Tékozló Homár

Nem érvényesítette az eladott matricát a Shell kút

2008.07.31. 11:04 | ge | 89 komment

Az elektronikus autópálya matrica eladásánál talált Kata egy szopatós kiskaput (nem kereste), amivel a kutak nyernek, az autós meg sokszor sokezer forintnyi büntetést fizethet. A vevői példányra tessék odafigyelni, a blokk ebben az esetben nem elég, persze akkor még mindig törölheti a kút a vásárlást.

Szeretném elmesélni egy autópálya matrica átveréses történetet, és egyben felhívni a figyelmeteket egy újabb csalásra. Az eset a következő. Január 25-én 15 óra körül bementünk autópálya matricát venni egy Shell kútra a Moszkva tér közelében. Nem tankoltunk, csak félreálltunk, a párom bement vett egy 4napos matricát meg szendvicset. Kártyával fizetett, aláírta a fizetésről a cetlit, és kijött.

A papírokat (2db) betettük a többi matricás közé, mindegyiket őrizzük. A kezelőcsaj, még el is mondta hogy már nincs matrica csak elektronikus nyilvántartás. Majd autópályáztunk Martonvásásrig meg vissza, majd másnap Fehérvár, rá egy napra vissza Pest. Majd február 14-én jött egy levél az ÁAK-tól, hogy fizessek 15300 Ft-ot jogtalan úthasználat miatt. Megkerestük a papírokat, és érdekes módon csak a blokkot találtuk , amin ott van hogy 4 napos matrica, de nincs rendszám. Másnap jött még kettő levél. Tehát 45900 Ft-omba kerül hogy vettem egy matricát, amit a kutas nem érvényesített a rendszerben?

Természetesen másnap visszamentünk a kútra, és kértük hogy erről a vásárlásról mutassa meg a az érvényesítést. Majd a "nagyon kedves" hölgy, felírta a rendszámunkat, a telefon számunk, hogy megkeresi, ha ráér, és majd szól...

Az a furcsa érzésünk támadt, hogy nem az első ilyen esettel találkozik. Persze nem jelentkezett, így két nap múlva visszamentünk a kútra, ahol mondtuk, hogy mi a helyzet hogy matrica, bünti, stb. A kutas kérdés nélkül elővett egy borítékot amiben 6-8 db eladói példány várta a gazdáját. Kérdezte a nevünket és odaadta a fénymásolatát az eladói példánynak. Hogy jaj nem is lehet baj, hisz ha mi megvettük és kifizettük, itt is van. Persze az eladói példányon rajta van a rendszám, az érvényesség, és minden paraméter, egy nagyon fontos kivétellel. Az engedélyezés sorszáma. Ez csak a vevő példányán van. Na mi ezzel mentünk a ÁAK-hoz. Ahol utánanéztek a rendszerben, és érdekes módon nem volt abban az időben sem, érvényesítés sem törlés azon a kúton. Mondák hogy kivizsgálják az ügyet, és nem kell befizetnünk a büntetés, hisz a mi javunkra dől el, és mi ezzel le vagyunk fedezve. Mondták, hogy majd telefonálni fognak, ha lezárult a nyomozás.

Ezután nem sokkal, jött a következő felszólítás, ami már 63 750 Ft-ról szólt, mivel már túlcsúsztunk a 15napon. Persze robogtunk az ügyfélszolgálatra. Ahol ismételten megnyugtattak minket, hogy ne aggódjunk még nem zárult le a kivizsgálás, de nem lesz gond. Eltelt megint egypár hónap, majd fel is hívtak az ÁAK-tól, hogy még nincs eredmény de nemsokára lesz döntés, ne aggódjunk. Majd tegnap jött megint 3 db levél egy ügyvédi irodától, hogy van 15 napunk megfizetni a 3*63750 +3000ftos kezelési költséggel növelt bírságot. Persze megint ki az ügyfélszolgálatra, ahol az ügyintéző, főnökével való kis tanácskozás után, közölte hogy nincs mit tenni, fizetni kell. Persze annyi engedményt kaptunk, hogy csak az alappótdíjat, azaz 15300*3 Ft-ot, ami 45900 Ft. ÉS hogy a kúton kell számon kérnünk. Mivel hogy a rendszerben nem vagyunk benne, és állítólag a kút nem igazolta vissza a vásárlást. Persze erről nyilatkozatot nem lehet csak úgy kikérni 30-60 napos levelezésbe kell kezdenünk ahhoz, hogy kapjunk egy példányt arról, hogy mi alapján döntöttek úgy mégis, hogy mi hibáztunk. Na ez is meglesz. Persze ezután vissza a kútra, ahol persze, mivel hétvégé van nem volt benn az üzletvezető, menjünk vissza majd hétfőn. Mentünk is, persze olyan angyali mosollyal mondta a kutas csaj, hogy ezek az autópályások mindig mindenkit megbüntetnek, és hogy ők nem tehetnek róla, hisz őnáluk ott van a példány, hogy eladták.

Még egy kis érdekesség. A kutas lány nem adhatta meg a főnök telefonszámát, de mondta, hogy meg adja a kút számát, amit persze nem tudott fejből, és szólt a kollegasrácnak, hogy jöjjön, írja fel nekünk a kút számát. A srác, aki nem hallotta a beszélgetésünket, bejött és azt kérdezte a lánytól, hogy autópálya ügy? A csaj kicsit zavartan annyit mondott, csak írd fel a számot.

Az autópályásoktól megtudtuk, a rendszer úgy működik, hogy amikor te veszel egy autópálya matricát, akkor először az eladói példány nyomtatódik ki, amit alá kell írni. Ez tartalmazza a rendszámot, az érvényesség kezdetét, lejáratát. Valamint egy szöveget arról, hogy úthasználatra nem jogosít. Ugyanis, itt még ellenőrizheti a vásárló az adatokat, és alá is írja , hogy azok megfelelnek a valódiságnak. Miután ez megtörtént, a kutas érvényesíti a rendszerben a vásárlást, és kinyomtatja a vevői példányt, ami már érvényesített sorszámmal ellátott e-matrica.

A rendszerbe csak ezzel kerül fel az autó. Mivel mi nem kaptuk meg a vevő példányt, így fel sem kerültünk a rendszerbe. Az autópályások azt mondják, az úthasználat jogosulatlan volt, hisz nem vagyunk rendszerben, menjünk a kútra. A Shell kút, pedig lobogtatja az eladói példányt, hogy mi eladtuk, itt van. Menjünk az ÁAK-hoz.

Tehát megvan a kiskapu.

Én elismerem azt, hogy ebben a rohanó világban sajnos az embert átverik, ha nem figyel. Nem számolja meg a visszajárót, akkor vesztett 1000-2000 vagy akár 5-10 ezer Ft-ot. Erre még azt mondom, hogy ilyen sajnos Magyarországon elég gyakran előfordul. Ezért is vásárolunk kutaknál legtöbbször bankkártyával. De az, hogy valaki Zsebre tesz 1170 Ft-ot (a matrica árát) és ezért valaki olyannak 46000 Ft-t kell fizetnie, azért, mert szabálykövető, és megfizeti az amúgy sem olcsó úthasználatot, úgy gondolom, kimerít minden határt.

Szeretném segítségeteket kérni az ügyben. Mit tehetünk mi?

Természtesen a következő lépés, a Fogyasztó védelemnek írt levelünk lesz, amit egyidejűleg megküldünk a Shell központnak és az ÁAKnak.

Ennyi voltam, bármilyen segítő ötletet szívesen fogadunk:

Kata

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

upho 2008.07.31. 11:31:46

masodik latogataskor a kut ajtajat le kellett volna tepned

DonCiccio 2008.07.31. 11:32:11

Én elolvastam.
Szerintem forduljatok ügyvédhez és az majd rendezi.
Ti fizettetek, a többi a kút és az ÁAK gondja.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.07.31. 11:33:32

Na mégse, de csak azért, mert elolvastam... :P

rockstopper 2008.07.31. 11:41:56

Eladói példány akkor megvan.
A kúton mit mond a tettes (eladó)? Visszaadta a pénzt?

Ha jól értem két lehetőség van az eladói példány átvétele után:
-visszaadja a pénzt, mert neked nem tetszik valami (pl: nem stimmel a rendszám)
-kinyomtatja a vevői példányt is (de ez nem lehet, mert nem vagy benne a rendszerben)

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.07.31. 11:43:35

Én megvárnám h bíróságra vigyék az ügyet.. ott pedig vinném a blokkot h begfizettem , meg az eladói példányt amit kikértem majd kártérítést a sok rohanásért, stbstb..
Esetleg keresd meg a többi hasonlóan rászedett emberkét és közösen menjetek, csak hogy kellően megalapozott legyen a dolog.

Amugy meg én speciel mobilon veszek matricát (2 sms árával többe kerül)
0630-8100100 elküldöd az autó rendszámát, jóváhagyod, SMS-t elmented oszt jónapot

Deviáns 2008.07.31. 11:47:08

Fogadj ügyvédet, írj a Juszt-nak, írj a zugugyved.blog.hu-ra, és vásárolj interneten vagy mobillal autópályamatricát.

Kérj a kúttól pecsétes másolatot az eladói nyilatkozatról, aztán pereld be őket. (Ne előtte perelj, mert el fog veszni a papír.) A blokkoddal együtt nyert ügyed van. Te fizettél a szolgáltatásért, amit ők hibásan teljesítettek, neked ebből anyagi károd keletkezett. Kérj nem vagyoni kártérítést is, hisz idődbe, idegeskedésedbe került. És legalább jól járj.

lopicigaspar 2008.07.31. 11:48:06

Ügyvédhez a dologgal.

Valamint mellékes folyamatként a szóban forgó benzinkutat APEH-nél felnyomni pusztán a segítőkészségükre válasz képpen.
Ugyanis olyan közvetített szolgáltatást értékesített felétek, amit ő nem vásárolt meg, nem került az ő tulajdonába.
Nem létező árut, szolgáltatást továbbértékesíteni adócsalás, bírsággal jár.

staropramen 2008.07.31. 11:55:17

Figyu sztrovacsek, valami nem kerek a történetben.
sztem fizetni csak a befejezett vásárlásokért lehet.Tehát, amíg a (nevezzük így)matrica vásárlása nem fejeződik be addig azt nem lehet kifizetni.A vásárlásnak meg az érvényesítés, elküldés az utolsó fázisa. Amíg arra rá nem okézott a kutas, addig nincs eladás, tehát nem szerepelhet az eladott tételek között.
A másik
Ha a kezedben van egy nyugta amin matrica vásárlás van, akkor a kúton, vagy a shell elszámoló központjában ennek a nyugtának megvan a másolata , hiszen ezekről elektr. másolat készül amit a kassza a memóriájában tárol.
Ha a shel összenézi a nyugta idejét az akkor eladott, vagy el nem adott matrica értékesítés másolatával akkor megvan a hunyó.
ha per van az ügyvéd be sem megy a takarítónője felmossa a shellel a bíróság lépcsőjét.
Magyarul : nagyon hamar kiderül, hogy valaki manipulált-e, vagy nem

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.07.31. 12:07:51

Tedd a fennt említetteket és miután minden lezárult, nyertél, örömittasan tépd le a Shell kút ajtaját és baxd hozzá az eladó lányhoz, aki átvert :)

habba habba · http://twitter.com/ezazbazmeg 2008.07.31. 12:17:04

Kedves Kata,

ezúton szíves elnézését kérjük az okozott kellemetlenségekért. Kárpótlásul ingyen igénybe veheti egy, az Ön által választott töltőállomásunk autómosó szolgáltatását.

Ui: Ha nem tetszik elmehet a 'csába úgyis leszarjuk.

Shell ügyfélszolgálat

gergo1000 2008.07.31. 12:23:39

Javasolnék egy csalás alapos gyanúja miatti feljelentést ismeretlen tettes ellen.

eami 2008.07.31. 12:26:40

Perelni, perelni, perelni. Párhuzamosan a kutat ( mivel átb*sztak) és ÁAK ( mert kiskapuk vanna a rendszerben és nem megbízható ) az eladót ( csalás és sikkasztás vádjával feljelenteni). minden költséget amit lehet behajtani rajtuk és a z így szerzett pénzen új életet kell kezdeni vmelyik másik országban (mondjuk nyugatabbra). Sok sikert :)

kontraszt 2008.07.31. 12:40:14

személy szerint az eladót is felelősségre kell vonni. A shell simán lenyeli egy lezárt per anyagi következményeit, de az illető aki csalást követett el, nehogy már minden következmény nélkül elsétálhasson. Biztosan van olyan jogi fogalom is hogy sorozatosan elkövetett kis értékű csalássorozat, melynek következtében nagyobb vagyoni kár ér több embert több esetben.
Igazán kaphatna mondjuk 6 hónap felfüggesztettet, ami rákerül a kis zöld lapra ...

az ajtóberúgás szerintem itt ebben az esetben nagyon kevés lenne, hiába szép ősi szokás, a fotocellás ajtót igen nehéz berúgni. (bárcsak linkelne erre valaki egy jutúb videót, ahogy valaki próbálkozik .... khm)

habba habba · http://twitter.com/ezazbazmeg 2008.07.31. 12:41:30

Nem berúgni kell, letépni, az stílusosabb :)

staropramen 2008.07.31. 12:46:55

a dologban az a furcsa, hogy matricával trükközni az álmoskönyv szerint gyors és biztos buktát jelent.A pályán kamerák vannak, napok kérdése és jön a csekk.Ha tényleg a kasszás a hunyó, pillanatok alatt kiderül.Ez olyan mint kerékpárversenyen a doppingellenőrzés előtt kokszolni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.31. 12:54:25

hosszu...
eloszor a kutra megyek en is mer Mary kiszaritotta a tankot
mazlim van mer 3,15-re lement a benzin

birdito 2008.07.31. 12:55:16

Addig is, amíg elkezdesz perelni:

1. Blokk megvn arról, hogy vásároltál autópálya matricát? Hivatalos igazolás arról (ÁAK), hogy nem is vásároltál, vagyis nem regisztráltak? Ha mindekttőre igen a válasz, akkor tessék rendőrségi feljelentést tenni lopás/sikkasztás alapos gyanúja miatt. Hiszen te fizettél, de valaki ezt a pénzt bizony elsikkasztotta, és még elég súlyos anyagi kárt is okozott vele.
2. Lehet bepróbálkozni az APEHnál is, hogy te fizettél autópályamatrica vásárlásakor ÁFÁ-t. Vajon az APEH-hez ez eljutott?

nem találom a monitorom 2008.07.31. 12:58:02

Az eladónak valószínűleg politikai ambíciói vannak és csak erre gyűjt.

Szerintem meg a benzinkutakkal van itt a legnagyobb baj.

Le a kutakkal!

Nick-son 2008.07.31. 13:03:13

Amíg Kata ügye nem rendeződik, nem tankolok Shell kúton.

A kva anyjukat.

I'm 2008.07.31. 13:03:57

Szerintem a további tárgyalásokat megalapozandó gyújtsd fel a benzinkutat alkalmazottakkal és főnök/tulaj gárdával együtt.

Boo 2008.07.31. 13:10:02

Én meg azt tenném a helyedbe, hogy írnék egy szép feljeletést a rendőrségnek címezve csalás bűncselekmény miatt, melyben kihangsúlyoznám, hogy az eladó volt aki megtévesztett. Ezzel odamennék a kútra és megkérdezném ezt adjam fel én, vagy feladja a ő csekkjeimet?

És még ide is írnék egy szép hosszú levelet.

www.shell.com/home/content/hu-hu

EÖ (törölt) 2008.07.31. 13:14:46

Nem lehet minden kút mellé közlekedési rendőrt állítani!

dwdHU 2008.07.31. 13:15:32

MEGOLDAS: nem kell vele foglalkozni, nyugadtan peresitsek, ugysem fogjak

Tebege 2008.07.31. 13:29:53

nem hiszem el, hgy ezt olvasom, ugyanezt csinálta meg velem most a Lukoil (szervita tér, BP. V. ker)

basszák meg

Boo 2008.07.31. 13:37:16

"MEGOLDAS: nem kell vele foglalkozni, nyugadtan peresitsek, ugysem fogjak"

Ez a legrosszabb megoldás. Az autópálya kezelőjét, abszolút nem érdekli, hogy melyik benzinkúton vertek át, és bíróságot sem fogja.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.07.31. 13:42:45

én is azt gondolom, hogy hagyni kéne, hogy peresítsék, és ott majd ki fog derülni, hogy ki hibázott, de ez egy ügyvédnek (szerintem ehhez még nagyon sok ügyvéd se kell) gyerekjáték, ha addig nem ismerte el senki, hogy ő a ludas.

a lényeg, hogy Te kifizetted (megvan a blokk a vásárlásról), (esetleg) bankszámlakivonat (mivel mondtad, hogy kártyával fizettél).

az összes látező szervnél tennék egy feljelentést (apeh, rendőrség, fv, gvh...), csinálj neki nagy port, ha már ők elkezdték felkavarni...

staropramen 2008.07.31. 13:45:07

Sztrovacsekek!
A benzinkutakat bérlők üzemeltetik akiket szó nélkül rúg ki a tulaj (ezesetben a shell) ha kellemetlenné válik a számára.Ezért a bérlőnek érdeke, hogy az ügy végére járjon és ha hibázott akkor ő rúgja ki a kasszást, mielőtt őt küldik a sunyiba.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.31. 14:08:57

Ha a blokkon szerepel a matrica, akkor szvsz nem nagyon lehet sikkasztásról beszélni, hiszen a pénz dokumentáltan bekerült a rendszerbe.

staropramen 2008.07.31. 14:13:17

Erről van szó sztrovacsek!

Orizatriznyák 2008.07.31. 14:20:39

Annyira nem mélyültem el a sztori sűrűjébe, de ha nyugtátok van, hogy ki lett fizetve a maci, akkor a két másik fél oldja meg egymás közt, és ne megint a "kis" résztvevő legyen megszívatva, csak mert az a lekönnyebb nekik. Ti ne hadjátok magatokat, ők meg oldják meg. És természetesen fingjanak darazsat. LÓdarazsat.

Orizatriznyák 2008.07.31. 14:22:26

Jajj. Miért nem lehet minden Egyéves Önkéntes mellé kölzekedési rendőrt állítani?

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.07.31. 14:24:08

shellesek között tényleg vannak nagy genyók

Boo 2008.07.31. 14:24:11

Sok kicsi büntetőjogász XDD
Sikkasztás a rábízott vagyon ellopásával valósul meg, vagy ha azzal sajátjaként rendelkezik. Itt meg egyszerűen pénzt csaltak ki, hamis ígérettel (regisztrálja az autópálya rendszerében). Ha az autópálya kezelője peresít, akkor nyerni fog. A kút alkalmazottja nem az övé, tehát a ap.kezelő nem felelős azért, hogy a kút alkalmazottja, hogyan veri át a népet.

staropramen 2008.07.31. 14:25:32

@oriza tr.
sajna ez nem ilyen egyszerű.Az AKA csak aKa tával áll valamiféle viszonyban a shellel ilyen formán nem.
A lódarázs ettől persze jogos.

Orizatriznyák 2008.07.31. 14:31:27

Starop. - tudom, csak úgy értettem, hogy ne a post írójánál keressék a hibát, hanem egymás között.

staropramen 2008.07.31. 14:41:46

@oriza
a baj csakaz, hogy ő pályázott érvényes matrica nélkül, nem a kutas csaj

Orizatriznyák 2008.07.31. 14:45:29

Ez de qrva jó! Veszel egy 4 napos e-macit a benzinkúton, majd mielőtt elhagyod a kút területét, még megkérdezed a pénztárost: "Ugye akkor ez most érvényes?" Pfff.

staropramen 2008.07.31. 14:49:59

@Oriza
talán meg kellett volna várni a vevőpéldányt.Persze a mondatban ott a volna - ezért nem sokat ér, ahogy azt annak idején Balczó András mondta

staropramen 2008.07.31. 14:51:08

bocsi-eladói példányt

Gumidomino 2008.07.31. 15:00:36

staropramen
bocsi-vevői példányt.
azt, amivel bizonyítod hogy volt "matricád", amit meg kell őrizni egy évig. a kártyás fizetés bizonylata és a nyugta sajnos nem bizonyítja hogy megvetted a matricát - legalábbis az autópályakezelő felé nem. mert vehetted volna másnak is, hisz ott nincs rendszám. a vevő érdeke, hogy elkérje-átnézze-elrakja-megőrizze az ő példányát.
de utólag könnyen vagyok én is okos, ráadásul január elején ez a rendszer még erősen gyerekcipőben járt, tehát simán lehet az eladó, de a mátrix hibája is.

Lacaca 2008.07.31. 15:04:28

A shell kút az plexi/ablakmosásra és hugyozásra való. 3,5 éve vallom, mióta az asszony felmondta velük az üzemeltetői szerződést. Az aljától a tetejéig féreg banda. A shopos meg általánosan külön állatfaj, nem csak a shellnél.

staropramen 2008.07.31. 15:06:22

gumidomino
igazad van .az első volt a jó. ksz

Gumidomino 2008.07.31. 15:13:06

staropramen
nincs mit. legtöbbször az első jó.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.07.31. 15:19:04

Egy megoldást látok csak:
Összes büntit kifizetni, bocsánatkérő levelet írni a kútra, valamint az autópálya kezelőnek, megígérni hogy többet ilyen csúnya dolgot nem csinálsz.

Felajánlani továbbá valami kárpótlást mindkét félnek az általad okozott kellemetlenségért.

Nagy Büdös Magyarisztánban, sajnos ez a módi. Nehogy azt hidd hogy bármilyen fórum igazat ad neked.

moli 2008.07.31. 15:33:31

draga Kata, a megoldas rettentoen egyszeru: bankkartyaval fizettel. ha kifizetted az uthasznalatot, tokmindegy, hogy kaptal-e arrol papirt vagy benne vagy a rendszerben. sot, meg az is mindegy, hogy valoban hasznaltad-e az utat. az a lenyeg, hogy kifizetted.

Peti Dezsőné 2008.07.31. 15:42:56

Miről beszéltek? Nálunk a család férfitagjai négyesével járnak tankolni,egyik sincs kevesebb 110 kilónál,őket még sosem próbálták átverni-miért is?

EÖ (törölt) 2008.07.31. 15:45:14

igen moli, kifizette, de mit?
vehetek a kollégámnak, anyósomnak, szomszédomnak is matricát. Mivel bizonyítom én, hogy amit kifizettem, az azonos azzal, amit ÉN vettem igénybe???

EÖ (törölt) 2008.07.31. 15:47:29

oriza!

Egyszer ráckevén mellém állítottak egyet, baccpaucsban volt és ló nélkül, mert a románok ellopták a lovát. Hiába, nem lehet minden ló mellé egy közlekedési rendőrt állítani. salynos...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.31. 16:34:02

Egyéves,

hát Ráckevén persze könnyű..! Ott minden mellett áll egy rendőr. Még a rendőr mellett is rendőr áll. És amellett egy másik. És így tovább. Annyi a rendőr, hogy az autópályamatrica-ellenőrök már be sem férnek.

Lenyúltak · http://lenyultak.blog.hu 2008.07.31. 16:51:29

Úgy gondolom, hogy ez tényleg ügyvédes eset, ez már kellően bonyolult ahhoz :):(

Mi is szívesen segítünk, persze csak a saját eszközeinkkel. Ha megmondod melyik kúton nyúltak le, akkor felrakjuk a lenyúltak térképünkre, hogy mindenki láthassa, hogy hova nem szabad betérni.

lenyultak.blog.hu

trónkövetelő 2008.07.31. 17:16:12

hagyjuk már ezt a kártyával fizettél és kifizetted a használatot. Olyat még nem hallottál hogy más rendszámra állítják ki a matricát? Kitörölheted a blokkal, ha nem a Te rendszámodat fizetted ki, sőt továbbmegyek, jöhetett veled egy haver, akinek vettél matricát, utána meg visszamész borogatni az asztalt hogy miért nem xy rendszám szerepel rajta?

Nincs ellenőrző szelvény, szivacs. Én nem mernék perre, mert nem tudod bizonyítani, csak ha a kút kontroll matricájához hozzájutsz. Ja és pecsétes másolat nem dokumentum csak arra jó hogy az elveszett papírt (eredeti kútnál maradó példányt) kereshessék és nem találják persze meg bírósági tárgyalásra. Ejjjnye Jucika nem kellett volna papírrepülőt hajtogatni belőle, de különben is már kirúgtuk az adott alkalmazottat egy hónapja, ismeretlen helyen tartózkodik. :)

A Shell különben ilyen ezért nem engedem anyámat tankolni. Legutóbb be akarta beszélni neki a kutas hogy benzines autóba a benzin mellé töltsön 10% gázolajat (másik oszlopról) mert az milyen jó. A ... anyucikáját miért? Nem számít a kocsi állapota csak az hogy a gázolaj a drágább? Még jó hogy útközben odaértem a fagyivásárlásból. De ez majd egy másik homár történet lesz...

rockstopper 2008.07.31. 17:21:06

Nick-son 2008.07.31. 13:03:13

Ez az! Én se tankolok shell kúton addig!
Bár máshol se mert ki*****tt drága a benzin.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.31. 17:43:09

lehet mi is Razckevere megyunk basszus
9 ora ota nem jutok be a furdobe es itt csak egy van
a benzin itt is draa, most mondjuk lement 3,15-re

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.31. 18:17:04

Átvertek.

Szarjanak sünt! Autópálya alakút.

avatartalan 2008.07.31. 20:07:32

hát sikeres ember sel-kuton semmit sem vesz!
benzint sem...
ha matrica kell,irány az M3as leágazása a Metro-nál,ott tuti nem vernek át

Pajtás 2008.07.31. 20:45:03

szerintem az ÁAK-nál próbáld meg egy kalap alá vetetni a büntid, méltányosságból valszeg megteszik, hisz eccer vágtak át. Fizesd ki a 15300-at, így jössz ki a legjobban.

hardrock 2008.07.31. 21:19:06

Semmit nem befizetni, hanem megvárni, míg bíróságra jut az ügy (ha egyáltalán - kicsi a sansz rá, nekik is többe van a perköltség, ilyenek). Majd ott bevillantani a segglefedező papírokat. Ja, és ezer kilométerekről kerülni a Shell-kutakat legközelebb, ott max. cigit lehet venni készpénzért, ha dohányzik az ember.

hardrock 2008.07.31. 21:20:18

Plusz: következő autópályamatrica-vásárláskor (és egyáltalán, minden egyes benzinkúti vásárláskor) áfás számlát kérni. Ha nem lehet elszámoltatni sehol, akkor is, saját névre. Aztán számla eltesz.

kedves kis monca 2008.07.31. 21:34:53

Lókupec véletlenségből nem szigetújfalui?

lopicigaspar 2008.07.31. 22:02:18

Mindenképp befizetni! Sajnos az ÁAK és Kata közt jelen helyzetben az ÁAK a nyerő. Az úthasználat feltétele a díj megfizetése. Márpedig ez nem történt meg, illetve megtörtént, de a közvetítőnél ragadt, Kata pénze a szolgáltatást adó ÁAK-nál nem landolt.
Sajnos ez olyan, mintha a kocsmában kifizetnéd a buszjegyet, de a kocsmáros nem ad tikettet. A bkv meg joggal büntet, mert nincs. Ha be is bizonyítod, hogy jegyet vettél, akkor a kocsmáros kell, hogy jót álljon helyetted. De... először neked ki kell fizetned a büntetést, majd ezt az összeget visszaperelni az adott kút üzemeltetőjétől, aki elbaxta/átbaxott.
Ja, hogy addig a pénzed "le van kötve".... ilyen a jog. Pár évig nem is költheted el

pdjames 2008.08.01. 00:49:16

Nagyon sajnálom a posztírót, nincs bizonyítéka és rohadtul átvágták, sajnos Shell ebbe nem fog beledögleni, lepereg róluk. Bezzeg, ha a nép úgy döntene, hogy viccből mondjuk 1 napig bojkottálná őket, akkor talán észrevennék magukat. Engem egyszer próbáltak átverni vagy 15 éve, azóta nagyon sok pénzt nem költöttem el ott, azóta is ezt nyögik, gondolom.

TDT 2008.08.01. 11:01:23

Hasonló történet esett meg velem, a megoldás a következő az esetedben:

Hagy a csudába a kutat, nem jogosultak SEMMIRE és nem fognak tenni SEMMIT (saját pénzükkel játszanának, nekik csak egy senki vagy, akit becsaptak).

A SHELL központi ügyfélszolgálatának email címére küldött e-mail, valamint a SHELL központ (NEM A KÚT!!!) postacímére küldött tértivevényes levélben megírod mi történt, mennyi kár ért, csatolod a fénymásolatokat a leveledhez a blokkról miegyebekről, majd szépen kéred őket (semmi fenyegetés! csak kéred!) hogy térítsék meg a károdat.
Meg fogják téríteni, mert a SHELL nem szarja le a vevőit, ellentétben pl a MOL-al akik basznak a kutas általt elrontott áfá-s számlát utólag javítani, amit pl SHELL, OMV gond nélkül megtesz (de ez másik történet...)

Kb ennyi!

Nekem a kutas az érvényességét baszta el a matricának, vagyis reggel vett matricát következő napra érvényesített (Budapest Fő utca), és bár aláírtam a papírt, bizonyítani tudtam, hogy ő rontotta el. Írtam a központnak, sűrű bocsánatkérések közepette kifizették, nem is akadékoskodtak.
Én azóta is SHELL vásárló vagyok, annyira meghatott, hogy kifizették! :D

Szóval véleményem szerint Homár előtt gondolkozz és ne a kúttal vitázz, hanem a központnak írd meg a bánatod, hidd el értelmesebb emberek ülnek ott (döntéshozói székekben), de ott is nem telefonon kell a telefonos csajszival beszélni, hanem email és posta, különben leráznak (ez a dolguk..)

Sok sikert!

moli 2008.08.01. 12:05:03

Egyéves Önkéntes: baszki, tenyleg. bocs, nemtudtam, soha nem vettem meg matricat.

milyen_Péter? 2008.08.01. 12:16:26

Én vettem sok-sok (e-)matricát, Shell kúton, Esso-n, mindenfélén. Mivel számlát kértem mindig róla, kénytelenek voltak - szerintem - beütni és érvényesíteni, mert ott álltam, mint egy faszent, amíg nem kaptam meg a kis papírkáimat. Lehet, hogy minden mindegy alapon számlát kéne kérni minden esetben és akkor nem vernének át? Ez csak egy ötlet volt.

Duplapepperoni 2008.08.01. 20:09:10

Nem egy matricát vettem már én is Shell kúton, ennek ellenére sosem vágtak át. Igaz manapság már a neten vásárolok.

lüsz 2008.08.01. 20:19:15

Olyan jó látni, hogy mindenki ilyen okos és jóindulatú!
Talán oda kellene figyelni amikor valamit vásárolsz, aláírsz és kifizetsz!
Aláírtad és nem vártad meg a bizonylatodat? Így jártál. Majd legközelebb jobban odafigyelsz. De ha megvan a kúton a bizonylatod akkor nincs gáz mert elvileg azzal, bankkártyabizonylattal és a blokkal is igazolod, h te valóban fizettél érte. A többit boxolja le az autópályafelügyelet és a kút.
És mielőtt visszamennél felgyújtani a kutat és a kasszást, előtte gyújtsd fel magadat mert ilyen hülye voltál:)

autosave 2008.08.02. 17:16:07

Pedig pofonegyszerű (lehet) a történet!

Kér matricát.
Pénztárgépbe beüt
Autópálya terminálba beüt
Aláír autópálya eladói példány
És itt jön a csel, kutas nem OK-zza le az autópálya terminálon, hogy minden ok és alá lett írva, hanem nem nyom semmit.
Pénztárgép OK, majd fizetés.
Kártya fizetés kész, blokk kész.
Autópálya terminál még mindig vár...
Vevő megkap blokk, rajta 4 napos matrica árával + bankkártyás cetli.
Vevő elmegy, örül.
Kutas előkapja az autópályás terminált, ami még mindig az OK-ra vár, majd megnyomja, hogy rendszámot módosít. Beír egy újat (zsebbe valakinek akár, még a kezdődátumot is újra megválaszthatja), kinyomtat új aláírandót. És most nyomja meg az OK-t, kinyomtatja most először a VEVŐ példányát, ami igazolja a díjfizetést és jogszabály írja elő, hogy csak ennek ellenében érvényes az adott rendszámra a díjfizetés.
Tehát aki nem várja meg a vevő példányát, az ne csodálkozzon, ha átverik. Ez a trükk régi trükk és úgy tűnik még mindig megy...
Szóval MEG KELL VÁRNI AZT A BLOKKOT, AMIN a RENDSZÁM, ÉRVÉNYESSÉG KEZDETE, STB autópályás infók VANNAK. Mert csak ezt kinyomtatva lesz lezárt a tranzakció.
Mellesleg őt átverték, egyértelmű. De jelen jogszabályi környezetben az ő autópálya díjfizetése nem valósult meg, AAK perelhet és nyer. Ő pedig perelheti a Shellt, valószínű megnyeri, de ennek ellenére hosszú és drága mulatság lesz. Tanulópénz ez is, pedig az ilyet nagyvonalúan kellene az AAK-nál elengedniük...

2008.08.03. 04:20:54

Igazából rendőrökhöz kéne menni, csak Mo.n nem érdemes, mert arra nyomoznak, amerre több zs-t kapnak.

sicat 2008.08.05. 11:02:58

Sziasztok,
Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok kedves hozzászólást kapok.

Nos,
nem is tudom hol kezdjem.
Igen iigaza van annak aki azt mondja, hogy én b...tam el azzal, hogy nem vártam meg a vevő példányt. Sokat utatzunk autópályán, és vagyunk annyira naivak, és rosszhiszemüek, hogy nem feltételeztük hogy át akarnak verni. aláírtad az adatot, hogy jó a rendszeám, meg érvényesség, és ahogy autosave írta, vevő papirfecniket eltesz, örül, megvette...
Gondolja ő...

ÁAKnak szerintem is el kellett volna fogadnia. De ő mossa kezeit, te nem használhattad volna a pályát, boxold le te... :) Persze a fotocellás ajtót, hiába probálom berugdosni:) nem megy...

Olvastam, másról is akivel ezt csinálták.. Megkereshetjük egymást...
Mailem: sicat@freemail.hu
sicat@citromail.hu

sicat 2008.08.05. 11:08:15

A kút: Bp Csalogány utcai Shell kút, a Mammut mellett.

Persze mi sem tankolunk. Azóta Shell kúton.
És majd ha lesz valami fejlemény az ügyben írok. Ha addig van kérdésetek nyugodtan, akár emailre is küldhetitek.

kútas 2008.08.05. 22:52:20

ez egy nagyon csúnya ügy!én is kutas vagyok,de ez tényleg gáz!a matricát 10percig stornozni lehet!valoszinü itt is ez történt!hozzá kell tegyem renget hülyeséget irogatnak itt a barmok!látszik,hogy az életben nem láttak még matrica terminált!csak a vevő oldalrol!és fogalmuk sincsen hogyan mükődik!meg hogy berugják az ajtot stb!ezt végképpen nem ajánlom!!!!ha nállam rugdosodna valaki lehet a rohammentö vinné el!!!!sőt biztos!!!!!!a károsultat nagyon sajnálom,tényleg ne hadja magát!van másolat mindenből!!!a cég kifizeti neki ha a nyakukra jár!de ne az eladóhóz hanem a terűleti képviselőhőz vagy a kőzponthoz forduljon!és máskor nézze meg mit ír alá!!!!!és tegye el a szlipet és a blokkot!!!!!!aki pedig teheti vegyen sms-ben matricát!ez mindenkinek jobb lesz így!!!a kutas nem lesz idegbeteg hogy az 1200ik 4napost kérik 2orán belül!és a vevőnek is tutira lesz matricája!!!!de a lényeg:remélem sikerűl megoldani a dolgot és nem kell majd kifizetni a büntetést!drukkolok!

kútas 2008.08.05. 23:14:04

ja és a többi baromnak irom aki szerint az eladó saját zsebre dolgozott!hogy???blokkot adott tehát beütötte!akkor ki kell fizetnie külőmben este hiánya lesz!maximum a shellnek tett jot,de nekik sem mert ők jutalékot kapnak a matricábol de mivel ebben az esetben nem volt matrica igy jutalék sem lesz!csak 20%áfa az álamnak!!!!!mert azt senki nem kapja vissza!!!!!!!tehát a sok kutas elenes marhának azt űzenem,hogy ha valamiről nem tud semmit akkor ne is okoskodjon!mert csak hülyét csinál magábol!!!!!!ezek mellet tényleg bunkoság volt az eladotol!!!!!!!!!!

I'm 2008.08.06. 14:18:00

Nem Kedves kútas!
az ilyen fenyegetőzéseid, mint amit mailben küldtél nekem és más hozzászólóknak is,

"gyere probáld meg felgyujtani az én kutamat velűnk egyűtt!de előtte hivj magadnak egy rohammentöt vagy egy hullaszálitot!mert darabokra tépűnk!10kutasom van egyik sincs 100killo alatt!na jőssz?????????????????????????ott legyen nagy a pofád ne a neten!!!!!!!"

gondolom viccnek szántad, csak aztán önarcképnek sikerült :)
Mert igazán sokat elárul a jellemedről és az iskolázottságodról is ;)


Pápuszi ;*

a kertész tömlővel 2008.08.06. 23:56:14

nem kell kifizetni a áak büntijét.anno nekem is küdözgették a papirt h győr után lefotoztak mert a haveromnak vittem benyát mer kifogyott,,aha oké,,csak az a baj ahonnan fizetős ott má nem lehet lekanyarodni,,szép dolog mint az ausztriába nem kapsz e matricát,,,leveleztem velük párat,,küdték az 50e+ csekket,,,azt szépen a haver aki miatt leveleznem kelett bfizetett 15e-t és azota kuss van,,örülnek ha valaki valamennyit fizet,,nem kell komolyan venni öket,,gyökér csalo cég az egész,,

sicat 2008.08.07. 18:56:23

Kútas.
Az nem igaz hogy a kutas csajnak nem származik haszna a dologból. Ugyanis az autópálya kezelőnél elmondták, hogy a matrica akkor kerül érvényesítésre, mikor a vevő példányt kinyomtatja.
Azt hogy mit írok alá azt meg is néztem. az az eladói példány amin tudod ellenőrizni a rendszámot meg a lejáratot. Ez meg is történt. Amire nem figyeltünk az az hogy a csaj miután mi aláírtuk nem küldte el érvényesítésre. Tehát a pénzt a számlámról levonta, de szolgáltatást nem adott el. Tehát kút nem kapja meg a jutalékot. de a pénzemet zsebre teszi. Szóval át akart ba..ni, és át is ba..ott. No dehát abban mindenkinek igaza van hogy erre nekem kell figyelni. Sajnos annak ellenére, hogy magyarországon lakom, nem vagyok gyanakvó. És sajnos nem feltételezem léptem nyomon mindenkiről, hogy ő most engem szándékosan át akar verni. Igen ezt kéne, tudom.. csak azt nem tudom, hogy Te Kútas, mit szólsz ahhoz, hogy mindenki aki bemegy tankolni hozzátok, úgy tekint rád mint egy csalóra, hogy tuti át akarod verni. Szerinted ez jó?
Szerintem nem. Amúgy levél megírásra került a központnak, ha nem jelentkeznek vissza egy héten belül akkor megy a fogyasztóvédelemnek. Hiszen mi vettünk egy szolgáltatást amit nem kaptunk meg... akkor nyozzák ki hogy lehet ez.

Kedves Kertész, neked még annyit mondanék, hogy igen lehet nem kellett volna befizetni, de miután ügyvédi irodától jött a csekk, meg a felszólítás, nem akartuk megvárni a behajtót... így csak 46 000 bukunk ha bukunk. ha tovább várunk, akkor meg 210-et. Na azért az durva lenne... Mindenestre, kiverjük a cégből, azt a pénzt. ha még csak egy csekk lett volna, lehet nem megyünk utána... hanem tanulópénzként elkönyveljük. De azért nehogy megint azt szivassák ebben az országban aki rendesen betartja a szabályokat. Szar ez az egész...
Nos ha vkit érdekel, majd ha lesz valami fejlemény megírom...

kútas 2008.08.17. 23:22:39

kedves I'M!!! nem fenyegetözni akartam.csak hányok atol,hogy a neten mindenki igy megy ugy veri vágja a kutasokat!amikor meg ott vannak megsem mernek szolalni!én 110kg-os emberke vagyok hidd el sokan sokszor probálkoztak már ben a kuton,hogy ö a vevö stb!hát elárulom neked ilyenkor kikapcsolom a kamerát és hajra!egyből nem kell a panaszkőnyv sőt 10szer kér elnézést meg bocsánatot!hát te érted ezt???mindenki jőn a jogaival és azt hiszi bárminek elhordhat mert neki olyanja van!!!kb 70-80kg vézna emberek esnek nekem bent szerinted este egy sikátorban ugyanaz az ember merne nekem igy ugatni???????hát bizti hogy nem!!!!ezen picit gondolkozz el légyszives!és elnézést ha megbántotalak volna!!!!!!!!

kútas 2008.08.17. 23:39:00

kedves sicat!minden esetre remélem sikerűl elintézni valahogyan!de máskor tényleg inkább 3xnézz meg mindent!!!és ahogy irtad én sem szeretném ha mindenki csalonak nézne!de mindegy mert annak fog ugyis!láthatod az emberek hozzá állását nem tul biztató!de gondolj bele hány benzinkut van csak bp en!1 kuton kb 1nap 2000tankolnak vásárolnak,stb.mégis csak ilyen kevés dologrol halassz itt a neten!tehát nem minden kutas sunyi genyó!!de sajnos van bőven!engem is át akartak már verni!szerinted sikerűlt??nem:)minden esetre ez jó tanulság mindenkinek!sajnos neked nem olyan jó!de ne hagyd magad!!!üdv:kutas

Tebege 2008.09.09. 12:03:16

Update: Az ÁAK Zrt tisztázta az ügyet a Lukoillal, és kiderítették, h a kút baszta el, bünti visszavonva, ÉLJEN!

"Tebege 2008.07.31. 13:29:53
nem hiszem el, hgy ezt olvasom, ugyanezt csinálta meg velem most a Lukoil (szervita tér, BP. V. ker)

basszák meg"

sicat 2008.09.22. 14:43:19

Kedves Tebege!!
Az hogy lehet?
A mi esetünket hónapokig "vizsgálták", majd közölték, hogy fizessünk... a K....
Mert a kút nem igazolta vissza, azaz ezt mondták, uh nem is tudom mi van.. Amúgy már elment a levél a fogyasztóvédelemre, most várjuk a választ. Ha más nem is lesz belőle, csak hogy a kútat elkezdik vizsgálgatni, nekem már az is jó.. Akkor megyek a a tv ügyvédje, vagy nem is tudom milyen úton lehetne ezt a pénzt visszakapnunk. Úgy hogy ne kelljen az egészet meg még pár tíz-húsz ezret kifizetnünk ügyvédnek..

Neked milyen bizonylataid voltak???
nekünk egy eladói példány másolat, valamint a nygta amint a vásárlás szerepelt. És ezt nem fogadta el az AÁK.
Szerinted érdemes lenne oda is visszamenni, és felülvizsgálatot kérni?

zsammy 2009.02.11. 00:09:33

Mivel 1 éve történt nem tudom van e még jelentősége de szeretném megvédeni a kutasok és shop-eladók becsületét!!!Kedves Kata mivel olyan szigorú rendszerrel működnek a Shell kutak nem hiszem,hogy téged szándékosan vertek volna át.Mivel kaptál nyugtát így biztos,h nem átveréssel állsz szemben hanem bakivak amit a kedves shop-eladó követhetett el.Leírom,hogy történhetett: te kértél egy elektronikus matricát,a shopos beütötte az e-matricát a gép kidobja a kategóriákat ő kiválasztotta neked a 4 naposat.Beírta a dátumot a rendszámot,majd aláiratatta veled,nyomott egy entert és kiválasztotta a fizetési módot ugyanis az is fontos.Tehát ha jól olvastam te kártyával fizettél ami azt jelenti,hogy tuti nem verhetett át.Megtörténik a fizetés a bankod engedélyezte a tranzakciót.Először jön ki a nyugta,majd a bankkártya kivonatok(1-es példány 2-es példány),amit szintén alá kellett,h írj,és ezután jön ki az e-matricád,amit nekünk le kell pecsételni és átadni neked megörzésre.Ami a baki része lehetett,hogy az AAK visszadobta a tranzakciót ilyenkor sípol a gép,hogy sikertelen matrica eladás műszak végén kötelező visszáruzni!!!Szóval mulasztás történt nem pedig átverés,azért gondolom mert bár sokan azt hiszik,mi nem tudunk belepiszkálni a gépbe,sem így sem úgy!Kedves Kata,mivel 10 éve vagyok shopos úgy gondolom nem akartak átverni csak mulasztás történt.Egyébként van kiválló kamera rendszerünk ki kellene kérni a felvételt ezt a kútvezetőtől,talán ott kiderülne mi is történt.Sajnálom,h keserű tapasztalatod van a Shellről pedig mi elég kemény tréningeken veszünk részt,ahhoz hogy a vevők mosolyogva távozzanak.Véleményem szerint az AAK is hibázott,de ezt már nektek kell lezongorázni.Én csak azt próbáltam ecsetelni,h nem tudunk csalni a matricával,mert nincs külön gomb mint egyesek írják,1 rendszeren fut az egész és nem lehet belepiszkálni csak stornoval de akkor nem kaptál volna nyugtáT!!!Üdvözlettel 1 miskolci shopos lány.Ui:kérd ki a felvételt az állomásvezetőtöl!!!

zoci 2009.04.24. 18:51:42

Sziasztok!
A pályamatrica átverés ellen a legjobb megoldás ha sms-ben veszel matricát pl T-nél sim alkalmazás ez a funkció
Biztonságos kényelmes és nagyon egyszerű!
Üdv
Zoci
süti beállítások módosítása