Tékozló Homár

Megverte a taxis a férjét, elengedték

2009.06.11. 11:05 | szily | 328 komment

Dudált a kispapa, válaszul persze eltörte a fogát a taxis. Az áldozat rendőrt hívott, a személyszállító megjuhászodott, de már későn. A kismama kiborult, és megírta a Homárnak, hogyan kezelte az ügyet hivatalból a rendőrség. Véres részletek alant.


Nem vagyok egy nagy beirogatós fajta, de mióta a kislányom megszületett méginkább aggódom, hogy mi lesz a jövője.
A férjem egy márciusi napon sápadt arccal és igen kiakadva érkezett haza. Én ijedten néztem, azt láttam, hogy nagy  a baj. Éppen 1 hónapos kislányom dajkáltam, és a nagy ijedtségben szinte rögtön pánikrohamot kaptam. A történet a következő: a Váci úton haladva egy jelzőlámpánál megállt, előtte egy taxis - City Taxi. A lámpa zöldre váltott, a taxis elfelejtett elindulni. Ilyenkor az ember finoman megnyomja a dudát.. a férjem is így tett. Aztán mentek tovább. Később parkolóhelyet keresett, leparkolt és két táskával a kezében elindult az iroda felé dolgozni. Pár perccel később a füvön átvágva rohanva jön az őrült, és ordítva üti-vágja, ahol éri. Hogy hogy merészelt dudálni és egyéb szitkok. Ő két kezében teli táskával alig tudott védekezni, közben össze-vissza rúgta ez az állat és még a fogából is letört egy darab. Ezt követően a párom kihívta a rendőrséget, mire ez a béna balfék már alkudozni akart, hogy jaj de mégse kellene, meg beszéljük meg stb. Mit is? Mit is lehetett volna ezek után megbeszélni?
Hát hogy neki milyen nehéz az élete, és hogy családi problémái vannak stb. Erre nyilvánvalóan persze nem az a megoldás, hogy elborul az agyam és szétverem a másik fejét. Előre eltervelte, hiszen követte addig, ahol leparkolt. Nem beszélve arról, hogy az autón ott lógott a "Baba az autóban" felirat. Van az ilyen embernek szíve? Normális ez, kérdem én?
10 perc múlva kiment két járőr. A fickó szerencsétlenségére már a rendszámát jegyezték fel, mire az újra előtermett valahonnan, be is vitték a rendőrségre.
Gondoltam, hogy legalább egy kicsit elszámoltatják, persze sosem tudjuk meg ott mi történt. A férjem nem tett sajnos feljelentést (megjegyzem nagy kár), mert a kisbabánkra való tekintettel sem akarta vállalni a nagy hercehurcát, sokat segített itthon, inkább velünk volt. A Rendőrkapitányság hivatalból garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt vizsgálati eljárást indított. Ezt követően áprilisban még egyszer behívták a páromat egy meghallgatásra, hogy mesélje el, hogy pontosan mi történt. Gondolom a másik féllel is ezt tették. Május végén pedig kaptunk egy levelet: a nyomozást megszüntetik. Indoklás: Btk. 271§ (1) Garázdaság röviden közösségellenes magatartás, amely riadalmat kelthet, erőszakos jellegű. Jelen esetben erőszakos volt ugyan taxis pajtásunk magatartása, de nem közösség elleni, és nem köznyugalom megzavarása ellen irányult, hanem "csak" egymással szembeni konfliktus levezetésére szolgált. Az eset a helyszínen "különösebb feltűnést nem keltett" - tehát jól elrugdosódtak.
Hát ez az óriási poén. Azt hiszem talán a rendőrőrnagynak is válaszolni kellene. Nyilvánvaló emberek: ha bajotok van valakivel az utcán, mert csak rondán néz, vagy beszól, nyugodtan lehet verekedni! Hiszen csak levezeted a mérged és ezzel nem ártasz másoknak. Ha meg még nem is látja senki, akkor aztán ezek szerint bármit tehetünk, lopni, csalni, verekedni akármit lehet. Büszke vagyok Rád hazám, hát ez itten a nagy Magyarország.

CsigaBiga
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meklén és Tamara 2009.06.11. 11:25:33

én így szeretlek Magyarország!

EÖ (törölt) 2009.06.11. 11:30:16

@maincoon: fél órát vártam, hogy jöjjön valaki elsőzni, kénytelen voltam én megtenni, de vigyed, bánom is én...

Impega 2009.06.11. 11:31:24

Day off

"Ilyenkor az ember finoman megnyomja a dudát.. a férjem is így tett"
en sose dudalok mert nincsennek nagy dudaim :)

É2I 2009.06.11. 11:32:00

Feljelentés, látlelet. Amúgy úgy sz.rnak bele, ahogy le is írták.
Sün!! Jöhetsz!

EÖ (törölt) 2009.06.11. 11:32:28

@Impega: köszönjük a tájékoztatást! :)

EÖ (törölt) 2009.06.11. 11:34:07

@maincoon: hú, erről jut eszembe, tilosban parkol a lovam!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.06.11. 11:35:53

Ha valóban City Taxi-s volt, és nem akarsz egy elhúzódó tök felesleges garázdasági pert, akkor a legjobban úgy tudsz elégtételt venni, hogy a City taxi Etikai Bizottságánál bejelented a történetet (rendszám alapján nem lesz nehéz beazonosítani), majdnem biztos, hogy kizárják, de az a minimum, hogy jó időre letiltják.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2009.06.11. 11:36:59

A Kispapa miatt volt. Egy Férfi leteszi a cekkert és visszaüt.

EÖ (törölt) 2009.06.11. 11:38:19

játékpénzt elfogadott mikor megállt a blahán?

@jesszumpepi: na mi újság legyen?

Impega 2009.06.11. 11:41:46

@jesszumpepi: Egy papirra nyomtatott szoveg, szetnyithatos, lapozgatos formaban, mely a legfrissebb esemenyeket kozli. Ma mar sokak szamara elavult hirkozlesi mod.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.11. 11:42:11

Nem akarom a posztert csesztetni, de milyen relevanciája van a történetben a csecsemőnek?

staropramen 2009.06.11. 11:42:24

Sztrovacsekek!
én mindent értek, a taxis egy szarházi, büntessék meg .De!
Miért kell a poszt szinte minden mondatába beleszőni ezt a szegény semmiről nem tudó semmiben részt nem vevő gyereket?Miért lényeges az , hogy milyen matrica van a hátsó ablakban?Ja és szegény férj nem tud írni azért kellett anyunak??

staropramen 2009.06.11. 11:45:25

Nelson Mandula 2009.06.11. 11:42:11
Az irrevelancia tökéletes példájával állunk szemben, ahogy azt Engels a Lili Bárónő c. művének 3. fejezetében olyan frappánsan leírja.

hetech 2009.06.11. 11:46:18

@staropramen:
a szegény férj éppen bevásárol és rohangál anyucit és a csecsemőt kiszolgálni és nem ér rá Homárt olvasni sem, nem hogy posztot írni...

staropramen 2009.06.11. 11:47:36

hetech 2009.06.11. 11:46:18
Dudálgatni bezzeg van ideje!

Parkőr (törölt) 2009.06.11. 11:48:28

Több észrevételem is van:

1, ez inkább autozz.blog.hu-s téma
2, minden rohadt taxis a társacdalom legalja, nincs lehhebb még a bkv ellenőr is hasznosabb a társadalomra mint az igyenélő taxisok.

3,A posztolót megértem és igaza van.
4, azt nem szeretjük, hogy valaki a gyerek mögé, meg a baba az autóban matrica mögé bújkálva dramatizálja az amúgy is súlyos helyzetet.A gyereket te akartad ne legyen idok arra amiért neked még szarabb mint másnak.

5, Ha nem tesz feljelentést a párod( amit megértek) akkor a rendőrök elsikálják az ügyet ez a rendszer. ne várd azt hogy nem vádolod meg a az ingyenélőt de mégis súlyos büntetést mérnek ki rá.

6.Én is jelentettem már fel valakit egy affér után, az ember meglátogatott, dirrel durral, megfenyegetett stb, elvertem mint a rongyot, de annyira kiszolgáltatott az ermber ilyen helyzetben hogy inkéább visszavontam a feljelentélst, mi van ha legközelebb akkor jön amikor csak az asszony van ottnon, vagy megmérgezi a kutyát, jobb békesség.

KolomparVinetu 2009.06.11. 11:50:24

"Finoman rádudál".
Igen, ezt szoktam én is tapasztalni...
És bár kapja be a taxis, de azért hadd ne kelljen már minden pofonhoz rendőrt állítani. "Megver" egy nőnél egy normálisnál kicsit erősebb kézfogás is.
Amúgy ezt nem is értem, mitől lenne garázdaság, bár ma már minden az.

winner_hun 2009.06.11. 11:53:15

staropramen: mit játszod itt az okosat, majd kiverem a fogadat, az lesz irreleváns. És majd mikor jössz rinyálni a homárra Te homár, akkor szemen köplek, hogy mit húzod a pofád Te töketlen.

Le írta a nő, hogy az eljárással van a baja. Persze Te akkora okos vagy, hogy rögtön megkeresel minden pontot benne, amire recskázhatol. Istenem, bár takarítaná már el valaki az ilyen hulladék nagyképű semmirevaló nagyon okos, neki mindenki szar mindenki hülye embereket.

Undorító, ahogy azt elemezed, hogy miért az áldozat a szar. Remélem egyszer Én is elemezgethetem, mikor Te vagy körberajzolva. És röhöghetek rajtad, hogy hát itt most a matrica irreleváns.

Dr Gregory House 2009.06.11. 11:53:35

@Egyéves Önkéntes: Na és akkor mi van? Vígan átmegy egy másik taxitársasághoz. Fel kell jelenteni! Állítólag ez egy jogállam.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.11. 11:53:49

Ez egy sz@r poszt. (kiemeltem vajon?)
Így a gyerek, úgy a pánikroham, aztán amúgy a gyerek. A papa nem tesz feljelentést a gyerek miatt, a mama posztot ír a gyerek miatt. Így aztán érdemben jól semmit sem csinálnak a gyerek miatt persze, lényeg, hogy a baby on board matrica ki van ragasztva.
Nem szeretnék náluk gyerek lenni az biztos. Hogy hívhatják szegényt? Hivatkozási Alapnak?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.11. 11:55:22

ez nem garázdaság volt, hanem maradandó károsodást okozó súlyos testi sértés.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.11. 11:58:29

@Parkőr:

6. pont - pont ezért kéne, hogy ne az áldozatnak kelljen feljelentést tenni, amiért utána persze az elkövető vígan bosszút áll, vagy terrorizál, vagy fenyegetőzik, hanem hivatalból kelljen eljárást kezdeményezni a rendőröknek, hogy az áldozat ne legyen hibáztatható.

de hát 20 ezer forintos bűncselekmények országában élünk, ahol az kap büntetést, aki védeni próbálja a családját, tulajdonát, életét.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.06.11. 11:59:07

azért kíváncsi lennék hitelrontásért mennyit lehetne lehúzni a kedves posztolóról, ha kiderül, hogy nem city-s volt...

egy telefon a citybe és kiderült volna...

megöltem 2009.06.11. 12:02:09

Nincs igaza a posztolónak (feltéve, hogy a férjén nem látszott egyértelműen a súlyos testi sértés nyoma, a letört fog).
Nem véletlenül kell magánindítványt tenni a könnyű testi sértéses ügyekben. Különben a rendőrnek eljárást kéne indítania összeverekedő barátok, ivócimborák, testvérek esetén is. (És akkor azt kérdezi majd a következő posztíró, hogy mit szól bele ebbe az állam...)
Ha pedig a rendőr nem észlelhetett más bűncselekményt, mint a garázdaságot, akkor helyesen járt el.
Tetszett volna feljelentést tenni.

TH 2009.06.11. 12:03:29

"Nem beszélve arról, hogy az autón ott lógott a "Baba az autóban" felirat."
Ezért a mondatért én is tudnék ütni. Ki a tökömet érdekli a matrica? Kit érdekel, hogy van-e kölke vagy nincs? Volt ilyen kérdés?
Nem azért nem szabad megütni az illetőt, mert gyereke van, hanem mert egyrészt tilos, másrészt semmi oka nem volt rá. Szóval a posztolónak igaza van, de a "baba az autóban" matrica nem érv.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.11. 12:04:45

A posztolónak üzenem: a történetet a City Taxival is meg kellene osztani, mert onnan íziben rúgják picsán az embert, páros lábbal. Szerintem a City a legjobb társaság Bp-n, pontosan azért, mert rohadtul szigorú szabályaik vannak, amibe bizonyosan nem fér bele egy verekedős/agyelborulós taxis. Az áldozat helyében szépen jelenteném a történteket a társaságnak, a rendszámmal (esetleg névvel) együtt és máris megvan az elégtétel. Mellesleg ilyen embernek nemhogy taxisnak nem kellene lennie, hanem még jogsit sem szabadna a kezébe kapni. Sőt, zárt osztályra vele, sünnel a seggében.

TH 2009.06.11. 12:05:44

@winner_hun: hát pedig a gyerek a sztoriban kurvára lényegtelen, staropramennek teljesen igaza van!

winner_hun 2009.06.11. 12:06:02

Ja, vagy esetleg RosszQtya-t feljelenteni hitelrontásért, amiért valós eseményeket valótlannak állít be.

Elnok ur 2009.06.11. 12:07:43

Lusta volt feljelentest tenni.

darkmirjam 2009.06.11. 12:10:29

Bocsássatok meg neki, nem tudja mit cselekszik.
Az taxis nem normális. Dührohamot kap, utcán verekszik. Fényes nappal... Beteg. Nem börtönbe kell küldeni, hanem kényszerszabadságra. A férjed véletlenül osszetalálkozott egy beteg emberrel. Felesleges ezért bárkit rács mogé kívánni, még ha a a bosszú valszeg ideig óráig édes lenne. Ha egy gyerek összeken fagyival, nem pereled az anyját rongálásért. A férjed egy baleset áldozata, a taxisnak pedig sürgősen orvoshoz kell fordulnia, mert ha tovább hülyül és legközelebb kábeldarabbal rak meg valakit azt már nem orvos kezeli majd ki.
Ebbe nem érdemes sem a rendőrséget sem a közállapotokat belevonni.

TH 2009.06.11. 12:12:41

@winner_hun: látom bal lábbal keltél fel! a kismama vagy a kispapa vagy? :)

pógi 2009.06.11. 12:14:21

bocsika az összes széplélektől, de mitől evidencia, hogy ha valaki nem lő ki a lámpánál, akkor a mögötte álló joggal tehénkedik rá a dudára...? (én kimondottan aszociális vagyok, és ha rámdudálnak, biztosan akadályozni fogom azt a türelmetlen barmot...)
a dudát veszélyhelyzetben kell használni - jelen esetben konkrétan mi is volt a veszélyhelyzet? (ja, persze, sok állat taxis is van, és verekedni se illik)

EnZsolt 2009.06.11. 12:14:26

@winner_hun: és az miért hitelrontás?

A gyermeknek a történethez meg tényleg semmi köze.

Marad a postoló által leírt tény. Egy taxis megvert egy embert, aki nem tett feljelentést, az ügy elsikálódott. A hiba ott volt, hogy nem tett feljelentést (minek a nagy hercehurca végül is kitörték a fogamat, megütöttek, megrúgdostak). A második hiba pedig a jogrendszerben van, de abban akkora, hogy jó pár ember megérdemelné a sünt a seggébe.

Természetesen a taxisnak kívánom, hogy a pöcsére nőjjön köröm és menjen át rajta egy talicska majom.

TH 2009.06.11. 12:15:08

@winner_hun: nem, megnéztem a korábbi kommentjeidet, látom, itt éled ki magad. Nem gondoltál még arra, hogy ez elég szánalmas?

TH 2009.06.11. 12:16:10

@pógi: ja, ha valaki 1 perce áll a zöldben, akkor nem lehet szólni neki??? vagy hogy van ez?

SzLacika 2009.06.11. 12:18:40

Sajnálatos eset.

Az ilyen embernek nem számít a gyerek, volt már olyan sztori is, hogy gyerek mellől szállt ki valaki verekedni.

De tényleg feljelentést kellett volna tenni!! Ez fontos!! Az a 3-4 alkalommal való bíróságra mászkálás akkora "hercehurca"? A "kisbabánkra való tekintettel" ?? Na ne már! Mi köze ennek a gyerekhez? A tárgyalások napközben vannak, így talán a "munkájára való tekintettel" indok még elfogadható.

Azért megért volna annyit, hogy kifizettessék a taxissal a férj letört fogát, plusz persze egyéb költségeit a munkaidő+bér kieséssel egyetemben. Ráadásul így, hogy a taxis simán megúszta, lehet nem is tanult belőle és folytatja a randalírozást - amig össze nem találkozik egy erősebb/képzettebb "harcossal" vagy valakivel aki feljelenti.

Ja amúgy pénz volt a táskákban vagy mi, hogy nem engedte el? Esetleg hozzá is volt bilincselve a csuklójához? :)

Sanyi 2009.06.11. 12:18:57

Ha tenyleg letort a fogabol egy darab akkor minimum be kell perelni, draga lesz a korona.

nickita 2009.06.11. 12:19:39

óóó bazmeg, velem mérnem történik soha ilyen? egész életemben jól élnék utána abból a pénzből, amit kiperelnék a szaros szititaksziból. a köcsögöt meg másnap lenyomoztatnám rendszám alapján és rágyújtanám éjjel a házát. elégne az egész családjával együtt és nem lenne több problémája.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.06.11. 12:22:06

winner_hun 2009.06.11. 12:06:02
ha baszakodni akarsz, akkor gyakoroljál még egy kicsit...

de úgy látom másoknak is feltűnt az agykapacitásod :o)

Mr.KANE 2009.06.11. 12:22:08

@Parkőr: minden szavaddal egyetértek!
+1

EnZsolt 2009.06.11. 12:22:23

@nickita: vigyázat veszélyes rókamanguszta, kéretik nem baszogatni, mert felgyújtja a házad!!!

Sanyi 2009.06.11. 12:22:56

@winner_hun: megtanulhatnal normalis stilusban is beszelni, azutan alkalmazhatnad is mert ez igy nagyon suttyo-parasznak hat

darkmirjam 2009.06.11. 12:23:09

A zöldben állóra röviden ráduddantunk. Sokszor velem is megteszik, még hálás is vagyok érte. Ezen bepöccenni már csak akkor lehet, ha ez az utolsó csepp a pohárban.
Szerintem épp telefonált a feleségével aki bevallotta, hogy más férfit kíván a testébe, de elköltözni nem tud, a más férfi viszont kivenné a lánya szobáját, aki viszont Jordániába költözik arab barátja családjához. Mert terhes és ott ezek a törvények. Ez szarul jött ki azok után, hogy fia elfelejtette feladni a tipp mix szelvényt, amin két kilót nyerhetett volna. A kutya meg pont behányt az első ülésre, valszeg megint szart evett a parkban... És akkor megszólalt a duda.

DaM 2009.06.11. 12:23:25

A fenébe. Látom, a posztoló kioktatásán is túl vagytok már - lekéstem. :)

Pedig pont ezek fogantak meg bennem: a "baba az autóban" régen biztos jelentett valamit. Azóta láttam nem egy, nem kettő közlekedési vadbarmot ilyen matricával. Na azóta pont lesz@rom, hogy van-e ilyen matricája. A kolléganőmnek amúgy nem volt ilyen, viszont volt 2 gyerekülése, meg egy 2 éves ütöttkopott (vezetni nem mindenki tud ugyebár) Ibizája. Mégis úgy ellopták beriasztózva is, mint a huzat. Gyerekülésekkel együtt.

A másik meg az, hogy MIÉRT AZ ÁLLAMTÓL VÁRJA A JOGORVOSLATOT?! De hogy másként indokoljam, mint az előttem szóló valaki: kispapa igazságot akar. Ő nem jelenti fel, mert az időkiesés. Az állam járjon el. T.f.h. eljárna ilyen esetben magától (még csak az kéne). Akkor szerinte nélküle bonyolítanák le a vizsgálatot meg tárgyalásokat? LOL. Bocsi mama, de fáradt vagy a babócától, nem tudtad végiggondolni, hogy mit is szertnétek. Tényleg bocsi, de evvan.

Amúgy ez a poszt nem homárra való. Max zugügyvéd. Ezt remélem senki nem lőtte le eddig! :)

pógi 2009.06.11. 12:25:35

@TH: dudálni ősi sün-szokás
(fogd fel a szitut úgy, hogy elromlott a lámpa :-))

Sanyi 2009.06.11. 12:25:48

@SzLacika: jaja, ezt a taskas dolgot en sem ertem. ha orrba akarnak vagni akkor eldobom a taskat es vedem a nozit

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.11. 12:26:18

nekem a duda a lételemem.

egyszerűen nem lehet az autóstársak nagyobbik részével máshogy kommunikálni a kézjeleken kívül.

sajnos nem sokan tudnak közülük szájról olvasni. aki meg igen, mindg azt kiabálja, hogy hülye ribanc vagyok, és az én anyám volt qva.

nem értem miért.

Jimbo75 2009.06.11. 12:26:35

Soha nem értettem az olyan faszokat, akik rögtön dudálnak, ha az előtte álló nem indul el 0.0000001 mp-n belül. Férjed legalább meggondolja legközelebb, mielőtt dudálgatni kezd.
Más kérdés, hogy ezért nem kellett volna szarrá verni.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.06.11. 12:26:48

nickita 2009.06.11. 12:19:39
több sebből vérzik a dolog...

elsőnek, még senki(!) nem igazolta, hogy valóban city-s az ember... talán ennek utána kellett volna járni rendszám alapján mielőtt elküldi a posztot a homárnak... illetve a homárnak mielőtt egy ilyen konkrét vádat kitesz... homárhomár egyszer fussak csak veled össze, mert a kollegáid nagy részét már ismerem :-)

rendszám alapján mit nyomozol le? mert gondolod hogy mindenki vállalkozásban csinálja? :) de ha igen, akkor gondolod, hogy mindenkinek a lakcíme a telephelye? el kel keserítselek nem :) nálam a rendszám céges, oda mehetnél észt osztani, majd jól kiröhögnek :)

hardrock 2009.06.11. 12:27:02

Nem szabad félni visszaütni.

haopepe 2009.06.11. 12:27:47

de mi köze ehhez a gyereknek?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.06.11. 12:28:37

haopepe 2009.06.11. 12:27:47
ő vigyázott addig sünökre! :))

metal · http://electric.blog.hu 2009.06.11. 12:29:39

Nem értem, min akadt ki a posztoló? Nem tettek feljelentést, így a rendőrség csak azt vizsgálja, hogy közösség ellen irányult-e a garázdaság. Tetszettek volna feljelentést tenni!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.11. 12:30:00

amúgy apuka egy nyáj.

mi az, hogy nem tesz feljelentést testi sértésért?

mert az herce meg hurca? megverték bazdmeg. olyankor el kell sunnyogni, hogy az időmet más hasznos és értelmes dologra fordítsam?

haopepe 2009.06.11. 12:30:34

a winner_hun nagyon okos

le írta, meg recskázhatol, mi?

nickita 2009.06.11. 12:30:38

@EnZsolt:
tűzokádó rókamanguszta :)

staropramen 2009.06.11. 12:31:54

winner_hun 2009.06.11. 11:53:15
Higgadjál pajtás, higgadjál.Mielőtt dührohamot imitálsz ,olvasd el az első mondatot amit leírtam.
Utána kérjél sorszámot a rendelőben.

darkmirjam 2009.06.11. 12:32:03

A gyereknek ehhez az a köze, hogy első egy hónapos gyerekét egy nő semmiből nem tudja kihagyni. Nézd el neki. Kinőhető de egy egy hónapos gyerek érthetően nagy újdonság. Nagyobb sincs.

Pittykapitany 2009.06.11. 12:33:02

Nekem meg sosem volt rossz tapasztalatom a Cityvel sot... Volt egy Citys urge aki Kispal rajongo volt azt nyomatta ezerrel, de elotte megkerdezte nem zavar-e. :)
Ettol elvonatkoztatva a taxis eleg sulyos eset lehet vagy csak szar napja volt. De ezt a gyerek temat enis eroltetettnek erzem. Szar lesz neki burokban felnoni. :) Bar a Homarra mar bekerult, biztos a vilagsiker.

nickita 2009.06.11. 12:33:30

@RosszQtya:
tudtam, hogy taxis vagy :)

walker57 2009.06.11. 12:34:34

Leszögezem, barom állat volt a taxis.

Tisztázzuk: csak a matrica volt a kocsiban meg a két cekker, a gyerek nem!!!
Két cekkerrel a kézben, üti rúgja, hogy a foga is beletörik, miért nem negedte el a cekkereket és vágta pofán a taxist????
Mi volt a cekkerben, 20 üveg 1969-es rajnai rizling, mer akkor megérte a fél fog :)

Hölgyem, pánikroham helyett cserélje le férjét egy férfira!!!

Pittykapitany 2009.06.11. 12:35:01

@winner_hun: Te nem a taxis vagy? Mar csak igy a kirohanasodbol itelve...
Csak most epp a posztolot veded miutan kiutotted az Urat. Illetve az Ura fogat. :)

Brüki 2009.06.11. 12:35:17

ilyen esetben a földre kell esni, és ordítani hogy " Kérem ne öljön meg, ne öljön meg! " ... akkor már a taxis ellen közösség elleni izgatás is lehetett volna, mivel egy földön fekvő tehetetlen embert ütni nem szép...

de ez magyarország, egyébként én azt vetem észre hogy a taxisok eleve erpszakosak, és leszorítanak...

Másnak is nehéz az élete, mégsem ver össze bárkit bárhol...

spagetti 2009.06.11. 12:35:34

"Nyilvánvaló emberek: ha bajotok van valakivel az utcán, mert csak rondán néz, vagy beszól, nyugodtan lehet verekedni!"

Tipp: nem a homárhoz kell jogorvoslatért fordulni, hanem a rendőrséghez.

Brüki 2009.06.11. 12:37:27

@winner_hun:
Melyik út megyen itt Budára, paraszt ? :D

EnZsolt 2009.06.11. 12:40:12

@Brüki: igen, és erre a taxis annyit mondhatott volna, hogy látta, hogy gyerek az autóban, de hogy vezetni is tud?

1) vagy visszaütök
2) vagy megpróbálom leállítani, hangos szóval
3) a munkahelyemre futok

a 3)-as nem bátor dolog, de hasznos.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.11. 12:40:24

@pógi: És az neked mitől evidencia, hogy tehénkednek az emberek a dudára? Talán csak nem magadból indulsz ki? :-)

"Duddantásról" van szó, amiben szerintem - és az emberek 99,9999% szerint - nincs semmi rossz, egyszerű figyelmeztetés, hogy "hé öreg, elbambultál, rád vár mindenki". Nem 30 másodperces kürtkoncertről volt szó, habár néha arra is szükség van...

j311 2009.06.11. 12:41:46

Akkor talán a taxis rendzsámát lesszíves!

Reggie 2009.06.11. 12:42:35

@Nelson Mandula: Annyi, hogy aki hivatkozik ra, ugy erzi, hogy ezt olvasva mindenki sokkal sulyosabbnak fogja velni az esete.
Persze teljesen irrelevans, de jol hangzik.

Frucsasz 2009.06.11. 12:42:58

@darkmirjam: ne haragudj, de erre ugrok. Alapvetően nem vagyok szélsőséges, de falhoz állítanám azt is, aki kitalálta, hogy aki mentálisan "beteg", azt fel lehet menteni, vagy enyhébben lehet kezelni. Hát ne lehessen. Az, hogy beteg, még nem jogosítja fel, hogy emberek között rohangászva őrjöngjön. Az ilyet kényszergyógykezelni is felesleges, nem láttam még, hogy bármelyikükön segített volna, ezek a problémák nem múlnak el sosem. Innentől kezdve viszont felesleges kedvező helyzetbe hozni őket. Igenis el kell zárni a többi embertől, de a társadalom érdekében még az eutanázia is jó megoldás lenne (ugyebár, betegek esetében nem beszélünk kivégzésről). Tudom, hogy ez tényleg szélsőségesen hangzik, de csak egyszer tapasztald meg, hogy valaki súlyosan bántalmaz téged vagy egy szerettedet, és utána felmentik, és a legsúlyosabb büntetése az, hogy utána havi egyszer picológushoz kell járnia 45 percet...
Ha nekem bántaná valaki a páromat/gyermekemet, és ezek után megúszná azért, mert beteg, hát hamarosan igen komoly szervi károk érnék.

i23kovacs 2009.06.11. 12:44:58

Szerintem panaszt kellene tenni a rendőrségi határozat ellen, hadd menjen tovább.

Az ilyet már csak azért sem szabad hagyni, mert legközelebb az autójával megy azután, aki nem tetszik neki, tehát eléggé közveszélyes.

A múltkor egyébként rám is dudáltak, mert nem indultam a zöldre (pont a lányom kérdezett valamit, és felé fordultam hogy válaszoljak :-)). Baby on board matrica nincs. Nem is szoktam ezt zokon venni, többnyire megköszönöm a figyelmeztetést, de a visszapillantóban láttam, hogy az ürge nem csak dudált, de még hadonászott, meg üvöltött is. Ettől viszont annyira megijedtem, hogy bár már elindultam, de ijedtemben a fékre tapostam, és nagy félelmemben sokáig nem is mertem újra elindulni :-)

bspbsy 2009.06.11. 12:45:18

a "Baba az autóban" matrcicáért igenis megérdemli mindenki, hogy agyonverjék!

Frucsasz 2009.06.11. 12:46:55

@darkmirjam: nem, drága, a zöldben állóra sem duddantunk rá. Vedd elő szépen a kresz-könyvet, és fuss neki még egyszer. A duda nem erre való, hanem a baleset megelőzésére.
Kivan az idegrendszerem attól, hogy napi ezer dudaszót hallok az irodában ülve, csak mert egy forgalmasabb lámpás kereszteződés mellett dolgozom, és a legtöbb ember nem képes betartani a kreszt.

odanézz 2009.06.11. 12:46:59

Na most ez a ,,finoman rádudált" a probléma...

Hová siet? ennyire fáj neki az a 2perc, mire újra zöld lesz a lámpa?
Aztán lehet még kerülni, index ki, és várni, míg egy udvarias kienged.
Jobb a békesség!!!!

Parkőr (törölt) 2009.06.11. 12:49:47

OFF
Nem tud segíteni nekem valaki egy
JDV 270
rendszámú kisteherautó tulaja kellene.
Tegnapelőtt, mert nem engedtem be Róbert Károly végénél lévő záróvonalon magam elé , majdnem megölt.
Szó szerint a szerencs utcáig üldözött.A feleségem zokogóromot kapott.
Kérlek aki tud segítsen szeretnék én is kancigánynak zokogórohamot okozni.

Előre is köszönöm mindenkitől.

ON.

Frucsasz 2009.06.11. 12:51:31

Egyébként maga a poszt kicsit értelmetlen. Nem jelentek fel valakit, és utána csodálkozom, hogy nem ítélik el valamiért, amiért nem jelentettem fel? WTF?

A férj egyébként valóban lecserélendő, ha ennyire muja, a gyerekét vagy a feleségét se fogja tudni megvédeni. Egy dolog a béketűrés, más dolog a beszariság.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.06.11. 12:51:50

igen, ez agyarország. szép történet.

Sztávrosz_ (törölt) 2009.06.11. 12:53:14

És nerkem meg 90 éves nagymama van az autóban aki egy dudálásra is szörnyethalhat. akinek babája van kikövetelhet mindent, de másokkal szemben "van ezeknek szívük" egyáltalán?

odanézz 2009.06.11. 12:54:46

@Parkőr:
Elvileg tudok, de sokat kell könyörögni, hogy neveket is megmondjanak...
Ha céges teherautó, akkor meg veszett fejsze

oncogito 2009.06.11. 12:54:47

Ha nem volt feljelentés, ha sajnálták arra az időt, hogy igazságot szolgáltassanak önmaguknak, akkor sokat nem lehet várni.
Kellett volna feljelentés, látlelet, tanuk -- és akkor van igazságszolgáltatás.

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 12:54:48

Hát, bármilyen furcsa, itt elsődlegesen nem a sünök hibáztak-pedig nem szoktam őket védeni-ill. max. annyiban, hogy garázdaságot állapitottak meg pl. testi sértés helyett.De elég zavaros ez a történet:1, a férjnek feljelentést kellett volna tennie 2, mellesleg a feleségnek meg tanuskodni a férje mellett/ez már csak azért is fontos lett volna, mert amennyiben megtörtént volna feljelentés, 2 igen állt volna 1 nemmel szemben/3, nem tudom a posztíro miért nem fordult ügyvédhez, de igencsak keveri a tényállásokat, pl.hogy a csudába lett volna ez közösség elleni izgatás?4,Az is érthetetlen, hogy a taxistársasággal szemben sem lépnek fel?5, No és végezetül:biztos, hogy pontosan így történt minden?

Pittykapitany 2009.06.11. 12:55:01

@Frucsasz: Eleg fura ez a kettosseg. Az egyszer azt irod, hogy kinyirnal minden elmebeteget, utana meg itelkezel ha valaki dudalni mereszel a forgalom (es persze sajat) folyamatos haladasa erdekeben. Gondolom Te minden KRESZ szabalyt betartassz midnen helyzetben igy van?

darkmirjam 2009.06.11. 12:55:18

@Frucsasz: Nem, ne ússza meg. Megpróbálják meggyógyítani. De ezért életfogytig sem kellene bezárni. Sőt, ha kat hat hónapot akkor már rögtön faragtunk belőle egy félig kész bűnözőt. Én már hallottam olyan eseteket, hogy pszichés betegek meggyógyultak. Nem mentegetném őt, de egyrészt a törvény nem lincselésre való, másrészt meg az idegösszeroppanás veled is előfordulhat, gondolom nem debella sittesek közt akarnál magadhoz térni.

j311 2009.06.11. 12:55:49

@bspbsy: "Baby on board" matricát minden olyan autóra is kirakják amiben valami elhízott kétgyerekes anyuka ül, nemcsak arra amiben valami vékony, csinos bébi! :D

Frucsasz 2009.06.11. 12:56:28

@Reggie: van egy utópisztikus álmom. Ebben az álomban a jogosítványt csak IQ és pszichológia teszt iratása után osztogatnák. Az első szándékos szabálysértésért bevonnák 1 évre. Ha visszakapja, és ismét szabáylt sért, 2 évre, és így tovább. Egy záróvonal átlépés, egy zebrára ráhajtás, egy piroson áthajtás, egy rossz parkolás stb mind ezt eredményezné. Nem játszanék pontgyűjtőset, mint valami debil katica. És ebben az utópisztikus világban mindenki betartaná a szabályokat. Például vezetés közben a vezetésre figyelne, így nem lepődne meg, hogy jé, hát már rég zöld a lámpa. Tudom,radikális és utópisztikus gondolatok, nem kell komolyan venni, csak eljátszottam a gondolattal...
De az is tény, hogy a dudaszót nem csak az hallja, akinek szól, hanem kb 50-100 m -es körzetben mindenki más is.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.06.11. 12:56:35

@winner_hun: "Istenem, bár takarítaná már el valaki az ilyen hulladék nagyképű semmirevaló nagyon okos, neki mindenki szar mindenki hülye embereket."
remélem éred az iróniát.

@Parkőr: "4, azt nem szeretjük, hogy valaki a gyerek mögé, meg a baba az autóban matrica mögé bújkálva dramatizálja az amúgy is súlyos helyzetet."
Nos igen.
Kérdem én, mi köze az esetnek a gyerekhez? Lóf@sz se. ennyi.
De a posztoló histérikus tüneteket mutat, bevallottan 'pánikroham', ha a férje sápadtan jön haza, 'aggódik' satöbbi szavak gyakori ismételgetése...

Rádudált valakire, az neki ment, ő nem tett feljelentést, hisztérikus asszony meg picsog.

Ez ilyen nyuszómuszó feeling.

szánalom.

labi 2009.06.11. 12:56:50

Kár volt elmulasztani a feljelentést.
A letört fog sokba kerül ám, nem mindegy ki fizeti...

Frucsasz 2009.06.11. 12:57:51

@Pittykapitany: én a lehető legegyszerűbb megoldást választottam: nem vezetek, mert nem tartom magamat alkalmasnak erre.

Parkőr (törölt) 2009.06.11. 12:59:20

@odanézz:

Szánok valamennyit a könyörgésre., ha úgy könnyebb.
elég régen vezetek, ha nem egy egész fekete kőművesbrigád ül a kisteherben felveszem a harcot, de így jobbnak láttam elmenekülni.
De legközelebb remélem nem ilyen lesz a felállás.

odanézz 2009.06.11. 13:01:04

Posztíró Hölgy ,,feleségének" meg ajánlanék egy kényelmes, tökéletesen hangszigetelet autót, Napoleon Boulevard számokkal, valószínűleg nem lenne olyan sietős akkor...

darkmirjam 2009.06.11. 13:01:04

@Frucsasz: Sokan meg szeretnének nem három lámpával később átjutni, mert a legelől álló sofőr épp máshová figyel. Annak ski pedig nem a közlekedésre figyel, a volánnál ül, mégis mással van elfoglalva röviden tudtára adjuk hogy épp egy forgalmi sáv közepén parkol elakadásjelző nélkül...balesetveszélyt okozva :) Mentségemre legyen mondva, ha látom hogy verítékben úszva keresi az egyest, nem duddantok, nem fokozom a terhet.
Sajnos a városi élet együtt jár a forgalom zajával. Rossz, mint az időjárás.

Dester 2009.06.11. 13:02:39

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: úgy van. Látlelet vétele esetén nem garázdaság lett volna belőle, hanem 8 napon túl gyógyuló súlyos testi sértés, mivel a fogból letört egy darab. Egyébként még ennyi sem kell hozzá, elég, ha mozog egy kicsit az egyik fog, ez azonnal kiemeli a garázdaság fogalmából a cselekményt. A súlyos testi sértés pedig akár börtönbüntetéssel is sújtható. 2 éve én is tettem feljelentést hasonló miatt, de nekem "csak" 8 napon belül gyógyuló sérüléseim voltak, ami könnyű testi sértés. A fentieket a feljelentést felvevő - egyébként rendkívül segítőkész - nyomozó mondta el.

Reggie 2009.06.11. 13:02:40

@Frucsasz: Most ne almodozz, hanem arra valaszolj, hogy a manapsag szerinted mivel lehet a zoldet eszre nem vevo figyelmet felhivni arra, hogy mennie kene?

winner_hun 2009.06.11. 13:03:16

Koronás Udvari Chinpoko Mester: gondolom magadra ismertél.

Mindjárt gondoltam, az a paraszt, akit idegesít, hogy suttyó lenéző szarok vagytok. Igazából, sejthető volt, hogy magatokat igazoljátok, másokba kerestek hibát. DE ez van, nagyon szépek, nagyon okosak, és nagyon gerinctelenek vagytok.

Mondom, majd egyszer én álok a vonal mellett, és mosolygok.

Reggie 2009.06.11. 13:03:49

@Frucsasz: Most ne almodozz, hanem arra valaszolj, hogy manapsag szerinted mivel lehet felhivni a zoldben allo figyelmet arra, hogy mennie kene?

boldii9 2009.06.11. 13:04:25

Ja bocs, ha nem jelentette fel az illetőt, az miért a rendőrök hibája?!

Kisbaba ide-oda, ne sírjon nekem senki aki nem képes vállalni azt, hogy elmegy a rendőrségre és feljelentést tesz! (Tudom, jön a bíróság, meg ilyenek, de ez egy ilyen dolog. Ha eltűri, hogy megverték, majd Homározik, azzal nem lesz megoldva az ügy!)

odanézz 2009.06.11. 13:05:01

@Parkőr:

Rendben, megpróbálhatom(Van ismerős, aki ott dolgozik, s nem egyszer kaptam már adatokat) Ha esetleg hatóságok olvassák ezt, akkor az egész csak vicc!!

Tehát JDV-270, márkát tudsz esetleg?

5perc 2009.06.11. 13:07:11

Múltkor egy taxis előadta, hogy "Hát az én feleségem akkora EGY HÜLYE... de komolyan :] Teljesen hülye! 30 éve vettem el, de akkor még nem tudtam :S Most meg már csak nem válok el, kibírom valahogy. Nézd meg itt van ez a szép autó :)), nem vagyok hülye osztozkodni, hát nem igazam van? Néha elmegyem, megkú..k egy jó nőt fizetek érte, aztán ennyi." Ez Miskolcon volt.

szajberpiraty 2009.06.11. 13:09:13

Minden valamire való családapánál van összecsukható szívlapát (Bocsánat, hogy tetszett mondani? - felirattal), amelyet elővesz elmebeteg taxisok, vagy garázda nyugdíjasok támadásának elhárítása céljából.

Az ilyen majmok az ellenállás legkisebb jelére abbahagyják, és eltakarodnak nyüszítve.

odanézz 2009.06.11. 13:09:17

@darkmirjam:

Múltkor láttam egy hölgyet Lanciával a nyugati előtt pesten, a reggeli csúcsban.
Szegény kétszer lefulladt, harmadszorra is csak nehezen tudott elindulni, a lámpa már sárga volt, senki nem dudált mögötte, mindenki türelmes volt(nem volt anyázás és mutogatás sem), nem fokozták, a bajt...
Olyan európai érzés, és büszkeség fogott el akkor...

anarch 2009.06.11. 13:10:00

Ezt a matricát valamikor a Hungária biztosító (?) hozta be Magyarországra marketing-célokból (biztos emlékeztek a kék kengurus), amivel valami biztosítást reklámoztak friss családoknak. Aztán valahogy ittragadt. Németeknél Michelin figurával lehet látni hasonlókat.

Ilyen matricás izéből az oroszoknál van értelmes változat ahol a matrica tényleg jelent is valamit. Nevezetesen azt hogy: TÉLI GUMI van a keréken, más a fékhatás, bocsi. Az más kérdés hogy nagy ívben nem érdekli őket és folyamatosan kinnt van a matrica :)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.06.11. 13:10:38

"Ő két kezében teli táskával alig tudott védekezni"

Egy takaritónő feljelentést tesz a rendőrségen,mert megerőszakolták munka közben, amikor mosta fel a folyosót. -Mondja, és miért nem szaladt el? -kérdi a rendör. Hát hova szaladtam volna, jobbra fal, balra fal, hátam mögött a támadó, elöttem meg már fel volt mosva!

bruhaha

Parkőr (törölt) 2009.06.11. 13:11:53

@odanézz:

Piros ducato platós elég újnak tűnt.

A benn ülők elterelték a figyelmem a márkáról:(

acta est fabula 2009.06.11. 13:13:17

a dudat elvileg balesetveszély eseten vagy annak elkerulesere (KRESZ)szabad hasznalni , nem?

nem emlekszem pontosan...

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 13:14:20

@walker57: ,,Hölgyem, pánikroham helyett cserélje le a férjét egy férfira!,,:))

Pittykapitany 2009.06.11. 13:15:17

@odanézz: Na jo ha valaki latom hogy igyekszik de nem megy akkor nem duddantok (tok jo szo). Itt most az elbambulasrol volt szo es az erre valo finom figyelmeztetesrol. Amugy ilyenkor a bambulo egy bocsanatkero intessel elrendezi ha intelligensebb fajta. Velem is megtortent mar...

leslie nilsen (törölt) 2009.06.11. 13:16:11

"hogy az autón ott lógott a "Baba az autóban"


hááát bassszalak, aki ezt a kitalálta...

minek?

Frucsasz 2009.06.11. 13:16:53

@Pittykapitany: a kettősséget most még nem látom át. Két külön dologról beszélek. Aki elmebeteg, ne ússza meg az általa elkövetett bűnöket csak ezért. Főleg azért ne, mert ez kiskapu a törvényben.
Másik téma: zavar mások dudálása, igen. És indokolatlan is, mert nem ez a duda funkciója.
Hogy a kettő hol jön össze, és hol a kettősség, nem látom. Első gondolatként az ugrott be, hogy elmebetegnek tartassz, amiért zavar a dudaszó. Ki kell, hogy ábrándítsalak: sok embert zavar, ez nem elmebetegség. Második gondolatom még nincs. :) Nyugodtan világosíts fel, nem akarok értetlenül meghalni.

@darkmirjam: nem kívánom neked, hogy meghaljon valakid, azért, mert valaki másnak idegösszeroppanása volt. (megjegyzem, nem is fogod, mert attól, hogy valakinek idegösszeroppanása volt, még nem lez közveszélyes. Aki mások életére tör, annak nem idegösszeroppanása van.) Azt sem kívánom neked, hogy a gyerekedet félholtan lásd egy kórházi ágyban, mert valakinek idegösszeroppanása volt. Ha te ezek után azt mondanád, hogy hát szegény beteg volt, elnézzük neki, ne haragudj, de azt mondom: nem igaz.
Elmondom, én mit láttam: Láttam egy elmebeteg alkoholista apát, aki többször majdnem megölte a kislányát. A végén az anya elmenekült a gyerekkel, de a másfél évtizeden át tartó folyamatos kínzás megtette a hatását. Az illető apa végeredményként kapott egy diliflepnit. Ennyi. Semmi börtön. Semmi kezelés. Talán ha pár alkalomnyi látogatása volt a pszihiáternél, kötelező jelleggel. Néhányszor 45 perc, közintézményben, futószalagon.
Azóta is kint rohangászik, és bármit, ismétlem bármit csinál: tör, zúz, üt; ha felmutatja a papírját, megússza. Ez az igazolása arra, hogy nem beszámítható, így nem vonható felelősségre sem. Bezárni? Hova? Nem lehet. Ennél súlyosabb esetek kerülnek csak bentlakásos intézményekbe. Ezek meg kint futkorásznak.

Egyébként van némi különbség elmebetegség meg idegösszeroppanás között is. Ha én idegösszeroppanás alatt széttörök pár holmit, vagy kocsi elé vetem magam, vgy katatón állapotban meredek magam elé, az rendben. Kezeljenek. De ha emberi életre támadok, ha ilyen állapotban megpróbálok valakit fizikailag bántani, ott már nem idegösszeroppanásról beszélünk. Az már komolyabb gond. Ott sosem lehet tudni, hogy ha kiengeded, és legközelebb összeomlik, meghal-e valaki. És a legtöbb ilyen típusú elmebetegség nem gyógyítható. Gyógyszerekkel némileg karban tarthatod, de az egyensúly túl érzékeny, sosem lesz belőlük olyan normális ember, akit szabad lenne kiengedni a társadalomba. Robbanásveszélyesek.

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 13:17:23

@szegeny magyarorszag: A KRESZ szerint, igen , jól tudod.De más az elmélet és más a gyakorlat

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.06.11. 13:18:07

Posztolópicsa: Legyen a férjednél egy nagyon éles és hosszú pengéjű kés amivel kiszúrhatja a taxisköcsögök herezacskóját meg a szemét! Aztán még a földön egy gerinctörés is belefér. Erről ennyit.

odanézz 2009.06.11. 13:18:35

@Pittykapitany:

darkmirjam:
hozzászólására reagáltam :)

Frucsasz 2009.06.11. 13:19:00

@darkmirjam: egyébként nem tudok jó megoldást a zöld előtt ácsorgókra, félreértés ne essék. De a dudát sem tartom annak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.11. 13:20:53

" Nyilvánvaló emberek: ha bajotok van valakivel az utcán, mert csak rondán néz, vagy beszól, nyugodtan lehet verekedni!"

Bazmeg, ez azért dulvább a dulvánál.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.11. 13:20:58

@odanézz:
@Parkőr:
ha ezt komolyan csináljátok, bajatok lehet belőle. csak szólok.
ennyire amatőrök ne legyetek már! vazz és még a rendszámot is leírja, a másik megismétli, nehogy tévedés legyen. hú bakker... nóóóóórmális?

Ferenczhalmi Ferdinánd 2009.06.11. 13:21:19

kamu faszság az egész, gondolom a férjecske rendesen nyomta a dudát és még mutogatott meg anyázott is, csak ez kimaradt a sztoriból!!! különben a taxisok nagy gecik, azt hiszik, hogy ők szarták a kurva anyjukat :-DDD

Pittykapitany 2009.06.11. 13:22:58

@Frucsasz: Akkor probalom megvilagitani. Eloszor azt irod hogy irtsuk ki a gyengeket, mert nekik nincsenek jogaik meg nem valok a tarsadalomba meg ilyen blabla, ami azert kisse szelsoseges allaspont. Kicsivel kesobb egy jogkoveto mintapolgar megnyilvanulasat lathattuk Toled aki turelmesen varna a lampanal 30 percet mert a csunya KRESZ bizony tiltja a duda hasznalatat... Kb csak erre gondoltam.

Frucsasz 2009.06.11. 13:23:29

@i hate the police: igen, rátapintottál a fő bajomra. Hogy ezen a világon mindig más az elmélet, meg a gyakorlat. Ugyebár, elméletben embert ölni is tilos. Mégis vannak, akik szerint belefér, mert nem jut eszükbe jobb... Szeretem ezt a kék szabály, piros szabály dolgot.

Pittykapitany 2009.06.11. 13:24:29

@Frucsasz: Amugy nem tartalak elmebetegnek hogy mindenre valaszoljak. :))

Silent Bob 2009.06.11. 13:25:25

Már megint a rendőrség, meg hogy feljelentést kellett volna tenni. Tegye már fel a kezét, akinek valaha volt ilyen esete és jól jött ki belőle.
Pofán kellett volna verni a taxist és viszlát. Ha nem jött össze, ez van.

odanézz 2009.06.11. 13:25:53

@Nelson Mandula:

Nem szabadna rendszámot leírni, vagy most mi a baj van?( oly' parasztosan)

ohmyFgod 2009.06.11. 13:26:16

ha már ennyire picsog a csaj az ő piciny gyereke miatt, akkor PONTOSAN a gyerek érdekében kellett volna azt a kurva feljelentést megejteni...

odanézz 2009.06.11. 13:27:38

@Nelson Mandula:

Ismétlés a Google miatt volt ;-)
Tudod milyen jó, ha a rendszámodat beírod, és összefüggésbe hozza valami tahósággal :-)

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 13:28:36

@Frucsasz: bizony, sajnos,ez igy van.Főleg az utóbbi néhány évben, amióta már szintenki mindenki idegbeteg és nemcsak az utakon

Frucsasz 2009.06.11. 13:28:42

@Pittykapitany: na jó, most már állítsátok ki nekem a hülyeségi bizonyítványt. Lehet, hogy az a baj, hogy ebéd után vagyok, és a vér lement a gyomromba emészteni, de hogy a búbánatban van ellentmondás a kettő között?
Egyébként nem, ne írtsuk ki a gyengéket. Akkor a fizikai betegeket, a gyerekeket, a nőket, az időseket is ide sorolnám. Nekem nem a gyengékkel van bajom, hanem azokkal, akik közveszélyesek. Akiknek a szabadlábra helyezése később emberi életbe, vagy legalábbis testi épségbe kerülne.

Palkovics Ede 2009.06.11. 13:30:56

@Frucsasz: múltkor piros lámpánál álltam a Váci úton. Előttem volt egy tanuló vezető. Zöldre váltott a lámpa, de a csaj háromszor lefulladt. Ideges lettem, hogy 35 másodpercet elvett a tempómból, így mikor elindult, megelőztem, satuztam előtte, megállásra kényszerítettem, kiszálltam, kirángattam a kocsiból, megvártam míg mind a két keze foglalt lett, majd kitörtem egy darabot a fogából.

Pittykapitánynál és darkmirjamnál a pont.
Ne ítélj és nem ítéltetsz!

ennek a posznak mi köze a fogyasztóvédelemhez?

Tomi from There · http://fotobolt.blog.hu 2009.06.11. 13:31:28

Nyomorék post... A levél beküldőjének meg csak annyit üzennék, hogy ha annyira kibaszottul unatkozik, hogy csak a gyerekéről tud pofázni meg a férje helyett szívinfarktust kapni meg saját magát szétsajnáltatni, akkor takarodjon el dolgozni.

Frucsasz 2009.06.11. 13:33:41

Most belegondoltam egyébként, hogy szerencsétlen muki milyen rosszul jött ki ebből. Nem akart felhajtást, erre asszonyka még világgá is kürtöli, milyen lütyő férje van. Ezt az egész sztorit ő szívta meg a legjobban...

odanézz 2009.06.11. 13:33:53

@Tomi from Space:

Azért talán nem kéne ilyen stílusban személyeskedni....

Hölgynek csak egy normális férfi kell, nem pedig egy ilyen nyámnyila nyuszi

SzLacika 2009.06.11. 13:34:57

@Silent Bob: Egyszer egy havernak megrúgták a kocsiját meg lerúgták a tükrét. A fószer elhajtott. Haverom rendszám alapján feljelentést tett. A fazont előkeresték, beidézték, stb stb lényeg, hogy a végén minden kárt és költséget megtérített. Ilyen is van...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.11. 13:35:42

@Parkőr: egészen nyugodt vagyok, olyannyira, hogy ha a verőlegényeket is nyilvánosan akarod toborozni, már arra is -előre - bevettem a gyógyszert.
@odanézz:
A naivitás az első ráb@száskor (bocs, nem akartam kiemelni) gyógyul - ahogy Kant mondta a Periódusos rendszer kritikájában.

odanézz 2009.06.11. 13:35:50

@SzLacika:

Hát persze, hisz mi mást tudna tenni szerencsétlen?
Közmunka?

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 13:35:57

@Frucsasz: az tuti, hogy a kollegái most rajta röhögnek

Pittykapitany 2009.06.11. 13:40:03

@Frucsasz: Szerintem erre valok a szakemberek hogy megallapitsak hogy valaki gyogyult-e vagy marad a gumiszoba. De ebbe most ne menjunk bele, van szituacio amikor egyertek Veled.
De az nem ez a taxis szitu. Neha enis pofanvernek egy ket embert de eddig sikerult jambornak maradni.
Es meg egyszer: nem tartalak elmebetegnek csak ereztem nemi kontrasztot a ket megnyilvanulas kozott.
Remelem az ebed azert jolesett :))

Silent Bob 2009.06.11. 13:40:11

@SzLacika: Ennek örülök. Tényleg. Hozzám eddig kétszer törtek be, két különböző lakásba. A helyszínelő először 1,5 másodszor 2,5 óra alatt ért ki.
Első alkalommal még a szomszédokat se kérdezték meg, hogy láttak-e valakit. Mikor harmadszor kellett bemennem a kapitányságra, hogy elmondjam ugyanazt a tanúvallomást, egy nyikhaj pöcs "rendőr" röhögve sajnálkozott, hogy "az a baj, hogy nem csinálunk semmit csak ülünk itt bent". Anyátok.
A második betöréssel kapcsolatban a mai napig nem kaptam meg még a helyszínelés jegyzőkönyvét sem, pedig kértem telefonon és faxon is.
Nekem ezek a tapasztalataim.

acsko 2009.06.11. 13:40:11

Számomra az írás igenis a közállapotokról szól. Valahogy nem tartom túl reálisnak (tipikusnak) a történetet Dániában. Ott persze valószínűleg a lámpánál sem dudálgatnak. Na, de ez az enyhe kis figyelmeztetés (kivel ne fordult volna már elő?), nem ok a verekedésre. És nem igaz, hogy az illető beteg. Sajnos, az egész ország ilyen erőszakos, türelmetlen, kulturálatlan és beteg. A közállapotainkra jellemző az eset lezárása is, akár tett feljelentést az illető, akár nem. És sajnos, az a közömbösség és szívtelenség is jellemző az országra, ami nagyon sok kommentből itt kiolvasható ("kit érdekel a baba?, tett volna feljelentést stb.). Ezért egyre élhetetlenebb ez az ország. Amíg másutt abban versenyeznek egymással az emberek, hogy hogyan tudnak még jobban, még többet segíteni egymásnak, mi magunkból kifordulva egymást ütjük-verjük, gázoljuk.

SzLacika 2009.06.11. 13:41:13

@odanézz: Olvasd el, mire írtam a választ és rakd össze a képet :)

Silent Bob 2009.06.11. 13:25:25
Már megint a rendőrség, meg hogy feljelentést kellett volna tenni. Tegye már fel a kezét, akinek valaha volt ilyen esete és jól jött ki belőle.

Erre írtam, hogy lehet jól kijönni belőle - bár az általam leírt esetben nem testi sértés volt, hanem anyagi kár.

I.R.Baboon 2009.06.11. 13:44:16

Én egyszer futnék össze egy ilyen taxissal (vagy bárki mással), az tuti, hogy még hülyébbre verném...

Valamint üzenném a nagy okos "sofőröknek", akik mindig és minden KRESZ szabályt betartanak, hogy ha egyszer előttem jön rá "az úgyis feltartalak, amiért rámdudáltál, mert hülye voltam és nem vettem észre hogy rádhúzom a kormányt vagy a lámpa már 8x-or váltott és még mindig itt állok egy helyben": kielőzlek, ha kell 8 záróvonalon átmegyek, kiszedlek a kocsiból és nagyon megruházlak... Soha nem értettem, hogy ha valaki hibázik - szoktam én is, mert elég sokat vezetek, és néha becsúszik egy-két figyelmetlenség - MI A BÜDÖS PICSÁÉRT NEM LEHET AZT ELISMERNI, BOCSÁNATOT KÉRNI ÉS NEM TOVÁBB SZÍVÓZNI A MÁSIKKAL??? Ennyi lenne az egész, és nem kapnék folyton dührohamot, amikor még direkt nekiáll szívatni a saját hülyesége után...

odanézz 2009.06.11. 13:44:26

@SzLacika:

Értem én :-)

De ez evidens, hogy nyert ügy...
Rsz. megvolt, bejelentés megvolt.

Silent Bob 2009.06.11. 13:45:51

@SzLacika: Jaja, értettem, szerencsétek volt.
Mondjuk itt a konkrét esetben szerintem a taxisnak egyből lett volna két másik taxis tanúja aki látta, hogy "kispapa" támadt rá a cekkerekkel:D

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.06.11. 13:50:02

@Jimbo75: én meg azokat a faszokat nem értem, akik, bár már rég zöld a lámpa, akkor keresik a sebváltót, akkor csukják be a kesztyűtartót vagy a táskájukat, stb.

merthogy, ha vezetünk, akkor vezetünk és nem csinálunk mást. ilyen egyszerű.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.11. 13:51:23

Üdv.
Aztán sirnak a taxisok, ha valaki éppen az őrezred tagja és seggbelövi

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.11. 13:55:05

@Frucsasz:

nekem is van egy álmom. a teljesen mobil kézi iratmegsemmisítő alkalmazása:
- szabálytalan vagy?
- rallizol reggel az ótópályán, hogy mások kiharapják a kormány egy darabját a vészfékezéstől?
- úgy tolakszol, hogy lelöksz a felüljáróról?
- letolsz 130-nél a külső szélső sávban?
stb. stb.

na gyere ide, ledarálom a jogsidat, és menj tovább gyalog Isten hírével.

nem mondom magamról, hogy betartok minden szabályt, mert hazudgálni nem szép dolog. ha nekem darálják le, mert fax voltam, darálják.

de miattam még senki nem költözött a túlvilágra.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.11. 13:57:50

@Silent Bob:
"mai napig nem kaptam meg még a helyszínelés jegyzőkönyvét "
Nehogy OFF legyek :)
ismerősöm az eltünt férjéröl nem kapott 7 év után nyozást lezáro jelentést, de egy "főhivatal" felelősségre akarja vonni, hogy nem jelentette be őneki

SzLacika 2009.06.11. 13:57:53

@Silent Bob: Hát igen, azt elismerem, hogy túl sok pozitív példát nem lehet felhozni, de azért elvétve akad olyan is. Azért a te esetedben is érdemes a polisziához menni, mert lehet, hogy csak egy hangyafasznyi esély van arra, hogy történjen valami az ügyedben, de ha nem mész akkor meg semmi. Szerintem. Ha senki nem tenne feljelentést, még inkább szabadon garázdálkodnának az arra hajlamos barmok. Ha 5-ből egy állat átgondolja a viselkedését a bebukott bírósági baszakodás után, és legközelebb higgadtabb lesz akkor már ért valamit a cécó. Meg aztán hadd legyen csak papírmunkájuk bőven a kékeknek :)

Persze aki nem akar rendőrségre menni, ne tegye, csak aztán ne csodálkozzon, ha semmi nem történik - hisz mint a te példád is mutatja, lehet még akkor se lesz semmi ha megteszi. Ez pedig lehet a tanulság a posztolóék számára.

"kispapa támadt rá a cekkerekkel" Főleg ha nem bakjegyek hanem mondjuk aranyrudak voltak a táskákban :)

kispista 2009.06.11. 13:58:29

Összes taxist kivégezni, nem kár értük. Élősködő tapló banda. A kreszt nem ismerik és csak siránkozni tudnak.

CsigaBiga (törölt) 2009.06.11. 14:02:01

Igen, sajnálom, hogy nem tettünk feljelentést. De akinek volt már pár hetes kisgyereke, az tudja, hogy mennyi a tennivaló. És igen, a kismama mindenbe beleteszi a gyerekét, mert ha netán valakinek késsel a kezében borul el az agya, akkor könnyen lehet, hogy egyedül neveltem volna a gyerekemet. A férjem pedig IGAZI FÉRFI, és ezt kikérem magamnak! Védekezett, jól megrángatta az embert. Talán jobb is, hogy volt valami a kezében, mert rosszabbul végződhetett volna. A taxisokkal semmi bajom, de ha valakinek az a hivatása, hogy egész nap úton van, nem árt némi türelem... Az ember néha dudál, de csak akkor ha nem szívesen vár még egy lámpaváltást emiatt, más ezt általában megköszöni, én legalábbis.

CsigaBiga (törölt) 2009.06.11. 14:03:30

@bspbsy: biztosan jó nagy családod van...

darkmirjam 2009.06.11. 14:03:32

@acsko: Az hogy a taxis beteg igenis mentség, mégpedig arra, hogy a cekkeres apuka miért is nem bonyolódott utcai harcba egy gutaütésessel. Most képzeld bele magad a helyébe, akkora kakas vagyok, hogy itt fetrengek a füldön egy elmebeteggel. Egy utcai verekedés mindíg szánalmas. Mindíg. Csak filmekben nem. Általában vörösfejű tahók próbálnak egymás arcába marni.
Utcai bunyókat lefogadom, hogy még Koppenhágában is találsz. Még a tesz vesz városban is tépik egymást a macskák. A fontos, hogy éles maradjon a határvonal köztem és a hülye között.

tocibacsi 2009.06.11. 14:04:16

@Jimbo75: Soha nem értettem azokat a "faszokat" (csak igyekszem alkalmazkodni a szóhasználatodhoz), akik azt hiszik magukról hogy úri passzióból joguk van mások életéből elvenni további akár 2-3 percet, amikor a nemtörődömségük miatt ottragadnak plussz egy lámpaváltás idejére... Áruljad el kérlek: ott a lámpánál, az 1. helyen állva, a jobb egyben ülve mégis mi az atyaúristem más dolguk van, mint elindulni, ha vált a lámpa?!

Frucsasz 2009.06.11. 14:09:06

@Pittykapitany: rántott csirkemell, buripüri, koviubi, jegeskávé :D ISteni volt, be is butultam elég rendesen. Most úgy érzem magam, mint egy jóllakott óvodás, és kezdem megérteni, miért is hasznos a csendespihenő...

EGyébként tudom, hogy a megnyilvánulásom szélsőséges volt, de nem a gyógyítható emberekre értettem. Az a szomorú, hogy elmélet és gyakorlat más. Nem csak a kreszben, az egészségügyben is. Nincs pénz, nincs hely, így azokat is hazaengedik, akiket nem lenne szabad.

@I.R.Baboon: nekem pl semmi bajom azokkal, akik véletlenül hibáznak. Nekem azokkal van bajom, akik szándékosan teszik ezt.

@idelle: na, én ezt látom az egyetlen megoldásnak a zöld lámpa-duda témakörben. Ha lámpa előtt várunk, nem kéne telefonálni, sminkelni, enni-inni. A lámpát kéne figyelni, és megoldódna a gond. De olyat is láttam, aki újságot olvasott várakozás közben...

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: na látod, ez egy nekem is tetsző ötlet. Kár, hogy utópisztikus. De erről eszembe jutott még egy: ugyebár, az autó benzinnel megy, nem jogsival. Hát ki kellene találni azt az autót, ami igenis jogsival megy. Egy elektronikus kártya lenne a jogosítvány, az autóban kártyaleolvasó, és csak azzal indulna. Így 1. senki nem hagyná otthon az iratait 2. nem lennének engedély nélküli vezetők. 3. komolyabban vennék a dolgokat.

SzLacika 2009.06.11. 14:09:41

@I.R.Baboon: Sajnos ilyenek az emberek. Az autósók elég nagy része hiszi magáról, hogy rali vagy forma-1-es pilótának született, csak nem fedezték fel:)

Az ilyen ember önbecsülésében mély csorbát hagy, ha bénázik - mert bénázik - és inkább megmutatja, hogy legyorsullak-letollak-leverlek-énvagyokafaszábbgyerek. Mindenhol ezt látni az utakon. Nem egyszer röhögtem könnyesre a szemem olyan gyökereken, akik valami tuning-izom-részer verdával lefulladnak a pirosnál, aztán padlógázzal, füstölő gumikkal a többi kocsi közt végigszlalomozva húznak el mielőbb a helyszínről :D
Az ilyen soha a büdös életben nem fogja beismerni, hogy hibázott. Még akkor sem, ha hivatalos papírt állítanak ki a baromságáról...

babyonboard 2009.06.11. 14:10:30

Kedves Babyonboard utálók!!

Nekem is van matricám és egy fél éves kisbabám!A matricát meg nem rajolásból meg unalomból tettem ki hanem ,hogy az olyan puhapöcsüek akik belemásznak a seggembe meg dudálnak meg elvárják ,hogy 60-as táblánál 100-zal menjek a szar úton ÉSZREVEGYÉK ,hogy nem hiába nem rodeózok meg cikázok a sávok között!!!Amenyiben lesznek majd gyermekeitek biztosan rájöttök mi a lényege!!!Addig is csattogtasátok a fitymáitokat meg dudálgassatok minden matricásnak ,hátha felkel az alvó babája és akkor biztosan kőkeménynek érzitek majd magatok...gyökerek!

darkmirjam 2009.06.11. 14:10:54

@CsigaBiga: Nem tartom papucsnak a férjed. A jeges rémület kihozta belőle ami legjobbat csak tehetett, a hidegvérnek látszó bénultságot, így aztán megvárta míg elül a vihar.
Fél fog bánta, lehetett volna rosszabb is. De így legalább nem alázta magát az utcán. Ha megrakja a taxist az lett volna a legrosszabb.

Frucsasz 2009.06.11. 14:12:49

@CsigaBiga: az alapvető gond az a leveleddel, hogy felháborodsz azon, hogy nem büntetik meg az illetőt. De ha nem jelentettétek fel, akkor nincs is mi alapján megbüntetni. Az összes többi járulékos dolog: a gyereked (jó, tudom, hogy neked nem az, de objektívan, az ügy szempontjából igenis az), a férjed milyensége, a söfőr és a dudálás is. De a képlet dedósan egyszerű :Feljelented ->lesz ügy. Nem jelented fel-> nem lesz ügy.

darkmirjam 2009.06.11. 14:15:00

@babyonboard: Szerintem elmagyaráztad, bár a végére nagyon belelovaltad magad. Sztem a fitymás rész nélkül is megérti aki képes érteni.
Gondolom most mész és kivered a fél fogát valami fitymacsattogtató puhapöcsnek. :)

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.06.11. 14:17:57

City Taxinál nagyon valószínűtlen az ilyesmi. Tíz évig utaztam velük, az egyetlen korrekt pesti taxiscsapat. Inkább nézném ezt ki a pár imposztorból, akik City (Park) Taxi, vagy egyéb hasonló neveken és emblémákkal próbálnak utasokat szerezni, megélve a City jó híréből.

De lehet, hogy tévedek.

Miért nem testi sértés volt a vád?

CsigaBiga (törölt) 2009.06.11. 14:20:00

@Frucsasz: ja, persze igazad van.
CSUPÁN érdekesség. Azt hiszem nem örülnénk ha minden kereszteződésnél ez lenne, és csak úgy büntetlenül. Neked még nem volt hasonló autós kalandod?

Doks 2009.06.11. 14:20:16

Mint a gyakorló taxis, azaz itt egyes itt posztolgatók szerint a társadalom legalja, a következő információkkal szeretném tudomásotokra hozni:
City Taxi egyike a város legjobb társaságainak, nem véletlenül szeretne jelenleg is néhány száz jelentkező bekerülni. Ha onnan kivágnak valakit, elég nagy büntetés. A City jó presztizse miatt sok belvárosi hiéna is az ő matricájukhoz hasonló megtévesztő jelzést hord. Lehet, hogy az illető citys volt, lehet, hogy nem. Egy telefonnal kiderült volna, és azt hiszem, hogy a cég meglehetős érdeklődést mutatott volna a történet iránt, az ha valóban kollégájuk céget lejárató viselkedéséről szól. Még most se késő, ha megvan a rendszám.
Amig nincs bizonyosság, minden csak fikció.
További jó szájtépést mindenkinek.

Frucsasz 2009.06.11. 14:20:49

@Pók: "Miért nem testi sértés volt a vád? " Mert nem tettek feljelentést, és anélkül nem lehet az a vád...

Doks 2009.06.11. 14:21:35

jav: ... következő információkat...

babyonboard 2009.06.11. 14:22:16

@darkmirjam: Nem ált szándékomban bunkónak lenni...mondjuk sikerült,de felháborít amit egyes emberek gondolnak a közlekedésről...és még le is írják!Könnyű tolni az anyu kocsijának mert úgysem ő fizeti ki ,ha koccan! + nem várják otthon az éhes szájak!(Nem a rugalmas vezetőkről és a szélsőségekről beszéltem..)

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.06.11. 14:22:22

@RosszQtya: Padlót fogtál, mert a Citynél mindenki vállalkozásban csinálja.

darkmirjam 2009.06.11. 14:26:55

@babyonboard: Oksi, inkább vicces volt, mint súlyos. Egyébként nekem is volt fenn matrica annak ellenére, hogy én még rondának is találtam. De tényleg fontos figyelmeztetés. Így nem kell találgatni, hogy kalapos skodás, idős nő, vagy szőke nő vezeti az autót, látják valszeg gyerekes, ami sokmindent jelent. Pl: valaki lehet, épp torkaszakadtából üvölt, valaki épp összerókázta magát, valakinek épp leesett a cumisüvege stb. Röviden: az, hogy előttem valaki gyerekekkel közlekedik igenis fontos információ.

Blogger Géza 2009.06.11. 14:30:43

Több érdekes momentum van a történetben:

1) Kismamaaggyal úgy látszik, az az elképzelés, hogy egy "baba az autóban matrica" az élet minden problémáin átsegít minket. Hát nem, főleg, ha látszik, hogy semmiféle baba nincs az autóban.

2) A dudantás teljesen megszokott és a közvélemény által elfogadott, egyébként ha akarom tényleg balesetmegelőzést is szolgál, ugyanis ha zöldre vált a lámpa, és megindul a másik kocsisor, gyakran ráhajátos balesetet okoz az, aki indokolatlanul feltartja a sávot.

3) A történet elég hihetetlen, már csak azért, mert a szerzője ott sem volt, csak apuci szubjektív otthoni beszámolójából értesült a dolgokról. Sokat utaztam City Taxival, soha semmiféle problémám a sofőrök magatartásával nem volt, ez így nem kerek. Valószínűleg történt itt más is, mutogatások, beszólogatások, egyebek.

Mindezzel együtt sajnálatos az egész, de egy ilyen konflikuts kialakuláshoz 2 ember kell. Számtalanszor duddantottam én is már így, néha rám is, soha nem lett belőle gond. Nagyon kíváncsi lennék a taxis verziójára.

Káposztakukac 2009.06.11. 14:31:14

garázdaság????
ez testi sértés, btk. 170, minősített esete, mivel maradandó sérülést hagyott(letört fog).

indapasssucks 2009.06.11. 14:33:03

tehát ha a saroknál leütök valakit, de közben nem riogatom az embereket, hanem udvariasan köszönök mindenkinek, akkor az tök legális?

Na, ma munka után kipróbálom.

RESZKESS MINDENKI, A MAGYAR ÁLLAT ÚJRA AZ UTCÁKON!

:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.11. 14:34:26

@tocibacsi: Tocibácsi, a jobb 1-ben Angliában ülnek, nálunk bal 1 megy.
Csak nehogy előzni, vagy kanyarodni kezgyél

I.R.Baboon 2009.06.11. 14:34:37

@SzLacika: Igazad van teljesen, én is utálom nagyon az utcai szamurájokat... Nincs szükségem rá, hogy elismerje, hogy hibázott, csak utálom, hogy mindig nekik áll feljebb, mintha én lennék bunkó azért, mert jeleztem neki, hogy nekem fog jönni, mert nem látja, hogy ott megyek mellette/percek óta áll a lámpánál bárminemű reakció nélkül...

Nem szokásom letolni az embereket (pedig szép nagy, sötét autóm van :) ), csak nem szeretem, amikor direktbe feltartanak/rámfékeznek/kirántják elém a kocsit, csak hogy megmutassák, hogy 70-es tábla van, mit képzelek magamról, hogy gyorsabban megyek... Nem az ő feladatuk megakadályozni benne, elkap majd a rendőr és jól megbüntet...
Megelőzve a várható kommenteket, nem az a fajta vagyok, aki a nagy 4karikás autójával 150-el végigmegy a városon, szimplán a tempóm gyorsabb az átlagnál, de idáig bármi volt, mindig meg tudtam állni (le is kopogom gyorsan :) kopp-kopp-kopp :)) )

Frucsasz 2009.06.11. 14:37:23

@CsigaBiga: autós nem, vagy ha igen, akkor nem emlékszem. De ez azért is van, mert én nem vezetek. Ahogy fentebb leírtam, nem tartom magam erre alkalmasnak. Tipikusan a zöld előtt hatszor lefulladó, parkolni nem képes liba vagyok :) De szerencsére van elég önkritikám ahhoz, hog ne is erőltessem a dolgokat.

Ellenben szerintem nem kell vezetni ahhoz, hogy hasonló helyzetbe kerülj. Szép kis országunkben ezer és ezer lehetőség van rá, hogy a törvények kiskapui miatt megszívja az ember lánya/fia. És velem is volt már olyan, hogy nem mentem bele egy harcba (rendőr, bíróság, fogyivédők, stb), mert nem éreztem magamban lelkierőt ahhoz, hogy végigcsináljam, pedig nekem volt igazam. (Úgyhogy megértem a férjedet ilyen szempontból.)Nem vagyok rá büszke, ugyanis pont az ilyen gyengeségek miatt merik továbbra is játszani a kis játékaikat. De az is tény, hogy tisztában voltam vele, hogy az én gyengeségem miatt úszta meg, így bár háborogtam azon, hogy hogy jártam, de nem háborodtam fel azon, hogy megúszta.

EnZsolt 2009.06.11. 14:37:40

@acsko: áruld el kérlek, hogy miért közömbös és szívtelen az, ha valaki köztük én is leírja azt, hogy mégis mi lett volna a megoldás. Igenis feljelentést kellett volna tenni. Ez tény. A másik tény, hogy a taxis egy barom volt. És nem mindegyik taxis, mint néhány levesagyú megpróbálta kifejteni.

kispapának üzenem, hogy törött foggal is lehet élni, én is azt teszem. :)

leslie nilsen (törölt) 2009.06.11. 14:39:01

@babyonboard: ha gyorsan mész felébred?
meg így nem rohannak beéld szemből?
vagymi?

fasság

xboxer 2009.06.11. 14:40:24

kicsit zavaros volt a sztori.
de a lényeg:
a city taxit felhívni és kirúgatni a fuvarost
rendőrségen feljelentést tenni.
más:
aki nem indul el a zöldnél (az általában a telefonját nyomogatja) nyugodtan meg lehet nógatni egy rövid dudaszóval, akármi is van a kreszben
a baby on board-os matrica nem ciki, hanem figyelmezteti a többi parasztot, hogy nem fogok a kedvükért száguldozni

darkmirjam 2009.06.11. 14:42:52

@leslie nilsen: Nem mész gyorsan, mert ha fékezned kell, lehetőleg ne szakadjon le a feje. Mert ha nagy sebesség mellett kanyarogsz, könnyebben behány, mert sokat kell az utasokra koncentrálnod, osztottabb a figyelmed, lassabban biztosabban vezetsz.

Dekatlon 2009.06.11. 14:45:17

Aki hülye, az is marad.
Vicces ez a vernyákolás, rákenni mindent a cúna-cúna rendőrségre. Hogy nem csinálja hivatalból! A szemét!
FELJELENTÉST KELL TENNI! Jaaaaa, de az olyan sok idő, meg a kisbaba is, meg aggódom, hogy mmilyen lesz a jövője...
Hát ilyen lesz, bazze! Ha a kedves apuka még feljelenteni is lusta, mi a faszt akar?
A rendőrök megtettek mindent, de NEM minden cselekedet hivatalból üldözendő, oké?

Anyuka harcos hormonokban tobzódik, ez érthető. Meg mentegeti is azt a mamlasz férjét, hogy hát mindkét keze tele volt szegénynek védekezni se tudott. Nyilván, mert letenni olyan bonyolult... :D
De ahhoz elég tökös volt apu, hogy dudálgasson. Szabad, csak néha egy két szociopata begőzöl tőle. (Akit ki is szűrhettünk volna a forgalomból, csakhát, olyan nehéz az a feljelentés)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.11. 14:47:04

@Blogger Géza:
"Sokat utaztam City Taxival"
Ja, itt sem az utast verték vagy az verekedett :)
Amugy meg szekrényméretű -e vagy és borotválod a fejed-e? Mer ugy értem, hogy mersz dudálni egy terhes asszonynak :))

babyonboard 2009.06.11. 14:47:46

@leslie nilsen:
A bejegyzésem pont az ilyeneknek szólt amilyen te vagy!
Mi abban a fasszság ,hogy ha a kátyús útjainkon gyorsan mész az felkelti a kisbabát !!Ennyi eszed van tényleg ,hogy el kell magyarázni??Ez hihetetlen...!De belém rohannak szemből...,de majd ,ha lesz egy babád réájösz ,hogy a közlekedésben nem az a fontos ,hogy milyen gyorsan jutsz el vhová..!Amint írtam nem a szélsőségekről beszéltem ,hanem a suttyókról akik letolnak a 60-as táblánál ,ha annyival mész!
Szomorú ,hogy ilyen emberek vannak...ezért tart itt az ország....nincs aki elmagyarázza nektek mi a helyes és mi a nem??Hamár egyszer nincs bennetek morálisan semmi...gratulálok...

CsigaBiga (törölt) 2009.06.11. 14:50:19

Tény, hogy nem szeretem, ha picsának neveznek és pocskondiázzák a családom.
Nyilván nem érdekelnek az efféle idétlen beszólások. Csak "tanulságnak" szántam, hogy legyetek résen, talán mással is megeshet.
- kiszálltam - üdv, és szép napot mindenkinek!

bátor Sir Robin 2009.06.11. 14:51:29

@leslie nilsen: látszik, hogy nincs gyereked. De ilyennek ne is legyen! Ezt csak a gyerek érdekében kívánom.

Blogger Géza 2009.06.11. 14:55:06

@horex: Nem vagyok akkora varázsló, mint te , hogy megállapítsam, terhes-e a nő az előtem lévő kocsiban. Amúgy abszolút nem érdekel, ki aludt el a vezetőülésben, ha nem dudálok, simán beleéfér, hogy a zöld végéig sem kapcsol. Mellesleg ha én nem dudálnék, a mögöttem lévők előbb-utóbb megtennék. Vagy balesetveszélyes előzgetésekbe kezdenének.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.11. 14:55:53

Na! Ezért nem szabad a posztolot korán / Korán ? /szidni. Leül a rovat :)

Ómájgád 2009.06.11. 14:56:30

Ez a bejegyzés aranyat ér. A hozzászólásokból szociológiai doktori disszertációt lehetne írni. Azt hinné az ember, hogy mindegyik posztoló egy sérült, aggresszív teherautósofőr, és már alig várja, hogy belekössenek, mire meg tudja mutatni, hogy milyen "férfiasan" tudja elintézni az ilyen ügyeket. Minden férfiasságot emlegetőnek azt kívánom, hogy naponta legalább egyszer verekedjen (ill, nők esetén természetesen a férjük mutassa meg naponta ki a legény a gáton), vagy ajánlhatok esetleg favágást, 50 kilós cementeszsák cipelését a tizedikre stb.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.11. 14:57:22

@Blogger Géza: Mióta netezel?
Ott volt egy zsák szmájli

Blogger Géza 2009.06.11. 15:00:58

@horex: Régóta, de a szmájli mögöttes értelme nem mindig egyértelmű.

Frucsasz 2009.06.11. 15:10:06

@Ómájgád: Légy üdvözölve a való életben :)

ThenSziaÓping (törölt) 2009.06.11. 15:18:43

szerintem gyűljünk össze Ferihegyen és verjünk taxisokat.

Odamész pofánvágod megkérdezi hogy miért, erre mondod neki, hogy tudod te...
erre elhallgat, mert az elmúlt 2 órában biztos csinált olyat , hogy megérdemli.

2009.06.11. 15:19:26

"Büszke vagyok Rád hazám, hát ez itten a nagy Magyarország."...hüjje a párod, bazze, nem a hazáddal van baj...fel kellett volna jelentenie a macskajancsit...

2009.06.11. 15:27:26

"Büszke vagyok Rád hazám, hát ez itten a nagy Magyarország."...hüjje a párod, bazze, nem a hazáddal van baj...fel kellett volna jelentenie a macskajancsit...vagy a kezében lévő csomagokkal orrbatocskolni a tekszist....

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.11. 15:28:29

@Ómájgád: Erre gondoltam korábban is
Itt majd' mindenki olyan "leverném mint vak a poharat"
Aztán ha bőcsész a sertett, akkor meg lehet "legyen ön is milliomost" játszani, oszt' a taxis west
:)

darkmirjam 2009.06.11. 15:35:58

@horex: Figyejjé kisköcsög, ne emberkeggyé itt nekem, aszondmeg mennyi Belgium átlagos népsűrűsége...naaa öreg, akarsz még egyet, kinek az operája a Fidelio heeee? És amikor a földön fekszik, jön a könyörtelen szöveges feladatozás...te rohadék, ha Pisti kétszer annyi idős mint Kata és ketten pont annyi idősek, mint Árpi...aztán mikor valaki súlyos műveltségi sértés miatt kórházba kerül, jöhet a feljelentés, a vétkes pedig áll az alkut és Maunikát néz majd felvételről. :)

playgorro 2009.06.11. 15:39:06

Ennyi paraszt kommentelőt!!!

Egyébként mit keres a Homáron ez a post????

Col.Maybourne 2009.06.11. 15:42:13

@darkmirjam: kb 350fo/km² :)
marmint felenk (BE) a nepsuruseg..; :)

UnKnowBoy 2009.06.11. 15:42:15

Fel kellett volna jelenteni a taxis komát! Ha erre nem vette a fáradságot a kedves úriember, akkor nem hiszem, hogy valami hatalmas retorziót akart volna. Nekem ne mondja senki, ha jól elverik, kijön a rendőr, megvan az elkövető, akkor azért nem tesz feljelentést, mert otthon van a kisgyermekem, és nem tudok nélkülözni az életemből párszor 2 órányi időt, amíg elmegyek a rendőrségre feljelentést senni, utána meg elmegyek a bírósági tárgyalásra, ahol annyi mond, hogy fenntartom a feljelentésemben rögzítetteket, és várja hogy mi lesz az elsőfokú tárgyalás eredményre.

Így, ebben a formában a saját lustasága miatt büntetlenül megúszta a tróger taxis. Ezek után nem itt kell leírni a sérelmet, hogy jaj, nem történt semmi, hanem el kell beszélgetni kedves férjurammal, hogy igenis szánt volna rá egy kis időt, és megtette volna a kellő lépést az ügy érdekében.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.11. 15:44:58

@darkmirjam: Hát, aki ilyen helyzetben , ilyen dumát le tudna lokni
azt megnézném.
Az utcai bulik , pláne manapság, inkább a gyors és váratlan pofonokrol szólnak. Szinte nincs is ido észbekapni. Olyanokért kap a delikvens pofont/kést ami még Rejtőnél sem számit sértésnek.

euAgWzgmmtq7K 2009.06.11. 15:53:25

ez a poszt mi a faszomról szól? lúzer a kispapa, belém ha valaki belémkötne és nem ketrecharcos, akkor addig verem, amíg mozog, kitépném a gerincét és sugárban belefosnék a testébe

bugkiller 2009.06.11. 15:59:15

Hm...
Taxis sztori: egy kedves taxis tükrét lecsaptam, miután rám akart tolatni... Én motorral voltam, és amikor mellé mentem és megkérdeztem, hogy mi a faszt csinál, rám húzta a kormányt. Odacsaptam, tükör lekonyult. Jogerősen én lettem a garázda, egy csomó pénzembe került az, hogy most élek. Igazságszolgáltatás, Magyarország, 2009.

pyromaster 2009.06.11. 16:05:06

budapest sucks, budapest baszódj meg...

pyromaster 2009.06.11. 16:06:37

Itt mindenki napjában többször gerinceket tép ki a másikból? Faszomat. Max anyátokat veritek otthon, buzik..

Rendszerhiba 2009.06.11. 16:08:25

Eddig csak a Taxi 4-nél találkoztam normális egyedekkel. Amúgy meg vallom, hogy minden taxis egy köcsög, lusta, beképzelt ingyenélő állat.

Az ürgét meg nem értem. Táska volt a kezében? Eldobni, letenni nem lehet? Vagy azt hozzávágni a baromagyú taxishoz?
Ja, és a City központ felhívása nem rossz ötlet. Unokatestvérem férje(ez a fazon csak ráerősít a taxisokról alkotott negatív véleményemre)is ennél a "gittegyletnél" dolgozik, és meséli, milyen apróságokért már kibasszák a taxisokat a tuti jól fizető fuvarokat kínáló társaságoktól. Ha bosszút akar állni, elég a rendőrségi papírokból egy másolatot beküldeni... Bár, véleményem szerint a fa testápolós megoldás az est jótékony sötétjében célravezetőbb megoldás... No meg jobban is esik ! :)

euAgWzgmmtq7K 2009.06.11. 16:13:16

@pyromaster: mondam én ilyet? nem köt belém senki, sajnos sikeres ember vagyok, nem LÚZER

Yeto 2009.06.11. 16:15:04

Citytaxis angyalok: lehet hogy amikor benn van az utas akkor mindenki egy angol komornyik professzionalizmusával vetekszik, de üres autók sofőrjeitől már láttam ezt azt. Múltkorjában a buzogány-fráter sarkon kanyarodott hajszál híján belém az egyik, kézben tartott telefonnal, és még neki állt feljebb. Mondjuk amikor kiszálltam akkor elhajtott hirtelen, biztos utasa lett :-)

Reggie 2009.06.11. 16:17:19

@pyromaster: Szerintem egy emberbol csak egy gerincet lehet kitepni.

Fairy Girl 2009.06.11. 16:20:21

"A férjem nem tett sajnos feljelentést"

Ez volt az ok (biztos kétszázan leírták előttem, hadd csatlakozzam én is).

2009.06.11. 16:25:02

A sértettnek ennyire volt fontos, hogy lusta volt feljelentést tenni. Még mindég meg lehet tenni egyébként testi sértés, becsületsértés miatt. Garázdaság valóban nem volt.

Alan Shore 2009.06.11. 16:25:04

A rendőrök rosszul minősítették az esetet. Alapból nem garázdaság, hanem könnyű testi sértés. Ha amiatt indítják meg az eljárást, akkor nem lett volna kibúvó.
A sértettnek feljelentést kellett volna tenni, ha pedig a rendőrök teljesen inkompetensek, akkor az ügyészségen jelezni a problémát.
A fentiek alapján felelősségre lehetett volna vonni a taxist.

tudos 2009.06.11. 16:26:34

Írjuk ki az autókra a sofőr foglalkozását és akkor viccesebb lenne ez az általánosítás.Néhány hozzászólótól megkérdezném ,magukat hova sorolják ,ha a taxis a legalja.Ennyi okos ember és csak itt tartunk?Legközelebb kiszálsz és a padlóla lököd ,de dulván ám.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.11. 16:37:36

Azert taxis mert mashoz nincs tehetsege meg esze. A legveszelyesebb fajta az urbanallatok kozott. Az IQ-juk megkozeliti egy lapostanyeret.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.06.11. 17:00:30

@Matschkássy Lukrécia: Nem szabad általánosítani. Vannak rendes, jó fej taxisok is. Sajnos, sok a fusztrált faxkalap aki tényleg azért megy taxisnak, mert még biztonsági őrnek is hülye. Na, ezek a veszélyesek.

Kenderice 2009.06.11. 17:10:27

Itt a hozzászólások 80%-a a dudálásról meg a hozzákapcsolódó KRESZről, közlekedési morálról és ehhez kapcsolódó dolgokról szól, pedig a post nem erről szólt.
A postoló onnan is írhatta volna, hogy "...a füvön átvágva rohanva jön az őrült, és ordítva üti-vágja, ahol éri..."
Ez a lényeg. Hogy az elmebeteg taxist mi indította be az nem lényeg, a lényeg az, amit és ahogyan tett (egy esetet kivéve, ha a taxis önvédelemből tette volna, de ez nem volt az).
A rendőrségnek pedig igenis alapból büntető eljárást kellett volna indítania a taxis ellen úgy, hogy az áldozatnak ne kelljen külön ezért perre mennie.
Sajnos velem nem történik ilyesmi, mert ebből élnék...

imádom Vagin prof. legkisebb lányát 2009.06.11. 17:19:49

@bugkiller:
Butuska gyerkőc!
Eldobod magad a talajon és hangosan jajgatsz, hogy az a rohadék büdösgyökér eltörte a kezedet, SEGÍTSÉG! RENDŐR!

Pár évig nyaralhatnál még Bali szigetén a kártérítésből!

OftF 2009.06.11. 17:34:51

mi ez, city? na felírtam magamnak

mucibak 2009.06.11. 17:47:46

Ezek után miért csodálkozik bárki is a Jobbik térnyerésén?

Joc 2009.06.11. 18:01:43

Nem értem a posztolót. Feljelentés, látlelet, és még az új fogat is kifizeti a taxis, meg kap egy felfüggesztettet.
Ennyire egyszerű. Ez a könnyű testi sértés tipikus esete. Nem itt kell rinyálni, hanem lépni az ilyen barmokkal szemben. Mindenesetre a taxisoknak kötelezővé tenném a pszichológiai vizsgálatot, és akkor nem lenne ennyi barom köztük.

Átlagarcú 2009.06.11. 18:02:33

Próbálom fölvenni a fonalat.
...szal most azon megy a rágózás, hogy a taxis jogosan, vagy jogtalanul ruházta meg autóstársát?
El tudok képzelni olyan szituációt, hogy kijöjjek a sodromból, de a fent leírtak meg sem közelítik azt a pontot.
A taxis nyilván elmebeteg, csak még nem diagnosztizálták.
Másrészt viszont: a postíró szerint mi lenne a még elfogadható büntetés a taxis számára?
A kisgyerek gyakori emlegetése - hasonlóan a reklámokhoz - a szánalom felébresztését szolgálja?

Azt viszont jól tette a postíró, hogy a társaság nevét megemlítette, mert a cég igenis felejős a színeiben versenyző dolgozókért.

Átlagarcú 2009.06.11. 18:04:14

felejős=felelős. bocs:))))

VőfélySanyi · www.vofelysanyi.hu 2009.06.11. 18:10:48

Valóban mindenki tiszta idegbeteg az utakon (én is). De nem mindegy, hogy mikor és miért! Mert valóban követ el mindenki hibát (én is), de bocsánatot kell kérni. Nem egyszerűen feltartani a kezünket, hanem előzékenyen kell jóvátenni a hasonló szituációkat (legalább is én így szoktam)félre állok, előre engedem és lehúzott ablaknál kérek elnézést a bénaságom, figyelmetlenségemért. Viszont ha valaki szándékosan szabálytalankodik -mert úgy gondolja, hogy neki lehet- akkor az ne csodálkozzon azon, hogy pofán verem, mert én úgy gondolom, hogy az ilyen emberekkel én is azt tehetek amit akarok, hiszen ők is azt tettek velem amit ők akartak.

Irbisz 2009.06.11. 18:18:13

nem kell ezen csodálkozni, banánköztársaságba illő közbiztonságunk és jogbiztonságunk van.


de a kedves férjnek azt kellett volna mondani h. aljas indokú rasszista támadás áldozata lett, mert egyik nagyszülője roma volt, ezért verte meg a kirekesztő taxis, így a máskülönben tényleg kőbunkó taxis gyökér megkapta volna a jól megérdemelt 2 évét :)))

Átlagarcú 2009.06.11. 18:20:51

@©Mr.XL: Nem haragszol rám, ha én mégis picit csodálkozom a pofánvágáson?
Ma fővárosban rá vagyok kényszerítve a sorozatos szabálysértésre. Külön iparágak szakosodtak rá, hogy engem bírságolható helyzetbe hozzanak. Fizetem is a számlát tisztességgel.
...de, hogy még egy méretes tetű bunkó pofán is vághasson, azért annak még nem jött el az ideje. Persze közel van, nem mondom...

Irbisz 2009.06.11. 18:23:09

@mucibak:
mert ennyi esze és valóságismerete van a csodálkozóknak.

arrogancia 2009.06.11. 18:30:46

Ha aggódsz a gyereked jövőjéért, akkor tanítsd meg neki: ha valakit fel akar jelenteni, jelentse fel, ne utólag siránkozzon, hogy az állam nem teszi meg helyette.

moonclown 2009.06.11. 18:42:07

Hoax:)

Jön utánam vki én meg szét tett kézzel várom?És le se ejtem a csomagot...és utána nem jelentem fel vagy ütöm agyon, hanem hazamegyek...aha

varvizib 2009.06.11. 19:02:45

Az eset önmagáért beszél. Ahogyan fellép a Rendőrség az agresszorokkal szemben, ennyi erővel akár fel is oszlathatná önmagát.

Azért a hozzászólók IQ-ja is igen érdekes lehet annak fényében, hogy sokak számára az egész cikkből csak annyi jön le, hogy a szenvedő alanynak jobban ki kellett volna állnia magáért.

Nehogy már a posztoló legyen a hibás amiért egy barom állat belekötött! Azt ne mondja nekem senki, hogy egy rövid dudálás indok lehet arra, hogy valakit képen vágjanak, megrúgjanak, fogát kiverjék!

gophix420 (törölt) 2009.06.11. 19:15:45

a taxisok elmebeteg állatok mind.
és pont.

EMU 2009.06.11. 19:44:02

Büszke is lehetsz, derékmagyarember is így tesz...

Pelydzs 2009.06.11. 20:32:57

Polgári per, fogorvosi költségek + emberi méltóság megsértése miatt 10+ millió HUF-os kárigény.
Hosszú lesz, de simán nyerhető.

Trevi 2009.06.11. 21:17:01

Vannak olyan növények, akik - általában erős, humanoid mintájú másodlagos nemi jelleggel bírnak és a sok szabadidő miatt fizikailag kidolgozott felépítésűek, fifikás-, ügyeskedő férfi sztereotípiát testesítik meg. Bádibilder, taxis, tisztelet a kivételnek, pld. boldogult Zenthe Ferenc. Ő A Tenkes kapitányaként is és személyszállítóként is ember tudott maradni.
Taxis: gyorsan kell kigyomlálni mert, futófajta és húsevő. Gyorsan növeszt mindenféle kacsokat – gyáva, megnyomja a titkosdudát mielőtt bosszút áll bárkin a nyomorult élete miatt és, akkor jön a többi retek. Sok füvet nehezebb lenyírni, mint egy fűnyírónyi méretűt.
A bádibilder még veszélyesebb, mivel arra kényszeríti a gyanútlan kertészt, hogy azonnal letépje. Mivel zömök, a verbális terrort nem érti, pofonra nem hajlik, ezért muszáj minél gyorsabban olyan szinten összetépkedni a leveleit és a bibéket, hogy az már-már testi sértés – vagy gyorsan vasrúddal gyomlálunk vagy addig kúszik, míg mi, halandók, életünket olvasással és ivással eltöltők, elfáradunk és benő minket a moha.

zsebtelep 2009.06.11. 21:24:36

a negyedéig olvastam mert dől belőle a kamuságosság, valaki írja má le a csattanóját! köccccc!

ubul1 2009.06.11. 21:33:12

Nem értem a felháborodást.
A garázdaság alapesetének 3 tényálláseleme van: (1)kihívóan közösségellenes, (2)erőszakos magatartás, ami (3)alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
Bármelyik kiesik, nem valósul meg a bűncselekmény. Valószínűleg itt a mások általi észlelhetőség miatt (pontosabban annak hiánya miatt) szüntették meg a nyomozást. Nem tudjuk meg a történetből, hogy pontosan hol és hánykor zajlanak az események, de ha nem voltak járókelők, ablakból nézelődők (stb.) a környéken, tehát nem volt 'más', aki észlelhette volna a verekedést, akkor valóban nem beszélhetünk garázdaságról.
Ilyen esetben könnyű testi sértés miatt lehet feljelentést tenni, ami viszont magánvádas bűncselekmény, tehát feljelentés alapján indul meg az eljárás, azt a rendőrség hivatalból nem indíthatja meg. És a sértett (a férj), mint kiderült, nem tett feljelentést. Ezt utólag lehet sajnálni, de ha egyszer nem tett (és továbbra sem tesz), akkor kicsit ellentmondásos amiatt keseregni, hogy itt ezzel véget is ért az ügy.
Kiegészítésként:
1. ha viszont voltak a környéken mások is a verekedéskor, akkor nem lehetett volna megszüntetni a nyomozást, legfeljebb bizonyíték hiányában (de azt szintén nem tudjuk meg, hogy mi volt a megszüntető végzés indokolása)
2. nem tudom pontosan, hogy a joggyakorlat szerint a letört fog nem maradandó fogyatékosságnak, ergo súlyos testi sértésnek minősül-e. Mert akkor megintcsak nem lehetett volna megszüntetni a nyomozást, és nem is garázdaság miatt kellett volna lefolytatni, hanem súlyos testi sértés miatt. Ebben az esetben viszont panasszal kell élni a megszüntető végzés ellen - feltéve, ha az eljárás folytatása akkor végülis szándékukban áll még.

Fashionistas 2009.06.11. 21:37:37

Kedves Csigabiga: Itt a Homáron elevenen felfalnak még akkor is ha igazad van....

petyo 2009.06.11. 21:46:27

Ez könnyű testi sértés, a BTK szerint csak magánvádra kezdik el büntetgetni.
Persze ha azt vesszük, hogy a foga sem 8 napon túl sem semikor nem gyógyul, akkor lehet súlyos is és akkor viszont a rendőrnek hivatalból feljelentést kellett volna tennie.

Kúrcsány Ferenc 2009.06.11. 21:57:36

A taxisok nagypofájú simlis patkányok, irtani kell őket.

Koli 2009.06.11. 22:14:08

Én a Főtaxinak írtam vagy két hete egy levelet egy vérbunkó taxisuk miatt.
Meglepetésemre jött is válasz, amiben az volt, hogy a megadott rendszámú taxi nem tartazik közéjük...

igyszeretlek 2009.06.11. 23:06:10

Én éveken át sokszor sokat taxiztam 6x6-al , sosem volt gond. Pár hónapja volt szerencsém city taxit használni 2-szer (az új munkahelyem velük szerződött). Ilyen tapló sofőröket! Tőlem több esélyt nem is kapnak!

Szóval én el tudom képzelni, hogy nem csak egy hasonló felirat volt az autón.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.11. 23:33:23

Egyszer velem az volt, mentem gyalog, és megelőztem egy periszkópos halat, de véletlenül ráléptem az uszonyára. Rettenetesen felpaprikázta magát, és bő olajban megsütötte. (magát)
Nem ettem meg,hanem kihívtam a rend éber őreit, de csak egy bal hátsó lábára sánta kecskegida jött ki hogy a rendőröknek van nagyobb gondjuk is ennél, és hogy tudtam-e hogy ő meg azért sánta mert a halnak már előtte szálka volt a szemében?
Ne képzelhetitek. Alig tudok aludni.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.11. 23:36:28

Ja, most mondja a kutya hogy ez félreérthető volt, szóval szerintem is gáz hogy idegbetegek ülnek a volán mögött, aztán csodálkoznak hogy rájuk tolat a sárgabusz. Szóval nem érezni, de én 1üt érzek..

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 23:46:42

@©Mr.XL: szerintem meg elég a kézfeltétel,ezzel jelezzük, hogy nem vettük semmibe a másikat. A pofánveréssel meg szerintem vigyázz, mert vannak nálad nagyobbak és esetleg képzettebb harcmüvészek is.Ja és sosem lehet tudni, hogy milyen eszköz lehet egy kisautóban is-akár:)

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 23:48:56

@SzerelmesDolgok: ez jól hangzik, de sajna nem ez a valóság:)

i hate the police (törölt) 2009.06.12. 00:17:35

@CsigaBiga: Hoppá, lehet, hogy mégsem írtál le mindent?,,a Férjem....Jól megrángatta az embert,,-vagyis, lehet, hogy ezért nem tettetek feljelentést?Lehet, hogy igazam van és valami sántit?

Taiki 2009.06.12. 01:05:15

persze, mivel a rendőrség csak hivatalból a köz érdekében járhat el, ha ellened tesz valaki valamit akkor neked kell panaszkodnod. nehogy már ne lehessen megoldani békésen ha pl két haver verekszik össze az utcán és elkapják őket, nyílván nem akarják a másikat bíróságra vinni, akkor a rendőrség meg minek tegye ezt meg akaratuk ellenére.

Páneurópai Harci Kos 2009.06.12. 01:11:53

1# faxér kell dudálni
2# ha már megy a pofon, le is lehet tenni a táskát
#3 feljelentést kell tenni.. és lehetőleg tanúkat kell8ett volna) szerezni - mert igy első ránézésre lehet akár City taxisokat lejárató maszlag is.
Mi van akkor ha Zóna taxi volt?:)

beleszolok 2009.06.12. 01:33:26

Monnyuk azt én se értem, ha mind a két keze tele volt, akkor hogyan rángatta meg.

Ráadásul ez a rángatás ez gázabb mintha nem csinál semmit.

Rongyláb Jani 2009.06.12. 01:45:59

Én egy köcsög autós figyelmét hívtam fel a minap a győri rakparton, hogy ugyan már ne szemeteljen, ne dobálja le az autója szélvédőjére kirakott papírokat. mire ő kikelve magából, hogy lehet ,hgoy igazam van, de "HA ÉN ELINTÉZEM NEKI, HOGY NE RAKJÁK KI AZ Ő MAGÁNTULAJDONÁRA". Főbunkó köcsög! Szerinte ez a megoldás, ha neki kárt csináltak, krdem én mi abban a kár, hogy pár cetli van az ablakán, s ő meg eldobálja, és még ki is magyarázza. Hát az ilyen pusztuljon!!!! Üdv Magyarország, ÉBRESZTŐŐŐŐŐ

i hate the police (törölt) 2009.06.12. 02:06:22

@beleszolok: hát, ez az.Ezért gondolom, hogy itt valami sántit

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.06.12. 03:03:25

Fel kell jelenteni az ilyet, igazad van (es utana lehet homarozni), de hogy minek kell a gyereket a storyba keverni, azt nem ertem. Van neked, te dolgod, lekoti a gondolataidat - orulj neki. De a barmoktol ne vard mar el, hogy azert ne verjek pofan a ferjedet, mert gyereke van... Amugy pofanverheti? Szerintem a ket dolognak semmi koze egymashoz, ahhogy az is eleg szar duma, hogy azert nem tettetek feljelentest, mert a gyerek. Pont a gyerek miatt tegyel, neked kell ontudatos es a sajat jogaiert kiallo emberre/allampolgarra nevelni, es igy nem fog menni.

farkasgabi (törölt) 2009.06.12. 03:58:37

Imádom a kisbaba az autóban feliratu embereket, akik 160 - al levillognak az M3 -on. Gyerek meg hátul a kocsiban....
Tudom tudom, rohanni kellett az évzáróra.

vacsy 2009.06.12. 04:25:03

Na így merjél bárkire is rosszul nézni! Pedig én "népnevelő" vagyok az úton. Intek, villogok egy-egy index elmaradásért, egy felesleges előzésnél, kiszólok egy bunkón parkoló autó mellett elhaladva, az igazán pofátlanul tolakodókat nem mindig engedem be, stb. Nekem eddig szerencsém volt, néhány fenyegetéssel megúsztam.
Őszintén sajnálom a férjed, pedig a leírásból nem egy aggreszív pasi, nem letolta a taxist, nem anyázott át stb. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen szituban szinte mindenki megköszöni, hogy ráduddantasz, mert valamerre máshová figyelt stb. Azért egyvalami még megoldás lehet ilyenkor. Még egy ütemet vársz a dudálással, mert a mellette elinduló autóra lehet, hogy magától bereagált volna.(Soksávos Váci út)Érdekes eset történt velem. Ugyanígy elbámészkodott egy autós előttem, én "türelmesen" vártam a zöldnél, mögöttem duddantott valaki egy rövidet. Láttad volna az első arcát a saját visszapillantó tükrében, ahogy nekem gesztikulált, tüzelt a szeme. Próbáltam mutogatni: nem én, mögöttem dudáltak.

vacsy 2009.06.12. 04:51:58

@ubul1: Abszolút korrekt levezetés. Ez a szakmád? Vagy most jársz a jogira? De szerintem itt más az igazi lényeg! Ne a jognak, a büntetéstől való félelemnek kelljen már visszatartani valakit attól, hogy egy dudálásért ne verjen agyon valakit, amikor már biztos volt ideje tízig számolni! Itt látszott, hogy a támadó akkor jutott el a hétig, amikor a sértett a 107-ig a telefonján. Amíg verte nem ért rá számolni (vagy hat pofont, rúgást adott és azt számolta?!) Ha meg előtte elkezdte, akkor tuti dadogós a taxis és üldözés közben mondta, hogy e-e-e-e-e-gy, k-k-k-k-e-e-e-e-e-e-t-t-t-t-t-t-t-ő.....
A társadalmi normáink sérülnek. A kismama az elején pontosan elmondta: azért kapott sokkot, amikor ezt végighallgatta, mert félti a most egyhónapos kicsije jövőjét. Nekem '83-as jogsim van. Akkor még a közlekedési morál, aggresszió is más volt: akkor született emberkék jövője meg ez, ami most van. Mindig azt hisszük, hogy erkölcsileg, önuralmilag nincs lejjebb, és ilyen cikkekből derül ki, hogy de igen van! Rajtunk kéne múlnia, hogy legyen-e még lejjebb. És tényleg úgy, hogy a kispapának ne kelljen visszaütni, remegve azon gondolkodni, hogy meddig magánvádas, mikortól hivatalból üldözendő egy dudálás vége.
Egyébként utálom az általánosítást, de tényleg vannak csoportok amikben arányosan magasabb az eggresszív válasz lehetősége (taxis, terepjárós, furgonos áruterítő), más csoportokban a másokra nem figyelő (cégemblémás személy és kis-kisteher), mert ha meghúzza a gépet, vagy kap egy büntetést a cége általában kifizeti. Én meg rohanjak biztosítótól biztosítóig.
Az olaszliszkai-effektus pedig nem csak népcsoportok között érvényesül, hanem lincselés szintig pörög fel valaki ha csak egy kicsi vélt sérelem is éri.

vacsy 2009.06.12. 05:13:15

@I.R.Baboon: Nem akarok papolni arról, hogy 50-nél, 60-nál, 70-nél mekkora a fékút.
Jó duma, hogy majd megbüntet a rendőr! Gondolom azért Te sem gyorsítasz, ha meglátod, ha meg nincs ott, akkor marha nagy kockázatot vállalsz!!! DE kockázat van abban is, hogy Te 70-nel mész és jön a zebra, vagy kilépő gyerek, vagy a melletted lévő sávból egy bénázó autós rádhúzódik.
Megmondom őszintén elég sokszor megyek én is a belső sávokban megengedett + 15-20-km/h-val. És itt jön be az, hogy már ennyinél is letolnak!!! Tehát városban nem elég a hetven sem!!! Persze ne tartsalak fel, de ugye én is előzök azzal a + 20-szal, meg a szabály is azt mondja, hogy nála szabályosan gyorsabban haladót engedje el. ÉS ITT NEM A FIZIKA azon szabályáról van szó, hogy ha előre forog a kocsi négy kereke, akkor az autó halad előre.
Másik cuki dolog, amikor valaki város-városon kívül-város kombinációnál ugyanolyan sebességgel megy (kvázi tempomat). Kivül 70-80, OK megelőzöm, beérek a városba, én visszamegyek 60-65-re (lásd megengedett +10-15), hozzám képest az ő 70-80-ja már egy komoly sebességkülönbségű rámfutás, letolás.

vacsy 2009.06.12. 05:24:48

@Dekatlon: Visszanyal a fagyi! Nem az a hibás, aki egy dudálásért üt-rúg?! A mamlasz férj, miért nem rúg vissza?! Mocsok a csávó, mert dudálni azt mer?!?!
Az anyuci, aki agresszívabb hormonokkal bír?!
Már azt az előrelépést érzékelnéd, hogy elindultunk a "feljelentők országából" valamerre. Alapban igazad van. hogy fel kellene jelenteni! De bármilyen okból ez nem történt meg, attól a jelenséget anyuka leírhatja. Volt is értelme, mert egy-két indulatot ez is a felszínre hozott a posztolók között. És közérdekű téma, mert elég sokan rákattantunk.

cuebler 2009.06.12. 06:09:01

"Baba az autóban"... én nem szeretem ilyen matricákkal teleaggatni a kocsimat. Fekete, fóliázott merci terepjárón amúgy sem mutat jól, meg a tettestársak, hehe, a haverok is ugratnának miatta... :-)

ebből persze csak a nem szeretem az igaz. de aki ilyen matricára hivatkozik, az bizony ne dudálgasson, mert felébred a vélelmezett kis utas...

EnZsolt 2009.06.12. 06:54:57

Azért tart itt az ország, mert sok idióta azt hiszi, hogy az vagy fekete, vagy fehér. Ugye kedves általánosítók? Komolyan mondom, ennyi hülyét egy rakáson...

senderesevece 2009.06.12. 07:32:09

kicsit hihetetlen a story.nem lehet, hogy az általm is rühelt city lejáratása volt a cél? ott áll valaki, el sem menekül, hagyja hogy üssék, majd kiejti a szót hogy vigyázzá' mert rendőrt hivok, mire tyuuu az árgyélusát!!!ne má!inkább nem adok több pofont!kamu.

orpheus 2009.06.12. 07:32:54

Nekem tegnap esti sztorim volt, hogy a Komjáditól visszább a nagy kereszteződésben szokás szerint állt a forgalom, ezúttal azért, mert egy terepjárós csávó beszélgetett egy másik autóssal... kikerültem őket, és mentem volna vissza indexeltem, lassan, ahoyg kell, mire alig engedett be a gyerek, amjdnem nekem jött. Erre duda, mire kiszállt és nyomta nekem, hogy miért húzom rá...
Én épp a gyerekeimre tekintettel nem szóltam semmit, de elég nehéz volt megállni, mert 40 kilóval voltam nála súlyosabb és egy fejjel magasabb.

walker57 2009.06.12. 07:34:51

Brüki-nek igaza van!!!
Azt kell kiabálni:jajjjajjja ne bántson ne öljön meg!!!
Sőt tovább lehet fejleszteni:
1.jajjjjjjjj cigány vagyok ne bácsonmááá
2. Figyejj vazzeg roma vagyok a tesók ott toporognak a sarkon hozzámnérsz bazmeg leverünk,mint egy karót.
3. nemadomapénztárcámaat segítsééééég (ekkor már rablás)

Thomasz012345 2009.06.12. 08:15:14

Ott volt a nagyhiba, hogy nem lett feljeletés téve.
Ezzel a rendőrők gyorsan lezárják az ügyet.
Ez nem azt jelenti hogy bárkit lehet verni az utcán, mert legtöbben azonnal feljelentést tesznek. Jobb esetben az ügyvéd annyira kitekeri az ügyet, hogy a verő jól megszívja.

Én ilyenkor azonnal egyből feljelentést teszek, még ki is füszerezem kis agresszivitással, hogy életem függött töle, hogy minnél jobban megbüntessék a verőt. Utána a biróságon meg tagadhatja, úgy sem hisznek neki.

Itt meg föleg jó helyzett lett volna, mert ott volt a felesége, föleg gyerekes is akit megvertek, tehát jó érzés ekkor ha biróságon elitélik a taxist.
És kit érdekel hogy milyen családi helyzete vagy meg állapota van, máskor elsőnek gondolkozon mit csinál.

4ttys 2009.06.12. 08:27:34

Kromofágot a taxira! Önbíráskodás a megoldás akárki akármit mond, míg itt normális rendőrség és halálbüntetés (nem ezért az esetért) nem lesz.

fakabát 2009.06.12. 08:32:17

@Blogger Géza: Viszonylag sok sebből vérzik a hozzászolásod, nagy valószínűséggel taxis vagy. Teljesen mindegy ott volt e vagy sem illetve át élte vagy sem ilyet semmilyen körülmények közt nem lehet tenni. Egyszer kellene egy gyors birói döntést hozni és elitélni 3 hónapra azonnal átgondolná az összes paraszt aki ilyet és hasonlót tesz

conmorientes 2009.06.12. 08:46:34

Csak 70%-ig olvastam el a ssugárbafosós kommenteket, de annak a sok tévképzetesnek, aki szerint feljelentés nélkül nincs élet, és mindössze ennyi miatt nem történt semm, üzenem, hogy a garázdaság hivatalból üldözendő cselekmény, függetlenül attól, hogy kisapuka tett-e feljeletést vagy sem. Más lenne a helyzet ha a gyökér taxis verekedés közben kockacukor kínálgatásával próbálta volna az ánuszát a cerkával megcélozni, mert az ha rágósan is lehetne nemi erőszak kísérlete, és az már tényleg feljelentésre indul, de ugyanúgy ha megvan a feljelentés hivatalból üldözendő.
Más téma a letört fog, de ahhoz orvosi szakvélemény kellene, hogy vajon a gyógytartama 8 napon belüli, vagy túli, és ennek megfelelően könnyű, vagy súlyos tepsi sértés.

Kapjon mindenki a fejéhez, ebben az egész történetben az az igazi valóság, hogy Szolgáló és Vétő rendőrségünk egy ilyen sima köztörvényes ügyben, sima megszüntető határozatot hoz, holott az tiszta hogy apuka nem verte össze magát a táskával, és az is, hogy az ilyen cselekmények szerintem a legveszélyesebbek a társadalomra, így a generálprevenciós hatásra figyelemmel letöltendővel büntetném. Gondolom nem kell senkinek nagy képzelőerő ahhoz hogy mennyire lecsökkenének az ilyen jellegű ma már sajnos mindennapos atrocitások, ha ezekért lehetne 1-2 évet ülni, és a kopasz bűnözők is kétszer meggondolnák, hogy bevernek-e egyet mert valami mazsola könyvelő rájuk villantott. Nem szabadna a másik ember becsületét tisztességét annyira degradálni amennyire ma az állam engedi. Ehhez képest ha bármelyik kommentelő nem fizetne be valami csekély járulékot, simán levarrják adócsalásért néhány évre, ami a társadalmat illetően kb. lószarnyit sem veszélyes.

Ez van, a rendszer butasága és korlátoltsága ártatlan emberek eltiprásán éli ki hatalmi hajlamait.

Csupán egy költői kérdés ! Utcán verekedő embereket vajon a többi rendes polgártárs miért nem választja szét ?

Először is ezért szégyeljük magunkat.

Sallina 2009.06.12. 09:11:22

Nagyon sajnálom a családot. Fel kellett volna jelenteni. Na mindegy. Én csak azt nem értem, hogy ehhez az egészhez mi köze van a gyereknek??????

papugaja 2009.06.12. 09:23:22

Venni kell egy golfütőt. Kevesen tudják, hogy milyen sokoldalú eszköz: nem csak Golfot lehet vele ütni.

molnisz 2009.06.12. 09:24:55

Sziasztok! A helyzet egyszerű:
feljelentést kell tenni, mert a garázdaság nem hivatalból üldözendő.
Ha a sértett nem tesz feljelentést nincs miről beszélni.

I.R.Baboon 2009.06.12. 09:46:55

@vacsy: hol írtam le, hogy a zebránál 70-nel megyek át?
nem kell elmagyaráznod, hogy mekkora a fékút, de szerintem te is meglepődnél, hogy mekkora távolságokon megállok a - velem együtt - majd 2tonnás autómmal... én is csak nézek néha, mert már látom magam előtt, ahogy nekimegyek a kiégett féklámpával, index nélkül majdnem egyhelyben álló marhának... aztán valahogy mégsem...
ha hiszed ha nem, engem is tolnak le néha, olyankor megnézem, hogy ki tudok-e menni, ha nem, akkor gyengéden rálépek a fékre, hogy érezze, hogy törődöm vele, de nem tudok kimenni, és nem fogok 120-al menni a városban...

és honnan tudom, hogy hol van rendőr és hol nincs? ezt megint nem értem... tudom magamról, hogy az esetek 95%-ban gyorsabban megyek, mint amennyivel lehetne, így benne van, hogy kapok büntetést... ne akard már bemagyarázni, hogy te tudod hogy éppen előtted 3 km-re állnak kint mérni vagy a mögötted jövő civil autóban van a trafi...

Midvegy (törölt) 2009.06.12. 09:54:56

Az eljárás jogos volt, bár én lehet belementem volna a beszéljük meg-be.

Legombolni 500 rókát a csávóról fájdalom díjjul, és szemet-szemért alapon, megbeszélni vele h tiszta erőből arcon rúghatom 2x. :D
Az hat az önbecsülésnek.

Egyet magyarázz meg!
Hogy jön ide a Baby on board matrica? Mi köze ennek a pofozkodáshoz? A férjed a csecsemő?
Van-e szíve az ilyen embernek, meg normális-e? Esküszöm normálisabb mint az ilyen, aki a 2. világháborút, és a buszon való folytonos, nekem le kell ülnöm dolgot, is azzal magyarázza, hogy hátdekéremszépen nekem gyerekem van.

terezgatya 2009.06.12. 09:57:16

minden taxis fosarcú köcsög

Bejjja 2009.06.12. 10:04:09

A mai világban, ahol állatszem kiszúrása, állatok feldarabolása, megnyúzása a bíróság szerint csak megtévelyedés, ami nem tartozik a büntethető esetek körébe, mit várhatunk? Innentől bárki azt csinál, amit akar.

Engem is majdnem összetört egy suttyó szándékosan, mert jeleztem, hogy nem kéne a forgalom kellős közepén ácsorognia, feltartva két sávot. Hirtelen hú de megtalálta a gázpedált és rámhúzta a kormányt, átkényszerítve a másik sávba. Sajnos jogosítvány szerzéskor intelligenciahányadost nem mérnek, se pszichés alkalmasságot.

kuroi inu 2009.06.12. 10:05:11

Tipikus magyarisztán:

1: „Ilyenkor az ember finoman megnyomja a dudát..”
Elég nagy baj. Ettől is lakhatatlanná kezd válni ez a város: 1 mp zavarás, akadályozás (a KRESZ fogalmai, aki nem érti olvasson utána) következménye rövid, vagy dühödten hosszú dudálás, ami mellesleg már szabálysértés, hiszen lakott területen belül csak balesetveszély esetén szabad kürtöt használni, ha az segíthet az elhárításban.
Ehelyett dudáljunk csak balkáni módon mindenre és mindenkire, főleg a taxisra, aki ebből egész nap hígítás nélkül részesül.

2.: „Pár perccel később a füvön átvágva rohanva jön az őrült, és ordítva üti-vágja, ahol éri.”
Baromállat... Még spanolta magát percekig, ahelyett, hogy elfelejtette volna az egészet... inkább a saját munkaidejét pazarolta. Az előző ponthoz kapcsolódva: egy taxisról már le kéne peregnie ennél sokkal durvább dolgoknak is: alkalmatlan idegroncs.

3.:

„mire ez a béna balfék már alkudozni akart, hogy jaj de mégse kellene,”
Erősebb kutya ... A rendőrtől (ha sajnos nem is mindenki) már berezelünk?

„Hát hogy neki milyen nehéz az élete, és hogy családi problémái vannak stb.„

Sajnos tény: ilyen dumákkal meg lehet úszni hivatalos eljárásokat, ki lehet bújni kötelezettségek alól. Jutott már kezembe teljesen véletlenül (restellem is) olyan levél, amiben egy anyagilag igen jól szituált személy családi és anyagi problémákra hivatkozva esdekel egy bírság kiszabásának eltekintésétől...

„mert a kisbabánkra való tekintettel sem akarta vállalni a nagy hercehurcát, sokat segített itthon, inkább velünk volt.”
Helyes... de reméltem többször már nem kerül a gyermek szóba... Nem érdekel... A kispapa se dudálgasson, amikor az szabály- és fülsértő. A taxis meg nem lehet szülő? Csak túl sok nálunk a tabu, amitől hanyatt vagódva csendben kellene szemlélnünk - többek között -a hasunkon díszelgő babakocsi keréknyomot... unom már.

Próbáljunk már meg a másik fejével gondolkodni néha! Talán nem dudálnánk, verekednénk apróságok miatt...

terezgatya 2009.06.12. 10:12:23

@kuroi inu: fú, te aztán intelligens megmondóember vagy

ha az ember vezet, ne aludjon a lámpánál se, mert aztán egyszer fékezni fog elfelejteni.

induljon el.

a szarparaszt taxisok meg azt hiszik a város az ő munkahelyük és mindent megengedhetnek maguknak.
sötét köcsög bunkó állatok!
disznóeledelnek az összeset

RobDN 2009.06.12. 10:24:36

Mégis mit vártál, ha még feljelentést sem tettetek? Más országokban egy fingásért is képesek feljelenteni egy kisbabát, itthon meg az dívik, hogy a jogos igazunkat sem védjük meg, hanem szemlesütve elsomfordálunk?

kuroi inu 2009.06.12. 10:34:31

Kedves Terezgatya!

Tökéletesen igazad van.
A taxisokra, bkv sofőrőkre is ki kellett volna térnem. Utóbbiak az utasok érdekeinek védelmére hivatkozva szállnak le és üvöltöznek autósokkal. A taxisok meg semmilyen szabályt nem tartanak tiszteletben, mert „ők éppen dolgoznak”. Említett barmunk fordított helyzetben két tenyérrel állt volna a dudára úgy 1-2 percre+akkor is verekedett volna.
Ők is szent tehenek, akiknek mindent le kell nyelnünk.

És valóban ne „aludjon” senki! Empátia kérdése, hogy ne a seggemet vakarásszam (bocs, ne sms-ezzek, reggelizzek, borotválkozzak) a lámpánál, főleg ha én állok elöl.
Nagyon gáz, hogy az autók a zöldnél jellemzően 1-2 mp-es késéssel követik egymást. Minél előbb áll valaki annál ráérősebben indít.

Dr. Fotos 2009.06.12. 10:49:52

Na most hogyan jon a "kisbaba az ures autoban" ahhoz hogy ne verekedjen a taxis? Meg ez a kisbaba miatt nem jelentem fel?

2009.06.12. 10:52:58

Beszólok én is így legényemberesen, gumicsizmásan: szóval ilyen agresszió sajnos előfordul ott ahol több millió ember van összezsúfolódva kis helyre. Ám !
Kitől vár a posztoló jogszolgáltatást, ha ő nem teszi meg a lépéseket, nem jelenti fel az illetőt, amikor neki ez lenne a szerepe ? Jó, ha visszaütni nem akar/nem tud, akkor fel kell jelenteni.

Vége a paternalista államnak, amikor majd a rendőrbácsi megsimogatja buci fejünket és átkísér a zebrán.
Igenis az embereknek ki kell állniuk a maguk igaza mellett.

Ez lenne a homár üzenete.

Super aGyuri 2009.06.12. 10:53:49

@kuroi inu: Pár éve volt egy felmérés, mely szerint Európában a magyar sofőrök reagálnak a leglassabban a zöld jelzésre. Nyilván nem a lassú reakcióidő az oka (köztudott, hogy a magyar embernek vág legjobban az agya, legtöbb egy főre eső Nobel-díjas stb), hanem a mérhetetlen egoizmus, a többi ember semmibevétele.

A csajszi a szemöldökét szedegeti, a pasi mobilozik, a fiatal pár puszilkodik, az öregember újságot olvas.

Egyvalamit sz*r le mindenki nagyívben: a közlekedés (és az élet) többi résztvevőjét.

Ez itt a lényeg.

Minden egyéb: az emberek frusztráltak, a taxisok és egyéb fuvarozók megafrusztráltak, a buszvezetők gigafrusztráltak, már csak közhely.

Magába fordult, becsavarodott emberek qrvaországa.

Ehhez képest Dublinban a megállóból már elindult ír buszsofőr az integetésünkre félreállt, mosolyogva (!!!!) ajtót nyitott, látva a bőröndjeinket, segített felszállni (!!!), és még poénkodott is, hogy biztos éhesek (hungry) vagyunk, ha Magyarországról jöttünk.

És az is egy nyomorgó, szerencsétlen nép volt, csak már kigyógyultak belőle.

Talán még van esély. (??)

Super aGyuri 2009.06.12. 10:56:26

A BKV-s még ki is röhögött volna az ablakon:
- Így jártál, köcsög!

Olyankor szoktam visszaröhögni, hogy neked meg az legyen életed legszebb pillanata, hogy a szemétséged miatt húsz percet kések, és emiatt több jövedelemtől esek el, mint amennyit egész évben keresel :-DDDDDD

Erik Bálint 2009.06.12. 10:56:33

A post még annyira nem is gáz, habár nem értem mit keres a hangsúly azon a szerencsétlen kölykön, most egy "kispapát" -értsd ffi aki eltart egy nőt meg egy nemrég született gyereket- nagyobb bűn megütni mint egy egyedülállót? Milyen papa az aki azt várja hogy egy gyerekmatrica miatt nem fogják megütni mert az szívtelenség. A kismama nagyon sok szót pazarolt arra hogy igazolja a férje inkompetenciáját az eseménysorozatban. pl. Azért nem tett feljelentést hogy nehogy ne tudjon már olyan sokat segíteni otthon. Ahelyett hogy férjem nem tett feljelentést. pont.
A kommentek viszont világraszólóak. :) Persze Magyarországon ha valaki taxis, vagy rendőr, esetleg tűzoltó, vagy politikus, de sokszor már ha csak tanár vagy orvos, újságíró, vagy Tesco munkatárs, de írhatok bankárt vagy menedzsert is, olyan csoporthoz tartozik, amelyiket valamiért lehet utálni, vagy ki lehet röhögni. Végül talán csak a munkanélküli meg a kismama marad akik tiszteletre méltó tajgai a társadalomnak. És senki nem emel szót ellenük, kivéve ha egyben cigányok is, mert akkor igen. Ejjj.

Super aGyuri 2009.06.12. 11:02:12

@terezgatya: Nem a taxisok hiszik azt. MINDENKI azt hiszi, hogy csak ő létezik, csak neki vannak családi problémái, csak ő keres baromi keveset.

Például a mozdonyvezető másfélszer annyit keres, mint egy kezdő jogász vagy közgazdász, tanárról vagy orvosról nem is beszélve - egész nap egy fülkében üldögél, néha megmozdít egy kart vagy megnyom egy gombot -, aztán végigsztrájkolja a januárt, mert ugyanúgy nem kap béremelést, mint ahogy senki más ebben a nyomorországban.

MINDENKI frusztrált. Rossz itt élni, főleg annak, akinek hiába mondják, hogy el lehet menni, van olyan hülye, hogy itt akar maradni, itt akar megdögleni.

Alapvető változtásra van szükség, egy sokkal igazságosabb és tisztességesebb világra, egy olyan országra és környezetre, ahol mindenki alapvetően jól érzi magát a bőrében. Nem tudom, megérjük-e, de bosszankodva látom, hogy Nyugat-Európának valahogy összejött.

Amsterdamban még a hajléktalan is rámosolyog az emberre, pedig aligha él jobban, mint magyar társa. Csak valahogy más a közhangulat, a körérz(ül)et. Vagy nem tudom.

mijazma!? 2009.06.12. 11:06:30

Kamu az egész. A Váci úton nincs is lámpa! Persze, ha mindez a Simon Peres szerint egyik megvett városban történt, akkor lehetséges. Na de akkor mér emlegetnek a témára reagáló bit-pocsékolók magyarországot? Ennek a nagyobbrészt kedves, okos országnak csak 2 millió tahója szorult 1 telep(ülés)re, ahol okos vezető-választásokkal ki is alakították a maguknak tetsző környezetet. Hagyjuk meg így nekik! Majdcsak kirostálódnak;)

similarthings 2009.06.12. 11:07:12

Hát ha ubul1 jogász akkor tudnia kell - a jogin ugyanis tanítják - hogy hány fog elvesztésétől számít az ügy súlyos testi sértésnek, amely hivatalból üldözendő.

A többi része a kommentnek jó...

A csoda az az volt hogy a rendőrség feljelentés hiányában önként és dalolva elkezdett vizsgálódni. Nem kellett volna. A rendőrség ebben követett el hibát és valószínűleg az ügyészség utasította hogy szüntesse meg az eljárást, mivel az nem garázdaság.

A könnyű testi sértésnél és hozzá hasonló magánindítványra meginduló eljárásoknál semmilyen hatóság nem befolyálhatja az embert abban a jogában hogy kíván avagy nem kíván feljelentést tenni, azaz pontosabban élni kíván -e a magánindítványi jogával avagy sem.

Ugyanis ez egy személyhez kötődő JOG.

Hatóságnak tilos ehelyütt a személy helyett döntenie. Ráadásul harminc nap múltával ez a jog elvész, már nem lehet vele élni (kivételek vannak, de ez nem az). Ezt a jogalkotók igen helyesen csinálták.

A post írónak üzenem, hogy arra a hm, sületlenségre hogy "gyerek van az autóban matrica" van az autóra ragasztva a bíróság előtt hivatkozni igen helytelen eljárás. Ráadásul épp' akkor nincs is! Ez szinte így nevetséges. Az ügyben döntő bíró azonnal azt látná hogy itt bezony a "sárral való dobálózás esete" forog fent. Emiatt a vádlott szinte biztos hogy kevesebbet is kapna mintha ezt nem említette volna a kedves feleség. Aki nem is tanú az ügyben.

Ugyanis büntetőjogilag teljesen irreleváns és igencsak szakmaiatlan eljárás is lenne ha ezt bárki bármilyen módon figyelembe venné, azaz hogy a férfi sértettnek otthon van egy a feleségével közös csecsemőkorú gyereke. Ugyanis ilyen a vádlottnak (gyanúsítottnak) is lehet. Sőt.

Ezt ide kiírni szinte a büntetőjogi vicc kategóriába tartozik, nem vagyok pszichológus, meg látni kellene tényleg valóságban a feleket, de ez a momentum erősen kérdésessé teszi számomra a postban kiírtakat és a postoló személyét.

Tudom a fentieket bátran vállalni azzal hogy a párom és barátnője egy taxissal történt vitában nemrég majdnem hasonlóképpen járt, csak a taxis az autót ütögette. Ott mindketten megtették a feljelentést, az eljárás simán és zökkenőmentesen megindult.

Ha post írója azon tehetetlenségéből írt mert a férje igazából nem kíván tovább foglalkozni az esettel (amihez joga van), akkor beszélje meg ezt inkább ővele. Mert így csak magát járatja le.

Super aGyuri 2009.06.12. 11:13:20

@similarthings: Borzalmas régen olvastam utoljára a Btk-t (1995. decemberben államvizsgáztam, 1998. augusztusban szakvizsgáztam büntetőjogból).

Biztos én vagyok nagyon szigorú, de számomra egy fog kitörése nem tartozik a könnyű testi sértés kategóriájába, merthogy SOHA nem gyógyul be.

Persze lehet játszani a minősítésekkel, meg ne legyen rendőrállam, de jobb korszakokban az ilyen verekedős állatot kikötözték a falu főterére és addig botozták, amíg mozgott. Aztán fellocsolták és folytatták.

Ja, ma oldja meg mindenki maga a konfliktusait. Aki nem elég erős ahhoz, hogy megvédje magát (esetleg félti a családját a bosszútól), az meg dögöljön meg.

Az itt a gond, hogy szánalmasan enyhék a büntető jogszabályok, hatástalanok és nevetségesek a szankciók, de az egész rohadt büntető anyagi jog nem ér semmit, ha az eljárás egy nagy sz*r, és minden arra épül, hogy a rendőrségnek miért NE kelljen lépnie.

Egy fog kitörésénél nem folyik elég vér? Vagy mi a gond?

NaP · http://nagyek.blog.hu 2009.06.12. 11:13:28

@Reggie:
Hali!
Ha nem veszi észre a zöld jelzést, mert pl. túlságosan előre állt, akkor rávillogok. Ezt is észreveszi és a környéken levő járókelőket, lakókat sem idegesíti.

ToMorgan 2009.06.12. 11:14:04

Nem tudom, hogy felajánlotta-e valaki eddig, mert nem olvastam végig a kommenteket, de jelképes 1 HUF-ért szívesen kiverem a szart is a taxisból.

Erik Bálint 2009.06.12. 11:16:16

@mijazma!?: Ja azt kifelejtettem, hogy ha valaki a fővárosban él akkor kapásból egy olyan 2 milliós homogén csoprot tagjává válik akik kollektíve tahók, ha vidéken akkor meg főleg ha tanyán, akkor arról meg ne is beszéljünk.., de ügyesen felhívtad rá a figyelmet. :D

Super aGyuri 2009.06.12. 11:18:30

Meg amikor az ismerősöm autóját ellopták és megkérdezték a rendőrségen, hogy ugye azért akar feljelentést tenni, mert a Casco miatt szükséges.

Nem bazmeg. Azért akarok feljelentést tenni, hogy 24 órán belül találd meg az elkövetőket, add vissza az autómat, a tolvajt meg verd agyon, de ha már ilyen barom a törvény, és azt nem lehet, akkor zárasd börtönbe.

Ezért van ÁLLAM.

Ha az alapfunkcióit nem látja el, nem védi meg az állampolgárokat a bűnelkövetőktől, nem él a legitim erőszak monopóliumával, hanem jó esetben elnézi, rosszabb esetben ösztönzi az önbíráskodást, akkor mi a retkes -.-.-.-nak fizetünk adókat????

A beteg gyógyítsa meg magát otthon, a sértett üssön vissza, a károsult vegye vissza maga, amit elvettek tőle.

Az adókat meg lenyúljuk. Gratulálok.

Super aGyuri 2009.06.12. 11:20:11

Bocsánat: nem lenyúljuk, hanem IMF hitelek kamatainak törlesztésére felvett hitelek kamatait törlesztjük belőle.

markf 2009.06.12. 11:23:06

magyarorszaeg egy szar fos hely... nem is nagyon kell errol tobbet besztelni... mondjuk ugy, h europa seggfaszlyuka. szanalmas mutyizos szarmocsar... dehogy vagyok en buszke, hagggyyadmar...

mijazma!? 2009.06.12. 11:26:51

@Erik Bálint: jujj, ez a madzsar nyelv! A "vidék" szó jelentését lesd le valahonnan... Te számomra vidéken élsz, ha nem tartózkodunk egy helységben. És ebben az esetben persze én is vidéki vagyok a te számodra. De lovári nyelven (amelyet mindenbizonnyal anyanyelvként tisztelhetsz, hiszen azok számára pejoratív a falu, tanya szó) ez lehet, hogy nem így van...

Super aGyuri 2009.06.12. 11:34:08

@mijazma!?: Ne csináljunk ebből az esetből is főváros-vidék, város-falu, magyar-cigány-zsidó ellentétet.

Kétségtelen, hogy egy vidéki kisvárosnak más a hangulata, mint Budapestnek (sok szempontból jobb, mondom ezt ősbudaiként, aki még a Duna túloldalán sem lakott egy pillanatot sem), de azért frusztráció, lincselés, miegymás nem csak a fővárosban fordul elő...

Szóval, relax. Ne ugorjunk egymásnak.

Az egész országon kell változtatni, fővárosiaknak, városiaknak, falusiaknak, tanyasiaknak együtt.

similarthings 2009.06.12. 11:37:20

Super aGyuri.

Szeintem Ön nem államvizsgázott illetve szakvizsgáztt büntetőjogból. Mert ha rég volt akkor sem tudom elhinni hogy az alap jogászi gondolkodást elfelejtette volna.

Jogász pl. nem mond ilyeneket hogy " ... vér folyik...". Ezt az átlag, joghoz nem értő ember mondja. Ez ugyanis egy ún. "urban legend". Állítólag ezt mondja a rendőr is, bár ezt nehezen tudom elhinni.

Ugyanis ha vér folyik az önmagában még jogilag nem értékelhető cselekmény.

Jogász pontosan tudja hogy miért van a magánindítványos cselekmények kicsiny csoportja a büntetőjogban létrehova.

A káromkodásról nem is beszélve. Egy jogász adjon magára legalább ennyit.

Super aGyuri 2009.06.12. 11:47:02

@similarthings: Nyilván kolléga vagy, bár rendkívül gyenge a humorérzéked, a stílusérzékről nem is beszélve. Talán már olyan időkben kerültél be az egyetemre, amikor nem volt felvételi.

Úgy gondolom, a jognak a társadalom értékítéletét kell tükröznie és igazságosnak kell lennie. Ajánlom figyelmedbe Samu Mihály professzor cikkét az Ügyvédek lapja 2009/2. számában (23-25. oldal).

Biztos a Btk. szövegszerű értelmezése szerint igazad van.

Kérdéseim, de csak azért, mert durván megsértettél az önérzetemben (legszívesebben hozzád vágnám a PhD oklevelem):

1.) A kitört fog hány napon túl gyógyul? A Te fogad azonnal kinő?

2.) A Te értelmezésedben a Btk. 170. § (8) bekezdése az aljas indokból elkövetett, ámde esetleg könnyű testi sértésre is vonatkozik (170. § (3) bek.)?

mijazma!? 2009.06.12. 11:54:44

@Super aGyuri: innye, észrevetted a mellékvágányra futtatási próbálkozásomat :( Annyi relevanciát azért képvisel a beleugatásom, hogy a Budapestiek azért elég erősen ragaszkodnak azokhoz az erőkhöz, amelyek a környezetüket ilyenné tették. Más szavakkal: ha valaki 4* szart követel magának és elégedetten habzsolja minden figyelmeztetés ellenére, akkor nagy csodálkozásnak, hogy "jé, ez milyen vaczak.." nem igazán van helye. És ezek a problémák (a közlekedési kérdések erőszakkal való megoldása) mind köthetők ahhoz, hogy az elkövetők a rendőrség fél korrupciója (a legtöbb esetben nem fizetik ugyan le a nem intézkedő rendőrt, hanem az addigi fentről jövő nyomásra lezárt ügyek miatti tapasztalatai okán nem teszi a dolgát) miatt az elkövető biztos lehet a megúszásban. Tehát mintha nem jó kézbe tettétek már sokadszorra a város vezetését...

Super aGyuri 2009.06.12. 11:57:00

@mijazma!?: Hát, nagyon nem. Gondolom, 2010-ben már más eredmény születik az önkormányzati választáson ;-)

similarthings 2009.06.12. 12:03:22

Az említett büntetőjogi kérdés tanulmányozásához elegendő elővenni a szükséges Btk. tankönyveket, ott említve van. De esetleg egy ügyészt is meg lehet kérdezni.

A két pontba szedett kérdése ismételten arra mutat rá hogy Ön nem jogász. Gondolom hallott már a tényleges illetve büntetőjogi gyógytartam közötti lényeges különbségről? Tudja is az mi?

Ezek büntetőjogban annyira alapvető kérdések, hogy ezt elfelejteni sem lehet.

A szakvizsgánál meg különösen csodálkozom hogy nem találkozott ezekkel a kérdésekkel. Mert példának okáért 1998-ban még három fog számított súlyos sérülésnek.

Nagyon csodálkozom azon hogy miért nem egyenesen az Alkotmányból idézett mindjárt, habár ha esetleg erre gondol humorérzék alatt, akkor értem.

Ha esetleg kamarai tagsággal rendelkező jogász (ügyvéd), akkor meg azt is tudnia kell, hogy az ilyen tagság bizonyos viselkedési morált meghatároz tagjai számára.

Bár tudni való hogy a szakvizsga szentté senkit nem tesz.

similarthings 2009.06.12. 12:04:52

Elnézést, az előbbi Super aGyuri kommentelőnek ment.

Super aGyuri 2009.06.12. 12:26:51

@similarthings: Nem, nem hallottam róla. Gondolom, ma már legalább tíz fog kitörése a súlyos sérülés.

A bosszú csak akkor aljas indok, ha erkölcsileg súlyosan elítélendő. Ha nagyon szigorúan vesszük, a 15. Irányelv szerint nem aljas indok valakit azért követni a parkolóig, majd utána agyba-főbe verni, mert rám dudált.

A tényleges gyógytartam pedig irreleváns - biztos a Btk. kommentár is csak tévedésből említi pont a testi sértésnél -, mert a jogtudomány és joggyakorlat kialakította a "büntetőjogi gyógytartam" intézményét.

Egyébként pedig az az ügyvéd, sőt bíró is jogásznak nevezte magát, aki szerint (utóbbi első fokon ítélkezett) Simon Tibor ellen "halált okozó testi sértés"-t követtek el.

Ha továbbra is ebbe az irányba halad a büntetőjog, büszkén vállalom: igen, elfelejtettem.

Szíves elnézését kérem a Kolléga Úrnak az elővigyázatlan tegeződésért.

Remélem, elfogadja bocsánatkérésemet, és ezzel az ügyvédetikai részét is lerendeztük a dolgoknak. További sikeres pályafutást kívánok Önnek.

Super aGyuri 2009.06.12. 12:43:16

Úristen, ha belegondolok, hogy eredetileg csak Ubul1-et szerettem volna megvédeni... :)

És lett belőle egy személyeskedéstől sem mentes jogelméleti eszmefuttatás, amelyből kiderült, hogy véleményem szerint a büntetőjog valamikor a 17-18. században futott zsákutcába.

És nekem, csak azért, mert jogász vagyok, nincs jogom társadalmi szempontú értékítéletet mondanom. Én, mint jogász, nem mondhatom azt - mert szakmaiatlan -, hogy botrányosnak érzem, hogy a Tudorok és Stuartok önkényuralma után 400 évvel (amikor már senkit nem zárnak azért a Towerbe, mert csúnyán nézett a királyra, királynőre), még mindig arról szól a büntetőjog és büntető gazságszolgáltatás, hogy hogyan lehetne egy cselekményt minél enyhébben megítélni, és hogyan lehetne a terheltek jogait még és még sokkal jobban körülbástyázni?

Boldogult emlékezetű Pálinkás Gyuri bácsi vajon kiírta-e magát a jogásztársadalomból, amikor azt mondta, szerinte helyes a halálbüntetés?

Egy jogásznak minden esetben el kell fogadnia a jogi mainstreamet és nem lehet véleménye?

Ha mégis van, és az nem egyezik a tankönyvekkel, akkor minimum méltatlan a jogi diplomára, de még azt a jogát is elveszíti, hogy Similarthingsszel tegeződhessen???

Tóth Ágas 2009.06.12. 13:43:45

nem lehet, hogy a taxist hátrányos helyzete ellenére elmaradt pozitív diszkrimináció folytán további hátrány érte?

hol van ilyenkor az ombudsman?!

ennyivel megússza az uszító kispapa? hol itt a jogbiztonság?

ma már bárki rendőrt hívhat, mert kitört a foga? (egyébként is: ki tudja, mikor tört ki az a fog)

alig bírom elhinni, hogy ennyire terjed a fasizmus.

similarthings 2009.06.12. 13:48:08

Szerintem ne folytassa inkább.

Mert a sok nem tudást utóbb mellébeszéddel, populista szólamokkal (lásd éljen a halálbüntetés) próbálja eltakarni. Mi köze ezeknek mindehhez ?

Inkább frissítse fel a tudását.

Remélem ismeri is Samu professzor urat, remélem nem csak úgy említette hogy írjon valami nevet amire emlékszik valahonnan. Személyesen ismeri is az említett urat, ha már idézett tőle? Mert biztos oka volt annak hogy tőle idézett.

Ezekhez a "szerintem" és "véleményem szerint" kategóriák egy jogásztól eléggé komikusak. Ezért merem állítani hogy ön nem jogász. A büntető jog talán a legkevésbé félremagyarázható jogág. És ha most elkezdi összekverni a büntető eljárást az eset bizonyíthatóságával, akkor nem állok szóba többet Önnel.

Tudorok meg Stuartok ide hogy jönnek, azt már végkép fel nem foghatom: Nekem olybá hat, mint aki mentse a menthetőt valamit próbál az emlékezetéből felidézni még, ami kapcsolódhat a témáház.

Beszéljünk akkor esetleg még a ... példának okáért kompozícionális büntetésékről és tálió elvről is. Biztosan sokkal előrébb lennénk a konkrét esetet illetően.

Vagy ez volna az Ön részéről a viccelődés?

Haladás viszont hogy az ordenáré káromkodás elmaradt. Ez az egyetlen helyes dolog ami az utóbbi postjaiban találtam.

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.12. 15:47:14

@similarthings:Úgy, hogy itt mindenki tudor, kivéve a stuartokat, de az meg egy sincs. Nem tudom, véletlen-e?

cL3r1cK 2009.06.12. 21:04:02

szerintem ez bullshit és apa sem valam tökös legény, h nem védi meg magát. szart érdekelné a két táska, ha ütne egy nyomorult. dobnám el és adnám neki. szerintem sok sebből vérzik ez a dolog. igen sokat megyek én is fővárásunkban, de valljuk be, egy kis duda "pöttyintésért" még nem szoktak az emberek ennyire bedurranni. szerintem a mártírrá tett kispapának egyszerűen túl nagy volt a szája és túl hosszú volt az a pöttyintés a dudára. éééés nem vagyok taxis, de tény, hogy sok köztük az antiszociális barom. de legalább annyi van a bkv sofőrök és szinte minden területen dolgozó magyar ember között között.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.06.12. 22:52:31

Atyám, mi ez a magázódás??? Dr. Bárándy Gyuri bátyám úgy határozott, homározik egyet? Remek. Ha szoros a nyakkendő, meg kell lazítani....
A kedves anyatigrisnek meg üzenem, hogy a tipikusan buta, hisztérikusan öntudatos anyukákat vélem benne felfedezni, akik meg vannak győződve arról, hogy senki más a világon nem szült még gyereket, ezért a világ 'születlenjei' irigykedve bámulják a harcias kismamát.
Az ilyenek mondogatják társaságban (buszon, munkahelyen, hangosan mobilozva, stb.), hogy POCAKLAKÓ meg BÜFIZTETÉS, PELUSOZÁS, SZOPIZTATÁS. Na, én ezekért is adnék egypár évet... MANÓCSKA HAMIZIK AZ ÁGYIKÓBAN! ááááááááááááááh!

Super aGyuri 2009.06.12. 23:24:24

@similarthings: keresem az "ordenáré káromkodást", de nem találom.

Csak kapkodom a levegőt. Tényleg ilyen felfuvalkodott hólyag, magabiztos félművelt barom vagy, vagy csak ilyen zseniálisan játszod a hülyét?

A büntetőjog egy szó, bár összetett. Összetett, mint ez az egész világ.

De Te csak maradj meg abban a hitedben, hogy félreértelmezhetetlen. Csak nehogy egyszer csalódás érjen.

Soha ne tudd meg, ki és miért mondta: "a jog találgatás arra nézve, hogy a bíró hogy fog egy ügyet megítélni".

Legyél olyan, amilyen vagy, és előbb-utóbb átcsúszol államvizsgán, összekaparod valahogy a szakvizsgát is, talán még ügyész vagy bíró is lehetsz valamelyik messzi országrészben.

Ha pedig végképp semmi nem jön össze, bérelj ki egy belvárosi lakást a legjobb barátoddal, nyiss egy ügyvédi irodát, mint én, közben tanítgass, és bosszankodj, hogy a kiadó miért késlekedik már három hónapja a harmadik kismonográfiád kiadásával.

Legyen két olyan gyönyörű kislányod, mint nekem, és rá se ránts, ha valaki, aki a cipőfűződet sem köthetné meg, nem fogadja a tegeződésedet.

Super aGyuri 2009.06.12. 23:37:55

@morrisal_: Köszi, végre valakinek feltűnt :)

Századszor olvasom vissza a hozzászólásaimat, hogy hol sértettem meg ennek a szerencsétlennek az önérzetét.

Vagy egy volt hallgatóm, aki haragszik rám? (Egyikük egy autós hozzászólásomból "visszafejtette" a nicknevemet, és megkérdezte szemináriumon, hogy "A Tanár Úr csak nem Super aGyuri?" :)))

De hát engem általában szeretni szoktak. De tényleg. Idén talán ha két hallgatót sikerült megbuktatnom közel százból. Mindketten visszaadták a tételüket (minden könyörgésem ellenére)...

Egy gonosz tréfa áldozata lennék? Nem tudom, s tán szóra sem érdemes :)

epeficam 2009.06.13. 01:04:58

Pánikrohamot kaptam.

i hate the police (törölt) 2009.06.13. 12:59:25

@morrisal_: Ez óriási szöveg,mármint a Bárándyra vonatkozó!:))De szerintem Gyuri bátyánk most az iráni elnök újraválasztásának örül:))

Színes Géza 2009.06.14. 21:22:56

Gyúrni kell, meg viperát venni a kínain!

Alikam 2009.06.15. 12:31:54

Hát miért ne dobta el a két táskát?
Főleg ha messziről közeledik üvőltve, van 2-3 másodperc felkészülni a támadásra?

Oké, nem mindenki harcos típus, de ilyenkor nem árt már felkészülni a védekezésre!

Vagy visszaszállni az autóba és gyorsan elhajtani ha az idegbeteg muskó látszólag kétszer akkora.

Passzivista 2009.06.15. 14:33:54

AAAArrgghh! Nem kellene a babaval mentegetozni, hogy miatta nem tett feljelentest a sertett. Ezzel a tobbi emberrel is kicseszik, mivel hagyja az effele idiotakat buntetlenul onmegvalositani. A baba kibirja, fel kell jelenteni!

megahomer (törölt) 2009.06.17. 00:57:22

@morrisal_: Huh... Ne is mondd! Az ilyenektől kiráz a hideg...

widor844 2010.05.13. 01:44:41

Nagyon szép történet, de miért nem tett feljelentést? A gyerekre kell az idő? Azon a fél óra papírkitöltésen és aláíráson múlott?
süti beállítások módosítása