Tékozló Homár

Ha hibázik az APEH, bosszúból jól megbüntet

2008.09.26. 00:06 | szily | 244 komment

Reggeli ébresztő pofonnak álljon itt SA története, akinek az adóhivatal elengedte az illetéket, de hanyagok voltak és nem vezették át a rendszerükbe. A logikus reakció erre az ügyfél bokáztatása és újabb hibák egymásra halmozása volt. A csúcsponton az elengedett tartozás kamatát is levonták. Vérpezsdító sztori hajtás után:

 

Csak a napokban kezdtem el olvasgatni az oldalukat, nagyon tetszik. Felbátorodva az előzményeken gondoltam leírom az esetemet az APEH-hel.

2005-ben vettünk egy lakást az akkor még barátnőmmel, azóta a feleségem. Első lakástulajdonosok lettünk mindketten, szerény anyagi körülmények között. Szocpolt nem tudtunk felvenni, hiszen a baba még nem volt úton. Hitelt vettünk fel, bele mertünk vágni, hiszen úgy tudtuk, hogy első lakástulajdonosoknak illetékmentes. Hát nem. Jött a levél az Illetékhivataltól 2005 szeptemberében mindkettőnk nevére, hogy fejenként 244.000 Ft illetéket fizessünk. Ekkor tudtuk meg, hogy nem illetékmentes. Kérvényeztük az illeték mérséklését, esetleg törlését méltányossági alapon. 2006 áprilisában megkaptuk a határozatot, miszerint az illetéket törölték, nem kell megfizetnünk.

2007-ben az adóbevallásnál visszaigényeltem 120.000 Ft-ot. Válaszul az APEH-tól kaptam egy levelet, miszerint ezt az összeget nem fizetik ki nekem, hiszen van 244.000 Ft illetéktartozásom, 15 napon belül fizessek be 124.000 Ft-ot. Ezen kicsit meglepődtünk, hiszen ők törölték el és az elmúlt fél év alatt nem kaptam semmiféle felszólítást, hogy fizessek. Nagy nehezen sikerült elérni telefonon az ügyintézőt, aki elmondta, hogy az iktatás nem megy olyan gyorsan, valószínűleg ezért nincs rögzítve a rendszerükben, így mi az ő szemükben tartozunk. Kérvényeztük a levéltárnál, hogy rögzítsék be végre így fél után. Na, ezt meg is tették, megkaptuk róla a határozatot, így lezártnak tekintettük az ügyet.

Egészen a 2008-as adóbevallásig semmit nem kaptunk, hogy tartozásunk lenne. Feleségem igényelt vissza 120.000 Ft-ot, mire az APEH közölte levélben (természetesen minden levél a 30. napon érkezett tőlük), hogy csak 105.000 Ft-ot fizet ki, hiszen feleségemnek van 15.000 Ft tartozása, de így ezt most rendezettnek tekintik. Felhívtuk őket telefonon, hogy mégis milyen tartozás van, mire legnagyobb megdöbbenésünkre közölték, hogy meg nem fizetett illeték kamata, ha bármi ellenvetésünk van, akkor írjunk levelet. Meg is tettük, küldtük arra az osztályra, ahonnan ezt a legutóbbit kaptuk. A 30. napon jött a válasz, hogy bocs, de nem ide kellett volna küldeni, hanem a másik osztályra, küldjem újra. Megtettük, csatoltunk minden dokumentumot, amink eddig volt. Mivel ez az egész kamattartozás feleségemnél bukott ki, feleségem beleírta a levélbe, hogy nézzenek utána az én adataimnak is, mert valószínűleg ugyanez az a helyzet az én esetemben is. Erre jött válaszul (természetesen a 30. napon) egy levél az én nevemre, hogy 2.200 Ft bírságot szabtak ki rám, mert nem fizettem be az eljárási díjat, holott kértem tőlük valamit. Amennyiben 8 napon belül nem fizetem be, eljárást indítanak ellenem. Azért fizessek, hogy ugyan 2 év után rögzítsenek valami normálisan a rendszerükbe??????

Erre válaszul elküldtük nekik, hogy mi a gondunk, immáron 4. alkalommal. Erre azt a választ kaptuk (természetesen a 30. napon), hogy töltsem ki a csatolt méltányossági kérelem űrlapot és írjam bele, hogy ha én ezt befizetem, akkor az veszélyezteti a családom megélhetését. Felhívtuk az ügyintézőt, elmeséltük neki az egész sztorit. Azt a választ kaptuk, hogy írjunk levelet és írjuk le benne, hogy nem méltányosságot kérünk, hanem azt, hogy rögzítsék végre a rendszerükben, hogy nem tartozunk, hiszen elengedték. Egy nem létező tartozásnak nem lehet kamata, tehát sürgősen utalják ki azt a 15.000 Ft-ot, amit jogszerűtlenül tartanak vissza. Még azt is mondta az ügyintéző, hogy egyébként arról ne álmodjunk, hogy ezt a pénzt megkapjuk, hiszen ahogy látja ez az ügy mér túl bonyolult, nagyon sok osztályon járt már, az APEH ezt nem fogja tudni visszafejteni, tehát ÖRÜLJÜNK, ha egyáltalán azt sikerül elérnünk, hogy lenullázzuk a számlánkat náluk és nincs tartozásunk. Ez nevetséges. Majd a legközelebbi bevalláskor az lesz a válaszom akkor, hogy túl bonyolult nekem, nem csinálom meg. Hihetetlen, hogy 2 év alatt az APEH nem volt képes normálisan rendbe tenni az adatokat és engem zaklatnak. Az állami szervezetek tényleg megtehetnek mindent? Senkinek nincsenek jogai, csak kötelezettségei?

Tisztelettel:

SA
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jusztlacika 2008.09.26. 00:13:00

ELSŐ!
a második szarjo sünt, sokat! holnap majd elolvasom! vagyis reggel! :D

Willie 2008.09.26. 00:18:37

Hmmm...

En csa karra vagyok ivancsi, hogy hogyan engedtek el az illeteket. En ugy tudtam, hogy az elso lakashoz csak 50% kedvezmeny jar. Legalabbis mikor en 2002-ben vettem, akkor ennyi jart

Richárd · http://probadolog.blog.hu 2008.09.26. 00:28:27

Az APEH mindenre ugrik.
Azt mondják valamire, megbűntetnek olyanért, ami nincs, vagy rámondják valamire, hogy "nem életszerű".
Egy vállalkozásra azért szálltak rá, mert szerintük túl sokat hirdet... no komment.
Részletek itt:
probadolog.blog.hu/2008/07/21/apeh_online_hirdetes

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.26. 01:15:30

"hiszen ahogy látja ez az ügy mér túl bonyolult, nagyon sok osztályon járt már, az APEH ezt nem fogja tudni visszafejteni, "
Aham. És akkor mi a lófaszért fizetjük őket? Merthogy abból kapják a fizut amit mi befizetünk vagy mi.

Amúgy ez bájos hogy ha 25x leírod, bejelented, stb. akkor sem csinálnak semmit. Tulajdonképp ilyenkor merül fel bennem az hogy ha én így dolgoznék akkor nem sokáig lennék állásban.

Wazz, ezt kell csinyáni-e, elmenni állami szervhez dolgozni és lebzselni, fusizni, lopni, nem dolgozni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.26. 01:18:52

Tényleg, milyen szerv felügyeli az APEH-t? Ombuccmannak szólni ilyen esetben?

Hát ha én kerülnék kormányra akkor tuti azzal kezdeném hogy összekapni magukat az állami szerveknek... Amíg ezek így működnek addig hogy várjuk el hogy ne legyen trükközés?
Ezértartittezazország!!!!!!!!
Ez FONTOS!!!!
(És még nem volt!)

beste 2008.09.26. 04:43:45

Teendő a következő, mondom én sokat próbált apeh-ügyfélként:
ha budapestiek vagytok, fogjátok egymást kézen, menjetek be a Fogarasi úti ügyfélszolgálatra, borítsátok fel az asztalt, és írassatok jegyzőkönyvet!
(Megcsinálják önerőből, még erőszakoskodni se kell hozzá - és ha szerencsétek van, akkor kifogjátok azt a tényleg bűbáj, segítőkész csajt, akit én is kifogtam.)

Következő apeh baromságnál elküldeni a jegyzőkönyv másolatát, levélbe beleírni, hogy a következő levelet az ügyvédetek fogja megküldeni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.26. 06:23:11

en voltam adoellenor de olyan normalis voltam hogy ;egalabb 12 etteremtulajdonos no hivott meg vacsoralni
es dugtunk is utana

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.26. 06:25:24

mongyuk ezert tart ott az orszag
de en ma' eljottem mosom kezeimet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.26. 06:28:28

Mary mongyuk ettol boldog, bar most aszonta kicsit iszik mer holnap offos
ezt kultivalnom kellett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.26. 06:36:30

beleakadt az orromba a sorosdozboz nyitoja
asszem nyugovora terek mielott nagyobb baleset erne

jusztlacika 2008.09.26. 07:27:25

apehban dugott már valaki?

ace911 2008.09.26. 07:43:31

Az illeték fizetési kötelezettségről az adásvételi megkötése során az ügyvédnek kell tájékozatatni, sőt aláírni, hogy ez tudomásul véve.. Ennyit arról, hogy nem tudott róla..
Inkább örüljön, hogy sikerült 488e HUF méltányosságot kirinyálni a "közösből", úgyhogy inkább csendesen el kéne sunnyogni nem pedig itt fikázni. Nem rossz órabérét kell szenvedni, hogy rendesen lekönyveljék.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.09.26. 08:05:40

Nem csodálkoznék jó magyar szokás lévén, a vételár papírforma szerinti csökkentésére, az illetékek mérséklése miatt... ha itt is ez lenne, és ügyvéd talán még tudott is róla.
Egyébként meg papír állam, amíg csak azon megy a vita, hogy melyik tudja jobban besározni a másik politikust, és nem azon, hogy az egyes szervek teljes informatikai feljavítása után fél óra, vagy 1 óra legyen a megengedett reakció idő egy hasonló ügynél nem csodálkozom ezen.
És mennyibe került ez a sok levelezés? Mert ennyi irományt ennyiszer csatolni szerintem van vagy 5e Ft is.

scubadiver 2008.09.26. 08:19:27

jusztlacika
APEHelypaplanban már egyszer dugtam!

egyszerüen 2008.09.26. 08:23:24

egy kérdésem lenne, azt a pénzt amit visszatartottak első évben meg második évben azaz 2x120 ezret azt visszakapták?? mert ugye eltörölték, igy a pénzt meg kell kapni.

Mocskos állami monopolium egyébként. Anno örököltem egy kis pénzt , mindenki jol járt csak én nem. A végén még azon filoztam vajon be is kell még fizetnem pluszba vagy sem.

Ha én tartozok akkor kamatos kamat meg miegymás, bezzeg ha nekem tartoznak akkor ....

Majmász Gedeon 2008.09.26. 08:40:26

Nem 244.000 Ft, hanem 244 000 Ft,
nem 124.000 Ft, hanem 124 000 Ft,
nem 15.000 Ft, hanem 15 000 Ft,
nem 2.200 Ft, hanem 2200 Ft.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.26. 08:43:46

a második kívánságom azután, hogy az 5. hosszú ügyeletben ne én legyek 35. paciens a fiumei úti balesetiben az az, hogy a hátralévő életemben az apehhel mindössze annyi kapcsolatom legyen , hogy én benyújtom az adóbevallásom, ők meg békénhagynak.

kulup 2008.09.26. 08:52:16

Azt nem hiszem el, hogy közel félmillió illetéket csak úgy puszira elengednek. Az új lakás pedig (ma) 15 millióig illetékmentes. Ha jól emléxem, az e feletti rész 6 %-át kell fizetni, ezek alapján 20 millió felett volt az a lakás (ha 2005-ben is ezek a szabályok voltak).

É2I 2008.09.26. 09:03:12

- Az első lakáshozjutás biztosan volt illeték mentes.
- Ha az APEH elkúr valamit, azt szinte biztosan te szívod meg :(
- Hagyma kit nem dugott meg? És hol nem dugott még ? (Engem nem és ez FONTOS!)
- Éljen Majmász Gedeon a homár APEH-ja!

=Ford Prefect= 2008.09.26. 09:21:09

Sogoromék ugyanígy jártak.
Először mentességet kértek, amire 1 év múlva kaptak választ az illetékhivataltól: nem

Erre csökkentést kértek, amelyre nem kaptak választ.

Azután újabb fél év múlva egy értesítést, hogy az ügyet áttették az APEH illetékességébe. Oda is írtak egy kérvényt. Választ persze azóta sem kaptak.
Most pedig a számlájukon tartozásként megjelent az összeg.

Az APEH-nál egy nagy halom faszkalap ül. nem csoda, hogy le is bukott az egyik osztályvezető...

Persze sün...

Dax 2008.09.26. 09:30:43

tegnap dugtam a piros hetesen (mostmár 7e) nem volt rossz, a thököli macskaköves része egészen feldobja a feelinget

maincoon © 2008.09.26. 09:37:50

Hagyma eldobható nőket használt idáig?

Egyébként én minden hónapban megnézem az ügyfélkapun keresztül az apeh-os folyószámlámat, nehogy valami meglepetés érjen.

Az illetékkel mi is így jártunk, de mi azért kaptunk illetékmentességet, mert 4 év alatt beépítettük a telket. Alig bírtam töröltetni az előírt illetéket, pedig időben megküldtem nekik a használatbavételit.

vape 2008.09.26. 09:37:54

Szerintem mindenki olvassa el az illetéktörvényt (1990. évi XCIII. törvény, ha minden igaz), mielőtt itt leírná, hogy mikor milyen és hanyadik ingatlan vásárlása illetékmentes...

SA, írdd meg, légyszíves, hogy mit kell egy ilyen kérelembe beleírni, hogy elengedjenek majd' félmillió Ft illetéket csak úgy? Mert itt egy 10,8M Ft-os lakásról volt szó, ha jól számoltam. Nekem és a feleségemnek még azt is alig akarták elfogadni, ami törvény szerint járt, és ez szintén 2005-ben volt.

A szociális alapon történő adó- és illeték-elengedéseket amúgy sem csíptem soha. Ha nincs pénzed, ne vegyél drágát! Vagy kérj részletfizetést, fizetési halasztást. Az ilyen kiskapuk és méltányosságok miatt nincs pénz soha az államkasszában (többek között). Bocs, most felhúztam magam...

SASASA 2008.09.26. 09:38:18

ACE911!
Miért kellene elsunnyognom? Semmi törvénytelenséget nem követtem el. A fizetésem 100%-ra vagyok bejelentve, a feleségem is, rendesen fizetjük az adót. Teljes mértékben tiszta a lelkiismeretem.
Az ügyvédről csak annyit, hogy ha nem tartjuk nyitva a szemünket, akkor még ő is át***ott volna minket a bankkal kapcsolatban, ugyanis ő lepaktált az egyikkel részesedés fejében. Az illetékrők egy árva szót sem szólt nekünk, ezért is mertünk belevágni.

egyszerüen:
Az elsőt én igényeltem vissza, és mivel igazoltuk, hogy nem tartozom, így visszakaptam. Feleségem idén egy részét kapta csak vissza, 15000-et (csak hogy Majmász örüljön) visszatartanak a mai napig is.

Kulup:
Lehet, hogy ma így van, de 3 éve nem így volt. Mi is így tudtuk, de tévedtünk. egyébként a lakás 11 millió volt, tehát belefértünk volna a 15-be.

Szép napot mindenkinek.
SA

SASASA 2008.09.26. 09:41:00

Vape:
Min húztad fel magad? Ha jól értem te is a törlést akarod elérni.
Egyébként nem emiatt nincs pénz a kasszában, hanem azok miatt, akik 2ö milliós szlovák rendszámú kocsikkal rohangálnak és minimálbérre vannak bejelentve, vagy még arra sem. Na meg a sok tolvaj lebzselő miatt.

SASASA 2008.09.26. 09:42:17

Egyébként a kérelemben sem hazudtunk semmit, valós munkáltatói igazolást küldtünk. És hangsúlyozom: a fiteésünk 100%-ra vagyunk bejelentve!!!!

Dax 2008.09.26. 09:44:23

azért nincs pénz az államkasszába, mert az állami szektoron kívül mindenki minimálbére van bejelentve (költői tulzás, de valóban emiatt nincs lé) meg hogy nálunk valahogy egy autópája, metróalagút fúrás stb. mindíg tízszer annyiba kerül... Vape, ez hülyeség, mert ha valaki a kis feleségével tíz évíg kuporgat hogy legyen egy jobb lakása megérdemli hogy elengedjék az illetéket

kulup 2008.09.26. 09:47:05

@ SASASA :

Utánanéztem, az első lakás nem volt illetékmentes 2005-ben, az tuti, sőt, szerintem soha nem volt az. Az ÚJ lakás illetékmentes 15 millióig.

Első lakásra, ha nem vagy még 35 éves, 40 000 ft illetékkedvezmény van.

Továbbra sem hiszem, hogy ennyit elengedtek.

vape 2008.09.26. 09:59:20

SASASA:
Nem akartam törlést elérni, meg sem fordult a fejemben. Utólag látom, hülye voltam.:)
A történet röviden annyi, hogy új építésű lakásra szocpolt is igénybe vettünk. az Illetéktörvény kimondja, hogy az illetékalap a szocpol összegével csökkentendő. No, ezt a csökkentést nem voltak hajlandóak megtenni. Arra hivatkoztak, hogy az új építésű lakás első 15M Ft-jának illetékmentességét megadták, mint kedvezményt, és csak egy kedvezmény vehető igénybe egy ingatlanra. Csakhogy az általam említett dolog nem kedvezmény, hanem az illetékalap számítási módja. A hivatalos körök megfutásával végül a Közigazgatási Hivatal döntése kötelezte őket a korrigálásra.

Amúgy az általatok vásárolt lakás új építésű volt? Ezt nem írtad le. Mert ha használt volt a lakás, akkor nem értem, milyen 15M Ft-ot emlegetsz.
Az államkasszás mondatomban benne volt az is, hogy "többek között".

Impega 2008.09.26. 09:59:45

Lehet közalkalmazottak vagy rendõrök, azoknak mindig minden elengednek, nem kell, ráér, elfelejtõdik. De az biztos hogy õ nem a mi kutas önfeláldozó rendõrünk.

vape 2008.09.26. 10:04:47

Dax:
Miért érdemelné meg, hogy elengedjék az illetéket? Pontosítok: miért érdemli meg ő, hogy elengedjék? És Te vagy én miért nem érdemeljük meg ugyanezt?
Ha van egy törvény, akkor az legyen érvényes mindenkire, függetlenül az anyagi helyzetétől, vallásától, pártállásától, stb. Ez egy normális országban így működne, ha van egyáltalán olyan ezen a bolygón. A Kárpát-medencében egész biztosan nincs.

hmm... 2008.09.26. 10:07:21

Impega ezt sztem te sem gondolod komolyan. Az illetékhivatal (most már apeh) ügyintézője szerinted azt kutatgatja, hogy hol dolgozol? Amúgy nekem is elengedték az illetéket, 5 éve vettünk lakást, rosszul számították ki, levelezgettünk vagy 3 évig, mert minden levelünkre kb. 1 év múlva jött meg a válasz, közben a párom munkanélküli lett, elküldtem a folyószámla kivonatomat 3 hónapra visszamenőleg, abból láthatták, h. mennyi megy a hiteltörlesztésre, és egy normális ügyintéző kezébe kerülhetett a kérelmem amiben részletfizetést, vagy méltányossági alapon történő mérséklést kértem, és elengedték. Nem hittem volna én sem, de van ilyen.

Impega 2008.09.26. 10:12:01

Hmmm..
Komolyan gondolom e vagy sem, az teny, hogy pl rendoroknek voltak kedvezmenyek lakasvasarlasi hitelugyben. A tobbit persze nem tudom. Csak egy tipp volt, esetleg mellefogtam...

kulup 2008.09.26. 10:12:11

@vape

Ugyanez a szitu nálam is, a szocpolra nem akarják megadni a kedvezményt. Ezek szerint érdemes harcolni ?

elwood 2008.09.26. 10:16:56

Ez egy szar cég ez az APEH. Nem veszek tőlük semmmit.

SASASA 2008.09.26. 10:17:53

Kulup:
Bocs félreértettelek, nem új építésű a lakás, egy 50 éves lakótelepi. Ezért volt rá illeték.
De tudod mit? ha nem hiszed el, hogy elengedték, akkor hazudok. Kitaláltam az egész sztorit, mert olyan marha jó írogatni a netre egész nap. De azért egész kerek kis sztorit sikerült kitalálnom, nem?

SASASA 2008.09.26. 10:19:24

Elwood:
Én sem tőlük vettem. :D

Hubika 2008.09.26. 10:19:45

Tegnap, mikor hazaérkeztem, feleségem örömmel értesített róla, hogy kaptam levelet az apehtól... késedelmi kamatról tájékoztattak, azért mert nem fizettem be az örökösödési illetéket, amiről nem kaptunk semmiféle értesítést.
Az APEHnél is csak arra van pénz, és kapacitás, hogy szép új logós boritékban, eddig kb 500.000 embernek küldtek ilyen majomságot.
Gondolom nekem is hosszadalmas lesz elintézni...

kulup 2008.09.26. 10:19:56

OK, igazad van, akkor azt mondom, hogy rohadt nagy szerencséd volt. Általában nem engedik el, de előfordul azért, mint nálad is.

SASASA 2008.09.26. 10:22:35

Impega:
Nem vagyunk rendőrök, semmi közünk a közalkalmazotti szférához.
Nem tudom miért engedték el, de megtették. Jó napjuk volt vagy mittomén.

SASASA 2008.09.26. 10:26:02

Kulup:
Pont ezért mertük kérni a törlést, mert hallottunk már róla, hogy elengedték valakinek. Bejött. De itt most nem is az a lényeg, hogy elengedték, hanem hogy 2 év alatt nem fogták fel, és hogy még nekem kellene belenyugodnom ebbe az egészbe. Totálisan hülyének nézik az embert. Bezzeg ha te késel egy napot a bevallással, akkor rögtön kamatos-kamatos büntetést szabnak ki és küldik a behajtót. Arra vagyok kíváncsi, hogy a bankszámlámról mikor emelik le az összeget, amit elengedtek.

Impega 2008.09.26. 10:26:58

SASASA
Annal jobb, akkor vegre a kispolgarok is jol jarhatnak! :D

helianthus 2008.09.26. 10:27:49

Nekem még sosem engedtek el semmit, sőt örülök, ha nem duplán fizettetnek meg velem mindent. Úgy érzem sikertelen vagyok.
Infóim szerint a köztisztviselők 0%-os kamattal lakáskölcsönt vehettek vagy vehetnek fel???

mumli 2008.09.26. 10:31:22

hogy a bánatba törölték el az egész illetéket????
ilyenről nem hallottam. csökkentést lehet kérni, ezerféle dologra (ezt érdemes külön megkérdezni), de a megállapított illetéket akkor is be kell fizetni, és következő évben kapod vissza azt az összeget, amivel csökkentették, De
akkor se biztos, h csökkentik az illetéket, ha beküldöd nekik az igazoló papírokat, ez az ő döntésükön múlik.
illetéket akkor is kell fizetni, ha a te első lakásod, de már használtan vetted.

de ha adsz nekik kétmillát a rendőrpalota mellett, akkor nem kell illetéket fizetni :D

Piel 2008.09.26. 10:31:47

Szia SA!
Remélem olvasod majd az ötletemet. Van jogi megoldás amivel nemcsak visszakapod a pénzedet, de még jól fenékbe is rúghatod őket.
Ad. 1. Azonnal meg kell írni a Pénzügyminiszternek, mint az APEH szakmai felügyeleti szervének a történetet, kérni az azonnali jogorvoslatot, egyúttal tájékoztatni, hogy ügyészi óvást nyújtottál be az APEH ellen.
Ad. 2. A Fővárosi Ügyészségnél kell ügyészségi óvásra vonatkozó indítványt tenni a Ket. 118. § (1) bekezdésére hivatkozva azzal, hogy kéred a törvénysértő gyakorlat megállapítását és annak orvoslását. Hivatkozz arra, hogy az APEH határozat nélkül állapított meg számodra, illetve tart nyilván tartozást, amely nemcsak a Ket.-be és az Art.-be ütközik, de egyenesen az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglaltakat sérti, hiszen maga az Alkotmány mondja ki, hogy jogodban áll jogorvoslattal élni a hatóság törvénysértő döntésével szemben. Mivel azonban az APEH határozatot nem hozott, ezért ezen alapjogod gyakorlásától foszt meg és Alkotmánysértő módon tart fenn egy jogellenes állapotot.

Mnofőnix 2008.09.26. 10:32:46

SA:
Szerencséd van, hogy az APEH elengedett egy rakás illetéket, amely elvileg nem járt volna. Tehát méltányosak voltak. De ha már játszották a nagylelkűt, akkor a SAJÁT nyilvántartásukon is keresztül kellett volna vezetni és utána nem csesztetni.

Innentől jogos a részedről a panasz.

Az APEH kicsit keménykedni fog, néhány ügyintéző bonyolult ügymenetre hivatkozni.
Ha nem kapod meg az összeget perelhetsz, amit 5 év múlva meg is nyersz, közben ennek a dupláját, tripláját már kifizeted.
Szar ügy,de ez van.

SASASA 2008.09.26. 10:33:34

Mumli:
Igen, adtam nekik 2 misit, hogy ne kelljen 488000-et fizetnem
NÓÓÓÓÓRMÁLIS??

elwood 2008.09.26. 10:35:13

Az apehnél vszínűleg azok az igénytelen állatok dolgoznak, akiket a postahivatalokban kirúgtak alaklmatlanság miatt.

vape 2008.09.26. 10:39:11

kulup:

Eddig két esetről tudok a környezetemben, aki így járt szocpol+illeték kombinációjú ügyben új lakás vásárlásánál.
Az egyik én és a feleségem voltunk, itt korrigálták az illetékszámításukat (2006 első felében futott az ügy). A másik egy volt kollégámék. Náluk - legutóbbi, de nem túl naprakész értesüléseim szerint - nagy hallgatás van az APEH részéről (ez tavaly kezdődött). Tehát ezek alapján min. 50% a siker valószínűsége.:)

Mivel az Illetéktörvény megfelelően leír mindent az illeték kiszámításáról, bármilyen indoklás a hivatal részéről csak mellébeszélés.
Arra kell rávilágítani a fellebbezés indoklásában, amit leírtam 09:59-kor SASASA-nak: a szocpol összegét az illetékalap számításánál kell figyelembe venni, az tehát nem illetékkedvezmény. Az új építésű lakóingatlan 15M Ft-ig illetékmentessége már valóban kedvezmény, nem vitás. Továbbá az Illetéktörvény sehol nem írja, hogy az erre a két konkrét dologra vonatkozó paragrafusok bárhol is kizárnák egymást. Gondolom, ezek a paragrafusok 2006 óta nem változtak, de érdemes azért végigolvasni a teljes törvényt.

mumli 2008.09.26. 10:42:33

helianthus,

azt nem tudom, 0%-e, de jóval kedvezőbben, mint nekünk, sikerteleneknek, az tuti. csak úgy óvatosan utalnak rá, ha rákérdezel :D
én is örültem, amikor átultalták idén az adóvisszatérítést, azon paráztam, megszívatnak, hogy mittomén a bankszámla még nincs átírva az asszonynevemre, v ilyesmi. a postból úgyis kiderül,mennyire "pontos" az adatnyilvántartásuk, gondolom ilyen semmiségeket meg egyszerűen lesz**nak.

Breki77 (törölt) 2008.09.26. 10:43:20

A törvény nem ismerete... Ha valaki hülye, akkor fizessen.

Mnofőnix 2008.09.26. 10:45:44

Breki
A törvény nem ismerete........
OK

De ha már az APEH elengedte, akkor a SAJÁT nyilvántartásán vezesse már keresztül a SAJÁT határozatát.

Érdekes módon ha a Te fizetési kötelezettségedet állapítja meg, az rögtön ráugrik a folyószámládra.

bekbórd! 2008.09.26. 10:46:55

"2.200 Ft bírságot szabtak ki rám, mert nem fizettem be az eljárási díjat, holott kértem tőlük valamit. Amennyiben 8 napon belül nem fizetem be, eljárást indítanak ellenem"
Hát bázz, ez a történet csúcsa sztem...

A 30 napos határidőt meg ők is úgy értelmezik, mint Ede a 14 órát.

SASASA 2008.09.26. 10:47:57

Piel:
Köszi a tippet, még meglátom mi lesz az ügy vége.

Azt elfelejtettem leírni, hogy az APEH azt mondta, azért van késedelmi kamattartozásom, mert én csak az illeték törlését kértem, a kamatét nem.
Totál agyrém az egész.
1. Amikor az illeték törlését kértem, még nem volt kamat. Miért kértem volna annak törlését?
2. Ha nincs illeték, nincs tartozás, akkor minek a kamatával tartozom?

Kíváncsi vagyok mi lesz a válaszuk a legutolsó levelemre. Majd megírom hol tart az ügy, ha érdekel valakit.

Csavarhúzós 2008.09.26. 11:00:35

Én jobban jártam, nekem az illetékhivatalhoz befizetett fellebbezési illetékem kering a rendszerben, mint adózói többlet. (azaz szerintük nem kellett volna befizetnem)

óðinn 2008.09.26. 11:01:11

Sasasa, írd, mert sokan lehetünk hasonló cipőben. Én csak a negyvenezer forint elengedését kértem (tudom, nem lehetek sikeres ember), de még nem döntöttek róla, ellenben a késedelmi kamatot (+ az eredeti összeget) nekem is kiszámlázták.
Talán érdemes lenne többünknek összefogni, és közösen fellépni, mert bosszantó és jogellenes, amit csinálnak.

SASASA 2008.09.26. 11:04:25

Odinn:
Drukkolok neked és mindenképpen üzenek az ügy folytatásáról.

kulup 2008.09.26. 11:04:27

@vape

Nálunk éppen egy éve megy a keverés. Kiszabták szocpol kedvezmény nélkül, persze azonnal bementem. Lemásoltak mindent, azt mondták rendben, majd küldik az új határozatot, addig ne fizessek. Azóta csend van, pedig 2 levelet is küldtem, hogy mi a f@sz van már. Erre a napokban jött az ügyfélkapus értesítés, hogy késedelmi pótlékot szabtak ki az eredeti összegre. Újra bementem, újra benyújtottam, ügyintéző nem tud semmit, csak átveszi a papírokat. Nincs határozatom, nincs csekkem, a késedelmi pótlék meg csak ketyeg.

Szarjanak tarajos sült :
www.vadasz.info.hu/afrika/kisemlos/tsul.jpg

mann 2008.09.26. 11:05:50

Volt apekosként annyit tennék hozzá

- a köztisztviselőknek nem jár 0%-s kamatú hitel
- Piel jó megoldást mondott, de lehet, hogy egyelőre elég lenne a helyi apekigazgatónak megírni ezt és akkor rendet tesz
- az illetékhivatal rendeszere egy kalap szar, annál még az apeké is pontosabb :), a két rendszer összefésülése mostanában zajlik....
- a 2200 Ft-os bírság egy beadvány megnemfizetett illetéke miatt van, kérni kell a méltányosságbeli elengedését :), vagy részletet rá
- a 15 rugót kamatostúl követeld vissza, mert az jár ;)
- nem csak idióták dolgoznak az apeknál, szerencse kérdése, hogy kivel hoz össze a sors

Mnofőnix 2008.09.26. 11:09:57

Ez az apeh olyan mint az egykori hadkieg.
Engem szépen besoroztak a 80-as évek első felében. Leérettségiztem, felvettek egyetemre, majd be is vittek katonának előfelvételisnek.
Leszereléskor egyeztetés és felfedezték, hogy a sikeres érettségit nem jelentettem be. De mondom, ha már felvettek egyetemre, akkor csak előtte csak leérettségiztem.
"Jah fiam itt a logikát ne keresd!"
De így járt az összes fiú exosztály és iskolatársam.

Szóval ha már az alaptartozás elengedését kéred, abból nekik még nem következik, hogy nem akarsz késedelmi kamatot fizetni.

"A kereket visszük, a szögleteset meg guritjuk."

Flynn 2008.09.26. 11:25:45

Saját sztori:

Lakáseladás-vásárlás 2006 májusa.
A Hivatal megállapítja az illetéket (rosszul) 2006 októberében.
Én 8 napon belül fellebbezek, mert az eladott lakás értékét nem vették figyelembe, nem a különbözetről számolták az illetéket, és nem mindegy, hogy 686 ezer vagy 242.
2007 tavaszán az APEH visszatartja 72 ezer forintomat, mondván tartozom 686-tal, meg még a kamat.
Felhívom az Illetékhivatalt, hogy ez nem gond, de számolják már ki rendesen, mert ez a kamat dolog nem teccik, meg persze nem is fogom befizetni.
Egy évig nem történik semmi.
2008 tavaszán az APEH újabb 120 ezer forintomat tartja vissza, mondván 686+kamattal tartozom.
Felhívom az Illetékhivatalt, hogy 'vazze eltelt 2 év, számolják már ki normálisan azt az illetéket, ami nekem 2 percig (!) tartott'!
A csaj ki is számolja, de kihagyja belőle, hogy az APEH már visszatartott 192 ezret, szerinte fizessek annyit, amennyit eredetileg kellett volna.
Na, erre bemegyek személyesen.
Háromszor magyarázom el neki, dokumentumokkal alátámasztva, hogy hogy volt az elmúlt 2 év.
Végül megérti (ezeknek milyen végzettségük van?), és ír egy korrekt határozatot.
Én befizetem a 242-ig fenmaradt összeget, és asszem le van tudva a dolog.
Pár nappal ezelőtt e-levél az APEH-től: a 686 ezres tartozásom kamata 98 ezer forint. Ugyan fizessem már be mindkettőt...

1. Ha én így dolgoznék, biztos kirúgnának.
2. Mi a f*szomat csinálnak ott, mert hogy nem dolgoznak, az tuti!
3. Minek fizetem én az adómból ezeket az embereket, ha a)nem dolgoznak, b) csak nehezítik az életemet, c) állandóan az én időm megy el arra, hogy el legyen intézve vmi.

Így nincs semmi értelme ennek a Hivatalnak, szüntessék meg a francba!

jeriko_20 2008.09.26. 11:26:07

Willie:
"En ugy tudtam, hogy az elso lakashoz csak 50% kedvezmeny jar. Legalabbis mikor en 2002-ben vettem, akkor ennyi jart"

2006-ban mar csak fix 40 ezer HUF es ennyi....

mumli 2008.09.26. 11:40:55

még egyszer elolvastam a postot, lenne 2 kérdésem (az elsőt mann biztos meg tudja válaszolni):
- 2005. szeptemberében a postíróék kérelmezik, hogy töröljék / csökkentsék az illetéket. a választ 2006. áprilisában kapták meg. ez kb. fél év. Idén májusban kaptuk meg az illeték-csekkjeinket, 15 napos bef-i határidővel, (gondolom, ez 2005-be sem volt másként). ez alatt a fél év alatt az apeh nem kereste a lóvét?(csak mert utána nem tudott az illeték elengedéséről sem...ez kicsit fura).
- Kicsit OFFtéma (szocpol): postíróék nem tudták felvenni nert még nem volt útban a baba. Én úgy tudom, ezért még fel lehet venni szocpolt(legalábbis mostanság), csak megkötik, hogy a következő pl.: 8 évben legyen meg a 2-3 gyerek. Vagy nincs általános szabály?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.09.26. 11:47:08

Én pedig így jártam, röviden:
1. Meghalt édesanyám
2. Meghaltak a nagyszüleim
(Ekkor még kiskorú voltam.)
3. Az örökölt dolgok (nem valami hűdenagy érték, bár van közte lakás is) utáni illetékről küldtek egy papírt 18 éves koromban, miszerint a 20. életévem betöltése szerinti naptári év végéig fizessem be az illetéket, azzal a kiegészítéssel, hogy ahány évvel előbb befizetem, annyiszor 10% kedvezményt adnak.
4. Még abban az évben befizettem a 20%-kkal csökkentett összeget a mellékelt sárga csekken
5. Azóta kussoltak
6. Mígnem két hete kapok egy levelet, miszerint fizessek be tizenvalahányezer Ft késedelmi kamatot, ami egy közel negyvenezer forintos be nem fizetett tétel után keletkezett. (A megküldött számlakivonat tartalmazta, örökösödési illeték jogcímen.) Azt írták még alá, hogy "ez a levél csak a késedelmi kamatról értesíti Önt, az eredeti késedelmes összegről csak később fog levelet kapni"
Valamint: "A késedelmi kamatnak csak a 2008. szeptember 10-ig keletkezett nagyságáról küldtük ezt a levelet, a szeptember 10-től 2008 végéig (a kamat befizetéséig) felhalmozódott összegről adminisztrációs rendszerünk sajátosságai miatt csak 2009 végén tudunk számlakivonatot, ill. fiztési felszólítást küldeni."
Jaéspersze fizessek azonnal. Mondanom sem kell, hogy sárga csekket nem mellékeltek, oldja meg az ügyfél úgy, ahogy akarja.
7. Azóta MINDEN MUNKANAPON próbálom őket hívni, 3 különféle telefonszámon, sikertelenül.
8. Továbbra sem tudom, hogy mivel tartozom, ugyanis minden illetéket befizettem, ők maguk írták oda, hogy elég a 80%.
9. Ha még sem volt elég, akkor miért x év múlva értesítenek???????? Miért várták meg, hogy

Komolyan gondolom, hogy össze kéne fognunk, én már ott tartok, hogy sírni tudnék, ha rájuk gondolok, és nem merek személyesen bemenni, mert biztos hogy leordítanám a hajukat a helyéről. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan történhet meg ilyen. Miért nem veszik fel a telefont? Azt sem tudom, hová kell mennem, és hogy ott tudnak-e foglalkozni velem, vagy előzetes időpont hiányában elhajtanak...
Azt még hozzá teszem, hogy rohadtul nem hiányzott ez a tartozás, egyetemre járok két szakra, mellette munka, albérlet, és ugye a fent említett okok miatt mindez szülők nélkül. Nagyon haragszom rájuk!!!! Szerintetek mit csináljak?

Tightend 2008.09.26. 11:47:23

Illetéket nem törölnek el és nem is csökkentik. Az első lakásvásárlónak kedvezmény jár, ha jól tudom 2%-ot kell fizetni x összegig, felette 6%. Később mindig 6% a drágább lakás különbözetére (emlékeim szerint). Részletfizetést lehet kérni és meg is szokták adni.

moli 2008.09.26. 11:47:56

mindent irasban kell kuldeni (semmit se telefonon) es ha biztos vagy, hogy neked van igazad, akkor bele kell szarni az egeszbe. ha pedig visszatartjak a penzt, akkor ugyveddel fizetesi meghagyast kell iratni, amit be lehet hajtatni (elviszik es eladjak a valakinek az iroasztalat.)

kulup 2008.09.26. 11:51:12

@mumli

A megelőlegező szocpol egy külön történet, ugyanis az nem szocpol addig, amíg a gyerek meg nem születik (hanem hitel), és jelen állás szerint nem is kapod meg rá az illetékkedvezményt. Ez a terület teljes homály az apehnek is, ahány ügyintézőt kérdezel, annyi féle választ kapsz. Többen azt mondják, hogy amikor megszületett a gyerek, akkor vissza lehet kérni. Valami hozzáértő leírhatná.

nickita 2008.09.26. 11:52:34

Engem is baszogat az APEKK két éve befizetett illeték miatt, ugyanis a feleségem nevében befizetett összeget (ami kisebb összeg volt) tették az én számlámra és követelik a fennmaradó részt (plusz bírságok meg ilyen baromságok). Csak azt nem értem, hogy akkor az én nevemben befizetett összeget hova a rákba könyvelték? Felhívtam az APEKK üfszót, ahol egy kedven néni azt mondta, hogy kábé 2 millió (!!!) ilyen illetékes felszólítást küldtek ki és most a sok reklamációba belefulladnak, mert az illetékhivatal nyilvántartása egy nagy szar volt, amiből az adatokat vették. Telefonon és személyesen ne is próbálkozzak, írjak nekik levelet és majd valamikor ránéznek. Ennyi.

Hubika 2008.09.26. 11:54:12

Szerintem menjünk tüntetni...Mindenki jöjjön aki kapott tőlük levelet... Csak a levelek kiküldésére elcsesztek 16.000.000 Ft-t. Abból a pénzbél, amit mi befizetünk mint adó. Elmennek a q*wa anyjukba. Kezd ez is olyan lenni, mint a centrom parkolási társulat. :)

gub 2008.09.26. 11:55:19

Apeh nekem is a bögyömben, kétféle tartozást közöltek a friss egyenlegközlőn:
az egyik egy kifizetett lakásilleték késedelmi kamata arra az időszakra vonatkozóan, amikor vitattam az illeték mértékét majd kérvényeztem a részletfizetést (4 hónapot leveleztem velük majd egyösszegben kifizettem az illetéket a végén kölcsön pénzből)
a másik egy örökösödési illeték egy olyan lakásra, amit perel egy "kedves" hozzátartozó - lehet hogy meg sem kapom az örökséget, az illeték már ott lóg a számlán. Fél éve írtam nekik, hivatkozva a per számra, hogy töröljék, nem törölték.

Telefonon elérni őket nem lehet, írtam egy durva levelet becsatolva 5 kg mellékletet - próbálják megemészteni!

ki a felettes szerve az APEH-nek? kókler hülye banda

nickita 2008.09.26. 11:56:15

Ja, és azt is mondta, hogy nehogy kifizessem, ha nem jogos, mert soha az életben nem fogom viszontlátni a pénzemet, még ha igazat is adnak nekem.

kulup 2008.09.26. 11:57:05

@Tightend

Rosszul tudod. Lehet kérni a csökkentést és a törlést is, néha sikerül. Az első lakásra pedig csak a 40000 kedvezmény van 35 éves korig, semmi más. Amit írsz, az az általános szabály.

mumli 2008.09.26. 12:01:59

Otonosn:

személyesen menj be hozzájuk (szerintem egyeztess előre valakivel, akinek az irodájába külön bemész)az ÖSSZES papírral, mondd el a szitut, ügyintézés után elkérni egy igazolást az adott dolgozó nevével, hogy akkor ő foglalkozott veled és (elmondása szerint) lép valamit az ügyedben.
Ez tényleg fontos, ha nekiállnak zargatni, ezzel igazolod majd, hogy te bementél intézkedni, a többi meg már az ő saruk.
Kifele menet meg ordítsd le a hajukat :D

turif 2008.09.26. 12:09:14

Hát hogy őszinte legyen az apeh-ről én se tudok sok jót mondani. Szintén illetékügyben akkora a szarkavarás, hogy az borzasztó. Megvettük a lakást feleségemmel hitelre, 1 hónap múlva már ott fenyegetőztek, hogy fizessem ki az illetéket. Jó, részletfizetést kértünk.Együtt, mondván, hogy 1 család vagyunk, egy a kassza. (az illetékfizetési felszólitás csak az én nevemre jött ki) Előbb elutalták az ügyet a Békés megyei apeh-nek, merthogy nekem az állandó lakcímem Békés megyei. Több kör levelezgetés után végre megjött a határozat. Megadták a részletfizetési lehetőséget. NA DE! Csak nekem, annak ellenére,hogy ezt közösen kértük mindkettőnk nevére!A feleségem meg most intézi, ill. intézné, ha nem akadt volna ez az egész ügy nála is meg valahol. A napokban kaptam egy levelet, hogy fizessek be 2 hónapnyi pótlékot az illetékem után. Na de hogy miéért??Vagy ezt honnan a frászból szívták??Kiküldözgetnek mindenféle kivonatokat, csak az nem szerepel rajta, hogy konkrétan mi a büdös francért kellene nekem fizetni. Fizess, mert azt mondtuk!Mennyit?Amennyi mondtunk?Miért?CSAK! Lófasz Jóska társaság, kaotikus ügyintézéssel.

azize 2008.09.26. 12:09:44

Csak félig jutottam a kommentek olvasásában, de a kételkedőknek: nekünk a lakásvásárláskor hívta fel az ügyvédünk a figyelmünket, hogy ha kijön a Fizetési meghagyás az illetékről, szóljunk neki, küld egy mintalevelet az illeték elengedés kérelemhez. Küldött is, mi, mint 50-50%-os tulajdonosok, külön-külön beküldtük, küldtek adatlapot, munkáltatói igazolás és a rezsi+állandó kiadások felsorolása kellett hozzá, plusz 2*2200 Ft illeték befizetése. Pár hónap múlva egyszerre érkeztek a határozatok: elengedtek az össz. 350e illetékből 170e-t. Az a mintalevél azóta sok ismerősömnek segített, kolléganőmnek pont az összeset elengedték. Nem hazudtunk, az igazat írtuk: Fészekrakó konstrukcióban 90% hitellel vettünk egy 25 éves, soha_fel_nem_újított panellakást 8,5 milláért, az önrészből 450e Ft volt a félszocpol. Ez 2 éve volt, akkor még nem APEH, hanem Illetékhivatal.

azize 2008.09.26. 12:11:47

Tightend 2008.09.26. 11:47:23

Tényleg rosszul tudod! :)

flea 2008.09.26. 12:20:37

Re SASASA 2008.09.26. 10:47:57:

90 fölötti ismerős néni (akinek felhatalmazással minden ügyét én intéztem) a következőképp járt:

Lakáseladás után bevallott (mint jogkövető állampolgár) cirka 460 ropi adót.

A bevallás beadásakor derült ki, hogy valószínűleg sosem keresték volna rajta, mert nem is volt adószáma (az adószám feltalálása óta soha nem volt nyugdíjon kívül semmi jövedelme).

Nosza, kért adószámot (!), amit meg is kapott, de csak az adóbevallás beadási határideje után, így az adót csak akkor tudta befizetni (adószám nélkül ui. fizetni sem tudsz).

Elkerülendő a késedelmi kamatos bohóckodást, írtunk egy kérvényt, hogy a fenti helyzetre tekintettel ugyan ne tessék már megbüntetni, hogy nem fizetett határidőre, hiszen nem tehet róla, hogy a drága APEH nem tudta őt azonosítani.

Semmi válasz, majd 1 év elteltével vajon milyen levél érkezik? Hát persze hogy fizessen 3000 késedelmi kamatot, mert késett a közel félmillával 11 napot.

És itt jön, ami szerintem az egésznek a tanulsága: ugye választhattam, hogy nekiállok levelezni/odamenni/asztalt borogatni/feljelenteni, vagy fizetek a néni nevében (potyára, ok nélkül) háromezret. Gyors mérlegelés után és sűrű "kapják be"-zés közepette befizettem. Nyilván ha százezreket kérnek, azért már ugráltam volna. Vajon hányan lehetnek az országban, akiket így húznak le kisebb összegekre?

fofoka · http://adobevallas-konyveles.hu 2008.09.26. 12:22:04

Apeh ügyintézőnek azt sem szabad elhinni amit kérdez, nemhogy amit biztosan állít! Minden ügyet ki lehet bogozni, és helyre lehet állítani, de levelekkel nehéz, időpontot kell kérni folyószámla egyeztetésre, és ott minden dokumentumot előadni. Aki az egyeztetést csinálja, neki van jogosultsága a folyószámlát helyrehozni.

[HUN]RTM(Bp)chello1Mbps (törölt) 2008.09.26. 12:23:37

nekem is van egy történetem, este leírom.
2002-ben eladtuk a lakásunkat, majd egy éven belül vettünk másikat. különbözete illetékköteles. 2007 májusában kirótták persze a teljes vételárra, azt fellebbeztem, egyben kértem részletfizetés engedélyezését a fenmaradó összegre.
Az illetékcsökkentést elfogadták, fizetéskönnyítési kérelmem elbírálásáról későbbi határozatban döntenek - írták 2007 decemberben.
2008 május, a február elején beadott személyi jövedelemadó visszaigénylésemet (120e) megfogták, mert tartozom. - kiderült, hogy még mindig az eredeti magas összeget várják, a határozatukat nem iktatták a helyére. A KOLLÉGANŐ ELMENT GYESRE, ÉS ÚGY LÁTSZIK, NEM ADTA TOVÁBB AZ ÜGYET. De minket kiértesített...
2008 augusztusára a magam részét levonták a visszaigénylésemből, a maradékot megkaptam. A nejem megkapta a részlettörlesztés csekkjeit, fizetjük.
MOST MEG ÉN IS KAPTAM EGY KÉSEDELMI KAMAT összeget, természetesen az eredetileg hibásan kirótt összegről.

[HUN]RTM(Bp)chello1Mbps (törölt) 2008.09.26. 12:26:40

ja, azt elfelejtettem most ideírni, hogy amikor le akarták vonni a visszaigénylésemből az egészet, akkor derült ki, hogy a GYES-re ment kolléganő nem vezette a rendszerbe a határozatát, s nem továbbította a részletfizigénylésünket.
írtam újra fizkönnyítést, mostmár egyenesen a fizkönnyfőhivatalba, elutasítottak, de ügyintilletéket levontak.

maincoon © 2008.09.26. 12:28:37

ÜGYFÉLKAPU www.magyarorszag.hu
- belépsz
- E-BEV szolgáltatások
- "Használom a szolgáltatást" gomb
- Lekérdezések
- Folyószámla kivonat
- Új lekérdezés
- Kiválasztod, leokézod
- "Frissít" gomb
- Pdf dokumentumot megnyit, olvas, megpróbál felfogni.

Ezt azoknak, akik nem tudják mivel tartoznak és miért. Ha itt megnézed, legalább tudsz konkrétan reklamálni. Jobb mint látatlanba felpörgetni magad a telefonos ügyintézés kapcsán.

BumbleBee 2008.09.26. 12:30:40

Kedves azize és Mindenki!

Én most állok a lakásvásárlás kellős közepén,és már én is számolgatok a majdan fizetendő illetékkel, bizony hajmeresztő számomra az a 240000 Ft, ami első számolása kijön. Ebből elvileg lemegy a 40000 kedvezmény, mint 35 év alatti első lakáshoz jutó.
Azize, megtennéd, hogy azt a mintalevelet átküldenéd nekem is, mert az ügyvédet akinél írattuk az adásvételit, én nem ismerem, a pénzügyéremnek spanja. Ellenben jó lenne látni, hogy mit és hogy lehetne, hátha segítene valamit nekem is. Én ui. egyedül vetemedtem lakásvásárlásra, hát most álljam nyilván ennek minden költségét. Nesze neked "segítsük elő a fiatalok lakáshozjutását"! Köszi szépen előre is, ha átküldöd!!!

[HUN]RTM(Bp)chello1Mbps (törölt) 2008.09.26. 12:32:15

tele vagyok hasznos mintalevelekkel
este tudom majd részletezni a leveleket, telefonokat, amiket intéztem.
ez így -amit eddig leírtam- méltatlanul rövid a kálváriám megörökítéséül.
Most legutóbb persze megfellebbeztem a kirótt pótlékot is, egy megfelelő formalevélen.

[HUN]RTM(Bp)chello1Mbps (törölt) 2008.09.26. 12:33:24

ezt az utolsó levelemből idézem:
"Úgy érzem együttműködési készségemnek mindig tanúbizonyságát tettem az aktuális ügyintéző Főosztályaik levélbeni megkeresésével, s örökké foglalt telefonszámaik hívogatása árán elért
segítőkész kolléganőikkel folytatott beszélgetéseim során. [...] Én nem késlekedtem semmiben, kérem szükség esetén személyes találkozó megbeszélését."

azize 2008.09.26. 12:33:34

maincoon: Köszi!!! Ezt még sosem használtam, és flottul ment. Nincs tartozásom :) :)

maincoon © 2008.09.26. 12:36:19

azize: ha már egy valakinek segítettem, akkor megérte! :)

azize 2008.09.26. 12:39:23

BumbleBee 2008.09.26. 12:30:40

Nagyon szívesen átküldöm, este, az otthoni gépről, néhány hozzáfűznivalóval, uis azóta egy nagyon fontos pontot kiszedtek az egyik törvényből (Illetéktörvény és az adózás rendjéről szóló törvény), de tapasztalataim szerint (egy női fórumon kézről-kézre járt a levél, sok visszajelzést kaptam), nem a paragrafusok számítanak, hanem az ügyintéző, akinek a kezébe kerül az ügy. A törvény végül is annyit mond, hogy kedvezmény/mérséklés ADHATÓ.
Kérlek, dobj egy e-mail emlékeztetőnek az aziz kukac anonymail pont hu-ra.

blackfoot 2008.09.26. 12:52:22

nekem spec elegem van ebből a rohadt hivatali hozzáállásból aminek mindig az a vége hogy te vagy a hülye. tényleg azt kéne amit fentebb írnak, elmenni állami szervhez, aztán fusizni, lebzselni. ha meg beszól valaki akkor baszogatjuk egy kicsit nehogy már megkérdezze valaki miért nem képesek egy ügyet normálisan elintézni. időben. próbált már valaki péntek déután mondjuk 1-kor ügyet intézni bárhol? ne is próbáld mert senkit se fogsz elérni mert már rég nincs bent senki az ebéddel már elkezdődött a hétvége. ennyit arról hogy sok a munka és mindent csak a 30. napon tudnak elintézni. és tényleg mi fizetjük őket. ennyit erről

BumbleBee 2008.09.26. 12:59:46

Kedves Azize!

Átküldtem a levelet,mégegyszer köszi a segítségedet, remélem nem írtam el a címed..:-))

A munkához való hozzáállásokról annyit, hogy valahányszor amikor ilyne helyre megyek, akár céges, akár saját ügyemben, én már jó előre felszerelkezem egy kisebb fajta aktakupaccal, fénymásolatokkal (éljen a környezetvédelem, és persze mentsük meg az esőerdőket, de így hogy, ha állandóan egy irattárra való aktakupaccal kell az igazadat bizonygatnod?!), nehogy a kedves üi-nek, - aki valószínűleg rosszul van attól, hogy ügyfelekkel kell foglalkozzon - valamit elő is kelljen kotorni az irattárból. Kérdem én, ha valaki nem bírja az embereket, akkor nem ügyfelezzen, menjen inkább kapálni, a krumpli legalább nem szól vissza.

Warnika 2008.09.26. 13:11:29

sziasztok,
saját sztori, okulásképpen: tavaly nyáron vásároltunk egy házat akkori párommal, mára férjem. A hitelnél újként szerepelt, mivel nem voltak bejelentkezve a tulajok, viszont illeték szempontjéból már nem, ezt persze októberben tudtuk meg, mikor is kijött az illetékről a levél. Küldtünk méltányossági kérvényt APEH-nak, kitöltöttük az általuk küldött formanyomtatványt, majd idén augusztusban megjött a határozat a férjemnek: 24hó részletfizetés. Okés, gondoltuk ez is valami. Múlt héten kaptuink egy folyószámla levelet, amin késedelmi pótlék szerepel, 2007-es 2ésfél hónapra 18e Ft. Kiakadtam, beszéltem az APEH-hal és kiderült: a részletfizetés megadásakor a késedelmi kamatot az eredeti esedékességtől számolják, azaz leveleztünk 10 hónapot (ez két levél, amit nekünk ugyebár 15 napon belül fel kellett adnunk, így egyértelmű ki ült a válaszon) és erre fizessük is ki a késedelmi kamatot, ami 15% (jegybanki alapkamat 2x-ese). Hogy lehet egy hivatal ekkora szemétláda? Nyilván azért kértük a részletfizetést, mert csórók vagyunk, az egész házat hitelből vettük, erre ránkvág még egy kevés pénzt :( most megpróbálok velük beszélni, mert az én ügyem még elbírálás alatt....Gratula ennek a szar államnak a fiatalok "hatalmas" támogatásához...

BumbleBee 2008.09.26. 13:16:29

Azize: oké, rendben:-))

Warnika: az egész utóbbi pár év erről szól(t), hogy támogassuk a fiataljainkat...képezzük ki, tanítsuk őket, hogy utána meg elüldözzük őket az országból, hogy más országnak hozzanak dicsőséget. Egy ország persze mégsem költözhet el...?!

Vin 2008.09.26. 13:19:26

Hihi, én eladtam egy házat a tesómmal közösen. Egyszercsak megkaptam a csekket, hogy fizessem be a vagyonosodási illetéket, többszázezret. Felhívtam a kedves határozathozó úriembert, aki, miután felvilágosítottam, hogy én ebben az ügyben az eladó voltam, hebegett-habogott, de tényleg, mint egy hülyegyerek másodikban, majd továbbkapcsolt az illetékes kolléganőnek. Lényeg, a negyedik nő volt képes foglalkozni a problémámmal, és megoldani azt. Rühes APEH!

AlulírottFentemlített 2008.09.26. 13:21:40

Olyan szép ez a történet is.

Meg kellene filmesíteni.

Pszichotragikomédia lenne a műfaj.

Mondanom sem kell:
- ezért tart itt ez az o....

- majd a forradalom elsőként ....

-kiket is?


Szegény sünök!

jo.e 2008.09.26. 13:24:21

Sziasztok!
Nem olvastam végig az összes postot, de én is hasonlóan jártam. Velem mondjuk megértőek voltak, sőt kedvesek és kértek, hogy írjak 1 levelet, hogy töröljék a késedelmi kamatomat. Nem mentegetni akarom az apehet, de ez nem feltétlenül az ő saruk, mert ezek az adatok a nemrég átvett illetékhivatali adatbázisból érkeznek. kb 3 évbe telt, pl. amíg a tb-ét kipofozták...

látóóó 2008.09.26. 13:41:13

Ha nem adó,majd kapó...régi regös népifenyegetös szinjáték.Elöadja az APEH országos behajtó osztályának,botos puruttyaegyüttese

Szerető Jenő 2008.09.26. 13:44:24

Nekem ugyanez a helyzet annyi különbséggel, hogy a lassú adminisztráció miatt (2006-ban lett beadva) a benyújtott fellebbezést elfogadták (a múlt héten, addig náluk volt!!!) 50% mérsékléssel, csak éppen a héten kaptam egy levelet tőlük, hogy amiért nem fizettem be az illetéket, fizessek 20e ft késedelmi kamatot a teljes összegre... Náluk volt másfél évig a papír, miért fizessek erre büntetőkamatot?!?!?!?!?!?

Majmász Gedeon 2008.09.26. 13:47:09

Tavaly vettem egy garázst (mert sikeres vagyok). Apech József, adó- és illetékmegállapító kisiparos megállapította, hogy az nem annyit ér, amennyiért vettem (hanem 200 000 Ft-tal többet), ezért az illetéket is ennek megfelelően vetette ki, olyan módon, hogy a szerződésben szereplő ár szerinti illetékről kiküldte a csekket januárban, a maradék 20 000-ről pedig most, szeptemberben. 8 hónapjukba telt, és ez csak egy garázs volt, mi lett volna, ha egy plázát veszek? :)

Dr Kangörény 2008.09.26. 13:51:08

jo.e a tb nyilvántartását a tb pofozta ki. Ugyanis azt a katyvaszt, ami ott volt, a teljes járulék apparátussal vette át az apeh. Csak a címer változott az épületen.

Az apeh vicces tud lenni, nekem egyszer megjelent az adófolyószámlámon kb. 30 ezer forint illetékbefizetés, hozzá tartozó bevallás nélkül, azzal a megjegyzéssel, hogy pest megyei illeték. Nekem semmi közöm Pest megyéhez, ráadásul úgy nem fizettem volna semmit, hogy nem lett volna muszáj. Gondoltam várok egy évet, aztán visszaigénylem. Amikor 8-10 hónappal később újra ránéztem a folyószámlámra, már nyoma sem volt a befizetésnek. Ez csak azért furcsa, mert törölni elvileg nem lehetne belőle semmit, tehát a téves könyvelésnek +- ott kéne lennie.

Tündérlala 2008.09.26. 13:53:58

Majmász Gedeon: a barátnőmék is vettek Sajószögeden egy házat. Örültek, hogy le tudták jó árra alkudni, mert így legalább kevesebb hitelt kellett felvenniük. De kijöttek az APEHtól és azt mondták nekik, hogyszerintük ez 4millió Ft-tal többet ér és azután szabták ki az illetéket. Milyen jogon csinálják ezt? Bár bevallom, nekünk is most jött meg az illetékfizetési határozat, de előtte senki nem jött ki megnézni a házat....és örültem is, mert amikor megvettük egy lepukkant szinte szerkezetkész ház volt. 1 év alatt szépen megcsináltuk és ha kijön, majd azt mondja, hogy többet ér, mint amennyiért megvettük, akkor bizonyítgathattam volna szerintem én is évekig, hogy ez egy nagyon lerobbant épület volt. Még jó, hogy csináltunk előtte-utána képeket is. :)

Xezs 2008.09.26. 13:55:41

Akkor legyen itt pár dolog, okulásképp.

APEH-et úgy egyben az egészet szidni butaság. Nekem nagyon rendes ügyintézőm volt, tündéri nő, még ő kérte hogy hívjam vissza ha bármi problémám adódna. Le a kalappal, mintha versenyszférában dolgozna olyan volt. Nem az ügyintézők a hibásak, a rendszer van alultervezve, túl vannak terhelve az emberek, ennyi.

Az illetéket meg igenis elengedik bizonyos esetekben! Nekem is elengedték. Szerintem az ügyintéző mérlegel, látja hogy használt vagy új lakás, mennyiből él az illető, milyen környéken vette, stb. Kérésre küldök scannelt változatot a hitetleneknek.

Aki meg azért sír hogy valakinek elengedték, és hogy milyen szemétség ez, gondolkodjon el azon, hogy az illető adózott jövedelemből vette a lakást, és azon is gondolkodjon el kicsit hogy ez az illeték igazából mire fel fizetendő. Azért mert lakást vettél? Mert gondoskodsz magadról? Nem irigykedni kellene, elvégre nem ingyenélőkről beszélünk, hanem velü(n)k örülni.

Tündérlala 2008.09.26. 13:56:45

Ja és még egy megjegyzés. El szoktak néha engedni szociálisan rászorulóknak illetéket. A szomszédasszonyunk vett egy kis házat és mivel 3 gyerekét egyedül neveli és a fizetése sem éppen túl sok, így írt egy kérelmet, hogy engedjék el...és elengedték. De lehet részletfizetést is kérni, de fontos, hogy azt írjuk bele KAMATMENTES részletfizetést szeretnénk, mert egyébként egy jó kis kamatfizetés fejében engedik csak, hogy havi részletekben törleszd. :)

Balance Of Power 2008.09.26. 14:03:41

Nekem volt egy kolleganom, akirol az APEH ugy gondolta, hogy rengeteget keres, ezert ugy allapitottak meg az illetek reszletfizetesi torleszto-osszegeit (nyilvan nem viccbol ker az ember reszletfizetest, ugye), hogy a lakashitel torlesztesenek befizetese es az illetek torlesztesenek levonasa utan kb. 50-60 ezer forintja maradt egesz honapra. Es akkor meg nem evett semmit, nem fizetett rezsit - ezt hogy gondolja a tisztelt hivatal?!
Rendben van, hogy addig nyujtozkodj, de miert kell az embereket szandekosan szivatni? En is varok illetekes levelet (varja a f@szom!), nagyon kivancsi vagyok, mennyi lesz az annyi.

Tündérlala 2008.09.26. 14:09:26

Balance Of Power: de ha a kolleganőd beleírja a részletfizetési kérelembe, hogy pl. 3év alatt havi 10e Ft-ot szeretne törleszteni (és mondjuk a kiszabott illetéke is 360000 Ft volt :)), szerintem abba is belementek volna (az öcsémnek anno én így írtam meg....és sikerült :))

Balance Of Power 2008.09.26. 14:15:55

Lehet, hogy igy van, valszeg magam is kitoltok majd ilyet.
Mondjuk moralisan nem ertem, miert kellene barkinek barmit fizetni azert, mert orokolt, csaladon belul bizniszelt, ajandekba kapott?! Ja igen, az ajandekozas a kedvencem. Hogy is van? Elvileg minden 150 ezer feletti erteku ajandek utan kell fizetni vagy mi? Hat az apjuk f@szat! A menyasszonytanc nem adokoteles bazze?! Elmennek azert egy APEH-es eskuvojere, ami tele van kollegakkal...

Tündérlala 2008.09.26. 14:27:30

Hát én az egész illetékfizetést nem értem. Az adózott fizetésedből veszel egy házat nagy nehezen sok éves futamidős kamatra, hogy ne albérletben kelljen megrohadnod, utána kivetnek rád illetéket, ha már a tiéd a ház akkor építményadót és még kommunálisadót is kell fizetnünk évente az önkormányzatnak, hogy a saját nagynehezen megvásárolt házamban élhessek. És amikor örököltem, akkor még arra kellett figyelnem, hogy nehogy a végén még minuszban legyek, mert mire oda került a sor, hogy a hagyatéki tárgyalás véget ért, gyomorgörcsöm volt, hogy mit kell még megfizetni, mit kell még bejelenteni, lepapírozni, stb. Az ajándékozásba már bele sem merek gondolni. :) Inkább ne adjon nekem senki semmit...ami papíron nagyobb összegű, mint 150e Ft. :))))))))

Tündérlala 2008.09.26. 14:30:32

És ami még igazán csúcs, ha a szülőktől kapnék kölcsönt, hogy megvegyek valamit (ami tényleg csak kölcsön, mert 1 év alatt vissza is adtuk), akkor még azután is fizetnünk kellene az állambácsinak.....hát mi köze van neki ahhoz, hogy néha meg vagyunk szorulva és kisegítenek.....

moli 2008.09.26. 14:32:40

"""Nem az ügyintézők a hibásak, a rendszer van alultervezve, túl vannak terhelve az emberek, ennyi."""

muahahahaaaa! hazugsag.

BumbleBee 2008.09.26. 14:33:30

Tündérlala: gyomorforgató szerintem is, ami fizetnivalók és egyéb kapcsán manapsáb ebben az országban megy. Szörnyű!!!

SASASA 2008.09.26. 14:39:22

maincoon:
Megnéztem, de tök üres minden. Semmi adat nem jön ki nekem, akármilyen időperiódust adok meg.

\"APEH üldözött\" 2008.09.26. 14:50:45

Van e arra lehetőség, hogy ha egyértelműen APEH es mulasztás miatt kerül az ember nehéz helyzetbe, ugyan olyan fegyelmi eljárást,felelősségre vonást, kérjünk az ügyintéző ellen, mintha rendőr,tűzoltó, orvos, tanár, ápolónő stb, esetében akinek a munkáját állampolgárként kifogásoljuk? És ezt hol tehetjük meg?

Balance Of Power 2008.09.26. 14:56:19

Nem tudom, nyugati fejlett demokraciakban ez hogy van, de az APEH tipusu allami szerveknek nem kellene ugyfelorientalt iranyba elindulniuk. Tehat hogy legyen customer service, mint a versenyszferaban. Nem lehet erre kidolgozni valami tervet, hogy ennyi meg ennyi embert kellene felvenni, kirugni, treningre kuldeni, hogy hatekonyan mukodjon a szervezet?
Valami hasonlo mozgolodast erzek nemely foldhivatalnal, az OEP-nel (EU tb kartyak kiadasi helyen a Vaci uton), ugyhogy talan van remeny... az elkovetkezo 50 evben.

maincoon © 2008.09.26. 15:00:22

SASASA: amikor kijön az ablak a lekérdezéseknél, ahol kiválasztod hogy részleteset vagy egyenleget akarsz, akkor nyisd le a nevednél a fület. Ha több választás van, akkor próbálgasd, ha egy van és azzal sem jön ki semmi új, akkor nem tudom mi a gond. Mindjárt belépek és megnézem.

frocli 2008.09.26. 15:03:58

Nem értem az embereket, ha az A-pech a kisujját nyújtja, az egész karja kell?!
Nem elég, hogy egyszer elengedték az illetéket, még a nyilvántartásukból is töröljék?!

moncayo 2008.09.26. 15:05:15

Én nem értem, hogy min csodálkozól.
Ez az egész lecsúszott ország ilyen.
A politikusok tolvaj banda,, a köztisztviselők (ha nem korrupt,mint pl. a tegnap lebukott APEH vagyonvizsgálati osztályvezető), akkor meg béna, tehetségtelen és buta.
A rendszer meg szar.

Kontraszelekció felsőfokon.

maincoon © 2008.09.26. 15:09:08

SASASA: "maincoon:
Megnéztem, de tök üres minden. Semmi adat nem jön ki nekem, akármilyen időperiódust adok meg."

A folyószámla kivonat lekérdezésekor nem kell megadni időperiódust, csak okézd le, semmit ne állítgass rajta.
Tehát:
- lekérdezések
- folyószámla kivonat
- ÚJ LEKÉRDEZÉS
- semmit ne változtass, csak "Indítás" gomb.
Ekkor bejön egy táblázatos oldal, ahol meglátod a lekérdezéseidet. Utána kell a frissítés gombot nyomogatni. Amikor kész, akkor tudod megnyitni.

Elvileg jónak kell lennie. Jó lenne, ha visszajeleznének olyanok, akik most csinálták először - nekik hogy sikerült?

4-ig itt vagyok, ha tudok segítek...
Csak Ede be fel ne jelentsen, hogy munkaidőben kommentelek...

azize 2008.09.26. 15:14:01

Bújtam egy kicsit a jogtárat időközben. Általam fentebb említett jogszabályi hivatkozás, mely a kérelmünkben szerepel, úgy változott, hogy 2008/01/01-től hatályon kívül helyezték az alábbi pontot az adózás rendjéről szóló törvényben:
134. § (4) Az illetékügy elbírálására jogosult adóhatóság az illetékfizetésre kötelezett kérelmére jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire, vagyonszerzési illeték esetén a megszerzett vagyon jellegére és a szerzés körülményeire figyelemmel az illetéktartozást mérsékelheti vagy elengedheti.

Gondolom, túl sokan hivatkoztak erre. Ami nem jelenti azt, hogy január óta nincs kegyelem, de most már nem adnak alapot rá :(

Viszont, ha jobban megnézem, mivel ez megmaradt....: 134. § (1) Az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást - a magánszemélyt terhelő járuléktartozás kivételével -, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti.
......értelmezhetjük úgy is, hogy mivel az illetékhivatalok beolvadtak az APEH-ba 08/01/01-jén, ezért értelmét vesztette a külön hatóság megjelölése, így törölték a 4-es pontot.
Ettől függetlenül már csak az a kérdés, hogy az adótartozásba beletartozik-e az illeték is, mert ha igen, akkor itt a megoldás, a 2003. évi XCII., az adózás rendjéről szóló törvény 134. § (1) pontra kell hivatkozni a beadványban.

De hátha van itt nem_önjelölt_jogász is valahol :)

azize 2008.09.26. 15:15:50

maincoon: ügyes lányok, azért :D :D

galicius 2008.09.26. 15:16:15

Nekem annakidején 1,200,000.-Ft-ot volt kénytelen elengedni.Tök egyszerű okok miatt.Lejárt az 5 év az adásvételi szerződés benyújtását követően,aztán vagy 6 év múlva jelentkeztek,hogy tartozom én meg szóltam a ügyvédemnek,hogy lfs az illetékhivatalnak,aztán rá közel egy év múlva jött a válasz,hogy jogos a kifogás.Ezzel persze még nem ért véget a történet,mert kb.rá egy évre megint kiküldték az egészet,mi meg megint elküldtük őket.Arra a levélre még válasz sem jött.Pedig kellett volna.30 nap lett volna a a határidő.Gyönyörű egy országban élünk.

vape 2008.09.26. 15:16:21

Xezs 2008.09.26. 13:55:41

Amíg arról van szó, hogy a másoknak ilyen meg olyan indokokkal meg nem adott (pedig törvény szerint jogos) adó- és illetékkedvezményekből adnak másoknak kedvezményeket, mentességet egy beadvány alapján, addig nem tudok együtt örülni. Ugyan a mi esetünkben (lásd korábbi hozzászólásomat) végül csökkentették a fizetendő illetéket a törvény szerint számítnadó összegre, de erre már magasabb szintről kellett felszólitani az illetékhivatalt.
És én is úgy fizettem és fizetek a jövőben is illetéket, hogy mellette fizetem az szja-t.
Ne abból induljunk már ki, hogy "én miért fizessek, ha a másik sem fizet?".

Egyébként meg az egész adórendszer fogyasztás alapúvá tétele lenne a megoldás az ország pénzügyi gondjaira. Veszel/örökölsz egy autót v. lakást, illetéket fizetsz utána. Veszel a boltban tejet v. tv-t, áfát fizetsz. Lakástulajdonod van -> ingatlanadó, autód van -> lóerőadó. A jövedelmet eltitkolhatod, a vagyonodat és fogyasztásodat nem. Cserébe lenne egy egyszerűbb adórendszer és alacsonyabb szja, nyereségadó, stb. Bocs, ez már egy nem a poszthoz tartozó gondolat volt...

maincoon © 2008.09.26. 15:19:52

azize: igen, ügyes lányok vagyunk ;)

azize 2008.09.26. 15:23:40

Hja, eldőlni látszik a nemek harca a e-bev ügyben :D :D

maincoon © 2008.09.26. 15:25:58

2008.09.26. 15:23:40
Ez soha nem is volt kérdéses ;)

GaborPesti 2008.09.26. 15:32:42

Belsős infóm van az apehtől (Azaz egy tőlük idén eljött jogi tanácsadó némi alkohol mellett mesélte a következőt)

-Kb 2 évvel ezelőttig csoportjuk és az APEH célja is az volt hogy a törvényeket betartva és betartatva beszedje az adót és a csalókat elkapja.
-Azóta a következő a cél: Minél több pénzt minél előbb a törvényeket is kijátszva beszedjen. Jogszerűségre etikára fittyet járve. Idő előtt benyujtott inkasszók nem véletlenek hanem kiadott belső parancsok alapján születnek.

SASASA 2008.09.26. 15:38:16

Megnéztem, működik.
Ott van a késedelmi pótlékom (12604 Ft illetve a 2200 Ft büntetés is).
Ezt milyen gyakran frissítik? Mint az illeték lekönyvelését? :)
Köszi a segítséget

maincoon © 2008.09.26. 15:42:58

Frissítés:
hááát, én csak a céges befizetéseinkre alapozva mondom, hogy ha egyértelműen be tudják azonosítani, hogy mire érkezett a befizetés, akkor elvileg pár napon belül friss adatokat látsz.
Az más kérdés, hogy ha reklamálsz egy adott összeget, majd annak ügyében döntés születik - az mikor kerül majd átvezetésre. Én csak a "sima" ügyekre mondom, hogy viszonylag "gyorsan" lekönyvelésre kerül.

Nem irigyellek az rád váró további ügyintézésekért, mire tisztázódik.

Kitartás és örülök, hogy segíthettem!

Cliff 2008.09.26. 15:47:58

vape: azert lehet egyes -veled ellentetben- csoroknak elengedni az illeteket, mert tarsadalomban elunk, nem az allatkertben, ahol az marad eletben, aki a legerosebb...ilyen egyszeru...sztem nem szivesen cserelnel veluk cirka 250ezer ftért...

Balance Of Power 2008.09.26. 15:53:14

galicius: Ezek szerint lehet, hogy evekig nem keresnek meg, hogy illeteket kell fizetni? Es ha mazlija van az embernek, megussza?!

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.09.26. 16:35:55

én 5 évig szórakoztam velük, mert egyszer visszaigényeltem valami túlfizetést. Azután képtelen voltam bizonyítani, hogy a számomra visszafizetett összeg után nem lesz tartozásom, amit be kellene fizetnem. Aztán egyszer hosszú sorbaállás után egy néni elmagyarázta, hogy nincs is tartozás, csak a visszaigénylést félrekönyvelték. Megigazította és elmúlt a probléma.

Balance Of Power 2008.09.26. 16:43:55

Hehe, ez olyan, mint a medve halallistaja. Nyuszika: "Medve, nem huznal ki?" "De."

IP2 2008.09.26. 17:35:02

Nálunk pontosan ez a helyzet, feleségem most kapott felszólítást, hogy fizessen be egy csomó pénzt, mert késve fizette be évekkel ezelőtt. Telefon, utánajárás, kiderült, hogy az első kivetés dátumához képest nézték, pedig azt megreklamáltuk (mert azt is elszúrták), és lett egy újabb kivetés. Nem tudom, hogy nézhette el, le lett zárva az első. az újon pedig teljesen más összeg szerepelt.

Szofi73 2008.09.26. 18:03:07

Én most már 4 hónapja küldtem egy módosítási kérelmet az APEH-nek, mivel az illetéket fizetési meghagyás és nem határozat formájában küldik ki, illetékmentesen. Számolva azzal, hogy analfabéták ülnek a hivatalban, pontosan kiszámoltam mindent, levezettem, indokoltam az odaillő törvényi paragrafusokkal. Azóta várok, és várok és várok... Mellesleg megjegyzem, a fizetési meghagyás indolkásában felsorolt paragrafusok köszönőviszonyban sem voltak azzal, ami alapján meghatározták. Mivel telefont nem vettek fel, így tértivevényesen adtam föl, minden iratot mellékelve.

Úgy látszik kiszámolva, szájbarágva sem képesek a helyes összeget megállapítani.

mann 2008.09.26. 18:06:07

"...Nem az ügyintézők a hibásak, a rendszer van alultervezve, túl vannak terhelve az emberek, ennyi..."

Aláírom. 600 ügyem volt, kb. 3 hónap alatt tudtam megforgatni, miközben naprakésznek kellett volna benne lenni. És nem, nem vertem a f@szom egész nap, hanem (én marha) rendszeresen túlóráztam a semmiért, csakhogy valahogy utolérjem magam.... nem sikerült... soha.
-az általatok felsorolt problémák 90%-a az illetékhivatal sz@r nyilvántartása miatt van.
-nem egészen igaz, hogy a tb rakta rendbe anno a dolgait. Az állománynak és a sz@rnak a felét megkapta az apek, így sikerült több mint három év alatt úrrá lenniük a káoszon.
-vannak köcsög apek ügyintézők, anno én is üvöltöztem eleget a munkatársakkal...
-a költségvetéstől függ az apek "engedékenysége". "Tervgazdálkodás" folyik. Az adott év elején megkapják a bevételi tervet és ehhez képest mehet a méltányosság. Ha jól állnak a bevételekkel, lehet engedékenykedni is....
-Az, hogy az apeknak hiányzik-e félévig a be nem fizetett pénz, az sok mindentől függ. Ha a hivatal b@szott el valamit, lapítás van, nehogy valaki cirkuszoljon. Ha az ügyfél, akkor fenyítés és már megy is az incasso vagy a végrehajtó.
-Az apekkal kapcsolatot tartani csak levélben. Levelezni velük csak tértivevénnyel, telefonos egyeztetés csak a "jófej" ügyintéző kifogása esetén vezet eredményre.
-Ha köcsög ügyintézővel hozott össze a sors, akkor felettese neve, telszáma elkér és továbblépni(osztályezető). Ha vele sem sikerül dűlőre jutni, akkor irány a következő főnök (főosztályvezető)...és így tovább, míg valamelyik meg nem unja és meg nem oldja, vagy oldatja a problémát. Általában az osztályvezetőknél már megáll a dolog és az ügyfél célt ért.
-Pénteken fél kettőig dolgoznak. Jó tanácsként mondom, hogy érdemes délelőtt intézkedni. Néhol akkora arcok, hogy péntek 12 után már a telefont sem veszik fel.

mandelstam 2008.09.26. 19:04:10

Én is tagja vagyok az APEH Üldözöttjei Társaságnak. Januárban végre sikerült lakást vennem, az illetéket májusban szabták ki, figyelembevéve a 40e Ft kedvezményt /35év alatti első lakáshoz jutás esete/, majd augusztusban kiszabták még egyszer ugyanarra az ingatlanra ugyanazt az összeget egy másik ügyszámon!
Biztos, ami biztos.
Addigra éppen a részletfizetés ügyében levelezgettem velük.
Telefonon reklamáltam, egy 'jófej' ügyintéző ígérte, h. korrigálja.
Ehhez képest a most megkapott folyószámla kivonaton ugyanúgy ott van mindkétszer a összeg, lejárt tartozásként!, holott az eredetire már hamarabb megkaptam a részletfizetési 'engedélyt', tehát az sem lehet lejárt tartozás.
Minden doksit elküldtem nekik tértivevénnyel, szájbarágósan leírva a történteket és kíváncsian várom, jövő tavasszal visszatartják-e a 'tartozásra' hivatkozva a nekem visszajáró adójóváírást.

APEH, XXI. század, Abszurdisztán

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.09.26. 19:21:03

Az APEH egy idióta.Idióta emberek idióta munkahelye ahol két idióta egy harmadik idiótát dobál papírrepülővel miközben ők ,,dolgoznak".Ki kellene baszni az egész rendszerüket a hóba és elővenni az aktákat, kihuzni a számítógépeket a konektorból és talán sikerülne valamit elintézniük.
Nekem is volt folyamatban egy dolgom amire kitalálták hogy én járkáljak vissza egyeztetni meg egyebek, a nagy büdös lókukitt a zsibadt valagukba.
Évente azért csinálja az ember az adóbevallását hogy akik ott ülnek és ez volna a dolguk a lábukat lógassák.Atomot rájuk.

Pistiq 2008.09.26. 19:59:17

na velem is szinte ugyan ez a dolog történt meg, csak az összegek különböztek...persze, hogy fél éve tartoznak az adóvisszatéritésemmel arra viszont az apeh nem fizet nekem kamatot.

synister 2008.09.26. 20:09:38

Szóval...

Mivel APEH-osként dolgozom, pont a fizetési könnyítésen egy-két dolgot tisztázzunk az üggyel kapcsolatban.

Az illetékhivatalok 2007-es integrációja még mindig nem fejeződött be, az illeték körül még mindig nagyon komoly bajok vannak, de ez nem az APEH hibája. Elismerhető, hogy egy ekkora szervezetben fordulnak elő hibák.

A kamat jogtalansága esetén a Folyószámla-kezelési Osztályra kell írni, az ügyintézésért eljárási illetéket nem kell fizetni.

Az illeték (lakásvétel után visszterhes, ajándékozási és öröklési valamint bírósági) tekintetében a hatóság gyakorolhat elengedést (tehát az illetéket nem kell megfizetni, de az elengedés napjáig jegybanki alapkamatot kell fizetni) vagy mérséklést (tehát egy részét elengedni). A feltétele az elengedésnek az, hogy az egyösszegű megfizetés súlyosan veszélyeztesse a mindennapi megélhetést, tehát részletben se legyen képes megfizetni. A lakásvásárlásnál inkább célszerű részletfizetést kérni, mert ha elengedést kér az ügyfél, akkor azzal utasítják el, hogy a lakáshitelét bezzeg fizeti, de illetéket már nem tud fizetni. A fizetési kedvezménykor lehet kamatmentességet is kérni.

Ha valaki jogtalannak érez valamit, akkor nem egyből a Pénzügyminisztériumhoz kell fordulni, hanem van Hatósági Osztály vagy Jogi Koordinációs Osztály, ők foglalkoznak vele.

Ha valaki úgy érzi, hogy ezért kár érte, akkor közig pert indíthat az APEH ellen.

Tudom, hogy nagyon sok bosszúságot okoz az APEH, de azt is vegyétek figyelembe, hogy a befizetett illetékből is van ellátás, utak stb. Kiváncsi lennék, hogy akik kommenteket írtak, hányan vannak bejelentve teljesen és nem csak minimálbéren játszanak vagy egy kicsit többel, de zsebbe is kapnak pénzt. Tehát először az adókikerülést, mint nemzeti sportot kéne felszámolni és utána ítéletet mondani. Akinek nem inge ne vegye magára...

Dr. No

Xezs 2008.09.26. 20:40:43

vape: Én a te adódból egy fillér kedvezményt nem kaptam, hagyjuk már ezt. Én dolgozok és a jövedelmem amit szerzek, 100% bejelentett, én elég sokat odafizetek.

Illetéket meg nem azért nem vagyok hajlandó fizetni, mert más sem fizet, hanem egyrészt nem értek vele egyet (azért fizessek mert lakást vettem? az államnak ez miért fáj? miért büntet meg?), másrészt meg tedd a szívedre a kezed: Ha választanod kell hogy fizetsz valakinek 300e Ft-ot anélkül hogy közvetlen ellenszolgáltatást kapsz érte, vagy nem fizetsz, melyiket választod? Ne a cigányokhoz hasonlíts már akik lóvét kapnak a láblógatásra. Na ők tényleg a te, és az én adómból kapják a pénzt.

Tessék összefogni, én örülök ha másnak is elengedik. Nem az illeték hiányába fullad bele az ország hanem az ész nélküli költekezésbe.

Vilko 2008.09.26. 20:46:54

Üdv!
Nem érdemes személyesen bemenni, mert egyrészt nagyon sokan vannak az ügyfélszolgálatokon, másrészt azonnal úgy sem tudják elintézni az ügyet, hanem beadványt vesznek át a kollégák. Ha lehet, akkor ne kiabálja le senki az ügyfélszolgálatos kolléga haját a fejéről, mert semmi értelme, senkinek sem lesz jobb, legfeljebb betegállományba mennek, vagy kilépnek és még kevesebben tudják ellátni a feladatokat, ami az ügyfeleknek sem jó. Formanyomtatvány van feltéve a www.apeh.hu/regiok/kozepmagyarorszag/helyihirek/afolyo.html
linken, onnan le lehet tölteni, és postán, vagy a kirendeltségeken le lehet adni. A közölt pótlék miatt mindenféleképpen tegyen írásos észrevételt az, akinek az esetében határidő túllépés történt.
A telefonokról: sajnos a telefonközpont úgy működik, hogy akkor is kicsöng a telefon, ha éppen foglalt, mert beszélnek rajta. Emiatt sok félreértés és probléma volt/van.
Lényeg: Írásos észrevétel!

oborzio 2008.09.26. 20:47:55

Kedves Olvasók!

Magam is hasonlóképpen jártam, csak nekem a már befizetett illetékre szabták ki a késedelmi pótlékot, de nekem még folyik a csatám a "tisztelt" adóhivatallal.

Gyurcsánnyal miért nem merik ezt eljátszani???

Gondoljunk bele továbbá abba is, hogy a kb félmillió adófizetőnek kiküldött marhaságuk 100 forintos bélyeggel számolva is 50 millába kerül nekünk, és ennek sincs felelőse!!!! Valaki csak aláírja azt a levelet!!! Tisztelt vezetők!

Ne is számoljunk utána, hogy abból hány darab lélegeztetőgépet lehetne venni a gyermekkórházaknak, stb., stb.

Ez a mai Magyarország... :( Miniszterelnök Urunk nyilvános beszédében is megfogalmazta, "...akinek nem tetszik, el lehet menni...". Ezen dolgozom a kis családommal, hogy minél messzebbre etől acsodálatos országtól, amely nem tudja levetkőzni a kommunista éra csökevényeként ránk ragadt káder-rendszert...

Xezs 2008.09.26. 21:10:06

oborzio: Az ilyen kliséidet tartogasd másnak, itt most nem erről szól a beszélgetés.

bejj 2008.09.26. 21:15:33

Dióhéjban a mi történetünk: használt lakást vásároltunk, fél évvel a vásárlás után megérkezett az illeték. Mivel az előző lakás eladását nem vették figyelembe, az összeg nem stimmelt. Fellebbeztünk, újabb fél év után megérkezett a levél a helyes összegről. ( csak halk megj.: lakásvásárlás-illeték kiszabás-> eltelt idő-> 1 év 1 hónap)
Mivel nem vagyunk házasok a párommal, két külön levelet kaptunk. A történethez tartozik, hogy közben kiköltöztünk külföldre, így az én levelemet anyukám átvette,de a párom levelét nem tudták időben átvenni, így visszament az Apeh-hez. Az én részemet rendeztünk, ezzel nem is volt gond (remélem).
Májusban személyesen megpróbáltuk elintézni a tartozás fennmaradó részét Bp-en, vittünk magunkkal készpénzt, hogy helyben kifizetjük vagy csekken a legközelebbi postán. A útvonalunk Gvadányi út, Hungária krt. majd Fogarasi út. Természetesen egyik helyszínen sem jártunk szerencsével, a harmadik helyen annyit javasolt az ügyintéző, hogy írjunk levelet, mivel ő nem léphet be a rendszerbe, nem lát semmi adatot és egyébként is épp költözés után vannak...Közben felhívtuk a korábbi ügyintézőt (már nem emlékszem, hogyan nyomoztuk ki a számát), aki azt mondta, hogy az ő munkaköre pár hónapja megváltozott, tehát segíteni nem tud, valószínűleg a sikertelenül kézbesített levél azóta irattárban pihen.
Most itt tartunk, az persze evidens nálunk is, hogy a vezetékes számot elérni lehetetlen. Vagy kicseng a végtelenségig, vagy foglaltat jelez.

Számomra érthetetlen, ha nem kibújni szeretnék a fizetés alól, hanem én megyek erőszakosan egyik helyről a másikra, hogy rendezzem a tartozást, akkor három irodában egyetlen ügyintéző sem akad, aki érdemi segítséget tudna nyújtani...
Bocsánat hazudok, egy segítségünk azért volt. Az egyik irodában a biztonsági őr hölgy nagyon kedves volt, mikor kiderült, hogy egy városból származunk, mert felszólt a "Jucinak" az első emeletre (bennfentesként neki felvették a telefont). Segíteni ő sem tudott, csak megadta a Hungária krt-i címet...de a bizt.őr hölgyön legalább éreztük, hogy kicsit megpróbált az ő hatásköréhez mérten intézkedni. Nem vártam volna el többet az igazi apeh-os munkatársaktól sem...

N.I.C.K. 2008.09.26. 21:40:26

egy aktív

Az illetékhivatalok (és rendszerük) beolvadtak a z Apeh-ba 2007.01.01. napjával, pontosabban be kellett volna olvadni, de ez nem jött össze. Ez tény, nem tudom kinek a hibája.Talán abból ered, hgy apeh rendszere az adózókra fókuszál, míg a 2007-ig valamennyire működőképes illetékhivatali rendszer ingatlanokra. Ezt kellett volna összehozni. Az illetékhivatali dolgozók kb 40%-a lelépett 2007-ben, így friss (utcáról és apehból érkezett) kollégák látják el a feladatok, lassabban, mivel kevés rutin. A két hivatal dolgozói nem igazán kapták meg a kellő továbbképzést, tájékozatatást az új felállást követően.
Az apeh szgépes rendszeréről annyit, h nem legfrissebb verzió.

""""""Nem az ügyintézők a hibásak, a rendszer van alultervezve, túl vannak terhelve az emberek, ennyi."""

muahahahaaaa! hazugsag. """"


A rendszer kvára alul van tervezve, az ügyintézők nem tudják melyik SOS ügyhöz nyúljanak a napi 50 SOS beérkezőből.
A felsővezetőket vagy nem érdekli vagy nem tudnak róla (politika az egész). A középvezetők belebuknak( nekem kb az 5. jött ebben az évben).

Kedves moli!

Nem tudom , mit szólnál, ha a Te napi kemény, LELKIISMERETES munkádat vki leszarná és azt mondaná, h csak a frkad mrsztttd. Pedig estére (mindennap) olyan fáradt vagy, hogy leszakad a fejed a nyakadról.Ezek után hazamászol és még a gyerekkel és férjjel/ feleséggel légy kedves. Ha asszony vagy takaríts, moss, főzz stb.
Nálunk ez van, máshol nem tudom.

TANÁCS: JÓ ügyvéd,JÓL megírt adásvételi, ajándékozási stb. szerződés.

Jóslat: ha tüntetés is lenne az Apeh üfszolgálatok előtt, néhány embert (akik egyébként nem tehetnek róla)kirúgnak és nem változik SEMMI, ahhoz túl nagy ez az "állami vállalat".

Mert sajnos ebben az országban mindenki a másiktól várja a változást....


Egyébként minden kedves ügyfelet TELJESEN megértek.

dregyo 2008.09.26. 21:57:39

A sztori egy kicsit sántít. A helyzet az, hogy az adóhivatalhoz 2007-től kezdve tartozik az illetékügy, addig illetékhivatalokként a megye főjegyzőjéhez tartozott. Az eset szerint nem az adóhivatal engedte el a tartozást, hanem jogelődje. Ilyen volt a nyilvántartásuk, ezt vitték magukkal az apeh-ba. Vagy még ilyet sem. A késedelmi pótlékot meg a tárgyévet követő évben számítják fel, arról értesítést küldenek, de csak azt a küldeményt nem kapjuk meg, amit nem akarunk. A kés. pótlékról 2007. nyarán küldtek folyószámlát - a tavalyiról most küldik- lehet, hogy nem volt pontos a cím, ez is benne van. A 2.200 forint az pedig nem bírság, hanem eljárás illetéknek mondják és a meg nem fizetése esetén kell 1.100 forint bírságot fizetni.Pielnek a jogi érvelésében egy kis hiba van. A tartozás határozat, illetőleg fizetési meghagyás alapján keletkezett, azzal szemben akkor tényleg helye volt jogorvoslatnak. A jogorvoslati részt pedig az Art. tartalmazza, a Ket. az csak háttérjogszabály. Egyébként pedig, aki ingatlant vásárol, annak tisztában kell lennie, hogy ebben az országban ilyen esetben vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Ezt általában az adásvételi szerződés tartalmazza is. Örüljön, hogy elengedték, az idő meg majd megoldja a gondokat.

zokoni 2008.09.26. 22:05:37

Igazat adnék annak aki azt írta,hogy az ilyen esetek direkt, sunyin és rosszhiszeműen történnek. Eleve ott kezdődik, hogy a kamatot is kamatoztatni akarják. Ezért bevezették, hogy az előző évi esedékes pénzösszegek kamatát, csak majd a tárgyév lejártát követő november tájékán írják elő a folyószámlán a gyanútlan ügyfeleknek akik esetleg az illetéket rég befizették és most nagyot lesnek, hogy van kamat is. Arra igaz, van törvényi előírás, hogy kérelem beadásától az elbírálásig is lehet pótlékot felszámolni viszont egy kérelmen nem ülhet akármeddig az APEH szépen ketyegtetve a kamatokat. Kétszer harminc nap tájékoztatással és van egy ugynevezett "méltányos" ügyintézési idő amit nem sérthetne meg az adóhivatal. Később meg cinikusan azt mondják amikor tátja a száját a delikvens, hogy az a pótlék még nem volt esedékes, arra nem vonatkozhatott a kérelem, adjon be úja. Ha ne adj isten két évet érintve húzodott az ügye akkor még nagyobb pofon éri, mert idén csak a kétezerhetes év kamatait küldik, majd jövő ősszel az ideieket:)tehát esetleg leperkálja amit kell jövőre meg értesítik még mindig ugyanannak az illetéknek az idei kamatáról: újabb kérelem:)) sok kis 2200 forint eljárási illeték + a kamat kamata. Jó kis lehúzás! Ügyes trükk ez a napi kamatszámítás de évenként csak egyszer írom elő trükk, törvénnyel szentesítve az egészet. És figyeljen oda mindenki mert lehet, hogy nem csak a jegybanki alapkamatnak megfelelő mértéket számítják fel hanem a dupláját de utólag csak összegeket közölnek és ha nincs résen valaki beadott kérelme ellenére dupla kamatot fizethet, hátha beszopja alapon. Az meg a legvadregényesebb mikor megjelennek itt a titokzatos APEH dolgozók és arról beszélnek mire is kell az adó, nekik az új út jut az eszükbe, másnak meg az elherdált milliárdok, a lenyúlt lóvéhegyek.
Arról nem beszélve milyen piszkosul élvezik is a hatalmukat amit ad a hivataluk nekik az egyszerű emberek felett. Abszurdisztán!

Pista Bácsi 2008.09.26. 22:17:50

Maincoon!

Köszi a tippet, gondoltam, hogy most jól megnézem azt, hogy mi is van az adófolyószámlán.

Erre milyen szöveg fogad:

Tisztelt Felhasználó!
Tájékoztatjuk, hogy az APEH eBEV rendszere 2008. szeptember 26-án 16 órától szeptember 29-én 08 óráig karbantartás miatt szolgáltatásait szünetelteti. Szíves megértését és türelmét kérjük.

zokoni 2008.09.26. 22:41:35

synister

azt írod kiváncsi vagy hányan játszanak itt minimálbérrel a többit zsebbe alapon! én meg arra lennék kiváncsi ad-e az APEH munkát azoknak akik ez ellen lázadnának a munkaadójuk ellen, mert ilyen feltételekkel foglalkoztatják őket? Nem cinkosok, hanem áldozatok akiket munkanélküliség fenyeget vagy alacsony nyugdíj. Te, hogy döntenél? Aztán jöttök ti és elrendezitek ezeket az embereket de nem a munkaadókat. Mert bizony van az a szint akiért már jön a telefon és a ti kezetekre is rávernek, no nyúka piszka, no vagyongyarapodás, no gyanú, s marad nektek a zsebbe fizetett "fekete" jövedelmes senkik tömege akiken kedvetekre szórakozhattok. Adózási morál regélitek aztán nálatok bukik a legnagyobbat a vezetők egy része aki kiesett a kosárból vagy hatalmi harc áldozata lett. Csak ez titok.

tier 2008.09.27. 01:40:37

elwood: Igénytelenek sok helyen dolgoznak, nem általánosíts! Barátnőm APEH-nél dolgozik, úgyhogy hallok tőle eleget, hogy dolgoznak ott nemjófejek is. Amúgy meg gyakorlatilag fejvadászoknak használják őket, mert a mozgóbérük a munkájuktól függ (mennyi büntetés). Ő bizony sajnálja azt, akit azért kell megbüntetnie, mert valami papírt elcseszett, de meg kell tennie, mert, ha nem teszi, akkor az meg neki igen rossz, miután ellenőrzik a munkáját.
Egyébként nekem is volt gondom velük. Munkáltatóm megcsinálta a dolgozók nagy részének az adóbevallását és egy csomagban beküldte. Elektronikusan az APEH rendszerén keresztül. Mégis pár emberé szerintük nem érkezett meg és azonnal adóbevalljak, mert megcsesznek 200000-rel. Persze nekem kellett igazolni, hogy adóbevallottam, ami azért kényelmetlen.

farkas 2008.09.27. 01:43:03

Nem értem én ezt az egészet. Amikor én is vettem egy lepukkant lakást, akkor tudva volt, hogy minimum a vételár + illeték (+ ugye kötelező ügyvédeltartás) lesz a költség, vagyis erre kellett berendezkednem pénzügyileg (sajáterő, banki hitel, családi hitel stb.) Aztán befizettem az illetéket. Azt nem értem, hogy miért kalkulál valaki ELEVE kevesebb összeggel, hiszen a méltányosság az azért esetleges, vagy nem? Vagy kötelezően elvárt és kötelezően teljesítendő dolog? Ha pedig megjön a méltányosság, akkor mi a búbánatért vagyunk annyira kiakadva a (nyilván nem teljesen jó, de mégiscsak meglévő)szabályokra?? Talán többet kell fizetni, mintha nem lenne méltányosság? Áááá... nevetséges. Ezen az alapon akadjunk ki, tüntessünk, töröltessük el az egész adórendszert a gonosz állammal, és kezdjük el elölről a civilizációt.

marosy 2008.09.27. 07:38:14

Az én sztorim:
Már egy éve új -okmányirodában bejelentett- állandó lakcímem van, de az APEH még mindig a régi címemre küldi a nekem szóló leveleket. Kétszer is írtam nekik, hogy a lakcímem változott és legyenek szívesek az új lakcímre küldeni leveleiket. Kétszer ugyanazt a választ kaptam, hogy a lakcím náluk automatikusan frissül a központi nyilvántartásból, és jelentsek be levelezési címet az új állandó lakcímemre ha az új címre szeretném kapni a küldeményeket.

Miért jelentsek be levelezési címet, ha az állandó lakcímem be van jelentve arra az új címre?(lakcímkártyám van rá)
Hogyan lehet ezt megoldani? Az a baj, hogy nincs időm bemenni az APEH-ba, mert 12 órát dolgozom naponta és nem érek rá.
Tapasztalatom szerint az APEH ügyfélszolgálatosok udavariatlanok és többször is félretájékoztattak.
A múltkor adóbevallást adtam be és kértem adóigazolást is. Az egyik ügyfélszolgálatos azt mondta, hogy aznap nem adhatják ki, így kértem hogy írányítson át egy másik ablakhoz, ahol sikerült beszerezni az igazolást. Legalább ne vezessék félre az embereket.

mann 2008.09.27. 07:41:42

az apeknál nincs "kamatos kama"t, a csak késedelmi pótlékból álló hátralék nem kamatolódik tovább

Csello (törölt) 2008.09.27. 08:20:37

Nem volt kedvem végigolvasni a kommenteket. Kb. 2 éve vagyonosodási vizsgálatokat (is) csinálok. Tudnék mesélni... Bár van pár pontatlanság a sztoriban, de (sajnos) teljesen hihető az efajta bürokratikus hozzáállás. A tudnék mesélnihez még annyit, hogy jópár APEH ügyintézőt ismerek, akik egy ideig vagyonvizsgálatot csináltak, majd megcsömörlöttek és átkérték magukat más osztályra... Ők azt is elmondták, hogy vannak olyan kollegáik, akik ezt élvezik... Szörnyű

_bc4_ 2008.09.27. 08:56:09

SA!

Én is kértem az illeték elngededését,részletfizetését, de nekem a válaszlevélben le volt írva, hogy a határozat megérkeztéig az illeték összegére késedelmi kamatot számítanak fel. Nem hiszem, hogy a Te esedben ez ne lett volna benne a levélben (lévén sztem formalevél)Így a kamat az "jogos".

Kivlov 2008.09.27. 09:26:37

Főbe kéne lőni mindet. Itt nem lesz rend, amíg vér nem folyik.

emzéperiksz 2008.09.27. 10:10:21

Az illetéket sosem törlik méltányosságból, semmilyen adót nem törötlek, maximum részletfizetést lehet kérni. A posztoló szerintem hazudik. Tipikus csúsztatós köcsög. Sosem volt olyan szabály, hogy első lakástulajdonosnak nem kell illetéket fizetni, és sosem törölték senkinek a köztartozását méltányosságból.
Ez kb. olyan lenne, mintha Mari néni a kisnyugdíjas igazolvánnyal méltányosságból áfa nálkül vehetné a tejet-kenyeret a boltban. Van ilyen? Nincs. Na, illetékeltörlés sincs.

emzéperiksz 2008.09.27. 10:15:58

Jellemző: lakás az köll, adózni meg nem akaródzik.

mgabe 2008.09.27. 10:50:30

Kedves Azize!

Ha lehetséges nekem is át tudnád küldeni a mintalevelet, nagy segítség lenne.

Netuddki. 2008.09.27. 10:56:34

Bake! Elengedtek 488000Ft-ot, erre 15ezren meg kétezren hőbörögtök? Közben sokkal többe került már gondolom nektek ez az egész. cö-cö(közben fejet csóvál)

Netuddki. 2008.09.27. 11:02:03

bejj 2008.09.26. 21:15:33
Na ezért szednek tőlünk ennyi adót, hogy 1 helyett 4 vogont tarthassunk el.
De mint írtad Téged ez már nem érint, akkor minek foglalkozol vele? Én hagynám a 3,14csába a dolgot.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.09.27. 11:33:06

apehnál észt keresni :o)

2006 márc 15én bejelentettem a névváltozásom, leadtam a régi adókártyám... mondták 30/60 nap küldik! kb 1 hónapja (tehát 2.5 év után!!) kaptam meg az új adókártyám, természetesen a régi nevemre! azt még a picsánák, állt feljebb, hogy miért nem jöttem be hamarabb :o)

közben volt pár apeh ellenörzésem és mindenki csak hümmögött, mikor az orruk alá toltam az általuk érkeztetett pecsétes papírt :o)

de hogy pozitívat is írjak... ellenörzési főosztály... kérdezik, ugye nincs kedvem elintézni ezt az ügyet az OTPvel... mondom én oda be nem teszem a lábam! ügyintéző hölgy eltűnik 10 percre, majd közli, eligazítják ők az ótépét ne legyen gondom vele, ha már 10 éve küzdök velük :))

innen is köszönöm a hölgynek ezzerrel a szentbenedek uccában! :)) nevet nem írok, hogy ne legyen gondja belőle :))

lényeg a lényeg furcsa összetett _cég_ ez az apeh :))

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.09.27. 11:34:23

jáj a dátum... 2006. márc 14 lett volna...

Rolcsi75 2008.09.27. 12:12:30

2006- ban feleségemmel vásároltunk egy családi házat, én a régi lakás árát toltam bele, tehát nem szereztem vagyont, így illetéket sem kellett fizetnem, csak a feleségemnek.2007 nyarán megjött az illetékről szóló felszólítás (60.000 ft), amelyet rögtön befizettem a feleségemnek szóló csekken.
Fél éve jön a felszólítás,a miskolci APEH- tól, hogy a feleségem még mostsem fizette meg az illetéket. Telefonon megtudtam, hogy bocsi, de véletlenül az én folyószámlámon került jóváírásra az összeg, de majd ők átrakják. A múlt héten jön a felszólítás, hogy az illetéken felül késedelmi kamatot is kell fizetnem, de ez az összeg csak 2007-ig szól, 2008-ra még több lesz a bünti.
Mostmár legalább elismerték, hogy még mindig az én számlámon van az összeg, kérdeztem, hogy nekem miért nem kiabálnak, hogy van túlfizetésem, erre a f@szkalap kiröhögött, hogy azt mindenkinek tudnia kell, hogy hogy áll az APEH színe előtt és közölte, hogy a pótlékot jobb ha befizetem, mert a kamatos kamat az nagyon csúnya végösszeget tud művelni.
Most én is elküldtem minden papír és a csekk másolatát a marháknak és várom a reakciójukat.
üdv.

Rolcsi75 2008.09.27. 12:48:08

Még 3 db kérdés:

Fentebb olvastam, hogy 35 év alatt jár 40000 ft kedvezmény az illetékből az első lakásvásárlónak, ezt nekem kell tudni és kérelmezni, vagy nekik kellet volna levonni?!
- ez fix összeg, vagy arányosítva van?!
- utólag visszaigényelheti- e a feleségem, ha Neki is jár?!

Megköszönném, ha valaki hozzáértő válaszolna nekem!

bejj 2008.09.27. 13:04:27

Rolcsi 75
Nem vagyok hozzáértő, de én is ebben a cipőben jártam. Igen 35 év alatt jár a 40e Ft kedvezmény, de jól tudod arányosítva. Az én tul.hányadom 1/4 volt, így 10e Ft csökkentést kaptam
Sajnos azt nem tudom, hogy utólag kérheted-e, én fellebbeztem, amint megkaptam a levelet és csökkentették az illetéket.

bejj 2008.09.27. 13:09:32

Ezt találtam:

Az adásvételi szerződés napján a 35. életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén az egyébként fizetendő illeték 50 százalékáig terjedő, de legfeljebb 40 ezer forint - tulajdoni hányad szerzése esetében arányosan csökkentett - kedvezményre jogosult.

Ez az illetékkedvezmény csak a 8 millió forint alatti forgalmi érték esetében vehető igénybe. Fontos kiemelni, hogy az illetékhivatal a szerződésben rögzített vételártól eltérően is megállapíthatja a forgalmi értéket.

Rolcsi75 2008.09.27. 13:31:23

Kedves bejj!

A házunkat 8M- ért vettük, tehát az stimmel, de a feleségemnek a tulajdonrésze csak 3/16. Tehát nekünk is járt volna 7500Ft kedvezmény, ha jól számolom.
Utólag átgondolva szerintem ezt (az egyébként nem nagy) összeget már nem látjuk, mert akkor volt pár nap a fellebezésre.
Nagyon köszönöm!

zokoni 2008.09.27. 13:54:38

Már pedig, létezik kamatos kamat az apeknál. Ezért írják elő évente egyszer azaz teszik esedékessé a késedelmi pótlékot és onnan ha nem fizeted meg időben az a folyószámlád is szépen el kezd kamatozni. Ez a megoldás viszonylag friss.

Rolcsi75 2008.09.27. 14:14:25

zokoni

Ha végigolvasod a történetemet, akkor kiderül, hogy ez egyértelműen az APEH hibája, nem fogok nekik fizetni, becsületes, műszakba járó munkavállalóként tavaly kb 600 ft adót fizettem nekik és ez a hála, megpróbálnak hülyének nézni, csak csendesen említem meg az Államkincstárt is, aki 4 hónapig utalta a második kislányom után járó GYES- t egy másik nőnek, akit ugyanúgy hívnak, mint a feleségemet. Hihetetlen trehányak ezek az állami hivatalok!
üdv.

kritikai szellem 2008.09.27. 14:36:21

Persze tudom, hogy itt minden nem APEH-gyalázó kommentért megkövezés fog járni, nade kedves SA: ha jól számolom, a lakásotokat kb. 11-12 millió forintért vettétek. Akinek van ennyi pénze lakásra, az milyen alapon kér méltányosságot? Ha teljes egészében hitelre vettétek a lakást, akkor annak a havi törlesztője kb. 100 rongy, ha a bankok ennyi hitelt megadtak nektek, akkor a nettó jövedelmetek legalább 200 rongy, ami azt jelenti, hogy a bruttó 200-as átlagbért nem múljátok alul.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.27. 15:01:39

@szellem : De akkor mondják meg hogy wazz nem kaptok semmit mert kőgazdagok vagytok és kész.
Ne szopassák a jónépet azzal hogy ígérgetnek és nem tartják be.
Következetesség, korrktség, az hiányzik, nem az hogy nem tömnek pénzzel.

Én is szívesen fizetek adót ha látom hogy valami pozitív lesz abból a pénzből, de ilyen munkavégzésért nem szívesen fizetek amit az APEH meg a kormányszervek csinálnak.

Apech 2008.09.27. 15:38:38

Hát nekem is van egy elég ütős sztorim, akár a címlapra is való.
Szeptember elején megkaptam az APE(c)H-től a folyószámla értesítőm, amin 890.000 Ft. tartozás plusz még 127.000 Ft. késedelmi pótlék szerepelt. Először azt hittem 127 forint, de nem...No elkezdtem telefonálgatni. Persze vagy foglalt, vagy nem veszik fel. Személyes ügyintézés csak telefonos egyeztetés után. Joseph Heller 22-es csapdája semmi. Szóval 2007-ben eladtam és vettem egy lakást. Persze a drágalátos hivatal kiszabta a teljes illetéket, mintha csak vettem volna. A különbség nem sok, csupán 870.000 forint. Amikor megkaptam a fizetési meghagyást 2007. decemberében azonnal megírtam módosítási kérelmemet, amiben kértem az eladott lakás beszámítását. Erre a mai napig nem kaptam választ. Viszont egy ügyes ügyintéző hibája miatt már 2007 január óta számítják fel a késedelmi pótlékot. Csak emlékeztetőül a kiszabás 2007 decemberében történt. Kb. a 100. próbálkozás után valaki közölte velem, hogy írják méltányossági kérelmet az elengedésre. Na mi ez ha nem jogi nonsaens?? Egy hibásan kiszabott, adminisztratív hibával tarkított határozatra rakódó pótlék elengedését kérelmezni kell. Klassz nem? Máskülönben ha egy fizetési meghagyás ellen a kézbesítést követő 15 napon belül felszólal a másik fél, akkor az nem végrehajtható, tehát nem pótlékozható. A sztorinak nincs vége, várom az APE(c)H méltányos válaszát.

Xezs 2008.09.27. 16:31:22

Hihetetlen hogy mennyi irígy ember van ebben az országban. Mit fáj az valakinek ha másnak elengedik ezt a tartozást? Tökmindegy hogy mennyit keres az illető, törvény adta joga hogy méltányosságot kérjen, ha meg megkapta akkor megkapta. Mit kell itt számolgatni hogy ki mennyit keres? Annyira jellemző ez idehaza. Tessék inkább a posztoló után csinálni.

synister 2008.09.27. 17:54:03

zokoni

Állásajánlatok az apeh.hu-n régiókra bontva. Lehet próbálkozni, ha nem vagy elégedett a munkáltatóddal, de aztán nem visítozni, hogy úristen, napi 10 órát kell dolgoznom és akkor is kifolynak az ügyek a szekrényemből és persze mindegyik határidős. 5 év kellett annak idején, hogy a TB dolgait rendbe rakjuk, kb. ennyi kell majd az illetékhez is, sőt még több, mert a telkek után járó illetékkedvezmény miatt azok elévülése 9 év.
Persze egy ekkora szervezetnél dolgoznak bunkók, én sem vagyok egy-két kollegámra büszke, de saját magamat nézem és eddig soha nem volt ellenem panasz, ha nem az én ügyem volt, akkor is segítettem megoldani, mert beleképzelem magam az ügyfél helyébe. A bunkók helyett meg én szégyellem magam. A késedelmi pótlék előírásáról és számolásáról törvény rendelkezik, ha nem tetszik, van országgyűlési képviselőd, ott lehet reklamálni, meg van népi kezdeményezés a világon.

synister

jesszumpepi (törölt) 2008.09.27. 17:58:14

Nekem a kedves volt Lakáskassza nem vezette be a rendszerébe,hogy a 4 év előtakarékoskodás után felvett saját betétemhez adott 80 000 forint állami támogatást lakásvásárlásra használtam fel.
Pedig minden papírt időben megkaptak.

Egy ügyintéző hanyagsága miatt mehettem a bíróságra.A bírónő alig bírta visszafojtani a röhögését,amikor meghozta a számomra kedvező döntést.

Hab a tortán,hogy amikor a Lakáskasszával tisztázni akartam,olyan ügyintéző telefonszámát adták meg,aki hevesen tiltakozott,hogy ezek az ügyek már nem hozzá tartoznak.Megadott egy másik nevet,telefonszámot,ahol meg soha senki nem vette fel a telefont.

Az volt még szép,hogy munkaidőben volt a tárgyalás,el kellett kéredzkednem a főnökömtől.

Apech 2008.09.27. 18:05:36

Kedves synister!

Remélem egyszer majd tőled is követel valaki több százezer forintot jotalanul. Ebben az esetben majd te is fordulj az ogy. képviselődhöz. Abban persze igazad van, hogy nem minden Apeh dolgozó bunkó. Azonban az nem indok, hogy idő kell az illetékügyek rendberakásához. A szűk környezetemben jelenleg is több ember küzd a helytelenül kiszabott illeték ügyével.

emzéperiksz 2008.09.27. 19:01:22

Xezs 2008.09.27. 16:31:22

Irigyek vagyunk? Nem vagyunk. Hányunk az ilyenektől, mint a megélhetési gyerekcsinálóktól meg a segíjkísektől. Fiatalok, munkaképesek, és képesek rinyálni, hogy ne kelljen megfizetni a közterhet. El nem engedném az ilyennek! Legföljebb rokkantnak vagy minimum 5 gyerekesnek. De egy gyerektelen házaspár, aki munkaképes süllyedjen a föld alá, amiért mások zsebében vájkálva köztehermentességet kér.

jesszumpepi (törölt) 2008.09.27. 19:16:16

Többek közt azért szeretem a Homárt,mert érdekes megfogalmazásokat olvasok.Például:magzatsarcolás,zigótadetektor,megélhetési gyerekcsinálók.

jesszumpepi (törölt) 2008.09.27. 19:20:44

Vajon a tudjukmelyik"egyház" követői kapnak mentességet,ha rövidnadrágban és papucsban mennek ügyintézni az APEH-be?

Xezs 2008.09.27. 19:31:59

emzéperiksz: Te szimplán hülye vagy. Egybemosod az ingyenélő cigányt, meg a dolgozó magyart.

A többes szám amúgy kikre vonatkozik? Kíváncsi vagyok. Kik hánynak?

A te zsebedben ki vájkál, hülyegyerek? Lehet hogy a posztíró 3x annyi adót fizet mint te.

Argh, magyarázhatok én, igazi magyar mentalitásod van, sosem fogod megérteni ezt.

Xezs 2008.09.27. 19:33:39

Azon meg gondolkozz el, hogy mennyire jogos egy adózott jövedelemből vett lakás után pénzt szedni azért, mert megvetted a lakást. Mi egyáltalán a jogalapja? Az államnak fájdalomdíjra van szüksége mert valaki lakást mert venni?

DEGEC 2008.09.27. 19:42:01

Fasz@om...

azért mert a postiró tudatlan, és asziszi hogy nem kell illetéket fizetni, törli az apek, én meg betolom nekik a 7 kilót...mert nem mentem el sirni...

tényleg igaz a mondás boldogok a lelki szegények...

Xezs 2008.09.27. 20:08:34

:))) Az a lelki szegény aki tudja hogy szól a törvény, és él az ott lefektetett jogaival?

emzéperiksz 2008.09.27. 20:13:40

Xezs, ha nálam több adót fizet, és így csal vele, akkor süllyedjen még mélyebbre. Én is hitelből vettem lakást, de eszem ágában sem volt elcsalni az illetéket, meg hülyének tettetni magam, hogy nem kell fizetni. Akinek lakásra telik, annak illetékre is telljen, vegyen olyat, hogy arra is fussa.
Amúgy azért adóztatják a vagyonszerzést, hogy

1. ne spekuláljon senki lakásra, ha az adásvételt közteher sújtja, akkor nem éri meg spekulatív célzattal felvásárolgatni, majd pár hét múlva drágábban tovább adni lakásokat. Így ugyanis a spekuláns közvetítő jár csak jól, az eladó és a valódi vevő szív.

2. mert ez az igazságos. A jövedelemmel sokan csalnak, a lakással nem lehet, az elég feltűnő, hogy ott van.

Szóval az illetéket abszolút helyeslem.

emzéperiksz 2008.09.27. 20:18:10

Xezs 2008.09.27. 20:08:34
:))) Az a lelki szegény aki tudja hogy szól a törvény, és él az ott lefektetett jogaival?

Ezek visszaéltek vele. A fiatal egészséges, munkaképes párnak nem kellett volna adni egy huncut vasat sem. Ezek nem lelki szegények, ezek faszkalapok.

Xezs 2008.09.27. 21:17:05

Részemről befejeztem a vitát, az emberi butasággal és rosszindulattal nem tudok vitatkozni. Ha valaki él a törvényadta jogával, abban semmi kivetnivalót nem látok.

Ismeritek azt a mondást, hogy megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is? Ez most pont idevág.

DEGEC 2008.09.27. 22:23:50

emzéperiksz 2008.09.27. 20:13:40

én nem kifelyezettem tartom jogosnak, azt hogy a bruttó 240 e ft fizetésemből befizetek, havi 108.000 huf ot a nagykasszába és utána azt mondják, hogy azért kell illtéket fizetni, hogy az is fizessen vmi adót aki minimálbéren él, meg én is aki már rakott be vmit a kasszába?

Amugy meg az lenne a legjobb ha csinálnánk egy magyarország zrt-ét és senkinek nem kellene adót fizetni, viszont minden szolgáltatásért fizetni kéne...

vagy csak nem kéne hogy az legyen a menő ha valaki adót csal, és nem és nem lenéznék azt aki befizeti, hanem azt v

DEGEC 2008.09.27. 22:27:08

azt vetnék meg aki csal...


de hát ha ezt látjuk a tvben, meg mindenhol, mit várunk a kis emberektől.

Aki meg olyan hülye, hogy nem olvassa el a szerződést, amiben kiemelik hogy illetéket kell fizetni, ha nem tudná általános műveltségből kifojóla, akkor az megérdemelné hogy az apek elvegye a lakását, mondván hogy túl hülye hozzá.

kiváncsi leszek, mikor irja a köv. postot, hogy irtam kérelmet főgáznak, hogy ne kelljen fizetni, mert nem tudtam hogy a gát pénzért van...

amugy meg a törvény nem tudása nem mentesít...

MosoMasa 2008.09.27. 22:28:39

Nem tudják visszafejteni, mert bonyolult.
Ja, évekre visszamenőleg kinyomoznak 6 cégen átvitt számlázást 120 ezer forintól - az nem bonyolult. Gartulálok ennek a cégnek is, a követelés az megy rendesen nekik. szemétládák.

zokoni 2008.09.27. 22:30:38

synister

Valószínüleg a csúsztatás nagymestere vagy. Sok ember véleménye, hogy az apeck visszaél a joggal nem pedig él vele. A lehető legrafináltabban kicsvarva értelmezi a jogszabályokat az adózók hátrányára és könnyedén teheti mivel az elsőfok és a másodfok is saját maga.
Szóval szépen igyekeztek ráverni a balhét az illetékhivatalokra meg, hogy majd ti rendbeteszitek a dolgokat.
Egyrészt nem volt probléma minden kiforrottan működött. A probléma ott kezdődött amikor integrálták a hivatalokat hozzátok és a rendszeretekre át kellett ültetni mindent. Ahelyett, hogy számítógéppel megtörtént volna minden kézzel lettek szopatva a régi illetékhivatalos dolgozók, hogy az ósdi programjaitokra ezermillió kóddal átfordítsák a náluk tökéletesen működő nyilvántartást olyan bonyolult útmutatás alapján, hogy művészet lett volna nem el cseszni. Kézzel számolni éves kamatokat minden évre stb. Tragédia.
Arról nem beszélve, hogy ezer éve tudni lehetett mikor lesz az integráció, mégis 2007 elején le lett állítva minden érdemi munka mert nem voltatok készen semmivel. Se pecsét se levélírás se kiszabás se semmi. Aztán a nyakukba a határidős manuális kampánymunka, utána menteni a szar eredményeket, ráverni a balhét az illetékhivatalokra. Úgy hiányoztatok a hátukra mint egy púp. Biztos vannak rendes emberek is nálatok de nem ez a trendi. Valószínűleg a skandináv adóhivatalokat jobban szereti az ott élő lakosság, okkal, mert talán nem adnak okot a gyűlöletre. A magyar adóhivatalt viszont szinte mindenki utálja és nem a feladata miatt, hanem ahogy a dolgukat csinálják azért. Hosszútávon az államot is meggyűlölik miatta de ez még nem esett le fenn vagy nem érdekli őket.

zok

arturoui (törölt) 2008.09.27. 22:53:30

Zokoni megelőzött, unom már azt olvasni, hogy az illetékhivatali nyilvántartás mennyire szar volt. Nem volt szarabb, mint az APEH-es, momentán a problémák 90 %-a arról szól, hogy az ügyfélalapú APEH információs rendszere képtelen az ügyalapú illetékhivatalok adatait fogadni. Tehát az illetékrendszer nem szar volt, hanem más alapokon működött, de erre még az APEcH-osok sem jöttek rá. Nekem volt "szerencsém" mind a kettőt ismerni és használni, mit mondjak egyik sem vághat vel... Amúgy, ha vannak itt Apechosok talán tudják miért rúgják ki (persze nem egészen ki...) 2 havonta az illetékes főgórékat. Lehet, hogy azért mert egy oltári bukás ez az egész?

kyanzes (törölt) 2008.09.27. 23:58:23

A szocializmus még sokáig fok kísérteni.

mikimaus (törölt) 2008.09.28. 01:07:40

Szervusztok!


Nem (nem!) akarom védeni APEH apánkat, ám az ilyen "hozzáértés" mellett írott ügyfél-levelek esetleg többet ártanak annak, aki megírja, mintha "leülné" :

"Kérvényeztük a _levéltárnál_, hogy _rögzítsék be_ végre így fél után. Na, ezt meg is tették, megkaptuk róla a _határozatot_, így lezártnak tekintettük az ügyet."

"2.200 Ft _bírságot_ szabtak ki rám, mert nem fizettem be az _eljárási díjat_, holott kértem tőlük valamit. Amennyiben 8 napon belül nem fizetem be, _eljárást indítanak ellenem_. "

Kezdjük ott, hogy x százezer forintnál talán már érdemes egy 5-10 ezer forintos ügyvédet (levelezés munkadíja - számla nélkül :-) ) megbízni, hog yszabatos és hatásos (!) levelet írjon.

Amibe azt is bele lehet ám venni, hogy az illetékes igazgatási egységnek kérik továbbítani (lásd az erre vonatkozó Ket. jogszabályt)...

Aminél eleve nem közigazgatási eljárás indul (2200 forintos első fokú illetékkel), hanem jogsértő határozat - illetékfizetés, adóvisszatérítés visszatartása etc. -elleni felszólamlás, melynek észelésekor a hatóságnak KÖTELESSÉGE a hibát orvosolni...

Most azon már nem is rágódnék, hogy a történet nem életszerű így, ahogy eláénk tárták, mert: ha valóban olyan felhívást közöltek volna APEH-ék, melyben az első fokú eljárási illeték (és nem büntetés) meg nem fizetésének következménye az adózó elleni eljárás lenne - és nem az eljárás megszüntetése - akkor azonnal bíróságra kell vinni az ügyet, mert súlyos jogszabálysértés történt!


Egyébként az ügy típusáról az a szerénytelen véleményem, hogy APEH megtanulta a leckét OEP-től, és ahogy azok a TAJ mögötti e.b. jogviszony ellenőrzésére hivatkozva 1,1 millió emberre áthárította az adatbázis valódiságának igazolását (originálisan), úg yAPEH - nem titkoltan - az Illeték Hivatalok és ügyeik 2006/2007-es átvétele kapcsán felhalmozott irdatlan hanyagságot akarják így letisztáztatni - az érdekelt adózókkal, hiszen az ingyen van; nem utolsó sorban ha csak 10% "hülye" megfizeti a nem is létező illeték és pótdíj + kamat követelést, szép (és utólag visszakövetelhetetlen) bevétele lesz az ÁLLAM-nak...


Mindenkinek nyugodalmas vasárnapot és szép október-választó hetet kívánok, sok szeretettel:

Maus Róbert

mikimaus (törölt) 2008.09.28. 01:12:35

Sorry! Elfogalmaztam két bekezdést! Helyesen (és érthetően!):

Amely levélnél eleve nem közigazgatási eljárás indul (2200 forintos első fokú illetékkel), hanem a jogsértő határozat - illetékfizetés, adóvisszatérítés visszatartása etc. -elleni felszólamlásról lévén szó, a hatóságágnak KÖTELESSÉGE a jelzett jogsértő (téves) határozat probláémáinak észlelésekor a hibát SAJÁT HATÁSKÖRBEN orvosolni (határozatot visszavonni, új vagy javított határozatot hozni...

Most azon már nem is rágódnék, hogy a történet nem életszerű így, ahogy elénk tárták, mert: ha valóban olyan felhívást közöltek volna APEH-ék, melyben az első fokú eljárási illeték (és nem büntetés) meg nem fizetésének következménye az adózó elleni eljárás lenne - és nem az ADÓZÓ ÁLTAL INDÍTOTT és a határozat jogsértő vagy téves volta miatti eljárás megszüntetése - akkor azonnal bíróságra kell vinni az ügyet, mert súlyos jogszabálysértés történt!"

Még egyszer elnézést!
MR

Secnir 2008.09.28. 08:44:13

talán kellene csinálni eg apeh.blog.hu-t, ahol szakértők válaszolhatnának a kommentezők kérdéseire, mert a blog.apeh.hu-n nincs ilyen :)

Dax 2008.09.28. 10:40:10

Én csak azt szeretném mondani, hogy a románok büdösek

azize 2008.09.28. 15:08:07

Én meg csak azt szeretném mondani, hogy a füstjelek elértek hozzám, kis türelmet, a törzsfőnök fiának ma van a szülinapja, így minden más halasztódik. De igyexem, igyexem... :)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.09.28. 18:49:02

synister ha esetleg nemcsinálom meg az adóbevalásom akkor nem az én címemre kell írni meg ilyenek hanem fordulj az apeh-oddal a ,,nyalják ki a seggem" osztályhoz.Ez az osztály külön ilyen ügyekre van fentartva.
Ahelyett hogy elkullognál még reklámozod is hogy a nyakkendős csalók szolgálatában állsz.Gratulálok.
Minden apehos nyalja ki a seggem, nem fizetek adót mert ők sem fizetnek nekem.

synister 2008.09.28. 20:55:16

zokoni

sajnos az illetékhivatalokban a munkamorál a nullával egyenlő. Tudom, hogy kézileg kellett felvinniük az illetékeket, de hogy mik mentek ott, azokról inkább nem írnék, mert azok az igazán felháborítók. Természetesen az APEH a hibás, mert az illetékhivatalok nem akartak integrálódni. No comment

flexsnake

tudomásul kéne venni, hogy alá-felérendeltségi viszony van adózó és adóhivatal között. Neked is lehetőséged van "nyakkendős csalókat" szolgálni,de vélhetően vagy az eszed vagy a végzettséged kevés, hogy bejuss.
Ne fizess adót, de ne is vedd igénybe azokat a szolgáltatatásokat, amiket az adókból tartanak fenn, mert ha így teszel, nem vagy különb egy piti tolvajnál, aki mások vagyonából lop. Az ilyenek miatt tartunk itt.

"Az adó az, amelyet egy civilizált társasadalomnak fizetünk" William Blake

Dr. No

Ui.: Többek között az ilyen magatartású embereknek nem szoktam méltányosságból eltörölni semmit, a gyakorlat azt mutatja, ha végrehajtásra adom, a tartozás rövid időn belül térül. Egyébként meg aki méltányosságot kér, az kérjen a lakáshitelére meg a folyószámlahitelére is... Majd megnézzük a bank mit szól hozzá...

Sájgec 2008.09.28. 21:30:45

Nem az APEH tehet róla, hogy a kormány kitalálta, hogy integrálják be az illetékhivatalokat. Meg arról se, hogy a 2007-es átadásig nem végezhettek előkészítő munkát, be sem tehették a lábukat.
Arról viszont az APEH tehet, hogy manuálisan viteti fel az adatokat, meg arról is, hogy nem tesz embert a feladathoz. Nem tudom milyen programozók dolgoznak az APEH Számítástechnikai Intézetében, de nem kapkodnának értük a versenyszférában az biztos...

SZerintem méltányosságra szükség van. Nekem például 1,5 millió forintos örökösödési illetéket szabtak ki, mivel az apám keresztanyjától örököltem egy lakást, aki nem számít rokonnak. Nem kértem elengedést, mert 220 nettót kerestem, a harmadát befizettem, de már terhesen írtam a kérvényt ezért annyit kértem adjanak halasztást, majd utána részletfizetek, ha visszamentem dolgozni. Rendes volt az ügyintéző, mert felhívott, hogy halasztást nem akar adni az osztályvezető, bukni fogom az egészet, adjak be egy módosító kérelmet, hogy havonta elkezdek fizetni egy kisebb összeg amíg terhes, gyedes vagyok, aztán nagyobbat ha visszatértem a melóba. Így megkaptam. A röhej, hogy 10 hónapot ültek a kérelmen. A másik, hogy pótlékmentességet kaptam, most meg a folyószámlán ott van 100 rugesz késedelmi pótlék az illetékre. :)
Jöhet megint a szerelmes levél. Javaslom, hogy ennek megírásához vegyétek igénybe nagyobb összegek esetén ügyvéd segítségét is, ha nem igazodtok ki az apehos levelezés világában. És érdemes megnézni a formanyomtatványaikat a honlapon, amin kiigazodni megtalálni valamit szinte lehetetlen...
Fizetési könnyítési kérelem nyomtatványok itt:
www.apeh.hu/bevallasok/adatlap/adatlap_m.html
Ja és mindig bele kell írni, hogy PÓTLÉKMENTESEN kéred amit kérsz, mert pozitív elbírálás esetén is ketyeg a kamat.

arturoui (törölt) 2008.09.29. 00:05:56

Kedves synister!
Arról, hogy az illetékhivatalokban mik mentek arról azért se nagyon írj, mert fogalmad sincs róla. Nekem van szerencsém látni azt ami most zajlik illetékügyben az apehnél és az kiábrándító és dilettáns.
Neked halvány gőzöd nincs és nem is lehet illetékhivatalos munkamorállól, de az biztos, hogy mi nem egyesek magatartása alapján döntöttünk a kérelmével kapcsolatban, hanem a jogszabályok alapján. Ha neked ez a követendő munkamorál, akkor fasza egy bizonyítványt állítasz ki magadról, meg az apehről.
Amúgy az illetékhivatali munkamorál, teljesítmény, szinvonal klasszisokkal felette állt a mostaninak, pedig az se volt egy nagy szám.
A manuálisan felvitt adatok az akkori nagyeszű apehes vezetőknek köszönhetők, akik azt hitték 2 hónap alatt mindent fel lehet vinni a rendszerbe és gőzük se volt arról mi az az illeték, igaz erről neked sincs, de azért nyugodtan oszd az észt arról amihez nem értesz, nem te vagy az egyetlen ebben az országban.

arturoui (törölt) 2008.09.29. 00:41:53

No mégegyszer:
Synister azt mondod, hogy "tudomásul kéne venni, hogy alá-felérendeltségi viszony van adózó és adóhivatal között." Ja ez így van az előbbiek tartják el az utóbbit téged, engem meg még néhány tízezer embert. Akkor most ki van alárendelve kinek???

SASASA 2008.09.29. 09:28:44

"_bc4_ 2008.09.27. 08:56:09
SA!

Én is kértem az illeték elngededését,részletfizetését, de nekem a válaszlevélben le volt írva, hogy a határozat megérkeztéig az illeték összegére késedelmi kamatot számítanak fel. Nem hiszem, hogy a Te esedben ez ne lett volna benne a levélben (lévén sztem formalevél)Így a kamat az "jogos"."

Lehet, hogy ez le van írva, de jogtalan. Amennyiben 15 napon belül te reklamálsz, akkor ez a határozat nem jogerős. Tehát NINCS tartozás. Tehát NEM LEHET kamat sem.

kulup 2008.09.29. 12:46:50

@SASASA

Tudsz erre egy törvényi hivatkozást ? Arra gondolok, hogy ha 15 napon belül reklamálsz, akkor nem jogerős. Csak hogy legyen mire hivatkoznom. Köszönöm.

Balance Of Power 2008.09.29. 14:46:52

Az egyik APEH-katona kommentelo irta: "A lakásvásárlásnál inkább célszerű részletfizetést kérni, mert ha elengedést kér az ügyfél, akkor azzal utasítják el, hogy a lakáshitelét bezzeg fizeti, de illetéket már nem tud fizetni."

Miert az illetek az elso? Azert van bazzeg illetek, MERT lakast vettem es azt probalom torleszteni. Csak nekem nyilik ki a bicska a zsebemben ettol a cinizmustol?! Minden kibaszott jovedelmet lat a hivatal, honnan gondolja, hogy mondjuk egy netto 150-es jovedelem mellett (amivel ugye mar "tehetosnek" szamit az ember), amibol (mondjunk keveset) elmegy 50 ezer hiteltorlesztesre, meg 30 rezsire, siman kicsengeti az ember az illeteket?!

Balance Of Power 2008.09.29. 14:48:38

Ugy ertem, hogy igy meg a reszletfizetes is gondot okozhat. Es termeszetesen nem zsebbe fizetest kapokrol beszelek, hiszen a minimal+zsebbe valamennyi szerint dolgozok nem is hitelkepesek.

arturoui (törölt) 2008.09.29. 22:33:15

SASASA
Ha illeték elengedést vagy részletfizetést kérsz 15 napon belül akkor is számítanak pótlékot a határozat meghozataláig (persze elengedésnél csak, ha elutasítják), de a 30 napos ügyintézési határidő szintén törvényi kötelezettség, ezért, ha ezt túllépik nem jogos a pótlék erre az időszakra. De ettől még jogerős a tartozás.

A gondok azzal vannak, hogy 2007 előtt más elszámolással működtek az illetékhivatalok, mint az APEH, ezért ha az illetéket elengedték, az mindíg azt jelentette, hogy a pótlékokat is elengedik. Az APEH-nál a késedelmi pótlék teljesen különálló adónem és a két rendszer összefésülésének elbénázása miatt követelnek pótlékokat gyakran jogtalanul.

Balance Of Power

A tartozás mérséklése lakás vásárlás esetén nem kizárt, de vizsgálják a jövedelmet, vagyont, kocsit, milyen lakást vettél, hányan laktok benne, házastárs vagyoni helyzete stb. szóval nem eccerű, de nem kizárt.

tüttürüttü 2008.09.29. 23:29:50

Ha ez megnyugtat, nem vagy egyedül...nekem is kísértetiesen hasonló problémám van az APEH-hel :o(

Balance Of Power 2008.09.30. 09:02:06

arturoui: OK, de mit gondol az APEH, meg lehet elni mondjuk abbol, ami minden honapban marad a torlesztes kicsengetese utan? Tehat mondjuk fizetsz lakashitelt, autohitelt, kozponti futesed van 40 ezerert, egyeb rezsi es akkor meg nem ettel semmit, de jol radnyomnak x osszeg illetek-torlesztest... Az eredmeny az, hogy befizeted az illetek-reszletet, de akkor meg a kozuzemi szalmakkal csuszol meg. Az APEH eziranyu hozzaallasa igencsak azt sugallja, hogy "dogolj meg".
Es demagog semmikepp nem akarok lenni, de ha milliardokat csalok el, semmi bantodasom sem lesz. Nem az ilyen kaliberu ugyeket kellene elore venni a kisember/tisztessegesen adozo polgar szivatasa helyett?

mikimaus (törölt) 2008.09.30. 11:24:16

"synister 2008.09.28. 20:55:16
Ui.: Többek között az ilyen magatartású embereknek nem szoktam méltányosságból eltörölni semmit, a gyakorlat azt mutatja, ha végrehajtásra adom, a tartozás rövid időn belül térül. Egyébként meg aki méltányosságot kér, az kérjen a lakáshitelére meg a folyószámlahitelére is... Majd megnézzük a bank mit szól hozzá..."

Kedves Synister!

Mielőtt ilyen kijelentéseket teszel, sőt: mielőtt esetleg ilyen (jogsértő)határozatokat hozol, esetlegh olvasd el az Art.-t. A méltányosságból történő mérséklésnél (elengedésnél) adott esetekben (a megélhetés veszélyeztetése) nincs (!) mérlegelési lehetősége Hivatalnak, el kell (!) törölnie az illetéket (is)!

És ha már itt tartunk: azért a pofátlanság netovábbja, amikor nem közlik az összes jogszabályi lehetőséget (sem írásban, sem személyesen) APHE illeték főosztályainál, a mérséklésről: kizárólag részletfizetésben gondolkodnak, sőt a (tkp nem is hivatalos!) nyomtatványon sem szerepel sem a mérséklés, sem a teljes elengedés lehetősége!

Ennyit a tisztességes joggyakorlásról.

Mindenkinek tisztelettel:
Maus Róbert

mikimaus (törölt) 2008.09.30. 11:26:15

"Fizetési könnyítési kérelem nyomtatványok itt:
www.apeh.hu/bevallasok/adatlap/adatlap_m.html
Ja és mindig bele kell írni, hogy PÓTLÉKMENTESEN kéred amit kérsz, mert pozitív elbírálás esetén is ketyeg a kamat. "

Mintha kizárólag nyomtatványon lehetne levelezni...

mikimaus (törölt) 2008.09.30. 11:27:42

"Ja és mindig bele kell írni, hogy PÓTLÉKMENTESEN kéred amit kérsz, mert pozitív elbírálás esetén is ketyeg a kamat."

Igen: 30 napig - utána Hivatal jogot sért. Jogsértő cselekedetből pedig nem lehet hasznot szedni - még az Államnak sem.

R.

synister 2008.09.30. 19:59:03

mikimaus

Akkor hadd tartsak jogászként egy kis Art. ismertetőt a fizetési kedvezményekről (bővebben a 7003/2007. APEH irányelvben olvashatsz)

A fizetési kedvezmény (részletfizetés, mérséklés vagy elengedés) a törvény szerint csak ADHATÓ, nem pedig jár. A méltányosságnál a jogalkotó a "megélhetés súlyos veszélyeztetettsége" fordulatot használja. A megélhetés súlyosan veszélyeztetett, ha az egy főre eső összeg (ami úgy jön ki, hogy a bevételekből levonjuk a kiadásokat, már amik szükségesek, egy életbiztosítás pl. nem az) nem éri el a mindenkori nyugdíjminimumot, a lakhatásul szolgáló ingatlan nem haladja meg a méltányolható lakásigényt és nincs olyan vagyontárgy az adózó és vele közös háztartásban élők birtokában, amiből a tartozás végrehajtással rendezhető lenne.

A pótlékmentességet lehet kérni, max a kérelemnek helyt adunk, a pótlékmentességet meg elutasítjuk, mert így ébredtünk. A pótlékmentesség egy furcsa állat (törvényi szabályozás az Art. 133. §-ban), mert az APEH NEM PÉNZINTÉZET, azaz az államnak is jár a késedelemért a kamat.

Egyébként meg miért van az, hogy senki nem háborog azon, hogy a banknak kamatot kell fizetni? És miért háborog, hogy az államnak is kell ugyanazért? Mire megy a bank kamata? Megy a tulajok zsebébe. Mire megy az állam kamata? Jó esetben újra elosztásra kerül.

Azért nem közöljük az összes lehetőséget, mert az ügy ura a kérelmező, így mi a kérelemhez kötve vagyunk, így ha valaki részletfizetést kér, akkor nem küldhetek neki méltányossági adatlapot, mert azt nem kérte. De lehetőség van módosítani...

Úgyhogy mielőtt ki próbálsz osztani fiz könnyítésből, előtte nézz körül és ne írj baromságokat...

Akik meg az illetékhivatal lazaságához szokott, az meg kell hogy szokja, hogy az a jóvilág végetért. Mesélhetnék, hogy az illetékhivatal mérséklési kérelmeinek 60%-a megbukott a törvényességi vizsgálaton... Erről ennyit. Adót sajnos fizetni kell ha tetszik ha nem...

synister alias Dr. No.

arturoui (törölt) 2008.10.01. 00:15:44

Synister:
Te egyszerűen haz... füllentesz.
Kérlek mesélj arról, hogy az illetékhivatali kérelmek 60°-a megbukott a törvényességi vizsgálaton. Mert erről valóban csak mesélni lehet.
Ki csinált törvényességi vizsgálatot az illetékhivatali méltányossági kérelmek ügyében? Talán az APEH? Vagy Te?
Elárulom neked, hogy ilyen törvényességi vizsgálat annál az illetékhivatalnál, ahol én dolgoztam valóban volt, az ÁSZ végezte, a honlapján elolvasható az eredmény. Javaslom olvasd el és sürgősen kérj bocsánatot mindenkitől akit itt sértegetsz. Úgy gondolom van mit tanulnotok az illetékhivatalosoktól, ha mást nem szerénységet mindenképp, de mivel volt szerencsém olvasni a határozataitokat, asszem mást is. Az illetékhivatali lazasághoz annyit, hogy ha veszed a fáradtságot és utánanézel mikor engedték el a legtöbb illetéket... meg fogsz lepődni. Szerintem kérdezd meg a volt illetékhivatalosokat (ha még nem utálták ki őket), hogy is működött ez korábban és csak utána szólj ehhez a témához.
A jogászkodáshoz annyit, hogy te nem Art bemutatót tartottál, hanem az Art egy részének egyfajta értelmezését, ami APEH irányelv formájában jelenik meg és ami nem tartalmazta az illetékekre vonatkozó eltérő szabályozást (mert tavaly még ilyen is volt). Amúgy az abban foglaltak szerintem korrektek.

Ja és az adózó rossz magatartása még itt sem vizsgálandó szempont.
AU

arturoui (törölt) 2008.10.01. 00:36:39

Balance Of Power: Adót, illetéket elengedni akkor lehet, ha annak megfizetése a megélhetést súlyosan veszélyezteti. Momentán a lakáshitel törlesztés (a Synister által idézett irányelvben leírt feltételek esetén), közüzemi számlák fizetése élvezhet elsőbbséget az illeték megfizetésével szemben, de szerintem a kocsitörlesztés már nem.
A gond az, hogy az APEH-nek meg kell tanulni, hogy az illeték nem egy jövedelem vagy egy forgalmi jellegű adó, hanem egy vagyonszerzéshez (általában ingatlan)kötődő fizetési kötelezettség. A vagyonszerzés azonban nem feltétlenül egyenlő a vagyongyarapodással, sőt egy öröklés esetén totál felkészületlenül is érheti az embert. Nem véletlenül szabályozta az adótörvény korábban kissé eltérően az illetékek esetén az elengedést, de az idén már megszűnt. Amúgy azt mostanság nem lehet állítani az APEH-ról, hogy a kis kaliberű ügyeket venné előre.

Mikimouse: A teljes körű felvilágosításhoz annyit azért megjegyeznék, hogy az adásvételi szerződésekben mindíg azt olvasom, hogy az ügyvéd az illeték fizetéssel kapcsolatos szabályokról tájékoztatja a feleket. Bizony ez az ő feladata lenne, ezért kapja a pénzt.

AU

synister 2008.10.01. 07:22:27

arturoui

Mesélek. Tavaly volt ügyészségi törvényességi vizsgálat a régiónkban, a 2006-os kérelmek (30db volt vizsgálva) közül 18-ban találtak alapvető hiányosságokat és találták törvénytelennek. Az olyan 60%, nem?
Az illetékhivatalról meg annyit, hogy ha olyan jó volt a munkamorál, akkor miért kellett nekünk 2007 júniusától 2005-2006(!)-os kérelmeket elbírálni (de százszámra ám)? Ez tényleg törvényes eljárás volt, ugye? Meg miért volt az, hogy az illetékhivatalok több tízezres kiszabási hátralékkal fordultak 2007-re?

Hálaistennek, hogy az Art-ból kikerült a (4) bekezdés, mert csak nyűg volt a nyakunkon.

A határozatainkról annyit, hogy idén közel 100 határozatból az ügyészség mindössze 3-at kifogásolt meg (kisebb hibák miatt), tehát ez csupán 3%, valamint a felterjesztett ügyeink 95%-át hagyja helyben a másodfok. Illetve 2007 óta közig bíróságon még pert nem vesztettünk. Akkor kinek a határozataival van baj?

Az a baj, hogy az illetékhivatalokban akkora arc van, előtte jóval több pénzért dolgoztak, most meg úgy vannak, hogy amennyi a fizetés, annyi a munka.

Kérdezem, hogy miért volt az, hogy majd beledöglöttünk, mire feldolgoztuk az illetékhivatal hátralékát? Mert olyan jól dolgoztak?

Miért van az, hogy 10-essével ömlenek a telkesmentes kérelmek, mert az illetékhivatalban nincs nyoma, hogy és bemutatták a használtbavételi engedélyt és most kamatostul írják elő 4 év tartozását mert különben évíteni kéne a tartozást? Ez is a remek munkamorál miatt van?

Azt azonban el kell ismernem, hogy az illeték valóban nem adó, kiszabásos alapon működik, de a fizetési könnyítése már egységes. És az Art fiz könnyítéséből adtam csak ízelítőt, természetesen az irányelv alapján, mivel az Art csak anyagi jogi szabály, az ehhez kapcsolódó gyakorlatot szabályozza az irányelv.

bocsánatot meg nem fogok kérni, mert ezek, amiket leírtam, tények, bizonyíthatóak.

synister

Apech 2008.10.01. 08:33:10

Synister!

A lojalitás szép dolog és te nagyon következetesen véded a mundért, azonban ha jogászként tartasz bemutatót, akkor arról mi a véleményed, ha egy fizetési meghagyás ellen a rendelkezésre álló (15 napos) határidőn belül a fizetésre felhívott fél felszólal. Szerinted ebben az esetben jogerőre emelkedik a határozat vagy nem?
Ha pedig egy ügyintéző 2008 helyett 2007 ír és emiatt számolnak fel jogtalanul egy év késedelmi pótlékot, akkor annak eltörlését miért kell kérelmezni, miért nem automatikus? Mert szerintem többek között az ilyen mellényúlások miatt lesz rossz a megítélése a hivatalnak. Hogy lehetséges az, hogy egy januárban beadott kérelemre szeptemberig válasz sem érkezik, majd amikor szeptemberben újabb kérelmet adsz be, az ügyintéző a határozatban erre és nem a januári tartalmában azonos beadványra hivatkozik. Talán a Ket. ügyintézésre vonatkozó paragrafusairól is tarthatnál egy bemutatót. Vagy az abban olvashatő határidők csak az ügyfelekre vonatkoznak a hivatalra nem? Gondolom erre is van irányelv...
Valahogy így: Amit szabad Jupiternek nem szabad a kis ökörnek...

kulup 2008.10.01. 09:05:24

Apech -hel értek egyet. Mindent megengednek maguknak, a törvényes ügyintézési határidőkre nagy ívben tesznek.

Az engem is nagyon érdekelne, hogy ha a határozattal szemben az ügyfél 15 napon belül felszólal, akkor jogerős-e.

Apech 2008.10.01. 09:30:47

Magam is kiváncsian várom Synister alias "tömör professzor" válaszát.

Balance Of Power 2008.10.01. 11:07:49

"arturoui 2008.10.01. 00:36:39
Balance Of Power: Adót, illetéket elengedni akkor lehet, ha annak megfizetése a megélhetést súlyosan veszélyezteti. Momentán a lakáshitel törlesztés (a Synister által idézett irányelvben leírt feltételek esetén), közüzemi számlák fizetése élvezhet elsőbbséget az illeték megfizetésével szemben, de szerintem a kocsitörlesztés már nem."

ElvezHET elsobbseget?! Szoval kegyet gyakorol a meltosagos hivatal? Na ez az undoritoan cinikus egy gyomorforgato hozzaallas. Szoval ha valakinek van lakastorlesztese, kocsitorlesztese (ezek kb. a mai elet szinte mar alapdolgai) es orokol egy masik lakast (vagy barmi ertekeset), akkor inkabb adja el a kocsijat, ha az illetek gondot jelent, hogy abbol ki tudja azt fizetni. Mindezt azert, hogy hozzajusson a jogos tulajdonahoz...


"A gond az, hogy az APEH-nek meg kell tanulni, hogy az illeték nem egy jövedelem vagy egy forgalmi jellegű adó, hanem egy vagyonszerzéshez (általában ingatlan)kötődő fizetési kötelezettség. A vagyonszerzés azonban nem feltétlenül egyenlő a vagyongyarapodással, sőt egy öröklés esetén totál felkészületlenül is érheti az embert."

Na igen. Es mikor szamithatunk arra, hogy ezt "megtanulja" az APEH. Kihangsulyoznam, hogy mi az o UGYFELEIK vagyunk, amely kifejezesnek ezen a forumon kulcsjelentese van. A szervezet pedig vegso soron szolgaltato, ha nem is abban az ertelemben, mint egy aruhazlanc vagy egy bank.

"Amúgy azt mostanság nem lehet állítani az APEH-ról, hogy a kis kaliberű ügyeket venné előre."

Szvsz egy 20-30-50 millios lakas illetekenek ugye kis kaliberu. Valahogy azonban nem hallani arrol, hogy kopasz terepjarosokat vagy mercedeszes ciganyokat basztatna a hivatal. Egy APEH osztalyvezeto ellenben epp mostanaban bukott le, mas kerdes, hogy o affele kirakat-bunbak, huszadik senki lehet, akit koncnak odadobtak a medianak, amely egy darabig most nem fogja firtatni az APEH tisztesseget...

synister 2008.10.01. 15:58:54

Apech

Ha a fiz meghagyás ellen az ügyfél felszólal 15 napon belül, az jogerős lesz, mert a felszólalás jogintézményét nem ismeri a magyar jog. Ellenben ha fellebbezést terjeszt elő, akkor a hivatal vagy felterjeszti másodfokra vagy saját hatáskörben módosít. Ebben az esetben nem lesz jogerős, de az illeték ebben az esetben fellebbezésre tekintet nélkül viszont végrehajtható. Tehát a fizetési könnyítésnek helye lehet, hogy a végrehajtást megállítsa. A kiszabás támadható jogalapjában (azaz kell-e illetéket fizetni a vagyonszerzés után) és támadható összegszerűségében (azaz ha rossz az összeg). Azonban a magyar jog ismeri az illetékelőleg intézményét, ami végrehajthatóvá teszi az ügyletet. Azaz lehet, hogy az adásvételi szerződés még nem hatályosult (azaz az abban foglaltak még nem teljesültek pl. a vevő nem tudott birtokba lépni), viszont az adásvételi alapján érvényes a szerződés, tehát az illeték kiszabható. Amennyiben a szerződés később meghiusúl, úgy az ügyfélnek kell kérnie az illeték törlését, de nem fizetési kedvezmény formájában, hanem jogalapi kérelem formájában.
Remélem, ez így tiszta.
Synister tömör professzor előadását az APEH-en keresztül az adófizetők támogatták. Köszönet nekik érte! :)))

synister

synister 2008.10.01. 16:03:58

Balance of Power

Nem értem miért vagy felháborodva? Menj oda a bankhoz vagy a lízingcéghez, hogy a havi törlesztés túl sok nekem, nem lehetne valamennyit elengedni meg mostantól kamat nélkül fizetni, mert a megélhetésem veszélyben forog. Igen, a hivatal kegyet gyakorol, mert a méltányosság adható és nem alapból jár. Miért nem kéred a gázszámlád elengedését? Vagy bármi mást? Mert a megélhetésedet veszélyeteti. Ez a törvény, ha nem tetszik van országgyűlési képviselőd, tegyél neki javaslatot meg van népi kezdeményezés... Szívesen csatlakozom bármelyikhez...

Az APEH valóban egy szolgáltató, de nem pénzintézet. És főleg nem Máltai Szeretetszolgálat. Aki rászorul, annak az engedmény jár és annak adunk, akinek nem jár, de a jogaival tisztába van, a kötelezettségeivel meg nem, annak meg nem adunk. Ennyire egyszerű.

synister

synister 2008.10.01. 16:09:05

Apech

Ha úgy gondolod, hogy az ügyintéző nem tartotta be az ügyintézési határidőt és ezzel kapcsolatosan kár ért, úgy polgári jogi igényt terjeszthetsz elő a hivatallal szemben, amelyben bizonyítanod kell azt a kárt, amely téged ért. Sajnos ez ilyen, szerintem nem helyes, de mint szoktam mondani, ez a törvény. Jogos, de nem igazságos.

synister

Balance Of Power 2008.10.01. 16:50:23

synister: Megint csusztatsz. Egyreszt fizetunk adot (ha az ide irokat veszem alapul), igen sokat, abbol el az APEH gardaja. Vasarlaskor afat, az auto utan sulyadot, autopalyadijat stb. stb. Masreszt, oroklesrol meg ajandekozasrol, csaladon beluli bizniszrol es hasonlokrol beszelek elsosorban, amik kibaszottul maganugyek. Ha akarom, papirt sem irok arrol, hogy odaadom a fiamnak a lakasomat, ugyanis az enyem, ha akarom, eladom 1 forintert. Az en ertekrendem szerint legalabbis.

Azt, hogy esetleg a sok minimalberezo meg zsebbe fizetest kapo miatt nincs eleg beveteletek, ne a tisztesseges adozoval fizettessek meg. Raadasul ha valaki normalis bejelentett berrel rendelkezik es van valamije, egybol "vagyonos", "tehetos", "gazdag" es ilyen elbiralas ala is kerul. Aki pedig tenyleg gazdag, csak nem papiron... Szoval hagyjuk.

Kollegad, arturoui megjegyzese felett pedig elsiklasz, pedig kulcsfontossagu: "az illeték nem egy jövedelem vagy egy forgalmi jellegű adó, hanem egy vagyonszerzéshez (általában ingatlan)kötődő fizetési kötelezettség. A vagyonszerzés azonban nem feltétlenül egyenlő a vagyongyarapodással, sőt egy öröklés esetén totál felkészületlenül is érheti az embert."

Az APEH mottoja: fizess vagy dogolj meg.

Apech 2008.10.01. 18:22:45

Synister!

Fontos kérdésekre nem adtál választ. Én úgy gondolom? Miért te nem úgy gondolod, hogy január és szeptember között egy csipetnyivel több mint harminc nap van? Kár ért? Nem még nem. Még nem kezdték levonni a fizetésemből a jogtalanul számolt pótlékot. Ellenben ha mondjuk egy átlagos jövedelemmel rendelkező állampolgár kap egy olyan értesítőt amiben több mint egymillió forint (még ha tudja is, hogy nem jogos) tartozása van, szerinted milyen stressz hatások érik. Majd megpróbál ügyet intézni, persze falakba ütközik. Telefonszámla, postaköltség (egy ajánlott tértivevényes levél feladása több, mint 400 forint). Gondolom ez természetes. Pedig csak annyi kéne, hogy ha nincs igaza a hivatalnak esetleg hibázott, akkor ismerje el és hozza rendbe, amit elrontott. Nem jogászkodni kell csűrni-csavarni, hanem odafigyelni. Persze ez nem rád vonatkozik, hanem általában. Akinek nem inge....

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.01. 18:55:34

@Balance Of Power: "Ha akarom, papirt sem irok arrol, hogy odaadom a fiamnak a lakasomat, ugyanis az enyem, ha akarom, eladom 1 forintert. Az en ertekrendem szerint legalabbis." Fontos a második mondat. Nálunk a szüleim kiszámolták, hogy ajándékként vagy eladásként olcsóbb, ha odaadják nekem a régi lakásukat. (Mert ők elköltöztek egy családi házba.) De azt sem így, sem úgy nem úsztuk volna meg, hogy az illetéket a lakás "valódi" (értsd: hivatal által táblázatokból szorozgatásal megsaccolt) ára után fizessük be.

Apech 2008.10.01. 19:02:03

Synister!

Elnézést nem láttam a fentebb íret soraidat. Felszólalást nem ismeri, akkor rossz szakkifejezést használtam. Ellentmondást akartam, de mindegy. Kösz a felvilágosítást. Ha jól értem tehát, akkor ha kapsz egy felszólítást amit vagy megfellebezel, vagy módosítási kérelmet nyújtasz be attól még a kiszabott illeték végrehajtható és ezek szerint késedelmi pótlék is rakódik rá. Igen ám, de akkor csak harminc napig, mert utána már a hivatal késik. Ez így rendben van? Tehát az utána számolt pótlék már jogosulatlan nem?

Apech 2008.10.01. 19:09:43

Persze abban az esetben, ha az ügyfélnek van igaza és mérsékelik az illetéket az ügyfél kérelmének megfelelően. Ha nem akkor nyilván a pótlék is jogos.

Apech 2008.10.01. 19:26:15

És egy utolsó kérdés.
Ha a hibásan kiszabott határozatot megváltoztatják egy új határozatban és a helyesen kiszabott összeg a töredéke az előző összegnek, ami abból adódik, hogy az új határozatban már figyelembe veszik az eladott lakás árát is az illeték megállapításánál, akkor a hibásan kiszabott illeték után felszámított pótlék eltörlését miért kell kérelmezni, miért nem automatikus? Mi ebben a méltányosság az Apeh részéről, hiszen nem hülye senki befizetni közel egymilliót, amikor tudja, hogy kb. csak harmincezret kell.

zokoni 2008.10.01. 19:59:28

Synister sajnos mint jó Apechos mást nem tud csak csusztatni, kitekerni, elferdíteni. Valóban igaz, hogy a méltányosság csak adható. Csakhogy akkor ezt kellene írniuk a határozatuk indoklásában, hogy a megélhetés súlyos veszélyeztetését megállapítottuk de ennek ellenére nem adunk méltányosságot, mert az csak adható.
Ők viszont soha nem így járnak el, mert az Art. egy másik paragrafusa kötelezi az adóhivatalt a méltányosságra, ebben az esetben, ezért soha nem találják veszélyeztetettnek a megéllhetést, mivel ennek a megítélése mérlegelési jogkör alá esik ezért kedvükre csúsztatgathatják a tényeket. A másodfok nekik ítél (saját maguk)a per esetén pedig azt mondják a törvény csak arra hivatkozik, hogy a megéllhetés súlyos veszélyeztetése, de, hogy az mi azt nem mondja meg, azt mi mérlegeljük. Az, hogy az egy főre eső jövedelem a kiadások után ennyi meg annyi az nem törvény az nem számít.
Sajnos állítólag a mérséklés, elengedés mint olyan informálisan le van tiltva az apechnál. Persze ezt tagadják. És példa is van rá azért mert egy- két embernek azért csak "elengednek" valamicskét.
Az meg egyenesen gyomorforgató ahogy fikázza a régi illetékhivatalosokat ezt egy jóizlésű ember nem tenné, még ha igaz is lenne. De persze nem az.
Mindig is volt a kiszabásban hátralék, azt az összes ügyszámhoz vagy az egy évben kiszabott ügyek számához kell viszonyítani, nem önmagában egy számmal dobálózni. Aztán senkit nem engedtek hónapokig kiszabni az előző kiszabott ügyekből folyt be némi bevétel, leállították a végrahajtást és jellemzően nagyon rövid határidőt adtak temérdek munkának mert náluk parancsra megy minden, azt hiszik, hogy a munkaerők hajtható robotok, akik utasításra bármennyit képesek dolgozni bármilyen rövid idő alatt.
A régi pénzükkel jönni szintén övön aluli. Igen régen a "kis" egyszerű dolgozók is kaptak jutalmat rendesen, ezt sokalja ő. Ma azoknak, vetnek esetleg néhány havi koncot az igazi pénzek azok a negyedéves pár millák az apechnál a középvezetőknél kezdődnek, osztályvezető, főosztályvezető, annyi van, hogy Dunát lehet vele rekeszteni, igen szapora "állatfajta". Az alja ostort kap és szív.

zokoni 2008.10.01. 20:56:29

Apech

A Te kérdésedre is van válasz, mivel
sajnos az a hír járja, hogy az apech törvénytelen gyakorlataihoz, ha annak van hozadéka egy idő után hozzáigazítják a törvényeket, méghozzá szándékosan kiskapukkal az apech javára. Nos valószínűleg arra alapoznak, hogy külön bontják a két dolgot. Tehát egyszer szabályozzák az ügyintézési idő hosszát. Máshol pedig azt mondják, hogy a határozat meghozataláig a kérelem beadásától pótlékot kell felszámítani. De itt leszarják, hogy ez mennyi ideig tart és így növelni az állam bevételeit, akár egy egyéves ügyintézési határidőre is számolnak fel pótlékot hiszen a törvény előírja. Azt is direkt kitekerik, hogy te pótlékmentesen kéred mondjuk a részletet, mert megadják és azt mondják a határozat meghozatalától pótlékmentes de addig nem. Ha elengedést kérsz, mert a mezei ügyfél arra gondol ha mérsékelnek akkor a pótlékot is elengedik hisz töröltek, méltányosnak találták a kérelmet, akkor miért kéne pótlékot fizetni ha a tőkéből is elengedtek vagy teljesen törölték? De nem, arra játszanak , hogy így vagy úgy de fizess valamit, a huszonkettes csapdája. Kitekerik amit kérsz azt mindig a számodra legkedvezőtlenebbül értelmezve, mert nem egyenesek. Nem figyelmeztetnek a lehetőségekre, pláne nem hívják fel a figyelmed a törvény rejtett értelmezésére. Szívatnak anyám, stop.
Ha nem tetszik perelj.

arturoui (törölt) 2008.10.01. 22:10:52

Synister, az a baj, hogy nálatok az integráció után igen komoly agymosást végeztek, aminek hatása többségeteken már nem látszik, de esetedben vannak még utóhatások.
akkor sorjában:
2007-ben az APEH-hez került illetékhivataloknál megszűnt a normális munkamenet, régi kérelmek persze vannak, voltak beragadva, több mint kéne, de ez nemcsak az illetékhivatalnál, hanem az APEH-nál is így van, ezt senki sem tagadhatja. Amúgy a két legnagyobb illetékhivatalban a méltányossági ügyeket 30 ember végezte, most az APEH nál ennek a kétszerese, igaz a létszámnövekedés nem csak itt jelentős, az eredményeknél még sem látszik. Amúgy az integráció első lépése az volt, hogy megduplázták a vezetők számát is.
Egyébként az én szememben az illetékhivatal azóta nőtt ekkorát amióta megismertem az állami adóhatóságot. Hidd el nekem ég és föld...

Az illetékhivatalok minden évben több tízezres kiszabási hátralékkal fordulnak, mert muszáj nekik, márcsak azért is mert a régióban egy évben cca 2-300.000 kiszabás történik, ha ezt visszaosztod Te is rájössz, hogy ez a normális állapot, ebből soha nem volt gond.

Art (4) bek. szerintem szükséges lenne egy idő múlva Ti is rájöttök.

A "telekmentes" kérelmekre a beadvány azért jön, mert a folyószámlára felkerültek ezek a tételek, miközben az illetékprogramban egyértelműen látszik, hogy nem esedékes. Egyszerűen szar a rendszeretek (és nemcsak a számítógépes)!

Hogy kinek van nagy arca, azt hagyjuk, ugyanazókat a lózungokat nyomod amiket tavaly belétek pumpáltak, a fizetéskülönbség részben igaz, a pest megyeiek pl. 2006-ban nem kerestek jobban mint 2007-ben. Mindenesetre az is tény, hogy végre megismertük milyen az amikor a munkaidő nyolctól fél ötig tart és egy perccel sem tovább, nekünk ez szokatlan volt...

Beledöglöttetek, míg feldolgoztátok az illetékhivatalok hátralékait? Kétszer háromszor annyian csináltátok, minden kérelemben a legegyszerűbb döntést hoztátok, annyi történt, hogy az eddigi napi 2-3 határozat(forrás: APEH Világa vagy mi a fene címe) helyett mondjuk meghoztatok 6-ot? Az illetékhivataloknál 10 fölött volt ez a szám.
Belterjesedjünk tovább: amit az illetékről, illetékelőlegről írsz az teljesen korrekt, ezzel a tudással már dolgozhatsz másodfokon is, csak a problémára nem adsz választ. Az illetékelőleg esetén valóban fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható a határozat, de az illetékbeadványok többsége nem fellebbezés. Ezek olyan illetékkedvezményre irányuló első fokú döntést igénylő kérelmek, melynek benyújtására az embereknek bizony 15 napon belül joguk van. Na most ha ezt megteszik, azaz élnek a törvényadta lehetőségükkel és az APEH képtelen határidőn belül elbírálni,akkor milyen alapon is hajtasz végre vagy milyen alapon számolsz pótlékot?
Szerintem olvasgatni kellene a Ket vonatkozó részeit vagy az eljárási alapelveket.

arturoui (törölt) 2008.10.01. 22:23:13

Balance of Power

Fenntartom, hogy a törlesztés, a rezsi élvezHET elsőbbséget, mert nem mindegy, hogy egy 6 szobás villátveszel dunai panorámával vagy az első 2 szobás kéródat.

APEH viszonya az ügyfeleihez valóban sajátos, nálunk az első lépésben átíratták a kimenő leveleket, hogy nem T. Ügyfelünk, hanem T. Adózó.

Azt viszont továbbra is állítom, hogy nem jellemző a APEH-re, hogy a csak a kishalakra ugrik rá...sőt. Ja és azt hiszem, hogy jellemzően az un. kisemberek többsége nem az APEH miatt megy tönkre, szerintem a bankok előbb ugranak rá a hiteltartozásokra.

bbnet1 2008.10.02. 02:09:56

Én kaptam még a lakásomra ILLETÉKHIVATALTÓL kamatmentes részletfizetési könnyítést. Tavaly ealdtam a lakást, de még a szerződés létrejötte előtt egyben befizettem a maradék tartozást. Erre idén kaptam APEHtől arra az illetékemre késedelmi pótlékról szóló fizetési meghagyást. A szívás, hogy a költözés során valahova elbújt a papír, így nem tudok reklamálni, de 98%-ig biztos vagyok abban, hogy az illetékhivatali határozatban nem volt szó automatikusan ketyegő késedelmi kamatról.

Engem nagyon dühít, hogy ezzel még egy bőrt le akarnak húzni rólam. Alkalmazottként a fizetésemnek az 51%-át kapom kézhez. A többi ilyen-olyan címszóval (a magánny.pénztár kivételével) az államhoz megy.. Tudom.. utakat építenek belőle.. Manapság, ha nem tudnak elszámolni valamivel, akkor abból biztos út épült..

Ha hozzáveszem, hogy a maradék pénzemet, mikor költöm, akkor 20% megint adó, ha tankolok a pénzemből, akkor jövedéki adó, kb a bruttó fizetésem 35%-a az az összeg, ami nem adóra megy...

Apech 2008.10.02. 08:55:38

Zokoni!

Ezt még olvasni is szörnyű, de ez nem lehetséges, mert kötelezettséget visszaható hatállyal megállapítani nem lehet. Vagy igen? Mert tudtommal a visszaható hatály tilalma az egy olyan jogi alapelv amitől eltérni csak abban az esetben lehet, ha a következmények kedvezőbbek lesznek mint előtte. Szerintem sem lehetne pótlékozni abban az esetben ha az ügyfél a rendelkezésre álló határidőn belül kérelmezi a határozat megváltoztatását. Saját felróható magatartására senki sem hivatkozhat előnyök megszerzése végett. Márpedig ha nem tartják be az ügyintézési határidőt akkor az felróható, tehát nem szedhetnek kamatot. Persze gondolom a Ptk. az smafu egy Apeh irányelv simán übereli..::)

Balance Of Power 2008.10.02. 09:08:25

arturo: Na persze, valoszinuleg sok budai villasnak vannak almatlan ejszakai az APEH miatt.

arturoui (törölt) 2008.10.02. 21:21:15

bbnet1 - Nyugaodtan reklamálj a felszámított késedelmi pótlékok miatt

arturoui (törölt) 2008.10.02. 21:29:17

Állítólag az APEH honlapján van egy reklamációs nyomtatvány kimondottan az illetékügyekben tévesen előírt késedelmi pótlékokra(gondolom a kevés probléma miatt). Sztem azt töltsd ki. Az illetékhivatalos határozatoknak úgy is nyoma van az APEH-nél.

zokoni 2008.10.04. 01:06:03

Apech!

Ezt nagyon sokan keverik, talán Te is.
Itt a határidő a jogerőre emelkedés határideje, azaz tizenöt nap. Eddig van időd magát a határozatot megtámadni ha valamiért nem felel meg pl. tévesnek érzed, tévedtek a kiszabásnál számszakilag, százalékosan. Van esetleg lehetőség hosszabb idő után is de ezt most hagyjuk. Más dolog a fizetési könnyítési vagy mérséklési kérelem, mert ezeket bármikor beadhatod csak addig dupla kamatot számolnak fel utána jegybankit. Megint másik eset, hogy az illetékelőleg erejéig azonnal végrehajtható a tartozás mert az pl. a bevallot vételár utáni illetékrész és ha emeltek forgalmi értéket az erre eső illetékrész ami nem hajtható végre azonnal, megfizetni is csak a földhivatali bejegyzés után kell. Ha nem emelnek forgalmi értéket akkor az illeték előleg a teljes illeték. Ravasz mi? Így nem kell várni bejegyzésre nekik, azonnal fizetheted.
A másiknál csavarosan synister szerintem a jogszabályi hierarchiára utalt, mivel az ügyintézési határidőt a KET szabályozza, ezt hívta eljárási törvénynek, az ominózus kamatfelszámítást meg az ART amit mint speciális jogszabályt az apech előrébb sorol mint a másikat. Azt, hogy a kettő ütközik nem az első eset ez nem számít. Így hiába hivatkozol a KET-re gondolom a közigazgatási perben arra hivatkoznak,hogy az ART erősebb, elsődlegesebb a másiknál. Ha nem így lenne veszítenének pereket ami persze még lehet, hogy így van de azok száma úgyis titok mi azt soha nem fogjuk megtudni, meg dezinformálhatnak is, hogy elvegyék az emberek kedvét a pereskedéstől. De itt volt példának egy ötszázmilliós elvesztett perük ahol a nagyesküt letették, hogy azt nem veszítik el, osztán mégis mert valaki szívósan harcolt az igazáért és volt jó ügyvédje. Egyébként állítólag jellemzően az apech akkor sem fizet ha pert veszít úgy kell leemeltetni a számlájukról, ugye milyen korrekt állami, törvényes hozzáállás ez ami persze plussz költségekkel jár de ez se számít.
Ugyanaz az undorító hozzállás mindenhez ahogy a "profi" multik, szolgáltatók, bankok ügyfeleznek. Leráznak, semmitmondó válaszokat adnak,vagy még azt sem. Fárasztanak, hogy mindentől elmenjen a kedved de legjobban a reklamálástól.
Na ezt csinálja lassan az apech is, fentebb is írta valaki, minél rövidebb idő alatt, minél több pénzt beszedni és akkor kapnak plussz lóvét. Jön a negyedéves ihaj-csuhaj.

Apech 2008.10.04. 09:17:39

Értem. Tehát akkor a lényeg, hogy ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor meg azért, végül úgyis fizetni kell....Hát én azért még vergődök egy keveset.

arturoui (törölt) 2008.10.04. 22:37:05

Zokoni:
Azért pontosítsunk, az eljárási határidőkre az Art nem tartalmaz szabályozást, tehát a Ket szabályai kizárólagosan alkalmazandók.
Ha 15 napon belül kéred a méltányosságot nam kétszeres pótlékot számolnak.
Az APEH késedelmi pótlékról alkotott felfogásába néha becsúszik egy kis gikszer, most például az Ombudsmann állapított meg egy kis visszásságot a jogértelmezésükben (azt hiszem ez az a bizonyos 500 millás per, amire utalsz).
Egyébként amennyire én tudom a végrehajóktól, végrehajtást nem szívesen indítanak illetékelőlegre, mert ők is érzik, hogy necces ez a terület.
Azt meg senki se fogadja el, hogy nem érdemes reklamálni. A közigazgatásban (ezen belül az APEH-ban)azért korántsem olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt beállítjátok, ha igazad nyerni fogsz és ez a lényeg.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.07. 06:16:19

Nem az apeh tehet róla...Így van!Az ott dolgozó emberek tehetnek róla.pl: 1 órát várakoztam mert egy fasz levelet kiküldtek
októberben ami egy még márciusi modositást tartalmazott.Számold már ki az hány hónap késés!
Szóval kapja be az összes gennyes apehos, én eddig sem használtam semmilyen szolgáltatást.Az adó után nem jár szolgáltatás, az az a pénz amit ingyen kap az álam hogy a rohadékok ebből éljenek.
süti beállítások módosítása