Tékozló Homár

A T-Com ügyfélszolgálata a leghatékonyabb időrabló

2009.01.26. 13:30 | ge | 117 komment

A naív ügyfél tavaly decemberben megkívánta a T-Home tripla szolgáltatását, így lemondta addigi előfizetését és jelezte szándékát a megfelelő módon. Pár napon belül ígérték a szerződés kiküldését, ám végül erre csak 3 héttel később került sor, több órányi idegtépő ügyfélszolgálatos ügyintézés után.

Megtetszett a T-Home tripla (IPTv+adsl telefon+internet) csomagja. Persze ahhoz, hogy hozzá juthassunk a magenta szolgáltató eme csomagjához, előtte le kellett mondani a korábbi szolgáltatónál a 4 Mb/sec-es internetet, mert a 2 Mb/sec-es új szolgáltatásra és szolgáltatóra való átállás enélkül lehetetlennek bizonyult (ez külön történet, majd máskor). Úgyhogy, december 18-án este, a családi internetes csúcsidőben egyszercsak megszakadt a szolgáltatás, innen értesültünk arról, hogy az Invitel "elengedett" bennünket.

Sebaj, 21-én imponálóan elegáns módon, telefonon keresztül szerződtünk (mégis csak van haladás!!), s ezzel egy ígéret birtokába jutottunk: néhány napon belül lesz írásos szerződésünk is, és legkésőbb 30 napon belül élvezhetjük a reklámok szerinti csomagot. A felszerelő külső vállalkozó lesz, aki majd előzetesen jelentkezik, s megbeszéljük, mikor alkalmas a szerelés.

A szerződés csomagja azonban csak nem akart megérkezni, gondoltam a karácsonyi bejgli és töltött káposzta okozta kábulatnak köszönhető mindez. Az új évben így érdeklődni kezdtem, mint később kiderült, csak azért, hogy újabb elfoglaltságot találjak magamnak a családom és a munkám mellett. Hiszen a T. Ügyfélszolgálat (ahol a T. nem a "tisztelt" megszólítás rövidítése) szerint nekem annyi szabadidőm van, hogy naponta néhány órát szívesen áldozok arra, hogy kapcsolatot próbáljak létesíteni velük. Azt tapasztaltam, hogy az Ügyfélszolgálatot szinte áthatolhatatlan akadályok választják el az érdeklődő, sürgető ügyfelektől, talán valami önvédelmi reflexből kifolyólag.
 
A Mammut I. T-pontjánál egy óránál rövidebb idő alatt sosem sikerült a pulthoz jutnom. Az 1412-es ügyfélszolgálati szám hívásakor a vokális kapcsolat létrehozására a legjobb időm 20 perc volt, de az átlag 30-45 percre kell búcsút intenem egyéb elfoglaltságaimnak egy-egy próbálkozás idejére, sőt nem volt ritke az egy óra körüli várakozás sem. Mai nap
(január 22), gondoltam, kicselezem a rendszert és az angol menü révén szerzek előnyt - 65 perc után adtam fel (volt egyáltalán valaki a túloldalon?).

A tévézés és az internet vágya kétségkívül összehozott bennünket, de nem egészen úgy, ahogy a téli estéken a meleg szobában a T-Home szolgáltatásokat élvező család esetében figyelhető meg. A családtagok inkább felváltva hallgatják a türelmet kérő hangot és a zenét, míg végre sorra kerülünk az egyébként türelmes és szakszerű ügyfélszolgálatosok valamelyikénél.
 

A szerződést három héttel dec. 21 után megkaptuk, majd visszajuttattuk. Most már csak a szerelőkre várunk. Akik nem jelentkeznek. Sürgetésük csak a T-com ügyfélszolgálaton keresztül lehetséges, munkaidőben. Már, ha sikerül(ne) beszélni valamelyik ügyfélszolgálatossal. S itt az ördögi kör bezárult. Kinn tombol a világválság, tévé / internet nincs, a fogyasztásom fokozására ösztökélő ingerek a szokásosnál kisebb mennyiségben érnek el (ami talán nem is baj). De szívesebben dönteném el én, hogy mennyi és milyen információt engedek magunkhoz.

460 757 337 MT azonosítójú ügyfél

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maincoon © 2009.01.26. 13:31:59

Én is lehetek első egyszer?

elwood 2009.01.26. 13:36:51

Ne siess. Az IPTV szar. A T-Com is tudja.

ChPh 2009.01.26. 13:37:16

Pff, t-izé nem rulz már tudjuk régóta...

Ismerőssel megcsinálták azt, hogy közölték no adsl, mert nincs is a környéken és előreláthatólag nem is lesz pár éven belül (bp. xx ker)

aztán amennyire fanatikus volt, talált egy t-s kontaktot 2 hét alatt lett adsl-je

pfff

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.26. 13:37:59

Hmm, ma jött ki hozzánk a Digi szerelni. Bekötöttek mindent, drága édesanyám elment a T-be lemondani TV-t és Telefont, megtörtént 8 napon belül nincs szolgáltatás. A netet TVNetworknél felmondtam, a nyilatkozatot elfaxoltam. Elvileg már működik a Digi-s net, telefon és TV is. Annyira flottul ment minden, hogy kurvára félek, hogy lesz itt valami gebasz.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.01.26. 13:39:54

szopás. előbb megrendelni az újat, és ha bekötötték lemondani a régit. igaz ilyenkor lehet hogy lesz fedésben 1 hónap amit ki kell fizetni, ha a lemondás elhúzódna.

de mérlegelni kell mi a jobb egy hónap duplaszámla, vagy egy hónap seképsehang.

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.26. 13:40:28

@elwood: Node ez nem minőségi kérdés. most semmije sincs a nyomorultnak. ...már beérné szarral is.

Majmász Gedeon 2009.01.26. 13:41:05

Volt már, hogy a naiv rövid i? (Ejj, ez a gabriseszter sose tanul...)

Andreana 2009.01.26. 13:41:17

hm, lehet, hogy ezzel csak en vagyok egyedul igy, de nekem egy pozitiv tapasztalatom van veluk. A mi netunket 5 nap alatt bekotottek es be is aktivaltak, szemben a 30 napos hataridovel. Szombaton megrendeltuk, kovetkezo szerdan mar volt is netunk...

É2I 2009.01.26. 13:41:37

De ha az mt-d jó, akkor ezt elbökted. Mármint hogy leírod.
A callcenterükön keresztül meg esélytelen gyorsan és jól elintézni valamit is. (Tapasztalat;)
De nem lehetsz ideges ember, ha ennyi időket ki tudsz várni a telefon mögött.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.01.26. 13:42:03

"...vokális kapcsolat létrehozására..."

muhaha! talán verbálisra gondoltál-e? tutibőőőcsééész!

Pikka 2009.01.26. 13:43:15

@EnZsolt: Nálunk is flottul ment a net, tv. Modnjuk 3 hete várjuk, hogy a Tsek eljöjjenek a modemért, ha már megígérték. Ki ér rá munkaidőben sorbanállni, hogy bevigyük? Mindegy, úgyis az lesz a vége.
Telefon már neccesebb volt, mert a Tsek közölték, hogy 20éve amikor megváltozozz az utcánk neve a házszámot nem tudták átírni, Illetve a számlázási címen igen. No mindegy, pár óra sorbanállás után sikerült elintézni, hogy azt a fránya 1es házszámot, így 15év után visszaírják 2re... Majd szólt a Digi, hogy így sem adják a Tsek a számot...na mindegy, legalább nem zaklatnak a családtagok. Vajon a DMesek mennyi idő alatt találják meg az új számot?

blamm 2009.01.26. 13:46:46

elwood: nálam több mint 3 éve van iptv, és egyáltalán nem szar, teljesen rendben van. Minősége meg messze veri a többi kábel és műholdas szolgáltatót.

Nem kellett volna lemondani a 4mbites csomagod, a t-comnál is van olyan - csak nem reklámozzák - szimplán csak arra kellett volna váltanod, majd ha drága/sok neked ez, akkor szankciómentesen válthatsz kisebb csomagra is.

Amúgy a reakcióidő tényleg magas mostanában, elég nagy a teher az ügyfélkapcsolaton (t-home márka bevezetés és sat tv miatt). Reméljük az elkövetkezendő pár hónapban behozzák magukat, és ismét helyreáll a "rend".

Az angol menüvel nem jutsz előrrébb, azt is ugyan azon emberek kezelik, mint a többi hívást. Sőt még kevesebb, mivel nem mindegyikük beszél angolul.

É2I 2009.01.26. 13:47:51

Egyébként még nem panaszolta be senki a telefonos elérhe(tetlen)tőségűket?
Elvileg öt perc lehet a max várakozási idő (ha jól emlékszem). Azon túl GVH-s tétel.
Nem ártana már egy ilyen jellegű ejnye-bejnye a T-ársaságnak.

LiberAll 2009.01.26. 13:47:56

Aki Invitellel kezd sikeres ember.. hiszen tudjátok.
Amúgy nem értem, hogy mit szarakodtak a családban volt már pár T-s szerződés, meg minden, eddig maximálisan elégedett vagyok velük, mondjuk lehet, hogy azért, mert fiberfoson edződtem :)
Amúgy ajánlom a Prohardver T-home-os topikját ott van elégé sok T-s emberke, akik segíthetnek neked...
prohardver.hu/tema/t-online_internet_t-home_tv_hdtv_barmi_gondod_van_gyere_es_megoldjuk/hsz_1-200.html

prohardver.hu/tema/t-home_iptv/hsz_1-200.html

ebben a két topikban írd le a problémádat, megoldják :D

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.26. 13:50:23

unom már az állandó tré-invitel-kutyafasza reklámokat a homáron

É2I 2009.01.26. 13:51:21

A fene; természetesen rövid ü, azaz "elérhe(tetlen)tőségüket".

elwood 2009.01.26. 13:56:00

@blamm: én csak hallottam, t-com-os ismerőstől is, hogy az ADSL-en adott iptv szakad kockásodik stb. de ha nálad megy akkor van ahol jól bejön.

RaveAcE 2009.01.26. 13:58:22

Sztem örülj, hogy nincs szerződésed!
Én Nov.8 óta nem tudom felmondani a netet (dsl szünetmentes szolgáltatóváltás). Közben már az Zinvitel szolgáltat a vonalon. Meg aztán a t-offline úgyis beszívja a markolót.

blamm 2009.01.26. 13:59:57

persze, van ahol a rossz vonali minőség és a távolság miatt lehetnek gondok. Szerencsére idén és az elkövetkezendő években beindul az FTTH és vdsl terjeszkedés is, így ezek a gondok majd jól eltűnnek :)

pengusz 2009.01.26. 14:00:26

Múltkor kolléga hívta a T-Online ügyfélszolgálatát, céges net ügyében.
Hát komolyan egy vicc volt :D
Igaz hamar fogadták, kb. 5 perc volt, de a szerződésben szereplő összes kódot/számot elkérték, majd közölték, hogy kapcsolják a kollégát...
Ő megint végigkérdezte a kódokat, számokat, sőt újabbakat kérdezett, majd kapcsolta a technikai kollégát, aki ugyanezeket végigkérdezte :D
Szóval kb. 20 perc alatt végül is pont került az ügy végére, de ebből 18 perc volt a kódok/ügyfélszámok bediktálgatása :D

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.26. 14:01:02

@Pikka: én a modemet megvettem tőlük 1 Ft-ért, akkor még volt :) Szépen befizettem, szóval az az enyém. Szóval nekem legalább evvel nem lesz gondom, és nem volt utcanév változás sem, meg semmi egyéb. Kicsit reménykedem, hogy sikeres leszek :D

Secnir 2009.01.26. 14:07:07

"Megtetszett a T-Home tripla (IPTv+adsl telefon+internet) csomagja."

baszod, te nem olvasol homárt?

Fénygalogos 2009.01.26. 14:11:24

Nekem csak 5 kérdésem lenne:

1. Miköze EDÉNEK a John Fitgerald Kennedy meggyilkolásához?

2. EDE járt e a Holdon?

3. Miköze EDÉNEK szeptember 11hez

4. Vajon EDE villájában találkozott egymással Paris Hilton és Gyurcsány Ferenc?

5. Mért állnak fekete kocsik a házam elött?

Rajmond 2009.01.26. 14:23:54

Huszonhetedik.
és akkor is EDE

s_marky 2009.01.26. 14:33:15

Hát nem megkért a T. Homár hogy ne íruk le ezt a szép magyar férfinevet? cccc

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.26. 14:38:14

Na ez az amiért én sem így fogok váltani.
Arra gondoltam, hogy behuzatok velük egy másik meztelen ADSL mert a mostani a TVnetnél van amivel ugyan semmi bajom, de kellene 7900Ft / 6Mbit helyett valami olcsóbb (kisebb?) mert csak 7eFT/hónapot tud a cég cafeteriába fizetni. Nem, nem tudom a fennmaradót én, mert a csekket viszik el.. érdekes banda, na mindegy.

Szóval a meglévő lejárt TVNet helyére lesz ilyen t-izém amint a szerelő megjelenik felakasztatom vele a falra a netet, ha aktiválva van és faszán működik akkor mondom csak le a másikat. Sajnos nem engedhetek meg 1 napnál hosszabb leállást.

Esetleg javaslom a posztolónak indítson el egy szálat új bekötésére 1 hónap próbahónap van majd jól nem kéri amikor már kettő lesz.

elwood 2009.01.26. 14:51:23

Addig E*éztek itt amíg lehúzzák a rolót, aztán mehettek a sulinetre.

AlulírottFentemlített 2009.01.26. 14:52:16

Skeptikusságom mondatja velem, hogy talán ha elkapna valahol egy T-s szerelőbrigádot és alájuk tolna egy olyan görgős izét (katonáknak van ilyen), na azzal aztán házáig húzhatná őket és akkor talán bekötnék már azokat a fránya kábeleket.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.26. 14:55:04

1. nekem csak egy kérdésem lenne elnök úr! hova tűnt fénygyalogos???

2. ez blabla

3. Imre hagyjad!

Pikka 2009.01.26. 14:55:23

@EnZsolt: Én csak azt nem értem, miért mondják, hogy kijönnek érte, ha nem jönnek...mondanák, hogy vigyük be, bevinnénk. Így csak a port fogja, végül úgyis bevisszük, de ha csak beállítanék, hogy hello, hoztam egy modemet, akkor tuti, hogy hülyének néznének/2óra alatt azonosítanám magam/újabb 2 óra alatt megértenék, hogy miért is hoztam be.

Amúgy a Ts hibabejelentőkkel soha nem volt vonalam, pláne akkor lettek szimpik, amikor hajnali fél2kor, buliból hazatámolyogva megoldották a problémám (mielőtt bárki megkérdi, nem az alkohol volt a baj, úgy szúrtak el vmit)

helianthus 2009.01.26. 15:02:47

"A szerződést három héttel dec. 21 után megkaptuk, majd visszajuttattuk"

A következő poszt arról fog szólni, hogy már januárra kijött a számla pedig csak farsangkor lett bekötve a cucc buso (busó??? Majmász segíts!) maszkos szerelők által, akik közben megették az összes fánkokat is.

jusztlacika 2009.01.26. 15:03:40

Basszátok meg, én lemaradtam, pedig már régóta homározok...

mi ez az


IMRE HAGYJAD??? :D

Jedlik 2009.01.26. 15:03:58

Azt a gombot kell nyomni, hogy elő szeretnél fizetni valamire. Erre rögtön felveszik. Aztán mondod a bajod, a legnagyobb természetességgel. Ha nem tud segíteni az ügyintéző, kapcsolni fog valakit, de azt már fel szokták venni hamar.

staropramen 2009.01.26. 15:04:14

Fénygyalogos Sztrovacsek!
1. sok
2.igen
3.kevés
4. igen
5. 1-4

jusztlacika 2009.01.26. 15:20:22

@helianthus: nagyon szépen köszönöm!

ahhoz a poszthoz hozzás se szóltam, vagyis, nem is ismerhettem... hogy lehet ez??? :D Pedig minden este bemagolom az összes postot a hozzászólásokkal együtt. EZ FONTOS!!!

lodenkabat 2009.01.26. 15:32:33

PR-Telecomnál kértem net+tv+telefon, 1 azaz egy óra múlva fiúk ott voltak beindítani, azóta pár emelés után 10 megás a netem, minden műkszik néhány apró kieéstől eltekintve. Indítás után tcomot lemondtam, kihúztam modemet, 1 hónapot lenyeltem, de mivel a pr-nél első hónap ingyenes volt, pénzemnél maradtam. Ja és így az egész hóbelevancra fizetek annyit, mint a tcomos netre külön szoktam.

csipesz. 2009.01.26. 15:35:08

Nekem olyanom volt, hogy adsl tarifacsomag-váltás után 3 hónapig nem jött internetszámla. Kértem. Aztán jött, egyhavi. Nem reklamáltam...ha ők ingyen akarják adni 3 hónapig, ám legyen.

Ofélia . 2009.01.26. 15:44:34

hagyma: Te nem tudsz olvasni én nem kommentet írtam(tiszteletben tartva az elhatározásodat) hanem PITTYENTÉST:)))

zachery 2009.01.26. 15:47:30

Nem igazán értem, hogy minek kellett lemondani a korábbi dsl szolgáltatást???
A lemondás nem fejeződik be azzal, hogy az előfizető nem tud belépni a korábbi szolgáltatójához, mivel azután még fizikailag is lekötik a vonalát a dslamról, így maga a dsl szolgáltatás is megszüntetésre kerül. És majd ezután lehet megrendelni az új szolgáltatótól a kívánt dsl szolgáltatást, viszont ez idő, éppen ennek elkerülésére hozták be a szünetmentes szolgáltatóváltást. Csak meg kellett volna nézni a lehetőségeket...

Ofélia . 2009.01.26. 15:48:03

@lodenkabat: Na ezt így kell csinálni!!!

Mikor a másik már műkszik akkor mondok le:))

Már ha nem sajnálok esetleg egy hónapi díjbukást mert az benne van a paakliba:

Van még élő emberszabásu aki elhiszi azt amit reklámoznak??:)))

zachery 2009.01.26. 15:50:19

@elwood: Az IPTV nem szar, nagyon jó szolgáltatás. Persze az tény, hogy ehhez stabil 8 megabites kapcsolat szükséges, ott ahol ez nincs meg, ott persze jönnek a problémák. Viszont be kell jelenteni hibára és megoldják, ha nem tudják, akkor nyugodtan le lehet szereltetni hűségidőn belül is.

aardwark 2009.01.26. 15:55:12

48, ez azért már majdnem első
és akkor most elolvasom

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.26. 15:56:17

@helianthus: óh bakker, megelőztél :-))
így jártam, minek kell előbb kommentelni, mint olvasni :-P

TraceR 2009.01.26. 16:05:18

BRÉKING OFF

"Elkészült a Magyar Televízió új, 35 ezer négyzetméteres gyártóbázisa, amit a televízió idén nyártól havi egymillió euróért bérel majd 18 évig. Eztán eldönthetik, hogy megveszi, kiköltözik, vagy további húsz évre kibérli a _FINTA_ Stúdió által tervezett monstrumot."

ON

Hmm... :D

daat 2009.01.26. 16:08:17

Este 11 után már nem nagyon kell várakozni :)
Az azonosítókat meg azért kérik el 3x, mert a telefonos rendszerük annyira szar, hogy képtelen átadni egyik embertől a másiknak az adatokat! Ez persze nem jó az ügyfélnek, de nem jó a üsz-nek sem, mert megy az idő,ami nekik fizuveszteség, na meg ideges a telefonáló. A főnökök meg szarják le a dolgot magasan. Érdemes vezetői visszahívást kérni,és ráömleszteni a dühöd a tisztelt főnökre. :)

jusztlacika 2009.01.26. 16:18:12

www.mediamarkt.hu/Flyer/budapest/januar20/bpflyer_all.pdf

YouTube™ kompatibilis videokamera
Videóit egyszerűen töltheti fel a YouTube™-ra
a készülékhez mellékelt szoftver segítségével.

ez tetszik, hasonlít az euronicsoshoz, mikor netről letőltött filmeket is lejátszik :D

jusztlacika 2009.01.26. 16:21:32

kellene egy homár szleng blog

lassan, de inkább hagyjad Imre, nem FONTOS!!!


este tessék nézni a tévét!!! AZ FONTOSABB!!!

Ofélia . 2009.01.26. 16:26:33

@daat: Vagy három teleszart mikuláscsomagot a főnök szélvédőjére:))

aardwark 2009.01.26. 16:27:32

t csoport suxxxxxx mindenképpen.
én a volt cégemnél amikor a netes szerződéseket (csomagváltás, stb...) cseréltem a telefonos ügyfélszolgálattal töltött időm naponta volt 2-3 óra, ha jól emlékezem a rekord 3 óra 47 perc volt...
jahh és azt is elértem, hogy a maga a kis isten (főosztály vezető) hívott vissza
vajon sikeres vagyok-voltam-e?

Ofélia . 2009.01.26. 16:29:41

@jusztlacika:" YouTube™ kompatibilis videokamera"

Ne szereld fel a budira mert a pucsítás azonnal feltöltődik:))

Ja és az a böhöm szürke doboz se kell ami takarításkor mindig útban van:))

Ofélia . 2009.01.26. 16:32:54

@aardwark:" rekord 3 óra 47 perc volt."

Budi sör tolsztoj összes volt a telefon közelében(fél méter)??.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.26. 16:35:00

Lehet hogy ezeknek a buzi cégeknek a vezetőinek néha használni kéne a saját szolgáltatásukat inkognitóban.
LEhet hogy akkor működne minden.

Bár szerintem őket csak az érdekli hogy szép felfelé ívelő grafikonokat kapjanak a növekedésről, aztán leszarják az egészet.

aardwark 2009.01.26. 16:35:30

jahh és ami mégh fontosch lehet...:

EDE- az Edvárd német rövidüléséből önállósult
EDVÁRD- germán eredetű; jelentése: a birtokát megőrző.

tehát mint jól látható és levezethető az illető, akinek nem írjuk le a nevét, maximálisan hozta a nevében predesztinált (uhh wazze -csak így álfiatalosan- de szép szó...; csak nem bőcséééész lettem hirtelen) sorsát...

és én kérek elnézést az offért
lehet büntit kapok emiatt?
most itt állok megtorpanva, tanácstalanul ácsorogva az összetört üvegasztal mellet, miközben kékszalaggal megpróbálom begyújtani a kisfaszenest a bográtsch alatt pontban 14.00-kor természetesen batz papucsban és mango kabátban (csak jelzem egyiken sincs címke mert lekapartam)

aardwark 2009.01.26. 16:37:12

@ofélia: budi nyitott ajtóval volt, sör nem mert meló közben nem iszok-iszom (most melyik-mejik?), de közben jól olvasgattam a homárt:)))

Ofélia . 2009.01.26. 16:44:26

@ColT: Akkor te is látsz szebbnél szebb grafikonokat a folyosón??.

Akkor döglött ki alólam a nagybank számítástechnikai osztálya mikor ilyeneket kezdtünk el gyártani kilóra:)))

A hozzánemértő de magukat valakinek hisző szarjankók menekülési útvonala!!.

Már kezdjük látni, hogy hova:)))

Ez most nem a mi országunkra vonatkozik egyedül hanem mindegyikre!!.

aardwark 2009.01.26. 16:45:04

lemaradt a hansen nadrág, de csak azért mert azt levettem mert elszakadt...
jahh és a budi ajtó természetesen nyitva van pedig kijött egy megviselt arcú lány... D&G szandálban, ez nem tudom, hogy fontosch lehet-e még?

aardwark 2009.01.26. 16:46:48

és mondtam Imrének, hogy jobban rakja meg a kisfaszenest, mer kicsi a tűz, de hagyta...

hunluigi 2009.01.26. 16:51:23

MEGALOL!!!! mintha én írtam volna :)))) szinte szóról szóra ugyanez a sztorim!!! Nálunk mondjuk január 9-ével a 30 napos határidő is lejárt a létesítésre. Most kb 2-2,5 óra telefon hallgatáson (beszélgetést direkt nem írok mert az kb. nettó 10 perc) és volt 3 személyes megjelenésem átlag 30 perc várakozással. Most még megvárom a február 9-et aztán megy az ügyük a hírközlési felügyeletnek, kártérítési igénnyel, a szerződéstől pedig természetesen elállunk! Úgy látszik nagyon jól megy a tisztelt T csoportnak, és úgy kell nekik az új ügyfél mint nekem a púp a hátamra... Csak azt nem értem miért nem közlik ezt az elején, hogy időt, költséget ne pazaroljanak az ügyfélnek.

Ja igen én a web-en indítottam a rendelést, mert úgy kényelmes, gyors, egyszerű, és költséghatékony. Na eddig ebből egy sem jött be, viszont van ügyfél várakoztatás, felesleges T-Pontra való besétálás (persze a külsős web rendelés felvevő cég a hibás), ígérgetés végeláthatatlanul, csak egy nincs... kábel meg a szerződött szolgáltatás! GRATULÁLOK!

A 70063844 MT azonosítójú ügyfél...

Ofélia . 2009.01.26. 17:00:40

@aardwark: Nem a faszenest kell megrakni hanem a spirituszfőzőt belobbantani!!

Oszt lehet menni háztűznézőbe:))

Ofélia . 2009.01.26. 17:05:27

@hunluigi: Akkor összefoglalom:

UPC az ügyfélszolgálatot nem lehet felhívni a szerelő baszik kijönni a sebesség AKÁR-sem közelíti meg az igéreteket.

Invitel Lásd mint fent

T-Com Lásd mint fent

Pannon Lásd mint fent

Kábelnet Lásd mint fent

Kit hagytam ki??:)))

hunluigi 2009.01.26. 17:08:44

@ofélia: Igen! A Vodafone egyoldalú szerződésmódosítását a korlátlan mobil internet esetében, az 5GiB forgalom utáni sebesség korlátozásával... :) ezt is besz0pt@m

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.26. 17:10:23

@ofélia: Én még csak lényegtelen grafikonokat látok a folyosón.
Gyártanom még nem kell szerencsére.
Előbb követnék el harakirit minthogy az Excellel keressem a kenyerem.
Hardvert szerelek éjjel nappal ha lehet, amíg hagyják addig nincs gond :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.26. 17:18:49

@hunluigi: De ez tök jó, más szolgáltatók akkor is szerződnek veled ha nem akarod (Invitel) (Jaj, leírtam, máris az ügyfelük vagyok...!) ezek meg akkor sem hajlandóak szerződni ha kifejezetten őket választod...

Ezérttartitt... stb, stb.


És LOL :D

aardwark 2009.01.26. 17:19:48

@ofélia: azt is mondtam imrének de hagyta...

vtec 2009.01.26. 18:26:04

iptv-vel semmi gond nincs, ha jó a vonal. nálam jó. akkor van még esetleg gond, ha meghibásodik a hardver. Más probléma nincs. Reklámokat továbbpörgetem :)

Kicsit el van havazva mostanában valóban az ügyfélszolgálat, de még így is versenyképes a konkurens cégekével - szerintem...

povodom 2009.01.26. 18:32:24

Sajnállak, hogy ezeket választottad. Én alig várom, hogy leteljen az egy év hűségnyilatkozat, és már fel is bontom velük a szerződést. Nagyon rossz a minőség. A kábel tv még elmegy, de pl dec.26-án egész nap nem volt jel, így se tv, se telefon, se internet. Az meg kimondottan kellemetlen, hogy mindennapos dolog, ha próbál valaki hívni minket, akkor foglaltat jelez. Pedig senki nem beszél otthon a telefonon. Legalább 3-4-szer újra kell hívni, mire végre kicsöng. Én ezt tudom, de akik ritkábban hívnak, hívnának, ezt nem tudják.
Szóval egy rakás szemét a szolgáltatás. Nem tudom melyik lenne jobb, de ez biztos nem!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.26. 18:44:33

nekem ők adják a kábeltévét.

hát vazze telefonos ügyfélkódot követelnek a telefonos ügyintézésnél, miután jól beazonosítottak. de mielőtt jól beazonosítottak, hát nyomtam a gombokat mint süket a csengőt a qva menürendszerükben. ez tizenöt percembe tellett és néhány ősz hajszálamba.

mondom embernek a telefonvégen, nem akarok ügyfélazonosítót,tele van számokkal a fejem, mindenféle puncikód a bankkártyákhoz, páncélokhoz, adószám, tébészám, telefonszámok és egyebek.

azt nem lehet.

mondom: anyám nevét is tudja már, meg mikor hol születtem,meg hogy 42-es lábam van, ott az ügyfélkódom is, meg minden. mire jó ez.

értelmes választ nem kaptam.

mondom legyen 123456. nem lehet vazze.

jó, velem lehet alkudni. 654321. ezt sem lehet.

aszonta ember, legyen a születési dátumom a valami nélkül. jó.

DE MA MÁR NEM EMLÉKSZEM, HOGY MI NÉLKÜL!!!

Nem is tudok ügyintézni két hónapja.

minnyá lejár a hűségem. még nem tudom hogy, de akkor is lemondom.

Secnir 2009.01.26. 18:54:08

@s_marky:
lehet, hogy lemaradtam valamikor; mikor kért meg minket T. Omár erre?

aardwark 2009.01.26. 19:01:44

@ofélia: OFÉLIA - görög eredetű; jelentése: segítség, segély, nyereség.:)))
szép estét:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.26. 19:10:04

@povodom: Ez az! A tökéletes védelem a telemarketingesek ellen!

délioldal 2009.01.26. 19:36:18

emberek ez manapság még meglepő?

FéeVerte 2009.01.26. 19:45:50

Kedves Homár!

Mikor lesz a karácsonyi ajándékfotó-pályázat eredményhirdetése?
Vagy az is kamu, mint a kutyanévadás volt?

Pajtás 2009.01.26. 19:53:27

nekem elbaszódott a netem. hívtam a 1412-t 3szor 1 órát. semmi. bementem a t-pontba és lemondtam.

gendibal 2009.01.26. 19:54:20

szombaton diginet beköt-20/10.2500ft.
digifon-0.ft.havidíj.
hétfő T- vezetékes lemond.
chello 1.5mb-3500 ft lemond.
no comment....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.26. 19:57:03

@Pajtás: És hagyták?
Ez gyanús.
Majd ha 2 hónap múlva kapod a csekket 32689474689573485934ft -ról :/

avatartalan 2009.01.26. 20:00:10

EnZsolt sikeres ember vagy,igen,Digiéknél így működnek a dolgok,szemben a trécsoportal akiknél még mindig a matáv szemlélet a divat sajna
Digiéknél ÜGYFÉL-nek érzed magad
jó érzés

e-papi 2009.01.26. 20:25:04

@Secnir: "baszod, te nem olvasol homárt?"

baszod, ha ez számítana, már rég egy barlangban lakna remeteként! Se net, se mobil, se autó, se lakás.
Vagy van még olyan szolgáltató, kereskedő, akiről nem jelent meg elmarasztaló post a Homáron? :o)

Dervenkál Egon 2009.01.26. 20:37:07

Emberek azért az egy vicc, hogy úgy kell könyörögni egy nyomorult bekötésért. Aki meg dícséri az iptv-jüket, az valszeg rendes üvegszálas hálózaton van.
Én kértem, de azt mondták nálam nem lehet.
Igaz, hogy én 10 Mb-es netet kértem mellé.
Válasz:" a közeljövőben az ön lakóhelyén nem kívánunk hálózatot fejleszteni."

Mylady 2009.01.26. 21:10:49

ColT 2009.01.26. 17:10:23
"Előbb követnék el harakirit minthogy az Excellel keressem a kenyerem."

Én Excellel keresem a kenyerem. Jó móka.
Viszont a PowerPointtól hülyét kapok minden alkalommal.

Mylady 2009.01.26. 21:12:01

Asszem más érdemi hozzászólnivalóm nincs a poszthoz :)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.26. 21:30:06

@ideírdaneved!:

Tényleg nagyon jó a dolog. Már most nagyobb sávszélességben nyomom, miközben kurva olcsón beszélek telefonon, és nézem a Viasat Historyt. És ez nem a reklám helye, de meglepő, hogy egy nap alatt minden elintéződött. :)

Itt is emberek vannak, mint a Cocánál :P

Secnir 2009.01.26. 21:32:30

"A naív ügyfél tavaly decemberben megkívánta a T-Home tripla szolgáltatását,"

én a négy házzal odébb lakó hölgy szolgáltatását kívánnám meg, de nagyon :)

@e-papi:

nah, azért ki lehet fogni!
Takszöv, invitel saját területen, tej a TSs-ből, saját sütésű kenyér, fával tüzelni stb.
opció van, csak nem Pest közepébe kell születni...

Secnir 2009.01.26. 21:34:28

tej a TSs-ből,= tej a TSZ-ből,

na, tudok még bakizni 3 sör után...

Mylady 2009.01.26. 21:53:31

@Secnir: remélem elírás volt!
Nem 3 sör, hanem 3 kör. Az 15 kili a szigeten.

Fairy Girl 2009.01.26. 22:18:23

Sziasztoook

Már hiányzott egy jó kis T-s poszt.
Eddig is itt voltam, csak hallgattam.
Most is :)

Nálam megy az IPTV már jó ideje (csak hogy a témába is vágjon).

pdjames 2009.01.26. 22:50:23

Decemberben háromszor jártam a Petőfi Sándor utcai fiókjukban, minden alkalommal legalább 1 órát kellett volna várnom, egyszerűen nem volt hozzá lelkierőm. A legutolsó alkalommal a nagyon kedves biztonsági őr azt tanácsolta, hogy reggel 9 körül jöjjek, ne munkaidő után, mert akkor nincsenek sokan. Jé. Az az internet és kábel tv csomag, amire előfizettem az új belépőknek 1000 ft-tal olcsóbb, tehát elviekben 24 ezret is bukhatok azon, hogy régi előfizető vagyok. Nem vagyok velük megelégedve.

۝merta-X 2009.01.27. 07:26:22

Én valamilyen perverzióból kifolyólag kapcsolatban vagyok mind a UPC-vel, az Invitellel és a T-Commal is. Az invitellel, azonkívül, hogy a 8 megás csomag gecidrága, semmi bajom, az ügyfélszolijuk működik.
A UPC-vel volt múltkor egy ügyem, telephelyi hardver újratelepítésnél kértem telefonos segítséget internet beüzemeléshez, helpdeskes az volt rögtön, csak totál nem volt képben szegénykém. De én megoldottam végül kis kínlódás árán.
Másik telephelyen T-com, ott van kontakt, hát kb., mint fent is írta valaki. Bemegyek az ügyfélszolira, ember elmagyarázza, hogy a kívánt szolgáltatás ezen a helyen (VIII. ker) nem elérhető. Kontakt elintézta 4 nap alatt a kívánt szolgáltatást. A nyóckerbe.

2009.01.27. 08:22:27

na..én ezért Is bontottam velük szerződést, agyő téizé...

helianthus 2009.01.27. 08:57:11

@megélhetési sünöző - Sün is shining:
Igen megelőztelek, és ez elégedettséggel tölt el. :D

milyen_Péter? 2009.01.27. 09:02:21

És a 100. is. Öröm, bódottá.

effective 2009.01.27. 09:06:33

Én is végigültem már egy ilyen "egyél csak, igyál, de előbb hallgasd csak milyen jó cuccot akarok eladni neked, amitől neked is, meg nekem is milyen jó lesz" típusú vackon. A kaja jó volt, arra meg már nem is emlékszem, hogy mit akartak eladni:)

pefki 2009.01.27. 09:07:51

Nálam ugyanezt a bekötési mizériát eljátszották,ha felveszik a telefont agresszív hangon követeld,hogy kapcsoljanak egy főnököt!Nekem bejött!Valaki azt írta,hogy erre találták ki a szünetmentes szolgáltatóváltást igen ,de ez csak akkor működik ha a régi és az új sávszélesség megegyezik ( T-home szerint)Nálam az ip-tv jól működik csak a text adással van gond (nem lapoz)

effective 2009.01.27. 09:07:57

Ja, és ne írjátok le Tudjukki nevét:)) De azért visszamenőleg is jó sok sünt neki intravénásan!

Zekkk 2009.01.27. 09:14:33

Személyes szerelővárási rekordom 74 nap - háromszori sürgetésre (3* kb. 40 perc)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.27. 09:39:27

@Mylady: Na jó, én elsősorban kölönböző dolgok szerelését szeretem csinálni. Sajnos ezeken szoftver is fut, és azzal is kell foglalkozni, de azt csak muszájból.

VandorX 2009.01.27. 10:10:11

Hát ez olyan mintha én írtam volna :) Sikeres vagyok-e. Mondjuk nálam már hasít a tripla és meg is vagyok elégedve vele, de a több mint 2 hónapos kálvária nálam is +volt. És a szerelést még nem is tapasztalta meg versenyzőnk. A legjobb az lesz amikor a box-ot be kell regelnie a szerelőnek és felhívja ua. az ügyfélszolgálatot ahol az átlag várakozási idő 35 perc :)) Azt hittem ez valami vicc. Nincs dedikált vonaluk és nem sorolja előre őket az IVR. Szegény fószer már olyan ideges volt, hogy egy 20 perces szerelés után még 40 percet vár a regre :) Szóval nem olyan rossz ez ha már működik. Mondjuk az online felülete a home-nak azóta is össze-vissza működik, de ez már egy másik sztori. Na szép napot!

VandorX 2009.01.27. 10:20:11

@sambalabammbumbumm: Nem akarlak elkeseríteni, de ha jelenleg hurokátengedéssel van neted a TVnet-nél akkor biza nem tudsz szünetmentesen váltani. Fizikailag le kell kötni a jelenlegit és a T csak ezután fog foglalkozni a bekötéssel néhány hét alatt. Én is ezzel szívtam. 2 hétig csak mobilnetem volt. Kár, hogy ezt anno a TVnet elfelejtette közölni a kedves ügyféllel.

Gyula_80 2009.01.27. 14:38:28

Karácsony környékén nem szabad rendelni semmit, váltani meg pláne nem szabad.

Én már megtanultam, hogy a T-akármit legjobb személyesen intézni, de nem ilyen frekventált helyeken, mint a Mammut, hanem pl. mint a Lurdy, Budagyöngye, vagy Eurocenter, ahol általában nem szoktak sokan lenni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.27. 14:53:51

@VandorX:

Kössz a posztot, de azt sejtetem, hogyha a hurkám TVnetes akkor nem elég lemondanom a TVnetet és rögtön rajta csücsül a T társaság.

Ezért csinálom úgy hogy a házhoz teljesen új vezetékpárat huzatok ki. Amint aktív a meztelen ADSL azon nyomban mondom le a tvnetet hurkástól, mindenestől

a kertész tömlővel 2009.01.27. 21:24:13

Én a napokba nem értettem meg a t-online hozzáállását az ügyfelekhez.
Le szerettük volna mondani nagymamám telefon előfizetését( ami hűségnyilatkozatos) ugyanis egészségi állapota sajnos novemberben hirtelen nagyon rosszra fordult, konkrétan teljesen lebénult és képtelen beszédre mozgásra.ezt orvosi papírokkal is igazoltuk volna ha engedték volna,,de ők csak egy szüneteltetést ajánlottak fel mert hogy a hűségnyilatkozatos lemondás ilyen esetben is pénzbe kerülne nekünk. Azaz most addig kell fizetnünk a t-online-nak telefon előfizetést a nagymama lakására amíg a Isten nem szólítja magához a nagymamámat.


Köszönjük szépen t-online.

2009.01.27. 23:57:15

Van egy vicces történetem!
Van a házunkban egy lift és ebbe kellene vészmentési ügyelet, ami végülis egy telefonvonalat jelent. A szerződés meg is lett kötve a T-commal, de az előző képviselő elkomolytalankodta a dolgot és leginkább sosem működött.
Új képviselő agonizált rajta, hogy a vonalat vigyük át más, kedvezőbb árú szolgáltatókhoz, de ezt állítólag valami jogszabály nem engedi, meg amúgy sem lehet hozzáférni a T modemjéhez, csak ha kijön a liftes is és biztosítja a hozzáférést. Mind a T, mind a liftes nem tudja megmondani, mikor ér ide, csak időintervallumot és annak valószínűsége, hogy mind a ketten ugyanabban a pillanatban lesznek a kívánt helyen, elég csekély. Új képviselő beletörődött, hogy marad a vonalunk a T-nél, néhányszori nekifutásra sorrakerült a T ügyfélszolgálaton (a dolgát nehezítette, hogy nem tudta az ügyfélszámot, cím alapján meg nem tudják beazonosítani az előfizetőt ugyebár). Azt hiszem, végül új szerződést kötött, de az igen magasan kvalifikált T alkalmazott nem bírta felfogni, hogy az előfizető egy Társasház lenne, mert a liftbe kell a vonal. Miután nagy nehezen megértette, akkor a képviselő megadta az én lakásszámom, mint kézbesítési címet, erre mindenáron úgy akarta felvenni az adatokat, hogy a lakásom a szolgáltatás helye. Szerencsére sikerült megértetni vele, hogy nem ez a helyzet, különben a lichthofon rúgtam volna le páros lábbal a T-s szerelőt, ha megjelenik a perverzitásaival.

szabfer 2009.01.28. 17:32:25

Nos, hasonló kálváriát mi is végigjártunk a 8800 Ftos akcióval - viszont nekünk az internet szolgáltatóváltás kiesésmentes volt, kábeltévét meg addig nem mondtuk le, amig nem döntöttük el hogy jó lesz az IPTV.

Ebből következően, türelmesen végigvártuk azt a kb 1.5-2 hónapot, amig az első megrendelési kisérlettől kezdve a rendszer aktuális beüzemeléséig eltelt.

Úgy volt, az első operátor kompletten elszúrta az egészet, de ez csak akkor derült ki, amikor kb 30 nap elteltével kijött a szerződés, amit átlapozva konstatáltam, hogy nem azokról a szolgáltatásokról szól amit kértem.

Ekkor telefonáltam, és a második ügyintéző közölte:

1. Szerződést csak akkor küldenek, amikor már megy a szolgáltatás (érdekes, megjegyzem még azóta se jött), tehát nem előre kötjük hanem utólag

2. 2 nappal az első telefonhivás után a technikaiak már rég visszaobták az egészet "nem létező termék" cimkével, csak hát ugye ezzel az ügyintézők nem foglalkoznak, csak ha az ügyfél becsörög hogy mi van...

Szóval, az első paksaméta ment a kukába, az új ügyintézővel újrakezdtük az egészet. Röpke 4 hét alatt végigpörgött a második szakasz, jöttek szombaton bekötni és azóta van.

Jó pont: MINDENT telefonon intéztünk (kb 2-2.5 összidő várakzással együtt), és a kiesésmentes váltás tényleg kiesésmentes volt.

Bezmag 2009.01.28. 23:16:57

"Persze ahhoz, hogy hozzá juthassunk a magenta szolgáltató eme csomagjához, előtte le kellett mondani a korábbi szolgáltatónál a 4 Mb/sec-es internetet, mert a 2 Mb/sec-es új szolgáltatásra és szolgáltatóra való átállás enélkül lehetetlennek bizonyult (ez külön történet, majd máskor)."

Okos vagy! üjjelőre! (a'la Hofi)

facsipesz 2009.01.31. 08:48:34

1. Ún. szolgáltatóváltással nem megoldható ez? (Hiszen korábban az invitel szolgáltatott a matávos helyi hurkon..)

2. Bakker, azt hittem, egyedül vagyok: 68 percet vártam multkor arra, hogy ÚJ ELŐFIZETÉST rendelhessek náluk telefonon. Mire felvették, persze el is ment a kedvem ettől a bandától, ezt bebukták.

Persze a netem náluk van, előre parázom, mert csomagváltást kell eszközölnöm jövő héten.....

Customer support == zéró. OTP, Matáv, MÁV, Posta, Centrum kft. - ezeket beönteni betonba, és irány a Mariana-árok..

facsipesz 2009.01.31. 08:53:54

@a kertész tömlővel: megértelek, és igazad van. Viszont a szabálytisztelő rendes magyar állampolgárból kurvakevés létezik, ellenben az ügyeskedő "okosbamegoldom" típusból rengeteg, valószínűsítem, hogy matávék is így gondolkodtak, hogy "még az kéne, hogy minden hűségnyilatkozatos itt hamis orvosi papírokkal rohangálva mondogassa le a frankó kis szerződéseit".

A németeknél nyilván már rég szabad lennél, de ez egy ilyen ország, így kell szeretni.

C00ler 2009.02.06. 08:45:27

Teljesen megértem a cikkíró helyzetét, amikor mi anno beköttettük a cuccost akkor közel 2 órába került megtudnunk azt hogy mi is a felhasználónevünk. Ezek szerint szerencsések voltunk.
süti beállítások módosítása