Tékozló Homár

Aki furcsán karambolozik, az biztosítási csaló?

2008.04.23. 13:45 | jackyll | 49 komment
Anarchista egy külsérelmi nyomokban nem bővelkedő koccanás áldozata lett, amit a Generali Biztosító úgy értelmezett, hogy összejátszik a vétkes sofőrrel (aki legalább kétszer elismerte hibáját), és nem fizet. Kérdés, hogy még eljárást is indítanak a nemlétező biztosítása csalás gyanúja miatt, vagy csak ezzel akarják elijeszteni az embereket?
Történt úgy két hete, hogy autómmal a Parlament előtt balra nagy ívben kanyarodtam volna az Alkotmány utcára, ahonnan egy másik személyautó szintén balra nagy ívben szeretett volna fordulni. A sofőr elfigyelmetlenkedte a dolgot, és belém jött. Persze mindketten félrehúzódtunk, töltöttünk ki betétlapot. A károkozó korrekt volt, mindent elismert. Az Ő autója első lökhárítójának bal sarka olyan szerencsétlenül találta el az én autóm bal hátsó kerekét, hogy a karosszéria sértetlen maradt, az egyetlen látható nyom az ütés nyomán elferdült bal hátsó tengelyt leszámítva a bal hátsó gumin fellelheto súrlódásnyom. Tekintve, hogy az autó céges, bevittem a lízingcéghez, kaptam csereautót, leadtam a betétlapot. Tegnap csöng a telefonom, a lízingcég egyik munkatársa közli, hogy a biztosító (Generali, gondolom a károkozó itt kötött KGFB-t) elutasította a kárigényt, mert nem hiszik el, hogy a baleset így bekövetkezhetett.

Állítólag a vétkes sofőrt behívatták, aki ott, előttük elismerte a hibáját, mondta, és állítólag alá is írta, hogy az egész az említett módon történt, mégis a biztosító azt állítja, hogy hazudunk, bizonyára összejátszunk, és elutasította a kárigényt!

Amit én az egészbol nem értek: ha az indoklás szerint mi összejátszottunk, akkor tulajdonképpen bűncselekménnyel (biztosítási csalás) vádolnak, pontosabbn rágalmaznak meg mindkettőnket. Akkor miért nem indítanak eljárást? (Vagy csak várjam ki, lesz még az is?)

Mit tudok én tenni? PSZÁF? Úgyis tojnának rám, félek. Azt a döntéshozót, aki ezt így megindokolta, meg nem verethetem, mert akkor a rendőrség engem visz el. (Nem mintha meg nem érdemelné!) Hol van itt egyáltalán az ártatlanság vélelme? Nekem kell bizonyítanom, hogy _nem_ követek el biztosítási csalást? Az eszem megáll.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalu · http://gameover-online.hu 2008.04.23. 13:48:30

Nesze, ez Magyarország! Ezek után mindenre azt mondják majd, hogy hazudtam? Persze ők meg szedik a pénzt Tőled évekig aztán meg fizetni luxus! Inkább őket kellene rágalmazás vádjával perelni.

azize 2008.04.23. 13:53:07

De igenis PSZÁF! Ne félj, nem bántanak :)

ugyfelszolgalat@pszaf.hu

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.23. 13:56:09

Úgy elgörbíteni egy kocsi tengelyét, hogy csak egy súrlódásnyom látszódjon a gumin, valóban elég valószínűtlen. Ha őszinte ember vagy, nem próbálsz trükközni, hanem fogsz egy kalapácsot és rendesen adsz a felninek, hogy hihetőbb legyen a történeted.

Azzi 2008.04.23. 14:00:50

beteg állatok...:(

Zorro2007 2008.04.23. 14:03:44


atpijkamo:

miert ne lenne lehetseges, de gondolom nem a tengely gorbult el hanem a felfuggesztes...velem is megesett 3 honapos nagykategorias auto, bal hatul elkapta egy lada samara, elismere stb.stb...nala kb. 10.000Ft-s lokharitojavitas, nalam 4millas kar...hatso futomuallitassal...a kerekeken(gumin) alig latszott valami, a felnin semmi se...biztositoja fizetett:)))

Gumidomino 2008.04.23. 14:07:36

ha a generali-providencia zrt részvényese lennék most örülnék ennek a történetnek: olyan kedvesek hogy mindig az én gyarapodásomat tartják szem előtt. nyilván nem véletlenül volt az adózás utáni eredményük 2006-ban 4,7 milliárd forint.
én meg demagóg vagyok de inkább nem.

rohassza rájuk az eget.

omni 2008.04.23. 14:11:20

Őszintén? bepereled Őket. én is ezt tettem, ott az okozó nem ismerte el a felelőségét. De keészülj fel hogy hosszu hosszu jatszma lesz, nekem 2006 febr.-ban volt a karom, es iden szeptemberbe lesz elso foku itelet!
Ha kell egy jo ugyved szolj, tudok ajanlani! :)

bumbuska 2008.04.23. 14:27:43

Az osszes biztositora rohasszak ra az eget. Meg egy ilyen fereg "szolgaltato"ipari egyseg nincs.
Addig marha kedvesek, amig leszednek penzzel, aztan ha nagyritkan fizetniuk kellene, gusztustalanul huzzak a szajukat.
Edesapam autofenyezo, ugyhogy tudok par cifra tortenetet... Pl oktoberben szamlaztuk ki nekik a javitast, es most derult ki, hogy aprilisban (!) meg nem utalaltak az osszeget... Cirka fel ev utan meg nekunk kellett irni egy levelet, hogy ugyan esetleg igy fel ev utan ha fizetnenek..

elwood 2008.04.23. 14:37:14

Céges autón biztos van casco is. Úgyhogy csak az önrészért kell pereskedni.

De azért ne hagyd magad, szurkolok.

mqqq 2008.04.23. 14:37:42

Pedig a Generali szokott fizetni. Ha tényleg nem fizet, akkor ott valóban gyanús valami, még akkor is, ha te a Homárra küldözgeted a cuccot. Ott olyan szakértők ülnek, akik több ezer káresetet láttak és bőven van tapasztalatuk a csalásokról is. Hallgattassék meg a másik fél is. (Nem a másik autós, hanem a biztosító.)

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.23. 14:43:05

Ez szerintem politikai bűnccselekmény és nem biztosítási csalás. De majd a végén megmondják neked úgy is.

TCM 2008.04.23. 14:43:23

Korábban egy 3. autós kedves magatartása miatt belementem egy opel corsa-ba egy freelanderrel. Hiába, másfél tonna lassabban állt meg, mint a corsa. Mindegy. A freelander motorházteteje sérült meg, a corsa ablaktörlő tengelye megnyomta, mint az egyetlen masszív alkatrész a hátsó tengely után. Mivel én voltam a hibás, a biztosító azt gondolta, hogy nem fizet, szerinte a corsa nem ebben a balesetben sérült meg, a freelander-en található sérülést pedig a magasból leejtett csavarhúzó okozta!! Szakértőt kellett hívni, hogy bizonyítani tudjam, én voltam a hibás. A vége az lett, hogy telephelyen összenézte a két szakértő a két autón látható sérüléseket (kvázi megint bele kellett menni a corsa-ba). Idióták.

Wandál 2008.04.23. 14:58:42

a biztosítók ilyenek. a PTK szerint a bizonyítási kényszer rajtad van, ő meg vagy elhiszi, vagy nem. nekem beépítés ellenőrzés után (tehát szemle, bontás után pótszemle, stb.), közvetlenül kifizetés előtt nyögték be, hogy nem fizetnek. hogy miért? csak... az ügyvéd 1 forint befizetése nélkül, sikerdíjra vállalta az ügyet, annyira sima volt, ráadásul a biztosító végül több mint 2szeresét fizette ki (mert a bíróságnak nem kell javítási számla, elég a bemondás), mint amiről eredetileg szó volt... csak hát 2 és fél év a lefutása egy ilyen ügynek...

ámbátor 2008.04.23. 15:32:57

Minden biztosító eszetlen semmirekellők csürhéje, akiket elsőként állít majd falhoz a forradalom.

hawkeye 2008.04.23. 15:43:33

A Providencia a MÁV Biztosító klónja.

Valakinek már egyszer eszébe juthatna vagyonosodási vizsgálatot indítani autós-kárbecslőik ellen.

Izgi lenne az eredmény....

Tajparaszt 2008.04.23. 15:56:37

LOL 4 millás kár a hátsó keréknél.
Na, haggyámá:)

benkoo 2008.04.23. 16:00:43

providencia? az kedves nekem apám adatait összecserélték enyémmel. én szóltam a problémáról erre megszüntették a biztosításomat. buktam a B10-et. PSZÁF!!!!!

2Bálint 2008.04.23. 16:16:02

múlt évben szemtanúja voltunk egy balesetnek az asszonynal. Egy csaj nagy ívben balra akart kanyarodni az andrássy úton, záróvonalon keresztül. Egy kisteherautó elkapta a hátulját. Egyértelmű volt a helyzet, a számomat megadtam a teherautósnak, bármi gond van, tanúskodok. Fél évre rá felkerestek az union biztosítótól, hogy hogy is volt az eset, mert hogy valami nem okés, úgy nem történhetett meg a baleset, mint ahogy a papírokon van. Szerencsétlent szopatták rendesen.

És ez mindegyik biztosítóra igaz, nem csak MÁV és a hasonlókra....

Manyizga (törölt) 2008.04.23. 16:16:43

Én voltam hasonló cipőben pár éve: motorkerékpáromat gazdasági totálkárra törtem egy index nélkül elémforduló autós miatt. A károkozó a hibát elismerte. A biztosító viszont nem tudta összepárosítani az autó minimális sérüléseit a motorkerékpár óriási sérüléseivel (a bal oldali betonpadka fogta meg főrészt, a motorblokk kilyukadt, stb.). Ezért nem akart fizetni az illető KGFB-jére. Perre mentünk. A biztosító peren kívül nevetséges összegeket ajánlgatott, végül a bíróság döntésének megfelelően kifizette a teljes kárösszeget. Meg a perköltségeket.
Csak 10 ilyen esetből 9-ben nem tud/akar perelni a károsult. A biztosítós kárbecslő szerint ez náluk belső előírás, hogy motorosbalesetben nem fizetnek, pereljen aki akar...

EÖ (törölt) 2008.04.23. 16:24:47

nekem egyszer okozott kárt egy teherautós (a házamban), felhívtam a biztosítós haveromat, aki legalább 20 éve csinálja és mindent kívülről belülről ismer
Azt mondja: Mielőtt bármit tennél, kendd meg a kárszakértőt.
- Hülye vagy! Mit fog gondolni rólam!
- Te vagy a hülye! Még sosem tette egyik sem. Ezek ebből élnek, ha visszautasít, akkor meztelenül végigmegyek a Váci utcán.
- De hát én azt sem tudom mit kell mondani!
-Hívd ki a helyszínre majd ő tudja.

a történet végére már nem emlékszem...

hát ilyen a biztosítós szakma..

EÖ (törölt) 2008.04.23. 16:27:38

izé pontosítok: még sosem utasítottak vissza semmi ilyesmit

Walter Melone (törölt) 2008.04.23. 17:37:48

A providenciával nekem is volt már ügyem. Először bepróbálkoztak velem is, de a személyes fellépés és a "szuggesztív rábeszélés" segített.

Tehát fogd a haverjaidat, és menjetek be nyugodtan "ügyet intézni". Még ott helyben megoldás fog születni! :)

liven 2008.04.23. 17:46:13

Nekem is van egy jó sztorim, majd megírom, mert még tart. Éppen a PSZÁF visszajelzését várom FEBRUÁR óta!!!!

Fatero 2008.04.23. 17:46:18

Kétségtelen,hogy igaz a mondás : Amikor megköti a biztosítást mosolyog,ha kárigénnyel lépsz elő akkor vicsorog. Ránézésre hasonlít a kettő ! De tudott dolog volt anno,hogy egyes modelleket,pl. BMW 750iA,Mercedes SEL 600,...5-6-7 évesen,nem mindet,biztosítási csalásokra vették az ügyeskedők,akiket persze segítettek a korrupt kárszakértők is ! Nahát ezért szöktek többekközt az égbe a biztosítási díjak,amik mostanság (hál'Isten),kezdenek a földre szállni ! Itt persze nem elsősorban a MÁV biztosítóra gondolok,mert azt a hülyéknek csinálták,mint az Il Ferro-t.Ma még mindig vannak emberek,akik elhiszik,hogy 1000 Ft-ért adnak 1200 Ft-ot,csak "okostojás"-nak kell lenni !

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.23. 19:23:42

biztosítós ismerősöm mesélte, hogy a biztosítók kis túlzással mindent kárigényt visszautasítanak, még azt is, ami esetleg jogos lehet, mert érdeke az időhúzás. Az emberek többsége nem akar, vagy nem tud belemenni egy évekig tartó bizonytalan pereskedésbe, de ha mégis, és véletlenül mégis veszítene a biztosító, a kamatok miatt még akkor is a pénzénél van.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.04.23. 19:55:04

Biztosító sosem köt meg olyan szerződést, amin statisztikailag vesztesége fog származni! Ez egy alaptétel! Hogy a kárszakértő béna, vagy nem akarnak kifizetni, ahhoz csak annyit tudok mondani, hogy ne hagyd magad. Független kárszakértő, PSZÁF, szakértői vélemények, pereskedés.

Benkoo:
Az adatok "összecserélése" akkor következhet be általánosságban, ha egy helyen laktok, és ugyan úgy hívnak benneteket. A biztosítók is nagy adatbázisokkal, sok-sok adattal dolgoznak, és ezt negatívan befolyásolják a lustább ügyintézők, akik minden ügyfelet újként rögzítenek, ezzel a rendszerbe újabb partnerként tárolva azt. A mostanában divat megoldásom, a crm és társai, hogy a belső adataik alapján, az ügyfeleket értékelik, és azt úgy nem lehet megcsinálni, hogy 1 ember, ötször van benne az adatbázisban, különböző szerződésekkel. Kifele adataiban ugyanaz látszik, de belül nem. Ilyenkor szoktak összevonásokat csinálni bizonyos adatok alapján, mint pl. név, lakhely, lakcím, anyja neve, adószám (ha meg kellett adni), stb. Egyik másik adat, szülő-gyerek között lehet azonos, és akár egy biztosító által elrontott adat miatt vontak össze Téged. Ez egy egyértelmű eset, reklamálni kell, asztalt verni, PSZÁF imádja az ilyet... A biztosító köteles minden adatot, minden papírt megőriznie, így a Te adataid, a szerződés adataid is mind meg vannak neki, így vissza tudja, vissza kell tudnia nézni adott időpontra (ez valamilyen törvény).

Bumbuska:
Asztalra csap, kamatot ráver, kifizettet azonnal. Esetleg beperel, ha megpisszen...

traxx 2008.04.23. 20:20:11

Nekem volt egy hasonló baleset.Csak én parkoltam, és úgy jöttek belém. Mivel magasan volt a törésnyom, abiztosító nem akarta elhinni. Ezért behívta szemlére a vétkes autót, amin lemérték a távolságokat, és megállapították, hogy minden ok. Fizették is a káromat... Igaz kb 3/4-ed évet csúsztak, de megkaptam a lóvét....

mati88 2008.04.23. 20:33:21

Akkor én most mit mondjak? Apám kárszakértő volt 20 évig, de sose hagyta magát megkenni. Azóta nyugdíjas. Tudna mesélni a trükkökről, amit az ügyfelek csináltak.

Volt vagy 3 károm eddig, mindig precizen fizettek a biztositók, sose volt probléma! Generali, illetve Uniqa, Allianz.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.23. 20:56:59

tajparaszt: nekem a felnim ér darabonként 4 millát, mi ezen a meglepő? :DDD

mqqq 2008.04.24. 07:15:52

Én kezelem a céges flottát (kb 100 kocsi), káresemény átlag 2-3/hó és eddig mindig minden biztosító fizetett, ha tényleg nem voltunk a hibásak. (Még a MÁV is, igaz az kicsit lassan.) És nem lett megkenve senki. Vajon miért? Szerintem nem kell a magyar embert annyira sajnálni, lassan több a biztosítási csalás, mint a normál káresemény.

Soni 2008.04.24. 07:57:46

Én tudok egy olyan Generalis storyt ahol ellopták az autóját az ügyfélnek és a biztosító azért nem akar fizetni mert az eredeti 2 kulcsról szerintük másolat készült...

betépett felhasználó 2008.04.24. 08:39:17

koztudott: hasonlo esetbem kerni meg karokozott, szives lenni ivben nagy kanyarban meg 1x jonni belem jo kemenyen.
Majd felrehuzodni es tolteni ki betetlapot.
hazamenni es megtanulni beszelni madzsart helyesul

Tajparaszt 2008.04.24. 08:50:29

Fatero 2008.04.23. 17:46:18
"MÁV biztosítóra gondolok,mert azt a hülyéknek csinálták"

És ugyan már miért? Mert olcsó? Az szív akivel a MÁV-os ütközik. Talán inkább az a hülye, aki még bele hajta pirosba, meg 150-nel száguld végig a 70-es táblánál, meg aki inkább a csajokat kuksizza 80-nál, az előtte haladó helyett.

A kötelező egy szükséges plusz. Én azért fizettem be a MÁV-hoz, mert nem sikeres ember lévén nem akartam dupla annyit fizetni. Viszont a kocsimon 80-nál néha kigyullad a motorlámpa. Szóval, ha akarnám se tudnék száguldozni, viszont nyugodt is az életem:)

Gera 2008.04.24. 09:18:58

tajparaszt - Mert mondjuk 60nal nem lehet szanaszét törni bármilyen autót?

Egyébként nem hülyéknek találták ki a MÁVot, hanem olyanoknak, akiket abszolúte nem izgat, hogy mi lesz az esetleges áldozatukkal. Én se szeretnék balesetet okozni, de azért nekem megér évi 10ezret az, hogy akkor is nyugodtan alszom, ha esetleg balesetet okozok.

Grafit Macsek 2008.04.24. 12:13:29

hawkeye 2008.04.23. 15:43:33
A Providencia a MÁV Biztosító klónja.

Valakinek már egyszer eszébe juthatna vagyonosodási vizsgálatot indítani autós-kárbecslőik ellen.

Izgi lenne az eredmény....
Igazad van, én is adnék egy nevet a vagyonosodási listához!! A mi kárszakértőnk is akkora sumák volt, hogy hihetetlen!! Mindet vizsgálnám éventeee!!!!!!!

dév 2008.04.24. 13:54:39

Létezik jogvédelem biztosítás is a világon, éppen ilyen szituációkra jó.

renesis 2008.04.24. 14:17:09

Fatero 2008.04.23. 17:46:18
"Itt persze nem elsősorban a MÁV biztosítóra gondolok,mert azt a hülyéknek csinálták"

Te vagy a hülye!! Mit érdekel engem, hogy Te mennyit szenvedsz, ha beléd megyek. Állj a sarkadra és légy tökös a biztosító előtt. Speciel én több mint 40000ftot!!!!!!!!! spóroltam meg velük. Azért fizessek többet, hogy neked jó legyen???
szerencsétlen!

További magyar hang 2008.04.24. 15:17:37

Az mennyire valószínűtlen már, hogy a gumin meg a felnin semmi nem látszik, de 4 millás kár keletkezik a futóműben :) Eltört a gyémátberakásos arany féltengely?

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.24. 16:57:48

Ha a biztosító azt mondja biztosítási csalás gyanú akkor az.Bizonygathatja a másik soför hogy azért egyezik a családnevetek mert gyakori név európában meg hasonlók etől még gyanús a dolog.Egyébként azon kívűl hogy kiröhögteted magad hogy milyen szerencsétlen vagy, mást is el akartál érni a dologgal?Mert nem sikerült :D

Vonaljegy 2008.04.25. 09:15:36

Nem állítom, hogy ebben az esetben bármi csalás volna. De az egyik legtipikusabb "biztosítózás" az szokott lenni, hogy ha valakinek van valami, amit meg szeretne javíttatni, akkor megkéri egyik cégautós ismerősét, hogy ugyan ismerje már el, hogy ő miatta van a sérülés. Ez az illetőnek nem fáj, mert cégautós flottákra nincs bónusz-malusz rendszer, ott minden évben egyedi ajánlatot kap a flotta tulajdonosa a teljes autóparkra.
Így talán kicsit világosabb, hogy miért is vizsgálják ezeket egy picikét jobban a biztosítók.

Moething 2008.04.25. 13:08:25

hasonló eset történt velem is, most perelek :-)

Juzer 2008.04.25. 14:15:08

Én csak azt nem értem, ha lizingelt a verda amiben kár esett, milyen anyagi érdeked fűződne a hazugsághoz, na meg a károkozó miért lenne olyan rendes hogy bevállalja neked a dolgot? Valamit félreértelmeztek a srácok a biztosítónál :). Mellesleg pereld be őket. Neked van 2 tanúd az esethez, nekik meg egy megérzésük, szerintem megnyered.

Szukacs 2008.04.25. 18:17:03

Üdv!

Gyakorlatilag ugyanez történ velem is, csak nem a parlament előtt... Ugyanaz a kedves Generali, csak nekem casco biztosításom volt náluk. Az ütközésben én voltam a hibás, amit ahol lehetett elismertem és kértem a drágákat hogy fizessenek hogy meg tudjam csináltatni a szervízben az autót. El is vittem, ahol annyit mondtak, hogy bocsesz, de a biztosító nem fogja fizetni a javítást.
Mikor bementem mondtak mindent, amiből tisztán le lehetett szűrni, hogy összejátszottam a sárccal akibe belementem és biztos csalok és elküldtek.
Természetesen neki sem fizettet semmit a kötelezős biztosítóm.

A szerződést megszűntettem, és fele annyiért csináltattam meg az autót mint amennyiért a szervízben csinálták volna.

Az igazán bosszantó, hogy fizetem nekik a negyedéves (nem kevés összegű) csekkeket és egy ilyen indokkal elküldenek a fenéba. Hát köszi...

vándorsólyom 2008.04.25. 21:20:38

Van egy ismerősöm,aki feleségével és 1,5 éves kisgyermekével egy világ-végi kis faluban él. Október végén a férj elment dolgozni és az asszony begyújtott a kandallóba. Elfelejtette átkapcsolni a rendszerbe bebuherált golyóscsapot......a kandalló 10 perc múlva a nappali másik felén landolt(szerencse,hogy nem voltak bent).Kiégett minden és nem volt hova menni,csak pár napra....Ugyanezen a biztosító kárszakértője(kenőzsír nélkül) másnap reggel 8 órakor ennél a családnál kezdett,egy héten belül átutaltak egy bizonyos előleget,majd mégegy hét múlva a teljes összeget(amiből még a tetőtér beépítése is majdnem kijött...)Mindez így lenne normális Nálatok is a "nagyfaluban"!!Csak hát ott több az "okos" ügyfél és több az "okos" biztosítós is.......Ja és hozzátenném még,hogy a biztosító mentesülhetett volna súlyos gondatlanság miatt(a bebuherált csap miatt!!)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.26. 18:25:15

Bejegyzek mindjárt egy domain-t meg csinálok egy oldalt az lesz a címe:
köcsögözd le a biztosítód, szolgáltatód! :D
Látom van rá igény.
Én még soha nem karamboloztam, nem mentem másnak neki, nekem sem jött senki, akkor nem vagyok sikeres?

SweeneyTodd 2008.04.28. 10:17:01

"Te vagy a hülye!! Mit érdekel engem, hogy Te mennyit szenvedsz, ha beléd megyek. Állj a sarkadra és légy tökös a biztosító előtt. Speciel én több mint 40000ftot!!!!!!!!! spóroltam meg velük. Azért fizessek többet, hogy neked jó legyen???
szerencsétlen!"

Pont az ilyen mentálisan "fejlett" emberek (?) miatt tart ott ez az ország, ahol... Gratulálok

fields74 2008.07.08. 14:34:16

Sziasztok!

NAGY SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGEM TŐLETEK!!!

Idén áprilisban a Népligetnél bal oldalról belénk jött 1 nő: sávot váltott, talán kettőt is, mindezt ohne visszapillantó nélkül, szóval szinte egyenesen (az oldalunknak) belénk jött. És MÁVos volt... Dodge Caravanunk van, ő egy Hondával szállt belénk, oldal összetörve, ajtó nem nyílik, az ütközés következtében fel is nyomott minket a járdára.
Persze mérgesen szálltam ki, de ahogy megláttam, h a nő sír, hátul pedig idős néni és pici baba van, hát elszállt a méreg - ráadásul akkor még nem tudtuk mekkora a baj.
Kiszáll a nő, azonnal 3szor egymás után elmondja, h az ő hibája volt, és bocsánat, bocsánat, bocsánat... Mit lehet erre mondani...?
Beállt a parkolóba, én kértem egy ottani autóstól betétlapot, elkezdtük kitölteni, de én nem vártam meg, mert a fiamért kellett rohannom a Hősök terére, ott várt már 1 hét utazás után. Taxi: 12 ezer... (EZT SEM ÉRTETTEM?! DE ENNYIT MUTATOTT AZ ÓRA! HORROR!!), de a lényeg, h amint elrohantam a Dodge mellett, feltünt, h a bal első kereke furcsán befelé van dőlve...
Másfél óra múlva hívott a Férjem, h trailert kell hivatnia, ugyanis eltört a bal első kerék, aminek a nő nekiment. ERRE 6 TANÚ VAN A FÉRJEMEN KÍVÜL: a károkozó, az ő anyukája, az ő 2 rendör ismerősük akiket a nő telefonon odahívott segíteni, a traileres, és én. Trailer szállítás: 20 ezer...

Megtörténik a kárbejelentés, szemle, a károkozó nyilatkozatot tesz, találunk KMB partner szervízt (mert ki a fene tud ennyi pénzt kirántani a zsebből?!), ahol késöbb az is kiderül, h nem 400e Ft a kárösszeg, hanem több, mert ez és ez is sérült, pótszemle, a kár 650e Ft.. És megállnak a dolgok. Most ez nincs meg, most az a papír kell, most írjuk le mégegyszer, másfél hónap után előállnak azzal, h szemlézni akarják a károkozó autóját, aki egy héten belül megcsináltatta már a 60 e Ft-os (!!!!!) sérülését... És aztán "felkérnek" 1 külsős céget, h nyomozzák ki a történteket. Felhívnak, kérdeznek, találkozzunk, nyilatkozzunk. Két férfi, külön kérdez az egyik engem, külön a másik a Férjemet... ! Hogy történt, hol voltunk, honnan hová mentünk, másfél óra kérdezz-felelek, írásban dokumentálva.
Itt jegyzem meg, h ki a f....sz figyeli azt, amikor hirtelen valaki oldalról beléd vágódik, h HONNAN JÖTT? MELYIK SÁVBÓL? MERRE MENT? HOL CSAPÓDOTT BELÉNK PONTOSAN...? !!!UTÁNA HOL ÁLLT MEG? Nyilván sokk egy ilyen ütközés, a nő is az Üllői út közepén állt a pici gyerekkel a kocsijában az ütközés után, persze, h amint összeszedte magát beállt a parkolóba.- De amennyit láttunk, emlékeztünk, azt leírtuk.
A nyomozók szerint "siiiiima ügy, itt niiiiincs seeeemi gond", ők jó véleményt fognak írni, jövöhéten már a biztosítónál lesz a szakvél.ük.
Na persze... 1 hónapot húzott még rá a KMB, mondván nem jött be, még mindig nem jött be, de hát még mindig nem jött be az a szakvélemény, majd, majd, majd...
NEKÜNK MEG LASSAN 3 HÓNAPJA ÁLL A MUNKÁNK, AZ AUTÓ NÉLKÜL NEHEZEN TUDUNK DOLGOZNI. DE EZ A KMBt nem érdekli! A Férjem hétröl hétre nehezebben viseli, már a Szíve szúr, tehetetlen,feszült, ideges, dühös, sértett...
Múlt héten bemegyünk a szervízbe, ahol ott áll a még mindig roncs autónk, hiszen amíg nem kapnak jelzést a biztosítótól, h van jogalap a kártérítésünkre, addig nem tudnak mozdulni. Ez természetes. Elpanaszoljuk, h még mindig semmi, sőt a hét elején megint bement a Férjem, ahol közölték, h már náluk van a nyomozók véleménye, "de ő mééég nem látta", DE!, szükség van szemlére a károkozó kocsijáról, ők már sokszor keresték ezügyben , de a károkozó erre nem hajlandó - állítólag őszerinte ez nem igaz, MERT SOSEM KERESTE MEG EZÜGYBEN A BIZTOSÍTÓ, ÉS "JÉZUSOM, MÉG MINDIG NINCS KÉSZ AZ ÖNÖK AUTÓJA???", mire a Férjem kérdi, h mi a búbánatnak 3 hónap után szemle a károkozó autóról, eddig nem értek rá ezt megcsinálni??!! - szó szót követ, az ürge ígéri, h másnap telefonál, persze dehogy telefonált.
Tehát épp ezt meséljük a szervízben, mire az egyik főnök felkapja a tel.t, és felhívja a KMBt, és kihangosítja a teljes beszélgetést, ahol ARROGÁNS MŰKÖRÖM KÖZLI VELE, H MIT REKLAMÁLUNK, MIÉRT NEM MARADUNK NYUGTON, MENJÜNK NYUGODTAN HOZZÁJUK PANASZT TENNI, MAJD ŐK "LEKEZELNEK" MINKET, - ÉS KÜLÖNBEN IS E L U T A S Í T O T T Á K A KÁRIGÉNYÜNKET, MERT "EZ TÉNYLEG NEM FRANKÓ, EZ AZ ÜGY MŰSZAKILAG NAGYON NEM FRANKÓ" - MONDJA MISS AGYHALOTT NAGYTUDÁSÚ!!!! Majd ő kitalálja ám, h ami VELÜNK, A VALÓSÁGBAN 3 HÓNAPJA MEGTÖRTÉNT, AZ TULAJDONKÉPP NEM TÖRTÉNHETETT MEG!!!!!!!!!!????!!!!!!!!!!!!!!
Mindezek után se mi, se a sokat látott, tapasztalt szervízesek nem térünk magunkhoz... Ügyvédet ajánlanak (akit aznap-múlt péntek- óta mindennap hívunk, de mindig "másnapra " tolja a beszélgetést...), és irány személyesen a KMB!
OTT MÁR KETTEN VÁRNAK AZONNAL, FELKÉSZÜLTEN, ÉS OLYAN HIHETETLEN SÉRTŐ ARROGANCIÁVAL BESZÉLT AZ A TEJFELESSZÁJÚ TAKNYOS AKÁRKI, H NEKEM NŐ LÉTEMRE KEDVEM LETT VOLNA LEKEVERNI NEKI EGYET.
A LÉNYEG: elutasították, MERT MŰSZAKILAG NEM BEAZONOSÍTHATÓ A KÁRESEMÉNY.

ILYENNEL TALÁLKOZOTT MÁR VALAKI?????
Mondom a hapsinak, h hol van a szakvélemény?? - hosszas vita után nagy nehezen lefénymásol egy papírt, amin csak ugyanez a száraz szöveg szerepel, semmi részletes indoklás. Kérdem, h mikor láthatnánk azt?? MIRE NAGYFEJŰ KÖZLI, H M A J D A B Í R Ó S Á G O N...Ugyanis pereljük be őket, ha nem tetszik nekünk a rendszer.. !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gondolhatjátok, h mondtam a magamét, udvariasan, de emelt hangon kikértem mindent, az egész eljárást, stb., de a végén mégis nagypofával azt mondta a tejfölszájú, h AKKOR TALÁLKOZUNK A BÍRÓSÁGON !
KÉRLEK SEGÍTSETEK!!!! NAGYON FÉLTEM A FÉRJEMET,EBBEN A T....S ORSZÁGBAN MEGÉLNI IS NEHÉZ, ÉS AKKOR MÉG EZ IS...FIZESD NEGYED ÉVENTE A HORROR KÖTELEZÖT, AZTÁN HA BAJ VAN, TOJNAK A FEJÜNKRE, ÉS A KÉPÜNKBE RÖHÖGNEK!

MIT TEGYÜNK, VOLT MÁR VALAKI HASONLÓ HELYZETBEN, ISMERI VALAKI EZT AZ "INDOKLÁST" ? TUDNA VALAKI JÓ ÜGYVÉDET AJÁNLANI, AKI OTTHON VAN EZEKBEN AZ ÜGYEKBEN??

MINDEN ÖTLETET, JAVASLATOT NAGYON KÖSZÖNÖK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2008.08.22. 14:46:55

Elöljáróban nem akarom a kedvedet elvenni Nagyon kevés az esély arra hogy neked jobb lessz Talán az én példám kissé megvilágitja a helyzetet.

Majdnem öt évvel ezelőtt egy nem saját hibás balesetet szenvedtem. A károkozó elismerte a fellőségét és idáig rendben volt. Teherautóval tehát sofőrként és a teherautó lizinges üzembentrtója voltam. Durván úgy kettő milliós volt a kár amit a biztosító kifizetett + nekem az áfát. De mikor balesetet szenvedtem egyúttal elvesztettem a munkámat is és hosszú ideig nem kaptam munkát sem és a nyakamon voltak a törlesztőrészletek a biztosítás és egyéb kiadások. Persze mivel nem volt bevételem nem tudtam a kiadásokat sem fizetni hiába kértem a biztosítót legalább anyit fizessen amivel a törlesztőrészleteket fizetni tudjam. Végül Fizetett 14880 Ft-ot. Ez nem elirás!!! Bepereltem őket És mig zajlott a per elvették tőlem az autót és mélyen ár alatt adták el és a lizingcég még tőlem akar 1.5 milliót kapni és ő is beperelt engem mert nem volt miből és nem is tartottam igazságosnak a követelést. Közben ami pert inditottam megnyertem. Jogerősen mert a biztosítónak ezeket már négy évvel ezelőtt kikellett volna fizetnie. Mivel addigra teljesen lerokkantam és elvesztettem mindenemet (hiszen én a teherautó bevételéből vidáman megéltem a balesetig és erre alapozva voltak hiteleim amiket a rokkantnyugdijból már nem tudtam fizetni). Most a házamat is elakarják venni ami nagyon lesujtó hiszen a késedelmesen és birói itéltere alapozva fizette csak ki a Hungária biztosító a kárigényemet. Ez sajnos már rajtam nem segitett hiszen a károm durván úgy 45 millióra vövekedett. Most az eredeti állapot visszaállitása és a késedelmesen kifizettet károm következményei miatti károm miatt is inditottam eljárást a Hungária ellen

Tehát a következtetések: Még a Hungária_Alians sem áll a helyzete magaslatán oly anyira nem hogy képes évekig elhúzni egy pert nem törödve azzal hogy a késedelmesen kifzetett pénz adott esetben milyen nagy és hatalmas károkat okoz az ügyfélnek. Aztán nem fér a fejembe hogy miért kell ahhoz bírósághoz fordulni ha én kártérítést várok a biztositótol hiszen tudnia kell az eddigi gyakorlatból hogy elfogja vesziteni a pert. Lizingcég. Miért nem lehet szerződémódosítást elérni a lizingcégnél ha egyszer nehéz helyzetbe kerül egy dijfizető? Miért adhatja el úgy az autót jóval ára alatt hogy engem megsem kérdez hiszen nekem kellene akkor föltennie a kérdést hogy a dijkülömbözet fizetését vállalom e?. Ha eladja akkor mivel én voltam a bérlő nekem kellet volna először fölajánlani a vételt ( mert akkor egy másik lizingcéggnél meglehetett volna szervezni a bérletet) és mindanyian jól jártunk volna De a legjobb az lett volna ha szerződést hosszabíthattunk volna. Nos ezek után ha elolvastad kedves olvasó miben reménykedsz? Igazságban? Biróságban? Nos a remény hal el utoljára de azért had irjam le Nagyon nagy kitartás kel ahhoz hogy egy ügyet végigvigyél. És itt van a lényeg hogy az emberek 80% ban hiányzik a kitartás és erre alapoznak a biztosítók és különféle pénzintézetek. Én arra biztatok mindenkit vigye végig amit elkezdett. Sem a jog sem az igazság nem garancia arra hogy a különféle társaságokkal vivott küzdelem neked fog kedvezni. De a saját magadban vetett hit legnagyobb erő ezen a területen is.