Tékozló Homár

Na egyet szögezzünk le: én itt kábelezni nem fogok!

2008.10.28. 14:50 | ge | komment

A 40-es, borostás, érdes hangú UPC-s szerelő köszön a lépcsőházi fikusznak, másik ajtón kopog és megbillen a lépcsőn. Ezek mellett nem csoda, ha a kábelezéssel már nem is hajlandó szórakozni, pedig Petiék épp azért hívták ki.

A bérbeadott lakásunkba nemrég új lakók költöztek, akiknek szükségük lett volna internetre. UPC kábeltévé már volt, így olcsó és kézenfekvő volt a Chello Bronze csomag megrendelése. Sajnos nem tudtam ott lenni, amikor a UPC-s szerelő megérkezett (hiba.. tudom.), így egyedül sikerült beszerelnie a modemet. A dolog jól sikerült, lett internet, csak azt felejtette el, hogy a lakásban nem csak net, hanem tv előfizetés is van. Nem került leválasztó/osztó a kábelre, csak egyszerűen rádugta a modemre. Mindez néhány héttel később derült ki, amikor az új lakó beköltözött.

Ekkor kihívtam a szerelőket, hogy tegyék rendbe amit a dolgot, mert TV csatlakozó is kellene. Meg is érkezett egy 40-es, borostás,  érdes hangú alak, akit sok mindennek tudtam volna elképzelni, de szerelőnek biztosan nem. Mivel a UPC  logó ott virított a kocsi oldalán, naivan elhittem, hogy ő tényleg egy szakember. Bekísértem a lakásba, ahol ezt kérdezte:

-Hol a csatlakozó?
-Ott.
-És a TV?
-A másik szobában.
Egy tizedmásodpercig tartó helyzetelemzés után indulatosan így szólt:
- Na egyet szögezzünk le: én itt kábelezni nem fogok!

Rajtam kívül még ketten voltak a szobában, de igazából senki sem tudta, hogy mit lehetne erre mondani.. Talán azt kellett volna, hogy: “Köszi, viszlát!” De ő a döbbenettel mit sem törődve máris ismertette saját haditervét:

- Levágok maguknak 5 méter kábelt aztán majd maguk megoldják.. én nem fogok itt falat furkálni! Áthúzzák az ajtó alatt aztán kész!

Próbáltam meggyőzni, hogy nem is kell, mert a csatlakozó mögött van egy 10 cm-es gégecső ami a másik szobában szintén egy csatlakozóban végződik. Azt mondja erre:

-De az nincs bekötve.
-Persze, hogy nincs, ez lenne a feladat -mondom.
-Nem, nem én nem fogok ezzel szórakozni - mondta, és már indult is ki a kocsihoz az 5 méteres lengődugós megoldáshoz anyagért.

Visszafelé vállt gyanússá, hogy a lazasága nem teljesen természetéből fakadt.. Konkrétan elég meglepő volt, amikor a lépcsőn megbillent, majd a lépcsőház ajtaján kopogtatott egy hangos köszönés társaságában, ami valószínűleg a lépcsőházban tartózkodó fikuszoknak szólt. Közben próbáltam mondani neki, hogy ott a csatlakozó.. csak be kell kötni egy 10 centis kábeldarabbal..  De mint ha a falnak beszélnék. Ekkor próbáltam előadni a másik problémát, hogy lassú a net, de erre csak annyi volt a válasz, hogy:

-Én ahhoz nem értek. Megmértem az oszlopon, van jel, hogy most a maguk gépébe mi a hiba azt én honnan tudjam?
- Nem a géppel van a gond, valószínűleg a modem lehet a ludas. (biztosan tudtam, informatikus vagyok, ellenőriztem mindent a gépen, kipróbáltam másik géppel, reseteltem a modemet, stb..)
- Ááá, nem tudom, szerintem jó. Megmértem.
- Ja, jó...

Igaz, én mondtam meg neki (jóval az utcai méricskélés után), hogy milyen Chello csomagunk van, de már nem volt erőm vitatkozni.. közben dugta a kezembe a tollat meg a papírt, hogy írjam alá, hogy ő ítt végzett. Aláírtam.. persze most sokan azt mondják, hogy ki kellett volna csapni a balhét és beköttetni vele rendesen, de úgy éreztem, hogy ha ez a “szakember” még valamihez hozzányúl, abból jó már nem sülhet ki. Örültem neki, hogy eltakarodott végre.

Peti

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EÖ (törölt) 2008.10.28. 14:54:56

gelsystem, szerintem te nem vagy sikeres ember!!! :)))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.28. 14:55:05

Három. De én el is olvastam.

Carnivora (törölt) 2008.10.28. 14:55:19

Profi alvállalkozókkal dolgoztat az UPC

EÖ (törölt) 2008.10.28. 14:58:04

aláírtad, hogy megcsinálta, miközben nem csinálta meg

gratulálok

aztán csodálkozol, hogy szarul dolgoznak

miért csinálja meg, ha neked szarul is jó?

ha nem írod alá akkor a főnöke megkérdezi tőle:
-Te Józsi, mé nincs aláírva?
- Mer egy f.sz az ügyfél.
- Jóvan Józsi.

Ha ez ötször előfordul, akkor a főnök talán elgondolkodik, hogy lehet nem az ügyfelek a f..szok, hanem Józsi az maga.

Miért nem lökted le a padlóla?

gelsystem 2008.10.28. 14:59:03

egyéves önkéntes: rohadly+:):):):):)
.
elolvastam, egy-két észrevétel:
a szerelő lakásátrendezésre-kábelcsatornázásra nem kötelezhető......
falat se szeretnek fúrni, mert ha elfúr valmit, az az ő sara, a balfasz felhasználó-tulajdonos meg tuti, hogy hőbörögni fog..............
.
.
én dógoztam az upécénél.....szopattam is azt, aki megérdemelte:):)
de az egy másik történet
.
egyéves önkéntes, remélem kiveszik az esőzésed, mint az én előző harmadikolásom:)

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.10.28. 14:59:21

Háromszor már nem sikerült nekije megmérni?

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2008.10.28. 15:00:33

Béna! Mármint én a 3.-ozásommal :)

EÖ (törölt) 2008.10.28. 15:00:49

Nelson

kár volt elolvasnod :)

sikeres ember először elsőzik, utána elolvassa a cikket

bár én már akkor is hozzá tudok szólni, ha a cikket magát el se olvasom

ezért tart itt ez az ország.

EÖ (törölt) 2008.10.28. 15:02:05

arról mikor lesz poszt, hogy:
egyszer a zenetáborban...

schokobanane (törölt) 2008.10.28. 15:02:14

Jé, itt most van értelme a T-hirdetésnek. A korábbi T-gyalázó posztoknál ugyanis nem értettem a közbeékelődő ápropót.

Gumidomino 2008.10.28. 15:09:15

még jó hogy nem kábelezett.
mi van ha sünt rak?

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 15:14:19

Nekem eddig nem volt gondom az UPCvel, de várjatok egy hónapot, most fog lejárni a hűségnyilatkozásom.. hátha nem lesz belőle poszt :D

Mi is albérletbe köttettük, a tulaj nem volt itt, postafordultával irattuk alá vele a nyilatkozatot, hogy szabad bejönni az alvállalkozó bácsiknak.

Akik mellesleg akkor jöttek, amikorra igérve volt, és ugy lett netem egy hét alatt, hogy
1)befáradok érdeklődni
2)levelezek a tulajdonossal
3)befáradok megrendelni
4)Kijönnek, szerelnek

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 15:17:26

Egyszer pedig elkallódott az egyik számla (egyik lakotars se tudta be lett e fizetve) es telefonon hivtak, erdeklodve, normalis hangvetellel, hogy befizettuk-e, mert ha nem, es meg X napon belul nem, akkor kénytelenek korlátozni.
(ahelyett, hogy siman szo nelkul kikapcsoltak volna az egész hóbelabancot)
Szoval nekem EDDIG nincs bajom velük
Az alvállalkozók is normálisak voltak, (még kérdezték, hogy dobjanak e össze plussz UTP kábelt, ingyé van. kértem is két tiz métereset)

ja, Egerben történt mindez, nemtudom számít-e :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 15:22:01

„biztosan tudtam, informatikus vagyok“

Ezzel a mondtattal miért kellett elrontani az egészet?

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 15:26:00

"„biztosan tudtam, informatikus vagyok“

Ezzel a mondtattal miért kellett elrontani az egészet?"

szerintem kellett.
megakadályozza a többi kommentelőt a "Honnan vetted?!" dologtól.

EÖ (törölt) 2008.10.28. 15:33:42

de akkor mit csinál, ha nem kábelez?
bedugja a dugót a helyére?

Impega 2008.10.28. 15:36:36

Igen es majd egyutt furjak a lyukakat!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 15:37:36

Az Olvasó 2008.10.28. 15:26:00

na jó de így meg tudálékos...a modem attól lehet jó, neki ennyi a min sávszélesség oszt jónapot! egyébként jó, hogy nem az írta, megnézettem az informatikus passimmal, mert én bőcsész vagyok!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.28. 15:38:54

A upc-ről annyit, hogy nekem azért kapcsolták ki tavaly a kábeltévét, mert az előző előfizetőnek (akkoriban költöztem) túlfizetése volt! Ezt azért nehéz felülmúlni.
A t-társaságról most nem beszélek.
Ja, és szögezzük le, hogy ehhez a poszthoz egyáltalán nem szólok hozzá.

Miért kezd az az érzésem lenni, hogy a 10 millió informatikus országában élek?

Impega 2008.10.28. 15:40:45

Nelson Mandula 2008.10.28. 15:38:54
Elhunyt elozo lako kellett volna, akkor nem kapcsoltak volna ki a telot. Vagy az masik tarsasag volt?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 15:41:48

a zinformatikus az a számítógéplakatos?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 15:47:58

ez olyan mint a skodás gyerek....nem vagyok hülye csak gépészmérnök!!!

most nem kezdem el fikázni a posztírót, de ezért tartunk itt, mert az ilyen infomratikusok, meg bőcsészek benyalnak mindent utánna meg ír a homárra mert ő zinformatikus meg bőcsész. Jól el kellett volna zavarni (mondom, hogy értsd : bannolni, kickelni, kidobni a domainból) a szerelőt és felhívni az UPC-t, hogy itt járt egy ökörállat részeg ember és maguknak ez micsoda? Így, hogy szépen aláírtad, tovább táplálod a pokoltüzét! Irogatsz a homárra….a sztori alapvetően vicces, tetszik is csak a vége….az ne lett volna…..

Impega 2008.10.28. 15:50:46

the.nightfly 2008.10.28. 15:48:00

De a postolo nem is akrta egyutt furni a lyukakat. Ahhoz mar megvolt minden.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.28. 15:50:49

the.nightfly 2008.10.28. 15:48:00

installátor : na ez is egy szép kifejezés. ennél már csak az jobb mikor ilyen foglalkozások a telefonkönyvben is megjelennek. Operátor! Installátor! Terminátor! Spektikus!

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 15:51:55

"Miért kezd az az érzésem lenni, hogy a 10 millió informatikus országában élek?"

háát, aki egész nap itt kommentelni van ideje, az gondolom napi szinten online van 10+ órában. Ezek az emberek többnyire informatikusok. jó hogy többségben vannak a kommentelők közt.

a "Pasim informatikus" kategoria meg szinten önmagáért beszél :D
Mondjuk én asszonypajtásnak meghagytam, hogy ilyeneket ne kommenteljen, mert ő fog égni miatta :D

"na jó de így meg tudálékos..."
szerintem csak a butaságot zárta ki.
akkor lett volna tudálékos, ha mindenféle számokkal meg furmányos jelekkel töltötte volna meg, mint "Dlink DIR-100 router" meg egyéb misztikus szövegek. ;)
(jaj. most tudálékos voltam.)

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 15:54:59

Mert ha nem irja oda hogy informatikus, akár ilyesmit is el lehetne rola képzelni: failblog.files.wordpress.com/2008/09/fail-owned-yahoo-science-mirror-fail1.jpg

na ez azé' Má' kemény

Leadfoot 2008.10.28. 15:59:54

Az "vicces", hogy az itteni posztok 70-80%-ában előfordul a "nem volt erőm/időm/kedvem vitatkozni vele" vagy hasonló. Elhiszem, hogy konforntációba keveredni rossz dolog, de a legrosszabb ilyen esetekben ráhagyni a baromságot.

Vagy - ebben a konkrét esetben - ha így viselkedik, és lelécel, hívtam volna az ügyfélszolgálatot, hogy a szerelőjük:
1. Nem végezte el a munkát
2. Paraszt volt
3. Ittas volt

EÖ (törölt) 2008.10.28. 16:04:15

tük vagytok parasztok

nekem a volt főnökömnek az volt a telefonkönyvben, hogy B...y András, főosztályvezető

Érted vazzeg, ez még otthon is főovez volt!!! :))

Mondjuk a Dunára járt le fogat mosni, mert akkora arca volt.

EÖ (törölt) 2008.10.28. 16:05:33

Nelson!!

Itt a tízmillió-egyedik!! MUHAHAHAHA

"a "Pasim informatikus" kategoria meg szinten önmagáért beszél :D
Mondjuk én asszonypajtásnak meghagytam, hogy ilyeneket ne kommenteljen, mert ő fog égni miatta :D"

Magam_a_Mondomét! 2008.10.28. 16:11:07

Na egyet szögezzünk le: én itt kommentelni nem fogok!

2008.10.28. 16:11:59

Ja, tipikus balfasz informatikus, aki alairja, csak hogy huzzon mar el a verbe a reszeg UPCs, aztan panaszkodik.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 16:13:03

Egyéves önkéntes:

Nem, a számom a DBBA0 (900 000), ahogy itt a kockalaborban, ahol gyártják a n3rd-eket, elneveztek. :D

én még benne vagyok a tizmillioban, nem plussz egy vagyok :P

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.10.28. 16:13:17

Mé nem kötötted be Te? Informatikusok mindenhez értenek, nem?

NeanderVölgyi 2008.10.28. 16:16:17

- Na egyet szögezzünk le: én itt kábelezni nem fogok!

Es anyad hogy van paraszt?

AlulírottFentemlített 2008.10.28. 16:28:49

Ez nem egy Füredi kábelbarát volt?

csibenyussz 2008.10.28. 16:35:00

Huhh, nem kéne informatikus pasi :D
Azokat megtartom havernak gépelhalás esetére! :PPPP

csibenyussz 2008.10.28. 16:37:37

Anyuméknál is taplógomba volt a jupiszi szerelő, elbaccta, és utána fél éves levelezgetésünk volt az ügyfélszolgálattal... na az nem volt tul sikeres történet. :S

csibenyussz 2008.10.28. 16:38:40

de kár hogy akkor még nem ismertem a Homárt.... :P

É2I 2008.10.28. 16:55:22

De ha elkezdett volna kábelezni a szoba közepén, beleszúrkálja a ceruzákat majd kijelenti: mától kezdve a süni itt lakik! Mi lett volna a reakció?

Eszt kell csináni e (törölt) 2008.10.28. 18:34:34

utána meg sárga gumicsizmában szijjeltiporgya :)

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.28. 18:49:09

Csibenyusz:
"Huhh, nem kéne informatikus pasi :D
Azokat megtartom havernak gépelhalás esetére! :PPPP"

Tudod amugy mekkora élmény elmenni a havercsajhoz, csatlakoztatni EGY kábelt a vadiuj házimozihoz, a családjától elismerő hümmögéseket, edesapjatol meg egy feles pálinkát kapni a nagy munkára?
Amit ők orakig nem tudtak megoldani? :D

Mindenesetre visszás élmény :D

Bár ennyi erővel tarthatsz asztalos/lakatos/vizvezetékszerelő havert is, mert azokra is szükség van, és kell a szakértelmük.

De miert ez a kivételezés, hogy márpedig infós pasi nem? :D

Mert dagadtak, szemüvegesek, és érthetetlen amit mondanak? Vagy "Csak a gép?" Értem én, hogy nem olyan veszélyesen macsó foglalkozáskör, mint mondjuk az autoversenyzés,
de le a diszkriminációval! xD
Az informatikusok közt is vannak kigyurt, pénzes, kalandvágyó személyek :)
a munkáját meg ugyanugy nem fogja a baratnoje megérteni mint egy könyvelőnek, vagy egy kőművesnek, vagy akár egy autószerelőnek.

a nyálcsorgató, bitekben beszélő pattanásos szódásszemüvegű "infós" elég régi -és elvault- sztereotipia. Bár létező jelenség ;)

Csöcsinéni 2008.10.28. 19:05:13

Mert dagadtak, szemüvegesek, és érthetetlen amit mondanak? Vagy "Csak a gép?"

Az én emberem is formatikus,mégis kivan nyúrva,szemüvege sincs, beszélni is bir.. ja, pattanások is ritkán tarkitják képét,
A munkáját meg tényleg nem akarom megérteni, bár 2 hónapja könyörgök egy kis fityfasz alkatrész cseréjére a gépemben:)P

csibenyussz 2008.10.28. 19:09:41

Csak nem egy kigyurt, pénzes, kalandvágyó informatikus vagy? :DDD
A fentiekből erre lehet következtetni ugyanis :P
hihi..
Nos akkor a válaszom a kérdésedre:
az infósokkal az a problémám hogy tisztelet a kivételnek de gépfüggőek. Sajnos, mert ismerek édes-aranyos jó pasit aki infós, de nem merném bevállalni a játék és gépfüggőségével együtt... :(
Persze ez tudom hogy általánositás, lehet csak eddig rossz infósokkal hozott össze a sors.. ;)

csibenyussz 2008.10.28. 19:11:09

fityfasz alkatrész?
huha, az hova kell? és milyen gépedbe? :DD

Bit Rot 2008.10.28. 19:23:53

csibenyussz:
"az infósokkal az a problémám hogy tisztelet a kivételnek de gépfüggőek."

Ez az! Inkább egy motorosbuzi, aki minden reggel úgy hagyja el a családot, hogy lehet, koporsóban hozzák haza.

Dehát kinek mi tetszik, lehet választani :-)

Secnir 2008.10.28. 19:24:27

csibenyusz:
azt, hogy az informatikusok fityfasz alkatrésze hova való, az nem ennek a blognak az eleme. menj a velvet/muff-ra :)

csibenyussz 2008.10.28. 19:30:01

John42 2008.10.28. 19:23:53

Miért? Ezen a kettőn kivül nem létezik más variáció? :D

csibenyussz 2008.10.28. 19:32:55

Secnir 2008.10.28. 19:24:27

"2 hónapja könyörgök egy kis fityfasz alkatrész cseréjére a gépemben:)"

nem az informatikus kis fityfaszáról van szó, hanem a gépnek a fityfaszáról... ezért érdeklődtem hogy milyen gép is az.....? khhmmm....
:DD

Leadfoot 2008.10.28. 20:27:25

Informatikus pasi nekem se kéne, főleg mert férfi vagyok... :-D

Az volt szép, mikor mi a UPC-s netet+telefont próbáltuk lemondani. Anyám csinálta, mert az ő nevén van + én munkaidőben nem érek rá órákat telefonálni.
Merthogy fél órán belül nem lehet ügyintézőhöz vonalat kapni. Egyszer egy kedves antipatikus hölgy fölvette, mire mutterom kinyögte, hogy lemondani szeretné. Erre az ügyfélszolgálatos benyögte, hogy kapcsolja az illetékes kollégát, és mire anyám kinyitotta a száját, hogy ne már, addigra megint mondta be a gép, hogy 20 perc a várakozási idő. Ha már itt tartunk, először bemond az automata 15 percet. Aztán kicsivel később huszat, majd így tovább... utazunk visszafele az időben.

Aztán anyám elment a helyi ügyfélszolgálatra személyesen. Húzott sorszámot. 63-an voltak előtte. Nem várta meg. Elment máskor. Akkor az ügyfélszolgálatos csaj nem akarta megcsinálni a telefon lemondását, mert szerinte a másik szolgáltatótól (amire váltottunk, számot hordoztunk) még nem jött meg a hivatalos papír (nekünk meg a másik szolgáltató már szólt, hogy elintéztek mindent, lehet menni lemondani az előző helyre a telefont.

Na, muttert nem kell félteni, leordította a nő haját. Érdekes módon 5 perc múlva el volt intézve a lemondás.

Mikor kérték, vigye be a modemet, akkor meg mondta, hogy másodszor van ott, harmadszor nem megy, jöjjenek ki érte, ha kell nekik. Kijöttek.

Almaspite 2008.10.28. 20:34:01

Én már láttam csúnya informatikus lányt! Kövérebb volt, mint Nagz és talán a bajsza is hosszabb volt...

(Ettől függetlenül titkos álmom, hogy egyszer lesz egy szép arcú, nagymellű, jóalakú informatikus barátnőm, aki alkalmanként sört iszik és nem mellesleg nimfomániás...)

Secnir 2008.10.28. 21:00:02

almaspite:
nézzél BSG-t, ott már láttam olyat :)
pont olyan, ahogyan leírtad....

Fairy Girl 2008.10.28. 22:43:52

Egyetértve sok előttem szólóval: ez poszt? Mikor aláírtad, hogy megcsinálta? Muhaha... Én általában védeni szoktam a posztolót, mikor mindenki más hülyének nézi, ebben az esetben azonban nincs mit tenni, aki butaságot csinál, és még panaszkodik, az egye meg, amit főzött (5 m kábelt). Nem? :-O

manualis mammografus 2008.10.28. 23:30:27

az idealis no motorozik, linuxot hasznal es szereti a sort :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.29. 01:56:56

az ideakis no sut foz mosogat, takarit, nem ert a computerhez, sorozatokat nez
hat vegulis Mary is megfelel 2 kriteriumnak
/a sexet ma' nem akartam belekeverni/
na haromnak is megfelel jut eszembe ma is bekapcsolta a msogatogepet mielott elaludt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.29. 03:49:13

de jo alszik halistennek
ilyenkor szeretem a legjobban foleg hogy nem is horkol most
na megy FONTOS sor es elmegyek horkolni
hat valakinek csak kell!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.29. 03:52:57

mi a tokom az a lnux?
nem vagyok imformatikus
Mary se egy bolcsesz, de kettonknek van egy diplomaja
nekem meg egyedul 2 sorom
neki vodkaja
basszus ez morfi torvenye felebredt
aszongya aj ganagotupi
csak visszaalszik

É2I 2008.10.29. 07:19:05

A kis fityfasz alkatrészt usb-n kell csatlakoztatni. Onnastól kezdve lehet vele papás-mamást imitálni, jelenlévő másik nélkül ;P

Sanyi 2008.10.29. 08:55:01

afta 2008.10.28. 23:30:27

Az idealis no nem letezik.

schokobanane (törölt) 2008.10.29. 09:42:22

Sanyi 2008.10.29. 08:55:01

"Az idealis no nem letezik."

Ahogy ideális férfi sem.

csibenyussz 2008.10.29. 09:42:54

hagyma 2008.10.29. 01:56:56
"az ideakis no sut foz mosogat, takarit, nem ert a computerhez, sorozatokat nez"
...

:DDD

Nem is tudtam hogy ideális nő vagyok!!
Jeeeeeeee!!
Na jó... valamennyire azért felhasználói szinten értek a géphez hiszen ezen dolgozom... - ilyenkor mi van? :D

csibenyussz 2008.10.29. 09:43:59

schokobanane 2008.10.29. 09:42:22
Sanyi 2008.10.29. 08:55:01

"Az idealis no nem letezik."

Ahogy ideális férfi sem.


Hú de beelőztél! :DDDD
;) szivemből szóltál!

LiberAll 2008.10.29. 09:50:53

Én nem értem a post íróját, ha tényleg csak egy elosztót meg egy 10 centis kábelt kellet kötni,s tényleg informatikus, akkor mit hívott szerelőt? Elmegy műholdas boltba, vesz anyagot egy ezresért, azt kb 10 perc alatt maga megcsinálja? Nah jó 20 perc ha van közbe egy sör is meg egy cigi.
Nem kell várni a Fa*z Jóskát a upicitől meg nincs inzultus ???
Modemet meg megnézi a webdiag oldalon, azt lehet ugatni a szolgáltatónál, hogy gyenge a jel, vagy zajos a vonal.

csibenyussz 2008.10.29. 10:02:50

Lehet hogy elvből nem ment. A T. szolgáltató dolga megcsinálni, hát akkor csinálja is meg...
(bár sokszor a saját munka a megbizhatóbb..)

B! 2008.10.29. 10:34:22

A szerelőnek el kell végezni a munkalapon szereplő feladatot.
Általában egy vételi hely kialakításáról van szó, tv-ből meg net-ből is.
Ehhez hozzátartozik szükség szerint a fal átfúrása is, amennyiben az előfizető olyan helyiségbe kéri a szolgáltatás telepítését, ahová más módon nem teljesíthető.
Az előfizető az aláírásával elismeri a szolgáltatás kiépítettségét, az eszközök átvételét, valamint az elvégzett próbaüzem alapján a megfelelő működést.
A net esetében célszerű több oldalon is sebességtesztet csinálni, azok átlagát figyelembe véve eldönteni, hogy szükség van-e reklamációra a szolgáltató felé.
A szerelő addig b*sztatható a net miatt, ameddig be nem regisztrálja a modemet és az utána el nem indul. Ha pedig a szerelő hozzáállásával vagy az elvégzett munkával gond van, akkor vagy nem kell átvenni tőle az elvégzett munkát, vagy reklamálni az ügyfélszolgálaton...

Ja, és ittas egyén/"dolgozó" - legalábbis a leírás alapján ezt feltételezem - gépjárművezetésre, munkavégzésre és ügyfélkommunikációra egyaránt alkalmatlan, szégyellje magát amiért - adott időben egyszemélyben képviselve - lejáratja a szolgáltatót illetve a szakmát.

b[ALien] (törölt) 2008.10.29. 12:48:15

hagyma
A linux egy operációs rendszer. Olyan mint a windóz csak más:)
Én jobban szeretem ha 5 söröm van

sharlax 2008.10.29. 14:19:21

Hát barátom ha kicsit is értenél hozzá az "Informatikus" hülye agyaddal akkor tudnád, hogy nem érdemes a kábelt bekötni abba az aljzatba amit a tuskóban vettél, mert szar lesz a kép, és falat meg azér nem fúrunk mert a másik oldalon lereped a vakolat osztán a kedves informatikusbölcsész meg lesz sértődve hogy miezmá?
Az tahóság hogy a szerelő részegen megy ki dolgozni, de hogy te ezek ellenére aláírod hogy a munkát elvégezte, az a te lámaságod.

GZoli 2008.10.29. 14:30:46

Én inkább az a kettőt hívnám a reklámból, még szórakoztatnak is, amíg bekötik. Bár lehet, hogy ők se fúrnak :D

ave 2008.10.29. 17:43:14

Jo nagy marha vagy.
Vallalkozo emberunk munka nelkul megkapja a penzet a UPC-tol, te meg a UPC-t szapulod.
Itt csak te vagy a hibas!

djimi 2008.10.29. 20:52:14

Nem köteles csatornázni! Szólsz egy villanyszerelő ismerősödnek, vagy fizetsz egyet, az bevési a csövet(ha őrült), de legalábbis körbecsatornázza a lakást, behúzod a koaxkábelt, szólsz a részeg upcmesternek, és boldog, hogy nem kell sokat dolgozni, teis boldog vagy, mert hamar végzett, és még nem is kell posztot írni a homárba!

2012 2008.10.30. 02:06:46

ez a post egy nagy 0, a magad lejáratására viszont kiváló volt, grat!

"Nem a géppel van a gond, valószínűleg a modem lehet a ludas." - mégis mire alapoztad ezt a tudományos megállapítást?

ja, hogy a "szakmádra":

"biztosan tudtam, informatikus vagyok"

aki ismerős az ügyfélszolgálatok világában, lehet tudja, ez a 2 beszólás (a modem rossz, tudom mert informatikus vagyok) nagyon alkalmas arra, hogy szerencsétlennek tűnj, még ha igaz is és valóban értesz hozzá - a nagy arccal meg a megalapozatlansággal van baj

sőt, ezt még fokozhattad volna, hogy "tegnap még jó volt, így biztos csak a UPC-nél lehet a hiba" típusú okoskodással, ezt hiányoltam

csibenyussz 2008.10.30. 09:25:43

miért a post iróját cseszteti mindenki?
elég szar lehet mikor beirsz ide, és rádszállnak... :(

Montezuma 2008.10.30. 14:00:42

Jóóóóreggekt csibenyussz!
Ez még csak most szúrta a szemed?:)
Itt mindig ez van... Nézd vissza a cikkek 98% ánál a cikkírót basztatják akár jogosan akár nem.

csibenyussz 2008.10.30. 17:55:12

Tudom... és tapasztaltam is anno egy saját postnál.. :D
És ez elég gáz.

anarcho78 2008.10.31. 12:18:21

kirúgni a picsába az ilyet. mit képzel? a kedves "vevő" mindig kedves vevő marad.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.11.01. 10:21:58

Most nem akarok azzal jönni hogy nálam mikor egy kiscég kötötte a netet bejött az egyik faszi egy furóval a másik kint maradt furt egy lukat a fal also részén, átdugta a kábelt és ráhagyott vagy 5 méter kábelt pluszban.Oda vezeted ahová akarod, és már végeztek is.A szolgáltatás nem egy állom de a szerelőnek ehez nemsok köze van.Mikor egyszer átkötötték akkor egy kis darab részen cseréltek kábelt az egész nem volt 5 perc, nem hagytak koszt, jöttek és mentek is.Nem kell bedölni a nagycégeknek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.01. 16:40:11

lien ennyit en is tudok a linuxrol
de en sznob vagyok es almat hasznalok
egyebSt valoban nem dolga itt se hogy tokoljon
nekem is beizzitotta a nappaliba , hagyott itt kabelt oszt jo napot ha akarom mashova is
van itt egy roman karbantarto gyerek az furt meg kabelezett
de mar megbantam hogy nem en kabeleztem

papugaja 2008.11.03. 10:46:33

A munkalapra én tuti ráírtam volna, hogy a kért munkát nem megfelelően végezte el, és ittas volt a szerelő.

Kokibaba 2008.11.28. 19:59:44

Aláírtad? Ede vagy-e????
süti beállítások módosítása