Tékozló Homár

Apád pénzére hajt az Intrum

2008.10.10. 09:04 | jackyll | komment

Az Inturm szellemi képességeiről már meggyőződhettünk, amikor pénzt adtak a Centrum fantomtartozás-csomagjáért. László szerint azon belül valami katatón állapotban ragadhattak, mert 3 év alatt nem sikerült feldolgozniuk az információt, miszerint nem ő, hanem azonos nevű apja tartozását szeretnék igazából behajtani:

Egy történet az Intrum Justitia Zrt.-ről, mely gondolom, nem egyedülálló. Nem tudom pontosan megmondani (mivel gyakran iktatok leveleket a 6. számmal jelzett dossziémba, ami egyébként a kukám), hogy mikor is kezdődött, de kb. 3 éve. Kaptam egy kedves levelet az Intrumtól, mely szerint sürgősen fizessek be majdnem 400eFt-ot az Intrumnak, mondván, ők megvásárolták a Westel 900 GSM Rt.-vel szemben fennálló 131.518.,- Ft tartozásomat, melyre rátettek egy adag kamatot, ügyvédi költséget, egyebeket. Az első levelet annak rendje és módja szerint iktattam a kukába, mivel tudtam, hogy a követelés nem jogos.

Eltelt pár hónap, jött az újabb levél, persze magasabb összegről. Megkerestem az Intrumot, és megkértem őket, hogy küldjék meg számomra azon dokumentumokat, melyek alapján ezt az összeget kérik tőlem. A válaszuk az volt, hogy nincs semmi dokumentum, csak a Westel-től megvásárolt tartozás van, ne szórakozzak, fizessek. Többször kértem, hogy esetleg mégiscsak adjanak valami papírt, miről is van szó. Nem adtak.

Közben - mivel kezdett összeállni bennem a kép - megkerestem a Westelnél egy ismerőst, s elkértem az adott tartozásra vonatkozó Előfizetői Szerződés másolatát. Megkaptam. Megnéztem. Sejtésem be is igazolódott. A tartozás vélhetően jogos. Csak nem az enyém. Az apámé. Ez egészen egyértelmű az aláírásból, ill. a megadott személyi igazolványszámból. Nekem 1993 óta van ugyanaz az igazolványom, és a Szerződésen szereplő szám nem az volt. Mivel a Rendőrségen is van ismerősöm, lekértem a Személyihez tartozó adatokat. Az apámé volt persze. Sőt, azt is megtudtam, hogy nem vesztette el, nem lopták el, hanem kicserélte pár évvel ezelőtt. Tehát a tartozás bizton az övé, nem visszaélés áldozata lett.

Az apám (akinek a neve ugyanaz, mint az egyém) több, mint 10 éve egy vidéki nagyvárosban lakik. A tudtom és a belegyezésem nélkül volt egy darabig az én lakásomba bejelentve, vagy legalábbis a személyiében még az én címem volt, de ennek legalább 10 éve. Mint a tartozás keletkezésének is egyébiránt.

Ennek az információnak a birtokában újra megkerestem az Intrumot, s tájékoztattam őket, hogy az én bejelentett lakcímemen ezzel a névvel egyedül én lakom, én pedig nem az vagyok, akit keresnek, akivel szemben követelésük lehet. Sőt, tovább mentem, s megadtam nekik az apám elérhetőségét: nevét, születési dátumát, lakcímét.

Az Intrumnak ez is kevés volt. Tavaly szeptember végén, október elején újabb levél jött, azonos tartalommal, csak magasabb összeggel. Újra megkerestem őket, s próbáltam jelezni, hogy hallgassák már vissza a telefonbeszélgetéseinket - amit ő szerintük évekig tárolnak -, s engem hagyjanak békén. Úgy emlékszem, ezen levelük után írtam nekik én is egy levelet, melyben kértem, hogy egyrészt adják meg a követelésükben szereplő személy személyi adatait - tekintve, hogy azt gondolom, Magyarországon jelenleg nem név és lakcím alapján azonosítsák az állampolgárokat, hanem szükséges vagy egy anyja neve, vagy egy igazolványszám -, másrészt, ha ezt nem hajlandók, legalább vessék össze az én adataimat a birtokukban lévő adatokkal. Ehhez természetesen megadtam személyi adataimat. Lehet, nem kellett volna, de le akartam zárni ezt az egészet. Mivel nem volt félnivalóm, nyugodtan adtam meg az adataimat.

Ezzel annyit sikerült elérnem, hogy végre ők is megküldték az ominózus Westel szerződést, egy 1999.-re datált, Bíróság által kiállított Fizetési Meghagyást (amin egyébként megint csak név és lakcím van, minden egyéb személyes adat nélkül).

Ehhez egyébként kellett nekik több hónap, ugyanis ezeket a papírokat 2008. áprilisában voltak képesek megküldeni.

Ekkor megint megkerestem őket telefonon, elmondtam, hogy értsék meg, ez a Szerződés nem általam keletkezett, az igazolvány szám és az aláírás sem az enyém. Elmondtam ISMÉTELTEN, hogy kit keresnek. Megkértem őket arra is, hogy pereljenek már végre be, csak legyen vége. Gondoltam ennyi elég.

De nem. Tegnap jött egy újabb levél, melyben hivatkoznak az áprilisi telefonbeszélgetésre, ezért mellékelték ismét a Bíróság által kiállított Fizetési Meghagyást (még mindig az 1999.-est), és egy csekket. Most valamiért a már 450eFt körüli összegre feltornázott tartozás csökkent, csak 425.385.,- Ft. Legalábbis a kézzel kitöltött csekken ez áll.

Szakmai odafigyelésükre egyébként jellemző, hogy a levélen mind az én nevemet, mind a Fizetési Meghagyást kiállító Bíróság adatait rosszul írták le.

Kezdem elveszíteni a türelmemet. Nem értem, ez miért jó nekik. A tartozás szerintem már régen elévült, s nem tudnak olyan cselekmény igazolni, mely az elévülési időt megszakította volna.

Ha elmennének a Földhivatalba, s lekérnék a lakcímemhez tartozó Tulajdoni Lapot, akkor kapnának egy nevet, egy születési dátumot. Ha elmennének a megfelelő hivatalba, akkor megkapnák azt is, hogy a lakcímemen ki, kik vannak bejelentve. Ehhez is kapnának adatokat, például születési dátumot. Ha a kezükben lévő Szerződésen szereplő igazolványszámot lekérdeznék, szintén kapnának egy születési dátumot. És bumm, egyből kiderülne, hogy gáz van. Ha mondjuk nem lenne elég az, hogy "rendes" állampolgárként, segítve a munkájukat, többször is megadtam nekik a keresett személy elérhetőségét, adatait. De nem, ők inkább küldözgetik a hülye leveleiket.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Potenciális Disznó 2008.10.10. 09:46:13

Toronydarus, inkább szó nélkül betolnád az öt kilót az intrumnak?

mikike 2008.10.10. 09:49:59

Nem fogják lekérni az adatokat semmilyen hivatalból. Nekik vagy ilyen c1men ilyen névvel egy adósuk, "megtalálták", most már pénzt akarnak. A hivatalból lekért adatokat neked kell bevinni hozzájuk, különben jön a végrehajtó és az 500 ezer tartozás fejében viszi a 2 milliós autót... vagy valami

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.10. 09:49:59

Toronydarus 2008.10.10. 09:43:47

hát hogyne....most az a köcsög már megint aki védi a saját igazát...ha az öregé a tartozás akkor az öreg fizesse ennyi...te is eladnád még az anyádat is zsák homokért a sivatagban....

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.10.10. 09:53:51

Egyrész hivatalos levelet kellene nekik írnod ajálnva (ha ők is így küldték neked a felszólítást. Ha nem ajálnva jött akkor ugye nem is kaptad meg:)) Ezzel egy időben érdemes volna a rendőrségre elmenned és zaklatásért feljelentened őket.. Igy szerintem elejét veheted a dolognak. Ha mégsenem, akkor bíróságon pereld be őket egy szép kerek összegre, amit az évek alatt elszenvedett izgalom, utánjárás, idegeskedés stbstb miatti kárpótlásért kérsz tőlük. Már többször mondam, h itt volna az ideje annak, h az emberek elkezdjék az ilyen jellegű pereket sorra. Csak sajna velem sose történik ilyen, pedig már várom a lehetőséget!

Zakó Zoltán · http://celebtestor.blog.hu/ 2008.10.10. 09:55:55

Én azt nem értem egyébként, hogy miért nem évült el ennyi idő alatt a dolog?
Nekem a másik szolgáltatónál volt saram, (nem vagyok sikeres ember, tudom) de 5 év után küldték a levelet, hogy sztornó. Igaz akkor még ez a halálbrigád nem nagyon működött...

EÖ (törölt) 2008.10.10. 09:56:17

mondjuk én se mártanám be a családtgot
keresse meg az intrum ha akarja
engem meg hagyjon békén, mert nem én vagyok
simán beperelném őket buzgerálásért (Btk. 3456765. paragrafus)

Corruptor 2008.10.10. 09:56:38

A történet még akár igaz is lehet, de:
- Mi az, hogy a tudta nélkül volt bejelntve? Minimum egy közokirathamisítással állunk szemben ilyen esetben, mert az ingatlan tulajdonosa aláírása szükséges a bejelentkezéshez
- Az teljesen irreleváns, hogy adott szolgáltatók milyen adatokat rögzítenek (pl. szigszám, miegyéb) ha azokat nem adják tovább a behajtást végző cégnek, vagy éppen nam adhatják át hála Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak, aki teljesen ellehetetlenítette a különböző intézményeket a személyi szám kvázi betiltásával.
- Az adósság mint egy gyermek szépen cseperedni fog mindaddig, amíg nincs rendezve, mert a különböző költségek és kamatok folyamatosan rakódnak rá.
- Nem évült el a követelés, mert ha az Intrum kiküldött egy levelet, meg még egyet, meg még egyet, akkor értesítve van az adós, és a követelés fenn áll, szerintem, bár nem vagyok tudora ezen ügyeknek. Azon a címen keresték az illetőt, amit a szolgáltatótól kaptak. Ha esetleg nem kaptak, akkor pedik a Központi Lakcímnyilvántartóból szerezték, akkor meg ott van gáz, ha rossz címet adtak.
- A korrekt eljárás az lett volna, ha apucit értesíti azonnal, és akkor elkerülhette volna. Szerintem egyébkén úgy behajtják rajta, mint a pinty, de az a minimum hogy bíróságra járhat :-)

ekkerjoz 2008.10.10. 10:03:54

1999.-es tartozást behajtani, ez fasság, 5 év után nem követelhető.
Amúgy meg aki az apját mószerolja, azt ne is hagyják békén.

atlbilbaoo 2008.10.10. 10:05:29

1. A bejelentkezést nem értem. Én most jelentkeztem vissza a saját tulajdonú családi házamba, ismerős ügyintézőnél, tulajdoni lap másolatot kellett vinnem. Másképp szóba sem álltak velem.
2. Az apám az apám, senkinek nem adom fel, bármilyen is a viszonyunk. Közlöm, hogy ismeretlen helyre távozott, keresse más, aki akarja.
3. A magyar PTK szerint a pénzügyi követelések 5 év múlva elévülnek. A közben tett intézkedések az elévülési határidőt meghosszabbítják. Elmondásod szerint az ügy több mint 5 éves, el kell hajtani őket.
4. Erősen aggályos a felderítési tevékenységed, mind a szerződés, mind a személyigazolvány szám ügyében, meg azé is aki kiszolgáltatta neked az adatokat. Magán, de üzleti titok megsértése is lappang benne.
5. Ügyvédi felszólítással elhajtanám őket a fenébe a követelésükkel együtt, sőt meg is fenyegetném őket kártérítésileg!!
6. Nyugodtan aludnék.

cspmreg 2008.10.10. 10:08:21

Nem vagyok jogász, de utálom, ha egy "hivatalosnak" tűnő személy át akar verni... Szóval már megedződtem.
.
A tanács: A Ptk 327. § (3) alapján nagy ívben leszarható a behajtó cég, ugyanis "Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak (Ez itt a fizetési meghagyás!), az elévülést csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg. (Végrehajtási - és nem a behajtási... :-)))

ex-dr. vuk 2008.10.10. 10:11:10

@ Pikka 2008.10.10. 09:36:05

Pontosan igy van. En mikor nemreg koltoztem, es az ocsmanyirodaban atirattam a cimem, a kutya sem kerdezte meg, hogy milyen jogon iratom magam az uj cimre. Megcsinaltak kesz.

Egyebkent posztiro nemtom mit erolkodik, iktassa tovabbra is intriumek leveleit, en is azt tennem. Plane ha nem tertivevenyes.

csigafrédi 2008.10.10. 10:12:13

minden a kezedben van, ott a westeles szerződés, amin nem a te szig számod van, lemásolnám a saját személyimet mellé & tértivevényes, ajánlott csomagként elküldeném egy rövid pár soros kérelemmel egyetemben (haggyatok békiben má')..
na jó, fizetnék nekik még egy kaparóst & egy twixet is a feladásnál előre..és téma lezárva.

ex-dr. vuk 2008.10.10. 10:13:45

@ Corruptor 2008.10.10. 09:56:38

Hiaba kuldott sima postai levelet, az nem szamit felszolitasnak (tertiveveny!).
Plane ha az elso felszolitast 5 even tul kuldte, akkor az mar veszettfejsze.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.10.10. 10:15:13

"Közben - mivel kezdett összeállni bennem a kép - megkerestem a Westelnél egy ismerőst, s elkértem az adott tartozásra vonatkozó Előfizetői Szerződés másolatát. Megkaptam. Megnéztem. Sejtésem be is igazolódott. A tartozás vélhetően jogos. Csak nem az enyém. Az apámé. Ez egészen egyértelmű az aláírásból, ill. a megadott személyi igazolványszámból. Nekem 1993 óta van ugyanaz az igazolványom, és a Szerződésen szereplő szám nem az volt. Mivel a Rendőrségen is van ismerősöm, lekértem a Személyihez tartozó adatokat. Az apámé volt persze. Sőt, azt is megtudtam, hogy nem vesztette el, nem lopták el, hanem kicserélte pár évvel ezelőtt."

személyes adatokat kiadnak, csak úgy a kérésedre? ki a f*sz vagy te?

te is mész a börtönbe, meg aki kiadta az is. remélem apád ha megtudja mit csináltál, feljelent, akaratod ellenére.

staropramen 2008.10.10. 10:22:43

Mamapici
valamint alanyi jogon napi árfolyamon

rozzantkéjenc · http://masszazs.blog.hu 2008.10.10. 10:34:45

Nem kell megkajálni a blöfföket.
Az Intrum és az összes behajtó vég blöffölve fenyegetőzik.
Kukőába a leveleikkel és kész.
Arra kell figyelni amit a BÍRÓSÁG küld, de arra nagyon, és a fizetési meghagyásnak azonnal ellentmondani, tértivevényes levélben.

elwood 2008.10.10. 10:57:50

Még jó hogy a papád nem ajánlotta fel a fél veséjét, már rég kivették volna a tiédet ...

csárli hárper 2008.10.10. 10:59:30

Jótanács: ne vegyél tudomást róluk,ne írj, ne telefonálj.......

Én lennék terrorista! 2008.10.10. 11:00:10

Mi van akkor, ha a bíróság fizetési meghagyást küld, de én éppen két hónapig hajózgatok a Bahamák környékén? Bebukom, vagy mi-E?

sztrelnyikov 2008.10.10. 11:00:53

Apádat felnyomtad?
Király! :) Már elérték, amit akartak...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.10. 11:01:10

László még lehet sikeres ember.

Sikeresen átnyomja az apjára a végrehajtót, az apja belehal az ijedelembe, a végrehajtó bejelenti az igényét az örökségre, a közjegyző meg átutalja.

László meg a másik oldalára kerül a f...nak. Sikeresen.

Dr.Bio74 2008.10.10. 11:05:22

Mamapicilánya vigyázz!
Éppen most keresik ki rejtőzik e szép account megett.

Postíró
Csak nehogy megnyomd a zöld gombot az Intrumnál !

Intrum, vajh milyen gyomor és gerinc kell egy ilyen cég vezetéséhez?

kukavagyok 2008.10.10. 11:05:33

ha apád helyett életed folyamán már kifizettél egy rahedli zsetont ilyen jellegű okokból kifolyólag, akkor vélhetően szarsz apádra, fizessen ő. főleg, ha tudja, mi a szitu, de magasról szarik rá, hisz nem őt baszogatják, hanem téged.

májgeriberi 2008.10.10. 11:14:58

örülj vazze, hogy nem írták át a tartozást a te adataidra!

Ofélia . 2008.10.10. 11:15:27

mamapici:

Ez még az átkosban: Alapfokon apám még éllt demivel a nevünk azonos volt én is kaptam egy felszólítást az akkori egyetlen banktol, hogy végrehajtják a tartozásomat.
Volt vagy kétezer de zz akkor még ért valamit.

Mivel láttam, hogy a keletkezés időpontjában még nem kaphattam személyi hitelt mivel se álláso se jövedelmem a papír a kukában landolt.

Kb félév mulva hazamegyek a nővel együtt" azóta a feleségem" Cetli az ajtóban: Végrehajtás történt a lecserélt zár kulcsa a házmesternél.
A gáz sokszoros volt: Az egész gang sandán nézegetett, a házmester vigyorgott, én káromkodtam.

Lefoglalták a kolléganőm tévéjét"akkor még foglalkoztam junosztyok javításával"
égés a munkahelyen.

Az ügy intézése és a járulékos költségek"zárcsere junoszty beszerzése" egy hónapba és az akkori átlagfizetésbe került.

Tehát vigyázni azzal a kukával

Dr.Bio74 2008.10.10. 11:16:42

májgeriberi

Asztat meg hogyé?

Montezuma 2008.10.10. 11:17:25


"Mivel a Rendőrségen is van ismerősöm, lekértem a Személyihez tartozó adatokat."

mamapicilánya jólmondja. Rendőr ismerősödet egy ilyenért kirugják pároslábbal. Feltéve ha kiderül a dolog.
Szóval.. ezzel nemkellett volna dicsekedned..

májgeriberi 2008.10.10. 11:18:32

ja lehet az a jelszavuk "hallgatás=beleegyezés"

Secnir 2008.10.10. 11:19:39

szánalmas az, hogy válaszolsz az Intrum leveleire. ha beküldted a T. Omárra, akkor nyilván képben vagy a Homárral, a keresővel, és az Intrummal.
ja, keress egy ügyvédet 5e huf-ból elintézi neked az egészet.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.10.10. 11:20:00

Bio74 2008.10.10. 11:05:22

ha megtalálnak, jöhetnek. Nagyon meglepődnek majd:)))

májgeriberi 2008.10.10. 11:20:07

Bio74
mitomén a maji világbán..

Dr.Bio74 2008.10.10. 11:21:32

Nekem is van a rendőrségen ismerősöm, legalábbis most már az, de Ő csak az én adataimra volt kíváncsi.

Montezuma
A lópisztolyt rúgnak ki bárkit is.

A kukás megoldásról meg annyit mint az előző postban:
a magyarországi rendszerek pillanatok alatt bedarálnak bárkit az igazságával együtt.

feltételes reflex 2008.10.10. 11:23:43

hát igen.
lehet, hogy lesz ebből egy ötödik Intrumos poszt is (ahogy időm lesz rá), csak abban nemcsak az Intrum, hanem a UPC is "díjazott" lesz...:(

Montezuma 2008.10.10. 11:25:45

Bio74

Persze nemrugják ki ha éppen nemfut bele egy ellenörzésbe...

Deviáns 2008.10.10. 11:27:02

Szerintem ha jön levél, továbbküldetni a postással apukának, "Címzett elköltözött, továbbítva:" címkével, vagy visszaküldeni az Intrumnak "Címzett elköltözött, továbbítást nem kért"

A másik: Valaki írta, hogy keress egy ügyvédet, aki megoldja 5000ért, de ha érdekeltté teszed, és kártérítésért perelsz zaklatás, lelki trauma stb címén fél misit, és az ügyvédnek adsz 20% sikerdíjat, igyekezni is fog, és te is jól jársz.

Montezuma 2008.10.10. 11:27:13

Bio74

Kérdezd csak meg a rendőr ismerősöd, hogy mit mond.

staropramen 2008.10.10. 11:27:17

Feltételes
ha valahogy a wizzairt és a megyeri hidat is beleveszed a posztodba biztos a siker.Persze Ede verhetetlen.Ezt ne feledd el.

kukavagyok 2008.10.10. 11:31:25

azért az fura lenne, ha mindenféle bizonyíték nélkül bármit is végre tudnának hajtatni.

bekbórd! 2008.10.10. 11:46:01

Gyereket az apja után elnevezni ősi román szokás.

Dr.Bio74 2008.10.10. 11:47:47

Montezuma

Mit kérdezzek meg?
Különben meg ott Ők kérdeznek.

esef 2008.10.10. 11:48:47

@ Pikka 2008.10.10. 09:36:05

Okmányirodája válogatja, hogy kérnek-e tulajdoni lapot vagy adásvételit. A II. kerületi (Rózsadomb) okmányiroda egyiket sem kéri... :)

Pikka 2008.10.10. 12:02:33

@esef: hát ez baromság. Mármint hogy bárhova bejelentkezhetek... Akkor jövő héten bejelenthetem magam a pasimhoz?:) (ja, Pécsen kértek aláírást, hüpppp)

Dr.Bio74 2008.10.10. 12:05:01

Pikka

Neked be kell jelentkezned a pasidnál?
Vazz,akko én valamit nagyon elzöldgomboztam.

Pikka 2008.10.10. 12:06:42

@bio: hát mivel ő még nem gondolja az összeköltözést gondoltam bejelentkezek és kész tények elé van állítva:D
Hol köll megnyomni?

Montezuma 2008.10.10. 12:08:23

Bio74

Azt kérdezd meg, hogy ezért kirughatják e hogyha lekérdez akárkiröl adatokat és kiadja pl neked.

Amúgy mire gondoltál mit kérdezz tőle?
A Jókai bableves receptjét vagy mit?

esef 2008.10.10. 12:11:24

@ Pikka 2008.10.10. 12:02:33

Személyes tapasztalatból mondom. Múlt héten jelentettük át a fiaimat így. Még meg is kérdeztem előtt telefonon az okmányirodát, hogy kell-e tulajdoni lap vagy elhiszik "bemondásra", hogy enyém a lakás. Azt mondta a hölgy, hogy ők nem kérnek, elhiszik. Mellesleg a XI. kerületi sem kér, a III. és a XX. kerületi okmányirodák meg igen...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.10. 12:12:29

Mary atiratta a nevet az enyemre meg a lakcimet
engem meg se kerdeztek
mongyuk a hazassagi papir kellett nekik
oszt annyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.10. 12:13:43

basszus lehet hogy el van adosodva?

feltételes reflex 2008.10.10. 12:14:50

staropramen,
nem, a Vueling Airlines-t meg az Allianz biztosítót venném bele, de azt is inkább egy másik postba:)

indapasssucks 2008.10.10. 12:21:11

Annyira utálom, hogy szánalmas kis abszurdisztánunkban még a maffia is hülye, hogy ki is fogok mindjárt vándorolni

Dr.Bio74 2008.10.10. 12:23:35

Montezuma

A kérdés felesleges, nem kirúghatják, hanem azonnali hatállyal felfüggesztik és eljárás alá vonják, nincs vagy és -hatják.
De.... itt e csodás szittya földön, hol testvér vállvetve él testvérrel, némely esetben a szakrális erők hatására, felsőbb őstörvények kerülnek végrehajtásra.

Pikka
Majd megmutatom, de érzéssel nyúkálni ám !

Nugath 2008.10.10. 12:35:33

én egy darabig dolgozta az Intrumnál, még diák koromban ( nem is vagyok rá büszke) ám azt tudom hogy nem csak név és cím alapján keresnek hanem az anyuka neve minimum szerepel az adatbázisban. Ettől függetlenül azt is tudom hogy hihettelenül korlátoltak, esélytelen meggyőzni a kedves céget, arról hogy nincs igaza. Azzal hogy megvásárolta az adósságot az elévülés kérdése hatályon kivül került, mivel ez inenntől kezdve az ő tulajdona. ( ez szerintem is elég gázos de ez van)
az ilyen cégek nekem sem a szívem csücskei, de azok az emberkék sem akik igénybe vesznek szolgáltatásokat és utána nem fizetik ki. Ez talán tisztességes?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.10. 12:43:34

Nugath
az igaz de ezesetben az "emberke" nem vett igenybe semmit megse tudjak abbahagyni a basztatatasat, pedig 5 perc alatt el lehetne intezni

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.10.10. 12:48:39

hagyma

hát nem érted, hogy az intrum ezt élvezi??? (a basztatást)

Zsebencik Lopédia 2008.10.10. 12:48:58

Azoknak, akiknek a lakcím bejelentéssel van problémájuk: MOST már valóban (pár éve!) kérik a tulajdoni lapot, adásvételi szerződést bármit, amivel igazolni tudod, hogy ki a tulajdonos és az aláírása is kell hozzá, DE évekkel ezelőtt nem kérték!!!!
Ezért kapok én még ma is mindenféle hatóságtól a lakcímemre ajánlott levél cetlit számomra ismeretlen emberek nevére.
Megkérdeztem a PMH-ban, de csak én vagyok bejelentve hivatalosan, viszont ha valamelyik hatóságnál az én címemmel van xy nyilvántartva, akkor ide fog jönni a levél, nem tehetek ellene semmit.

elwood 2008.10.10. 12:50:05

Na tessék ofélia férfi, Gedeon meg nő.

Ezért tart itt ez az ország.

Bit Rot 2008.10.10. 12:50:11

"az ilyen cégek nekem sem a szívem csücskei, de azok az emberkék sem akik igénybe vesznek szolgáltatásokat és utána nem fizetik ki. Ez talán tisztességes?"

Az sem az.

De az Intrumot abszolút nem érdeklik a tények. Sőt, semmi sem.
Megvesznek egy követelést mondjuk 5%-on, ha 10 emberből 1 befizeti, már nyertek 5%-ot + még többet is!!!

Minek pazarolnák az időt meggyőzésre, egyéb munkára?

Másrészt, ha valakinek tartoznak, létezik a magyar jogrendszerben olyan, hogy "bíróság".

El kell menni, perelni kell.

átlátó 2008.10.10. 13:01:30

Engem valami baromsággal évekkel ezelőtt személyesen kerestek meg a szakemberek. Megkérdeztem ártatlan szemmel, hogy melyik agrárjellegű szerszámot kérik a hátukba. Akkor elmentek és azóta nem jönnek. Most több mint öt éve elmúlt parkírozási ügyben feszengenek. Kértem telefonon az ügy részleteit. Nem tudták prezentálni. Várom személyes megjelenésüket újra. :) :) :

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.10.10. 13:03:02

De ez jó, kiküldenek minden szart, de hogy milyen címen szedik be, azt nem közlik, szerintem ha nem ilyen százezres témában játszanának, még sokan be is fizetnék.
Komolyan, ha "nagy leszek" 2 dologgal fogok foglalkozni: becsődöltetés, és adósságbehajtás. De ahogy most belegondolok, ezt a kettőt egy levegőből is meg lehet oldani :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.10. 13:21:09

Ez az intrum-geczi ha valaki kritizálja őket, azzal védekezik, hogy ők mijjensokszegényvakembernek adnak megélhetést.

Másoktól meg elveszik...

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.10.10. 13:35:47

A II. kerületben sem kértek a viálogon semmit a bejelentezéshez. Kitöltöttem egy adatlapot, beikszeltem h tulajdonos, nem tartott 3 percnél tovább az egész. Azóta évente ellenőriztetem a tulajdoni lapot, ki tudja ki mindenki lakik még nálam...

Sasfióka 2008.10.10. 13:37:21

Aszongyahogy:

A követelés a fizetési meghagyás jogerőre emelkedését követő 366. napon elévült.
A távközlési szolgáltatásokból eredő igények a Elektronikus hírközlési törvény hatálya alá tartoznak, amely rögzíti, hogy 1 éven belül évül el a követelés. Vita nincs.
Mivel a fizetési meghagyás végrehajtható okirat (ahogy előttem már ügyesen leírták), az elévülést csak a követelés VÉGREHAJTÁSÁRA vonatkozó cselekmény szakítja meg. Egy tértivevényes levél NEM - amíg nem a végrehajtó küldi.
Mivel az Intrum végrehajtásra átadott követelésekkel nem foglalkozik, így az utolsó végrehajtási cselekmény a fizetési meghagyás jogerősítése volt. Vagyis a követelés abszolút elévült. (Még adójogi értelemben is!)

Az Intrum nem véletlen nem adja bíróságra az ügyet, tudja, hogy veszett fejsze.

Nem igazán kell vele foglalkozni, szenvedjen. Legyen csak neki jó sok postaköltsége. Ha végrehajtás indulna (mert indulhat, hiszen a fizetési meghagyás jogerős, a bíróság a végrehajtási lap kiállításakor pedig hivatalból nem vizsgálhat elévülést, csak elévülési kifogás esetén), a végrehajtást meg kell kifogásolni.

De annyit segíthetsz édesapádnak, hogy továbbítod neki a levelet, elmondod, hogy a bíróságnak(!) kell írnia egy levelet, hogy állapítsa meg a követelés elévülését, ez megtörténik, és mindenki boldog.

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2008.10.10. 13:40:18

Ha beköltözök egy olyan címre, ahol előttel már lakott Kovács, akkor rettegjek-e?

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.10.10. 13:41:30

tuby: amígy anyud neve és a szül dátumaod nem ugyan az, addig felesleges :-)

EÖ (törölt) 2008.10.10. 13:44:53

kedves cikkíró
fel kellene keresned a Getzi és Getzi ügyvédi irodát

Lunitari 2008.10.10. 13:52:46

Istenem ezt a sok naív idiótát..."Rendőrségi haverod majd meg repül, kiadott személyes adatokat...." bla bla bla a rendőrők ennél sokkal súlyosabb dolgokért sem repülnek....

avogadro00 2008.10.10. 13:56:17

király, hogy rendőrségen egy haver kiad bármilyen adatot! a westelnél is durva, de hát a rendőrség? csak egy haver kell és hozzáférek bárkinek az adatához, én minimum egy belső vizsgálatot inditanék az ügyben

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.10.10. 14:15:22

Én csak aztat nem értem, hogy elküldöm a zintrumot a francba, mert nem én vagyok az illető. De ehhez nem kell megadnom a tényleges illető adatait, azt még miért kellett??? Számomra egy a lényeg: nem én vagyok az. Zintrum majd nyomozzon tovább, nem????

Ofélia . 2008.10.10. 15:11:11

kukavagyok: Bármit bármikor bárkin végre tudnak hajtai

elwood ciki mi?.

Babette anyó varázsolt el a húsdarálóval.

Ugyanott elsőrendü zománcos lavór kapható.

Ofélia . 2008.10.10. 15:15:56

Rendőr nem repül.

Ahhoz lassuak.

Corruptor 2008.10.10. 15:36:32

Sasfióka

És ha egy éven belül kapol egy levelet a szolgátatótól, hogy a követelést eladtáx xy cégnek és ettől fogva nekik tartozol akkor mit mond a fene nagy jog? Mert az attól a pillanattól nem távközlési adósság, mert azt letudta a cég azzal, hogy eladta. Onnantól hitelezővé válik a behajtó cég, ami megint csak más megítélés alá esik jogilag sztem.
Amúgy csak cseszegessék a sok nemfizető sz@rházit, mert az árak attól olyan magasak -egyrészt- mert belekalkulálják a nemfizető de a szolgáltatást igénybe vevő tajtparasztokat is. Ha mindenki fizetne, és nem úzne sportot abból, hogy b@szik, sőt még büszke is a Magyar, akkor más lenne a szitu.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.10. 16:00:17

Igazából mindegy milyen pénz. Csak fizess.
Ha már kamu tartozásokat is generálnak akkor nem mindegy nekik hogy a létezőket ki fizeti?

Egyébként miből gondolja a postoló hogy elhiszik hogy azt mondja hogy az apjáé a tartozás?
Tényleg várd meg amíg beperelnek, aztán követeld rajtuk a perköltséget + kártérítést rágalmazásért (pl. azt az összeget amit követeltek rajtad)...

gregor gysi 2008.10.10. 16:13:41

Ez elvileg egy svéd cég, de ha tudnák azok, hogy milyen kupleráj van itt a cégüknél, ha lenne eszük, még idejében lehúznák a rolót.
Van ismerős, azt mondja, ez egy üzleti stratégia, a volt KGST országokban.
A "kádári rossz beidegződésekre" játszanak.Sok állampolgár nincs tisztában azzal, hogy ez csak egy cég és azt hiszik az Intrum valami hatóság vagy állami intézmény és fizetnek akkor is, ha nem jogos a követelés.
Senki ne féljen, küldje el őket nyugodtan melegebbb tájakra.

Szűcslaci 2008.10.10. 18:09:15

Fiam, Te egy geczi vagy.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.10.10. 21:09:09

Sokan leírták már de én is leírom a véleményem :)
- aki adósságot vesz meg az nem sikeres..
- aki nem létező szolgálatatásért pénzt kér (mert nem nézi át az adatok valóságtartalmát, aktualitását, nem "nyomoz") az megint nem sikeres
- aki 1-2ezer forintért szaladgál (mert pölö nekem is párezer volt) az pláne nem sikeres
- aki a nevét adja egy ilyen ocsmány, undorító, hányás ingerlő az abszolút nem sikeres...

GQ 2008.10.10. 22:09:38

@ Corruptor 2008.10.10. 15:36:32
Barátom, ez azért durva volt! Lehet, ha mindenki úgy keresne, hogy megéljen belőle vígan, nem lenne nemfizető "előfizető"!

Sasfióka 2008.10.10. 22:43:42

Corruptor!

A távközlési szerződésből EREDŐ tartozások egy év alatt elévülnek. Így egészen addig, amíg a KÖVETELÉS jogalapja az távközlési szolgáltatói szerződés, addig az elévülési ideje egy év.
Ha az adós egyszer bárhol bármikor TARTOZÁSELISMERÉST aláír (ezt szereti "kikényszeríteni" az Intrum az itt a levél, kitöltöttük, írd alá formanyomtatványaival), akkor már MÁS a leányzó fekvése, mert POLGÁRJOGI kötelem jön létre, és a követelés alapja már a tartozáselismerés lesz. [Igaz ekkor is lehet játszani azon, hogy most akkor mit is kéne meg hogyan is kéne, akár meg is lehet nyerni egy ilyen pert]

Amennyiben végrehajtható okirat van, akkor agyon is verethet, amíg azt nem a végrehajtó teszi, addig az elévülési idő ketyeg. [Még ha értesít az engedményezésről akkor is.]

Persze tény, hogy sokan visszaélnek ezzel, és arra játszanak, hogy úgyis fenenagy a bürokrácia, amikorra végre tudnák-akarnák hajtani, már el is évült...

Orizatriznyák 2008.10.10. 23:29:48

OFF: egyesek úgy kioktatják a post íróját és ítéletet ülnek fölötte, mintha pontosan tudnák, hogy ha egyáltalán van is valamilyen problémája az apjával, akkor az miféle és miből eredhet.
Szóval csak óvatosan, magasból nagyobb a bukta.

The Good Boy 2008.10.11. 07:18:49

Posztolónak üzenem, hogy azt azért ne nagyon hangoztassa, hogy az ismerőse kéz alatt kiadta neki a westeles szerződésmásolatot, meg a rendőr haverja az apja adatait + a személyi igazolvány adatait megadta, mert az vastagon jogosulatlan adatkezelés. Inkább tartsa titokba, ha nem akar rosszat a haverjainak. Tudtommal a rendőrségen elég könnyen vissza tudják ellenőrizni, hogy adott adatot ki mikor kérte le...

kujoon 2008.10.11. 07:23:51

Egyszer-kétszer engem is zaklatott a Kreditexpressz Faktoring, vagy mi a tököm Zéerté (télleg, tudjuk már, hogy ez mit is jelent? :-) ), visszaírtam, hogy mehetünk bíróságra is, de ha kiderül, hogy nekem van igazam az ő összegük+ 1millióra perlem viszont őket...tértivevénnyel.Na, azóta 2-3 éve nem jön levél tőlük.Pedig jól jönne egy kis könnyen szerzett gempa nagyon... :-))

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.10.11. 08:34:16

Corruptor az engedményezésnél pont ugyan azok a jogok szállnak át az engedményesre amivel az engedményező bírt, ergo ha telecom követelést eladnak, attól még az elévülés egy év marad

milon 2008.10.11. 11:46:50

A fizetési meghagyásra (ha jól emlékszem, bár ez magán az iraton is rajta van) 15 napon belül kell válaszolni, de nem az Intrumnak, hanem a bíróságnak, és elég csak annyit, hogy elutasítod. Ha nem teszed, akkor a bíróság megítéli az Intrumnak a követelés jogosságát, és onnantól kezdve végrehajtható, függetlenül attól, hogy a Te sarad vagy valaki másé. Ha ezt a fizetési meghagyást elutasítod, akkor megint az Intrum térfelén pattog a labda, neki kell tárgyalásra vinnie az ügyet, amit, ha igazak a leírtak, el is fog veszteni. Ez már csak így van, teljesen felesleges jogtalan követelésre válaszolgatni, max. egy telefont ér meg, hátha attól jobb belátásra térnek, de komolyan csak a bíróságról érkező levelekkel kell.

zeugma 2008.10.11. 17:47:51

Egyik kedves nyugdíjas ismerősöm az APEHtől kapott levelet, hogy fizesse be az Ausztriában vásárolt kastély utáni sokszázezer forintos adót. Persze hiába mondta, hogy ő semmilyen ingatlant nem vett, meg nézzék már meg, hogy a másolatban megküldött papírokon nem az ő szig. száma és anyja neve szerepel, a hivatalt ez nem hatotta meg, már a lakásának elárverezésével fenyegették. Merthogy nekik ő szerepel az adatbázisukban mint adós, és ezen az sem változtat, hogy az egészhez semmi köze szegénynek. Hosszas utánajárás után, sok pénzt (tízezreket) elköltve a kérvényekre és beadványokra, végül elérte az illető, hogy ne kelljen már más helyett adóznia...
Közben az is kiderült, hogy a kastély valódi tulajdonosát ugyanúgy hívják, mint őt (eléggé tucatneve van amúgy), és vagy tíz évvel ezelőtt néhány hónapig ugyanabban a lépcsőházban lakott, mint ő.

pazola 2008.10.11. 22:01:23

Ezeket nem lehetne beperelni mondjuk zaklatasert? Esetleg spamert? Nem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.12. 06:45:09

@zeguma : És akkor hogy került az illető szem. ig. száma a szerződésre? Mert az tuti nem 1 karakterrel tért el...! Az anyja neve sem valószínű hogy ugyanaz...

Kellemes lehet valakit úgy beszopatni hogy veszel a nevére valami nagy disznó dolgot...

jesszumpepi (törölt) 2008.10.12. 07:27:25

Már megint lemaradtam a 101 kiskutyáról...

Dr.Bio74 2008.10.12. 17:19:12

ColT 2008.10.12. 06:45:09

Olvass, olvass..... még.

Eszt kell csináni e (törölt) 2008.10.12. 21:27:00

tudom nem vagyok sikeres, de FONTOS!!! kérdés (és egy kicsit off is):
én mint xy magánszemély, eladhatok-e egy tartozást az Intrumnak vagy akárkinek? Bíróság által megítélt pénzről van szó, illetve egy ingatlanon lévő "bejegyzés" is van.

kopaszfeketemercis 2008.10.12. 23:45:17

Lool,Geczy.Irjátok be a iwiw-re a bövitett keresésbe,a munkahelyre hogy intrum justitia.Kiadja azokat akik ott dolgoznak.És eladnák a mamájukat 3 forintért:-)

zeugma 2008.10.13. 02:33:05

ColT: Igazad van, hülyén fogalmaztam. Szóval Kőgazdag vesz egy kastélyt a sógoroknál. Kőgazdagot ugyanúgy hívják, mint Kisnyugdíjast, és egy ideig egy lépcsőházban is laktak, de Kőgazdag már elköltözött; egyébként semmi más nem közös bennük. APEH kiküldi a felszólítást Kisnyugdíjasnak, aki bemegy reklamálni, mire az orra alá tolnak egy, az adásvételt igazoló hivatalos papírt, amin Kőgazdag adatai szerepelnek. Kisnyugdíjas kiakad, hogy ezek nem az ő adatai, de AHEP közli, hogy őket nem érdekli a sirám, mert amikor gépre vitték az adatokat, gondolom, a név és a lakcím alapján a program felkínálta Kisnyugdíjast, a hülye adatrögzítő meg rögtön entert ütött. A lényeg: APEH elismerte, hogy rosszul vitte be az adatokat, de mivel náluk a nyilvántartás szent, így a hibás adatok alapján kirótt tartozás is tartozás, és tessék kifizetni.
Mit tudsz azzal csinálni, hogy "tudjuk, hogy elrontottuk, de nem javítjuk ki"? Kisnyugdíjas végül valami nemtudommilyen eljárást kezdeményezett maga ellen, olyan vagyonosodási vizsgálat-szerűt, amiben hivatalosan felmérték, hogy milyen olyan dolgai vannak, amik után adóznia kéne, és miután ez kimutatta, hogy nincs neki semmije, ezzel ment vissza APEH ügyintézőhöz, és kérte, hogy az új vizsgálat alapján az összes adótartozását egyösszegben vessék ki rá. Meg is kapta, hogy 0 Ft tartozása van. Tulajdonképpen reset-et nyomott a nyilvántartásnak, mert javítani nem voltak hajlandók.

9mmPara 2008.10.13. 10:21:43

Eszt kell stb!
Eladhatod nekik is vagy bárki másnak, aki hajlandó megvenni. Sima polgárjogi ügylet.

papu 2008.10.13. 22:43:21

Ez egy nagy faszság, fele sem igaz. Ha pedig igen, akkor ritka nagy barom vagy, mert amit itt leírtál,annak a fele is elég hogy min. 2 évet kapj, a rendőr haverod pedig 4-6-ot!!!

Carnivora (törölt) 2008.10.14. 12:19:38

Ez idióta ... 99-es tartozáson szarozik 08-ban ... a kukás iktatásnál kellett volna maradnia. -

Színes Géza 2008.10.14. 23:19:29

Bohóc szakkör az Intrum is meg a hasonlóak. Kis estigimis érettségis nyikhajok játszák az ügyvédet, majomkodnak telefonon. Az anyjukba kell őket visszazvarni, a leveleiket pedig lehúzni a rötyin a Reader's Digest legújabb faszságával egyetemben.
Ha bármihez lenne joguk nem majomkodnának levelekkel, arra játszanak, hogy a kommunizmusban felnőtt lakósság megijed minden hivataloskodó levéltől, telefontól.
Igyák meg a fosomat!
süti beállítások módosítása