Tékozló Homár

Jól megszívatták a fiatal párt az éjszakai járaton

2008.07.07. 00:53 | szily | 68 komment

Az alábbi sztori azért érdekes, mert megmutatja, hogy a legdörzsöltebbnek hitt emberekben mennyi naivitás rejlik. A Naiv Ügyfél ebben az esetben Bogád kolléga, a hétpróbás belpolitikai riporter volt. Barátunk a 906-os éjszakai buszon ült, amikor egy bájos jelenet tanúja lett. Az ellenőrök megállították a buszt, hogy bevárjanak egy jó messziről rohanó párt, majd a jegy nélkül érkező utasoknak nem árulták el, hogy helyben is vehetnének jegyet, hanem letessékelték a két lihegőt, majd jót nevettek. Az utasverő BKV-legények idejében ez aranyos kis sztorinak számít, simán arcon is rúghatták volna a kétségtelenül balfácán utasokat.

Csütörtökön éjszaka a 906-os buszon utaztam hazafelé, a járművön vagy húsz ellenőr álldogált az ajtókban, néhányan meg üldögéltek. Az éjszakai ellenőrtéboly lényege, hogy csak jeggyel vagy bérlettel rendelkezők utazzanak a járműveken, ráadásul az éjszakai jegy drágább, de legalább beszerezhető a buszokon. Legalábbis elvileg: e sorok írója bírtokolt előre megváltott vonaljegyet, így különösebb nehézség nélkül sikerült részt venni az utazásban. A Nyugati térnél jártunk, úgy hajnali három lehetett, amikor vagy 100 méterről futott egy fiatal pár a buszhoz, a hátsó ajtónál álldogáló ellenőrök még rendesnek is tüntek, mert szóltak, hogy várják meg a fiatalokat. Amikor azonban a hátsó ajtóhoz értek, kiderült se jegy, se bérlet nincs náluk. Ilyenkor föl szokták ajánlani máskor a jegyvásárlás lehetőségét, ezesetben azonban inkább szórakoztak az ellenőrök és letessékelték a ziháló utasokat, hogy a következő megállóig röhögjenek azon, mekkora lúzerek voltak a majdnem utasok, hogy hiába rohantak 100 métert, hoppon maradtak. "Ez a nap poénja" - mondta röhögve társának a BKV-ellenőr.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RohanóPatak (törölt) · http://varhegyi.myminicity.com/ind 2008.07.07. 01:00:41

Én most készülök a 909-979es vonalon a Hősök terére, remélem ott nem lesznek...
1.:)

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2008.07.07. 01:18:40

Meg jo, hogy van ejszakai busz. De ugy nez ki tobb ellenor volt a buszon mint utas. Valoszinuleg nem volt tobb hely.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.07. 01:24:50

Nálunk amúgy a noctis =éccakaji= járatokon a következő történik: felszállsz, bemutatod a bérleted vagy lehúzod a jegyed. Ha nincs jegyed, akkor odamorzsolod az aprót a sofőrnek és az ad hopp-on jegyet kicsit drágábban (hivatalos, csak egy útra szól és nem 1 óra időtartamra) és azt lehúzod az automatában. Mindenki boldog. Te hazajutsz egy buli után, a BKV (Brüsszeli Közlekedési Vállalat) meg beszedte a díjat. És senki sem hőbörög. Ezért nálunk a 20 ellenőr repült volna. Van 1000 sorbanálló helyettük.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.07. 01:53:54

A bunkóság SI mértékegysége Ell, azaz 1 Ellenőr. Mivel ez elég nagy mennyiség, ezért a hétköznapi életben csak mEll-t (milliEllenőrt) használunk.
Az eddig mért legnagyobb bunkóság 20 Ellenőr nagyságú volt, és egy éjszakai buszon mérték. Azóta sem fordult elő ekkora koncentrációban a természetben, csak laboratóriumi körülmények között mértek ennél nagyobbat, BKV-s csapateligazításokon.

oncogito 2008.07.07. 01:57:55

Mennyivel könnyeb néhány embert és pártot szidni minden rosszért, mint minden egyes embert felelősségre vonni jellemtelenségéért és azért, hogy visszaél helyzetével.
Egy kultúrált országban az ilyenért ezeket a semmi alkalmazottakat páros lábbal rúgnák ki.
De megvan a böjtje a nagy szabadságnak, meg hogy mindent lehet mindenkinek.

Kiváncsi lennék, hogy akik ezen az egyébként tényleg felháborító sztorin felháborodnak - azok közül hányan élnek vissza a maguk munkaterületén és hányan mulatnak jót az általuk átvert balekokon és tekintik napjuk poénjának.
Mert hallgatólagosan ezért viselik el sokan az igaztalanságot is, hiszen maguk is a maguk területén ugyanolyanok.
Mert az élet minden területén tapasztalni ilyen tenyérbemászó helyzeteket.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.07. 02:11:37

"Mert hallgatólagosan ezért viselik el sokan az igaztalanságot is, hiszen maguk is a maguk területén ugyanolyanok."

Ekkora baromságot is rég hallottam már, ja nem is, délután mondott hasonlót az "uralkodó".
Nincs hallgatólagosan elviselve bunkóság - csak olvass bele a BKV-figyelőbe -, de törvényesen lehetetlen fellépni ellene, ha panasszal élsz, a BKV kommunikációs osztálya a pofádba röhög egy válaszlevélben. Ha lerúgod a paraszt ellenőrét, análisan fog stimulálni a rend éber őre a gumibránerével, és "rendszerellenessé" nyilvánítanak. Itt max. anyázni, meg dühöngeni lehet tehetetlenül a képernyő előtt, mert nincs más lehetőség.
Én meg tudod, mire lennék kíváncsi? Arra, hogy hol élnek vissza inkább a helyzetükkel az emberek, az állami vagy a privát szférában. Ebből le lehetne vonni bizonyos következtetéseket.

facsipesz 2008.07.07. 03:51:07

oncognito, ott kezdődik, hogy az "ember" nem dob ki csikket a kocsiablakon, bkv-ra felszállás előtt nem hajigálja szanaszét. Tegnap rádudáltam egy lesötétített bmw-sre, mert nem "ember"-ként viselkedett, nyilván a kurvadrága kocsiban nem volt hamutál.. Csajom meg leordította a hajam, hogy hogy merek ilyet csinálni, amikor gyerekkel utazunk, és a bömösből simán kiszállhat egy állat, és eltőrheti a nyakam ezért. És a szomorú, hogy ez akár be is következhetett volna... Csak hát annyi szerencsém lehetett, hogy az ilyen tahók (csikk-kidobálók) annyira nem veszik észre, mit csinálnak, hogy a barom nem tudta mire vélni a dudálásom.

facsipesz 2008.07.07. 03:51:41

oncognito, ott kezdődik, hogy az "ember" nem dob ki csikket a kocsiablakon, bkv-ra felszállás előtt nem hajigálja szanaszét. Tegnap rádudáltam egy lesötétített bmw-sre, mert nem "ember"-ként viselkedett, nyilván a kurvadrága kocsiban nem volt hamutál.. Csajom meg leordította a hajam, hogy hogy merek ilyet csinálni, amikor gyerekkel utazunk, és a bömösből simán kiszállhat egy állat, és eltőrheti a nyakam ezért. És a szomorú, hogy ez akár be is következhetett volna... Csak hát annyi szerencsém lehetett, hogy az ilyen tahók (csikk-kidobálók) annyira nem veszik észre, mit csinálnak, hogy a barom nem tudta mire vélni a dudálásom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.07. 04:00:00

most en mar komolyan en tudom hogy ezek ki-e talalt tortenetek
mer ez mar sci-fi
a red sox megy 3-2-re raadasul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.07. 04:01:33

nem tudom
sorry
nezem a meccset

hawaj 2008.07.07. 06:28:03

Talaltam egy videot. A cime

Viselkedjunk helyesen a BKV ejszakai jarmuvein az taplo ellenorokkel:

krav-maga.hu/index.php?page=videok&iid=2

powered by BKV.

jesszumpepi (törölt) 2008.07.07. 06:46:46

A 13 nem szerencsés szám.
Lépjünk túl rajta!

grigorij (törölt) 2008.07.07. 07:15:37

Szerintem így történt...
Tudja valaki, hogy ha úgy alakul, hogy éjszakai járatot kell igénybe vennem (hosszabb lett a program, elromlott az autóm stb.) és nem "készültem fel", azaz csak egy tizes gyűjtő van nálam, éjszaki jegy nincs, készpénz nincs, de normál jegy vagy fél tucat, na akkor utazhatok úgy, hogy KÉT jegyet érvényesítek???
Tehát a 300 valahány forint helyett 540-et?
Mert erre eddig sem a BKV pénztáraknál, sem az ellenőröknél nem kaptam választ!
Vagy lebasznak, mivel nem a díj összege, hanem a jegy típusa számít?
De ebben az esetben a metrón sem utazhatok 1 megállót, hiszen a szakaszjegy helyett a drágább vonaljegyet használom?

köpőcsésze 2008.07.07. 07:52:53

Én nem akarom elhinni, hogy ez megtörténhetett! Végtére is ezek az ellenőrök tanult, művelt emberek. Az meg ugye ilyesmit nem csinál.

SylverRat 2008.07.07. 07:56:14

de rég volt már ellenőrös sztori...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.07.07. 07:56:25

a nap poénja az lenne, ha aztán a két ellenőrt kukázni látnám és koldulni, mert kibaszták őket a munkahelyükről... na AZ lenne a nap poénja.

Megdobbent 2008.07.07. 07:57:57

... vagy inkabb az, ha veletlen fejberugdalnank azokat, mikozben kukazgatnak es felidezik a regi szep napokat. Aztan ott helyben el is lehetne azokat helyezi a vegso nyughelyukre.

SylverRat 2008.07.07. 08:01:27

vki jogban járatos... hivatalos személynek számít a zellenőr? vagy simán megüthetem önvédelemből? :o)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.07.07. 08:07:26

szerntem, menj biztosra... ha nem látja senki, és utána ő meg nem tudja elmondani, akkor nyugudtan. :) kétszer is. :)

facsipesz 2008.07.07. 08:12:10

Na, látom, megtréfált a hajnali "internal server error", brávó.

További magyar hang 2008.07.07. 08:12:21

Lassan-lassan kezdek már szkeptikus lenni az ilyen történetekkel kapcsolatban. Manapság, amikor már minden mobiltelefonban van kamera, hogyhogy nincsen egyetlenegy árva felvétel sem ezekről a BKV-ellenőri genyóságokról?
Rendszeres Homár-olvasóként eddig egyetlenegy ilyen felvétel került elő, amikor az Orange Prágában hagyta az utast, de azon csak annyi látszik, hogy az utas lökdösi a sofőrt.

LoviGabi 2008.07.07. 08:17:26

Hasonló sztori mondjuk évtizedes mélységből (akkor még 182É-nek becézték a 950-est...), busz elindult az Árpád hídi megállóból (még nem a rendőrpalota-120as buszmegálló környékén állt meg hanem a 32-essel átellenben a felüljáró mellett, utána tett egy hurkot a híd alatt s megkerülve az 1-es vili megállóját és úgy tova a Váci úton a belváros felé), a piros lámpánál állva láttuk hogy egy fazon nagyon fut a buszhoz, a sofőr szíve megesett rajta s kinyitotta az ajtót; a delikvens nagy lihegve fel is szállt, kifújt amagát, majd pedig - elővette a karszalagot s így szólt: "Jó reggelt kívánok, jegyeket, bérleteket..." , szóval van ez így is...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.07. 08:21:20

Hát, nekem általában mire eszembe jut hogy videózzak, addigra régen lezajlott az eset. Nyilván nem úgy futsz a busz fele, hogy közben előveszed a telót.

Amúgy én is szívesen látnék pár videót, azt legalább be lehetne nyomni a BKV arcába is. :/

Layosh 2008.07.07. 08:23:48

Én péntek éjszaka utaztam éccakival. A belvárosban minden megállóban 5-10 ellenőr álldogált. Kérték tőlem is a bérletet, yóól meg is mutattam nekik. De kérem szépen, mennyibe kerül ez a BKV-nak, a fővárosnak és nekünk adófizetőknek? Muszáj ezt így csinálni?
Korábban megvolt a rendszer, csak az első ajtón lehetett felszállni és mutatni kellett a jegyet, vagy bérletet. Felkell ültetni a buszra, előre két ellenőrt és azok majd néznek mindenkit. De ezt, hogy minden megállóban 10 ellenőr van, szvsz. nem kellene csinálni.

Amúgy normális volt mindegyik, akit láttam. Segítettek a tudatlanoknak, még külföldiül is beszéltek turistáknak és mutatták az utat nekik. Volt két rosszarcú, de őket sem láttam kötözködni, inkább csak tengtek-lengtek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.07. 08:38:51

@Layosh : akkor azok ellenőrnek álcázott UFO-k voltak...

Amúgy már '99-ben is megesett hogy Pécsett egyik este Kertvárosban a kedves sofőr bácsi behúzott kicsit a megálóba, lassított, és továbbment... (nem állt meg, pláne az ajtót nem nyitotta ki). Én meg ott ültem, és gondolkodtam hogy erre most hogyan szálltam volna fel...

Eredmény jó nagy gyaloglás haza Uránba.

betépett felhasználó 2008.07.07. 08:44:42

TI, UTASOK voltatok/vagytok a hibasak!!!
Aki vegigkussolja az ilyen jelenetet, hogy masnap boszon felhomarozza, az bekaphatja.
Ha - 1ertelmu BKV b@szatas eseten - a buszon utazok tobbsege egyhangulak raordit az orkokra, netan addig nyomkojda a veszcsengo gombjat amig verolegenyekbol kifogy a humorerzek, mittudomenmiafasztcsinal,decsinalvalamit!!! akkor lehet nem batorkodna a bkv sem naponta tullicitalni magat. Birka-nemzet, birka-sors.
bocibocitarkaseagyasefarka...

SylverRat 2008.07.07. 08:49:32

ColT 2008.07.07. 08:38:51

annyira nem nagy táv az... mi rendszeresen ezen az útvonalon józanodzunk... :o)
azok a régi szép napok... :-D

La Pantera 2008.07.07. 08:49:54

A posztíró miért nem szólt a fiataloknak, hogy vehetnek jegyet?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.07. 08:54:50

@SylverRat :
Sajnos én nem voltam részeg, csak kurva fáradt :( Józanodási célra nekem is megfelel a séta, bár nem szokásom Kertvárosba járni inni :D

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.07. 09:01:53

hagyma :) A videó szép. Nem kellene ilyen oktatást kapniuk ezeknek a fostalicska ellenőröknek. Bár aki krav magázik, az nem lesz ellenőr. szerintem a bizbaszbusz csak véletlen egybeesés. Persze a thai box ellen ez nem orvosság :)

torma99 2008.07.07. 09:04:23

Layosh: egyetértek veled, bár a hátsó ajtón kellett felszállni.
Egyébként ez megint egy nem volt jegye az utasnak és nem volt tisztában a feltételekkel poszt, igaz ettől még a bunkó karszalagos vadállat zéerté munkatársai sem helyesen jártak el.

datoja 2008.07.07. 09:13:57

Ne utazzatok a bkv-val!A kocogás,a séta sokkal egészségesebb,olcsóbb!

omgwtf 2008.07.07. 09:18:13

hogy egy klasszikust idézzek "Á, puska kellett volna bazdmeg!"

amúgy nekem sem volt még "szerencsém" sosem ilyen sztorihoz. akár mint outsider sem.
tegnap is pl. hasonló alapszitu, Nyugatinál szálltam fel 906-osra - ami zárójelben az egyik kedvenc helyem. mármint nem a busz, hanem a tér. az ottani arcok! a kőkemény 14 éves macsók a Pénzintézetből kifele jövet, meg a wannabe prostik, akik valójában fiatal, szórakozni járó bakfisok, de rosszkor születtek, és hát nincs mit tenni, a divat mondja meg hogy... mid van ki. szal amíg ott állok, minden +10 perc +1 teljes szakdolgozat téma szociográfiából :) - a busz begördul, és 3 db ellenőr kókadt fent, melyből 1 db aludt egy ülésben kb, a másik 2 db meg szerintem simán harcolt még a Don kanyarban, de talán még Isonzónál is. szerintem nem is érzékelték, hogy felszálltam. mindenki mutogatta a jegyét, de én gondoltam megvárom, míg szolgálatba helyezik maguk - valami szőlőpermetezés volt a téma -, de semmi.
még csak be se szóltak, meg se vertek. semmi. másokat se.
sokadszorra is ugyanaz. életunt emberek néznek részeg, fáradt másikembereket.

p@rasztpicsa 2008.07.07. 09:20:11

nem értem, miért lesz ebből cikk. aki jár éjszakaival, az tudhassa, hogy így megyen ez.

AlulírottFentemlített 2008.07.07. 09:42:32

Nekem a barátom mesélte, aki nem mellesleg informatikus, hogy a hackker haverjával együtt futott a hajnali buszhoz ami éppen indulni készült.

Már szólt a csengő, de a buszon levő 45 db ellenőr volt olyan rendes, hogy szólt a sőförnek, várjon egy kicsit.
Ekkor ők odafutottak az ajtóhoz és szolídan a következőket mondták.

Ez a busz nem is ráckevére megy!
SZARJATOK SÜNT!

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.07.07. 09:44:32

Annyira várom már, h egyszer véletlen egy zsernyákba kössenek bele, lehetőleg vmi agresszívabb tisztbe.

Nick-son 2008.07.07. 09:53:50

20 ellenőr egyetlen buszon?

A 20 ellenőr fizetéséből az összes utas jegyét megválthatták volna...

diktatorikus kleptokrácia 2008.07.07. 10:07:12

az ellenőr NEM hivatalos személy, hanem egy (elvileg) profitérdekelt, tehát a versenyszférában dolgozó cég (bkv zrt) alkalmazottja. ha ő hivatalos ember, akkor gyakorlatilag minden alkalmazott az lehetne. a sarki pékségben a mamóka is, vagy a konyhások a céges menzán (bár olykor ők tényleg úgy is viselkednek).
tehát pofont nekik :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.07. 10:13:27

MacWolf!

190 cm és 120 kg fölötti utassal nem akadékoskodnak.

ehhh 2008.07.07. 10:15:12

nem igazan ertem, nem sok olyan europai nagyvarost ismerek, ahol lenne ejszakai kozlekedes, de olyat egyet sem, ahol a jarmure felszalhatnal jegy nelkul.

fourgee 2008.07.07. 10:19:36

Andrei-hez hasonlóan az itteni éjszakai járat jutott eszembe. Ha van a kártyámon pénz, akkor amikor felszállok a buszra, akkor "lehúzom" az elektronikus kártyaleolvasón, vagyis csak odanyomom és levonja a 270 forintnyi összeget, vagy ha valakinél nincs ilyen, vagy nem volt kedve feltölteni, akkor a 600 forintnyi pénzérmét odaadja a sofőrnek, és csak úgy lehet felszállni. De semmi ellenőr. Ja, tegnap életemben először itt is kipróbáltam a villamost. A villamoson nincsen kártyaleolvasó, valószínűleg azért mert pár éve lett bevezetve ez a rendszer, a villamosok meg az adatlapjuk szerint 1998-ban készültek. (a villamos is megér egy misét, most elfelejetettem a nevét, de francia vagy svájci vagy kanadai lehet név alapján a cég, alacsonypadlós, csendes, kényelmes, és a szintje a peronnal egy szintben van, itt meg tudták oldani!) Ezért, a leolvasó a peronon van, amihez ha hozzáérintem a kártyámat, akkor onnantól számítva azon a vonalon 70 percig utazhatok. Jöttek is az ellenőrök, de nem voltak olyan "elborultak" mint a BKV-s dolgozók nagy többsége (ott is vannak jófejek, de amióta stílust váltott a BKV, azóta őket sajnos nem láttam :( ). Szóval jöttek, kérdezte hogy ticket, én odanyomtam a kártyámat a kezében lévő mobil kártyaleolvasóhoz, majd megköszönte. Villámgyorsan végigért a két ellenőr a villamoson, nem volt semmi konfliktus, "jó volt" az egész. Én egyszer írtam a BKV ügyfélszolgálatának, hogy itt milyen "állapotok" vannak, minden működik, minden rugalmas, inkább ide küldjék el 1 hétre nyaralni a vezetőséget, ne valami trópusi szigetre, hogy tudják hogy merre kellene tovább vinni az otthoni vállalatot. :)

ehhh 2008.07.07. 10:20:36

a csak az elso ajton felszallas nagy forgalomban (3-nal tobb ember) igen akadozotta teszi a kozlekedest. az eros szigor 1-2 evig meg tudja hozni a hasznat, utana sok ideig bevesodve tud maradni, hogy nem bliccelunk. ez most egy ilyen allapot.

ehhh 2008.07.07. 10:26:14

"Itt max. anyázni, meg dühöngeni lehet tehetetlenül"

azt hiszem ennek a mentalitasnak az eredmenye lathato is sok helyen sajnos.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.07.07. 10:28:52

Ha valakinek ez poén...
Felenged, jegyet ad, előtte rákérdez, tud-e vanni.
Vidéken ez valahogy így menne, sőt, a megállóban leboinyolítankák a jegyeladást, és az utasok fel is szállhatnának. Éjszakain lehetne elsőajtózás, leghátul meg csak a bérletesek szállhatnának fel, oda kéne 2 ellenőr, előre is 2, h jegyet adjanak.
ennek így semmi értelme, hol 10 ellenőr, hol egy se, jegyet nem ad, pedig éjszaka az is lenne a dolga...

betépett felhasználó 2008.07.07. 10:43:21

Adjatok egy fix pontot es kimozditom helyzetebol Magyarhont, polust csinalok belole, hisz a megoldas az ejszaki/deli sarok!!
Ha fel evig nincs ejszaka, nem kell ejjeli busz, ejjeli aron. Az ev masik feleben meg mindenki raszokna a szivatasra.

vollibre 2008.07.07. 10:55:02

én egy angliai kisvárosban élek és itt ugyanannyiba kerül a jegy a buszon, mint bárhol máshol. nem akarnak még lehúzni ezzel is.

nikkelpuding 2008.07.07. 11:45:43

"A bunkóság SI mértékegysége Ell, azaz 1 Ellenőr." (by pina_csaba)

A rendőrökre, akik szemet lőnek ki, földre tepert, megbilincselt embert összerugdosnak, bordát törnek, aztán ha az illető panaszkodik, őt vádolják meg hatóság elleni erőszakkal (! igen, megtörtén eset, és nem betörő vagy rablógyilkos ismerősömmel!), ja, olykor csapatosan nemi erőszakot követnek el, szintén lehetne valamilyen parasztsági mértékegységet definiálni.

Bamba Barack 2008.07.07. 12:34:32

a cikk beküldője ha ő szerinte lehetne ilyenkor jegyet venni a buszon,ugyan miért nem szólt?

Csiri · http://www.csiri.blog.hu 2008.07.07. 12:56:45

Itt most mi a poén? Hogy az ellenörök nem engedték fel a jegy nélküli embereket? Vagy hogy azért mert futottak 100 métert megérdemeltek volna egy ingyen utazást? Vagy mi?

birdito 2008.07.07. 13:11:06

Welcome to Hungary! Azért van ahol működik:

Pécs. Csak elöl lehet felszállni, éjszakai járatot csak a sofőrnél váltott "éjszakai járat jegy"-gyel lehet igénybe venni. Jegy ugyanannyi, mintha hétköznap veszed a sofőrnél, csak máshogy néz ki. Mivel felmerülhet a fizetek (kevesebbet) de "köszi nem kérek jegyet", ezért egyrészt akciócsoportos ellenőrök (1 autó, két ellenőr egész éjaszaka) ellenőriznek (inkább a sofőröket mint az utasokat). + A jegyek dátumbélyegzőzve vannak, így nem lehet máskor felhasználni a kezeletlen jegyeket. (Itt még nincs elektronikus társadalom, mint Brüsszelben, de legalább attól sem kell rettegni, mint nagyfaluban, hogy mikor ver meg az ellenőr.) Éljen a békés vidék!

Pikka 2008.07.07. 13:40:21

Na, én is épp Pécset akartam írni:) Nálunk bérlet nem jó az éccakaira:S

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.07. 13:58:42

@birdito : Pécs, igen, működik, legtöbbször, néha be is lassul tőle a busz. De ám legyen, ha ettől kevesebb a bliccelő. (Napközben ugyanannyi.)

A szigor az lenne a BKV-nál hogy módszeresen ellenőriznek, és akinek NINCS jegyem azt beszogatják, nem elveszik tőle, leköpködik, ha nincs jegye akkor sem verik meg, csak beszedik a bírságot. Ez nem szigor, ez taplóság.

Amúgy felhomályosítás, nem az volt a baj hogy nem volt jegyük, mert ugye ahhoz hogy jegyet vegyenek, fel kell szállni, és akkor vehetnek. A baj az hogy az ellenőrök meg sem kérdezték hogy esetleg akkor vennének-e jegyet.
Ez simán faszság volt.

jesszumpepi (törölt) 2008.07.07. 14:41:25

További magyar hang 2008.07.07. 08:12:21
Lassan-lassan kezdek már szkeptikus lenni az ilyen történetekkel kapcsolatban. Manapság, amikor már minden mobiltelefonban van kamera


Az enyémben nincs.És nem is vágyom rá.Sok dolog foglalkoztat,de az nem,hogy lépést tartsak a technikai kütyükkel.

Pikka 2008.07.07. 15:19:41

ColT: éjszakai járatra a legtöbben a Konzumnél szállnak föl (Kertváros felé legalábbis) és ott bele van kalkulálva sztem, pl hogy jóval elöbb áll be. Éjjel meg igazán nem számít az az 5 perc.

Egyébként az első ajtós felszállás szerintem jó módszer lenne (itt egynelőre este 7 után, ill munkaszüneti napon, hétvégén van). Csak ilyenkor kiderül, hogy nem csak az ellenőrök, hanem az utasok is tudnak kultúrálatlan taplók lenni. Bár így egy év után szerintem láthatóan javul a rendszer.

Mondjuk magyar ember megtanulhatna sorban állni, igaz ez leginkább a távolsági buszoknál érvényes:)

mesegomba 2008.07.07. 15:58:58

20 ellenőr egy buszon?? Atya ég!! Arra már csak elvből sem szállnék fel! Mellesleg hova ülnek akkor az utasok,míg ezek jól érzik magukat a munkaidejük alatt??

Jól kitalálták, hogy semmi, az egyébként jó drága jegy/bérlet/ÉVES bérlet sem érvényes az éjjszakaikon, ez felháborító! Mondjuk nekem egyik sincs, de nem is közlekedek eme kiemelkedő járatokon:D
Bezzeg ha az utas poénkodik az ellenőrrel, az már nem olyan vidám,mi??
Sünt szarni tessék nekik!

beercsab 2008.07.07. 16:27:45

Sokan aggódtak , hogy az EÜ reform (ha-ha-ha)kövezkeztében,rengeteg pszihiátriai beteg kikerül az ellátásból. Dehogy kerültek ki. Itt vannak,köztünk járnak, csak most ellenőrnek hívjuk őket.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.07. 17:32:41

Nekem 2 észrevételem van: az egyik, hogy a posztoló nem szólt a fiataloknak, hogy lehet az ellenőröknél jegyet venni. Ez mondjuk a mostani ellenőrös sztorik ismeretében félig-meddig bocsánatos bűn. Másfelől a napközben váltott jegy hátára rá van írva, hogy éjszakai járatokon nem érvényes. Elővételben meg nem tudok róla, hogy lehet venni, de lehet, hogy ez az én bűnöm.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.07.07. 21:08:07

Egyszer valaki szájon ver már végre egy ilyen ellenőrt? vagy a panaszt fotoval együtt feltehetné, keressünk BKV-s ellenörőket! Még jó hogy én nem utazok velük.Kedves ellenőrök én még pesten nem vettem jegyet, blicceltem mint állat és remélem a fönökötök rajtatok röhög majd fizetés napkor :D De ha engem szivatnátok ott helyben kitépném a szivetek és a végbeleiteken dugnám fel hogy erekciót okozzon a saját utolsó szívverésetek.Mocskos férgek.

Fairy Girl 2008.07.08. 15:21:21

Nekem nagyon "tetszik", hogy minden ilyen eset után külföldre szakadt (ahogy Fábry mondaná: nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országban élő) hazánkfiai részletesen leírják, hogy hogy megy ez ott (Amerikában, Kanadában, Svájcban, Németországban, Angliában... stb. stb.) könyörgöm, TUDJUK! Tisztában vagyunk vele, hogy ez csak itt történhet meg! Csakhogy ez nem ezen országok egyike. És néha ezt én is nagyon sajnálom... :/

FéeVerte 2008.07.08. 21:44:13

"...ott helyben kitépném a szivetek és a végbeleiteken dugnám fel hogy erekciót okozzon a saját utolsó szívverésetek"
Naggyon tutti! :-) Saját, vagy idézet? Állat...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.07.09. 22:50:12

De igen, az éjszakai járaton érvényesek a bérletek, lásd www.bkv.hu/kozlemenyek/220.html

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.07.09. 22:52:08

Ja igen, az ellenőr pedig nem hatósági személy, hanem közfeladatot ellátó személy, ezért valami 3 év jár, ha akadályozod a munkavégzésében, vagy urambocsá' pofánbaszod. Régebbi BKV-s cikkekben már elmagyarázták ezt többször is, törvényi idézettel (és egyszer még nekem is sikerült felfognom ;-) ).

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.07.13. 20:38:38

Saját kirohanásom, elegem van az olyan tetves alakokból akik visszaélnek a jogkörükkel.
A pénzszállítő meg reblási kisérletnek kell hogy tekintse ha mozgásában akadályozod... Vannak ilyen dolgok.Ez nem azt jelenti hogy ha egy Bkv-s ellenör gecizik nem vághatom pofán... jogilag nem gyakoirlatilag meg kicsontozom és belöle lesz a vasárnapi ebéd.Ha bunko akkor megérdemli, ha egy kicsit is emberségesebbek lennének nem ilyen reakciókat írnának az emberek ugye.Nálunk is van bunko ellenőr de azért töbségében normálisak.Elvégzi a munkáját, közben nem személyeskedik, nem oktat.Mert ha elkezd szájalni azonnal elveszti az intészkedési jogosultságát.Intézkedési jogosultsága addig tart az ellenörnek mig az adott esetben szakszerűen jár el, amint beszól, kioktat, elvesz jegytömböt már megszünt az intészkedési jogköre.Értsd meg hogy ha egy rendör a kertjéből átköp a tiedre és szájonvágod már nem kapsz töbet érte mint egy rendes emberért.Deha ugyanezt a rendört ugy vágod pofán hogy szakszerüen intézkedik ellened akkor már mgfingatnak érte.

cooperügynök · http://vilagmegvaltogondolatok.hu 2008.07.14. 00:46:57

vissza az ellenőrverő rezsimet még ha kommunizmussal jár is együtt !

Szarazkoro 2008.07.15. 01:40:58

Csinaljunk 1 ellenorvero Flashmob-ot! Mindenki a 906-os ejjeli buszra hajnali 1-re es mehet a buli! Londonban ahol elek, nemreg tiltottak be az alkohol fogyasztasat barmilyen tomegkozlekedesi eszkozon (de azert papirzacsiba bujtatott vodkasuveg jatszik mint a regi lakhelyemen) Juni 1-tol, erre a myspace-n 1 ugyvedtanonc flasmobot szervezett Maj. 31.-re az 1ik metrovonalra, a buli tehat a vonatban volt, mindenki hozott piat,(kb 5-6000 fo) es d.u 6-tol ejfelig ment a pialas, mintegy tuntetesul! Ott voltam mar csak a hecc kedveert is :)
Szal akkor Flashmob szervezes?
süti beállítások módosítása