Tékozló Homár

Fogda 2500-ért

2008.04.25. 16:05 | jackyll | 164 komment
Új rekord született rendőrségi pénzbehajtás kategóriában. Naiv gyalogost egy 75 ezer forintos fantom(?)büntetés miatt rabosította a jard, majd elvitték éjjelnappali postán feladni 2500 forintot, amivel kiváltotta aznapi fogdáját. Kellett a pénz cigire, vagy mi?
2008. március 27-én, este 9 óra tájban gyanútlanul átkeltem a Ferenciek terei aluljárón, ám időközben igazoltató rendőr állított meg. Méltatlankodtam, hogy nálunk szabadabb országokban az ilyesmi még csak nem is létezik, ám ekkor jóval nagyobb sokk következett. A rendőr közölte velem, hogy 2007 májusa óta körözés alatt állok, ezért most letartóztat, és irány a dutyi. Na, de miről van szó? Neki gőze sincs, de esetleg nincs-e nálam visszavonó határozat a körözésről. Már mért lenne, ha egyszer azt se tudom, hogy köröznek? Ő azt nem tudhatja, úgyhogy irány a kocsi, majd a Nagy Ignác utcai Büntetés-végrehajtási Intézetben kiderül. Odajött két másik rendőr, majd rövid tanakodás után a másik megcsípett bűnözővel már vittek is minket az 5. Ker.-i Rendőrkapitányságra.
Olvasson tovább!

Etikátlan, de jogszerű FHB-jelzáloghitel

2008.04.25. 13:45 | jackyll | 43 komment
A múltkori történeten felbuzdulva Gerimur is kiöntötte szívét az FHB suttyó jelzáloghitelével kapcsolatban. Neki például 3 db ingatlant kellett fedezetként 30 M forint értékben biztosítania 12,5M forint hitelhez, amit nyilván visszafizetni és kiváltani sem lehet csak úgy:
2007-ben naiv ügyfélként szerződtem az FHB-val lakásvásárlási és felújítási jelzálogalapú hitel felvételére. Ez akkor 11+1,5mFt volt. Ehhez a kedves bank 3 db ingatlant kért (mert kettő szerintük kevés volt) fedezetként, melynek jelenlegi piaci értéke meghaladja a 30mFt-ot. Az értékbecslők viszont ennél jóval alacsonyabb összegre értékelték a házakat és annak is vették az un. menekülési értékét, bár ezt nem küzölték, hogy mennyi lehet. Sajnos megbíztam egy kollégáim által is jónak titulált ügyintézőt, aki 1% külön díjazás fejében elintézte a rengeteg papírmunkát, ami egy ilyen menettel járhat. Igen kényelmes dolog ez, nem kell szabi, földhivatal, stb... Ezt nem kellett volna, hiszen a "legjobb" ajánlat lett a legfájóbb.
Olvasson tovább!

MÁV: Marhára Álmos Vagyok

2008.04.25. 12:44 | jackyll | 68 komment
Nem is tudja a Homár, mi lenne a magyarokkal, ha hirtelen kapitalista típusú szolgátatóvá válna az összes tömegközlekedési vállalat. Kit lehetne anyázni? Szerencsére ennek az eshetősége az elmúlt 20 év ismeretében még legalább 20 évig nem fenyeget, úgyhogy küldjék csak a leveleket!
A mai napon hazafele utaztam munkahelyemről, persze mért is ne vonattal, és lám-lám, javában pihenget az egyik kalauz a nemrég még nagy matricával karagasztott fizető utasoknak fenntartott helyen. Hát kérdem én: "Ezt kőőő csinyáááni eee?" Ezért tart ott a vasut ahol.  Egy alig 40 embert szállító vonatra 2 kalauzt raknak, amelyiken meg van 200 arra meg egyet? Meg hát amúgy is!
Olvasson tovább!

Új módszer bankkártyák másolására

2008.04.25. 11:43 | jackyll | 137 komment
Az év eddigi legdurvább bankkártyás csalássorozata is lehet, amiben Homérnek része volt:
Kaptam egy levelet, hogy az erstés bankkártyámmal pénzt akartak felvenni olyan városokban, ahol életemben nem jártam. Az egyszerűség kedvéért kronológiai sorrendben mondom az eseményeket:

2008.04.18 (péntek), 19:15: Teréz körúti Erste fiók (bankon belüli) ATM-éből pénzt veszek fel. Pénz kijön, kártyát visszaadja, bizonylat is kijön, elteszem mint mindig. Semmi gyanús jel.

2008.04.21 (hétfő), reggel észlelik a fiókban, hogy a hétvégén megbuherálták az ATM-emet. Valamikor nap közben feljelentést tesz a bank a rendőrségen.
Olvasson tovább!

Sinkovits Imre és a randibugyi

2008.04.25. 10:42 | jackyll | 69 komment
Külön boldogság a Homárnak, amikor közhasznú információkkal szolgálhat Olvasóinak. Nelson például azt szerette volna megtudni, hogyan jön össze Sinkovits Imre és a randibugyi, illetve mi is az valójában?
Ma (nekem még) kora reggel lőttem a képet a Westend egyik fehérnemű üzletének kirakatában. Ez valami új divat vagy én vagyok nagyon lemaradva? Már a buszon ülve (ahogy ébredeztem) tudatosodott bennem, hogy a fotón látható felirat fölött Sinkovics Imre dedikált - és valami ajánlással is ellátott - arcképe virított. Lehet, hogy azzal együtt még érdekesebb lehet... pláne ha kiderül, hogy a néhai is ott vásárolta a randibugyiját...  Kifúrja az oldalamat a kiváncsiság, hogy mire is jó egy randibugyi és nagyon bízom a kommentelők kreativitásában.
Olvasson tovább!

A leértékelések amiről a vásárló soha nem fog tudni

2008.04.24. 15:28 | jackyll | 111 komment
Aki olvasta a nagysikerű Tesco-könyvet, vagy dolgozott ismerőse hipermarketben, azt tudja, hogy a leértékelt árukból csak a ropi és a kézmosó kerül ki a nagyközönségnek, az értékesebb termékeket elviszi a vezetőség, a maradékra megpróbálnak lecsapni az alkalmazottak. Egy ilyen raktárpucolást örökített meg sparos olvasónk, aki egy régebbi számlát is talált a nagyságrendek érzékeltetésére:
Volt szerencsém egy csodálatos multicégnél dolgozni, nem nevezve nevén a fenyőfásnál. Rengeteg hasonló dolog előkerült már ezekről a kereskedelemnek nevezett tevékenységet folytató intézményekről, de most jöjjön egy újabb finomság. Raktárpucolás lévén és kifutó termékek kiszórásának alkalmából leértékelés történt. 30,50,80%-os is akár, de van aminek egyszerűen csak beírnak egy nevetséges összeget. Ezek olyan termékek amik a vásárlókhoz már soha nem jutnak el, mert a vezetőség csap le rájuk és a maradékot is szétosztják a dolgozók között.
Olvasson tovább!

Most fényképezőt akarnak Afrikában

2008.04.24. 12:11 | jackyll | 94 komment
Néhány éve nagy siker volt a nigériai csaláshullám, amikor egyenemailekkel próbálták behülyíteni az embereket. Azóta sokat fejlődött a világ, és most már akár expresszes apróhirdetésre is lehet kapni, ahogy azt Ákos tapasztalta:
A történet úgy kezdődött, hogy feladtam többek között az express.hu - ra is egy apróhirdetést, hogy eladnám a digitális fényképezőgépemet  egy nagyobbacska összegért (200000ft). Legnagyobb meglepetésemre kb. 1órán belül jött is rá válasz,  ami furcsa volt a dologban hogy az érdeklődő angol nyelven érdeklődött. Válaszoltam a levélre, és tájékoztattam az illetőt a hirdetés részleteiről, gondolván, hogy egy Budapestre szakadt külföldi diákról van szó, és ezért érdeklődik angol nyelven. Ekkor ért az újabb meglepetés miközben a válaszra vártam, újabb levelet kaptam egy második potenciális vásárlótól szintén angolul.
Olvasson tovább!

Nem csak az ADSL-eseket szívatja a T-Com

2008.04.24. 09:17 | jackyll | 38 komment
Grafamos eléggé kibukott, mert össze kellett volna raknia egy irodát határidőre, de 2,5 hónap alatt mindössze addig jutott az internettel, hogy kiderült: "a 13.kerületbe nem tudnak SHDSL-t biztosítani":
Végső elkeseredésemben írom eme levelet. Egy multi cég fiókirodát szeretne nyitni Budapesten, a többi irodával nyilván az internet jóvoltából tudna kommunikálni, de… Február közepén miután sikerült kiválasztani a megfelelő irodaházat az Árpád híd környéki üvegpaloták egyikében, felvettem a kapcsolatot egy alternatív internet szolgáltatóval, SHDSL (szimmetrikus le és feltöltési sebesség) szolgáltatás megrendelése végett. A szélessáv kereső szerint, hiába a 20 különböző szolgáltató, az alapinfrastruktúrát a T-Com adja. Azt hittem 2,5 hónap elég lesz egy nyamvadt internet bekötéshez 2008-ban Budapesten.
Olvasson tovább!

FHB: Nyuszómuszó kimutatja metszőfogait

2008.04.23. 15:29 | jackyll | 83 komment
Ez az igazi termékkapcsolás! Miklós hat évvel ezelőtti hiteléhez most kötelező jelleggel új biztosítást köthet, amit külön kell ezentúl fizetni, amihez nem ártana, ha rögtön számlát is nyitna az FHB-nál, és ha még az OEP-adatait is beküldené...
Hat évvel ezelőtt állami kamattámogatású lakáshitelt vettünk föl az FHB-nál, amelyhez hitelfedezeti életbiztosítást nyújtott a bank. A bank most ezt a csoportos biztosítást MINDEN ÜGYFELE részére felmondta, a tulajdonosváltással indokolva lépését. A hitelfedezetei életbiztosítást a továbbiakban a következőképpen kívánja nyújtani:
Olvasson tovább!

Aki furcsán karambolozik, az biztosítási csaló?

2008.04.23. 13:45 | jackyll | 49 komment
Anarchista egy külsérelmi nyomokban nem bővelkedő koccanás áldozata lett, amit a Generali Biztosító úgy értelmezett, hogy összejátszik a vétkes sofőrrel (aki legalább kétszer elismerte hibáját), és nem fizet. Kérdés, hogy még eljárást is indítanak a nemlétező biztosítása csalás gyanúja miatt, vagy csak ezzel akarják elijeszteni az embereket?
Történt úgy két hete, hogy autómmal a Parlament előtt balra nagy ívben kanyarodtam volna az Alkotmány utcára, ahonnan egy másik személyautó szintén balra nagy ívben szeretett volna fordulni. A sofőr elfigyelmetlenkedte a dolgot, és belém jött. Persze mindketten félrehúzódtunk, töltöttünk ki betétlapot. A károkozó korrekt volt, mindent elismert. Az Ő autója első lökhárítójának bal sarka olyan szerencsétlenül találta el az én autóm bal hátsó kerekét, hogy a karosszéria sértetlen maradt, az egyetlen látható nyom az ütés nyomán elferdült bal hátsó tengelyt leszámítva a bal hátsó gumin fellelheto súrlódásnyom. Tekintve, hogy az autó céges, bevittem a lízingcéghez, kaptam csereautót, leadtam a betétlapot. Tegnap csöng a telefonom, a lízingcég egyik munkatársa közli, hogy a biztosító (Generali, gondolom a károkozó itt kötött KGFB-t) elutasította a kárigényt, mert nem hiszik el, hogy a baleset így bekövetkezhetett.
Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása