Tékozló Homár

Pisifoltos ágyneművel, obszcén feliratokkal és pókhálóval támogatta az alapítvány a nyaralást

2008.08.11. 13:00 | ge | 243 komment

 

Jutka sokat kommentelt, ezért alapítványi támogatással eljutott a Balatonra, de levele és fotói szerint olyan állapotú szállást kapott, ahol nem szívesen töltött volna el a gyerekekkel egy éjszakát sem. A reklamációra válaszul megkapta, hogy akkor nem is igazi rászoruló és egyébként is: a blogozókkal mindig csak a baj van.

Tavaly novemberben találtam rá a Balaton Aranykora Alapítvány blogjára. Ez az Alapítvány nagycsaládosoknak és rászorulóknak nyújt segítséget ingyenes szálláslehetősséggel. Íme a pályázati feltételek:
"A pályázatban részt vehet minden magyar család, aki úgy érzi, hogy önerőből nem tud egy balatoni nyaralást finanszírozni, és ezáltal 2008-ban elesik az üdülési lehetőségtől."

"Előnyt élvez az a család, aki együtt még soha nem járt a Balatonon, 3 vagy több gyermeket nevel, vagy tartósan beteg gyermeket nevel, a Balatontól távoli kistelepülésen él, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) tagja, és ott igazoltan társadalmi munkát végzett, és NOE ajánlólevéllel rendelkezik, vagy hivatalos szervtől származó ajánló levelet csatol pályázatához (pl. gyermek jóléti szolgálat, önkormányzat, oktatási intézmény). A pályázók tudomásul veszik, hogy a nyertes pályázók számára a szállás ingyenes, azonban az étkezés illetve az utazás megoldása saját keretből történik. A nyaralók a szállás mellett a balatoni termékekből ajándékcsomagot kapnak, továbbá a szervezők térítésmentesen belépőket biztosítanak különböző kulturális intézményekbe, illetve szórakoztató egységekbe. Ez családonként mintegy 100-150 ezer forint hozzájárulás a balatoni nyaraláshoz."

Ez évtől pályázatok elbírálásánál új szempontot vezettek be, miszerint bármelyik bejegyzésükhöz a legtöbb hozzászólást beküldök automatikusan nyertesként vesznek részt az akcióban. Ezek között voltunk mi is. 3 gyermekünk van, Ózdon élünk, sohasem voltunk a Balatonon. A beadási határidő előtt megkérdeztük, szükség van-e kereseti kimutatásra ahhoz, hogy pályázhassunk. A válasz az volt, elég információt kaptak a rengeteg hozzászólásomból. Hosszas huzavona után, többszöri e-mailváltásra sikerült időpontot és helyszínt egyeztetnünk. Balatonfenyvesen kaptunk 5 éjszakára szálláslehetőséget. Sohasem voltunk még a Dunántúlon, 2-3 évente megyünk nyaralni 1-1 hétre, gondoltuk ha már a Balatonig lemegyünk, 3 napot Zalakaroson is eltöltünk üdülési csekkből. Ezzel nem is volt semmi probléma, 7500 HUF/éjért tiszta, szépen berendezett, konyhával és fürdőszobával, TV-vel ellátott, erkélyes elhelyezést kaptunk.

De a nagy „attrakció” a magyar tenger csak ezután következett, a gyerekek ezt várták! Balatonfenyvesen a B.M.GY.I.K.A. üdülőben megrázó élmények fogadtak minket. A nem túl kedves gondnok úrnál az Alapítványra hivatkoztunk, aki közölte, sosem hallott még róluk, de N. K. (a főszervező felesége) nevére van foglalva nekünk szállás. Egy kissé elhanyagolt épület első emeletére vezetett minket. Útban arra felé, áthaladtunk a földszinti társalgón, ahol a közös TV előtt férfiak söröztek, szóval inkább egy kocsmára hasonlított.

A szoba ajtaja elé érve már fel voltunk készülve pár dologra. Az előzetes e-mail váltásokból kiderült, hogy: fürdőszoba, WC  a folyosón, főzési lehetőség nincs, közös hűtő szintén a folyosón. Az ajtó közepén egy nagy ütésnyom éktelenkedett. Mikor beléptünk, egy szót sem szóltunk, de az arcunkra biztosan kiült a döbbenet, mert a morcos gondnok bácsi közölte velünk, másik szállást adni nem tud, nekünk ez van foglalva. (mi egyébként úgy tudtuk, ezeket a szállásokat felajánlják, nem pedig foglalják, márpedig ez a hely június elején le volt foglalva, ugyanis telefonon érdeklődtünk). A kb. 3*3 m-es szobában 5 rozoga ágy, 3 igen elhasznált szekrény, 5 kicsi fali polc és egy pókhálós asztalka volt. A szekrény fogantyúja leesett, utána nyúltam, és az ágy lábánál is pókhálóba ütköztem. A szekrényajtók belülről obszcén feliratokkal és „szerelmi vallomásokkal” voltak telefirkálva. Két gyerkőcöm már tud olvasni, és ezeket készségesen fel is olvasták óvodás húguknak. Az ágyneműn gyanús (pisi) folt látszott. A folyosón volt 2 kicsi, rozsdásodó hűtő, a mélyhűtő része reménytelen a hűtőtáska aksijainak lehűtésére. A gyerekek az ágy szélén ültek behúzott nyakkal, és csak a nagyobb lányom merte megkérdezni, hogy: „Anya, ugye nem kell itt aludnunk?” A gondnok kérdés nélkül elindult, hogy ágynemű huzatot küldjön nekünk.

Ezt kihasználva már hívtuk is B. K-t (a főszervezőt), aki kérte,  ha megérkezünk, egyeztessük a ajándékcsomag tartalmát, amit a szállással együtt nyertünk a pályázaton. A csomag tartalma: 6*1 l Sió gyümölcslé, 1 kg. kávé, 1 pezsgő, 3 db. nyakpánt (telefontartó), 2 db. kicsi strandlabda, cirkuszi tiszteletjegy a családnak, balatoni bobra egy 5 fős lecsúszás, a babamúzeumba és a csillagvár múzeumba belépő. Ezután megkérdeztem a főszervező urat, látta-e a szállást, amire igennel válaszolt. Ekkor hagyta el az első csúnya szó a számat, hogy ez egy sz*r, és az biztos, hogy mi ott nem maradunk. Kértem a segítségét, ajánljon egy másik helyet, amit természetesen mi magunknak kifizetünk a maradék ücs.-ből. Igaz, az üdülési csekket kajára szántuk konyha híján, de úgy gondoltuk, ha már több mint 300 km-t megtettünk, nem megyünk haza úgy, hogy a gyerekek nem láthatták a Balatont. Az addig oly készséges B. K. hangján éreztem a felháborodást.

Elmondta, a blogozókkal csak baj van, jövőre nem is lehet ebben a formában pályázni, mert tulajdonképpen nem is vagyunk rászorulók. Tudomásom szerint sem én, sem egyik blogtársam nem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy nyerhessünk. Én úgy érzem a feltételeknek megfeleltünk, őszintén írtunk az általuk felvetett témákhoz, ők kiáltottak ki mindnyájunkat győztesnek. Azt is mondta, lesznek olyanok, akik boldogok lesznek, hogy az általunk visszautasított osztályon aluli szállásra mehetnek, és nem olyan autókkal érkeznek mint mi, blogosok. Mi személyesen sohasem találkoztunk, nem tudhatta, nekünk milyen autónk van, így gondolom az eddig nyaraló blogtársaim autóját tartotta túl jónak. Azok, akik olyan nyertesek voltak mint mi, a fonyódi Napsugár kempingben kaptak szállást, nem panaszkodtak, valószínű, az kulturáltabb hely volt. Balatonszepezdre is mentek közülünk, na ott már volt egy ilyen eset mint mi, aki nem fogadta el a szállást a színvonal miatt, de arról a helyről mi hitelesen írni nem tudunk, nem láttuk. Mi elfogadtuk azt, hogy nincs konyha. WC, zuhanyzó, hűtő a folyosón, de a piszkot és az igénytelenséget már nem nyeltük le. Legnagyobb megdöbbenésünk ezután következett, B. úr közölte, ha nem kell a szállás, vissza a csomagot is, hiszen az csak együtt jár. Úgy döntöttünk lemondunk az ajándékokról. A csomagot a gondoknak visszaadtuk.(Megjegyzem sem átvételkor, sem visszaadáskor nem kellett aláírni semmit, nem tudom, hogy így ki hogy számol el a szponzorok által felajánlott ajándékokkal.)

Sosem nyaraltunk még „akárhány” csillagos szállodában, nem tartjuk magunkat úri népnek, sem sznobnak, de a kulturált, tiszta szállás iránti igényünk megvan. Kerestünk egy internet kávézót, és felhívtunk pár üdülési csekk elfogadó helyet. Így estére sikerült szállást találnunk, és hurrá, még aznap megmártózhatott az egész család a Balcsiban. A férjem és én első éjjel egy szemhunyásnyit nem aludtunk, mert azon rágódtunk, hogyan legyen tovább. Végül eldöntöttük, hogy mivel az üdülési csekket szállásra lőttük el, felvesszük a szeptemberi beiskolázásra félretett pénzt kajára, amit olcsón meg tudtunk oldani, mert a bérelt szálláson volt egy kis főzőfülke. A „gatyánk is ráment”  erre a nyaralásra, köszönhetően a „Balaton, nem minden arany, ami fénylik Alapítványnak”, de mégis sikerült úgy megoldani, hogy a feszültséget a gyerekek ne nagyon érezzék, hisz őértük volt minden.

Végezetül itt van pár kép, (sajnos nem a legjobb minőség, mert telefonnal készült), szavaink igazolására.

Jutka
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DonCiccio 2008.08.11. 13:11:26

Szerintem, amit adnak fogadd el...

Sylverke 2008.08.11. 13:13:24

Na, én már ettől is boldog vagyok:) Amúgy a szállás tényleg gáz, egyre több ilyen negatívumról (lelakott szállás, kajaminőség és ár-érték arány) hallani...

Gasztonyi_Ádám 2008.08.11. 13:17:45

Balaton + nem túl barátságos gondnok = EDE

Én lennék terrorista! 2008.08.11. 13:19:43

A szállás erősen szocreál, az alapítvány módszere is. Ma ez a módi, mindenki alapítványt, egyesületet csinál, állambá' támogatja, a pénzecskét pedig jól ki lehet venni ezekből.

Szil-Ka 2008.08.11. 13:19:49

A tisztaság már luxusnak számít vajon..?

szkaccsotjeggel 2008.08.11. 13:22:24

a húgyfoltos ágynemű jobban hangzott volna

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2008.08.11. 13:22:28

Ez a hely nem valami hajléktalanszálló "civilben"?
Gusztustalan :-|

Na Béláim, lássátok? - van Edénél rosszabb is. :P

betépett felhasználó 2008.08.11. 13:26:21

Melinda, emlexel mikor a szekrenyben csinaltuk?
udv. Tamas

staropramen 2008.08.11. 13:32:17

szerintem bográcsozni se lehetett volna.Amúgy tényleg szocreál a berendezés,de lehet,hogy a paplan nem pisis,hanem egyszerűen csak lehányták valamikor.
Éljen a balaton aranykora alapítvány!
Alapkérdés: mi a franc az a GY.I.K.A. üdülő?

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.11. 13:33:03

Izé...
tény 1., hogy nem azért indultak, tény 2., hogy alapértelmezésben a szállás nem mocskos, de ha már ott voltak, akkor söprű, lapát, forró víz...?

Hódító Homár 2008.08.11. 13:35:57

nem értem mi a gond a szobával :S
Régen a kollégiumi szobánk dettó ilyen volt...és azért még fizetnünk is kellett,neked meg ingyé adták...

T_S 2008.08.11. 13:41:52

Nagyon kiszolgáltatott érzés, amikor a gyermeke(i)dnek nem tudsz emberhez méltó körülményeket teremteni.
Ilyen helyzetbe hozni egy szülőt bűn.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.11. 13:46:32

T_S. nevezz nyugodta, igénytelennek, de attól, hogy régi meg kopott meg szocreál, attól még nyugodtan lehet emberhez méltó. Szvsz.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.08.11. 13:47:42

staropramen,

a paplant valószínűleg Robiék hányták le az erkélyről, amikor az előző nyaraló próbálta megszárítani a pisit.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.08.11. 13:47:59

Ez nem osztályon aluli szállás.
Ez kritikán aluli szállás.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.11. 13:56:56

Oké - lejöttek a képek, és önkritikát gyakorolok. A feliratok meg a betört ajtó valóban elég gáz, és az ágynemű is kétes értékű. Sorry.

herpesz 2008.08.11. 14:13:49

Felforrt az agyvizem. Ez az én véleményem, mindenkitől elnézést kérek akit megbántok vele, DE:
- én a szüleimmel egyetlen egyszer voltam nyaralni Gyulán, még kb: 10 évvel ezelőtt. Mert mi csak ketten vagyunk testvérek, nekünk nem jár semmiféle sulicsekk, üdülési csekk stbstb. Elnézést a posztírótól, de elég világosan kiderült h neki megadatott több nyaralás is, rendelkezett csekkel is, ezért nem értem ezt a "sírunk-rinyálunk" hozzáállást. Másnak még tényleg ennyi se jut, arról nem is beszélve, hogy biztos nagyon rossz körülmények között élnek, fényképezős telefonnal és internettel a lakásban. ja, hogy ez alapfelszereltség? Amikor elkezdtem dolgozni, akkor vezettem be szüleim lakásába a netet hogy hugommal és a családdal tudjak beszélni, és még most sincs fényképezős telefonom, mert inkább elköltöm lakbérre. Ha lenne nagy bátorságom én is szülnék három gyereket, de én nem is lettem így nevelve hogy segélyért rohangáljak, így maradok majd egynél...
- igen, ami csóró, még lehet igényes, ez lehet hogy nem az, de a domestosz kb: háromszáz forint ha nagyon nem tetszik valami, és én ennél jobb szállást sohase láttam, így marad a sátorozás.
Rettentő ideges lettem, nem értem hogy engedheti meg ezt magának valaki aki ennyire rászorulónak állítja be magát és így beszéljen. Igaza volt az alapítvány elnökének, lehet más tényleg jobban örült volna.
Ott is biztos van sumákság, de mivel az alapítvány elnöke nem ír ide, így őt nem minősítem.

T_S 2008.08.11. 14:22:41

herpesz!

Szerintem te is megérdemelnéd és ők is megérdemelnék az alap szinten normális körülményeket.
Attól függetlenül, hogy melyikőtök szorul rá jobban.
Mindenkinél van jobban rászoruló. Biztosan nálad is. Ettől még ilyen körülmények közé se a te gyemekeidet, se a posztíró gyermekeit ne tegye senki.
Nekem ez a véleményem.

JDG 2008.08.11. 14:23:24

Azért az egy kicsit más, hogy koleszban részegen bárhol elalszol, vagy hogy a gyerekeidet nyaralni viszed. Nekik azért igyekszik mindent megadni az ember, amit tud, még ha neki nincsenek is magas igényei.

Ami ebben igazán felháborító, az a "csóró parasztnak jó lesz az is" hozzáállás. Azért a rászorulók családi nyaralásukat nehogy már rosszabb körülmények között kell, hogy eltöltsék, mint otthon.

renesis 2008.08.11. 14:24:20

elsőnek nekem is az jutott az eszembe, hogy ki kellett volna takarítani (mégha kellemetlen is) és kész...

Fagyees 2008.08.11. 14:29:24

én kétszer voltam nyaralni a Balcsinál, suli szervezte, az is kb ilyen szintű volt, csak még többen voltunk egy szobában (15-20an), jól összefirkált emeletes ágyakon aludtunk, az ágynemű hasonlóan szutykos volt, külön épületben volt a wc és zuhanyzó, és még fizetni is kellett érte (önkormányzat is adott hozzá valamennyi támogatást, úgyhogy azért nem olyan sokat). de jó volt, élveztem mindkétszer, fürödtünk a "tengerben" sokat:)

herpesz 2008.08.11. 14:29:48

Igen, ebben is van valami hogy az ember nem viszi akárhova a gyerekeit... de senki se kérte senkitől hogy szüljön három gyereket és utána sírjon hogy ő rászolruló (ahogy kivettem a posztból, még kocsira is futotta)
és igen biztos felháborító ez a "csóró parasztnak jó ez is" hozzáállás, de a "kisujjamat nyújtom és a karom kellene" hozzáállás még gusztustalanabb.
Mindegy, sajnáljuk a nagycsaládásokat, simi simi a csóró gyerekek fejére...
Nem tudjuk hogy ők hogy laknak otthon (biztos nem agregátorral használják a számítógépet) de vannak olyanok akik ÍGY élnek. (és familiárisan nem túlpigmentizáltak)

civistroll 2008.08.11. 14:29:59

Nem értem miért kell ebben az országban mindent szarrá lelakni.
3-4 évente kifesteni, beszerezni pár új ágyneműt, bútort nem olyan nagy wasistdas...

DonCiccio 2008.08.11. 14:33:51

Rövid kommentem kiterjesztése:

Ezt kaptad a Balcsinál ingyen?!
OK. Tényleg gáz, de egy takarítás után ki nem xarja le, ágyneműt adott volna a gondnok tisztát és a Balaton a fontos.
A gyerekeket úgyis csak aludni lehet beterelni tapasztalataim szerint.
Laktam már rosszabb helyen.
Sajnos nem osztom néhányotok együttérzését. Ha rászorulok, megoldom a higiéniát...

Mylady 2008.08.11. 14:34:04

Igen, én is kollégista voltam. Ilyen (picit talán jobb) kollégiumban. 3 évig. Nem részegen, és még tanulni is kellett. Túléltem. Sőt, én szerettem ott lakni. Pedig év elején nekünk kellett kifesteni! Illetve azt mondták, akinek nem tetszik, hogy nincs kifestve, csinálja meg maga. Megcsináltuk. És takarítottunk is. Rendszeresen. Mert csórók voltunk ugyan, de nem igényestelenek.

Persze, sajnálom a posztírót, mert többre számított, meg gyerekek, meg szar érzés, hogy ennyire alacsony az ajándék színvonala stbstbstb.
És nyilván az ember, ha elmegy nyaralni, nem azzal szeretné kezdeni, hogy takarít.

Viszont én azt javaslom, máskor menjenek campingbe. Azt tutira ki tudják fizetni, és nem érheti őket ilyen meglepetés. 2 iskolás, meg 1 óvodás gyerekkel simán meg lehet csinálni.
És mekkora kaland az a gyerekeknek! Tutira jobban élveznék.

Dr.Bio74 2008.08.11. 14:36:13

Amit adnak fogadd el..
Adok pofont szivesen....

A rászoruló az fogja bé a száját, és húzza meg magát bocsostúl, az üregi nyúl elhagyott kotorékában?
Az ezeknek jó lesz ez is mentalitásért, veregetném orrocskáját az alapítványi bossnak, valamelyik perverzebb felíratba az ajtófélfán.
Ja, és itt üzenem neki, hogy ingyen nyaralást kapott a gáza övezetbe, ajándékcsomaggal együtt (AK-47+60db lőszer).

HÉV-es 2008.08.11. 14:36:21

Kicsit gyerekes az az első, második, n-edikezés, nem?!
Egyébként igenis aki felajánl ilyen lehetőséget, az tisztelje annyira azokat az embereket, hogy normális emberi körülményeket biztosít számukra!! Ennek semmi köze ahhoz hány gyereke van, mennyire rászorult, ez alapelv!! Kellene hogy legyen!! Én ide egy kutyát sem küldenék be! Viszont alapítvány vezető képét beletörölném párszor abba az ágyneműbe!

FSlyka 2008.08.11. 14:38:12

Kedves Szülők, majd jusson eszetekbe amikor iskolai táborba külditek a gyerekeiteket, hogy ott pl ugyanilyen állapotok vannak.
Egyébként meg ahhoz képest, hogy a főiskolás-egyetemista kollégisták hol laknak, nem is olyan rossz. És azt meg kikérem az ő nevükben, hogy mindegy, hogy részegen hol hajtod álomra a fejedet... sok diák OTT ÉL, mert nem telik vonatjegyre hazafelé, tehát 10 hónapot egyvégtében ott van. És nem hisztizik, sőt fizet érte.
Az meg, hogy a gyerekedet nem viszed ilyenbe... ez csak takarózás. Egy domestos, néhány hálózsák és kész. Ki lehet takarítani és félre lehet dobni a pisis takarót. Az idő zömét meg lent kell lenni a parton, vagy kirándulni, vagy sétálni vagy bármi. Talpraesettnek kell lenni, nem a homárban mártírkodni.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.08.11. 14:38:45

Én előrevetítem, hogy a poszt írója kitakarított volna, de akkor mihez kezd a gyerekekkel, vagy ők is segítenek? Értem én, hogy vannak szegényebbek, és van ami elvárás. Szerintem elvárás, hogy valami legyen tiszta, ha vendég érkezik. Ne neki kelljen takarítania, még akkor is, ha nyerte az utat. Persze biztosan vannak akiknek, még az is jobb lett volna, mint a semmi. Ez egy patt helyzet. A gyerekek miatt történt az egész, hiszen egy szülőnek a szive szakad meg, ha a gyerekének nem tudja megadni azt, amit szeretne.

B.-né Jutka 2008.08.11. 14:38:53

Kedves Herpesz!
1. Én nem azért nyertem ezt a nyaralást, mert a legrászorultabb voltam, hanem azért, mert sok hozzászólást írtam az Alapítvány témáihoz. Ha elolvastad, ez benne van a pályázati kiírásban.
2. 3 gyerekem van, összessen 3 évig voltam GYES-en hármójukkal, mindannyiuk 1 éves korában visszamentem dolgozni, 3 műszakban. Soha nem voltam még segélyen, minden ledolgozott forintom után adózok. Nem kértek tőlem keresetigazolást, pedig még most is minimálbérért dolgozom. Ez Ózd.
3. Az ücs.-t a NÜSZ adja olyanoknak, aki dolgozik, és bruttó bére nem éri el a százezret. Az ücs.-nk még tavalyi volt,(Akkor még 90 000 volt a határ), de nem tudtunk elmenni nyaralni, mert befizettük a önrészt. Azt Te sem gondolod komolyan, hogy elmegyek nyaralni, és más pisifoltját, trágár felíratait takarítom! Ez nem az én feladatom. És arról már nem is beszélve, hogy még a programokon sem vehettünk részt... Ha nem kell a mocsok, nincs jutalom sem...
Nem vagyunk egyformák.

dankopesta 2008.08.11. 14:42:59

Kedves levélíró, kedves Jutka! Nézz kicsit magadba, és gondolkodj el! Magyarország nem egy nagy ingyenkonyha, nagyon sok szegény ember él benne, akik nem hogy 2-3 évente nem mennek nyaralni, hanem soha, az internetet pedig hírből sem ismerik. Nagyon sokan keményen dolgoznak közülük, és nem nyafognak, ha ajándékot kapnak, hanem megköszönik. Ha nem kell nekik, akkor pedig hadd kapja meg más, akinek tényleg szüksége van rá.

Tudom, hogy nem érdekel, de ketten a feleségemmel kb. havi 120000 forintból élünk, nyugodtan, boldogan, és meg sem fordul a fejünkben, hogy panaszkodjunk. TV-nk speciel nincs, mert drága, internetünk viszont van, mert azt fontosabbnak tartottuk. Egészségesen étkezünk, sportolunk, minden nyáron nyaralunk, mert tudunk spórolni annyit, amennyiből kijön. Sosem mennénk Zalakarosra, hogy egy fürdőben döglesszük magunkat egész nap, helyette kirándulunk, várost nézünk, jókat eszünk. És SOSEM volt még 7500 forintos szállásunk, de még a feléért sem, mert 3000 forintért is kiváló szállásokat lehet találni. SOSEM kaptunk (igaz nem is kérünk, mert nincs rá szükségünk) semmilyen alapítványtól pénzt nyaralásra, mert meg tudjuk oldani magunk is. 60000 forint üdülési csekkből (ennyi jut évente) kettőnknek simán kijön egy hét nyaralás normális szállással/utazással, kajára pedig nem költünk többet, mint otthon.

Amiben különbözünk: boldogult gyerekkoromban sok felejthetetlen nyarat töltöttünk a Balatonnál, és nem 3x3-mas, hanem jóval kisebb szobában aludt az egész család, én általában egy kényelmetlen pótágyon. És NAGYON ÉLVEZTEM. Mert nem azt néztük, hogy hol foltos a paplan (az volt), nem azt néztük, hogy hullik a vakolat (hullott), nem azt néztük, hogy egy másik szobába nyílik az ajtónk (oda nyílt, és csak egymáson keresztül tudtunk közlekedni), nem azt néztük, hogy a WC a házon kívül van, meleg víz pedig nincs (mert bizony nem volt, csak ha a gázon melegítettünk) hanem élveztük a nyarat és a vizet, és örültünk neki, hogy ingyen tudunk nyaralni a Balatonnál, mert fizetni nem tudtunk volna érte.

Tapasztalatból tudom, hogy hisztizni és nyavalyogni mindig lehet, hibát pedig mindenki talál, aki keres. Csak nem érdemes. A saját életedet keseríted meg vele.

Kedves Jutka, nézz mélyen magadba, és ha legközelebb ilyen lehetőséghez jutsz, akkor nyugodtan felajánlhatod a környezetedben olyannak, aki tud örülni neki. Hidd el, könnyen fogsz találni ilyen embert, ha keresel.

További vidám nyaralást, remélem a gyerekeid nem lesznek ilyen besavanyodottak, és fognak tudni örülni annak, amilyük van!

Secnir 2008.08.11. 14:43:22

aszongya:
"a hűtők egy asztali tákolmányon álltak"
az nem tákolmány.
az egy raklap. nagyon stabil, erős és megbízható.

Herpesz:
van valami igazság a szavaidban, csak a mondanivalód kevés.
ha valamit adnak ajándékba (a módját most ne firtassuk), és ők elmennek, és teljesen mást kapnak, akkor szvsz joggal lehetnek felháborodva. Ráadásul meg kell különböztetni (bár sokan nem tudják) az igénytelenséget a rendetlenségtől. EZ igénytelen. A cikkíró csak egy egyszerű, de tiszta szobára vágyott, ez volt belengetve a szeme elé is. Neki adok igazat.

Velünk egy ehhez hasonló ezet történt meg, néhány évvel ezelőtt:
a dunaharaszti önkormányzatnak van balatonmitoménmárhol egy hegyen kettő darab nyaralója. asszony szólt, hogy megpályázta, és meg is kapta egy hétre az egyiket. hurrá. szarul álltunk anyagilag, de mondom, lekocsikázunk, legalább ennyi luxus legyen a dologban. déli part, hegy, "jó kilátás, kényelmes nyaraló" volt az önkormányzat ígérete.
déli parton, majdnem a balaton nyugati partjánál megtaláltuk a hegyet. 40 fokos emelkedő a tetejéig, autónk hörgött, csomagtartóba akart kifolyni a benzin, de felmászott. körbenéztünk, belátni az egész balatont, gyönyörű kőházak. kulcsokat előzőleg kaptuk meg a faluban egy öregasszonytól. nézzük a címet: a hegytető másik oldalán (a déli oldalra néző) két romos faház egyike volt. a helyi temetőre néztek az ablakai. cool.
bent kosz. dzsuva. retek. nem tudom, ki hogy ismeri. 30 perc sikálással kezdtünk, mert valami rohadék hányingerszag volt. az öntöttvas kádban (belekarcolva: szeretlek Lujza - a te Kossuth Lajoskád) a lefolyóból 5-10 cm-es bogarak mászkáltak fel-alá. rányitottam a vizet, ment 5 percig + domesztosz. víz elzár, bogarak újra előmásztak. hö.
hűtő (lehel*) bekapcs. megijedtünk, úgy zúgott. néni felhív. sajnos ez az alapzaja. megnéztem a gyártási évet: 1962 made in CCCP. exporta készült.
valami továbbra is büdös volt. a tűzhelyből jött. vajon mögüle? onnan nem. alóla? mellől?
belőle. az előző x-edik itt lakó tejet forralt, kiömlött és bele a tűzhelybe. kb kéthetes langyos tej a melegben.
mivel viszonylag későn érkeztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy lefekszünk, és reggel eldöntjük mi legyen.
az ágy közepén hiányzott néhány deszka(!), mivel már volt vele javítva náhány éve, az egyik el volt törve, és alulról felfelé szögelték meg (valami vendégfakír lehetett). a hűtő búgott. büdös volt. meleg volt.
reggel 3-kor elindultunk haza, a kulcsot bedobtuk a néninek (aki mint később kiderült, a gondnok is volt). szó szerint bedobtuk, aztán becsöngettünk és elhajtottunk. hajnali fél négykor.
hazamentünk, és otthon eltöltöttük az egy hétre (a semmire) kivett szabinkat.
fasza, mi? megértem a cikkírót.

herpesz 2008.08.11. 14:45:12

nem ismerjük ezt a családod, nem tudjuk hogy rászorulók e vagy sem. Sok rászoruló van, akiknek nagyon sok minden megadatott. Aki utas, legyen szerény- írta egy bölcs író. Aki csóró, legyen még szerényebb vagy valami.
Ti, ha kapnátok egy alapítványtól egy lehetőséget, ezt elfogadnátok e vagy sem? Ne azt nézzük hogy dolgoztok és nem sírtok, hanem egy kicsit képzeljétek el a szituációt. Én elfogadtam volna, nem esik nehezemre végigfutni a polcon egy vizes ruhával, sőt ezt szerintem meg is kell tenni, ki tudja ki volt ott. De ha nekem lenne három gyereke és hajj de csóró lennék, nem úgy neveltem volna a gyerekeimet hogy feltegyenek egy ilyen fitymáló kérdést, hogy itt kell-e aludni. Örültek volna hogy elmehetnek nyralani. Szerencsére nem vagyok rászoruló, és így valószínűleg sohasem kerülök ilyen helyzetbe, csak egy csóró igényes, aki sátorba nyaral. Szerintem a posztírónak is ez a legnagyobb baja, hogy köze sincs a rászorulásra.

Secnir 2008.08.11. 14:46:14

Jutkának igaza van. ha én elmegyek nyaralni, akkor én nem takarítani, fát vágni, ablakot pucolni megyek egy putriba, hanem egy tiszta (lehet egyszerű) helyre, ahol ENGEM szolgálnak ki. ez a nyaralás.
az alpvető higinia pl. az ok, rendben, hogy mindjuk a klozettot kitakarítom magam után. de az, hogy 40 másik ember után is hypózzam ki? saját pénzből? a hülyék a másik oldalon laknak.

Énbagoly 2008.08.11. 14:46:57

Szerintem az a legnagyobb gáz, hogy valaki erre is felvett pénzt. Nem hiszem, hogy az alapítvány sehonnan sem kapott támogatást, hogy ezt az "üdültetést" megszervezze. Ilyen helyen én sem maradtam volna a gyerekemmel, féltem volna éjszaka. Ugyan melyik lenn söröző fogja berúgni az ajtót...
(Én sem nyaraltam idén nyáron, és nem is fogok :-( )

Dr.Bio74 2008.08.11. 14:47:11

Bazzz

Nehogymár összehasonlítsátok a diákkori (buli minden) nyaralást, koleszozást egy család nyaralásával.

Másrészt nem halottam, hogy sírtak volna, merthogy három gyerek mellett gáz az élet, és szemeteknek még autóra is tellik, hogy merik? Szerintem aki elkezdi ezt a szöveget, a mér kellett a három gyerek stb. annak már most megtiltanám a reprodukciót

Harmadrészt az alapítványi kisokos látta a helyet, de sem említést nem tett róla, sem a helyzet javításáért nem lépett, mert az természetes, hogy aki hátrányosabb helyzetből nyaral, az az első két napon takarít, meg mos.

Ha ismerősöm odaadja a balatoni nyaralóját ingyé, de nem szól, hogy olyan igénytelen, hogy már ő sem nyaralt benne két éve, akkor nem takarítok, hanem elküldöm melegebb éghajlatra.

herpesz 2008.08.11. 14:50:51

na kedves b-né jutka akkor ennek szívból örülök. Akkor inkább hagyd meg legközelebb a lehetőséget másnak.
Ha azt nézzük, elég jó ez az alapítványoldal. Posztolsz, és kapsz nyaralást. Ilyesmi kellene a homárba is, kapnának a posztolók utat Alsókotkodácsra.

Secnir 2008.08.11. 14:53:38

Bio:
így van. totálisan teljesen.

Hódító Homár 2008.08.11. 14:54:01

én aszondó vagyok,hogy herpesz jólszól...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.08.11. 14:55:07

herpesz: itt nekünk fizetnek a kommentelésért ezt EDE!!!! is megmondta, így mi abból megyünk nyaralni.

jesszumpepi (törölt) 2008.08.11. 14:56:59

Piszkos Fred ellakott egy ládában is.Ebből egy napig fejen állva.

Dr.Bio74 2008.08.11. 14:57:28

Nektek már utaltak? Mert nekem igen, de yen-ben.

tibusz0211 2008.08.11. 14:58:02

Én amikor még technikusnak tanultam, el kellett menni kötelező gyakorlatra egyik nyáron. Épp a Balaton partjára. Mikor megláttuk a szállást, csak kb 5 üveg sör segített elfojtani a könnyeinket, és nem feltétlenül a nevetéstől.
Ez a pár fotó ahhoz képest a Hilton elnöki lakosztálya. Hát nem az volt életünk nyara, az biztos, de valahogy kibírtuk. Csodálatos, hogy az ember mit ki nem bír ha rá van kényszerülve. De sokat segített, hogy vidám állapotban tartottuk magunkat a három hét alatt némi szeszesitalnak köszönhetően. Pláne pénzt sem kaptunk, egy fillért sem - amit elég nehezen dolgoztunk fel. Az iskola biztos jól keresett!
Na amúgy a témához is szólva, az alapítvány vezetője egy görény, azt kívánom neki, hogy ő menjen ilyen helyre a családjával. Mert ugye az állami támogatásból meg az adományokból kibérelt luxusvillából könnyű osztani az észt. És akkor még csodálkoznak, hogy az ember nem adakozik az alapítványoknak.
Gratulálok, hogy egyes emberek még itt tartanak ebben az országban!

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.11. 15:01:56

Nah, akkor korábbi hozzászólásaimat összefoglalva,
először, valóban azért megyek nyaralni, hogy elöl-hátul kinyalják a... , főleg, ha egész évben ezért gürcöltem. DE

másodszor, ha el kell ismernem (és az, hogy el kell-e, az már más téma), hogy az elölhátulosnál eggyel (kettővel) alacsonyabb kategóriára vagyok hitelesítve, akkor megfogom a partvist. Ami nem azonos azzal, hogy

harmadszor, az első két napon takarítok és mosok, (vagy tej a sütőben, szovjet rakéta a hűtőben) mert az már a meghaladja az ingerküszöbömet.

Negyedszer, az ingerküszöb egyénenként különbözik. Lehet összemérni...

HÉV-es 2008.08.11. 15:01:58

herpesz: nincs igazad! Ha megmutatták volna fényképen a hölgynek a helyet, hogy tessék ilyen, akarod-e, akkor azt mondom korrektek voltak. De meglepiként egy ilyen hely!! 4 gyerekem van, de soha ilyen helyre be sem tettem volna velük a lábam!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.11. 15:03:22

honnan tudta hogy hugyos? lehet hogy kólás volt. vagy kávés. vagy gyümölcsleves.

ha a húgytól eltekintünk (ami ugye nem is biztos hogy az), akkor csak a pókháló, meg a kissé lelakott állapot marad. meg a tiszta ágynemű, meg a kábé 50000 értékű ajándék, amiből 45000 a belépők értéke...

jesszumpepi (törölt) 2008.08.11. 15:04:20

Hej,gabriseszter!
Te újabban jól megtalálod a témát.

Az EDÉ-s posztot is te tetted fel.
Úgy látszik,nyáron a balatoni témákkal nem lehet melléfogni.

Dr.Bio74 2008.08.11. 15:12:10

Én ha megyek nyaralni, nem kívánom, hogy kinyaljanak, csak legyenek korrektek. Ha több pénzem lenne, akkor sem szállnék meg olyan helyen ahol nyálas lehet az alfelem (meg mit szólna az asszony!). Sőt takarítani is hajlandó vagyok. De ha sátrazni megyek akkor tudom, hogy mire számíthatok. Ha nyaralni megyek, megnézem mit adnak a pénzemért és apellálok, szintúgy ha más okból kell szállás.
Van egy emberi szint ami jár.
Az említett kecó biztos jó munkásszállónak, vagy annak aki lelkileg, családilag felkészült, de ajándéknak?
Legalább az emberek büszkeségét nem kellene megsérteni.

Dr. Kix 2008.08.11. 15:16:36

Az ilyen görény alapítványosok, meg gondnokok hozzászoktak, hogy " csóró, hülye nagycsaládos, örüljön annak, ami van! Nehogymá még tisztaságot is elvárjon!". Lenézik aőket, akinek alapból hálásnak kellene lennie a sz@rért is.

Azt persze csodálkoznak és hőbörögnek, ha nem.

Baccpapucs, ajtóletépés, sünszarás, Palkovicsné, EDE és persze az elmaradhatatlan laptop.

Az alapítványnak és a gondnoknak is, meg azoknak a kommentelőknek is, akik szerint ma MO-n nem kell elvárni _bármelyik_ szállástól, hogy tiszta legyen.

Dr.Bio74 2008.08.11. 15:19:51

Elfelejtettem megkérdezni, nem volt véletlenül ott a szálláson egy törött üvegű dohányzóasztal?

GolyósToll 2008.08.11. 15:28:34

A dolog végtelenül egyszerű. Ha én nem tudok egy gyereket (pláne többet) eltartani, nem szülöm meg. Ha mégis megszülöm, de nincs mből nyaralni vinni, akkor nem viszem el nyaralni.

Ha mégis el akarom vinni INGYEN, + ezen felül még elvárom másoktól, hogy az én gyerekgyártási+nyaraltatási passziómat ajándékokkal finanszírozzák, ne legyen véleményem, és pláne ne legyen önérzetem.
Igényei annak legyenek, aki megfizet érte. Aki meg nem, az néha gondolkodjon el, mit kap ingyen, és ha kap valamit, akkor legyen érte hálás. Csendben. Ha jobbhoz szokott, örüljön neki, fogja a kis cókmókját, és szaladjon haza a jobba, de ne szájaljon. A hajléktalan se m reklamál, ha gyűrott kétszázast kap, meg hogy miért nem ötöst.

Ha volt pénzetek, meg üdülési csekketek, igazán bérelhettetek volna az igényeiteknek megfelelő szállást, ahogy végül nagyon okosan meg is tettétek. Ez esetben meg nem kell ingyér lejmolni. Hagyd meg a rászorulóknak.

Ennyi.

maincoon © 2008.08.11. 15:35:26

Kedves Jutka!

Szerintem egyetlen hibát csináltál: leírtad, hogyan jutottál az üdülési lehetőséghez...

Egyszerűen nem értem, hogy miért azt firtatjátok, hogy ki hogyan jutott ehhez a lehetőséghez? Tök mindegy!!! Ha valaki biztosít valakinek egy ilyen lehetőséget, akkor ne egy ilyen igénytelen, gusztustalan helyre nyomja már be őket, merhogy nekik úgyis mindegy, ingyé kapták!
Látszik, hogy nincs gyereke annak, aki úgy gondolja, hogy "tökmindegyingyenvan". Majd ha egyszer megadatik nektek is ez, akkor ugyanúgy fogtok reklamálni, mint Jutka, ezt elhiheted nekem! Ha meg nem, akkor jobb, ha nem is lesz gyereked!

Ja és hogy miért nem ment máshová, meg máshogy ... ha tudta volna előre, szerintem biztos nem vállalja be, ez a felelősségérzet szerintem kiérződik az írásából. Az volt a bűne, hogy hitt abban, hogy csak nem vágják át ott, ahol már elvileg ismerik (blog). Nekem ez a véleményem.

HÉV-es 2008.08.11. 15:37:28

GolyósToll: az embernek minden körülmények között legyen önérzete, igénye, ha másra nem, a tisztaságra!! És ezt senkinek nincs joga megsérteni, és megalázni valakit, mert esetleg nincs annyi pénze!
Igénytelen emberből van bőven! Eredménye is! Nézz szét az országban!

maincoon © 2008.08.11. 15:39:06

Hééé, szálljatok már le arról, hogy miért szült 3 gyereket és miért akart menni nyaralni! Egyszerűen nem látjátok a lényeget, mert csak olyanba tudtok belekötni, amihez közötök nincs!

Szállást igértek nekik és igénytelenséget, mocskot kaptak! Fogjátok???

Dr.Bio74 2008.08.11. 15:39:09

Golyós
Toll

Nem várták el.
Pláne nem , hogy a gyerekgyártás+nyaraltatás combót finanszírozzák.
Ne legyen véleményem és ne legyen önérzetem, mert elfogadtam egy felajánlást, ami valójában a felajánlót minősíti.
A hajléktalan szerény képességeim szerint más kategória.
Nem tünt lejmolásnak.

A f*szom, csak nem te vagy az alapítvány vezetője?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.08.11. 15:42:25

herpesz drága,

Figyelj, te a tipikus magyarnak vagy a mintapéldánya... Alább majd szépen kifejtem, hogy miért is.

1. Arról írsz, hogy honnan tudhatnánk azt, hogy a poszt írója tényleg annyira rászoruló. Meg írtál arról is, hogy neked mennyire sanyarú az életed. És azt honnan tudhatnánk, hogy a te életed ENNYIRE sanyarú... Szegény gyerek... Ez a tipikus, bizalmatlan, "másnak soha nem hiszek, csak ha bizonyítja" magyar.

2. Mi az, hogy internet, kamerás mobil, stb... Már bocs, de. Egy kamerás mobilt kb. 5000 forintért megkapsz használtan. Ha egyáltalán az volt és nem pedig egy régi digitális fényképezőgép, mondjuk a képek alapján 2-3 megapixeles maximum, amit ugyancsak kb. párezer forintért megkapsz. Arra esetleg gondoltál, hogy internetezni a munkahelyről is lehet? De ha nem is onnan, egy olcsó internet előfizetést lehet kapni már 1-2000 forintért is, lehet, hogy nem töltesz le vele gigabájtokat, de internet. Egy olcsó számítógép pedig ugyancsak 10-15000 forintból kijön, ezeket talán akkor is össze tudja magának kuporgatni az ember, ha éppenséggel nem áll a legfényesebb anyagi helyzetben. Ha neked nincsenek ilyen jellegű igényeid, az eléggé sajnálatos, mert nem csak a tisztaságra/rendre vagy ezekszerint igénytelen, hanem a saját életedre is. Ebből következik a

3. pont Ha a fentebb említett körülmények számodra elfogadhatóak, akkor hajrá, jelentkezz te is és töltsd azzal a nyaralásodat, hogy domestod-t vásárolsz a boltban és kikulázod a leendő szállásodat. Gratulálok, ez is csak azt jellemzi, hogy mennyire igényes vagy. Továbbá javaslom, hogy bújj be abba az ágyneműbe, amik a képen szerepelnek...

4. pont: CSÓRÓSÁG. Lehet valaki csóró és igényes is. Te ezekszerint csak az előbbi vagy, az utóbbi kimaradt az életedből. Szerintem természetes egy gyerektől, hogyha ilyen körülményeket lát, akkor megkérdezi, hogy itt kell-é majdan aludni, ebben a koszban. Ha nem ahhoz van hozzászokva, hogy mocskos legyen az ágynemű, akkor természetes, hogy megkérdezi, ennek semmi köze nincsen a csórósághoz, hanem - és ezt kiemelném - csakis és kizárólag az igényességhez, ami belőled ezekszerint teljes mértékben hiányzik, hiszen azt írod, hogy a gyerekeidet is úgy nevelnéd, hogy ilyen kérdést ne tegyenek fel, magyarul igénytelenségre...

5. Csak Magyarországon található meg ez a hozzáállás, hogy "ami ingyér' van, az szar is". Hát nem feltétlenül kellene annak lennie. Menj el nyugatabbra, élj egy pár évet ott és megtudod, hogy mire gondolok...

6. A poszt írója nem írja sehol sem, hogy segélyért rohangálna, nem tudom, hogy ez hogyan jött a képbe. Hacsak nem a saját tapasztalataidat írtad le...

7. Summázva az egészet egy paraszt vagy, hiába kérsz elnézést a posztírótól az irományodban. Ahogyan te nem hiszed el a poszt írójának, hogy éppenséggel nem dúsgazdagok, úgy én sem hiszem el neked, hogy csóró vagy. Egyszerűen a tipikus, "jómagyarszokás" szerinti, "namajdénmegmondomingyenvanmiazhogynemtetszik" beszél belőled, hiába is próbálod ezt másképp beállítani. Remélem, hogy majd amikor gyereked lesz és kapsz egy ilyen lehetőséget, akkor csakis hasonló körülmények közé tudod majd vinni a gyerekeidet, akkor majd meglátjuk, hogy miként fogsz érezni a témával kapcsolatban.


Amúgy a fentiek szólnak dankopestának is, csak az ő kommentjére már nincsen kedvem kitérni részletesebben, mert már így is éppen eleget írtam, de a helyében elbújnék valahová és "mélyen magamba néznék"...

Dr.Bio74 2008.08.11. 15:45:35

Winyetta

Jövök egy sörrel ha szereted, nekem nem volt kedvem ennyit írni.

Szumi 2008.08.11. 15:46:07

Köpjetek le, de:
Nekünk jut egy-két milla nyaralásra évente. Eért a pénzért elvárjuk, hogy ne nekünk kelljen takarítani, dugjanak a seggünk alá mindent. De voltunk mi szegények is, a feleségemmel ketten álmodtunk egyet, annyira. Ha még szegény lennék, a seggemet verném a földhöz örömömben, ha egy ilyen ajándék nyaralást kapnék. Pláne gyerekekkel! Nem kell kempingbe, sátorban, porban fetrengeni, éjszaka megfagyni, reggeli naptól hőgutát kapni, van hol aludni, fürödni, ajándékcsomag, stb. Alázatot, hölgyem, sokkal több alázatot!

2008.08.11. 15:47:00

Jó sok tirpák hallatja itt a virtuális hangját. Milyen dolog már az, hogy ingyen volt, pofád lapos, aludj a hugyos ágyneműn a dzsetvában, mert másnak ilyen sem jut. Az ajándékszállást nem kikuncsorogták, hanem ajándékba kapták, és ez nem olyan, mint amikor nem tetszik a szülinapi nadrág, de mégis mosolyogsz, mert itt egy háromgyerekes családról van szó. Miért nem takarított ki? Mert ha valaki 2-3 évente jut el a gyerekeivel nyaralni, akkor a hatból nem fog egy napot egy idegen hely csutakolásával tölteni, ezen mi nem érthető? Ocsmány magyar felfogás, hogy a csóró örüljön ha kap bármit is, és ha rinyál, akkor háládatlan gennyláda.
Mellesleg aki az alapítványosokat védi, kicsit gondoljon bele, hogy nagy valószínűséggel ez úgy megy, hogy mindenféle pályázati pénzekből leutaztatnak három családot a Balatonra, leszámláztatják 50 ropi per főre valami haver wellness-szállójában, aztán kivesznek a hülyéknek egy 1500huf/fő/éj szállást a falu legutolsó munkásszállóján. Megtehetik, mert ha a delikvensnek nem tetszik, akkor el lehet küldeni a picsába, mert ingyé' vót, mit vártá' parasztja! Sima ügy, mert például az itt kommentelők njó része is így gondolkodik. Ja, és még az ajándékkosarat is le lehet nyúlni. Frankó kis biznisz ez, a csórója meg kapja be.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.08.11. 15:48:25

Egyetértek a posztolóval!

Szeretnék adni pár tippet, amit mi is használunk:
- ha olcsó (ingyenes) szállásra megyünk viszünk saját hálózsákot, pláne, ha kocsival. Így csak saját szagod érzed:)

- ha polifoam-ot is visztek akkor egyrészt jól lehet pancsolni vele, de a strandon a homokban is jól jön illetve a hálózsákkal kombinálva a csupasz földön is aludhatsz

- közös hűtőt csak üdítőre esetleg dobozos, zárható ételre szabad használni (akinek van céges hűtője ezt már úgyis tudja...)

- Közös fürdő helységbe csak papucsban, antibakteriális tusfürdővel SAJÁT

még biztos eszébe jut másnak is valami :)

Mi a Börzsönyben szálltunk meg úgy októberben, hogy nekünk kellett tüzelni (volt vagy 5 fok éjjel), tábori ágyat szerelni satöbbi de mivel számítottunk rá nagy móka volt.

Dr.Bio74 2008.08.11. 15:51:41

Szumi

Nem köpök, kiszáradtam !

Alázatot, pontosan kitől?

Ha Madzsarisztán erről szól, hogy a "rászoruló" még a nyaralásánál is nyeljen egyet, mert természetesnek vették, hogy nekik repesni kellene az örömtől, hogy ott lehetnek, hát gratula. Szerintem a minimum lett volna, hogy még a távolból megvillantják nekik, hogy mire számítsanak, és akkor azt modhatták volna, köszönjük, de a kis pénzünket másképpen osztjuk be.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.08.11. 15:53:09

GolyósToll:

Már bocs, de te is tiszta hülye vagy.

"Ha én nem tudok egy gyereket (pláne többet) eltartani, nem szülöm meg. Ha mégis megszülöm, de nincs mből nyaralni vinni, akkor nem viszem el nyaralni."

Szerintem olvasd el a postot mégegyszer. Nem tesz említést olyanról, hogy nem tudja eltartani a gyerekeit. Helyette arról, hogy NEM TELIK MINDEN ÉVBEN NYARALÁSRA. Ettől még el tudja tartani a gyerekeit te nagyon művelt...

"Ha mégis el akarom vinni INGYEN, + ezen felül még elvárom másoktól, hogy az én gyerekgyártási+nyaraltatási passziómat ajándékokkal finanszírozzák, ne legyen véleményem, és pláne ne legyen önérzetem."
Újfent javasolnám, hogy olvasd el a postot mégegyszer, komoly szövegértelmezési problémáid vannak.
Ez ehgy lehetőség volt, amit "megpályáztak". Nekem a postból nem úgy tűnik, hogy bármit is elvártak volna, a tiszta, igényes szálláshelyen kívül. Habár lehet, hogy a tisztaság és igényesség szavakat külön el kellene neked magyarázni, mert nem úgy tűnik, mintha tisztában lennél a jelentésével.

"Igényei annak legyenek, aki megfizet érte."
Szerintem meg ne. Igényei - főképp a tisztaságra - azért mindenkinek legyen. Még neked is...

"Aki meg nem, az néha gondolkodjon el, mit kap ingyen, és ha kap valamit, akkor legyen érte hálás."
Egyetértek. Meg lehet nézni, hogy mit kapott ingyen. Te hálás lennél érte?

"A hajléktalan se m reklamál, ha gyűrott kétszázast kap, meg hogy miért nem ötöst."
Két teljesen eltérő dologról van szó, ne próbáld a kettőt összehasonlítani...

HÉV-es 2008.08.11. 15:53:25

sambalabammbumbumm: leírtad a lényeget! Számítottatok rá!! Ők nem! Nekik ez megdöbbenés volt!
Szumi: nem köpünk le, mi is megyünk kétszer-háromszor egy évben ide-oda! DE: alázat annak a részéről kell, aki segíteni akar másokon. Ha segít tegye ezt méltósággal, hogy aki kapja a segítséget méltósággal fogadhassa el! Ne azt érezze, hogy ő egy senki, akinek ez is jó kell legyen!!

GolyósToll 2008.08.11. 15:57:03

Kedves HÉV-es, engem végtelenül zavar ez az általánosan elharapódzó 'de nekem igenis adjanak akármit, mert nekem ez jár, merthogy én nagycsaládos/kisebbségi/nagyobbsági/szexuláisan egyenesenferde, vagy akármi vagyok. és ha nem kapok, vagy nem azt kapom amit elképzeltem, akkor nagy szájat nyitok' mentalitás. Most ne rendeljük őket népcsoportokhoz meg országrészekhez, mert nem ettől függ.

Teli van az utca hajléktalanokkal, mindenki naponta láthatja és szagolhatja, hogy mi az, ami alanyi jogon 'jár'. Amit ezen felül bárki kap, azért fizetni kell. Sőt, még ezért is kell, csak nem a szájalóknak, hanem azoknak, akiknek erre nincs idejük, mert ajvékolás helyett dolgoznak. (Persze hogy akkor nem kapsz semmit ingyen, ez a világ legtermészetesebb dolga, nekik egy joguk van, hogy kussoljanak, és tartsák el az összes többit.)
Én 10 éve nem voltam nyaralni, hol pénz nem volt rá, hol idő, hol egyik sem, de kibírom.
Eszembe nem jutna emiatt sehol csipogni. A postoló hölgy meg mondjuk túlórázhatna blogolgatás helyett, ahogy mások is, akik nyaralni szeretnének.

Ez egy ilyen világ.

Tudomásul lehet venni, vagy el lehet menni, ahogy anno valaki kifejtette.

maincoon © 2008.08.11. 15:59:11

Bio74, HÉV-es, winyetta: nálatok az igazság!

Végre kezd megértésre kerülni a post lényege és ha már csak halvány reménysugár is van, hogy mások is megértik, akkor már megérte végigdühöngenem a délutánt!

Dr.Bio74 2008.08.11. 15:59:21

GolyósToll

Javaslom Vinyetta kérését fontold meg: olvasd el ismét a levelet az elejétől, itt-ott megállva, elgondolkodva!

GolyósToll 2008.08.11. 16:00:08

Nem, nem két külön dolog a hajléktalanság, meg ez. Ingyen kapod ezt is, azt is. Amit rád kültenek, azt másoktól veszik el.

SEMMI különbség.

2008.08.11. 16:01:32

Szumi, a pénzedhez észt nem adtak. Ha fizetsz érte, akkor jogos az igény a tisztaság és a jó kiszolgálás iránt, ha egy alapítvány fizeti helyetted, akkor felejtsd el a normális körülményeket? Az egy-két milládért elvárod a segged kinyalását, de pénz nélkül normális emberi hozzáállást már nem lehet várni? Ha te csak megvenni tudod magadnak a méltóságot, akkor szart sem ér.
Akinek nem telik rá az törődjön bele, hogy szarba se veszik? Amilyen nagy a pofád, el nem hiszem, hogy a kis nejeddel boldogan dörgölődztetek volna hugyfoltos ágyneműbe. Valőszínűleg az egy-két millád előtt ugyanígy, de stílusból ítélve ötször ekkora hangon rikoltoztál volna ilyen helyzetben. Szarjál sünös pénzkötegeket!

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:01:40

GolyósToll

kezd az az érzésem lenni, hogy relatíve igen egyszerű a gondolkodásod.

GolyósToll 2008.08.11. 16:01:51

*költenek

A többi 'posztolónak üzenek;
Éljen sok a proletárdiktatúra. :D

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.08.11. 16:02:47

GolyósToll 2008.08.11. 15:57:03

Te. Komolyan. Akkora suttyó vagy, mint két másik együttvéve.
Egyáltalán nem arról az általad leírt mentalitásról van szó.

Mi lenne, ha úgy írták volna a postot, hogy pl: "egy ingyenes nyereményjátékon nyertünk egy családi nyaralást és hát ezek a körülmények fogadtak. Igaz, hogy ingyen volt, de hát akkor is, ez felháborító."

Szerinted akkor sem lenne joguk felháborodni? Semmi különbség nincs egy nyereményjátékon nyert és az "alapítvány" által biztosított ingyenes nyaralási lehetőség között... Az ilyen nem alapítvány, hanem átb@szás...

GolyósToll 2008.08.11. 16:03:44

Izé, mármint soká. Afenébe, kezdek szintre süllyedni:)

Szumi 2008.08.11. 16:05:35

Bio74: Alázatot az élettel szemben. Lementünk idén jetskizni horvátokhoz. 160 E volt a szállás, ahol nem volt jó a hűtő, leszaladt a szekrényajtó, stb. Nem ajándék volt, mégis ilyen volt. És rinyálok itt, vagy máshol? Fiatalkoromban bokrok alatt aludtunk a haverokkal, csak hogy a Balatonon lehessünk. Gondoljátok, hogy ez a szállás ingyen volt? Vagy hogy ezt ilyenre gyártották? Nem! Hanem rászorulók voltak benne az előző, meg az azt megelőző hetekben is, ők tették ilyenné. Akik ott laktak, nyaraltak. Három gyerek nyaralását úgy szépítettem volna meg, hogy közösen kitakarítunk, és nagyokat fürdünk a Balatonban, szarunk a világra, velünk nem basznak ki, mert mi jól érezzük magunkat, szertjük egymást és csak ez a fontos. Lelki szegényeknek ez nem megy.

2008.08.11. 16:05:58

Golyós:
"Én 10 éve nem voltam nyaralni, hol pénz nem volt rá, hol idő, hol egyik sem, de kibírom.
Eszembe nem jutna emiatt sehol csipogni."

Dehát kurvára épp azt teszed!
Ja, ha te se voltál más se menjen? Halál a szomszéd tehenére? Szép, telivér magyar paraszt vagy, egyszer csak kinövünk a te fajtádbó.

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:06:48

Te goljóstolle

Javaslom ezt is olvasd el:
HÉV-es 2008.08.11. 15:53:25

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.08.11. 16:09:52

Szumi: legalább ne kamuznál ekkorát. :-)))))

Pont TE ne rinyáltál volna egy ilyenért, akinek 1-2 "milla" jut évente nyaralásra? Hagyjuk már, menj és mesélj másoknak szerintem, itt nem nagyon találsz olyat, aki ezt el is hiszi... :-))))

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:11:17

Szumi

Te más világban élsz, és nem látod meg a különbséget a te eseted és az ővék között, pedig óriási.
Szerintem a lelki szegénységet ne emlegesd.

GolyósToll 2008.08.11. 16:12:06

Te goljóstolle

Javaslom ezt is olvasd el:
HÉV-es 2008.08.11. 15:53:25

Noigen... és rózsaszín felhőkön sárga kiscicák labdáznak nagynagy lila labdákkal a kék kisbocsokkal... a meki meg a donpepe enni ad nekünk, a bankoktól pénzt kapunk, hogy szebb legyen az életünk, és minden tökéletes, és gyönyörű........ onnantól már valóban csak egy lépés a HÉV-es véleménye. :)

HÉV-es 2008.08.11. 16:13:16

GolyósToll: részben igazad van! De teljesen nem tudok veled egyetérteni! Nem arról van szó, hogy adni kell!!! De ha adunk, akkor az ne olyan legyen, hogy fogd be a szád, neked ez is elég lesz!! Akkor inkább ne adjon. Itt most ez a lényeg.

Szumi 2008.08.11. 16:14:37

Paranoir. Most végeztem a sünök kiszarásával, de pénz nem jött....hülyeséget beszélsz. Ne azt nézd, hogy valaki ezért fizetett valakinek! A cikkíró ezt ajándékba kapta. Nem, nem reklamátam, nyeltem, dolgoztam, kuporgattam. Nem tudok fényképet küldeni, mert nem volt mobilom ( persze, akkor még senkinek), de én laktam Münchenben két lágerben is - na, ez itt Sheraton ahhoz képest! Az egyik a Bajor tejipari vállalat irodáházából volt átalakítva, egy nagy, kb. 1600 nm-est terem, benne emeletes vaságyak pokrócokkal elválasztva, legalább hatvan családdal laktunk egy helyiségben. Azért is fizetett a német állam, mi is ajándékba kaptuk, elégedettek nem voltunk, de beértük vele. A második helyen már csak négy családdal laktunk együtt, szekrényajtókból ácsoltunk elválasztó paravánokat - ez sem volt kánaán, de beértük ezzel is. Végül kaptunk lakást, normálisat. Nekem ne dumáljanak a mobiltelefonos, autós családok a nélkülözésről. Kis munkával ki lehetett volna csinosítani a szállást.

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:15:39

Huh golyóstollacska, gyere ülj ide mellém, mondok valamit neked.

A betüket összerakva kaphatsz értelmes szavakat, ezeket összerakva értelmes mondatokat.
Ha ezt alkalmaztad a levél feldolgozásánál, akkor vagy rossz levelet olvastál, vagy valami hályog telepedett a tudatodra.

GolyósToll 2008.08.11. 16:16:04

Így van, akkor inkább ne adjon. Legközelebb valószínűleg ezek sem fognak adni, aminek eredményeképp egy vagy több, _valóban_ rászoruló család (akiknek ez is megfelelne) nem fog eljutni nyaralni. Még ide sem, és még ingyér sem, pedig ők valószínűleg nem méltatlankodnának.

Ügyesen elintéztétek, nemde? :)

Szumi 2008.08.11. 16:16:49

Winyetta: nem reklamáltam, mert nem mérgeztem meg ezzel a nyaralást. Egyébként is nálunk a feleségem fikázósabb, de le szoktam szereni.

HÉV-es 2008.08.11. 16:18:15

GolyósToll: erről sincs szó, ne sarkíts! Te biztos nem adtál még senkinek semmit. Nálunk 4 gyerek van, szerencsére jó körülmények között, és már felnőtt korúak. Volt az egyiknek olyan osztálytársa, aki nem tudott iskolába menni, mikor jött a rossz idő, mert nem volt cipője. Két gyerek volt, de az apukának nem volt munkája, az anyuka meg beteg volt. Ismertük őket, nem egy italozós, dolgozni nem akaró család volt. Kaptak az osztálytól ruhákat, cipőket. Nem új dolgok voltak, minden jó állapotban, tisztán, de annyira örülni nem láttam még senkit! Ezt a gyerekem is megjegyzete, nem is fogja elfelejteni. Odaadhatták volna úgyis, hogy szakadt, piszkos holmikat kap. De az megalázó lett volna, így meg örömet okozott!

Szumi 2008.08.11. 16:19:39

Winyetta: voltunk Törökországban is idén, 5* szállodában, all inc - de a légkondi egy kalap szar volt. Reklamáltam egyzser, kétszer, harmadszorra megmutatták, hogy nem megy folyamatos üzemben ( központi légkondi), hanem csak szeszélyes időbeni megoszlásban. Nem cirkuszoltam, elmentem és vettem egy ventilátort. Velem nem basznak ki. Persze, oda többet nem megyek.

Szumi 2008.08.11. 16:21:34

Sokáig gokartoztam, versenyszerűen. Kecskeméten több ízben aludtunk egy kollégiumban - na, az pont így nézett ki és még fizettem is érte. Nem is egyszer.

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:22:27

Ha valaki adni akar, akkor úgy adjon, hogy ne sértse meg azt akinek ad (furcsa mi?).
Ha valaki tényleg azért működtet egy alapítványt, hogy segítsen a rászorulóknak, akkor az maximum tanul az esetből, de nem függeszti fel a tevékenységét, hacsak mellékes tény a számukra, hogy most ki, hol, hogyan is örömködött az ő segítségük révén.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.11. 16:22:57

" Ha segít tegye ezt méltósággal, hogy aki kapja a segítséget méltósággal fogadhassa el! Ne azt érezze, hogy ő egy senki, akinek ez is jó kell legyen!!"

(nem a büszkeség a kulcsszó, hanem a méltóság...)

GolyósToll 2008.08.11. 16:23:07

Ahelyett hogy szereztetek volna apucinak munkát, ugye HÉV-es? De nem, az valódi segítség lett volna, Ti inkább átéltétek az adakozás örömét... hogy hányszor alázták meg a kölyköket az osztálytársaik azért, mert az ő levetett rongyaikban jártak, azt ti már nem láttátok.
A májatok hízott, ők meg jólnevelten örültek, legalábbis szemtőlszembe.

Látodlátod, ÍGY kell adakozni, és így kell az adakozást fogadni. Megy ez, ha akarjátok.

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:24:19

golyós

Te beteg vagy!

HÉV-es 2008.08.11. 16:25:48

GolyósToll. nagyon rossz leted lehet, lehetett! Nem olyanok voltak a gyerekek. A fiam általában mindent azonnal, és órákig mesélt (még csak 8 éves volt :))), elmesélte volna ha lett volna ilyen.
Állást nem tudtak volna két nap alatt szerezni, fizetés is csak egy hónap múlva lett volna, ha szereztek volna is. Ez a segytség gyorsan kellett! De minek is magyarázzam annak, aki ezt nem érti meg?!

GolyósToll 2008.08.11. 16:25:50

Csak realista, Bio.
Az életben mindennek megvan a maga ára. Vagy pénzben, vagy másban.
Az adakozó biznic erről szól.

2008.08.11. 16:26:56

Szumi, azért mert ifjúkorodban te is laktál ótvar helyen, más is viselje el? Nekem meg aranyerem van, legyen neked is, így igazságos. Hagyjuk már ezeket a bezzeg az én időmben dolgokat. Ez a család, ha elolvasod figyelmesen megérted, nem segélyen élő hipercsóró, hanem olyan minimálprogramot futtató família, akiknek van autójuk (nem hinném, hogy Volvo V70), van telefonjuk (nem hinném, hogy Iphone), de nyaralásra nem futja. Nem segélyként, nem pigment-like módszerekkel, hanem önkéntes felájánlásból kaptak egy lehetőséget. A szállásuk undorító volt. Lehet hogy barátnővel romantikus egy szedett-vedett szálláson elverni az időt 20 évesen, de három gyerekkel ez nem megy. Nekem sincs, valszeg neked sincs három, de én elhiszem, hogy ez így gáz. És ha a gyerek a koszos szállásra fintorog, az valszeg azt jelenti, hogy nem szokott a koszhoz. A galádja, szereti a tisztaságot, micsoda kis hisztigép.
Ha te meg a 160 rongyodért szó nélkül hagyod az igénytelen szállást, hát akkor kirva nagy balek vagy.

GolyósToll 2008.08.11. 16:27:46

De azért itt villogsz vele, ugye HÉV-es? Fizetési előlegről meg kölcsönről senki nem hallott a nagy jólétben.. Megérte azt a pár elfekvő rongyot, na valld már be, naaaaaa. ;)

Hózentróger 2008.08.11. 16:28:28

Szerintem mindenkinek igaza van.

1, Aki becumizták ezt a szállást, azért, mert megalázó, hogy mert nekik ingyen volt ez a téma, mindent le kellene nyelniük. Valaki már megirta itt, hogy csóróság nem egyenlő az igénytelenséggel.

2, Akik a levélirót fikázzák, nekik is, mert nem volt korrekt dolog idejönni a Homárra höblékelni, mégiscsak ingyen kapták. Ajándék ló, stb. Kiderült, hogy csak volt pénzük, meg csekkjük kifizetni a másik szállást. Pont emiatt kellett volna visszalőniük a felajánlott ingyennyaralást egy olyan család részére, akiknek még ennyi pénzük sem volt. Szóval, ez ilyen etikai dolog, kadves Jutka.

Szóval, nem fekete-fehér ez a történet.

HÉV-es 2008.08.11. 16:29:53

Mutass egy olyan munkahelyet, ahol a belépés után előleget fizetnek! Villogni? Ezzel? 18 év után? Minek? Sajnállak a lelki szegénységed miatt! Rossz lehet neked!

HÉV-es 2008.08.11. 16:33:09

GolyósToll: ja és persze csak azért adtam akkor, mert tudtam hogy 18 év múlva itt a Homáron villogni lehet majd vele :))))

Szumi 2008.08.11. 16:34:40

Paranoir: igazad van, csak két gyerekem van. De ez a zsállás nem volt annyira katasztrófa INGYEN, hogy ide kelljen írni. Mégiscsak kapták, AJÁNDÉKBA! Mintha menél pl. egy kisteherautóval, megállnál egy autóstopposnak, aki belenéz az autódba és közli, hogy ő ide be nem száll. Akkor barátom menjél gyalog!

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:34:40

Mi az ára a gyereked mosolyának?
A család boldogságának?

Mi az ára az önérzetnek? És ki fizeti meg jobban ki elveszi, vagy aki odaadja?

GolyósToll 2008.08.11. 16:36:52

Ide figyelj HÉVes.. ha a kölyköm egyik osztálytársa, meg annak a családja bajban van, nekem meg jól megy, + pár haverom gyereke is odajár, akkor én azt mondom a többi szülőnek, hogy hát ez van, így jártak, dobjon be mindenki egy 30ast, senkit nem visel meg. Ezt megjátsza mondjuk 5-6 ember, az már 150. Neked is van céged, nekem is, valami melót csak lelünk szegény nyomorultnak, alkalmazzuk, elfér a többi léhűtő között, boldog lesz, majd ha úgy áll, viszonozza, ha meg nem, pillanatnyilag akkor is kikerült a levesből. Biztos van orvos ismerősöm, szólok neki, hogy nézzen már rá az asszonyra. Biztos megyek én is nyaralni, elfér még egy-két gyerek pluszban a kocsiban, jöjjenek azok is, végülis egyszer gyerekek.

Na, ha ezt megcsinálod, akkor azt mondom, hogy fasza karakán gyerek vagy, és SEGÍTETTÉL, igazán. Anélkül hogy megaláztad volna őket, őszintén, kerwsztényien, akármi.
De hogy pár lomot rájuk sózunk, hát ne haragudj, és lópikula.
:)

HÉV-es 2008.08.11. 16:39:59

GolyósToll: kicist gondolkozz, ez 18 évvel ezelőtt volt, kicsit más viszonyok között! Nem volt még kocsink. És nem volt saját cégem, tehát nem tudtam volna alkalmazni. Cégvezető sem voltam, hogy felvegyem. Szinte hihetetlen nem?

HÉV-es 2008.08.11. 16:42:17

GolyósToll. a neved jól mutatja, golyós vagy kicsit. :)) Az, hogy beteg nem azt jelentette, hogy nem látta orvos, táppénzen volt. És nem a haverok gyerekeivel járt együtt a fiam, csak úgy más gyerekekkel együtt. Hol élsz te? Ez nem magániskola volt!

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:42:34

Hehe én most sem vagyok cégvezető.
De látom már a munkanélküliségi rátát jelentősen lehet csökkenteni ezen a módon.

HÉV-es 2008.08.11. 16:43:37

Ja igen, én sem vagyok cégvezető, és cégem sincs! Tudom nem vagyok sikeres!

Dr.Bio74 2008.08.11. 16:49:14

Én lennék a legboldogabb ember (és sikeres) ha minden arra érdemes embernek munkát tudnák adni.
Szuvenyír nyihaha nye kukucsku protku. Igy van. De az van az ajándék, meg van a segítség, asszem van különbség.

Tiffauges 2008.08.11. 16:56:46

Ez kicsit olyan, mintha azt mondanám: "Adok egy kis meleg ételt ennek a rászorulónak" majd kiöntök egy tál moslékot elé, hogy "Ne, nyald fel, ha éhes vagy jó lesz ez is"
Csak azért, hogy a Golyósék is megérthessék, miről van szó.

HÉV-es 2008.08.11. 16:57:40

Tiffauges: nem érti, már próbáltam :))). De nagyon találó a hasonlat!

Szumi 2008.08.11. 17:00:13

Nem, nem találó, az lenne találó, ha úgy végződne, hogy: nincs benne elég hús, vidd a pics*ba!

nem várt fordulat 2008.08.11. 17:00:38

Én eztetet nem értem. Azt fogom írni, amit sokan mások.

Kocsival mennek, három gyerek, internet, üdülési csekk. Ok, ha nem vagy eleresztve, de vannak mások akik a falujukból nem lépnek ki egész életükben...

Ehhez képest kaptatok pár napra szállást ingyen, be van törve kicsit az ajtó? Na és?

Nekem is, amikor az előző lakó elköltözködött, három ajtót sikerült széttörniük (gondolom egy nagyobb szekrénysorral).

Még nincs pénzem a teljes felújításra, ezért az étkezőm betonfal (panelban lakom), az előző néni 30 éves padlószőnyege van itt, amit pénz híján még nem tudok parkettára cserélni. van egy matracom azon alszom, szekrényem nincs, a ruháim kupacban egy takarón. és?

viszont fogtam pár tisztítószert, és mindent átsikáltam. annyi rendet tartok magam körül, amennyit a jelenlegi lehetőségek megengednek.

Miből állt volna venni egy partvist, lapátot, vödröt, domestost, illetve 10 lepedőt kb. 10e forint, és akkor nem kell a gyerek beiskolázását veszélybe sodorni?

első nap délután apu gyerekekkel a víznél, anyu kitakarít, lepedő minden ágyra, és másik szett lepedővel takarózik, ilyen melegbe nem is kell más.

ha a család egész nap fürdik, cirkuszba megy, stb... akkor este mindenki ájultan esik össze. ráadásul ha a hűtő működött, akkor be lehetett volna tenni a sió levet, egyrészt a söröző emberek szarnak rá, mert azok sört isznak, másrészt és ha ellopják mi van? ajándékcsomagba kaptátok ingyen. pofám leszakad.

ha 5 haverommal kapnék egy ilyen szállást, nem szarnánk rá mi van, első nap azonnal kitakarítanánk, aztán meg hajtanánk a csajokat a parton. nem, nem 24 éves egyetemista vagyok, 32 éves meglett felnőtt ember.

Tiffauges 2008.08.11. 17:01:03

HÉV-es: túl cizelláltan próbáltad, azt hiszem :))) Ennél jobban nem tudtam leegyszerűsíteni. Ha valaki nem érti meg, hogy ez az emberi méltóságot alapjaiban sérti, akkor hiába...

GolyósToll 2008.08.11. 17:02:47

Úgy van, Tiffa. Ilyenkor jön rá a rászoruló, hogy nincs is ő annyira rászorulva, és megoldja szépen egyedül.

Itt is ez történt.

A probléma azzal van, hogy ahelyett hogy megörült volna neki, hogy hát nem is kell neki a moslékot megenni, mert nem is annyira csósó, nekiugrott annak akitől a moslékot kapta, hogy de márpedig őt a kempinskybe kellett volna vinni svédasztalos partira, és micsoda dolog az, hogy nem.

Csak hogy te is értsed.

HÉV-es 2008.08.11. 17:02:56

karacsi_maci: bocs, de én soha nem voltam, és nem is leszek olyan igénytelen, hogy egy ilyen helyen akarjak aludni, főleg más mocskát takarítani! Se 24, se 32 évesen nem voltam olyan!

GolyósToll 2008.08.11. 17:06:10

HÉV-es, ne kiabáld el, alakulhat még az úgy, hogy örülnél, ha aludhatnál egy 'ilyen' helyen.

Szumi 2008.08.11. 17:06:15

Lehet, hogy sértene, ha valóban rászorulnék. De mivel nem, ezért elfogadnám és élhetővé tenném magamnak. Az önérzetes ember ritkán baszik.

Tiffauges 2008.08.11. 17:07:07

Golyós:
A világ nem ennyire fekete-fehér, hogy aki nem hempereg meg a szarban, csak mert felkínálják neki, az a Kempinskibe akar menni helyette. Főleg, hogy eredetileg nem is szart kínáltak. Csak hogy értsd.

HÉV-es 2008.08.11. 17:07:39

Ha az alapítványtól ezt olvassák joggal érzik, ők mindent jól csináltak! Pedig nem! A felügyeleti szervüknek kellene jelezni, hogy a kapott pénzzel hogy is gazdálkodnak. Majd akkor rend lenne egy kicsit!
Itt azt kellene elérni, hogy ne forduljon elő ilyen, akkor sem ha jobban rászorulokról van szó!

Szumi 2008.08.11. 17:07:49

Nem is vagy Te olyan golyós, Toll!

Jodel 2008.08.11. 17:11:27

HÉV-es

Ha fizetsz érte,természetes,hogy tiszta szobát vársz el,de amikor ingyen van,egy kis takaritással megoldható lett volna!! Szerintem sem voltak rászorulva. /Telcsi,kocsi stb.../

HÉV-es 2008.08.11. 17:12:28

GolyósToll: nem hiszem. Szerencsére jók a körülményeim, nagy a családom, vannak barátaink. Köztük sok a képes segíteni. Nem csak anyagi értelemben. TUD segíteni, inkább így fogalmazok. Egyébként édesapám is sokszor mondta mikor válogattam valamiben, hogy a rosszabbat is elfogadnám, ha olyanok lennének a körülmények. :)) Szerencsére erre nem került sor. De a koszt akkor sem bírnám. Lehet hogy nem ennék, de tiszta körülményeket csinálnék magamnak. Ennyi idősen már nem fogok megváltozni.

Szumi 2008.08.11. 17:14:19

HÉV-es: Látod, Te is azt mondod, hogy tiszta körülményket csinálnál MAGADNAK. Nem pedig mástól várnád el, hogy ezt megtegye. Illetve elvárnád, de ha nem tette meg, akkor megtennéd magad.

HÉV-es 2008.08.11. 17:14:34

Jodel: mégegyszer: ha ezt előre közlik, akkor oké, akkor eldöntöd akarod-e más sz@rát takarítani. De nem úgy hogy leérsz, és ezt látod!

Szumi 2008.08.11. 17:15:46

JOdel: ha telcsi, akkor kocsicsi :)

Szumi 2008.08.11. 17:17:06

Na, gyerekek, álljatok neki takarítani, mi most apucival lemegyünk a kocsmába, mire visszamászunk, ragyogjon itt minden! :))

Ez is egy megoldás.

HÉV-es 2008.08.11. 17:17:39

Szumi: de az egy hosszabb időre vonatkozik, és nem gyerekekkel. Más a szitu.
Itt meg pár napos nyaralásról van szó, aminek egy része arra menjen hogy takarítanak? Én ezt másképp látom.

Jodel 2008.08.11. 17:20:09

HÉV-es

Ja,igy tényleg hidegzuhany volt,de egy kicsit azért számithattak volna rá,ha valami ingyen van,az ritkán kóser!

Szumi 2008.08.11. 17:23:07

De ha már ott vagyok három gyerekkel, akik epekedve várták, hogy a Balatonon lehessenek, megtenném, hogy kitakarítok és a másik szállásra költött pénzt inkább fagyira, kajára, üdítőre, egyebekre költöttem volna nekik, hogy egy kicsit elfelejthessék a nehéz körülményeket és egy jót nyaraljanak. Nincs szebb, mint a gyermekeink kacagása. De ha azt látják, hogy aszülők csapkodnak, balhéznak, akkor nemigen kacanak. nekik ez egyértelműen szar élmény lehetett.

Jodel 2008.08.11. 17:25:35


Szumi

Hogyérted? Ha telcsi,akkor kocsi csii?

Szumi 2008.08.11. 17:28:02

JOdel: Ha már becézgetsz...miért kell becézni a szaros tárgyakat?

Jodel 2008.08.11. 17:34:30

Szumi

O.K! Már értem.Kissé lassú vagyok,meg fáradt is. 1 óra van és 7-kor kelnem kell.Megyek a húgymentes ágyamba.

jesszumpepi (törölt) 2008.08.11. 17:38:52

Nem csak a szoba kinézetéről volt szó a levélben.
Minden helynek van egy légköre.
Jutka leírta a söröző férfiakat,meg a gondnokot.
Ha nem érezték jól magukat,akár racionálisan megmagyarázva,de szerintem inkább ösztönösen,akkor jól tették,hogy elmentek onnan.
Kár lett volna erőltetni.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.08.11. 17:45:03

szumi: amikor szar valami a millás nyaraláson, és te nem reklamálsz, mert nem mérgezed meg ezzel a nyaralást, de az asszonykád fikáz, mert mondjuk nincs seggmosó, vagy ilyesmi, ami ugye jár a milláért te leugatod (bocs, leszereled). ezzel nem mérgezed asszonyka nyaralását?

ha én fikázok, mert igazam van, a párom ott áll mellettem, nem leszerel.

férfi vagy-e?

GolyósToll 2008.08.11. 17:51:35

Jól, persze.. csak nem kéne nekiállni nyilvánosan méltatlankodni. Pláne hogy eleve azért kapták az egészet, mert azt mondták, hogy nem lennének képesek önerőből nyaralást finanszírozni... ami ugye az első nüansznyi problémánál megdőlt. Az alapítvány nyugodtan válaszolhatná, hogy ne ha mégis sikerült, akkor miért mondták, hogy nem?

Ha meg már az önfeláldozó anyukánál tartunk, mondhatta volna, hogy ne gyerekek, menjetek ki játszani, mi addig apucival kitakarítunk. Egy szoba nem tud annyira mocskos lenni, hogy 4-5 óra alatt ki ne lehessen dzsuvázni patyolattisztára (ebben benne van az ablakpucolástól a szekrények belsejének a kismosásán át a fürdőszobacsempe lemosásig minden, aki már takarított mocskos lakást, az tudja).

Persze ha nem aakrja, nem kell, de most vagy rászorulunk, és ha végképp nagyon nem akarjunk, hazamegyünk, vagy csak spórolni akartunk, akkor meg így jártunk... és nekem ez inkább az utóbbinek néz ki.

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2008.08.11. 18:11:30

Van itt néhány emberke, aki azt akarja olvasni, amit elképzelt. :)

A panaszkodó azért kapta ezt a nyaralást, mert sokat kommentelt az általa említett blogban (amúgy érdemes lenne oda is átnézni, augusztustól egész szép kis kommentek születtek a koszos-mocskos szállásokról).

Ez meg egy érdekes mondatocska:
"A nem túl kedves gondnok úrnál az Alapítványra hivatkoztunk, aki közölte, sosem hallott még róluk, de N. K. (a főszervező felesége) nevére van foglalva nekünk szállás."

Akkor most hogy is van ez?
Csak nehogy úgy járjanak a nyaralni vágyók valamikor, mint a szolnoki diákok Balatonfenyvesen. :P
www.sonline.hu/index.php?apps=cikk&cikk=165431

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.11. 18:36:52

herpesz 2008.08.11. 14:13:49

Ott a pont.

Posztíró néni:
Húzz el légy szíves a sunyiba. De frankón.

Elmész a Balcsira, kapsz üccsit meg belépőket, sőt még szállást is INGYÉR, oszt még neked áll feljebb, mert nem olyannak képzelted.

Már bocs, de
1. Ha nem tetszik a szállás, menj máshova és fizesd ki az árát.
2. Ha valaki a Balatonra megy, akkor kb csak szunnyantani megy a szállásra, mert egész nap a strandon van.
3. Ha nem tetszik a szállás, menj máshova és fizesd ki az árát.
4. A csalódottságot nem feltétlenül azon kellene leverned, akitől kaptál valamit, ráadásul ingyér.
5. Ha nem tetszik a szállás, menj máshova és fizesd ki az árát.

SLacc 2008.08.11. 18:41:52

Azért remélem, bográtschozni sikerült uedueleschi check-en vett bográtsch-csal.

Azé' ha nyerte, ha nem, lehetett vóna tiszta.

bigél 2008.08.11. 18:44:14

számomra eleve az is érdekes, hogyan gondolhatja bárki, hogy ilyen állapotú szobákat kiad. mert attól, hogy a család nem fizetett érte, a tulaj nyilván kapott valami zsét csak nem a családtól, hanem az alapítványtól. de ez nem változtat a lényegen, kutya kötelessége lett volna kitakarítani. hisz, ahogy valamelyik kommentelő említette, az pár óra alatt megvan. sőt! csak nrem a vendégeknek, hanem a szállásadóknak kellett volna megcsinálni.

HÉV-es 2008.08.11. 18:50:36

Van abban gáz, hogy nem is tudtak ott az alapítványról! Azért mondom, vizsgálni kell azt az alapítványt!

SLacc 2008.08.11. 18:53:05

Szumi

A kempingezés nem sárban-porban fetrengés. Nekünk nem telik minden évben szállodára. Illetve telne, de kempingben kb. háromszor-négyszer annyi idő telik. És ágyban alhatok itthon. Így vettünk megfelelő felszerelést, és hidd el, jó móka. Bármennyim lesz is az életben, nem fogom ezt kihagyni.
Ami meg ingyen van, az bizony attól még legyen tiszta.

Tiffauges 2008.08.11. 18:58:35

blogbalaton.blog.hu/2008/04/14/palyazat_balaton_nyertes_cim_e_mail_blog_nyar_nap_udules#comments
Érdemes elolvasni Szennyesi Istvánné (!) kommentjeit a koszos szállás vonatkozásában... ez most vagy vicc, vagy nomen est omen :)

kihanemén 2008.08.11. 19:54:32

hogy mennyi hülye rosszindulatú ember van, ez hihetetlen. pfujj

Gumidomino 2008.08.11. 20:14:35

Elkerülte volna a sasszemek figyelmét hogy a gondnok nem ágyneműt, csak ágynemű huzatot akart vinni nekik?

Ők pedig meg se köszönték. Pfff!!

Ez pedig ajándék azoknak, akik a posztolót fikázó kommentekkel zsizsegnek:
- tetves, pókhálós, redvás és összefirkált toll, amit le is hugyozott a gondnok bácsi -

ezzel írjon a gyereketek egy hétig, annak a csórónak jó lesz ez is - és kuss, mert ajándék!

:D

(na jó, megköszönni nem kell!)

Szumi 2008.08.11. 20:17:16

mamapicilánya: A leszerelés nálam megnyugtatást, vigasztalást jelent. Az utolsó kérdésedre csak fényképes levél után válaszolok :)

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.11. 20:41:58

Na, itt valamit nagyon a helyére kéne tenni.

Ha valamelyik lepra utazási iroda beteszi a balekot a nyaralóhelyen egy lepukkant hodályba, akkor a balek visszakövetelheti a kifizetett pénzt. Jó esetben visszakapja.

Itt ugye mindez ingyenes volt. Sőt, még kaptak belépőt is meg miegymást. Úgyhogy még egyszer: ha nem tetszik, el lehet menni máshova.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.08.11. 20:46:11

バスティー [bɑstiː],


Már bocs, de te is csak egy szánalmas hülye vagy vaze...

Bamba Barack 2008.08.11. 20:55:09

Elég szomprú ,hogyha vki úgy gondolkozik,hogy ha ingyen van vmi akkor az ember kussoljon... (tollacska,meg szumika) Szumi te németoba dolgozni mentél ,lakni vagy nyaralni? mert ugye nem mindegy...dehát nektek ezt nehéz felfogni..

2008.08.11. 21:18:03

Na jó jó, de a wécében volt kilincs, ugye ?

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.11. 21:23:37

winyetta 2008.08.11. 20:46:11

Esetleg valamit érdemben a témához? Csak azért, hogy ne tűnjön úgy, hogy csak egysíkúan személyeskedsz.

Szumi 2008.08.11. 22:16:13

Barack: Ha nem is lett volna ott épület, vagy egyéb kardinális probléma merült volna fel...de csak ki kellett volna takarítani, felhúzni az ágyneműt, stb.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.11. 22:23:56

maincoon 2008.08.11. 15:35:26
"Kedves Jutka!
Szerintem egyetlen hibát csináltál: leírtad, hogyan jutottál az üdülési lehetőséghez..."

Ha nem mondja, akkor az az első reakció, hogy ott kell hagyni a helyet fizetés nélkül.

Ebben az esetben ez a megoldás egyből okafogyott lenne.

Megdobbent 2008.08.11. 23:10:14

Mobilelefon(ok), internet, szamitogep(ek), auto, borond, utikellek, ruha, napozocikk, udulesi csekk, lakas, franckarika az van. A gyereket udulni vinni nincskedv, kell a penz egyeb elvezeti cikkekre. Ingyen kap valamit. Kifogasolja. Nah, ez kb. annyira hiteles "szegeny nagycsalados, mindjart ehenhal" sztori, ahogy kiolvashato a sztoribol. Ha ennek a homaron a helye, akkor komoly bajok vannak.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 00:03:23

paranoir 2008.08.11. 16:26:56
"Ez a család, ha elolvasod figyelmesen megérted, nem segélyen élő hipercsóró, hanem olyan minimálprogramot futtató família, akiknek ... van telefonjuk (nem hinném, hogy Iphone)"

Ja. V630i a Vodafone-tól. 3G, Bluetooth videotelefonálós, mp3 lejátszós (m2 kártya). Nekem is ilyen van, nem volt olcsó.

De nem igazán emiatt nem kóser a dolog. Hanem nézzük csak sorban:

1. A család nem volt rászorult. Ez nem vita tárgya.

2. A poszt szerint: "A kb. 3*3 m-es szobában 5 rozoga ágy, 3 igen elhasznált szekrény, 5 kicsi fali polc és egy pókhálós asztalka volt."
Számoljunk: 9 négyzetméteres alapterület. 5 ágy kb 10 négyzetméter. Vajon a posztíró többi kijelentése is ennyire valós?

3. "Az ágyneműn gyanús (pisi) folt látszott."
Egyszerű hangulatkeltés.

4. "ez egy sz*r, és az biztos, hogy mi ott nem maradunk"
Akkor menjünk vissza a kályhához: Mi volt a probléma?
a: "Pisis a paplan"
--- Megkérdezzük a gondnokot, hogy mi ez a szennyeződés, és hogy tud-e hozni helyette egy másikat.
b: Pókháló van a szobában, mocskos a padló stb.
--- Megkérdezzük a gondnokot, hogy lesz-e aznap takarítás. Ha nem, akkor megkérdezzük, hogy tudna-e adni takarítóeszközöket, mert ki szeretnénk takarítani. Ha erre is nem a válasz, akkor kimegyünk a boltba, és veszünk ezt-azt. És igen, pár óra alatt kitakarítunk.
c: Nincs fogantyú a szekrényen, benyomódott az ajtó.
--- Megkérdezzük a gondnokot, hogy megcsináltatná-e. Ha nem, akkor sem hiszem, hogy a plafonon kellene lenni miatta.
d: Obszcén firkák a szekrényajtón.
---- A fényképen látszik, hogy újságpapír is van, a gondnoktól kérünk még hozzá ragasztószalagot, és befedjük a nemkívánatos felületeket.

És nem azzal nyitunk, hogy leordítjuk annak a haját annak, aki elintézte ezt az ingyenes szállást (és aki lehet, hogy nem is látta a helyet csak -hasracsap- hat éve), hogy "DE HÁT EZ SZAR!"

Meg tudom érteni, ha a másiknak az első reakciója az volt, hogy más esetleg jobban örült volna neki.

vauvauvau 2008.08.12. 00:59:20

Igen! Az alapítvány voltaképpen Nyugat-európai EU ISO 9001-es módon viselkedett, ezért gratulálok.
Az ügyfél kicselezte az Alapítvány jóhiszeműségét. Az ügyfél nem volt rászorult, de mivel 2007.február 01-től minden Alapítványhoz forduló ügyfelet automatikusan nyaralni kell vinni, nem lehetett elutasító.
A 270.-ik EU törvény kimondja:
"Every Citizen will go to Holiday in EU-countries." Tehát magyarra lefordítva:
"Minden magyar lop."
Ebből következik, hogy az ügyefelet el kellett szállásolni. De hogy a jövőben jól elvegyék a kedvét a nem rászorulóknak, van egy erre szakosodott rezidencia, ahol ezeket az embereket megbüntetik.


Üdvözlettel:
EU-Jogszabálymagyarázó Office/ Strassbourg
26002 EU
Fagottsaxofonstrasse 88.
2. emelet 10.

Megdobbent 2008.08.12. 03:42:30

Osszesegeben: amiota ez a majkamajom benyalt kolosinak es nyomjak a pofajaba a kis trogereknek, mint kovetendo peldat, hat ozdon aztan kinyilt a csipa: NEKUNK MINDEN JAR INGYEN, AZ ANYATOKAT MAR, IDE MINDENNEL, MI SZAPORODUNK, LESZ BOVEN MIRE (NEM KIRE) KOLTENI AZ ADOTOKAT, TI DOLGOZO SZENNYEK!

Uuupsz, elnezest minden ozditol, salgotarjant is mondhattam volna gyozike vegett, bar ekkora taplo kullancs tarjani meg nem vernyakolt a homarnak.

Az alapitvany helyeben feljelentenem csalasert, illetve meginditanam a szukseges eljarasokat a raszorultsag fennallosaganak kivizsgalasara.

Szegyen-gyalazat, mi dolgozunk es semmi nincs ingyen, te meg pofazol, ha ingyen nem full luxust kapsz, es az egyetlen, amit felmutatasz az 8 altalanos(?), es a szaporodas.

Ennek az orszagnak, ilyenekre adozni... Hat komolyan nem tudom.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.08.12. 04:29:45

バスティー [bɑstiː] · abszurd.blog.hu 2008.08.11. 21:23:37


Már megtettem, érdemibbet mint te eddig... ;)

Amúgy meg ha személyeskedni van éppen kedvem, akkor már miért ne? Ti is (ész híján) kurvaanyázzátok a posztolót, én miért ne kurvaanyázhatnálak téged? :P

Szumi 2008.08.12. 06:33:02

Pisis volt az ágynemű....jajj...emlékszem, én is és minden ismerősöm is kicserélte a komplett ágyat, mikor a gyerek bepisilt. Az a rossz a pisivel, hogy akár évek múlva is kolerát tud okozni - akár a huzaton keresztül is. Vagy Homár-cikket.
( Senki ne higgye, hogy mondjuk a Holiday-Inn szobáiban nem pisis/recskás/fingos az ágynemű. Csak van rajta huzat.)

jesszumpepi (törölt) 2008.08.12. 06:56:19

@Megdobbent

"Érdekes" az írásod.
Csak éppen köze nincs az eredeti poszthoz.

kockapaci 2008.08.12. 07:44:46

Nem olvastam végig az összes kommentet,de látom sokan megkérdőjelezik a rászorultságot, azon oknál fogva, hogy volt internet, telefon, kocsi. A pályázati felhívásban szerepel, hogy automatikusan nyertesként vesz részt az az akcióban, aki a legtöbb hozzászólást küldi, bármely témához. Nos kérdem én, akinek nincs akár otthon, akár munkahelyen internet hozzáférés, az hogy vehetett volna rész a pályázatban?

eami 2008.08.12. 07:47:53

karacsi_maci: ruhák halomban mint a putriban? szekrényre nincs de netre van della? pofám leszakad! A te írásodra is lehet ilyeneket írni...
Ugye ugye? Gondolkozz már mielőtt hülyeségeket írkálsz itt összevissza.

eami 2008.08.12. 07:50:20

autót meg ma már lehet venni 2 karton cigiért is. és bizony nagyon sok ember nem azzal jár mindennap, hanem csak akkor veszi elő a garázsból ha már másképp nem nem tudja megoldani a dolgát.

Komolyan mondom még Ede is 100x jobb arc mint az itt negatívan commentelők :D

Dr.Bio74 2008.08.12. 07:54:08

Kedves nagyon kemény, de mégis fenntmaradok, és csúcson vagyok hozzászólók.
Olvassátok már el a történetet az elejétől a végéig.
Mert, milyen alapon hasonlítgatjátok egy család néhány napos nyaralási helyszínét, azokhoz a helyekhez ahol laktok, vagy laktatok?
És ki a faszt érdekel, hogy ki, hol, mennyit költ nyaralásra, mikor ez egy nyeremény volt, és a nyertes megfelelt a "pályázati követelményeknek".
Ki a faszt érdekel, hogy van valaki aki hajlandó a nyaralását takarítással kezdeni, és egy lepukkant helyen megszállni, és van aki nem, mindaddig amíg ez a saját döntése.
Remélem a kemény csávókat és hölgyeket is beültetik majd egy ilyen hintába egyszer. Mert látható, hogy amennyiben tálalták volna a nyerteseknek, hogy mire számítsanak, akkor eleve kialakul "a nem rászoruló" otthon maradó, és a "rá szoruló" nyaralni induló csoport.
Az az alapítvány aki ilyen tökéletes munkát végez pedig menjen a francba, mert láthatóan darabszámra dolgozik.

jesszumpepi (törölt) 2008.08.12. 08:03:34

Egyetértek.
Itt nem a levél beírója a hunyó,hanem a Zalapítvány.

maincoon © 2008.08.12. 09:05:59

A balatonblog-on egyértelműen olvasható, hogy nem az első probléma már ezekkel a szállásokkal. Zsolt például kimerítő leírást adott szintén.

Kíváncsi lennék, hogy ki kivel van összefüggésben akkor, amikor alapítványok kritikán aluli szállásokért pénzt fizetnek a tulajnak azért, hogy "rászoruló" családokat küldjenek oda. Valószínű, hogy épeszű ember nem menne egy olyan fizetendős helyre, amit a Jutka által készített fotókon hirdetnek.
Arra is kíváncsi lennék, hogy az a sok fennhéjázó barom, aki itt azt hirdeti, hogy ő bizony simán kitakarított volna - az egy ilyen fotósorozat után lefoglalta volna-e a helyet magának.


"Ez évtől pályázatok elbírálásánál új szempontot vezettek be, miszerint bármelyik bejegyzésükhöz a legtöbb hozzászólást beküldök automatikusan nyertesként vesznek részt az akcióban. Ezek között voltunk mi is."
Melyik szót nem értitek?????

Szumi 2008.08.12. 09:18:23

maincoon - és mindenki: Ha látom a képeket, nyilván nem megyek oda, nem adok pénzt érte. De ha már ott állok a pakkokkal és a gyerekekkel, ráadásul ingyen kaptam.....de ez a baj veletek, ezért lesztek örökké csórók, mert: AKI A KICSIT NEM BECSÜLI, AZ A NAGYOT NEM ÉRDEMLI. És ez alapvető igazság. Mert talán nektek inas szolgálja fel otthon az üdítőt? Nélkülözni nem akartok, csak egyből jól élni, gondtalanul nyaralni. Azt kevés kivétellel ki is kell böjtölni. Mégegyszer mondom, az én gyerekeim előtt biztosan nem cirkuszolok, hanem széppé teszem nekik a nyaralást, hogy egy szép és jó emlékük legyen. És nem írok a homárra, hanem maximum levonom a konzekvenciát, hogy olcsó húsnak híg a leve, ingyen hús meg nincs is.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 09:46:32

winyetta 2008.08.12. 04:29:45

"Már megtettem, érdemibbet mint te eddig... ;)"

Hát, te összesen annyira voltál képes, hogy ennyit benyögtél:
"Már bocs, de te is csak egy szánalmas hülye vagy vaze... "

Gratulálok. Nos ez nem engem minősít.

"Amúgy meg ha személyeskedni van éppen kedvem, akkor már miért ne? Ti is (ész híján) kurvaanyázzátok a posztolót, én miért ne kurvaanyázhatnálak téged? :P"

Némá, nemcsak tahó vagy, hanem szenilis is. Mutass már egyetlen hozzászólást is, amiben kurvaanyáztam. Vagy akár egy olyan kritikát tőlem, abiben nem fejtettem ki, hogy mire alapozom a véleményem.

Legnagyobb fenntartásaimat a posztoló viselkedésére vonatkozóan ebben a kommentben írtam le, ha érdemben kívánsz társalogni a témáról, akkor válaszolj az ebben foglaltakara:
homar.blog.hu/2008/08/11/pisifoltos_agynemuvel_obszcen_feliratokkal_es_pokhaloval_tamogatta_az_alapitvany_a_nyaralast?fullcommentlist=1#c3049758

Gumidomino 2008.08.12. 09:50:13

Szumi
"de ez a baj veletek, ezért lesztek örökké csórók"

hát szerintem most kérjél meg valakit hogy rúgjon hátba... :D

Szumi 2008.08.12. 10:00:18

Gumidomino: Sarkított vélemény volt, de nagyjából helytálló. Akinek nem inge, ne vegye magára :)

Dilbert 2008.08.12. 10:38:16

Nem olvastam meg az osszes hozzaszolast, ezert elnezest, ha ugyanazt irom, amit mas is.

Melyen nem ertek egyet azokkal, akik a levelirot fikazzak, amiert - nem raszorulo letere - a szallast igenytelennek tartotta, es mert beirni a Homarra emiatt.
Sokan emlitik, hogy bizony az igazi raszorulok orultek volna ennek is. De kerdem en: ha valaki raszorulo, mert telleg nincs penze, hogy nyaraljon, az azt is jelenti, hogy minden sz@r jo neki, barmit el kellene fogadnia? Attol, mert havi minimalbol tengodnek mittomen hanyan, es telleg raszorulok, meg lehetnek igenyesek. Attol meg az o kis pici otthonukban lehet tisztasag es rend. Nehogy mar egy osszehugyozott agynemus, otvaros, mocsok helynek jonak kell lennie az o szamukra.
Akkor se, ha egy alapitvany ajanlja fel ingyen.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 10:48:25

Dilbert 2008.08.12. 10:38:16
"De kerdem en: ha valaki raszorulo, mert telleg nincs penze, hogy nyaraljon, az azt is jelenti, hogy minden sz@r jo neki, barmit el kellene fogadnia?"

Ezt már tárgyaltuk.
1. Nem volt rászoruló.
2. Ha rászoruló lett volna, akkor sem így kellett volna viselkednie.

Dr.Bio74 2008.08.12. 10:49:50

Szumi

Aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli.
A szóban forgó család tiszteletben, becsületben éldegél. Sok más családhoz képest magasabb színvonalon, (máshoz képest alacsonyabban). Nem könyörögtek, nem rítak a nyaralásért, adódott egy lehetőség aminek örültek és kaptak rajta, talán túl gyorsan, vagy nem elég körültekintően. Gondolták a balgák kapnak egy emberi szállást ingyé, és boldogan eltöltenek néhány napot. Nem kaptak.
Tudod az, hogy vannak emberek akik azt hiszik, hogy akinek nincs elég pénze, annak minőségi határ sincs lefelé, sőt látatlanba el kell fogadni minden szart, az speciel az így gondolkodókat minősíti.
Aki itt hangzatos :
"Mert talán nektek inas szolgálja fel otthon az üdítőt?"
kijelentésekkel operál, meg hogy:
" Alázatot az élettel szemben. Lementünk idén jetskizni horvátokhoz. 160 E volt a szállás, ahol nem volt jó a hűtő, leszaladt a szekrényajtó, stb."
az olyan messze van a humánumtól, és a jelen esetben felvetett problémától, mint Makó, Jeruzsálemtől.


A sarkított véleményednek csak sarka van.

Dr.Bio74 2008.08.12. 10:57:39

バスティー [bɑstiː] · abszurd.blog.hu 2008.08.12. 10:48:25

Nem volt rászoruló?
Jelen esetben jogilag az alapítvány elfogadta, mint rászorulót.

Ha rászoruló lett volna, mégiscsak, akkor egy esetben tudnám elítélni.
Amennyiben még az utazás előtt tudatják vele, hogy igen voltam a lefoglalt szálláson, kérem csak akkor iduljanak el amennyiben ezeken a körülményeken felül tudnak emelkedni, és a család ennek ellenére (otthononi kupaktanács)elindul, és a helyszínen mégis kiveri a palávert, na akkor az bunkóság.
Ez -e történt?

Dilbert 2008.08.12. 10:59:14

バスティー [bɑstiː] ·igen, ertem en, hogy a leveliro nem volt raszorulo.
En arra utaltam, amit sokan emlitettek a hozzaszolasokban, hogy bezzeg a valodi raszoruloknak ez is jo lett volna.
Hat en ezen akadok ki. Miert lenne a valodi raszoruloknak jo a kosz, meg az igenytelenseg?
En ezeket a kommenteket kerdojeleztem meg.

Szumi 2008.08.12. 11:01:34

Bio74. Na, ha én ilyen feltételekel járnék így, tegyük fel, hogy felháborodok, otthagyom a szutykos pecerájt és ezzel vége. Nem írnék ide (sem), arra gondolnék, hogy másnak talán megfelel, de nekem nem. Akkor pedig menjen oda más. Lehet, hogy már eltompult az empátiás érzékem, nem tudom beleélni magam egy szerény jövedelmű ember helyébe, de azért írtam ide a soraimat, mert ez az én véleményem. Másnak más a véleménye, illetve van olyan is, amelyik megegyezik az enyémmel. Az alapítvány valószeg csak lefoglalta a szállást, nem győződött meg személyesen senki tőlük arról, hogy milyenek a körülmények. Az is lehet, hoy ez saját épülete az alapítványnak és nincsen pénzük arra, hogy takarítsák, karbantartsák. Ha nem lenne rá keretem, de nagyon szeretnék kimenni pl. a Seychell szigetekre, én elfogadnék egy ilyen szállást is ingyen - ha már ott lennék. Sőt, blogolnék is érte. Van, akinek a Balaton a Seychell. Majd én kitakarítanám, lakhatóvá tenném - ahogy sokan megtették volna ezzel az odúval is.

Dilbert 2008.08.12. 11:06:01

Ez az egyik 'nyertes' hozzaszolasabol egy idezet a blogbalaton-rol, ez kifejezi azt, amit mondani akartam vala:

"Azért abban biztos vagyok, hogy mindannyian egyetértünk azzal, hogy a legszegényebb anyagi háttérrel rendelkező család sem él ilyen higiéniai feltételek között."

Szumi 2008.08.12. 11:08:10

Nem bizony! Ebben biztos vagyok. Hanem kitakarít, rende rak és szerény, ámde tiszta körülmények között tölti a vakációt a csodás Balaton partján.

Dilbert 2008.08.12. 11:17:43

Hat, Szumi, kivanok neked is ilyen szallast, akar ingyen, akar penzert, ahol kezdheted masok mocskanak eltakaritasaval. Hisz te egy rendes, tiszta ember vagy.

Dr.Bio74 2008.08.12. 11:20:57

Szumi

Ede vár, újra kell indítani az üzletet.

A szigeteidre pedig vidd nyugodt szívvel a gyerekeidet (ha vannak), okozz nagy örömet nekik, hogy esetleg összeszedhetnek néhány érdekes betegséget, és azzal, hogy páréves gyerekként már úgy kell felfognia megélnie a nyaralást, mint apucinak, akinek meg kívánok érdekes arcot, mikor a csemete leveszi, hogy lehet ilyen igénytelen környezetben is önszántából élni.

GolyósToll 2008.08.12. 11:39:48

Dilbert 2008.08.12. 11:06:01

"Azért abban biztos vagyok, hogy mindannyian egyetértünk azzal, hogy a legszegényebb anyagi háttérrel rendelkező család sem él ilyen higiéniai feltételek között."

Hát kedves Dilbert, ajánlom neked a szociális szférában való munkavállalást, ahol VALÓBAN rászoruló, és szegény sorsú családokkal találkozhatsz. Nem ilyen higiéniai feltételekkel, hanem ahol fekáliával van kikenve a fal, bent alszik a házban a lábasjószág (már ahol olyan jól állnak, hogy van), víz a lenyomós kútban a háztól 500 méterre, csatornázásra/fűtésre remény sincs, alholista apucival+anyucival, aki veri a családot, a család előtt önmagát, szexuális célokra használja a gyerekeket, néha ha nem tetszik neki valami, bezárja őket pár napra a fáskamrába, ésatöbbi.

És ilyen nem egy van az országban, szóval talán nem kéne ennyire leszólni a dolgokat.

Dilbert 2008.08.12. 11:51:08

Golyostoll, komolyan nem ertelek. A szegenyseg miert egyenlo azzal, hogy fekaliaval kell a falakat kikenni, a labasjoszagnak bent aludni? Ha azok az emberek igy erzik jol magukat, lelkuk rajta. Az o valasztasuk. Azert, mert valaki szegeny, nem kell a szart a falra kenni.
Ha elolvasnad azokat a beirasokat, amikbol en is ideztem, rajohetnel, hogy mirol beszelek.
De lasd, igazad adok neked. Akik olyan korulmenyek kozott elnek, amit te leirtal, azok valoban nyilvan ertekelik a leveliro altal vazolt korulmenyeket. Ebben egyetertunk.

Amugy en nem szoltam le a dolgokat. En mindosszesen azt gondolom, es abban hiszek, hogy aki szegeny, attol meg nem kell szennyben elnie. Ha ez leszolas, akkor ja, jol leszoltam a dolgokat.

GolyósToll 2008.08.12. 12:17:08

Kösz, de nem szorulok rá, hogy igazat adj... Ennek meg most ne fejtsem már ki a szociálpszichológiai működési mechanizmusát, jó? :)

A lényeg; ha ingyen akarsz valamit, ne reklamálj, hogy mit kaptál. Ha azért kapod ingyen, mert beállítod magad szegénysorsú elesett nyomorultnak, akkor pláne ne.

Nem kellett nekik, amit ingyen kaptak, jó, ez az ő választásuk. Talán másnak kellett volna, ők meg elvették attól, de ez mellékes. De most sajnálgassuk őket körbekarikába, vagy mégis mit vártak?

Komolyan nem értem azokat, akik védik őket. Miért csináljátok? Féltek, hogy ugyanígy jártok, vagy mi?

Dr.Bio74 2008.08.12. 12:21:58

Dilbert

Hagyd a francba!

El sem gondolkodnak azokon a szavakon, hogy szegénység, rászorultság, segítségnyújtás, emberiesség, kommunikáció.
Ezeknek a szegény egyenlő az igénytelen bünözővel, az elvárás pedig az inasnál kezdődik.
Az ember pedig az az állat, amely bármeddig süllyedhet, és ha süllyed ne pofázzon.
Szerintem ez a család nem fog lesüllyedni a fekáliás, stb egyéb szintre, és pontosan azért mert van egy szint, ami alá nem megy (pláne egy nyaralás kedvéért), mert van mersze visszautasítani.
Illetve igazad van, miért nem azokat a "rászorulókat" viszik nyaralni, ahol a munkát szitokszónak használják, ahol a temérdek szabadidő ellenére úgy néz ki a környezet, mint a szeméttelep, és akik nem akadtak volna fent ilyen apróságokon, mint a cikkíró.

Dilbert 2008.08.12. 12:26:39

Koszi, Bio74, total igazad van.
Nincs is ertelme ezt mar tovabb ragozni.

GolyósToll 2008.08.12. 12:31:36

Igen Bio, és legyen otthon internetje is, hogy az általad leírt 'ember mivoltának' hangot is adhasson :D

De tényleg uncsi már, én itt befejeztem. Arra azért kíváncsi lennék, hogy csak a szátok jár, vagy azért szoktatok pénzt adni is annak, aki kér. :) Mert szerintem nem.

GolyósToll 2008.08.12. 12:34:44

És valaki adakozhatna Jutka néninek is, mondjuk a kölyök zongraleckéjére.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 12:35:46

Bio
"El sem gondolkodnak azokon a szavakon, hogy szegénység, rászorultság, segítségnyújtás, emberiesség, kommunikáció."

Nem erről van szó.
Illusztrácó:
X tehetősebb ember.
Y éhezik, eszi a küszöböt.
X megtudja, hogy Y eszi a küszöböt, de mivel távol laknak egymástól, odaadsz Z-nek egy láda babkonzervet, hogy vigye el Y-nak.

Z szétszórt, nemtördöm, ezért két hóapig el is felejtkezik a dologról. Majd mégis úgy adódik, hogy elviszi a láda babkonzervet Y-nak, és odaadja.

Y megnézi a babkonzervet, felhívja X-et, hogy MI EZ A SZAR, a konzerv szavatossága már tegnap lejárt, különben is be van nyomódva az oldala, meg egyébként is utálja a babot. Lefényképezi a mobiljával a lejárt szavatosságot, és a deformált dobozt.

Ezután elmegy a közértbe, vesz paradicsomos konzervet, és beír a homárba, hogy mekkora gennyláda ez az X, és miatta kellett a félretett pénzéből paradicsomkonzervet vennie, pedig ő hű de rászorult volt.

A poszt ugyanez a történet csak pepitában.

Navarone 2008.08.12. 12:43:12

Én csak azt nem értem, hogy ha van üdülési csekkük, akkor miért rászorulók?

Dr.Bio74 2008.08.12. 12:53:23

Kimondhatatlan nevű

Hogy szar (ehetetlen) konzervet adok neked zabálni, meg hogy te nem szereted azt a fajtát ,az két, egymással egütt nem említhető indok.
Z-nek kívánom, hogy nemtörödömsége miatt ételmérgezés miatt, gondatlanságból elkövetett emberiélet veszélyeztetése miatt induljon eljárás ellene, ne pedig intézményesíthesse a romlott cuccok szétszórását, ami után esetleg még járandóságot is kap.
Oszt, ha Y ebből kifolyólag, igénybeveszi a másra félrerakott pénzt, hogy a család azért kapjon is valamit, hát miért is ne állna félre a szája.

Golyóstoll

Szoktam adni, nem pénzt, hanem segítséget, értsd munkát, vagy szakértelmet, vagy olyas dolgot, melyre hirtelen nagy szüksége lett valakinek (pl.vízmelegítő).
Ha azzal foglalkoznék, hogy rászorulóknak segítek, hogy pár napot boldogan nyaralva töltsenek el, akkor ilyen szervezést biztos nem engednék meg magamnak.

Szumi 2008.08.12. 12:57:06

バスティー [bɑstiː] : nálad az igazság!
Ez pont olyan, hogy a szegény ember folytja a vizet, pazarolja az áramot,kéthetente elnyű egy kínai csukát, de nem tudja, hogy kéne ötről hatra jutni. Én, ha találok egy csavart az utcán, zsebreteszem és hazaviszem, ha szaros, letörlöm. Ha ugyanezt ingyen kapnám, akkor előbb megköszönném, utána letörölném és aztán tenném zsebre. Pénzt nem adnék érte - ez evidens. De ez ajándék volt! Az alapíványnak ez volt, ezt adta. ADTA!

lizocska 2008.08.12. 12:59:26

nézzük kicsit messzebbről! miért ne tegyem szóvá a problámákat? csak azért, hogy utánam még ki tudja hány, akár tényleg igencsak rászorló családdal, játsszák el ezt? Akik esetleg vonattal, kicsi babával érkeznek? (Ez elég rászoruló már? Vagy gyalog jöjjön? Esetleg jönnek a kommentek, h az ilyen minek szül???)
Nem, gondoljunk a többiekre is! Ha nem szól soha senki egy ilyen mocskos hely miatt, akkor megmarad ez a jó szokás.
Akkor az ilyen ótvaros helyeket sosem csukatja be az ÁNTSZ! És nem ez az egyetlen ilyen "vendéglátó hely" az országban - idén több ismerősömnek is sikerült pénzért hasonlót kifognia.
Ha fizet, reklamálhat, ha "inygér kapta, akkor csönd? Miért?
Erről csak az jut eszembe, amikor csúnyán leégettem egy fazekam, az anyósom meg el akarta vinni, h odaadja akkor a szegény szomszédasszonyának - nem adtam, nem alázok meg senki szegény embert egy tönkrement vacakkal!
és csatlakozom azokhoz, akik hangsúlyozták, a szegénység nem egyenlő igénytelenséggel - és a pénz (vagy akár egyetemi végzettség) sem garantálja a tiszta, rendezett otthont!

Szumi 2008.08.12. 13:06:50

lizocska: azért, mer ajándék volt. Ismered a szó fogalmát, jelentését? Ingyen, emberbaráti szeretettől vezérlve adták nekik, anélkül, hogy bármi ellenszolgáltatást kértek volna érte. Jó szívvel adták. nem volt a legjobb, sőt jó se volt, de nem a legrosszab, amit el tudnánk képzelni. Ha a fazekat idaadtad volna mégis a szomszédnak, esetleg úgy, hogy nem is tudod, hogy leégett benne valami (jóhiszeműen), majd a szomszéd teleordibálja a környéket meg a médiát, hogy micsoda geci vagy Te, akkor az rendjén van?

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 13:15:13

Bio
"Hogy szar (ehetetlen) konzervet adok neked zabálni, meg hogy te nem szereted azt a fajtát ,az két, egymással egütt nem említhető indok."

Egy napja lejárt konzerv még nem ehetetlen. Hozzáállás kérdése, hogy ítéled meg. Ebből is azt lehet leszűrni, hogy itt szó sem volt rászorultságról.

"Z-nek kívánom, hogy nemtörödömsége miatt ételmérgezés miatt, gondatlanságból elkövetett emberiélet veszélyeztetése miatt induljon eljárás ellene, ne pedig intézményesíthesse a romlott cuccok szétszórását"

Akkor még egyszer fussunk neki: az alapítvány, amit a posztoló le akar húzni a hasonlatban nem Z, hanem X.

De még mindig nem érted, hogy az alaphelyzet szerintem is gáz, de ahogyan a posztoló erre reagál, az klasszisokkal bunkóbb.

lizocska 2008.08.12. 13:16:16

már bocsi, de nem nagyon figyelsz!
a fazékról tudtam, h leégett, szóval hasonlatod nem játszik!
kettő, ha egy cég ajándékozással foglalkozik, akkor tudja is, h az ajándék nem könyöradomány, ugyi? szóval minimum odafigyel arra, MIT AD!!
ez az ő felelősségi köre, ahogy a munkahelyeden a te felelősséged, hogy kifogástalan munkát végezz. Az alapítványiak is pénzt kapnak, ez nem az az ország, ahol ingyen dolgoznak az emberek... még mielőtt felvetnéd, h ingyen volt.
és ha gondosan olvasol, nem a kommentelő hozzállásáról pötyögtem, hanem úgy általában az ilyen jelenségről.
tudod, az a gond a közmondásokkal, hogy axiómaként kezelik az emberek, fel sem teszik a kérdést, h tényleg ajándék-e a ló? sőt ló-e egyáltalán?
itt erről van szó, nem a fogáról. (úgysem sok volt neki)
Én is szólok, mert ugyan tegyük fel, nekem elmegy a szállás, kitakarítok (volt ilyen, 4! gyerekkel, fizettem is), abban azonban biztos vagyok, h ezt egy vendéglátó hely nem engedhetné meg magának, és amíg egyesek ilyen 'szolgáltatást" nyújthatnak, addig nyújtani is fognak

Szumi 2008.08.12. 13:20:54

lizocska: Te sem nagyon figyelsz....
A helyiséget méltán illeti kritika, már csak a puszta létéért is. De mégiscsk van a világon jóhiszeműség. Miért kell az alapítványról feltételezni, hogy tudott az ottani állapotokról? Mag látod, Te is kitakarítottál, holott még fizettél is érte! Vagy úgy természetesebb?

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 13:22:14

Könnyebb érthetőség kedvéért, ami ebben a posztban nem tetszik, hogy:
1. A posztoló zsigerből rosszhiszeműséget feltételez az alapítvány részéről
2. Arrogánsan viselkedik

lizocska 2008.08.12. 13:30:12

nos, esetleg illene tudnia, azt nem mondom, h kell is.
a posztolóval sok tekintetben nem értek egyet (elmondták már előttem).
és pont azért akartam arra kitérni, de nem ment át (az én hibám, nem gúnyból mondom), hogy abban az esetben, ha valódi rászorulókról van szó IS járna a kulturált környezet, ha már nyaralásról van szó. ÉS, azért jó, ha felkerül egy-egy ilyen a netre, mert kicsit előtérbe kerül, h egyesek (a vendéglátó hely, nem az alapítvány!) mi mindent képesek szolgáltalásként eladni (mert valaki akkor is fizetett e helyért)
összegzésként: posztolót nem védem, alapítványt nem hibátzatom, DE a jelenséget nagyon károsnak tartom.
remélem kicsit érthetőbb lettem.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 13:50:00

lizocska 2008.08.12. 13:30:12

Egyetértek.

Dr.Bio74 2008.08.12. 14:26:01

Elnézést a képletben szereplő x,y,z összekeveréséért.

Miért kell az alapítványról feltételezni, hogy tud az ottani állapotokról?
"Ezután megkérdeztem a főszervező urat, látta-e a szállást, amire igennel válaszolt."

Másrészről emberileg elfogadhatóbb lett volna, ha nem "szarozik" az író, hanem egyszerűen lelép, és élményeit konszolidált formában osztja meg a többi blogozóval.

BéLóg 2008.08.12. 14:28:52

Kedves Jutka!
Én gratulálok neked, mert lehet hogy nehezen megy a sorotok, de nem vagy igénytelen. Soha ne is add fel ezt!
Sőt, dícsérlek a bátorságodért, hogy ezzel a sztorival kiálltál a nyilvánosság elé.
Ne foglalkozz azokkal, akik szerint "misekaptunksohasemmitésmégis", aztán a "minekszülazijenennyit" illetve hogy "szarajándéklónaksenézdafogát".
Jól tetted amit tettél és a gyerekeidnek is jó példát mutattál.
Kitartást és sok szerencsét kívánok a jövőre is!

Dócziné a ládából 2008.08.12. 14:57:31

T. Golyós Toll!

Remekbeszabott szösszeneteidet olvasva kirázott a hideg és rémülten konstatáltam, hogy az "édriennmúlok" már itt a homáron is előfordulnak:)))
Javaslom sürgősen egy szakorvos igénybevételét paranoiád kezelése végett:)
T. Jutka!
BéLóg tökéletesen összefoglalta a történethez való hozzáállást!
Megérdemelt nyaralást kivánok akár a jövőre nézve is!

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 15:05:44

Bio
"Miért kell az alapítványról feltételezni, hogy tud az ottani állapotokról?
"Ezután megkérdeztem a főszervező urat, látta-e a szállást, amire igennel válaszolt.""

Erre írtam, hogy a posztoló nem tudhatja, hogy milyen állapotban látta ugyanazt a szállást. Lehet, hogy több éve volt, hogy utoljára látta, és az is valószínű, hogy akkor tiszta volt.

A gond itt az volt, még egyszer, hogy a posztoló nem vette a fáradságot, hogy megjelölje, hogy pontosan mivel van gondja, csak annyit böfögött oda a telefonba, DE HÁT EZ SZAR. Cakkumpakk az egész szar.

Szumi 2008.08.12. 15:41:25

Valami felett elsiklotok, kedves társaim:
"Legnagyobb megdöbbenésünk ezután következett, B. úr közölte, ha nem kell a szállás, vissza a csomagot is, hiszen az csak együtt jár" Ha ez okozta a legnagyobb megdöbbenést..........akkor miről ugatérolunk itt második napja?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.12. 16:12:43

Őszintén mondom: baromi érdekes, amit írtok, mert bár én az egyik oldalnak adok igazat, a másik érvei is nagyon elgondolkodtatóak, nehéz volna elmennem mellettük.

Hadd tegyek föl egy kérdést: ez a "szálloda" _kizárólag_ alapítvány(ok)on keresztül adja tovább - a usereknek ingyen, mert az alapítvány(ok) fizet(nek) helyettük - a "szolgáltatását"? Szerintem nem, mely esetben az első valóban fizetős vendégnek már rég rájuk kellett volna gyújtani az épületet, _miután_ kihívta az ÁNTSZ-t... ;-)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.12. 16:13:50

Őszintén mondom: baromi érdekes, amit írtok, mert bár én az egyik oldalnak adok igazat, a másik érvei is nagyon elgondolkodtatóak, nehéz volna elmennem mellettük.

Hadd tegyek föl egy kérdést: ez a "szálloda" _kizárólag_ alapítvány(ok)on keresztül adja tovább - a usereknek ingyen, mert az alapítvány(ok) fizet(nek) helyettük - a "szolgáltatását"? Szerintem nem, mely esetben az első valóban fizetős vendégnek már rég rájuk kellett volna gyújtani az épületet, _miután_ kihívta az ÁNTSZ-t... ;-)

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.08.12. 16:22:30

Joe, ne csigázz, mondd el, melyik oldal. Na...

Léci-léci-léci-léci-léci-léci.

Dr.Bio74 2008.08.12. 17:10:58

Szerintem Joe arra célzott, bár nekünk van igazunk, de ti vagytok az elgondolkodtatóak (szumi,バスティー [bɑstiː]).
Érdekes, én is így gondolom.:)

Montezuma 2008.08.12. 17:37:42

Nem értem, hogy mért kell támadni a cikkírót.
Abszolút igaza van.

A forumozó kolléga: herpesz és a többi hasonszőrű pajtása aki fikázza a cikkírót valószínűleg egy barlangban, vagy egy disznóólban is jól érezné magát és mosolyogva hajtaná álomra a fejét miután a disznószart a sarokba rúgta. Csak azért mert a barlang vagy a disznóól ingyen van és úgyis a Balaton a lényeg...

Attól, hogy ők igénytelenek nem kéne elvárni más -normális elvárásokkal rendelkező embertől- hogy ő is lesüllyedjen hasonló idénytelen szintre.

Alapvető emberi elvárás a higiénia attól függetlenül, hogy a szállás ingyen van e vagy sem. A gondnokot meg azért tartják, hogy takarítson.
Én is járok céges üdülőbe a családommal sok sok éve ugyanarra a helyre (fizetünk a nyaralásért) és az ottani gondnok tud takarítani, hiszen ez a dolga. Ahogy a cikkeben szerepő gondnok dolga lett volna, hogy kicserélje a hugyos ágyneműt mire jönnek a vendégek.
Ne csak a seggét vakargássza egész nap.
Ebből következik, hogy a takarítás a gondnok dolga, hiszen ezért fizetik. Nem pedig a nyaralóké aki pihenni mennek oda és nem azért, hogy az első nap takarítsanak...

Uff én szóltam.

Erzsi966 (törölt) 2008.08.13. 00:58:00

Üdv. Mindenkinek!
Montezuma, örülök hogy azért van itt pár
ember aki együtt érezz a cikk iróval!
A többsége olvas csak azt amit akar, vagy inkább reagál csak ....a saját modján, mindenki amennyit visszi az esze ( az a pici is ami van!).
Kiváncsi lennék melyik az aki hugyos matracra! ( nem ágynemű) vinne a 3 gyerekeit!? Véres falak ( mert ilyen is volt!) Obszcén fellíratozott szobába?
Ezek után csak azt tudom mondani, hogy
én nem vinném el a gyerekeimet!
Ha már nyer az ember 1 nyaralást, akkor pihenni menne, szó sincs nagytakarításról...okos hozzászólok, a fent soroltak nem nagytakarítást igényel, hanem teljes felújítást!
És véleményem szerint ha valaki rászorult ( bár a cikkben nem eről van szó) nem kell lenézni, sz.r szállást adni neki, mert az alapítvány és a szállás adó ( ne beszéljunk a büfékről,mert ugye konyha nincs!) csak Nyer ezekből!
Ez a saját véleményem, 3 gyermekes anyuka vagyok és egyet értek a cikk iróval!
Lehet támadni....mert máshoz ugy sem értetek!
A végén még valami: aki azt mondja, "hogy minek gyerek"....hát azt az állatvilágban sem sorolhatom...még a férgek is megsértődnének!!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.13. 01:20:26

Nem mindegy, melyik oldalon vagyok? ;-) Azért nem mondom meg, mert szívesen olvasom az összes hozzászólást - hátha tanulok belőlük -, de nincsen sem kedvem, sem erőm, sem időm belefolyni a vitába. Bocs...

herpesz 2008.08.13. 08:37:23

Helló mindenkinek! Jó kis vita alakult itt ki... kezdeném azzal hogy valahol mindenkinek igaza van. Igaza van az együttérzőknek, mert hát igen ez gáz (ízlésről meg nem lehet vitatkozni) de itt most nem is ez a lényeg hogy kinek tetszik a szállás és kinek nem. Sokan érveltek a gerincesség és az emberi tartás mellett. Ez helyén való lenne, csakhogy akkor hol volt a cikkíró önbecsülése amikor rinyálni kellett....
Engem igazából ez bosszant. Semmi közöm ahhoz hogy kinek milyen az anyagi körülménye, nem érdekel ki min ment keresztül amíg eljutott oda, ahova. Az bosszant hogy az is szép magyar szokás, hogy itt ebben az országban mindenkinek minden JÁR. Alanyi jogon. Jár a segély, a borravaló. A megélhetési bűnözés álcája alá bújnak elég sokan. Mostanában meg sem lepődünk. Csakhogy én ezt egyre jobban unom. Mindenkinek biztos volt legalább egy nagycsaládos osztálytársa a suliban. Nekem ez az osztálytársam kilencen voltak testvérek. Minden osztályban egy. Szépen éltek, mikrobusszal jártak, az apuka pályázott is a polgármesteri posztra, marha nagy házba laktak a város szélén (a volt faszim a szomszédjuk volt tehát nem csak a levegőbe beszélek) és járt nekik MINDEN. Alapból.
A vendéglátást is ismerjük Magyarországon. Akárhova bemész, szarnak rád. Lárványosan végigmérnek a "mi a szarnak jöttél" nézéssel. Szintén mindenkinek van ilyen története, talán több is mint ami ráférne a homárra.
Sajnálom ezt a családot. Mást nagyon nem lehet tenni. Azért örülök hogy sikerült félúton mégiscsak szert tenni arra a fene nagy "emberi tartásra".

herpesz 2008.08.13. 08:44:21

az alapítványt nem kommentálom ismét. ilyenről is hallottunk már, sőt ennél rosszabbakról.
Ahogy olvastam a posztot újra (meg újra) meg a kommenteket, eszembe jutott az a túlpigmentizált nő, aki az utcán koldul a gyerekével, hogy "agyáá' má' egy kis pénzt a gyereknek nincs mit enni" és persze a pénzt nem a gyerekere költi, a kaját nem neki adja. Ez a kép jutott eszembe, ne kérdezzétek miért.

herpesz 2008.08.13. 08:56:09

Húha, na még egy gondolat aztán befejeztem.
Nem nyerte a szállást. Nem fejtett rejtvényt és mert ő annyira okos ezért nyert. Nem volt szerencséje akármivel és ezért nyert. Posztolt, és képzelhetjük miket írt ha automatikusan őt szavazták meg az "év rászorulójának".
És én még mindig azt mondom hogy én soha de soha nem fogok ilyen helyzetbe kerülni. Mert én tudni fogom nyaralásom alkalmával hogy hova megyek, kihez megyek, MENNYIÉRT megyek, és inkább KIFIZETEM a MUNKABÉREMBŐL.
A kultúrális csomag pedig szerintem igen csinos.Bár lehet jobban jártak a múzeumok is hogy visszapasszolták.

Montezuma 2008.08.13. 09:33:43

herpesz 2008.08.13. 08:37:23

"Az bosszant hogy az is szép magyar szokás, hogy itt ebben az országban mindenkinek minden JÁR. Alanyi jogon. Jár a segély, a borravaló. A megélhetési bűnözés álcája alá bújnak elég sokan. Mostanában meg sem lepődünk. Csakhogy én ezt egyre jobban unom."

Tudom és azt hiszem mindenki tudja, hogy kikre gondolsz... Abszolút egyetértek veled ebben. Engem is bosszant. De ennek semmi köze a cikkhez.
Azt hiszem te ezt belekeverted az egészbe és emiatt támadtál a cikkírónak.

Montezuma 2008.08.13. 09:37:17

"És én még mindig azt mondom hogy én soha de soha nem fogok ilyen helyzetbe kerülni. Mert én tudni fogom nyaralásom alkalmával hogy hova megyek, kihez megyek, MENNYIÉRT megyek, és inkább KIFIZETEM a MUNKABÉREMBŐL."

Ez megintcsak nemállja meg a helyét. Ha valaki akar símán átverhet...
Hányszor hallottunk már olyanrol a tévében, hogy túristák kintrekedtek XY helyen mert nemhozzák haza őket.
Pedig ők utánaérdeklődtek az utazási idoránál. Ők úgy tudták, hogy majd hazahozzák őket repülővel hiszen ezért fizettek. Aztán mégse...

herpesz 2008.08.13. 10:06:10

na igen, ebben meg neked van igazad....
Láttátok az új posztot? Azt hiszem folytatódni fog a vita:)

kiskicsicsiga 2008.08.13. 10:07:37

nem értem.
van kocsijuk, kamerás telefon...
elhiszem ,h a koszt nem szereti, de...

LErzsébet 2008.08.13. 20:01:58

Üdvözlet mindenkinek!

Elég nehezen találtam ide,de itt vagyok.Teljes életnagyságban,szerencsére,mivel pár évvel ezelőtt az életemért egy garast sem nagyon adtak volna az orvosok.
Szóval,nem vagyok kamus,sem fenéknyaló,sem költő,sem egyéb más aminek itt tituláltak ismeretlenül.Nem szeretem a koszt,a mocskot,nem vagyok igénytelen.Azonban valóban diplomás vagyok,akit a sors kicsit megtépált,így lehet bizony az ember önhibáján kívül rászorult.Semmi nem történt,azon kívül,hogy megírtam a Balatonon töltött napjainkat.Őszintén.Erre majdhogynem fejemet veszik.
Bárkit fölhívok,(aki ad elérhetőséget,ha vállalja amiket írt),természetesen nem tiltott,hanem kiírt telefonszámmal.Vállalva Én is önmagamat.Mivel céltábla nem óhajtok lenni senkinek,mindössze a nyugalmam érdekében nem írom ide most a sajátomat.
e-mail:zso-ka46@freemail.hu
Bárkinek megadom ott az MSN-címemet,szívesen mutatok fényképeket is a nyaralásról.
Ide többet nem óhajtok írni,aki kiváncsi további reagálásaimra,amiket az Alapítvány blogjára írtam,ott elolvashatja.
Mindenkinek,minden jót kívánok!

veverka 2008.08.13. 21:34:42

Hola mindenkinek.

Végigolvasva a kommenteket, maximálisan golyóstoll fórumtárs véleményét osztom. Nekem a posztíró, az emberi méltóság körüli vitákat mellőzve, egy számító buta mindent akarok, lehetőleg ingyért mert ez nekem alanyi jogon jár fajta embernek tűnik. Tudom, hogy vacak az élet pénz nélkül, de soha az életemben nem vetemedtem volna arra, hogy valakinek a seggét nyaltam volna akár egy koronáért is. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy mindenki élje úgy az életét mint én, de az sem helyénvaló, hogy bárki is ócska módon parazitaként viselkedjen.

pepinko 2008.08.13. 23:43:41

Sosem komáltam, ha valaki betegségére, faji hovatartozására, nyomorára hivatkozva sajnáltatta magát.
Apósom rákos volt, a srácom szót neki:papa, fogjál meg. Ne,mondom én, nem bír már. Apósom azt mondta: hagyd fiam, elég baj az hogy beteg vagyok, de legalább más ne lássa!
Erzsike drága! Nem kell mindig a betegség mögé bújni... még ha az is,tényleg. Olyan, mint ha szánalmat akarna kelteni...a levélben olvastuk, hogy beteg.

LErzsébet 2008.08.14. 10:04:03

pepinko

Nem bújok Én sem a betegség,sem más mögé.Nem is beszélek nyomorról és egyebekről,maximum helyzetről.Egyszerüen azért írtam le,mert megkérdőjeleztek dolgokat.
Ha találkozna velem,nem is venne észre rajtam semmit,mert ugyanugy vagyok ezzel,mint az apósa.Senki ne lássa.
Remélem érti miről beszélek....
Azt is remélem belátta,csak az igazamat védem,csak a saját tapasztalataim mellett állok ki.

pepinko 2008.08.14. 10:48:40

Jajj Drága, nem akarok az önérzetébe gázolni kezcsókolom. Eddig minden szólalásaban benne vót a betegvagyokénszegény jelentés. Hihetőbb lett vón egy spontán beszámoló, nem a kommentes levelére írt válasz.

LErzsébet 2008.08.14. 11:06:19

Nem is szeretem,ha az önérzetembe gázolnak.Figyelmesen kell olvasni és akkor a lényeget látja a hozzászólásaimban,nem azt,amit bele akar magyarázni.
A tényeket csak a tisztánlátás érdekében írtam.
Azonban ha jól emlékszem ez a topik nem rólam szól,hanem valami egész másról.
Joga van mindenkinek leírni tapasztalatait,gondolatait.
De mintha itt lassan arről szólna a dolog,hogy mindegy kivel, mivel kötekszünk,de kötekedjünk már,mert az "jó bul".

kis faszenes grillező 2008.08.14. 14:18:05

Aki azt mondja, hogy ajándék lovat ne küldjünk fogorvoshoz, igaza van. Csakhogy: itt nem egy könyöradományról, hanem egy pályázat nyereményéről van szó - ha jól értettem, az volt az egyetlen feltétel, hogy sokat kommenteljen az illető. Nem az, hogy hajléktalan legyen, 10000 ft/fő havi jövedelem alatt.
És mit szólnátok hozzá, ha nem ingyen lett volna? Mint ahogy nem is ingyen volt, hiszen az alapítvány fizette!
Nyilván Jutkáék sem 5 csillagos all inclusive hotelre számítottak, de talán az elvárható lett volna, hogy ne a koszban kelljen fürdeni a Balaton helyett.
Ez nem Jutkáékat, még csak nem is az alapítványt minősíti, hanem a szállásadót. Aki abból él, hogy szállást biztosít másoknak, figyeljen már oda, mit "szolgáltat"! Nekem leégne a bőr a képemről, ha ilyen körülmények között fogadnék vendégeket. És ez nem pénz kérdése.

Kedves Erzsébet! Szívből örülök, hogy Önök jól érezték magukat, de nyilvánvaló, hogy kicsit felturbózták a helyet a panasz miatt.

LErzsébet 2008.08.14. 15:11:53

kis faszenes grillező

Lehet Jutkáéknak köszönhető,de valóban ki volt takarítva.Én csak azt az állapotot tudtam leírni,amit láttam,tapasztaltam.
Az viszont igaz,lehet,nem írok ennyire kerek beszámolót,ha előtte a blogon nem olvasom el az előző leveleket.De valami nagyon hasonlót írtam volna akkor is.
Köszönöm,hogy örül annak,hogy Mi jól éreztük magunkat.

morcos gondnok 2008.08.15. 15:23:53

Kedves Judit!
Mint érintett...morcos gondnok...
Oly mértékben vagyok felháborodott , hogy szinte nem is találom a billentyűket!
ehhez azért már pofa kell! Egyrészt mert a neten keresztűl lealázza munkatársaim munkáját, rossz hírét kelti alapítványunknak......
Kár hogy kedves férje nem készített fotókat a rászorult családjáról, talán még egy arany nyakláncot is le kellett volna venni a nyakából...és a tanszerpénzt sem kellett volna feláldozni...persze ha az is adományból van akkor semmi gond!!!.
Ha lehet kérném annak a zalakarosi panziónak a címét ahol ilyen ingyen tetszettek nyaralni, mert lehet hogy a rokkant nyugdíjas feleségemmel mi is eltudunk majd menni 15 év után, mint rászorulók nyaralni.....
Hogy csak néhány szösszenetére válaszoljak: .....mintha kocsma lenne..
megjegyzem, amikor Önök igénybe vehették volna ..bocsi ingyen... a felajánlott szállást...abban az épület részben csak felnőttek...fizetős!!!...élték elszomorító napjaikat, és láss csodát, saját pénzből, volt pofájuk a férjeknek, barátoknak, sört inni!!!
Ja persze nekik nem biztosított egyetlen alapítvány sem ingyen üdítőt, pezsgőt, stb. de ezt ön felsorolta már..
Ja és tényleg, meg sem néztem, hogy visszaadtak-e mindent, amit átadtam!!!!
De nem hergelem magam tovább.Remélem nyugodt lelkiismerettel fogják továbbra is kihasználni azokat a jólelkű felajánlásokat, amelyeket egyes emberek tiszta szívből ajánlanak fel, nem kis munkával a hasonlóan rászorulók részére.
Maradok tisztelettel: a morcos gondnok

morcos gondnok 2008.08.16. 07:49:09

Szép napot mindenkinek!
Csak most látom kedves Jutka, hogy mennyi szabadideje van, és mennyi portálon tudta "elmesélni" szomorú sorsukat!
További szép nyarat kívánok!

monoki 2008.08.16. 19:16:26

Hajrá, Morcos Gondnok! Vannak ilyen emberek, akiknek minden jár, akiknek igényeik vannak, és akik az internetet arra használják fel, hogy teleköpködjék a saját sérelmeik meg csalódásaik miatt. Holott a nagyközönség tehet a legkevésbé arról, hogy náluk nem ott van a mérce, mint amit hajlandóak megfizetni. (Vagy ha maguk fizetik, akkor "belefér"? Ha más ingyen adja, akkor meg botrányosan rossz?)

Én is megdöbbentem (mint a Megdöbbent nevű hozzászóló) és őszintén szólva fel vagyok háborodva azon, hogy az ügyeskedők elveszik most ezt a lehetőséget a valóban rászorulóktól.

Én meg tudom érteni, ha az alapítvány jövőre ezt az üdültetést nem folytatja, nem lesz több ajándékcsomag, oldják meg a szülők, hogy a gyerek lássa a Balatont - ha nem tudják megoldani, akkor biztos nincs is rá igényük...

Szóval nekem nagyon fáj a szívem a leszakadókért.
Végre volt valami olyan kezdeményezés, ahol nem az állam megfejése volt a cél, nem pilótajáték, nem kell termékbemutatót végignézni, stb.
Ezek szerint ez Magyarországon nem működik.
Kár.

morcos gondnok 2008.08.17. 07:59:42

Kedves monoki!
Azt hiszem nem csak Ön, hanem sokan mások is sajnálják, hogy az Alapítvány véglegesen beszüntette tevékenységét.
Csak hogy leírjak még egy kis "történetet" amely most hétfőn történ meg velem a morcossal.Délután 17 körül csörög a mobilom.Egy síró hölgy volt a vonalban....cím és név ha kell feltüntetem..zokogva meséli, hogy Pestről érkezett Balatonfenyvesre nyaralni 3 gyerekével, de a vonaton..tisztán nem tudtam megérteni, ahogy mesélte...az illető, akinek Ö előre kifizette a szállás díját, a vonatról leszállva elvitte a táskáját, benne a pénzét, csak az igazolványai maradtak meg, és most az üdülőben van és segítséget kér.Megnyugtattam, hogy pár perc múlva ott leszek és élőben mindent megbeszélünk, addig is nyugodjon meg.Így is történt. Az irodám előtt egy feketében öltözött, fekete hajú,feketére festett hölgy várt, tényleg kisírt szemekkel. Ismét elmesélte történetét, de már kezdett egy kicsit zavarosnak tűnni a dolog. De még mindig azon voltam, hogy segítsek.Mivel az nap lett üres egy faházunk, felajánlottam Neki, hogy egy estét, amíg ő elrendezi a dolgait:itt aztán volt minden, hogy hívja a rokonát, majd a lánya barátja fogja lehozni a pénzt stb.Annyit kértem, hogy másnap 10 óráig legyenek kedvesek kiköltözni a házból, mert vendégem jön oda.Ezt nem vette már annyira jó néven, mert hogy Ő most ezt hogy mondja meg a gyerekeinek, hogy így jártak.Kérdeztem Tőle, hogy most az ő gyerekei vagy nem, mert nem tudom megérteni, hogy a saját gyerekemnek ne tudnám megmagyarázni a velem történteket, ráadásul, ha együtt jöttek le, akkor a vonaton csak ott voltak az anyjuk mellett.Mert eddig még a gyerekeket még nem láttam.Ezek után a vacsora lehetősége után kezdett érdeklődni, de mivel már túl voltunk a vacsoráztatáson, csak annyit tudtam tenni, hogy adtam neki 3000 Ft-t ,kölcsön, hogy vegyen valami ennivalót a gyerkőcöknek.Átadtam nekik a házat, adtam nekik ágyneműt---nagyon oda figyeltem, ne hogy pisifoltos legyen---majd jó éjszakát kívántam nekik, s hogy majd holnap reggel találkozunk.Láss csodát, éjjel 22 körül, felhív a szálláskiadással foglalkozó ismerős, és közli velem, hogy a hölgy Őt megkereste, stb....szintén előadva a dolgokat, átadva asz igazolványát .....és kibérelt egy házat napi 10 0000 Ft-ért, az én kulcsaimat leadta neki.Na ekkor kezdett felmenni bennem a pumpa, de még bíztam benne, hogy legalább a 3000 Ft-omat biztos megkapom Tőle.Teltek a napok. Csütörtökön reggel felhívtam az ismerőst,hogy mi van a hölggyel?Változás semmi, csupán annyi, hogy most APEH ellenőrnek adja ki magát, a pénzt még mindig nem adott, így ő a délután folyamán kiteszi a házból. Délelőtt a tábor előtti strandon megláttam ismét a hölgyet, épp sétáltak.Érdeklődésemre azt felelte, hogy majd este 21 körül fogják hozni neki a pénzt.!?Ekkor megkérdeztem, hogy milyen APEH-os ön, mivel nekem még, mint valamilyen alapítványi dolgozó mutatkozott be..Mivel csak hebegett habogott, annyit mondtam neki, hogy felejtsük el egymást, és legyen boldog a pénzemmel.A hab a tortán, hogy délután folyamán ebédelni mentek egy étterembe, ahol szintén "problémái"adódtak", s miután a tulaj kihívta a rendőrséget, a hölgy "annyira" elájult, hogy mentőt kellett hívni hozzá.Azóta ...hála Isten...nem hallottunk Róla.
Ennyit az emberi jótékonyságot?jóságot? na és persze a hiszékenységet kihasználó emberekről.

nem várt fordulat 2008.08.18. 16:50:58

" eami · www.cs15.hu 2008.08.12. 07:47:53
karacsi_maci: ruhák halomban mint a putriban? szekrényre nincs de netre van della? pofám leszakad! A te írásodra is lehet ilyeneket írni...
Ugye ugye? Gondolkozz már mielőtt hülyeségeket írkálsz itt összevissza. "

amíg nem ismered a körülményeimet ne baszogass.

1. miután web programozó vagyok, ezért nekem a munkaeszközöm az internet.

2. szekrényem van, de felújítás előtt nem akarom idehozatni, hogy tologatni pakolgatni kelljen a cuccaim másik felével is.

3. várok egy nagyobb összegre, amiből egyszerre fogom megcsináltatni az egész felújítást, és utána a költözködés második etapját.

4. A ruhák nem halomban mint a putriban, hanem szépen egymástól eltagoltan, alsónadrágok, nadrágok, polók, törölközők stb... csak nem szekrényben.

5. Tájékozódj, kérdezz mielőtt hülyeségeket írsz.

nem várt fordulat 2008.08.18. 16:53:12

illetve plusz infó, kijöttek a tonlineosok, és nem tudták bekötni a netet, mert nem volt az emeletig kábel. azt mondták, vissza kell mondják, mert lakótelep, és hát a 8.-ról a földszintre kell levezetni, és hát nincsenek otthon napközben a lakók. vagy... vagy esetleg én megcsinálom magam. (fix ip miatt kellett a t-online adsl, más itt ezt nem tudta biztosítani)

igaz, három négy napig tartott, de megcsináltam, és lehúztam a kábelt. hozzáállás kérdése.

laszlos 2008.08.20. 18:59:41

Itt nem nyereményről volt szó, hanem ami a hiradásokban is megjelent: Nagycsaládos rászorultak üdültetése volt, akik még nem jártak a Balatonon, ezt blogozás formájában lehetett elnyerni. Kitétel volt még, hogy akik rászorultak, azok kaphatják meg.ű
Mi 2007-ben voltunk igy a Balatonon, és nagyon sok nagycsaládos család nyaralt igy 5-6 gyerekkel, akik még nem jutottak el a Balcsira. Tényleg öröm volt látni, hogy a sok gyermek hogyan élvezte ingyen a fürdést és a siófoki élményfürdőt.
Mi csak jó élményekkel tértünk haza.
Ez egy nagyon jó kezdeményezés volt, de ilyen emberek, akik nem is rászorultak ezt is tönkreteszik, mert jövőre már elment a kedve a szervezőknek a nyaraltatástól. Ingyen végzik munkájukat és még meg is "hurcolják őket" ezért.

laszlos 2008.08.20. 19:03:17

Jutka!

Remélem Ön magába száll és valami ehhez hasonlót kezdeményez a városában, jó lenne ha megtenné és fáradtságot nem érezve szervezne a nagycsaládosoknak alapitványi támogatásból az Önök városába kirándulásokat. Ez Önnek természetes legyen, mivel sok kisgyermektől elvette ezt a lehetőséget. Kérjük Önt, hogy ezt tegye meg. Legyenszives hozzászólni!!!!!!!

LErzsébet 2008.08.21. 12:56:54

laszlossal egyetértve,várom Én is Jutka hozzászólását,ha már elindította a lavinát.

anikó152 2008.08.22. 11:18:31

Csatlakozom az elöttem szólókhoz.jutka igy kisbetüvel ez nem helyesírásihiba!jutka ha már felkavartad a büdöset,nyilatkozz! Hogyan kárpótolod jövöre a nagycsaládosokat,akik miattad nem mehetnek az alapitványi nyaralásra?Tudom,hogy reggel még levegöt sem veszel máris a blogot bújod! Nyilatkoz z!Te mümajer!Jó volt a szart felkavarni?Azt hitted te szarod a spanyol viaszt?Te semmire kellö nyisd ki azt az undok szádat és nyávogj ide valamit!Azt hitted te leszel itt az istencsászár? Te kártékony parazita! Jó lett volna a potya,ha megfelelt volna a kényes igényednek? lelkiismeret furdalás nélkül kitúrtad volna a nagycsaládosokat ugye! Te kavarógép szólalj meg te gyáva lapuló sunyi !!!!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.08.26. 13:38:29

Aki fikázza a posz íróját, annak kívánom hogy szarban, koszban fentrengjen, és ott is rohadjon meg.

Valamint szarjon bogratch-ot.

anikó152 2008.08.26. 22:24:09

Kedves anti troll! Én és a gyerekeim nem fetrengtek sem szarba sem koszba! a blogbalaton.blog.hu -ra feltett képekkel igazolom sem kosz sem szar sem mocsok nem volt a szálláson! Maga ott sem volt mi egy hetet töltöttünk ott!Igen is jutka egy antiszociális felkapaszkodott sznob akire nagy ivbe teszek!Tönkre tett sok szegény gyerek reményét.Ja és ön mit tett vagy tesz a szegény gyerekekért?Mert otthonról fikázni könnyü mások munkáját!
süti beállítások módosítása