Tékozló Homár

Anyám keltett, hogy ott volt pár rendőr villogó autóval és el akartak vinni

2008.04.28. 15:08 | ge | 60 komment
Mostanában szeretjük a pénzbehajtós történeteket, főleg ha az a rendőrség hajnali megjelenésével jár együtt. Az ideiglenes lakcímre küldött értesítéseket levélírónk nem vette át, úgyhogy a jard kommandóakciókba kezdett, most meg róla pletykál az egész ház.

Ebben a hónapban a barátnőméknél éltem, ahova nem voltam bejelentve. Azelőtt pedig albérletben éltünk, addig összesen kettőben egymás után, de anyagi okok miatt haza kellett költöznünk apósékhoz. Még az első albérletcímem be volt jelentve ideiglenes lakcímként, a másodikba már nem jelentkeztem át, úgy gondoltam az elsőnek sem volt értelme, mivel minden az állandó lakcímemre érkezett(szülői ház). Amikor a másodikban laktunk, volt egy karambolom, amit egyikünk sem ismert el, így nem tudtuk kit fognak megbüntetni.

A helyszínelő rendőr lejegyezte, hogy az ideiglenes címem már nem aktuális. Vártam hogy jöjjön valami papír, hogy ki volt a hibás, stb. Egyetlen papírt kaptam az állandó lakcímemre, amit a biztosító küldött, hogy az én kötelezőmből egyenlítik ki a másik fél kárát. Na innen már tudtam mi a helyzet, bár meglepett, hogy a rendőrségről semmi sem jött, mivel a helyszinelésen azt mondták, majd behívnak tanuskodni. Ezután vártam a büntető csekket. Nem jött. Eltelt 22 hónap. Gondoltam, tök jó elavul az egész és nem lesz semmi. Na de ezután jött csak a "nemulass".

Egyik hajnalban anyám keltett telefonon, hogy ott volt pár rendőr villogó autóval, és el akartak vinni, mert tartozom valami negyvenezer forinttal, amit nem fizettem ki. Sőt, a szomszédjukat keltették föl hajnal 3 kor, hogy engedjék be őket a lépcsőházba, nehogy el tudjak szökni amíg felérnek a lépcsőn az első emeletre. Anyámék természetesen nem tudták, hogy éppen hol töltöm az éjszakát, hát mondták, hogy a barátnőmmel vagyok, de hogy pontosan hol azt nem tudják. Azt üzenték a rendőrök, hogy cammogjak be a rendőrségre és fizessek, különben 30 nap fogság.Persze hogy mi ez a 40EFT azt nem tudták. Szerencsére van egy nagyon kedves ügyvéd a barátnőm családjában aki elkísért. Bementünk, de az eljárók nem sokat tudtak mondani, így egy kis mászkálás után az épületben megkerestük az illetékest, aki kiadta az elfogatásit.

Kiderült, hogy a karambol miatti bírság volt. Mondtuk, hogy egy árva levelet nem kaptunk a rendőrségtől, de ők állították hogy igen és valaki át is vette. Az ügyvédem kérte a bizonylatot az átvételről, plussz az egész paksamétát az ügyről. Huzavona után ideadták, amiből kiderült, hogy az első albérletembe, az említett, aktualitását vesztett, ideiglenes lakcímemre küldték, ahol senki sem vette át azt a 6-8 levelet.(tudni kell hogy az ottani főbérlőnél párhavonta érdeklődtünk, hogy érkezett e valami levél, de a köcsög azt mondta, hogy nem). Az illetékes erre azt mondta hogy ők csak azt a címemet tudják ahova a leveleket küldték. Tehát majdnem két évig tartott a magyar rendőrségnek kideríteni, hogy mi az állandó bejelentett lakcímem. Amikor sikerült kideríteni, akkor meg már kommandózva jönnek, és vinnének mint egy tömeggyilkost. Az illetékes még nekemállt hogy én miért nem érdeklődtem hogy meg vagyok e büntetve. Hát igen....gondoltam magamban, ha a valaki tud olyan létező emberről, aki pl. havonta bemegy a rendőrségre érdeklődni, hogy "van e valami büntetésem, amiről nem is tudok?" akkor azonnal leülöm a harminc napot háromszor. Végül kiderült ,hogy ez az eljárás teljesen szabálytalan, mivel az állandó címemre nem kaptam semmit. Ahogy az ügyvédem olvasgatta a papírokat, megjegyezte, hogy 3 hét mulva jöttek volna újra értem. Ez később lényeges lesz.

Na jó fizessük be amit be kell... gondoltuk. Nem lehetett, mert azt csak rendőri kísérettel lehet befizetni a postán, de ahhoz rabosítani kell. Magyarul az épületből nem mehettem ki, be sem fizethettem, de még a kíséret sem lett volna megoldható, mivel nem volt szabad járőr. Na, kisebb huzavona után csak meggyőztük őket, hogy nem vagyok terrorista, se gyilkos, meg ilyesmik, és 20 percre kiengedtek, hogy befizessem. Befizettem, lemásolták a bizonylatot, lejegyezték, stb. Elengedtek. Öröm, boldogság. Persze erről csámcsogott az egész ház, hogy bűnöző vagyok. Enyhe hitelrontás, de elmagyaráztam a pletykafészkeknek, így rendeződött a helyzet.

A rossz anyagi helyzet miatt egy héttel az eset után felhívtam a bankot, hogy nehezen tudom fizetni az autólízingemet, találjunk valami megoldást. Ezután egy héttel anyám hajnalban telefonon ébreszt, hogy ott voltak a behajtók. Kiderült hogy ezt a megoldást találták a fizetési nehézségeimre: viszik az autót minden bejelentés nélkül, én meg KHR-be kerülök (BAR listára ha valaki így ismeri).Gondoltam anyátok. Erre ki kellett fizetni a behajtási díjat. Lehúztak ismét 40 ezerrel. Így megmaradt az autóm. Még jó hogy segítséget kértem az anyagi gondjaim miatt!

Ezután egy héttel az említett, előre eltervezett időpontban anyám hajnalban kelt, hogy hajnal 4 kor kint voltak a rendőrök ugyanazért az ügyért, amit már lerendeztem, persze ugyanazzal a kommandós módszerrel. Iszanyatos nagyot nőttem apám szemében, illetve ismét beindult a pletyka, hogy mégis bűnöző vagyok.

Az ügyvédem felhívta a főkapitányt, hogy ez már egy picit túlzás, és indul a per. Erre a reakció, megkeresték a papírjaimat és írtak egy elnézést kérő levelet apámékhoz hogy bocs a második előállítási kísérletért, ami amiatt az ügy miatt volt, amit már lerendeztem azzal, hogy az első alkalommal (most figyelj) bementem az "apukámmal" aki elrendezte a helyzetet. Ez hasonlóan szerepelt a levélben. Persze a lépcsőház még mindig pletykál. Megaláztak, zaklatták anyámékat és a szomszédaikat, stb.

Nem gáz... csak szolgálnak és védenek szó szerint ész nélkül. Komolyan mondom, jobban elszorul a torkom, ha rendőr mellett megyek el, mintha valami késelős arcú gyilkos mellett éjszaka, mert a rendőr mindent megtehet büntetlenül, így semmi sem tartja vissza, csak hogy mikor mihez van kedve. Persze vannak kivételek, de ez mindenre igaz.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gumidomino 2008.04.28. 15:10:49

villogó autó?
elaludt a vidámparkban.

Secnir 2008.04.28. 15:14:11

szép. eről írtam a múltkor, és le voltam hülyézve, hogy ilyen nincs is.

Gumidomino 2008.04.28. 15:14:58

szegényembert még az ág is húzza

Bit Rot 2008.04.28. 15:15:49

Aki a valódi lakcímén lakik, sikeres ember nem lehet!

(Mert jönnek érte a rendőrök és elviszik!)

Secnir 2008.04.28. 15:16:30

apropó:
per simán futhat a rendőrség ellen a második előállítási kísérletért, ne légy majom.
hitelező bank ellen is, mert te nem elárvereztetni akartad az autót, nem eladni, hanem egy kompromisszumos megoldást kerestél. amíg TE bele nem egyezel, hogy ez neked is megfelel, addig nincs lefoglalósdi.
szerintem egy jó ügyvéddel egy olyan 5-800.000 forintot mindeféle jogcímen simán kiperelhetsz belőlük.
ügyvéde válogatja.

Richárd · http://probadolog.blog.hu 2008.04.28. 15:19:10

A rendőrök sokszor nagyon "értetlenek".
Az egyik ismerősöm álkamerát szerelt fel az egyik megrendelőjének, amit a rendőr nem hitt el, és állandóan meg akarta nézni a felvételeket egy olyan kamerából, ami nem kamera. :-)
itmegoldasok.hu/blog/arhivum/24-Rendor-vagyok,-azt-is-latnom-kell-ami-nincs!.html

DonCiccio 2008.04.28. 15:20:38

Én csak a lovakat keresem, mert üzemanyagunk úgysem lesz 2-3 éven belül.
Ecsém, add el az autót és járj lóval vagy bringával.
Mindenesetre olvasva a zsaruk húzásait, holnaptól nekiállok szoláriumozni, sötét kontaktlencsét teszek és befestem a hajamat füstösre. Attól kezdve kiabálok, hogy kisebbségi jogaimban sértenek. Akkor elvisznek-e?

elvi(s)kérdés 2008.04.28. 15:22:17

Akkoor neked mákod van, ha 20 percre kiengedtek. Engem nem:)

Majmász Gedeon 2008.04.28. 15:24:15

elakartak = el akartak
Ki írta a címet?

lókupec 2008.04.28. 15:40:22

Látom, az értelemesebbje már kezdi érteni, hogy lóval kell járni. De az én lovaim még mindíg nincsenek meg! Aki segít megtalálni, annak kölcsönadom azt az egyet, amelyik fejből tudja az összes jó kocsmát Pesten. Hasznos dolog. Bepiálsz, és elvisz utána haza. Nincs sofőrszolgálat, igazoltatás, szondázás, nem ugat vissza, nem kér jegyeketbérleteket, csak kaját, meg néha kockacukrot abszintba áztatva. Na?

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.28. 15:48:16

Ez a hajnali baszakodás elég gázos. Ha az ember annyival lóg, akkor hajnalban sem otthon alszik. Ha kevesebbel lóg, akkor meg nem éri meg basztatni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.28. 15:49:17

Mi lenne, he nem lennél oda bejelentve ahol nem laksz? Megoldható?

A bank meg szarjon sünt!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.04.28. 15:49:32

Ez érdekes: ha nem lehet személyesen elmenni befizetni a pénzt és nincs járőr aki elkísérjen akkor mit csinálsz.. otthagyod a telefonodat zálogba, hogy befizesd a lét?

Mi lett volna, ha komolyan bújkálni akarnál? Pölö vettél volna sim kártyát valami kölyöktől odaadod a családnak azon hívogatod őket (hogy ne hallgassák le bár amennyi gond van ezzel.. ha szabályos akkor se tudnak lehallgatni a hosszú engedélyezés miatt). Meg álnév, álpapír, esetleg lelépsz külföldre... Akkor mennyi idő múlva találnak meg vajon? Nem 40ezerért, de talán még 4Milláért sem tesz meg ilyet az ember

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.28. 15:55:07

atpijkamo: "Mi lenne, he nem lennél oda bejelentve ahol nem laksz? Megoldható?"

Ez szép volt :DDD

WorkingGirl 2008.04.28. 16:07:51

Egyik alkalommal mikor, ebédidőben kimentem a közeli "sorban állós, tálcás" :-) étterembe, előttem egyenruhában egy rendőr várta míg sorra kerül. Kért egy rántott csirkecombot - konyhásnéni odaadja neki, mikor megkérdi: Mik ezek a magok rajta?
Néni: Szezámmag
Rendőr:Szezámmag? Sosem ettem olyat!Sima nincs(mag nélküli)?
Néni: Nincsen
Rendőr:Na, jó majd leszedem, egyenek a madarak magot. (Tehát mindenki madár aki nem rendőr?)
A nénivel összenéztünk jót mosolyogtunk. Tiszta rendőrvicc hangulata volt,csak élőben.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.04.28. 16:08:13

Majmász Gedeon 2008.04.28. 15:24:15

igenigenigenigenigen
még egy ilyen, és ellen-Homár kampányba kezdek!!
A hátamon feláll a szőr!!

az oké, hogy a kommentező itt-ott elgépeli, DE A POST CÍMÉBEN???

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.04.28. 16:16:30

Miért mindig hajnalban történnek az ilyenek? Este 6-8ig nem jó? fura...

elwood 2008.04.28. 16:20:52

photoshop az egész.
A bank milyen jogcímen akarná vinni az autót ? Csak ha elmaradtak a részletek. Az meg nem jön le az írásból.

Jó tanács, ha egy autórészletnyi összeg pénzügyi zavarba kergeti a háztartást akkor érdemes visszavenni a fogyasztásból.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.28. 16:25:07

Szopatunk és tépünk - mondta a rendőr, és bekapcsolta a bongot...
;)

Fairy Girl 2008.04.28. 16:32:17

Ma kaptam egy levelet innen:

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Hatósági és Felügyelei Főosztály
Személyiadat- és Lakcímnyilvántartási Osztály

Ügyfélkapunál csináltam olyat, hogy a személyes adataim kiadását letiltottam. Februárban. Most jött róla egy papír, tök jó, nincs is ezzel gond. Csakhogy időközben (figyelmetlen vagyok, igen) a lakcímkártyámat elnézegetve kiderült, hogy az már 2007. áprilisában lejárt :))) Ez nem azt jelenti, hogy automatikusan vissza az állandóhoz? (Persze erre a lejárt - de fizikailag még élő - ideiglenes címre kaptam a levelet a fent részletezett hatóságtól.)
Na mindegy, megyek és bejelentem újra ;)

2008.04.28. 16:50:12

A rendőrség eljárásához nem szólhatok, de BAR listára 90 napnál hoszabb tartozás után kerül az adós.
Picit össze van zavarodva az időérzéked, nem ?
A másik lehetőség: összeesküdtek ellened.

csipa 2008.04.28. 17:46:31

orulj, h meg nem qrtak!!!

JDG 2008.04.28. 18:00:38

No, csak hogy tisztán lássak az ügyben... Az a baj, hogy a rendőrség a hivatalosan bejelentett ideiglenes lakcímre küldte az értesítést, mert a kedves posztoló szart bejelenteni, mert minek? Az adatokat felvevő rendőr lakcímbejelentő kisasszonynak néz ki?

Vagy az a baj, hogy 3 hónap nemfizetés után bemászott a bankba, hogy ja, bocs, egyébként nem tudok fizetni, találjunk megoldást? Talán adják oda a kocsit ajándékba?

Valamelyik posztoló írta, hogy "amíg nem egyezik bele az ügyfél, addig nincs lefoglalósdi". No és ezt így hogy? A lefoglalósdinak pont az a lényege, hogy nem tudja/akarja más módon rendezni a tartozását, akkor így járt.

Annyit tényleg tanultunk az esetből, hogy a magyar rendőrségnél bunkó buta parasztok dolgoznak túlnyomó többségben, de ezt már eddig is tudtuk. A mese tanúlsága pedig, hogy addig nyújtózkodj, amíg.

A szabályok pedig mindenkire vonatkoznak, ha van lezáratlan ügyed, igen is érdemes érdeklődni a kimeneteléről, vagy pedig jól megérdemelt szopás lesz az eredménye.

Magam_a_Mondomét! 2008.04.28. 18:13:53

Azt mondom, mindig arra várni, hogy hátha mégsem kell fizetnem, meg elavul meg elfelejtenek, az rossz taktika!
Ha fizetni kell és tudsz róla - hát fizess és ne reménykedj, mert úgyis utolérünk!

Secnir 2008.04.28. 18:16:43

"JDG [...]
Valamelyik posztoló írta, hogy "amíg nem egyezik bele az ügyfél, addig nincs lefoglalósdi". No és ezt így hogy? A lefoglalósdinak pont az a lényege, hogy nem tudja/akarja más módon rendezni a tartozását, akkor így járt."

én írtam, ctrl+c ctrl+v
olvasd el még1x
azt 0rta, hogy ugyan ki tudta fizetni, de látta, hogy a következőt nem fogja tudni, ergo nem volt még olyan hónap, ami nemfizetéssel behajtásra kerülhetett volna. szólt, hogy keressenek egy másik megoldást, az volt a lefoglalás. egyértelmű, hogy a bank hibázott.

JDG 2008.04.28. 18:22:45

Secnir 2008.04.28. 18:16:43

Így egyértelmű lenne, de nekem ez egy kicsit sántít. Egy hét alatt senki nem kerül BAR listára, vagy hogy is hívják most. Vagy késve szólt, vagy húzta az időt és azzal sem foglalkozott, mint sok mással sem a fenti poszt alapján. Gondolta egyszer szólt a bankban, majd értesítik, ha kitaláltak valamit.

Bezmag 2008.04.28. 18:47:47

Ohhh ilyenem nekem is volt, szegény albérlőmet keltették fel hajnali fél hatkor, egy sok évvel azelött autóval az új tulaj által elkövetett szabálysértések miatt

szliper 2008.04.28. 19:08:48

Aki lízingelt autóval szabálytalanságot követ el, utána nem ismeri el, lakcímet nem irat át, törlesztőrészletet nem fizet, össze-vissza lakik...SIKERES EMBER NEM LEHET!

Tajparaszt 2008.04.28. 20:05:14

"Tiszta rendőrvicc hangulata volt,csak élőben."

Én csak egy rendőr viccet ismerek.
A többi sajnos igaz.:):):):)

2008.04.28. 22:09:09

Mániákus rendőrvédő vagyok, hadd fejtsem ki most is, hogy nem úgy megy, hogy Kovács hadnagy unatkozik, és azt mondja: fiúk, menjetek már ki erre a címre pár kommandóssal, csináljatok balhét, és a lábánál fogva húzzátok be az őrsre. A rendőrség ugyanis nem ítélkezik, végrehajtó szerv, utasításra cselekszik, ugyanúgy, ahogy a háborút sem egy osztag közlegény indítja meg, hanem odaküldik őket. Mellesleg meg erős csúsztatás azt mondani cinikusan, hogy ki az aki bemegy havonta a yardra érdeklődni, én persze hogy nem megyek, mert nem karamboloztam, nem gyorshajtottam, nem csináltam semmit, de a post írója egy az egyben leírta, hogy arra bazírozott, hogy elévül az ügy. Nem jött be, saját magát szopatta meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.04.28. 22:52:29

mondjk azt nem ertem, ha tudtak hol lehet keresni/szulok/ akkor elotte oda miert nem kuldtek egy idezest?
amugy me persze hogy nem a rendor a hibas
ha van hivatalos korozes akkor megprobalja befogni
es termeszetesn erre a hajnal a legalkalmasabb ez teny

Boo 2008.04.28. 23:24:30

Van két bejelentett lakcímed, és csodálkozol hogy oda mennek a leveleid?
A villogásról meg annyit, felteszem tilosban parkoltak le :-) nekik szabad.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2008.04.28. 23:28:07

Emberek! A delikvens leírta, hogy közölte a rendőrrel, hogy nem lakik már azon a címen. Akkor mi az apjuk faxáért küldték mégis oda a levelet?

Boo 2008.04.28. 23:28:56

Hopp ezt most találtam neked www.szabalysertes.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=17227&PHPSESSID=a077168ead876d1ac7b11891cff1c475

a 29.§-t olvasd el aztán fuss be érdeklődni, tartozol-e még 30EFt-tal. :-D

De lehet, hogy már elévült.:-DDDDDDDD

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.29. 00:45:11

@paranoir: Mindenki követ el közlekedési szabálytalanságokat - sohasem mentél át gyalogosan pirosnál a zebrán, mi? -, a kérdés csak az, hogy észreveszik-e és foglalkoznak-e vele. Nyugodtan mehetnél a yardra akár _naponta_ is!

ddd.dino 2008.04.29. 07:56:26

Ki hazánkban az ajánlott hatósági levél kézbesítettnek számít, ha kiküldték az állandó lakcímre, de nem vette ét senki x időn belül (talán két hét). Én valahogy így tudom elképzelni az esetet: ajánlott levél rendőrségtől megérkezik a szülőkhöz, ők felhívják gyermeküket, majd annak tanácsára nem veszik át a levelet, és mindenki boldog. Főleg Kovács Kettő előadó, akibeírja a nygakönyveb, hogy a törvény értelmében kézbesítve lett az idézés, ám emberünk nem jelent meg. Ez persze általában a kis halaknál működik olajozottan, Demszkit például nem vezették elő hajnalban kommandósokkal... Más: ez a gyakran lakcímváltoztatósdi nekem nem kóser! Volt egy ismerősöm kb. 15 éve, aki hasonló módszerrel próbálta lerázni a Westel behajtóit. Őt is elkapták egyszer, mikor már azt hitte, elévült...

Stifler mamája 2008.04.29. 08:06:15

"Gondoltam, tök jó elavul az egész és nem lesz semmi."

Nem véletlen ELÉVÜL?...Édes anyanyelvünk, már megint.
Jogászosdit játszva észt osztani sokkal hitelesebbnek tűnhetne, ha ráadásul még a helyes, odaillő kifejezéseket is használnánk, ugye.

Hurvinyek 2008.04.29. 08:39:15

Paranoir:Szerinted az normális, hogy véletlenül kimostam a személyimet('87), bementem, bejelentettem,s szóltam, hogy 2 hét múlva vonulok sorkatonai szolgálatra.Erre monták, nem baj lehet ideiglenes személyivel is. OK, de minek az ideiglenes mivel elvittem a megmaradt műbőr borítót, s így látszott, hogy nem elveszett hanem megsemmisült.Eltelt fél év amikor anyámék kaptak egy levelet, hogy ha 48 órán belül nem rendezem le a cserét akkor előállítanak.Anyám meg mondta, hogy örülne neki mivel 5 hónapja nem engedtek el eltávra.Szerinted rájuk "törték" az ajtót hajnal 3 kor, hogy akkor irgum-burgum?

Magam_a_Mondomét! 2008.04.29. 09:54:35

Az buta érv, hogy közölte a balesetnél, hogy már nem lakik ott:

Szerintetek a szabálysértési előadó lapján van ilyen rubrika?

Az ügyfél közölte, hogy sem az állandó sem az ideiglenes címén nem tartózkodik, ám azt, hogy hol érhető el akkor hát, azt bezzeg nem mondta meg: ---->>> tegyen ide egy "X"-et.

Gumidomino 2008.04.29. 09:54:40

az ideiglenes lakcím bejelentése hogy működik? határozott időre, vagy nem ártana utána újra bejelenteni hogy megszűnt?

tényleg nem tudja a lakosság nagy része hogy mik a kommandós módszerek és kik a kommandósok? vagy csak olyan rajul hangzik, hogy kommandóztak?

a kocsi visszavétel miatt pedig általában telefonon szoktak egyeztetni, ha ez nem megy, akkor mennek ki személyesen próba-szerencse alapon.

szerencsétlen flótás.

jusztlacika 2008.04.29. 09:57:48

HOL A KÖVETKEZŐ HÍR?????

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.04.29. 10:09:32

én úgy tudom (de lehet, hogy az ismeretem már elévült/elavult), hogy az ideiglenes lakcím, mint nevében is: ideiglenes, 3 hónapig érvényes. Ezek után nem igazán lehetne figyelembe venni :)

Izgiribizgiriribizli (törölt) 2008.04.29. 10:13:50

Aki csóró és közben autót lízingel, sikeres ember nem lehet.

Izgiribizgiriribizli (törölt) 2008.04.29. 10:15:52

Ja, és egyébként is sántít a sztori több helyütt :)

úrilány 2008.04.29. 11:08:58

"Szeletelősbaltásgyilkos 2008.04.29. 10:15:52
Ja, és egyébként is sántít a sztori több helyütt :)"

úgy nagyjából az egésznek van valami photoshop-íze,
de azt mondják, ez kell a népnek...

janikahhh (törölt) 2008.04.29. 11:38:41

Tarika/Chikashikimeka: Ezt bizony nagyon rosszul tudod, minimum 3 év az érvényesség. Meg a faxom tele lenne, ha 3 havonta szaladgálhatnék a tokmányirodába lakcímet újítani...

cbc 2008.04.29. 11:58:14

"Miért mindig hajnalban történnek az ilyenek? Este 6-8ig nem jó? fura..."

Nem fura. Ennek tök egyszerű magyarázata van:

- hajnali 5 körül valószínűleg már akkor is otthon vagy, ha későig kimaradtál
- álmodból hajnalban felverve nincs agykapacitásod gondolkodni, mesét kitalálni, ügyvédet felriadóztatni
- és valószínűleg ilyenkor ér rá a staff a legjobban

cbc

labi 2008.04.29. 12:00:13

Cseszett bejelenteni a lakcímváltozást, ezért szopott.
Mi ebben a homárra való?

Alf (törölt) 2008.04.29. 12:25:29

labi, az, hogy az állandóra kellene küldjék a felszólítást.

Grege 2008.04.29. 12:34:12

A BAR-ba 30 napot ÉS a mindenkori minimálbér összegét meghaladó fizetési késedelem után kerülnek az emberek.

Grege 2008.04.29. 12:37:02

"A BAR-ba 30 napot ÉS a mindenkori minimálbér összegét meghaladó fizetési késedelem után kerülnek az emberek. "

Szóval hivatalosan így van, de ez nagyban múlik a pénzintézeten is, sok helyen nem szopatnak rögtön, ha van egy hónapos tartozásod.

Viszont 30 nap után minden jogi feltétel adott hozzá, hogy felpakoljanak.

Majmász Gedeon 2008.04.29. 12:41:24

Fairy Girl 2008.04.28. 16:32:17

"Ügyfélkapunál csináltam olyat, hogy a személyes adataim kiadását letiltottam."

Azt ugye tudod, hogy ez a letiltás a rendőrségre nem vonatkozik?
Egyébként meg mióta jár le a lakcímkártya? Az enyémen nincs lejárati dátum.

varadilaci 2008.04.30. 06:30:22

No én meg dógoztam is ennél a "villogós" cégnél.De ami a legszebb.Másfélmázsás buckalakó kirabolt egy kislányt.Exbarátnőm volt a tanúja.Mondta, hogy ő nem szívesen jelenik meg a tárgyaláson, mert csak 50 kg a lelkem és tart a "családtól"...Akkoriban még nem volt ilyen "tanúvédelem", bár a jelenlegi sem egy hollywoodi filmbe illő módozat.
Hajnali 6 órakor állították elő (villogó+brekegő + az összes szomszéd kint volt az utcán), a PKKB egyik padján ücsörgött két "kolléga" társaságában, majd 10 órakor megjelent a vádlott szotyit köpködve a földre az egész famíliával és pikk-pakk közölték a két szentinel füle hallatára, hogy jól gondolja meg mit mond, mert hosszú még a mai nap.
Eszter kérdésére annyit mondtak a zsaruk, hogy tegyen feljelentést...
Nem tett, sőt alig emlékezett.Vajon miért is?

birdlady 2008.04.30. 07:34:19

Majarország, Majarország, gyere bátran Majarország...

pazola 2008.04.30. 15:27:01

" Iszanyatos nagyot nőttem apám szemében "

:DDD

., (törölt) 2008.05.01. 21:30:26

Akkor most engem felvesznek a Magyar Gárdába?

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.05.05. 09:13:02

Mér'?
Még meg sem dugtak, tök jól jártál.
.
Ki nem fizetett lízingű kocsival karambolozni... Nem sikeres ősi oláh szokás.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.05.15. 22:03:22

bm613 2008.04.28. 23:28:07
Emberek! A delikvens leírta, hogy közölte a rendőrrel, hogy nem lakik már azon a címen. Akkor mi az apjuk faxáért küldték mégis oda a levelet?

Mert egy karambolhoz kihívott rendőrnek játszotta az okosat miközben az ideiglenes lakcíme továbra is a rendszerben volt, azért ez nem ugy müködik hogy szolok a sarkon posztoló rendőrnek hogy öcsém ne oda küld hanem anyáméknak pudingfalvára.Volt egy ideiglenes lakcíme amit gondolom ,,minek törölni" hozzáállással el is felejtet ahogy mondta a második albérletbe már be sem jelentkezett.A rendőrség meg ugya küldte a büntit az meg csak ment ki és válasz nem jött... Persze hogy kimentek gondolom elöször az ideiglenes lakcimra ahol nem találták mivel biztos haragban volt a főbérlővel az még alá is magyarázott, majd mentek az állandó lakcímre.
Az egészet ott cseszte el hogy az ideiglenes lakcímét nem töröltette.
Hülyézheted a rendőrt kisapám de karamboloztál a büntetést meg nem fizetted be.Úgyhogy a bünőző igenis te vagy mázlid hogy ennyivel megusztad :D
süti beállítások módosítása