Tékozló Homár

Re: 1 dollárt 30 ezer forintért vált a Citibank? - A Citi elnézést kért

2008.03.12. 01:18 | szily | 24 komment

Ytse bedobott pár makit meg egy kólát a Seattle-i reptéren, aztán hazaérve örömmel látta, hogy a 7,15 dolláros cech a Citibanknál forintban 228 ezret tesz ki. Meg is írta nekünk,mi kitettük, erre pár óra múlva felhívta a bank, és sűrűn elnézést kértek tőle. Szóval továbbra is érdemes írni nekünk, néha ilyen is megtörténik. Ytse örömittas levele alant.

Kedves Homár,

ma délelőtt egy felháborodott hangú levelet küldtem neked, amiben leírtam, hogy a Citibank több mint 228 ezer forintot számolt fel egy 7 dolláros sushi-vásárlásra Seattle-ben. Csak a te és a hozzád hasonló vízi ízeltlábúak megnyugtatására szeretném elmondani, hogy a bank igazán korrekt volt, pár órával később felhívott a lakossági ügyfélszolgálati vezető, személyesen elnézést kért, és megnyugtatott, hogy az ilyenek mégsem "esnek meg" csak úgy, legalábbis az ő praxisában ez az első ilyen eset. A hibát korrigálták, és a letiltott kártyámat újra beaktiválták, ráadásul kompenzációképpen elengedtek némi kártyadíjat is.

Úgy gondolom, a korrekt hozzáállás a bank részéről megérne egy bejegyzést, vagy legalább egy frissítést.

Üdv,

Ytse
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

traxx 2008.03.12. 01:20:17

Végre egy korrekt bank... (majd lehúz máshogy)

Firstname 2008.03.12. 01:38:40

Ennek ellenére meggondolandó egy svájci bankszámla nyitása... Hátha arrafelé kevésbé történnek ilyenek.

Mr.Brooks 2008.03.12. 02:37:57

És ott nem kérdezik, honnan a pénz:D
Tanulság: Szar a sushi Seattle-ben:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.12. 03:30:18

suwhit Vacon ettem utoljara Viciannal
kessel fizettunk

tokomtelevan 2008.03.12. 07:26:37

Na azért ne legyünk elájulva a bankoktól!

Elsőre elhajtották az ügyfelet, mint a magzatvizet, hogy majd visszakapja a pénzét, és kuss.

Most hogy nyilvánosságra került, persze mindjárt beismeri, hogy hibázott.
Kártyakedvezmény?

Még jó, hogy a jogtalanul levont pénz miatt, a kellemetlenségek miatt ad valamit.
De pl mi lesz a kamatokkal?

Minden bank rohadt gusztustalan féreg.

Layosh 2008.03.12. 08:10:23

Persze, azután ilyen elnéző a bank miután látta magát a Homáron. Mennyenek oda, ahova Gyurcsányt küldték nemrégen!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.03.12. 08:20:13

Bammeg Homár :) Honnan a francból szedsz ilyen király képeket állandóan? :DDDDDDDDDDD

A 228e kamatozott nekik pár napig. Ezért elengedtek 2000 forintot vagy 1500 tranzakciós díjat? Ez aztán a kompenzáció.

Nekem egyszer volt problémám a belga ING-vel. Valami dupla levonás jött egy több lépcsős tranzakciónál. Amikor betelefonáltam, hogy hé bakker, akkor egy órán belül visszakerült a pénz. Aztán másnap megint. Mindez 75 euro. Duplán. És amikor betelefonáltam, hogy hínnye, de most meg pluszban tévedtek, akkor azt mondták: ez a kompenzáció.

szkaccsotjeggel 2008.03.12. 08:35:08

sztem meg kamuzik a levéliro. nemkért töle elnézést a citibank, csak szégyeLLi magát hogy lelett oltva itt a homaron. nem-e?

Zsirparaszt 2008.03.12. 08:40:28

A makit szőrösen eszik-e?

BiG_ 2008.03.12. 09:20:11

andreiground:

Ez a kép vagy 20 éves. Valami újságban jelent meg. Nem emlékszem, melyikben. Arra viszont igen, hogy láttam. Ezek újszülött selyemmajom-bébik.

Üdv!

Almaspite 2008.03.12. 09:22:06

Úgy emlékszem, hogy ez a fénykép a két selyemmakiról az IPM-Alfa magazin 1986. évi III. számának 17. oldalán már egyszer le lett hozva...

pizsama 2008.03.12. 09:32:48

az egész sztorit a citibank új marketingesei találták ki! :D

rockstopper 2008.03.12. 10:10:56

Ez elgondolkodtató, hogy a bank a Te pénzedet jogtalanul használta ill nem megfelelően kezelte (jogtalanul, mert az árfolyam arra az időszakra nem 33k volt gondolom) és ennyi a kártérítés?
Ők meg pár ezer forintért behajtóval fenyegetőznek?
Lehetne tovább gondolni az esetet, mivan ha odafele menetben kapsz be egy-két makiagyvelőt,és nem marad pénzed szállodára stb... ?

Ennyi, a lehúzáson mérsékelnek egy kicsit, te meg boldog vagy.
Ha bankban dolgoznék, biztosan jókat röhögnék a magam és te (mi) fajtánkon.

labi 2008.03.12. 10:38:38

Eh, bezzeg a Pannon engem nem hívott, hogy utána írhassak én is egy ugyanilyet ide...

Jah, közben feloldották a számlámon a zárolást.
No nem a Pannon tette ezt, mert több reklamációm ellenére le se xarták, hanem mert a bank kb fél hónap után magától is feloldotta...

FOCI-SZPONZOR 2008.03.12. 12:43:35

Bocsánatot kérünk minden kedves hozzászólótól!
A figyelmet szeretném felhívni a 03.06 –ai cikkre, mely a focissört tárgyalja.
Sajnos egy jogbitorlás történt, így kérek mindenkit ha lehet olvassa el a kiigazító hozzászólásunkat az 54. hozzászólásban.

Bocs a kotnyeleskedésért más cikkben, és elnézését kérjük e cikk írójától is.

Tisztelettel: Csendes Gábor és Márton Lajos feltalálók.

Nanny Vik 2008.03.12. 13:12:16

Haaat, csak nem megint a magyar bankok... Nem lepodom meg, egyaltalan nem. Osszehasonlitas-keppen csak az angol bankokat tudom felhozni - ok szamlavezetesi dijat sem szamolnak, nemhogy meg le is vonjanak a keszpenzlevetelkor... ugy tunik ez egy magyar szokas!
- de ez egy dolog a sok kozul amiert nem merek hazamenni..

mókus 2008.03.12. 14:06:13

jaj de cukker ez a két maki!!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.12. 14:44:32

Ők is olvasnak homárt :D Szerintem névváltás esedékes vásárlók könyve névre... :D

maccar 2008.03.12. 16:32:09

Mostantól kerüljük el nagy ívben a Citibankot, legyen ez a homár büntije. A G robinak is visszaesett a bevétele, amióta a hómárok nem járnak oda vásárolgatni. Ez tény!

mókus 2008.03.12. 22:51:17

szerintetek megérzik, ha bojkottáljuk őket?

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2008.03.13. 00:12:39

A fogyasztoi bojkott mukodik, tudja ezt a Gilette es a Shell is. Nezzunk ki valami markat, kezdjunk orszagot bojkottba 15 napg aztan meglatjuk, van-e hatasa. Aha igem akkor legyen belole Homarmozgalom.

En a Danone-val kezdenem, vagy a Tescoval. Illetve en mar el is kezdtem mindkettovel, elobbivel meg a regi daNOne ota nem bekultem ki.

Vagy ugyanez TV nezes mentesitessel.

labi 2008.03.13. 12:50:32

"szerintetek megérzik, ha bojkottáljuk őket?"

Hát persze, a danone is belerokkant... Már vagy nyolcszor... Vagy nem? :)

THLM 2008.03.13. 12:59:22

Csak halkan jegyzem meg, hogy ez nem a bank hibája, hanem a VISA-é vagy MasterCard-é. Erről a legkevésbé a Citibank tehet. Az, hogy a VISA vagy MasterCard szerint ő annyit költött, és a Citibank ezért annyit vont le, az egy dolog. Persze, a bank kér elnézést, mert ugye ő áll a legközelebb a kártyatulajdonoshoz. Na, erről ennyit.
süti beállítások módosítása