy ellehetettlenítsék az emberek, szabad élethez való jogát. Elrakta a flancos korit, volt bérlete, mit kell szivatni. Az a probléma, hogy azokba rúgnak bele, szórakoznak, csapják a pofájukba, akik tesznek is valamit, hogy kicsit jobb legyen a színvonal, azzal, hogy vonaljegyet/bérletet vesznek.
A kis majom köpetek meg mit kapnak? Jó kis fizetést, ingyen bérletet, és nemcsak saját, hanem családjuk részére is. Nomeg ha úgy jön ki akár egy kellemes nyaralást egy BKV üdülőben. Ezen kéne elgondolkozni.

AlexWolf 2008.02.20. 13:41:49

Szerintem a korcsolyás/kalleros témát már eléggé kiveséztétek. Viszont nekem csak azért is lenne egy kérdésem. Minek kell egy utast 4x (igen 4-szer) ellenőrizni, hogy van-e jegye. Velem nem egyszer fordult elő munkából hazafelé menet, hogy kaller kérte a Déli-nél a jegyemet (1), aztán a Deákon lent a piros mertó peronján a mozgólépcső előtt megint kérték (2), fel a kék metróhoz, ott is posztolt néhány kaller (3), leszállok otthon a kék metróról és ott is kérik (4). Esküszöm ez már zaklatás. Mi a francért nem lehet mondjuk minden megállóban vagy csak kifelé, vagy csak befelé kérni a jegyeket/bérleteket? (Arról nem is beszélve, hogy sokszor télleg csak úgy passzióból beszolnak az utasoknak. Mára már eljutottam oda, hogy levegőnek nézem őket, felmutatom a bérletemet szó nélkül, és lépek is)

Greo (törölt) 2008.02.20. 13:44:03

ti azt nem olvasátok el ami irok modntam már harmadjára irom le hogy én ott helyben feljelentettem volna őket és nevüket elkérve biztos hogy bejelentést tettem volna a bkv-nál.én is azt mondom hogy rohadt gecik voltak.

Joshuk 2008.02.20. 13:47:43

Forza Tomika 2008.02.20. 13:44:03

Nem értél volna vele semmit, mivel x személy terhelő vallomása lett volna ellened. Egyszerűen, bevédik egymás löttyedt majom valagát. Az nem számít, hogy készúlt e róla térfigyelős videó. A BKV eddig is eltusolta, illetve "ismeretlen tettes" köpenybe bugyolálta az ilyen kis ügyeiket.

Gabo1000 2008.02.20. 13:49:19

Még mindig csak az egyik oldal változatát ismerjük, ezáltal objektíven nem lehet a másik felet minősíteni.

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 13:49:46

emiceha

Mozgó járművön körzővel, inzulinos tűvel a kézben utazni valóban veszélyes. Ha a tolltartóban van, akkor nem az. Majd ha fékezésnél a te szemedbe áll bele a körző a másikba meg az inzulinos tű, te is belátod. HA előkerül a körző meg a tű, ugyanúgy szólni kell az illetőnek, mintha prököltöt enne nejlonzacskóból, vagy összeszart nadrágban szállna fel.

Greo (törölt) 2008.02.20. 13:50:26

hát akkor meg jól pofán basztam volna az élvédő nélküli korival mert ő kezdte belémkötött én meg visszakötök megnéztem volna hogy melyikünk jönne ki győztesen a kis geci vagy én:-)))

Greo (törölt) 2008.02.20. 13:53:02

hát csak is az egyik oldal változatát fogod hallani mert a bkv-és hiába akarná megvédeni magát nem tudja mert ő is nagyon jóltudja ha ide irna valamit is mindenki tudja hogy hazudik mert egy kis rohadék

Üvege$ 2008.02.20. 13:53:46

Forza Tomika
Sok lúd disznót győz! Tudod!

Greo (törölt) 2008.02.20. 13:55:54

hát nem azért hogy magamat sztároljam de lehet hoy nem birtak volna velem már csak a testalkatom miatt se meg hát az se egy utolsó szempont hogy 13 éves korom óta kungfura járok

hesspicsába 2008.02.20. 13:59:53

köcsögarcú, ha én ott vagyok a korcsolyát fel is dugom a seggedbe és a szádon húzom ki. én is utaztam már bkv-n és láttam, hogy ki van írva, hogy a hátizsákos köcsögök kurvagyorsan vegyék le a hátukról azt a szart, mert zavarja a többi - NORMÁLIS - embert. te meg baromarc még rá is akasztasz egy ótvarbüdös acélfegyvert. idióta. és még világgá is kürtölöd, hogy igen valóban , te tényleg ekkora marha vagy.
agyhalott!

Joshuk 2008.02.20. 14:01:17

Forza Tomika 2008.02.20. 13:55:54

Nem akarlak piszkálni, de gondolom nemrég kezdted a kungfut, már így a mondat szerkezetedet nézve. Csak hogy "goni" legyek ahogy a fiatalok mondják.

...és a négyes metróra 2008.02.20. 14:03:16

admiraL 2008.02.20. 08:41:27

azért azokat a tisztelt utasokat is péklapáttal basznám szájba, akik teleszotyizzák a villamost. Vagy a kiürített bakkardi brízeres üvegeket ottfelejtik az ülésen. Vagy viccből megszaggatják a kárpitot. Nem ütném sokáig, csak addig, míg él...

Vidocq001 2008.02.20. 14:03:27

Én csak azt szeretném mondani, hogy az összes kaller egy balf*sz g*ci. Bocsánat az általánosításért! Csak azokra értem akikkel eddig dolgom volt...

Joshuk 2008.02.20. 14:07:26

...és a négyes metróra 2008.02.20. 14:03:16

Azokkal a fiatalemberekkel/fiatalasszonyokkal akik teleszotyizzák a villamost/buszt/trolit stb. nem fognak csinálni semmit.
Bocs a burkolásért.

kérdések órája 2008.02.20. 14:09:51

Nem baj,proli! Szavazz a demszkire meg a gyurcsányra legközelebb is, sőt 3 nemmel a népszavazáson is, mert tudoood,különben jönnek vissza a fasiszták, tudoood!

kérdések órája 2008.02.20. 14:11:39

Jujj joshuk vigyázz miket mondasz,mert elvisz az ávó! Kurvaországban élünk ne feledd!

labi 2008.02.20. 14:12:13

"élvédő nélküli korcsolya piros karikában áthúzva kiragasztva a metró falára?"

Az vicces világ lesz, amikor a metró falára sz összes elképzelhető éles/hegyes/szennyező eszközt felragasztják áthúzva. Kis fantáziával simán ki lehet vele tapétázni egy komplett metrómegállót.

Szóval:
Noooormális vagy Maaaaargit?

Éles/hegyes/koszos dolgokkal nem utazhatsz. Akkor sem, ha sok más kecseg is csinálja. Ennyi bammeg, aztán nem kell a rinyálás hogy ezért szólnak. Olajhajú ellenőr for president! :)

dr. Erika Zangolna 2008.02.20. 14:18:19

jaj labi, de okos vagy. tudod, emberek néha mondanak/írnak dolgokat, amiket nem szó szerint értenek, esetleg túloznak egy kicsit az ironikus hatás kedvéért.

"élvédő nélküli korcsolya piros karikában áthúzva kiragasztva a metró falára?"

ha te ezt komolyan vetted, te vagy a Margit már ne haragudjál

victoriginal 2008.02.20. 14:18:33

nem baj, a lényeg az, hogy növeljék az ellenőrök számát, drágítsák a jegyek árát, fizettessenek plusz pénzt az éjszakai járat használatáért, 1970 óta ugyan azokat a metrószerelvényeket használjuk, minden hónapban fél órát álljunk sorban a havi bérletért, tolókocsival és mozgássérülteknek semmilyen lehetőséget ne adjanak a földalatti tömegközlekedéshez(bocs, talán a kisföldalatti pár megállójánál van ilyen), kerékpárt ne szállíthassunk a metrón, a biztonságiak kiskirályoknak érezzék magukat..kimaradt valami? ezek után nem tudom sajnálni semelyik bkv alkalmazottat sem, főleg hogy ugyanolyan sötét, ostoba arcokat látni mindenfele. van választás. nem kötelező ellenőrnek menni. utazni viszont kell.

tokomtelevan 2008.02.20. 14:25:38

AZOKNAK AKIK HIÁNYOLJÁK? HOGY MIÉRT NEM SZABÁLYOS ÍGY A KORCSOLYA SZÁLLÍTÁSA!

Idézet a BKV utazási feltételeiből:

Kézipoggyász szállítása
Minden utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul.
A járművekre nem szabad felszállni olyan tárgyakkal, amelyek balesetet, kárt vagy szennyezést okozhatnak. Kerékpár csak a HÉV vagy a fogaskerekű járművek kijelölt peronjain szállítható, egy vonaljegy érvényesítésével.


Szóval az a paraszt köcsög, aki a többi utast veszélyezteti, majd a homárba irkál, inkább húzza le magát a budin!

tofu 2008.02.20. 14:27:47

Csak azt nem értem, hogy miért vesznek fel ilyen szurtos képű bűnöző formákat a BKV-hoz. Sajnos lehetnek akár szabályosak is, de lerí róluk a bunkóság és az iskolázatlanság. Talán keveset fizetnek?
Sokat járok külföldön, és egyéb nagyvárosokban örülnek az utasnak, mert abból élnek.
Az embereket zavarja a smasszerok látványa. A metró nem egy börtön amit őrizni kell.
Ha normális beléptető rendszer lenne, akkor nem kellene ennyi bugyuta bunfordi smasszerral megtölteni az aluljárókat, és nem rémisztgethetnék a gyerekeket

atarim 2008.02.20. 14:28:11

Dartagnan
Te ugyanolyan hülyegyerek vagy , mint a panaszkodó .
Csak arról van szó , hogy igy szállitani a korcsolyát , tényleg balasetveszélyes .

gyilkos galóca 2008.02.20. 14:30:41

Forza Tomika 2008.02.20. 13:55:54

És hány éves vagy?14?:DD

Amúgy meg az ellenőrök leginkább a fizető utassal parasztkodnak és a gyengébekkel.Csak túlerőben mernek ugatni és ott is csak nőknek vagy gyerekeknek.Bezzeg a buszon,kombinón lapulnak és sunnyognak,persze a fenti gyengébbek elleni szabály betartásával.
Egyszer belémkötött,hogy hol kezeltem a jegyet,mert nem látszik.Mondom nem mindegy?Persze csúnyán nézett,de beszólni nem mert a parasztja.Csapatosan nagyon kemények, mert egymást licitálják túl bunkóságban.

A hátizsákot meg mindenki vegye le időben.Nem-nem a járművön,hanem mielőtt beszálsz/felszálsz.Engem idegesít,amikor forgolódik és lökdös a qrva táskájával a tag.Persze, ha rászólok néz bután és neki áll feljebb.

weaver 2008.02.20. 14:32:28

Azt gondolom egyik vagy másik fél minősítése nélkül is lehetne elemezni a helyzetet kedves hozzászólok. Ellenőrök viselkedésének felmentését valaki komolyan gondolja? Képzeld el, hogy betelefonálsz a gázszolgáltatódhoz és panaszkodva, ingerült hangvétellel közlöd az ügyintézővel, hogy még mindig nincs rajta a számlán a szociális támogatásod pedig már kaptál határozatot. Válasz: "Most mit idegeskedsz, nem ráér? Majd megkapja. Ennek átfutási ideje van. Mért mondanám meg a nevem? Örülj neki hogy még nem zártuk el a gázt és fizesd be az eddigi számlákat" - gondolom panaszt tennél, a beszélgetést rögzítik, az ügyintézőt kirúgnák. Szomorú, hogy az ellenőrként nagyon sok olyan egyént alkalmaznak akinek az arcán látszik, hogy csak átmenetileg van szabadlábon. Valóban vannak kivételek és én tisztelem azokat akik ezt a "piszkos" munkát becsületesen végzik. Egyébként pedig a kontrollt nyilvánvalóan másképp, máshol is meg lehetne oldani. Gondolok itt arra amikor a Déliben a mozgólépcső tetején az ellenőr megállít és a jegyem felmutatásával nem elégszik meg, hanem a dátumbélyegző aprólékos vizsgálatába kezd (miért nem tud az automaták többsége olvasható számsort nyomtatni és a jegyen mért nincs üres hely ahova a számsor nyomtatva lesz???). Szóval ilyenkor az ellenőr vagy csak pillantásával vagy szóban is megjegyzi: "Hova siet?" - "Vonathoz, bazdmeg??? Ez egy pályaudvar."(és ilyen esetben már én sem tudom megállni kötöszó és esetleg jelző nélkül). Ellenőrzést lehetne az utazás közben is végezni, nem előtte és utána.

Joshuk 2008.02.20. 14:40:49

weaver 2008.02.20. 14:32:28

Azért mert ezekben a masinákban nem havonta cserélnek "patront". Nem lenne ezzel semmi baj, de azzal, hogy akadékoskodik a mozgólépcsó tetején, ill. alján, nem csak velem tol ki, hanem azzal a 50-80 emberrel is aki mögöttem slattyog.

ditti 2008.02.20. 14:43:09

nem értem...ha a srác felfelé tartott a megállóban, vagyis kifelé, akkor miért mondta neki az ellenőr, h a kifelé vezető utat nem állja el, amikor pont eléállt...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.02.20. 14:54:50

Élvédő nélküli korcsolyával a háton metrózni bizony legalább akkora köcsögség, mint ide három ellenőr.

Kis tömeg, kis lökdösődés, és otthon veszed észre: be szép tízcentis friss vágás a vadiúj kabátomon...

victoriginal 2008.02.20. 14:58:18

hmmm, a tapasztalat beszél belőled, igaz? :)

Navarone 2008.02.20. 15:00:57

A korcsolya tényleg veszélyes, egy vészfékezésnél komoly sérüléseket okozhat, ha valaki nekiesik, vagy megüt.

Fedup Sári 2008.02.20. 15:01:11

ditti, a felfelé a kisföldalattinál a deák téren a metrók felől nem kifelé, hanem befelé.

victoriginal 2008.02.20. 15:07:27

:) érdekes, mindenki a hátizsákra meg a korcsolyára van "kiélezve"...ezek szerint mindenki élvezi, ha ostoba békávé katonák szólnak be neki, esetleg fogják le, állnak elé, test a test ellen lépnek fel. akkor nincs is miért panaszkodni, mert az ostoba paraszt megérdemli az őt elnyomót és tűri tovább sírig azt. birka nemzet voltunk, és maradunk is mindörökké. Ámen.

MUHHAHA 2008.02.20. 15:17:19

Az ilyen kis gyökerek miatt örülök, hogy nem kell tömegközlekedéssel utaznom. És még ez a szánalom hivatkozik az utazási szabályzatra. Miből állna venni egy élvédőt vagy a kezedbe fogni a korit? Nem vagy sikeres ember! MUUHHHHAHAHAAAAAAAA

weaver 2008.02.20. 15:27:31

Muhhaha? Már a név is mindent elárul. Te beteg vagy. A srác pedig valóban nem megfelelően szállította a korcsolyát, de a témaindítás gondolom a gyakorta előforduló BKV ellenőri viselkedésre vonatkozott. "Gyökér, szánalom"-ezeket a kifejezéseket gondolom otthon tanultad vagy az iskolában ahol a többiek kigúnyoltak és arcul csaptak, majd hozzátették: "Muhhaha"

MUHHAHA 2008.02.20. 15:33:33

Beaver ezt sokáig fogalmaztad? Se füle se farka. Douchebag, MUUUHHHAAAHHAAAAA

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.20. 15:40:06

1. A parasztozás - cigány szokás!
2. BKV-ellenőrnek az megy, aki rendőrnek sem jó. Magázódni kizárólag a bíróság előtt tidnak.
3. A Tescoban akciós a korcsolya-élvédő.
4. Korcsolyát korcsolyatáskában biztonságos szállítani. Élvédővel. Hátizsákban, pláne rákötve olyan, mint ha valaki ásót, kapát, vasvillát vinne a vállán, egy ráhúzott vékony reklámszatyorral.
5. Majd a Centrum BKV Zrt megtanítja az ellenőreit magázódni.

anonym sütizabáló 2008.02.20. 15:54:54

Ha ha! Ez jó, az élvédő a korcsolya élét védené? Miért? Elkopik szállítás közben??? Akkor ezen az elven az autókon a szélvédő a szelet védi és nem a bent ülőket? Hihetetlen emberek vannak! :)

vernarancs 2008.02.20. 15:56:23

Miutan az ellenor semmilyen irasos szabalyzattal nem tudott szolgalni semmi jogalapja nem volt az utas feltartoztatasara. Nyilvanvalo a "kostolgatasi" szandek a reszukrol. En azonnal rendort hivtam volna es jegyzokonyveztettem volna az ellenorok azonositojaval egyutt az esetet es feljelentest tettem volna. Helyre kell oket vegre tenni mert nagyon el vannak szallva attol a kis hatalomtol amit kaptak.

vernarancs 2008.02.20. 15:57:28

anonym sütizabáló 2008.02.20. 15:54:54

Hehe. A fogvedo meg az oklomet vedi?

anonym sütizabáló 2008.02.20. 16:04:55

vernarancs 2008.02.20. 15:57:28
:) Persze ellenpélda is van, de gondolom Te sem hiszed, hogy az "él védésére szolgál".

Mellesleg olyan levélre nem emlékszem, hogy valakinek volt jegye/bérlete és kekeckedés nélkül megmutatván azt az ellenőröknek, azok bunkók lettek volna vele vagy netán megverték volna érte.

kérdések órája 2008.02.20. 16:13:52

Nem argentin mezben voltak az ellenőrök?

gyilkos galóca 2008.02.20. 16:14:50

anonym sütizabáló 2008.02.20. 16:04:55

Elhiheted, sok ilyen eset van sajnos.

victoriginal 2008.02.20. 16:19:29

az élvédőt azért találták ki, hogy amikor korcsolyával a lábadon flangálsz, ne csorbuljon ki az éle. egyéb kérdés?

victoriginal 2008.02.20. 16:23:35

mármint amikor nem a jégen tipegsz... :)

anonym sütizabáló 2008.02.20. 16:24:38

Én kérek elnézést! Régen koriztam már, de akkor az élvédőnek több funkciója is van: védi a kori élét, ha flangálsz benne illetve védi a pofámat a szétnyílástól, ha mecsapnak vele.

vernarancs 2008.02.20. 16:26:48

anonym sütizabáló 2008.02.20. 16:04:55

No, mas is megirta elottem. Eredetileg az elvedo valoban a kori elet vedi, de minimum kettos szerepe van.

victoriginal 2008.02.20. 16:28:27

ha megcsapnak egy korival, akkor már a védő sem segít. persze ha egy szélvédővel véded magad, akkor több az esélyed.. :) menj inkább a bkv baráti kör oldalára, oda irogass.

victoriginal 2008.02.20. 16:33:48

bkv-ról jut eszembe, kisiskolás hugom ellen rettentő szigorral léptek fel, mert benézte azt, hogy a január 11.-én kiállított bérlete csak feb. 10-íg érvényes. és mindezt február 11-én, persze úgy, hogy befele beengedték a metróra, de kifele már nem. ez aztán a férfias fellépés, éljenek az ellenőrök! persze a csürhe nagyhangúak előtt mindig kinyílik az ellenőr sor. gépeket mindenhova, mint Párizsban!

Fedup Sári 2008.02.20. 16:54:36

Így van, mágnescsíkos/smartcardos/RFID-s jegyetbérletet, villamdelejes ellenőrzőkapukkal!

kócos cápalány 2008.02.20. 17:02:16

Nem értem mihez kell a passzus neked, amikor a józan paraszti ész és a többi embertársainkra való odafigyelés is elég lenne ahhoz, hogy a kibaszott korcsolyádon legyen élvédő. Nem lenne őszinte a mosoly az arcomon, ha mondjuk az én gyerekem tiszta homlokát sértené fel a te (vagy a csapatostul ugyanígy cselekvő fiatalok) korcsolyaéle.
Legközelebb nyugodtan hívj rendőrt, csak aztán nehogy meglepődj, hogy nem csak jogaid vannak.

gyilkos galóca 2008.02.20. 17:52:22

kócos cápalány 2008.02.20. 17:02:16

Elképzelem,ahogy a TESZ-esek kivonulnak az élvédő nélküli,hátizsákon cipelős tag ellen,mert közveszély okozás ténye forog fenn.
muhaha.:DD

kócos cápalány 2008.02.20. 18:19:35

Látom nem érted a lényeget, lehet, hogy ezért ehetetlen a gomba fejed?
Nem kell ehhez TESZ, ész kell!!!

fakkjú 2008.02.20. 19:53:15

Kiricsi Karola az egyetlen pozitivum a békávénál továbbra is.

nav 2008.02.20. 21:43:14

Hol élsz?
Ezt írod: "Mexicói út"

hello hello! 2008.02.20. 21:43:59

öccsém, ezt a gyengeelméjű fórumozó bagázst...tegye fel a kezét, aki kapizsgálja egy cseppet is, hogy mi is van a itt történet mögött! hát nem sok a jelentkező. itt nem korcsolyákról, nem is a tetves hátizsákokról meg a gatyába szaró hajlékonyokról van szó, hanem arról, hogy nap mint nap ki van téve az utazóközönség az ilyen és hasonló attrocitásoknak, hogy sehonnai nímand bkv karszalagos és még sehonnaibb biztonsági őrök szórakoznak a fizető utazóközönséggel, kultúrált országokban már milliós kártérítéseket lehetett volna nyerni ellenük,és bárki kerülhet olyan szituációba, amikor ezek a senkik paraszt módjára beugatnak és még parasztabb módjára toszogálják és lökdösik és feltartják a tömeget, és a vezetőségük nem csap szét közöttük...külföldön sok helyen a rendőr mindig együtt van az ellenőrrel, és minden esetben jogkövetően járnak el, akkor is, ha az utas ellenállása miatt esetleg erőszakot kell alkalmazni. itt Futapesten viszont semmi ilyesmiről szó sincs, csak a nagy üresség, a nagy feneketlen sötét üresség a fejekben...

ciluvagyok 2008.02.20. 21:52:45

csak 2 dolog:
1: a levél írója egy kis tetű, aki szabad élű, lengedező korival közlekedik
2: a sok genny ellenőr pedig mindig csak a gyerekeket és/vagy terhes mamákat inzultálják, de a mindent szétb.a.s.z.ó kanc.i.g.á.n.y.okra egyikük se szól rá. Mért csak a gyengéken kell példát statuálni? Mért nem a cigányokat vágják ki a metróról? meg a kéregetős, összefosott gatyás hajléktalanokat?

Csééé 2008.02.21. 04:48:11

Nem védem az ellenőrnek nevezett állatokat, de baszki attól, hogy demokrácia van, "szólás" szabadság és te vagy a "vásárló" még ne hidd azt, hogy a pénzedért mindent lehet.

zephyr 2008.02.21. 09:56:41

EnZsoltnak (2008.02.20. 12:06:33) "Mai napon, vasárnap...órakor a Deák téri metróállomáson történteket szeretném leírni: A Váci utca felől közelítve a mozgólépcsős lejárat után jegyellenőrzés történt, majd a milleniumi földalatti feljáratánál újbóli jegyellenőrzésen estem át..." Szerintem még nem szállt fel semmilyen tömegközlekedési eszközre.
Más. Tényleg vicces a kommentekben, ahogy sokan a nemlétező kisgyermekük arcát ("tiszta homlokát") féltik, meg leakadnak a hátizsákoknál stb., és az ellenőrök viselkedéséről szó nem esik. Gyilkos galócável egyetértek (2008.02.20. 14:30:41), tényleg csak a gyengébbekkel mernek, és állnak is le ténylegesen vitatkozni, nem egy példát láttam erre... Mindegy.
Csak még annyit, hogy aki a K U L T Ú R Á T hiányolja a társadalom bármelyik részéből is (BKV-ellenőrök, utasok, "normális emberek"), az csak olvasson bele itt egy-két hozzászólásba, nézze meg a különböző jelzők használatát, és vonja le a következtetést! :)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.02.21. 13:17:58

A sárga metró (földalatti) feljárója a Deák téri központi aluljáróból - ahol ennek a folyosója összefut a másik kettőről feljövő mozgólépcsővel - vicces dolog...

Én a könyvelőmhöz mindig úgy megyek, hogy leszállok a kék metróról, felmegyek a mozgólépcsővel, jobbra, jobbra, végig a folyosón, fel a lépcsőn a sárga metró Vörösmarty tér felé menő oldalára és... most figyelj... végigmegyek a peron hátsó felén, aztán ki a folyosón és fel a lépcsőn a Deák térre.

Namost kérdés az, hogy akkor én az aluljáróban közlekedem vagy a BKV területén. Mivel a konkrét megálló nincsen elválasztva a hátsó folyosótól, a lépcső alján nem lehet megmondani, hogy te most sétálni mész vagy beállsz a megállóba és felszállsz a sárga metróra. Persze, a megállóba, a peronra nem fognak odaállni az ellenőrök, mert a lépcső alján egy ellenőrcsoport is elég és ott egyszerűbb is elkapni a gyanús utasokat.

Sajnos, ennek az az eredménye, hogy fel kell mutatnom a bérletemet, miközben csak átsétálóban vagyok ott. Egyszer direkt, a teszt kedvéért, megpróbáltam átslisszolni, de az egyik elémugrott a lépcsőn, elállta az utamat, és kérte a bérletemet. (Semmi durvaság nem volt, abszolút kulturáltan viselkedett.)

Azért arra gondolok, hogy egyszer - szintén teljesen kulturáltan - meg kéne kérdeznem őket, erről mi a véleményük; mind magukat az ellenőröket, mind a BKV ügyfélszolgálatot. (Fogadok, az előbbi aszondja, hogy "ez volt a parancs", az utóbbi meg valami sablonszöveggel válaszol vissza...)

2008.02.21. 13:18:37

A jó büdös kurva anyját az összes büdös, cigány, kapucnis, mosdatlan, ápolatlan paraszt ellenőrnek, meg azoknak is, akik itt védik őket (bár gondolom, ők a három írástidó ellenőrök a párszáz közül). A csávó eleget tett a felszólításnak, utána mégis geciztek vele. A nyolc rongyos szaros bérletért nem lehet utazni? A gyönyörűen karbantartott, hajléktalan-, pisa-, pöcegödörszagú szerelvényeken? Basszák meg, forradalom kéne, ellenőröket, meg úgy általában a BKV-t Dunába lőni, mocskos multinak eladni az egészet, és piaci, kapitalista alapon működtetni. Akkor talán rend lenne, és a felvételi nem abból állna, hogy ha az IQ-d és a fogaid együtt elérik a tizet, akkor fel vagy véve. Büdösgecik.

Kifordított kacagány 2008.02.22. 12:48:18

nem akarom végigolvasni az összes kommentet, ezért lehet, hogy már volt.
szerintem ezeknél a félművelt idiótáknál akiket ellenőrnek alkalmaznak, kár azon igyekezni, hogy elő is jöjjön belőlük a félművelt idióta. ha egy ilyen marhasággal állnak eléd(amiben mellesleg még igazuk is lehet, bár nem az ő tisztük szerintem intézkedni), egyszerűen mond neki azt, hogy köszönöm és menj tovább. vélhetően túlbonyolított elméjével percekig nem tud majd rájönni, hogy mit köszöntél meg neki olyan udvariasan és ezalatt te szépen odébb is állhatsz. az ilyen passzusokrahivatkozós szöveggel maximum a frusztrációit erősíted és akkor bizony előtérbe kerül nála a fent emített félművelt idióta.

ha pedig mégis eljutsz arra a szintre, hogy testileg is inzultál, akkor nyugodtan lépj a lábára és jegyezd meg, hogy akkor inkább felvennéd azt a korcsolyát:)

Yoda mester 2008.02.22. 13:45:53

"az ilyen passzusokrahivatkozós szöveggel maximum a frusztrációit erősíted"
Mennyire igazad van.

Jut eszembe, nem erről, de BKV-ról és a passzusokról:
Van egy szomszédasszonyunk, aki mekiben volt üzletvezető (?ígyhíjják? nemtom, végül is mindegy a név), szóval tisztában van a panaszkönyvkezelés szabályaival, lévén ők tutira kapnak oktatást erről. Vonatkozó jogszabályok, blabla, minden fejben.
A Borároson a BKV panaszkönyvét kérte.
"Olyan nincs."
Amikor mesélte, sejtettem, mi következik. :))
"Jó, akkor az időt és a helyet megjelölöm majd a fogyasztóvédelmi panasztétel során, majd a BKV kideríti, hogy kikről szól a levél."
"De ehhez telefonálni kell."
"Engem ez nem érdekel, a panaszkönyvet kérem."
BKV-banya elment telefonálni ... aztán duzzogva "megtalálta". Szomszédesszony beleír, hogy korrekt módon bezárták a babakocsijuk előtt az ajtót, egyébként meg első körben megtagadták a panaszkönyv átadását, visszaadja.
Erre elrakja.
Szomszédasszony:
"Kérem a példányomat"
"De hát ebből nem lehet kitépni"

Yoda mester 2008.02.22. 13:50:38

Hö, levágta a végét.

"Nézze meg a lapot, rá van-e írva, hogy VEVŐ PÉLDÁNYA?"
Odaadta neki, de ehhez ismét telefonálnia kellett(!), hogy kérik a példányukat, mi legyen?

Később a zéerté küldött neki egy levelet.
Semmi "elnézést", "bocs", hasonló.
Valami ilyesmi volt, hogy "köszönjük, hogy észrevételével segítette a szolgáltatásaink fejlődését, majd jól utánanézünk valaminek".

Mintha valami ötletládába dobta volna be a fecnit, hogy lehetnének akár pirosak a HÉV-szerelvények; és nem panaszt írt volna be :)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.01. 10:03:29

Panaszkönyv nemlétezik sehol.Vásárlók könyvének hívják.Ha valaki panaszkönyvet kér, mivel ilyen nincs, nem kell neki odaadni a vásárlók könyvét.A vásárlók könyvét mindenhol külön kérés nélkül bárki számára hozzáférhetővé kell tenni.
A panaszra az üzletvezető reagál ugyhogy értelme nincs :)

Az ellenőr mondhatja hogy a korcsolya úgy
balesetveszélyes, te meg elrakhatod.
Eléd nem állhat, az utazásodban nem korlátozhat ha érvényes jegyet tudsz mutatni.Simán ki kellene rugni az ilyen oktondi ellenőrőket.De épelmélyű eleve nem megy ellenőrnek.

kicsiniko 2008.05.18. 12:00:42

Szeretném a saját töténetemet leirni.2008május 14-én a Határ uti metróállománál mentem hazafelé. Ellenörök tömkelege de ez engem nem izgat mert éves bérletem van rutinból mutatom már a bérletem az egymással cseverészó oda sem figyelö "ellenörnek".Elöttem fiatal pár lehettek olyan 17-18 évesek csomagokat cipelve. Agyoniskolázott kreol börü ellenörünk utánuk üvöltött, hogy jegyeket bérleteket, a lány megmutatta, de a fiú kérte hogy csak lekiséri a lányt a metróig aztán visszajön.Ekkor ellenörünk aki akkor vett jegyet életében amikor idekerült a BKV-hoz odarohant a fiut a karjánál fogva kirángatta szitkozódva orditva a bejárat felé.Ellenörünk kb 130 kg cigány fiatalember kb 8 általánossal (sem) a fiu kb 50 kg csenevész félszeg.Csak ennyit erról az ellenörök viselkedéséröl. Felháboritó volt.
süti beállítások módosítása