Tékozló Homár

Kőkorszaki magyar bankok: a töketlen K&H

2009.07.10. 00:13 | szily | 218 komment

Az alábbi történet elég hosszú, de a Naiv Ügyfél kérése ellenére nem rövidítettem le, mert annyira tanulságos, és igen szépen megmutatja, hogy a magyar bankok üzleti gyakorlata mennyire ügyfélellenes, kőkorszaki és mélyen kelet-európai. Hősünk, zé, egész extrém dolgokat kívánt volna meg a K&H Banktól: új bankkártyát akart, netbankolni, és háromféle összeget csoportos beszedési megbízással átutalni. Furcsa kívánságok egy magyar banki ügyféltől, meg is bűnhődött értük. Emberünk nyugaton él, amitől annyira naivvá vált, hogy konstruktív ötleteket is ad a hazai bankoknak az ügyintézéshez. Bruhaha! Kalandok alant.


Régi olvasótok vagyok a homárblogon és sokáig úgy gondoltam, hogy az írásokban közölt esetek kb. 80 %-a biztosan elkerülhető lett volna egy kis odafigyeléssel / empátiával / türelemmel. Hát mostanra fogtam fel, hogy miért is szorulnak ökölbe a pesti jómunkásemberek kezei ;)

Az én szopásom igazából csak arra jó példa, hogy a magyar bankrendszer mennyire egy őskövület még ma is és mennyire akar XIX. századi megoldásokat letolni a torkodon - ostobán.

A történet 2006-ban kezdődik, amikor kiköltöztem Írországba. Természetesen megtartottam otthon a bankszámlámat (K&H Banknál). Egy év alatt már szerencsére olyan helyzetben voltam, hogy tudtam pénzt hazaküldeni, ezekkel együtt elhatároztam, hogy reménybeli vastag bankszámlámat innen is felügyelhetővé teszem: a világos megoldás az internetbank. Ehhez társult még a szüleim kérése, hogy az addig csekkel fizetett otthoni költségek (magyar mobil, otthoni autó biztosítása, önkéntes nyugdíjpénztár) kifizetését a számláról oldjam meg. Ha minden igaz, ez sem lenne gond.

2008 őszén egy hazalátogatás alkalmával beballagtam az Október 23-a utcai fiókba (ahol egyébként nagyon segítőkészek és rugalmasak, külön jó pont) és átvettem az új bankkártyámat, igényeltem internetbankot és megadtam a csoportos beszedési megbízásokat.

A tömör mérleg:
1. A bankkártyát másodikra sikerült kibocsátani, miután elvileg a régi pin-kóddal kellett volna működnie, de nem tette (+ 5000 forint kártyadíj).
2. Bár az internetbankért azóta is fizetek, a szolgáltatás nem működik (részletes technikai nyomor alább).
3. A csoportos beszedési megbízások - a meggyőző egyenleg ellenére - hol átmennek, hol nem.

--------

1. A bankkártya kibocsátással kapcsolatban nem is vesztegetnék több szót. Olyan hülyeség csak Magyarországon létezik, hogy be kell érte menni egy fiókba: emiatt, mint kiderült már egy kártyát megcsináltak és meg is semmisítettek, mivel nem vettem át. Azt, hogy végül is csak egyszer vagy kétszer fizettem kártya újrakibocsátási díjat nem is tudom és nem is érdekel. Az ír megoldás: kártya levélben megy a regisztrált címre, ami bárhol lehet (külföldön is) és teljesen ingyenes. Az új kártyát egyszer aktiválni kell (10 perces telefonhívás) utána a régi pinnel használható. Itt még soha egy fillért sem fizettem a debitkártya birtoklásáért / használatáért / igényléséért.

2. Internetbank: a K&H egy kivételesen ostoba chipkártyás rendszert támogat, amelynek használatához az OmniKey cég kártyaolvasóját kell használni. Ez már eleve korlátozza a netbankolást, hiszen cipelni kell magaddal (a súlya nem nagy, de eléggé ormótlan), nem használható akárhol (pl. internetkávézóban v. munkahelyen, ahol esetleg nem telepíthető a szükséges driver). És persze jottányival sem biztonságosabb, hiszen a chipkártya ugyanúgy elhagyható, ahogy egy pin kód stb.

Egy hónap várakozás után szüleim kora télen átvették és kiküldték nekem a netbankos csomagot. A benne lévő cd-ről install, kártya be: semmi. A rendszer nem tud beléptetni. Alaposan megivzsgáltam a windows registry keyeket, USB port jogokat, a drivert, mindenből legfrissebb letölt, installál: semmi. Még a pin kód beadásáig sem jutottam el. Sebaj, gondoltam, te kis geci, rajtam nem fogsz ki: az OmniKeytől letöltöttem egy diagnostic tool-t, a végeredmény az volt, hogy a kártyán lévő chip nem ismerhető fel. Közben bonyolítottam egy kb. 15 fordulóból álló email threadet a K&H-s helpdeskkel. Valószínűleg nem az ő hibájuk, de _semmit_ sem tudtak segíteni, nyilván csak olyan esetekre voltak felkészülve, hogy a néni nem tudja betenni a cd-t a meghajtóba. Nem is merem elképzelni mi lett volna, ha linux alól próbálom. Hát ezzel szívhatsz bmeg gondoltam én, semmi értelme erőlködni, karácsonykor úgyis terveztem hazamenni: majd akkor. Karácsonykor a bankba be: vittem az olvasót, kártyát, pint - helyben demonstráltam a srácoknak, hogy mi a gond. Korrektül azonnal elfogadták, semmi gond, adnak új kártyát. Külön szóltam, hogy olvasóegységből nem kell még egy (később mégis kaptam, de annyi baj legyen). Persze az új kártya kiállítása is két hét... Sebaj, Írhonba haza, szülők kártyát átveszik, kiküldik: már február elején járunk.

Nagy lelkesedéssel vetettem magam a zsákmányra... ami rögtön le is lohadt, amikor így sem működött. Most már óvatosabb voltam: először chipkártya diagnózis. A chip olvasható, kiváló. Utána uninstall driver, gondosan kitörölgettem a registryből is mindent, ami bekavarhatott, ellenőriztem az összes fontos windows-os process-t, ami résztvesz egy ilyen eszköz kezelésében. Szépen feltettem a legfrissebb drivert. Amikor azzal sem működött, akkor megpróbáltam a cd-n lévő verzióval. Közben bújtam a fórumokat, próbáltam rálelni egy kis segítségre - sok usernek sokféle nyomora volt ezekkel, de egyik sem az én esetem. Újra párhetes emailváltás a helpdeskkel. Sok újat nem tudtam meg. "Próbálja meg eltávolítani az XP SP3-at.", "Húzzon ki minden USB eszközt, próbálja újra." Ilyen okos tanácsokat kaptam. Többször, szép kövér betűkkel leírtam nekik, hogy értek a háttérhez, nem átlaguser vagyok -- azért csak nyomták a süket a dumát. Ez már késő tavasz környéke, gyakorlatilag itt adtam fel. Nem is zavart volna az e-bank hiánya, ha nem szopok a következőben kifejtett módon a beszedési megbízásokkal is.

3. Összesen három fent részletezett fizetnivalóm van: autóbiztosítás kb. 30e Ft per negyedév, otthoni Vodafone mobil kb. 20e Ft per hó, önkéntes nyugdíjpénztár kb. 10e Ft / hó.

Mindhárom szolgáltatónál jártam 2008 telén és szerződést módosítottam / egészítettem ki, hogy működjön a dolog. Mindhárom papírt szabályosan aláírtam, megadtam a bankszámlaszámom, részletes adataim. Ezeket szó nélkül elfogadták, hogy ők majd továbbítják a bankba. Ez valószínűleg meg is történt, de valahogy a számlára a terhelések már nem érkeztek meg: mindhárom szolgáltató módszeresen bosszantotta a szüleimet a klasszikus eszközök (felszóltás, elmaradások összegzése) használatával. Amikor májusban ismét otthon voltam megpróbáltam utánajárni, hogy mi történt:

a) autóbiztosítás: a biztosító elküldte a banknak a papírokat, de azokon nem szerepelt a csoportos beszedési megbízás engedélyszáma. A bank nem szólt sem nekem, sem a biztosítónak. Én ezt a számot természetesen nem tudtam, ezért májusban a banki ügyintéző segítségével nyomoztam ki (6 hónap alatt, két fizetés elmaradása és a biztosítás felmondásával való fenyegetés a mérleg). Természetesen időközben a szüleim készpénzzel fizettek.

b) telefonszámla: állítólag az aláírásom nem volt megfelelő a szolgáltatóval kötött szerződésen. Ezt a bank állítólag feltételesen befogadta, de aztán "elakadt két osztály között". Itt sem kapott értesítést sem én, sem a szolgáltató. Édesanyám meghatalmazottként még egyszer eljárt ebben áprilisban, akkor végül a banknál az én jelenlétem nélkül is felvették a rendszerbe a megbízást. (2008. október - 2009. április, 6 hónap, közben minden számlát csekkel rendeztünk.) Azóta még két alkalommal fordult elő, hogy a megfelelő egyenleg dacára, nem teljesítették a telefonszámlát a szolgáltató felé.

c) önkéntes nyugdíjpénztár: már szerződést is úgy kötöttem, hogy csoportos beszedési megbízás útján fizetem az esedékes díjakat (emlékezetem szerint ez a mai napig nincs elintézve, laza 9 hónap). Ezt egyszerűen csak nem dolgozták fel, vagy nem tudom.

----------

A fenti szopóból tanulva szívesen adnék tanácsokat bankoknak:

1. Kártyát és bármit (pin kód) a delikvens címére ajánlott levélben. Ha olyan hülye, hogy rossz címet ad meg, akkor sajna. Ha a bank ragaszkodik a személyes átvételhez, akkor telefonos / emailes értesítésre is adjanak lehetőséget.

2. E-bankot kizárólag platform- és hardverfüggetlen megoldásként szabad indítani! Minden egyes kütyü csak nehézségeket fokozza, semmit sem tesz hozzá a biztonságérzethez, hogy a tényleges biztonságról már ne is beszéljünk. A legjobb: két vagy három jelszóból álló rendszer, https, ha kell egy java alapú kis csellentyű. Ennyi. Mindenhonnan használható, rugalmas és biztonságos.

3. Röhejnek tartom, hogy nem lehet elintézni még azt sem, ha _fizetni akarsz_, ha vidáman dobod a pénzed a szolgáltatók után... "Sajnálom fiatalember, nem áll módunkban elfogadni a pénzét, mert nem megfelelően töltötte ki a B102W nyomtatvány 11-es rovatában a... blalbalablablablabla". Köszönöm, hogy fizethetek nektek.

Ennyi, rövidítsd le nyugodtan, hogy kiférjen a homárra.

Csattogós ollojú üdvözlet a zöldektől!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.07.10. 00:19:20

Én a K&H-ról nem hallottam annyi rosszat, mint a többiről, ezért is mentem hozzájuk. Hülye-e vagyok?

RaveAcE 2009.07.10. 00:28:31

Hát nemtom, nekem az összes bank 1 kutya. Akkor már azt választom, ahol:
- nem kell "csipelni" az olvasót a netbankoláshoz
- a munkáltatóm bankja, mert így korábban jön a fizus.
Szerintem ezeken a szempontokon kívül nincs semmi, amit figyelembe lehetne venni bankválasztásnál. Ügyfélszopató az összes.

zalamatyi 2009.07.10. 00:30:50

Szia!

A csillagok szerencsétlen együttállásától mindenki szenvedhet és úgy látszik, te a hímtag rossz oldalára születtél bankolni: szopóág.
Nem tisztem védeni őket és szerintem egy kellemetlenséget még te is lenyeltél volna, inkább adok egy gyakorlati tanácsot.
A KH-nál van sms alapú internetbank, amihez nem kell külön csipkártya, kártyaolvasó, szoftver, stb. Amennyiben újra itthon jársz, cseréld le a mostanit olyanra és egy csapásod megoldódik. Nem mellesleg nekem prímán működik (most már firefoxban is :-) ).

Maradok tisztelettel..

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.07.10. 00:37:26

@RaveAcE: azért ezzel vitába lehetne szállni. de túl késő/korán van hozzá.

lacwe 2009.07.10. 00:55:47

van megoldás: OTP

lacwe 2009.07.10. 01:00:39

már csak azért is, mert a KH sms alapú internetbankjához minden egyes alkalomkor más jelszót kapsz abban a nyamvadt smsben, igy ez belépésenként 20 FT-odba kerül. aki teheti, kerülje a KH-t. dögszagú. magyarországon amúgyis OTPnek áll a világ. és ez nem reklám, mert 3 évig KHs voltam :)

Don Bolesz 2009.07.10. 01:08:50

a rafinál ezek a problémák nem léteznek. a netbank tökéletesen működik minden rendszerről.

gzurti 2009.07.10. 01:10:13

csak azt nem értem, miért van ezek után még mindig a káendhánál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.10. 01:11:47

najovan ennyit olvassom el a Potyi vagy az Ede
de nem en

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.10. 01:14:16

raadasul ez a ket buzi K&H-s meg mindig itt tancolfent
hihhetetlen

Chamb 2009.07.10. 01:25:02

A K&H bank a bankkártyát most már kiküldi címre, ami az ebankot illeti, választható a kártyás vagy sms alapú belépési lehetőség. Utóbbihoz nem kell semmi, csak egy mobiltelefon, s a weboldalon be lehet lépni.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2009.07.10. 01:33:44

Hahaha K&H Bank... jo regen, kb. 1997-ben ugy dontottem, hogy mindent penzt kiveszek a szamlamrol es lennulazom azt. A kis ugyintezo holgyecske megkerdezte baj-e, hogy ha egy kicsit kerekiti a fillereket, es marad 3 euro cent a szamlan minuszban O.O3 Euro. Legyintettem. Eveking jottek boritekok, mentek kukaba felbontatlanul, par evvel kesobb mar lattam, hogy az eredeti 3 cent mar par eurora "rug", mondjuk lassan 3-5000 ft lett majd kesobb tudomasom szerint mostanra, tobb tizezres (40.000Ft) tartozas lett.

Miert nem szuntette meg a bank az egyenlegem ha minuszban volt, mi lesz ha vegul 600.000 ft al fogok tartozni 3 even belul?

HAHAHA, besetalok es kifizetem nekik a 3 centet elkuldok mindenkit az anyjaba es leszophatnak. Nincs mit elvenniuk.

Farkasbarack 2009.07.10. 01:35:11

Nahát, K&H-ról no comment... Nekem ilyen ügyeim nem voltak még vele, de mikor az INGYENES diákkártyáról az asztalnál derül ki, hogy mégse ingyenes, de majd visszautalják, akkor kicsit kiakadtam. Természetesen soha nem utalták vissza.
Én rendszeresen használom az e-bankot sms-jelszós beléptetéssel, és az működőképes! Nem lehet célzottan ezt kérni...?

Megdobbent 2009.07.10. 01:40:37

@Chamb: Akkor biztos tuti bank lehet, maris viszem at a mindenpenzem oda!!! Koszonom, meggyoztel.

kak 2009.07.10. 02:14:41

Cya Zé!

Ne kesereggyé' el, biztos, nem vagy 1edül a kibaszottak (akivel kibasztak - elnézést) listáján.
Igazad van, elég nagy faszság ez a chip olvasós Omnikey...
Én is használtam (céges) kb. másfél évig, aztán bankot váltottunk, mert egy töketlen társaság ez a KájendHá.
Nem is értem, hogy merik magukat banknak titulálni azzal a sok fárasztó, bohóckodós, gyerekes, kék kalapos, esetlen, táncos, reklámkjaikkal.
Ja és a szlogenjük:
"DÖNTS OKOSAN!"
Szerintem akkor dönt az ember okosan, ha be sem megy hozzájuk, vagy bankot vált.

Már a vége felé (mielőtt váltottunk = tavaly ősz körül) nem működött tökéletesen az ebank - pedig átváltottam PIN kóddal belépős formátumra - és nagyon tele lett a tököm vele / velük.
A végére nagy nehezen megtudtam, hogy az explorer "már" nem tökéletes hozá (azt írta belépés után, mikor a menüre klikkeltem, hogy "az alkalmazást egyszerre két helyről nem használhatja" - még egyről sem ment, nemhogy kettőről) és váltanom kellett firefoxra. Na itt már működött (Lehet, hogy URI GELLER beszólt neki: "MÚKODJ"). A privát e-bankomat még használom a mai napig, de pl. Google Chrome-mal nem tudom használni, pedig az az alap böngészőm (kipróbáltam és megszerettem).

Egy kis mellékes:
Annyira qrvajó bank ez a döncsokosan Ká end Há, hogy egyszer meghívtak (több jól menő cég vezetőinek tartott) előadásra, ahol ahol ecsetelték a lehetőségeket (cég bemutatása, befektetések, kölcsönök, jövőkép, bla bla bla...)
Azzal a lendülettel felvettem valamilyen hitel osztály főnökasszonnyal a kapcsolatot hitel ügyben, akivel névjegykártyát cseréltem és elmeséltem neki, hogy egyszer nekilendültünk a cégünkel, hogy hitelt kérjünk, de akkor elutasítottak minket mondván, hogy még fiatal a cég (asszem fél évesek voltunk), de azóta eltelt egy év és akkor most itt vagyok és szeretnénk hitelt.
Beküldött a zuglói központú fiókba valamelyik emberhez, akivel találkoztunk. Elmeséltük, hogy kellene egy pár milla a válalkozáshoz és, hogy fiatal korunkban nem kaptunk, de most már úgy gondoltuk, hogy nem lehet ez akadály (ráadásul a lezárt éves mérlegünk 100 milla feletti forgalmat mutatott (importőrök vagyunk)- a számlánkra bejövő-kimenő pénzeken azért a bank is keresett szépen). Bevittünk mindent papírt, amit kért az ember és elmondtuk neki (nem fenyegettük, csak, hogy vegyenek komolyan), ha most is úgy áll hozzá a bank, mint azelőtt, akkor bankot váltunk.
Az eredmény:
Ugyan úgy fedezetet kértek, mint, amikor azt mondták, hogy még fiatal a cég. (megjegyzem: a bankok nem ingyen adják a hitelt, kersnek rajta elég szépen)
Közben már egy ismerős megemlítette, hogy menjünk át Budapest Bankba, ott máshogy állnak hozzá és lehet, hogy van remény a hitelre.
A vége az lett, hogy leköszöntünk és átmentünk (pontosabban a számlát nem szüntettük meg, csak a forgalmat a BB. számlán bonyolítjuk). A hitel is összejött (15 milla) most volt egy éve, hogy kaptuk.
A hab a tortán, hogy kb. 3-4 hónapra rá miután eljöttünk felhívta a társamat egy "bankos zaklató", hogy mi történt, látja, hogy nincs a számlán mozgás, pedig azelőtt aktív volt?
A társam elmesélte neki a sztorit és az ember mondta, hogy de nagyon sajnálja, pedig náluk is meg lehetett volna oldani a hitelt és nem is érti, hogy az elődje mit kavarhatott? - Most erre csak azt tudom, mondani az elődjének, hogy legközelebb DÖNTS OKOSAN!
Ennyi! (Késő bánat, eb gondolat)

Még annyi, hogy a BB mennyivel rugalmasabb, mint a K&H:
- pénzbefizetéskor nem kell kitölteni papírt, elég, csak elmondani, hova mennyit (tavaly még nem kértek személyit sem, idén már kell)
- 2 millió Ft.-ot bámelyik fiókban előzetes bejelentés nélkül fel lehet venni (a K&H-ban max 1 milla)
- céges számláról kivételkor nem kell csekfüzetet töltögetni, csak "benyögöm" honnan és mennyit szeretnék.

A K&H-ban, ha fingott az ember, már papírt írtak, amit alá kellett írni, hogy te fingottál (iszonyatos felesleges papírmunka - a dolgozó lányok is panaszkodtak, hogy régen nem kellett ennyi papírt pazarolni) - nevetséges az egész társaság...

Üdv, aztán te is DÖNTS OKOSAN!

Kak

bugsy 2009.07.10. 03:00:07

Szinte azonos élethelyzetben választottam a Rájfejzent.
Évek óta minden klappol, a Netbank pedig egyenesen zseniális.
Nem sípolnak, ha külföldre kell telefonálniuk vagy sms-t küldeniük, a telefonos support pedig példamutató.

Hja, és ez nem fizetett reklám, közöm nincs hozzájuk, csupán nekem eddig nem volt semmi gondom velük.

A&CS 2009.07.10. 06:13:10

Óvatosan az önkéntes nyugdijpénztárral.
1200000 ft-os megtakaritásból 5 éves járadékot kértem.Az első félévben elvesztettek belőle " rossz befektetés miatt 127000 Ft-ot / fél éves járadék/
a Második félév negativumának nagyságát
még nem tudják megmondani. Ha azonnal kivenném egy összegben minden 1000 ft-ra
400 Ft-ot fizetnének ki.Ha egyösszegben kiveszem, most a 127000 pluszban lebbe kamatként másik banknál !. De sajnos azoknak is megvan a maguk hátulütőjük!
Lehet hogy ujra a párnaciha lenne a biztos megoldás?

GYUFo 2009.07.10. 06:38:15

Nekem is van már 2 éve netbankom a K&H-nál, de nincs szűkség ilyen chipkártyás belépésre. Van sms belépés is, adok egy azonosítót és jelszót és már jön is az sms egy ideiglenes jelszóval amivel intézhetem a dolgaim.

Azonban az ügyintézés szégyen, először rossz jelszót kaptam meg és ezt ők látták, felhívtak korrektül hogy fáradjak be mert látják a hibát, hogy miért nem tudnék belépni ha akarnék. Aztán 1 óra 10 percet várakoztam a bankban.

Kézpénzbefizetésnél 20-4 percet szoktam várakozni úgy hogy 2 ember van előttem. OTP-ben egy 5 perc szokott lenni, úgy hogy 6-7 ember is van előttem.

sonance · http://www.sonance.hu 2009.07.10. 06:42:04

Végre kibújt a szög a zsákból :) Nagyon balfasz társaság ez a kájendhá, a régi, konzervatív megjelenést felcserélték erre hülye táncolós izére. A tánc nem is értem, mit jelképez náluk? Talán eltáncolják a pénzt? :P

A legjobb amúgy a weboldaluk. Ronda, logikátlan, semmit sem lehet megtalálni rajta elsőre, akkora szégyen, hogy tanítani kéne. Bal oldalon a kereső, jobb oldalon a menük, olvashatatlan a színek miatt, a tartalmak értelmetlen összevisszaságban. Ha belépnél az e-bankba, a jobb oldali menüben bögyörőzöl, utána meg lesel, hogy mi van, mert a bal oldali oszlopban választhatsz belépési módot. És megaLOL a 2008 év leginnovatívabb bankja xD

A netbank meg egy igazi okádék, az SMS belépésnél case-sensitive jelszót küldenek, ami egy idősebb júzernél gondot okozhat, plusz a mobil képernyők eltérései miatt az "L" betű ha kicsi, "1" nek, a "0" meg nagy "O" WTF! Ráadásul ha párszor elírod - nekem is sikerült a fentiek miatt - letilt 24 órára a rohadék.

Az OTP-nél a belépéshez miért nem kell idióta SMS-es belépés? Eleve https, ki van maszkolva az ügyfélkód, kell a bankszámlaszám, majd jelszó. Nem elég?

A primitív chipkártyás megoldás jó volt 10 éve de minek már? Sz@r, kényelmetlen, platformhoz kötött, igénytelenül leprogramozott csökevény.

Ofélia . 2009.07.10. 07:37:57

Szép jó reggelt mindenkinek!

Régensburg 347 cm áapad hajóvonták találkozása tilos!!:)

Nekem 30 éve van otp számlán és két éve anyám k and h számláját is intézem de még egyikkel sem volt semmi gondom leszámítva a sorbaállást és leginkább azt utálom mikor a pénzbefizetési sorszámot nyomja meg valaki de folyószámla ügyeit intézi félórákig.

Nem értem az eljárást, hogy miért nem küldik másik sorszámért!!

Egyébként mindkét bankal elégedett vagyok!! vagy teljesen hülye???:)))

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.07.10. 07:47:19

Én a régi csekkes befizetés mellett maradtam, mert a bankok össze-vissza vonnak le, vagy nem utalnak. Mindig be kell menni ha magasabb az utalandó összeg...stb. Még postára sem kell mennem, mert a szomszéd néni a postás és elviszi a csekkjeimet.
DÖNNNCCCSSS OKOSAN!!!!!!

EnZsolt 2009.07.10. 07:48:16

BÁÁÁÁÁZ, kurvanagy, hogy a főoldalon a post felett meg megy a K&H-s hirdetés :D:D:D:D

Sir Mortzosch 2009.07.10. 07:50:11

HU-ban én is OTP-s vagyok és t-mobile-os.
Nem voltak gondjaim egyikkel sem. OTP-s webbank jól működik, t-mobile roamingban jól működik, elégedett ügyfél vagyok asszem.

EnZsolt 2009.07.10. 08:01:42

Most meg eltűnt a K&H-s reklám!!!!

Miért? :D

Impega 2009.07.10. 08:09:49

Jo reggelt. Elore is felhivnam mindn pesszimist figyelmet, akik ugy gondoltak hetfon, hogy pentek soha nem jon el: Pentek van. (bevezetes)
Nekem is volt egyszer a Káendhával egy bankkartyas kalandom, amikor is megjott a kartya, amjd visszakuldtek, majd nem lehetett lemondeni, ujatkerni, mert ki kell varni x napot, majd ujrafizetni, mindez mar 5 eve. (targyalas)
Az itteni bakom sem kuldte ki az uj bankkartam. Egye fene, bementem erte, maskulonben postai keltseget kellett volna fizetnem (soher diszno vagyok), a bank 100 meterre van tolem. (befejezes)

jesszumpepi (törölt) 2009.07.10. 08:12:08

@EnZsolt:

Pötyi bá és a zernő elfáradtak.

Napok óta ropják a táncot.

Most nekik is jár egy kis pihenés.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.10. 08:15:20

Erről a posztról most felidéződött bennem, hogy mekkorákat szívtam én is úgy 10 éve a k&h kártyaolvasójával. Brrr. Mindegy, azóta már cibes vagyok.

Mondjuk az erste netbankja se semmi. Minden egyes belépéshez és azon belül minden egyes tranzakcióhoz külön-külön esemest küldenek jelszóval. 6 db átutalásnál így mindössze hétszer kell begépelni, hogy j670OuFG1bHgM45vVxaT56, 2Uio945DvHxYakl56E, S45hO7mgmz6X8illI25s, stb. Egy átlag rezsi átutalásához jó ha van az embernél túlélőcsomag és akkutöltő, mert ha közben lemerül a telefon, lehet újra kezdeni.

gabor2 2009.07.10. 08:18:17

Zé:
Nem szivesen irom le, hogy hasznald az Erste bankot. Mert az utolso bort is lehuzza rolad koltsegek gyanant, de a netbankjuk az korrekt. sms-esben kapod a biztonsagi kodot es sima HTML-es feluletet van amit barmilyen OS alol tudsz hasznalni.

gftamas 2009.07.10. 08:27:18

A K&H-val a családomban is valakinek meggyűlt a baja évekkel ezelőtt, úgyhogy mi testületileg bojkottáltuk.

Ofélia . 2009.07.10. 08:30:21

@jesszumpepi: Ma ismét lecsót reggelizek már melegszik!!
Ezt nem lehet megunni:)

@Nelson Mandula: Ez komoly?? már az elsőnél földhöz b@sztam volna a telefont:((

Secnir 2009.07.10. 08:31:13

nem értem
van még olyan ember, aki nem a helyi takarékszövetkezetben tartja a pénzét?

kak 2009.07.10. 08:37:33

Gyerekek!

Nem lenne kedve valakinek ajánlani ezt a linket a K&H központba, vagy akár egyenesen a vezérigazgatónak, hogy elolvassák és levonják a következtetést, hogy mekkora balfékek! Hogy már lépni kellene egy kicsit a múltból?
Lehet, hogy nem is tudnak róla, hogy vannak elégedettlen ügyfeleik!? Ezek biztos azt hiszik, hogy mindenki táncol (a hülye reklámaikra) és kurva jókedvű.
Hát ahogy elnézem a hozzászólásokat, nem igazán...

kak 2009.07.10. 08:40:58

Gyerekek!

Nem lenne kedve valakinek ajánlani ezt a linket a K&H központba, vagy akár egyenesen a vezérigazgatónak, hogy elolvassák és levonják a következtetést, hogy mekkora balfékek! Hogy már lépni kellene egy kicsit a múltból?
Lehet, hogy nem is tudnak róla, hogy vannak elégedettlen ügyfeleik!? Ezek biztos azt hiszik, hogy mindenki táncol (a hülye reklámaikra) és kurva jókedvű.
Hát ahogy elnézem a hozzászólásokat, nem igazán...

Pitta2 2009.07.10. 08:41:07

Ha kultúráltan akarsz bankolni, akkor CIB. Bementem, számlát nyitottam, kártyákat rendeltem. Azóta csak netbankolok, mindezt havi 150 Ft-ért. A beszedési megbízásokat magam adtam meg. Mindegyik teljesül (ha van pénz a számlán)

Az Erste netbankja nagyon lassú és körülményes az állandó sms-ezés miatt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.07.10. 08:45:33

@lacwe: "van megoldás: OTP"

Hát ezen halálra röhögtem magam. Vidámmá tetted a mai napom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.07.10. 08:46:46

@lacwe: "van megoldás: OTP"

Hát ezen halálra röhögtem magam. Vidámmá tetted a mai napom.

gt_t 2009.07.10. 09:00:52

alacsonyra táncolták a színvonalat :))

A kártya kiküldés mindenhol megy, csak külön kérésre lehet áétvenni a fiókban...nem tudtam, hogy a káhá nem postáz...ez is egy szint.

Még annó a diákhitellel kapcsolatban volt káhám, szerencsére már nincs diákhitel, így nincs káhá se, amikor volt semmi bajom nem volt vele, mondjuk pénzem se volt:)
Valahogy nekem nem szimpatikusak, de ez az én szubjektív véleményem.
Szerencsére nekem sose voltak ilyen bajaim a bankkal ahol vagyok, a kocsi bitosítóval sem, a mobil szolgáltatóval sem, és az önkéntes nyp-ral sem.

Szegény posztolónak minden összejött, részvétem.

becher 2009.07.10. 09:11:52

A K&H bankhoz nem sok közöm volt, annál inkább az Ep-hoz. Lassan 20 éve vagyok szemüveges és sose volt bajuk ha kártyára vettem lencsét, szemüveget, folyadékot. Ez utóbbira viszont beszóltak, hogy mi az hogy én azt kártyára vettem és fizessem vissza nekik, mert nem volt jogom hozzá, hiszen nem volt mellette lencse. Leleveleztem velük, hogy tényleg ennyire korlátoltak-e, mert az ember nem egyszerre fogyasztja a lencsét meg a folyadékot. A vége, átmentem az MKB-hoz. Semmi bajuk a klencse folyadék vásárlással :). A férjem pedig lelkesen fizetgetett be önkéntes nyugdíj pénztárt, mert miért ne. Az min. havi 1rugó, belefér, többet az utóbbi időben nem. Múlt hónapban kapott pénzt tőlük 70ezret és közölték, hogy megszüntették a nyugdíjpénztárát. Persze 150 helyett adtak ennyit, kb. annyit fizetett be az évek alatt. Semmi értesítés, hogy miért vagy egyáltalán mi nem tetszett nekik. Szóval a K&H minden mellékágával is csak óvatosan.

2009.07.10. 09:16:25

Hogy merészelik önkéntesnek nevezni, amikor KÖTELEZŐ!??!
És az OTP is 33%-ot elcseszett a befizetéseimből!
Mocskos disznó rablók állami segítséggel, kötelezve az embereket, hogy kidobja a pénzét.
Rohadjon meg mind.

2009.07.10. 09:22:08

Mindegyik bank tetű. Kerülendők.

2009.07.10. 09:39:31

Hülyeség, nem kell Omnikey olvasó. Röhögve működik a HP notebookom beépített olvasójával.
Egyébként nem muszáj a kártyásat választani, ott van mellette az SMS alapú ...

Nem ez a nyomor benne, hanem hogy az egész hóbelevanc csak Windowson működik, Linuxon meg nem; egyáltalán telepítés kell hozzá egy egyszerű böngésző helyett.
Amit szeretek, az az Unicredit tokenes beléptetője - sajnos ennek a banknak a szinvonala is sokat hanyatlott a profithajhászás miatt. Legalább róluk elmondható, hogy régen jók voltak ...

Pukker 2009.07.10. 09:42:44

Nekem eredetileg lite netbankom volt, sms-n küldenek egy kódot amivel be lehet lépni. Ez bárhonnan működik, semmi extra nem kell hozzá. Korlátos, pl 500enél nagyobb összeget nem tudsz vele utalni, de ha csak a havi számládat szeretnéd kiegyenlíteni, akkor tökéletes.
Egyszer egy nagyobb összeget kellett átutalnom, emiatt váltottam a kártyásba, nekem elsőre működött rendben. Igaz nem a kiküldött akármivel próbálkoztam, hanem a céges pcmcia olvasóval (laptopom van).
csoportos beszedést még sosem mertem megkockáztatni, anyira bonyolúlt folyamat, hogy a eltéved valami a jó istense tudja kibogozni (szolgáltató, bankja, giro rt, te bankod, te). Te rendelkezel a legkevesbeb infóval, mégis neked kell szaladgálnod a dolgok után.
A limiteket is bénán lehet állítani, oké hogy nagyobb összeget nem tudnak levonni, de 3szor ugyanazt simán, aztán nem VISSZAUTALJÁK, hanem jóváirják!

Szódás Lova 2009.07.10. 09:45:24

@Igazi Trébics: Párom bankban dolgozik. Én se mennék oda, de kell. Ráfázolos, és az összes pénzügyemet ő intézi.

Báj dö véj: A múltkor nem vitt magával pénztárcát, és nem ebédelt. Mondom neki: Derágám, egy bankban dolgozol, hogyhogy nincs pénzed? Azt válaszolta, hogy minimum 400 huf egy készpénzfelvétel. Kérdezem: Neked is?! Aszongya: Neki is. Akkor be kell fizetned magadnak négyszázat, hogy adhass magadnak a saját fizetésedből? Be.

Bzmg.

pocokkaa 2009.07.10. 09:46:19

Nekem Unicredites van, korrektül működik a netbank meg a többi is...

nemertekhozza 2009.07.10. 09:53:25

@sonance: "A primitív chipkártyás megoldás jó volt 10 éve de minek már?"
Azert hulyegyerek, mert ez a legbiztonsagosabb! Ha mutatsz ennel biztonsagosabbat a ma Magyarorszagon elerheto szolgaltatasok kozott, akkor lefosom a bokamat! :)
Volt mar regebben egy ilyen poszt, ahol a kurvahozzaerto szakember informatikus nem birta feltelepiteni a kartyaolvasot. Ha valaki balfasz, az nem feltetlenul a rendszer hibaja! Ahogy mar masok is irtak, van SMS-es azonositas is, en speciel mindkettot hasznalom, altalaban a kartyast (nem kell hozza omnikey, de hat ugye a posztolo nem atlagjuzer :P), ha pedig surgosen kell valamit intezni (az elmult 3-4 evben talan ketszer volt ilyen), akkor barhonnan az SMS-est.

gt_t 2009.07.10. 09:59:48

@nemertekhozza: a chip biztonságos, de nem hinném, hogy pl egy tokennél biztonságosabb.
Egyébként nem kellene, hogy mindenkinek informatikus végzettsége legyen egy netbenkhoz, nem?
Te káhás vagy?

zsoci 2009.07.10. 10:06:23

Amit a chipkártáyáról írsz egyzserüen nem igaz. Bármelyik kártyaolvasóval működik. Én évek óta használom. Ráadásul a KH-nál van SMS-es megoldás is, kérheted azt is, de a Smartcard sokkal jobb szerintem, azért hagytam ott az OTP-t mert áttért az sms-re.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.07.10. 10:06:27

Javasolnám a CIB-et.
Kártyát postán küldik.
Netbankért nem fizetsz, és ha azt használod, olcsóbb minden, mint személyesen.
3 év alatt csak kétszer basztak fel, amikor a nemtommelyik bankkal egyesültek, és szar volt a rendszerük.

ladislaus 2009.07.10. 10:11:40

Tul hosszu elolvasni, de Irországban 30 euro az éves kartyadij, de azt az államnak fizeted, nem a banknak. Masik, a bevezetohoz hogy atutalas csoportos beszedesi megbizzassal???
Csoportos beszedesi megbizas es atutalas ellenkezo iranyu muvelet. Tolod vagy huzod. Kb ilyen. Nem lehet huzva tolni vagy tolva huzni...

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.10. 10:14:01

Az ilyen hosszú postok miatt tart itt ez az ország.

nemertekhozza 2009.07.10. 10:15:31

@gt_t: "a chip biztonságos, de nem hinném, hogy pl egy tokennél biztonságosabb."
Hat ezt bizony rosszul hiszed! Tudomasom szerint (a jelenleg a piacon elerheto szolgaltatasok kozul) ez az egyetlen peldaul, ami man-in-the-middle ellen ved.
Nem dolgozom a KH-nal, csak bosszant, amikor az okos meg akarja magyarazni, hogy a statikus jelszo jobb, mint a chipkartyas csak azert, mert https-t lat a bongeto cimsoraban.

Manyizga (törölt) 2009.07.10. 10:18:56

1, A K&H az ehavi számlalevelében már írta, hogy mostantól postázzák a megadott címre a bankkártyákat (amit vásárlás előtt pl. egy ATM-el aktiváltatni kell, a PIN ismeretében, meg aláírni, blabla)
2, A K&H-nál létezik az SMS-es netbankos azonosítás, DE CSAK 500.000 Ft/nap utalási limittel. :( (a chipkártyás balfaszkodással nincs limit)
(https: működik PDA-n is.)
3, AXA netbank: JAVA alkalmazás, limit nélküli utalás (nem működik PDA-n)
4, UniCredit netbank: egyszerűbb a felülete mint a K&H-é és SMS-es azonosítással 10Milla/nap az utalási limitje. (https + FLASH (?!) nem megy PDA-n)

min 2009.07.10. 10:20:11

Szerintem a TAN kódos történet a legjobb megoldás. Nem ilyen idióta chipek meg sms-ek. Egyáltalán minek bármit feltelepíteni a gépre a netbankhoz? Én sparkasse-nál vagyok és csak egy java igénye volt ösz-visz

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.10. 10:22:46

Rosszabb vagy mint a Horálki János & Gergő páros.

Milyen beteg jellem tart ki a k&h mellett az első komolyabb szopó után? Direkt szívatod magad, hónapokon keresztül.
A másik, hogy önkéntesbe fizetsz havi 10ezret... Drukkolok, hogy a munkádhoz legalább érts.

escaramujo 2009.07.10. 10:24:12

@Igazi Trébics: azért ne keverjük már az önkéntest a magánnyugdíjpénztárral. Azért önkéntes a neve, mert önkéntes. A magán meg azért magán, mert csak közvetve nyúlja le így az állam a pénzedet. ÉrtEDE?

nemertekhozza 2009.07.10. 10:27:17

@min: Szerinted az SMS-es megoldas talan nem TAN?? :P
Te hogy hasznalod? Tokennel, vagy meg a klasszikus "kinyomtatunk egy A4-esre 100db jelszot" fajtat? :)
(Bar ha azt irod, hogy java igenye volt csak, akkor akar telefonra telepitheto szoftveres tokent is hasznalhatsz.)

vape 2009.07.10. 10:27:28

Csak azért, mert a K&H-val bajod van, az nem jelenti azt, hogy minden bank szarul és őskori módszerekkel működik az országban.
Képzeld, működik a bankkártya postázása, a csoportos beszedési megbízás és a chipkártya nélküli netbankolás Magyarországon! Pl. én is tapasztaltam/használtam már mindegyiket. Igaz, nem a K&H-nál.

Igazából Szily bevezetője a felháborító, mert még adja a írországi srác alá a lovat.

stand.by 2009.07.10. 10:29:37

Ez semmi, én egyszer KH-nál pénzt vettem volna fel atm-ből....nagyon veszélyes!

Atm kiirta nem tudja teljesíteni a tranzakciót...mivel elég pénz volt a számlán, gondoltam hiba az atm-ben, vagy nincs benne kp. Ok haza, majd máskor veszek ki.
Pár nap mulva esedékes hiteltörlesztés, több mint kétszer annyi pénz a számlán, ennek elleére szóltak hogy nem tudták levonni....egyenlegem nézem, eltunt róla egy rakás pénz...hmm ennek a fele sem tréfa...kiderült hogy a sikertelen pénzfelvételkor mégiscsak levonták a fel nem vett pénzt! Sőt levontak mégegyszer annyit biztos ami biztos és zárolták!!!

KH-fiokba be, még nyugodtan panaszt tedtem és kértem hogy mégis csináljanak valamit. Ja tessék irni levelet ez így személyesen nem megy! bameg ok geci levél ment, pár nap mulva visszakaptam a duplán lehuzott pénzem, rá két hónapra(!) levélben is értesítettek hogy szorri.

ladislaus 2009.07.10. 10:32:10

@stand.by: Penzhasznalati kamatot kerd vissza, irják jová Neked, stb.stb..

Kutyakulak 2009.07.10. 10:33:03

En meg a JUnikredittel bankolok. Az eleg turheto.Ha bemegyek szinte azonnal fogadnak.En is amugy kulfoldon elek es az otthoni dolgaimat intezem rolaes mukodik minden.Eddig minden dobzse veluk.SMS jelszot kuldenek a magyar szamomra es akkor indul el az utalas,ha megfelel.
Elotte OTP-s voltam.Annyit sose szoptam mint veluk.Volt,h a gyori fiokban tobb mint egy kibaszott orat kellett csak allnom egy rohadt belfoldi manitranszferre.A vegen felalltam,megkerdeztem,h mire varok mar tobb mint 70 perce???????legyek turelemmel.Ennyi volt a valasz.lebasztam neki a sorszamot mondtam anyad legyen turelemmel.A legutolso penzehes geci rohadek bank.Aldom az eszem,h megszabadultam toluk.Soha tobbet OTP.
Jo nekem a Junikredit.

KommentElek (törölt) 2009.07.10. 10:33:50

Nekem már volt OTP-s, K&H-s, Erste-s, Unicredit-es és CIB-es számlám.

Az OTP drága, és nem tudnak normálisan egy bankszámlamegszűntetést elintézni (esetleg direkt húzzák le pénnzel az embert ilyenkor).
A K&H szimplán drága, és valóban lassú az ügyintézés.
Az Erste nagyjából oké volt, de a különböző fiókokban más, és más volt az ügyintézés minősége/sebessége.
Az UniCredit volt a legjobb (Netbank szuper / tokenes vagy SMS azonsítás lehetőséggel, Linux alól is megy), de amikor a hitelem egyösszegű visszafizetésénél okoskodtak, akkor otthagytam őket.
Most CIB van, az internet bank jó (Linux alól is), de amikor lakást vásároltam és a lakás vételárát kellett átutalnom, akkor pont egy órába telt, míg sorra kerültem a bankfiókban.

Szóval tökéletes bank nincs, csak vannak nagyon rosszak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.07.10. 10:33:56

A budapestbankos e-mail-es a legjobb. Feltételezve, de meg nem engedve, hogy ellopják a jelszavamat, az se probléma, mert az ideiglenes belépési kódot e-mail-ben kapom meg. Copy-paste.

cuebler 2009.07.10. 10:37:19

én is k&h ügyfél (nem alkalmazott vagy részvényes!!!) vagyok és van egy-két furcsaság a sztoridban.

1. a csoportos megbízások nem szoktak "néha" átmenni. vagy átmennek vagy fedezethiány, esetleg értékhatár átlépése miatt visszautasítják. de minden esetben értesítenek a miértről.

2. a chipkártya tényleg baromság, én sms-díj spórolása miatt használom csak. a te problémádat vsz az okozza, hogy az internet explorer active-x vezérlőt, a mozilla firefox pedig kiegészítőt telepítene a chipkártyához, csak szerintem nem engedi az oprendszer vagy te. azt már nem is említve, hogy a firefox-os kiegészítő nem volt működőképes, de egy e-mail után a helpdesk-jük küldött egy működőképes példányt.

3. a bankkártya kiküldéséhez csak annyi hozzáfűzni-valóm van, hogy összesen hat debit és két hitelkártyám van k&h-s (céges és magán és nejemnek külön meg a kutyának, hehe) és eddig mindig rendben megérkezett, pin-kóddal, minden szirszarral.

az pedig nem az ő hibájuk, hogy a magyar bankrendszer ilyen mohó, hogy a saját pénzed használatáért is fizetned kell. azokat a "felügyeleteket" és "képviselőket" kellene fellógatni, akik ezt hagyják...

szóval, száz szónak is néhány a vége: benne vagy a fenti 80%-ban te is vastagon :-D

kancellar 2009.07.10. 10:40:42

Takarékszövetkezet kártyacsere mert lejárt nem mert kértük. Jön a papír kész a kártya egy heted van hülye hogy átvegyed. Másnap! párom bemegy illetve csak menne az adott bankba, ahol ki van írva, hogy ünnepi nyitvatartásként egy hétig nincsenek nyitva!!! Közben a régi kártyáját letiltották, amiről a boltban szereztünk tudomást!

Én Erste bank, első kártya levélben jön, a pin kód egy külön feketített ultabiztonságos borítékban egy nap eltolással. Lejárati kártyacsere borítékban jön a pin kód a régi az első hazsnálattal aktiválom.
Netbankjuk is korrekt két felhasználónév egy jelszó után jön az sms-ben az aktiváló kód minden belépésnél és tranzakciónál.
Ők már modernebb világban élnek, a hitellel viszont jól leszivattak, pedig nem is deviza.

nemertekhozza 2009.07.10. 10:43:08

@atpijkamo: E-mailben.. Az ilyenre szoktak a biztonsagi szakemberek a hajukat tepni! :D

flikk 2009.07.10. 10:47:48

@zalamatyi:
sms rendszerben max. 500e Ft-ig indíthatsz tranzakciót. Ha ennél többet utalnál köteleznek a fent leírt chipkártyás baromság használatára!!!!

Én 2 hónapos akicós lekötésre toltam át 5millát. Végig szívtam az egész chipkártyás baromsággal. A futamidő végén nem tudtam továbbutalni a pénzt, mert pont akkor, pont nálam (megjegyzem egy otthoni sikertelen kísérlet után az ügyintéző segítségével bent a bankban próbáltam meg átutalni a pénzt) nem működött a rendszer és kezdhettem az egész igénylést előről. 2 hete ülnek a pénzemen, várom a második kütyüt, hogy végre a pénzemhes jussak...

K&H az ellenségemnek sem! (Jártama már az OPT-nél, a BB-nél és Raifeisennél.) Mindenhol botlottam felkészületlen ügyintézőkbe, és szívtam is rendesen. Internetes ügyintézésben azonban a BB messze a legjobb színvonalon teljesít, csak ajánlani tudom!!)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.10. 10:49:44

"A csoportos beszedési megbízások - a meggyőző egyenleg ellenére - hol átmennek, hol nem."
Ez a lejobb.
Vaze milyen rendszere lehet a K&H-nak?
(Hűha, anyám ott tartja a pénzét. segítség!)

"Internetbank: a K&H egy kivételesen ostoba chipkártyás rendszert támogat, amelynek használatához az OmniKey cég kártyaolvasóját kell használni."
Nemtom, nekem olyasmi volt hogy egy IE/Firefox plugin kell hozzá és kb. úgy működne mint az OTP netbankja, de mivel az összes gépünkkön Linux fut, és Linux alá nem létezik ez a plugin... Szóval nem lett netbankunk :D

"telefonszámla: állítólag az aláírásom nem volt megfelelő a szolgáltatóval kötött szerződésen. "
Ezek készek! Hgy lehet egy aláírást feltételesen elfogadni?! Megyek bankot robbantani elrtontott aláírásokkal.
Amúgy ezt nekem is játszották, amíg volt náluk számlám.

Szerencsétlen bankda. Jár a sün...

Saci Pererê 2009.07.10. 10:59:17

@jesszumpepi: zongorakíséret
mivel ez egy tánc. J

Gonzago 2009.07.10. 11:00:28

@vd1992: Szia,
én csak egy egyszerű júzer vagyok, de :
8 (!!) éve használom a K&H e-bankját és eddig a világon semmi gondom nem volt. A 8 (!!) év alatt 3x cseréltem számítógépet, vagyis 3x kellett újra installálni az egész hóbelevancot.
Jelzem én külön szeretem, h nem egyszeres biztonsági rendszerrel dolgoznak, tekintve, h egy sima internet alapú cuccot seperc alatt fel lehet törni. Míg ha van vmi fizikai elem is a rendszerben, erre nem sok mód van tudtommal.
A csoportos beszedés jó móka, főleg, ha a szolgáltató is (és nem csak a bank!!) átvezeti a rendszerében, merthogy neki kell indítania a beszedést a számládról.
Ja, ha vkit érdekel, h melyik bank e rendszerét hányszor hekkelték meg, akkro csak simán rá kell keresni a hirkeresőn. Ott van fent minden cikk....
Ja és ha nem megy az internet, akkor van telefonos ügyfélszolgálat is, ha jól tudom, ott egy egyszerű kóddal 1 perc alatt lehet utalni. De azt annyira nem ismerem, tekintve, h az e-bank pár másodperc alatt mindent lerendez.....
Sok sikert...
g

G1 2009.07.10. 11:03:10

@Igazi Trébics: Kérjük nem keverni az Önkéntest és a Magánt. Utóbbi a kötelező, előbbi szabadon választható...

tlantos 2009.07.10. 11:07:45

Az az erzesem, megint a user a hulye.
sacc/kb 2006 ota (ha nem regebben) van chipkartyas ebank-om a k&h-nal, hibatlanul mukodik, soha semmi gond. Talan inkabb a posztiro szamitogepevel es az osszeganyolt windowssal volt itt gond.
amugy erre talaltak ki az sms ebankot, ahhoz nem kell kartya.
valamint buta a user, mert nem kell magaval vinni, lehet a kartya magyarorszagon egy olyan gepbe dugva, ami mindig megy, es csak a kepernyot kell atvenni (pl. vnc)
a biztonsagrol annyit, hogy ha chipkartyas, akkor csak a kartyarol lehet belepni, a kartyahoz meg valaszthato a pin kod (lehet 8 jegyu is) es 5 probalkozas utan vegleg letiltotik. nincs puk, bankba kell menni vele.

tlantos 2009.07.10. 11:09:15

bonusz : a csoportos beszedesi megbizas ebankon keresztul is megadhato, nem kell papirt alairni, bevinni sehova.

Manyizga (törölt) 2009.07.10. 11:09:15

@cuebler: "az pedig nem az ő hibájuk, hogy a magyar bankrendszer ilyen mohó, hogy a saját pénzed használatáért is fizetned kell. azokat a "felügyeleteket" és "képviselőket" kellene fellógatni, akik ezt hagyják...
"
Így van. 100%-ig egyetértek. Persze a bankok között is van, amelyik ingyenes ebből a szempontból, pl. az AXA.

i23kovacs 2009.07.10. 11:12:08

Számomra a tanulság: K&H-t otthagyni azonnal. Ez az egyetlen helyes megoldás.

Velem az OTP tett meg olyat, hogy az új kátryámat személyesen vehetem csak át, és abban a fiókban, ahol a számlát nyitottam. Ez kb. 200 km-re volt az akkori tartózkodási helyemtől, és történ 1999-ben, a XXI.sz. hajnalán. Nem is vagyok már OTP-s.

A Raiffeisen.nek sokáig jó volt az internetes bankja, de bevezették, hogy csak 1 millát utalhatsz interneten keresztül. Nem is vagyok már Raiffeisenes.

Az Unicreditnek nagyon szuper az internetes bankja, írhatsz nekik a felületen keresztül szabd formátumu levelet, ami digitális aláírással van hitelesítve, és még aznap szépen megcsinálják, amit kérsz.
Amúgy is nagyon segítőkészek, látszik szolgáltatni akarnak.

nothing.at.all (törölt) 2009.07.10. 11:12:37

nekem sincs bajom K&H-val, sms-es rendszer remekül működik.
esetleg annyi, hogy sokat kell várni a bankban, még ha kevesen vannak is, mert a mucikkú szeretnek inkább trécselni. na de ez legyen a legnagyobb bajom félévente egyszer.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.07.10. 11:15:09

Nekem csak rossz tapasztalatom van a k&h-val kapcsolatban.

EÖ (törölt) 2009.07.10. 11:15:36

@Nelson Mandula: Nekem ezzel a "2Uio945DvHxYakl56E" kóddal sikerült elsüllyesztenem egy LIDL-Korzikai felségjelű tengeralattjárót.
Csak azért nem büntettek meg, mert amúgy is lemerülni készült.

nemertekhozza 2009.07.10. 11:16:55

@tlantos: "nem kell magaval vinni, lehet a kartya magyarorszagon egy olyan gepbe dugva, ami mindig megy, es csak a kepernyot kell atvenni (pl. vnc)"
Azert ezt talan nem kene! Pont a lenyeget vesziti el igy az egesz es pont annyira lesz biztonsagos, mint egy sima statikus jelszo.

@Gonzago: "Jelzem én külön szeretem, h nem egyszeres biztonsági rendszerrel dolgoznak, tekintve, h egy sima internet alapú cuccot seperc alatt fel lehet törni. Míg ha van vmi fizikai elem is a rendszerben, erre nem sok mód van tudtommal."
Maradjunk annyiban, hogy alaposan megneheziti. Amirol beszelsz egyebkent, azt ugy hivjak, hogy tobbfaktoru azonositas, ami a birtoklasra es a tudasra epul. Ezt megvalositja nemcsak a kartyas, hanem az SMS-es, tokenes is pl.

kaboca36 2009.07.10. 11:18:39

enny szopást soha nem hallottam.

Az USA-ban felmész a bank weboldalára, regisztrálsz ,és már meg is van . Kezelheted a bankszámlád, átutalhatsz stb.
nem értem miért kell külön CD?? és ha nem a saját géped használod akkor mi van??

átutalásnál pedig,1 cég felhiv,2 bankkártyaszám megadd, 3 ennyi hátradölsz és élvezed az életet.
miért kell mindent tul bonyolitani??

Shitting Bull 2009.07.10. 11:19:05

@atpijkamo: csatlakozom! Amit ezen a héten és az elmúlt hónapok során az OTP-nél tapasztaltam, az minden kritikán aluli. Lehet, hogy van még lejjebb is, de eddig az OTP-nél szereztem e legtöbb negatív tapasztalatot.

Polemius 2009.07.10. 11:20:04

2.
A k&h kártyás megoldásához kell pin kód is. Vagyis hiába kél lába a kártyának, nem tudnak vele visszaélni.

A kártya nem csak a bank által adott omnikey olvasóval működik, másokkal is.

Nem csak a kártyával lehet használni a netbankot, hanem van mód sms beléptetős megoldásra is.

Aki internet kávézóból, nyilvános hálózatokból stb. akar netbankolni, az sikeres ember nem lehet. (Hacsak nem vpn-en keresztül teszi.)

A kártyához szükséges programok, driverek feltelepítése valóban nehézkes lehet egységsugarú usereknek, de azoknak meg van support, vagy az sms login.

Erősen user error szagú ez a netbankos része a történetnek.

tlantos 2009.07.10. 11:20:25

@nemertekhozza:
ha annyira a biztonsag a cel, akkor idoziteni a gep be/kikapcsolasat idonkent 10 percre.

uttoro 2009.07.10. 11:23:28

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de gondolom, hogy többen elirányították a kollágát:
1) A K&H nem magyar bank, hanem a belga KBC hazai leánya
2) Kétségtelen, hogy a dolgozók magyarok és nem precíz németek - és számos dologra nem hívják fel a figyelmet, ami később felesleges bosszúságot okoz, pl. ha nem veszed át a bakkártyád, akkor azt nem őrzik végtelenségig és, ha később kérsz egy újat, akkor a pinkód már nyilván más lesz, mert a processz az processz...
3) Technikailag más lehetőségek is vannak, pl. SMS, amihez nem kell semmi kütyű
4) Az, hogy a bankok a dokumentumokat pontosan egyértelműen kérik kitölteni - azzal nincs baj, az, hogy ha valami nem stimmel, arról nincs feedback - az gáz - de ez ismét a magyar munka precízsége - még abban is biztos vagyok, hogy a folyamatleírás is felhívja a figyelmet, hogy hogyan tájékoztassák a kedves ügyfelet.

talán ennyi

sok sikert!

p.s. egyébként más mosópornál nekem kíválóan működik minden, és szerintem a KBC-nél is jó ez, csak peched van

nemertekhozza 2009.07.10. 11:23:43

@tlantos: :DDD Mondjuk ezzel nem lett biztonsagosabb a dolog, de tetszik a kreativitasod! :)

msmester 2009.07.10. 11:25:52

@Gonzago: és Zalamatyi is azt hiszem

Elfelejtettem leírni, hogy az sms megoldás az csak akkor működik, ha
(1) először belogolsz a chipkártyával
(2) belföldről próbálod.

Értelemszerűen ez nekem nem működött, mert ugye egyik feltételt sem teljesítem.

A gépem amúgy semmi extra: egy sima asztali konfiguráció, eddig még semmilyen eszközzel nem volt komoly gondom. És ugyan most adótanácsadóként dolgozom, de értek a hálózatépítéshez, linux shellprogramozáshoz és eléggé jól kiismerem magam winyóz alatt is.

Ami igazából engem zavar, hogy egy nyilván milliárdokból felállított rendszer nem fut mindenen (illetve hardverfüggő, hogy min). Ennek a megoldásnak olyannak kéne lennie, hogy hazaviszek egy USB-s bigyót, bedugom, beírom a pinkódot és működik.

Akkor is, ha nem tudok angolul, akkor is, ha akkor látok először gépet.

Na mindegy.

Amúgy "customer care" szempontból korrektek voltak (mondjuk ehhez biztos hozzájárul, hogy a fiókbéli ügyintézőt ismertem általánosból ;)), de a legjobb, legudvariasabb ügyfélszolgálatot is megúnja az ember, ha végül nem oldódik meg az ügye.

Néhány említettek a biztonság témakört: egyetértek, hogy a chipkártya jó megoldás például cégek esetében, hiszen ezzel már lehet jogokat korlátozni (pl. X csak megadott összeghatárig utalhat át, stb.) és az alkalmazottak valószínűleg nem hurcolják haza a kártyákat.

De egy privát netbanknál, könyörgöm, ahol kb. annyi a funkcionalitás, hogy megnézed az egyenleget, átutalsz, esetleg mobilfeltöltés, lekötés ilyesmi, ott erre semmi szükség. Tény, hogy gyakorlatilag az összes valamire való netbankos visszaélés phishing volt: tehát fake emailekkel húztak ki login információt a userekből. Mostanra, hogy ez a módszer kb. 10 éves már, a felhasználókban kialakult rá egy immunitás. Amúgy is minden bank figyelmeztet rá, hogy SEMMIT nem kérnek emailben. Én nem tudok arról, hogy brute forceon alapuló módszerekkel eddig bárki is feltört volna banki rendszereket. (Most a "kiszakítom a falból az ATM" módszert nem tárgyalom ;)

Internetbank: legyen funkcionális, egyszerű, működjön és legyen bárhonnan elérhető. Ennyi.

Üdv mindenkinek: Zé

ladislaus 2009.07.10. 11:26:00

apám!
Ti itt qrva sokan hányszor utaltok milliokat netbankon keresztul??? De aki milliokat utal netbankon keresztul naponta az miert sir barmi dij miatt???
Azert mert vkinek lakasvasarlas miatt kellett utalnia tobbmillat es be kellett mennie a fiokba, azert a netbank a szar?

nemertekhozza 2009.07.10. 11:26:40

@japitaki: "Az USA-ban felmész a bank weboldalára, regisztrálsz ,és már meg is van . Kezelheted a bankszámlád, átutalhatsz stb."
Es hogyan azonositod magad belepeskor? Tenyleg erdekelne, hogy az oly fejlett, kivalo usa-ban hogyan csinaljak!

májgeriberi 2009.07.10. 11:28:03

"őskövület"?!

barátom itt még minden az!
kis hazánk nem bír túllépni a régi "jólbevált-jólműködő" dolgoktól.

http://www.mytransportquote.com · http://www.mytransportquote.com 2009.07.10. 11:33:34

Azért a Raiffeisen sokkal olcsóbb mint az OTP. Csak egy kicsit sokat kell várni az ügyfélszolgálatosra...

aBringakirály 2009.07.10. 11:35:25

mikor megkapta a chipkártyás-kütyüs-CD-telepítős beléptető netbank rendszert, a posztírónak az első dolga kellett volna legyen, hogy bankot vált.

taffer 2009.07.10. 11:44:30

@atpijkamo:
"van megoldás: OTP
- Hát ezen halálra röhögtem magam."

Ez engem is meglepett, OTP-s ügyfél mivoltom ellenére. Az OTP díjai messze drágábbak gyakorlatilag az összes többi banknál.

Mégse váltottam eddig, mert ügyintézésben az OTP-vel semmi bajom nem volt, mindent el tudtam gyorsan intézni (Bp-i fiókok), és korrekt, kényelmes a netbankjuk. Eddig minden kiszemelt bankról lebeszéltek kollégáim, ismerőseim, annyi rossz tapasztalatuk volt.

És mint fél éve megtudtam, a díjakra is lehetnek olcsóbbak: most összevont módon kevesebbet fizetek a folyószámla+értékpapír számla+netbankért, illetve ezzel együtt jár havi két ingyenes pénzfelvétel és korlátlan számú ingyenes belföldi átutalás. A disznóság ebben persze az, hogy bent kellett járnom valamiért, hogy megtudjam, hogy ilyen is van, különben máig fizetnék mindegyikért külön-külön. Ja, meg le lehet mondani a havi kivonatot, úgyis látom online, így még olcsóbb.

Persze lehet, hogy csak mindig kifogom a rendesebb ügyintézőket, mindenesetre már olyan is volt, hogy egy "folytatásos" ügy miatt vissza kellett mennem, és a megbeszélt napon reggel sorszám nélkül a pulthoz mehettem az első ügyfél előtt, de ha várni kell, tapasztalataim szerint az is gyorsabban megy, mint máshol.

Ugyanakkor a tőzsdézést én is máshol intézem, mert az OTP-s értékpapírszámla erre alkalmatlan, mert pofátlanul drágák a díjak, és nem is állítható be annyi minden, mint egy jó webes brókeren. De mindezt leszámítva elégedett vagyok. Ez már a vég?

Missing Link 2009.07.10. 11:46:31

lehet, hogy már írta valaki, de:
a kütyüs bankolás k+h-nál csak egy választható lehetőség, lehet simán, sms megerősítéssal is bankolni a neten náluk, én időtlen idők óta ezt használom.

kicsit avittas az oldaluk, de működik.

Átvitel honvéd 2009.07.10. 11:51:49

OTP. Kicsit még mindig érezni rajta a pártállami beidegződéseket, de a netbank nagyon korrekt (...onnantól pedig, ha a melóm 99%-át el tudom intézni netbankon, akkor magasról "nem érdekel", hogy milyenek a bankfiókok... bár nagyon durván rossz tapasztalataim még azokkal sem voltak). Igaz, az állandó költsége viszonylag magas. Valamit valamiért...

szferi 2009.07.10. 11:55:22

OTP kiküldi a kártyát, én ezzel jártam meg. Ideiglenes lakcímen lakom, ilyen-olyan okoknál fogva számítottam is rá, hogy az állandóra nem fogom megkapni. Kiküldték a kártyát, el is vesztette a posta, a régi lejárt, nem tudtam használni. Egy hétig hívogattam őket, azzal áltattak hogy még megkaphatom, várjak, stb. Aztán bejelentették hogy valószínűleg elveszett, menjek be csináltatni, ők nem küldenek másikat. Bementem, két hét alatt megcsinálták, így három hétig nem volt kártyám. Párommal gondoltuk ő ne járjon így, beugrottunk megkérdezni, átveheti-e személyesen a számlavezető fiókban. Természetesen nem. Átvehetjük-e a központi fiókban? Nem. kiküldik-e ideiglenes lakcímre? Nem. persze ez is elveszett, csináltattunk másikat. Ügyfélbarát bank ez is.

hubert_1975 2009.07.10. 11:55:25

lehet, hogy a messzi Írországban egy bank van, de itt szerencsére több. Nem muszáj a K&H-t választani. Mondjuk z-ről spec. azt beszélik, hogy a hülye sapka miatt nyitott ott szlát ;)

Frucsasz 2009.07.10. 12:01:28

Hinnye, de hosszú volt.. És némiképp csapongó is. De azért elolvastam. A posztoló 1. hihetetlenül nyugodtan tűri a szopatást. 2. hitetetlenül naív, ha még tanácsokat osztogat a bankoknak. De azért aranyos. A naív emberek mindig aranyosak. Főleg, ha meglepődnek, és elkerekedik a szemük... :)

halihalo 2009.07.10. 12:02:19

@lacwe: Az OTP semmivel nem jobb, mint a K&H. mindkettőhöz volt szerencsém. VOLT! És ez a lényeg! Kerüljétek őket messze. Amúgy, ha INTERNETES elérés fontos, ajánlom az AXA Bankot. Semmi költség a számlához (sem átutalás, sem egyéb), messze a legmagasabb látra szóló kamat (jelenleg 9%), és nekem eddig (5 év), pár apróbb kellemetlenségtől eltekintve rendben ment.

halihalo 2009.07.10. 12:09:05

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: hát, vagy nincsenek nagy igényeid. Ez lehet egy harmadik megoldás....

bluesilver 2009.07.10. 12:09:14

Az első 2 probléma megoldott szerintem, ugyanis:

-A K&H Bank 2009. július 30-tól az ügyfél értesítési címére postázza az igényelt bankkártyát (nemrég kaptam erről tájékoztatót a kivonathoz)
-A K&H e-bank https -t használ, 2 jelszóból álló rendeszer (egyik adott, másikat sms-ben kapod) nekem működőképes összességében. Bár a chipkártyás beléptetésnél lehet, hogy máshogy van.

nemertekhozza 2009.07.10. 12:11:09

@halihalo: Es penzt hol veszel fel a szamladrol?

gt_t 2009.07.10. 12:23:06

@halihalo: az AXA banknál nem telepíteni kell a cuccot az internet bankhoz?
Én úgy tudom igen, így kényelmesnek nem mondanám.

emzéperiksz 2009.07.10. 12:23:29

@nemertekhozza: ATM - mond neked valamit ez a három betű?

Ohmygod 2009.07.10. 12:23:43

@sonance: már az otp is sms-el enged be.
Vállalkozói számlán legalábbis így van.

halihalo 2009.07.10. 12:24:31

@uttoro: 1. Amelyik bank itt működik magyar alkalmazottakkal, az magayr banknak számít. Látszik is rajta magyar mentalitás.
2. Nekem pl. a BB-nél az új kártyák is ugyanazzal akóddal működnek, akár processz, akár nem.
4. A folyamatleírás lehet, hogy leírja, csak éppen a lényeget hallgatják el benne.

gt_t 2009.07.10. 12:25:41

@nemertekhozza: ok, nem vagyok biztonsági szakértő ha biztonságosabb, akkor azt elhiszem, én azt hittem a token is legalább olyan jó.

Amúgy netbanknál fontos szerintem a biztonság, a kényelem..ez a kettő sokszor üti egymást, de pl az marhára nem izgat, hogy mennyire csili vili egy netbank. Legyen jó, és kész.

emzéperiksz 2009.07.10. 12:25:52

A legjobb netbankja egyébként az OTP-nek van. Elmegy minden böngészőben, biztonságos, és mindenféle számlát kezel.

adj_meg_egy_nicknevet 2009.07.10. 12:27:27

Aki internetkávézóban vagy munkahelyen netbankol, az bolond.

Nem azért bolond, amit
Polemius írt 2009.07.10. 11:20:04-kor, vagyis a hálózat védtelensége miatt, hiszen épeszű bank csak HTTPS-en keresztül nyújt netbankot, és a tanúsítványát valami olyan tanúsítványkiadótól szerzi be, amely alapból benne van a legtöbb browser-ben (pl. netlock).

Aki internetkávézóban vagy munkahelyen netbankol, az azért bolond, mert olyan hardvert használ végpontként, amely nem kizárólag az ő uralma alatt áll. A titkosítás/hitelesítés (kliensoldali része) a kliens gépen futó browserben történik. Ha a géphez más is hozzáférhet, simán telepíthetett rá keyloggert, meghegeszthette a browsert, akármi. Kivétel ez alól, ha internetkávézón azt értjük, hogy "WiFi és saját laptop", de akkor is gáz, mert más lenézheti a jelszót, vagy csak simán a számlaszámot meg a számlaegyenleget.

Netbankolni kizárólag otthonról, védett hardverről, dedikált browser processzből (semmilyen más ablak ill. tab nincs nyitva, SEMMILYEN MÁS PROGRAM NEM FUT) szabad.

Az írországi megoldás úgy működhetett volna, ha az ürge megveszi itthon a saját laptopját, itthon összelövi hibátlanul a netbankkal, eltárolja a certificate-et vagy legalább a CA-t, ha a CA nincs default-ból a browser-ben, aztán kiviszi az egész miskulanciát, sohasem enged senkit a laptop-jához nyúlni, és csak otthonról netbankol vele.

Geez.

Netuddki. 2009.07.10. 12:27:32

A KandH a bankok MÁV-ja. Talán páran értik... :(

halihalo 2009.07.10. 12:28:04

@taffer: Az OTP díjairól: Anno azért váltottunk bankot a céges számlával, mert az OTP díja (és ez nem vicc) havi 5000 Ft volt, a másik banké (ma AXA) 0 Ft. Azóta az AXA 890 Ft lett, ami még mindig az akkori (5 évvel ezelőtti) OTP kevesebb, mint ötöde, és gondolom, azóta ott sem lefelé mentek az árak.

Netuddki. 2009.07.10. 12:29:04

@adj_meg_egy_nicknevet: "Netbankolni kizárólag otthonról, védett hardverről, dedikált browser processzből (semmilyen más ablak ill. tab nincs nyitva, SEMMILYEN MÁS PROGRAM NEM FUT) szabad."

Boldogok a ... :)))

emzéperiksz 2009.07.10. 12:30:16

@halihalo: Az Axa megtakarítási számlának második bankszámlaként, amúgy gagyi.

halihalo 2009.07.10. 12:30:23

@nemertekhozza: Kártyával ATM-ből. De nem szoktam. Mindent (szinte) utalok, amit kell.

halihalo 2009.07.10. 12:31:41

@gt_t: Van egy program, de csak egyszer kell telefonon aktiválni. Onnan kezdve pl. pen drive-on viheted magaddal a kódot akárhová.

Netuddki. 2009.07.10. 12:32:27

@taffer: Nemtom, én nem OTP-s vagyok (csak voltam) mégsincs gondom a mostani bankkal. Egyedül az, hogy miközben használják a pénzem még én fizetek nekik. Persze messze nem annyit mint az OTP-nek.
Na ez a fizetés is magyar sajátosság.

tutti : 2009.07.10. 12:32:44

www.tuttifunny.lapunk.hu ÚJ!

Vicc, humor, poén, baki, nevetés :)

Már játékokkal és más extrákkal a blog mellett!

Nézz be!

halihalo 2009.07.10. 12:33:15

@emzéperiksz: nekem nem tűnt fel, hogy gagyi, az én felhasználói szokásaimhoz illeszkedik. Szinte mindet utalok, amit lehet, és csak otthonról használom. Persze erre mondják, hogy a fapados társaságoktól ne várd azt, amit a többitől.

Yeto 2009.07.10. 12:35:17

Kulcsár után mit vársz?

changebug (törölt) 2009.07.10. 12:36:24

Olyan bankkal nem is kötnék szerződést akiknél Winfosra kell/lehet csak telepíteni bármit.
Normális ember RISC procis gépet használ otthon. :) és/vagy mainframe-et.
A maradék férgese meg hagy hulljon :)

emzéperiksz 2009.07.10. 12:36:51

@halihalo: én várok a banktól azért mást is: értékpapírszámlát, hitelkártyát, MasterCardot is, mert az jobb a Visánál az eurózónában, ATM-hálózatot, bankfiókokat stb. És mellesleg azt sem csipázom, ha a 10. kártyahasználat után egy plázában közlik, hogy ma már nem költhetsz többet a pénzedből. Márpedig az Axánál csak napi 10 kártyás vásárlás engedélyezett, azt meg én simán túl tudom lépni, ha olyan napom van.

Cpt. Flint 2009.07.10. 12:38:47

@halihalo:
Arra gondolhatott nemertekhozza a pénzfelvéttel, hogy míg az OTP-nek több ezer ATM-je van az országban, addig az AXA-nak talán száz... és "idegen" automatából pénzt felvenni általában qrva sokba kerül.
Mindent utalsz... a péket, a hentest, a zöldségest, a fodrászt is? Mert azért még sok helyen nem lehet kártyával fizetni, sajna.

halihalo 2009.07.10. 12:41:22

@Cpt. Flint: Az AXA-nak egyetlen ATM-je sincs. Bármelyikből felvehetsz, és mind ugyanannyi. Ha jól emlékszem 195 Ft, de nem szoktam használni, mint mondtam.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.07.10. 12:42:27

Váltani kell, ha lehet.
Netbankilag CIB elég jó.

OTP-nél mobil aláírást kér nagyobb átutalásnál időnként - aztán mégis teljesíti a tranzakciót. Izgalmas.
Viszont OTP netbankban lehet autópályamatricát venni, a tranzakció látszik és kinyomtatható, nem vész el.

Kártyakiküldés: két dolognak nem örülök: 1.ha be kell menni érte, (idő)
2.ha kiküldik, és postaládába bedobják. (kilopják)

Hozzák ki a munkahelyemre személyes átvételre :D

Aiasz 2009.07.10. 12:45:19

A cib korrekt és működik a netbank.

halihalo 2009.07.10. 12:45:28

@emzéperiksz: Hát, értékpapírszámlám sosem lesz, ezt már most tudom, különösebben nem érint. Az évi 1-2 külföldi utamra ott van a másik bankos Master. Ha meg naponta 10-nél többször használnám, akkor amúgy sem ugyanazt a kártyát haználnám, mert mindet használni kell rendszeresen ahhoz, hogy a legjobb feltételeket kapd az adott banktól. De, mint mondtam, kinek mi felel meg. Amúgy az AXA-nál ha kéred, alapból dombornyomott kártyát kapsz, és ugyanannyiba kerülnek vele a tranzakciók, mint az elektronikussal (azaz semmibe).

gt_t 2009.07.10. 12:45:55

@halihalo: akkor nem pontosan tudtam. Az én véleményem, hogy az AXA egy másik számla kiegészítéseként jó, magában nem annyira, de ha mellé párosítasz egy olyan számlát, amin a napi pénzügyeidet intézed, szintén ingyen, akkor jó.

Goyo 2009.07.10. 12:45:56

Have you tried turning it off and on again?

8Gbit 2009.07.10. 12:47:01

Kedves Posztoló!

A leveledből nem derül ki, h telepítetted-e a K and H ban k eBank nevű szoftverét.

Egyébként megsúgom neked,h az egyik legbiztonságosabb rendszer a chip kártyás rendszer sztem.

Alternatív belépési módszer: SMS alapú azonosítás. Bárhol használhatod.

Én is csak egy ügyfél vagyok a banknál,de amiért még ott vagyok az az eBank rendszerük, mert nálam bevált. Egyszerű, jól használható, biztonságos.

Beszedési megbízást nem javaslom. Nekem volt,de inkább lemondtam. Majd én utalom a lóvékat:), ne garázdálkodjanak a számlámon.

A kártya átvétel baromi macerás volt ezt elismerem, de mint olvasom ez hamarosan megoldódik:)

Nekem ennyi meglátásom van a dolgokkal kapcsolatban.

Cpt. Flint 2009.07.10. 12:48:39

Nem akarom sztárolni az OTP-t én se, vannak hülyeségeik bőven, meg tudom, hogy őskövület és szocreál reflexei is vannak... de a netbankjukkal nekem sincs bajom. Anno elektronikus számlacsomagra tértem át, és az meglehetősen sokrétű szolgáltatásokat ad elég olcsón (meg is szüntették már ezt a konstrukciót, nyilván). Beszedési megbízással én is szívtam egyszer, valami számot elírtak a banknak átküldött papíron, az meg így nem engedélyezte a beszedést és itt se szóltak persze senkinek, és nekem kellett aztán személyesen átvinni egy új papírt.
De mondom, nekem a netbank, távszámla, díjnet a lényeg. (Kártyát még a töröttet is ingyen cserélték.) Mondjuk kártyacsere ügyben OTP-nél valami öszvér megoldás van, mert ha simán lejár, akkor lejárat előtt (!!!) kiküldik az újat postán és marad a PIN-kód. Viszont ha lejárat előtt cserét kérsz valamiért, akkor be kell menni az újért és megváltozik a PIN.

cso zsi 2009.07.10. 12:50:45

Netbank külföldről? Akadnak ott még problémák.
Országos (ha jól tudom más is) bankunk sms-ben küldi a belépőkódot.
Mire a kód megérkezett, és az oldal frissült, a kód érvényét vesztette.

Még jó, hogy távelérési program segítségével egy otthoni családtag gépén keresztül meg lehetett oldani a problémát.
Aki meg nem foglalkozik informatikával, az szúrja magát tökön?

2009.07.10. 12:51:38

@kak: "2 millió Ft.-ot bámelyik fiókban előzetes bejelentés nélkül fel lehet venni"
Köszönöm az infót, megyek is húzom a símaszkot és tárazom be az UZI-t, kell kis lóvé hétvégére.

/Balotay századost meg csókoltatom az Elhárításnál, aki most ezt olvassa/

Cpt. Flint 2009.07.10. 12:53:42

@halihalo:
Az OTP-nél meg havi 4 ingyenes saját ATM-ből (az én csomagomban).
De ha te nem használsz készpénzt egyálatlán, az szvsz azt jelenti, hogy nem te látod el magad (és családod). Mo-on (még) nem lehet mindent átutalással/kártyával rendezni.
Innentől viszont a véleményed féloldalas.

halihalo 2009.07.10. 12:55:28

@gt_t: Nekem van mellette más bank is, és lehet, furcsa, de a többséget az AXA-n keresztül intézem, mert ott nincs semmire díj (sem átutalásra, sem inkasszóra). A másik bank inkább a hitelkártyás dolgokra van. Az AXA annak tényleg nem jó, aki szeret bankfiókban személyesen beszélgetni... :)
De megint csak: kinek mi jön be.

halihalo 2009.07.10. 12:56:37

@Cpt. Flint: Szóval nem mondtam, hogy nincs kp bevételem. Csak azt, hogy nem veszek ki bankból pénzt ATM-ből. Max. évente 1-2 alkalommal.

Novi 2009.07.10. 12:59:28

Mint K&H felh. két dolog:
1. Csoportos beszedési nem megy, én nekem még a bankban sem sikerült életre kelteni. Igaz "csak" egyszer próbáltam, de nagyon elegem lett.
2. A kártya nekem kell, jó és biztonságos megoldás, a gond az hogy a belépéshez használt pluginje CSAK Windowsonkon megy, na ez egy igen nagy balfaszság viszont.

Cpt. Flint 2009.07.10. 12:59:58

@halihalo: Az átlagpolgárnak viszont többnyire már nincs készpénzbevétele. Úgyhogy megint nem ugyanarról beszélünk. Amúgy az én szlacsomagomban is ingyenesek az elektronikus átutalások és beszedések. (Nyilván a számlavezetési díjban valahol benne van.)
Persze én is boldogabb lennék, ha nem kellene pénzt felvenni.

halihalo 2009.07.10. 13:01:13

@gt_t: Nekem van mellette más bank is, és lehet, furcsa, de a többséget az AXA-n keresztül intézem, mert ott nincs semmire díj (sem átutalásra, sem inkasszóra). A másik bank inkább a hitelkártyás dolgokra van. Az AXA annak tényleg nem jó, aki szeret bankfiókban személyesen beszélgetni... :)
De megint csak: kinek mi jön be.

pit.stop.boys 2009.07.10. 13:04:51

@Chaoyang: A számládon hagytak valami kis mínuszt, ami mostanra 40.000 Ft-ra dagadt. Mínuszban. Gondolom havi számlavezetési díj, meg a kamatok kamataának a kamata...
Csak ne csodálkozz rajta, hogy egyszercsak jelzálog kerül a házadra, vagy ha nincs vagyonod BAR listára kerülsz, és esélyed sem lesz esetleg kölcsönt felvenni.
Szerintem le kellene ezt tisztázni a bankkal.

halihalo 2009.07.10. 13:06:12

@Cpt. Flint: "(Nyilván a számlavezetési díjban valahol benne van.)"
Ezt próbáltam mondani, hogy nincs számlavezetési díj sem, és a látra szóló kamat 9%. Nem kell lekötni, és ha kell váratlanul, nem bukod a kamatot.
Igaz, az átlagnak lehet, nincs kp. bevétele.

gt_t 2009.07.10. 13:12:21

@halihalo: én is olyanról beszélek ahol nincsen semmilyen díj, viszont van olyan alap dolog, mint a tartós utalás, ami az axa-nál nincsen, a netbank bárhonnan elérhető, biztonságos, mondjuk nem szép, de az nem izgat, van egy csomó befektetési lehetőség, rendes kártya, és sose volt velük bajom az elmúlt 5 évben. A bank nevét direkt nem mondom, mert akkor csak jön a savazás, de annyit mondhatok, hogy még nem került szóba ennél a posztnál

J.G. 2009.07.10. 13:13:06

Csak néhány észrevétel:

A KH belga, nem magyar.

A postán kiküldjük a kártyát az tényleg jó, egyszer bedobta a postás a szomszéd házban lakó kártyáját. A vezetéknév egyezett. Ez valóban egy biztonságos módszer. Lehet, hogy ő is anyázna itt, ha nem viszem át neki, hanem mondjuk kidobom. Pedig nem a bank hibája, simán a postás hülye.
Néhányan itt istenítik a cib-et. Hát jó nekik, én simán lemondtam a bankszámlámat náluk, olyan minősíthetetlen az egész.
Most otp-zek, amiben az a jó, hogy nem vár tőle sokat az ember, azt viszont teljesítik. És ha nagyon kell, akkor mindenhol van ATM. Mármint otp-s olcsó, és nem aranyáru egyéb. Pl. a cibnek ezt nem sikerült megoldania, hiába verte a mellét, hogy ő a második legnagyobb bank. Igaz, azt nem mondták, hogy a fiókszám szerint, mert az nem lett volna igaz.

Jocóó 2009.07.10. 13:13:18

Drága Barátom,

én csak azt az egyet nem értem, hogy ha már egyszer abba a szerencsés helyzetben vagy, hogy jól megy sorod Írföldön, mi a csudát akarsz te ettől a szerencsétlen országtól... Ha én lennék a te helyedbe, nemhogy számlám, semmim nem maradna itten...

halihalo 2009.07.10. 13:14:29

@gt_t: csak nem a CIB? :)
Van tapasztalatom a családban... :)

halihalo 2009.07.10. 13:16:30

@J.G.: Ez itt a magyar leányvállalata. Magyarok dolgoznak benne. Szóval ez itt magyar cég, minden hátrányával együtt...

gt_t 2009.07.10. 13:17:16

@halihalo: nem a Cib, ők már voltak itt a kommentek között :)

J.G. 2009.07.10. 13:20:28

@halihalo: Akkor sok jó nevű magyar cég van a világban.
Suzuki, Opel, IBM, Samsung...

pssszt 2009.07.10. 13:21:37

A hulye gyereknek uzenem szinten irorszagbol, hogy a fele kamunak tunik, amit leirt a K&H-rol, mert en is azt hasznalom, es ilyen problemakkal meg hirbol sem talalkoztam.Eloszor o vehette csak at a kartyajat, utana meg mar a szulei is.Ubergagyi vagy oreg!Csak te veheted at es nem fogjak megsemmisiteni a kartyadat, 6 honapig megorzik.Az ir bankokrol meg annyit, hogy itt nincs eves kartyadij(ami otthon 5-6000ft)de itt minden tranzakcional lehuznak 25 centtel.Ezt ev vegen egyben fogod kifizetni es az nem 5-6000ft-ba fog kerulni.Meg annyit, ha neked az Iro jelenti a hont, akkor remelem nem latjuk a kedves kepedet tobbet Mo-on!

taffer 2009.07.10. 13:30:49

@halihalo: A céges számlavezetés megint más, az valóban többezerbe kerülhet egy-egy banknál, szemben a lakossági számlavezetés max. pár száz forintjánál.

Azt már én sem az OTP-nél, hanem az ELLÁnál vezettem, mert ott még a vállalkozói számlavezetés is ingyenes volt, az átutalás meg nem százalákos, hanem fix díjas (céges pénzösszegeknél ez nagyon jó), eleinte fix 99 HUF, később felemelték valamivel. A netbankjuk egy Windows-os kliens volt, ami nyilván nem olyan praktikus, mint egy webes kliens, de nekem semmi bajom nem volt vele.

Nem tudom, ma is ezt választanám-e vállalkozói számlához, mert ezek szerint ma már nemcsak az ELLA kínál ingyenes számlavezetést. Mondjuk saját ATM-jük nekik sincs, de a céges ügyekhez nem is nagyon kellett használnom.

Cpt. Flint 2009.07.10. 13:32:46

@halihalo:
Nekem ez a problemám az AXA-val:
1. A 9% kamat csak 500 eFt felett van.
2. A számlanyitás díja majd' egy éves (jelenlegi) számlavezetési díjam. (Bár a CAP-programban ingyenes, csak tudnám, mi az.)
3. Csak VISA kártyát adnak.
4. 260 Ft a kp. felvét díja.
5. Ha neadjisten mégis kellene, kevés a fiók.

taffer 2009.07.10. 13:40:44

@halihalo: Közben megnéztem, mi van az ELLÁval, és rájöttem, hogy ma már AXÁnak hívják, szóval ugyanarról beszéltünk. :)

Akkor céges számlához lehet, hogy én is megint azt választanám, de már pár éve (f)eladtam a vállalkozásomat, úgyhogy ez nem téma.

Cpt. Flint 2009.07.10. 13:42:52

@taffer: céges számlavezetés az AXA-nál sem ingyenes.

uttoro 2009.07.10. 13:46:18

ismét sok vagdalkozást látok, de márcsak ilyenek vagyunk. Az azért teccik :-))) hihi, hogy sokan szidják a magas költségeket, hitel kamatokat...minden drága, ezek a szemét népnyúzó bankár kapitalista gazok... és azt vélem látni, hogy senki nem bankban tartja a pénzét, senki nem örül, ha valahol kicsit több kamatot fizetnek, arról nem is beszélve, hogy a bank, aminek esetleg részvényese, mert néhány OTP részvény azért ugye van a párnák alatt kedves kisrészvényesek, szóval az jól gazdálkodik, profitábilis ...stb.

halihalo 2009.07.10. 13:48:16

@J.G.: Nem az egész cég magyar, hanem a magyarországi cége magyar. Csak egy példa. A Citi az USA-ban az egyik legjobb bank volt, amivel találkoztam. A magyar leánya viszont az egyik legsz@rabb...

Lapidus Ted 2009.07.10. 13:48:29

Az sms-elésnek rövidesen vége, olvassátok el a pszaf ajánlásokat, amiket ajánlásnak hívnak, de valójában kötelezőek :)Valamit muszáj lesz hurcolászni.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.10. 13:49:33

@Cpt. Flint:
igen, de a teljes összegre. Ha nincs meg, 7.5% az annyira szar lenne lekötés nélkül? Amúgy 5M felett meg 13.25%
Kp. felvétel gbc feliratú (volksbank,erste) atmekből 199.

gt_t 2009.07.10. 13:55:42

@halihalo: na ezt mondom, nekem, és egy rakás ismerősömnek soha semmi baja nem volt velük.
Ezért torzít ez a poszt is. Szegény posztolónak mindenből kijutott, de ettől még nem szar az egész magyar bankrendszer, sőt van olyan ismerősöm is, aki teljesen elégedett a káhával. nekem egyszerűen nem szimpatikusak.
Kár, hogy mindig anyázásba fulladnak ezek a dolgok, minden bankot lehúzunk itt, de tudjátok az a furcsa, hogy valamelyik marketinges weboldalon olvastam, hogy több piackutatás azt mutatja, hogy az emberek több mint háromnegyede teljesen elégedett a bankjával.
Nem szarok ezek a bankok, csak mindenhol van olyan, hogy valakivel szerencsétlenség történik (mint a posztolóval) és innentől általánosít mindenki.

halihalo 2009.07.10. 13:56:01

@Cpt. Flint:
1. Igaz, de az 500 ezer alatti 7,50% is több, mint amit pl. a fiam kap a CIB-nél, ami 0,2%.(nulla egész kettő)
2. Lehet, nem ismerem a bankod, de általában nem egy évere választ az ember bankot, hacsak nem szúrnak ki vele nagyon és gyorsan.
3-4-5. már írtam, engem egyik sem zavar/érint különösképpen.
Egyébként eredetileg azt írtam a legelső kommentemben, hogy akinek INTERNETES ügyintézésre kell távolról, annak szerintem ez az egyik legjobb. Ár/értékben mindenképpen.

halihalo 2009.07.10. 13:59:24

@gt_t: Egyébként a dolog úgy működik, hogy a legtöbb jó az elején, csak amikor már látják, hogy ott vagy pár éve, akkor kezdenek tojni a fejedre... De ez nem csak a bankokra vonatkozik. Valószínűleg abból indulnak ki, hogy a legtöbb ember lusta váltani. Ami igaz valamennyire, mert nem egyszerű. Nekem pl. 3 hónapba tellett, hogy mindent felszámoljak az OTP-nél. És nagyon nem voltak segítőkészek benne, ahol tudtak, akadályoztak. (Bosszú??)

toodark 2009.07.10. 14:03:14

A K&H NetBankjában az a legnagyobb szívás, hogy csak az utolsó 3 hónap számlatörténete érhető el, még a céges változatban is. Az első rendszerükben ez még szépen működött, azutan csináltak egy "jobbat". Minden évben, adóbevallás idején küldök nekik egy felháborodott levelet, általában erőforrásgondokkal indokolják ezt a korlátozást, bár legutóbb már megigérték, hogy hamarosan megcsinálják.

A legszebb az, hogy a kivonatokat egyszerű pdf-ben szolgálják ki - elég lenne legenerálni őket, azután egy nagy disken megtartani örökre, pillanatok alatt ki lehetne szolgálni.

Már felmerült bennem, hogy viszek nekik egy 1 terras vinyót. Valószinűleg elég lenne, nekem meg megérne ennyit ezt a funkció :)

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:04:14

@Bandi_jóválasztás: volksbankos meg erstés automata se sok van vidéken.

gt_t 2009.07.10. 14:10:46

@halihalo: tudom, hogy ilyenek, de pl én a mobil szolgáltatómnál 12 éve vagyok, ennél a banknál 5 éve, az autóm biztosítása 3 éve ugyanott (persze mindeig újrakötöm, minden évben, így olcsó :), stb ) és semmi bajom egyikkel sem. Lehet szerencsés vagyok.:)
Iagazad van, hogy a legtöbb ember lusta váltani. Ha valami nem tetszik valakinek, akkor váltani kell, én pl magán nyp-t úgy váltottam, mint a szél, mert szarok voltak, a mostani egyenlőre jó, de ha kell, akkor váltok mástól is.
Örülök, hogy én elégedett vagyok a szolgáltatóimmal, nem akarom senkire ráerőltetni őket, de srácok, ha valami nem tetszik számtalan lehetőség van, és nem szar mindegyik, ez nem jó hozzáállás!

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:13:51

@halihalo:
Jó, persze, biztos igazad van, nem lehet olyan rossz az az AXA netbankolni, miért ne hinném el neked. A kamat meg tényleg magas.
Nekem azért jó az otp, mert odáig vittem, hogy már nem is csekkek jönnek a legtöbb szolgáltatótól, hanem távszámlán meg díjneten meg ebpp-n küldik a számlákat. És ezeket tudtommal leginkább az otp-s netbankba integrálták, bár dombornyomott vagy visa kártyánál még netbank sem kell az ezekben való fizetéshez. De azért van pár szolgáltató, ahol még utalgatni kell.

Csomorkány 2009.07.10. 14:15:38

Hát, a K&H/val nincs tapasztalatom, de céges és magánügyfélként néhány más bankkal igen.

Csoportos beszedési: Egy lakás közüzemi számláit akarnám így a szolgáltatók után dobni. Az ELMÜ-nek kell a pénzem, rendben leszedi. A Díjbeszedőnek májusig kellett, júniusban nem szedte le. Ne kérdezzétek miért, én kérdeztem a bankot, aszongyák, utánanéznek (ügyintézők segítőkészek). A Gázműveknek február óta nem kell a pénzem, igaz a csekkeket rendszeresen kapom. Az MKB szerint minden oldalon minden rendben van, ők sem értik, mi van akkor mégis elb... Mindenesetre azt ígérték, segítenek.

Netbank: Így tenném sorba:
Raiffeisen,
OTP (engem is meglep, de megérdemli a 2. helyet, egész intelligens)
MKB
ERSTE Utóbbi egészen szörnyű, a hideg kiráz, ha ERSTE-től kell utalnom. Legutóbb 11 SMS-t kaptam, mire sikerült az eksön.

Olyat viszont egyik sem csinált még velem, mint a K & H az ügyféllel, hogy külön hardvert adott volna a netbankhoz. Ez nekem már önmagában megérte volna a bankváltást, különösen, ha kinn élek Írországban.

Egyéb hasfájások:
Az OTP-re nagyon ideges vagyok, mert képtelenek részletezni, mire milyen bankköltséget számolnak föl, csak néhány varázsszám bukkan föl az elszámolásaikon. A kamat, amit fizetnek, egészen vicces, dehát ez most a banki szolgáltatásokról szól.

A CIB-nek sikerült egyszer 70%-os kezelési költséget fölszámolnia egy külföldi utalásomra (nem vicc, 34 EU utalása 54 EU-mba került, vagy így valahogy, meg is írtam a Homáron anno).

Ezek után a CIB-nek a tájékát is elkerülöm.

Grafit Macsek 2009.07.10. 14:16:29

Mijaza token? ( Tom, nem vagyok sikeres, de akkor sem tudom.)

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:20:33

@halihalo:
Mondjuk a lustaságban igazad is van, de ennek több oka is van.
1. Tényleg nem egyszerű eleve egy számlamegszüntetés.
2. Akinek hitele van egy banknál, attól többnyire megkövetelik, hogy legyen ott a számlája is a rendszeres jövedelmével.
3. Baromi nehéz és időrabló sokoldalas hirdetményekből, közleményekből kibogarászni, hogy 50 bank közül melyik kínálja a legoptimálisabb (és még akkor is kompromisszumos) megoldást. És egy csomó dolgot még külön kell figyelembe venned (kell-e neked bankfiók, ATM, milyen a netbankja, mi lesz, ha később hitelt akarsz stb.)
Szóval nem csoda, hogy az emberek többsége nehezen vált, és ha vált, még akkor sem biztos, hogy jól jár.

Csomorkány 2009.07.10. 14:21:14

Kiegészítés:
Eddig a Raiffeisentől, az OTP-től és az MKB-től kaptam bankkártyát, mindhárom behívott a fiókba, hogy személyesen vegyem át. Nekem mondjuk nem kellett 200 km-t utaznom az ügy érdekében, ezért jobban örültem, mint a posztíró által javasolt postás megoldásnak.

halihalo 2009.07.10. 14:27:13

@Cpt. Flint: A Távszámlát és a Díjnetet én is használom, azok bankoktól függetlenek.

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:28:39

@gt_t: azért biztosítót meg nyugdíjpénztárat könnyebben vált az ember, mert azon túl, hogy rendszeresen fizetsz nekik, általában (jó esetben) kevés dolgod van velük, és (ezért) viszonylag kevés követelményt kell összehasonlítanod (ár, ill. hozam).

halihalo 2009.07.10. 14:29:32

@Cpt. Flint: Szerintem az (is) a baj, hogy a bankok, és sok más szolgáltató erre is játszik. Minek adjanak jobb szolgáltatás, a ilyen színvonal mellett sem hagyják őket ott? Szerintem ezért baj, hogy az emberek "lusták"...

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:30:46

@halihalo: attól függ, hogy hogyan. ha bankkártyáról utalsz, akkor igen. de ezt pl. a sima maestroval nem lehet csinálni. netbankba átutalás átadást viszont szerintem nem mindenhová tudnak.

Locke 2009.07.10. 14:33:21

No kérem. K&H megszüntet, CIB számla megnyit, és megy minden hibátlanul.

halihalo 2009.07.10. 14:34:12

@Cpt. Flint: nekem mindkettő inkasszóval megy, a Távszámla és a Díjnet is csak az elektronikus számlát küldi. Ők vonják, csak annyi, hogy nem kapok papír alapú számlát. Kevesebb szemét jön a postaládámba.

illemvakond 2009.07.10. 14:35:01

Mondjuk az vicces volt, amikor egyszer jó pár éve meg akartam szüntetni a számlámat a Budapest Banknál.
Persze, semmi akadálya, csak előbb fizessem ki a tartozásomat, ami 2 Ft, ballagjak át a pénztárhoz. Rendben, átballagtam, kb. három métert kellett megtennem addig, várakozási idő mondjuk fél perc. Fizetném a tartozásom, mire közli a pénztáros, hogy az egyenlegem -5 Ft.
Szerencsére vagyok olyan sikeres, hogy 3 forint nem vág a földhöz :) – de akkor sem nagyon értettem.
-1 Ft/m, vagy hogy?
Csak ha már banktémánál vagyunk.

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:35:15

@halihalo: persze, természetes, ezt kihasználják... de itt az a baj elsődlegesen, hogy olyan átláthatatlanok esetenként az üzletszabályzatok meg a kondíciók, meg annyi az apróbetűs rész, meg az olyan közlemény, amit csak valahogy jól eldugva közzé kell tenniük, de hogy elolvasod-e (és megérted-e), az már a te felelősséged, hogy az isten se ismeri ki magát rajta. Ezen kellene alapvetően valahogy változtatni. Ja, és hogy nagyon könnyen változtathatják a bankok a játékszabályokat egyoldalúan.

halihalo 2009.07.10. 14:36:32

@Cpt. Flint: A 3. ponthoz:
A BB közölte a legutóbbi hitelkártya-kivonaton, hogy megváltozik az ÁSZF és az Üzletszabályzat, és a honlapon megtekinthető. Megtekintettem, csak éppen sehol nem írják külön, mi változott. Szóval el kellene olvasnom 34 oldalt (5-ös betűnagyság, sűrűn teleírt oldalak), és összehasonlítanom az előzővel, mi változott. Ahelyett, hogy megírnák, melyik pont más. Ez is gusztustalan...

gt_t 2009.07.10. 14:37:58

@Cpt. Flint: bankot váltani sem sokkal bonyolultabb: bemész, elkéred a csoportos beszedéseidet, amit ki kell adniuk, azt átviszed a másik bankba, közben a réginél lévő egyenleget átutalod, a tartós utalásaidat átviszed a másikba, megvárod amíg lejárnak a lekötéseid, ha nem akarsz kamatot veszteni. Ennyi. Ja, ha van befektetésed, akkor ott lehetnek nehézségek, de azokat is át lehet mozgatni.
Ha a hitel odaköt, akkor sincsen semmi....kell, hogy legyen számlád, ok, minimális költségű díjcsomagot választani, a bejövő fizetést egy az egyben átutalni a másik bankba.
Ez nem olyan bonyolult. Sokan félnek tőle, és nehéznek tartják, de nem az. Egy ismerősöm most váltott, az egyedüli nehézség az volt, hogy az otp bankár próbálta meggyőzni, hogy ne menjen el onnan, de ennyi.

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:38:50

@halihalo: ehhez viszont akkor semmilyen netbank nem kell (sőt, net sem). Gyakorlatilag csak lemondtad a számlákat. ;o)

BushDoctor 2009.07.10. 14:44:25

Nem véletlenül kell bemenni a kártyáért a bankba!!! : a postán mindent ellopnak amit el lehet!! A kártyát nem is kell ellopni, csak felgőzölni a boritékot és a netről beszerzett 100 euros másológéppel ...egy apró laptoppal lemásolni azokat. Aztán mondjuk 10.000 ft-ért árulni az alvilágnak a fehér kártyákon lévő tuti bankkártyaadatok darabját. Elmeséljem a BB miért vonult egyszer már ki a magyar bankkártya piacról, szőröstül, bőrüstől ??

samot 2009.07.10. 14:44:27

Hàt volt mit olvasgatni amig a végére
jutottam!Sajnos a Bankok 90%-a gyengécske,
amatör és sokszor mindegy stilusba dolgozik!A fenti Bankok többsége még liszenszet se kapna kicsit nyugatabra!
Ami nemegészen érthetö a kàrtya dolog!
Mi az,hogy naponta csak 10 alkalommal lehet hasznàlnI?A civilizàcioban ez ugy
müködik,hogy pl.napi ezer eurot vehetsz
le!Hogy azt 1-re vagy 30-ad szorra az senkit nem érdekel,illetve fizethetsz vele 30-szor is max.1000euroig!Megint
vmit szeretnének kitalàlni ami màr màshol évek ota müködik!
Szeretnék "bankos lenni" szisztéma!
Mindenkinek sok türelmet,de ha lehetöség van rà egy kulturàltabb Bankot kivànok!

msmester 2009.07.10. 14:45:58

Köszi mindenkinek a kommenteket ;) Mostmár van egy elképzelésem mit fogok tenni, ha hazaesz a fene valamikor...

Kis cseri a habra a tortán: csak érdeklődésképpen megkérdeztem, hogy ott Írországban hogy megy a bankváltás: az ember beballag egy személyivel az új bankba, visz egy kivonatot a régitől és az új bank a számlanyitással párhuzamosan áthozza a folyószámláját bármelyik belföldi pénzintézettől. Ingyen. Van olyan bank most (Bank of Ulster), amelyik 150 €-t kínál az új ügyfélnek, aki ezt rájuk bízza...

Valamiért nem erre készülök otthon :D

BushDoctor 2009.07.10. 14:46:12

Hakkar : CIB ??? Na ne röhögtess, a CIB egy kularakat, nem bank. Csak azért nem irok róla homár levelet, mert túl lusta vagyok hozzá !!!

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:47:19

@gt_t: hát szerintem meg amit leírsz, az sokkal bonyolultabb, mint bármi mást váltani. És akkor még új kártya, új netbank, távszámlás számlák áttétele, mindenhol add meg az új számlaszámodat, ahol kell stb.
Az otp-s lakáshitelt pl. csak az otp-s számládról hajlandók kötelező inkasszóval leszedni. Ha meg már azt meg kell tartanom és pénz is kell legyen rajta, akkor minek nyissak másikat? A dupla számlavezetési meg kártyadíj kedvéért? Még azon is gondolkodunk, hogy inkább a párom erstés számláját is beolvasztjuk az én otp-sembe és társkártyának egy visa electront kérünk.

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:52:09

@gt_t: meg aztán mondom: nam annyira maga a váltás riaszt el, hanem hogy heteket kéne görcsölni, hogy megalapozottan (azaz biztos jobbra) váltsak, és még akkor is lehet, hogy valamin megszívom a végén, amit nem vettem észre idejében.

2009.07.10. 14:56:21

@G1: arra értettem. Kötelező választani egy mocsok pénzintézetet, aki utána elcseszi a pénzed. Magyarul: köteleznek a véradásra, ha akarod, ha nem.

Cpt. Flint 2009.07.10. 14:58:22

@samot: nem arról volt szó, hogy 10 alkalommal lehet használni, azt írta vki, hogy az AXA-s kártyával napi 10 alkalommal lehet vásárolni.
Gondolom azért, mert ennél a folyószámlánál nincs számlavezetési díj, ami a bank költségeit kompenzálja, ezért valami gátat akartak szabni. Bár ezt azért nem értem, mert úgy tudom, a kártyás vásárlás költségét/díját (részben?) a bolt fizeti a banknak...
A napi összeglimit megint más, az inkább téged véd; hogy ne tudják az ellopott kártyáddal levásárolni az összes pénzt a számládról.

gt_t 2009.07.10. 15:03:38

@Cpt. Flint: én nem akarok rávenni senkit a váltásra, de szerintem ez nem bonyolult, egy max két órát rá kell szánni.
OTP-n hagysz annyit amennyi a törlesztő, viszont a többi utalásodért, ilyenekért nem fizetsz, és vannak olyan ajánlatok ahol nincs kártyadíj, sőt....0 bankköltséggel is lehet.
De mondom nem ügynök vagyok, egyszerűen nem tragédia ha valakinek két bankja van, és sokkal olcsóbban ki lehet jönni.
Ez mindenkinek a saját dolga, így csak egy javaslat, ötlet, belemagyarázni nem akarok.
OTP-nél nincs nagyon drágább bank.
Számolj utána, én úgy csináltam, hogy megnéztem, hogy átlag miből mennyi tranzakcióm van, mennyi a bevételem, és megnéztem a bankok ajánlatát. Nekem speciál 0-ra jön ki az egész, semmiért nem kell fizetnem. CITI 0 Ft-os, és AXA.
Semmiért nem fizetek...ja bocs, az AXA-nak volt egy egyszeri belépési díja, de havonta a bankköltségem nulla.

Pema 2009.07.10. 15:12:14

Balfasz vagy ecsém....minek csipkártya amikor lehet SMS-el is bejelentkezni a KÁHÁnál ?
másrészt meg ha valaki baszik arra hogy kifizesse 9 hónapig a tartozását más úton módon akkor az meg is érdemli az ilyen szopást.
@gt_t: CITI 0 forintos, persze ha havi 300e jön a számládra :)

Répatorta 2009.07.10. 15:18:10

Tisztelt Posztoló! Miért akar valaki internet kávézóból bakügyletet intézni? Túl sok a lenyúlható pénze?!
Persze ettől függetlenül a chipkártyás rendszer, amit telepíteni is kell, őskori sz@rság.
A második bakinál már otthagytam volna a bankot és keresek egy normálisat helyette (mert azért akad olyan is)
A CITI és AXA mellett vannak még mások is, akik ingyenes számlavezetést adnak.

halihalo 2009.07.10. 15:18:38

@msmester: Mondjuk nemcsaka bankos átvétel, hanem a mobilos számhordozás is könnyebb arrafelé. Igaz, én az angliait ismerem. Bemész egy boltba (nem csak a szolgáltató ügyfélszolgálatán, hanem a sokezer kis független bolt valamelyikébe), veszel egy SIM kártyát, felhívod az ügyfélszolgálatot, akiktől kapsz egy úgynevezett PAC számot. Berakod az új kártyát, felhívod azt az ügyfélszolgálatot, bemondod ezt a számot, és már kész is. Ők mindent megcsinálnak neked. Mindez a SIM megvételétől számolva kb. 10 perc.
Ja, és magyarországi vezetékes szám pl. 4 penniért hívható (ez most éppen 13 forint).

gt_t 2009.07.10. 15:20:37

@Pema: 150 000 kell hogy jöjjön....

Kobe 2009.07.10. 15:22:17

a bankkártya töketlenkedés nem csak a K&H sajátja. Nálam az csapta ki a bilit anno, amikor a Raiffeisennél (bár postán küldték, jó pont) kiderült, hogy a szimpla bankkártya vásárláskor nem kéri a PIN-t. Beballagtam a fiókba, megkérdeztem ezt hogy - a válasz annyi volt, hogy személyiségi és adatkezelési okok miatt nem kéri, az ügyfél védelme érdekében. Amikor arra is rákérdeztem, hogy magyarázza már el, minként védi az én érdekeimet az, hogy ha elhagyom a kártyát, és fél, 1 óra múlva veszem csak észre, a becsületes megtaláló meg bőszen bevásárol vele ez idő alatt ?
Természetesen épeszű választ azóta sem kapok. Ellenben új bankot keresek :)

atvi.hu · http://www.atvi.hu 2009.07.10. 15:23:40

Ha csak lakossági számla kell, érdemes megnézni a takarékszövetkezetek ajánlatait is.
K&H-val személyes tapasztalatom csak annyi volt, hogy egy barátomnál beállítottam a cikkben is említett kártyás megoldást, OTP-ről van egy szép kis sztorim, remélem nem gond, ha belinkelem.

www.atvi.hu/2009/06/otp-ugyfel-voltam/

dzseffry 2009.07.10. 15:27:15

Semmi szükség chipkártyára, a K&H-nak van SMS alapú e-bank lehetősége is. És akkor nem kell cipelni semmit magaddal, én is ezt használom.
Talán nem ártana tájékozódni, az elhamarkodott mocskolódás helyett...

halihalo 2009.07.10. 15:41:03

@dzseffry: Csak nem Orosz András, lakossági marketing ügyvezető igazgató úrhoz van szerencsénk a K&H-tól?

Feszttimi 2009.07.10. 16:33:07

K&H, Nyugati téri fiók, 2009. július: "kilépett a kolléganő, aki a vállalkozókkal foglalkozik, ezért jelenleg nem tudunk a vállalkozói számlájával kapcsolatban semmilyen kérdésre válaszolni". Kérdeztem, hogy oké, és holnap? mondták, hogy nem, holnap sem........... fáradjak át az Oktogonhoz.
(egy darab aláírásra lett volna szükségem..........)

Dorian Gray 2009.07.10. 16:33:58

Hosszú évek óta használom ezt a kártyás megoldást és soha semmi bajom nem volt vele. A kártyaolvasó mind XP-ben, mind Vistaval automatikusan települ a Windows Update segítségével, úgyhogy csak a bank saját programját kell telepíteni a weblapról. Szerintem sokkal biztonságosabb így, mint bármilyen statikus jelszó, vagy SMS. Még a kezdet kezdetén (5-6 éve) a sebesség hagyott némi kívánni valót maga után, de ma már ezzel sincsen gond. (+ szerintem minden féle fajta smart card reader alkalmas a rendszer kezelésére, nem szükséges a Bankét használni)

Persze nem azt mondom, hogy a K&H a tökéletes bank, nekik is megvannak a maguk hibái, de ebben az esetben a felháborodást kicsit túlzónak érzem.

cuebler 2009.07.10. 17:18:39

@Manyizga: gondolom, csak a reklámot láttad az ingyenességről. én vettem a fáradtságot és utána is néztem. tartsá' minimum 500 rongyot a számlán, akkor ingyenes. inkább rakom a cihába, hogy rohadjon meg az összes bank magyarországon!!!

2009.07.10. 18:22:55

210 kommentet nem mind olvastam, de két dolog:

1. A K&H nem magyar bank, a belga tulajdonos dönti el, hogy milyen fejlesztésekre mennyit enged költeni.

2. Van itthon olyan bank, ami tud mindent, amit a posztíró elvárna. Buta választás volt a K&H.

Bébipapi 2009.07.10. 19:27:38

Válaszd az e-bankot sms-en keresztüli belépéssel, s ezen adj megbízást a csoportos beszedésre - nincs aláírás!
A K&H az első magyarországi bank aki postán küldi a bankkártyát...

Nem lehet, hogy valamit kicsit túl spiláztál?

Nick-son 2009.07.10. 20:14:30

Nem értem egy egyszerű magánszemélynek minek chipkártyás netbank?

A privát netbank használható sms megerősítéssel is, szoval ez a chipkártya az ügyfél által vállalt külön szopás.

Az sms nekem hamarabb megjön mint ahogy megtalálom a telefonom, külföldön is így kell működni ennek, ha mégsem akkor az szerintem nem a bank hibája.

A céges számla nekem is chipkártyás, tényleg szívás beüzemelni, nem tudom mért nincs egy normális program hozzá, amit fel kell telepíteni aztán kész. Nekem is fél napom ráment.

A beszedési megbízásokat meg a legegyszerűbb netbankon keresztül megadni, sehova nem kell menni, senkinek semmit nem kell küldeni, csak az ügyfél azonosítókat kell megadni...

b0lha 2009.07.11. 00:47:12

nem olvastam vegig a kommenteket mert eleg rohadt hosszu, de azert nem biztos h altalanositani kell ezt az osszes bankra itthon. en spec most hallok eloszor olyanrol h netbankhoz kulon kutyu kellene... nem reklamozok de en a dokis/dagadt asszisztenses banknal vagyok, ingye netkartya, egyszeruen es jol kezelheto netbank szisztem (egyedul az hianyzik h csekket lehessen befizetni vele), az ien kozuzemi meg hasonlo megbizasok pedig priman csusznak szepen le a szlarol a megadott idopontban. mondjuk en a gyoker k&htol mar a reklamjai miatt is idegbajt kapok, konkretan tonkretettek egy dzsemirokvaj szamot. a hideg raz ha meghallom... :D ja es azt kihagytam h lehet kerni h befaradok az uj kartyamer v kikuldik nekem postara. D:

boldii9 2009.07.11. 00:52:08

a K&H csipkártyája igenis jóval biztonságosabb, mint egy pinkód. Ha pl. kihúzod, nincs az a lehallgatás, vagy billentyűzetfigyelés, amely helyettesíti.

A másik részről, az olvasót ugyan adja a KH, de lehet mást is használni, mivel szabványos kártyáról van szó. Beraksz a norebookodba egy pc-card olvasót, és voila, nem kell cipelned.

Sokkal jobban idegesítenek a 8 számjegyű kódos mobil-sms authentikációs rendszerek. Miért nem elég 7 számjegy, amit mindenki be bír írni, kontra nyolc szám, ami ellenkezik az ember értelmi adottságaival...

Kis Hableány 2009.07.11. 10:18:18

Mindjárt jön a következő poszt hogy triplán szedték le a csoportos megbízást.

emzéperiksz 2009.07.11. 23:42:01

@gt_t: Mi szarnak csinálja mindezt? Az OTP-nek is van olyan 500 forintos havidíjú netcsomagja, amivel ingyen utalhat az internetbankban amennyit csak akar, vehet fel havonta kétszer ingyen kp-t, ingyen kap bankkártyát, virtuális webkártyát stb.
Hiába megy át egy másik bankhoz, ami olcsóbb valamivel, valamilyen számlát meg kell tartania az OTP-nél is, és a kettő együtt már biztos, hogy nem éri meg.

Kicsi79 2009.07.12. 11:59:53

Teljesen együttérzek a posztolóval. Egyetlen dolgot tennék hozzá: már nem tudom, hol olvastam, de valami felmérés alapján pont a K&H-ról írták, hogy az ország legrosszabb bankja.

kulup 2009.07.13. 13:31:38

@Kobe: Először én sem értettem, hogy miért nem kér PIN-t vásárlásnál, de felvilágosítottak. A boltban könnyen ellopják a PIN-t, és a kártyát is lemásolhatják. Ha ez a kettő megvan, akkor ATM-ből lenyúlják a számládat, és ez bukta, nem fogod visszakapni a pénzt. Viszont ha nem kér PIN-t vásárlásnál, ellopni se tudják, így ATM-ből sem tudnak felvenni. Ha a kártyát ellopják, és vásárolnak vele, akkor mondhatod, hogy nem te voltál és vissza lehet vonni a számládon zárolt összeget. Nyilván bizonyítani kell, hogy nem te írtál alá, de előbb-utóbb visszakapod a zsetont. Szóval szerintem jobb ez így, hogy vásárláshoz nem kell PIN.
süti beállítások módosítása