Tékozló Homár

Álellenőr ütötte meg ököllel az utast

2008.05.06. 00:20 | ge | 124 komment
A rutinos budapesti tömegközlekedő jól tudja: ha verés jön, a biztonsági kamera elé helyezkedve kell bevárni a feldühödött ellenőrt. Na de mit tehet akkor, ha nem működik a kamera? Ráadásul az ellenőr sem igazi ellenőr volt? Rémtörténet a Stadionok megállóból.
Ma reggel kisebb késésben voltam, így próbáltam igyekezni, hogy odaérjek a megbeszélt időpontra. Stadionok metróállomáson keresztül vezetett az utam, ahol mindkét lejáratnál ellenőrök (vagy biztonsági őrök, erre még nem jöttem rá) a szokásukhoz híven álltak. Kezeltem egy jegyet az automatánál, majd próbáltam lejutni a metróhoz, de a tömegből az egyik nőnemű hajtőben 'barnára festett' (többit tekintve hidrogénszőke), háromcentis lenőtt műkörmös ellenőr (biztonsági őr) kiemelt, hogy mutassam a jegyem, mely kérésnek elegettéve átnyújtottam neki a jegyet.

Az első meglepetés ekkor fogadott, ugyanis szerinte azt a jegyet kétszer kezeltem, ezért menjek vissza kezelni egy másikat, vagy különben "nem megyek le". Ez azért lepett meg, mert friss jegyet vettem elő fél perccel előtte, és azt kezeltem. Szót, majdnem szót követett (fél mondatot sem bírtam válaszolni a felvetésre), amikoris következett a második meglepetés.

Hirtelen odalépett mellém az egyik társuk (velük együtt állt, előtte még beszélgettek is egymással) és a szó szoros értelmében a kijárat felé elkezdett lökdösni a "takarodj innét kis köcsög" címszóval. Mivel igyekeztem, ezért nem ért meg számomra 270 Ft-ot a történet folytatása, ráadásul fazonunk kb. 70 kg-mal volt nehezebb mint én, az a fajta kinézetű, melybe inkább nem kötsz bele. Miközben kezeltem a második jegyet, ez az egyén végig követett, automatára támaszkova, tőlem 30 cm-re magyarázott tovább: "Gyere fel és majd ott megbeszéljük" - nem baráti megbeszélést sejtetve. Nem igazán értettem, mit is kellett volna megbeszélnünk, vagy hogy miért, ezért próbáltam nem foglakozni vele.

A második kezelt jeggyel a kezemben mentem ismét a lejártat felé, de ez a forma, csak követett, és folyamatosan azt magyarázta, hogy "Gyere fel és majd ott megbeszéljük!". A maradék hármas ellenőr/biztonsági őr kordon, ekkor már átengedett, s ő is ott maradt velük, de a szája nem állt be, trágárságokat hangoztatva még mindig meccsre hívott. Lépcsőn lefelé menet csak ennyit válaszoltam neki (lényegében először): "Ilyen formákra nincs időm". Mondhattam volna cifrább dolgokat is, de nem tettem, viszont neki ennyi is elég volt, hogy még jobban bepöccenjen, és nagy hévvel leindult utánam a lépcsőn. Gondoltam, ha már ténylegesen harcra kerülne a sor, akkor azt vegyék a kamerák is, így a lépcső alján lévő kamera látótávolságában megálltam, s bevártam a fazont. Aki utolérve nemes egyszerűséggel megütött! Nem erősen, nem fájt, nem kékült be, semmi ilyen, de odacsapott egyet az ökével.

Ekkor csak ennyit mondtam neki: Látod azt a kamerát, s látod ezt a telefont a kezemben?
No ennyi kellett neki, már ment is visszafelé a lépcsőn különféle átkokat szórva felém. Gondoltam, ha már idáig eljutottunk, akkor tényleg hívom a 112-őt és segítséget kérek. Kamerák végigvették a történéseket, csak nekem lesz igazam, és ilyen ember pedig nem ellenőriz többet. A rendőrség bejelntkezett ahol közölték, hogy vagy bevárok kollegákat, vagy bemegyek később a 14. kerületi rendőrkapitányságra egy orvosi látlelettel a kezemben és feljelentést teszek, én ez utóbbi lehetőséget választottam.

De miközben a telefonon beszéltem a fazonunk szépen felszívódott. Kérdeztem a maradék háromtól, hogy hol a kollegájuk? S ekkor ért a harmadik vagyis a sokadik meglepetés: "Nem a kollegánk, nem is ismerjük kicsoda!" válaszolt a tőbenfestett barna jegykezelő/biztonsági őr.
- Tessék? tettem fel a kérdést, de a válasz ismételten ugyanaz volt. Ekkor esett le az, hogy miért is nem kék egyenruhában volt a kötekedő, verekedő ál-ellenőr-biztonsági őr, hábár valami kártya neki is volt a nyakába akasztva (ez kevert meg, meg az, hogy ott állt a másik hárommal, s egyből "intézkedett").

Válaszból rájöttem, hogy velük egyről a kettőre nem fogok jutni, ezért elmentem a forgalmi irodába ahol már az ajtóban állva várt egy BKV-s hölgy, mivel "Látta, hogy probléma van". Az adott kamera felévteléről érdeklődtem, illetve az ellenőrökről, hogy kicsodák ők. Válaszul azt kaptam, hogy az utasok jogaira hivatkozva felvétel nincs, vagyis nem rögzítik a kamera adásait, és ők ott - ellenőrök, vagy biztonsági őrök - nem a BKV-hoz tartoznak így nem tudnak semmit tenni, de a panaszkönyvbe írhatok... Itt hagytam abba az egészet, mivel ekkor már tényleg késésben voltam, s rájöttem, hogy sokmindent ez ügyben nem lehet tenni (max. megírni a Homárnak).

Következők a kérdések fogalmazódtak meg bennem az eset kapcsán:

- Biztonsági őröknek is van joguk jegyet venni? Visszaemlékezve karszallagjuk nem volt, vagy legalábbis nem volt rajtuk.
- Mi történik, ha valaki elrontja szánt szándékkal a mozgólépcsőt, felgyújtja, mit tudom én mit csinál vele, vagy megsérül az egyik utas? Nem lehet megtaláni a tettest, vagy nem lehet rábizonyítani, mert a kamerák látták a történéseket, csak nem rögzítették azokat. Ilyen esetekre (személyi jogok védelme) az a bevett szokás, hogy bizonyos idő (24-72 óra) után törlik a felvételeket. BKV-nál ezt nem ismerik, vagy nincs meg a szükséges eszköz?
- Én is odaállhatok ellenőrizni jegyeket akár egy baseball ütővel, vagy egy karddal a kezében és a nekem nem tetsző utazni szándékozókat jobb belátásra bírhatom? Ezt a kérdést a forgalmista BKV-s hölgynek is feltettem, mire ő ezt válaszolta: - Az nekünk is feltűnt volna!

Naná gondoltam magamban...és mentem az utamra.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizsama 2008.05.06. 07:46:24

Egyre több helyen látom, hogy biztonsági őrök beállnak jegyet ellenőrízni. Korábban még karszalag se volt rajtuk, mostanában néha azt is látni. Jah, és ugye néhányuk nem is BKV alkalmazott, tehát ha inzultus van, akkor a BKV széttárja a kezét.

Tavaly a Ferenciek terén az elfoglalt ellenőrök között elhaladva épp visszacsúsztattam a bérletem a zsebembe, mikor is egy alacsony, kövér biztonságiőr-"nő" (ezeket honnan szedik?) utánamkiabált, hogy:
"- Hé öcskös, bérlet?"
Mire én:
"- Hé nyanya, karszalag?"
Meghökkent arcot vágott, majd a mellette lévő másik őrt nógatta, hogy jöjjön utánam, de az meg csak röhögött a kolleginán.

had 2008.05.06. 07:55:20

Bocs ha off-nak tűnik. BSz, elég szomorú, ha neked a siker csak az anyagi eredményességet jelenti. Pont azért (is) tartunk itt, mert egyre többen így gondolják.

Paó 2008.05.06. 07:57:24

kivitelezhető-é hogy az önbíráskodásra szaksodott gárdások leálljanak "tüntetgetni" 300fővel minden nap másik metrólejáratnál, hogy "hatást" gyakoroljanak a rosszul viselkedő ellenőrökre?
kéne egy élhetőbb budapest. másképp, lerombolni, felszántani, sóval behinteni.

Secnir 2008.05.06. 08:20:16

ritkán járok pesten (bkv-val), akkor is csak HÉV+villamos, de soha (SOHA) nem tudok találkozni ilyen ellenőrökkel! HÉV-en csak kalauz, akitől jegyet veszek, más senki! pedig úúúgy várok egy ilyen találkára...

...igaz, akkor meg a homáron ilyen cikk jelenne meg: "páros lábbal ugrált az utas szegény szekuritis mellkasán"

Pejo 2008.05.06. 08:21:17

EZ KAMU!! just for Chiken :)

gftamas 2008.05.06. 08:21:22

Sokat utazom BKV-val. Sose tapasztaltam, hogy bunkók lennének az ellenőrök, ha van jegyed vagy bérleted. Udvariasan megköszönik, a legtöbb még mosolyog is hozzá. Őszintén szólva én ebből a történetből nem hiszek el egy szót se. Ez csak amolyan nagyvárosi legenda és hangulatkeltő story.

Thyb 2008.05.06. 08:22:58

Nos, az ésszerű megoldás ilyenkor elkérni az ott lévő ellenőrök azonositó számát, mivel kötelesek felmutatni hivatali okmányaikat. Kötve hiszem, hogy ezeket a tagokat beavatják abba, hogy a kamera nem múködik, majd meg kell előttük rebbenteni, hogy azzal, hogy nem árulják el az illető kilétét csoportos garázdaság résztvevői, s igy Ők is mennek a padra (szerintem nagyrészők a Gőgös Gunár Gedeon fedlapján nem jutottak tovább). Nagyon gyorsan meg lenne az illető neve, ugyanakkor a BKV vezetősége felé ezt továbbitani lehet. Most amugy is megy náluk a tavaszi nagytakaritás és nem hiszem hogy az ilyen negativ reklámoknak örülnének.
Ami gond, hogy a többi ellenőr innentől lehet hogy külön kiszur magának, s megkeseriti az életed.

Nos, én bringázom, s olvastam itt, hogy veszélyes. Miért a fent irtak nem azok?

Pejo 2008.05.06. 08:23:54

Kíváncsi lennék a BKV hogyan kommentálja az eseményeket...

A legjobb, hogy a pofozkodós "keménycsávó" bármikor eljátsza mégegyszer a történetet valaki mással...
Remélem én leszek a következő...

Pejo 2008.05.06. 08:25:25

GFtamas:

Szövegértés 1-es!! A csákó nem volt ellenőr...
Gondolom valamelyik "udvarias"-nak volt valami ismerőse, aki úgy érezte besegít a munkába.

Roll83 2008.05.06. 08:26:02

Kár, hogy annyiban hagytad a dolgot. Na nem a panaszkönyvre gondolok, hanem úgy szájba kellett volna rúgni azt a buzeránst, hogy megemlegesse. És még, ha nem is volt jó a jegy, akkor se nyúljon senkihez hozzá egy ilyen!

kritikusolvaso 2008.05.06. 08:37:05

ugyanmár undorito orszag undorito lakoi! hanyok ettol a helytol ezert lepek le a picsaba innen...

es ne jojjon senki nekem azzal a szoveggel hogy mashol se jobb mert van olyan hely ahol jobb.. kiprobaltam es megtalaltam azt a helyet es 1 honap mulva elhuzok soha vissza nem jovok...

es letagadom hogy kozom lenne ehhez a kocsog tarsasaghoz

HgGina 2008.05.06. 08:40:03

álellenőr-álbiztonságisok ellen sokkolót, oszt guruljon egy jót lefelé a mozgólépcsőn amíg az összes csontja pozdorjává nem törik.
14. kerületi rendőröktől mit vársz? biztos nem téved nagyot aki szerint a kapitányság környékén ők maguk futtatják a csajokat. de minima kapnak belöle részesedést. csürhe

Pejo 2008.05.06. 08:42:51

hellwall:

Hol, merre van az édenkert?

kritikusolvaso 2008.05.06. 08:43:22

nemmondom meg mert nem akarok magamkorul magyarokat

Pejo 2008.05.06. 08:46:17

hehe... :)
Szerintem ide jössz hozzánk... :)

kritikusolvaso 2008.05.06. 08:48:38

akkor te mar megmenekultel ezexerint...

indapasssucks 2008.05.06. 08:51:04

a stadionoknál járok minden nap, még soha nem volt problémám.

Ez 2008 május 5-én reggel volt? Hány óra körül?
Nem nehéz megkeresni azt az ellenőrnek látszó szeméyt, aki ott volt. Ha odajár rendszeresen, meg lehet találni, mert p biztos jár még arra, megbeszélheted (megbeszélhetitek) vele a viselkedése következményeit, nyilván akkor se lesz kamera.

Amúgy meg akkor kellett volna panaszt tenni, amikor azt állitották, hogy kétszer kezelted a jegyet, feltéve, hogy tényleg nem kezelted kétszer. Vagy vegyél bérletet. Vagy vascsövet ;)

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.06. 08:55:41

Sajnos ez a "bekostoltál kisköcsög" stílusú kötözködés egyre gyakrabban előfordul. A sok rohadt szteroid és/vagy a kisebbrendűségi komplexus nem bír a vérükkel. A stadionok megálló pedig eléggé kedvez az ilyen eksönök számára. Rosszkor voltál rossz helyen.

Esetleg egy sinfutásra kihívhattad volna. Szerintem a túll lomha lett volna, hogy túlélje :D

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.06. 08:57:19

Kurva billentyűzet. Hol kihaggy, hol dpláz. Pár napja ráömlött a kávém :(

eNTé 2008.05.06. 08:59:17

Engem is elgyapáltak pár napja :(

Én lennék terrorista! 2008.05.06. 08:59:58

Valakit meg kell ölni a fejesek közül, más megoldás nincs.

ViKtOr 2008.05.06. 09:01:18

Azon gondolkozom, vajon mivel motiválja a BKV az ellen- és biztonsági őröket, hogy kétes kimenetelű ökölharcot is vállalnak, csak nehogy valaki jegy nélkül utazzon.
Ez már em Balkán, ez feketeafrika.

Secnir 2008.05.06. 09:01:50

Nem értem továbbá azt sem, hogy pl. miért nem a Fekete Laciba kötnek bele, vagy a Darázs Árpiba? Azt hiszem ők recept nélkül állítanák be a szteroidszintet az ilyen túlfújt ürgékben...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.05.06. 09:06:44

Én a bérletet csak olyannak mutatom akin van karszalag meg bérlet. A többi meg elhúzhat. Bármit dumál is.

Petr 2008.05.06. 09:10:33

na igen...magyarország...ha valaki rendört,vagy ellenört lát, azonnal kiáltson segítségért ,nem mintha bárki segítene....én is a gázsprét javaslom..jogos önvédelemre,azztán jobb térd felrántása, az "ellenfél" tölténytáskájáig...ennyi.

benkoo 2008.05.06. 09:18:15

ez a nem semmi. gázspary jó ötlet.
valakinek kéne már valamit tennie ezen hazai morál ellen.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.06. 09:21:47

gázspray a megoldás, vagy vipera, vagy sokkoló. olyankor nem számít a +70 kg, még mielőtt ő ütne szemenfújod, tökönrúgod, és fütyörészve továbbállsz. a kamera úgysem vesz, most már tudjuk.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.06. 09:22:54

hopp látom más is gondolt erre a megoldásra... de egyformán jár az agyunk :)

andreasue (törölt) 2008.05.06. 09:23:44

Legközelebb hangosan szidd Gyurcsányt, félperc alatt ott lesznek a zsandárok. Vízágyúval.

bikafity 2008.05.06. 09:24:41

Halvány gyenge ez a kamutörténet.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.05.06. 09:30:27

Pejo: a BKV azt fogja lépni, mint a múltkori utasverős eset után: feljelenti az utast...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.05.06. 09:32:00

Utasnak nem érdemes szarozni, ha nincs szemtanúja, akkor a BKV még őt fogja bíróság elé állítani.

Megsúgom, egyik metróállomáson sem működik a kamera. Működik, de nem rögzít. Így nem ér semmit.

Thyb 2008.05.06. 09:38:04

Kozika: a TV ostromnál láttuk mennyit ér a gázspray, az emlitett illetőnél pedig az ágyékon rugás sem 100%-os siker, hisz lehet, hogy a szteroidokból adódóan, már ott is csak két izomcsomót cipel.

Petr 2008.05.06. 09:39:14

Kozika: ja...egyre jár az agyunk:) gyors hatékony megoldás...és gyorsan elmenni tovább :))..ügye a csúcson érdemes abbahagyni:)..és néha szégyen a futás..de milyen hasznos tud lenni :))

Petr 2008.05.06. 09:43:45

Thyb: csak 70kg pluszrol volt szó....lehet az zsír is...és az agyában volt az a plusz súly :) ha izom lett volna a plusz 70kg,akkor audival járna...a felszínen...mint a tápláléklánc csúcsragadozója..bár állítólag mindig akad egy nagyobb hal ügyi :)

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.06. 09:45:00

BKV Figyelő: ez elég szomorú. Ezek szerint maximum egy jót röhögnek a fülkében azon, hogy valakit püffölnek? Sirály.

Rékuc: :,-(

Petr 2008.05.06. 09:52:41

aztán majd egyszer azt látják a fülkéből, hogy a biztiőr Józsi épp egy rokonodat üti...ekkor lazán beszolnak a hangosba.."hagyd Józsi..had menjen..ismerem..."...szal kiváltság lesz ha bkvs ismerősöd vagy rokonod van :)

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.06. 09:53:50

Thyb, azt ne mondd, hogy ha én valakit szemenfújok fél méterről gázsprével, akkor az kitörli, mint a csipát, és jön tovább...

lovacska30 2008.05.06. 09:55:03

hááát ami elszomorít, h egy jegy több mint egy euro, ezert kapunk mocskos metrot villamost, buszt sztrajkot, félkegyelmü alkalmazottakkal -tisztelet a kivételnek...

azert kerdem en h ha mellettem levő asztalhoz ide ülne vki csak megkerdeznem h te megis ki vagy es mit csinálsz.. ez nekem hihetetlen h akarki beallhat közejük ellenörizni es fel sem tünik nekik??? na ne mar.. amugy meg ahogy en latom altalaban ugyan az a csapat szokott ugyan ott lenni...
Ja es a "sikertelen" emberek vedelmeben-nekem is van autom de egyszerüen nem akarok minden reggel meg este a dugoban ücsörögni..

AlexWolf 2008.05.06. 10:07:48

Én csak egy dolgot nem értek. Évekkel vagy csak hónapokkal ezelőtt az ember nem hallott még ilyen dolgokról olyan sűrűn. Na mármost. Vagy most kezdtek nyilvánosságra kerülni az ilyen dolgok, vagy a BKV ellenőrők/secusok átlag IQ-ja kezd a béka segge alá tendálni. Szerintem a második. Tényleg nem értem miért nem lehet ezeket szétkenni az aszfalton. Ha mondjuk azt látjuk (mármint utasok), hogy valakit rángatnak, vernek, anyáznak, beszólnak, hogy mutassa meg a mije van (értsd: csöcsörészés), szépen 10-12-en odamegyünk beverjük az arcukat. Az a fő gond, hogy ezek nem értenek a szép szóból csak abból ha párszor helyrerakják őket.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.06. 10:16:03

Kozika: a gagyibbakat kitörli. Ez tény. Engem is fújtak már le a nyócban éjjel a nem mondom, hogy kik. Aztán csak csípett, de nem volt vészes.

s_marky 2008.05.06. 10:18:27

Mostmár értem a feliratot: "nem utazik biztosítás nélkül"

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.06. 10:20:26

na jó, de amíg törölgeti, én leülök a kisszékre, és mosolyogva nézem, esetleg átnyújtok egy zsepit - vagy tökönrűgom, torkonvágom?
Mert azért a gyengébb spray is van annyira jó, hogy néhány másodperc előnyt biztosít. Szerintem. Bár még nem fújtak le sose.
De akkor meg marad a sokkoló, azt nem törli ki :)

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.06. 10:21:58

mondjuk én 115 kg vagyok, belém nem szoktak kötni.
meg sikeres vagyok, és nem lakom a fővárosban, és autóm is van. meg biciklim is. meg harcimalacom is.

renugard 2008.05.06. 10:29:57

Hellwall, ahol ilyen van, ott te egy utolsó senki bevándorló leszel. Remélem ezt érezni fogod!

Dr. Fotos 2008.05.06. 10:31:50

Na eppen, emiatt a szolgaltatas miatt es a tervezett jaratritkitas miatt iden mar nem vettem eves berletet. Ugy erzem, sikeres ember lettem igy.

Petr 2008.05.06. 10:55:56

Kozika:a harcimalac ugy tudom egy hatály alá esik a pitbullal..nagyon erős büntetőjogi következményeket von maga után...szal a szabálysértési eljárás tuti...
vazz csak nekem tünik fel milyen szar lett ez az ország..?..tudom..itt lehet hagyni..

kritikusolvaso 2008.05.06. 10:57:14

hiaba frocsogsz renugard, mint irtam kiprobaltam a helyet 1 evet mar eltem ott es mostanaig azon dolgoztam hogy hosszabb idore is kimehessek... ertsd: orokre

de az jellemzo hogy rosszakat kivansz nekem igy ismeretlenul is, pontosan a temagyarokrol beszeltem az elozo hozaszolasomban.

ambbay 2008.05.06. 10:59:44

Jó lenne látni azt az állítólag nem kétszer kezelt jegyet, mint tárgyi bizonyítékot, vagyis egy fotót megért volna a poszt mellé. Egy hangyányit hitelesebb lenne a történet tôle. Ja hát persze, gondolom az utazás végén eldobta az illetô, mintha mi se történt volna :)

Nekem is van egy sztorim, képzeljétek, tegnap délután utaztunk a 6-os villamoson, mikor egy ellenôr hirtelen megdugta a barátnômet. Hát milyen országban élünk?! :)

kritikusolvaso 2008.05.06. 11:00:25

ja es semmifele "utolsó senki bevándorló " erzetem nem volt. (bar ennek a kifejezesnek ertelme sincs) mert milyen az amikor valaki nemutolso senki bevandorlo vagy utolso senki nembevandorlo vagy elso senki bevandorlo vagy elso valaki nembevandorlo vagy senki elso....

de a te ejedben biztos van ennek ertelme. sok sikert mo-ban neked.

Nefarian 2008.05.06. 11:02:39

Azért ennek a sztorinak van egy roppant tanulságos része. Az, hogy ma Mo-on a "személyiségi jogok" védelme olyan szinten elharapózott, hogy már szinte senki nem mer megtenni/felvenni semmit, mert ált. a delikvensnek áll feljebb, és pert akaszthatnak a nyakába. Bravó. A nem működő kamera hatékonysága vetekszik az előre jelzett traffipax-éval (ahol egyszerűbb lenne kiírni, hogy: "most 500 méteren át vezess szabályosan, aztán száguldhatsz tovább").

Ez az egész "személyiségi jogok védelme" elég érdekesen működik. Ha valaki felhív engem telefonon, neki jogában áll letiltani a számkijelzést, nehogy tudjam, honnan hív. Nekem nincs jogom megtudni, hogy honnan hív, pedig NEM ÉN HÍVOM ŐT, Ő AKAR TŐLEM VALAMIT. Megjegyzem, ezen szoktam segíteni, ha látom a telefonon, hogy "ismeretlen szám", már nyomom is ki az illetőt, vagy csak szimplán nem veszem fel. Ha neki jogában áll titkolni a kilétét, nekem jogomban állni sz*rni rá, hogy mit akar.

Nem azt mondom, hogy a személyiségi jog védelme alapvetően hülyeség. Egyszerűen csak rosszul alkalmazzuk, ráhúzzuk olyan esetekre is, amikor nem állja meg a helyét. S bizony jellemzően olyanok hivatkoznak erre, akiknek vaj van a füle mögött, és valami disznóságot követtek el. De persze mit is várunk egy olyan országban, ahol a legmagasabb körökben is sumákolással intézik el a problémákat, lásd képviselő urak dohányzási szokásai a Parlamentben, ahol nem rendet raktak ezügyben, hanem nemes egyszerűséggel leszerelték a kamerákat...ha nem látjuk nem fáj? Ennyire egyszerűen akarnak hülyének nézni minket?

fülesbagoly 2008.05.06. 11:38:25

tényleg jó lenne, ha lenne az emberekben bátorság ilyenkor kiállni a másikért. de nincs. lehet ezen agyalni, de ez tény. Hellwall: legyen igazad. Én még keresem ezt a helyet.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.06. 12:00:34

Petr 2008.05.06. 10:55:56

A gázspré meg a vipera meg a sokkoló valamint a harcimalac együttes birtoklása halmazati tényként kezelendő, szóval é-l-e-t-f-o-gy-t-i-g-l-a-n!
na elköltözöm én is külföldre :)

stellaz1 2008.05.06. 12:06:56

Pár éve volt, hogy szegeden az egyik első napját töltő ellenőrnek jegy helyet egy akkora maflást mutattak, hogy eltörött az álla, meg az arccsontja.

mqqq 2008.05.06. 12:08:02

A metrókban lévő kamerák nem rögzítenek képet. Még ha akarják, akkor sem. Többedszerre írom le. A helyes magatartás az lett volna, hogy a második kezelt jegy bemutatása után kérni, hogy igazolja magát. Ha nem teszi meg, rendőrt hívni. Esetleg az egész lefolytatásához másik ellenőr segítségét kérni.

stellaz1 2008.05.06. 12:15:09

A csúcsz a volt mikor egyszer othon felejtettem a tárcám, pénzel, bérlettel, mindennel, de ezt csak a metró megállóban vettem észre, miután már utaztam a villamoson. Mondom a kallernak, hogy legyen már jófej, mert ezt munkába megyek, és ezt most csak 10 km gyaloglással tudnám megoldani. A csávó normálisanm mondta, hogy sajnos nem lehet. Ez idáig oké.

De erre a másik nő, akinek semmi köze sem volt hozzá, elkezdett magyarázni nekem, hogy én kamuzok, meg ne hazudozzak. ÉS különben is ma ugye fogok ebédelni, és ha van ebédre pénzem, akkor jegyre is!!!!

Aki nem ért az összefüggéseket, az ne csodálkozzon, a hiba nem az ön készülékében van.

AlulírottFentemlített 2008.05.06. 12:15:19

Mit lehet erre mondani ?

B@ssza meg őket az ipari áram,a kamerájukkal együtt !

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.05.06. 12:17:03

A helyes magatartás az lenne ha nem retardáltakat foglalkoztatna a BKV (ez rád is vonatkozik), Ha nem tűnt volna fel, a másik ellenőrök ott voltak végig, és jót röhögtek az egészen, majd falaztak neki.
Remélem egyszer valamelyik rokonodat verik meg a tahó kollégáid, és akkor elgondolkodsz a helyes magatartás baromságodon. Helyes az lenne ha az ilyeneket össze lehetne verni és nem adna érte a rendőrség semmit.

kvarcman 2008.05.06. 12:24:23

miután a BKV orkok meg ellenőrök miatt mindenki elhagyta az országot, az utolsó kéretik lekapcsolni a villanyt!

avensis (törölt) 2008.05.06. 12:48:49

ambbay 2008.05.06. 10:59:44

Azt ne mondd, hogy e nélkül el sem tudod képzelni, hogy a sztori igaz legyen....

AlulírottFentemlített 2008.05.06. 12:58:34

Egyébként meg bármennyire is sietős volt, én megmutattam volna az ellenőrnek, hogy ez nem kétszer kezelt jegy.
Annyira nem lehet sietni!
Nem vagyok én csekonics, hogy mindig két jegyet kezeljek egy utazáshoz, úgyhogy az a véleményem, ez a dolog sántít egy kicsit !

Ja és szarjanak tüskés ráját !

moli 2008.05.06. 13:01:22

"""A sok rohadt szteroid és/vagy a kisebbrendűségi komplexus nem bír a vérükkel."""

regen erre voltak jok a haboruk..

moli 2008.05.06. 13:04:51

gftamas """Sokat utazom BKV-val. Őszintén szólva én ebből a történetből nem hiszek el egy szót se."""

mondjuk naponta 6-szor? mert engem mult heten akart megverni egy ellenor ujpest-kozpontnal. kostolgatott, de latta, hogy csak arra varok, hogy usson, igy nem tette meg.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.05.06. 13:20:38

bakfity 2008.05.06. 09:24:41
Halvány gyenge ez a kamutörténet.

ajjaj öcsém itt bajok lesznek

kritikusolvaso 2008.05.06. 14:21:36

a témát ezennel lezártam
--------------------------------------

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.05.06. 14:21:55

mi a faszom az a kétszer kezelt jegy?
vér ellen is kezelték, hogy ne ázzon el az orkvérben? :o)

mikimaus (törölt) 2008.05.06. 14:40:48

Szervusztok!

Már pedig meg kellett volna várni a rendőr kollégákat.

Amúgy az a magyarázat, hogy "nem tudjuk ki ez" az ellenőr kollégák részéről nekem sántít: ugyanis ha én valamely ellenőrzésre jogosult személyként azt tapasztalom, hogy erre fel nem jogosított ismeretlen személyek a hitelemet (és munkaadóm hitelét) rontják, sőt Btk-s cselekményeket követnek el kvázi "helyettem", nem a passzív álláspont lenne az elfogadható.

Különösen igaz lenne ez a valóban securitty kollégák esetében, akiknek egyenesen munkaköri kötelezettsége (mint 1/4 minimálbérért güriző, úgyis mint sajnálatosan egyre nagyobb számban gondolkodásmódjukat tekintve echte "kisfasiszták"... khm.) a BKV területén a rendet fenntartani és a jogellenesnek vélt vagy nyilvánvalóan jogellenes (ti. ) cselekmények elkövetőit ilyen tettük elkövetésében minden lehetséges, legális eszközzel megakadályozni.

Ugyancsak erősen megkérdőjelezhető a forgalmi (másként: peron) ügyeletes kolléga szakszerűsége is, amikor - annak ellenére, hogy elismeri szemtanú mivoltát - nem a fentiek szerint utasítja (!) az ellenőröket és a biztonságiakat (amire persze épp posztja okán meg is van a lehetősége, sőt: ez szerintem egyenesen munkaszerződéséből adódó kötelessége is lenne!), hanem valótlan hatásköri állítással igyekszik megtéveszteni a panaszos utast.

Ugyan jelenleg nem tűnik reálisnak nyomozati és büntető oldalról, ám mindegyik BKV-s érdekelt szereplő megvalósíthatta a bűnpártolás minősített esetét hivatalos személyként eljárva!

Szép napot továbbra is mindenkinek:
Maus Róbert


Jogforrás (BTK)

Garázdaság
271. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.
(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.

Bűnpártolás
244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna
a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,
b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik,
c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,
vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a bűnpártolást haszonszerzés végett követi el.
(3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűnpártolást
a) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával, az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel, lázadással, rombolással, hazaárulással, hűtlenséggel, az ellenség támogatásával, kémkedéssel, emberöléssel [166. § (1)-(2) bek.], emberrablással, terrorcselekménnyel, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítésével vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekménnyel kapcsolatban követik el,
b) hivatalos személy eljárása során követi el.
(4) A (2) bekezdést és a (3) bekezdés b) pontját kivéve nem büntethető, aki az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűnpártolást hozzátartozója érdekében követi el.

(5) E § rendelkezéseit a külföldi állam igazságszolgáltatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó hatóságának a külön törvény alapján a Magyar Köztársaság területén eljáró tagjára is megfelelően kell alkalmazni.

mikimaus (törölt) 2008.05.06. 14:42:22

PS: ti. garázdaság (kimaradt, sorry!)

dimitrij 2008.05.06. 15:07:38

velem miért nem történik ilyesmi sose? :)

dimitrij 2008.05.06. 15:27:37

egyébként annyira szeretem az ilyen tökös srácokat, mint a sztoriban szereplő... nagy az arca, púposkodik, megcsinálja a tüzet, de amikor arról van szó, hogy vállalni kellene érte a felelősséget, akkor meg menekül. elég tökös ahhoz, hogy balhézzon, de nem elég tökös ahhoz, hogy vállalja a következményeket. szánalom... ennél már csak a bkv a szánalmasabb, aki egyrészt megteremti a lehetőséget erre, másrészt képes falazni egy ilyen hulladék brigádnak, mint ezek. buta, alulművelt, irígy és rossz indulatú emberek, akik egy minimális hatalmat kapva képtelenek azzal helyesen élni... hányás. :(

ambbay 2008.05.06. 15:33:39

avensis 2008.05.06. 12:48:49

Lehet hogy igaz, de sokkal inkább el tudom képzelni, hogy emberünk valóban másodjára kezelt jeggyel próbált lejutni a metróba, lebukott, majd bedobta a sértettet. Leginkább ott nem stimmel a sztori, hogy ahhoz, hogy valakit lekisköcsögözzenek, nem kis indulatot kell kiváltania a másikból, legyen az akár valóban egy nem túl müvelt BKV ellenôr. Csak éppen a sztoriból ez kimaradhatott. Láttam, láttunk már hisztit ellenôrrel nem egyet, de valahogy mindig hallatszott, hogy a delikvensnél tényleg valami nem stimmel.

Szóval, a sztoriból nekem a "miért"-je nem derült ki.

(Persze lehet, hogy ugyanaz az ellenôr volt, aki megdugta a barátnômet a villamoson, de akkor aztán tényleg lelépek külföldre. :D )

dimitrij 2008.05.06. 15:36:15

"Nekem is van egy sztorim, képzeljétek, tegnap délután utaztunk a 6-os villamoson, mikor egy ellenôr hirtelen megdugta a barátnômet. Hát milyen országban élünk?! :) "


téged csak leszopatott, vagy mi a baj? :)

dimitrij 2008.05.06. 15:42:46

"Leginkább ott nem stimmel a sztori, hogy ahhoz, hogy valakit lekisköcsögözzenek, nem kis indulatot kell kiváltania a másikból..."


ostobaság... valszeg kevéssé ismered ezt a "hivatást", ez ugyanis arról szól, hogy egész nap ott kell állni, vagy ülni valahol, és arra várni, hogy történjen valami, jöjjön valami esemény, ami kapcsán akciózni lehet, mert egyébként az egész nap úgy telik el, hogy nem történt semmi, annál pedig nincs fárasztóbb.

na most ha sokáig nem történik semmi, és nincs komoly odafigyelés, vagy kontrol felettük, akkor ezek a kevéssé művelt egyedek unaloműzés kapcsán igazán vad dolgokra is képesek, például kötözködnek, szórakoznak egyesekkel, vélt testi fölényüket próbálják kihasználni, ilyesmi. ehhez persze ismerni kéne a "szakmát"...

AlulírottFentemlített 2008.05.06. 15:51:07

Lejárt inkall-os pass-t elfogadnak az ellenőrök ?

AlulírottFentemlített 2008.05.06. 15:56:14

Vagy csak simán pofán vernek ?

mikimaus (törölt) 2008.05.06. 16:53:39

"ambbay 2008.05.06. 15:33:39
avensis 2008.05.06. 12:48:49

Lehet hogy igaz, de sokkal inkább el tudom képzelni, hogy emberünk valóban másodjára kezelt jeggyel próbált lejutni a metróba, lebukott, majd bedobta a sértettet. Leginkább ott nem stimmel a sztori, hogy ahhoz, hogy valakit lekisköcsögözzenek, nem kis indulatot kell kiváltania a másikból"

Szépen kérdezem: komolyan úgy gondolod, hogy az erő-ellenerő nyerő?

Másként: mióta jogosít fel akár szóbeli durvaságra az akár szóbeli durvaság? Főleg ha nem s.k. hanem egy cég képviseletében vagy jelen?

Illetve: akkor, ha valaki netán valóban nem megfelelő jeggyel utazna és ezt a tényt vitatja (a hangnem pedig majdnem mindegy, mert a szolgáltató van a szolgáltatottért, az utas kivesézése más tészte!), már joggal lehet sárba döngölni átvitt és szó szerinti értelemben is?

Üdv!
Robi

ambbay 2008.05.06. 18:45:07

mikimaus 2008.05.06. 16:53:39

Oké, tessék, ha egy bankban, vagy akár egy éjszakai szórakozóhelyen leállsz üvöltözni a személyzettel, a kidobó fizikai adottságainak és vérmérsékletének megfelelô módon ugyanúgy kidobnak. Másként fogalmazva, a szolgáltató dönthet úgy, hogy Téged nem szolgáltat. Tetszik vagy nem tetszik, ez így van, nem csak itthon, a világon mindenütt.

Széllel szemben sikeres ember nem hugyozik.

dimitrij 2008.05.06. 19:32:25

"ha egy bankban, vagy akár egy éjszakai szórakozóhelyen leállsz üvöltözni a személyzettel"

ez most komoly? :)

egyrészt mert nem üvöltözött az inkriminált utas, hanem vele üvöltöztek, őt szidalmazták, illetve bántalmazták tetleg. (kezded durván átalakítani a történetet, csak nem valami lelkes bkv alkalmazott teccik lenni?)

másrészt ha egy szórakozóhelyen, vagy bankban viselkednek veled így, akkor többet nem mész oda, esetleg a hely vagy intézmény tulajdonosát, vezetőségét értesítheted a dologról, esetleg egy felügyeleti szervet is értesíthetsz, pszáf, fogasztóvédelem.

de mi a helyzet a bkv-val? max. írsz a homárra, mert ez az egyébként költségvetésből finanzírozott cég élből elhárít bármilyen felelősségre vonást a jelek szerint...

azt kellene megérteni, hogy ha egyszeri eset lenne, akkor talán el lehetne fogadni, hogy kétszer kezelt jeggyel utazott a delikvens. de nem egyszeri esetről van szó, hanem egyre gyakoribbá váló dologról egy jelenségről, amit alaposan alátámaszt az, amit a másik, a bkv-val foglalkozó blog bejegyzésében említenek: helyszínre érkező rendőrök szerint is egyre gyakoribbak az ilyen, és ehhez hasonló esetek. ezt azzal elintézni, hogy biztos kétszer kezelt jegye van mindnek, az ostobaság.

dimitrij 2008.05.06. 19:36:57

"Széllel szemben sikeres ember nem hugyozik."


jelen esetben éppen kegyed hugyozik szembe a széllel... :)

dimitrij 2008.05.06. 19:42:08

"Másként fogalmazva, a szolgáltató dönthet úgy, hogy Téged nem szolgáltat."


talán a szolgáltató valóban dönthet így, indokolt esetben. ehhez azonban okot kell találni, és azt megfelelő módon tálalni... akkor talán.

itt viszont nem volt indokolt ez, és nem a szolgáltató döntött így, hanem valami jöttment faszkalap, ugyan az, aki egyébként meg is ütötte...

mondom, egyre kevésbé az eredeti történetről szólnak a kommentjeid. :)

pleasantry 2008.05.06. 20:46:27

mar emlitettem multkor, de fenntartom, hogy aki az ilyen utan elsetal, nincs ideje megvarni a rendort, mert annyira siet munkaba, az ne hapogjon.
ettol meg igaza van persze, ha ketszer ervenyesitette a jegyet, ha nem, ne ussek meg.
mondjuk ha nem ervenyesitette ketszer, akkor en mar azt sem ertem miert lyukasztott masikat.
nem jol csinaltad ezt, kedves posztiro.

ha igazunk van (de meg ha nincs is teljesen), tartsuk mar magunkat hozza.. hihetetlen.

amugy hagyma, ha mesz haza kalandturazni, lehet beszallok. itt soha semmi ilyesmi nem er :|

ambbay 2008.05.06. 21:06:33

:DD Nem vagyok bkv-s, csak még mindig nem értem, _mitôl_ kisköcsögözött az ellenôr? Tudod, csak hogy tudjam, ha ilyen helyzetbe kerülök.


"kezded durván átalakítani a történetet"
Látod, mert bármelyik történetet durván át lehet alakítani. Senkiben sem merül fel, hogy már ezek az eredeti történetek is átalakítottak lehetnek.

bumbuska 2008.05.06. 22:00:22

Most nem azert, biztos vannak bunko ellenorok, nem allitom, hogy nincsenek, de 2 eve szinte minden nap kozlekedek pesten, es minden alkalommal legalabb 4x talalkozok ellenorokkel, de hogy, hogy nem engem sosem molesztalt vagy bantott egy sem, sem szoban, sem sehogy! Egyszer sem. Lehet az a titok nyitja, hogy mindig van ervenyes berletem, amire vasarlas utan, meg az utazas megkezdese elott mindig rairom a diakigazolvanyszamom, majd ha meglatom az ellenort, ramosolygok es jonapot kivanok? Ilyenkor valahogy mindig az a reakcio, hogy felcsillan a szemuk, szepjonapot kivannak legalabb egy felmosollyal, majd megkoszonik, hogy bemutattam es utana legalabb a fele meg jo utat is kivan. Nem ertem...

LyukasBogrács 2008.05.06. 22:20:30

Szerintem meg Quantum alkalmazottak voltak és kandikamerának adták elő a műsort:

Főszerepben: Sablai Krisztina
Zenéjét szerezte: Biró Ádám
Kriszta ruháját a félkész Arénapláza biztositotta.
A virágdekorációt a viragneked.hu készitette.
A stáb utazásáról az Aeroviva gondoskodott.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.07. 00:03:22

LyB: :DDD Nem rossz. Látom, hogy figyelsz. 5-ös, leülhetsz :DDD

Amúgy nem tudom, hogy az állelenört valaki-e torkonrúgta már-e?

dimitrij 2008.05.07. 09:48:06

"Amúgy nem tudom, hogy az állelenört valaki-e torkonrúgta már-e?"


erről nincs hír...

dimitrij 2008.05.07. 09:53:00

lehet ez is le lett tegezve? :) valszeg az önérzete ennek is nagyobb volt az agyánál...

moli 2008.05.07. 11:58:11

mikimaus, egyetertek. ha en netalan nekiallok kurvaanyazni az ellenort, o akkor sem, soha, semmilyen korulmenyek kozott nem szolhat vissza egy szot sem! nemhogy hozzam erhetne. a szolgaltatas errol szol, napi konfliktus az emberekkel, hiszen mindenki mas. aki nem birja az embereket kezelni (mint en), az menjen takaritani vagy programozonak.

de en minden heten latok olyan esetet, mikor egy sima berlet-meg-nem-mutatasra mar uvoltozes van. legutobb nehany napja a nyugatinal egy cigany no nem mutatott semmit, szepen elhaladt, mire az volt kepes kicsuszni az ellenor szajan, hogy "szopjal ki" esatobbi. no volt, es raszoltam, hogy hogy kepzeli.

nem mezogazdasag, nem ipar, hanem szolgaltatas!

moli 2008.05.07. 12:01:22

"Széllel szemben sikeres ember nem hugyozik."

jelenleg a szel arra fuj, amerre embertarsaid allnak. mindig.
megvaltoztatni a szeliranyt nehezebb. de kulonben lepisalod a tobbieket jelenleg.

ambbay 2008.05.07. 17:20:51

"jelenleg a szel arra fuj, amerre embertarsaid allnak. mindig."

-> Azok ugyanazok, mint "a zemberek"?

LOL

akalaka 2008.05.07. 17:28:33

A BKV kész káosz. Tisztelet a kivételnek, de zömmel idióta, vagy rosszindulatu embereket alkalmaznak. Engem pár évvel ezelőtt rugdosott meg egy biztonsági őr a Határ úti metrónál. Mikor azt hangoztattam, hogy hívjuk a rendőrséget, akkor csak azt tudta ordítozni, hogy nem kell ide rendőrség, és miközben rugdosott, a társai csak nézték bambán a viselkedését. Mellesleg megjegyzem, én tisztességesen mindig megveszem a bérletem, és fel is mutatom, ha kérik.
A bkv-nak írtam, kérdeztem, de mint tudjuk, értelmesen válaszolni nem tudnak, nem is akarnak.
Azóta többször próbáltak megtapizni, fizikailag megállítani és kivenni a kezemből a bérletemet. Persze ezt nem engedtem - azt próbálják meg.
De tapasztalataim szerint sokszor csak madárijesztőként ácsorognak a mozgólépcsőknél, és sokszor oda sem néznek az előkapott bérletre/ jegyre.

kemeng 2008.05.09. 15:19:55

A ketelkedok, es varosi legendasok megnyugtatasa erdekeben:

A tortenet szorol szora igaz (aprilis 30-an, delelott 9.45-kor tortent, a deli palyaudvar fele tarto reszen):

A holgyemenyt Vikinek hivjak, jelenleg mar nem tobenfestet a haja.

Az egyik uriembert a harmasbol Mikinek hivjak, 185 magas, fekete kozeprovid haja van, olyan 35 ev koruli. Legjobb tudomasom szerint jelenleg is ott dolgoznak (3-4 lejarat egyikenel), es ok ketten "mindig egyutt vannak beosztva 24-ben".
A verekedo uriember szemelye tisztazatlan, illetve a 3. ellenor neve sem ismert.

A sztori meg szombaton (delutan 1.45-kor, az eredeti eset szerdan tortent) folytatodott, amikor is Miki reszerol szobeli, majd fizikai atrocitas tortent a sertett szemelye fele. A "celszemelyt" ugy meglokte a lepcson, hogy az utolso 10 lepcsofokot majdnem gurulva tette meg.
Ekkor a celszemely agya eldurrant, es visszafele jovet panasz tett a forgalmi irodaban.
A szembesites soran, kiderult az aznapi ismetelt talakozas soran "Viki" azt mondta "Miki"-nek, hogy a sertett becsermlo kezmozdulatokat tett iranyaba (ilyen nem tortent), es Miki csak ezert "intezkedett". (az elso eset kapcsan o karbatett kezzel 3 meterrol figyelt)

A fonok: Egy 150 cm koruli, 45-os holgy,
Az sertett keresere "irasbeli" figyelmeztetesben reszesithette volna a kollegit, de ezzel a lehetoseggel a sertett nem elt. Kerese csak annyi volt: Nyugodtan tudjon utazni.

Kiderult tovabba az is, hogy biztonsagi orok es ellenorok egyszemelyben. Viszont az ellenorzeshez karszallag kell, ami "koztudottan" konnyen leesik.
Az ott dolgozoknak NEM feladata az utasok vedelme. Miki szavaival elve: "Nagyfiu vagy mar, vedd meg magad!".


Szoval aki nem hisz, az jarjon utana (ezt a ket ellenort megtalaja biztosan ott).

A kaszás 2008.05.09. 23:33:26

Rékuc nagyon elcseszted mert a kamerák rögzítenek.könnyedén uszítod az embereket de te mikor rádszólnak az ellenőrök biztos össze szarod magad.Próbáld meg te lefújni az ellenőrt minimum-2-év nézz utána nyugodtan......köcsög lázító gyökér....

kemeng 2008.05.10. 08:33:49

Vegigolvasva jobban a kommenteket:

A verekedo ellenor (elso - cikk) esetben NEM BKV ellenor volt, hanem csak ott allt veluk egyutt es egybol "intezkedett", az ellenorok orra elott. Rajta is volt valamilyen nyakbaakasztos kartya, csak nem kekben volt (mint utobb kiderult, nem kotelezo a kek egyenruha). Vszeg valamelyik kozelben levo epitkezes, vagy epitmeny "unatkozo" biztonsagi ore lehetett...

Gazsprayt nem hordunk angol orara...vagyis en nem szoktam...es a jovoben sem tervezem...

Jah, esha eddig nem derult volna ki velem tortent meg az eset, igy en kuldtem be a cikket...

Picujka 2008.05.11. 19:39:44

Aki metrózik sikeres ember nem lehet!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.05.13. 05:50:04

Ha az ellenőrök tanúi voltak és nem léptek közbe, vagy kifejezetten támogatták a kötekedő akárkit akkor simán ki kell őket dobni a francba.Nem csak azért vannak ott hogy ellenőrizenek, hanem hogy rendet is tartsanak.

mesegomba 2008.05.26. 12:38:56

csak ugye ez egy ördögi kör. mert kérdem én, hogy mi joga van egy biztonsági őrnek kérni a jegyeket akár van rajta karszallag, akár nincs? illetve, ő ugye azért áll ott, hogy biztosítsa a terepet, ami azt jelenti,hogy akár az ellenőröket, akár bárkit inzultus ér, azt elhárítsa vagy valami ilyesmi (szerintem). tehát ha ilyesmit lát, kutya kötelessége közbelépni vagy valamit csinálni, különben minek van ott?? a másik hogy érdekes módon akkor széttárja a bkv a kezét, hogy "hát ezek az emberek nem hozzzájuk tartoznak, nem tudják hogy mi a nevük" (biztiőrök), de bezzeg jegyetellenőrizni odaállítják és ha nincs jegyed ugyanúgy rádveti magát mint egy ellenőr.. kérdem én ,akkor hogy is van ez????
Érdekessss ez a bkv, jöhetne már neki egy tornádó!!!