Tékozló Homár

Re: A pökhendi DHL-es majdnem a ház előtt hagyta a kanapét

2009.05.25. 09:00 | ge | 95 komment

A Homárerő Ivett esetében is működésbe lépett. Egy héttel a DHL-es pökhendi futárról szóló poszt után már meg is oldódott a probléma, a kanapé végül az utca helyett a lakásba került, ráadásul ki is csomagolták a kedves futárfiúk.

Megoldódott a kanapé-problémám… A Homáron megjelent írás eljutott a DHL központjába is, másnap felhívott egy úr, érdeklődött, mi volt a problémám, és hogy szeretné is orvosolni. Nagyon kedves volt, és azonnal sikerült közös nevezőre jutnunk, amiből azt gondolom, talán nem én voltam a problémás eset… Szóval az új kanapém - amit két DHL-es kolléga FEL IS VITT a harmadik emeletre, és KI IS CSOMAGOLT – a szobámban áll. Köszönöm a lehetőséget, hogy a Homáron keresztül felfigyeltek a problémámra, a kedves DHL-es úrnak, és a futároknak pedig köszönöm az együttműködést.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. _mmm_ 2009.05.25. 09:02:37

Miért kell ország világ elé tárni egy problémát, hogy az normálisan megoldódjon?? Ezen kéne már túljutnunk....

upho 2009.05.25. 09:03:08

tejfolt eszek 3 kiflivel

cseresznye1 2009.05.25. 09:03:13

dobogó és el is olvastam. :)

szalonnásorbit 2009.05.25. 09:03:41

Ilyenkor bezzeg tudnak emeletet mászni...

cseresznye1 2009.05.25. 09:04:32

áááááááááá mindenesetre gratu és mindörökké homár. :) Ha minden héten 1 embernek segitt akkor már jó :) és amugyis :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.25. 09:07:49

és mennyi jatott adott a kedves posztoló a hórukkembereknek?

É2I 2009.05.25. 09:08:33

Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem kellene eljutni a homárig.
Olyan nehéz lenne? Helló! Ébresztő! Ha már olvassátok a homárt, ki kell adni az alkalmazottaknak, ha homárra kerülnek miattuk, ők az utcára. De a tükörbe is kell azért néha nézni.

euAgWzgmmtq7K 2009.05.25. 09:10:54

nekem a DHLlel csak pozitív tapasztalatom van, személyesen adtam fel 1 cuccot az irodájukban, a seggemet is kinyalták, kaptam tollat ingyen sniccert (lehet még ingyen szarhattam is volna!) és még olcsóbb is volt mint a magyar posta. és meg is érkezett!

maincoon © 2009.05.25. 09:20:15

Ivett, nagyon örülök :)))))
és ha még a konyhaablak alatti történéseket is megúsztad, már kész sikersztori :))))))

reunalla 2009.05.25. 09:22:27

Ha reklamálok, akkor nekem is hoznak kanapét? Lehet a ház előtt is hagyni, csak ingyen legyen :D

gyilkoshód 2009.05.25. 09:27:23

Juh-héj.
Megoldódott.

bokacsizma 2009.05.25. 09:28:50

Gratulálok. A Homáros poszt után nekem is felhozták a Retzes mókusok a konyhabútort a harmadikra. Sajnos nem csomagolták ki. Mégegy posztot ért volna, mi mindent találtunk benne (avagy nem).

Eric_Cartman 2009.05.25. 09:29:07

Nem nézek NHL-t, a jégkorong buzi sport.

májgeriberi 2009.05.25. 09:37:51

jó lenne ha minden ilyen flottul menne :)

gelsystem 2009.05.25. 10:00:30

a postolót már lehet-e?
és hova tették a kanapét? a kis fasz-enes és az üvegasztal közé?
akkor most végre tisztázzuk: bőcsész vagy-e?
a viccet értED-E?

aardwark 2009.05.25. 10:15:43

akkor most örömésbodótttá van...
kanapét felavattátok-e már?

Secnir 2009.05.25. 10:18:23

H O M Á R E R Ő !
besarás. :)

esef 2009.05.25. 10:19:02

Gyanítom, hogy az első futár már új munkát keres...

mqqq 2009.05.25. 10:19:15

Lassan kéne egy kis offline reklámot csinálni a Homárnak, mert úgy tűnik hatékonyabb, mint bármely más fogyasztóvédelmi portál/vonal/emailcím. Még be kell kamuzni mellé egy jó nagy látogatottságot (ami az offline reklám után még igazzá is válhatna) és minden szolgáltató, eladó rettegne tőle. :)

Ofélia . 2009.05.25. 10:19:26

Gratulálok Ivett de a homáros fiuk szeretnék kipróbálni a bútordarab állóképességét!! barátnők jöhetnek:))

É2I 2009.05.25. 10:26:57

@Secnir:
Már látom is ahogy sugárzik kifelé az ollókból. Egyre erősebb és erősebb. Hullámokban árad és elsöpör minden sz.r szolgáltatót, g.nyó vállalkozót, vadparaszt áruszállítót, kötsög kallert.
.
.
.
.
Na jó felébredtem, hétfő van.

Ofélia . 2009.05.25. 10:28:20

@É2I: És bilibe lógott a kezed:))

elwood 2009.05.25. 10:29:26

Ivett úgy mosolyog a levélből mintha a kedves futárfiúk ki is próbálták volna a kanapét

Secnir 2009.05.25. 10:32:11

valószínűleg sugárzhat, mert ugye a homrá mint rákféle hátrafelé közlexik, és ezt csak úgy érheti el, ha valami (pölö az ollójából) tolóerőt gerjesztve a másik irányba kényszeríté aztat.
szóval tolóerő = homárerő

Secnir 2009.05.25. 10:35:36

így már érthető a cikk is:
A Homárerő Ivett esetében is működésbe lépett.
azaz
A tolóerő Ivett esetében is működésbe lépett. [...] másnap felhívott egy úr, érdeklődött, mi volt a problémám, és hogy szeretné is orvosolni. [...] Szóval az új kanapém [...] a szobámban áll. [...] Köszönöm a lehetőséget, [...] a kedves [...] úrnak.

na, csak egy kis analízisnek kellett alávetni a szöveget. innentől kezdve értjük mi ezt.

Ofélia . 2009.05.25. 10:47:31

@Secnir: Eddig is értettem de ilyen árnyaltan megfogalmazva az igazi:)))

Mylady 2009.05.25. 10:58:47

legalább jóképűek voltak a futárfiúk?
lehet, rendelek én is kanapét :)))

Secnir 2009.05.25. 11:10:05

@Mylady:
úgy nyit:
"kedves futárfiúk"
tehát többen jönnek, hogy az ízlésed szerint válogathass.
esetleg bevállalósabbak mindet felhívhatják kanapézni...

Énbagoly 2009.05.25. 11:10:13

@Mylady: Álmodozol? :-)
Házhozszállítot kanapét minden magányos nőnek!

esef 2009.05.25. 11:10:52

@elwood:
Nem tudom, de nekem egy kicsit gusztustalannak tűnik, ahogy a futárfiúk kipróbálják a kanapét...
Ha Ivettel hármasban, az természetesen más. :)

☺ágica (törölt) 2009.05.25. 11:12:03

Nekem ágy kellene:) Tk komplett hálószobabútor:)

Énbagoly 2009.05.25. 11:12:50

@esef: Soha senki nem gondolta másként. :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.25. 11:13:13

Akkor ezek szerint Evetke (Vagy Ivettke, nem mindegy?) kívánságait lerendezte kedvére a két DHL-es futár? Tudtam, hogy nehéz munka...

AlulírottFentemlített 2009.05.25. 11:19:37

Hogy hívták a gurtnis fiúkat?
Vágási Feri és Góliát?

Ofélia . 2009.05.25. 11:19:57

@esef: Mér gondoltuk volna másképp!!

Ez nem az a blog:)))

@☺ágica: Nem vagy te túl igényes vagy a kicsi tükrös nahkaszlin szereted....:))

Ofélia . 2009.05.25. 11:21:40

@AlulírottFentemlített: Azok ifával mentek lerendezni?? mármint evetkét:))

Secnir 2009.05.25. 11:21:43

@Kitalátor feljegyzete:
Ivettke meg is köszönte az együtt működést :)

É2I 2009.05.25. 11:21:52

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Hogyis ne. Sz.rosak lennének a szemeim.
Azt én nem engedhetem meg magamnak.
;P

elwood 2009.05.25. 11:24:25

illetve kérésre futárhölgyeket is lehet-e kérni a kanapé kipróbálához ...
nem mintha nagyon válogatós lehetne az ember ilyen nehéz időkben, de hátha ...

Ofélia . 2009.05.25. 11:25:23

ivett ha van vér a pucádban reagálj!:)

Ofélia . 2009.05.25. 11:27:31

@elwood: Hát tudod azokbol a hölgyekböl akik kanapét hurcolásznak a harmadikra talán mégse kérnék.

Annyira azért nem nehéz a helyzet:)

☺ágica (törölt) 2009.05.25. 11:29:10

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: miért extra igény egy berendezett háló? Most csak egy matrac van bene:(

Secnir 2009.05.25. 11:29:23

nem rossz ötlet.
elküldetek DHL-el egy kb 1 kg-os csomagot magamtól magamnak, "kizárólag hölgy DHL-es szállíthatja ki" felirattal. ha szerencsém van, én veszem át, nem az asszony.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.25. 11:31:26

ezt a sok mocskos fantáziát!!

Ivett nevében visszautasítom.

A kanapét csak KICSOMAGOLTÁK!!!! több nincs odaírva. kicsomagolták, és mentek a következő címre és kész, itt van vége a történetnek.

A kanapét Ivett biztosan saját maga próbálta ki este a barátjával/barátnőjével (nem kívánt törlendő), és nem holmi dhl-es fiúkákkal hancúrozott örömében.

ez itt egy erkölcsi fertő kéremszépen!

maincoon © 2009.05.25. 11:33:28

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: éppen hasonló véleményemnek szerettem volna hangot adni :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Secnir 2009.05.25. 11:33:29

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
ne utasítsd vissza. konkrétan azt írja:
"és KI IS CSOMAGOLT!"
érted, Ivettet. az ő ruhájából. nem "ki is csomagolták" a kanapét. a ő nejlonjából.

Ofélia . 2009.05.25. 11:34:05

@Secnir: Persze utánna meg a hagyó a város hősi halottjának fog tekinteni:)

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: A fityuládat kivasaltad e mán:DD

Énbagoly 2009.05.25. 11:34:49

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Igazad van. De emiatt a fertő miatt olvastam el. :-)
Szeretnénk még sok fertőt... légyszi...

Ofélia . 2009.05.25. 11:39:10

@Secnir: "Ivettet. az ő ruhájából. nem "ki is csomagolták" a kanapét. a ő nejlonjából."

Most leettem magam a töltött paprikával:DDDD

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.25. 11:40:00

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
@Secnir:
@Énbagoly:

na jó, írjátok ide a neveteket, pontos címeteket (település, utca, házszám, emelet, ajtó), nehogy a szomszéd élvezkedjen, és máris intézek nektek dhl-es női házhozszállítót.

csomag nem lesz náluk. önmagukat viszik.

na ide a címeket!

Ofélia . 2009.05.25. 11:42:39

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Az életveszélyes fenyegetés BŰNTETT!!!

Büntetési tétele 3-5 év kurta vasban kanapé nélkül:)

Secnir 2009.05.25. 11:50:44

@Énbagoly:
"@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Kösz drága, de nekem férfi kell."

ne válogass, örülj annak, amit ingyen kapsz...

Énbagoly 2009.05.25. 11:52:28

@Secnir: OK
Küldethetek hozzád két markos ukrán őrző-védőt? :-)

greggrant 2009.05.25. 11:53:19

éljen-éljen! :)

Csak hogy legyen kérdés is: vajon fibernet, tékom mikor fogja figyelembe venni, ha megjelenik egy írás a homáron?

Secnir 2009.05.25. 11:56:54

@Énbagoly:
ha nők, jöhetnek, mit bánom.
kertet kapálni tudnak? és fát vágni?

Ofélia . 2009.05.25. 11:57:06

@greggrant: Válts upc-re azok se veszik figyelembe:)

Énbagoly 2009.05.25. 11:57:38

@Secnir: fát vágni igen. Tenyéréllel.

Ofélia . 2009.05.25. 11:59:11

@Secnir: Fát vágni csakis kalasnyikovval.

Kapálás helyett aláaknázzák oszt az első tolvaj lerendezi a többit.

eldiablomismo 2009.05.25. 12:29:09

@..:: Gabesz ::..: Pont ez a normális világ, nálunk hiába tárják nyilvánosság elé, pont leszarják az illetékesek.

leslie nilsen (törölt) 2009.05.25. 12:29:14

@greggrant: ők nem láttyák, me nincs netük......

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.25. 12:46:40

most ugyse hiszitek el de en mar dugtam kanapen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.25. 13:26:34

vanilias karikaval

de Marynek ne mondjatok el

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.25. 13:44:10

megbuktam
bevallom mind a kettovel
minden ferfi alma ket karika egyszerre

Secnir 2009.05.25. 13:50:02

@hagyma:
"minden ferfi alma ket karika egyszerre"

hát hagyma, nem tudom. két karika?
én egy kisforgalmú perecesstandot fel tudok fűzni...

Secnir 2009.05.25. 13:55:43

mikor gyerek voltam, mindig engem küldtek a kútra vízért. 3 vödörrel mentem, kettő a kezemben, egy a tökömre volt akasztva.
egyszer ráfaragtam, mert megláttam egy jó nőt, és a felcsapódó vödör majdnem kiütötte a szememet. de jók a reflexeim, és elhajoltam a vödör elől, így csak a homlokomat találta el jobboldalt. még mindig látszódik a sérülés. ez bizonyítja, hogy igazat beszélek.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.25. 14:08:11

@Secnir: "vitéz nagybányai horthy miklós matróza" felirat ezek szerint simán látható még.

vagy alábecsüllek? (nem tudom mekkora forgalma van egy perecesnek, de majd megkérdezem a ligetben ma az árustól, hogy jobban el tudjam képzelni. ma biztos nem volt nagy a forgalom, tekintettel a hétfőre)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.25. 14:14:07

:) Minden jó ha a vége jó.
Kár hogy meg kellett őket fenyegetni.

Secnir 2009.05.25. 14:23:02

jaj, mint a viccben, az most csak vitéz róza...

Secnir 2009.05.25. 15:14:58

@hagyma:
ha 5 karika, akkor indulhacc az olimpinán.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.25. 16:36:25

@Secnir: Ezért téged is falhoz fog állítani az emancipuncipációs forradalom! :-DDD

Mylady 2009.05.25. 19:08:42

@moli: erről jut eszembe: az ilyen hórukk embereknek mennyit illik adni?
beleszámítva, hogy 3. emelet és nincs lift?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.25. 20:19:35

@Mylady:
hat tizen eve Vac varosan belul egy kanape kiszallitva es harmadikra felvive az 3000 volt
a 3-ik felesegem apjaval hordtuk
de csak egy kanape es Vac kicsi

vauvauvau 2009.05.26. 03:22:25

És szexeltél a futárfiúkkal?

Geitenbeffer_ 2009.05.26. 14:14:05

...és kétszersülttel?

Secnir 2009.05.26. 16:09:26

@Mylady:
"az ilyen hórukk embereknek mennyit illik adni?"

hagyni kell, hogy kicsmagolják...

ájvi 2009.05.27. 17:09:18

@maincoon: maincoon és mamapicilánya, köszönöm, hogy megvédtetek, természetesen nem stílusom az ismeretlen futárokkal való azonnali ágyba (kanapéba) bújás, aki pedig mást gondol, az vonja le a konzekvenciát! :-)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.27. 23:52:31

@ájvi: ehh, elbatztad, ahelyett, hogy megbatztad volna :-D

igaz vagy nem 2009.12.21. 20:42:45

@..:: Gabesz ::..: Költöztető cégnél egy ilyen szituban pampoghatnátok, de egy dolgot azért ne felejtsetek el a szállítót szidjátok, hiszen az áruház felé azt vállalta, hogy az egy ember által kiszállítható csomagokat kiszállítja. Olyanért pampogtok ami közel sem áll a szolgáltatásához....nyílván plusz költségért megcsinálta, hogy ne rontsátok le a nevét mert alázzátok, bár teljesen jogtalanul. Örülj, hogy nem kellett teher taxit hívnod egy multinál ha jóérzésű embert találsz kihasználhatod! Mindegyikben működik, ezért utálhatjátok a multikat!!
süti beállítások módosítása