Tékozló Homár

A Baumaxé az év vásárlóátverésének nagydíja

2009.05.04. 08:35 | szily | 176 komment



Ugatok a gyönyörtől: olyan szellemes, kreatív lehúzással jelentkezett az ismert barkácsáruház, hogy a Tesco, az Auchan és a Cora menedzserei nagy pénzért fognak továbbképzésre járni hozzájuk. A trükk lényege, hogy egy olyan árucikknek árazzuk le egy alkatrészét, amelyikről épeszű ember nem is feltételezné, hogy egyáltalán vannak alkatrészei. Legyen mondjuk a kutyaól. Mese a XXI. századi okos leányról alant, benne a legjobb mondatkezdet: "Nem akartam kutyaházat venni, de".


Alapvetően igyekszem elkerülni mindenféle vásárlást. Sajnos ma azonban véletlenül betévedtem a miskolci Baumax üzletbe. Nem akartam kutyaházat venni, de „megakadt a szemem”’a kutyaólak igen kedvezős akciós árain. Ugyan „tudat alatt” észleltem, hogy a kiállított (és itt-ott kívánnivalót is hagyó) összeszerelt darabokon virító feltűnő, nagyméretű és piros színű akciós árak alatt apró betűvel vannak nagyobb számok is, de a polcok alatt lévő összeszereletlen kutyaházak koszos, hiányos, sérült, elszíneződött…stb. állapota alapján teljesen logikusnak tűnt, egy végkiárusítás jellegű leárazás is.

Hosszas válogatás után sikerült 2 db különböző méretű és valamelyest elfogadható állapotú kutyaházat kiválasztani. A meglepetés a pénztárnál ért bennünket, amikor a pénztáros hölgy megkérdezte, hogy ezek csak kutyaház tetők vagy esetleg komplettek. Értetlenkedésemre elmesélte, hogy külön-külön árulják a kutyaház alsó részét, illetve a tetejét! Nem hittem el, és visszamentem, ahol már várt az „osztályos” kolléganő, aki kioktató módon próbálta magyarázni, hogy már pedig egyértelműen ráírták a kutyaházra az árat, nézzem meg figyelmes(ebb)en.

Alaposabb vizsgálat után tényleg észrevehető, hogy az akciós árak (3.990,- és 4.990,- Ft) csak a kutyaházak tetejére vonatkozik. Így ahhoz, hogy valaki komplett kutyaólat tudjon venni, mindössze a kutyaház alsó részét kell hozzászámolni potom 9.990,- és 12.990,- Ft-ért! A kolléganőt nem hatotta meg az érvelésem, miszerint valószínűleg nem létezik Magyarországon akkora barom, aki bejönne a Baumax-ba kutyaház tetőt vásárolni, így az ármegjelölésük különösen alkalmas a vevők megtévesztésére. A későbbiekben odaérkező ügyfélszolgálatos kolléga ugyan megértett, sőt igazat is adott nekem – de sajnos akciós árú komplett kutyaházat Ő sem tudott adni. A panaszkönyv említése sem hatotta meg, és inkább örült is neki, mert mint mondta: „…ők hiába jelzik ezt folyamatosan, …és akkor talán majd legalább valaki fentről rájön arra, hogy mekkora butaság az ilyen jellegű árképzés”.

Mindenesetre az már rajtunk, illetve a kutyáinkon nem segít – de talán mások már okulhatnak az esetből. Ezek után már nem volt kedvem visszavinni a két tolókocsit és lepakolni a kutyaházakat, így a végén még én adtam nekik 200 Ft borravalót – a kocsikban. Azt pedig, hogy az áruház volt félrevezető, vagy tényleg én voltam figyelmetlen, a csatolt kép alapján döntsék el Önök.

Üdvözlettel:

egy „figyelmetlen” vásárló

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Heyerdahl (törölt) 2009.05.04. 11:14:53

Rájuk küldeni a fogyasztóvédelmiseket! Ez Magyarisztan!

johevi 2009.05.04. 11:15:47

Szegény megértő ügyfélszolgálatos vezetőt nem kellett volna bemószerolni, szerintem már ki is rugták, hogy ilyeneket mondott...

johevi 2009.05.04. 11:17:15

Egyértelmű hogy ennyiért meg kell venni a tetőt, bauhausban, praktikerben, obiban bármikor lehet egy kutyaház-alap leárazás.

atarim. 2009.05.04. 11:20:01

És a végén megvetted a tetőket ?
Nem is egyet ?
Egy SZÜLETETT PANCSER VAGY !!!

trixilw 2009.05.04. 11:28:47

Mééég több ilyen posztot kérünk, amiben ennyire egyértelműen megjelenik a kommentelők agyi színvonala... Ez az egészben a legjobb :) :) :)

Cs. (törölt) 2009.05.04. 11:38:38

Istenkém, tessék már rájönni, hogy mindenki rajtad kívül idióta és bizony képes arra, hogy külön árulja a kutyaház tetejét. (És honnan tudod, hogy nem árulták több színben azt a tetőt, hogy a finnyás gazdi a kis kedvence bundája színéhez passzíthassa a tető színét? Hm?)

Használd az agyadat és kerekedj felül a csúnya, becsapós Baumaxon...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 11:43:21

itt olyan tornado volt, hogy levitte kutyam haza tetejet es sehol nem kapok tetot csak hazzal ez a botrany most a kutyamnak lesz ket haza egy tetovel meg egy teto nelkul
szoval a baumax nagyon is OK
amugy meg mi lett a 2 kutyaval, szar20 ezer forint miatt sose lesz hazuk?
esetleg szocpol?

Dr Kangörény 2009.05.04. 11:49:28

Funkcionális analfabéták tömege kommentel a homáron???

Nem vette meg az ólakat, otthagyta a kocsikat.

Ami persze hülyeség volt, mert szépen el kellett volna tolni a kutyaól-részleggel ellentétes irányba, és ott a legtávolabbi részen letenni a darabokat.

pernyekergető 2009.05.04. 11:50:43

A baumaxnak sün, de a kommentek miatt is érdemes volt ma felkelni:)))

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.05.04. 11:50:59

A kutyaház tetőt a kutya hátára lehet szerelni, ezáltal seholsem ázik meg, esőben is kergetheti a tolvajokat.

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 11:51:06

@Kangörény_: :) Sőt, két külön helyre vinni:)

2009.05.04. 11:52:25

na ezért tart itt ez az ország.
Külön a kutya meg külön a ház.
Én egyszer vettem egy dakszlit és a házat is adták mellé. Két szoba összkomfort.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 11:55:22

@Kangörény_:
pl nekem is kesobb jott le
nem mindenhol kell 100 ft-ot dobni a kocsiba amit kesobb borravalonak nevezek ha ott hagyom

2009.05.04. 11:59:07

@Lexon: 2009.05.04. 09:42:47
Ha a kocsin rajta van a kutyaól, akkor nem tudja összetolni őket, ugyebár. Esetleg egy présgéppel...

efi 2009.05.04. 12:09:46

Az is nagyon szellemes, mikor van a katalógusban pl 1 képen 3 benzines fűnyíró, meg egy gereblye, alatta nagybetűkkel: 1990 Ft-tól. Kisbetűkkel: gereblye 1990 Ft, fűnyíró1: 29900 Ft stb. Ennyire nem sarkos a dolog, de a lényeget értitek.

staropramen 2009.05.04. 12:10:12

Sztrovacsekek!
Olyan kutyát kell tartani akinek nem kell kutyaház.Az én két komondorom semmi pénzért nem menne kutyaházba, télen is csak a tornác szélvédett helyéig hajlandók bejönni.
Lulu azt írja , hogy ez nem EU konform.
hazamegyek és kioktatom a házőrzési főosztályt, hogy mostantól a brüsszeli irányelvek szerint kell élniük.
Egyébként a barkácsáruházak sűrűn élnek ezzel a trükkel. A Praktiker katalógusában fából készült kocsibeálló képe mellett ott a figyelmeztetés, hogy a tető nem szériafelszerelés, külön kell megvenni.
Qrva jó, oldala helyből nincsen tető meg csak külön árért.

Cseber Lajos 2009.05.04. 12:15:59

A budaörsi tesóban másfél méter magas halomban állnak az 50 literes virágföldes zsákok. A halom közepébe bele van szúrva egy nagy ártábla, hogy 499 Ft. A pénztárnál derül ki, hogy ez a 20 literes ára, csak rossz helyre rakták a táblát, egyébként 6 pontos betűkkel rá is van írva. Nyilván ez sem megtévesztés és én kérek bocsánatot. Mondták is, hogy aznap már én vagyok a sokadik lúzer.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.04. 12:28:28

Szeretettel köszöntöm a magyar írásbeli érettségi napján a diszlexiás posztolókat és hozzászólókat!

Lulu meg lakjon kutyaólban, neki az Eu-kompatibilis...

etc111 2009.05.04. 12:51:49

Arra azért még kíváncsi lennék, hogy mi történne, ha az óriási akció miatt elfogyna az összes tető... utána mi lenne a cabrio kutyaólakkal?

Pale 2009.05.04. 12:59:14

Fel kellene vásárolni az összes házat tető nélkül! Vajon mit csinálnának 3000 tetővel? Eladnák tűzifának?

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.04. 13:02:18

Figyelmetlen volt a vásárló! Az van kiírva, hogy kátrányfedéses tető, nem pedig az, hogy kutyaól. Funkcionális analfabéta! Van ilyen...egyre több és még szavaznak is négy évente.

Reggie 2009.05.04. 13:10:35

Azt hitte, hogy 4000-ert kap komplet kutyaolat, es meg az elado a hulye? LOL:)

janikahhh (törölt) 2009.05.04. 13:28:10

Árat nézünk, tájékozódunk, aztán megint árat nézünk, esetleg keresünk árellenőrzőt, és utána fáradunk a pénztárhoz. És még akkor se biztos, hogy nem vernek át..-
dom.ir/0tipli

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.05.04. 13:35:38

ez a hülye barom meg is vette az egészet? :D
hát ez inkább a levélíró saját égetése mint a baumaxé :)

ascella 2009.05.04. 13:44:54

állítsátok meg a világot!
ki akarok szállni.

gyem 2009.05.04. 13:56:09

Kutyaház Fedél Nélkül?

jabloko 2009.05.04. 14:06:35

Nah, ez semmi. Én házat örököltem, amely után - még épp volt örökösödési adó - külön kellett fizetnem a lakótér és külön - 12 százalékot - a ház alatt lévő pince és garázs után. Felértékelték 2,5 millióra a pincerészt. Máig sem tudom, hogy a bánatban utnám eladni a ház alól a pincét és mi alapján számították külön, mintha az nem lenne része a háznak. Pedig hát pl. a fűtésrendszer is ott van.

2009.05.04. 14:20:07

@[imi]: nem vette meg! csak a 2X100 ft-ot is otthagyta a kosárban hogy ne kelljen lepakolni a cuccot

2009.05.04. 14:24:03

A Baumax magyarországi menedzsment ötletgazdái is magyarok mit várhatunk tőlük, átverik a jónépet egy szaros hátbaveregetésért a Főnöktől

2009.05.04. 14:27:30

Fedél nélküliek!! Fedél eladóóóóóóó

Ivan Kozirev 2009.05.04. 14:28:35

Ámberek, két dolog: én már csináltam deszkákból kátránypapíros tetejű kutyaházat, pár év után a ház még jó volt, de a tetejét megette az idő. Lehetett újat csinálni, vagy elmenni a Baumaxba. :) Szóval még jogos is lehet a dolog, amellett, hogy átbaszás (árcimkére árat írjanak már, ne esszét, lábjegyzettel...)

Másik: ha két kocsid van, és le akarsz lépni, összefordítod a kettőt egyik 100-as így visszaszerezhető a tetthelyen. :)

Brüki 2009.05.04. 14:36:11

Egyszerű a megoldás: be kell perelni a Baumaxot, mert tegyük fel megvetted a tetőrészt, és odaraktad a kutya fölé, de az nem maradt ott, hanem ráesett a kutyára, és mivel a Baumaxban azt már nem mondták hogy a tetőhöz feltétlen kell valami tartó is (maga a ház része az csak egy ajánlás, ami konvenciókat követ, tehát nem szabályszerűség, csak megszokottság), ami a kutya fölött tartja a tetőt, ezért e miatt duplán perelhető a BaumaxX jó USA-i szokás szerint... :)
üdv
Br.

Brüki 2009.05.04. 14:39:25

... egyébként meg asszem ki fogom próbálni hogy egy faliórábol csak a nagymutatót szeretném megvenni a Baumaxban, vagy egy hungarocel tábláből csak a belsejében levő levegőt szeretném megvenni ... egyébként jó hely az a Baumax, csak a főnököknek összesen fél kegyelmük van :D

herodes · http://www.gamblers.hu 2009.05.04. 14:39:43

@segitoember: ott a pont, ezt tényleg be kéne vezetni :)

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 14:41:15

@Brüki: na igen. Ilyenkor mindig a macska-mikró kombó jut eszembe...

gonosz1hal 2009.05.04. 14:54:33

Vakbélműtétet nekik - összevarrás nélkül.

A nép fia 2009.05.04. 14:56:31

Én azt hinném, hogy az egész pakk 3990 forint. Persze, ez egy alacsony felbontású kép, élőben csak jobban megszemléli az ember.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2009.05.04. 14:57:34

kocsit mé' kellett visszavinni? otthagyni fenébe kutyaólastul...igaz a 2k akkor is ugik...otthagyni ólat, kocsit kitólni, 2k kiszedni, baumaxit elkerülni

EnZsolt 2009.05.04. 15:00:55

Követelem, hogy írják ki a cím mellé a sok "szövegértelmezésegyesleülhetsznek" hogy NEM LETT MEGVÉVE AZ ÁRU!!!

Ez fontosch!

Na, ezért tart itt az ország...

Zergerverge 2009.05.04. 15:01:02

"Alapvetően igyekszem elkerülni mindenféle vásárlást." Ehhez képest a kutyaházat is VESZED, nem ELKÉSZÍTED. És ha már belekerült a kosaradba, neked mindegy, hogy kb. 3-4-szer annyit fizetsz érte, mint az elején gondoltad... Nincs kérdésem.

Zergerverge 2009.05.04. 15:05:33

Bocsánat, igaz: nem vette meg. Szarjak sünt.

Űrhajós 2009.05.04. 15:10:31

Csak azt tudnám, hogy ha még meg is alázzák, mi a fenének vette meg?
az még nem világos, hogy kettőt vett, vagy csak külön kocsiban tolta a falakat, meg a tetőt???

Én pl. nem vettem volna meg, hanem simán otthagytam volna a kocsiban, pakolgassák maguk. 200 borravalóér'.

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 15:11:43

@Űrhajós: pont ezt tette ő is. Fuss neki újra

EnZsolt 2009.05.04. 15:29:26

[Fejét az asztalba veri]

Írtam megint a szövegértelmezésről, erre jön rá még egy delikvens, aki legalább megszaratja magát sünnel, de asztronauta barátunk leveri a lécet.

OMG.

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 15:31:38

@EnZsolt: nyugalom, a hosszú élet ritka:) Én olyan jókat derülök ezen:)

Smacika 2009.05.04. 15:32:01

Most nézem a képet, hát ott világosan az vagyon írva hogyaszongya:Kátrányfedéses tető.
Nem kutyapecó, hanem kátrányos tető.
Ezt benézte a posztoló.

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 15:33:42

@Smacika - Klint Ísztvúd bekaphatja: és a tető mögött mi van? Én azt már nem tudtam kibetűzni

Csibelany 2009.05.04. 15:47:05

Szetrohogtem magam, hogy ilyen sok hulye van, aki nem birja felfogni, hogy alanyunk nem vette meg a cuccokat :)))

elwood 2009.05.04. 15:48:23

@Smacika - Klint Ísztvúd bekaphatja: "hát ott világosan az vagyon írva hogyaszongya:Kátrányfedéses tető.
Nem kutyapecó, hanem kátrányos tető.
Ezt benézte a posztoló."

akkor menj el az autószalonba, ki lesz írva a kocsira 2.5M, klíma+ABS
aztán befizeted, kezedbe nyomnak egy klímát meg egy ABS-t, aztán ha megkérdezed, hogy autó nem jár hozzá ? majd rámutatnak a feliratra

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.05.04. 15:48:42

A konstruktív megoldások:
a,
-veszel 3 db tetőt
-2 tető lesz az oldala, egy meg a teteje

b,
-Elég nagy méretű tetőt veszel
-A kutya sátrazik

c,
-Megveszed a tetőt, de oszlopokra szereled, amolyan "kutyabeállónak"

d,
-Megveszed a tetőt, és a kutyus kapar alá egy lyukat magának

a poszthoz:
Mi a rákért ment a kedves posztoló az áruházba, ha kutyaháztetőt ugyan nem akart vásárolni, mást meg nem vett ?

Netuddki. 2009.05.04. 15:56:41

Amikor a pénztáros hölgy megkérdezi, hogy ezek csak kutyaház tetők vagy esetleg komplettek, akkor azt kell mondani, hogy csak kutyaház tetők.

(Ghostbusters után szabadon)

Netuddki. 2009.05.04. 15:59:48

Szerintem meg ez a post csak IQ teszt. Most válik el ki értelmezi úgy, hogy megvette vagy ki úgy, hogy otthagyta. :P

Netuddki. 2009.05.04. 16:01:57

@Ivan Kozirev: "Másik: ha két kocsid van, és le akarsz lépni, összefordítod a kettőt egyik 100-as így visszaszerezhető a tetthelyen. :)"

Szerintem meg mind a kettő. De ez már tényleg sok lesz...

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2009.05.04. 16:02:34

És akkor most megvette????? És a Baumax vajha ZRt.-e?? És mi az a ZRt.?????

Netuddki. 2009.05.04. 16:03:20

@kovi1970: Annak helyében aki úgy értelmezte, hogy megvette a postoló a kutyaólakat, hát én új nicknéven kezdenék gondolkodni. :)

tejbegrrr!!! 2009.05.04. 16:17:48

@Smacika - Klint Ísztvúd bekaphatja: Szerintem az van odaírva, hogy "Kátrányfedéses tetőKKEL", ami - ha igaz - egyrészt a posztoló álláspontját támasztja alá, hiszen ebben a formában a komplett kutyaházra utal, másrészt az áruházét, hiszen kiderül belőle, hogy egy aljhoz akár több tető is vehető. :)

W Joe 2009.05.04. 16:19:49

A Költözés című film megvan?
Amikor a fickó csak viccel, hogy elviszi ezt meg ezt? Aztán pár tréfa után néhány dologra nem mondja, hogy viccelt, miután elviszi.
Beköltözéskor meg egy bazi nagy lyuk van csak a fullos úszómedence helyén :)

Rókakígyó 2009.05.04. 16:24:29

Szerintem a posztoló ott követett el hibát, hogy nem írta a cikk elején, hogy a Baumax szarjon sünt, ezért akar minden kommentelő vele szaratni.

Én ezen az áron az összes kutyaólat megvettem volna és már vittem is volna eladni valahová. Ha valami occsó, akkor meg kell venni ezekben a nehéz időkben, aztán majd kiderül, hogy mit lehet vele csinálni:) Pl vehet hozzá egy csomó leértékelt kutyát is a gyepmesteri telepen.

Hörmani 2009.05.04. 17:04:13

Hát ez nem semmi!
Könnyesre röhögtem magam.......
Köszönet a Baumaxxnak!!

De árulja már el valaki, hogy minek vette meg a tetőt?
És kinek adta a borravalót?

:-DDD

☺ágica (törölt) 2009.05.04. 17:14:25

@Hörmani: kérlek, mondd, hogy ezt nem komolyan kérdezted!

Színes Géza 2009.05.04. 17:53:44

Tanulság: "Kutya fasza végén van egy bunkó, szárított disznószart enni nem jó!"

millesei (törölt) 2009.05.04. 18:01:16

Én is kerülöm a vásárlást, mostanában napokat eszem. Kajára nem költök, csak barkácsboltba megyek, és akkor én is csak két kocsival indulok neki, nem öttel, ahogy amúgy szoktam. De kettő minimum kell, mer kituggya, hátha lesz akciós indonéz blekkendekker. És még borravalót is adok, mert szeretem, ha hülyére vesznek. Az én megfejtésem: a posztoló is, és a baumaksz is szarjon sünt.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.05.04. 18:15:16

@nyomasek_bobo: izé, nem valami, hanem Egyéves Önkéntes (Sün-díjas)

Kristian Kalle "úr"nak küldöm eztadalt a 400K Ft k 2009.05.04. 18:36:26

Kristian Kalle "ur"-nak kuldom ezt a dalt a 400K Ft karom melle. Es sok szerencset es idegeket kivanok az uj foberlo urnak!

CM2131 2009.05.04. 18:37:22

Egyébként az a lényeg, hogy az összes barkácsáruház úgy árulja ezeket a kész kutyaólakat, hogy sima deszka teteje van, tudom mert én is akartam venni, és meg is állapítottam, hogy ha nem egy idényre tervezem akkor külön venni kell hozzá ilyen kátrányos zsindelyt, mert különben beázik.
Valószínűleg annyi történt, hogy ebben az áruházban ezt már előre leszabták és elkészítették (olvasható is az árcédulán, hogy kátrányfedéses tető). Az a 3990 Ft kb annak a kátrányos szigetelőnek az ára.

Kristian Kalle "úr"nak küldöm eztadalt a 400K Ft k 2009.05.04. 18:48:59

Kristian Kalle "ur"-nak kuldom ezt a dalt a 400K Ft karom melle. Es sok szerencset es idegeket kivanok az uj foberlo urnak!

st37 2009.05.04. 18:50:14

Mi a problema? Veszel egy tetőt, kiakasztod egy faágra kötéllel, és aláfekszik a kutyád.

Én a helyedben felvásároltam, volna az összes tetőt, aztán megnéztem volna, hogy
mit kezdenek a maradékkal. A jövő héten szerintem 1 ft-ért árulták volna.

pókarc 2009.05.04. 18:54:37

Most akkor mivan? Mégis megvette? Nem csak a kocsit vette meg? 200-ér?

pókarc 2009.05.04. 18:59:14

"Ezek után már nem volt kedvem visszavinni a két tolókocsit és lepakolni a kutyaházakat, így a végén még én adtam nekik 200 Ft borravalót – a kocsikban."

ebben nem írja, hogy nem vette meg, hanem azt, hogy nem volt kedve visszavinni. Így ez is történhetett: megvette, de (bármilyen okból, pl. hogy nagyobb legyen a szopás)kézben vitte az autóig. Esetleg a pénztárossal ketten. Azérte kapta meg a két kocsit. A leírás nem zárja ki egyértelműen ezt az alternatívát sem.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.05.04. 19:03:33

Időnként meglepődik az ember.

Anno Nyugat-Berlinben láttam olyan akciós cipővásárt, ahol a cipők DARABÁRA volt kiírva. Azaz ha egy párat vettél, akkor a dupláját fizetted. Egylábúak előnyben...

vwxyz (törölt) 2009.05.04. 19:04:01

@Lulu Lulu: "Európa civilizáltabb felén már nem tartanak kutyát (macskát) udvaron"
Nálad a fotelban alszik a bernáthegyi? Veled nézi a Mónika show-t?

execute 2009.05.04. 19:11:27

@pókarc: Az előző mondatból neked nem világos, hogy nem jutott fedél a kutyák fölé? Segítek: "Mindenesetre az már rajtunk, illetve a kutyáinkon nem segít – de talán mások már okulhatnak az esetből."

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.04. 19:12:58

A posztos, nem a rendőr, "betévedt" a BAuba.
Nem is volt kutyája, mert csak azért vett kutyaól darabokat, mert le volt árazva. Ez jellemző a magyarra.
Kérdem én , ismeri valaki a bordóit?

Pipas 2009.05.04. 19:17:24

Hát az én véleményem meg egészen sajátságos: Rá van írva a kutyaházra az ára, annyiért kell adniuk. Az, hogy a kutyaháznak 'kátráyfedésű tető' a fantázianeve, az a kutyát sem érdekli.

Ha nem adják 3990 forintért, akkor le kell fényképezni, tanúkat kell gyűjteni és fel kell jelenteni őket. A kutyaházon van egy árcédula és drágábban akarják eladni? Elbukták! ;)

Pipas 2009.05.04. 19:20:20

"Európa civilizáltabb felén már nem tartanak kutyát (macskát) udvaron": Mer a vizsla is jobban érzi magát a nagyszobában mi?

Az állatokkal egy lakásban való élés mint a civilizáció egyik fontos ismérve... LOL

Bajszos Póni 2009.05.04. 19:25:52

én csak azt nem értem, ha megvette az ólakat, akkor minek hagyta ott a kocsikat a 100-okkal? Biztos nem lehetett könnyü kézben cipelni hazáig.
meg azt sem értem minek vett két kutyaólat. na mindegy.
viszlát.

zsoltix 2009.05.04. 19:27:01

Kicsi kutyák beférnek a tető alá is,fal nélkül:) Ha meg nem,pár deszkával meg szöggel megoldható a falazás:)

Kis ember 2009.05.04. 19:56:00

Én annak idején
- összecsavaroztam 10 db lecet téglatest formájúra
- hulladék deszkákból leszabtam az oldalait, az elejére nyílást vágva
- két régi szekrényajtót a zsanérjánál összeakasztottam, abból lett a tető
- a nagybátyámtól, aki építkezett, kértem egy nm kátrányt a tetejére
- a "doboz" és a "háromszög-tető" közti részt kitömtem egy rozzant paplannal
- az egészet raklapra állítottam, amiről levehető, így könnyebb takarítani meg kivenni a kutya pokrócát
- maradék festékkel lefestettem.

Az egész kijött pár száz ft-ból és most már a második kutya-generáció használja örömmel.
Sikeres-e vagyok, hogy csak röhögök a csillió forintos kutyaházakon?

Fucker 2009.05.04. 19:56:36

Magyarorszag, gratulalok.........
az intelligensebb reteg erti mire gondolok...

szelephézag 2009.05.04. 20:03:33

Hát ettől végképp szarrá röhögtem magam... :D
Bakker, Csehov nem írt ilyen szellemesen, pedig ő aztán értett a hülyének nézéshez.


@psmith: Igen, itt ezt kell tenni. Szólj, ha nem futja mindre, komolyan erre rendezek egy gyűjtést, mert a jelenség miatt megérné.. :D

nem térek magamhoz...
KutyaházTETŐ :DDD

execute 2009.05.04. 20:04:51

@Bajszos Póni: az ezerhétszáznegyvenötödik hsz-ed után sem lettél okosabb...

szelephézag 2009.05.04. 20:18:28

@execute: Sebaj, így van legalább piaca a hasonló kezdeményezéseknek :D

Hát még mindig szortyogva röhögök :D

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.05.04. 20:54:35

Na, én csak azt nem értem, hogy miért nem vette meg a posztó-ló a házakat meg a tatőket...?

(Vagy ez volt már?)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.05.04. 20:57:36

@Andie: pnelba minek kutyaól? nincs teteje a panelnak?

borpancsoló 2009.05.04. 21:05:56

Beszarás ez a kommentáradat, asszem törzsolvasó leszek :DD

Ahogy egy előttem szóló is írta már találóan, nem elég, hogy nem tudnak olvasni (vagy nem akarnak?) de még szavazati joguk is van! :)))

Ja a posztoz: Gáz, hogy így írhatnak ki árakat de már mindenki megszokhatta volna - és azt is, hogy utána hiába pampog a fogyasztóvédelemmel, magasról tesznek rá - hogy így csinálják, sőt, az előrelátóbb számít is rá, szóval nem kell eljátszani a tudatlan négyévest.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.04. 21:22:51

Köszönöm a posztolónak és a kommentelőknek is, régen röhögtem ekkorákat, folynak a könnyeim!

Ha nem is az év átverése, de az év posztja díjat megelőlegezem neki!

Amúgy nem értem, miért vette meg a kutyaólakat!!!!

(nyugalom, csak vicc volt, értem, hogy miért vette meg! :-D)

(tudom, hogy nem vette meg)

:-DDDD

bucek 2009.05.04. 21:27:36

Meg kellett volna venned a tetőt mert 2 hét múlva az alja lesz leértékelve.

vwxyz (törölt) 2009.05.04. 21:34:04

És a nyáron akciós lesz bele a kutya is, ajándék bolhákkal.

Vladimir Harkonnen 2009.05.04. 21:51:42

@Andie: Panelban kevesen is használnak kutyaházat!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 23:43:33

@megélhetési sünöző ♀ - sün sün sünSÜN SÜÜÜNNNN:
hogyne vette volna meg
meg jattot is adott
most kutyat keres
meretre EU kompatiliset
de mi az a sul?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 23:53:24

@Vladimir Harkonnen:
de hasznalhatnanak!!!!
az enyemnek kosara volt
azt sose ertettem honnan tudja az az ove az elso perctol
azert neha felsunnyogott a fotelbe

médinhángöri 2009.05.05. 09:20:11

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, nem kis derültséget lopott a tegnapi napba :-) Még sok ilyen posztot szeretnék, aztán összegzem az IQ-teszt eredményét.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.05.05. 09:56:39

"Kátrányfedéses tető kicsi"

Én innen látom. Szóval?

earl hickey 2009.05.06. 13:13:02

már látom az új media markt plakátokat, óriásmegagigakurvanagy tévé, alatta a kedvező ár, alatta kisbetűvel hogy a tévéhez tartozó, távirányatóba való elem....
süti beállítások módosítása