Tékozló Homár

Egy évig tart az új szerződés megkötése a K&H-nál

2008.10.21. 08:50 | ge | 121 komment

Tavaly a K&H Bank átállt egy új rendszerre, ezért Annatarnak új számlát kellett nyitnia. Miután ez megtörtént, az ígért 1 hét helyett a szerződés engedélyezése közel 1 évig tartott, de most végre Annatar is aláírhatta és még netbankot is kapott mellé.

A dolog ott kezdődik, hogy régebben az egyetem ahova járok (ELTE) szerződésben állt a K&H-val, adtak kedvezményesen fiataloknak szóló számlát meg minden. Én ennek örültem, mert egyszerű volt számlát csinálni, lett bankkártyám az egyetem képével, lehetett vele villogni a csajoknak, (sose villogtam, de lett volna mivel, ez a lényeg) és tényleg, némi kedvezmény tényleg járt a dologhoz. Mentek az évek, időközben úgy döntöttünk, hogy anyám felszámolja a saját számláját, és a fizetése ezentúl az én számlámra érkezik, mert így olcsóbb.
 
Nem volt semmi gond egészen tavalyig, amikoris szeptemberben ellopták a tárcámat, benne a kártyával. Természetesen azonnal tiltattuk, egyben igényeltem is egy újat.

Amikor bemegyek a bankba, hogy ehun e a régi kártyám, kérem az újat (ugyanis összefutottunk később a tolvajjal és az annyira megijedt az 50kilós barátnőmtől, hogy rögtön visszaadott minden igazolványt), mondták, hogy oké, kapom, amúgyis kellett volna kártyacsere, de van még valami.
 
Mert átállnak egy új számítógépes rendszerre, kapok egy új számlát, arra szerződést kell gyártani, hozzá kell rendelni a kártyát, meg miegyéb.
A hölgy akivel beszéltem, azt mondta, egy hét és meglesz, addig két napig nem tudom használni majd a kártyát, mert akkor vezetik át.
Ha nagyon szépen kérem, megtarthatom a számlaszámomat is.
És jár netbank is a számlához, örüljek. Mondom nem örülök, mert amennyi vírus az én gépemen van, nem várom meg míg valamelyik lelesi merre járok.
De jár netbank. Tényleg. Csúcsszuper.
Majd hív, hogy menjek aláírni.
 
Nem hívott.
 
Visszamentem következő héten, (eddigre október közepe lett) a hölgy nem volt bent, de helyette volt egy úr, aki kedvesen közölte, hogy ott aztán semmilyen szerződés nincs aláírásra várva.
Megnézte, el se indították a készítést.
Mondtam, hogy hát de a hölgy azt mondta, hogy új rendszer, és ilyenek.
Ez mind igaz, van új rendszer, kell hozzá szerződést aláírni, de még nincs kész.
Most elindítja, és két napig majd nem lesz jó a kártya és...
Mondtam, ezt már tudom. Megtarthatom a számlaszámot. Milyen kedves.
Ja és jár netbank is, tette hozzá. Csúcsszuper.
Mondtam, lassan és tagoltan: Nem igénylek netbankot, úgyse fogom használni.
Nagy kerek szemekkel nézett, hogy dehát... az csúcsszuper...
Sebaj mondom, várom a hívását.
 
Eltelt két hét. Közben kaptam a telefonomra egy sms-t hogy üdvözöl az új telebank. Tehát akkor tényleg elindítottak valamit.
November eleje lett, ami ugyebár halottak napjával erősen egybeesik. A fizetések utalásával nemkülönben.
És hogy, hogy nem, amikor betettem a kártyát az automatába, hogy felvegyek némi pénzt koszorúkra, miegymás, azt írta, hogy nem lehet használni.
Pont halottak napja előtt, koraeste.
Soknapos ünnep, egy fia bankfiók sincs nyitva.
Sok kedveset kívántam akkor én a banknak.
 
A koszorúk kisebbek lettek tavaly (volt ahova nem is jutott), és az első munkanapon bementem az első nyitva talált K&H fiókba hogy gyorsan felvegyem a pénzt.
A kártya akkor - megnézte a hölgy - már egy hete le volt tiltva. Felhívta a központot és azt mondta, ezt csak a szerződést intéző úr tudja újra engedélyeztetni (miafene?!) és várjak türelemmel.
 
Végül a két munkanapos "kártya átizélés egyik számláról a másikra jól" tartott majdnem két hétig.
 
De sebaj, előbb-utóbb jó lett, és onnantól olyan bankszámlakivonatot kaptam, amin két számla szerepelt.
Az egyik a régi, rajta kemény 127 forinttal, a másik az új amire áttették a forgalmat.
Oké, mondom, akkor várom, hogy hívjanak.
 
De nem hívtak, kaptam továbbra is így a kivonatot, maradt a 127 forint az egyiken, a forgalom a másikon.
Azt hittem, hogy ez így nekik jó.
 
Mígnem idén szeptemberben, tehát kis kalandom kb egy éves évfordulóján felhívott az úriember, hogy ojjé, elkészült a szerződés.
Semmi elnézéskérés, úgy vislekedett, mintha egy hete adtam volna be az igényemet.
 
Végül most október közepén írtam alá, és lett netbankom is, hátha akkor békénhagynak vele, hogy csúcsszuper. (az már az én dolgom mennyit használom.)
 
Tanulság: Ha ilyen jól bánnak a kiemelt ügyfeleikkel, (értve ezalatt az egyetemmel kötött szerződést) milyen lehet egy átlag számlatulaj sorsa?
 
Annatar
 
UI: Ha lehet akkor a polgári nevem ne írjátok ki, hátha bosszút állnának. 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

váj mí 2008.10.21. 09:58:01

jah, a szarjon sünt a bank mellett, felvetődnek egyéb probelemek is ;)

AlulírottFentemlített 2008.10.21. 09:59:49

Te is bölcsész vagy?
- nem csak elbambultam!

havajj 2008.10.21. 10:17:47

Alulírott, legalább tudom, hogy nem csak én olvasom AL-t. :))

É2I 2008.10.21. 10:18:07

Hát mál dulván lelöktétek a padlóla, nem kell több bölcsesség.

havajj 2008.10.21. 10:25:35

Nem tudom mi bajotok. Mindenki frusztrált ma, vagy mi?
Elég hülye a sztori az tény, de nem rosszindulatú a (gondolom)csaj, az meg egyáltalán nem háborít fel, hogy van olyan ember akinek tényleg nem kell a netbank.
Hát ha nem kell neki, akkor nem kell, nem értem ebbe hogy lehet belekötni.
Az meg valóban hülyeség lenne, ha vírusos gépen netbankozna.

Annatar: Menj szépen be a bankodba, és mondd meg, hogy tegyenek át másik "díjcsomagba", mert neked nem kell a netbank. Nem vagy elég talpraesett.
Neten olvasd el az általános szerződési feltételeiket, meg díjszabásaikat és úgy menj oda, hogy tudod hogy mit akarsz. A netbank kb. +300Ft havonta. Ezt mondták, vagy nem is érdekelt?

Balance Of Power 2008.10.21. 10:26:25

Valoban balfasz a posztolo, de azert tegyuk hozza, hogy egy diaknak nem kulonosebben van szuksege netbankra. Majd ha elkezd dolgozni, szamlakat fizetni stb., akkor erdekesebb lesz a dolog, persze ettol meg nyugodtan meg lehet csinalni most.
Mondjuk azt nem ertem, hogy "anyam fizetese is ide erkezik, mert igy olcsobb". Ugy erti, hogy egy bankszamlat olcsobb fenntartani, mint kettot? Az mar igaz. Ettol fuggetlenul ne legyen mar anyammal kozos bankszamlam - van ugye elszakadas meg ilyenek...

Édesapám 2008.10.21. 10:30:01

1 év alatt a Raiffeisennél is sorra kerültél volna...

starto kollégánka jelezném, hogy a postoló nem írta miért jár egyetemre...

Balance Of Power 2008.10.21. 10:31:17

Ja hogy nem ingyen van a K&H-nal a netbank?!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.21. 10:34:11

@Baance of Power : Diáknak is lehet szüksége netbankra, miért ne? Nekem is volt a diákidőm végén, sík jó volt hogy ne kellett ATM-hez mászni ha lefogyott éjjel a telóm, ill meg tudtam nézni hogy mikor jött pénz esetleg.


Az OTP-ben amúgy egy jó van : az ingyenes netbank. (Mondjuk a KontaktHiba banknál is ingyenes sztem.)


@AlulírottFentemlített : Egyszer odamentem a buszon egy lányhoz és megkérdeztem hogy bölcsész-e. Azt felelte hogy infós, csa elbambult...

havajj 2008.10.21. 10:44:13

De igen Balance, ingyen van. A netbankos csomagban.
De van egy kisebb is, amiben nincs benne, az kb. fele pénzbe kerül.
(asszem 230Ft/hó)

havajj 2008.10.21. 10:45:53

OTP-nél mennyi is pontosan a számlavezetés az "ingyenes" netbankkal?
Azért mert valamit "adnak" valamihez, attól még nem lesz ingyenes.

Bit Rot 2008.10.21. 10:50:55

@ColT:
"K&H szarjon sünt, közölték hogy a netbakjukhoz szükséges Firefox plugint nem is fogják megírni Linuxra. Tehát K&H netbank=windóz."

Ez komoly?

Pedig épp gondolkoztam, hogy nyitok K&H-nál számlát (kamatok nem tűnnek rossznak), de ha Windows-only, akkor tartsák meg maguknak!

OTP, CIB netbank megy Linux alatt!

havajj 2008.10.21. 10:57:54

John42, tedd még hozzá az Erstét is nyugodtan, csak hogy pont a 3 legszarabb bankot említsd.

ex-Zep 2008.10.21. 11:20:00

faszkorbácsot a káendhának!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 11:20:42

en is be lennek xarva a netbanktol ha lenne 127 ft a virusos gepemen

JohnnyB 2008.10.21. 11:22:04

Ugye nem megyünk át windóz fikázdába? Az első embernek, akinek a tűzfalas vírusírtós xp-s, saját gépével használt netbankja mellett illetéktelenek hozzájutnak a pénzéhez, annak én térítem meg a kárát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 11:22:59

nem beszelve Maryrol
O mindig a telefonjan nezi meg mennyi minuszban van
de mar athoztam az en bankomhoz
neha lasson mar fekete szamokat is ne csak pirosat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 11:24:26

aze' en attertem az almara
van az egyik szamlamom 114 dollar, jo ha vigyazok

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.21. 11:26:30

Húvaze, ez a mamafizetése az én bankszámlámra jön, mer így ócsóbb, azért kiveri a biztosítékot...

Ha az apeh egyszer komolyabban ellenőriz, akkor majd magyarázhatod, hogy kinek a jövedelme érkezett a bankszámládra, ami után nem adóztál. Ez majd nem lesz ócsó! Mama munkahelye is kaphat egy seggberúgást ugyanonnan, mert nem utalhatja más számlájára a munkabért.

(A K&H egyébként télleg szar, én két éve hagytam ott őket.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 11:40:39

Nelson
nem tudom otthon mi van de itt is lehet barkink kozos bankszamlaja
mamaval
hazasparnak
stb
ez nem tudom miert gond?
nekem Maryvel van kozos

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.21. 11:49:15

Egy házaspárnak lehet közös bankszámlája itt is. Mama-fia közös bankszámla-ügy egyetemista "gyerek" esetén már enyhén bizarr.
Nekem különben úgy tünt a levélből, hogy nem közös bankszámlájuk volt - az nem is lehetett kedvezményesen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 11:59:22

de ha macskaja is van e babettaval jar?

Almatlan Jozsi 2008.10.21. 12:00:32

Nem értitek mi a poszt lényege! Nem a K&H-ról van ám szó főleg!

"lett bankkártyám az egyetem képével, lehetett vele villogni a csajoknak, (sose villogtam, de lett volna mivel, ez a lényeg)"

Végre lett mivel villogni a csajoknak!
Ez a lényeg.

nem várt fordulat 2008.10.21. 12:00:39

A tolvajos sztorival kapcsolatban:

engem is lehúzott egyszer egy mocsok büdös cigány kurva. nem akartam tőle semmit, de az jött oda fogdosni. ellöktem, de addigra egy mozdulattal telefon és pénztárca hopp. mindent kiszedtek belőle ami érték, egy két forintosokat is, volt benne 1db szerencs 1 dolláros azt is, de lakcím kártya, személyi, adókártya, stb... benne maradt. valaki bedobta a postaládámba, tiszta sár meg víz volt, nyilván eldobták.

mindezzel csak azt akartam mondani, mielőtt a padlóla löktök dulván, hogy sok esetben visszakerül a tulajdonoshoz az ellopott cucc.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.21. 12:16:43

@John42, JohnnyB : A főbérlőm a KH-nál informatikus, ő is utánakérdezett a központi IT-jüknél, azt mondták nem lesz Linuxra cucc. Mivel én kétoldali winnyóz undorban szenvedek, így nem fogok KH netbankot használni.
Mondjuk az OTP netbankoh meg csak browser kell, szal még jó hogy megy Linux alatt :D

Ez nem windóz fikázás (kivételesen), inkább a K&H f@szságát mutatja - sznebn a (sokat sokkal) szidott OTP-vel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.21. 12:20:23

@Nelson Mandula : Ha az APEH komolyan ellenőrizne, az összes kopasznyakú "vállalkozót" leültetnék.

Almatlan Jozsi 2008.10.21. 12:36:57

I'm so confused...

Csajok előtt akkar villogni és Annának hívják. Valaki világosítson fel fiú ez vagy lány-e?

Itt nálunk egyebként a számla havidíja 0, a netbank havidíja is 0, átutalás költésge 0. Pénzt elkérni ilyen alap dolgokért azér dulva. Szépen jön a banknak bevétele abból, hogy náluk van a pénzem.

moli 2008.10.21. 12:37:17

nekem tetszik a lelesi :D valami uj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.21. 12:40:25

Ha barátnője van akkor lehet hogy fiú.
vagy leszbi, a franc tudja manapság.

JohnnyB 2008.10.21. 12:43:29

@ColT: most fogom fel, hogy akkor ezekszerint nem elég egy mezei böngésző a netbankhoz. Az tényleg gyökér dolog. Mondjuk káendhá netbankot én sem használnék.

@Almatlan Jozsi: ja, telesen felháborító. Többmilliót húznak le a hitelemmel, és még azon a 100-200 Ft-on szarakodnak. Főleg, hogy 0.00002% a látra szóló kamat.

Loree 2008.10.21. 12:46:53

Általában ki szoktam akadni, ha a szerencsétlen posztolót fikázzák, de ezúttal maximálisan egyetértek. Ha ELTE, ha bölcsészkar, azért egy egyetemista ne legyen már ilyen naiv, tudatlan balfasz...

Balance Of Power 2008.10.21. 12:59:11

Almatlan Jozsi: Igen, hasonlo okbol mentunk at mi is a Citibank 0 ft-os bankszamlara. Az OTP-s holgy meg probalt visszatartani azzal (csak nem tomegesen mennek el az ugyfelek?), hogy van nekik is olyan csomagjuk, amivel havi 2 keszpenzfelvetel ingyenes. Mondom, nekem pedig az osszes az lesz.

Balance Of Power 2008.10.21. 13:03:51

De miert is lehet villogni egy bankkartyaval??
A posztolok miert nem jonnek soha megvedeni magukat vagy elmagyarazni ezt-azt?
Annanak a baratnojevel egyutt lesz osszesen 3 diplomaja?

bugsy 2008.10.21. 13:10:23

Na igen. Ehhez az egy évhez azért erősen kellett egy balek is.
Ez így már nem is jó homárpost, hiszen a KáendHának kellett volna postolni ilyen címmel: Sikerült egy évig szopatnunk a lúzer ügyfelet...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 13:11:27

nekem dombornyomott aanyszinu creditkatyam van Maryvel egyutt 1 diplomank van, hol a faszba villogjak?

Jemi 2008.10.21. 13:20:00

Azt menőnek tartotta, hogy ELTEs bankkártyája van???
Egyébként meg az ELTE már az OTPvel van szerződésben igy ne csodálkozzon rajta, hogy megszivatja a K&H..Szerintem szerepjátékos szociológus a kedves posztoló:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.21. 13:27:49

@Hagyma : Menj el neonreklámnak, rád kötik az 1000V-t, és lehet villogni :D

Annatar 2008.10.21. 13:31:33

Ó je, tudtam én, hogy bennetek nem csalódhatok, kedves kommentelők.
(tudom, azzal hogy válaszolok nektek a lúzerségi faktorom tovább nő. Hát még ha meglátjátok miket írok)

1. Igen, bölcsész vagyok. Részvéttáviratok mellőzése kéretik.

2. A "vírus ami lenézi a netbankot" nos ez egy egyszerűsítés volt, természetesen kémprogramra gondoltam, maráhra nem hiszek a biztonságos net oldalakban, láttam már elég feltörtet, arról nem is szólva, hogy vannak olyan programok amik egyrészt nézik merre böngészek a neten, másrészt lopják a jelszót.

3. Igen, a gépem tele van vírussal. Ha azt hiszed, a tiéd nem, menj elmeorvoshoz. (van tűzfalam és van - állítólag jó vírusirtóm mielőtt kérdezed.)

4. A bankkártyával csajok előtt villogás az poén volt. Vicc, értitek.
Nem sült el, ez az én hibám.

5. Aki nem hiszi a tolvajos sztorit az ne higgye, persze beszkennelhetném a rendőrségi vallomásom másolatát, meg a tavasszal kapott levelet miszerint beszüntették az eljárást, de semmi kedvem kekeckedőknek magyarázkodni. (azért ha nagyon muszáj megteszem)

6. A nicknevem Annatar. Emellett fiú vagyok. A nevet - most kapaszkodj meg - egy könyvből vettem. Nahát. (mielőtt megkérdezitek, a könyvben is hímnemű alak. Továbbiakra GIYF)

7. Mamával való közös számla: Én se örülök neki, de nem szólt nekem amikor elintézte, és mivel jelenleg nincs elég önálló keresetem hogy saját lábra álljak, marad így. (a bölcsészek lassan érnek és még lassabban tudnak pénzt keresni. Így jártam.)

8. Aki naiv tudatlan balfasznak tart (lehet h igaza van) az mutasson rá, miből vonta le ezen következtetését.

9. Aki nem érti miről írtam, az olvassa el mégegyszer, nekem többszöri átolvasásra is értelmesnek tűnik.

10. Végül: Látszik ám, hogy ti is a lényegen akadtok ki. Hogy egy év egy szerződés legyártása (cirka 4 oldal, és ez netbankkal meg telebankkal együtt) az senkit se zavar. A filmekben is azt nézitek, milyen színű a szereplők cipője?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 13:47:35

Annatar 2008.10.21. 13:31:33

vadász, vadász......

havajj 2008.10.21. 13:56:19

Igazad van Anna, hajrá!
Ez nem irónia, komolyan gondolom hogy a banki ügyintéződdel van a baj, nálam nincs a többiben semmi kivetnivaló, bár a netbankot nem tom mér hagytad magadraerőltetni.

havajj 2008.10.21. 13:57:55

Az Annát természetesen úgyértem Szauron.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.21. 14:15:43

Mondom, hogy nem közös bankszámlájuk van... Vigyázz Annatar, még az apeh is megszivathat ecce és az sokba fog fájni.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 14:20:39

Há de bőcsész…aki olvas….it-ban járatos….de nem életre való….és az ilyenek kapnak dimplomát? Mondja már meg valalki, hogy a mekiben nem előfeltétel a diploma!

Magam_a_Mondomét! 2008.10.21. 14:25:06

Most elvesztettem a fonalat!
Mit loptak el a románok? A bankkártyát vagy a lovainkat ?

moli 2008.10.21. 14:31:45

nem akarok konkretan senkit bantani, hanem inkabb mindenkit egyutt akire vonatkozik: milyen gaz az mar, hogy valaki egy konyvbol/filmbol/mas szellemi alkotasabol nevezi el magat?! nincs annyi fantaziaja, hogy kitalaljon maganak egy nevet?!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.10.21. 14:33:42

1) -

2) a vírus az vírus, a kémprogram az kémprogram

3) Nekem nincs tele vírussal, de már hívom is a pszichomókust.

4) Jó szar poén volt.

5) Elhisszük, csak furcsa. Mi az, hogy találkoztál vele? Bemutatkozott, és visszaadott mindent? Hehh?

6) Ok. És?

7) Akkor szólsz neki, hogy most visszacsinálunk mindent, mert ez így nem törvényes, ok anyu?

8) "A dolog ott kezdődik, hogy régebben az egyetem ahova járok (ELTE) szerződésben állt a K&H-val, adtak kedvezményesen fiataloknak szóló számlát meg minden. Én ennek örültem" a naiv balfaszságra mutatva

9) alássan jelentem értettem, csak a tolvajos dolog nem tiszta

10) arra írtam már, hogy szarjanak sünt, szóval ez részemről ennyi. Amúgy elég fontos dolog a cipő a filmekben. Sok film erre épül. Pl. Magas barna...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 14:35:51

moli 2008.10.21. 14:31:45

azt azért írta, hogy ellensúlyozzta azt amit az 1. pontban irt : bőcsész. erre leírta, mert maga is érzi, hogy ezt valamivel ellensúlyozni kell : hát olvasok bammeg annak ellenáre, hogy....meg ráguglizott arra is : lelesi a vírus mit kőll tenni....kidobta nekije, hogy tűzfal+antivirág+antibácsi......ezért! ő olvas kérem szépen....csak éppen az életből bukásra áll...az évfolyamtársak meg már a mekiben adják menübe bankártyákat....

Loree 2008.10.21. 14:42:55

@Annatar:
"8. Aki naiv tudatlan balfasznak tart (lehet h igaza van) az mutasson rá, miből vonta le ezen következtetését." --> én minősítettelek ilyen szigorúan.

Ez annak volt köszönhető, hogy idegesített a poszt terjengőssége, a benne lévő tartalmi hibák (hidd el, egy hozzáértő user gépén sem vírus sem kémprogram nem található), az hogy hagyod magad egy évig váratni, hogy olybá tűnt hogy lövésed nincs alapvető pénzügyi, banki dolgokról...tudom, hogy nem szakterületed, tudom hogy nincsenek polihisztorok, én például biztosan nem tudnék Kant és Aquinói Szent Tamás műveiről disszertációt írni, de azért minimális életképesség szerintem egyfelől nem árt az embernek, másfelől nem túl nagy erőfeszítéssel magunkra szedhető. Bosszant, ha az emberek kvázi lustaságból maradnak tájékozatlanok és hagyják magukat átbaszni.
Ha emellé még ezt a blogot is olvasgatják, akkor végképp nem értem a dolgot.

Az viszont az én szememben pozitívum volt, és nem a lúzerség jele, hogy reagáltál.

havajj 2008.10.21. 14:49:13

Valaki árulja már el plíz, hogy miért nem törvényes, ha anyám az én számlámra utaltatná a fizetését.
Ekkora faszságot is rég hallottam, oda utaltatom a leadózott nettó jövedelmemet ahova akarom, akár egy csöves számlájára is.
Az apehnek meg végképp kurvára semmi köze hozzá.

Annatar, ne törődj a hülyeségekkel, ezeknek a gyökereknek nem jutott ma normális poszt, ezért a legtámadhatóbbon élik ki magukat.
Dehát erről szól a homár. :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 14:51:29

havajj 2008.10.21. 14:49:13

de van, mert neked honnan a jövedelmed? hmmm? kapod a zsét és honnan? kitől? miért? no ez itt a baj!

Erika Viking 2008.10.21. 14:53:17

moli

miért gáz, ha valaki egy filmből/könyvből/falvédőről választ magának nicket? vagy akár nyelvtörőből?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 15:03:25

Annatar
a problema azzal van hogy ember nincs a vilagon akinek ehhez egy ev kell
rajtad kivul

ha a bank hibaja megkovetlek, de nekem
hihetetlen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 15:04:28

tuk
van 127 forintja
valoiszinu vett fel diakhitelt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 15:06:33

ja Annatar
nagyon figyelj a kemprogramokra, mert anyukad nyugdijara/fizetesere/ vadasznak
mindennapos eset
Netbankolsz es nincs oitt a 2000 forintod

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 15:08:40

bőcsész vagyok az eltere járok, anyámmal van közös bankszámlám és még ne legyek menő?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.21. 15:10:01

havajj,

az apeh vizsgálhatja a bankszámla forgalmat és ha azon olyan bejövő pénzek szerepelnek, amelyek az adóbevallásban nem, akkor az szopás. Esetleg lesz belőle egyszer egy homár poszt, hogy "mé baszogat az apeh, amikor nem is az én pénzem érkezett a bankszámlámra?".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.21. 15:19:40

akkor meg kell irni az APEHnek. hogy az az anyame

havajj 2008.10.21. 15:21:12

igen parasztok, majd ha vagyonosodási vizsgálatot indítanak a srác ellen, akkor megkérdezhetik, hogy honnan vannak milliárdok a bankszámláján, és akkor majd megmutatja, hogy az anyja oda utaltatja a fizuját, mert így olcsóbb
és kész

havajj 2008.10.21. 15:22:51

Nelson, az előbbi neked is...

havajj 2008.10.21. 15:24:12

a parsztok tulajdonnév volt, nem sértegetni akarok senkit.

Balance Of Power 2008.10.21. 15:29:00

Nem valoszinu, hogy Annatar ellen fog valaha is vagyonosodasi vizsgalatot inditani az APEH, de annyira azert ok sem hulyek, hogy nem nezik meg rendesen, kie a bankszamla. A szamla Annatar es Annatar Anyu neven van, erkezik ra havonta 150,000 HUF, melle van irva, hogy xy kft-tol munkaber, mi evvel a gond? Az APEH nyilvan tudja, hogy Anyuka ott dolgozik, mert talan a munkaltato csinalta a bevallast is. Ha nem, ugyis utana fog nezni...

Meg egyaltalan, ha nem is fizetesrol van szo, az atutalasi kozlemenyt csak elolvassa az APEH. En pl. szoktam utalni a szuleimnek, ha vesznek vagy befizetnek helyettem ezt-azt - fasz koze van hozza barkinek is?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 15:29:28

lehet, hogy tévedek, de állítólag a szülőktől kapott pénz 100eHuf felett adóköteles....de lehet, hogy tévedek valami bőcsész majd megmondja....

JohnnyB 2008.10.21. 15:32:03

Egy számlának lehet több számlatulajdonosa is. Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy havajjnak van igaza, édesapám fizetése mindig anyám számlájára ment, viszont nem volt csak 1 kártya, hogy a szerződés több tulajdonosról szólt-e, nem tudom.


Szóval ha valaki holtbiztosan állít valamit, akkor nézzen már utána, vagy írja mellé, hogy ezen a területen dolgozik.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 15:33:13

én nem értek hozzája...mert én csak egy fatelepi munkás vok....bőcséssze vok, de akarnék se lenni, ha csak ennyi eszem lenne tőle

AlulírottFentemlített 2008.10.21. 15:37:19

Állítólag 500 000 forintig adómentes, ha átutalással történik a szülői adomány.

Bár én csak bambán bámulok továbbra is és nem vagyok bőcsész :-)

Igen havajj olvasom az AL-t

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.21. 15:50:08

Mármost nem kötözködni akarok, de a számla (a leírtak alapján) nem lehet közös:
1. A posztban azt írja, a mama az ő számlájára utaltatja a fizetését. (Saját számláját megszüntette.)
2. A kommentben meg azt, hogy mindent a mama intézett, a háta mögött.

Ebből nyilvánvaló, hogy a mama annyit intézett, hogy a fizetés menjen Annatar számlájára. A számlatulajdonos jelenléte nélkül ugyanis a mama nem intézhette el, hogy a bankszámla közös legyen.

Az apeh meg azt baszogat, akit akar és akkor, amikor ő akarja. Ők ilyenek. Nem mondom, hogy nagy esély lenne egy vizsgálatra, de ez tök mindegy. Sokkal egyszerűbb az ilyen dolgokat tisztán kezelni.
Magyarul: ballagjanak be a bankba és jelentsék be a mamát is vagy nyisson a mama egy külön bankszámlát vagy vegye fel a fizetését kp-ben.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 15:53:26

Nelson Mandula 2008.10.21. 15:50:08

aztán irány a suli, még nem késő megmenteni a lelkem, még átjelentkezhet egy másik szakra...aminek nem a meki a vége...! bár ennyi ésszel még a fatelepen a fűrészpor is veri...vagy egy marék lepke...

Majmász Gedeon 2008.10.21. 15:55:25

Igaza van Kopasz Annának, még ha fiú is. Miért van az, hogy a bankos posztokban szinte mindig a beküldőt szidjátok?
A K&H az egyik legszemetebb bank a piacon, nálam tavaly eljátszották a bizalmukat örökre.
Nekem is van anyámmal közös számlám, oszt akkó miva'? Sose tudhatjuk, mikor melyikünk hal meg, és akkor hozzáférünk egymás pénzéhez. Egyébként meg akkor csináltattuk, amikor el volt törve a lába.
A netbankról meg annyit, hogy évekkel ezelőtt én is igényeltem, de soha nem élesítettem. Hiába papoltok itt tűzfalról meg vírusirtóról, ahhoz, hogy azok hatékonyan működjenek, rendszeresen frissíteni kellene őket, ami egy vírusirtó esetében még talán könnyen megoldható, a tűzfalamat viszont én sem frissítettem már évek óta. Egyszer pedig, mikor (nemzetközi szinten) ellopták közel 100 ezer bankkártya adatát, az enyém is köztük volt. Ezért használok egy külön bankkártyát a netes utalásokhoz, és csak akkor teszek rá pénzt, amikor használom. Az átutaláshoz meg beballagok a bankba, és a terminálon megcsinálom 2 perc alatt.

Balance Of Power 2008.10.21. 15:59:48

Most tenyleg azt vitatta valaki, hogy van-e olyan, hogy kozos bankszamla? Hogyne lenne?

De mi ez az 500,000-ig adomentes dolog? En ugy tudom, hogy egy 200 ezres plazmatevet sem vehet anyam nekem adozas nelkul.

havajj 2008.10.21. 16:01:15

Nem hiszem hogy ebben a témában találtok olyat aki "ezen a területen dolgozik". Ezt egy apehes se tudná megmondani, hogy ez most jó-e így.
Nincs szó se pénzmosásról, se ajándékozásról (hiszen gondolom odaadja a pézt anyunak).
Ajándékozás után valóban adózni kellene elvileg, de ezért nem tud megbüntetni senki, mert bizonyíthatatlan.
De egy dolog tuti, olyan törvény nincs, hogy nem tarthatom másnál a pénzem (akár a zsebében, akár a bankszámláján).
Vagy ha van is, pont lesz@rom (nem vagyok jogász).

Engem igazán az akaszt ki, hogy itt van ez a srác, aki rendben van hogy totál lúzer, meg ami mégnagyobb bűn BÖLCSÉSZ :), de ne ő legyen már a bűnbak, amiért a tetves bank egy évig nem küldi neki a szerződést vagymit.
Hát baszogatni kell azt a bankot hogy csinálja a dolgát? Ezért kapja a pénzt. Mondjuk én is utánanéznék hogy mivan, mert idegesítene, de a normális az lenne szerintem ha a bank tenné a dolgát.
Aztán a végén meg már a nicknevével is baj van.
Nahát.

JohnnyB 2008.10.21. 16:02:09

One time passworddel, amit belépéskor és minden utalás előtt smsben kapsz, hihetetlennek tűnik számomra az lenyúlás. De az enyémmel lehet próbálkozni, van rajta most 360 HUF... (Nem vagyok sikeres ember.)

havajj 2008.10.21. 16:03:12

Majmász, azért remélem nem akartad lelőni anyádat egy lábtörés miatt, hogy ne szenvedjen. :D

Balance Of Power 2008.10.21. 16:03:19

Majmasz: Milyen adatokat loptak el pontosan? Mit tud vele csinalni, ha a konkret kartya nincs a kezeben?

Majmász Gedeon 2008.10.21. 16:11:54

Balance Of Power 2008.10.21. 16:03:19
Ezekről a kártyákról/számlákról pénzt nem nyúltak le, de ha megvan az adatuk, akkor már simán tudják őket hamisítani. Szerintem.

Egyébként meg Franciaországban meg talán Belgiumban már egész bűnszövetkezetek alakultak arra, hogy kikukázzák az emberek/cégek bankszámlakivonatait, és ezek alapján lenyúlják a nagy pénzeket. Szóval minimum összetépve érdemes az ilyet kidobni, de még biztosabb elégetni.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.21. 16:33:39

havajj,

én nem törvényről, bizonyítékokról és bizonyíthatóságról beszéltem, hanem arról, hogy az apeh azt kezd el basztatni, akit akar. Épp elég büntetés lehet egy vizsgálat, melynek keretében X alkalommal kell bemenni az apehba magyarázkodni. Minek? Egyszerűbb kapásból tisztán kezelni a pénzügyeket.

havajj 2008.10.21. 16:35:34

Balance, netbankhoz nem kell a kártya (néhány kivételt nem számítva), az átutaláshoz elég az adat.
Ezért nem jó vírusos gépen netbankolni, vagy tőlem hívhatjátok trójainak, kémprogramnak, vagy adathalásznak is, ha már megint precízkedni akartok.

Az sms sem olyan nagy biztonság, mert ha megvannak az adataid, nem nagy dolog megtalálni, leütni, és a mobiloddal átutalni 2 misit a kajmán szigetekre.
Ez kb. 5 percig tart, és soha nem kapják el.

(Ismerek egy lépcsőházat ahol másfél évig nem kaptak el valakit, aki rendszeresen leütötte az embereket a liftben. Kb. 10 eset után sikerült. Mondjuk ő nem a mobiljuk, hanem a pénztárcájuk miatt tette. :))

havajj 2008.10.21. 16:45:02

Ebben teljesen igazad van Nelson, de enélkül is ugyanúgy elkezdhetnek basztatni.
Szerintem soha az életben senkit nem vzsgáltak még önmagában amiatt, hogy rendszeresen érkezett egy százezres nagyságrendű összeg a számlájára. Ebben az esetben a legvalószínűtlenebb egy adócsalás, vagy sikkasztás, stb.
Másrészt az APEH %-osan büntet, tehát a hétköznapi embereket leszarják, végigszalad a gép a bevallásukon, sztannyi.
Sokkal több pénzük van egy vállalkozásból pl.
Azért elképzelem az apehest, amint odamegy a főnökéhez:
- Te főnök, van itt egy srác, aki még egyetemista, de minden hónapban ugyanaz az összeg jön a számlájára. Nem kéne megvizsgálni?
- Eszednél vagy köcsög? Tudod mennyibe kerülne az a vizsgálat, kb. a 10x-esébe, mint amire büntethetnénk. Nem a Cámlanélkülóccón Kft.-t kéne inkább ellenőrizned? Ki vagy rúgva, szedd a cuccod.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.21. 16:57:34

havajj,
hát én nem is mondtam, hogy emiatt kezdik el vizsgálni. Ellenőrzik , mert épp beleesik a szórásba.
Különben nem olyan nehéz az apeh látókörébe kerülni, ugyanis nagy előszeretettel vizsgálják vagyonosodásilag az alacsony jövedelemmel rendelkező lakásvásárlókat pl. Erről épp a napokban olvastam egy cikket (ha megtalálom, belinkelem) - egy adószakértő jogász tollából.

Balance Of Power 2008.10.21. 16:57:37

Majmasz: Ha ellopjak a dombornyomott kartyadat, azzal valoban tudnak vasarolni, ha nem tiltod le.
De egyebkent meselte egy angol ismerosom par eve, hogy (otthon) lenyultak 500 GBP-t a szamlajarol olymodon, hogy keszpenzfelvetelnel lekameraztak a pinkodjat vagy vagy lemasoltak a kartyajat vagy valami ilyesmi. Szoval, elhiszem, hogy van ilyen, de ezzel az erovel tartsuk otthon a penzt a zsirosbodonben, mint Mari neni tegnap a Kek fenyben, akitol 4 millat nyultak le ilymodon.

Balance Of Power 2008.10.21. 16:59:22

Ja, ismerem a netbankokat, de magam sem hiszem, hogy a hackerek a mi szaros partizezer forintunkra utaznak.
Egyebkent a Citibank bejelentkezoje szimpinek tunik, mert a jelszavadat ott egy virtualis billentyuzeten kell beirnod.

havajj 2008.10.21. 17:11:16

Ha ez megnyugtat, máshol is használhatod a képernyőbillentyűzetet. Lásd. Windows kisegítő lehetőségek.
Attól még az adatforgalmadban ugyanúgy benne van a jelszavad.

havajj 2008.10.21. 17:12:25

Persze ezen nem is lehet változtatni, de azárt jobb vírusmentesen jáccani.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.21. 17:27:44

havajj 2008.10.21. 17:12:25

vagy kell egy program ami lelesi a virusokat amik épp lelesik a kódodat ahogy ő lelesi a papírról....

aki meg ezt a szerencsétlent védi, gondoljon már abba bele, hogy 1évig játszotta a bőcsészt a végén még a homárra is beírt.....szerintetek van még ilyen ember a világon? én 2 hét után bementem volna és mondtam volna, tárgytalan!

évfolyamtársak jelentkezése nem ér!!!

havajj 2008.10.21. 17:52:30

szerintem meg etikátlan valakit csak azért alázni, mert szerencsétlen
dehát így szép a világ hogy nem vagyunk egyformák :)

havajj 2008.10.21. 18:01:37

:)) asszem nekem meg kell egy program, ami kiadja az agyamnak a shutdown -a -s parancsot mikor azon gondolkodom, hogy kell egy program ami lelesi a programot, ami lelesi a vírusokat amik lelesik a kódokat ahogy ő lelesi a papírról

ddd.dino 2008.10.21. 18:08:49

Havajj,
Ne hidd!!!
Idén az apehosok helikopterrel ellenőrizték a szüretelőket, hogy be vannak-e mind jelentve (jaj neked, ha hazamész apád szőlőjében segíteni a szüretnél ő pedig nem jelentett be téged előre!!!). Egy KA26-os mezőgazdasági helikopter üzemórája 300e Ft. Egy nagyszabású szüreten dolgoznak mondjuk huszan, alkalmi munkavállalói könyvvel, az 20x400 Ft közteherjegy. Tehát az apeh kib@sz az ablakon 300e Ft helikopterköltséget, +pilóta+ellenőrök munkadíját, hogy ellenőrizze, be van-e fizetve 8000 Ft adó. Van ebben értelem?

havajj 2008.10.21. 18:24:06

Persze, biztos csinálnak veszteséges dolgokat is, különben anarchia lenne.
Amúgy én meg vagyok győződve róla, hogy ezeknek a nagy része kamu, egyszerű megelőzés, mint pl. a rendőröknél húsvétkor a "3 napig fokozott ellenőrzés lesz".
Lehet hogy van benne valami, de azt nem hinném, hogy 3 napra felvesznek vagy túlóráztatnak egy csomó rendőrt.
Ugyanígy azt se hiszem, hogy olyan túl sokat repkedtek azzal a helikopterrel, ez egyszerű ijesztgetés, hogy elmenjen az emberek kedve a csalásoktól.
Itt a szüret, hát bejelentik hogy repkednek. Néhányan befosnak és bejelentik a feketemunkásokat.
Ez így már gazdaságos nekik, nem?
Kiszámolnak ők pontosan mindent, ez a szakmájuk.
Utána esetleg néhány kamu statisztika, hogy milyen sokakat megbüntettek, csak hogy az is örüljön aki a szapora miatt bejelentette a dolgozókat.

havajj 2008.10.21. 18:25:16

minden a pénzről szól ott is...

s_marky 2008.10.22. 03:45:24

Éjjel álmodban vagy Te kiemelt ügyfél a 127forintoddal együtt :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.22. 05:26:47

fasz kivan hogy ott hgytam az APEHOT vagy 10 eve most siman hlikopterezznek a szolok felett es tavcsovel neznem ki nincs bejelentve

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.22. 05:29:21

de telleg eekkra baromsagot hat hogy a turoba lehet latni hogy szoloben bejelntett munkatars dolgozik vagy anyosom
irtozatos baromsagok hangzanak el aze nehe
meglatjak anyosomat leszell a helikopter az irsai oliverre es elkerik a szemlyjet
vvagy hogy?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.22. 05:32:30

ott van kovacs neni itt letesszuk a gepet
nem baj hogy szolokarok
a francba
megis baj...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.22. 05:34:56

legkozelebb lopakodoval mennek, mert toth misi radarallomast epit szoloje fole, mer gizi csa k a mustert dolgozik
oh emberek............

Walter Melone (törölt) 2008.10.22. 07:14:32

És az ilyenek kapnak diplomát.
Olyan az értelmiségünk-e amilyet érdemlünk?

facsipesz 2008.10.23. 16:19:11

Aki a saját posztjához fűzött kommentben védekezik, mert idióta posztot gyártott, az sikeres ember még lehet?

Milyen szintű sztereotípiaerősítés lett már ez az írás, amit a kommenteddel még jobban alátámasztottál, el sem hiszem:)))

Igen, a bank egy köcsög. De kettőn áll a vásár. Egy évig senki nem hagyja magát szivatni, legfeljebb, ha pont erre vágyik. Vagy ennyire életképtelen..

Azért kösz a kommentet, igen sokban hozzájárult, hogy teljes képet kapjunk a történetről:)))

tothmari 2008.10.25. 01:43:16

Régebben a Homárnak volt hatalma. Megjelent a poszt, a bepanaszolt cég meg beijedt, hogy kikerült szégyen-szemre. Még reagáltak is sokszor. Meg volt bocsika sőt ajándék.
Mostanában ilyen nincs. Leszarják, ha kikerülnek. A kommentelők ugyanis már nem háborodnak fel, hanem cseszegetik és fikázzák a posztolót, akit átdobtak a palánkon.

Ma hatékony és rendszeres vírus és spy védelem, valamint tűzfal mellett, a legprofibban menedzselt számítógép, ha internetkapcsolata van, max. 15 perc múlva már nem tiszta. A gyengusok meg azonnal. Ez tény. Aki ezt vitatja, nagyon hülye, és úgy kell neki. (Pedig nem is vagyok bölcsész). Ami ad egy kis védelmet az maga a netbankoldal titkosítása, de azé arra se vegyetek mérget, meg milliókat se netbankon keresztül menedzseljetek.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.26. 16:07:00

ha egyszer a posztíró a hülye akkor??? a homárral az a baj, hogy mostanában a csak hülyéket rakják ki posztnak!

nolf 2008.10.28. 12:42:07

"Tanulság: Ha ilyen jól bánnak a kiemelt ügyfeleikkel, (értve ezalatt az egyetemmel kötött szerződést) milyen lehet egy átlag számlatulaj sorsa?"

nem te vagy a kiemelt ügyfél, hanem az egyetem. az egyetem viszont nem te vagy. a te számlád egy szükségtelen konc, egy újabb olyan dolog, amivel a bank nem nyer (szinte) semmit. csak pazarolja rád az idejét, energiáját, miközben semmilyen jutalékot nem számol fel neked, ingyen vehetsz fel pénzt, ingyen szolgáltatást kapsz (netbank).

ilyen szempontból a normál, "átlag" számlatulaj a kiemelt ügyfél, mert ő jutalékot csenget, pénzforgalmat bonyolít, betétet helyez el, hitelt vesz fel és hitelkeretet használ fel, amiből busás kamatbevételre tesz szert a bankocskácska.

azt hinni, hogy egyetemi hallgatóként más vagy a bank szempontjából, mint az átlagember, nem teljesen rossz feltételezés, csak rossz irányba gondolkosz, kedves júzer. te egy kolonc vagy, így ne csodálkozz, ha nem bánnak úgy veled, ahogy szeretnéd.

ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez így rendjén van, hanem hogy nem érdemes rajta fennakadni.

üdv

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 01:43:25

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása