Tékozló Homár

Négy oldalon át mondja az APEH azt, hogy 'kétezer forint lesz'

2009.04.06. 00:35 | szily | komment

Egy balekben eltört valami attól az egyébként teljesen köznapi ténytől, hogy az APEH rettenetes paragrafusnyelven írott, négyoldalas, fenyegető hangú levélben közli az adóalannyal azt az egyszerű, semleges, egymondatos tényt, hogy az online megrendelt nullás igazolása kétezer forint lesz. Álmodjunk együtt egy olyan Pumaföldről, ahol kedvesek velünk, csak úgy, punkból, és nem írnak le feleslegesen több tucat paragrafusjelet. Pompás levél alant:


Kis cégem tértivevényes levelet kapott az APEH-től a napokban. Zabszem a seggben, mit tett a könyvelő, mennyi időre nem látom a családomat a börtön miatt és egyéb kóbor gondolatok. A levél 4 oldalas, HATÁROZAT szöveggel indít. A lényeg: 0-s igazolást kértem a neten keresztül (2009-re már ezt is sikerült megoldani a Szent Magyar Államigazgatásnak!), aminek 2000 Ft a díja.

Ha veszel 2000 Ft-ért valamit az újságosnál, akkor kapsz egy blokkot, 1 másodperc alatt. Rajta nagyjából hogy mit vettem és hogy 2000 Ft a végösszeg, csókolom. Köszönik, hogy náluk. Nem úgy az APEH-nél: ott éreztetik veled, hogy megdolgoztak a pénzükért!

Hiszen:

- 2000 forintért kaptam egy 4 oldalas levelet, tértivevénnyel, éljen a posta is

- 2000 forintért mindezt ugye papíron, hiszen elektronikus ügyintézésről beszélünk ugye

- 2000 forintért foglalkozott velem egy ügyintéző, hiszen ő írta a levelet

- 2000 forintért nem csak az ügyintéző foglalkozott csak az én ügyemmel, hanem a levelemet szignáló főosztályvezető-helyettes(!) is. Olyan, mintha egy elegáns étteremben mindössze egy ásványvíz rendelése után személyesen a főszakács és az étterem tulajdonosa szervírozná ki az egy szem ásványvizemet...

- 2000 forintért kaptam egy beszedési számlaszámot egy olyan számlanévvel (kb. 76 karakter szóközökkel), amit képtelenség bármilyen papíros vagy elektronikus átutalási megbízásra ráírni rövidítés nélkül. Ez idáig senkinek sem tűnt föl? Nem volt nagyon-nagyon sokszor 2000 Ft-ért egy tanácsadó, aki kitalál egy max 20 karakteres rövid, érthető, emberi számlanevet, ha már a számlaszám nem elég?

- 2000 forintért kaptam egy megelőlegezett feltételes mulasztási bírságot, ha esetleg a 2000 Ft-ot nem fizetném be. A hozzállást érdemes figyelni: úgyis biztos át akarsz minket verni... Milyen kedvesek!

- 2000 forintért megkaptam kinyomtatva szinte a teljes Jogtárat, hiszen a levél 4 oldalának nagy részét a különféle jogszabálymagyarázatok teszik ki. Miért nem elég annyi: "Öreg, kértél tőlünk valamit, ennek pedig 2000 Ft az ára, ide utald, jónapot, családhogyvan?"

- 2000 forintért ismét megtapasztalhattam, hogyan képzeli el az állam az elektronikus ügyintézést, ma Magyarországon (túlbonyolítva, papíron, sok emberrel).

- 2000 forintért sokadjára láttam, hogy mennyire nem tud az állam, illetve annak semelyik alrendszere semmit sem közölni a "zemberekkel". Úgy értem: egyszerűen, természetesen, tömören, nem értehetetlen jogászkodás mögé bújva.

- 2000 forintért sokadjára láttam azt is, mennyire nem tud az államigazgatás (ami itt van, azt nevezhetjük annak?) olcsón, hatékonyan dolgozni. Kértem valamit, ára ennyi, pénztár ott, viszlát.

Mert azt ne feledjük: összesen 2000 forintról volt szó.

Utóirat: még egyszer megnéztem a kapott igazolást (a PDF-et, hibás tanusítvánnyal), hátha azon van rajta, hova és mennyit kellett volna utalnom. És akkor én baltáztam el. Nem fogjátok kitalálni: nincs rajta semmi ilyesmi. Miért is tüntetné fel az APEH a saját termékén annak árát és fizetési módját...

Üdv: egy balek a másfél millió befizetőből

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2009.04.06. 07:58:18

@Orizatriznyák: Weh, pedig dobalta mindket commentem utan az "internal server error"-t jokora varakozas utan, mint a pinty.

Bar erosen tartok tole, hogy ezt az orszagot meg dzsunkafoldon is korberohognek, ha nem adnek melle sok penzt, es bocsanatkerest...

Szanalom, ami van, pofam szakad le tole.

hulyemagyar 2009.04.06. 07:59:08

Bubu80 2009.04.06. 01:00:33

Te Bubu!
A posztolónak nem az illeték befizetésének kötelezettségével van gondja, hanem az egyszerűnek tűnő szolgáltatás igénybevétele - fizetés kombó APEH általi túlbonyolításával, töménytelen mennyiségű paragrafus idézésével, 4 oldalas faszságával, stb...

lótumfaktum 2009.04.06. 07:59:49

a vérszívóságuk mellet ez már csak kissebb szar ügy, hol vannak a zöldek, hány fát kell kivágni az apeh-miat?állam az államban jól bevédve, megfizetve.nem hiszem hogy ezerből egy ügyfél is akadna aki a 4 oldalt végig olvassa. az alkalmazott ügyvédeknek kell a havi 1 miláért valamit felmutatni,még jó ,hogy csak 4 oldalig eresztette el az eszét!

Zep 2009.04.06. 08:04:55

barmok ezek bazmeg

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.06. 08:07:21

ha meg nem írja le, hogy mivan, az a baj.

gyerekek, ha láttatok már kiváló onlájn ügyfélszolgálatot, az az ELMÜ (most attól függetlenül, hogy az elszámolószámlájával az őrületbe kerget, de most nem ez a lényeg.

ajánlom a homár figyelmébe.


mindent látsz 2007 elejéig visszamenőleg, a számlát, az óraállást, a befizetéseket. minden ügyet tudsz onnan indítani, kérni stb. még 0-ás igazolást is:). még nem jött ki a számla, de már látod, hogy mennyi az annyi.

de az elmü nem hatóság.

szóval az ottan kérem szépen 10 pontos.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.06. 08:10:44

Ehhez a poszthoz nem szólok hozzá, mert tartok tőle, hogy bosszúból az apeh lelesi a pinkódomat ás leemeli az összes pénzt a körösztanyámmal közös bankszámlámról.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.06. 08:11:54

Ehhez a poszthoz nem szólok hozzá, mert tartok tőle, hogy bosszúból az apeh lelesi a pinkódomat ás leemeli az összes pénzt a körösztanyámmal közös bankszámlámról.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.06. 08:13:29

@Nelson Mandula: értjük, értjük. ennyire ne parázz már, még felhívod magadra a figyelmet:)

Fairy Girl 2009.04.06. 08:14:51

De én jól látom, hogy írógéppel íródott ez a levél? Mert akkor lol.

Amúgy én tavaly kértem egy ilyen igazolást. Bementem, 2 percen belül kiadták, helyben, kártyával fizettem, fél perc, és mehettem is. És nem is kaptam róla semmiféle ilyen hosszú levelet, ellenben számlát igen :)

velinke 2009.04.06. 08:16:18

Nem leszek népszerű, de azért elmondanám:

1. A könyvelőt csókoltatom, aki beadta az igazolás iránti kérelmet, mert ha elolvasta volna az útmutatót, akkor megtalálta volna, hogy illetéket kell fizetni az ott leírt számlaszámra és az 2000 Ft.
2. A határozat nem miattatok és nem is miattunk, könyvelők miatt ilyen hosszú, hanem a törvényeink miatt, nomeg a drága jogász urak miatt, hogy áldassék a nevük. Ők ugyanis még az élő fába is...
Csókol benneteket,
egy beletörődött...

Impega 2009.04.06. 08:18:56

@☺ágica: Szep es Jot!

Mindenkinek Jo Reggelt. A posztot nem olvastam el, ezert nem is tudok hozzaszolni.

Hetfo van.

Énbagoly 2009.04.06. 08:20:32

@☺ágica: @Impega:
Szép lassan kezdtek felébredni? :-)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.06. 08:21:13

Kaffka, Örkény.

Bizonyos tevékenységek végezhetőek vállalkozáson kívül magánszemélyként, de adószámmal. Amikor ehhez adószámot váltottam ki, gondoltam egy sorbanállással egy életre kipipálnám azokat a tevékenységeket, amik nyúlfarknyi életem során szóbajöhetnek, legyek má' számlaképes mindre. Érdeklődtem, kutattam, hol egy lista, amin fölsoroltatik, mit lehet emígyen. Sehol. Kérdezem a droidot a pult mögött, mikor is beballagtam. Aszondja ilyen lista nincs. Mondok, akkor minek alapján bírálják el? Merthogy egy-egy tevékenységi kört csuklóból húzott le, mondván nem lehet, csak vállalkozásban. Némelyiken tanakodott droidtársaival. Úgy fölbasztam magam, elkezdtem velük levelezni, hogy a retekbe képzelik, hogy nincs lista, ami nyilvánvalóan van. Azóta sem tudom, pedig válaszolgattak, hasonlóan hosszan. Most vagy tényleg nincs lista, és akkor az adott ügyintéző jókedvén múlik, hogy teszem azt urándúsítást lehet-e adószámmal rendelkező magánszemélyként mívelni, vagy hadititok ez a lista, vagy egy kalap szar az egész honi közig.

☺ágica (törölt) 2009.04.06. 08:21:25

@Impega: szia:) Olyan sokat nem vesztettél vele

Impega 2009.04.06. 08:22:07

@Énbagoly: Nem szabad elkapkodni. Raadasul a heten csak 4 napot fogunk dolgozni, ugyhogy kar lenne nagyon belelendulni :)

Énbagoly 2009.04.06. 08:22:21

Mo.-on létezik olyan, hogy egységes iratkezelés?
Magyarul ez azt jelenti, hogy teljesen mindegy, hol intézel ügyet, mindenhol ugyanaz a menete.

Énbagoly 2009.04.06. 08:24:30

@Impega: Én most itthon vagyok, és nagyon sok dolgom lenne...
Majd csak nekikezdek... :-)

Jalos 2009.04.06. 08:25:30

Kisértetiesen hasonlít arra, hogy elektronikusan letiltattam az adataim kiadását "Marketing" célokra az ügyfélkapun (ingyen van, kicsit bonyolultabb mint az átlag WEB-s interfaszek, de azért 3-4 kattintás még egy két adat (az Ügyfélkapu-s hozzáférésen kívül. Hogy erre miért van szükség az rejtély). Email vissza hogy fogadták a kérésemet, stb.

Erre 2 hétre Tértivevényes levél. Be postára, 30' sorbanállás, és elküldték levélben, hogy a kérésemre letiltották az adataimat kiadását. Feladó: eMagyarország Iroda. Nevetséges.

É2I 2009.04.06. 08:28:06

Na nekem is van egy:

Elböktem, lett 700,-Ft adóhátralékom. Levelet kiküldték, csekket mellé nem.
Felhívtam őket, mondom kellene csekk (Tudom, de nem bízok ilyen ügyekben az átutalásban, főleg nem apechnél). Illetve, gondolom lesz valamennyi kamat is. Igen lesz. Jó tessék hozzáadni és azzal együtt befizetem.
Azt nem lehet. Azt majd augusztusban számolják csak ki. Mindenkinek egyszerre.
Kitalálhatjátok. Augusztusban közlés mennyi a kamat. Csekket újból kérni kellett. Úgy 100 forintra.
Ésszerű ugye?
(Hozzá kell tennem, az ügyintézők viszont gyorsan elérhetők és készségesek voltak.)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.04.06. 08:28:42

hátbasszus. szeritnem ne fizesd be a 2 rugót, spóroljál még egy kicsit azt vegyél egy normális szkennert.

vagy ha te értelmesen szkennelted akkor nem lehetne nagyítósra tenni a képeket?

vagy az APEH-nek nem telik normális nyomtatóra?

staropramen 2009.04.06. 08:31:27

Sztrovacsek aki egy baleknek nevezi magát!
Egy hivatal értékét kis hazánkban az általa kibocsátott iratok terjedelme és érthetetlensége határozza meg.
Qrvára örülj, hogy ezzel a tetralógiával mindössze a 2000HUF illetékedet indokolták. Ugyanezzel a terjedelemmel kaphattál volna félmillás bírságot is.Sőt akár le is lőhettek volna.

É2I 2009.04.06. 08:39:57

@Énbagoly:

Kérdésedre a válasz, melyet le is írtál:

"azt jelenti, hogy teljesen mindegy, hol intézel ügyet, mindenhol ugyanaz a menete.
"
Azaz:
Küldözgetnek mindenfele, senki nem tudja, hogyan lehet a Te problémádat megoldani.
Senki nem tudja mi ennek az ára, de csekket adnak róla, mehetsz a postára. A csekket lefénymásolják (lehet ki kell fizetni, adnak róla egy másik csekket.), stb...
Ezt mindenhol így csinálják. Tehát ugyan az a menete bármelyik sóhivatalban ;)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.04.06. 08:43:10

Sajnos ilyen a magyar közigazgatás. Az elcsépelt mondat jut ilyenkor az eszembe, hogy "ezért tart itt az ország".
Amíg a ténylegesen termelők, értéket teremtők eltartanak a szükségesnél 4-5-ször több közigazgatásban dolgozót, addig ne is várjuk, hogy versenyképes áron, színvonalon tudjunk termelni.
Akik meg a közigazgatásban dolgoznak, azoknak sem jobb, mert egyrészt kevés a fizetésük, másrészt meg teljesen felesleges munkával töltik ki a munkaidejük jó részét, lásd a beposztolt levél.
A Magyar Posta meg már régen csődbejutott volna, ha nincs APEH, stb. Úgyhogy nem csak a hivatalokat tartjuk el az adónkból, hanem a Magyar postát is. Mikor is lesz a Posta monopóliuma megszüntetve? Már nagyon várom azt a napot is.
Na, jól kidühöngtem magam.

Impega 2009.04.06. 08:47:21

@Énbagoly: erre csak azt tudnam mondani, hogy talan megsem kellene elkapkodni :)

hulyemagyar 2009.04.06. 08:47:39

Közigben dolgozó ismerősöm, zöldfülűnek számit, egy éve sincs, hogy ott dolgozik, semmi vezető állás, egyszerű irodista: kapásból szolgálati telefon, délután kettőkor rászólnak, hogy már ne dolgozz, a megszorításokra való tekintettel "csak" 70k ruhapénz. Kitalálhatjátok: számla nélkül.

papagály 2009.04.06. 08:48:35

Dehát könyörgöm, valamivel bizonyítani kell, hogy sokat dolgoznak, és megérdemlik azt a kiemelkedően magas fizetést és a qrvamagas prémiumot!
Én nem tudok röhögni, én dühös vagyok, megyek veszem be a vérnyomáscsökkentőt.

pazola 2009.04.06. 08:52:27

Orulj, hogy nem csuktak le indoklas nelkul :DD

Énbagoly 2009.04.06. 08:53:26

@É2I: tudom, hogy ez van, de én egyszerű, jól működő ügyintézésre gondoltam. :-)
Tudom, én vagyok a naív.
@Impega: mint látod, nem kapkodom el... :-)

KáposztaMedve 2009.04.06. 08:53:27

És arra nem gondol senki, hogy válság van, és csak a munkahelyek megtartása a cél?XD
Egyébként meg nem tudom mivel járunk jobban, ha az adóból évekig fizetgetik a rengeteg aktatológatót, vagy egy összegben kiutalják vmi ismerős informatikai cégének, aki csinál egy működésképtelen rendszert, négyszeres áron, szigorúan közbeszerzési pályázat keretein belül.

-Gyöngyibaba- 2009.04.06. 08:57:04

@Hurrá Torpedó:
az apehnak tényleg nem nem telik normális nyomtatóra, mivel írógéppel van gépelve az egész.
A 2000 Ft annak a sejthalmaznak a munkabére, aki legépelte ezt a 4 oldalt.

maincoon © 2009.04.06. 09:14:36

ugye lehet már a posztolót...

van egy cége. és azt gondolja, hogy egy akármilyen igazolást csak úgy, ingyen el lehet kérni?
igen, mindennek ára van.
adóigazolás 2000, vpop 2000, önkormányzat 2000.

mielőtt kérek egy igazolást, utána nézek, hogy mit hová kell utalni, sőt azt előre meg is teszem, főleg ha sürgős az igazolás.

na, ráadásul ha a könyvelője sem szólt neki, hogy utaljon illetéket, akkor arra sem bíznám a cégem könyvelését...

ez a poszt nem születhetett volna meg, ha az igénylő utána néz az illetékeknek. ezáltal nem kap 4 oldalas levelet, hogy fizesse be.

mi nem szeretjük az elektronikus adóigazolásokat. nem mindenhol fogadják el, mert ha kinyomtatjuk, akkor nem számít hitelesnek csak akkor, ha a közjegyző kéri le a te saját ügyfélkapudon keresztül és úgy hitelesíti. de ezt meg nem mindegyik közjegyző vállalja be.
így aztán, itt hungarisztánban elektronikusan megkérjük az igazolást úgy, hogy postai úton várjuk az eredeti, lebélyegzett, aláírt igazolást. pfffff...

2009.04.06. 09:15:23

Ja, aztán laponként 50 Ft-ra büntetném őket környezetterhelésért...

Impega 2009.04.06. 09:17:20

@maincoon ♀: Tessek! Valaki, aki erti a dolgat:)

kulup 2009.04.06. 09:19:00

@-Gyöngyibaba-: Azért azt nem hinném, hogy írógéppel írták. Hasonlít a betűtípus, de szerintem nem az. Ennyire

A múlt heti Házon kívülben volt szó az adózásról, és egy szakértő mondta, hogy az adózási hajlandóság attól is függ, hogy a hatóság hogyan viszonyul az ügyfélhez, milyen leveleket, határozatokat hoz, milyen nyelvezetet használ. Igaza volt !

É2I 2009.04.06. 09:23:12

@É2I:
Na az elejét meg lehagytam :(

Onnan indult a történet, hogy volt 9ezer adóvisszatérésem, amit addig nem utalhatnak vissza, amíg azt a hétszázat nem fizetem be.
Mondtam; vonják le belőle.
Azt nem lehet.
WTF?
(Gondolom a kamat miatt, de akkor is abszurdum.)

Fairy Girl 2009.04.06. 09:25:59

@Jalos: Jalos, ezt én is végigjátszottam, gondolkodtam is egy ideig hogy bekereteztetve kirakom a falra otthon a levelet :

@maincoon ♀: Fentebb már írták, hogy a posztolónak nem az a problémája, hogy 2000.- ft-ba kerül a cucc, hanem hogy ezt ilyen észvesztő módon közlik :D nem fizette be, jöjjön ki egy egyoldalas (fél...) levél, hogy hoppácska, bibi van. Na de négy gépelt oldal?

@kulup: Ez bizony írógép! A mi munkaügyesünk is így írja a levelecskéit... bár most már lassan nyugdíjba megy hálisten.

maincoon © 2009.04.06. 09:29:06

@Fairy Girl: persze értem én, de én meg csak annyit akartam mondani ezzel a hosszú szöveggel, hogy ha tisztában van azzal, hogy mindenért illetéket kell fizetni, akkor azt megteszi és nem fogják felszólítani se 4 oldalon, se 4 mondatban :)

☺ágica (törölt) 2009.04.06. 09:29:53

@Napelemes Harckocsi: nem az értelmezéssel van baj, hanem azzal, hogy mi a bánatnak kell valamit 100 oldalban leírni, ha el lehet mondani 2 mondatban...

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2009.04.06. 09:33:51

@☺ágica: teljesen mindegy, hogy 100 mondat vagy 2, se így se, úgy nem érti meg a többség, ezzel van a baj, erre akartam rávilágítani.
de már sajnálom az időt amit rá szántam.

Fairy Girl 2009.04.06. 09:33:59

@maincoon ♀: Igen, én is értem, de a posztnak nem ez volt a lényege, hanem az, hogy szólítsák fel, de ne 4 oldalban.

Fairy Girl 2009.04.06. 09:35:03

Szóval ahogy elnézem, ez kifújt :D új poszt? (Skandáljunk együtt!)

☺ágica (törölt) 2009.04.06. 09:36:53

@Napelemes Harckocsi: igen, sajna túlbonyolítanak mindent. De abból amit írtál, nekem nem teljesen ez jött le. Mindegy, ez van:(

☺ágica (törölt) 2009.04.06. 09:38:09

@Fairy Girl: még neee! Előbb mondja el valaki, mi az a Pumaföld?

maincoon © 2009.04.06. 09:39:05

@Fairy Girl: ráadásul duplán van teljesen igazad :/

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.06. 09:47:13

na, nézzetek hülyének

korábban a súlyadóról határozatban értesített a területileg illetékes önkormányzat (2 oldal+ csekk)

egy ideje "értesítést" kapok egyenlegről

azt hallottam, hogy már nem súlyadónak hívják, meg ilyesmi, de kövezzetek meg, az első ilyen után én bizony betelefonáltam, és követeltem a határozatot.

a néni végtelenül türelmes volt, és felolvasta az összes szabályt (biztos volt vagy négy oldal az is), hogy ezt most miért lehet így.

staropramen 2009.04.06. 09:48:30

Sztrovacsekek! egy tudós ismerősöm azt állítja, hogy aki 5 mondatnál többen mondja el, amit 2-ben is elmondhatna, az egyéb aljasságokra is képes.

hulyemagyar 2009.04.06. 09:48:48

" maincoon ♀ 2009.04.06. 09:14:36
ugye lehet már a posztolót...

van egy cége. és azt gondolja, hogy egy akármilyen igazolást csak úgy, ingyen el lehet kérni?"

Ezt hol olvastad észkombájn?
Megint egy ember, aki nem érti a lényeget.

maincoon © 2009.04.06. 09:50:04

@hulyemagyar: rászolgáltál a nevedre, ha ilyen stílusban írkálsz. no comment.

hulyemagyar 2009.04.06. 09:51:18

Ja, egyébként ezt a 4 oldalt alapból kapod. Akkor is, ha a megrendeléssel együtt az adott szla számra befizetted a lóvét. Grátisz.

hulyemagyar 2009.04.06. 09:52:29

maincoon ♀ 2009.04.06. 09:50:04

Tudom, van önkritika. :) Bocsánat!

staropramen 2009.04.06. 09:54:05

@mamapici
Sztrovacsek azt hittem röhögőgörcsöt kapok ex-súlyadó ügyben.
Nálunk a közmunkások mindenkinek kivittek egy-egy teljesen normális és érthető levelet.Autód van-ennyi az adó-ennyit első félévben-eddig pótlékmentes.
A postaládában tértivevényes értesítő.
posta levél kivált.
Benne:4 odalas határozat adókivetésről.Kapaszkodj meg ugyanarról a kocsiadóról van szó, csak ez érthetetlen, követhetetlen hivatali bükkfanyelven.
Gondolkodtam, hogy beküldjem -e a Homárnak, de emlékezve Egyéves kolléga esetére inkább nem.

hulyemagyar 2009.04.06. 09:57:51

Csak az az igazság, hogy az ilyen nagy mondatoktól rám jön az ideg:

"na, ráadásul ha a könyvelője sem szólt neki, hogy utaljon illetéket, akkor arra sem bíznám a cégem könyvelését...
"

Ehhez a tranzakcióhoz feltétlen köze van egy cég könyvelőjének? Akkor is, ha kisvállalkozások többségében egy külsős cég végzi a könyvelést, aki nem ül ott az irodádban? Nem lehet, hogy a cégvezető ill. egy adminisztrátori munkatárs volt figyelmetlen?
Ja, nem vagyok könyvelő...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.06. 09:58:03

@staropramen: lehet, hogy volt ilyen nálunk is, bár nem hiszem.
az én leveleimet a köcsögparaszt szomszéd kilopja a levélszekrényemből.

ó de kár, hogy nem küldted be, pucérsünöztem volna neked.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.04.06. 09:59:23

Én ugyanilyeneket kapok az önkormányzattól, amiben közlik hogy jól gondoltam, valóban nem kell fizetnem helyi iparűzési adót. És asszem az is ajánlva jön, iktatva 20 helyre.
De hogy mi a rákos faszért kell ilyenről egyáltalán levelet küldeni azt sose fogom megérteni. Ilyen fosadék felesleges papírtologatásra megy el az adóm egy része, felháborító.

Alf (törölt) 2009.04.06. 10:00:53

több generáció csótány, patkány,
2008(9)van, takarodjatok mán.

maincoon © 2009.04.06. 10:02:31

@hulyemagyar: már nincs hangulatom tovább vitázni, de megjegyzem, hogy mi mindig előre utaljuk az illetéket - és nekünk soha nincs grátisz 4 oldalas levél, amiről írsz.

és zárszóként: a posztolót gyakrabban szoktuk, mint egymást; bár mindig akad kivétel.
más sem értett velem egyet, mégis tudott normális stílust gyakorolni.

na, megint nem jövök egy darabig az biztos

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.04.06. 10:06:27

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

"gyerekek, ha láttatok már kiváló onlájn ügyfélszolgálatot, az az ELMÜ"

Jaja, hallottam róla, nem tudod afféle webshop van?

Nem mintha nagy gond lenne, de szívesen fizetném elektromos számla + banki utalással ugyanis 24 karakter vevőazonosító beütögetése elég hosszadalmas, vagy 30 másodperc... inkább csak spórolnék nekik ne kelljen papír számlát meg csekket küldeni, több fa jusson a hódoknak!

Ne legyen soha nagyobb problémám :)))

É2I 2009.04.06. 10:11:58

@maincoon ♀:
Nehogymán! Hát kinek nézzük a képecskéit?
Nem kell egy nicktől így megsértődni,hagyd rá. Meg bocsánatot is kért :)

maincoon © 2009.04.06. 10:12:41

utolsó utáni kommentem:
@hulyemagyar: úgy látszik mi szerencsés helyzetben vagyunk. bennünket segít a könyvelő iroda - mindenben!!! mit hová és miért kell utalni. nem az én bajom, hogy te még nem találkoztál ilyen céggel.
amúgy meg a xanax nagyon hatásos, javaslom neked, hogy ne "jöjjön rád az ideg".

hulyemagyar 2009.04.06. 10:13:19

maincoon ♀ 2009.04.06. 10:12:41

Miért vagy ilyen sértődékeny?

Önjáró Talajgyalu 2009.04.06. 10:18:29

APEH-nek egyszer irtam levelet, hogy van adohatralekom, kerem tajekoztassanak hogy tudom rendezni. Erre hozzacsaptak meg 30000 birsagot akarmilyen jogcimen, hogy valamit nem adtam le, amit szerintuk le kellett volna, de arrol egy budos szo nem volt a levelben, hogy ezt HOGY TUDOM RENDEZNI. Ezuton is kivanok egesz suncsaladokat az illetekes elvt... err.. ugyintezok vegbelebe.

Mindenesetre, azota nem irok levelet az APEH-nak. Egyebkent eleg onjaroak ok is, mert egyszercsak lazan leinkasszaltak a szamlamrol, ami utan 2 hettel megjott a level, 1,5 honapra visszadatumozva, hogyha egy honapon belul nem fizetek, akkor leinkasszalnak. Sutik a csavok, szeretjuk oket.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.06. 10:21:04

@sambalabammbumbumm: sajnos a papírszámláról nem lehet lemondani :(

menj el ide és nézd meg a jobb oldali menüt, miket lehet.

a kedvedért pedig jól letiltattam magam:))

ugyfelkapu.elmu.hu/login.php

ezt viszont én nem értem:
"banki utalással ugyanis 24 karakter vevőazonosító "

a netbankomban a partnerlistámban van minden adatom minden szolgáltatóra vonatkozóan, akinél kipipáltam, hogy partnerlistába ment(az átkozott cib bankban), és nem kell semmit írni, csak az aktuális összeget és kész.

nemecsek ernő áruló 2009.04.06. 10:24:52

Nem olyan regen az APEH valami illetek megfizetesere szolitott fel minket, pontosan nem tudom, hogyan volt, de irtunk levelet. A boritekra pontosan rairtuk a cimet, amit megadtak. A postas azt hitte, vele szorakozom, ugyanis a boritekon a cimzettnel 5(!) sorban fert csak el a cimzett neve! Akkor meg a cim, es iranyitoszam ott se volt.

Persze ajanlott levelkent ment, de a szelvenyre csak annyi fert ra: APEH, H. Ilona. Pedig oda is olyan szivesen felirtam volna! De tenyleg! :)

OftF 2009.04.06. 10:29:24

Hehh nekem se küldtek sárgacsekket a 700 forintnyi hátralékomra, majd most az SZJA-val hozzáadok nekik 1200-at, számolgassák a büntetőkamatot bakker.
Kész agyrém.

Bubu80 2009.04.06. 10:30:04

@maincoon ♀: Ott a pont! Végre valaki aki levette miről van szó! Korrekt!

Fairy Girl 2009.04.06. 10:34:48

@Önjáró Talajgyalu: Jézus, nekem most van 4500 ft hátralékom (ne is kérdezzétek...), és épp érdeklődni akartam, hogy hogy kell azt befizetni, ha nem küldtek csekket. De már letöltöttem a számlaszámokat :) úgyhogy gyorsan elutalom, nehogy még megbüntizzenek.

É2I 2009.04.06. 10:53:42

@Fairy Girl:

Azt már benézted. Úgy jön rá a bünti, meg a kamat ahogy az ötszázezer oldalon le van gépelve az apech nagykönyvében.
;)

Fairy Girl 2009.04.06. 11:01:41

De hát még nem volt határideje :-O még csak az adóbevallást is most adtam le.
Még jó hogy van APEH-os ismerősöm :P

tlantos 2009.04.06. 11:06:54

@É2I:
pedig azt lehet.
van egy atvezetesi kerelem (2 oldal), azt ha kitoltod, akkor ki lehet belole egyenliteni mas tartozasokat.

mondjuk erdekes a gepezet mukodesi sebessege :
volt egy kis szja visszaigenyles, amit visszakertunk (ugye van ra 30 napjuk), illetve volt egy kis illetek.
namarmost amikor az illeteket kiszabtak, akkor beleirtak, hogy van ott egy kis visszafizetnivalo szja, ezert kapasbol ennyivel kevesebbre kuldtek a csekket.
szja nem jott meg 30 napon belul, bekocogtunk az apehba, atvezetesi nyomtatvany kitolt, lead. ra 3 hetre megerkezett az szja. aztan ra vgy 2 hetre egy level, miszerint nem volt mit atvezetni.
persze ha nem 3 hetig ultek volna rajta, akkor lett volna. balfaszok.

ugyanez pepitaban : 3 haznyira van egy apeh iroda. valami papirt akartunk ott leadni. aszondtak, hogy hozzajuk tartozik, de ott nem lehet leadni, menjunk be a ...pesti kirendeltsegre (szerencsere az sincs messze, csak 5 utca), majd onnan atkuldik.
gratula ehhez is.

É2I 2009.04.06. 11:19:23

@tlantos:
Akkor nem mondta az ügyéntéző. Lehet ő se tudta.
De biztos nem papiroztam volna pluszba.
Mondtam küldje a csekket. Másnapra ott volt! (Ez számomra máig rejtély :D) Befizettem, oszt' kalap.

"ugyanez pepitaban :"

Kéremszépen a bürokráciát be kell tartani, különben már hol tartana az ország. ;)

palkotamas 2009.04.06. 12:05:38

sztem nem írógép. Merthogy nincsen benne hiba. És a Courier New betűtípus pontosan ilyen nyomot hagy. Én is kaptam már levelet APEH-től (tudom, nem vagyok sikeres ember), és a papíron nem voltak rajta a fizikai behatás (írógép) nyomai.

Carnivora (törölt) 2009.04.06. 12:21:44

vastagbor.blog.hu/2009/04/06/segitsunk_bajnainak_sporolni

az ilyen levelek szerzőit nyugodtan kilehetne rugdalni osztályvezető helyettestől ...

Silverf@x 2009.04.06. 12:23:17

Írógéppel írták? Úgy még sokkal tovább tart és még több embernek tud munkát adni.

Carnivora (törölt) 2009.04.06. 12:28:54

@Silverf@x:

Nem írógépeznek már ... számítógépen van minden. Legfeljebb a formanyomtatványok kitöltését csinálják indigós cuccal pl foglalásnál. Látszik régen voltatok náluk vendégségben :P

vga 2009.04.06. 12:28:56

@maincoon ♀:
Gratula! Az első értelmes komment! Elolvasta, és meg is értette. Az előző 60 meg nem (+1: a történet írója)

oscar dirlewanger 2009.04.06. 12:48:35

összes apehost lőni a dunába.

Lalikiraly 2009.04.06. 12:57:30

Persze hogy még egy terrorista banda is jobb ezektől. A terrorista meg a Maffia is azt baszogatja akivel baja van. A Magyar állam meg mindenkit. Még az EUt is leszopja pénzel a saját zsebükbe. Amúgy már tényleg röhely, hogy midnenhol számítógép van és háromszor anyi papírral tér haza az ember mint régen... szal vicces. Pláne hogy még nem is értenek a gépekhez...

azigazivideki 2009.04.06. 13:38:33

apehet, oepet felgyújtani!
súlyosan büntetni a papírfelhasználást!
kettőezerkilencvan!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Már!

czejp (törölt) 2009.04.06. 13:39:31

Ez talán megmagyarázza, hogy miért egyszerűbb adócsalónak lenni, mint becsületesen mindent iktatni, könyvelni, számlázni.

azigazivideki 2009.04.06. 13:42:11

@GerzSonka: kedvencem az
Országos Egészségbiztosítási Pénztár
Pénzbenei Ellátási Főosztály
Pénzbeni Ellátási Osztály I.
címzés-megszólítás
szépmi?

pizsama 2009.04.06. 13:51:18

Én leszarom, ha az APEH nyilvánvalóan közli hogy előre fizetnem kell valami szolgáltatásért, de kérem nehogy már levelet küldjenek nekem arról, hogy e-mailt kaptam tőlük! Mert amit ma Mo-n "elektronikus ügyintézésnek" hívnak, az felér azzal, mintha számítógéppel úgy nyomtatnék, hogy a ház oldalára felragasztanám a kiszedetett ólombetűket, tintába mártanám, és rányomnám egy pergamenlapra. VALÓDI ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST A NÉPNEK!!!

Venesz 2009.04.06. 13:57:36

@velinke: Neked van igazad.
Ha az ügyfél kérelmére indul egy illetékköteles eljárás (jelen esetben 2000,- Ft az illeték), akkor a kérelemmel együtt be kell fizetni, illetve át kell utalni az illetéket.
Ha a közigszerv észleli, hogy kérelem jött, de illeték nem, köteles határozatban előírni az elmaradt illetéket, és ilyenkor még kap az ügyfél 8 nap újabb türelmi időt, és ha aaddig sem fizet, akkor érvénybe lép a bírság is, ami ugyanannyi, mint az elmaradt illeték. Ez az eljárás törvényben van előírva és független az elmaradt illeték mértékétől, tehát 2000 Ft esetén is ezt kell tegye a közigszerv (bármelyik, nem csak az adóhivatal).
Jelen konkrét esetet inkább úgy mondanám el, hogy ügyfél kért valamit, csak éppen elfelejtett fizetni, és most felháborodik azon, hogy a törvényben előírt módon kötelezik az utólagos fizetésre. A könyvelőre kéne haragudni inkább.
Amúgy meg el kéne azon filózni, hogy az ügyfél lazasága miatt kellett határozatot kiadni (ahogy elnézem, sablon alapján programmal készítették), amivel több embernek is munkája volt. Például aki kinyomtatta, aki aláírta, aki postázta, aki figyeli a tértit, és az így felmerült költségeket a laza ügyfélen nem is hajtják be.
Ez az eset erről szól, más esetek meg másról.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.06. 14:01:54

@staropramen:
tudos ismerosod asszem Karinthy Frigyes

Venesz 2009.04.06. 14:02:08

@azigazivideki: Az sem gyenge azért, hogy:
Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága
Magánszemélyek és Egyéni Vállakozók Ellenőrzési Főosztálya I.
Magánszemélyek és Egyéni Vállalkozók Ellenőrzési Osztálya 2.

Hogy fér ki a borítékra?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.06. 14:06:35

@Venesz:

APEH KöMORIG MEVEF 1. MEVEO 2

szerintem a postázóban vágnák az ilyen címzést:))

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.04.06. 14:32:20

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

Nekem a voda kivételével (asszonynak van, lusta feltöltősre cserélni) az összes szolgáltató havonta változtatja az azonosítóját...

Illetve asszem még a súlyadós meg a szemetes nem szokta változtatni, de tényleg, a többi mind.

Tisztára mintha valami token lenne :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.04.06. 14:40:45

Amúgy a Pehtől egyszer kaptam hál' istennek levelet, valamikor tavasszal évekkel ezelőtt.

bla-bla egyeztetésre személyesen jelenjen meg bla-bla

levert persze a víz meg minden, vittem egyheti hideg élelmet, újságot stb.

Bemegyek, gombot nyomok, felvillan szinte rögtön a lámpa, bekucorodok a kisszékre az előadóval szemben, köszönök, papírt oda ad. Néni el, kb. 2 perc múlva vissza:
Nem írta alá a kinyomtatott bevallását...

huh, de jó, szerencsére nincs komoly gond - talán ha 5 perc alatt végeztem :)

۝merta-X 2009.04.06. 18:06:31

Nekem a 2006-os ABEV-nál volt, hogy 120 ezer visszatérítésem volt, erre felhív egy asszony, hogy ő az APEHtól van, és nem töltöttem ki mindent a számítógépes rencerben. Mondok, az lehetetlen naccsága, az a szar nem enged semmit, amíg nincs kitöltve minden, ami kell. De, de, ez biztos. Mondok biztos a lófaszt, hagy kérdezzem meg, beküldöm a jvítást, onnan nullázódik a visszatérítés határideje, Persze. Ja mondok, értek mindent, visszhall, rohagymeg. Elküldtem.

efi 2009.04.06. 20:47:30

Indokolás - mi a fax már megint ? Nincs ilyen magyar szó. Miért nem bírja már a sok semmirekellő hivatal és bíróság közül 1 sem normálisan leírni : INDOKLÁS ?!

dJw_ · http://rendszergazdak.blog.hu 2009.04.08. 00:08:46

ez van, mert megerdemlitek... bocs megérdemeljük...
süti beállítások módosítása