Tékozló Homár

Simor jegybankelnök részt vesz a Kaiser's pontgyűjtő akciójában

2008.11.26. 12:37 | szily | komment

Nehéz eldönteni, de nekem talán ez eddig a kedvenc Homár-sztorim. Fél órája olvastam, még most is göcögök és rázom a fejem, a kedvem ennek megfelelően - mellhártya ide vagy oda - napsugaras. Pedig amit itt olvasni fognak, egy pánikolásra legkevésbé sem hajlamos állapolgárt is olyan következtetésekre vezethetne, mint az Anomim Feljelentőt, aki a következőképpen foglalta össze a történet tanulságait: "En megertem, kurva jo keseket lehet most a pontokert kapni. De ebbol nagyon hosszu valsagra kovetkeztetek." Jöjjön tehát a Magyar Nemzeti Bank elnöke, amint zöld kordbársony nadrágjában rányúl a folyékony Ariel mosóporra, aztán saját példáján figyelmeztet mindenkit, hogy ami itt még jön, az sok minden, de nem méznyalás. Még egy aranyszínű Mercedes Benz CLS volánja mögül sem. Csodálatos feljelentés alant:
 


Szigorúan anonim feljelentést teszek!

Simor András jegybankelnök részt vesz a Kaiser áruházlánc pontgyűjtő
akciójában.

Vasarnap reggel, 9.00 ora, Kaiser's, Rozsakert.
Sotetzold Marlboro Classic markaju pulovert viselt, ehhez szinben harmonizalo zold kordbarsony nadragot huzott, laban barna, kenyelmes utcai cipo, nem sport. Ariel folyekony mosoport es mas nem kulonosebben erdekes termekeket vasarolt. Egyedul volt. Citibank Visa Gold tipusu hitelkatyaval fizetett. A penztarosno elfelejtette alairatni vele a bizonylatot, erre szerenyen felhivta a figyelmet. A "gyujti a pontokat" kerdesre hatarozott igennel felelt, majd a kis matricakat akaratusan behajtogatta es a penztarcajaba sulyesztette. A melygarazsban aranyszinu Mercedes Benz CLS tipusu gepjarmuvevel szabalyosan parkolt - nem mozgaserult parkolo - majd tavozott.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Phoenicis 2008.11.26. 12:39:20

első, de még végig is olvastam...

Pepin bácsi 2008.11.26. 12:42:02

kétszer olvstam el, de nincs benn semmi érdekes

2008.11.26. 12:42:55

Azt még nem egészen értem, hogy ez mit is csinál a homáron... Lehet, hogy a Velvet-re szánták, mint híresemberes történetet, csak rossz helyre küldte az illető?

staropramen 2008.11.26. 12:43:59

harmadikként is úgy látom, hogy a z Ariel a rejtett foltokat is kiveszi.Az orrunkat nem tiszticcsa ezért inkább pontokat adnak érte.Szegény alulfizetett bankelnök nem túl nagyvonalú.

maincoon © 2008.11.26. 12:44:16

Simon András és az anonim feljelentő monnyon le!

Secnir 2008.11.26. 12:45:01

hát igen.
igen, igen, igen.

Simor valószínűleg rá van szorulva a kaiser's pontjaira, azért gyűjti. meg 3000 pontból vehet egy tubus fogkrémet.

Pepin bácsi 2008.11.26. 12:45:29

Simor András vett-e FAHÉJat ?

liven 2008.11.26. 12:46:15

Ritka gyenge, ezért UTOLSÓ!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 12:46:29

most tényleg mi ez? és mit keres a homáron? és ki volt az a bőőőcsééészdoktor aki ezt beküldte és miért?

vazze mert valaki gazdag attól még lehajolhat az 1ft-ért! neeeem? nemértem bakkkkerrrr!

bulgárkertész 2008.11.26. 12:46:31

Oké, nem kimondottan Homár-lájk a sztori, de azért azt hozzátenném, hogy a jegybankelnök havi fixe durván 7,5 millió Ft. Na ezt adjuk össze a pontgyűjtögető életmóddal...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.26. 12:47:10

Jé, emberek is dolgoznak "fent" :D
Főleg a szabályosan parkolás tetszik.

Amúgy kést nem fog kapni. Asszonynak már egy hete van annyi pontja hogy lehessen késkészlete, de valahogy soha nincs spórban amikor bemegy érte.

Meklén és Tamara 2008.11.26. 12:47:26

én már régóta figyelem a Homárt, szerintem egyre hülyébb lesz.

Gyilkos nyúl 2008.11.26. 12:47:27

És ki volt a naív ügyfél?

Simon András, mert bevette hogy tényleg kap majd valami említésre méltót a matricákért?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 12:47:29

bulgárkertész 2008.11.26. 12:46:31

hobbi!

Secnir 2008.11.26. 12:48:47

MEGVAN!
megvan az összefüggés! lelepleztem:
Magyar Nemzeti Bank => Ariel mosópor => pontgyűjtés
pénzmosás? a pontokkal igazolja, hogy mennyit költött mosószerre, és azzal számolják ki, hogy mennyi pénzt mosott tisztára?

frocli 2008.11.26. 12:49:40

Bele sem merek gondolni, milyen feljelentés és poszt született volna, ha kenyeret, tejet és gyümölcsöt vásárol...
A pontgyűjtő akcióban részvétel és a recesszió közötti összefüggés is kissé erőltetettnek tűnik.
Ha olyan csomagolású terméket vásárolt volna, amelyen olyasmi áll, hogy +25 % gratis, akkor meg államcsődtől kellene tartani?
ÁÁÁhhhhhh

Gyilkos nyúl 2008.11.26. 12:51:33

A cikkben talán elfelejtették megemlíteni, hogy Simor Andrást Imre kikergette a Kaiser's-ből miután a bankelnök véletlenül angolul válaszolt a pénztáros néni kérdésére.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 12:52:15

hogy mennyire ráérnek az emberek....tipikusan jellemzően azt lesi a másik mit csinál....oszt irgyikedik! mert ha még a gotthárdi polgi gyűjtene villanyradiátorra azt még megérteném, no de ezt! kedves posztíró siralmas egy ember lehetsz!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 12:53:17

na meg az is egyszánalom aki ezt kirakta, ahelyett, hogy shift-del!

É2I 2008.11.26. 12:53:49

Én meg úgy hallottam, hogy a pontgyűjtővel nyerte a mercit is, bár előtte írt egy levelet, hogy szívesen kihozna egyet, kézi sebváltóval, havi harmincat tudna fizetni érte.....

Csak tudnám mi ez?.....

Unbiased 2008.11.26. 12:54:49

Szily úr, ha tényleg ez a kedvenc Homár-sztorija, akkor ez borzasztó igénytelenségre vall...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 12:55:59

ez eddig a posztok legalja...de gondolom van még ennél is lejjebb...a homár majd bizonyít! ezt minek? váááázzzeeeeeee.......váázzeeeeeeee......

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.26. 12:57:29

Na ja azért a borhoteles cucc kicsit jobban üt-E DE.

Kixx 2008.11.26. 12:58:49

Nincs gyereketek azért nem értitek. Én azért gyűjtöttem a pontokat mert a lányaim szerették a fenyőfás matricákat ragasztgatni.

lIlIlI! 2008.11.26. 13:03:38

szily a helyzet abszurditásán nevet.

amúgy szerintem semmi kivetni való nincs abban, ha valakinek sok pénze van, de nem adja elő a mindent leszarok, bármit megveszek stlyle-t, hanem normális emberként él.
persze a zsugori fajta is gáz. (pl amikor EDE a téligumin spórol!!!!)

homár molla 2008.11.26. 13:04:12

nyilván alternatív befektetési instrumentumot keres a jegybank.

-Ariel folyékony mosószer kéne.
-Mennyi?
-Hatvanmilliárdért.
-Pontot gyűjti?
-Hogyafaszbanegyűjteném.
-Rendben. Az hatvanmillió pont lesz. Pontgyűjtő füzetet kér?

Egyébként Szilynek kezd az agyára húzódni a gyulladás. Mi történt? Átoperálás? Új cicik érkeztek a családba? Vaginaplasztika mikor lesz, Mrs. Garrison?

hubert1975 2008.11.26. 13:04:26

Szily "spangli" Laci akcióban...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 13:04:32

súúúlyos agysorvadás van terjedőben....a bőőőcsészek immunisak rá!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.26. 13:06:22

@33ó53p : Ez abszurd? Hol élsz? :D
Abszurdisztánban ez már nem meglepő.

krtek 2008.11.26. 13:11:12

A feljelentő agyára ment a kercsatornás paraszthülyítés. Attól még hogy néha foglalkozik vele a média, még ugyan olyan ember mint a többi.

Büdöset szarik mint bárki más. És ez bizony mindenkire igaz, kivéve persze a Medveczky Bárónét.

Mária 2008.11.26. 13:14:35

Ha pontgyűjtő füzettel vernék a hátamat, akkor sem ismerném fel Simor András jegybankelnököt, sem egy boltban, sem egy parkolóban, sem pedig közterületen :)))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.11.26. 13:14:39

"havi fixe durván 7,5 millió Ft. Na ezt adjuk össze a pontgyűjtögető életmóddal"

Nem látod az összefüggéseket. Pont ezért van hét és fél milla fixe.

lIlIlI! 2008.11.26. 13:15:42

amúgy a spar (kaisers, interspar) is lemondhat. tegnap a júrószentör spárjában nem volt kosár, ill. kiderült, h egyáltalán nincs is.
aprót váltani meg nem lehet, mert zárva az info pult. amikor a kosárhiányt szóvá tettem a kaszás csak örült, hogy nincs, mert még azt is neki kéne takarítania, aztán tovább kaszált.
szóval, ha csak pár dolgot veszek, nem(-e) lehetek(-e) sikeres?

www.youtube.com/watch?v=wSDMVmVdGWk

Gumidomino 2008.11.26. 13:18:06

szily ha velvetet csinálsz a homárból le leszel lökve a padlóla de nagggyon dulván.

mindannyian elcsodálkoztatok a szerkesztőségben hogy a jegybankelnök is csak ember? mondok jobbat. az újságírók is. bár ez kevésbé látszik.

sok kicsi sokra megy.
engem inkább az zavarna ha szarna a kisebb pénz(ű)ekre :D

É2I 2008.11.26. 13:21:16

Egye fene, ha 7,5M kaszálnék havi viszonylatban, még talán én is gyüjtenék ilyen pontokat. De leginkább mercédeszeket.......

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 13:23:09

Gumidomino 2008.11.26. 13:18:06
a bőőőcsééésze is ember-e? kérdezem, nem állítok! :)

dwdHU 2008.11.26. 13:26:05

kia megmerett faszt izgassa? en meg lattam tegnap a fridit az utcan! kulon postot akarok belole!!

Gumidomino 2008.11.26. 13:27:51

tüvapok
ezirányban szpektikus vagyok pedig kérdeztem a páromat is akivel közösen három a diplománk.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.11.26. 13:28:34

ariel folyekony mosoPOR? na aze' megneznem en azt a folyos port!
bocs, de a tobbi tok erdektelen. bar csucs, ahogy megfigyelte a ruhazatat, autojat, a debilek tesznek igy. ja en meg lattam tegnap a Lendvait< amikor tampont vasarolt.

É2I 2008.11.26. 13:31:06

@hozzám szóltál¿ 2008.11.26. 13:28:34
"a Lendvait< amikor tampont vasarolt"

Megrázó élmény lehetett, így csak elképzelve is midjárt hányok....

2008.11.26. 13:31:34

Akkor kell elkezdeni aggódni, amikor majd kétszersültet, konzervet, gyertyát, meg ilyesmiket vesz nagy mennyiségben.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.11.26. 13:32:05

Hát ez a Kaisers, Spar, Interspar mostani pontgyűjtő akciója nevetséges... Méregdrága késeket lehet venni érte, baromira nem éri meg... ezért most én sem gyűjtöm.
Általában minden férfi pontgyűjtése mögött női érdekek húzódnak.

www.jateklinkgyujtemeny.hu

Gyökszi68 2008.11.26. 13:32:56

Minél gazdagabb valaki annál szarrágóbb!Tiszta sor nem ?

Okádó Mikádó 2008.11.26. 13:33:49

Simor András viselkedésében semmi, hangsúlyozom seemi meglepőt nem vélek felfedezni, örülök, hogy szabályosan parkolt, a sztori teljesen érdektelen.

Szily! "Nehéz eldönteni, de nekem talán ez eddig a kedvenc Homár-sztorim. Fél órája olvastam, még most is göcögök és rázom a fejem, "
Miért is? Kedvenc sztori???? Ezt te így értékeled olyan versenyzők, mint Ede és a sütiszörny után??
A sütiszörny az igen, fél óránként feljöttem megnézni a fotót és 5 percig hangosan röhögtem, az ütött. De ez....

szotyola 2008.11.26. 13:34:46

ezmiez?
homár, homár.. ha így folytatod hamrosan főétel leszel..

CDX 2008.11.26. 13:35:14

Itt inkább az a gáz, hogy a Közp.bank elnök egy olyan hitelkártyát használ, aminek 50%-os THM-je van. még ha mindig visszafizeti idöben és soha nem ketyeg a kamat, akkor is.

szotyola 2008.11.26. 13:36:27

a blogmotor meg monnyon le!!!

lepratelep 2008.11.26. 13:38:17

folyekony mosopor ?
akaratus ?

Páneurópai Harci Kos 2008.11.26. 13:42:19

Izé, ez a történet mit keres itt?

Gumidomino 2008.11.26. 13:42:40

Marlboro ClassicS

legalább ízlése az van.

kicsimancs 2008.11.26. 13:43:19

Az én olvasatomban a nevetés inkább a "feljelentőnek" szól. Valószínűleg ő is egy skeptikus lehet.
Nekem is tetszik.

kicsimancs 2008.11.26. 13:44:22

És ez a Homárhoz érkezett, így, "feljelentés" formájában?
Nagyon gáz...

avogadro00 2008.11.26. 13:46:15

most nem értem, szerintem ez nagyon szép dolog. Biztos visszaviszi a sörösüveget is, szelektiven gyűjti a szemetet és gazdaságos égőket használ.
DE NEM A PÉNZ MIATT!

Ezért tart itt a világ környezetvédelemben, mivel csak az anyagiakat nézik az emberek. Attól, hogy pl ki tudnám fizetni a 200 literes akváriumom fűtését, attól még pazarlásnak tartom.

Mária 2008.11.26. 13:47:52

hozzám szóltál¿ 2008.11.26. 13:28:34

A Lendvainak minek kell a tampon???

Mind. Amp. 2008.11.26. 13:49:32

Lehet, hogy én ideológiailag nem vagyok elég képzett, de szerintem arra céloz a cikk, hogy enyhén szólva rendkívül nagyfokú szarrágásra utal, ha valaki több milliós havi fizetés és Merci CLS mellett pontgyűjtőzik, amivel - mint mindannyian tudjuk - igen nagyértékű ajándékokat lehet megszerezni...

maincoon © 2008.11.26. 13:50:20

Mária, pont ezt akartam kérdezni.
Nem tudom ugyan pontosan, hogy hány éves a Lendvai, de szerintem neki már nem kell.

Tenoce · http://www.deezer.com 2008.11.26. 13:50:32

Simor -> citibankos kartya -> amerikai citibankos mentocsomag

Gumidomino 2008.11.26. 13:52:08

Lehet hogy túlzó a következtetés de a homár íróit nem érdeklik a homár olvasói mert különben nem rakták volna ezt a kakukktojást a főoldalra.

Azért továbbra is skeptikus vagyok és
igyekszem melegen tartani
a polgármester talpa alatt a talajt.

maincoon © 2008.11.26. 13:52:24

@cégalapító · 2008.11.26. 13:32:05
"Általában minden férfi pontgyűjtése mögött női érdekek húzódnak."

Ez is igaz lehet.
Van erről saját tapasztalatom is :D

punpa 2008.11.26. 13:55:37

Holnap pedig olvashatunk Szily vécézési szokásairól.

maccar 2008.11.26. 13:55:54

Nem tudok rájönni, hogy ez most egy dohánygyár, vagy egy mosópor, netán autógyár reklámja lenne cselesen elbújtatva a bugyuta történetbe?

elwood 2008.11.26. 13:56:42

Itt tényleg nagy válság van (és lesz).

1) Egy viszonylag értelmes jegybankelnök, boltba jár és elteszi az ajándék pontokat, nahát. Hogy nem adott húszezres borravalót ? Vagy nem vette meg az egész szekrény ajándékkést egyszerre ?

2) User utána sandít, kifigyeli a kocsiját, sztem a kukáját is megnézi, hogy a fogkrémet rendesen kinyomja-e az elnök mielőtt kidobja, a klozetten megnézi nem elefántos boxert húzott-e fel. Posztot ír belőle !

3) Homárfelügyelő vagy nagyon beteg, vagy mindig ilyen irigy a gazdagokra, vagy túl sok celebműsort nézett már, vagy mind egyszerre, és kirakja posztnak !

Hát ez a válság barátaim. Ehhez képest egy tőzsdeösszezuhanás kutyafüle.

4) A kések baromi jók egyébként.

eszemmm 2008.11.26. 13:56:49

Hogy mennyi a bruttója, szinte mindegy. Max. a fele annak, amennyit a versenyszférában kapna képességei és tapasztalata alapján. Hogy jól öltözött és elegáns kocsija van, ez a minimum ezen a poszton.

Ja, és hogy mindemellett ember? Hála Istennek...:)

Nagggyonblőd poszt, monnyonle' az írója!

bogec 2008.11.26. 13:57:09

Hát, erre nehéz mit mondani. Mármint a postra.

Ez még pletykának is gyenge, bár a pont az FONTOS!

Mind. Amp. 2008.11.26. 13:57:15

Szily

tényleg kár volt felrakni, mert látod, ennyi jön le belőle a jónépnek...

Mária 2008.11.26. 13:58:10

Mind. Amp. 2008.11.26. 13:49:32

Ha azt mondta volna, hogy nem kell a matrica, mert nem gyűjti a pontokat, akkor meg azért lenne kint a sztori a címlapon.

Hogy mekkora hólyag, meg nem becsüli a kevés pénzt, vagy mittudomén, de a feljelentő szakmunkás biztosan jól kitalálta volna azt is :))

van sapka - nincs sapka

rozsomák 2008.11.26. 14:00:55

elwood 2008.11.26. 13:56:42

Nálad a pont...

(bár a többség is ezt ragozta előtte..)

kicsimancs 2008.11.26. 14:02:09

Látod, Szily... Elrontottad a körítést. Kevesen értjük, mit akartál mondani.

hpiros 2008.11.26. 14:02:34

én külföldön élek, és igen jól keresünk. mégsem szorjuk a pénzt. gyüjtjük a pontokat is. szeretünk az olcsó de jó minöséget megvenni, 3x is megnézzük hogy egy adott termék mennyibe kerül mielött megvesszük. megpróbálunk spórolni és nem mértéktelenül herdálni a pénzt.
Talán ezért van valamink, és semmi hitelünk. Örülünk ha egy dvd-t pontok baváltásábol tudunk megszerezni, és nem kell plusszt kiadni érte.

LonsdaleMan · http://www.british-outlet.hu 2008.11.26. 14:09:10

legalja.hu
ezt kitenni...
hova jut a homár???

Amea 2008.11.26. 14:09:37

Eltévedt-e a feljelentő-e hogy a homárt találta be?

Sokorai_Atala 2008.11.26. 14:11:30

Én is ott vásárolok, lesz-e cikk belőlem, bár a matricákat nem gyűjtöm:)

HandG 2008.11.26. 14:14:40

Jó ezt is tudni!:)
Nem mindegy, hogy kis fiskálisban is tud gondolkodni!:) vagy sem:)

Egyébként akinek meg van pénze az tuti nem hülye!:) Ez aranyszabály!:)

bekbórd! 2008.11.26. 14:15:54

Azé' biztos felsóhajtott a feljelentő, hogy neki is maradt matrica, nem vitte el mindet ez a Simor valaki. Csak nehogy neki előbb összejöjjön az ajándékhoz szükséges pont, és abból már ne jusson szegény kisembernek!

kicsimancs 2008.11.26. 14:18:34

Szerintetek fennáll az összeférhetetlenség az MNB elnöki posztja és a pontgyűjtés között? Vagy van olyan kitétel a pontgyűjtő akcióban hogy MNB elnökök és családjuk nem vehetnek részt?

Tisztelt Anonim F.!
Akkor ezt most akkor hogy?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 14:19:55

Mind. Amp. 2008.11.26. 13:57:15
Na neked mit jött le…..legalább mond el! Vagy te küldted be? muhaha

Fairy Girl 2008.11.26. 14:26:13

Gyertek a csipszes posztba :)

bratan 2008.11.26. 14:26:14

lenni visszajönni busmanok földjéről. lenni csalódni homár színvonal.
visszamenni inkább busmanékhoz...

C10H12O6 2008.11.26. 14:27:03

Hát igen.
Simor is egy egyszerű kis kibaszott kispolgár. Mint mi.
Nagypolgárság nálunk = 0.
üdv.

átmeneti kommentelő 2008.11.26. 14:33:27

Ez ugye a késgyártó vagy a pontgyűjtő akció reklámja? ügyes.
De miért a jegybanki elnökünk szerepel egy ilyen reklámban? pornósztárból már hiány van nálunk?

W Joe 2008.11.26. 14:34:37

Talán még a Smart kártyáját is használja a Mekiben :)

ktn 2008.11.26. 14:34:58

kár, hogy a kommenteket nem lehet pontozni:) hogy lehet ezt ilyen komolyan venni?

Bejja1 2008.11.26. 14:35:31

Okádó Mikádó !
Mi az a sütiszörny ??? Nem találom...:(

simora 2008.11.26. 14:37:25

Valaki felhívta a figyelmemet erre a bejegyzésre. Csak szeretném jelezni, hogy majdnem minden igaz benne, csak a lényeg nem. Nem gyűjtök pontot és akkor se tettem. Csak az igazat, a színtiszta igazat kéne, itt is meg máshol is. Simor András

bekbórd! 2008.11.26. 14:37:26

" Fairy Girl 2008.11.26. 14:26:13
Gyertek a csipszes posztba :) "

Hogy felvág, hogy 1-2-3. lett!
Én meg a 4. :P

sanya64 2008.11.26. 14:40:32

szegény Simor úgy tűnik félreértette, mikor arról hallott, hogy jópontokat kell gyűjtenünk, hogy kaphassunk IMF-hitelt...

maincoon © 2008.11.26. 14:48:55

@sanya64 2008.11.26. 14:40:32
"szegény Simor úgy tűnik félreértette, mikor arról hallott, hogy jópontokat kell gyűjtenünk, hogy kaphassunk IMF-hitelt..."

:DDDDD ez jóóóó!

Rajmond 2008.11.26. 15:09:37

ENNEK AZ EGÉSZNEK MI A FASZ KÖZE VAN A HOMÁRHOZ?????!!!!!!!!!!!!!!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.11.26. 15:16:15

C10H12O6
a nagypolgárok a cseléddel, szakácsnővel intéztették a bevásárlást, nem maguk vették meg a mosószappant. De az az idő már lejárt. Ma már a bejárónő sértődik meg, ha nincs otthon megfelelő tisztitószer. Ez van.

Humphrey 2008.11.26. 15:20:45

egy jómodu ember normálisan él.
Mo-n ez címlapsztori.

Válság van, B+

ir-farkas 2008.11.26. 15:24:22

ijjjjjjjjjjjjaaaaa

micsoda baromsag..
en it Dublinban latom a chips eredmenyet roviden a chips rossz, budos, olcsobb mint a gyumolcs. itt meg a lasagnehoz is chipszet adnak amikor meg salit kerek neznek mint a majmok. Szoval egyen csipszet aki akar en nem eszem.

fospunpa!!!!

b[ALien] (törölt) 2008.11.26. 15:29:01

simora 2008.11.26. 14:37:25

Pedig a kések nagyon jók! :)

A post író meg túl sok Bond filmet néz vagy mi

Kopi3.14 2008.11.26. 15:34:03

Szily, csatlakozom, ezen csak rohogni lehet.

Kerdesem a posztolo akarom mondani feljelento fele: honnan tudja megallapitani egy puloverrol, hogy az Marlboro CLassic szeria, vagy Grunberg? Ha ezt meg tudja modnani, akkor mit keres ilyen boltban, mint a nevezett? vagy hogy tud ennyire valaki mas kepebe nyomulni, hogy mondja mar meg milyen puloverben van? Ennyire raer, hogy utana meg kovesse penztarhoz, midnenhova is? Esetleg a bankkartya szamat, lejarati idejet nem tudna megmondani, hogy a kozt valamivel szolgalja is? Neadjisten magannyomozo es azert kovette el, majd ide posztolta? Ha igen, akkor kinek dolgozik? Melyik politikai oldalnak, vagy talan a kedves felesegnek? Es miert teszi kozkinccse munkaja eredmenyet, ingyen, mikor ezert valaki fizet? Posztolo milyen ruhaban volt, milyen szinu a Trabantja(a markat veletlenul sem megbantva) utoljara hany ezer forintert tankolt bele, ha mar tele nem kerte, mert-e angolul kerni ket zsomlet, s magyarul melle tiz deka parizsit? Es milyen papucsot hordott?

Kopi3.14 2008.11.26. 15:35:13

Egyebkent ha valaki felelos beosztasu ember, akkor a kis megtakaritasokra is odafigyel, kulonben a nagyobbaknal is hanyagga valik. Egy jegybankelnoktol pont ilyen viselkedest varok el.

apuc 2008.11.26. 15:35:37

simora,14:37-kor ma valószínűleg a munkaidejében postolt,annak a banknak a vezetőjeként,amely bank az ő fizetését/is/a mi adónkból adja áttételesen,ezért ezúton kérem az országunk sorsának jobbra fordításán serénykedjen inkább,legyen kedves ;o)
EZ AZ IGAZÁN nagy luxus-ha tényleg ő kukkantott ide,ha nem akkor legyen kedves fuckolja meg az a kedves felmenőjét aki visszaélt Simor Úr hiteles nevével!- és nem az hogy a média hazudik/mostanában ez még hír,Drága Uram?!?!Amikor "kedvenc"-és nem kedvenc politikus vezetőink zsinórba hazudnak a képünkbe,arcátlanul megrövidítve mindannyiónkat lassan már ki is röhögve a birka népet...Szemetek.
Kéretik NEM felháborodni,a mi kis EU-s banánköztársaságunkban azon,hogy az Indexes "újságíró???"teszi a dolgát-ahogyan a Jegybank is-nem mindíg a legjobb módon ugye ;o))...
Remélem erre a postomra a valódi Simor úr nem reagál,mert az ő idejének igenis drágábbnak kell lennie,és koncentráltabbnak,szvsz..
Ez a baj-és itt nem András Úr akire gondolok per. pill.-minálunk,de nagyon...
Sokan sokféle szinten és színvonalon élnek az adónkból-kvázi belőlünk-mégis kevés köztük az olyan valaki aki ezt szem előtt tartja...
De "felül a gálya..."senki se feledje,Drága Barátaim...

jesszumpepi (törölt) 2008.11.26. 15:51:14

@apuc

Hogy érted azt,hogy LASSAN már ki is röhögik a birka népet?

Már rég kiröhögik.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.26. 15:52:57

tisztel posztküldő!
mikor a hülyeség szorgalommal párosul ugye?

mfbill 2008.11.26. 16:04:42

Nemrég olvastam, hogy a szegény, versenyszférához képest mélyen alulfizetett Simor háromszor annyit keres, mint az amerikai jegybankelnök. Akkor elképzelhető, hogy annak milyen szorgalmasan kell gyűjteni a pontokat...
Maga az eset és a hozzászólók többsége fényesen bizonyítja, hogy csak egy lealacsonyodott nép képes ezt a minden szintet alulmúló, pitiáner elitet hatalomban tartani.
Mi az hogy! Nagyon is helye van e cikknek a Homárban! Mi, akik előszeretettel fikázzuk a néhol valóban ocsmány árucikkeket vagy szolgáltatásokat, legalább szembesülünk vele, hogy milyen nívót képviselünk a népek világpiacán.

Nanemá 2008.11.26. 16:17:37

Utálom a paparazzikat. Akár jegybankelnökök hétköznapjait lesik árgus zemmel, akár más celebekét.
Bótba jár a bankvezér - ki nem sz*rja le? Illene mások magánéletét tiszteletben tartani...

Nanemá 2008.11.26. 16:21:51

Egyébként egyet értek mfbill-lel.

Nanemá 2008.11.26. 16:22:54

erre gondoltam:
"Maga az eset és a hozzászólók többsége fényesen bizonyítja, hogy csak egy lealacsonyodott nép képes ezt a minden szintet alulmúló, pitiáner elitet hatalomban tartani. "

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.26. 16:35:16

És ha mániakusan szeret játszani? Csak azért gyűjti, a játék miatt, nem az ajándékért? :D

Azért tényleg furcsa, hogy honnan a véreresből tudta a kedves feljelentő, hogy az marlboro classics pulcsi?

Mindenesetre én azt gondolom, hogyha jól végzi a munkáját, akkor felőlem Tesco gazdaságos termékeket is vásárolhat :)

mfbill: melyik lapban olvastad ezt, hogy 3X-or annyit keres, mint az amerikai "rokona"? Tényleg kíváncsi vagyok. Az előző jegybankelnök egyébként 6 és 8 millákat keresett bruttóban. :)

elwood 2008.11.26. 16:42:26

Most, hogy egy lealacsonyodott nép tagja lettem, utánanéztem kicsit:
www.politicsweb.co.za/politicsweb/view/politicsweb/en/page71619?oid=102312&sn=Detail

Bernanke-nél mindenki többet keres a példákban, a többség 2-3szor többet. Az is igaz, hogy Simor fizetése az igen jó jegybankelnöki fizetések között lehet.

Mikor még nem tudtam, hogy lealacsonyodott vagyok, erre azt szoktam mondani, hogy aki ilyet szeretne annak tessék tanulni, és jegybanelnöknek menni.

Kúrcsány Ferenc 2008.11.26. 16:49:39

"rányúl"? Milyen szó ez paraszt?

Pat Bateman 2008.11.26. 17:23:59

A Marlboro Clasics márkának (már) semmi köze a dohánygyárhoz. Az ismertetőjele egy kis kalapos-kabátos cowboy jel a zseb magasságában. Az árfekvése 20-30e Ft egy ilyen pulesznak. Én is ilyeneket hordok, pedig egy porbafingó középvezető vagyok egy szarrágó multinál.

Pat Bateman 2008.11.26. 17:25:05

Elwood:
nehezen váltom a Zambiai Rad-ot mostanában. Mi az árfolyama?:)

Bejja1 2008.11.26. 17:43:42

Bekbórd !

Köszönöm, elolvastam ! :)

elwood 2008.11.26. 18:24:20

dél afrikai rand (zar), az index pénzvátójával tudod váltani. Bernanke fizetése 180000$.

Ofélia . 2008.11.26. 18:45:24

moincoon: igazad van emögött csak a nagycsöcsös asszony állhat.

Az életben nem jutott volna eszembe pontot kérni.

Mi a szentszar az és miért????.

Ofélia . 2008.11.26. 18:49:22

elwood: Mennyi fizetsz gramláért.

Mármint a Krüger Randnak.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.11.26. 19:00:17

A fenti "feljelentés" úgy vélem alkalmas lehet a személyhez fűződő jogok megsértésére... De leszarom :D

Ofélia . 2008.11.26. 19:01:51

jesszum:(aki a pepi) Én már régen röhögök a birkanépen de ez van.

Egy dolog kicsit boldoggá tesz, hogy amikor baromságot hallok mindig azt mondom JESSZUMPEPI.

Ez nálam nagyanyai örökség.

elwood 2008.11.26. 20:12:11

ofélia:
"elwood: Mennyi fizetsz gramláért.
Mármint a Krüger Randnak. "

Ebből egy szót sem értek.

jesszumpapa 2008.11.26. 21:13:16

Akiket kiröhögnek, és szava hihetetlennek tartanak azok zömében azok akik ezeket a témákat beküldik, és nem fenn tartják. Már egy ideje úgy látom, hogy az indító téma teljesen közömbös, egymás szellemiségét és manipulációit viszitek be a blogba. Régen jobb volt.
Ezzé lett ma már a homár? ÉS A STÍLUSA? Akkor ennyit is ér. Ami nektek persze mindent megér. Remélem egyszer Ti is pellengérre kerültök!

jesszumpapa 2008.11.26. 21:22:11

Csak célzottan, tudatosan, a motiváció nagyságrendje függvényében.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.26. 22:00:45

nekem mar volt jegesmedves boxerom
tudoma z tavolesik az elefanttol de akkoris

apuc 2008.11.27. 06:13:44

Jesszumpepi!!!
Tulajdonképpen az összes humanoid vérszívó lény megküldheti így Karácsony előtt a kedves felmenőjét de asap!
Röhögni meg majd azokkal együtt fogunk akiknek a pokol-purgatórium-menyország körjáraton az idegenvezető ezeknek az erkölcsi -1 eknek az all inclusive elhelyezését mutogatja,így a magyar jónép úgyis-tudtán kívül-jobb hinduista lesz mint az indiai,hiszen más vigasza nem marad,Drága Polgártársak..
Remélem van menny s pokol.

Nyálkás Compó 2008.11.27. 07:03:24

7,5 MFt/hó! Sörözzétek el nyugodtan, engem az e feletti bevételei jobban érdekelnének.

sindarab 2008.11.27. 08:12:47

Nem tudom, még Simorról van-e szó, de szerintem a feleségének vitte a pontokat. Minden férfi ezt teszi. Parancsra. Pardon: ilyen értelmű instrukciók hatására. Ha vannak itt lányok (nők, háziasszonyok, stb.), ők megerősíthetik, hogy így lehet.

anarch 2008.11.27. 09:28:20

Ööö, s ez kit érdekel!?!

Okádó Mikádó 2008.11.27. 11:46:33

"Bejja1 2008.11.26. 14:35:31
Okádó Mikádó !
Mi az a sütiszörny ??? Nem találom...."

homar.blog.hu/2008/11/10/re_bizarr_tortaszorny_naszajandekba_a_sugar_shoptol

Bugreport 2008.11.27. 11:48:46

Gyerekek, most hova szarjak? A kedves "feljelentő" mit hitt? Nem emberből van a jegybank elnöke? Biorobot, vagy mi? :D Az jobb lenne, ha az én meg a TE meg a mindenki pénzét arra baszná el, hogy külön rabszolgával vásároltatna be? Különben meg szerintem az ő magánügye milyen ruha van rajta, milyen kártyával fizet, és leginkább, hogy mit vett... Ha valaki engem így stírölgetne a boltban, nempláne még olvasnék is magamról, legkevesebb menne hozzá a gestapó másnap :P

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 00:34:28

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása