Tékozló Homár

Utasra köpött a verekedő ellenőr

2008.07.02. 09:55 | ge | 244 komment

Móki lovagiasan szembszeállt a hölgyet abuzáló marcona ellenőrrel, válaszul pedig megkapott mindent a békávés repertoárjából: ütést, rúgást, köpést, tegezést. Most fáj a karja és a minimális kulturáltságról elmélkedik. Vajon mikor lesz már vége az ellenőr-terrornak?

Hétfőn, június 30-án este 9 óra tájban a Blaha Lujza tértől haladtam 7-es busz vonalán a Keleti irányába, amikor a „kontroll” munkához látott a járaton. Nekem mindig van bérletem, így nyugodt szívvel keresgettem elő az igazolványt a zsebemből. Az e havi – mint az alanti képen megszemlélhető – ugyan kissé egyedi lett, június 6-tól június 5-ig érvényes, meglehet, még éves bérletként is megpróbálom majd használni.

A mellettem utazó hölgy éppen szállt le a Keletinél (meglehet, nem volt jegye), amikor a marcona, Sancho Panza alkatú ellenőr mögé settenkedett, s – már a megállóban – követelte a jegy vagy bérlet bemutatását. Magam lovagias ember vagyok, nem hagytam magára a hölgyet, különösen amikor az ogre a hátizsákjánál fogva ráncigálni kezdte. Először verbális eszközökkel figyelmeztettem az urat, hogy jogszerűtlen a hölggyel szemben fizikai kényszer alkalmazása, még akkor is, ha esetleg bliccelt, majd hogy újfent rángatni kezdte (finom lelkem nehezen viseli a gyengébbik nem ilyetén terrorizálását), lefejtettem ujjait a hátizsákról. Erre megütötte bal karomat (a képen látható az ütés nyoma, még a bőr is lehorzsolódott), majd felém rúgott, egy hatalmasat rám köpött, és tegeződő formában fogantatásom körüli kevésbé szilárd halmazállapotú formámat emlegette. Nos, nem emlékszem, hogy az illető úrral korábban pertut ittunk volna, úgyhogy a letegezéssel mélyen a becsületembe gázolt.

A budapesti tömegközlekedés jegy- és bérletáraival nyugat-európai színvonalú, de kérdem én, mikor mondhatjuk majd el ezt a minőségéről? Kinek nyújthatom be a számlát, ha fél óráig nem jön a tízpercenként járó busz, s elkések egy fontos megbeszélésről? Vagy hogy fájó karcsontommal nem tudok e nehéz nap után a zongorához ülni, s kellemes esti levezetésként olcsó slágereket játszani? S persze tudom, nem várható el, hogy a BKV alkalmazottai Edinburgh hercegéjével azonos illemoktatásban részesüljenek, de egy minimális kulturáltságot azért magára vehetne az ember, még ha ellenőr is.

Móki

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kérdések órája 2008.07.02. 16:27:32

Jó olvasni a női hozzászólók írásait, olyan kedvesek, olyan... nőiesek!:)Annyira látszik,ha egy hozzászólást nő ír!

Csabesz2000 2008.07.02. 16:30:55

Még valami. Az rendben van, hogy a védtelen utasokat megvédjük a vérszomjas faraks képében támadó ellenőröktől(amennyiben persze ez jogos), de neki menne-e valaki a 2 méter magas 200kg-os kopaszoknak, braziloknak veterán katonáknak stb. , ha esetleg azok ellenőröket inzultálnának, vagy esetleg figyelmeztetné-e hogy jobban tenné ha venne jegyet, esetleg érvényesítené a meglévő (muhahahaha) jegyét, mert egy csáknorisz pörgőrugás segítségével szivesen összeismerteti a jegykezelő egységgel ha ez lenne csak az akadály. de rohadt okosat szóltam, így eztán hallgatok

Mindenki Fake 2008.07.02. 16:31:37

Jó ki sokkolókat lehet kapni a kínain pár ezerért. Van kin tesztelni is. Hajrá!

Reggie 2008.07.02. 16:32:37

Mindenki Fake 2008.07.02. 16:31:37

Ja es a haromnegyeduk szart sem er.

Tommer07 2008.07.02. 16:33:12

Végigolvasva a bejegyzéseket a legtöbben az a konklúzió, hogy ütni kellett volna. Sztem nem ez a megoldás, hanem az amit M Móki tett..ugyanis ez egy JOGÁLLAM kéne, h legyen, nem?

Azzal, h megütöd az ellenőrt hozzásegíted ahhoz, még nagyobb tahót váljék belőle.

más kérdés, h nem vagyok naiv..sztem a rendőr ennél komolyabb helyzetekhez sem jön már ki...

bérletes 2008.07.02. 16:36:19

Az ellenőrök akkor szoktam tettlegességre kényszerülni, ha a bliccelő meg akar lógni, vagy hőbörögni kezd. Ha az ilyen köcsögök ellen kiscserkész módszerekkel próbálkozhat csak az ellenőr, akkor semmire sem megy: azok továbbra sem vesznek jegyet, mert megtehetik. A hölgynek is biztosan lett volna pénze a jegyre. Én is hallottam pl. egy jólöltözött 40-es "úriembert" a villamoson a kollégájának a miniszter haverjáról dicsekedni. Aztán, amikor az ellenőr elkapta, akkor meg pampogott, hogy sok az a büntetés, és fizetés nélkül lerohant a vilamosról. Az ilyennekkel szemben tényleg csak a fentemlített svájci, bilincselős módszer vezet eredményre. (Vagy egy szívlapát a pofájába!)

Csabesz2000 2008.07.02. 16:36:23

M. móki 2008.07.02. 16:24:16

az első feléhez annyit, hogy valóban nem helyes dolgo így eljárni, de akkor hogyan kéne ?

második feléhez: ez ilyen opcionális lenne hogy ha van pénzem akkor veszek bérletet/jegyet és úgy utazom, ha nincs akkor meg úgy, aztán ha megvágnak akkor elküldöm a picsába az ellenőrt, hogy ugyan mit akar . Vagy fizessek én helyette?

kisTigriS 2008.07.02. 16:37:54

Aalapjában véve az a bajo, hogy tény nem kellene bliccelni,azis tény hogy magas az árány szolgáltatás meg semmi.Mint ahogy azis tény, hogy egyes ellenőrök mit megnem engednek maguknak, de ez igaz az utasokra is.Én pl volt hogy (igaz nem bkv-n) nem tudtam hogy arra a járatra nem érvényes a bérletem és az ellenőr annyit mondott gyorsan rakjam el megne lássa a kollégája.szóval itt jöhetnek a pro és kontra dolgok de teljesen fölös.mindenki hibázik és mindneki hibás valamiben.nincs szent ember.Móki úgy cselekedett ahogy a "férfi szív" diktálta én meg úgy hogy megvédek egy fiatalabb srácot egy idősebb ellenőrrel szemben.Mindenki úgy cselekszik ahogy jónak látja a következményekkel mindenki maga számól el.Jah és ne is hasonlítsuk magunkat egyik Nyugati országhoz sem.Ezt most nem kezdem el taglalni miért, de sztem minden tudja.

avatartalan 2008.07.02. 16:39:13

hánemtom...191 centimhez 110 kilo párosul,ritkán békávézom és sosincs jegyem...néha látok orkokat a mozgólépcsö tetején és valamit kéregetnek...érdekes hogy sosem tölem hanem mindig a mellettem közlekedöktöl:-)

igen,a 155 centis kislánytol és a nyugdijkorhatáros nénitöl,velük könnyü aikidozni(vagy hogy irják)

bérletes 2008.07.02. 16:39:14

Az egyértelműség érdekében szögezzük le: Nem az ellenőr miatt kellene rendőrt hívni, hanem a bliccelő miatt!!!

kisTigriS 2008.07.02. 16:40:31

egyébként a 40es jól öltözött úriemberek előszeretettel parkolnak mozgássérült parkolóban mercikkel meg audikkal és vígan szaladnak a megbeszélésre is...szóval mint mondta senki sem szent.

Reggie 2008.07.02. 16:40:34

bérletes 2008.07.02. 16:39:14

Az ellenor miatt is kell, mert a szabad mozgasaban korlatozta a not...

Meklén és Tamara 2008.07.02. 16:41:18

szerintem, még elfért volna a troli. Vagy ez már nem téma?

M. móki 2008.07.02. 16:45:59

Még egyszer, sulykolásszerűen:
Bliccelni nem szép dolog.
Hölgyet inzultálni viszont még kevésbé.

Stargun 2008.07.02. 16:52:40

A történetből az nem derült ki, hogy Móki pontosan tisztában volt-e az ellenőr felháborodásának jogosságával. ("Meglehet nem volt jegye").
Gondolom a hölgyön esetleg pánik jeleit vélte felfedezni, esetleg hirtelen elhatározással döntött a leszállás mellett.

Ha az ellenőr nem volt elég szemfüles és az utas már a megállóból távozóban volt, akkor konstatálnia kellett volna, hogy ő vesztett, az utast nem inzultálhatja. Ilyen esetben maximálisan jogos Móki rakciója.

Mi lett volna azonban akkor, ha a buszon próbálja az ellenőr így zaklatni a hölgyet? Ott ugyebár teljesen jogosan kérik a jegyeket és bérleteket. Ekkor Móki maximum a hatáskört túllépő viselkedés abbahagyására szólíthatta volna fel az ellenőrt, de közben esetleg példát mutathatott volna azzal, hogy ő udvariasan jelzi a hölgynek, hogy tegyen eleget az ellenőr kérésének.

Azt már nem is merem feltételezni, hogy az ellenőr már a buszon felszólította a hölgyet a jegyének bemutatására, amiről a kedves utas nem vett tudomást, levegőnek nézve az ellenőrt, majd simán leszállt esetleg többszöri felszólítás ellenére is. Ha ilyesmi szituáció történt, akkor azt jelen esetben jótékony homály fedi...

Erdőtársulás 2008.07.02. 16:54:16

Én már régóta csak sokkolóval és gázspray-vel merek utazni BKV-n. A bérlet már régen nem elég, azzal szemben immunitásuk alakult ki.

maestro · http://szechenyiter.try.hu 2008.07.02. 16:57:30

Hát nem tudom... Felénk Pécsett talán mások az ellenőrök? Pedig itt is vannak jópáran. Blicceltem jegy nélkül nem egyszer. Levadásztak nem egyszer. De ennek ellenére nem voltak bunkók, vagy köcsög agressziv barmok. Normálisan, kulturáltan firkálták a a cetlit, és köszöntek, mikor tovább lépkedtek. Ja, ez nem BKV? Lehet.

De valamit mocsokul nem értek. Hála a technika viványainak, meddig tartana egy szégyen oldalt összeszögelni bunkó bkv ellenőrök alakitásairól? Mert ugyi akkor nem lehet letagadni kimagyarázni hogy a T utas a fasz kizárólag.Ha valaki benne lenne a dologban hajitson már egy mailt a maestro@radiolan.hu cimre és megszakértjük, mit lehet tenni az ügy érdekében....

Carnivora (törölt) 2008.07.02. 16:57:34

KBV ököl vasököl oda csap ahova köll ...

moonclown 2008.07.02. 16:58:11

Arab országokban aki lop levágják a kezét..

Na most jegy nélkül utazni szintén lopás...

Érdekes Lisszabonban senkit nem inzultáltak, igaz senki nem ment jegy nélkül.

M. móki 2008.07.02. 17:07:36

A lopás a Btk. szerint az, ha valaki idegen DOLGOT mástól azért vesz el, hogy jogtalanul eltulajdonítsa. A bliccelés legfeljebb szolgáltatás jogosulatlan igénybevétele.

storyline :) 2008.07.02. 17:28:45

Akit megkalapálnak, és közben az a legnagyobb baja, hogy le is tegezték, az sikeres ember nem lehet.

atomanti 2008.07.02. 17:30:44

Móki az már régen rossz, hogy jogi alapon kell erőltetni a különbségeket.
A lánynak nem lett volna kötelező jegy nélkül utaznia egyáltalán. Megtette, lebukott. Ilyenkor nem az ellenőrrel kell még kekeckedni

És igenis tartsa vissza az ellenőr, legközelebb hátha megveszi azt a szaros bérletet, vagy nem száll fel.
És EU viszonylatban a bérlet NEM drága, a jegy az igen, de itt a Homáron nem is az egyszeri külföldiek visítoznak.

Jó pár vidéki városban helyből olyan kemények az ellenőrök, mint amilyennek a tizedéért a Homáron már rinyálnak.

ÉS CSODÁK CSODÁJA, DE MÉG A "BRAZILOK" IS ELŐRE MUTATJÁK A BÉRLETET FELSZÁLLÁSNÁL AZ ELSŐ ÉS EGYETLEN AJTÓNÁL !

Aki bliccel az lop attól aki nem bliccel és kész, mert az a bevétel is hiányzik.

Az, hogy lop a vezetőség egy másik téma, akkor ki kell rúgni, ahogy meg is tették a legutóbbival. Ha az utódja lop őt is. De ennek semmi köze a bliccelés jogosságához.

Reggie 2008.07.02. 17:33:24

atomanti 2008.07.02. 17:30:44

Aha, szoval az ellenor szabalyt serthet, de az utas a bliccelessel nem?

Zahal 2008.07.02. 17:36:54

viszel magaddal egy legális gázpisztolyt, és ha erőszakot készül ellened tenni, fejbelövöd. jogos erőszak lesz, ő húzza a rövidebbet.

M. móki 2008.07.02. 17:38:09

atomanti: És mondjuk mit szólsz ahhoz, ha a bliccelő súlyos beteg, évek óta nincs munkája, 20 féle gyógyszert szed? Haljon éhen, hogy a BKV kicsit kevésbé legyen csődben?

miraclehappen 2008.07.02. 17:42:25

Azt nem értem hogy miért áll meg az ügy a nyálverésnél, és miért nem halad tovább a rendőrségi fejlentés ügy irányában? Szerintetek BÁRMI változni fog azzal hogy sírtok egy tíz-harmincezer-százezer olvasóval bíró oldalon? Amíg nincs kényszer rá (törvényi vagy fizikai, de inkább ez utóbbi), addig nem hinném hogy itt bármelyik vállalat is a szolgáltatást helyezné előtérbe, ezáltal a vásárlókat... Ez nem az a világ. Ha meg nem az, tenni kéne érte valamit ugye...

Reggie 2008.07.02. 17:47:41

M. móki 2008.07.02. 17:38:09

Ha sulyos beteg, lehet hogy megvaltas lenne neki az ehenhalas.

M. móki 2008.07.02. 17:50:12

Erre a mondatodra majd gondolj akkor, amikor te leszel súlyos beteg, mert mindenki betegen végzi, kivéve akit elüt a villamos - vagy ellenőr ver agyon.

atomanti 2008.07.02. 17:51:35

miért Móki az volt ? Erről egy betű nincs a kezdőcikkben. Vagy rögtön ott a megállóban a csaj átadta az összes látletet, munkanélküli igazolványt, aki annyira szakadt,leppatant volt "szegény", hogy helyből felszedted volna ugye ?

EZ NEM AZ A HELYZET.

Etiópiában meg éheznek, Szecsánban árvíz volt és akkor ezekhez képest megint mit számít az a 200 Ft ugye ?

Reggie 2008.07.02. 17:51:50

M. móki 2008.07.02. 17:50:12

En sulyos betegen is vennek berletet vagy kocsival jarnek, vagy korhazban fekudnek.

M. móki 2008.07.02. 17:54:51

A vennékkel, a járnékkal és a feküdnékkel van a baj. Ezek ugyanis nálad feltételes módban vannak. Lehet, hogy ha odakerülnél, hirtelen más gondod lenne.

Reggie 2008.07.02. 17:59:13

Szerintem megallni a jegypenztarnal es venni egy jegyet nem lehetetlen betegen. Ha a buszta is fell tud szalni akkor a penztarig is el tud menni.

Reggie 2008.07.02. 18:00:41

akarom mondani: buszra,fel,szallni

Mike36 2008.07.02. 18:01:15

én azt nem értem, hogy a BKV mint cég nem felelős az ellenőrei viselkedéséért? sőt tovább megyek a várois miért tűri ezt el?
a BKV-nak monopolhelyzete van a avárosban tömegközlekedést szolgáltatni
drága övárosi vezetőink megint nem csinálnak semmit, pedig értünk vannak

M. móki 2008.07.02. 18:01:22

atomanti: Ez most teoretikus probléma, mert a tisztelt kommentezők egy része szeret ex cathedra kijelentéseket tenni: aki nem vesz bérletet, az lop, aki megvéd egy nőt, az föllép az eljáró ellenőrrel szemben. Csakhogy a világ nem fekete és fehér, vannak árnyalatok is.

Reggie 2008.07.02. 18:04:21

ex cathedra=volt székesegyház? :)

atomanti 2008.07.02. 18:06:49

Moki értds meg ez így demagógia a részedrőll Az a baj az egész helyzettel, hogy úgy kezdődött, hogy a csaj BLICCELT, és MÉG LE IS SZARTA azt lereagáló ellenőrt. Ilyen kezdés után az annyira istenített EU-ban az állampolgárok lenézik a potyázóját, és sem egy alapjaiban hamis és ezért álszent embejogi cikket kreálnak belőle. Az egy dolog, hogy az aktuális jogszabály szerint mi jogos, de ilyen előméynek után hidd el még egy bíróság is nagy eséllyel az ELLENŐRNEK ad igazat. A múltkor is javasoltam a felháborodott leányzónak, hogy próbálja ki és papírja lesz róla, hogy miért ő volt a hülye, hátha elgondolkozik. Itt is azt mondom csak rajta.

Mike36 2008.07.02. 18:06:56

atomanti

nem élünk máéár komcsi időket
lehet hogy te akkor is a pufajkásoknak drukkolál, de egy cég nem terrorizálhatja az ügyfeleit, ha vett jegyet, ha nem

M. móki 2008.07.02. 18:07:43

'fölényesen, a csalhatatlanság látszatát keltve beszél'

atomanti 2008.07.02. 18:10:19

Ezt az ex cathedra-t az ellenőrnek is mondtad, hogy mindenképpen megmutasd felsőbbrendűségedet ?

Mert én nem értem, de valahogy továbbra sem érzem át a leányó igazát.

M. móki 2008.07.02. 18:10:52

Szívesebben vagyok demagóg, mint szívtelen kapitalista, aki azt mondja, ha nincs pénzed, dögölj meg. Az EU-val meg majd akkor érdemes ilyen összefüggésben példálózni, ha az egzisztenciális feltételek kicsit hasonlítanak majd a mienkhez.

Mike36 2008.07.02. 18:11:32

egy nagy lófaszt adna igazat a bíróság az ellenőrnek

a BKV tekjesített a hülgy nem
a bíróságon a bkv csomó mindennel támadható, miért is nem fogadom el teljesítésnek, és miért nem fizettem
egyébként is ha nem fizetek, a kár összege 270 foritn, ekkora összeggel egy épeszü bíróság sem foglalkozik
azonban a testi sértéssel, dulakodással már igen
nem bezsélve az arányosság elvéről
ergo mivel a hölgy nem volt erőszakos, ellenebn az ellenőr igen, így az ellenőrt fogják elmarasztalni illetve az őt alkalmazó céget
egyébként pedig nem az ellenőrt kell perelni, hanem az alaklamazóját, és nyugodtan nem vagyoni kártérítést is lehet kérni

M. móki 2008.07.02. 18:16:37

Neki nem mondtam, ezt itt írtam a kommentezőknek.
Itt nem a leányzó igazáról van szó. Hanem arról, hogy mit lehet tenni egy ilyen esetben, és mit nem. Ha valaki uborkát lop egy kertből, nem feltétlenül kéne áramütéstől meghalnia, mert nincs arányban a két dolog egymással. Úgy vélem, egy 270 Ft-os jegy nincs arányban valakinek az inzultálásával. Mert ez ugyanúgy önbíróskodás, mint ha meglincselek egy feltételezett gyilkost, vagy villanyt vezetek a kerítésbe a tolvajok ellen.

atomanti 2008.07.02. 18:17:00

mondom Mike, csak rajta ! A bíróságok "imádják", amikor a hunyók hepciáskodnak.

Sőt, támogassa a Homár a próbapert, és várom az újabb felháborodott írást, hogy a bírók is milyen szemét parasztok, és hogy hol a jogállam, meg TERRORIZMUS ÉS PUFAJKÁSOK stb.

M. móki 2008.07.02. 18:20:06

A bírókat szerintem a móri és még néhány egyéb vitatható ügy után ne hozzuk föl példának.

atomanti 2008.07.02. 18:22:02

Móki

részben megértem a mondadódat, de ahogy írtam azzal, hogy a csaj állította elő az alapesetet és ráadásul látványosan nem reagált a feszólításra pont a dolgok összetett és nem fekete-fehér jogi alapja miatt teljesen megértem, ha az ellenőt feltartotta.

Velem is megtették régen, amikor volt, hogy nem volt jegyem, de SOHA NEM PROBLÉMÁZTAM. Megpróbáltam, blicceltem, nem jött be, de ezért NEM AZ ELLENŐR A HIBÁS.

nigh5 2008.07.02. 18:22:21

Szerintem az utasoknak joguk van az önvédelmre, így az inzultáló ellenőr az utasok által megverhető. Agyonütni nem kell, max. 14 napon belül gyógyuló sérülés okozható. Ez benne van az ENSZ Emberi Jogok nyilatkozatában. Éljünk vele!

M. móki 2008.07.02. 18:25:17

Én például nem próbáltam meg bliccelni sosem, tehát akkor én most neked még nagyobb erkölcsi szószokat mondhatnék, hogy ejnye-bejnye.
Az ellenőr ÁLTALÁBAN nem hibás, EBBEN AZ ESETBEN AZ, mert túllépte a hatáskörét, ráadásul engem, miután erre figyelmeztettem, még tettleg bántalmazott is.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.07.02. 18:28:22

Emberek, tényleg, szervezzünk demonstrációt. Komolyan. Ezek csak akkor szarnak be, ha széles médianyilvánosságot kapnak a piszkos ügyeik. Egyszerűen ez tarthatatlan.

atomanti 2008.07.02. 18:34:28

A "tettleg bántalmazásod" az jogilag simán lehet a következő:

Te őt, közfeladatott ellátót lefogtad, akadályoztad, ill. ha hasonlóan túloz, mint te, akkor BÁNTALMAZTAD, amiből ő szabadulni akart/önvédelmet gyakorolt, megpróbált a kezével védekezni, amin az óra eközben felsértette a felkarodat.

Szerinted ? Tényleg játszátok le mondom, érdekes tapasztalat lenne.

M. móki 2008.07.02. 18:38:57

Ugyan mitől közfeladat egy gazdasági társaság ellenőrének lenni? Ha a Budapest Film Zrt. jegykezelője (kb. ugyanannyira állami cég, mint a BKV) elkap, hogy belógtam a moziba, szerinted akkor ő is közfeladatot lát el?

a jani 2008.07.02. 18:39:10

Először is:a lánynak lehet,hogy volt jegye,lehet,hogy nem.Ezt nem tudjuk,tehát az sem biztos,hogy bliccelt.A megállóban meg nem ugrabugrálhat az ellenőr,mert nincs joga hozzá.Max kinyalhatja,ha engedem.Ennyi.Az meg,hogy megvédte a lányt Móki,az az Ő dolga.Speciel én örülnék neki,ha az én lányomat védené meg valaki ilyen helyzetben.Gondolom a Móki tettét ellenzők nem így vannak ezzel.

a jani 2008.07.02. 18:45:37

Másodszor:az ellenőr fizikailag nem inzultálhat senkit,maximum csúnyán nézhet.
Harmadszor:meg kellene nézni,hogy kit vesznek fel ellenőrnek,esetleg valami oktatást adni nekik.Azt meg a fejükbe verni(bármi alkalmas rá,ami kemény)hogy a karszalagtól még nem lettek élet és halál urai.Tisztelet a kivételnek.

M. móki 2008.07.02. 18:50:09

Akkor most hol van az a Btk.-ban, hogy a közfeladatot ellátó személy fizikailag akadályozhatja valakinek a szabad mozgását?

beste 2008.07.02. 18:58:18

Eszembe jutott Rejtő örökbecsűje, amikor a főhős 12 taxisofőrt inzultált, majd megkérdezték tőle, hogy saját lábán távozott-e. Mire ő: kénytelen volt, hiszen vezetőképes sofőr nem maradt...
(Gorcsev Iván lehetett az elkövető a 14 karátos autóból, ha jól emlékeszm.)

atomanti 2008.07.02. 19:00:43

Akkor már stimmel, hogy közfeladatos emberünk :)

Vanak még olyanok, hogy utazást megkezdeni csak érvényes jeggyel bérlettel, meg, hogy felszólításra köteles átadni bemutatni jegyet, bérletet és az, hogy deklaráltan feltarthat e vagy sem.

Ami viszont lényeges, hogy a bíró az ezen előírásokhoz kapcsolódó esetbeli tényekt SZABADON mérlegelheti és azt mondja, hogy azért tartotta fel, mert nem mutatta fel, nyújtotta át, tehát ÉRTHETŐ. Viszont a te esetedben a fent vázoltak miatt könnyen te lehetnél JOGILAG IS A ELKÖVETŐ...

Reggie 2008.07.02. 19:05:33

atomanti 2008.07.02. 19:00:43
Feltarthat a tomegkozlekedesi eszkozon, de nem kozteruleten. Sot kozteruleten a jegyedet sem vagy koteles megmutatni.

a jani 2008.07.02. 19:06:59

Úgy tudom,hogy csak felmutatni vagy köteles a jegyet vagy bérletet,átadni nem.Javíts ki,ha tévednék.Esetleg ,ha deklaráltan feltarthat,akkor abba mi fér bele?8 napon túl gyógyuló sérülés is?Kéztörés,lábtörés?
-Tisztelt Bíróság!Nem állt meg,utánafutottam és menekülés közben még lábon is fejelt.Innen származik az orrtörése a szolgáltatást jogtalanul igénybevevő utasnak.Így képzeled el a bírósági tárgyalást?

M. móki 2008.07.02. 19:10:53

De még mindig nem látom, hol van a Btk.-ban (nem a BKV ilyen-olyan szabályzatában, mert az nem törvény), hogy a közfeladatot ellátó személy fizikailag akadályozhatja valakinek a szabad mozgását?
Átadni egyébként nem köteles a jegyét, csak bemutatni.
Egyébként mindig örülök, amikor azt látom, hogy ebben az országban vannak, akik rendőröbbek a rendőrnél, bíróbbak a bírónál, és a többi.

atomanti 2008.07.02. 19:11:00

Sokadjára írom: Próbáljátok ki, de vegyétek figyelembe a szabad mérlegelés és az életszerűség tényezőit. Mer, ha az ellenőr azt mondja, hogy ő időben szólt, de a delikvens leugrott, elszaladt volna stb. akkor megint rá van bízva, hogy összességében hogyan látja.
Szóval rajta vagy esetleg vegyen mindenki jegyet, de ha nem akkor nem balhézzon a semmire. Ez már rögtön 3 választási lehetőség :)

a jani 2008.07.02. 19:13:23

Csak egy kérdés bkv-s specialistákhoz:mi van akkor,ha nincs jegyem és azt sem mondom meg,hogy ki vagyok,illetve azt mondom,hogy nincs nálam semmi okmány?Rendőrt hív?És addig én és az ellenőr hol tartózkodunk?Leszállunk a megállóba?Onnan simán elsétálok vigyorral a képemen,ugyanis közterületen hozzám sem érhet.Ráadáaul nincs annyi rendőr a fővárosban,hogy egy bkv-s ellenőr a megállóba rendelje a rendőrt egy ilyen párszáz forintos összegért.

M. móki 2008.07.02. 19:16:13

Az utazási feltételekből, az ellenőrzésre vonatkozóan. Hol van ebben, hogy feltarthat?

A BKV Zrt. jegyellenőrei leszállíthatják a járművekről és pótdíj fizetésére kötelezhetik azokat az Utasokat, akik az utazási feltételekben foglaltakat megszegik.

A BKV Zrt. jegyellenőrei az utasok jegyének és bérletének, illetve bérletigazolványának az érvényességét a BKV Zrt. területén bárhol, az utazás során bármikor ellenőrizhetik.

Csabesz2000 2008.07.02. 19:16:42

felteszem nem menne utánad senki(civil), hogy ugyna már maradjál már ott és vállald a következményeket

a jani 2008.07.02. 19:18:28

atomanti!akkor az ellenőrnek mindent szabad ,mert szabadon mérlegelhet?
Aki bliccel és megfogják,azt büntessék meg,ha tudják.Viszont nincs joguk mindenhol büntetni,csak a járaton.Aki lejut,azt már hiába inzultálja.Ennyi.

M. móki 2008.07.02. 19:42:22

Részlet a BKV utastájékoztatójából:

Kizárható az utazásból az a személy

- aki ellenőrzéskor nem tud felmutatni érvényes jegyet, bérletet vagy utazási igazolványt, és a jegyváltást, illetve a pótdíj fizetését megtagadja, továbbá aki a közlekedést illetve az utasokat zavarja;

Tehát: ha valaki megtagadja a jegyvásárlást és a pótdíjfizetést, de leszáll, azzal automatikusan kizáródik az utazásból, onnantól őt egyéb következményekkel macerálni már nem lehet, mert ez az utolsó lépcsőfok, ha jól értelmezem a szöveget.

M. móki 2008.07.02. 20:24:03

És a BKV régebbi etikai és viselkedési kódexében effélék voltak, gondolom, ezeket a pontokat azóta sem húzták ki:

A beszéd
Társaságunk nem hatóság, hanem szolgáltató cég. Ennek tükrében a társaság elvárásai közé tartozik, hogy munkatársai udvariasan, tisztán, érthetõen, magyarosan, mindenféle durvaságtól és trágár kifejezéstõl mentesen beszéljenek. Kerülendõ az agresszív, parancsoló hanghordozás. Nemcsak az a fontos mit, hanem az is, hogyan mondjuk el a közlendõnket.

6.3.2. Az utasok ellenõrzése
Társaságunk munkatársainak ezen területen végzett munkája során a munkavégzés és viselkedés szabályai nehezen választhatók szét. A jegy- és bérletellenõrzéssel megbízott munkatársak feladataikat határozottan és kultúráltan, a társaság érdekeit figyelembe véve végezzék. Az ellenõr a jegy- és bérletellenõrzés megkezdése elõtt tegye fel karszalagját és fényképes azonosító kitûzõjét, hogy az utasok azt jól lássák. Menetjegy-ellenõrzés során az ellenõrzést végzõ udvariasan és jól érthetõen hívja fel az utasok figyelmét az ellenõrzésre. A konfliktusokat a lehetõ leggyorsabban, hosszabb és hangosabb vitákat kerülve rendezze, úgy, hogy az az utas, aki csak feledékenységbõl, vagy sietség miatt nem kezelte jegyét, ne érezze magát megszégyenítve a többiek elõtt. Az utasok esetleges sértõ megjegyzéseire higgadtan, indulatmentesen reagáljon. A "felvett kesztyû" saját igazunkat csorbítja és a társaság imázsára is rossz fényt vet. Tettlegesség esetén nem szabad önbíráskodni, rendõrt kell hívni és jegyzõkönyvet felvenni.

6.3.3. Kizárás az utazásból
Ha az utas nem tartja be az utazási feltételeket, az ellenõr vagy a jármûvezetõ udvariasan, de határozottan, esetleges további konfliktusokat megelõzve kérje fel azok maradéktalan betartására. Ha ez nem vezet eredményre, szólítsa fel a jármû elhagyására. A határozott fellépés soha nem jelenthet tettlegességet.

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.07.02. 20:43:00

Móki! Lányos anyák álma! Isten vagy.. de lemondtam Rólad..

candysingle.blog.hu/2008/07/02/moki_neje_es_a_tobbiek


..azért, ha arra kerülne a sor, megvédenél, ugye!?

M. móki 2008.07.02. 20:48:23

Kedves Candy,
szeretnék
kedves-kedni,
s bár aktuálisan foglalt a szívem, őrizz meg jó emlékezetedben. Védelmemre mindig számíthatsz, legalábbis addig biztosan, amíg fizetős a tömegközlekedés.

M. móki 2008.07.02. 21:05:56

A Love u. 4. szám alatt? :)

Hurvinyek 2008.07.02. 21:31:03

Atomanti&tsai:Vszinűnek tartom hogy BKV-sdolgozók vagytok.Mert ilyen primitiv demagog hozzászólás csak ily IQ szinten müködik.Ha nem tartozol a kaszthoz, akkor csak egyszerüen vagytok f@szok.
Szerintem semmi nem indokolhat testi erőszakot a BKV-ok tol.De ha igen akkor meg nem kell fellázadni, mert tudod "aki kurvának öltözik, ne csodálkozzon ha

Ubul 2008.07.03. 00:25:43

és nem basztad pofán a tahót? ennyebennye

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.07.03. 03:10:46

Móki: Nem, de ha ezen múlik, odaköltözöm! :))) Feltéve, ha arra van BKV..:)))

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.07.03. 05:50:48

Még1x : Az egy dolog hogy a csajnak volt-e jegye, de rángatni nem szabad akkor sem...

@lányok : Hja, én is udvarias szoktam lenni nőkkel + normálisan viselkedek, aztán mégsem vetik rám magukat úgy mit ti itt mondjátok hogy hű de jó lenne...
(Sőt. Mosogatni is szoktam. Elvileg ezt is értékelnetek kéne, a gyakorlatban pedig... :( )
(Pedig én meg örülnék egy olyan nőnek aki a normális viselkedést normális viselkedéssel tolerálja...)

bolx 2008.07.03. 08:10:44

Hát móki Te nagy barom vagy. Védd is magad.
Aki buszra száll annak jegy kell. Ezen nincs mit kimagyarázni,mert úgy járunk mint olaszliszkán, hogy minden a legnagyobb rendben van. Vagy móron hogy nem én lőttem én csak fedeztem azt aki lő. Szóval hogy végülis nem történt semmi.
Ha nem vesz jegyet az lopás és bűn. És ha magától nem érzi ezért kellemtlenül magát akkor az ellenőr tegyen róla hogy úgy érezzen. És attól hogy nő valaki még nem biztos hogy bármit megtehet.
Remélem téged büntetlenül anyázhat minden 8 éves kisfiú és korodbeli csinos hölgy, mert ugye zeket te nem bántanád.

M. móki 2008.07.03. 08:43:32

Csak magamat tudom ismételni:
Bliccelni nem szabad.
Önbíráskodni viszont még kevésbé (lásd például Olaszliszka).
Lopás az, ha valakitől szándékosan eltulajdonítasz valamit.

M. móki 2008.07.03. 08:49:54

Kedves Candy, szerintem a 4-es metró vonalát meghosszabbítják majd a Love utcáig... :)

szgyula 2008.07.03. 09:47:26

Bolx: Nem, jogilag nem lopas, ha nem vesz jegyet. Csak szerzodesszeges. Ennek megfeleloen nem is bun, legfeljebb erkolcstelen. Az utas megverese viszont bun. Ez ilyen egyszeru...

What's In a Name 2008.07.03. 10:06:05

Le style, c'est l'homme meme! Az ogrék, meg, ugyebár.... :-)

Móki RULEZ! :-)

temporary 2008.07.03. 11:51:53

gellar 2008.07.02. 12:10:49:
Volt ilyen rendszer a budapesti metrón. Be kellett dobni az egyforintost és át lehetett menni, ellenkező esetben becsukódott egy karámajtó. A másik oldalon a bérlettel rendelkezők mehettek át, ott ajtó nem volt, egy ellenőr nézte a bérleteket középről, egy üvegkalickából.

temporary 2008.07.03. 13:07:10

M. móki:
A Btk. szerint közfeladatot ellátó személy, akinek a jogszerű eljárását erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozó három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A Btk. értelmező rendelkezése nevesíti, több más foglalkozással együtt, melyek között filmvállalat, mozi stb. nem szerepel.
A Btk.-ban nincs arról szó, hogy a közfeladatot ellátó személy fizikailag akadályozhatja valakinek a szabad mozgását, ellenben a közfeladatot ellátó személy akadályozása igen. A Btk. jogellenes cselekmények szankcióit tartalmazza ill. néhány kivételt, amikor nem számít jogellenesnek.
a jani 2008.07.02. 19:13:23:
Ilyen esetben rendőrt hív. Valóban el lehet sétálni vigyorogva, erőszakkal nem tarthat vissza, sőt az is lehet, hogy le sem száll az ellenőr, a nagyon akadékos utast hagyja elmenni, mert nincs kedve ilyen hercehurcához. De gondolod, hogy ez volna a kívánatos utashozzáállás?
M. móki 2008.07.02. 19:42:22:
Nem gondolod, hogy ha valaki jegy nélkül utazik, felajánlják neki: fizet 6000 Ft-ot vagy vár 5 percet a következő járatra? Leszáll és a "pótdíjfolyamat" során megkapja a 12000 Ft-os csekkjét.

M. móki 2008.07.03. 13:38:18

temporary: „A Btk. szerint közfeladatot ellátó személy, akinek a jogszerű eljárását erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozó három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

JOGSZERŰ eljárását! Ez viszont nem az volt!

temporary 2008.07.03. 14:03:50

Hogy jogszerű volt-e az eljárása, attól függ, kérheti-e az adott helyen a jegyet. Egyébként a Btk. folytatódik: "vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza", sőt akkor is ugyanígy büntetendő, ha a bántalmazott a bűncselekmény elkövetésekor már nem közfeladatot ellátó személy.
Más kérdés, hogy jogtalan támadás esetén viszont jogos védelem állapítható meg.

M. móki 2008.07.03. 14:14:44

Mint azt itt már többen megírták, a járdán nem léphet föl az utassal szemben, itt pedig ez történt.
A te értelmezésed szerint akkor ha legközelebb vasdoronggal üti az ellenőr az utast, az ellen se lépjen föl senki, mert ő közfeladatot ellátó személy?

temporary 2008.07.03. 14:19:23

Ez már nyilván jogtalan támadás, erőszakot nem alkalmazhat az ellenőr, tehát ellene fellépni más védelmében jogos védelem.

M. móki 2008.07.03. 14:22:44

Ha akadályozza a mozgásban, meg ráncigálja, akkor az talán nem jogtalan támadás, az talán nem erőszak?

temporary 2008.07.03. 14:35:19

Hogy pontosan meddig terjed az ellenőr joga arra, hogy akadályozzon valakit a helyszín elhagyásában, nem tudom, de testi kényszert nem alkalmazhat, mint ahogy egy biztonsági őr sem motozhat, csak felszólíthat a zsebek kiürítésére.

M. móki 2008.07.03. 14:40:59

Akkor most tulajdonképpen miről vitatkozunk?
Nem győzöm hangsúlyozni: nem vagyok híve a bliccelésnek, mindig bérlettel járok, nem helyes, ha valaki lóg, de attól, hogy valakit rajtakapnak, még nem kell vele szemben erőszakosan föllépni, mert a két dolog nincs egymással arányban.

temporary 2008.07.03. 14:48:18

Szerintem nem vitatkozunk, én nem mondtam, hogy te jogtalanul jártál el. Csupán figyelmeztetésként emlegettem fel, hogy egy ellenőr közfeladatot ellátó személy, ezért jobban meg kell gondolni, ki hogyan és mikor lép fel vele szemben, mint egy járókelővel szemben.

tabibito 2008.07.04. 14:40:17

Viszont micsoda csajozós sztori kerekedett ebből, harci sérüléssel. Engem megfogott, ahogy elnézem a kommentek számát, többeket is, úgyhogy valahol te jöttél ki jobban:)

Eddig örültem h a bkv-ellenőrök közt kevésbbé jóarcúakat is látni, merthogy van egy réteg, akiket csak ők tudnak kordában tartani. Most kezdek felébredni csipkerózsika-álmomból...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2008.07.04. 19:39:37

Tényleg mi van veletek? Nem szép dolog bliccelni, de hova a rettentő gyíkba tart ez az ország, ha szerintetek ez belefér? Mindannyian hibázunk, és azért büntetés jár. De nem rángatás. Tényleg mi van veletek? Lassan az lesz hogy nem is kell bíróság, mert ott a helyszínen fejberúgnak, és akkor le van tudva az ügy? Dehogy. Az az ellenőr aki ráncigál, soha többet ne lehessen az. A munkáját végezze, ami nehéz - ezt aláírom, de nem azért kapja a fizetését hogy megálázzon másokat. Nincsen joga rángatni, és kész. EZ így van jól szerintem. És valóban azonnal rendprt kellett volna hívni, a lány meg befizeti a büntetést. Bár a megállóban nem kell jegy szerintem...

mesegomba 2008.07.05. 13:06:48

Nagyon egyszerű, 3* fel kell szólítani az ellenőr "urat", hogy ezt a megnyilvánulást te támadásnak veszed, tehát vagy elenged, vagy bibis lesz a nózija. (az ő nyelvükre lefordítva). Ha harmadszorra elmondtad és ő még mindig nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy a mocskos mancsát rajtad pihentesse, nemes egyszerűséggel lefejeled, vagy pofán vágod..ami tetszik. Támadott, te megvédted magad. Azért álljon már meg a bicikli, mit képzelnek ezek magukról???
Hulljon a férgese!!!!

mesegomba 2008.07.07. 12:35:56

:D:D:D
Nekem még nem volt ilyen szitum, csak haveromnak, ő lefejelte.:D Kicsit megtántorodott az ellenőr, és elengedte a srácot. Megnéztem volna:D

A kaszás 2008.07.15. 13:00:01

Mike36 neked anyi eszed van mint egy döglött hintalónak.Te bíróságot akkor láttál mikor anyád ott takarított vagy amikor túrórudit loptál a sarki fűszerestől kicsit nézz utána mielőtt beírogatsz itt nem a 270-ft ról van szó mire bírósághoz kerül addigra kemény összeg lesz belőle:)

hardrock 2008.07.25. 19:28:45

Én ritkán békávézom, de sose veszek jegyet, mert felháborítónak tartom az ár/érték arányt. Hanem mikor megállít az ellenőr, kedvesen mosolyogva azt mondom, hogy sajnos nincs nálam a személyim, és pénzem sincs, de szívesen bediktálom a nevem-címem. Mindenki jól jár: én azért, mert a kapott papper egy példányával zavartalanul utazhatok tovább, a többi utas azért, mert amíg az ellenőr körmöl, addig se őket baszkurálja, és az ellenőr is, mert van dokument a munkájáról, amit lobogtathat a munkanapja végén. Az, hogy a bediktált címen esetleg egy üres telek van, már a békávé baja - majd elgondolkozhat (nem fog), hogy ne lopja el meg kúrja el fájdalomdíjra meg idióta okostáblákra a befolyó lócét, hanem tartson fenn rendes szolgáltatást, és akkor majd talán fizetek is.

hardrock 2008.07.27. 02:56:44

Egyébként, ha meg megfog az ellenőr, azzal nagy hibát követ el, ugyanis (feltételezve, hogy jobbkezes az ellenőr, ha bal, akkor fordítva) az ember jobbal ráfog a kezére, csavarint rajta az óramutató irányába egyet, közben ballal megtámasztja hátulról a könyökét, kilép balra, majd a végén a bal könyökhajlatába fogja egysejtűnk fejét, miközben a jobb kezét a saját jobb kezével még mindig tartja. Ha elegendően gyorsan csináljuk, akkor ezután az ellenőr mintegy véletlenül lefejelheti a jegykiadó automatát, a falat, vagy akár a saját cimbijeit is ;-)

A kaszás 2008.07.30. 14:15:12

Hardrock.Lefelejtetted a végét utána megfognak és édesanyád hátán szeretkeznek a segjukaddal utána anyukád térdel és mehet tovább a party te csak egy szar csicska vagy.az ellenőőrök belőled élnek.Szarháziak dolgozzatok mint a hangyák az államnak és az ellenőröknek több pénze legyen ha te nem adsz az ellenőrnek akkor is a te adódból kapja a lóvét úgyhogy mindenképp vesztettél törődj bele de sokat dolgozz mert jövőre görögbe akarok menni nyaralni:D

hardrock 2008.08.27. 16:57:28

te be vagy baszva, kiccsillag ;-DDD