Tékozló Homár

Egy vevő egy nap csak egy terméket próbálhat ki a Media Markt-ban?

2008.07.25. 10:45 | ge | 82 komment

Bálint szerette volna látni, mit vesz meg, de a Media Markt eladója nem szívesen mutatja meg a vevőinek, mit is tud a termék. Majd otthon kipróbálja, aztán ha nem tetszik, visszahozza.

Már jó ideje szerettem volna beszerezni egy divx-lejátszót. Többszöri nekifutás után, végül is az Árkád-ban lévő MM-be mentem, gondolván, hogy ott talán ki tudom próbálni a terméket. (Megjegyzés : A legnagyobb gondom, a feliratok nagyságával volt, gondoltam, egy próbát megér, hátha?!)

Kb. 5 percbe tellett mire sikerült egy eladót felhajtanom. Előadom, hogy szeretnék olyan lejátszót, ami usb-s és hogy a feliratok mérete, stb... Meg, hogy van-e lehetőség próbára? Van - mondja szájhúzva. Odaballagunk, a polchoz, majd mutatom, hogy 3 típus van, ami tetszik. És hogy ha lehet, akkor ezeket működés közben is megkukkantanám. Erre ő, hogy egyet ki lehet próbálni. Erre kérdem, hogy akkor melyik az a típus, amin lehet - esetleg - állítani a méretet, mert akkor azt nézném meg. Mire ő, hogy azt csak úgy lehet megállapítani, ha kipróbáljuk. Meg, hogy erre van a 3 nap cseregarancia és ha nem tetszik, akkor majd visszahozom. Fél perc után ott tartottunk, hogy Ő már látja, hogy mire megy ki ez az egész és hogy a kezét nyújtja de nekem már az egész karja kell... Én itt adtam fel és fogadtam meg, hogy soha többé be nem teszem a lábam a fent említett üzletbe.

Kérdés: tényleg van ilyen szabály, hogy egy ember csak egy terméket próbálhat ki? Ha ő ott dolgozik, akkor nem az lenne a dolga, hogy segítsen nekem, mint vevőnek? És ha már legalább valamire nem tud válaszolni, akkor a leg- kevesebb, hogy megpróbál utánanézni és nem engem leoltani, hogy hogy kép- zelem?! És mondjuk, ha többedmagammal vagyok akkor mindenki kipróbálhatott volna egyet? Vagy csak a legszimpatikusbbal cseverészett volna?

Az a baj, hogy az ilyen típusú ostobaság/gusztustalanság/rosszindulat esetén egyszerűen leblokkolok és semmi frappáns nem jut az eszembe...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2008.07.25. 10:51:37

Egyszer, egy nap, egyet!
Egyszerre csak egy! :)

Taurusz 2008.07.25. 10:53:20

Mégis mit vártál? Hogy majd segít neked? Mikor nem is vittél neki tejfölös lángost? Á, látom, te is új ember vagy az országban!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.25. 10:53:22

Majd otthon kipróbálja, aztán ha nem tetszik, visszahozza.

Dave_hu (törölt) 2008.07.25. 10:54:16

a nagyon kis marginnal árult, vagy alacsony áru termékek esetében. persze ha egymilliós tv-t vagy objektívet vennél, kinyalnák a segged.

rákenrolldetektív 2008.07.25. 11:00:25

Amikor nekem gondom volt egy monitorral, akkor szó nélkül kicserélték és akkor sem huzták a szájukat, amikor végigpróbáltattam a monitorokat és csak negyedik próbálkozásra találtunk "tisztát"...
Pedig ez is Árkád MM volt...
Ja és a legjobb, hogy a garancia amúgy nem is vonatkozott volna a pixelhibára, mert nekik az ügye belefér, hogy egy világító piros pont legyen a monitor közepén, de az ügyfélszolgálatos emberségéről tett tanúbizonylatot, amikor ennek ellenére segített kicserélni...
Remélem ott dolgozik még...

CernaGeza 2008.07.25. 11:04:53

Mi hűtőt akartunk venni egy éve szintén a MM-ban, és fél óra alatt sem sikerült eladót keríteni.
A végén elkezdtem a kosárral a fejemen sétálgatni a sorok között. Egyből odasietett egy segítőkész fiatalember.. Tudom ajánlani a műveletet.

Közben kiderült hogy egy db. eladó van az egész boltban, aki épp gazdagéknak mutatta be a 18. kétmillás krómacél mosogatógépet.
Szóval nekik rögtön volt kipróbálás-bepróbálás, minden:) Egy kis szánalmas divx-játékosnál.. ugyan

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.07.25. 11:05:59

Aki a MM-ben vásárol (vagy akar vásárolni) sikeres ember-e? Netet ismered-e, vásárolni tudsz-e? Leírások, fórumok, miegymás? Kérdéseim abba-e hagyom?

elwood 2008.07.25. 11:10:17

Gondolom ha be vannak kötve, akkor nyugodtan végigpróbálgathatod.

Ha ilyen kidobozolom megnézem nem jó vissza a habszivacs jön a másik, játékot kell játszani akkor nem csodálom, hogy nem volt kedve.

Ő dönti el mennyi energiát fektet az eladásba, te pedig eldöntöd ott vásárolsz-e.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.07.25. 11:12:23

Bálint, csak szólok, hogy ma már ne posztolj a homárra.. Egy nap csak egyet lehet!

eheh komolyan ott vágtam volna földhöz, vagy a fickót aki nekem ilyet beszól, vagy a közelembe eső első 10000 forintnál nagyobb értékű árút.

gelsystem 2008.07.25. 11:16:34

az árkádba csak kullantani lehet.......
lehet, hogy oda is kell vinned magaddal szÓgálati ajtókilincset

Bibo65 2008.07.25. 11:21:08

rákenrolldetektív: Ha jófej volt veled az ügyfélszolga, miért kívánod, hogy ott dolgozzon még? Nem lenne jobb kívánság neki, hogy dolgozzon kevesebbet, több pénzért? Éljenek az ügyfélbarát ügyfélszolgák!

staropramen 2008.07.25. 11:27:16

Az a fejenkosaras sétálgatás nagy szám lehetett.Legközelebb kipróbálom. Bevásárlókocsival talán kissé körülményesebb.de lényegesen látványosabb.

szkaccsotjeggel 2008.07.25. 11:29:23

amennyi pénzt kapnak az eladók, nevárd hogy kedvesebbek legyenek

staropramen 2008.07.25. 11:31:15

Szkaccs
nem is azt kérte, hogy símogassa meg a buksi kis fejét, hanem hogy mutassa meg azt a nyomorult ketyerét

SylverRat 2008.07.25. 11:35:22

legjobb, ha megveszed midhármat, és otthon kipróbálod...
vagy venni is csak egyet lehet naponta?

birdito 2008.07.25. 11:38:08

Teljesítménybérben vannak? Akkor megértem, hogy csak a zsíros ügyfeleknek nyalnak, és válogatnak az ügyfelek között.
Órabérben? Akkor meg nem értem, hogy miért nem lehetett kedves. Egész nap ott lógatja a faszát, nem tök mindegy neki, hogy mivel tölti az idejét? Faszlógatással, vagy ki-be csomagolással? Legalább nem unatkozik, amíg ki-be csomagol.

KingMidas 2008.07.25. 11:44:17

Álszakáll, paróka, plasztikai műtét = egy újabb lehetőség.

Dax 2008.07.25. 11:54:08

Bemegyek reggel a médiába dolgozni egy jól átbulizott éjszaka után picsa másnaposan, majd leesik a fejem, felveszem azt a hányadék piros polót és médiamárkos kitüzőt amire rá van írva a nevem meg hogy segíthetek e (perszeee). Becsukom a szekrényt amire kivan írva mindíg mosolyogj, legyél segítőkész mindenkivel és hogy legyen kellemes napom. Kellemesen ráturházok, kimegyek az eladótérbe lézengek és közbe terepszínű arcot vágok nehogy valameik újgazdag hülyegyerek kitalálja hogy az én nagyon is független véleményem/segítségem kell neki ahoz hogy vásároljon, a hülyék nem tudják hogy a főnökségtől ukászba van hogy akin látni hogy nem méteres plazmát vesz le se köpjük. Majd hozzám lép egy 14 éves kis szemüveges szerencsétlen hogy mutogassak neki divix lejátszokat közben hülyeségeket kérdezget (na ez se vásárolni jött hanem kötekedni...)majd miután egyet nagy ehezen előturtam a kis hülye még válogatna is, mire én megkérdem tőle hogy az egész kezem kellene mi? megsértődik... Nah látjátok mindíg két oldala van a dolgoknak :D

VinszentVega 2008.07.25. 11:55:35

"Az a baj, hogy az ilyen típusú ostobaság/gusztustalanság/rosszindulat esetén egyszerűen leblokkolok és semmi frappáns nem jut az eszembe..."

Hívd ki a főnökét, és tegyél panaszt ellene!

Dax 2008.07.25. 11:56:00

Javaslom menj az euronicskba ott tényleg segítenek mindíg mosolyogva, és ha kinézted mars az argep.hu ott még jó áron is megtudod venni :D

Fairy Girl 2008.07.25. 11:57:07

Arról, hogy az eladó keveset keres, az ügyfél tehet? Mert szerintem nem, innentől le van sz@rva, végezze a munkáját. Tőlem se kérdezi senki, mennyit keresek, mikor már a 96. ügyféllel foglalkozok ügyfélfogadási szünetes napokon.

Fairy Girl 2008.07.25. 11:59:59

Mármint nem az eladó van lesz@rva hanem a tény hogy keveset keres (ha így van).

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.25. 12:01:39

Média Markt? Az mi, Zéjerté-e? Aki ott informálódik, próbálgat, az nem lehet sikeres, csak annyira, mint Simonyovics Edőmér Brazíliában.

staropramen 2008.07.25. 12:04:48

az se vitte semmire ott messze

Dax 2008.07.25. 12:14:59

mintha az ilyen helyeken a vevők iránt mutatot érdeklődés, egyenes arányba lenne kedves vevőn lévő fuxok súllyával. talán tévedek?

kozaka 2008.07.25. 12:25:40

A "vidd haza és próbáld ki" szöveget én is tapasztaltam. Egy DVD felvevőt akartam tesztelgetni, mielőtt megveszem. Kinéztem a neten mi kell, bementem MM-be, megvettem pénteken (mert az eladó említette ezt a 3napos cserét). Hétvégén próbáltam, vasárnap este 7-kor visszavittem, pénzt vissza kp-ban (amúgy kártyával fizettem, olcsó pénzkivét :)). Netre fel, és 30%-al olcsóbban megvettem.

Ezért az eladónak tehát nem érdeke, hogy mutogassa az árut.

Shagrath 2008.07.25. 12:34:33

Vajon mire való az internet?! Ha nem arra, hogy megtudd milyen divx-es lejáccók vannak és mit tudnak?! Vajon mire való a edigital.hu ha nem arra, hogy akár 3 lejáccót is össze tudj hasonlítani és meg nézni az ár/érték arányát?! Ha homárra tudsz írni, talán be tudod ütni az olcsobbat.hu -t is ahol tudsz tájékozódni, a samsung.hu-ról meg nem beszélve...

Mondjuk ennyi erővel vihettél volna rántott húst is és megnézhetted volna, hogy a gázos vagy az elektromos tűzhely a jobb, végülis hát ki kell próbálni, hogy mit veszel nem?!

ALCU 2008.07.25. 12:57:01

Dehát a rántott hús már ki van rántva, nem??
Akkor hogy próbálja ki?

Dax 2008.07.25. 13:01:28

mit kell ezen értetlenkedni? rántott hús oszt jó van

helianthus 2008.07.25. 13:20:22

ez a szöveg, hogy azért nem segít, mert keveset keres, ugyanolyan, mint a benzinkutas azért ver át mert keveset keres.
Ráadásul az a baj, hogy ebben az országban (meg máshol is!), aki keveset keres, az nem akarja elvégezni a dolgát, aki sokat keres, az pláne nem dolgozik hiszen hülye lenne.
Ki dolgozik egyáltalán? Kezeket fel!

CernaGeza 2008.07.25. 13:21:18

képzelem, hogy néz ki egy próba a szaniterosztályon

maccar 2008.07.25. 13:46:21

egyszer lehet azé ingyé sz@rni az árkádban? vagy az mm-ben-e? divix lejáccót sikeres ember biztosan nem vesz.

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.07.25. 13:59:38

heliantus: feltett kézzel nem tudok gépelni :D

Amúgy meg legközelebb kérni kell egy plazmatévét dvd-vel, próbával.
Aztán közlöd a végén, hogy a tv nem kell, de a lejászó jöhet...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.07.25. 15:27:52

Az ügyes eladók jutalékos rendszerben nem keresnek rosszul. Annó a kékeknél dolgoztam, karácsonykor a legjobbsn hazu... izé értékesítő srác 900k HUF fölött vitt haza. Nettó. Ő oda se ment volna a DiVX lejátszók környékére.

CorsairS 2008.07.25. 15:28:20

Fentebb emlitették már, hogy miért van tele a tökünk egy-egy nap végén. Jópofizz a vevővel, mutogass meg neki mindent, aztán ő közli, hogy köszi az infot, de nem itt fogom megvenni, mert x helyen láttam y forinttal olcsobban és ide csak kiprobálni jöttem. Első 3-4 ilyen még belefér, de a 11 orás müszak végefelé már elég rendesen tele a tökünk ezekkel.
Na meg panaszkodsz, hogy nincs elado, szted miért? Épp a magadfajta mindent végigprobálgatos vásárló miatt. A 3 nap pedig tényleg erre van, ha nem tetszik hozd vissza, ugyse tudod bent beleprobálni a kedvenc dvd-d, hogy mennyire faszán néz ki rajta a felirat. Legközelebb tessék 11 ora tájt bejönni, akkor lesz idő végigmutogatni a teljes választékot. Legközelebb esetleg írd le , hogy kb mikor voltál vásárolni és konkrétabb választ is adok hogy mi miért.
(igen, én is ott dolgozom, csak egy osztállyal arrébb)

mqqq 2008.07.25. 17:14:38

Az érem egyik oldala: CorsairS, vegyél vissza, nem te szartad a MM-ot, de a vevőket se.

Az érem másik oldala: nincs jogszabály rá, azaz ha úgy akarja az eladó, akkor egyáltalán nem próbálhatsz ki semmit, a technikai leírás alapján ill. ahonnan akarsz, onnan tájékozódsz előre. Az összes többi az üzlet/eladó jófejsége.

maccar 2008.07.25. 18:01:22

ki van kiért??? vevő kontra mm...

ARK-9 (törölt) 2008.07.25. 18:23:00

Te nagyon setét szőke eszter!

Hallottál már olyanról, hogy internet? Nézd meg, hogy mit akarsz venni, döntsd el, és ha kell, vedd meg!

A f@szom tele lenne nekem is a hozzád hasonló szőke picsákkal, aki nem képes eldönteni, hogy mi a francot is akar...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.07.25. 18:23:01

most el akar adni az MM, vagy csak 3 napra akar értékesíteni? mert ugye nem mindegy, hogy 3 naponta van új DVD lejátszóm, vagy esetleg épenséggel rámszám az a kurvahülyebuzi alkalmatott egy pár percet, és megpróbál válaszolni a kérdésemre?

csakhát ott is droidok dolgoznak, eszük nincs, de az MM vezérigazgatója baromi okos, mert hát valakinek kell pakolgatni az árut a kamionról lefelé, ha érkezik. :)

na, erre jók az ottani eladók.

LacusBP 2008.07.25. 19:44:25

Na most köpjetek le, rúgjatok belém, mert én is MediaMarktos vagyok. :D Üdv. az esetleges ott dolgozó hozzászólóknak a pesterzsébetiből. Nálunk elég normálisak az eladók és megmutogatnak szívesen több terméket is. Persze ennek feltétele, hogy udvarias legyen a vevő is (pl köszönjön: nagyon gyakran elfeledkeznek magukról és egyből lökik flegmán a mondókájukat), illetve ne siettesse az eladót. Ha nem ér rá, ne jöjjön vásárólni, miatta egyikünk se fog pattogni! Elméletileg mi sem vagyunk kötelesek végigmutogatni egy termékcsoportot, de nem esik nehezünkre. Mondom, minden a vásárló fellépésén múlik, mert a flegma izomszagú türelmetlen dögöket én is lesz*rom/elküldöm a halál f*szára, de ha udvarias, akkor végigmutogatom én neki az egész monitorfalat, ha kéri. Ráérek, azért vagyok benn. Csak ne zárás előtt 10 perccel essen be, mert attól mindegyikünk gutaütést kap. :D

Xezs 2008.07.25. 20:05:51

Én azt mondom, hogy alapvetően mindenkinek joga van végignézni azokat a termékeket, amiket szeretne. A divx lejátszó esetében a felirat pedig tényleg sarkalatos pont, nagyon meg lehet vele szívni, fateroméknak egy Samsung van, és kurva kicsi a felirat (még az eredeti dvd-n is) és állítani nem lehet. Lehet hogy le lehet túrni ezeket az infokat netről is, de a tapasztalatom az, hogy sokszor a paramétereket is épp hogy felbasszák az oldalakra (pl. hogy max. hány kb/sec-es divx-et játszik le, milyen felirattípusokat ismer a cucc, stb), szóval nem hiszem hogy ineten minden info fent van.

Viszont ott az érem másik oldala: Nem egyszer kérdezősködtem már én is boltokban (MM-ben is) és mindig segítettek. Én mindig normálisan, nem fölényeskedve, normális hangnemben kérdezek. Tehát a vevőn is sok múlik.

Dax 2008.07.25. 21:30:57

Azt azért modnja már meg valaki, miért kell fizetni az árkádba azért mert rám jön a kulázhatnék? Csótányok szaladgálnak az étterem részen, a falra van kenve a szar, olyan szag van hogy a belem kifordul (és igen van olyan nyílvános wc ahol az ilyen szag nem állandó, menjen az ikeába az étterem részbe) aztán még csengessek is? Inkább bunkó ősmagyar vagyok és csak köszönök...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.07.25. 21:31:27

DivX-kompatibilis DVD-lejátszók => www.mpeg4-players.info (Nem fizettek nekem, hogy ide bírjam, de akkor is kurva jó site.)

Tesztelés => DivX Test CD:
- 1.0-s verzió: www.horgi.mtu.ru/DivXTestCD.zip
- 2.0-s verzió: divxtest.isstar.net

Ja, és a legtöbb olcsó DVD-lejátszó MediaTek MTK1389 chipen alapul, és a gyártók alig szokták átírni a MediaTek által készített referenciafirmware-t, úgyhogy mindegyik lényegében ugyanazt tudja, és ugyanazok a jó és rossz tulajdonságai is. Kivéve, ha beszerzel egy alternatív firmware-t. Annak az extráit viszont elég kevéssé valószínű, hogy ki tudod boltban próbálni, kivéve, ha magaddal viszel egy firmware update CD-t is. (Az baszna be, páros lábbal kirúgnának, ha rájönnének, micsinálsz! ;-) )

Jegkoko 2008.07.25. 21:43:46

Hát egy divixes lejátszó max 13 ezer ft ba kerül éls nincsen köztük olyan nagy eget rengető különbség, amugy milyen hülyeség ez, hogy kicsi a felirat és fel akarod nagyítani, mert ilyenről még életembe nem hallotam.

É2I 2008.07.25. 23:29:25

/off
# Joe Forster/STA

Az MT faxa, de manapság ZoranVaddis-al tömik őket. Az MT az azért plusz, mivel egy magyar hazafi készített egy tökéletes progit amivel lehet moddolni a frimware-t :respect:....
/on

A poszthoz:

MM vidéken....Kinéztem én meg én meg Irén is egy vinyós asztali felvevőt. Jóárasítva volt, no meg a márkát is ismertem; megbíztam benne. Eladót kerestem, szinte azonnal meg is találtam. Mondom hoztam mindenféle anyagot; ki lehetne-e próbálni? Ha láttatok lelkes embert, szinte beizgult. Azonnal kicibálta a polcról, bekötötte valamelyik lcd-re, és usgyi próba. Tökéletes volt az elégedettségem. (Az eladónak láthatóan ugyanúgy tetszett a próba, mindenben segített. Mondta is, hogy ő is most látja működés közben először. Egy új bevezető termék volt.)
Piszok boldogsággal vittem haza. Péntek du., úgyhogy előttem a hétvége a teszthez.....Nagyon tetszett a gépezet két dolgot kivéve, ezt nem részletezném; ez elég szubjektív.

A hétvége után úgy döntöttem mégsem éri meg az árát, sajnos nem az amire vágytam, tehát hétfőn visszavittem.

És most (nekem)az MM feketeleves:

Vevőszolgálaton:

-Kérem nem felel meg a készülék, itt van sértetlenül, kérném vissza a pénzem.
-Le kell tesztelni.
-Persze, semmi akadálya.
10 perc múlva jön szakember, összeállít, tesztel, működik. Mondom akkor pénzt ide, én meg jobbra el.
-Nem, nem az úgy nem megy, ők pénzt nem adhatnak, csak egy ugyanilyen készüléket.
- Köszi nem kell, nekem nem a készülék
működésével nincs, mindinkább annak kiforratlanságával van bajom.
- Akkor adunk MM utalványt.
- Mit is? Az mire jó?
- Hát itt el lehet vásárloni.
- Én nem kívánok itt és most mást vásárolni.
- Ő ezt nem tudja másképp...
- Akkor kérném azt aki ilyet tud.
- Olyan most nincs.
Levegő beszív, váll felhúz, tegezőre-, bunkóra átvált.
- Na ne mondd, hogy egy ekkorka üzletben nincs arra érdemes!....
- Na jó megnézem...
Tizenöt+ perc múlva.
- Nincs itt a pénzügyi osztályvezető..
- Ki nem sz.. le?
- Hát jó akkor megnézem ki van itt.
- Várjál ember, volt rá 15+ perced, ne nézegessél, azt hagyd a vevőkre. Ha két perc múlva nem lesz itt kompetens ember, biztosan fizikailag is impotens leszel!
Fél perc. Erőss tekin(tetű)előjön. Aki azonnal tisztázni akarja ő mégsem kompetens.
- Rendben, kérem a panaszkönyvet.
- Őőő, izé, ahhoz ki kell tölteni egy adatlapot.
-Na ne szórakozz! Bocsánat, nem kívántam tegezni, de a panaszkönyv alap.
- Nálunk nem így megy. Van egy belső utasításuk, ami alapján ezt így kell.
- Belső utasítás? Olyam ami a hatályos törvényeken felül áll? Kétlem.....

Folytathatnám a párbeszéd leírását, de már sokótok így is lapozott.
Összefoglalva kb. két órás alkudozás folyt le. Mivel siettem volna, de 30+ perc után semmi érdemi, a plafonon voltam, felvettem a bőrkeményedett pofámat (nem szoktam, de számomra nem kis pénzről volt szó és nem akartam 100 darab pc egeret venni) és megfogadtam csak nyereséggel távozom.
Szóval amíg az "alkudozás" zajlott kb. ötször csomagolták ki, próbálták ki, csomagolták vissza az árut. Mindig más szakember vizsgálta- és állapította meg, hogy a gépezet tökéletes. (Én eközben felfedeztem egy hibát, amit otthon nem, ahahahahh. De már nem is említettem a szakembereknek, nehogy rámfogják. Tökéletes gyárihiba volt az egyik kimeneten, no de ez már szakmai...)
A meddő vita közben járt az agyam, a megoldáson: felvetettem, hogy lehet elfogadnék egy más típusú készüléket -a típust már tudtam :P-, erre felcsillant a manager szeme. Szóval elhoztam tőlük egy 10eFt-al drágább készüléket, ugyanazon az áron.... Ha belegondolok 5eFt-os órabér nem is rossz. De meg lehetett volna oldani gyorsan, képlékenyen...Nem lett volna rossz a szájízem egy két nappal azelőtti abszolút pozitív hozáállás után...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.07.26. 00:48:28

@enenmegaziren: Bocs, legalább egy éve már nem figyelem olyan közelről a DivX-kompatibilis DVD-lejátszókat. (Egyébként milyen cuccok voltak azok, amelyekről írtál?)

A baj ezekkel az, hogy _mindegyikben_ vannak kiforratlan hardver- és/vagy szoftverelemek. A legdrágábban is ócska szemét a táp, a szoftverhibák - kifagyás, fura működés - és -hiányok - érthetetlen módon hiányzó feature-ök - mindennaposak. Hiába van tényleg ezerféle áru a piacon, egyik sem olyan, amit az ember jó szívvel megvenne, mert mindent tud, amire szüksége van.

(Nekem egy KiSS DP-558-as felvevőm volt. Hiába méregdrága és uC-Linux-alapú a firmware-e és koncepcionális olyan csodálatos, "hogy a legerősebb ember is sírva fakad", tele van irtózatos bugokkal, amelyeket évek óta basznak kijavítani - valószínűleg mert részben az alultervezett hardver az oka. Emellett 2 év után tönkrement a tápja, Hollandiából rendeltem, de nem küldtek, pedig kifizettem, és napra pontosan egy éven át ment a játék a fogyasztóvédelmen keresztül, mire visszaadták a pénzt. Ez volt fél éve. Na, azóta kurvára elegem ebből az egészből. Majd veszek egy drágát megint pár év múlva, ha kiforrott a technológia - bár mi a fasznak kell még kiforrnia, amikor vagy 5 éve jelent meg az első ilyen cucc, nemtom. Addig is a húgomék egyszer kapnak tőlem egy Yamada DVX-6700-at 15 ezerért, és részemről ennyi.)

Primavera 2008.07.26. 03:36:25

Ha egy vevő egy nap alatt egy terméket, akkor hány vevő hány nap alatt hány terméket?

A helyes megfejtők között Palkovicsné laptopját sorsolom ki.

É2I 2008.07.26. 09:11:10

@Joe Forster/STA

Philips volt amit visszavittem. Annyit róla, hogy nagyon jók voltak a szolgáltatásai. Kíváló, állítható betűméret, mindenről mindent megevett. Tényleg jó volt. (A Philips nagyon jól áll a frimware fejlesztéshez, már a többi céghez képest. Simán átemeli a lelkes amatőrök újjításait. Anno pár éve még én is kontárkodtam fontot egy másik asztaliba, elsőként adott típusba Magyarhonban :D Márhogy dicsekedjek egy kicsit.Persze fejlesztő eszközt nem ad, pedig tökéletes cuccokat lehetne kihozni. Nekik nem érdekük, mert akkor ki veszi meg a újjab terméküket?....)A hiba, ami engem idegesített, hogy nem lehetett kikapcsolni a timeshiftet, azaz állandóan ment benne a vinyó. Már a második nap zajos volt, ha csendesen akartam videózni. Ráadásul az egyik kimenete rosszul volt beállítva, gyak. használhatatlan, ez mondjuk annyira nem zavart, volt rajta kismillió. Egy Panát hoztam helyette haza. Nos szinte szegényes a szolgáltatása az előzőhöz képest; a betűk tetves kicsik, divx-et csak cd-ről eszik, stb. De az alap szolgátatásai megfelelőek, maradt.

Abban teljesen igazad van, hogy nem gyártanak normális cuccot, nincs JÓ VÉTEL, csak egy-egy területen, de ezt fentebb kifejtettem miért is...
A Kiss meg egy geci szemét cég. Kurva drága és ráadásul a frimwarében Magyar fejlesztőktől lopott kód van, melyet azóta sem távolítottak el.

malkolmcole 2008.07.26. 10:10:25

Én is MM dolgozó vagyok. Ha hibás a készülék 3 napon belül kicseréljük. Ha 3 napnál több, vidd szervízbe, vagy add le a vevőszolgálaton és várj (értelemszerűen mivel több kézen fut át, így a szervíz több időbe telik, mintha Te viszed el a helyi szervízbe). Az, hogy a szervíz hogy áll a dolgokhoz, az nem az MM dolga. Ha nem hibás a készülék, akkor mi a frásznak hozod vissza? Ha megvetted így jártál. Miért nem kérdezted az eladót. Ha úgy állsz a dolgokhoz egy jó eladótól a legtutibb tippeket is megkapod, de ha csak okoskodsz, akkor ne várj segítséget.

Amúgy nem kötelező az MM-ben vásárolni, menj máshová, de kérdezem: máshol mennyivel jobb a helyzet? Aki tud jobb üzletet, az szóljon.

Hazudni pedig mindenki tud. Az eladó is, a vevő is!!!

malkolmcole 2008.07.26. 10:16:19

Még 1 megjegyzés:

"10 perc múlva jön szakember, összeállít, tesztel, működik. Mondom akkor pénzt ide, én meg jobbra el."

És ezt így most hogy? Az MM nem kölcsönző.

Sokan vannak, akik megvásárolnak valami drága lomot, aztán pár nap múlva hozzák vissza. Például a DVD felvevőket. Van otthon 20-30 miniDV és jó lenne valahogy DVD-re venni. Bejön, vesz egy felvevőt, otthon 2 nap alatt másolgat, utánna visszajön "firmwire problémával, meg felirattal..." És akkor vegye vissza az MM.

"10 perc múlva jön szakember, összeállít, tesztel, működik. Mondom akkor pénzt ide, én meg jobbra el."


Anyád...

Primavera 2008.07.26. 10:22:08

"Aki tud jobb üzletet, az szóljon."
Szólok. A MM egyhén szólva nem az árzuhanásáról híres, csak a szlogenjében. Mert hülye azért nem vagyok.

Dax 2008.07.26. 10:52:40

Bármi jobb a mm-nél gyakorlatilag árban, ti vagytok a legdrágábbak...

DaveSlim 2008.07.26. 11:46:24

Aki MM-ben vásárol, tényleg nem lehet sikeres ember.... max hülye. :)
Sosem értettem, hogy az emberek miért nem néznek rendesen körbe. Tök egyértelmű, hogy a Media Markt az egyik legdrágább üzlet műszaki cuccok esetében.

DaveSlim 2008.07.26. 11:48:34

Nah, ha már sok műszaki zseni van itten:
Keresek olyan budapesti emberkét, aki meg tudja nekem oldani ezt:
van 5-6 digitális Hi8-as kamera kazettám. Szeretném, ha valaki digitalizálná nekem, kiírná pl. DVD-re az összes tartalmát.
Természetesen nem ingyen, de azért ne kérjen sokat az illető :)
Fontos lenne. Aki tud segíteni, ide írjon:
citromail@freemail.hu
Köszönöm.

Primavera 2008.07.26. 13:08:51

Azta, micsoda mailcím. :))

Jan3k 2008.07.26. 14:36:30

Látszik,hogy ostoba emberek tömkelege szól itt hozzá.Nem a legdrágább hely,de van ami drágább náluk.Érdekes,hogyha valaki olcsóbban vesz valamit,arról nem pofázik.
Te meg hülyegyerek -a post beküldője- vidd haza próbáld ki,ha nem tetszik cseréld.Elvárod,hogy 10 ezer forintért körbeugráljanak.

É2I 2008.07.26. 18:44:15

@ malkolmcole

Anyázni könnyebb, mint megérteni az irományt.
Nem azért vittem vissza, mert lemásoltam 500 dvd-t és kész, hanem azért mert a 10 perces MM teszt után mégsem tetszett. Fentebb írtam az okokat. Ha te olyan nagy eladó vagy gondolom ismered a törvényt és AKKOR TUDOD, hogy 3 napon belül indoklás nélkül vissza lehet vinni a tartós használati cikkeket. És kérheted a vétel árat is, ha nem tudnak neked megfelelő árút adni.
Egyébként semmi baja nem volt a készüléknek, nem karcoltam meg sőt a dobozt is úgy vadászták hozzá. Tehát nem originált volt. Akkor mi is a baj?

Te is a képzett eladók közé tartozhatsz, mint az a kollégád, aki azt sem tudta milyen akció van éppen, és a csillagos eget is letagadta, míg a főnöke egyből rávágta, hogy igen, létezik a általam említett akció. De ez más történet....

Nem süllyedek az értelmi szintedre uh. csak sünöket kívánok és nem anyádnak :P

malkolmcole 2008.07.27. 03:31:28

Felhívom a figyelmed, hogy csak hibás terméket cserél az MM. Mint már említettem nem kölcsönző, épp emiatt. A vételárat csak originál termékek esetében fizeti vissza. Karácsony után olyan NAGYLELKŰ az MM, hogy dec 10-én vásárolt, DE(!) originált termékeket akár január 15-ig vissza lehet hozni, ha nem arra vágyott az ajándékozott.

Természetesen nem a legolcsóbb az MM, de pl ahol én dolgozom abban az áruházban úgy van, hogy ha valamely más áruház olcsóbban ad egy terméket (és persze valós eladás is lehet, tehát van a termékből nem csak reklám miatt annyi) akkor amennyiben lehetséges mi is annyiért adjuk a terméket, még ha nincs is rajta haszon.

malkolmcole 2008.07.27. 03:37:05

Egyébként szerintem magából adódik, hogy ha egy (akármilyen ember) 300e-ért plazmát vásárol, akkor nem egy 10e ft-os vevőnek igyekszik segíteni, de ha végez, valószínüleg segít.

Egyébként pedig mint már más is írta, előbb tájékozódj a neten, és talán nem kérdezel hülyeségeket. Én anno a lejátszóm vásárlásakor csendben felmértem a kínálatot, utánna neten a fórumokat, és vissza vásárolni.

Amúgy hülye ember ilyenkor így tesz:
" nem vásárolok többet az MM-ben, megyek inkább a Saturnba!"

Nem kötelező az MM-ben vásárolni.

malkolmcole 2008.07.27. 03:40:49

Itt a Homáron egyébként semmi jelentősége sincs ennek a posztnak, hiszen nem történt semmi sem. A vevő nem vett semmit, mert nem segítettek neki. Nah és? Kit érdekel.

Arról írj, hogy vettél valamit, ami hibás és nem cserélték vissza 3 napon belül. Az már poszt.

Amúgy jelzem a Homár felé, hogy ha számára egyértelmű a megoldás, akkor minek posztol?

malkolmcole 2008.07.27. 03:49:52

Még valami:

Az eladónak semmi tudása sincs általában arról, hogy a vevőszolgálat miként intézi a cserét. Az eladó csal elad. A vevőszolgálatos intézi ha gond van. De Ő is ember, akárcsak Te, és Őt is ugyanúgy átbasszák a teszkóban meg az auchanban. De azokat is meg lehet érteni, több millió termékből nah nehogymár pont azzal van baj amit megvennél. Hát senki sem tökéletes.

Megnyugvásul: Engem is basznak át.

Kezdhetném azzal a vevővel, aki úgy csinál, hogy megvenne egy terméket, kéri a becsomagolását, aztán a leszámlázott papírokkal egyszerűen kisétál a kassza mellett. Az eladó pedig nem érti, hogy most akkor mi van? Ilyen esetek hetente megesnek. Ilyen is van, lenyeljük.
Az MM dolgozói nem teljesítménybérben vannak, de a forgalom után kapják a béren felüli jutalékot. Az hogy Te mit veszel az az eladót csak személyesen érdekelheti, amúgy leszarja. Ezt kellene megérteni.

Ha ezután is értetlenkedsz, komolyan sajnállak, és én kérem, ne is menj MM-be, ne zavard az eladókat. Hidd el, nélküled is megél az MM.

É2I 2008.07.27. 11:16:15

Jah igen, már nem szoktam zavarni az eladókat. Általában többet tudok a termékről, mint ők. De mondok valamit nem állítottam, hogy lenne bármejikükkel is rossz tapasztalatom. Sőt. Egyedül az idegesített fel, hogy - és lehet bármilyen belső szabályotok, ami negatív irányban nem egyezik a törvénnyel - nem kaphattam vissza a pénzem. Elárulom azon az áron nem volt másik készülék ami megfelelt volna. Amit helyette elhoztam, (tudásban) jóval gyengébb.
Ha figyelmesen, értve olvasnál..., de leírom mégegyszer: a cucc a polcon volt kirakva, úgy keresték meg a dobozát -ezzel semmi bajon nem is volt. Tehát milyen originált csomagolásról is beszélünk?

Az is hozzátartozik, hogy nem vettem személyesre, tudom, hogy mindenütt vannak belső faszságok, de ki szoktam állni az igazamért. Hogyha az eladó személyesre is veszi, nem szoktam anyázni - mint feljebb valaki..vagy te voltál?...hmmm -, jelzem neki, hogy nem róla van szó maximum a munkájáról, amit ilyenekért el is veszthet.....Általában hatni szokott.

Az, hogyha valaki bemegy a boltba és "csak" egy 5e-Ft-os cucc után érdeklődik és nem mindjárt a 17M-Ft plazmát akarja megvenni, mennyiben változtatja meg a hozzáállásotokat? Na?

Elhiheted fel tudok úgy öltözködni és a korom alapján simán tudnék bármilyen eladónál "komolyan" érdeklődni egy drágább cucc után. Majd egy óra múlva egy "köszönömmel" otthagyni. (Nem szoktam.) Eközben lehet, hogy el tudna adni tíz 5e-Ft-os cuccot....Hmmm? Az is igaz, ha mégis eladja nekem, megvan az előírt összeg. Hurrá! (Én is voltam így "ösztönözve", de ha valakit az olcsóbb érdekelt, azt adtam neki. Lehet, hogy később is engem keresett? Lehet...Ezt is meg kellene érteni. Igaz én csak 15 évet voltam kereskedő...)

Még két dolog:
1, Azóta már többször vásároltam a MM-ben.
2, Tisztelem a lojalitásod, bár vannak posztok, ahol ez már kötelező ;).

nem várt fordulat 2008.07.27. 15:31:37

hát én nem is tudom.

egyszer még vagy 20 éve ha nem régebben voltam ausztriában, és cipőt akartunk venni. igen, ez volt a gorenjes / humanicos időszak.

bementünk a cipőboltba, három cipő tetszett, de sajnos egyik sem volt megfelelő a mérete miatt, pedig akkorát kértünk, amekkora a lábam volt.

az eladó hölgy végig nagyon kedves és segítőkész volt, mosolygott, és amikor cipő nélkül távoztunk, akkor is megengedett egy viszontlátásra, jöjjenek máskor is szöveget.

lehet, hogy magában utálja az egészet, vagy magában anyázik, kifelé én ebből semmit nem láttam, valószínű, mert nem is tette. pedig ez még csak nem is egy hűdedrága műszaki cikk.

így is lehet.

Attee 2008.07.27. 17:33:59

Karacsi! Ilyenek a kereskedők. (Néhány Mo.-n is található azért belőlük.) A többi csak boltos.

MM-osok! Ha nem tetszik, hogy a vevő érdeklődik bizonyos műszaki paraméterek, stb. után, akkor nem muszáj műszaki üzletben dolgozni, menjetek dolgozni ABC-be...de inkább még jobb, ha messzire elkerülitek a kereskedelmet, nyomjátok inkább vmi gyárban 3 műszakban, ott a kutya sem kérdez semmit. Ha meg kevés a fizu, arról sem a vevő tehet.
Én speciel a szolgáltatásban (konkrétan szerviztevékenység) dolgozom, ott is magyon fontos a normális kommunikáció, nem működik az a hozzáállás, hogy le se szarjuk az ügyfelet, esetleg még be is szólunk neki...
Megjegyzem, volt már olyan, hogy vkit elküldtem a halál f...ára, de egy idegbeteg (szó szerint) állat volt.

homa78 2008.07.27. 18:31:05

1.Kérni a vásárlók könyvét!
2.Hívatni a seggfej főnökét!
3.elküldeni a picsába!

homa78 2008.07.27. 18:33:56

Ezek a lehetőségek jutottak az eszembe!

Attee 2008.07.27. 18:35:07

Nemmellesleg a MM-ból átpártolni a Saturnba elég nagy hülyeség:) Tudtommal (de javítson ki vki, ha tévedek) ugyanazok a tulajdonosok...:)

XxanaduU 2008.07.28. 02:28:37

Én például E.W.-ben dolgozom, ahol mindig is voltak elvárások.
Egyébként létezik a teljesítménybér,amit persze bevasalnak rajtam,rajtuk. Mindezek ellenére az értékesítő,mint foglalkozás alapjaiban mást jelent mint az eladó.
Eladni lehet zöldséget, viszont mikor neked effektív szükséged van vamire, arra az értékesítő fog rávezetni,rásegíteni.
Ez így működik.
De képzeld el azt,amikor visszajössz nekem egy szoftverrel, h nem erre gondoltál mikor fogtad és kérdés nélkül kivitted kasszán... Aztán az én véremet szívod, h cseréljem és mellesleg vegyem vissza (miközben erre törvény is van,de persze hágjuk át), netalántán még hazudjak is... Itt nem az a baj h bunkó az ember, hanem h Darwinnak megint igaza volt..
Ha, netalántán érdekel behatóan bármi, eljöhetsz,megnézheted,kipróbálhatod,mi több akár két órát is eldiskurálok veled,ebédidőmet kitolva. És nem fogok megharagudni h "-anyád",hanem továbbsegítek amíg nem mondod h "-köszönöm". Ezt be kell látni, így működik. Csak ha valaki bunkó és csillagokat leanyázod az égről, ne számíts jóra. A vevőszolgálatos is kellemetlenül fogja magát érezni, az osztályvezető és a szerencsétlen értékesítő is,miközben kollégáimat ismerve tudom, h a javadat akarja. Bár minek is éri meg neki magára haragítani bárkit.
Hidd el, az értékesítő érted van.
Az ilyen esetek törik ketté a napot, és az ilyen esetek után próbálj kulturáltan,"minimummosollyal" odaállni a következő vásárlód elé.
És hidd el van abból is,aki bejön, adja h zseni, deee akkor minek jött mérgezni?
Mindezek ellenére élvezem.
Akinek viszont beható tájékoztatásra van szüksége, az szánjon rá egy kis időt, míg az elhavazott kolléga tisztul, és tegye fel a kérdéseit.
Nem hinném h bárki is azt mondaná h "-nem segítek".
Vagy ha egyből választ akarsz, akkor ott az internyet, vagy gyere be délelőtt 11-kor és kérdezd szemüveges monitorfejűt a kontrasztarányokról.
MM = Saturn
Másik, a vásárlók könyve érted van, tessék használni.
Attee - tolerálni is meg kell tanulni,de erre mondják azt, h a kor meghozza.:D
Ilyenek a kereskedők, ez olyan mintha azt mondanád, h minden néger kosaras AIDS-es. A jódolgodban elfelejtetted h 20 éve választhattál fekete meg fehér tv-ből, ma meg segítség kell. Azért van, használd ki, adott és még ingyen is van. Vedd emberszámba és cserébe a legjobbat kapod. Ez is üzlet és csak nyerhetsz vele. Itt nekem ez lesz az üzlet. Elégedett legyél és visszajöjj rákérdezni nagynénéd szomszédjának a "szürke kamerájára". Megpróbálom kitalálni a gondolataid, miközben lebeszéllek a hájtek monitorról, mert soha nem használnád ki. Újra elégedett leszel és visszajössz. Az értékesítő nem azért van h kibabráljon veled.:D
Gyere el Kalászra, nézz be és hidd el h létezik...
És nem sztahanovista, vagy elmebeteg vagyok, csak próbálom legjobb tudásom és becsületemmel szolgálni az igényeid.

értékesítő

Sajtika 2008.07.28. 10:11:20

postironak:

jo neked, te leblokkolsz, nekem eldurran az agyam.. meg mindig jobb mint, amiket ilyenkor beszelek :]

amugy ha erdekel van egy elado lejatszom, olyan amilyen neked kell.. uj.. 1x hasznaltam :]

EMMI 2008.07.28. 12:58:10

Nincs egy hónapja, hogy az Óbudai MM-ben vettem divx-es lejátszót - tudom sikeres ember nem lehetek. Igaz, kellett várni az eladóra vagy 5 percet, de addig is nézelődtem, a srác kedves volt - pedig jócskán estébe nyúlt már az idő - mindent elmagyarázott, kb 3-4 különbözőt ki is próbáltunk. Nem volt gond hogy hoztam próba lemezt, nem volt gond a késői idő, nem volt gond a buta kérdés sem. A gyári adatokon kívül a saját véleményét is elmondta.

2 nappal előtte egy másik üzletben az eladó semmire nem tudott válaszolni - jó ha volt 20 éves - ne is kérdezzem, ő egyiket sem ismeri. Kipróbálni csak azt az egyet lehetett, ami éppen akciós volt, mert az volt összekötve monitorral, saját lemezről ne is álmodjak.

Szóval MM-ben is lehet jót kifogni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.07.28. 14:20:03

De kinyílt az eladók csipája... jó tudni, hogy milyen mentalitással fordulnak a vevőhöz az MM-ben. Katasztrófa. Bár ez sem múlja alul azt, amit pár hónapja tapasztaltam az Árkádban a MM-ban: egy angol úr odafordult egy eladóhoz és megkérdezte, merre van a kijárat. A srác persze nem tudta angolul elmondani, de elhadonászta valahogy, majd miután az angol férfi elment, a srác hangosan, a többi vevő füle hallatára közöte hogy 'a mocskos kurva anyádat, köcsög külföldi', csak úgy, ok nélkül. Azt hittem padlót fogok. Jöttem is ki gyorsan az üzletből, soha többet nem megyek be oda.

Pedig pár hónappal korábban szintén Árkád MM eladó csajszi nagyon kedvesen segített MP3 lejátszót vásárolni, pedig síkhülyén mentem oda, azt se tudtam, milyet szeretnék, de addig-addig szűkítettük a lehetőségeket, hogy a lehető legjobbat adta el nekem, imádom és sokszor gondolok hálásan a segítségre, hozzáértő információra, amit kaptam!

XxanaduU 2008.07.28. 17:07:50

Látod Rékuc..
Sajnos ilyen ember is létezik.
De mindezekkel ellentétben volt pozitív élményed is.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.07.28. 19:42:32

Ez egy barom elado volt, a főnőkénél kellet volna panaszt tenned.
Én pár napja vettem egy mp4-est a metroban, olcso is volt meg marhajo opcioi.Bementem, kiválasztotam a polcrol és vittem a pulthoz hogy megnézegetném hogy mégis milyen.A fószer már bontotta is fel, kezembe adta hogy annyi töltés talán van benne hogy ki tudom probálni, kiprobáltam, megveszem.Fogta és visszazárta, áruvédelem meg minden és vihettem a kaszához.Ott elöttem egy pár nézegette a gps-eket kb 10et felbontatott az eladoval az meg bontott és csomagolt vagy fél orán kereszutül.Ez a dolga.Nem nyavajgott hogy egyet lehet , jól is néznénk ki :D
Vinném hawerokat mindenki egyet kibontat és akkor mi van?

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.07.29. 09:54:39

Rékuc már megint nagyon kibasztál velük, nem mész többet oda!Most elesnek attól a bevételtől amit te ott el szoktál költeni.
Nem csodálnám ha ezek után csődőt jelentenének, mert nem vásárolsz többé náluk :((

Ki nem szarja le hogy te vásárolsz ott vagy nem,ki nem szarja le mit mondanak a vásárlokról miután eljöttél.Szerinted nem, köp utánad a piacon a kofa? :D Dehogynem, felszivja tüdőből meg le is anyázik.Mi a francot lelkizel?Le kell szarni.Nekem minden kapcsolatom megszünik az üzlettel amint a vásárlást befejeztem, semmi közöm hozzá.Csak akülföldiek lelkiznek itt, vásárlás helyett azt hiszik pszihoszakrendelésre érkeztek.Te is ugyanolyan vevő vagy mint a többi, darab-darab, nem vesz semmit de zokon veszi ha nem nyalják fényesre a valagát.Menj olyan helyre ahol kinyalják, mondjuk romániába a roskadozó polcok alá :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.07.29. 17:49:11

jé egy flexsnake :) örülök neked életem!

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.07.29. 20:06:47

Ilyen szabály biztos nincs. Vevőnek javasol egyet, hátha ez, ha nem, akkor mind a 3.

A Media Markt is a vevőkből él, a 3 napos cseregarancia meg a köztudat szerint arra jó, h a hibás terméket ki lehessen cserélni.
Nem pedig arra, h 2 félét is megveszek, kibontok otthon, majd visszaviszem, mert ja a 3.-ból kell. Vagy a sokadikat már nem is ugyanott veszi...

Siuan 2008.07.30. 15:27:11

Hm.Én kb egy hónapja eliindultam a fenn említett üzletbe epilátort vásárolni.Nem tudtam 2 közül választani,(hálózatról és akkumlátorról is működőt szerettem volna)és elindultam segítséget keresni,egy nagyon kedves hölgy segített is választani,meg is vettem,haza is vittem.majd otthon kiderült,hogy én nem ezt a lovat akartam,ez bizony nem működok hálózatról.Másnap visszavittem,és egy szó nélkül visszavették,megkérdezték,hogy pénzt akarok vissza,vagy kicserélem.Kicseréltem egy másikra,akkor egy férfi eladó segített,és ő is nagyon kedves volt.Mivel én nem találtam,megnézte a számítógépen,és ott látta,hogy van még egy valahol.És addig kereste,amíg meg nem találta.Végül hozzátette,hogy ilyen dolgokban legközelebb férfi eladót kérdezzek.:)
Ugyanitt vettem mp3 lejátszót is előtte,és akkor is segítettek megtalálni a megfelelőt.Pedig egyik alkalommal se fizettem 20 ezernél többet...

SLacc 2008.07.30. 20:36:23

PuNpa!
Meg Árkád!
Meg tojni benne!
Bocs, ez most hiányt fedezett!

Helmeczi Tomi 2008.07.30. 23:31:46

Ha normális eladót akartok, akkor menjetek Óbudán az EuroCenterben lévő elektropontba. 1 éve voltam ott kb. akkor volt ot egy eladó srác (nem tudom, hogy mostanság ott van e), TV-t akartam venni, hát a végén úgy kellett levakarni, adott céges névjegykártyát is, "bármikor lehet hívni, ha valami kérdés merül fel". Szóval annyira jó fej volt meg segítőkész, hogy az nem igaz. A Mediaba én is gyűlölök menni, legtutibb az ElectroWorld webáruháza. Úgy szoktam, hogy Media-ba bemegyek, megnyomkodom ami érdekel, aztán Electro-tól megrendelem házhozszállítással a tv-mnél pl 40.000-el olcsóbban tudtam ezt és házhoz is hozták, ingyen(!). Szóval hülye azért nem vagyok, de aki a Media-ban vásárol az idióta...

Csééé 2008.08.05. 23:05:39

Elég sok itt a félinfó. Kinek mit lehet.
Persze nem mentség, hogy nincsenek megfizetve. Elméletileg azért van ott. Tegye a kezére a szívét mindenki, hogy a munkája közben néha ne sz@rt volna bele egy kicsit is az egészbe. Mindenki döntse el, hogy azzal okozott e kellemetlenséget valakinek.
3 divx kipróbálása közben lehet eladott valami értékesebbet. Nos akkor jót tett az üzletnek? Amúgy meg nagyon sokat tudnék regélni arról a rendszerről ..:)

VándorLélek 2008.08.09. 01:03:33

Én kérek elnézést, hogy be merek menni megnézni az előre kiszemelt terméket a MM-be (a neten valahogy nem sikerül bekapcsolni, pedig még a gyártó weblapját is felkerestem).
Bocsánat, hogy nem kérdezem meg az eladót, hogy melyik termék vásárlásával növelem jobban a bónuszát!
Bocsánat, hogy 2x kellett visszavinnem MM-be a hangszórókat (1,5 órán belül), mert képtelenek voltak kipróbálni ott helyben (az elsőnek csak a fele szólt, a másiknak a tápja volt xar). A pénztáros lány a 3. "látogatásomnál" már messziről mosolygott: "Ez is rossz volt?" Válasz: "Igen, de ezért a mosolyért megérte ismét kicseréltetni."
Szóval bocsánat, hogy 1,5 órámba telt az, hogy xartok rám, mert csak egy 13000 Ft-os hangszórót szeretnék venni. Ja, mielőtt a torkomnak esnétek: igen, minden alkalommal megkértem szépen, hogy ugyan próbálják már ki. Én is a szokásos szöveget kaptam: "Erre való a 3 nap. Hazavisz, kipróbál, visszahoz, kicserél." Az üzlet és az ügyfélszolgálat kongott az ürességtől, vagyis nem azért nem segítettek, mert olyan rohadt sok dolguk lett volna.
süti beállítások módosítása