Tékozló Homár

Nem oktat és pénzt sem utal vissza az autósiskola

2008.11.03. 12:00 | ge | 125 komment

Úgy látszik a Citrommal nem csak az a baj, hogy akcióval veri át a tanulóit. GR 2 hónap után megunta, hogy oktatóra várjon és átiratkozott máshova, ám hiába kérte vissza a gyakorlati oktatásért befizetett pénzt, azt 4 hónapja nem kapta meg. A szerződés 8 napról szól, ez már rendesen felnyomásérett.

Nekem is volt „szerencsém” a Citrom Autósiskolához. Számomra is csábítónak tűnt a fix 100.000 forintos tandíj. Ugyan más autósiskolák jóval olcsóbban is kínáltak tanfolyamot, itt legalább nem kellett volna plusz költségekkel számolni. Aztán elkövettem azt a baklövést, hogy egy szép délután elmentem az irodájukba, és beiratkoztam.

Az általam aláírt szerződésben még a meghirdetett 100.000 Ft szerepelt, melyet egyben vagy 3 részletben lehetett befizetni. Utólag áldom magam, hogy utóbbi változatot választottam. Elkezdtem az elméleti tanfolyamot, és mivel akkor mentem, mikor ráértem, a lényeg csak annyi volt, hogy az összes modulon részt vegyek, elég hamar végeztem vele.

A sikeres KRESZ-vizsgám után jelentkeztem, hogy mennék rutinra. Közölte a recepciós hölgy, hogy kb. 2 hetet kell várnom, és majd az oktató jelentkezik. Hát Én vártam türelmesen. Aztán 3 hét után elkezdtem érdeklődni. Mindig kis türelmet kértek. 2 hónap után elfogyott a türelmem, így kiiratkoztam, egy nem éppen köszönőlevél kíséretében. (Még azon melegében átiratkoztam egy másik iskolába, ahol érdekes módom még a beiratkozás hetén el tudtam kezdeni a gyakorlati vezetést, és azóta is rendszeres időpontokat kapok az ottani oktatótól.)

Kilépéskor a Citromtól kaptam egy papírt, mely szerint 8 munkanapon belül visszautalják a befizetett részlet fel nem használt részét (gondolok itt a meg nem kezdett gyakorlati oktatásra eső pénzösszegre). 2 hét után telefonáltam, hogy mi van az utalással. Kiderült, hogy elutazott az ügyvezető, és mivel Ő intézi az utalásokat, az most épp szünetel. Csakhogy miután visszajött az ügyvezető sem történt semmi. Akárhányszor mentem az irodájukba, az ügyvezető véletlenül sem volt ott. Mint később kiderült, a telefonszám, amit az ügyvezető személyes telefonszámaként adtak meg, egy idő után a marketinges kollégánál vált állandóvá „… éppen tárgyal, hagyja meg elérhetőségét és az ügyvezető úr vissza fogja Önt hívni!” szöveg kíséretében, melyből természetesen sosem lett semmi. Aztán kb. 2 hónap után véletlenül sikerült személyesen elcsípni. Előadott egy szép mesét, meg ígéretet tett, hogy másnap megy utalni.

Azóta eltelt újabb két hónap, és még mindig nem történt semmi..

És még egy pár érdekesség a honlapjukról:

- minimum január óta (ha nem régebben) hirdetik, hogy hamarosan Pesten is. És még mindig csak Budán van az az egy irodájuk. (

- egy csomó autómárka és típus fel van tüntetve folyamatos forgalomba helyezés címszóval, szintén legalább január óta, de áprilisban mindössze 5 db autó közül lehetett választani.

- aztán – kb. nyár eleje óta – nem működik a vezetékes telefonjuk, ami még mindig fent szerepel elérhetőségként.

- és hát ugye augusztus óta ugyanazt látjuk belépéskor... Erre is azt mondták, hogy éppen beteg a rendszergazda, vagy hogy szabadságát tölti?! Már nem is emlékszem, de a lényeg érthető itt is.


De aki szereti a meglepetéseket, annak bátran tudom ajánlani az iskolát!

Kalandvágyók előnyben!

GR

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elwood 2008.11.03. 12:02:04

Már megint a háború és béke. Ki bír ennyit olvasni ...

elwood 2008.11.03. 12:04:25

a sikertelen hívásokat kiszámlázhatod nekik. legalábbis néhány mai mitugrász szerint ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 12:06:45

nem gondolod hogy reggel hatkor elolvasok egy nagyobb lelegzetu regenyt

Pitta2 2008.11.03. 12:07:12

Szólísd fel őket írásban. Tértivevénnyel. Kétszer. Ha nincs válasz indíts ellenük felszámolási eljárást. Ha van olyan papírod, amiben ők elismerik, hogy tartoznak neked, akkor a bírói megkeresésre fizetni fognak.

Okádó Mikádó 2008.11.03. 12:09:15

Írásbeli felszólítás mindenképpen, ha javasolhatom.

Egyébként egy gagyi banda, remélem senki sem fizet be náluk és hamarosan lehúzzák a rolót.

É2I 2008.11.03. 12:50:13

Négy hónap és még nem jelentetted fel őket? Mennyivel lógnak? Türelmes vagy az biztos.

Pitta2 már mondta mit kell tenned, már hogy karácsonyra megkapd a pénzed.

Torokütést a Citromnak.

Secnir 2008.11.03. 12:53:25

"elwood 2008.11.03. 12:02:04
Már megint a háború és béke. Ki bír ennyit olvasni ..."

neked is a képregények valók, meg a plakátok. :)

"Pitta2 2008.11.03. 12:07:12"
ez a megoldás. le lehet zárni a posztot.
így kell kinéznie egy fogyasztóvédelmi fórumnak :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 12:56:07

nem nem
fizetesi meghagyast kell kuldeni izibe
tertivevenyes lofaszt se er

vakata74 2008.11.03. 12:56:42

Én a nyáron végeztem náluk, de semmit se tapasztaltam a fentírtakból! (amúgy én meg pont egy másik iskolából iratkoztam át, mert gázos volt).
Mellesleg ott ismerkedtem össze a párommal:P

radiris 2008.11.03. 13:04:31

Az öcsém is a Citromnál szerzett jogsit két éve és abszolút meg volt elégedve velük, pedig harmadszorra ment csak át a kis köcsög :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 13:05:06

ja ugy konnyu
aki kresz tanfolyamon.....

Jemi 2008.11.03. 13:07:07

ha 5fajtából lehet választani az miért nem elég neked?:)ha mondjuk 1közül lehetne választani, na az akkor lenne gáz.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.03. 13:12:45

Nem akarom bántani szegény postolót, de noooormális?

Vársz 2 hónapot, aztán meg átiratkozol?

Ahova én jártam, vártam 3 hetet. A többiek már vígan vezettek. Felhívtam őket, kijelentettem, hogyha büdös a munka akkor csak szóljanak, megsértődtek. Bementem személyesen, vertem az asztalt. Másnap hívott egy oktató.

De te nyugodtan várj még pár hónapot, hátha történik valami.

EMBER, CSELEKEDJ!!!!!!!

Breki77 (törölt) 2008.11.03. 13:13:11

Fel kell nyomni őket a gecibe! Elég, ha csak az APEH-nek szólsz. Biztos fognak találni ott is valamit. Majd akkor megtanulják. Különben is. Ha kaptál róla írásos ígéretet, hogy fizetnek, akkor nyugodtan be is perelheted őket. Akkor legalább még a perköltséget is megfizethetik. :)

EÖ (törölt) 2008.11.03. 13:13:17

én azt nem értettem soha, hogy miért kell fizetni a gyakorlati rutin órákért
kábé ugyanannyit tolatsz mint amennyit előremenetben parkolsz, tehát a kilóméteróra nem pörög sehova
akkor mi jogon nyúlják le a pénzem???

Dr Kangörény 2008.11.03. 13:14:12

Nem mindegy milyen autón tanulsz? Egy típusra szóló jogosítványod lesz?

elwood 2008.11.03. 13:16:06

radiris
"Az öcsém is a Citromnál szerzett jogsit két éve és abszolút meg volt elégedve velük, pedig harmadszorra ment csak át a kis köcsög :)"

Az én időmben Bp.-n az volt rendszer, hogy megmondta az oktató, hogy 10000 zsebbe a vizsga. Ezen ő osztozik a vizsgáztatóval.

Ha nem fizettél meghúztak. Ha fizettél átmentél. Tiszta rendszer.

Ezek szerint az öcséd megbukott a "rutin" vizsgán. Nem volt elég "rutinos".

Atika!!! 2008.11.03. 13:16:41

"Szia, Gábor vagyok az OM-ből és a Józsit keresem" - ezzel a szöveggel hívd fel az irodát és kapcsolni fogják :D Keresztnevek szabadon módosíthatók...

ex-Zep 2008.11.03. 13:17:46

faszkorbácsot a citromnak!!!

elwood 2008.11.03. 13:18:37

Egyéves
"kábé ugyanannyit tolatsz mint amennyit előremenetben parkolsz, tehát a kilóméteróra nem pörög sehova"

Aztán ha sokat tolatsz akor felgyűlik a benzin a tankban. Ne felejts el időnként egy kúthoz betolatni és visszatölteni.

bratan 2008.11.03. 13:20:06

hát ez fura!:S
én is kb fél éve végeztem Citroméknál, és maximálisan meg voltam velük elégedve! jó csapat volt, fentírtakból (akkor még) nem sokat éreztem...

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.11.03. 13:22:49

Régen jártam szerencsére autósiskolába, de a mertón szoktam látni reklámokat, hogy X autósiskola 2-3 éve volt az év iskolája. Na de ma, mi van az ilyenekkel?

Szerintem lazán pszáf, és fogyasztóvédelem + természetesen a megfelelő késedelmi kamat, mert addig is használták a pénzedet.

Ne hagyd magad lerázni, asztalra kell csapni, különben mindig hülyére fognak venni. Nem csak szóbeli ígérettel beérni, hanem egy hivatalosan kiállított papírt kiszedni belőlük vállalt fizetési határidővel.

www.jateklinkgyujtemeny.hu

Secnir 2008.11.03. 13:25:45

te jateklinkgyujtemenyes. nem akarod a linked bevágni a nicked mögé? ott volna a helye...
...csak úgy szólok, mielőtt kivágnak, mint részeg egyetemistát a torkos csütörtökön..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 13:31:33

O egy cegalapito
mondhatjuk zrt

pekmester 2008.11.03. 13:33:44

elwood 2008.11.03. 12:02:04
Már megint a háború és béke. Ki bír ennyit olvasni ...

akinek több az IQ-ja 15-nél :)

wagabound 2008.11.03. 13:59:25

Ritka az olyan cég, amelyik mindig és mindenkivel korrekt. Mindig beesik egy balfasz, akivel rendesen kitolnak. Úgy tűnik, ezúttal te voltál a soros...

autosave 2008.11.03. 14:07:32

NEM ÉRTEM, NEM ÉRTEM -- MIÉRT VAGY ILYEN TÜRELMES???
Tértivevényes felszólítólevél, ha nem fizetnek be kell adni a bíráságra és fizetési meghagyást kérni. Ha megfellebbezik, per lesz belőle, ha nem jelentkeznek, jogerőssé válik és behajtót is ráküldhetsz. Nyert ügyed van ha minden papírod megvan! jogos követelés.
Aki abból él, hogy hiteget az az olyanok miatt teheti meg, akik nem lépnek. Itt mindenki csak lenyeli a békát, aki meg nem fizet, az röhög a sok lúzeren...

(már ha a story igaz)

2008.11.03. 14:09:38

"Nem mindegy milyen autón tanulsz?"

Egyáltalán nem... Pl. bazi nagy cirkálót nem érdemes választani, mert jóval nehezebb vele levizsgázni. Nem is beszélve arról, hogy ha dízelen vizsgázol, utána át kell szoknod benzinesre stb.

Kardics 2008.11.03. 14:11:11

Mikor én tanultam akkor 7 autó volt:
- 2 piros zsiguli
- 1 fehér zsiguli
- 1 fehér dácsia
- 2 sárga dácsia
meg 1 fehér (de inkább retekszürke) trabant
Igaz ez '88-ban volt és az ATI keretein belül.

2008.11.03. 14:14:04

Miert erzem ugy, hogy ez a ceg a csod szelen lavirozik, likviditasi gondjai vannak, es igazabol mar nem nagyon tud oktatni.
Javaslom a postolonak, hogy birosagon nyujtson be fizetesi meghagyast, hogy csodeljaras eseten elol legyen az o keresete, persze csak ha megeri a hacacaret...

Az ugyvezeto meg szarjon keresztfekveses ablaktorlolapatot.

2008.11.03. 14:14:48

"Tértivevényes felszólítólevél, ha nem fizetnek be kell adni a bíráságra és fizetési meghagyást kérni."

Itt fizetsz ugye 3% illetéket.

"Ha megfellebbezik, per lesz belőle"
itt fizeted a következő 3%-ot, aztán a pernél ügyvéd, tárgyalásokra járni évekig stb. A végén esetleg kiderül, hogy nincs behajtható vagyona a cégnek, vagy addigra eladják a céget egy afgán menekültnek. Nem éri meg, csak még többet buksz... Ha ez a követelés csak néhány 10 ezer forint, szvsz sokkal jobban jár a delikvens, ha elkönyveli, hogy így járt... (persze más lene a helyzet egy milliós összegnél, ott érdemes minden kört lefutni).

Dekatlon 2008.11.03. 14:15:43

Ez már Háború és Béke kategória? Atyaég, hol tart az olvasásoktatás...

2008.11.03. 14:17:32

"csodeljaras eseten elol legyen az o keresete"

Felszámolási eljárásra gondolsz? ott először úgyis az adó, járulék, garanciális, munkavállalókkal szembeni tartozásokat stb. fizettetik ki a cég vagyonából. Mire te sorra kerülsz, semmije nem marad többnyire a cégeknek...

2008.11.03. 14:33:37

"Mire te sorra kerülsz, semmije nem marad többnyire a cégeknek..."

De legalabb az ove lesz az elso semmi :D

Gumidomino 2008.11.03. 14:38:43

ja egy Nagy Semmi.
a többieknek már csak kis semmi jut.

Pitta2 2008.11.03. 14:45:42

Nem véletlenül mondom a felszámolási eljárást. Ha írásban elismerték, hogy tartoznak x Ft-tal, akkor két választása van. Vagy kifizeti a teljes összeget, vagy bejelenti, hogy nem tud fizetni. Ilyenkor megindul a felszámolás.
A per évekig tart és többe kerül a megnyerése.

staropramen 2008.11.03. 14:55:41

tff 2008.11.03. 14:09:38
megnyugtatlak dizelről benzinesre átszokni csak annyi mint mondjuk a Sopianaeről egy másik cigire.Ez nem érv.Sokfelé forogtam már de limóban tanulókocsit még nem láttam. Ezek szerint legjobb az elektromos kispolszki vagy a dodgem.

autosave 2008.11.03. 14:58:29

tff: ez igaz. de szerintem minimális pénzért is érdemes. mennyi az a 3%?? semmi ekkora összegnél. viszotn a meghagyásra már fizetni fognak szerintme. a bemegyek és kérek embereket meg hajtják el a p*csába, amig világ a világ ha semmi következménye nincs

2008.11.03. 15:05:41

"Sokfelé forogtam már de limóban tanulókocsit még nem láttam."

jogositvany.hu/oktatok.php?mode=auto

Azért van itt Octavia meg Merdzsó is. :) A parkolásnál/rutinon szvsz rohadtul nem mindegy, hogy egy bevásárló autó vagy egy Octavia van alattad... :)

2008.11.03. 15:10:20

Az átszokás: ez igaz, de ha eleve benzinesen tanulsz, akkor szvsz nem kell esetleg lefulladnod a kereszteződés közepén, amiatt, hogy te most éppen átszoksz :).

Ofélia . 2008.11.03. 15:55:07

az autót érezni kell és nem átszokni.

Persze ez limuzinra és buszra nem vonatkozik.

Labancz 2008.11.03. 16:08:17

Én nagyon régen tanultam náluk vezetni. Akkor csupa Citroen AX-el oktattak. Egy nagy büdös köcsög oktatót fogtam ki, aki állandóan lejmolt a diákjaitól és a többi oktatótól.
Az ötezres becsusszant a személyibe a vizsgán, de azt sose tudtam meg, hogy elért-e a vizsgáztatóig...
Szóval: süncsalád az ánuszukba!

Mylady 2008.11.03. 16:15:24

cégalapító · cegalapitas.blog.hu 2008.11.03. 13:22:49
"Szerintem lazán pszáf, és fogyasztóvédelem..."

Ööö... mi köze is van ennek a pszáf-hoz? Vagy ehhez a pszáf-nak?

Labancz 2008.11.03. 16:16:47

Mylady: ÁNTSZ?? :-)

aneurysm 2008.11.03. 16:34:37

Bírom ezeket a dumákat hogy az ügyintéző el van utazva.

Erről eszembe jut az az eset amikor emberünk jegyet szeretett volna venni az F1 Magyar Nagydíjra, de közölték vele hogy a jegyek értékesítésével foglalkozó munkatárs szabadságon van, és csak a futam utáni hétfőn ér vissza.

csibe42 2008.11.03. 16:43:57

A mi "citromos" sztorink is ugyanez, szinte szóról szóra ezt játszották el velünk is. A különbség csak annyi, hogy mi voltunk olyan hülyék, hogy egyösszegben fizettük ki a 100 ezret az elején... Na most szólok: ne a Citromnál akarjatok jogsit szerezni, pofátlan módon hitegetnek, hogy lesz oktató, lesz autó...ne higgyetek nekik, sok embert megvezettek már!
Nekünk is ígértek fűt-fát, ugyanezekkel a dumákkal húzzák az időt, methogy vissza kellene fizetniük a fel nem használt összeget!!
Nekünk is elfogyott a türelmünk és kivettük tőlük a 17 éves fiunkat,átvittük a Mazsolába, ahol teljesen korrekt módon intézik az ügyeket, betartják amit mondanak.Őket viszont ajánlom mindenkinek!!

Hubatöhötöm 2008.11.03. 17:05:40

Nézzetek utána a tulajdonosi háttérnek!

Tamara1 2008.11.03. 17:29:16

Én nem olyan régen szereztem meg a jogsimat a Citromnál és teljesen korrektek voltak minden tekintetben.
Úgy gondolom, mindenhol előfordulnak problémák. Ma ők kerültek porondra, holnap majd egy másik...
Az pedig, hogy nem rendelkeznek megfelelő létszámú oktatóval, csakis annak a következménye, hogy megválogatják, kivel dolgoznak. Nem nevesíteném azon iskolákat, ahol arra megy ki a játék, hogy minél több pótórát vegyen a tanuló, mivel az oktatók pótórák adta bevétel édekeltek - tisztelet a kivételnek. Természetesen ez a fajta átverés megfelelő öltözéket kapott annak érdekében, hogy nekünk, hozzá nem értőknek ez ne szúrjon szemet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 18:07:51

en mondtam, hogy itt sokkal egyszerubben mennek a dolgok
de le lettem hurrogva
akkor meg ne komplenioljatok
jarjatok KRESZ tanfolyamra
vezessetek 32 + orat bunko mnellett stb.
hehe

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 18:10:10

csibe a Mazsolara en is csak jot mondhatok
mindig a TV Maci utan jott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 18:11:35

de azert 17 eves gyereknek mar lehetne nezni mast is.....
legalabb egy harom kivansagot vagy ilyenek

gyilkos galóca 2008.11.03. 20:03:13

A sztori igaz szóról-szóra. Meg lehet egyezni peren kívül is csak tudni kell a módját. :D Nekünk sikerült.

spam111 2008.11.03. 22:54:38

Ha keresné valaki a zrt vezetőit:
(nyilvános adatbázisból származó infók)


13. A képviseletre jogosul(tak) adatai
13/1. Haász Gábor igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Tóth Judit)
1157 Budapest, Erdőkerülő u 15.
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2007/06/07
Jogviszony vége: 2012/06/07
Bejegyezés kelte: 2007/06/18 Közzétéve: 2007/07/19
Hatályos: 2007/06/18 ...

13/2. Törőcsik Tamás igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Medgyasszay Zita)
1141 Budapest, Tihamér u 22/C.
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2007/06/07
Jogviszony vége: 2012/06/07
Bejegyezés kelte: 2007/06/18 Közzétéve: 2007/07/19
Hatályos: 2007/06/18 ...

13/3. Gábrielné Derda Judit igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Marczinkech Erzsébet)
1162 Budapest, Timur u 7.
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2007/06/07
Jogviszony vége: 2012/06/07
Bejegyezés kelte: 2007/06/18 Közzétéve: 2007/07/19
Hatályos: 2007/06/18 ...


1. Részvényes(ek) adatai
1/1. Gábrielné Derda Judit (an.: Marczinkech Erzsébet)
1162 Budapest, Timur u 7.
A részvényes egyedüli részvényes.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/06/07
Bejegyezés kelte: 2007/06/18 Közzétéve: 2007/07/19
Hatályos: 2007/06/18 ...


A cég végrehajtás alatt áll:


33. A végrehajtás adatai
33/2.
A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2008. május 23.
A végrehajtás ügyszáma: 0100.Vh.500111/2008/4.
A végrehajtást elrendelő bíróság jelzőszáma: 100
A végrehajtást elrendelő bíróság megnevezése: Fővárosi Bíróság
Az értesítés (indítás) kiállításának időpontja: 2008. május 7.
A változás időpontja: 2008/06/05
Bejegyezés kelte: 2008/06/05 Közzétéve: 2008/07/10
Hatályos: 2008/06/05 ...


a cég tulajdonosának iwiw adatlapja: 9496392
telefonszáma:
§ Gábrielné Derda Judit

Cím: Budapest, XVI. kerület 1162, Timur utca
Telefon: (20) 217-2131

a cég egyik igazgatósági tagja:
wiw adatlap száma: 8639846

spam111 2008.11.03. 22:55:48

egy éve alakult a cég:
A cég elnevezése
2/1. CITROM AUTÓSISKOLA Oktató és Szolgáltató Zártkörű Részvénytársaság
Bejegyezés kelte: 2007/06/18 Közzétéve: 2007/07/19
Hatályos: 2007/06/18 ...

bratan 2008.11.03. 23:34:07

cégadatok közt már wiw profilszámot is írnak???
pásszeg, ezt nevezem XXI. századnak! ecsém, Te vagy nagyon ráérsz, vagy nagyon haragszol rájuk :D

spam111 2008.11.03. 23:48:29

azt még nem, de ősi román szokás a wiw-en ennyi adatot megadni magunkról, főleg ha mások átveréséből élünk. És a tudakozóban szerepelni sem egy bölcs dolog.

Kiváncsi vagyok, mikor basszák ki őket a mammutból nemfizetés miatt.A csődbement cég helyett majd egy újat alapítanak.

2008.11.03. 23:50:34

Hummeren is oktatnak :)

citrom.hu/autok.html

Na ezzel érdekes lehet megcsinálni a rutint...

2008.11.03. 23:54:09

Én egyébként azt hittem, hogy valami Bt. ez a Citrom. Ha viszont Zrt., akkor van itt törzstőke dögivel, tényleg érdemes kajakra perelni őket :).

spam111 2008.11.03. 23:58:19

20 misi a törzstőke, ezt pár hónap alatt eltapsolhatták már. (egy alaklmazott havi 300 e, kocsik, irodabútor, hírdetés, főnök nyaralása stb.) A számlájukon az inkasszóveszély miatt már egy fillér sem lehet.

bratan 2008.11.04. 00:04:05

spam: szakmabeli lennél vala..?

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.11.04. 00:10:26

hát ezt baszhatod, ha egy éves a cég, és végrehajtás van folyamatban, azt szerintem nem ügyfél, hanem az APEH követelése miatt rendelték el. Most az egy dolog, hogy van olyan megye, ahol az APEH akár 1000 forintos adóhiányra is elindítja az inkasszót (ami azonnal végrehajtásként megjelenik a cégkivonaton), és ettől az még lehet egyébként egy normálisan működő cég, de ha az ügyvezető szabin van, a rendszergazda beteg, téged meg hónapokig nem szolgáltak ki, akkor egyet kell értsek azzal a kommentelővel, aki azt javasolta, hogy ezt a pártízezer forintot nyugodtan könyveld el magadnak a büdzséd "bukta" oldalán. végleg

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.11.04. 00:13:39

..ügyvédhez meg kár menni, ha kinyitja az irodája ajtaját és udvariasan rádköszön, máris több a költséged az ügyben, mint a károd

csibe42 2008.11.04. 06:58:28

Tamara1: igen, mindenhol előfordulnak problémák, de a Citromnál az nem ritka, nem elvétve előforduló probléma, hogy az elmlet után hosszú hónapokig nem tudja elkezdeni a gyakorlati oktatást.
Ha pedig elege van az egyre arcátlanabb igérgetésekből, akkor a pénzét sem adják vissza!
Oktatóik pedig nem a magas szinvonal miatt nincsenek.....otthagyják őket sorra azok is.....

Tamara1 2008.11.04. 07:00:03

Viszont legálisan és arc nélkül húz le...:-)

csibe42 2008.11.04. 07:05:34

..."elmlet" : elmélet után hosszú hónapokig nem tudja elkezdeni a gyakorlati képzést a tanuló.

Ja és a Haász Gábor - aki állítólag illetékes utalni vagy aláírni-folyamatosan elérhetetlen, ha egyszer sikerül, akkor ő is elkábít valami "természetesen holnap utaljuk a visszajárót" dumával és többet nem veszi fel a telefonját...
Nekünk az is hetekbe telt amíg hajlandó volt aláírni a kilépő papírt.

Tamara1 2008.11.04. 07:06:23

Fentieket az ügyvédekre vonatkozóan írtam..

Csibe 42: Lehet, hogy csak nekem volt szerencsém és az ismerősömnek, aki jelenleg is náluk tanul... és nem várt fél évet, hogy autóra kerüljön.
Egyébként tetszik ez a blog... azt sározunk be, akit csak akarunk és mindezt anonimitásban tesszük. Lk én is itt fogom kitombolni magam, ha valakivel vagy valamivel elégedetlen leszek!

citrom001 2008.11.04. 09:09:07

A vitaindító levélben foglaltak - néhány szándékosságot feltételező, és érthetően cinikus megjegyzésétől eltekintve - sajnos előfordultak.
Valóban lassan szolgáltuk ki a hozzánk jelentkező tanulókat, valóban előfordult, hogy a várakozást és kiiratkozást követően késéssel utaltuk vissza a jogos különbözetet.
Magyarázkodás helyett:
- Naiv voltam akkor, amikor azt gondoltam, hogy pillanatok alatt képes leszek megváltoztatni az évek óta tartó oktatás helyett annak nevezett szolgáltatási színvonalat. (itt nem szeretnék általánosítani, és maximális tisztelet a tisztán és valóban oktató szakembereknek..., sajnos kevesen vannak)
Ami eddig általános volt: az iskolák zöme meghirdette az 50-60 e Ft közötti tömegeket csalogató tarifáit. A Tanuló beiratkozáskor szembesült a kiegészítő költségekkel, ami nyilván nem szerepelt a hirdetésben. A nem olcsó elméleti oktatást és vizsgát követően a gyakorlati képzést már saját autójukkal dolgozó alvállalkozók végezték. A kötelező 30 órára 1000 Ft körüli juttatásért, amiből tankolni szervizelni kellett, nem beszélve az oktatással gyorsabban fogyó gépkocsi pótlásáról. A fentiek alapján az oktató 200 Ft-os bérért dolgozott óránként. Nyilván ebből a kényszerből adódóan a kötelező 30 óra nem az oktatásról szólt, a tanulónak esélye sem volt ennyi idő alatt megfelelő rutint szerezni. A következő, átlagosan 20 (de inkább több) óra már tisztán zsebbe kerülhetett átlagosan 2000 Ft-os óránkénti díjjal. A sikeres vizsgáért az addig anyagilag feltérképezett tanulótól elkérték a 20-40e Ft körüli összeget (aminek feltételezések szerint :)töredéke landolt a vizsgabiztosoknál) , és máris elkészült a mű... Kb átlagosan 150-180e Ft-ért, és vitatható tudással.
Tudom minden megvehető, nyelvvizsga, diploma, és sajnos a fenti módon szerzett jogsi is csupán vásárlás, de még a nyelvvizsga esetén saját hülyeségem derül ki, a diplomával szintén ha kiderül, a jogosítvány vásárlás szerintem ennél jóval több veszélyt rejt. Mostanában elég sűrű újsághír...
A Citromot ellenpontként kívántuk létrehozni. A Partnerek segítségével komoly autókon kulturált körülmények között tervezhető fix áron léptünk a piacra. A 100 e Ft az a határ volt, amely a piacon uralkodó kamu hirdetések között, elviselhetőségileg határeset volt. A Tanuló ezért a pénzért korlátlan gyakorlást, magabiztos vezetést remélhetett, az oktató részére kulturált autót és a fentieknél jóval komolyabb órabért biztosítottunk.
Nyilván minden elindításához időre, és rengeteg reklámra, megismertetésre fordítandó pénzre van szükség.
Amennyire a Tanulók nem néztek a hirdetett árak mögötti tartalomra, úgy a piacon szereplő - ezidáig a tanulók zsebében vígan turkáló - oktatókat sem volt könnyű meggyőzni, és elsősorban szelektálni. Nehéz volt olyan oktatókat találni, aki valóban oktatni akart, és hitt az elképzelés megvalósításában, és képes volt kiszállni a Tanuló zsebéből.
Mivel lassan töltődött fel oktatói létszámunk, így rengeteg Tanuló várt a kelleténél valóban tovább, tehát a kínált plusz valóban elhomályosította a lassúságunkkal okozott bosszúság.
Szar volt a fenti hozzászólásokat olvasni pláne annak a tükrében hogy a jobbítás szándékával indított szolgáltatás negatív felhanggal képes kikerülni egy sajnálatosan korrupt és lehúzós közegből.
Ez a szakma mosolyogva képes ilyen anyagokat a másik lehúzására "megrendelni", de sajnos erre most szándékainkkal ellentétben mi adtunk okot.
Ismételten megkövetve mindazokat akiknek a lassúságunkkal kellemetlenséget okoztunk, ill. lassan vagy még nem utaltunk - ezt pótoljuk - .
Céljainkon nem változtatunk, továbbra is oktatni kívánunk, apróbetűk nélkül kiszámíthatóan. Szerintem csak ez az irány létezik, hibáinkat elismerve igyekszünk a továbbiakban mindent megtenni, hogy a legapróbb fikázásra se adjunk okot.
Az építő kritikákat megköszönve, a pozitív hozzászólásokat pláne (gondolom Ők a kollégáim voltak):
Tisztelettel
Haász Gábor
Citrom Autósiskola Zrt
citrom001@gmail.com

csibe42 2008.11.04. 09:17:27

Nyilvánvaló, hogy nem mindenkit szivatnak meg, kell egy-két "referencia ember", és persze hogy ti szerencsések csak elismerően nyilatkoztok róluk. De gondolom, ha a ti pénzeteken ülnének, veletek járatnák a bolondját, ti is fel lennétek háborodva és ide sem dícséreteket írnátok róluk...
Szerintem az nem indokolatlan mocskolódás, hogy felhívjuk a figyelmet tömeges visszaélésekre egy cégnél. Legalább mások kerüljék messzire ezeket! Persze semmi garancia arra, hogy más iskoláknál ilyenek nem történnek meg, de erre legalább figyelmeztetünk.
Na persze ettől nem hiszem hogy hamarabb látjuk viszont a jogtalanul náluk levő pénzünket...

csibe42 2008.11.04. 09:21:55

Kedves Haász Gábor: senkt sem érdekel, mennyibe került a libamáj, ha tálaláskor véres marad a belseje...

csibe42 2008.11.04. 09:31:03

Ja és szerintem gerincesebb dolog lenne azt mondani, hogy ember, pénzügyi nehézségeink vannak, nem tudom, mikor fogod visszakapni a pénzed!
Ami igazán bőszítő, az a folyamatos parasztvakítás!
Hogy milyen szándékokkal indult az iskola?
Lehet, hogy valóban az eddigieknél jobb lehetőségek megteremtésével.
De már a régi nemesi országgyűlésnek is az volt a jelszava: szándékokról nem szavazunk! Nem érdekel a lelked, az -ezek után kissé hihetelennek tűnő - ideáid. Csak a végeredmény!
És azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, ezzel mindenki így van...talán még te is...

spam111 2008.11.04. 10:23:20

Az előző homár cikk alapján (kamu tandíj a honlapon) a fogyasztók megtévesztése bebizonyosodott.
A tandíj vissza nem fizetése felveti a sikkasztás vagy csalás kérdését, mert nem tudni, hova került a pénz, mire költötték el, ha nem arra, amire átvették.
A végrehajtás ténye a cég fizetésképtelenségének előjele.
A cégvezető gmail-es címe szánalmas dolog.
A tandíj visszafizetésén felül még kártérítés is járna az elvesztegetett időért.

És még ők beszélnek lehúzós autósiskoláról, mikor ők a legnagyobb tolvajok.

csibe42 2008.11.04. 10:36:03

Spam111: gyakorlatilag összefoglaltad a lényeget!
Ehhez képest még fényezi is magát a Haász Gábor...
Mint a liba a sütőben, aki sütés közben kiszól: "milyen jó szagom van nekem"!

bratan 2008.11.04. 10:42:42

jól ellevelezgetsz magaddal spam/csibe? :)

labi 2008.11.04. 11:55:45

Autót választani? Én annak idején egy 120-as Skodát kaptam oszt jólvan. :)

Miután azzal tanultam vezetni, nem volt nehéz átállni Ladára, Fordra, Alfára, Renaultra ésatöbire. El vagytok ti kényeztetve. :)

bratan 2008.11.04. 12:24:09

mondjuk aki elvezet egy H1-et, szerintem az is megtanul közlekedni :)

csibe42 2008.11.04. 12:39:01

Bratan:Lényegi hozzászólás...! Gratulálok!
Egyébként lehet, hogy mindenki saját magam vagyok, akire reagálok...? Még te is...?
Vagy nagyon unatkozom, vagy te vagy kellően jóindulatú....

mutáns csiga 2008.11.04. 12:54:37

Ha hól értettem a Citromos hozzászólásból, akkor úgy indította el az autósiskolát, hogy a megfelelő oktatói létszám nem állt rendelkezésre.
Azért ez enyhén szólva is könnyelműség.
Jó hogy azt nem mondták a tanulóknak, hogy átveszik bizományba a 100000 Ft-ot
oszt majd jöjjenek vissza amikor meglesz a megfelelő oktató.
A mai világban így elindítani egy vállalkozást nem túl praktikus, és aztán látható az eredmény.

GondolnékRád 2008.11.04. 13:06:16

Hmm, mintha ezt a mesét már hallottam volna az Ügyvezető Úrtól...
És utalás azóta sem történt.
Lehet valaki lassú, de azért 4 hónapig!!?? Arról nem beszélve, hogy egyszer sem vették a fáradságot, hogy felhívják az embert, és legalább tájékoztassák (se kiiratkozás előtt, se utána).
Egy "lehúzós", "olcsó" autósiskolánál (ahova most járok) jobban megy az ügyintézés, mint itt...

Az a baj, hogy nekem most sok ez a pénz, és mivel nagyon szükségem van rá, nem fogom annyiban hagyni.

csibe42 2008.11.04. 13:40:47

Mi julius elején fizettük be a 100 000-et, és mivel a sikeres kresz vizsga után még szeptember végén is csak ígérgették az oktatót, meg az eü. tanfolyamot, akkor átvittük máshová a 17 évest, akinek az összerakosgatott zsebpénzét - valamivel több mint 80 ezer ft-ot -tartják vissza ezek a ....
A gyereket az életre kell tanítani.
Jó tanárnak bizonyul a citromos banda!
TV ügyvédje? Mit gondoltok?
Miután végrehajtás alatt áll a cég, elképzelhető, hogy esetleg már felszámolás alatt is, hogyan lehetne rávenni őket, hogy történjen már előrelépés!
Esetleg, hogy fizessék is vissza kamatostul ami nem illeti meg őket..

beu8 2008.11.04. 14:19:30

Sziasztok!
Én is a fent említett módon jártam a Citrommal, május óta lógnak kb. 70ezerrel.A sok hazudozást,(az ügyvezető épp beteg, vagy az APEH-ban van...stb., és emiatt nem tud fizetni...) csúsztatást a pénz visszafizetésével kapcsolatban én is türelmesen végigvártam, de nekem is elegem lett. Ha ez kell, akkor lesz Fogyasztóvédelem, APEH és Rendőrség. Időm végülis van, jó lesz az a pénz kamatostul később is.

GondolnékRád 2008.11.04. 14:41:52

Lehet össze kéne fognunk?
Amúgy, ahogy elnézem, eltörpül az én visszajáróm a Tiétekhez képest.
De akkor sem akarom veszni hagyni.

csibe42 2008.11.04. 15:17:45

Én sem hagyom annyiban!

citrom001 2008.11.04. 15:47:26

Szerintem is fogjunk össze: akinek az iskola VALÓBAN tartozik ( ez előfordulhat), számoljunk el természetesen kamatokkal. Az elérhetőségünk ismert, egyeztetést követően az ügyfélszolgálatunk kp-ben is áll rendelkezésükre. Mint ahogy eddig is.

Nyilván túlvállaltuk magunkat, nyilván jó szándéktól vezérelve (a kiszámíthatóság, és kulturált körülményekre való törekvés mellett lassan tudtunk szolgáltatni)hibáztunk, és ennek vállaljuk a következményeit, az anyagit is.
A fikázás, a hibák elismerését és vállalását követő további lejáratás az ilyen helyek természetes sajátossága, természetesen lovat adva azoknak is, akiket csupán pótóráztató játékaikban megzavartunk, és ezért bújnak egy panaszkodó tanuló álarca mögé.

Kitartva a valódi oktatás elve mellett, és ismételten megkövetve azokat, Akiknek esetleges lassúságunk miatt problémát okoztunk, aminek vállaljuk kamataival terhelt anyagi vonzatát, azon dolgozunk hogy a jogosan felrótt kifogások orvoslásával valóban az elvárható legmagasabb szinten, árainkat tekintve kiszámítható módon, továbbra is eltitkolt költségek nélkül tudjunk oktatni.
Tisztelettel
Haász Gábor
Citrom Autósiskola Zrt

pg66 2008.11.04. 21:22:35

T.Haász Gábor "úr" miért nem arról ír, hogy miért nem fizet vissza hónapok óta, több ügyfélnek, több 10000 ft-ot? "Szerintem is fogjunk össze: akinek az iskola VALÓBAN tartozik ( ez előfordulhat), számoljunk el természetesen kamatokkal. Az elérhetőségünk ismert, egyeztetést követően az ügyfélszolgálatunk kp-ben is áll rendelkezésükre. Mint ahogy eddig is."
Ha ez így működne, nem lenne itt ez a sok hozzászólás. Mellesleg az érintett ügyfelekre nézve megjegyzései becsületsértőek, a többi autósiskolára nézve hitelrontóak, a honlapjuk pedig kimeríti a fogyasztó megtévesztése kategóriát. Ezek külön-külön is büntetendőek. Én a helyében mielőbb kifizetném azt a pár 10000 ft-ot, mielőtt több 10 milla lesz belőle.

pg66 2008.11.04. 21:24:46

Ja, és ami lemaradt: A dumája jó, elmehetne politikusnak. Ők is csak szépszóval ígérnek, aztán magasról tesznek ránk.

citrom001 2008.11.04. 21:38:57

Köszönöm a dicséretet, végre egy meleg szó...
A politika távol áll tőlem, van még némi tennivalóm kedves cégemmel.

üdvözlettel
HG

Vladimir Harkonnen 2008.11.04. 21:50:38

Kardics 2008.11.03. 14:11:11
Mikor én tanultam akkor 7 autó volt:
- 2 piros zsiguli
- 1 fehér zsiguli
- 1 fehér dácsia
- 2 sárga dácsia
meg 1 fehér (de inkább retekszürke) trabant
Igaz ez '88-ban volt és az ATI keretein belül.

Nem igaz! Volt 105-ös Skoda is! Én azon vizsgáztam az ATI-nál.
:)

beu8 2008.11.04. 22:52:37

Haász Gábornak üzenném: Az egyeztetés többször is megtörtént Önnel, személyesen telefonon a visszafizetéssel kapcsolatban! A mindig segítőkész ügyfélszolgálat mégsem tudott semmit a megbeszéltekről. És a beígért 3 napos átutalási határidő sem teljesült valamiért. Ezek után vicces amit írt, hogy egyeztessünk. Hiteltelen!

GondolnékRád 2008.11.05. 06:59:19

Tisztelt Ügyvezető Úr!

Először is szeretném megköszönni válaszait.
Másrészt: "az iskola VALÓBAN tartozik ( ez előfordulhat)"??!! Könyörgöm, 4 hónapja járok maga után, kétszer sikerült személyesen találkoznunk (hozzáteszem véletlenül csíptem el), mikor is a "holnap utalok" mondattal zárta a beszélgetést. Előtte is, utána is számtalanszor voltam bent az iskolánál, és EGYSZER SEM VOLT SZÓ KP-S KIFIZETÉSRŐL! Önöknél ragaszkodtak az utalásos visszafizetéshez. (Megjegyzem, hétfőn még nem rendelkezett készpénzzel az ügyfélszolgálat, szóval ne általánosítsunk.)
Harmadrészt: úgy látszik, Önnek ez az egész nem volt valós probléma, míg nyilvánosság elé nem került a dolog, veszélybe nem került iskolája hírneve...
És végül: jelenlegi autósiskolámnál csak a történetből kitalálták, honnan jöttem, mert már előttem többen iratkoztak át hozzájuk. És ez csak egy autósiskola...

pg66 2008.11.05. 09:18:25

A lényeg az előző bejegyzésben volt, kedves Igazgató úr, a politikusi dícséret "cinikus" hangnemben értendő!
Remélhetőleg a némi teendők között szerepel az adósságok mielőbbi rendezése is!

Tamara1 2008.11.05. 09:36:36

Valószínű, hogy a pozitív és a negatív észrevételeket még hosszan lehetne itt sorolni.
Mindenesetre engem rendesen megtanítottak vezetni, korrektek voltak és szerintem ezen véleményemmel nem vagyok egyedül annak ellenére, hogy itt csakis és kizárólag a negatív oldaluk kihegyezése történik.

GondolnékRád 2008.11.05. 10:12:50

Örülj neki, hogy Te be tudtad minden gond nélkül fejezni a tanfolyamot, és bizonyosan vannak még egy páran ezzel.
Én sem híresztelném akárhol, hogy milyen pocsék itt az ügyintézés, és hogy az Ügyvezető ígérget mindenfélét teljesítetlenül, ha kiiratkozás után rendesen visszakapom a pénzem, vagy ha már reklamálok, legalább akkor normálisan állna a dolgokhoz.
De amíg itt meg nem jelent a cikk, addig le sem sajnálta az egészet...

pg66 2008.11.05. 10:15:09

Tamara1 tökéletesen igazad van. Mindenhol vannak elégedett és elégedetlen ügyfelek és ez így is lesz míg világ a világ.
DE: itt az a baj, hogy a vezető saját maga tesz azért, hogy elégedetlen üf-i legyenek. A tanulói jóhiszemüen kifizették a szolgáltatásért járó díjat előre a megkötött szerződés szerint, amiért nem kaptak szolgáltatást. Nem az a bajuk, hogy a vezetőség felelőtlenül, -saját bevallás szerint is megfelelő technikai és személyi háttér nélkül,de kellően beharangozva- elindított egy vállalkozást, hanem az, hogy a pénzükért heteket hónapokat könyörögnek.Gondolom, ha hetekig való várakozás után még nem kerülhettek autóra, de a kilépésük után a vállalt 8 napos határidőn belül utalt volna az iskola, akkor tegnapelőtt ez a levél nem került volna ide.

csibe42 2008.11.05. 10:34:14

Tamara1: igen, igaz: a cseppben nincs benne a tenger...
Ne fogadjon el senki önkényesen kiragadott példákat!
De úgy gondolom, az sem elfogadható, hogy azért, mert 1-2 szerencsés kiválasztott -mázlista!! - korrekt hozzáállást kapott, mi - kevésbé szerencsések -ne tegyük szóvá a tapasztalatainkat.
Talán ezzel elérjük, hogy hajlandóak legyenek visszafizetni kamatostul ami visszajár és talán elejét vehetjük több hasonló esetnek.
Bár lehet, hogy nagyon idealista vagyok...sőt, ez esetben egyenesen hülye, hogy még mindig bízom abban, hogy lehet ezekkel is cooperálni...

Sasfióka 2008.11.05. 11:07:04

Haász Gábor nevéhez az elmúlt 10-15 évben 14 cég kötődik, ezek közül van amelyik gépjárműkereskedelem, van amelyik ingatlanforgalmazás főprofilú, de nemrég felszámolt autósiskola is volt a repertoárban. Van amelyiknek végül Panamai tulajdonosa lett, van amelyiket hivatalból törölték. Jelenleg talán egy cég ebből a felhozatalból, amelyik "tiszta lapú".
Persze hazánkban mindenkinek joga van annyi céget alapítani, annyi cégben közreműködni, mint amennyiben akar. Az sem tiltott, hogy egy-egy cég tönkremenjen.

Ezek alapján úgy gondolom, hogy nem igazán érdemes bármiféle eljárást kezdeményezni, hiszen itt évek során "megvastagodott" bőrrel állnak szemben a hitelezők. Ez volt a "drága jogosítvány" esete.

GondolnékRád 2008.11.05. 12:49:23

Én biztos, hogy továbblépek, ha kell...
Itt már úgyis adtak 1-2 tippet, kihez érdemes fordulni :)

csibe42 2008.11.05. 16:36:48

Ne adjátok fel!
Tegnap az utolsó előtti kommentje után felhívtam Haászt, FELVETTE és MA, amikor - persze immáron sokadszor,de most a telefonos beszélgetésünkre hivatkozva - bement a Mammutba hozzájuk a 17 éves, VISSZADTA neki a szeptemberi kiiratkozás miatti - valamivel több mint 80 ezer forintnyi-különbözetet!!!!YEAHH!!
Ettől a véleményem nem változott róla és a cégvezetési szokásairól, pusztán azokat akarom inspirálni, akiknek még tartozik.

mindenes 2008.11.05. 19:14:02

Fiatalok!
Nem kell ide APEH és Bíróság sem. Nem tudjátok, de az autósiskolákat felügyeli a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A baj csak az, hogy a XIV. kerület Komócsy utcában van. Ha oda bementek, és bejelentitek a problémát intézkedni fognak. Más is visszakapta így a pénzét!

pg66 2008.11.05. 21:07:13

Az NKH szerint kb. 1 hónapja új vezetője van a Citromnak.Türelmet kértek, míg átnézi a papírokat.

Ennyit az NKH intézkedéséről.

gabbró 2008.11.06. 00:12:23

Hát ha már egyszer találkoztál az ügyvezetővel, miért engedted lelépni? Én mondtam volna neki, hogy akkor most szépen veszi a cumóját és megyünk a bankba utalni. Ha már nincs nyitva bank, neten. Ha nem hajlandó, irány a rendőrség. Rég meglenne a pénzed...

GondolnékRád 2008.11.06. 07:05:11

Tegnap délután felhívott Haász Gábor Úr.
Megint elmondta, hogy Ő ezt nagyon nem így akarta, és egyéb indokokat is mondott, melyek elfogadhatóbbá tették volna a várakozást. Kár, hogy ehhez 4 hónapnak kellett eltelnie, és így, idáig kellett eljutnunk... Arról nem is beszélve, hogy a recepciós hölgyeknek mit kellett kiállniuk.
De egy a lényeg, én is visszakaptam a pénzem, és ezzel részemről lezártam a dolgot.

maincoon © 2008.11.06. 09:26:49

Végigolvastam. Kiakadtam.
Örülök, hogy visszakaptátok a pénzeteket.

beu8 2008.11.06. 21:52:55

No, akkor legalább kb. két ember visszakapta a pénzét! Én hívtam ma reggel a Haász Gábor telefonszámát, egy hölgy vette fel és azt ígérte utánanéz a pénzemnek és visszaszól a mai nap. Na ez úgy történt meg mint az utóbbi 3 hónapban. Biztos sok a fizetnivaló és az én 76Eft-om nem fért bele. A Közlekedési Felügyelet csak szakmai felügyelettel bír, pénzügyileg nem szólhat bele a cég dolgaiba, max. felszólíthatja őket a fizetésre. Ezt nálam is megtették, mire a citrom leadott egy CIB-es átutalási megbízást -igazolásképpen, hogy ők utaltak nekem- ami semmit nem bizonyít és természetesen szept. óta nem is jött meg a pénzem, de ezzel a felügyeletet beetették. Ezek után a NKF adta az ötletet, hogy menjek az APEH-ba a rendőrségre, a fogyasztóvédelemhez és mindenhová ahova csak lehet. A mostani autóssulimban is egyből vágták mi a szitu, sokat nem kellett mesélnem. Összegezve, a pénzemhez nem jutottam, az ügyvédi felszólító levélre nem válaszoltak 1 hónapja. Bejelentést tettem a rendőrségen és a Fogysztóvédelmi Főfelügyeletnél. Most pedig várok. A citrom tudja az elérhetőségemet...Mindenkinek sok sikert!!!

Sasfióka 2008.11.06. 22:24:59

Ha volt megvolt a felszólítás, akkor akár a felszámolási kérelmet is be lehet nyújtani az illetékes bírósághoz.

Fashionistas 2008.11.08. 15:40:23

Szomszédunk a Haász Úr! Most készülök róla könyvet írni. Sokat tanult amúgy a politikusainktól....

tuskeboki 2008.11.09. 01:26:03

"Azért van itt Octavia meg Merdzsó is. :) A parkolásnál/rutinon szvsz rohadtul nem mindegy, hogy egy bevásárló autó vagy egy Octavia van alattad... :)"

Szerintem meg mindegy mi van alattad, ha már jogsira pályázol, akkor tudj autóval parkolni. A vizsga azért van, hogy ne élesben próbálgasd, hogy melyik az a méret, amivel még sikerül. Az ilyenek miatt találja az ember meghúzva a kocsiját egy belvárosi parkolás után.

Az autósiskola hozzáállása amúgy kétségtelenül felháborító. Erőt, egészséget, kitartást a hosszú harchoz!

Panikóka 2008.11.18. 11:47:42

Mi is úgy jártunk, mint csibe42,és beu8, csak mi még nem kaptuk vissza a pénzünket...Örülök, hogy nekik már sikerült.
Apropó, Valaki meg tudja adni HG telószámát? Hátha direktbe hamarabb célt érünk...

kemia 2008.11.18. 20:13:00

Kedves Tamara!

Tényleg nem szép dolog negatívkodni, én sem szeretek.
Nekem másfél hónapja hazudoznak, hülyének néznek, nem tudom, hogy valaha vissza fogom e kapni a pénzem. Biztos vagyok benne, hogy a helyemben neked is tele lenne a hócipőd.

beu8 2008.11.21. 21:08:50

Panikókának: a szám 06-30-667-6333, de ezt többnyire nem ő veszi fel, hanem egy nő, aki szintén remek mestere az ígérgetésnek. A Fogyasztóvédelem nem illetékes az ügyben, ők is a polgári peres eljárást javasolták. Be lett adva a feljelentés a rendőrségnek, ígérem írok, ha fejlemény van az ügyben. Legújabb infóm, hogy az autóikat visszaveszik, mert nem fizetik a részleteket, és a Közlekedési felügyelet felé is tetemes a tartozásuk:(

kalorsi 2008.12.10. 14:34:24

Velem is pont ugyanaz történt, mint a cikk írójával. (amúgy a jogsim már megvan, a Csigavérnél minden flottul és olcsón zajlott. Persze ha ott keztem volna további kedvezményeket kapta volna, no de késő bánat)De ahogy olvasom csepp a tengerben az én 4 hónapja várt kb. 10000 Ft-nyi pénzem. Amit egyébként a recepciós kishölgy ma is megigért.(állítólag 4 hónap után ma du a számlámon lesz! Hiszi a piszi!) Azt gondolom az ügyvéddel nem érdemes próbálkozni. A nyílvánosság az egyetlen lehetőség. Még adok egy hetet, aztán ki kell találni valamit. Tüntetés az autósiskolánál? Mondjuk folhívhatjuk a hiradót, Fókuszt, aktívot, TV ügyvédjét! Valakit csak érdekel.
Még vmi! Gratulálok az azóta az Aréna Plázában is a mi pénzünkön létrehozott újabb LÓCITROM autósiskolához!!!!

Éhesló 2009.01.16. 12:17:53

Felzárkózok az átvertek táborához, mert a fiammal pont ugyanaz történt, mint a megelőző cikk írójával. Mindenféle adminisztratív ürüggyel csúszott az elméleti vizsgája 1 hónapon át, a sikeres házivizsgát követően. Ezt elunva köszöntünk el tőlük, 90 e HUF-al a átun megett, amit azóta sem kaptunk meg.
A srácom a Csigavérnél még az elköszönést követő héten elméleti vizsgázott és ezerrel készül a rutin vizsgájára. Eddig minden flottul és olcsón zajlott. De ahogy olvasom csepp a tengerben az én 1 hónapja várt pénzem. Amit egyébként a recepciós kishölgy ma is megigért.
Természetesen e.mail is ment.
Folyt. köv.

Timoca 2009.01.24. 00:07:02

Hmm...
Én július óta várok az oktatómra, akit közben meg is kaptam, majd - még az oktatás előtt, de a csekk befizetése után - elbúcsúzott egymástól a cég és az oktató. Természetesen ment a piszkálódás a cégnél, hogy az oktató ilyen, meg olyan, pedig egyáltalán nem kérdeztem rá ilyenekre... Én csak egy tanárt akartam volna, akit aznapra be is ígértek. Csak ígérték persze, azóta nem is kerestek.
Elég rossz a cég marketingje. Javaslom, nézzenek utána a "szájreklám" kifejezésnek, amit én már el is indítottam, számukra kedvezőtlen információk formájában.
Aztán a belső marketing se kutya, ha ilyen ellentétek alakulnak ki a cégen belül.
Ha jól működő, prosperáló céget szeretne létrehozni valaki, akkor tisztelni kell a beosztottakat és az ügyfeleket. Ha ez nem így van, akkor csak rövid távon működhet a vállalkozás. Javasolnám, hogy ezentúl a kollégák és az ügyfelek elvárásainak próbáljanak megfelelni!
És nem mellesleg: kérem vissza a pénzem!

nagycs 2009.02.09. 12:51:55

Üdv mindenkinek.
Ahogy végigolvastam a Citrom autósiskolával kapcsolatos megjegyzéseket, el kell mondanom nektek, hogy én vagyok a legnagyobb vesztese a Gáborral való együttmüködésben. Haász Gábor ismerösöm volt már régota, amit nagyon csunyán kihasznált. Ugyanis megkeresett 2007 májusában, hogy új vállalkozásba kezd, és segítsek neki a Mamut 2 bevásárlóközpontban nyíló Citrom autósiskola tantermének bebútorozásában, amire két hét áll a rendelkezésre, mert szeretne kinyitni. A régi kapcsolatra való tekintettel, előleg befizetése nélkül elkészítettük a kiválasztott bútorlapból, lábszerkezetből az asztalokat. A fizetést úgy határozta meg, hogy szállítás, szerelés után, számla ellenében átutalja egyben az összeget a cégem számlájára. Én jóhiszeműen megvásároltam minden alapanyagot a saját pénzemen, nem volt fentartásom a fizetéssel kapcsolatban. A számla kiállítása megtörtént, amit személyesen vett át tőlem, mondván most megy a bankba és átutalja a pénzt, de a kifizetés a mai napig nem történt meg 2009 02 09- ét írunk. Utólag derült ki számomra, hogy egy olyan cég nevére állítottam ki a számlát, ami még nem is létezett a cégbíróság bejegyzésében.(a címet, cégnevet természetesen Haász Gábor ÚR adta meg). Nagyon sok pénzről van szó, sajnos a cégem tönkremeneteléhez ő indította el a lavinát, mivel ki kellett fizetnem az összes vásárolt alapanyagott a beszállítóknak, a számla után az ÁFÁ-t, amit nem tudott a cégem közel két év után ledolgozni. Ennyit a saját problémámról, ha valaki tud segíteni szívesen veszem. ÉN MINDENKIT ELTANÁCSOLNÉK A CITROM AUTÓSISKOLÁTÓL, FŐLEG A HAÁSZ GÁBORRAL VALÓ BÁRMILYEN ÉRINTKEZÉSTŐL,PÉNZ VAN A KÜLFÖLDI UTAZÁSOKHOZ, A BLOND-I BARÁTNŐJÉVEL.(AZ ÉN CSALÁDOM, CÉGEM, ?) SAJNOS RÁADÁSUL TISZTÁBAN VAN VELE HOGY EGY CÉGET, CSALÁDOT TETT TÖNKRE, ENNEK ELLENÉRE NYUGODTAN ALSZIK, elérhetetlen a telefonszámain, a kétszínű titkárnői letagadják, kamuznak.
Mindenki felett ketyeg az óra, ami egyszer lejár.
Egy elkeseredett vállalkozó, aki a Gáborral kapcsolatba került.
Üdv. mindenkinek Nagy Csaba
Ha valaki szeretne beszélni velem telefonszámom 30-9416-310

bublabuper 2009.09.02. 15:54:19

A helyzet azóta is változatlan, a citrom folyamatosan átver tanulót, oktatót, november óta nem fizeti ki az oktatókat sem. Akik emiatt "jegelik" a tanulókat, érthető módon, mivel miért kéne ingyen dolgozniuk. Vagyis, vezethetsz, ha nekik kifizeti fél-egy éves elmaradásukat a citrom. (Ez némelyik oktatónál milliós összeg.) Persze ki is lehet lépni a citromtól, de aránytalanul kis pénzt adnának is vissza, ha egyáltalán visszaadnának.
Vagyis: mehetsz más suliba át, a pénzre meg keresztet vethetsz.
Ami miatt pedig ki fogják törölni a kommentemet: Haász Gábor a nevéből következtethető származásának megfelelően viselkedik. (És ez nem szélsőségesség, hanem tapasztalat. Mellesleg közülük sem mindegyik - csak a hatalommal rendelkező elenyésző kisebbik rész - viselkedik így, s pont ezért utálják az ilyeneket, mert miattuk a rossz megítélés egy egész népcsoport ellen, de ez igaz más rasszokra is.)
Jobb ha tudja, hogy az ő neve is rajta van a listán!
Szebb jövőt!

Noyno 2009.10.19. 22:03:42

Én is megjártam velük, adósaim maradtak 2008 novemberében. Szülés előtt álltam, nem bírtam kivárni, hogy oktatót kapjak és kiléptem én is. Biztos én vagyok érzelgős és igen naív, de az, hogy egy nagypocakos kismamát is vigyorogva hitegettek, mikor számtalanszor ellátogattam hozzájuk, az még inkább hozzátesz a csúcstahósághoz- és akkor itt a kedves alkalmazottakat is beleveszem, meg a fehér zoknis, NDK-szandis Laci bácsit is, aki csak lazán felírta a nevem a többi alá a nekiktartozunk-füzetbe: "Magának csak 10ezerrel tartozunk?"... Én meg birka voltam, de mit tehettem volna.
Végül írtam nekik, a Fogyasztóvédelemnek és az NKH-nak is szép tértivevényes leveleket. Fogyvédők azt válaszolták, nem foglalkoznak magánszerződésekkel, kezdjek polgári pert.Arra nekem se időm, se pénzem. Másik két banda nem válaszolt. Citrom meg röhög a markába.

hogyisvanez? 2009.11.23. 21:41:30

Sziasztok!

Amint látom, és hallottam is, vagyunk egy páran. Sajnos én is azok között vagyok, akik megszívták, és nem utalták vissza a pénzt, szóbeli, írásbeli ígérgetések ellenére sem.
Szóval nekem volna egy ötletem Noyno, és a többiek. Álljunk össze és csoprtosan követeljünk.
Várom jelentkezéseteket: citromellen@freemail.hu

Kérdés: tudtok olyan valakiről, aki visszakapta a pénzét?

GondolnékRád 2009.11.26. 12:00:03

@citrom ellen:

Sziasztok!

Nekem röpke fél évembe telt, mire kifizettek. És biztos vagyok benne, hogy csak annak köszönhetem, hogy megírtam ide a történetet.

Euronium Admin · http://www.euronium.eu 2009.12.09. 15:34:01

Üdv!
Érdekes dolgokat írtok, nekem semmi problémám nem volt az iskolával.
MInden elsőre megvolt, és még személyes kapcsolatot is tudtam kialakítani úgy a személyzettel úgy a vezetőséggel.
Nekem csak pozitív tapasztalataim vannak, és az ismerőseim között én csak ajánlom az iskolát!
Itt, nem lesz az, hogy félve fogsz vezetni, tényleg a minőségre törekednek.
A pézekben nemtudok nyilatkozni, de ha mindenki végiggondolja, nehéz világot élünk, és nem tudok még 1 ilyen kezdeményezést budapesten, sőt az országban, mint amit Haász Gábor és csapata próbál elérni.
Szóval sok sikert!
süti beállítások módosítása