Spontán kialakult egyenruhás sorozatunk következő részében a festői Ürömre kalauzoljuk az olvasót, ahol Gáborra szörnyű gyanú árnyéka vetült: lehet, hogy cserbenhagyott egy kanapét Óbudán? A vérvádat a kanapéban talált zöldkártyára alapozták. Az alanti krimiből kiderül, hogy mivel is foglalkoznak a Poirot-ösztönnel megáldott vagy megvert közterület-felügyelők.

Szóval múlt hét pénteken  rendőrautó vijjog a házunk előtt, én nem voltam otthon, csak a csajom, aki a gyermekeim anyja. Szegény kiment, és átvett a rendőrtől egy idézést, amelyben az Ürömi Polgármesteri hivatal tanúkénti meghallgatásomat rendelte el, köztisztasági szabálysértés ügyében. (Azért merem megnevezni a helységet, mert Ürömnek később még jelentősége lesz.) A csajom nem volt rest, rákérdezett, hogy, hogy rendőr hozza ki, mire a közeg  csak annyit mondott, ne is kérdezze, ő ezt az egészet munkaidő után teszi, és különben is. Az idézés tök szabályos volt, a szokásos formulákkal, a végén nem megjelenés esetére elővezetéssel fenyegetés, ilyesmi.

Hétfőn gondoltam, rákérdezek telefonon a szabálysértési osztályon, mi ez az egész, és egyáltalán, most a rendőr rendőr-e Ürömön vagy postás. Az előadó nagy nehezen elmondta, hogy azért rendőrrel kézbesíttette, mert már számos alkalommal nem vettem át az önkormányzattól érkező levelet, ezt pedig már állítólag hatodszor küldte ki. Oké, lehet, de legközelebb akkor vasutassal kell kihozatnia, hogy a rendőr, postás, vasutas szentháromságnál maradjunk.

Ami ezután következett, attól elakadt a szavam. Rákérdeztem ugyanis a konkrét ügyre, mégis, miről van szó, miért kell pár nap múlva bemennem, szeretném tudni. Szegény, némileg szabadkozva elmondta: a III. kerület Közterület Felügyeletének munkatársai találtak egy kanapét kidobva,  egyik mélyedésében egy zöld kártyával, egy olyan autó rendszámával, ami valaha az enyém volt!

Ezért köztisztasági szabálysértés ügyben eljárást indítottak, aminek része az én tanúkénti meghallgatásom. Még egyszer kértem, hogy ezt ismételje el, de a sztori másodszorra is ugyanúgy hangzott. Szóval a közeterületesek találtak egy kanapét kikúrva, benne valahogy egy két éve eladott autóm zöldkátyájával, és ahelyett, hogy felnyesték volna egy teherautóra, nyomozni kezdtek. Leveleket küldtek és szerintem egymást kérdezgették reggelente munkakezdéskor: Te, a kanapés ügy, hogy áll, hol tartunk vele?

Mindenesetre a megjelölt időpontban elmentem a tanú meghallgatásra, gondoltam, akkor már repüljön magasan a sztori, csináljuk végig rendesen. Lehet, hogy hibáztam, és már érkezésemkor összefoglaltam a hölgynek, mit is gondolok az ügyről, mire ő elmondta a saját álláspontját, miszerint itt van egy ügy, amelynek végére kell járni.

Én mondjuk  egészen másképp gondolnám egy szemétnek látszó tárgy megtalálásának és eltávolításának menetét. Kérdésemre, hogy látszik-e rajtam, hogy azt a fajta sportot űzöm, hogy az éj leple alatt kanapékat cipelek Óbudára, ahol aztán ott hagyom őket az utcán, azt felelte, azt soha nem lehet tudni. Üröm nincs messze Óbudától. Elnémultam, és csak néztem kifele a fejemből.

Jegyzőkönyvbe mondtam mindenestre, hogy a kanapét nem ismerem, semmi közöm hozzá, minthogy ez a valóság, négy éve lakom Ürömön, és egyébként nem észleltem egy kanapém eltűnését sem. Fogalmam sincs, hogy került oda a zöldkártyám, az autó többször is volt kölcsön adva, egyébként pedig két éve eladtam, zöldkártyástul, mindenestül, ki tudja mi történhetett az irataival.

A jegyzőkönyvbe szánt szavaimat innentől nem volt hajlandó gépelni, mondván, nem tartozik szorosan az ügyhöz, de neked, kedves Homár szívesen elmondom, hátha akad közterületes, aki olvassa.

Tehát a jegyzőkönyv cenzúrázott része nagyjából így hangzott volna:

A kérdéses autó két éve már nincs a tulajdonomban  egyébként  zöld kártyája kígyóbőrbe volt kötve, és nagyon  szerettem a hátsó ülésén éjfélkor, meztelenül, usankában Kafka Jozef K.-ról  szóló regényét olvasgatni.

Ha a szóban forgó kanapé az enyém lett volna, akkor  előrelátó módon annyi kenyérmorzsát, kekszdarabot, és popcorn-morzsalékot hagyok benne, hogy abból még Bús Balázs és a III. kerület Közterület Felügyelet munkatársai is jól belakmározhatnak, akárcsak Beavis és Butthead, abban a részben, amikor semmi kaját nem találtak otthon. Adófizető állampolgárként adóforintjaim befizetése után nyugodtan hajtom álomra fejem, a pénzem jó helyre került, a hivatalnokok jól sáfárkodnak vele, karnyújtásnyi távolságra hozzák Kafka és Ionesco birodalmát.

Aztán paraszt módon előhozakodtam a nyilvánossággal, mondán ez egy nagyon vicces sztori, mire szegény szabálysértési osztályvezető annyira megijedt és zavarba jött, hogy egyik iratról, még a tanúvallomásról sem adott másolatot.

Hát ennyi lett volna, kíváncsi vagyok a folytatásra.

Gábor