Tékozló Homár

Megvezeti a jelentkezőket az autósiskola?

2008.10.28. 00:55 | ge | 151 komment

 

A Citrom Autósiskola ajánlata szerint Peri mindenestül 100ezer forintért megkaphatta volna a jogosítványt. Ám mire eljutott az iskola titkárságára, már egy ettől merőben eltérő szerződést toltak elé. A recepciós szerint még nem volt idejük megváltoztatni a már nem érvényes árakat, de ahogy így elnézzük, ez még mindig nem történt meg. 

A Citrom Autósiskolával kapcsolatos élményeimet szeretném megosztani veletek, hogy mások ne járjanak úgy, mint én. Úgy döntöttem, itt az ideje megszerezni a jogsit, és a Citrom ajánlata több volt mint csábító: 100 ezer forintért oktatás és vizsga, korlátlan pótóra- és pótvizsga-lehetőség, rejtett költségek nélkül. Levelemhez mellékletem egy mai képet a honlapjukról, még mindig fenn van ez a remek ajánlat.

Mikor ma elmentem beiratkozni, elémtoltak egy szerződést, melyen már két csomag volt: a 100 ezres alapcsomag nem tartalmaz szinte semmit, pótórából max. 10-et, ingyenes pótvizsgáról pedig szó sincs, sőt még az eü-tanfolyam és vizsga díját is kispórolták belőle. Persze a 150 ezres prémium csomagban ezek benne vannak (pótvizsgából nagylelkűen 1-1 darab), de akkor inkább megyek a honlapjukon szereplő "Másik iskolához" 141400 Ft-ért.

A recepcióst megkérdeztem, mikor változtatták meg az áraikat, ha tegnap én még a régi akciót láttam fenn; némi gondolkodás után azt mondta, múlt hétfőn (10.20), csak még nem tudták javítani a honlapjukon. A vicc az, hogy 10.17-18-án e-maileztem velük (citromailes ingyicímük van, óó jee!), mert a honlapon még az augusztusi (!) órarend volt kint (bár már nyakunkon a Mindenszentek, ez azóta sem változott). Az egyik levelükben lazán szólhattak volna a változásról, ha már az oldalukat nem frissítik... persze nem vagyok olyan naiv, hogy elhiggyem ezt a "múlt hétfőn szoptuk ki az ujjunkból" dumát.

Azért érdekelne, hogy volt-e _valaha_ 100 ezres akciójuk, vagy már a cég indulása óta beetetésnek van fenn az oldalukon.

Üdv,
Peri

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 01:06:14

elolvashattam volna, de de Cseh aci is masodik lett mindig
meg megzavart hogy elkezdodott a baseball donto
Mary is nyaggat
fel 9-kor foci
szoval jo az ezust
es dopping negativ vagyok
de nem sokaig
keszul a blodimarym

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 01:09:30

(Bocs, életem első elsőzése volt, örömmel nyálcsorgatok most magamban)

"citromailes ingyicímük van, óó jee!"
Szerintem annyira csórók, hogy direkt azert lett CITROM Autosiskola, hogy passzoljon az ingyenes email cimhez. :D

GMAIL Autosiskola kicsit még hülyébben hangzik.

a 100e ftos ajánlat meg már gyanusan alacsony.

Mindig kétkedve fogadom az ilyesmit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 01:22:06

en ma voltamugy elso hogy nem elsoztem
itt asszem 50 dollar volt
tanfolyamra nem kell jarni semmilyenre
beuszl megcsinalod a tesztet
ha sikerul jon valaki beul melled a kocsiba
bementek 10 percre a forgalomba
aztan varsz meg egy olyan florat es jogsid van
mindenkinek maganugye hogy tnul meg vezetni meg hogy tanulja meg a KRESZT

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 01:24:46

az elso beulsz= beulsz a gepbe\
mar a computerbe oat nekilatsz annak a tesztnek amit maodik nap mefcsinaltam szinte nulla angoltudassal
hetfon meg megbuktam
kedden OK volt

Megvagy hadnagy 2008.10.28. 03:01:55

En a recepcios helyeben a VALSAGRA hivatkoztam volna. Hiszen ha valsag van, minden van

Megdobbent 2008.10.28. 05:28:41

Teljesen szanalmas a citrom, plane az e-mailjuk lehet vicces a kis ingyenes szanomas faszsaggal :) Najo, hat ilyenekrol szot sem erdemes ejteni.

2008.10.28. 06:29:23

Hát, azt azért tudom, hogy amikor ez a cég Citrom lett, akkor még alig volt internet Magyarországon, nemhogy Citromail, egyébként eredetileg Citroën kereskedés volt, onnan a név.
Ettől függetlenül: ha ki van írva a honlapra, hogy annyi az annyi, akkor elvileg kötelesek lennének azokkal a feltételekkel adni, ahogy fel van tüntetve. Én bizony ezt a levelet elküldeném a GVH-nak, NFH-nak is.

CssaBee · http://cssabee.blogspot.com 2008.10.28. 07:01:23

Az Olvasó:

Citromail -> citrom
Gmail -> G

márpedig az a G pontosan elmondja, hogy a hölgyektől mit is várnak el...

Lehet, hogy az árak férfira és nőre vonatkoznak??:P

Grg76 2008.10.28. 07:13:17

Azért az átlagos pótórák és átlagosan 2 pótvizsga sem semmi... Mármint hogy már igy beleveszik...Vajon ha elsőre sikerül minden visszafizetik? :)

ace911 2008.10.28. 08:07:03

Ez aztán a jó kis reklám! PÓTÓRA, PÓTVIZSGA alapáron? Marha jó lehet az oktatási színvonal... A bukott diák minősíti a tanárát is nem?

EÖ (törölt) 2008.10.28. 08:09:14

a fogyasztóvédelem szart se csinál

szerintem írd meg a Homárra!!

effective 2008.10.28. 08:16:26

Az alapárban szereintem csak a rendes óráknak, meg vizsgáknak kellene benne lenneiük, az már mindenkinek egyéni szoc problémája, hogy nem tud levizsgázni elsőre, a + órákat meg fizesse külön, ha szüksége van rá!

effective 2008.10.28. 08:17:49

Ha elég ügyes vagy, és elsőre viszel mindent, ezek elrakják a plusz lóvét, amit alapbólé befizettél a pótvizsgára, pótórára.

Secnir 2008.10.28. 08:28:00

mizsi: és aki a gmailnél?

tsimike 2008.10.28. 08:30:20

Szerintem ha már az elején azon aggódsz hogy nincs pótvizsga, meg pótóra akkor hagyd a fenébe az autóvezetést.

Impega 2008.10.28. 08:33:14

2002-ben 120 ezret fizettem es meg lett minden elsore. Ez a 100000 egy kicsit kevesnek tunik :/.

neet 2008.10.28. 08:37:53

Tavaly kb ilyenkor lett jogsim. Cakkompakk kijött 100ból, pedig volt benne +3 óra a rutin előtt, + nemtomhány (talán 10?) óra a forgalmi vizsga előtt és egy vizsgát dupláztam (forg.) a többi elsőre ment. (:D) viszont ha belegondolsz, az emberek nagy része megbukik ebből-abból, csak ilyenkor mindig találkozni olyannal, aki minden akadályt elsőre vett, pedig még sosem ült volán mögött... úh sztem a postoló jó gondolattal vág neki: igen, lehet, h kell pár pótóra meg pótvizsga, de meglesz, mert meg akarja csinálni és mert nem hülye. Hajráá! :)
(Sajnos a fent említett isi megszűnt, pedig az egyik legjobb szervezésű volt és szuper oktatóm is volt.)

neet 2008.10.28. 08:39:10

Na tessék, Impega az élő legend. :DD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.28. 08:41:34

100.000 már olcsónak számít? Ilyen régen lenne már jogsim?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.10.28. 08:42:16

Nekem 20 000 Ft-ból meg volt a jogsim, mégpedig 2004-ben. Sikeres-e lehetek? :D És a 20-as is két pótvizsga ára volt. A citrom meg egyen lócitromot. GVH-nak elküldeni, vagy bemenni és leharapni a fejüket, oh yeah

neet 2008.10.28. 08:43:00

hagyma,
úristen. Kik vezethetnek ott? Akik itt, az se piskóta. De legalább meg kell tanulni. vagy csak én fogtam ki az egyetlen becsületes oktatót és vizsgáztató(ka)t?
Elnézve a sofőrtársakat, simán lehet. Mindeki olyanokat mesél, h sietett a vizsgabiztos, nem kellett semmi extrát csinálni, stb. Hát így már értem....

Impega 2008.10.28. 08:51:00

neet 2008.10.28. 08:39:10
Legendanak fiatal vagyok :D de azert ezer kosz! Annyit meg hozza kell fuzni, hogy a megye akkor 3. legeredmenyesebb oktatojanal vezettem es iszonyatosan szigoru volt.Megmondta,ha O nem erzi ugy hogy atmennek, ki se ir vizsgara.

egggyüttműködő partner 2008.10.28. 08:53:57

Tananyag nem teljes!
Kimaradt:
- baleseti formanyomtatvány helyes kitöltése!
- legolcsóbb kötelező biztosítás fellelése!
- biztosítási ügyintézés!
- baseballütő forgatása, elhárítási technikák!
- PSZÁF feljelentőlevél helyes megírása!

neet 2008.10.28. 08:55:26

Impega,
én nagy megyében csináltam, így nem tudom, hányadik volt a sorban, viszont ő is azt mondta, amit a tied, addig nem enged vizsgára, amíg nem látja értelmét. És azt is mondta, h nem azért vágnak meg, h befizessem újra, hanem ha pl ön- v közveszélyes vagyok, mert innentől ugye egyedül fogok kocsiba ülni, és hát... sztem ez tök korrekt hozzáállás, de mivel egy Magyarország és mutyi meg minden, simán lehet, h működik még a borítékos megoldás is.

-Na, szívem, meghúztak?
-Meg, hárman is, de a jogsi megvan!

NeanderVölgyi 2008.10.28. 09:01:35

Ha te mar az elejen a potorara es a potvizsgara keszulsz akkor sikeres ember nem lehetsz!
Kulonben meg szarjanak citromot!

effective 2008.10.28. 09:04:26

Vagy citromos sünt!!

köpőcsésze 2008.10.28. 09:05:08

Én 94- ben az MHSZ- nél tízezerből megúsztam a B,C kategóriát egyben.
Olyan már nincs?:-)))

Magam_a_Mondomét! 2008.10.28. 09:07:30

Szerintem Citrom helyett legyen Hagyma!

Hagymail.huuuuuuuuuu!

Impega 2008.10.28. 09:07:56

neet 2008.10.28. 08:55:26

Na ja, az biztos hogy van boritekolas, meg vett jogsi. En Csongrad megyeben csinaltam a jogsit.

NeanderVölgyi 2008.10.28. 09:01:35
A potora az szinte mindenkinek lell. A potvizsga meg a sikerteleneknek :D

Secnir 2008.10.28. 09:11:41

100.000?
basszátok meg, itt a világválság, felmentek az árak.
múlt héten még csak 50ezerért adtak egy jogsit, igaz, fényképet neked kellett belerakni...

kumming 2008.10.28. 09:15:41

A-B-C kategória: 950 FT Jó ár-e? persze mindez 1977-ben :)

neet 2008.10.28. 09:19:45

Neandervölgyi: amikor életedben először beülsz a kocsiba, és megmutatják, melyik kapcsoló mit csinál, melyik a fék, melyik a kormány, és 9 óra után vizsgáznod kell, szted megoldható pótóra nélkül? Ismétlem: ha előtte még kizárólag hátul ültél vagy anyósülésen. Ja, és egy óra az 45 perc.

NeanderVölgyi 2008.10.28. 09:25:16

neet 2008.10.28. 09:19:45
Legalabb nem lenne annyi baleset!
A sok hulye vezeteshez semmi erzekkel nem rendelkezok meg szepen vehetnenek az EDE-tol BKV jegyet!
Azt hiszem ez mindenkinek jo lenne!
(Kiveve az autosiskolaknak)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.10.28. 09:29:12

Korábban kellett volna születni, ugye?

Nekem ha jól rémlik 50k sem volt. De az is lehet, h 30k sem. Ki emlékszik már rá.

Végre egyszer sikeres vagyok! 8-)

csibenyussz 2008.10.28. 09:39:01

kanadában is úgy van hogy megtanulsz valaki mellett (akinek van jogsija)vezetni, ilyenkor ki kell tenni a kocsira az "L" betüt, plusz felkészülsz elméletből is, aztán ha ugy érzed készen állsz a vizsgára akkor elmész és levizsgázol. akkor "N" betü kerül rád, és ezzel asszem 2-3 évet le kell huzni, és utána vagy teljes értékű vezető...
de bocs ha valamelyik rész nem stimmel...

csibenyussz 2008.10.28. 09:41:26

amugy szerintem ez igy teljesen korrekt, nekem anno itthon az oktatóm végig a nemi életéről nyavalygott az órák alatt, kvázi lósz*rt sem "oktatott", több olyan ismerősöm/rokonom is lett volna akik mellett hamarabb és jobban megtanulom a vezetést.

Primavera 2008.10.28. 10:01:44

Savanyú a citrom??? :)

Primavera 2008.10.28. 10:03:29

Csibenyussz, a Te hibád. Tanulhattál volna, csak nem vetted a lapot. ;)

bogec 2008.10.28. 10:09:31

csavarják ki őket sünön!

EÖ (törölt) 2008.10.28. 10:11:47

az vajon igaz-e vagy csak urban legend, hogy az oktatók tapiznak no meg kikezdenek a hölgytanulókkal??
Anyám mondta már jó régen, hogy a buszról mindig látta, hogy tanuló kocsi áll az út menti bokros részen....
persze lehet, hogy csak pisilt a zoktató

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 10:33:02

Impega 2008.10.28. 09:07:56

érdekes nekem nem kellett, csak kifizettem, de előbb mentem vizsgázni és meg is lett...az már máskérdés, hogy azóta nincs meg a jogsim, mert kemény kocsmázás után belehajtottam a sógor wareszával az kisbótba....:) kocsim sose vót....békát huzogatni is kell jogsi?

M. Péter 2008.10.28. 10:39:10

Olyna helyre eleve nem mennek, ahol azt reklamozzak, hogy atalgabna minimum 2 potvizsag kell.

Impega 2008.10.28. 10:39:41

tük vagytok parasztok 2008.10.28. 10:33:02
Nem, nem, boritokolni nekem se kellett, nem azt akartam mondani, epp ellenkezoleg!
Neet-tel azon voltunk, hogy vannak akiknel boritekolni kell de nekunk nem kellett.

Bekat huzogatni nem hiszem hogy kell jogsi, csak ne ittasan huzigaljad :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 10:44:13

hat oszinten megmodva nem hiszem ekkora feneket kell neki keriteni
ez a sok ora elmeleti feszsag egy baromsag
annak jo aki keresi a pezt vele
megfogod a qrwa konyvet oszt megtanulod

az a sok ora gyakorlati vezetes se hiszem hogy nagyon kell
akinek kell itt is igenybeveheti, de konyorrgo amennyi idot eltoltenek otthon egy jogsival azzal siman pilotavizsgat le lehet tenni
amugy itt mindenki vezet

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 10:44:36

Impega 2008.10.28. 10:39:41

én nem is adnék jogsit senkinek 18év alatt, sőt utánna is csak kisverdát (bár egy suzival meg matiz nagypapával is lehet lépni 130-at) de akkor legalább nincs az a hírekben, hogy egy 17éves megölt még kettő 16évest az apuci full extrás bömösével....

békát én nem huzogatok...annyira sikeres nemvagyok....a fatelepen van a Józsi ő targoncázik...de ha nem iszik akkor félni kell tőle....2fröccs után bármit bárhova le/fel emel :)

csibenyussz 2008.10.28. 10:46:59

Primavera.. én akor már azon túl voltam... :DD

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 10:48:04

hagyma 2008.10.28. 10:44:13

na az amerikánus hülye rendszert ne vegyük alapul mert még szerencsére nálunk nincs belegravírozva a visszapillantóba, ahogy amit lát az ön mögött van....

csibenyussz 2008.10.28. 10:49:43

nem urban legend, konkrétan az én oktatóm is kikezdett minden tanoncával, de gusztustalan egy alak volt, ugyhogy miután nálam bepróbálkozott tüntetőleg az akkor pasimmal jelentem meg a következő órákon...

csibenyussz 2008.10.28. 10:51:35

tük vagytok parasztok 2008.10.28. 10:48:04

... de nagyitva!! :P

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 10:53:02

csibenyussz 2008.10.28. 10:51:35

akkor is hülyék....

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 10:55:02

olyan jogosítványt lehet kérni amint eltebőcsézsvagyok logó van? passzolna a bankártyához...meg lehetne vele meőzni!!!

csibenyussz 2008.10.28. 10:56:15

vagy 17 éves lököttkölök apuci merdzsójában... :D

Impega 2008.10.28. 10:56:24

tük vagytok parasztok 2008.10.28. 10:55:02
Igen de csak akkor ha 3 diplomatok van kettotoknek, ha nem akkor ezzek kapcsolatban elegge skeptikus vagyok.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 10:56:35

vagy anyámmal közös jogsi? és akkor úgy óccsú

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.28. 10:56:54

Az ügyesebbek állítólag Szlovákiában vagy Romániában vizsgáznak. A még ügyesebbek meg veszik a jogosítványt, bár az utóbbi 4-5 évben állítólag felszaporodott az oktatáson tényleg részt vevő és személyesen is vizsgázó színes fémgyűjtők száma...
Ez már Európa!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 10:57:24

paraszt
urban legend
a jobb oldali mas mint a baloldali es abba begrvirozva, hogy az kozelebb van mint a masik
amugy persze itt tobbsefgeben automatak vannak
kicsit masok az utak
de bocs mar ha en csak vizsgazni akarok es ott megfelelek akkor ne eroltessenek ram minde szart
thx

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 10:58:28

használt mozijegyet beszámítanak??? ha mondjuk a taxi1234-re szólt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 10:59:34

ja es meg eletemben nem eloztem itt hagyomanyos modon az eltelt 11 evben es a balesetek elenyeszo szazalek SEM a kormanykerek nem megfelelo forgatasa
ez FONTOS

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 11:00:50

hagyma 2008.10.28. 10:57:24

na és ez jobb? így is mekkora hülyének vannak nézve....

amúgy meg beszéld le az oktatóval, elmész 1-2 órára ha aztmondja mehetsz vizsgázni leperkálod a többit és már kész is. ennyi! de nehogymá anyuci, meg apuci mellett ülve tanuljon meg a szerencsétlen? halmozva a hülyeséget!

csibenyussz 2008.10.28. 11:01:01

anno az oktatómmal mindig a prostis utvonalon kellett menni, és lelassitani ahol a csajok álltak! :D

staropramen 2008.10.28. 11:02:52

tük vagytok
azt nem de üdülési csekket elfogadnak

csibenyussz 2008.10.28. 11:03:01

kanadában is enyhén más a vezetési stilus mint itthon... nehéz volt annyira "lelassulva" vezetni! :))
de hozzáteszem ami itthon van az egy őrület, sünös hasmenést mindenkinek aki index nélkül előzget, és sorolhatnám! :P

tetulada 2008.10.28. 11:03:53

neet 2008.10.28. 09:19:45

Hidd el, igen. Amikor én jártam, akkor már 12 éve autóban sem ültem, akkor pedig még javarészt hátul koptattam az ülést. És elsőre meglett mindent. Persze ehhez az is kellett, hogy ÉRDEKELJEN az egész. Volt olyan társam, akinek apuci betolt egy autót a segge alá. Neki aztán hiába magyaráztad a KRESZ-t. Minek? Apuci úgyis áttolja mindenen.

csibenyussz 2008.10.28. 11:04:10

felnőtt sünt, mert a kicsi az nem szúr!!!

csibenyussz 2008.10.28. 11:06:36

tetulada 2008.10.28. 11:03:53

ha nőnemű vagy és szőke, akkor azért nagyobb az esélye hogy elkaszálnak mint ha pasi lennél... :S
ez már csak igy van...

csibenyussz 2008.10.28. 11:08:54

azért azt szögezzük le: ha vezetgetsz már az oktatás előtt is az előny, nem hátrány...

ex-Zep 2008.10.28. 11:11:33

faszkorbácsot a citromnak!!!

Impega 2008.10.28. 11:13:21

csibenyussz 2008.10.28. 11:08:54
Egyetertek veled. En nem vezettem elotte es ugy feltem az elso alkalommal, hogy orankent min 2 l vizet izzadtam ki a kormany mogott.

csibenyussz 2008.10.28. 11:16:57

én sem vezettem előtte, és tényleg a pedálok magyarázatával kellett kezdeni, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna ha már vannak alapok...
nekem csak a tenyerem cuppant rá a kormányra a parától + kinnt 40 fokos meleg!! :D égtem rendesen!!

piroe 2008.10.28. 11:17:53

nekem 2007es a jogsim, minden elsőre megvolt, és a végösszeg nekem is 120 körül volt!még borítékot se kellett vinnem, de 1 db plusz órát vettem!

Impega 2008.10.28. 11:27:12

csibenyussz 2008.10.28. 11:16:57
Micsoda emlekek :D
Rettenetes volt. Nem szeretnem meg egyszer atelni.

Impega 2008.10.28. 11:27:15

csibenyussz 2008.10.28. 11:16:57
Micsoda emlekek :D
Rettenetes volt. Nem szeretnem meg egyszer atelni.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.10.28. 11:28:35

Én nem merek jogsit csinálni. Autóm sose lesz, meg a jogsi is drága. Annyi állat van az utakon, kedvencem volt az M3-ason index nélkül jobbról előző merdzsós cigány, akinek még dudálni sem lehet, mert belehalsz egy idő múlva...

Impega 2008.10.28. 11:32:38

Kiddy (Laura Lovebite) 2008.10.28. 11:28:35
A minap nekem egy Audi3-ast kellett megszorongatnom mert jobbrol akart elozni. Mondjuk az mar mindegy hogy rak e ki indexet avagy sem.Ami tilos az tilos! Meg indexel is.
a masik amit utalok, mikor nem indexelnek a korforgalombol kihajtva, meg mikor dugoban a megszuno savban akarjak meg beelozni a sort. Na ott aztan lof@szt nekik!

Sanyi 2008.10.28. 11:37:21

tük vagytok parasztok 2008.10.28. 10:48:04
Nem, az nem az. A szoveg: "Objects in a rear view mirror may appear closer than they are."

Mylady 2008.10.28. 11:38:54

Egyéves Önkéntes 2008.10.28. 10:11:47

Igaz. Nem urban legend.
Tapasztalat.
Az enyémet még az sem hatotta meg, hogy azt mondtam, foglalt vagyok.
És még ő volt megsértődve.

BLilla 2008.10.28. 11:40:33

átfutottam a postot. ehh, ajánlathoz való kötöttség kedves Citrom, nem rémlik?

Mylady 2008.10.28. 11:40:38

Viszont legalább nem üvöltözött.
Mikor én tanultam (vidéki kisváros) két oktató volt.
Az egyiknek ladája volt és folyton üvöltött.
A másiknak nissanja és akkor sem üvöltött, amikor picit meghúztam az autót.

AlulírottFentemlített 2008.10.28. 11:51:10

Én Dacian tanultam vezetni, aminek ki volt kötve a kilóméterórája, hogy ne fusson túl a garanciális km-en.

Ebből kifolyólag mindig azt mondta az oktató:

- menjünk kicsit gyorsabban!
- ettől kicsit lassabban!

Két óra vezetésből egy órát biztosan vártam rá a kocsiban, mert mindig olyan uticélok voltak, ahol neki dolga volt.

Ettől függetlenül a jogsim meglett, de utólag is fosson sünt :-)

punpa 2008.10.28. 11:51:10

Citromdíjat nekik!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 11:59:42

Sanyi 2008.10.28. 11:37:21

na és ettől nem hülyék? minek azt odaírni? mert precedens jogrendszerük van a nyomorékoknak? ááááááá mind hülyék...kivéve az a 10.000ember aki irányítja őket!

csibenyussz 2008.10.28. 12:12:19

AlulírottFentemlített 2008.10.28. 11:51:10

tényleg!! ügyintézés-várakozás!! régi szép emlékek, hogyan is felejthettem el!
:D
Felnőtt izmos sünt nekik! :P

mutáns csiga 2008.10.28. 12:32:45

Én 87-ben szereztem a jogsit az MHSZ-nél.Elsőre mindenből csont nélkül átmentem és összevissza 17000 froncsiból jött ki a
komplett tanfolyam.Bár akkor nem volt ekkora választék az oktatócégekből mert csak az MHSZ vagy az ATI közül lehetett választani.Ebben az összegben
az oktatónak adott 5 kiló jatt és a biztonság kedvéért vett plusz 20 óra
gyakorlat is benne volt.De ahogy látom
a most működő sok oktató cég egy része nem tisztességes eszközökkel operál.
Hogy lehet, hogy már 2 pótvizsgát is belekalkulálnak, amikor még el se kezdődött a tanfolyam.Ez csak az oktatócéget minősíti.A másik, hogy az oktató biztosan fog vetetni a tanulóval
pár plusz órát is, ugyanis neki ebből van pénze.Persze ezt nem tüntetik fel
az ajánlatban.Az én ismerősöm úgy tudta letenni a jogsit, hogy három cégnél járta végig a tanfolyamot.Az elsőnél
az oktató csak hétvégén volt hajlandó
gyakorlati vezetést adni, ami nem felelt meg az ismerősömnek, ja és ez az
egy oktató volt az autósiskolában.
A másiknál az oktató belenyúlt a vezetésbe, ezért húzták meg az ismerősömet.Ezt kétszer játszotta el az oktató.Nagynehezen a harmadik iskolánál tudott levizsgázni, sok pénz
és idegeskedés árán.

S0und 2008.10.28. 12:53:11

tényleg, a honlapjukon az most bug vagy feature, hogy ráklikkolsz az 'Akciók'-ra aztán bedobja a 'Partnereink'-et, majd ha újra klikkolsz akkor már tényleg látjuk azokat az bizonyos akciókat?!

Primavera 2008.10.28. 13:23:02

csibenyussz 2008.10.28. 10:49:43

Ééés? Vele is kikezdett?? ;)

Megszeppent kisgyerek 2008.10.28. 13:33:55

Kapásból jó a prémium ajánlat. A százezresben van 10 pótóra, a százötvenesben elvileg max 24. DE! Addig tudtommal nem nagyon vezetgethetsz forgalomban, míg meg nincs az elméleti vizsga. (Vagy manapság már nem így van?) Ergo: a sikeres elméleti vizsga utáni három hónapból még le kell vonni a normál forgalmi vezetési órák + vizsga időigényét, és a végén a maradék időddel ugyanott vagy, mint az alap csomagban. kaptál ötvenezerért ELMÉLETILEG 14 órát az alaphoz képest (ami 35 ezer) meg 3 pótvizsgát (ami 10.500, ha olyan hülye vagy, hogy mind3ból megbux). Ez összesen nem éri el az ötvenest, és még ebből jön le az időkorlát miatt bukott órák száma.

Tökéletes

Megszeppent kisgyerek 2008.10.28. 13:35:50

Hazudtam,jó, ott van még az elsősegély. De annak meg nem kellene beletartoznia az alapba???

Pron · http://pron.blog.hu 2008.10.28. 13:39:45

mintha halottam volna valami olyasmit hogy ha felteszek egy véges honlapra eg yárat az az internet jellegéből adódóan hivatalos ajánlattételnek számít
szvsz követeld a 100.000 Ft-os csomagot
kötelesek lennének megadni.
Bár lehet naivitás hehe

Pron · http://pron.blog.hu 2008.10.28. 13:40:57

"véges honlapra eg yárat" = céges honlapra egy árat

bocsi keveset aludtam meg egyébként is ;)

EÖ (törölt) 2008.10.28. 13:54:28

Impega

az elfogyó sávban szerintem zipzár módszer van, azaz egy az egyik sávból, egy a másik sávból....

MyLady

no de mit csinált? Már úgy értem tettleges volt vagy csak ugatott?

EÖ (törölt) 2008.10.28. 13:57:49

én a ráckevei strandon tanultam platós ifával vezetni
amikor harmadszor tolattam bele a gyerekmedencébe (36 C) akkor az oktató átengedett

EÖ (törölt) 2008.10.28. 14:00:33

egyébként én a gépjármű oktatókat (hasonlóan a taxisokhoz és a sajtkészítőkhöz) úgy kezelem mint undorító fekélyeket a társadalom testén

csibenyussz 2008.10.28. 14:05:48

Primavera 2008.10.28. 13:23:02

na az lett volna akkor az utolsó óra is!
egy nőbolond idióta még oké, de... :DDD

csibenyussz 2008.10.28. 14:07:04

Egyéves Önkéntes 2008.10.28. 13:54:28
Impega

"az elfogyó sávban szerintem zipzár módszer van, azaz egy az egyik sávból, egy a másik sávból...."

szerintem Impega nem erre gondolt, hanem arra amikor állsz a buzi hosszu sorban, és a melletted lévő sávban a köcsög odagurul a legelejére és ott furakodik be... na ilyenkor sikitófrász kerülget!!!!

neet 2008.10.28. 14:07:45

Önkéntes,
a taxisokat meg a tejipari dolgozókat úgy általában értem, de mi van a nagyorrú oktatókkal?

neet 2008.10.28. 14:08:55

csibe,
az ilyen előrenyomuló izéket nem kell beengedni. az a hibás, aki megteszi. szarjon sünt a furakodó, végre én is leírtam. :D

csibenyussz 2008.10.28. 14:11:28

de mindenki beengedi őket, főleg mert ha nem, akkor az ő sávjuk is elkezd állni... :S erre még nem találtam ki megoldást, max csak azt hogyha senkisem engedi be az ilyet, és akkor tényleg egy idő után nem próbálkoznának...

EÖ (törölt) 2008.10.28. 14:11:49

csibenyusz és neet

de pont arra gondoltam, ha elfogy a sáv, akkor - bármekkora bunkóságnak is tarjuk - zipzár módszer van

azaz az a helyes, ha egy innen egy onnan

a totalcaron olvastam ezt az okosságot

az van velük, hogy mind sumákol...

neet 2008.10.28. 14:14:15

Önkéntes,
oké a fésű, de ne a már fél sávra szűkült sávról akarjon befésülődni, hanem még ott, ahol megvan a sávja, és a nyíl mutassa, hogy hahó ede, lassan váltanod kő...

És én írtam a 100.at :)

csibenyussz 2008.10.28. 14:14:36

de a legtöbb ilyen szituban nem fogy el a sáv... vagy ha meg elfogy akkor is jó előre kinnt van a tábla.
mellesleg én úgy gondolom, hogyha áll egy 200 m-es sor, és végiggurulsz mellette a legelejére az már teljesen más téma mint a zippzármódszer... nem?

Impega 2008.10.28. 14:15:12

Egyéves Önkéntes 2008.10.28. 13:54:28

Csak mikor mar 1 km-es sor all elotted, lepesben haladsz es valaki elhuz melletted hogy beengedjek a sorba hogy elorebb legyen az beidegel. Huzzon a sor vegere, ne furakodjan, az allatja. Aztan kirakja az indexet hogy beengedjek. Hat nem nem es nem!!!!

Impega 2008.10.28. 14:16:20

neet 2008.10.28. 14:14:15
Koszi Neet, pont ezt akartam mondani :D

csibenyussz 2008.10.28. 14:17:06

Impega 2008.10.28. 14:15:12

na ez az!!
szivemből szóltál!
kiszállni, odamenni, ajtót letépni és megfejelni! legvégén meg sünfosatót rászórni és kész!
mindez tűsarkúban nemtom hogy nézne ki... de vannak percek mikor úgy érzem megtenném! :D

neet 2008.10.28. 14:17:08

Sztem menjünk át az autozz.blog.hu ra vagy mi a neve..

csibenyussz 2008.10.28. 14:19:18

a kedvenc ilyen helyeim a belvárosban: pest alsó rakpartról felkanyarodás árpád hid előtt, és váci utról rákanyarodás a körutra a felüljáró mellett...
áááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!

neet 2008.10.28. 14:19:21

Impega-Legenda vagyok,
szivi. :)

Csibe,
ugye nem tűsarkúban vezetsz? Rúzsod van-e a kesztyűtartóban? ;)

csibenyussz 2008.10.28. 14:22:10

de tűsarkúban vezetek.
kesztyűtartóban rúzs nincs, de parfüm és szempillaspirál van! ;)
de nyugi, a táskámban a komplett DM ott figyel... :DD

Impega 2008.10.28. 14:26:35

csibenyussz 2008.10.28. 14:22:10

:D

EÖ (törölt) 2008.10.28. 14:27:03

mondom, hogy a totalcaron volt

nem idegeskedni kell, hanem - szabályosan - nektek is előrecsorogni

egyébként és sem csorgok előre, csak hát ilyet írt a totalcar

Primavera 2008.10.28. 14:27:50

csibenyussz 2008.10.28. 14:05:48

Azért nekem gyanús, h már nem vagytok együtt...:)

csibenyussz 2008.10.28. 14:33:48

öööö... ez 7 éve volt... addig sok házasság sem tart el, nemhogy egy egyetemi kapcsolatka... :D

Impega 2008.10.28. 14:43:24

Egyéves Önkéntes 2008.10.28. 14:27:03

A totalcarnak nincs igaza, de Neetnek Csibenyussznak es nekem igen! Totalcarnak se tusarkuja, se ruzsa, se DM-es csomagja! Mi a valosagrol irunk.

csibenyussz 2008.10.28. 14:44:41

Totalcar tán smink nélkül mezténláb közlekedik? Sikeres nem lehet...

EÖ (törölt) 2008.10.28. 14:49:18

akkor jól van akkor

egyébként sem lehet minden sávelfogyás mellé közlekedési rendőrt állítani.

csibenyussz 2008.10.28. 14:54:15

a probléma sincs megoldva... nem is lesz...

neet 2008.10.28. 14:56:58

Totalcarnak kis faszenese van-e? Szén most épp elkelne...

EÖ (törölt) 2008.10.28. 15:40:47

nekünk nincs kis faszenesünk, de nem fázunk mert a sarokban duruzsol egy Indezit hűtő

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 15:43:06

paraszt
az oktato is anyuci vagy apuci valakinek
haggyuk man pistiket

Vladimir Harkonnen 2008.10.28. 16:54:17

kumming 2008.10.28. 09:15:41
A-B-C kategória: 950 FT Jó ár-e? persze mindez 1977-ben :)

Tartott is másfél évig az MHSZ-nél!
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.28. 18:54:41

tudom, hogy itt nem jo omen dicsekedni, de nekem van magyar, floridai, north carolinai kentucky es nemzetkozi jogositvanyom
na ezt ubereljetek
hehe
faszenesem nincs se bograschom es Mary nem tud fozni
ezek voltak az ellensulyok
de mosma eldobom a jogsiaimat mert eleg a kentucky mosma

csibenyussz 2008.10.28. 19:22:20

és akkor ki főz? Te?

Szelíd hangorkán 2008.10.28. 19:25:41

2000-ben szereztem jogoshitványt, nem tudom mennyibe kerül, de kellett pótórát venni, mert a rutinon megbuktam. S akkor azt külön be kelltt fizetni sárga csekken. Borítékot senkinek nem adtam. Az oktatóm nagyon jó tanár volt, mostanában nyitott saját autósiskolát.
És mindig aszonta, hogy tűsarkúban vagy meztélláb nem szabad vezetni, mert balesetveszélyes.

csibenyussz 2008.10.28. 20:52:01

Tűsarkú a legkényelmesebb, mert le tudod támasztani a sarkadat. Tornacipőben nekem kimondottan furcsa a vezetés. Akik ilyet mondanak hogy balesetveszélyes, azok nem vezettek még tűsarkúban! :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.29. 00:54:12

csibe
en, de csak ugy 1-2 hetente
amugy hemedexet/sic/ tud meg hot dogot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.29. 03:30:18

en is az MHSZ-nel csinaltattam az elso jogsimat
hehe
az a sok "elmeleti oktatas"
es mi is erekes modon mar a gyakorlati vezetes folyaman valahol mindig megalltunk
meg rutinpalya:)
hehe
itt kellett csinalnom egy T fordulot mielott visszamentunk a bazisra
ki a fax szlalomozik
ha meg nem tudok leparkolni az z en bjom
ahhh
mas a felfogas

Hargita 2008.10.29. 09:26:26

Egy barátnőm a citromba járt, de kénytelen volt otthagyni. Állítólag nem fizették ki az oktatókat, ezért mindnen valamire való oktató felmondott.

csibenyussz 2008.10.29. 10:41:23

hagyma 2008.10.29. 00:54:12

imádom a pasikat akik ha legalább csak néha is de főznek! :D
az olyan aranyos!

no de vissza a témához:

én 2001-ben csináltam meg a jogsimat és akkor sem jött ki 100.000 alatt alapból, és erre még jött pár pótóra is mert "száguldozás" miatt meghúztak forgalmon. (2x átléptem az 50-et igazodván a forgalomhoz, de vizsgabiztos tatának ez nem jött be) - persze akkor is magassarkúban vezettem, most igy utólag lehet ez is közrejátszott?? :D

Pema 2008.10.29. 12:38:21

Átlagos 2 pótvizsga ?
Mindenből pótvizsga ?

Nem értem én ezt. Miért nem lehet megtanulni vezetni, meg az elméletet egyből ?
Nincs annak a 100e-es csomagnak semmi baja. Aki nem érez magában annyit, hogy sikeresen megcsinálja az szarjon sünt és fizessen 150e-t.

Majmász Gedeon 2008.10.29. 14:06:42

'93-ban nekem kb. 15 ezerből megvolt, és elsőre sikerült minden. Akkor azt a szót, hogy korrupció, még hírből sem ismertem. A kötelező 30-ból vezettem vagy 15 órát.
Az oktatóm 35 éves volt, a csaja 17. Néha meg kellett állni ott, ahol a csaj lakott, és vártam, amíg beszélgetnek.

Gexxx 2008.10.29. 19:05:28

Na üdv mindenkinek!

Én a citrom autósiskolánál július végén kötöttem szerződést, akkor még nem voltak ezek a bizonyos csomagok. Tényleg az van a feltételekben, amit írnak, miszerint 100k fedezi a költségeket. (akkor kell csak többet fizetni, ha pl nem jelensz meg a vizsgán.)

Ha valaki igényli, beszkenelhetem az én szerződésemet is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.30. 03:47:45

csibe
mostansag szinte minden heten fozok
imadhatsz
az jo
Mary imad es kuzd a a magyar kajakkal
ma este eppen a fokhagymas piritos kerult szoba mert rajottunk nincs toszterunk
nem erti hogy keszul
kenytelen leszek megcsinalni
meg bundaskenyeret
meg sztejket
baxa meg , meg nem nosultem meg sose foztem meg ilyenek

csibenyussz 2008.10.30. 09:29:10

hagyma 2008.10.30. 03:47:45

bundáskenyér!!! áááá!! ezer éve nem ettem! de most itt az idő, holnap reggelire már látom hogy az lesz! :))

látod, látod mivel jár a nősülés! :D
még egy kis off:
nálatod van relish? itthon nem lehet kapni vagy legalábbis még nem találtam.

csibenyussz 2008.10.30. 09:32:09

(ui: tudod az a zöld trutyi, amit pl. hamburgerbe vagy hotdogba tesznek)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.30. 10:17:34

hogyne lenne
csibe 1 hotelbe dolgozok, meg ne magyarazd mi az a relish:)
en hot dogba hasznalom, minden benzinkuton van , meg stb.
bufeasztal elkepzelhetetlen nelkule pl.
de szerintem a huttonkben is van ez FONTOS!!!!
mert ha nem is a mienk a hutto de nagy!!!!
Mary igazi rednack woman, az meg relish nelkul nem is mukodik

csibenyussz 2008.10.30. 11:47:16

óóó, bocsesz, nem voltam eléggé felkészülve hagymából! :D
no szoval baromira hiányolom hogy itthon olyan nincsen, és nem értem miért... talán nem elég izmos a hot-dog kulturánk? :D

amugy épp a francia HAGYMAlevesemmel bíbelődöm a konyhában. ;) vendégek jönnek, munka félredob, asszony főz... na most kicsit irigylem a Marydet :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.31. 02:26:21

hat ilyen esetben irigyelheted mer itt ha osszejon a csalad akkor veszunk kajat
ki mit
bar mint mondtam en neha fozok
a mi hotelunkben is van hagymaleves de telleg szar
vagy mi nem csinaljuk jol/ mar a magyarok/, mert a szakacs francia
ez meg tan onnan jott

csibenyussz 2008.10.31. 10:05:21

mindenhol másképp készül a hagymaleves. usa-t nem tudom, de kanadában barna hig lével adják, sejtésem szerint talán marhahus lébe főzve készitik. itthon meg tejszinesen igy világos szinű, és sürű.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.31. 10:50:42

a magyara z fasza
az amerikai is olyasmi lehet mint a canadai
es nem jo
itt amugy foleg kremleveseket csinalnak, meg meg a babot, az nem is rossz
a kremek kozul a broccoli egeszen kivalo
meg a paradicsom meg a csirke eheto
meg aze van meg
de a hagymaleves az fospunpa

csibenyussz 2008.10.31. 11:46:09

nekem izlett a kanadai is...bár tény hogy furcsa volt kicsit... de én egy elfajzott vagyok, minden levest szeretek! (no jo, a Tim Horton-s féle karfiolkrém levestől majdnem rosszul lettem... :D )
hajrá autós iskola... :P
ugorgyunk? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.31. 11:49:00

ugorgyunk a kerekbilincsre oszt kabelezzunk

csibenyussz 2008.10.31. 12:10:54

:))

inkább bilincseljünk! ;)

anarcho78 2008.10.31. 12:23:15

beszüntetni a citrom-ot, a pénzüket szétosztani az oktatásban, egészségügyben. nem kell szarozni ezzel, majd a többi ebből tanul.

BuBa 2008.11.01. 20:44:05

Az oldalukon azt írják, hogy lehet náluk vezetni Porsche Cayenne-n Hummer H3-on, Mercedes ML-en is.


IGAZ EZ? VAGY EZ IS CSAK ÁTVERÉS?

csibenyussz 2008.11.01. 21:57:43

BuBa 2008.11.01. 20:44:05

nemtom, de baromira nem akarnék egyiken sem tanulóvezetni...

kalorsi 2008.12.10. 13:41:31

Én is a citromba jártam. Becumiztam az ajánlatukat, szerencsére először csak 34000-t fizettem (lehett a 100-st 3 részletbe is fizetni) Ezért a pénzért meglett elsőre a KRESZ vizsgám, bár 3 hetes csúszással, mert az első megbeszélt vizsgaidőpontra az adminisztrátor "kismacska" elfelejtette leadni a nevemet, én meg csak álltam mint egy idiőta a Peczválba. Mikor balhéztam, azt mondták én csak állmodtam, hogy jelentkeztem vizsgára. Hát persze, komplett dátumot, időponttal, helyszínnel!!! Mindegy, elsőre meglett, utánna a eü vizsgám is. Aztán májustól augusztusig vártam, hogy kocsit/oktatót kapjak. 2 hetente telefonálgattam, azt monták, hogy a jövő hét tuti. Na aztán augusztusban kiiratkoztam, átmentem a csigához, ahol ripsz-ropsz lett jogsim. Igaz drágábban mint másnak, mert, hát nekem már priuszom volt a csigánál, kedvezményes óradíj nem járt. De a mai napig lóg a citrom kb 10.000 Ft-tal, amit hiába telefonálgatok, csesznek utalni, csak igérgetnek. Mondjuk úgy pipa vagyok, lassan fontolgatom az ügyvédet, vagy a Fókuszt vagy valakit, mert baromira elegem van ebből a hazug csaló lócitromból!!!!

ambrus9000 2009.10.28. 13:29:19

Sziasztok !
Végre +találtam ezt a fórumot, gondoltam jogosítván olcsón húűde jó lesz ... beiratkozásnál 2 részletet 67.000 ft-ot is fizettem jól be is szoptam, modul rendszer tök mindegy honnan kezded sztory ezt követően házi-vizsga...nem sikerült saját hibámból, a következő házi vizsgáért könyörögni kellett..azután aranyos recepciós lány annyira volt képben hogy állítólag 1 részletet fizettem be, honnan veszem a bátorságot és mondom azt hogy kettőt ??!!! Gondoltam előveszem a sárga szelvényt igazolni és azt kaptam válaszul ,hogy nem postai szelvény ez hanem BIZTOS OTTHON GYÁRTOTTAM !! :( No itt betelt a pohár erre 2 hónap elteltével nem tudják vissza adni a B alkalmassági vizsgát mert nincs+ illetően már lejárt ...pláne hogy tavaly augusztusi és 10 évre állítják ki, kilépő papír meg állítólag nincs,T HALOTTATOK MÁR ILYET :? 2009.10.26.NAGY NEHEZEN +KAPTAM EZEN KÉT PAPÍRT ,de kB két hete várok ,hogy az autóiskola tulajdonosa : HAÁSZ GÁBOR VISSZA UTALJA A 67.000 FORINTOT (Amit a velem történtek után jogosnak ítélt +)....persze azóta sem történt semmi !!
AZ OLDALUKON FELTÜNTETETT 0620/318 TELEFONSZÁMON NEM TUDJÁTOK ELÉRNI MERT PERBEN ÁLLNAK A PANNON TELEFON TÁRSASÁGGAL !

hogyisvanez? 2010.08.13. 09:55:50

Upsz vajon miért törlték a kommentjeimet?
Ez természetesen költői kérdés...