Tékozló Homár

Nem árul jegyet az ellenőr, inkább leszállít

2008.09.02. 10:00 | ge | 94 komment

Krisztián törvénytisztelő állampolgárként 2 pohár bor után autó helyett inkább az éjszakai buszt választotta. De mivel nem így tervezte az estéjét, jegy nélkül tette ezt, bízva abban, hogy az ellenőrtől lehet majd jegyet venni. Ezen pont nem lehetett, le is szállították. A BKV oldalán ez áll a 350 Ft-os, éjszakaira jó jegynél: "járművezetőnél, az utazási jogosultságot ellenőrző személyzettől vagy a járművön elhelyezett jegyeladó gépből váltott helyszíni vonaljegy", a BKV figyelő blogon pedig nemrég volt egy történet, ahol még a 270 Ft-os jegyet is elfogadták, mivel sok volt az utaspanasz. Tessék, még egy.

2008.08.22. napján, egy érdekes dolog történt meg velem! Reggel, még mit sem sejtve az esti programomról, autóval indultam el munkába! Napközben értesültem arról, hogy hivatalos vagyok egy rögtönzött családi eseményre! Autóval közelítettem meg a helyszínt, viszont mivel ott fogyasztottam alkoholt, úgy döntöttem a feleségemmel, hogy tömegközlekedéssel megyünk haza!

Mivel már értesültem arról, hogy az éjszakai járatokra nem alkalmas a nappali 270 Ft-os jegy, (valószínű a magasabb utazási színvonal, pl. büdös hajléktalan, hányás, részeg tomboló emberek, stb…), ezért megpróbáltam jegyet szerezni, de éjjel fél kettőkor, erre nem nagyon volt esélyem!

Óbudán a Bécsi úton szálltunk fel az 1 óra 28 perckor érkező, 960-as autóbuszra!

Nem sokkal azután, hogy a busz bezárta az ajtókat, odalépett hozzánk egy ellenőr hölgy!

Mondtam Neki, hogy mivel nem tudtunk jegyet vásárolni sehol sem, (nálunk pedig csak 5db, 270 Ft-os jegy volt) így most akkor Tőle vennék.

Erre Ő flegmán, minősíthetetlen hangnemben visszakérdezett, hogy én kalauznak nézem e Őt!

Válaszoltam,hogy nem csak mivel az éjszaka közepén, nem nagyon árulnak sehol jegyet, így bátorkodtam arra gondolni, hogy majd az autóbuszon lehet venni.

Hát itt nem lehet, és Őt nem érdekli, hogy miért nincs jegyem, ott kellett volna venni, ahol a többi jegyet vásároltuk!

Mondom mivel reggel még nem tudtam, hogy este szükségem lesz rá, hisz általában autóval járok, csak most két pohár bor után nem akartam vezetni, ezért szálltunk buszra!

Hosszas szóváltás után, arra kényszerített, hogy szálljunk le az autóbuszról, az éjszaka kellős közepén, és várjuk meg a következőt, amely 30 perc múlva érkezik!

Tehát!

Ha nekem este, mikor már minden bezárt, kedvem van meginni egy-két pohár bort a családdal akkor két választásom marad:

1. Mivel buszra nem tudok szállni, hisz a jegyvásárlás nem megoldott az  éjszakai buszokon, sétálok Óbudáról, egész Budaörsig.

2. Vagy szembeszállok a törvénnyel, és autóba ülök.
 
Kérdésem a következő:

Ha az ember azokban a megállókban száll fel az éjszakai járatra, ahol nem lehet jegyet venni este 7-8 után, ott miért nem lehet megoldani, hogy a buszon ücsörgő ellenőrtől vegyen az ember jegyet???

Én nem a jegyvásárlás alól akarom kihúzni magamat, hiszen az hölgynek is felajánlottam, hogy veszek Tőle jegyet, (ennek utána is lehet járni, gondolom valahol szerepel a munkarendben, hogy ki volt ezen a buszon beosztva aznap éjjel) hanem a rendszert nem értem!

Ha nappal megbüntet, mert jegy nélkül szállok fel, azt megértem, hiszen szinte minden sarkon van egy újságos, vagy egy BKV-s jegyárusító hely, de árulják el nekem, hogy éjjel, fél kettőkor a Bécsi úton hol lehet jegyet venni??

Ilyenkor miért nem lehet a buszon a jegyet megvásárolni??

Ha nem velem történik meg ez az eset, hanem egy olyan emberrel akinek nincs túl sok felelősség tudata, akkor lehet, hogy Ő visszamegy, beleül a kocsijába, és valahol arrébb balesetet okoz!

Ez a cél? Még több „diszkó balesetet” Budapestre? 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

torma99 2008.09.02. 10:03:27

Remélem elveszem az elsőzők kedvét.

RMs 2008.09.02. 10:04:56

Az enyémet már el is vetted :)

Mylady 2008.09.02. 10:06:25


Mér' van benne ennyi felkiáltójel?

Mert FONTOS?

CID 2008.09.02. 10:07:24

Nem szeretnék kötekedi, de az ellenőr, valóban nem árulja a jegyeket, hanem ellenőrzi. Itt Szegeden, nincs ugyan éjjszakai járat ( azt hiszem ) , viszont a buszvezetőnél lehet jegyet vásárolni, igaz valamivel többe kerül, mintha előre szerzi be a felhasználó.

Emiceha 2008.09.02. 10:07:46

"jegy nélkül tette ezt, bízva abban, hogy az ellenőrtől lehet majd jegyet venni"

...

...bízva abban, hogy ilyenkor úgysincs ellenőr a buszokon. De most komolyan, nem??

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.09.02. 10:09:39

és a harmadik lehetőség: Taxi

Secnir 2008.09.02. 10:10:54

hát talán bkvfigyelo.blog.hu/ , illetve maga a Nagy Központi BKV Személy-Nem-Szállítási osztályán tudsz reklamálni.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.09.02. 10:10:56

de simán elfogadják a nappali jegyet is, lúzer voltál, megérdemled.

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.09.02. 10:14:14

Ebből nekem az jön le hogy meg se próbáltad a nappali jegyet elővenni és elfogadtatni... Ha igen akkor meg az ellenőr szarjon sünt!!!!

Dscdbb 2008.09.02. 10:14:38

A! ! jeleket! bazmeg! nem! kell! minden! mondat! végére! rakni!

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.09.02. 10:17:23

És akkor kíváncsian várom az új magyar polihisztor Kocsis Úr reakcióját, aki egyaránt alkalmas a Paksi Atomerőmű, az MVM és a BKV irányítására, aki csuklás nélkül kimondja, hogy 3 éven belül mind az 1300 buszt lecseréli...

Vicces, na.

Ja és Miskolcon is lehet venni a buszsofőrnél jegyet. Bármikor, éjjel-nappal!

Nanemá 2008.09.02. 10:18:21

CID és Emiceha:

"A BKV oldalán ez áll a 350 Ft-os, éjszakaira jó jegynél: "járművezetőnél, az utazási jogosultságot ellenőrző személyzettől vagy a járművön elhelyezett jegyeladó gépből váltott helyszíni vonaljegy"

Szóval, nem a poszírót kéne baszogatni, az ellenőr volt a paraszt.

mqqq 2008.09.02. 10:19:01

pár további alternatíva:

3. taxi
4. előre gondolkodás

Emiceha 2008.09.02. 10:25:32

Nanemá: Nem azt vitatom, hogy lehet jegyet venni, vagy azt, hogy az ellenőr volt a paraszt, te! Hanem azt, hogy a posztíró azzal a szándékkal szállt fel, hogy majd ott vesz jegyet. Mert a jegy nélkül utazók _általában_ arra hajaznak, hogy éjjel úgysincs ellenőr. A kép nálam is vegyes, nem vagyok pesti, és ha csak egy kicsikét megyek egyetlen eszközzel, általában nem veszek jegyet, bízom a vak szerencsében és közben mélyen szégyellem magam, és hálát mormolok minden kedves adófizetőnek, hogy ezt most kifizetik helyettem. Ha viszont egy egész napot pesten töltök, akkor leteszem az autót valahol kívül, megveszem a napijegyet, oszt hajrá.

Cujo 2008.09.02. 10:28:22

és leszálltál te szerencsétlen?
kihivni a rendőröket, mire kiérnek, kilyukasztani a 270-es jegyet, ellenőrt elviszik és nyugodtan utazol tovább.

Nanemá 2008.09.02. 10:30:36

Emiceha:
...És az ártatlanság vélelme? Mindenkivel ennyire jóhiszemű vagy? Nem vagy véletlenűl te is ellenőr valahol? :-)
Egyébként adott helyzetben nem hiszem, hogy engem rá bírt volna venni, hogy leszáljak...

eami 2008.09.02. 10:32:53

Mylady:
MERT! Biztos Úgy szeret PoStot íírni!!!!
Közöd?!!!!!!!!!!!!!!!

SylverRat 2008.09.02. 10:32:55

mivan, pont nincs a billentyűzeteden, csak felkiáltójel?
!

moTa 2008.09.02. 10:33:46

Már nem azért, de ha nincs jegyed és felszállsz, akkor (ha nem akarsz bliccelni) az az első, hogy a sofőrnél veszel és kész. Nem tudom, hogy miből gondoltad, hogy majd ad az ellenőr, de mindegy is, ha nagyon akartál volna, akkor vehettél volna a sofőrtől... ennyi...

moTa 2008.09.02. 10:35:22

Amúgy jogos, hogy nem lehet venni az ellenőrtől, mivel akkor sosem venne senki jegyet, mert ha jön, akkor mondod neki, hogy nincs és veszel tőle egyet 270-ért és nem fizetsz büntit...

elwood 2008.09.02. 10:35:32

Igen a posztíró eléggé leszűkítette a kört, hogy neki most muszáj lenne ittasan vezetnie. Pedig van taxi is, meg sofőrsegély (amivel másnap ugyan nem éri el a fodrászt, de akkor kiszámlázhatja.)

Azzal együtt ha létezik ilyen fogalom, hogy éjszakai jegy (de rég utaztam BKV-val) akkor tessék árulni is valahol, vagy szarni egy talicska aprósünt.

moTa 2008.09.02. 10:36:31

Ja és tőlünk nyugatabbra sem lehet venni jegyet tőlük, mondjuk ott a járatokon van működő automata, ami megeszi a papírpénzt is és még visszaadni is tud.

Tora Hosegawa 2008.09.02. 10:43:19

1. Nem tudom, olvastátok-e a jegy hátulját, de az van ráírva, hogy az ellenőrzést végző személynél vehető jegy!

2. Cigiző: éjjel óbudáról budaörsre taxival???
Esetleg ha kifizeted nekem, akkor megyek taxival. (egy minimálbért azért rakj rá félre!)

SuetiMueti · http://sunbarat.blog.hu 2008.09.02. 10:44:29

ilyen esetekre vannak cégesk akiket fel lehet hívni - partner taxi vagy mi.
Jön két sofőr egy kocsival.
egyik beül a kocsidba és hazavisz azzal együtt a másik meg követ hogy a sofőrt visszavigye.
Kocsi is otthon, te is otthon BKV meg marad a seggén...

Édesapám 2008.09.02. 10:45:52

Egy Durva Ellenőrrel (EDE) van dolgunk.

Az Ifát kiváltja a BKV?

Tora Hosegawa 2008.09.02. 10:45:57

Jah és...

3. mqqq: a Férfi és az előre gondolkodás nem gyakori párosítás, utólag meg kurva könnyű az előregondolkodásról papolni.

A srácnak volt igaza és pont. Akkor se tűrnék el ilyen hanngnemet eladótól/pultostól/ellenőrtől... ha neki lenne igaza.

Bármilyen kereskedelmi vagy vendéglátóipari helyen is vagyok...

Nanemá 2008.09.02. 10:46:55

moTa:
1. Én egyszer régen utaztam úgy éjjel a vonaton, hogy a rákosrendezői jegypénztár zárva volt, de a vonaton felár nélkűl lehetett a kalauztól jegyet venni.
2. "Nem sokkal azután, hogy a busz bezárta az ajtókat, odalépett hozzánk egy ellenőr hölgy!" - tehát nem nagyon lehetett ideje a sofőrtől jegyet venni, gondolom,éppen csak fel tudott ugrani a buszra. Egyébként ki akarna éjjel szándékosan potyázni, mikor egyre többet hallani, hogy több az éjszakai ellenőrzés, mint nappal? Egyáltalán: jár még busz éjjel ellenőr nélkül?

moTa 2008.09.02. 10:50:01

Nanemá:
1. Vonaton én is vettem már kallertől, de itt a BKV-re szűkítettem a keretet, sorry, ha nem volt egyértelmű.
2. Akkor is mondhatta volna az ellenőrnek, hogy most megyek előre a sofőrhöz venni, ha meg nincs nálam jegy, akkor elöl szállok fel...
Amúgy meg tényleg bauer volt az ellenőr, ezt nem vitatom.

Nanemá 2008.09.02. 10:53:49

moTa:
...Sőt, az ellenőr is mondhatta volna, hogy éppen nincs nálam jegy, de mennyen előre a sofőrhöz, és vegyen tőle jegyet!

Nanemá 2008.09.02. 10:57:12

moTa:
Képzeld el: futsz éjjel a busz után, éppenhogy fel tudsz ugrani "csengőszó mellett" a leghátsó ajtón. Ja, hogy nincs nálad jegy? Akkor futsz tovább a busz mellett az első ajtóig, a busz meg simán otthagy. Vagy: hátúl felszálsz, mennél előre a sofőrhöz, de az utadat állja egy gyökér ellenőr.

LehengerlőEmberevő 2008.09.02. 10:57:40

drága értelmiségiek.
éjszakai járatokon árul az ellenőr jegyet, ez is a feladata többek között.
a nappali járatokon nem.
mint írta, miután bezáródtak az ajtók odalépett a sárgamellényes. (utaztatok ti már éjszakai járaton? vagy csak okoskodtok itt? mert ha igen akkor tudnátok, hogy miután felszállsz egyből le is támadnak, reménykedve, hogy most jól megbüntetnek, időt se hagynak, hogy levegőt vegyél)
arra meg már gondolni se lehet, hogy valaki inkább megoldja a hazajutást egy 350.- os jeggyel, minthogy 2000.- ért taxizzon. vagy, hogy 10en ezrekért sofőrt hívjon.
az meg nálatok látom alap, hogy csak akkor utaztok bkvn ha bliccelni akartok.
de szerencsére nem minden ember egyforma.

pendulum 2008.09.02. 10:58:01

az éjszakai buszok 90%-án van ellenőr. illetve:

"...továbbá az éjszakai járatokon
a.) járművezetőnél, az utazási jogosultságot ellenőrző személyzettől vagy a járművön elhelyezett jegyeladó gépből váltott helyszíni vonaljegy ára 350 Ft"
www.bkv.hu/jegyek/index2008.html

szerintem így azért elég nyilvánvaló, hogy kinek volt igaza.

suklemovics 2008.09.02. 10:58:11

Tora Hosegawa 2008.09.02. 10:45:57

Na de könyörgöm!
Ezt a férfi-női általánosítgatásokat hagyjuk, vagy legalább írjuk oda, hogy tisztelet a kivételnek...

Személyszerint pedig a helyzet kezelése:
Szép kultúráltan kiosztani, a beszélgetést, ha egy mód van rá minél tovább nyújtani, miután konstatálom, hogy én ettől az embertől jegyet nem tudok venni, majd ha már nem tudom tovább húzni, leszállok...

moTa 2008.09.02. 10:59:50

Szerintem akkor tisztázzuk, hogy az ellenőr volt a köcsög és kész:) Fölösleges vitázni ezen, a lényeg, hogy jól tette emberünk, hogy nem ült ittasan volán mögé.

LehengerlőEmberevő 2008.09.02. 11:00:54

moTa 2008.09.02. 10:59:50

ott a pont.

Hereguru 2008.09.02. 11:01:02

Emiceha. Én eztet nem nagyon érteni...
"...nem veszek jegyet, bízom a vak szerencsében és közben mélyen szégyellem magam, és hálát mormolok minden kedves adófizetőnek, hogy ezt most kifizetik helyettem."
Mert? Ha nem szállsz fel a buszra, az el se indul?
Vki számolja ki, adott távolságon (mondjuk legyen 10 km), kb. 80 kilós túlsúllyal mennyivel több a busz fogyasztása. Na, maximum ezt lehet fizetni.

Boo 2008.09.02. 11:04:24

Minek iszik, aki nem bírja (a BKV-t).

CID 2008.09.02. 11:07:18

Megjegyzés, visszavonva. Nem tudtam, hogy a kallertől is lehet jegyet venni.

Montezuma 2008.09.02. 11:08:23

Boo 2008.09.02. 11:04:24

"Minek iszik, aki nem bírja (a BKV-t)."

Minek szól hozzá akinek nincs esze?

Mért jó basztatni az összes cikkírót?
Elárulná valaki?

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.09.02. 11:09:29

Sofőrszolgálat. Olcsóbb, mint a taxi oda-vissza és az autód is a ház előtt van reggel, nem kell egy másik büdös, hajléktalanos, ellenőrös, tököm tugggggya, milyen busszal, 3 átszállással, plusz egy óra utazással visszabumlizni az autóért.. kiszámolod, mennyi a jegy neked, anyunak oda-vissza, hozzáteszel egy ezrest és nincs cirkusz..

2, vagy nem iszol, bazeg!

Mindamellett az ellenőr menjen a sunyiba, ha az van kiírva, hogy nála lehet venni jegyet, akkor adjon, mert az a dolga!

Sün.. mindegyik szereplőnek.

Pikka 2008.09.02. 11:17:15

Pécsen este 7után (+munkaszüneti napon, hétvégén) csaj az első ajtón lehet felszállni. Sőt, éjszakai járatra csak akkor és ott, a söfőrnél lehet jegyet venni, előre máshol nem. Lehet, hogy így többet áll a buszmegállóban, de mivel kb 2 megálló van, ahol éjjel felszállnak az emberek, a vége felé meg le, így a járatidő még mindig rövidebb, mint nappal. És mindenkinek egyszerű, egyértelmű, hogy mit kell tenni.

Mondjuk kiváncsi lennék, hogy az elmúlt 1 évben, amóta ezt a rendszert bevezették emnnyivel nőtt a Ptrt bevétele...

Az is igaz, hogy az embereknek vagy fél évébe telt, míg megtanulták, hogy sorba kell állni az első ajtónál és hogy nappal ez igénybevesz 2 percet (bár aki jegyet vesz az állhatna a sor végére), de összességében szerintem ez egy nagyon jól működő rendszer...

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.09.02. 11:20:44

Jah.. tényleg! Akinek bérlete van, az felszállhat vele az éjszakai buszra vagy ki kell neki helyben fizetnie a különbözetet? Mert ha nem, akkor az nem diszkriminatív egy hangyafaxnyit?

Ha igen, akkor meg van 70 Ft-os extra jegy is?

Jó, jóóó, tudom, menjek a BKV-val együtt sünt sz@rni.. de az első kérdés komoly..

Almatlan Jozsi 2008.09.02. 11:24:52

Mi ez a fixacio a ket pohar borral? De csak ket pohar bor, de ha en csak ket pohar bor, stb.... Nem mindegy hany pohar bor? Busszal akartal hazamenni es kesz.

Egyebkent tudjuk tobb volt annal :)

Szil-Ka 2008.09.02. 11:27:58

taxi, mint lehetőség ilyenkor?

A levélírónak amúgy igaza van, miért ne vehetné meg az ellenőrtől a jegyét éjszaka?

Amúgy, rém zavaró ez a sok felkiáltójel a levélben...

Boo 2008.09.02. 11:28:49

Motezuma: Minek szól hozzá akinek nincs esze? XD

Almatlan Jozsi 2008.09.02. 11:30:05

Egy tipp (nem ejszaka):

A nyugati es ujpest varoskozpont kozti tavolsagot ingyen meg lehet tenni egy kis egeszseges seta kozbeiktatasaval.
Aki ehhez is lusta az szarjon sunt. A modszer a kovetkezo:

Ujpest varoskapuig elgyalogolni, ott felszalni a metrora, a Lehel ternel leszalni. A varoskapunal soha nincs ellenor, a lehel terinek ket vege van es a konyvesboltban is el lehet tunni, de ott is legritkabb az ellenor (foleg amikor mind a Nyugatinal oszpontosul).
Lehel tertol 2 perc gyalog a Nyugati. :)

Én lennék terrorista! 2008.09.02. 11:36:05

Mintha két pohár bortól valami baja lenne az embernek, pfff...
Egyébként az éjszakai buszon szoktak embert is ölni az ellenőrök, nem csak vernek.

Impega 2008.09.02. 11:39:28

2 pohar bortol meg nincs baja az embernek. De ha a rendor megallatija, ne itt mar nem fogja kifizetni a postolo jogsijat!

birdito 2008.09.02. 11:50:55

1. Hogy arra hajazzon egy Homár olvasó, hogy BKV éjszakai járatán nincsen ellenőr, biztonsági őr, ork, vagy ezek tetszés szerinti kombinációja, az erősen kétséges. Az ellenőr volt paraszt. Egyszerűen azt kellett volna mondania, hogy buszsofőr és kész.
2. Pécsett amúgy éjjel-nappal lehet jegyet venni a sofőrnél. Éjjel csak éjszakai jeggyel lehet felszállni, amit csak a sofőrnél vehetsz meg. Ennyi.

Kardics 2008.09.02. 12:03:27

"Erre Ő flegmán, minősíthetetlen hangnemben visszakérdezett, hogy én kalauznak nézem e Őt!"...na erre kellett volna azt mondani, hogy Igen, és legyenszives adjon két jegyet. És hozzá hülyén vigyorogni.

Montezuma 2008.09.02. 12:10:58

Boo 2008.09.02. 11:28:49
Motezuma: Minek szól hozzá akinek nincs esze? XD

Így van.. mért szolsz hozzá ha nincs eszed? Ha csak baszogatni tudod a cikkírót? hmm?

kihanemén 2008.09.02. 12:15:26

Emiceha, tényleg elég vegyes nálad a kép, mert ha egyszer is utaztál volna iccakai buszon, tudnád, h ott hemzsegnek az ellenőrök, úh elég optimist szugerátornak kell lenni ahhoz, h valaki úgy induljon el, h ááá úccse jön...

Bugreport 2008.09.02. 12:18:12

Embeeeer. Hát te sem lehetsz sikeres ember hallod-e. Szált volna le a f.om. Mit csinál? Lekényszerít? Mivel? Ugyan...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.09.02. 12:18:34

1. Mivel buszra nem tudok szállni, hisz a jegyvásárlás nem megoldott az éjszakai buszokon, sétálok Óbudáról, egész Budaörsig.

2. Vagy szembeszállok a törvénnyel, és autóba ülök."

mert a taxit meg a sofőrszolgálatot nem találták még fel, ugye? :o)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.09.02. 12:20:20

birdito 2008.09.02. 11:50:55
2. Pécsett amúgy éjjel-nappal lehet jegyet venni a sofőrnél. Éjjel csak éjszakai jeggyel lehet felszállni, amit csak a sofőrnél vehetsz meg. Ennyi."
talán mert ott rájöttek, hogy ez szolgáltatás és a bevétellel előrébb lesz a cég, mint a nagypofájú tudálékos BKVellenőrökkel :o)

egyébként meg teljesen logikus, így mindig tud az ember jegyet venni és nem kell ezen gorcsölni, hogy akkor most mi lesz...

kihanemén 2008.09.02. 12:22:08

postírónak javaslom a mini mobil taxit, ezerszer olcsóbb, mint a többi.
a sofőrszolgálatot ajánlgatóknak meg javaslom az árak feltérképezését, km ár uannyi, mint a taxi, plusz 2-3000 ft kiszállási díj. így kb ponn ugyanannyi,mint a taxi oda-vissza.
egyébként az iccakai busz arra lenne hivatott, h iccaka ilyenesetekben használjuk, mi a faszé kéne mást választani (taxi, séta, stb) inkább a bkvnak kéne megemberelnie magát

kamala 2008.09.02. 12:29:49

Candy Single
Akinek bérlete van az előre, mondom ELŐRE perkál a BKV-nak 8250 HUF-ot. Az kicsinykét több mint 22-szer 370. Mellesleg gusztustalan, hogy az éjszakai járaton drágább a jegy, de nehogy már eszedbe jusson ezért a bérletet vásároló BKV hitelezőket okolni.

Édesapám 2008.09.02. 12:40:11

A kétkedőknek ajánlom:

London


Asszem nagyobb, mint Budapest. Aki volt ott tudja, hogy a buszokra csak az első ajtón lehet felszállni napközben is. Jegyet venni lehet a sofőrnél.
Nincs lógás=tisztább buszok=tömeg(!)közlekedés

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.09.02. 13:20:32

Kamala: ok. Nem utazom BKV-val, tehát nem ismerem, mi, mennyi, stb... csak gondoltam, a bérletesek alatt ugyanannyit kopik éjjel a busz, mint a jegyesek alatt.. ugyanannyit fogyaszt, stb,.. akkor mit variálnak ezzel a buzi éjszakai meg nappali jeggyel, ha meg igen, miért nem oldják meg úgy, hogy ne legyen belőle állandó cirkusz?

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.09.02. 13:22:05

Kamala: .és nem a bérleteseket okoltam, hanem a BKV-t, aki diszkriminál..

Neménvótam 2008.09.02. 13:27:06

Alkoholt soha nem iszom, egyszer próbáltam, szar. Sör, bor, pálinka jöhet, de alkohol az nem. Aki alkoholt fogyaszt nem lehet sikeres ember.
TAXI voltmár?

Gyilkos nyúl 2008.09.02. 14:04:46

Milyen naív :)

Ezek direkt azt várják, hogy megbüntethessenek.
Jegy nélkül szálltál fel, és nála akarsz venni? Ha ha ha, még mit nem.
Van jegyed, de nem lyukasztottad ki a felszállást követő 3 másodpercben? Hát ezt buktad.
Van jegyed, és villámsebességgel érvényesítetted is? Ez mind nagyon szép, de a jegy szamárfüles, vegyél másikat.

Nehogymá' még csak ne is büntetgethessenek, ha már aludni sem hagyják őket.

... ja? Hogy a jogaid? Hát azok is vannak? Ellenőr berkekben nem sok szó esik emberi jogokról.
Tény, hogy másképp kellett volna eljárnia, de a jogaid megléte, és azok rendeltetés szerű érvényesítése, kissé távol áll egymástól errefelé.

Dr.Bio74 2008.09.02. 14:14:22

Érdekes, nálunk is csak elől lehet felszállni a buszra, és lehet jegyet venni a sofőrnél,........ csak nem Londonban élek?

Dr.Bio74 2008.09.02. 14:15:26

Megnéztem, nem London.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.09.02. 14:18:00

Múltkorjában utazom a kombinyén, közben fontos mailt írok (nem szifonon, tehát sikeres ember vagyok!), mikor odasunnyog egy nálamnál két fejjel alacsonyabb (magasságomat tekintve ez nem ritka) pasas, kezén a lifegő karszalaggal hogy ő majd most jól ellenőrizni fog.
Előkaptam a pénztárcámból egy kezeletlen jegyet és a szeme előtt kettétéptem - nesze, érvényesítettem.
Papolni kezdett hogy ezt most hogy képzelem, ez nem az én dolgom, stb., mire elküldtem a 270forintos jegyével meg az ingyenélő, tolvaj cégével a jó k..va anyukájába.
A következő megállóban leszállt.
Megint az erősebb kutya baszott - és SIKERESEN hazaértem!

Dr.Bio74 2008.09.02. 14:22:56

Elmeboy !
Most kellene gratulálni ?

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.09.02. 14:26:25

miért! kell! minden! mondat! végére! felkiáltó! jel!

Dr.Bio74 2008.09.02. 14:28:18

Mert! EDE! él! ,! és! élni! fog!

Yeeees!!!!!!!!!!!!!!!!

CID 2008.09.02. 14:30:37

Kozika: gondolom én, nyomatékosítás végett :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.02. 14:37:17

Ellenőr esetében BOGRATSCH szarás erősen.
1-2 sün is belefér.

Azt azért még mindig nem értem hogy ha már a BKV oldalán kint van hogy lehet ezeknél jegyet venni akkor ő miért nem tud erről?
Hülyének néz? Baszik dolgozni?
Utóbbi esetben rúgják is ki. A legtöbb munkahelyen ez jár azért ha az ember nem csinálja amit a főnöke mond neki.


A postírónak : Ennyi felkijáltójelet csak EDE használ. Vigyázz mert kiveti rád a jogdíjat!
Amúgy az a 2 pohár bor se 2 pohár lehetett (ki tud 2 pohárt hajnali 2-ig szopogatni?) de ez nem baj mert néha be kell baszni... és az ellenőr akkor sem lehet ilyen fasz.

Dr.Bio74 2008.09.02. 14:56:03

ColT

Miért mekkora volt az a pohár ?

Dax 2008.09.02. 14:58:39

Miért kell inni? Szokjon le mindenki az alkoholról, aztán sokkal szebb lesz a világ! Mindenki tudja:"az alkohol, ől butít, nyomorba dönt"!

bekbórd! 2008.09.02. 14:58:51

Én egyszer tudatlan vidékiként sima gyűjtőjeggyel utaztam az éjszakain, és szombat lévén jobbnak éreztem 1 példányt ki is lyukasztani. Mikor láttam, hogy előttem 2 utas hirtelen ellenőrré változott, roppant sikeresnek éreztem magam...
...aztán később meg nem értettem, mi a probléma a jegyemmel. De rendes volt, csak figyelmeztetett, hogy máskor vegyek éjszakait.
Szóval legközelebb jól vásároljak be a trafikba, ki tudja, hogy alakul a programom, mikor milyen tikettel hajlandó elszállítani a BKV...

Dr.Bio74 2008.09.02. 14:59:48

Dax

Csak mhérthékkel, oszt nem lesz baj.

Dr.Bio74 2008.09.02. 15:06:12

Az éppen használható éjszakai ticket fajtáját, este 19 és 20 óra között sorsolják ki.
Ekkora baromságot, hogy az éjszakai jegy drágább a nappalinál, és a buszon nem is váltható, nos ekkorát csak valami hiperdroid tudott kitalálni.

demizson bobby 2008.09.02. 15:59:30

Én eddig mindig tudtam jegyet venni a mellényesektől. Akkor most mi van?
Főleg a vidékiekkel mi van akik asse tudják mi az az éjszakai busz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.02. 16:32:39

itt meg nincs is ejszakai jarat
ezert mi Marivel a multkor ott aludtunk Cerolinnal, mer vot egy szobaja szabad
igaz nem 2 pohar bort ittunk......
es meg tortentek is dolgok, sikeres-e vagyok?

Dax 2008.09.02. 17:35:29

ausztria az egy teljesen msá világ, hagyma....

avatartalan 2008.09.02. 18:20:30

!!!édesapám igazad van!!!

marcel 2008.09.02. 21:34:11

@Elmeboy:

dögölj meg... tehát a te utazgatásaidat is mi fizetjük.

de előtte öt-hat kan...... az üres utcán jól ba..... ....be, hogy ezt is büszkén mesélhesd.

üdvözlet!

cepulacalului 2008.09.03. 11:38:11

Eccer telen engem is le akart szallitani az ejszakai hatosrol egy ellenor a mester utccanal, miutan a boraroson haromnegyed oran keresztul fagytam. Mondtam, hogy a blahanal leszallok, erre szolt a sofornek, hogy ne induljon el, hiv rendort. A sofor vart 1-2 percet, oszt tovabbment. Nemtom mi lett az ellenorrel, lehet, hogy megfagyott...

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.09.03. 14:51:04

Aki nem tudja, hogy a kijelentő mondatok végére pontot teszünk, az megérdemli, hogy minden arra járó BKV-ellenőr megb... büntesse.

Majmász Gedeon 2008.09.03. 15:48:11

Nekem van egy 145 Ft-os jegyem, az még jó, ugye? A múlt hónapban el akartam használni, de aztán nem sikerült.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.09.03. 18:05:37

@Majmász Gedeon: Igen, jó, lásd a www.bkv.hu/ejszakai/index.html legalján, a bagoly mellett.

Majmász Gedeon 2008.09.04. 11:34:58

Kösz, Joe Forster, én is így gondoltam.
Találtam még egy 68 Ft-os jegyet is, de az nem BKV-s. :)

DaveSlim 2008.09.04. 13:48:32

Miért szálltál le? :) Ez alap. Nem szállok le. És? Mi tesz.
Ha jó fej vagyok...talán még nappal igen. De hogy éjszaka kellősközepén?! Én szállítottam volna le őt vasszaveg!
Felhúzom magam ezeken a Zellerőrökön...

Minap mondjuk egy nagyon kedves, jókedvű és odafigyelővel találkoztam. Mindenkinek személyesen köszönt, jó egészséget kívánt, még a büntetést is úgy adta, hogy sajnálkozott és szabadkozott.

tehenke 2008.09.05. 07:23:25

Mikor lesz már olyan, hogy lehet jegyet venni?

WinCE 2008.09.05. 10:25:53

ugyan nem vagyok járatos a békáwé jegyárpolitikájában, de én úgy vélem, egy éjszakai járatra felszállva sokkal-sokkal nagyobb távot utazhat a kedves utas (már ha EDE batz papucsban le nem szállít)... Példának okáért ha teszem azt orvul betörsz az állatkertbe éjszakai földikutyaetetésre, akkor kijösz, 979-cel csepelen vagy kicsivel több mint egy óra alatt - 350 huffér. ugyanez nappal M1 - kombinó - csepeli hév - 35ös busz, az úgy 1080. Ha bérleted van, tökmindegy mennyit utazol, az éjszakai jegy pedig inkább kedvezmény mint a "köcsögbékávélehúzmunketmenjenekacsipába" elmélet.
szerintem

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.09.16. 09:34:13

Nálunk lehet kapni jegyet a vezetőnél mindig.

Lina88 2009.02.21. 19:06:36

A Bécsi útról a legközelebbi hely, ahol van jegyautomata, az az Árpád hídi-Szentlélek téri hévmegálló, kb. negyedórára, a Vörösvári-Bécsi út sarkától számítva. Szép kis éjszakai túra lett volna -20 fokban.
süti beállítások módosítása