Tékozló Homár

Elküldte a lusta rendőr a pénztárcát leadó megtalálót

2009.02.02. 00:26 | szily | 157 komment

Fantasztikus kalandja volt Istvánnak: talált egy pénztárcát a Belvárosban tele pénzzel és iratokkal, majd amikor le akarta adni, azt egyszerűen nem hagyták a rendőrök, sőt szerencséje volt, hogy mondjuk nem fekvőtámaszoztatták meg. A Nyugatiban lévő rendőrségi irodában persze senki sem volt, és ha emberünk nem szívós, az istennek nem tudta volna visszajuttatni a tárcát az olasz tulajdonosnak. Végül sikerrel járt, úgyhogy legalább országimázs-szempontból szép lett a sztori vége. A rendőri eljárás viszont elképesztő és menet közben kiosztottunk egy hülyeség-díjat az Erzsébet szállodának is.


Minap érdekes, de lehet, hogy inkább tipikus magyar fásult hozzáállást bemutató eseményben volt részem.

Szombat éjjel a Nyugati pályaudvar és az Oktogon között egy pénzautomatánál egy pénztárcát vettem észre. Gyorsan megnéztem, jelentős összeg és egy olasz nyugdíjas iratai voltak benne. 10 percig tébláboltam a környéken, de senkit sem láttam szintén téblábolni és keresgélni a környéken.

Környéki séta után úgy döntöttem, inkább beszaladok a VI. kerületi rendőrkapitányságra a Színyei Merse utcába. Itt olyan történt, amire álmomban sem gondoltam: az ügyeletes rendőr elküldött. Megkérdezte először, hogy hol találtam a tárcát. majd teljes ledbbenésemre a rendőr ezt mondta: Ne adjam le, hiszen a Nyugati környékén találtam, vigyem a Nyugatiba, de ne említsem ott, hogy már jártam a VI. kerületi kapitányságon! Mert akkor megkérdezik, miért nem vették be ők itt a Színyei utcában. Meg azt is mondta (saját magát nyugtatva): elvégre az a logikus, ha Nyugatinál találtam, vigyem oda! Még el is magyarázta, hogy merre kell mennem. Eszméletlen, ez ma Magyarország!  A rendőr nem végzi el a saját munkáját. Ezen csak kínomban nevetni lehetett. Röhögtem is, csóváltam a fejemet. Átcaplattam a Nyugatihoz (már kb. éjfél lehetett), ahol a rendőrségi irodában nem volt senki!!!! Ez is nonszensz, éjfél felé egy nagy pályaudvaron nincs senki az irodájukban! Percekig vártam, kopogtam, hívtam őket. Sehol semmi.

Újra megnéztem pénztárcát, találtam egy szállodai szoba kártyás kulcsát. Tök jó, akkor leadom a recepción. Igen ám, de a hotelnek semmilyen neve nem volt rajta a kártyán, csak a kártya gyártója. Később kiderült, hogy az Erzsébet szálló volt ilyen ügyes.

Ekkor gurult el a gyógyszerem, hazamentem, gondolva másnap reggel korán felhívom az olasz nagykövetséget, elvégre a Salvatorenak papírok nélkül mindenképpen kell jelentkezni a nagykövetségen.

Alig bírtam elaludni és másnap korán felébredtem. Reggel minden papírfecnit kiszedtem pénztárcából és végre találtam két magyar telefonszámot. Azokat felhívtam, és 11-kor már vissza is adhattam mindent a tulajnak a legnagyobb örömére. Előbb is átnézhettem volna mindent a brifkóban és már aznap éjjel visszaadhattam volna, de akkor a bevett útvonalat követtem. Káár volt... Beszélgetve kiderült, hogy ők meg a környéken vagy fél órát keresgélték a tárcát. Sajnos egy izgalmas éjszakát okoztam az olasznak, de talán jó (?) hírünkön nem esett csorba :)

Kérdésem: mit várunk a rendőröktől, ha egy rohadt jegyzőkönyvet (5 perc) kitölteni és 2-3 telefont (2 perc) elintézni sem tudnak????

Üdv

István

UI.: A poénokat elkerülve: pénzestől adtam vissza a pénztárcát. :)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zdanee 2009.02.02. 00:43:07

Elsozhetnek, ha erdekelne, de nem erdekel. Gratula a megtalalonak, manapsag sajnos nem termeszetes, h visszaadjak a penztarcat, az Olasznak nagy mazlija volt, h te talaltad meg. Plane a Nyugatinal.

trewq 2009.02.02. 00:46:39

Jobb is hogy nem adtad a rendőröknek, lenyúlták volna belőle a pénzt.

Ferenczi 2009.02.02. 00:46:46

Szerintem jobban jártál, hogy személyesen jutattad vissza. Ha sikerül leadni a rendőrségen a biztos úr biztos nem írja bele a jegyzőkönyvbe, hogy tele volt pénzel a tárca... Magyarország...

Advanced Flight 2009.02.02. 00:49:24

És valami jutalmat kaptál, hogy fél éjszaka loholtál egy vadidegen kedvéért?

ebenbry (törölt) 2009.02.02. 01:02:03

A rendőr, ha le akarta volna nyúlni, akkor lenyúlja, de nem akarta. De látom egyeseknek szívesebben látták volna, ha a rendőr átveszi és akkor lehet gyanúsítgatni, hogy biztos azért vette át mert...

Mellesleg a pályaudvaron, tömegközlekedési eszközön talált dolgot ott kell leadni!

Közterületen, közforgalom számára nyitva álló intézményben talált dolgot pedig a jegyzőnél! Ha jól tudom, de lehet, hogy már nem így van. Ha késő van akkor nincs polgárjenő hivatal se, tudom.
Ha leadod és 1 évig nem jelentkezik a paraszt, akkor a tiéd a cucc. Kivéve muzeális dolgok.

Velem is volt már így. Magyar csaj telefonját találtam buszon. Bevittem a végállomásra és ott vártuk a csajt a sofőrökkel. hívta a saját telefonját, de aztán nem nagyon sietett a kis ribanc. Sok köszönet nem volt benne, kis picsa visszakapta, megfordult és elment köszönés nélkül.

Máskor német paraszt teletömött pénztárcáját találtam meg, az se nagyon hálálkodott érte.

Lenyúlni akkor se fogom, égetné a kezemet, aludni se tudnék.

sid2008 2009.02.02. 01:02:43

Szia ez a sztori szerintem nagyon sántit nem a te viselkedésed hanem a rendöré.

ebenbry (törölt) 2009.02.02. 01:06:03

@ebenbry: mármint a pályaudvaron vagy tömegközlekedési cégnél kell leadni, ha ott találod meg.

gabbró 2009.02.02. 01:18:48

Szerintem jól tetted hogy magad adtad vissza én, azzal kezdtem volna hogy belenézek, kié lehet a cucc.
Amúgy meg a rendőrök mindent csinálnak csak nem intézkednek.
Egy ismerősöm mesélte hogy a munkahelye előtt a parkban fiatalok drogoztak meg ittak fényes nappal, ki akarták hívni rájuk a rendőrséget, erre a rendőr azt kérdezi tőle hogy kik azok? Mármint név szerint kiket akar bejelenteni! Ez azért nonszensz kicsit.
A másik meg, anyukámmal mentünk az utcán és egy kocsma előtt a földön feküdt egy hajléktalan kinézetű részeg fickó. Jó meleg volt már, tavasz vége és a fazon kabátban volt, a nap pont rátűzött. Anyukám hívta a mentőket mivel a férfi eszméletlen volt és hogy nehogy hűgutát kapjon. Erre a diszpécser mindja neki hogy menjen oda a fickóhoz és kérdezze meg hogy van-e szüksége segítségre... bakker. Ezektől megdögölhetne az ország, csak nekik ne kelljen jegyzőkönyvet írniuk... tisztelet a kivételnek.

rizla 2009.02.02. 01:30:34

@gabbró: "Anyukám hívta a mentőket mivel a férfi eszméletlen volt és hogy nehogy hűgutát kapjon. Erre a diszpécser mindja neki hogy menjen oda a fickóhoz és kérdezze meg hogy van-e szüksége segítségre... bakker."

vagy az is lehet, hogy a mentőknek van jobb dolguk is. nem túl sok pénzből kellene mindenhova odaérni. ha valahova nem sikerül, országos botrány. és akkor anyukád egy részeg csöves miatt hüledezik..

Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.02. 01:37:03

Azert az prepoz kicsit tulzas, alazas szagot nem erzek a sztorin, csak szimpla magyarsagot. Btw. egyszer (es utoljara) elloptak a robogomat, mentem feljelentest tenni. Kerdezik hol allt. Megmondtam. Erre a kerdes "Es csodalkozik? Hat onnan elszoktak ezeket lopni.". Haaaat, akkor rendben van :)

ddd.dino 2009.02.02. 01:38:53

Kedves István!
Örülök, hogy vannak még becsületes, segítőkész emberek!!! Bár ráment az éjszakád, de legalább visszaadhattad személyesen, talán az kárpótolt. Ha leadod a rendőrségen, szerencsotlen olasz soha nem látja viszont! Valószínűleg nem is ellopják, csak b@szn@k utánajárni fél órát, hogy megtalálják a tulajt, inkább bedobják a megoldhatatlan ügyek feneketlen dobozába...

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2009.02.02. 01:41:25

rühellik a papirmunkát, bármikor közúton szabálytalanságon érnek (piti dolgok) és látom, hogy csak a lére mennek, csak azt hajtogatom: jelentsen fel, jelentsen fel, töltsük már a papirokat... mindig elengednek egy leszidással

facsipesz 2009.02.02. 01:41:43

@gabbró: Nem lehet, hogy tényleg meg kellett volna kérdezni a tagot, mielőtt a mentőt hívod? Én is voltam már így, amikor az önjelölt kihülni/hőgutát kapni vágyó, akinek segíteni akartam, közvetlen kérdésemre felállt, és elment....

hurkakobász 2009.02.02. 02:03:36

Nekem még jobb a történetem, de mivel nem akarom itt a helyet foglalni csak az idevaló részét írom le.. Összevertek egy szórakozóhelyen és engem az oda legközelebb eső nyugati téri rendőrségről küldtek el: mondván a szórakozóhely már nem az ő kerületükhöz tartozik. És visszaküldtek a helyszínre szétvert fejjel, hogy onnan hívjam ki a rendőrséget… természetesen nekem is mondták hogy ha lehet ne említsem meg a dolgot senkinek.. A helyszínre a rendőrök fél-háromnegyed óra múlva meg is érkeztek de hogy ott mi történt az egy másik történet ( az még durvább).. Ha van rá kereslet akkor leírhatom az egész sztori-t csak az egy kicsit nagyobb meló..

szily 2009.02.02. 02:13:58

@hurkakobász: van kereslet, írd meg a Homár-postaládába és kiteszem.

roka1729 2009.02.02. 02:19:15

@Ferenczi: par eve nyaron a Karoly kertben elhagytam a tarcam, vki leadta a Kecskemeti utcai police-nal. Hosszadalmas jegyzokonyvet irtam ala a kb 10 kulonfele kartya es 87000 Ft atvetelekor.
A becsuletes megtalaloval nem sikerult kapcsolatba lepnem, a megadott cimen nem volt felleheto.
Nem minden rendor lusta irni.

b0lha 2009.02.02. 02:34:40

nem kotekszem a homarral, se a level irojaval, mert nagyon popec mind az oldal, mind a story, DE. :P szallodaban dolgozom (nem, nem az Erzsebetben), es a kulcskartyakra sehol sincs ranyomva, h mien szalloda. ugyanis azt a zarakat felszerelo ceg adja. a kulcskartyakhoz szoktak csinalni ien csinos kis papirtokot, rajta cimmel, telszam, email, meg 1 csomo egyeb info. es a legtobb vendeg azonnal meg is szabadul ettol a kis toktol, amint bement a szobajaba :D szoval a szallot ne bantsatok. :)

tiborc2008 2009.02.02. 02:47:08

Itt Abszurdisztánban tényleg fenemód kerülik a zsaruk a munkát. Munkakerülésüket a jogalkotás is támogatja. Például az éjszaka nyitva tartó kis boltok előtt a vásárlók egy része zavarta éjszakai nyugalmukban a környékbelieket. A megoldás nem az volt, hogy odament egy rendőr és ráncba szedte a renitenseket, hanem az, hogy betiltották az több kerületben az éjszakai alkoholárusítást. Le is húzhatta a rolót sok kis bolt, mert az éjszaka eladott két kenyérért meg egy liter tejért nem érdemes nyitva tartani. Jól kib****tak mindenkivel, nehogy a szervnek kelljen intézkednie pár antiszociális barommal. Még néhány elvesztett munkahely a sokezer mellé, nem számít.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.02.02. 02:51:42

@b0lha: Öreg hiba.

A legtöbb külföldi szálloda kártyáján rajtavan, konkrétan maga a kártya egy reklámfelület nekik (távozáskor nem is várják el, hogy leadd pld.)

kyanzes (törölt) 2009.02.02. 02:59:34

Semmi újdonságot nem tudtunk meg, sajnos. Hajtottak már el röndőrségről (nem érnek rá), küldtek el orvosi ügyeletről ("Olyan fáradt a doktor úr!" az nem számított, hogy majdnem összefostam magam a fájdalomtól), de volt szerencsém olyan kórházi dolgozókhoz is (egy barátomat a pszichiátrián kezelték Dél-Pesten) akik "köcsög kurva anyádoztak" az ápoltakkal. Amikor mások nem látták, akkor meg ütötték-verték az ott lévőket. De jártam olyan rendőrségi fogdán is, ahol nyers húst adtak ebédre (mondjuk úgy, hogy félig főzött). Ez egy ilyen hely. Akinek nem tetszik: "El lehet menni Magyarországról!" :)

Kedves emlékem, amikor egy figura a metrón megtagadta a bérlete átadását az ellenőrnek: "Mit akarsz te tőle? Dől belőled a pia, ki van gombolva az egyenruhád, mocskos vagy és mosdatlan. Nem fogsz hozzáérni a bérletemhez." :)

Vagy amikor a zsaru odaszólt nekem meg a havernak "Mi a faszt nézel?" amikor elmentünk egy intézkedés mellett.

Ilyen embereket is alkalmaznak sajnos.

0xFFFF 2009.02.02. 03:27:38

"... a Belvárosban tele pénzzel és iratokkal, majd amikor le akarta adni, azt egyszerűen nem hagyták a rendőrök, sőt szerencséje volt, hogy mondjuk nem fekvőtámaszoztatták meg. A Nyugatiban..."

A belváros nem tulajdonnév, tehát: belváros, belvárosban,belvárosi. KIS B ! A nyugatiban szintén. Lőttek is az országimázsnak, ha egy magyar postoló nem tud magyarul.

avirex801 2009.02.02. 03:53:11

Buszon mar en is talaltam penztarcat,7-8000 volt benne,de mivel penztarcam se volt anno (+ penzem se,eltettem:)) .. de megfújták a parkban a padról,a pénzből vett napszemüveget,ez a story vége :] ( ottmaradt,10 perc múlva esett le,vissza keresni,persze már valaki magáévá tette) .. De nyáron strandon hagytam el a flekómat 2-3 ezressel,kis lengyel punci lohol utánnam,hogy helo-helo ... ÓÓóó köszi mondom :] ja és mobilt is felejtettem buszon anno,persze azts e adták oda a sofőrnek,hogy "valaki elhagyta".. Ez van,oda kell figyelni,kész..

avirex801 2009.02.02. 03:55:55

akkor B@zd meg boozerans szerver,írok kommentet erre::: intenésön szerver error .........FUUUUUCK

,,|,,_(O,o)_,,|,,

avirex801 2009.02.02. 03:57:09

akkor B@zd meg boozerans szerver,írok kommentet erre::: internal szerver error .........FUUUUUCK

,,|,,_(O,o)_,,|,,

avirex801 2009.02.02. 04:28:46

GYÓÓÓÓ ÁTMENT :))) +SE B@Z+ xD :]]]]]]

fakoffer 2009.02.02. 04:29:00

@0xFFFF: A Belváros lehet tulajdonnév: hu.wikipedia.org/wiki/Belváros_(Budapest) , bár itt valóban kis kezdőbetű kellett volna. A Nyugati viszont helyes: hu.wikipedia.org/wiki/Nyugati_pályaudvar

mark_lar 2009.02.02. 04:30:05

Én pár éve a Ferihegyen beszálláskor mentem át az útlevél ellenőrzésen, és látom, hogy az egyik boxban a kisasszony (ferinéni) az ultragagyi "Legyen ön is milliomos" játékot játssza, a pult mellett meg egy rendőr támaszkodik és drukkol neki (publikum).
Hä? Mondom ez már önmagában is figyelemre méltó jelenség, nem bírtam ki, odaszóltam valami hülyeséget (gondoltam a rendőrnek is van humorérzéke, hátazis ember), nem emlékszem már mit (azt tudom, hogy mosolyogtam hozzá, hogy lássa, lenni gyarló ufó, de békével jönni), vagy bemondtam hogy kérjen felezőt, de nem is ez a lényeg, a rendőr erre mit reagál? Szabályosan leüvölti a fejemet ezekkel a szavakkal: "Haladjon tovább!"

Jajmá mondom, ne haragudjon má hogy megzavartam, a végén még B-t nyom A helyett, nehogymá miattam essen ki a virtuális ropogós tízmillijaó forintnál...

Múlt héten Londonban a tömegben véletlenül belépett elém egy rendőr, majdnem neki mentem. Mit reagált a rendőr? "Oh, i'm sorry, Sir". Elnézést kért, de úgy, hogy kis híján hogy meg nem bírságolta önmagát... :)

Kontraszt. Borzalom. Ami a cikket illeti, hát bizony kis hazánkban ami leesik a földre az nem koppan. Jó látni, hogy ez nem minden esetben igaz, Istvánt klónozni kellene!

Azért hogy említhessek egy (számomra) pozitív példát is, egyszer 90 helyett 91-gyel mentem, ezért megállított és megkérdezett a biztos úr, hogy ugyan hogyan büntetném meg magamat. Mondtam neki, majd megkérem a barátnőmet, hogy büntessen meg. Erre elnevette magát és elhajtott a francba.

Ezen kis kitérő után is azt gondolom, hogy azért tanulhatnának egy kis jó modort. Nem olyan nagy erőfeszítés az.

avirex801 2009.02.02. 04:30:12

zdani,király,hogy nem elsőztél. de komolyan!

Rousseau 2009.02.02. 04:47:54

@kyanzes: Csatlakozva egy előttem szólóhoz: Ha nem ismerjük a helyesírást, ne szóljunk hozzá a témához:
A Belváros itt tulajdonnév, egy városrész neve, hasonlóan a Hegyvidékhez (XII. ker.), Budatétényhez, Tabánhoz. De: Szombathely belvárosában... A Nyugati szintén, mivel egy bizonyos pályaudvart jelöl. Lehet rövidített formában használni, ha a köznyelvben így használatos: Nyugati, Keleti, ha a szövegkörnyezet adja, hogy a pályaudvarról van szó. De: a nyugati országrész, keleti kényelem stb.

Nem akartam tudálékoskodni, általában hozzászólás nélkül szoktam olvasni a Homárt, de tudjuk már használni a nyelvünket! És ha kétségünk van, létezik a Wikipédiánál jobb forrás is: Helyesírási Szabályzat és Szótár.(Akadémiai Kiadó) Papíron és online is!

ricu73 2009.02.02. 04:51:20

Én csak egy nadrágot találtam a buszon. Végigutaztam, de nem adtam le a volánnál. Leadtam viszont két telefonszámomat, hogy ha valaki keresné a ruhaneműt, beazonosítás után engem hívjon. Este már jött a telefon, másnap a srác egy csokival :)

mark_lar 2009.02.02. 04:53:17

Már elnézést kérek, de most nyelvtanórát tartunk, vagy a témánál maradunk?

Csak kérdeztem.

ricu73 2009.02.02. 04:54:15

Ja igen, nem használt naci volt, hanem boltban frissen vásárolt, blokkal együtt :) A srác nem szokta meg, hogy szatyor van nála, a buszra még felvitte, aztán leengedte a lába mellé és leszálláskor nem vitte magával. Szóval ez nem az "elhagytamabugyimatakciómiatt"-sztori :)
www.asvak.hu
-------------------

búbánat (törölt) 2009.02.02. 04:58:11

@kyanzes: Veled több minden történt már eddig, mint más emberrel egy életen át.
Nem lehet, hogy te keresed a konfliktushelyzeteket?

fakoffer 2009.02.02. 04:58:20

@Rousseau: Itt pont nem tulajdonnév a belváros.

Rousseau 2009.02.02. 04:58:30

@mark_lar: Ha szükséges, nyelvtanórát tartunk. Főleg, ha országimázst emlegetnek. És különösen, ha általános iskola 6. osztályában tanított helyesírási ismereteken vitatkoznak. Akkor bizony igen.

vauvauvau 2009.02.02. 04:59:30

Rendes Ember vagy!
Ezt most halál komolyan mondom, minden jót kívánok Neked az életben!

bencusiu 2009.02.02. 05:00:19

az en kocsimat Italiaban tortek fel. mar reg keresztet vetettem a tarcamra(jogsi stb.) de kb. ket honap mulva hivtak az onkormanyzattol hogy menjek mert valaki megtalalta az iratokat es leadta a magyar nagykovetsegen..szoval vannak rendes olaszok is

fakoffer 2009.02.02. 05:07:03

Hogy a témához is hozzászóljak: én egyszer egy román személyi igazolványt találtam. Elvittem a kerületi rendőrkapitányságra, ahol mindenki következetesen útlevélnek nevezte (az eset már Románia uniós csatlakozása után történt). Nem küldtek el, sőt, felírták az adataimat, és azonnal le is ellenőrizték. Arról viszont nem kérdeztek semmit, hogy hol, mikor, milyen körülmények között találtam.

mark_lar 2009.02.02. 05:19:46

Igen, engem is zavar, mint pl. amikor középsuliban (germániában történt) a padtársamat kijavítottam nyelvtan röpdolg. írása közben, mert a Lipcsét úgy írta le, hogy Leibzig.

Úgyhogy kébzeld (!sic) inkább elmegyek aludni. Amúgy is pár órás késésben vagyok ez ügyben.

Tartunk Töri meg Köri órát is? Tele vagyok kérdésekkel.
Vannak még jó ötleteim:
Beszélgessünk már offtopicokról. Például hallottátok, hogy Madridban havazni fog? Fúapám. Detökizgi.

Csak arra akartam rávilgítani, hogy habár a 6.-os nyelvtant valszeg jobban ismered, nem ezért jöttünk ide, hanem hogy jókat anyázhassunk és hogy megsímogathassuk István buksiját.

LongJohnHolmes 2009.02.02. 05:34:49

Én a müncheni metrón találtam meg egy angol nőnek a tárcáját. Volt benne kb. 50-60 maki(DM, rég volt) és tele volt iratokkal. A pénzt kiszedtem belőle, majd másnap felhívtam, hogy megtaláltam a cuccát egy szemetesben. Elvittem a város másik végébe, persze úgy örült neki, hogy a jutalomról meg is feledkezett. A férje szólt neki, mikor látta, hogy ott téblábolok, hogy adjon már valamit. Azt hiszem 100 makit adtak. Nos épp ezért szedtem ki a pénzt, mert ha nem ad semmit, akkor csak ő jár jól :) Jól kigondoltam :)
Ez így mindenkinek megérte, de főleg neki. Nem várható el, hogy ingyen fáradozzunk más hibája miatt, ő pedig fizesse meg a hibáját.
Aki ingyen fáradozik az nagyon gazdag, nagyon jólelkű vagy balek. Nos, nekem akkoriban még ilyen kis pénz is jól jött :)

LongJohnHolmes 2009.02.02. 05:36:56

Ha valaki csak személyi igazolványt, jogsit stb, talál, azt nyugodtan dobja be egy postaládába. A posta ingyen visszaviszi neki.

Kardics 2009.02.02. 06:01:58

@LongJohnHolmes: Na ezért nem dobom be. Nekem ne hozza vissza :). És honnan tudja, hogy én dobtam be :D

silent76 2009.02.02. 06:14:41

@LongJohnHolmes: Persze, csak nem Magyarországon.

silent76 2009.02.02. 06:20:58

@0xFFFF: te sem tudsz igazán helyesen írni. Inkább aludtál volna 3:27-kor.
Miért kellene nyugatinak írni a Nyugatit?

silent76 2009.02.02. 06:23:07

@Rousseau: Egyébként a Nyugati nem a Belvárosban van, úgyhogy a B helytelen.

mqqq 2009.02.02. 06:31:39

a "nyugatinál" valóban kis ny, nagy ny lenne a Nyugati téren, vagy a Nyugati pályaudvarnál kifejezés. A belváros is kis b...

Hellisfitar 2009.02.02. 06:38:04

Az ügyészséghez kell fordulni és ott panaszt tenni a rendőri eljárás miatt (nem a rendőrséghez, mert akkor eltussolják). Érdemes meglépni, mert másképp nem lehet elejét venni az efféle beleszarásoknak. Velem utoljára gyerekkoromban fordult ilyen elő, találtam egy személyi igazolványt, ugye be is volt vezetve az igazolványba, hogy a talált okmányt le kell adni a legközelebbi rendőrörsön. El is sétáltam a tízéves fejemmel a VIII. kerületi RK-ra, ahol egy kihízott, igazi nyolc általános + gyorstalpaló által őrmesterré avanzsált disznóképű emberi hulladék (bocs, az akkori rendszer efféle gumibotos, kisebbrendűségtől szenvedő barmait másképp nem lehet nevezni, ha a testsúlya negyede lett volna az IQ-ja, akkor már valami értelem megcsillant volna a szemében) ordítva cseszett le, hogy miért nem vittem a benne lévő lakcímre és dobtam be a postaládába? De legalább nem vert félholtra...
Vagyis vannak, amik 25 év alatt sem változtak.
Igenis tessék felnyomni az ilyet mint a kúpot, mert régen rossz, ha már olyasmivel sem hajlandóak foglalkozni, amihez a kihízott valagukat sem kell felemelni a székből.

Hellisfitar 2009.02.02. 06:39:42

@LongJohnHolmes:

Ezt sima lopásnak nevezik. Erre aztán büszke lehetsz, még akkor is, ha éppen rászorultál (?).

ecce homo 2009.02.02. 06:53:53

Nem vitatom, hogy vannak nemtörődő rendőrök, de az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a rendőrség nem ere van kitalálva. Mindennel a rendőrséget keresik fel, és csodálkoznak, ha felvilágosítják őket, hogy ez nem az ő feladatuk. Olyan, mint ha egy belgyógyásszal vitatkoznának, hogy miért nem végzi el a műtétet, hiszen orvos...
Nem tűnt fel, hogy az iratokkal már jó pár éve nem a rendőrség foglalkozik? Ott az okmányiroda, de a posta is kiviszi, tehát elég, ha valaki bedobja egy levelesládába az iratokat. A rendőrség nem talált tárgyak osztálya. Ha valahol mégis átveszik, gondolom akkor egyszerűen nem akarnak leállni vitatkozni az öntudatos állampolgárral, aki mindent jobban tud, nyilván jobban ismeri a jogszabályokat is, mint aki abban dolgozik. Érdekes, hogy mindenki menyire tudja, másnak mit kellene csinálni... De már elég régóta tudjuk, ebben az országban mindenki ért a focihoz. :)

Dr.Traktor 2009.02.02. 07:02:18

Szombat éjjel ki a reteknek van kedve ilyesmivel foglakozni, még ha rendőr is az illető?

Én totál megértem őket...

redriot77 2009.02.02. 07:03:44

Ne mondjátok már hogy fásult a magyar rendőrség, ez egyszerűen hazugság! Pl. vagy két éve egy budapesti lánynak érvénytelen bérletet vett egy BKV-jegyárúsító helyen (nyilván 8000-ért nem szándékosan vett hamisat). Mikor ezzel lebukott, a rendőrök bevitték a kapitányságra, mint közokirat-hamisítót, melltartóra-bugyira vetkőztetteék, megmotozták, órákon át kihallgatták stb.

Ennél az esetnél igenis kifejezettenb ügybuzgó módon végezték feladatukat derék rendőreink.

ezer1 2009.02.02. 07:10:18

Az elvesztett autókulcsomat adta le a megtaláló a rendőrségnek a kulcs náluk örökre eltünt !

Ofélia . 2009.02.02. 07:13:08

Egyet azért nem értek: mi a fészkes francért kell valakit össze vissza küldeni éjszaka amikor minden értelmes EMBER nagyon jól tudja,hogy máshova úgyse mehet.

Csak nem volt írástudatlan az üti a kapitányságon??.

Nagyon jól tudom, hogy ilyenkor tételes átvételi jegyzőkönyvet kell felvenni(van rá még formanyomtatvány is)

És az értékeket biztonságba kell helyezni!!!

Na most melyikre volt alkalmatlan, lusta,teszetosza, nemazéndóógom percemberke az őrsön????

Lassan ott tartunk hogy ha az áldozat nem fogja el a késelőt még eljárás sem lessz.

Lolita999 2009.02.02. 07:13:51

Amikor körözött kocsit találtam, szóltam a rendőröknek, akik majdnem meglincseltek, miért zavarom őket.
Nem lepődtem meg a sztorin, ezt vártam.

mindenky 2009.02.02. 07:18:37

Ez az egész olyan szocialista. Kivéve a főszereplőt, mert ő becsületes.
Persze néhány nyugdíjas a rendőrnek ad igazat, de ők amúgy sem az eszükről meg a becsületükről híresek, hanem a "tapasztalatukról".

Szűcslaci 2009.02.02. 07:28:54

Long John Holmes:

ha jól emlékszem, az alap intelligencia tesztben az egyik fő kérdés pont ilyesféleképpen hangzik: Találsz egy pénztárcát az úton. Mit csinálsz vele?
Nos, Te erősen megbuknál ezen a ponton.
Én is kaptam már vissza a személyimet hasonló körülmények között: csöngettek, átadták az elvesztett brifkót, ezzel egy időben közölték, hogy a benne talált pénzt elitták...na azok sem voltak IQ bajnokok.

grigorij (törölt) 2009.02.02. 07:41:05

Mit vagy úgy felháborodva?
Nem kellett senkinek sem kilőni a szemét, megvolt az izzókészleted, nem voltál fiatal nő, hogy megerőszakoljanak, nem lőttél be a rendőrpalota ablakán - szóval mit vagy úgy felháborodva?

Le is lőhettek volna!

farkasgabi (törölt) 2009.02.02. 07:48:46

Másfél éve a XII kerületben autókulcsot találok a járdán. Na, gondolom, mi sem egyszerübb, 1 percre a kapitányság, beviszem és leadom, hátha a kereső majd eljut szintén oda. Bemegyek, közlöm hogy találtam a kulcsot, mondja az ügyeletes, ő nem veheti át. Várjak. Várok. Fél óra mulva, mondom, nekem mennem kell, nem tudok tovább vérni. Mivel már felirta az adataimat, nincs probléma, lelépnék. Nem, ne menjen el. Mondom, nekem dolgoznom kell ember, itthagyom a kulcsot, nem, akkor vigyem azt is...........

borpancsoló 2009.02.02. 07:53:40

Ténleg, még szerencséd volt, hogy a portás nem zárt 3 napra a zárkába előzetesre, amiért akadályoztad a rendőri munkát (tv-nézés, újságolvasás, net).

Mindenesetre szánalom. Én nem értem, mi a fene történik itt, az is lehet, hogy régebben is pont ilyen volt, de hogy lett ilyen a rendőrség?!?

Berci77 2009.02.02. 08:09:54

attól függetlenül, hogy mit mondanak a jogszabályok valószínűleg nekem is első helyen villanna be a rendőrség. kivéve olyan helyzetben, amiben voltam pár éve:
nyáron strandparti, mint a kokakólabícsháusz. megy a buli, rálépek valamire. jé, mondom pénztárca. volt benne diákigazolvány, jogsi, bankkártya és minimális kp. na mondom megyek a dj-hez. bemondta, jöttek is érte 2 perc múlva. az igény jogosságának ellenőrzése után mindenki boldogan távozott. aznap éjjel baromira jól aludtam. másnap mondja fater, hogy elvesztette a tárcáját, amit hiánytalanul visszahoztak neki. volt benne jogsi, forgalmi, személyi, tb és adókártya, amex, visa, mastercard és szerény 380.000 pénz.
nem hiszek a sorsban, de ez aranyos egybeesés volt.

vill 2009.02.02. 08:20:27

Ilyenkor gondolkodik el az ember, hogy nem lenne-e értelme egy cetlit tartani a pénztárcában névvel és telefonszámmal. A címet azt nem írnám bele, mert ugye nem csak jószándékú ember találhatja meg. Egyszer az ismerőseim találtak egy tárcát, benne volt a csaj munkahelyi belépőkártyája, de vasárnap volt, nem értünk el ott senkit. Tanakodtunk, hogy mit tehetnénk, már az iwiw-en próbáltuk becserkészni a lányt. Végül támadt az a mentő ötletem, hogy hívjuk fel a csaj fodrászát, akinek a száma szintén benne volt a tárcában, mert a fodrászok általában majdnem rokoni kapcsolatban vannak az ügyfeleikkel (kivéve engem, mert 10 évben egyszer ha megyek). És a fodrász tényleg azonnal vágta is, hogy kiről van szó, megkaptuk a telefonszámot, a csaj meg boldogan vette át jogos tulajdonát.

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2009.02.02. 08:21:16

Bazz, ez jobb, mint a Monthy Python!
Aztán a derék zsarut miért nem nyomtad fel? Vagy elég ez a sztori és eljárás indul ellene?
A múltkor a BKVFigyelőn volt panasz egy buszvezetőre, a rendőrség kivizsgálta és elvették a jogsiját.
Itt is az kéne, elküldeni a picsába jeget aszalni az ilyen surmót!

hairybottler 2009.02.02. 08:27:40

off
@Rousseau - elhúzol te, öcsém, a halál búbánatos, repedt faszára te ősergya köpetkövület: az interneten vagy barátom, egy öntörvényű, új kommunikációs felületen, ahol előbb meg kéne tanulnod a legalapvetőbb viselkedési szabályokat, mielőtt beleugacc, wazze. előhozakodsz a faszom nyelvtanoddal, miközben OFFolsz ezerrel, érted birka? az offolás sokkalta keményebb dolog, egyenesen BŰN, az elírás meg nem az. az elírás lehet véletlen, azonban a tapló offolásod _szándékos_ ! direkt baszod szét a beszélgetést a nyomorult nyammogásoddal. vágod a különbséget te szellemi hajléktalan? te agyikomposzt? szájadba kell rágni mindent? - verjem a szádat... és, hogy miért ilyen szavakkal? mert így kezdted: "Ha nem ismerjük a helyesírást, ne szóljunk hozzá a témához" - ha nem tudunk viselkedni mert barlangalján lett belőlünk tájékozatlanmodoroslúzer, húzzunk zsemlyészacsit a bucinkra és ássuk el magunkat a pince fenekén, baszki...!
on

a rendőr meg megérdemelne egy fegyelmit: ahogy egy bizonyos bíró mondta: "ha nem tesznek feljelentést, 2020-ban is elverik Önöket..."

hairybottler 2009.02.02. 08:29:13

@Rousseau: erre volt az előbbi off, meg ahogy nézem, az utánakövetkezőkre is... igen nagy kupac hulladékkal van dolgunk asszem...

nemtommi 2009.02.02. 08:49:47

Egyszer találtam egy személyi igazolványt a XI. ker.-ben. Be is vittem gyorsan a rendőrkapitányságra, ahonnan a közeg tovább akart irányítani vmi központi szervhez. Erre fogtam a személyit, ledobtam az asztalára, közöltem vele, hogy akkor ezt most szépen én is elvesztem és sarkon fordultam...

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.02.02. 08:53:42

Egy sörre legalább meghívott a macskazabáló?
Ott nem kapnád vissza a tárcádat.

LongJohnHolmes 2009.02.02. 08:56:39

@Hellisfitar: @Szűcslaci: Na fussatok neki még egyszer cimborák:)
Tehát, ha elviszem és nem kapok érte semmit, akkor hogyan áll fel az eset? Akkor ki kicsoda? Akkor le lennék hülyézve :) De mivel engem nem a többiek véleménye érdekel, így élelmes voltam. A legtöbbet hoztam ki az esetből és semmi nyoma nem maradt bennem. Sőt még bűnöző sem lettem. Ha jutalom nélkül jöttem volna ki az esetből, akkor viszont luzernak érezném magam, ami viszont nem tenne jót nekem. Mert ugye mennyivel jobb nyerni, mint veszíteni.
Az intelligencia alkalmazkodóképesség, így az körülményekhez való alkalmazkodást jelenti és nem a tesztnek kell megfelelni. Persze valahogy mérni kell, azért vannak a tesztek. :)

De az értéknél dőlnek el a dolgok. Ha csak iratot vagy egy kevés pénzt találsz, akkor azzal nem mész semmire, azt add vissza, mert akkor még jól is érzed magad lelkileg (az, hogy a másik fél hogy érzi magát az teljesen mellékes). Azért adjuk vissza a talált cuccokat, hogy a bűntudatunkat enyhítsük. (de ezt nem hiszem, hogy így hirtelen fel tudnátok fogni :) )
De ha annyi pénzt találnál, ami megváltoztathatja az életed, akár rövid távon is és azt visszaadod, akkor te egy óriási luzer vagy, amit soha nem lennél képes elfelejteni :)

Elanor_42 2009.02.02. 09:05:17

Istvánnak sok puszit küldök :)

Pajtás 2009.02.02. 09:08:28

Nekem vagy két éve feltörték a kocsim, elvitték a tárcám. Pénz asszem nem volt benne, de az összes személyes iratom, kocsi papírjai bank és egyéb kártyák benne. Várhattam, hogy valaki visszaküldi. 2 hónapig járkáltam az anyakönyvimmel mire mindent újra legyártettam a zöld kártyától a személyimig. kb 100kHUF volt+autó javítás.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.02.02. 09:09:23

Vannak normális rendőrök is. Ez a szerencsétlen nem volt az. Az ilyet talán lehetne nevesíteni is...

Majd a Budai 2009.02.02. 09:18:22

@serpentin: Menj csak ki Szentendrere. Ott maniajuk a papirmunka. Ott birosagra is jarhatnal.

kagan 2009.02.02. 09:36:02

@Fluent: te mekkora egy gerinctelen féreg lehetsz...

petyo 2009.02.02. 09:50:25

Válasz: Nem várunk semmit a rendőröktől. Néha azt szeretnénk, hogy legalább ne bűnözzenek, de hiába.

Rendes vagy István, örülök, hogy ilyen szépen visszaadtad.

indapasssucks 2009.02.02. 10:07:04

István, te nagyon imba user vagy.


respect.

kamasuka 2009.02.02. 10:12:54

Semmire sem jók. Autóval történő balesetnél, ahol más ment beléd, papírmunka nekik még az adatok rögzítése is, így foggal-körömmel harcolnak ellene, ha nem hagyod magad, meg jó fellépés, hogy a dolgukat tegyék és egyáltalán helyszíneljenek. Lopásnál (értsd: ellopják az iratokat egy nemzetközi vásáron a standodról) meg nem akarnak felvenni jegyzőkönyvet, mert szerintük nem lopták el, max. eltulajdonították, és majd meg kerül 8 napon belül (nem ellopták, csak eltulajdonították, meg jelentkeznek az iratokkal), de ha akarunk valamit, ez akkor is az önkormányzat dolga. Nem érdekli őket, hogy volt kamera, mindent lehetett látni rajta, száma is megvan, az időpont is, csak meg kell nézni ki - kb 99.99%ban melyik biztonsági őr lopta el, mert tuti az volt. Balfasz banda! Csak az emberek összeverésére és szemkilövésére jók.

EÖ (törölt) 2009.02.02. 10:19:26

Sic transit gloria mundér.

=Ford Prefect= 2009.02.02. 10:20:28

@LongJohnHolmes:

Majd elhagyod te is a brifkót, éppen akkor, amikor az összes lóvédat viszed a bankba / hozod a bankból.

Majd akkor legyél kurva okos...

EÖ (törölt) 2009.02.02. 10:24:02

vagy a másik klasszikus:

Csörög a telefon a slágerádió kívánságműsorában:

- Jó napot kívánok, találtam egy pénztárcát. Volt benne 450.000 forint, 40000 dollár, 12340 euró és egy személyi igazolvány Bacc Ede névre. Na ennek az Edének küldeném a a Kokó Dzsámbót innen a Bahamákról.

Bugreport 2009.02.02. 10:25:50

Gratulálok apám! Hol voltál akkor amikor elhagytam két DVD-t és egy dupla lemezes CD-t? :D No persze megtaláltam, darabokban... A közeli szakképző intézet tanulói inkább mókásnak tartották a repülő lemezt, mintsem a rajta lévő címre visszahozzák, és kapnak 5000,-Ft ot. (csak megjegyzem, nagy mák, hogy pótolni lehetett a DVD-ket, mivel nem műsorosak voltak, hanem életrajzi lemezek) és még igyis 18.000-be fájt az eredeti állapot visszaállítása

vizafogó 2009.02.02. 10:26:38

Milánó belvárosában zsebesek kiemelték a haverom bukszáját.
Benne egy olyan nagy összegű csekkel, (utazási csekk, lehet, hogy ma már nincs ilyen) melyet az átvételkor és a beváltáskor is alá kell írni a kedvezményezettnek. Más nem tudja beváltani, de ha elveszik, a tulaj bukta a pénzt. A tolvajok eldobták, valaki megtalálta, leadta az első bankban, akik elküldték a magyar bankhoz. Két hónap múlva az ismerősömet megkeresték a banktól és visszakapta a pénzét.

IndaMuncher 2009.02.02. 10:34:57

@LongJohnHolmes: "Ha jutalom nélkül jöttem volna ki az esetből, akkor viszont luzernak érezném magam, ami viszont nem tenne jót nekem."

Súlyos önétrékelési problémáid lehetnek, ha azt könyveled el sikernek, ha lenyúlsz valakit. Gratulálok érte.

Giga Fika · http://gigafika.blog.hu 2009.02.02. 10:46:12

Megint megütközve olvasok néhány kommentet. Persze attól szép a világ hogy ennyifélék vagyunk. De hogy attól legyen lúzer valaki mert segített valakinek? Ráadásul egy külföldinek? Nagyon is nagyra becsülöm az ilyesmit - ez már valami. Komolyan!
Nem azért cselekszünk jót mert jutalom jár érte, hanem mert jót cselekdni jó. Önmagáért. Azok a lúzerek, akik ilyet még sosem éreztek meg. Akik nem részegülnek meg önmaguk nagyságától egy jó szó miatt, hanem igyekeznek úgy élni, hogy mindenkihez legyen egy jó szavuk. Ez nem valami vallásos szarság, de miközben olvastam a kommenteket ez motoszkált bennem. A rendőrök olyanok mint amilyenek Ti vagytok, mi vagyunk, én vagyok. Mind olyan állampolgárok mint mindannyian. Azt várhatjuk tőlük amit magunktól várunk. Azért adunk vissza pénztárcát, mert tudjuk hogy az neki nagyon rossz ha nincsenek meg az iratai, És azért adjuk vissza a pénzt, mert nem mi dolgoztunk meg érte, hanem ő! És egy igazi köszönömnél több milyen jutalom kell? Az élet nem egy népmese Szabó Gyula hanjgán:-)
Egyéves Önkéntes - rajtad megint nevettem, ez is valami..:-)

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2009.02.02. 10:56:58

LongJohnnal egyet kell hogy értsek.Nem mondom h én is eltenném, de teljesen igaza van. Kiváncsi vagyok , a cikkírónak adtak-e jutalmat?

Nem kell pénztárcát hordani és akkor nem vesztesz el mindent egyszerre...
Én amúgy sem vesztek el soha semmit...

Nyomek 2009.02.02. 10:57:18

Ilyenkor a rendőrséghez fordulni? Pffűűű, neked aztán van bizodalmad!
Egyébként ebben a helyzetben az a kérdés (by Police), hogy nem loptad-e?

Más:
Velem esett meg, hogy találtam egy személyi igazolványt. Régi típus, nyuggeré, benne a cím, felkerestem. Öreg szakadt ház, csengő nincs, kiabálok be a kerten keresztül, válasz "mit akar?" mondom, hogy mit, erre értetlenkedés, nem akar ő semmit venni (!), meg ilyen félrebeszélések... A tüdőmet kiüvöltöztem az igazolványát lobogtatva, mire hajlandó volt a kapuig jönni és azt átvenni.

Más: határon találtam egy török útlevelet. A spedíciók és a kamionok között volt, gondoltam a spedíciókban szerencsét próbálok vele. Persze rábasztam, mert az összes török egyforma (bocs, fekete haj-tömött bajusz kombó). De azért a harmadikban megtaláltam a csávót (a nevére még magyar fonetikával is hallgatott). Kíváncsian néz, hogy mit akarok tőle, mutatom neki az útlevelet, hogy az utcán mit találtam. Erre elveszi, megnézi, azt mondja "ááÁÁáá!", aztán sarkon fodul és faképnél hagy.

Szóval nekem ilyen tapasztalataim vannak.

brunei 2009.02.02. 11:06:54

Velem "áldozatként" esett meg a dolog. Mivel a metrón "elveszett" az összes iratom, gondoltam, vetetek fel jegyzőkönyvet, hogy valami igazolja, hogy én, én vagyok..... (mivel az okmányiroda pénteken már nem fogadott, ők javasolták ezt)

V. ker. kapitányság, már a portás el akart küldeni, de én ragaszkodtam a jegyzőkönyvhöz, végül kijött egy nagyon kócos rendőrnéni az előtérbe és kezembe nyomott egy nyomtatvány, hogy töltsem, ki, majd eltűnt egy olyan ajtó mögött, amire az volt kiírva, hogy "csukd be magad után".... vártam, vártam, vártam, vártam.... semmi, gondoltam bekopog és beszólok, hogy már rég készen vagyok....

beléptem, köszöntem, a szoba egy másik szobával volt összenyitva, ott ültek a rendőrei.... az egyik férfi átjött, mint valami filmben, tátotta a száját és csak nézett, majd kb. 1/2 perc után ennyit nyögött ki: maga hogy kerül ide? (semmi jó napot, miben segíthetünk, stb..) neki is elmagyaráztam, hogy mi a szitu,,, közölte, hogy ezt nem ők, hanem az okmányiroda, mire én közöltem, hogy az okmányiroda közölte, hogy itt kell közölnöm.... ekkor jött az én kócos megmentőm: fénymásold le és nyomj rá pecsétet, nem értem, hogy az okmányosok miért küldik ide.... finoman megjegyeztem, hogy zárva vannak és talán ez az egyetlen hely, ahol kaphatok valami hivatalos papírt arról, hogy bejelentettem az okmányaim elveszését, mert, ha 7végén igazoltatnak, akkor magyarázhatom annak a másik rendőrnek, hogy..... szóval lett pecsét és minden.... de azért az ügyintézés az a nullával egyenlő és ezért mi fizetünk, súlyosan fizetünk az adónkból......

Impega 2009.02.02. 11:07:44

Rendes Ember vagy Istvan! Koszonjuk hogy nem tettel csorbat hirnevunkben!
Peldas dolog. Remelem ha egyszer Te leszek az aki elvesziti a papirjait, akkor veled is ilyen rendesek lesznek.

Ami a rendoroket illeti, talan jobb is hogy nem az O kezukbe akadt a penztarca:/

2009.02.02. 11:08:09

Egyszer én is találtam egy laptoptáskát benne bankkártyával, mindenféle CIA-FBI igazolványok, jogsi komplett személyiségprofillal. Aztán persze visszaadtam a pasinak aki nagoyn örült, mert kirámolták a kocsijából a cuccát és a laptopot elvitték, a többit meg eldobták az utcán.
Szerintem érdemes becsületesnek lenni, mert én is kaptam már vissza elveszett cuccot.

Messidor 2009.02.02. 11:16:06

Két éve megtaláltam az egyik nagy hírű éttermünk séfjének a brifkóját.Pénz már nem volt benne,csak minden irata.Telefonhívásra házhoz is jött,hálálkodott,megkérdezte,mennyivel tartozik.Természetesen semennyivel-jó,akkor majd küld egy kétszemélyes vacsorameghívást az éttermébe.No,azóta is küldi...

Bérgyilkos Bohóc 2009.02.02. 11:20:23

@LongJohnHolmes:

Törvény van a talált tárgyakra vonatkozóan. Amit te csináltál, talált tárgy eltulajdonítása, azaz loptál. Ezért simán fel lehetne téged jelenteni. Máskor nézz utána, mielőtt kretén módon büszkén hirdetni kezded, hogy anno loptál Németben.

Bérgyilkos Bohóc 2009.02.02. 11:23:09

Ja, és mellesleg a múltkor köröztek egy fickót, mert egy kamera rögzítette, ahogy a nőci elhagyott 20 v. 40 ezer forintot és ő meg zsebre tette. Szal, erről ennyit, hogy lopás-e vagy sem.

HideousGenius (törölt) 2009.02.02. 11:24:27

És az lopás, ha én találoka bolt padlóján két darab kétszázast pénztárca nélkül, és elteszem? Most hiába kérdezek körbe, kié, hatan ugrottak volna oda, hogy az övék a pénz. Ha meg nem szólok, csak ott hagyom, úgysem az megy vissza érte, aki elhagyta (valószínűleg nem is tud róla, hogy otthagyta), hanem példának okáért felszedi Mariska néni, az épület tisztaságáért felelő személy, vagy pedig a pénztároskisasszony.
Hangsúlyozom, ha pénztárcával együtt találom, amiben iratok is vannak, leadtam volna. De csak így négyszáz forintot...

Bérgyilkos Bohóc 2009.02.02. 11:25:55

@HideousGenius:
Fentebb válaszoltam. Igen, lopás az is.

Bugreport 2009.02.02. 11:31:49

mindenkinek szerintem van már ilyen története. Én is találtam még jó 10 évvel ezelőtt egy bankkártyát automata mellet. A sziotu kb azonos volt, kerestem a tekintetemmel, ki nézelődik arrafele, mígnem odalép elém egy kigyúrt biztonsági őr aki észrevette a kezemben a kártyát, hogy az az övé. Haha, mondom igazolja magát, erre nekem akart esni, de aztán leesett enki a tantusz, hogy nem tart semmiből mutatni egy személyit. És lám, övé volt, oda adtam, és megúsztam egy gigaterra nagy arcontaposást :)

milyen_Péter? 2009.02.02. 11:37:30

Nekem egyszer adtak egy telefont, amit 2 hónappal azelőtt találtak Balatonon. Megnéztem, benne volt a lány saját száma ÉN néven. Ez nagy segítség volt, mert felhívtam és megbeszéltem vele a dolgokat. Teljesen elképedt, azóta vett egy ugyanolyan telót, erről már rég letett.

Másnap visszakapta (apja vette át tőlem) és mindenfélére meg akart hívni (egy mekinél találkoztunk), amit köszönettel visszautasítottam. Őszintén hálás volt, én meg örültem, meki kajára meg nem vágytam, sőt, másra sem. :)

Bugreport 2009.02.02. 11:44:12

Különben egy buxa teli húszezressel kecsegtető darab, de mint tényleg pár kommentel feljebb írva vagyon, lehet valakinek ez egy élet spórolása. És bár láma volt, hogy elhagyta, de ez még nem elég indok arra, hogy valaki önkényesen "megbüntesse" vétségéért azzal, hogy magáévá teszi azt... Különben több mint valószínű, hogy ilyen csak az életén át spórolós mezei emberrel történik meg. Akiknek ez aprópénz azok sosem tudják elhagyni :D És ha már kedves Istvánt méltatják sokan, mennyire egy idióta, hogy lelkiismeretesen és becsületesen cselekedett, azok emlékezzenek vissza, hogy néhány éve egy tóban jópár milliót talált az ipari búvár amit le is adott a rendőrségen (hogy-hogy nem, azt átvették tőle) Na azért ebben a pénztárcában nem hiszem, hogy ennyi pénz lett volna. A búvár meg valami egészen picsafüst részt kapott meg belőle.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.02. 12:07:29

@serpentin: Mi az hogy a papírmunkát rühellik? Minden munkával így vannak, azért mennek rendőrnek. Mit az egyszeri kőműves, akit a barátja kérdőre is vont:
- Te Béla, hogyhogy otthagytad a kőműves szakmát? Arany kezed van, jól is kerestél, rendőrként biztos nem keresed meg a felét sem..
- Elment tőle a gusztusom.
- ???
- Hajszálat találtam a malteros vödörben...

Másik nézőpontból: kitalator.blog.hu/2006/11/24/romapecsenye
Hiába, az anyák szava...

b[ALien] (törölt) 2009.02.02. 12:27:50

Rendes vagy. Boltban már nekem is többször akartak visszaadni többet, mint én adtam, de mindig szóltam.
Ellenben itt van egy mocskos patkány zöldséges, ha veszek vmit 600ért és kétezrest adok, ad 400at és vár egy kicsit, hogy elmegyek-e
Hogy szarna lóg*c*t

232323 2009.02.02. 12:45:23

uzssob.no-ip.org/?p=2569

ugyanez a történet... találtam egy csomó iratot, pénztárcát és elküldtek a faszba.

Bugreport 2009.02.02. 12:47:01

@Kitalátor feljegyzete: Több romának kellene rendőrnek mennie. Nekik legalább van tekintélyük a sajátjaikkal szemben. Bár a mai világ arra tendál, hogy semmi tiszteletet nem adnak a rendőrnek az emberek, noha joggal lehetnek az eljárás tisztességességében szkeptikusak, vagy csak az a mocskos undorító média szúrja ki a kirívó eseteket (amiből valljuk be egyre több van). Hála isten békés, nyugodt kertvárosi részen lakok, elenyésző számú roma lakossággal a perem vidéken, és a kihelyezett rendőrség gondoskodik is arról, hogy csak a rex asztalnál verhessenek el. Megjegyzem azok a zsaruk nem szemetek. Nem dolgoznak zsebre, és nem büntetnek olyan dologért amiért lehetne Példának okáért munka után éjfél magasságában motorral húzom biciklis kollégát egy kihalt kisutcában :D Na most vagy nem szeretik a papírmunkát, vagy humánusabbak a budapesti pankrátor szemkilövős kollégáiknál. Tök mindegy mit tesznek, vagy nem. Valaki mindig másképpen látja majd a dolgot. És ezt most a helyi rendületlen rendőrökre írtam, és nem a pesti tagra aki elküldte a kollégát (lehet azzal a szándékkal, hogy legyen egy jó napja és tartsa meg a lóvét)

Bugreport 2009.02.02. 12:53:07

@232323: Ha logikusan belegondolunk, ez a pénztárca is súlyos erőforrásokat vonna el a rendőrség amúgyis szegényes létszámú értelmi elitjéből, akik fáradhatatlan dolgoznak azon, hogy politikusaink, és nagy vállalataink egy fillért se sikkaszthassanak, és ne lophassanak. Veszélyes bűnözőink ne menekülhessenek, és képesek órákat szobrozni egy lépcsőház előtt Óbudán :) És ha adott esetben kikerül az ügy a rendőri értelmiség hatásköréből, a szemkilövős bajtársuk még házhoz is viszi neked a pénztárcát, (ami persze a rendőri elittől hiánytalanul kerül ki, hála a becsületes megtalálónak) amit elhagytál, igaz egy fillér nélkül kapod majd meg, de legalább megspórolsz magadnak egy kisebbfajta vagyont és időt az íratok pótlásával...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.02. 13:17:51

@Acsi: A társadalom egésze akkor sem lenne elégedett. Most hagyjuk az a részét a dolgoknak, hogy bankot, pénzszállítót ritka kivétellel biztonsági őrként "dolgozó" exrendőrök rabolnak csonka hazánkban, és a cigány rendőröknek milyen dupla szorítóban kell élniük a rokonságuk és a hivatalos társadalom értékrendje között feszülő kibékíthetetlen ellentétek miatt! A társadalmi előítéleteket legjobban az az úr foglalta össze, aki így szólalt meg egy cigány kispap láttán: "Az anyja Istenit, ez se' akar dolgozni!"

elwood 2009.02.02. 13:19:45

@LongJohnHolmes: "A legtöbbet hoztam ki az esetből és semmi nyoma nem maradt bennem. Sőt még bűnöző sem lettem. Ha jutalom nélkül jöttem volna ki az esetből, akkor viszont luzernak érezném magam, ami viszont nem tenne jót nekem. Mert ugye mennyivel jobb nyerni, mint veszíteni."

Kívánom, mások ugyanígy a legtöbbet hozzák ki a te vagyontárgyaidból. És kívánom, hogy hasonló gondolkodású emberek között töltsd az életed.

Gondolom, ha egy öreg néninek szétgurulnak a csomagjai, akkor segítesz összeszedni, és ezt azt zsebreteszel, nehogy lúzernak érezd magad jutalom nélkül. Gratulálok.

idiotapocs 2009.02.02. 13:25:23

Két rendőr sétál a Dunaparton, találnak egy hullát. Megszólal az egyik
rendőr:
-Te, dobjuk át ezen a kerítésen, az már nem a mi körzetünk.
Átlódítják a hullát, mire valaki megszólal:
-Te! Ez már megint itt van!

Jó Estét 2009.02.02. 14:35:18

@LongJohnHolmes:
tolvaj ennyi es meg kerkedsz is vele, ennyi. En egyszer vittem vissza tarcat, penzestul, nagy oromben persze nekik se jutott eszukbe meghalalni, en meg kozoltem hogy ensem ingyer rohangalok, meg nem is szarom a benzint (persze udvariasabban) es adtak penzt. Nem annyit ami a tarcaban volt, de miert is keressek en 20 ezret mert autokaztan 10 percet? Az mitol lesz fair? Sztem igy erezheted magad igazan luzernek ha csak igy tudsz penzt keresni...

Jó Estét 2009.02.02. 14:41:19

@elwood:
hasonlo gondolkodasu emberek a bortonokben vagy a parlamentben vannak, hova kivanod inkabb? :)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.02. 14:47:58

Tisztelt szolgálatban lévő rendőrbiztos, ki nem vette át a pénztárcát, és nem végezte el a dolgát. Kívánom, hogy felettese egy tomfát nyomjon föl a végbelén, evvel felriasztva a téli álmokból a sünöket, hogy ideje kijönni.

۝merta-X 2009.02.02. 15:07:07

Héjmá

A bukszamegtalálás ősi törvénye, hogy a benne lévő pénzzel honrálják a papírok visszaszolgáltatását

De hülye ez a posztíró e
Nonsens

۝merta-X 2009.02.02. 15:10:46

Azon a búváron, aki meg a bőrönd lóvét beszolgáltatta, na azon 10 millió ember röhögött:DDD

A hülye baromja:D

elwood 2009.02.02. 15:36:15

Hatalmas lúzernek érezném magam ha nem futná arra, hogy ingyen tegyek szivességet valakinek.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.02. 15:52:44

@Omerta-X: én nem mosolyogtam, inkább csodálkoztam, hogy megmutatja az arcát, nevét, miközben esélyes, hogy valakinek nem a becsülettel megszerzett pénze volt a tóban.

LongJohnHolmes: több embernek segítettem önzetlenül, akár pénztárca, akár baleset, rosszullét, vagy csak nehéz csomag, vagy bármi egyéb volt a tárgy, de soha nem éreztem azt a késztetést, hogy valamit én ezért várjak. Ha próbáltak is valamit, mindig visszautasítottam, mert nekem bőven elégtétel volt az, hogy jót cselekedtem valakivel, és ezért hálás. Tudod, önzetlenül, érdektelenül, ami egy kicsit is emberré tesz, vagy lúzerré. Nem tudom, ha így állunk hozzá, akkor én nagyon szívesen vállalom, szélesre tárt karokkal, hogy igen is, egy nagy lúzer vagyok.

Jó Estét 2009.02.02. 16:06:49

@Jó Estét:
ja es azt meg had tegyem hozza hogy ez az eset meg kozepiskolaban tortent ahol a diakmunkabol keresett parezerbol gazdalkodtam, szal az a durvan 20 rongy igen csak nagy penz lett volna a szamomra akkoriban...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 17:03:50

en meg mondom oszinten
szinten bevittem volna a rendorsegre mongyuk, ha nem talalok telszamot vagy ilyesmi
de ha onnan elhajtanak en idegbol kivettem volna a zsetont, a buxat meg bedobtam volna egy postaladaba
tudom az olaszt szopattam volna, de neha ilyen hirtelen vagyok
ember nincs aki ejfel korul keres egy fantomoit a rendor meg leszarja
vagyis van,
de nem en

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 17:07:14

es amugyis egyszer elloptak a bicajomat, draga bicaj volt
az uszodanal lekotottem oszt edzes utan nem volt ott
dogojjon meg
meg meggyotort arcu postasok is megszabaditottak nehany dollartol
na akkor nem rohangalok egy olasz nyugdijas utan, ha a kotsog rendort nem erdekli
tul fogja elni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 17:09:41

ja es meg annyit ha megtalalom a tulajt 1000 szazalek hogy nem fogadok el semmifele jutalmat
az meg a razos mikor regen egy haverom megtalalt valamit oszt elvitte a benne levo cimre es megvadoltak, hogy ebben meg volt x pez, biztos ellopta
na a z milyen?

nyulambulam 2009.02.02. 19:13:44

Nem azért, de a felirat nélküli szállodai kártya pótlása pár száz forint.
Ha rajta van a szálloda neve (főleg, ha nem túl nagy a szálloda), akkor meg ingyen belépőjegy a megtalálónak...

É2I 2009.02.02. 19:42:09

Vassza meg egy fél oldat írtam be, és ment az kukába.
Na nem írom le mégegyszer, pedig három sztori is benne volt.

Zep alapján szabadon mostmár: leszarom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.02. 19:43:02

a szallodai kartya potlasa itt ingyen va
rajtavan a Hotel, bar kelloen nagy ahhoz, hogy eszrevetlenul kiprobaljon mindent a megtlalao
abban egyeterteunk, hogy lakas es kocsikulcsho cinmet es rendszamot nem kotozunk es a pin kodot sem teszuk a bankkartya melle
bar debit kartya ugyben be kell vallanom a
Joe, Frank, Mary es Vician nevek alatti telefonszam /a mobilomban/utolso 4 szamjegye a bankkartyaim pin kodja

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.02. 20:03:07

Ó máj gád, tényleg léteznek még ennyire bárgyúan becsületes, lúzer emberek? Ha találsz még egy tele pénztárcát, nyugodtan hozd el nekem, megadom a címem, és még keresgélned sem kell, valamint nyugodtan alhatsz!
Aki olyan hülye, hogy elhagyja a brifkót, az örüljön mint majom a farkának, ha az iratait visszakapja!

Mylady 2009.02.02. 20:17:49

Nekem nem hagyná a lelkiismeretem, hogy lopjak.

Mindegy miről van szó: kenyér a boltban, BKV szolgáltatás, talált pénztárca.
Ha nem beazonosítható a tulaj, én lehet hogy eljótékonykodnám az összeget.
Tudom, ez már beteges, de nem tudok örülni annak, amit csak úgy elvettem mástól.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.02. 20:18:56

@megélhetési sünöző: Ó je, végigolvastam a kommenteket. Fantasztikus, hogy olyan országban élhetek, ahol az emberek azonnal visszaszolgáltatják az utcán talált tele pénztárcákat, legfeljebb az okoz nekik álmatlan éjszakát, hogy nem voltak eléggé gyorsak és a szegény tag, aki elvesztette, 5 percig ideges volt...

Nem látjátok az álszentséget, mert szerintem nagyon szembetűnő, pont Magyarországon, ahol mindenki lop, rudit zabál a teszkóban fizetés nélkül, mutyizik, adót csal, és egyebek. Ehh...

Xezs 2009.02.02. 20:37:40

Szomorú történet ez, szomorú. Hihetetlen hogy a rendőrség odáig züllött, hogy ilyen faszparasztokat is felvesznek. Csoda ha kiröhögjük őket?

Prielle Kornélia 2009.02.02. 20:39:16

István nevében kikérem magamnak, hogy lelúzerezzétek. Egy ilyen akció felér egy többszázmilliós országimázs promócióval. És azt sem gondolnám, h szegény olasz 5 percig lett volna ideges, majd nyugodtan konstatálta volna, hogy hát ez van, minden irata és papírja oda. Kicsit képzeljétek magatokat a helyébe, gondolom mindenki járt külföldön.
István iszonyú jó fej. Ha mindenki ilyen lenne, turizmus-nagyhatalom lehetnénk, mindenki hátradőlhetne, és nem lenne gond eltartani a sok nyugdíjast és munka iránt csekély érdeklődést tanúsító honfitársainkat... Ja és a rendőr bizony köteles lett volna átvenni a pénztárcát. Nem akart dolgozni. Ez mondjuk a jobbik eset, a rosszabbik az lett volna, ha átveszi, majd "eltűnik" a jegyzőkönyv...

Mylady 2009.02.02. 21:41:55

@megélhetési sünöző: hiába gúnyolódsz, igenis vannak, akiknek nem fér bele, hogy eltegyék más pénzét.

Tudom, hogy sokan vannak, akik leszarják. És azokból is sok van, aki nem vallja be (mert szégyelli), de eltenné a pénzt.

De hiszem, hogy tényleg vannak olyanok is, akik hiánytalanul visszadnák.
Én biztos.

Gondolj bele abba, neked hogy esne, ha mondjuk a nehezen összekuporgatott pénzedet (mindegy mennyit) elhagynád. És hogy esne, ha valaki visszahozná.

Hidd el, annak, aki elhagyta, sokkal nagyobb a fájdalma, mint a te örömöd, ha megtalálod és megtartod.
Én nem tudnék örülni valaminek, ami után valaki bánkódik.

Lehet, hogy furcsa, de nekem pl jó érzés segíteni másokon. Manapság már az egészen apró dolgokért is rettentő hálásak tudnak lenni az emberek. És ez nagyon szomorú.
Nekem meg semmibe nem kerül pl. felajánlani egy kismamának hogy segítek feltenni a babakocsit a buszra. Vagy félreállni a járdán hogy elférjen egy idős házaspár egymás mellett. Vagy lehajolni azért amit elejtettek. Utánaszólni, ha elhagyott valamit vagy ottfelejtett valamit a buszon.
És ebben beletartozik az is, ha pénzt hagyott el.

b[ALien] (törölt) 2009.02.02. 21:59:39

@Mylady: hát a babakocsi az nagyon kényes kérdés
Sokszor 4-5 nálam 10 évvel fiatalabb és 20 kilóval nehezebb fiatalemberen kell átverekedni magamat, hogy feltehessem a kérdést: segíthetek?
Leszarnak mindent
Pedig ha véletlen kiborul...
Olyan kis segítség lenne ez

b[ALien] (törölt) 2009.02.02. 22:01:11

És mégcsak gyerekem sincs, csak próbálok gondolkodni

Mylady 2009.02.02. 22:19:01

@b[ALien]: nekem sincs gyerekem.
Viszont van egy barátnőm, akinek van kettő is. Viszonylag sűrűn találkozunk és elég sokat tapasztaltam, milyen pl amikor a járdára felparkoló autók miatt az úttest szélén kell tolni a gyereket.
Meg hogy mennyi járdasziget, illetve lépcső van. És hogy milyen nehéz egy ilyen kocsi még üresen is, hátmég gyerekkel. Addig fel se nagyon tűnt.

Én mindig felajánlom a segítséget. És mindig örülnek. Pedig tudom, hogy egyedül is boldogulnak, mert muszáj.

És remélem, hogy ha majd egyszer nekem lesz szükségem segítségre (vagyis inkább figyelmesség ez), akkor én is megkapom majd valakitől.

Mylady 2009.02.02. 22:21:11

Egyszer egy férfi kollégámmal szálltunk fel a villamosra. Jött egy nő babakocsival. Vártam, hogy az egyébként udvarias kolléga majd segít neki. De ő (meg még vagy 3-4 másik férfi) simán elnézte a nőt, ahogy szenved. Én léptem oda segíteni.

lótumfaktum 2009.02.02. 22:51:49

Á: jótett helyébe jót ne várj !
Régi retoromán köznondás.

0rdas 2009.02.02. 23:18:19

No, én találtam meg a tárcát.

Annyit, hogy a megtaláláskor felhivtam a 198-at, hol kell leadni. Okmányirodák és a rendőrséget mondták. Előbbi zárva. Felhivtam a 112-t, ők mondták, hogy ilyeneket a VI. kerületben a Szinyei utcában lehet.

Amúgy a telefonos kis rendőr hölgy is eég unott volt.

Marha nagy gáz van a rendőröknél, gyerekek!

0rdas 2009.02.02. 23:20:43

Amúgy az olasszal a KöKin találkoztam, meghivott kávéra, dumáltunk.
És adott pénzmagot, ami szerintem kinos volt, mert nem a pénzért csinál ilyet az ember.

0rdas 2009.02.02. 23:24:37

Az is érdekes, hogy 2 hete volt az ügy, de csak most hétvégén tette fel a Homár, mikor másodsorra küldtem el :)

0rdas 2009.02.02. 23:27:13

LongJohnHolmes-nak:

engem marhára égetett a dlog, hogy kb. 500 Euro volt nálam,ami nem az enyém,és TUDOM, hogy vissza tudom adni, csak kb. 2-t kell telefonálni.

Ilyen áron nem kell az a pénz.Lelkiismeretem fontosabb.

0rdas 2009.02.02. 23:36:40

@hagyma: Akkor meg felkel hivni a nagykövetséget. Ott is le lehet adni. Papirok nélkül a fickó ott tui előfordul.

Amúgy meg az igazolványában volt egy római cim. Legutoljára oda küldtem volna el.

0rdas 2009.02.02. 23:40:24

Kicsit csodálkozom, hogy ennyien elrakták volna a pénzt... Akkor mégsem csalódok Mo-ban. Igazából nekem se nem osztott, se nem szorzott az az összeg.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.02. 23:59:42

@0rdas: Én azon csodálkozom, ha valaki nem rakja el...És ez nem magyar jellegzetesség. Én azt nem értettem, hogy minek küzdtél ennyit, és vajon hány kört futottál volna, ha még mindig nem sikerül?

Pedig tényleg jól tud esni az ilyesmi. Én egyszer egy Cora kajáldában hagytam ott a kedvenc táskámat, benne pénz, mobil, iratok. Már elindultunk kocsival, amikor leesett, hogy valami hiányzik. Rohantunk vissza, és amikor nagy loholva megérkeztünk, a takarítónéni már adta is a táskát.

Na, most el is szégyelltem magam, végül is gondolom takarítónéninek már osztott-szorzott volna egy kis pénzmag, és mégis.

Azt viszont nem írtam le, pedig a lényeg lenne:

AZ ÖSSZES F@SZ RENDŐR SZARJON TÜSKÉS GUMIBOTOT!

Montezuma 2009.02.03. 08:17:11

"megélhetési sünöző · homarszleng.gportal.hu/ 2009.02.02. 23:59:42"

A lovas nemzet mindent meglovasít?

Istvánnak meg tisztelet!
Jó, hogy vannak még becsületes emberek.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.03. 08:56:44

@megélhetési sünöző:

Na most, akkor a takarítónő is lúzer volt, hogy nem rakta el a dolgokat? Miért nem lehet elhinni, hogy vannak becsületes emberek, és inkább erről kéne szóljon a világ, mint arról, hogy ááá itt mindenki lop. Csak egy kis figyelem és emberség. Csak a saját portánkat rendben tartani, leszarni, hogy a másik mit tesz, inkább megvetni és lenézni, ha olyat, amit nem kéne.

Ehh, mindegy is. Legalább én is büszke lúzer vagyok.

Jó Estét 2009.02.03. 09:54:22

kommenteket olvasva jogos volt a "ne lopj magyar" kiiras kulfoldon... Aki tenyleg annyira szanalmas elet vesztese hogy csak lopva tud penzt szerezni annak gratulalok, jol osszatok be, ki tudja mikor talaltok ilyen szabad predat...

jo estet

Jó Estét 2009.02.03. 09:55:22

Istvan: neked meg grat, de tenyleg, bar sztem kicsit tulstresszelted a dolgot, en megvartam volna azert a reggelt es nem probalkozok a rendorsegen :)

lmntn 2009.02.03. 16:07:17

Én a Szigeten adtam vissza egy srácnak a telóját, tök örült, meg meg akart hívni mindenre, de mondtam, hogy nem azért csináltam.
De emlékszem, a 80-as évek végén még kiskölök voltam, és Balatonon bicikliztem. Észrevettem egy tömött pénztárcát a földön, megörültem, belenéztem, de kavicsok, meg újságpapír volt benne. Kiszúrtam, hogy egy paraszt keletnémet fejű társaság nagyon röhög rajtam, és borzasztóan ideges lettem rájuk. Úgyhogy fogtam az "értéktelen" pénztárcát, és elkerekeztem, azok meg kiabáltak valamit. Úgy éreztem, hogy jól visszaszívattam őket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 17:19:50

naja ha van benne cim vagy telszam akkor visszajuttatom akarmennyi van benne
gyerekkoromba mi is jatszottuk a madzagra kotott penztartcat
hehe
en egyszer emlekszem, talaltam hajnalban, mert akkor ujsagot hordtam egy 100-ast
az nagy pez vot akkor 16 korso sor
cak ugy a jardan
korbeneztem felkaptam
aztan elittuk
gyk. akkor meg piros volt es papiralapu

fukisunni22 2009.02.04. 09:40:37

Hogy jót is írjunk,
pont a VI. kerületi rendőrkapitányságon dolgozókban csalódtam pozitív értelemben nemrégiben, amikor betörési kísérletet követtek el nálunk. A 112-t hívtam, hogy jelentsem a dolgot. Na, aki aznap ott dolgozott nem okozott csalódást, köszönés helyett beleásított a telefonba (este 8 óra volt) és annyit mondott "halló". Mindezt 10 perc várakozás után. Felhívom a figyelmet, hogy a 112 a segélyhívó telefonszáma, így az is várakozik percekig, aki mondjuk éppen bajban van...

Na de a pozitív része a dolognak az volt, amikor kapcsolta a VI. kerületi kapitányságot. A VI. kerületiek udvariasak voltak és 1/2 órán belül kint voltak helyszínelni, pedig "csak" betörési kísérletet jelentettem. Végigjárták a szomszédokat, hogy hallottak e valamit, és végig nagyon korrekt módon viselkedtek. Elmondták, hogy milyen változtatást javasolnak a biztonságunk érdekében. Napok múlva felhívtak telefonon, hogy végül mennyi lett a kárérték, mert annyit vesznek figyelembe a nyomozásnál. Épp ott volt nálunk az asztalos, így nem tudtam még megmondani, de ez sem volt gond, pár nap múlva ismét felhívtak, hogy rögzíthessék a végleges kárértéket. Most nyomoznak.
A nyomozás eredményétől függetlenül én a magam részéről nagy pacsit küldök a VI. kerületi kapitányságnak, mert korrekt módon végezték a dolgukat.

damogran_ 2009.02.04. 11:58:28

@0rdas:
Én meg sajnos nem csodálkozom, hogy ennyien elraknák a pénzt. Nézz körül az országban, erre számíthatsz.. Ettől függetlenül nem kell nekünk is tolvajjá válni, mert a többség (szvsz) az.

Én 1x hagytam el pénztárcámat a Fény utcai piacon, néhány perc múlva mentem vissza az árushoz, már messziről integetett hogy otthagytam. 1x pedig Bécsben hagytam el a személyimet egy jegykiadó mellett. Már felszálltunk a metróra mikor rájöttem, vagy 20 perc után értünk vissza, még mindig ott volt..
Egyébként meg pl. nyomoztam már ki pénztárca tulajdonosát a Szigeten vagy 50 ronggyal, leadni nem mertem volna, inkább kinyomoztam, több telefonhívás után meglett a tulaj.
Eszembe nem jutna más pénzét eltenni, egyszerűen nem én dolgoztam meg érte, nem bírnám elkölteni. (jó, ha találok egy 100ast a földön, az más tészta)

Alikam 2009.02.04. 12:37:08

Megnyugodtam. Semmit sem sem romlott a rendőrségi morál. Még mindig ugyanúgy beveszik a leszarom tablettát, mint 5 éve.

15 éve még más volt a helyzet. Találtam az iskolatársammal együtt egy táskát, benne igazolvány, pénz, hívtuk a 107-et, 15 perc múlva jött a rendőrautó, három rendőr, jegyzőkönyv.
Bár akkor sem csókólgatták a lábunkat, hogy tisztes póógárként visszaszolgáltattunk egy olyan értéktárgyat, mely nem is a kötelességünk, de legalbáb elintézték, ahogy azt jó magyar rendőr módjára köll.

Ma meg..., csak ahhoz értenek, hogy lerészegedve üssenek-vágjanak embereket.

Elszomorító.

0rdas 2009.02.04. 17:28:06

Finnország ilyen szempontból etalon.

Utcán álló, mindenféle letzárás nélkül, már-már rozsdás kerékpár áll. Senki sem nyúlt hozzá.

Vagy: metróban a földön elhagyott elegáns pulóver. 2 nap múlva vki feltette a korlátra, de senki sem vitte el.

hairybottler 2009.02.04. 17:54:35

Na-na! A gárékat igen is lopják itt is (ki lop már rozsdás bringát?). Ha érdekel megmondom, hova kell menni Helsinkiben, ha szétvágott vázat, kereket lánccal, stb. akarsz látni.
Autót nem annyira lopnak. Azt ott hagyhatod nyitva. Elhagyott holmikat meg észrevehető helyre szokás helyezni: nem az enyém, valaki biztosan elhagyta, majd keresi - e gondolatmenet mentén vhogy. A miért adtad vissza, lúzer vagy gondolatmenet meg sima szegénységi bizonyítvány..

mo73 2010.08.20. 14:47:54

más téma: 2010 aug. 19-én a Dunaplázában elveszett a KIA autókulcsom,viszonylag hamar észrevettem, de azt nem értem mi a francért nem adta le a megtaláló?! hát már nem hiszem,hogy meglesz,de azért reménykedem. a kulcstartó miatt vihették el,ami Louis Vuitton márkájú,de levehették volna és legalább a kulcsot adták volna le. a plázában meghagytam a tel sz-at,de ha eddig nem adták le,már biztos nem lesz meg....
süti beállítások módosítása