Tékozló Homár

Mentalista leolvasók dolgoznak az érdi vízműveknél?

2008.07.29. 13:00 | ge | 61 komment

Titokban leolvasott vízórák, aknafedőn átlátó leolvasók, rögzítésre képtelen ügyfélszolgálatosok keserítik Viktória életét. Pedig ő csak fizetni szeretne, ha már használta a vizet, ezzel nem kis zavarba hozva az ÉTV-t.

A nagy hipermarketek és a nagy szolgáltatók mellett most hadd osszam meg veletek a történetemet, amelyet az ÉTV (Érd és Térsége Víziközmű Kft.) által volt szerencsém elszenvedni (és még nincs is vége). Ennyi idő távlatából sajnálom, hogy nem írtam fel pontos dátumokat, de a lényegen nem is változtat.

Elöljáróban annyit, hogy az említett szolgáltató kéthavonta küld ki vízóraleolvasó kollégát, aki beviszi az óraállást a központba, mellécsapják a kéthavi alapdíjat, és így jön ki a számla. Mindezt én csoportos beszedési megbízással, azaz banki úton teljesítem, ezzel nem is volt gond - eddig.

Történt ugyanis, hogy március óta nem járt nálunk leolvasó, és júniusban kezdett zavarni. Még mielőtt léptem volna az ügyben, kijött egy számla - de csak az alapdíjról, a tényleges fogyasztásról nem (hogy is jött volna, mikor nem olvasta le senki?).

Felhívtam őket, hogy ez a helyzet, mi a teendő. Azt mondta az ügyfélszolgálati munkatárs, hogy látja a leolvasó kolléganő beosztását, jövő héten jár majd felénk. Eddig rendben is lett volna a dolog, de ezután hozzátette, hogy ő márpedig itt lát leadott óraállást, múlt hétre (ez június eleje-közepe lehetett) leadva, 157 m3-ről. (Az utolsó hivatalosan lejelentett óraállásunk márciusban 147 m3 volt.)

Mondtam, hogy a szám nagyjából reálisnak tűnik, de nem értem, hogyan került ez a rendszerbe, mikor itt nem járt senki. Az ügyfélszolgálatos kötötte az ebet a karóhoz, hogy itt márpedig járt leolvasó, így adta le az óraállást. Ismeretségi körömben már azon viccelődtek, hogy biztos mentalista a leolvasó, zárt kertkapun és csukott aknán keresztül is le tudta olvasni az óraállást.

Hozzátenném, gyeden vagyok a kisfiammal, így gyakorlatilag egész nap itthon talál, aki akar. Viszont a dolgozó emberek óráit is le kell olvasni, ehhez mérten leolvasó kollégát engedtem már be hétvégén és késő este is. Azt az esetet tehát kizárhatjuk, hogy nem talált itthon (de ha mégis, akkor szokott hagyni egy értesítőt, hogy mikor jön legközelebb, de semmi ilyet nem kaptam).

A telefonban a hölgy ismét jelezte, hogy a tervek szerint a leolvasó jövő héten jár felénk, így megnyugodtam, gondoltam, majd tisztázzuk a helyzetet.

Eltelt egy hét, kettő is, nem jutott eszembe, hogy foglalkozzak a dologgal, ezek után a hónap végén elmentünk nyaralni, és csak július közepén jutottam el újra odáig, hogy elővegyem a kérdést. Ekkor már kb. egy hónappal járunk az előző telefon után.

Ismét hívom az ügyfélszolgálatot, másik hölgyhöz kerülök, elregélem a történetet. Az ügyintéző közli, hogy valóban: március óta itt nem járt leolvasó, és nem érti, mi ez a 157 m3, amiről én beszélek, itt nincsen lejelentve semmi.

Hosszas eszmecsere után arra jutottunk: az lesz a legokosabb, ha lejelentek egy aktuális óraállást, és a legközelebbi számlázási időszakban (augusztus) kiszámlázzák nekem a márciusi óraállás óta fogyasztott mennyiséget, addig az állásig, amit a telefonálás napján leolvasok. Ez így korrektnek is tűnt, lezavartam a férjemet az aknába, leolvasta: 188 m3. Felhívom az erre a célra fenntartott melléket, bediktálom, rögzítik.

Remek, már csak a számlát kell várni.

Ez a délutáni órákban történt, este 8-kor csengetnek, és egy roppant tapló modorú vízóraleolvasó jelent meg. Leolvasta az órát, aztán se köszönés, se semmi, kivágtatott az utcára, és ment tovább a szomszédhoz.

Sebaj, gondoltam, egyazon napon kétféleképpen is rögzítésre került a valós vízóraállásunk, így már biztosan a korrekt számla jön legközelebb. Ez történt kb. két hete.

Múlt héten számlát találok a postaládában az ÉTV-től. Örömmel nyitom fel - micsoda sebesség! - de ekkor jött a következő döbbenet. A számla a 147-157 m3 közti fogyasztásunkról szólt (tehát az állítólagos leolvasott, majd rendszerben meg nem talált állásig), és csekket mellékeltek hozzá, holott én mindig banki úton rendezem a számlát. Hívnám az ügyfélszolgálatot, de természetesen nem veszik fel, mert aznap nem is foglalkoznak ügyfelekkel.

Különböző okok miatt ma (azaz hétfőn) jutottam el odáig, hogy felhívjam a céget. Hölgy felveszi, fogyasztói számom közlése után jelzi: nem az ő területéhez tartozom, az illetékes kolléganő pedig szabadságon van. Itt már kezdett lilulni a fejem, de szerencsére a hölgy nagyon készséges volt. Felvázolom a fenti történetet, ő jelzi: a rendszerben csak a kibocsátott számlát látja, az általam két hete bediktált 188 m3-nek viszont nyoma sincs. Utóbbi már csak azért is érdekes, mert aznap jött a leolavsó kolléga, és ugyanazt az állást ő is felírta, ergo be kellett volna kerülnie a központba. (Vagy ennyire lassúak lennének?!)

Kérdeztem, mi ilyenkor a teendő, mert én kezdem elveszíteni a fonalat. Hosszas egyezkedés után arra jutottunk, hogy sztornózta a kezemben tartott számlát, megkért, hogy tépjem is össze a csekket, ismét felírta a 188 m3-es vízóraállást (ami már rég nem valós, de nem tudtam hirtelen kiszaladni megnézni az aknában az órát), háromszor is megerősítette, hogy most már biztosan bekerült a rendszerbe.

Így - ha minden igaz - az augusztusi számlázási időszakban megkapom (végre!) a számlát a 147-188 m3 közötti vízfogyasztásról, csoportos beszedési megbízással. Nagyon kíváncsian várom a számla összegét, ugyanis a banki inkasszón felső limit van beállítva, így ha túl nagy lesz az összeg, még a bankba is mehetek limitet módosítani. (Ahol is a számla a férjem nevén van, így módosítani csak neki van jogosultsága, de ez már csak hab a tortán.)

Remélhetőleg itt vége a történetnek, és a következő hónapban visszazökken az ügymenet a régi kerékvágásba, de már csak akkor hiszem, ha látom...

Üdvözlettel,

Viktória

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2008.07.29. 13:10:08

látom magam előtt, ahogy otthon a leolvasó egy karosszékben, sörrel a kezében a listát nézegeti, és találomra számokat írogat az aktuális óraállásokhoz... :)

rockstopper 2008.07.29. 13:28:29

Még ennyi vizet fogyasztani.
Elég lenne minden másnap fürödni...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.29. 13:32:11

A ráckevei strandon minden nap tombolán sorsolják ki az aktuális óraállásokat és azonnal rögzítik is az Intrum rendszerébe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 13:39:26

qr5wa hisszu again
olvassa el aki akarja
a kft-ig olovastam, de nem tudom mi az

liven 2008.07.29. 13:41:04

Ez nagyon hosszúra sikeredet. Már 7-szer kezdtem neki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 13:41:50

nem beszelve a zrt-rol
meg a derekam is faj, de hot komolyan
Mary meg elment dolgozni
alig van sorom
magyaran maganyos szomjazo vagyok

aze' szeretlek Viktoria

elwood 2008.07.29. 13:41:52

Azért nem kell ekkora tragédiát erekíteni belőle, sőt meg is írni.

Én meg végigszenvedtem.

liven 2008.07.29. 13:42:08

És mégis 8.lettem.

Bit Rot 2008.07.29. 13:47:16

A Budapesti vízművek/díjbeszedő is egy vicc.

Már másfél hónapja van mellékvízmérőm, de számla még nem jött.

Nem is fog még néhány hétig, és még nekik állt feljebb, hogy miért panaszkodok, hogy 1.5 hónapig nem kapok számlát, van aki sokkal több ideig nem kap!

Az, hogy már a pénzünk se kell a cégeknek, kész vicc!

423ft 2008.07.29. 13:49:36

"Ismeretségi körömben már azon viccelődtek, hogy biztos mentalista a leolvasó, zárt kertkapun és csukott aknán keresztül is le tudta olvasni az óraállást"

Ez nem vicc vazzeg! Nálunk már 3 éve rádiófrekvenciás óraleolvasás van, ugyanigy a hőmennyiségmérő. Faszikám sétál végig az utcán a műszerével és a házak leött állva ki tudja olvasni az órákból az állást. Jónapotkivánok 2008-at irunk má.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 13:52:35

Mary felhivott, hogy ha mar offosok vagyunk a 7 vegen mennyunk el Las Vegasba
na ez a szopas nem a vizmuvek
legalabb 20 orat kell vezetnem, hogy doggojjon meg a qrwa elet
es faly a derekam is

staropramen 2008.07.29. 13:54:00

423ft
nálunk ráckevén már a levehető ajtajú NDK turmixgép is rádiófrekvenciás volt.csak ment a strand előtt a turmixos és az utcáról turmixolt be a lakásba.pedig akkor még csak 1980at írtunk,vagy még annyit sem.

staropramen 2008.07.29. 13:56:04

szegény viki meg azért rinyál mert ha egyszer tényleg leszámlázzák a fogyasztást az lassan fél évi mennyiség lesz és érden még nem jóárasították a wasserrechnungot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 13:58:54

erdeklodni szeretmnek, hogy a levehetos ajtos NDK-s turmixgeppel mi a qwreva picsa van?

Juzer 2008.07.29. 14:02:24

ÉTV az a cég ahol ki volt függesztve a miniszteri rendelet a vizóra átírásához szükséges papírokról ők pedig kézzel még hozzá írjták hogy nekik még az adásvételi is kell. Szegény sorstárs aki friss eredeti tulajdonlap birtokában sem tudta átíratni a vízórát mert bizony az adásvételi az kell hozzá. Persze örülj neki, hogy csekket kapsz, én folyamatosan kergetem a leolvasót mert csak nála lehet kp-ben fizetni még az átutalás sem lehetséges fizetési mód... furamód reggel 9 és délután 4 között munkanapokon az ember elmegy dolgozni és nem otthon tölti az idejét, már többször megszóltak érte, lehet ideje lenne megélhetési segélyezetté válni? :)

BiG_ 2008.07.29. 14:04:36

Anyámnak 100 m3-rel többet számlázott a hülye díjbeszedő, szerencsére időben lecsökkentette a limitet a zótépében, mielőtt levonták volna, de még a díjbeszedőnek állt följebb, hogy miért is nem fizeti be a túlszámlázást?? Mert szerintük azt be kell fizetni, aztán majd egyszer visszadják. Talán.

Hát szarjanak vízórát, sünborítással.

Üdv!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 14:06:37

ja, nalunk a viz ingyen van
/OK tudom benne van a rentben vegulis/
a sorert el kell menni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 14:08:48

basszus ez telleg Las Vegasba akar menni
en meg nem

staropramen 2008.07.29. 14:10:01

@juzer
lehet, hogy az ÉTV nél azok az osztrák fináncok dolgoznak másodállásban akik a szélvédőcsere eredeti számláját is kérték vasárnap reggel Salzburgnál. (poszt a mult hétről)

staropramen 2008.07.29. 14:12:37

@ hagyma
ne mond már hogy nem ismered az NDK turmixgép (az a levehető ajtajú) történetét !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 14:13:38

na hogy doggojjon meg az erdi vizmuvek
es az oromotokre csutortok pentek szombat nem leszek megyunk fakken Las Vegasba
honap meg dogozom
aszonta ez az alma 50 eve
igaz 45 eves

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 14:14:58

honne ismernem
klasszikus
a 7 torpe mellett
vagy van mas tortenete is?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 14:18:34

arra azert emlexem, mikor jott a vizoraleolvaso akkor levette azt a baszott nagy aknefedelet
lement a letran es kiolvasta azt a kicsi orat
ez meg a csakany utcaban volt

homár molla 2008.07.29. 14:32:27

csákány utca... ejha... azon tűnődöm, vajon nem-e volt-e annak a környékén vájár, tervtáró, meg más ilyen nevű utca-e... csakhogy véletlenül nem-e vagyunk földik.

helianthus 2008.07.29. 14:34:48

Juzer 2008.07.29. 14:02:24
igazat szólsz nálunk is így van, reggel elmegyünk otthonról (nem vagyunk sikeresek, ezért mindenki dolgozik), este haza megyünk, aztán elkap a szomszéd nyugdíjas néni, vagy a szomszéd közhasznos, aki dolgozik persze, de azért mégis otthon van! hogy kerestek a vizesek, villanyosok, mert le akartak olvasni, órát cserélni stb. Papír semmi, hogy ott jártak, úgyhogy minket nem zavar, ha nagyon akarnak, majdcsak elérnek valahogy (előbb utóbb feladják a munkaidőben történő keresgélést és hagynak valami irományt telszámmal.

Hagyma miért vezetsz Te 20 órát, mi van a repülővel?

orizatriznyák 2008.07.29. 15:01:05

Mentalista...
Na ez az amiért utálom a TV-t. Ilyen ostoba, magyartalan szavakat hoz köztudatba, amit aztán a sok ember büszkén használni kezd.

staropramen 2008.07.29. 15:05:39

ahogy azt aboldogemlékezetű Pósalaki bácsi szokta volt mondani :UGORGYUNK!

polgár jenő (törölt) 2008.07.29. 15:39:32

első.


ha van neted, ménem azon küldöd...
(vagy postán....?)
nekem müxik, igaz nem étv

Kutya23 2008.07.29. 16:00:28

Az érdi vízműveknek az is gondot okoz, ha csekket kérsz a kézpénzes fizetés helyett. Legutóbb nem kis bonyodalmat okoztam ezzel a kérésemmel. Tragédia az egész, főleg ha valaki látta már az ügyfélszolgálati irodát. 40 év lemaradás.

Egyébként nem lepődnék meg ha legközelebb késedelmi kamatot is felszámítanának a széttépett csekkedre.

Kutya23 2008.07.29. 16:03:30

Ja egyszer engem nagyon lecseszett a vízóra leolvasó, mert 2x nem voltam otthon amikor ő jött volna. Szerinte harmadjára illett volna akár szabadság árán is otthon várnom őt.
Ekkora lúzereket.

moli 2008.07.29. 16:47:27

mi lenne, ha minden honapban leolvasnad az orat es elkuldened nekik?: email, sms, ivr, webform, telefon... en igy csinalom regota a FoViz-zel a FoTav-on keresztul, mert en a fotavnak kuldom el minden honapban emailben(!) az oraallast, akik tovabbitjak azt a foviznek aki pedig a dijbeszedo rt-nek es a FoCsat-nak. ugyanigy havonta megy az ivr-hivas az elmu-nek. igy ki lehet rugni egy csomo felesleges munkaerot.

csoportos beszedes pedig tenyleg csak hab a tortan. a postai sarga csekket at lehet utalni bankon is ingyen, amikor te akarod. en, ha vitatott egy szamla, nem utalom at. igy nem nekem kell visszakerni a penzt, ami remenytelen, hanem eleve nem adom oda. es peldaul ha a vodafonenal bekapcsolom 1 hetre a mobilinternetet, akkor honapfordulokor hiaba van a szamlan az elofizetes a kovetkezo honapra is, azt levonom a szamla osszegebol es kevesebbet utalok. jovo honapban ugyis jovairnak es akkor minusz ezret kellene utalnom, tehat a voda tartozik nekem.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.29. 17:11:26

én kiszámoltam, hogy mennyi havonta a fogyasztásunk azt küldöm el emilen/sms/telefonon. igaz ez gáz, víz, villanyra.

Ha délelőtt jön munkanap akkor dolgozom, ha délután akkor még nem vagyok otthon, este meg alszom azért nem engedem be.

Hétvégén elmegyünk valahová, akkor meg azért. A többi időponton nyaralok vagy kocsmázom azért. Szereljenek fel rádiófrekiset, vagy fogadják el, hogy havonta átalányt fizetek. Mérő cserekor persze van egy kis +/- korrekció, se földhöz nem vág, se meggazdagodni nem fogok.

Ja, és csop. beszed nem sikeres: elektromos számla és webbank utalás az igazi.

Amelyik szolgáltató nem tudja, sz*rjon vízórát, 10 km sünnel borított vízcsővel (2""-al minimum).

Lófő (törölt) 2008.07.29. 17:48:53

mindenki ásson saját kutat és kész.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 17:54:23

a csakany utca mellett hadnagy utca volt meg kertesz ut meg ma nem tudom

ma' mondtam fosok a repulotol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 17:57:32

ja csakany utca 14 szemben a szikvizuzemmel
ott csinaltak a matra colat meg ilyeneket es mndig adtak
IFA-val hordtak, meg lehet ZIL-lelis de ez nem biztos
felhivtam Maryt mennyun inkabb South Carolinaba a tenerparta, az csak 5-6 ora
meg gondolkodik
visszahivott, de nem vettem fel, hagy erlelodjon az otletem

szkaccsotjeggel 2008.07.29. 18:14:27

hagyma: kiafaszt érdekel hogy hova akarsz menni marival...?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 18:39:50

ez az hogy nem akarok sehova, csak O akar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.29. 18:42:07

mer faly a derekam
a viszkit meg utalom

Mylady 2008.07.29. 20:02:20

szkaccsotjeggel,
engem érdekel

efi 2008.07.29. 22:41:05

"Nagyon kíváncsian várom a számla összegét, ugyanis a banki inkasszón felső limit van beállítva, így ha túl nagy lesz az összeg, még a bankba is mehetek limitet módosítani."

Ja. Előre kiszámolni nagyjából és ha szükséges előre módosítani a limitet, gondolom ez túl unalmas lenne már ezek után.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.29. 22:57:33

Ez baromi egyszerű. Megnézik az ingatlan elmúlt évi forgalmi adatait (haver ül a gép előtt egy sörért), majd hasraütéssel eldöntik a fogyasztást. Nem gondolod, hogy le fognak járni napi 50 címet??? Nooooormááális?

Mylady 2008.07.29. 22:58:24

Velem az ELMÜ szórakozott egyszer. Előttem jó félévig nem lakott senki a lakásban, fogyasztás minimális. Éves leolvasási rendszer, az ember ugye az előző évi fogyasztás alapján fizet. Nekem ez párszáz forint havonta. ELjön a leolvasás ideje, nem olvasnak le. Nem is keresnek, én sem szorgalmazom, majd tudják ők. Fizetem tovább a szokásos csekkeket. Eltelik félév, egyszercsak szólnak, jönnének leolvasni. Leolvasnak, majd jön az elszámolás (korrekten) és az első csekk, kb. 1oezer forintról. Mondom, he?
Felhívtam őket, kiderült, hogy mégiscsak volt leolvasás félévvel korábban, de (mivel nem találtak otthon - jelzem, m unkaidőben), ezért megbecsülték az óraállást az előző évi fogyasztás alapján. Ami ugye szinte semmi volt. Majd félév múlva leolvasták, és a különbözetet féléves fogyasztásnak vették. Ami ugye másféléves fogyasztás volt.
Mindegy, rendesek voltak, lestornózták és utána korrekten számoltak.
De elsőre azért gutaütést kaptam, mikor belegondoltam a rezsibe a havi 1oezer forintot...

staropramen 2008.07.30. 08:23:51

19 óra 49 komment ,nem egy jó eredmény.
Mindenki szabin van?

helianthus 2008.07.30. 08:57:09

hagyma 2008.07.29. 17:54:23
a csakany utca mellett hadnagy utca volt meg kertesz ut meg ma nem tudom

ma' mondtam fosok a repulotol

Bocsi Hagyma, erről lemaradtam. Mindenesetre ironikus, hogy Te ott félsz a repüléstől, pedig klasszul el tudnál röpködni mindenhova, mi meg itt szívesen elröpködnénk a hosszabb távokon ahelyett, hogy vonatozzunk buszozzunk, kocsizzunk, de nálunk nincs repülő. Ha vonattal, busszal mész mondjuk nyugatról keletre (pl. Pécs-Békéscsaba) át kell menned Pesten, mert minden vonat oda megy, ráadásul Pesten sem elég átszállni, többnyire át kell menni másik Pu-ra is, tiszta vicc, több óra és több ezer ft plusz. Vagy rosszul tudom? Én viszonylag ritkán utazom, de akkor kötelezően megfordulok Pesten, az "hót ziher!"
Ja és engem érdekel hova mész a hétvégén!

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.07.30. 09:44:05

És ha elromlik valami, csak ránéznek, és mondják: MUKODJ!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.30. 09:45:34

Engem az érdekelne hogy ha n évig ki tudtak menni leolvasni, meg rendben küldték a számlát meg minden, akkor egyszer csak miért kezdenek el szívózni? Tehát mondjuk engem rohadtul nem érdekel hogy a vízműnél milyen változások vannak belül, pl. új számlázóprogi vagy kutyatöke, az user interface (számlaküldés, dífizetés, leolvasás) működjön jól.

Amúgy Hagyma sztorijai jók, így még azt is megbocsátom neki hogy utálja a whiskyt. Több marad nekem :P

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.07.30. 10:59:41

LOl legközelebb be se engedem. Ha az aknafeőn áltát, egy kerités nem lehet neki akadály

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.07.30. 11:23:13

Az émász meg mostanában olyan számlákat ad ki, amin egyáltalán nincs is rajta az óra állása. Mennyivel egyszerűbb így!

Juzer 2008.07.30. 12:39:29

@ staropramen
Hja, hallod, múltkor volt valami számlareklamációm, azt hiszem a becsült fogyaztás jóváírása nem teljesen sikerült, az ügyfélszolgálatos kiröhögött, hogy úgy jó ahogy van, kértem a főnökét, kapcsolás helyett egyből igazam lett. Fura.

@ Kutya23
Csak akkor kérhetsz csekket, ha nem ott laksz ahol a fogyasztási hely van. Most költözzek el papiron vagy mi a f@sz? :)
2008-at írunk, de ők valahol a századforduló elmaradtak (mármint a 19 és 20 közöttin)

@ moli: ez az ÉTV, itt mások a szabályok :)

@ helianthus 2008.07.29. 14:34:48
Múltkor szombat délelőtt jött. Dobott cetlit. Fel volt háborodva. Mondtam neki, ha elmegy bevásárolni helyettem szívesen várom minden szombat délelőtt..
Ja meg kedvencem, hogy 24dike után jönnek. Csodálkozik, hogy nincs nálam zseton. Ők sem sikeres emberek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.30. 14:10:00

gyerekek meg mindig nem dolt el a kerdes hova megyunk
a repulo telleg jo, afijam havonta repked, de nekem meg van az a regi stilusom, hogy inkabb vezetek, es ahol akarok megallok
Las Vegasrol mar lebeszeltem Maryt, bar nem orul
most ot tartnk hogy atmegyunk Indianaba a Wal Martba
ebbol persze azert majd engednem kell....

helianthus 2008.07.30. 14:43:43

Érdekes nálunk hétvégén nem járnak közművesek, hétvégén ők sem dolgoznak!
Amúgy hétvégén sem 100-as, hogy otthon vagyunk, de azért olyankor nagyobb az esély, mint hétköznap, mondjuk olyan 87:4-hez (már úgyis rég matekoztunk!)

cricca 2008.07.30. 14:44:49

én is Érden lakom nálunk évek óta nem járt leolvasó, a garázsban van szóval kizárt hogy megnézze nélkülünk, ha jól emlékszem 2 vagy 3 éve egyszer valaki megpróbálta leolvasni de nem tudtam kinyitni mert nem volt nálam garázsnyitó otthon, szóval feladta.

mikike 2008.07.30. 17:28:39

Óóóóó étv, a kedvenceim! Beszedéssel fizetek, illetve fizetnék ha az eljárásuk nem ilyen lenne:
számla kelte az ami
fizetési határidő 30 nappal később
eddig még rendben is van, de:
pénzt leemel számla kelte után 5 nappal, majd
számlát kipostáz pénz leemelése után 10 nappal

Ezek után én limitmódositás, ők minden hónapban levél h emeljek limitet :-D Óraleolvasó pedig vagy 5 éve nem járt felénk.

Corruptor 2008.07.30. 18:04:40

Rossziul csinálod.
Amikor kiköltöztünk érdre, jött a vízdíjjal a kezitcsókolom, meglepő módon készpénzt akart. Közöltem, hogy az felejtős, mert nem tartok kp-t a netbanking és a kártyák világában, találjunk más megoldást. Semii gond, mondta Ő és adott egy számlaszámot. Azóta átutalok netbankon keresztül, amikor kedvem tartja, soha nem ágaskodnak, hogy kések (mert azért szoktam :-) ) és soha nem jön leolvasni. Küldök egy SMS-t, vagy rácsörgök, hogy minnyi, oszt' jól van.
Mindenki jól járt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.30. 23:52:03

heli
vegulis csak holnap reggel megyunk , de meg nem tudom hova
meg van egy eecaka, eldontom, vagy meagalmodom
süti beállítások módosítása