Tékozló Homár

8000 óra helyett 2 hónapot bírt az izzó

2008.11.27. 13:15 | ge | 88 komment

Derzi gyanúsan gyorsan kiégett energiatakarékos izzóit korrekt módon cserélte az Obi, de a Landlite terméke továbbra is kérdés maradt számunkra. Körülnéztünk, ha jól értjük, egy fórum szerint a gyártó nem vállal garanciát erre a tipusra, de akkor miért is cserélte vissza az Obi? Ha máshol vesszük is így járunk? Tapasztalat?

Két dolog miatt ragadtam billentyűzetet egy szösszenet erejéig, egyrészt, hogy az Obi korrekt reklamáció kezeléséről írjak, másrészt, hogy felhívjam a figyelmet, jól gondolja meg, aki Landlite gyertya formájú energiatakarékos izzót venne. Én még áprilisban vettem, erre a típusra a www.landlite.hu honlapon 8.000 óra élettartamot ígérnek. Ennek némileg ellentmondva 2-3 hónap alatt 3 is kiégett, a többi csúcsán pedig barnás-feketés foltocskák jelentek meg, ami a kiégés előjelének tűnt, mert az a 3 is így kezdte.

Végül visszavittem az izzókat az Obiba, kivizsgálták, aztán visszafizették a vételárat. Bevallom, nagyobb cirkuszra számítottam, mivel hangsúlyozzák és minden blokkra rányomják, hogy izzót (és növényt, valamint méterárut) nem cserélnek, de a végszó teljesen pozitív volt (az ügyintézés pedig gyors). Azt nem tudtam meg, mit állapítottak meg az izzókkal kapcsolatban, de véleményem szerint a gyártási hiba elég esélyes. Summa summarum, Obinak piros pont, Landlite izzókról meg vásárlás előtt tanácsos körbekérdezősködni, hátha nem csak én jártam így.

Üdv: derzi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Infomaker 2008.11.27. 13:17:04

-kból lesznek az elsők :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.27. 13:17:36

me biztos kapcsolgatod 5percenként fel/le....aztat nem szeretik ám.....!

Dr. Kix 2008.11.27. 13:18:02

Uborkaszezon van úgy látszik...

muesli 2008.11.27. 13:20:01

...nem csak az OBI, minden forgalmazó visszacseréli, mert van rá garancia.
Rajta van a csomagoláson. (asszem. vagy ki van írva a polcra)
Ha takarékos izzót veszel, ne dobd ki, a csomagolását és a blokkot, mert bármikor visszacserélik.
Velünk is megtörtént. Kaptunk másikat, azóta is bírja. Ja és az is OBI volt.

Pat Bateman 2008.11.27. 13:22:31

Köszönjük a mókusnak!

elwood 2008.11.27. 13:24:03

Egyébként ezt én sem szeretem. Vegyek ilyen izzót mert tíz év alatt megtérül.

És ha csak hármat bír ? Észre sem veszem.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.27. 13:26:01

amúgy mit vártok egy hong kong-i cégtől?????? veszitek ezeket a noname olcsó szarokat!!!

www.landlite.com/

elwood 2008.11.27. 13:26:52

tüvapok
"me biztos kapcsolgatod 5percenként fel/le....aztat nem szeretik ám.....! "

ja, sok köcsög. ahelyett hogy beraknák a szekrénybe nyugodtan pihenni.

köpőcsésze 2008.11.27. 13:30:52

Örülj, hogy nem az Ósönbe vetted. Ott nem cserélik vissza, ki is van írva. A kamu Wii- t vajon visszaveszik karácsony után?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 13:31:14

Hát, akkor respect az OBI-nak!
Úgy tűnik van aki tanul.

bogec 2008.11.27. 13:31:31

Ahogy látom nem eszünk mókust sem!

Fairy Girl 2008.11.27. 13:32:38

ÚÚÚJ poszt, végre! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 13:33:16

Tényleg nem szeretik ha 5 percenként kapcsolgatod őket... Mivel tul. képpen kompakt fénycsövek ezek is, a gyújtás elég nagy pofon nekik.

Viszont nem 10 év alatt térül meg, mert ha belegondolsz, a 60w-os izzóval azonos fényteljesítményű (mondjuk, hasraütök ) 30w-os izzó a felét fogyasztja... Tehát a villanyszámlának az a része máris kisebb...

Gumidomino 2008.11.27. 13:33:56

Azért vették vissza mert az alufóliába csavart csúcsfejűek már besugározták velük a lakásodat meg az agyadat is.

Többé nincs rá szükség.

Dr. Han Fastolfe 2008.11.27. 13:36:27

Tavaly nyáron amikor az új lakásbe beköltöztünk, mindenhova energiatakarékos izzót vettem. Kettesével adták az IKEÁban a 11 wattost 750 ft-ért, a 21 wattost 2400 Ft-ért.
Másfél év alatt egy égett ki, pedig renitens módon a wc-kbe ls a fürdőszobákba is ilyeneket tettem.
Régen a 100 ft-os hagyományos izzókat 3-4 havonta cseréltem.
Úgyhogy se nem drágább (időarányosan), se nem rosszabb az energiatakarékos izzó, minden városi legenda ellenére.

trixilw 2008.11.27. 13:37:35

Tűzvapok nyers volt, de igaza volt. Ha ugyanúgy kapcsolgatod le-fel mint a normál izzót, akkor jó sok pénzt dobtál csak ki a kukába. Energiatakarékost csak oda érdemes venni, ahol egyhuzamban, sokáig ég a lámpa és véletlenül sem kapcsolgatod. Különben kevesebb ideig bírja mint a hagyományos és még sokat is fogyaszt...

És ez most FONTOS lesz! Szerintem a Környezetvédelmi Minisztériumot kéne megbasznia a fogyasztóvédelemnek egy jó kis bírsággal, mert reklámozzák orrba-szájba, hogy vegyél energiatakarékost, de azt nem írná oda apró betűvel, hogy kis hülye az csak akkor energiatakarékos ha jól használod. Mi ez ha nem fogyasztók megtévesztése?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.27. 13:38:25

elwood 2008.11.27. 13:26:52

vazze az energiatakarékos izzók eztet nem bírják...nem én találtam ki! az olyan helyre jó ahol többet ég...pl nappali, szoba stb....de mondjuk a konyhába ahol kibjársz és fel le kapcsolgatod a pilácsot ott megnyekken! érti?

Rajmond 2008.11.27. 13:41:14

Új postot kérünk,ez nagyon gyenge!

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.11.27. 13:42:12

Én még mindig X energiaosztályú hagyományos izzót használok a nagy lámpába, és úgy veszem észre, hogy egyre kevesebbet bírnak. Alig használom és a minap kiégett egyszerre kettő.

Bár a fénycsöves lámpa megy egész este, napi 12 órában (töredékét használja a másiknap), mégis jó már 8 éve benne a fénycső :)

jusztIacika 2008.11.27. 13:42:18

Luk Skywalker is az Obiban cseréli a fénykardját!

staropramen 2008.11.27. 13:43:22

én nemtom, de nem minimum elvárás egy elég drága izzótól, hogy tűrje a le + felkapcsolást?Gondolom ez is része a minősítésének.

elwood 2008.11.27. 13:43:57

tudom, csak vicceltem

egyébként sztem sokkal csúnyább a fénye, én csak egy helyre raktam ahol nem engedte a búra a 40W-nál többet, ebből meg 100W fényerejűt is betehettem (15W talán). Aztán jól ki is égett két év múlva, mer kapcsolgattam.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.11.27. 13:43:58

tüvapok 2008.11.27. 13:38:25 >>>

Meg amíg "felizzik" a lámpa, addig már rég végeztem a konyhába. Na hát a faszom fog sárga halvány fénybe turkálni a fiókban ;)

A fénycsöves, energiatakarékos lámpák tényleg csak oda jók, ahol sokat ég a lámpa, keveset van kapcsolgatva.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 13:44:15

A tököm, elég sok energiatakarékosom van, kapcsolgatom össze-vissza, és az izzószálasok gyakrabban égnek ki...

OK hogy kevesebbet bír ha kpcsolgatod, de úgy tűnik az izzószálasok még trágyábbak :D
Amúgy az izzószálast is érdemes jól használni = ha nincs ott senki, lekapcsolni, stb.

elwood 2008.11.27. 13:45:06

Szerintem a villamosművek kever valamit az áramhoz mostanában ... nem úgy égnek a lámpák mint régen ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 13:45:16

@BKV figyelő : Nagyobb teljesítményűt kell venni. Anyival nem fogyaszt többet mint a kisebb, és még így is alatta marad az izzószálasnak.

staropramen 2008.11.27. 13:45:50

Felhívom a fáklyát használók figyelmét, hogy a fényforrást ne kapcsolgassák le meg fel, mert sok gyufát fogyszat

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 13:46:17

@staropramen : Mellette még büdös is...

Gumidomino 2008.11.27. 13:48:02

Egy kérdés kínoz engem: tényleg többet fogyaszt-e a hagyományos izzó akkor ha mondjuk öt-tíz percre kimegyek és lekapcsolom, mintha ezalatt égve hagynám??

Tudom, volt a mythbusterben erről egy műsor régen és végig is néztem de az istennek nem emlékszem hogy mit hoztak ki eredményre és most meg kéne győznöm valakit.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.11.27. 13:48:22

ColT 2008.11.27. 13:45:16 >>>

Azt tudom, sokat utánaolvastam, mert az is érdekelt, mi a különbség a Tescos 200 forintos, és a Philips 1200 forintos e.takarékos izzó között.

Szép fokozatosan cseréljük le őket, ott ahol lehet, de van olyan helység ahol meghagyjuk a hagyományosat.

staropramen 2008.11.27. 13:48:27

Elwood
ráckevén az a hír járja, hogy a villanyosművek valami vírust kever az áramba amelyik lelesi a pin kódokat.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.11.27. 13:49:31

Gumidomino 2008.11.27. 13:48:02 >>>

Érdemes lekapcsolni, ugyanis felkapcsolásnál nem használ nagyobb áramot, mint egyébként. A felkapcsolás egyébként csak egy pillanat...

köpőcsésze 2008.11.27. 13:50:43

Szerintem pedig semmi baj ezekkel az energiatakarékos izzókkal. Én is ilyet vettem minden helyiségbe. A villanyszámlám ugyan nem lett olcsóbb, de legalább sűrűbben kell cserélni.

2008.11.27. 13:50:49

szeggyetek szentjánosbogarat. persze alanyi jogon.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.27. 13:54:12

elwood 2008.11.27. 13:45:06

nem az áramszolgáltató kavar, hanem a sok készülékgyártó….pl a pc tápok elsem hiszed mennyire négyszögjelet csinálnak a színusból…(erre van mondjuk megoldás) mindenféle vacak ketyere ami a lóg a hálózaton…azt tehet róla! Nekem volt egy TV-m nem lehett tőle rádiót hallgatni a házban! Táp a hibás….semmi szűrés csak van, meee occsó a gyártónak. Ugyanez volt az utcában is valami öreglánynál….akkor kihívtam a radaros kocsit a frekvencia felügyelettől vagy mik….bemérték…..tv kuka!

Amea 2008.11.27. 13:56:11

Karácsonyra szeretnék egy radaros kocsis frenkvenciafelügyeletet :)

staropramen 2008.11.27. 13:59:44

Amea
most akciós az osanban,csak kézikocsin kell tolni, a radar helyén egy lavor van és abszolut nem ügyel semmire, viszont elég olcsó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 14:00:02

@Gumidomino : Sztem rohadtul nem, nem hiszem hogy annyi ideig rövidzárat jelentene az izzószál.

jusztIacika 2008.11.27. 14:00:25

Szerintem is vizezik az áramot!

Banxa - Changes 2008.11.27. 14:04:02

Ahol ritkán és rövid ideig van felkapcsolva ott nem melegszik egyrészt be így a fényhatást sem éri el, másrészt dáznt mék szensz. nem asszem 30óra meló után hazamegyek...sziasztok.

Banxa - Changes 2008.11.27. 14:06:53

ja mert én cak 30 órát birok. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 14:08:41

@Banxa : Visszaviszünk téged is, hátha cserélnek! Nem vagy jó biorobot. :D

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.11.27. 14:14:25

"A villanyszámlám ugyan nem lett olcsóbb, de legalább sűrűbben kell cserélni."

Hát, ha átalányt fizetsz, akkor nem is lesz:)

jusztIacika 2008.11.27. 14:16:08

Mindenki monggyon le!!!

hiszti 2008.11.27. 14:18:43

"most akciós az osanban,csak kézikocsin kell tolni, a radar helyén egy lavor van"
na ilyen szerkentyükkel szeretnek játszani a kölkök , effektíve lavórral, felmosófával, nagyfazékfedővel, krumplinyomóval. :D

ODIV 2008.11.27. 14:23:44

"Az energiatakarékos izzók kevésbé érzékenyek a ki- és bekapcsolásra, mint a hagyományos villanykörték. Ennek ellenére – az izzó élettartamának növelése érdekében – két perces szünetet érdemes tartani egy ki- és bekapcsolás között."
www.energiapersely.hu/energiatakarekossagi_tippek/vilagitas.php

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 14:24:19

Aham. Szóval kevésbé :D Ezért kell szünet :D

bekbórd! 2008.11.27. 14:24:22

Ezek olyan hideg fényűek. Szentgotthárdon tuti, ilyennel világítanak.

staropramen 2008.11.27. 14:28:43

szentgotthárdon éjszaka csak szakaszos világítás van.Csukott ablak mellett pont elég az alváshoz.ezFONTOS

s.o.v.i.e.t 2008.11.27. 14:29:44

HÓDolatom többeknek! nem mókus az, hanem pörköltne való

elwood 2008.11.27. 14:37:35

Fény Károly kiadott egy takarékos albumot.

AlulírottFentemlített 2008.11.27. 14:40:25

Tegnap beszéltem egy barátommal, aki nem mellesleg az Országos Burgonya Szövetség
Tiszteletbeli tagja és van egy zsanmicselzsaros vipjegye.
Nos Ő látta Simor jegybank elnököt Icelander Alaska hótaposóban a kaisersben, amint óvodásokkal beszélget és felírja szüleik mobilszámát, cserébe pedig Landlite gyertya formájú energiatakarékos izzókat osztogat, s mindezt csak azért, hogy ne vegyék észre a kosarában levő mirelit hódokat.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.27. 14:40:50

Ezért kell gyertyával világítani…azon rögtön látszik a hátralevő élettartam is! Nálunk mikor áramszünet van akkor gyertyafény mellett nézzük a tv-t!

Gumidomino 2008.11.27. 14:41:29

Köszönöm fiúk. :)
Szóval mégis nekem volt igazam most megyek és az orra alá dörgölöm a vitapartneremnek.

Gumidomino 2008.11.27. 14:42:44

tüvapok
olyankor a legjobb ha felrakod a gyertyát a tv tetejére úgy kevésbé rontja a szemet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 14:44:40

@staropramen : MOndták hogy jövő héttől a evegőszolgáltatás is szakaszos lesz.
Hétvégén nem lehet majd levegőt venni.Csak ha 500eHUF felett keres valaki, vagy a családfenntartója, és van egy hotelje + távfűtő cége.

elwood 2008.11.27. 14:50:22

Mándrusz Tamás rövidnadrágban ment volna be borhotelbe VIP jeggyel, de elküldték mert nagyon hideg van és nehogy megfázzon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 14:55:48

Nem, azért nem engedték be mert rövidgatyában és papucsban volt!
A polgármester mondta neki hogy meleg lesz, persze átverés volt, de úgyis Tamás a hazug mert nem skeptikus és rövidgatyában is volt!

Sokorai_Atala 2008.11.27. 15:06:34

Én múlt héten 40 Ft-ért vettem sima hagyományos izzót. Na ha az energiatakarékos 1.200 Ft, akkor annak az árából 30 db 40 Ft-ost tudok venni. Ha a 40 Ft-os 3-4 havonta ég ki, akkor a 30 db izzóm mondjuk 3,5 hónappal számolva 8,75 évre elég. Kérdésem, hogy mennyi áramot takarítok meg az 1.200 Ft-os égővel, és 8,75 év alatt abból mennyit kell vennem:)

Siendor 2008.11.27. 15:10:54

Na azt lássuk be hogy az ELMŰ tényleg nem ugyanazt az áramot adja mint régen.
Régen ugyanis 220V volt, most 230V. Ha jó helyen laksz és tényleg megkapod (azért emelték, mert a régi szar drótokon mire eljut hozzád, az ellenállás miatt csökken a feszültség), akkor az hathat az izzókra. A régi típusuakra. Azok ugyanis azért égnek ki, mert nem egyforma vastag az izzószál. Ha molekulára azonos lehetne a szál és a tekercssűrűség, akkor sosem égne ki. Néha nagyjából sikerül, ld. van az az égő ami már vagy 130 éve ég...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 15:11:30

Hm, rossz izzót veszel.
Olyankor kell amikor óccó.

Viliavereb 2008.11.27. 15:35:19

A hazai gyártású izzólámpákat, a dolgozóknak kedvezménnyel árulták.
Az izzólámpákra és autólámpákra 1 hónap a kopmakt fénycsövekre (energiatakarékos), féncsövekre (gyk. neonok), és lámpatestekre (lámpa) 1 év garanciát biztosítot.
1 gyertya formájú kiégett szónélkül kaptam helyette csere utalványt.
Bár 900Ft 1db kompakt fénycső, de 15000 órás és van hozzá garancia. A Landlite és Tesco gazdaságost vesz meg is érdemli.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.11.27. 16:00:03

nem az izzón szakit az ember nagyot, ha otthon megy 400 wattos PCből kettő, meg a szinestévé és a mosogép és hajszáritó, vasalok, etc, ezek ezreket zabálnak. ha van 10 darab 60 wattos égőd és ezeket lehet helyettesiteni 5-7wattosokkal, akkor ezért elég nagy a különbség. nem is nehéz kiszámolni,
ha egy 60 wattos naponta 3 órát ég mondjuk 300 nappal szálva az 900*0.06kwh
ami 54 . energiatakarekos 5 wattossal meg 4,5. csak azt tudnam mennyi 1 kwh. Egyebkent kaphatoak quickstart nevuek is, azok egybol (majdnem egybol) a teljes fenyerot leadjak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.27. 16:44:05

Meg a quickstartos drágább is :)
De amúgy igazad van.

kees · http://neuhappysex.ch 2008.11.27. 17:26:47

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.11.27. 16:00:03

Akkor ez valami olyasmi, mint a "kérek 8 bigmekket meg egy lájtkólát" tipusú okosságok? :-D

Én karácsonyra energiatakarékos PC-t szeretnék, abból is rögtön hármat, cserébe viszont nem kérek tv-t.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.11.27. 18:21:15

Lehet olyat csinálni, hogy egy fényporral bevont üvegcsőbe fényport teszel meg argont vagy már nemes gázt és egy 2kV-os 100kHz tekercs közelébe rakod.

Na az világítani fog, mert gerjeszti a nemesgáz atomjait a fényporon ameddig csak akarod, kapcsolgathatod amennyiszer akarod, nem ég ki sohasem... Ráadásul ha a trafód nem veszteséges nem fogyaszt semmit.

Az eljárást teszlázásnak hívják és a fénycsőben lévő gázt hivatott ellenőrizni meg van-e.

És durvára tud csípni, ha a műszert rossz végén fogod meg, vagy ha esőben kell vele dolgozni...

Amúgy én kiskoromban azt akartam megcsinálni, hogy ugyebár az üvegszál vezeti a fényt, és ha elég gyors vagy gyorsan karikába hajtod a hülye fény meg ott fog benni körbe-körbe... De valahogy mindig kijött belőle :(

Sofian 2008.11.27. 18:34:16

Pfújj...landlite...hideg fehér fényű hálózati 50Hz-el vibráló szar...adj az árához 7-800 ft-ot és kapsz egy OSRAMOT vagy egy Philipset nyugodt sárga fénnyel...

Secnir 2008.11.27. 19:14:33

"sambalabammbumbumm 2008.11.27. 18:21:15
Lehet olyat csinálni, hogy egy fényporral bevont üvegcsőbe fényport teszel meg argont vagy már nemes gázt és egy 2kV-os 100kHz tekercs közelébe rakod."

nabazz, én meg kiröhögtem a fényevő családot!
hát azok faszán a fényport összekeverik vízzel, oszt megdagasztják, megsütik stb. és ha tekercs közelébe rakjuk, azonnal megsül, ugyebár...
olyan hülye vagyok, hogy erre nem gondoltam,
na csá, mentem a fényboltba.
vagyis majd reggel, mert sötét van, látom nincsenek nyitva.

Tron65 2008.11.27. 21:24:43

Ha a Landlite márkanév nemis, de a rém hasonló csomagolás feltünhetett azoknak, akik rendszeresen járnak olyan helyen, ahol ilyesmit árulnak. Ez kb az 5. széria (más-más néven) ugyanonnan, az összes előzőt betiltotta a fogyasztóvédelem. Ettől még nálam is ilyenek mennek, van, ami már több mint 2 éve (a szobában, nem keveset mennek naponta).

"Siendor 2008.11.27. 15:10:54
...Régen ugyanis 220V volt, most 230V. Ha jó helyen laksz és tényleg megkapod (azért emelték, mert a régi szar drótokon mire eljut hozzád, az ellenállás miatt csökken a feszültség), akkor az hathat az izzókra."
Tévedsz! Jó nagyot. Azért emelték ugyanis, mert becsatlakoztunk az Európai Energetikai Rendszerbe, ott meg egységesen 230V a feszültség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.28. 01:08:41

voltgy roplabdas csjo nagyon regen a Vasas Izzoban roplabdazott, magasabb volt nalam de nem dugtam meg sose mert gyerekek voltunk viszont vettem neki napolyit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.28. 06:00:30

amugy eddig 3 fele made in hungary termekkel talalkoztam itt
magyar zoldpaprika/hungaryan vax/
pirospakrka from szeged
es kocsiba reflektorizzo/GE, de otthonrol jott/
rendes magyarkent ezeket is valasztottam

sonance · http://www.sonance.hu 2008.11.28. 06:27:36

Nem csak a noname lehet szar: A Philips izzó 3 hónap alatt megadta magát... Vettem utána egy Rex Light-ot (számomra ismeretlen márka) és azt mondhatom, ez igazán jó izzó! Nem barnul, zöldül, kékül, viszont borzasztóan nagy a fényereje.

Grg76 2008.11.28. 07:10:10

Nem véletlenül drágábbak a márkásak... Persze, nyilván a nevet is meg kell fizetni, de pl. a Philipsek azonnal normál fényt adnak, nem úgy a gagyi Realm, Landlite stb.-k, az Ikea fénycsövekről ne is beszéljünk, mire bemelegszenek és normál fényt adnak már lehet is lekapcsolni őket.

szmoker (Homo Trollicus) 2008.11.28. 11:36:08

Na én meg vettem 1600-ért "örökéletű" 12V-os asztali lámpába való LED-es izébigyót. Hivatalosan 60000 órás élettartammal, nemhivatalosan a 12 LED-ből (4x3-as csoportokban szervezve) 1 hónap alatt 6 megdöglött.
Egyenlő fele fényerő, az örökéletű LED-nél.

Azóta nem vettem LED-es szart.

Az energiatakarékos fénycsöves szarokból régebben vettem legjobblegrágábbat (Osram, Philips, miazmás), átlag negyed annyi ideig bírták mint a szargagyi sima izzó.

bounty123 2008.11.28. 13:39:54

Gumidomino: nem fogyaszt többet ha kikapcsolod. Valami irtó kicsi idő jött ki arra, hogy mikor éri meg bekapcsolva hagyni ha kimennél, pár sec :)

Burpi Turpi 2008.11.28. 17:57:18

Vetten 1 philips energiatakarékosat, és most a harmadikat használtam,mert wgyik sem votl jó 1órát sem!!! Köszi, csre volt szerencsére... :S

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.28. 18:23:04

en ketszer szoptam meg otthon philipssel az egyik videomagno volt a masik mar nem is tudom
sose tobbet semmi ami philips
esetleg Mrs Philips

boldiii 2008.11.29. 21:52:00

Azt is figyelembe kell venni, hogy az energiatakarékos izzók nem bírják a kapcsolgatást. Ha a folyósra rakod egy társasházban, még a legjobb típus is kiszenvedhet egy-két hónap alatt. Van ami azt is bírja, a long life dulux asszem pl.

Attee 2008.12.01. 13:52:37

Ami az óccsó kompakt fénycsöveket illeti, sokszor nem is maga a cső, hanem a meglehetősen gagyi elektronika pusztul meg benne.

A sűrű ki-be kapcsolgatás valóban nem használ, ugyanígy ellenség a fényerőszabályzós kapcsoló is. Ez egyébként vonatkozik ugyanígy a normál fénycsövekre is.

Most egyébként fehozhatnám a legendát az egy pincében felkapcsolva felejtett, 30 évig folyamatosan világító Tungsram izzóról, de minek...Tungsram nincs többé (jó-jó, van GE, ami szintén nagy múltú cég...de nem magyar), és hamarosan kis hazánkban sem lehet majd gyártani normál izzókat. (egyébként helyesen, úgyis a LED-é a jövő...)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.12.01. 22:48:04

@Attee: Nézd meg feljebb magampista linkjét.

verra 2011.05.27. 14:58:31

Én soha többet nem megyek OBIba!
Az én alig kapcsolgatot 2 hónapos ledes izzómat nem vették vissza, mert izzót nem cserélnek, szerintük rossz lámpába tettem, mert az ilyen nagy teljesíményt biztosan nem bír. Történetesen kiolvadt a nyitott lámpából, leesett a becsavarható részéről, és most ott lóg a két kis madzagján...
(1,5W)
A fényénél persze a billentyűzetet nem találtam meg.
Soha többé led, soha többé OBI.
Ja, és sikerült ugyanakkor egy takarékos 9 állású zuhanyfejet is vennem ott 2990-ért, azóta láttam már 1990-ért, 990-ért, legutóbb 890-ért ugyanazt máshol... soha többé OBI!!!

Adozo 2012.05.10. 13:02:31

baumax-ban vett 2W-os led-es izzó a 3. kapcsoláskot kiégett, jó mulaccság volt, 1000 huf.

Sandwichboard 2013.06.11. 21:27:57

25000 óra helyett max. 1000 óra – modern világítástechnika Landlite módra

Jól fontolja meg, milyen gyártó termékét választja, aki lakásának legalább egy részében korszerű, a legalacsonyabb fogyasztást jelentő LED világításra tér át.
Tavaly az egyik barkácsáruház akciós kínálatában jó vételnek tűnt a Landlite 2 W-os izzója, aminek dobozán 25 ezer óra (több mint 2,5 év) élettartam volt feltüntetve. A vásárolt 6db-ból 4 kiégett (az első 4 hónapig bírta, a másik 3 egy évig húzta) alacsony kihasználtság mellett, jó, ha 1000 órát világított valamelyik. Asztali és álló lámpában használtam őket, abszolút megfelelő körülmények között.
Természetesen visszavittem a vásárlás helyére – itt jegyzem meg, hogy szerencsére egy fizikailag létező áruházban vettem, ahová be lehet sétálni, nem pedig valamelyik internetes áruházban, ahol nehézkes a termékek visszavétele, eljuttatásuk pedig költségigényes. A Baumax vevőszolgálatán 5 percen belül visszavették az E27-es és E14-es foglalatú izzókat (szükség volt a dobozokra) és kicserélhettem őket. Sok időt nem adok ezeknek sem, főleg hogy az E27-esnél már 20000 órára csökkent a feltüntetett élettartam, az E14-esnél változatlanul 15000 óra maradt.
Vásárlás előtt mindenképpen tájékozódjunk, keressünk fogyasztói véleményeket a termékekről. A Landlite-ról nem igazán találtam annak idején, a kedvező árával és hosszú élettartamával jó vételnek tűnt. Egy biztos, többet nem veszek ilyen gyártmányt.
süti beállítások módosítása