Tékozló Homár

Re: Túrórudibotrány a Reál boltjában - A Reál elhatárolódik, az állampolgár feljelent

2009.05.21. 17:31 | szily | komment

Nem sokkal azután, hogy megjelent a gyomorforgató poszt a Szondi utcai Reál kézzel átdátumozott, rohadt Túró Rudijairól, a cég közleményt küldött az Index születésnapi ünnepségsorozatára készülő Homárnak. Először is itt a szöveg, csorbítatlanul, de utána újabb érdekességek jönnek:
 

A Reál elhatárolódik a budapesti Túró Rudi botránytól

Budapest, 2009. május 21. – A Reál Hungária Élelmiszer Kft. teljes mértékben elhatárolódik a mai napon történt sajnálatos esettől. Amint az az Index.hu Tékozló Homár című blogjában megjelent, egy budapesti vásárló az üzletlánc Szondi utcai üzletében vásárolt a nevezett túródesszertből. Utóbb kiderült, hogy a termék csomagolásán szereplő lejárati dátumokat kézzel átírták. Az ügyben a Reál Hungária Élelmiszer Kft. vezetése azonnali vizsgálatot indított. A cég nagy hangsúlyt fektet a fogyasztóvédelmi és minőségi előírások betartására és betartatására. Az érintett bolt – számos további üzlethez hasonlóan – magántulajdonban van, és a hálózat társult tagjaként viseli a Reál márkanevet. A cégközpontnak éppen ezért korlátozott rálátása van az egyes üzlettulajdonosok alkalmazottainak gyakorlatára, ezzel együtt – mivel az eset kirívó és a Reál üzletpolitikájával szöges ellentétben áll – alaposan kivizsgálják a körülményeket, és az eredmény függvényében megteszik a szükséges lépéseket.


Szóval ennyi volt a közlemény, amivel szinte egyidőben érkezett egy újabb olvasói panasz a boltra, ezúttal nem Túró Rudi-témában, de szintén rohadásügyben, a közelben lakó törzsvásárló, J.Z. tollából. A levélben az (is) hírértékű, hogy J.Z., állítása szerint, feljelentette a boltot az ÁNTSZ-nél. Izgatottan várjuk a céges, és az esetleges ÁNTSZ-vizsgálat eredményeit  


A VI. kerületi, Szondi utcai Reál bolttal sajnos nekem is van "szerencsém" hetente találkozni, mert a közelben van, a többi jóval messzebb van!
 Az egy dolog, hogy drága vagy nem! (Persze az!). Viszont lehet venni rothadt gyümölcsöt, illetve lehet venni olyan fóliázott! előre csomagolt felvágottat, ami a csomagolás szerint még nem járt le, de otthon hűtőben tárolva, majd kibontva büdös! A "friss" felvágott se túl tartós.
 3-4 ilyen tartós, előre csomagolt felvágottat kellett kukáznunk, a kárunk több mint 1000 Forint volt! (Lehet, hogy éjjelre kikapcsolják a hűtőt, mert úgy olcsóbb??) Volt, amikor visszaadták a pénzt, de az ember nem azért vesz felvágottat (tartósat), hogy másnap visszakérje a pénzt!
 A bolt amúgyis botrányos, lisztből van kb. egyféle, barna vagy rozsliszt nincs, ketchupből is van egyféle, stb.

 Olyannyira elegem lett az egészből, hogy, szép vagy nem szép, de felnyomtam a boltot az ANTSZ-nél! Remélhetőleg hamarosan intézkedni fognak! (De már az se érdekel, ha a bolt megijed, és rendberakja a dolgokat, annál jobb!)

 J.Z.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

köpőcsésze 2009.05.21. 17:37:46

Versenyt nyerni mindig komoly felkészültségre vall!

köpőcsésze 2009.05.21. 17:38:50

Ha egy versenyen az adott első két helyet is megszerzi, óvás veszélye fenyegeti.

köpőcsésze 2009.05.21. 17:39:56

Ha a dobogó mindhárom foka az övé, félő, hogy utólag diszkvalifikálják a moderátorok a versenyből!

effective 2009.05.21. 17:41:24

Milyen jó, hogy soha, de soha nem vásárolok irREÁL üzletben!

FéeVerte 2009.05.21. 17:41:48

J. Z. aki amellet, hogy törzsvásárló, még a !-et sem fél használni!!!!!

köpőcsésze 2009.05.21. 17:42:44

"A cég nagy hangsúlyt fektet a fogyasztóvédelmi és minőségi előírások betartására és betartatására. " Blablablablablablablablablablabla.
Blabla!

Layosh 2009.05.21. 17:47:41

A REÁL-nak nem kell magyarázkodni szerintem, csak figyelni kellene a kis boltjaikra is. Szigorítani a hálózathoz való csatlakozási feltételeket.
Nálunk is van Reál bolt (kicsi), ott szinte soha nem adnak blokkot, de a kajára panasz nem lehet, mert vissza viszik nekik, ez persze falun van. Ott nem lehet sumákolni, mert mindenki ismer mindenkit.

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2009.05.21. 17:52:16

Azt meg akkor a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt kell felnyomni... :D

A Burger Kingben ki van írva, hogy ha nem kaptál blokkot, ingyen etté'. :D

mijau 2009.05.21. 17:52:26

nem vall túl nagy bölcsességre az, hogy az első kétes állagú élelmiszer megvásárlása után a delikvens újra visszatér "fogyasztani". Miben bízik/ott?
a lustaság ára

Kobe 2009.05.21. 17:56:24

miért van az, hogy ha egy adott márkanév alatt különböző magántulajdonú boltok tömörülnek, akkor a cégnek, ha csorba esik a "branden", első dolga elhatárolódni, és csak akkor az ő bolthálózatának a tagja, ha csupa szép és jót mondanak róla ?

Isaura 2009.05.21. 18:11:25

@Kobe:
Ez annyira igaz hozzászólás. Ez tényleg annyira jellemző. Miért határolódik el valamitől, amit eddig tűrt?

mqqq 2009.05.21. 18:18:58

@Isaura: mert a házasságban is amikor ötöst hoz haza a gyerek, akkor az enyém a kölyök, ha egyest, akkor a te gyereked :)

Isaura 2009.05.21. 18:22:43

@mqqq:
Nálunk úgy van, hogy bár genetikailag nem az én kisemberem, de amint ötöst hoz haza, akkor is egyből rám hasonlít. :D

Isaura 2009.05.21. 18:24:26

@mqqq:
amúgy elképzeltem Magyarország XXII. századi boltját. Amikor a hűtő rendel magának. Mondjuk a Reálból, vagy CBA-ból... Azért lenne jó, mert mikor a termékek megérkeznek, csak kopogtatnának ki a hűtőajtón.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.21. 18:50:10

ja, a lóvét beszedi a reál, oszt utána carnak az egészre.

mi az, hogy korlátozott rálátás? befogja valaki a szemüket?

a próbavásárlást ki kellene fizetni, oszt megtudnák, hogy mennyi hányadék tagjuk van.

imittto 2009.05.21. 18:51:07

J.Z. simán visszamegy vásárolni miután többször sz@rt vett.

J.Z. venne e füreden életfogytig üdülési jogot pihenőövezetben, műemléki környezetben?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.21. 19:22:15

Ha J.Z. nem egy fájós lábú nyugdíjas vagy mozgáskorlátozott, akkor egyszerűen csak hülye.

jesszumpepi (törölt) 2009.05.21. 19:39:26

A hülye vásárló és a pofátlan bolttulajdonos találkozása egy reálboltban.

Egy részlet a mai magyar valóságból.

gelsystem 2009.05.21. 19:41:12

@Nelson Mandula: májer ez a platós ifa:):)
J.Z. lehet hogy 1ccerűen tschak szeret coPPni:):)
bőcsész vagy-e?--ez vót má?:)

szaporító 2009.05.21. 19:42:06

Ezek a frencsájz gecik csak azt ellenőzrik a magántulajdonban elhatárolódott üzleteken, hogy nem lopnak-e a dolgozók... Benéznek ide-oda, aztán végzett is az ellenőr.
Most majd jól megkúrják a boltot minden oldalról, de valószínűleg az üzletvezető marad, mert vélhetően ő a tulaj is egyben. És akkor minden marad.

.lll. 2009.05.21. 19:59:06

a szondi utca eleve egy szar hely,vajon instant busafejlevesük is van a boltba?

É2I 2009.05.21. 19:59:06

"A Reál elhatárolódik a budapesti Túró Rudi botránytól"

Mi meg reálisan tőle. Ugyanis, ha ez egy "brand" (vagy mi a tosz), akkor neki kell az arculaton felül a minőséget is kialakítani és _megkövetelnie_ és _ellenőríznie_ is.
Tehát az elhatárolódás egy szép nagy öngól.
_Bocsánatot_ kell kérni a vásárló(k)tól, majd - ha a kivizsgálás alátámasztja - kibaccni a boltot a láncból.
A mosom kezeimet nem, hogy nem elég, de több, mint visszatetsző! Tisztelt üzletlánc.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.21. 20:13:54

A 2. levelet nem EDE írta? Gyanús a sok felkijáltójel... :)

Amúgy a Reálnak jár a sün. Lehet hogy társult cég, de akkor azt kéne hogy ilyen eset után kilátásba helyezni a szerződésbontást, ill. a társult boltok szerződésébe beleírni hogy bármikor ellenőrizhetők. és akkor pár léhűtőt felvenni, akik kimászkálnak a boltokba, és ellenőrzik őket.

Tehát elhatárolódás ide vagy oda, ez gáz.

esef 2009.05.21. 20:22:12

Nálunk egy CBA van a közelben. Na ott meg hétfőn nem szabad venni semmilyen felvágottat...

Viktus 2009.05.21. 20:53:43

nem tudom nekem még a reál meg cba problémám nem volt ... viszont tesco nem tudom, hogy tárolja a citromot , de ottan v.mi varázslat lehet a boltba szép egészséges hazaviszem másnapra poshadt barna ...

zeugma 2009.05.21. 21:10:39

Nálunk (Szombathely) két Match boltban vannak hasonló gondok (legalábbis én kettőben találkoztam ilyennel). Az egyik rendszeresen tart kiárusítást olyan termékekből, amiknek a szavatossági idejéből legfeljebb 2 nap van hátra. Mondjuk egy csokoládénál, kávénál, levespornál vagy más hasonló tartós terméknél ez több mint gáz.
Mindkét boltban gyakori a lejárt termékek szándékos polcon tartása, hátha valamelyik hülye elviszi azt is. Egyszer figyelmetlenül vásárolva hozzájutottam egy majonézhez, aminek 4 hónapja (!) lejárt a szavatossága. (Az ilyesmit, ha jól emlékszem, kb. 10-12 hónapos lejárati idővel szokták forgalomba hozni, nem hiszem el, hogy egy év alatt sem vette meg senki!)

Egy konkrét tejdesszert (na jó, Danone vaníliás krém) mindkét boltban vásárolt példányai felbontás után rendszeresen gyanús szagúak, olyan "napszítta műanyag műszerfal" aromájuk van, szerintünk a nem megfelelő tárolás miatt. Ugyanez a termék más üzletlánc boltjaiban egészen más, normális ízű.
Csoki, kávé, lekvár, sör, kakaóscsiga, liszt, tej, sajt, szárnyasbetét (!), sampon - gyakorlatilag nem tudok olyan árucsoportot mondani, amiből ne láttam volna már lejártat ezekben a boltokban (kivéve aminek nincs is lejárati ideje, pl. zöldséghámozó kés).

A hozzáállásra pedig az a legjellemzőbb, hogy amikor anyu visszavitte a 4 hónapja lejárt majonézt a vásárlás másnapján, az üzletvezető szépen elvette tőle, visszatette a polcra a többi közé (!!!), majd hátrament a raktárba, és anyu kezébe nyomott egy frissebbet (az még 5 hónapig jó volt a dátum szerint). Azóta is sajnálom, hogy nem én mentem vissza reklamálni, mert nem úszták volna meg ennyivel. Mindenki tévedhet, persze, na de visszarakni a polcra a romlott árut???

imittto 2009.05.21. 21:15:42

Mondjuk a sajt nem gáz ha lejárt, legalább van valami szaga :D

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2009.05.21. 21:17:30

@zeugma: Ez már egészen hihetetlen. A Matchról jutott eszembe, hogy ma az egyik Sparban vásárolva az előttem fizető "hölgy" panaszkönyvet kért, amiért a pénztáros nem mosolygott. A panaszos a kasszás hölgy nevét is megkérdezte, hogy azt is bele tudja foglalni. Pénztáros megadta a bolti azonosítóját, persze barátnőnknek ez nem volt elég. Ekkor mondtam neki, hogy elhiszem, hogy ő ráér, de én mennék dolgozni, valakinek az ő nyugdíját is meg kell keresnie...

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2009.05.21. 21:18:47

@DrBadár: És mi a helyzet a lejárt szavatosságú (értsd: büdös) zoknikkal? Nincs annak szaga, csak egy kis bukéja... :D

nothing.at.all (törölt) 2009.05.21. 21:25:28

én nem értem az embereket.
egyszer vettem sparban darabolt romlott kókuszt papírtálcán, többet sem.
olyan gyakran cserélődik a vásárlóközönség, hogy megéri ezzel játszani?
mondjuk nem sok konkurencia van a boltok közt, mert egyik kutya, másik eb.
kiválaszthatod a legkevésbé szart.

zoku 2009.05.21. 21:28:59

Természetes dolog, hogy a REÁL elhatárolódik a botránytól, hiszen az adott üzlet vállalkozók kezében van. A REÁL védi a hírnevét, a boltos vállalkozókat kell lecsukatni és rohadó hússal etetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.21. 21:39:47

@zeugma: "Az egyik rendszeresen tart kiárusítást olyan termékekből, amiknek a szavatossági idejéből legfeljebb 2 nap van hátra."
A Tesco is csinált ilyet régebben...

@Christophofil: Ja, de ha nem hagyod panaszt tenni (állt volna félre addig pl.) akkor nem fognak rendet tanulni a cégek :(

@zoku: De akkor miért nem basszák ki a boltot a hálózatból? Ha következetesek lennének akkor nem csinálnának ilyet a társult boltok.

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.05.21. 21:58:37

Bocsi J.Z.,

de nevezett Szondi u 56. alatti boltban nem kapni gyümölcsöt. A zöldséges az egy ajtóra a szomszédban van, és ugyanaz a tulaj - de a zöldséges az nem a Reálhoz tartozik. Nemtom, talán a másikra gondolsz am lejjebb van a Körút felé a páratlan oldalon?

b[ALien] (törölt) 2009.05.21. 22:08:25

Tessék?
Kit fektet le a cég?
Nem hallom jól, mert nagyon hangos a zene
(Tsabi miatt van)
:)

zeugma 2009.05.21. 22:25:12

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Egy hiperteszkó azért más, ott nagy mennyiségű és sokféle az áru, pár darab időnként nem fogy el, oké. De egy ilyen kis vidéki boltban, ahol kétféle kenyeret (sima fehér és tartós-zacskós-szeletelt), ötféle felvágottat (egy-egy fajtából egy vagy legfeljebb két rúd), háromféle sajtot (kb. trappista, karaván, dobozos mackósajt), és egyszerre legfeljebb három rekesz kólát tartanak, hogy a ménkűbe romlik rájuk a raktáron lévő tíz üveg citromlé meg húsz tábla milkacsoki? Ráadásul rendszeresen. Csodálnám, ha egy év alatt sem fogyna el (kb. annyi szavatossága van az ilyesminek), hiszen a helyi banda gyermek és felnőtt tagjai naponta legalább öt-hat alkalommal vételeznek magukhoz ingyen árut csoportosan elkövetett bűncselekmény (szabálysértés?) keretében. Igaz, ez utóbbi csak az egyik boltra jellemző, szegények rossz környéken vannak.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.21. 22:54:44

@Kobe: Szívemből szóltál tisztelt kommentelő!

zoku 2009.05.21. 23:17:08

@ColT -- http://korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
SZükségük van a boltokra, ha van egy kis bibi azt eltusolják valahogy, aztán megy minden tovább. :S

gyilkoshód 2009.05.21. 23:19:13

Én csak annyit szeretnék kérdezni:
ez már a hétvégi poszt?

b[ALien] (törölt) 2009.05.21. 23:26:32

@gyilkoshód: ha igen, akkor 8. sör
ha nem, akkor:
Védd a fákat!
Egyél hódot!
:)

gyilkoshód 2009.05.21. 23:28:08

@b[ALien] a kopasz baba:
Továbbra sem értem, miért szeretne tőlem mindenki sört.
Szerencsétlen, nyomorult bankszférában dolgozó minimálbéres vagyok.
Ti fizettek! ; )

b[ALien] (törölt) 2009.05.21. 23:33:25

@gyilkoshód: csak arra próbáltam utalni, hogy a 8. sörömet iszom
Tőled csak vizet szeretnénk
illetve a díját:)

gyilkoshód 2009.05.21. 23:37:45

@b[ALien] a kopasz baba:
A vízdíjra most marha szenzitív vagyok.
De gondolom ez érthető.
Én max., ha két sört ittam. Mert mint azt korábban említettem:
marharendesembervagyok... alapbú.

b[ALien] (törölt) 2009.05.21. 23:43:38

@gyilkoshód: bocs! megbántás nem állt szándékomban. csak viccelés.
De ne haragudj, ez ziccer volt:)
Tényleg bocs, ha nekem kéne kiköhögnöm 200k-t a kardomba dőlnék
Alszok is egyet rá

T2006 2009.05.21. 23:59:15

@zeugma: De mi a gond a két nap múlva lejáró termék akciózásával? Főleg ha kiírják, hogy értékcsökkent!? Mi rendszeresen veszünk ilyeneket és még sosem volt gond. Persze nem kilókat és nem is őrizgetjük. Veszek féláron egy holnapután lejáró táblás csokit, tuti, hogy még aznap elfogy. Ha nem trükköznek a lejárattal, akkor szerintem ez korrekt megoldás!

Mylady 2009.05.22. 00:08:05

@gyilkoshód: mennyi bankár gyűlt itt össze!
lassan többen vagyunk mint a zinformatikusok...

gyilkoshód 2009.05.22. 00:16:39

@Mylady:
...eszünk pont annyi ; )

Messidor 2009.05.22. 00:52:28

@T2006: Igen,mi is szoktunk épp lejárókat vásárolni féláron,soha,semmi baj nem volt velük!Egyébként a szavatosság utolsó napjáig lehet teljes áron árusítani a termékeket,utána viszont tilos.Mútkor nálunk a Plus-ban zárás előtt fél órával(!) árazták át az aznap lejáró sajtot.Az már más sztori,hogy a pénztáros"természetesen" az eredeti áron számolta a rajta lévő,nagyon feltűnő matrica ellenére.Persze szóvá tettem,mire a válasz:...akkor megvárja a jegyzőkönyv elkészítését?Mondtam neki,nem vagyok hülye,nem kell semmiféle jegyzőkönyv,hívja az üzletvezetőt.Az jött is,pénz vissza,elnézést kérés megint elmaradt.Mint mindig.

zeugma 2009.05.22. 01:03:27

@T2006: Hát, ha egy kis boltban rendszeresen a nyakukon maradnak és lejárnak az átlagosan egy-másfél éves szavatossági idejű tartós termékek, akkor valaki a beszerzésin nagyon nem ért a munkájához.
De a fő baj az, hogy ami nem ment el akciósan, azt néha (?) szépen visszapakolják a polcokra, hátha elviszi valaki teljes áron...
És a névleg még le nem járt termékek is gyakran romlottak, vagy csak egy napot bírnak ki (egy friss felvágottnak azért nem kéne másnap délutánra megbüdösödnie a hűtőben, ahogy a túrónak sem), tehát vagy a szállítás során hibáznak (és akkor tessék seggbe rúgni a szállítót), vagy rossz az üzlet hűtőrendszere.
Panasz van bőven a vevők részéről, így ne jöjjenek azzal, hogy nekik senki nem szólt.

maincoon © 2009.05.22. 08:13:37

így UTOLSÓként szólva nagyon sajnálom, hogy pont egy reál bolt van a posztban, mert ez nem az üzlethálózattól függő dolog, hanem a boltvezetőtől; ez alapján bármely másik üzlet is szerepelhetett volna az írásban.
nekem szívem csücske egy kicsit a reál, mert a házunkhoz éppen egy ilyen bolt van legközelebb és SOHA, SEMMILYEN lejárt szavatosságú árut nem találtam náluk és egyetlen rossz szót sem tudok rájuk mondani.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.05.22. 08:43:43

ELHATÁROLÓÓÓÓDIIIII???? :) Egy ilyen ügyben? Hát mégis mit képzel? Hogyan? Milyen alapon?

Reál logo van kint? Az. Hát akkor szopóág, az anyacéget is meg kellene fingatnia az ANTSZ-nek...

Nemsokára láthatjuk a "cáfol" ige "tagad" értelmű használatát is, attól tartok... pedig azt nagyon utálom!

Frucsasz 2009.05.22. 08:47:51

Kedves J.Z.! Hagyd abba a kiabálást, így is hallunk. Kissé bosszantó, hogy egyeseknek az általános iskolai tanulmányokból a ! jelről csak annyi benyomásuk támadt, hogy az nyomatékosít. Ezúton szeretném neked bemutatni a . jelet. Kedves kis jel, bár nem nyújtogatja a kis mancsocskáit, de azért szeretetreméltó és barátságos. Használd bátran.
Arra is próbálj meg törekedni ,hogy egy mondaton belül összesen 1 db mondatzáró írásjel szerepeljen. Az is lehetőség szerint a végén. "Az egy dolog, hogy drága vagy nem! (Persze az!). " Válság idején ne pazarold így a karaktereket, mert a végén elfogynak, és csak pislogsz.
Amúgy Budapest, belváros, 2009. Egymás fenekében vannak a boltok. Ha te az első ilyen eset után visszatérsz oda, azt még felfogom naiv optimizmusnak. A második után már a következő szavak ugranak be az asszociációs játékban: hülye, sikertelen, lusta. Szerintem ha az ember az első/második ilyen eset után bojkottálja az adott üzletet, akkor egy idő után vevők hiányában kénytelenek lesznek bezárni, ezzel átadva a lehetőséget a kissé tisztességesebb versenyzők számára. Azzal, hogy a mai napig ott vásárolsz, támogatod őket. Az üzletpolitikájuk bevált, hiszen megy a bolt, bármit csinálnak, a vásárló nem riad el. Erről ismét ugyanaz a három jelző jut eszembe.

Frucsasz 2009.05.22. 08:53:47

@zeugma: Na jó. Egy ideje töprengek, de most feladom. Áruld el, mégis milyen az a lejárt szárnyasbetét? Hogy tud lejárni?

bátor Sir Robin 2009.05.22. 08:58:11

a REAL-nak sikerült most elérnie, hogy ezután egyetlen boltjában sem fogok vásárolni.ELHATÁROLÓDIK??? A Saját boltjától? Ne magyarázza, hogy milyen a tulajdoni szerkezete az üzletnek, mert az nem érdekel, én csak azt látom, hogy az van kírva, hogy REÁL!Talán nem ártana néha napján rénézni az üzletekre, ha már a REÁL nevet viseli, aki meg nem "méltó" rá, szépen le kell szedetni a logo-t. De ne én adjak már tanácsokat!

helianthus 2009.05.22. 09:04:51

@zeugma: felbontás után rendszeresen gyanús szagúak, olyan "napszítta műanyag műszerfal" aromájuk van, ----> az milyen könyörgöm áruld el.
Mármint a napszítta műanyag műszerfal aroma? Haláli. :D

Meklén és Tamara 2009.05.22. 09:04:59

áááá ez nagyon vicces! Mitől határolódik el? Mi van kíírva a cégtáblára? Az hogy, BÓT, vagy az, hogy Reál? Eltöprengett ezen a Reálnál valaki, mielött megítra ezt a levelet? Segítek, annyit kellet volna írni: sajnáljuk, ha tényleg így történt elvesszük a Reál nevet. De elhatárolódni?

helianthus 2009.05.22. 09:05:58

@Frucsasz: na én is most jutottam oda, hogy kérdezzek Z-től, de én más vonalon indultam el :D

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.05.22. 09:17:38

Tegnap írtam kommentbe, hogy ugyanilyen túrórudihoz volt szerencsém. Meséltem barátnőmnek (ő hozta a rudit, mert tudja, hogy szeretem/szerettem), hogy mekkora botrány van, erre kinyögte, hogy bizony ő is Reál boltban vette, csak ugye Angyalföldön (XIII.)

Az elhatárolódó üzletvezetők szagoljanak borzot!

J.Z. 2009.05.22. 09:21:58

@Frucsasz:
Bocsánat a sok felkiáltójelért, de ki vagyok akadva a boltra!

Azt kihagytam, hogy persze a fagyasztott gesztenyepüréjük is a kukában végezte, mert lejárat előtt megromlott.

Hogy miért nem járok más boltba?
Sajnos a környéken nem nagyon van.
Anélkül, hogy pontosan leírnám a helyet, a Reál kb. 2-3 sarokra van, a következő üzlet 5-6 sarokra van, ami szinte ugyanolyan szutyok, és kisebb is.

Amikor az ember hazacipel 1-2 kiló lisztet, rizst, ezt-azt, akkor sajnos számít a távolság, lehet ezt lustaságnak is mondani.

De mondhatom azt is, hogy amikor 8 óra munka után hazafele jövök, hadd ne kelljen még rengeteget cipekednem is.

J.Z. 2009.05.22. 09:23:53

@FéeVerte:
Lehet, hogy nem félek a !-től, de amikor megláttam, hogy a "híres" sarki boltunk megjelent a Homáron, előtörtek az indulatok :)

Amúgy tiszta gáz az a bolt, sajnálom, hogy jelenleg kénytelen vagyok ott vásárolni, de próbálom a minimálisra csökkenteni azon dolgok körét, amit ott veszek.

J.Z. 2009.05.22. 09:25:42

@DrBadár:
"J.Z. simán visszamegy vásárolni miután többször sz@rt vett."

Egyrészt nem egymás után történt a több romlott eset, hanem mondjuk 2 hónap alatt, másrészt jelenleg korlátozottak a lehetőségeim sajnos.

Ha kell 2 kiló liszt és 2-3 palack ásványvíz, akkor azt megveszem a boltban, mert igenis számít, hogy mennyit kell hazafele cipelni.

Vagy ti, akik kritizáltok, mind autóval jártok a wc-re is?

májgeriberi 2009.05.22. 09:26:16

én tudom hol lehet camembert rudit kapni.
54000-ért megmondom :)

J.Z. 2009.05.22. 09:29:42

@Aropa:
"Nemtom, talán a másikra gondolsz am lejjebb van a Körút felé a páratlan oldalon? "

Én a Rippl-Rónai és a Szondi utca sarkán lévő Reálra gondolok.

Több Reál is van a Szondin???

Én erre gondoltam:

http://www.realrt.hu/partnereink.html
"Kerékgyártó Kft.
kiskereskedés székhelye: 1121 Budapest, Mártonhegyi u. 13/b.
bolt: Kerékgyártó Kft. 1.sz. bolt
1086 Budapest,, Szondi u. 96."

Igaz, most látom, hogy a másik is Reál:
"Moda Milano Kft. Székhely/telephely: 1063.Budapest Szondi u. 56."

TooKooL 2009.05.22. 09:45:02

Szarnak ezek bele az egészbe..csak nehogy megtaláld egy chips-es zacskóban :D

Frucsasz 2009.05.22. 09:45:41

@J.Z.: Hát, nem irigyellek, de hiszem, hogy mindent meg lehet oldani. Nekem pl. nincs jogosítványom, se kocsim, se barátom/férjem. Jómagam 40 kiló vagyok (na jó, most már 40 és fél), így nem egyszerű a helyzetem, ha liszt, cukor, stb. vásárlásáról van szó. A közelemben van egy olyan CBA, ahol a választék nulla, illetve egy éjjel-nappali, ahol meg az árak horribilisek. A megoldásom: alapdolgokat, amik mindennap kellenek, munkából hazafelé vásárlok a Blahán található nagyobb boltok egyikében (Kaisers, Match, bár a Kaisers sokkal jobb és olcsóbb). Aztán hazacipelem. A nagybevásárlást pedig havonta egyszer ejtem meg (ilyenkor veszek lisztet, cukrot, stb), egy kb 20 percnyire található hipermarketben. Onnan is hazacipelem. Muszáj megoldanom, és vállalom is, inkább, mintsem hogy kétszer annyi pénzt fizessek a választék nélküli kisboltokban. Ezzel persze jelentősen megkárosítom a nemzetgazdaságot, hiszen a tőke kiáramlik, stb. :) De bevállalom. Kárpótlásul zöldséget-gyümölcsöt, húst a Fővám téri csarnokban veszek. Hiszek benne, hogy a saját érdekedben megéri meghoznod az áldozatot, és egy-két hónapig kerülni azt a boltot. Cserébe vagy javul az üzletpolitikájuk, vagy mire legközelebb arra látogatsz, már másik bolt lesz a helyén, akik talán tisztességesebbek.

Valaki mondja meg, hogy tud lejárni egy szárnyasbetét. Ez fontos.

anarch 2009.05.22. 09:51:02

Tehát a bolt a Reál nevet viseli ha a bevételt kell lenyúlni. De nem amikor valamiért felelősséget kell vállalni. Értem.

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.05.22. 09:55:05

@J.Z.: a Szondi 56-os Reálban nincs zőccség. A rohadt rudis - átírt cimkés eset pedig ott törpént.

Igen, valamiért a Körút felé is emlékeztem egyre, de csak hallucináltam.

Amúgy a Szondin lakni nem olyan gáz...pl. 15 perc alatt beséltálok a melóhelyre, ugyanennyi vissza. Igaz, így lemaradok kb. 2x45 perc rádiózásról az autóban.. :D

danixxl99 2009.05.22. 09:56:41

1086 Budapest,, Szondi u. 96.

nos ilyen cím nem létezik, a 8. kerben nincs Szondi utca

kötsög 2009.05.22. 10:11:26

@FéeVerte: de azért biztosan megviselte lelkileg. akár csak Edét!

J.Z. 2009.05.22. 10:14:16

@Aropa:
"a Szondi 56-os Reálban nincs zőccség. A rohadt rudis - átírt cimkés eset pedig ott törpént."

Az én eseteim pedig (romlott gesztenyepüré, romlott előrefóliázott felvágottak) a Szondi 96-os Reálban történtek.

Sajnos az eredeti posztoló nem írta oda, hogy melyik, és ezért kevertem össze!

danixxl99:
"nos ilyen cím nem létezik, a 8. kerben nincs Szondi utca "

Okos vagy :) 1086 az elírás, helyesen 1068 az irányítószám!

kötsög 2009.05.22. 10:21:08

@Nelson Mandula: totál véletlenül ott lakok, a nagyon közelben.
a helyzet az, hogy néha én is betérek oda, de csak olyasmit veszek ott ami nem romlando vagy nem annyira. Ütchi, cigi, stb. azért mert tényleg botrány ami ott van és miután 1x én is megjártam.
gondolom lehet már bacctatni a posztolot.
a pocctolo egyszerüen csak hülye. ugyanis a környéken kb. 6 másik közértet tudok (kb 400m sugaru körben) amik nem mind szentek, de még nem volt velük bajom, pedig többe jártam.

@danixxl99: a Szondi u a 6kerben van.

kötsög 2009.05.22. 10:31:00

@Viktus: a tecso-citrom összefüggéssel nekem is érdekes esetem volt.
vásárolm 2, aza kettö db citromot, Tequilához :D, de éppen nem került felhasználásra mert még tart a Whisky.
a lényeg. a citromok nem kerültek hütöbe. a 2böl 1ik, kb 4-5 nap alatt totál szétment, megrohadt. a 2.-nak töle kb 10 cm-re semmi baja, jelenleg sem. érdekes nem!

kötsög 2009.05.22. 10:32:06

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: biztosan nem Ede volt. max a barátnöje. Edét nagyon megviselte a dolog, igy nem tudott irni.

Zsozsesz 2009.05.22. 10:44:08

Az első vásárló válogat a lejárt túrórudik között. Vajon melyiken látszik legkevésbé, hogy átírták a szavatossági időt? Mintha attól kevésbé lenne romlott. Aztán megveszi, hazaviszi és felháborodik.

A következő vásárló rendszeresen lejárt termékeket vásárol ugyanabban a boltban. Ő szintén tudja, látja, hogy lejárt, hiszen nem egyszer előfordult vele. Nem számít, megveszi, aztán hazamegy és felháborodik.

Kérdésem:
Önök tulajdonképpen miért törzsvásárlók abban/azokban a boltokban?
Tisztában vannak vele, hogy Önök tartják fenn a boltot?

Nem védem a kérdéses boltot/boltokat, sem a Reált, de az emberi hülyeség úgy látszik valóban határtalan... oda-vissza.

kötsög 2009.05.22. 10:56:54

@Mylady:
"lassan többen vagyunk mint a zinformatikusok..."
én is a zinformatikusok táborát erösitem!
de ez viseljen meg lelkileg!!!

kötsög 2009.05.22. 11:47:59

még annyit a távolságrol, hogy nap mint nap gyalog járok meloba és haza, soxor nem is egyenesen haza. pl a Lehel tér is csak 15perces sétára van!

J.Z. 2009.05.22. 12:28:39

@Zsozsesz:
"A következő vásárló rendszeresen lejárt termékeket vásárol ugyanabban a boltban. Ő szintén tudja, látja, hogy lejárt, hiszen nem egyszer előfordult vele."

Nem olvastál figyelmesen!

Pont hogy nem látszik, hogy lejárt! Mert a dátum nincs átírva, sőt, nem is járt le, csak éppen elfelejtették hűtőben tartani.

Ezt honnan kellene látnom?

Ráadásul egy félreértés volt, nem ugyanabban a Reálban vásároltunk, a két Reál egymástól kb. 3 sarokra van! (De mind a kettő a Szondin.)

moli 2009.05.22. 12:34:54

@J.Z.: """Olyannyira elegem lett az egészből, hogy, szép vagy nem szép, de felnyomtam a boltot az ANTSZ-nél!"""

hat bazeg.

Zsozsesz 2009.05.22. 12:43:58

@J.Z.: Elnézést, lehet, hogy ezt félrenéztem, de azt továbbra sem értem:
Miért megy vissza vásárolni ugyanabba a boltba, ahol tudja, hogy szakszerűtlenül tárolják a romlandó termékeket? Esetleg egyéb gondja is volt.

Én nem járok vissza olyan boltba, ahol korábban problémám volt. Ezen azért el kellene gondolkodni. Abban, hogy szóvá tette, természetesen igaza van. Részemről ennyi, már így is többet foglalkoztam ezzel, mint azt a téma megérdemelné.

J.Z. 2009.05.22. 13:03:36

@moli:
"hat bazeg."

Előtte kétszer visszakértem a pénzt, de meguntam. Nem kellemes dolog egyik nap megvenni a bevásárlandó dolgokat, másnap pedig újabb séta, hogy pénzt vissza.

@Zsozsesz:
"Én nem járok vissza olyan boltba, ahol korábban problémám volt."

Ha tehetem, én sem. A többi bolt jóval messzebb van (és sajnos nem sokkal jobb).

Tudom, nem vagyok sikeres, szar helyen lakok :)

májgeriberi 2009.05.22. 13:04:43

akkor is J.Z.-nek van igaza!
Ha nem sajnálnám az energiámat ilyenekre én már egy csomó mindenkit felnyomtam volna.

májgeriberi 2009.05.22. 13:06:42

és igen is szóvá kéne tenni az ilyeneket mert csak így tudnak változni a dolgok.

moli 2009.05.22. 14:28:01

@J.Z.: megintcsak. ugyanis meg te kersz elnezest, amiert eloreviszed az orszagot?! te, aki nem elegszik meg a mindennapi atlagnormallal, itt hunyaszkodsz? hat, tudod mit...

zeugma 2009.05.22. 15:35:24

@Frucsasz: Hát, hogy mi romlik meg benne, azt én sem tudom :-)
Gyártója válogatja, hogy "minőségét korlátlan ideig megőrzi", vagy "minőségét megőrzi a gyártástól számított 5 évig".
Na most én az utóbbiból láttam olyan, ami már "lejárt". Vajon azt az 5 évet a gyár vagy a bolt raktárában töltötte?

Igazából a "minőségét megőrzi" vagy "best before" nem azt jelenti, hogy a termék utána kötelezően megromlik, hanem hogy addig tudják garantálni az eredeti minőségét. Nyugodtan megehetsz egy tíz éves csokit (hacsak nincs benne kukac, mint egy korábbi homár-posztban), és felhasználhatsz egy tíz éves betétet. A túrórudival mondjuk nyilván más a helyzet.

zeugma 2009.05.22. 15:47:08

@helianthus: Az a jellegzetes íz és szag, ami egyes műanyagokból válik ki például hő hatására. Olvadt már bele műanyag kiskanál a forró kávédba, vagy melegítettél már mikróban nem mikrózható műanyag tálat?
Ebbe a kategóriába tartozik a "fülledt műanyag" is, ilyen szaga és íze lesz a rosszul tárolt, lefóliázott dolgoknak.
Szintén hasonló hatást ér el az idő vasfoga egyes műanyagoknál, amiknek az anyagszerkezete valahogy megváltozik az évek múlásával.
A mindenféle pudingok és tejdesszertek pohara is az ezen hatásokra érzékeny műanyagból készül. Kiváló indikátora a nem megfelelő tárolásnak, mert a benne lévő terméknek rossz íze-szaga lesz tőle.
A műszerfalat pedig azért emlegettem, mert életemben először akkor kóstoltam ilyen ízt, amikor a kocsiba behajolva megcsúsztam, és szabályosan beleharaptam az öreg járgány műszerfalába. Elnézést azoktól, akik a hasonló élmények hiánya miatt nem értették a hasonlatot :-)

Dorie 2009.05.22. 21:41:41

csak egy apró meglátás, 1000 forint kár 3-4 tartós csomagolt felvágotton. Nem igazán vágom, ha szemetet vesz ne várjon jobbat a szemétnél.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.22. 23:07:52

@zeugma: b@szki, ha minden szar meg lejárt, minek mész vissza századszor is vásárolni oda? kell egy sün?

zeugma 2009.05.22. 23:55:50

@megélhetési sünöző ♀ - Rock the funky SÜN!: Ki mondta, hogy százszor vásároltam már ott? :-)
Itt van szemben a házkapuval, naná, hogy oda megyek, ha hirtelen kell valami. De már jó alaposan megnézem a dátumot...

csviktor 2009.05.23. 16:53:48

Újpest, Rózsa utcai volt Plus, 3 napja lett Spar. Rendszeresen veszek ott hagymát, lilahagymát, egy-egy alkalommal 1-2 darabot, max felvágotthoz eszem, vagy szendvicsalapnak. Első alkalommal látom 1 darab hagymára a blokkon 1 kiló volt ütve. Második alkalommal dettó. Harmadik alkalommal már vörös fejjel ordítottam, hogy bezzeg a kurva szpersopp kártyát mindig szóvá teszik, de egy héten csak rajtam fogtak a 3 alkalom alatt olyan 2,5 kiló hagymát. Még azt sem mondhatnám, hogy hülye a pénztáros, mert 3 különböző volt. Csak tudnám, hogy számolják el a havi 10 tonna hagyma többletet.

knorbert 2009.05.24. 11:06:54

Miért nem látni olyan boltot Magyarországon, ahol mondjuk kiraknának a pénztárak mellé egy üres rekeszt, és ha valaki a boltban lejárt szav. idejű terméket talál, oda bedobhatná, és ezért termékenként kapna mondjuk egy jelképes 100 Ft értékű bónt? Ott biztosan ügyelnének a szav.időkre!
Ezt miért nem meri egyik üzlet sem bevállalni?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.25. 08:39:17

Grammarnáci mode on:
A felkiálltójeleket felejcsük már el! Idegesítő! Mintha valami idegbeteggel beszélgetnék! Na! Kultúrember nem ír le felkiálltójelet. Sosem.

Parasite 2009.05.25. 11:51:38

nem értem miért vásárol valaki ilyen helyen, főleg többször is? hülye-e vagy? mennyé piacra meg a madarastecsóba e!

Zaftos szatira 2009.05.25. 21:01:57

hogy most a helyi koszos kozertben mit lehet es mit nem lehet kapni az eg dolog,az mar inkabb szar hogy romlott az egesz bolt,basszak meg remelem bezarjak oket

zarka 2009.05.30. 22:31:31

@zeugma: Szia. Elárulod melyik ez a két bolt mert akkor oda bizti nem megyek.
süti beállítások módosítása