Tékozló Homár

Trükkösen csinálja ki az Invitel azt, aki szolgáltatót váltana

2009.04.01. 01:32 | szily | komment

Gábor internetszolgáltatót akar váltani. Egymás közt mondom, örülhet, ha nem szúrják ki a kocsija kerekét, nem keresik meg egyenként a rokonait és nem mutogatják szocialista megyei elnökök képét a kutyájának, amíg vonyítani bír. Gábor direkte jól járt, mert csak annyi történt, hogy önkényesen módosították az adatait, majd emiatt rossz helyre küldték a számláját, majd ezt letagadták, de a tartozás miatt nem válthatott szolgáltatót. Jólesően mindennapos horror alant:



A következő történetet szeretném megosztani veled:

Édesanyám 2004-ben szerződést kötött az akkori Freestartnál, boldog Internet felhasználók lettünk. Közben ugye felvásárolták a Freestartot. Lettünk előbb Eurowebesek, majd Invitelesek. Azaz, mintegy 5 éve van ADSL szolgáltatásunk. Fontos megjegyzés: közben bátyám is Freestartos lett: Ő a pesti címére kérte a szolgáltatást, de pécsi (édesanyám címe) levelezési címmel.Eltelt ugye jó pár év, megnőtt az Internetes csomagunk mérete, de az ára csak nem akart csökkeni. Nem baj, váltsunk szolgáltatót! Mondtam Én és itt kezdődött az Inviteles ügyintézési bénázás.

Kiválasztottuk a leendő szolgáltatót, szóltunk az Invitelnek is, innentől minden magától megy. (Mindezt még februárban!)Szerződésünket új szolgáltatótól kézhez is kaptuk, március 9.-ei dátumozással. Innentől számítva 11 nap múlva már az olcsóbb szolgáltató él.Azonban a mai nap az új (leendő) szolgáltatótól kaptunk egy SMS-t, hogy meghiúsult az átállás, mivel tartozásunk van az Invitel felé.

Felhívtuk az Invitelt, hogy ez hogyan lehetséges. Kiderül, hogy a márciusi számlával bizony tartozunk. Az ügyfeles közölte, hogy Ők kiküldték a pesti címre a csekket, azzal maradtunk el. Ezen persze meglepődtem, hisz nem stimmelt a cím. Invitel szerint már pedig nekünk 2004 óta a pesti címre küldik a csekket. Felvetettem a hölgynek, ha ez igaz, akkor keresse benne a logikát, már 5 éve havonta az ország másik végéből felutaznék a csekkért?

Miközben a vonal másik felén a hölgy próbálta védeni a cég (vélt) igazát, rájöttem a probléma okára: Bátyám, az év elején kérte az Invitelnél a hozzá tartozó (ergo saját pesti) vonal levelezési címének módosítását a pécsi címről a pesti címére. (tetszik érteni: 2 különböző vonal,2 különböző körzet szám és 2 különböző ügyfél azonosító, de 1 azonos levelezési cím - volt) Invitelnél valaki nagyon ügyes volt, ugyanis nem figyelte a különbözőséget, csak az azonosságot. Átírásra került az édesanyámhoz tartozó vonal levelési címe is.

Ezt a malőrt felvázoltam az ügyfelesnek, mire a válasz, bocsi, de ez van. Hivalatos levélben kérjem a visszaíratást és fizessem be a csekket. Panasszal fordulhatok az Invitel panaszkezelési csoportjához, levélben vagy faxon (érted, távközlési vállalat e-mail cím nélkül).

A hölgy közli, utaljam a pénzt neten, majd szóljak a másik szolgáltatónak, mehet az átállítás. Nem lesz gond, a következő számlázás 10.-e után lesz. Kérdem, hogy mi van akkor ha ismét kicsúszunk az időből? (hisz max 11 nap az átállás, azaz legkésöbb 12.-ére lesz meg) Akkor be kell fizetnem az áprilisi hónapot is, de nem baj, majd a panaszom kivizsgálása után (ha jogos) visszafizetik.

Összegezve:

    * váltani akarunk, mert drága az Invitel(vagyis Invitelnek már 1 forintot sem akarunk fizetni)
    * valami ügyes módosítja az adatainkat az Invitelnél (engedély, meghatalmazás, kérvény nélkül!)
    * szerződés köttetik az új szolgáltatóval március 9.-ei dátummal, azaz 20.-ától már nem vagyunk (lennénk) Inviteles ügyfelek
    * lassúság miatt még Invitelesek vagyunk, Invitel kiszámláz a rossz címre
    * új szolgáltató visszadobja a hordozási kérelmünket, mert tartozunk Invitelnek
    * kérdőre vonom Invitelt, hogy ez mégis hogy?
    * kérem az adatok visszaírását, amit nem lehet, csak levélben hiába Ők hibáztak
    * az átállás időtartama és a dátum miatt ismét meg fog hiúsulni az átállás
    * ezért ismét az Invitelnek fogunk fizetni (akinek már nem akarunk!)
    * és így megy tovább az ördögi kör!

Szerinted?

Engedély nélkül módosítanak más ügyfélhez tartozó adatokat, majd emiatt az adott ügyfelet károsítják -hisz március közepétől már a másik, olcsóbb szolgáltatónak kellene fizetni- a szolgáltatóváltás megakadályozásával!

Panasz persze menni fog, amit jó esetben 1 hónapon belül kivizsgálnak.
Addig persze fizessünk a drága Invitelnek, mert adminisztrációs bénázás bukik a váltás!

Üdv,

Gábor

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 01:46:24

hat kis hiba ,egeshet mindenhol
a fiammal egy nagy-nagy hazban laktunk egyutt/30 emelet 120 apartemant/ es mikor elkoltozott az enyemet kapcsltak ki, mar a tv-t, az internetet rejtelyes modon nem
Woodstocknak kellett par ora telefonalas mire minden tisztazodott
de tisztazodott

azt viszont nem ertem, az uj szolgaltato honnan tudja hogy tartozol a reginek, megha igaz is, es foleg miert edekli?

gfs22 2009.04.01. 01:54:43

Fogyasztóvédelemnél felnyomni!!
És sünt sz@r@tni velük!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 02:33:40

romi-kanaszta-feketepeter tanfolyamot inditok
megflelo erdeklodes eseten oklvellel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 02:49:27

ugyanitt torott uvegasztal
jutanyosan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 02:57:14

azt azert nem ertem testvered miert anyukaddal fizettette a netet
de ez maganugy
ne fizessetek
az a legtutibb modja a kikapcsolasnak

na megyek Woodstock ele
nem szeretnem ha sotetben walkingolna egyedul
igaz csak 300 meter
de mindig ugy van hogy a baj elotti pillanatig nincs baj
na ezt megelozom
pedig 50 eves lesz nem 14

ez a vilag

Megdobbent 2009.04.01. 04:12:05

Ott. Itt durvabb :)

Btw invitel... hozza kepest a tv2 egy harmatos viragszal. meg ugye upc. megugye takarodnanak a magyar piacrol de rabasztak. Igyaztan foggal-korommel a kocsog felhszanlokat. Gyarmat. Lofasz.

aardwark 2009.04.01. 04:37:51

@hagyma: tanfolyam érdekel, de kérek jutányos áron elszámolt szállást, üvegasztalpuzzle-t viszek sk készített és db-ja gravírozva,
invitel meg az összes net szolgáltató bekaphatja itt mo-n (itt a legdrágább az6 eu kontinensen)

kérem kapcsojjanak ki

amúgy meg nagyon szép hajnalt és majdan reggelt minden kedves homáros kommentelőnek (nem sorolok névsort, mert ha kihagynék vkit akkor mehetnék füredre tudjátok kihez és ott üvegasztalos-bogratschos-emlékkörnyzetes esetbe bonyolódnék-na ettől félek)

É2I 2009.04.01. 07:19:02

Na még tizedik nem voltam.

Ofélia . 2009.04.01. 07:25:02

Szép jó reggelt minden homárosnak.

Komoly idegrendszert a módosító embertársaimnak pláne ha ez ilyen bonyolult(anyám testvérem többrendbeli lakcímekkel).

A szolgáltatók(BÁRMELYIK) azért érdemelnek egy süncsaládot így kora reggel viszont miért van bennem némi fenntartás a post írójával szemben??.

Ofélia . 2009.04.01. 07:26:33

@É2I: Tényleg pocsadék ügy itt már csak a baglyok elsőzhetnek??

Ofélia . 2009.04.01. 07:30:43

Mintha itt valaki az egekbe emelte volna az invitelt:)))

É2I 2009.04.01. 07:51:43

Valami olyan jár az eszemben, hogy ez az agyon hisztizett telefonos ügyéntézés úgy szar, ahogy van. És -tisztelet a kivételnek - mindegyik cégnél.
Alul képzett, alul informált, túl szabályzott ügyintézők. A lehető legkisebb számú ügyintéző, kevés vonal, stb.
Az ügyek hátravágva, ahol már az infó tizede sincs meg. Azt jobb esetben levélben újra kérik, stb.

Szóval, az a bizonyos káosz.

És még annyit akartam kérdezni, lesz-e bolondoknapi poszt?

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 08:08:47

"tetszik érteni: 2 különböző vonal,2 különböző körzet szám és 2 különböző ügyfél azonosító, de 1 azonos levelezési cím - volt"

Hangsúlyozom, reggel van még, de szerintem itt a bibi. Nem védeni akarom az ügyintézőt, de valamilyen szinten nem csodálom, hogy elnézett valamit.

Ofélia . 2009.04.01. 08:15:22

@É2I: Amit leírtál teljesen igaz viszont kihagytad a semmi érdeklődést semmire sem mutató díszmancikákat. díszfiukákat akik ezeken a call centerekben munkának nevezett kártevést tesznek mivel olyan sík buták, hogy még takarítói állásokra is alkalmatlanok.:))

És most akkor ők lesznek a jövő nemzedéke?????

Na az ügyintézés ezért olyan amilyen:)))

Bamba Barack 2009.04.01. 08:16:41

Hát ha ilyen balfékek vannak ,hogy még ilyesmik dacára is fizetnek,akkor meg is érdemlik...
Ágica, az hogy egy levelezési cím azonos még belehetne azonosítani egy előfizetést ,nem?Főleg ,hogy az összes többi azonostíó nem egyezik.

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.04.01. 08:19:08

Hmmm, csak ennyi? Azt hiszem marad az író fikázása...
Invitel suxx, de ezt minden homáros tudja

Ofélia . 2009.04.01. 08:19:23

@☺ágica: Ugye,hogy neked is valami nagyon bűzlik dániában????

Én itt valami sumákságot érzek a vizeletemen:))

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 08:26:05

@Bamba Barack: azt írtam, nem csodálom, hogy elnézték (lehet kockás füzet az adatbázis:)), de ez nem mentség a továbbiakra. Hibát tessék szépen belátni, átírást, lemondást (már nem emlékszem, és nem olvasom el újra) rendesen megcsinálni, ügyféltől sűrűn elnézést kérni, és ennyi. Csak nem volt kedvem mindezt leírni.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 08:26:24

júliustól már én sem invitel, mert képtelenek honorálni több éves hűségemet.

már két éve akarom, hogy yo legyen nekem, mert a vezetékes telót is dobni kívánjuk, gyorsan porosodik.

de mobilnetem valamiért nem lesz, ezt már most tudom

lótumfaktum 2009.04.01. 08:34:14

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: "Én itt valami sumákságot érzek a vizeletemen"
na ,csak nem nagy döngetés vót oszt bé kapott egy legyet Kedves?

É2I 2009.04.01. 08:35:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Írtam én, csak fÍnoman. Illetve azt, hogy akkora a fluktoáció meg részmunkaidős munkakölcsönzés ilyen munkahelyeken, amit nem engednék meg.
Ezeken a munkahelyeken kellene a legképzettebb embereket alkalmazni és vigyázni rájuk, mint a hímes toLYásra.

A valóságot ismerjük.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.04.01. 08:36:44

Hmmm, azt miért nem kérdezte eddig senki, hogyha a pesti címre küldték a csekket, akkor a testvér miért nem fizette be, vagy legalább szólt volna, hogy itt van a csekketek tesó, mi legyen vele?

(érted, felküldték a pesti címre, de a testvére leszarta)

És hurrá megyek majd vérd adni!!!!

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 08:41:14

@EnZsolt / Erinaceus europaeus: bizony, bizony. De amíg Pécsre ment az ő csekke anyuhoz, addig minden rendben volt (na jó, most gonosz voltam lehet, hogy utólag kifizette anyunak)

pengusz 2009.04.01. 08:41:36

Szerintem egy-egy levelet megérdemelne az NHH és Fogyasztóvédelem is. Az NHH-val nekem is volt pozitív élményem, hamar reagálnak. Gondolom nekik is jól jön az a kis bírság. :)

Ofélia . 2009.04.01. 08:45:01

@lótumfaktum: :D Viszont nehezen kapnám be a legyet a korom és a nemem miatt is nem a gyok én swacenegger:)))

@mamapicilánya/mpl: De miért nem???.
A mobilnet tökéletes mikor ott a hegyi túra közben tudod ellenőrizni a bankszámládat, az emiljeidet, a gyerek osztályzatát,dolgozhatsz, megnézheted a fejed felett a felhők nedvességtartalmát, homározhatsz, szobát rendelhetsz EDÉTÖL(nekünk is), és még sok FONTOS dologra alkalmas:(((

Mobilon meg pláne:DDD

Amúgy a villogáson kivül tényleg mire jó ez?????

Impega 2009.04.01. 08:52:51

@☺ágica: ahh! inviteles? Nem hiszem hogy kamu poszt :(

Holdvilágképű Patkány 2009.04.01. 08:56:34

Inviteles vagyok, havi 10-ért 8 mega. Eddig két müszaki problémám volt öt év alatt. Reggel nyolckor bejelentve, tizkor a helyszinen két mérnök 11-re hiba elhárítva.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 09:00:06

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

hát amikor túrázom kedvesem, a telefonomban nem igen van térerő, és a mobilnetemet dughatom oda, ahova maincoon szokta a pendriveját. minden lukba. hehehe.

É2I 2009.04.01. 09:01:35

@Holdvilágképű Patkány:
10e-ért 8Mega? Hát.
És a mérnöki képzettséggel erős kétségeim vannak. Persze attól még jó szakemberek lehetnek.

Ofélia . 2009.04.01. 09:05:09

@mamapicilánya/mpl: Tényleg mindegyikbe??:))

@maincoon: Nem lett kontakthibás??:))

Hogy ezért mit kapunk.....

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.04.01. 09:05:51

@Holdvilágképű Patkány: 30 Megáért 2,5 rongy, eddig semmi probléma, ügyintézés is gyors volt, bekötés még gyorsabb.

Nem azért, hogy idegeskedjél :)

Ofélia . 2009.04.01. 09:07:37

@É2I: Sztem ezt elírta és nem adatforgalom hanem valami letöltési sebesség lehet vagy abszolút szopás:(((

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 09:10:46

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

maincoon lett kontakthibás, fáj a feje másfél hete, írta a blogjában, és menni akar cétére :(

tonyo71 2009.04.01. 09:12:20

Szintén Inviteles voltam... Költözés miatt át akartam vinni a számomat (ugyanabban a körzetben) az új házba. Nem tudták ugyanazt a számot adni. Nem gond szolgáltatót váltok, az tudta volna a gondot kezelni. Levelezési címet változtattunk az új címre az Invitelnél. Szolgáltatóváltás, majd jött a telefon, az Invitel nem engedi... Hogy miért nem? Mert nem tudja a régi címünkről az új cimre kiengedni... Csak akkor, ha átviszem a szolgáltatást az új címre, de akkor bukom a régi (közrl 10 éves) telefonszámomat. Hagytam a f..ba az Invitelt, azonnal felmondtam nekik, és nyugodtak vagyunk az új szolgáltatóval (PR telecom).

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 09:15:49

@mamapicilánya/mpl: fogorvos után engem is rögtön oda küldtek anno. Nem találtak semmit...Aztán kb 2 hónap után hipp-hopp eltűnt a fejfájás.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 09:19:40

@Impega: nem ezért, gondolom dolgozni kell(ene),az agykurkászatra csak készül

Impega 2009.04.01. 09:20:33

@mamapicilánya/mpl: ja, ertem. Na majd elmegyek a blogjara, csak legyen egy kis idom

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 09:21:32

@Impega: ha mész, ne hagyd otthon a bérletet, ha békávézol
ha meg autózol, vehetsz mobilon parkolójegyet

Ofélia . 2009.04.01. 09:26:41

@mamapicilánya/mpl: Te ma nagyon élsz:))

Ami FONTOCH.

Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.04.01. 09:32:36

Mit nem lehet érteni a 8 Mega 10e-érten?

bl4ze 2009.04.01. 09:39:53

a kedves retardalt testver mijje nem tud szolni, hogy hejjj jott egy csekk ezmegmiazz?
anyuka fizesse a netet neki de szolni nem kell ha masik (fura) csekk erkezik... intelligens csalad !

Impega 2009.04.01. 09:42:37

@mamapicilánya/mpl: Kepletesen ertettem :). Gondolom Te is ;)

gergelyk3 · http://www.virtualize.hu 2009.04.01. 09:42:38

Tegnap mondtam anyamnak hogy valtsa le otthonz az Invitelt mert draga az elofizetes.

Modtmar kivancsian varom a fejlemenyeket. :o

www.virtualize.hu

Rainbow_ 2009.04.01. 09:45:36

..és öcséd nem szólt, hogy "ide jött a számlád bratyó vazze, befizessem vagy szarjak bele?"

Babapiskóta (törölt) · http://www.alberletmesek.blog.hu 2009.04.01. 09:45:56

Nekünk a vezetékes telóval szívóztak.Átálltunk,hátha olcsóbb lesz,persze kiderült 1 hónap után,h a telefonos tájékoztatásban elmondott kedvezményeket rohadtul nem kaptuk meg,ergó drágább,mint a t-com.telefon Invitelnek,h le szeretnénk mondani.Jaaa,hát azt úgy nem lehet!mit képzelek én,h telefonban le merem mondani a szerződést.Agyvíz 1000 fokra főtt,majd közöltem vele,h ha az ő csodás cége el tudott adni egy kamudíjcsomagot szintén telefonon(!) minden papír nélkül,akkor bizony én is fel fogom mondani így a szerződést.Mivel a hónap számlázási napján tettem ezt meg,így soha többet nem is kaptunk tőlük számlát,stb.

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.04.01. 09:47:12

"Bátyám, az év elején kérte az Invitelnél a hozzá tartozó (ergo saját pesti) vonal levelezési címének módosítását a pécsi címről a pesti címére."

Mutassanak papírokat arról, hogy ez kiterjedt a te címedre és a többi rokonodéra, akiknek változtatták az adatait. Ellenkező esetben Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. De iziben!

Más részről meg ha lakik ott valaki, miért nem tudott szólni a csekkekről?

Ofélia . 2009.04.01. 09:47:29

@Impega: @mamapicilánya/mpl: Aki előbb látja dobjon már egy linket maincoon blogjához mert már láttam vagy ezer macskát de még mindig nem találom:(((

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.04.01. 09:48:30

Azt nem értem, hogy miért váltasz. Tényleg görény az Invitel, de nálunk két év alatta a kétszer gyorsabb csomag is olcsóbb, mint a két évvel ezelőtti fele olyan lassú. Mondjuk így is drága.

3 éve 4Mbs/256 kbps volt havi 10 (!!!) ropi. Most 8Mbs/512 kbps az havi 9.

Én nem távoli vidéken vagyok, hanem Bp. agglomerációban...

BOB 2009.04.01. 09:51:49

Az Invitelnél nagyobb lúzer a jelenlegi IT-piacon szerintem nincs. Oldalakon keresztül tudnám sorolni, miket basztak már el csak az én és néhány közvetlen ismerősöm céges szolgáltatásaival kapcsolatban. Félrekonfigurált router, adminisztrációs hiba miatt kizárólagos szerverhozzáférési jog a titkárnőnek, másfél év után véletlenül felbukkanó állítólagos kifizetetlen számla miatt azonnali szerverkikapcs, satöbbi. Már amikor Vivendi volt, akkor is arról voltak híresek, hogy híresen szar szolgáltatást nyújtottak híresen drágán. Ha emlékszünk még, az első magyar Big Brother honlapját egy PC-n futó Debiannal akarták kiszolgálni 100 megás csíkon, kábé 6 másodperc alatt omlott össze a rendszer induláskor. Az egész IT-szakma rajtuk röhögött. Csak hát van mögöttük tőke rendesen, ezért tudják kibekkelni az ilyen ballépéseket.

Idet 2009.04.01. 10:01:48

Kérlek, ne üssetek agyon, de: az Invitelnél van ADSL-em meg madzagos telefonom a Balatonnál, már 3 éve. A szlacímem és a levelezési címem is a pesti lakásom. Amikor kértem az egész cuccot, seperc alatt jöttek ki megcsinálni, megbeszélt időre pontosan, mindent elmagyaráztak udvariasan, amit megkérdeztem, szerelés kosz nélkül ment, és ahányszor eddig valami baj volt a Nettel (a telefonnal soha), az eljárás ugyanilyen volt. Telefonos utasításokkal is navigáltak egyszer valami hiba esetén, és a dolog tökéletesen működött.
Most intéztem (telefonon) az összevont számlát, simán ment.
Nem lehet az, hogy a tisztelt ügyfelek időnként teljesen zavarosan adják elő a kívánságaikat, összevissza beszélnek, nem tudják pontosan, mit is akarnak igazán, (előtte nem árt végiggondolni) és aztán ordítozva, gorombán szólnak vissza a kezelőnek, aki nyilván nem gondolatolvasó. Velem eddig segítőkészek és udvariasak voltak. Szoktam köszönni, meg bemutatkozni, meg emberi hangon beszélni.
Bocs, de annyi béna ügyintézést volt már alaklmam látni, ahol tényleg nem az ügyintéző volt a hunyó, hogy ez is idekívánkozott.
Tudom, tudom, több az ellenpélda, de mégis!

InterFace 2009.04.01. 10:18:13

@Holdvilágképű Patkány: Amúgy nekem sem volt még eddig problémám velük. Olyan 7 éve lehet inviteles netem és csak 2szer cseréltettem modemet,mert széthasználtam. 4 óra alatt ki is cserélték. Mindenesetre 10-ért sok. Nézd meg, mert most 7900-ért adják a 8megásat. Azt mondjuk nehezményeztem náluk,hogy 8500 volt régen a 4 megás és nem szóltak,hogy hééé paraszt, már 7900 a 8 megás, nem akarsz váltani? Ha nem evszem észre, többet fizethettem volna a kevesebbért évekig.

InterFace 2009.04.01. 10:21:47

@EnZsolt / Erinaceus europaeus: 30mega 2,5 rongy? Mekkora az megengedett adatforgalom?:D Vaaagy szeretjük a belsőembereket? :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.04.01. 10:29:39

@BOB: Na ezt azért nem tudom aláírni. Egyetlen dolog ami imponáló (legalábbis nálam). A stabilitás. 2,5 év alatt egyszersem volt lassulás. 2,5 év alatt összesen kétszer volt olyan karbantartás amit egyáltalán észrevettem és 1 óráig nem volt csak net.

A mikrós nethez képest egy álom. Ott volt olyan, hogy 2 hónapig (!) nem volt upload sávszél. Akkor küldet el őket a hűségnyilatkozattal a halál faszára.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.04.01. 10:30:57

"@InterFace: ? Ha nem evszem észre, többet fizethettem volna a kevesebbért évekig."

Pont így jártam én is. Talán egy kis Fogyasztóvédelem nem ártana nekik. A később csatlakozott user ugyanazt vagy jobb szolgáltatást kap olcsóbban, mint én? Hogyisvanez....?

InterFace 2009.04.01. 10:33:34

LAN-os vagy mi? ..kis kiváltságos:D

InterFace 2009.04.01. 10:34:35

jajj ez a LAN @EnZsolt / Erinaceus europaeus-nak szólt:D

InterFace 2009.04.01. 10:35:49

@molnibalage: Jajamm...én is ezen voltam kiakadva,hogy hűséges vagy hozzájuk elég sok évig és akkor az újakkal különbül bánnak,mint veled. Jó, mondjuk amint szóltam, még aznap áttették a netemet 8megásra,de azért én is pénzből élek, szólhattak volna.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.04.01. 10:35:50

@InterFace: hazudtam mert 3,5 rongy, amúgy meg DigiNet. És "korlátlan" internet :D

BOB 2009.04.01. 10:37:33

@molnibalage: nekem ok nem hozzaferest szolgaltatnak, hanem szerverhosting- es domainugyekben vagyok veluk kapcsolatban, ezekben eszmeletlen, miket benaznak. Lehet, hogy a "lakossagi" uzletaguk vagy a telko ennel jobban mukodik, en ezt a szegmenst latom, es ez alapjan nem viszek be hozzajuk tobb szervert, hacsak nincs valamilyen kenyszerito korulmeny.

egy_ember 2009.04.01. 10:50:51

Üdv!

ismerek pár inviteles ügyfélszolgálatost, de egyik sem az a síkhülye plázacica típus. És mivel amúgy sincsenek túlfizetve, ide nem is kívánkoznak ilyenek.

tételesen:
*váltani akarnak szolgáltatót: ok, szabad döntés, éppen az invitel volt, aki kijárta a piacon, hogy ezt egyszerűen és gyorsan meg lehessen csinálni.
*valami ügyes módosította az adatokat - de az ügyfél kérésére. elnézték, van ilyen (nekem az OTP, a T-Com is elnézi, Voda is elnézte és Pannon is, lehet köpködni mindenkire, aki él és mozog, és nem tökéletes) ezért van a panaszkezelés.
*szerződés köttetik március 9-el - csakhogy számlatartozás esetén nem köttetik szerződés, mert az új szolgáltatók nem szokták átvállalni az esetleges számlatartozást. Ez nem invitel specifikus dolgo, hanem így működik a világ, különben lennének - ahogy vannak - olyan ügyfelek, akik mindenhol kifizetetlen számlákat hagynának maguk mögött, hogy pereskedjen az a hülye szolgáltató. sorry, ez még csak nem is távközlés, hanem a világ ilyen, az eladó biztonságra hajt, amíg nem fizetsz a boltban, nem mehetsz ki az áruval.
*rövidítve a következő párat: igen, az invitel hibája, hogy elszúrta a számlázási címet. nem, az ügyfélnek is észre kell venni, hogy hirtelen nincs itt egy számla. Nem, ilyenkor nem örülni kell, hogy a szolgáltató (minden egyes szolgáltatóra igaz...) elfelejtette, és megúsztuk a befizetést, hanem fel kell hívni az ingyenes ügyfélszolgálatot, hogy nem kaptunk számlát, mit cseszett el a cég.
*a korábbi címváltozás bejelentés rosszul sikerült, valszeg éppen azért kell írásban, hogy senki ne jelenthessen be telefonon bárki más nevében mindenféle változást, mert annak ilyen következményei lehetnek. függetlenül attól, hogy ki hibázott. Kérdés: Amúgy nem lehet, hogy a korábbi címbejelentésnél a panaszos testvére hibázott? Hibát mindig mások követnek el, akik utána szarjanak sünt, mert szemét banda? Tesónak nem tűnt fel egy kósza számla
*Végezetül: nincs ördögi kör. az invitel jóvá fogja írni a számlát, ha igaza van a panaszosnak, és el fogja engedni, ahogy mindenki mást elenged, akinek már nincs tartozása (és mindegy, hogy milyen okból).

és egy javaslat, ami szintén nem invitel specifikus: változást érdemes írásban bejelenteni, vagy ha mégis telefonon, akkor kérni, hogy az ügyfélszolgálatos olvassa vissza elejétől végéig. mert könnyű hibázni

egy_ember 2009.04.01. 10:53:59

én magam is elkövettem pár elütést, pedig nem szeretek hibázni (ki-nagybetűtől most tekintsünk el). egy ügyfélszolgálatosnál elegendő 1 db hiba, és máris a másik címre megy a számla...

Unbiased 2009.04.01. 11:01:37

Az egy érdekes kérdés, hogy honnan tudott az új szolgáltató a réginél fennálló tartozásról. Nekem régóta kartell-gyanús az egész internetszolgáltató biznisz. A kötelező hűségeskedést pedig a fogyasztóvédelemnek el kellene törölni. Ki az, aki néhány forintért állandóan végigcsinálná a macerás váltást? És ha mégis, akkor a szolgáltató viselje el a piaci helyzetet.

Huszárvégjáték (törölt) 2009.04.01. 11:03:14

Kedveseim, ez jó kis történet. Ezzel együtt nem is a legdurvább. Pár évvel ezelőtt levelezésbe kezdett velem az APEH. Erik a keresztnevem, de valamelyik apehes zseni elírta, Erikára. Ezután feltűnt neki, hogy a személyi számom 1-essel kezdődik. Tekintve, hogy a diskrepanciát orvosolni kell, lépett is: átírta a személyi számomat 2-esre. Ez milyen?

egy_ember 2009.04.01. 11:06:34

Ja igen, a Digi 30 megás internete:
Hol érhető el? Nálunk nem, pedig egyből váltanék. Ahol nem FTTx-szel nyomulnak, ott mennyi az internet?
Kihúzol 50 cm mélyen pár optikai szálat egy lakótelephez, aztán adod 2,5-ért. Tényleg jó ár, és nagyon ügyfélbarát a díjazás is (hosszútávú megtérülés, miegymás, üzleti modellbe ne menjünk bele). Az ügyfél - lakossági- pedig ennyi pénzért még azt is elnézni, ha kábelszakadás miatt 1-2 napig kiesik minden, ha az ügyfélszolgálat alig található meg, nehézkes, és nem szokásuk elengedni. Ennyiért szinte mindent elnéznék és is (ahogy a tányéros Diginél el is nézem...), szóval ez tényleg killer price.
De ugyanezt nem lehet 130 ezer ügyfélre, több száz településen. Lehetne olcsóbb, lehetne jobb, több fejlesztéssel, de hogy miért nem ilyen, arról is kérdezzétek az NHH-t is, mennyire éri meg fejleszteni egy olyan piacon, ahol a fejlesztéseidet is ugyanazon az áron kell továbbadnod a 0 tőkéjű szolgáltatóknak, mint a fejlesztés nélküli gyengébbet, ergo beruházol pár száz milliót, netán ha komolyan gondolod, 1-2 milliárdot, de nem te aratod le a gyümölcsét.
majd ha a Digi is optikát húz a ritkán lakott (társasházas, családi házas) övezetekbe is, akkor lesz összehasonlítható. De akkor a fajlagos költségek is sokkal nagyobbak lesznek, merthogy minden ettől - no meg a szabályozási kötelezettségtől függ.

uff beszéltem, megint megyek vissza dolgozni

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 11:10:01

@Huszárvégjáték: ez nagyon jó

arra nem köteleztek határozatban, hogy operáltasd át magad?

egy_ember 2009.04.01. 11:10:14

utánlövés: az új szolgáltató onnan tud a réginél fennálló tartozásról, hogy a szolgáltatók egyike sem engedi el a tartozó ügyfelet. ez automatizmus, nincs benne semmi személyes. az új szolgáltató átvállalhatná a tartozást, de majd hülye lesz ilyet tenni.
ez adatáramlás, tájékoztatási kötelezettség, stb. a kartellről érdemes elolvasni pár dolgot, mielőtt emlegetjük, különben hülyének tűnhetünk, pedig egyszerűen csak lusták voltunk rászánni 2 percet, hogy utánanézzünk...

InterFace 2009.04.01. 11:10:33

...hát most kaptam pont egyik barátomtól egy Vodás linket,ahol olyan problémákat írnak le. Nemtom,hogy lehet-e linkelni (extra-s oldal) Nahh az megér egy misét. Jól átverik már mindenhol a népet....mondjuk én alapból gyűlölöm a mobilnetet.

egy_ember 2009.04.01. 11:11:17

huszárvégjáték: :-DDD

ez a nap vicce, ilyen nincs :-)))))))

InterFace 2009.04.01. 11:11:53

@egy_ember: ugyan olyan,mint a biztosítóknál. Leinformálják az ügyfelet, hiszen,ha ott nem fizetett,lehet,hogy náluk sem fog. Mondjuk ezt jogosnak tartom.

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 11:13:57

@Huszárvégjáték: :DDD Akkor még biztos nem volt feltétel, hogy a dolgozók IQ-ja elérje a 75-öt

Che Pel (törölt) 2009.04.01. 11:25:33

Már megint ez a köcsög Invitel! Na de mit is várhat az ember egy olyan cégtől, ahol az a HR-vezető, aki...

Martian (törölt) 2009.04.01. 11:27:20

Én is tudnék mesélni az Invitel szerződés felmondás körüli meneteiről... ehhez képest a szcientológia egyház könnyű szívvel és gyorsan vesz bűcsűt a kilépőktől.
:))

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.04.01. 11:38:33

hasonló cirkuszt csinált velem a vodafone, amikor váltottam a T-re

az meg sosem derült ki, miért tartott majdnem 3 hónapig, amíg végre sikerült internetszolgáltatót váltanom (méregdrága gts datanetről tvnetworkre vagy mire, a nevüket sem tudom, nem is érdekel, de elegem lett a gts datanet mihaszna, bunkó űgyfélszolgáltosaiból)

Idet 2009.04.01. 11:40:54

@egy_ember: 110%-ig egyetértek, és az előző két kommenteddel is!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.04.01. 11:41:19

komolyan nem értem őket amúgy, megmagyarázhatatlan, hogy miért szarakodnak ilyen kicsinyes, primitív módon. kizárólag annyit érnek el vele, hogy az ember télnyeg soha többet nem fog szóba sem állni velük a jövőben és lebeszél még két tucat ismerőst arról, hogy velük szerződjön.

volt már olyan szolgáltató (a T annak idején), amelyik úriember módon, maximálisan korrekten bánt velem, amikor átvittem a számom a vodafonehoz. és láss csodát, két évvel később most ismét az ügyfelük vagyok!

Kutyuu 2009.04.01. 11:43:24

@Che Pel: Jagicza? Mééé, milyen? Mondjuk neki monentán semmi köze az alkalmazottak b@lfaszkodásaihoz :)

Idet 2009.04.01. 11:46:10

@Che Pel: Aranyom, ha elkezdted, fejezd is be! Ne sejtelmeskedjünk, hanem pacekba megmondani!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.04.01. 11:48:32

@Kutyuu: már hogy ne lenne a balfasz alkalmazottakhoz köze egy HR vezetőnek, bármelyik tetves magyar cégnél?

Idet 2009.04.01. 11:58:05

@Huszárvégjáték: Az nem jutott eszedbe, hogy személyesen befáradj egyszer a fenenagy fogyasztói öntudatoddal, és az ügyfélszolgálatnál tisztázd a helyzetet? Nem a magas, mit magas, toronymagas lóról, hanem csak úgy normálisan?
Az ilyenektől van tele a hócipőm, te is nyilván rátehénkedsz a postán a pultra, belemászol a postás arcába, és magas C-n kéred ki magadnak az összes frusztrációdat, amiről nem a nyomorult alkalmazott tehet, és halálosan felidegesíted az összes többit, aki a sorára vár, és most majd egy reszkető kezű, gyomorideges szerencsétlennel kell majd szembenéznie, mert nincs elég baja. Holott egy kissé kevésbé mizantróp hozzáálás és némi önismeret...

InterFace 2009.04.01. 11:58:06

Jóléti politikának sincs köze a mi jólétünkhöz,csak a magáéhoz:D:D

nem politizálok,csak alátámasztom,hogy nem minden HR-esnek van köze az alkalmazottakhoz:D:D

Idet 2009.04.01. 12:01:43

Bocs, hozzáállás.

zoku 2009.04.01. 12:08:27

Én egy évig voltam az invitel hű ügyfele, a szolgáltatást tekintve nem volt bajom,fél évig az árával sem mert akcióval léptem be. Majd bejelentettem egy névváltozást, és józanparaszt ésszel is rájöttem hogy ennek a hűségidőt nézve semmilyen befolyása nem lesz. Mikor letelt az 1év és le akartam mondani, megpróbáltak megetetni az ügyintézők,(telefonon és személyesen is),hogy nem lehet lemondani ugyanis a hűségidő újraindult :D Végül nagy nehezen rájöttek, hogy névváltozáskor nem történik semmi.. Gondolom bepróbálkoztak..

epeficam 2009.04.01. 12:18:31

"...megnőtt az Internetes csomagunk mérete, de az ára csak nem akart csökkeni."
Nahát! Skandalum!

Kutyuu 2009.04.01. 12:24:34

@Bukowszky: Nehogymá képben legyen 2000 ember kvalitásai tekintetében egy HR vezető?
Arra vannak a üfszolgák főnökei.

InterFace 2009.04.01. 12:25:02

A baj amúgy általában az,hogy a büdös köcsög vezetés kiadja az ukészt a szerencsétlen ügyintézőnek,hogy nah ezt és ezt kell mondani, még ha nem igaz is. Hozzámel ne jussanak negativ hirek,hogy kilépett valaki,vagy kirúglak...áll másik 6 a helyedre. Aztán (ha ellenkezik is az elveivel)szerencsétlen ügyintéző hazudozhat olyan ügyben amit nem is ismer. Úgy meg ugye nehéz bármit is mondani. A másik oldalról meg cseszegeti szerencsétlent az ügyfél,aki éppen olyan dühös,hogy pofánver mindenkit,aki az útjába kerül, gondolkodás nélkül. Az ügyintéző meg nem kapcsolhatja sehova,mert neki meg lett mondva,hogy intézze el Ő az ügyfelet, bárkivel akar is az beszélni. Szóval azért sz@arcéltáblát csinálnak a központosokból rendesen. Vagy állod a fost, vagy kirúgnak. Persze van olyan operátor is,aki alapból gyökér, nem tagadom. De sajna nem az kapja általában a legtöbbet. (ahonnan lemaradt a hosszú i, ott nem analfabéta vagyok,csak nincs a laptopon:D )

mirage8 2009.04.01. 12:43:12

100. !

En tegnap kertem vissza megszuntetes utani tulfizetest a T-Onlinetol. 43 percig tartott a telefonhivas. MEg szerencse, hogy ok fizetik.

Kivancsi vagyok, hogy mikor erkezik a penz vissza.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.01. 12:46:41

Előbb 11-est lőttem, most meg 101 kiskutya-e?

moli 2009.04.01. 13:52:48

@hagyma: "jutanyosan"

nekem meltanyosan kene.
MELTANYOSSAG FONTOS!!!!

BaT2 2009.04.01. 14:38:38

1 cím rekord két helyre volt kötve az invitel adatbázisában, és amikor átírták a tesóét, akkor már az látszott az ügyfélnél is. Hibabejelentő a programozó cégnek, addig is ügyfél elengedése

Szűcslaci 2009.04.01. 15:05:51

"megnőtt az Internetes csomagunk mérete, de az ára csak nem akart csökkeni. Nem baj, váltsunk szolgáltatót! Mondtam Én és itt kezdődött az Inviteles ügyintézési bénázás."

Nagyobb méret miért lenne olcsóbb?
Nem biztos, hogy magadat személyes névmás használata esetén nagy betűvel kellene írni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.01. 17:12:57

Nem értem a posztolot. Most volt szó az OTP spillerségéről.
Miért nem mondja fel a bankszámláját és
megy át a Vodkafonhoz, ahol SMS-ben lehet ellenőrizni-tájékoztétó jelleggel-a fogyasztást

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.01. 17:28:35

@Idet: "most majd egy reszkető kezű, gyomorideges szerencsétlennel kell majd szembenéznie, mert nincs elég baja. "
Ki nem szarja le?
Az ugyintéző akkor is hajlongjon derékszögben, ha az ablakhoz lépek.
Sőt, nyissa ki a pult-kisajtót, hivjon be, ultessen le fonott bambuszfotelba, érdeklődjön a családomrol, kináljon teával.
Nálam itt kezdődik az ugyintéző/ugyfélszolgálatos.

Dezür 2009.04.02. 11:51:33

@horex: Barátom, te egy kicsit el vagy varázsolva!
süti beállítások módosítása