Tékozló Homár

Re: Életeket fenyeget egy álrendőr a velencei tónál - Homár bréking: A rendőrség szabálysértési feljelentést tett Pötyi bá ellen

2009.08.03. 15:44 | szily | komment

A Homár-olvasók egyik nagy nyári kedvence volt az a túlmozgásos polgárőr, akiről a Homár mailhaverja, Gábor - a kommentekben emiatt később: mailhavergabor - azt állította, hogy a kocsijával le akarta szorítani az útról a velencei tó mellett. Vérmes polgárőrünk police-os tárcsával integetve, a kormányt rárántva próbálta megállásra kényszeríteni a családjával lassan poroszkáló Gábort, panaszolta az érintett, aki utána fel is jelentette a jogairól megfeledkezett wannabe zsarut, aki láthatólag remek kapcsolatokat ápolt a valódi rendőrökkel, akiket ráküldött Gáborra. A valódi rendőrök mindent rendben találtak, az ügyben indult egyik eljárás most határozattal zárult, aminek alant olvasható az összefoglalása az érintett - Gábor, nem pedig Pötyi - tollából.

Aki nem ismerné a sztorit, itt olvasható a nyitóposzt, itt pedig a folyatása.


Megkaptam a határozatot. Kb ez a lényege:

csütörtökön megérkezett már, de csak ma tudtam elhozni a postáról a határozatot.

Az itt megjelent posztok alapján indult eljárásban született határozat, tehát Pötyi bá még nem került terítékre.

Az itt megjelentek alapján rendőri intézkedés elleni panaszként értékelték az írást, melyet kivizsgáltak és az alábbi lényeges megállapítások kerültek bele:

Pötyi bá is részt vett az előzetes eligazításon, feladata a rendszámfelismerő rendszer üzemeltetése volt. Amennyiben készüléke olyan járművet észlelt, amellyel szemben rendőri intézkedés szükséges, azt rádión jelezze a rendőrjárőrnek, aki majd szépen megállítja. A rendszámfelismerőnek a Fehérvárról Martonvásárra tartó kocsikat kellett ellenőrizni, de " a műszer érzékenysége" miatt ez átnézett az ellentétes irányba is. Ebben a vizsgálatban NEM volt téma Pötyi bá akciója. A feljelentésem mint már tudjuk, átkerült a fehérvári közlekedésrendészetre.

A rendőrség feliratú tárcsát NEM a rendőrség adta Pötyinek, ahogy rendőrségi rádiót sem kapott.

A rendőrök kérésemtől függetlenül is jelentést írtak az ügyről, ezzel is helyesen jártak el.

Pötyi akcióját a járőrök nem látták, így ők nem is jelenthették.

A két járőr mulasztását állapították meg, azért, mert nem intézkedtek a helyszínen Pötyi bá ellen a forgalomtól elzárt területen saját elhatározásából történt megállásért. Ezt pótlandó, szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek ellene.

A járőrpár a megállapítás szerint nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el, mivel nem a KRESZ illetve az ide vonatkozó ORFK irányelvben foglaltaknak megfelelően állítottak le. Ezért a járőrök figyelmét felhívták a járművek megállítási szabályaira, illetőleg újbóli oktatást rendeltek el a járőrök részére.


Gábor

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Widár 2009.08.03. 15:48:42

Álrendőr? dobogó-e?

Lúúújzi 2009.08.03. 15:48:55

Legalább reagáltak...

Énbagoly 2009.08.03. 15:51:37

Na, ez már megint egy jó megfogalmazás.
Gondolom titokban megveregették Pötyi bá vállát, hogy nincs semmi baj, de hát mutatni kell valamit a jónépnek.
Szkeptikus vagyok-é?

Okádó Mikádó 2009.08.03. 15:56:58

Pötyi bának javaslom a tábla helyett, hogy medvének öltözve ijesztgesse az arra autózókat. Ha minden igaz azzal jobban lehet keresni és olyan bűbájosan egyedi, hogy igazán haragudni sem lehet rá.

Lúúújzi 2009.08.03. 15:57:24

@Énbagoly: Szerintem nem vagy szkeptikus:) Nekem is nagyon kevésnek tűnik ez a határozat. Nem sorolható véletlenül a veszélyeztetés kategóriába, amit Pötyi bá tett? A levélben meg "saját elhatározásából történt megállás" szerepel.

gelsystem 2009.08.03. 15:59:21

é Sakkor???
készítsd öccse a vazelint, mert ezek után téged fognak sünnel tömni.....
felkészültél-e már?

mi nem foglalt még 2009.08.03. 16:01:13

ez olyan nesze semmi fogd meg jól.
majd ha azt olvassuk, hogy pötyibának elvették a jogsiját 1 évre és 300 ezerre büntették mások veszélyeztetéséért na az már valami lessz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 16:03:22

Potyirol itt szo nincs
a rendorokkel foglalkoznak akikkel a posztolonak az egvilagon semmi baja nem volt
deeeeeeeee
ilyen esetben le kell jarni renszeresen a konditerembe
sok proteint kell enni es mosogepszereles elott jol jon egy szauna

reunalla 2009.08.03. 16:04:34

@mi nem foglalt még: ilyet fogunk olvasni???...mé' mán' nyugaton vagyunk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 16:10:05

legalabb Ptyi tarcsajat lefoglaltak volna
de meg aztse
es meg Mary is alszik pedig qrwa ehes vagyok

Lúúújzi 2009.08.03. 16:10:34

@eloszto: úgy néz ki, hogy Pötyi bácsi egy ejnye-bejnyével megússza.

gelsystem 2009.08.03. 16:11:51

Pötyi bá is részt vett az előzetes eligazításon, feladata a rendszámfelismerő rendszer üzemeltetése volt. Amennyiben készüléke olyan járművet észlelt, amellyel szemben rendőri intézkedés szükséges, azt rádión jelezze a rendőrjárőrnek, aki majd szépen megállítja.
A rendőrség feliratú tárcsát NEM a rendőrség adta Pötyinek, ahogy rendőrségi rádiót sem kapott.
.
.
akkkkkó, most vót rádijouuu, vagy nem vót rádijouuu?????

bagolybagoly 2009.08.03. 16:13:50

Pötyi bácsi nagyobb király, mint a hivatásos rendőrök. őt még elmarasztalni sem lehet. Esetleg valami szobrot nem-e emelnének neki?

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.08.03. 16:14:19

pongyola határozat pongyola begépelésére pongyolán reagáljak? áh. én nem.

mailhavergabor1 2009.08.03. 16:16:32

@mi nem foglalt még: várjuk meg ANNAK a bulinak a végét. Itt most még nem ez volt, tehát ez csak olyan mellékszál. A veszélyeztetést még senki nem mondta, hogy ráverték volna Pötyire. Mivel még ezügyben meg sem hallgattak senkit (ami nem meglepő a nyár közepén).

De első lépés, hogy a fotón látható helyen és helyzetben önként odaparkolt Pötyi ellen ez egy újabb eljárás, igaz, ez csak szabálysértési.

A veszélyeztetés ahogy írtam, itt nem volt még téma, ezért a határozatban arra nem is lehet semmiféle eredmény, csak utalás, hogy az az ügy továbbítva lett az illetékes hatósághoz. Amelyik meg majd AZT az eljárást folytatja.

mailhavergabor1 2009.08.03. 16:18:05

@gelsystem: rádió volt, de NEM a rendőrségi. mezei URH , régi rendőrségi, leselejtezett cucc. jogosan használta és a rendőrnél is volt egy megfelelő példány belőle.

Lúúújzi 2009.08.03. 16:20:38

Várom ANNAK az ügynek a határozatát. Kíváncsi vagyok az illetékes hatóság mit állapít majd meg?

Átlagarcú 2009.08.03. 16:21:11

...bár nem voltam népszerű a rendőrség felelősségének firtatásában, mégis helyeslem az eljárást, illetve a határozatot. Ennyi elég is.
Pötyibának szigorúbb ejnye-ejnyét kívánok.

Magam_a_Mondomét! 2009.08.03. 16:27:53

@Lúúújzi: Vagy nem medve, hanem Süsü, a Sárkány!... ebből a "SÜSÜ" már stimmel!

FwM / Arlene 2009.08.03. 16:31:19

@hagyma, régen hallottam már Viciánról! Amikor elkezdtem olvasni a homárt, ez volt az egyik legjobb része az egésznek. :)

Lúúújzi 2009.08.03. 16:32:57

@Magam_a_Mondomét!: asszem nem vagyok formában.:) Kifejtenéd ezt bövebben? :)

Szódás Lova 2009.08.03. 16:35:34

@Sün‼:

Ja. Az eredetiből kifaragva, hogy jobban fájjon, egy húsklopfoló ÉLETLEN részével.

Nagyon idegesítő sztori, az álönkéntesrendőr persze valószínűleg lófaszot nem kap.

:mérges:

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 16:37:25

@FuckupWithMarmalade:
vician nagyon rendben van
de O komuves
es recesszio van a z epitoiparban
azt mondja
de vegre epitett maganak is hazat
mire kirepultek a gyerekei lecserelte a panelt
tud elni

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.03. 16:38:52

Pötyi bá,fizetős lesz ez a parkolás :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 16:39:43

na vegre Mary is felebredt
csak most nem hajlando reggelit csinalni
sose de sose
Kentuckybol meg abszolute
de most rabeszeltem egy ham @ eggsre
hehe

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 16:41:59

Szia,Szily!

Nem szoktam majmászkodni.

Nem tettem szóvá,hogy kötőjel nélkül írtátok a posztban a Velencei-tó nevét,de most már áruló is lett,mint Nemecsek?

.lll. 2009.08.03. 16:42:38

no,hagymáék is felkőttek:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 16:44:35

es kv-t is foz
rajottem
minden amerikai nonek magyar ferjet!!!
ez fontosh

Potyit meg mar kezdem sajnalni
O csak intezkedett
bar nem kellett volna, dehat.....

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.03. 16:46:23

@hagyma: Jó reggelt hahyma+Marryyy, Juice ki van é már csavarva:)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 16:47:08

@jesszum: Ez most a Velence nevű város melletti tó lehet.
Ilyenkor kisbetű.
Részletek a szily-blogon.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 16:47:54

@hagyma:


Pötyit kezded sajnálni?

Ébresztő!


Igyál egy jó erős kávét!

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 16:49:29

@Sün‼:


Az más.

Akkor az olasz temperamentum az oka mindennek?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 16:51:35

@jesszum:
Elképzelhető.
De a maffia is közbeszólhatott.

Vizet Prédikál 2009.08.03. 16:52:31

Jópont, hogy a rendőrség tett valamit, rossz pont, hogy megint a szokásos hozzáállás: Nem az eset lényegével foglalkoznak, hanem azt, hogy milyen "tényállás" húzható rá az esetre. Ha jól értem, Pötyi bá ellen azért indul szabálysértési eljárás, mert tilosban parkolt, amikor a rendőrök kiérkeztek? Röhej...

Átlagarcú 2009.08.03. 16:54:54

Én a feleségemnek ágyba viszem a kávét.

Átlagarcú 2009.08.03. 16:56:17

Neki már csak meg kell darálni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 16:58:26

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
Szép nóta.
Engedelmeddel magamévá teszem.

Nyaaaljuk a fagylaltot,
Továáább nem tudom.

Király!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.03. 17:00:14

@Sün‼: az csak a Sün nyal-ig volt érdekes(szily blog PR.) :)))))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 17:01:57

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
De ez olyan szívbemarkoló is egyben.
Részletek a szily-blogban.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.08.03. 17:03:54

pötyi bát szépen kimosták. fel kell jelenteni az ügyészségen közlekedés biztonsága elleni bcs miatt, a rendőrség eljáró(?) tagját meg bűnpártolás és hivatali visszaélés, ill feljelentés elmulasztása miatt.

havajj 2009.08.03. 17:12:02

na most összezavarodtam. ez a poszt az a poszt ahova szoktam jönni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 17:12:40

@jesszum:
hat itt nincs espresso
de en olyan empatikus vagyok/edenel nem jelentkezett/
eligazitas volt
a muszer jelzett neki
egyutt dolgozott a rendorokkel
hat remelem majd nyilatkozik

@eloszto:

igen az is en vagyok azt mar nem akartam hagymara valtoztatni
sajnos 61
vagyis nem sajnos

Piraeus 2009.08.03. 17:14:17

Kíváncsi lennék Pötyi bá hogy éli meg ezt az egészet.
Nem mintha ez változtatna azon ami történt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 17:17:10

@havajj:
ez az
figyeljuk a hireket Potyi ugyben
igaz hogy nem annyira fogyasztovedelmi tema
de belefer
nekunk neha kell egy ede vagy potyi
/nekem meg reggeli kene de 1 oraja molyol Mary a konyhaban, Bandi ennyi ido alatt leteker 30 merfoldet es meghorgol 2 olyan tv tetejere valo teritot

É2I 2009.08.03. 17:19:07

Még pötyikével nem foglalkoztak, csak a szabálytalan parkolásával.
Lettlévén muszály, mivel ott az a fránya fénykép.
De mennyire éreztük annó, hogy majd az intézkedő rendőrt fogják bacctatni, mert nem szóltak az önkényes rendőrnek, hogy k.rva gyorsan húzzon a szabálytalan parkolásával együtt.
De hogy a tárcsával nem foglalkoznak, felettébb furcsa. Nekem ez olyan, mintha zsarujelvénnyel hadonásznék illetéktelenül, oszt' az igaziak ezt rám hagynák.
Bele sem merek gondolni, hogy az ilyen pötyi félék már gumibotot is hordhatnak.
Remélem, hogy a szervezet ahol "dolgozik" eltanácsolja. Ez lenne a minimum.
Ja és kimószerolnák a nevükből a police szót, mert semmi joguk azt használni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 17:21:51

"Ezért a járőrök figyelmét felhívták a járművek megállítási szabályaira, illetőleg újbóli oktatást rendeltek el a járőrök részére."
Hm. Legalább valami, nem csak sarunk a fejedre.


De ha nem látták hogy leszorította, attól még meg sem történt? A rendőrök érdekesen működnek... :/


@É2I:
"De hogy a tárcsával nem foglalkoznak, felettébb furcsa."
Ja, meg a rádióval sem? Mert a rendőrfrekiket hallgatni asszem szintén nem szabad.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.08.03. 17:21:51

mekkora kamu. mindenről szól ez a határozat, csak arról nem, ami a lényeg. tusolás ezerrel elfele.

Secnir 2009.08.03. 17:22:47

"A Homár-olvasók egyik nagy nyári kedvence volt"

Mi az hogy csak VOLT? E*e helyett lett ő.

A mátyik:
pötyi bátyi rábatyott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 17:23:23

@É2I: De hogy a rendőrrádióval sem foglalkoznak??

Másrészt "Pötyi akcióját a járőrök nem látták, így ők nem is jelenthették." - ez remélem nem azt jelenti, hogy akkor szerintük meg sem történt :D

mailhavergabor1 2009.08.03. 17:24:59

@ColT: azt nem is tudod hallgatni, mivel nem analóg rendszer. de az egyértelmű, hogy Pötyi nem rendelkezett a rendőrségi rádióval, senki nem adott neki ilyet, tehát nem hallhatott semmit.
Ő adott a rendőröknek kölcsön egy analóg URH rádiót, hogy tudjon szólni nekik.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.08.03. 17:28:55

Most felmerül bennem a kérdés, hogy ha az volt a feladata, hogy ha a rendszámfelismerő jelez, akkor szóljon a rendőrjárőrnek, hogy állítsák meg ezt és azt a gépjárművet, akkor hogy a büdös fenébe tette azt, ha nem volt rádiója? Füstjeleket eregetett a Focus kipufogójából vagy mi? Szóval akkor volt-e rádiója mégis vagy sem?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.08.03. 17:30:59

Amúgy meg eléggé szerény semmiség ez az egész, látszik, hogy eltussolás jellegű az ügy. A szabálysértési eljárás is csak és kizárólag azért indult ellene, mert volt itt fent egy fénykép a verdájáról, amint forgalomtól elzárt területen áll. Különben még azért se kapott volna büntit. Amúgy érdekes lenne megtudni, hogy az illegálisan tartott Rendőrség tárcsát elkobozták-e tőle?

mailhavergabor1 2009.08.03. 17:35:25

@winyetta: rádió adóvevője VOLT. ez nem nagy cucc, bárki tarthat ilyet.
itt a hangsúly azon volt, hogy hozzájuthatott-e a rendőrségi TETRA rádióhoz, amin már tényleg hallhatott volna olyasmit is amit nem lett volna szabad (bármilyen rendőrségi forgalmazást). Mivel ilyet nem adott neki senki sem hivatalosan, sem haveri alapon, ezt nem tehette meg.
Ő adott egy URH rádiót a járőröknek, hogy velük tudjon kommunikálni. Ez nem probléma, az analóg rádióival rendőrségi adást nem tudott fogni.

nem, a rendőrök azt nem mondhatják ki, hogy meg sem történt, mivel ők nem látták. Ezt majd a fehérvári menetben kell bebizonyítani.
itt azért volt csak kérdés ez, hogy ha a rendőrök láthatták/látták volna, akkor nekik hivatalból jelenteni kellett volna. Mivel az események alapján kizárt, hogy ők ezt láthatták volna (a leszorítós játékot követően szólt nekik rádión Pötyi, addig azt sem tudhatták, hogy Pötyi a közértbe ugrott át kajáért, vagy üldözősdit játszik), tehát őket nem terheli a felelősség, hogy nem jelentettek egy ilyen cselekményt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 17:37:13

namost beszeljunk mar oszinten
mindig utalta az orszag a hazmestereket a portasokat a korzeti megbizottakat
/altalaban a rendoroket is/
de
ha valakinek ez a foglalkozasa, tehat rendor, feleskuszik stb. akkor azert az rendben van
mindenki tudja kellenek akkor is ha buntetnek mert telefonalsz meg akkor is ha gyilkossagi ugyben nyomoznak
amit a magyar nem fogad el
civil akarja regulazni
de gondolom nem csak a magyar
es most is ilyen korzeti meghizottakata akarnak
tessek azt mondani, hogy sheriff, alatenni egy kocsit technikat
elotte levizsgaztatni
egyertelmu jogviszonyokat teremteni

mar az tekintelyt ad ha fegyvere van, normalis egyenruhaja kocsija, benne teknika

egy kisebb faluba eleg egy
nem kell kulon rendorors lakik otthon ott a kocsi stb.
de ezt itt kitalaltak mar

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 17:40:16

@mailhavergabor1: Ja akkor bocs, már régen volt :) Nem olvastam vissza, mást is csinálok közben :)

@hagyma: Ez működik az USA-ban, mert ott nem gatyáznak ha egy bűnözőt megver-meglő-stb. valaki :( Itt először is egy normális rendőrség kéne, akik következetesen lépnek fel, és fel is lépnek, ha szabálysértést vagy bűncselekményt látnak.
És mondjuk nem állnak meg a zebrán a Meki előtt, ha bemennek kajálni. Hogy csak úgy egyet mondjak.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 17:46:34

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:

"Nyaljuk a fagylaltot,a mézesmadzag rég elfogyott." Bikini együttes

májgeriberi 2009.08.03. 17:46:38

az a "nesze semmi fogd meg jól"?

jól bevigyorogtam , hogy a tárcsát biztos játékboltban vette LOL

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 17:49:29

@ColT:
itt a rendor ott all meg ahol akar
siman mennek mekibe
drive truba is
a rendszer az hogy a sheriffek bizonyos korzetben dolgoznak
otthon vannak, kocsikaznak
ellenorzik a rendet


es barmi tortenik 5 perc alatt ott van 5 masik rendorkocsi

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 17:50:27

@Sörecet:


Látom,figyelsz.

A házi kávépörkölésről nincs valami családi emlék?

szancso58 2009.08.03. 17:50:35

Ha a Draskovytss-drazsénak lehet!!!

SYNG · http://www.youtube.com/user/syngsyng 2009.08.03. 17:53:53

érdekes story.
Ha jól értem akkor az eredetileg körözött jármű pedig szépen tovahaladt?!
Gabika meg Pötyike továbbra is porondon?! szánalom

Tipikusan olyan dolog, amit egy kulturált bocsánatkéréssel szokás/illene elintézni.

májgeriberi 2009.08.03. 18:01:38

@SYNG: a bocsánat ide édeskevés

É2I 2009.08.03. 18:04:01

@SYNG:
Önkényes rendőr meg a bocsánatkérés?
Majd, ha a Marson lakunk.

state (törölt) 2009.08.03. 18:05:29

@mailhavergabor1: látod, hogy odavoltál, hogy a rendőrök nem hibáztak..hát most itt a határozat..kár, hogy ennyivel megúszták/bár, ez boritékolható volt/.Csak nehogy további meglepetések érjenek..naiv vagy, de azért drukkolok neked!
@ColT: mikor lesz itt normális rendőrség?Sajnos, soha.Félő, hogy a fidesz max.az országos és a bp-i rendőrkapitányt cseréli majd csak le, ez a sutyerák, tahó állomány pedig marad

pazola 2009.08.03. 18:07:49

Tehat a rendorokkel megint nem fog tortenni semmi, ahogy altalaban. A tulmozgasos idiota pedig atul az anyosulesre egy masik tulmozgasos idiota melle.

Itt a vege, fuss el vele!

Új Nick 2009.08.03. 18:09:58

@SYNG: nem, gondolom mailhavergábor rendszámát olvasta visszafelé az érzékeny műszer :D

(erről a lovak érzékeny műszere jut eszembe, amit a kommenista idők rendőrviccei a rendőrökkel szoktak párhuzamba állítani)

Pilgram (törölt) 2009.08.03. 18:10:21

krúzolni kéne feltűnően pötyi bá területén és jól leviperázni ha megint policájt játszik.

májgeriberi 2009.08.03. 18:19:01

itt Pötyibá a gáz nem a rendőrség!

a rendőrcsaj csak igazoltatott és elengedett!
vagy nem?

state (törölt) 2009.08.03. 18:23:13

@májgeriberi: olvasd el a posztot:a járőrők nem szabályosan igazoltattak.Bár ki látott már nálunk szabályosan igazoltató rendőrt-értsd, aki a jogszabályoknak megfelelően kezdi el az igazoltatást?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 18:23:23

@state: Na de ELVILEG a kapitány felel az állomány munkájáért. ennyi. Csak hát ez a felelősség nélküli ország. :(

@hagyma: Nem a mekibe menéssel volt bajom, hanem az olyan nyilvánvaló pofátlansággal, hogy zebrán nem hagyjuk az autót... Ott azért csak nem tesznek ilyet csak úgy.

Amikor éppen eset van, akkor persze, álljon meg ahol van hely, azzal semmi gáz.

state (törölt) 2009.08.03. 18:28:56

@ColT: ez igaz, ELVILEG.Az is igaz, hogy ez egy felelősség nélküli ország..egyenlőre..

májgeriberi 2009.08.03. 18:32:13

@state: neked kéne még egyszer!(legalább!)

state (törölt) 2009.08.03. 18:39:22

@májgeriberi: a járőrpár nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el-így már érthető?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 18:42:51

@ColT:
hat csak ha a helyzet megkivanja
de villog mindenuk

májgeriberi 2009.08.03. 18:43:01

@state: ííha mégis elolvasnád, tán kiderülne számodra, hogy az említett PÖTYI BÁ az polgárőr és nem rendőr!

Frucsasz 2009.08.03. 18:45:16

Első!!!

Ma csak a reggeli első posztot ( a MÁV első osztályáról) meg az utolsót olvastam el. A többi nem tűnik érdekesnek.
A pecsenye hozzám képest albínó. A piros bugyim világít a testemen. A vízben fogytam vagy 5 kilót. Hurrá, nyaralunk!

state (törölt) 2009.08.03. 18:46:10

@májgeriberi: könyörgöm, itt most a rendőrők felelősségét vizsgálták:)A mai posztot olvasd el:)

mi nem foglalt még 2009.08.03. 18:49:31

@reunalla: mindig reménykedem.
egyszer hátha

mi nem foglalt még 2009.08.03. 18:51:58

@mailhavergabor1: drukkolok, hogy vegyék el a kedvét a kiskirálykodástól.
de igzat megvallva elég szkeptikus vagyok.

májgeriberi 2009.08.03. 18:56:56

@state: kb 3-szor olvasom, hol van itt szó valamiről is?

Milyen felelősségről beszélsz?

Ez csak egy ilyen tartsuk fenn az érdeklődést poszt!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 18:58:15

Valahol éreztem, hogy a rendőrlány is kap majd...

Az volt már, hogy hol a bizonyíték? Mármint a tárcsa.

Veszek lottót, ha nincs meg.

Ja, ha már rendőr: megkúrtak gyorshajtásért:D

Már várom a csekket.

Láttam én a rendőrt sárga mellényben az út mellett, és hogy a kezét kitartja és forgolódik, még röhögtem is, hogy mit csinál itt ez a jóember.

És a többiek, akik ugyanannál a zöldhullámnál jöttek, szintén. Annyira valószínűtlen a traffipax a belváros közepén, hogy senki nem lassított.

Hát, bebizonyosodott, hogy minden lehetséges.

Eh mindegy.

Azóta vigyázok. Ma ötvennel mentem az Andrássyn, lekurváztak, hogy lassan megyek.

Ők még nem tudják....

mi nem foglalt még 2009.08.03. 18:59:02

@hagyma: pötyibának még fegyvert meg hatalmat?
civileket egyértelműen ikellen zárni a rendőrségi feladatokból.
normális rendőrséget és csendőrséget üzemeltetni.
ez a minimum amit az adómért elvárhatok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:02:42

@mi nem foglalt még:
hat ezt mondom
nem potyi banak
valakinek aki alkalmas kikepzik feleskuszik
civilek verekedjenek a kocsmaban
lecet

state (törölt) 2009.08.03. 19:02:57

@májgeriberi: onnét olvasd:megkaptam a határozatot, kb. ez a lényege-ennél többet már nem tudok segiteni...

state (törölt) 2009.08.03. 19:06:05

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: ha nem állitottak meg, kár izgulni:))Biztos van valami külföldi ismerősöd, aki vezette az autót:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:07:49

@mi nem foglalt még:

de konyorgom lehet szidni amerikat
tudom itt mindenki hulye
de ez itt ki van talalva
es mukodik
van egy ember
van mondjuk 30 utcaja/ez csak egy szam, masok az utcameretek/
felfegyverzik, ellatjak kocsival computerrel , kikepzik
megtanijak a torvenyekre
es onnantol dolgozik
a kocsija a haza elott all ha eppen zabal vagy dug
elerheto mindig
ez olyan egyszeru

májgeriberi 2009.08.03. 19:08:56

@state: és abban mit határoztak?

SZERINTED?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 19:10:06

@state: objektív felelősség van. tök mindegy. megírták, hogy

- megnézhetem magam, ha akarom, és megjelölték a nyitvatartási időt a rendőrségen,
- kizárták az elektronikus ügyintézést, nesze neked XXI. század,
- nincs méltányosság, ne is próbálkozzak,
- akármit is mondok, tegyem az szóban vagy bizonyító erejű magánokiratban, én fizetek, de ha nem én vezettem, akkor csak büntipontot nem kapok, de fizetek.

ennyi.

májgeriberi 2009.08.03. 19:11:47

@state: ennyiről szól bazmeg!

van valami, de azt még nem vizsgáltuk, de amúgy ez történt és emiatt van az ami van!

te mit olvasol ki?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:12:59

@mi nem foglalt még:
ez csak azert van mert nem forditok tul sok sulyt a fogalmazasra
mivel Mary pakol, uvolt valami country, megy a tv es sorozok, mert offos vagyok
szoval nem a Te hibad
azt akartam mondani
most tok mindegy sheriffnek vagy csendornek nevezzuk
arra kikepzett es alkalmas embereket kellene alkalmazni
lehet Potyi is alkalmas lenne
honnan tudjam
de akkor oltoztessek be kepezzek ki
tudja mi a toveny stb.

mi nem foglalt még 2009.08.03. 19:13:12

@hagyma: nekem mincs gondom usával.
bár az lenne nálunk is.

mi nem foglalt még 2009.08.03. 19:15:41

@hagyma: sajna nem lesz még nálunk normális gondolkodás vagy 100 évig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:16:10

ja es a kocsijan legyen szirena "Potyinek"
legyen rairva\
Csendor
valahogy igy

state (törölt) 2009.08.03. 19:19:31

@májgeriberi: hagyjuk...
@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: az Ab. az objekziv fel. 2 rendelkezését megsemmisitette.Vagyis:most elöszőr olyan határozatot fogsz kapni, amiben meg kell írnod, hogy ki vezette az autót a gyorshajtás idején/vagyis nem szabhatják ki azonal a közig birságot/..a többit a fantáziádra bizom, lényeg, hogy már van kiskapu:))

szalontüdő 2009.08.03. 19:20:27

1.poszt 520
2.poszt 3305
3.poszt 104
Össz.: 3929
Tessék számolni, Edét be kell hozni.

state (törölt) 2009.08.03. 19:21:35

@májgeriberi:mondtam, hogy hagyjuk, b..d m..g nélkül

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:23:23

felre ne erts megint

ugy ertem aki affinitast erez
megkapja a kikepzest
elvegez valami mit tudom en mit
az onnantol jol lathatoan "sheriff" legyen
es akkor mindenki tudja O a "sheriff"
csendor
mindegy
a civilek meg ne akciozzanak
nincs ra joguk se meg felhatalmazasuk se
el nem tudom kepzelni holnap vezetek es a sajat kocsimbol egy tablaval integetnek egy masiknak hogy alljon meg
vagy kirohogne vagy lelone

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.03. 19:24:32

Én ezt nem értem. Egy semmitmondó baromság, amiből kiderül, hogy van alapja a véleményemnek... A tisztelt csöndőrök megint nem csináltak semmit. Az történt, amit a fake párbeszédemben leírtam. Pötyiről szó nincs, majd legközelebb, ha árokba lök egy családot, akkor jöhet a szóvivő asszony megint smúzolni meg imádtatni magát a sok megvezetett, naiv kommentelővel.
Na, ennyit az egészről - kéz kezet piszkít.

keptelenseg 2009.08.03. 19:25:05

Jól értem?
Ma Magyarországon a rendőrség általa kiválasztott állampolgárok támogatását, közvetve pénzét fogadja el a szolgáltatás biztosítása érdekében?
Gondolo itt Pötyi bá rádiójának párjára, amit a rendőrségnek adott, hogy tudja őket értesíteni?

májgeriberi 2009.08.03. 19:26:38

@state: gyorshajtásnál az autó tulaja fizet, nem aki vezette azt!

hol látsz kiskaput?

ja, hogy aki adta az autót fizet?

milyen rendes vagy..:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:33:39

@morrisal_:
nagyon ugyesen csinalta
el kell ismerni
rengetegen beleszerettek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:36:26

@májgeriberi:
megint amerikavla kell jonnom
ha gyorsan hajtok utanam jon megallit
es jo esetben csak ticket
a masik maniam a rendszam emberre szoljon ne kocsira

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 19:37:36

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Én az ilyeneket úgy oldom meg, hogy ha rendőr, akkor már gáz van...

Amúgy mi az hogy ha nem te vezettél, akkor is te fizetsz? Ha már lehet tudni, ki volt, akkor fizessen ő!

havajj 2009.08.03. 19:38:02

@hagyma: ebben egyetértünk. de akkor nem lopott kocsikat, hanem lopott embereket fognak keresni rendszám alapján?

májgeriberi 2009.08.03. 19:41:55

@hagyma: ámerika kb 50 évre van tőlünk!

Itt is emberre szólt, csak a magyar leleményes, megadta külföldi ismerőse nevét aki elérhetetlen.:):(

state (törölt) 2009.08.03. 19:42:33

@májgeriberi: nem igy van, de had ne magyarázzam neked, úgyse értenéd:)Azért, segitek, olvasd el az Ab. honlapját..és mégvalami, ha a tulaj ügyes, senki nem fizet...

májgeriberi 2009.08.03. 19:49:15

@state: igazad van hagyjuk..

Az Ab. az abnormálist jelent? Mert akkor ott a helyem(ez nem beismerő vallomás).

Te is jöhetnél!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:53:25

@havajj:
namost van egy rendszamod
ezt cserelheted, sot kell is ha masik allamba megy
de ez a tied, elkerulheto hogy pl ne legyen atirva a kocsi, mert ha eladod leveszed oszt jonapot
lopott kocsi ellen nincs orvossag
@májgeriberi:

nem nem otthon kocsira szol
az uj tulaj megtartja

nekem 3 rendszamtablam van a csomagtartoban

májgeriberi 2009.08.03. 19:55:20

@hagyma:
igazad van!
félreértettem..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:56:20

@májgeriberi:
amugy az AB meg az ombudszman fontos lenne
ha ugy mukodne amire kitalaltak
de az AB-nel ott kezdodik hogy politika
az ombudsznal meg, hogy en vagyok a tuti
itt amerikaban miert lehet leirni hogy keressuk xy-t fekete 178 magas stb.
hat azt nem lehet leirni otthon hogy cigany
pedig aki cigany az cigany

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 19:58:56

meg leirjak ha feher vagy spanyol
mer meg akarjak talalni

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 19:59:19

@state:

mentesülök, ha a gépjármű a szabályszegést megelőzően (!) jogellenesen került ki a birtokomból (ellopták), és kezdeményeztem a hatósági eljárást (bejelentettem a lopást még a gyorshajtás előtt)

mentesülök, ha a szabályszegést megelőzően más használatába adtam, és ezt a használaltba vevő szintén bizonyító erejű magánokiratban elismerte (tehát korábban, mint ahogy száguldoztam volna)

vagy

menetlevél igazolja, hogy akkor pont nem én voltam.

nos, a bizonyító erejű magánokiratban benne van neve, címe, stb.

tehát maximum egy hajléktalannak adhattam volna kölcsön a járgányt. vagy a gyerekem vezetett jogsi nélkül, akire ugye nem vagyok köteles semmit mondani, mert az anyja vagyok, tehát megtagadom.

nos?

Netuddki. 2009.08.03. 20:01:22

Igen, mintha egyesek pont ezt a végkifejletet jósolták volna. +..szák a járőröket. Pötyibá meg megússza valami forgalomtól elzárt területen való álldigálással?????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:02:23

@májgeriberi:
hidd el sokkal praktikusabb
evente hosszabitani kell, de ez csak a penz miatt van es nem draga, de kell
de a tied
eladod a kocsidat, leveszed
veszel masikat
felteszed
csavarhuzo kerdese
persze ha kolcsonadod a kocsidat akkor lesz ami lesz, de itt nem jellemzo mert mindenkinek van

májgeriberi 2009.08.03. 20:03:52

@hagyma: itt az van (per pillanat), hogy ha lányokat beengedik (akcióból,udvariasságból vagy mittudom én miért) ingyért a discóba az már diszkrimináció!
Azt meg, hogy ha vkit cigányoznak, zsidóznak vagy négereznek az miért baj plána ha az?
Nekem nem baj ha azt mondják magyar, még akkor sem ha vmi szívhez szóló jelzőt is raknak elé.

Netuddki. 2009.08.03. 20:04:46

@hagyma: Ez olyan mintha ott azt mondanák ni..er. Itt romát kell mondani. De szerintem itt is simán elmenne a fehér, ill. sötét bőrszínű illető.
Ja és mint a dal is mondja: "Ott van Amerika én meg itt vagyok..."

havajj 2009.08.03. 20:05:58

@hagyma: na jóvan, de a kocsira is kell valami, mer az alapján látszik a forgalmi érv., zöldkártya, az alapján büntetnek tilosban. akkor álljon 2 részből a rendszám, és aki épp vezet az mellétolja a sajátját.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:06:33

@kovi1970:
mar tenyleg az jon le hogy Potyit vedem
pedig szo sincs rola
de itt kozos rendori akcio tortent potyiekkel karoltve
namost hogy megallt ekozben egy felcsikozott aszfalton
ugyanma
a gond hogy reszt vehetett benne
nincs szukseg Potyikre
vagyis van
de oltoztessek be
vegyek allomanyba
stb.
mar leirtam

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 20:08:01

@hagyma: Itthon meg van 1-2 ilyen rendszámfigyelő csoport, de csomóan rendszám nélkül is nyomják...

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Elvileg amúgy ha megállítanak, és nem a tiéd az autó, akkor kellene lennie kölcsönadási szerződésnek... Különben megvághatnak...
És amilyenek, meg is tennék sztem...


A te büntetésed meg köszönhető a sok hülyének, aki addig szórakozott ("neménvezettem") amíg mindenkit megvágnak pár km/h -ért is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:10:48

@májgeriberi:
a zsidozast en se kedvelem mert nem reformatusozok en se
/hehe jut eszembe a jamaikai srac tegnap mondta hogy Ok a legokosabbak es Jezus fekete volt/
ja ha nem serto nevezzuk a dolgokat a neven
@kovi1970:

de mindenki tudja hogy nem napozott hanem cigany...

májgeriberi 2009.08.03. 20:11:57

a rendszámfigyelő csoport figyelje a rendszámot, ne üldözzön és legfőképpen ne szorítson le az útról!
csak hagymát tudom ismételni "nincs szükség (ilyen) Pötyikre!"

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 20:12:08

@ColT: igen, egyetértek. még soha nem gyorshajtottam. mármint bizonyítottan.


ja, és képzeld el, bemennék megnézni, és ott az orcám a videón. ha már ott vagyok, nyilatkozzak. és mondom, hogy nem én voltam:))) nem tudom ki volt. népes családom van. a forgalmi mindig ki van téve az asztalra. aki akarja, használja az autót. és az egész családom pont úgy néz ki, mint én:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:13:33

@havajj:
hat itt ez ugy van megoldva, hogy evente bemegy es fizetsz
kapsz egy matricat
ezt felragasztod a rendszamtabladra
es kesz
zoldkartya meg muszaki ugyan mar
a gepkocsigyartonak kotelessege megfelelo kocsikat gyartani nem nekem vizsgaztatni
lecet

havajj 2009.08.03. 20:13:59

ha sok a bírság akkor lehet hogy megéri keresni egy ügyvédet, az 10 perc alatt elintézi. ha nemsok, akkor egyszerűbb fizetni

májgeriberi 2009.08.03. 20:15:41

@havajj: erről meg inkább ne is beszéljünk!
Tudnék mesélni, mint már mondtam a férjem rendőr VOLT!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:16:37

@ColT:
de most komolyan milyen perverzio kell ahhoz hogy elmenjek ingyen rendszamot ellenorizni

havajj 2009.08.03. 20:17:41

@hagyma: mondjuk most ebben nem értek egyet, mert az egyik legfőbb szempont amiért undorító ámerika, az hogy asziszi nincs semmi környezetvédelmi felelőssége. lásd. kiotói egyezmény.

májgeriberi 2009.08.03. 20:20:16

@hagyma: visszatérnék a leleményességre és az 50 év lemaradásra!

arra, hogy igazold magad arra van kb 7 féle kártya

persze mindegyiken illetékkel

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 20:21:03

@havajj: erre gondolsz?

"Mivel
egyetlen jogszabály sem írja elő, hogy gépjárművet más
személynek átadni csak teljes bizonyító erejű magánokirattal
lehet, ezért véleménye szerint a jogállamisággal ellentétes a
Kkt. 21/A. § (2) bekezdéséhez súlyos szankciót fűzni. "

"A Kkt. 21. § (3) bekezdését azért tartotta az Alkotmány
57. § (4) bekezdésébe ütközőnek, mert az üzemben tartó annak
ellenére büntethető, hogy a mentesüléshez szükséges
feltételeket igazolni tudja."

state (törölt) 2009.08.03. 20:25:00

@májgeriberi: Ab.=Alkotmánybirőság.Ha a férjed rendőr volt, akkor szerintem nincs értelme a vitának.Részemről lezárva

májgeriberi 2009.08.03. 20:25:20

Magyarország én így szeretlek..

LOL

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 20:27:52

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Ez akkor lenne igaz, ha c**** lennél :D
Tudod, mint a viccben, amikor a pingvin bemegy a kocsmába
"-Látta valaki az unokatesómat?
-Miért, hogy néz ki?
-SZERINTED?"
:D

De most akkor amit idéztél, aszerint akkor lehet kölcsönadási nélkül autót kölcsönadni?

@hagyma:
Portás-szindróma pl (bocs Ofélia :) )
De van Pesten pl. ilyen csoport, akik rendszeámfelismerővel mászkálnak a városban, és lopott autókat keresnek. Saját pénz + állami támogatásból működnek.

Több autót találnak meg, mint a yard!! Na ez a gáz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:28:55

@havajj:
jajj ezt a kiotoit haggyuk itt mar katalizatoros kocsik mentek mikor otthon meg zilek es kek ifak pofogtek

de
amugy
itt is megindult egy nagyon nagy program

havajj 2009.08.03. 20:29:42

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: az a kiskapu, hogy elvileg az objektív felelősséget nem törölték el, csak haladékot adtak az országgyűlésnek dec.31-ig hogy javítsanak a törvényen.
viszont azt a bekezdést (asszem 3.) eltörölték belőle, hogy ha megnevezed a használót és rajta nem tudják behajtani, akkor behajthatják rajtad is.
és mivel ezt a bekezdést kivették hát gyakorlatilag az egészet eltörölték vele, mert eddig is pont ez volt a kiskapu. már ha jól értem :S
de egy ügyvéd szerintem jobban átlátja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 20:31:02

@hagyma: Hát, a műszaki sztem nem hülyeség, mert mi van, ha akár egy szőke nő szar fékbetéttel elüt valakit?
Szóval legyen, akár díjért is, mert ez a biztonságért van.Csak hát korrupció, egyebek nélkül...Mert ugye mostanában arról szól, hogy valahogy átmenjen...

Én pl. mindig úgy küldöm műszakizni a gépet, hogy fasza legyen a fék, stb, függetlenül attól, hogy "átmegy". De ezt tudja a szervizem is, őket se zavarja egy rozsdás kipufogó, de egy gyenge, vagy féloldalas fék igen.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 20:31:30

@Sörecet:


Kösz a képet.

Ezek szerint nekem azért nem elég 1 csésze kávé reggelente,mert ülve iszom,mint a lusták.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:31:39

@májgeriberi:
nekem van egy jogositvanyom
eleg mindenhol
az ssn szamot meg eleg bemondanom szoban

state (törölt) 2009.08.03. 20:35:04

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: nos:ha pl.xy kölcsönadta a gyorshajtást megelőzően pl.egy nigériai állampolgárnak, ezt szerződésbe foglalták/már nem követelmény a közokirat, tehát, hogy közjegyző elött kell ezt megtenni/,akkor xy visszaküldi a megkeresésre a hatóságnak azt a választ, hogy a jelzett időpontban eme nigériai állampolgár vezette az autót+mellékeli a kölcsönadási szerzés fénymásolatát.Az Ab. uis azt semmisitette meg, hogy a rendőrség azonnal-minden előzetes megkeresés nélkül-közig. bírságot róhasson ki

havajj 2009.08.03. 20:40:00

@hagyma: látod ezaz, hogy itt mi 20 éve még a béka segge alatt voltunk, és mégis sikerült mostanra csatlakozni (nem az én érdemem, ne értsd félre), amerika meg ragaszkodik a 6000ccmes autójaihoz automata váltóval. jó is az nem mondom, csak azér amerikai elnökként, szenátorként stb. égne a pofám, hogy a legfejletlenebb országokban is felfogják a kollektív felelősség fogalmát, ott meg a pénz meg a kényelem a fontosabb.
meg pl. nincs minusz 20 fok az egész országban mint pl. kanadában, ahol emiatt érthető lenne a fosszílis tüzelőanyagok nagymértékű felhasználása.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.03. 20:40:47

Nnnna jó vitatkozást, én mentem sörözni (bár most nem ihatok alkoholt, szal kibicelni :( ) , mpl meg remélem nem fogsz sokat fizetni!

state (törölt) 2009.08.03. 20:41:13

@májgeriberi: én is:)Nem akartalak egyébként megbántani, pusztán az elfogultságra céloztam.Ennyi
@havajj: tökéletesen jól látod!Ez a kiskapu

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:41:34

@ColT:
valahol itt van a felfogasbeli kulonbseg
ha erzem hogy szar a fekem elmegyek a szerelohoz
es nem a muszaki vizsga miatt
mer az nincs
hat nem vagyok hulye vezetni egy kocsit amin nem jo a fek

moli 2009.08.03. 20:41:47

az volt mar, hogy mosogepszerelo? mert irt am ujat a poszthoz!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 20:42:20

@havajj:

"Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közúti
közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 21/A. § (3) bekezdése,
valamint a 21/A. § (5) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat
e határozat kihirdetése napjával megsemmisíti."


gyakrabban kéne AB határozatokat olvasgatnom:))

@state: nem szabott még ki semmit. várja a nyilatkozatomat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:45:39

@havajj:
mindenki olyan kocsit vesz amilyet akar
azert nem 6000 altalaban
es itt fustolo autot egyet lattam, azt megallitotta a rendor
az automata valtoval vegkepp nem ertem mi a bajod

state (törölt) 2009.08.03. 20:48:51

@májgeriberi: azt meg ha valakit cigányoznak,zsidóznak, négereznek,az mért baj, pláne, ha az?-na, ebben tökéletesen egyetértünk!:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:49:19

@moli:
most kerestem a mosogepest
Madonnaig gorgettem
most Marynek jo lesz

májgeriberi 2009.08.03. 20:49:43

@state: hát nem egy malomban őrlünk :)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 20:49:43

VESZEDE napjára összegyűltek a Homár celebjei: EDE,Pötyi,a két Gabi(Györkő és Bódi Gabi).

GRoby meg Kozsó bár a dobogóról lemaradtak,de azért jutott nekik is egy-egy értékes helyezés.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 20:50:54

@moli:

Mármint a mosógépnemszerelős poszthoz?

havajj 2009.08.03. 20:51:41

@hagyma: persze hogy olyat vesz amilyet akar, csak meg kéne jobban emelni az adóját a környezetszennyezőeknek. és akkor ott is elterjednének a 1.6-2.0 motorok. tudom nehéz lenne megszokni, de meg lehetne.
automata váltó=magasabb fogyasztás+rosszabb hatásfok=több károsanyag

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 20:52:28

Nyaaaaljuk a fagylaltot,
A többit nem tudoooom.
Sallala.

state (törölt) 2009.08.03. 20:53:32

@májgeriberi: javithatlan vagy:))Pedig most tényleg egyetértettem veled:))

májgeriberi 2009.08.03. 20:54:16

@Sün‼: a mézesmadzag elfogyott..

májgeriberi 2009.08.03. 20:55:19

@state: konkrétan nem erre gondoltam..

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 20:56:44

Itt egy mai komment a mosógépszerelős poszthoz:


Passport 2009.08.03. 08:35:30
Vannak, akik a gonoszság elleni Szent Háborújukban, mélyebbre sűllyednek aljasabbá embertelenebbé válnak,mint ami ellen harcolnak.

Ha a Tékozló Homár egy hiteles, normális és jogkövető grémium lenne ,akkor az alázás és anyázás előtt ,elemi kötelessége lenne legalább meghallgatnia a jövendőbeli célpontját.Ez nem történt meg,se e-mailben se telefonon.

Névtelenség mögé bújva egyoldalúan tájékozódva szadista módján élvezkedtek
a büntetlenséget élvező az eredeti bizonyítatlan sérelem megbosszulására szánt törvénytelen agressziótokban.

Férgek.

Bódi Gábor
www.mosógépszerelő.hu

state (törölt) 2009.08.03. 20:59:42

@májgeriberi: jó,értem...ettől függetlenül ebben igazad van

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 21:04:00

@jesszum:

ez annyit jelent, hogy a mosógépszerelős poszt posztolója jól meg van hazudtolva.

ha jól értem.

a férgesedést az értettem. jól.

de nem értem miért írta le ő is, hogy
mosógépszerviz mosógépszerelőBódi Gábor mosógépszerviz mosógépszerelőBódi Gábor

mindegy. most pedig nyilatkozom a szervnek a gyorshajtást illetően.

lö pá

májgeriberi 2009.08.03. 21:05:21

Mindenki gábornak hívnak! már nem először gyanús

state (törölt) 2009.08.03. 21:06:25

@jesszum: ez a Passport nem olvasta a többi fórumot/érdemes megnézni,hogy ott milyen stílusban kommentelnek ill. fröcsögnek/, másrészt értelmetlen, amit ír

havajj 2009.08.03. 21:12:02

@májgeriberi: már aszittem ez egy olaszos utolsózás volt.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:12:53

@májgeriberi:


Engem nem hívnak Gábornak.

Megnyugtató.

szalontüdő 2009.08.03. 21:13:20

@májgeriberi: Ede nem Gábor, ö Fain vagy mifene.:D
Pötyi bá se Gábor, ő nemtudommilyen István, de a rendszáma tutkó ez: JPL-761
És van a Zernő, ő se Gábor.
Nyussszi se Gábor, neki nem derült ki a neve, csak Gábor szimpatizáns.

májgeriberi 2009.08.03. 21:15:38

de valahogy mindig előkerül egy gábor a tarsolyból :)

szalontüdő 2009.08.03. 21:16:08

@jesszum: Engem meg Gábornénak se.
Gábor Gábor se én vagyok.

májgeriberi 2009.08.03. 21:18:05

na veszlát tumorrov.

vesézzetek bátran..

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:19:46

Bódi Gabi írhatott volna a Homárnak e-mailt,kifejtve a törénteket saját szemszögéből.

Úgyis olyan szépeket tud írni az általa tökélyre fejlesztett mosógépszerelésről,hogy szem nem marad szárazon.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:21:13

@szalontüdő:

Márminthogy a Passport nicknéven kommentelő?

Előbb regisztrált a Homáron,mint Pötyi története felkerült.

state (törölt) 2009.08.03. 21:22:38

@szalontüdő: fogalmam sincs:))ki az a Zernő?:))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:23:20

"vesézzetek bátran.."


Jó tíz éve még szerettem a vesét,meg is tisztítottam,azaz veséztem.


Az utóbbi időben nem kívánom.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:24:27

@szalontüdő:

Bárki nickjére rákattintasz,és megtudod,mikor regisztrált azon a nicken,és hány posztja,kommentje volt.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:25:43

@state:


Vigyázz!

A zernő kigyúrt férfi,tekintélyes izmokkal.

És Pötyi haverja.

szalontüdő 2009.08.03. 21:29:44

@jesszum: Pontos a személyleírás.

havajj 2009.08.03. 21:38:03

a passport nem ernő, ő télleg Gábor.

state (törölt) 2009.08.03. 21:44:48

@jesszum: és@szalontüdő: köszönöm nektek, már rég nem nevettem ilyen jót!:))Először azt hittem, egy 12o kg -os pali, de ahogy megláttam a képet..hát..finoman fogalmazva ez a pali max. 5o-6o kg, feleakkora mint én..és az ilyeneket szokták a konditeremben súlyzórúdnak hívni:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 21:45:41

@havajj:
az automata valtoban mar regen nem ertek egyet
ezek mar olyan modernek
nem bimetalosok
itt kell elni es mennyel el californiaba egy 2000-es motorral
mas ez am belulrol

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 22:03:05

@hagyma: Akkor elektronika van bennük.
Meg vezérműtengely, vagy mi.
Laptoppal javíthatóak szerintem.

Nyaaaljuk a fagylaltot,
Tovább nem tudom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 22:06:05

@Sün‼:
mer del van
jut eszembe ha nem volt regen szallasuk
es aludtunk valahol
-hol alszol?
-nyullal szemben

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 22:13:23

@hagyma:
Nálunk pont így van.
A nyúl szemben lakik velem.
Nagy cimbi.
Együtt soktunk futni esténként.

state (törölt) 2009.08.03. 22:16:37

@szalontüdő: egyébként az nagyon tetszett a cikkben, hogy polgárőrünk tudja meddig terjed a hatásköre..ugyanis nincs hatásköre.Ugyanannyi joga van, mint egy átlagos állampolgárnak.Én ezért nem is foglalkozom soha a polgárőrökkel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 02:00:16

@Sün‼:
csak qrwa sok szunyog volt allandoan

hex.kelly 2009.08.04. 09:53:10

Erről a Zernőről meg a Pötyibáról Dwight jut eszembe az Office-ból: "Én hétvégenként önkéntes polgárőr vagyok. Velem nem lehet szarakodni!"

szalontüdő 2009.08.04. 12:40:36

Azért a rendszámot se felejtsük el: JPL-761

state (törölt) 2009.08.04. 13:27:05

@szalontüdő: szerintem ezt már mindenki tudja:))Lehet, hogy azóta lecserélte:))

szalontüdő 2009.08.04. 15:18:50

@state: Az ocsmányirodában volt-e utána?
Még képes és bejelez neki a micsodája, és leszorítja saját magát a tárcsájával.
A következő postot ő írná.

"egyébként az nagyon tetszett a cikkben, hogy polgárőrünk tudja meddig terjed a hatásköre..ugyanis nincs hatásköre.Ugyanannyi joga van, mint egy átlagos állampolgárnak.Én ezért nem is foglalkozom soha a polgárőrökkel"

Gábor se foglalkozott velük, ameddig Pötyi bá nem vetette el a sulykot.

Nálunk a 2db közterület felügyelőnek fegyvere is van, nem látom a tokban, hogy milyen, de van. Kívül hordják, nem eldugva ám az ing alatt.
Megjelenésük vetekszik Zernőével, a gumibotjuk is rövid, megtoldják egy pisztollyal.
Az meg kit érdekel, hogy bennem félelmet kelt.

mailhavergabor1 2009.08.04. 16:07:01

@szalontüdő: Aki egyébként kifogásolta, hogy a rendőrök mit kaptak vagy mit nem kaptak: szerintem úgy, hogy az itt megjelent poszt alapján indította a vizsgálatot a rendőrkapitány, igen alapos és tisztességes vizsgálat volt. Mivel nem Pötyi bá volt a célpont ez esetben, jó tudni, hogy azért a rendőrök arra is ügyeltek ez esetben, hogy ha ők hibáztak bárhol bármit az ügyben, akkor az a vizsgálat során kiderüljön.

A határozatban ott van világosan, hogy a rendőrjárőr nem a KRESZ szerint végezte a megállítást, ezért erre felhívják a figyelmét. A két állítás, melyből az enyém az volt, hogy nem volt látható karjelzés, a járőrlány állítása, hogy ő integetett, a rendőrkapitány az én verzióm fogadta el, tehát még ebben az apróságban sem a kollégát védte meg velem szemben.

Hozzátehetjük azt is, hogy eredetileg sem volt a rendőrökkel problémám, vagyis ez a vizsgálat ilyen téren is többlet ahhoz képest, ami az egészben a cél: a Pötyi bá féléket eltávolítani az utak mellől. Ez a vizsgálat ugyanakkor lényeges eleme lesz a fehérvári ügynek is. Hogy miként, az majd meglepi lesz.

szalontüdő 2009.08.04. 16:14:30

@mailhavergabor1: Ne csigázz Gábor,ne csigázz!!! Az idegeim kimerülőben vannak.:))
Mikor várható valami fejlemény Pötyi bával kapcsolatban?
Ágnes asszony szabin van? Tőle is várom a híreket a cípőjéről.:)

mailhavergabor1 2009.08.04. 16:25:37

@szalontüdő: Nem, nem téged/titeket akarlak csigázni. Csak tudod mi volt régen a katonai rádió adóvevőkre írva? "Vigyázz, az ellenség is hallgatja"
A bizonyításhoz pedig minden elemre szükség van, a stratégia pedig megvan.

Hogy fejlemény mikor várható, gondolom azon múlik, a közlekedésrendészet mikor tud érdemben fogalkozni az üggyel. Én még nem kaptam idézést, nyilván nem a nagy szabik idején történik ez.

szalontüdő 2009.08.04. 16:42:45

@mailhavergabor1: Mindegy, én tuti követem a fejleményeket, rendkívül felbosszantott Pötyi bá az akciójával, értékelem, hogy fel merted vállalni.
Nálam a közterületszolga van elszállva, igazoltatásnál nem csak a személyit kéri el, hanem a forgalmit, jogosítványt is.
Ami felháborító, hogy sokan rendőrnek hiszik, mivel úgy adja elő magát.

Rendőrökkel viszont semmi gondom.

state (törölt) 2009.08.04. 19:31:04

@szalontüdő: a közterületfelügyelőnek jogilag nem lehet fegyvere.Ha mégis az büncselekmény.
Azt, hogy nem foglalkozom velük/a polgárőrőkkel/, úgy értettem, hogy én máshogy intéztem volna ezt az ügyet.Azt, had ne írjam le, hogy miként, de ha a rendszám megvan, az elég..
@mailhavergabor1: bocs, ezt nem tudom kihagyni:''..azért a rendőrők arra is ügyeltek ez esetben, hogyha ők hibáztak bárhol bármit az ügyben, akkor az a vizsgálat során kiderüljön.""Hmmm..és megkapták méltó büntetésüket, egy ejnye-bejnyét:))Azért-őszintén-drukkolok neked!

state (törölt) 2009.08.04. 19:49:34

@szalontüdő: még valami:én nem hagynám, hogy egy közterületes igazoltasson, ugyanis nincs olyan jogköre, mint a rendőrnek.Ugyan értesithetné a rendőrséget, de addigra én már árkon-bokron túl lennék:))

mailhavergabor1 2009.08.04. 20:10:02

@szalontüdő: Igen, nekem is nagyon felcseszte a csőröm az önkényeskedése és az agresszivitása. Valahogy a vérében lehet, még a meghallgatásán is úgy beszélt, mintha ő irányította volna a rendőröket. Az ilyentől az ember zsebében a bicska nyílik ki.
Engem az sem érdekel, hogy volt-e már ügye rendőrködésért vagy sem. Ez az eset ami jó lenne, ha az utolsó lenne.

Ha gépjárművezetéstől el lehet valakit tiltani egy életre, akkor az önkéntesrendőrködéstől is.

A rendőrök ejnye bejnyéje: szerintem semmivel nem is érdemeltek többet. Ők csak a feladatukat teljesítették. Apró hiba volt, amire felhívták a figyelmüket, ennél semmivel nem is kellett volna többnek történni velük.

state (törölt) 2009.08.04. 20:20:00

@mailhavergabor1: jó, elfogadom, végülis te tapasztaltad és tényleg őszintén remélem, hogy úgy zárul le ez az egész eljárás, ahogy szeretnéd

szalontüdő 2009.08.04. 20:56:00

@state: Most jutott eszembe, hogy ezt e-mailben meg is kérdeztem.:)))
El is felejtettem megnézni, mit válaszoltak, igazából nem is számítottam rá, hogy válaszolnak, de igen.

Pedig hülye azért nem vagyok, mind a kettőnek ott van az oldalán a fegyvertartó, benne valamivel.
Hogy nem vízipisztoly, az hétszentség.


Hivatkozással – 2009. július 14-én – elektronikus úton küldött levelére az alábbiakról tájékoztatom:

A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LXXXIV. törvényben került sor a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény módosítására, amely 2009. szeptember 01-től lép hatályba.


A jogszabály szerint „a felügyelő a jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás megtörése érdekében testi erőt, könnygázszóró palackot, súlyos sérüléssel fenyegető, vagy a személye ellen intézett támadás, illetőleg az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására, valamint vagyonvédelemre testi erőt, könnygázszóró palackot, valamint szájkosárral ellátott szolgálati kutyát alkalmazhat”. A közterület-felügyelők „fegyverviselési jogot” nem kaptak.


Tájékoztatom továbbá, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet felügyelője belső szabályozásunk alapján szolgálaton kívül csak akkor „intézkedhet”, ha szolgálatban lévő felügyelőnek kell segítséget nyújtani, úgy mint hivatalos személy támogatója.


Budapest, 2009. július 31.
Tisztelettel:
Szabó Mihály

igazgató

szalontüdő 2009.08.04. 21:45:38

@mailhavergabor1: De jó lenne ide hozzánk is egy ilyen Gábor, sajnos itt még nem sikerült a közteressel megértetni, hogy ne a nyúl vigye a puskát.

state (törölt) 2009.08.04. 22:12:17

@szalontüdő: elhiszem, hogy fegyver volt az oldalunkon, de akkor ez-mint írtam-büncselekmény.Ami választ kaptál, benne az idézett jogszabályi hivatkozással, az jogilag stimmel

szalontüdő 2009.08.05. 08:06:10

@state: Jól van na, de én nőci vagyok. :)))

Az igazoltatás így jön létre.
Adott egy nagyon rövid utcaszakasz, cirka 10m. Ott lakik egy képviselő, akit zavart a forgalom, ezért egyirányúsították.
Ezért a 10 méterért kell több száz métert kerülni az autósoknak.
Vannak bátrabbak, akik megkockáztatják, nem kerülgetnek, hanem huss átmennek ezen a rövid szakaszon.
A bibi akkor van, ha a közterületszolgák ott lapulnak elbújva a másik végén.
Illik rájuk az a leírás, amit Gábor írt Pötyi báról, mintha ők sz@rták volna a spanyolviaszt. Azt a kioktató, lekezelő stilust,kevés ember hozza, mint ők.

Ezt a választ pedig egy ügyvédtől kaptam:
"Önvédelmi célra engedélyezett lőfegyver kizárólag rejtve viselhető. Ugyanez vonatkozik az önvédelmi célú gáz- riasztó fegyverre is, mely ugyan szabadon tartható, de viseléséhez ( testen történő elhelyezéséhez) rendőrhatósági engedély szükséges"

Akkor most, hogy is van ez?
A törvény szerint nem kaptak fegyverviselési-jogot, de, ha rendelkezik önvédelmi célű fegyverrel, és ehhez rendőrségi engedélye van, akkor azt akár munkaidőben is hordhatja?

state (törölt) 2009.08.05. 12:22:13

@szalontüdő: egyáltalán nem baj, hogy nőci vagy:)))Ha egyébként valamit félreérthetően írtam, akkor elnézést.
Az első felvetésedre egyszerü a válasz:én nem állnék meg nekik.No persze, ha elémugrana, akkor egy pillanatra megállnék/nehogy elüssem/, iratokat nem adnék át, aztán továbbhajtanék.Ugyanis kényszerintézkedéssel nem tarhat vissza, mivel nem rendőr/ez természetesen a közlekedési szabálysértés esetére vonatkozik/.
A második felvetéseddel megfogtál.Az ügyvéd válasza jogilag stimmel, de hogy munkaidőben is hordhatja-e, azt nem tudom.Szerintem nem, de erre nem vennék mérget:))

szalontüdő 2009.08.05. 14:00:10

@state: Köszönöm, változtatni úgyse tudnék rajta.:)))
Nem volt félreérthető, csak, én mint nő, nem biztos, hogy el mernék slisszolni előlük, annak ellenére,hogy mellben erősebb vagyok tőlük.:DDD

Erősen gondolkodom rajta, hogy 10eFt-ot megérne, ha bemennék az utcájukba, de előtte egy kamerát beszerelnék az autóba és felvenném az akciójukat.
Egy a baj, már messziről megismer, kölcsönösen utáljuk egymást.:DDD
Utána járhatnék a rendőrségre, előre megfontolt, aljas okból elkövetett közteres videózásáért.:DD

A fegyveres dolgot ki fogom nyomozni, mert FONTOSCH.:DD

state (törölt) 2009.08.05. 14:42:34

@szalontüdő: "..mellben erősebb vagyok tőlük":)))
Hát, azt neked kell eldönteni, hogy megér-e ennyit.Jogilag készithetsz felvételt róluk/még a rendőrről is/, csak a felvétel közzététele van feltételekhez kötve.De:pl.bíróság elött felhasználható
Azért, egy apró ötletem lenne.Ha esetleg mégsem lenne igazam és az engedéllyel/?/tartott fegyverét nem rejtve viseli, ahogy írtad, akkor erről nem ártana egy felvétel, no meg azt is ki lehet deriteni, hogy van-e hozzá engedélye

state (törölt) 2009.08.05. 14:51:11

@szalontüdő: bocs, kimaradt, hogy ha abban nem lenne igazam,hogy szolgálatban nem viselheti a fegyverét

state (törölt) 2009.08.05. 14:57:58

@szalontüdő: bocs, kimaradt:ha esetleg mégsem lenne igazam, hogy a fegyverét szolgálatban is viselheti

szalontüdő 2009.08.05. 15:03:03

@state: Rajta vagyok az ügyön.;)
Addig nem akarok érdeklődni, ameddig nincs fényképem róla.Csak sajna, vagy nem sajna, a munkám most nem teszi lehetővé, hogy napközben hajkurásszam őket, éppen hol kolbászolnak.:))
De ami késik, az jön.

state (törölt) 2009.08.05. 16:19:13

@szalontüdő: mindenesetre én drukkolok neked!

szalontüdő 2009.08.05. 16:26:19

@state: oh, nagyon köszönöm! :)))Hajrá Gábor, hajrá én!!!! :DDD

szalontüdő 2009.08.05. 17:27:23

@state: Na ez a nem semmi!
Az előbb jött az üzi.
"Kizárólag a munkavégzési célú lőfegyver viselhető nyíltan, de csak formaruha esetén. Magánszemélyként kapott önvédelmi célú lőfegyverviselési engedély kizárólag a rejtett viselést biztosítja. Vonatkozik ez az önvédelmi célú gáz-, riasztó fegyverre is.
Vagyis a droid nem viselhet sem lő- sem pedig gáz-riasztó fegyvert nyíltan.
( mivel munkavégzési célú nem jár neki, saját önvédelmi meg csak rejtetten)"

Azt hiszem hamarosan rááldozom a nem létező szabadidőmet erre a Pötyi bá2-re.

state (törölt) 2009.08.06. 02:31:55

@szalontüdő: na, akkor hajrá!:))Aztán majd számolj be a fejleményekről

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.08.14. 17:30:26

Na kiket láttam ma siófokon?
3 ürge fehér pólóban kék gatyában baseballsapiban, az egyiknek az oldalán jelvény volt. Na mondom rendőrök. De NEM.
Feltűnt hogy a digitális fényképezőgép a nyakban nem szériatartozék. Meg talán más is lógott oldalt (mondjuk fegyvernek látszó tásrgy?)
Amikor elmentek mellettem akkor láttam a hátukon: MÁTRIX POLICE
Ááá nem volt megtévesztő kicsit se...

mailhavergabor1 2009.08.14. 19:04:21

@Ingyen Online Stratégia játék magyarul:

talán azért a nagy nyilvánosság, amit ezek a szélhámoskodó "rendőrnek látszó tárgyak" kaptak itt, segít abba, hogy még ha első ránézésre megtévesztőnek is tűnnek, senki ne dőljön be.

ez az egész pontosan azért van így, a jelvény, a logo, a név, hogy kellően megtévesztő legyen. ha próbálkozik valamelyik ügybuzgó-mócsing, akkor meg senki nem dől be nekik és kész. attól kezdve nem sokat ér a jó kis felirat, meg hasonlók. azért a fegyvernek látszó tárgy még durvább... mert a póló a felirattal a jelvények stb azt mondom, makimajmok játszanak. de a fegyver vagy annak látszó tárgy kicsit több ennél.

mailhavergabor1 2009.08.14. 19:08:46

@mailhavergabor1: bocsánat, kihagytam egy karaktert:
"segít abba" helyett "segít abban"...

mailhavergabor1 2009.08.17. 19:44:57

mint az indexen máshol olvasható, még a polgárőröket is hamisítják, vagyis vannak, akik polgárőrnek látszanak. érdekes világ ez. polgárőrök rendőrnek látszanak, másik civilek pedig polgárőrt játszanak.

lassan tényleg bárki emberszabásút mozogni látunk a kocsi közelében, vagy padlógázzal menekülni kell, vagy jogos önvédelmet gyakorolni, különös tekintettel a BTK 29. § ának júniusi módosításának fényében.

1 mezei utas 2009.08.25. 15:41:38

Idén nyáron nem láttam Pötyibá'-t Velencén :)

1 mezei utas 2009.08.25. 15:46:37

Helyes végre megmozdult valami a Velence tavi RK-k hót korruptak, de ezt most nem sikerült elsikálni!!!!

Hajrá Gábor!!!!

Megjegyezném: A Fejérvéd (itt is érdekelt Pötyibá') arra kötelez, hogy X összegért cseréltessük le a riasztónkat a házban...

mailhavergabor1 2009.09.15. 12:31:39

Ma kerestek Fehérvárról. Szombaton megyek le, első felvonás kezdődik.

Átmegyünk a helyszínre is.

mailhavergabor1 2009.09.30. 16:45:27

@szalontüdő: Megírtam Szily-nek, de még nem volt ideje beposztolni.

Szóval szembesítési kísérlet volt.
Pötyi bá pofátlanul eskü alatt a szemembe hazudta, hogy soha életében nem került a kocsijával a kocsim mellé, sem nem rendelkezett tárcsával sem.
Utána a nejem arcába hazudta ugyanezt. Közölte, hogy nem is látta még, ami logikus, mert a kocsiban hátul ült, és azt mondta, hogy simán bármit mondhat, mert nem volt a kocsink mellett..

Érdekes, hogy az 5 éves gyerek, mikor itthon hallotta, hogy beszélünk, megszólalt "arról beszéltek, amikor az a bácsi a kocsijával mellénk jött és piros tárcsát mutogatott nekünk?"...
kár hogy nem lehet tanú..

szalontüdő 2009.10.01. 08:37:43

@mailhavergabor1: Legyek őszinte? Nem is vártam többet az ilyen gerinctelen alakoktól. Csak a pofájuk nagy, de nem merik vállalni a tettüket.
De az érdekes, ahogy emlékszem, más kommentelő is írt a tárcsájáról, akik arra laknak.Ez véletlen?
További kitartást, veled vagyunk!

jason- 2009.10.18. 14:38:27

Vagy ellened!!!!!!:)))))))))))))))

jason- 2009.10.18. 14:46:30

@szalontüdő:

Tudtok ám szenvedni!:)))))))))))))))

mailhavergabor1 2009.10.21. 12:58:27

Hali, Szily Lacinak megírtam, de nem tudom miért, nem láttam, hogy reagált volna.

Szóval ebben az országban mindent lehet büntetlenül.

Pötyit felmentették, vagyis a rendőrség még az ügyészségre továbbította az anyagot, de az ügyész szépen ejtette az egészet.

Magyarán ma egy polgárőrnek kinéző akárki simán bármit megtehet, ha csak én és a feleségem látta, akkor azt senki nem hiszi el. Sajnos nem volt TV stáb a helyszínen, sem előre nem fizettem meg tanúkat...

Az ilyen ügyészségeket jobb országokban lecserélik.

Ezek után mindenkit arra biztatok, ha polgárőrt lát, automatikusan védekezzen, mert biztos, hogy jobban jár, ha egy Pötyi félével akad össze. Javaslom mindenkinek az idén nyáron a BTKban az önvédelemről szóló kedvező változtatások tanulmányozását.

jason- 2009.10.23. 18:25:57

@mailhavergabor1:

Igy jártál apafej!

HA-HA-HA-HA!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.02.01. 18:56:34

@jason-: Történt azóta valami Pötyi bával? :)
süti beállítások módosítása