Tékozló Homár

Könyörgésre és a jatt ígéretére jött csak ki az orvosi ügyelet

2008.07.30. 09:10 | ge | 233 komment

Jenő 60 órányi szenvedés és 10 rongy kiadása (plusz TB) után elgondolkozott azon, hogy miért csak a kuyájának jár tisztességes orvosi ellátás. Az orvos neki csak annyit mondott, hogy ne igyon kólát és bírja ki, viszonthallás. (A Homár látott már olyat is, hogy  gyomorvérzésre látatlanban kockacukrot ajánlott az ügyelet, azóta nem fogad el tanácsot telefonon.)

Történet kezdete múlt péntek hajnal 3 óra. Kínzó hasgörcsökre ébredek, mire elindulok, már érzem, hogy hasmenés, mire a WC-n ülök, már tudom, hogy ez minden irányból jön. 15 perc kínlódás, a görcsöktől a fürdőszoba padlóján fekszem, elképesztő volt.

Felkeltem a kedvesem, aki döbbenten áll a fejem felett, hívja az éjszakai ügyeletet (én közben újabb rohamra indulok). Csicsergő hang közli, hogy "sok ilyen van manapság", sok folyadékot igyak, "bírjam ki" és "nagyon sok sikert kívánnak". Vonal megszakad. Reggel kezdéskor telefon körzetimnek (20 éve az orvosom), aki megerősíti, hogy "sok ilyen van manapság", nem tud jönni, várjak hétfőig, búcsúzóul jó tanács: "Kólát azé ne igyak". Addigra az ágy és a WC közötti 8 méter is már kihívás, autóba ülni esélytelen, görcsrohamok tömege, mentő csak kórházba visz, ott pedig félő, hogy nem ketten osztozunk a budin, a távolság is nagyobb az ágytól, ebbe belegondolni sem mer az ember ilyenkor. Vasárnap délelőtt nem bírom tovább, újabb hívás az ügyeletnek, kicsit barátságosabbak, pénzt ígérünk és mégis hosszas rábeszélésre, könyörgésre, rimánkodásra egyeznek bele, hogy jó, legyen, felkeresnek.. Injekció, gondok hamar csillapodni kezdenek, délre egészen elviselhető állapotok alakulnak ki. Hétfő reggelre túl vagyok rajta.

Ár: Jatt: 5 000 a dokinak, 1 000 a szanitécnak, gyógyszerek patikából (adtak mindent látatlanban) kb. 4 000 az ugye annyi, mint 10 000. (havi TB-t már nem is számítom ide).
Fájdalmak időtartama: 58-60 óra.

Ma (kedd) kora reggel. Kutyám véresre vakarta az oldalát. Nagy méretű seb, kínlódik, le és föl rohangál, vonyít, allergia. Telefon állatorvosnak, aki 1 órán belül a helyszínen van, két injekciót bead, itthagy egy levélnyi tablettát, kenőcsöket egy egész hetes kezeléshez, a patikáig így már el sem kell menni. Kutya már nyugodt, jókat alszik.

Ár: 6 500 + jatt 1 500 (MERT NAGYON megérdemelte), az annyi, mint 8 000.
Fájdalmak időtartama: max. 6 óra.

Tanulság számomra - Igaza volt a barátomnak: "Ezek a közállapotok a NAGY ÁLLAMI vezetők által tudatosan fenntartottak, mert így választások előtt könnyű kicsi javulást elérni."

Kérdés: Tényleg kutyát kell ahhoz tartani, hogy az ember megtapasztalja, milyen a NORMÁLIS egészségügyi ellátás?
 

K. Jenő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eami 2008.07.30. 09:28:14

1x nem volt elég elolvasni :S

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.30. 09:32:56

most tényleg pártállástól függetlenül: melyik "nagy állami vezető" tartotta vissza a paraszt ügyeletest/háziorvost, hogy csillapítsa a szaporafosásod? a választások előtt produkálj légyszives hasonló tüneteket, meglátjuk, tényleg javult-e a helyzet. ha igen, legyenek minden nap választások.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.30. 09:34:11

Kutyát olcsóbb gyógyítani, mint embert.

Ha nem engeded, hogy bevigyenek, mit vársz, jöjjön a nővérke?

Olcsón megúsztad, biztosítalak.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.30. 09:35:46

és legközelebb feltétlenül inkább hívd az állatorvost. a múltkor a beteg mókusom is embergyógyszert kapott.

BiG_ 2008.07.30. 09:38:35

Beindítanám a javasember intézményét.
Volna rá szükség...

Üdv!

Deviáns 2008.07.30. 09:40:14

Én nem értem, miért ragaszkodik mindenki az ingyenes/alanyi jogon járó TB-hez. Én a mérnöki fizetéssel főleg nem... Mivel horribilis lóvét fizetek a TB-nek, szolgáltatást max a tüdőszűrést veszem igénybe, járok vért adni, a jogsihoz az igazolásért meg fizetni kell.
Az életbiztosításom fedezné most is a kórházi kezelés költségeit, ha meg náthás lennék, olcsóbb lenne a kezelésért kipengetnem 5000-HUF-t meg a gyógyszerért is ugyanennyit... és nem havi 40-et....

p@rasztpicsa 2008.07.30. 09:46:29

fosásra 2 immodiom, majd fosásonként 1-1. hasgörcsre nospa. ettől megáll benned a szar. utána doki.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.30. 09:49:45

Az kiderült, hogy milyen típusú hasmenésed volt? Mert az sem mindegy ám! Állítólag ilyenek vannak:
- ozmotikus,
- szekretoros,,
- felszívódási zavar miatti,
- exudatív,
- gyorsuló bélmotilitás okozta,
- baktériumok túlszaporodása miatti.

p@rasztpicsa 2008.07.30. 09:50:38

azaz 'imodium'
meg van olyan is, hogy Lopedium, de az nálam nem műkszik annyira.

torma99 2008.07.30. 09:51:01

Hát igen ez az alanyi jogos tb sztem sem a legjobb megoldás, fizessen az aki a szolgáltatást igénybe veszi. Plö nekem a vesémmel szokott néha gond lenni, mivel begörcsöl. Ez bár nagyon fájdalmas nem feltétlenül életveszélyes dolog, de volt h én is szenvedtem sokáig mert ilyen görcsök közepette nem szívesen közlekedik nagy távolságokra az ember. A III. kerületi ügyelet telefonosa rá próbált beszélni, h menjek csak én be, mert betudok (fogalmam sincs hogy hol van ott ügyeletk, mert sosem volt rá szükségem), de aztán a második hívásra kijöttek és a doki és az aszisztense nem is akartak elfogadni hálapénzt. Én az akkor nálam lévő összes casht (2000 huf) nekikadtam,mert ilyen jól kevésszer adták be a vénás injekciót. Jobb lett volna ha mondjuk fizetek én egy konkrét havi összeget egy eü biztosítónak,de egyből jön az ügyelet. Na mind1 nekem ez a véleményem. Közös lónak túrós a háta, akinek meg a mai eü állapotok kellenek (mert innen nincs sokkal lejjebb, lásd betegek fektetése a folyosón) annak gratulálhatok csak.

Zorro2007 2008.07.30. 09:54:03

Ez a legjobb egyszer fizetsz TB-nek nem is keveset azutan meg a dokinak, korhaznak tudomisenkinek es kapod ugyanazt a szar szolgaltatast amit mondjuk egy legutolso borsodi faluban elok a 40 gyerekkel...akik azt se tudjak mi az a tb.

Gumidomino 2008.07.30. 10:00:12

ilyenkor tényleg az a legjobb, hogy pótolod a folyadékot és várod, hogy kitisztuljon a gyomrod. injekcióval meg lehet állítani de attól a probléma még megmarad nem? és akkor ennyi? fogalmad sincs mitől volt, adjanak egy injekciót és hagyjuk egymást? nem túl jó hozzáállás.

rohad az egész. (mármint az egészségügy, nem Jenő)

Meklén és Tamara 2008.07.30. 10:03:27

igen, ez így van. Akinek pénze van annak általában ideje nincs kivárni amíg egy szakrendelőben rá kerül a sor. Elöbb-utóbb rájön, hogy sokkal jobban jár, ha fizetős magánorvosi rendelőbe megy, mert még így is jobban jön ki mintha egy egész napot a folyosón űlne.Vagyis kétszer fizet. Egyszer kifizeti azok ellátását akik egy fillér tb nem fizetnek, majd fizet a privát orvosnál saját kezeléséért.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.30. 10:07:55

Az alanyi jogon járó TB szerintem amúgy jó dolog.
Ott a gond, hogy túl kevés embernek kell eltartani túl sokat.
Ha rendesen be lennének szedve az adók és oda kerülne a pénz ahova való, akkor nem lenne itt gond a TB-vel meg az utakkal. Meg mással sem.
Na meg ha a link emberkéket kirugdalnák mindenhonnan.

Persze addig maradna az hogy fizessünk az ellátásért, csak abból meg az lenne hogy munkanélkülinek + segélyből élőknek ingyen, aztán megint mi, dolgozó és adót fizető emberek fizetnénk az egészet.


Amúgy rengeteg a köcsög ügyelets orvos, de egy-két körzetitől tanulhatnának is.
Apám úgy halt meg hogy kerti meló közben rosszul lett, kihívták az ügyeletet, kijött, mondta hogy "pihenjen, majd jobban lesz" (nagyanyámnál voltak, az öreglány nem reagált túl gyorsan sajnos). Nagyanám mondta hogy de hát tuti infarktusa van, a szíve fáj.
Doki hogy á, nem. Doki el, nagyanyám hívta a mentőt, de hát kis falu, 15-20 perc mire kiér. Hát mire kiért, addigra apám meghalt. :(
Na jó, nagyanyám is hülye volt hogy nem a mentőket hívta egyből (de hát 75+ volt már akkor is, nem megy neki olyan gyorsan), de a dokinak nincs mentség.

Gondolkodtunk hogy bepereljük, de minek? Mi eredménye lett volna?
Úgyis pillanatokon belül elterjedt (kisváros + környező falvak) az eset, azóta kissé megcsappant az öreg seggfej presztízse. De ugyanúgy kapja a hálapénzt...

Zorro2007 2008.07.30. 10:10:00

Csak egy pelda, felesegem Ausztriaban szult es a 9 honap alatt is itt volt, senki nem kert es senkinek nem is adtunk semmit sem. Az ev vegen meg kijott egy szamla a tb-tol, hogy atszamitva kb. 200EFt-be kerult az egesz 9 honap, korhazzal szuleszettel mindennel egyutt a tb-nek...otthon csak a korhazi szulesert kb ugyanennyit fizet a tb a korhaznak...
Viszont ha nagyjabol ugyanannyit fizet a tb akkor miert ilyen szar minosegu az egesz?es miert kell mindnekinek fizetni?es hova lesz az a vegtelen mennyisegu penz mait befizetunk??Ennyi koltoi kerdest...

Shagrath 2008.07.30. 10:10:57

alanyi jogú TB?! Mondjuk ilyen módon ne az én adómból újítsák fel az utakat, ha én nem járok kocsival és ne fizessek kötelezőt, ha nem okozok balesetet und so weiter...
Amúgy ja. Az orkok akkor hamarbb hullanának, mert nem kapnának orvosi ellátást és mellesleg kiérkező mentősöket sem vernének.
Szal megint nem volt értelme, amit írtam...

Zorro2007 2008.07.30. 10:12:02

CoIt, szerintem inkabb az elosztas es a sok vizfej a problema, nem az adok merteke es mennyisege.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.07.30. 10:12:37

magadhoz is az állatorvost kellett volna hívni.

ha 60 órát szenvednék szarnék az ügyeletre, egyértelmű hogy én mennék. ha összeszarom magam akkor is. vagy kiabálnék az ügyfelessel. vagy a párom bemondaná hogy elájultam vagy valami.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.30. 10:14:59

"majd fizet a privát orvosnál saját kezeléséért."

Rákja lesz, és fizeti a fél éves kezelést, heti 1M fölötti gyógyszerszámlával? Nem mindig csak egy aranyeret kell kezelni.

labi 2008.07.30. 10:32:56

Állatorvoshoz hasonlítod? Hm,...

Mi lett volna ha a doki szomorú arccal közli az asszonnyal, hogy "sajnos el kell altatni, hogy ne szenvedjen"? :)

Rák Attantam 2008.07.30. 10:38:31

A matyar egészségtelenségügyről a következők jutottak bele az eszembe:

Hát én mingyá' lefosom a bokám!

"Ó, hoty álljon száz orvos ász ágyád felett, oszt' mind mondjá ászt, hogy SÁJNOS..."

Önjáró Talajgyalu 2008.07.30. 10:40:00

Mikor kiszedtek az epekovem, meg gorcsolt egy utolsot elotte nap kettovel. Akinek volt mar ilyen, az tudja, hogy nem lehet vele viccelni. Kb. 4-5 ora gorcsoles utan felhivtam az ugyeletet, hogy bazeg, help. Reakcio:

"Legyen ferfi! Birja ki!"

Hat, most nem ideznem mit mondtam ott a "holgynek", plusz kozoltem, ha nem jon ki a doki, beperelem, mivel mar a mutetem idopontja is ki volt tuzve. Erre kozolte, hogy hat elorelathatolag 4-5 ora varakozasi ido. (Ez volt hajnali kettokor.)

Szerencsere a doki ugy 40 perc mulva befutott. Olyan fejet vagott, mint akinek azt mondtak, hogy egy reszeghezkell kijonni, aki bebaszott es nem bir magaval. Mikor elmondtam neki, hogy mi a helyzet, mar rendes volt, segitokesz, megkaptam a szurimat, es a mutetig (meg nyilvan azota se) nem volt tobb gorcsom.

Ugyanez volt anyamnal, akirol a korhazban derult ki, hogy gerincserve van, es izomlazito kenocsot akart vetetni velem az ugyelet... Kb. 5x hivtam a mentot, mire 2,5 ora utan hajlandoak voltak kifaradni. A doki ugy forditotta meg eloszor anyamat, mint egy reszeg luvnyat forditana meg, es raszol, hogy ne uvoltson mar mint a faba szorult fereg egy kis hatfajastol. Aztan megtapogatta a gerincet, es elsapadt... Vegul ilyen felfujhato legagyon vittek el...

Magyar egeszsegugy. Kovetkezo eletemben hazikedvenc akarok lenni.

DonCiccio 2008.07.30. 10:40:17

Szerintem több szintű, de államilag vezérelt TB kellene.
Egy fix összeg mindenkitől az alapellátásra (a mostaninál egy picit jobb, de várakozzon, aki nem akar többet költeni) és aki nem fizet (természetesen a nyugdíjasokra ez nem vonatkozik és a közmunkát végző munkanélküliekre sem) az oldja meg.
Felette pedig mindenki (még mindig közös kasszába) választhat mennyit akar befizetni és úgy látják el. Pl. ezüst, arany és gyémánt ellátás + 8, +10 vagy +12 forintért havonta.
Oszt akkor ugorjon mindenki, ha egyet nyiffent az, aki többet csenget be és senki más sem jár rosszabbul mint most.

Reaktor 2008.07.30. 10:40:41

Aki azt szamolgatja, hogy az influenzat kifizetne 10e-huffal, olcsobb lenne, mint tb-t fizetni, azt emlekeztetnem, hogy a tb biztosito, tehat akkor is allja a koltsegeidet, ha rakos vagy, es havonta 2 millaba kerulsz, akkor is, oreg leszel, es evek ota mosni kell a veredet.

Es ezzel messze nem akarom a magyar egeszseg ugyet vedeni, ami nehany elszant tisztesseges orvos munkaja ellenere sem er egy fabatkat sem, csupan ne felejtsetek el, hogy ez egy biztositas, amit akkor is fizetsz, ha koponyaalapi torest szenvedsz az autopalyan, es akkor is, ha egesz evben nem latsz orvost.

yanchi345 2008.07.30. 10:41:42

Állami vezetőink megpróbálták bevonni a magántőkét (= tulajdonosi szemléletet) az egészségügybe, tudjuk, mekkora sikerrel. Az állatorvos réges-régen magántőkéből üzemel, ezért szenved kevesebbet a kutyád. Az ügyelet csak akkor jön ki, amikor hirtelen "magántőkéhez" jut (jattot ígérsz neki), csak mindezt azon felül, hogy a szolgáltatást egyszer már kifizetted. De a lényeg az, hogy sikerült megspórolni vizitenként 300 Ft-ot, és fenntartani az egyik utolsó emléket a soha nem működő szocializmusból, az egészségügyi rendszert.

Önjáró Talajgyalu 2008.07.30. 10:48:59

Reaktor: nem az a baj, hogy biztositast kell fizetni. Az a baj, hogy egy TB-hez kepest pl. MAV biztosito a jol mukodes es az anyagi stabilitas szobra... :)

critical ass 2008.07.30. 10:49:24

Kicsit OFF:

A közös lónak nem TÚRÓS a háta, hanem TÚROS.
(nem egy kiló túró van a hátán, hanem sebheyek, régies elnevezéssel túr-ok)
Bocs, de nem bírtam ki...

Zorro2007 2008.07.30. 10:52:47


Az a baj, hogy a befizetett osszeghez kepest nagyon silany a minoseg...lasd az Osztrak peldat.

fynndafrail 2008.07.30. 10:53:12

"azt emlekeztetnem, hogy a tb biztosito, tehat akkor is allja a koltsegeidet, ha rakos vagy, es havonta 2 millaba kerulsz, akkor is, oreg leszel, es evek ota mosni kell a veredet."

Meg amit a paci himbál, bazeg.
A nagyapámnak, miután belehajtották a 6 hónapos, félbe nem szakítható kemoterápiába, a második hónap után jött a levél hogy sajnos idős korára való tekintettel (így! nem viccelek!) nem áll az EP módjában tovább finanszírozni a gyógykezelését, tessék azt saját zsebből fizetni, potom 400 ezer lesz havonta. (Ez az egyik legdrágább kemó volt, a heti 1 milliós költség, amit itt valaki írt fenntebb, szimpla baromság.) Az öreg nyugdíjasként is dolgozott és fizette a járulékát, még két évvel később, a halála előtt két héttel is küldött be vagy 200 rugót. Szerencsére az onkológusa normális volt és befenyítette a gyógyszercéget hogy ha nem viszik ki az öreg négy havi adagját akkor az életben nem rendel tőlük semmit - két órán belül jött lihegve az ügynökük a kartonnal.

A velejéig rothadt ez az egész EÜ rendszer. A mentősöktől kezdve a doktorokon át az egészségbiztosító pénztárakig. Fel kellene gyújtani az egészet.

fynndafrail 2008.07.30. 10:54:37

critical ass:
A "túr" ami a ló hátán van nem sebheg hanem fehér, habos, a nyereg alatt képződő bűzös váladék.

WhoTheHell 2008.07.30. 10:55:00

OFF 1?
Aki a saját kezelését akarja fizetni az kíváncsi vagyok mit csinál majd ha egy szívműtétre kerül a sor vagy ha ahogy előttem írták rákos lesz, vagy netalántán dialízisre szorulna rendszeresen. Vagy cukorbeteg? Vagy egyéb más komoly krónikus betegsége lenne. Miből pengetné ki az árát hetente vagy havonta? Persze lehet hagyni meghalni...

OFF 2?
Nem tudom vitatkozik-e azzal valaki, hogy ha lakásbiztosításod vagy cascód van akkor sem nagyon szeret fizetni a biztosító. És mindig a lehető legkevesebbet fizeti amit lehet. Ez mitől lenne más az egészségügyi biztosítások esetében?

ON?
Amúgy tényleg mi bajod volt? Mert az se mindegy. Ha úgy érzed nem megfelelően reagáltak tegyél panaszt. Kapsz majd egy levelet - ha szerencséd van - , hogy az esetet kivizsgálták és teljesen jól jártak el.
Ettől megnyugszol és legközelebb majd tudod, hogy szenvedned kell. Sőt lehet így már szenvedni se fogsz? ;)

Igazából azt se értem miért születnek ilyen posztok. Nem az íróra gondolok ő sértve érzi magát. Persze, hogy megírja. De a homár minek teszi ki? Hol/Mi ebben a tanulság az átlag fogyasztónak? Hogy legközelebb egyből ígérjek pénzt az ügyeletnek? Vagy, hogy úgyis megdöglök mert úgyse jönnek ki? Nem teljesen világos.

Zoe23 2008.07.30. 10:56:44

Birom a "részvétteli" hozzászólásokat, igazi magyaros vircsaft.
A háziorvosi ügyelet tényleg nem működik, a rendszer katasztrófa. Gyerekorvosi ügyelet a posthoz hasonló tünethez + 40 fokos lázhoz nem jön ki, ráadásul az átszervezéseknek hála ha nincs szerencséd, mehetsz a város másik végébe, mert a körzeti kórházad éppen nem tart ügyeletet.
Ennyit a rendszerről.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.07.30. 10:57:59

nekem is volt ilyen rohamom az utóbbi években, otthon kell feküdni, ha kijött minden, akkor elkezdeni óvatosan vízzel feltölteni magad meg korpakekszet csipegetni, és következő napra semmi bajod. széntabletta opcionális, gyógyteát ne igyál mert secperc kihányod.

Lapidus Ted 2008.07.30. 10:59:12

nem akarnám politikai síkra terelni a dolgot, de hagyjál már ezekkel az "állami vezetőink direkt..." dumával, annyira fárasztó.
Az ügyelet szarjon sünt, meg az is, aki minden változásnak keresztbefekszik. Remélem, voltál népszavazni.
A betegség és a tortúra miatt fogadd sajnálatomat.

fynndafrail 2008.07.30. 10:59:28

yanchi:

"Állami vezetőink megpróbálták bevonni a magántőkét..."

"és fenntartani az egyik utolsó emléket a soha nem működő szocializmusból, az egészségügyi rendszert."

Nem, az utolsó emlék a szocializmusból az a magadfajták szóhasználata meg észjárása lesz. "Állami vezetők", vazeg. Meg Kádár elvtárs személyesen :-)))
Nem állami vezetők ezek hanem köztörvényes bűnözők.

Amúgy meg a magántőke bevonásával csak az a baj amit a frissen kiszervezett kórházaknál is láthatsz: amellett hogy minden csak a lopásról szól, a szolgáltatás színvonala cseppet sem lett jobb. Kívánom hogy egyszer majd fektessenek téged is betegen a folyosóra, te barom.
Amúgy meg mi köze a vizitdíjnak a magántőkéhez, te nagyon egyszerű proletár? Jól bemagoltad a szoci propagandát, de legalább próbálnád meg értelmesen visszaadni...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.07.30. 11:00:15

Ez kell a fasz parasztmagyarnak. Ingyen egészségügy. Mert az ugye nem üzlet, a Jel is megmondta! Úgyhogy marad a hígfos színvonal és a szenvedés. De boldogok vagyunk, hogy "ingyen" van. Faszláma ország ez.

critical ass 2008.07.30. 11:02:58

fynndafrail:
köszi! akkor most már én is pontosabban tudom.
Legközelebb megnézem az etimológiai szótárat, mielôtt bárkinek is beszólok. :-)

Andie 2008.07.30. 11:05:49

Nagyapámat, szegényt bevittük a szegedi ügyeletre vasárnap, mert mindene sárga volt. Aszonta a félkómás (sztem félrészeg) ügyeletes dokika, hogy sárgaság, ezt a gyóccert váltsuk ki, viszlát. (jóhogy nem aszonta, hogy kinai lett a Nagyapámból).
Persze nem nyugodtunk, felcsöngettünk egy belgyógyász ismeröst (hopp egy 10-es), aki rögtön epére gyanakodott, be a kórházba. Még aznap este műtötték. Aztán még 3x. Aztán temettük.
Ennyit a sárgaságról.

Egyébként valaki képben van a mai tb-s, biztositós, egyéb-megoldásos kérdésben? Mert nekem teljes káosz van. Mint fent emlitette valaki, énis "mérnöki" fizetésből jattolok havonta nem keveset a TB-re, de hogy minek? Merhogy éves rutin vérvételre magánklinikára járok (10 perc), fogorvoshoz magándokihoz járok (kell az a fog még 10 év múlva is), és úgy általában, ha valami gond lenne, magándokihoz mennék. Jó tudom, majd ha a zasszony szül, meg majd ha vakbéllel fetrengek hajnal kettőkor, meg majd ha a gyerek vörös kiütésekkel üvölt hajnalban...
De akkor is szeretném tudni, hogy nincs-e valami köztes megoldás? Mondjuk ha már kötelező a fizetésem X%-át (8?) odaadnom valakinek, akkor neme lehetne, hogy pl TB bácsinak csak 1%-ot a nagyon kritikus esetekre, a többit meg egy elkülönitett számlára, mint az egészségpénztár, vagy ilyesmi? Vagy az pont erre van? Vagy mi merre meddig? Bocsi, de télleg kéne valami felvilágitás nekem.

fynndafrail 2008.07.30. 11:07:01

"Aki a saját kezelését akarja fizetni..."

Nem a saját kezelést kellene fizetni, hanem üzleti alapon működő egészségbiztosítókat kellene csinálni, de úgy hogy erős kötőfék legyen a szájukban, mellette szigorúan szabályozni és egyértelműen rögzíteni a befizetett összegért járó szolgáltatást. Aztán a polgár válasszon hogy milyen csomagra fizet elő.

Ugyanezt a nyugdíjakkal. Nehogy már negyvenöt éven keresztül fizessek átlagosan havi 200 rugót nyugdíjjárulékba, majd az utolsó 5 évemre, ha egyáltalán megérem, ne kapjak vissza semmit! Tessék befektetési alapon szervezni a nyugdíjbiztosítókat. Ha csak bankba teszem az első munkával töltött évemben nyugdíjjárulékként keletkező, optimistán számolt 1 milliómat, akkor 10% hozammal számolva 45 év múlva majdnem 73 milkát kapok vissza. Ez csak egy évnyi befizetésem.

fynndafrail 2008.07.30. 11:08:15

Zka:

Ja, ja, ennek is az oka már megint a Zorbán, személyesen.
Mondd, mikor pusztul már ki a fajtád erről a bolygóról?

fynndafrail 2008.07.30. 11:15:20

Andie:

"Mondjuk ha már kötelező a fizetésem X%-át (8?) odaadnom valakinek, akkor neme lehetne, hogy pl TB bácsinak csak 1%-ot a nagyon kritikus esetekre, a többit meg egy elkülönitett számlára, mint az egészségpénztár, vagy ilyesmi? Vagy az pont erre van? Vagy mi merre meddig? Bocsi, de télleg kéne valami felvilágitás nekem."

De, így kellene. A bibi ott van, hogy egyrészt a politika ezekből a magánbiztosítókból a 4 év múlva esedékes kampányát akarja csak finanszírozni, szolgáltatást nyújtani senki sem akar. Másrészt borzasztó szarul működnek az elvileg befektetési alapon működő magánnyugdíjpénztárak is. Amit én fizetek, az tavaly például 4% veszteséget csinált a pénzemből. Szerintem ilyen még egy nincs a világon, bazmeg, ha betolja a bankba és pihenteti, akkor is 8%-ot kamatozik. Nem, ezt simán ellopják, kell minden fillér az üres államkasszába. Júlusban kongott az egész, alig tudtak nyugdíjat fizetni...

Kopi3.14 2008.07.30. 11:15:32

Azert megjegyeznem, hogy a fosas- hanyas kombo a veseko altal okozott vesegorcsnek is kiserotunete, s neha masok el is maradhatnak, ha olynaok az allapotok, de fajdalom kiseri. Apamnak anno szinten csak sokadjara jott ki ugyelet, mento, akarmi amikor ilyenje volt, engem oseim bevittek mindket alkalommal ugyeletre, korhazba. Ugyeleten nem kopogtunk, mert mindig abbol van a baj, hogy kopogassal zavarjak az orvos alvasat, ekkor ezert leoltottak, hogy miert nem kopogtunk. Szoval vannak problemak, bar a krohazban azert a noverek, s a kis orvosok teljesen korrektek voltak. A foorvost, aki kezelt viszont ket meternel kozelebb a vesemhez nem lattam egyszer sem.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.07.30. 11:17:42

mamapicilánya! Majd nézd meg a választások előtt mennyi csoda fog történni, és akkor rájössz, hogy mit is csinálnak a nagy állami vezetők!

szajberpiraty 2008.07.30. 11:21:41

Sikeres ember nem hív ügyeletet.

Sikeres ember ha tud autóba pattan, sürgősségire megy. Ha megpróbálják lekoptatni, akkor ájulással fenyegetőzik. Ez nekünk bejött.

Ha nincs autó, akkor meg egyértelműen mentőt kell hívni.

Bármit, csak ügyeletet ne! Meghalsz mire kiér.

catus 2008.07.30. 11:22:39

Egy kórházi vaginális szülés 85 rugó és nem 200....nem tudom a hozzá kapcsolódó kezelés esetleg visze e el valamennyit, de az hogy benn vagyok öt napig mert szültem a gyereket az a TB-nek 85 ezer forint a hozzá kapcsolódó vizsgálatok sem tesznek ki ennél többet így 160 ezerbe kerül egy gyerek a Tb-nek...megnéztem a betegéletutam, onnan tudom....ja és a 160-ban bennevannak azok a vizsgálatok amiket soha nem kaptam meg de benne vannak a TB-s történetembe, azok a vizsgálatok amiket a dokik behazudnak az én TAJ számomra...

WhoTheHell 2008.07.30. 11:25:04

fynndafrail:
A saját kezelés fizetését függetlenül a biztosítóktól írtam. Azoknak a hozzászólására akik azt írták - és még írják is - hogy ők sose betegek minek fizessenek. Majd ha betegek lesznek akkor fizetnek.

www.apeh.hu/adoinfo/jarulek/minimalber_jarulekok_2008.html

Csak a tisztázás végett: ha havi 200 rugót fizetsz nyugdíjjárulékba akkor az azt jelenti, hogy a havi átlag béred 2M forint? Bruttó?

Andie 2008.07.30. 11:25:40

fynndafrail: most akkor nincs is ilyenre lehetöség? Dobálom ki az ablakon a pénzem a TB-re, plusz fizetek a magánrendelőknek, mikor akarok valamit? Ez igy nem fasza...

TB. · http://www.travian.hu/?uc=hu6_12785 2008.07.30. 11:27:37

Biztos meglehetne ezt is csinálni, csak amebddig nem érdeke senkinek, addig nem is lessz semmi változás!

fynndafrail 2008.07.30. 11:29:43

WhoTheHell:
Igen, annyi.
Nem, nem bérből élek.

Gumidomino 2008.07.30. 11:31:33

a te fajtád
az én fajtám
a mi fajtánk
magunkfajta
magatokfajta
magukfajta

és most monnyakle. köszönöm.

sese 2008.07.30. 11:33:32

Azoknak, akik azt hirdetik hogy ingyenes Tb ellátás van, üzenem: még a munkanélkülieknek is kell egészségügyi hozzájárulást fizetni! Akkor is ha nincs jövedelme.
A politikusaink trehányságáról, hozzá nem értéséről, gazdaszemléletük hiányáról, nem a befizetők tehetnek.

Tikus 2008.07.30. 11:33:59

Itt mindenki milyen kurva okos! Van 5 (8, 10) példátok, hogy mekkora geci volt valamelyik orvos, mentős, akárki, és ebből jól levonjátok a következtetést a rendszerre.

Felmerült a kérdés az imént, hogy miért születnek ilyen posztok!? Mert ugye nem tartozik a "fogyassz, herdálj, szenvedj!" mottó alá... Nos még mindig élnek a törekvések, hogy csináljunk sok pénzt az egészségügyből, hisz "ott az a sok milliárd, és nem az enyém". Az Index ennek a harcnak egy magas rangú katonája, vissza lehet nézni.

Azoknak, akik azt fájlalják, hogy mennyi pénzt fizettek a TBbe, de alig kapnak vissza valamit belőle: örüljenek neki. De nem azért fizetnek, hogy a saját ellátásukat fedezzék, hanem azét, akinek erre éppen szüksége van. Az ő ellátását majd valamikor valaki más fogja fedezni, és kíváncsi vagyok, hogy akkor is rinyálna-e? Hasonló ez ahhoz, amikor a sebesült ősember nem tud vadászni menni, bogyót gyűjteni, akkot a többiek hoznak neki is. Ha felépül, akkot meg ő hoz a másiknak. Altruizmusnak hívják a jelenséget, és addig létezik emberi társadalom, amíg ez a jelenség el nem tűnik az emberi természetből. Rövid távon lehet valamelyik üzleti modell hatékonyabb, de hosszú távon nem tartható fenn, lásd USA.

Gondoskodj embertársaidról, és talán ők is gonboskodnak rólad!

fynndafrail 2008.07.30. 11:33:59

Csak a tisztázás végett, mert ezt állandóan keverik akik amúgy minden vállalkozót adócsalónak tartanak:

Más egy vállalkozó munkabére és jövedelme, természetesen teljesen legális jövedelemről beszélve. A hagyományos értelemben vett "munkabér" mellett még számtalan lehetőség van (ismétlem: LEGÁLISAN) jövedelemhez jutni a vállalkozásodból. Vehetsz fel osztalékot, például, amit csak némi adó terhel, de járulékok például nem.

Tikus 2008.07.30. 11:37:15

Meg kéne tanulnom gépelni, bocs.

fynndafrail 2008.07.30. 11:37:53

Az a bibi barátom hogy a hőn óhajtott altruizmusoddal túl sokan élnek vissza.

Nem, nem kívánom Lakatos XXIII Dezső tizenkettedik purdéjának megelletését finanszírozni. A SAJÁT dolgaimat szeretném ELSŐSORBAN fizetni, minimális társadalmi tehervállalás mellett, miközben az 5 millió élősködőt leszorítják mondjuk 1 millióra.

gabcigirl 2008.07.30. 11:41:05


Minap történt. Wesselényi utcában idős nénike rosszul lett, idősebb úr, aki először látta, mentőt hívott. Még nem volt dél sem, mikor történt az eset. Esetkocsi 12.18 körül volt kint, cirka 25 perc múlva( mentős srác robogón) de a mentő csak 12.52-re ért oda....

Tikus 2008.07.30. 11:42:53

Létesíts munkahelyet, fedd fel Lakatos XXIII Dezsőt alkalmazottnak, és rendeződik a helyzet.

Andie 2008.07.30. 11:43:19

Na, azt leshette volna a lesérült ősember, hogy mikor gyüjtögetnek meg vadásznak helyette. Max lelökték egy szikláról, azt annyi. Öregek, betegek nemkívánatosak voltak, csak terhet jelentettek.
Persze aztán elkezdődött a nagy szocializáció, meg altruizmus, vagy mi, és most ott tartunk, hogy én fizetem a Köcsögecsarki romák verekedésénél lesérült 25 ember ellátását, meg amit Fynn is írt.
Hát remélem, hogy engem 20 év múlva nem kell eltartson senki, legalábbis ma erre törexem. Igy cserébe énis csak a családomat szeretném eltartani, ha lehet. De ezexerint nem.

Fairy Girl 2008.07.30. 11:44:09

OFF

"vaginális szülés" hehe
És van orális is?

ON

Tikus 2008.07.30. 11:49:13

Andie, ez még a legelésző állatoknál sincs így, nemhogy az emberféléknél. (Más kérdés, hogy esetleg egy farkasfalka könnyebben elkap egy sebesültet)

A farkasfalka szót cigányútáló polgártásaink kedvéért használom, csak hogy tudják, értem a kacsintós célzásokat...

dorcimorci 2008.07.30. 11:51:25

hogy mi mindent meg lehet tenni ebben az országban...szomorú és felháborító.

Tikus 2008.07.30. 11:53:25

Ja, és lehet hogy a családod egyik ifjabb tagja később összejön valamelyik köcsögecsarki roma sarjával, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Tudhatod előre? Nem.

2008.07.30. 11:54:32

Nekem levágták a lábamat a waterloo-i csatában. Borzalmasan fájt szinte eszelősen kinokat éltem át. Szerencsére hamar kivéreztem és kb 5 óra szenvedés után úgy haltam meg, hogy orvos nem is látott. Mert eltakart egy döglött ló ami rajtam feküdt.
Hiába fizettem a dézsmát meg a tizedet XVI.Lajos királynak egész életemben becsületesen.

fynndafrail 2008.07.30. 11:55:06

Tikus:
32 alkalmazottnak adok munkát és tisztes megélhetést. Lakatos XXIII Dezső nem fér bele. Csak annak adok állást aki dolgozik is.

Kopi3.14 2008.07.30. 11:55:17

Fairy Girl 2008.07.30. 11:44:09 Van csaszaros is.

catus 2008.07.30. 11:56:33

Fairy Girl 2008.07.30. 11:44:09
OFF

"vaginális szülés" hehe
És van orális is?

ON

Aki hülye haljon meg....

Tikus 2008.07.30. 11:58:05

Tágítsuk a kört: Biszbaszföldi négergyerekek halnak halomra, mert NEM ÉRI MEG maláriagyógyszert fejleszteni, hisz nem fieztőképesek. Ez szintén helyes, ugye? Nem segítünk nekik szúnyoghálóval, mert lusták, és nem dolgoznak meg érte, ha meg mégis, akkor a jövedelmük napi 1-2 dollár, tehát nem futja. Ja, hogy azért annyi, mert az európai (és amerikai) jólét feltételezi a harmadik világbeliek nyomorát. Leszarom! Legyen olcsó a banán, legyen olcsó minden!

Tikus 2008.07.30. 12:02:38

Dolgoztam egyszer egy munkaközvetítőnél, ahol az egyik ügyféljelölt azt kérdezte, hogy a válogatásnál ki tudjuk-e zárni a romákat, mert neki olyan nem kell. Függetlenül annak alkalmasságától. Ha majd az utolsó ilyen féreg is elrohadt a sírban, akkor hajlandó vagyok beszélni a romák munkakerüléséről. Addig azonban megvan a véleményem a hozzá hasonlókról, nem hízelgő.

Fércelt 2008.07.30. 12:02:50

Sziasztok! Avval kezdeném, hogy az összes elsőző, másodikozó... kommentelő szegény ostoba ha erről nem tud leszokni. Valamint aki a posztolót szidta annak azt kívánom, hogy két metrómegálló között jöjjön rá a szapora amikor áramszünet van. Tényleg ilyen az "egészségügy". Ha vissza nézitek az időpontokat akkor mjdnem mindegyik "munkaidő" alatt fikázott. Ergo: pont úgy dolgozik mint a doki. Mi a szart várunk ettől az országról???? És most senki ne jöjjön avval, hogy én is munkaidőben vagyok mert éves szabimat töltöm éppen itthon.

sese 2008.07.30. 12:03:11

Bocsáss meg Andie, de te roppantul ismeret és tapasztalat hiányban szenvedsz valamint naív is vagy. De lehet hogy csak egy beképzelt milliomos. Ha ez utóbbi akkor megbírod azt a kicsi hozzájárulást. Ha meg nem vagy úgy eleresztve lével , akkor hidd el hogy nem fogod se magadat se a családod egészségügyi ellátásait kifizetni egész életedben.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.30. 12:03:57

Mint kisebb állatfarm tulajdonos, már én is megfigyeltem, hogy az állatorvosok sokkal lelkiismeretesebben empatikusabban és hatékonyabban dolgoznak az embergyógyászoknál. (Tisztelet a kevés kivételnek!)

Persze, ha nem így tennének, hamar bezárhatnák a rendelőjüket és mehetnének pl szórólapot osztogatni az aluljáróba. Ez a különbség.

Andie 2008.07.30. 12:05:28

Tikus, te látom túlságosan érzékeny vagy cociálisan. Ez nagyon kedves emberi tulajdonság, sok társad vöröskeresztes lett, meg missziót vezet a bantuniggerek földjére. Csakhát sajna egy életünk van, és sokan azt élvezni szeretnék, nem pedig Terézanyuként leélni. Minden tiszteletem a tiéd, de én rohadtul fájlalom ám, hogy a fizetésem felét elviszik mindenféle indokkal, megnevezéssel. Most ne kezdjünk politizálni, nem ez a topic a helye, de csak gondolj bele. Én nem azért tanultam meg küzdöttem 30 éves koromig, hogy a felét a rászorulóknak adjam. Szép dolog, de inkább elutaznék a bahamákra.
Lehet emiatt szapulni, meg anyámat emlegetni, biztos megérdemlem.
Ha meg a sarjam a csörögecsarkányi cigólánnyal/sráccal lép frigyre, akkor lelököm a szikláról :) De bizz bennem, nem olyan szellemben lesz nevelve, hogy idáig fajuljon.

egyorvos 2008.07.30. 12:06:21

Az orvos elgondolkozik azon, hogy Jenőnek miért kell 60 órát szenvedni, s vajon Jenőnek miért nincs annyi magához való esze, hogy ha baja van, akkor normális emberhez méltóan segítséget kérjen.
Valahogy így: Ügyelet ( háziorvosi rendelő) Jó napok kívánok, Jenő vagyok 2 órája görcsöl a hasam, rettenetes hasmenésem van. Mi a teendő?
Válasz:
Hasmenés kezelésére szerezze be
---------------------------------
Smecta 3x1 naponta
Huma-Lopedium-Iso 3x1 tabl.(1t.
5 dl hideg ásványvízbe,feloldani, 1 óra alatt elkortyolgatni)
Bolus adstringens 3x3 tabl.
Carbo activatus (széntabletta ) 3x3 naponta
Hányinger esetén 1 tabl. Vitamin B6 ( max. napi 3-4x1 tabl. )
hasi görcsre: 1-2 T. No-Spa, Buscopan
NORMAFLORE: 3x1 amp
GYERMEKEKNÉL A FENTI ADAGOKAT CSÖKKENTENI!!!!!!!!!!!!!!!!!!
[Diéta]:Ropi, chips, főtt krumpli, zsír, olaj nélkül, sózva, hideg szénsavmentes ásványvíz,
párolt zöldség.
Ha nem javul, jelentkezzen ismét, a fenti készítmények egyébként recept nélkül kaphatók a gyógyszertárakban.
És Jenőnek nincs 10 ezer forint kiadása, a fentiek beszerzése, szedése után rohamosan javulni fog az állapota, s a továbbiakban csak józanul, normálisan gondolkozó emberként teszi a dolgát. Ír egy cikket: Így jártam, hogy Ti ne járjatok rosszul, fogadjátok meg jó tanácsaim.
De Jenőnek jól esik csak pofázni, állami vezetőzni, követelni: azonnal oldják meg, jöjjenek ki, ne törődjenek senki mással csak velem. Nincs egyéni felelősség, nincs józan gondolkozás, csak vádaskodás.

És Jenőkém, nem kutyát kell tartani ahhoz, hogy megtapasztald, milyen a NORMÁLIS egészségügyi ellátás, hanem normálisan viselkedni, gondolkozni és cselekedni. Az egyén felelősségét nem tudja a társadalom, az orvostudomány átvállalni, ezt mindenkinek tudomásul kell venni!

neutrinoo 2008.07.30. 12:07:47

Kulics 2008.07.30. 11:54:32

jót nevettem rajta:)))

A tizedet az egyháznak fizetted nem a királynak... persze ők is ugyanolyan kizsákmányolók voltak.

dpspeti 2008.07.30. 12:08:41

Differencialt is lehetne, mint az eletbiztositas. Aki dohanyzik, kover stb, annak tobbet kell fizetnie, azzal szemben, aki nem dohanyzik es sportol... es persze ez evente felulvizgsalatra kerul... en mondjuk azt nem talalom jo otletnek, hogy semmit ne fizessunk, csak ha vmi tortenik, akkor a cehhet, mert lehet, h a TBt be tudom fizetni (vonjak) de egyosszegben egy natha kezelest sem tudnek kifizetni...

neutrinoo 2008.07.30. 12:09:01

Andie · minority.blog.hu/ 2008.07.30. 12:05:28

te nagyon sötét vagy

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.30. 12:09:58

@Zorro2007 : Az igaz hogy a vízfej a gáz, de akkor sem az adók mértéke igazán - jó lehetne alacsonyabb, de a mostaniakat is inkább fizetném, csak LENNE LÁTSZATJA, ne valakinek a zsebébe vándorolna.

A másik. A TB azért jó, mert így bármikor szükség van rá, bevisznek és kezelnek. (elvileg).
A TB ellen ágálóknak asszem kerekedne a szeme amikor azt mondanák nekik hogy hopp, nincs biztosításod (tfh nincs) és itt döglesz meg. Az jobb?

Részemről nem úgy tekintem mint hogy Mari néni kezelését fizetem, hanem hogy díj, ami ha szükségem van rá, engem, családom, stb. megvéd.
Csak működne is a dolog, ez az idegesítő!!!

maszogep 2008.07.30. 12:11:25

Ezekkel a hülye jattolásokkal kúrjátok el az egészet. Nem jattot kell adni, hanem nem kell adni két nagy pofont, ha rendesen végzi a dolgát. A fiamnak a kórházban a laza nővérke háromszor szúrta be a kezébe a tűt, mert nem találta a vénát. A negyedik előtt szóltam neki, hogy vagy odafigyel és végzi a dolgát rendesen, vagy mindjárt én kezdem el keresgélni a nyaki ütőerét. És jé, egyből sikerült neki! Igaz, közben befejezte a pofázást a többi növérkével.

Minden tisztelem az egészségügyben gályázóknak, de kurva sok köztük a beleszarok-típus. Ezeknek nem jatt kell, hanem maflás. A körzetidnek is elmondhattad volna, hogy vagy idetolja azonnal a valagát, vagy csapsz akkora botrányt, hogy az orvosi pályán se marad rajta.

the as · http://thelongestlistofthelongeststuffatthelongestdomainnameatlonglast.com/ 2008.07.30. 12:11:38

az onjelolt imodium ajanlo orvosok biztosan tudjak, hogy ezzel nem az okot szuntetik meg, hanem a belmozgast blokkoljak, vagyis egyszeruen nem jon ki a szar (aminek ki kene..)
bizonyos bakterialis fosasok eseten pl kifejezetten ellenjavalt, mert ugyan latszolag minden ok, de csunya vege lehet.

Tikus 2008.07.30. 12:13:42

Andie, képes lennél árvává tenni az unokáidat? A helyzet rosszabb mint gondoltam.
Egyébként meg menjél nyugodtan a Bahamákra, remélem ott találkozunk, de a végtelen önzés és Szent Ferenc között van pár fokozat.

Andie 2008.07.30. 12:14:54

neutrinoo: már vártam az első beszólást, de aszittem legalább értelmes lesz, nem ilyen kocsmai stilusú. Indokod van? Érved?
Mer ha nincs, akkor te meg buzivagy. :)

sese 2008.07.30. 12:15:00

Andie. De amíg 30 éves korodig felküzdötted magad és tanultál, addíg jó volt a többi ember, akinek a munkájából éltél addíg igaz?

Pepe135 2008.07.30. 12:16:39

Nekem pár éve a térdemet műtötték...
DE! Jattot csak műtét után, attól függően, milyen munkát végeznek az orvosok!
Fizettem a magánredelésért, a külön szobáért a kórházba, de a jatt ugrott, mivel a gerincérzéstelenítés harmadszorra se jött össze!
Szerintem azzal van baj, aki orrba-szájba nyomja a jattot elvárás nélkül!

neutrinoo 2008.07.30. 12:20:32

Baj van itt az egész országgal. De amíg a cigányokra, zsidókra, állami vezetőkre meg mindenkire kenjük csak nem magunkra, addig úgy sem lesz az egészből semmi...
Aki rosszul dolgozik ki kell rúgni azonnal. A büntetési tételeket meg fel kell emelni duplájára. Milliárdos csalásnál pl akár életfogytiglan is lehessen ha nem tudja visszafizetni. gyorshajtásánál akár évekre elvenni a jogsit. itt csak drasztikus módszerekkel lehetne eredményt elérni
KURVAORSZÁG

., (törölt) 2008.07.30. 12:21:51

S mi a gond? Fosáshoz minek doki? Nem Afrikában vagyunk. Fosd ki magad, igyál sok folyadékot. Ha másnap sem múlik, akkor immodiom,lopedium,házi pálesz. Ezt doki mondta!

Bástya elvtárs (törölt) 2008.07.30. 12:22:17

rám Amerikában jött rám egy hasonló történés (szerencsére mérsékeltebb fájdalmakkal) - de este el kellett vinni ügyeletre.
még mielőtt valaki a "vészhelyzet" c. filmben látottakból indul ki, hogy milyen a tengerentúlon az egészségügy akkor elmondom, hogy ott helyben 1000$-t kellett kifizetnem (szerencsére volt hitelkártyám), és így is nagyon sok órát kellett várnom, hogy kapjak pár buta tablettát.

Pepe135 2008.07.30. 12:22:23

Ami a harmadik világot illeti.
Amíg természetes környezetben éltek, addig egyensúly volt.
jelenleg ez felborult. A népszaporulat meghaladja a fenntartható fejlődést. A betegségek valamennyire csökkentik a folyamat sebességét, ráadásul fontosak a kiválasztódásban is.
Jelenleg már felették afrikát! Kiírtották az esőerdők nagy részét! Attól tartok még pár év, és a harmadik világ beli hordák lerohanják a "fejlett" térségeket.

neutrinoo 2008.07.30. 12:22:49

Andie · minority.blog.hu/ 2008.07.30. 12:14:54

ne haragudj hozzád idomultam.
lelöknéd a saját gyereked egy szikláról,mert épp nem jó emberbe lett szerelmes... hát ne haragudj ehhez már magas erkölcsi értékek kellenek ami úgy látszik bennem nincs meg.

Andie 2008.07.30. 12:24:59

sese : 15 éves korom óta dolgozok, érettségi után főiskola mellett már programoztam. Addig meg apám tartott el.

neutrinoo: értsd az iróniát is néha. Természetsen nem kell szó szerint venni a lelökést, mint ahogy nem is müködik ez manapság. A lényeg a végén van: nevelés.

Szaban 2008.07.30. 12:26:50

Érdekes, amikor a saját tapasztalatait gondolja át mindenki, kijön egyenest, hogy nem jó ez az egészségügy ! Mégis akkor ki volt az aki csapatostul ment leszavazni a 300 Ft-os vizitdíjat, felbátorítani az ellenséget, hogy az egész eü. törvény leszavazására is dobjunk ki 3 milliárdot. Az fájt az új törvényben, hogy aki majd jól szolgáltat annak haszna is lesz? Ezek a 10 rongyok kinek mennek? Lesz ezekböl fejlesztés, jobb ellátás? Ez csak és kizárólag az uzsora. Miért olyan egyszerü egyböl a NAGY ÁLLAMI vezetökbe belerúgni?! Nem lenne célszerübb kicsit általánosabban átgondolni a dolgot és ésszel szavazni, nem pedig a vádaskodók kórusával fújni egy követ?!

neutrinoo 2008.07.30. 12:26:59

még annyit,hogy el lehet gondolkozni az arányokon,akik azt hiszik,hogy amiatt tartunk itt mert a 10% elviszi a segélyeket. nyugodtan be lehet szorozni a többi 90% ot jóval magasabb összeggel mint az a szaros pár tízezer ft -ot.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.07.30. 12:27:26

egyorvos, te annyira hülye vagy!!!
Benne volt a posztban, hogy hívták az ügyeletet, de nem a fenti gyógyszercsomit kapták ajándékba válaszként. Akkor mi a bajod???

habba habba · http://twitter.com/ezazbazmeg 2008.07.30. 12:28:03

neutrinoo 2008.07.30. 12:22:49

Hát ha nem érzed ki Andie hozzászólásából a cinizmust akkor sorry.

Tikus 2008.07.30. 12:28:06

Pepe, ha a betegségeket csak a 3. világban hagyjuk pusztítani, akkor mi itt elkorcsosulunk, és majd lesz sok hely az egészséges feketéknek, meg ázsiaiaknak. Jó lesz!

csacsacsa 2008.07.30. 12:29:38

critical ass: Már megérte olvasni a véleményeket:)
Magántőke, mint az állatdokinál.

neutrinoo 2008.07.30. 12:32:29

Andie · minority.blog.hu/ 2008.07.30. 12:24:59

rendben van, de te is tudod,hogy arra nem lehet nevelni,hogy kibe legyen szerelmes.
maximum úgy ha jól beléneveled a gyűlöletet.

Délibáb 2008.07.30. 12:32:51

Na igen. Az állatorvos, ha nem megy ki, bunkó, vagy félrekezel valakit, akkor felkopik az álla.

Az orvos akkor is ugyanannyi fietést kap, ha vért izzad, és hajnal kettőkor a hányós pajtás kezét fogja, meg akkor is, ha a pihenőben nyomja a passziánszt.

Ennyi a különbség, dióhéjban.

Délibáb 2008.07.30. 12:35:01

Másrészt könyörgöm, miért ad hálapénzt valaki, aki nem elégedett a szolgáltatással? Mert az jár? Nem jár. Ha senki nem adna hálapénzt holnaptól, megszűnne. És pont. De az emberek nemnormálisak.

Borcsika 2008.07.30. 12:39:30

Ez ez felnőttnél sem semmi, de megcsinálta ezt a Bethesda gyerekügyelet is. Szombat délután, a gyerek egymás után minden átmenet nélkül elkezd okádni, láza felmegy, füle begyullad. Kihívom a kijáró ügyeletet, ahol közlik, vigyem be, mert nincs kapacitás. Érvelek, hogy nincs autóm. Közli, hívjak taxit. Cérna elszakad... Anyaoroszlánként üvöltök vala, hogy vagy most azonnal szól az ügyeletnek, hogy jöjjenek, vagy odamegyek, de azt ne várják meg. Mindeközben a gyerek mégegyszer hányt, és 39,2 lett a láza. 20 perc után megjelent az ügyeletes orvos, egy tündéri kis dokinéni. Megynyugtat, injekciót, és kéri, hogy hívjam őket, ha nem csillapodna a hányás, a füle miatt pedig vagy vigyük el a Heim Pálba, de ha nem nagyon fájlalja (írt fel Catafam-ot) akkor ráér 7főn elvinni a szakrendelésre. (nem fogadták el a pénzt, csak a bonbon-t)
Rá 2 hétre a férjem is elkapta, a felnőtt ügyeleten azt mondták, hogy kijönnek, de csak akkor, ha éjfélig belefér, mert éjfél után csak indokolt esetben jönnek. Addig meg adjak neki No-Spa tablettát, hogy ne götórcsöljön. Mondatm a "jóságos" dokibácsinak, hogy egy hányó embernek, akiből 2 kiskanál víz is kijön, minek adjak gyógyszert. Nagy nehezen, 4,5 óra múva, éjjel egykor kijöttek, és 3000-ért adtak neki injekciót.
Ez a magyar eü. Tisztelet a kivételnek, de ők vannak kevesebben.

fynndafrail 2008.07.30. 12:40:35

Nem azért lökné le a gyermekét a szikláról mert "nem jó emberbe lett szerelmes", hanem mert csődöt mondott a nevelése. (Mondjuk akkor neki kellene ugrania s nem a kölköt lökni.)

Nem tudom, én is fel lennék háborodva ha a gyermekem hozzámenne egy koszos, tetves, lopós és hazudós, öregek kirablásából élő, munkanélküli és tudatlan cigóhoz. Mert felteszem, a köcsögeröcsögei vagy milyen jelző erre a fajtára vonatkozott s nem a rendes, becsületes romákra.

Ja, hogy a sok szájbabaszott liberó hülye számára a cigány az csak és kizárólag kivételes képességekkel és intelligenciával megáldott, talpig becsületes polgár lehet? Na ja, nem ártana ha kihúznák a fejüket a saját seggükből: érdekes távlatok és felfedezések nyílhatnának meg a számukra :-D

Délibáb 2008.07.30. 12:40:52

Harmadrészt meg ha választanom kéne, hogy a szívműtétemre spórolok, vagy fedezem az összes alkoholista, elhízás miatt cukorbeteg/érelmeszesedett/ízületi panaszos, vagy minimálbéren bejelentett kedves, jó ember kezelési költségét, akkor kösz, az előbbit választanám. Már ma nyitnék egy számlát.

HataMari 2008.07.30. 12:41:11

Afrika+malaria elleni gyogyszer kutatasa-en pl. ezt csinalom; meg itt alaborban meg nehanyan, es adnak ra penzt, kulonben nem lenne fizetesem.
egeszsegugy: nemcsak Magyarorszagon nem jon ki az ugyelet, csak tobbszori konyorgesre, tobb ora utan, hanem pl. Franciaorszagban ugyanez a helyzet. es emlitett helyen hacsak 5 kilo papirral be nem bizonyitod, hogy keptelen vagy ra, minden egyes orvosi vizitnel fizetni kell a huszonakarhany eurot(gyerek eseteben kb. 5 euroval tobb!!!!), es aztan a 70 szazalek minusz egy eurot a helyi tb visszafizeti, a tobbi a Te bajod-ha van kiegeszito biztositasod, akkor azok valamit meg visszaadnak. a gyogyszerek uez, minden gyogyszeren van valami vignetta, a vignetta szinetol fuggoen kell fizetni az ar bizonyos szazalekat, ha van az illetonek kiegeszito biztositasa, akkor persze kevesebbet. kiegeszito biztositas egy fo reszere havi 20-30 euro. ha nemcsak haziorvoshoz kell menni, hanem vervetelre, rontgenre, ultrahangra, azok meg huzosabb elore befizetendo osszegek, aminek szinten 70 szazalek minusz egy eurojat az egeszsegbiztosito visszautal-utolag, nomeg ha van penzed a kiegeszitore, akkor azok is valamit, kiegeszito biztositastol fugg, mennyit. de pl. korhazi dij stb. szivas, ha csak 20-30 eurhoss kiegeszito biztositasod van. szoval itt sem jobb a helyzet, sot! ja, fogfajassal/noi panaszokkal azonnal fogorvoshoz/nodokihoz menni lehetetlen, avval haziorvoshoz kell eloszor menni, aki ad fajdalomcsillapitot/megfelelo kezelest(ja de haziorvoshoz is idopontot kell kerni, es alt. az 1-2 napos hatarido), a fogorvos/nodoki meg ad egy randevut 1-2 honap mulva(es ez nem tulzas es nem vicc, ez igy van:S )

Andie 2008.07.30. 12:41:17

neutrinoo - ma kell egy kis előitélet, szerintem te is tapasztalod. Nem az összes cigánnyal van nekem bajom, csak azzal, aki meló helyett a kocsmában verexik - ezt fejtettem ki fentebb. Ezekhez - szerintem - te sem adnád lányod fiad, szerelem ide vagy oda. Ámbár ha te nevelted, akkor tán szerelmes sem lesz egy naplopóba.
Nade már nagyon offok vagyunk.

Almatlan Jozsi 2008.07.30. 12:43:40

"rendben van, de te is tudod,hogy arra nem lehet nevelni,hogy kibe legyen szerelmes.
maximum úgy ha jól beléneveled a gyűlöletet. "

neutrino:
Ez hülyeség. Bele lehet nevelni a munka szeretetét valakibe, és akkor párként is olyan valakit keres, aki szintén szeret dolgozni vagy tanulni. Nem csak a kinézetét szeretjük valakinek, hanem a tulajdonságait is. Az élősködés nem egy szeretetreméltó emberi tulajdonság.

Tibéériusz 2008.07.30. 12:45:05

Szar ügy.

Én már eldöntöttem, hogy kutya leszek következő életemben.
Ha lehet.

rennie 2008.07.30. 12:46:33

egyorvos!
Tiszteltetem a diplomádat, de nem feltétlenül megoldható az adott helyzet telefonon. Végülis nem telefonos orvosi tanácsadásról van szó, hanem ügyeleti számról! Nem azért hívom az orvost ügyeleti időben (tehát feltételezhetően egy hirtelen sérülés vagy más egyéb baj miatt), hogy mit tehetek _én_, hanem azért, mert orvosi segítségre van szükségem!

fynndafrail 2008.07.30. 12:47:38

Buták vagytok néhányan. NEM spórolni kell a majdani kiadásaidra, hanem BIZTOSÍTÁST kötni, ahol a biztosító vállalja havi fix összegért a kockázatot, cserébe a 40 éven át fix bevételért, hogy neked vagy nem lesz komoly bajod ezidő alatt, vagy kéthetente jársz a műtőbe. Ez működik néhány kulturországban. A mi országunk nem ilyen. Elsősorban azért mert itt a biztosítók a kockázatvállalás fogalmáról soha nem hallottak. Másrészt mert ezek itt nem is biztosítók hanem pénzfialtatógépek.

Majd amikor eljutnak odáig, hogy a biztosító fogja ÖSZTÖNÖZNI a minlé jobb EÜ ellátást, mert abból haszna van, hiszen minél előbb és jobban gyógyítanak meg, annál kevesebbet kell kiperkálnia, na majd akkor lehet itt egészségügyről beszélni. Addig ez csak egy kupac szar, az orvostársadalom meg csak ott csücsül a tetején mint egy félig emésztett cseresznyemag.

Borcsika 2008.07.30. 12:48:34

BTW, az ügyeleten legtöbbször nem is az orvossal beszélsz, hanem a nővérkével. tapasztaltam.

HataMari 2008.07.30. 12:51:34

engem nemregiben egy biztosito hivott fel (franciaorszag), hogy ha mar naluk van a lakasbiztositasom, akkor legyen mar naluk a kiegeszito egeszsegugyim is, mert most van egy jo akciojuk, hogy ha egesz evben nem koltok semmit az egeszsegugyemre, akkor majd visszafizetik nekem a befizetett osszeg mittudom en mennyi reszet. na itt jol ki is rohogtem, hogy az lehetetlen, hogy en vagy valamelyik a ket gyermekem kozul ne szoruljon legalabb egyszer az egeszsegugyre egy evben, pedig alapjaban veve fiatalok vagyunk es egeszsegesek, de akkor sem mindig hotstabil ez. beken is hagyott egybol az ugynok, miutan igy kirohogtem. megis, ki az a hulye, aki ilyet bevesz, meg bevallal, hogy egy eveig sosem megy dokihoz, sosem kolt gyogyszerre????

Pearl 2008.07.30. 12:52:52

Nem akarom leócsárolni mindig szép hazámat, de ismét a francia példával kell jönnöm (nem tudom megállni). 20 évig éltem kint, ez idő alatt az alábbi pozitív tapasztalatokat éltem át az ottani orvosi ellátással kapcsolatban:
1 - Ha orvoshoz mész, akkor először is időpontot kapsz és nem kell félnapokat várni a többi beteg között, hogy még betegebb légy.
2- Az orvos alaposan megvizsgál, pedig nincs neki 3 asszisztense, felírja a gyógyszert és kifizeted neki a vizsgálat díját (ez meg van szabva, hogy mennyi a díj a háziorvosnak vagy egyéb specialistának)csekkel, kp-vel vagy bankkártyával, majd a tőle kapott ellátási nyomtatványt elküldöd a tb-nek, aki 1 héten belül neked visszautalja a bankszámládra a kifizetett összeg 75%-át.
3 - A gyógyszertárban kiváltod a gyógyszert, melyek vényre szintén kedvező áron kaphatók.
4 - Ha ráadásul még tagja vagy a munkahelyed által egy magánpénztárnak a tb mellett (havi kb. 30 euróért, ráadásul a családod is fedve van), akkor az azt jelenti, hogy az orvosi ellátásod 100%-át kapod vissza, sőt a gyógyszertárban egy fillért sem kell fizetned mert megelőlegezik neked a gyógyszerek árát és ők direkt a magánpénztárral intézik a visszatérítést. Egyszerű mint a pofon.
5 - Ebből az követketzik, hogy a lányom születésekor, későbbi szemműtétje során, a férjem térdoperációjakor, és az én csupán "esztétikailag" szükséges visszérműtétem esetén egyetlen egy fillért (frankot vagy eurót) sem kellett fizetni!!!!! Arról nem is beszélve, hogy a hálapénzt ott nem is ismerik (nincs is rá szó), az orvosok és ápolók teszik a kötelességüket nagy hivatástudattal és professzionalizmussal. Soha semmi negatív élmény nem ért.
6 - Az egyetlen dolog ami némi (nem kevés) pénzbe kerül viszont, az a szemüveg vagy lencse és a fogorvosi ellátások (de az ottani fizetéshez képest teljesen kifizethetők).

Hát ennyi, röviden.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.30. 12:53:01

vicsigabi kedvesem, munkámból kifolyólag egész nap azt bámulom, hogy az éppen aktuális állami vezető mit csinál:))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.30. 12:53:07

Jatt témához, én meg egyszer sem adtam. Nem mintha kérték volna, de ott helyből vettem volna fel a beszélgetést.
Anyám egyszer elvágta az ujját, úgy hogy kurvára vérzett, ügyelet, izé, jód, bekötöztés, és hopp adott egy ezrest. Kérdeztem miért?
Mondta hogy hát így kell. Kell a rákot. Tartja a markát? Per.


A másik, hogy amúg a t. postírónak is azt kellett volna mondania hogy felvette a beszélgetést és ha nem jönnek ki akkor megy a médiához.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.30. 12:54:11

és még egy megjegyzés: faszságot csinálnak általában.

spacer 2008.07.30. 12:54:27

Egyébként kólát mér ne??!
Nekem a sok kotyvalék és drága gyógyszer nem jött be, csak ki alul felül, viszont 1dl jéghideg kóla rendbetett!
Egyébként nem is értem minek fordulsz az ügyelethez?!
Engem letoltak a télen, mert a hányással hasmenéssel és magas lázzal görcsölő 5 éves gyerekemet be mertem vinni, és amikor meg mertem kérdezni mi a baja a gyereknek, az volt a válasz, hogy mi lenne, be van gyulladva a torka meg a mandulája. Nem tudta?!
JA nem, ha tudom nem megyek dokihoz!
Ennyit a magyar egészségügyről, vagy szedjél állatgyógyszert. HA BURSINE vakcinával kened be a herpeszedet soha többé nem jön elő, csak az kell hozzá, hogy ne légy madár!XD

neutrinoo 2008.07.30. 12:56:16

Andie · minority.blog.hu/ 2008.07.30. 12:41:17
Almatlan Jozsi 2008.07.30. 12:43:40

Tényleg off úgyhogy csak annyit,hogy bennem is van előitélet mint mindenkiben, ami nem szép dolog .persze belül ezt érzi az ember és valahol nem büszke rá.
viszont az említett orvosi példák is bízonyítják meg ezer más emberi gyarlóság,hogy nem okos dolog egy tulajdonságot egy csoportra kenni,mikor ugyanezt el lehet mondani magunkról is.

HataMari 2008.07.30. 12:56:44

pont most irtam Neked ellen. de en MOST elek itt, es manapsag mar nem nagyon fizeti egy munkahely sem a kiegeszito biztositast, es miota en itt elek(5.5 eve), szamomra pont az ellenkezoje jott le, mint szamodra. mivel ahhoz "tul sokat" (kb. smic+100 euro) keresek, igy ingyenes ellatasra nem vagyok jogosult, es ahhoz, hogy mindent elore kifizessek, ha nagyobb es tobb vizsgalatra van szukseg, tartalekra lenne szukseg, nem pedig ugy elnem, hogy orulok, ha megelem a honapot az egyhavi fizetesbol. kiegeszito biztositasom nincs is, nem tudnam fizetni!

gyilkos galóca 2008.07.30. 12:57:39

Én 1 évben, ha egyszer látok orvost, azt isa híradóban és gyógyszerre sem költök. Lehet, hogy sikeres vagyok?
Én sem örülök, hogy a koszos purdé szarok ellátását is fizetem, miközben orvoshoz nem járok. Az meg szar szöveg, hogy majd az enyémet is fogja valaki fizetni két okból is:
1. ha öreg leszek, mert addigra ez az ország összeroskad a sok élősködő alatt 2. másrészt nem fogok itt élni. :D

HataMari 2008.07.30. 12:59:15

gyilkos galoca: fogorvoshoz sem jarsz? minimum egyszer kene evente...ha nem vagy no, a nodokit nem hanytorgatom fel

spacer 2008.07.30. 13:00:50

gyilkos galoca nem sikeres vagy hanem mázlista!

mlle (törölt) 2008.07.30. 13:00:52

A férjem ma reggel elment dolgozni, onnan haza se jön, mert ügyel. Holnap reggel hétkor befejezi, átmegy a szomszéd faluba és mintha mi sem történt volna, ellátja a betegeket.Ez kb. 36 óra tiszta munkaidő. a díjazását nem írom le, mert nincs az a pénz, ami megérné, hogy az ember az egészségét tönkretegye. De kötelező.
Ohne pihenés, neadjisten alvás. A hívások 90%-a cigányokhoz, mert ők nem szeretnek rendelésen várakozni.
A lemez másik oldala, a la Janikovszky Éva.

sese 2008.07.30. 13:01:56

Andie, csak a látókörödet szeretném megnövelni.
Édesapád csak részben tartott el. Se te, se Ő nem fizette ki a te születésedkor az orvost a felhasznált segédeszközöket. Ugyanúgy mint később az oltások, gyógyszerek tb támogatását és az orvosk munkáját, vagy amivel amivel beadták neked. Amikor ezekre volt szükséged , akkor abban a pillanatban mások befizetéseiből finanszírozták.
Nem kívánom neked sem, de ha lenne egy baleseted ami nem a te hibádból ered, gyermekeddel bármi probléma a születésétől kezdve önállóságáig vagy azon túl, a szüleiddel öregkorukban amikor már nem is tudnának dolgozni. Akkor hirtelen előteremtesz ezekre az orvosi beavatkozásokra több millió forintot (ami a mai világban nem ritka orvosi beavatkozás)? Ha igen az azt jelenti hogy te már most is az ilyen esetekre elkülönített számlával rendelkezel legalább 10m Ft-al. Ne hidd azt hogy a nyugdíjasaink, gyermekek, és az a néhány százezer ember, akik ezek közül időnként részesülnek valamilyen ellátásban az dönt téged nyomorba.

De ha igen akkor beszélj a képviselőddel, hogy álljon ki a politikai színtéren is azon emberek mellett, akik azt szeretnék hogy az utcákon láthassák a beteg, sérült, nyomrék , fertőző embereket szenvedni, meghalni, mert a hozzád hasonlóak nem akarjátok hogy a lehető legtöbb ember egészségesen tudja a társadalom feladataiból kivenni a részét.

neutrinoo 2008.07.30. 13:02:26

utolsó.
ha mindenki kinyítná a szemét és észrevenné az összes gyarlóságot a körülötte levő világban,akkor már mindannyian megbolondultunk volna. ezért kellenek az előitéletek,mert segít ebben az "őrült" világban életben maradni.
nem tudom ki mondta
"egy őrült világban csak az őrültek normálisak."

HataMari 2008.07.30. 13:02:44

spacer: el tudom kepzelni gyilkos galoca fogainak allpotat. mar ha meg van olyan neki, hogy "fog".
vagy a fogorvos nem is orvos??

spacer 2008.07.30. 13:04:00

mlle, ez mind szép és jó és érthető is, DE akkor sem kellene a betegeken elverni a port, tehet a beteg róla hogy elkapott vmi nyavalyát?! Ki szeret beteg lenni?!

HataMari 2008.07.30. 13:05:19

najo, nem szeretunk sem betegek sem ugyelo orvosok sem azok felesege lenni.
legyunk kutyak! vagy macskak!

spacer 2008.07.30. 13:06:07

sztem az állatorvos az igazi orvos! Az ember meg tudja mondani mi és hol fáj, de egy állat?!

Mike36 2008.07.30. 13:09:42

a kérdésre a válasz: igen

gyilkos galóca 2008.07.30. 13:11:19

Na végre bele lehetett kötni valmibe. :P
Fogorvos az olyan dolog, mint a tüdőszűrés. Alapdolog. ;-)

HataMari 2008.07.30. 13:12:19

a fogorvos IS orvos!
meg a nodoki is, es a noknek azt is meg kell ejteni minimum egyszer evente.
szoval nem mondtal igazat:P

Gumidomino 2008.07.30. 13:13:35

Mandula,
sünfarmod van?

Kopi3.14 2008.07.30. 13:13:46

egyorvos: ja, a hasmenes, hanyas, hasi fajdalom nem lehet sem epe, sem veseko, mi? Telefonon keresztul ezt azonnal ki tudja szurni az ugyeletes asszisztens? De kurva jo nekunk, ennyi sok szakembert nem megfeleloen toleralni. EGyebkent haziorvosok: aki kiirja a rendelesi idejet, es legalabb egy oraval kesobb kezd, egyszerre behiv tobb beteget, a sajat szabalyait: delutan nyugdijasokat nem fogad- nem tartja be, stb., a milyen haziorvos? Vagy akinel kapsz idopontot, odamesz idore, es meg a rendelesbol hatralevo akar negy orat is siman vegigulheted, mert szarik az idopontra?

Boo 2008.07.30. 13:18:02

Fogod a kutyád és a párod. Bezárod őket a kocsid csomagtartójába, majd pár óra múlva kiengeded. Szerinted ki fog örülni neked? Ha meg van a válasz, akkor azt is beláthatod, miért a kutyának jár a jobb ellátás XDD.

Almatlan Jozsi 2008.07.30. 13:19:33

"Se te, se Ő nem fizette ki a te születésedkor az orvost a felhasznált segédeszközöket. Ugyanúgy mint később az oltások, gyógyszerek tb támogatását és az orvosk munkáját, vagy amivel amivel beadták neked. Amikor ezekre volt szükséged , akkor abban a pillanatban mások befizetéseiből finanszírozták."

Ezek a szövegek amiket évtizedek óta próbálnak belénk sulykolni. Gyakorlatilag persze soha nincs mellette pénzügyi levezetés, hogy a befizetés tényleg szükséges mértékű volt-e és tényleg arra költötték-e el amire hivatkoznak.

A betegségtől, anyagi csődtől való félelem keltésével próbálnak minél több pénzt kiszedni belőlünk. Ez az oszd meg és uralkodj elve.

Most ki tartja el az egészségügyet, ha nem mi magunk? Most is mi fizetjük ki, ha kilépnénk a rendszerből akkor is ki tudnánk fizetni az egészségügyi ellátást.

Amit említesz az csak egy cash flow probléma. Vagy hitelt kell felvenni átmenetileg, vagy előre megtakarítani orvosi költségekre.

Persze ha valaki rákos lesz, mondhatod, hogy havi 2 millió Ft költség. Egyrészt ezt nem hiszem, másrészt biztosítást is lehet kötni rendkívüli kockázatokra. Normál esetben viszont mindenki maga ki tudja gazdálkodni az orvosi ellátását - tervezhető eseményekre nem biztosítást kell kötni, hanem felkészülni. Másrészt a biztosítás elvén működő rendszer hibája, hogy a befizetett pénz mindenképp el lesz költve mert nincs érdek a hatékonyságra, így a szolgáltatás sem lesz soha olcsóbb, az egészségügy pedig nem fog fejlődni.

Mike36 2008.07.30. 13:21:38

hát nemtom, pl. Szent Imre kórháznak jót tett a magántőke

Gumidomino 2008.07.30. 13:22:05

nemsoká eljön a magánügyeletek szép új világa, ahol emelt díjas hívás után lélekszakadva szaladnak a tízezer forintos kiszállási és még tízezer forintos óradíjjal dolgozó mosolygó, hozzáértő és segítőkész doktorbácsik félszemükön a tükörrel hogy teljes kivizsgálást végezzenek a páciensen hajnali kettőkor.
akkor majd választhatok?

eddig két családtagomat veszítettem el orvosi figyelmetlenség/hanyagság miatt. nem hiszem hogy ez a pénzről szól. ott is vannak odaillők és máshova illők is. ettől függetlenül a rendszer is több lyukon ereszt; mint Jenő.

Apropo szegény Jenő most örülhet, hogy nem evett előtte sünt!

nimrod30 2008.07.30. 13:23:36

Azért túrós a háta mert a nyereg ahogy mozog,a ló izzadságábol túró szerű anyagot csinál. Ezt mondta a tanár az iskolában.

catus 2008.07.30. 13:23:48

Csak annyit a havi 2 milláról, hogy egy rákosnál simán összejön ennyi.....vannak olyan gyógyszerek és azok még nem is a lgújabbak amiknek a beszerzési ára 300-400 ezer forint....ha már a számoknál tartunk...egy szaros egyszer használatos szilikon kanül is 50-200 forint között mozog....szóval havi két milla nem nagy feladat...

Pannon Puma 2008.07.30. 13:25:27

a feleségem rosszul volt, kihívtam az ügyeletet, kijött, 50-es doki, a végén megkérdeztem, hogy mivel tartozom, erre van pofája zat mondani, hogy amennyit gondol. majdnem kapott egy seggberúgást, aztán nagy szemérmesen és sértődötten elsunnyogott. a szemét dög. egy olyan albérletben laktunk, ami egy szoba+konyha, nem volt bútorunk és a mennyezeten a lámpa helyén zsinórok lógtak. én is kérjek minden reggel a portástól egy ezrest, hogy bejöttem dolgozni? a macska rúgja meg...

spacer 2008.07.30. 13:25:54

Tök jók ezek a hergelő hozzászólások, és itt ezzel be is zárul az ördögi kör, csak nem az ügyeletre, hanem az ideggyógyászatra megyünk be! XD

csirketáp 2008.07.30. 13:28:12

Tyű, mennyi sokrétű vélemény :)
Szerintem félre kéne tenni egy 'adagot' annak a trehány-hanyag-leszarom ügyeletesnek, aki igy végzi a munkáját és gyógyulás után a fejéreönteni.
"Nesze, énis szarok Rád"
Vagy aki birja kicsit tovább, az meglepheti alvás közben a galád ügyeletest.

Andie 2008.07.30. 13:28:36

nimrod30: Való igaz, csak az nem túrós, hanem túros. Van különbség, mert az izzadtság miatt keletkező habnak semmi köze a tejből készült túróhoz :)

wawarich 2008.07.30. 13:32:54

Marhaegyszerű: ha bajod van, fordulj egy állatorvoshoz! Tudjátok mennyi különbség van egy disznó és egy ember anatómiája között? Lényegében nem sok...
De ha az állatorvos nem tud meggyógyítani, akkor úgyis valami extra-komoly bajod van, akkor meg már úgyis kórház a vége.
Tudom mit beszélek, a fater állatorvos. Bármi bajom volt életembe, mindig megmondta a frankót és meg is gyógyultam a kezelésére. Igaz, néha azt mondta, hogy gáz van: irány a kórház, jöhetnek a sebészek ("A sebész az igen! A többi az csak taperolja az embert...")

spacer 2008.07.30. 13:35:43

wawarich igazad van, én állatorvos mellett, állatpatikában dolgoztam 9 évig!

wawarich 2008.07.30. 13:37:06

"A közös lónak túros a háta" mondás alapja, hogy ha nem figyelnek oda a ló szerszámozására (felcsúszik a nyereg), akkor az feltöri a ló marját. Ezt a feltörést (kisebesedést) nevezik túr-nak, azaz a sebet értették alatta. (mondom, hogy állatorvos a fater...de ha most valaki megcáfol, akkor ideges leszek! ezen a kérdésen egyszer buktam egy üveg whiskey-t, aztán néztem csak utána)

kangep 2008.07.30. 13:37:23

Mindentől függetlenül azért azt szögezzük le, hogy az ügyeletet hívni/ügyeletre menni azért legalábbis szerencsejáték. A kedvenc emlékem az ügyeletről még gyerekkoromból van, bementünk, hogy írjanak fel allergiagyógyszert (remek kiütéseim voltak nyolc éves korom környékén), mert elfogyott, és megint jönnek a tünetek. Erre az ügyeletes doki: dehát ez pókcsípés, egyértelmű :D
Annyit nem tett meg a ringyója, hogy megnézze a kartonomat. És hiába mondtuk neki, hogy köszönjük, ezen már túl vagyunk, hallottuk, évek alatt sikerült kideríteni, mi a baj, és évek óta működik a dolog, és legyen szíves, fogadja el, hogy szükségem van arra a kurva gyógyszerre. Mondta, hogy mutassuk meg az orvosdiplománkat, és felírt egy rázókeveréket pókcsípésre.

Tikus 2008.07.30. 13:40:23

HataMari,
ha ezzel foglalkozol, akkor biztos vannak pontosabb adataid is: súlyához képest mennyi megy maláriagyógyszer-kutatásra? Persze, mindennel foglalkozik valaki, a jegesmedvetrágyát is elemzi egy-két tudós, a kérdés csupán az, hogy ha évente pármillióan meghalnak maláriában, megkapják-e ugyanazt a figyelmet, mint amikor valaki kicsit levert a nagyvállalat igazgatóságán?

Tikus 2008.07.30. 13:43:09

kangep, mi az hogy elfogyott, és ezért mész ügyeletre? csoda hogy ideges az orvos? Ha legalább elveszítetted volna, da hogy elfogyott? Öngondoskodásról hallottál már?

A közös lónak azért túros a háta, mert senki sem akarja gondozni. Tökmindegy mi a baja.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2008.07.30. 13:43:12

A kommentek elejen van egy megjegyzes, hogy a dokik behazudjak a kodokat.
Ez igaz. Az orvosoknak azonban ebböl semmi hasznuk nincs, söt reszkiroznak vele. Egy ellenörzesnel meguthetik a bokajukat. Ketfele elszamolas van az egyik a fekvöbeteg ellatasban, a masik a jarobetegben. Egy ambulantia a muködesi kötseget az elvegzett tevekenysegek( kodok) alapjan kapja.
Ha mi kevesebb tevekenyseget irnank be , akkor az kemenyen az ellatas szinvonalra menne., söt nemelyik ambulantia muködökeptelenne valna. Mert persze mint sok minden mas ez is hibasan van kalkulalva.
A masik ami miatt több kod irodik be, az az, hogy egzszeruen nincs idö a sok adminisztratiora, ezert elöre bevitt kodcsoportok vannak, ami egy gombnyomasra beirodik. Ez sokszor stimmel sokszor nem. Szoval ezt kar a szemunkre vetni.Meg kell jegzeznem hogz utoljära 3 eve dolgoztam magyarorszagon. nem hallottam, rola, hogy a finaszirozas ezen reszeben nagz valtozas törtent volna, de ha igen, akkor javitson ki valaki.

Almatlan Jozsi 2008.07.30. 13:45:57

"Csak annyit a havi 2 milláról, hogy egy rákosnál simán összejön ennyi.....vannak olyan gyógyszerek és azok még nem is a lgújabbak amiknek a beszerzési ára 300-400 ezer forint....ha már a számoknál tartunk...egy szaros egyszer használatos szilikon kanül is 50-200 forint között mozog....szóval havi két milla nem nagy feladat..."

Catus:

Tök mindegy mennyi, legyen akkor 10 millió mondjuk. Hány ember van Magyarországon akinek az orvosi ellátása havi 1 millió forintnál többe kerül? És így kell valakit rávenni a kockázatközösségre, riogatással, hogy rákos lesz?

Amíg nincsenek számok mellérakva, hogy az 1 millió forint feletti rászorultak az egészségügyi ellátás összes költésgvetésének 5 vagy 95 százalékát teszik ki addig ez csak félrevezetés.

Egyébként szerintem az ilyen nagy kockázatokat valóban adóból kellene finanszírozni, viszont egyértelműen elkülöníteni a megfizethető általános orvosi ellátástól, amit mindenki maga finanszírozzon vagy kössön biztosítást rá ahogy neki tetszik.

Ha rákos lennék és 10 millió Ft lenne a gyógyszerem inkább nem kérném. Miattam rokkanjon meg több tízezer munkavállaló, túlórázzon, menjen tönkre a házasélete, csak azért, hogy én még elvegetáljak pár évig? Ez szerintem ugyanolyan erkölcstelen dolog. Meg kellene nézni azt, hogy 1 emberélet megmentésével, hány másik pusztul bele (csak éppen nem betegség által) abba, hogy annak az 1-nek jó legyen. A társadalom sem bír el minden terhet, megmenteni valakit, minden áron, mégha az egész emberiség belerokkan is, ez hibásan felfogott humanizmus és káros, valójában az embergyűlöletből fakad és nem az élet szeretetéből. nem csak a betegnek vannak jogai, hanem az élőknek is ahhoz, hogy ne zsákmányolják ki őket, bármilyen nemes is legyen a cél aminek nevében teszik.

Pannon Puma 2008.07.30. 13:47:02

mellesleg egy komoly állatgyógyászati műtét logikusan nem kerül kevesebbe, és nem igényel kevesebb szakértelmet. árlistát mindenki talál a neten, százezres nagyságrend is lehet. az eszközpark jórészt ugyanaz. simán kifizettem az ultrahangért azt a pár ezret, mert megér annyit, hogy nehogy bennemaradjon a kölyök.

a lényeges különbség: ha csinálsz egy állatkórházat/komolyabb rendelőt, ÉRDEKED megtartani az ügyfeleket, és újakat szerezni, mert különben fölkopik az állad. és azért egy UH meg röntgen az elején elég nagy beruházás, amit te teszel bele. egy nagy büdös szoci eü rendszerben belecsücsül a rendelőbe, a megye/város/eu/kitudjaki olykor felújítgat, a doki viszi haza a (lehet, hogy nem túl nagy, de ilyen szempontból ez irreleváns) zsét, és tesz arra, hogy leomlik a kórházban a vakolat. az a kórház (hacsak nincs nagy korményfelbuzdulás), úgyis kilesz segítve, hogy ne döljön össze. az, hogy a beteg hogy érzi magát, olyan századrangú kérdés, hogy talán meg se fordul a személyzet 80%-ának a fejében, hogy van ott valaki rajta kívül...

Dezoxi 2008.07.30. 13:48:54

300 forintok népe !
Lesz ez még sokkal rosszabb is...

Kukkoló 2008.07.30. 13:51:07

Így fer, én is jobban szeretem a kutyámat, mint sok embertársamat. A kutya nem tehet arról, hogy szenved, de mi igen is felelősek vagyunk ezért a szarért, ami itt, van ezért kell nekünk szenvedni nem a kutyának.

wawarich 2008.07.30. 13:52:59

Ctc:
Hogy mennyire igazad van! sokszor láttam a fatert vasárnap hajnali 3-kor távozni egy beteghez, majd reggel 7-kor ismét. Ha nem ment ki, legközelebb nem őt hívták, ha rosszul kezelte az állatot, legközelebb nem őt hívták, ha drága volt, legközelebb nem őt hívták. Ilyen egyszerű.
Persze ezt az emberekkel nem lehet eljátszani. Ha az én gyerekemhez nem jönne ki az ügyeletes orvos, nem lenne (neki) legközelebb, mert valószínűleg elmagyaráznám neki egy vastag akácfa karóval, hogy egy beteg gyerek nem várhat. Persze sittre mennék, de megérné!

navigon 2008.07.30. 13:56:39

Kanadaban semmi penzert nem jon ki semmi orvos, vagy bemesz (6-8 ora varakozas a korhazi surgossegin), vagy mentot hivsz (fizetos).

Franciaorszagban a normal orvos nem jon ki. Van olyan, hogy SOS medicine, ok 60 euroert kijonnek. A gyereknek kifizeti a kiegeszito biztositas (havi 100 euro a csaladnak; olyasmi a rendszer, mint amit most von vissza a kormanyotok), felnottnek csak egy reszet.

Secnir 2008.07.30. 13:57:53

"Fairy Girl 2008.07.30. 11:44:09
OFF

"vaginális szülés" hehe
És van orális is?

ON"

sajnos van.
menete a következő:
végy 1 fazék töltött káposztát.
végy 1 üveg unicumot
végy 1 üveg kisüstit
végy 5 üveg vörösbort
végy 1 rekesz sört
végy 3 cimborát
ülj le bulizni haverokkal. ugyétok meg az unicumot. egyétek meg a töltött káposztát. igyátok meg a sört. igyátok meg a kisüstit. igyátok meg a bort.
10 perc múlva indulhat az orális szülés.

spacer 2008.07.30. 14:01:58

Tessék mondani, merre van a diliház?????

szvsz 2008.07.30. 14:02:15

Egyorvos: nem kene oltani. Lehet, te ezt tetted a betegeddel, de sajna a kollegaid soxor nem igy mukodnek, hanem a postnak megfeleloen, vagy annal szarabbul. Asszonynak hasonlo tunetei voltak. Elkuldtem az szakrendelobe, mert a haziorvosunk (a csepeli fejelgetos) mar bizonyitott (8-12-ig rendel, tehat 10-re jon, 10.30-kor mar el is kezdi a rendelest aminek a vegere sem jutsz be). Termeszetesen elzavartak, felajultan evanszorgott a haziorvoshoz, ahol meg a fejelgetosnel is szarabb rendelesen (a fejelgetos epp jolmegerdemelt szabadsagat toltotte) kozoltek, hogy dietazzon. Ra sem neztek. Harmadikr probalkozasra mar kapott lopediumot meg jo tanacsot, hogy ha majd nem jon rendbe, akkor keresse fel a sajat orvosat...
Pedig szerintem amit te leirtal, annyit meg ezek a szakbarbarok is tudhatnak es elmondhatnak. Ertik ok... csak szarnak ra.
Mindekozben a hozza nem ertok idegessegukben -hogy most mi van-, a beteg meg csak ugy natur osszefossa magat.

Dezoxi 2008.07.30. 14:04:50

ctc:
A leglényegesebb különbség az állat és embergyógyászat között az a felelősség.
Hogy sarkítsam a dolgot: nem mindegy hogy ki kell fizetni az állat árát (vagy még neked fizetik az elaltatás árát), vagy mész a sittre gondatlanságból elkövetett emberölésért.
Ezt a felelősséget következetesen nem értékeli a társadalom (ami ingyé' van az semmi) és ezért fog elmenekülni minden valamire való orvos 10-20 éven belül, ha marad a az "ingyé' mindent!" szemlélet.

gililaci 2008.07.30. 14:05:07

Feleségemnek vakbélgyulladása volt, mint utólag megtudtuk. Kihívtam az ügyeletet sok óra szenvedés után, kb. egy óra alatt elökerültek (3 km a városon belüli távolság). Mondták, hogy vigyem be a kórházba, vagy hívjak mentöt. Mivel ez az esküvönk elött volt 10 nappal, elég ideges voltam, és zavaromban kérdeztem, hogy mivel tartozom. Az ügyeletes orvosnö nagy kegyesen azt mondta, hogy vegyem úgy, hogy ez az ö nászajándéka ...na erre bedurrant az agyam, hogy végülis nem ajándékot kaptam, hanem a dolgát végezte.
Azóta mindenkit lebeszélek az ocsmány csúszózásról, mert ez teszi tönkre a rendszert !

Osztrák ismeröseimnek ha mesélem, hogy nálunk csúszó van az egészségügyben, simán kiröhögnek, mert nem hiszik el nekem, azt hiszik, hogy hazudok.

woow 2008.07.30. 14:08:47

eleve ott kezdodik a dolog, hogy tulnepesedtunk, es a tulzott gyogyaszati ellatas a termeszetes kivalasztodas ellen dolgozik. szar ugy, ha a termeszetes kivalasztodasnak te vagy a csaladod esik aldozatul, de attol meg elmeleti szinten fenntarthato az allaspont, hogy sok ez a 6-6.5 mrd ember a foldon. kell, a korhaz, meg az orvos, de teny, hogy eletkeptelen vagy kozel eletkeptelen embereket tartanak eletben akar millios koltsegek aran is, csak azert mert az a humanus es mert technikailag megoldhato... persze, ha oket nem mentenek meg (ami megjegyzem nem lenne elfogadhato), akkor sokkal tobb penz maradna mas eletmento beavatkozasokra es kutatasra, aminek kovetkezteben meg tobb embert lehetne megmenteni es megjobban tulnepesednenk...

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.07.30. 14:10:33

"Kérdés: Tényleg kutyát kell ahhoz tartani, hogy az ember megtapasztalja, milyen a NORMÁLIS egészségügyi ellátás?"

Kérdés: Mennyi a bruttó (nem a bevallott, hanem az igazi) kereseted és abból ténylegesen mennyire vagy bejelentve és mennyi TBt fizetsz? Ha azon 1 % közé tartozol aki annyit fizet mint amennyit kéne, akkor bocsi.

Szóval mit csodálkozol? Ha minimálra bejelentett vállalkozók nem fizetnek TBt miből jönne már ki az orvos???

Dezoxi 2008.07.30. 14:10:45

Majd azt is meséld el, hogy nálunk kijön az ügyelet, mert lehet, hogy azt se hiszik el. Egy csomó nyugati országban ugyanis nincs az a pénz, amennyiért kijárnának. De ha elárulod a kijáró orvos fizetését, az garantált röhögőgörcs lesz, meglátod.

navigon 2008.07.30. 14:12:31

Kedves woow,

Ha talalsz magadban egy ilyen onellentmondast egy paragrafuson belul, azt minek irod le?

gililaci 2008.07.30. 14:14:54

Dezoxi !
Azt nem tudom, hogy kijár-e az ügyelet, vagy nem. De nem extráért jár ki, hanem azért, mert ezért a munkáért kapja a fizetését. A fizetéséröl meg azt gondolom, hogy azt a társadalmi elismertség és az igény alakítja, nem pedig az államháztartás helyzete. Ha egy MÀV osztályvezetönek tudnak adni havi 1 millás fizut, akkor egy agysebésznek is fognak tudni adni. De azért nem adnak, mert tudják, hogy csúszózik mindegyik.

Egyébként van háziorvos rokonom, és tudom, hogy mennyi a havi jövedelme, mennyi munkáért, és mennyi felelösségért. Es abszolút túlértékeltnek tartom.

Andie 2008.07.30. 14:15:11

Már másodjára olvasom, hogy "megkérdeztem mivel tartozom" - majd "erre bedurrant az agyam".
Hát mégis mit vársz, ha már megkérdezed? Hogy azt mondja: "Semmivel" ? Akkor minek kérdezed?
Tőlem sem kérdezik meg a bankban, miután átadtam egy új fejlesztést, hogy "Na, kollega, mivel tartozunk?" - hisz ezért kaptam a fizetésem a fejlesztési idő alatt.
Persze meglepődnének, ha mégis megkérdeznék, és azt válaszolnám, hogy "12,4 millió ft lesz." :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.07.30. 14:16:56

minden magyar vállalkozó adócsaló bűnöző. pont.

navigon 2008.07.30. 14:17:05

Dezoxi: pont errol beszelek en is. Vagy nincs az a penz, vagy van, de sok. Azt szeretnem megkerdezni a felhaborodott honfitarsaimtol, hogy ok mennyiert mennenek ki a sajat szakmajukban a klienshez (ido x oraber)?

itze 2008.07.30. 14:20:52

Lehet, hogy már leírta valaki, akkor bocs:

Miért kap a kutyád jobb ellátást?

Még nem jutott eszedbe, hogy a legföbb különbség, hogy az állatorvosi ellátást az az üldözendö magántöke és a fúj undorító kapitalista versenyszellem hajtja? Ilyenkor eszetekbe jut, mikor szídjátok a mostani rendszert, hogy hová tettétek az X-t?
Ha érdekeltek lennének a kórházak, hogy minél több beteget lássanak el, - vagy ami még jobb lenne - hogy minél egészségesebben tartsák az embereket a körzetben, akkor biztos nem kellene rábeszélni öket a munkára. Ha tied marad a heszon és a priofit, akkor ki fogsz menni vasárnap is.

Az amúgy pedig túlterhelt egészségügy szerkezetén is változtatni kell, természetesen több orvosra és növérre van szükség, legalábbis jobban szervezett egészségügyre. Ehhez pedig pénz kell, meg talán valami változtatás (akár reformnak nevezzük, akár modernizálásnak, akár szerkezeti átalakításnak, vagy mindegy is). Ezt ne a kórházon tessék számon kérni, hanem a mindenkori kormányon.

Egyetértek abban is az elöttem szólokkal, hogy az internet nem csak a postolásra jó, hanem adott esetben az informálódásra is: Mit tegyek hasmenés esetén? Biztos találnál hasznos infókat egy googlizás után. Ha nem jön be, jöhet az orvos. Arra nem alkalmas a mai magyar egészségügy, hogy minden egyes banális tünetre kapj egy orvost magad mellé.

Még valami: a legvalószínübb hasmenési kórokozók kb. 2-3 napos fosást okoznak, maguktól gyógyulnak. Egyáltalán nem biztos, hogy ért valamit, hogy kifizetted a kiszállást.

Azt sem értem, hogy miért féltél bemenni a kórházba? Ott van orvos ügyeletben, meg is nézett volna. Ha meg nem akarsz ottmaradni a közös WC-n osztozni, akkor nem kell. Ez nem börtön, kórház! Te meg felnött ember vagy, akitöl elvárható, hogy döntsön a sorsa felöl. Elmondják neked, hogy mi a veszélye annak, ha hazamész, miért jó, ha bennt maradsz, aztán ezt mérlegelve, meghozol egy felelösségteljes döntést. Úgy, mint bármilyen más szolgáltatás esetén.

navigon 2008.07.30. 14:21:13

gillaci: "Azt nem tudom, hogy kijár-e az ügyelet, vagy nem." - Most mar akkor tudod, mert megmondtuk.

"De nem extráért jár ki, hanem azért, mert ezért a munkáért kapja a fizetését. - Pontosabban kijon, es fizetsz neki 60 eurot (bankkartyat is elfogad), az neki a fizetese. Pont mint a peknel. Aztan ha van ra biztositasod, akkor azoknak elkuldod a szamlat. Magyarul: nem eltorolni kell a csuszopenzt, hanem legalizalni, beepiteni a rendszerbe. Dehat ezt leszavaztatok.

Tikus 2008.07.30. 14:22:05

Bukowszky: hülyeség. pont.

navigon: én ingyen ügyelek, mert az állam kötelez rá. óránként kb. 10ezerért önként is vállalnám, de nem adnak.

navigon 2008.07.30. 14:28:53

Tikus: Franciaorszagban veszes orvoshiany lesz tiz even belul, csak a nyelvet kell megtanulni :-).

Viccet felreteve: az allam te vagy, illetve mindenki aki itt prokrasztinal az indexen, plusz azok, akik nem. Tehat ti dontotok, hogy milyen legyen a rendszer. Megis mindenki boldogtalan.

gililaci 2008.07.30. 14:29:44

Navigon:
Egyáltalán nem vagyok a fizetös ellátás ellensége, hanem csak az ocsmány csúszózásnak vagyok a határozott ellensége.

Azt nem tudom, hogy miböl gondolod, hogy mire szavaztam (azt írod, hogy "leszavaztátok"), - állítólag ez egy titkos népszavazás volt -, de a né azért szavazta le, mert nem bízott az elé vetített rendszer müködöképességében és társadalmi igazságosságában, hanem az a motiváció tükrözödött belöle, hogy egyes üzleti körök, belterjes brancsok még több pénzt akarnak csinálni mások kínjából.

Én lennék terrorista! 2008.07.30. 14:31:38

Mondtad volna, hogy cigány vagy zsidó vagy. Kezüket-lábukat összetörték volna, hogy azonnal odaérjenek. Lehet köpködni, akkor is így van.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2008.07.30. 14:33:06

Azt azert meg elmondanam, hogy Svedorszagban elkepzelhetetlen, hogy direkt bejuss egy orvoshoz. Az elsö szurö mindig egy növer, akitöl jotanacsokat kapsz, pl vegyel be lazcsillapitot, ha lazas vagy. Nem is biztos hogy kapcsolatba tudsz kerulni orvossal. A törvenyek szerint 24 oran belul kell hogy kapcsolatba kerulhess az egezseguggyel, ami legtöbbször telefonos tanacsadast jelent növer ältal. 7 napon belul kell kapjal idöpontot a haziorvoshoz. 3 honapon belul szakorvoshoz. Kivetel, ha sulyos a dolog, akkor egy honapon belul kell idöpontot adjanak. Morgas csak akkor van, ha ezeket az idöket sem tudjak betartani, märpedig sokszor nem tudjak.Ilyenkor a beteg mehet az orszag teruleten barhova orvost keresni es a sajat megyejenek kell fizetni az ellatasat, az összes jarulekos költseggel.(az egeszsegugyet a megyei adokbol finanszirozzak).
Persze surgössegi betegellato helyek( SBO) itt is vannak, de az elsö szurö ott is a növer.Siman hazakuld, ha ugy iteli meg.
Mikor olvasom a sok morgast a kulönbözö forumokon, arra szoktam gondoloni, vajon mit csinalnanak itt a magyar betegek. Vagy turelmet tanulnanak, vagy sirva rohannanak haza a sokat szidott magyar ellatasba.

Gumidomino 2008.07.30. 14:33:19

óránként tízezerért én is ügyelnék.
mondjuk hogy ne lopják le a csempét a ráckevei strandon. az utánfutó árnyékában. de erre nincs igény.
így inkább arra ügyelek hogy ne fssam össze magam manapság.

navigon 2008.07.30. 14:34:13

gililaci: a vizitdijat szavaztatok le (bocs, ha te a 10%-ban voltal), nem az uzleti koroket.

Az uj rendszert meg a kormany vonta vissza. Nagyon hasonlitott volna a francia rendszerre, leirom ha erdekel. Mindenestre itt az orvos is meg a beteg is altalaban elegedett (hibahataron belul).

itze 2008.07.30. 14:34:25

navigon: nem kell Franciaországba menni, az index is lehozta nemrég, hogy 10 éven belül a háziorvosok kb. 30%-a nyugdíjba vonul és nincs utánpótlás. Biztos semmi munkával lehet kevés felelösség nélkül nagy pénzeket leszakítani, ezért csödül minden orvos a körzetekbe, nem? És nem ezért megy a fiatalabb, mobilisabb inkább külföldre...

Tikus 2008.07.30. 14:37:28

navigon, gyógyszerész vagyok, nem orvos. a mi esetünkben privatizált a rendszer, és ha fel merjük vetnia hatóságoknak, aki előírja számunkra, hogy tán mégse kéne ingyen ügyelnem, akkor jön a hadova a liberalizációról, meg versenyről. csakhogy az nem liberó, hogy egyfelől velünk mindent meg lehet tenni, mi meg nem tehetünk semmit.

navigon 2008.07.30. 14:40:35

itze: Franciaorszagot azert ajanlottam, hogy ha akarna orankent 10000-ert ugyelni, akkor itt van ra igeny (persze brutto, a fele lejon adoba).

gyilkos galóca 2008.07.30. 14:40:54

Almatlan jozsi:

A szívemből szóltál ,-)

itze 2008.07.30. 14:41:36

Tikus: csak a különbség az, hogy nem alkalmazott vagy valószínü, hanem tiéd a patika. Nem órabérre szerzödtél, hanem ellátást szolgáltatsz megszabott szerzödéssel. Ennek egyik pontja, hogy ügyeleti ellátást kell nyújtanod. Ez a feltétele, hogy minden gyógyszer árának az x százaléka (mennyi most aktuálisan, 15-20?) a te bevételed legyen. Erre gondolom aláírtál egy szerzödést, miután mérlegeltél. Mi a gondod? Nem ingyen ügyelsz. Ha meg alkalmazott vagy, jogosan kérheted a úlmunkáért járó fizetést a patika vezetöjétöl, a hatályos munkatörvény rendelkezései szerint.

Tikus 2008.07.30. 14:41:58

jó, de itt van a patikám. azt hogyan toljam át oda?

Boo 2008.07.30. 14:42:24

"Magyarul: nem eltorolni kell a csuszopenzt, hanem legalizalni, beepiteni a rendszerbe. Dehat ezt leszavaztatok."

Igen, mert lehet hogy nem hiszed, de a 300ft mellett is pont olyan pofátlanul tartották a markukat. Vélemyényem szerint a 300ft nem sok, vagy kevés, hanem pofátlanság volt.(választási tv vita Gy.F vs O.V, ha teccenek emlékezni)

Az meg az ügyeletes védelmébe, hogy ha 3 óra alatt ér ki, akkor valszeg 3 órát más betegekkel töltött, akik szintén "haldokoltak".

navigon 2008.07.30. 14:43:32

Tikus: nem ismerem a rendszert konkretan, csak azt akartam mondani, hogy a hatosag valahol a nepet kepviseli.

navigon 2008.07.30. 14:48:12

Boo: Igazad van, csusztattam. A vizitdij nem helyettesiti a csuszopenzt, legalabb egy nagysagrend a kulonbseg. De egy jo iranyban vett lepes lett volna. Itt vizitdij is van (egy euro, minden recepten, es minden orvos-beteg talalkozason), amit senki sem terit meg, meg rendes dij is, aminek 80%-at allja a TB, 20-at meg te a zsebedbol, vagy a kiegeszito biztositasbol (100 euro/ho egy 4 fos csaladra).

Tikus 2008.07.30. 14:58:44

navigon, szerintem is. Ha a hatóság azt akarja, hogy a népnek legyen ügyelete, akkor nyúljon bele a nép zsebébe, és fizesse meg annak a munkát, aki azt el tudja végezni. Ez így működik -többé kevésbé- az orvosi ügyeletnél, meg a kirendelt ügyvédnél, de minket csak köteleznek, és részükről le van tudva.

Hans Lopkowitz 2008.07.30. 15:02:50

Csak azt nem értem, hogy miért fizetnek az emberek Magyarországont tb-t, mikor azt Szlovákiában is megtehetik. Havi 1200 koronából megúszható és még a magyar taj kártya is érévnyes marad.

navigon 2008.07.30. 15:06:32

Tikus: Ez persze csak a te vagyad (marminthogy nyuljon a nep zsebebe) :-). A hatosagnak szemmel lathatoan van mas valasztasa, ez ellen te ugy tiltakozhatsz, hogy visszaadod az ipart. Aztan ha nincs eleg patikus, akkor talan a hatosag valtoztat az allaspontjan. Szerintem ez valahogy igy mukodik.

Boo 2008.07.30. 15:08:40

Részemről az a baj, hogy nem szeretek fizetni az államnak, hogy legyen orvos és utána az orvosnak, hogy dolgozzon is. Ugyanis a bércetlimen levő elvonások, nem hozzák meg ehhez a kedvemet.

suzee 2008.07.30. 15:15:07

Az a baj, hogy az ugyeletet is meg alt az orvosi ellatast is nagyon sokszor feleslegesen hasznaljak. Nem csoda, hogy le van terhelve a rendszer. El lehetne gondolkodni, hogy lehet nem a doki a keves, hanem a beteg a sok. Mikor oreg nenik hobbyja, hogy orvoshoz jarnak, mert unatkoznak. Vagy diakok rohangalnak igazolasert, mert nincs kedvuk suliba menni. Normalis ez? A vizitdij teljesen jo lett volna egy kis elgondolkodtatasra, hogy tenyleg szuksegem van-e az ellatasra. 300 Ft-ba meg csak nem hal bele az ember.. Megjegyzem, itt Norvegiaba, ahol jelenleg elek a vizitdij kb 6-7ezer Ft/alkalom (persze bizonyos volumen utan, mikor valakinek tenyleg huzamosabb ideig dokihoz kell jarnia, akkor nem kell mar fizetni). Norvegia joleti allamnak szamit!!! Es mindenki a nyalat csorgatja, hogy itt biztos kolbaszbol van a kerites. Dehogy! Eszembe nem jut csak ugy orvoshoz rohangalni, meg ugyeletet hivni. (Bevallom azt se tudom van-e ugyelet.) Persze, remeljuk nem lesz ilyen, de ha tenyleg szukseg lesz orvosra, akkor elmegyek. Addig meg igyekszek egeszsegesen elni, sok mozgas, egeszseges kajak, sok vitamin, meg ami kell. Amit pl hatarozottan hianyolok otthon. S igen, en se eltem igy otthon, mint most. Nekem is egyszerubb volt ledolni a TV elott, mint mondjuk elmenni setalni egyet. Mindezek ellenere a magyar EU gazdasagilag katasztrofa, ( a mentalitassal, a paraszolvanciaval, a fizetesekkel stb egyuttveve). De az ermenek ket oldala van, csak mindenki csak az egyiket villogtatja a masik orra ele.

rennie 2008.07.30. 15:17:55

Almatlan Józsi:
"a rákos lennék és 10 millió Ft lenne a gyógyszerem inkább nem kérném. "

Egyem meg az önzetlen felelősségteljes szívedet.
Mindezt kevésbé burkoltan: te hülye vagy. Azt azért megnézném amint elmagyarázod a gyerekeidnek, szüleidnek, párodnak, hogy te nem kéred az adott esetben életedet megmentő gyógyszert, mert túl drága, és ezért még valakinek tönkremegy a házassága.
Basszameg, ennyi ésszel szabadlábon!

[Sven] 2008.07.30. 15:21:02

bolus adstringens a tuti.

navigon 2008.07.30. 15:22:41

Boo: akkor szerintem a kovetkezok kozul valogathatsz:

1) Kivandorolsz (mint en)
2) Olyanra szavazol, aki meg akarja valtoztatni a rendszert:
a) Tiszta allami egeszsegugy, es bunteni (pl lecsukni) a csuszopenzt elfogado doktort.
b) Megszunteni a TB-t, es mindenki fizessen az ellatasert zsebbol.
c) Valahol a ketto kozott (pl francia rendszer).

Te melyiket valasztanad, mit tartanal megvalosithatonak? Esetleg mas alternativa?

Tikus 2008.07.30. 15:23:57

navigon
Eeegen... Az én vágyam, meg egy tucatnyi nemzetközi egyezményé, hogy tisztességes munkáért tisztességes fizetség jár. Vagy ahogy annak idején kedvenc miniszterem, Molnár Lajos mondta, az embereknek rá kell jönnie, hogy semmi sincs ingyen. A gyógyszerész munkája sem.

Andie 2008.07.30. 15:36:13

suzee : 6-7ezer ft a vizitdij? És mennyi egy átlagbér? Mennyit keres egy boltos 8 órában? Egy programozó? Mennyit kell dolgozni ugyanabban a pozicióban 1 kiló húsért itt, és ott?
Minden relativ.

Boo 2008.07.30. 15:36:17

navigon:
1) kizárt dolog
2) eddig mindenki meg akarta változtatni de szarabb lett (minden kormánynál elfogyott a mersz)
a) ha én elfogadom akkor lecsuknak, pedig nem vagyok orvos
b)ha arra gondolsz, hogy a szülő fizesse a gyerekei ellátást is, akkor ezzel meg van oldva népességi probléma (nem lesz népesség)Ha meg az állam fizeti, akkor máris nem műxik a rendszer.
c) nem ismerem a francia rendszert.

Véleményem? Hm..kicsit kevesebb állami elvonás járulék, adó címén..a magánkórházaknak kezdő kedvezmény(vesszőpontossággal meghatározott ellátási kötelezettséggel). Magán-kiegészítő biztosítók behozatala a piacra. Nagyvonalakban ennyi..

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.30. 15:38:29

Az eü rendszert, a szemléletet meg kell változtatni. Pont.
Teljesen világos, hogy jelen formájában nem képes a hatékony betegellátásra.

Nekem viszont nincsenek olyan illúzióim, hogy a tavaszi népszavazás eredménye után, bárki a közeljövőben kísérletet mer tenni a változtatásra. Ezért is volt kapitális hiba pusztán politikai (GYF vs OV) kérdést csinálni belőle.

navigon 2008.07.30. 15:54:34

Tikus: "tucatnyi nemzetközi egyezményé, hogy tisztességes munkáért tisztességes fizetség jár" - mondj egyet, tenyleg nem tudom mirol beszelsz. Ilyesmi a szocialista alkotmanyokba volt beleirva.

navigon 2008.07.30. 16:00:41

Boo: "ha arra gondolsz, hogy a szülő fizesse a gyerekei ellátást is" - miert, a gyerek ebedjet ki fizeti? Persze sarkitom: itt pl a kiegeszito biztositas is valamennyire szolidaris kockazatkozosseg: a szinglik kicsit beszallnak az en gyerekeim koltsegeibe.

A francia rendszer kb annyi, mint a velemenyed (reszletkerdes, de a korhazak pl allamiak, megis mukodik a rendszer, valahogy nem ezen mulik).

kihanemén 2008.07.30. 16:12:00

a ráckevei strandon van külön medence azoknak, akik fosnak. kólát a büfében nem szolgálnak fel nekik, az ügyeletes orvos utasítására.

Tikus 2008.07.30. 16:19:21

navigon: pl. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, Magyarország is aláírta.

navigon 2008.07.30. 16:25:42

Tikus: Bar nekem eleg kommunisztikusan hagzik, tenyleg benne van: "23(3) Everyone who works has the right to just and favourable remuneration ensuring for himself and his family an existence worthy of human dignity, and supplemented, if necessary, by other means of social protection."

A kovetkezo lepes tehat, hogy beperled az allamot erre hivatkozva.

Boo 2008.07.30. 17:35:13

navigon. Igen erre gondoltam, ha szinglik beszálnak már nem mindenki saját alapon fizet műxik. Ha csak a szűlő fizeti, akkor + nem lesz gyerek. A mostani tb támogatással is kb 3Eft egy torokgyulladás. Ez tb nélkül (orvos, gyógyszer, táppénz) kb minimálbérrel is heti 20Eft lesz (sz@r vízió).

Jut eszembe, az alkotmányban meghatározott tisztes bér a kormány szerint a minimálbér XD..

Ericcartman (törölt) 2008.07.30. 21:42:13

Az én anyám az utcán,a saját orvosa szeme láttára lett rosszul.mit mondott ere doktorbácsi?"mit érdekel az engem,majd keressen fel rendelési időben".hát nem a k*rva anyját az ilyennek!!nem szégyellik magukat???
Amúgy a kutyás sztori totál igaz.Az én kutyámnak,ha baj van,telefon-orvos-kijön,megvizsgál-szuri,gyógyszer,esetleg vény-elkér egy bizonyos összeget és viszontlátás.a kutya meg rövid időn belül jól van.
Az (ember)orvosok az egyik legalattomosabb fajta,kihasználják h náluk a tudás,te meg szenvedj(tisztelet a kivételnek)

truebaba (törölt) 2008.07.30. 21:43:34

A sikeres emberek csak olyan állatot tartanak, amit meg is tudnak enni, ha megéheznek.. kutya doktor árából 10 kiló finom sertéhúst tudtál volna venni, ha te készíted el az ételt belőle, hasgörcsös állapotok sem biztos h beköszönnek így.

nokedli83 2008.07.31. 07:35:58

Sztem az egészségügy sehol nem működik normálisan. A magántőke éppúgy tönkreteszi, mint a 100%-os állami irányítás.
A mai világban, amikor virágzik a korrupció, senkit nem érdekel a "köz", hogy Mariska néninek mag Pista bácsinak is jó legyen.
Mindig a kisember szívja meg.
Ez van.

Deviáns 2008.07.31. 08:36:22

Az a baj, hogy az átalakítást mindíg politikai kérdésként kezelik, és mindig egyszerre és hirtelen akarják végrehajtani. Hozzanak törvényt arra, hogy alakulhatnak magánklinikák, és ha oda mész, akkor fizetned kell az ellátásért,
viszont csak a TB ellátás és a magánkórház ellátási díjának a különbségét. Ez két úton is megvalósítható:
Vagy kifizeted az egészet, és a TB neked kompenzál (ezzel a túlszámlázás kontrollálható lenne)
vagy csak a különbséget fizeted, és a TB a magánkórháznak kompenzál.
A saját rész fizetésére köthetnél biztosítást.

Ez miért lenne jó?
Az alanyi jogon járó kötelező ellátás megmaradna (a színvonala is...)
Lenne választási lehetőséged.
Hosszú távon a kötelező ellátás színvonala is javulna a versenyhelyzet miatt.

Ezen rendszer kialakítása viszont nem érdeke a jelenlegi rendszer résztvevőinek, ugyanis a betegek egy részét elszívná a TB rendszerből, a kórházak sírnának, hogy nincs elég beteg az ellátási területükön, és ez leépítésekhez vezetne... (ez mintha az állam szándékával is egyező lenne...)
Az ellátási díjakkal meg az lenne, mint az SZTK szemüvegkeretekkel. Irreálisan alacsonyan tartanák őket. Az állami kórházak meg máshogy kapnának kompenzációt.

Ennek ellenére: nem az állami kórházakat kellene privatizálni, hanem megteremteni a TB-rendszerben a magánkórházak/fizetős ellátás lehetőségét. Végül is nem mindegy, hogy egy szülés esetén a 70-100ezer csúszópénzt inkább számlával adod, csak kezelési díjként, és még az egyéni biztosítód adott esetben azt meg is téríti.

SLacc 2008.07.31. 09:14:40

Most olvasom.
Komám, 8 méter az ágy és a WC között? Mi ez, kastély? :-)))

SLacc 2008.07.31. 09:30:45

Helyben fizetős eü-t. Az nekem jobb lenne. De ha nem megy, ha kellene azért alkalmanként fizetni (lsd.: vizitdíj), nem lenne rossz. Nekem jó, mert nincs 5e ember előttem soha. (illetve nem volt)

sese 2008.07.31. 09:51:05

Almatlan Jozsi. Ha komolyan írtad amit írtál te egy idi@ta vagy. Ha annyira nem ismersz számokat hogy hány embernek van szüksége és milyen értékben ellátásra, akkor minek téped a szád azon az oldalon hogy ez csak néhány ember lehet. Nézz utána, de ha nem megy, akkor számold vissza egy hónapra a TB köoltségeiből és az ellátottak számából, egy átlagot. Atokat az adatokat meg könnyedén megtalálod a neten. Nem akarnék neked rosszat, mert nekem is húzza a zsebemet az EÜ költség részem, de tudom hogy nem azok miatt ilyen nagy a költség akik betegek, hanem akik az ellátáshoz szükséges gyógyszereket, eszközöket fejlesztik, árulják. Még az orvosok sem keresnek valami hűde nagyon, kis hazánkban.

Kérlek mielőtt további ismerethiányban leírnál valamit, menj el a legközelebbi kórházba, és kérdezd meg "Mennyibe kerül tényköltségen egy ultrahang, röntgenfelvétel, egy vérvizsgálat, egy vírustörzs tenyészeti eredmény. Csak azért hogy ne átleg feletti esetek példáját tekintsd, mert törése rándulása, szakadások, bármilyen fertőzés gyógyszeres kezeléshez vérvétel, akár vírustörzs tenyészet is jöhet bárkinél.

Bár én vagyok annyira tudatos hogy tudnám vállalni a saját és családom költségeit, de akkor legyenek is olyanok feltételek: ne szennyezze a levegőt senki, te sem. Se a saját, se a tömegközlekedés által termelt anyagokkal. Ne permetezzenek vegyszerekkel, mert az is mérgező. Ne szennyzzétek a vizeket. Ne áruljanak akár ki mennyiségben is méreganyagot tartalmazó élelmiszereket. Ne üssenek el, Ne bántalmazzanak, Ne építsenek veszélyes járdaszegélyeket, sőt ne építsenek aszfalt járdát, mert annak gőze is mérgező. De ne készítsenek mérgező Diszperzit feltékeket,.....És az a számítógép is folyamatosan ontja magából a mérgező és rákkeltő anyagokat, amin éppen ezt a cikket olvasod. CSak te, ezek szerint nem tudod, hogy te is kockázatban élsz.

Ezeket a betegség kockázatát hordozó elemeket nem én hozom létre, és nem is az aki megbetegedik pl: rákos lesz. Mégis Ők szívják meg.

Szóval gondolkozz, mielőtt átgondolatlanul írsz le valamit.

Kérlek.

sese 2008.07.31. 10:04:35

Dezoxi, azt hogy nem ingyenes az ellátás, mindenki tudja még az is aki korábban nem. Tudjuk jól. Azt hogy a szocdemek nem tudják és most jöttek rá az más téma.

Igen felelősség van az orvosokon. De ez elvárható úgygondolom. ezt vállalták, ezért tanultak (és remélem nem csak magoltak).Egy egy elszúrt műtétért pedig, nem neygon lehet felelősségre vonni az orvosokat, egy két eset kivételével. bár nem ez lenne a cél, hanem az hogy újra a lehetőségekhez mérten egészségesek legyenek az emberek.

Bár hozzá teszem (saját és környezetemben élők tapasztalatai), hogy az orvosok többsége a betegségekkel nincs tisztában, csak vaktában tapogatóznak, próbálkoznak különféle gyógyszerekkel.(Ez természetesen többrétű okok miatt van így.) Itt szándékosan nem sérülésekről beszélek, bár ott is hagy kívánnivalót a munkájuk.
Mégegyszer, Tisztelet a kivételnek, senkit nem szeretnék megbántani.

"Ezt a felelősséget következetesen nem értékeli a társadalom (ami ingyé' van az semmi) és ezért fog elmenekülni minden valamire való orvos 10-20 éven belül, ha marad a az "ingyé' mindent!" szemlélet."

házisárkány 2008.07.31. 11:00:17

Az állatorvosok tényleg hasznosak. Még a vizitdíj-fizetős időszakban történt, hogy begyulladt a szemem. Mivel recept nélkül csak Visine szemcseppet árulnak a patikában, az meg annyit ér, mint halottnak a beöntés, elbattyogtam a rendelőbe. Pechemre péntek délután gyulladt be a szemem, amikor nincs rendelés. Hétfő reggelig kínlódjak vele, ugye. Elmentem az állatorvosunkhoz, aki a cicánkat kezeli évek óta, felírattam vele egy szemcseppet, várakoznom sem kellett. És a sluszpoén: a szemcsepp így 160 Ft-tal volt drágább, mintha emberorvos írta volna fel, azonban ha emberorvossal íratom fel, ki kellett volna fizetni a 300 Ft-os vizitdíjat. Végül így sokkal jobban jártam, időt és pénzt spóroltam. Éljenek az állatorvosok!

Pannon Puma 2008.07.31. 12:15:39

én ismerek olyan embereket, akik nevetséges összegért teszik a dolgukat, de jól. Ezek az emberek vagy csinálják ezt tovább, vagy keresnek jobbat. de amíg ezt csinálják, lelkiismeretesen teszik. tök mindegy, hogy boltos, burkoló vagy akármi. ez sok orvosra nem igaz sajnos. és azért egy háziorvos felelőssége gyarkan nem olyan nagy, mint amekkorának be akarják állítani. egy szakorvos az már más.

ha az a rendszer, hogy ha rosszul vagyok, és nem tudok bemenni az ügyeletre, akkor kihívhatom őket, akkor egy büdös szava nem lehet, ha kihívom. mert a rendszert azt mondja, hogy akkor márpedig neki jönnie kell. (sajnos mo-on sokszor tényleg a nővér meg a titkárnő játssza az agyát, és ő akar a tutimegmondó lenni, mikozben vagy ért hozzá, vagy nem. rengetegszer fordult már elő, hogy ha az ő sáncukat sikerült áttörni, tisztességes korrekt ember volt mögöttük. az a hangnem, amit ők megengednek maguknak, inkább a mezőre való. szedje a kévét, mittudomén)

aki meg itt svéd meg francia meg ilyeonolyan vizitdíjakat és egyebeket ír: amikor itt 300 volt a benzin, németo-ban meg 370 (ez cirka 20-25% különbség), akkor a németek már hörögtek, hgy jajaj, talán sztrájkoltak is. az átlagfizetésbeli különbség nem 20-25%, hanem mondjuk 200-250%. hoppáré.

az meg tényleg igaz, hogy az igazolt kondi/erobikbérletnek meg iylesmiknek csökkenteni kellene a munkásember tb-járulékát. ez így lenne tisztességes. plusz az évenkéni megjelenés a generálvizsgálaton, és még lehetne sorolni.

aki azt írta, hogy a vállalkozók nem fizetnek tb-t: a vállalkozó akkor is fizet tb-t, ha egy rohadt fillér bevétele nincs. lehet, hogy csak minimálbér után, de fizet (ez minimum havi 35ezer körüli fix az államnak). adót azt speciel lehet, hogy nem fizet. ne vagdalkozzunk a "mocsok csalóegytőlegyig" szöveggel, főleg, ha nem értünk hozzá.

Pannon Puma 2008.07.31. 12:36:53

kiskoromtól kezdve bőrbetegségem van, hullámokban hol jobb, hol rosszabb. három gyöngyszem (két egy pozitív, két negatív):

1. megyei bőrgyógyászat, főorvos nagyember úr. a háziorvos (aki a legnagyobb tudású háziorvos volt, akit valaha ismertem...) beutalóját olvasás nélkül a kukába, megnézi a kezem, fölírt valami kenőcsöt, javasolta, hogy menjek sokat tengerpartra, mert a sós levegő jót tesz, és két percen belül már ott sem voltunk.
2. sorozáson ül három faszi, egyik sem volt bőrgyógyász, csak okos... kérdezik, mi a bajom. mondom, hogy mi (a következő pontban kiderül, honnan tudtam meg). erre majdnem megpofoz, úgy kérdezi, hogy én azt meg honnan tudom. a büdös bunkója.
3. bőrgyógyászat magánrendelő. az ajtón az árlista (első alkalom, utána, részletesen lebontva szépen), tele korrekt árakkal, cirka egy órát ültem ugyanezzel a dologgal, az orvos töviről heyire mindent, mit hogyan, mit ne: beszélgettünk, tanácsokat adott. ÉS ÉLETEMBEN ELŐSZÖR (cirka 16 év után) megmondta, hogy mi a bajom, és mit kell erről tudni!
ez ám a hoppáré.

lwcolors 2008.07.31. 12:52:34

Egy dolog a magyar orvosi rendszer visszásságairól:
Olyan gyógyszert szedek, amit gyógyszerengedélyre adnak csak ki, 10 éve állandó adag, és szednem kell amíg élek, egyéb felügyeletet nem igényel.
A gyógyszerbeszerzés egy normális európai országban úgy megy, hogy van egy kiskönyv, amiben a betegség és a gyógyszeradag fel van tüntetve. Ha elfogy a gyógyszerem, akkor bemegyek (munka után!) egy gyógyszertárba, a könyvbe pecsételnek és kiadnak egy havi gyógyszert.
Ez itthon azt jelenti, hogy először elmegyek a háziorvoshoz, aki ad beutalót a megyei rendelőintézetbe. Ott 2-3 óra várakozás után (vizsgálat nélkül) 1 perc alatt kiállítják a gyógyszerengedélyt. Ezt hazaviszem a háziorvoshoz, aki ez alapján megírhatja a receptet fél évig. Ez 3 nap szabadság félévente.
A vicc az egészben, hogy a megyei rendelőintézet tele van ilyen rendelésekkel, ahol semmi mást nem csinálnak, csak gyógyszerengedélyt írnak az orvosok. A másik vicc, hogy ez a könyv a magyar embereknek is jár, de csak akkor, ha huzamosabb ideig külföldön dolgozik, de itthon dolgozó magyarként már nem jár!

Pannon Puma 2008.07.31. 13:31:39

amikor kitalálták, hogy a háziorvosnál időpontot kell kérni, az jó ötletnek tűnt. aztán amikor a sok sötét alany bevezete a saját rendelőjében, már nem annyira.

sajnos nem csak a rendszerrel van a bajság.

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.07.31. 14:29:34

hát iet se hallottam még. oltári nagy szemétség

brrrrrrrrrrrrrr 2008.07.31. 15:35:48

Pontosan ez történt velem és a párommal 3 héttel ezelőtt. Egerből visszajöttünk - rá egy nappal görcsök-hasmenés, 39 fokos láz. 4 napig nem volt hajlandó kijönni az ügyelet "... fiatal szervezet még a miénk, és az mindent kibír...", "... nézze egy orvos van, és különben is járvány van, vegyék be ezt meg ezt a gyógyszert és jó lesz...". Az hogy nem tudtunk elmenni a gyógyszertárig sem az már mindegy. Hívtuk a háziorvost, "...ő most nem fog tudni kijönni, de lázcsillapító, meg széntabletta, és ha nem javul, akkor Szent László fertőző osztály mentővel...". A végső megoldás egy kedves helyettesítő orvos volt, aki nemrég kezdhette a pályát, így ő ki is jött, injekciózott, és lás csodát a 6.-ik napon megvilágosodott.
Mint kiderült ételmérgezés volt a bűnös. Orvost az 5.-ik napon kaptunk - persze hálásak is voltunk rendesen... Ha a Budapest 4.-ik kerületi ügyeleten múlik, miattuk ki is száradhattunk volna. Köszönjük a közreműködésüket, ja és baccák meg!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.01. 13:12:31

Csak a miheztartás végett: a vállalkozók most már minimum a DUPLA minimálbér után fizetnek járadékokat. Én mint bt. konkrétan havonta több mint 90 ezer forintot fizetek akkor is, ha egy kurva fillér bevételem sem volt. (Azért az király, hogy ha "szabadság"-ra akarsz menni, annak a költsége ennyivel is több lesz...)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.01. 20:07:48

en meg amerkai se vagyok csak zoldkartyas, de ha most betelefonalok, hogy olyan ideges vagyok es rossz a kozerzetem 10 percen belul ket mento erkezik
hat ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.01. 20:09:43

ja es nem azert ketto, mert nem fernek el egyben hanem a diszpecser altal 2 legkozelebbit gondol azokat kuldi
mer valamelyik gyorsabb lesz, me barmelyikkel tortenhet baj is
es ez nem vicc

csutkababa 2008.08.01. 20:40:32

Ha ügyelek, azt óránként 1500 HUF-ért teszem.Bruttó.Hétvége 24 óra, hét közben 14.
Az ügyeleti hívások 70 százaléka nem sürgősségi ellátás. Tipikus: 1 hete fáj..3 napja piros...5 napja köhögök...

Hét közben háziorvoshoz nem megy, mert dolgozik.
Ezt még meg is értem, a mai világban.

Egyedül ügyelek hétköznap, és 2-3 címre megyünk egy kiszállással. Beérve az ügyeletre, ambuláns betegek várnak.
És előfordul, hogy 20 percig várok a mentőre, mert infarktus a dg a hasfájás-hányás tüneteknél. Kevés a mentő, addig ellátom a beteget.Mellékesen mentőn is dolgozom.
Szóval, ezért lehet 2-3 órás várakozás, ami természetesen sok lehet.

Telefonban a tünetek megítélése necces lehet, inkább lássa orvos.
Ami felháborít, az az, hogy igen súlyos tüneteket mondanak, fullad, szíve fáj, ájuldozik, és a helyszínen kiderül a 4 napos torokfájás. Eközben a másik beteg vár.Aki súlyos lehet.
De örök kedvencem a hajnali kettőkor csak orvos által kiszedhető kullancs, természetesen kihívással, mert nincs kocsi, nem tudnak bejönni...

Hétvégén 2 orvos van, egyik kijár, másik ambulál.
Még így is volt olyan, hogy a folyosón futkosó gyerek szülei felháborodtak, hogy mennyi ideig kell várni. Ja, mentőre vártunk, bácsi lábon hozta be az infarktusát...

Summa: mindkét oldal sztorizhatna, évekig.
Egy biztos: a sürgősségi ügyelet 1000 ft-ba kerülése korszakában kevesebb volt az indokolatlan hívás...

renugard 2008.08.03. 08:14:14

OFF:"Én mint bt. konkrétan havonta több mint 90 ezer forintot fizetek akkor is, ha egy kurva fillér bevételem sem volt."

Mekkora biznisz...éljenek a kisvállakozók, akiknek nincs bevételük. Szerintem menj vissza dolgozni, ha ekkora lúzer vagy, és ne vállakozz!
A dupla minimálbér utáni járulék csak akkor van, ha nem vállalod a céged revízióját...talán csak nincs valami vaj a füled mögött? Lehet, hogy eddig is elcsaltad az adót? Ejnye-bejnye. Az APEH nem biztos, hogy örül az ilyesminek.

ON: Ha az orvosok is sünt szarnak, akkor ki fogja műteni a végbélperforációjukat? Állatorvosok?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.03. 14:39:54

@renugard:

1. Kényszervállalkozó vagyok, mert valaha egy "munkahelyem" úgy döntött, hogy csak számlára tud (értsd: hajlandó) fizetni, munkavállalóként nem vesz föl.

2. Ha az előző cég úgy döntött, hogy hoppá, mégsincs szüksége a továbbiakban a munkámra, és a szerződés egy hónapos felmondási ideje alatt nem sikerült találnom egy másik céget, akivel szerződést köthetek, akkor mi van?

3. Ez a dupla minimálbér utáni adózás automatikus. Remélem, hogy ha az év végén kiderül, hogy nem is volt annyi bevételem, amennyi után adóztam, akkor visszatérítenek adót.

Szóval gondolkozz, mielőtt elkezdenél vagdalkozni!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.03. 14:55:27

@renugard:

4. Év eleji számláimat a velem szerződésben lévő (állami) cég másfél hónapos késéssel fizette ki - pluszban ahhoz a szerződés szerinti 30 naphoz képest, amely alá nem voltak hajlandóak menni a saját bürokráciájuk miatt -, azaz két és fél hónapig a saját pénzemből fizettem járulékot (ÁFA, TB stb.) a cég után (kvázi tőkeinjekció, néhányszázezer forint értékben). Rájuk is basztam a késedelmi kamatot - ami lesz egy tizes -, hogy gondolkozzanak már el egy kicsit. Az extra poén az, hogy a számla késedelmes kifizetése nem minősül súlyos szerződésszegésnek, azaz nem boríthatom rájuk az asztalt és követelhetem, hogy fizessenek, különben felmondom a szerződést...

+1. Te vállalkozó vagy, hogy ennyire "értesz" hozzá?

Bettyno 2008.08.04. 23:56:45

Én annyit szeretnék mondani:
be kell fizetni a járulékokat meg az adókat és akkor lesz normális egészségügy, normális utak a kurva városban, esetleg még normális állami cégek is lesznek.
Nem az a megoldás, hogy nem fizetem, mert nagyon sok.
Be kell fizetni, mert, ha többen befizetik, akkor egyszer vagy kevesebb lesz, vagy látnánk, hogy volt értelme befizetni.
De, amíg nálunk sikkes meg trendi adótcsalni, meg a munkavállalók jogait sárba tiporni, addig ez a szar egészségügyi (stb.) rendszer lesz, mert a tisztességes embereknek kell eltartania a rohadék adócsalók tömegét.
Komolyan mondom, hogy a magyar vállalkozók többsége (tehát minimum 50+1%-a) adócsaló. Kezdve a minimálbér+zsebbe rendszerrrel, folytatva a 4 órára bejelentett 8 órában dolgozókkal, bezárva azokkal a szemétládákkal, akik kitanítják a dolgozóikat, hogy mit hazudjanak az ellenőrzéskor. Hát a kurva anyjukat!!!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.05. 20:30:55

Én meg annyit szeretnék mondani - nem elsősorban a vállalkozók védelmében, hanem hogy a megfelelő helyén lássuk a dolgokat:

1. Az adórendszernek több maximumpontja van. Az egyik az, amikor relatíve alacsony az adók mértéke, de kíméletlenül bevasalják - lásd az MDF fix 18%-os javaslatát. A másikat most csináljuk, hogy világviszonylatban is borzalmas magasak az adók, és a hatóságok tehetetlenül nézik, hogy aki teheti, lecsal belőle.

2. A kormányzat billió forint mértékű összegekkel játszik, melyekből milliárdok tűnnek el egy-egy ember kezében. Van tehát egyfajta ráció abban, ha valaki azt mondja, minek fizessen (annyi) adót, amikor szignifikáns részét az állami korrupció fogja elsikkasztani.

A vállakozók adócsalása válasz, egyfajta tükörkép a kormányzat tékozlására. Az előbbi folyamat csökkentése elsősorban az utóbbiénak csökkentésével idézhető elő. Ha az ország élén állók megmutatják, hogy felelősséget vállalnak az országért is és a saját tetteikért is, akkor lassan lefelé is csökkeni fog az a vadkapitalizmus, szociáldarwinizmus és anarchia, ami ma ebben az országban folyik.
süti beállítások módosítása