Tékozló Homár

Hulla az uszodában (frissítve)

2008.02.21. 10:20 | jackyll | komment

Abszurd csendéletben gyönyörködhettek tegnap a budapesti Nyéki Imre uszoda látogatói, ugyanis közvetlenül a medence mellett a lépcsőn ottfelejtettek egy bezsákolt halottat. Órákon át. Hogy teljes legyen a téboly, kiderült, hogy az úszómester a sikertelen mentés közben a medencében hagyta a szemüvegét, amit bónuszként kellett felhoznia naiv ügyfélnek:

Öcsémmel elmentünk a Nyéki Imre (leánykori nevén Kondorosi uti) uszodába. Egyszerre érkeztünk három rendőrrel, ami kicsit furcsa volt, mert hát mit is keresnek ők ott. Aztán hamar kiderült, amint ugyanis zuhanyzas után kiléptem az öltözőből, megláttam a fekete nejlonnal letakart hullát. A mentősök is ott voltak még, épp pakolták el a defibrillátort, meg azt egyéb cuccokat. Közben meg uszkált tovább a jónép, ment tovább az élet. A hulla meg csak feküdt ott, egy órával később is, és még sztem most is ott fekszik épp (mi egy negyed órája jöttünk el).

már épp leúsztunk párszáz métert, amikor odajött hozzánk az egyik fordulónál egy felöltözött, korrekt arc: elmondta, h nem tud mást megkérni most, és mi vagyunk itt a fiatalok épp (leszámítva a gyerekcsoportokat!). Az a probléma, h a mentést végző úszómester elhagyta a medencében a szemüvegét, és most nem lát. Persze még szolgálatban van; a sikertelen mentés és az h nem lát az mindegy, ha bárki is foglalkozna a medencében úszók biztonságával épp, akkor az ő lenne.

Amíg az öcsém a szemüvegét kereste, megkérdeztem, hogyan lehetséges, h nem ürítették ki az uszodát? Biztonsági és kegyeleti okokból is, tök abszurd, hogy egy hulla ott fekszik, egy méterre egy olyan helytől, ahol mindenki eljár (öltözőkijárat), és közben az uszoda tovább üzemel, mintha mi sem történt volna. Erre ő a vezetői utasításra hivatkozott.

Az úszás remekül sikerült, természetesen az öltözőkben, a szaunában és mindenhol csak a döbbenet volt az úr, gyászolt az uszoda, és persze ezért a kellemes délelőttért még fizethettem is. Azon gondolkodtam, h ha az uszodavezető saját anyja feküdne ott, akkor se zavarná a normál üzem? vagy ha az ő gyereke szúrta volna ki a halott kilógó talpát? (öcsém szúrta ki) csatolva egy kép, pirossal bekarikáztam szerencsétlent, a medence bal oldalán az öltözőlejáratnál.

Update 1: Az újságíró kollégáknak sikerült beszélniük az uszuda illetékeseivel. Egyelőre annyit tudunk, hogy megerősítették a haláleset tényét, és annyit tettek hozzá, miszerint fél órán át próbálkoztak az újraélesztéssel, majd nem sokkal később elszállították az áldozatot. Ha többet tudunk, azonnal leírjuk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annamacska 2008.02.21. 10:22:13

Első!!! Micsoda, ez milyen már?

annamacska 2008.02.21. 10:25:41

Ez igaz? Nagyon durva! El nem tudom képzelni, ilyesmi hogyan fordulhatott elő! Már eleve hogyan engedhetik be (pénzért!!!) a népet, amikor épp meghalt valaki? Meg a kisgyerekeket is engedik maradni, nekik egy életre szóló megrázó élmény! Borzasztó.

Mokele-Mbembe 2008.02.21. 10:33:09

Veszedelmes vagyok. ketten is kihullottak előlem a sorból... de tényleg, ÁNTSZ ilyenkor nem takaríttatja ki a kócerájt?

Vízbe fulladt a szerencsétlen, vagy összeesett a bejárat előtt? Nem mindegy. Ha vízihulla, le is kell engedni a medencét, ha jól tudom, bár lehet, h ez csak a régi töltő-ürítő rendszernél volt szabály.

kisera 2008.02.21. 10:34:18

Béke poraira szegénynek, így ismeretlenül is. Hiába, pénz beszél, kutya ugat.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.21. 10:34:41

ki lettem moderálva. ezekszerint nem vagyok sikeres. pedig csak káromkodtam, és megjegyeztem hogy nem sikerült elsőnek lennem :)

elwood 2008.02.21. 10:35:18

Miért. Nem a vízen úszott. Elfértél tőle nem ?

Kisangyal 2008.02.21. 10:38:02

Azt hiszem a morbid a megfelelö szo ide.

Ars et labor 2008.02.21. 10:41:29

Mokele:

Gondolom, a medencébe fulladt, ha az úszómester onnan próbálta kimenteni.

Azért én nem úsznék szívesen abban a vízben...

Rák Attantam 2008.02.21. 10:43:42

Hát, ha az illető megfulladt, mire az úszómester kihúzta a vízből, akkor igencsak megkérdőjelezném a "mester" alkalmasságát.

Inkább az lehetett, hogy megállt az illető szíve (defibrillátor ott figyelt).

Secnir 2008.02.21. 10:45:21

súlyos
amúgy jogos a pont az uszoda részéről.
-le volt takarva, azt hihetted, hogy aludt...
-leúszhattad a napi x kilométeredet gond nélkül...
-nem okoztak pánikot feleslegesen...
;D

Mokele-Mbembe 2008.02.21. 10:49:19

Ja tényleg... úszómester-mentés-satöbbi... alszom még.

Mokele-Mbembe 2008.02.21. 10:52:35

A vízbe fulladás ünnepélyes pillanatában bizonyos záróizmok el szoknak engedni. Bár tudjuk, hogy nem csak a hulla vizel a medencébe, egyéb tételeket a többiek remélhetően nem helyeznek el ott.

Ezért kell(ene) zárni, leengedni, miegyéb.

Ja, és hogy kegyelet? Belépőjegyet meg majd a gyászoló család vesz? Mit képzeltek?

little_basilisk 2008.02.21. 10:54:20

Szerencsére nem vagyok járatos hullaügyben, de ilyen esetekben enm a mentősöknek kellene elszállítani szerencsétlen megboldogultat?
Gondolom kellene még boncolás a halál pontos okának tisztázására, stb.
Vagy nem ők voltak a területileg illetékes korház?

Szil-Ka 2008.02.21. 10:59:48

Hú de durva. Most komolyan. Azért bezárhattak volna arra az órára...

Ars et labor, nem a többnapos hullát úsztatták a vízben, semmivel nem volt fertőzőbb mint élő embertársaink. A Balatonba is bemegyünk, pedig hányan belefúlnak. És a tengerbe is és sorolhatnám.

2008.02.21. 11:01:35

Miért mit kellett volna tennie egy hullának ??
Nyilván nyugodtan feküdni, és így is tett.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.21. 11:01:38

ezt nem egészen értem
a postoló bement az uszodába, látta, hogy ott fekszik egy hulla, ezekután nyugodt szívvel leúszott párszáz métert, kiszállt a medencéből és nekiáll hőbörögni, hogy miért engedték úszni az embereket?

nagyon alacsony az a bizonyos kerítés...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.21. 11:12:43

Ez nem az úszómester volt? Példát mutatott, hogy mi lesz, ha valaki úgy próbál úszni, hogy nincs rajta úszósapka.

NoMojito 2008.02.21. 11:25:06

Mentő nem szállíthat hullát. Ami pedig az eljárást illeti komoly gondjai lesznek az uszoda vezetőségének.

Geisha 2008.02.21. 11:26:10

El vagyok képedve.

kigyúrt állat 2008.02.21. 11:26:28

Ja, így szokás. A mentősök nem vihetik el! Nyáron Siófoknál jártam így. Azon a szent helyen hagyták bezsákolva, ahol az újraélesztést abbahagyták. A szerencsétlen legalább 3 órát "pihent" ott, mire elvitték...

Pepin bácsi 2008.02.21. 11:28:39

És most akkor mi van ?

dehiszezénvagyok 2008.02.21. 11:37:08

Komolyan mondom, leesett az állam.
Nem találok szavakat, az agyam eldobom...:(

Műszaki 2008.02.21. 11:47:52

Hát tényleg morbid.
Legalább az uszodán belül elvihették volna valami félre eső helyre. Nem hiszem hogy a rendőrségi helyszinelőkre vártak.

hana 2008.02.21. 11:49:44

én szinte minden nap járok úszni. Megpróbáltam elképzelni, hogy mit tettem volna. Hát egyértelműen kiverem a balhét. A SEMMINÉL mindenesetre többet lehetett volna tenni. Mondjuk elvinni szegényt egy backdoor helyiségbe. De ez, ez nagyon durva. És az emberek is. Elhiszem, hogy zavarodottak, meg minden, de azért szó nélkül úszkálni tovább, az azért mégis csak durva.

DonCiccio 2008.02.21. 11:50:31

A hullát már nem zavarta, hogy ott fekszik.
Béke poraira.
Ami itt maradt, az csak 70-80 kg anyag.
Miért kellett volna bezárni az uszodát? A halál is az élet része. Ettől egy gyereknek sem lesz életre szóló rossz élménye. A TV-t is nézik, mégsem rohantok lekapcsolni ha átlag 5 percenként kinyírnak benne valakit.
Tényleg alacsony a kerítés, de ma a kommentelők egy részénél.
Nem értelek titeket, álszent népek...

Grafit Macska 2008.02.21. 11:50:47

Szerintem ilyenkor az ANTSZ-nek kellene csinálni valamit! vagy megvárják, míg a párás melegben megérik és elmászik magától?

silasman 2008.02.21. 11:53:12

Sajnos a bácsi pont előttem úszott, amikor rosszul lett. A mentősök kb. fél órán át élesztették, sajnos hiába. Abba is hagytam az egészet, valahogy elment a kedvem aznapra. Szörnyű volt.

dehiszezénvagyok 2008.02.21. 11:55:18

DonCiccio: Hát bocs, akkor én átmásztam azt az alacsony kerítést...Spec engem rohadtul zavart/megrémített/taszított volna a dolog, ha ottvagyok. És így is. Ha ez álszentség, akkor ám legyen.

little_basilisk 2008.02.21. 11:56:15

De miért nem vihetik el? Fertőz? Hiszen friss halott volt, a kezeik között halt meg. Csípem nagyon ezeket a rendeleteket
És mi van ha a mentőben hal meg szegény?
Ki kell rakni az út szélére, amíg nem jön a hullaszállító?

Terveüdekszi 2008.02.21. 12:02:23

Most mit finnyáskodtok? Nem 2 hétig úszott a vízben rohadva a szerencsétlen ördög, hanem kihúzták, és kint halt meg. A defibrillátorral nyilván nem a vízben mókáztak a mentősök. Amúgy tényleg legalább kivihették volna a tepsisek megérkezésééig. Persze a kapitalizmus már csak ilyen profitorientált. Fogyasssszuk!

alumi 2008.02.21. 12:04:23

Azért teljesen más a tévében látni egy hullát( létezik, de fizikálisan nincs a közelben) és megint más, hogy ott fekszik szerencsétlen tőlem pár méterre, egy fekete zsákban...tudatalatt úgyis bennem van, hogy mit takar az a fekete anyag...
Engem személy szerint az is megrázott, amikor a múltkor az Arany J. utcai metrónál a mozgólépcső alján feküdt egy betakart hulla, és kilógott a cipője. Eszembe jutott, hogy fél órája még élő ember volt, és most meg...
A halál az élet része, de kézzelfogható távolságban szembesülni vele borzasztóan nehéz.

Úszni, biztosan nem tudtam volna ott!
Ráadásul gyerekcsoport is...az milyen durva már!

Terveüdekszi 2008.02.21. 12:05:55

Mokele-Mbembe! Biztosan megfigyelted, hogy a tag nem megfulladt, hanem rosszul lett és kint halt meg a "parton".

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.02.21. 12:09:14

A villamosról még télen láttam, hogy az egyik megálló mellett valaki fekszik, meg ott állnak a rendőrök, meg valami szirénás autó. A felszálló utasok mondták, hogy azt hitték valami szívós hajléktalan az este, akinek nincs jobb szórakozása, mint a -10-ben aludni, de reggel azért csak kihívták a mentőt, hátha megfázott...

Ha belegondolok, hogy tényleg mennyire közönbösek az emberek ha valaki bajban van.. Sőt, az utcán nem nézünk egymás szemébe, nehogy az illető azt higgye, hogy bámuljuk és beszóljon vagy ilyesmi. Persze én beszélek amikor néha még a kéregetőnek sem hiszem el, hogy tényleg kajára és nem cigire, piára kell :/

Fityula 2008.02.21. 12:09:44

Én mindig tudtam, hogy otthon a számítógép előtt nem lehet semmi bajom... Méghogy az úszás egészséges...

Akarmiszalami 2008.02.21. 12:10:49

Engem momentán annyira nem zavarnak az ilyen jellegű dolgok, bár hozzá kell, hogy tegyem, nem szivesen néztem volna végig egy ujraélesztési kisérletet.Amikor otthon nevelőfaterom meghalt, én találtam meg az ágyban, lehettem kb 10 éves.Orákig ott voltam vele egy lakásban, mire elvitték.Nem a mentők dolga.

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2008.02.21. 12:12:07

Ezután már csak remélhetjük, hogy aki(k) miatt (uszoda vezetősége? rendeletalkotók? stb) ez így alakult, hozzá vannak szokva a közeli hozzátartozóik hullájához.

füredi (törölt) 2008.02.21. 12:15:32

Én is úgy gondolom, hogy itt kétféleképpen lehet viselkedni. Ha zavar az ügy akkor vagy nem uszol aznap, vagy balhézol.

De egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy nem kell ezen kiakadni. Nem megfulladt, hanem rosszul lett, a halál valszeg a vízen kívül állt be, nem szennyezte a vizet, fertőzni annyira fertőz mint bármelyikünk.

Kegyeletsértés? Hát, neki ez már mindegy volt. Ha meg mégse, akkor vidám uszkálókat láthatott maga körül a kedvenc uszodájában.

A mentők azért nem szállítanak hullát, mert nem az a dolguk.

Érdekes lenne megtudni, mi történt volna, ha bezárják az uszodát. lett-e volna ma a Homáron "Minden indok nélkül nem engedett be a biztonsági őr az usziba" poszt?

(Mielőtt bárki megkérdezné: igen, a második bekezdésben foglaltakat akkor is tartanám, ha anyámról lenne szó. Ebből az egész halál dologból nem kell akkora faksznit csinálni.)

Amálka 2008.02.21. 12:16:02

Morbid, de igazából ilyenkor még arra várnak hátha mégis felébred. Ahol meghal az ember ott kell hagyni 1 órát, csak utána lehet elszállítani. A mentőbe nem lehet betenni. Jobb helyeken ezt úgy oldják meg a mentősök, hogy papíron még élve teszik be a mentőbe, persze tudják, hogy már menthetetlen. Nyáron a strandon is így jártak el, mikor megfulladt egy idős hölgy. Gondolom szorult beléjük annyi tapintat, hogy nem hagyják ott 40 fokban a játszótér mellett. Ilyenkor a papírjára az kerül, hogy a mentőben halt meg.

Misi 2008.02.21. 12:16:42

Sajnos mar tobbx lattam ilyen zsakot es nem ertem, h miert nem lehet nagyobb zsakot hasznalni, h legalabb a laba ne logjon ki szerencsetlen ember laba.

Vidocq001 2008.02.21. 12:17:53

Még volt pofájuk nyilatkozni, hogy fél órán át próbálták újra éleszteni? Ez a "ha hallgttál voolna, bölcs maradtál volna" tipikus esete. Na ilyen életmentőkre sem bíznám magam. Nem tudják a baromarcúak, hogy a halál beállta után, kb. 5-perccel az agy bomlásnak indul?

Novi bácsi 2008.02.21. 12:21:33

"Fityula 2008.02.21. 12:09:44
Én mindig tudtam, hogy otthon a számítógép előtt nem lehet semmi bajom..."

Ezzel azért vitatkoznék.

index.hu/politika/bulvar/syek2628/

The Good Boy 2008.02.21. 12:24:35

Fityula 2008.02.21. 12:09:44
"Én mindig tudtam, hogy otthon a számítógép előtt nem lehet semmi bajom..."

Ha jól tudom, tegnap a pc elött halt meg egy 13 éves gyerek itt magyar honban, úgyhoz az sem veszélytelenebb.
Az alap sztori viszont felháboritó! Részvétem

Fityula 2008.02.21. 12:28:44

Ajjaj! A biztonság kedvéért kipárnáztam az asztalomat is, már csak egy CT felvétel hiányzik az agyamról és a szívemről...

Dilbert 2008.02.21. 12:31:45

DonCiccio szerintem nem latott meg hullat. En sajnos igen. Idegent is es a sajat apamat is.
Szornyu latvany. Ahogy elmegy az elet valakibol...utana mar csak az a test van ott, lelektelenul...
Meg ha le is volt takarva az a halott ember, akkor is iszonyat.

Zsirparaszt 2008.02.21. 12:32:52

Szerintem még a hozzátartozók nem is tudnak róla, mi meg itt kommentelünk. Ez a kurva durva.
Az ilyen uszodavezérnek meg nőljön köröm a farkára, és azzal tossza szájba a vacogó krokodilt.

NoMojito 2008.02.21. 12:32:54

Csak csendben kérdezem. Ott, és akkor mennyire állapítható meg biztosan, hogy mi okozta a halát? A „természetes” halál sohasem egyértelmű. Medence kiürít, vízminta, leenged. Persze 99,99% hogy felesleges de ki tudhatja? Annyit lehet tudni hogy vízben volt, rosszul lett, meghalt.

Vidocq001 2008.02.21. 12:33:50

Szerintem is a zsákkal van a legnagyobb probléma, 0,15mm es fekete mezőgazdasági fóliát használnak. Az USA a 0,25-öst használja. Sokkal strapabíróbb és egy idő után lebomlik. Bár előbb meg szokták semmisíteni, minthogy a bomlás bekövetkezzen. Biztos kegyeletből fekete a zsák. Ilyenkor nem számít, de közvetlen napsütés esetén fehér zsákot ajánlanék. Hermetikusan záródó kivitel a legjobb, szagterjedés ellen.

Fityula 2008.02.21. 12:35:29

Vidocq: "Nem tudják a baromarcúak, hogy a halál beállta után, kb. 5-perccel az agy bomlásnak indul?"
Kedves Vidocq! Részben igazad van, részben pedig tudatlanul ítélkezel. Az agy egyes területei teljes oxigénhiányban már akár 3 perc múlva el kezdenek pusztulni, az 5 perc a maradék oxigén felhasználása miatt van. Na most! Ha a keringést vmilyen módon sikerül legalább részben fenntartani (pl mellkaskompresszió), akkor mesterséges lélegeztetés mellett akár 50 perc múlva is vissza lehet hozni az embert, nem egy példa volt már rá. Persze ez attól függ, milyen jól élesztenek újra, mennyi időn belül kezdték meg az újraélesztést stb.

füredi (törölt) 2008.02.21. 12:36:21

Köszönöm Vidocq. Szólni fogok ha kell. :-)

Autosave 2008.02.21. 12:38:33

Vidocq, a te agyad már most lebomlott...
Nem hullát szoktak újraéleszteni, hanem szív és/vagy légzésleállás után, kb. klinikai halál állapotában lévő embereket, akiknél akár csak a legkisebb esély is megvan, hogy visszahozzák az életbe.
Ezért csinálják pld. egy órán át is...észlény...

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2008.02.21. 12:39:02

Egyetértek DonCiccio-.val. A halál az életrésze. A 'modern' társadalom menekül a haláltól, úgy tesz, mintha botrányos dolog volna, vagy valami extrém baleset ... Pedig elég szar lenne, ha nem halnánk meg. Honnan tudnánk akkor meg, mi van utána?
Ha én feküdtem volna ott, engem nem különösebben zavarna, hogy úszkálnak körülöttem ;)

Fityula 2008.02.21. 12:40:10

Zsírparaszt, te művésze vagy a jókívánságoknak, úgy látom! D-)

Boo 2008.02.21. 12:43:38

Ilyen uszodavezérre max a napkelte összeförcskölt budiját bíznám.
És hollanderrel csatlakozom Zsírparaszt jókívánságaihoz.

Vidocq001 2008.02.21. 12:44:45

Fityula. Köszi, a felvilágosítást. Szívesen tanulok. Kérdés mégis. A halál beállta után hány perccel kezdék meg az újraélesztést? Kik kezdték meg? Az "uszoda illetékesei"? Vagy a mentősök? Mert azt viszont tapasztalatból mondom, hogy az u.n. "uszoda illetékesei" többnyire (hangsúlyozom többnyire) nincsenek felkészülve ilyen esetekre. Ismerek néhány "úszómestert" akinek halvány lila gőze nincs arról, hogy ilyen esetben mit kell tenni. Ezek az emberek "vigyáznak" ránk nap-mint nap, bizonyos meg nem nevezett strandokon és uszodákban.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.21. 12:47:40

Nick_

kevered a szezont a fazonnal. Az egyteljesen más dolog, hogy a modern társadalomban agyonhallgatják és túlmisztifikálják a halált. És megint más, hogy egy hulla ott hever, miközben az emberek vígan úszkálnak körülötte. Én igazából nem a vezetőséget furcsállom, hanem a kedves uszodavendégeket, akikben nem volt annyi jóérzés, hogy kimásszanak a medencéből és otthagyják a helyszínt. Nekem nem lett volna pofám tovább úszkálni... de a postolónak ezek szerint volt, sőt ő továbbment és miután kiúszta magát, írt a Homárnak, hogy miért nem ürítették ki az uszodát. Agyam eldobom.

Vidocq001 2008.02.21. 12:48:31

Autosave. Neked is igazad van. De gondolod, hogy a szemüveges úszómester a helyzet magaslatán állt? Gondolod, hogy egyből diagnosztizálta a klinikai halál beálltát, majd azonnal mentőt hívott és ezek 5percen belül kiérkezve elkezdték az újraélesztést? Jaja biztos így történt. Pont ez jellemző a OMSZ-ra, hogy 5 percen belül a helyszínen vannak...

mindenkibekaphassa:) (törölt) · http://kabbe.blog.hu 2008.02.21. 12:48:43

Vidocq,


majdnem 7 percig voltam halott, visszahoztak, itt vagyok, élek-virulok, semmi maradandó vagy egyéb károsodás... szóval én vagyok az élő példa rá, hogy ezzel az agybomlással milyen oltári hülyeséget írtál....

Vidocq001 2008.02.21. 12:51:45

Kedves bomlott agyú Autosave barátom. Te magad adtad meg a választ. Szív és légzés!!! Ez az! Ha nincs keringés, nincs ami szállítsa az oxigént. Ha nincs légzés nincs oxigén! A fentebb leírtakra alapozva mondom, hogy a szerncsétlen több mint 5 percig nem jutott semmihez. Hozzászámolom a magyaros közönyt +2-3 perc mire az embereknek leesett, hogy mi a franc is történt valójában?

Autosave 2008.02.21. 12:54:57

Re:Vidocq
Ott voltál, tudod, ismered a helyzetet, gratulálok...
Első postod hülyeség volt, korrigáltam, ennyi.

Vidocq001 2008.02.21. 12:55:33

Lili.N üdvözöllek a szerncsések között.
hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1l
Előbb olvasd el, hogy hány féle halált különböztet meg az orvostudomány. Persze isten hozott újra :)

Jack__Bauer 2008.02.21. 12:56:24

Fityula: persze, vissza lehet hozni, csak zöldség lesz belőle. Ha fiatal, akkor legalább az ép szervei megmenthetnek másokat.
Ha idős (pl. szívinfarctus, agyvérzés miatti halál), akkor viszont néhány\sok nap intenzív osztályos ápolás után meghal, és úgy fordítanak rá egy csomó pénzt, hogy BIZTOSAN lehet tudni, hogy sose fog magához térni, nem hogy felépülni...
A mesterséges lélegeztetésnek egyébként lényegesen kisebb a jelentősége, mint a mellkaskompressziónak. Éppen ezért 2005 óta 30-2 az ajánlott arány BLS-nél (alapszintű, eszköz nélküli reanimatio). Tehát 30 kompresszió, 2 befúvás...

Ja és a helyszíni újraélesztések >~90% sajnos ígyis-úgyis sikertelen.

Deuce Bigalow 2008.02.21. 12:56:56

jól mondod Vidocq -igaz jól már nem írod, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna..

Vidocq001 2008.02.21. 12:57:50

Re:Autosave
Ott voltál, tudod, ismered a helyzetet, gratulálok...
Korrekciód hülyeség volt, ennyi

Bicskas 2008.02.21. 12:58:39

Még nyáron a Forma-1en szombaton meghalt valaki közvetlenül a pálya mellett (nem az ételmérgezéses ügy), szerencsétlent ott próbálták újraéleszteni vagy háromnegyed órán kersztül majd szépen bezsákozták és berakták egy mentőautóba (!!) amiben további egy órát feküdt ott. Én is úgy tudtam mentő nem szállíthat hullát, de tárolni lehet benne? (képek vannak ha nem hiszitek)

Nah mind1 ami nekem ez után az uszodás eset után beugrik, hogy miért a medence partján tárolták csórikámat? Nem hiszem, hogy ne lehetett volna elvinni onnan. Legalább valami kevésbé feltűnő helyre.

Tudom, hogy nem illik ilyenen humorizálni de akár át is lehetne kersztelni a helyet Hullamosó uszodává (léánykori nevén Nyéki Imre).

keke80 2008.02.21. 12:59:38

Fincsi. Csobbanunk egyet?

Autosave 2008.02.21. 12:59:46

Bocs, én nem a Wikipediáról tanultam az orvostudományt...

Jack__Bauer 2008.02.21. 13:00:35

Márcsak azt nem értem, minek kellett kiszúrni a talpát...? Fel volt fújódva? :)

Vidocq001 2008.02.21. 13:03:33

Idézet a wikipedia-ból "Az emberi test lebomlása nagyon érdekes folyamat. A bomlás már a halál után 4 perccel megindul. Két nap után már látható jelei vannak a bomlásnak. Először a has jobb oldalán zöldes elszineződés jelenik meg, majd ez később az egész testre kiterjed. A folyamat a pseudomelanosis. A test bomlását számos tényező befolyásolja. A legfontosabb a hőmérséklet, a bomlásnak a 20-30 Celsius-fok a legkedvezőbb. De szerepet játszik a páratartalom is. A test, főleg a hasüreg felfúvódik, a koponya is felfúvódik, valamint a mellkas is. Az arc a felismerhetetlenségig felpuffad, eltorzul, a nyelv a szájüregből kilőkődik. Ez a bélbaktériumok eredménye, ugyanis a lebontás következtében gáz képződik, de ez élőben a bélgázzal eltávozik, a halottnál nincs bélgáztávozás (bár igaz, hogy leírtak már ilyen jelenséget, de mégis elég ritka). Majd, mikor a has már nem tud tovább puffadni, akkor egyszerűen kidurran, ezt tompa hang is jelzi. (Sírásók szokták is észlelni ezt a tompa hangot.) Ezalatt a szervek többsége már elfolyósodik a testben, az agy a füleken keresztül szokott eltávozni, mivel bomlékony szerv. Majd a lágyszövetek többsége elbomlik. Ha a test a szabadban bomlik"

Vidocq001 2008.02.21. 13:05:28

"Bocs, én nem a Wikipediáról tanultam az orvostudományt..." Bocs én meg "csak" egy átlagember vagyok. Nem udtam, hogy ez egy orvosi fórum

little_basilisk 2008.02.21. 13:06:30

Bicskas, igazad van! Lehet vitatni, hogy ki vigye el a holttestet, de az akkor is durva, hogy ott hagyták. Biztos vagyok benne, hogy találtak volna egy nem látogatott helyiséget, ahol nem látta volna senki, főleg gyermekek, amíg nem jönnek a hullaszállítók. És ez nem a finnyásságról szól, hogy jaj, egy hulla, elájulok!, hanem durva kegyeletsértés az uszoda részéről.

Angelo_ 2008.02.21. 13:07:32

Nick_, DonCiccio meg a többi nagyarc:

Ha a saját családotokból közül feküdt volna ott valaki, akkor még vizilabda meccs is belefért volna nem?

Autosave 2008.02.21. 13:08:13

Nem is orvosi fórum, de pld. ez a lebomlási értekezés a wiki-n max. a Nekrofil Kiskegyed szintjét üti meg. :-/
Köze nincs anatómiához, igazságügyi orvostani alapvetésekhez...

labi 2008.02.21. 13:08:24

Vidocq, légyszíves ne beszélj már hülyeségeket...

Ha fújod bele a levegőt + szívmasszázs, akkor oxigén is van és elegendő keringés is.
Rosszullevés, medencéből kihúzás, mindezek elkezdése a mentők kiérkezéséig, aztán majd ők folytatják elektronyosan és ballonból.
Nem egyszer hoztak már így vissza emberkéket károsodás nélkül.

Manyizga (törölt) 2008.02.21. 13:09:54

Sajnálom az elhunytat, de igazából eléggé nagy volt a műpánik, nem?

Bezzeg az normális, ha egy vonat elgázol egy öngyilkost, akkor órákig állnak (nem rajta!) a vonatok? Segít ez rajta? Nem. Kárt okoz? Igen! Akkor minek is állnak? Helyszínelés, hát persze...

betépett felhasználó 2008.02.21. 13:09:56

Basszus, ha jobban megnezem meg legalabb ket ilyen zsakot latok a padokon.
Borzaszto...

Gumidomino 2008.02.21. 13:10:26

Az nem lehet véletlenül hogy rosszul volt, hívták a mentőket és ők már ott voltak mikor végül az újraélesztési kísérlet(ek)re került sor?

Azt hiszem itt alapvető különbségek vannak a halálhoz való hozzáállás szempontjából. Ha a moziban a közelemben halna meg valaki és utána nyomnák tovább a filmet őt meg becsomagolva tárolnák, hát rosszul érezném magam, ott hagynám az egészet, és fel lennék háborodva. Meg az uszodában is.

füredi (törölt) 2008.02.21. 13:12:36

Huhh bazmeg, hát ez a baj a wikivel. Valahogy minden így van, de mégsincs így.

koga75 2008.02.21. 13:13:32

A mentősöknek beteget kell szállítani nem halottat.Azért kellett volna elszállítaniuk, hogy ne zavarják az úszni vágyókat? Egyépként még a halottszállítók sem vihetik el csak órákkal később. Aki képes volt ott maradni és úszkálni az most ne háborogjon.

füredi (törölt) 2008.02.21. 13:14:06

Én úgy gondolom, hogy tényként rögzíthetjük: az uszoda közönsége, beleértve a postolókat is, szartak arra, hogy hulla van mellettük. Ők már átéltek tehát egy ilyet, és ennyi volt a reakciójuk.
Hát akkor?

Tinyó 2008.02.21. 13:14:49

Tetszik ez nekem. Beszólok egy primkót aztán igazolom az 'igazam'a wikipédiából.

Vidocq001 2008.02.21. 13:14:54

Igazatok van! Abba hagyom a fröcsögést. Végülis nem voltam ott. Sajnos csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy az "uszodai illetékesek"-nek többnyire nincs fogalmuk arról, hogy mit kell tenni ilyen esetekbe. Ezt meg tényleg tapasztalatból mondom. Ismertem néhány "úszómestert". Azon kívül, hogy sípolni tud, hogy ne fröcskölj meg vedd fel aaz úszósapkát stb., halfány dunsztjuk nincsen mit kell tenni éles helyzetben. Őszintén remélem, hogy ezúttal nem így történt....!

Law enforcer 2008.02.21. 13:16:21

két hulla úszik a vizen, mi az?
-holtverseny.

na de komolyan ez azért felháborító.

Vidocq001 2008.02.21. 13:17:18

Tnyo. A post nem azért van, hogy egymást fikázzák a felhaasználók, hanem, hogy eszmét cseréljenek, függetlenül attól, hoggy kinek van igaza és kinek nem. Ha mondjuk valamelyik rokonoddal nem értesz egyet, annak is azt mondod, hogy "mi van beszóltál egy primkót?"

Gumidomino 2008.02.21. 13:17:47

Jack__Bauer 2008.02.21. 12:56:24
Folyamatosan reszketek hogy ne kerüljek abba a helyzetbe amikor a gyakorlatban lenne szükség a jogosítványhoz szükséges alapvető egészségügyi ismeretek bemutatására és a segítségnyújtásra.

Mondjuk én már nem lepődnék meg, ha az uszoda kegyeleti okokból történő esetleges bezárását néhány fajtársunk emelt hangon ellenezné, mert ő kifizette a jegyet és nem zavarja a hulla.

kibic 2008.02.21. 13:17:55

Budapesti utaimon 2-szer lattam halottat hosszasan "napoztatni" kozteruleten. 2-dik alkalommal magam is reszese voltam az ujjaelesztesi kiserletnek feltetelezett szivroham utan - sajnos eredmeny nelkul. A holttestet 3 oraval kesobb vittek el a villamosmegallobol, miutan ezrek bamultak meg mielott az orvosi ugyelet kijott a halal tenyenek rogzitesere. Addig 2 rendor szobrozott a holttest mellett. Irtam egy levelet a Rendeszeti stb. miniszternek, udvarias valasza lenyege az volt, hogy az esetleges buncselekmeny lehetosegenek vizsgalata megelozi a kegyeleti szempontokat..

Geisha 2008.02.21. 13:19:19

Ha nincs különösebb baj azzal, hogy egy uszodában fekvő hulla mellett vidáman úszkálnak az emberek, akkor ezen logika szerint a temetőben is lehetne pancsolót építeni...

Ha mondjuk egy buszon esik össze és hal meg valaki, azt sem hagyják ott még három körre, az élet megy tovább alapon.

Gumidomino 2008.02.21. 13:21:31

kibic
akkor nálunk tényleg nem az van mint mondjuk a "helyszínelők"-ben, hogy körbekerítik a területet és a bámészkodókat elküldik az anyjukba?
ott jönnek-mennek és bámészkodnak a népek 2 lépéssel arrébb?

Mokele-Mbembe 2008.02.21. 13:22:21

Lili drága, hogy csináltad azt a meghalást?

Pepin bácsi 2008.02.21. 13:32:02

Lili , ne csináld már, vazzz !

little_basilisk 2008.02.21. 13:33:57

."A kórházon kívül, nem rendkívüli módon meghalt személy holttestének a halál bekövetkezése helyéről történő, legkésőbb 16 órán belüli elszállításáról a halottvizsgálatot végző orvos intézkedik." Ez nem vicc, érvényben lévő kormányrendelet, annyi kiegészítéésel, hogy közterületről 4 órán belül kell elszállítani a holttestet.

little_basilisk 2008.02.21. 13:35:11

16 órán belül! Na ez aztán kegyelet a javából!

Fityula 2008.02.21. 13:36:05

Igen, a mesterséges lélegeztetés jelentősége valóban csökkent, de a sikeres újraélesztéshez továbbra is elengedhetetlen. Az a baj, hogy a mellkaskompresszió akkor a legsikeresebb, ha folyamatos, de akkor ki oszt levegőt, ha egyedül vagy?? Ez a baj az egésszel, de a statisztika azért nem szinte 0%-os. Szakemberrel akár 50%-os sikert is el lehet érni, kórházban ez még ennél is nagyobb. Laikusok is megpróbálhatják, én hallottam úgy is sikeres újraélesztésről, igaz, sikertelenről is...

Gumidomino 2008.02.21. 13:37:30

a legjobb lenne a visszafordíthatatlan halál pillanatában huss... köddé válnunk. tiszta ügy.

beachball 2008.02.21. 13:38:46

Oszt voltak ott géppuskások, akik megtiltották, hogy kimenjen az, aki akar?
Zárójelben jegyzem meg, hogy nem lustaságból hagyták ott a halottat. Kötlező várni x órát a halál beálltának megállapítása után.

napali (törölt) 2008.02.21. 13:40:19

Nem tudom, hogy a kommentezők mit szólnának, ha elmennének strandra és ott a medence szélén lenne egy zsák 1 órán át...

beachball 2008.02.21. 13:40:37

Egyébként marhára megrázó lehetett, ha gyorsan le is fotózta a háborgó sportember a holttestet.Gondolom ki kellett sétálni a szekrényig a telcsiért vagy fényképezőgépért, közben pedig lehetett gyászolni, ahogyan írta a levélíró.

Mokele-Mbembe 2008.02.21. 13:41:18

Századikra sem tudom meg, Lili?

kibic 2008.02.21. 13:42:14

Gumidomino

A publikum a megalloban es az elhalado 4-6-os villamosokbol nezte az "eloadast". Elkeritesrol szo sem volt. Ahol en elek a mento elviszi a holttestet a legrovidebb idon belul, ahogy a rendorok vegeztek.. A szukseges papirmunkat mar valamelyik korhazban vegzik el.

Vidocq001 2008.02.21. 13:46:53

Gumidomino. Ezt a trükköt már a rég Jedi lovagok is alkalmazták. Hát Obi Van halála sem volt kegyeletsértéses, mert huss.... és akkor eltűnt. Yoda detto. Az már más kérdés hogy néha visszajártak egy kissé áttetszően....

beachball 2008.02.21. 13:47:13

napali, kezdjük ott, hogy ha ez engem zavar, akkor elmegyek, de nem maradok ott órákat, hogy utána azon háborogjak, hogy nem zártak be.
El tudom dönteni, hogy nekem mi zavaró, s ha valami zavar, akkor teszek ellene.

Szkocsy 2008.02.21. 13:47:31

Ez a hihetetlen anyázás és rinyálás. Tipikus bulvársajtó. Végigolvastam. Az van, hogy mindenki szarik az egészre, csak egy kis szenzáció kellett. A téma jó volt, rengeteg a hozzászólás.

Halott... Meghalt, semmit sem szennyez, le van takarva (kegyeleti okokból). Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni. Naponta hány ezer döglött bogár, rágcsáló, madár között megyünk el. Mindig nyüszíteni kéne? Meghalt a fószer, ráadásul olyan dolgot csinált közben, amit szeretett. Ha valakit zavar a hullazsák, menjen haza (vissza fogják adni a pénzét, ha normálisan reklamál) én nem szeretek halottat látni, de az azért sok, hogy megvédjük tőle a gyerekeinket. Amikor meg látnak egy balesetet, ahol tudnának segíteni, csak besokkolnak, mert soha nem láttak még ilyet???

Kardics 2008.02.21. 13:50:49

A mentősök és a rendőrök vettek belépőt?

little_basilisk 2008.02.21. 13:53:32

Mondjuk ez is egy fura hozzállás, hogyha nem tetszik el lehet menni! (Hogy honnan olyan ismerős?) Szóval az a hibás, aki kifizeti a nem két forintnyi belépőt, és ezért úszni is akar? Igenis, ha valaki kifizeti a belépőt, akkor elvárhatja hogy ne halottak vegyék körül, vagy ha meghalt valaki, azt ne kegyeletsértő módon "tárolják" ott, ahol más fizet egy szolgáltatásért. Ez nem utca, hanem úszoda. Nem az úszodának kellet volna megoldani a halottárolást máshol?

beachball 2008.02.21. 13:55:30

Little Basilik, nem mozdíthatják onnan.Ez nem tárolás kérdése.
Újra megjegyzem, hogy a post írójának érzelmeit annyira felkavarta a látvány, hogy gyorsan el is kattintotta a fényképezőgépét...vess meg, de nekem ez a gusztustalan.

Baaah 2008.02.21. 13:55:54

Szkocsy akkor nezessel te a gyerekeddel hullakat, hogy ne kapjon majd sokkot ha balesetet latnak, en mar lattam balesetet halottat verzo mindenu embert, es meg mindig besokkoltam, komolyan te ilyen...... lehetsz

beachball 2008.02.21. 13:56:40

Basilisk, bocsánat, elírtam a neved

kibic 2008.02.21. 13:57:13

beachball
Miutan nem tudtunk a szerencsetlenen segiteni, en tovabbmentem dolgaimat intezni miutan semmi kedvem nem volt ott acsorogni es bameszkodni. Mint joindulatu elsosegelynyujto amatör nem vagyok a halal latvanyahoz hozzaszokva. 3 oraval kesobb erkeztem vissza ugyanabba a villamosmegalloba pontosan akkor, amikor az orvosi ugyelet szirenzva megerkezett. .

Gumidomino 2008.02.21. 13:57:20

Szkocsy,
lehet hogy nem teljesen párhuzamos a példa, de ha neadjisten meghalna egy családtagod az étteremben, akkor csöppet sem zavarna ha a hullazsák mellett nyüszítés nélkül jönnének-mennének az emberek, mert hiszen enni csak kell?

Gumidomino 2008.02.21. 13:58:37

"A mentősök és a rendőrök vettek
belépőt?"

Minek? Ők végül nem úsztak.

Szkocsy 2008.02.21. 13:59:51

little_basilisk - Primitívség. Kicsit sarkítva a dolgot, amit írsz az összes diszkóban lennie kéne egy kis szobácskának és felkészült személyzetnek meg helyszínelőknek, hogy ha véletlenül netán meghalna valaki, akkor az a sokszáz ember nefizesse már ki a jegyet hiába, hanem szórakozhasson azonnal. Szinte már látom lelki szemeim előtt, ahogy minden közterületen és közösségi szolgáltató hely környékén állnak a helyszínelők meg a mentők, mint a stadionok környékén, hogy azonnal rohanhassanak, ha netán meghalna valaki, hogy elpucolhassák, hogy te véletlenül se legyél egy szerencsétlenüljárt közelében, mert netán beleképzelnéd magad a helyébe és az neked milyen rossz lenne. Rendben, legyen így, de akkor ezentúl egy uszodabelépő mondjuk óránként 150eFt lesz, mert ezt a személyzetet ugye fenn is kell tartani valamiből. Vagy ez a történet nem fordul elő óránként? Netán ezért nincs rá felkészülve az uszoda vezetősége? Nahát? Ők is emberek?

Vidocq001 2008.02.21. 14:00:27

Mi az, hogy halott...meghalt, meg semmit sem szennyez??? Persze, hogy felháborító! Nem Ő, mert Ő nem tehet róla. A szitu, hogy nem tessékelték ki a látogatókat. Részint kegyeleetsérétsből, részint katasztrófatuurizmus elkerülése végett. Velem is megesett egy ilyen story, a Bartók Béla u. Moricz Zs. sarkán lévő OTP-ben. Öreg bácsi összeesett. OTP-sek kirohantak, tanácstalanság, mentőhívás, 8 perc várás, mentő kijövés, "újraélesztés" (már boocs), semmi.....hullazsák. DE! Igen a rosszullétt után megszakítottak minden ügymenetet, udvariasan kitessékeltek mindenkit és kitették a ZÁRVA táblát. Eközben képzeljétek, nem klészítettem fotót a qrva mobiltelcsimmel, és nem fenyegetőztem perrel, hogy mekkora kurva nagy veszteség ért, hogy egy másik OTB-be kellet mennem pénzt betenni a számlámra. Persze ez nem magyarázat a mobiltelcsis uszis k*csög megnyilvánulására.

beachball 2008.02.21. 14:02:40

Kibic, ezt mire írtad?
Nem rétek egyet azzal, hogy órákig aszaljanak valahol egy holttestet, ebben az esetben pláne nem. De a post írójának volt döntési lehetősége, nem volt kötelező háborogva úszni. Neked a villamosnál nem volt. Ez a különbség.

little_basilisk 2008.02.21. 14:02:44

Beachball! Részemről az elnézés, igazad van! Nem gondoltam át. A hullafotózás tényleg gusztustalan, és lehet, hogy méginkább kegyeletsértő. Mélyen megrendüld embernek eszébe sem jutna.
Viszont a tároláson még vitatkoznék. Az ominózus kormányrendelet szerint, ha megállapította egy orvos a halál beálltát, akkor elmozdítható a haláleset helyéről. Éppen ezért nem furikáznak több kört egy buszban meghallt szerencsétlennel. Márpedig itt a mentőorvos megállapította a halál beálltát. Hűtőkamrába még két órán át nem lehet tenni, de egy másik helyiségbe nyugodtan át lehet szállítani.

Szkocsy 2008.02.21. 14:03:36

Senkinek sem mondtam, hogy kipeckelt szemhéjjal, hátrakötött kézzel cibálja oda a gyerekét a hullához, hogy beleégjen a látvány az agyába, de eszetekbe jutott már, hogy miért van ilyen viszonyunk a halálhoz? Na hát azért, mert mi se láttunk eleget, vagy ha láttunk, nem kontrollált módon, mert a nyomorék társadalmunk retteg a haláltól és ahol csak lehet, még a lehetőségét is kerüli. Misztifikálja, fél tőle. Miért is?

Enok mester (törölt) 2008.02.21. 14:03:44

Mielőtt nagyon háborgunk, hogy miért nem viszik el ilyenkor a holttestet, olvassuk már el a vonatkozó jogszabályokat: a halottat csak halottvizsgálati igazolvány megléte esetén lehet elszállítani. Ennek megírásához viszont az efféle rendkívüli esetekben nem csak orvos kell, hanem rendőrségi vagy igazságügyi szakértői engedély is.

34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet

(4) A halottvizsgálatot végző orvos, ha a vizsgálat során rendkívüli halál esetét észleli [Eütv. 218. § (3) bekezdés] köteles erről a külön jogszabályban meghatározott hatóságot (továbbiakban: hatóság) azonnal értesíteni, és intézkedni, hogy a holttest és környezete a hatóság megérkezéséig érintetlenül maradjon.

úrilány 2008.02.21. 14:04:25

hír, hír, de miért a homáron? :S

zsoci 2008.02.21. 14:04:31

A mentő nem szállíthat halottat, soha. Ha meghal a beteg szállítás közben meg kell állni és megvárni a hullaszállítókat.Ezért a beteg sose hal meg a mentőben hanem addig próbálják újraéleszteni amíg a korházba érnek, csak ott mondják ki a halált. Erre mondják hogy "kórházba szállitás közben elhunyt". Enek godolom közegésségügyi oka van, mégha ez az esetek 99%-ban felesleges is. Ha nem a medencében halt meg szerencsétlen, márpedig itten az én olvasatomban ez történt, akkor nincs szükség intézkedésre a medence vizével kapcsolatban.Mert pl ha sikeres lett volna a reanimáció akkor se kéne semmit se tenni.

Ha a haáleset nem erőszakos, tehát idegenkezüség gyanúja nem merül fel, nem kell helyszínelni , nem kell körülzárni és boncolás sincs.Ezt a halált megállapító orvos dönti el.

Vidocq001 2008.02.21. 14:04:44

"A hulla meg csak feküdt ott, egy órával később is, és még sztem most is ott fekszik épp (mi egy negyed órája jöttünk el)." És az első dolgom az volt (persze kurva közel lakom az uszihoz) hogy értesítsem a Homárt! Ilyen mélységesen fel voltam háborodva....

beachball 2008.02.21. 14:04:48

Vidocq, egyetértek. Számomra halottat fotózni is kegyeletsértés,még akkor is, ha méterekre van.

little_basilisk 2008.02.21. 14:06:42

A szívroham renkívüli halálesetnek számít? a fulladás igen, az biztos.

fikuszkukiz 2008.02.21. 14:07:29

Gyerekek! Sikerült visszatérnem ide! Mindegy... A kegyelet az egy érdekes dolog. A hullának momentán mindegy. Az élők meg csak néznek. Szegény faterom, mikor a kórházban kb. 8 órán keresztül haldokolt, a még élő (7 db) kórteremtársaitól sem különítették el. Aki nem tudta kihúzni a belét, az egyenes adásban végignézhette. A többiek meg szobroztak az étkezőben. Ez Magyarország.

beachball 2008.02.21. 14:08:39

Szkocsyval nem értek egyet teljesen, de egy dolog felvetődik bennem. Ha ilyesmi szemtanúja vagyok, ilyen helyzetbe kerülök, akkor egyszerűen elviszem onnan a gyerekemet.Kivédhetetlen sajnos, hogy halottat lásson. De ez csak annyit jelent, hogy nem tudom megvédeni az ilyen esetektől, de ha már belecsöppentem, akkor nekem kell onnan elvinni a kicsit, nem ottmaradni uszikálni órákat.

Vidocq001 2008.02.21. 14:10:07

EZ A HÍR SÁNTÍT: "Egyelőre annyit tudunk, hogy megerősítették a haláleset tényét, és annyit tettek hozzá, miszerint fél órán át próbálkoztak az újraélesztéssel, majd nem sokkal később elszállították az áldozatot."
A "féll órán át"-hoz képest a "nem sokkal később" az én olvasatomban fél órán belül van! Mobiltelcsis meg azt írja, hogy "A hulla meg csak feküdt ott, egy órával később is" Akkor most ki is hazudik tulajdonképpen???!

Pepin bácsi 2008.02.21. 14:10:37

Ki volt szúrva a halott talpa ? Nem a Jézus volt,! vazzz ?

Szkocsy 2008.02.21. 14:11:42

beachball - Részben egyetértek veled, azzal a különbséggel, hogy nem elrángatom a gyereket, mert azzal csak nagyobb félelmet ébresztek benne, hisz az ember az ismeretlentől, megismerhetetlentől fél ösztönösen a legjobban. El kell neki magyarázni, hogy ez a bácsi szerencsétlenül járt, mert meghalt, de boldog lehet, mert úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amit szeret és szinte egy kicsit sem szenvedett. A gyerek lehet, hogy élete végéig emlékezni fog a bácsira, de hogy nem marad benne félelem, az szinte biztos.

little_basilisk 2008.02.21. 14:11:53

Szia Pepin bá'! Hol Jártál eddig? Ebéd?

janikahhh (törölt) 2008.02.21. 14:15:48

Faszom, hogy egyesek mire rá nem érnek délelőtt...

DonCiccio 2008.02.21. 14:17:16

Szerencsére sokan értették, amit leírtam. Ave!

Szkocsy 2008.02.21. 14:18:48

Amúgy meg az jutott eszembe, hogy az ilyen sok unatkozó bal...sz miatt, akik ilyeneket fényképeznek, meg beküldenek, mennyi sok embert tartunk fenn értelmetlenül. Vizsgálóbizottságok, fogyasztóvédelmisek, blabla, akik ahhelyett, hogy a tényleges érdekeinket védenék, legtöbbször egy amúgy sikertelen ügyvéd bolhából fújt elefántjaival foglalkoznak. Az ilyen szinte lényegtelen ügyekkel. Miért nem inkább azon rinyálunk, hogy magyarországon nincs egy uszoda, ahol papucs nélkül mernék zuhanyozni lábrohadás veszélye nélkül? Ez ide vág. Ez ellen jó lenne tenni. Az ellen, hogy olyan emberek között élünk, akik ellopják a zuhanyrózsát az uszodai zuhanyzóból, mert annyi agyuk sincs, hogy rájöjjenek, hogy ezzel magukkal is kibabrálnak. Mit számít az, hogy egy szerencsétlen bácsi a törvényi kereteket lehető leginkább betartva ott feküdt holtan és korrektül letakarva, ahol meghalt? Nem... Egyre kevésbé szeretek Magyarországon élni.

Vidocq001 2008.02.21. 14:24:29

Szkocsy. Én is egyre kevésbé szerettem Mo.-n élni. Én nem rinyálok. Léptem. Leléptem :)

Tinyó 2008.02.21. 14:25:35

Vidoq, mert a mentősök lebaromarcúzása, az nem primkó? Ha nem az, akkor megkövetlek.

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.21. 14:27:28

Az egészben az a "hivatalnok közönyösség" fáj a legjobban, ami az egész magyar társadalomban tetten érhető: Nem az én ügyem, ezért nem foglalkozok vele. Miért:
- A mentős nem szállíthat hullát, OK, ezért a medence partján élesztgeti, aztán ha nem megy, akkor otthagyja, MERT NEM AZ Ő DOLGA,
- Az uszoda vezetését nem érdekli, nyilván belépőjegye volt neki, úgyhogy legálisan van bent, nem érdekes, hogy több százan látják, hullát meg szintén nem szállíthat, MERT EZ NEM AZ Ő DOLGA
- A pancsikáló népek is csak élvezni akarják az uszodát, dehát ott fekszik a hulla a zsákban, lóg ki a lába, de senki nem megy oda, és viteti el, MERT EZ NEM AZ Ő DOLGA.

Asszem adtam volna két percet az uszoda vezetőjének, hogy vitesse ki a hullát, mondjuk a mentősökkel, mondjuk az orvosi szobába, mondjuk azért, hogy úszkálás közben az úszkálással foglalkozhassak. Nem akarok álszenteskedni, este megnézem a lövöldözős filmet, csak van két különbség:
1. Ott a hulla nem igazi, és ezt valahol belül tudom
2. TV nézés ("hulla-nézés") közben senki nem árasztja el a lakásomat vízzel, így azt sem veszem jó néven, ha úszás közben hullákat kell néznem.

Vidocq001 2008.02.21. 14:27:29

És valóban b*lfaszok vagyunk. Azért írogatok, hogy leengedjem a gőzt. Belátom, néha nem is szólok hozzá értelmesen. De a "szakértő" userek hozzászólásait, ha egy másik témában vizsgáljuk, biztos találunk benne hibát. Ennyi. Balga módon beszóltam fentebb a halálról. Többen mondták, hogy 5 perc altt nem fog bomlani az agy stb. stb. stb. Tudomásul vettem. Ennek ellenére van véleményem. Itt mindenki b*lfasz, egyedül szerencsétlen halott nem!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.21. 14:30:00

Enok mester

nem arról van szó, hogy hol kell tárolni a halottat. A halott jó helyen volt ott, ahol volt. Arról van szó, hogy van, akibe szorult annyi jóérzés, hogy eltávozzon a helyszínről és ne folytassa az úszkálást, és van, akiből ez hiányzik. Gyerekszoba stb.

És most nem a gyerek pánikszerű elvonszolására gondolok, mert az is hülyeség. Hanem hogy nem folytatom az úszást/shoppingolást/akármit, ha egy hulla fekszik a közelemben. Ezt ugyan nem határozza jogszabály, lehet ezért értik meg némelyek olyan nehezen.

Vidocq001 2008.02.21. 14:32:38

Tnyo. Nem a mentősök a baromarcúak. OMSZ nem egyenlő mentősökkel. OMSZ nem egyenlő személyekkel. Különben nem írtam egy szóval sem hogy a mentősök baromarcúak. Feltételezem, hogy az első 5 percben csak az "úszómesterek" intézkedtek. Erről lentebb meg kifejtettem a véleményemet, mely megalapozza baromarcú mivoltukat.

Űrhajós 2008.02.21. 14:41:34

Rékuc!

ez elég diszkriminatív hozzáállás.
Holott a halott is ugyanolyan ember, mint pl. te.

Attól még, hogy nem mozog, már undorodni kell rögtön?

Kicsit álszent magatartásnak tűnik ez...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.21. 14:47:41

ki mondta hogy undorodom? olvassál basszus... ha nem megy, segítek.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.02.21. 14:48:36

de Durva
amikor suliba jartam, anatomia gyakorlasa vegett menni kellett boncolasra. 15 evEsen! nem hanytam meg ilyeSmi, sot az anatomia is jol ment, de erzeketlen, sot kozonyos lettem a halallal szemben, ami nem biztos, hogy olyan jo. Viszont almomban is kiveszem barki vakbelet! :)
ja es a gyerekeimet ovom meg egy doglott pok latvanyatol is.

zsuti 2008.02.21. 14:51:09

szerintem pusztán csak arról van szó, hogy ez egy nem mindennapos esemény. mindenki másképp reagál. van, aki zavarában tovább úszik, van, aki hazamegy. egy uszodában nyilván máskor is előfordult már haláleset, tekintve, hogy nem kopoltyúval jöttünk a világra. el kellett volna vinni a halottat a helyszínről, ez biztos. a többi pedig "rutintalanságból" fakad.

betépett felhasználó 2008.02.21. 14:53:19

Uszomester!! Nalam a szemuveg. Felhozzam, vagy leuszik erte?
---

Greo (törölt) 2008.02.21. 14:58:01

hát elég szomorú ez a történet de hát magyarországon már semmin nem lehet meglepődni.és otthagyni azért az már nonszensz föleg meg egy olyan időpontban amikor mindenki tudja hogy a kis iskolás gyerekek a délelőtti időpontokban járnak úszni

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:01:07

Addig nincs baj míg nem büdös, de rendes tőlük, hogy a vízből kiszedték ne ott kezdjen lebomlani.

zsuti 2008.02.21. 15:03:26

kissé döbbenetes.. és az emberek pedig hajlamosak rácuppanni az ilyen felkavaró eseményekre. hazamenni? ugyanmár! akkor lemaradnának mindenről!

asthring 2008.02.21. 15:03:29

sztem az sokkal viccesebb, hogy az úszómester nem lát szemüveg nélkül. ezekután lehet hogy azért nem vitték el, mert a mentősöknek meg keze nem volt mondjuk. vagy várták hátha látnak valakit vizenjárni, és akkor mittomén éves uszibérletért cserébe megkérik a szívességre..

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:06:44

A kakival mi lett? halál beállta után elengednek a záróizmok :D az ott lebegett a vízbe , vagy kifogták?

Űrhajós 2008.02.21. 15:10:00

Carnivora!

Olvass vissza bazeg!

Nem a vízben hótt meg.

vernarancs 2008.02.21. 15:10:41

Carnivora 2008.02.21. 15:06:44

Ez nagyon tiszteletlen dolog.

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:17:04

vernarancs 2008.02.21. 15:10:41

A hullának már mindegy ez a temetősdi meg kegyeletesdi mind csak pszichés félelem a haláltól ... semmivel sem érdekel jobban egy emberi hulla, mint egy elcsapott macska ... ráadásul kurvára álszent az egész.

Elássák az embört aztán 1-200 év kell a telek kitúrják a francba, és felépítik a lakóparkot ...

fityisz 2008.02.21. 15:22:39

háát, szerintem, hangsulyozom SZERINTEM: az uszodát be kellett volna zárni, a bennt levőknek a jegyárat visszaadni, ez rendkivüli helyzet, rendkivüli megoldással.
Megnyitni csak a halott elszállitása - fertőtlenités után /pad, ahol feküdt, esetleg a viz is/ és ez igy lenne rendjén. szeva

zsuti 2008.02.21. 15:23:42

..nem csak a lakóparknak kell a telek, hanem az új halottaknak is...

zsuti 2008.02.21. 15:25:56

erre az esetre nincs valamiféle szabályzat, hogy kellene eljárni? minden marhaságot vasfegyelemmel kötnek a szabályok... pl. úszósapka, cipőben nem mehetsz be, stb stb.. bezzeg ha komoly esemény történik, mintha mi sem történt volna. számomra ez a különös.

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:34:28

zsuti 2008.02.21. 15:25:56

Mondjuk ez igaz egyébként én járok úszodába viszont, ha egy hulla lenne kiterítva a mednce mellé a levélíróval szemben nem úsznék le pár száz métert, mert ki tudja miben hullott el ...

Egyszer kipróbálnám ebben az úszodában mondjuk egy savfürdővel mennyien ugranának be, ha kilenne terítve a medence mellé egy sav rágta hulla.

zsuti 2008.02.21. 15:39:49

ughhh, persze ha nem te magad vagy a helyszínen nem ugyanaz, mert a fene tudja kiből milyen reakciót váltana ki egy ilyen élmény... én mindenesetre némi kiváncsiskodás után valószínűleg leléptem volna.

Vidocq001 2008.02.21. 15:40:50

"Hogy teljes legyen a téboly, kiderült, hogy az úszómester a sikertelen mentés közben a medencében hagyta a szemüvegét..."
Nem a vízben hót meg de ott lett rosszul? Most ki hazudik zavaros az egész. Holnapra kiderül, hogy egy naív ügyfél ottfelejtette a fekete strand táskáját....

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 15:43:48

Vidocq 2008.02.21. 15:40:50

Igen ezt én sem értettem csak nem akartam kötekedni, ha nem a medencében adta be a kulcsot, akkor az úszómester minek dobta be a szemüvegét a medencébe ...

zsuti 2008.02.21. 15:44:43

de dúúúrva:))) na, én részemről kiveséztem a témát. ha van valami újabb fejlemény, értesítsetek! az esti fókuszban úgyis leadják a sztorit, (nincs is izgisebb téma mára) a barátok közt előtt. készüljetek!

betépett felhasználó 2008.02.21. 15:49:16

Apropo kegyelet
nezzetek meg a fenti jpg propertizet es lahatjatok, hogy csupa kegyeleti megfontolasbol a uszodahulla2_he.jpg nevet adtak neki.

Gratula homar.

A hulla1._he-he-he es a hullla3.hi-hi-hi-t nem kozolnetek?
leci, leci...

betépett felhasználó 2008.02.21. 15:52:45

Ja, es a "hulla az uszodaban, frissitve!!" se kutya cim.
fagyasztva nincs?

zsuti 2008.02.21. 15:55:36

áá szeritnem az egész történet bazira fel van fújva és nem lenne itt, ha diszkrétebben kezelték volna a dolgot az uszoda üzemeltetői. a többivel kapcsolatban nó komment. uszodahulla.jpeg vagy anim gif már tökmindegy, a sztori a lényeg, az nem számít, hogy egy emberről van szó, akinek talán családja is van... szomorú az egész. de tudjátok, úgyis lesz este a kókuszban!

Porcelán az elefántboltban 2008.02.21. 15:59:22

Ha már érzéketlenség: az Index hülye reklámspotjai sem semmik:

bubiblog.blog.hu/media/image/megh.jpg
bubiblog.blog.hu/media/image/megh2.jpg

A reklám megrendelője és az áldozat közötti lehetséges összefüggés igazán hab a tortán.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.21. 16:03:45

üdv...
1. A mentés sikertelen volt - értsd: az ember végül meghalt, hiába húzták ki a vízből.

2. A szárazon halt meg - a vizet nem szennyezte el, nem fertőzte meg. Az élet is szarból és vérből áll, kérdezz meg egy ápolónőt vagy egy gyakorló anyát.

3. Elvinni - nem lehetett, fent részletezett (törvényi) okok miatt. Megkockáztatom, volt olyan fürdővendég, aki észre se vette az egészet...

4. Ha ilyet látok - elszomorodok. Elgondolkodom az élet végességén, a lélek halhatatlanságán, meg ilyeneken. De álszentségnek tartom, hogy egy olyan ember miatt, aki se rokonom, se boldog ősöm, úgy tegyek, mintha olyan rettenetesen gyászolnám. Bizony úszkálnék tovább.

5. Mindazonáltal nem fotóznám le és nem küldeném be sehova, mert az engem minősítene.

6. Igen, láttam már halottat, kétszer: egy tíz éves gyermeket és egy középkorú férfit (mindkettő baleseti halál volt, utóbbit a vonat csapta el).

füredi (törölt) 2008.02.21. 16:12:02

Sokan írják azt itt, hogy "mi van, ha ezt gyerekek látják!!!"

Nos: semmi. A gyerekek - 10 év alatt egészen más viszonyban vannak a halállal. Úgy, ahogy a felnőttek is voltak mondjuk 100-150 évvel ezelőtt.

Akkor magától értetődő volt, hogy a nagymama abban az ágyban halt meg, ahol aludt. Azt az egész család végigélte. Aztán a nagymamát a lánya levetkőztette, megmosdatta, a többiek közben kitakarítottak, rendte raktak. A nagymama megkapta a legszebb ruháját. Aztán még legalább egy napig ott maradt az ágyban, ahol meghalt - a saját ágyában. A gyerekek végig ott voltak, nem undorodtak, nem féltek.

Mitől féltek volna? Mitől undorodtak volna. A világ legtermészetesebb dolga történt: meghalt valaki.

Az én lányom hat évesen az utcán látott meghalni valakit. A BAlaton mellett egy bácsi rosszul lett. amikor odaértünk nem mentősök próbálgatták a mellkasát nyomogatni - látszott, hogy reménytelen. A lányom megkédezte: Mi történt a bácsival, és én azt mondtam, hogy "A bácsi meghalt." Aztán kb. két hét múlva előhozta megint, beszélgettünk róla, nem volt az élmény negatív.

És egytértek: hulla mellett gond nélkül úszni, aztán fényképezni, meg Homárba irogatni felháborítóbb, mint maga a történet.

_wood_ 2008.02.21. 16:19:00

...így megy ez.

amúgy sokkal szimpatikusabb, ahogyan a trafalmadoriak állnak a halálhoz.

zsuti 2008.02.21. 16:23:22

szerintem nem kell azért megkövezni azt sem, aki beküldte ezt. mert ha jobban belegondolsz nem lehet ezt olyan "lazán" felfogni, hogy nosza, ússzunk hát további, hiszen a halál az élet része és egyéb könnyes történetek. szeritnem ez azért igenis szokatlan dolog és az uszoda vezetősége helyében igenis tettem volna valamit, hogy ne kelljen kerülgetni a holttestet. már csak a halott családja miatt is!

zsuti 2008.02.21. 16:24:50

az meg, hogy ki hogy reagál, mint mondtam, kiszámíthatatlan. simán előfordul, hogy valakit annyira sokkol a dolog, hogy hullát lát, hogy teljesen leblokkol tőle. nem mindenki boncmester, vagy orvos ám...

zsuti 2008.02.21. 16:26:59

bónusz gondolat aztán tényleg megyek a dolgomra: mi is csak emberek vagyunk...

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 16:29:03

zsuti 2008.02.21. 16:23:22
Gondolom a halott családjának ez volt a legnagyobb probléma, hogy úszkáltak mellette ...

Megdobbent 2008.02.21. 16:31:07

Mennyi idiota kommentezonk van, wehe ijeszto :)
Nem termeszetes, hogy egy fedett uszodaban hullak pihennek a szeksorokon. Ezt hagyjuk meg Rejtonek, nekunk max. Bastya elvtars az elviselheto ilyen kozegben, bar igaz, ra borballonosok vigyaztak :>
Es bizony el kellene mar jonnie annak az idonek, amig egy helyet igenis par orara bezar a tulaja, ha ilyen eset van, es igen, a szocialis erzekkel megaldott joember addig lemond a tetemes profitrol, amit egy uszoda hoz a delelotti par oraban.
Ugyhogy a homarpostolonak igaza volt, en is szova tennem, ha hullak kozott csobbannek, az elet mar ilyen.
Nem hipokrata hozzaallas, csak az elemi joerzes mondatja, tetteti ezt az emberrel.
Ivesen szarom le, hogy valaki hullakat mutogat a kolykeinek, az o baja, ettol en meg nem vagyok kivancsi hullakra, mint ahogy elvarom, haz en kipurcanasom is valahogy diszkreten tortenjen, mert felettebb kinos ott hevereszni szomoruan, mikozben korulottem megy a buli.

zsuti 2008.02.21. 16:34:58

Carnivora: persze, hogy nem. de ha a család történetesen odamegy az usziba, mert időben értesítik őket? Vagy akkor hagyjuk a családot. Az uszoda vendégeinek sem lehetett kellemes érzés. - már akinek- Na mindegy, ez maximálisan szubjektív, hosszan lehet fejtegeni kinek mi lenne a jobb/rosszab, stb. Szomorú, hogy valaki meghalt, de az élet megy tovább.. csak ne dobjuk fel idő előtt a bakancsot. Puszi mindenkinek!

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 16:35:18

Megdobbent 2008.02.21. 16:31:07

Miért menne tönkre a buli? max. kitesznek a mellékhelységbe a budi mellé , vagy a kertbe, ha észrevesznek :D

Közszolga 2008.02.21. 16:41:30

Az, hogy ki viheti, hová, meg ilyenek a holttestet, meg mit tehet a mentős:
34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet
az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról

Nem tökéletes, és dolgozunk azon, hogy megváltozzon.

zsuti 2008.02.21. 16:49:00

ez igazán megnyugtató..

medlany 2008.02.21. 16:57:48

kicsit off kérdés:
az eredeti postban vagy a kommentekben leírt esetek során volt-e bármiféle segítségnyújtás, légzésleállás megállapítása, újraélesztési kísérlet a jelenlévők (nem csak az úszómester, hanem bárki) részéről a mentők kiérkezése előtt?

közöm sincs egyik esethez sem, csak kíváncsiskodom

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.21. 16:59:17

Medlany (medikus lány = medika??) kommentekben leírt esetekről, részemről:
nem.
Ha elolvasod, amit írtam, rájössz, miért.

medlany 2008.02.21. 17:30:12

Céadaoin

nyilván nem traumás halálesetekre gondoltam elsősorban

szőrös 2008.02.21. 17:31:14

Sajnálom de egészen más ügyben szeretnék hozzászólni.
Néha az az érzésem hogy emberek elfelejtettek írni.Miért hiszi azt bárki is hogy nagyon jópofa amikor ILYENEKET ÍR:
valszeg 1/2ek +qrni 1 qrvát stb stb stb. Nincs kedvem tovább törni a fejem hasonló dögletesen primitív szócsinálásokon. Egyszerűen égnek áll a hajam amikor ilyeneket látok!!!!!

Mike36 2008.02.21. 17:50:13

valami félreeső helyre kellett volna vinni, nem otthagyni mindeki szeme láttára

Teru 2008.02.21. 17:56:31

5 éves koromban én is találtam egy halottat a játszótéri padon, a mentősök szerint ott volt már vagy egy napja, senki más nem vette volna észre addig? Mindegy.

ON

lákilúk 2008.02.21. 18:12:44

a) így jár mindenki, aki úszósapka nélkül megy a vízbe!

b) szegény azt mondta vkinek az uszodában, hogy : "Feküdj a hullámra" - és lőn

szkaccsotjeggel 2008.02.21. 18:15:03

szőrös: nem muszáJ neked ittlenni
nemde-e-e?

vernarancs 2008.02.21. 18:45:05

szőrös 2008.02.21. 17:31:14

A chat es egyeb internetes nyelv egy kulon fogalom. Meg kell tanulni L-olvasni a ilyen hsz-kat. Vagy olvass teletextet a TV-ben. ott nem roviditenek.

Vagy menjel uszudaba ahogy az update1-ben olvashato :)

LyukasBogrács 2008.02.21. 18:55:59

Én már rég nem voltam uszodában, nem is tudom mit tennék, ha előttem lenne rosszul valaki a vizben. Hiába kiabálok, a zaj úgyis akkora, hogy nem hallja senki. Kapálózhatok, majd azt hiszik, hogy épp edzek a vizilabdásokkal. Káromkodhatok is fennhangon, akkor is az előbbit fogják hinni. Valószinű megragadnám a delikvenst és a választóhuzalba kapaszkodva kirángatnám a medence végéig.

De ha arra érnék az uszodába, hogy a mentősök bikáznak valakit a kövön, akkor biztos visszafordulnék.

Egyszer Amerikában épp konditeremben voltam, amikor valaki rosszul lett. Azonnal kiküldték az összes vendéget, a mentősökkel már kifelé találkoztunk, amint ők jöttek befelé.
Ja, ő is meghalt.

katoka 2008.02.21. 19:21:52

Sajnos nekem is volt részem hasonló esetben. Elvittem az akkor még 9 éves keresztfiamat egy tóparti fürdőzésre, amikor egy idősebb bácsi belefulladt a vízbe. Néhány fiatal srác kihúzta a partra, megpróbálták újraéleszteni, addig küzdöttek vele amíg a mentősök megérkeztek. Sajnos ők sem tudtak már segíteni a bácsin, így dolguk végeztével elhagyták a terepet a rendőrökkel együtt. Letakarni elfelejtették szegény öreget, aki legalább másfél órát szikkadt még a napon, amíg az "elszállító" autó megérkezett.

A kegyelet itt sem érdekelt senkit. Arról nem is beszélve, hogy egy idősebb néni (gondolom a felesége lehetett) ült a bácsi mellett végig, csenben sírdogálva.

Szerencsére a keresztfiam ebből nem vett észre semmit, persze hazamenni nem volt hajlandó, így egy kicsit távolabbra hurcolkodtunk a bácsitól, de nekem hetekig rémálmaim voltak utána.

Senkinek nem kívánok ilyen "élményeket".

Okádó Mikádó 2008.02.21. 19:25:24

Drágáim,

a holttest elmozdítható akár azonnal is, azonban ennek van egy hátulütője...elmesélem a történetem.
10 évvel ezelőtt egy 21 éves hölgy (gimnáziumi osztálytársam volt) egy magyarországi megyeszékhely uszodájában halt meg. A zárás után férfiak férfi zuhanyzó, nők nőibe, vele lévő barátja csak a kijáratnál várva vette észre, hogy mivel barátnője nem érkezik meg már fél órája valami gond lehet. Visszament az uszodába és szólt a személyzetnek, hogy nem találja a barátnőjét, nézzenek már be a női zuhanyzó és öltözőbe. Nem volt ott, a medencében lebegve viszont ott volt a holtteste. Megpróbálták újraéleszteni, de már nem sikerült, a kiérkező mentősök elszállították (halottként). Temetésén az egész volt gimnáziumi osztállyal ott voltunk.

2 évvel ezelőtt (a haláleset után 8 évvel) derült ki, hogy megölték. Egy elmebeteg férfi önmagára terhelő vallomása világított rá erre, bizonyíték nem volt, mint ahogy a gyilkosság gyanúja sem merült fel és a helyszínt nem vizsgálták, valamint a testet azonnal elszállították.

Maradok tisztelettel Okádó Mikádó, akinek az életében nem múlik el olyan hét, hogy ne gondolna M. É.-re, aki a padtársa volt

Bjossy 2008.02.21. 19:30:11

Picit álszentnek érzem az egész hozzáállást. Vajon, ha közúti balesetben hal meg valaki, elszállításáig nem közlekedünk adott helyen? Ne má...

katoka 2008.02.21. 19:33:10

Addig általában vagy leállítják, vagy elterelik a forgalmat. Csak a kíváncsiak szoktak odamenni körülnézni..

Bjossy 2008.02.21. 19:38:19

Katoka, láttál már ilyet? Mert én igen.
Biciklis bácsi békésen feküdt a szegély mellett letakarva, néhány bója meg egy rendőr biztosította a helyszínt. Mellette az úton szépen csordogált egy vidéki kisváros teljes átmenő forgalma.

katoka 2008.02.21. 19:45:05

Láttam Drága Bjossy. Azért írtam, hogy "általában". De nekem ezekhez a dolgokhoz a lelkem is meg a gyomrom is túl gyenge. :((

Ábelesz-kobelesz 2008.02.21. 20:30:45

Lehet vitatkozni, hogy mit kellett volna csinálni, de egy dolgot nem nagyon vett figyelembe senki:

Az úszómester szemüvege elveszett, ami nélkül saját bevallása szerint nem tudta a feladatát ellátni. Tehát az uszoda abban a pillanatban úszómester nélkül üzemelt, szabálytalanul.Már csak ezért is be kellett volna zárni. A többin lehet tovább viatkozni...

Bjossy 2008.02.21. 21:02:25

Izé... akkor el a halott embertől.

Ha az úszómester történetesen LEEJTI a szemüvegét és az eltörik, akkor abban a pillanatban be kell zárni az uszodát? Lebontani nem kell mindjárt?

Mylady 2008.02.21. 21:16:42

Hát én ezt nem értem.

Ahhoz, hogy valaki ilyen szinten ne lásson, minimum 5 dioptria kell. Most komolyan azt akarjátok mondani, hogy egész uszodányi ember (gyerek) élete egy olyan emberre van bízva, aki ennyire rövidlátó? Akiről ha leesik a szemüveg, akkor nyugodtan megfulladhat egy tucat gyerek?
Mit csinál ez az ember a vízben? Hogy éri el, hogy ne essen le a szemüveg?
Hogy megy bele vízbe? Ugrani ugye nem tud, mert leesik. Óvatosan belemászik? És ezt megvárja a fuldokló?
Most akkor hogy van ez???

(Nem gúnyolódom, nekem is van szemüvegem, pont azért kérdem, mert nekem ez olyan elképzelhetetlen.)

Vladimir Harkonnen 2008.02.21. 21:21:39

Off

vernarancs 2008.02.21. 18:45:05
szőrös 2008.02.21. 17:31:14

A chat es egyeb internetes nyelv egy kulon fogalom. Meg kell tanulni L-olvasni a ilyen hsz-kat. Vagy olvass teletextet a TV-ben. ott nem roviditenek.

Bocs hogy közbeszólok, de én úgy látom, hogy pl. az 1/2 és a fél, a THNX és a kösz, az L-olvasni és az elolvasni leírva ugyanannyi karakter, nem rövidebb.

A nagyfiam egyszer próbált jópofizni otthon, és azt találta mondani téháix.
Tarkón tenyereltem, amitől visszazökkent Arany és Petőfi nyelvére!

Mylady 2008.02.21. 21:29:07

Ja, és még egyet nem értek: itt már mindenki látott hullát???
Csak mert én még nem. Szerencsére.

Carnivora (törölt) 2008.02.21. 21:43:56

lákilúk 2008.02.21. 18:12:44

Ez a hozzászólás a csúcs :D:D:D

Mylady 2008.02.21. 21:52:09

Elképzeltem. Valaki elkezd fuldokolni. Alanyunk észreveszi. Feláll. Leporolja fürdőnacijáról a ráragadt szöszöket. Letusol. Odalép a medencéhez. Lehajol. Szemüvegét belemeríti a vízbe, nehogy később behomályosodjon. Óvatosan belemerészkedik a vízbe. Fejét magasan kitartja, nehogy vizes legyen a szemüvege és ehhez illő tempóban, úgynevezett "panorámaúszással" odaevickél az addigra már régesrég a túlvilági uszodában pancsoló delikvenshez...
Vagy hogy?

Autosave 2008.02.21. 22:11:21

Re:Mylady

Bár, Rokitansky szakmai teljesítményétől és érdeklődésétől eléggé messze vagyok 'számszakilag', kb. ezer pathológiai és igazságügyi boncolás...
"A halál az élet része."
Közhely, és igaz.

marhaszív 2008.02.21. 22:36:17

marhaszív holnap megy úszni a kondorosiba, reméli nem fog hullani a hó... (a fekete)

housekeeper 2008.02.21. 22:43:23

Olvasgatom a velemenyeket,dobbenetes mennyire nem tapint ra a lenyegre senki,kis igazsaga szinte mindenkinek van,en meg is ugy gondolom ha ott lettem volna eljottem volna ,mint ahogy 1 balesetnel sem acsorgom a bamba tomegben azt meg hogy tovabb usszak el sem tudom kepzelni ,a magyar ember agya mar tul burjanzott,azert van az orszag is ebben az allapotban!

housekeeper 2008.02.21. 22:49:51

Draga Okado Mikado! Ez szomoru tortenet!

housekeeper 2008.02.21. 22:57:20

Na Jo ezt elmeselem,aztan lefekszem ,holnap koran kelek ,Angliab 1 hotel naponta van fire alarm 1 tetves meggyujtoot es el nem szivott cigi miatt mindenki tudja:kamu az az nincs es nem is lesz tuz ennek ellenere mint az idegenlegioban katonas fegyelemmel kiuritik a hotelt vendeg melos mindenki az utcan ja es az uszodabol is ki kell jonni vizesen 1 el nem szivott tetves cigi miatt!

Autosave 2008.02.21. 23:30:28

Re: housekeeper 2008.02.21. 22:43:23

Alapvetően nem ez a probléma.
A Kresz vizsga eü részének 10 oldalas abszolválása; a vészhelyzet, és egyéb komoly tv-sorozatok megtekintése után mindenki elhiszi, hogy ért bármihez is (=egészségügy).
Nos, nem.
Meg kell tanulni megállni egy balesetnél, szívmasszázst+befúvást helyesen alkalmazni, megkülönböztetni/elállítani egy artériás-vénás vérzést, nem beszarni, ha véres lesz a ruhám, stb...; nem csak hülyén nézni és fényképezni a földön fekvő embert, akár a városi járdán, uszodában, vagy az autópályán összeroncsolódott konzervdobozban van.
Mint ahogy egy korábbi posztban írta valaki, előtte lett rosszul a vízben a mai cikkben említett elhunyt férfi.
Miért is nem segített azonnal...

kicsi piros disznó (törölt) 2008.02.21. 23:37:51

Végre egy topik, ahol megoldják az ország gondjait. Mellesleg nem keveset jártam a Nyékibe, engem már az is kellemsen meglepett, hogy egyáltalán letakarták. Pedig kinéztem volna az ottani úszómesterekből, hogy közben inkább az úszó csajokat molesztálják, mint szokták tenni máskor is.

dr. suck-o-mat 2008.02.22. 00:07:24

a kondorosiban ezeknek ott megvan az a szép szokása, hogy rácsavarják a vizes úszósapkát a szaunában a villanykályhára. ez (egyebek közt) értelmetlen és büdös - legyen ennyi elég. de az éves bérlet ára igazodik is a szolgáltatás minőségéhez.

megfőzöm a hörcsögödet élve, ha még egyszer nem beszélsz petőfi velorex nyelvén te félrevezetett liberós?
ez ugye vicc volt?

Bezmag 2008.02.22. 01:44:30

Látom ez a téma is kimerült.

Azt gondolom, ilyen különleges események kezelésére nincs felkészülve senki. Nyilván felkavaró, de nem egy akkora dráma. És már láttam halottat, (nem is egyet, sőt két kifejezetten csúnyát is, nagyon megrázó volt) de a saját nagymamámra, ragaszkodtam, hogy én kössem fel a cédulákat.

A helyzet patt-os, a tetemet nem lehet elmozgatni a halottszemle lezártáig, amig esetleg az idegenkezüség miatti gyanú okán a rendőrség szemlézni akar. Nincs olyan, hogy tegyük odább mert zavarja a fürdözőket.

Az uszoda bezárására nincs szabály tudtommal. Ha a Westendben hal meg valaki - biztos volt már ilyen - akkor azt is ki kéne üriteni?

SZóval, ez egy jól elég nehezen kezelhető helyzet. A beirás maga alapvetően szánalmas, meg halottat fotózni extra perverz, de tény, a nyugati társadalmak elég csökötten állnak a halál témához.

Egy valamit hiányolok, írta valaki, hogy szegény néhai, nyugodjon békében?

R.I.P.

puncipöcögtető 2008.02.22. 05:35:49

Hát igen, a halott baccpapucsos talpát kiszúrni ősi román szokás, és különben is, csak az ÁFA Palkovicsnénak történt átutalása után volna szabad

Amúgy kezd egyre szánalmasabb összképet ölteni kis hazánk.
Ti hogy bírjátok otthon még?

Gumidomino 2008.02.22. 09:44:54

humorral


kínunkban röhögünk

holysmoke the one 2008.02.22. 10:07:15

Vajon van élet a halál előtt?

Tűzgolyó 2008.02.23. 17:59:16

Halálesetnél nem kell fertőtleníteni a medencét? Mit szólna ehhez az ÁNTSZ?

Secnir 2008.02.24. 12:18:31

nemtom mi a problémátok az uszodával? miért kellett volna eltüntetnie neki a halottat? volt jegye, nem? egész napra szólt? akkor meg zárásig ott fexik ahol akar.

nemtom mi a problémátok a mentősökkel. ők élő embereket mentenek (vagy halálba tartókat). na ő már odaát volt.

nemtom mi a problémátok a rendőrökkel. ők bizonyítottan nem értenek a hullákhoz, hullazsákjuk sincs.

nemtom mi a problémátok az ÁNTSZ-el. nem tudja megbírságolni a halottat környezetszennyezésért, ezért ki sem mennek.

nemtom mi a problémátok a cikkíróval. megnézte, nem csinált semmit. fürdött, felöltözött, nem szólt senkinek. fotózott (mer'az olyan trendi hullát fényképezni), majd hazament, fotók internetre fel (mer' neki már úgysincsenek jogai).

nemtom mi a problémátok a zúszomester szemüvegével. elveszett és kész. ha meglesz, majd akkor életet ment. addig meg kettesével ússzanak körbe-körbe a medence szélén, mer' addig ellát szemüveg nélkül is.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.01. 09:42:19

Dolgoztam strandon, az egy nyitott terület volt.Ha hullát találtunk akkor az egész strandot ki kellet üríteni!Az egészet, még a büfék vendégei sem maradhattak bent.Ez előírás ami minden stradon, uszodában kötelező, nem magyarázom miért, kis logikával kikövetkeztethető.

!JBL 2010.10.21. 21:54:08

Én ezt most nem értem, tényleg meghalt valaki az uszodában vagy kamu az egész??
süti beállítások módosítása