Tékozló Homár

Kétértelmű fogalmazással veri át a fogyasztókat az Intersí

2009.01.30. 13:15 | szily | komment

Remek, homároid posztot ajánlók a Hütte sí- és snowboardblogról: G. Franciaországba megy sítúrára, a szállást az Intersín keresztül intézi. A cég weboldalán az árakat minimum félreérthetőn jelölik, ugyanis ezt írják a lista mellé: "AZ ÁRTÁBLÁZATBAN SZEREPLO ÁRAK 6%-KAL EMELKEDTEK." G. ezt úgy értelmezi, hogy a 6 százalékkal emelt ár szerepel az oldalon, hisz miért is lenne ott a régi és miért is a vevőnek kéne 1,06-tal szorozgatnia. A cég másképp gondolja.

Update 1: A nemzetközi válsághelyzet pár hét alatt addig fokozódott, hogy az Intersí vonatkozó oldalára ugorva most már nem is hat, hanem 11,3 százalékot kell hozzáadnunk a feltüntetett összeghez.

  Vita és hőbörgés itt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gelsystem 2009.01.30. 13:16:21

hőbörögjünk!!!
első
ez fontos, FONTOS!!!!

elwood 2009.01.30. 13:19:17

első leszek ha kimoderálják előlem az üres hozzászólást

gelsystem 2009.01.30. 13:19:22

NNNNNNA, mi a túró van???
senki nem dobogózik?????
egyébbként meg árengedménynél sem tüntetik fel a Zótsóbbat...
ha kíváncsi a paraszt, akkor számoljon:(:(:(
kalkulácska, van zsebben?

elwood 2009.01.30. 13:20:57

fagyasztóvédelmet nekik

AlulírottFentemlített 2009.01.30. 13:24:52

Ha busszal mentek, feltétlenül vigyetek magatokkal megfelelő mennnyiségű sört, nehogy kihasználatlan maradjon a budi.
Elgyötört arcúak előnyben.

gelsystem 2009.01.30. 13:26:46

a sör mellé vigyetek zseb-hősugárzót, és öltözzetek rétegesen-melegen!!!!
a sörtöt kiizzadni is lehet ám:):)

Gumidomino 2009.01.30. 13:26:51

magyarországon a végfogyasztói árakat a magyar hivatalos fizetőeszközben kell közölni, áfával növelt áron.
(remélem. valahol olvastam, de jöhetne egy igazi jogtudor)

elwood
sziporkázol.

Secnir 2009.01.30. 13:29:25

"a szállást az Intersín keresztül intézi."

ennek semmi értelme, ez helyesen:

"a szállást az Intersínen keresztül intézik."

gondolom vonattal ment volna.

É2I 2009.01.30. 13:31:27

Már Szily is linkel?
Bár így péntek délután már tényleg linkelni kéne ;).

b[ALien] (törölt) 2009.01.30. 13:42:01

A hüttén is vigyorog Jucus:)
De én tudom miért: mert befüvezett!!!!
És ha kis szerencsénk van ezt a tuti link postot kapjuk hétvégére

Rajmond 2009.01.30. 13:42:50

12.! öt helyet javítottam
sikeres-e vagyok-e?

liven 2009.01.30. 13:45:14

Úgy repkednek a postok, hogy nem győz Boldog Új Évet Kívánni Minden Homározónak 2010-re! A Pocsay család.

Rajmond 2009.01.30. 13:47:25

Vazze csak tizenharmadik..
hööööö állaza lettem!

F(r)osch & tsa. 2009.01.30. 13:48:43

@liven: A sok jó kívánságodért, megjutalmazunk egy bográtsch-al. Igaz, hogy ez a heti nyereményünk, de most ezt mégis neked adjuk. Házhoz is szállítjuk (ez annyit jelent, hogy gyere el érte platós ifával)

AlulírottFentemlített 2009.01.30. 13:58:17

"Hütte
Minden, amit csúszós lejtőn csinálnak. Praktikus ivási- szex- és sporttippek. Havas sportok gőzgombóc-perspektívából."

Csúszós lejtőn edukálnak, sörözés közben?

Milyen az a gőzgombóc perspektíva?
A kámaszutra ír errőla figuráról valamit?

liven 2009.01.30. 13:58:54

@F(r)osch & tsa.: Köszönjük, de a legutóbb platós IFA-val összetört üvegasztalból EDE csinált egy bográtsch-ot. A sok megmaradt "szereld magad" modemmel tüzelünk alatta.
Egyébbként is a platós IFA beletolatott a Ráckevei strand medencéjébe.

basszafasz 2009.01.30. 14:01:16

sikeres ember googleearth-el, tripadvisor.com-mal es egyéb online cuccokkal megy nyaralni, nem pedig a "Intersi"vel és egyéb pénzlehúzós bandával. Aztán akkor nincsen feszkó...

F(r)osch & tsa. 2009.01.30. 14:06:26

Kedves liven!
Nyereményjátékokat szervezek mint már észrevetted, de közölnöm kell, hogy az enternetet is igazgatom, és a "szereld magad" modemeinkkel való tüzelésért mindenféle szervekhez fogok fordulni, és hogy tudd FONTOS kérdéseket fogok nekik feltenni, hogy mik ilyenkor a teendőim!!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.30. 15:07:14

Faszom, akinek annyi pénze van hogy síelni menjen... Meg ideje...

Ettől függetlenül egyértelmű szopatáési kísérlet a kiírás... Jár a sün...
Na egyebet nem tudok, kérem kapcsolja ki...

elwood 2009.01.30. 15:12:59

az egyik korábbi posztban a tesvírek a "szereld magad" modemeket úgy értelmezték, hogy kimennek és leszerelik

Ofélia . 2009.01.30. 15:23:45

@F(r)osch & tsa.:" ÖTÖDIK VAGYOK AJAJAJ."
Hogy lehet így lemaradni??.

@AlulírottFentemlített: Sítúrára busszal menni nyavajgós:))

A prtable rendszerü budi(vödör) alapfelszerelés:))

@b[ALien]: Ön nyert de mér nem jó ez nekünk??.

@ColT: Hát ez hihetetlen!!

Nem viszed az asszonyt síelni??
Mikor vesz akkor csoda cuki síruhát??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.30. 15:24:12

Mary nem szeret sielni meg nem is tud, en viszont dehogy megyek ki a hitegbe +6 %-ert, es meg a labam is eltorhet

Ofélia . 2009.01.30. 15:27:07

@hagyma: Kine menj!!

El fog(törni bézbólütő által)

VilMarci 2009.01.30. 15:29:20

Hmm... én megnéztem, és az oldalon további érdekességek is vannak:
Linket nem rakok be, mert az már reklám :)

" a 2008. október 31-i hatállyal megemelt részvételi díjakat (beleértve a fakultációkat is) az Utazási Feltételek 4. pontja alapján 2009. január 29-i hatállyal egységesen további 5%-kal megemeljük.

Az árak tehát a következőképpen változnak (példa):

Az ausztriai, francia, olasz, szlovák és szlovén utak esetében:
Katalógusár 1.000,-Ft, októberi áremelés 6% =1.060,-Ft, mostani áremelés 5% = 1.130,-Ft, tehát a katalógus árhoz képest 11,3 %."

Tehát most már 11,3-mal kell megszoroznia a kedves (bár ezek után valószínűleg inkább nem) leendő utasnak az árakat.
Azt tényleg nem értem, hogy miért olyan sokáig egy UPDATE t_lehuzasok SET t_lehuzasok.arak=t_lehuzasok.arak*1.113 lekérdezést lefuttatni... Lehet, hogy az adatbázis karbantartó kollega éppen síel?

Banxa - Changes 2009.01.30. 15:30:08

Én úgy értettem ahogy le van irva. A szereplő árak 6%-kal emelkedtek, számoljál wazze.
Lehetne már vagy 4 óra. Tiplizni kéne haza hamarjában!:)

Ofélia . 2009.01.30. 15:32:44

@elwood: Hát én is ilyen szerelésröl hallottam:))

Hozom húnap eztán rééépáéni fog az éénet de elűűte a lóóvéét a jáátomba dikmáá.

A maradék lakás és a könyék drótjait keresd a tücsöknél

liven 2009.01.30. 15:33:00

@F(r)osch & tsa.: Javasolt szervek, akikhez fordulj:
POCSAYNET
POCSAYSHOP
POCSAY ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET
T-POCSAYNVITEL
POCSoja (ja ez nem, ebbe beleléptem)
POCSYRTA (ez egy basszus hangon éneklő madár)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.30. 15:35:37

@VilMarci: Azért tart eddig mert ha nem nyomják az UPDATE-t, akkor a vagyonuk fogy nagyot UPDATE-elődni.
Aztán downgrade lesz ha valaki felnyomja őket, de hát a kockázat az kockázat.

@ofélia: Asszony ki nem menne síelni, félne hogy takar egy rohadt nagyot.
Amúgy még életemben nem voltam síelni.
Mondjuk nem is kívánkozok, még ha lenne is rá keret, atom fázós vagyok :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.30. 15:36:40

@liven: POCSAY PLAZA

Kinek a pocsolyáról volt szó...?

Banxa - Changes 2009.01.30. 15:41:34

POCSAYÁBA Léptem SPARos lett a zújcipőm....

Ofélia . 2009.01.30. 15:46:56

@ColT: Ki mondta,hogy kell síelni???

A bérlet amúgy is drága!!.

A kocsmaárak elfogadhatók:)))

Ofélia . 2009.01.30. 15:49:12

@liven: Csak nem pocsay rokon vagy??.

Mikor lekommenteltem nem hittem,hogy homárszleng lessz belőle:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.30. 15:49:27

@ofélia : Kocsma itt is van, haverok szintén. Mondjuk hideg is.
Minek másszak még egy csomót ha itt is sörözhetek :D

liven 2009.01.30. 16:00:38

@ofélia: Neked köszönhetően az lettem. Nem is tudom, neked merjek-e Boldog Új Évet Kivánni a Pocsay család nevében.
@ColT:Igazad van az egyik legnagyobb céget felejtettem ki, holnap is oda szállítunk a platós IFA-val.

Ofélia . 2009.01.30. 16:14:41

@ColT: Ki mondta, hogy másszál??

Nem vagyok én perverz:))

Másszon aki utálja a sört:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.30. 16:20:46

@liven: Parkolóórát rendeltek nagy mennyiségben?
Holnapra tudjuk szállítani, mondták a Centrumosok hogy nekik az egész csak blabla, holnaptól mindenkit megbüntetnek aki csak él. Szóval a parkolóórákat eladják olcsóé'

@ofélia: Mászás=helyváltoztatás :D
De még mindig ide a dombra megyek fel mint egész Ausztriában! :D

elwood 2009.01.30. 16:25:59

sielni pedig jó, aki tudja próbálja ki

staropramen 2009.01.30. 16:27:36

Sztrovacsekek!
semmi közöm a posztbéli irodához, és síben is csak a sífutást művelem de lehet, hogy értem mi a helyzet.
Sztem a nyomtatott programfüzet tavaly ősszel elkészült az akkori árakkal. Azóta ha jól emléxem történt egy és más a forinttal, így azt a megoldást választották, hogy érthetően felkértek minden érdeklődőt egy könnyű szorzásra.Mem elegáns de olcsóbb mint újra nyomatni a prospektust.
Újgazdagnak meg síútra futotta, számológápre meg nem és most szenved, pedig az árban a párnahuzat is benne van.
Tanulság: aki képtelen egy érthető szöveget értelmezni és 1,06 al megszorozni valamit az kekeckedjen a sízőblogon. Na.

elwood 2009.01.30. 16:35:25

staro, azért egy weblap a zinformatika korában elég könnyen frissíthető, ahhoz szoktunk, hogy ott online a tuti.

Impega 2009.01.30. 16:36:11

hõb hõb. Mire kitalalod mit mennyivel kell szorozni, elolvad a ho. Meg a magasban is :/.

Hat tok mindegy ugyis ott huzzak le az embert ahol akarjak.

Fiusünit nekik!

VilMarci 2009.01.30. 16:45:18

@staropramen: De a weben azért lehetne frissíteni az árakat...

Ofélia . 2009.01.30. 16:53:14

@staropramen: Ez sztem alapfokon RÉÉÉMÁLOM

Válasszuk le a sízést én a hegyek miatt megyek sógorékhoz(a végtagjaira ebben a korban már szükségem van)tehát nem irigylem magát a kiutazást!!!!.

Nade kérem akinek 6 százalékos gondjai vannak az ott hogy fogja magát érezni a 15 eurós kajával és az 5 eurós sörrel?????.

Az ilyen megybe a villa medicsibe sortban és elkölt 3 otthonrol hozott májkrémet egy(rendelt) pohár víz társoságában

@ColT: Alapfokon neked van igazad IS!.

Ha nincs pénzed arra,hogy normálisan nyaralj maradj otthon!!!

Nem létezik annál szarabb nyaralás mint amikor az asszonynak főznie kell, mosnia kell, és az éttermeket sörözőket kívülröl nézi a csórikám.

Akkor már inkább itthon a jól megszokott lakásban egy karton staropramennel a légkondi ezerrel és dögöljön meg görögben 50 fokban a napon aki ezzel akar dicsekedni:))))

Impega 2009.01.30. 16:58:18

@ofélia: staropramennel - EZ MI????

Ofélia . 2009.01.30. 17:07:13

@Impega: Az egyik kedvenc söröm!!!!

Nyaralásnál elengedhetetlen:)))

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.01.30. 17:10:53

Különben is, a síelés a legbutább sport:
1. Zergeb@szó hideg van
2. Ki az a hülye aki azért megy föl egy hegyre, hogy aztán lejöjjön onnan. Többször is. Akkor inkább maradjon lenn a vendégházban, megkíméli magát a fáradtságtól. Ügyetlen síelő meg menjen egyenesen a kórházba, nem kell előtte mászni.
De azért sítalpakat a valagába az intersínek.

Impega 2009.01.30. 17:11:25

@ofélia: Tyuuuu, de innek most egy jo nagy korsoval :). Kedvet adtal hozza, pontosan ugy ahogy azt leirtad.

Ofélia . 2009.01.30. 17:13:37

@Impega: Remélem kapsz a környékeden:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.30. 17:13:45

@ofélia: Hát én közel laktam a Balatonhoz, szal "nyaralás"nak elég volt ha beültünk az autóba is irány a pocsolya.
Mindenesetre ilyet hogy hitelből Ibizára vagy ilyesmi, hát kösz nem :D
Meg nem is anyira pénz, mert őszintén, egy panzióban kinyögnénk egy pár éjjelt - jó, kell takarékoskodni, de beleférne - de idő. Nincs olyan rohadt sok szabim, és a melóhelyen kívül is van élet, macerás lenne 1 hétre lelépni.

Toiszához viszont idén elmegyünk ha virágozni fog :) 1 éjszakai szállás, oda autó, vissza autó.

Tron65 2009.01.30. 17:13:46

Nem vagyok matekzseni (csak majdnem), de szerintem itt a másik lehúzás:
"Helyszínen fizetendő költség: kaució 250,-EUR/lakás/hét, üdülőhelyi díj kb. 0,50 EUR/fő/nap."
Szép nagy lakások. Úgy 70 személyesek.
De akkor mért írnak 3-4-6 fős apartmanokat?

Ofélia . 2009.01.30. 17:18:13

@Lidérc: A fűtött felvonóval elérhető FELSŐ vendégházak barátságosabbak!!

Az utolsó lejtmenetet sajnos el kell érni akár négykézláb is(ne izgulj segítség mindig akad):)))

Ja,hogy ugrott 100 juró az aktuális árfolyamon?? ha ez gond minek vagyok ott??:))

Ofélia . 2009.01.30. 17:21:32

@ColT: Azért inkább a tiszához menjetek.

Tavaj voltam százszor többet ér mint ibiza ungarische konzervekkel!!!!

staropramen 2009.01.30. 17:23:19

@Elwood, vilmarci
Sztrovacsekek!
képzeljétek el mikor ez a nagystílű matekzseni posztoló szépen belinkeli a prospektus árait , mellé a webes árakat, majd sápitozik egyet, mi meg leírjuk, hogy ahol két ár van ugyanarra ott az olcsóbbat kell alkalmazni.Summa-summárum ebből még mindig így jöttek ki legjobban.Na.

Ofélia . 2009.01.30. 17:30:44

@ColT: Azért vigyázz a tiszavirágzással!!

Nem annyira pontos mint a londoni dagály viszont az élmény leírhatatlan.

Helybeli halászoktol kell tájékozódni esetleg így is rámegy 3 nap!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.30. 17:43:20

Látjátok, Ede már tudja, vitorlázni kell, nem síelni!

Lúzerek :-D

Ofélia . 2009.01.30. 17:49:32

@megélhetési sünöző: A vitorlást nehezebb elsüllyeszteni mint egy sízőt elgáncsolni:))

Ámbár komoly üzleti tárgyalásaim vannak a FŰRÉSZHAL maffiával!!

Fue · http://www.english-hungarian.com 2009.01.30. 18:06:00

Engem inkább az zavar, hogy ezt visszamenőlegesen is érvényesítik. Szeptemberben fizettem az előleget, most pedig a fennmaradó részt. A fennmaradó részhez szépen hozzáadtam a 6 százalékot, de tájékoztattak, hogy az előlegre is fizessek +6%-ot.

Szerintem az lenne a legjobb megoldás egy ilyen helyzetben, ha egyszerűen euróban tüntetnék fel az árakat. Ha a törvény mást mond, akkor a törvény rossz.

Ofélia . 2009.01.30. 18:07:01

Egy magyar hölgy először ment síelni a jódlis ausztriába, természetesen megvette az akkor kapható legjobb felszerelést úgymint ruháza léc stb.

Az első napon felment a pálya tetejére és lenézve a völgybe (holdvilágnál) megállapította,hogy az élet gyönyörü.

Viszont rájött a pipikélés a lejtő szélén és a csodaruhát felhajtva engedett a természet törvényének és elkezdte megtenni amit megkövetelt a haza.

Egy baj volt az un hóekeállást nem gyakorolta eléggeé és legyőzte a garavitáció.

A kórházban ébredve megkérdezte a mellette agonizáló férfit,hogy ő is kezdő síelő e.

Nem hölgyem én alsó és felső ausztria örökös síbajnoka vagyok de tegnap mikor a holdfénynél békésen edzettem elsuhant mellettem egy lidérc.

A ruhája a nyakáig felhúzva(még a vakbelét is láttam) és hangosan káromkodott magyarul.

Hát csoda,hogy a fának mentem??

Copyright: lomb kató egy tolmács a világ körül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.30. 18:08:38

@ofélia: Ez mekkora :D :D

Amúgy a tiszavirágzás persze hogy nem pontos, de hát reméljük a legjobbakat :)

Szűcslaci 2009.01.30. 19:25:33

Fue: a már megfizetett előlege után nem kell különbözetet fizetni - ez ellenkezik a kereskedelmi és a fogyasztóvédelmi törvénnyel as well.

Ofélia . 2009.01.30. 20:03:32

csonka pici a vacsoracsatában bögrét adott mindenkinek.

A felirat EDE te dezodoroztad magad:)))

Mi van??.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.01.30. 23:12:09

Mi ez ahhoz képest, hogy a valutahitelt fizetőknek akár másfélszeresére is felugorhat a havidíjuk, "köszönhetően" a forint mélyrepülésének és a bankok ezen felüli díjemeléseinek...? :-(

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.01.31. 00:45:00

@ofélia: Ha csonka is, meg pici is, akkor meg minek örül? Mirefel. Meg amúgy is. Sünt neki! (Vagy ilyenkor nem kell?)

aardwark 2009.01.31. 09:56:29

szép jó és hószállingózós reggelt minden homárkartársnak, aki akar az most nagyon jó áron elmehet +11% felárral síelni, én ki nem teszem a lábam ebben a szar időben a lakásból...
inkább nézek pár filmet, és pontban 14 órakor no nem bogratschban de mindenképpen főzök valamit, igaz műemléki környezet sem lesz és a buszon sem fogok állni -7 fokban
a bezárt budiajtó előtt megtorpanva ácsorogva várni egy meggyötört arcú lányra, de sör lesz és egy kis izommunkával mindent elfogok intézni, még az is lehet hogy szerzek valahonnan kékszalagot, mangó kabátot, batzpapucsot , romlott húst, üvegasztalt,mercimhez (ami nincs:) kiskerekes-görgős-emelős szerkezetet
más most nem jut eszembe
kérem kapcsojjja ki, mer én jó munkásember vagyok

aardwark 2009.01.31. 09:58:01

ja és höb-höb, meg különben is jobb képű vagyok mint bármelyik inviteles szerelő

aardwark 2009.01.31. 10:03:07

mos ténleg ez lesz egész hétvégén?
na mind1 jól el leszek magamban...

Ofélia . 2009.01.31. 11:37:27

@aardwark: Lehet, hogy ma rohadunk??

Méé nem jó ez hétvégés postnak,??

A cserépkályhám békésen durozsol,a belváros közepén

A hó szállingózik ( szép)

Hagyma hallgaz( remélem nsm sértődött meg megint)

Tarpa eteti jelenát ( makkal)

A többiek a tegnapi bebaszás miatt a sebeiket nyalogatják!!!

A szerelő mindig jobb képűbb mint te vagy:)))

A munkásembereknek szombaton a kocsmában a helyük!!

Aztán otthon rendet rakni a családban:))

A nőknek ajánlom a takarítást és a FŐŐZÉÉST, az előbbi elöl a férfiember a fenti vendéglátó egységbe merül

Na jó étvágyat!!!!

Mylady 2009.01.31. 12:18:56

@ofélia: "A nőknek ajánlom a takarítást és a FŐŐZÉÉST, az előbbi elöl a férfiember a fenti vendéglátó egységbe merül"

Ezt a diszkriminációt! Ha a férfi kocsmában ücsörög, akkor takarítson meg főzzön az, akinek hat anyja van. :)

Ofélia . 2009.01.31. 12:27:03

@Mylady: Hét kolléganő(mármint anyja)

Mylady 2009.01.31. 12:54:04

@ofélia: az minősített eset
jár a kocsma :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.31. 13:20:25

@Mylady: Most erre azt mondom hogy én szoktam takarítani amíg az asszonynak volt munkája, mert én néha napokig otthon voltam, tehát ráértem. Nyilván érdemes volt olyankor csinálni amikor nem volt otthon mert nem dumált bele, és a végeredménnyel is meg volt elégedve.

Viszont most hogy nincs munkája ( :( ) inkább ő takarít olyankor amikor én nem vagyok otthon. Pedig é bele sem dumálok hogy hogy csinálja.


@Ofélia : Én nem nyalogatok semmit, pedig tegnap este lecsúszott jó sok sör :)
Már ideje volt annak is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.31. 13:21:28

Amúgy hát igen, ezért sikerült délben kelni :D

borpancsoló 2009.01.31. 13:28:30

Jól emelkednek az árakik. Én így nyomnám, lehet hogy az arcomban landolna egy két üveg. :)

Ofélia . 2009.01.31. 13:29:39

@ColT: Ha valamiben abszolút egyet értúnk akkor az a házimunka CSAK EGYEDÜL mert ha beleszólnak,hogy hogyan fogom a fakanalat vagy a partfist akkor a csináld magad címü rendszer(ala ofélia) lép életbe:)))

És akkor most irány vissza az ágyba(persze csak ebéd után):)))

Mylady 2009.01.31. 13:32:02

@ColT: ez teljesen korrekt hozzáállás :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.31. 13:35:28

@ofélia: Nálam ugyanez,de igazából bármire igaz. A végeredmény olyan lesz ahogyan kérték (akár takarítás, akár laptop pl.) de hogy hogy érem el... az az én dolgom :)

@Mylady: Hű! Ritkán hallok ilyet nőtől :)

Ofélia . 2009.01.31. 13:37:29

@borpancsoló >> Istvándy Jenő Pincészete:
A borokkal csak egy bajom van,hogy hiányzik az a jó minőségü asztali bor amit a hetvenes években nagyapámmal ittam fröccsnek a pörkölthöz és amit minden melós ki tudott fizetni

Az izlésem a móri ezerjó környékén mozog persze ez ma már szuperluxus annak aki nem adócsalásbol él:))

A mult hónapban kaptam egy híres évjáratu híres pincészetböl egy flaska vörösbort.

Hát mindenkinek bocsi de a végbelem azonnal ökölbe szorult az ízétöl és leginkább a savasságátol:(((

Ofélia . 2009.01.31. 13:42:48

@ColT: A laptop javítás alapelvét mondtad el:)))

Ha az ügyfél látná,hogy hogyan szedjük szét féltve őrzött méregdrága ketyeréjét
tökön pinán(esetleg mindkettőn) szúrná magát:)))

aardwark 2009.01.31. 13:43:24

na, látom beindult az élet, tegnap mindenki kocsmázott, nem csak én?:)
nahh elmentem 1 hüttébe és hütte jól éreztem magam, kaptam zsenge gyökereket és gyenge szekereket, ittam, ettem, de se bogratsch, se kékszalag, se EDE nem volt sehol. most micsinájjak?:)
itt toporgok a budi előtt tanácstalanul pedig még ajtó sincs rajta..
no mind1 megvárom a platós ifát hátha elvisz egy ráckevei-borpanziós körútra, de felöltözök, mer lehet, hogy -7 fok lesz

aardwark 2009.01.31. 13:45:03

@ofélia: "A szerelő mindig jobb képűbb mint te vagy:)))"
ezt én most mély alázattal de kikérem magamnak, én mindenkinél jobb képűbb vagyok:)))))))))))))

jesszumpepi (törölt) 2009.01.31. 13:50:59

Ha síelsz,igyál Grasovka vodkát!Kellemesen átmelegít.

Lengyel vodka,egy fűszál van benne.

(Ez az egyetlen vodka=vizecske,ami ízlik nekem.)

Ofélia . 2009.01.31. 13:52:07

@aardwark: Na most haraptam a bele a papagályba a kiwi helyett

Remélem a plafon eléggé meg lett erősítve a fejed felett??:)))

aardwark 2009.01.31. 13:52:36

különben is mingyár 14 óra és akkor pontosan neki kell állnom főzni, no de nem bogratschban (ez FONTOS), de addig is töltök magamnak 1 pohár italt és emlékezem a régi szép napokra amikor kékszalagot nyertem, és nem rabolták az időmet, mert volt más elfoglaltságom is, de ez egyébként is alanyi jogon járt nekem, nem pedig cégszerűen...

aardwark 2009.01.31. 13:53:46

@ofélia: plafon erős mint én, különben is ede vagyok..., alanyi jogon..

Ofélia . 2009.01.31. 13:54:06

@jesszumpepi: Na attol a fűszálastol lépett bele a bográcsba makádon a halászléfőző mesterünk:)

Ofélia . 2009.01.31. 13:56:55

@aardwark: Na akkor te gyártottad az RTL-nek a négy bögrét az EDE te bedezoroztad magad örökbecsü felirattal!!!

aardwark 2009.01.31. 14:05:34

@ofélia: wazze (csak így álfiatalosan és állazán) lebuktattál...
mennyit kell még offolnom, hogy kitiltsanak?
no de a mosás kész, takarítás pipa, megyek főzni mert 14 óra elmúlt és szeretek pontos lenni (no nem a labda)...
jahh, bocs az pöttyös, vagy mi van...
és ez nem volt cégszerű

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.31. 14:07:42

@ofélia: Muskotályok, hárslevelű 8P Édes bor mániás vagyok :)

Laptopokról meg annyit hogy én rendszeresen írok a sikeres akciókról szösszeneteket, meg a tulajnak meg szoktam mutatni a fotókat, hát van amelyik bután néz ("Mitől lett ilyen poros? -Attól hogy az ágyra raktad waze").

A bogratschba lépés meg LOOOL :D

aardwark 2009.01.31. 14:09:13

közérdekű közlemény:
comedy central-Watzak szálló most

que? que? que?

aardwark 2009.01.31. 14:15:24

Még senki nem tett fel ennyi kérdést!
és jobban nézek ki csak nincs időm új fotókat feltölteni

Ofélia . 2009.01.31. 14:42:37

@ColT: A legszebb javítási élmenyem egy kolorsztár nevezetü szovjet szines tv volt(nem kell röhögni egy ilyen akkor egy éves fizetést kóstált)

Mivel azok a 20 centis csövek szépen fűtöttek igy a háziasszony a szellőző nyílások fölé tette a túrospalacsintát(melegentartás végett)

Egy súlyoh hibát elkövetett,hogy a tányér kicsi volt és a lelógó végekböl kicsöpögő töltelék engedve az általa soha meg nem tanult fizikai törvényeknek belefolyt a nagyfesz részbe és kellő tüzijáték kiséretében elporlasztotta a nagyfeszpanel felét:)))

A kkor lepődött meg mikor megkérdeztem,hogy van e meég a finom étekböl felmutatva korpuszt(Túródarabok+reszelt citromhély)

Só nélkül pengetett+kaptam a palacsintábol is:)))

jesszumpepi (törölt) 2009.01.31. 14:51:28

A minap nem mindennapi élményben volt részem.Kijött a tévészerelő,és 3 000 forintot kért háromnegyed órás munkáért.

Ofélia . 2009.01.31. 15:01:23

@jesszumpepi: Én már régen nem csinálom de háromezerért be se csengetnék ha nem vagy jó haver!!!.

A 80-as években is 500 volt a kiszállási díj.

Ja és ha haver vagy akkor persze tovább tart a javítás is(sörözés+vacsi):))))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.31. 15:06:30

hát, hülyébbek mint egy ötödikes az biztos, mert amíg leírta ezt a mondatot, kiszámolhatta volna a kretén

egyébként nem síelek, soha nem is síeltem és nem is fogok

egy ismerősöm elkezdte, oktatás után az első lejtőn nyílt lábszártörést szenvedett szlovákiában, ma is sánta.

a havat sem szeretem.
a telet sem szeretem.

most muffint sütök (csokis és lillyfee), na ezeket szeretem:))nyami

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.31. 15:14:35

@mamapicilánya/mpl: Mondtam, hogy ne síejjé, hanem vitorlázzá! Valamint nefürgyéle!

Meg küldjél muffint, de ne póstán mer megeszik a póstások :-D

Ofélia . 2009.01.31. 15:30:36

@megélhetési sünöző: Én szivárványos cigamygombolyagnak olvastam:))
Sorry

@mamapicilánya/mpl: Az ismerősödlek gondolom a legmenőbb sícuccai voltak a tudást kompenzálandó:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.31. 15:32:28

@ofélia: Ez jó :D Amúgy volt kolorsztárunk, most is egy Infracolorral nyomul anyám. Az is egy vagyon volt akkoriban. Az is nagykorú már... De az TV még mindig, és igazából, nem is van igény LCD csodára.

Nekem meg TV-m sincs, tuner a gépben, híradót, 1-2 sorozatot, stb. azon is tudok nézni + most már felvenni is.

@mamapicilánya/mpl: Gyakorlatilag bámilyen sportban megesik az ilyesmi :(

@jesszumpepi: Nem mindiga műveletet fizeted ki, hanem azt hogy tudja mit kell csinálni :)


És a gázválsághoz kapcsolódva : Ne fűccsé' be!

jesszumpepi (törölt) 2009.01.31. 15:40:22

Ne edézzé',mert elvisz a Matisz!

Ofélia . 2009.01.31. 15:41:44

@ColT: Az LCD csoda a"nnekem is van mégha beledöglök is" kategóriába tartozik nálam!!!

Amúgy nézni sem tudnám nyáron mert jó világos a lakás és a nap is besüt:))

Ja és azt a szart biztosan nem látnám a konyhaajtóbol főzés közben

Egy gyors labda látványárol nem is beszélve:)))

Ofélia . 2009.01.31. 15:53:38

Hallottátok: londonban megettek két képviselőt!!

Pedig nem volt fefüggesztve a mentelmi joguk:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.31. 16:03:29

@ofélia: Nem feltétlen, ha valaki megengedheti magának akkor vegyen. Én csak azokon röhögök akik feleslegesen vesznek ilyesmit, ill. erőn felül. De ez bármire igaz - BMW a panel előtt, stb.

Az LCD TV akkor jó ha inkább filmeket néz az ember, esetleg monitornak is használja, vagy rendes HD adás van a környéken. Meg ha van rá pénze, és nem hitelből veszi.
Egyébként, analóg TV-t nézni felesleges...
Ha sok pénzem lesz (hehe, sose) és nagy lakásom akkor lehet hogy veszek, de még akkor sem biztos. És ha lesz, valószínű akkor is leginkább monitor funkciója lesz.

staropramen 2009.01.31. 16:04:02

@ Jesszum
Sztrovacsek , csak félve szólok,mert olyan gátlásos vagyok.
Az a vodka (Wodka) amiről te beszéltél olyanc 13:50 körül az a ZUBROWKA.
A bialoweczei bölényrezervátumban élő egyébként igen ritka bölényfűből tesznek az üvegbe egy szálat,ettől egy kissé zöldes színt kap a vodka.
Egyszer próbáld ki a Zubrowka Staropramen duót, és már nem is fontos a síelés.Na.

staropramen 2009.01.31. 16:09:12

Én egyébként sífutok, ha van jó hó itt az alföldön (régen volt már) de a Zubrowka után nem próbálkoznék vele.

Ofélia . 2009.01.31. 16:19:51

@staropramen: Ámen

Egyébként sokszor voltam már síközpontokban síházakban de síelni még sose jutott eszembe:)))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.31. 16:57:30

@ofélia: igen, persze, többszázezer volt a cucc,amibe bepakolták a mentőhelikopterbe

de viszont volt egy öreg kolléganőm, akik húsz éve jártak "síelni". ez azt jelentette, hogy a pasik siklottak a lejtőn, a nőcik meg a nyitott vendéglátóipari egységekben fogyasztottak. a férfiak fáradtak voltak, néhány apróbb sérüléssel, a nők barnák és részegek. szerintem így én is tudnék síelni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.31. 17:30:55

@jesszumpepi:
jesszum azt kerdezi Mary, hogy sokalldo vagy kevesled a 3 ezret?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.31. 17:35:28

@ofélia: döcögsz itt vagy mifene?

a muffin jó lett. de még jobb lett a fokhagymás spenót fokhagymás csirkemellel.

most büdös(?) a lehelete az egész családnak. kb. 11,3 %-kal, mint mielőtt megettük volna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.31. 17:37:05

@ofélia:
Mary azt uzeni hagyma nem sertodott meg de ma 16 orazik
holnap SB
aztan 3 nap OFF
akkor majd jon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.31. 17:38:09

@mamapicilánya/mpl:
a fokhagyma igen egeszseges, es ha mindenki fogyaszt belole
no problem az illatfelho

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.31. 17:40:01

@hagyma: hát nem is érdekel minket. jó, tündérmackó kissé aggódik, mert buliba megy este, úgyhogy most elvonult, és fél óráig csak fogat mos, meg öblöget.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.31. 17:43:41

@mamapicilánya/mpl:
sajnos nem segit
melyebbrol jon....
vagyis hat kicsit igen
egy viszkicola rendberakja inkabb

mondja Mary
hagyma meg megy ebedelni

T_S 2009.01.31. 18:05:07

Tragédia, hogy Edét levettétek. Ennyi a Homár? Ennyi az ország? Ennyi a demokrácia...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.31. 18:26:29

@T_S: hívd a lelki segély forródrótot, még mielőtt valami őrültséget csinálnál!!

jesszumpepi (törölt) 2009.01.31. 18:28:56

@staropramen:

Akkor ki kell egészítenem ismereteidet.

Itt van előttem a palack:GRASOVKA BISON BRAND VODKA Flavoured with an extract blade the fragrant herb beloved by the European Bison.The Original Polish Vodka-Speciality

(bison= bölény)

jesszumpepi (törölt) 2009.01.31. 18:30:44

@megélhetési sünöző:

A vodkát a férjem kapta karácsonyra a népes rokonság egy tagjától.

Tegnapelőtt megkóstoltam.

Nem bántam meg.

Eddig úgy tudtam,hogy én nem szeretem a vodkát.

jesszumpepi (törölt) 2009.01.31. 18:32:09

@hagyma:

Azt hittem,hogy a tévészerelő legalább egy tízest elkér.
Sajna a lehúzáshoz vagyok szokva.
Őt ismerős ajánlotta.

jesszumpepi (törölt) 2009.01.31. 18:40:14

Zanzibári akciós utamat Intersí útra cserélem.

jesszumpepi (törölt) 2009.01.31. 18:41:31

A Térdvalag-rend arany fokozata Tudjukkié.
Az ezüst fokozatra javaslom LaccPaccot,a leghosszabb komment beküldőjét.

T_S 2009.01.31. 19:12:50

@mamapicilánya/mpl: Megyek, leiszom magam ;) (de télleg..)

bopat 2009.01.31. 19:16:36

Nem értem mit nem értett a posztoló.
Hacsak nem vak és süket, akkor láthatta volna hogy a forint más nem sokat ér, és gondolhatta hogy ezt a nagy különbséget nem tudja az iroda lenyelni.
Amúgy minden iroda szabályzatába benne van ez a kitétel.
Amúgy az Intersí egy korrekt iroda, szerintem nem akartak átverni senkit, lehet hogy félreérthetően fogalmaztak, de egy telefonálással megoldható lett volna a helyzet és nem kellett volna ide írni.

b[ALien] (törölt) 2009.01.31. 19:53:26

@ofélia 2009.01.30. 15:23:45
Ja. Végülis mindent szét tudunk offolni:)

jesszum+staro: lehet lengyelből hozták és ott más néven árulják, vagy más cég is használja a hierochloe odorata-t
Hehe ezt a 2 latin szót rendesen megtanultam:) Bölényfű.
Amúgy a Zubrowka qrvajó cucc, megittam már vagy 60 üveggel:)

b[ALien] (törölt) 2009.01.31. 19:57:06

Eredetileg azt sem tudtam, hogy van európai bölény, meg őserdő lengyelben
Aztán a zubrowka felhomályosított:)
Egyébként megtekinthető a budakeszi vadasparkban. Mármint az európai bölény. A zubrowka meg a metroban és talán a corában.

b[ALien] (törölt) 2009.01.31. 20:04:27

Amúgy jesszum, ezt neked már ajánlgattam EDÉnél. FONTOS!!!!

Netuddki! 2009.01.31. 20:15:40

A családom szeméjiségi joggainak meksértése miat a Magyar Takarékszolgáltatók Egyesüléséhez fogok forduni, és követelem, hogy tíccsák be a Homárt!

aardwark 2009.01.31. 20:18:45

a bölény és a vodka pontban 14 órakor ki lesz állítva edelényben a kékplatós ifán

én csak ennyit akartam mondani, hogy ne legyen hosszú a mondandóm

kérem kapcsojják ki

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.31. 20:51:35

@jesszumpepi: hol az a komment? kérem, kérem, kérem!

aardwark 2009.01.31. 20:55:34

@Jani haverja: ez nem lehet az, hát hol itt kérem a műemléki környezet, az üvegasztalról és a bogratschról nem is beszélve...

Mylady 2009.01.31. 21:06:01

@jesszumpepi: nahát, LaccPacc. Tényleg,
De régen volt említve.

Én nemrég elkövettem egy hirtelen felindulásból elkövetett zubrowka-vásárlást, de nekem annyira nem jön be.

De azért el fog fogyni :)

Mylady 2009.01.31. 21:07:08

Ja! Én az ó-sünben vettem. Leárazva. Jó vásár volt :)

Mylady 2009.01.31. 21:09:48

@megélhetési sünöző: szerintem ne akard elolvasni :)

de azért itt a link:
homar.blog.hu/2008/01/18/az_evezred_kommentje

ez már a LaccPacc kommentjéről szóló poszt, de benne van az eredeti linkje is.

b[ALien] (törölt) 2009.01.31. 23:08:04

@Mylady: melyik sünbe? Én szétnéztem többször is de semmi (b.örs)

Mylady 2009.01.31. 23:12:21

@b[ALien]: azt hiszem, Soroksáron.

aardwark 2009.01.31. 23:59:19

hogy lesz ebből 700 komment?????????
teljesen fel vagyok háborodva....:))))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.01. 00:16:14

@Mylady: oh my god! kirázott a hideg, ahogy görgettem, görgettem, és még mindig nem volt vége! holy shit...na mék oszt olvasom

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.01. 00:43:42

@Jani haverja: Ó! A híres ház :D

@mamapicilánya/mpl: Minek kalapács? Ha emeleten laksz, kivágod az ablakon. Ha nem, még mindig marad a rugdosás...

A fokhagymás cuccok jóóóók, bár utána én sem szeretek társaságba menni. Hallod, múltkor leülök 1 hagyma után kedvenc kocsmánkban, és a mellettem ülő (szakács) emberke megkérdezi hogy
"Hagymát ettél?"
Pedig esküszöm akkora fogmosást rendeztem előtte hogy akkora nincs is.
Persze ha tudom hogy aznap este vedelni megyek akkor nem hagymázok, de könnyen jönnek az ilyen dolgok.

A másik dolog az az amikor sok sörre enne az ember egy isteni hagymás-zsíroskenyeret. Ilyenkor hazaérek, ágybabújok, barátnőm félálomban fintorog egyet, megfordul, és kicsúszik az ágy szélére...

@megélhetési sünöző: Hideg élelem legyen nálad.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 01:42:34

@jesszumpepi:
hat en is vagyis Mary is ify gondolta
tisztesseges szerelo 3 ezerrol indit mint kiszallasi dij

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 08:49:53

@ColT: Én is nagyon meghatott voltam, amikor fényképeztem.
Kár, hogy éppen szakadt a havaseső, úgyhogy ez a körülmény megzavart a mély áhítatomban.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.01. 09:10:19

@megélhetési sünöző:

Na és az ajtóletépés eredete?

A kidobott mosógépnél javasolták,hogy az ajtó letépésével jelezzük,hogy működésképtelen a dög.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 09:52:35

@megélhetési sünöző: elolvastam persze.

@ColT: kertes házban lakom, ha kidobom a tévét az ablakon, visszapattan. a kalapács jó dolog. t.macika ikeás asztalát összerakás után például frankón szét tudtuk verni, mert csak akkor derült ki, hogy nem jól raktuk össze, és azért kellett a kalapács, mert a tipliket be kellett ragasztózni. jó móka volt.

régen a barátnőimmel (még lánykoromban) volt asztalunk a kalternberg sörözőben. hát akkor - sajnos már nem iszom - nem is volt jobb,mint korsó sör libatepertővel, meleg kenyérrel és lilahagymával. ha a pasinak nem tetszett, sajnos mennie kellett.
így abban a korszakomban egy másik törzsasztaltól való pasival jártam, ők is ezt ették, nem volt probléma a hagymaszag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 12:25:48

@mamapicilánya/mpl:
az sose problema, csak ha 3 napig nem tusolok
de az regen volt, mer' vot olyan is
ma Super Bowl, ami itt tradicinalis kajat is jelent
csirkeszarny, sor
a giam agja a csirkeszarnyat en a sort
Mary meg csak eszik meg iszik, viszont ma le van tiltva a taviranyitorol mostan tol 0 oraig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 12:29:33

szoval a fiam
es adja
es ma eleg sokat fogunk "sielni"
ja mamapici
nem csak a rop;abda de az ujsagiras is melyrepulesben
az NS-en beharangoztak a Super Bowl es az Arizona Cardinals footballcsapat meze helyett betettek a Red Wings hokicsapat mezet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 12:34:07

jut eszembe USA es otthon kozott van kiadatasi egyezmeny?
mer en abban a topicban utolsoztam, nem lesz ebbol bajom?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 13:09:31

@hagyma: van kiadatás, de mivel nem vagy utolsó, nem kell besz*rni

amióta nem játszom nem olvasok sportújságot (a nekrológjaimat még megvettem), úgyhogy tőlem akár éhen is halhatnak. már nem olvasok papír alapú újságot, kizárólag onleány vagyok. mert sírnak a fák, ha kivágják, és miattam egyet se pusztítsanak el. levelet sem írok papírra, csak ha nagyon kell, azt is csak a bürokráciának, mert néha csak úgy tudsz ügyintézni,hogy írod mint Szilágyi Erzsébet

az emiljeim végén is ott van, hogy gondold meg a nyomtatást a környezetvédelem miatt.

pefki 2009.02.01. 13:28:29

@mamapicilánya/mpl: Azért csak olvassál,mert lassan tényleg éhen halunk!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 13:48:53

@pefki: ha neked az online verzióért fizetnek, máris támogattalak. ha a papírverzióból élsz, sajnálom, hogy szöget ütök a koporsódra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.01. 13:54:44

@hagyma: Huhú, gondolom a drukkerek vérig sértve :D

Amúgy majd lobbizunk érted, és visszahelyeznek a posztodra ( :D ) mint a Pásztor Albertet :D

@mamapicilánya/mpl: Hát akkor jogos a kalapács.
Esetleg ha még fa kávás a TV akkor fel is lehet gyújtani...
Libatepertőt nem szeressem, de alapból finnyás vagyok, szal vem veszünk össze. Egyébként meg a hagymaszag mulandó :)

Papírt amúgy én is kerülöm már régóta. Van egy öreg PDA-m, volt egy ötezres pár éve, azon olvasok naphosszat. Könyveim vannak letöltve, több Gb, kifogyni nem fogok még egy pár évig.
Újság helyett net, levél meg email.
Nyomtatóm nincs is. Ill. van, de másfél éve egy lapot se nyomtattam.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 13:57:43

@ColT: ez derék

na lépek,megyek halat sütni. a hal félreértések elkerülése végett NEM a tudodhonnan való,hanem tengeri.

pefki 2009.02.01. 13:59:13

@mamapicilánya/mpl: Sajnos a papírverzióból élek de annak azért még mindig van egy felemelő érzése ha a kezedbe veszel egy olyan terméket amit nyomdagép készitett!!

Ofélia . 2009.02.01. 14:30:15

@Jani haverja: Remélem a zarándokutad alkalmával találkoztál a krisnás lányokkal is(3 lány egy bindével)110-50-75.

Ha igen irigyellek:)))

@mamapicilánya/mpl: Neked van szöged???

Pláne koporsószög mi az az mpl és minek????.

@jesszumpepi: Hogy ti mit tudtok agyalni egy sima berúgáson:)))

jesszumpepi (törölt) 2009.02.01. 14:39:21

@ofélia:

Berúgásról szó sem volt.

Aki elrontja a gyomrát,az nem tud enni.
Aki berúg,az nem tud inni.

Ofélia . 2009.02.01. 14:48:52

@bopat: Na mot fog kardélre hányni a homár kis közössége!!!!

Ha valaki forintban köt szerződést egy akármilyen utazásra egy dolog biztos(A kis betüs utalásban benne szokott leledzeni az árfolyamkockázat)
Ők kifelé juróban számolva adnak ajánlatot a szállásadók felé(nagy ívben szarják le a forintunkat)

A lebaszás tárgya, hogy gondolkozzunk már mivel nem létezik ISMÉTLEM nem létezik olyan cég aki 35 százalékos árfolyamváltozást le tud nyelni egy rövid időszak alatt(simán csődbe megy oszt maradsz ahol éppen vagy).

Rohadtul nem tudom sajnálni azt aki csak egy utat bukik be mivel a lakások(hitelre vett) jelentős hányada fog bebukni!!!

Remélem nem így lessz de már ott tart a lököttség, hogy 3 hétre tudok autótbérelni egy havi részletböl+egyébb költségekböl(szervíz biztosítás STB.

Hát nem röhely???

Ofélia . 2009.02.01. 14:51:09

@jesszumpepi: Egy jó izü berúgás után mindig megettem a heti kajapénzemet(1979)

Ofélia . 2009.02.01. 15:00:46

@jesszumpepi:" Aki berúg,az nem tud inni."

Dehogynem csak akkor igazán:))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.01. 15:39:46

@ofélia: Nem függ össze. Amikor "edzésben" voltam akkor 2 üveg bor se nagyon ártott. Most meg azért nem rúgok be mert a gyomrom mindig előbb adja fel.
Így sem szoktam lerészegedni, általában egy kellemes esti (hajnal 2-ig) sörözés alkalmával nem jutok el addig.

@pefki: A papír alapú dolgok bennem semmi magasztosságot nem keltenek... Szórólap, napilap, stb., hát a legnagyobb papírpazarlás. Könyvek, más tészta, nem feleslegesek, de ha belegondolsz, minden 2. embernek van már valami eszköze emin elektronikusan lehet olvasni. Már erre a fejlettebb országokban.
Ami újságot veszek (1db) azt is azért mert más formában nem létezik.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.01. 15:42:01

@mamapicilánya/mpl: Én is halat sütöttem, most fogyott el! Pedig nem vagyok egy konyhaSÜNdér! :-D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.01. 15:56:39

@megélhetési sünöző: Hal :) Mmmmmm... egyik kedvenc kajám.
Nekem csak az a bajom hogy az üzemi kajáldán kisebb sünetekkel mindig szar a kaja.
De amikor épp jól készítik el, akkor meg egyszerre van a 3 menüben ehető cucc.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.01. 16:00:57

@ofélia: Nem függ össze. Amikor "edzésben" voltam akkor 2 üveg bor se nagyon ártott. Most meg azért nem rúgok be mert a gyomrom mindig előbb adja fel.
Így sem szoktam lerészegedni, általában egy kellemes esti (hajnal 2-ig) sörözés alkalmával nem jutok el addig.

@pefki: A papír alapú dolgok bennem semmi magasztosságot nem keltenek... Szórólap, napilap, stb., hát a legnagyobb papírpazarlás. Könyvek, más tészta, nem feleslegesek, de ha belegondolsz, minden 2. embernek van már valami eszköze emin elektronikusan lehet olvasni. Már erre a fejlettebb országokban.
Ami újságot veszek (1db) azt is azért mert más formában nem létezik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.01. 16:02:08

@ColT: Ja bocs ez utóbbi valahogy visszajött az enyészetből.

SuperDiamond · http://www.sportfogadastippek.com 2009.02.01. 16:38:00

Cseles, cseles. Marketinget is tanultam, de ez engem is beforgatna!! :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 17:06:21

@ofélia: Krisnás lányokkal sajnos nem találkoztam:(
Talán azért, mert szakadt a havaseső, ők meg - indiai vallásuk miatt - ilyenkor fáznak. Pedig milyen érzés lehet egy ilyen lányt kicsomagolni a HÁZ előtt!!!!!
Na ilyet nem írok többet, mert a feleségem is olvassa.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 17:08:43

@ofélia: Ja, meg lehet, hogy az is olvassa, Akinek Nem Szabad Kimondani A Nevét!!!!!!!!!!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 17:14:37

@ofélia: Ja, meg olyan vallásúakkal sem találkoztam, akiknek meg a vallását nem szabad kimondani, de D&G papucsban szoktak járni.

Ofélia . 2009.02.01. 17:21:41

@ColT: A szórólapokkal kapcsolatban egyetértek.

A napilapokkal kapcsolatban marad a metro(nem olvasok semmit aminek bármelyik párthoz köze lehet)

A normális könyveket szeretem (rejtő) viszont utálok monitorrol olvasni.

Apropó monitor ugye a fókuszfezt ezeken a szarokon is lehet állítani??.

Megkösznöm ha mondasz egy átlagos feszültség értéket!!!

@Jani haverja: Titkold mármint a kicsomagolást:)))

Nálatok nincs a házban egy eldugott pecó??.

A nevet kimondták pénteken a vacsoracsatában(nem csak kimondták az ajándék bögre felirata: EDE te bedezoroztad magad):)))))

Ofélia . 2009.02.01. 17:28:49

@Jani haverja:" Ja, meg olyan vallásúakkal sem találkoztam, akiknek meg a vallását nem szabad kimondani, de D&G papucsban szoktak járni."

Nézted már az orra fügőlegessel bezárt szögét??

Vagy a kalapját??:))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 17:35:24

@ofélia: Most írtam, sajnos nem találkoztam velük, valószínűleg a havaseső miatt, így szögmérésre nem is kerülhetett sor.
"A nevet kimondták pénteken a vacsoracsatában(nem csak kimondták az ajándék bögre felirata: EDE te bedezoroztad magad):))))) "
Erre csak azt tudom mondani, hogy szerencsére a Homár egyre népszerűbb, úgyhogy az RTL szerkesztői is ismerhetik a NEVET!!!!!!!!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 17:37:13

@mamapicilánya/mpl:
hat en ertheto okokbols onlany olvasok, ez mondjuk raadasul nem is az NS-ben volt hanem a Bors-ban ettol meg az NS is tud vadbaromsagokat irni
hihetetlenul felhigult az ujsagiroi szakma es nem elfogultsag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 17:41:28

@ColT:
konyvet nem szeretk a NET-en, vag monitoron meg ilyesmi, ha valami meg erdekel kikuldetem
hat igen mas a hangulata egy papirujsagnak, es mobil, lehet vinni a konyhaba, koltyora es egyeb fontos helyekre
tudom, hogy a notit is lehet de az klotyon kifejezetten kenyelmetlen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 17:43:49

@ofélia:
de el am
egy ejjeli ivaszat utan irany a piac langost ettunk hurkaval meg kolbasszal
1978-79-80-81-82-83-84-85-86-87-88-es 89 elso felev
utana attertunk a pacalra

Ofélia . 2009.02.01. 17:44:10

@hagyma: Már bocsi de amit olvasol: az egyik pártfüggö a BORS meg arra sem jó,hogy elmenjek a lakás legkissebb zugábe(túl kemény)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 17:45:10

@hagyma: meg az újságot a klotyón másra is fel lehet használni, a notit viszont nem:))))))!!!!!!!!!!
Bocs, de ezt le kellett írnom!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 17:48:23

@pefki:
ez akkor volt igazan igaz, mikor meg tenyleg igazi nyomdafestek szaga volt, meg fogott is az ujsag
amugy en voltam 1 hetig linoszedo is, csak lementunk Pecsre az egyik haverommal 7 vegere es ott mardtunk 1 hetig
mire hazaertem a munkakonyvem mar ott figyelt a postaladaban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 17:54:48

@ofélia:
en csak telleg vegszugsegben hasznalok olyasmire ujsagot, mert a puhat kultivalom, bar az ujsagnal az a megoldas, hogy nagyon ossze kell gyurni sokaig es megpuhul ugyahogy
a hat a borsot, a blikket, a sportot es par hetilapot/ES, zsaru magazin, meg mittudom en, hat amire ido futja
igyekszem politikalt nem olvasni, de mivel mindeig megnezem a napkeltet.....
na meg persze a USA today, meg a helyi lap
de azt papiralapban mert jar a hotelnek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 18:01:26

na akkor megyunk sitaborba furedre vagy nem?

Ofélia . 2009.02.01. 18:25:35

@hagyma: Hát mehetünk sízni füredre.

A két vendégház faanyagábol csak összeütünk egy rámpát:))

A havat meg beszerezzük ausztriábol mint a hógolyóbajnokságra vagy 30 tonnát kerül amibe kerül:)))

D e most tényleg amikor hitelbedőlés miatt ezrek kerülnek utcára FONTOS VOLT TIROLBOL TONNASZÁM HAVAT IMPORTÁLNI PÁR EMBERNEK NEM NEVEZHETŐ SÍKHÜLYE KÖLKEI MIATT????

HÓGOLYÓZÁS!!!!!!

Erre van pénz????

A hajléktalanoknak osztottam volna belőle inkább ÉTELT még bort is ha azt kivánják!!!!.

Na most ment el a humorérzékem mivel most láttam ezt a hülyeséget:(((((((((((((

Ofélia . 2009.02.01. 18:33:03

Na megpróbálom belinkelni ezt a szarságot:(((
napiaszonline.hu/aktualis/nem_sikerult_a_hogolyozasrekord_megdontese_8553

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 18:33:51

@hagyma: Sítábor nem jó, mert nincs rendes hó, de ha nyáron jöttök Magyarországra, akkor abban bennevagyok, hogy egy átmulatott füredi éjszaka után oldalba psíeljük a HÁZ kerítését.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 18:35:06

@ofélia:
hat en nem bonyolitottam volna ennyire
vitorlas vizisi versenyre gondoltam
en nem szeretk hogolyozni mer bevorosodik a kezem
ki hogolyozik?
meg ne tudjam
Mary se akar

jesszumpepi (törölt) 2009.02.01. 18:35:49

@Jani haverja:

Tudjukki olvassa a Homárt.
Különböző nickneveken írogat is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 18:36:02

@ofélia: Nekem is hasonló a véleményem erről. Hogy dasznák szájba magukat.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 18:38:15

@jesszumpepi: Oszd meg légyszi velünk a nickneveket!!!!
Én is gyanítottam már egy másik posztban pl "+1"-ről.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 18:39:40

@Jani haverja:
szerintem muemleki kornyezetben tilos pisilni
motorcsonakolni lehet a balcsin?
es milyen volt a tavalyi Hekk fogasi atlag?
ez fontos
igaz en csak a catfisht szeretem, asszem az a harcsa, de valahogy itt jobbizu a harcsa, ha harcsa a catfish

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 18:40:23

@pefki: könyvet azért rendszeresen vásárolok, és hát édes gyermekem T. mackó nagy picsaújság fogyasztó, és azt is én szponzorálom:))) megveszünk vagy hármat, oszt mindben ugyanaz van. a legjobb HP lap az amerikai vagy angol verziók,ha van közöttünk ilyesmire hajlamos, ezúton hívom fel a figyelmét.

de napit már nem veszek régóta, hetit meg nemrégóta. mondjuk hiányoznak néha az igazi elemzések (nem pü-i), meg bővebb vélemények, de úgy látom, a nyilatkozók/szakértők is felfedezték azinternetet, meg elég sok elérhető onlájn.

a családomban két nyomdász is van/volt,én őket támogatom.

@ofélia: az mpl azért kellett, nehogy +1 a nevemben írogasson (lásd pl: jesszumpapi). jó, azt aláírom, hogy mamapiciellenségek egy nagyon nagy jófejség volt, akármelyikőtök is csinálta, de a +1 félékhez nem adom a nevem.

@hagyma: borsonline? mennyé mán. akkor te régen biztos olvastad a kacsamagazint is:))) ezzel a hírrel a népszerűséged nálam esett pontosan 11,3%-ot!

jesszumpepi (törölt) 2009.02.01. 18:43:12

@Jani haverja:

Olyan kommenteket ír,amiben cikizi a kommentelőket:

nanemánamá
kékhagyma
jesszumpapi

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 18:47:34

@jesszumpepi: nekem írt +1, képzeljétek. de a levéltitok megsértése bűncselekmény, így nem teszem közzé. válaszolni nem fogok, ezúton üzenem.

Ofélia . 2009.02.01. 18:54:54

@jesszumpepi: A jesszumpapi azért jó volt(jó volt valakit a dühömben elküldeni az anyukája rézzel kivert.....-ájába!!).

Azért a stílusrol a magot lehet azonosítani:)))

Nekem ödön nagyon hiányzik mivel mellettem szuszog IT és mindig szerette volna látni:)))

Ofélia . 2009.02.01. 18:56:24

@mamapicilánya/mpl: Képzelem a magvas mondandót!!

Szóval: mekkora a szushi??.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.01. 18:58:45

Tudjukki neve már olyan blogokon is forgalomban van,amelyeknek közük sincs az Indexhez.

Lassan már internetes ikon lesz.

Ofélia . 2009.02.01. 19:02:17

@hagyma: Motorcsónakolni lehet a balcsin(pénzkérdés)

Ha akarod a heklát is kibérelheted igaz,hogy lassú viszont szép:)))

A balatonban már csak hekk terem mármint a halsütőknél:))

Ha fogast akarsz enni akkor nagy ívben kerűld el ezt a kies tavat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:06:30

@mamapicilánya/mpl:
sot dolgoztam KURIR-nal is hehe
nem, Kacsat sose
a borsban meg a blikkben elolvasom, hogy kit oltek meg, hogy a tuzoltok osszeberekdetek a ciganyokkal
a ciganyok a ciganyokkal
be kell nezni az elet surujebe
de Bokrost is elolvastam az ES-be
aase teljesen szazas amugy
bar
ahh haggyuk ez nem az a topic
kozeleti topikokba meg mar ezer eve nem tettem a labam

jesszumpepi (törölt) 2009.02.01. 19:07:43

Az én kedvenc halam a balin.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.01. 19:09:56

Mostanában sokat dolgozom,és ritkán tudok Homárt olvasni. +1 melyik poszthoz kommentelt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:11:16

@jesszumpepi:
jaja en is sok heleyen lattam emliteni
szerintem a tobbseg nem is tudja az eredetet
hat ha engem Edenek hivnanak es otthon elnek, kulonoskeppen fureden en annyira celeb lennek percek alatt
hejj EDE!!!!
hivd fel az RTL-t, a TV-2-t nagy lovet lehetne csinalni
a torzskommenteloknek ajanlj fel felaru udulesi lehetoseget/ akar udulesi csekkel is/ az utoszezonban
es rendezz egy bogracsvarsenyt a kek szalag idejen, nevezesi dijakkal
basszu ha en ilyen nepszeru lennek itt, mar dollarmilliomos lennek, de szerintem Te is felzarkozhatnal mondjuk Gyozike melle
a nagyobbik vendeghazba hivdd meg ezt a vacsoraizet
kamerazd be
meg ilyenek
nyissal honlapot
ha szukseged van menedzserre keress meg
20 szazalekert intezek mindent

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 19:12:14

@jesszumpepi: írd be a blog tagkeresőjébe, és nézd meg az aktivitását

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:13:39

@jesszumpepi:
egy idoben mindegyikhez
ertekelt
en ertekelhetetlen vagyok
szerintem Te is
kardomba is doltam, most se en irok hanem Mary
telleg nem tudom beregelni Maryt mer nem tudok kilepni a nickemrol
nem vagyok tul sikeres
de telleg nem talalom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:22:54

@ofélia:
dehogy akarok fogast enni
bogratscholni akarok
most Mary olyan hust vett amirol sejtelmem sincs micsoda
mondjuk holnapig kitalalom, mer ma csirkeszarny lesz
moist@tender Boneless Country style spareribs fam pak
reszletekben ertem, de hoghy ebbol mit sussek ki?
2.70 lb
valami BBQ-nal valo lehet de szivesebben tennem a sutobe, azzal nincs sok baj
sose vegyetek el amerikai not
szerdara rantott csirket rendelt
itt kentuckyban....
hihhetetlen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:24:10

ja nem @ hanem az a ize& a moist es tender koze

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:32:04

@mamapicilánya/mpl:
hat ez az oszt magyart akar enni
en meg sutehetem
azt tudom ez valami oldalas, de nincs benne csont es van rajta szosz, azt irjak porhanyos es csaladi csomag ez mind OK de hogy sussem meg?
na keresek valami amerikai szakacskonyvet

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 19:33:38

@hagyma: ha van rajta szósz, ne csinál semmit azon kívül, hogy berakod a sütőbe. oszt lesz ami lesz

jesszumpepi (törölt) 2009.02.01. 19:37:40

@mamapicilánya/mpl:
Ahhoz,hogy rákeressek az aktivitására,találnom kellene egy kommentet,amit ő írt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:39:32

najo de valami csak kene alaj meg melleje esetleg fozok krumplit es kesobb melle teszem
de van BBQ sutom is ilyen elektromos, nem faszenes
lehet hogy megis ott...
na most elmegyek sort beszerezni mert az SB-re jon le a fiam, es frissiteni kell a keszleteket
az legalabb 4 ora
Maryt is beleszamolva az 60 sor
persze csak kisdobozos
nem vagyunk mi piasok
a huttom merete megfelelo a tarolasara

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:44:23

@jesszumpepi:
menny be pl
a "perverz horgszfolm...."/off topic/
most volt nem regen
+1

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 19:46:35

@jesszumpepi: Köszi a nickeket, a nanemánamá-t tudtam, a többit nem, mert nem mindig van időm végigolvasni a kommenteket. Akkor viszont mi is csinálhatunk olyen nickeket, hogy pl. EDElényi, beveszED-E, vagy hasonlók. A jesszumpapi, meg a kékhagyma után...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:51:25

@Jani haverja:
a jesszumpapi bravuros volt
fel se tunt csak a komment
na mondom mi tortent jesszummal?
biztos rosszat almodott, vagy masnapos
a 2-ik kommentnel mar tudtam itt nem stimmt valami
akkor lattam, hogy papi
a kekhagyma nem volt nehez ugy
jobban jart volna egy
hogyma-val

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 19:54:00

egyebSt gyakran hasznalatos modszer mas formokon is
az meber szeme elsiklik egy kis valtoztatas felett
velem mar olyan is volt, hogy ugy kiboritottam egy moderatort, hogy belepett az en egyeni avatarommal, megvaltoztatta az alairasomat es hulyesegeket irt
szegeny hulye
es mindez egy fiataloknak szolo sportrovatban hehe

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 20:03:11

@mamapicilánya/mpl:
Csak kiderül az igazság!!!!!!!!!!!!!!!
Na meg a gazság is!!!!!!!!!!!
@hagyma: Ahhoz pedig ész is kellett volna, hogy valaki a Hogyma nicket kitalálja, nemcsak a kékszalagon a negyvenvalahanyadik hely!!!!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 20:07:37

na idefigyeljen mindenki: tessék mostmár bevallani ki volt az, aki mamapiciellenségek néven regisztrált, és utána átváltoztatta rajzoltszemöldökű plázapipire

csak szeretném neki személyesen mondani, hogy a második nick az nagyon jó

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 20:14:02

@hagyma: te nem lehettél, abban volt ékezet, és magyarul volt, nem ámerikásmagyarul

Ofélia . 2009.02.01. 20:20:18

@mamapicilánya/mpl: Abszolút ártatlan vagyok meg lusta is:)))
@hagyma: Tedd be azt a namtudommit a sütőbe párold fólia alatt egy kicsit és pirítsd le( mint ha hurkát sütnél)

DE: hívjál mentőt papot tűzoltót mert ebböl bármi kisülhet.

Ugyanott elsőosztályu halotti lepel és kifogástalan állapotu nyírfakoporsó(törzskuncsaftoknak 20 százalék kedvezmény):))

Mylady 2009.02.01. 20:26:27

Vettem termoszos kulacsot, hogyha megyek kirándulni, legyen miben magammal vinni a forraltbort.

Aztán nem mentem kirándulni.

Azért igyak forraltbort?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.01. 20:29:04

@Mylady: szerintem mire megkérdezted, megittad!


na jóccakát, időzóna másik felén jó meccsnézést

a párom szólt, hogy van vasalni való

és ne rosszalkodjatok!!!!!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 20:31:18

@Mylady: Igen!!!!!!!
Kedvenc téli italom, de próbáld ki egy csipetnyi őrölt borssal, meg egy csipetnyi őrölt erőspaprikával (a hagyományos többi fűszeren kívül) én legalábbis úgy szeretem.

Ofélia . 2009.02.01. 20:35:14

@Jani haverja: Ja és hagyma véleményével ellentétbe IGENIS borbol kell csinálni.

Már ha még ismeri valaki azt a bogyós gyümölcsöt amit szólónek hívnak:))

Na jóccakát hajnalban kelek:((((

Mylady 2009.02.01. 20:36:39

@Jani haverja: Hú, ezt ki fogom próbálni.
MOst főztem egy teát, forralt bor tötölve.
Majd lefekvés előtt iszok egy zubrowkát :)

Ofélia . 2009.02.01. 20:36:59

@mamapicilánya/mpl:

UI jó vasalást természetesen a párod orcáján (mert szólt).)))

Mylady 2009.02.01. 20:41:30

Boldogult ifjúságom szenvedései jönnek elő a vasaló szótól.
Nagymamám (lévén fürdőhelyi lakos) szobákat adott ki. Váltáskor nekem kellett az ágyneműt vasalni.
Rendszerint 5-6 garnitúra ágyneműt. A negyvenfokos melegben.
Imádtam.

Mylady 2009.02.01. 20:42:32

@Mylady:
ööööö....nagymamámnak nincs köze Edéhez!!!
DE tényleg!!!

Netuddki! 2009.02.01. 21:06:02

Közérdekű közlemény!

Kedd este (február 3.) 23:30 m1 film:

EDE megevé ebédem !!

NAGYON FONTOS!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 21:21:57

@ofélia:
ugy lesz valahogy

jaja mingya jon a meccs mamapici
a fiam most vitorlazott el es hoz 50 csirkeszarnyat en vettem 84 doboz sort
szoval felkeszultunk

Mylady forralt bort lehet kulacs nelkul is, bar en teljesen attertem a sorre

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 21:32:44

@ofélia: Már megint igazad van. Tényleg csak jó borból finom. Soha nem tudtam megérteni azokat, akik az ihatatlan lőrét, meg a hordóízű, vagy megpimpósodott bort úgy minősítették, hogy "nem baj, majd télen forralt bornak jó lesz". Hát nem ugyanazt a bornak nevezett sz@rságot fogják meginni télen (csak forralva)???
@Mylady: Tényleg próbáld ki, finom!!!!
De a borsból meg a paprikából tényleg csak nagyon keveset!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Azt nem is feltételeztük, hogy nagymamádnak bármi köze lenne EDÉHEZ. Bár a gyors helyesbítés azért nagyon ott volt!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 21:34:04

@Netuddki!: Azt hiszem, ebben az időpontban elég kevés komment lesz a Homáron, mert mindenki TV-t fog nézni....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 21:47:02

@Jani haverja:
hat ha nem olyan jo jobban elmegy megcukrozva fuszerezve, meg fahej vagy mi
ugy ihatobb
nem pimposodottra gondolok kicsit gyengebb minosegure
egy igazi jo bort azert nem szivesen forral fel az ember
olyan kozepes, kicsit gyenge tokeletes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 22:00:09

@Jani haverja:
6 oratol super bowl!!!!!!!!!!!
ez fontos
nektek ejfel
de reggel 4-re nektek is vege

Mylady 2009.02.01. 22:10:08

@hagyma: 84 doboz sör? Abból nekem is jut, ugye?
Lécci-lécci-lécci!
:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.01. 22:19:28

@hagyma: Azért én sem 7 puttonyos Tokaji Aszúból készítem:)
A sport kevésbé érdekel, kivéve az autó-motorsportot. De most nem is tudnék fennmaradni hajnali négyig, mert korán kell holnap kelnem:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 22:21:47

@Mylady: utanaszamoltam
136 doboz
es 60 csirkeszarny uton
harmunknak eleg lesz
ha sietsz meg lehet marad valami holnapra
ranch dressinggel es azzal a celeryvel
ez annak a zellernek a zodje
ezt en sose ettem otthon, nem voltam sikeres

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 22:23:28

olyan jo martogatni a ranchba es melle a csirkeszanyr , hodeg sor
@Jani haverja:
ertjuk mi egymast, szrbol nem epitunk varat, de nem is a 67-es tokajit hasznaljuk
hat en offot kertem mara meg holnapra
teljes a tobzodas

Mylady 2009.02.01. 22:37:56

@hagyma: hát, holnap felmarkolom (végre) a fizut, abból telik egy (oda)jegyre...
akkor a 136 felét félreteszed nekem?
csirkeszárnyat nemkérek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.01. 22:46:47

@Mylady:
pedig isteni ne olyannak kepzeld mint otthon
a felet nem igerhetem, de tudok potolni

Mylady 2009.02.01. 23:16:41

@hagyma: hát, akkor jó szórakozást a meccsre

és hagyjatok nekem sört!!!
Ez FONTOSCH!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 15:00:38

hagyunk de a nepligetig nem allunk meg!!!!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 18:02:06

Mary szerint ma oldalst fogok sutni de olyan masnapos vagyok mint allat
ilyenkor mi van?
el a 6 szazalek?
süti beállítások módosítása