"A Lufthansáról alkotott véleményem? Vízfejű multi, cselekvésre képtelen, felelősséget maximálisan elhárító, udvariatlan, tájékozatlan, arctalan, fogáspont nélküli, zsírosan csúszós hájtömeg, az ügyfelet semmibe vevő társaság." Mi gerjeszt egy kisgyermekes apát ilyen kemény szavakra? Ismerkedjenek meg Péterrel, akit egyszer már megszívatott a Lufthansa, de ez neki nem volt elég, amit most 400 ezer forintja bánt. Ja és pár pótolhatatlan emléket is elvesztett. A történet rávilágít, hogy a válság egy rakás céget joggal söpör el a föld színéről.

Sokan kezdik így a Neked címzett levelüket: "sose gondoltam volna, hogy egyszer én is...". Nos, én tudtam, hogy egyszer én is... Régen levedlettem gyermeki naivitásomat, hogy velem senki nem akar kitolni, és álltam már a pult túloldalán is, szóval várható volt, hogy lesz okom (s)írásra.

Egyszer, úgy öt éve volt szerencsém ellátogatni Életem Értelmével Új Zélandra. Lufthansával repültünk. Odafelé minden rendben volt, visszafelé káosz (az út egy irányba 30 óra, ebből 25 fent a levegőben). Előre jeleztük a légitársaságnak, hogy igen, haza fogunk utazni, nem viccből vettünk jegyet mégis úgy volt, hogy lemaradunk a gépről. Aztán lett helyünk, egymástól 30 sor távolságra. Az asszony vega kajáját odaadták valaki másnak. Végül elfelejtették elszámolni a gyüjtött mérföldeket, és amikor ez kiderült, a repülőút után 5 hónappal a beszállókártyámat kérték, mondván, hogy már nem szerepelünk a nyilvántartásukban.

De ez csak bevezető volt, amiből okulnom kellett volna. Az igazi sztori abból ered, hogy hülye módon még egyszer repültem velük.

Történt, hogy októberben eljutottam Csibémmel és Gergővel, a majdnem-kétéves kisfiunkkal Orlandóba. Újból a Lufthansát választottam, mert elég jó volt az ár és egy átszállással értünk Floridába, ami kisgyerekkel egy nyeremény. Kifelé megint simán ment mindent, visszafelé viszont akadtak bonyodalmak.

Orlandó repterén nem úgy van a biztonsági ellenőrzés, mint mondjuk Ferihegyen. Amikor az ember becsekkol, nem szedik el a csomagjait, hanem odébb kell tolnia a pár méterre lévő röntgenesekhez és lerámolni. Az idegen rendszert nem ismerve megkérdeztem a security lady-t, hogy minden csomagot le kell-e adnom, vagy a kabinba szántak nálam maradnak-e. A válasz ennyi volt: "si!". Később kiderült, hogy csak spanyolul beszélt, nem is értette az angol kérdésemet. Amikor észrevettük a tévedést, miszerint a kabincsomagokat meg kellett volna tartani, fejvesztve rohantunk vissza, de már késő volt, a gumiszalag bevitte azokat az elzárt területre. A szekuritisek elküldtek a légitársasághoz, hogy csak ők tudják visszaszerezni a csomagjainkat. Ők megígérték, hogy a gép bejáratához szállítják, de ez nem történt meg, ott senki sem tudott semmit.
Végigrepültük hát a 10 órás Orlando - Frankfurt utat a kicsi pelenkái, mesekönyve, állatkája és egyebei, illetve a mi cuccaink, pl. egy 300eFt-os Pentax DSLR gép sorsának ismerete nélkül.
Pesten megismertük a holmink sorsát: természetesen eltűntek. Reklamáltunk és kaptunk jegyzőkönyvet. Megkértek, hogy 21 napig legyünk türelemmel, de ha előbb meglesz, értesítenek és futárral ingyen kiszállítják. A 25. nap környékén rájuk telefonáltam. A csomag nem lett meg, ki kell töltenem a kárpótlási kérvényt, amit (elvileg) a jegyzőkönyv mellé adtak. Mivel nem adtak ilyet, kértem, hogy faxon küldjenek egyet. Amikor másnap megint telefonáltam, küldték is pár percen belül. A nyomtatvány gyakorlatilag ugyanazokat az adatokat tartalmazta, amelyeket egy hónappal korábban a ferihegyi reptéren már megadtam. Sebaj, elküldtem a megadott @dlh.com (Deutsche LuftHansa?) e-mail címre. Tíz napot vártam, majd írtam a honlapjukon megadott fly@lufthansa.hu e-mail címre. Mivel innen se jött egy hétig válasz, elkezdtem telefonálgatni, hogy mi van már. A pesti elveszett-csomagosok azt mondták, hogy ők nem tudnak mit tenni, írjak a nyomtatványon megadott liverpooli fax számra. Írtam. Persze semmi sem történt, ezért újabb egy hét elteltével megint telefont ragadtam. A pesti csomagosok nagyon készségesek és udvariasak voltak, multihoz méltatlan módon segíteni próbáltak, sőt! utána néztek és egy órán belül VISSZAHÍVTAK!!!, de csak egy másik pesti számot tudtak adni. A másik szám a pesti helyfoglalós lufthansásoké, akik már nem voltak annyira udvariasak. Elmondták, hogy a fly@lufthansa.hu címet senki sem olvassa. És nekik rálátásuk sincs a csomagosok munkájára. Adtak viszont egy harmadik pesti számot, hogy majd ott... Az a szám ugyanannál a csomagosnál csörgött, ahol az első. Mivel vele már szinte baráti viszonyban csevegtünk, elmondta, hogy a LH átszervezett és leépített, itthon szinte mindent bezárt, mindent Liverpoolból irányítanak, és semmiféle magyar manegér nincs, akire rá lehetne szakítani az ajtót.
Na itt aknamunkába fogtam. Sok netes keresés után találtam egy budapestre szóló LH állásajánlatot (talán jelentkezni kellett volna rá és belülről rohasztani az ellenséget), egy német hölgy elérhetőségével. Őt megkerestem, hogy tud-e pesti kontaktot adni. Tudott. A vonal végén egy addig ismeretlen úr szintén elmondta, hogy ő csak egy irodaszolga, se menedzser, se panasziroda, se semmi nincs magyarul, irány Liverpool. Vagy... írjak egy felháborodott levelet a lufthansa.com-on lévő elektronikus rendszerbe, azokat nagy fejesek olvassák és nagyon komolyan veszik. Megtettem. A tőlem tellő kulturáltsággal kidühöngtem magam. És most már kb. 2 hete érzem, hogy nagyon komolyan vesznek. Történni ugyan semmi sem történt, de biztos fog.
Na persze...
A feleségem a biztonság kedvéért írt egy dörgedelmes levelet és szétküldte az összes fellelhető @lufthansa.com és @dlh.com címre. Ennek két napja, de borítékolom, hogy cseszhetjük a csomagjainkat, meg az ellenértéküket is. A gyerek egy hónapig zokogott minden este az elveszett alvócicáért és mesekönyvért, az utunk egy rémálom volt hazafelé, a gépen kéregettünk pelenkákat az utastársaktól, egy francia nő ajándékba adott egy cumisüveget és elmondta a németekről alkotott véleményét. Még jó, hogy a sztyuvik tudtak tejet adni. Én elvesztettem a kedvenc MP3 lejátszómat és a fényképezőgépet a három hetes nyaralás (gyerekkel az első) összes fényképével, az asszony a kedvenc pulcsiját, könyvét, napszemüvegét és egyebeit hiányolja. Az össz kárunk kb. 400eFt, nem számolva az elveszett emlékeket, rengeteg idegeskedést és a telefonszámlát. Volt biztosításunk (fizetett volna vagy 200EUR-t), de elbuktuk, mert csatolni kellett volna a légitársaság nyilatkozatát, de kicsúsztunk a hatvan napos határidőből.

A Lufthansáról alkotott véleményem? Vízfejű multi, cselekvésre képtelen, felelősséget maximálisan elhárító, udvariatlan, tájékozatlan, arctalan, fogáspont nélküli, zsírosan csúszós hájtömeg, az ügyfelet semmibe vevő társaság. Ha netán egy repülőjeggyel akarnának kárpótolni, akkor az utcán az első szembejövőt jól tökön rúgnám, hogy legyen egy haragosom, és neki adnám a jegyet, még ha Bora Borára szólna is, első osztályon. Még egy ügyvédet rájuk uszítok és teszek egy rendőségi feljelentést (valaki csak eltette azokat a csomagokat), de ezzel talán kellemetlen perceket tudok okozni nekik, egyéb eredményt már nem várok. Az ilyenek megérdemlik, ha lefejezi őket a világválság.

Lufthansa? There are many better ways to fly!

Üdv:

R. Péter