Tékozló Homár

Szívatta a centrumos a balesetet szenvedett terhes anyát

2009.06.17. 12:24 | szily | 496 komment

A Homárt még a fizikai erőszaknál is jobban bosszantja az echte magyaros, dölyfösportás-mentalitás. A mikrohatalom kéjes érzése és az ebből fakadó kicsinyes csicskáztatás. Ennek extrém szemét példáját mutatta be a minap egy centrumos-közterületes parkolóőr páros a Fiumei úti baleseti ambulancia környékén. A főszereplők egy magát nemrég összezúzó, orvostól orvosig rohanó terhes anya, a férje, a tilosban leparkolt Suzuki és a két portáslelkű fickó. Sztori alant, amint megérkezik a videó is, rögvest beposztoljuk. Ja, a levelet a Centrumot elvileg felügyelő kerületi jegyzőnek írta a leendő anya.


2009. június 15-én sajnos történt egy baleset 23 hetes terhesen reggel 8 órakor indultam dolgozni, amikor is a lakhelyünkön a lépcsőházban elcsúsztam és 3 lépcsőfokon keresztül csúsztam a gerincemen lefelé a lépcsőn.

Ezen balesetet követően a vőlegényem Y. Zsolt kb. 8:30–kor bevitt autóval a Fiumei úton lévő baleseti Ambulanciára, ahol az épület körül, az ambulancia Gázláng u. felöli bejáratának közelében nem volt parkolási lehetőség. Az állapotom miatt (a legfontosabb, hogy nem tudtuk, hogy a kisbabánknak lett-e valami baja, veszélyben van-e az élete, valamint a bal oldalamon zúzódások voltak, a bal lábamra alig bírtam ráállni és zsibbadt a balkezem és enyhén sokkos állapotban voltam, csak sírtam), ezért az ambulancia közelében csak olyan helyen tudtunk megállani az autóval, ami nem szabályos (hangsúlyozom, hogy sem az autós, sem a gyalogos, sem mozgássérült jármű és sem a mentő forgalmat nem akadályoztuk). Abban a helyzetben sem én sem a párom nem foglalkozott azzal, hogy az autóval hol sikerül megállni, csak a baba és az én egészségem miatt aggódott. Úgy gondolom, hogy abban a helyzetben senki nem foglalkozott volna az autó szabályos parkolásával, mert egy emberi életről volt szó.

A parkolást követően bementünk az Ambulanciára, ahol kb. 30 perces várakozás után megtörtént a vizsgálat, ahol az én állapotomról megállapították, hogy nem történt törés, a babát nem tudták megvizsgálni és javasolták, hogy menjünk át a nőgyógyász szakorvosunkhoz, aki a Bajcsy Kórházban dolgozik és ott nézessük meg a babát. Ekkor elindultunk az épületből kifelé, amikor is messziről észlelte a párom, hogy a kocsin rajta van a kerékbilincs, odaértünk a kocsihoz, amikor a szélvédőn lévő papíron találtunk egy telefonszámot, amit a párom 9:13 -kor felhívott, hogy azonnal jöjjenek ki és szedjék le a bilincset, mert át kell mennünk a Bajcsy Kórházba, ami a X. kerületben van. Ekkor még mindig nem tudtuk, hogy a babánk élete veszélyben van-e, emiatt egyre jobban aggódtunk. Eltelt 10 perc még mindig nem érkeztek ki, ekkor már én zokogva telefonáltam, hogy jöjjenek már, mert egy emberi életről van szó – amire a diszpécser hölgy azt mondta, hogy tegyük le és megsürgeti, hogy jöjjenek a kollegák leszedni a bilincset.

Ekkor érkezett egy fiatalember, aki szólt a páromnak, hogy a másik sarkon állnak a bilincs leszedő kollegák, a párom odaszaladt és kértem, hogy azonnal jöjjenek és szedjék le, mert nagy a baj és sietnünk kell a X. kerületbe a Bajcsy Kórházba. Ekkor a Centrum Kft. alkalmazottja (fekete hajú, fekete pólót viselő úr) cinikusan azt mondta „Tessék? Talán légy szíves” – ekkor szó-szót követve elkezdte a 1520 sorszámú Közterület-felügyelet alkalmazottjával (szőke hajú, fehér inget viselő, telt úr) együtt a KRESZ szabályokat sorolni ahelyett, hogy bármiféle segítőszándék lett volna bennünk a bilincs leszedésére vonatkozóan. Ezután lassan, kényelmesen megközelítették az autónkat, majd odaérkezve szépen lassan kiszálltak az autóból és a probléma ismeretében is továbbra sem sürgették meg a kocsink kerekének szabaddá tételét, hogy elindulhassunk a másik kórházba. A Centrum Kft. dolgozója a 15000 Ft ÁTVÉTELÉT KÖVETŐEN a céges autónak támaszkodva a nyugta 5 db adattal történő kitöltése közben, a másik kolléga fényképezett és továbbra is a KRESZ szabályokat sorolta. Eközben én sírva könyörögtem a Közterület-felügyelet dolgozójának, hogy amíg az egyikük írja a nyugtát, addig ő szedje le a kerékbilincset a kocsiról, hogy minél hamarabb mehessünk. Erre azt a választ kaptam, hogy „Ő nem szedheti le, majd a kolléga miután megírta a nyugtát leszedi”. Ekkor eltelt még kb. 10 perc ezzel a húza-vonával. Majd a leszedést követően akadályozták az elhaladásunkat, nem tudtunk tolatva elhaladni, így csak a járdaszegélyen tudtuk elhagyni a helyszínt. Az esetről videó felvétel készült, amellyel bizonyítani tudjuk a jogszerűtlen eljárást, valamint amely alapján megkívánjuk tenni a panaszunkat.

Mellékelten csatoljuk a baleseti ambulancia által kiállított ambuláns kezelőlap másolatát, (amely igazolja, hogy a fenti időpontban valóban az ambulancián tartózkodtam), a 15000 Ft kifizetésére vonatkozó nyugta másolatát és a jegyzőkönyv másolatát a kerékbilincs alkalmazásáról.

Budapest, 2009. június 15.

Tisztelettel,

X Adrienn

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Supernatural 2009.06.17. 12:28:38

Sörétessel pofán lőni az ilyet, aztán többet nem fogja magát kiskirálynak érezni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.06.17. 12:28:59

Megállsz, villogsz, kihívod a betegszállítót, az betolja a kismamát, és mehetsz parkolóhelyet keresni. Ez ilyen egyszerű.

Ja, a centrum testületileg szarjon sünt.

Isaura 2009.06.17. 12:31:10

Én átadom a dobogót így, hogy elolvastam.

Rohadjanak meg. Mindegy, hogy mással is elmehettek volna (taxi - meg majd biztos jönnek még ilyen ötletek).

Rohadjanak meg. Szemét tetük. Soha ne kerüljenek ilyen helyzetbe. Szemetek.

betépett felhasználó 2009.06.17. 12:34:12

en ilyen estetben a TAXI BLUESt szoktam hallgatni

É2I 2009.06.17. 12:39:42

Sajnos a tilos, az tilos. Azért megdögölhetne az ilyen mocsok bunkó.

Viszont azt nem értem miért nem hívtatok mentőt?
Főleg úgy hogy a gerincedre estél, nem nagyon lett volna szabad megmozdulni se. A mentősök meg vittek volna oda, ahova kell.

hex.kelly 2009.06.17. 12:39:49

Ó, ne rohadjanak meg. Csak valamelyik állapotos rokonukkal csináljon valaki más ugyanilyet ;-)

Editor Bob 2009.06.17. 12:41:36

Mit keresett a Centrum egy tilosban parkolásos esetnél? Ha tilosban áll valaki, akkor elvileg ott nem lehetne tőle parkolójegyet kérni. Ergo valszeg a hatóságnak számító közterületes volt a bilincselő, nem centrumos alkalmazott szvsz. Én is utálom a Centrumot, de nem értem, most hogy jöttek be a képbe, pláne, hogy együtt bilincseljenek a közterületesekkel.

Rejtélyes 2009.06.17. 12:42:18

Be kellett volna ülni az ő kocsijukba és azzal elvinni. És leszarni, hogy mit hablatyolnak össze-vissza.

Illetékbélyeges elvtárs 2009.06.17. 12:44:21

na igen, gyerek élete veszélyben, akkor taxi az első, amire gondolni kell, közteresek seggébe meg utólag feldugni a sünnel bélelt kormányzárat.

Esküvő után Y Zsoltné nevet felveszi-e majd a hölgy?

Ferenczhalmi Ferdinánd 2009.06.17. 12:48:34

Sajnálatos az este, de nem értem a tisztelt posztolót, hogy amikor elesett, akkor miért nem azonnal a nőgyógyászt hívta, vagy miért nem oda ment????

aardwark 2009.06.17. 12:49:22

hát igen, ismételten itt a bizonyíték, hogy a jelvény-karszalag-kitűző viselése hatalomra jogosítja a viselőjét (bkv-parkolóőr-biztonsági őr) amivel élvezkedik és visszaél

én csak abban bízom, hogy ezek vhol vkinél szintén megszívj@k csak akkor és ott ezerszeresen

jahh, és várjuk a videot

Ofélia . 2009.06.17. 12:49:38

Minden centrumost testületileg kerékbetörni, lenyakazni és kerékbilincsbe verni!!! Ez alapbol stimmel.

A mi nekem nagyon nem stimel az az, hogy aki gerincre esik, pláne ha zsibbad, pláne ha terhes azt nem a saját kocsiba gyömöszölöm hanem RÖGTÖN mentőt hívok mivel hozzáértés nélkül még mozgatni is igen veszélyes!!

Egy életre lebénulhat egy rossz mozdulattal elkövetett gerincvelősérülés miatt!!

A centrum szarja össze magát de amit elkövettetek az enyhén szólva is felelőtlenség!!:((

Frucsasz 2009.06.17. 12:50:09

Hát. Nem tudom. Megint csak az jutott eszembe (és ezért meg leszek sünözve), hogy vannak, akik azt hiszik, hogy a törvény nem mindig törvény, de legalábbis rájuk nem mindig vonatkozik. Nem szép dolog egy kismamát így megszivatni, az, ahogy viselkedtek, elég gáz, DE: maga a büntetés és a kerékbilincs jogos volt. Addig, amíg a posztolót vizsgálták, a párja nyugodtan kimehetett volna, hogy megnézze, merre is szórta szét a kocsiját. Ha meg már ott a kerékbilincs, mehettek volna taxival vagy mentő is átvihette volna a másik kórházba.
Mi volt itt jogszerűtlen? Rossz helyen parkoltak. Bilincset kaptak. Az,hogy bunkók voltak, még nem jogszerűtlen, csak csúnya. Az, hogy a posztoló miatt nem voltak hajlandóak megkerülni a szabályokat, nem jogszerűtlen.

Ezzel együtt emberileg nem tudom megérteni, hogy egy sérült, síró, rettegő kismamát hogyan lehet még tovább kínozni, hogy erre ki képes.

Remélem, a baba jól van.

Yogi 2009.06.17. 12:52:58

@Editor Bob: A Centrum úgy van ott, hogy a kerületi közterületfelügyeletek, kiadták alvállakozásba a kerékbilincselést is a Centrumnak. Ezt konkértan tudom, mert én is hasonlóan jártam, csak az esti órákban. Nekem a Centrum ügyfélszolgálatára kellett bemennem, mert posta már nem volt és a csekket sem tudtam hol befizetni.

Énbagoly 2009.06.17. 12:53:24

Az ilyen hülye faszokat ki kell herélni, hogy az életben ne csinálhassanak gyereket, mert egyetlen gyereknek sem kívánok ilyen apát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rocko- 2009.06.17. 12:54:54

Tessék? Talán légy szíves”
óóó, hát férjed helyében ennél a pontnál vertem volna agyon egy kerékblinccssel, aztán a pkoloban azzal szórakozik, akivel akar.
a 15000-et meg költheti a temetésére.

vazze... 2009.06.17. 12:55:15

megszerez név szám stb... este felkeres, süncsalád felnyom

Énbagoly 2009.06.17. 12:56:33

Az ilyeneknek már nem süncsalád kell, hanem ukrán baráti társaság.

médinhángöri 2009.06.17. 12:57:30

@Frucsasz: Azt ők is megértették, hogy tilosban parkoltak, felfogták a büntetést, ki is fizették vita nélkül. Nem azt kifogásolják, hogy mért is büntették meg őket, hanem azt a hozzáállást, amit a jogos büntetéshez "emberileg", saját büntetésként a droid hozzáadott... én legalábbis ezt olvasom a történetben.

Editor Bob 2009.06.17. 13:00:38

@Yogi: Köszi, így már értem. Rafkós egy bagázs.

Mondjuk a közterfelügyelő hivatalos személy, a Centrumos -valszeg- gebinbe kiadott bilincselés közben sem az, de ettől még a posztoló férje is többre ment volna, ha szépen kéri a bilincs levételét, akkor valszeg nem bunkóztak volna vele. Maga a bilincselés meg jogos volt szinte biztos.

É2I 2009.06.17. 13:01:33

@Énbagoly:
WTF?
Szerinted, ha megijed valaki pontosan és ésszerűen gondolkodik?
Na, akkor méllázz még egy kicsit.
Ja és remélem nem kerülsz ilyen helyzetbe soha. (Ennek nulla az esélye)

É2I 2009.06.17. 13:03:18

@Énbagoly:
Ja benéztem, stornó! Mega klumpa! Vagy mi.

Isaura 2009.06.17. 13:03:51

@Editor Bob: Lásd É2I hozzászólását, amit Énbagoly-nak írt, szerintem. Neked is ezt kellene meggondolnod.

É2I 2009.06.17. 13:01:33

pefki 2009.06.17. 13:05:40

Ott a Gázláng utca környékén kíváncsi lettem volna ahogy a kerékbilincses fasz kiselőadást tart a KRESZ-ből a környéken tartózkodó norvég állampolgároknak.

Sir Mortzosch 2009.06.17. 13:07:10

a büdös kurva anyjuk basszák meg ravatalon..

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.17. 13:08:11

Na, nem írom le huszonötödikként, hogy mentőt kellett volna hívni.
(A centumos-közteres duó ettől függetlenül megkaphatja a sünt.)

De ki vette videóra az esetet?

Frucsasz 2009.06.17. 13:12:26

@médinhángöri: Azt írja:
"Az esetről videó felvétel készült, amellyel bizonyítani tudjuk a jogszerűtlen eljárást, valamint amely alapján megkívánjuk tenni a panaszunkat."

Én ezzel kapcsolatban írtam, hogy nem értem, mi a jogszerűtlen. Szerintem mindent teljesen szabályosan, sé ezzel együtt nagyon bunkó módon tettek a közterületisek. De utóbbi nem jogszerűtlen, és szerintem nem is perelhető.

Énbagoly 2009.06.17. 13:13:53

@É2I: Oké.
Az ilyen hülyéktől, nagyon ideges leszek. Miért gondolja magát egy ilyen embernek látszó kerékbilincses, hogy azt hiszi, ezt megteheti?
A másik amit nem értek, hogy abban a kórházban nem volt egy orvos, aki megnézte volna a babát?

Secnir 2009.06.17. 13:14:26

"Ekkor a Centrum Kft. alkalmazottja (fekete hajú, fekete pólót viselő úr) cinikusan azt mondta „Tessék? Talán légy szíves”"

na itt szakadt el nálam a drótkötél. asszem itt rángattam volna meg a fekete pólóját egy cseppet, kb. a bokájáig. közben meg a tarkóját tapostam volna, és közben üvöltök:
"lécci, lécci, lécci"
Asszony áldott állapotban van, együtt tudok érezni a cikkíróval.
elvileg szaáblyos, azonban naggyoonn nagggyonnn nem etikus.
mint ahogy a pofánverés sem.

Secnir 2009.06.17. 13:17:54

de azért a videót kérjük jutubra feltenni és belinkelni, hogy lássam azt a büdös szőröslábú tirpák parasztot.
csak a miheztartás végett.

Secnir 2009.06.17. 13:18:59

amúgy kedves X Adrienn, baba hogy van?

É2I 2009.06.17. 13:20:03

@Énbagoly:

Ahh, az apa és a gyerek szavak hallatán én balga aszittem Y apukát osztod, úgyhogy csípőből tüzeltem. Aka saját kardomba sikerült beledőlnöm ;)

médinhángöri 2009.06.17. 13:20:11

@Frucsasz: A jogszerűtlenség a büntetés kifizetését követő eseménysorozatban volt, szerintem így értette a szerző (addig egy szóval sem említette). Úgy fordítanám, hogy: "a büntetés kifizetését követően a droidoknak nem állt jogában direkt szívatni, az időt húzni, valamint szabad eltávozásunkat gátolni, sokkal inkább haladéktalanul el kellett volna távolítani a kerékbilincset". Hozzáteszem, ehhez egy teljesen egészséges embernek is joga van...

gelsystem 2009.06.17. 13:20:36

sok balfasz-fröcsögő hozzászóló figyelmét felhívnám:
1. a bilincs jogosságát a postoló fel sem vetette
2. a kifizetéssel sem volt semmi problémázása
tehát akkor??????
.
más: rendőrt kellett volna hívni simán, feljelenteni!
birságot kifizette? KI! akkor?
.
tegye rá a zanjára a kerékbilincset a ravatalon

Carl Lazlo, Esq. 2009.06.17. 13:23:26

Centrumos, közterületes gondolatai: "Itt van egy hisztis picsa, látszólag semmi baja, de rinyál mint az állat, valami pondró miatt. Naná, hogy megszopatom. Ráadásul a proli palija nem a megfelelő hangnemben szólt, rohhagyatok meg. MEGMUTATOM KI AZ ÚR AZ UTCÁN PONDRÓK!!"

Egyébként mentő vagy takker, amíg vártátok, hogy leszedje a kerékbilincset simán odaért volna mindkettő.

Bamba Barack 2009.06.17. 13:23:43

Az ember olyan baromira okos tud lenni,osztani az észt másoknak,hogy mit vagy hog kellett volna tenni.és aztán mikor esetleg hasonló szitube kerül ,ő megrémülve ugyanazokat csinálja mit az akit korábban kioktatott..ennyit a sok mentőt hívó,gyorsan a kocsival elálló okosról...

hubert_1975 2009.06.17. 13:27:22

nos, ez nem igazán így történt, ahogy kedves Adrienn leírja, de a sztori jó, 5pontot érdemel.

hardrock 2009.06.17. 13:34:07

Remélem, a baba jól van. Különben érdemes megfontolni egy flex és egy 50 méteres hosszabbító-kábeldob beszerzését. Könnyen elfér a csomagtartóban. Mondjuk flex se kell: a centrumos bilincs piros fémburkolata hátrafeszíthető annyira, hogy a kerékkulcs beférjen mögé, a leszedett, bilincses kerék helyett fel a pótkerék, azt csá. Hamarabb megvan az egész, mint hogy a droidok kiérnének. Csak nem szabad dísztárcsát is tenni a kerékre.

hardrock 2009.06.17. 13:37:05

Feljelentést meg nem érdemes tenni, úgyse lesz belőle semmi. Azon a környéken a kerékbilincselők a Kisfuvaros utcában tanyáznak (tábla is van a falon), ott meg lehet keresni az illetőt, és megkérdezni tőle, hogy hogy is van ez.

É2I 2009.06.17. 13:37:23

@Bamba Barack:
Szerintem a mentő hívás még stressz helyzetben is megvalósítható. Főleg azért, mert a diszpécser alaposan kifaggat mi a helyzet, így fel tudnak készülni mi is vár kint rájuk.
Ettől függetlenül - mint a példa is mutatja - beugorhat, hogy a leggyorsabb a saját autó.
Viszont jár az első átvizsgálóknak is egy sün, mivel nekik már illett volna átszállításra hívni valakit, addig meg pihentetni valahol a kismamát.
De tudom, a módszeresen szétb.szott egészségügyünkben már senki sem tudja mit csinálhat és azt hogyan ;(

hardrock 2009.06.17. 13:38:44

@Énbagoly: Nincs hozzá műszer, meg felhatalmazása sincs az orvosnak. Gondolj bele: megnézné tapogatással, úgy látná, semmi baja, aztán később mégis lenne baja: akkora pert kapna, hogy beleződül, ráadásul jogosan.

Énbagoly 2009.06.17. 13:45:10

@hardrock: Én csak azt nem értem, egy nagy kórházban miért nincs szülész, meg műszer. Mondjuk itt vidéken kórházon belül van minden, nem kell mászkálni.

EnZsolt 2009.06.17. 13:46:43

@hubert_1975: a másik felet is meghallgatjuk szívesen.

hardrock 2009.06.17. 13:49:32

@Énbagoly: Azért, mert az kimondottan egy BALESETI kórház. A Péterfy utcai kórház baleseti intézete.

Énbagoly 2009.06.17. 13:51:15

@hardrock: Oké pesti, értem én. :)

hardrock 2009.06.17. 13:52:43

@Énbagoly: Nem kioktatólagosan mondtam, na ;-)

huanita111 2009.06.17. 13:53:13

@hubert_1975:

Ha nem így történt, akkor esetleg hallhatnánk/olvashatnánk/ a Te verziódat is Hubi?

kispista4 2009.06.17. 13:53:35

taxi 2 percen belül a helyszínre érkezik

Énbagoly 2009.06.17. 13:54:23

@hardrock: Szerintem, ha felköltöznék Pestre, és kórházba kéne mennem, kinyúvadnék mire megérteném a rendszert. :)

en123 2009.06.17. 13:57:03

Valaki magyarrazza meg miert jo a kerekbilincs, hacsak nem a szemet penzszedo banda gazdagitasara? Tilosban, sarkon parkolo autot el kell vontatni, nem bilincselni.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.06.17. 14:00:02

x adriennek, és y zsoltnak vajon milyen nemű gyermeke lesz? lehet tippelni

huncut_kata 2009.06.17. 14:04:56

@Énbagoly: á, nem. Ha baleset ér (bármikor, akár éjjel is), mész a Fiúmei útra (oda szokták vinni helikopterrel a Stohl Andrást is), ha terhes vagy és gond van, automatikusan hívod a nőgyógyászt, hogy mi legyen, amúgy meg mész a körzeti orvosi rendelőbe.
(illetve, mint már felvetették, felhívod a 112-t és elmondod, hogy mi történt, és ők elirányítanak)

Impega 2009.06.17. 14:08:24

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: "dölyfösportás-mentalitás" Ezt se nekem irtak :D

Énbagoly 2009.06.17. 14:08:40

@huncut_kata: Na ezt félreteszem, ha arra járok jó lesz. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 14:09:25

Kíváncsi vagyok, hogy ha a Centrumos orkok gyerekéről lett volna szó, milyen sebességgel kellett volna hogy történjenek a dolgok...

Szűnjön már meg az a faszparaszt banda!

szgyula 2009.06.17. 14:09:41

Már elnézést, de TILOSBAN PARKOLÁS esetén a Centrumos elmehet a k. anyjába. Mert semmi köze hozzá. Épp mostanában nyert valaki pert ellenük. Ott nem parkolhatsz, így a helyért parkolási díjat sem kell fizetned. Ennyi. Rendőr, közterület pampoghat, de annyi. Egy pert megérne szerintem...

Arnold73 2009.06.17. 14:09:45

Bocsi, de tudtommal, csak a parkoló jegy nélkül parkoló autókra tesznek bilincset, nem? Ha szabálytalanul parkolok akkor max a rendőr büntet meg. Szerintem. A másik, hogy az én párom is várandós, ezért simán nyakonvágtam volna, ha velünk ezt csinálnák. Még jó, hogy nem Bp-n lakunk.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 14:11:09

@hubert_1975: ne csigázz, szeretnénk megadni a sztorira újabb öt pontot a másik fél szemszögéből


megjegyzem ha ez velem történt volna (már nem fog, praktikus okokból), az uram nem engedte volna, hogy ő maga fuvarozzon máshová a gyereket megvizsgálni.

csak van ott is egy hivatalos lukász, aki ilyen esetekben tud mondani valamit.

eszkep 2009.06.17. 14:13:09

A parkolóőröknek ki van adva, hogy a kórházak közelében "különösen éberek" legyenek, mivel ítt sokat lehet kaszálni. Az emberek sietnek, nem vitatkoznak sokat, fizetnek...
Piacgazaságban élünk emberek, a főváros magáncégnek adta ki a parkolást, 30%-ot kap belőle a többi a magáncégé.
Érdekes, érdekes... Hajrá Demszky!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 14:13:43

ezzel csak azt akartam kérdezni, hogy hasonló esetben (mondjuk autóbalesetes kismama ne adj Isten), a nővel foglalkoznak, a gyerekkel meg nem, és ha a nővel végeztek, akkor bepakolják egy mentőbe oszt irány a lukászat-szülészet?

kizárt dolog, hogy ez így legyen.

ha mégis így van, boldog vagyok, hogy már nem tervezem újabb gyerek világrahozatalát, mert ugye engem is érhet baleset

sajtos pogi 2009.06.17. 14:13:47

1.Ilyen helyzetben mentő
2. Az anya csontjainál fontosabb a magzat, tehát első kör a nőgyógyászatra.
3. Ha annyira aggódik a babája miatt, akkor miért a kerékbilincsesekkel telefonálgat, miért nem hív egy taxit. Aztán ha nyugi van, akkor majd kiszabadítják a kocsit.

Parkőr (törölt) 2009.06.17. 14:13:54

A centrum mióta bilincselhet?

Nem akarnám megvédeni őket, mert utálom őket mint a szart, de szerintem ők nem bilincselnek.
A bilincset a közterület felügyelet használja.

marianne 2009.06.17. 14:15:14

Én biztos a nőgyógyászaton kezdtem volna...és mentő, ha nincs:taxi
Talán, mert én már anya vagyok...

Carl Lazlo, Esq. 2009.06.17. 14:16:38

@Arnold73: Vágjad pofán pubi. Aztán majd nem leszel ott a gyereked életének első 2 évében. (Max. böntetési tétele 3 év.) Okos.

ROBERTO 2009.06.17. 14:19:04

Minden parkolótársasági tulajdonos (magányszemély, vagy városi vezető politikus), vezető és alkalmazott (különösen az első 2 kategóriás lények) sz@rjanak fejenként 20m szögesdrótot!!!

Impega 2009.06.17. 14:19:41

Akar tilos akar nem, X Adrienn, remehetoleg kesobb Y Zsoltne (elore is had gratulaljak es a szuletendo gyermeknek jo ogeszseget) egy percig sem mondta hogy szarjanak sunt mert megbuntettek oket. Meg bele is irta a posztba, hogy tilosban parkoltak. De a Parkolos apamf@sza or szarjon egy akkora sunt hogy az ki se jojjon onnan es szurja egesz eleten keresztul a segget ha ekkora kocsog.

pakesz (törölt) 2009.06.17. 14:20:08

mar eredetileg mentot kellett volna hivni, nem csak azert hogy gyorsan bekeruljon, hanem akkor a mentovel rogton a dokihoz kerul
ez szerencsetlenkedes volt a kobon, a mento az arra valo, azt nem bilincselik le nem szivoznak vele, sot az meg a piroson is atmegy...

mondjuk kellene valamilyen buntetest kitalalni ha valaki indokolatlanul veszi igenybe, hogy fizessen kemenyen, de ebben az esetben ez indokolt lett volna hogy a mentot igenybe veszik

Yoss 2009.06.17. 14:20:42

Ez is kiváló példa arra, hogy miért kell betiltani a kerékbilincs használatát. Ki kell tenni a büntetőcédulát, büntetést kiküldeni és kész.

Frucsasz 2009.06.17. 14:21:09

@szomorú mamapicilánya/mpl: miért került a neved elé a szomorú?

Rebca 2009.06.17. 14:22:26

Én spec az első kezem ügyébe kerülő tárggyal vertem volna pépesre a kedves beszólogató centrumosok koponyáját. Ha a pasija lettem volna a csajnak, ha a terhes csaj, tökmindegy. Grrrrrr.

Impega 2009.06.17. 14:23:15

@már nem annyira szomorú mamapicilánya/mpl: En nem tudom mi a fontosabb, marmint hogy nem Adri szemebol nezve hanem atlagban. Az anya eletet kell eloszor menteni vagy a gyereket. Nekem a logikus az az anya, mert anya tud masik gyereket, de ha a magzatnak nincs baja de az anyanak igen... es itt harom pont . Tehettem volna talan felkijaltojelet

Dogdog 2009.06.17. 14:29:16

@Frucsasz: Bocs te Barom, valószínűleg semmit se tudsz az emberi jogokról, merthogy semmilyen szabály nem írhatja felül az emberi élet védelmét és még a sok okosnak is: próbáljatok mentőt hívni egy kismama elcsúszásos esethez, nagy meglepetés érne, ha másért nem akkor a kivitelezés időbelisége kapcsán. A leendő apától meg ne tessen már számonkérni egy ilyen esetben az abszolut logikusságot, különösen, hogy magára hagyja ilyenkor a kismamát!!!!

turorudi · http://check.blog.hu 2009.06.17. 14:29:40

De az hogy lehet, hogy az összes kórház környéke durván fizetős vagy tilosban parkolós hely? Miért nincs kialakítva sürgősségi parkoló. Múltkor a Gaál József utcai szívklinikán nézhettem végig, ahogy egy infarktussal a kocsijából kitámolygó úr autóját az érkezése után öt perccel megbüntetik (úgy, hogy kacarászva nézték végig a parkolóőrök, amint szegény ember bevergődik, tehát tudták miről van szó). Vagy ott a János kórház. Ott pl. a gyerekosztály (és ügyelet) gyalogszerrel szinte megközelíthetetlen (a szerpentinek középső részén), behajtani csak 500 Ft-ért lehet. Sürgős esetben nem biztos, hogy akad az embernél pénz.

josepapa 2009.06.17. 14:29:46

1. Kórházak közvetlen közelében kerékbilincselni ősrégi román szokás, az empátia tökéletes hiánya, a taplóság csimborasszója
2. Állapotos, ideges, rémült nővel kötözködni dettó.

Nálam a "talán légszívesnél" asszem vége lett volna minden emberi kommunikációnak.

hulye kocsogok

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.06.17. 14:30:33

Adrienn, baba jól van?

Többen írták a mentőzést, taxizást... legtöbb esetben úgy nyugszik meg a kismama ha biztonságban érzi magát, ehhez kell a párja.

Nem tudom hirtelen mit csináltam volt, szerinte azért én is taxiba ültem volna a párommal, a járgányért meg visszamegyek a a kört lefutottuk, végülis akár 2 napig bilinccsel ott parkolhatok nem?

Akkor meg csak visszamennék egy aggregátorral meg flex-el :)
Még nem kerékbilincseltek meg, le lehet vágni?
Van valami retorzió, mert gondolom a rendszám alapján felnyomnak és kérik a műszert vissza...

Benoke2 2009.06.17. 14:33:54

Sok probléma van. Elősször is mentőt kelett volna, de ugye arra várni kell autóval hamarabb beér az ember. Ott a parkolás a gond ahogy a történetben is látszik. A kapuban megállok dolog villogással Bunkó módszer és nem is működik, mert mi van ha nincs erre hely és egy mentőt akadályoz vele az ember vagy a normál forgalmat. A másik dolog meg lehet épp nincs ember aki segíteni tudna kirohanni. Másik kórházba kell menni a gyerek miatt? nevetségesnek tünik a sok költség csökkentési szabáj az egészségügyben de sajna ezt okozták, az idő tényezővel nem számoltak a minisztériumban. A pénzt helyezték előtérbe nem a betegeket. Ennek következtében aki nem lakik szerencsés körzetben az futkoshat orvosi ellátásért aztán vagy megkapja vagy nem. Vagy tesznek rá mert betelt a limit. Az egészségügy romokban van, és folyamatosan romnlik a helyzet.

A centrumos dolgozó meg elmehet melegebb éghajlatra. Nem tudom mit képzel magáról. De ha a Centrum ne adj isten a védelmébe venné ezeket a kollégákat akkor az ottani vezetők is is hasonlóak nagy koponyák lehetnek.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 14:35:32

@Impega: az oké, hogy először az anya, de nem volt ott egy valaki aki valamivel megvizsgálja a magzatot?

ezt azért nehezen tudom elképzelni, mégsem a fülészeti szakrendelésen jártak.

én is mentőztem volna inkább, ugyanis ők (a legtöbb esetben) tudják, hogy egy terhes nőnek hol tudnak olyan ellátást is biztosítani, ahol a magzatot is ha kell, megvizsgálják.

Dogdog 2009.06.17. 14:36:28

@pakesz: Öreg mit akarsz megértetni itt, amikor (egy konkrét példaként)260-as vérnyomású állapotban lévő személy esetében, ami abszolut esély az agyvérzésre, azt kérdezgeti a mentőszolgálatos a telefonban hogy bevette a megfelelő gyógyszereket, mert ha igen és mire kijönnek és a vérnyomása lecsökken akkor jogtalanul hívták ki őket. 260-nál!!!!
Hát az se volt normális ilyet kérdezni és mondani. Ezen kérdések 6 percel tolták el az életmentés lehetőségét!!!

stekelvarken 2009.06.17. 14:37:55

Nekem nem derült ki, a baba jól van? :) Végül is az a lényeg, nem?

Pema 2009.06.17. 14:38:06

Én biztosan szétbasztam volna a fejét valamivel ha nem mozdul rá 10 másodpercen belül....

Impega 2009.06.17. 14:38:15

@már nem annyira szomorú mamapicilánya/mpl: "nem volt ott egy valaki aki valamivel megvizsgálja a magzatot" Biztos nem oda perkalja le a kismama a sok penzt :(((

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 14:42:09

@Impega: életemben nem fizettem orvosnak, nem is fogok. a lukászom sem kért pénzt, sőt azt mondta, költsem a gyerekre.

behányok az olyanoktól, akik azzal kezdik, hogy ennyi, vagy az olyan betegektől, akik előre figyelmeztetik a frissen érkezettet, hogy a professzor/főorvos akármi doktor úrnak ennyit illik adni.

nyasgem.

cicókamicóka 2009.06.17. 14:42:20

Csak egy kérdés:
Ha ekkora nagy életveszély volt, akkor miért nem mentőt hívtak? Miért kell a magányos hőst játszani. A hölgyet beviszi a mentő, a kedves párja pedig nyugodtan addig le tud parkolni, ezt követően pedig izgalommentesebben át tudnak menni a nőgyógyászhoz.Se büntetés, se kerékbilincs, se más közömbösségének elviselése.
Nálunk pld, amikor már eléggé megvoltak a szülési fájdalmak nem autóztunk egy métert sem, kihívtuk a mentőt. Azért is fizetek tb járulékot, hogy ha baj van akkor igen is igénybegyem ezt a szolgáltatást.

hatesz 2009.06.17. 14:43:04

@pakesz: maximälisan neked adok igazat, egyböl hivni a mentöt ilyenkor, akkor ilyenek meg sem törtennek. Lätom közben mäs is irta. Na es ha a babaval UTKÖZBEN törtenik valami? Na mert ugye a kismama sir, kispapa (a soför) ilyenkor nem nagyon tud koncenträlni a vezetesre...
Lecci maskor hivjatok mentöt...
Remelem a baba jol van es sok boldogsagot nektek!

2009.06.17. 14:44:50

Sztrovacsekek !
Aki a mentő hívást preferálja a saját kocsival való szállítás helyett annak azt kivánom, hogy próbáljon meg mentőre várni 1 uszkve 2 órán keresztül és utána a mentőben utazgatni, amíg a megfelelő számú beteget össze nem gyűjtik a városból.
Szóval én is saját kocsival mennék ilyen helyzetben.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.17. 14:45:46

Hogy lett volna minden fent említett bilincselő anyjának a picsája szecskavágó!
Hasonló velünk is megesett, ötödik gyerekünket vártuk, alig két hét volt hátra, amikor egy felhőszakadás közben az asszony leszánkázott a szomszédék lépcsőjén. Én bőgve - mint egy zálogos tehén - próbáltam magához téríteni (elájult a fájdalomtól egy időre), utána bevonszoltam a mi házunkba. Ölben is be bírtam volna vinni, de nem mertem, lásd gerinctörés, de kint sem mertem hagyni, sátrat meg nem tudtam rá építeni.
Mivel képes volt felállni, sőt átöltözni is (ő akarta, én nem), és nem szaroztunk mi sem a mentőre várással, hanem berobogtunk a traumatológiára, ahol is az okos sebész kért egy kétirányú röntgen-felvételt, amire a röntgenes orvos azt mondta, hogy ő meg nem hajlandó átvilágítani, merthogy ha törött lenne, nem bírna állni, ha meg repedt, akkor vajon mit tud vele kezdeni a sebész, amíg meg nem sül, ő meg nem szeret magzatokat sugárral sütni. Úgyhogy áttotyogtunk a nőgyógyászatra, ahol megultrahangozták, és olyat mondtak, amitől nemcsak a beszorult zabszem esett ki végre a seggünkből, hanem még örültünk is, ti. hogy a baba, aki addig stabilan farfekvéses volt, úgy megijedt, hogy befordult fejjel menetirányba...
Így hát a posztoló lelkiállapotát átérezve kívánom, hogy nekik se legyen semmi bajuk, és azt is:
Hogy lett volna minden fent említett bilincselő anyjának a picsája szecskavágó!

kborzy 2009.06.17. 14:46:54

Szóval

nem olvastam végig mert a harmadik olyan hozzászólásnál amikor valaki okosan megállapítja, mentőt kell hívni villogni kell stb berágtam.
Amikor az ember születendő gyermekének élete van veszélyben a legtöbb ember nem várja meg, hogy a mentő - nem akarom bántani őket mert nagyon tisztelem mindegyik munkáját - esetleg a diszpécser vagy mit tudom én ki szarozásából jóval később ér hozzám mint az amúgy nem jelentősen sérült szerettemet eljuttatom a kórházba. (csak erre az esetre vonatkoztatok nem arról van szó, hogy teszem azt egy komoly sérülttel akarok furikázni.)
Azon viszont el kéne gondolkodni, hogy ma már minden paraszt aki egy egyeneruhát vagy plecsnit kap amit kitesz a kis zakójára azt hiszi ő kakizta a spanyolviaszt.
Tisztelet a kivételnek mert van az is.
Ráadásul lemerem fogadni, ha odaadsz a csókának a zsebébe egy kisebb összeget, még a feneked is csillogósra nyalja.
Az ilyeneket ütné kéne de nem kicsit...

Veg_ 2009.06.17. 14:48:57

Mivel már unom olvasni, beirom, hogy a magyar törvények szerint X Adrienn lehet bőven férjezett nő, sőt, mostanában az akármilyenné megnevezés nem elég, hgoy egyre ritkább, de szerintem nem is tul jó :( Minden papirod irathatod át és elveszited a gyerekkorod óra hordott identitásod.
Lehetne még Yné X Adrien, Y Zsoltné X Adrienn, Y Adrien, Y-X Adrienn... Egy férjezett nő manapság (ha nem ez szive vágya) nem Bigyóné, ébresztő!

Impega 2009.06.17. 14:49:16

@már nem annyira szomorú mamapicilánya/mpl: Pedig tetszett ez a nyasgem. Ez kinek ment volna?

Nyasgem Te :D

flea 2009.06.17. 14:50:41

@Kulics: a rohammentő az kijön hamar és nem gyűjtöget.
A szállító csinálja azt, amit te mondasz... tehát ha az első kórházig már elmentél, onnan már ne vitesd mentővel át magad.

A "talán légyszíves" barátunknak meg addig kéne ütni a fejét egy bikacsökkel, amíg el nem kezdene cuppogni.

@cicókamicóka: "Miért kell a magányos hőst játszani. A hölgyet beviszi a mentő, a kedves párja pedig nyugodtan addig le tud parkolni,"...
Szerintem te még nem láttál közepesen hisztis (vagy hisztisebb) nőt...

qqcqqc 2009.06.17. 14:50:52

a centrumos bilincselhet. több kerület kiadta nekik gebinbe, tehát nem azért rakták rá a bilincset, mert nem fizett, hanem azért, mert tilosban parkolt.
ha valaki nem ismeri a környéket annak leírom. egyik oldal a baleseti betegfelvételi bejárat(hivatalos betegszállító is csak addig állhat ide, amig ki nem száll az utas), szemben vele a tűzoltóság kijárata.
szóval a leendő apuka itt ki sem rakhatta volna szíve párját.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 14:51:31

@Impega: mindenkinek aki azt hiszi, hogy a hálapénztől lesz ellátva/jobban ellátva.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.17. 14:52:12

@Kulics: szerintem kevered a betegszállítással, az ilyen gyüjtőfuvar jellegű dolog. Ha balesthez mentőt hívsz, az nem szedi fel útközben a vérvételre igyekvő Kovács nénit.

iambg 2009.06.17. 14:52:50

Én se mentőt hívtam volna, mert mire kiér a helyszínre, már bent is vagyok a kórházban. Elég sok olyan esetet lehet hallani, amikor későn jött a mentő, vagy rossz helyre vitte be a szerencsétlent. Ami hangsúlyozom nem a mentősök hibája, minden tisztelet az övék!
Egyébként pedig ha ott az autó, a feleségem tud járni csak sajog a háta, persze hogy rohanok vele, és nem a hangyákat számolom amíg jön a segítség.

A Centrum képviselőjét meg ott a helyszínen meg kellett volna csapni egy kicsit hogy igyekezzen.

Impega 2009.06.17. 14:53:09

@már nem annyira szomorú mamapicilánya/mpl: Jaaa! ertem hat en se adtam meg, szerencsere sose kellett. De sajnos ahogy mondod sokan hiszik hogy attol moszog a fold es a vegen tenyleg attol moszog a fold:(((

iambg 2009.06.17. 14:54:23

@qqcqqc: ha úgy gondolom, hogy a családom veszélyben van, a nagykörút közepén keresztben is lerakom az autót

DonLover 2009.06.17. 14:55:53

Sziasztok,

Aki mentőre várna azt csókoltatom. Ezek már valószínűleg nem emlékeznek a világhírű olimpikonunk, Kolonics Gyuri tragikus halálára. Ha egy olimpikonhoz ilyen tempóban ér ki a mentő, akkor mire számíthatna egy "átlagember"?! Önmagára és a szeretteire. Semmi másra.

Felvettem - a munkám kapcsán - a kapcsolatot a Centrummal. Az már kiderült, hogy ők foglalkoztatják a bilincselőket. Ma délután 16.-ig ígértek tájékoztatást, hogy mi lesz az eset megítélése és a két munkatárs büntetése avagy jutalma.

1. Kíváncsi vagyok mi lesz a válasz.
2. Kíváncsi vagyok tartják e a szavuk és lesz e - időben - válasz.

johevi 2009.06.17. 14:57:09

"bizonyítani tudjuk a jogszerűtlen eljárást"
Nehéz lesz. Manapság ez nem jogszerűtlen, hanem "csak" embertelen... De az nagyon.

É2I 2009.06.17. 14:57:13

@Dogdog:
Sajnos az alap információkat meg kell kérdezni, hogy ne álljon elő az a helyzet, hogy egy sürgősebb beteg rámenjen. A hat perc valóban sok.
Viszont nyilván nem lehet igazságot tenni.
Szerintem viszont ekg, eeg, stb ki tudja mutatni, hogy volt-e valóban vészhelyzetben a beteg. (Nem tudom, majd valaki, hozzáértő felhomájosít)

ibafaipap 2009.06.17. 14:57:22

Kurva anyját az ilyeneknek.Ugyanezt a fajtát megtaláljuk ügyintézőben,titkárnőben,bkv-ellenőrben.Másik része,hogy ilyenkor az ember persze nem tudja hova kapjon,de taxit kell hívni,mert a mentő tényleg szopás és taxistól nem is kérnek parkoló pénzt a kórházakban(általában.)

iambg 2009.06.17. 14:57:27

@iambg: bocsánat, nem keresztben hanem keresztbe

DaM 2009.06.17. 14:58:24

KISMAMA: Ha kicsit sikerült kiheverni a dolgot, SZERINTEM AZONNAL KERESSETEK ÜGYVÉDET és kérdezzétek ki, hogy jelen tények esetében tudnátok-e vádat emelni. Akár személyre, akár a cégre. Nincs gyerekem, de amit itt leírtál az alapján nálam nehezen dőlt volna meg egy önbíráskodás és testi sértés vádja a közterületes sérelmére. (Esetleg próbáljátok ki először a Zugügyvédre posztolni ezt a dolgot..) NE HAGYJÁTOK ANNYIBAN!

kontroltéma 2009.06.17. 14:59:41

Minden tiszteletem a leendő apáé. Könnyen lehet, hogy én már előzetesben lennék kétrendbeli súlyos testi sértésért. A videóra nagyon kíváncsi vagyok. Minél hamarabb kerüljön ki !

DaM 2009.06.17. 14:59:48

Ja igen, ilyenkor van egy Fontosch dolog: úgy tudom, hogy közterületes teszi fel a bilincset és centrumos veszi le. Vagy ez már megváltozott?

É2I 2009.06.17. 15:00:49

@Kulics:
Egy gerinc sérülésnél eléggé dobókocka. Mondjuk lehet meggondolnád visszamenőleg, ha örökre mozgásképtelenné válnál.
A mentőre való várás valós probléma, de erőszakosnak kell lenni. Többször sürgetni őket. (Hátha elérsz valamit vele)

Veg_ 2009.06.17. 15:01:02

@Kitalátor feljegyzete:
Nagyjából egyetértek, csak annyit, hgoy a hármas gerinccsigolya törésemmel ugy mászkáltam, mint a huss! Mondjuk fájdalomcsillapitó nélkül, hogy ne tegyek rossz mozdulatot.
Viszont az is igaz, ha ezt mondja nektek, akkor jön a frász. És ha tud mozogni vele, és nem kaparja a falat, akkor nem sürgős a beavatkozás. Csak hirtelen mozdulatot nem szabad tenni, pl. gyorsan előre hajolni. És akármi van, szüléskor mindenképpen görcsölni fog, az ellen nem tehettek semmit...

iambg 2009.06.17. 15:02:08

Ja, egyébként áthidalásként aki nem akar verekedni - bár kétségtelen, hogy sokszor ez lehet a leghatásosabb, bármily elítélendő is - annak javaslom valamilyen személyi azonosító hátrahagyását, lehetőleg ne a legfontosabbat, és megegyezni az aktuális "kiskirállyal", hogy a veszélyhelyzet elhárítása után szívesen vállalod a parkolás következményeit és fizeted a büntetést. Gyors telefonszám-csere és go.

Működik, tapasztalat.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.17. 15:02:14

Mentő, nőgyógyász, baleseti - ebben a sorrendben.

De ha már így alakult: A "Szó szót követett" rész helyesen" Szót tett követett, és miután mindkét közteres roncsolt arccal fekszik a kövezeten, taxit hívtam és elmentünk a nőgyógyászhoz..."

flea 2009.06.17. 15:07:32

@É2I: a perelés nehéz ügy. Javítson ki, aki jobban tudja, de szerintem büntetőjogi tényállás az itt nincs.

Ha bizonyítható (mondjuk a videó alapján... amit ki is készített?), hogy a centrumos gyerekek a szükségesnél lassabban tették a dolgukat, miközben nyilvánvalónak kellett lennie, hogy a kismama ki van borulva, akkor a nyakukba lehet akasztani egy polgári pert nem vagyoni jellegű kártérítésért. (Az idegeskedés bárkinek káros az egészségére, kismamák esetén ezenkívül számszerűsíthető vetélési kockázatot is okoz. Szakértő azt is megmondja, hogy az ambuláns lapon nyilván pontosan leírt tünetek alapján az adott helyzetben mennyi volt a valószínűsége a komoly bajnak, és a késlekedés mit okozhatott volna ilyen esetben.)

Viszont én még az életben nem láttam olyan embert, aki egy ilyen polgári perrel járó többéves hercehurcát végigcsinált volna. Esetleg egy jogvédő szervezettel karöltve. De mivel ez is önmaga további felesleges idegesítése, még akkor is kérdés, hogy érdemes-e, ha amúgy a bizonyítékok stabilak és remélhető, hogy a kártérítést meg is ítélik. (Nem csodálkoznék, ha a centrumnak volnának barátai az igazságszolgáltatásban, ezt sem szabad elfelejteni...)

1899.hu 2009.06.17. 15:07:59

Egy érintett az ügyben!
Köszönöm az aggódó kommenteket, a baba jól van.

Azoknak az embereknek, akik veszély helyzetben is tudnak mérlegelni és van idejük arra gondolni, hogy hova parkoljanak, vagy éppen mentőt hívjanak, amikor a saját autójukkal kb 5 perc alatt beérnek a kórházba és nem kell legalább 20 percet várni a mentőre amíg kiér. Nekünk abban a helyzetben ez volt a leggyorsabb és legkézenfekvőbb megoldás.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a kerékbilincs jogosságát vitatjuk, vagy az azzal járó 15000Ft-os büntetést. Hanem azt az időhúzást és szemét viselkedést, amit a két úr velünk és a leendő gyermekünkkel szemben tanúsított. Semmi féle együttérzés nem volt bennük.

Az eset után elmentünk, hogy panaszt tegyünk a Józsevárosi Önkormányzat irodájának bejárata elött több a tilosban parkoló 10 Millió Ft feletti autót láttunk kerékbilincs nélkül. Ezzel nem magunkat akarom védeni és a felelőség alól kibújni, csak jelezni kívánom a megkülönböztetést.

Az Önkormányzatnál ezeknek az embereknek a vezetői sem kértek bocsánatot az alkalmazottaik viselkedéséért. Pedig, ha ezt megtették volna, lehet, hogy ez a levél nem születik meg.

Sajnos Magyarországon az emberekben nincs együttérzés, mert egy ilyen esetben pl. Görögországban meglincselték volna ezt a két embert az utcán, annyira családcentrikusak és összetartóak.

A videó készítőjének személye az eset szempontjából teljesen lényegtelen. Sajnáljuk, hogy sok ember nem értette meg a történetünk mondanivalóját. Önmagában az eljárás az, amit tanúlságként tártunk az olvasók elé.

Hubert_1975: remélem nem Te vagy az aki nem szedte le a kerékbilincset. Mert ha Te vagy, akkor javasolnám, hogy gondolkodj el azon, amit tegnap elött tettél és szállj magadba.

Locke 2009.06.17. 15:08:12

ha autód van fordulj fel!

eset 1.
párom szülni vittem pesti kórházba, nem engedtek be a kórház területére autóval, amíg a 2000Ft-os egésznapi parkolásidíjat ki nem fizetem.
(vajon a mentősőket is lesápolják, amikor haldoklót hoznak épp egy balesettől)

eset 2. Gyermekkel baleset történt, orvoshoz rohantunk vele, Bartók Béla út, kb másfél km körzetben nincs üres parkoló, megálltam a külső sávban a rendelő előtt, amíg párom az akkoriban kb 2 éves gyerekkel kiszállt, közben 600-al jön valaki a külső sávban (belső sáv töküres) villog, dudál, majd nagy nehezen kikerül, és még rázza az öklét hátra.
Párom megkért hogy várjak kicsit, leszól telefonon, hogy várjam meg vagy menjek inkább. Eltelt 3 perc, amikor szirénázó rendőr megáll mögöttem, épp hogy le nem lő, merthogy a főnöke ment itt pár perce, és hogy én akadályoztam a forgalmat, és a főnöke szólt telefonon hogy intézkedjenek. Mondom gyereket hoztam sürgősen orvoshoz, és amikor a kretén dudálva villogva jött, épp szálltak ki a kocsiból...erre csak annyi volt a válasz hogy sajnálja 15.000 Ft lesz vagy feljelent.

De van olyan ismerős csaj, akinek otthon elfolyt a magzatvize, kocsiba ült és rohant a közeli kórházbam, ahova először nem is akarták beengedni kocsival, mondták parkoljon le kint (fizető övezet, 2 óránként dobj be pénzt) majd kifizettettek vele 1 nap parkolást egyben, és még poénkodtak rajta, hogy örüljön hogy nem hármat fizettetnek, ő most minimum annyit úgyis itt lesz.

guy 2009.06.17. 15:08:51

Azért kíváncsi lennék, hogyan is nézhetett volna ez ki, ha rendesek lettek volna a bilincselők.
Elképzelem, hogy a bilincselő csávó meglátta az autót, ezért lebilincselte. Közben kitöltött két űrlapot, az egyik a bilincselésről a másik a feljelentésről. Ezután jött a telefon, hogy emberek, le kéne szedni a bilincset, a kuncsaft a helyszínen fizet (vagy már befizette, vagy vm hasonló) Bilincses ember kimegy, ott talál egy ideges fazont meg egy terhes nőt, aki elkezd könyörögni. Bilincses meghallgatja a könyörgést, és elkezdi leszedni a bilincset, míg a másik kitölti a papírokat. Itt tartunk kb. fél óránál, mert a bilincses kocsi nem olyan, mint a taxi, hogy ötperc alatt odaér. Ezalatt lazán kijöhetett volna a tacsi, lazán elvitte volna a mamát a kórházba, és lazán kivizsgálták volna, a kocsit meg hagyhatták volna a fenébe! A bilincses ettől függetlenül szaralak volt, ha valóban úgy történt, és nem színezték ki a sztorit, amire azért van esély.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 15:10:51

@1899.hu: "Hanem azt az időhúzást és szemét viselkedést, amit a két úr velünk és a leendő gyermekünkkel szemben tanúsított."
Ez lejött, ezért a Centrumosoknak jár a SÜN!!!! nem nektek.

Rumi 2009.06.17. 15:12:46

Az elejét én is igy csináltam volna az tuti.„Tessék? Talán légy szíves”Na innen más lenne a dolog...A két empátiaterminátort alkalmassá tettem volna a közeli eü.műintézmény teljessen indokolt meglátogatására.
Remélem a baba jól van, legyen sok örömötök benne.

Haaat1 2009.06.17. 15:13:07

Szívatta egy lószart.
ad1.) ha súlyosan sérültél menj mentővel, mert ez az ő munkája, nem a barátodé.
ad2.) ha már bevitt, akkor betesz a sörgősségi váróba, oszt szépen keres helyet magának.
ad3.) ha sürgős nőgyógyászati ellátás kellett vóna, akkor mentővel szállít át.
ad4.) aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

flea 2009.06.17. 15:14:57

Amúgy ne történjen ilyen senkivel, de ha mégis történne, ne a nőgyógyásznál kezdjetek. Qrwára nem mindegy, hogy van-e gerincsérülés, igen váratlanul bele lehet abba halni, és az a babának se jó :( A baba ezzel szemben jól védett helyen van, nála csak kifejezett hasraesés vagy hasat érő ütés esetén van kockázat, az se sok. Persze a harmadik trimeszterben már a burok is megrepedhet és koraszülés lehet belőle, de az sem akut veszélyhelyzet (ha váratlanul indul, még egy napig öntik az oxitocint az anyukába, hogy egyáltalán meg bírja szülni), ráadásul a 23. hét az még vastagon második trimeszter. Jó döntés volt a balesetire menni.

nemertekhozza 2009.06.17. 15:17:10

@kontroltéma: Az en tiszteletem akkor lenne Y ure, ha csak minimalis mertekben is meggyorsitotta volna az eljarast akarmilyen modszerrel, legyen az lefizetes vagy pofanvagas! Mivel a rinyalason kivul semmi ilyesmire nem volt kepes, ezert talan ne faragjunk host belole.
A centrumosok kocsogok voltak, ez nem vitas.

2009.06.17. 15:22:27

az ilyen embernek mint ez a centrumos azt kívánom, hogy növekedjen a veséjében egy tarajos sülkolónia, aminek tagjait orvosa tanácsára ki kelljen pisilnie

olvasom a kuruc.infót ....nem szarabb az indexnél 2009.06.17. 15:23:48

a két illetőnek kívánok nagyon szép egészséges balesetet és hasonló bánásmódot a homárnak, meg hogy nézzen jól utána, ez nem magyar szokás ez egyszerűen emberi betegség, szarfejűnek születni... sajna a világ minden táján előfordulnak ilyen vadbarmok... egyszer kerüljek ilyen helyzetbe, mert nem fogok jót állni magamért (bélkitaposás, agyonverés...)

moli 2009.06.17. 15:25:54

@X Adrienn: ha valoban eletveszely volt, tessek taxiba szallni es valoban rohanni a korhazba.

Frucsasz 2009.06.17. 15:29:06

@Dogdog: leülhetsz, szövegértésből egyes. Nem tudom, mit nem értettél azon, amit írtam, konkrétan, hogy :

"Ezzel együtt emberileg nem tudom megérteni, hogy egy sérült, síró, rettegő kismamát hogyan lehet még tovább kínozni, hogy erre ki képes.

Remélem, a baba jól van. "

Én csak azt vontam kétségbe, hogy perelhetnek. Mert azt ők is elismerték, hogy a parkolásban ludasak voltak, azért pedig, mert valaki bunkó, vagy rossz ember, nem lehet perelni. Szerintem. Nem értek egyet azzal, ahogy bántak velük, de ez nem változtat a tényen, hogy szerintem nem fognak semmit elérni.

Alf (törölt) 2009.06.17. 15:29:20

HALÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁL

Ernoke 2009.06.17. 15:31:17

@Haaat1: valahogy úgy látom, te még életedben nem hívtál senkihez mentőt.
ha nincs közvetlen életveszély, van, hogy órák múlva tudnak kijönni. te várnál addig?

kekecgombóc 2009.06.17. 15:37:04

Jó néhány dolog van ebben az országban, amelytől az emberek 95%-a okádik. A budapesti parkolási rendszer ezek egyike. Mégsem teszünk ellene semmit. Legfeljebb hozzászólunk a neten. A parkolási társaságok vezetői a mögöttük álló pénz lenyúló pártfunkcináriusokkal meg jót röhögnek rajtunk. Birkák vagyunk. Beeee...

PiszkosFreddy 2009.06.17. 15:39:10

Az összes parkolótársaságos élősködő,
ingyenélő,lehuzós,pöffeszkedő,undorító,
gyökér,parazita,patkány,véglény,ganyé,
picsaváladéknak,de főleg a díszpinty centrumos fürstgyurikának,és kedves családjának tíz év nyomor után tíz év lassú,súlyos betegséget kívánok sok szeretettel.

FeroxX 2009.06.17. 15:39:59

az arcával szedtem volna le a kerékbilincset, rohadt tapló geci.

labi 2009.06.17. 15:40:04

Az a sok okos aki a mentőt javasolja anyukaelcsúszásra, az kipróbálta-e már ezt a valóságban?

Csak mert mire a mentő kiér ilyen esetekben, az alatt kb háromszor be lehet érni saját kocsival, ha éppen nem többször.


Aki meg a szülő nő korházba szállítását említette normál esetben mentővel az se normál. Ha valami nagy gáz van akkor persze mentő, de normál esetben kb úgy néz ki, hogy elkezdődik a dolog, szépen beautókázol az asszonnyal, aztán az ember fia eltölt még ott egy fél napot mire a gyermek hajlandó kijönni. Szóval lekötni ilyenre egy mentőt ami közben esetleg máshol tényleg fontos lenne csak azért "mert én tb-t fizetek ez nekem jár" alapon faxság.

Amúgy a kerékbilincselő meg essen arccal a betonra erősen, és szumóbírkózó ugráljon a tarkóján sünbőrtalpú bakancsban.

metal · http://electric.blog.hu 2009.06.17. 15:40:08

A Centrum mióta hatóság? Mióta helyezhet el kerékbilincset?

lurkobar 2009.06.17. 15:41:19

@nemertekhozza: Ez így konkrétan baromság (szerintem). Gondolj csak bele, ha nekiáll verekedni, azzal minimum még jobban felidegesíti az egyébként is halál görcs kismamát. Az én feleségemet ismerve akkor kapott volna sokkot. A lefizetés szóba jöhet, de egyrészt lehet, hogy nem volt náluk kápé, másrészt ekkora taplóságot még meg is jutalmazni...
Egyébként b. nejemmel rendesen szoktunk vitatkozni azon, ha én népnevelni próbálok, szóval általában nem vagyok az, aki szó nélkül elmegy a bunkóságok mellett, még akkor sem, ha nem közvetlenül velem történnek meg, de ez nem az a helyzet volt, ahol szívózni lehet. Ezt a két surmó is valszeg látta, azért használta ki a helyzetet. Gondold el, ha mondjuk verekedés lesz a dologból, akkor utána tényleg jogosan tartanak vissza, az asszony mehet egyedül nődokihoz, te meg ki tudja, mikor kerülsz haza, nem tudod, mi van a babával, stb.

Kismacska (BELLA) 2009.06.17. 15:41:29

Bocs, ha már valaki leírta.

Elképesztő, hogy így a nyugalomban, a kényelmes karosszékből, miután mondjuk van fél órátok, hogy a kakaó mellett elgondolkodjatok a lehetőségekről, PLUSZ nem vagytok érintettek, így ítélkeztek, osztjátok az észt, hogy jaj ezt kellett volna meg azt kellett volna!

Abban a lelkiállapotban ezt tartották akkor a legjobbnak. MINDEGY, hogy hülyék voltak, vagy sem.

Ezt a punnyogást meg lehetett volna sokkal empatikusabban is csinálni! Lehetett volna normálisabban viselkedni, eljárni, jogos volt a büntetés hiszen szabálytalankodtak - és ezt az orkok nem tudhatták, miért.

A poén: NEM ennek jogosságát vitatták a posztban sem, hanem az empátiát, az eljárást. El lehetett volna ugyanígy szüttyögni, ha kedvesebbek, belátóbbak, sajnálkoznak, elnézést kérnek, türelmet kérnek és azt a LÁTSZATOT keltik, mintha dolgoznának.

Bocs, hogy ezt írom, de a fenti esetben nem született volna meg a poszt... vagy dicsérő poszt született volna.

Minden rossz, amit írtatok, hogy szarjanak sünt és egyebek, na ezekhez én is csatlakozom. Csak nem osztom az észt, mit kellett volna. Szerintem erről baromira le kellene szokni már végre!

PiszkosFreddy 2009.06.17. 15:41:31

Bocsánat,finomítanék:díszpinty helyett főgeci.

Tőzeg 2009.06.17. 15:41:38

Sokan akkor is mentőt hívnak ha nem tudnak fingani más akkor sem ha indokolt.

malackarosszarc 2009.06.17. 15:46:46

nem akarnám én itt feszíteni a húrt, de... ha valóban van esély van arra, hogy a baba veszélyben van és a traumatológián ezt nem tudják megállapítani, akkor az orvosnak kell mentőt hívni. Hangsúlyozom mentőt és nem betegszállítót, amelyre valóban órákat kell várni, de az csak akkor hívható, ha nincs életveszély.
ha meg a baba nem volt veszélyben, az orvos a lófaszért nem nyugtatja meg a kismamát, mert ez - a történet alapján teljesen jogos - idegeskedés többet árthat mint a három lépcső
ettől függetlenül a kerékbilncselők bekapahatják én egyszer két órát vártam rájuk (megérdemeltem tilosban parkoltam) a két óra alatt ott szobroztam az autó mellett és hessegetttem a parkolóőröket, hogy több kerékbilincset meg büntető cédulát nem kérünk (reakció: ja nem vettem észre a bilincset) azért tartott két órát a kijövetel mert ebédeltek -- ezt ők mondták

Frucsasz 2009.06.17. 15:49:44

Egyébként a mentőkkel kapcsolatban: hozzám egyszer kellett rohammentőt hívni életveszély miatt. A telefonhívástól a kórházba érkezésemig összesen alig 10 perc telt el, pedig a 7. kerületbe hoztak, Tökölről. És a mentő nagy előnye, hogy van benne újraélesztő készülék, valamint a többi szüksées felszerelés, és egy szakember is. Ezt nem tudja pótolni egy kocsi és a párod. Az is tény, hogy én nem tudom, mit tennék ilyen esetben, nem tudom, képes lennék-e gondolkodni (mikor hozzám hívták a mentőt, eszméletlen voltam), fogalmam sincs, hogyan cselekednék. Tudom, hogy mi a helyes, de nem tudom bejósolni, hogy ott és akkor így tudnék dönteni. Utólag nyilván sokkal könnyebb okoskodni.

Isaura 2009.06.17. 15:56:34

@1899.hu: Itt mindenki "rohadt okos"-nak tűnhet, de ne vedd magadra. A bejegyzésed nagyon-nagyon hasznos volt, mert ami idekerül, azzal foglalkoznak emberek, és egyszerűen interiorizálják a szituációt. Szóval nem rólad mondanak igazából véleményt, csak úgy tűnik... és reméljük ha bárki hasonló helyzetbe kerül, ezáltal fogja tudni, hogy mit tegyen (bézból ütő, taxi, és egyéb ötletek).

Minden jót, sok boldogságot!

T1GRIS 2009.06.17. 15:59:41

A kerékbilincselős közterületesektől, a centrumosoktól és a mindent túlreagáló hisztériás kismamáktól egyaránt hülyét tudok kapni, de ebben a történetben, azt hiszem, mégis az előbbiek nyertek. Portásország, bazmeg...

Ezt a közterületes-centrumos kavarást viszont nem értem. Most akkor a centrumos parkolóőr is le tudja szedni a közterületes bilincset? Ezek csereszabatosak?

flea 2009.06.17. 16:01:10

@T1GRIS: cserebaszatosak.
bocs, nem tudtam kihagyni.

albino combino 2009.06.17. 16:04:34

postot végigolvastam, kommenteket nem.
a centrum egy patkány társaság. a férj helyébe biztos h kerestem volna egy jó nagy fémtárgyat vagy vmit és először is szakszerűen szétkentem volna az egyik szakértő arcát. azután megkértem volna a másikat h "Légy szíves" szedd le a bilincset. ez lett volna a legkorrektebb dolog az ilyenekkel szemben.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.17. 16:06:01

@moli: Mármint ha van otthon taxid.

@labi: A biztonság kedvéért (és a parkolási nehézségek miatt) legtöbbször mi is mentőt hívtunk a szüléshez, de csak akkor, amikor itt volt az ideje. A fentebb említett eset után ~ 1 héttel meg is indult a szülés, odacsörögtem a mentőknek, jöttek is rendesen. Az utcán vártam őket,a kiszálló ápoló megkérdezte, hogy milyen gyakoriak a fájások. Mondom, olyan tízpercesek.
Akkor akár Veszprémig is elviszem,ha kell!-mondta kissé túlméretezett plazmatévé arccal, majd megkérdezte, úgy séta közben, hogy hányadik gyerek. Amikor megmondtam, hogy az ötödik, valami baja lett, mert futni kezdet...
(Bent aztán kiderült, hogy a feleségem tanította írni-olvasni, úgyhogy még jobban, kezét-lábát törve igyekezett.)

Joey Templar 2009.06.17. 16:26:03

mi az hogy "echte magyaros"? anyád.

Nefarian 2009.06.17. 16:29:59

Azt megfigyeltétek, hogy Hubert barátunk azóta se írt ide egy szót sem?

Ezt úúúúúgy imáááádom emberekben, amikor sugallnak valamit, de semmi konkrétum...fúúúj.

lovacska30 2009.06.17. 16:33:24

nem olvastam vegig a kommenetket, de erdekes h milyen embrek vannak.. nem artana nekik egy par év pszichologus h helyre tegye az önertekelesüket es normalisan viselkedjenek-erre a következtetesre mar csak az utan jutottam h lehiggadtam.. elsöre lany letemre is az volt h kezet labat eltörni es oda bilincselni a baleseti ele, aztan varjon ott mig valaki leszedi a bilincset 15 000-ert..

a taxi lett volna a legjobb ötlet erre szerintem is.. a mentöt nem tudom, nekem volt egy sajnalatos kalandom velük decemberben, kihivtam öket ugy h a fel arcom nem mozgott az egesz bal oldalam zsibbadt, lataszavaraim voltak, a vercukrom 1.7 volt -mint kesöbb kiderült(napokkal kesöbb stroke volt- es ezek siman otthon hagytak engem minden tünetet leirtak egy fecnire h azzal setaljak el masnap-mert mondtam neki h aznap mar nincs az orvosom- delutan a haziorvoshoz es pihenjek, kaptam egy kis nyugatatot viszont, h legalabb ha mar egyedül otthon hagynak akkor meg le is legyek tompitva.. gondolom ez csak egy szerencsetlen eset, de azota en ha egy mod van magam probalnek orvosok közelebe jutni...

azekezetnelkulitelseolvasom 2009.06.17. 16:38:38

Azért az tényleg nem normális, hogy olyan kórházak előtt kell fizetni a parkolásért, ahol más intézet stb. nincs a közelben, tehát nem valószínű hogy "idegenek" vennék igénybe egésznapra. De ha mégis, csak egy tábla és egy kamera, mely max. 2 óra parkolást enged. Az orvosok ugyebár a kerítésen belül parkolnak, az "egyebeknek" meg nincs is pénze autóra...
Kedvencem nekem is a János kórház és környéke. Még a tüdőszűrő állomáshoz is parkolási övezetet alakítottak ki...

kishuje 2009.06.17. 16:43:39

7000 forintért (zsebbe) azonnal leszedték volna, udvariasak lettek volna...


én leszedtem magam... és bekaphatják!

egynagy0 2009.06.17. 16:45:57

Hogyan is lehet leszedni? :))

kamushamus 2009.06.17. 16:46:59

@guy: Nálad a pont.Minden posztoló egy kicsit kiszínezi mondanivalóját,történetét szerintem.

xenuka 2009.06.17. 16:49:49

Egy normális férj azonnal leverte volna mindkét tirpák bilincsest.

Matador 2009.06.17. 16:56:55

Erre csak annyit írnék, hogy ilyen esetben meg kellett volna késelni a rohadt, tetves parkolóőröket. Látszik, hogy a szerewplők ostoba, birka magyarok voltak. Bezzeg a romák jól megkéselték volna a tetves féreg, fasszopókat! Dehát ezért fog a nyomi köcsög magyar kipusztulni, mert ostoba birka barom. És meg is érdemli, egy ilyen ostoba nép tűnjön el a föld színéről.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.17. 16:57:18

@Joey Templar: Remélem visszadassza majd Amerikából egy bagarolfejű buznyák bevándorlási ügyintéző...

DaM 2009.06.17. 17:00:39

@kishuje: láttam én is gyorsított eljárást, csak sajnos elhaladó buszból. Hogy kell csinálni? Mesélj, mindig is érdekelt, de tényleg! :)

A másik: mit tudunk tenni ezek ellen? Szervezett sz0patásokatkéne kitalálni. Szabadidőt szívesen áldoznék. NEm tudom, hol mennyire járnak, de az operaház körül esténként mindig megjönnek a tetvek. Ha kitaláltam, miként tudom megkeseríteni az életüket, akkor esténként ott fogok lazulni. Nyáron kellemes időben szép környék az. Ötleteket várok továbbá "centrumsz0patás in general" topikra is.

szabályozás 2009.06.17. 17:01:27

öröm látni, hogy vannak még lelkiismeretes parkolóőrök, akiket nem mételyezett meg a manapság oly divatos PC-maszlag, és nem fossák össze magukat püffedt hasú, tajtékzó hisztérikák láttán, akik mindenhol figyelmet meg különleges elbánást követelnek maguknak (mi több, AZONNAL!), csak mert valaki felfaszta őket.

bárcsak több ilyen ember volna!

DaM 2009.06.17. 17:03:09

illetve még1x: azt hiszem, ezeket a bilincseket a közteresek teszik fel és a parkolótársaság veszi le. Így védik le azt, hogy ne gyepáld el a bilincs miatt az arcot, mivel az egy tök másik banda volt. 4-5 hónapja még ez ment, nem tudom, megváltozott-e.

Matador 2009.06.17. 17:03:47

Erről csak annyit, hogy ilyen esetben késelni meg kellett volna késelni a két retkes tahót. De ebből látszik, hogy magyarok voltak az illetők.Bezzeg romák esetében holtan, vérbefagyva feküdt volna a két geci. Dehát a birka, kretén magyarokkal mindent meg lehet csinálni.
Meg is érdemli ez a nép, hogy kipusztuljon a föld szinéről.

Matador 2009.06.17. 17:06:54

@szabályozás: Vállalnál egy személyes találkozást velem??? Akkor ugassál nekem, hogy ki a lelkiismeretes!!!
Te rohadt geci! Ebből látszik, hogy nem volt gyereked. De ne is legyen! Az ilyen alfajok , mint te , ne szaporodjanak!!!!

kispista 2009.06.17. 17:09:15

Hívjál mentőt ribanc! Ha tényleg életveszélyes helyzet van, ez a teendő! Vagy csak a homárra jársz rinyálni?

Shrekova 2009.06.17. 17:12:28

hát ezzel a hívj orvost mentőt dologgal én se biztosan értek egyet. volt szerencsém 14 évesen olyan görcsöket kapni, hogy megmozdulni nem tudtam, gyakorlatilag csak görnyedve sírtam, szüleim hívták az ügyeletet, akik olyan 1 óra múlva ki is értek, mondták erre nem kell mentő, rámnéztek kb, majd közölték a szüleimmel, h akkor ők legyenek már szívesek és vigyenek be kocsival a bethesdába. Mindeközben én kb halálomon voltam... az nem izgatta őket mint orvosokat h mi lesz útközben ha baj van. Vesekő gyanú lett belőle végül, másnapra jutott eszükbe h ultrahang kéne, nővér reggel 6kor kivert az ágyból, mikor fél éjszaka nem aludtam a gyógyszerektől, kirakta elém a reggelim, majd közölte h ultrahang előtt nincs kaja és beágyazta az ágyat kb. Délután 2 kor ultrahangzotak meg, addig nézhettem a kajám, ennyi a magyar egészségügy. Arról már inkább nem is mesélek rákos rokonom hogy kezelték, mert az a megalázás minden formáját kimeríti. Bele is halt.

dani740 2009.06.17. 17:12:52

Kíváncsi lennék: ha ugyanez mondjuk egy lesötétített német luxusautóval történik meg (tudjátok, aminek rózsafüzér is lóg a tükrén...), akkor visszakérdez-e így a büdös paraszt közteres, hogy "talán légyszíves" (ugye az ilyen tapló parasztoknál alap a csendőrpertu), mit kapott volna a tulajtól. Vagy egyáltalán megbüntették volna-e...
Sanszos, hogy nem.

vjalle76 2009.06.17. 17:13:11

Esetleg azert ilyen gec... ize, szigoruak a korhaz mellett, hogy biztosan meg tudjon allni a mento, vagy egyeb auto, aki leallt keringesu, sokkos, leszakadt kezu-labu, kibelezett serultet hoz. Mialatt a lepcson lecsuszott anyuka konnyu vagy nulla seruleset vizsgaljak, a valoban surgos ellatasra szorulo serultek tizszer meghalnak.

Shrekova 2009.06.17. 17:14:15

bocs, fél éjszaka nem aludtam és nagy nehezen elaldutam a gyógyszerektől végre.

dani740 2009.06.17. 17:14:39

@kispista: menj te a p*csába. Kívánom, hogy ne kerülj hasonló helyzetbe.

dani740 2009.06.17. 17:16:11

@vjalle76: ha tényleg így gondolnák a vízfejűek, hogy ezért kéne büntetni, akkor az rendben lenne. De tudjuk, hogy ez sajnos nem így van.

Shrekova 2009.06.17. 17:17:00

vjalle76: javaslok egy kirándulást a jános kórház balesetire, ahol át se veszik 1 órán át a sérültet a mentőtől, így a mentősök nem tudnak dolgozni 1 órán át és a félhullákat kint tárolják a folyosón... nekem nagyim szenvedett balesetet és 5-6 órán keresztül vártam kint, és hidd el eleget láttam...a diszkrté vér csikok a folyosón a minimum, egy eszméletlen beteg akit kint felejtettek időnként majdnem kiesett az ágyából és mi kísérők rakosgattuk vissza, egy másik folyamatosan hányt és semmi...

Shrekova 2009.06.17. 17:18:18

vjalle76: tehát ezzel azt akartam mondani h a bejutás sem garancia még semmire :)

Matador 2009.06.17. 17:18:33

@kispista: Ribanc a jó édes anyád! Ha elvágom a torkodat és patakokban ömlik a vér belőled akkor próbálj meg mentőt hívni magadnak, te gennyzsák!

világváros 2009.06.17. 17:22:20

Sajnos a magyarok többsége rendkívül alacsony civilizációs szinten tengeti életét. Sokakban ez csak akkor tudatosul, amikor interakcióba kerülnek ismeretlen emberekkel vagy konfliktusba akár ismerősökkel is. Természetesen az ország globális pozíciója is kíválóan tükrözi ezt a szintet. Persze sokan próbáljuk hinni, hogy ez nem volt/lesz mindig így, de ez valószínűleg így van és így lesz. Sajnos.

Falusi (törölt) 2009.06.17. 17:29:30

biztos cigányok voltak a parkolóőrök....hiszen nem lehettek magyarok....a magyar nem kicsinyes, pökhendi, ostoba és komplexusos...:))

Matschkássy Lukrécia 2009.06.17. 17:30:48

@világváros: Azaz! Kozlekedeskulturarol ne is beszeljunk!

kispista 2009.06.17. 17:32:40

@flea: Te is hülye vagy! A bkv-t is beperelnéd, mert a sok késés miatt ideges vagy!

@dani740:
@Matador:
Aki a gyerekét veszélyezteti, mert olyan hülye, hogy nem hív mentőt, az egy ribanc, és a gyerekét előre sajnálom, hogy ilyen idióták a szülei!

kispista 2009.06.17. 17:36:07

@Matador: De nagy a pofád te nethuszár! Bíztass csak mindenkit késelésre, mert azzal jobb lesz a világ! Csak nehogy te essél bele egy pengébe!

Matador 2009.06.17. 17:37:11

@Falusi: A magyarok rosszabbak! A magyar ostoba, pénzéhes,, kapzsi, önző, irigy, korlátolt, előrelátni nem képes.

kispista 2009.06.17. 17:37:54

Az apuka annyira ideges volt, hogy elfelejtett mentőt hívni, de ilyen felfokozott lelkiállapotban képes lett volna a városban vezetni és veszélyeztetni a többi közlekedőt! Szarjanak sünt!

DaM 2009.06.17. 17:39:23

Ne baxtassátok István Jr.-t! Valószínűleg a legnagyobb problémája eddig az életében annyi volt, hogy a pukit melyik oldalt engedje ki a székére tapadt tomporából. Vagy(/és?!) még hisz a mesékben. Akkor viszont nehogy elmondjátok neki, hogy a télapó nem létezik! (Uvazz, ezt most lelőttem. Én buta.) :D

kispista 2009.06.17. 17:40:17

@Matador: "Riska! Megéri egy burzsuly, féreg kolóniát kiirtani. Ha kell 100 ilyet is megölök. Vállalnám az életfogytiglant! Túl sok gennyedék autós van!!!"

Igazi netcigánnyal van dolgunk!

Isaura 2009.06.17. 17:42:43

@DaM: Nagyon úgy tűnik, kötekedni jött ide... nincs nyitva a kocsma, vagy onnan izmozik wifin.

Matador 2009.06.17. 17:49:37

@kispista: Játszunk egy játékot!! Leütlek,elvágom a torkodat, ha felébredsz elvágom a torkodat, adok egy mobiltelefont, hogy hívhass mentőket! Kíváncsi vagyok ki tudod-e hívni elvágott torokkal. Ha kihívod képesek lesznek idejében kiérni és megmenteni?
Te nem becsülöd mások életét. Kíváncsi vagyok, hogy ha játszunk megtanulod-e?
Hiszen oly kevesen hálásak az életért. Gondolj bele! Játék indul.

Matador 2009.06.17. 17:50:58

@kispista: Valóban. Sok gennyedék autós és parkolótársaság van. És akár az összeset kiirtanám!

Matador 2009.06.17. 17:53:12

@kispista: A másik! Ne cigányozz mert rosszul fogsz járni!!!

Irise 2009.06.17. 17:54:27

Hát, ha a baleseti mechanizmusból feltételezhető lett volna,hogy a baba sérül,akkor a hölgyet ellátó kórház orvosai kértek volna szállítót (mentőt).
Az,hogy Adriennek kellemetlen volt, fájt, stb. biztosra veszem,de akik havonta ellátnak pár száz lépcsőnelesős kismamát, azok már tudják,hogy mire kell számítani.
Apuka meg rossz helyre parkolt - a kórház előtt nem a mentőbejáró van véletlen?
Szerintem ez egy újabb hisztis kismama-levél, én is voltam kismama, én is hisztis voltam.
Az,hogy a Centrumos felszólította a hölgyet,hogy udvariasan szóljon hozzá, úgy gondolom, méltányolható. A párocska pattogott, a parkolósok leosztották. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Kis Hableány 2009.06.17. 17:54:32

@kishuje: Ezt megírhatnád hogyan csináltad,mert lehet hogy sokakat érdekelne az azonnali kerékbilincs eltávolítása.

kispista 2009.06.17. 17:57:58

@Matador: Még néhány ilyen bölcs hozzászólást!
Ha ilyen nagy a pofád, várlak személyesen! Gyere este 8-ra a Szemlőhegy utca 42. elé, ott majd elvághatod a torkomat.

Nody 2009.06.17. 17:58:21

A szabályok mindenkire vonatkoznak, az, más kérdés, hogy lehetett volna emberség a parkolóőrökben és kicsit siethettek volna. Az, hogy vki. gyermeket vár nem mentesít semmi alól, nekem is van gyerekem és tehes is voltam ettől még nem éreztem magam kivételnek. Amikor bekísérte a leendő apa a kismamát, nyugodtam odébb állhatott volna, a vizsgálatra úgysem mehetett be. Biztos, hogy nem ok nélkül volt tilos a parkolás azon a helyen. A legtöbb kórház közelében van parkolási lehetőség, persze nem közvetlenül a bejáratnál. Amikor engem szülni vitt a párom szó nélkül beengedtek a kórház területére, ahová csak a mentő mehet be amíg felkísért majd elment és keresett helyet az autónak. Gondolkodni kellett volna esetleg a kedves posztolónak.

kispista 2009.06.17. 17:59:15

"Eltelt 10 perc még mindig nem érkeztek ki, ekkor már én zokogva telefonáltam, hogy jöjjenek már, mert egy emberi életről van szó"

Persze, haldokolsz a kórház előtt! Hisztis ribanc!

somogg (törölt) 2009.06.17. 17:59:46

Ott en is kaptam kerekbilincset. Az akkori baratnom edesanyjat vittem a sebeszetre mert eltort a laba. A korhaz korul mindenhol ingyenes a parkolas, ugyhogy nem volt hely. Egy aszfalt nelkuli placcon tettem le a kocsit. A kozteruletes szerint jardan parkoltam. A szitu amugy jo volt, a srac aki a bilincset vette le, csak a foldet bamulta, annyira egett az arca amikor "gepkocsi parancsnok" elmondta, hogy lakossagi bejelentesre erkeztek. :)

Sanyi 2009.06.17. 18:01:05

Y. Zsolt az Yoda Zsolt?
Csak kerdezem, olvasom tovabb

kispista 2009.06.17. 18:02:52

"3 lépcsőfokon keresztül csúsztam a gerincemen lefelé a lépcsőn."
Húha 3 lépcsőfok, az aztán az életveszély! És ki is hangsúlyozod, hogy a gerinceden lefelé! Mert ez nem lenne elég bulváros, hogy szimplán hanyattvágódtál!

Sanyi 2009.06.17. 18:05:12

elolvastam. taxi? hivhattatok volna azonnal es amelyik elobb odaer, kerekbolincses vagy taxis... ha a taxis, akkor bilincses nyilvan fog utana szorakozni de legalabb a sietseg meg van oldva, kerekbilincses er oda elobb (nem valoszinu), akkor meg taxisnak 1-2E HUF es bocsanatkeres

fülesbagoly 2009.06.17. 18:05:24

kispista: te egy f....sz vagy. Nem tudok mást reagálni a kommentjeidre.

szabályozás 2009.06.17. 18:08:21

@Matador: dehogy vállalnék!
azok a buzimód sorjáztatott felkiáltójeleid annyira tekintélyt parancsolóak; még így monitoron keresztül is oly fenyegetően sugárzik belőlük a karakán, harcos jellem és az ehhez minden bizonnyal társuló impozáns fizikum, hogy a jelenléted nyilvánvalóan életveszélyes volna a számomra.
te szerencsétlen csokker.

alternat 2009.06.17. 18:12:42

@DonLover: Mi a szart akarsz!
Először is ki a fasz az a kolonics?

A második a centrum a dolgát végezte, mit akarsz hogy üssék őket agyon?

Matador 2009.06.17. 18:16:30

Elmegy a sok okoskodó a kurva édes anyjába! Kívánom szabályozás, kispista, Nody, az összes parkolóőrnek kívánok súlyos balesetet, késői segítségnyúlytást és hosszú kínhalált a magyar egészségügy által!

Matador 2009.06.17. 18:18:26

@kispista: Gyere te a Kazincy utca 4 elé este nyolcra. Majd mászkálok az ilyen férgek miatt, mint te???

kispista 2009.06.17. 18:18:49

@Matador: Egyre szánalmasabb vagy. Igazi troll vagy!


@fülesbagoly: Ki kérdezte a véleményedet?

DonLover 2009.06.17. 18:19:41

Alternat!

Először is: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kolonics_György

Másodszor pedig agyonütni nem kell, de kirúgni szerintem érdemes.

Amúgy eddig még nem méltatták válaszra a közszolgálatot. Nem lep meg de bosszant. :-(

kamushamus 2009.06.17. 18:20:06

@Irise: Jól mondod.Talán egy "légyszíves",vagy "legyen szíves" jobban megtette volna a hatását mint a pattogás,hogy azonnal szedje le a bilincset.

kispista 2009.06.17. 18:20:51

@Matador: De nagy a pofád, netcigány!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.17. 18:21:01

Végig sem olvastam
Fogaggyunk, hogy a centrumosnak lett igaza
Megyek olvasom tovább

Matador 2009.06.17. 18:21:45

@alternat: Száradjon ki a petefészked, te büdös ringyó! Te 19 éves szétbaszott kurva! Régen egy hűtőkamrában kéne fagyasztani a hulládat!

kamushamus 2009.06.17. 18:22:16

@kispista: Te hüjje nem a posztoló életéről volt szó :)

kispista 2009.06.17. 18:22:18

@DonLover: Bocs, de milyen szabálytalanságot követtet el, hogy kirugatnád? Minden lebilincselt autós azzal jön, hogy nagyon sürgős dolga van!

Matador 2009.06.17. 18:23:08

@kamushamus: Annál gecibbek lettek volna! És jobban visszaéltek volna a helyzetükkel. Az ilyen férgek már csak ilyenek.

kispista 2009.06.17. 18:23:46

@kamushamus: Ha valóban veszélyben lett volna a baba, akkor mentőt hívott volna az orvos! Nem hiszem, hogy kiengedte volna a kórházból életveszélyes állapotban!

fülesbagoly 2009.06.17. 18:24:01

kispista: vicces is vagy.

kispista 2009.06.17. 18:25:01

@Matador: Így tovább! 70-es IQ-val is lehet kommentelni! Kár, hogy bezárt az OPNI, ott lenyugtatnának!

Matador 2009.06.17. 18:26:21

@kispista: Nem vagyok cigány, te rasszista mocsadék! De nagy a pofád azzal a 14egész valamennyi százalékkal amit az EP-n elértetek...

DonLover 2009.06.17. 18:27:31

Kispista!

Ha valaki egy balesetet szenvedett, zokogó terhes nő láttán nem követ el mindent ami emberileg lehetséges, hogy a kínjait enyhítse, az nem való a szolgáltató szektorba. Az menjen dolgozni a krumpliföldre vagy a kohóba. Ez ilyen pokoli egyszerű. Ha én lennék a főnöke akkor habozás nélkül kirúgnám.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.17. 18:28:15

Az a helyzet, hogy a jog szerint, ami ugye nálunk nincs tekintettel az emberre, igaza volt a bilincselésnek.
Azt , hogy lassan immel-ámmal szedték le a bilincset, meg mit mondtak közben, nem bizonyitható.
Ebben az országban a legkisebb emberség sincs a hivatalokban, a burokráciában.

Kerultem olyan parkolási helyzetbe, hogy egyszeruen nem volt megoldás
A végén 170.000Ft-ot fizettem
Természetesen senki nem volt ILLETÉKES az ugy részemre kedvező elbirálásában.

Matador 2009.06.17. 18:28:18

@Matschkássy Lukrécia: alternat egy 19 éves kis fasszopóbajnok! hogy a geci rothassza szét a száját!!

kamushamus 2009.06.17. 18:28:21

@Matador: Kéréssel sokkal többet el lehet érni,mint utasítással.
Gondold el ha téged utasít valaki,többet elér,mintha megkérne?

kamushamus 2009.06.17. 18:30:08

@kispista: Ennek nagy a valószínűsége.

Matador 2009.06.17. 18:30:15

@DonLover: Én az ilyet éjszaka föl is akasztanám egy fára, a lábánál fogva.

fülesbagoly 2009.06.17. 18:32:05

kamushamus: ez nem kérés? "Eközben én sírva könyörögtem a Közterület-felügyelet dolgozójának, hogy amíg az egyikük írja a nyugtát, addig ő szedje le a kerékbilincset a kocsiról, hogy minél hamarabb mehessünk."

kispista 2009.06.17. 18:32:12

@Matador: Tudod mi a netcigány? Egy olyan troll-t jelöl, akinek a neten keresztül nagy csak a pofája! Lehet akár egy fehér ember is, sőt többségében azok, mivel a romák nem neteznek annyian! Te vagy a fehér netcigányra a legjobb példa!

@DonLover: És zokogás közben volt ideje videófelvételt késziteni? Vagy nagyon hisztis a nő, vagy csak a hormonjai zavartak be!

DonLover 2009.06.17. 18:32:56

Fenti okokra való tekintettel szeretném mikrofonvégre kapni a társaság szóvivőjét, hogy elárulja a széles nyilvánosságnak, miképpen kezelték házon belül ezen - szerintem - szégyenteljes esetet. Őszintén bízom a happy end-ben, vagyis, hogy az eljáró urak már nem képezik részét a társaság humánerőforrásának.

kispista 2009.06.17. 18:34:18

@fülesbagoly: Az már azután volt, hogy a kedves apuka gyaníthatóan nem túl kedves stílusban utasítgatta a köztereseket! Ha kurvaanyázva megy oda hozzájuk, ne csodálkozzon, ha nem rohannak segíteni azonnal!

Matador 2009.06.17. 18:35:03

@kamushamus: Attól tartok, hogy aki higgadtan próbál viselkedni ilyen helyzetben azt jobban megszivatják, mit a fentvázolt alapesetben. Én ismerem az ilyen untermenscheket, én már láttam ilyen eseteket.

kispista 2009.06.17. 18:37:00

@Matador: "Én ismerem az ilyen untermenscheket" Tükörbe néztél te náci, hogy untermenschekről beszélsz?

Matador 2009.06.17. 18:37:50

@kispista: Hahahahahahahaha! Olyan jó veled szájkaratézni a fórumon primkókám! Új fogalmakat tanulok tőled. Ilyen jelzőt még nem kaptam. Köszi!

DonLover 2009.06.17. 18:37:52

Kispista: De, szerintem csodálkozzon akkor is! Egy ilyen helyzetben lévő nőnek, akkor is segítek ha a párja egy őstulok. Nem a pasi miatt, hanem a nő és a magzat miatt. Ez is elég nyilvánvaló szerintem mindenkinek. Talán csak a Centrumosoknak és neked nem.

kamushamus 2009.06.17. 18:38:26

@fülesbagoly:„Ő nem szedheti le, majd a kolléga miután megírta a nyugtát leszedi”. Én is párban dolgozok.Amíg én intézem a papírmunkát,hiába mondanák a rakodómnak(kollégámnak) hogy álljon arrébb az autóval,nem fog tudni,ha nincs jogsija.

kispista 2009.06.17. 18:38:55

"ahol az én állapotomról megállapították, hogy nem történt törés,"
Tényleg nem komplett! Gerinctörés gyanújával suzukival kezd rohangálni.

BékaRóka 2009.06.17. 18:40:20

Nem vagyok verekedős alkat, de ennek a kettőnek csavarkulccsal szívesen megjavítanám a pofáját, és azoknak az érzéketlen, tahó kommentelőknek is, akik azt keresik, hol kössenek bele a kiszolgáltatott panaszosba, és végik a védhetetlen hatóságosdi bunkóskodást! Uff. (Felesleges válaszolgatnotok tahók, úgysem ovasom el, nem vagytok méltók rá.)

Matador 2009.06.17. 18:40:23

@kispista: XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Most már náci vagyok?? Az előbb még netes "fehércigány voltam". Most már náci is??
Egyre jobb!! Mondj még hasonlókat! Hülye, fogalmakat nem ismerő, proli, 8általánost végzett, Jobbikszavazó.

fülesbagoly 2009.06.17. 18:40:38

@kispista: akkor is tetű dolog tőlük. Sanszos, hogy apuka tényleg nem nyugodtan jelezte (ha magamból indulok ki, akkor tuti), de ha a szemeteknek eljutott a tudatáig, mi a helyzet, lehettek volna emberségesek. Emberek...

kispista 2009.06.17. 18:42:40

@kamushamus: Lehet, hogy amiatt nem szedte le a nyugaírás közben, mert akkor az apeh megbüntette volna őket.

@DonLover:
Nem tudom, hogy mennyire kérte a nő kultúráltan az ellenőröket! Szerintem teljesen egyértelmű, hogy egy hisztis nőröl van szó. Egyértelmű, hogy semmiféle életveszély nem volt, mégis erre hivatkozva akart magának előnyt kicsikarni.

Matador 2009.06.17. 18:42:56

@DonLover: kispista nem becsüli az élet értékét. De egy "játék" után biztos másképpen gondolkodna.

kamushamus 2009.06.17. 18:43:29

@BékaRóka: Áruld már el,hogy ki itt a kiszolgáltatott panaszos,és mit fog bepanaszolni,hogy bunkón,de jogosan viselkedtek vele a bilincselők?

kispista 2009.06.17. 18:46:25

@Matador: Egyszer rasszistázol, másszor meg untermenschekről beszélsz! Igazi tudathasadásos MSZP szavazó vagy! Tudod, akik látens antiszemiták, de néha nem tudják ezt titkolni és untermenschekről beszélnek!

@BékaRóka: Leszarom a panaszost, mint ahogy téged is! Ugye ezt a kommentet sem olvastad el, hasonlóan a többihez, amikre válaszoltál!

kamushamus 2009.06.17. 18:46:26

@kispista: Ezek után "zsebredolgozás" miatt jött volna létre ez a poszt.

DonLover 2009.06.17. 18:47:50

Hát, ha adunk esélyt annak a verziónak amit mondasz, a vizsgálat idejéig akkor is felfüggeszteném a két embert a munkájából. Megnézni a videót. Ha taplók voltak valóban akkor útilapu.
A nő és a férje ha paraszt megtehetik, mert magánemberek. Önmagukat képviselik, a szabadidejükben. A centrumosok viszont dolgoztak a szolgáltató iparban. Egy ilyen beosztásban adódhatnak rendkívüli helyzetek és aki ezeket nem képes kezelni az nem való oda.

kispista 2009.06.17. 18:49:02

@BékaRóka: A csavarkulccsal verekedés igazi keresztyén szokás ugye? Jézus is megmondta, ha kerékbilincselik az autódat, vágj vissza csavarkulccsal!

kispista 2009.06.17. 18:51:11

@DonLover: "és aki ezeket nem képes kezelni az nem való oda. "

Szerinted hányan mennek oda hozzájuk kurvaanyázva és fenyegetőzve, hogy vegyék le azonnal a bilincset! A leírás szerint semmilyen szabálytalanságot vagy udvariatlanságot nem követtek el azon kívül, hogy a posztoló szerint lassan dolgoztak!

Matador 2009.06.17. 18:53:48

@kispista: Menj a picsába a bibliáddal, meg a kereszttel! Ne Jézus tanításával gyere már te álszent geci!

kispista 2009.06.17. 18:53:59

"„Ő nem szedheti le, majd a kolléga miután megírta a nyugtát leszedi”"

A kollégája volt kiképezve a bilincsleszedésre, ő csak a fényképezésre volt feljogosítva!

@DonLover: Mutass légyszi rá a szövegben arra a részre, miszerint taplók voltak a közteresek. Mert szerintem az nem taplóság, hogy nem futólépésben rohantak oda.

Matador 2009.06.17. 18:56:05

@kispista: Egyáltalán meg kéne szüntetni ezeket a kibaszott vérszívó parkolási cégeket, a Demszkyvel, meg a hozzád hasonló beírogatókkal eggyütt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.17. 18:56:20

@Matador: Azé' vegyél vissza a szádbol kissé

kispista 2009.06.17. 18:56:44

"Eltelt 10 perc még mindig nem érkeztek ki,"
A mentőt nem hívja ki, mert szerinte lassúak lennének, de a közteresektől elvárja hogy 10 percen belül legyenek ott!

Nemrégen lett az a környék parkolóövezet, úgyhogy az órák felszerelése után majd lesz szabad parkolóhely.

@Matador: Anyád a sarkon dolgozott, hogy ilyen beszédet tanultál el tőle?

DonLover 2009.06.17. 18:57:36

Kispista: "Szerinted hányan mennek oda hozzájuk kurvaanyázva és fenyegetőzve, hogy vegyék le azonnal a bilincset!"

Hát igen. Én nem is vállalnék el ilyen aljadék melókat. Biztos nagyon sokat fizethetnek érte havonta, ha van aki elvállalja. Még szerencse, hogy nem vagyok ilyen mohó és beérem azzal amit a civil szektorban keresek. Cserébe szeretnek munka közben (is) és nem gyűlölnek az emberek.

kispista 2009.06.17. 19:00:10

@horex: Olvasd el Matador többi hozzászólását más posztokhoz is, szegény embernek szűk a szókincse!

A 170e ft-os parkolási díjat hogy sikerült összehozni?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2009.06.17. 19:03:19

@kamushamus: A jogossággal kapcsolatban akadnak apró aggályaim, ugyanis a "tilos az tilos" érv nem feltétlenül állja meg a helyét, ha emberi élet védelmében, magzat védelmében szükséges, akár sorompót is áttörhetsz, ilyenkor "büntethetőséget kizáró ok", erőssen kétlem, hogy a tilosban parkolás esetében, ami senkinek sem ártott, nagyságrendileg más az értékelés.

Innen a kerékbilincs felhelyezése aggályos, hiszen nem tudták, indokolt, jogszerű-e, de azt tudták, ezzel veszélyhelyzetet okozhatnak...

Sőt, azt is tudták, hogy amikor megvárakoztatták a panaszost, akkor veszélyhelyzetet okoznak a késlekedéssel, szándékosan, ami viszont ismét nehezen összeegyeztethető a jogszerűséggel.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.17. 19:03:49

@kispista: Azért te sem a zárdaszuzek közt tanultad a beszélgetést és itt nem Matadorral folytatottra gondolok.
Ha te egy terhes anyát ribancnak titulálsz, mert a családi kocsival vitték orvoshoz, hát....

reakcios 2009.06.17. 19:07:53



X. Adrienn és Y. Zsolt ? Szegény gyerek.

Ez egy közterületes probléma, nem értem hogy került a képbe a naccerű Centrum Kft lelkes dolgozója. így nem lesz meg a napi 30 büntetés, hamar repülni fog !

kamushamus 2009.06.17. 19:08:47

@TheElf: "ugyanis a "tilos az tilos" érv nem feltétlenül állja meg a helyét"
A két alkalmazott nem saját belátásuk szerint büntet,bilincsel,hanem van aki megszabja,hogy kire,mire tehet bilincset.Az a feladatuk,hogy alkalmazzák a jogszabályokat,legyen az parkolással,vagy szabálytalansággal kapcsolatos.Szerintem.

Platon 2009.06.17. 19:08:50

taxi?

Amúgy érzéketlen kőbunkó parasztok voltak nem vitás.

Matador 2009.06.17. 19:10:06

@horex: Bocs horex, de ez az okoskodó kis féregnyúlvány, és rajtakívül egy-két beírogató kihozott a sodromból.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.17. 19:10:29

@kispista: Lejárt a muszakim, nem kaptam helyi parkolási engedélyt. Amig szaladgáltam és kérvényezgettem, méltányosságbol ugyanmá' adják meg eltelt 2 honap, közben a parkolosok rakták a parkolo buntetést. Egyszeruen nem volt hova tennem az autot és reménykedtem, én hulye, ha megadják mégis az engedélyt eltekintenek a buntetéstöl.
A végén a közteresek el is vitték az autót, ki is kellett váltanom.
Öröm az ürömben, hogy a parkolo cég 450.000-re perelt, de a követelt idoszakban nem is az enyém volt az autó.
Gondolták egyuttal rám verik azt is.
Hát az nem sikerult nekik.

Matador 2009.06.17. 19:13:29

@kispista: A te ismered a vér szerinti apádat?? Ha nem akkor érthető mivel foglalkozott az anyád, és az is érthető, hogy miért ribancozod az áldott állapotban lévő nőket, asszonyokat.
Ha igen, akkor gratulálok az apád neveléséhez.

Matador 2009.06.17. 19:15:43

@horex: Miből gondolod, hogy ebben az emberszabásúban van emberi érzés?? Fogadok, hogy egy hangyában több van.

Norx 2009.06.17. 19:22:16

Nem voltam ott, nem láttam a heyzetet, nem éltem át az ő aggodalmukat, ráadásul senki el nem fogja olvasni amit írok. De:

normális ember kocsit leparkol tilosban, asszonyt letesz ambulancián, kitipeg, kocsival eláll nem tilosba, visszatipeg asszonyhoz/ért.
A szakemberrel meg nem üvölt, nem parancsolgat, hanem hozzá tesz egy kéremszépent. Hülye fasz pestiek.

cuebler 2009.06.17. 19:25:53

ha az én terhes nejemmel játszották volna ezt, leütöm mindkettőt és elhajtok a kocsijukkal. faszparasztok...

DonLover 2009.06.17. 19:27:18

Szakember???
Szakember a pék, az autószerelő, a kőműves, a tanár, a mérnök, az orvos, stb. A BKV ellenőr és a közterületes, centrumos lótifutik nem szakemberek. Ők nem értenek semmihez. Ingyenélők, akik mások szorult helyzetén, feledékenységén élősködnek. Ezek nem szakmák, hivatások hanem csupán időtöltések pénzért.

Norx 2009.06.17. 19:29:03

@DonLover: jaja, idézőjel lemaradt nálam a szakiról, de nem állítasz valótlant.

borisz 2009.06.17. 19:32:50

szar szemét állatok ezek, el kellett volna ütni őket bazmeg, legalább a lábuk törjön el
áááá

borisz 2009.06.17. 19:34:22

@Norx: jah, mindezt életveszélyben te barom. gondolom az apád volt az egyik geci

Gyap 2009.06.17. 19:39:07

Javaslom a parkoló cég két kollégája ellen magán per indítását, GONDATLANSÁGBÓL ELKÖVETETT EMBERÖLÉSI KÍSÉRLET alapos gyanúja miatt..

Még szerencse, reméljük tényleg nem történt semmi, de történhetett volna....

Gregegy 2009.06.17. 19:39:47

Kérdés a sok okoshoz: ha szerintetek veszélyes helyen állt, meg mentő, meg akármi, akkor mi a faszért tökölt a 2 centrumos 40 percet azon, hogy leszedje a bilincset?
Behajtják a sápot, azt hagyják elmenni, hogy hadd álljon be helyette a következő, akit megvághatnak 15 ezerre.

Másik, hogy ha centrumosok tényleg annyira aggódnak a KRESZ miatt, akkor ne rakjanak rá bilincset, mert így esélytelen, hogy el tudjon állni a forgalmat elzáró helyről.

Norx 2009.06.17. 19:42:13

@borisz: na Boriszkám ,találj a felmenőid közt valakit, akit lebarmozhatsz, lehetőleg a női ágon, miután meghágtad a ravatalán, mert hozzám nem érsz fel.
Életveszély? Egy picsára eséstől? Ne viccelj! Ha nem az apukát vizsgálták, akkor álljon arrébb, és ne a szerencsétlenekkel emberkedjen miután jogosan megbilincselték (mivel ezt nem tette meg), és szóvá tették hogy a droidoknak is lehet érzékeny a lelkük a megszólítás milyenségére.
Az a ba a pestiek nagy részéve, hogy túl keveset éltek vidéken, ezért nem fejlődött ki az agyuk.

kispista 2009.06.17. 19:45:13

@Gyap: Te sem vagy képes gondolkodni! Mégis milyen emberölési kisérletről beszélsz?

kispista 2009.06.17. 19:47:27

@Gyap: Tényleg életveszélyes helyzetben lehetett, ha elengedte az orvos és kocsival akart átmenni a másik kórházba.
És bűncselekmény miatt mióta lehet "magán pert" indítani? Ne beszélj hülyeségeket!

kispista 2009.06.17. 19:48:35

@Gyap: Ha busszal ment volna a kórházba, bepereli a sofőrt, mert túl lassan halad?

Haaat1 2009.06.17. 19:48:54

Szóval én azt nem értem, hogy azok, akik most a csaj mellett kárognak, máskor miért követelik a járdáról traffipaxozó rendőr fejét?
He?

Ja!, hogy az más...
No, ha csak azért nem.

zümmmi 2009.06.17. 19:49:10

hát, be kell ismerni kispista eq-ja közelít a nullához. kb. úgy mint az inteligencia szintje.

Haaat1 2009.06.17. 19:50:59

A videóval meg óvatosan baszkikáim, mert rá...(faragtok) erősen.
Az már egyszer biztos. :-)

Haaat1 2009.06.17. 19:52:29

@kispista:
Lehet! Persze, hogy lehet.
Ezt úgy hívják, hogy magánvád. Bár, meggondolandó, mert ha nem jön be, akkor a magánvádló lesz vádlott.

The Great Destroyer 2009.06.17. 19:53:17

A centrum igenis elmehet a k. anyukájába.
Én ma vittem be az I. női klinikára a 8. hónapos feleségemet és "véletlenül" éppen a Mária utcában tudtunk csak megálni. Ma délelőtt ismeretlen okból kifolyólag a mária utcában a baross utcától az üllői útig nem működtek a parkolójegy autómaták.
Megkérdeztem az arrafelé ténfergő parkolójegy ellenőrző horda egyik tagját, hogy, akkor most mi a f..sz van.
Flegmán azt a választ kaptam, hogy ott van a szám az autómatán, parkoljak a zesemeses móccerrel. Szerencsére az sms-es parkolás "technikai okokból" nem működött, legalább is ezt a választ smsezte vissza az autómata 3alkalommal is. Ezek után egy másik éppen "véletlenül" arra tébláboló parkolóőr ktsög azt javasolta, hogy üljek a kocsiban, mer' akkor el tudom mondani, hogy miért nincs parkolójegyem...
Végül is egy kis utcában találtam működő autómatát, amíg a feleségem a kocsiban melegedet...

Haaat1 2009.06.17. 19:56:12

Most látom a csaj kitűnő magyarsággal fogalmazott levelét:
"húza-vonával"
Vazze. Alig jobb, mint a láthassa az elvtárs.

Haaat1 2009.06.17. 19:57:28

@autodidakta agysebész:
Nincs légkondi a verdában?
Csóringer.

DonLover 2009.06.17. 19:57:42

Norx: Az emberségesség, a kedvesség, az empátia nem Budapest, más városok vagy falvak kérdése. Tahók mindenütt vannak.
Az is igaz, hogy a fővárosban általában feszültebbek és türelmetlenebbek az emberek, azért túlzás lenne azt állítani, hogy Budapesten mindenki bunkó.

kispista 2009.06.17. 19:58:34

@Haaat1: Tévedsz! Magánvád néhány bűncselekmény esetén lehetséges, amikor nem indulhat hivatalból eljárás (pl. könnyű testi sértés) Emberölési kísérlet közvádas, vádat csak az ügyészség emelhet!

@zümmmi: Tényleg én vagyok a hülye, hogy nem hiszem el a kamuszöveget a gyilkos közteresekről és az életveszélyben lévő 10 percen keresztül telefonáló kismamáról!

Haaat1 2009.06.17. 19:59:08

@Gregegy:
Ne is álljon oda, oszt jónapot.

DonLover 2009.06.17. 19:59:29

Norx: Az emberségesség, a kedvesség, az empátia nem Budapest, más városok vagy falvak kérdése. Tahók mindenütt vannak.
Az is igaz, hogy a fővárosban általában feszültebbek és türelmetlenebbek az emberek, azért túlzás lenne azt állítani, hogy Budapesten mindenki bunkó.

Matador 2009.06.17. 19:59:58

@kispista: Mi a kurva anyádat ugatsz még mindig itt??? Itt öntöd magadból a hülyeséget, mikor ott sem voltál mikor ez történt. Egyébként tényleg el kéne veled játszani azt a "játékot". Rádférne, hogy megváltozz.

kispista 2009.06.17. 19:59:59

@autodidakta agysebész: Vidd magaddal a rendszámtáblát!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.17. 20:00:34

Az elmult honapban elég rosszul voltam. Szombat délben betuztem az ugyeletre, kocsit a kijelolt parkolohelyen az orvosi rendelo mellett hagytam és mentem a dokihoz.
Közteres utolér és vigyem onnan a kocsimat mert megbilincsel.
Hiába mondtam hogy szarul vagyok, örulök hogy a dokihoz elértem, arrébb kellett mennem ugy 500m-re és még hozzáfuzte, öruljek hogy szolt,mert csak engedéllyel lehet arra a raszre , Bp. Belváros, behajtani.
Háát kivántam nekik magamban azt a rossz közérzetet ami nekem volt.
Emberség, le van szarva.

Tudom, hivhattam volna mentőt is. :)

kispista 2009.06.17. 20:01:25

@Matador: Itt várok rád a Kazinczy utcában, hol vagy? Mindjárt lemerül a laptop-om.

Matador 2009.06.17. 20:02:34

@DonLover: De igen! Az emberek többsége (80%) irdatlan féreg, ami Budapestet illeti.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.06.17. 20:04:50

A Jó Büdös Kurva Anyját a Centrum Kft. azon köcsög munkatársainak, akiknek ennyire nincs esze, szíve. Remélem a baba azért egészséges maradt?

kispista 2009.06.17. 20:04:52

@horex: Ha tudsz autót vezetni nem lehetsz annyira rosszul. Vagy vidd magaddal mind a négy felnit, akkor nem tud mit megbilincselni. Gyakorlattal 2 perc alatt leszerelhető egy darab.

fülesbagoly 2009.06.17. 20:06:49

@DonLover: ebben az a szép, hogy pesten nagyon sok vidékről felköltözött ember van, tehát a pestieket nem hiszem, hogy ki lehetne emelni...

DonLover 2009.06.17. 20:15:57

Norx: Az emberségesség, a kedvesség, az empátia nem Budapest, más városok vagy falvak kérdése. Tahók mindenütt vannak.
Az is igaz, hogy a fővárosban általában feszültebbek és türelmetlenebbek az emberek, azért túlzás lenne azt állítani, hogy Budapesten mindenki bunkó.

Matador 2009.06.17. 20:16:18

@kispista: Bevetted? Tényleg ekkora balek vagy?? Sajnállak.
:(

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.17. 20:16:32

@kispista: Ahogy mondod, le is szereltem , beraktam mind a 4-et a kocsiba, de mire visszamentem felraktak a kerék helyére egy kerékhelyebilincset, igy nem tudtam hazamenni

Agagag 2009.06.17. 20:17:00

Felkötni a geciket!

alternat 2009.06.17. 20:19:55

@Matador: Azért te is beleszakadhattál volna anyádba!

zvajo 2009.06.17. 20:25:48

@Pema: A traumatologia es a szuleszet ket kulon szakma. Az Orszagos Baleseti Intezetben nincs nogyogyaszati osztaly. Gondolkodj, mielott vadaskodsz...

alternat 2009.06.17. 20:26:23

@Norx: Végre egy ember aki reálisn látja a dolgokat.

Olyan nagy gond első látásra sem lehettet, mert akkor az orvos küldte volna át a "kismamát" mentővel a nőgyógyászhoz.

fecsa 2009.06.17. 20:28:28

Elsőként: Sajnálom a megszületendő kicsikét!:( Remélem, hogy nem lett baja.
Továbbá sajnálom, hogy ilyen szülei lesznek. Valószínűleg bulváron nevelkedtek már ők is.
Gerincen lefelé csúszni? 3 lépcsőnyit? Igen, csúszni csak lefele lehet.
Sokkos állapotban? Akadályozták a továbbhaladást? Ki készítette a videofelvételt? A pasi aki vezetett? Vagy a sokkos anyuka? Itt is sántít valami.
És vegyük figyelembe azt is, hogy a Centrumos mókus is ember, bérből élő, ő is csak a munkáját végzi, tehát szerintem nem ebben a hangnemben indult az ügyintézés.
Ettől függetlenül a Centrumos mókusok is több empátiát gyakorolhatnának. Nem azt mondom, hogy minden el lehet nézni, de azért egy korházba nem szórakozni megy az ember.

Matador 2009.06.17. 20:31:54

@alternat: Elvághatom a torkodat??

metal · http://electric.blog.hu 2009.06.17. 20:32:39

@kborzy: Vittél te már be beteget kórházba? Én igen, és akkor megtanultam, amennyiben nincs láthatóan életveszélyes sérülése, akkor legközelebb megvárjuk a mentőt. Ugyanis, akit mentő hoz, azt azonnal ellátják, mivel a mentőnek meg kell várnia az orvos aláírását, hogy átvette a beteget, ha te viszed, akkor beáll a sorba, ami jó eséllyel 1-2 órás várakozással jár! Úgyhogy mindenki jobban jár, ha megvárja a mentőt. Amúgy nem értem, hogy mi baja lett volna a gyereknek, ha háttal esett el, nem hasra?

GáborGábor 2009.06.17. 21:03:22

Azé' má' mekkora köcsögök ezek a parkolóőrök, he...

A múltkor vittem a terhes barátnőmet a nődokihoz, aki éppen a balesetiben ügyelt. Mondta, hogy menjünk fél 9-re reggel, mert akkorra már elhunynak az éjszakai balesetesek, a munkakerülők meg még az ügyeiket intézik, majd 11 körül jönnek igazolásért, hogy reggel 8-kor elestek a lépcsőn.

Szóval a szívivel kicsit megkéstünk, mert hiába ment reggel 6-ra a fodrászhoz, a hajmosónő este öszebalhézott a pasijával és reggel késett egy fél órát. Így csak 9-re értünk a kórházhoz, hát gondoltam feldobom az autót a járdára, nem zavar az ott senkit. A vizsgálat pikk-pakk megvolt (megnyugtatom a kedves érdeklődőket, a baba rendben van, de azért rá kell nézni, mert a barátnőm még csak 17 éves), de amikor megyünk ki, akkor látom, hogy kerékbilincs van rajta :-((

Hát, mondom, ez így nem pálya, a csajt még haza kell vinni, de 10-kor már a spanommal kell talizni, mert ki kell tölteni pár forgalmi engedélyt!!!

Hívtam is közterületeseket, hogy miezittenbasszátokmeg.

Hát nem nekiálltak emberkedni, hogy 15 rongy, meg ilyesmi. A csajom vonyított, hogy neki menni kell (tényleg jött a barinője, hozta a legújabb DVD-t, amit meg akartak nézni), mondtam neki, hogy mutogassa a hasát, meg az arcán a kék foltot (hát istenem, néha gyorsan eljár a kezem...), de a köcsögöket nem hatotta meg.

Mivel mennem kellett, azért ledobtam nekik a 15 rongyot és el is mentünk.

Nade ezzel nincs vége a történetnek, hiszen nekem vannak haverjaim, nekik meg ott kell gályázni nap mint nap, megtalálom én őket!!!

Alfonz64 2009.06.17. 21:14:34

"akit mentő hoz, azt azonnal ellátják"
Aki életveszélyben van annak mentő, akkor a doki nem engedte volna el, mert az az ő felelőssége lett volna. Ha látja hogy kerékbilincs nem értem miért hívogatja hogy vegyék van akinek fél napba is belekerül a taxi 10 percen belül biztos ott van, sőt meg lehet kérdezni menyi idő belül ér oda és nem egy társaság van.

Turáni átok (törölt) 2009.06.17. 21:19:21

Nem vagyok fórumozó alkat, csupán rövid ideje figyelem a fórumokat és a hozzászólásokat.
Ahogy elnézem, mindegyik comment-flownak abszolút egyforma a lefolyása, akármilyen brutális témáról is szól maga a téma (mint amilyen pl ez is). Kezdődik néhány hozzászólással, majd mind egy irányba fordul: a hozzászólók - egy jó részük - törvényszerűen egymásnak esnek. Mindig. Valahol nagyon déja vu érzést keltő a jelenség és szerintem ezért tart ez az egész szerencsétlen ország ott ahol. Nem a rendkívül aggasztó jelenségre figyelünk, hanem ha a másiknak eltér a véleménye - nekimegyünk. Így persze nyugodtan ülhetnek olyan uralkodók a nyakunkon, mint a jelenlegi kormányzó csürhe (bocs, de az). Ami viszont nagyon ijesztő, hogy alig vehető ki a hozzászólásokból az együttérzés pedig mégis csak egy embertársunkkal packázott az (így vagy úgy, de az) adónkból fenntartott droidsereg, még ha netán a polgár is volt a béna - basszus melyikünk nem az néha. És elképesztő, milyen sub-zero érdeklődéssel követi a közhatalom egy magyar gyerek testi-szellemi épségének veszélyét. De hát miért is érdekelne ez mást, nálunk senkit nem érdekel mi van a másikkal. Frankón ön-felaprózott társadalomként simán eltartunk egy középkori rablóbandát felettünk, amely természetesen nagyon élvezi ezt és liftes palotákat épít magának és chips-et majszolva nézi az LCD TV-n, hogyan verjük agyon egymást - mint Matador és Kispista kicsit odébb. Ahelyett, hogy fellógatnánk az egész országló bandát a Nagykörúton egymást kalapáljuk. Semmit nem vagyunk képesek tanulni évszázadok óta - ez hihetetlen. Szerintetek meddig marad még fenn ez az ország így? ÉS mi a rák tart minket össze magyarokat...? Az együttérzés nem, az 100%

Bocs ha túl hosszan túl negatív voltam, 3 gyerekem van és gondolni sem merek arra, mi történhet, ha eü problémás helyzetbe kerülnék családfenntartóként...

Mindenkinek további jó estét-

Schulteisz, az ikrek 2009.06.17. 21:40:21

F@szért hisztizik 3 lépcsőfok miatt? Meg a szél is megfújta...
Bemehetett volna egyedül is a balesetibe, a kanegere meg elmegy szabályos parkolóhelyet keresni, megeteti az automatát némi apróval, és a csaj túl is van a vizsgálaton! Ez a szabályos!
Esetleg bkv vagy taxi!
A purdé miatt nem kell aggódni, max. megdugja még egyszer!

Ecsedy Áron 2009.06.17. 21:43:54

@horex: Bocsánat, de értelmezésem szerint a hölgy alkotmányos joga a méltányossághoz való jog. Ergo: amennyiben méltányolható okból és mértékben szeg meg törvényt, amelynek a társadalomra való veszélyessége nulla, akkor nem volt jogszerű az eljárás. És mivel a jog ezen túlmenően TÉNYLEG nem disztingvál, az senkit sem érdekel, hogy az eljáró droidnak volt-e vagy kellett, hogy legyen lehetősége vagy módja, hogy ezt megállapítsa. A lényeg, hogy az eljárása miatt nem volt lehetősége élni alkotmányos jogával. A másik probléma az viszont súlyosabb: ugyanis amennyiben baleset történt és a balesetet szenvedet(tek) ellátását veszélyeztetik, akadályoztatják, az önmagában is bűncselekmény. Igazából még az is az, ha tétlenül nézik.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Segítségnyújtás_elmulasztása

Mivel a segítségre szorulás egyértelmű volt, hiszen a kórházból másik kórházba utalták át (ergo: orvos utasítására történt a vizsgálat/kezelés), valamint ha másért nem a hölgy tünetei miatt is egyértelmű, hogy nem a normál állapotában található meg, így a vétség szvsz befejezettnek minősül. Amennyiben súlyosbodott a helyzete a hölgynek a késlekedés miatt (ez elég tág fogalom, bíróság mérlegel), akkor az pedig kapitális ejnyebejnye. Színezi az ügyet, hogy az akadályoztatás több alkalommal történt meg, hiszen egyszer a kerékbilincs eltávolítása okán, egyszer pedig a az eltávozás akadályozása okán -ez utóbbi elég egyértelmű és nem mérlegelés kérdése.

prakp 2009.06.17. 21:50:24

Hát nem semmi ez a dúlás-fúlás. Tatabánya, Szent Borbála Kórház, fél óra parkolás ingyenes. Nyomtatott cetlis a dolog, tök automatikus és gyors. Úgy látszik, errefelé nem annyira pénzéhes szarok a górék, hogy amúgy is szorult helyzetben lévő embereket még tovább csesztessenek. Nem irigylem a fővárosiakat a góréikért, dehát maguknak választották...

Matschkássy Lukrécia 2009.06.17. 21:52:17

@Schulteisz, az ikrek: Teccik ahogy kezded a mondatot, purdefi! "Csaj"-odat is "megdughatna" a "kaneger" megegyszer?

miszterbig 2009.06.17. 21:53:30

Szerintem egy gk. nem tud deszélni.
Talán ahogy a gyermekedért felelőséget vállaltatok,úgy amikor a jogosítványodat megkaptad"vagy a párod" nem volt probléma,hogy beülj az autóba és azt érezted tiéd a világ!Sajnos ez is benne van a pakliban,hogy néha elkapnak,és fizetni kell.Tedd a szívedre a kezed,és gondold végig hogy hányszor fértél még át a sárgán,stb.És hányszor is kaptak el???Na látod.Örülj neki hogy a babának nincs baja.Azt ugyan nem írtad meg hogy mit is vétettetek a KRESZ ellen,de ha jobban belegondolsz,lehet hogy mások életét is veszélyeztettétek ezzel a sikeres parkolással.Nem a közteres tehetett róla hogy így sikerült,ő a melóját végzi"még ha szar is az"és a közalkalmazotti fizetése sem vígasztalja.Szerintem rendesek voltak hogy visszamentek,rád voltak tekintettel.Járhattál volna rosszabbul is.

Haaat1 2009.06.17. 21:57:34

@GáborGábor:
Próbáld meg kisgyerek.
Olyat fogsz kapni a haverjaiddal együtt, hogy anyád be sem enged az ajtón. annyira nem fog megismerni.

prakp 2009.06.17. 21:59:40

@Schulteisz, az ikrek: "A purdé miatt nem kell aggódni, max. megdugja még egyszer!" Kár, hogy a szüleid nem így tettek.

miszterbig 2009.06.17. 22:01:12

Van két gyermekem,a fiamnak 2db autóimmun betegsége van,gyógyíthatatlan de kezelni,és szintentartani lehet.Az csak pénz volt.A szülés,az orvosnak,és a szülésznőnek kifizetett összegek,,,,,Na azok fájni fognak!!!

Matschkássy Lukrécia 2009.06.17. 22:07:15

@prakp: @Schulteisz, az ikrek remeljuk nem fog szaporodni.

Norx 2009.06.17. 22:17:18

@Turáni átok:
Bocs hogy csak ennyit ragadok ki a hsz-edből, így erősen ferdítek, de csak a vita kedvéért:
"Ami viszont nagyon ijesztő, hogy alig vehető ki a hozzászólásokból az együttérzés pedig mégis csak egy embertársunkkal packázott az (így vagy úgy, de az) adónkból fenntartott droidsereg, még ha netán a polgár is volt a béna - basszus melyikünk nem az néha"

Szóval azt is vegyük már figyelembe, hogy az a droid is egy ugyaniyen embertársunk. Neki is lehet szar napja, és neki sem esik jól, ha rosszul, ideggel szólnak hozzá. Nincs sok iskolája talán, és biztos nem 120+ iq-val mennek oda dolgozni, de nekik is meg kell adni az alapvető tiszteletet. És az akkor nyilvánul meg amikor hozzá szólunk. És őket nem mérlegelni alkalmazzák, nem is az empatikus képességeikért. Ha a posztoló okosabbnak érzi magát és a férjét, akkor ez megnyilvánulhatott volna abban, hogy a baleset utáni hóttideg és sokkos állapotban is képes úgy szólni a droidhoz, hogy az ne rajtuk verje le minden frusztációját.
És tegyétek a szívetekre a kezeteket, és valljatok magatoknak igazat: ha egy ideges fontoskodó pöcs odaszól nektek, ti nem ragadtok meg minden alkalmat, hogy megszivassátok? Mert akkor vagy szentek vagytok, vagy boxzsákok.

Békató 2009.06.17. 22:17:24

@Turáni átok: először fórumozok itt.Végigolvastam ezt a gyötrelmet itt,de a Te hozzászólásod volt a legszimpatikusabb!Teljesen egyetértek Veled!És... ugye,hogy lehet káromkodás nélkül is ...?
@metal:ha egy terhes nő seggre ül,az ütéstől beindulhat a szülés!!!23 hetes babát már meg lehet menteni ...talán,de nem kívánom Neked,hogy ilyen koraszülött gyermeked legyen!

A55ho1e 2009.06.17. 22:21:48

@miszterbig: Öreg, úgy b@sznám szét a pofád, ahogy csak lehet. Hogy merészelsz ilyen köcsög, cinikus hangnemben beszélni??
Írj az email címemre, hogy hol és mikor taposhatom ki a beled, te fasszopó patkány.
Rohajd meg a kioktatásoddal együtt ott ahol vagy, addig is.

Dr Smit Plagius 2009.06.17. 22:29:30

nem érzem úgy, hogy igaza lenne akár a kismamának, akár a kommentelőknek, de ha az én kedvesemmel és gyermekemmel történik hasonló, valószínüleg kiherélem a két centrumos pöcsfejet, majd hívom rendőrséget és a sajtót!

A55ho1e 2009.06.17. 22:32:41

Azóta priviben írtam miszterbignek, meg a shultheisznek a gyökérnek is. bárhol, bármikor eszmecserélek velük. ekkora patkányokat!!!

Schulteisz, az ikrek 2009.06.17. 22:35:36

Matschkássy Lukrécia
Mi van büdösgyökér, elkoptak az ékezeteid?

prakp A szüleim így tettek, de a bikát Apád használta potemix helyett! Anyád meg élvezte!

j311 2009.06.17. 22:37:04

Hmmm, talán mentőt kellett volna hívni, annak mindig van parkolóhelye a kórházban és kerékbilincset sem raknak rá.
Mellesleg amíg a vizsgálat tartott, a férj simán elmehetett volna rendes parkolóhelyet keresni, de nem tette. IJ.
Talán megtanulja a posztoló, hogy egy "kérem" vagy "légy szíves", értelmes hangnemmel, kommunikációval párosítva sokkal gyorsabb, mint idegesen siettetni valakit.

Ro3 2009.06.17. 22:37:17

Hát ja. Evvan. Tudom nem szép dolog, h nyugattal példálózok soxor, de pl Ausztriában gyorhajthatsz is ilyen esetben, mert ugye az emberélet egy kicsit fontosabb, mint egy közlekedési szabály.
Persze szerintem ez MO-on is így van (arányosság meg egyebek), csak ez sokaknak nem tiszta.
Pl nem verheted meg Józsit, kivéve, ha önvédelemből teszed. Vagy nem hajthatsz fel a padkára, kivéve ha pl balesetmegelőzés céljából teszed. Stb.
Mentőt tényleg nem célszerű hívni, ha sokkal gyorsabban beérhetsz autóval, és úgy érzed tudsz normálisan vezetni.
A bilincses akkor sértett törvényt kb amikor a cetlit kezdte töltögetni, ahelyett, h haladéktalanul levette volna a bilincset. Rendszám megvan, ilyenkor nem tartóztathatja fel semmilyen okból a kismamát, mert ugye emberi élet van veszélyben. Nem, a büntetés miatt sem. Bár mindenesetre a kórház reakciója is érdekes volt, h menjenek másik kórházba.
Na mind1, bilincsest bíróság elé vinni, és jól felfüggesztettet adni neki+kirúgni.

Schulteisz, az ikrek 2009.06.17. 22:38:46

A55ho1e
Megbaszl@k anyád hátán, te köcsög!Én nem cserélgetek eszmét veled, azt a címet, amit itt megadtam, amúgy sem használom!

CUMIZTAD!!!

Ro3 2009.06.17. 22:38:56

@j311: Őőő azért egy mentő nem 2 perc alatt ér ki. És igen, megtehette volna h kimegy, de te nem maradtál volna a feleségeddel és a gyerekeddel, mikor ilyen bajban vannak? Nem? Nincs több kérdésem.

A55ho1e 2009.06.17. 22:42:06

@Schulteisz, az ikrek:

kemény vagy, mint a RS! Pofád nagy, pöcsöd kicsi, eszed semmi!
az én email címem viszont korrekt te csicska, uh írjá, h mikor, hol, különben én baszlak meg tejszinen anyáddal együtt.

hrcs_123 2009.06.17. 22:42:27

ó anyám, miért olvasok már megint kommenteket?

prometheus_X 2009.06.17. 22:43:03

Aki így szopat egy terhes nőt az simán dögöljön meg! Aki meg másként gondolja az menjen az ilyen után! Ennyire egyszerű a képlet.

Schulteisz, az ikrek 2009.06.17. 22:45:33

A55ho1e 2009.06.17. 22:42:06
Ne ugass nekem, nem én kértem, hogy pofázz!
Szopogasd hegyesre apád lankadt farkát, és menj aludni buzika!

Matschkássy Lukrécia 2009.06.17. 22:47:14

@Schulteisz, az ikrek: az agyad is gazdasagos, vagy csak a modorod?

j311 2009.06.17. 22:48:31

@Ro3: Ha orvos, akkor van értelme ott maradni a vizsgálat idejére, persze ha orvos, akkor talán be sem viszi a kórházba. Ha nem orvos a vőlegény, akkor egyáltalán nem változtat a vizsgálaton vagy annak eredményén, így teljesen felesleges a jelenléte. Tehát elmehet szabályos parkolóhelyet keresni...
Ha ezen megbukik egy párkapcsolat, akkor ott nem csak ez volt a gond.

Ro3 2009.06.17. 22:49:05

@Matschkássy Lukrécia: Hagyjátok, ha tudomást sem vesztek róla, egy idő után abbahagyja :D

Schulteisz, az ikrek 2009.06.17. 22:49:25

prometheus_X
Azért, mert hasas, nem illeti meg több jog!
Vezessék be nekik a dupla jegyet, addig minek adnám át a helyem tömegközlekedési eszközön?
Ha dugni tud, viselje a következményeit!

Schulteisz, az ikrek 2009.06.17. 22:51:27

Dehogy hagyja, ennek a genetikai selejtnek keresek ékezetes billentyűzetet, ha már nincs ilyene!

Matschkássy Lukrécia 2009.06.17. 22:56:46

@Ro3: mondom, hogy gazdasagos az agya :D.
"Schulteisz, az ikrek 2009.06.17. 22:51:27
Dehogy hagyja, ennek a genetikai selejtnek keresek ékezetes billentyűzetet, ha már nincs ilyene! " :DDDDD

Ro3 2009.06.17. 22:59:10

@j311: Szó nem volt a párkapcsolat megbukásán. Csak alacsony az empátiád, ennyi. Mert: ha azt mondják, h át kell vinni másik kórházba, akkor te addig ott bóklászol parkolót keresve, mire visszaérsz meg hűlt helye. Vagy pl azt mondják, h most azonnal műteni kell, életveszélyes műtét, kell egy közeli hozzátartozó írásos beleegyezése, anélkül nincs műtét, de minden perc számít, de te parkolót keresel. Meg egyáltalán. Nem azért lennék mellette, mert jajj mit gondolna, ha parkolót keresnék, hanem azért mert a lelkivilágomnak nem tenne jót -a fenti felsorolás mellett- ha ott kellene hagynom ilyen szituban. De mondom, nincs több kérdésem.

Ro3 2009.06.17. 23:00:14

@Matschkássy Lukrécia: Mondom hagyjad, addig nem dugul el ;)

Pajkos kisdömper 2009.06.17. 23:06:46

bünti jogos.szivatásért agyonbaszni az ilyet.

Schulteisz, az ikrek 2009.06.17. 23:08:13

Gazdaságos az anyád, ezerötér tutti-fruttit vállalt a múltkor!

j311 2009.06.17. 23:09:55

@Ro3: Empátia? Az már elfogyott, nem is lesz soha többé.
Egyébként mobiltelefon pl. hasznos eszköz ha két ember keresi egymást.

Turáni átok (törölt) 2009.06.17. 23:13:39

@Norx: már bocs de nálam sehogy sem jön össze egy kiskirály rossz napja egy (esetleg) veszélyeztetett babával. Se így, se úgy - sehogy. A kirótt büntetés ettől függetlenül persze jogos, de attól, hogy emberünk elsózta a kakakóját, lehetőleg ne legyen már maradandó károsodása vkinek....

hepe 2009.06.17. 23:17:22

@kispista: A neved akár az eszed méretét is szimbolizálhatja!Bravó!

Ro3 2009.06.17. 23:25:27

@j311: Egymás mellett maradni meg méghasznosabb, nem? :)

fda 2009.06.17. 23:28:43

Remélem az érzéketlen parasztokat azóta már kirúgták. Vajon tudnak olvasni, hogy ezen a poston végigolvassák a jókívánságokat?

Nymus 2009.06.17. 23:29:17

Azert tartunk itt, mert minden suttyo a tilosban parkol, nem fizettek dijat, es bunkok vagytok az ellenorokkel. Nem kell csodalkozni. Ja, es hogy draga a parkolas? Talan mert nem kocsiban kene terpeszkedni egesz nap, es pofekelni a gazt kifele, talan ezt akarja sugallni.

Sajnalom az anyukat, eleg szar helyzet lehetett.

(es most johet a magyar pofarazas!)

Norx 2009.06.17. 23:30:13

@Turáni átok:
Ezzel egyet értek, az egészség indenek előtt. De ha éleveszélyes, akkor mentő. Ha sürgős, taxi. Ha meg takarózni akar az asszony pocakjával, hogy a taxin kívül még 15ezret spóroljon, akkor homár.

wish73 2009.06.17. 23:31:23

ha én a gyerekem élete miatt parázok, akkor tuti, h rögtön a terhespatológiára megyek és magasról teszek a zúzódásaimra, sőt, ha akkora a parám, mentőt hívok.
a közterületes nyilván köcsögösködött a levételkor, de neki nem dolga tudni, h ki miért teszi le tilosban az autót, ha kint van a tábla, tök mind1, hogy ésszerű-e a tiltás. ha tilosban áll az autó, megbüntet.

proton1701 2009.06.17. 23:35:56

Húú vazze. Ha én lennék a férjed azok a patkányok már a kórházban vannak. Lehetett volna taxival is menni ha ennyire sürgős. Csak egy ötlet....Egyébként 100%-ban igazatok van. Dunába lőni őket és még utánuk köpni egyet. Na erről ennyit

j311 2009.06.17. 23:37:16

@Ro3: Persze, de ebben az esetben nem kell a homárra jönni a kerékbilincs miatt.

matkó 2009.06.17. 23:39:09

Bármilyen bunkónak látszok (tudom, az is vagyok): Nem irigylem ennek az idegbeteg párnak a megszületendő gyerekét. Legjobb esetben ha közterületes lesz belőle...

DÁgi 2009.06.18. 00:05:07

@TheElf: @Pásztortáska:

Centum Kft és a hozzá hasonló cégek meg a törvényesség a lojalitás emberség ugyan már ezek mind profit orientált cégek és a lehető legmagasabb bevételen kivül más ugy se érdekli őket.
Szüleim mozgássérült beteg emberek és, ha korházba vagy orvoshoz kell vinnem őket ( igazolvány a szélvédő mögött ) akkor is szinte rendszeresen megbüntetnek Nem is egyszer volt már úgy , hogy a nevezett büntetést a mozgássérült parkolóban kaptam mondván, hogy számukra nem volt ellenőrizhető a mozgássérült igazolvány. ( ebből már később per is lett ahol kiderült, hogy pl a mozgássérült igazolványok ellenőrzésére nincs is törvényes felhatalmazása a parkoló cégeknek.)

Érdekes módon az is megfigyelhető, hogy lassan már minden egészségügyi intézmény és annak környéke a parkoló társaságok vadász területe lett jól tudván azt, hogy egy beteg ember úgy se tud állandóan a gépkocsijához kiszaladgálni.

Ahhoz, hogy pl. ez is törvényes legyen vagy annak látszodjon kell az Önkormányzat(ok)nak is illetve az ott találaható megélhetési politikusoknak a döntése is.

Emberek nem háborogni kell, hanem a választásokon meg kell akadályozni, hogy az ilyen döntéshozók a pártállásuktól függetlenül legkésőbb 2010-től hatalomba maradjanak és/vagy kerüljenek.

Magyarok ébresztő !!!

ethrnz 2009.06.18. 00:06:16

A legabszurdabb az egészben, hogy amennyiben tilosban parkol valaki, büntetést nem fizet, erog a köz pénzét nem gazdagítja, ellenben a Centrum Kft-nek fizet, tehát azt gazdagítja... Ez kb. olyan mintha a gyorshajtók nem az államkasszába fizetnék a büntetéseket hanem mondjuk az én kft-mnek... Elképesztő...

Lajosbácsi 2009.06.18. 00:07:20

köcsög paraszt kerékbilincselő

kívánom neki, hogy hasonlókat éljen át

rikavagyok 2009.06.18. 00:35:31

1. nem tudok elképzelni mentséget arra, mikor vki egy ijedt terhes nőt szívat. és ebből a szempontból tök mindegy, h reális-e a félelme, vagy sem.

2. vki itt bagatellizálta a 3 lépcsőfokon hanyatt végigcsúszás veszélyességét. édesanyámnak spec a felmosáson elvágódva sikerült csigolyát törni. (és kocsival ment be, nem mentővel meg vákum matracba csomagolva, egyszerűen mert nem gondolta, h ekkora baja lett)ráadásul egy ilyen idős terhesnek a hasa miatt másképp terhelődik a gerince, alapból is hát még ha rá is esik. sztem jóval könnyebben sérül...

3. jól döntött, h a balesetire ment, legalábbis az én logikám szerint a sérült terhes oda való.

4. elképesztő mekkora taplóságokat vagdosnak itt emberek egymás fejéhez a névtelenségből. ilyenkor mindig azon filózom, h vajon otthon is ilyenek????

látó szög 2009.06.18. 00:42:51

Nem piros szuzival kellett volna ott parkolni, hanem egy sötétített üveges terepjáróval. Arra ritkábban raknak kerékbilincset és ha esetleg mégis, akkor sűrű elnézések közepette, sietve le is szedik.

ready_real 2009.06.18. 00:47:03

@horex: Erről az jut eszembe, mikor az egyik kórházba, ami 1 villamosmegállóra volt a kolitól , elsegTett párom, mert semmi nem maradt meg bennem és majd összeesetem ( nem alkohol az ok, máig sem tudtak rájönni mi bajom volt) , mire az ügyeletes elhajtott , hogy nem mentő hozott be, úgyhogy nem vehet fel...
Kiszáradás gyanúval hála égnek egy másik orvos felvett...

Bleay 2009.06.18. 01:04:40

Már elnézést de az hogy az anyuka leesett a lépcsőről nem a parkolóőrök hibája.

Ha valaki tilosban parkol számítania kell a kerékbilincsre.

Ha a baba sajnálatos módon tényleg veszéyben volt miért nem hagyták a kocsijukat a francba és mentek taxival, vagy mentővel?

1899.hu 2009.06.18. 01:11:07

IJEDTSÉG, FÉLELEM, TANÁCSTALANSÁG...
ha nem éled át olyan könnyü már utólag okoskodni...
EGY SZÁMITOTT A BABA ÁLLAPOTA

1899.hu 2009.06.18. 01:12:16

kár hogy nem jön le a mondani való sok ebernek, BÜNTETÉS KIFIZETVE...
semmi segitő szándék, sőt hátráltat

Petya2 2009.06.18. 01:25:48

Haat 1, Norx gratulálok az intelligens hozzászólásokhoz, gondolom a 8 általános is úgy van meg, hogy 6 első meg 2 második....
Turáni átok, elgondolkodtató amit mondasz....

claudette 2009.06.18. 01:35:25

1899.hu: Megértem, hogy feldühít, hogy nem voltak rátok tekintettel, és számomra egyértelmű az is, hogy nem a kerékbilincs a problémátok, bár ez sokak számára az egyértelmű fogalmazásból sem derült ki. Viszont maradjunk annyiban, hogy a "parasztgyerek", "szedd le a kocsiról azt a kurva bilincset" és hasonló könyörgések nem nagyon hozhatták meg a két úr segítő szándékát. Persze pánikba estetek, érthető, csak ettől ez még nekik nem lett szimpatikus. Egyébként meg levehették volna azt a bilincset sietősebben is.

másutt 2009.06.18. 01:43:20

Hat Kedves Holgy, azert en "eletveszelyben" taxiba ulnek. Vagy mentobe. A kocsi maradhat, ahol van.
Miert volt olyan fontos az a kocsi ott es rogton????
Egyebkent jo sztori. Es en is fel vagyok hborodva, tenyleg.

ready_real 2009.06.18. 01:47:45

@Bleay: Mert nem az volt az első gondolatuk, hogy várjanak még a taxira, vagy a mentőre fél órát.:U
Talán emiatt.

Mifelénk vidéken 20 perc alatt beérünk a városba, de mikor mentőt hívtunk 40perc-1 óra volt mire kijöttek, és akkor még van visszaút is.
Én is tuti kocsival mennék, ha lenne, minthogy várjak , és emiatt késlekedjek...

Sheriff az égből 2009.06.18. 01:48:13


Nálam mindig van a kocsiban pár ilyen benzinkútról
lopott nylon kesztyű (nem a lyukacsos), azért, hogy ha
neadjisten Pesten járok és még meg is állok és
kerékbilincset kapok (előfordul, figyelmetlenül
parkolok néha), akkor felhúzom a kesztyűt, széjjelnézek
a környéken finom puha meleg kutyaszart keresve, de
legjobb a friss zöld macskafos (mindkettőből lehet
találni Pesten elég hamar) és jóóóóóóóóóóóóóóóól
átkenem vele a kerékbilincset aztán jöhetnek az
illetékes elvtársak és bebaszhatják a púposba hátra
és szagolhatják egész nap, hogy rothadna meg aki a
saját adómból épített utat bérbeadja a zsidóknak.

baszomalásan

wagabound 2009.06.18. 05:38:14

Hát... Nekem úgy tűnt a videón, hogy a hölgy sem éppen a lányneveldés urilány-stílust vette elő. Oké, megértem az indulatait, de ugye amilyen az adjonisten...

És: a világért se védem a kerékbilincselőket, szerintem is szarjanak sünt, de a szabályokat nekik is be kell tartaniuk. Ha madárszar van a kocsin, azt is jegyzőkönyvezniük kell a bilincs levételekor, nehogy a feldühödött ügyfél rájuk verjen egy totálkárt.

Matko Destanov · http://opni.blog.hu/ 2009.06.18. 05:43:01

Hát ez itt a baj, hogy b@sszák meg. Az egy dolog, hogy a törvény az törvény és vészhelyzetben is be kell tartani. Na de milyen törvény az, ami egy tetves centrum parkoló kft-t véd és helyez minden állampolgár fölé? Csak az itt a baj, hogy még nem kötöttek fel egy rohadt tetvet sem azok közül, akik meggyőződésem szerint élvezetből szopatják a többi embert a kerékbilinccsel, meg a mikulászacsival... Mert bizony baszhatnák a törvényüket a tisztelt képviselő városatyák és a centrumos tetvek is, ha nem tudnának katonákat toborozni...

Dr.Traktor 2009.06.18. 06:50:46

Hátő ..érdekes.
A tilos az gáz, és kapja meg minden fasz ami jár, ha oda áll! (szépen rímel)
Másrészt figyelembe lehet venni azért ha esetleg szükséghelyzet van.. hmm-hmm


Azért az Y. Zsolt az ütött.

2009.06.18. 07:51:51

@fülesbagoly: Vidékről általában azok mennek fel akik odavalók, és már vidéken is tahók voltak :)

Baltás Jenő 2009.06.18. 08:07:22

A kommentezők közül sokan írják, hogy miért nem hívtál mentőt ha sürgős?
Szerintem aki ilyet ír az még nem nagyon hívott mentőt. Én egyszer próbáltam, amikor a feleségem terhesen rosszul lett az éjszaka közepén. természetesen nem akartak kijönni, majd javasolták, hogy vigyem be ha annyira sürgős. Ez utóbbit nem tudtam megtenni mert a másik gyerek meg aludt és nem hagyhatom ott egyedül. Miután feleségem állapota rosszabb lett és kicsit nyomatékosabban kértük, hogy jönnek ki , akkor nagy nehezen kijöttek, de kedves kollégák végig érzékeltették velünk, hogy most mekkora kegyet gyakorolnak velünk azzal, hogy elfáradtak hozzánk. A feleségem utólag mesélte, hogy a mentőben az egész úton szidták (miközben végig hányt és lázas volt) , hogy minek furikáztatja magát velük, meg, hogy ilyen semmiségek miatt kell nekik állandóan kimenni…stb.
Összegezve: Az biztos, hogy ha sürgős esetről van szó és nem feltétlenül szükséges mentőt hívni, akkor én is inkább magam oldanám meg a dolgot. Sajnos ma Magyarországon ez hatékonyabb.
És természetesen tiszteletem a munkájukat korrektül végző mentős kollégáknak, mert ez tényleg egy nehéz szakma.

GáborGábor 2009.06.18. 08:18:11

@1899.hu: Húha...

4 (hogyismondjamcsak hogy ne legyek sértő) egyszerű ember összetalálkozott.

Barátnődről honnan kellett volna látnia a közterülteseknek, hogy terhes? Ismerek tucatjával nőket, akik nem terhesek, de legalább ekkora pocakjuk van...

Thomasz012345 2009.06.18. 08:24:42

Oké, azért lehetet volna emberi viselkedésű a pasi és azonnal levehette volna a kerékbilincset. Max elkéri a személyit biztonságként. Tehát lett volna sok fajta megoldás.
1.Személyit benyeli a pasi és gyorsan leveszi a kerékbilicnset, majd utána egyeztetnek.
2.Taxival mennek át a nőgyógyászhoz, met a kórház elött csak állni kellene szerintem 1-2 taxinak.
3.Kórházban kellett volna érdeklődni hogy áttudják-e vinni,mondjuk ez kizárt hogy ezzel foglalkoznának,inkább haljon bele a beteg.

Mondjuk a leggyorsabb az lett volna, ha kiérve a kocsihoz, néznek egy taxit a közelben és azzal gyorsan átmennek.
Igaz azt nem tudom, hogy egyáltalán ott mennyi taxi szokott állni.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2009.06.18. 08:30:49

@Baltás Jenő: A "mentő" két dolgot takar: esetkocsit és betegszállítót. Ami hozzátok jött, az betegszállító. Ott nullához konvergál az elhivatottság. Hasonló esetben nem mentőt, hanem az éjszakai sürgősségi ügyeletet kell hívni, azzal eleve orvos jön, és általában gyorsan (Budapesten 30 percen belül), ő aztán dönthet a sörgősségi beszállításról, ha olyan a helyzet (és ha ők hívják, gyorsan is jön a kocsi).

Az eredeti hozzászóláshoz pedig: végszükség elvét ismeri ugyan a büntetőjog, de a polgári jog és a közigazgatási jog nem. Kérvényt viszont lehetne írni a közterületfelügyeletnek, aztán pedig a területileg illetékes közigazgatási hatósághoz (ami rendszerint a rendőrség). Ők ezt nem fogják elbírálni (legalábbis időben nem), úgyhogy gyakorlatilag nincs esély a büntetés (pontok és pénz) visszaszerzésére.

Sajnos a legkevésbé sem igazságos mindez. :-(

Secnir 2009.06.18. 08:43:00

@Thomasz012345:
"1.Személyit benyeli a pasi és gyorsan leveszi a kerékbilicnset, majd utána egyeztetnek."

egyre rosszabb megoldások születnek itt, úgy látom...

Secnir 2009.06.18. 08:45:11

@proton1701:
dunába lőni őket, meg utána köpni?

na, szép, mondhatom.

és a környezetvédelem hol marad? mit ártott neked a Duna? nem jó a szeméttelepre elásni őket? vagy azzal már munka van?

f3csk3 2009.06.18. 08:48:46

@Pásztortáska: kíváncsi lennék rá öregem hogy ha a te csajod sírna ott a válladon amikor lezúzza magát terhesen a lépcsőn, te hogyan reagálnál rá. Bár gyanítom hogy nőt a buszon, gyereket max. a discoveryn láttál még.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2009.06.18. 09:07:48


Ekkora tapló seggfejeket...
Pofátok nagy, jujj de cool kommenteket tudtok irni.
Éljétek már át, hogy nem tudod életben van -e még a pici magzat a hasadban vagy nem, és ugy szivatnak.

Norx 2009.06.18. 09:18:26

@Petya2: Hááát perrsze, cicaborsó. Maradj csak ilyen szép és okos :)

2009.06.18. 09:23:32

huhh, de eldurvult itt a világ, sok köcsög van... nem nagyon jó a biztonság... kevés az ember... a biztonsági... rosszul van megcsinálva nagyon... rossz emberek vannak... a rosszakat el kell ítélni, aki bűnösek, szenvedjenek !

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.18. 09:30:20

Annyira ideges lettem a tessék? talán légyszi résznél hogy a frissen HITELRE vásárolt műszaki cikkeket széttörtem a GECIBE ÉS KIDOBTAM AZ ABLAKON.

Idet 2009.06.18. 09:34:26

Egyszerűen elképesztő, de kis hazánkban és ari fővárosunkban én már semmin sem csodálkozom.

Na most, nem sírni kell, mert ezeknek a szubhumán fehérjehalmazoknak az nem mond semmit. Pacekba belemondani, hogy ha a gyerekemnek baja lesz, olyan pert akasztok a nyakatokba, hogy az unokátok sem éri a végét, a bánásmódért is, a cégeteket is fogom perelni, akik nem szeretik ezt... valamint seperc alatt hívom a sajtót, és lesz kapsz. Telefon, fotó stb. Az urak személyazonosságát könnyen ki lehet deríteni.

Igen, tudom, tudom, de ezzel a fajtával nem lehet másképp boldogulni.

galicius 2009.06.18. 09:35:38

Én már azt sem értem,hogy miért kell kerékbilincs.Azt sem értem,hogy miért kell egy másik emberrel kitolni.Azt meg végképp nem értem,hogy egy ilyen állapotban lévő emberen miért nem segítenek,ha már ebbe a helyzetbe került.Valószínűleg nem erre a világra való vagyok.Azoknak a bilincselő embereknek meg ez legyen a legnagyobb élvezetük további-remélhetőleg rövid-életük során.

pipacsaripacspapucs 2009.06.18. 09:36:05

Az esethez szerintem nem lehet semmit hozzáfűzni, a posztban minden benne van.
---
A kerékbilincseléssel kapcsolatban viszont, ha hallok róla, elkékülök, dacba esem, és a földhöz verdesem magam. Kétszer kaptam kerékbilincset Budapesten. Az egyik eset abszolúte jogos, sőt, korrekt is volt, erre nem térnék ki. De a másik esetből sokat tanultam...

Egy olyan kereszteződés előtt parkoltam le, amelyiknél egy széles, de viszonylag kisforgalmú utcáról egy egyirányú utcába lehet lekanyarodni jobbra. Igen tudom, hogy a KRESZ szerint a saroktól 4 métert meg kell tartani, de egyrészt sem az autó-, sem a gyalogos-forgalmat nem akadályozta a parkolás, sem a kilátást (egyirányú utca előtt, ugye), és másrészt, pont emiatt, gond nélkül parkoltak azon a sarkon úgyezerhatsszáz év óta. Nos, emgálltam, megvettem a parkolójegyemet 14:11-kor, és nyugodtan elmentem ebédelni.

Húsz perc mulva, mikor visszatértem, kerékbilincs az autón, időpont: 14:12 (!!!). Mit volt mit tenni, posta (befizetés), az illetékes kerületi közterületi irodában bemutattam, vissza az autóhoz, és vártam a kulcsos embert. És közben szitkozódtam, de csak magamban, nehogy megszivasson a kulcsos.

Kb. két hét múlva megint arra jártam, és persze nem azon a sarkon parkoltam, bár üres volt a hely. Kiszálltam az autóból, és pont akkor állt meg ott gegy hölgy, szintén megvette a parkolójegyet, és elment. Ebben a pillanatban egy félig a járdán (szabálytalanul) parkoló kisteherautóból kiugrott a két kerékbilincses, és már szerelték is a nehezéket a kerékre. Ha ahölyg megtorpant volna, a közteresek valószínűleg beverik az orrukat a hátába...

Na, erre kitört belőlem a düh és az állat, és a belváros közepén teljes hangerőből leüvöltöttem ezeket a mocskokat, akik szabálytalanul parkolnak, és lesben állnak egy olyan helyen, ahol (a KRESZ szigorú értelmezését leszámítva) semmilyen gondot nem okoz a parkolás, és aki meg akar ott állni, azt ugye nem figyelmeztetik, hogy "legyenszíves, mer' ez ittentilos", hanem a biztosra menve leselkednek, és kaszálnak. Nagyon felment bennem a pumpa, javasoltam a köztereseknek, hogy talán inkább a feleségeik után leselkednének, több érdekeset láthatnának így déltájban...

Az üvöltözésre visszafordult a hölgy, és kétségbeesve kérdezte, hogy most mit csináljon? Mondták neki a kukkolósok, hogy fizessen a postán, mert náluk (korrupció-védelem!) nincs kulcs. Tehát a hölgy 30 másodperc után elkezdte a többórá, ötszámjegyű összegű kanosszáját.

A közteresek amúgy búcsúzóul figyelmeztettek, hogy ne találkozzunk civilben. Ezt én is lelkesen helyeseltem az ő érdekükben (nagyon elborult az agyam).

Ennyiben maradtunk. Többször jártam arra, de többé nem láttam a kukkolósokat.

Azóta pedig a Nagymező utcáról már nem lehet a Paulayba bekanyarodni a Radnóti színház mögé - ennyivel is szegényebb lett a kerületi önkormányzat.
---
A kerékbilincs használata ilyen esetekben, főleg kórház előtt egyébként a legmocskosabb dolog, nem véletlen, hogy akik alkalmazzák, lelkileg hozzámocskolódnak az eszközhöz és az eljáráshoz. Ha egy autó tilosban áll, meg ell büntetni, és következetesen behajtani. Ha akadályozza a forgalmat, akkor elszállítani. De a kerékbilincsben az a szép, hogy nem tudja a vezető a szabálytalan parkolássát megszűntetni ott, ahol amúgy senkit sem zavar, mert akkor ugye elszállítanák...

Köpök az ilyen mocskok közepébe. Ez a munkájuk, eddig rendben van. De szándékosan kaszálni, kéjelegni a hatalmon, ez beteg emberekre vall. És beteg felettesekre, akik ezeket a betegeket rászabadítják a városra...

goobyhill 2009.06.18. 09:39:16

En csupan azt nem ertem, hogyha a valaki eppen azon aggodik, hogy a gyereke eletveszelyben van akkor miert nem hiv egyszerüen egy taxit ami 3 perc alatt ott van es mar repitit is a korhazba. Miert inkabb a suzukijaval, meg a kerekbilincsel szarakodik? Sajnalja ra a penzt, vagy egyszerüen nem talalja fel magat stressz helyzetben ?

Pema 2009.06.18. 09:41:53

@zvajo:
mielőtt vádaskodok ... ?

Akkor is áll a dolog, hogy belevertem volna az ember fejébe ha nem pattog leszedni a bilincset amikor a terhes feleségem épp rohamot kap mert nem tudja, hogy jól van-e a baba.

pipacsaripacspapucs 2009.06.18. 09:44:46

@goobyhill: Szerintem essél teherbe, csússzál le a lépcsőn, kerülj sokkos állapotba, és akkor ismételd meg a hidegfejű okoskodásodat, hátha meg is tudod válaszolni a saját kérdésedet egyúttal!

Navarone 2009.06.18. 09:51:58

Mondjuk én sem értem, hogy miért nem mentőt hívtak vagy taxit...

Navarone 2009.06.18. 09:57:46

Mondjuk én sem értem, hogy miért nem mentőt hívtak vagy taxit...

Tvedés 2009.06.18. 09:58:34

Tisztelet a kivételnek, de egysíkúan gondolkodtok. Nem egy történés volt, hanem események, konfrontációk sorozata. Nem minden fehér v. fekete...
Mindenki hibázott valahol, ez így működik...
Remélem, h a baba jól van.

A káromkodó egymást szidó kommentelők meg menjenek friss levegőre, v. tudom is én: randizzanak, sportoljanak, aludjanak...stb.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.06.18. 09:59:46

@Navarone: találtam itt egy fadarabot az asztal mellett. Érdekes, nem kommentelget a homárra.

zobertke 2009.06.18. 10:06:28

@@alternat: : Ebben nem vagyok annyira biztos, szerintem nem bírsz elég tapasztalattal,ami a magyar egézségügyet illeti, mondjuk nem is kívánom a tapasztalatszerzést. Ha meghalt volna az anya vagy a kisbaba rántottak volna egyet a válukon és ráfogták volna a magyar egészségügy ádáz helyzetére. Láttunk már rá példát eleget. És nem értem meg a centrumos köcsögöt, mert itt már nem mókuskerékről, hanem emberségről lett volna szó, együttérzésről. Bárcsak az ő anyja csúszott volna legalább egy emeletet és ne adta volna porontyát a társadalomnak. Habár lehet, hogy ha tudta volna, hogy mi lesz belőle inkább moziba ment volna. Ilyen szenny emberekre nincs szükség és olyanokra sem akik az ilyenekkel egyetértenek. Az ilyenek bárcsak meg sem születtek volna. Selejtek.

goobyhill 2009.06.18. 10:18:10

@pipacsaripacspapucs: Bocsi nem tudtam, hogy a lany es a völegenye is mind a ketten teherbe voltak esve es mind a ketten lecsusztak a lepcsön es közösen sokkos allapotba is kerültek. Lehet nem volt tiszta amit irtam, de arra gondoltam, hogy a fickonak lett volna a dolga, hogy a serült nöjet minel hamarabb korhazba jutassa, ne a kerek bilincsen szarakodjon. Pont az lepett meg, hogy nem ertettem a gondolat menetet. Hidd el vannak emberek, akik ilyen helyzetekben is meg tudjak örizni a hideg verüket, különben mar kihalt volna a fel emberiseg.

bildozer (törölt) 2009.06.18. 10:35:55

Érdekes dolog ez. Ha ez valószínűleg velem fordult volna elő , és elsőként azért aggódnék , hogy mi lesz a feleségemmel illetve a kicsivel akkor valószínűleg bevágódtam volna egy taxi-ba és irány a kórház . Pont leszartam volna a kocsimat !!! Arra majd szakítók időt később , és majd akkor mérgelődöm rajta. Itt viszont nem ez játszott szerepet , Hű remek .Én elgondolkodnék az eseten hogy nem e én veszélyezettem a magzatom létét ezzel a várakozással . Tudom durva amit írok de azért gondoljunk csak picit bele.

ájvi 2009.06.18. 10:36:58

Nem tudom, a parkolócégek honnan szedik az "ilyen" alkalmazottakat. Gondolom a felvételinél elvárás, hogy minél kevésbé legyenek empatikusak és intelligensek. Itt a példa. Felháborító!

bildozer (törölt) 2009.06.18. 10:45:47

De miért ? Szabálytalanul parkolt lebilincselték és . Hamarosan jönnek a szállító autók is vissza budapest utcáira.
Egyébként ez a történet kicsit sántít nekem .

gentry 2009.06.18. 11:00:45

Ha annyira fontos az a kölyök a kedves szülőknek, akkor miért nem mentek át taxival a kórházba???? Azt nem gondolhatták komolyan, hogy pár perc és lent lesz a kerékbilincs. Gyereket vállalni van pénzük, de taxira kétezer forintjuk már nincs....

scs 2009.06.18. 11:02:04

ha így volt, akkor tényleg bunkók voltak, de amúgy taxi??

bodonmaria 2009.06.18. 11:21:03

Amikor az ember lánya kisbabát vár, akkor sokkal jobban megijed egy apró sérülés miatt it. És ez így normális.
Gondolom én a hölgy férje is átvette párja idegességét. Ők már eleve ilyen lelkiállapotban jutottak el az orvosig.
Ilyenkor az ember nem gondolkodik, csak próbál minél hamarabb a dolog végére járni.
Ami a parkolóőröket illeti. Igen, ők a munkájukat végezték. Ez érthető. De attól még nem kell kivetkőzni emberi mivoltukból!

pipacsaripacspapucs 2009.06.18. 11:22:46

@goobyhill: Ha engem kérdezel, hogy én mit tettem volna hasonló helyzetben, (mint férfi, férj, vőlegény) akkor mostani fejemmel azt mondom: Hagytam volna a kocsit, ahol van, vagy legalább a feleségemet elküldtem volna egy taxival.

De most nem vagyok abban a helyzetben, hogy egyzserre aggódjak a babám meg a babám édesanyja miatt, nem vagyok abban a helyzetben momentán, hogy előre felmérjem és beszámítsam a Tisztelt Hatóság bunkósági szintjét, viszont mivel már volt kerékbilincsem (nem tudom a posztolónak volt-e már - gyanítom, hogy nem), tehát a tapasztalatok alapján én azzal az "előnnyel" indulnék, hogy tudom: ha a világ legempatikusabb és legsegítőkészebb kerékbilincselőivel is találkozom, a kerékbilincs-levétel hosszadalmas procedúra. Tehát én nem bíznék abban, hogy ha odahívom a közterest, az megértően bólogat, és előhúzza a kulcsot. Viszont azt tapasztalat nélkül is ki lehet olvasni a papírokból, hogy ha aznap nem intézem el a befizetést, másnap dupláját kll már fizetni.

Tehát én csak annyit szerettem volna értésedre hozni a kifejezett értetlenkedésedre, hogy mielőtt megítélsz valakit, hogy miért nem mérlegel komoly stresszhelyzetben, tapasztalatok és (többek között a jövőre, a történések menetére vonatkozó) információk hiányában úgy, mint te a karosszékben, hideg fejjel, próbáld meg elfogadni, ha beleélni nem is tudod magadat, hogy az adott pillanatban lehet, hogy te is másképp döntenél: vagy rosszabbul, vagy jobban, és ez múlhat rajtad, a feleségeden, az információidon, meg a többi résztvevő partneren is.

Ha túllőttem volna a gúnnyal a célon, akkor elnézést!

bodonmaria 2009.06.18. 11:23:08

@gentry: Talán pont azért nem ültek taxiba, mert a gyerekvállalásra spórolnak.....
Nem?

pipacsaripacspapucs 2009.06.18. 11:28:03

Az azért látszik a kommentelők javaslatain, hogy Magyarországon a legnépszerűbb szakma a problémamegoldói. Közvetlenül utána jön a futball-szakértő, a miniszterelnöki tanácsadó, meg az orvos - ezekkel is Dunát lehetne rekeszteni, de stresszhelyzeti "interim magager" láthatóan minden utcasarokra jut tucatszám - talán csak pont a kórház előtt épp nem volt egy sem, hogy hasonló tanácsot adjon a felzaklatott párnak.

pipacsaripacspapucs 2009.06.18. 11:35:36

@goobyhill: Tehát számoljunk: 15.000 a kerékbilincs levétele, ez már bebukva. Az autó a bilincs levétele után működőképes, és még tilosban is parkol, hát a legelső, hogy vigyük el.

Ha nem visszük el, a taxi mondjuk 5.000, (jóindulatú voltam), hazafelé mégegyszer 5.000, a kerékbilincs másnap plusz 15.000 (a már bebukott 15.000 fölött).

Ha jól számolom, egy babaágy áránál tartunk, ami nyilván nem mindegy egy Suzukis fiatal párnak, különös tekintettel az általuk elképzelt egyszerűbb megoldásra, és a feltételezett emberségre...

bodonmaria 2009.06.18. 11:38:08

@pipacsaripacspapucs: a többi költségről ne is beszéljünk ami a babavárással jön....

trallalalala 2009.06.18. 11:43:28

@Haaat1: jééé, egy önérzetes közterületes. pofád lapos kisköcsög. remélem rálépnek a nyakadra előbb-utóbb neked is és addig nem szállnak le róla, amíg hörögsz.

koxi 2009.06.18. 11:48:19

Tök jó melled van Macskássy Lukrécia

koxi 2009.06.18. 11:52:43

@A55ho1e: Azért nagy iq bajnok vagy te is...

bodonmaria 2009.06.18. 11:57:48

Azért azt jó lenne tudni, hogy mit csinálnak avval a pénzzel, amit beszednek az emberektől parkolás gyanánt... Mert mondjuk ha azt látnánk, hogy az az összeg visszaforog a közéletbe... Akkor még csak elfogadható lenne. De így.... Ez a Centrum kft. lassan olyan cég lesz, mint a Microsoft (már ami a vagyont illeti).

pistii 2009.06.18. 12:02:45

Ebben az országban mindenki bírságol, büntet, ítélkezik, rendre utasít, fenyeget, fegyelmez. De senki nem támogat, segít senkinek, nincs együttérzés. Ezért leszünk mindig egy balkáni, fos ország. Sok beteg, lelkileg sérült ember kezébe adnak ilyen hatalmat.Undorító!

bodonmaria 2009.06.18. 12:08:56

@pistii: Nincs avval a balkánnal olyan sok gond!! Jó hely az.
Ja. Abban biztos lehetsz, hogy tőlünk a "balkán" felé és onnan tovább a szitkozódásokban SOHA nem szerepel egy másik ember Édesanyja!

goobyhill 2009.06.18. 12:09:33

@pipacsaripacspapucs: Ezt nagyon frankon kiszamoltad, csak azt hagytad ki a kepletböl, hogy ha mondjuk közbe a gyereknek valami baja lesz akkor mar nem nagyon van szükseg a gyerek agyra. Az utolagos okoskodasrol meg annyit, hogy vannak akik tudnak dönteseket hozni meg akik nem. Baratunk azt a döntest hozta, hogy ö a kerek bilincset akarja leszedetni. Ennek semmi köze nincs a szörnyüseges lelki allapothoz vagy akarmihez. Az ilyen dolgok zsirgerböl jönnek. Ezeken nincs mit gondolkozni.

DEKI 2009.06.18. 12:16:04

Ez annyira tipikus Magyarország!!!!!!! Amíg ilyen faszkalapok lakják ezt az országot soha de soha nem jutunk ki a béka segge alól. Amint egy pici "hatalom" a kezében van, azonnal visszaél vele. Kegyetlen, gusztustalan, undorító emberek! Fuj!

Lalikiraly 2009.06.18. 12:18:52

Ezt a sok patkány barmot itt sorban. Megnézném ha a barátnőddel vagy közeli hozzátartozóddal baj lenne, te nyugodtan mennél parkolóhelyet keresni.

Kettő a centrum meg a világ egyik legnagyobb pénznyelő maffiája. Bazmeg az adónkat veszik el, amiért cserébe még meg is büntetnek...

Igazat adok pistii nek. Tényleg Undorító ezt tudom legfinomabban is mondani...

Komolyan mondom hogy ennyi együttérzés ne legyen már az emberben ez félelmetes. Most megkérdezem a kedves embereket, ha a Barátnődet balset éri oda se rohansz hozzá? Jájj megbüntetnek parkolásért ott maradsz azt csinájj egyedül amit akarsz. Azt megnézem hogy az ilyen barmoknak mit fog szólni a barátnője a hozzászólás láttán. Barmok rosszabbak vagytok mint az állatok. Mert az állat is tudja gondozni a másikat.

ha-ha 2009.06.18. 12:25:07

Sajnálok mindenkit aki ezt a sok szart végigolvassa (a hozzászólásokra gondolok) persze tisztelet a kivételnek! Csak az első 15-20 hozzászólásig bírtam. Én nagyon ritkán olvasom el a hozzászólásokat, úgy látom jól tettem! Úgyhogy további jó kurvaanyázást mindenkinek! És a vélemény olyan mint a segglyuk: mindenkinek van, de senkit sem érdekel a másiké! :))) Ezen most jót röhögtem!

goobyhill 2009.06.18. 12:25:50

@DEKI: Na ennek a sztorinak mi köze van a politikahoz ? Majd ha mas lesz kormanyon akkor minden ember viragokkal fog szaladgalni a kezebe es azt se tudjak, majd hogy legyenek meg kedvesebbek a masiknal? Ez mar kicsit tul lö azert a naivitason.

bodonmaria 2009.06.18. 12:26:21

Az az igazság, hogy bárkivel is történik baj a családban (gyereked, feleséged, férjed, nagymamád, stb.) mindig ideges az ember. És azon fáradozik, hogy minél hamarabb a bajbajutottat a megfelelő helyen ellátásban részesítsék.
Ilyenkor ki foglalkozik a parkolóval??

Miron 2009.06.18. 12:26:35

Most olvasom, "Megjegyzésed csak előzetes moderációt követően fog megjelenni."

Ezek szerint Schulteisz és társai iszonyatos szövege még nem érte el a határt.
NAGYON SZERETNÉM TUDNI, MIT KELL AHHOZ LEÍRNI, HOGY A MODERÁTOR KITILTSA AZ EHHEZ HASONLÓKAT.

NGA 2009.06.18. 12:30:55

Már máshil is leirtam, de itt is megteszem. Nem értem az egészet. Természetesen megértem azt, hogy megáll a tilosban addig, mig bekiséri a feleségét. De lehet én vagyok a hülye, amint leültettem a váróban, kimegyek, és elállok a tilos helyről, keresek egy parkolót. Itt meg a férj ott ücsörgött fél órát, és ott hagyta tilosban parkolva az autót.

Amikor mentünk szülni (kb hasonló stressz állapot) akkor odaálltam a korház bejáratához, besegitettem a feleségem, ott átvette a nővér, és elmentem leparkoltam a kocsival, mivel tilosban álltam meg. Nem volt azonnal hely, de kerestem. Majd felmentem, és vele együtt vártunk tovább. Kb 5 percig tartott az egész. Én azt nem értem, hogy ha a felesége ott volt már a váróban, és várta, hogy szólitsák, akkor mi a francért nem ment ki és parkolt le?

goobyhill 2009.06.18. 12:35:24

@DEKI: Bocsi. Felre olvastam amit irtal.

Asmtrong429 (törölt) 2009.06.18. 12:42:55

VAN EGY MONDÁS: TÉGY MEG, AMIT AKARSZ, AZTÁN FIZESD MEG AZ ÁRÁT! SZÓVAL A HÖLGY TILOSBAN PARKOLT. FIZESSE IS KI SZÉPEN A BÜNTETÉST! TESSSÉK ELHINNI, ISMEREK NEM EGY EMBERT, AKI HASONLÓ OKBÓL SZABÁLYT SZEGETT (TÚL GYORSAN MERT SIETETT, TILOSBAN PARKOLT, MERT KÉSÉSBEN VOLT), DE MINDEGYIK SZÁMOLT VELE, HOGY EZÉRT BÜNTETÉST KAPHAT, ÉS NEM Ő VOLT FELHÁBORODVA, MERT VÉGÜL KI KELLETT FIZETNIE!

TuskóHopkins 2009.06.18. 12:46:04

Azt olvastam valahol, hogy kerékbilincset csak rendőr, vagy közterületfelügyelő alkalmazhat, feltéve, hogy a kerületi önkörmányzat úgy rendelkezik.
Ha ez igaz, akkor a centrum bekaphassa.

Asmtrong429 (törölt) 2009.06.18. 12:46:25

Egyébként én ha leesek három lépcsőfokot, nem rohanok azonnal kórházba, és kicsit beverem a lábam meg az oldalam, felállok, és megyek tovább, legfeljebb kicsit sántítok.

Egy-két lila folt messze nem életveszély!

Asmtrong429 (törölt) 2009.06.18. 12:48:34

A hölgy idegbeteg, aki minden semmislgen kiakad. Nem is sértült meg, csak beparázott, egy-két lila folt nem a világ. Én, ha két-három fokot csúszok a lépcsőn, nem kórházba rohanok, hogy jaj Istenem, bevertem a lábam, életveszély, hanem felállok, és besántítok dolgozni. Iga, nem is vagyok oléyan elpuhult picsa, aki minden semmiségen hisztériázni kezd.

NGA 2009.06.18. 12:49:57

@Asmtrong429: A hölgy aki megsérült, babát várt. Látom elég szelektiven olvasol. Tudod ez olyan állapot, amikor a nőnek a méhében van egy baba. Hallottál már róla?

claudette 2009.06.18. 12:54:14

Asmtrong429: Eddig mintegy kismilliószor mondta el a hölgy, és a posztból is kiderül, hogy jogosnak tartotta a kerékbilincset és a 15 ezer forintos büntetést is, tehát nem azon volt felháborodva, hogy büntetést kapott, és ki kell fizetnie. Azon volt felháborodva, hogy miután kifizette a büntetést, még vagy fél órát szívatták, nem engedték el. Nem igaz, hogy ezt nem lehet kiolvasni a posztból meg a hölgy (vagy vőlegénye) hozzászólásaiból. Ezen kívül egy kismama nem veszi olyan könnyen az eséseket, mint amilyen könnyen akkor venné, ha éppen nem lenne terhes. Nem az érdekelte őt se, hogy belilul a lába (miután a gerincére esett, logikus lenne), hanem az, hogy esetleg a gyerekének nem tett jót az esés.

bodonmaria 2009.06.18. 12:58:58

@Asmtrong429: Nem a hölgy parkolt rossz helyen, hanem az ura!
A hölgy igaz, lecsúszott a lépcsőn, beütötte az oldalát, de nem azért volt szegény ideges, hanem a KISBABA miatt.
Igen, Amstrong! Képzeld el, a kismamák általában idegbetegek, amikor babát várnak! Igen! És ez normális.
Az ura meg valószínű nem akarta ott magára hagyni szegényt a váróban olyan állapotban.

umaapuma 2009.06.18. 13:12:06

Megdöbbent az a sok, empátia hiányát tanusító vélemény, amit itt olvasok a leírásra való reagálásként.

Csupán arra lennék kíváncsi, hogy azok az elképesztően nagy intelligenciával megáldott embereknek gúnyolt ösztönlények, akik itt értetlenségüket fejezik ki a kismama reakciójával kapcsolatban, vajon hogyan viselkednek egy hasonló szituációban, ha az ő feleségükről, kedvesükről van szó, vagy ha az ő hamarosan születendő gyermekük életét veszélyezteti valami.
Bár sajnos el tudom képzelni, hogy sehogy, inkább felszállnak az első bkv buszra, anyut elküldik az ügyeletre, ők pedig mennek a tesco-ba beszerezni az akciós kevertet. Nyilván nem szobafestők...

Na ezért tartuk itt. Itt bárkivel történthet bármi, mert ha nem te vagy elszenvedő, simán feldobhatod a pacskert, hiszen senki nem segít. Miért is tenné? Eltelik az életéből 10 perc, úgy, hogy nem kap semmit cserébe. Lehet, hogy a spanyol nátha sem volt véletlen. Tényleg kész csoda, hogy még nem pusztultunk ki.

T5 2009.06.18. 13:18:00

@prometheus_X:

Te mekkora egy megkeseredett vezércsicska vagy, TE JÓÉG!!!
Sok örömöd nem lehet az életben.
Sajnáljuk mindannyian a helyzeted...

bodonmaria 2009.06.18. 13:23:14

Centurm parkolási kft és a kerékbilincs története .....

Ahhoz mit szóltok, amit ezek a Vajdahunyad vára környékén művelnek??

pipacsaripacspapucs 2009.06.18. 13:44:11

@Asmtrong429: Így, a hatodik szülésed után, érthető,hogy ennyire nyugodt vagy...

jabba74 2009.06.18. 13:47:29

Ez az eset nem egyszerűen portásjelenség vagy a hatalommal való visszaélés; ez az általános magatartástorzulás: valamit valakinek meg kell bosszulni!
Ez az általános bosszúvágy működik mindannyiunkban legbelül, amikor bliccelünk a buszon, ha eladóként fölényeskedünk a tanácstalan vevővel, amikor rendőröket dobálunk utcakővel, amikor rendőrként húszan verünk össze egy ártatlant, amikor szavazunk -sosem valakire, hanem valaki ellen.
Erre nincs orvosság csak az ha mindenki maga megpróbál a lehetőségekhez képest kedves lenni másokkal. És ez vonatkozik mindenkire!

Bromwyn 2009.06.18. 13:52:23

Az igazságtalanság elszenvedőivel nagyon együttérzek. Örülök, hogy a babának semmi baja.

Viszont ezzel a mondattal: "Sajnos Magyarországon az emberekben nincs együttérzés, mert egy ilyen esetben pl. Görögországban meglincselték volna ezt a két embert az utcán, annyira családcentrikusak és összetartóak" a lehető legkevésbé sem értek egyet.

Athénban van csak nehéz dolga egy kismamának (pláne ha még kétévese is van a nyolchónapos pocak mellé). Nem is tudnám elkezdeni sorolni az engem ért sérelmeket, mert oldalakat foglalna el. Higgyétek el, hogy Budapesten még így is százszor jobb.

bkpipa 2009.06.18. 13:57:10

A büntetés jogos. A büntetést el is ismerték. Ha nálam történt volna, az a két ember lélegeztetőgépeken lenne most. És aki azt a baromságot mondja, hogy a párja maradjon kint és parkolásszon, az az ember még soha nem érezte, mi az a felelősség és szeretet. Jobban tenné, ha hallgatna, minthogy irogat ide. Én nem hagynám ennyiben az ügyet, főleg, hogy bizonyíték van rá, hogy emberi élet gondatlan veszélyeztetése fennállt, halmozva ezt a munkaköri visszaélésel. Persze hozzáteszem, ha az én gyerekemet veszélyeztették volna, nekem már nem volna szükség feljelentésre. Ezek állatok. Kiráz a hide, ha rá gondolok, mit érezhetett az a két szülő!! Csak felhúzom magam....

bodonmaria 2009.06.18. 13:58:02

Nem csak evvel a poszttal kapcsolatban, hanem a többivel is az jutott eszembe, hogy:
Magyarországon nem jó terhesnek, gyereknek, idősnek, hajléktalannak, cigánynak, zsidónak, magyarnak, mozgássérültnek, tanárnak, orvosnak, ovónőnek, vállalkozónak, mezőgazdasági dolgozónak, stb, stb, stb lenni.
Akkor kinek jó ez az ország és az ország nyújtotta "lehetőségek"???
Ki az, aki MA azt mondja, hogy én baromira jól érzem magam, mert a fentiek közül valamelyik kategóriába sorolható vagyok??
Van ilyen?

tarsolya 2009.06.18. 13:59:37

@Izmir: hacsak nem veszélyeztetett terhes, többet is simán kibír az a baba, mint egy szimpla esés.

Csak a "modern" világban meg jólétben picsásodnak be ennyire ezek a önértékelési zavarokkal küszködő szerencsétlen kismamák a sok "életmód" gurunak köszönhetően , hogy azt hiszik a légy rászál, aztán már vetélni is fog egyből ...

Ezt a helyzetet meg lehetett volna oldani normálisan, kerékbilincs és ekkora kibaszott nagy és felesleges dráma nélkül is.

Emberéletről van szó, persze. A Centrumos köcsög előbb fog megdögleni idegösszeroppanásban a sok hisztis kismamától, mint az életveszélyes lila zúzódásokat szerzett zombi meg a férje :D

gentry 2009.06.18. 14:01:17

@Izmir:
Ha egy taxi kifizetése problémát okoz, akkor ne vállaljanak gyereket! Ez a baj, hogy ebben az országban az emberek nagy része felelőtlenül gyereket vállal, aztán meg nem győznek sírni...

bodonmaria 2009.06.18. 14:04:23

@tarsolya: Jaj Kedves tarsolya! Hát ne beszélj már így egy emberről! Olyan rossz ezt olvasni.

Ugyan miért ne lehetne egy kismama hisztis? Legyen.
Persze a nő testéről most nem tartunk előadást, de a magzatvíz a legjobb védelem a gyermek számára az anyaméhben! Az maga a csoda, ahogyan a női test a terhesség alatt átalakul a magzat védelmére.
Csak ennyi

pipacsaripacspapucs 2009.06.18. 14:05:04

A magam oldaláról összefogllnám, nem kitérve arra, hogy minősítsem a terhes kismamareakcióját a balesetére:

- Tilosban állt meg az autó, ezért kijár a daci, mégakkor is, ha nyilván 99,9% így tett volna vészhelyzetben (vagy vészhelyzetnek vélt esetben).

- Bevitte az úr a menyasszonyát a kórházba, és nem hagyta magára a váróban, hanem mellette maradt. Valószínűleg rossz döntés, de tekintettel arra, hogy egyrészt nem az én elsőszülöttemről volt szó, könnyen minősíthetek. Másrészt, mint döntéshozó, tudom, hogy senki sem hoz csak jó döntéseket. Aki ezt állítja, az vagy hazudik, vagy isten, vagy nem tudja, mit beszél.

- A kórházból kijőve ott a kerékbilincs az autón. Azt már tudja a párocska, hogyanyuka megúszta, de azt még nem, hogy a baba is megúszta-e, feltételezhetően egyiküksem szülész-nőgyógyász-bábaképzős, és nem is sokgyerekes, rutinos szülő. Tehát a kerékbilincs ott van, fogcsikorgatvael kell ismerni a jogosságát, és a tizenöt misit kiköhögni. Ehhez kell egy pénzbeszedő is...

- Mivel a kerékbilincs feltétele kb. 36 mp-be tellik, aki nem találkozott ilyennel, feltételezheti, hogya levétele sem tarthat tovább, sőt. A legészszerűbb reakció, hogy fizessük ki, vegyék le, oszt húzzunk már el a Bajcsyba, hogy él-e még a baba. Ha elmondjuk a parkolóembernek, nyilván segít gyorsan elintézni, különösen ha fizetünk - elvégre nyilván őt is anya szülte. (ebben egyébként vannak kétségeim, mint ahogy sok nagyokos kommentelővel kapcsolatban is...)

Vagyis: Eddig egy normális ügymenete egy baleset után hiretlen hozott (megengedem) rossz döntés következményének. Normális ember, még ha kerékbilincselő is, nem szivatja azt, akit már megszivatott munkaköri kötelességének megfelelően: Hadd menjen, hisz siet, és fizetett, no meg hát kismama...

- Itt lép be az úgynekvezett BF, vagyis bunkósági faktor: A parkolóőr, ha már egyszer mindenki utálja, és a felesége otthon csak néhány kiloponddal nagyobbat rúg a tökébe esténként, mint előtte délután a főnöke tette, most majd jól megszakérti a (félelmei, sokkos állapota, sietni-vágyása és tehetetlensége miatt) kiszolgáltatott kismamába, és szándékosan szabotálja a bilincs levételét. Nyilván azért teszi meg komótosan, türelmesen magyarázva a KRESZ vonatkozó szabályait, hogy minden egyes másodpercét a lehető legmélyebben kiélvezze a helyzetnek. Nyilván el kell tenni befőttnek a délutáni találkozásra a főnökkel meg az otthoni kivilágítatlan sodrófa kezelőjéhez, hogy legalább másodpercekig embernek érezhesse magát majd fordított helyzetben. "Végre nem én hisztizek, végre nem engem aláznak - és még formailag jogos is, amit teszek, sőt: jót cselekszem mert felvilágosítom, és kiváló pedagógiai módszerekkel indirekte rávezetem a helyes magatartásra ezt a hisztis némbert!" - dörzsölgeti markát képzeletben, és befelé széles, földöntúli mosollyal jutalmazza saját emberi nagyságát - azt a néhány centimétert...

De kár, hogy a tilosban parkolókat nem lehet a helyszínen főbelőni! Bár az talán kevesebb kéjérzettel járna, és úgy lassan elfogynának a szivatható páciensek - leszámítva a parkolóőrt, aki azért továbbra is kézreesik a bossznak meg az asszonynak...
---
Egyébként szerintem nem a Centrum emberei voltak, hanem közteresek, önkormányzati alkalmazottak. Annak az önkormányzatnak méghozzá, amelyik a mi kegyelmünkből (a mi voksolásunk következtében) a mi adónkból kapja a baksist azért, hogy vészhelyzetben hátráltasson és megalázzon.

Valaki másképp látja?

bodonmaria 2009.06.18. 14:06:33

@gentry: Ne.... ne beszélj már. Ugyan már, mit tudunk mi az ő körülményeikről??
És Te mit tudsz a gyermekvállalással kapcsolatos anyagi vonzatról??

Talán nem az lenne a felelőtlenség, ha valaki ilyen esteben visszamegy a lakásba, beborogatja a fájós hátát a magzattal nem törődve??

bodonmaria 2009.06.18. 14:11:10

@pipacsaripacspapucs: Jól írsz! Egyetértek Veled.
De azért engedd meg, hogy megkérdezzem, nem lehetett volna pusztán egy csekket odabiggyeszteni az ablaktörlő alá???

NGA 2009.06.18. 14:15:34

@bkpipa: Miért? Mi baja történhet az alatt az 5 perc alatt a váróteremben? Kórházban van. Szerintem a vizsgálatra sem engedték be a leendő apukát. Teljesen érthető, hogy amig bekiséri a feleségét, addig odaáll. De utánna mi a francért nem ment parkolóhelyet keresni? Azthitte, hogy ránéznek, jé ez egy szuzuki, akkor ez biztos az állapotos feleségét hozta be viszgálatra aki leesett a lépcsőn. Annak a droidnak honnan kellene tudnia, hogy miért "parkol" a tilosban? Neki az a dolga, hogy büntessen. Nekem nem volt felkapcsolva a tompitott, csak a helyzetjelzőm menet közben véletlenül, megbüntettek. Jogosan. A kresz előirja, mit kell tenni. Ha meg tilosban parkol, akkor számithat rá, hogy megbüntetik. Ha nyugodtan ott ül fél orát, akkor meg biztosan, főleg ilyen helyen.
Itt az a baj, hogy két irányban elment a vita. Szerintem azt ők is elismerik, hogy jogosan büntették meg őket, ezzel itt nincs is semmi baj. A gond ott van, hogy lassan vették le a bilincset. Mivel itt sokan jogtalannak tartják a kerékbilincset, azt is vegyük figyelembe, hogy nem 5 percig voltak ott, hanem fél órát. És a jegyzőkönyből egyértelműen megállapitható lenne, hogy mikor rakták fel a bilincset. Bár semmin nem változtat a dolog, mivel ha valaki tilosban parkol, ott nem az a lényeg, hogy 5 perce, vagy fél órája. Ha akarta volna, elkerülhette volna a szituációt azzal, amit az elején is irtam, hogy bekiséri a feleségét, és ha szerencséje van, annyi ideig még nem érnek oda a közterületesek. Ő azonban azzal, hogy azt választotta, hogy bent ül a feleségével, ezzel vállalta azt, hogy megbüntetik a tilosban parkolásért.

abadaba 2009.06.18. 14:17:20

miért ugat itt mindenki mentőről meg taxiról? ezerszer gyorsabb, ha az ember beül a saját kocsijába, és azzal megy... ettől függetlenül meg nem értem teljesen a pár felháborodását, talán a sietségen kívül...

pipacsaripacspapucs 2009.06.18. 14:19:52

@Izmir: Szerintem igen. És közteressel is találkoztam már, aki - nem vészhelyzetben! - normálisan viselkedett: Megtaláltam a csekket, utánamentem, kérdőre vontam. Rlmondta, hogy mit hibáztam, elmondta, hogy a lehető legkímeéletesbb módon járt el velem szemben, és elmondta a jogorvoslati lehetőségeimet is - tartózkodó, korrekt hangnemben. Aztán - kézfogást mellőzve - viszontlátásra-köszönéssel elváltunk. Én meg gondolkodtam, aztán fizettem. Kész.

Ezért mondom, hogy ezek beteg emberek, de azok is, akik kiküldik ezeket a forgalomba, meg azok is, akik elvárják, vagy eltűrik, hogy így viselkedjenek.

(Köszönöm!:-)

bodonmaria 2009.06.18. 14:21:05

@NGA: Szépen viselkedett ez a férfi a párjával, nem hagyta magára a bajban! Látni, mennyire szereti a hölgyet!
Remélem, hamar elfelejtik ezt a történetet, a kisbaba megszületik és boldog család lesznek!
Egyébként ebből a férfiből igen jó és a családjáért élő ember lesz!
Bárcsak minden férfi így viselkedne a HISZTIS állapotos párjával, mint ő!

NGA 2009.06.18. 14:30:35

@Izmir:
Lehet én látom rosszul, de én ha ennyire aggódnék, akkor nem hagytam volna várni fél órát a feleségemet, hanem azonnal összetrombitáltam volna a kórházat. És nem a baleseti sebészetre viszem a feleségem azonnal, hanem a szülészeti klinikára, ha a gyermekemért is aggódok. Ugyanis ott van ultrahang, amivel azonnal meg lehet nézni, mi van a babával, mig egy sebészeten nincs. Mivel gondolom a leendő anyuka is a babát tartotta a legfontosabbnak.

NGA 2009.06.18. 14:33:57

@Izmir: Egyébként még annyi, hogy az, hogy leültetem a váróban a feleségem, és elállok az autóval, és visszajövök hozzá, nem hinném, hogy cserbenhagyásnak minősülne. Amikor szülni mentünk én is képes voltam elállni a tilosból, és nem ott parkolni 0:30-tól 21:15-ig, amig tartott a vajudás, és a szülés, ugyanis én is étlen szomjan ott voltam bent a szülőszobán vele, és tartottam benne a lelket. De ő is megértette, hogy nem hiányzott volna egy sokezres büntetés.

bodonmaria 2009.06.18. 14:34:01

@NGA: Akkor azt kellett volna tenniük, amit most leírt és akkor nem történt volna meg ez a kerékbilincs story. Akkor most miről írogatnánk?

NGA 2009.06.18. 14:41:04

Ami még eszembe jutott: Ha ebben az esetben pl kihívták volna a mentőt, az kiérkezik, ott van orvos, aki meg tudja állapítani, hogy van-e törés, vagy hasonló (ezt még a helyszínen is szerintem) és ő rögtön tudja hova kell vinni a kismamát. Igy egy csomó idegességet, pénzt, időt megspóroltak volna. Való igaz, hogy mondjuk eltelt volna 20-30 perc is, mire kiér a mentő, de azért a kórházig ha súlyos az eset sokkal gyorsabban eljut egy mentő, mint egy személyautó lavírozva kórháztól kórházig a reggeli csúcsforgalomban. Ha jól megnézzük, majdnem 1 óra múlva kapta csak meg a megfelelő ellátást a kismama, és nyugodtak meg. Néha nem az a gyorsabb, amit annak hiszünk.

bodonmaria 2009.06.18. 14:43:14

Nekem ez az utolsó mondatom evvel kapcsolatban:

Remélem, hamar elfelejtik ezt a történetet, a kisbaba megszületik és boldog család lesznek!
Üdv.,
Izmir

gentry 2009.06.18. 14:56:52

@Izmir:
A szövegből azért annyi kiderül, hogy vagy nincs pénzük taxira (akkor minek akarnak gyereket), vagy annyira sz.rrágók, hogy fontosabb kétezer forint, mint az, hogy gyorsan a kórházba érjenek (akkor meg a születendő gyereket sajnálom a szülei miatt).

Ami a gyerekvállalás anyagi vonzatát illeti, szerintem egy gyerek alsó hangon olyan 30 millió forintos plusz kiadást jelent. Ez eloszlik kábé húsz évre, azaz akkor szabadna valakinek gyermeket vállalnia, ha biztos benne, hogy elkövetkezendő húsz évben lesz minimum 30 millió forintnyi plusz pénze a normál szükségletein kívül. Na ezért nem lesz nekünk gyerekünk.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.18. 14:58:07

@Schulteisz, az ikrek: @Schulteisz, az ikrek „Gazdaságos az anyád, ezerötér tutti-fruttit vállalt a múltkor!”


Na idefigyelj kiskoruak szegyene! Eloszor is, tanulj meg helyesen irni... Vagom miert szitkozoldol itt szegyenletes modon, es idegen embereket probalsz lehuzni. Valoszinu edesanyukad mikor megfogantal vagy hard-core-os bableveses volt, vagy csak light-osan sztiptizelt roman vendegmunkasoknak azert utalod a terhes noket! Azt ajanlom, keress fel egy pszihologust surgosen, mert Te beteg vagy, es ezt komolyan mondom! Buta es ignoralt vagy.

bodonmaria 2009.06.18. 15:01:09

@gentry: Nekem hála a Jó Istennek van! És annyiba kerül, amennyibe. Nem baj. Csak legyen és cseperedjen.

Gentry Kedves! Amikor majd idős leszel, nem lesz jó visszaemlékezni a szavaidra! Hidd el nekem.

Baltás Jenő 2009.06.18. 15:16:27

@Professzore: Köszönöm, így fogok eljárni. Sajnos eddig az ügyelettel sem volt túl sok jó tapasztalatom.

1899.hu 2009.06.18. 15:29:04

Továbbra is köszönöm az aggodó hsz-kat!

Taxira nem volt pénz, elég volt a 15OOO Forint, nem hiszem, hogy annyira el van engedve anyagilag mindenki, mint ahogyan itt okoskodnak.

Mentő: arra meg egy név: Kolonics György...

A kórházban megtörtént a vizsgálat, nem értem miért nem vizsgálták meg a baba állapotát, csak a Páromat.(de ebbe már nem megyek bele)

Ezért gondoltuk gyorsan átmegyünk a nőgyógyászatra.

MEG IS ÉRDEMELJÜK, ezt a parkoló mizériát!!!
Ilyen hozzászólások alapján...
KÓRHÁZ MELLETT HIÉNÁSKODNAK, máshol meg nem mernek ránézni a terepjáróra, mert ráförmednek.
DE igazatok van én vagyok a paraszt:
Éjjelig melóztam arra ébredek reggel 8kor, hogy a párom elesett és siróhangon telefonál rám, félmeztelen rohanok le, majd viszem a kórházba.
Azt se tudom mi a probléma talán elment a kicsi, még most sem vagyok benne biztos hogy nem történt baj.
Ott vagyunk a rendelőbe, nem történik semmi, 30p után fogadnak az orvos is halál nyugodt...
Megyek ki kerékbilincs, ismétlem magam (sem mentő, jármű,gyalogos,rokkant nem akadályozok eldugtam az autót....)
Nem hittem volna, hogy megteszik,amúgy gondoltam rá.
A két parasztot a legközelebbi ilyen alkalommal telibe vágom, és akkor majd nem irogatok, hanem lecsücsülök, de nem lesz ez az ideg bennem.
Leszedték a bilincset, nem szállnak be az autóba kitolatni, ezért nem tudok elindulni továbbra sem, csak elöre ahol sérül az autó,mert olyan a járdaszegély semmi gond én vagyok a köcsög, mi?
ÉN CSAK A BABÁRA + MAMÁRA gondoltam semmi más nem érdekelt!Hozzáteszem, kórházba hál'Istennek nagyon keveset járunk, nem voltam ebben rutinos, de tanultam az esetből!

Amúgy meg szlovákiában megszüntették a parkolást, mivel nem lehet úgy pénzt szedni, hogy nincsen szolgáltatás, ennyivel elörébb járnak!

tarsolya 2009.06.18. 15:39:55

Hát itt kurvára nem a két parkolós a hunyó ...

Szánalmas hangulatkeltés.

tarsolya 2009.06.18. 15:41:44

Ja és akkor most az utcán esett el vagy a lépcsőn? :D

1899.hu meg a nője 2009 inkább ...

NGA 2009.06.18. 15:58:13

@1899.hu:
Kolonics György:
"A belső vizsgálat eredményét az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya juttatta el az MTI-hez. A közleményből kiderül, hogy a bejelentés 10:22-kor érkezett a mentőszolgálat hívásfogadó központjába, a diszpécser 10:24-kor adta az utasítást az indulásra és a rohamkocsi 10:25-kor elindult.

A helyszínre a mentőautó 10:42-kor érkezett, a defibrillátor archívumából pedig kiderül, hogy a sportoló újraélesztését 10:44-kor megkezdték.

A mentőszolgálattól kapott tájékoztatás szerint az esetek 78 százalékában tudják tartani a 15 percen belüli kiérkezési időt - amely európai uniós ajánlás -, ez az arány a fejlett európai országokban 90-92 százalék körül van. Az OMSZ naponta kétezer sürgősségi riasztást kap, az esetek 4 százalékában viszont 30 percen feletti a kiérkezési idő."

A barátom mentőzik, és sok felvételét láttam, amikor a sok hülye autós nem is hallja a szirénázó esetkocsit, mert üvölt a zene pl. Szóval a Kolonics esetben is bebizonyosodott, hogy időben kintvoltak, de nem lehetett megmenteni.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.18. 16:19:19

@1899.hu: Megneztem a videot. Teny, hogy nem kapkodtak levenni a bilincset, ami erdektelensegbol fakad, de ugyanakkor Adrienn is offenziv volt. En is voltam terhes, es tudom hogy milyen erzelmi hullamokon megy keresztul az ember....Az az igazsag, hogy meg kellett tanulnom nekem is, hogy eroszakkal semmit nem lehet elerni. "Ha megdobnak kovel, dobd vissza kenyerrel" - es milyen igaz! Egyszeru pszihologia, a "kodobalo" megtorik, mert nem tudja mi a fene van amikor kenyerrel dobjak vissza nem pedig kovel. Probald ki, be fog valni!

Banán Joe 2009.06.18. 16:24:26

Na szóval mivel van jó pár ismerősöm az adott felügyeleten kicsit pontosabb képem van az adott szituációról, gondolom érdemes megosztanom veletek!
De az elején azért tisztába tennék egy-két dolgot, félreértést.
Adott utcában ( Gázláng u.) ahol emberünk „úriember” módjára telibe parkolt adott zöldfelületen,amit a korház gondoz és információim szerint ők kérték itt a fokozott ellenőrzést, mert pontosan az ilyen se istent se embert nem ismerő autósok miatt képtelenség rendben tartani.
Hivatkozik különböző parkolásokra, ezek egyike a 7. kerületben a centrum központja előtt, már másik felügyelet hatáskörébe tartozik.
Hivatkozik a Baross utcai parkolásra, ami fővárosi terület lévén a fővárosi felügyelet hatáskörébe tartozik. Tehát se joga se lehetősége nincs az adott felügyeletnek ezeken a helyeken bírságolni.
A 15000-res díj nem emelkedik, nem duplázódik napok múlva sem, ez adott.
A másik a billincs le ill felszerelését a centrum szakavatott alkalmazottja végezheti kizárólag szintúgy mint a nyugtaírást. Amíg a pénz átvétele és a nyugta átadása nem történt meg, tilos a bilincset eltávolítani a gépjárműről.
Térjünk rá az adott intézkedésre, ne csak részleteiben ismerjük.
Főhősünk (Y. Zsolt) futva érkezik a helyszíntől kb 250 m.-re lévő közterületeshez és centrumoshoz. Már itt messziről üvölt, a legfinomabb szavai a „mocskos zsidó gecik”. ennek ellenére ők késlekedés nélkül ( nem volt semmilyen talán légy szíves ez mese habbal!!! ) autóba vágják magukat és kb 30mp alatt a helyszínre érnek. Itt a videóban is hallott mosdatlan szájú főhősnőnk hasonló szavakkal illeti üvöltve őket. Közben megérkezik főhősünk, aki szintén üvöltve, idézem „nyisd ki ezt a szart mert megszurkállak, kibelezlek te mocskos cigány”! A videón is látszik körülbelül 15-20 mp míg a centrumos megírja a nyugtát. Közben főhősünk egy nagyobb darab kődarabbal fenyegeti őket. Érdekes ezek már lemaradtak a videóról. A bilincs levételre került, ez az egész történet körülbelül 5-6 perc alatt zajlott le. Bátor főhősünk közben még nehezményezi, hogy nehezen tud kiállni a szabályosan parkoló gépjárművektől. Közben súrolja is egyiket. Hatalmas gázt ad és a kődarabbal azért még intelligens ember módjára megdobja a bilincses gépjárművet. Ezek után sietvén a korház helyett!! elmegy a baross utcába panasszal élni majd átkocsikázik a 7. be szintén szajkózván az igazát.!
Szóval akkor mennyire is sietett orvoshoz?????
Én pontosan az ilyenek miatt nem csinálnám ezt a szakmát, sajnálom is őket. Kb a második ilyen mosdatlan pofájú férget a nőjével együtt rommá ütném.
Remélem most már tisztábban látszik a teljes történet. ellehet dönteni kinek van igaza.
Azért kíváncsi lennék főhősünk parkolása miért lett már kihomályositva a videóban? Szívesen megnézném…
Üdv!

Kencel 2009.06.18. 16:48:51

jéééééézus Isten. En amikor elolvastam a posztot azon gondolkodtam hogy mindenki a poszt iroja melle fog allni hiszen ez evidens szamomra.Nem gondolotam volna hogy ennyi taho paraszt ember el a vilagban akik kepesek felhozni olyan dolgokat amelyek a centrumosok melle probalja allitani az olvasot. Azoknak akik a posztolo ellen vannak felszolitom hogy takarodjanak az orszagunkbol mert igy szegyellem hogy en is magyar vagyok mint ezek a baromallatok. Bar gyanitom hogy azok is valami hasonlo beosztasban dolgoznak mint emezek az idiotak, vagy ciganyok.
mas lehetoseget nem latok.
faterom mindig azt mondta nekem hogy akkor szokott ilyen elofrodulni amikor a jelentektelen ember kezebe hatalmat adnak, es vegre erezheti magat fontosnak az amugy jelentektelen elete mellett.

Ro3 2009.06.18. 17:19:10

@Banán Joe: Hát tudod hiszi a piszi. Kedves Banános Dzsó: az a 2 ember megérdemelne egy felfüggesztettet 1részt, másrészt az ilyen aljadékoknak, mint ők a kutya sem hisz.

Ro3 2009.06.18. 17:20:59

@Banán Joe: Őőő te egyébként honnan tudod az infókat? Ott voltál? Másodkézből? Harmadkzből? 100adkézből? Ugye, ugye?

Banán Joe 2009.06.18. 17:29:30

@Ro3: ne aggódj elég közeli az infóm. egyébként a video eléggé alá is támasztja az elmondottakat. mennyi idő alatt történt meg a nyugtaírás? 15mp ? hallottál egy rossz szót kúlturálatlan szót a másik oldalról ? akkor miről beszélsz, mert olvastál egy totális szubjektív írást egy ilyen oldalon és talán szembesülhetsz az igazsággal?

NGA 2009.06.18. 17:31:29

Kis értelmező kéziszótár :-)
"Lesz@rom azt a bizonylatot, szedd le a kocsiról azt a kurv@ bilincset"
magyarul:
"kértem, hogy azonnal jöjjenek és szedjék le, mert nagy a baj és sietnünk kell a X. kerületbe a Bajcsy Kórházba."

1899.hu 2009.06.18. 17:45:28

Még magyarázkodjak??? Vicces!!!
A telefont akkor bányásztam ki a zsebemből amikor már, tehetetlenségünkben nem tudtam mihez folyamodni...Olyan dolgokba kötsz bele, úristen!!!!!
szép szóval nem ment a dolog, az vesse ránk a követ, aki ebben a helyzetben nyugodt marad! És nem csúszott volna ki a szájából egy cifra mondat!!!

Álszentek!

bkpipa 2009.06.18. 17:53:42

@NGA: Olvasd már el az első mondatom. Te most tetteted..........?

bkpipa 2009.06.18. 18:01:12

Továbbá: Nem értem miről folyik itt a vita. Nagyon nem a parkolásról, bilincsről meg büntetésről szól a dolog. Az ügy a bunkóságról és érzéketlenségről szól és VESZÉLYEZTETÉSRŐL. Ez a lényeg. Ez a két ember tahó volt és, ha ezt a centrum vezetőségéből valaki olvasná, a helyében az első lépés az elküldésük. A buszsofőröket is oktatják a konfliktushelyzetek kezelésére. A rendőrt is a tűzoltót is. A közterületeseket miért nem?????? Miért nem oktatják a megfelelő viselkedésre? A lényeg, mégegyszermondom, NGA-nak is!!, hogy a két tapló elmeállapotáról kéne szóljon, nem a parkolási szabályokról, és azok jogosságáról!!

Matschkássy Lukrécia 2009.06.18. 18:27:13

@bkpipa: Kevedheto amugy barki taplosaga, csak nem igy sajna, mert ellenszegulnek, es a nap vegen a kismama szivja meg. Hiaba magyarazod a koreai vamosnak, hogy kutyat enni etikatlan. Ugysem fogja megerteni, sot begorombodik. Jobban jarsz, ha bloffolsz neki egy uj receptet, es a vegen meg szuvenirt is kapsz tole.

NGA 2009.06.18. 18:27:57

@1899.hu: @bkpipa:

Tudjátok mi a bajom? Elmondom. Ott ültök 30 percet a váróban, és nem buritjátok rá az orvosra az asztalt, és utánna kimentek, és szinte megveritek a közterületest? Talán azért, mert az ember nem mer az orvossal orditani, de a közterületes kisember, vele lehet orditani?

Bevallom végignéztem a videofelvételt többször is. És átgondoltam. Nézzük a másik odlalról.
Közterületfelügyelő vagy. Megszoktad, hogy az emberek hihetetlen kifogásokkal élnek a bilincs levételekor. A párodon éppen hogy csak észrevenni, hogy babát vár. Ezek alapján mit kellett volna tennie? Valószinűleg ki lehet nekik adva utasitásba, hogy csak a pénz átvétele után vehetik le a bilincset, vagy ha átadta a csekket, és felirta az adatokat. Gondolom neki is lehetett negativ tapasztalata.

Nolite iudicare, ut non iudacemini.

Ne itélj, hogy ne itéltess. Nem agresszióval kell megoldani a helyzetet.

Remélem, hogy egészséges, boldog babátok születik, aki szeretetben és boldogságban fog felnőni, és nem fogja megismerni az erőszakot, és agresszitó. Ezt kivánom neki!

Ro3 2009.06.18. 18:37:55

@NGA: @Banán Joe: A különbség az, h ilyen esetben (az igazolás naluk volt) a közteres jobban tenné ha papírírogatás nélkül levenné a bilincset, amilyen gyorsan lehet, mert nem hiszem h a bíróság úgy mérlegelné, h ilyen esetben a 15e HUFnak elsőbbsége van a baba eléetével szemben. A non+ultra, h a férgek a kórházhoz mennek bilincselni, akárki is kérte. De Joe, NGA, csak annyit kívánok, ne kerüljetek olyan helyzetbe, h egy ember fontosabbnak értékelje egy hülye papír kitültését, mint az egyik szeretted életét. Ennyi.

NGA 2009.06.18. 18:48:55

@Ro3: Azért ha annyira életveszélybe lett volna (úgy itéli meg az orvos) akkor nem engedi beülni az autóba, hogy végigdöcögjön a városon, hanem egy mentővel átküldi. Én legalábbis igy látom.

Ro3 2009.06.18. 19:01:48

@NGA: Én meg úgy, h történnek halálesetek orvosok, mentősök illetve a rendszer miatt. Hányszor volt olyan, h kitették a beteget, vagy másik kórházba küldték és út közben meghalt? Egyébként a magzatot nem vizsgálták. Ergo gőzük nem volt róla, h mi van vele. Ergo a kórház is erősen felelősségre vonható. Szerintem.

NGA 2009.06.18. 19:08:15

@Ro3: És vajon mivel vizsgálták volna meg? Szerinted egy baleseti sebészetnek van ultrahangja?

Na ez az egész már csak egy fingfürészelés, ahogy egy tanult baártomat idézem, értelme semmi nincs.

Pereljük be az egész világot :-)

Ro3 2009.06.18. 19:16:11

@NGA: Nem, de esetleg biztosíthattak volna mentőautót. Pl. De tény, h fingjuk nem volt róla, h mi van. Tehát az "Azért ha annyira életveszélybe lett volna" mondatod nem állja meg a helyét.

NGA 2009.06.18. 19:31:06

@Ro3: Úgy látom ott voltál, annyira tájékozott vagy, igy vitába sem szállhatok veled. Igy bizton tudhatod, hogy életveszély állapota forgott fent, és az orvosoknak fingjuk sem volt róla, hogy mit kell tenni. Ehhez felesleges bármit is hozzátenni :-)

Ro3 2009.06.18. 19:40:36

@NGA: :)
Csak azt írtam, h nem lehetett tudni, h mi van vele. Ilyenkor egy apa a legjobb tudása szerint a legrosszabbra felkészülve próbál cslekedni. Tehát pl nem heherészi el a dolgot, h úgysincs baja, hanem életszerűen rohan, ideges, miegyéb. Ja, mármint egy jó apa.

NGA 2009.06.18. 19:58:47

@Ro3: Én lehet nem vagyok jó apa, de én azonnal orvost keritettem volna, nem pedig fél órát ücsörögtem volna a váróban. Ez alapján mondtam azt, hogy nem hiszem, hogy közvetlen életveszély lett volna.

tarsolya 2009.06.18. 21:12:28

A videó alapján simán hihetőbb és reálisabb Banán Joe verziója, mint ennek a két két mocskosszájú prolinak az "Életveszély" c. melodrámája.

kamushamus 2009.06.18. 21:56:55

@1899.hu: Öreg nem kéne parasztozni!A bilincsesek a MUNKÁJUKAT végezték!Nem kéne összekeverni a szezont a fazonnal.Amilyen az "adjonisten",olyan a "fogadjisten".Ha engem leparasztoznak,lehet hogy le is köpném az illetőt,főleg hogy a munkámat végezném!Kicsit túl van lihegve a szitu.

pestiesen 2009.06.18. 22:27:53

Hát igen sajnos nagyon sok az elborult paraszt ember, aki azt hiszi, hogy Ő mindent megengedhet magának, még a munkájukat végző emberekkel szemben is.Hülye bunkó a párjával együtt,elborult agyu barom és kedvese.Nézze meg a videóját és gondolkozzon el az Ő szájukból hallott ocsmányságokról és a másik két ember normális reakciójáról, akik még akkor sem vesztették el a türelmüket amikor az ilyen tahó és annak kedves párja már rég mást érdemelt volna.Szegény gyermek akinek ilyen szülei lesznek!!!!

pestiesen 2009.06.19. 07:02:25

Az előzőekhez még csak annyit, hogy aggodó apukának arra volt ideje, hogy videó felvételt készítsen és ne az állítólagosan életveszélyben lévő magzatával foglalkozzon.Sőt, arra is volt gondja, hogy a saját autóját, illetve inteligens mocskos szájú barátnőjéről felvétel ne készüljön. Hát ennyit a nagy aggódásról és rohanásról. Aki elveszti türelmét és rögtön ilyen alpári, az mit csinál majd ha gyermeke tesz olyat ami őt (őket) felidegesíti???

pestiesen 2009.06.19. 07:30:59

Kedves Kencel! Hát Neked aztán nem azért kellene szégyellned azt, hogy magyar vagy amire hivatkozol, hanem azért mert nem tudsz helyesen írni. Ha már ennyire kommunikatív vagy, akkor először talán a magyar helyesírást kellene tanulmányoznod, mivel ott ékezetek is vannak és egyéb szabályok is. Apukád ezt nem mondta????? Szerinted ki az akinek takarodnia kellene ebből az országból??!!!!

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 14:10:33

@pestiesen: Csak ugy volt obudaiasan... ilyen okoskodo barmoknak kellene takarodni mint te "pestiesen"! Belekotni tudsz mas emberekbe, es lefogadom, hogy rohadt MSZP szavazo voltal. Az, meg hogy hol kell vesszot tenni, a mai napig vita kerdese a nyelveszek kozott kedves pestiesen. Es hangsuly fuggo. Nekem sincs ekezetem. Arra nem gondoltal meg, hogy olyan geprol ir, ahol nem adatott az ekezetes betuk hasznalata? Tudod, kedves "pestiesen" az bosszant fel, hogy ellensege vagy a sajat fajtadnak. "pestiesen" juj de gaz nev, lol, aki igazi budapesti, az sosem hasznalja azt, hogy pesti. :DDD

moli 2009.06.19. 20:55:18

@1899.hu: azta jo budos kurva anyat! hat hogy beszel ez?!

moli 2009.06.19. 20:58:52

@Banán Joe: elkepeszto. raadasul a video es a leirt sztori koszonoviszonyban nincs egymassal, tehat a sztori meg az altalad leirtnal is joval durvabb lehetett!

pestiesen 2009.06.19. 21:36:59

Kedves Lukrécia! Azt még elfogadom, hogy nincs ékezet, nem ezen volt a hangsúly ha nem vetted volna észre!! Ha már a nyelvészeket emlegeted, akkor magyarázd meg azt, hogy milyen szó amit leírtá?? BEGOROMBODIK
Te kis bizonyos obudais!!!!! A Lukrécia az nem gáz, biztosan illik rád, már el is képzeltelek, hogy milyen vagy.

pestiesen 2009.06.19. 21:48:04

@Matschkássy Lukrécia: Kiegészítésként még annyit, hogy amit nem neked írnak, arra minek reagálsz!Egyébként meg honnan veszed az igazi budapestit te kis........??
Az meg, hogy ki kire szavaz hogy jön ide te elvakult...!!!!!

flea 2009.06.19. 23:25:27

YouTube is down for maintenance. wtf?
Akkor nem nézem meg, hogy tényleg öngól-e a videó.

flea 2009.06.19. 23:38:17

Annyit azért még hozzátennék az "emberi élet veszélyeztetése" témához, hogy az eset megtörténtekor a kismamát már ellátták, a magzat pedig betöltött 24. hét előtt jogilag (hangsúlyozom: jogilag) nem minősül élő embernek. De ettől függetlenül is elenyésző volt az esélye, hogy egy hátraeséstől bármi baja legyen (nem is lett).

moli 2009.06.20. 14:00:28

@flea: tovabba -az orvosokon kivul, akiknek erre eskujuk van- senkitol (SENKITOL) nem varhato el, hogy segitsen barkin is, aki kurvaanyazik.

en visszaraktam volna a bilincset.

kispista 2009.06.22. 01:50:57

Ha valaki nem láta volna a videót a suttyó ribanccal:


www.youtube.com/watch?v=_ylltJd3YdQ

moli 2009.06.22. 10:06:45

@kispista: igen, ez erdekes, hogy a neve masnak nem tunt fel.

kispista2 2009.06.23. 00:03:42

A hírtv-n is végighazudozott a hisztis kismama barátja

kispista2 2009.06.23. 00:05:10

De nem adták le a videóból a kismama trágár őrjöngését.

Ráadásul megint szerepeltették a Rühellünk Fizetni A Parkolásért És Bármi Másért Egyesület nevű gittegyletet!

kispista2 2009.06.23. 00:08:35

"ki van fizetve parasztgyerek"
Milyen kedves megszólítás! Vajon melyik kisebbségre jellemző, hogy a másikat parasztozzák? És még a barátja tesz fel videókat a cigánybűnözésről, amikor ők is úgy viselkednek mint a lincselő romák!

"leszarom azt a kibaszott bizonylatot, szedd le a kocsiról azt a kurva bilincset"
Igazi értelmiségi kismamához illő beszéd? A gyermekével is így fog beszélni?

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.07.20. 16:06:10

Én is jártam így. Az utolsó harmadban voltam jókora pocakkal. Iszonyúan kellett pisilnem, berohantam egy Burger Kingbe - úgy parkoltam le, (tilosban)hogy senkit nem zavartam vele, s egy pisilés ugyebár nem tart órákig. Mikor kijöttem, éppen rakták fel a kocsimra a bilincset - az időkeretből 100%ban tudtam, hogy látták, hogy kismama vagyok. Iszonyú kacsázó futással rohantam hozzájuk, hogy bocsika, bocsika, de ugye a baba rúgja a hólyagomat, és hát a szükség ilyenkor nagy úr. Erre olyan stílusban kezdtek beszélni, amitől kiborultam (a kismamák ugyanis nagyon könnyen kiborulnak) és elájultam. A kocsi mellett fekve két romagyerek jött oda és oltották le a parkolóőröket, hogy ugyan szégyelljék már el magukat, mit csinálnak. Nem bűntettek meg, köszönhetően nekik. De én még vagy 10 percig nem tudtam elindulni, úgy remegtem az idegtől. Zokogtam, mert megijedtem az ájulástól, akármi bajom eshetett volna. Ezek a centrumosok sajnos ilyenek. felvételi követelmény a szív és gerinc hiánya.
Csak néhány példa: 3 gyerekes falusi család véletlen rossz helyen állt meg az Állatkertnél. Egyszerűen nem tudták, mivel mások is álltak ott, beálltak ők is a sorba. Egy kb. 35 éves rozoga asszem wartburggal(?) jöttek, Szabolcsból. Valószínűleg erre az állatkerti kirándulásra nagyon sokáig spóroltak. Megbüntették őket, tönkretéve ezzel a hónapok óta dédelgetett, különleges gyermek álmot. Az anyuka sírt, az apa végtelen megalázottnak érezte magát, a gyerekek nem értették a dolgot, csak hüppögtek) Nem tagadom, akkor ott, több autós társunkkal (akiket egyébként szintén megbüntettek)teleragasztottuk a szélvédőjét annak a kerékbilincselős autónak szép, piros figyelemfelhívó papírokkal. Pontos alapossággal tapétázva, jól rákörmözve az üvegre. Azt hiszem, megérdemelték, de nagyon. Ezen az úton is szívből kívánom annak a bilincses-párosnak, aki így járt el, hogy a pénzösszeg százszorosát költsék patikára, nehéz fizikai munkából előteremtve a rávalókat, mégpedig a legfontosabb szerettük élete legyen a tét, s végül fulladjon kudarcba a próbálkozás. Ennyi jár nekik...

Vannak helyzetek, ahol egyszerűen aljasság az ilyesmi. A Péterfy kórház előtti szakaszon 99%-ban olyan kocsik parkolnak, akik oda mentek. Nem csak látogatók, de betegek, vagy éppen hazatérni vágyó kisbabák szüleinek kocsii is. Ezek pedig ugyebár nem kiszámítható ideig tartó dolgok. Na ott is aljas dolog a büntetgetés - én azért is ütnék, ha olyan lennék.

Ebben az esetben a FÉRFI az elnézést kér és gyorsan cselegszik. A suttyó kisköcsög az papírozik, és bürokratáskodik. A fiú ruha nem kötelez sajnos férfiasságra. Ez a kaller bizony nem férfi, csak egy kretén, szánalmas kis csimbók, kolonc a Világ nyakán.
(Aki felismeri, azonnal kenjen kutyaszart a kocsijuk kilincsére ;) )

Amúgy a gyermekét féltő kismama még cifrábban is tud ám káromkodni - és nem fog így beszélni a gyerekével, csak azzal aki a gyereke bántja.

kencel 2010.01.02. 15:57:50

szinten kedves pestiesen. TUdod en vettem a faradtsagot es megtanultam vakon es gyorsan gepelni rendesen 10 ujjal amire te nem lennel kepes. Amiert nem hasznalok ekezetet annak az az oka hogy az angol billentyuzetet tanultam meg mivel csak olyan programot talaltam.

koszonom
süti beállítások módosítása