Tékozló Homár

Botrányosan zajlott az 'ingyenes' hitelakció a Media Marktban

2009.06.16. 00:47 | szily | 194 komment

Az utóbbi napokban a Hajléktalanok nevére vesznek drága elektronikát a Media Marktban és a Drága a Credigen-Media Markt 0 %-os hitele című posztokban foglalkoztunk az elektronikai áruház és a bank remek akciójával, ami 30 hónapos lejáratú, 0 százalék THM-mel, 0 százalék önerővel és 0 százalék kezelési költséggel kecsegtető hitelt igér. Már korábban kiderült, hogy maga a hirdetés is - hogy is mondjam - laza viszonyt ápol a valósággal, egy rakás ügyfélre ugyanis "hitelfedezeti biztosítás" címén csak rákényszerítenek pár tízezer forintnyi költséget. Jamon alant olvasható sztorijából kiderül, hogy az akció azért is sült el ilyen botrányosan, mert a rossz szervezés miatt a vevőket órákon át várakoztatták, a hitelbírálat szempontjai pedig átláthatatlanok voltak.


Úgy érzem elég viccesen jártam ma (és még sokan mások) a Mediamarktban, amikor is engedve a hedonizmus csábításának, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy meglegyen első LCD TV-m (Nem high end, nem 120 centis, még csak nem is negyed milliós, hanem jóval olcsóbb darabot néztem ki). Erre a 30 havi, 0 százalékos akciós ajánlatuk adott okot. Kis számolgatás, infláció és társai, simán megéri. Vágjunk bele. Elmentem szerdán, és fél óra nézelődés árán sikerült kinéznem a kívánt darabot. Ekkor megtudtam, hogy hitelem ügyintézésére vasárnap délután fog sor kerülni. Ezen már ekkor elgondolkoztam, hogy vasárnap délután ugyan mit fognak a munkáltatómnál leellenőrizni abból, ami a munkáltatói igazolásomon szerepel. Sebaj, talán csak sikerül.

A TV amit kinéztem, egyáltalán nem csúcs modell, az ára pedig egészen pontosan három havi nettóm (így kéri a bank) átlagának a 60%-át tette ki. Magyarul zsebből meg tudnám venni, de minek, hogyha a 30 hónap alatt csak nyerek az infláción… Megérkezetem vasárnap délután az üzlethez, a nekem megszabott időpontban. A hitelügyintézésnél brutális sor és segítőkész ügyfélszolgálatosok fogadtak (velük nem volt bajom). Odakerültem a sor elejére, mint időpontos. Amíg az én esetem rögzítésre került amit a pult mögüli beszélgetésekből hallottam, az egy pozitív, és 4 elutasított hitelbírálat volt. A sorban pedig azok ültek, akiknek bár nem jutott időpont, de reménykedtek. Én 3 óra utánra voltam előjegyezve, a hölgyek szerint volt olyan, aki valószínűleg reggel 10 óta ott várt. Rendkívül jól szervezett akció ez, már ekkor látszott. (Gondolom a bankban az áruházzal közösen valaki olyan találta ki, aki soha nem állt még sorban, nem ismeri a magyar vásárlói szokásokat, és szarik a kihelyezett munkaerőre. Szerencsétlenekre volt aki rá akarta borítani az asztalt, mert miért nem kap hitelt… azért ez sem járja…) De vissza a fő csapásra. Elküldik a hiteligénylő papíromat, rögzítik az adataimat, ahol is mindenképp meg kellett adnom lakás telefonszámot. Hahó? Azt meg miért? Előfizetéses mobiljaim vannak, az nem jó? Vagy keressek összeesküvést a T-Home és a bankok között? Mert ezek szerint, ha tanyán élek, már nem kaphatok hitelt… No mindegy, ezt az akadály még átugrottam… Jön a következő döbbenet. Lelassult a hitelbírálat, vagy este felhívnak, vagy menjek be másnap érdeklődni. – Jövök egy pizzával a kísérőmnek, aki kocsival jött, miután szerdán még azt mondták, hitel bírálat 30 perc (vagy hogy egy hitelkártyás reklámból szabadon idézzek, gépjármű felesleges riasztása – egy tank benzin).

Eljő az este, és fél szememet a mobilra tapasztva várom, talán mehetek a TV-ért… és csörög… és nem vagyok hitelképes… pufferelés, memória, Mi van? Kérdezem, ez hogy lehet? „Harmadik félnek információt nem adnak ki” hangzik a válasz. Vásárló létemre lettem harmadik fél? Vagy az ügyintéző nem tudhatja, mi folyik a saját cégénél? Itt már éreztem, születőben van életem első írása a Homár részére. Bár már eleve a lebonyolítás rendje miatt megérte volna írni.
Így aztán maradtak a hangok, és a gondolatok…

1.)     Ha kiírnak egy ilyen akciót, miért nem számolnak a rohammal?

2.)     Ha időpontozunk, miért nem kapnak a várók is időpontot, és legfeljebb nem vesznek fel újabb időpontokat vasárnap este után? – megjegyzem, ez még szerdán így ment. Nem állhattam be a 0 hosszúságú sorba, mert nem akkora szólt az időpontom…

3.)     Vajon ki és mi alapján részesülhetett ennek az akciónak és tébolyító hedonizmusnak az örömében, ha egy olyan ember nem, aki a megvásárolni kívánt termék árának másfélszeresét viszi haza havonta nem? (az ügyintézés során ezt  viccesen el is sütöttem, és a hölgy egyet is értett vele, ő se tudja, ki kaphatna, ha engem is visszautasítanak…)

Ennyi az én kis történetem. Igazából még dühös sem vagyok miatta. Jobban zavar, hogy át nem gondolt, és később a hitelbírálat által arctalanul visszavont akcióval ennyi embernek ennyi kellemetlenséget okoztak (várakozás, az ügyintézők részére az embertelen munka körülmények). Hedonizmusommal pedig várok pár hetet. Majd a nyári szabi után.

Üdvözlettel:

Jamon

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2009.06.16. 01:06:37

Érdekes a magyar gyakorlat, de ez kb. mindenhol így van a világon. Néha nagyon engedékenyek, néha meg a fene se érti miért utasítanak el. Kellene a tengerentúli gyakorlatnak megfelelően független cégeknek hiteltörténetet vezetni ahol folyamatosan követheti mindenki a saját hiteltörténetét, olyan részletességgel, hogy lássa pl. ki mikor kérte le a hitelképességét. Mert pl. az is számít, hisz ha azt látják, hogy sokan, az azt jelentheti, hogy bajban vagy mert sok helyen próbálsz hitelhez jutni. Szóval bonyolult és totál nem "Gizike ennek K-va lkezdődik a neve, adjunk neki hitelt vagy ne?" alapon dől el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.16. 01:12:15

hat itt a creditkartya erre van kitalalva
bemegyek fizetek vele
egy ilyen tv nem nagy etvasz
aztan a tobbi a bank meg az en dolgom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.16. 01:14:18

ingyen meg nincs semmi ezt mr megbeszeltuk -maximum ebed a maltai szeretetszolgalatnal-
kerdes ki fizeti?
vagy mar az arra rateszik

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.16. 01:18:05

Csak a hitelkártya törlesztője némileg, hogy is mondjam, brutálisabb, mint egy (elvileg) 0 %-os kamatú hitelnek...

i hate the police (törölt) 2009.06.16. 01:21:01

Megtudná venni zsebből, erre hitelből akarja.Na, itt a példa, akit nem tudok sajnálni, a múltkori sajtért küzdökkel ellentétben

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2009.06.16. 01:44:18

@i hate the police: Akkor ne sajnáld. A tisztességes eljáráshoz neki is joga van. Ugyanakkor én tisztelem az eszéért (zsebből meg tudja venni, de kiszámolta, hogy olcsóbb, ha 0%-os hitelre veszi, az infláció miatt...). Nem kell irigykedni, ennyi az egész.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.16. 01:52:08

@winyetta:
hat egy elvileg 0 szazaleknal minden brutalisabb
az enyem talan 3, 65

Megdobbent 2009.06.16. 02:16:23

Ojajj, most aztan hetekig olvassuk, hogy a 0% nem is annyi, meg hubazdmeg orakig varatnak, meg ojajj mindenkinel tobbet keresek, bezzeg masnak nem kell hitelbiztositas... A fasz kivan mar ezzel, illetve nyilvan a homarral is, mert addig nem nyugszik, mig kiderul: a bank nem jotekonysagbol ad hitelt. Es vilag csodajara kiderul: egyik bank sem. Pfff....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.16. 03:46:04

@Christophofil:
az inflacio merteket meg Petsching Zita se tudja megmondani 10 honapra elore
a tv meg 10 honap mulva lehet fele annyiba kerul
amugy en nem vagyok hitelellenes
nem mukodnenek a dolgok ha mindenki akkor vasarolna ha kp-je van
lsd az orszagot
total eladosodott

Mylady 2009.06.16. 05:42:47

sokan nem értik, miért kell hitel, ha ki tudom fizetni "zsebből"

mondok egy példát: úgy hozta az élet, hogy a héten ki kell fizetnem valamire (nem lényeg mire) 330ezret

erre a következő lehetőségeim vannak:
1. kifizetem kp
2. felveszek rá 1 vagy 2éves áruhitelt, nagyonmagas thm-mel
3. kifizetem a folyószámlahitelkeretemből, kamat kb 15%
4. kifizetem 3 hónap alatt, 3 egyenlő részletben kamat nélkül (3x110ezer)


vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy ki tudom fizetni kp
ennek ellenére a 4. verzió adta lehetőséggel fogok élni

Ti melyiket választanátok?

Mylady 2009.06.16. 05:45:57

ja! a 4. verzió gyakorlatilag az ingyenhitel
csak itt rövid a futamidő és nincs bank bevonva, hanem a cég ad rá lehetőséget

deputy sheriff 2009.06.16. 05:58:27

@hagyma:
Ja, csak a credit kartyan van par szazalekos evi koltseg is /annual fee/ is, tehat tobbet fizetsz hosszabb tavon.
Itt az lett volna a lenyeg, hogy 0% a kamat.
Mondjuk ez eleg viccesen hangzik, foleg Magyarisztanbol...0% kamat...co-co-co.
Egyertelmu atqras szaga van.

sonance · http://www.sonance.hu 2009.06.16. 06:23:36

Az "ingyen hitel" kifejezéstől áll a szőr a hátamon, mert akkora ordas hazugság, hogy Gyurcsány megváltó Ferenc hangjával kéne a rádióban hirdetni. xD Így mindenki számára biztosított lenne, hogy tudja, átverésről van szó.

BékiPeti · http://kiberloves.blogspot.com 2009.06.16. 06:42:58

A negatív reklám is reklám. De vajon ez a reklám megéri-e az amúgy is népszerű(tlen) bankoknak?

É2I 2009.06.16. 07:19:34

Annyi, hogy a Credigen túl vállalta magát. Elfogyott az ingyenhitel, de nem tudják a meghírdetett ideig leállítani, hát így elküldedek minden 4-5 igénylőt.
Ráadásul felkészületlenek.

A sün jár.

Dr.Traktor 2009.06.16. 07:20:52

@Mylady:
Lehet ostoba vagyok, de ha nem para az ára és ki tudod fizetni egy az egyben akkor minek szöszölni ezzel a sok marhasággal amit a mester is leírt a posztban?
Van 330ezrem az itemre. Odamegyek, megveszem, örülök. történet vége.

De nem... inkább "spórolok" meg ügyeskedek. ^^
Nem mindig éri meg.

Mylady 2009.06.16. 07:35:05

@Dr.Traktor: mondjuk azért, mert addig nekem kamatozik (sok kicsi sokra megy), esetleg nem kell most hozzányúlnom a lekötött pénzemhez, 3 hónap alatt meg csak "kigazdálkodom" valahogy
és nem mellesleg jobb érzés a 3x110 mint az 1x330
ez egyébként csak egy példa volt, ha ugyanezt mondjuk 1 vagy 2 évre osztod el (mint futamidő) már érthetőbb, nem?

szerintem ez nem ügyeskedés, sokkal inkább tudatosság

olyan, mint hogy a csekkeket sem fizetem be egyből, hanem csak a fizetési határidőre utalom át

vagy ha a beszállítóval 40 napos fizetési határidőben állapodok meg (figyelem! az is hitel!), akkor a 40. napra fizetek és nem hamarabb

EnZsolt 2009.06.16. 08:09:26

Hány darab sikeres ember fog még ideírni, akik azt hitték, hogy jól fognak járni egy "ingyen" hitellel? Komolyan mondom gratulálok. Egyébként meg zsebből meg tudnám venni, de nyerek az infláción... Na ez volt a csúcs.

Ha valamit meg tudok venni, van rá igényem, és nem ver a földhöz ez a kiadás, akkor megveszem és élvezem a dolgot és nem szopatom magam mindenféle hitellel.

Későn kérdezem meg, hogy lehet-e a postolót?

EnZsolt 2009.06.16. 08:15:34

@Mylady: gyakorlatilag sem olyan, mint az ingyen hitel, mert olyan NINCS! Az, hogy neked erre lehetőséged van, az teljesen más, én is használtam ki a munkahelyemet, hogy diákhitel helyett fizetés előleget kértem, de nem hasonlítgatom ehhez a helyzethez, már csak azért sem, mert nem olyan.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.06.16. 08:23:57

@Mylady: Azt választanám, hogy kifizetem kp. A hitel - még ha ingyenes is - olyan hosszútávú elkötelezettség, ami a bizonytalan jövőre vonatkoztatva ró rád terheket. Persze 3 hónap aránylag belátható, de ezek jellemzően 10-12 hónaptól indulnak.
Másrészt a hitel abba a hibás tudatba ringat, hogy "megvetted" a cuccot és még pénzed is van, ez pedig további fogyasztásra ösztönöz, így végül könnyen túlköltöd magad.
Nem vagyok amúgy hitelellenes, nekünk is vannak hiteleink (lakás, kocsi), de alapvetően mindent igyekszem kp megvenni.

malkolmcole 2009.06.16. 08:47:12

Szeretnék egy kis helyreigazítást.

Nem az MM csinálta a 0% hitelt, hanem a Credigen bank.
Nem a MM váratott meg, hanem a Credigen bank.
Nem az MM nem adott széket, hanem a Credigen.

Ha jobban visszaemlékszel, valószínüleg a hiteligényléshez szükséges papírt az eladó fél perc alatt kiállította, és nem ott kellett várnod, hanem a hitelnél.

Az egész 0% hitel és az MM kapcsolata annyi, hogy mivel nem nagy mostanában a forgalom, összeálltak a Credigennel, hogy adjon Nektek 0% hitelt, úgy, hogy a kamatot természetesen az MM fizeti! Így az MM-nek van forgalma, Credigennek hitele, Nektek meg cuccotok olcsóbban, mintha 30% kamatra vennéd.

Azért azt szeretném még elmesélni, hogy 15-én a hitelakció után jöttek tucatszám emberek, hogy még vásárolnának hitelre. Amikor közölték velük, hogy már nincs 0% hitel, hanem csak a 30% van, semmi gond mondták, és kérték 30%-ra.

De lehetne mesélni a az EW-ről, aki 24 hónapot ígér, de csak "bizonyos" termékekre, nem pedig mindenre!

Örülnétek, hogy van hol vásárolni, főleg, hogy nincs pénzed, csak hitelre.

Malachi 2009.06.16. 08:47:32

Bárki, aki vett már fel áruhitelt Karácsony előtt, vagy komolyabb akciók alkalmával, az átélhette ugyanezt.
Nem is igazán értem, mit keres a sztori itt a Homáron.
Az a furcsa, hogy sorban álltak a hitelre várók? Példátlan. Esetleg az, hogy elutasították a kérelmet? Skandallum!
Az egyik kérdésre válaszolva, ilyen esetben a bank alapból nem közli az ügyintézővel az elutasítás okát. Hogy miért, azt majd egy okosabb elmondja, de ez mindig is így volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.16. 08:48:19

"Vásárló létemre lettem harmadik fél?"
Persze, mint neve is mutatja, mert ugyebár a harmadik fél csak a harmadik félidőben játszhat. Iletve addig is, azzal, amivel egyidősök...

phaidros 2009.06.16. 08:49:43

Ingyenhitel nincs. Legalábbis nem a banktól.

A 0 THM-es akciók azt jelentik, hogy a Médiamarkt ad mondjuk 15% engedményt a hiteleseknek (azaz a banknak kifizeti a kamatot). A nem hitelre vásárlók meg a teljes árat fizetik, ez esetben bizony ők a hülyék.

A MM-nak azért éri meg, mert megugrik a forgalom.

malkolmcole 2009.06.16. 08:50:28

A hitelről még annyit, hogy akinek nincs 3000-5000 forintja havonta, az ne vegyen LCD tévét. Erre kellene gondolni.

phaidros 2009.06.16. 08:51:02

@malkolmcole: megelőztél. Erről van szó. A kommenteket elnézve elég durva, hogy még itt sincsenek tisztában vele...

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.06.16. 08:52:34

Én februárban vettem egy mosógépet, 0% THM-re. Ez úgy nézett ki, hogy áprilisban kellett fizetnem 1/36-od részletet, aztán ezt még 2x, majd most (azaz jövő hónapban) a maradék árat (azért annyit, mert volt opció, hogy 36 havi, kamatos részletre veszem). Addigra lesz is 70ezrem, hogy kifizessem. Azaz kb. 5 hónapig (szinte) semmit sem fizettem érte, de már mosott nekem, stb. És majd most kifizetem. Tényleg nincs rajta semmi költség, pont annyi, mint a bolti ára. Akkor most sikeres vagyok?:-)
Egyébként nyilván az a trükkje, hogy a 3-dik hónapban fel kell hívni a bankot, hogy szeretném kifizetni a cuccot, és küldenek egy csekket. Én paráztam is, hogy majd elfelejtem, de még küldtek is egy figyelmeztető levelet! Szerintem korrekt bank - ki is vonulnak Magyarországról hamarosan...
Ez a 4 havi 0%-os akció volt, persze ezt azok engedhetik meg maguknak, akiknek amúgy is van mit a tejbe. De ettől még teljesen korrekt, és miért ne így fizessem ki, ha lehet?

iga 2009.06.16. 08:52:52

Csak, hogy tisztába tegyük a dolgokat:
1, tőlünk megkérdezték, hogy szeretnénk-e "hitelfedezeti biztosítás"-t, mondtuk, hogy nem, senki nem kényszerített senkire semmit
2, aki előre kért időpontot, annak 1 percet sem kellett várnia, aki meg nem jegyeztette elő magát, kapott sorszámot. 1 ember 20 perc, tehát ki lehetett számolni, hogy kb mikor kerül sorra. nem volt muszáj ott dekkolni órákat.
3, dolgoztam bankban hitelezési területen, és ez ilyen. vannak feltételek, amiknek meg kell felelni.

Azt, hogy a mai világban miért szükséges vonalas telefon, na ezt szerintem senki sem érti.

Egyébként minden tiszteletem a hitelügyintézőké, akik rendkívül kedvesek, segítőkészek és aranyosak voltak!

Manyizga (törölt) 2009.06.16. 08:56:16

Bár én is meg tudtam volna venni zsebből, én is erre a hitelre vettem meg amit szerettem volna. Más kérdés, hogy nem 0%-os, mert kötelező hitelbiztosítási díj van rajta, ami az én esetemben 19% többletköltséget okoz a futamidő végéig a vételárhoz képest... Grrr.

Bejjja 2009.06.16. 08:56:17

Nekem kb három éve volt 0%-os THM-re áruhitelem 7 hónapra, szintén megvolt a keretem rá, de ugye minek, ha ilyen jók a feltételek. Cora, Budapest Bank. Semmilyen probléma nem merült fel. Bevittem a papírokat, kb fél óra múlva mindent elintéztem, két napra rá kiszállították ingyen. A futamidő letelte után igazolás érkezett, hogy nincs tartozásom.

Mit toszhatott el a Mediamarkt?

malkolmcole 2009.06.16. 08:57:07

Még egy örök poén ide:

Akinek az MM nem tetszik, az menjen a Saturnba!


:-DDDDD

uns97 2009.06.16. 08:57:46

@Christophofil

az eszeert kar tisztelni. Ha belevesszuk az elcseszett idot, a pofaraeses utohatasait /lasd ez a cikk, kozte/ az egeszre elcseszett eroforrasokat (haver, benzin, stb), no meg majd kesobb a bank es egyeb cegektol jovo extrem ajanlatok lekezelesere forditott energiat akkor BOVEN veszteseges buli lett volna ez. Fel nem fogom ha valaki a "netto fizetesenek 60%-abol" tud TV-t venni, akkor mit szarakodik hitellel a mai vilagban. Persze a kamatok meg minden, de hat ugye a kamatokat ha megkarcoljuk, s melletesszuk a VALOS inflaciot, akkor a kamatok altal termelt penz osszege kozel zerussa zsugorodik. /ja, persze kozben allambacsit azert a kamat 20%-val gazdagitod/ Nem keves megtakaritast kezelek, kozte a magamet, de ma Mo-on aki takarekoskodik es kamatra es egyebekre jatszik, s itt is adozik az jol rab@szik. Ma az a meno, akinek semmije sincs csak hitele, azokat mentik ha baj van, akkor kar itt a frazispuffogtatas hogy "milyen okos, mert a kamatok" blabla...

Manyizga (törölt) 2009.06.16. 08:59:23

@iga: tőlem nem kérdezték meg, hogy szeretnék-e hitelfedezeti biztosítást.

Siendor 2009.06.16. 09:07:19

100 000 Ft befektetve 3 év múlva pl. 9%-os kamat (ez ma reális) mellett egészen pontosan 129 500 Ft.
A jelen-jövőérték számításba nem belemenve, ha ez idő alatt a teljes hitelre fizetett összeg ennél kevesebb, akkor jól jársz. (Ld. hitelbiztosítási díj, amire ugye azt hazudják hogy nincs)

Egyébként az inflációs izé igaz a lakásokra is. Most 40 000 törlesztő 100 000 fizuból igen sok (40%). De 10 év múlva amikor már 200 000-et kell(ene) keresned, a 40 000 akkor is marad, csak épp már csak 20% lesz.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.06.16. 09:08:15

pont, mint az akciós sajt
birkák

Pécsi bölcsész 2009.06.16. 09:09:54

kár a dumáért. ingyen ebéd nincs.
a médiamarkt egy drága szar.
megvetted 300.000-ért a 200.000Ft-os TV-t
0%-os kamattal. gratulálok.
biztos közgazdász lehetsz...

eweres 2009.06.16. 09:11:39

nem az inflációt kell nézned, hanem azt, hogy annak a pénzednek, amit a vásárláskor nem fizetsz ki, a lekötés esetén kapott kamata (-kamatadó) magasabb-e, mint amit kifizetsz THM+egyébre.
ha magasabb, jobban jársz, a hitelbe érdemes bele menni.
ennyi

Layosh 2009.06.16. 09:20:02

Én tavaly vettem egy TV-t az Electro World-ben. Az is 0%-os volt 10 hónapra. Nem is akartam hitelt felvenni, ott volt nálam a kp., csak az eladó javasolta én meg hajlottam rá. Másnap vissza mentem munkáltatói igazolással, kb. 15 perc alatt megvolt a hitelbírálat. Az eladó nagyon örült neki, szinte ujjongott, én nem értettem miért, hisz a havi fizetésem több, mint a TV ára volt. Utána mondja, hogy ez nem úgy megy, hogy jól keresek, nem vagyok fekete listán és kapok hitelt. Aznap volt vagy 5 elutasítása és az én 1 pozitív elbírálásom.
Mindegy, után már együtt örültünk, én inkább a TV-nek :)

Amúgy voltam és is szombaton a Media Markt-ba nézelődni. Nem meglepő módon az intereten található TV áraknál jóval magasabbakat láttam. Tehát nem biztos, hogy megéri az a 0%-os hitel. Egy TV ára 1 év múlva már csak a fele az eredetinek.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 09:21:11

hagyma: akármilyen tékozlós cikket olvasok, mindegyikhez okoskodsz 5-10 hozzászólásnyit minimum, erre felkért valaki? Magyarországon a MAGYAR FORINT a fizetőeszköz, itt sosem volt 3% alatti az infláció, idénre 6%ot hazudnak (ergo 8 lesz), tehát aki ezzel számol szerintem jogosan teszi. A 3,65% nagyon sokszorosa a 0,0001nek. A mediamarkt, credigen elmaradt profitját pedig nem az áraknál kellene keresned, rengeteg cikk itt a legolcsóbb.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 09:22:36

Pécsi bölcsész te is egy tipikus okoska vagy, azt sem tudod mit nézett ki, máshol ez mennyi stb, stb.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 09:25:30

Viszont ami a legfontosabb: NA ezért tart itt ez az ország.

Rhenus 2009.06.16. 09:25:32

Gratulálok a Credigen banknak és a Media Marktnak, ez aztán a szervezés!

Br (törölt) 2009.06.16. 09:26:08

Én edigitálban vettem fel 130ezer Ft hitelt, az valóban 0%-os volt. Vagyis havi 21666 Ft-ot fizettem 6 hónapig és az elbírálás 20 percet vett igénybe, egy havi számlakivonat kellett csak hozzá. Mielőtt leugatnának: nem vagyok edigitál dolgozó :)

Mylady 2009.06.16. 09:28:47

@EnZsolt: miért is nem olyan? igénybeveszek egy szolgáltatást, az ára 330ezer
nem egybe fizetem ki, így 3 hónap alatt, 3x110ezer (=330ezer)
aki egybe fizeti ki, annak is 330ezer
nincs plusz költségem, tehát ingyen van

Mylady 2009.06.16. 09:29:51

ja, és ehhez nincs köze a munkahelyemnek, ez egy vásárlás, ahol részletfizetési lehetőséget kaptam

miss mazo 2009.06.16. 09:30:25

@malkolmcole: köszi, épp ezt a postot szándékoztam beírni, dolgoztam MM-ban, sok ismerősöm is van ott és utálom, hogy az eladókat szidják, amikor a Credigen okoskodása/hamukázása miatt történt, ami történt (pl. elhallgatott többletköltségek, lehetetlen várakozási idő, stb.).

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 09:30:35

Amúgy a postírónak van hitelkerete? Mert amikor én intéztem (nem, nem kell hitelfedezeti biztosítást fizetnem) akkor ment az okoskodás, tanakodás az elutasítottak körében, hogy ez lehet az egyik ok.

MySQL 2009.06.16. 09:37:38

@Br: ezek a 0-ás hitelek nekem gyanúsak, amit elad a bolt 0%-al 130.000 ért, azt általában hitel nélkül máshol megveheted 90ért. Ott van a kamat, csak éppen a termék árában:)

Haspook 2009.06.16. 09:37:57

Itt a lényeg ahogy már írták:
"megvetted 300.000-ért a 200.000Ft-os TV-t
0%-os kamattal."
Ilyenkor oda kell menni az eladóhoz, hogy akkor megvenném kp x Ft-tal olcsóbban.
Ő hátramegy, beszél a főnökkel és deal.
Vidéken ez működött az Euronicsban.

hmmulder 2009.06.16. 09:38:06

Nem olvastam el a cikket, de miért vannak kibukva??? Amikor a telefonomat vettem hitelre 0% THM-mel, akkor is kellett 150 Ft biztosítási díjat fizetni... Ennyi volt összesen a kamat, ha úgy veszem...
Jah és persze havonta 150 Ft.
Na bumm... most tömegesen mentek az emberek...

kanga1 2009.06.16. 09:39:46

Sziasztok,

nekem speciel jó tapasztalatom van a Credigen bank o%THM-s akciójával. Karácsony előtt vettünk egy laptopot a Saturnban erre hitelre, igaz 10 hónap alatt kell kifizetni. Minden simán ment. Vittük a papírokat, amiket kértek, kb 20 perc alatt kész voltunk, megkaptuk a hitelt, bár nekem voltak fenntartásaim a 0% -kal kapcsolatban, tényleg így van. (Ha csekken fizettem volna, nem csoportos beszedéssel, akkor lett volna némi költség)
Sajnálom, hogy te nem így jártál.

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 09:39:49

"ásít".unalmas, megvolt, ugorjunk.minek két nap alatt két ugyan olyan post kedves Homár???

bébarabás 2009.06.16. 09:43:15

Én is vettem fel credigen hitelt, a vezetékes telefon pedig úgy igaz, hogy telefon VAGY gáz vagy más közüzemi számla. Nem kötelező a telefon, ne csúsztassunk.

kanga1 2009.06.16. 09:44:09

Bocsi, az egyik előző hozzászólásra még reagálnék.
Amikor kinéztük a laptopot, haza jöttünk,(mivel ugyanez fogant meg az én fejemben is, biztos beleadták a kamatot az árába) megnéztem típuszám szerint a neten, a legolcsóbb helyen is 8 ezer ft-tal került többe. Ennyit erről.

GhostBusters 2009.06.16. 09:45:06

Ahogy hagyma is mondta, ingyen nincs semmi.
Ez a hitelakció sem ingyenes volt ám... Bementem megnézni én is, hogy érdemes-e megvenni azt, amit szeretnék, és minden, értsd: MINDEN legalább 20, de inkább 30 százalékkal volt drágább az MM-ben, mint az olcsóbb helyeken, de nem a gagyi webshop-okra gondolok!
És jobbára olyan elektronikai termékek fogytak, amik 30 hónap múlva már semmit sem érnek majd...

Haspook 2009.06.16. 09:49:22

Ez a 0% reklámnak is jó. Az emberke bemegy mert kecsegtető ajánlat. Beleszeret a TV-be (notebook, Ipod ...)
Aztán nem hitelképes mert látják, hogy de igen az. :) Ezért visszautasítják. De az emberek 90% azért csak megveszi mert már beleélte magát, hogy lesz egy fasza izéje.

scooby79 2009.06.16. 09:49:44

Személy szerint Én is vettem LCD TV-t az ingyenhiteles akcióban. A hitel tényleg ingyen van. A kinézett TV árát én is megnéztem előtte neten. 1 helyen lehetett kapni 2000 Ft.-al olcsóbban. a többi még drágább is volt. Én nem találtam benne semmi átvágást. Szerintem ez mindenkinek megérte: nekem mert használhatom tovább a pénzem, MM mert van forgalma(ahogy néztem ettől nem is kicsi), banknak mert adott el hitelt, amit valszínűleg az MM fizet.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 09:52:30

GhostBusters köszönjük a tanításod ám...
Kész szerencse, hogy bementél megnézni. Miket szerettél volna venni? Amúgy az fontos, hogy nem a gagyi webshop-okra gondolsz. Van statisztikád, hogy milyen termékek fogytak az akció keretében?

Br (törölt) 2009.06.16. 09:52:56

@MySQL: nekem is gyanúsak ezek a hitelek alapból, de a 130ezer Ft-os holmit máshol is ennyiért adták, vagy 10ezrekkel drágábban, úgyhogy ezzel nem volt gond. Nem emelték fel a termék árát, mielőtt az akció beindult. Ha veszek valamit, előtte argep.hu, depo.hu, stb, mindent végig nézek, hogy hol a legolcsóbb. De azért volt már, hogy inkább 5ezer Ft-tal többet adtam ki egy portékáért, mint hogy le kelljen menni Csepel túlvégére egy eldugott raktárba..

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 09:54:11

@GhostBusters: az én tv-m 20000-el volt olcsóbb mint a neten található legolcsóbb (na jó,amit 15 perc alatt találtam). Tudom,nem vagyok sikeres ember,sünt az ánusomba...és valószínűleg 2 év múlva is legalább 60%on el tudnám majd adni -de nem fogom akarni ;).

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.06.16. 09:55:13

"életem első lcd tv-jét" jómagam egy másik bolthálózatnál (euronics) vettem meg tavaly 10 havi 0%-os thm-mel, azonnali telefonos hitelbírálattal. semmi gondom nem volt, és azóta sincs. most jár le éppen, juhéj (aka birkabőr). mediamarkt - mert vannak még hülyék.

miss mazo 2009.06.16. 09:55:27

@GhostBusters: lehet, hogy máshol olcsóbb, de ott nem kapod meg 0%-os hitelre, hanem ki kell csengetned kp, ami pedig sajnos nem biztos, hogy mindenkinek van...
most lehet anyázni, hogy ha nincs pénzem, ne vegyek semmit hitelre.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 09:57:41

@miss mazo: de ez a lényeg, hogy nem hitelre vetted meg, hanem részletre. Kis különbség.

guszti 2009.06.16. 10:00:11

én nem értem, már a nagy válság előtt is bosszantott, hogy a bankok megpróbálnak lépten-nyomon áthúzni, és akkor arról beszélnek a nagyokosok mindig, hogy milyen alacsony a pénzügyi kultúra nálunk. Pedig hát egy pénzügyi szolgáltatásnak elvileg kölcsönös bizalomra kellene épülni, nem ezt tanítják? Kinek a bizalmába akar így a bank beférkőzni, és jogos-e hogy az anyukám 10 év múlva sem fog neten vásárolni, csak mert a mélyen tisztelt bankszektornak szinte minden pofátlanságot szabad, és akkor hol vannak még a direkt bűnözők? Ha hitelezéskor ilyen jófejek, miért gondolják hogy rájuk bíznék egy fillért is ha úgy adódna?
Értem én hogy nekik is meg kell élni valamiből, de nem kéne tanulni a krachból, amit pont a felelőtlen, kamuzós, átbaszós hitelkonstrukciókkal értek el?
Kedves PSZÁF, nem kéne ezt a Credigen-brigádot úgy megrángatni ezért az akcióért mint szódás a lovát?

GhostBusters 2009.06.16. 10:01:18

@utcai_arcos: Az sajnos igaz, hogy idú hiányában a 2009-es modelleket az LCD TV kínálatból a 37 inch felettiekből nem néztem meg...
Abból lehet, hogy volt olcsóbb...
Megbántani nem akarok senkit egyébként. Én is tévedhetek...
Egyébként csak az árukban nem túldimenzionált márkákat néztem.

vaczakka 2009.06.16. 10:02:36

Kedves posztoló,

valami rendesen sántít a sztoriban!

Először is azt írod, hogy egy negyedmilliós (250 000) darabnál jóval olcsóbbat néztél ki.

Aztán mégiscsak fél órát válogatsz, melyik legyen.

A vásárolni kívánt termék a 3 havi nettó fizetésed 60%-át teszi ki.

Most akkor hogy jön össze ez a három állítás?

A jelentősen olcsóbb alat mondjuk értsünk 150 000 HUF-ot, ez esetben a nettód 83340 havonta (vagy pedig adócsaló vagy, melyiket választod?), de azért kell már otthonra egy LCD TV, hitelre a gazdasági válság közepén.

Azért valljuk be, nem kis ökörségre vall 83340 forintos fizuból hitelre (még a 0%-os is) LCD TV-t venni gazdasági válság közepén. És mondd csak, miből ész???

GhostBusters 2009.06.16. 10:06:51

@miss mazo: Tökéletesen megértelek, és a szempontjaidat is. Én nem fogok senkit anyázni, bár így is kapok a fejemre...
Csak arra vigyázzunk itt Magyarisztánban, a válság és a gazdasági visszaesés kellős közepén, hogy azért ne vegyünk meg semmit, mert a szomszédnak vagy a sógornak is van, és nekünk nincs rá feltétlen szükségünk...
Ezért nem vettem én semmit.
20-30 %-kal drágábban.

wtchp 2009.06.16. 10:08:28

MEDIA MARKT??? Hülye azért nem vagyok!!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.06.16. 10:21:42

@vaczakka: kedves kommentelő. Olvasni kéne megtanulni. A háromhavi fizetésének ÁTLAGÁRÓL beszélt a posoltó, vagyis a te példádnál maradva, ha 150 a tévé, akkor 250 a nettója.
Az ilyen helyeken amúgy pofára is megy a dolog, legalább is minden valószínűség szerint. Még pár éve, amikor a konyhánkat csináltuk, próbáltunk hitellel könnyíteni a hirtelen sok kiadáson. A párom kiváló adós, ráadásul már akkor is bőven átlag feletti nettó jövedelme volt. Az üzletkötőnek érezhetően nem voltunk szimpatikusak, végül a hitelt nem is kaptuk meg. Mindegy, leszartuk, elmentünk másik áruházba, megvettük kp amit akartunk. De azóta is fúrja az oldalamat, mi lehetett az ok, amiért azt a hitelt nem ítélték oda (valami borzasztó nagy, havi 1-2 tízezer forint volt max), mert persze banki titok, hogy mi az elutasítás alapja.

dicsakbuksi 2009.06.16. 10:21:43

haveromnak volt pofájuk azt mondani a bankosok - miután nem kapta meg a hitelt - "ha ennyit keres, vegye meg kp-ben!"
egy mellberúgást megért volna. ha fáj, menjen orvoshoz.

Bejjja 2009.06.16. 10:23:25

Nem minden esetben építik bele a kamatot az árba. Az a kategóriájú hűtő, amit én vettem, mindenhol ugyanannyiba került, és a 7 havi törlesztőrészletem ugyanannyi volt, mint a hűtő ára. Ilyen feltételek mellett pedig minek adjak ki egyszerre annyi pénzt? Mivel megvolt az összeg, így ha bármi történt volna, a hitelt azonnal rendezni tudtam volna.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2009.06.16. 10:30:27

Nekem az volt a vicces az egészben, hogy mindenki sír, hogy milyen szarul állunk, válság meg ilyenek és erre a Westendben sorban álltak az emberek a cuccokért, a kiállítási darabokat is vitték el, pénteken meg már két embernél lehetett hitelügyintézni, így már két sorban álltak az emberek hosszú sorokban.

@hagyma: a hitelkártya, mert ez a magyar neve, egy kicsit másabb, mint a hitel. A hitelkártya összegét nem 30 hónap alatt kell visszafizetned, hanem 30-40 nap alatt. Milyen kártyád van? Kábé arra jó, hogy ha hó végén nincsen pénzed, akkor "előre" tudsz vele vásárolni és majd visszapakolod amikor pénzt kapsz. Persze a bankok nem hülyék, ezért nagyobb összegű keretet adnak, mint a fizetésed, így az emberek 90%-a beleesik abba, hogy többel fog tartozni, mint a teljes fizetése és innentől kezdve beindul az adósságspirál.

dicsakbuksi 2009.06.16. 10:34:23

@artifex: ez egyáltalán nem vicces, többek között ezért jutott a világ válságba.
Amerikában lassan a hamburgert is hitelre veszik.
nem a bedőlt embereket kell hibáztatni, hanem a köcsög bankokat és a PÁPÁPÁPÁPÁPÁPÁ reklámokat!

ikke i drift 2009.06.16. 10:35:31

A hitelkártya összegét nem _kell_ visszafzetni 30-40 nap alatt, ez csak a kamatmentes opció. Persze ha nem fizeted vissza, akkor ketyeg a vásárlástól számítva a 30-40% kamat...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.06.16. 10:36:50

@dicsakbuksi: nem, tényleg nem a bedőlt embereket kell hibáztatni, mindnek egytől egyig pisztolyt nyomtak a fejéhez, hogy "márpedig akkor is felveszed a hitelt, te köcsög!" és szegények így adósságba keveredtek. Pedig eskü, hogy nem akarták azt a plazmatévét, hiszen nem megy a turkálóból összeállított szekrénysorhoz és a korfura se mentek volna, ha nem muszáj, mert hiszen nem beszélnek nyelveket...

Muabdib 2009.06.16. 10:37:07

Az akcióban kapható műszaki cikkek ára kb:15-20% volt magasabb mint egy másik helyen ahol megvetted volna. A MM feláldozta a magas árrését a kamatok kifizetésére, hogy a raktárkészlet ürüljön, és így újabb árút rendelhessen.
Egész nyugat-Európában lement már ez az akció. Én egy 95.000 Ft fényképezőt vettem, amit 2 nappal később 75.000 Ft-ért láttam az Auchanban. Igaz ott nem volt rajta ingyen hitel.

dicsakbuksi 2009.06.16. 10:38:47

@Before: te még soha semminek nem dőltél be. taníts kérlek!!:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.16. 10:39:21

"A sikeres csövesek mindig tudják, hol osztanak ingyen ebédet... "

ikke i drift 2009.06.16. 10:41:33

Azt még mindig nem értem, hogy miért gondolják sokan azt, hogy a hitel mindenkinek jár? Ti sem adtok pénzt kölcsön bárkinek, a bank is megnézi, hogy kinek ad, és ma már (szerencsére) inkább túl szigorúak, mint túl engedékenyek (mint az utolsó években).

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 10:41:45

-mindenki hülyének néz,hogy miért nem vagyok hajlandó 3 évig zsíros kenyeret enni, majd felvenni 15 millió forint hitelt, hogy utána 25 évig lakjak egy olyan házban, ami a bank tulajdona -nem nem kispajtás, az egy álom, hogy az már a tied,majd ha az utolsó részletet is kifizeted,addig bármikor mehet a fejed felül-, so bérlek egy lakást oszt jónapot, ha nem tetszik odébb tudok állni.és szomoróan nézem, hogy a kollégák nem tudnak 3 (!!) napra lejönni a Balatonra,mert emelkedett a törlesztő.faja.tök jó, van egy lakásod.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.06.16. 10:43:18

@dicsakbuksi: hogy a fenébe ne dőltem volna be. De ez miért mentesít engem a felelősség alól? Ráadásul itt azért baromira nem valami megaátverésről beszélünk, hanem normális tartományban mozgó hitelfelvételről. Szegény áldozatok...

dicsakbuksi 2009.06.16. 10:47:43

@Before: na várj, elbeszélünk egymás mellett.
akkor úgy fogalmaznék, hogy buták az emberek, mert nem ismerik saját határjaikat és nincs aki felvilágosítaná őket.
a bankok pedig ezt kihasználják. mert lehet eszükbe sem jutna öccáezeré' tv-t venni, ha nem lenne mellette méteres betűkkel: 0%, csak most.

persze a felelősség az övék, igazad van.

EnZsolt 2009.06.16. 10:48:41

@Mylady: kellett hitelelbírálásra várnod? Felajánlották, hogy kérhetsz rá hitelfedezeti biztosítást? Akkor olyan? Nem. Az egyik HITEL, a másik RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG. A kettő nem ugyanaz. Még ha azt írják ki, hogy 0% mert az nem igaz.

Egyébként meg áruld már el, hogy mi volt az, mert megöl a kíváncsiság, hogy melyik cég az, amelyik ilyen konstrukciót megenged. De tényleg.

bolhabetu 2009.06.16. 10:51:21

Van az a régi mondás, hogy:
"A bank csak akkor ad neked hitelt, ha be tudod bizonyítani, hogy semmi szükséged rá"

Már ez sem igaz.

bolhabetu 2009.06.16. 10:53:42

Amúgy a legtöbb hitelkérelmen szerepel, hogy a bank jogosult az igényt indoklás nélkül elutasítani. Mint ahogy a hirdetmények sem minősülnek ajánlattételnek. (Csak mindenféle betűket raknak ki egy táblára. Ha bármi értelmet látsz bennük, magadra vess.)

Ezt is bele kell kalkulálni a "hitel árába".

ikke i drift 2009.06.16. 10:56:26

@utcai_arcos: hitelt felvenni felelősség, pláne 20 évre, de ha ésszel csinálod, akkor nagyon kicsi a bukta esélye. Én veled ellentétben annak nem látom értelmét, hogy a törlesztőrészlet 50-70%-át kifizessem albira és soha ne legyen semmim. Aki a CHF-hitel díjemelkedése miatt sír, az meg lúzer, a devizahitel alapszabálya, hogy nézd meg, hogy mennyit tudsz havonta törleszteni, nézd meg, hogy ez alapján mennyi hitelt kapnál Ft-alapon, majd _ezt_ az összeget vedd fel CHF-alapon. Ha így csinálod, akkor most a törlesztőd az eredetileg Ft-ra kalkulált törlesztő 60%-ánál lehet és távol vagy a parától. Ha a teljesítőképességed 90%-ára lőtted be a CHF-hitelt 150-es árfolyamnál, az gáz és túlválallás, de ez nem a hiteltípusnak, vagy a hitel intézményének a hibája.

hegeduslaci 2009.06.16. 11:03:10

Most megkapom majd, hogy konnyen beszelek, de akkor is leirom. Europa nyugatibb felen - peldaul itt Angliaban is mukodik egy Debit Card-nak nevezett valami. Ez egy teljesen hagyomanyos Visa dombornyomott bankkartya. Gyakorlatilag mindenkinek van, mindenmki igenyelhet, sot nem is kell igenyelni legtobb helyen, abankszamlaval alapban jar.Interneten valo vasarlasra ugyanugy lehet hasznalni mint aruvasarlasra. A kovetkezo a lenyeg: Bemesz a boltba (vagy en inkabb az Internetre), megmondod hogy Debit Card-dal fizetsz. "Ingyenes" hitel eseten £0.01-et, mert teljesen ingyenes vasarlas nem lehetseges. Megadod a kartyan szereplo szamlaszamodat levonjak a kezdo reszletet (£0.01-et), onnan kezdve neked semmi dolgod nincs, a szolgaltato (ealdo) minden honapban levonja az ot megilleto reszt. Ebben az a jo, hogy O mindenfelekeppen megkapja a penzet, ugyanis ez a DebitCard-nak a lenyege az, hogy a bank automatikusan teljesitio a lehivast, akkor is, ha tortenetesen a szamlan nincs fedezet, hitelkeret, stb. Ha netan ez a szomoru dolog allna fent utana persze busasan megbuntat a bank kamattal (ez tenyleg brutalis), es abban a pillanatban ahogy a szanmlara barmi penz erkezik mar nyulja is le, igy a bank is vedve van. Persze gondolom lehet csinalni, hogy hagyom a szamlat a francba, de utana mas banknal eselyed sem lesz szamlat nyitni, ugyhogy gondolom ezeknek az aranya elenyeszo. Ebben az a szep, hogy egy csomo szolgaltatast CSAK DirectDebit-tel lehet igenybe venni, viszont azzal roppant egyszeruen, kenyelmesen es gyorsan. Peldaul elofizetese telefont rendeltem telefonon 5 perc alatt vasarnap delutan, 7fo reggel megkaptam. Az egesz ugyintezes telefonon szo szerint 5 perc volt. Nem kerdeztek, hanyas a cipom, vagy oreganyam aposanak a testvere veletlenenul nem - e az en fonokom huganak a ferje, stb. Szoval ez igy mukodik egy piciket fejlettebb tarsadalmakban.

prc 2009.06.16. 11:07:51

Az MM és a bank megállapodtak egy keretben amit az ingyen hitelre fordíthatnak. Ezt természetesen nem reklámozzák, inkább mondvacsinált okokkal elutasítanak.
A bank elmaradt hasznát a MM fizeti és nyilván nem vállalhatja még ő sem hogy végtelen mennyiségű hitel "szaladjon" ki néhány nap alatt. Ennyi.

ikke i drift 2009.06.16. 11:07:54

@EnZsolt: Az áruhitel és a részletfizetési lehetőség között pontosan annyi a különbség, mint a pénisz meg a pöcs között.

ikke i drift 2009.06.16. 11:18:14

@hegeduslaci: A Direct Debittel elég sokat foglalkoztunk, sőt, inkább jelen időben, mert "EU-szabvány". Alapvetően klassz dolog, de vannak rizikói. A legnagyobb rizikó az, hogy az emberek pénzügyekben rendkívül tájékozatlanok, egyszerűen hiányoznak az alapismeretek, emiatt ezzel kapcsolatban óriási a bizalmatlanság. Csendben megjegyzem, hogy ez (a bizalmatlanság a DD-vel szemben) nem magyar sajátosság, még csak azt sem mondanám, hogy szűken vett régiós. Felvet olyan új problémákat, amiket kezelni kell (a megadott visszaszedési határidőn belül), ami pl. sokkal szorosabb számlakontrollt stb. kíván.

dan72 2009.06.16. 11:24:00

Szerintem a Media Markt jár a legjobban: A postíró is mondta, hogy az ingyenhitel csábította a boltba. Tehát amúgy eszébe sem jutott volna TV-t venni. De ha már beleélte magát (vagy felségét, gyermekét, anyosát, stb.), és van pénz a bankszámlán/hitelkártyán...

vaczakka 2009.06.16. 11:24:02

@Before:

"Olvasni kéne megtanulni. A háromhavi fizetésének ÁTLAGÁRÓL beszélt a posoltó"
- igen - gondolom neked sem minden hónapban változik a fizetésed.
De akkor a gyengébbek kedvéért kicsit részletesebben leírom:

150000/0,6 = 250000 - ez a 3 havi NETTÓ fizetés átlaga. Ezek szerint az 1 havi NETTÓ fizetés átlaga = 83333,3 HUF.

(ezek szerint mégiscsak úgy néz ki, tudok olvasni, sőt értelmezni is, mi több, számolni)

Aki havonta 83340 forintból él (ha meg nem annyiból él, akkor valószínűleg adócsaló) az mi az istennek akar hitelt felvenni?

Aki meg ilyen alacsony fizetésre felvenne hitelt, annak meg hiába magyarázom ezt a dolgot, inkább szaladjon a plázába Gucchi öltönyt venni hitelre még, mert az is akciós, jól fog mutatni a plazmatévé mellet a panelban, igaz a törlesztés mellett majd nem jut kajára, de akkor is van egy plazmatévéje

végül is ez a lényeg, nem? :D

EnZsolt 2009.06.16. 11:25:10

@ikke i drift: abban az esetben, ha mindkettő után kell még kamatot fizetni, vagy egyik után sem.

Egyébként meg kérdezz meg egy nőt, hogy mi a különbség a pénisz és pöcs között :)

ikke i drift 2009.06.16. 11:26:50

@prc: Nem egészen pontos. Az MM egy részét fizeti, a másik része természetbeni: az ingyen megszerzett ügyfél, aki majd kap egy hitelkártyát "ajándékba" a futamidő végén a fent már említett kondíciókkal (hónapfordulóra visszafizetés = csak éves kártyadíj, semmi más; túlcsúszás = 4x% kamat a kártyadíj felett). A banknak ez az igazi buli.
Az persze biztos, hogy a mai helyzetben egy ilyen akcióra már nem állnak rendelkezésre kiapadhatatlan banki források, ezért a bank - teljesen jogosan - válogatóssá válik, miután felbecsüli az ötszörös "túljelentkezést".

johevi 2009.06.16. 11:28:37

A hitelkérelem ( folyószámlahitelkeret stb )elutasítását a bankok nem kötelesek megindokolni. Nem és kész. Másrészt egyrészük nem is tudná. Beírják egy csodaszofverbe, aztán az kiköpi, hogy milyen betű, vagy hány pont. Így aztán konkrétan nem lehet mondani, hogy azért, mert BT a munkaadód formája vagy csak 1 éve van munkaviszonyod, vagy vidéken élsz, vagy nincs vezetékesed, hanem mindezek összessége vagy kombinációja... Akciókat hirdetnek, mert kell az ügyfél, de a hitelkihelyezésnél meg fosnak, a sok bedőlő hitel miatt...

ikke i drift 2009.06.16. 11:30:28

@vaczakka: itt valszeg a nettó fizetés 3 havi átlagáról van szó :-)

i hate the police (törölt) 2009.06.16. 11:32:07

@Christophofil: miért irigykedkednék?Ezt nem értem.Egyébként, meg, ha majd megugrik az infláció, akkor nézhet.@hagyma: látom, te is lényegében, azt írtad, amit én, egyetértünk

epresfánk (törölt) 2009.06.16. 11:38:34

Furcsa, hogy áruhitelhez minek kell vezetékes telefon. Nekem lakás hitelre vásárlásához sem kellett.

Nyilván nem ez volt a fő indok ami miatt elutasították aposzítró kérelmét. (Lakásvásárlásnál, az is lényeges volt, hogy a havi törlesztő részlet nem lehet nagyobb mint a havi nettó kb. 30 %-a. A 30 %, az összes törlesztési kötelezetséggle együtt értendő, tehát ha valakinek más hitele is van, azzal együtt nem haladhatja meg a nettó 30 %-át. Legalább is annál a pénzintézetnél, ahonnan én igényeltem kölcsönt nemrég.)

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 11:41:02

@ikke i drift: -ha lenne olyan bank, akinek azt mondom, hejj, itt van 5 évre visszamenőleg a mindig időben fizetett bérleti díj visszaigazolása, adjatok pénzt -és nyugodtan gyakoroljatok tulajdonosi jogokat, viszont legyek én a haszonélvező (ez szerintem nem létező konstrukció, de segít a megértésben)- hogy megvegyem a lakást és ezentúl nektek fizetek, nos akkor ez a módszer működhetne. Amíg ez neme elég és egy 10milliós kölcsönhöz legalább kell 2millió önerő, plusz 1millió az ilyen olyan tökölések elintézésére, addig a legkisebb szabólegénynek esélye se lesz lakásra. (ezért hányok Rómeó és Dzsulietta, meg Mátyás király meg az ehhez hasonló sok fszkalap reklámoktól- piszi lakás legyen csak erkély legyen benne, ja, az ügyintéző meg megértően bólogat.van aki ezt a szart beveszi???)

i hate the police (törölt) 2009.06.16. 11:43:09

@Christophofil: végigolvastam a kommentetetek.Ahogy látom,sokan ebben az esetben a zsebre veszem meg megoldást választanák, nem a hitelt

malkolmcole 2009.06.16. 11:44:28

Nem volt kötelező oda menni.

EnZsolt 2009.06.16. 11:47:33

@utcai_arcos:

reklám összeolvadás.

Rómeó és Júlia bemennek a bankba. Elnézést nincs önerőnk, de szeretnénk egy kis erkélyes lakásra hitelt felvenni.

Az ügyintéző: PAPAPAPAPAPAPAPA

hegeduslaci 2009.06.16. 11:47:38

@ikke i drift: Az rendben, biztos a mai Magyar "tarsadalom" nem erett erre a dologra. Ebben valoszinuleg igazad is van. Az is "boritekolhato", hogy ha bevezetnenek valami ilyesmit, akkor nagyon sok "mutyizas" lenne ezzel a dologgal is. Valoban osszetetteb a dolog. Tenyleg komplexebb szamlakezelest, informaciokezelest kivan ez a rendszer. Igazad van, csak elgondolkoztam, hogy miert nem lehet otthon is ezeket a dolgokat bevezetni, esetleg gondolozni a dolgokon. Nem hiszem hogy csupa "ostoba" ember van otthon, es biztos eszebe jutot ez mar masnak is. X ev lemaradast nem lehet behozni, es ez nem a mai technikara, technologiara vonatkozik. Meggyozodesem, hogy technikailag ugyanugy meg lehetne csinalni, csak az emberek gondolkodasan kellene valtoztatni. De ez mar egy masik, hosszabb tortenet.

Mylady 2009.06.16. 11:48:27

@EnZsolt: "kellett hitelelbírálásra várnod? Felajánlották, hogy kérhetsz rá hitelfedezeti biztosítást? Akkor olyan? Nem. Az egyik HITEL, a másik RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG. A kettő nem ugyanaz. Még ha azt írják ki, hogy 0% mert az nem igaz."

a hitelfedezeti biztosítás nem része a hitelügyletnek
az egy kapcsolódó termék
tehát itt nem releváns

mi minősül hitelelbírálásnak? rámnéztek és felajánlották (gondolom, mindenki másnak is)
tudtad, hogy a legtöbb cég minősíti a vevőit? hitelbírálatot tart, pont mint a bankok
mert kiállít egy számlát és a vevő majd (pl 40 nap múlva) fizet = hitelt nyújt a vevőnek
a vevő meg vagy tud róla, vagy nem

hidd el, ha részletre fizetsz, az pont olyan, mintha hitelt kaptál volna
egyébként az ügyleteket nem a megnevezésük, hanem tartalmuk alapján kell megítélni
hívhatod akárhogy

az meg, hogy a kamat (thm) 0% vagy nem 0%, nem változtat az ügylet jellegén

MiKeyRuLeS 2009.06.16. 11:49:21

@vaczakka: atyaég, te éretségiztél egyáltalán matekból?

Megpróbálom egyszerűen elmagyarázni:
1. hó kereset 250.000
2. hó kereset 250.000
3. hó kereset 250.000

Háromhavi átlagkereset = 750.000/3 = 250.000 Ft
Egy havi átlagkereset = 250.000/1 = 250.000 Ft.

Talán így világos.

Mylady 2009.06.16. 11:50:37

@utcai_arcos: lízing?
amit leírtál, az nagyjából az

epresfánk (törölt) 2009.06.16. 11:50:58

@utcai_arcos:

"Amíg ez neme elég és egy 10milliós kölcsönhöz legalább kell 2millió önerő"

"addig a legkisebb szabólegénynek esélye se lesz lakásra."

Ez így van, de a mostani gazdasági helyzet miatt árnyaltabb lett a kép. Jóval kevesebb hitelt adnak, nekem nemrég kb. 50 % önerő kellett, míg egy éve boldog boldogtalan akár 10 % önerővel is vehetett lakást (sokaknak már az is megterhelő volt). Idő kell, míg visszaáll, hogy 2 millió önerő elegendő legyen 10 milliós lakáshoz...

Mylady 2009.06.16. 11:51:47

@MiKeyRuLeS: vaczakka forradalmasította a matematikát :)

Napirajzrajongó 2009.06.16. 11:54:40

De most komolyan, ha valaki meg tudja venni kp-ból, az mér szórakozik hitellel? Plusz gond befizetni, és itt az idegeskedés a sorbanállásnál és a hitelbírálatnál. Kérem szépen, folyószámláról, bankkártyával vásárolni...

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 12:00:10

@Mylady: néztem, 149000ft lenne a havi törlesztés (lízingdíj) valami 12 millió hitelnél. a lízing idő lejártakor valami 23milliónál állna meg az óra...nem játszik.

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 12:01:21

@epresfánk: a 2 millió is reménytelen, pedig egyedül vagyok és ehhez képes -meg amit néha itt olvasok-egész jól megfizetnek.

EnZsolt 2009.06.16. 12:04:17

@Mylady: Mi az, hogy forradalmasította, szerintem ez alkalmazható a nagy egyenletbe, ami megoldja a világegyetem rejtélyét!!!

@mf_laca: na erről magyaráztam én is még az elején. Ha van pénzem, mi a fityfenéért akarok hitelt? Inkább élvezem azt, hogy vettem egy TV-t és nem vonnak le havonta, nem kapok csekket, nem kellett papírokkal vesződnöm stb. Na jó, ha megcsikorgattam a képernyőt, akkor lehet, hogy szívhatsz, ha vissza akarod adni :D

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 12:05:36

@EnZsolt: minek a 42-t újra kiszámolni :OOO???

EnZsolt 2009.06.16. 12:06:21

Alany és állítmány egyeztetéssel olykor-olykor hadilábon állok :)

Páneurópai Harci Kos 2009.06.16. 12:12:52

ki az a hibbant aki MM ből vásárol Technikai cuccot??

Karlitosz 2009.06.16. 12:34:00

remélem mindenki érti a tanulságot. a mocskos cigányok ingyen szereztek házimozi rendszert egy szerencsétlen csöves kihasználásával, a rendes dolgozó magyar meg hoppon maradt. i love this country !
repülőjegyet mikor lehet részletre venni, kérek egyet sydneybe azt majd kifizetem egyszer.

stillhungry 2009.06.16. 12:35:35

A sztoriból nekem úgy tűnik, hogy nincs vezetékes telefonod, ha így áll a helyzet, akkor ezért nem vagy hitelképes!!! Morbid, de akkor is így van, akinek nincs vezetkes telefonja, az ne is állmondjon arról, hogy kocsin vagy lakáson kívül másra hitelképes lehet egyes bankoknál...

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 12:38:08

@Páneurópai Harci Kos: Mondanál egy árat erre, bolt nevével, elérhetőségével? Liebherr CNesf 3033 (30330)

Köszi.

Yeto 2009.06.16. 12:46:29

@malkolmcole: "Örülnétek, hogy van hol vásárolni, főleg, hogy nincs pénzed, csak hitelre."

Na amíg ez a magyar kereskedő mentalitása (márpedig ez, tisztelet a kivételnek) addig nincs mit várni ennek az országnak a gazdaságától.

eweres 2009.06.16. 12:47:08

@ikke i drift:
elég könnyű kiszámítani, hogy anyagilag meddig érdemes bérelt helyen maradni...
addig kell gyűjteni az önerőt, amig a felvett hitel havi törlesztőrészlete alacsonyabb, mint a bérleti díj.
a kettő közötti különbözetért kamatot kapsz (jutalomként).
kb. havi 50-ért már lehet bérelni lakást, ekkora törlesztőrészlet futamidőtől függően 5-8 millió hitelfelvételt jelent.

jobbak a rezsit is beleszámítják

Mylady 2009.06.16. 12:50:56

@EnZsolt: gonoszok vagyunk :)

@utcai_arcos: jogos :)
a lízinghez meg: hát ja! csak a konstrukciót említettem, hogy létezik olyasmi, amit keresel
csak nem jobb/olcsóbb, mint a hitel

dv1 2009.06.16. 13:14:11

Hasonlóan jártam én is, azzal a különbséggel, hogy a megvásárolni kívánt áru áránál az én nettóm kétszer annyi, így tőlem "csak" hitel biztosítást kértek, havi ezer forint lett volna, ami ugye harminc hónapra nem kevés.

BushDoctor 2009.06.16. 13:28:58

Hihetetlenek a magyarok...egyszerüen hiohetetlenek, nem tudok jobb szót használni. Kiirják valahova hogy OCCSÓ SAJT vagy INGYEN HITEL és az emberek egymást ölik, egymást tapossák, sorban állnak órákat, anyáznak. Na ez a teljes és tökéletes pénzügyi kultúra hiányossága. A bankok meg hülyére röhögik magukat a styeppei lovas nép utódainak suta beugrathatóságán. Mikor növünk már fel gyerekek ?????

BushDoctor 2009.06.16. 13:30:01

"Na ez a teljes és tökéletes pénzügyi kultúra hiányossága" ....HIÁNYA természetesen. Elírtam !

labi 2009.06.16. 13:30:43

MM-ben nulla százalékos hitellel azt hiszi hogy mennyit spóról az infláción, aki amúgy zsebből meg tudná venni, az nézzn kicsit körül egy másik boltban hogy mennyivel olcsóbban tudja máshol megvenni.

Van ahol nem is kell messzire menni, pl amikor monitort vettem legutóbb, benéztem az MM-be is, majd átmentem a mellette lévő office depot-ba és máris 15.000 Ft-ot spóroltam...

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 13:48:01

@labi: Ok, Tőled is:
Mondanál egy árat erre, bolt nevével, elérhetőségével? Liebherr CNesf 3033 (30330)

Köszi.

PanelProli 2009.06.16. 13:56:50

@vaczakka: Te vagy ma a sztár, ez nem is vitás.

Olvasni, számolni nem tudsz, viszont olyan makacsul véded a hülyeségeidet, hogy az röhej.

Ma a tiéd a SÜN díj!!!

Szerena15 (törölt) 2009.06.16. 13:58:36

Nos én is ott voltam, és nem kért telefont, nem volt drágább a tv-m mint máshol, bár elsőre elutasított a bank, az ügyintéző felhívta a központot hogy most mi a gond őt lecseszték , hogy ne hívogassa a központot de a hitelt elintézte nekem, és nem fizetek biztosítást sem.
A bérelt lakáshoz pedig csak annyit, hogy évekig laktam albérletben 2 éve vettem lakást és lényeges a különbség,haza megyek. És ha felújítom akkor is eaz enyém és ha pirosra festem az sem baj.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2009.06.16. 14:05:50

@dicsakbuksi: azt azért sejted, hogy a vicces inkább nevetséges értelemben van. szerintem az embereket is hibáztatni kell, hogy hülyék, nem gondolkoznak és olyanba lépnek amibe mocskosul nem kellene. már valahol korábban olvastam, hogy sajnos itthon nincs pénzügyi kúltura, így lazán át lehet baszni az emberek fejét. persze lehet pontosan ezért tartják az embereket ezen a pénzügyi kulturális szinten...

Mylady 2009.06.16. 14:09:04

@Szerena15: azért ha pirosra fested, az elég nagy baj
próbáld ki!
ha nem sikerül megfelelőre keverni, olyan bugyirózsaszín lesz, hogy csak na :)))
(egy kolléganőm járt így, a wc-t akarta halványpirosra, mire megszáradt, élénkrózsaszín lett...)

ikke i drift 2009.06.16. 14:11:37

@EnZsolt: Ez szerintem csak megnevezés kérdése, az, hogy a 0% kamatot külön elnevezésekkel emeljük ki (ingyenhitel, kamatmentes hitel stb.) inkább csak marketing, nem technikai különbség, technikailag mindegy, hogy a kamat 0 vagy 0,1% (ahogy az is majdnem, hogy a THM-en belüli költségeket milyen jogcímen vadássza össze a hitelező).

A másik témára: az, hogy az emberek szerint más, attól még szerkezetileg ugyanaz :-)

ikke i drift 2009.06.16. 14:17:29

@utcai_arcos: Az a baj, hogy a haszonélvezőt nem lehet kirakni az ingatlanból, ha nem akar menni, így a vagyonilag felette álló tulajdonjog szart sem ér addig, amíg ő benne haszonélvez. Ez a banknak nem játszik. Ha meg olyan szerződést írsz alá, hogy ennek ellenére kirakhat a lakásból és eladhatja, ha nem fizetsz, akkor ellentmond a haszonélvezői jognak.
A hitelreklámokat - kevés kivételtől eltekintve - én is utálom, mert eszetlen fogyasztásra sarkallnak.

KLuigi 2009.06.16. 14:22:16

Nekem meg jók voltak tapasztalataim.
Megnéztem a szórólapot, milyen igazolás, milyen irat szükséges a hitelhez. Bementem, kiválasztottam, sorban álltam, megkaptam, másnap hazahozták, azóta örülök. ;)
A sorban állásra ilyen akcióknál számítani lehet (kell).
Amíg várakoztam, azt láttam, hogy nem hoztak megfelelő iratokat, és olyat is akinek elutasította a bank hitelkérelmét.

Szerena15 (törölt) 2009.06.16. 14:23:44

@Mylady: meggypiros ,de csak a fal közepéig (majdnem) onnan barackvirág dió színű fávál elváasztva( ilyen a bútor). Szép. Jó festéket kell választani, sokan tapétának nézték elsőre olyan színe van.Már belefutottam de azért köszönöm.

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 14:25:21

@Szerena15: szerencsés vagy hogy tehermentes lakásod van. ez korrekt. ha nem tehermentes, nem a te lakásod. ez meg már nem annyira. amíg 1 forinttal is tartozni fogsz egy banknak, bármikor kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy elveszíted -bár talán most ezzel a hitelkönnyítássel (ha az unió is rábólint) sok ember fog fellélegezni-

ikke i drift 2009.06.16. 14:27:27

@eweres: A rezsi sztem független, az van albiban és sajátban is.
A számolás azért annyira nem egyszerű, mert ha objektíven akarsz ítélni, akkor bele kell számolni a kérdéses ingatlannak a futamidő lejártakor várható értékének a jelenértékét. Tekintettel a tipikusan 15-25 éves finanszírozásra, ez egy akkora random tényezőt visz bele, hogy csak nagyon kb. lehet tisztán anyagi alapon számolni.

EnZsolt 2009.06.16. 14:27:56

@Bandi_jóválasztás: de legalább írd már le, hogy MM-be mennyibe kerül.

De ahogy elnézem, te most átmentél nagyon fikázó üzemmódba :)

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 14:29:53

@EnZsolt: munkásökölvasököl.
Felvettem a harcot a buta előítéletekkel szemben. (165ezer)

EnZsolt 2009.06.16. 14:34:22

@Bandi_jóválasztás: És a CN 30300 vagy Cnesf 30330 mert az előbbit én is láttam annyiért, utóbbit nem :)

Mert hülye azért nem vagyol?

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 14:42:55

Hülye azért nem vagyok. Cnesf 30330. Nem véletlenül írtam ezt:) Cn után nehéz összehozni esf gépelési hibát (véletlenül).

EnZsolt 2009.06.16. 14:59:03

@Bandi_jóválasztás: Én inkább arra gondoltam, hogy amit árulnak az CN 30330, de Cnesfnek írják ki, de lehet, hogy csak az összeesküvés-elméleteket szeretem :)

Mert kissé furcsa, hogy mindenhol 160 egy CN, de egy CNesf 209.

Igazából nem is tudom, hogy mi a lényegi különbség a kettő között, de ha hazaértem, akkor ráállok a témára.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 15:05:18

Felesleges, mindenhol CNesf szerepel: kartonon, hűtőn belül is.
Érdekelne az agyhalott fikázók álláspontja az árról, mert ez megcáfolja a rendkívül alaposan (eheh) felépített teóriájukat.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.06.16. 15:06:11

5 éve pont így jártam a médiában, leszámítva, hogy én már ott megbuktam, hogy a z otthoni vezetékestelefonom már nem tudtam megadni (nem volt már akkor se), csak előfizus mobilom. én nem bántam meg, hogy nem kaptam hitelt, de azért ez mégiscsak nonszensz, hogy a mobilkorszakban itt ökörködnek a bankok a vezetékes telefonokkal. (nyilván arra apellálnak, hogy akinek ven egy kis esze, annak már úgysincs vezetékese, a többeiket meg jót át lehet vágni az apróbetűvel.)

persze ez már csak a rosszmájúságom mondatja velem.

cáfoljon, aki akar.

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 15:13:54

@holex: Nekem is eszembe jutott egy történet. XY-nak van egy tanyája, rajt 5000 birka. Tart 2 juhászt, bejelentett 450000 bruttó fizetéssel. Az már elég jó lehet. Na most a juhász akarna venni egy napelemes birkaköröm nyírót 120000 forintért, 30 havi részletre. Első kérdés:munkahelyi vezetékes telefon? Szerintetek kapna bejelentett kb 250nettó fizetéssel 120e kölcsönt???Mert szerintem nem.Ja, hogy a gazda olyan hülye, hogy nem vezet a pusztába vezetékes telefont, csak 3 mobilt tartanak.De az nem számít.

eweres 2009.06.16. 15:14:33

@ikke i drift:
a saját és a bérelt lakás rezsi különbözetére gondoltam.
igen, eléggé bizonytalan, hogy mennyit is fog érni később az a lakás, de én csak a lakásvásárlás időpontját toltam ki gondolatban, azaz azt, hogy most, vagy pl. 5 év múlva vegyük meg ugyanazt a lakást.

a "festhető" lakás annyiba kerül, amennyi a törlesztőrészleted és a bérlet közötti különbség

vaczakka 2009.06.16. 15:25:46

@PanelProli:

Valóban elnéztem, megesik az ilyen.

Attól viszont még továbbra is idióta marad az, aki ma hitelre vásárol Magyarországon. Ez alól nincs mentség, és ez volt a mondanivalóm lényege. :P

Dr_utcai_arcos 2009.06.16. 15:29:58

@vaczakka: nem tartom magam annak. de ezek szerint biztos az vagyok :S, te biztos jobban meg tudod ítélni.

nikon 2009.06.16. 15:38:32

Nem olvastam végig a kommenteket, lehet hogy volt:
és a begyűjtött adatok megsemmisítéséről adnak-e valami felvilágosítást ilyenkor? Vagy mi lesz velük?
Kollégám tavaly hülye mód rákattant valami új, hiper-szuper személyi kölcsön ajánlatba, tán még a cipő méretét is meg kellett adnia, aztán 45 perc múlva telefonon felhívták, hogy nem hitelképes, mert az utóbbi 12 hónapban lakhelyet változtatott (akkor 9 hónapja).
Oszt azóta kapja a leveleket, meg a jobbnál jobb egyéb ajánlatokat...
Lehet, hogy csak piackutatást játszott a Médiamarkt, nem?

oszamaci 2009.06.16. 15:59:46

Én vettem MMben 10 havi o% már tavaly.
Ez nem hitel hanem részletfizetés semmi költsége nem volt mert nem kértem semmit és vezetékes telefonom sincs és mobilom se. Mégis megkaptam. Minden hónapban levonták a számlámról és kész időnként küldtek levelet hogy igényeljek hitelkártyát de nem kértem. A végén küldtek egy levelet hogy nem tartozom és azóta csend van.

oszamaci 2009.06.16. 16:01:42

Amúgy ez az egész "akció"
1 a kitakaritás miatt volt
2 eworldot próbálják rongálni mert új tulaja van és ott is 0% thm volt.

jc 2009.06.16. 16:03:25

Kedves Mindnyájan,
a feleségem ugyanezen procedúrán esett át. Röviden:
Előző este minden szükséges papír összegyűjtése
Érkezés, reggel 10:00
Várakozójegy: 8-as sorszám
Sorbanállás kb 12:00-ig
Probléma 1: a csekk befizetése interneten keresztül történt, nem a Postán (XXI. sz. minő könnyelműség) számlakivonat nem elegendő; feleségem elsétált az üzletközpont postájára, befizette
Probléma 2: vezetékes telefon számla az én nevemre szól, nem az övére áthidalhatatlan!!!
Probléma 3: munkáltatóit miért nem hozott? a Bank és az MM által készített információs lapon ez alternatív megoldásként szerepelt, nem, mint kötelező elem
Elbírálás 1. rész: ELUTASÍTVA
Felháborodás, fél órás türelem kérése, majd ismét csörög a telefon
Elbírálás 2. rész: a biztosítás összegét beépítették a szerződésbe Újabb felháborodás, újabb időkérés
Elbírálás 3. rész: fizesse ki az első fél év részleteit és akkor OK
Elbírálás 4. rész: (14:45 körül)
hitelképessé váltunk három óra leforgása alatt.
Megjegyzések:
-Vajon hogy fordulhat elő, hogy egy objektív bírálórendszer 4 különböző végeredménnyel zárja a vizsgálatot?
-A részlet összege kevesebb, mint a nejem fizetésének 10%-a
-Nem vagyunk fekete listán, bankár által ellenőrizve
Korábbi megjegyzésekre válasz 1: Lehet, hogy mások krőzusok, de nekem az a megtakarítás is számít, amit ezalatt az idő alatt a bank visszacsepegtet.
Korábbi megjegyzésekre válasz 2: árukereső.hu; olcsobbat.hu; árgép.hu oldalakon ellenőriztem a készüléket és 1 db 2.490 forinttal olcsóbb ajánlatot kaptam egy e-bolttól.
Üdv,
jc

vaczakka 2009.06.16. 16:09:36

@utcai_arcos:

Mármint pl. LCD TV-t. Minden más országban nyomatják körülöttünk, hogy "ne vegyél fel több hitelt" (még ha azt állítják, hogy ingyé' van, akkor se) erre a magyar még több hitelt vesz fel.

Olyan dolgokra, amik nem feltétlen szükségesek. Persze kinek mi a szükséges. Mindenesetre én nem rohannék boltba lapos TV-t venni, csak mert most "ingyen" hitelre adják. Azért ezen szerintem érdemes volna elgondolkodni az a TV előtte is ennyire kellett, vagy csak simán csőbe húzták.

És ebben a hitelt hirdető felek ugyanolyan hibásak, mint az, aki hitelt vesz fel ilyen dolgokra. Persze szíve joga, ezt nem vitatom.

Mindössze azt állítom, hogy el kéne egy kicsit gondolkodni azon: vajon tényleg feltétlen szükséges hitelt felvenni egy TV-re?

Bit Rot 2009.06.16. 16:41:00

@Dr.Traktor:
"Van 330ezrem az itemre. Odamegyek, megveszem, örülök. történet vége."

Vagy: előre gondolkozok, és megveszem 0% hitelre, és marad 330 ezrem.

A 330 ezer jó lesz vésztartaléknak, ha netán megszűnne az állásod, vagy lebetegednél, vagy elromlana valami otthon, és szerelőt kellene hívni.

Az okos embernek van tartaléka, a buta elveri a pénzét, és "majd csak lesz valahonnan, Providenttől, ha kell gyors kölcsön".

Bit Rot 2009.06.16. 16:42:08

@vaczakka:
"Minden más országban nyomatják körülöttünk, hogy "ne vegyél fel több hitelt""

Ha senki se vesz fel hitelt, akkor a bankok miből fizetik majd a kamatokat??

Most attól eltekintve, hogy az állam folyamatosan vesz fel a bankoktól hitelt, 9,5% kamatra.

jokkmokk 2009.06.16. 17:33:11


Akinek nincs 200 nettója, az ne írjon posztot.

Csendben spóroljon és várja ki a válság végét.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.16. 17:42:44

@jokkmokk: ugyanakkor te bliccelsz a bkv-n, mávval közlekedsz. Van mire arcoskodnod.

Önjáró Talajgyalu 2009.06.16. 17:46:33

Hehe, mi mosogatogepet akartunk venni, de gondolom en sem lettem volna hitelkepes (a bejelentett nettom kb. 1/3-aba kerul egy mosogatogep), csak aztan mas dolgunk volt vasarnap, igy hagytuk a francba.

Amugy szanalmasan hulyek a bankok, a valsag elott szamolatlanul osztottak a penzt barkinek, most meg az se kap, aki amugy tenyleg visszafizetne. (Raadasul a hiteltorteneteben 10 evre visszamenoleg csak pontosan befizetett aruhiteltorlesztes szerepel, a felvenni kivant hitel pedig a netto fizetesenek toredeke. Barmok.)

YZ 2009.06.16. 18:22:33

Azon kívül, hogy nyilván bele van építve a tévé árába a hitel költsége, vajon hogy gondolta a posztoló, hogy nyer az infláción? Ugyanis 30 hónap múlva ugyanez a tévé - ha egyáltalán kapható lesz - a mostani ár töredékéért fog menni. Ellenben ugyanezért az árért valószínűleg klasszisokkal jobb készülékeket lehet majd kapni... az inflációt is beleszámolva. A technika gyorsabban fejlődik ugyanis (és ezáltal avul el egy típus), mint az infláció növelné a termék árát...

Cuncimokus 2009.06.16. 18:54:27

Kedves gyerekek, számtanóra következik.

A tévé, legyen mondjuk 150.000 pénz, ami a delikvens fizetésének a 60%-a. Akkor a delikvens fizetése 250.000 forint.
Vaczakka, leülhetsz, egyes.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.16. 19:22:02

na, átlendültem a holtponton, kikecmeregtem mókuskám elvesztéséből valamennyire, tehát bátran a posztolót szerintem már lehet:

"a 30 hónap alatt csak nyerek az infláción"

naiv lélek

amit nyersz a réven ugyebár, azt a vámon elszedik, és ez már több ezer éve így van, amióta ember az ember

EnZsolt 2009.06.16. 19:24:53

@Bandi_jóválasztás: azt mondjuk én is hozzátenném, hogy idáig bármilyen műszaki cikkemet máshol vettem meg, mint a MM-ben, mert olcsóbb volt. Ott max megnéztem, hogy milyen :) Ellenben zenei CD-t szoktam ott venni :D

@jokkmokk: akinek meg ennyi esze van az Taigetosz pozitív

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.16. 19:25:32

és ki mondja meg, ki a hitelképes?

biztosan egy olyan ember, aki az aláírásokat is vizsgálja a bankokban. öt sikertelen próbálkozás, a bankfiók átrendezése és némi ordibálás után három keresztre hozzájutottam a pénzemhez. máshol meg elsőre kiadták egy tök idegennek egy nő pénzét.

na ilyenek a hitelbírálók is.

tkp fingjuk sincs mit miért

NGL 2009.06.16. 20:25:58

Nem tudom melyik MediaMarktban volt a posztíró, de én egy hűtőt szereztem a budaörsiben, nem kaptam időpontot mert nem kellett kivártam a sorom, hitel elbíráltak és el is jöttem! :) és szombaton voltam!

Lehetséges hogy a posztírónak, volt egy csomó hitele?!?!?!? és akkor jó hogy nem adnak hitelt :D

kaboca36 2009.06.16. 21:28:25

Lehetne annyi eszed hogy beülsz a kocsiba és átugrasz sogorékhoz.. ott valoszinüleg olcsobban megveszed mint amit nálunk.
Nem beszélve arrol hogy tavaly vagy tavaly elötti modeleket soznak rád.

én csak a cipömböl indulok ki ,itthon márka boltban kb 6 féle 30 rugotol indul, ugyanaz odaát-- 26 féle,minden méret 50 euro. akár hogyis számolom fél ár!!!

MRT 2009.06.16. 22:06:46

Lehet-e potenciális vásárlók százait (ezreit?), országos jelenlétű kampánnyal, olyan ígéretekkel a boltjainkba csalogatni, melyek a vásárlók java részére nem érvényesek, számukra nem elérhetőek, azaz a hirdetések a megjelölt előnyökhöz kapcsolódó lényeges feltételeket elhallgatnak? A GVH el tudná dönteni- nem csak a lóvá tett vásárlók szegények, az államkassza is.

kekegsm 2009.06.16. 22:11:22

@oszamaci: Csak az MM elöbb indította az akciót, mint az EW vagy a Euronics...

kekegsm 2009.06.16. 22:17:59

@MRT: Mi a gond? Senki nem mondta, hogy mindenki megkapja a hitelt! a fedezetbiztosítás pedig nem volt kötelező jellegű, hanem választani lehetett extraként.

A hirdetések semmilyen részletet nem hallgattak el.
Amikor viszont a vásárlók a 30 hónapos hitel helyett 30forintot akarnak adni a laptopért, vagy felháborodnak, hogy miért nem kapnak 30% árengedményt, vagy havonta 30 forintot akarnak törleszteni, akkor az MM és a Credigen nem fordulhat hivatalhoz? Vagy amikor a munkanélküli megtámadja az ügyintézőt, mert nem kapta meg a hitelt, akkor kihez lehet fordulni?

Érdekes, aki megkapta a hozzászólók közül a hitelt, az mindenki elégedett. Aki meg nem, az hőzőng...

balfék 2009.06.16. 22:39:39

Szerintem egyszerűen csak vevőcsalogató az egész akció. Aki kinézett magának egy cikket és már a sajátjának érezte , a hitele elutasítása után lehet, hogy kp.-ért megveszi.

DonGatto 2009.06.16. 23:56:48

egyenként a k. száját az összes felelősnek!

DeadBodiesEverywhere 2009.06.16. 23:59:59

Nem ertem az emberek mit vartak egy ilyen akciotol, hogy OK LESZNEK EGYEDUL A BOLTBA?

Aki meg engedte magat rabeszelni a biztositasra/hitelkartyara es ilyen szarokra annak hatalmas IJ.

Sztem lehetett azzal szamolni h egyesek 8 orat is allnak majd a sorban, plusz ha vha is utana olvasott volna a felhaborodott "vasarlo" akkor tudhatta volna h mi kell ilyen helykre. Pl a bank honlapjarol letoltott munkaltatoi, ceges alairassal, jovedelemmel, plusz 3 bankszamla kivonat, talan meg a kozuzemi szamla sem art. Igy tuti nem volt gondja azoknak akik keszultek es nem azt vartak h no-papir megvegyek a dolgokat.

Szanalmas h emberek min fel vannak haborodva.

goodmanbeats 2009.06.17. 00:00:50

en az edigitalban vettem lcd tv-t nullaszazalekra, es sikeres embernek erzem magam. nem szopattak orakat, megrendeltem, jott sms hogy mehetek erte, bementem delelott 11kor, 20 percet vartam mert voltak ketten(!) elottem hitelugyintezni, 10 perc alatt kitoltotte a fiatal srac az igenylot, lekuldte a banknak, 10 perc mulva jott a visszaigazolas a banktol hogy megadtak a kolcsont, delben mar otthon volt a tv :)

DeadBodiesEverywhere 2009.06.17. 00:06:10

Ja, azt meg h vmit megveszel ma 90.000 ert, es 1 het mulva 75? Hat az is hatalmas IJ, erdekes modon a masik iranyba billen a merleg az SENKIT nem erdekel.

En pl az utolso telefonomra 6 honapot vartam, folyamatosan neztem az arakat, csekkoltam mikor / hol van akcio es merre/ki arulja. Jol jartam a vegen.

TV vasarlasnal sem 30 perc alatt dontottem.

Egyebkent voltak nagyon jo tv-k a MM-ban, es volt ami csak 20.000 volt dragabb es igy nagyon meg is erte annak aki meg raktarbol hozzajutott.

sertésmájkrém 2009.06.17. 04:35:55

Nem véletlenül az nem kap hitelt, akinek magas a nettó jövedelme.
1. az jó eséllyel megveszi készpénzért is.
2. Aki éppenhogy tengődik nagyobb eséllyel csúszik ki a keretekből/határidőkből.

Ugye hogy milyen rendes a bank? :)

Egyébként meg ami nem drágább mint máshol és tényleg a vásárlónak jó feltételek mellett odaadják, az 100% hogy kifutó termék és 2 hónapon belül 30-40% ot esik az ára. Ami nem ilyen azzal meg lehúznak.

A sok öntelt köcsöggel ellentétben nem hibáztatok senkit aki beleszalad egy ilyen átverésbe, ők is bele fognak a maguk szintjén, ráadásul némelyik akkora baromságokat írkál miközben meg van győződve a tévedhetetlenségtől, hogy arra szavak nincsenek. :)

Magg (törölt) 2009.06.17. 06:44:59

@ikke i drift:
".....a bank is megnézi, hogy kinek ad, és ma már (szerencsére) inkább túl szigorúak, mint túl engedékenyek (mint az utolsó években)......"

:DDDD
Ez a hét vicce .....

Te olvasol is, vagy csak irkálsz?
Pont arra panaszkodott egy előző postoló, hogy a hajléktalanok "kisebbségi" kisérővel mind megkapják a hitelt!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2009.06.17. 07:48:31

Hát aki ott sorban állt, annak valószínűleg nem ez az első hitele. Hogy válság idején - amikor ettől hangos a sajtó - az emberek ilyen tömegben tülekedjenek, hogy még jobban eladósodhasanak...

pistii 2009.06.17. 08:22:32

Ennyi okos embert! Itt mindenki ért a gazdasághoz, bankhoz, valutaárfolyamhoz, tőzsdéhez. Csak azon csodálkozom, miért áll itt ez az ország.Ennyi túlképzett embert!

EnZsolt 2009.06.17. 08:23:37

@japitaki: nah jah, csak nem biztos, hogy a benzinpénzzel, autópályadíjjal együtt is jól jár. És nem mindenkinek van olyan autója, amibe belefér egy hűtő. De tény, egyes dolgok olcsóbbak odaát.

neet- 2009.06.17. 08:23:51

Sztem a postoló hülye. Nem vagyok tv-ellenes, de kb 2 hónapja nem kapcsoltam be a TV-t. Már a BK-t sem nézem, nálam ez a vég. Mondjuk az is igaz, h errefelé csak 3 csatorna van, és abból is csak egy jön be élvezhető minőségben.
Amúgy meg vakációóó! Jövő péntektől a tanároknak, és tán a kőfejtőknek is.

neet- 2009.06.17. 08:30:51

Csak mazsolázok a kommentek között, itt-ott eszembe jut valami, bocs, ha már volt. A vonalas telefont lecsekkolják? Mert ha nem, bediktálsz egy 061 + 7 db számot, és kapod is a hitelt? Kell a számla, befizetés, szerződés a matávval, invitellel, stb? Vagy csak a 7 szám?? WTF?

Bit Rot 2009.06.17. 08:33:15

@Magg:
"Pont arra panaszkodott egy előző postoló, hogy a hajléktalanok "kisebbségi" kisérővel mind megkapják a hitelt! "

Nekik meg kell adni, különben diszkrimináció és rasszizmus lenne!

Escobar888 2009.06.17. 09:23:17

Egyszerű ez. Azért nem adnak hitelt mert csak egy reklámról volt szó. Volt X darab ilyen hitel lehetőség ami elfogyott. Vagy random pofára osztották ki.
Egy jó barátom se kapta meg a hitelt pedig sok terméket vásárolt már náluk hasonlóképpen és mindet rendben és időben csengette is. 100 ezer Ft. ról lett volna szó.

t_sickrat 2009.06.18. 09:38:02

Itt nem az a gond, hogy nem kapják meg a hitelt az emberek! Mi megkaptuk!
Hanem az, hogy elfelejtik közölni az ügyfélel, hogy hitelbiztosítási/fedezeti díjat számolnak fel.
Mi örültünk a lehetőségnek és szaladtunk a MM- ba (sokadjára), majd kiderült, hogy a választott termékünk 18%- al kerül többe, mint a teljes vételár.
Egyébként a hitelbiztosítási díj lehet opció, tehát választható, de nem egyoldaluan. Tudomásom szerint a banknak kellett volna jeleznie a hírdetményben ezt a feltételt.
Utánajártam és kiderült, hogy mindenki, akinek a bank bírálta el sz igényét megkapta ezt az "áremelést", vagy "kamatot", vagy "THM- et". A MM azzal védekezik, hogy a bankkal kötött szerződésében nem szerepel ez a kitétel, tehát nem tudtak arról, hogy milyen ára van az "ingyen hitelnek". Ha akarom elhiszem...
A mi esetünkben etikai problémáról van szó. Nem okozott volna gondot a többletköltség sem, de nem kötöttünk szerződést az eljárás minősíthetetlensége miatt. Nekünk talán szerencsénk van, mert nem volt égető a termék beszerzése, de elgondolkoztunk azon, hogy mit érezhet most az az ember, akinek nem egy luxustermékre van igénye.
Mindent összegezve és a bankkal folytatott meddő beszélgetést is figyelembe véve, megteszek minden lépést annak érdekében, hogy vizsgálják ki az esetet.
Megy a levél a MM- nak, a PSZÁF- nek és a Fogyasztóvédelemnek is. Ja, és minden igazolható költséget visszaigénylek a felelőstől.
Ja, és nem gondolo, hogy az a hülye, aki bedől ennek a dolonak! Az gondolkodik jól, aki a hírdetmények megfelelően elfogadja a korrekt ajánlatot, hiszen úgy 30 hónapig használható marad az az összeg, amit a termék megvásárlására fordítana. Nem kell ahoz "prolinak" lenni, hogy valaki érdeklődést mutasson egy ilyen akcióra!

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.18. 12:47:28

Nem kapta meg mindenki a "többletszolgáltatást". Pl én sem, meg még rengeteg ember, de megint fontos, hogy Te utánajártál! (alaposan ugye, mint a legtöbb hozzászóló bármilyen tekintetben)
Kivéve @EnZsolt azon hozzászólásod, hogy nem vélsz felfedezni semmi különbséget a 2 típus között. Én sem véltem, kivéve a külső megjelenést: nemesacél front, lakkozott oldalfalak.

De még mindig várom a sok okos hozzászóló válaszát, bolt név, elérhetőség, hogy mennyiért tudják:) Ugye amiről szó van, az csak 45ezerrel volt olcsóbb a mediamarktban)

t_sickrat 2009.06.18. 14:53:01

@Bandi_jóválasztás: "utánajártam"
Ha nekem azt mondja egy banki alkalmazott, és majd egy MM alkalmazott, hogy mindenki aki a bank rendszerén kívül "regisztrált" az megkapta a "többletszolgáltatást", akkor elhiszem. Lehet, hogy hiszékeny vagyok...
Kritizálsz, ezért kritizállak.
Nem látod a lényeget!
Mégegyszer és utoljára!
Nem az összeggel van a gond.
Hanem az eljárással, a tájékoztatás hiányával. Elég lett volna, ha közli a telefonban, hogy milyen extra feltételt szabtak ki... Nem tették, mi elmentünk... Az sem lett volna baj, ha rögtön a regisztációnál közlik a feltételeket. Mert ezek a feltételek már korábban meg voltak. És ezt tényleg egy Credigenes embertől hallottam. Sajnos csak utólag.
Egy dolognak örülhetsz Kedves Bandi!
Annak, hogy Te mindenkinél okosabb vagy ezen az oldalon.
Csupán egyetlen dolgot nem értek.
Hogyan alacsonyodhadtál le közénk?

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.18. 16:01:24

Na "mégegyszer és utoljára!"
Ezért tart itt ez az ország!
Amúgy ez mi:" Ha nekem azt mondja egy banki alkalmazott, és majd egy MM alkalmazott, hogy mindenki aki a bank rendszerén kívül "regisztrált" az megkapta a "többletszolgáltatást", akkor elhiszem."

Kérlek úgy, hogy én is értsem. " "

Mondom, hogy nem automatikusan járt a szarpor a fagyiba, ezt meg kellene e-mész-te-ned.
Oviban volt szokás védekezésnél bevonni másokat.

t_sickrat 2009.06.18. 16:36:06

@Bandi_jóválasztás:
Furcsa az általánosítás az ország holtartásával kapcsolatban. Ezzel nem kívánok azonosulni. Egyébként jó kis közhely, szinte bármire rá lehet mondani.
A banki alkalmazott azt mondta, hogy voltak, akiknek nem került be a bankba az anyaguk...ők helyben kapták meg a lehetőséget. Akiknek bekerült az anyaguk,...mindenkinek kirótták a büntit. Nem ad-hoc jelleggel, meg ilyen- olyan elbírálás alapján, mindenkinek. Elmondása szerint ez a húzás generált profitot a banknak.
A MM- alkalmazott ugyan ezeket mondta, annyi hozzátétellel, hogy a bank és a MM szerződéskötésekor szó sem volt erről, sőt.
Remélem érted.
Nem hiszem el, hogy olyan okos ember, mint Te, nem látod a soraim közt azt, hogy nekem az elvekkel van bajom és nem azzal, hogy az a piszok bank, hogy kitolt velem és nem adott hitelt.
Ha korrekt lett volna az ejárás, akkor felhívják a figyelmünket arra, hogy milyen teher várható.
Megértettem volna, nem vagyok gyagyás.
Sőt, el is fogadtam volna.
De mindenképpen megkíméltem volna magunkat egy ekkora tortúrától.
Mellékszövegként jegyzem meg, hogy nekünk nem kellett órákat sorban állni, készségesek és segítőkészek voltak. Tehát nincs bajom a szervezéssel.
A védekezős-ovis dologról csak annyit, hogy én hivatkoztam egy esetre.
Nem azt mondtam, hogy ők, a MM-ban a hibásak. Csak leírtam, mit mondtak.
Nem hiszem hogy védekeznem kellene bármiért is, de összeveszni sem szeretnék senkivel.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.18. 17:43:28

@t_sickrat:"A banki alkalmazott azt mondta, hogy voltak, akiknek nem került be a bankba az anyaguk...ők helyben kapták meg a lehetőséget. Akiknek bekerült az anyaguk,...mindenkinek kirótták a büntit. Nem ad-hoc jelleggel, meg ilyen- olyan elbírálás alapján, mindenkinek."

Mellőzöm az iróniát, mivel nem talál megértésre.
Kár lenne ezt ennyire misztifikálni. Használtak egy hitelminősítő programot, akinek megadta az inputok alapján a hitelt egyből, az örült. Akinek függőben hagyta, azoknak beküldték a credigenes benti munkatársaknak, és volt akiknek elutasította, ők próbálkoztak másnap máshogy.
És a lényeg, az idézett érvelés szerint akinek beküldték, egytől egyig megkapták a hitelfedezeti biztosítást. Én ezt cáfolom, saját, ismerős, meg még rengeteg ott tapasztalt példával.
Remélem sikerül ezt megérteni. Az, hogy ilyen indokkal takaróztak pl. a Te esetedben, az csak egy jól hangzó leegyszerűsítés. Nekik könnyebb volt erre hivatkozni, Te meg benyelted ezt szépen és égeted magad a pszáfnál, közértben, templomban.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2009.06.19. 16:20:00

Emlékeim szerint meg lett határozva, hogy a THM értéke milyen költségeket rejt magában, mitől jön ki az a szám amit odaírnak. Ezek után ki fognak találni egy másra fogható költséget, például szőnyegamortizációs költséget és azt nem kell majd szerepeltetni a THM értékében és az továbbra is 0 marad, bár te kifizeted.

No meg amiről megy a vita itt elébb. A bank szíve joga, hogy kinek ad pénzt és kinek nem. Ő ad pénzt, ő dönti el kinek.

thomy 2010.04.01. 10:41:02

Nem igazán úgy vannak a dolgok ahogy a cikkben van, ugyanis nemkötelező a biztosítás, csak ajánlják, az már az ő lámasága, hogy elfogadta a biztosítást!!!
Egyébként az igaz, hogy a szervezés nem volt jó, nem számítottak ekkora érdeklődésre ezért 2 hitelügyintéző volt az egész áruházban...
Saturn-Credigenes akciónál is ott voltam (Saturn szaktanácsadó vagyok),
mi már tanultunk a "mediás kígyózó sorokból" és 5-6 helyen folyt a hitelügyintézés, alig kellett várniuk a hiteligénylőknek...
Illetve az is igaz h furcsábbnál furcsább szerzetek járnak hitelért,
volt olyan aki azzal jött hogy nálunk "mondták neki", hogy munka nélkül is lehet hitelt felvenni... xD
És még sorolhatnám, meg amikor megfenyegetik a hitelügyintézőt, mert nem ad hitelt nekik, közben nem is ő dönt....
Üdv.
süti beállítások módosítása