Tékozló Homár

Megverte a taxis a férjét, elengedték

2009.06.11. 11:05 | szily | 328 komment

Dudált a kispapa, válaszul persze eltörte a fogát a taxis. Az áldozat rendőrt hívott, a személyszállító megjuhászodott, de már későn. A kismama kiborult, és megírta a Homárnak, hogyan kezelte az ügyet hivatalból a rendőrség. Véres részletek alant.


Nem vagyok egy nagy beirogatós fajta, de mióta a kislányom megszületett méginkább aggódom, hogy mi lesz a jövője.
A férjem egy márciusi napon sápadt arccal és igen kiakadva érkezett haza. Én ijedten néztem, azt láttam, hogy nagy  a baj. Éppen 1 hónapos kislányom dajkáltam, és a nagy ijedtségben szinte rögtön pánikrohamot kaptam. A történet a következő: a Váci úton haladva egy jelzőlámpánál megállt, előtte egy taxis - City Taxi. A lámpa zöldre váltott, a taxis elfelejtett elindulni. Ilyenkor az ember finoman megnyomja a dudát.. a férjem is így tett. Aztán mentek tovább. Később parkolóhelyet keresett, leparkolt és két táskával a kezében elindult az iroda felé dolgozni. Pár perccel később a füvön átvágva rohanva jön az őrült, és ordítva üti-vágja, ahol éri. Hogy hogy merészelt dudálni és egyéb szitkok. Ő két kezében teli táskával alig tudott védekezni, közben össze-vissza rúgta ez az állat és még a fogából is letört egy darab. Ezt követően a párom kihívta a rendőrséget, mire ez a béna balfék már alkudozni akart, hogy jaj de mégse kellene, meg beszéljük meg stb. Mit is? Mit is lehetett volna ezek után megbeszélni?
Hát hogy neki milyen nehéz az élete, és hogy családi problémái vannak stb. Erre nyilvánvalóan persze nem az a megoldás, hogy elborul az agyam és szétverem a másik fejét. Előre eltervelte, hiszen követte addig, ahol leparkolt. Nem beszélve arról, hogy az autón ott lógott a "Baba az autóban" felirat. Van az ilyen embernek szíve? Normális ez, kérdem én?
10 perc múlva kiment két járőr. A fickó szerencsétlenségére már a rendszámát jegyezték fel, mire az újra előtermett valahonnan, be is vitték a rendőrségre.
Gondoltam, hogy legalább egy kicsit elszámoltatják, persze sosem tudjuk meg ott mi történt. A férjem nem tett sajnos feljelentést (megjegyzem nagy kár), mert a kisbabánkra való tekintettel sem akarta vállalni a nagy hercehurcát, sokat segített itthon, inkább velünk volt. A Rendőrkapitányság hivatalból garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt vizsgálati eljárást indított. Ezt követően áprilisban még egyszer behívták a páromat egy meghallgatásra, hogy mesélje el, hogy pontosan mi történt. Gondolom a másik féllel is ezt tették. Május végén pedig kaptunk egy levelet: a nyomozást megszüntetik. Indoklás: Btk. 271§ (1) Garázdaság röviden közösségellenes magatartás, amely riadalmat kelthet, erőszakos jellegű. Jelen esetben erőszakos volt ugyan taxis pajtásunk magatartása, de nem közösség elleni, és nem köznyugalom megzavarása ellen irányult, hanem "csak" egymással szembeni konfliktus levezetésére szolgált. Az eset a helyszínen "különösebb feltűnést nem keltett" - tehát jól elrugdosódtak.
Hát ez az óriási poén. Azt hiszem talán a rendőrőrnagynak is válaszolni kellene. Nyilvánvaló emberek: ha bajotok van valakivel az utcán, mert csak rondán néz, vagy beszól, nyugodtan lehet verekedni! Hiszen csak levezeted a mérged és ezzel nem ártasz másoknak. Ha meg még nem is látja senki, akkor aztán ezek szerint bármit tehetünk, lopni, csalni, verekedni akármit lehet. Büszke vagyok Rád hazám, hát ez itten a nagy Magyarország.

CsigaBiga
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joc 2009.06.11. 18:01:43

Nem értem a posztolót. Feljelentés, látlelet, és még az új fogat is kifizeti a taxis, meg kap egy felfüggesztettet.
Ennyire egyszerű. Ez a könnyű testi sértés tipikus esete. Nem itt kell rinyálni, hanem lépni az ilyen barmokkal szemben. Mindenesetre a taxisoknak kötelezővé tenném a pszichológiai vizsgálatot, és akkor nem lenne ennyi barom köztük.

Átlagarcú 2009.06.11. 18:02:33

Próbálom fölvenni a fonalat.
...szal most azon megy a rágózás, hogy a taxis jogosan, vagy jogtalanul ruházta meg autóstársát?
El tudok képzelni olyan szituációt, hogy kijöjjek a sodromból, de a fent leírtak meg sem közelítik azt a pontot.
A taxis nyilván elmebeteg, csak még nem diagnosztizálták.
Másrészt viszont: a postíró szerint mi lenne a még elfogadható büntetés a taxis számára?
A kisgyerek gyakori emlegetése - hasonlóan a reklámokhoz - a szánalom felébresztését szolgálja?

Azt viszont jól tette a postíró, hogy a társaság nevét megemlítette, mert a cég igenis felejős a színeiben versenyző dolgozókért.

Átlagarcú 2009.06.11. 18:04:14

felejős=felelős. bocs:))))

VőfélySanyi · www.vofelysanyi.hu 2009.06.11. 18:10:48

Valóban mindenki tiszta idegbeteg az utakon (én is). De nem mindegy, hogy mikor és miért! Mert valóban követ el mindenki hibát (én is), de bocsánatot kell kérni. Nem egyszerűen feltartani a kezünket, hanem előzékenyen kell jóvátenni a hasonló szituációkat (legalább is én így szoktam)félre állok, előre engedem és lehúzott ablaknál kérek elnézést a bénaságom, figyelmetlenségemért. Viszont ha valaki szándékosan szabálytalankodik -mert úgy gondolja, hogy neki lehet- akkor az ne csodálkozzon azon, hogy pofán verem, mert én úgy gondolom, hogy az ilyen emberekkel én is azt tehetek amit akarok, hiszen ők is azt tettek velem amit ők akartak.

Irbisz 2009.06.11. 18:18:13

nem kell ezen csodálkozni, banánköztársaságba illő közbiztonságunk és jogbiztonságunk van.


de a kedves férjnek azt kellett volna mondani h. aljas indokú rasszista támadás áldozata lett, mert egyik nagyszülője roma volt, ezért verte meg a kirekesztő taxis, így a máskülönben tényleg kőbunkó taxis gyökér megkapta volna a jól megérdemelt 2 évét :)))

Átlagarcú 2009.06.11. 18:20:51

@©Mr.XL: Nem haragszol rám, ha én mégis picit csodálkozom a pofánvágáson?
Ma fővárosban rá vagyok kényszerítve a sorozatos szabálysértésre. Külön iparágak szakosodtak rá, hogy engem bírságolható helyzetbe hozzanak. Fizetem is a számlát tisztességgel.
...de, hogy még egy méretes tetű bunkó pofán is vághasson, azért annak még nem jött el az ideje. Persze közel van, nem mondom...

Irbisz 2009.06.11. 18:23:09

@mucibak:
mert ennyi esze és valóságismerete van a csodálkozóknak.

arrogancia 2009.06.11. 18:30:46

Ha aggódsz a gyereked jövőjéért, akkor tanítsd meg neki: ha valakit fel akar jelenteni, jelentse fel, ne utólag siránkozzon, hogy az állam nem teszi meg helyette.

moonclown 2009.06.11. 18:42:07

Hoax:)

Jön utánam vki én meg szét tett kézzel várom?És le se ejtem a csomagot...és utána nem jelentem fel vagy ütöm agyon, hanem hazamegyek...aha

varvizib 2009.06.11. 19:02:45

Az eset önmagáért beszél. Ahogyan fellép a Rendőrség az agresszorokkal szemben, ennyi erővel akár fel is oszlathatná önmagát.

Azért a hozzászólók IQ-ja is igen érdekes lehet annak fényében, hogy sokak számára az egész cikkből csak annyi jön le, hogy a szenvedő alanynak jobban ki kellett volna állnia magáért.

Nehogy már a posztoló legyen a hibás amiért egy barom állat belekötött! Azt ne mondja nekem senki, hogy egy rövid dudálás indok lehet arra, hogy valakit képen vágjanak, megrúgjanak, fogát kiverjék!

gophix420 (törölt) 2009.06.11. 19:15:45

a taxisok elmebeteg állatok mind.
és pont.

EMU 2009.06.11. 19:44:02

Büszke is lehetsz, derékmagyarember is így tesz...

Pelydzs 2009.06.11. 20:32:57

Polgári per, fogorvosi költségek + emberi méltóság megsértése miatt 10+ millió HUF-os kárigény.
Hosszú lesz, de simán nyerhető.

Trevi 2009.06.11. 21:17:01

Vannak olyan növények, akik - általában erős, humanoid mintájú másodlagos nemi jelleggel bírnak és a sok szabadidő miatt fizikailag kidolgozott felépítésűek, fifikás-, ügyeskedő férfi sztereotípiát testesítik meg. Bádibilder, taxis, tisztelet a kivételnek, pld. boldogult Zenthe Ferenc. Ő A Tenkes kapitányaként is és személyszállítóként is ember tudott maradni.
Taxis: gyorsan kell kigyomlálni mert, futófajta és húsevő. Gyorsan növeszt mindenféle kacsokat – gyáva, megnyomja a titkosdudát mielőtt bosszút áll bárkin a nyomorult élete miatt és, akkor jön a többi retek. Sok füvet nehezebb lenyírni, mint egy fűnyírónyi méretűt.
A bádibilder még veszélyesebb, mivel arra kényszeríti a gyanútlan kertészt, hogy azonnal letépje. Mivel zömök, a verbális terrort nem érti, pofonra nem hajlik, ezért muszáj minél gyorsabban olyan szinten összetépkedni a leveleit és a bibéket, hogy az már-már testi sértés – vagy gyorsan vasrúddal gyomlálunk vagy addig kúszik, míg mi, halandók, életünket olvasással és ivással eltöltők, elfáradunk és benő minket a moha.

zsebtelep 2009.06.11. 21:24:36

a negyedéig olvastam mert dől belőle a kamuságosság, valaki írja má le a csattanóját! köccccc!

ubul1 2009.06.11. 21:33:12

Nem értem a felháborodást.
A garázdaság alapesetének 3 tényálláseleme van: (1)kihívóan közösségellenes, (2)erőszakos magatartás, ami (3)alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
Bármelyik kiesik, nem valósul meg a bűncselekmény. Valószínűleg itt a mások általi észlelhetőség miatt (pontosabban annak hiánya miatt) szüntették meg a nyomozást. Nem tudjuk meg a történetből, hogy pontosan hol és hánykor zajlanak az események, de ha nem voltak járókelők, ablakból nézelődők (stb.) a környéken, tehát nem volt 'más', aki észlelhette volna a verekedést, akkor valóban nem beszélhetünk garázdaságról.
Ilyen esetben könnyű testi sértés miatt lehet feljelentést tenni, ami viszont magánvádas bűncselekmény, tehát feljelentés alapján indul meg az eljárás, azt a rendőrség hivatalból nem indíthatja meg. És a sértett (a férj), mint kiderült, nem tett feljelentést. Ezt utólag lehet sajnálni, de ha egyszer nem tett (és továbbra sem tesz), akkor kicsit ellentmondásos amiatt keseregni, hogy itt ezzel véget is ért az ügy.
Kiegészítésként:
1. ha viszont voltak a környéken mások is a verekedéskor, akkor nem lehetett volna megszüntetni a nyomozást, legfeljebb bizonyíték hiányában (de azt szintén nem tudjuk meg, hogy mi volt a megszüntető végzés indokolása)
2. nem tudom pontosan, hogy a joggyakorlat szerint a letört fog nem maradandó fogyatékosságnak, ergo súlyos testi sértésnek minősül-e. Mert akkor megintcsak nem lehetett volna megszüntetni a nyomozást, és nem is garázdaság miatt kellett volna lefolytatni, hanem súlyos testi sértés miatt. Ebben az esetben viszont panasszal kell élni a megszüntető végzés ellen - feltéve, ha az eljárás folytatása akkor végülis szándékukban áll még.

Fashionistas 2009.06.11. 21:37:37

Kedves Csigabiga: Itt a Homáron elevenen felfalnak még akkor is ha igazad van....

petyo 2009.06.11. 21:46:27

Ez könnyű testi sértés, a BTK szerint csak magánvádra kezdik el büntetgetni.
Persze ha azt vesszük, hogy a foga sem 8 napon túl sem semikor nem gyógyul, akkor lehet súlyos is és akkor viszont a rendőrnek hivatalból feljelentést kellett volna tennie.

Kúrcsány Ferenc 2009.06.11. 21:57:36

A taxisok nagypofájú simlis patkányok, irtani kell őket.

Koli 2009.06.11. 22:14:08

Én a Főtaxinak írtam vagy két hete egy levelet egy vérbunkó taxisuk miatt.
Meglepetésemre jött is válasz, amiben az volt, hogy a megadott rendszámú taxi nem tartazik közéjük...

igyszeretlek 2009.06.11. 23:06:10

Én éveken át sokszor sokat taxiztam 6x6-al , sosem volt gond. Pár hónapja volt szerencsém city taxit használni 2-szer (az új munkahelyem velük szerződött). Ilyen tapló sofőröket! Tőlem több esélyt nem is kapnak!

Szóval én el tudom képzelni, hogy nem csak egy hasonló felirat volt az autón.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.11. 23:33:23

Egyszer velem az volt, mentem gyalog, és megelőztem egy periszkópos halat, de véletlenül ráléptem az uszonyára. Rettenetesen felpaprikázta magát, és bő olajban megsütötte. (magát)
Nem ettem meg,hanem kihívtam a rend éber őreit, de csak egy bal hátsó lábára sánta kecskegida jött ki hogy a rendőröknek van nagyobb gondjuk is ennél, és hogy tudtam-e hogy ő meg azért sánta mert a halnak már előtte szálka volt a szemében?
Ne képzelhetitek. Alig tudok aludni.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.11. 23:36:28

Ja, most mondja a kutya hogy ez félreérthető volt, szóval szerintem is gáz hogy idegbetegek ülnek a volán mögött, aztán csodálkoznak hogy rájuk tolat a sárgabusz. Szóval nem érezni, de én 1üt érzek..

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 23:46:42

@©Mr.XL: szerintem meg elég a kézfeltétel,ezzel jelezzük, hogy nem vettük semmibe a másikat. A pofánveréssel meg szerintem vigyázz, mert vannak nálad nagyobbak és esetleg képzettebb harcmüvészek is.Ja és sosem lehet tudni, hogy milyen eszköz lehet egy kisautóban is-akár:)

i hate the police (törölt) 2009.06.11. 23:48:56

@SzerelmesDolgok: ez jól hangzik, de sajna nem ez a valóság:)

i hate the police (törölt) 2009.06.12. 00:17:35

@CsigaBiga: Hoppá, lehet, hogy mégsem írtál le mindent?,,a Férjem....Jól megrángatta az embert,,-vagyis, lehet, hogy ezért nem tettetek feljelentést?Lehet, hogy igazam van és valami sántit?

Taiki 2009.06.12. 01:05:15

persze, mivel a rendőrség csak hivatalból a köz érdekében járhat el, ha ellened tesz valaki valamit akkor neked kell panaszkodnod. nehogy már ne lehessen megoldani békésen ha pl két haver verekszik össze az utcán és elkapják őket, nyílván nem akarják a másikat bíróságra vinni, akkor a rendőrség meg minek tegye ezt meg akaratuk ellenére.

Páneurópai Harci Kos 2009.06.12. 01:11:53

1# faxér kell dudálni
2# ha már megy a pofon, le is lehet tenni a táskát
#3 feljelentést kell tenni.. és lehetőleg tanúkat kell8ett volna) szerezni - mert igy első ránézésre lehet akár City taxisokat lejárató maszlag is.
Mi van akkor ha Zóna taxi volt?:)

beleszolok 2009.06.12. 01:33:26

Monnyuk azt én se értem, ha mind a két keze tele volt, akkor hogyan rángatta meg.

Ráadásul ez a rángatás ez gázabb mintha nem csinál semmit.

Rongyláb Jani 2009.06.12. 01:45:59

Én egy köcsög autós figyelmét hívtam fel a minap a győri rakparton, hogy ugyan már ne szemeteljen, ne dobálja le az autója szélvédőjére kirakott papírokat. mire ő kikelve magából, hogy lehet ,hgoy igazam van, de "HA ÉN ELINTÉZEM NEKI, HOGY NE RAKJÁK KI AZ Ő MAGÁNTULAJDONÁRA". Főbunkó köcsög! Szerinte ez a megoldás, ha neki kárt csináltak, krdem én mi abban a kár, hogy pár cetli van az ablakán, s ő meg eldobálja, és még ki is magyarázza. Hát az ilyen pusztuljon!!!! Üdv Magyarország, ÉBRESZTŐŐŐŐŐ

i hate the police (törölt) 2009.06.12. 02:06:22

@beleszolok: hát, ez az.Ezért gondolom, hogy itt valami sántit

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.06.12. 03:03:25

Fel kell jelenteni az ilyet, igazad van (es utana lehet homarozni), de hogy minek kell a gyereket a storyba keverni, azt nem ertem. Van neked, te dolgod, lekoti a gondolataidat - orulj neki. De a barmoktol ne vard mar el, hogy azert ne verjek pofan a ferjedet, mert gyereke van... Amugy pofanverheti? Szerintem a ket dolognak semmi koze egymashoz, ahhogy az is eleg szar duma, hogy azert nem tettetek feljelentest, mert a gyerek. Pont a gyerek miatt tegyel, neked kell ontudatos es a sajat jogaiert kiallo emberre/allampolgarra nevelni, es igy nem fog menni.

farkasgabi (törölt) 2009.06.12. 03:58:37

Imádom a kisbaba az autóban feliratu embereket, akik 160 - al levillognak az M3 -on. Gyerek meg hátul a kocsiban....
Tudom tudom, rohanni kellett az évzáróra.

vacsy 2009.06.12. 04:25:03

Na így merjél bárkire is rosszul nézni! Pedig én "népnevelő" vagyok az úton. Intek, villogok egy-egy index elmaradásért, egy felesleges előzésnél, kiszólok egy bunkón parkoló autó mellett elhaladva, az igazán pofátlanul tolakodókat nem mindig engedem be, stb. Nekem eddig szerencsém volt, néhány fenyegetéssel megúsztam.
Őszintén sajnálom a férjed, pedig a leírásból nem egy aggreszív pasi, nem letolta a taxist, nem anyázott át stb. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen szituban szinte mindenki megköszöni, hogy ráduddantasz, mert valamerre máshová figyelt stb. Azért egyvalami még megoldás lehet ilyenkor. Még egy ütemet vársz a dudálással, mert a mellette elinduló autóra lehet, hogy magától bereagált volna.(Soksávos Váci út)Érdekes eset történt velem. Ugyanígy elbámészkodott egy autós előttem, én "türelmesen" vártam a zöldnél, mögöttem duddantott valaki egy rövidet. Láttad volna az első arcát a saját visszapillantó tükrében, ahogy nekem gesztikulált, tüzelt a szeme. Próbáltam mutogatni: nem én, mögöttem dudáltak.

vacsy 2009.06.12. 04:51:58

@ubul1: Abszolút korrekt levezetés. Ez a szakmád? Vagy most jársz a jogira? De szerintem itt más az igazi lényeg! Ne a jognak, a büntetéstől való félelemnek kelljen már visszatartani valakit attól, hogy egy dudálásért ne verjen agyon valakit, amikor már biztos volt ideje tízig számolni! Itt látszott, hogy a támadó akkor jutott el a hétig, amikor a sértett a 107-ig a telefonján. Amíg verte nem ért rá számolni (vagy hat pofont, rúgást adott és azt számolta?!) Ha meg előtte elkezdte, akkor tuti dadogós a taxis és üldözés közben mondta, hogy e-e-e-e-e-gy, k-k-k-k-e-e-e-e-e-e-t-t-t-t-t-t-t-ő.....
A társadalmi normáink sérülnek. A kismama az elején pontosan elmondta: azért kapott sokkot, amikor ezt végighallgatta, mert félti a most egyhónapos kicsije jövőjét. Nekem '83-as jogsim van. Akkor még a közlekedési morál, aggresszió is más volt: akkor született emberkék jövője meg ez, ami most van. Mindig azt hisszük, hogy erkölcsileg, önuralmilag nincs lejjebb, és ilyen cikkekből derül ki, hogy de igen van! Rajtunk kéne múlnia, hogy legyen-e még lejjebb. És tényleg úgy, hogy a kispapának ne kelljen visszaütni, remegve azon gondolkodni, hogy meddig magánvádas, mikortól hivatalból üldözendő egy dudálás vége.
Egyébként utálom az általánosítást, de tényleg vannak csoportok amikben arányosan magasabb az eggresszív válasz lehetősége (taxis, terepjárós, furgonos áruterítő), más csoportokban a másokra nem figyelő (cégemblémás személy és kis-kisteher), mert ha meghúzza a gépet, vagy kap egy büntetést a cége általában kifizeti. Én meg rohanjak biztosítótól biztosítóig.
Az olaszliszkai-effektus pedig nem csak népcsoportok között érvényesül, hanem lincselés szintig pörög fel valaki ha csak egy kicsi vélt sérelem is éri.

vacsy 2009.06.12. 05:13:15

@I.R.Baboon: Nem akarok papolni arról, hogy 50-nél, 60-nál, 70-nél mekkora a fékút.
Jó duma, hogy majd megbüntet a rendőr! Gondolom azért Te sem gyorsítasz, ha meglátod, ha meg nincs ott, akkor marha nagy kockázatot vállalsz!!! DE kockázat van abban is, hogy Te 70-nel mész és jön a zebra, vagy kilépő gyerek, vagy a melletted lévő sávból egy bénázó autós rádhúzódik.
Megmondom őszintén elég sokszor megyek én is a belső sávokban megengedett + 15-20-km/h-val. És itt jön be az, hogy már ennyinél is letolnak!!! Tehát városban nem elég a hetven sem!!! Persze ne tartsalak fel, de ugye én is előzök azzal a + 20-szal, meg a szabály is azt mondja, hogy nála szabályosan gyorsabban haladót engedje el. ÉS ITT NEM A FIZIKA azon szabályáról van szó, hogy ha előre forog a kocsi négy kereke, akkor az autó halad előre.
Másik cuki dolog, amikor valaki város-városon kívül-város kombinációnál ugyanolyan sebességgel megy (kvázi tempomat). Kivül 70-80, OK megelőzöm, beérek a városba, én visszamegyek 60-65-re (lásd megengedett +10-15), hozzám képest az ő 70-80-ja már egy komoly sebességkülönbségű rámfutás, letolás.

vacsy 2009.06.12. 05:24:48

@Dekatlon: Visszanyal a fagyi! Nem az a hibás, aki egy dudálásért üt-rúg?! A mamlasz férj, miért nem rúg vissza?! Mocsok a csávó, mert dudálni azt mer?!?!
Az anyuci, aki agresszívabb hormonokkal bír?!
Már azt az előrelépést érzékelnéd, hogy elindultunk a "feljelentők országából" valamerre. Alapban igazad van. hogy fel kellene jelenteni! De bármilyen okból ez nem történt meg, attól a jelenséget anyuka leírhatja. Volt is értelme, mert egy-két indulatot ez is a felszínre hozott a posztolók között. És közérdekű téma, mert elég sokan rákattantunk.

cuebler 2009.06.12. 06:09:01

"Baba az autóban"... én nem szeretem ilyen matricákkal teleaggatni a kocsimat. Fekete, fóliázott merci terepjárón amúgy sem mutat jól, meg a tettestársak, hehe, a haverok is ugratnának miatta... :-)

ebből persze csak a nem szeretem az igaz. de aki ilyen matricára hivatkozik, az bizony ne dudálgasson, mert felébred a vélelmezett kis utas...

EnZsolt 2009.06.12. 06:54:57

Azért tart itt az ország, mert sok idióta azt hiszi, hogy az vagy fekete, vagy fehér. Ugye kedves általánosítók? Komolyan mondom, ennyi hülyét egy rakáson...

senderesevece 2009.06.12. 07:32:09

kicsit hihetetlen a story.nem lehet, hogy az általm is rühelt city lejáratása volt a cél? ott áll valaki, el sem menekül, hagyja hogy üssék, majd kiejti a szót hogy vigyázzá' mert rendőrt hivok, mire tyuuu az árgyélusát!!!ne má!inkább nem adok több pofont!kamu.

orpheus 2009.06.12. 07:32:54

Nekem tegnap esti sztorim volt, hogy a Komjáditól visszább a nagy kereszteződésben szokás szerint állt a forgalom, ezúttal azért, mert egy terepjárós csávó beszélgetett egy másik autóssal... kikerültem őket, és mentem volna vissza indexeltem, lassan, ahoyg kell, mire alig engedett be a gyerek, amjdnem nekem jött. Erre duda, mire kiszállt és nyomta nekem, hogy miért húzom rá...
Én épp a gyerekeimre tekintettel nem szóltam semmit, de elég nehéz volt megállni, mert 40 kilóval voltam nála súlyosabb és egy fejjel magasabb.

walker57 2009.06.12. 07:34:51

Brüki-nek igaza van!!!
Azt kell kiabálni:jajjjajjja ne bántson ne öljön meg!!!
Sőt tovább lehet fejleszteni:
1.jajjjjjjjj cigány vagyok ne bácsonmááá
2. Figyejj vazzeg roma vagyok a tesók ott toporognak a sarkon hozzámnérsz bazmeg leverünk,mint egy karót.
3. nemadomapénztárcámaat segítsééééég (ekkor már rablás)

Thomasz012345 2009.06.12. 08:15:14

Ott volt a nagyhiba, hogy nem lett feljeletés téve.
Ezzel a rendőrők gyorsan lezárják az ügyet.
Ez nem azt jelenti hogy bárkit lehet verni az utcán, mert legtöbben azonnal feljelentést tesznek. Jobb esetben az ügyvéd annyira kitekeri az ügyet, hogy a verő jól megszívja.

Én ilyenkor azonnal egyből feljelentést teszek, még ki is füszerezem kis agresszivitással, hogy életem függött töle, hogy minnél jobban megbüntessék a verőt. Utána a biróságon meg tagadhatja, úgy sem hisznek neki.

Itt meg föleg jó helyzett lett volna, mert ott volt a felesége, föleg gyerekes is akit megvertek, tehát jó érzés ekkor ha biróságon elitélik a taxist.
És kit érdekel hogy milyen családi helyzete vagy meg állapota van, máskor elsőnek gondolkozon mit csinál.

rutzky 2009.06.12. 08:26:56

Taxisokkal soha, de soha nem éri meg leállni veszekedni, főleg nem bunyózni, mert rögtön beszólnak a rádión és megjelenik még 2-3 pióca.

Taxisokkal szemben a megoldás MINDIG: rendőrt kell hívni és lehetőleg gyorsan szemtanú(ka)t gyűjteni. Aztán hápoghat, hogy ilyen meg olyan a családi helyzete.. nagy ívben le kell sz@rni, b@sszák csak meg a bíróságon őket. Legközelebb talán meggondolják, hogy rájuk is vonatkozik a jog.

4ttys 2009.06.12. 08:27:34

Kromofágot a taxira! Önbíráskodás a megoldás akárki akármit mond, míg itt normális rendőrség és halálbüntetés (nem ezért az esetért) nem lesz.

fakabát 2009.06.12. 08:32:17

@Blogger Géza: Viszonylag sok sebből vérzik a hozzászolásod, nagy valószínűséggel taxis vagy. Teljesen mindegy ott volt e vagy sem illetve át élte vagy sem ilyet semmilyen körülmények közt nem lehet tenni. Egyszer kellene egy gyors birói döntést hozni és elitélni 3 hónapra azonnal átgondolná az összes paraszt aki ilyet és hasonlót tesz

conmorientes 2009.06.12. 08:46:34

Csak 70%-ig olvastam el a ssugárbafosós kommenteket, de annak a sok tévképzetesnek, aki szerint feljelentés nélkül nincs élet, és mindössze ennyi miatt nem történt semm, üzenem, hogy a garázdaság hivatalból üldözendő cselekmény, függetlenül attól, hogy kisapuka tett-e feljeletést vagy sem. Más lenne a helyzet ha a gyökér taxis verekedés közben kockacukor kínálgatásával próbálta volna az ánuszát a cerkával megcélozni, mert az ha rágósan is lehetne nemi erőszak kísérlete, és az már tényleg feljelentésre indul, de ugyanúgy ha megvan a feljelentés hivatalból üldözendő.
Más téma a letört fog, de ahhoz orvosi szakvélemény kellene, hogy vajon a gyógytartama 8 napon belüli, vagy túli, és ennek megfelelően könnyű, vagy súlyos tepsi sértés.

Kapjon mindenki a fejéhez, ebben az egész történetben az az igazi valóság, hogy Szolgáló és Vétő rendőrségünk egy ilyen sima köztörvényes ügyben, sima megszüntető határozatot hoz, holott az tiszta hogy apuka nem verte össze magát a táskával, és az is, hogy az ilyen cselekmények szerintem a legveszélyesebbek a társadalomra, így a generálprevenciós hatásra figyelemmel letöltendővel büntetném. Gondolom nem kell senkinek nagy képzelőerő ahhoz hogy mennyire lecsökkenének az ilyen jellegű ma már sajnos mindennapos atrocitások, ha ezekért lehetne 1-2 évet ülni, és a kopasz bűnözők is kétszer meggondolnák, hogy bevernek-e egyet mert valami mazsola könyvelő rájuk villantott. Nem szabadna a másik ember becsületét tisztességét annyira degradálni amennyire ma az állam engedi. Ehhez képest ha bármelyik kommentelő nem fizetne be valami csekély járulékot, simán levarrják adócsalásért néhány évre, ami a társadalmat illetően kb. lószarnyit sem veszélyes.

Ez van, a rendszer butasága és korlátoltsága ártatlan emberek eltiprásán éli ki hatalmi hajlamait.

Csupán egy költői kérdés ! Utcán verekedő embereket vajon a többi rendes polgártárs miért nem választja szét ?

Először is ezért szégyeljük magunkat.

Sallina 2009.06.12. 09:11:22

Nagyon sajnálom a családot. Fel kellett volna jelenteni. Na mindegy. Én csak azt nem értem, hogy ehhez az egészhez mi köze van a gyereknek??????

papugaja 2009.06.12. 09:23:22

Venni kell egy golfütőt. Kevesen tudják, hogy milyen sokoldalú eszköz: nem csak Golfot lehet vele ütni.

molnisz 2009.06.12. 09:24:55

Sziasztok! A helyzet egyszerű:
feljelentést kell tenni, mert a garázdaság nem hivatalból üldözendő.
Ha a sértett nem tesz feljelentést nincs miről beszélni.

I.R.Baboon 2009.06.12. 09:46:55

@vacsy: hol írtam le, hogy a zebránál 70-nel megyek át?
nem kell elmagyaráznod, hogy mekkora a fékút, de szerintem te is meglepődnél, hogy mekkora távolságokon megállok a - velem együtt - majd 2tonnás autómmal... én is csak nézek néha, mert már látom magam előtt, ahogy nekimegyek a kiégett féklámpával, index nélkül majdnem egyhelyben álló marhának... aztán valahogy mégsem...
ha hiszed ha nem, engem is tolnak le néha, olyankor megnézem, hogy ki tudok-e menni, ha nem, akkor gyengéden rálépek a fékre, hogy érezze, hogy törődöm vele, de nem tudok kimenni, és nem fogok 120-al menni a városban...

és honnan tudom, hogy hol van rendőr és hol nincs? ezt megint nem értem... tudom magamról, hogy az esetek 95%-ban gyorsabban megyek, mint amennyivel lehetne, így benne van, hogy kapok büntetést... ne akard már bemagyarázni, hogy te tudod hogy éppen előtted 3 km-re állnak kint mérni vagy a mögötted jövő civil autóban van a trafi...

Midvegy (törölt) 2009.06.12. 09:54:56

Az eljárás jogos volt, bár én lehet belementem volna a beszéljük meg-be.

Legombolni 500 rókát a csávóról fájdalom díjjul, és szemet-szemért alapon, megbeszélni vele h tiszta erőből arcon rúghatom 2x. :D
Az hat az önbecsülésnek.

Egyet magyarázz meg!
Hogy jön ide a Baby on board matrica? Mi köze ennek a pofozkodáshoz? A férjed a csecsemő?
Van-e szíve az ilyen embernek, meg normális-e? Esküszöm normálisabb mint az ilyen, aki a 2. világháborút, és a buszon való folytonos, nekem le kell ülnöm dolgot, is azzal magyarázza, hogy hátdekéremszépen nekem gyerekem van.

terezgatya 2009.06.12. 09:57:16

minden taxis fosarcú köcsög

Bejjja 2009.06.12. 10:04:09

A mai világban, ahol állatszem kiszúrása, állatok feldarabolása, megnyúzása a bíróság szerint csak megtévelyedés, ami nem tartozik a büntethető esetek körébe, mit várhatunk? Innentől bárki azt csinál, amit akar.

Engem is majdnem összetört egy suttyó szándékosan, mert jeleztem, hogy nem kéne a forgalom kellős közepén ácsorognia, feltartva két sávot. Hirtelen hú de megtalálta a gázpedált és rámhúzta a kormányt, átkényszerítve a másik sávba. Sajnos jogosítvány szerzéskor intelligenciahányadost nem mérnek, se pszichés alkalmasságot.

kuroi inu 2009.06.12. 10:05:11

Tipikus magyarisztán:

1: „Ilyenkor az ember finoman megnyomja a dudát..”
Elég nagy baj. Ettől is lakhatatlanná kezd válni ez a város: 1 mp zavarás, akadályozás (a KRESZ fogalmai, aki nem érti olvasson utána) következménye rövid, vagy dühödten hosszú dudálás, ami mellesleg már szabálysértés, hiszen lakott területen belül csak balesetveszély esetén szabad kürtöt használni, ha az segíthet az elhárításban.
Ehelyett dudáljunk csak balkáni módon mindenre és mindenkire, főleg a taxisra, aki ebből egész nap hígítás nélkül részesül.

2.: „Pár perccel később a füvön átvágva rohanva jön az őrült, és ordítva üti-vágja, ahol éri.”
Baromállat... Még spanolta magát percekig, ahelyett, hogy elfelejtette volna az egészet... inkább a saját munkaidejét pazarolta. Az előző ponthoz kapcsolódva: egy taxisról már le kéne peregnie ennél sokkal durvább dolgoknak is: alkalmatlan idegroncs.

3.:

„mire ez a béna balfék már alkudozni akart, hogy jaj de mégse kellene,”
Erősebb kutya ... A rendőrtől (ha sajnos nem is mindenki) már berezelünk?

„Hát hogy neki milyen nehéz az élete, és hogy családi problémái vannak stb.„

Sajnos tény: ilyen dumákkal meg lehet úszni hivatalos eljárásokat, ki lehet bújni kötelezettségek alól. Jutott már kezembe teljesen véletlenül (restellem is) olyan levél, amiben egy anyagilag igen jól szituált személy családi és anyagi problémákra hivatkozva esdekel egy bírság kiszabásának eltekintésétől...

„mert a kisbabánkra való tekintettel sem akarta vállalni a nagy hercehurcát, sokat segített itthon, inkább velünk volt.”
Helyes... de reméltem többször már nem kerül a gyermek szóba... Nem érdekel... A kispapa se dudálgasson, amikor az szabály- és fülsértő. A taxis meg nem lehet szülő? Csak túl sok nálunk a tabu, amitől hanyatt vagódva csendben kellene szemlélnünk - többek között -a hasunkon díszelgő babakocsi keréknyomot... unom már.

Próbáljunk már meg a másik fejével gondolkodni néha! Talán nem dudálnánk, verekednénk apróságok miatt...

terezgatya 2009.06.12. 10:12:23

@kuroi inu: fú, te aztán intelligens megmondóember vagy

ha az ember vezet, ne aludjon a lámpánál se, mert aztán egyszer fékezni fog elfelejteni.

induljon el.

a szarparaszt taxisok meg azt hiszik a város az ő munkahelyük és mindent megengedhetnek maguknak.
sötét köcsög bunkó állatok!
disznóeledelnek az összeset

RobDN 2009.06.12. 10:24:36

Mégis mit vártál, ha még feljelentést sem tettetek? Más országokban egy fingásért is képesek feljelenteni egy kisbabát, itthon meg az dívik, hogy a jogos igazunkat sem védjük meg, hanem szemlesütve elsomfordálunk?

kuroi inu 2009.06.12. 10:34:31

Kedves Terezgatya!

Tökéletesen igazad van.
A taxisokra, bkv sofőrőkre is ki kellett volna térnem. Utóbbiak az utasok érdekeinek védelmére hivatkozva szállnak le és üvöltöznek autósokkal. A taxisok meg semmilyen szabályt nem tartanak tiszteletben, mert „ők éppen dolgoznak”. Említett barmunk fordított helyzetben két tenyérrel állt volna a dudára úgy 1-2 percre+akkor is verekedett volna.
Ők is szent tehenek, akiknek mindent le kell nyelnünk.

És valóban ne „aludjon” senki! Empátia kérdése, hogy ne a seggemet vakarásszam (bocs, ne sms-ezzek, reggelizzek, borotválkozzak) a lámpánál, főleg ha én állok elöl.
Nagyon gáz, hogy az autók a zöldnél jellemzően 1-2 mp-es késéssel követik egymást. Minél előbb áll valaki annál ráérősebben indít.

Dr. Fotos 2009.06.12. 10:49:52

Na most hogyan jon a "kisbaba az ures autoban" ahhoz hogy ne verekedjen a taxis? Meg ez a kisbaba miatt nem jelentem fel?

2009.06.12. 10:52:58

Beszólok én is így legényemberesen, gumicsizmásan: szóval ilyen agresszió sajnos előfordul ott ahol több millió ember van összezsúfolódva kis helyre. Ám !
Kitől vár a posztoló jogszolgáltatást, ha ő nem teszi meg a lépéseket, nem jelenti fel az illetőt, amikor neki ez lenne a szerepe ? Jó, ha visszaütni nem akar/nem tud, akkor fel kell jelenteni.

Vége a paternalista államnak, amikor majd a rendőrbácsi megsimogatja buci fejünket és átkísér a zebrán.
Igenis az embereknek ki kell állniuk a maguk igaza mellett.

Ez lenne a homár üzenete.

Super aGyuri 2009.06.12. 10:53:49

@kuroi inu: Pár éve volt egy felmérés, mely szerint Európában a magyar sofőrök reagálnak a leglassabban a zöld jelzésre. Nyilván nem a lassú reakcióidő az oka (köztudott, hogy a magyar embernek vág legjobban az agya, legtöbb egy főre eső Nobel-díjas stb), hanem a mérhetetlen egoizmus, a többi ember semmibevétele.

A csajszi a szemöldökét szedegeti, a pasi mobilozik, a fiatal pár puszilkodik, az öregember újságot olvas.

Egyvalamit sz*r le mindenki nagyívben: a közlekedés (és az élet) többi résztvevőjét.

Ez itt a lényeg.

Minden egyéb: az emberek frusztráltak, a taxisok és egyéb fuvarozók megafrusztráltak, a buszvezetők gigafrusztráltak, már csak közhely.

Magába fordult, becsavarodott emberek qrvaországa.

Ehhez képest Dublinban a megállóból már elindult ír buszsofőr az integetésünkre félreállt, mosolyogva (!!!!) ajtót nyitott, látva a bőröndjeinket, segített felszállni (!!!), és még poénkodott is, hogy biztos éhesek (hungry) vagyunk, ha Magyarországról jöttünk.

És az is egy nyomorgó, szerencsétlen nép volt, csak már kigyógyultak belőle.

Talán még van esély. (??)

Super aGyuri 2009.06.12. 10:56:26

A BKV-s még ki is röhögött volna az ablakon:
- Így jártál, köcsög!

Olyankor szoktam visszaröhögni, hogy neked meg az legyen életed legszebb pillanata, hogy a szemétséged miatt húsz percet kések, és emiatt több jövedelemtől esek el, mint amennyit egész évben keresel :-DDDDDD

Erik Bálint 2009.06.12. 10:56:33

A post még annyira nem is gáz, habár nem értem mit keres a hangsúly azon a szerencsétlen kölykön, most egy "kispapát" -értsd ffi aki eltart egy nőt meg egy nemrég született gyereket- nagyobb bűn megütni mint egy egyedülállót? Milyen papa az aki azt várja hogy egy gyerekmatrica miatt nem fogják megütni mert az szívtelenség. A kismama nagyon sok szót pazarolt arra hogy igazolja a férje inkompetenciáját az eseménysorozatban. pl. Azért nem tett feljelentést hogy nehogy ne tudjon már olyan sokat segíteni otthon. Ahelyett hogy férjem nem tett feljelentést. pont.
A kommentek viszont világraszólóak. :) Persze Magyarországon ha valaki taxis, vagy rendőr, esetleg tűzoltó, vagy politikus, de sokszor már ha csak tanár vagy orvos, újságíró, vagy Tesco munkatárs, de írhatok bankárt vagy menedzsert is, olyan csoporthoz tartozik, amelyiket valamiért lehet utálni, vagy ki lehet röhögni. Végül talán csak a munkanélküli meg a kismama marad akik tiszteletre méltó tajgai a társadalomnak. És senki nem emel szót ellenük, kivéve ha egyben cigányok is, mert akkor igen. Ejjj.

Super aGyuri 2009.06.12. 11:02:12

@terezgatya: Nem a taxisok hiszik azt. MINDENKI azt hiszi, hogy csak ő létezik, csak neki vannak családi problémái, csak ő keres baromi keveset.

Például a mozdonyvezető másfélszer annyit keres, mint egy kezdő jogász vagy közgazdász, tanárról vagy orvosról nem is beszélve - egész nap egy fülkében üldögél, néha megmozdít egy kart vagy megnyom egy gombot -, aztán végigsztrájkolja a januárt, mert ugyanúgy nem kap béremelést, mint ahogy senki más ebben a nyomorországban.

MINDENKI frusztrált. Rossz itt élni, főleg annak, akinek hiába mondják, hogy el lehet menni, van olyan hülye, hogy itt akar maradni, itt akar megdögleni.

Alapvető változtásra van szükség, egy sokkal igazságosabb és tisztességesebb világra, egy olyan országra és környezetre, ahol mindenki alapvetően jól érzi magát a bőrében. Nem tudom, megérjük-e, de bosszankodva látom, hogy Nyugat-Európának valahogy összejött.

Amsterdamban még a hajléktalan is rámosolyog az emberre, pedig aligha él jobban, mint magyar társa. Csak valahogy más a közhangulat, a körérz(ül)et. Vagy nem tudom.

mijazma!? 2009.06.12. 11:06:30

Kamu az egész. A Váci úton nincs is lámpa! Persze, ha mindez a Simon Peres szerint egyik megvett városban történt, akkor lehetséges. Na de akkor mér emlegetnek a témára reagáló bit-pocsékolók magyarországot? Ennek a nagyobbrészt kedves, okos országnak csak 2 millió tahója szorult 1 telep(ülés)re, ahol okos vezető-választásokkal ki is alakították a maguknak tetsző környezetet. Hagyjuk meg így nekik! Majdcsak kirostálódnak;)

similarthings 2009.06.12. 11:07:12

Hát ha ubul1 jogász akkor tudnia kell - a jogin ugyanis tanítják - hogy hány fog elvesztésétől számít az ügy súlyos testi sértésnek, amely hivatalból üldözendő.

A többi része a kommentnek jó...

A csoda az az volt hogy a rendőrség feljelentés hiányában önként és dalolva elkezdett vizsgálódni. Nem kellett volna. A rendőrség ebben követett el hibát és valószínűleg az ügyészség utasította hogy szüntesse meg az eljárást, mivel az nem garázdaság.

A könnyű testi sértésnél és hozzá hasonló magánindítványra meginduló eljárásoknál semmilyen hatóság nem befolyálhatja az embert abban a jogában hogy kíván avagy nem kíván feljelentést tenni, azaz pontosabban élni kíván -e a magánindítványi jogával avagy sem.

Ugyanis ez egy személyhez kötődő JOG.

Hatóságnak tilos ehelyütt a személy helyett döntenie. Ráadásul harminc nap múltával ez a jog elvész, már nem lehet vele élni (kivételek vannak, de ez nem az). Ezt a jogalkotók igen helyesen csinálták.

A post írónak üzenem, hogy arra a hm, sületlenségre hogy "gyerek van az autóban matrica" van az autóra ragasztva a bíróság előtt hivatkozni igen helytelen eljárás. Ráadásul épp' akkor nincs is! Ez szinte így nevetséges. Az ügyben döntő bíró azonnal azt látná hogy itt bezony a "sárral való dobálózás esete" forog fent. Emiatt a vádlott szinte biztos hogy kevesebbet is kapna mintha ezt nem említette volna a kedves feleség. Aki nem is tanú az ügyben.

Ugyanis büntetőjogilag teljesen irreleváns és igencsak szakmaiatlan eljárás is lenne ha ezt bárki bármilyen módon figyelembe venné, azaz hogy a férfi sértettnek otthon van egy a feleségével közös csecsemőkorú gyereke. Ugyanis ilyen a vádlottnak (gyanúsítottnak) is lehet. Sőt.

Ezt ide kiírni szinte a büntetőjogi vicc kategóriába tartozik, nem vagyok pszichológus, meg látni kellene tényleg valóságban a feleket, de ez a momentum erősen kérdésessé teszi számomra a postban kiírtakat és a postoló személyét.

Tudom a fentieket bátran vállalni azzal hogy a párom és barátnője egy taxissal történt vitában nemrég majdnem hasonlóképpen járt, csak a taxis az autót ütögette. Ott mindketten megtették a feljelentést, az eljárás simán és zökkenőmentesen megindult.

Ha post írója azon tehetetlenségéből írt mert a férje igazából nem kíván tovább foglalkozni az esettel (amihez joga van), akkor beszélje meg ezt inkább ővele. Mert így csak magát járatja le.

Super aGyuri 2009.06.12. 11:13:20

@similarthings: Borzalmas régen olvastam utoljára a Btk-t (1995. decemberben államvizsgáztam, 1998. augusztusban szakvizsgáztam büntetőjogból).

Biztos én vagyok nagyon szigorú, de számomra egy fog kitörése nem tartozik a könnyű testi sértés kategóriájába, merthogy SOHA nem gyógyul be.

Persze lehet játszani a minősítésekkel, meg ne legyen rendőrállam, de jobb korszakokban az ilyen verekedős állatot kikötözték a falu főterére és addig botozták, amíg mozgott. Aztán fellocsolták és folytatták.

Ja, ma oldja meg mindenki maga a konfliktusait. Aki nem elég erős ahhoz, hogy megvédje magát (esetleg félti a családját a bosszútól), az meg dögöljön meg.

Az itt a gond, hogy szánalmasan enyhék a büntető jogszabályok, hatástalanok és nevetségesek a szankciók, de az egész rohadt büntető anyagi jog nem ér semmit, ha az eljárás egy nagy sz*r, és minden arra épül, hogy a rendőrségnek miért NE kelljen lépnie.

Egy fog kitörésénél nem folyik elég vér? Vagy mi a gond?

NaP · http://nagyek.blog.hu 2009.06.12. 11:13:28

@Reggie:
Hali!
Ha nem veszi észre a zöld jelzést, mert pl. túlságosan előre állt, akkor rávillogok. Ezt is észreveszi és a környéken levő járókelőket, lakókat sem idegesíti.

ToMorgan 2009.06.12. 11:14:04

Nem tudom, hogy felajánlotta-e valaki eddig, mert nem olvastam végig a kommenteket, de jelképes 1 HUF-ért szívesen kiverem a szart is a taxisból.

Erik Bálint 2009.06.12. 11:16:16

@mijazma!?: Ja azt kifelejtettem, hogy ha valaki a fővárosban él akkor kapásból egy olyan 2 milliós homogén csoprot tagjává válik akik kollektíve tahók, ha vidéken akkor meg főleg ha tanyán, akkor arról meg ne is beszéljünk.., de ügyesen felhívtad rá a figyelmet. :D

Super aGyuri 2009.06.12. 11:18:30

Meg amikor az ismerősöm autóját ellopták és megkérdezték a rendőrségen, hogy ugye azért akar feljelentést tenni, mert a Casco miatt szükséges.

Nem bazmeg. Azért akarok feljelentést tenni, hogy 24 órán belül találd meg az elkövetőket, add vissza az autómat, a tolvajt meg verd agyon, de ha már ilyen barom a törvény, és azt nem lehet, akkor zárasd börtönbe.

Ezért van ÁLLAM.

Ha az alapfunkcióit nem látja el, nem védi meg az állampolgárokat a bűnelkövetőktől, nem él a legitim erőszak monopóliumával, hanem jó esetben elnézi, rosszabb esetben ösztönzi az önbíráskodást, akkor mi a retkes -.-.-.-nak fizetünk adókat????

A beteg gyógyítsa meg magát otthon, a sértett üssön vissza, a károsult vegye vissza maga, amit elvettek tőle.

Az adókat meg lenyúljuk. Gratulálok.

Super aGyuri 2009.06.12. 11:20:11

Bocsánat: nem lenyúljuk, hanem IMF hitelek kamatainak törlesztésére felvett hitelek kamatait törlesztjük belőle.

markf 2009.06.12. 11:23:06

magyarorszaeg egy szar fos hely... nem is nagyon kell errol tobbet besztelni... mondjuk ugy, h europa seggfaszlyuka. szanalmas mutyizos szarmocsar... dehogy vagyok en buszke, hagggyyadmar...

mijazma!? 2009.06.12. 11:26:51

@Erik Bálint: jujj, ez a madzsar nyelv! A "vidék" szó jelentését lesd le valahonnan... Te számomra vidéken élsz, ha nem tartózkodunk egy helységben. És ebben az esetben persze én is vidéki vagyok a te számodra. De lovári nyelven (amelyet mindenbizonnyal anyanyelvként tisztelhetsz, hiszen azok számára pejoratív a falu, tanya szó) ez lehet, hogy nem így van...

Super aGyuri 2009.06.12. 11:34:08

@mijazma!?: Ne csináljunk ebből az esetből is főváros-vidék, város-falu, magyar-cigány-zsidó ellentétet.

Kétségtelen, hogy egy vidéki kisvárosnak más a hangulata, mint Budapestnek (sok szempontból jobb, mondom ezt ősbudaiként, aki még a Duna túloldalán sem lakott egy pillanatot sem), de azért frusztráció, lincselés, miegymás nem csak a fővárosban fordul elő...

Szóval, relax. Ne ugorjunk egymásnak.

Az egész országon kell változtatni, fővárosiaknak, városiaknak, falusiaknak, tanyasiaknak együtt.

similarthings 2009.06.12. 11:37:20

Super aGyuri.

Szeintem Ön nem államvizsgázott illetve szakvizsgáztt büntetőjogból. Mert ha rég volt akkor sem tudom elhinni hogy az alap jogászi gondolkodást elfelejtette volna.

Jogász pl. nem mond ilyeneket hogy " ... vér folyik...". Ezt az átlag, joghoz nem értő ember mondja. Ez ugyanis egy ún. "urban legend". Állítólag ezt mondja a rendőr is, bár ezt nehezen tudom elhinni.

Ugyanis ha vér folyik az önmagában még jogilag nem értékelhető cselekmény.

Jogász pontosan tudja hogy miért van a magánindítványos cselekmények kicsiny csoportja a büntetőjogban létrehova.

A káromkodásról nem is beszélve. Egy jogász adjon magára legalább ennyit.

Super aGyuri 2009.06.12. 11:47:02

@similarthings: Nyilván kolléga vagy, bár rendkívül gyenge a humorérzéked, a stílusérzékről nem is beszélve. Talán már olyan időkben kerültél be az egyetemre, amikor nem volt felvételi.

Úgy gondolom, a jognak a társadalom értékítéletét kell tükröznie és igazságosnak kell lennie. Ajánlom figyelmedbe Samu Mihály professzor cikkét az Ügyvédek lapja 2009/2. számában (23-25. oldal).

Biztos a Btk. szövegszerű értelmezése szerint igazad van.

Kérdéseim, de csak azért, mert durván megsértettél az önérzetemben (legszívesebben hozzád vágnám a PhD oklevelem):

1.) A kitört fog hány napon túl gyógyul? A Te fogad azonnal kinő?

2.) A Te értelmezésedben a Btk. 170. § (8) bekezdése az aljas indokból elkövetett, ámde esetleg könnyű testi sértésre is vonatkozik (170. § (3) bek.)?

mijazma!? 2009.06.12. 11:54:44

@Super aGyuri: innye, észrevetted a mellékvágányra futtatási próbálkozásomat :( Annyi relevanciát azért képvisel a beleugatásom, hogy a Budapestiek azért elég erősen ragaszkodnak azokhoz az erőkhöz, amelyek a környezetüket ilyenné tették. Más szavakkal: ha valaki 4* szart követel magának és elégedetten habzsolja minden figyelmeztetés ellenére, akkor nagy csodálkozásnak, hogy "jé, ez milyen vaczak.." nem igazán van helye. És ezek a problémák (a közlekedési kérdések erőszakkal való megoldása) mind köthetők ahhoz, hogy az elkövetők a rendőrség fél korrupciója (a legtöbb esetben nem fizetik ugyan le a nem intézkedő rendőrt, hanem az addigi fentről jövő nyomásra lezárt ügyek miatti tapasztalatai okán nem teszi a dolgát) miatt az elkövető biztos lehet a megúszásban. Tehát mintha nem jó kézbe tettétek már sokadszorra a város vezetését...

Super aGyuri 2009.06.12. 11:57:00

@mijazma!?: Hát, nagyon nem. Gondolom, 2010-ben már más eredmény születik az önkormányzati választáson ;-)

similarthings 2009.06.12. 12:03:22

Az említett büntetőjogi kérdés tanulmányozásához elegendő elővenni a szükséges Btk. tankönyveket, ott említve van. De esetleg egy ügyészt is meg lehet kérdezni.

A két pontba szedett kérdése ismételten arra mutat rá hogy Ön nem jogász. Gondolom hallott már a tényleges illetve büntetőjogi gyógytartam közötti lényeges különbségről? Tudja is az mi?

Ezek büntetőjogban annyira alapvető kérdések, hogy ezt elfelejteni sem lehet.

A szakvizsgánál meg különösen csodálkozom hogy nem találkozott ezekkel a kérdésekkel. Mert példának okáért 1998-ban még három fog számított súlyos sérülésnek.

Nagyon csodálkozom azon hogy miért nem egyenesen az Alkotmányból idézett mindjárt, habár ha esetleg erre gondol humorérzék alatt, akkor értem.

Ha esetleg kamarai tagsággal rendelkező jogász (ügyvéd), akkor meg azt is tudnia kell, hogy az ilyen tagság bizonyos viselkedési morált meghatároz tagjai számára.

Bár tudni való hogy a szakvizsga szentté senkit nem tesz.

similarthings 2009.06.12. 12:04:52

Elnézést, az előbbi Super aGyuri kommentelőnek ment.

Super aGyuri 2009.06.12. 12:26:51

@similarthings: Nem, nem hallottam róla. Gondolom, ma már legalább tíz fog kitörése a súlyos sérülés.

A bosszú csak akkor aljas indok, ha erkölcsileg súlyosan elítélendő. Ha nagyon szigorúan vesszük, a 15. Irányelv szerint nem aljas indok valakit azért követni a parkolóig, majd utána agyba-főbe verni, mert rám dudált.

A tényleges gyógytartam pedig irreleváns - biztos a Btk. kommentár is csak tévedésből említi pont a testi sértésnél -, mert a jogtudomány és joggyakorlat kialakította a "büntetőjogi gyógytartam" intézményét.

Egyébként pedig az az ügyvéd, sőt bíró is jogásznak nevezte magát, aki szerint (utóbbi első fokon ítélkezett) Simon Tibor ellen "halált okozó testi sértés"-t követtek el.

Ha továbbra is ebbe az irányba halad a büntetőjog, büszkén vállalom: igen, elfelejtettem.

Szíves elnézését kérem a Kolléga Úrnak az elővigyázatlan tegeződésért.

Remélem, elfogadja bocsánatkérésemet, és ezzel az ügyvédetikai részét is lerendeztük a dolgoknak. További sikeres pályafutást kívánok Önnek.

Super aGyuri 2009.06.12. 12:43:16

Úristen, ha belegondolok, hogy eredetileg csak Ubul1-et szerettem volna megvédeni... :)

És lett belőle egy személyeskedéstől sem mentes jogelméleti eszmefuttatás, amelyből kiderült, hogy véleményem szerint a büntetőjog valamikor a 17-18. században futott zsákutcába.

És nekem, csak azért, mert jogász vagyok, nincs jogom társadalmi szempontú értékítéletet mondanom. Én, mint jogász, nem mondhatom azt - mert szakmaiatlan -, hogy botrányosnak érzem, hogy a Tudorok és Stuartok önkényuralma után 400 évvel (amikor már senkit nem zárnak azért a Towerbe, mert csúnyán nézett a királyra, királynőre), még mindig arról szól a büntetőjog és büntető gazságszolgáltatás, hogy hogyan lehetne egy cselekményt minél enyhébben megítélni, és hogyan lehetne a terheltek jogait még és még sokkal jobban körülbástyázni?

Boldogult emlékezetű Pálinkás Gyuri bácsi vajon kiírta-e magát a jogásztársadalomból, amikor azt mondta, szerinte helyes a halálbüntetés?

Egy jogásznak minden esetben el kell fogadnia a jogi mainstreamet és nem lehet véleménye?

Ha mégis van, és az nem egyezik a tankönyvekkel, akkor minimum méltatlan a jogi diplomára, de még azt a jogát is elveszíti, hogy Similarthingsszel tegeződhessen???

Tóth Ágas 2009.06.12. 13:43:45

nem lehet, hogy a taxist hátrányos helyzete ellenére elmaradt pozitív diszkrimináció folytán további hátrány érte?

hol van ilyenkor az ombudsman?!

ennyivel megússza az uszító kispapa? hol itt a jogbiztonság?

ma már bárki rendőrt hívhat, mert kitört a foga? (egyébként is: ki tudja, mikor tört ki az a fog)

alig bírom elhinni, hogy ennyire terjed a fasizmus.

similarthings 2009.06.12. 13:48:08

Szerintem ne folytassa inkább.

Mert a sok nem tudást utóbb mellébeszéddel, populista szólamokkal (lásd éljen a halálbüntetés) próbálja eltakarni. Mi köze ezeknek mindehhez ?

Inkább frissítse fel a tudását.

Remélem ismeri is Samu professzor urat, remélem nem csak úgy említette hogy írjon valami nevet amire emlékszik valahonnan. Személyesen ismeri is az említett urat, ha már idézett tőle? Mert biztos oka volt annak hogy tőle idézett.

Ezekhez a "szerintem" és "véleményem szerint" kategóriák egy jogásztól eléggé komikusak. Ezért merem állítani hogy ön nem jogász. A büntető jog talán a legkevésbé félremagyarázható jogág. És ha most elkezdi összekverni a büntető eljárást az eset bizonyíthatóságával, akkor nem állok szóba többet Önnel.

Tudorok meg Stuartok ide hogy jönnek, azt már végkép fel nem foghatom: Nekem olybá hat, mint aki mentse a menthetőt valamit próbál az emlékezetéből felidézni még, ami kapcsolódhat a témáház.

Beszéljünk akkor esetleg még a ... példának okáért kompozícionális büntetésékről és tálió elvről is. Biztosan sokkal előrébb lennénk a konkrét esetet illetően.

Vagy ez volna az Ön részéről a viccelődés?

Haladás viszont hogy az ordenáré káromkodás elmaradt. Ez az egyetlen helyes dolog ami az utóbbi postjaiban találtam.

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.12. 15:47:14

@similarthings:Úgy, hogy itt mindenki tudor, kivéve a stuartokat, de az meg egy sincs. Nem tudom, véletlen-e?

cL3r1cK 2009.06.12. 21:04:02

szerintem ez bullshit és apa sem valam tökös legény, h nem védi meg magát. szart érdekelné a két táska, ha ütne egy nyomorult. dobnám el és adnám neki. szerintem sok sebből vérzik ez a dolog. igen sokat megyek én is fővárásunkban, de valljuk be, egy kis duda "pöttyintésért" még nem szoktak az emberek ennyire bedurranni. szerintem a mártírrá tett kispapának egyszerűen túl nagy volt a szája és túl hosszú volt az a pöttyintés a dudára. éééés nem vagyok taxis, de tény, hogy sok köztük az antiszociális barom. de legalább annyi van a bkv sofőrök és szinte minden területen dolgozó magyar ember között között.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.06.12. 22:52:31

Atyám, mi ez a magázódás??? Dr. Bárándy Gyuri bátyám úgy határozott, homározik egyet? Remek. Ha szoros a nyakkendő, meg kell lazítani....
A kedves anyatigrisnek meg üzenem, hogy a tipikusan buta, hisztérikusan öntudatos anyukákat vélem benne felfedezni, akik meg vannak győződve arról, hogy senki más a világon nem szült még gyereket, ezért a világ 'születlenjei' irigykedve bámulják a harcias kismamát.
Az ilyenek mondogatják társaságban (buszon, munkahelyen, hangosan mobilozva, stb.), hogy POCAKLAKÓ meg BÜFIZTETÉS, PELUSOZÁS, SZOPIZTATÁS. Na, én ezekért is adnék egypár évet... MANÓCSKA HAMIZIK AZ ÁGYIKÓBAN! ááááááááááááááh!

Super aGyuri 2009.06.12. 23:24:24

@similarthings: keresem az "ordenáré káromkodást", de nem találom.

Csak kapkodom a levegőt. Tényleg ilyen felfuvalkodott hólyag, magabiztos félművelt barom vagy, vagy csak ilyen zseniálisan játszod a hülyét?

A büntetőjog egy szó, bár összetett. Összetett, mint ez az egész világ.

De Te csak maradj meg abban a hitedben, hogy félreértelmezhetetlen. Csak nehogy egyszer csalódás érjen.

Soha ne tudd meg, ki és miért mondta: "a jog találgatás arra nézve, hogy a bíró hogy fog egy ügyet megítélni".

Legyél olyan, amilyen vagy, és előbb-utóbb átcsúszol államvizsgán, összekaparod valahogy a szakvizsgát is, talán még ügyész vagy bíró is lehetsz valamelyik messzi országrészben.

Ha pedig végképp semmi nem jön össze, bérelj ki egy belvárosi lakást a legjobb barátoddal, nyiss egy ügyvédi irodát, mint én, közben tanítgass, és bosszankodj, hogy a kiadó miért késlekedik már három hónapja a harmadik kismonográfiád kiadásával.

Legyen két olyan gyönyörű kislányod, mint nekem, és rá se ránts, ha valaki, aki a cipőfűződet sem köthetné meg, nem fogadja a tegeződésedet.

Super aGyuri 2009.06.12. 23:37:55

@morrisal_: Köszi, végre valakinek feltűnt :)

Századszor olvasom vissza a hozzászólásaimat, hogy hol sértettem meg ennek a szerencsétlennek az önérzetét.

Vagy egy volt hallgatóm, aki haragszik rám? (Egyikük egy autós hozzászólásomból "visszafejtette" a nicknevemet, és megkérdezte szemináriumon, hogy "A Tanár Úr csak nem Super aGyuri?" :)))

De hát engem általában szeretni szoktak. De tényleg. Idén talán ha két hallgatót sikerült megbuktatnom közel százból. Mindketten visszaadták a tételüket (minden könyörgésem ellenére)...

Egy gonosz tréfa áldozata lennék? Nem tudom, s tán szóra sem érdemes :)

epeficam 2009.06.13. 01:04:58

Pánikrohamot kaptam.

i hate the police (törölt) 2009.06.13. 12:59:25

@morrisal_: Ez óriási szöveg,mármint a Bárándyra vonatkozó!:))De szerintem Gyuri bátyánk most az iráni elnök újraválasztásának örül:))

Színes Géza 2009.06.14. 21:22:56

Gyúrni kell, meg viperát venni a kínain!

Alikam 2009.06.15. 12:31:54

Hát miért ne dobta el a két táskát?
Főleg ha messziről közeledik üvőltve, van 2-3 másodperc felkészülni a támadásra?

Oké, nem mindenki harcos típus, de ilyenkor nem árt már felkészülni a védekezésre!

Vagy visszaszállni az autóba és gyorsan elhajtani ha az idegbeteg muskó látszólag kétszer akkora.

Passzivista 2009.06.15. 14:33:54

AAAArrgghh! Nem kellene a babaval mentegetozni, hogy miatta nem tett feljelentest a sertett. Ezzel a tobbi emberrel is kicseszik, mivel hagyja az effele idiotakat buntetlenul onmegvalositani. A baba kibirja, fel kell jelenteni!

megahomer (törölt) 2009.06.17. 00:57:22

@morrisal_: Huh... Ne is mondd! Az ilyenektől kiráz a hideg...

widor844 2010.05.13. 01:44:41

Nagyon szép történet, de miért nem tett feljelentést? A gyerekre kell az idő? Azon a fél óra papírkitöltésen és aláíráson múlott?
süti beállítások módosítása