Tékozló Homár

Így néz ki a kínai Túró Kiittyy

2008.10.28. 12:00 | jackyll | 90 komment

Zhaomannál találta a Homár a legendás Túró Rudi(k) lekoppintott, majd Kínába exportált változatának fotóját. Igazán mulatságos, hogy "a Túró Rudira megtévesztésig hasonlító, ám a különböző jogi problémákat elkerülendő Túró Kiittyyre keresztelt csokoládéval bevont túródesszert Kínában már jogi oltalom alatt áll", jelentette az MR1. Magyarul lenyúlták Rudolftól a magában nehezen védhető "Túró" elnevezést és hozzácsapták a Hello Kittyből részegen eredeztetett Kiittyyt, ebből lett a kínaiul jól csengő márka. Nade Kínában jogi oltalom? Muhahaha, ez az évezred vicce. A Homár tippje szerint a Túró Kiittyy első klónja hamarabb fog visszaérni Magyarországra, mint az "eredeti".

Természetesen a Homárt elsősorban a termék íze érdekli, úgyhogy aki Kínában jár, legyen olyan jó, és tesztelje az emberiség nevében. Köszönjük.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

havajj 2008.10.28. 12:02:48

- Első osztályú Villa Medici éttermünkben, kérjük a hely színvonalának megfelelő öltözködési szabályok szerint megjelenni.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 12:15:04

"Melamim Kitttyyy" a NEGYEDIK ingyen van :)

AlulírottFentemlített 2008.10.28. 12:20:51

A végén még a sünszarást is jogi oltalom alá veszik ezek a kínaiak és akkor mi lesz a homárral?

Dax 2008.10.28. 12:23:27

Sztem meg önön maga érdekébe senki ne egyen semmiféle kínai tejterméket!!! EZ FONTOS!!!

csibenyussz 2008.10.28. 12:28:07

sajnálatos, de mit nem nyúlnak le a félszeműek?? ...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 12:28:07

vagy van eltebőcsészlogós kínai túrókitty is?

csibenyussz 2008.10.28. 12:29:28

AlulírottFentemlített 2008.10.28. 12:20:51

ezért gyorsan és sokat kell még használni amig megtehetjük:

sün, sün, sün!!!! :D

persze felnőtt, és izmos..):P

Pozo 2008.10.28. 12:32:49

Nah az a vicces :D Kittyrudi powa

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.28. 12:33:34

Honnan a túróból tudják a kínaiak, hogy mi az a túró, ami a zsacskóra van írva? Hogy ejtik ki?
Egyébként a Túró Rudi dizájnötlete is - hogy úgy mondjam - újrahasznált. (Éljen a reusing!)
Eredetileg ugyanis a Tour de France legjobb hegyi menői kaptak és kapnak piros pöttyös trikót... Tour ó Rudi? Csak tudnám, melyik töketlen doppingrobotot hívták Rudolfnak!

staropramen 2008.10.28. 12:37:01

Nagy hiba lenne, ha valaki feláldozná magát és megkóstolná. Félek, hpgy CSAK melemin van benne, némi E adalékok kíséretében. Engem jobban a kínai jogi oltalom kérdése érdekelne. Már látom a Kiittyy a tokaji, vagy a barckkiittyy pál-az inka nevű levédett árukat.

Dax 2008.10.28. 12:53:39

ha így haladunk, lassan a bográchozás is kínai nemzeti hagyomány lesz :(

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.10.28. 13:01:16

Na de mit túr? Ez nem derül ki! Pedig FONTOS!!! :D
Ha látok egy ilyen sz*rt tuti megkóstolom. Egyszer mindent ki kell próbálni...

Rémült Mazsola 2008.10.28. 13:08:18

ColT: "Egyszer mindent ki kell próbálni... "

Hm, ez elég utolsó mondatosan hangzott... :D

schokobanane (törölt) 2008.10.28. 13:23:15

Khm.

"A magyar bejegyzésű EU-Milk Technologies Kft és a kínai Zhong Xing Ltd tavaly szeptemberben írt alá tíz évre szóló keretszerződést tejipari technológiák bevezetéséről, és az ehhez kapcsolódó berendezések szállításáról, valamint az új termékekhez szükséges adalékanyagok átadásáról. A magyar technológiával és gyártósorokkal épült üzemben, magyar szakemberek felügyeletével, október elején indult el a próbatermelés a fengningi üzemben. A gyár fő terméke a Túró Rudihoz hasonlatos Túró Kiittyy márkanevű csokoládé bevonatú túródesszert..."

(Forrás: MTI)

Az már a mi bajunk, ha eladunk valami magyar sajátságot; a ferdeszeműeknek ehhez pont semmi közük.
(Ahhoz viszont, hogy a dalai láma ikszedszerre kérte Tibetnek az autonómiát, és a ferdeszeműek ikszedszerre röhögték ki, már annál inkább, de az meg sajna nem tartozik ide.)

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 13:38:52

"És miért van rajt hogy: Fresh Cheese ???"

Mert az ángliusoknak nincs külön szavuk a túróra, illetve "Cheese" néven fut.

evvan.

É2I 2008.10.28. 13:47:29

Tudja valaki mi a túrót jelent kínaiul a túró?

Azt az enyhe célzást még értettem, hogy mire asszociáltak a túró rudinál, de bele se merek gondolmi, hogy nézhet ki ez kittyke.
Bár így mostmár kezdem sejteni a cheese feliratot :P

(Tudom jelent túrót, meg még sokminden mást is :)

elwood 2008.10.28. 13:49:58

Tudtommal a kínaiak nem esznek túrót, joghurtot sajtot.

Szerintük az romlott tej.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.28. 13:57:08

Dax!
A bográcsot már a kínaiak gyártják hozzá, meg a pirospaprikát és a fokhagymát is.

Schokobanane!
A tibetiek is legalább olyan ferdeszeműek.

Elwood!
Má' mé' ne ennének túrót? Nem mozog, tehát köret.

elwood 2008.10.28. 14:04:53

"Má' mé' ne ennének túrót? Nem mozog, tehát köret. "

Egy idő után a hűtőben mozogni kezd és sípoló hangokat hallat. Aztán röfögni és túrni kezd. Ebből a "túró" elnevezés.

É2I 2008.10.28. 14:07:18

@elwood

Akkor helyesbítek:

Túró Tmagaeszike

Sanyi 2008.10.28. 14:09:37

Hany szazalek a melamintartalma?

elwood 2008.10.28. 14:12:21

hogy olcsóbb legyen melamin helyett melaminaromát tesznek bele

É2I 2008.10.28. 14:15:28

Nem nem, melamin pótló urániumot tesznek extasi tartalmú színezékkel, hogy jobb legyen az íze.

Egon Bondy 2008.10.28. 14:18:30

a kinaiak a tejet sem ittak. nagyon bontani sem tudjak a tejet es tejtermeket, hianyzik ez az ezimjuk.
viszont a tej es a tejtermekek konnyen eloallithato feherje. egy-ket evfolyam es a fosas is alabhagy! :)

Masato 2008.10.28. 14:19:35

fasznak kell a magyaroknak mindig a kínaiakkal játszadozni... Majd 1 év múlva ide is betörnek a kínaiak a "Türő Rödi"-ikkel és akkor majd sírhat a magyar mi a fasznak volt ez jó...

W Joe 2008.10.28. 14:27:08

Remélem sikeres lesz. Kiváncsi vagyok mennyire hasonlít az eredetire.

Nagyon régen (20 éve?) mintha lett volna valami citromos túró rudi, ami nekem nagyon ízlett. Rémlik valakinek ilyen?

É2I 2008.10.28. 14:30:55

Nem volt az húsz éve, de jó se ;)

mangorlo 2008.10.28. 14:32:00

azért azt ne felejtsük el hogy a túró rudi eredetileg szovjet fejlesztés volt

b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.10.28. 14:32:39

"enenmegaziren 2008.10.28. 14:07:18
@elwood Akkor helyesbítek: Túró Tmagaeszike"

hát ez japán név inkább.

b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.10.28. 14:34:33

"Egon Bondy 2008.10.28. 14:18:30
a kinaiak a tejet sem ittak. nagyon bontani sem tudjak a tejet es tejtermeket, hianyzik ez az ezimjuk."

igen. bizony, bizony a tejivás, pontosabban a tej megemésztésének képessége a fehér ember különleges tulajdonsága.

Gumidomino 2008.10.28. 14:43:31

de mifrancot keres rajta az EU zászló?

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.10.28. 14:45:10

"igen. bizony, bizony a tejivás, pontosabban a tej megemésztésének képessége a fehér ember különleges tulajdonsága. "

nana, láttam én már macskát is tejet inni

talendon 2008.10.28. 14:45:16

A "fresh cheese" nem "friss sajtot" jelent véletlenül a doboz jobb alsó sarkán? Vagyis ez akkor nem túró, hanem sajt, a túró csak magyarul túró.

Én ettem már sajtból készült hasonló édességet, nem a legjobb.

Carnivora (törölt) 2008.10.28. 14:50:26

Túró mindenfelé, ahol egyáltalán fellelhető rajtunk kívül sajtként fut ...

É2I 2008.10.28. 14:51:41

@zahar

A japcsiknak fogják kivinni és képviselőjük, Túró Tmagaeszike lesz az első aki bevállalta, hogy megkóstolja és f.sik egy jót tőle.

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2008.10.28. 14:51:57

ha nem lesz benne melamnin meg sem veszem :D

schokobanane (törölt) 2008.10.28. 14:53:03

Kitalátor:
Jogos. Javítva ferdeszemű kínaira.

É2I 2008.10.28. 14:54:43

Na fene, tényleg ezek már az Eu zászlót is hamisítják ;)

tuner1 2008.10.28. 14:55:40

Ja, volt vaniliás is, citromos is, de az étcsokis az tényleg jó volt..de akkor valahogyan nem hallottunk az E-betűkről.A mostaniak ( a magyaroké ) is fullon van hozzáadott anyagokkal, ne hogy erre már valaki azt mondja, hogy jó...a kínai pedig megint megcsinálta a szerncséjét és jobban fog belőle élni mint a magyar

ave 2008.10.28. 14:59:46

Ha mar a Tour de France szoba kerult, a pottyos pont nem az o talalmanyuk, ok is masoltak az akkori szponzor termekerol.

dajalap 2008.10.28. 15:13:51

ja, ázsiában általában jóval kevesebben tudják megemészteni a tejben lévő anyagokat ( amúgy európában sem mindenki... a tejtermék fogyasztás elég új cucc, ősember nem hasalt be a tehenek alá :P - senki se látta a blöfföt? )

csomó japán ismerősömnek kifejezetten izlett volna csak kb féltek megenni mert nem bírta a gyomruk.

amúgy a macskákról...

a macskák se bírják a tehéntejet.

szeretik a szagát / ízét mert tele van zsírral ( nekik olyan mint nekünk a cukor, az anyagcseréjük kicsit más ) de legtöbbjük olyat fosik szegényke hogy csak nézel.

azért nem általános a probléma mert amit tej néven árulnak boltban az eleve felismerhetetlenségig higított...

de pl. lehet kapni macskáknak tuningolt tejet

...

lehet hogy abból kell majd csinálni a túrórudit japánban / kínában is

és talán ezért hívják kiittyynek :D

amúgy meg power puff girls forever!

12Rómeó 2008.10.28. 15:13:51

Ha figyelmesen megnézitek, nem is TÚRÓ izé, hanem TŰRŐ kiiiiiittttyyyy. És nem a magyar Túró Rudi, hanem cekcuális segédeszköz (ez a kínai feliratból egyértelműen kiderül)

burt lancaster 2008.10.28. 15:31:05

Az Olvasó 2008.10.28. 13:38:52
"És miért van rajt hogy: Fresh Cheese ???" Mert az ángliusoknak nincs külön szavuk a túróra, illetve "Cheese" néven fut.
evvan."

De.

túró = cottage cheese

a túró rudi valahogy így hangzana = chocolate coated cottage cheese stick

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2008.10.28. 15:32:58

volt egy ket hulyeseg a hozzaszolasok kozott... szoval..

1. a turo az angol-szaszoknal, nem cheese hanem "Cottage cheese"

2. Sajtot es turot Pekingben barmikor kapok a Jennie's shopokban, igaz kinai uzletben egyaltalan nem, es sajtot is csak a nyugati boltokban vagy nagyobb szupermarketekben abbol is csak laponkent csomagolt vacakot. Turot nem esznek, ahogy edesseget sem nagyon...

3. orulok, hogy valaki probat tesz az ilyen izlesuktol idegen etelek meghonositasara.

Varom a langos sutoket es a makos guba/vargabeles/retes/magja rakas/beigli/somloi galuska arusokat is lol

Edddig olyan szegnyek voltak, hogy nem jutott edessegre az uralkodo korein kivul, az utobbi 10-20 evben slager lett a haagen dazs es a csokoladek... szoval ... utemes felzarkozasban vannak ;)

Ofélia . 2008.10.28. 15:33:58

Kitti figyelj a barátodnak túrós a rudija?:

Mi a Fa@ért kell megvenni minden eszement hülyeséget?.

Nekem eddig a tv tabi vagy mi a franc volt a csúcs.

☺ágica (törölt) 2008.10.28. 15:35:04

És a narancs miért van a címkéjén?

LeGrady 2008.10.28. 15:40:25

A jó hír az, hogy magyar licensz alapján megy, mi adtuk a tudást, technológiát, sőt, ha jól tudom a csokit is... valahol olvastam róla cikket nemrégiben

elwood 2008.10.28. 15:42:11

Pedig azt mondták az élelmiszerárak emelkedését az okozza, hogy a kínaiaik is több élelmiszert vesznek.

Vagyis azért 6000 a bélszín mert az összes kínai földműves áttért a rizsről, és bélszínt zabálnak kétpofára.

Ofélia . 2008.10.28. 15:45:10

chaoyang: most aztán ők is megkapják a magukét.

Rohanás, emberek utálata, leszarom a szomszédot, autó, nekem jobb van, minek ez az erdő, a gyereknek még nincs"megvenni", a tanárnő hűLLe, de szar az életem, még nincs medencém, viszont nem eszi már őse ÉTELT ami a FONTOS

EÖ (törölt) 2008.10.28. 15:56:03

valaki beszámolhatna arról is hogy milyen a száznapos-tojás-ízesítésű túrórudi, no meg a lótuszvirágos-téliszalámi

zsül 2008.10.28. 15:58:02

a Rudi az nem a Rudolfból jön, hanem a "rúd"-ból

EÖ (törölt) 2008.10.28. 16:00:03

ofélia

a teletábi az emeletes nagy baromság nekünk felnőtteknek, de a gyerekek meg megvesznek érte

Szóval ne keseredj el ha nem érted, nem neked szól...

Árpi a 4-ből 2008.10.28. 16:04:11

Kitalátor feljegyzete:

És ráadásul létezik Mo-on Tour de Rudi kerékpárverseny! Minden tavasszal rendezik meg Budakeszi-Biatorbágy-Páty területén! És naná, hogy ki a fő szponzor...

gabest1 2008.10.28. 16:04:28

laktóz-intolerancia térkép:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9a/LacIntol-World2.png

(csak emberre, macskákról nincs adat :)

elwood 2008.10.28. 16:09:03

a száznapos tojást Indesit hűtőszekrényben tároltam a kollégiumban, kicsit zöld volt már kívülről is

Ofélia . 2008.10.28. 16:14:33

Egyéves: igazad van viszont a száznapos tojásra én is kiváncsi lennék.

Amugy ez volt a legnagyobb ami csak azért zavart mert nekem kellett beszerezni.

Előbb vennék hüvelygombát kilóra mint teletabit

Ofélia . 2008.10.28. 16:21:21

elwood: a kollégiumban a szomszéd szekrényében volt legalább 80 napos kenyér kellően zöld állapotban néhány pár többször használatos zoknival megspékelve.

NeanderVölgyi 2008.10.28. 16:25:07

LeGrady 2008.10.28. 15:40:25
"A jó hír az, hogy magyar licensz alapján megy, mi adtuk a tudást, technológiát, sőt, ha jól tudom a csokit is..."

Adhatnank hozza a Kinaikat is!!!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2008.10.28. 16:25:49

schokobanane: az idézet nagyon korrekt volt, sokaknak persze sokkal kényelmesebb mocskos tolvaj kínázni, mint utánanézni a dolognak.

A dalai láma cucc, nem ide tartozik valóban, de róla is annyit, hogy én tisztelem és intelligensnek tartom, de az utóbbi időkben éppen miatta nem született egy kényelmesebb egyezség. Gazdaságilag Tibetnek is jobb, ha kínához tartoznak és ez egyre inkább igaz. A Láma csak múlt miatti elvi és természetesen vallási okok miatt nem akar egyezséget, ami nem jó. a csőcselék meg megmutatta, hogy tibetben is jelen vannak. Nálunk is vannak, láthatjuk is őket eleget. Nem is verték nagydobbra, de azért több kishír is volt, hogy tibeti "tüntetők" nyugati újságírókat támadtak meg. ciki.

Valaki mondta, hogy kínában nem nagyon vannak(voltak) édességek. Hát nem tudom, itthon is lehet kapni a nagyobb kínai büfékben, kínában meg ugye döbbenetesen nagy az ételválaszték..és szerintem sok édesség is van.

Giga Fika · http://gigafika.blog.hu 2008.10.28. 16:28:19

Örömmel olvastam a Kínát fikázó kommenteket, azért az tény hogy előbbre tartanak mint mi - leszámítva hogy az emberek gyakorlatilag rabigában élnek - de néhányan itt is. A másik pedig - ne csinékljunk úgy, mintha mi nem mindig a nyugatot majmoltuk volna - lehet fikázni és nevetni a leleményességen, megdöbbenni a fura neveken, de fikázni Kínát? Én nem tudom...szerintem nekünk ciki nem nekik.

garázda 2008.10.28. 16:32:59

A fresh cheese az a túró???

a kinaiak többsége nem tud kínaiul vagy a többség angolul tud??

a túró az folyik, mert a képen nagy fröcsögés van!
24 darabos kiszerelés elég egy családnak?

EU jel minek van rajta?
ezzel akarják vásárlásra buzdítani a melamintól betegeskedő gyerekek anyukáit??

garázda 2008.10.28. 16:38:01

ha kínaiul írták volna rá a túrót sokkal eladhatóbb lenne , már ha a kíniak szeretik a túrót!!!

szerintem a rízs fagylaltal jobban járnak!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.28. 16:41:34

A túró tejsavas erjedésen átesett sajtféleség, tejcukrot nem tartalmaz, tehát a laktóz-intoleranciával élők is fogyaszthatják, nem fognak tőle fosni. Bővebben: "Túrót eszi a cigány"

eloleny_ 2008.10.28. 16:41:38

"A magyar bejegyzésű EU-Milk Technologies Kft és a kínai Zhong Xing Ltd tavaly szeptemberben írt alá tíz évre szóló keretszerződést tejipari technológiák bevezetéséről, és az ehhez kapcsolódó berendezések szállításáról, valamint az új termékekhez szükséges adalékanyagok átadásáról. A magyar technológiával és gyártósorokkal épült üzemben, magyar szakemberek felügyeletével, október elején indult el a próbatermelés a fengningi üzemben. A gyár fő terméke a Túró Rudihoz hasonlatos Túró Kiittyy márkanevű csokoládé bevonatú túródesszert..."

LOL asszem ezektől rendeltem az mp4 lejátszómat :)

Masato 2008.10.28. 16:43:33

még 2hónap és a TESCO behozza majd a kínai Türő Rüdikat... és akkor baz6tja a pötyös az igazi!!!! Kínai tűrő rüdi super dömping áron: 10ft/db... a magyarok nem normálisak, hogy ilyebe kezdték...!!!

Ofélia . 2008.10.28. 16:47:02

Kezd a rudim túrós lenni.

Azért 10-ért nem adom.

A tücsök tyúkot szokott enni.

Masato 2008.10.28. 16:50:10

a kínaiakkal nem lehet megetettni semmilyen turo rudival, majd meglátjátok, hogy a kint termelt dömping rudi itthon fog kikötni ... HAHAHAHA És jó pár magyar tejcégnek GAME OVER.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.28. 16:51:03

"Turot nem esznek, ahogy edesseget sem nagyon..."

Cserébe viszont még a chipseik is édesek, ahogy a péksüteményeik is. Amelyiknek szalonna van a tetején, az is.

Vladimir Harkonnen 2008.10.28. 17:02:23

gabest1 2008.10.28. 16:04:28
laktóz-intolerancia térkép:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9a/LacIntol-World2.png

Magyarországnak minimum barna színűnek kellene lennie, mert a romák szinte 100%-a tejérzékeny!
(Épp ezért a segélyből se tejet vesznek, hanem sört)

:)

joker555 2008.10.28. 17:10:51

eloleny_ :DDD

Egyébként óriási biznisz leledzik benne. Gondoljatok csak bele:
Uniqum Kiittyy, türő Kittyy, Sanghaji Pandavér Kiittyy, Vilmos Kiitty.

Fashionistas 2008.10.28. 17:15:46

Most olvastam hogy december elején jön ki a Túro Kitty Norbi update verziója is! :))

Sajtkukac 2008.10.28. 17:22:34

Magyarország: no data... Na ezek vagyunk mi... :D

"Túró eszi a cigányt" helyesen...

Masato 2008.10.28. 17:49:40

Szechuányi Tokaj.., Gongbao Pick szeged..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 19:11:34

igy van, amerikaban is cottage cheese
amit en rendszeresen eldobok mer kis szemu es szar
nem lehet egy normalis csuszat csinalni belole

Gobbi Hinta 2008.10.29. 08:30:43

Lehetne mondjuk Turbo Kiittyy és így már tudni fogják hogy azért van ez, mert turbofokozat szükséges a cifrafosás előtt a budira érkezéshez.

Gobbi Hinta 2008.10.29. 08:34:08

hamár kínai, lehetne pl. szezámmagos változatban is

garázda 2008.10.29. 09:08:49

vagy szecsuáni csípős, vagy száznapos változatban!
A kínaiak megesznek mindent!!
Vagy megnyerhetnének pár biztos nem kokszolt kínai olimpikont, akik azt reklámoznák, hogy ettől lettek olimpikonok!
vagy építhetnének hong kongba egy túró kittttty felhőkarcolót!

Rosco 2008.10.29. 19:09:34

Megvan! Olimpikonjaink a túrós rudit promózták Pekingben, makánymártának meg szimplán csak meg volt kötve a keze de attól még kijár neki egy méretes pirospöttyös túrós rudi.... orrba-szájba...

szbszig 2008.10.30. 06:12:03

Bazze, Rosco, hogy ez nem jutott eszembe!... :D

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.03.12. 15:23:55

Oke, a Baidu szerint egy Kinai-Holland ceg jegyezte be a markanevet. Mas info nincs rola. Se a taobao-n, sem a boltokban nem aruljak.

Kínaiak rabigaban? Haha, ne vicceljetek. A 27 eves friss diplomas parom kezdofizetese 20ezer yuan(800eFt) en kulfoldikent tobbet keresek igaz en csak mellekallasban melozok. Meg a kis vidékről jott pekingi futarok a kis elektromos motorjukon is tobbet ketesnek mint mondjuk egy magyar nover vagy altalanos iskolai tanar. Hulyek akik azt hiszik, hogy a nyugat jobb hely vagy gazdagabb a kinai nagyvarosoknal. Plane Magyarorszag pfff. Pekingben iszonyu nagy luxus van eleg csak egy pillantast vetni a katyumentes utakra es a hihetetlen sok premium autora. Kinai auto alig van, foleg uj nemet. Egyik sem oregebb 3-5 evesnel...Szóval ébresztő, Peking a világ közepe