Tékozló Homár

A CBA nem rejti a véka alá

2008.02.29. 12:56 | jackyll | 600 komment
Többen is beküldték a CBA legfrissebb reklámújságját, azzal, hogy "ez most a népszavazási kampány része, vagy csak egy félreérthető reklámújság?" Nyilván nem a véletlen műve, hogy egy héttel a sajnálatos és értelmetlen pénzkidobás/az ellenzéki forradalom csúcspontja/a népszavazás előtt még a közértből is köcsög demagógia folyik.

Természetesen a CBA magyarosra vett fazonjából egyenesen adódik, hogy támogassa a népnemzetinek kikiáltott véleményt, a kismillió lakásba szétküldött reklámújság címlapja pedig kiválóan eladható felület. Hasonló címlapposzteres reklámmegoldással hetilapok (Mancs, Heti válasz) szoktak élni sorsdöntő választások idején. Minthogy a Homár az összes megélhetési politikus fejére igazságosan egyenlő arányban tojik, jövő vasárnap a maga részéről egy hóvirágos réten fog hemperegni.
Szűrt kommentelők

keke80 2008.02.29. 13:01:20

Ez is rettenetes. Ezek szerint ez egy ilyen nap...

nikii 2008.02.29. 13:10:55

"a maga részéről egy hóvirágos réten fog hemperegni."

Négyféleképpen lehet szavazni. Igen, Nem, Egyiksem, Leszarom. Az Egyiksemet úgy, hogy érvénytelen szavazatot adsz le, mondjuk mindent beixelsz. A Leszarom az, hogy el se mész szavazni.

Négyévente adhatunk véleményt vezetőink teljesítményéről. A köztes időben a mi fejünket szarják le. Ha már nagy huzavona után lehetőségünk nyílik véleménnyilvánításra talán lehetne élni vele. Mindegy mire szavazol, csak nyilvánítsad ki a véleményedet. Szánalmas, ha valakinek még véleménye sincs. Pláne, ha még büszke is rá és propagálja.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.02.29. 13:12:13

ja egy hovirag tizezer tobb hovirag tobbezer nem occo, ovatosan a hempergetozessel

linne 2008.02.29. 13:12:42

CBA broááf! inkább árujjál mai kiflit a tegnapi helyett. Ebben a világban mindenki lefekszik mindenkinek. kukába vele!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.02.29. 13:13:07

az igen-t a masodik helyre mondtam. :) sajnos nem lett belole. :)

Mokele-Mbembe 2008.02.29. 13:13:37

Bizisten, nem szándékos, de megint tizenHARMADIK...

CBA rulez

Gumidomino 2008.02.29. 13:15:16

azért ez annyira nem meglepi csak gusztustalan.
persze rossz az aki rosszra gondol.

Gumidomino 2008.02.29. 13:17:16

Mokele
és még ez se jött be...

Édesapa 2008.02.29. 13:17:36

Tisztelt jackyll!

Gratulálok, innen egyenes út vezet a Klub rádióba!
Köszönöm atpijkamo, én is így gondolom!

Na pá!

Mokele-Mbembe 2008.02.29. 13:18:37

De nagyos sáros leszel te a hóvirágok közt...

A plakát viszont gáz. De a CBA is az, úgyhogy nem lep meg. Ennél már csak a Coop van lejjebb.

cziraki 2008.02.29. 13:20:23

At athéni demokráciában elveszett ember az, akinek nincsen véleménye.

Láma 2008.02.29. 13:20:44

Az is vélemény, ha valaki nem megy el, nem? Én pl. nem tom mi lenne jó, nem értek hozzá. Azé lennének a bénák a parlamentbe, hogy tuggyák. Elvileg...

cziraki 2008.02.29. 13:21:46

"az athéni demokrácia a polgárok közvetlen és szabad véleménynyilvánításának korlátlan lehetőségei által lett minden későbbi demokrácia bölcsőjévé"

Új pedagógiai szemle, 1999 április

cziraki 2008.02.29. 13:23:10

Nem. Az nem vélemény, hogy valaki nem megy el. Az felelőtlen magatartás. Állampolgárnak demokráciában erkölcsi kötelessége szavazni. Ahogy itt már írta valaki: ha nem értesz hozzá, akkor menj el és szavazz érvénytelent.

Egészen más az üzenete. Kifelé is, magadnak is.

BiG_ 2008.02.29. 13:26:36

Azért megnézem a hempergőzőt, miután jól felfázott és a gatyája rámegy a vizitsarcra, milyen fejet vág...
Ja, ha jól tudom, balos a zindex. Akkor nem csodálom a sugalmazást: ne szavazz, maradj birka. Hempergőzz a réten. Bégess.
Ha a CBA újságja undorító, akkor ez a hozzáállás inkább az.

Üdv!

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2008.02.29. 13:30:46

4 féle szavazás ... nagyon igaz, csak itt aki nem megy el az "bunkóparaszt semmi nem érdekli" aki pedig érvénytelent szavaz az meg "hülye bugyuta még x-elni se tud"
... azt is mondhatnánk, annyira erős a helyzet, hogy ezeknél "aki nincs velünk az ellenünk van"

Szóval ember nem értené meg és mondaná be a tv-be, hogy azért sok az érvénytelen mert hülye a kérdés.

Mit is kéne tegyen az, aki hülye kérdésre nem akar válaszolni? (Azért hülye mert csak.. és nem mert bármerre is dőlnék)

A ROMANOK 2008.02.29. 13:32:13

No, a kötelesség és szavazás kifejezésket nem lenne túl szerencsés egy mondatban és egyenlőségjelet téve közéjük, hangoztatni. Állampolgári joga mindenkinek eldönteni, hogy részt vesz-e vagy inkább távolmarad egy szavazástól, legyen az nép- vagy helyhatósági- vagy parlamenti. Ez is a demokrácia egyik "csodái" közé tartozik.

Különben meg nem kell itt köpködni a CBA-ra, illetve nem ezért kell ;))) Ez a "címlap" a reklámújságjukon feltehetően nem ingyen sikeredett ilyenre (még ha nem is csengő forintokkal lesz feltétlenül kiegyenlítve a számla 8-/). Dübörög a piacgazdaság wazze... amúgy magyar módra ;)

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.29. 13:32:55

Navazz... ezt az újságot én is majdnem ránézetlenül iktattam a kukába.

Népszavazni nem megyek el. Nemcsak azért nem, mert messze-messze leszek az állandó lakcímemtől, hamen azért is, mert – szerintem – ez a szavazás nem arról szól, ami ki van írva. Hanem arról, hogy döntsükmeg, mondjonle, takarodj – hazudik, pánikotkelt, manipulál.. satöbbi.

És ebből nekem már kurvára elegem van. (mindkét (mindhárom, mindnégy) részről. Nem állok be senkinek a táborába.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.29. 13:37:40

Folytatás: az én szavazatomat később ne lobogtassa senki, hogy lássátok feleim szümtükkel, a NÉP, az istenadta NÉP is megmondta, hogy Ezésez hülye kommunista / fasiszta / kék / zöld, mert a NÉPszavazást mi nyertük...

A mai politikai elit legitimitását nem támogatom. Semelyik oldalét, egyetlen szavazattal sem, sem személyekben, sem eszmékben.

Ide lőjetek. :-)

kisera 2008.02.29. 13:45:05

Cziraki!
Azt, hogy elmegyek szavazni vagy sem, már hadd döntsem el én. Az is a demokrácia egyik értelmezése, ha nem vagyok hajlandó résztvenni ebben az össznépi bohóckodásban. Egyébként mindkét oldaltól már hányni tudnék. Eddig mindig becsületesen elmentem négy évente választani, lehet, hogy ezután erről is le fogok szokni. Ahogy elnézem a politikusokat nagy ívben tesznek a fejünkre, álljanak akármelyik oldalon.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.29. 13:46:04

Brian (az áldást kérő tömegnek): Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!
A tömeg: Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!
Brian: Ti mind különbözőek vagytok!
A tömeg: Igen, mi mind különbözőek vagyunk!
Egy ember a tömegből: Én nem!
A tömeg lesziszegi.
Brian: Mindent magatoknak kell megoldanotok.
A tömeg: Igen, magunknak kell megoldanunk mindent.
Brian: Pontosan.
A tömeg: Folytasd! Folytasd!
Brian: Nem! Épp ez a lényeg: ne hagyjátok, hogy bárki megmondja, mit csináljatok!

guga 2008.02.29. 13:46:15

A kormánypárti forradalom csúcspontja/a népszavazás előtt még a homárból is köcsög demagógia folyik.

nikii 2008.02.29. 13:48:20

aki pedig érvénytelent szavaz az meg "hülye bugyuta még x-elni se tud"

Nem mindenki gondolja így. Főleg nem, ha sok érvénytelen van.

Ráírhatod, hogy "ez egy egyérvénytelen szavazat". És a számlálóbizottság elnöke a riporter kérdésére nyugodtan elárulhatja, miért lett 80% szavazat érvénytelen.

nikii 2008.02.29. 13:50:13

"Eddig mindig becsületesen elmentem négy évente választani, lehet, hogy ezután erről is le fogok szokni."

Gyeplőt a lovak közé!

Igazi civil kurázsi.

Ars et labor 2008.02.29. 13:51:31

Céadaoin:

Azzal, hogy nem mész el, ugyanúgy "szavazol". Vannak itt olyan politikai erők, amelyek nagyon is arra játszanak, hogy érvénytelen lesz a népszavazás.

Amúgy szerintem sokkal undorítóbb, hogy a kormány az én adóforintjaimból teleplakátolja a várost, füzeteket osztogtat és teletömi a postaládámat. Aztán az eü. minisztérium, szintén az én adóforintjaimból, még küld egy-két színes prospektust.

Legalább a CBA újságja nem az én pénzemből van...

Ars et labor 2008.02.29. 13:53:41

És mielőtt elfogultsággal vádolnátok: az sem tetszett, mikor a NATO- vagy az EU-népszavazás előtt az adott kormány ezerrel kampányolt az egyik vélemény mellett. Persze megint nem a kormnánytagok magánvagyonából.

A demokrácia nem egészen erről kéne szóljon.

keke80 2008.02.29. 13:53:45

Én már 3éve nem Magyarországon lakok, hanem Németországban. Eddig mégis, ahányszor a véleményemet kérdezték, mindeg vagy hazamentem vagy a müncseni konzulátuson ikszeltem. Engem ugyanis picit sem vakar, hogy melyik baromnak van igaza, viszont a két kupac sz@r közül megpróbálom a szerintem kisebbet választani, hogy legalább szüleimnek, tesómnak... - szerintem - jobb legyen. Agyhúgykövet kapok, ha magyarországi lakos lusta/töketlen/véleménytelen/... elmenni ikszelni, én meg utazgatok, mint a hülyegyerek. Utána sírni pedig az kezd el leghamarabb, aki otthon vakargatta, ahelyett, hogy tett volna érte. Nem csoda, hogy ott tart az ország, ahol tart.
Herzlichen Glückwunsch.

2008.02.29. 13:55:50

Én Kádár elvtársra szavazok.

Tajparaszt 2008.02.29. 13:56:57

guga · www.guga.hu 2008.02.29. 13:39:29

"A tömegen végigsöpört az
áhítat hulláma... "

Nos, itt szerintem a legjobb volt az egyszeri megvilágosodott ember, aki azt mondta:
-Állj, Állj! Emberek! Tapsoljunk! Igen, tapsoljunk:)

Bár itt jegyezném meg Fidesz:
-4 igennel a jövönkért!

És mi a Maszop refrénje?
-Ó, igen. Igen. Igen-igen:)

Márketinges csókák ilyenkó mindég álszánák?:D:D:D:D:D:D:D
Vágy csák én látok át a szitán, netán?:D:D:D:D

2008.02.29. 13:57:57

keke80: na klassz, megjöttek a disszidensek, akik megmondják a frankót, hogy itthon mit hogy kell csinálni.
Ha a németeknek fizeted az adót, akkor minek szólsz ide bele ?

kisera 2008.02.29. 13:58:23

Nem "lusta/töketlen/véleménytelen/...", hanem kiábrándult. A kettő között nagy a különbség.

anarch 2008.02.29. 13:58:24

Mikor jutunk el ezen a poston odáig, mint a vote-or-die klip?
youtube.com/watch?v=MnWveedO42Q

Szerintem a nem-elmenetel is vélemény és egyáltalán nem felelőtlenebb mint igen-re, nem-re vagy nemigen-re voksolni.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.29. 13:58:53

Ars et labor: Tudom, hogy szavazok azzal is. És olvasva az utánam írókat, meggyőzhető lennék az érvénytelen szavazat előnyeiről. De elkéstem, mert nem leszek otthon és már nem tudom kikérni az igazolást sem. Majd legközelebb...

Érvényes szavazatot viszont amúgy sem adnék le, mert az az én szememben végeredménytől függetlenül eszköz a jelenlegi helyzet fenntartására – ahogy egy jó barátom megfogalmazta: robotgép a szarhabosításhoz.

cziraki 2008.02.29. 14:01:52

Erkölcsi kötelességet írtam. Nem jogi kötelezettséget.

Aki nem megy el szavazni az aztán ne is sajnálkozzon semmin. Örüljön, hogy a fizuja felét kapja meg, stb.

Nekem ez a népszavazás arról szól, hogy tetszik-e, hogy a fizum felét kapom meg, és még ÚGY IS mindenért külön kell fizenti. Akkor mire megy a fizum fele??

Érvénytelen szavazás!=hülyék szavazata. Nagyonis nem. Azt jelenti: nem értek hozzá, vagy bekaphatja mindneki, de eljöttem szavazni, hogy megmutassam, nem csak otthon jártatom a számat. A szavazás titkos úgyse tudja meg senki, mire szavaztál.

=Ford Prefect= 2008.02.29. 14:02:16

atpijkamo: abszolute jogos!

Semmi bajom Borisszal és Mirjammal (milyen nevek ezek???), biztos jobban el tudod tölteni az időt velük a hóvirágos réten, mintsem 5 percet érdemben törödj a jövőjükkel...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.29. 14:05:23

szeretem a politikusokat, amikor népsavazás vagy választás van, kezük-lábuk törik, hogy meggyőzzenek az igazukról, és akkora baromságokat hordanak össze mindkét oldalról a "szakpolitikusok", hogy égnek áll a hajam.

aztán vége a cirkusznak, és a politikust krvára nem érdekli, hogy nekem most akkor jó vagy nem?

akkor miért is mennék el? a magam részéről leszarom, mert akármi történik, semmi sem történik, jönnek a szürke hétköznapok, a mókuskerék, és ugyanolyan szar/jó, mint eddig volt.

egyébként megalakult már torgyán józsi bácsi új pártja? már untatnak a mai politikuscelebek, egy kis jókedvre vágyom

TamasNYC · http://nycity.blog.hu/ 2008.02.29. 14:06:29

Ha a Homár tojna a politikára/népszavazásra, akkor ez a poszt nem íródott volna meg.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.29. 14:08:04

kedves cziraki barátom: az érvénytelen szavazat a kutyát nem érdekli, a végén az igen vagy a nem számít.

vagy ha ráírja vki a szavazólapra, hogy leszarom, mert nem értek hozzá, jön valaki és elmagyarázza?

keke80 2008.02.29. 14:08:33

Kulics: Azé, mer nekem még mindig nem mindegy, hogy anyám az állambácsinak dolgozik, vagy saját magának húzza az igát- így nyugdíj elött 6 évvel. Apámról ne is beszélve. Egyik sem hülyegyerek.
Azé, mer attól hogy tölem egy fillért nem kap az állam, még magyar állampolgár vagyok és ha kérdeznek igyenis válaszolok. Az persze más kérdés, hogy meg se érdemli ez a politikai baromgyülekezet az én adómat.
Azt meg egy szóval sem mondtam, hogy mit hogyan csinálj, viszont az ilyen nemtörödöm/kiábrándultam hozzáállás a legrosszabb, amit tehetsz.
Disszidált a nénikém - különben is. Arról nem tehetek, hogy a férjem német állampolgár és érthetö okok miatt nem hagy ott csapot-papot, hogy Magyarországon gebedjen bele az örökös szélmalomharcba.

=Ford Prefect= 2008.02.29. 14:08:44

Aztán majd ne csodálkozzatok, ha megjelenik a vogon építész flotta...

anarch 2008.02.29. 14:09:43

mamapicilánya, ja, Staller Ilonát is elüldözték... a szemetek :).

cziraki 2008.02.29. 14:12:28

mamapicilanya.

az érvénytelen szavazat is szavazat. tehát érvényes lesz tőle a népszavazás. külföldön azt mondják: derék gyerekek, foglalkoznak a sorsukkal, nem birkák, a tv2, rtlklub és az index még nem érte el a célját.

aztán van a szavazás eredménye. az érvényteleneket levonják és az igenek, nemek aránya dönt. és ott lesz majd a politikusoknak RENGETEG révénytelen szavazat. amin el lehet gondolkodni. és akkor a derék érvénytelenszavazó jól megmondta: elmehettek ti a francba. ezzel jól megmondta: vacak a tájélkoztatás, hazudtok össze-vissza.

ha nem mész el szavazni, csak magadról állítod ki a birka-bizonyítványt.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.29. 14:13:29

A cba magyar tulajdonu áruházlánc ezért a sok nemzeti szinü design ami eleve a többi újságján is megjelenik, most ez feltünöbb, és direktebb is mert igen, ez is reklám.És igen mert igen, nem kell megmagyarázni, ha kokárdával megyek szavazni akkor is huzhatok nemet de iugent is huzhatok ha feketében megyek.
Carul időzített reklámdesign semmi több.

Lókereskedő úr 2008.02.29. 14:13:49

Zsindexes nem megy szavazni, nem csoda. Majd akkor néz, mikor el kell dönteni, a Boriszkát vagy Miriamkát engedje-e fősuliba, a kettő együtt ugyanis nem fog menni.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.29. 14:14:17

az érvényteleneket levonják és az igenek, nemek aránya dönt. vagyis úgy van ahogy mondom.

mégegegyszer kérdezem: utána elmagyarázza valaki, hogy miről is van szó.


akkor is torgyán józsi forever!

beeeeeeee

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2008.02.29. 14:14:58

Ez van olyan jó, mint a maszopos ásványvíz.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.29. 14:17:44

Cziraki: BIRKA VAGYOK, IGEN!!! De legalább nem ugyanabban a nyájban, mint te! :-)

keke80 2008.02.29. 14:22:06

Kiszeel Bugyingómániákus Tüncike azóta se szépült meg... Meg okosabb se lett. De vajh mi a helyzet Torgyán Józsikával?

BiG_ 2008.02.29. 14:22:33

Vogonok? Szerintem meglátnák ezt a politikai csürhét és sikítva menekülnének.

Mellesleg a kormányzati negyedet nem a vogonok építik? Mármint a dózerolás kész, csak a célja valahogy elsikkadt... Pontosan, mint az űrsztráda-bekötőnél...

Üdv!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.29. 14:23:08

Az is csak Magyarországon fordulhat elő, hogy egy üzletlánc tulajdonosainak politikai nézetei napirenden vannak, és az emberek aszerint mennek megvásárolni a tejet meg a kiflit, hogy melyik bolt jobbos vagy balos.

Komolyan mondom röhejesek vagytok.

guga 2008.02.29. 14:24:26

Tufa! Vagy tofu? Ezt vehetjük nemnek?
pehhheheee :D

Dr.G 2008.02.29. 14:26:39

Ennek a postnak mi a köze a 'Fogyassz és szendvedj!' szlogenhez?

BiG_ 2008.02.29. 14:27:18

flexsnake · flexsnake.blog.hu 2008.02.29. 14:13:29

Ööööö... akkor hogy a tőgybe került a CBA-ba SZOLVÁK tej raklapszámra, ráadásul magyar felirat (pedig előírás, meg EU, meg szabály, meg mittomén ugye) nélkül!! He?

Üdv!

cziraki 2008.02.29. 14:28:18

Mamapicilanya. Ha hűtőt veszel utánajársz, nem? Ez ugyanolyan. Mielőtt döntést hozol utánajársz. Hűtővásárlásnál is elmész a boltba, utánakérdezel, interneten utánamész. Ez ugyanaz.

Szerintem pl. kezdhetnéd a fizetési papírod és egy külföldi fizetési papírjának összehasonlításával. A levont adóra, járulákokra, annak mértékére, hányadára gondolok (kint kevesebb). Aztán hasonlítsd össze a kinti műszaki cikk, élelmiszer, stb. árakat. Bútort is lehet (kint ugyanannyi, vagy olcsóbb).
Kérdezd meg magadtól, hogy nem fizetsz-e személy szerint többet, mint külföldön fizetnél (de). És kérdezd meg azt is, mit kapsz ezért cserébe (fizetős eü, fizetős iskola, stb.).

Innentől a többi rizsa a minőségről csak mellébeszélés.

BiG_ 2008.02.29. 14:32:59

cziraki 2008.02.29. 14:28:18

Hagyd, ezért vagyunk szarban, mert az emberek egy részének fontosabb a saját marhasága, mint az összefogás.
Hogy is mondta Petőfi? "Sehonnai bitang ember, ki hogyha kell, halni nem mer..." Nos, ezt most értsük a szavazásra. Pedig az életéről, sőt, a gyerekei életéről van szó, de inkább "kiábrándult", mert az kényelmesebb, de sírni, mint a fürdősk... azt lehet, naphosszat.

Üdv!

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.29. 14:36:01

Cziráki, az a baj, hogy azzal, amit leírsz, senki sem vitatkozik, akinek van egy csöpp esze.
Amivel mi, kiábrándult-birkák nem értünk egyet, azok az emberek és cselekedetek, akik és amik „fennforognak” még mindig, és akik és amik miatt – értsd ide bátran mindkét oldalt – itt vagyunk, ahol.

Ezt nem akarjuk folytatni, ebben nem akarunk részesek lenni.
Mi is tenni akarunk – de nem ez által az elit által és nem ezen a módon.
Hm...?

elwood 2008.02.29. 14:36:56

Ez de kellett ide.

Máshol alig hallani politikáról ...

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.29. 14:37:14

Ja, és, igen, demagóg vagyok :-)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.29. 14:37:54

cziraki barátom

hála magamnak, elégedett vagyok a fizetésemmel. hogy eljutottam oda ahol vagyok, már az átkosban is fizettek a szüleim, ugyanis az ingyentankönyv már akkor is mese volt. meg hát megdolgozom érte.

ha megbocsátasz, nem hasonlítok össze semmit, mert én itt élek. attól nekem nem lesz jobb, vagy több, mert külhonban valaki kevesebb adót fizet, és én ezen merengek nagybudapesten.

a gyerekem fizetős iskolába jár, ez az én saját választásom, magas szintű oktatást kap a gyerekem cserébe (nem én). nem érzem áldozatnak.

sajnos nem mindenki ilyen szerencsés.

sajnos az emberek 90%-a nem tudja mire szavaz.

ugyanis egy bővített mondatra adott egyszavas válasz, bármelyiket is ikszelik be, a következményeiről fogalmuk sincs.

az élet nem ilyen egyszerű.

keke80 2008.02.29. 14:39:02

Cziraki: apjuk a bruttója majdnem felét adóba meg egyebekbe állambácsinak adja. Mint pölö az orvosi ellátásért havi 500€ megy a biztosítónak, ebböl az egész család mindhárom gyermeke biztosított, viszont a 3havonta esedékes 10€ praxisdíjat akkor is ki kell fizetni- viszont kapsz róla számlát és ha a háziorvosod beutal vhova vagy valami történik ez alatt a 3 hónap alatt, nem kell többet fizetned.
Ovoda, iskola pénzbe kerül, nem is kevésbe. Az egyetem meg itt is lassan luxuscikk lesz... sajnos. Viszont a támogatási rendszer jobban müxik, igy aztán annyira nem elviselhetetlen.
Van nálunk egy adófajta, amit az egyesülés után ÁTMENETILEG vezettek be, az összeg ÁLLÍTÓLAG a keletnémet országrész felzárkóztatását segíti. Még mindig átmenetileg van Németországban, mert az állam annyira hozzászokott a jóhoz, hogy ma már nem képes nélküle élni.

elwood 2008.02.29. 14:39:22

Dr.G 2008.02.29. 14:26:39:
"Ennek a postnak mi a köze a 'Fogyassz és szendvedj!' szlogenhez? "


Ez a szenvedj.

guga 2008.02.29. 14:40:10

BiG_ !!! 2008.02.29. 14:32:59

A 3 pont (...) és az urva, hogy jön össze?
4 pont kellett volna.
Látod, ilyeneken áll vagy bukik egy népszavazás.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.29. 14:40:23

Egyébként igazatok van, ez nem Homárra való. Úgyhogy én abba is hagytam mára. További jó csöcsörészést mindenkinek! :-)

sish 2008.02.29. 14:47:45

a Lázár fivérek fideszközeliek e?

májgeriberi 2008.02.29. 14:50:31

Hűűűű, lehet politizálni!
kíváncsi vagyok meddig fajulnak a dolgok..

Gonosztörpe 2008.02.29. 14:52:47

Na, a gojmotoros gyökér megint kap egy buksisimit Vektortól! :-D

2008.02.29. 14:53:32

keke80: rendben, menj szavazni.
Egy dolgot elmondanék azért: egy adott pillanatban a nyugdíjasokat mindig az aktív dolgozóktól levont adóból tartják el. Egész addig amíg az öngondoskodás, magán nyugdíj megtakarítások át nem veszik ezt a szerepet.
Tehát, ha te Németországban adózol, akkor a te szüleidet is nekem, és az itthon adózóknak kell eltartani.
Ugye érzed milyen vicces onnan messziről harcoskodni mindenféle következmény nélkül?
Kívánok jó egészséget.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.29. 14:54:26

Inkább mennyünk kövezni! :)

Különben a szándékosan érvénytelenül leadott szavazat szerintem annál is kevesebb, mintha el sem megy az ember.
Az érvénytelen szavazatokkal utóbb senki sem foglalkozik, ennyi meg ennyi volt aztán kész. Másrészt ha netán foglalkoznak is vele, mindkét oldal úgy magyarázza, ahogy akarja.

Ha nem megyek el szavazni, azzal a legkevésbé félreérthetően azt üzenem, amit én akarok: nem veszek részt az össznépi bohóckodásban.

Talán úgy kéne ezeket a szavazásokat csinálni, hogy legyen egy "leszarom mindkét felet" mező is, ahová egy kib@szott nagy ikszet lehetne húzni...

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.29. 15:03:44

A CBA evvel együtt meg ettől függetlenül egy nagy, undorító, drága, bűzölgő sz@rkupac.
Választék nuku.
A minőség csapnivaló.
És ferikém múltkor is nem karajt kínálgatott nekem, hanem csak egy lóf@szt a seggembe:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.29. 15:09:16

mamapicilánya

jó maj'szólok, de a közeljövőben azért nyugodtan csinálj pogr... izé...programot. :)

úrilány 2008.02.29. 15:25:43

hát nem tudom, CBA, CBA, CBA - én mindig a "baca" szóra asszociálok....

gravy_t 2008.02.29. 15:27:25

Elmondom most, hogy kérdez a szemed,
jó benned hinni és indulni veled!

Ó, IGEN!
IGEN, IGEN!

Ó, IGEN!
IGEN, IGEN!

Én nem ígérem, hogy a gond mind kikerül,
de figyelek rád, és ami fontos, sikerül!

Ó, IGEN!
IGEN, IGEN!

Ó, IGEN!
IGEN, IGEN!

Én nem tudok állni, ha léphetek is érted,
Tudom, hova megyek, és veled odaérek!

Ó, IGEN! (Ó, veled, IGEN!)
IGEN, IGEN! (Ó, IGEN, IGEN!)

Ó, IGEN!
IGEN, IGEN!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Én nem állítom, hogy elállítom az esőt,
de az ernyőt fölédnyitom.

Ó, IGEN! (Mmmmm)
IGEN, IGEN! (Áó-ó-óó)

Ó, IGEN!
IGEN, IGEN!

Én nem vethetek könnyű szívvel szelet,
de ha vihar sodor, én nyújtok kezet.


Ó, IGEN! (én nyújtok kezet)
IGEN, IGEN!

Ó, IGEN!
IGEN, IGEN!

Én nem festhetem át neked az eget,
de építek egy utat és elhordom a hegyet,

Ó, IGEN! (a hegyet, IGEN)
IGEN, IGEN! (Ó, IGEN, IGEN!)
Ó, IGEN!
IGEN, IGEN!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Magyarország, Magyarország,
gyere bátran, Magyarország!

Mária 2008.02.29. 15:34:34

Az athéni demokráciában mindenki szavazhatott, aki fizette az adót.

Nálunk meg minden hülye szavazhat...

Mária 2008.02.29. 15:37:00

Ja, persze azoknak nem a CBA osztja az ingyenszáraztésztát az ingyenkóbásszal...

Mária 2008.02.29. 15:39:00

Nem mellesleg: jackyll, azzal, hogy kitetted a képet meg még fanyalogtál hozzá, azzal elég alaposan állást is foglaltál.

Semleges akkor maradtál volna, ha látva a postádban ezt a képet, rátenyereltél volna a Del gombra.

puszi 2008.02.29. 15:42:34

Minden jót mindenkinek, és nyissátok ki a szemeteket!
A CBA a Lázár testvérek tulajdona. Talán (nem) egészen véletlenül a Helyi Témában, melynek mint tudjuk, nincs köze a Fideszhez, megkérdeztek embereket, hogy miért mennek el szavazni. Csupa igennel szavazó embert találtak szegények, köztük az egyik Lázár fivért is. Egészen véletlenül. Ott volt még Rákay "Orbánviktoramiistenünk" Philip is, és még néhány narancssárga celeb.
Agymosás zajlik mindkét oldalról, a sok hülye meg asszisztál hozzá, hát én nem fogok. Csatlakozom a hóvirágos réten a Homárhoz, és figyelni fogok rá, hogy ne hemperegje le a hóvirágokat, mert azok legalább öszinték. Nekik nem kell a hatalom azért, hogy szétlophassák magukat, ők önzetlenül illatoznak.
Balamelyik nagy emberünk mondta, hogy vannak, akik a haza javát akarják, és vannak, akik a haza javait. Sajnos most csak ez utóbbit látom, mindenki azt magyarázza, hogy miért őrá szavazz, hogy ő lophasson többet.
Szavazzuk be a parlamentbe a hóvirágokat, akkor talán mindenkinek jobb lesz.
Ja, és egy régi poén jutott eszembe: Elindult egy nép a vezető mögött, aki egy nagy piros zászlót vitt, és a nap nagyon sütött, és ők csak egyre mentek, a nap meg csak egyre szívta a zászló színét, és ők csak mentek, mentek, a nap meg csak sütött, de mentek rendületlenül, és ma már az a zászló egészen sárga. (MAO-ról szól, nehogy valaki félreértse, hogy esetleg másra gondolnék, jaj a világért sem...)
És még egy gondolat: A fanatizmus abból származik, hogy megkettőzöd az erőfeszítéseidet, amikor elfelejted, milyen célért küzdesz.
Na pá. Ne válaszoljatok erre, mert úgysem fogom elolvasni.
Puszi

., (törölt) 2008.02.29. 15:56:41

Igen, vissza a múltba! Ingyen vezetékes sört mindenkinek!
Éljenek a Lázár testvérek, a Gój motorosaikkal nemi életet. Igen!
Loptak már eleget, lopjon már más is.

Coupe 2008.02.29. 16:19:14

Lázárék orbáncsicskások, mi ebben az új? Koszos üzletek, büdös élelmiszerek, szervezetlenség, időgép a szocializmusba minden cba üzlet. Persze, hogy jó nekik minden, ahogy van, az volt a fasza világ, amikor az eladó ugatta le a vevőt. Akár a cba-ban a jelenben...

a nap húszpontos képe · http://haazeeblog.blogspot.com/ 2008.02.29. 16:20:41

Mélymagyar bolthálózatunk egyébként is az egyik legócskább, ezzel együtt egyike a legdrágább üzleteknek...
Mi már leszoktunk róluk, csak akkor tévedünk CBA-ba, ha épp nincs más nyitva...

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.29. 16:23:44

Remélem olvassák a Lázárék a Homártot:D

Sötétmancs 2008.02.29. 16:25:31

Ez egy picit burkoltabb azért, mint a nagy kresz tesztben a busz oldalán felejtett szdsz plakát kampánycsendben.

Lókereskedő úr 2008.02.29. 16:50:09

BiG, ha már idézel, ne pontatlanul tedd. Nagyon égő, hogy még a Nemzeti dalt sem tudod. Inkább hagytad volna.

Lókereskedő úr 2008.02.29. 16:59:10

puszi,

"ne válaszlojatok erre, mert úgysem fogom elolvasni"

Valamit odaböfögünk, aztán meg lelécelünk, mi? Nagyon elegáns.

jesszumpepi (törölt) 2008.02.29. 16:59:52

Borisz és Mirjam nem Jackyll,hanem Szily gyerekei.

freakkutya 2008.02.29. 17:04:51

Hiába.

Régen voltak az Esterházyak meg a Zichyk.

Ma vannak a szarháziak meg a stricik.

Manci néni 2008.02.29. 17:09:53

Na, akkor minden kedves versenyző figyelmébe ajánlanám a Visegrádi Ásványvíz weboldalát:
www.visegradi.hu/main.php?op=aktualis&lang=hun
Azokkal az IGENekkel mi a helyzet? Akkor ezt most így hogy?

freakkutya 2008.02.29. 17:12:19

Funky bácsi jól küldöd!

A Visrgrádi ásványvíz új arculata a választásokkor debütált. szóval a császár meztelen.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.02.29. 17:27:18

Nekem a választásokról folyamatosan csak az jut eszembe: az is demokrácia lenne, hogy választhatok a között, hogy a jobb vagy a bal lábamat vágják le??? Két ugyanakkora szarkupac közötti választást én nem tudnék demokráciaként definiálni...
A kérdőívekkel is ugyanez a bajom - sosem adnak meg olyan válaszlehetőséget, amit én választanék...

2008.02.29. 17:40:28

Most,amikor a hazugság és csalás szervezett erői vértelen puccsot hajtanak végre,illene inkább a puszta seggünk védelmében tüntetni és nem a népszavazáson vitázni pro- és kontra.
Kit érdekel már a nsz amikor demokretikus és független tájékoztató orgánumainkat megszállják,hovatovább már vaczkainkat forgatják fel az átkozott,elvetemült puccsisták.
Le a juntával!!!!!!!!!!!!!
(vagy hantával????)

eMM2 2008.02.29. 18:36:05

Homár akkor remélem meg is döglesz majd a jövő héten páncéllágyulásban de épp nem kapni majd kálciuminjekciót.:)

váj mí 2008.02.29. 18:42:09

khmm .. khmmmmm .. khmmm ....
lenne egy költői kérdésem

jackyll
mi a vérszínóűnemiszervű elmúlásért kellett ide ezt a posztot? plusz jutalékot kapsz érte, buksisimit vagy ennyire nincs mit berakni? akkor hagyd a fenébe, legfeljebb ebben a hónapban nem lesz meg a kötelező flekkszám, és 3 sörrel kevesebbet iszol ... hogy azt a részfaxú baglyát nekije, hogy azt! nincs elég politikaiszemét blog, ahova el lehetett volna sózni????

Kisangyal 2008.02.29. 19:52:10

Dobjátok a padlola le... Nekem ez a kedvenc részem a Bryanböl :DDD

keke80t pedig nem szidni, mert igaza van! Attol, hogy máshol él még ugyan olyan állampolgár mint bárki más!

eMM2 2008.02.29. 20:01:00

Mária az athéni példa nagyon jó.Nekük volt annyi sütnivalójuk hogy kicserépszavazták a saját tehetséges hadvezérüket,azmeg mit tetehett átáltt a spártaiakhoz meg is verte őket jól.Volt pár tízezer áldozat,meg jött a pestisjárvány is úgyhogy sütögethették a mintademokráciájukat.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.29. 20:18:03

Ezek a hárombetűsek mind olyan furákok. BSA - no meg TBC, az se nem jó, akkor meg focicsapatokat nem írhatok mer' akkor itt lincshangulat, ami van hogy LPG na az tényleg gáz, osztán pedig ÁFA, de tényleg, vagy ugye OTP az ügyfélszolgálat koronázatlan királya, vagy a főnököm a kutyás CIB, meg persze sorban KGB, R-GO de nézzünk a lekünkbe - PHD fénymásolás az egyetemen, esetleg CBA...itt áljunk meg egy pillanatra...például nem az van hogy gyűjtsünk hárombetűseket ami rossz, az nyer aki ír? Angolkór.

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.02.29. 20:48:07

Ha azt hirdetnék pl
"NEM árulunk lejárt kaját!
NEM árulunk külföldi húst!
NEM lop a vezetőség!"
Vajon ehhez mit szólnánk?
Lehet, h ugyanezt.

Nem olvastam végig az összes kommentet, de erre a felvetésre kíváncsi volnék.

Ha el akarjuk kerülni az asszociációt, akkor lehetne így hirdetni más időpontban.

Asszociáció: a talán 2. fajta SZDSZ ellenkampány reklámban a "vörös csillag", mint olyan asszociáció volt, ezt Kóka is mondta, h lehet következtetni.
(Nem azt tették oda, de ez ilyen "én is tudom, te is tudod" elven működik)
Na, ez az újság is.

Nepnevelo 2008.02.29. 20:50:02


Szánjatok magatokra egy kis időt. és nyilvánítsatok véleményt.

Hideg, vagy meleg lehetsz, de langyos sosem..

Lombroso 2008.02.29. 21:13:42

Nepnevelo 2008.02.29. 20:50:02

Mindannyiunkra.
Épp rá fogok érni.

Ne felejtsük azt sem, hogy akkor eredményes a szavazás, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a feltett kérdésre azonos választ ad.

Bohóckodás, komolytalanság szerintem pedig az, ha valaki lesajnálja keke80 véleményét, nem szavaz, aztán 2 nap múlva fanyalog egy tökmindegymilyenezredrangú szolgáltatáson, szőrös csirkén, Batz papucson, Zrt-n, biztonsági őrön, stb.

Loarea 2008.02.29. 21:15:21

Ha győznek az igenek és nem mond le a kormány, márpedig nem fog, tüntetés és kockakődobálás lesz.
Ha győznek a nemek, csalást kiabálnak, tüntetés és kockakődobálás lesz.
Ha érvénytelen lesz, mindenki megmagyarázza miért az ő oldala győzött, nem változik semmi, tüntetés és kockakődobálás lesz.
Elmegyek inkább kockakőárusnak....

Lombroso 2008.02.29. 21:27:22

Picologus 2008.02.29. 21:15:21

Te leszel a XXI. századi Kurázsi Mama?

Tajparaszt 2008.02.29. 21:28:10

És ülsz a kockaköveken, amit kis idő múlva lefoglal a rendőrség és sittre vág terror cselekmény előkészítése miatt, és ülsz és nem érted miért történik ez....
Egyszer azt mondta egy srác a boltban , azért nem szavazott a Dájcsra, mert fülbevalója van. Köszönet mindenkinek, aki nem használja az agyát és megszavazza a jövőnket. Ez nem maszop-fidesz csata. Ki kinek a nyalógépe. Te teszel valamit vagy sem? Amikor beszavazták a táncoló bohócot annyit mondtam csak, nembaj, legalább együtt döglünk meg. Csak én nem fogok csodálkozni...

eMM2 2008.02.29. 21:28:27

Szerintem is kockakődobálás lesz mint 2006 okt 23.-án.Akkor is a zsernyákok dobálták, meg lehet nézni a felvételt!

Tajparaszt 2008.02.29. 21:36:51

Olyán verzijó nincsön, hogy á Győzikét, meg a Fekete Pákót, meg á Kiszel Tündét, meg á heti hetest oszlassák föl?

Lombroso 2008.02.29. 21:39:44

:-)
Győzike egyébként is tömeg-demonstráció... igaz álladóan bejelentik.

Attee 2008.02.29. 22:02:14

Itt nem az ország jövőjéről, hanem pusztán két oldal sárdobálásáról van szó. Ki-ki eldöntheti, hogy részt vesz-e ebben, vagy nem.

Ha az igen győz, lényegi változás akkor sem lesz, ha a nem, akkor sem.Legfeljebb egyik vagy másik politikai hatalmat támogattuk...

Vladimir Harkonnen 2008.02.29. 22:18:11

bandeenator · bandeenator.blog.hu 2008.02.29. 20:48:07

...Asszociáció: a talán 2. fajta SZDSZ ellenkampány reklámban a "vörös csillag", mint olyan asszociáció volt, ezt Kóka is mondta, h lehet következtetni.
(Nem azt tették oda, de ez ilyen "én is tudom, te is tudod" elven működik)
Na, ez az újság is.

Ez nem Lenin szobor:
kepfeltoltes.hu/080229/lenin_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ez meg nem egy fél vörös csillag:
kepfeltoltes.hu/080229/f_lcsillag_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Attee 2008.02.29. 22:29:15

Tételezzük fel SZIGORÚAN elméleti síkon:

A népszavazáson az ellenzéki vélemény győz, ezzel az egészségügyi rendszer marad a régi. A kormány vagy azonnal megbukik, vagy a következő választást bukja el, lényegtelen.
Hatalomra kerülnek a narancsvitézek. Mindjárt eljön a kánaán, örülünk, boldog, gondnélküli idők jönnek, nem kell foglalkozni semmivel, mint anno Kádár idejében? Jó volt úgy, ahogy eddig? Nem fog változtatni a következő kormány? Esetleg még durvábban, még fájdalmasabban???
Vagy beérjük azzal, hopgy ezt mind Feri baszta el, oszt azért van szükség a még nagyobb megszorításokra?

Ne legyünk már naivak...

Ez politikai csatározás, semmi más. Sőt, akár még puccskísérletnek is nevezhetném. De ebből a népszavazásosdiból megint mi, kisemberek, akik tisztességesen adóznak, jövünk ki rosszul.

Még annyit, hogy amíg ennyi ingyenélőt (nem a nyugdíjasokra, és a kismamákra gondolok, ők megérdemlik) tart el jóval kevesebb adózó, addig nem lesz jobb a helyzet az országban...

eMM2 2008.02.29. 22:43:12

Itt sokkal többről van szó mint politikai csatározásról.

Attee 2008.02.29. 22:53:52

Bár úgy lenne... Ha azt látnám, hogy ez értünk, az ország jövőjéért van...de semmi ilyesmiről nincs szó.
Engem nem az érdekel, hogy milyen színű, aki hatalmon van, hanem hogy mit tett/tesz le az asztalra az országért...
Ez az asztal szánalmasan üres...

Vladimir Harkonnen 2008.03.01. 00:30:10

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2008.02.29. 22:29:46
Mennyi zsidó köcsög van itt...

Ilyen burkolt zsidózást is rég láttam már!
:-)

tcom 2008.03.01. 01:56:20

Hányingerem van ettől a sok "ÉN" helyzetem, családom, kutyám, macskám számít, hogyan él stb egoista szemlélettől. Sajnáljuk az orvostól 300 ft-ot, de sirunk ha a háziorvosunk el megy külföldre. Mindegy, mert csak egy számít: ÉN. Sirunk ha a gyerek után tandíjat kell fizetni, elvárjuk, hogy az állam csökkentse az adókat és ne háborgassa, ha 10 milliós BNV-t veszek. Pont mind a szocializmusban, ráadásul éppen most "népnemzeti" Fidesztől! Ez az igazi hányinger. Megint lesz 3 napos Orbán ultimátum, hogy újra hülyét csináljon magából és rajongóiból a nagy Bohóc. Mert bizony ez nem Országgyűlési választás és az Mszp nem Kisgazdák, hogy sírva rohanjanak Orbán bácsi karjaiba.

tcom 2008.03.01. 02:03:43

Ja a CBA? Ez az igazi magyar dilettantizmus! Ha a CBA vásárlóinak csak 5 %-át zavarja, hogy a kereskedő nyiltan elkötelezi magát egy politikai vonulat mellett és esetleg kevesebbet vásárol ott, már érezhető lesz a költségvetésében. Mindezt abban a világban, ahol tized %-ban mérik a forgalom változást és bevételt. És mindehez a CBA-nak Orbán adta fejszét.

ezsoezso 2008.03.01. 02:34:24

pgyufi!
Nem az orvostól sajnáljuk a 300Ft.-ot, hanem kurva sok adót meg tb-t fizet a Magyarok többsége, ennek fedeznie KELL(ene) az EÜ ellátást. Itt egyszerűen pénzbehajtás folyik! Ja és még csak jobbos sem vagyok, csak úgy érzem, van egy egészséges igazságérzetem.
"ha 10 milliós BNV-t veszek"
Inkább vegyél BMW-t, mert az gurul.
A BNV az a Budapesti Nemzetközi Vásár...

A témához meg annyit, hogy inkább vásárolok a CBA-ban, mint a Tesco, Auchan, Cora és egyébb külföldi kézben lévő multiknál. Azok ugyanis a tetemes hasznot kiviszik az országból. Érdemes volna néha kicsit gondolkodni, mert saját magunk tesszük tönkre a hazai kiskereskedelmet néhány forint spórolás miatt!

fotoszeged 2008.03.01. 04:07:47

keke80 te hazaarulo most huzd le magad a vecen, mit kepzelsz te magadrol, diszidalsz, de azert meg visszaugatsz ? vagy kotrodj innen orokre, vagy viseld a nehezsegeket es ugy szavazz, te senkihazi.

váj mí 2008.03.01. 05:00:57

No, jackyll
Büszke vagy-e mnagadra-e? Feltétlenül kellett-e ez a poszt-e?
Megvolt már a baloldali geci kommunista, a jobboldali felelőtlen proletár ... és köztes "büdös zsidó" jelző...
No, jackyll
Büszke-e vagy-e magadra e-e? Márciusban pár sörrel többet ihatsz. Megérte jackyll óccópénzér' eladni magad a Homáron is? Megérte nektek index, ennyire lejáratni magatokat???
Nem érdekel, milyen a politikai hezzáállásotok, de ez a blog (sajna, tsak eddig) politikamentes volt, üdítő színfolt ... ahol a jobb-bal-zsidó-nemzsidó max. a kommentekben jött elő .. és az is hamar ki lett lőve .... Pont az oldalatokat éltető .. több éve visszajáró (akkor is, amikor nem lehetett kommentelni a posztokat) olvasók által ...
Elkurtátok fijjjjúúúúúg, nem kicsit. Nagyon.. Így kell elcseszni évek óta működő dolgokat, némi egyszeri haszon miatt..
Szanalmasak vagytok, de azt legalább nagyoooooooooooooooon ................

drukkker 2008.03.01. 05:07:07

Ugye mindenki tudja, hogy a CBA az egy társulás. Önálló üzlettulajdonosok társulási tagsági szerződésben vannak egymással és magával a CBA láncal.
Ez bizonyos megkötöttségekkel és beszerzési könyebbségekkel jár. Ez lenne a "hazai Üzletlánc" értelme, így tudná felvenni a versenyt a külföldi multikkal. De amint látható azokat enm tudják lenyomni, azok szervezetebbek. Itt vannak követelmények, melyeket a sokféle tulajdonos képtelen egyformán alkalmazni és betartani. Magyarán szarok, ahogy vannak.
A cég tulajdonosa(i) érdekes módon az előző rendszer szekértolói voltak, csak hirtelen lettek nagy formátumú köpködők. Olyannyira, hogy előfordult , hogy kiderült valamely tagtársról, ő nem azon az oldalon áll politikai hovatartozásilag, mint Baldauf László tulajdonos úr, aki függetlenített párttitkár volt az elhalálozott Csemege válalaltnál, ma pedig ugye véresszájú jobboldali, szóval az ilyen "tagtárs" érdekes módon nem ugyanolyan ellátásban részesült, mint mások.
Egyébbiránt, magának a CBA-nak egy darab kiskerekedelmi egység sincs a tulajdonában, maga a KFT az árú beszerzésével és nagykereskedésével foglalkozik. Valamint a jelek szerint politizál, ami nem baj, csak ne fröcsögjenek, ha valaki a másik oldalon tesz ugyanilyet.

countrystudy 2008.03.01. 06:05:32

emlékeztek még twá írására a CBA-ról? ugye kezd összeállni a kép? szar az, ami nem a havejaink biznisze, valahogy így szól a képlet
egyébként meg arra buzdítani,h maradj otthon,na ez az igazi kádárista duma,kedves kókafanok,bízzatok bennünk, majd mi meglépjük a tutit helyetted is

states 2008.03.01. 06:43:54

Jackyll: "Természetesen a CBA magyarosra vett fazonjából" Mégis milyenre kellene vegye a fazonját egy magyar cégnek Magyarországon, hogy neked is tetszen, kinaira, hottentottára? Az ilyen antimagyarkodó barmok miért nem húznak innen a bűdös francba oda, ahol nem kell attól szenvedniük, hogy magyarok...

guga 2008.03.01. 06:46:18

Attee 2008.02.29. 22:29:15

"De ebből a népszavazásosdiból megint mi, kisemberek, akik tisztességesen adóznak, jövünk ki rosszul.
"

Ne vegyél magaddal egy kalap alá, 192cm vagyok.

states 2008.03.01. 06:48:55

Bocs: büdös francba...

Tallérossy Z. 2008.03.01. 07:14:01

Homár! Te egy igazi értetlen sötét tapló vagy....

Tajparaszt 2008.03.01. 07:41:47

Nem sok politikai hozzászólást olvastam itt eddig , de ez igazán remek. Főleg a fröcsögés, hogy kifakadnak az emberek, mint egy gennyes pattanás. Látszik sok embernek nem tiszta a kép a kommentezésről. :) Bár senkit nem érdekel én ezeket szoktam figyelembe venni:)
Ha nekem nem tetszik, nem olvasom tovább.
Ha sok, át szoktam ugrani.
Ha moderálásra szorul, nem az én dolgom.
Ha nem szórakoztat csak idegesít "el lehet mennem innen":) (És nem a családdal kiabálok:)
Szabad vélemény nyílvánítást kulturált keretek között:) (Etika vagy mi a neve:)
Nem az én véleményem a mérvadó.
Másé sem:)
Főleg nem fröcsögős másé:)

Köszönöm a figyelmet, és ha ezt végig olvastad meg is érdemled ;)
:):):):):):)

XCoder 2008.03.01. 07:54:23

>cziraki 2008.02.29. 14:01:52

>Aki nem megy el szavazni az aztán ne is
>sajnálkozzon semmin. Örüljön, hogy
>a fizuja felét kapja meg, stb.
Nem kapja meg a felét. A tényleges bérednek kb. a 20%-át tudod elköteni. Az amit bruttóként kézhez kapsz kb. a fele annak amit a munkáltató fizet utánad, ez utóbbi a tényleges bérköltség, ezt kell megtermelned legalább ahhoz hogy ne rúgjanak ki, és ez az a bér amivel a kínai munkavállalóval versenyzel.
A nettóból pedig még ÁFÁ-t és jövedéki adót is fizet az átlagpolgár.

A Fletó-féle szuperbruttósítást ezért tartanám jó gondolatnak - és ezért nem lesz belőle soha semmi - mert innentől kezdve egyik demagóg politikus sem beszélhetne ingyenességről miközben a jövedelmed 80%-át lehúzza.

Ringlósztár 2008.03.01. 08:02:50

Jah, a reklámújság címlapja nem véletlen,a Lázár testvérek közismert fideszrohamosztagosok, biztos így hálálják meg, hogy a fidesz nem a románoknak, hanem nekik adta a lovakat.
Kérdem én: miért ne rajzolhatna a felvilágosodott polgár egy faszt a szavazólapjára?
Vagy pinát?
Az, hogy a politika beszivárgott a bizniszbe, nem a homár hibája a fenti címlap alapján.

dki 2008.03.01. 08:13:56

Segítsetek Emberek!
Könyörgöm szavazz IGEN-nel, mert nem tudom fizetni a Vizitdíjat!
Ennyi helyről kapok lóvét, de nem fussa! Szarul megy az üzlet a szocik miatt!

Üdv és Köszi: Baldauf László CBA Tulajdonos

1. 01-09-864473 CBA-Baldauf Invest Ingatlanhasznosító és Szolgáltató KFT 1028 Bp. Hidegkúti út 167. II. em.
2. 01-09-678140 CBA-Baldauf Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1028 Bp. Hidegkúti út 167. 1. em.
3. 06-09-006456 "CBA-Belváros" Kereskedelmi KFT 6720 Szeged Tisza L. krt. 36.
4. 13-09-104051 CBA Benzinkutak Ingatlanfejlesztő KFT 2000 Szentendre Barackvirág u. 70.
5. 13-09-105271 "CBA-Biztonsági Szolgálat" Vagyonvédelmi és Szolgáltató KFT 2351 Alsónémedi 2402. hrsz.
6. 01-09-662132 CBA Catering Vendéglátóipari és Kereskedelmi KFT 1025 Bp. Muraközi u. 18.
7. 13-09-094658 CBA-CSEMEGE TRIÓ Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2310 Szigetszentmiklós Szentmiklósi út 1.
8. 01-06-732658 CBA DEKOR Reklám, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 1031 Bp. Rozália u. 31.
9. 01-09-739138 CBA-D&T Invest Ingatlanhasznosító, Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1193 Bp. Üllői út 266.
10. 13-09-089230 CBA DUNA-PROFI Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2600 Vác Derecske dűlő 4.
11. 01-09-673279 CBA-EURO Kereskedelmi KFT 1111 Bp.
12. 01-09-677056 CBA-Exkluziv Delikát Kereskedelmi KFT 1024 Bp. Retek u. 6
13. 15-09-068886 CBA Észak-Kelet Régió Kereskedelmi KFT 4400 Nyíregyháza Rákóczi u. 98.
14. 03-09-110964 CBA FAMILIA Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 6085 Fülöpszállás Petőfi utca 22.
15. 02-09-068973 "CBA-FEMA"Kereskedelmi KFT 7601 Pécs Mecsekalja-Cserkút II. rakodó.
16. 01-09-698272 CBA-Gourmand Kereskedelmi és Vendéglátó KFT 1028 Bp. Hidegkúti út 167. 1. em.
17. 01-09-726300 CBA-HÁZ Ingatlanforgalmazó és Beruházó KFT 1039 Bp. Hasáb köz 7.
18. 01-09-667491 CBA HELLAS Kereskedelmi KFT 1106 Bp. Vadszőlő u. 12.
19. 01-09-720074 CBA Holding Befektetési és Vagyonkezelő KFT 1026 Bp. Balogh Ádám utca 24.
20. 13-09-110741 CBA-Internet Áruház Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2351 Alsónémedi 2402.
21. 13-09-106367 CBA-Kanizsa PLÁZA Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2310 Szigetszentmiklós Szentmiklósi út 1.
22. 13-09-104542 CBA Kereskedelmi KFT 2351 Alsónémedi 2402 hrsz.
23. 01-09-673211 CBA-Klasszis Élelmiszerkereskedelmi KFT 1193 Bp. Üllői út 266.
24. 01-09-690772 C. B. A. MAGYAR Élelmiszer-Kereskedelmi KFT 1162 Bp. Állás u. 45.
25. 01-09-567528 CBA MARKET-97. Kereskedelmi KFT 1025 Bp. Vihorlát utca 6/a.
26. 13-09-111613 CBA Mester Kereskedelmi és Vendéglátóipari KFT 2220 Vecsés Széchenyi út 2.
27. 01-09-670771 CBA-METRÓ Élelmiszerkereskedelmi KFT 1191 Bp. Vak Bottyán u. 75.
28. 01-09-666839 CBA MIX-FOOD 1. Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1025 Bp. Vihorlát u. 6/a
29. 01-09-666846 CBA MIX-FOOD 4. Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1025 Bp. Vihorlát u. 6/a.
30. 01-09-666852 CBA MIX-FOOD 6. Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1025 Bp. Vihorlát u. 6/a.
31. 01-09-874328 CBA M-Plusz Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1025 Bp. Vihorlát u. 6. a. ép .
32. 01-09-166152 CBA M-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1025 Bp. II., Vihorlát u. 6/a.
33. 13-09-104500 CBA-Nemzetközi Franchise Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2351 Alsónémedi 2402 hrsz.
34. 15-09-069059 CBA-Nyírség Plaza Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 4400 Nyíregyháza Szegfű u. 75.
35. 01-09-163029 CBA-PHP Kereskedelmi KFT 1222 Bp. Árpád u. 54.
36. 13-09-087595 CBA-Piliscsoport Kereskedelmi KFT 2013 Pomáz Céhmester utca 3. Iroda ép.
37. 08-09-011321 CBA-PLÁZA Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 9400 Sopron Lackner Kristóf u. 35.
38. 13-09-077008 CBA-PLUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2310 Szigetszentmiklós Szentmiklósi út 1.
39. 13-09-088499 CBA-PONT Élelmiszerkereskedelmi KFT 2045 Törökbálint DEPO 062/ /54 hrsz.
40. 01-09-686506 CBA-PROFI-HUS Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1036 Bp. Pacsirtamező u. 49.
41. 01-09-727452 CBA PROPERTIES Ingatlanforgalmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság 1067 Bp. Csengery u. 63/a. 3. em. 9.
42. 13-09-112415 CBA-RAKTÁR Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2351 Alsónémedi 2402 hrsz.
43. 01-09-730520 CB-ARC Dekorációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1065 Bp. Podmaniczky u. 49. 3. em. 22.
44. 01-09-671552 CBA-REMIZ Kereskedelmi KFT 1193 Bp. Üllői út 266
45. 01-09-739129 CBA-REMIZKER PLUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1193 Bp. Üllői út 266.
46. 01-09-683824 CBA-REMIZ-KER '99 Kereskedelmi KFT 1193 Bp. Üllői út 266.
47. 13-09-114126 CBA-Szabóker Invest Ingatlanhasznosító és Szolgáltató KFT 2351 Alsónémedi 2402 hrsz.
48. 01-09-674893 CBA-Szatócs Kereskedelmi KFT 1111 Bp. Bartók Béla út 32
49. 01-09-699081 C-BAU Építőipari és Beruházó KFT 1117 Bp. Irinyi J. u. 4-20. B. ép. 5. em.
50. 01-09-731544 C-BAU Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 1095 Bp. Soroksári út 55.
51. 11-09-009418 CBA - Vega Food Élelmiszer Kereskedelmi KFT 2534 Tát Bécsi út 36.
52. 11-09-011496 CBA-XL Befektetési és Vagyonkezelő KFT 2534 Tát Bécsi út 36.
53. 13-09-105022 CBA Zöldség-Gyümölcs Felvásárló, Feldolgozó, Értékesítő és Szolgáltató KFT 2351 Alsónémedi 2402. hrsz.
54. 14-09-302601 CBA 6 Karát '97 Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 7400 Kaposvár Jutai út 50.

Rá Dios 2008.03.01. 08:34:49

Tofunak: NEM!
Gogának a sztoriért: Köszönöm!

Amúgy: a CBA fogathajtó bajnok tulajdonosa egyben a Gój Motorosok klub elnöke is. Szereptévesztés és ízléstelenség az egyik oldalon, sikeres sport é s üzleti szereplés a másikon. Mivel van más közért , ahol a rosszabbik oldalról nem tudok, oda megyek. Ennyi.

Rá Dios 2008.03.01. 08:39:45

Olvasom itt, hogy a tényleges tulajdonos a kisátkosban - ha akad még, aki tudja ez mit jelent :-) - függetlenített párttitkár volt, most meg, ugye...nem az. Úgy értem, feladta, (vagy "felajánlotta", mint Tarlós István, eszem a lelkét) a függetlenségét.
Beszarok ezeken a szélkakakosokon, akik mindig jól járnak.

Csúfy 2008.03.01. 08:47:35

Sajnalom! Pedig a a kozeli CBA-ban nagyon finom HUNGARICUM-ok voltak. De nemkellenek mar. Viszont a utalom kifizetni a CBA-s fogyasztasomat. Igaz gojmototrostol fuggetlenul a koser-boltost is. Nem is beszelve a gaz, viz es villanyszamlamrol. Nepszavazast kerek.

cierre 2008.03.01. 08:49:44

Ez édes:)
A Lázár tectvérek mindenben benne vannak amiben Viktor is, még a felcsuti fociakadémiában is:)
Akkor minden csodálkozni ezen a sz.. újságon?

De ez még édesebb:)
„Minthogy a Homár az összes megélhetési politikus fejére igazságosan egyenlő arányban tojik, jövő vasárnap a maga részéről egy hóvirágos … „

ki is a tulaj kedves homár index? Ki is adja ténylegesen, hivatalosan a fizetést? Tehát ők fizetnek, nem?

Megjegyzem, semmi bajom a párt lapokkal, index nemzet vagy a népszabi, csak nem kellene ezt titkolni és független gerinceseknek kikiáltani magunkat ha pénzér szopunk.

Gyászolok, az index hosszú szenvedés után kimúlt……. Sajnálom, kár volt eladni, addig tényleg független volt.
És színvonalas, viszont most ez a demokratát próbálja megelőzni.
Tényleg kár értetelk

bobbyperu · http://twitter.com/bobbyperublog 2008.03.01. 09:14:02

ennyi szánalmas barmot. kurva jó, h leléptem ebből a szaros országból:)

Rá Dios 2008.03.01. 09:28:58

Perfuban van egyáltalán oxigén? Ott már focizni sem lehet két félidőt, a magasság miatt. Nyilván onnan, a magasból látszunk szar országnak...Pedig csak vacakok vagyunk :-)

states 2008.03.01. 09:33:11

Jackyll: "Természetesen a CBA magyarosra vett fazonjából..." Mégis milyenre kellene vegye a fazonját egy magyar cégnek Magyarországon, hogy neked is tetszen, kinaira, hottentottára? Az ilyen antimagyarkodó barmok miért nem húznak innen a büdös francba oda, ahol nem kell attól szenvedniük, hogy magyarok. Gyurcsánnyal és a tolvajbandájával együtt. Egyébként pedig, hajrá CBA, hajrá Fidesz, hajrá 3 IGEN. Csakazért is...

ladislaus 2008.03.01. 09:34:34

"a sajnálatos és értelmetlen pénzkidobás/az ellenzéki forradalom csúcspontja/a népszavazás előtt"

Te! Arrol hogy demokrácia hallottál? Ezt engedik, az állam engedi az általa kialakitott törvények szerint! nyelje be a költségeit, illetve rég rossz ha ez a baj hogy ezért kiadott pénzt felrojuk bárkinek is. Ez egy demokráciában normális hogy népzavazást kezdeményezhetnek és levezénylik a megfelelő hatóságok.

Rá Dios 2008.03.01. 09:36:31

Egy demokrácia nem szokott önmaga ellen szavazni...

bélabá\\\' 2008.03.01. 09:46:12

Minden tiszteletem a CBA-nak és vezetőinek. Nemcsak fűalatt dugja a pénzt a fidesznek majdani előnyökért mint mások, hanem adja az arcát is hozzá. A demokráciánkba még több ilyen vállalkozó kellene. Persze mindkét oldalról.

theutat villám 2008.03.01. 09:46:22

Azt hiszem, a kapanyél most kivillant az index szájából, bár azért ahogy eddig figyelgettem, próbált nem állást foglalni ennyire nyíltan, meg is lepődtem, hogy a zsidók még nem használták ki ezt a fórumukat. Mert a leghangosabban az szdsz ugat minden csatornán, pedig egy picsa kis párt, mégis kibaszott sok pénzt elköltenek erre a felesleges ellenkampányra. Mert azt senki nem gondolja komolyan ugye, hogy az emberek arra fognak szavazni, hogy fizessenek? Innentől kezdve meg adnák inkább egy gyerekkórháznak az óriásplakátok darabonkénti 10-30 ezer Ft-os árát.
A Lázár fivérekkel kapcsolatban nekem csak annyi a véleményem, hogy a saját pénzét mindenki arra költi, amire akarja, ha megtehetném én is kampányolnék időnként ebben a kibaszott országban (asszem ezt nevezik civil kurázsinak). Csak az a különbség köztük meg mondjuk az szdsz között, hogy az szdsz homár borisz meg miriam (be szép magyar nevek) óvodai ingyentejének az árát plakátolja szét mindenhol, a lázár meg a sajátját.
Mielőtt bárki megvádolna közlöm, hogy 98-02-06ban is a szocikra szavaztam, hogy törne le a kezem, de ilyen hibát többet nem követek el. Ti meg darálhatjátok a dumátokat, ahogy akarjátok, meg "fenyegethetitek" a lázárokat is ilyen "nem megyek többet hozzájuk, aztán majd a bevételek csökkenésében meglátják az emberek véleményét" című eposzokkal, de ha nem vettétek volna még észre, akkor közlöm, hogy a közhangulat ebben az országban jelenleg úgy áll, hogy a lázároknak ez valószínűleg nem hogy csökkenést, hanem még növekedést is fog hozni.

Külön misét megérne egyébként még, így messzire elkanyarodva a témától, hogy a tv2 naplójának szavazása szerint az emberek igenis akarják a vizitdíjat. Érted, hatmillió közvéleménykutatást mutatja, hogy eltörölnék, mint a szart, a tv2-nél mégis milyen eredmény jön ki, hát mit ad isten, a magyarok akarják a vizitdíjat, meg az orvosok is (megtalálták azt a 3 orvost, aki jól járt az egésszel) és akkor a végén még benyögnek egy ilyet, hogy ön is szavazhat majd nemtomhánytízmilliárd forintról. Elnézést, hány százmilliárdot is vontak ki a vizitdíj előtt az egészségügyből? Na ez a demagógia, kedves "rohadjon meg, aki igennel szavaz" index.

The Good Boy 2008.03.01. 09:58:12

Mit kell itt aggódni a szavazás miatt. A minicsászár azt hiszi, hogy ezzel az 5 milliárdos kalanddal kormányt dönt, de háry jános meg azt mondta, hogy csak annyi változik, hogy 9.-e után 10-e jön. Valszeg most neki van igaza, ez van. Én elmegyek, mert van véleményem. Hogy az érvényes, vagy érvénytelen lesz-e még kérdéses.
Amióta választópolgár vagyok, azóta 2 választást hagytam ki: a nato és az eu képviselőkét. A nato-ra elmentem volna, de nem voltam a lakhelyem közelében (hirtelen kellett elutazni), amúgy nemmel szavaztam volna arra, az eu képviselőknél meg úgy voltam, hogy számomra teljesen semleges, hogy narancs, szegfű, madár, vagy ibolya embere lógatja a lábát Brüsszelben az én pénzemből. Csinálni érdemben egyik sem csinál semmit. Bocs, de igen a szájer felnyomta az államot, hogy közgazdaságot hamisit, hogy hamarabb legyen euro. Talán szét kellett volna néznie, hogy a görög, spanyol és portugál is ezt csinálta, mert valszeg nekik sem lenne még euroja,csak ott a csökött képességű politikus fel tudta fogni, hogy ez nem párt, hanem országérdek, ezért kusba maradt, mint hogy egy hétig ujságcímlap lehessen.
Az egész politikai "elit" (sicc!) eltakarodhatna szibériába. Atomot nekik.

Mózsi bá (törölt) 2008.03.01. 10:03:49

Szeszt mindegykinek.

"Nagyonfrnakó" ez a duma, hogy a népszavazás ennyibe kerül, annyiba kerül...
Namost. Fletó-ék vajh mennyibe kerültek eddig Mo-nak? Nem dolgoztak, hazudtak, elkúrták. Van egy mondata ennek a szerencsétlennek, talán nem jól idézem: "Nem hittem volna, hogy MSZP-SZDSZ kormány képes ekkora böszmeségre, egész Európa rajtunk röhög."
Ebből az következik, hogy a Szoci-Libsi kormány a felelős az egészért. Jahh, és mielőtt még valaki elkezdené lökni, hogy "deőklegalábbbevallották", azoknak üzenem: Semmit sem vallottak be, lebuktak. Miután maguktól vették át a kormányrudat, pontosan tudniuk kellett, mit ígérhetnek, és mit nem, ellentétben a többi párttal, akik Pannon pumáról, szárnyaló gazdaságról, nagy jólétről hallottak a hazugoktól.
Az egyébként nem gáz, ha valaki érzelmi alapon maszopos. Az sem, ha szeretne vizitdíjat, tandíjat fizetni, ha éhen akar pusztulni. Semmi baj ezzel. Fizessen tandíjat, vizitdíjat, haljon éhen. De legalább a szeretteinek, a gyermekeinek ne akarjon rosszat.
Ha nincsenek a hazugok, nincs népszavazás. Az okot kell megszüntetni, nem az okozatot.

Szeszt mindegykinek.

hepineszfaktoriafaszomaz - nak külön üdvözlet, mert képes gondolkodni.

tanár úr 2008.03.01. 10:05:26

Tudjátok hány milliót és milliárdot és vissza nem térítendő lóvét kapott a gonosz törpétől a CBA ???????? Széchenyi terv a klientúrának kiosztott "hűség" pénz.
Kispesti Remíz, és a Logisztikai köszpont stb. abból épült és abból gazdagodnaka tulajok napi 1 milló a jövedelmük ( tudom belülről)
-érthető hogy nyalja a gonosz törpe seggét hátha megint lesz osztogatás valamikor, de nem tudja hogy az örök vesztes OV ..csak a Népet eteti a Narancsoy "BUKTÁVAL"..még vany 20 évig heheh:)))

tanár úr 2008.03.01. 10:07:57

aki most ezt a segnyalásos "Magazint "meglátja, akkor majd sokan nem mennek vásárolni többé a CBA ba---had rohadjon meg a saját zsírjában:)))

execute 2008.03.01. 10:17:06

Kedves Homár! Milyen "demagógia"???
Hülye-e vagy????

Amikor a barátnőm a Corvinuson egy évben könyvekre, tanfolyamokra eddig is elköltött 150-200 ezer forintot, akkor most még egyszer ennyi legyen a tandíj? (szerencsére "csak" a most kezdőket érinti, de azért nagyon sajnáljuk őket)

Vagy szerinted kedves Homár, a 300Ft-os vizitdíj kiváltotta a hálapénzt?

A szadesz idióta reklámjai "a demagógia" kisfiam, nem a népszavazás!

A statisztikailag leszakadtabb maszoposok önmagukat és leendő gyermekeiket zárják ki az értelmiség soraiból. És még örülnek is neki. -illetve annak, hogy más társadalmi rétegek szopnak. (nem véletlen, hogy MSZP szavazóbázisa a legtanulatlanabb néprétegből áll)

bélabá\\\' 2008.03.01. 10:23:35

Utálom, ha hülyére akarnak venni. Most miről szavazunk? Vizitdíjról vagy kormánybuktatásról? A zsíroskenyérről ne állítsuk, hogy az kaviáros szendvics.

execute 2008.03.01. 10:25:19

tanár úr! Mindenki tudja, hogy a Fidesz pénzelte a VÁLLALKOZÁSOKAT! Amik később pénzt hoztak a magyar munkásoknak. De a baloldal kiket pénzel? Zuschlágokat, meg Veres-fiúkat. Pont tegnapi hír, hogy GyF ellene van az általános adócsökentésnek (példul SZJA), és inkább a célzott támogatásokra (ugye tudod, hogy ez mit jelent) fordítják ezt a pénzt.

Ha a Fidesz annyit lopott, akkor miért ment mégis jobban? Na addig is olvasgasd, hogy milyen laszakadt, tanulatlan idióta szavazóbázishoz tartozol:

index.hu/politika/belfold/budapest/bpszav64535/

Porcelán az elefántboltban 2008.03.01. 10:25:38

Most mér kell még a Homáron is politizálni? Minden második blogban a kampányt szapujják, ide azé jön a nép, mer elege van.

Grrrrrrrrr.

countrystudy 2008.03.01. 10:27:37

a 10-es hírekben a Petőfin beolvasta ez az aranytorkú nánásigabriella,h juhászferenc hangsúlyozta (a pártkeltében),h az sem csinál rosszat,aki otthon marad
na,erről van szó drága honfitársaim,erről pofáztam az előbb
egyébként meg
közszolgálatiságjeszty:-(((

execute 2008.03.01. 10:30:34

The Good Boy! Tehát a maszop azért hamisított adatokat, hogy hamarabb legyen eurónk? És most a Fidesz miatt nincs? LOL! Annyit füznék hozzátok, hogy megérdemlitek a sorsotokat. És az előző 40évet is megérdemeltük, mert úgy látszik ilyen beletörödő idióták voltak többségben. (szerencsére már kihalófélben van az agymosott generáció.. bye, bye!)

tanár úr 2008.03.01. 10:31:03

Elsűllyedt az "Ezüst Hajó,"...az ország Hímvesszeje Ausztriába jár kezeltetni magát minden " bukás" után, kezd elfogyni a pénz amit szétosztottak és a kötelező visszafizetési " Párt támogatás" (Zuschlag Fidesz módra), és marad a Narancsos BuKta!!!!!!!!--és az is kezd kihűlni! A gonosz törpe meg csak toporzékol és hazudik, és riogatja a népet! Még Lenin seggét is kinyalná csak hatalomra kerülhessen még egyszer , de ez SOHA !!!!!! nem lesz heheheheheh

dred bíró 2008.03.01. 10:31:16

Kedves HomBár agyú talán még nem teljesen elvakult birka MSZP szavazók!!!
Mondjátok, ennyire ostobák hogyan lehettek? Direkt nem akartam politizálni, jobb-balozni, de a helyzet megkívánja!!!! Mekkora hitetek van? Vagy csak szimplán tényleg gyp-s birkák vagytok?
Ajánlom figyelmetekbe e plakátot 2006-ból, a választások előtti kampányból! Ki is hazudik? Ki(k) döntenek nyomorba téged is, kedves MAGYAR testvérem?
Link:

kuruc.info/r/1/21771/

ne azt nézd, hogy kurucinfós, hanem a link tartalmát!

Grafit Macska 2008.03.01. 10:31:17

Szavazni el kell menni. Mindegy, hogy ki mit gondol, érez jobb vagy bal felől, el kell menni. Mert ez az egyetlen módja annak, hogy közvetlenül véleményt nyilváníts. A CBA meg a nagyra magasztalt Lázár-testvérek és a hasonló "vérmagyarok" meg nem a 300 ft-os vizitdíjban kellene, hogy sorsközösséget vállaljanak a szegényebb rétegekkel. Ha má annyira nagy magyaroknak tartják magukat...Orbán Viktor meg....

tanár úr 2008.03.01. 10:36:24

Kuruc infót, rémHír TV- Pörzse (Echo) Tv-t nem nézünk, nem olvasunk---hazug, riogatás, disznó kapálódzás a hatalomért!-
ismerjük a " papagáyl kommandót"---de évek óta csak BUKTA!!!!!!!!!!

dred bíró 2008.03.01. 10:37:09

És csak a szórakozás kedvéért, egy finom kis videó. Csak a hangot tessék figyelni. Szerintem még 2-3 kupica pálesz, és lett volna "mitulás báti" is... :-)
Kicsit ciki, de kitűnő jellemrajzot ad e nemes politikusunkról.
Felvetődik a kérdés, vajon a tömegekhez eljutó, mocsok retek klub, és tévé tetű miért nem publikálta ezt a kis intermezzót? Kitaláltátok?

Link:

www.youtube.com/watch?v=8ubC6_XM5UI&eurl=http://kuruc.info/r/1/21774/

tanár úr 2008.03.01. 10:39:20

A lófaszt fizetem a lógós 6 éve alatt elvégző ,4 éves osztákly rohadt "MC Donalds-os, Pubba,járó -os, bulizós , discós,néha kicsi füves--felsőoktatásos képzését!
Ha nincs pénze rá menjen esztergályosnak, úgyis keveés van sok szakmából!

dred bíró 2008.03.01. 10:40:22

Tanár úr, te egyszerűen hülye vagy. nem látod a fától az erdőt. Meg a nagy idealista berögződött eszméidtől nem veszed észre mi is folyik körülöttünk.
Kuruc infó a hazugság? Ja, az a plakát, meg ami azóta történt az meg nincs is...

tanár úr 2008.03.01. 10:41:23

Ne dühítst már te ...gonosz törpe , FÜHRER--által "szajkózott", hadova dumás!

execute 2008.03.01. 10:43:30

tanár úr! Havi 30-t te is biztos le tudsz pengetni a gyerekeidnek, ugye? (ha véletlenül eszükbe jut tovább tanulni)

Azért szajkozód a baromságaidat, mert az új arisztokrácia része vagy? (vagy csak átlag (allati) amaszopbírka, aki azért megy a vágóhídra, hogy Orbán Viktornak rosz legyen?

Mert amúgy a balosok anyagi állapota miatt nem értem ezt a nagy lelkelsedést.

Ja! Azt hallottad, hogy a GFK kutatása szerint a vizitdíj nem a pofázó vénasszonyokat szűrte ki a rendszerből, hanem a legszegényebb rétegeket? Vagy szerinted a kettő ugyanaz?

Mindenesetre köszönjük az önfeláldozó MASZOP-rétegnek, hogy megkönnyíti a középosztály gyermekeinek felvételi esélyeit, illetve, hogy a saját szavazótáboruk kizárásával kevesebbet kell várni az orvosnál.

És sajnálom, hogy végülis a Nyugatiból nem lett kávézó, mert onnan szívesen elnéztem volna a váci (mszp-s) proli ingázókat, ahogy kilométereket gyalgolnak a városközpont felé, csak hogy az új arisztokráciát ne zavarja az "isztambuli hangulat". (egy maszopfunkci ezzel indokolta az ingázók eltakarítását a KN közeléből)

The Good Boy 2008.03.01. 10:45:07

execute 2008.03.01. 10:30:34

Úgy látszik nem jutott el a mondandom lényege az agy értelmező részéig: Nem az adathamisitásról mondtam véleményt, hanem arról, hogy ebben az országban előrébb vannak az önös érdekek az ország érdekétől. Erről pofáztam, nem kellene narancssárgán fröcsögni vissza. Én sem vagyok GyF fan, de az nagyon irritál, amikor az önös érdek előrébb van mindennél. Mondjuk a Pannon Puma is ilyen ettőf függetlenül... De mondjon valaki példát rá, hogy ebben a mi kis demokárénkban ki és mikor nyert öszinteséggel választást, meg arra is kiváncsi lennék, hogy melyik, választást nyert párt tartotta be a választási igéretének legalább a 40-50 %-át. Egyik sem, ergo mind hazudott. Bár van olyan párt, akinek a hazugságáról bírósági itélete is van, csak az az oldal ezt szereti elfelejteni.
Sajnos a minicsászár ha nem ragaszkodna annyira a hatalomhoz, hanem mondjuk odaengedne értelmesebb embereket, mint pl. Kósa, akkor könnyebben behúzhatnák a 2010-es választást, mert viktorka a hátralevő szük két évben még ezt az előnyt is képes lesz eltapsolni...
Márpedig 2010-ben csak a narancs veszthet.

bélabá\\\' 2008.03.01. 10:47:07

Tessék mondani, ha én csak egyszerű pártsemleges Magyar Állampogár akarok lenni, akkor abból nagy bajom fog származni?

tanár úr 2008.03.01. 10:50:30

Látom én. Bokos megteremtett a sok sok többletet , Orsós Orbán meg szétosztogatta a klientúrának meg a saját rokonságának, Meggyesi jót akart a pedagógusoknak és orvosaoknak, és a semmiből osztott még ( ami helyes volt és nemcsak aklientúrának), de ez már oda süllyesztette az országot, hogy Gyurcsány próbálkozott az uygan olyan igérgetéssel, mint az Orbán is tette 1998 ban, meg a Horn, 1994 ben, de látta hogy most meg kell mondani, ne tovább, ne hülyítsük a népet ne hazudjunk a választási voksok és pártszeretet miatt ( ez vonatkozott az elődökre is!!!!!!---geci állatok meg úgy magyarázzák hogy magára mondta hogy hazudtunk! A faszt! a hazudtunk az összes előtte lébő politikusra vonatkozott! Jött az EU--konvergencia kényszer és valamit tenni kell, különben nagy baj lesz.
Orsos Orbán meg most nem tudja a klientúrának, s magának szétosztani az EU pénzeket---ez a baja a gonosz törpének....és az ország fellendülése esetén meg seggbe is rugják majd...mindenki tudja mindezeket, csak a begyepesedett fasz "Heil Olrbán"-kiáltók és a koronázni vágyók, és megvezett barmok nem!

The Good Boy 2008.03.01. 10:50:55

Ja és a lázár tesókról annyit, hogy néhány éve volt szerencsém őket egy fogathajtó versenyt követő "féktelen" bulizás közben látni. Tipikus nagyarcú beképzelt kihaénnem emberkék, akik még a szervezőkbe is belekötöttek hótrészegen, mert nekik mindent lehet. Csak azt bántam, hogy a helyi vagány csávókat nem engedték a közelükbe. Akkor az arc szerkezetük úgy emberesen át lett volna rendezve.

execute 2008.03.01. 10:53:46

Tanár úr! Azért egy jó jel van: kihaló félben vagy. Még egy-két olimpiát adok az elvtársaidnak, és vége... Eltüntök végre a francba, mert ilyen idiótákra nincs szüksége az országnak. A te fajtád óbégatta az átkosban, hogy azért szopjunk, mert majd ezzel kibaszunk a "gonosz imperialistákkal"... Marhára kibasztunk velük...

Szerinted Orbán gondja a tandíj, vagy vizitdíj???

De te tapsikolsz, mert a balos kisember társaid gyerekeit zárod ki a jövőből. Csak mert láttál egy csapat bulizó egyetemistát... Hisz a panelban eltöltött csúfos életednek fáj, hogy valaki fiatal korában bulizik... Inkább rohadjon meg a McDonladsban pultosként. Annyira örülök annak, amin Vásárhelyi Mária már régóta siránkozik: ki fogtok halni. Az egyetemeken, vagy a fiatal értelmiségiek körében már alig van "úgynevezett balos, libeárlis" ember. Hehehehe

Maradnak az ilyen vén "tanár úrnak" álcázott tanulatlan gyülölködők, akiknek sírhelye is egy panelépületet formáz majd.

tanár úr 2008.03.01. 10:54:51

Nem is írok mert a fasz FIDESZ gyepesekkel nem érdemes vitatkozni. Korlátolt barmok! Thomas Mann: Mario és a varázsló! ---Orsos Orbán a a "varázsló"..Fideszesek meg "médiumok" a Mariók:)))

tanár úr 2008.03.01. 10:56:18

Nah Executa---az élő példa! ( de jobb lesz ha megdöglesz!)

execute 2008.03.01. 11:08:26

"ergo mind hazudott. "

Ez egy balos hazugság. A politikus feltételes módban beszél. Ergo nem hazudhat. Kivéve Gyurcsányt, mert ő kategórikusan állított valamit.
Az sem igz, hogy minden reklám hazudik, hisz akkor mégis mi alapján büntetnek megy egyes reklámozókat?

Az őszödi felvétel kikerülésének napjáig, még arcátlanul szajkózhatták, hogy nem akartak ők rosszat, meg ők tényleg akarták az 5 éves adócsökkentést, de jó kommunista szokás szerint túlvállaták magukat... de kideült, hogy már két éve tudták, hogy rossz irányba mennek. Tudták, és TITKOLTÁK a valós célokat. .. Vagyis bal oldalról mostantól csönd... és lapítva kéne eltakarodni.

Kósáról:
a fideszek mondják meg, hogy ki legyen a vezetőjük. Te tudsz olyan felmérést, amiben a jobboldaliak körében nem OVI az első??? Példul a szadesz tábornál nem Kóka volt, hanem Fodor. Mégis azt szajkózzák a ballibek, hogy ők demokratikusabb párt, mert volt választás. Hahahaha... Csakhogy annak eredménye szembe ment a szadeszos szimpatizánsok akaratával... (és azóta kiderült, hogy érdekesen zajlott a szavazás.)

Szóval OVI majd akkor lesz leváltva ha mi, jobboldaliak akarjuk. Amúgy Kósa nem felejti, hogy amikor először középpontba került volna, előjöttek a maszoposok rágalmak: hivatali autójával a 4-es út mentén, cigánykurvákat kefél.

Ugyanezt tették az elvtársak Navracsicsal, vagy az előtte köztiztetben álló Schmitt-el is. Kósára is rászállnak, ha veszélyes lesz.

misi46 2008.03.01. 11:09:21

Homár ! Hánykor indulunk a rétre ? Hozom az asszonyt is !

Posztoló Péter 2008.03.01. 11:10:03

Tanár elvtárs!
Orbán Viktor ugye a patás ördög? Ágybavizel és a párna sarkát rágja, mi? Te magad mi a faszom vagy? Egy szaros maszopnyik kisnyugdíjas Ratkó-purdé! Remélem, nem éred meg a 13. havi szavazatvásárló kisnyugdíjat, amit március elején vágnak a szemetek közé...

sea monkey 2008.03.01. 11:11:14

Kedves Homár, és a többi hempergős! A hóvirág védett növény! Óvatosan a hempergéssel! Inkább csak szemlélődjetek!

execute 2008.03.01. 11:12:28

Tanár úr! A fideszek a bírkák, a megvezetettek? Hozz már légyszi egy olyan felmérést, ami igazolja, hogy a fideszes szavazóbázis áll tanulatlanokból, és anyaglag kiszolgáltatottabbakból! Jah, hogy ez fordítva van?

Nem baj! Még nincs veszve minden: hozz egy olyan felmérést, ami bebizonyítja, hogy a tudatlanabb, kiszolgáltatottabb népréteget nehezebb megvezetni, és máris meghajolok előtted...

Megértem hogy elhúzol...

tanár úr 2008.03.01. 11:17:05

Szarjankók vagytok! de örök vesztesek!! wehehehehe

execute 2008.03.01. 11:18:11

Homár! Amúgy régebben a CBA banner kint volt a kuruc.info-n: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9041891

Na most lehet szörnyülködni Tescofanok!

optipista 2008.03.01. 11:22:31

Az a helyzet Pomázon csak CBA van. Tök drága minden, de muszály vagyok oda menni. 12ezres város és még senkinek nem jutott eszébe boltot építeni, ugye, nem is gyanús?
Könyörgöm a konkurenciának, plíz jöjjön és nyisson egy másik boltot. Profi, Match, Plus, Spar, Penny Market, Aldi, Lidl, akárki könyörgünk mentsetek meg minket! Mi az a kis kenőpénz! ígérem Tesco nem fogok a Homárba írni a lejárt szavatosságú penészes virsli miatt! Mindent megteszek. Kék fehér csíkosra festem a kerítésünket! Csak Tesco gazdaságosat fogok vásárolni!

execute 2008.03.01. 11:22:54

Tanár úr: az örök vesztesek laknak, Bp jobb kerületeiben, utcáiban? Nem az index álltal "szlömös helyek élők"?

Csak mert ezen cikk alapján index.hu/politika/belfold/budapest/bpszav64535 (nem felmérés, hanem a konkrét választóhelyiségek (utcára lebontva) adatai alapján) nagyon úgy néz ki, hogy ahogy terjeszkedik a polgárosodás pest egyes részein, úgy fogynak az mszp-s szavazatok. Persze aláírom, hogy még ti vagytok itt többen, de azért mégsem nevezném győztesnek ezt a réteget.

execute 2008.03.01. 11:24:56

jav: index által...
optimista 2008.03.01. 11:22:31! muszáj (j)

dred bíró 2008.03.01. 11:27:28

Azért ez már jó jel, valóban! Mármint másfél két évvel ezelőtt sokkal több ballibes fórumos hittérítő volt jelen, az ilyen és hasonló topikokban!!!

Egyébként meg mi a faszt vitázunk egy ilyen gyp-s hülyével, mint a tanár elvtárs! Hisz alap dolgokkal nincs tisztában.

Miért nem hallgat a szadeszre? Hisz kampányolják is! Szavazás a szocializmusért! Szerintük... De akkor kedves maszopos polgáriasodó elvtársak, tessék igennel szavazni a szocializmusra!!!

Barmok...

KopaszMercis 2008.03.01. 11:28:17

execute:
miert van neked felmeresre szukseged egy olyan csoporttal kapcsolatban, akik a legnagyobb debil kommunistak, megis veresszajjal szidjak oket. A diplomahoz es a lovehoz eszt nem osztanak.
Fideszesnek lenni az egyik legnagyobb uri luxus manapsag.. csak az engedheti meg maganak, hogy ennyire hulye legyen, akinek tok mindegy, hogy milesz mert mar neki ugy is jo!

kozi 2008.03.01. 11:30:04

Hát úgy látom, sok itt a reálisan gondolkozó liberális, aki szerint semmit sem lehet szociális alapon és mindent döntsön el a piac!
Ja csak ebbe bele tud dögleni egy nemzet. Persze ez a szó azon az oldalon ismeretlen!

KopaszMercis 2008.03.01. 11:31:05

Csango:
gondolom remeled, hogya 14.havi szavazatvasarlo nyugdijat sem eli meg, amiert a Viktor harcolt meg nem is olyan regen.
Azt sem tudjatok, mi a demokracia. ha nemi fogalmatok lenne rola, most a nyelvesz professzor kerdesei kerulnek megszavazasra. Egy orban viktor altal vezetett kommunista demagog prios feher zoldre mazolt utopiat kergettek. Semmi kozotok a valosaghoz.

execute 2008.03.01. 11:31:30

optimista! Budakalász 5 percre van tőletek. (Cora). A másik irányba meg Szentendre. Pesten sincs minden kerültben Tesco, vagy Lidl.

KopaszMercis 2008.03.01. 11:33:20

kozi:
sok mindent lehet es kell csak szocialis alapon.. pl tuzoltosag, sok mindent lehet es kell vegyes alapon, pl oktatas, egeszsegugy, es sok mindent kell csak piaci alapon pl prostitucio.
persze ertelmes vitat a kozjoszagok tulterheltsegerol es a pazarlasrol es igazsagtalansagrol nem lehet folytatni, mert itt csak az szamit, hogy kinek van arpadsavos bortangaja...

execute 2008.03.01. 11:34:39

a diplomához és a pénzhez nem osztanak észt, de a panelhoz, és a 8 általánoshoz jár.

Mondja egy kopasz mercis. Oké! :-)

ikke i drift 2008.03.01. 11:35:33

ez a tandíjdolog pl. sztem olyan egyszerű is lehetne: van tandíj, van rá hitel és a befizetett _SZJA-d_ (nem a nettó jövedelmed!!!) x%-át fel tudod használni törlesztésre. Így aki diploma után dolgozik és normálisan adózik, annak ingyen lenne, aki meg nem, vagy külföldön adózik, annak meg nem - de miért is legyen?
Ez nem kapcsolódik szigorúan ide, csak eszembe jutott...

kozi 2008.03.01. 11:36:36

Hát igen! Egy Merci kormánya mögött könnyű reálisan gondolkodni!

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 11:36:41

Kopasz mercis nem viccelsz?Bár téged gondolom nem érint a tandíj, ahogy látom maga az oktatás sem . Gondolom 18. éved után úri baromságnak tartottad az egyetemet. Igazad is volt,hiszen ilyen magadfajta tahók ,hogy lennének akkor!

theutat villám 2008.03.01. 11:37:15

Csak hogy valami homáros is legyen ma:

aki magát tanár úrnak nevezi, sikeres ember nem lehet. ajtaját letépni, Palkovicsnéval baccpapucsért küldeni a románokhoz.

(Próbálom visszaadni tanár úr mondanivalójának a lényegét:
wehehehee muhaha, geci fasz spfspfkdojsaorbán buzi fasz pffskelr faszszopó gecik wehehe.)
:DDDDDDDD

dred bíró 2008.03.01. 11:40:19

Jaj, ne már... kopasz mercis... röhögnöm kell.
Ez a nicknév max a farkad méretére enged következtetni, meg a nem természetes kopásból eredő némi bőrfolytonossági hiányra.
Az igaz "kopasz mercis" típusú ember nem írogat ide, hidd el, ismerek jó párat haveri szinten, mivel 10 évig dolgoztam a szórakoztató iparban hétvégén esténként pesten és környékén.

válts nicket, mondjuk kaftános opelos

KopaszMercis 2008.03.01. 11:40:55

execute:
latod ennyire vagy kepes a jelek felvenni... es ugyan ugy tudsz helyes dontest hozni, mint ahogyan kepes voltal a posztodban kitalani, hogy en kopasz vagyok - e es mercive jarok - e. Mondom.. semmi kozod a valosaghoz.
En nem irtam, azt hogy ap anelhoz es a 8 altalanoshoz osztanak - e eszt, te utaltal arra, hogy a fideszesek eszesebbek, mert ok diplomasok es gazdagok. En meg erre irtam, hogy dehogyis. Ha mar valasztanom kell a hummerrel a sarokra parkolo hirtvn hirdeto prolongos fideszes kommunista es a gyurcsanyista kisnyugdijas kozott.. hat en inkabb tennek jot a kisnyugdijassal, es szarnek a barom fideszes igenyeire. De ez en vagyok.. tudod, nem csak a pofam jar, hogy en milyen szocialisan erzekeny vagyok, mikozben dehogyis, de azert ugy fogok szavazni a nepszavazason, mint az elozo elnyomorendszer MSZMP eszmei utodainak partja, mikozben persze a kossuth teren az 56-os emelkmu tovebe szarva szidom a kommunistakat, hanem en tenyleg az vagyok. Es pl karacsonykor szellemi fogyatekos szegeny gyerekeknek gyujtok ruhat a sajat kontomra.

Kulonbozunk...

UsRj 2008.03.01. 11:41:34

Balfaszok! Mi a szart esztek a buzi mszp-n? Ti vakok vagytok vagy hülyék?
Nem látjátok hogy mire szavaztatok?
Gecik! A Fidesz is egy trágy, de mégis jobb! Azért szar ez az ország, mert tele va ilyen gyikokkal! Ha egy kicsit is lenne eszetek, ki kéne rugni az összes barmot a parlamentböl! Egy új garnitúra kéne, de legalább ne tapsoljatok ezeknek a barmoknak!

KopaszMercis 2008.03.01. 11:43:20

japo, kozi:
latom ti is realis helyzetfelmerok vagytok.
ha tudni akarjatok, regi golffal jarok (most fogom ha minden igaz veteranna nyilvanittatni) es a kozgazon nappalis halgato vagyok. A tandij valoban nem erint, hiszen ti fizetitek helyettem... Mar elegge regota, hiszen a suli mellett dolgozom es szepen lassan csinalom, (eljen a kredit rendszer es felelventi 2-3 targy!). De nem baj, nem kell aggodjak, majd a ti szja-tolbol fedezik a evi fel milla tandijat.
Elmentek es jol vastagon beikszelitek, hogy ez igy is maradjon!
Isten aldjon titeket, es az osszes hozzatok hasonlo ostoba retardkapszulat!

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 11:44:32

Kopasz mercis ne már! Azért , mert feriék azt hazudták ,hogy a 3 kérdés a szocializmusról szól, már igaz is? Vagy te tényleg értesz mindent!

KopaszMercis 2008.03.01. 11:45:39

latom mar az is belekopi a sajat turhajat a kozosbe, aki a sajat nickjet nem tudja leirni.
Ugyes..
Ti igy egynehanyan nem azok a magyargarda tagok vagytok, akiket latszolag mind-mind felmentettek tornabol anno, es ott nyomultuk szemtengelyferdulessel az elso sorban az avatason - tudjatok, akiket tul hulyenek tartanak a beszervezoitek, hogy engedjenek titeket a sajtoval beszelgetni?
Ti lehettek azok.. magyar jarda.. pusztits matyas :) muahahaha =)

dred bíró 2008.03.01. 11:46:47

ultimatesurvival! kicsit radikálisan fogalmazol, de nagyjából helyesen. egyet kell értsek veled, új garnitúra kéne.

rickshaw 2008.03.01. 11:47:41

VISEGRÁDI ÁSVÁNYVÍZ!

Ott a pont akárki kommentelte be: nézzétek a honlapot!
www.visegradi.hu/main.php?op=aktualis&lang=hun

Ez a reklámkampány pont az egyik országgyűlési választáskor indult, tán még egy kicsit direktebb, mint a CBA-é.

KopaszMercis 2008.03.01. 11:47:46

japo:
menj mar el kerdezd meg a thurmert, hogy mivel fog szavazni... ugyan azzal mint te. Ugyan olyan kommunista es tumor a nemzet testen, mint amilyenek ti vagytok.
Tudom, hogy a 20. szazadi kommunista demagogia, ilyen egyugyu gondolkodni nem hajlando nepnemzetihuszaroknak kurvara fekszik... De nekem inkabb szaggassa le egyik labamat a feri, mint az osszes vegtagomat a Orban "telefonkonyveralloktvvitabanhogynetunjekalacsonynak" Viktor, es a faszcibalo sleppje...

nanemármostmárténylegna 2008.03.01. 11:48:17

nem értem minek foglalkoztok annyit közvéleménykutatási adatokkal,majd 2 év múlva lesz jelentősége... Cba meg bekaphatja,környékünkön 2 is működik,8 pénztárból mindig 1 van nyitva,a 2.at akkor hajlandók nagynehezen nyitni,ha a sor már megtölti a boltot,a kínálat szar,a felvágottaknál könyékig kell túrni a hűtőben,ha olyat szeretnék venni,ami nem aznap jár le,stb:(

KopaszMercis 2008.03.01. 11:49:31

nem jobb sem a fidesz sem az mszp.. itt tevedsz. Mind a ketto ugyan olyan geci szar.
Kerdes, ki tesz kisebb kart. Es ennek megiteleshez vagytok ti sajnos tul kevesek :(
Bar csak ne igy lenne...

execute 2008.03.01. 11:50:52

A Kossuth téren zömmel egyetemisták és tanáraik voltak. (voltunk) Nem szartunk a szobor alá. Délettönként volt ingyenes kajaosztás a környékből odaszívárgó csöveseknek. A Népszabi fotósai persze ekkor kezdték a munkát. Az a baromság is elterjedt, (és pont a lepukkant maszoposok között) hogy a "sok naplopó miért nem dolgozik inkább"... pedig pont az volt a helyzet, hogy délelőttönként szinte senki nem volt, és délutánra/estére telt meg a tér... És egy pár hétig így ment, amíg reménykedtünk, hogy Gyurcsányt menesztik a komcsik.

Amúgy te it bőszen komcsizol, de nemtom feltünt-e, hogy TB-t most is fizetsz. Akkor az ezen felüli pénzkérés megkérdőjeleéze mitől is kommunizmus?

A TB kassza idén először többlettel zárt. (most végre elkeztdék komolyn nézni a jogosultságot) Akkor miről beszélünk? Nincs lóvé? Van.

500milliárd példul jut 4es metróra.

Ezt miért nem az utazókkal fizettetik meg? Komcsik! :-)

KopaszMercis 2008.03.01. 11:51:38

na megyek, hagylak titeket tovabb kemenykedni azzal, hogy kinek van nagyobb kokardaja...
isten orizz, hogy arra az evolucios szintre eljussatok hogy
"te ha ugyan azt akarom, mint a budos kommunistak, akkor en is egy budos kommunista leszek!"

ez nehez, ezt nem tanitjak a suliban, es a templomban sem tudod felszedni! =)

execute 2008.03.01. 11:52:59

"Kerdes, ki tesz kisebb kart."

ez neked kérdés?
Elég szép adatok vannak. Az hogy a balos fejekben milyen lázálmak vannak, ha "eljő a Fidesz" nem tudunk mit kezdeni. Már egyszer volt a Fidesz hatalmon, és mégsem tért vissza a kommunizmus. A Fidesz riogatásai ezzel szemben nap mint nap igazolást nyernek.

nanemármostmárténylegna 2008.03.01. 11:54:31

Így kellene feltenni a kérdést: akarja-e fizetni KopaszMercis tandíját?;)

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 11:55:10

Kopasz Mercis fröcsögöd itt a baromságaidat. Te különb vagy , mert Gyurcsány elvtárssal értesz egyet. Hidd el kevesen vagytok ezzel. Ma ki hisz ferinek még? Hanyadik nemzetmentő programnál tartunk? És hány jön még? Ha nem sikerül ,mert eddig egy sem jött be, akkor mindig valamelyik társadalmi osztály a hibás(vagy viktor). Ennek még bedőlsz?

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 11:57:29

Ez a közgázra járok nappali szakon bruhahaha Mercis. Jót álmodtál.

KopaszMercis 2008.03.01. 11:58:42

execute: kurvara tevedsz pont a legjobb baratom lakik a balassi 1-3ban es oda szartatok a szobor tovebe, tudom nalatok mukodik a "hiaba latom, hogy ugy van, ha annyira erolkodom - hogy majd bekakilok - hogy elhiggyem, akkor talan sikerul elhitetni magammal, hogy igaz". Ott voltam lattam. Punktum.

TBt fizetni nem opcionalis... latom a magyar koztarsasag jogszabalyaival is tisztaban vagy. Keresd mar ki nekem a "a tb fizetese opcionalis, aki fizeti kommunista" paragrafust kerlek =)

"Ezt miért nem az utazókkal fizettetik meg? Komcsik! :-)"

Na nem is tudtam, hogy a BKV berlet ingyen van - mindig azt hallom, hogy szidjatok a demszkit hogy milyen draga a bkv... az enyemre az van rairva, hogy havi 8250 (bar nekem tenyleg ingyen van, mert anyamtol kapom, akinek juttatas a munkahelyen)

Latod latod.. igy vagy kepes megitelni, hogy mi a jobb az orszagnak, ahogyan azt megtudat, hogy nekem milyen hosszu a hajam, milyen autoval jarok, es hogy mennyire van ingyen a bkv azoknak, akik hasznaljak. Amugy abban egyetertunk, hogy tul olcso.. en rabasznek szivesen a muterodra meg egy havi 10-est azert, hogy kozpenzbol nyomja a buszozast.. csak hat mar most kifizet nekem fel millat a tanittatasomra, igy egyelore nincsen pofan. Majd amikor elvegeztem az egyetemet... :)

Ha nem erted, hogy mitol anti-kommunista dolog a vizitdij, akkor tenyleg nem tudok mit hozzadszolni. Egyszeruen azt sem tudod mi van. Tenyleg.

68nyara 2008.03.01. 12:00:16

Igaz! Milyen drága dolog is ez a demokrácia. Szerintem a népszavazást mint lehetőséget törölni kellene. Mert mekkora pénzkidobás már. Ja igen, meg akkor már a négy évenkénti választást is, mert ugye egyszer már választott a nép, akkor meg minek mégegyszer? Egyáltalán ne legyen választás. Az is megdob minket négy évente 4-6 milliárddal. Ja igen, és minek legyenek pártok? Legyen egy párt, az is csak csökkenti a költségeket, nem kell finanszírozni egy ekkora parlamentet. Legyen mondjuk 20...nem is 10 képviselő...bár ha jobban belegondolok, legyen inkább 1.A pozíció meg legyen örökölhető. Még egy népszavazást/választást megspórolunk. Ja igen ezt királyságnak hívják, de hát olcsóbb mint a demokrácia. Na ezzel megvagyunk, akkor hol is lehetne még költséget csökkenteni? Mondjuk az eü-ben, mindenkinek fizetni kellene mindennek a teljes árát. Ez az igazi megoldás, egyből megszünteti a hálapénzt is. Meg aki nem tud fizetni úgyis feldobja a talpát, tehát egy gonddal kevesebb, meg nem is kell eltartani annyi nyugdíjast. Ja igen, és a családok támogatása sem szükséges, hiszen ha mindenért fizetni kell a teljes összeget, akkor nem kell az sem aki eltartja a nyugdíjasokat, munkaképteleneket. Ja igen, és mennyibe is kerül az, hogy eltartjuk a munkaképteleneket...legyen ismét Tajgetosz! Ha már úgyis itt tartunk, akkor szüntessük meg a hadsereget is, arra sincs semmi szükség, csak viszi a pénzt. Végül is a diktatúra ezek szerint sokkal kifizetődőbb mint a demokrácia...hát lehet, hogy nem fogsz szabadon vállalkozni, meg lehet, hogy egy laza kis felségsértésért fővesztés jár, dehát ezt meg lehet szokni, hamár annyit megspórolunk, mi ez a kis áldozat....

Bármennyire is nem tetszik az, hogy ki miről akar népszavazást tartani, soha nem mondanám azt, hogy nincs joga hozzá, pláne nem azt, hogy mekkora pénzkidobás. Egy népszavazás soha nem az, az a demokrácia egyik alapja. Aki ezt kétségbe vonja az azt az állapotot tekinti természetesnek és követendőnek ami 1948-1989 közt volt.

KopaszMercis 2008.03.01. 12:00:16

japo:
latod latod mennyire egy agyatlan egy hulye vagy.. utalom a gyurcsanyt.
egy elmebeteg fasznak tartom.
Tudom ti csak ket ember tipust ismertek, a szent orbanistat es a satanfia gyurcsanyistat...

leegyszerusitik nektek a vilagot, es abban erzitek jol magatok. ez nem bun. az egyugyu komcsik mindig is ilyenek voltak.. ez pl nem sokat valtozott.
jobban is ment nektek az anno.. ezt a demokracia dolgot meg nem nagyon ertitek, tanulnotok kell meg.

execute 2008.03.01. 12:00:37

rickshaw 2008.03.01. 11:47:41

aha. Most látom a bal fölső sarokban: "igen-igen-igen ez a jó döntés"

Örülök, hogy a mai vilában még vannak cégek, amelyek mernek véleményt mondani. És várom "a nem" elkötelezettjeit is.

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 12:03:37

Mercis attól ,hogy még 100-szor leírod komcsi még nem lesz igazad!Maszop meg mióta lett polgári? Mióta Feri ezt is meghírdette?

execute 2008.03.01. 12:05:11

Kopaszmercis! Én pont Corvinusosokkal voltam kint nap mint nap. Te hová is jársz? Nem érzed úgy hogy nagyon egyedül vagy a véleményeddel?

A BKV bérletet hogy merészeled egy 500 milliárdos beruházás kapcsán szóbahozni, amikor a BKV jegybevételei még a napi működést sem fedezik???

optipista 2008.03.01. 12:05:14

execute: Igen, a Cora Budakalászon van. 10 perc míg kigyalogolok a HÉV-ig. Ami mondjuk átlagban 20 percenként jön, 8 perc menetidő, majd szintén min 10 perc gyaloglás Budakalászon a Cora-ig. Bóklászás a felvágottaspultig + x perc sorbanállás, majd ugyanez vissza. Hurrá. Vettem 20 deka felvágottat.

Egyébként megismétlem: Pomáz 12 _ezres_ város nem elhanyagolható vásárlóerővel és csak CBA van!

A muszály ciki volt. Úgy látszik én sem jutok már ki Cambridge-be...

nanemármostmárténylegna 2008.03.01. 12:06:36

execute: a kommunizmus nem jött vissza,csak pl a lakástámogatási programjuk és a diákhitel olyan intézkedések voltak,aminek az árát még az unokáink is fizetni fogják és a közelmúlt egyik legnagyobb gazdasági melléfogása volt. Ugyanez a túloldalról 100 napos program,áfacsökkentés. 2008ban ingyenességet ígérni 3 igen szavazat miatt nettó parasztvakítás. Hóvirág rulez!

Kisangyal 2008.03.01. 12:09:05

fotoszeged!
te primitiv idiota féreg! Szégyellem, hogy Magyar(nak nevezed magad)!

execute 2008.03.01. 12:09:08

"2008-ban ingyenességet"

a TB-t nem akarja senki eltöröni, ha jól tudom... Szóval "ingyenesség"??

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 12:11:37

Lakás hitel, meg diákhitel gazdasági mellékfogás?Te hülye vagy? Az Usa egyik társadalmi motorja ez! Hiszen , ha a tanulásod és a jövőd biztosítva van ,akkor boldogan dolgozol napi 10 órát, meg tartod el a családod, mert érzed ember vagy. Most a pofádba vágják itt az öngondoskodást.Ez a modell egy csőd. Nulláról kezdeni mindent öngondoskodás keretében? Hogy?

nanemármostmárténylegna 2008.03.01. 12:12:09

nem értem minek foglalkoztok annyit közvéleménykutatási adatokkal,majd 2 év múlva lesz jelentősége... Cba meg bekaphatja,környékünkön 2 is működik,8 pénztárból mindig 1 van nyitva,a 2.at akkor hajlandók nagynehezen nyitni,ha a sor már megtölti a boltot,a kínálat szar,a felvágottaknál könyékig kell túrni a hűtőben,ha olyat szeretnék venni,ami nem aznap jár le,stb:(

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 12:13:04

Ep választás 2009? Vagy az nem számít?:)

dki 2008.03.01. 12:14:59

Ezeknek a FIDESZ-eseknek, ha eggyel kevesebb lenne az IQ-ja, már gyomnövények lennének.

Elképesztő! Tiszta szégyen a jobboldalra nézve.

Úgy látom, a FIDESZ-esekre itt is jellemző: Nem érvekkel, csupán erőből és elvakultan fröcsögnek. Nem vitáznak.

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 12:16:03

Hurrá dki megmondta a frankót! Tök jó ,hogy baloldalról is így aggódsz értünk!

68nyara 2008.03.01. 12:17:02

nanemármostmárténylegna: execute: a kommunizmus nem jött vissza,csak pl a lakástámogatási programjuk és a diákhitel olyan intézkedések voltak,aminek az árát még az unokáink is fizetni fogják és a közelmúlt egyik legnagyobb gazdasági melléfogása volt.

Ha idéznél némi adatot ennek szemléltetésére akkor máris boldogabbak lennénk. Nem vitatom, csak a számok oldaláról kiváncsi vagyok a méreteire. Pl. mennyit is buktunk el rajtuk? Vagy mennyibe került ez nekünk adatokkal alátámasztva?

Kisangyal 2008.03.01. 12:19:28

Azok melyikek, akik mindig csak agresszivan támadnak, anyáznak, fenyegetöznek és közben olyanokkal példáloznak, amikröl fingjuk sincs, csak mer valakitöl ugy halották, hogy máshol milyen jo?

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 12:21:39

Hát egy fenyegetőzőt tudok. Veres Jani. Nincs szavazat , nincs támogatás.

nanemármostmárténylegna 2008.03.01. 12:23:47

az első kommentem nemtom hogy került ide megint,csak frissítettem egyet... 'a fidesz célt tévesztett és rendkívül drága,korlátlan lakástámogatási rendszere változatlan formában hagyva ma 500 mrd ftba kerülne,de a támogatási rendszer átalakításával együtt is 220 mrd forint 2007ben' Figyelő 2007 37. szám, 8 kormánydöntés,amely az ezredforduló óta lejtőre küldte a gazdaságot cikk a forrás...

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 12:25:39

ŐŐ tudod inkább lakásra menjen el ennyi ,mint fel nem épült kormányzati negyedre!

nanemármostmárténylegna 2008.03.01. 12:27:21

japo: de,számít. Pont amennyire az előző ep választás.

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 12:30:40

Utána asszem a miniszterelnököt leváltották:)

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 12:31:49

Gyurcsány Ferenc megítélése nem változott az elmúlt két hónapban - a lakosság kétharmada nem bízik meg a miniszterelnökben, csupán 4 százalék állítja: hisz neki. A Gallup adatai alapján a referendum érvényes lesz, és mindhárom kérdésben az igenek döntő győzelmét hozza majd.

fourgee 2008.03.01. 12:34:50

Jujj de jo, lehet menni a retre... A reten a birkak vannak, akik csak begetnek, meg a tehenek, akik csak bognek es a tulajdonosaik jol megfejik oket... Es jujj de jo leszolni azokat a magyarokat, akik nyugaton elnek DEMOKRACIABAN, es azert jarnak haza szavazni mert ok megtapasztaltak hogy milyen a jo elet, es azt szeretnek ha az otthon maradottak is jol elnenek. De aki a szart szokta meg, az fel valtoztatni, es elete vegeig szarban lesz. Hurra, kommunizmus... Igen, jo lesz nektek Gyurcsany, szopjatok csak. :) Oruljetek, en nem megyek haza szavazni, mert leszarom hogy szarul eltek :)
Ja, hogy nem eltek szarul? Akkor nezzetek meg az orszag 60 szazalekat, aztan gondolkodjatok el rajta. Aztan nezzetek meg az aranyokat a magyar viszonyokat es a nyugati viszonyokat osszehasonlitva. Na akkor lesz a meglepodes.

A CBA-t meg nem ezert kellene b.sztatni, hanem azert, mert volt mar parszor olyan rossz minosegu termek amibe belefutottam, hogy... Az ugyfelszolgalat meg magasrol tett arra, hogy panaszom van... Inkabb ezzel kellene foglalkozni, hogy az ott elkolttt penzemert megfelelo minosegu szolgaltatast kapjak!

nanemármostmárténylegna 2008.03.01. 12:37:37

leváltották bizony és szerintem is az igenek fognak győzni,IGEN IGEN IGEN! És akkor lőn majd a Kánaán,Cba kolbászból font kerítéssel;)

fakkjú 2008.03.01. 12:38:09

eheheheh hihetetlen mekkora indulatokat vált ki ez a politikai izé belőletek :-)))))
kopasz mercisnek igaza van,minden párt geci,de ezen le lepődjünk meg,hiszen ahol a tisztességnek vége van ott kezdödik a politika.

seahawks 2008.03.01. 12:45:31

fogathajtóék fideszesek, ezt eddig is tudtuk...

ffdani 2008.03.01. 12:46:03

Csak azt nem ertem hogy az orszag leggazdagabbb emberei hogy tudnak ilyen szarul kinezo valamit kiadni. A reklamjaikra ugyanez igaz. Szemet...
Komolyan, egy normalis grafikusra nincs penz??? En nagyon egnek a helyukben!

mohaa 2008.03.01. 12:49:13

Azt tudja valaki, hogy a CBA arculattervéből miért hiányzik a zöld? Nem értem. A magyar trikolór a piros/fehér/zöld vagy rosszul tudom? Így piros/fehérben tök unalmas.

energy star 2008.03.01. 12:50:13

Kedves States!
Azért mert valaki másképpen gondolkodik dolgokról természetesen nem kell elhúznia! Egyébként, talán a CBA sem ártana, ha inkább azzal foglakozna, hogy az alkalmazottait bejelentse arra a bérre amit fizet neki, nem pedig feketén fizetné őket. Nekem rokonom dolgozik náluk, úgyhogy első kézből van az infó. Talán a nagy magyar fogathajtós Lázár birodalom sem dőlne össze!

widor 2008.03.01. 12:50:31

GRATULÁLOK!
Demján Sándor után, az üzleti élet egy következő kiválósága nyílvánított véleményt.
Kedves szerző! Az a demagógia, amikor azt mondod, hogy ebben az országban csak a politikusok mondhatják meg a tutit. Hajrá magyarok, hajrá Demján, hajrá CBA!!!
Ez kell ide, magyar virtus, nem homokba dugott fejű barmok.

Csak te, te szerző nem veszed észre, hogy az ország nagy része egyet ért Demjánnal, hogy "2002-ben megtudhattuk, hogy hogyan lehet tönkretenni egy országot 2x100 nap alatt"!!!

Ez a tudatos egézségügy-rombolás, ez a tudatos oktatásügy-rombolás. Ez a tudatos nemzet rombolás!
Kedves szerző!
Március 9.: IGEN-IGEN-IGEN

dred bíró 2008.03.01. 12:51:39

Nem baj, kedves ballibesek! Kell menni gyf szimpátia tüntetésre!! Ott a helyetek! Ööö... múltkor a meghírdetett buli miért is maradt el? ja, túl sokan lettetek volna, nem számítottak rá a szervezők. Aha. Na, akkor majd most, hisz úgyis kampány van!! Kiváncsian várom a fejleményeket! Vajon mennyi fizetett statista lesz ott! Bár, benne van a pakliban egy kis utcai fogócskázás is a nemzeti radikálisokkal karöltve...

Apropó! Március 15.-ére mit tippeltek, menjek wellnessezni, vagy maradjak itthon az eseményeket figyelni? Lesz valami?? :-)

Értetlenke 2008.03.01. 12:53:27

Zaparozsec VIL-100 ami azt jelenti, a nagy Lenin születésének 100-ik évfordulőjára készült. Aztán lassan kikopott a politika a kereskedelemből. Manapság viszont újra lehet csendben nyomulni az iskolákba és munkahelyekre, csak közben ordítva kell mutogatni a szemét komcsikra és módszereikre.

widor 2008.03.01. 12:56:51

energy star!

Akkor szídd a CBA-t, ha a veres nem adót csal, ha a gyurcsány nem törvényt sért, hogy magán medencét építsen magának...

Uraim! Maguk baromira anti-demokratikusak!!!
A törvényes keretek között mindenki azzal foglalkozik, AMIVEL AKAR!! Felfogtad?
Amivel akar! Ha a CBA is egyet ért azzal, hogy az ő gazdasági mutatóit jelentősen befolyásolja negatív irányba a kormány gazdaságpolitikája, akkor oda kampányol ahova akar! Érthető? Nagy demokraták. Ilyenkor elkezdenek diszkriminálni? Amikor a cigányt jogosan megbüntetik, akkor meg nagy érdekvédők...
Ti tiszta hülyék vagytok. Húzzál Kínába, ott bepanaszolhatod a CBA-t, ott majd nagy demokrata lehetsz.

marcel 2008.03.01. 13:04:12

Sajnos az elmúlt 18 év tapasztalata az, hogy Magyarországon béke, biztonság, gyarapodás csak akkor lehet, ha a "tanár úrhoz" hasonló közveszélyes szociofasisztákat egytől egyig "meghintáztatjuk" a közvilágítás berendezésein, egyébként elképzelhetetlen. Vagy "rebellió" lesz, vagy elveszünk mindannyian... Ezek képtelenek bármilyen "egymás mellett élésre", még egy internetes blog-ban is gyűlölködve sértegetnek mindenkit, aki nem "az ő kutyájuk kölyke". Szomorú ez...

dbuss 2008.03.01. 13:05:15

Homár!

Te szimplán hülye vagy.

Majd ha a kórház bejárat mellé tesznek, mert nincs megfelelő biztosításod, akkor írjál hülyeségegket. Feltéve ha nem a karod szakadt le egy balesetben.

Ez a szavazás nem lehet felesleges ha ezt szemét bandát-aki a Kormánynak mondja magát- esetleg elzavarhatjuk a fenébe.

A szemét ideológiát kell leváltani, ami megmérgezi az életünket és az utolsó értékeinket is elrabolja. Bár szerintem, Te is kapsz a szajréból.

W Joe 2008.03.01. 13:07:28

Hát fura, hogy egy ABC hálózat nyilvánít véleményt politikai kérdéseskben. Ennyi erővel minden céges szórólapon rajt lehetne, hogy szerintük igen vagy nem. Bár a tandíjat nem sikerült belekeverniük, csak "az Ön egészsége" fontos nekik :)

viktor134 2008.03.01. 13:09:10

execute: "Amikor a barátnőm a Corvinuson egy évben könyvekre, tanfolyamokra eddig is elköltött 150-200 ezer forintot, "

a barátnőd drogozik. :)
senki nem vesz jegyzetet, de elkéri rá otthon a pénzt. :)

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 13:12:53

Ez a blog mekkorát szívott! Reklámozta a cba-t.Ingyen reklám a legkirályabb! Meg felhívta a figyelmet, miért kell elmenni március 9-én igennel szavazni!Köszönjük Homár! Még kampánycsend előtt szeretnék látni egy ilyen írást. Szerintem remekül mozgósít az igenekre!

energy star 2008.03.01. 13:13:06

Kedves widor!

Én azt hittem a jobbosok külömbek minta a Veres meg a Gyurcsány!

oolajtoo 2008.03.01. 13:15:56

hogy rohadna meg a cba. innen 50m-re is van egy, és olyan szemét rabló mondon használják ezt a franchise rendszer, ami már egyszerűen fáj. Minden, de minden termék majd 2x annyiba kerül mint az 5km-re lévő auchanban. néha 1 tejfölért nincs értelme, de azért mégis iszonyatosan idegesítő. magyar termék? figyelek erre mostmár mindig, csak egy gond van ... hogy ha duplaannyiba kerül ugyanaz a magyar termék mint az auchanban, akkor szarok bele és nem fogom demagógországban megvenni.

személyes kapcsolat? rendszeresen basznak át a pénztárnál 10-20 forinttal. már beletöröldtünk évek óta, és nem szólunk, pedig irtam emailt a cbaközpontnak is, de szartak rá.

egyszerűen el van ferdítve egy csomó dolog, manipulálva van minden fogalom.

nem azért vagyok tudatos vásárló, mert ez szittya kötelességem, hanem mert én választottam.

nem vagyak elég magyar ha az auchanban vásárolok, hát dögöljön meg a cba a rabló árképzésével.

ja, és üzenem sashalmi templom aktuális papjának, hogy; nem, Jézus nem foglalkozik a politikával, és nem szavazna sehogyan. egyszerűen hányinger ami itt megy.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.01. 13:17:29

Budapest Bank reklámokat láttatok már? Én az egyik körúti fiókjuk kirakatában láttam egy nagy plakátot, amin az "Igen" a hangsúlyos elem, s arról szól, hogy (meglepetés!) náluk az ügyfél áll a középpontban.

gregor gysi 2008.03.01. 13:18:01

Mert a másik oldalnak nem kellet ugye elviselni a sok rettenetesen buta "árukapcsolást" a profán arcunkba ba...tt folyamatos hülyeségeket a napkeltében, a mostmár, a nyagyon nagyon ciki kategóriát is átlépő ATV-t.
Amikor már Bakáts(érdemes megnézni szegényt,Kultiplex ügy) rádöbben, egyébként borzalmasan drámai az egész és valóban egy görög sorstragédia rajzolódik ki előttünk,tehát amikor egy rendes baloldali rádöbben, hogy teljesen egyedül hagyták az elv- vagy párttársai becsapták és amikor már tényleg csak a pénz számolása foglalja le az idejét a szadeszos, mszp-s társaságnak, mert már abban a stádiumban vagyunk, rendőreinknek köszönhetően, hogy most már bármit bele lehet úgy hazudni a kamerába cinikusan, ahogy Katona tette amikor lefilmezték, ahogy dohányzott a parlamentben, (de ez csak a jéghegy csúcsa!!!)- hogy azt mondja ez a tetü, hogy "na és? egy csak egy állítás én meg letagadom".Hát erről van itt szó kérem szépen.Úgyhogy te buta bértollnok vagy fogatlan nyugdíjas szintű tulok, remélem te is eltűnsz majd mint Orosz Józsi és Muszter hazug Bánó és bűnöző Forró Tamás.

hombre77 2008.03.01. 13:21:05

Te csodálatos tanár úr!

A néha füvesnek nem akarod fizetni a tandíját? Hát ki a jó édesanyád van a könnyűdrogok legalizálása mellett, te baromarcú???

KopaszMercis! Komolyan azt gondolod, hogy a vizitdíj anti-kommunista dolog??? Szerintem neked is elmentek otthonról! Az antikommunista dolog az lenne, ha a régi kiszes komcsik eltakarodnának a közéletből, na az antikomcsi dolog lenne! Egyébként meg annyira rendes vagy, hogy szegény gyerekeknek gyűjtesz ruhát!!! Csak tudod, ez inkább kérkedés, mint segítség - jelen helyzetben. Ja és a tandíjjal kapcsolatban nem csak az a fontos, hogy ne kelljen fizetni, hanem az is, hogy aki ilyen patkány módon, 8-9 év alatt végzi el az egyetemet, azt az első, de max a 2. év végén úgy basszák ki onnan diploma nélkül, mint macskát szarni! Neked is ez kéne te tudálékos barom!

krtek24 2008.03.01. 13:26:55

Azért az jó lenne, ha a Homár nem nyiltan a legprimitívebb baloldali, velejéig elfogult bevezetővel nyitná a postot, mert ez legalább annyira undorító, mint a tényleg kampánynak tűnő CBA-újság...

gregor gysi 2008.03.01. 13:29:45

Kopasz mercis már lejáratta magát egy párszor, ne bántsátok, elég baj az neki, hogy a sorai, idők végezetéig itt állnak majd mindenki szeme láttára.
Az a baja egyébként neki, hogy nem kopasz mercis, ezt már bevallotta, amikor "meggyanusítottam", hogy a fejét, csak arra használja, hogy kopaszra borotválja.Nem.Neki csak a lelke kopasz mercis.

gregor gysi 2008.03.01. 13:34:30

Egyébként gáz valóban a lap, én is kibuktam rajta, de az analfabéták közül, talán valaki eltéveszti ennek hatására és a tervezett "nem" helyett, igennel voksol és akkor már nyertünk vele mindannyian.Ez van.A fogatlan mszp-s agyáig csak így lehet "elhatolni", mert olyan kemény az a kókuszdió, hogy nem is gondolnátok.

Regős Bendegúz 2008.03.01. 13:36:46

Úgy általában mekkora egy bunkó gusztustalan mocsok társaság jött itt össze. Elnézést az egy-két kivételtől.
Civil ember gondolkozhat civilként és ívben foshat pirosra, narancsra, kékre, zöldre. Szakértő civil kormányzásra lenne szükség. egyik szűklátókörű fikázza a másikat. röhej.

gregor gysi 2008.03.01. 14:04:16

Mert itt aztán annyira fontos mi hangzik el.Névtelen emberek fecsegnek össze vissza, inclusive engem.
Azokat mindannyian ismerjük, akik valamelyik pártirodából írkálnak, sajnáljuk is őket.A többi meg csak a saját tapasztalataiből merített hülyeségeket szajkózza.Na és?

besz@rok 2008.03.01. 14:06:38

..., de mi a f@sze' kellett idehozni a politikat! Talan nem tul kereszteny hozzaallas a reszemrol, de a qrva i***n b@szna meg, hogy minden forum/blog/poszt/komment a frocsogesetekkel van tele. Eszreveszitek-e, hogy megint egymast b@sztatjatok? Tessek forradalmat csinalni, megdonteni, amit meg kell/lehet, oszt beken hagyni azokat, akik nem kivancsiak az anyazasotokra.
Igazat adok finisznek, buboreknek, meg a tobbi hasonlonak.
Jackyll b@szki, ezt jol elb@sztad,
besz@rok rajtad b@szd meg...

fakkjú 2008.03.01. 14:11:36

na ez életképes 5letnek tűnik kedves beszarok,megyek és megdöntöm(ma is) a barátnömet :-)

Secnir 2008.03.01. 14:11:46

sziasztok.
látom, már mindenki kifulladt, igaz, én is későn kapcsolódtam be. hozzászólnék (ha lehet). elöljáróban szeretném megjegyezni, egy pártnak sem vagyok a tagja, sem szimpatizánsa (kivéve CSK)

1.vizitdíj+kórházi napidíj
a bevezetése óta dilemmázok, hogy kellett-e vagy sem.
három hete a 2/A-n összetörtem magam, most itthon fexem gipszben. A váci Jávorszky Ödön kórházba vittek, egy hétig feküdtem bent (hagymának van igaza :D ). Ide-oda vittek a kórházban, és két oldalát ismertem meg: az egyik része a '60-as évekbeli stílust tükrözte, mind épületi, mint eszközszinten, a másik fele/harmada a XXI. századi, frissen felújított/lecserélt eszközpark volt. Ezt a harmadát a vizitdíjból szedték össze.
Amikor bekerültem a traumatológiára, erre a felújított részre feküdtem be. Hasonlatos volt az 'ámerikai' filmekben látottakhoz - kellemes meglepetés volt. A wc full akadálymentesített + zuhanyzó is, ahol padlófűtés volt (mert sokan nem tudtak papucsot húzni, mint én sem), a kórtermekben csúszásgátló padló stb. Egy olyan hely volt, ahol volt jelen az, hogy sziszeg a gőz a vezetékekben, ahol a csempe hullik a vakolatról, a koszhoz hozzátapad a pöcsöm a wc-ben stb.
Ez alatt az egy hét alatt láttam annak a 300 forintnak az értelmét. előtte nem, mert nem jártam dokihoz ofkörsz.
vélemény: vizitdíj maradjon.

annak, aki azt mondja, hogy TB-t fizetett eddig, most vizitdíj ne má...:
a TB mellett anyám/nagyapám stb. minden orvosi vizsgálatkor vitt egy üveg bort, kis csokit, 2-3000 forintot a dokinak és/vagy a nővéreknek. kérdem én mi a jobb? 300ft/alkalom vagy 3000ft/alkalom?

annak, aki azt mondja, hogy TB-ből fent lehet tartani egy kórházat, minek fizessünk neki még kórházi napidíjat is:
nem lehet fenntartani. aki ezt mondja, az hazudik. ma Mo-on a kórházak 70%-nak a kinézete - műszaki parkja a 70-es évekből való. Anno a 80-as években SEM tudták fenntartani, de a Kádár-érában nem volt rá pénz. sem a TB-ből, sem az elődjéből.
summa summárum: én inkább fizetem a vizitdíjat, de ha beteg vagyok, akkor tudjanak XXI. századi, mai európai színvonalon ellátni.

rakoczizilona 2008.03.01. 14:12:45

l. CBA nagyon-nagyon drága, így van. Két napja a fél literes tej 169 Ft volt. Felháborító. Csak akkor megyek oda, ha nincs időm máshol vásárolni.

2. Az ilyen magazin-propaganda elítélendő mert gusztustalan egyfelől, másfelől meg nem illő hülyének és tájékozatlannak nézni az állampolgárokat (nem a nyolc általánossal sem bírókra gondoltam, azok még ingyenlapot sem olvasnak).

3. Nem vagyok hajlandó akkor urnák elé járulni, amikor a parlamenti söpredék valamelyik pártja ezt éppen kigondolja.
Nem szavaztam meg a NATO-t, nem szavaztam az EU-ra, mégis beléptettek minket (az igen szavazatok száma nem volt meggyőző, nem volt meg egyik kérdésben sem a döntően határozott népakarat). Hat éve már nem adom pártokra a voksomat.

4. Piti kérdések a jelenlegiek. Sokkal inkább szavaznék most a Lisszaboni Szerződésről. De ugye, azt nem bízzák a népre. Az ország szuverenitásának elvesztését a parlamenti pártok mindegyike megszavazta.
Várom azt a néhány nevet, aki nemmel voksolt. Tartózkodók nem érdekelnek. Az összes igen-gombot nyomó hazaáruló!!

5. A Fidesz képmutatása éppoly undorító, mint a jelenlegi kormánypártoké. A Diákhitel kitalálásával ők teremtették meg annak lehetőségét, hogy fizetni kelljen a felsúfokú tanulmányokért. Lehet mondani: nem baj, ha a szüleid szegények, vegyél fel hitelt. Mert a főiskolák, egyetemek most ezzel takaróznak.
Gyerekemet 141 ponttal nem vették fel, csak költségtérítéses képzésre a Károlira. Kértük a rektort, hogy vegye át államira (maximális pontot ért el a tárgyból, amit tanul), de semmi empátia. Egyetemi diplomával, és egy felsőfokú szakképesítéssel küzdök most a gyerekem tanulásáért, kettőnk talponmaradásáért. (A diákhitelt így fel kellett venni, mit tehetek, szégyelljem? Én anno ingyen tanultam - emlékszünk rá, de hiszen az is sokba került, tankönyvek stb.?)

6. Szóval, gyűlölöm mindet, az "elit" szarjankókat, a pártbérenceket. Húsz éve megy a műsor, ezalatt generációk mentek tönkre. Ripityomra verték a munkásságot, a parasztságot, lenullázták a középosztályt. Csak a klientúrát fizetik meg minden oldalon, csak az a néhány százezer bérmenedzser, bértanár, bértisztviselő, bértollnok, bérceleb, stb. fontos "ezeknek". Köztük is leginkább a rabszolgákra felügyelő eunuchok.

7. Lesz feltámadás, lennie kell.
Ha nem hinném erősen, már régen feladtam volna. Eljön a pillanat, ha mégoly sokára is, amikor a férgek fejei a porba hullanak.
És mi mind, bármilyen oldaliak, de magyarok, hagyni fogjuk őket, vonítva-vonagolva hadd kínlódjanak.

Secnir 2008.03.01. 14:16:39

"egy olyan hely volt, ahol volt jelen az"
helyesen
"egy olyan hely volt, ahol nem volt jelen az,"

fakkjú 2008.03.01. 14:18:20

hűűűű mekkora szélvihar és jégeső tört itt ki,mégsem megyek sehova...

besz@rok 2008.03.01. 14:19:32

Nalunk jo ido van...
Akkor menjek en?

k008 2008.03.01. 14:20:01

Tanár "úr",

Mi ez a szélsőbalos rasszizmus??! (Tessék 50x leírni: Soha többet nem cigányozom..)

Az moralitás-deficites diktatúrát hülyeséggel építő csökevényes egoizmus lehet, hogy népszerű, de nagyon sokan nem fogunk bedőlni..

lubella 2008.03.01. 14:25:51


"5. A Fidesz képmutatása éppoly undorító, mint a jelenlegi kormánypártoké. A Diákhitel kitalálásával ők teremtették meg annak lehetőségét, hogy fizetni kelljen a felsúfokú tanulmányokért. Lehet mondani: nem baj, ha a szüleid szegények, vegyél fel hitelt. Mert a főiskolák, egyetemek most ezzel takaróznak."
drága Rakoczizilona!
a fidesz a diákhitellel nem a tandíj lehetőségét teremtette meg, hanem h ki bírják fizetni a szegényebb szülők gyerekei a kollégiumot/albérletet, tankönyveket ( amit nálunk a Jogon meg szoktak vásárolni), na meg a cd-jogtár frissítésével, v akármilyen módon a hatályos joganyagra is folyamatosan szükségünk volt, Budapesten a megélhetés is drága, + egyetemista korban az ember szívesen megengedi (megengedné) magának azt a "luxust", h egyéb könyveket, mozi-ill. színházjegyet vásároljon. na engem kisegített a diákhitel.
az, h rektorok most mivel takaróznak, az egy dolog. másik dolog az, h gondolkozol-e.

Szumi 2008.03.01. 14:26:32

Még mindig inkább a Fidesz zsákmányoljon ki, minthogy azon emberek, ill. fiaik, unokáik tegyenek velem jót, akik tönkretették,a szüleimet, megették a gyermekkoromat, szétkúrták a fiatalságomat, zsebrevágták a jövőmet, szopatnak most is és arra készülnek, hogy a gyerekeimmel is ezt tegyék! Rohadjanak meg, hol a kommunizmus, hol a szocializmus, hol a liberalizmus cagy lóf@szizmus neve mögé bújva taposnak embereken, országokon át....hát soha sem döglenek ki? Miért kel ma is még ugyanazon nevekkel találkozni a politikai elitben, mint ezelőtt 30-40 évvel? Aki ezeket védi, az is megérdemel egy statáriális bíróságot.......

fakkjú 2008.03.01. 14:27:17

és az áram is mindig elmegy,a vindozom meg lassabban áll fel mint a pöcsöm,szal szar az élet,mehetsz helyettem beszarok :-))

k008 2008.03.01. 14:28:12

Aminek ára/díja van, azt bármikor meg lehet emelni. (Láttunk már ilyent.)

Ha a 300 Ft annyira nem fáj, akkor miért kell beszedni?

Szerintetek egy esetleges "nem" győzelemmel mit kezdene a Gyurcsányi kormány? Mert szerintem vérszemet kapna, és jól megemelné azokat a tarifákat.


Ígérgetés? Ki az a barom aki rábízná a pénztárcáját egy visszaeső bűnözőre? A Gyurcsóka és csipet csapata hitelessége kb egy visszaeső bűnöző szintjén áll, és még mindig a pénztárcánkra fáj a foguk. Ez itt egy maffia-kormány. Beszedi a zsét, hogy legyen mit lenyúlni.

lubella 2008.03.01. 14:32:40

"és az áram is mindig elmegy,a vindozom meg lassabban áll fel mint a pöcsöm,"

kemény életed van Neked, fakkjú!

Bzo 2008.03.01. 14:33:47

Homár, ha már a politikusok hülyék, Te ne legyél má' az..a hóvirág védett növény vazze!:)

Szal hemperegj inkább vmi csaj ágyában. Vagy pasiéban. Vagy mindkettőében, tudja fene mire gerjedsz:)

dred bíró 2008.03.01. 14:34:49

Vizitdíjból újult meg a váci kórház? Tényleg? Ezt hol olvastad? Vagy lehet, hogy mindenki aki orvoshoz jár oda megy?
Tudod mennyibe kerül egy CT gép? Vagy egy fűtés korszerűsítés?
Apád, anyád ezután is adni fogja a pénzt zsebbe. Gondolod, hogy 300 forint megváltja az orvostársadalom bérgondjait?
De kérdezd csak meg erről az egézségügyi dolgozókat.

fakkjú 2008.03.01. 14:35:20

jajj ne is mondd :-(
az asszony meg épp most nyögte be hogy döntsem már el hova megyünk idén nyaralni,Portugáliába vagy idén is Kenya?...elegem van

states 2008.03.01. 14:36:11

A legjobban azok az érvek tetszenek, a kormánypártok meg az itteni hozzászólók részéről is, hogy hány milliárdba is kerül a népszavazás (már csak Keller hiányzik a lélegeztetőgépre történő átszámolással, de hát csak a Fidesz-kormány alatt számolt át mindent arra, érdekes módon, 2002 óta semmilyen kormányzati kiadást nem számít át vmi miatt). Egyébként pedig nem kerül ez a népszavazás egy fillérbe sem hallottam a nép egyszerű gyermekétől az utcán a minap, mert ennyivel is kevesebbet tudnak ellopni Gyurcsányék. Milyen bölcs is tud lenni néha az utca embere...

dred bíró 2008.03.01. 14:37:21

"Szal hemperegj inkább vmi csaj ágyában. Vagy pasiéban. Vagy mindkettőében, tudja fene mire gerjedsz:) "

Homár kománk erősen liberális szemléletű, tehát mindkettőében. :-)

k008 2008.03.01. 14:37:45

Lubella,
Ha nemlett volna Diákhitel, nem tudtam volna elvégezni a fősulit, mert munka mellett nem lehet az államilag támogatott nappalira járni, diploma nélkül meg nem keres eleget az ember.

Nem olyan rossz az a Diákhitel. Én már vissza is fizettem. Csak felelősséggel kell kezelni.

Sokkal több diplomásra, műszaki szakemberre lenne szükség. De ki tudja majd kifizetni a 500e meg 1milliós tandíjakat - szemeszterenként??!

A diploma óta 2x annyit keresek, és sokkal többet adózok. A diplomások igazából befektetés, mert nem a minimálbéres szakmunkás fogja befizetni az adókat.. Persze, alternatívaként lehetne a minimálbér is adóköteles, miért ne? (Valsz kiverné a biztosítékot ez az ötlet.)

A minimálbéres anno lusta volt, a szülei nemfoglalkoztak vele eleget, nem tanult, ezért nem kapott rendes munkát, és most meg nem fizet SZJA-t. Aki szorgalmas volt, tanult, rendesebben fizető munkát talál.
Ugyanakkor az SZJA-t nem fizető minimálbéres (jellemző maszopos) akarja megmondani, hogy az általa nem fizetett adóból ne finanszírozza az állam a felsőoktatást..

Csak én látom itt az abszurditást??!

lubella 2008.03.01. 14:41:37

amúgy az idős nénik sztem nem fogják vissza magukat a 300Ft miatt, mert tapasztalatom szerint ők "nem beszélgetni" mennek a rendelőbe, hanem kifejezetten "az orvoshoz". nekik ez kell-pszichés, v én nem tudom milyen okból. szóval, h jól érezzék magukat, tudomásul veszik, h "az orvos" +300 Ft, dehát amúgy is minden drágul...

besz@rok 2008.03.01. 14:42:31

OK, kosz, f@sza srac vagy! :-D
Erre van szukseg, az osszetartasra, annak legalabb van eredoje (hol neked jo, hol nekem), nem ugy, mint a sok "huuuu-most-kurvara-megmondom-a-frankot-oszt-a-masik-oldal-meg-sz*pjon-le". En nem azt mondom kezet kell fogni es holnaptol, mint ket jo cimbora egyutt froocsozni valamelyik talponalloban (bar Pepinnel, Hagymaval es a tobbiekkel akarmikor), de az amit ti itt muveltek, az semmivel sem rosszabb, a f@szt (felrebeszelek) jobb, mint amit azok ott a hatalomban. Bar nekik egy elonyuk van. Ok rajtatok rohognek, mig ti egymast b@sztatjatok!
Fakkju, mi is a cim? :-D

lubella 2008.03.01. 14:44:54

oké,oké! lubella is szereti a diákhitelt :)

Netuddki. 2008.03.01. 14:45:08

Nah úgy látszik már aH omáron is egymást gyilkolják a politika miatt a népek. A politikusok meg röhögnek rajtatok és kilopják a szemeteket is, akkor sem veszitek észre.

Egy kis demokráciai lecke:
Az, hogy jövő vasárnap elmegyek-e, magánügy. Mindkét eset az. :)))

k008 2008.03.01. 14:45:38

Van fogalmatok arról, hogy milyen lehet havi 35-45ezet Ft-ból megélni, számlákat fizetni, élelmezni.. és vizitdíjat fizetni? Sok nyugdíjas van, akinek csak ennyi a jövedelme. Vagy pl. az a fiatal pálykezdő, akinek még az albérletet is kell fizeni -- aztán az Ikeába jár ingyen kávéért meg olcsó hot-dogért. Ilyen is van.
Kicsit körül kellene nézni az országban..

Secnir 2008.03.01. 14:47:57

"execute 2008.03.01. 12:05:11

A BKV bérletet hogy merészeled egy 500 milliárdos beruházás kapcsán szóbahozni, amikor a BKV jegybevételei még a napi működést sem fedezik???"

kedves execute, vitáznék veled, nem keveset. olvasd el ezt:
www.bkv.hu/evesjelentes/evesjelentes2006.pdf
aki vállalkozó (vagy könyvelő, vagy pénzügyes), annak számára kiderülne az, hogy NORMÁL esetben tudná fedezni. a gond itt az, hogy a pénzfelhasználás nem ellenőrzött.
példa:
a bkv 13000 dolgozójából van 3000 szellemi foglalkoztatott. jó arány? segítek: 13 emberből három főnök. miért? mennyiért?
példa2:
pénzügyi műveletek bevételei: 1.965 m huf
pénzügyi műveletek ráfordításai: 6.937 m huf
akkor a pénzügyesek nincsenek sokan? vagy nem hozzáértőek?
példa3:
személyi jellegű ráfordítások: 51.202 m huf
állomány: 13.822 fő
ebből ered az átlagfizu:
51.202.000.000 / 12 / 13.822 =
309.000.- ft bruttó fizetése van mindenkinek...
...ja, nem biztos?

lubella 2008.03.01. 14:49:15

én azokról a nyugdíjasokról beszélek, akikn ek történetesen nem 35-40 ezer forint a nyugdíja, v mondjuk annyi, de a gyermekei mondjuk támogatják. és akiket állítólag majd visszatart a vizitdíj.

k008 2008.03.01. 14:50:26

Néha már annyira elegem van, hogy böngészem a külföldi álláshirdetéseket.. akkor aztán eggyel kevesebb rendes adófizető lesz itt nektek.

besz@rok 2008.03.01. 14:51:39

k008 2008.03.01. 14:37:45
"[...] A minimálbéres anno lusta volt, a szülei nemfoglalkoztak vele eleget, nem tanult, ezért nem kapott rendes munkát, és most meg nem fizet SZJA-t. [...]"
Mondjuk ez igy nem teljesen igaz! Jomagam a helyedben nem altalanositanek. Mindig megeleptessel olvasom az ehhez hasonlo sorokat...

lubella 2008.03.01. 14:51:44

jaj, azokat én is szoktam böngészni. de azért honvágyam lenne...
beszaroknak és fakkjunak jó mulatást :)

Netuddki. 2008.03.01. 14:52:16

k008 2008.03.01. 14:37:45
"A diploma óta 2x annyit keresek, és sokkal többet adózok. A diplomások igazából befektetés, mert nem a minimálbéres szakmunkás fogja befizetni az adókat.. Persze, alternatívaként lehetne a minimálbér is adóköteles, miért ne? (Valsz kiverné a biztosítékot ez az ötlet.)"

Csak néhány esetet mondok:
a) Valaki megszerzi a diplomát, és nem tud elhelyezkedni.
b) Valaki a diplomájával 10x annyit keres, mégse adózik.
c) Valaki a diploma megszerzése után egyszerűen elhúz innen.
d) Valaki a diplomájával is csak 1/2-szer annyit keres.

Nem a tandíjjal van a gond, hanem azzal, hogy miből fogod kifizetni.
Nem a vizitdíjjal van a gond, hanem azzal, hogy mit csinálnak azzal a plussz pénzzel amit kivált.

Az eb itten van elhantolva e. Nem ott, hogy legyen-e vagy ne legyen-e.

execute 2008.03.01. 14:53:33

Homár bevezetője: "még a közértből is köcsög demagógia folyik."


Ennyit rólad Homár. Téged hol lehet följelenteni?

jesszumpepi (törölt) 2008.03.01. 14:54:02

Egy dolog biztos:rekord lesz a hozzászólások számában.

lubella 2008.03.01. 14:55:02

de hol van már kopaszmercis????
kötve hiszem, h az esti operára készül:)

Netuddki. 2008.03.01. 14:56:41

k008 2008.03.01. 14:45:38
"Van fogalmatok arról, hogy milyen lehet havi 35-45ezet Ft-ból megélni..."

Van, sehogy.
Aki ennyit vall be az a többit feketén kapja.

Secnir 2008.03.01. 14:57:01

dred bíró:
nem olvastam. megkérdeztem a nagymellű nővérkéket, meg a dokit is.
apám nem dug zsebbe kenőpénzt. meghalt.
anyám sem. nem az a típus.

state:
"Egyébként pedig nem kerül ez a népszavazás egy fillérbe sem"
aha, persze.
1. a nyomda ingyé' van.
2. a számlálóbiztosok üdítője-kajája at égből pottyan le
3. az OVB pénz nélkül működik vasárnap
4. a számítógépek is OV két szép szeméért kapcsolnak be
5. a népszavazás miatti kampányokat nem mi fizetjük, hanem a pártok a sublótban találják rá a pénzt...

BushDoctor 2008.03.01. 14:57:03

Egszerre szörnyűlködtem és röhögtem miközben ezt a blogot olvastam. Rémes hogy ennyire gyülölni képes egyik magyar a másikat. Miért nem nyújt inkább kezet egymásnak a manipuláltan elszeparált két oldal. Ezzel saját magát fogja felemészteni az ország...nézd meg emnnyi energia vész el ebben a felesleges gyűlölködésben ?? Miért nem a kooperációval vagyunk inkább elfoglalva ? Miért nem fogunk össze és épitünk hatalmas dolgokat..Most tényleg gondoljatok bele : durván 400 a paralamentben ténykedő jobbára idegbetegnek és az őket körülvevő állami babilongépezetnek kell 10 milliót dróton rángatnia, Ti meg bedőltök nekik és egymást okoljátok azéárt a szarért amit magunknak választottunk és teremtettünk oda ? Globálisan át vagytok verve.
Nem az a kérdés hogy Fleto menjen e vagy maradjon hanem az hogy képesek vagyunk e végre stabilizálni az állapotokat. Orbánnal biztos nem...
Szarj a politikárta, dolgozz, tanulj, európában kooperációra van szükség, nem rivalizálós, agressziv, virtuskodó, rossz értelemben vett nemzetisdire.

k008 2008.03.01. 14:57:12

Én csak azt tudom, hogy amióta vizitdíj van, sokkal hamarabb végzek a háziorvosnál, ha éppen oda kell mennem. Azaz, kevesebbet kell várakoznom, ezért gondolom, hogy kevesebb beteg meg a dokihoz.

Azt imádom, amikor a MengAlice (H.Ágnes) azt mondja, hogy "a jó hír az, hogy csökkent a felesleges orvoslátogatások száma". Egy hivatalnok aztán nagyon jól el tudja dönteni, hogy melyik orvoslátogatás felsleges. Pl. valakinek fáj a hasa, elegy a dokihoz? Ha havi 45e a nettója, valsz nem. De lehet, hogy csak azért fáj, mert nem evett elég rostot, de az is lehet, hogy daganatot növeszt.
Hogyan lehet eldönteni mi a felesleges orvoslátogatás ha az nem történik meg?

lepattanó korong 2008.03.01. 14:57:37

Zavarjuk össze őket, 1 igen és 2 nem, vagy 2 igen és 1 nem, stb. Lol.

dred bíró 2008.03.01. 14:59:46

Azért, mert 3000 szellemi foglalkoztatott van, az még nem azt jelenti, hogy mind a 3000 főnök. Van könyvelő, bérszámfejtő, stb...

Az a baj, hogy a BKV-t mesterségesen tartják veszteségesen, sejtem mire megy ki a játék. Pedig más országokban nem olyan rosz üzlet a tömegközlekedés.
Majd hamarosan ez is privatizálva lesz, valami izraeli érdekeltségű cégnek, és akkor lesz nyereség.

Hogy van az, hogy amikor jegyellenőrzési razzia vana városban, napi 10 millióval nől a jegybevétel??!!
Akkor miért nem lehet ezt csinálni minden nap?

dred bíró 2008.03.01. 15:01:04

HÍR TV MOST!!!!! Újabb szavazatvásárlós hangfelvételek!!!!

Netuddki. 2008.03.01. 15:02:21

dred bíró 2008.03.01. 14:59:46
Szerintem ilyen adók mellett sose lesz nyereséges a BKV. Már ha érted mire gondolok.

k008 2008.03.01. 15:02:37

Kovi,

Kivételek mindig vannak, de attól még érvényes az általános megállapítás.

Az érveid az Oktatási Minisztérium, a Gazdasági Minisztérium, és az Apeh (ill.Pénzügy) feladatkörét boncolgatják: a diplomás értelmes dolgot tanuljon, legyen munkája, és fizessen adót.
De ha ezek (OM, GM,Apeh) bénáznak is, akkor is szükség van diplomásokra.

Minimálbéres bedolgozó munkából nem fog megélni az ország, honnét fogják kifizetni a nyugdíjakat, gyes-t, stb. Vagy azokat is szűntessék meg? Ultraliberálnak teccik lenni?

k008 2008.03.01. 15:04:28

Kovi,
""Van fogalmatok arról, hogy milyen lehet havi 35-45ezet Ft-ból megélni...""

A 72éves nénikének nem hinném, hogy sok fekete jövedelme lenne. Tessék kicsit tágabb perspektívában látni, légyszi.

besz@rok 2008.03.01. 15:06:28

k008 2008.03.01. 15:02:37
En aztat mondom, ne vesd el a sulykot a retegek altalanositasaval, ugy a minimalberesekrol alkotott velemenyeddel, mint a diplomasok uberelesevel.

rakoczizilona 2008.03.01. 15:08:14

Lubellának (is), aki sem gondolkozni, sem emlékezni nem képes.

Mielőtt idéznék korábbi sajtóösszefoglalót, idézem az általam tisztelt Cserhalmi György színművészt, egyik tévés interjúját.
Cserhalmi szerint "értelmiségi az, akinek van emlékezőképessége".

És még valamit: egy diploma szerintem minden tehetséges honfitársunknak alanyi jogon jár.
A tanítás nem attól lesz színvonalasabb, hogy fizetünk érte. Ez hazug beszéd. A felsőoktatásból ma is kiszórnék oda nem való "professzorokat", akik nem alkalmasak oktató-nevelő munkára, akik csak előadnak, "tanítgatnak", ámde nem nevelnek hivatásszeretetre-tudatra.

És most az emlékezet frissítése és az agytekervények megmozgatása (hiú reményem?) következik Lubella és a hozzá hasonlók számára.

"A népharag Bokrosra és Fodor Gáborra zúdult, pedig amit ők tavaly elkezdtek, az az előző kormányzat idején hozott - a felmentett Andrásfalvy Bertalan helyett Mádl Ferenc által beterjesztett, 1993. évi LXXX. számú - felsőoktatási törvényből következett, amely kimondta ugyan a tandíjfizetési kötelezettséget, de későbbre tolta a részletek kidolgozását. Valahányszor ez előtt és azóta előkerült a tandíj, vele egy mondatban jött a tandíjhitel is. A Fidesz már 1989-ben hitelkonstrukcióval bevezetendő tandíjról beszélt. Az 1992-es diáktüntetés nyomán Andrásfalvy és Kupa Mihály pénzügyminiszter írásba adta, hogy megfelelő kompenzációkkal és hitelkonstrukciókkal vezetik csak be a tandíjat."

"Pokorni Zoltán a tandíjrendelet megszületése után annak visszavonását ígérte, ha 1998-ban kormányra kerülnek, s kilátásba helyezte egy olyan ösztöndíj-tandíj rendszer kialakítását, amely "lehetővé teszi minden arra képes és törekvő polgár számára a tanulást és ezzel a felemelkedést". Pokorni egy széles körű kompenzációs rendszer kialakításának szükségessége mellett ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a tandíj egyrészt erősítse a hallgatók "megrendelői tudatát", másrészt arra késztesse őket, hogy hosszú - és sok állami támogatást felemésztő - lébecolás helyett minél gyorsabban végezzenek, helyet adván a korban utánuk következőknek, de azért ne legyen akkora, hogy az az "értelmiség dinasztizálódásához" vezethessen."

Megrendelői tudat, nahiszen!!! Amit Pokorni sóderolt tíz évvel ezelőtt, ugyanazt a rizsát forszírozza jelenleg Hiller!

Egyetlen népnyúzó-hazaáruló sem fog az urnák elé vinni többet! Majd akkor, galambocskáim, ha igazi tétje lesz!!!!

lubella 2008.03.01. 15:08:53

oké, vsz rosszul fogalmazok. tehát:
miután fizetjük a tb-t, nem ingyenes az egészségügy, tehát nem szeretnék még vuzitdíjat is fizetni.
a kormányzati propaganda "érvét" kritizáltam, miszerint akik csak csacsogni mennek, azok majd leszoknak erről. szerintem ettől nem fognak leszokni, tehát ez nem támazstja alá a vizitdíj szükségességét. sokak,akiknek viszont el kellene mennie orvoshoz -és nem csacsogni-, nem fognak tudni a vizitdíj miatt. na.

Secnir 2008.03.01. 15:10:07

"dred bíró 2008.03.01. 14:59:46
Azért, mert 3000 szellemi foglalkoztatott van, az még nem azt jelenti, hogy mind a 3000 főnök. Van könyvelő, bérszámfejtő, stb..."
ez igaz. de sokallom így is. cégünknél 1500 főre jut 1 bérszámfejtő. +1 AS/400-ason megírt bérszámfejtő progi. kb 8 perc alatt fejt bérszámot. további 1 óra, míg kiokádja a fizupapírokat.
ami a könyvelőket illeti: indexen olvastam, hogy a bkv gyakorlatilag mindent külsősökkel csináltat, pl könyvelést is. akkor minek neki?

k008 2008.03.01. 15:11:19

Besz@rok,
Általánosítottam, igen. Vannak kivételek. De tapasztalataim szerint akit rendesen neveltek, szorgalmasan tanult, és értelmes dolgot(+nyelveket) tanult fősulin/egyetemen -- általában értelmesen fizető munkához jut. Kevés a kivétel. Vagy rosszul választott pályát, vagy nem tud eléggé angolul/németül, stb.

Olyan is van, hogy renedesen neveltek, szorgosan tanult, de valami teljesen lehetetlen területet választott: nos, ez szivacs, de az ő döntése volt.

Vannak egyéb kivételek is, de szinte mindegyikben ott van valahol az egyéni felelősség, valamilyen rossz döntés.

execute 2008.03.01. 15:11:29

akik támogatják azt a kis "semmiség" vizitdíjat, azok nézzék meg ennek az SZDSZ-es(!) polgármesternek az ellenérveit: www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=202171

vagy nézzék meg Karsai Józsefet:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=197849 (Rajtunk múlik 3. rész A 7. perctől)

Pesten nem hisszük el, de igenis sok helyen jelent gondot a 300Ft. És hiába mondják, hogy az első húsz után vissza lehet igényelni.. NEM IGAZ! Ha egy (1db) orvostól gyűlik össze húsz, akkor majd elmehetsz beváltani. Karsainak volt olyan választója, akinek már 150 vizitdíja volt (45.000Ft), de nem volt közte húsz egyforma. Vagyis NULLA forintot igényelhet vissza. Akinek 50ezres nyugdíja van, annak ez az összeg 1 éves kuporgatásból gyűlik össze.

A parkolás sem kerül minden városban 300Ft/órába. Azt mégis olyan természetesnek tartjuk.

A tandjíról: nincs gond, majd a diákhitelből fizetik? Aha. Mégis idéntől drasztikusan csökkent a felvételizők száma. Vagyis sok gyerek, aki megpróbálhatta volna, inkább nem megy. Szörnyű ez a helyzet.

Netuddki. 2008.03.01. 15:13:10

k008 2008.03.01. 15:02:37
"Ultraliberálnak teccik lenni?"

Ammeg mijafszom? Én inkább felvilágosultnak mondanám magam. Rám már nem hat egyik oldal hülye szövege se.
A képviselők számla nélküli költségelszámolásai, Parlamentben dohányzása, és főleg ezek kommentálásai is csak abban erősítettek meg, hogy megosztó, megélhetési, tehetségtelen, síkhülye politikusok ülnek a nyakunkon. Teljesen mindegy melyik oldalt nézzük. És addíg amíg ez így lesz, itt sem lesz semmi változás.

lubella 2008.03.01. 15:14:19

rakoczizilona
kösz a segítséget, de remélem azért feltűnt, h ez nem válasz az érveimre, konkértan a diákhitel és a tandíj összefüggéseire.

k008 2008.03.01. 15:15:59

Nézzünk át néhány alapot, mielőtt karóra tázitek a fejem:

1) A minimálbéres nem fizet SZJA-t.

2) Az átlag diplomás 4x, 5x többet keres a minimálbéresnél (ez KSH statisztika, ne vitassátok!).

3) Az átlag diplomás fizeti az ország SZJA bevételének többségét (kb 70-80%?)

Nekem ebből az tűnik logikusnak, hogy a minimálbéresnek alapvető érdeke, hogy minél több új diplomás legyen, mert akkor lesznek adófizetők, és több pénz jut segélyezésre, stb. Úgysem az ő SZJA pénzéből megy az oktatásukra, hiszen nem is fizeti..

dred bíró 2008.03.01. 15:16:10

Régebben napi szinten olvastam a homárt, de 1-2 poszt hangvétele miatt ezt mellőztem, pedig alapvetően jó elgondolásnak tartom a kezdeményezést.

Most influenzával, torokgyuszival, és tüdőgyuszival fekszem itthon, már lábadozom, ezért unalmamban beleolvastam a blogba, és hát pechemre itt kötöttem ki. Nyolc éve nem voltam beteg, évi 3.5 milliót adózom mint szja, napi 12 órát dolgozom, heti 6-7 napon át. És tényleg hamar végeztem a háziorvosnál. Igaz, a néni aki előttem ment, be 1-2 forintosokból számolta ki a vizitdíjat, így hát odaadtam neki én a 300 ft-ot. Akik utánam áltak, csak pislogtak, és csend is lett egy rövid időre.

Ami még gond, hogy 800ezer munkavállaló van hivatalosan ma magyarországon, így rám is 9 ember jut, akit eltartok!!!
És ezek nagy része nem nyugdíjas, meg gyerek, hanem cigány ingyenélő, segílykére váró.
És annyira nem vagyok rasszista, mint amilyennek lennem kéne, látva mi is folyik ezen a kissebbségi fronton az országban.
Láttam már dolgozó cigányt is.

lubella 2008.03.01. 15:18:26

BushDoctor-nak igaza van!

k008 2008.03.01. 15:20:48

OK, szóval Kovinál már felkapcsolták a villanyt. Gratula.

Szerinted 10 év múlva mi adja majd az államháztartás bevételi oldalát?

Netuddki. 2008.03.01. 15:22:45

k008 2008.03.01. 15:15:59
"1) A minimálbéres nem fizet SZJA-t."
Tévedés, mert fizet, nem is keveset, +a járulékokat is.

"2) Az átlag diplomás 4x, 5x többet keres a minimálbéresnél (ez KSH statisztika, ne vitassátok!)."
Az átlag diplomás kb. nettó 100eFt körül keres.(Vagy mennyi most a diplomás minimálbér). Ez kb. 2x-ese a minimálbérnek.
Ja, hogy a statisztikában benne van a kőgazdag 10% is?

"3) Az átlag diplomás fizeti az ország SZJA bevételének többségét (kb 70-80%?)"
Nézőpont kérdése. A bejelentett munkavállalók fizetik az ország SZJA bevételének 300%-át. Ugyanis ők fizetnek azok helyett is, akik nem adóznak.

k008 2008.03.01. 15:24:58

Dred bíró,
fyi: Az esélyegyenlőség nevében eltörölték azt a szabályt, hogy a gyereknek iskolába is kell járni, különben nem kapja meg a segélyt. Gyakorlatilag társadalmi öngyilkosság.

Kovi,
Amúgy meg nem kell nekünk feltalálni a spanyolviaszt, elég körülnézni a világban. Egy fejlődőképes (nem 3. világbeli) gazdaságban 26% a diplomások aránya, nálunk ez 17%. Ezt hátránynak szokták nevezni.

besz@rok 2008.03.01. 15:25:27

k008 2008.03.01. 15:11:19

Koszonom, meggyoztel. Rendben (minden ironia nelkul mondom/irom ezt)!
Bar kerlek, a tovabbiakban keruld el a "nagy-altalanositas"-t, mert ez tamadasi feluletet nyujthat (olyanoknak pl.: mint nekem :-D).
Nagyapam, igaz senki nem ismeri (csak Kacagany) es szerintem nem is tartozik a targyhoz, de diplomas, megis minimalberes (ertsd: nyugdijas). Sosem panaszkodik, csak teszi a dolgat. 81 esztendos, van nehany tehene, meg disznoja, bar Fakkju baratnojet minden bizonnyal felkeresni sem fogja (Te, varom azota is a cimet), viszont probal helytallni minden mas teruleten.
Nnnnna, O az en peldakepem, az olyanok helyett, akik csak frocsogni tudnak (nem a tehenek, meg a disznok miatt, mielott valaki valami szellemes megjegyzest tenne...)!

k008 2008.03.01. 15:27:08

Kovi,

Bocsesz, mennyi is a minimálbéres éves SZJA befizetése? Fogadok, hogy 1 hónapban többet fizetek..

Netuddki. 2008.03.01. 15:29:04

k008 2008.03.01. 15:20:48
"Szerinted 10 év múlva mi adja majd az államháztartás bevételi oldalát?"

Nem vagyok én jós.
De el tudnék képzelni egy olyan országot, ahol egy egyszerű, mindenki által követhető adórendszerben mindenki viseli a közterheket. Az állam Euróra pontosan elszámol a beszedett adókkal. Az adóelkerülőket pedig példásan megbüntetik, így előbb utóbb ők is rájönnek, hogy adót fizetni még mindíg olcsóbb biznic mint nemfizetni.

k008 2008.03.01. 15:33:15

besz@rok,
Igazából az aktív keresőkorúakra gondoltam.. Néha én is belegondolok: az én szüleim is évtizedeken át keményen dolgoztak, 3 gyereket neveltek rendesen, s a II Világháború idején voltak iskolás-korúak, nem tudtak továbbtanulni, pedig eszesek voltak.. Apámat kivették a suliból, mert szántani kellett (vagy éhenhalnak..), anyám apját meg úgy agyonverték a komcsik, hogy ápolni kellett, meg vinni a gazdaságot.

A politika minden korban beleszól az emberek életébe. Az a szomorú, hogy most nincs háború, nincsen kimondott diktatúra (csak burkoltan épülget), és a fiatalok mégsem kapják meg azt a lehetőséget, amit megérdemelnének.

Egy társadalom legfőbb befektetése a fiatalok: legyenek elegen, legyenek egészségesek, okosak, tanultak.

rakoczizilona 2008.03.01. 15:34:00

És még annyit a Diákhitelnek örvendezőknek - amit egyáltalán nem könyvre költ a többség, hanem a költségtérítésre, tandíjra - hogy a gyerekem diáktársa ugyancsak 141 ponttal azért nem került be a Károlira, mert nem tudta vállalni a családja a költségtérítést. Ez a 18 éves lány egy kétezer fős dunántúli településről való, onnan ért el ilyen szép felvételi pontszámot. Ha Pestre jön, megélhetés kell, albérlet kell, egyelőre tandíjra évente 300 ezer kell, képtelenség ezt mind felvállalni egy vidéki szegényebb családnak.
Kérdezem én,
ez a tárgyából (+ középfokú nyelvvizsga) a maximális felvételi pontszámot elért kislány azért, mert nem rokkant vagy leányanya és nem kaphatott egyéb pluszpontokat, nem érdemesült ki az államilag finanszírozott és teljesen INGYENES oktatásra?
Micsoda igazságtalanság ez?
És miért kell eladósítani már a 18 éves (szinte) gyermekeket is?

execute 2008.03.01. 15:37:34

AZ index másik blogja is lejáratta magát: a Pufajkás Turul-on nem hír, hogy Szekeres Imre bebaszva adta át a Gripeneket.
www.youtube.com/watch?v=8ubC6_XM5UI&eurl=http://kuruc.info/r/1/21774

Bezzeg ha a Fidesz egyik sofőrje tilos helyen parkol! Abból már érdemes cikket csinálni.

Netuddki. 2008.03.01. 15:38:51

k008 2008.03.01. 15:27:08
"Bocsesz, mennyi is a minimálbéres éves SZJA befizetése? Fogadok, hogy 1 hónapban többet fizetek.. "

Kb. 18%? De ez csak az SZJA, ezen felül még legalább 4-szer ennyit beszednek egyéb címeken. Ami ugye már eleve bele van érteve a dolgozó fizetésébe, függetlenül attól, hogy a munkáltató fizeti be.
Szóval a 0Ft adó erős túlzás.
Igaz erre jár némi adójóváírás is, persze ha valaki foglalkoztatott, mert különben nem. (Ezt mondjuk valaki egyszer megmagyarázhatná.)
Az meg, hogy többet fizetsz, örülj neki, mert többet keresel. :)

k008 2008.03.01. 15:39:16

Kovi,
"Nem vagyok én jós."

Nem jóslásra kértelek, hanem logikus gondolkodásra, elemzésre.

10 év múlva is kellenek adófizetők.

A bedolgozó-szintű munka kevesebb értékkel bír, kevés belőle a jövedelem, kevés lesz az adóbevétel.
A magasabb, tudás alapú munkáé a jövő.

A tudás alapú munka sokszoros értéket termel(közgazdasági alaptézis), lényegesen többet fizetnek érte, és sokkal több belőle az adóbevétel is.

Állíthatsz minkenki mellé adóellenőrt, de ha nem termelnek elegendő értéket az emberek a tudás-alapú munkával, akkor a bevétel mire lesz elég? Szerintem nem sokra..

Logika kell ide, nem jóslás.

lubella 2008.03.01. 15:41:13

mi történt az Orbán-kormány idején?
nem lett tandíj, de lett diákhitel, Galambocskám!

k008 2008.03.01. 15:42:29

A diákhitel nem volt kötelező. A tandíj viszont igen.

besz@rok 2008.03.01. 15:43:25

haromszaznegyvenedik-e?

Netuddki. 2008.03.01. 15:44:56

k008 2008.03.01. 15:33:15
"A politika minden korban beleszól az emberek életébe..."

Hát igen. Csak most pont olyan korban élünk, hogy nem muszáj hagyni. Persze ehhez még néhány embernél föl kellene kapcsolni a villanyt.
Talán akkor az egymás közti marakodás helyett azon gondolkoznának ki lenne alkalmasabb a jelenlegi politikai garnitúra helyett. De ezzel "ott fönn" is nagyon jól tisztában vannak.

k008 2008.03.01. 15:47:24

Az Index általában nagyon neoliberál. Az Index fórumon meg olyan nick-ek is írogatnak, akiket a Gizella utcából fizetnek.. előre megírt kommunikációs paneleket írogatnak, kicsavart féligazságokkal hülyítenek.
Tavaly lebuktattam egyet.

"Csakis az igazat, a teljes igazságot". De szép is lenne..

geusz 2008.03.01. 15:49:13

Néhány kérdés és válasz:

- Mennyivel van több magyar árucikk egy CBA-ban, mint egy Tesco-ban vagy egy Auchanban.
- Semmivel, csak általában kicsit még drágább is...

- Mivel járnak a kedves Lázár testvérek?
- 12 hengeres, 6000 köbcentis, hosszított Audival, terepen hasonló menettulajdonságú terepjárókkal, meg persze a goj motorosokkal...

- Hány alapítvány tettek eddig a magyar fiatalok, tehetségek megsegítésére, mondjuk a tandíjuk szponzorálására?
- Én egyről sem tudok, de bizonyára én tévedek...

- Hány száz hektáros birtokuk, csárdájuk van Budapest mellett, Domonyvölgyben?
- Még nem tudtam körbejárni, be van kerítve, mindenesetre nem pici...

Más. Ők is egy szegény családból, panelből indultak, mint a jelenlegi miniszterelnök, és mindketten az első 100-ban (sőt Lázárék már az első 50-ben) vannak a leggazdagabb magyarok listáján. Az egyik csípi a jobboldal szemét, a másik nem annyira... Hát, találóan mondta egyszer Deutsch Tamás: "Mindenkinek a másik kommunistája a büdös!"

k008 2008.03.01. 15:50:04

Kovi,
Szerintem ha most megjelenne egy új politikai erő, akkor arról valsz rövid időn belül kiderülne, hogy igazából az SZDSZ lenne, átcsomagolva.

Személy szerint az SZDSZ-es arcokat tartom leginkább felelősnek az ország és az egész "rendszerváltás" elkeféléséért.

lubella 2008.03.01. 15:50:35

k008 folyamatosan félreért.
nagy Emlékezőnk levezette nekünk eposzában, h végső soron fideszék alapozták meg a tandíjat a diákhitellel.
erre írtam, h Orbánék alatt mégis lett diákhitel (aminek segítségével elvégeztem az egyetemet), tandíjat viszont nem vezetettk be.

Netuddki. 2008.03.01. 15:51:01

k008 2008.03.01. 15:39:16
"Állíthatsz minkenki mellé adóellenőrt..."

Nem tudom, Te ebben az országban élsz? Vagy külföldről osztod az észt?
Ne haragudj, de szerintem alap dolgokkal nem vagy tisztában. Na mindegy, most nincs kedvem azt magyarázgatni ki miért nem fizeti a közterheket, és ehhez hogyan asszisztálnak a politikusaink.

k008 2008.03.01. 15:52:00

Geusz,
CBA-ba járni sem kötelező.

Lubella,
Bocsesz. Valahol eveszett az a fonál.. köszi szépen a pontosítást.

rakoczizilona 2008.03.01. 15:52:39

Pártbérencekkel, ütemre tapsolókkal nem csatázom.

Viszont a sötétséget egyszer csak felváltja a fény. Ebben tán egyezség lehet/van.

k008 2008.03.01. 15:55:01

Kovi, :)
Te éppen a jövőről vizionáltál.. arra reagáltam. Amúgy itt lek és itt adózom, egylőre. De még én is menekülőre foghatom valamikor.

A kérdés még mindig nyitott: szerinted miből lesz az államháztartásn lényegi bevétele 10 év múlva, 20 év múlva, 30 év múlva..?
Felelős döntések meghozatala esetén ugyanis illik átgondolni a döntés hosszútávú következményeit is.:)))

lubella 2008.03.01. 15:55:13

már meg is jelent a fény rakoczizilona-val! elementáris érv a pártbérencezés arra válaszul, h Orbánék eltörölték a tandíjat, viszont bevezették a diákhitelt!

Netuddki. 2008.03.01. 15:59:18

k008 2008.03.01. 15:50:04
Valamit nagyon félreértettél.
A jelenlegi politikai garnitúrából kivétel nélkül mindenki már kompromittálódott szerintem. A kókáékat is beleértve.

Csak belegondolni is micsoda politikai morbiditás:
A gazdasági miniszter villájának (ami ugye félig a cége nevén van (csak nem magasak az adók kóka úr?)) építésén feketemunkást fogtak. Ebben a mondatban nagyrészt össze van foglalva k. országunk (k, mint kis) egyik legnagyobb problémája.

k008 2008.03.01. 15:59:21

Egyszerű. Felhívás logikus godolkodásra!
Nem tapsolni kell, hanem gondolkodni. Felelősen, tájékozottan, és ésszel. (A tapsolás maradjon a majmoknak.)

Továbbra is várom a lehetséges válaszokat: Miből lesz az államháztartás lényegi bevétele 10 év múlva, 20 év múlva, 30 év múlva?

dred bíró 2008.03.01. 16:02:54

De a Lázárék nem politikusok. Se nem szőkítettek olajat. És a maffiában sincsenek benne. Jó szakemberek, akik dolgoztak, mertek, és nyertek. Ahonnan indultak, onnan te is indulhatsz, adott a lehetőség. A többi csak rajtad múlik mire viszed. Ennyi.
Nekem is sírnak a 20 évvel ezelőtti osztálytársaim, hogy minimálbér, meg nincs pénzük, stb...
Én 2x kezdtem nulláról el, mindenféle szülői és egyéb segítség nélkül, most havi 7-800e a nettóm amit teljesen legálisan megkeresek. Igaz, dolgozok napi 12 órát általában. Adott a lehetőség mindenkinek. Csak valaki munka után hazamegy, és leül a fotelbe, nyitja a sört, tévé bekapcs, azt jól van. Valaki meg dolgozik, és dolgozik. Nem sírni kell, hanem tenni magunkért. Aki dolgozik, az még mindíg boldogult.
És ezért nincs a munkának becsülete ma magyarországon.

k008 2008.03.01. 16:05:03

Kovi,

offtopic:
Lehetséges úgy fenntartani egy hatalmi központot, hogy az arcok teljesen mások. Pl ez derült ki a szadistákról (kedvenc becenevem rájuk, bocsesz). Kevesen tudják, hogy a szadista társaság alapítóinak szülei anno a kommunista hatalmi központ közelében melegedtek. A csemeték alapítottak egy erősen anti-kommunista retorikájú pártot, a választók ezt bekajálták, majd a csemeték pár éven belül visszahozták a tűz mellé azokat az érdekköröket, akiket a rendszerváltásnak le kellett volna cserélni, immár egy erős neoliberál ársadalmi szemlélettel.

Mi pedig most elsősorban emiatt szívunk.

Voltak egyéb hibák is, de a szívás alapvetően a fentiekből származik.

Uff. offtopic vége.

geusz 2008.03.01. 16:05:17

k008,
Nem járok CBA-ba. Nem erkölcsi, vagy politikai okokból, hanem azért, mert előző lakóhelyünk mellett 2 CBA is van, mindkettő kritikán aluli. Koszos, sötét, csótányos és abszolút nem mosolygó alkalmazottakkal van tele...

Valaki egyszer egy rádióban azt mondta, hogy az az igazi magyar, aki befizeti az adót. Addig ameddig ebben az üzletláncban is minimálbérre vannak bejelentve az alkalmazottak, addig nem kell lengetni a magyar zászlót...

Netuddki. 2008.03.01. 16:05:24

k008 2008.03.01. 15:55:01
"De még én is menekülőre foghatom valamikor."
Erre én azt szoktam mondani, igaz, hogy gyf is megmondta mehet aki akar, nem mintha erre bármi ráhatása lenne, miért én menjek? Mennyen az akinek ezt a mostani helyzetet köszönhetjük.

"A kérdés még mindig nyitott: szerinted miből lesz az államháztartásn lényegi bevétele 10 év múlva, 20 év múlva, 30 év múlva..?"
Ott van leírtam. Ovass vissza B+. :)
Esetleg ha másik alternatívára is kíváncsi vagy:
Olyan szar lesz a helyzet, hogy a jónép fellázad. Senki nem dolgozik. A végén a kajáért cserébe eladják minden értéküket azoknak akiknek maradt még pénzük. Lásd Argentína.

k008 2008.03.01. 16:06:14

dred bíró rulez!

dred bíró 2008.03.01. 16:06:49

Alaptézis:
Nincsen rendszerváltás vér nélül!!!

És nálunk nem is volt... egyik se.
Még.

Till S. Seemann · http://seemann.blog.hu 2008.03.01. 16:08:05

Hű... Nem rossz... Biztos van Orbi bácsinak néhány részvénye, aztán gondolta rágyúr az ügyre ebből az irányból is...

Fidesz-CBA koalíció

LoL...

k008 2008.03.01. 16:08:44

Kovi,
"a gazdasági miniszter villájának (ami ugye félig a cége nevén van (csak nem magasak az adók kóka úr?)) építésén feketemunkást fogtak."

A legnagyobb gáz az, hogy ezután még miniszter maradt, aztán meg pártelnök lett.

Netuddki. 2008.03.01. 16:09:20

k008 2008.03.01. 16:05:03
OFF
A világ két részre van osztva. Akik odaférnek a kondérhoz, és akik nem férnek oda. Minden más csak színjáték.
ON

k008 2008.03.01. 16:11:59

Kovi,
"Az állam Euróra pontosan elszámol a beszedett adókkal."

De szép is lenne..! Mostanság az Állami Számvevőszék alapvető és súlyos elszámolási hibákat talál a minisztériumoknál és mi történik? Semmi.

Netuddki. 2008.03.01. 16:12:02

k008 2008.03.01. 16:08:44
"A legnagyobb gáz az, hogy ezután még miniszter maradt, aztán meg pártelnök lett."

Egyesek ugyan meg próbálták magyarázni a dolgot, de szerintem is gáz. De ugye ahol eleve fingszag van, nem veszik észre, ha valaki szellent egyet.

k008 2008.03.01. 16:14:01

Ma ennyit a villanykapcsolásról.. megyek enni valamit. csá!

dred bíró 2008.03.01. 16:14:55

A sarki koszos CBA-ban minimálbéren bejelentett, zsebbe lóvét kapó alkalmazottnak meg semmi, de semmi köze nincs a Lázárékhoz. Csak az adott bolt tulajdonosához, mivel a CBA-nak nincsen saját üzlete, csak a nevét adja oda, amolyanféle "frencsájzban". Van egy boltod, nem bírsz lépést tartani a konkurrens tescó, lidl, stb... üzlettel, így belépsz valamelyik hálózatba (CBA, COOP, stb...) és így kapod az ólcsóbb beszerzési árakon a termékeket, amit a hálózat biztosít neked. Tehát nem a Lázár a munkáltatód egy esetben sem! Ő megveszi nagy tételben olcsón az árúkat, majd az emiatti kedvezményes áron átadja neked. Nyílván marad rajta neki is egy két százalék. Tiszta kereskedelem, logisztika.

Netuddki. 2008.03.01. 16:19:19

k008 2008.03.01. 16:14:01
Ja. Gyúrjunk, vazze! Csá.

hessler 2008.03.01. 16:25:10

Gondolkozni csak ésszel lehet!
De aki a nemzeti szocialista Orbánékal
tart annak nem lehet túl sok!
Dredd bíró mindent elmond erről az országról!Vér meg rendszerváltás.
Csak dolozni meg fizetni ne kelljen semmiért. Ingyen mindent mindenkinek
nemzeti alapon.Szerintem ti leragadtatok az oviban.
Ha egy picit is gondolkozátok akkor
nem csak ordibálnátok hanem titeket
is zavarna egy ilyen gaygyi reklám mint amit a CBA csinál!
És minden azzal kzdődött ,hogy a Durcás
kis Orbán nem tudta feldolgozni ,hogy
elvették a játékát!Az országot a hatalmat.Erre behülyíti akit lehet, ordibáljanak helyette.Hajrá.
Csak annyira hlyék ,hogy azt sem veszik észre ,hogy pont azért nem jutunk előbbre mert csak ellenkezni tudnak.
Ti akik igennel szavaztok álljatok fel munkaidőben ,ha bejön a főnök és menjetek haza.Vagy azt csak a Fidesznek szabad?Téged meg kirúgtak! Szemét gyurcsi volt biztos!
Boldogok a lelki szegények!
Olvassátok már el miket mond a Jan Slota az Orbánról!Ja vagy hazudik!
Fogd rá a Gyurcsira azt idd le magad megint!Majd a kövérék megcsinálják!
Ja és ha valaki kiszellőztet az nem azt jelenti fingott ,hanem azt ,hogy már nem bírja tovább a szagot!
Csókolom betegek!

lubella 2008.03.01. 16:28:43

újabb túlképzett paneles:)

Legfelsőbb Íróság 2008.03.01. 16:34:13

Sokféle hozzászólást olvastam, de ez a magyarkodós rakocziilona nevű spiné, meg a szumi nevű bunkó nagyon kiverte nálam a biztosítékot. MIért kell mindig anyázni,gyalázkodni,magyarkodni és a múlton keseregni? Két ekkora prosztót rég láttam. Én magyar vagyok, nem liberális és nem is szoci. Tőlünk is vettek el vagyont és még sem átkozódom. Arra neveltem a gyerekeimet,hogy csak magukra számítsanak-és jól tettem. Ti pedig,magyarnak/antibolsinak stb. álcázott kommunista banda húzzatok el Kínába, ott mindent ingyen fogtok kapni!!!

szajberpiraty 2008.03.01. 16:38:17

Vér és becsület!
Vér és véradás!
Turul és tömbjegy!
Le a bolsevik jegyellenőrökkel, és a marxista kazánfűtőkkel!

hessler 2008.03.01. 16:40:01

lubella talán még mindig nem érti ,hogy azért tartunk itt mert mindenki elment
tanulni még 4 évet csak dolgozni ne kelljen a suli meg ingyen van.A diákmunkával szerzett pénz meg úgyis kell a kollégiumi évekre.
Én is elmentem a GATE-ra ,most saját vállalkozásban dolgozom annyira sokat
fizettek volna nekem diplomásként.

Viszont melóst azt nem találni sehol!
Mindenki igazgató akar lenni?
Na akkor ki fogja megtermelni elvégezniazt amit egy diplomás megtervez
kigondol?Ráadásul ha tényleg jártál egyetemre ,hogy maradtál ilyen "OKOS"?

martinasz 2008.03.01. 16:41:36

Aztán a goy motoros Lázár fivérektöl mégis mit várhatunk!ORBÁNCOSOK!

lubella 2008.03.01. 16:42:46

csigavér, no! :)
Te nem fizetsz tb-t+adót? v ezzel együtt Neked ingyenes most az egészségügy?
nyáron 3000 Ft-ot fizettem ki egy délután, amikor is a mentő vitt el, mivel úgy görcsölt a hasam, h összeestem. 3 dokinál voltam, akik kivizsgáltak. visszatérve Pestre még 7000 Ft volt a doki.
és a fizum minimál. elég aránytalan, szerintem.

lubella 2008.03.01. 16:46:50

ja már értelek, Hessler! elmentél tanulni még 4 évet, csak dolgozni ne kelljen. hát, az új magyar értelmiség.
nem mondtam én, h "OKOS" vagyok, de kapaszkodj meg, dolgoztam az egyetem mellett! na ezt add össze!
GATE az gödöllői agrár?

k008 2008.03.01. 16:48:32

No, visszapillantotam.

Hassler,
Lózungokból, kifacsart gondolatokból jelest adnának a Gizella utcában.

"Csak dolozni meg fizetni ne kelljen semmiért." Ezt jellemzően a minimálbéres vagy karrierben elakadt maszoposok és a bértollnokok szokták leírni.

Történetesen én éppen arra készülök, hogy egy szívességet teszek neked. Valsz sokkal több adót fizetek az allamkasszába, mint te. És a befizetett adóforintjaim egy részét szeretném ha az állam arra fordítani, hogy a fiatalabbak (a te gyerekeid is, ha vannak), lehetőséget kapjanak olyan oktatásra, amely segítségével értelmesebb, jobban jövedelmező munkát tudnak majd végezni, s 10 év múlva nem 9 másik embert kell eltartanom, hanem csak 8-at.
Azt szeretném, hogy több diplomás legyen az országban, és azok a sokkal jobban jövedelmező tudás-alapú munkát végezzenek. (Minimálbéres bérmunkások kevés adóforintjaiból nem jutunk sokra.)

Azt szeretném, hogy akinek esze van az tanulhasson, és ne apuci-anyuci pénztárcája dönthesse el a jövőjét.

Ezt úgy tekintem, hogy befektetek a jövőbe. Mert ha nem teszem, 10 év múlva még a mostaninál is többet kell majd fizetnem..


Gondolkodni kellene.. és nem csak a holnapra, nem csak a pártokra, nem csak arra hogy most épp ki nyomja a kezedbe a pénzt. Hosszútávú, logikus gondolkodást javasolok.

lubella 2008.03.01. 16:51:17

"lubella talán még mindig nem érti ,hogy azért tartunk itt mert mindenki elment
tanulni még 4 évet csak dolgozni ne kelljen a suli meg ingyen van."
ja és a suli nincs ingyen, I.Hessler! lehet, h Neked fizettek az intellektusod miatt, nálunk félévente 30 000 Ft alatt nem lehetett megúszni. és egyetemi évei alatt az ember nem kizárólag a tanulásra szeretne költeni, élni is kellett vmiből.

k008 2008.03.01. 16:54:14

Úgysem az egyetemisták mennének melósnak. Azokból kellene értelmes melóst csinálni, akik az általános után elmennek segélyre, csinálnak 5 gyereket, aztán tartják a markukat. Vagy bűnöznek, mert 20 forintig csak szabálysértés -- köszönet Kuncze.

Azért mert te elbénáztad, a többség nem.

KSH stratisztika: a diplomások átlagjövedelme 4x, 5x magasabb a nem diplomásokénál. Azaz, a diplomások sokkal-sokkal több adót fizetnek. Ők tartják el a munkanélkülieket, a segélyen élőket.

Ha nem lesz elég diplomás, akkor honnét fogják kifizetnia segélyeket, a nyugdíjat, gyes-t, stb?

Most 17% a diplomás, 26% az EU átlag. Hátrányban vagyunk, komolyan.

martinasz 2008.03.01. 16:57:56

Kedves Hessler!Teljesen igazad van!a Fizikai munka búdös mindnek!8-10 évig az egyetemen űcsörögni,pót és utóvizsgázni,rekori engedélyeket kérni évet halasztani na az nagyon megy mindnek,és főleg az én pénzemen! Ha meg már végképp nem veszik föl sehova a bűdös kölköt,akkor majd benyomjuk a tanárképzóbe Mégiscsak lesz egy diplomája és nem kell dolgoznia!

k008 2008.03.01. 17:02:30

Mellesleg a diplomámért kb 1millát pengettem ki. Nem azért mert vettem, hanem mert munka mellett csak a fizetősre tudtam bejárni, aztán kellett 1-2 különóra, mert munka mellett kevés az idő tanulni, aztán meg fizetés nélküli szabadság is kellett a vizsgákhoz.
De csak azért mert nekem ez ennyibe került még nem vagyok olyan hülye egoista, hogy mással is kifizettessem ugyanezt. Mert nem tudják kifizetni, és akkor nem mennek tanulni.. és akkor kevesebb tudás-alapú munkára képes munkaerő lesz, és kevesebb lesz a rendes adófizető..

Az önzés általában nem jó tanácsadó, visszacsap.

lubella 2008.03.01. 17:03:09

azokat én is jól fenékbe rúgnám, akik 8-10 évig csinálják az egyetemet, évi 2-3 tárggyal. de tényleg csak azzal lehet őket motiválni az ellenkezőjére, ha tandíjat szedünk, ami miatt viszont sok tehetséges gyerek nem tud továbbtanulni (=tandíjat+ szállást+tankönyveket+azért ennivalót is vásárolni)? nem lenne egyszerűbb és üdvözítőbb, ha a színvonalat úgy emelnénk, h ne legyen lehetőség 10 évig végezni az egyetemet?

dred bíró 2008.03.01. 17:03:12

Tessék ezt elolvasni.
Ugyanaz másik oldalról nézve/írva.

index.hu/politika/belhirek/344633/

kuruc.info/r/1/21791/


Délelőtt írtam erről ide. Hát, több is telhetett volna az mszp-től, mint 30-40 ember. Nem találtak pénzért statisztálót sem erre a célra?
Viszont az időjárást nem lehet megvenni... :-)

energy star 2008.03.01. 17:04:06

Kedves K008!

Ahhoz, hogy neked, nekünk 10 év múlva kevesebb embert kelljen eltartanunk nem biztos, hogy az a megoldás, hogy minél több diplomás legyen. Pont az a baj, hogy túl sok a diplomás. Persze nagy részének gagyi diplomája van, amivel ugyanúgy nem tud elhelyezkedni. Miért van az, hogy a valóságban egy szakmunkás többet keres, mint nagyon sok diplomás. Nem a diploma a megoldás, hanem az, hogy azek a jól kereső szakmunkások és vállalkozók ne minimálbérre jelentsék be magukat. Acikkhez kapcsolódva ezek közé tartozik a CBA is. A Lázár fivérek nem azért nyomják ki a szemét egy boltvezetőnek 80 000 Ft-al (ebből 60 000 hivatalosan 20 000 zsebbe) mert felkopna az álluk, hanem mert "éhesek". Lehet, hogy hülkyén hangzik, de itt nálunk nincs adótudatosság. hidd el sokminden jobb lehetne.

hessler 2008.03.01. 17:04:48

Legyen korrekt ösztöndíj?Igen.
De befektetni csak az tud akinek pénze van.Magyarország csóró ha nem vetted volna észre!Majd a mérnök áll oda az esztergához? A Bróker építi a gázvezetéket?A környezetvédelmi szakember építi a gátat?
Külföldön már beszívták és külföldi mukaerőtől függnek.Igazad van ,hogy az jó befektetés lenne de amíg fontosabb dolgokra sincs pénz addig nem lehet.
Ráadásul mennyi Lufidiplomás végez manapság mondva csinált szakokon.
Tudnék egy pár értelmiségit mondani akinek kár volt fizetni az oktatását
Ráadásul manapság olyan sokan tanulnak
a felsőoktatásban ,ami horror drága lett
az új technológiák miatt ,hogy a nálunk gazdagabb országok sem csinálják azt amit mi!
Vagy ez egy Csodaország?

k008 2008.03.01. 17:09:10

Martinasz,
Tökhülyeséget írtál, de jóindulatból feltételezem, hogy ez az ismeretek hiányából fakad. Inkább iratkozz be egy esti kurzusra..

Nem jóindulatból: Szerinted a diplomások nem dolgoznak? Aki tanul, az csak lusta lehet? Miért nem veritek agyon inkább az összes szemüvegest, mert az csakis értelmiségi lehet, az meg ugye ártalmas számotokra, mert még képes lesz kérdéseket feltenni.. Kibaszottul tisztára Vörös Terror! A diákokat kiverni az tanárképzőből, menjenek inkább kapálni a Hortobágyra, a sok büdös lustája.
Gyurcsány a Rákosi nyomdokain? Az embereik már oda igyekeznek..

Érted egyáltalán, hogy amit írtál, az mit is jelent, Martinasz?

Uff.

dred bíró 2008.03.01. 17:09:27

Kedves EnergyStar!! Olvasni tudsz? Vagy csak nem szoktál? Akkor miért írkálsz alaptalanul eget rengető hülyeségeket??
Olvass visszaitt a hozzászólások közt!!

dred bíró 2008.03.01. 17:10:39

Inkább segítek: kopipászte :-)

A sarki koszos CBA-ban minimálbéren bejelentett, zsebbe lóvét kapó alkalmazottnak meg semmi, de semmi köze nincs a Lázárékhoz. Csak az adott bolt tulajdonosához, mivel a CBA-nak nincsen saját üzlete, csak a nevét adja oda, amolyanféle "frencsájzban". Van egy boltod, nem bírsz lépést tartani a konkurrens tescó, lidl, stb... üzlettel, így belépsz valamelyik hálózatba (CBA, COOP, stb...) és így kapod az ólcsóbb beszerzési árakon a termékeket, amit a hálózat biztosít neked. Tehát nem a Lázár a munkáltatód egy esetben sem! Ő megveszi nagy tételben olcsón az árúkat, majd az emiatti kedvezményes áron átadja neked. Nyílván marad rajta neki is egy két százalék. Tiszta kereskedelem, logisztika.

k008 2008.03.01. 17:12:14

"Magyarország csóró"

A kommunikációs pénzekből lassan már kijön egy évnyi vizitdíj. A haveroknak kiosztott milliárdokból nagyon sokat tanulhatnának tandíjnélkül.

Pénz azért még van, csak nagyon-nagyon rosszul költik el. A jövő pénzbevételét (diplomások munkája) megvágni pedig tökhülyeség.
Uff.

energy star 2008.03.01. 17:14:04

Kedves dred bíró!
Mire gondolsz amikor azt írod "alaptalanul".

Egyébként nem tudok olvasni csak írni:) Ez a megjegyzés téged minősít!

k008 2008.03.01. 17:14:41

A Lufidiplomásokról: az az Oktatási Minisztérium felelősségi körén belül feladat: a felsőoktatás struktúráját úgy alakítani, hogy értelmes végzettséget szerezzenek az emberek. Több műszaki, több orvos, kevesebb média-menedzser.. stb.

hessler 2008.03.01. 17:15:40

Nem akarok megbántani senkit csak dühít
a mostani helyzet!Az nem téma ,hogy nagyon rossz.De én a saját szememmel minden szinten látom a hozzánemértést.
Tudom ,hogy a magyar állam vagyonokat költ el hülyeségekre amit az oktatásba is betehetne.De nem teszi.Ott az a sok diplomás és mégis csak a lehúzás megy.
Én a magam részéről nem akarok karriert
sok pénzt és hatalmat.Azt szeretném csinálni amit szeretek és pontosan szépen megélni bekőle.
Már egy gyerekem született de nam azért
aggódom .hogy fizetni kell-e majd a
suliért hanem azért ,hogy milyen lesz
a színvonala.A színvonal pedig nem pénzkérdés.Mindenki csak a gesztenyét üldözi miközben mindent letapos.
Nem is veszi észre.Talán nem is az
oktatás hanem a nevelés a fontos.
Ha az óvodába sem tudom beíratni mert nincs hely ,akkor kiesik a feleségem mint munkaerő és kap 30000-et az államtól.Ahelyett ,hogy fősulit fizetünk szerintem inkább ovi kéne előbb nem?

dred bíró 2008.03.01. 17:15:46

Viszont mondok még valamit. A Profi hálózat, az egy francia tulajdonú cég, saját üzletekkel. Na, ott tényleg 80-100e az üzletvezetők fizetése. Ismerek párat közűlük.

energy star 2008.03.01. 17:17:18

Hát "frencsájz" ide, "frencsájz" oda, az én rokonom a CBA üzletlánc alkalmazottja, annak pedig a Lázárék az egyik tulajdonosai.

k008 2008.03.01. 17:18:17

Hessler,
A tájékozatlanság beszél belőled. Franciaország: van tandíj, kb 2 heti átlag fizetés. Az meg mennyi.

Az oktatás befektetés a jövőbe, több kell belőle. Az egy másik történet, hogy a neolibsik kissé elkefélték az oktatási struktúrát, de azt ki lehet javítani.

martinasz 2008.03.01. 17:18:29

Kedves KOO8!Megismétlem4 dolgozni,termelni,fizikai munkát végezni senki nem akar!NEM kapsz egy kárpitost,egy viz-gáz szerelöt,rsg burkolot.egy szobafestöt! Egyátalán nem kapsz egy normális jó szakembert!Mindenki csak egyetmre akar járni!Főleg a kommunikácios szakra és a médiában osztani az észt!HÁT TÁN NEM IGY VAN?

energy star 2008.03.01. 17:18:41

Ja és annyit keres amennyit írtam!

dred bíró 2008.03.01. 17:19:31

Az alaptalanul ebben az esetben is azt jelenti, hogy alaptalanul. Értelmezd.

Egyébként ha én hozzá akarok szólni egy témához, akkor minimum tájékozódom, utánaolvasok, hogy ne beszéljek, írkáljak hülyeséget.
Na ez minősít engem. Meg téged.

lubella 2008.03.01. 17:19:52

"De én a saját szememmel minden szinten látom a hozzánemértést."
és ez nem gyanús Neked, Hessler?
amúgy miért nincs hely az oviban? komolyan kérdezem! mert a mi környezetünkben is sok kisgyerekes van, de ilyesmiről még nem panaszkodtak.

energy star 2008.03.01. 17:21:46

Ahogy elnézem te írkálsz alaptalanul. Én nem olvastam az információt a kurucz infón vagy a fidesz.hu-n, hanem tudom, mert családtag dolgozik a CBA-ban 60+20-ért. Most akkor minek nincs alapja?

dred bíró 2008.03.01. 17:22:59

Kedves energy star! Te komolyan agylövéses vagy.
A CBA egy márkanév, amit bárki aki szerződik velük kiteheti. A gumisnál is ki van téve a pirelli, mégsem pirelli alkalmazott.
De ne on -oljuk szét e remek topikot! :-)

Mila 2008.03.01. 17:23:02

Eddig csak azért nem vásároltam náluk,mert sokkal drágábbak,mint a többi környébeli bolt,melyek más hálózat tagjai...mostmár a fajmagyarkodás miatt sem...

martinasz 2008.03.01. 17:25:10

Kedves MILA Ezzel én is pontosan így vagyok!

lubella 2008.03.01. 17:25:13

"Kedves KOO8!Megismétlem4 dolgozni,termelni,fizikai munkát végezni senki nem akar!NEM kapsz egy kárpitost,egy viz-gáz szerelöt,rsg burkolot.egy szobafestöt! Egyátalán nem kapsz egy normális jó szakembert!Mindenki csak egyetmre akar járni!Főleg a kommunikácios szakra és a médiában osztani az észt!HÁT TÁN NEM IGY VAN?"
hát ne a május elsejei majálison toborozd a munkaerőt Martinasz! azok tényleg nem a munkamorál hősei. szeptemberben újítottuk fel a lakást, nagyon jófej mestereket találtam! "Mindenki csak egyetemre akar járni!" jó ég...

k008 2008.03.01. 17:25:39

Kellene több ölcsi, ovi, több kisiskola (nem bezárni), több szakmunkásképző (értelmes szakmákra, nem bezárni őket).

A kisiskolákba elegendő jó tanár kellene, s nem feltétlenül digitális tábla.

Kellene rendes részmunkaidős foglalkoztatás a gyerekeseknek - az EU-ban másutt ez nem ekkora gond. Kellene rendes esélyegyenlőség. Esélyegyenlőség címén most az ügyesebb gyerekektől elveszik a lehetőségeket, a hátrányos helyzetűek meg csak táblára vannak tűzve, valódi munka kevés zajlik. (Az érintett alapítványok mennyi közpénzt költenek valóban a gyerekekre, s mennyi a "működésre"?)

És kellene több diplomás, értelmes végzettséggel, mert ha nem lesznek, 10 év múlva már nagy gáz lesz..

k008 2008.03.01. 17:26:56

Lubella,
"NEM kapsz egy kárpitost,egy viz-gáz szerelöt,rsg burkolotegy szobafestöt"
Ajánljak néhányat?:)))
Persze, sokan kimentek Angliába, Németbe, stb..

Szumi 2008.03.01. 17:27:06

"Legfelsőbb Íróság
Sokféle hozzászólást olvastam, de ez a magyarkodós rakocziilona nevű spiné, meg a szumi nevű bunkó nagyon kiverte nálam a biztosítékot. MIért kell mindig anyázni,gyalázkodni,magyarkodni és a múlton keseregni? Két ekkora prosztót rég láttam. Én magyar vagyok, nem liberális és nem is szoci. Tőlünk is vettek el vagyont és még sem átkozódom. Arra neveltem a gyerekeimet,hogy csak magukra számítsanak-és jól tettem. Ti pedig,magyarnak/antibolsinak stb. álcázott kommunista banda húzzatok el Kínába, ott mindent ingyen fogtok kapni!!!"
Most mondjam azt, hogy Te vagy bunkó, barátocskám? Minek.........
Mi alapján mondod, hogy felejtsem el azt a tendernyi kínt, amit ezek az emberek, meg az ő rokonaik, apáik, apósaik, anyósaik, fasztudjakieik okoztak nekem, nekünk? Lófaszt vettek el tőled....különben nem így írogatnál. Téged hányszor tartóztattak le, gyepáltak el rendőrök '98 előtt? Nekem még volt bevonván az útlevelem, hogy ne tudjak nyugatra menni....Nyald akor a segét azoknak a ommunistákna, akik most a legvéresebb kapitalista dumával jönek, a mszmp-ből kitoltak egy betűt ugyan, de még mindig ők osztják az igét, mi meg csavargatjuk a ejeinket..persze azelőtt is volt, aki tapsolt nekik. Akoriban is lehetett a Hazafias Népfront jelöltjére szavazni, mint most a Fideszre - de hajszállal mindig a kádárszkij nyert....
Ugyanolyan gusztustalan légkör volt akkor, mint ma. Nem felejtek, akkor se, ha pénzt adnak érte. Na most Uff!

energy star 2008.03.01. 17:28:10

Kedves dred bíró! Én nem állítom, hogy nincs olyan, de amiről én beszélek az nem "frencsájz" értsd már meg. Vannak üzletek (nem a kiskun büdös bütykösi) amelyek úgyanúgy a CBA tulajdosainak kezében vannak. De tényleg ne vitatkozzunk erről tovább mert látom úgysem tudsz tovább lépni saját elképzeléseden.

lubella 2008.03.01. 17:29:11

"Eddig csak azért nem vásároltam náluk,mert sokkal drágábbak,mint a többi környébeli bolt,melyek más hálózat tagjai...mostmár a fajmagyarkodás miatt sem..."
végre egy tudatos ÁLLAMpolgár. nyilván a komcsikra meg azért szavazol, mert a fideszre nem. a valóságshow-k hőseire gondolom szintén ugyanezért.

dred bíró 2008.03.01. 17:30:03

Alapvetően lehet olyan is akár, de nem jellemző.
Egyezzünk ki döntetlenben? :-)

martinasz 2008.03.01. 17:31:14

Nehéz lehet neked kedves SZUMI,kétségtelen nehéz lehet!...ennyi gyűlölettel élni!

k008 2008.03.01. 17:32:37

Lubella,
Neked is:
A Lufidiplomásokról: az az Oktatási Minisztérium felelősségi körén belül feladat: a felsőoktatás struktúráját úgy alakítani, hogy értelmes végzettséget szerezzenek az emberek. Több műszaki, több orvos, kevesebb média-menedzser.. stb.

A diplomások átlag jövedlme 4x, 5x magasabb a nem diplomásokénál. Kell az a jövedelem, szükség van a vele járó adóra.

Szintén OM (és Gazd.M) feladat lenne azt megoldnai, hogy a friss diplomások ne hagyják el az országot, vagy 1-2 éves külföldi tapasztalat után visszajöjjenek.

A fenti hiányosságok megoldandó feladatok, és nem azt jelenti, hogy kevesebb diplomás kell.

energy star 2008.03.01. 17:32:42

Lubella:
Ez ám a következtetés. Ha valaki undorodik, hogy lassan a WC papíron is a politika van az már csak komcsi lehet. Mellesleg az is megérne egy misét, ki a komcsi. Tele a tököm az "Aki nincs velünk az ellenünk" hozzáállással. Higgyétek el, van aki nem szereti egyiket sem.

lubella 2008.03.01. 17:32:45

basszus k008! már megint! :)
martinaszt idéztem, aki Neked írta, h nem talált munkaerőt. én találtam, nagyon jó arcok és jól dolgoztak.

Szumi 2008.03.01. 17:33:32

Martinász:

Nem könnyű.....:) De segít a tiszta lelkiismeret. Különben csak akció-reakció.
Meg: nem gyűlöl - de nem felejt.

lubella 2008.03.01. 17:35:16

ja és k008! az egyetemistákat se én fikáztam. idézőjelbe tettem! (Martinasznak van elege belőle, h mindenki csak tanulni akar).
több bűnömre nem emlékszem.

k008 2008.03.01. 17:36:51

Lubella,
Asszem keveset aludtam az éjjel. Elnézést a félrecímzésért. Martinasz rendesen kiverte nálam a biztosítékot, lásd feljebb.. már a Vörös Terornál tartottam. :)))

lubella 2008.03.01. 17:37:52

energy star,
szegény Mila és Martinasz nem attól undorodnak, h a wc-papíron is politika van.
és elhiszem, h van olyan, aki egyik oldalt se szereti.
és annak is örülök, h kiegyeztél Dred Bíróval.

martinasz 2008.03.01. 17:38:57

Kedves KOO8! Valóban én voltam,kérlek tekintsd ezt enyhítő körülménynek a T.LUBELLÁT illetően!

lubella 2008.03.01. 17:39:34

k008
Martinasz helyett címezted nekem???
köszi.
ma tényleg feküdj le időben! :)

lubella 2008.03.01. 17:41:06

martinasz, ez most jófejség volt! :)

dred bíró 2008.03.01. 17:41:26

Ebben a mindenki továbbtanul, mert addig sem kell dolgozni dologban azért van valami.
Tényleg kevés a jó szakember, és egyre kevesebb lesz.
Van olyan frissen végzett közlekedés gépész ismerősöm, akire még az autóm tankolását sem bíznám rá. Pedig diplomás. Oké, gondoljuk, majd úgyis kiszelektálódik a hozzáértése alapján. És ha mégse? És ha még évekig húzza? A minimálbér többszöröséért?

k008 2008.03.01. 17:41:47

Energy star,
Elhiszem, hogy nem szereted egyiket sem.

Ahogy én nézem ezeket a dolgokat: adott kér dolog: egyik nagyon rossz, a másik kicsit rossz. Felelőtlen dolognak tartom a passzivitást, mert akkor a "nagyon rossz" lehetőséget kaphat. Én meg semmit sem tettem ellene.

Ha már nem tudom megjavítani(mert ugyan ki tudná?), akkor azon leszek, hogy kevésbé legyen rossz. Ennyi.

Amúgy meg valsz épp mazochista napot tartok, hogy ennyit időzök itt ezzel a témával..

lubella 2008.03.01. 17:46:19

azt hiszem, ma mindannyian mazochista napot tartottunk.
na jó, a Kopasz Mercis nem jön vissza, nem epekedek tovább. lehet h frankón Platónt olvas :)

ocse 2008.03.01. 17:48:45

Még jó hogy a szocializmusban nem volt"sajnálatos és értelmetlen pénzkidobás"! Igaz kedves jackyll?

martinasz 2008.03.01. 17:49:17

Mér a platón olvas?Mé nem ül be?

k008 2008.03.01. 17:51:38

Platón nagyon kúúl.. :)
A Nikomakhoszi etikáját olvasgattam tavaly, angolul. Kemény volt, az egyik legkeményebb.

k008 2008.03.01. 17:52:44

azaz hülyeséget írtam,azt arisztotelész írta..jajj.

lubella 2008.03.01. 17:54:41

ajde! hát akkor most meghúzódom. ezek a filozófusok mindig megfogtak. (bár az egyik legjobb barátnőm is az lesz) :)

k008 2008.03.01. 17:54:49

Megyek aludni.
Legyetek jók, okosak. :))) csá!

A CBA-ba meg az menjen, aki akar.

martinasz 2008.03.01. 17:57:33

Kedves KOO8! ...és amikor nem olvasgattál?NA akkor mit dolgoztál a gyárban!Mert mégiscsak ez a lényeg!DOLGOZNI,TERMELNI,ADÓT,TB-t FITZETNI!

k008 2008.03.01. 18:03:37

Marinasz,
Mérnök vagyok. Dolgozok, jó sokat, és adózok, szintén jó sokat (valsz lényegesen többet nálad). És most mennék aludni (az éjjel kevés volt), úgyhogy légyszi ne írogass vissza valami téves feltételezésen alapuló baromságot.
Inkább menj el egy esti suliba és bővítsd ismereteid a világról.. tanulj valami értelmeset, olvass valami értelmeset.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2008.03.01. 18:07:17

Valadimir Harkonnen 2008.03.01. 00:30:10

Nem rejtem véka alá vazger. :)

Attee 2008.03.01. 18:11:20

De sok naiv ember van még Magyarországon...
Semmi bajom, ha valaki erősen az egyik vagy másik oldalhoz húz, de amikor az elvakult naivitás fanatizmussal párosul, attól hányingerem van.

Fel kéne fogni, hogy nem lehet homlokegyenest irányt változtatni, csak azért, hogy egyik vagy másik párt növelje a népszerűségét, és ezáltal hatalomra tegyen szert. Eddig csak ez ment.
Attól, ha az igenek győznek, még szarban lesz az ország. És ez nem csak és kizárólag a piros párt hibája.

civistroll 2008.03.01. 18:17:53

Ne csináljatok már polidili-t a Homárból!
Lécci...

fakkjú 2008.03.01. 18:19:23

mégiscsak átmentem...nem bántam meg :-)
1 darabig vártunk Rád,kedves beszarok,aztán elkezdtük nélküled...hihi

execute 2008.03.01. 18:24:49

Mila, Martinéá! Nektek ez "fajmagyarkodás"? Kissé alacsonyan húztátok meg a lécet.. persze nem csoda. Hisz ti nem vagytok magyarok, így nálatok hamar kiborul a bili.

execute 2008.03.01. 18:26:46

jav: Martinéá = martinasz

martinasz 2008.03.01. 18:29:57

Igen kedves EXECUTE,igen! Szép estét kívánok neked is!

Briguszka 2008.03.01. 18:42:50

Egy -két nap nem nézek ide, hát mi va? Politikai csatározás a Homáron. Elfelejtettük a jelmondatot?( Fogyassz, herdálj, szenvedj!)

Egyébként, ha meg mindenki itt tépi a száját, akkor ki van a CSK-ban, meg az AL-ben?

besz@rok 2008.03.01. 18:43:17

Innye wazzze... ezt jol elb@sztam. Olvastam itt a sok suketelest meg a frocsogest, a csocsoreszesrol meg lemaradtam. A budos pics@ba! Mindegy, legalabb neked jo volt. Nem sajnalom toled! :-D
Most mehetek a CSK-ba!

Oregon (TM) 2008.03.01. 18:49:18

Nos, az igen szo politikai hasznalta/kisajatitasa 2006-ban kezdodott. "Ohhh, igen, ohhh igen" nekem meg a fulemben van ez a refren .

besz@rok 2008.03.01. 18:55:15

Hat, a CSK-ban sincs senki.
Froccsot valaki?

guga 2008.03.01. 18:56:55

Csöcsörészés ma este a nyugatinál. Nem mondom meg hol.

Briguszka 2008.03.01. 19:03:14

Csöcsörészés ma este, nálunk. Fröccs nincs, csak l-2 üveg Becks

LeonShelby 2008.03.01. 19:08:08

Voltam egy CBAs rendezvényen. Az előadók nyíltan szidták a kormányt. A goj motorosok ingyen kaját kaptak, ők voltak a sztárok.

Megutáltam az egész cba-t és a lázárékat.

Briguszka 2008.03.01. 19:10:43

Vásároltam ma a CBA-ban, mert az volt közel a gyerek edzéséhez, közben láttam a szórólapot, de nem fogtam a kezembe, és nem gondoltam közben a Lázárékra sem. Akkor most mi van?

besz@rok 2008.03.01. 19:13:30

briguszka 2008.03.01. 19:03:14
Asszem szerencses vagy (nem a froccs miatt)!

Tajparaszt 2008.03.01. 19:18:24

Még a jobb oldalon is jellemző, ahol 2 magyar van ott 3 fele húznak. Remélem változik majd ez is...

exluzer 2008.03.01. 19:23:01

Olvasta valaki ezt az újságot?
Mert van benne 250-ért konzerv Pacal, meg leárazott farhát.
Szerintem ez a lényeg...

Attee 2008.03.01. 19:29:26

Egyébként tényleg eltértünk kicsit a tárgytól, tényleg elbaszott reklámfogás, most különösen.
Egy magára valamit is adó üzlethálózat nem politizál. Mégha a tulajdonosok egyik vagy másik párt elkötelezett hívei, akkor sem. Mint potenciális vásárló, kurvára nem érdekel, hogy melyik tulajnak merre húz a szíve.

Holnap már Gyurcsány kolbász meg Orbán sajt lesz a boltokban?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.03.01. 19:38:40

ééééééééééééés még mindig címlapon van a gonosz magyar áruházlánc hirdetése az indexen
IGEN, a jővő elkezdődött!

mit képzelnek ezek a rühes magyarok, fidesz jelszavakkal reklámoznak, ahelyett, hogy az mszp-et éltetnék és kóser ételeket hirdetnének kék-fehér zászló előtt!

Briguszka 2008.03.01. 19:41:36

Elképzelem ahogy Orbán fogkrémet reklámoz: szépek a fogaid Viktor!

A Gyurcsány meg reklámozhatna tánc stúdiót.

A Lázár meg reklámozzon lószerszámot!

lázár 2008.03.01. 19:57:29

CBA-nak elég sok köze van a Lázárékhoz(fogathajto) akiknek meg a fideszhez és Ovihoz.
Igy valszeg nem véletlen a dolig.

Mózsi bá (törölt) 2008.03.01. 20:18:20

Ehh, végeredményben a CBA-ról van szó valóban, ennek okán ez az utolsó átpolitizált hozzászólásom (?). Emlékszem 2002 ben Péter győzelme után a maszopos napkeltében (akkoriban még néztem, mert megjelentek néha jó fejek, pölö Schuster Lóri, Nagy Feró, Rozgonyi Ernő, Dancsecs György és néha kérdezhetett Franka is...)
egyszer mormogott Punczi Gábor, a harcos antikommunista, s azt találta mondani arra a kérdésre, hogy miből finanszírozzák a beígért béremeléseket stb...: A gazdaság olyan jó állapotban van, hogy minden további nélkül elviseli ezeket a kiadásokat...
Puff neki... Akkor most a Fidesz jól csinálta, vagy nem? Mert ugye a Gabi mondotta ezt a szájával, ami bajúsza alatt leledzik

A másik. Nézzétek már meg az ezen az oldalon található videót, és gondolkodjatok...

gondola.hu/cikkek/58055

Szeszt mindegykinek.

hessler 2008.03.01. 20:24:28

Én sem tudom miért nincs elég bölcsi és ovi ,de még valami gagyi műsor is foglalkozott a témával.Pedig itt nálunk csak egyet zártak be!
Egyébként tényleg politi-bloghoz vezet
egy ilyen reklám!Ez szerintem nem tesz
feltétlenül jót a társadalomnak ,hogy már az ABC-k is beszállnak.
Én speciel a lábamat is lejártam kőműves
után.Emberileg nem jllemezném egyiket sem de a végén akit találtam ,mivel igazi kőműves volt ezért annyi melót bevállalt ,hogy mindegyiket csak összecsapta. Az enyémet is!
A lázáréktól nem sajnálom a sikert.
Kár ,hogy a CBA-k ban is csak pont
olyan emberek dolgoznak mint máshol ahol ennyire keveset fizetnek.
Ezért aztán a színvonal elég műszakfüggő.
Személyes tapasztalatom szerint a kedvezméyek és az ingyenesség inkbb a gazdagoknak jön jól!
Hiába nem kell tandíjat fizetni ,ha nem
tudsz elmenni tanulni mert a kajáért
dolgozol!Akit meg tud segíteni apu-anyu
,hogy tanulhasson az meg kapjon ösztöndíjat ha jól tanu és odateszi magát.Nem csak ugy lébecol.
Mindig kell fizetni valamit.
Amikor a SZKI-ba jártam még ott is kellett fizetni.
A kórházi apidíjrl és a vizirről csak annyit ,hogy eddig 1-szer fizettem ,mert
amúgy kijön hozzám a háziorvos ,felírja
amit gondol és elteszi a borítékot(Ha
épp nem felejtem el odaadni).
A szki-alatt a Szigony utcában a Fülorrgégén -dolgoztam.Nekem úgy tűnt ,hogy szépen hazaviszik amit lehet.
Papírtörlőtől a kistévéig!Magánpraxisba
átmentették.Privát Privatizáció!
Így aztán tényleg drága a kórház!
Gondolom a Máv is így kopott el.
Ezen pedig szerintem tulajdonos nem tud változtatni.Sem maszek, sem állami.
Ezen csak az tud aki ott van.

widor 2008.03.01. 20:30:39

Azért ez elgondolkodtató, hogyan lehet megvezetni kicsit a megvezethetőket, ezzel a vizitdíjjal. Ebben a topicban ez világosan kitűnik.
Elvesznek az orvosoktól x% juttatást, majd visszapótolják vizitdíj néven. Ugye a különbség csak annyai, hogy azt direkt módon mi fizetjük. Erre rázendítenek, hogy szegény orvosoktól el akarják venni a rossz jobboldaliak...
Na látjátok, ez demagógia. Persze az is megérne egy szociológiai felmérést, hogy ez kinél jön be...

Amerikai egézségügy? Ecsém! Az nem a "Vészhelyzet"!!! Inkább ne akarj oda hasonlítani, egyszer próbáld ki, s rögtön megváltozik a véleményed! Filmeken jól néz ki? Basszus... ez a fogyasztói társadalom krémje.

lázár!
Te ha x párttal szimpatizálsz, s kampányolsz nekik a fodrásznál, már haverja vagy az elnöknek? Ezt te sem gondolhatod komolyan. Egyébként mégegyszer mondom. Mindenki azt kampányol, amit akar. Legalább is a demokráciában. Neobolsi barátaink úgy is most akkora demokraták... SICC!

hessler 2008.03.01. 20:34:19

Persze könnyen okoskodom nem állok olyan
rosszul! De persze a kérdés ,hogy kihez képest.Meg apu-anyu is segít!
Sajnálom ,hogy a CBA-ban sem tudtak mit kezdeni az indulattal és reklám lett belőle.De még így is inkáb oda megyek mint a TESCO-ba ahol már egy párszor
kivertem a balhét ,persze hiába!

Briguszka 2008.03.01. 20:38:13

Én meg egyszerű csaj vagyok, úgyhogy mindent ott veszek , ahol éppen olcsóbb. Nem öntudatos vásárló vagyok, hanem csak tudatos.
Ha a spar adja olcsóbban a mosószert, ott veszem meg, ha a tecsó, akkor meg ott. Ha a CBA-ban l6 ft a zsemle, akkor nem megyek a kisboltba 25 ft-ért megvenni, és ettől nem érzem magam kevesebbnek.

martinasz 2008.03.01. 20:41:02

Na látod kedves MÓZSI BÁ!Akkor még a te,ti igényeiteknek,szellemi szinteteknek felelt meg az a műsor!Azóta viszont továbbfejlödött ellentétben veletek!Hihihi

conquistador+ (törölt) 2008.03.01. 20:42:50

Nálunk az egyetemi újság van tele új Magyarország hírdetésekkel. Ráadásul közpénzből próbálnak hazudni. Az szabad? Az nem gond. A baloldal mindig olyan tiszta."Nyilván nem a véletlen műve, hogy egy héttel a sajnálatos és értelmetlen pénzkidobás/az ellenzéki forradalom csúcspontja/a népszavazás előtt még a közértből is köcsög demagógia folyik. "Meg mindenhonnan. Csak szelektíven nézelőtsz!Csak nem megmondod egy cég mire költheti a pénzét?
Ha a nem mellett lettek volna akkor is fájna?Az ,hogy nem mész el szavazni, attól nem leszel semleges. Pont ferit támogatod.Tudod választási matematika, de gondolom a pártközpontban ezt már elmagyarázták neked.

hessler 2008.03.01. 20:43:27

Pénzt elvettek? Igen.
Úri passzióból? Szükségből.
Nekünk kell fizetni? Igen.
Jó ez nekünk? Lehet ,hogy jó de most
akkor sem tetszik.
Bár szerintem aki az orvoshoz megy az
hamar ráébred ,hogy a vizitdíj volt a
legkisebb gond.Mikor meglátja az orvost
vagy szembesül az igazi állapotokkal
az egészségügyben már többet is fizetne
csak történjen már valami.

Mózsi bá (törölt) 2008.03.01. 20:47:38

Martinasz Leninovics, olyan mélyen vagy, nem látok le hozzád. Érdemben nincs miért foglalkoznom az ostobaságaiddal.

A többieknek jó éjt.

martinasz 2008.03.01. 20:56:59

Kedves MÓZSI BÁ!Én sem szívesen sűllyednék le hozzád!Tartok a keszonbetegségtöl!...További szép estét kívánok neked!

Briguszka 2008.03.01. 21:05:14

Akárcsak az oviban!
Nem Én vagyok lejjebb hanem Te, be-be-be...

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2008.03.01. 21:07:01

Azért is megmutatom én meg lejjebb tudok sŰllyedni

lastech 2008.03.01. 21:12:42

kedves hessler (ugye nem rudolf? ;)):
nem rajongok orbánért, de azért néhány dolgot szögezzünk le:
1. demagógia az, hogy a tandíj miatt a diákok jobb minőséget követelhetnek meg az egyetemtől. és szintúgy demagógia az is, hogy aki igennel szavaz ebben a kérdésben, az egyetemtől vesz el pénzt. pénzt az vesz el az egyetemtől, aki aláírja azokat a papírokat, hogy akkor mostantól a pénz egy jó részét akkor szedjék be a kedves diákoktól.
2. a nagy haladásideád alapja azt látom a kétkezi munka dicsőítése (nemrosszidea,negyvenévignyögtük). pedig a történelem bizonyította: nyugati értelemben véve az az ország fejlódik aki a kor színvonalán a lehető legtöbbet fektet a tudásba - értsd felkészült értelmiségi képzésbe. (legujabban ld: finnország, irország...) hja hogy van selejt is. a gazdagképzésben is leszinkább legyen alapból mindenki egyetemet vlgzett, minthogy akér csak 1 tehetséges ember is pénzszűkében kallódjon el.
3. a korhézi napidíj nem hiszem hogy jó érzés lehet annak aki bekerül egy ilyen intézménybe. nem elég hogy korházba kerül - ami többnyire nem feltétlenül piszlicsáré dolog az élet hátralévő részére (nem minden korházi beteg vakbalas "csak") többnyire aki korházban van ma magyarországon, minél komolyabb a baja, annál valószínűbben éri más csapás is: értsd kivágják a munkahelyről, esetleg nem is tud visszamenni. ebben a helyzetben marhajó lehet még fizetni is az egészért.
3. az egyetlen necces dolog a népszavin a vizitdíj. de ott is sajna mindkét oldalról csak a súlyos demagógia hallatszik. mert azt nekem ne mondja senki, hogy a körzeti orvosnak normális esetben szüksége kell legyen a páciens által fizetett pénzre. ez akkor egy teljesen legális és kötelező hálapénzrendszer (:D)? mert azt az egyet megértem, hogy a feleslegesen orvoshoz járókat kiszűri...és még kit szűr ki? (visszatérve: a korházi napidíjnak kit kell kiszűrnie? a szórakozásból korhában fekvőket? lol)
najó. nem folytatom. kár, hogy nem gondolkodsz.

gordu 2008.03.01. 21:25:05

reggel kinyitom a csapot, hogy megmossam a kezem, hát nem lezsidózott?

van most már pártboltunk is.

hiába, nem születhet mindenki normális helyre, sokunknak költöznie kell oda.

úgy értem, annak, aki igényli.

besz@rok 2008.03.01. 21:34:06

lastech 2008.03.01. 21:12:42

En azert csinjan bannek a 2. bekezdesedben leirtakkal... nem minden paraszt/proli - csak mert ketkezi munkabol el meg - a tortenelem altal bizonyitott sepredek! Ovatosan azokkal a szavakkal!
Froccsot valaki? :-D

FéeVerte 2008.03.01. 21:36:21

Ez az a MAGYAR üzletlánc, ahol csak holland baromfihúst árulnak?

Vladimir Harkonnen 2008.03.01. 21:36:42

Lehet hogy rosszul emlékezem, de én úgy 8-10 évvel ezelőttre datálom, amikor a média elkezdte kihangsúlyozni, hogy ki melyik oldal szekértolója! Valahogy azelőtt az emberek meghallgatták a másikat, majd eldöntötték hisznek-e neki. Azóta nem a mondanivalón van a hangsúly, hanem azon, hogy ki mondja! Természetesen a "másik oldal" midig hazudik, és félre beszél!
A választási időszakot kivéve nem engedném meg, hogy a sajtó kihangsúlyozza a faji, nemi, politikai hovatartozást, hátha akkor meghallgatnák egymást megint az emberek!

lastech 2008.03.01. 21:43:30

besz@rok:
télleg félreérthető: persze, hogy szükséges a kétkezi munka, - és ha valaki abból él nem szarember-- és a SZAKÉRTELEM OTT IS. De fetisizálni - ha már fetisizálunk - inkább a minél nagyobb műveltséget (ami nem FELTÉTLENÜL egyetem) és a minél MAGASABB FOKÚ képzettséget fetisizáljuk. Ez most ugye nem félreérthető? meg talán evidens is?

lastech 2008.03.01. 21:46:36

a történelem meg azt bizonyította, hogy amelyik országban az ARÁNYOK (!!!) a magasabb fokú iskolázotság irányában tolódtak el...

lastech 2008.03.01. 21:49:56

(olyan ország volt márahol csak értelmiségiek éltek?)

Mózsi bá (törölt) 2008.03.01. 21:52:23

"Kedves MÓZSI BÁ!Én sem szívesen sűllyednék le hozzád!Tartok a keszonbetegségtöl!"

Csak segítségképpen, hogy fejlődésed - akárcsak a napkeltéé - töretlen legyen. Nem "sűllyednék", hanem süllyednék. Nem "keszonbetegségtöl", hanem keszonbetegségtől. És még egy kis adalék. Ha hozzászólásomból a napkelte "fejlődését" vetted le, s nem azt, ami igazán fontos, akkor nincs mit tenni.

Szeszt mindenkinek.

lastech 2008.03.01. 21:52:40

egyébként még az eredeti posthoz annyit: aki szerint egy népszavazás felesleges pénzkidobás, a titokban (vagy nem is annyira) a feudalizmusra szavaz, bármilyen paradox is ez. bocs.

farki 2008.03.01. 21:53:52

Akkor pár szót az egyetemről, tandíjról, stb. Ebben a témában talán kompetens vagyok, a Műegyetemre járok, villamosmérnök szakra. Most még nem kell tandíjat fizetnem, 2005-ben kezdtem, ha minden jól megy, akkor egy év múlva "boldog", "diplomás" ember leszek. Az idézőjel nem véletlen, mivel Bsc diplomám lesz. Erről csak annyit, hogy "a varjú is énekesmadár, de csak Bsc-ig vitte". És ez sajnos így is van. Egy pár év múlva már biztos jobb lesz a képzési rendszer, de az átállás most még nem valami fényes, 2 évig eléggé elméleti dolgokat tanultam, pedig az iparban gyakorlat (is!!) kell, és egy adott témakör mélyebb ismerete. Mit csinál az egyszeri BME-s? Felvételizik Msc-re. Persze ha bekerül, ott már tuti fizet tandíjat is.
Igen, tudom, aki szép, okos és jól tanul, annak nem kell fizetni, meg pluszban is lesz. De azért gondoljunk bele egy picit. A tervek szerint egy év múlva a 2005-ben felvettek (mikor én elsős voltam) 30 %-a mehet Msc-re (mivel a BME állítólag jó hely, tegyük fel, kiharcol 40%-ot), ebből tandíjmentességet állítólag a felső 15% tuti kap (ismét feltételezzük, hogy drága egyetemem jó arc lesz, és kihozza, hogy ez 25% legyen). Tehát ha felvettek hozzánk 450 embert, ebből 180 mehet Msc-re (ami nem mondjuk nem annyira vészes, szórják ki az emberkéket rendesen), és összesen ebből 45 lesz tandíjmentes.
Én magamat nem tartom hülye diáknak, 5 félév után megvan minden tárgyam, mégsem vagyok benne biztos, hogy én benne leszek abban a 45-ben, mert azért nem egyszerű ez a hely, ha jól akarod csinálni.
És ha benne is vagyok a 45-ben, akkor még csak 0-n vagyok, tehát ösztöndíj semmi! Pedig most is csak úgy megy, hogy kapok havi 15-20 e ösztöndíjat (félévenként változó), meg egy középsulis srácot hetente kétszer korrepetálok matekból. A szüleim egyszerűen nem bírnák! Főleg hogy hugom is most fog gimibe menni, ami szintén csupa olcsóság.
Persze, elmehetnék dolgozni, csak a legtöbb helyen azt mondják, hogy akkor hetente 2-3 napot fixen legyek. Az meg nem megy, mert vannak olyan, hogy labor, hetente több is, amin kötelező ott lenni. Persze tehetném azt, hogy felveszek kevesebb tárgyat, és dolgozok, de akkor megint én vagyok a bunkó, mert sokáig végzem az egyetemet, élősködöm, miegymás.
Azt is megtehetném, hogy nem megyek Msc-re, önszorgalomból már most képzem magam. Ez valamennyire megy is, de ha valamiben tényleg el akarok mélyedni, akkor ahhoz idő kell, és kevesebb tárgy egyszerre, és megint sokáig végzem a tanulmányaimat, élősködöm. Mostmár persze szüleimen is, mert kevesebb az ösztöndíj, de plusz pénz az nincs, mivel nem dolgozom, hanem képzem magamat.
És elhiheti mindenki, én szeretnék itthon maradni ha végeztem. Csak sajnos nem minig adottak a lehetőségek... Talán ha rájönnénk, hogy kicsi ország vagyunk,
gyak nulla ásványkinccsel, gyászos iparral, akkor belátnánk, hogy marad a tudás alapú gazdaság. Ahhoz viszont több támogatást kellene adni kutatásra, fejlesztésre.
Ne értsetek félre, nem sírok, én szeretek egyetemista lenni, sokat köcsögöznek a tanszékek, de sok érdekeset is tanulok. (És igen, eljárok bulizni is. Van akinek, ez furán hagzik, de kell a kikapcsolódás. Egy hét stressz, tanulsz, számolsz, tervezel, enélkül simán meghülyülnénk sokan.)
Szóval nem azon van a hangsúly, milyen szar is nekünk egyetemistáknak, csak szeretném, ha egyes emberek picit elgondolkodnának. Attól, hogy fizetnem kell majd 150e forintot (minimum), nem lesz jobb a felsőoktatás minősége, nem lesnek szorgalmasabbak a diákok sem. Maga a HÖOK is kimondta, szar a rendszer, csak az ő javaslatuk szerintem értelmesebb volt: bíráljuk felül az államilag támogatott helyek számát és eloszlását.
Ja, hogy így egyes kamu/túlképzett szakokon helyek szűnnének meg, és pl a rektorok jó részének így kényelmesebb, ha inkább tandíjat szednek? Bocsánat, én kérek elnézést...

besz@rok 2008.03.01. 21:55:19

Lastech, termeszetesen nem felrteerheto, de miert nem is hasznalod a magyar megfelelojet annak amit mondani akarsz??

lastech 2008.03.01. 22:02:16

magátólértetődő.

besz@rok 2008.03.01. 22:12:28

Nem...nem magatol ertetodo! Attol, hogy idegen szavakat es kifejezeseket hasznalsz, meg nem bizonyitottad vala a magasabb kategoriadat (ertsd: iskolazottsagodat). Ha a "balvanyimadatrol" vagy mirol beszelsz, akkor nyugodtan hasznalhatod a mindenki szamara ertheto es felfoghato magyar megfelelojet. Ha pedig ezzel szeretnel kitunni a tarsadalom alsobb (szurkebb) retegeibol, akkor jol(?!) vizsgaztal! Kalapom emelem elotted!
Froccsot valaki? :-D

Briguszka 2008.03.01. 22:23:14

Szerintem fröccsöt mindenkinek és nem fröcsögést.

gordu 2008.03.01. 22:37:18

farki:

Hasonló cipőben jártam '99-ben, akkor mentem át kiegészítő MSc-re, onnantól ("negyed" évtől) kellett tandíjat fizetnem, azaz pontosan onnantól, amikor nagy mellénnyel ELTÖRÖLTÉK. :)
Eltörölték a havi 2000-et, ami volt előtte. (2000 forintot minden második egyetemista minden második nap elbulizott akkor a környezetemben.)

Szóval elnevezték költségtérítésnek, amiben ugye van ráció, csak akkor nem sok, ha éppenséggel ugyanazt a szakot akarod negyed éveben folytatni. Mert második diploma, igen, csakhogy stornózza az elsőt.

Szóval örülhettem, hogy nem kell havi 2000-et fizetnem, hanem félévente 50-60-at. :)

De nem ez a lényeg, hanem, hogy utólag tényleg örülök neki, ugyanis felvettek egy munkahelyre, ahol figyelembe vették, hogy ekkor-és-ekkor egyetemre köll lógnom, sőt, az ottani munkámból diplomamunkát írtam, és nem mellesleg fizették a tandíjam. A belépő egy szóból állt: Műegyetem.

Amikor a "nappalisokkal" együtt végeztem, nekem már volt munkám, és 2 éves szakmai referenciám.

Én azt mondom, kedves kollega, hogy használd ki ezt a "hátrányt", próbáld meg mégis a kettőt együtt, hosszú távon bejön. És hidd el, hogy nem ritka a szakmádban, hogy a tandíjra legyintenek egyet, és kifizetik helyetted.

(Én más karra jártam, és természetesen elfogadom, ha más, vagy simán elavult a saját tapasztalatom.)

Na bontok egy sört, az legalább látszik rajtam.

Tajparaszt 2008.03.01. 22:45:07

Én szeretek magyarkodni...
Valahogy jobban megy mint portugálkodni, vagy horvátoskodni, vagy szerbezkedni...

hessler 2008.03.01. 22:46:29

lastech kapásból féleértette amit mondtam!Nem mondtam ,hogy a pénztől lesz majd jobb színvonal és azért kell fizetni.Csak aggódok ,hogy sem ingyen sem pénzért nem lesz oktatás mert
elhülyültek a tanárok és a legkisebb
tiszteletet sem kapják meg.A pénzelvételt pedig az orvosokkal kapcsolatban mondtam.
Másodsorban én ott laktam oda jártam iskolába és iskola után amit abban a 40
évben nyögtek ki a szüleink.Még most is abból élünk ,de nem vagyok a kétkezű munka bolondja.Csakhát van egypár olyan terület ami hiányt szenved mert elhitették a fiatalokkal (nem a pártok ,hanem inkább a társadalom) ,hogy az nem alternatíva.
Nem alternatíva nevelőnek lenni,
Általános iskolai tanárnak,
Kertésznek,Gépésznek,Szabásznak,
Fodrásznak,Kőművesnek,Lakatosnak,
Festőnek,Szerelőnek,Edzőnek....
Pedig ezekre mindig szükség lesz.
Szerintem többet ártunk valakinek akit
túlbíztatunk aztán diplomás munkanélküli
vagy CALLCENTERES lesz.Műveltséget pedig
középiskolában is lehet szerezni.
Mindkét szülőm mérnök.Anyám közgáz apám
gépészmérnök volt a TAURUS-ban most
virágot termeszt!Diplomával!
De igazad van a Tanulás fontos.Komolyan mondom!De nem minden áron.
Harmadszor: A családomban a kórházi tortúrák legkissebb negatív velejárója a
napidíj volt vagy lett volna.
Személy szerint nem értek egyet a napidíjjal ,de piszlicsáré dolognak tartom a vitát ezzel kapcsolatban.
A cél ,hogy hamarabb hazamenjen az ember
a kórházból napidíj nélkül is megvan.
Az ellátásban pedig csak az ún. "Borítékos napidíj" hoz bármi javulást.Teljesen megértem azokat akik
nem tudják majd kifizetni és már előre rettegnek ,de bízom abban ,hogy így vagí úgy de őket sem hagyja magára a
rendszer.
Egyébként a Franciáknál kvázi külföldiek
végzik a "piszos kétkezű munkákat" és utána felgyújtják a várost.
Az angoloknál tudomásom szerint már annyira eltávolodott a diplomás és kétkezű emberek bére ,hogy most már nem csak a bevádorlók és a vendégmunkások dolgoznak fillérekért hanem a brittek is.Úgy "lealacsonyították" a munkát és a béreket ,hogy az nekik üt vissza.
Mindenesetre örülök ,hogy korrekt
hangnemben kommentáltál engem.Köszönöm. Bár lehetett volna jobb mint minden más is ezen a földön.

Briguszka 2008.03.01. 22:46:38

Nekem meg nem kell "magyarkodnom" sem, mert csak úgy magamtól is az vagyok.

hessler 2008.03.01. 22:56:33

Ja és még:
Az nem Rudolf Hess akire gondolsz?
Ez a Hessler kitalált és egyébként
Lieutenant röviden Lt Hessler lenne!
Nem nácis hanem egy oldschool c64-e játékban volt a legerősebb karakter.
AD and D (nem tudok et-jelet írni)játék volt.Verekedős rész is volt benne mint a mortal kombat-ben.Csak hát a grafika.
Desszentosnak tűnt.Ha jól emlékszem.
Briguszkának elfelejtettem megöszönni a pontot.Köszi!

decens 2008.03.01. 22:58:33

Farki Te legalább felhomályosítottad az ide beírkáló sok bunkót! Gratulálok ezért Neked. Én már nyugdíjas mérnök vagyok, aki 45. éve még mindíg dolgozik, de jól látod a helyzetet és csak részvétemet tudom nyilvánítani Neked azért, mert egy ilyen idióta, országrontó kormány regnálása alatt kell a fiatalságodat leélned. Az "én időmben" sem volt könnyű a tanulás, az évfolyamunk 180 fővel indult és az eredeti létszámból 40-en végeztünk, meg még visszabukott hozzánk 50 fő. Csak ennyit a sok nyálát verő tanulásellenes tahónak! Arról már nem is beszélve, hogy a 45 év munkaviszonyom alatt összesen 1 hónapot voltam munka nélkül (1972-ben), és minden keresetem után fizettem a törvényes adót és járulékokat. Most, hogy nyugdíj mellett még mindíg dolgozom, így is havi 15000 Ft egészségbiztosítást fizetek, meg 32000 Ft nyugdíjjárulékot. A foglalkoztató cégem pedig a fizetésemen felül 110000 Ft társadalombiztosítási járulékot fizet az Államnak szintén havonta. Az Államot képviselő koalíciós kormány tagjai meg hova teszik ezt a temérdek pénzt? Elsíbolják Zuschlagéknak és társaiknak! Itt a nagy baj!

Briguszka 2008.03.01. 23:05:34

Csak ügyesen és még ma meg lesz az a félezer hozzászólás. A fene nem gondolná, milyen rejtett indulatokat generál egy gagyi reklámújság.

besz@rok 2008.03.01. 23:14:52

decens 2008.03.01. 22:58:33

Ooooops... na meg egy:
"[...] Csak ennyit a sok nyálát verő tanulásellenes tahónak! [...]". Ez nem volt szep...
Lehet, hogy sokan ugy ertelmezik ezen sorokat, hogy a tanulas, a tovabbtanulas csak bizonyos koroknek (retegeknek) adatik meg, de nem hiszem, hogy mindenki, aki nem tanul tovabb (mert vagy nem akar, vagy nincs ra lehetosege) "tanulasellenes taho". Ha teged idezhetlek...
Egy kicsit belefaradtam ebbe az osztalyharcba e (de sok taplo van... a f@sze' kell egymas veret szivni).
Froccsot valaki? :-D

Briguszka 2008.03.01. 23:18:35

Nem nagyon szeretem a fröccsöt!
Jó hideg CBA-s ásványvíz nincs?

gordu 2008.03.01. 23:21:56

beszarok:

Végre egy fontos kérdés. (fröccs)

Nem, kösz, részemről ma sör. :D

Egészség!

Briguszka 2008.03.01. 23:24:48

Egyébként úgy látom a reklámújság a célját elérte, FIGYELEMKELTÉS. ( Tehát valaki jól dolgozott.)

hessler 2008.03.01. 23:26:07

decens szerintem kivételesen szerencsés
voltál a leírtak szerint eltekintve a lehúzástól így nyugdíjasan.Nekem is megdöbbentő volt látnom mennyi a teher egy 50-éves dolgozó után amit a legtöbbször egy az egyben vele fizettetnek meg.
Azért a többség szépen lapátra lett téve.Csak azt írom amit látok.
Szüleim barátai és az én évfolyamtársam
sem a diplomájában dolgozik.Még a
családi doki is átment FOREVER ALOE VERA-ba!Szerintem az félrevezető ,hogy a diploma a minden.Tudom ,hogy mindenki ezt mondja de szerintem ez tévútra visz.
És mégegyszer mondom szerintem szerencsés vay ,hogy dolgozhatsz még
(az lenne a legtutibb ha már nem kéne mert megélnél a nyugdíjból ,de azt most is másra költik el).De én nagyon sok embert láttam az utcára kerülni értékes tudással(Gáművek,Matáv,UPC,Konzumbank
(megvették megették),MKB,Schöpf Merei,
Lipót,Fővárosi Tűzoltóság,Rendőrség,
Duna Tv sorolhatnám.Szerintem meg sem becsüljük elggé a tudást,Főleg ha ingyen kapjuk.Nagyapám még inas volt.
Tehát amíg kidobjuk az ablakon a "befektetésünket",vagy csak külföldre megy addig inkább adjuk oda pl.nyugdíjra
,hogy akik építetek nekünk ne leépüljenek hanem fel.
De ezen a CBA-s reklám szerintem inkább ront minthasználna neki.

hessler 2008.03.01. 23:28:31

Vagy építsünk óvodát!

Briguszka 2008.03.01. 23:29:46

Kíváncsi lennék, mennyi a Homár-on a hozzászólások rekordja.

besz@rok 2008.03.01. 23:31:26

qrva elet... hessler... a pics@ba!

Briguszka 2008.03.01. 23:32:42

Sajnálom Besz@rok!Ez nem jött össze!
Marad a fröccs.

hessler 2008.03.01. 23:33:28

De a legtutibb egy NagyNépNemzeti söröző
lenne a Kossuth téren.Lágy szellő ,Hideg
sör ,Morajló viták ,Hangos nevetések
miközben ezek bent ölik egymást.
Na a sör az persze nincs ingyen csak olcsó!
Jaj Jönnek az orvosok!

gregor gysi 2008.03.01. 23:33:47

"Még mindig inkább a Fidesz zsákmányoljon ki, minthogy azon emberek, ill. fiaik, unokáik tegyenek velem jót, akik tönkretették,a szüleimet, megették a gyermekkoromat, szétkúrták a fiatalságomat, zsebrevágták a jövőmet, szopatnak most is és arra készülnek, hogy a gyerekeimmel is ezt tegyék! Rohadjanak meg, hol a kommunizmus, hol a szocializmus, hol a liberalizmus cagy lóf@szizmus neve mögé bújva taposnak embereken, országokon át....hát soha sem döglenek ki? Miért kel ma is még ugyanazon nevekkel találkozni a politikai elitben, mint ezelőtt 30-40 évvel? Aki ezeket védi, az is megérdemel egy statáriális bíróságot......."

Szóról szóra!!!!Először azt mondták a vallás szar, a kommunizmus jó.Ez ment 50 évig.Szétbaszták az egészet.Építettük 1987-ig, amikor az utolsó Kisz tabló készült.(Gyurcsány,Kiss Péter,Szilvassy és a többi díszpinty)Utána kommunizmus szar, a vallást ugye már szétbasztuk, jöjjön a piacgazdaság, de ne is...inkább a vadkapitalizmus és a bulvár a szenny a mocsok az értéktelenség. Az "arc" ugyanabból a házból indul el minden reggel, ahonnan a görény apósa ment kivégeztetni az embereket.Apró Antal és veje Ferike a két lelkiismeret lovagja.Te jó ég milyen gyerekek lesznek egy ilyen génállományból.

Briguszka 2008.03.01. 23:34:20

Szép, új világ, mi?

hessler 2008.03.01. 23:34:44

Bocsesz.Én fizetek!

besz@rok 2008.03.01. 23:35:49

Ja, kell valakinek egy kisfroccs? ...
Hessler b@szd meg... igy elb@szni a napomat... megyek iszok egyet...

Briguszka 2008.03.01. 23:37:21

Én meg azt hiszem aludni megyek,mert már megint kezdődik a gyűlölködősdi. Kb annyi eredménnyel, mint amikor a kutyák ugatják a holdat.

hessler 2008.03.01. 23:37:49

Jól bevált reflexből mondhatom:
Nem én voltam!A Briguszka miatt volt!

Briguszka 2008.03.01. 23:39:21

Persze! Vigyék el a csajok a balhét, mi?

besz@rok 2008.03.01. 23:39:44

Hat nem kell komolyan venni am a Hessler-re szort atkaimat... nincs abban semmi gyulolkodes, csak most ket froccsel tobbet kell hogy megigyak miatta... :-D

hessler 2008.03.01. 23:40:20

Naa Csak most az egyszer!
Minden jót rekorderek!

Briguszka 2008.03.01. 23:42:05

Én is iszok egy jó hideg vizet az egészségetekre! (CBA-sat)

Briguszka 2008.03.01. 23:43:44

"besz@rok 2008.03.01. 23:39:44
Hat nem kell komolyan venni am a Hessler-re szort atkaimat... nincs abban semmi gyulolkodes, csak most ket froccsel tobbet kell hogy megigyak miatta... :-D "

Nem rád gondoltam a gyűlölködéssel, hanem a Gizire!

besz@rok 2008.03.01. 23:51:56

Gizi, az "gysi"? Epp most szerettem volna koszonteni, hogy jol esik ujra olvasni sorait (Gregor, ironia nelkul irom ezt). Ha oszinte lehetek - mert miert is ne -, akkor inkabb veled vitazok, mint valami partpolitikai paprikajancsival...

gregor gysi 2008.03.01. 23:56:06

Mondd meg, ebből mi nem igaz és mit kell eltűrni ebből egy normális embernek?

Őszintén.Vagy a te apád is részt vett ebben vagy te is lopod a népek pénzét, vagy borzasztóan sötét és gerinctelen vagy?

Melyik a háromból?

Milyen épeszű indokot tudsz felhozni?
Mit???Az neked elég, hogy irígy vagy Orbánra vagy utálod.Ennyire nem lehetsz korlátolt.6 éve ezek a balf..k vannak hatalmon.Mit kell még elkövetniük?

gregor gysi 2008.03.01. 23:59:41

Briguszka! Válaszolj erre a kérdésre,légyszíves, de a Fidesz ne szerepeljen a válaszban, meg tudod ezt ugrani?

És ne átkozódj, mert az visszaszáll rád.

Üdv "beszarok".

besz@rok 2008.03.02. 00:01:14

Hye Cimbi! Ezt azert nem nekem irtad-e? Csak mert nem volt megszolitas! (Ha megint belepofazok valamibe, akkor bocsesz, a CSK-ban vendegem vagy egy csocsoreszesre...)
Gregor, adj valami jelet, mert osszeroppanok e! :-D

besz@rok 2008.03.02. 00:02:41

Huuuu... ez ismeros:
"És ne átkozódj, mert az visszaszáll rád."
:-D

besz@rok 2008.03.02. 00:07:58

Sört (fröccsöt) valaki?
(Mukodik a CTRL+C -> CTRL+V! Besz@rok...)

Megdobbent 2008.03.02. 00:20:54

Mert a GOJMOTOROSOK, hogy rohadnanak meg.

besz@rok 2008.03.02. 00:21:24

Innye... mindenki elment froccsozni, vagy mi a pocs?!?!

Tajparaszt 2008.03.02. 00:21:57

Báááár, bármi olyat teszek, ami kicsitis nemzeties az magyarkodás. Na, erre mondtam, hogy szeretek magyarkodni:) Bármire rá lehet mondani.:) Gulyáslevest eszel? MAGYARKODSZ! :D
Atyavilág!:) Magyarok Atyavilága! :D

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.02. 00:25:58

Csak a tisztánlátás végett: A hatályos jogszabály szerint minden állampolgárnak 12 államilag támogatott félév jár. (Már, ha sikerül a felvételije. ;-) Párhuzamos képzésben minden félév kettőnek számít, a halasztott félév - de akkor, ugye, nem tanulsz - nullának.) Utána átpattan a költségtérítéses képzésre, és fizeti a félévenkénti többszázezer forintot. Emellett nemtom, hatályban van-e már az a rész, hogy az államilag támogatott képzés legrosszabb átlagú tanulói is átkerülnek költségtérítésesre. (Ilyen mélyen nem olvastam végig a jogszabályt.)

besz@rok 2008.03.02. 00:31:17

Csak megkerdezem megegyszer - ugy illendosegbol:
Sört, fröccsöt valaki? :-D

AL · http://keblemre.blog.hu/ 2008.03.02. 00:34:29

Gregor Gysi!
"Őszintén.Vagy a te apád is részt vett ebben vagy te is lopod a népek pénzét, vagy borzasztóan sötét és gerinctelen vagy?"

Nem a mondanivalót kifogásoltam, csak a stílust!
Egyébként egyik sem vagyok a háromból. Apám pedig egy melós volt, amíg élt, és becsületettel felnevelt engem is, meg a testvéreimet is, úgyhogy ha megkérhetlek SOHA TÖBBÉ NE KEVERD BELE A NEVÉT!
És gondolkodj el azon, hogyan kell a véleményedet emberi hangnemben megfogalmazni. Sok sikert hozzá!(Bár nem hiszem hogy sikerül)

Lehet, hogy mégis kérek egy fröccsöt?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.02. 00:35:03

@rakoczizilona: A felvételi előtt érdemes tájékozódni...

Ha a Károli Főiskola valamelyik szakján 141 körüli volt a ponthatár még a költségtérítéses képzésben, akkor ez baromi kedvelt szak lehetett, és ennek a felvi.hu előző évi statisztikáiban meg kellett látszania. Ebben az esetben rá kell tenni még egy lapáttal - plusz egy emelt szintű érettségi és/vagy nyelvvizsga -, hogy elérd a maximális 144 pontot.

Bár a 141 pont jó teljesítmény, ebben az esetben relatíve nem volt az, mert mások még jobban szerepeltek, és ők jutottak be az államilag támogatott képzésre. Értem a keserűségedet, de azért nem kellene a főiskolára áthárítani, hiszen a felvételin nem számított a pénz és a státusz, csak az érettségien elért eredmények.

Azt hiszem, a helyzet egyébként annyira nem rossz, mert ha még nem lehetésges, hamarosan lehetővé válik majd, hogy a költségtérítéses képzés legjobb átlagú hallgatói átkerüljenek az államilag támogatottra. Így tudják a legjobbak megúszni a tandíjat felsőfokú tanulmányaik végzése _közben_...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.02. 00:45:23

@execute: A tandíj bevezetése nem az egyetlen oka annak, hogy - valóban - drasztikusan csökken a felsőoktatásba felvételizők száma. A másik - szerintem ugyanilyen fontos - ok, hogy csökken a diploma értéke, egyrészt a tömegoktatás miatti elértéktelenedése által (ezzel ütött vissza a felsőoktatás "megnyitása"), másrészt mert magának a munkának a társadalmi megbecsültsége is lejtőre került.

besz@rok 2008.03.02. 00:47:37

Gregor, most mondhatnam AL velemenye utan, hogy "...", de nem mondom, mert a vitapartnerem vagy es mint olyat, ugyanugy tisztellek mint minden mas, ezen a forumon resztvevo, ertelmes erveket felsorakoztato kommenteloket. Amiben AL-nak igaza van (es ezt masok is megjegyeztek), az a stilusodban rejlik. Csak ugy, egy kicsit finomabban, ne olyan hugyos kabatos stilusban, ahogy en irtam vala. Isten lassa lelkem, meg egy frooccsre is meghivlak... de komolyan! :-D

besz@rok 2008.03.02. 00:50:37

Kacaganyt is - no persze! :-D

besz@rok 2008.03.02. 00:54:19

Oszt amig ti froccsoztok, addig en meg csocsoresszek e! :-D

Briguszka 2008.03.02. 00:54:27

Bocsi, de az AL is Én vagyok! Ez a másik énem.

Briguszka 2008.03.02. 00:56:56

A csöcsörészős dolgokhoz már értek valamicskét.

besz@rok 2008.03.02. 00:59:34

Akkor ez azert (is) jo, mert AL-t is meg lehet csocsoreszni, amig froccsozunk! :-D

Briguszka 2008.03.02. 01:01:23

CBA-ban van-e jó bor a fröccsözéshez?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.02. 01:07:28

@k008: A lufidiplomákról a következőket...

Egyrészt pár éve tömegoktatás van. Ma már nemcsak pl. a hírhedt Gábor Dénes Főiskolára jár sok olyan ember, akinek fölösleges volna diplomát adni, de csomó más helyre is. Az ELTÉ-n is vannak olyan szakok, ahol annyi a hallgató - nem csak az újonnan felvettek, de a felsőbb évekről visszabukottak is! -, hogy szóbeliztetés helyett át kell térni írásbeli vizsgákra, és még azt is kínkeserv a tanároknak végigpontozni. Túl sok hallgató, túl kevés tanár, a tanítás minőgsége látja a kárát. Most kapásból nem tudnám megmondani, ez az egész globalice miért jó, azon kívül, hogy elmondhatjuk, mi leszünk néhány évtizeden belül a tízmillió diplomás koldus országa.

Az Oktatási Minisztérium egyébként próbál egyes képzési területeket előretolni, de 1) a többiek képviselői visítanak ilyenkor, hiszen - elsősorban a kincstár által a minden egyes államilag támogatott képzésre járó hallgató után fizetett fejkvóta miatt - minden felsőoktatási intézménynek elemi gazdasági (és nem oktatási!) érdeke a minél több hallgató, és 2) vannak olyan területek, ahol egyszerűen nincsenek érdeklődők.

Ez utóbbira igen szomorú példa a természettudományi képzési terület, ahol évek óta nem a felvehető jelentkezőknek a minisztérium által meghatározott keretszáma a szűk keresztmetszet, hanem az, hogy egyáltalán hányan szívesekedtek ide jelentkezni. Természettudományos képzettségű (ebbe nem tartoznak bele a mérnökök és informatikusok) szakemberek nélkül pedig az alapkutatások (research & development) kurvára meg fogják szívni a jövőben. De hiába, nem lehet ostorral kergetni a jelentkezőket... ehhez inkább ennek a szakmakörnek a társadalmi megbecsültségét és... khm... az anyagi támogatását kellene javítani.

Emellett már az én koromban is (1993-as érettségiző) kb. az osztály harmadának fingja nem volt, micsináljon, ezért jelentkezett a Közgazdaságtudományi Egyetemre. (Pedig ez az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziuma volt, akkoriban az országos TOP10 folyamatos tagja.) Hiába végezték el vagy nem végezték el, egy jó részük nyilván csak közben jött rá, hogy nem pontosan ezt akarta. Ha befejezte, akkor azért lett lufidiploma, ha nem, akkor azért baszott el egy csomó pénzt az állam a fölösleges taníttatására.

Briguszka 2008.03.02. 01:12:28

Sajnos ez fokozottan igaz azokra (l992-ben érettségiztem) akik pl agrárdiplomát szereztek. Az agrár ágazatban nem sokan maradtunk a pályán.

Briguszka 2008.03.02. 01:14:06

Aztán meg csodálkozunk, ha a "magyar üzletláncban" külföldről behozott baromfit nézegetünk a pultban?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.02. 01:16:39

A kétkezi munka illetve a diploma kapcsolatáról...

Probléma volt a túlképzés, és ma is az. Az új EU-konform, ún. bolognai rendszernek a lényege az, hogy nem választja szét a 2-3 éves főiskolai szintű képzést a 4-5 éves egyetemi szintűtől.

Már a bolognai rendszerre való átállás előtt is egyes egyetemek egyes szakjain eljátszották azt, hogy az 5 éves képzésben a 3. év végén eldönthetted, hogy mész-e tovább vagy itt befejezed. (Én ilyenre jártam; ELTE programtervező matematikus. Asszem, a BME is szerette ezt a megoldást.) Érted, nem az elején a felvételikor kellett döntened, amikor a fasz se tudta, miről szól a szak (elolvasod a nyílt napon kapott szakismertető füzetet, azt' egy kukkot sem értesz a szakszavakból!), hanem egy megfelelő pillanatban teszik föl a kérdést.

Kevésbé képzett, a technikusihoz hasonló tudású szakemberekre a megfelelő állásokban igenis nagy szükség van. Ide teljesen fölösleges képzettek embereket küldeni, mert az csak pazarolja a tehetségét, meg az állam bukta a plusz 2 év képzési költséget. Ebből a szempontból mind az állam, mind a hallgató szempontjából jobb a bolognai rendszer, mint a hagyományos.

besz@rok 2008.03.02. 01:25:52

Hye Briguszka, hat Te is agraros vagy? Vegre egy sorstars! Mit adna erted a nagyapam (mert az o sorstarsa vagy)! 81 esztendos - meg mindig... es rajong ezert az agazataert, hiaba szeretnem lebeszelni rola. Papa - mondom neki - hagyja ma azt a sok budos termenyt, hisz a sok agyament nem magaban latja a jovot. Ok majd virtualisan fognak taplalkozni Papa. Erti e ezt Papa?!?! Nem kell itten etetni a disznajaival a sz@rt. Egyen biteket, meg bajtokat Papa. O meg csak pislog ram ertetlenul (ertsd: hulyen), te fiam, az mi az? Te mirol beszelsz? Semmi Papa, csak csinalja a dolgat, majd kipusztul a maga generecioja is, oszt mi meg csak pislogunk majd, mint pocok a lisztben! De barmok vagyunk istenem...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.02. 01:27:36

Tandíj és az oktatás minősége...

Itt sem olyan nyilvánvaló, hogy a kettő között ne volna összefüggés. A jogszabály szerint a tandíjnak egy részét a felsőoktatási intézménynek _kötelessége_ fejlesztésre fordítani. (Most meg nem mondom, pontosan milyenre és hogyan, de feltételezem, hogy nem lehet kamuzni vele és pl. a rezsit fizetni belőle.)

@farki: A BSc/BA alapképzést befejezetteknek (maximum) a 35%-a mehet tovább MSc/MA mesterképzésre. (Nyilván a - valamilyen módon, feltételezem: tanulmányi vagy diploma átlaga alapján - legjobbak.) Tudomásom szerint ettől az aránytól egyetlen felsőoktatási intézmény sem térhet el.

Nem fikázni akarlak, de ha nem vagy a legjobb kb. harmadában, akkor miért várod, hogy továbbengedjenek? A másik oldalról nézve: miért baj az, ha "csak" alapképzéses diplomád van? Mint az előbb írtam, és mások is megemlítettek, ma Magyarországon a diploma értéke igencsak alacsony: az egyik intézmény ugyanolyan szakján egész más színvonalú a képzés, mint a másikén. (Csakúgy, mint a középiskolákban: a Fazekas-beli közepes valószínűleg übereli az ország legtöbb sulijának jelesét.) Ha elmész egy (potenciális) munkahelyre, valószínűleg le se fogják szarni a diplomádat, hanem valamilyen teszt, esetleg pofa alapján döntik el, alkalmas vagy-e a felajánlott állásra.

Asszem, most így ennyi. Bocs a szétvagdalt hozzászólásokhoz, de egyébként is kurvaszar ebben a kis miniablakban pötyögni vég nélkül... ;-)

Briguszka 2008.03.02. 01:28:57

Sajnos Én is csak voltam agráros. Pedig csináltam volna szívesen.

besz@rok 2008.03.02. 01:33:19

Nnnnaaa... f@sza. A nagyapam megint csalodni fog... Pedig mar azt hittem, lesz valaki, aki az oregem mellett (rajtam kivul) bevallalja, hogy e - masok szamara oly "megalazo" hivatast valasztotta. De te legalabb bevallaltad! Vendegem vagy egy froccsre! :-D

szánáfábics 2008.03.02. 06:54:22

[Attee 2008.03.01. 19:29:26]

Gyurcsány kolbász addig nem lesz, amíg él az a disznó...:)
Régi, de ha már így kijött szóra...

Ettől függetlenül elég ciki a bótnak politizálni.

geusz 2008.03.02. 06:57:53

Elképzelhető-e bárhol a világon, már persze Magyarlandon kívül, hogy egy kereskedelmi lánc nyíltan politizál? Mondjuk a Lidl szórólapján CDU-s képviselők simogatnák török vendégmunkások gyermekeinek fejét vagy a Spar felhívná a figyelmet, hogy azért nyitott nagyobb zöldségrészleget, mert ő tulajdonképpen a zöldekkel szimpatizál. Ugye abszurd?! Ha megjelenne szerintem halálra röhögné magát a világ, a Kretén vicclap cikkezne róla, itt nálunk meg 100 kommentező próbálja bizonyítani, hogy mennyire jó fejek a CBA-sok.

Nevetséges.

Egyébként meg ennyit a választási pénzek korrekt felhasználásáról...

És ha nyernek 2010-ben Viktorék, ezt mivel fogják meghálálni a CBA-nak?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.03.02. 07:29:11

még szerencse, hogy te és a hozzád hasonlók MINDENT (ezt szó szerint értem) megtesznek azért, hogy ne nyerjenek és az elvtársaid maradjanak hatalmon, mert az olyan jó

belülbosszús 2008.03.02. 07:45:12

Csak egy párttól független, gondolat és vitaébresztő kérdése, hogy ne az ovisok beszélgetését kelljen olvasni:)
A teljes ingyenesség eszménye (javak elosztása, ingyenes tanulás és orvos, stb.) véletlenül nem a kommunizmus , eszméje, vagy ehhez nagyon közel álló?? És akkor ezzel hogyan tudnak szembesülni a jobbos szavazók? Csak érdeklődöm:), Homárral egyetértve, de én már régebbóta teszek a politikusokra és szánalmas, hogy emberek képesek azokon veszekedni, akik a saját megélhetésük és meggazdagodásuk érdekében fűt fát igérnek, mi meg elhisszük, hogy a mi érdekeinket képviselik.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.03.02. 07:54:18

ja, hogy te nem fizetsz tb-t, járulékokat és adókat?
talán segélyekből élsz?
akkor neked tényleg ingyenes minden, milyen jó neked ott a sötétben...

Szumi 2008.03.02. 08:26:41

Belülbosszús:

Bakker, már egy kórház árát befizettem....na jó, egy egész kicsiét. Ebben az országban már bármit kaphatnék, az nem lenne ingyen, annyi pénzt vettek le rólam (is). Akik meg a gyurcsányira szavaznak, azoktól megkérdeném.
Ha én az apádat lelövetném, az anyádat megerőszakolnám, akkor utána szavaznál rám? O.K, legyen. De utána elszedném az összes pénzedet, megtiltanám, hogy vallásos legyél. Ez sem elég? Akkor megerőszakolnálak téged is. Aztán ígérnék minden jót. Megint rám szavaznál? Rendben! Akkor megint elvenném mindenedet. Aztán elintézném a gyermekeidet - korra és nemre való tekintet nélkül. S ha még mindig rám szavazol - miért ne tennéd), akkor egy kicsit meggyaláznám a nagyszüleidet is - ennyit igazán megérdemelsz. Úgyis megint rám fogsz szavazni.....mást nem is tudsz. Azt a korosztályt még megértem, amely gyerekkorát pincékben élte le, háborúban, nélkülözésben - ahhoz képest jó megoldásnak tűnt a szovjetbarát bolsevik rendszerünk, mely aranykorát élte a 70-es években. Most visszasírják, mert már gyenge a rugó az agyukban és nem képesek felfogni, hogy olyan már többet nem lesz, hogy csak támasztani kell az esztergát reggel 6 tól délután kettőig oszt bonthatjuk a borítékot 3.-án, nyaranta lehet menni a szotüdülőbe ja balatonho, a kismamák meg tejjeggyel vásárolhatnak..brrrrrrr..
De hogy azok a fiatalok, akik azt sem tudják, hogy milyen szörnyű volt 30 ével ezelőtt.....hogy azok mire gondolhatnak?
Nem is kell semmi ingyen nekem - de ez a köpönyegforgató csürhe haljon már ki!

belülbosszús 2008.03.02. 08:40:18

Való igaz. Orbán Viktor alatt tejjel mézzel folyó kánaán volt és sose ment le a nap és egyébként is.
Igazatok van.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.03.02. 08:45:59

,,Most visszasírják, mert már gyenge a rugó az agyukban és nem képesek felfogni, hogy olyan már többet nem lesz, hogy csak támasztani kell az esztergát reggel 6 tól délután kettőig"

Én 34 vagyok, tehát nem sírok vissza semmit, viszont dolgozok és fizetek mindent. Akkor miért kellene az orvosnál megint fizetnem? Nem saját gondolat, de... Mi lesz, ha teszem fel az ügyintézésért is külön pénzt fognak kérni azönkormányzatnál. Ott sincs pénz, és a hivatalnok miért dolgozna ,,ingyen"? (kilincsdíj lesz a neve) A hídpénz is bevethető, hiszen miért használnánk ,,ingyen" a megépített hidakat? És vannak még ötleteim!

Szumi 2008.03.02. 08:46:09

Lement. De legalább fel is jött másnap. Nem vagy te hibás - egyesek Pinochet-et is szerették, meg Sztálint is, vagy Ceaucescut.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.03.02. 08:46:40

én elképzelhetőnek tartom, hogy neked van igazad, és orbán viktor maga a sátán, ez pedig az adócsökkentés kormánya, amelyik épp "új" magyarországot "épít"

bár ez a hiedelmem még nem erősödött meg túlságosan...

de hát a demokráciának van ilyen oldala, hogy annak is ugyanannyit ér a szava, aki annyit sem ért a világból, mint egy éticsiga
(közületek sokan ezért is sírják vissza a diktatúrát)

bélabá\\\' 2008.03.02. 08:47:18

Sajnos a rendszerváltáskor mi voltunk a nevető barak,nekünk volt a rendszerváltók között a legnagyobb szabadságunk és "jólétünk", ezért nem tudtunk küzdeni a mégjobbért- a mégtöbbért.Továbbra is azt hisszük, hogy az állam mindent ad, mert nekünk az jár.
Másfél millió adózó tart el tíz millió embert. El tud tartani, de csak ilyen szinten. És már ez is csoda.

Szumi 2008.03.02. 08:47:53

mbemba:
Te valamit félreértettél.........

Secnir 2008.03.02. 08:49:18

valaki tamponálja szumit, borzasztóan véresszájú...

...ha ezt egy kocsmában mondanád, háááát nem tudnám összeszámolni az egy percen belül kapott pofonokat. mindamellett, hogy erősen tele van csúsztatásokkal a dumád.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.03.02. 08:58:32

szerintem a legjobb lenne, ha megszüntetnénk az államot

nekem semmi szükségem mszp-s iskolákra, orvosokra, rendőrökre meg bíróságokra

még egyszer leírom: engem nem érdekel, ha a komcsik fizetőssé tesznek mindent
csak akkor ne szedjenek be adót

Szumi 2008.03.02. 09:00:28

Secnir:
Ebben spec. igazad van, eddig is meg veolt a véleményem azokról a kocsmákban laknak. Pont erről beszélek, azokról a prolikról, akik rendszeresen ezekre a retkekre szavaznak. Mert azt hiszik, hogy ismét eljő a nagy szocialista jólét, szakszervezeti beutalóval emg kiutalt lakással.Holnap már jobb lesz! - ez a jelszó - de miért nem már ma? Mindig van egy holnap - tudod, mint a mesében a halálnál. Nem Orbán a jó, vagy a Fidesz - hanem az Mszp a szar, rühös, gyilkos, tolvaj Mszmp egyenesági örököse, néveleg és vérvonalilag egyaránt. Dinasztikus hatalmasságokkal.
Ettől még lehetsz jó ember - ahogy én is. Védjed és támogasd őket. Én meg nem.

Szumi 2008.03.02. 09:01:43

kieg: eddig is meg volt a véleményem azokról, akik a kocsmákban laknak.

bélabá\\\' 2008.03.02. 09:05:09

Az Alkotmány Bíróság kimondta, hogy a tandíj, vizitdíj nem költségvetési tétel. Tegnap Pécset fidesz alelnök Pokorni elmagyarázta, hogy csak addig míg szavaznak róla, utánna a költségvetésnek kell a kieső részt pótolni. Mintha már hasonlót hallottam volna. Fidesz kormányzás alatt az Alkotmány Bíróság kimondta, hogy az Országgyűlés hetente ülésezik. Áder házelnök azonnal elmagyarázta: igen, 3 hetente. És úgy is maradt kormányzásuk végéig.
Oszt' jónapot!!!

Secnir 2008.03.02. 09:07:57

"Bakker, már egy kórház árát befizettem"
ha ilyen jól keresel, minek vered a nyálad?

"Ha én az apádat lelövetném, az anyádat megerőszakolnám, akkor utána szavaznál rám? O.K, legyen. De utána elszedném az összes pénzedet, megtiltanám, hogy vallásos legyél. Ez sem elég? Akkor megerőszakolnálak téged is. Aztán ígérnék minden jót. Megint rám szavaznál? Rendben! Akkor megint elvenném mindenedet. Aztán elintézném a gyermekeidet - korra és nemre való tekintet nélkül. S ha még mindig rám szavazol - miért ne tennéd), akkor egy kicsit meggyaláznám a nagyszüleidet is - ennyit igazán megérdemelsz. Úgyis megint rám fogsz szavazni.....mást nem is tudsz"
ööö az Antall-kormányig visszamenőleg mondanál konkrét példát? mondjuk miniszteri szintig...

"Most visszasírják, mert már gyenge a rugó az agyukban"
tied dettó. sok nyugdíjas elmebeli állapota magasan a tied felett van.

"De hogy azok a fiatalok, akik azt sem tudják, hogy milyen szörnyű volt 30 ével ezelőtt..."
hm. szerintem nem volt olyan szörnyű. kimehettem az utcára, akár este is, nem kellett attól félnem, hogy bőrfejűek/cigányok kergetnek meg. Ha kimentem meccsre, bemehettem az ellenfél táborába a haverjaimhoz, és eyütt néztük a meccset. ha mentőt hívtunk valakihez, 10 percen belül ott volt.
és a többi, és a többi...

"Nem is kell semmi ingyen nekem"
akkor menj vissza szépen az ápoló bácsihoz, add neki oda a napidíjat, cserébe segít megkeresni az elgurult gyógyszeredet...

Szumi 2008.03.02. 09:18:33

Secnir:
"ha ilyen jól keresel, minek vered a nyálad?"
1: Mert nem gyurcsányra és csapatára akarom költeni a pénzem.
2: Mert aki fizet, az verheti a nyálát!

"ööö az Antall-kormányig visszamenőleg mondanál konkrét példát? mondjuk miniszteri szintig..."
Mire? Te rossz sorszámot húztál, ez azírásom mondjuk 56-68-ig terjedő időszakról szól - uszkve.

hm. szerintem nem volt olyan szörnyű. kimehettem az utcára, akár este is, nem kellett attól félnem, hogy bőrfejűek/cigányok kergetnek meg. Ha kimentem meccsre, bemehettem az ellenfél táborába a haverjaimhoz, és eyütt néztük a meccset. ha mentőt hívtunk valakihez, 10 percen belül ott volt.
és a többi, és a többi...
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Akkor menj kia Soroksári út végébe, hátha még ott van az a "fakabát", bújj bele és nosztalgiázz!

"Nem is kell semmi ingyen nekem"
akkor menj vissza szépen az ápoló bácsihoz, add neki oda a napidíjat, cserébe segít megkeresni az elgurult gyógyszeredet..."
Adjál napidíjat Te, hiszen te véded ezeket a kapitokomcsikat! Menj és szavazd meg, hogy maradjon! Én ki tudom fizetni a vizitdíjat akkor is, ha 20.000.- Ft lesz alkalmanként - majd ha pusztulsz el éhen, vagy betegen, gondolj ezekre a válaszaidra.

dki 2008.03.02. 09:19:27

Ezek szavaznak IGEN-re. Erre a szintre épít a FIDESZ: (idézet bírósági anyagokból)

A FIDESZ POLGÁR szintje:

Hány éves a fia, amelyik magával lakik?
- Harmincöt vagy harmincnyolc, nem tudom pontosan.
- Hány éve lakik magával?
- Negyvenöt.

A FIDESZ ÉRTELMISÉG szintje:(ügyvéd kérdezi a szakértőt)
Emlékszik hogy mikor vizsgálta meg a holttestet?
- A boncolás kb. este 8:30-kor kezdődött.
- és Kovács úr halott volt ebben az időpontban?
- Nem, ott ült az asztalon és csodálkozott hogy miért boncolom.
- Doktor úr, mielőtt elkezdte a boncolást, ellenőrizte az egyén pulzusát?
- Nem.
- Ellenőrizte a vérnyomását?
- Nem.
- Ellenőrizte a légzését?
- Nem.
- Tehát lehetséges hogy az egyén életben volt, amikor elkezdte a boncolást?
- Nem.
- Miért olyan biztos ebben, Doktor úr?
- Mert az egyén agya az asztalomon volt egy üvegtartályban.
- Mindennek ellenére, mégis lehetséges az, hogy az egyén életben volt?
- Igen, lehetséges hogy az egyén életben volt és ügyvédként praktizált valahol.

progos 2008.03.02. 09:19:55

Tiszta szerencse, hogy a homár sem rejti véka alá:
"Minthogy a Homár az összes megélhetési politikus fejére igazságosan egyenlő arányban tojik, jövő vasárnap a maga részéről egy hóvirágos réten fog hemperegni."

Most akkor ennek fényében mi is a bajotok a CBA-val?

Szumi 2008.03.02. 09:26:44

Inkább tartozom ezekhez, mint a körömletépős tolvajokhoz.

., (törölt) 2008.03.02. 09:34:31

Szerintem is igen.
Senki ne fizessen semmiért!
Majd az elvtársak elosztják a közösből.
Igazságosan, mindenki érdemei szerint kap a Nagy Közös kasszából.
Csak tudnám, honnan olyan ismerős ez az egész?
Talán mert én már nem hátulgombolós vagyok, és emlékszem a régi rendszerre?
És még a komcsiztok? Vajdátok, szintiszta szocialista programmal rukkolt elő!

Szumi 2008.03.02. 09:38:28

Hát a közösz ki fizeti? Senki? Százeszű....

besz@rok 2008.03.02. 09:45:50

Froccsot valaki?

dki 2008.03.02. 09:19:27
Legalabb jot kacagtam igy reggelrol (politikai hovatartozas nelkul)! :-D
Nem unjatok meg az "anyazas"-t? Ket napja frocsogeseteket olvasom, bar en vagyok a barom, amiert ezt teszem. Benneteket hallgatva, meg kocsmaban lakni is jobb! :-D

Tajparaszt 2008.03.02. 10:07:53

A csöcs D-kosárnál kezdődik, tehát a csöcsörészés D kategóriás foglalatosság. Az alatt cicizés van. Tehát csak akkor mondjatok csöcsöt, ha valóban az is. Nem szeretnék cicikre csöcsöket vizionálni. Az csúsztatás lenne:)

dki 2008.03.02. 10:37:38

Válasz "besz@rok" részére,
Igazad van.
Ezért is írok és idézek én is ide ilyen faszságokat, mert az összes f@aszom tele van mindkét oldallal, de főként a fityneszesekkel.
Egyébként én is igyekszem pártkompatibilis lenni ha lehet, de a fityneszesek szájtépős pofázását nem tudom tolerálni.
Van egy pénzügyi szakértőm a cégemnél, aki egyébként fantasztikus jó szakember, van vagy 6 diplomája, viszont óriási hibája, hogy FIDESZES és nem pártkompatibilis.
Ez annyira súlyos a hasonszőrű cimboráival együtt - hogy nem tudok hozzájárulni, hogy a cég irodájában dolgozzon, látogatót fogadjon, vagy ügyfelekkel tárgyaljon, mert a második mondata a "rohad szemét Gyurcsány Fletó". - Minden bevezető nélkül.

Képzeld el ezt egy SZDS-es vagy MSZP-s, vagy akár MDF-es ügyfélnél?!

A cimboráin keresztül lemért hasonlóság alapján arra a megállapításra jutottam, hogy a FIDESZES egy külön állatfajta. Viszont mivel jó szakember, így inkább óvintézkedéseket teszek, mert ha a partnereim közelébe engedem, akkor éhen döglök.
Egyrész, mert elárasztanának a hasonszőrüek és abba én bolondulnák bele. Másrészt más oldalról meg, nem jönnének üzleti partnereim.

besz@rok 2008.03.02. 11:16:49

..., de nehogy ne en legyek mar az utolso!

3IGEN 2008.03.02. 11:55:52

NA LASSAN MONDOM,HOGY MINDENKI ÉRTSE!!!!NE A LÁZÁRÉKAT BASZTASSÁTOK,MERT MINDENKINEK SAJÁT EGYÉNI JOGA,HOGY ELDÖNTSE MILYEN NÉZETEKET VALL:@!!!!HA A LÁZÁR FIVÉREK ÚGY DÖNTENEK,HOGY EZT TÁMOGATJÁK,AKKOR JÓ(én mellettük állok).JA ÉS CSAK ANNYIT,HOGYHA ELMÉSZ KÜLFÖLDRE AKKOR BÁRKIT MEGKÉRDEZEL,MINDENKI TUDNI FOGJA HOGY KIK ŐK.SZÓVAL ŐK NEM AZ ÁLLAMPÉNZÉT KÖLTIK,HANEM AZ A PÉNZT,AMIT SZORGOS MUNKÁVAL MEGKERESTEK!!!!!!HA NINCS MÁS AKIT PISZKÁLHATNÁL,AKKOR INKÁBB HAGYD ABBA!!!!!!

Tajparaszt 2008.03.02. 12:33:57

Az asszony ma a CBA-ban vásárolt... De ezen is csak én hízok, mert tészta lesz...

besz@rok 2008.03.02. 12:43:32

Igazabol en nem ismerem oket (a Lazarekat). Se kulfoldon, se idehaza. Megkerdeztem Steven-t, a kulfoldi szomszedomat, o sem ismeri. Itthon vagyok, Ancika neni sem ismeri (mit ad isten, o is szomszed).
Mosr akkor vagy en vagyok osmeretlen, vagy neked vannak nagyon jo kapcsolataid, de hogy a nagybetus-politikai-ordibalasod teljesen megvisel, az is biztos. Gyere, oszt inkabb igyunk inkabb egy froccsot (igy harmdaik napja)!
Amugy meg mondom, hogy az utolso vagyok, ha mar se nem elso, se nem otszazadik! :-D

heszusz 2008.03.02. 13:01:00

kibaszott cba... ennyi :)

besz@rok 2008.03.02. 13:02:29

... mondom az utolso! :-D

bambapacák 2008.03.02. 13:35:20

Ennyi kommentet nem lehet elolvasni, mert a nagyobb része egész másról beszél. Gondolom a CBA saját ujságja azt ír le amit akar, illetve ami belefér a mai stílusba. (Az persze elég széles intervallum.) Nem hiszem, hogy a kormány ország imázs pénzén folyó ellenreklám elfogadhatóbb lenne, mert ugye a legutóbbi választáson az MSZP-t ellenző választók közel a választók 50%-o képviselő tábora nem tartja jó pénzköltésnek azt. Az INDEX valószínűleg fizetős SZDSZ agymosás reklámja is jóval durvább. Szóval a sok szájtépő nyugodtan fogja be, ha nekem tetszik az áthallásos reklámújság elmegyek a CBA-ba vásárolni (nehogy éhenhaljanak) ha nem mehet a gazdaságilag liberális tecso-ba. (azok is offshore cégekbe mentik a pénzt, igy valóban hasonló a gondolkodásuk, mint a sok szépreményű magyarországi politikusceleb -ez eufémia- )

bambapacák 2008.03.02. 13:48:08

dki-nak: egy sajátos gondolkodású állatfajta képviselője vagy, aki azt hiszi a politikai szimpátia az agyműködés és kultúrafüggő. Én felnőttkorom 20 évét töltöttem a tanács és tsz elnökök világában, ha azt gondoltam volna hogy az inteligencia mércéje a szilárd politikai (MSZMP) meggyőződés felköthettem volna magam. A korosabb mostani gazdasági és politikai elit 90%-a akkor párttag volt (800.000 tag volt a maximum!!) , és gyakran hülyeségeket mondott. Az pártsemleges, ha meg valaki ma mond ilyen botorságokat, mint dki (összemérhető az idezetekkel). Lehet, hogy te, vagy korod miatt a szüleid munkásőrök voltak? (Az a következő szint volt lefelé..)

farki 2008.03.02. 14:26:32

gordu: igen, ebben igazad van, Msc alatt már lehet dolgozni, és szeretnék is, mert kell ez a tapasztalat. A meló kérdéssel inkább a következő évfolyamokra gondoltam, aki már Bsc-n is fizet (csak már kicsit fáradt voltam, ezért nem látszik ez a megfogalmazáson:P). Mert az azért tapasztalat, hogy ha valaki az első két évben valahol dolgozik, akkor az szinte tuti csúszik, vagy elbassza a jegyeit, és mikor 5 félév után az addigi eredményei alapján szakosodhat, akkor is megszívja (kevés kivétellel).

Joe Forster:
a fejlesztésről annyit, hogy ha egy egyetemben vagy egy karban a szakma lát fantáziát, akkor befektet, és abból nálunk pl tényleg laborok lesznek, mert felszerelést adnak. Az állam felől érkező pénz meg hát na. Ideális esetben az is tuti a fejlesztésbe kerül(ne)... Csak mint tudjuk, a rendszer nem ideális :P
AMúgy meg nem azzal van a bajom, h nem fogok bekerülni Msc-re, mert valószínűleg igen, a felső harmadban azért még simán benne vagyok. Csak a felső tizenkettedben már nem biztos, ami meg a tandíj miatt fontos.
És hogy miért baj, hogy csak alapképzéses? Talán pár év múlva nem lenne baj, de olyan szerencsém van, hogy a BME a kötelezőnél egy évvel korábban elkezdte a Bsc-t (pár másik egyetemmel együtt), így mi vagyunk az első kétszintű képzésben tanuló évfolyam a karon, (az ilyeneket mellesleg egész jól megszokjuk, ezt eljátszottunk már a kétszintű érettséginél is :) ) és a képzés egyenlőre érdekes. Az első 5 félévben pont ugyanazt tanultuk, mint az 5 éves képzésre járók, tehát elméleti!!! alapozás, csak nekik utána van még 4 félév szakosodás, igazán szakmai ismeretekkel + 1 félév diplomamunka. Ez nálunk 1 félév szakirány + 1 félév diploma. Gyász.
Mondjuk utóbbi már nem annyira a tandíjhoz kapcsolódik, csak a tököm televan már, h mindig mi vagyunk az elsők, akin a rendszert tesztelik :D :P

jesszumpepi (törölt) 2008.03.02. 14:47:53

Megvan a rekord a hozzászólások számában.Igaz,azelőtt nem volt ilyen polidili poszt.

besz@rok 2008.03.02. 15:05:05

... nem hiszem el... utolso! :-D

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.02. 15:16:49

@belülbosszús: Így van, a társadalmi közteherviselés szociális megoldás, tehát egy adott szempontból nézve a jobboldal baloldalibb, mint a baloldal. Tovább menve: a baloldalnak több olyan lépése volt, ami pont ellene van a baloldaliságnak. Ez az egyik bizonyíték arra, hogy szó sincsen arról, hogy ők szocialisták volnának; inkább kapitalisták.

@farki: Sajnos, a szakma által az egyetemekbe való befektetés - az általad említettek mellett az éles cégeknél eltöltött szakmai gyakorlat és az élesben írt szakdolgozat; NAGYON HASZNOS! - nem olyan egyszerű dolog. Ahhoz az egyetemnek is akarnia kell... ehhez pedig szervezésre képes, úgymond az átlagosnál "kalandvágyóbb" gárda kell minimum a gazdasági vezetőségbe. Ilyen pedig kevés helyütt van, de reméljük, hogy majd egyre több...!

besz@rok 2008.03.02. 15:25:30

aaaaaahhhhhhhhhhhgggggggggrrrrrrrrrrrr............
&$%^£?@:_###%$^%$^%$&%^(?@@?+###_)&^%(
(+~''##%^£^#@#'~@~~~|^%£$*&^###^%£^%#^
%^4%$&%$
Szivtelenek!

fakkjú 2008.03.02. 16:58:47

még mindíg ezen a politikai istenfaszán vitáztok??? :-))))))
ehhh megyek iszom 1 oranginát inkább

besz@rok 2008.03.02. 17:59:25

... kivarok!

Addig (en is) iszok egyet (kettot).
Froccsot e?

Utolso!

Secnir 2008.03.02. 18:11:57

lécciléccilécci haccáz

Secnir 2008.03.02. 18:15:40

...IGEN!!!!...


...megcsináltuk!...


...(mindenesetre én 2 igen 1 nemmel szavazok....

Secnir 2008.03.02. 18:17:46

akarsz csöcsörészni este?
igen (o)
nem ( )

akarsz fröccsöt inni este?
igen (o)
nem ( )

nem vagy kíváncsi a reteklub esti műsorára?
igen ( )
nem (o)

besz@rok 2008.03.02. 18:18:22

Nem hiszem el Secnir, hogy igy kib@sztal velem! :-D
Nem vagyok sosem elso. Sem. Nem vagyok otszazadik. Varok itt az ujabb lehetosegre, oszt elhoppolod elolem?!?! Van e szived?
Ihatok megint... :-D

Secnir 2008.03.02. 18:20:17

figyelj, én nyitottam a hetet, :
homar.blog.hu/2008/02/25/molylepkes_muzlivel_a_jo_emesztesert

nem is akárhogy! asszem én fogom zárni is :)

Secnir 2008.03.02. 18:28:47

majd meglátjuk.
eddig hagyomány volt az elsőyés, most új hagyományt teremtünk: az utolsó éjfelezőst :D

besz@rok 2008.03.02. 18:34:39

Ugy legyen!

Addig meg van idom bekapni par froccsot... (Nehogy oszt valaki a froccsot pocsnek vegye, mert besz@rok!) :-D

jesszumpepi (törölt) 2008.03.02. 19:32:48

Ej,mi a kő tyúkanyó!Maga itt ül,ahol rekordot döntenek?

Briguszka 2008.03.02. 20:46:58

A hatszázat nem Én rontottam el , ugye?
Fröccs van?

besz@rok 2008.03.02. 21:08:44

Nem, nem te rontottad el. Secnir volt az, aki b@szottul keresztbe tett nekem! :-D
(Persze sokan kacagnak, hogy mennyire szanalmas, aki hatszazadik akar lenni, de hat az megsem annyira mindennapos itt a Homaron, mint elsozni...)
Azert van meg egy eselyem!
Utolsozok (ha sikerul).
Addig meg marad a froccs, mert az legalabb van! :-D

Kisangyal 2008.03.02. 22:00:28

Hehehe énn leszek az utolso! :)))

Secnir 2008.03.02. 22:02:19

közel az éjfél...
...veszélyes zónához értél


asszem a héten uccsó leszek - feltéve ha nem lesz megent áramszünet...
egy héten elsőnek is meg utolsónak is lenni - ááááh
:-D

besz@rok 2008.03.02. 22:05:57

... csak szeretned! :-D
Froccsod van e? Ha nem van, akkor utolso sem leszel biza, ha minden igaz!

Secnir 2008.03.02. 22:18:05

boroskólát nyomtam, nem fröccsöt. nincs itthon szauda.

besz@rok 2008.03.02. 22:28:29

Torott labra lehet hogy jobb a VBK, de az utolsozashoz nem eleg!
Mindenesetre a kovetkezot (froccsot) a te egeszsegedre/jobbulasod vegett huzom le! :-D

Kisangyal 2008.03.02. 23:16:57

Sziasztok fiuk nem vagytok még álmosak? :)

besz@rok 2008.03.02. 23:34:30

Neme?!?!
Majd el alszok, lassan be is possentek a froccs(ok) miatt, de el nem mozdulok. (De barom is vagyok, istenem...)
Kivarok!
Meg cca felora, oszt lepek!
Addig meg ket froccs is belefer!
Kell a fele? :-D
süti beállítások módosítása