Tékozló Homár

Mától 30 százalékkal többet lophatnak a parkolási cégek

2009.06.02. 00:12 | szily | komment

Jó reggelt, dagadó pártkasszát mindenkinek! Csak emlékeztetnénk a kevésbé tájékozott fogyasztókat, hogy mától - közgazdaságilag természetesen semmivel sem alátámasztható módon - átlagosan 30 százalékkal nőnek a parkolási díjak a fővárosban. Előző mondatunk persze populista hangulatkeltés, hiszen a dolgonak pontos közgazdasági oka van: legfeljebb egy év múlva választások lesznek.

A legdrágább zónákban, például a Várban, egy kétórás várakozáshoz 1160 forintnyi aprót kell előbányászni, a parkolási díjat sosem fizető fővásosi képviselők nagyobb dicsőségére. A legalacsonyabb tarifa 115-ről 145 forintra ugrik és egy rakás új terület válik fizetőssé. Egy vigasztalhat mindenkit: a legbecsületesebb parkolási cégek 30 százalékkal jobb Ferrarikat és Lamborghiniket lízingelhetnek ezentúl.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mercsi 2009.06.02. 00:31:08

Árulja el már valaki: miért olyan nagy probléma a Ferrari lízingelése?

mercsi 2009.06.02. 00:33:37

Szilyre rájött a postolhatnék így kedd hajnalban... :D

Tsabi 2009.06.02. 00:38:40

Csak halkan megjegyeznem, hogy a düsseldorfi repteren van olyan parkolo ahol _negyedorankent_ 2€ a dij. Osszehasonlitasnak. Meg halkabban, 2001 ota most emeltek eloszor. Tudom, jo jatek a demagogia, nem is akarom elrontani a Szily jatekat, de ennyi kikivankozott. Na joccakat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.02. 00:40:28

@mercsi:
en elarulom
mert azik penzebol veszik akik meg akarnak allni, parkolni stb
ilyen zrt meg kft meg nem tudom mi
namost itt kentuckyban az ut mellett vannak orak es az allam altal dolgoztatott emberek mukodtetik es minden az allamnak folyik be
semmi zrt-nek nem tilos meg ilyennel foglalkozni, csak ehhez meg kell cvenni egy teruletet es ott garazst epiteni vagy csak felcsikozni
ha megvette az ove a parkolo lets go
de nalatok az onkormanyzat tulajdonaban levo uttestet kiadjak zrt-nek berbe
azok meg lenyuljak a hasznot
es nem katyuznak
ez idiotizmus

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.06.02. 00:43:18

pontosan 30%-kal vagyok boldogabb, amiért se kocsim, se jogsim nincsen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.02. 00:43:31

@Tsabi:
a repteren itt is
orzott takaritott parkolo
szerintem meg a repteri illetekbol is koltenek ra
ertsd meg hihetetlen hivba volt a parkolast kiadni magancegnek
ahogy a szrt-t is az lenne

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.06.02. 00:45:39

én is szívesen lízingelnék ferrárit, csak nincs parkolócégem

nem tud vki egyet olcsón?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.02. 00:48:06

@megélhetési sünöző ♀ ....::::: iN LuV :::::::.....:
a vilag legnagyobb uzlete
ne remenykedj nem jutsz hozza
itt az ut felteszek 3-4 orat felveszek nehany fogalmatlant es a tuti bevetel 30 szazaleket befizetem a tanacsnak
tudom orkomanyzat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.02. 00:50:02

se orizni se takaritani se utat felujitani
semmit
meg venni se lehet az utcat az ott van
semmi beruhazas
ah haggyuk is
az allam rossz tulajdonos
hahahaha
Gipsz Jakab jo\hehehe

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.06.02. 00:53:05

@megélhetési sünöző ♀ ♥ .::::. ♥ iN LuV ♥ .::::. ♥: na jó éjt minden homároid humanoidnak...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.02. 06:15:01

hagyó naponta öt sajtótájékoztatót tartok miklósnak is (többek között) innen a külvárosból üzenem, hogy: nyasgem

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.06.02. 07:11:50

Nah, látom, éjjel nem volt itt vmi nagy forgalom.

Mondjuk már reggel van...

Hagyó hagyjad!!!!

Megdobbent 2009.06.02. 07:17:15

Kirgizisztan asszem negyedennyire pofatlanul tolvaj allam. Legyunk hat buszkek magunkra, es a kibaszottul komoly torvenyeinkre, ugyeszsegunkre, biroinkra. Nagyon oke, tamogassuk a nyilt, pofatlan lopast politikai szinten, ugysem utaljuk a kurva anyjukkal egyutt egyiket sem.

kiskár 2009.06.02. 07:17:43

Azt még itt senki nem kifogásolta, hogy este 18 helyett 20 óráig kell fizetni?
Na, így sikerült adni a kultúrának is!
Gratulálok!

É2I 2009.06.02. 07:52:52

@Tsabi:
Én is csak halkan jegyezném meg, hogy az átlagkereset nem annyi, mint dajcslandban.;)
Tudom, demagógia, meg hogy ezek a ferraris cégek nem is olyanok, meg különbenis.

Isaura 2009.06.02. 08:02:15

Tudja valaki, hogy miért hallgat erről az egész politika? Miért nem áll az élére egyik sem? Vagy csak én vagyok tájékozatlan?

.lll. 2009.06.02. 08:06:15

ne izguljatok,mert mától minden parkoló autós kap ajándékba három/azaz 3/mirelit busafejet a parkoló társaságtól!

.lll. 2009.06.02. 08:11:30

ma brazíl zselatinos busafejlevest csinálok a la mal au coeur

EÖ (törölt) 2009.06.02. 08:18:42

30%-kal magasabb parkolási díj -> 30%-több adóbevétel -> 30%-kal kevesebb kátyú
azaz 100% fejlődés - 0% korrupció!!!

nemhogy örülnétek, hogy gyarapodik a zország!
muhahahaha

aardwark 2009.06.02. 08:23:27

jó reggelt
hát erre most mit? igaz nincs autóm és nem is tervezek de azért ez kimeríti az erő qrva anyázás lehetőségét, asszem hagyma fejtette ki jól a dolgot és csak az alábbi kis olvasni valót ajánlanám:

T. Köcsög magyar választópolgár!

Úgy érzem, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került adatokkal
kapcsolatban, egy-két kérdés tisztázásra szorul. Az sejlik, hogy 17 évvel
a rendszerváltás után, még mindig nem vagy tisztában a demokrácia
játékszabályaival!

Igen, 299 Ft-ért ebédelek, és 18 millió a benzinpénzem.

És?

Egyrészt faszközöd van hozzá, másrészt meg ez nekem (legálisan) jár.
Hallom a rikácsolásod a társadalmi igazságosságról, meg az elosztásról,
meg a sok bugyuta, idealista blablád, hogy nekem miért igen, neked meg
miért nem.
Azé' bazmeg, mert Te egy fingszita kis pöcs vagy, én meg az elit.
Azé' bazmeg, mert én hozom a törvényeket! Magamnak. És ha megszopod, -
mert én úgy gondolom, hogy meg kell, hogy szopd - akkor így jártál. Majd
négy év múlva szavazol, anyádra.
Mit cincogsz? Visszahívás? Te kis fasz! Hát azt a telibabaszott alkotmányt
is én írtam, gondolod, hogy megtettem neked azt a szívességet, hogy
beleírtam, hogy visszahívhass?
Négy év, kis köcsög! Négy év. Ez a rendszer a négyéves diktatúrák
sorozata. Buktam már meg az elmúlt tizenöt évben, egyszer is? Tessék?
Láttál Te már időközi választást, ebben a kurva országban? Nem figyelsz,
kis fasz!
Tényleg, kire szavaztál tavasszal? A komcsikra, vagy a Fideszre? Tudod
miért kérdezem?
Mert még azt sem vetted észre, hogy ez is kurvára mindegy. Én bazmeg, ha
megyek szavazni, beviszem a fülkébe a kutyám, rászaratom a szavazólapra és
azt adom be. Mert mindegy, hogy ki mellé húzod az ikszet, érvényes-e a
szavazatod vagy sem. Mindenképpen rám szavazol. Mert egyedül belőlem
választhatsz. Én egy vagyok. Az elit. A Z E L I T!
Szociáldemokrata, liberális, szocialista, meg konzervatív. Ezt a szart is
meg lehet veled etetni? Öcsém, hogy Te mekkora fasz vagy! Szerinted a
büfében van jobbos és balos szendvics? Ugyanazt a kenyeret zabáljuk,
ugyanazt a tehenet fejjük, csak a székházra teszünk ki más-más logót, hogy
tudjad, éppen melyikünk szónokol, napirend előtt.
A világ nem vízszintesen van felosztva, jobb és baloldalra, hanem
függőlegesen, fentre és lentre. Ja, a fent én vagyok, a lent meg Te, Te
kis paraszt. "A törvény szerződés, gazdagok és szegények között." - azt
hitted vicc, mi?

Még pofáztol, hogy elkúrtuk, elkúrták az országot? És gondolod, hogy nem
szarok bele vastagon? Engem addig érdekel a szaros hazád működőképessége,
amíg az képes kitermelni a benzinpénzem, meg az illetményem. Az meg
egyelőre nincs veszélyben. Zsé van, főnök és kontroll nincs. Ergo, szarunk
bele!
Tudom, neked ez most nagyon nem tetszik. Há' nyazsgem! Vagy tudod mit?
Menj le tüntetni! Azt nem szarjuk le, gondolod? Menj le és rázd a nyálad a
Kossuth téren.

Visszatérve a benzinpénzemre, kurvára utálom ha a zsebembe turkálnak. Igen,
öt milliárdot basztunk el, majd' négyszázan. A vizitdíj meg 10 millió
emberen hoz vagy másfél milliárdot. Igen bazmeg, spórolni kell! Gondoltad,
hogy majd én kuporgatok? Ne kezdj el rinyálni, hogy a nyomorult nejeddel,
és a két kibaszott kölyköddel éltek 120 nettóból! Unalmas. Közölöm veled,
hogy kurvára beleszarok. A két szaros gyereked is csak annyira érdekel,
hogy ne dögöljön éhen. Hogy legyen majd, akivel tíz év múlva is magamra
tudok szavaztatni. Egyébként meg mit ugatsz? Nem tetszik a proliélet?
Neked is áll a zászló, lehetsz Te is politikus! Ha nem, akkor meg kuss! Te
választottad, szavad nem lehet.

Négyszázan. Igen, ennyien vagyok. Emlékszel még, hogy ezt a kampányt is
(mint mindegyiket) úgy kezdtük, hogy most aztán kisebb parlament lesz?
Lett? Na látod! Hogy a saját munkahelyemen csináljak létszámleépítést?
Kekeke.
Miért, szerinted mi a faszt kezdenék a Laci fiammal, ha nem tudnám betolni
képviselőnek? Legyen prolimunkásköcsög, mint Te? Viccelsz, ugye?

Szóval, Kedves Köcsögmagyarválasztópolgár!

Sajnálom, hogy ilyen módon és ilyen stílusban kellett tudomásodra hoznom,
amire magadtól is rájöhettél volna. Mivel nem csak birka, hanem barom is
vagy, erre a megoldásra miattad kényszerültem. Nem akartalak megbántani,
és az önérzeted sem akartam agyonbaszni, de minekután Te akkora pöcs vagy,
hogy képtelen voltál a tények segítségével a valóságos helyzeted
meghatározni liberális demokráciánkban, így ez a levél nem más, mint a Te
nyelvedre lefordított helyzetelemzés. Most, hogy tudod már, hogy hová
sorold magad, szeretnélek megkérni, hogy a fentiek figyelembevételével a
pofádat evésre használd, és most húzzál vissza dolgozni, köcsög!

2009 Budapest, Európa

Tisztelettel:

A politikai elit.

Isaura 2009.06.02. 08:26:13

@lófő: De szerintem áztass bele előtte egy Edétől örökölt baccpapucsot, csak a brazil ízharmónia végett.

EnZsolt 2009.06.02. 08:31:54

Mindenki járjon gyalog!

Énbagoly 2009.06.02. 08:37:27

@megélhetési sünöző ♀ ♥ .::::. ♥ iN LuV ♥ .::::. ♥: csatlakozom!
Lassan tényleg luxus az autó. Számold össze a költségeket.

.lll. 2009.06.02. 08:46:43

@Énbagoly:

mára a munkahelyem környékét még david copperfield se tudná megközelíteni autóval

É2I 2009.06.02. 08:54:06

@EnZsolt:
Jaja, napi 3-400 km-t.
(Majd megkérdezlek egy hét múlva, hogy akkor is ez-e a véleményed ;)

Fairy Girl 2009.06.02. 08:54:32

A sikeresség mértéke még mindig az, hogy nincs autóm? :)))

Énbagoly 2009.06.02. 09:03:13

@lófő: :)
Ilyenkor nem bánom, hogy nincs jogsim. Bár, ha messzebbre kell utazni, néha jó lenne.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 09:16:49

@Tsabi: a repteret ne hozd példának.

Berlin belvárosában meg 1 euró a parkolás. és nem 120ezer Ft a nettó átlagfizetés...

a poszt amúgy tökéletes

aGerald 2009.06.02. 09:18:38

Nem értem, mi a bajotok. Dugódíjat akarnátok? Belvárosból kitiltott autókat akarnátok? Én igen. Nesze nekünk dugódíj.

Exchange_student (törölt) 2009.06.02. 09:19:15

gratulálok a sok "nincs jogsim/nincs kocsim" hozzászólónak...

legközelebb majd az jön, hogy de , jó, hogy csak pl. 20 éves vagyok mert a 60 éveseket kivégzik a főtéren..

ez a fajta hozzállás ámulatra méltó,
tisztelettel adózok előttetek...

Navarone 2009.06.02. 09:19:19

Hála Istennek! Talán egy kicsi levegőhöz is jutunk a sok autó között!

Navarone 2009.06.02. 09:20:45

@idelle: De annyi autó sincs az úton, mint Pesten.. Igaz, a németeknek nem státusszimbólum az autó, míg az itt hörgőknek az.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.06.02. 09:20:45

A parkolást (is) át kéne sorolni a jövedéki termékek körébe, így senki nem szólhatna semmit, ha ismét drágulna a díja 70%-al.

Off, de:

Pártunk és kormányuk az Uniós jogharmonizációra hivatkozva tanulmányozza a lehetőségét annak, hogy az ivóvíz, és a levegő is legkésőbb 2013-ig jövedéki termék legyen.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.02. 09:21:26

Szillyke! Legalább ne reklámozd, hogy mennyire buta és demagóg vagy!

Tsabi 2009.06.02. 09:22:10

@idelle: Berlinnek konnyu, annyi tamogatast kap a SoliZuschlagbol, hogy mar azert jo keletnemetnek lenni. Mondjuk masert se. :) De igazad van, meghagyom a Szilynek a demagogiat, gyakorlottabb benne, mint en. Amugy azzal nem vitatkozom, hogy rettenetesen elbaszott egy otlet volt csak ugy odaadni a magancegnek a parkolopenzt, dehat ez van. Megvalasztott kepviselok szavaztak meg ezt is, teccettek volna forradalmat csinalni :)

Preis · http://www.glasso.hu 2009.06.02. 09:22:16

Ez aztán tényleg böszme nagy muhaha!!!
Ilyet! Eddig is rühelltem a parkolási cégeket, de ezentúl...semmit nem kapsz egy fizetett "szolgáltatásért". Vicces....

Énbagoly 2009.06.02. 09:22:18

@FrankoNéro: Drága, itt nem erről van szó, hanem arról, hogy mivel nincs jogsim, néztek már sokszor hülyének. Ilyenkor egy kis elégtételt érzek.

AvgDvl 2009.06.02. 09:22:28

a védelmi pénz szedése sem legális. a parkolási díj miben különbözik? lámpavas!

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.02. 09:22:31

Apropo: kedves parkolási cégek! Nincs kedvetek feljelenteni ezt a vakarékot rágalmazásért? Mert szvsz bizonyítani nem tudja a lopás tényét. :D

12341234 2009.06.02. 09:22:36

Hagyd otthon a kocsidat! Az autósok fizessenek, ha nem tudnak buszra szállni, kerékpárral közlekedni. Szarom le hogy ferrarit vesznek belőle...

.lll. 2009.06.02. 09:26:01

én is pont ilyen irígy voltam az autósokra amíg békávéztam
érthető az indult

kiscsikó · http://www.volvowiw.hu 2009.06.02. 09:26:46

30%????????

A 13 kerületben 130Ft/óráról 360Ft/órára emelkedett a parkolás költség!!!!! Először nem hittem a szememnek!!!!

10e Ft-os kártyákat lehet venni. Ez ~3 napra elég, napi 8 órás munkaidővel számolva ~60e Ft/hó a parkolális költség. Normálisak ezek?????

Ha van esze a parkolási cégeknek, akkor a haditechnikával védik az irodáikat, mert az a néhány fős slepp nemigen fog tudni védekeznim ha párszáz ember kapával kaszával leszedi mindet....

Walter Melone (törölt) 2009.06.02. 09:30:26

Hová is építették azokat a P+R parkolókat az elmúlt 20 év parkolódíjaiból? (mert ugye ez volt a koncepció...)

Ja, hogy egy darabot sem építettek?

Sztem mindenki varrasson magának ponyvát, vagy vegye le a rendszámot!

Egyébként még mindig:

PÚRHABOT AZ AUTOMATÁKBA!!!

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.06.02. 09:32:18

Gratulálok az összes faszorrú demszkáj és maszop szavazónak, sikerült megint amit akartatok.

Köszönnyük, gennyládák!

fingerbangs 2009.06.02. 09:32:44

ideje lenne osszefogni es tiltakozni
amig mindent lenyelunk nem fog valtozni semmi

TILTAKOZZ! NE MENJ EL SZAVAZNI

Kolo 2009.06.02. 09:33:56

A harmadik kerületben lakom, a parking.hu-s térképen a házunknál van a drágább fizetős zóna kezdete, de mégsem láttam az elmúlt napokban semmit...
viszont ezt találtam:
http://www.obuda.hu/hir/573/

http://www.obuda.hu/levelezes/099_parkolas_2009_0511.pdf

és végül
http://www.obuda.hu/levelezes/100_parkolas_2009_0512.pdf

Na, akkor most mi van?

kyanzes (törölt) 2009.06.02. 09:35:06

Alapvető koncepciós hiba van. Sok ember azt gondolja, hogy a parkolási díj úgymond "kibaszás". Nem! Eredetileg arra találták ki, hogy elrettentse az embereket magától a parkolástól, érts: személygépjármű használatától. Sajnos nálunk ez nem jön le, hogy úgy mondjam. És valóban, így már kitolásnak tűnik :)

Navarone 2009.06.02. 09:35:14

@kiscsikó: A 13. kerületbe igen egyszerű metróval, busszal eljutni.

Navarone 2009.06.02. 09:36:21

Rómában eltörölték a parkolási díjat. Három nap alatt a város közlekedése összeomlott. Mindenki oda állt, ahova akart.

Ezt akarjátok?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 09:39:56

@kyanzes: van néhány ember, aki beszopja azt a szöveget, hogy a parkolási díj az autósok elrettentéséért van. őket nem bántjuk, mert még a Mikulásban is hisznek.

a Maon élő felnőtt emberek tudják, ez azért van, hogy még több pénz jusson a pártkasszákba és magánzsebekbe.

Dulifuliokoska 2009.06.02. 09:41:08

Ismét egy béka, amit lenyeletnek.
Tegnap a rádióban a buszjegyek árának növekedésével hozták összefüggésbe a parkolási díjak emelését. Oké.
Engem a parkolás nem érint, a családunkban egy autó van, amit a párom használ, én gyalog járok/BKV.
Viszont felháborító az is, hogy ha csak a szüleimhez kell kiszaladnom Budaörsre, az is 1800 forintomba kerül. (Ja, ugyebár nem taxiról beszélek.)
Amikor a redves BKV után tisztálkodom, minden esetben felmerül bennem a másik autó megvásárlásának gondolata...amit el is felejtek gyorsan, ha arra gondolok hogy autó-tulajdonosként ki és mennyit lop ki a zsebemből...Van itt cseber és egy veder.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 09:41:16

@avejoe: ha ez csak szociszadesz buzuilás lenne, akkor Szijjártó már a száznegyvenedik sajtótájékoztatót tartaná a témában. tényleg: fideszes kerületekben van parkolás?

te idióta...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.06.02. 09:46:51

Parkolási díjat a DUPLÁJÁRA, a befolyó pénzek feletti ellenőrzést a tízszeresére emelném, a nyereség 90 százaléka kizárólag BKV fejlesztésre, kerékpárutak és P+R parkolók építésére fordítható (nem parkolóházak, mert azok ugyan duzzasztják a parkolócégek pénztárcáját, de a város közlekedési problémáit pont, hogy nem oldják meg)

honphibu 2009.06.02. 09:47:29

A bicikliseknek is kitalálhatnának már valamit, mittudomén, súly- vagy kerékadót, esetleg lakatolási díjat.
Legrosszabb esetben a szerzői jogvédő valamilyen ürüggyel kötelező jelleggel felhologrammatricázhatná őket, monnyuk.
Továbbá javaslom a kerekestáskákkal közlekedő nyugdíjasok fizetéskötelezettségének bevezetését.

Lalikiraly 2009.06.02. 09:48:47

De düsseldorf ban bazmeg nem is ennyit keresnek mint itt és ott van rendes parkoló is kiépítve. Nem úgy mint nálunk hogy a szemétdomb is szebb némely belvárosi helytől. És ha ott adót fizetsz a kocsid után csinálnak is utakat. nálunk meg csak lopják.

Mocoria 2009.06.02. 09:49:14

@aardwark: Gratulálok. Ezt a halhatatlan Hofi - utalva a különböző pártok "forgószinpadára" és arra, mindegy, kit választunk meg - úgy fogalmazta meg: "Egy csőcselékünk van, azt kell beosztani."

Nem, nem azt akarom, hogy ne legyen parkolási díj. Már így is vadászni kell egy nyomorult helyre, ha megmozdulunk a kocsival, és haza akarunk menni. De ne egy magáncég nyúlja le, semmi szolgáltatásért! És tényleg: hol vannak a P+R parkolók?! Ami volt, azt is beépítették (bevásárlóközpont, rendőrpalota, stb.) A BKV-nak meg csak az hiányzik, hogy MINDENKI szálljon át autóról tömegközlekedésre... Már most is tömegnyomor van.

Aztán hogy a kerületi önkormányzatoknál jó helye lenne-e a parkolási bevételeknek, megint más kérdés. Én is olyan belvárosi kerületben lakom, ahol már "rabosították" a polgármestert...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.06.02. 09:50:05

@kiscsikó: "10e Ft-os kártyákat lehet venni. Ez ~3 napra elég"

Eddig azon panaszkodtatok ti autósok, hogy a BKV túl drága, autóval mindenhova olcsóbb eljutni. Hát nesztek, megkaptátok :) (szvsz eddig is kurvadrága volt az autózás a BKV-hoz képest, ez csak a ti demagóg hülyeségetek volt hogy a BKV-t jegyár alapján vettétek, az autót pedig parkolás, kötelező biztosítás, szervíz és minden egyéb költség nélkül kizárólag liter/kilométer alapján számoltátok, így kijött olyan extrém adat hogy BKV havi 40 ropi, autó meg 10, holott pont fordítva van a valóságban...)

hgizmo · http://www.flickr.com/photos/hgizmo/ 2009.06.02. 09:52:07

Én nem értem, nehéz felfogni mi a gond? Nem a díj, vagy az összege, hanem az hogy mindez megy a tűz közeli cégek zsebébe, pár ember vagyonát gyarapítva! Ebből a pénzből normális helyeken fejlesztik az úthálózatot, neadjisten a városi közlekedést fejlesztik, takarítják és szépítik a területet. Itt meg ebből a pénzből Ferrarit bérelnek egyesek... ami tulajdonképpen állami tulajdon hasznosítása...

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.06.02. 09:52:57

@idelle: Én idióta? Te ökör, szerinted a kerületeknek olyan hűdesok köze van a szerződések tartalmához és a bevételek újraelosztásához?
Amúgy jó példa, hogy a Belváros fideszes vezetése azonnal kirúgta a parkolócéget, amint kiderült a ferrari!

A közgyűlésnek meg a demszkájhagyottagyúhagyó bandának kicsit több köze van akár a bevételek újraelosztásához, akár a bkv állapotához, akár ahhoz, hogy hagyják elfolyni a beszedett pénzeket, vagy nem?

Ott pedig bezony masszívan kommunista többség van, lásd a költségvetés megszavazását. Benyomtak egy igazi vén vastagnyakú kommunista vén szatyrot, csak így tudták elfogadtatni!

star77 2009.06.02. 09:54:02

@Tsabi: Ezt megértjük és el is fogadjuk.de ez itt nem düsseldorf (sajna)és mi nálunk a reptéren 30p 650Ft.
És Németországban van igen kiváló minőségű,összetett és jól működő autópályarendszer,a személyautóknak ingyen.
ilyenkor mi van?

Navarone 2009.06.02. 09:55:56

@Gery Greyhound >: Ott a pont!
Az autó a legdrágább közlekedési eszköz, ezek után nevetséges az, ahogy egyesek a párszáz forintos parkolási díjon sírnak...
Összesen kétszer mentem dolgozni autóval, de soha többet. A XVII. kerületből az V. kerületbe eljutni nem gyorsabb autóval, mint BKV-val, és inkább az élet-halál harcra hasonlít, mint kényelmes autózásra. Parkolóhelyet találni pedig lutri, el is késtem miatta. BKV-val bent vagyok kevesebb, mint 50 perc alatt, és kényelmesen utazok a buszon és metrón, közben tudok olvasni, tanulni, lazítani, és havi kilencezerből megvan az utazásom, nem kell több tízezret költeni rá.

star77 2009.06.02. 09:58:45

@Navarone: Rómában sose volt normális a közlekedés.és ez nem a parkolási díjon múlik.

Phrascarica 2009.06.02. 10:00:24

@Navarone: neked aztán bejött az élet. Kényelmesen utazol a buszon, 50+20 perc várakozással és gyaloglással megteszel egy 25-30 perces utat, EZ IGEN! Ha meg gyalog mennél még a 9000 Ft-ot is megspórolnád :D

londoner 2009.06.02. 10:00:24

@kiscsikó: pontosan.. A legdurvább szerintem az, hogy ezek a kretének a rakpartot is fizető övezetté nzilvánították. Nesze neked P+R.. De sebaj, hagyó ezzel kapcsolatban megjegzezte, hogy a következő 2 (!!!) rengeteg P+R-t fognak felépíteni. Nevetséges.. Világváros oh yeah!

Navarone 2009.06.02. 10:01:35

@phrascarica: Azért érdekes, hogy jött ki neked 25 percre a 19 km-es távolság...

V.kerület és XVII. kerület. Teccik tudni, merre van?

Navarone 2009.06.02. 10:02:43

@phrascarica: Továbbá nincs húsz perc várakozás! 7:50-kor felszállok a buszra, és 8:40-kor bent vagyok az irodában. :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 10:03:00

@avejoe: "a Belváros fideszes vezetése azonnal kirúgta a parkolócéget, amint kiderült a ferrari!"
azt ugye már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha nem derül ki...????

de.

benyomták a III/II-est, skandallum. sokkal jobb lenne költségvetés nélkül menni, az olyan polgári.
meg fogja kapni a jobboldal a fővárost jövőre, nem várok tőlük (sem) semmit.

sanyix 2009.06.02. 10:03:07

@Tsabi: jó játék ja, te is ezt játszod, egy kis idiotizmussal is iqlightsággal fűszerezve.

Phrascarica 2009.06.02. 10:03:39

@londoner: persze majd mindig kell másra a pénz és nagy abban is a bizodalom hogy az idiótáknak elég ígérgetni, úgyis elfelejtik (hát nincs igazuk)
Mégis hová a faszba építenek P+R-t, ja ahol nem tudsz átszállni csak egy fél óránként közlekedő büdös buszra?

fingerbangs 2009.06.02. 10:03:52

TILTAKOZZ A TARTHATATLAN HAZAI ALLAPOTOK ELLEN! JUTTASD EL EUROPABA AZ UZENETET! NE MENJ EL SZAVAZNI!
halal a jelenlegi politikai elitre!

bolhaplaza.hu 2009.06.02. 10:04:42

@Tsabi: De a kurva isten bassza meg ott 5x ennyi a fizetésük is te vakegér!!!
Megint a külföld a példa,de a fizetéseinket is hasonlítsd már össze baszkikám!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 10:04:48

@Navarone: a múltkor tömegközlekedésssel kellett lejárnom egy belvárosi kört: fizettem 1500 Ft-ot a jegyekért, és egy órába tellett.
autóval ugyanez fél óra lett volna, és 700 Ft amortizációval.

privát történeteket tekintve most tömegközi-autó: 1:1... :-DDD

lifelike 2009.06.02. 10:05:05

én nem megyek szavazni, remélem senki se megy

Phrascarica 2009.06.02. 10:07:00

Rendszámot Tescós zacsiba csomagolni, (kis gyakorlás után egy perc alatt meg van) az üvegen lévőt pedig pont elfedi a "mobillal parkolok" matrica azt csá...
Esetleg levenni a rendszámot az sem több mint egy perc.
Én így parkolok már 1 éve. Jön a paraszt parkolóőr nézelődik, telefonálgat, aztán megy tovább. Naponta 1600 Ft spórolás :DDD, mindjárt jobb a nap többi része is.

Netuddki. 2009.06.02. 10:08:21

@hagyma: Welcome to Hungary!
Na jó, de az USA-ban amíg eljutottak idáig előtte még kiirtották az indiánokat, volt egy polgárháború, felszabadították a rabszolgákat, megnyerték a világháborút és azóta az egész Föld nekik dolgozik.
Hja ilyen egzisztenciával könnyű...

bolhaplaza.hu 2009.06.02. 10:08:30

Ha esetleg eszetekbe jutna bringára váltani,netán gyalogtúrára,akkor jó ha tudjátok hogy hamarosab bevezetésre kerül a járdahasználati díj is és minden gyalogosnak kötelező lesz a rendszám+ a súlyadó+ a dugóadó + kötelező balesetbiztosítás+rátok terhelik a kórházfenntartási díjat is és levegőhasználatot,beleértve a megváltozott éghajlattal,ami szintén miattatok van mert léteztek és ez káros hatással van a mezőgazdaságra a klímára és a parkolócégek kihelyezett tábláira!Na.

Phrascarica 2009.06.02. 10:08:35

@lifelike: de bizony elmegyek, ezt semmi pénzért nem hagynám ki. Ha neked így jó akkor maradj otthon, de akkor ne sírj itt, mert az nem etikus.

Navarone 2009.06.02. 10:09:09

@idelle: Ne jeggyel számolj, hanem bérlettel. Szóval 1:0 BKV:autó javára :)

bolhaplaza.hu 2009.06.02. 10:10:01

@lifelike: Én darabaokra téptem és tépem az összes szavazócédulát és legközelebb csak akkor leszek hajlandó szavazni menni ha egy nyomorék párt a felelős magyar kormányt hírdeti!Addig pedig nyaljanak sünöket rakásra!

.lll. 2009.06.02. 10:10:13

@fingerbangs:

nyertél három tányér busafejlevest
jó étvágyat!

mi lenne ha a 4-es metró alagútja mélygarázs lenne?
na?

Navarone 2009.06.02. 10:10:35

@bolhaplaza.hu: a fizetések mellett az árakat se felejtsd el! Azt hiszitek, hogy külföldön kolbászból van a kerítés...

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.06.02. 10:10:42

@idelle: de kiderült, és meglépték, amit meg tudtak (és meg kellett) lépni.
No meg, "ha az a volna ott nem volna"...

Ezzel szöges ellentétben állnak az ingatlanpanamák miatt rabosított szadeszes és maszopos polgármesterek, vagy a messziről bűzlő 11. kerületi rio és zp körüli dolgok, nem?

De fura, ez utóbbiak mind kormánypártiak...

Dulifuliokoska 2009.06.02. 10:10:43

lifelike:Nem mész szavazni, de sajnos elhiheted, hogy az marhára "elhivatottak" bizony el fognak menni...és szokás szerint az lesz a vége, hogy olyan csapat pakolászik a bőröndjébe, akik miatt lesülhet a pofánkról a bőr.
Bár ha azt nézzük, én speciel senkire sem tudok szavazni, nem hogy jó szívvel nem, de sehogy. Majd meglátjuk, de már készítem a hányószacsit a jövő heti melldöngetésékhez.

astbury 2009.06.02. 10:10:58

a parkolási díj márpedig igen is drága. a rettenthetetlen bkv-fanoknak pediglen üzenem, a bkv bérlet túlságosan olcsó. nem az autó tulajdonosokon és használókon kellene azt a rohadt-recsegő bkv-t fenntartani. javaslom, privatizálják a fővárosi tömegek őszinte örömére a városi tömegközlekedést! budapestnek tempó kell!

ssolymarka 2009.06.02. 10:11:17

Akkor Csipak Péter csuriúj Ferrarijáról is nyilakozhat a meleg hivatalnokok lapjának:

hivatal.blog.hu/2009/05/14/pederke_interju_csipak_ferrari_peter_vallalkozoval

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.06.02. 10:11:19

@idelle: Na pont rólad beszélek. 1500 Forintos jegyárat mondasz amikor a 30 napos bérlet napra leosztva pont az egyötödébe kerül.

És 700 Ft-ból nem tudom honnan hova mentél és mennyi időt töltöttél ott, de ha én munkába autóval járnék, csak parkolásra elköltenék napi 2000 Ft-ot (ez emelés előtti ár) de ha túlórázom, könnyen lehet az 2500 is. Szorozd már be 20-szal... És akkor még nem tankoltam, nem fizettem kötelezőt, nem vittem olajcserére az autót, nem cseréltem téli/nyári gumit, stb...

Okés, értem én az autósokat hogy érveket próbálnak felhozni az autó mellett, de könyörgöm, az ne az ár legyen!

Netuddki. 2009.06.02. 10:11:33

@phrascarica: Már egy éve? Muhaha!
Elárulok valamit. Statisztikailag exponenciális emelkedik a valószínűsége, hogy a közteresek elszállítják a kocsidat. Aztán kamatostul fizetheted amit idáig nem. Nem kívánom Neked, de szóltam. :)

smokedoc 2009.06.02. 10:13:07

Egy szervezet kellene ami a munkahely környékén lévő nem autótulajdonosok ingyenes parkolási jogát ruházná át a munkahelyén dolgozó de nem ott lakó autótulajdonosra:
ezért A nyugdíjasnak a B autós fizetne egy reális havi (jog)díjat

Ennek a vége:
minden parkoló tele lenne, de senkinek sem kell fizetni.

Akkor összeomlana a rendszerük, mert nem tudná eltartani önmagát!
(Mondjuk ugyis roskad a csalásoktól és a korrupciótól)

valaki csinálja már meg akinek van még tőkéje :)

Phrascarica 2009.06.02. 10:14:21

@kovi1970: már miért szállíttatnák el? Mellékútvonalon lehet 30 napig rendszám nélkül is várakozni. Aztán meg nem igazán van olyan amelyik elbírja. A lopós kocsik 1T-bírnak, ez meg 3 Muhaha

Doubledeceker 2009.06.02. 10:14:51

@Navarone:

Nekem is folyamatos dillema ez az autó vs BKV.

De úgy van, hogy autót mindeképpen tartanék, mert sokat járok vidékre. Ha pedig van autóm, akkor amellé már nem szívesen veszek bérletet 9000 Ft-ért.

Szóval, ha azt mondom, hogy van kocsim, amivel a mnkába járás amortizációval együtt kijön havi 6000 Ft-ból, akkor már nem éri meg a BKV.

Pláne mivel igyis ugyis kell kocsi, sok minden egyéb tevékenységhez is.

Szóval nem egyszerű ez.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.02. 10:16:01

"közgazdaságilag természetesen semmivel sem alátámasztható módon - átlagosan 30 százalékkal nőnek a parkolási díjak"

Igazad van. Közgazdaságilag alátámasztva lényegesen nagyobb emelés volna indokolt...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.06.02. 10:16:26

@astbury: "nem az autó tulajdonosokon és használókon kellene azt a rohadt-recsegő bkv-t fenntartani."

Rendben. Tegyük fel hogy holnaptól megszűnik a BKV. Ha a körúton jársz - feltételezem autóval - akkor a dugóban ácsorogva gondolom van időd megszámolni, hogy a melletted elsuhanó Combino villamoson kb hányan vannak. Segítek, 353 személyes ez a típus, és csúcsidőben tele van miközben kb másfél percenként közlekedik. Képzeld csak el mi történik ha ezek az emberek mind autóba ülnek, másfél percenként kb 250-300 autó. Hol férne el ennyi szerinted?

És akkor még a váci út alól nem kapartuk ki a metrón utazó kb 400 embert. Tömegközlekedés nélkül megbénulna a város, az autósok érdeke is hogy működjön.

Netuddki. 2009.06.02. 10:17:05

@ssolymarka: Jáj ne má!
Megmondták, hogy a Ferrári csak befektetés volt és jelentős haszonnal adtak túl rajta. De Rogánnak úgy kellett ez a hírverés, mint egy falat kenyér. De mint tudjuk amikor nyilatkozott mozgott a szája Tódi barátunknak.
Az persze más kérdés, hogy az önkormányzatnak kellene üzemeltetnie ezt az aranytojást tojó tyúkot.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.02. 10:17:42

@Tsabi: Demagógia???? Feláll a hátamon a szőr! Mi volt a célja a fizetős parkolásnak? Hogy kevesebb legyen az autó a fővárosban, és hogy a befolyt pénzből majd építsenek parkolókat! Szerinted melyik teljesült??? Most komolyan, hogyan írhatsz ilyen butaságot? Hogy lehet összehasonlítani a repülőteret - ami nálunk is többszöröse - egy átlag lakótelepi ház aljával? Vannak olyan külvárosi panelrengetegek, ahol óránként több száz HUF-ot kell fizetni ezután. Mi a retkes fasz értelme van ennek így??? Ha most bemutatnák hogy figyeljetek hülyék- ennyit szedtünk be, ennyit építettünk - szedjünk többet, építünk többet - mit szóltok? De így bazzeg? Egy e Most komolyan milyen egy elbaskkora recesszióban? tudod kivel basznak ki? Aki bérli a lakását, aki dolgozik, és aki adót fizet.zott világ ez??? Mivel nem kapok engedélyt mert nem a saját lakásomban lakom, ezért havonta 40e HUF-ért parkoljak???? Úgy hogy már fizetek összesen kb évente 250e HUF-ot adóban, plusz a benzinen keresztül: Mi ez a rettenetes faszság? Eddig is inkább bringával jártam többet, de ha otthagyom az autót, akkor fizetek, tehát nem éri meg...micsoda badarság ez? huuuuu de rettenetesen felidegesítettem magam, én kérek elnézést!!!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.02. 10:19:07

@Comandante en Jefe: de ember nem érted meg hogy az emelésnek csak akkor van értelme ha azt a pénzt visszafordítják? KFT.-ék pénzét hizlaljuk???? MIÉRT???

MP 2009.06.02. 10:19:17

Az a szomorú hogy puffogunk ahelyett hogy polgári engedetlenség lenne. Akkor hamar rendeződne a dolog. De vér senkinek sincs a pucájában.

Phrascarica 2009.06.02. 10:19:19

@phrascarica: Ha viszi azonnal feljelentem! A teherautókra vonatkozó szabályok súlyos megsértéséért! Az meg ugye 1 Millióig büntethető. Legközelebb már nem lesz vállalkozó rá szerintem, Én meg visszakapom a 20eFt-os szállítási díjat (mivel nem történt más csak visszaélés részükről) és még egy kis kártérítést is. Van kamera az autóban (vaterán megveheted te is SD kártyára rögzít mindent egész nap)

Netuddki. 2009.06.02. 10:19:51

@phrascarica: Hát Te tudod. Azért én nem dicsekednék vele, rendőrök is olvassák a zindexet. Hátha legközelebb jobban figyelnek arrafelé. ;)

janó01 2009.06.02. 10:19:55

@Tsabi: Ferihegy 2-őn 3/4 óra 860 HUF !!b@meg!

Phrascarica 2009.06.02. 10:22:46

@kovi1970: A rend őrei is jöttek körbejárták, mosolyogtak, elmentek, a parkolőr meg csak nézett...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 10:23:50

@Gery Greyhound >: nekem van egy olyan szerencsém, hogy ha pusztán a lakás-munkahely relációt veszem, nem drágább az autó.

a másik. olyan a munkám, hogy nem tudom, mikor kell autóba vágni magam, és elszaladni valahova. tehát kocsival járok. akkor minek vennék bérletet mellé?

a harmadik: ezer ember leírta már ezerszer. ha kocsival megyek, akkor saját magamat szagolom, télen fűtök, nyáron hűtök és kényelmesen utazom. ugyanez bkv-n egy hányás.

smokedoc 2009.06.02. 10:27:58

Olaszoknál ingyenes

szlovákoknál is ingyenes.

"Eltörölték a parkolási díjat a hatóságok az egész ország területén, Szlovákiában. A HavariaPress úgy tudja, hogy a szomszéd államban két alkotmánybírósági döntés és egy törvénymódosítás alapján múlt év végétől tilos parkolási díjat szedni a városok közterületein."

ENGEDETLENSÉGI MOZGALMAT!!!!

Frucsasz 2009.06.02. 10:29:01

@idelle: Nem az számít, hogy hova megy a pénz. Nekem, gyalog és BKV-val közlekedőnek nem fontos, hogy mire költik azt a pénzt. Persze örülnék, ha mondjuk kerékpárutat vagy 5-ös metrót csinálnának belőle, de aminek a legjobban örülnék, ha addig emelnék az árát, amíg minden autósnak leesne a tantusz, hogy hát esetleg a továbbiakban a városban nem kéne kocsival járni. Kár, hogy a magyar ember akkora barom, hogy ha a fél havi fizetését kell is parkolásra költenie, akkor is megteszi. Ebben a városban a két legtávolabbi pont között is max másfél óra a BKV, dugó (amit NEM a buszok okoznak!) esetén 2 óra. És a legtöbb ember nem a két legtávolabbi pont között közlekedik. Értem én, hogy kell a kocsi, ha vidékre megy az ember, ha nagybevásárlást kell emgejteni, stb. De a hétköznapokban a legtöbb embernek nem kellene, csak lusták.Én meg nézem az 1 kocsiban egy ember- felállást, ülök a dugóban, mert a sok birka besorol a buszsávba is, és súlyos ezreseket fizetek ki havonta az asztma elleni gyógyszerért, amit a füstköd, szmog és szálló por váltott ki. Persze az esett a legjobban, mikor a legutóbbi szmogriadó alkalmával, mikor meg lett mondva, hogy mindenki érdekében egyik nap csak a páros, másik nap a páratlan rendszámú kocsik közlekedjenek, valahogy az összes autós úgy gondolta, hogy ő a kivétel, ami erősíti a szabályt. Ez baromira jól megy nekünk, hogy ülünk a szarban, amit magunk köré csináltunk, és várjuk, hogy majd valaki más megoldja, majd valaki más megfizeti az árát. Majd valaki más leteszi a kocsit. Majd valaki más megoldja az államháztartási hiányt. Majd valaki másnak legyen megszorítás...
Hát akkor most megtanuljátok, hogy a kocsi nem a városba, különösképp a belvárosba való. Vagy fizettek. Kiváncsi vagyok, hol van az ingerküszöb, ahonnan már eljut az infó a fejekbe. Ha van egyáltalán, de attól tartok, itt, kicsiny hazánkban egész egyszerűen nincs semmiféle küszöb vagy határ.

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.06.02. 10:30:48

@phrascarica:

Többiek! Ha valaki valahol a városban lát egy teherautót, ami ugye tuti egy szegíny tsóró evás kisvállalkozójé, tecsós zaccsivan letakart rendszámmal és kamerával a szélvédő mögött, tegye a következőt:
- szedje le a zacsit a rendszámról
- álljon a kamera elé, kedvesen mosolyogva és széles mozdulattal alkalmazzon nemzetközi jelzést a kedves tulajdonos részére, feltartott középső ujjával
- aztán szóljon a legközelebbi parkolóőrnek.

Mert megérdemli.

záporjózsi 2009.06.02. 10:31:40

@kiskár: A Nagykörúton belül elég könnyen lehet tömegközlekedni. Ha 2 óránál hosszabb időre kell leállítani az autót, az már belefér a 2 vonaljegy árába.

Elvileg van valami közlekedésfejlesztési alap. Na arra kellene odafigyelni meg minden fillérrel elszámoltatni. Vegyenek a parkolási bevételekből új buszokat, építsenek parkolóházakat és egy fillért ne tegyenek zsebre.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.06.02. 10:31:52

@idelle: Nekem is van hogy muszáj gyorsan eljutnom A pontból B-be munka miatt, és mivel ez jellemzően belváros-belváros viszonylat, mindenképp gyorsabb villamossal és metróval.

Egyébként tényleg nagy szerencséd lehet, mert nekem akkor is drágább lenne az autó ha csak 50 Ft lenne a parkolás mindenhol. 8*50=400, 20*400=8000...

A kosz-bűz-csövesek pedig létező jelenség, de korántsem olyan gyakorisággal amilyennek a BKV Figyelő blog alapján tűnhet. Főleg nem a belvárosban (lepukkant, gettós külvárosi panelrengeteg körül tekergő buszjárat esetleg lehet ilyen, de arra nem mennék BKV-val én sem, itt most belvárosról van szó)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 10:33:17

@Comandante en Jefe: "Közgazdaságilag alátámasztva lényegesen nagyobb emelés volna indokolt..."

na, ezt kifejthetnéd egy rövid esszében...

lifelike 2009.06.02. 10:34:19

ne szavazzatok, akkor nem lesz érvényes ez az egész szar, csak deklarálni kell, hogy a jelenlegi politika miatt tesszük!

így az eu mellénk áll és nyomást fog gyakorolni a politikusokra, a kormányra, a következő választáson ugyanígy kell tenni, és a politikai káoszból kinőhet egy valódi demokratikus nemzeti kormány (a mostani lobbyirányított korrupt szarevő politikusok helyett, akiket le kell csukni)

Phrascarica 2009.06.02. 10:34:26

@Frucsasz: "Ebben a városban a két legtávolabbi pont között is max másfél óra a BKV, dugó"
Na akkor próbáld ki Csepel (XXI) Puli sétány és Mondjuk Újpesten a Megyeri hídtól 1 Km-re lévő lakótelepet. Na az hétköznap szerencsés esetben 100 perc, nem szerencsés esetben pedig 190-220 perc (mivel a 104-es busz van hogy csak óránként 1X indul). És akkor még nem is mondtam a XVIII ker-IV.ker-t.
Na ugyenez autóval 35-60perc. Úgyhogy a baromságot ne itt nyomjad...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.02. 10:34:35

akkor is kocsival jövök be a városba mindennap és hagyom a kocsimat a trolimegálló előtt tíz méterrel a parkolóövezet határán, ha a városházán a sok köcsög, meg zuglóban a veinekleonárd vért hány.

hát normális az basszameg, hogy peremkerületből kocsival max 15 perc alatt bent vagyok a városban reggel, ugyanez egy óra busszal, átszállással jó esetben?


és az normális, hogyha dugó van, én kényelmesen ülök az autómban a bevezető úton, és gyök kettővel "száguldva" is százszor lehagyom még így is azt a kibacott, szintén dugóban vánszorgó, az emberektől kidudorodó békávé buszt ugyanabban a dugóban?
akkor miért is menjek békávéval, ha ugyanott vánszorgunk?

ha erre majd lesz megoldás, már a nagyfalu határából is békávézok. addig nem. kész.

ha annak csak a tizedét forgatták volna vissza közlekedésre, parkolásra amit eddig beszedtek, már régen lehetne itt normálisan közlekedni.

nem, a pént nem lopta el senki, szily rosszul tudja, ez csak urban legend

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 10:34:50

@Gery Greyhound >: nem a csövesekkel van bajom. nyáron például a mosdani nem szerető honfitársaimmal.

meg úgy általában pl. azzal, hogy felszállnak és megállnak az ajtóban.

meg úgy az összes platformmal szinte, ahol Maon emberek közé kell menni....

záporjózsi 2009.06.02. 10:35:28

@Gery Greyhound >: 400? A 3-as metró egy vonata 1050 fős.

Picsasereghajtó 2009.06.02. 10:36:26

@Nandi29: Aki viszont nem jár vidékre, annak felesleges. Én nagyon ritkán megyek, és éves szinten jobban jövök ki, ha mondjuk a Balcsira vagy vidéki rokonlátogatásra bérelek egy jó középkategóriás verdát, mint ha fenntartanék egy saját szar kis Swiftet.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.02. 10:37:04

@londoner:

Azért, mert a barom sok autó a belvárosban a város működését lehetetleníti el, és ez egyszerűen sokba kerül így (elvesztegetett munkaidő, egészségügyi kiadások, elmaradó turisztikai bevétel stb.), mint
A parkolási díj egyfajta keresletszabályozó eszköz - nem a legjobb, főleg egymagában nem, főleg ha a befolyó összeg egy komoly része elpárolog, de úgy-ahogy azért működik.

@Legelő Őse:
Abban tévedsz, hogy én nem értem ezt. A parkolási díjakból a tömegközlekedést és a közterületek, utak karbantartását kellene keresztfinanszírozni. Az nem jó, ha a nagy részét lenyúlják. De
- ettől még van keresletszabályozó hatása
- az is hülyeség, amit a Homár állít, hogy a 100%-a lesz lenyúlva.

Phrascarica 2009.06.02. 10:37:19

@avejoe: És ha megteszed és pofán vág valaki (mert néha azért ránézek, és a kollégák is járnak arra) akkor tudod legalább miért volt. Ráadásul nem is teherautó és nem is vállalkozó. Mivel az Én tulajdonomhoz semmi jogod nincs hozzá nyúlni te senkiházi, parkolóőr is kapott már csak hogy tudja hol a helye :)

záporjózsi 2009.06.02. 10:37:34

@kiscsikó: Veszel egy bérletet a BKV-ra 9.000-ért, meg olyan helyre teszed az autót, ahol nem kell fizetni és spóroltál 54.000 Ft-ot. (Picit többet, mert a sarki boltig már busszal is mehetsz, sőt, ihatsz is egy sört...)

fingerbangs 2009.06.02. 10:40:01

SZÓLJATOK MINDENKINEK: NE MENJETEK SZAVAZNI! NE KÜLDJETEK HÜLYÉKET AZ EU PARLAMENTBE! TILTAKOZZ! ÁLLJ MELLÉNK ÉS NE SZAVAZZ!

"Habár fölül a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!"

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 10:40:36

@Comandante en Jefe: "- az is hülyeség, amit a Homár állít, hogy a 100%-a lesz lenyúlva."

a sztrádáknak, meg a Kőröshegyi völgyhídnak is csak a 15-20%-át nyúlják le, te igen okos-tojás...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.06.02. 10:40:42

@idelle: "felszállnak és megállnak az ajtóban."

Az autósok meg rákanyarodnak a villamossínre holott látják, hogy már nem férnek át a következő zöldig, és beragadnak a villamos elé a Nyugati felüljáró alatt. A tirpákság nem függvénye annak hogy mivel jár az ember :)

"meg úgy az összes platformmal szinte, ahol Maon emberek közé kell menni.... "

Akkor szerintem a városi élet nem neked való, nem gondolkodtál még azon, hogy leköltött egy tanyára? :)

@záporjózsi: Ezt nem tudtam, akkor így méginkább érvényes a dolog.

@phrascarica: "Na akkor próbáld ki Csepel (XXI) Puli sétány és Mondjuk Újpesten a Megyeri hídtól 1 Km-re lévő lakótelepet."

Ez egy szélsőséges eset. Egyébként aki ezt a távot teszi meg napi szinten, azt nem is érinti a belvárosi parkolási helyzet, és nincs is köze a belvárosi dugó kialakulásához, mert körbemegy az M0-n. Már ha nem olyan paraszt, hogy csakazértis bejön a belvárosba füstölögni egy kicsit.

Dulifuliokoska 2009.06.02. 10:41:14

@Comandante en Jefe: Az nem vígasztal, hogy nem 100%-ot nyúlnak le. Amíg akár 1%-ot is lenyúlnak, addig szemétség akár egy forinttal is emelni a díjakat.

záporjózsi 2009.06.02. 10:42:51

@idelle: Semmi gond, remek pszichológusokat ismerek, akik szívesen segítenek. Akarsz róla beszélni?

fingerbangs 2009.06.02. 10:45:01

NE MENJ SZAVAZNI! NE TÁMOGASD A JELENLEGI POLITIKÁT!

van alternatíva: www.lehetmas.hu/

Phrascarica 2009.06.02. 10:45:51

@Frucsasz: "Hát akkor most megtanuljátok, hogy a kocsi nem a városba" hát hova te ostoba. Külföldre repül az ember, vidékre egy embernek olcsóbb a vonat is. Nem egyszer megoldottam vonattal (a pályaudvarig kocsival, onnan vonattal). Nézzél már körül, minden nagyvárosban rengeteg autó van! Mindenki aki teheti autóval jár. Akinek nem telik autóval közlekedni vagy nincs jogsija az jár BKV-val és ilyen blogokon éli ki magát.
Tipikus hozzáállás én biciklivel/BKVval járok más se pöffeszkedjen a légkondis autójában 76 fokban és -20 ban is nehogymá' ingújban vezessen "DÖGÖLJÖN MEG A SZOMSZÉD TEHENE"

záporjózsi 2009.06.02. 10:46:11

@Gery Greyhound >: Az M0 nem jó megoldás amíg a déli rész nincs meg (a mostani egy rossz vicc...). Sokszor azért megyek a belvároson keresztül, mert rajtam kívül nincs az a hülye, aki ezt tenné. Na meg figyelem a rádiót és a forgalmat. A belvárosban remek menekülőutak vannak, az M0-ról alig van hová menni.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.02. 10:46:16

@Dulifuliokoska:
Nem értek egyet, mert valami attól még lehet hasznos, hogy nem tökéletes. (Nem, a mai állapot nem elfogadható).
De ez most mindegy, ez inkább a morális tartalom. Itt volt egy állítás, hogy közgazdaságilag hülyeség emelni a díjakakat. Én meg leírtam, hogy közgazdaságilag nem hülyeség.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.02. 10:47:04

@Frucsasz: bocs - de szerintem Te ezt nem érted! Aki a belvárosban lakik, annak is lehet olyan munkája, amihez autót kell használnia nem? Kééérlek próbáld megérteni hogy azért nincs esze a magyar embernek szerinted, mert idegesíti hogy a pénzéből amit befizet, abból nem építenek parkolókat, és nem fejlesztik a BKV-t, hanem lenyúlja egy két KFT. Most komolyan - Téged ez nem igedesít? Én 60%-ban bringát használok, de azért agyonüt a guta, azért a plusz havi 20 e HUF-ért amit bedobálok az automatába, és tudom hogy ebből szinte alig jut a köz javára!!! Ezt hogy nem lehet megérteni???

Phrascarica 2009.06.02. 10:48:24

@avejoe: Nekem mindent, te meg csak füstölögj :D Na mivan nem jött be a teherautós+vállalkozós duma? Keresed az új fogást? Nem nem szoktam zebrán/roki helyen megállni és a saroktól és a zebrától is betartom az 5 métert, a Tecsós zacsit sem tiltja semmi, neked miért fáj te önkéntes idióta?

Maczi 2009.06.02. 10:49:48

Ez az emelés csak arra jó, hogy a területileg illetékes parkolóőrnek (sic!=nem őriz semmit sem, csak nintendóját) több kerüljön a zsebébe az egész nap ott parkoló üzlet és kocsma tulajoktól.
A BKV Combinoján szombaton az ellenőrök mellett nyugodtan elmehetett egy büdös kéregető nő, aki szinte az utasokra rámászva koldult. Mikor felszólítottam, hogy szálljon le (mert az ellenőrök ezt nem tették meg), akkor heves anyázós üvöltözésbe kezdett. Megfogni nem mertem, nem akartam semmit sem elkapni. Gumikesztyű pedig nem volt nálam - kulturált utazáshoz készültem aznap.

Phrascarica 2009.06.02. 10:50:02

@záporjózsi: Az M0-n sokszor 2X olan hosszú a megtett út mintha a rakparton szelném át a várost. Az M0 csak a kamionoknak megoldás.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 10:50:15

@Gery Greyhound >: én nem azt írtam, hogy a bkv-n tirpákok az emberek, hanem hogy miért nem járok szívesen bkv-val.

nem.

bónusztrekk: mi itt (is) megint egymásnak estünk, hogy az autós vagy a bkv-val járó a menőbb/okosabb/intellingencsesebb, miközben a már javába szedik a parkolódíjat a tolvajok. ős i magyar szokás szerint...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.02. 10:50:19

@Comandante en Jefe: azért érdemes lenne forgatni néhány statisztikát - budapesten az autók számának növekedésével arányosan növekedett az autóhasználat , tehát a parkolási díjjaknak pontosan NAGY NULLA keresletszabályozási eredménye volt. De nem a fizetéssel van a baj. Csak az átláthatósággal. Az elmúlt évek milliárdjaiból tudod mennyi külvárosi parkoló épülhetett volna??? Lásd Újpest, lásd határút - mind lebontották - azelőtt tele voltak, és metróztak az emberek. Na ez sincs egy ideje...ilyesmire kéne átláthatóan költeni. De megemelni a semmire???????? ez a pofátlanság teteje.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.02. 10:51:28

@phrascarica:

Az a baj, hogy nem csak a szomszédé, hanem a saját tehenünk is megdöglik. Egy ekkora városban ilyen beépítettség mellett NEM fér el annyi autó, amennyien szeretnének autózni. Fizikailag. Akár megépül M0 körbe meg még három, akár nem.

Nem igaz, hogy mindenki, aki teheti (anyagilag), az autóval jár. Szerencsére még Budapesten sem. De ha kicsit elnézel nyugatabbra, látod mindenhol a -meglehetősen eredményes- törekvést a belváros forgalomcsillapítására - parkolási és esetleg behajtási díjak mellett, jó tömegközlekedéssel.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.02. 10:51:34

@Comandante en Jefe: nem írtad le. pontosabban ennyit írtál le, de nem indokoltad....

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.06.02. 10:51:42

@phrascarica: Ez hülyeség. Szegedre 3000 Ft körül van egy vonatjegy BP-ről (másodosztályú gyorsvonat, nem IC!), oda-vissza két embernek 12.000 Ft és 2 és fél óra az út. Kocsival ha 6 literes fogyasztást veszel alapul, akkor is 3600 Ft-ból megteszed az utat, így összesen oda-vissza 7200 és másfél óra alatt odaérsz autópályán.

Az más kérdés hogy például Bécsbe tavaly májusban 13€-s vonatjeggyel mentem, és az eurocity vonat nem sokkal lassabb mint az autó, pláne hogy Bécsben a vonatról átszálltam a metróra, arról az S-Bahn-ra és pillanatok alatt kint voltam a reptéren.

qmatch 2009.06.02. 10:52:07

Látom, megint megy a gyökérkedés a nem-autósok részéről. Szerintem ez rosszabb, mint a parkolási díj emelése. Ugyanis az tisztán üzleti érdek, viszont ez a szívózás szívből jön.

Még anyit csak, hogy én elég ritkán fizetek parokolási díjat, itthon garázsom van, munkahelyemen szintén bérelt helyen állok...nem vagyok tehetős, a család egyetlen autója idén lesz 8 éves, érhet talán 1 milliót...
Ezt azért írom le, mert a kötekedő gyökerek szerintem sokszor a pöffeszkedő korunkemberével azonosítják "AZ AUTÓS"-t, aki a sínre parkol, leszorít, és többnyire minimum 5-10 milliós kocsikkal teszi ezt. Miattuk ne érezzenek most elégtételt, mert ők rokkantak szoktak lenni - nem csak agyilag, de csak papíron.
Mondom, az a furcsa, hogy milyen széles szekértábora van a nyerészkedőknek az "egyszerű" emberek között.

Dulifuliokoska 2009.06.02. 10:52:13

@Comandante en Jefe: Én sem értek egyet. Amíg a "haszon" csak bizonyos "valakiknek" haszon, addig nem tudom elfogadni az állításodat. Ha valóban látom, hogy a haszon arra van fordítva, ami miatt az egész ki lett találva, akkor majd egyet fogok érteni. Azaz, amíg valaki ellopja ezt a pénzt, és arra fordítja, hogy jobban éljen belőle, másokat megkárosítva, addig továbbra is szemétségnek tartom az egészet.

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.06.02. 10:52:53

@phrascarica: az, hogy ez az ország az olyan "nekem mindent lehet" típusú faszfejek miatt tart ott, ahol tart, mint amilyen te vagy. ez fáj.

belaaaa 2009.06.02. 10:52:56

Hát a dugódíj környezetvédelmi szempontból mindenképp jobb. A drága parkolás forgalomban tartja az autót, inkább dugóban ül az ember, mint inkább valahol ott hagyja az autóját, és felüljön a villamosra és ezzel csökkentse a dugót. A közlekedést kéne "büntetni", mint a parkolást, ami azért nagy disznóság, mert évek óta csökken a parkoló helyek száma a városban és új parkoló helyeket nem épít város. Pedig lenne miből. 2000 új P+R parkolót ígér Hagyó Miki 2 év alatt. Na csak az arányok érzékeltetéséhez: Az Arena Plazaban van 2800. A városba legalább 400.000 jármű ingázik be a Hungária körúton kívülről. Jelenleg ezen a zónán kívül van kb. 1500 ingyenes P+R-nek mondható hely. na puff

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.02. 10:57:01

@Legelő Őse:
Az autóhasználat a rendszerváltással robbanásszerűen növekedésnek indult, és kb. mára stabilizálódott a városban. (Máshol még nem). A stabilizálódás azt jelenti, hogy lényegesen többeknek van autójuk, mint ahányan naponta használják, és hogy hány autó lesz a városban, azt a pillanatnyi körülmények határozzák meg. Tehát egy-egy új út átadása, de a tömegközlekedési változások (buszsávok, stb.) is eltolja ezt az egyensúlyt.

Abban tévedsz, hogy a parkolási díjaknak ne lenne szabályzó hatásuk. Van nekik, erős, de meglehetősen helyi jellegű, és az adott helyen az átmenőforgalomra nincs hatással. Ezért én sem tartom jó _önálló_ eszköznek, de fontos dolognak tartom.

Amit az átláthatóságról írtál, azzal egyetértek.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.02. 10:59:52

@belaaaa:
A P+R és a dugódíj kapcsán teljesen egyetértek. De a parkolási díjakat sem lehet elfelejteni, mert egyrészt a városba irányuló célforgalmat csökkenti, másrészt önmagában parkolóhelyből sincs elég. Az arányokon el lehet vitatkozni persze.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.02. 11:03:04

@Dulifuliokoska:

Abban szerintem nincs vitám senkivel, hogy a közpénznek nem kellene eltűnnie.

A parkolási díj esetében viszont az is egyfajta haszon, és legalább olyan lényeges, hogy kevesebben érkeznek miatta autóval a belvárosba (ld. feljebb), és ez legalább megvan.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.06.02. 11:03:17

@phrascarica: "Akinek nem telik autóval közlekedni vagy nincs jogsija az jár BKV-val és ilyen blogokon éli ki magát."

Ostoba demagógia ez a "prolik járnak csak BKV-val" duma.

Nekem beleférne a költségvetésbe egy autó, de minek költsek arra, ami SZAR? (XIII kerület, lakásvásárláskor szempont volt hogy metróhoz 5 percnél többet ne kelljen gyalogolni, és a belvárosi munkahelyem is egy cigi távolságra van villamostól, metrótól, busztól. Ami nekem BKV-val fél óra, bringával 20 perc, azt autóval jó esetben megteszem 3/4 óra alatt, de akkor azonnal találtam parkolóhelyet.)

Meg lehet egyébként nézni Párizsban a La Defanse üzleti negyedet, ott hétfő reggel csupa öltönyös "prolik" lepik el az 1-es metró végállomását. Nyugaton valahogy nem derogál tömegközlekedni...

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.02. 11:04:23

@qmatch:
szomorú, ha ebből neked annyi jön le, hogy gyökérkedés. szeretném tisztázni: budapesti vagyok, van autóm, és használom is (oda, ahova szükséges).

záporjózsi 2009.06.02. 11:05:56

@phrascarica: Az M0 nekem nagyon is jó lenne, mert kb. ugyanannyi hazáig, mint a városon keresztül. Na de ha megáll, akkor az megállt... 180 fokot pedig mindig egyszerűbb a városon keresztül menni, mint a gyűrűn.
(kb. ennyi amiben egyetértünk, de ezt most hagyjuk. ;))
@belaaaa: Tudod mennyit terveznek (=már rajzolják)? Tudod mennyi készül el az idén? Nézz utána, érdemes. Az egy másik kérdés, hogy miért a mi adónkból építik, amikor értelmes plázapolitikával meg lehetett volna oldani az ingyenes P+R-t úgy 30-40 ezer férőhelyre, mint a Savoyában.
@Gery Greyhound >: Viszont a vonat - ha van ülőhelyed - sokkal kényelmesebb és pihentetőbb.
@Legelő Őse: Erről a parkolási díj bevezetésekor készült felmérés. A bevezető utak és a belvárosi utcák terhelése csökkent, a sebesség nőtt. Csak ez elég régen volt és el tetszenek felejteni...

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.06.02. 11:06:14

@smokedoc: mi ingyenes az olaszoknal? mert a parkolas nem, az tuti... a hetvegen atlagosan orankent 1,5 eurot fizettem orankent, hogy rohadjanak meg.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.06.02. 11:09:40

Nos, én ha tehetném, csak bringával járnék a városban. Már ha lenne hová kötni a drótszamarat! Mintha szisztematikusan felszedtek volna minden tereptárgyat, amihez a bicajt oda tudnám láncolni. Mondjuk a kocsmák előtt egyre több ilyen van...

belaaaa 2009.06.02. 11:23:39

záporjózsi,Comandante en Jefe : 2 ezerről beszélt a politika. kb 60e-70e P+R parkoló helyre volna szüksége a fővárosnak a Hungária körúton kívül eső térségben, persze kötött pályás vasúti megálló helyek mellett körsugarasan elosztva Budapest körül, ahhoz, hogy érezhetően javuljon vmi. Ki kellene alakítani a zónás tarifa rendszert egészen az Esztergom-Szolnok átmérőérőjű körön belül a belvárosig. A P+R parkolóhelyek használatát a megfelelő zónás BKV+MÁV+Volánbusz bérlet megvásárlásával tenném megválthatóvá. Párhuzamosan a belvárosban mélygarázsokat kellene építeni, amit az ott lakók a megfelelő feltételekkel ingyen, bárki más a felszíni parkoláshoz képest olcsóbban vehetne igénybe. Bevezetném a két zónás dugódíjat. A belvárost pedig ezzel párhuzamosan lassan átadnám a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak. csökkentve a forgalmi sávok számát. Ez kellene, h legyen az új főváros program.

lovacska30 2009.06.02. 11:29:08

@Frucsasz: Jo ég.. neked miert mindegy h mire költik a penzt? Ezt egyszerüen nem is ertem.. ha neked minden mindegy akkor megadom a szlaszamom es utaltasd oda fizetesed.. ha mindegy... (ennyi erövel az is mindegy h az adodat mire költik, mondjuk akkor majd ha nem lesz orvosi ellatas, meg tamogatas az asztma gyogyszeredre, nem lesz bkv, mav, ut stb... ha mindegy vegyenek az össze adobol is ferrarit..- ezen elgondolkodtal mar?) attol h nem erint, vagy epp nem pozitivan erint akkor mar el is lehet lopni???

Gabesz81 2009.06.02. 11:30:02

már van értelme az új fém-kétszázasnak (június idusától)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.02. 11:33:10

Dehogy nem alátámasztható az emelés. Azért, MERT.

Így szokás Zentruméknál, nem?

Kentetsu 2009.06.02. 11:40:18

Nem feltétlenül rossz ez a parkolási díj emelés.talán igy kevesebben jönnek be a városba autoval.Ma reggel mikor munkába bringáztam,mintha sokkal kevesebben pöfögták volna a bűzüket az arcomba.Az egyetlen gondom a parkolódíjjal annyi,hogy fizetnem kell egy magáncégnek a közterületért,ami - a nevében is benne van,KÖZ - eleve a miénk.Legalább épülne belőle valami.Mondjuk,utak,bringautak,parkolók...de nem,kell a pénz a luxusra,hiszen válság van bazzze :D

Stella motoron 2009.06.02. 12:10:53

Gondolom az senkiben nem merül fel, hogy az év 2/3 részében egyszerűbb lenne egy robogón reggelente átszelni a várost mindannak akinek nem létfontosságú a munkájához az autó.

Ha mindenhova azzal megyek akkoris legrosszabb esetben a feléből kijövök a BKV bérletnek egy nagyrobogóval. Amikor 50köbcentissel jártam ez még kevesebb volt, ahhoz meg jó az autós jogsi is. Maga a gép meg nem egy nagy tétel, sem a biztosítását tekintve, sem a fenntartását.

Jah és a parkolási gond is le van tudva azonnal, továbba a dugók is irrelevánsak lesznek.

Hogy ez miért nem merül fel sosem eféle vitákban? Miért nem alternatíva a robogós-motoros közlekedés a városban? A vezetési kultúrához hozzá lehet(kell) szokni, amíg nincs jobb alternatíva.

Max 15 perc alatt jutok a XV.ből a II.be reggelente és ez nem nagyon függ dugóktól.

Üdv!
Stella

Winston Smith 2009.06.02. 13:09:30

@Kentetsu: "Legalább épülne belőle valami."

Épül az. Budai villák, balatoni nyaralók, stb.

Amúgy a parkolódíjat azzal szokták indokolni, hogy a belvárosban máskülönben nem lenne stabad parkolóhely. A XIII. kerület Duna plázán túli része kíváncsi vagyok mióta belváros...

i hate the police (törölt) 2009.06.02. 13:11:56

@kiskár:pontosan, egyetértek.No, meg még valami, amivel nem nagyon foglalkozott senki:drasztikusan nőnek a a pótdij/?/tételek, ergo még nagyobb lesz a visszaélési lehetősége a fideszes-mszp-és Centrum Kft-.nek.
Autóval ill. BKV-vel utazók között pedig mindig lesznek ellentétek, vagyis parttalan közöttük a vita

i hate the police (törölt) 2009.06.02. 13:14:19

@Stella motoron: csak egy kérdés:az az autós mit tegyen, aki nem tud se biciklizni, se motorozni?

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.06.02. 13:17:05

@Stella motoron: aha, és ki garantálja, hogy a robogókat/bicajokat nem lopják el?
Persze, a kisebbségnek is élni köll valamibű a segílyke mellett...

zapkorte (törölt) 2009.06.02. 13:47:22

Ebben tényleg az a legszörnyűbb, hogy még csak nem is a nagykalapba megy, hogy onnan túlárazott panama-autópályával kelljen kilopni, hanem egyenesen magánzsebekbe. Nem, nem is ez a legszörnyűbb, hanem az, hogy ebben a csibészségben kva nagy az egyetértés, fideszes, maszopos, munkáspártos, mdf-es kéz a kézben szavazza meg, még csak abban sem bízhatunk, hogy jövő ősszel kiszavazzuk ezeket a népnyúzó despotákat a városunkból... mert olyat itt nem lehet szavazni, hogy ezek közül egyik sem kell, csak olyat, hogy valamelyik legyen. Ha nem mész el, vagy direkt érvénytelen szavazatot adsz le, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyják a véleményedet. Kellene csak a sok szemétládának a _SZAVAZÁSRA_JOGOSULTAK_ 50%+1 szavazatáért megküzdeni, mindjárt más lenne itt a helyzet! De így leszarják, amíg találnak néhány naív idiótát, akit becsaphatnak, addig hatalmon maradhatnak, és nem kell a _többség_ akaratával foglalkozniuk. :-(

zapkorte (törölt) 2009.06.02. 13:53:32

A BKV utasok meg igenis fizessék ki az utazásuk teljes költségét, és akkor hasonlítsuk össze, hogy mi az olcsóbb!

No meg persze nem csak belvárosból áll a város. Nálunk a XX. kerben egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha délután négykor kéttucatnyi emberrel 25-30 percet is várok a 36-os buszra, ami egy negyed százados, harmonikaajtós, környezetszennyező szerencsétlenség.

Biciklizni meg utálok. Főleg télen. Aki akar, biciklizzen, mit bánom én, de nehogy má' kötelező legyen! Ezen már a kínaiak is túl vannak. :)

Stella motoron 2009.06.02. 14:02:36

@i hate the police:

Hát, lehet, hogy érdemes lenne megtanulni legalább biciglini, sosem késő :). Robogózni is meg lehet tanulni, nem kell feltétlenül motorra ülni (rögtön).

Mondjuk, ha nem tudsz biciglini, ne ülj fel tényleg a robogóra. Bringával kissebbet lehet esni, azt kell először megtanulni.

Ez azért nem hiszem, hogy ennyire sok embert érintene, hogy ezért kellene ennyi embernek egyedül egy kocsiban ülnie. Vagy tévedek?

Üdv!
Stella

Stella motoron 2009.06.02. 14:12:19

@avejoe:

Engem beengednek motorral a cég garázsába, mivel helyet nem foglalok (erre érdemes rákérdezni, mert lehet nekik mindegy, ha nem kell érte extra helyet fizetniük), de itt az utcán is állnak motorok a ház előtt.

Napközben ha kinnt hagyod a közelben valami forgalmas helyen az utcán, lekötve, adott esetben leriasztva, kevesebb eséllyel viszik el. Gyalogkapun beférnek a motorok, biztos lehet neki valami jó helyet találni.

Ha az éjszakai tárolást nem tudod megoldani otthon, az már zűrösebb. Egy kisrobogót hamar feldobnak egy platóra, de 200kg visító tömegnél ez egy kicsit zűrösebb. Az utcán énsem hagynám kinnt éjjelre.


Üdv!
Stella

i hate the police (törölt) 2009.06.02. 14:22:02

@Stella motoron: Kedves Stella!
Nálam a helyzet a következő:tizenéves koromban bigliztem és kismotoroztam is.A motorozást, ahogy megszerezhettem a jogositványt-magyarán 17 lettem-abba is hagytam, azóta mindenhová kocsival járok, de több mint 2o év alatt még soha nem volt balesetem, pedig nem vagyok egy deffenziv vezető:)Szóval, nem hiszen, hogy ennyi idő után megtudnék úgy tanulni motorozni, hogy ne veszélyeztessek senkit:)A biciglizést elméletileg nem lehet elfelejteni, nos , nekem mégis sikerült.1o éve felültem egy biciglire..hát, mit mondjak, halálfélelmem volt, pedig nem vagyok egy ijedős tipus/tudom, nem szép, de a sztrádán gyakran megyek 2oo felett és abszolút biztonságban érzem magam, hozzátéve, hogy csakis akkor megyek gyorsan, ha senkit nem veszélyeztetek, mert ahhoz nincs jogom/.
A kérdésedet nehéz megválaszolni, mivel a többi ember nevében nem tudok nyilatkozni.
Üdv!

Stella motoron 2009.06.02. 14:37:29

@i hate the police:

Akkor rád nem vonatkozik a dolog. Ha halálfélelmed van, akkor ne motorozz. Te ülj autóba! De sokan alaptalan félelmek miatt nem ülnek fel egy robogóra. Pedig szerintem más lenne a motorosokhoz a hozzáállás ha többen legalább robogóznának is néha.

Mind a közlekedés, mind a parkolás is másképpen nézne ki.

És a kérdésem még mindig fennáll mindenkinek! Miért csak a bicigli az alternatíva, a motor és robogó miért nem? Szerintem bringával (ha nem bringaúton mennek) veszélyesebb városban közlekedni, mint robogóval, főleg ha fogalma sincs a biciglisnek a kreszről.

Tudom, hogy a média plántálja az emberekbe, hogy mennyire veszélyes a motorozás, ami valamennyire igaz is, főleg ha ész nélkül csinálják, és mint mindent ezt is meg kell tanulni, de érdemes és valós ALTERNATÍVA LENNE a városi közlekedésben.

Üdv!Stella

Yakk 2009.06.02. 14:47:23

@Tsabi: Német ismerősöm szerint Düsseldorfon olcsóbb a reptéri parkolás mint Ferihegyen. Mindkettőt próbálta jópárszor...

i hate the police (törölt) 2009.06.02. 14:50:54

@Stella motoron: teljesen egyetértek veled.Én egyébként mind a motorosokat, mind a bicgliseket, mind a gyalogosokat tisztelem az utakon.Sőt, pl.ha dugóban állok és mondjuk jön egy szabálytalan motoros/kerékpáros, amennyire tudok még le is húzódok, hogy eltudjon menni,hiszen nekem miért lenne attól jobb, ha csakazértis feltartanám?
Azért van arra egy hipotézisem, hogy miért a biciglit preferálják a motorral szemben:a ,,drága , jó zöldek,, áldásos média-tevékenysége...
Üdv!

Tsabi 2009.06.02. 14:57:16

@Yakk: Tudom, csak probaltam legalabb olyan demagog lenni, mint a Szily, sajna nem sikerult :)

Stella motoron 2009.06.02. 15:20:33

@i hate the police:

Te egy rendes autós vagy :). Sok van belőletek, de van aki azért is beljebb megy, nehogy elférjek (látom a tükörben, hogy röhög).

'Zöld bringázás', naja ez már tényleg politika. Nem hiszem, hogy a városi levegőben az annyira egészséges lenne amúgy....

A motor is kevesebb szennyezést okoz mint egy autó, főleg, hogy nem áll annyit a dugóban. De most a bringa a 'trendi'/politikailag támogatott, bár néha a frászt hozza rám némelyik, amikor simán átmegy előttem a piroson. Némelyik halálos veszélyesen tud bringázni. De ez más témához tartozik már.

Mindenestre már tényleg nem lehet autóval a városban sem közlekedni, sem nem parkolni. És ezen a megnövelt parkolási díj - ami elveszik privát zsebekben - nem fog segíteni, ha csak nem annyiban, hogy az emberek közlekedési alternatívát fognak keresni, de abban egyet kell értsek, hogy a BKV nem minden esetben lehet az.

Üdv! Stella

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.02. 16:18:22

@záporjózsi: ööö...Te nem ebben a városban laksz? A sebesség nőtt?

Na mindegy is - nem kétséges hogy arról van szó, kevesebb autónak kell a városban lenni, ez valóban nem kérdés! Én magam is amikor csak tehetem bringázom. De!!! A belvárosban lakom - van autóm, mert kell a munkámhoz. Ha használom, akkor mostantól 30%-al többet kell fizetnem, pontosan a semmiért. Pontosan erről szól ez a cikk, nem többről, és nem kevesebbről. El vagyok keseredve, mert azt érzem, sokan nem érzékelik hogy mi a gátja a fejlődésnek - ami szerintem is a kevesebb autó! Az, hogy a beszedett pénzt folyamatosan visszaforgassák, és építsenek fejlesszenek, amitől kevesebb autó fog bejönni. Nem azokat kell szopatni akik itt élnek, hanem akik minden kibaszott nap egyedül ülve az autóban 1 órán keresztül oda- vissza bearaszolnak és kiaraszolnak a városból. Ez a baj, könyörgöm tessék már megérteni!!! Nem a panelházak mögött kell órákat kirakni és magáncégeket hizlalni! De tényleg. Minden ősöm belvárosi, én is szeretem, és már rég rádöbbentem hogy nem az autó a megoldás, mert lehetetlen vele közlekedni, de néha sajnos muszáj! A bevezető szakaszokon kellene kirakni baszott nagy olcsó havidíjas parkolókat, és metrót gyors buszokat meg gyorsvasutat mindenhova a belvárosi nagy csomópontokba, ahogyan az minden szájba lökött környező országban van, Hát mi olyan bonyolult ezen? Erre mi történik? Semmi!!! Csak fizess többet, majd elrakja maffia! Ti mit vártok ettől? De komolyan? Csak a szokásos Autós vs. nem autós acsarkodás lesz belőle. Pedig már az elmúlt években is számon kellett volna kérni hogy mire megy a parkoló pénz. Most hogy drágább, meg különösen:
http://varos.blogter.hu/332213/nyilvanosak_lesznek_a_centrum_parkolo_adatai

Egyszerűen lássunk tovább! Nálunk mindent büntetnek, emelnek, és beszednek, adóztatnak, és behajtanak. Aztán csodálkozunk hogy semmi sem változik...huuuu most megint felidegesítettem magam...én kérek elnézést...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.02. 16:21:11

@Stella motoron: egyet értek! Én akkor megyek autóval, ha muszáj. Ha nagyon kell sietni, és öltöny nyakkendő, akkor robogó. Minden más esetben bringa, és bkv, vagy gyalog. Ezért aztán megértem az összes közlekedési eszköz használó nyűgét. Egyszerűen nagyon oda kell figyelni, előzékenynek lenni, türelmesnek lenni, és betartani a szabályokat. Csak ennyi kéne.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.02. 16:23:45

apropó......

http://index.hu/belfold/budapest/2009/06/02/180_szazalekos_is_lehet_a_parkolodij-emeles/

Stella motoron 2009.06.02. 17:37:37

@Legelő Őse:

Robogóval ha minden szabályt szóról-szóra betartassz, akkor hamar meghalsz Bp-en. De racionálisan és figyelve szerintem nagyon jól lehet haladni vele.

Végre valaki más is értékeli ezt! :D

Kéne már valami mozgalmat indítani a robogós-motoros közlekedés népszerűsítésére Budapesten!

Budapest nem bír el ennyi autóforgalmat! A bringás közlekedés meg nem mindenkinek működik távolság / erönlét vagy egyebek miatt. Külsö parkolók és a tömegközeledés minősége miatt nem nagyon van más alternatíva.
Üljön, aki tud robogóra vagy motorra! Kapjon adókedvezményt aki átül, állami támogatást, vagy bármi ösztönzést és ne érezzem már ennyire, hogy az állam minket is le akar csak húzni ahol csak lehet (pedig így van, miért is lenne ez kivétel)!

Üdv! Stella

i hate the police (törölt) 2009.06.02. 17:55:11

@Stella motoron: köszönöm szépen:)Egyébként tényleg sok a hmm.. hülye autós, ezek -tapasztalatom szerint a többi autóssal is igy viselkednek és -tisztelet a kivételnek-általában a bizonytalanul vezető, minden szabályt betartó rétegből kerülnek ki/ezért nem engednek be mást se, gondolják, ha már ők végigállták a sort, más se menjen..az persze eszükbe sem jut, hogy mondjuk valaki a beteg hozzátartozójához rohan, stb./.
Bicikli:ebben is igazad van.Én is sorolok még eseteket:biciklis a villamossineken, egyirányú utcában forgalommal szemben, stb...én már higgadt vagyok velük szemben, de nem biztos, hogy mindenki az.Egy érdekesség:Ausztráliában szinte minden autós, motoros szabályosan közlekedik..a bicikliseket kivéve/bár ott büntetik őket is, ezért néha pechük van/.
Az általad leirt utolsó szakasszal pedig még ha akarnék, sem tudnék vitatkozni, maximálisan igaz.
Üdv!

Phrascarica 2009.06.02. 19:21:55

Na szóval most jöttem a városból
a 115 Ft-os díj 220 Ft lett azaz >90%
a 225 Ft-os díj 360 Ft lett azaz >60%

Hol 30% az átlagos díjemelés, mivel ezek a zónák teszik ki a az összes zóna 80%-át!!!
Kommunikációból 5-ös. Igazmondásból 1-es leülhet!
Micsoda geciládafaszszopó az aki 90%-al emeli a parkolási díjat! Kevesebb lett az autó?? NEM Kevesebb lesz az autó? NEM akkor meg miafasznak? Hát persze pártfinanszírozás, korrupció stb. DÖGÖLJETEK MEG !!! LEGKÖZELEBB mehettek kapálni, mivel egyre több rendszám nélküli autó parkol, és ha rájönnek hogy így lehet egyre több fog. Aki sokat markol keveset fog :DD

Phrascarica 2009.06.02. 19:32:12

@Gery Greyhound >: Na ja, de nem Párizsban lakunk! Ez kb olyan összehasonlítás mint a szezont a faszommal :) és mellesleg ott is laknak emberek ahová nem jut el a metro és nem minden ember dolgozik egy munkahelyen reggel 8-17-ig. Én pl. napi 80-120 km-et megyek és elvárják hogy ne legyek toprongyos azonkívül 100-200 kg árút is viszek napi 5-6 helyre átlag ahol átlag 15-60 percet állok fizető parkolóban, tehát ne hasonlítsd magadhoz másokat, mert nem ugyanaz a pénzkereseti módszerünk.

Phrascarica 2009.06.02. 19:36:59

@Gery Greyhound >: Na akkor elmondom egy napomat. Újpest széle->Újpest másik széle 6km (busszal 1 óra 2 átszállással, 10 perc gyaloglással), VII.Dohány utca-XIII. Fáy utca, VII. Király utca, VII.Doháyn utca, III. Flórián tér, IV. Börfestő utca, IV: Városzéle, XVII.-i lakótelep, XXII.kerület Campona, Dohány utca, IV. városzéle. Na apukaám ha ezt megteszed 1 nap alatt busszal, vagy briongával 200 kg cuccal akkor nyertél egy hangszorót!

Phrascarica 2009.06.02. 19:41:53

@Comandante en Jefe: Ok, rendben, de nem ez a megoldás, mert ha körbenézel egyre több autó van, és hiába emelik a díjat akkor is több lesz, csak lesz mit/kit (pénzt) ellopni, lenyúlni, átverni, korrumpálni, eltenni, elvenni, megsápolni, megsarcolni. Nem igazán az autózás ellehetetlenítése a megoldás, oda jutunk hogy ha így megy tovább fel kell vennem valakit hogy amíg én dolgozok addig vagy álljon a nyitott autó mellett és hajtsa el a parkolóőröket vagy kőrözzön, mert az sem drágább :P

Átlagarcú 2009.06.02. 19:42:35

...ha az új fizrtős területeket is beszámoljuk - ott ugye nem emeltek árat, csak meghatároztak, tehát az áremelés 0% - akkor kijön a 30%.

záporjózsi 2009.06.02. 22:40:26

@Legelő Őse: Attól, hogy Te akkor még nem figyeltél oda, a vizsgálatok eredménye kimutatta a forgalom jelentős gyorsulását. Az, hogy ez több, mint 10 éve volt, az talán nem véletlen...

Azt mindenki legyen szíves megjegyezni, hogy nem a semmiért fizet. Azt fizeti megy, hogy próbáljanak parkolóhelyet csinálni neki. Mivel? Azzal, hogy díjat szednek. Az egy másik kérdés, hogy olyan helyen, ahol mindig volt szabad parkolóhely (pl. Lövőház utca távolabbi részei) egyszerűen rablás.

A 115 Ft helyett 145 Ft 26%. Tényleg hazudtak: kevesebb, mint 30%. Ez elég nagy terület. A 210->220 Ft sem 30%, valóban.

i hate the police (törölt) 2009.06.02. 22:52:50

@phrascarica: ez a példa telitalálat!Hozzátenném, aki több, mint 2o éve autózik soha nem fog átszállni a BKV-ra, de lenne egy megoldás:szélesiteni az utakat-lehet, a századfordulon is megcsinálták-a föld alá vinni bizonyos kereszteződések forgalmát/pl.Clark Ádám tér/.Persze, ezt nem fogják megcsinálni, mert egyszerübb kitiltani az autókat lassan mindenhonnét

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.06.03. 18:35:17

@phrascarica:

amit írsz, az nyilván extrém, olyat én nem szeretnék :). aki az autójával dolgozik, annak nem kellene ellehetetleníteni a munkáját, de a belvárosban autózóknak az elsöprő része az nem ilyen. Lehetne disztingválni (ötleteim lennének...)

@i hate the police:
"ezt nem fogják megcsinálni, mert egyszerübb kitiltani az autókat lassan mindenhonnét"
Többek közt azért nem fogják ezt nagy léptékben megcsinálni, mert bazi drága dolog, és mert a várost tönkreteszi. Máshol a 70-es években véget értek az ilyen törekvések, nekünk még egy kicsit tanulnunk kell.

Az pedig nem indok, hogy valaki "2o éve autózik soha nem fog átszállni a BKV-ra". Magánnyomor, ahogy mondani szokás.

i hate the police (törölt) 2009.06.03. 19:58:01

@Comandante en Jefe: egyáltalán nem értek egyet és az sem igaz, hog máshol a 7o-es években véget értek az ilyen törekvések.Nekem nem jelent magánnyomort, én gyakorlatilag ezután is bárhova befogok tudni hajtani autóval, de te nem vagy egy túl empatikus ember.Javaslom, csatlakozz a Lebegő Mókacsoporthoz
süti beállítások módosítása