Tékozló Homár

Leniggerezte a külföldi vendéget a Palatinus trágár kabinosa

2009.08.04. 07:17 | ge | 420 komment

Cs. a vasárnap délutánját a Palatinuson egy durva kabinostól való rettegés árnyékolta be. A Palatinus alkalmazottja válogatás nélkül bazmegolt és kurvaanyázott a vendégeknek, akik megzavarták és munkára kényszerítették őt.

Vasárnap, augusztus 3-án délután egy háromfős baráti társasággal úgy döntöttünk, hogy a nyári forróságot a Palatinus strandon tesszük elviselhetőbbé. A pénztárak előtti kígyózó sor szerencsére gyorsan fogyott, viszonylag hamar bejutottunk. Ezek után kezdődött a döbbenet, amiről korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy egy európai főváros egyik legdrágább strandján (felnőttjegy 2400 Ft/fő) bekövetkezhet, mégis megtörtént.

A problémák ott kezdődtek, amikor egyik barátom (magyar szakos bölcsész, ~170cm magas, halkszavú) észrevette, hogy kifelejtett valamit a táskájából, és a kabinossal a szekrényt mégegyszer kinyittatta. A kabinos (50 körüli, bajszos, fülbevalós úriember) sűrű bazmegolások közepette, emelt hangon közölte, hogy ő a jattból él, és még sokan várnak rá, meg különben is, mit képzelünk, hogy ugráltatjuk őt. Hozzáteszem, hogy volt olyan nap, hogy 3x-4x mentünk nap közben vissza a szekrényhez és a valóban készséges és segítőkész kollégájának a nap végén adtunk is „jattot”.

Ekkor odalépett hozzá egy fekete turista, és félve megkérdezte, hogy „Do you speak English”, mire válaszul szintén veszekedős stílusban megkapta, hogy „szpík, a kurva nigger anyád”. Remélhetőleg nem értette, és nem viszi hírét szülőhazájába. Eddig szép minden, most jön a furcsaság…

Távoztunk, de az ajtóból visszatértünk, mert szokatlan ordítozást hallottunk. A kabinos úr épp egy másik társasággal üvöltözött, bazmegolások és kurvaanyázások közepette köszölte velük, hogy csak ő van egyedül, meg különben is… A srácok (később megtudtuk: erdélyi magyar turisták) döbbenten álltak, és felajánlották, hogy csak adja oda a kulcsot, szívesen kinyitnak-bezárnak ők. Erre megkapták, hogy a kulcs nála van, hogy a „picsába” adja azt oda? Majd egy újabb szekrény-szakaszt a lezáró padokat szétrugdalva szabaddá tett, és így lehetővé vált az átöltözésük.

Ilyen bevezető után fürödtünk-napoztunk egy jót, és reménykedtünk, hogy este már nem ő lesz. Kollégája volt (vékony, hosszú hajú, szintén 50 körüli), aki nagyon készséges, és még jattot is kapott…

Úgy érzem felesleges megírni, hogy mélyen felháborít az eset, hogy 7200 forintot fizettünk egy valóban elit helyen, és el kellett viselnünk, hogy egy alkalmazott minősíthetetlen, kocsmába sem illő stílusban szó szerint bazmegoljon és kurvaanyázzon velünk.

Jelen levelet eljuttattam az üzemeltetőnek, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-nek és az index.hu internetes portál Tékozló Homár c rovatának is.

Cs.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Átlagarcú 2009.08.04. 07:22:37

Noh, elolvastam. Nem térek magamhoz a felháborodástól!

Énbagoly 2009.08.04. 07:22:55

Valószínű, a kiabáló úriember valakinek a valakije. Különben hogy kerülhetett volna ilyen helyre. Erre a pozícióra tökéletes lenne, egy diákmunkás, aki még nyelveket is beszél. Legalább egy kicsit.

Énbagoly 2009.08.04. 07:24:05

@Sörecet: Szép ám az avatarod. :)
És aktuális. :))

Secnir 2009.08.04. 07:24:21

kultúra b+, kultúra :)

amúgy a fekete turistával nyugodtan szóba lehetett volna állni, és gyönge angoltudással rámutatni a kabinosra:
-fákk, idiot, fákk.

B@nális Coitus 2009.08.04. 07:26:34

Nem csodálom, hogy ki volt akadva a tag: kis k...ög bölcsész bu..ik gondolom állandóan kinyittatták a szekrényajtót. Utálom az ilyen majmokat, itt meg leírja, hogy szegény néger, meg szegény erdélyi magyar túristák.... persze, inkább román vendégmunkások, nem????

silent76 2009.08.04. 07:30:14

Melyik évben esett augusztus 3-a vasárnapra?

Átlagarcú 2009.08.04. 07:31:58

@Énbagoly: Így nyár végére sikerült bejárnunk Európa néhány csúzdaparkját, strandját, egyéb fürdőhelyeit a családdal. Esküsöm mindenre, ami szent, hogy egyetlen kabinost sem láttam. Mindenhol szekrények tömkelege, benne a kulcs, oszt jónapot. Annyi a feltétel, hogy az elvesztett kulcshoz tartozó szekrényt csak zárás után hajlandóak kinyitni.
Egyáltalán, mi az a kabinos.
Nagyon gazdag cég lehet, aki ilyen alkalmazottat tart.

silent76 2009.08.04. 07:32:28

Egyébként az eset felháborító.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 07:33:00

@silent76:


Ne bántsd Gábris Esztert!

EDE már bántotta.

Az úgynevezett "rádióban" elmondott monológjában.

Ofélia . 2009.08.04. 07:34:36

Talán ha pontos egy nevet kaphatnánk:((

Egyébként ilyennel én még az életben nem találkoztam de ha megtörtént volna akkor megkerestem volna a főnökök közül az ügyeletes bent leledzőt és azonnal kirugatom de az ország összes strandjárol!!

Ja és az ő kurva anyja meg aki felvette azé is!!:((

Énbagoly 2009.08.04. 07:35:27

@Sörecet: Nálunk ragaszkodnak a cucializmuból itt maradt hülyeségekhez. Még mindig.

silent76 2009.08.04. 07:36:00

@jesszum: A mai nap akkor most FONTOSCH lesz?

Ofélia . 2009.08.04. 07:37:17

@silent76: Majd fog 2025- ben mert az lessz a ló éve:))

@jesszum: Lemaradtam????:)
Hol lehet meghallgatni azt a bizonyos monológot?:((

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 07:37:59

"a nap végén adtunk is „jattot”."


Minek adtok?

Nővérnek,aki a családtagot ápolja,annak adjatok!

Ha megérdemli.

De kabinosnak?

Mi a bánatos lótüdőnek?

Secnir 2009.08.04. 07:38:27

@silent76:
2008, 2003, 1997, 1986, 1980, 1975.
korábbiakra nem emléxem.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 07:39:50

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

Megpróbálom belinkelni.

silent76 2009.08.04. 07:41:17

@Secnir: Akkor titokban Gabris Eszter is nosztalgiázik...

Átlagarcú 2009.08.04. 07:45:58

Az is igaz, hogy európai strandokon nem öltözőszekrény van, hanem inkább csak csomagmegőrző-szekrény. Nem is az öltözőben vannak, hanem csak úgy esetlegesen elhelyezve a bejárathoz közel. Van amelyik kulcsos, aztán vannak egészen modern automaták is.

EÖ (törölt) 2009.08.04. 07:48:01

Morgen!

lehetett volna választékosabb is a kabinos: a nílusi palóc kifejezés jobban illet volna ehhez a szituációhoz.

Énbagoly 2009.08.04. 07:49:55

@1éÖ: Láttad, hogy első voltam? :)
Ne várd el a műveltséget, egy ilyen embertől. :)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 07:50:00

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:


Linket nem tudok adni,de a www.mr1.hu címen megtalálod a Kossuth Rádió Hangtárában,július 27-én,hétfőn,9 óra 17 perctől.

Tegyél lavórt a monitor alá

!!!!!

Énbagoly 2009.08.04. 07:51:57

@jesszum: Én azt nem értem, ez az ember, hogy hiheti még mindig azt, hogy neki van igaza?

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 07:52:09

@silent76:


A mai nap nagyon fontos nap.

Emelkedik a font árfolyama.


(Psszt!Remélem,nem a munkahelyedről kommentelsz!EDE azt nem szereti.Vigyázz magadra!)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 07:57:05

@Énbagoly:


Megbüntette a vendéget,mert több e-mailt is írt,amelyekben információkat kért a szállásról.

A tudatos vásárló egy kicsit több energiát köt le,mint a birka.

Aztán,amikor a bili kiborult,megmagyarázta magának,hogy a másik a hibás,ő nem.

Így nem kell elgondolkodnia saját tettei felől.

Élete végéig hinni fog a saját variációjában.

Amiben már a családtagjai is megerősítették a kezdet kezdetén.

Ofélia . 2009.08.04. 07:57:37

@jesszum: Vigyázz!! A szekrényes nem egyenlő a kabinossal:)

Az utóbbi az un. kabinjegy ellenében egy kis fülkét ad és ott lehet hagyni mindent egy zárt helyen és naponta x esetben cseszegetni.
Ez jóval drágább megoldás mint a szekrény viszont egyedül öltözöl és ritkábban zoomolnak:)))

Na ezért egy százast szoktam otthagyni:)

Énbagoly 2009.08.04. 07:59:29

@jesszum: Hát az biztos, hogy soha nem fogja beismerni azt, hogy ő volt a hülye. :)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 07:59:40

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:


Max. akkor adnék egy százast,ha tényleg újranyittatnám a kabint.

Előre,a semmire nem adnék.

Kiotop 2009.08.04. 08:00:51

valóban elit hely...hehe

deputy sheriff 2009.08.04. 08:02:28

A szar geci kaukazusi kurva annyat kabinos potyinek.
Amugy mijaz a kabinos? Az olyan amit az Uristen@menny.hu-ban lattam, a csoka aki beleejti a hemiveget a lecsoba?

Átlagarcú 2009.08.04. 08:04:50

Tuggyukki még mindíg megoldhatná a problémát: Kisorsolhatna a legtöbbet kommentelők özött egy négy főre szóló kényeztető hétvégét a panziójában, amibe beletartozik egy vitorlázással egybekötött bográcsolás alanyi jogon.
Mindenki kapna apró emléktárgyat(kis faszenes kulcstartó)

EÖ (törölt) 2009.08.04. 08:06:07

@Énbagoly: láttam, hogyne. :)

De nem létezik, hogy nincs egy belső utasítás, ami leírná, hogy milyen nemzetet milyen nyelven kell az anyjába elküldeni. :)

eternity · http://eternity.blogter.hu 2009.08.04. 08:07:39

A drága kabinos nyilván egy felvilágosult és kulturált jobbikos szavazó.
Egészségünkre.


És lesz még rosszabb...

EÖ (törölt) 2009.08.04. 08:08:27

@1éÖ: illeTT, még mielőtt majmászpepi kiLYavíccsa.

Gilderoy 2009.08.04. 08:09:51

Kiskoromban mindig ezektől rettegtem, örökké leugattak amikor nem nézett oda felnőtt.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 08:10:27

@Sörecet:

De legyen a csoportban egy pszichológus,egy kigyúrt izombember,egy keleti harcművészetekben járatos,és egy Woody Allenhez fogható tehetség,aki minden helyzetben kidumálja magát!

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 08:13:00

@Egyéves Önkéntes


Most jól meg fogok rád sértődni.

Egy összetett szóban emlegetni engem Majmásszal.

Na hallod!

potrzebie 2009.08.04. 08:13:05

@eternity: Te meg egy f@sz vagy
Egészségedre.

Dr.Traktor 2009.08.04. 08:13:59

persze-persze
valójában úgy történt, hogy a "bajuszos kabinos" fickó a tulaj volt aki egyedül látta el vagy 5 személy feladatát mivel azok ÚJINFLUFENZÁVAL feküdnek a közeli kórházban, ugráltattátok egész nap, mert azt hiszitek 7200 ft-ért bármit megengedhettek magatoknak!
néger a közelben sem volt, a turisták meg borsodi kokerók voltak akik épp a kirámolt kabinok tartalmával próbáltak elslisszolni.
miközben fél kézzel a yardokat hívja, másikkla meg a tolvajokat tartja vissz amajd pont a te majom haverodnak fog ajtót nyitogatni nem? bazmeg!

^^

EÖ (törölt) 2009.08.04. 08:14:45

@jesszum: még ennél is jobban? jóságos ég!

havajj 2009.08.04. 08:14:55

hé niggerek, ez most komolyan egy tavalyi poszt?

EÖ (törölt) 2009.08.04. 08:16:21

arra gondoltam, hogy kellene fehér csokis vaníliás karikát is gyártani, hogy a niggerek is össze tudják kenni magukat.
nem?

Shitting Bull 2009.08.04. 08:17:45

@Énbagoly: vagy életében (pardon, jelen munkaviszonya kezdete óta) először merev részegen ment dolgozni...

Szódás Lova 2009.08.04. 08:19:03

Lóreggelt.

Görényland újra támad.
Ezeket hívta Torgyi talajgyökérnek,
vagy csak olyas, hogy a
mélyben kovárványos, barna erdőtalaj is
mélyépítő mérnök mellette? Mert
ha igen, a kabinosi munkakör meghaladja
a képességeit; alkalmasabb festékszárító munkára. Ahol egész nap azt kell néznie, hogy mikor mikor száradt meg a festék.

Ánem.

eternity · http://eternity.blogter.hu 2009.08.04. 08:22:38

@potrzebie:

És még egy.
De ha szégyelled, miért árulod el?

Énbagoly 2009.08.04. 08:22:42

@Shitting Bull: szolidálsz? :)

@havajj: @1éÖ: kicsit nem figyelek oda, és máris niggereztek? enyje!

Énbagoly 2009.08.04. 08:26:09

Most nem ment ki az előző? Vagy igen?

Ferguson 2009.08.04. 08:27:31

Bexarás :S Amúgy a palatinus mióta "elit" strand? Az elit strand nem itt kezdődik barátom. Ami nálunk van itthon, az már nem lehet elit legyen szó akármiről, tekintettel a profizmus és a minőségi szolgáltatás hiányára...

EÖ (törölt) 2009.08.04. 08:29:46

@Énbagoly: mi csak felvesszük a poszt által elénk vetett fonalat. :)

makimajom? 2009.08.04. 08:31:37

Az a pali egy idióta pöcs. Szombaton voltunk mi is, az a fasz ott osztotta az észt akkor is. Bazze' télleg ennyi zsetonért (2400HUF/kopf) ne kelljen már egy idióta jóindulatára várni... vidéki kisebb strandokon már megoldott

unknown_soldier 2009.08.04. 08:32:21

az ilyen kabinos takarodjon a kurva anyjába szart lapátolni, ahol elég annyit szpíkelnie, hogy aggyá cigit ..

Énbagoly 2009.08.04. 08:32:39

@1éÖ: ja, mentegetőzni lehet, mi? :)))
nem kell ám mindent felvenni. Anyukád nem mondta? :))

pengusz 2009.08.04. 08:35:39

@Dr.Traktor: :DDDDD
Már jól kezdődött a napom :D

EnZsolt 2009.08.04. 08:36:14

1) Augusztus 3, vasárnap. Csak nem ebben az évben.

2) Egy néger nem érti meg a niggert?

3) A palatinus elit hely?????

Na jól van, elég a photoshopból :)

Ha meg tényleg ilyen a kabinos, akkor nyugodtan rá lehet ordítani a fürdőzőközönséggel, hogy viselkedj bazd meg. Vagy lehet hívni felettest.

NOrban 2009.08.04. 08:37:35

Valóban elit hely? Jártál a WC-ben? A 70-es évek óta nem újították fel! Gusztustalan igénytenytelen hely, tele zsírdisznó fukszos kancigánnyal! Inkább megyek Párkányba (Sturovo)....

EnZsolt 2009.08.04. 08:38:52

@FrankieG: és még a sör is olcsóbb.

EÖ (törölt) 2009.08.04. 08:39:30

@Énbagoly: dehogynem, mondta.
Egyszer mikor karácsonyra diktafont kaptam, akkor. :)

Ofélia . 2009.08.04. 08:41:15

@jesszum: Azt mi sokszor szoktuk nyittatni azért kabin! Minden cuccunkat banne hagyjuk és akkor semmire sem kell vigyázni:))

Köszi az edét tényleg majd elcsöppentem rajta de ezt már nem mentem talán a rádiómagyarázat nem törlendő:((

Átlagarcú 2009.08.04. 08:41:35

Én vettem Füreden egy kis szuvenírt. Minden bazárban árulják. Itt van lefényképezve a képeim között. Kapható még kékszalagos, minigrilles, üvegasztalos.

Nyúlontúli 2009.08.04. 08:43:17

Szerintem azért volt berágva me tegnap elmarasztalták Pötyibát akitől most elveszik a rendőrségi tárcsáját meg a Blatzpapucsát. Ezen én is felbasznám magam.

Ofélia . 2009.08.04. 08:44:11

@jesszum: Téged együtt emlegetnek malyymassal??? kérd ki ám magadnak ssükkölve:))

Énbagoly 2009.08.04. 08:44:15

@1éÖ: és hol hagytad bekapcsolva? A wc-n, vagy a szüleid hálószobájában? :)))

@Sörecet: mindjárt megnézem a képeidet

lantraman 2009.08.04. 08:44:41

@Gilderoy: meg biztos jól meg is analizáltak a pedofil kabinosok, aztán küldhetted aranyér kenőcsért a nagyi!

Énbagoly 2009.08.04. 08:47:19

@Sörecet: nekem a hajó kéne. Szeretem a PONTOSCH dolgokat.:)

cubalibre 2009.08.04. 08:49:32

Én elég sokat járok a Palára, de azt sem tudtam, hogy jattot kell adni, viszont semmi gondom nem volt. Az meg, hogy záráskor éppen egyszerre beesik 100 ember az öltözőbe, és van 3 pacák, aki nyitogatja, és várni kell, hát az meg benne van a pakliban.
A cuccom meg mindig úgy pakolom össze, hogy ne kelljen állandóan nyitogattatni a szekrényeket.
Azt még megjegyezném, hogy legalább a Palán normálisak a szekrények, befér a cucc. Ezzel szemben a legtöbb élményfürdőben legyen nálad 100 Ft-os, amit bedobsz a szekrényajtóba, és ha nincs, vagy nem tudod, hogy kell, akkor már eleve rába...ás. Ráadásul ilyen hülye L alakú szekrények vannak a legtöbb helyen, két cipőt nem lehet egymás mellé tenni, de mögé sem, egy kisebb sporttáskát meg tényleg nagy bűvészkedés bevarázsolni.

EÖ (törölt) 2009.08.04. 08:50:41

@Énbagoly: a hálóban lévő wc-ben, kis lakásban élünk. :)

silent76 2009.08.04. 08:54:15

@cubalibre: nem neked, mint vevönek kell arra gondolni, hogy a kulcsos bácsinak ne kelljen esetleg 2x kinyitnia a szekrényt. Te vagy aki ott pénzt költ, a te kényelmed az elsö.
Egyebkent a rendszer rossz, felhaborito, hogy 19-20 évvel a szocializmus utan meg mindig nincs kulturáltabb megoldas... Es ez nem csak a Palára vonatkozik...

Énbagoly 2009.08.04. 08:54:35

@1éÖ: Az célszerű megoldás, főleg éjszakai hasmenés esetén. :)) Bár lehet egy bukéja a dolognak. :)

on
ahogy látom, semmi nem jó. Ha kabinos van, az a baj, ha nincs, akkor kicsi a szekrény, és különben is minden drága. Hát nem egy tökéletes világban élünk.
Az alapprobléma az, hogy valaki olyan bunkó módon viselkedik az emberekkel, ahogy nem lenne szabad. És még mindig ott van.

Lili Marleen 2009.08.04. 08:55:36

A niggerezest a szegeny srac meg meg is erti.. Ezek utan en sem szegyellem magam amiert tegnap ostulok voltam egy parkolobol kikanyarodoban - orszagimazs, vagy mi a szosz..:/

Amugy van egy emlekem: megboldogult ifjukoromban egy kolleganommel lelkes gyogyfurdozok voltunk.
Mikor telthaz volt nekunk, akik nem ismertek az illemet sokszor varnunk kellett az oltozoszekrenyekhez valo hozzaferesre.. Ellenben mindig volt egy Klarikam/Irenkem/Marcsikamdejohogylatlakhogyvanazunoka aki a sort megkerulve, nemi apropenz fejeben bebocsattatott...:))

victoriginal 2009.08.04. 08:58:42

ezt nem értem. a palatinus hol elit hely?

az egy büdös prosztó kloáka, semmi több.

a kabinosokat meg ki kell rúgni anyjukba, és lecserélni a szekrényeket önálló kulcsos rendszerre, azt szevasz.

a gyökér kabinos meg mehet retkes budit takarítani, ott legyen nagy a szája.

mammamma 2009.08.04. 09:00:48

Két éve ugyanezt éltem át a palatinuson, csak a női részlegen. Szóval nem lepődök meg rajta...

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.08.04. 09:02:27

azé a palatinus nem elit hely...sztem

labi 2009.08.04. 09:10:35

Hm, egy olyan testáztató létesítmény, ahol csak azok érzik jól magukat akik az előző életükben heringek voltak elit hely lenne?
A kabinos paraszt, de ti se vagytok teljesen százasok ha ezt így gondoljátok. :)

NOrban 2009.08.04. 09:11:35

@FrankieG: és még a belépő is csak EUR 5.0 = 1350 Ft...

shubby 2009.08.04. 09:15:43

@B@nális Coitus: Oh persze, védd csak ezt káromkodó faxkalapot te gyökér.Ilyen emberek miatt tart itt ez az ország, ahol tart mint Te.
Teljesen természetes hogy Magyarország egyik nevezetességében ilyen kritikán alluli, intellegenciátlan retek dolgozik, ugye?Ilyen emberek miatt szólják le az országunkat.
A hozzászólásodat tartsd meg Magadnak, és húzzál olyan helyre a kommenteddel együtt ahol ilyen gyökér emberekkel tudsz eszmét cserélni, mint amilyen Te vagy.

Lúúújzi 2009.08.04. 09:16:54

Nem attól lesz elit egy strand, hogy 2400 Ft a belépő!! A szolgáltatás színvonalával kéne kiérdemelnie ezt a jelzőt, de a színvonal itt a béka alsó fertálya alatt van. (A poszt és a kommentek alapján; én 1x voltam Palatinuson, többet nem megyek.)

löklük le a padlóla dulván 2009.08.04. 09:19:24

do you speak english or another foreign languages? no? then shut up! you are a small shitface!

Átlagarcú 2009.08.04. 09:20:06

@shubby: Ejnye! Illik mindenkit megallgatni. Majd a moderátor gyomlál, ha úgy látja jónak.

Void Bunkoid 2009.08.04. 09:25:03

A Palatinus nem elit hely.

Az elit helyeken nincs is kabinos. Csak kisgyereket reggeliző szörfmedence.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2009.08.04. 09:25:18

Azt, hogy "nigger", barhonnan szarmazo fekete megerti, megnyugtatlak.

RaszP. 2009.08.04. 09:25:42

én azt nem értem, hogyan lehet ezt eltűrni? leordítani, pofánvágni, főnököt kérni, őrjöngeni.

oké, hogy bölcsész, de ennyire ne legyünk már életképtelenek. FÉRFIERŐ kell ide, bazmeg.

Koholmány 2009.08.04. 09:25:54

Erről jut eszembe egy sztori:

Régen egy nemzetközi versenyen egy csapattársam felkiáltott mikor meglátta a koreai versenycsapatot hogy:
" figyeljétek má' itt jönnek a vietkong-ok".
El kellett neki magyarázni, hogy kussoljon, mert a vietkong nem magyar szó, minthogy a nigger sem az.

Hans Lopkowitz 2009.08.04. 09:26:08

Ez itt a magyar kultúra.

Ofélia . 2009.08.04. 09:27:00

Most, hogy meghallgattam a riportot már tudom, hogy miért bolyong egy ógermán őrölt az ikea üvegasztal-osztályán ragasztót keresve már hónapok óta.

Az eladók már unják etetni de azt azért zokon vették, hogy a kerti osztályon egy kicsi faszenesre nagy bográcsot tett és szalagokat pérolt benne az ég kék vizében.

Az orvosok tanácstalanok, a rendőrség hallgat és félti a megérdemelt bográcsgulyását.

A fehérruhások és a feketeruhások már készülődnek mert ez a harc lessz a végső:))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.04. 09:28:56

Jó reggelt!
A patakpartra kell menni strandolni.
Ott nincs 50 körüli bajszos, fülbevalós úriember kabinos.

borsoo 2009.08.04. 09:30:22

@shubby: persze. amúgy a nick válaszása zseniális :- ) biztos hallottál te is róla, van egy kényszeres betegség, hogy valaki fonyton trágárkodik, meg gorombán viselkedik, hogy felhívja magára a figyelmet. A történet főszereplője és a banális hozzászólója nyilván lélektársak.

Átlagarcú 2009.08.04. 09:31:41

@RaszP.: Ebben viszont van valami...
Én is nehezen tudom elképzelni, hogy valaki csak úgy anyázhat, meg niggerezhet nyilvánosan. Hát nem volt senki ott, aki a mutatóujjával megfenyegette volna? Pedig sokszor ennyi elég is, különösen, ha már 50 körüli az a kabinos.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 09:32:15

Használati utasítás:

1, Vegyél egy krikett ütőt
2, Célozd meg a kiválasztott célpontot
3, Lendítsd meg az ütőt félkörívesen
4, Találat után, hívd a mentőket

Smacika 2009.08.04. 09:36:55

Bőcsész...no comment.
Ja annyira okos, hogy a naptárat sem nézte meg a hüJe.
Ezeknek van ideje, meg pénze strandra járni 3-án munkanapon?
Menjél inkább dolgozni bazmeg.
Nem a faszt kellene verni, akkor tudnád értékelni a munkásokat, nem csak valami alantas lénynek néznéd őket, köcsög.
Büdös a munka?
Persze, hogy az.
Csak az megy ilyen szakra, aki utál dolgozni.
Bőcsész, buddhista fősuli, meg a hasonlók.

Lúúújzi 2009.08.04. 09:38:41

@borsoo: amióta ezt leírtad, gondolkozom a betegség nevén és megvan, ez a Tourette-szindróma. Lehet, hogy a kabinos egy szerencsétlen beteg ember?:D

RaszP. 2009.08.04. 09:38:51

@Sörecet: hát igen. mert, hogy én is meglepődnék az fix, de raktam már párszor helyre turbónyugdíjast, hülye teszkó pénztárost vagy kéregetős részeg hajléktalant. (pedig nem vagyok egy nagy darab, sőt)

jonnglenn 2009.08.04. 09:40:06

én átérzem a kabinos kollega émejítő frusztráltságoságát.

mi ja faszomat képzeltek ti ?!

mi kabinosok a jattbúl élünk régóta és nem türjük hogy mindenféle piszlicsárémondvacsinált ügyekkel ugráltassanak.
ti veszitek nekünk a strandpapucsot???
meg nehogy már ne niggereszhessük a székejeket. hol élünk ? a középkorban ?

egy ötvenes nem fülbevalós kabinos
( a kabinos szakszervezet hejettes elnökhejettese )

RaszP. 2009.08.04. 09:41:10

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: nem ő a hibás, hanem aki kitalálja, hogy felvesznek x száz embert ilyen büfészakokra.

a felsőoktatás többi részéről ne is beszéljünk.

Xmas 2009.08.04. 09:42:20

Az a bizonyos vasárnap nem 3-a, hanem 2-a. Onnét tudom, hogy én is aznap szívtam az öreggel...

Mondtam neki, szeretném visszazáratni a szekrényem... Mondta, ő is sok mindent szeretne, pl. hazamenni. Nos, írtam a cégnek, küldjék haza végleg, had teljesüljön a vágya...

2009.08.04. 09:43:43

van ilyen kategória, hogy "megélhetési kabinos" ?

jonnglenn 2009.08.04. 09:44:13

ne is beszéjjünk a felsőoktatásrúl se.
a büféskollégák is túlvannak hajszolva.

én kötelezővétenném a prosztatavizsgálatot és a hajhagymaviszketésgyakoriság ellenörzést is.

jonnglenn 2009.08.04. 09:46:06

a zokoskodó feljelentőknek meg majd intézek egy jóféle fonalasgomba fertőzést a zánuszába.

feljelentőzsdit jáccotok .

szép

ethan blow 2009.08.04. 09:47:59

ha a levelet eljuttattad a megfelelő helyre, szerintem tsznek valamit. pár éáve épp így jártam a Lukácsban, ahova 20 éve járok, egy biztonsági őr felkúrta magát, mert nem a zsebébe adtam az - akkor még - szokásos pénzt, ami az egyetlen lehtőség, ha a lenti soron akartál öltözni a kabinban, belépőjegy nélkül, és elküldött anyéba, mert fiatalos arcom van. a kupont, amivel mentem, eltépte, és visszazavart jegyet venni. írtam egy levelet, úgy tudom, mésnap kirúgták, én legalábbis többet nem láttam ott.

ez is repülni fog, ha megfelelő helyen panaszkodsz, egy kabinos azért elég nagy senki ahhoz, hogy így beszéljen. (egyébként van egy hasonló paraszt a Rudasban is, aki csak jattra adja oda a fenti, bejárathoz közelebi kabinok kulcsát, én meg őt fogom kibaszatni hamarosan)

jonnglenn 2009.08.04. 09:48:11

megélhetési feljelentők.

a szomszédot is felnyomtátok már a zapeknél mer teletankolta a jávamusztángot

Ofélia . 2009.08.04. 09:52:05

@Kulics: Az olyan mint a szteroidtol felfújt megélhatési anyázó:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.04. 09:52:28

@deputy sheriff: yess,már épp akartam linkelni megint:))))

Átlagarcú 2009.08.04. 09:53:11

A dologhoz tartozik, hogy azért vannak még jattos státuszok, mert leadnak a jattból. Tehát nem az a lényeg, hogy mennyire alkalmas valaki az állás betöltésére, hanem az, hogy adjon le a jattból. Innentől kezdve császár, azt csinál amit akar. Nem számít üzletmenet, cégérdek, sesemmi.

Ofélia . 2009.08.04. 09:54:31

@Sün‼: Na persze mert a patakparton 18-as bögyös csajok vannak:))

Bellagio 2009.08.04. 09:58:14

A Palatinus nem elitstrand, sok az apacs. Inkabb rezervatum.

Alikam 2009.08.04. 09:59:13

Nem kerek ez a sztori...

AlulírottFentemlített 2009.08.04. 09:59:22

14:00-kor egyperces néma bográcsozással tisztelgek a műemléki környezet hazai Istene előtt!

Happy nameday netuddki!

B@nális Coitus 2009.08.04. 10:02:13

@shubby: pont az ilyen emberek miatt tart itt az ország, mint te, aki nem tud helyesen írni, te féreg. Nyalj be csontig kisköcsög!

kopp 2009.08.04. 10:02:18

Emberek! én idén már többször voltam a Palatinuson, azon kívül, h azért nem kevés a kisebbség(bár ez most már mindenhol így van), semmi kifogásolni valóval nem találkoztam! Sztem ezt 1 konkurens strand alkalmazottja v érdekeltje írhatta! :)
nem rossz kísérlet, bár több furcsaság is az az infókkal kapcsolatban: agusztus 3., vasnap, stb... de ha én 3 nappal ezelőtt kimegyek 1 ilyen strandra, arra azért tuti emlékszem, ha ajegy nem 2400Ft, hanem 2100.:)

borsoo 2009.08.04. 10:09:24

@B@nális Coitus: kedves coitus, szép, hogy le tudsz írni helyesírási hiba nélkül tíz szót, a tartalmában is lehetnél kicsit igényesebb.

Lúúújzi 2009.08.04. 10:10:24

@Sörecet: az ilyenek, hogy kapnak jattot? Csak alkalmasnak kell lennie az állásra, illetve normálisan kell kiszolgálnia a vendéget, ahhoz, hogy kapjon jattot, nem? A strandnak az lenne az érdeke, hogy olyan embereket foglalkoztasson, akik sok jattot kapnak, ha már abból leadnak.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.08.04. 10:10:51

Minden szó és beszélgetés nélkül lecsaptam volna mint a szart

Karnamantra 2009.08.04. 10:12:32

Ez iszonyú. Remélem lesz foganatja annak a levélnek.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.08.04. 10:18:56

Kulturáltabb helyeken már nem egy köcsög kabinos bácsi van, hanem kulcs a vendégnél. Akkor nyit-zár, amikor akar. Ilyen helyeken nincsenek niggerek, románok, dzsipók, hanem csak feketék, erdélyi magyarok és romák. Ráadásul még kedvesek is az emberek. És nem egy köcsög kabinos bácsi van. Főleg nem 2400/fő belépőért ott, ahol az átlagkeresett 100 pénz.

Rohammanó 2009.08.04. 10:19:04

Én szombaton találkoztam ezzel az "úriemberrel" és meg tudom erősíteni hogy minősíthetetlen hangnemben beszél a vendégekkel. Szerencsére én nem terveztem a szekrény használatát, de amikor úton a strandra keresztülmentem az öltözőn épp összetalálkoztam vele amint egy szőke hosszú hajú srác (aki nyilvánvalóan nem ismerte a helyi rendszert) megkérdezte tőle hogy hol kaphat kulcsot egy szekrényhez, mire a bajszos öltözős odaröffentette neki hogy: -Sehol. Ezután dolga végezetten továbbállt. Szerencsétlen srác megerősítést keresve nézett körbe hogy tényleg provokálatlanul paraszt volt az öltözős. Nem vártam meg a sztori végét, de a véleményem megvan egy olyan cégről ahol ilyen embert alkalmaznak. És nem, hál' Istennek nem dolgozok a konkurens strandnak :)

EÖ (törölt) 2009.08.04. 10:19:32

én pedig kíváncsian várom a Magyarországi Kabinosok és Fürdőfülke Üzemeltetők Országos Egyesületének elhatárolódását az ügytől.

Fashionistas 2009.08.04. 10:19:32

Ez csak ott nem stimmel hogy a Nigger az minden nyelven nigger. Nem hiszem hogy ezt a fekete barátunk csak úgy szó nélkül hagyta volna...
Amúgy tényleg volt egy pár szinesbőrű lent a palán vasárnap. Akkor volt a Sunlight parti is amin elég sokan voltak amúgy is.
Ja és van értékmegőrző a strandon ami bemondós kóddal működik. Érdemes kipróbálni amikor a "Recession" jelszavad mondod a 80 éves néninek aki próbál megküzdeni a leírásával... :))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 10:20:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

Remélem,a fürdőruhátokat azért nem viszitek.

Habár nudista strandon az se kell.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.08.04. 10:20:03

@Itschykhatschy: sőt, még feketék sem, csak afrók. Bár a feketét nem annyira veszik sértésnek, mint az afrót. Legalábbis nálunk.

Lődörgő Hollandi 2009.08.04. 10:21:18

Mi a Gellértben tapasztaltunk hasonlókat, az én arcomról égett a bőr, hogy hogyan beszélnek a külföldiekkel!

(Hány lehet közülük, aki ért is valamit magyarul??)

Átlagarcú 2009.08.04. 10:23:52

@Lúúújzi: Te is tudod, hogy ez nálunk nem így van. Nálunk nem azért adnak jattot, mert elégedettek az emberek, hanem azért, hogy nehogy megszólják őket. Másrészt meg nagyzásból.
A jatt az könnyed, nagyvonalú, úri gesztus. Ha többnek akar valaki látszani, mint ami, kétkézzel szórja a jattot és csak otthon duzzog, hogy mindenki tartja a markát.

ako-ako 2009.08.04. 10:26:45

a müncheni westbadban nincs kabinos. hagyjam a jattot az ertekmegörzöben "annak, akit illet" felirattal?

Lúúújzi 2009.08.04. 10:27:54

@Sörecet: Ez igaz, sajnos a többség tényleg így ad jattot. Én viszont gonosz módon csak akkor adok jattot, ha elégedett vagyok a kiszolgálással. Bár sokszor gondolkozom azon, hogy miért adok plusz pénzt azért valakinek, mert a normálisan végzi a munkáját? Én sem kapok plusz pénzt a fizetésemen felül. Nagyon rossz az a rendszer, hogy a jatt is fizetésnek minősül bizonyos területeken.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 10:29:39

@RaszP.:


Kösz.Ma is gyarapodott a szókincsem:turbónyugdíjas :-)

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.08.04. 10:30:55

A kabinosok 90%-a úgy viselkedik, mint aki szívességet tesz.... Agyrém. Tényleg meg kellene szüntetni a kabinos rendszert.

Átlagarcú 2009.08.04. 10:30:58

@ako-ako: A világon sehol sincs kabinos.
Ilyenek csak nálunk vannak, hogy ellenőr-kommandó, biztonságőr-potásúr,
Pötyi, kabinos, stb.

EÖ (törölt) 2009.08.04. 10:32:07

@Sörecet: kell munka a sok volt házmesternek.
meg munkásőrnek

2009.08.04. 10:33:40

jattot adni??? emberek kádár apánk világa már lejárt !!! amikor a fodrászoknak óriás zsebe volt, hogy abba jattoljál, meg a presszóban a csésze aljára kellett ragasztani a bélást !!!
uramisten hol élünk !!!???
ez fontos !!!!!!!!!!

EÖ (törölt) 2009.08.04. 10:34:02

@Sün‼: olvasd el részletesen a szily-blogon! :)))

persze csak ha már azt a fénysebesség ügyet megoldottad!

tompus 2009.08.04. 10:34:31

Mi a f@szomnak kabinos a XXI. században? A belépő mágneses karszalag, amivel lehet nyitni a szekrényt. Rengeteg helyen van már ilyen. Persze nem nálunk.

Átlagarcú 2009.08.04. 10:36:53

@Sün‼: Az elején leírtam.
Nincs kabin, nincs kabinos. Csomagmegőrző szekrények vannak, mindenki maga kezeli. Aztán öltözködnek az erre kialakított helyen. Mindenki meg tudja oldani.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.04. 10:37:56

"hogy ő a jattból él, és még sokan várnak rá"
Hát kíváncsi leszek, egyáltalán bárki adott-e neki jattot :D

Amúgy ennél még egy kocsmában is normálisabban viselkednek, mert felállsz és elmész.

Érdekes, hogy hogy nem tűnt fel semmi fejesnek a faszi viselkedése?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.04. 10:38:59

@1éÖ:
A szily-blogon?
Erre nem gondoltam.
Kösz a tippet!

EÖ (törölt) 2009.08.04. 10:39:31

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: és az összes Kabinos utcát Kossuth utcára át kellene keresztelni, vagy Petőfire.

EÖ (törölt) 2009.08.04. 10:40:39

@Sün‼: igazán nincs mit!
majd jattot adjál érte! :)

kérdések órája 2009.08.04. 10:41:09

nem argentin mezben volt a kabinos?

ako-ako 2009.08.04. 10:44:08

@Sörecet: a westbad egyebkent ugy müködik, hogy befizeted a pizet, erre kapsz egy karra csatolhato kulccsal ellatott szalagot vagy mit.
ezen a karszalagon van egy magneses chip, amivel fizetni is lehet.
pl. a büfeben iszol egy jo kis buzasört, a kasszanal odatartod a chipet es kesz.
a beugro 10,50 europai valuta 3 orara, 15,50 4-re, de abban mar a szaunak is benne vannak.
ha tovabb maradsz, felorankent 1,50 felar. miutan tavoztal, addig nem mehetsz ki, amig nem rendeztel mindent, erre egy automata ad lehetöseget, akol kartyaval is lehet fizetni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.04. 10:48:29

A legmodernebb helyeken állítólag a kabinos farpofái között kell lehúzni a bankkártyát, megspórolva a készpénzfelvétel díját.

Ofélia . 2009.08.04. 10:51:28

@AlulírottFentemlített: Én a rádióriport hatására ponban 14.00-kor egy perces néma gyászt tartok a nagyobbik vandégház tisztelatére és üvegasztalra teszem a sörömet:))

blacha 2009.08.04. 10:52:59

aki ilyen "zártvizes" strandra jár pisás vizet nyelni az meg is érdemli hogy így bánjanak vele. balatonon lenn van az ember max 2 óra alatt és nyugodtan tud tiszta vízben lubickolni és nem kell a pisás taknyos vízben egymás hegyén hátán szenvedni.

sapuh 2009.08.04. 10:55:18

@kopp: vasárnap 2400 a belépő. Furcsa, hogy ezt nem tudod, ha tényleg annyit jársz oda. Vagy lehet, hogy Rómában mész fel minden nap a Palatinusra?

www.budapestgyogyfurdoi.hu/furdo.php?idx=8&menu=10

EÖ (törölt) 2009.08.04. 10:56:30

Fülkés és a Niggerek
Donászi Magda verse

Volt egy fülkés sztrovacsek,
sose látott niggeret.
Nem is tudta sztrovacsek
milyenek a niggerek.

stb.
stb.

Ofélia . 2009.08.04. 10:56:46

@Sün‼: A kabinosok farpofái között talán téged kellene lehúzni oda vissza 3 szor vagy a sógorodat a drótkefét(ez nem személyeskedés):DD

2009.08.04. 11:00:10

na meghallgattam szegény kárvallott panzióst a rádióban. Hát igen, meg kell tanulni ezt a szép új világot mindenkinek.
Csatlakozom az egyperceshez.
Orrvitorlát kurtítani !

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.08.04. 11:00:57

Reálisan nézve Edének van igaza.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.08.04. 11:02:38

Na most vagy bekérték a kommentem elbírálásra, vagy gyomlálták.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.08.04. 11:04:02

Ok, mérlegelték, belefért. Ede for president!

vauvauvau 2009.08.04. 11:06:59

Kedves Vendégünk!

Elnézését kérjük az incidenc miatt.
Tóth Frigyes kabinos Úrék hárman vannak testvérek.
1954. október 4.-én születtek Budapesten.
Van neki egy két ikertestvére, a Bali, meg a Lali. Megtévesztésig hasonlítanak egymásra. Bali és Lali szívesen lubickol-táncol meleg nyári napokon ott.
Frici szeret dolgozni.
Mind a hárman bajszosak, fölbevalóssak.

Ön a Nagy Melegben valószínüleg eltévesztette az illetékest, és a testvérek másikánál akarta kilincsét lenyomatni, kabinját kinyitani.
Ők már nagyon idegesek lettek, mert hatodik órája nem tudtak lubickolni menni.
Egymás előtt is összekeverték önmagukat, annyira hasonlítanak egymásra.
Ezért a végén már káosz alakult ki, ezért én személysen kelletett felutaznom Buda-Pestre és intézkedenem.
Szölöbirtokomat otthagyva rohantam sebesvonattal felfelé, hogy mentesítsem a szituációt.
(Én voltam este az az aranyos.)

Gróf Huousdhióvics Alfonz
Fürdővezérigazgatótanácselnök.
Sk.

C. R . M · http://siebel-crm.blog.hu 2009.08.04. 11:07:31

strandok hete a homáron, a mult héten a dagály került teritékre.

SÜN!

ako-ako 2009.08.04. 11:07:45

egy kis limerick:

Vasarnap delutan egyszer
elmentünk fürdeni heinz-zel.
a kabinos faradt
rasszista allat
marna ki belet a vegyszer!

Átlagarcú 2009.08.04. 11:08:05

@1éÖ: Cak a végét tudom: ...meg ne fogd a nigger farkát!

Énbagoly 2009.08.04. 11:09:12

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: én képtelen voltam végighallgatni. Túl érzékeny ahoz a lelkem. :))

@1éÖ: Tessék folytatni azt a verset, nem tejes így a kép. :)))

Énbagoly 2009.08.04. 11:10:14

@ako-ako: @Sörecet: mi van itt kérem, versíró szakkör? :)))))))))))

Átlagarcú 2009.08.04. 11:11:00

@CRMSys: Lehet, hogy csak nyár van.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.04. 11:16:10

Jóóó reggelt!! mi ez a komment hullám,miről is maradtam le:))))

ako-ako 2009.08.04. 11:17:28

@Énbagoly:

az! :)))

Talpra magyar, hi a Pala!
itt az idö most vagy soha!
Tisztak legyünk vagy koszosak?
Most legyünk am okosak!

A magyarok Istenere esküszünk, esküszünk
hogy izzadtan többe nem fekszünk!

Izzadtunk csak mostanaig
Nem fürödtek ösapaink
Kik melegben eltek-haltak
Mig meg nem fürdünk, nem nyughatnak!

A magyarok Istenere esküszünk, esküszünk
hogy izzadtan többe nem fekszünk!

valahogy igy gondoltam, a "lemossuk a gyalazatot" is szepen ideillik valahogy

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.04. 11:19:53

Kabinosnak-Országimázs rombolás miatt- két glicerines dupla sün rendel :)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.04. 11:21:58

Az volt már ma hogy? mosogépszerelő-sok a komment nem érek rá átolvasni- amugy mit főztők,mert nincs semmi ötletem,talán reszteltmájat kéne :))))

phaszfej 2009.08.04. 11:25:32

A kabinos ideges volt, van ilyen. A nigger meg nigger, az erdélyi meg román. Hol itt a probléma?

Br (törölt) 2009.08.04. 11:27:31

az anyja piccsáját, nem jattot, még a 2400 Ft-on felül..kabinos, nevetséges!

Átlagarcú 2009.08.04. 11:30:23

Limerick-II

Volt egyszer egy kabinos,
nem is ügyes, nem is okos.
Dolgozni mindíg rest,
de markát tartja feszt.
Pofánvágták, de kínos.

Énbagoly 2009.08.04. 11:35:14

@1éÖ: @ako-ako: @Sörecet: nyitni kéne nektek egy külön postot, ahol kedvetekre verselhettek. :)))
Már annak idején, pont egy éve, is szerettek verset írogatni a kedves kommentelők. :)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.04. 11:35:55

Naaaljuk a fagylaltot,
A többit nem tudoooom.

AvgDvl 2009.08.04. 11:42:59

"elit helyen" mi? Ezt érdemled, köcsög sznob.

QAQ 2009.08.04. 11:47:20

Szerintem meg meg kene adozni a jattot is !

Piimpa 2009.08.04. 11:47:49

mi az hogy jattot adni egy kabinosnak? nem az a munkája, hogy nyitogassa a szekrényeket? faszom adjon neki jattot. eszem megáll tényleg.

bazsi86 2009.08.04. 11:59:03

aug 3 hétfő volt nálam és nem vasárnap.
ez csak az egyik a sok apró dolog közül ami zavart a cikkben.

ha tényleg azt szeretnéd hogy komolyan vegyék az ügyedet akkor ajánlom következőnek jobban figyelj oda a levélírásra.

HgGina 2009.08.04. 12:02:58

Egy apróságot nem értek:
"50 körüli, bajszos, fülbevalós úriember"

Hol van az úriember? nem kellene leszokni arról a fa..ságról, hogy szennyes alja férgeket úriemberezzenek?
Különösen élvezetes példája, amikor sötétbőrű úriembernek nevezi az éppen aktuális, még le nem bukott rendőrségi szóvivő a tetves rabló cigányát. (De ez lehet egy nigger, ferdeszemű vagy zsidó is... csak az esélyegyenlőség miatt említem.)

namaste2 2009.08.04. 12:06:47

Rudas fürdő, termál részleg:
A felújítás előtti helyzet: ha nem adtál jattot ott szopatak ahol tudtak, nagyüzemben rá voltak állva, kinéztek ha éppen nem adtál...
Télen a sorszámos beengedéskor hatványozottan jelentkezet a különbség a jattosok és nem jattosok között ...

Felújítás után:
Sikerült létrehozni egy kabinosok nélküli rendszert. Kártyás időmérős beengedés, ugyan ez a kártya zárja a kabint, stb...
Erre most mi van: odabasztak újra egy kabinost aki zárja-nyitja a kabint, csak most a dupla jegyár mellett kéne jattolni...

jattoljon a faszom 2700.-Ft-os jegy mellett...

Levest befejezted? 2009.08.04. 12:15:44

Ezek szerint megint igazolódott pár dolog. 1. a bölcsészeket az oskola nem az életre neveli (én azonnal mentem volna a vezetőhöz, utólag írogatni... majd kaptok egy bocsánatkérő levelet, a tahó meg továbbra is él a jattból a Palán.) 2. nem kéne országimázsra milliárdokat költeni, meg az esős nyarak miatt vinyákolni, hanem az összes ilyen köcsög alkalmazottat, aki a vendéglátásban működik, fel se venni, de ha már felvettük, az első rossz hangsúlynál kirúgni. Hasonlóan cselekedni a lehúzós bárokkal.

effective 2009.08.04. 12:21:14

@phaszfej: Nem tudom, hogy hol, és mit dolgozol, de te komolyan elfogadhatónak tartod az ilyen viselkedést, csak mert valaki ideges, vagy fáradt????
Ha poén volt, akkor tárgytalan!

Azt már nem emelném ki külön, de a posztban nyüzsögnek az ízléstelen, rasszista kommentek, amit szintén nem tartok elfogadhatónak.

A fentiektől eltekintve viszont a kabinos egy ...... ...... és ..... ja és.... Nem igazán tűr nyomdafestéket.

Én nem vagyok kemény csávó, de még csak csávó sem. Általában kerülöm a konfliktusokat, és nehezen állok ki az igazamért, ha velem beszélt volna így, én biztos, hogy elsírom magam! Később, mikor már összeszedtem volna magam, megkerestem volna az egyik felettesét, és hivatalos panaszt tettem volna ellene!
Asszem ennyi, de ez nagyon FONTOSCH!

lajosss 2009.08.04. 12:37:31

Ilyen embernek nem is kellene lenni,marmint egy korszeru strandon,hol vagyunk az otvenes evekben?amugy ez egy taplo munka utan megvarni aztan baseball utovel szajba baszni,jol iranyzott utes utan napokig nem fog igy beszelni,ez pszihologiailag is segit majd neki a kesobbiekben,persze ez nem egy europai megoldas,de egy ilyenkoru gyoker mar nem nevelheto maskepp,komolyra forditva ha ez tanukkal igazolhato es meg az ember nincs kirugva,akkor nagy gond van a strand vezetosegevel.

effective 2009.08.04. 12:39:22

@Bandi_jóválasztás: akkor nem vagyok férfi, de roma se, ha ez jönne le belőle

dekás dezső 2009.08.04. 12:40:44

namost, ha nekem valaki így bereagál, én azonnal előkapom a szittyamagyar ősfalloszomat, és úgy tarkónverem vele, hogy élete hátralévő részében egyfolytában az Euler-féle számot ismételgeti, ami ugye azért nem kis dolog.

SebesAndor 2009.08.04. 12:44:22

@zauberpferde:

Azon csodálkozom, hogy tudsz írni. Jó volna nem csak vírus meg spam szűrőket készíteni, hanem valami speciális szűrőt az ilyen parasztoknak. Véletlenül nem kabinos vagy? Nem ötven körüli és fülbevalós? Nem Te voltál tegnap a Palatinuson kabinos?

Te IQ bajnok, egyem a lelked, szért sokat kinlódhatott a tanító néni, amíg megtanított írni...

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 12:48:51

Szegény EDE
Balatonban
A szennyesét
Mossa,mossa.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.08.04. 12:50:17

Kamu a sztori: Vasárnap 2.-a volt.

Én szombaton szidtam a Palatinusz összes szervezőjét, tulaját, menedzserét, égy úgy az egészet, mivel a Duna túloldalán lévő lakásomban csukott ablak mellett egésznap hallgathattam, hogy dümm-dümm-dümm.... Nap végére megőrültem bele.

Valami szánsájn parti volt a környék nagy örömére...

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 12:56:15

@namaste2:

Fürdőkben,strandokon nem csak a kabinos várja el a jattot.

Ha tébére kapsz fürdőjegyet,amihez masszírozás is jár,szinte kötelező adni a masszőrnek.

A főnökök,pénztárosok is megcsinálhatják a maguk mutyiját.

A trágyadomb EGY látványos,és igen bűzlő darabjával találkozott a levél beküldője.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 12:59:38

A Palatinuson évek óta rendkívül feltűnő,hogy a medencéket felújították,az öltözők és a tűrhetetlen zuhanyozók,vécék maradtak a régiek.


Mintha egy lakást teljesen felújítanának,a fürdőszoba meg a vécé viszont maradna a régi,lepukkant gány.

state (törölt) 2009.08.04. 13:02:20

Ha nem kamu a poszt, akkor ez tényleg durva.Arra azért kiváncsi lennék, hogyha mondjuk zsidózott volna, mi lenne..az összes újság erről írna

Kusza 2009.08.04. 13:03:21

En nem ertem, miert kene barkinek is jattot adjak. miert legyen az en felelossegem, hogy jut-e neki buszjegyre vagy sem? Tok utalom azt is, amikor a pincerek ugy hozzak ki a szamlat, hogy a kiszolgalast nem szamitottak bele az arba. Hat szamitsd bele vagy beszeljel a fonokoddel, vagy fogjatok ossze, es hozassatok torvenyt, vagy barmi, de ne nekem kelljen fajjon a fejem ilyen hulyesegek miatt. Megjegyzem, nekem senki nem ad jattot, amiert az irodaban dolgozom. Valamit tenni kene, kabinos, vagy nem....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 13:05:48

az igazsag az en meg mindig azon ragodom nyari forrosagban mi a fasznak kimenni es kozos kadba beulni mindenkivel
ettol meg ez a kabinos ha itt niggerezne
perceken belul ulne a sitten
mondjuk egyszer en is niggereztem de Mary megmagyarazta hogy ez mi nyelvunkon teljesen mas
igy megmenekultem

kyanzes (törölt) 2009.08.04. 13:14:12

Attól tartok, hogy a nigger szót nem lehet nagyon rosszul kiejteni, szóval kizárt, hogy nem vágta volna le a pofa.

Házmesterek és vécésnénik országa (meg kabinosbácsiké).

:)

miisanevem 2009.08.04. 13:14:13

Így jár aki a Palatinus-ra megy strandolni

vutuk 2009.08.04. 13:16:23

...nem vagyok egy erőszakos ember, sőt, de; ha egy ilyen senkiházi bunkó mellettem aláz le egy ilyen "szerencsétlen kis" bölcsészt, akkor egyszerűen helyre kell rakni az öreget vagy így, vagy úgy, ha kell szájba kell verni. Azt hiszem, jobb sorsa érdemes nemzetünkkel az a legnagyobb baj, hogy mindig mindent szó, és tett nélkül hagy. Semmit nem szabad kommentár nélkül hagyni, még az ilyen apróságot sem...gondolom

state (törölt) 2009.08.04. 13:16:39

@Kusza: az éttermekkel kapcsolatban:vannak olyan éttermek, ahol 12%-os szervizdíjat számolnak fel.Na, aki ott borravalót ad, az tényleg buta

groovejet 2009.08.04. 13:36:50

Vasárnap én is a palatinuson voltam, de minden szó eszembe jutott a helyről csak az nem, hogy elit.

2009.08.04. 13:44:08

@vutuk: Érdeklődnék úgy emberileg, hogy a gyakorlatban hogy nézne ez ki?
Tehát te odasétálsz az anyázó kabinoshoz (tegyük fel hogy megvan a +20 kiló testi fölény a javadra) és ököllel arcon vágod ?
Ez simán bűnügy, amiért beperelhet és sok tanú is lenne.
Te tényleg így oldod meg a konfliktusokat az életedben, vagy csak itt a neten szájkaratézol ?

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2009.08.04. 13:59:51

Ti a Bazdmeg nagyi kisfiával találkoztatok! Nagyon édi a nagyi is! Ő vidéken él butikozásból:)
Az unokák csak Bazdmeg nagyinak hívják:)
Mindig kérdezik mikor megyünk Bazdmeg nagyihoz?:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.04. 14:03:46

"Úgy érzem felesleges megírni, hogy mélyen felháborít az eset, hogy 7200 forintot fizettünk egy valóban elit helyen, és el kellett viselnünk, hogy egy alkalmazott minősíthetetlen, kocsmába sem illő stílusban szó szerint bazmegoljon és kurvaanyázzon velünk."

Túl azon, hogy a kabinos alighanem egy alkotói válságban lévő liberális szépíró, én az elit hely fogalmát nem az ilyenre értem. Ehhez képest a Rakaca-tó szabadstrandja akkor a szuperelit?

Ez olyan, mint amikor úriembernek nevezik a hím rablógyilkost és hölgynek a nőstény prostituáltat...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.04. 14:10:17

na, megint jöhet a bőcsészezés... hajrá TTK-s kockák!

Hát én el tudom képzelni, bár nem vagyok pésti (hál'istennek), nem voltam a Palatinuson (szintén), de itt élek, ebben az országban, tehát az efféle tahóság a minimum... akár "kerek" a sztori, akár nem.

Attilajukkaja 2009.08.04. 14:10:20

Lehet, hogy Cs.-nek kifogasolhato a helyesirasa, de szerintem helyesen jart el, amikor nem szolt be a kabinosnak (csak olaj lett volna a tuzre), hanem bepanaszolta a fonoksegnel. Es meg a netre is feltette. Remelem, kap valamilyen hivatalos valaszt a levelere! Arrol is jo lenne ertesulni.

HideousGenius (törölt) 2009.08.04. 14:20:54

Hallgattam az EDE interjút. Szegény Ede. Ennyire tényleg nem kellett volna b@sztatni. Személyes adatok tényleg túlzások voltak, meg az, hogy benzineskanna meg egyéb. Meg tulajdonképpen igaza van Edének abban, hogy mindenkit szétszedünk. Akkor én még nem voltam itt, csak utólag ismertem meg a sztorit, de tényleg túlzás, amit Edével csináltatok. Jöhetnek a kövek.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.04. 14:29:22

@HideousGenius: melyik Ede-interjút hallgattad? Hol?
Szerintem az a túlzás, hogy valaki patkánykodik és utána a többi embernek kell visszafognia a véleményét, mert "jaj, szegény Bunkók". Kíváncsi vagyok, te ilyen helyzetbe kerülsz, lenyelED-E...

honeycutt (törölt) 2009.08.04. 14:31:27

az nem baj, hogy augusztus 3 nem vasárnap, hanem hétfő???

honeycutt (törölt) 2009.08.04. 14:34:00

a "niggert" meg valszeg értette a csávó.

state (törölt) 2009.08.04. 14:48:19

@Kitalátor feljegyzete: mármint úgy érted, hogy a kabinos zsidó?Hát, ezt kötve hiszem:))De ha nem erre reagáltál, akkor bocs..akkor nem értem, hogy pont ő..kicsoda?

HideousGenius (törölt) 2009.08.04. 14:53:10

@morrisal_:

Ami az mr1- Kossuth- on volt 2009.július 27. -ei dátummal, ide van belinkelve valahol. Amit én a posztból meg az interjúból levettem, az annyi volt, hogy nem tudta őket ott várni, és talán nem a legudvariasabb stílusban levelezett, de akkor meg a posztoló minek ment oda, ha tudta, hogy erre számíthat. Nem házhoz ment a pofonért? DE! Ja, az üvegasztalt meg nem kellett volna ám összetörni. :D

Attilajukkaja 2009.08.04. 15:01:24

@honeycutt:
Nem biztos, hogy ertette. Magyar szovegkornyezetben, magyar kiejtessel lehet, hogy fel sem tunt neki.

bsdman 2009.08.04. 15:09:11

Rossz napja volt. Előfordult már mással is ilyen, káromkodni meg káromkodik szinte mindenki. A niggert, niggernek nevezte, nincs ebben semmi különös.

Dr Kangörény 2009.08.04. 15:09:48

Aztán faszé' nem lehetett rögtön szólni a főnökének, hogy állítsa le a mocskosszájú baromarcút?

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.04. 15:12:42

@Itschykhatschy: Hát barátom, nincs igazad. Ezért egy fekete ölni szokott. A fekete haverjaim kevesebbért is bunyóztak már kretén magyarokkal - nagy sikerrel, mert csak a pofájuk nagy.

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.04. 15:14:32

@bsdman: ne lepődj meg ha pofán basznak, csak mosolyogj hozzá

Énszóltam 2009.08.04. 15:16:04

Én sem értem miért nem szóltak a főnöknek, hogy nézze meg mit művel a barom kabinos köcsedék fasszopó alja senki. Aztán lehet hogy a legnagyobb cimbik... Strandmaffia van.

Attilajukkaja 2009.08.04. 15:17:03

@bsdman:
Ha jol ertem, ennek az embernek minden napja rossz!!! Es aki jattot var a kedves vendegtol, az nem bazdmegezzen egyszer sem! De ha nem var jattot, akkor is a szolgaltatasbol el es az en kedvemet vagy az orszagom imazsat rontja el a pofatlansagaval.

kopp 2009.08.04. 15:18:44

ez már nagyon érdekes kezd lenni!:) rendzsresen járok fürdőkbe időjárástól függően( otthon nincs víz:)), de sem a Széchenyi-ben, sem a Lukácsban, sem a Dagályon, sem a Palatinuson nem tapasztaltam még csak hasonlót sem! de biztos vannak olyan emberek, akiket minden nap ilyen atrocitáso érnek és betűkbe kell foglalniuk, h +oszthassák a nagyon unatkozó, büszke, elfogulaltan magyar néppel! imádom őket! :)

Attilajukkaja 2009.08.04. 15:19:48

@Énszóltam:
Van ugy, hogy az embernek nincs kedve a kulfoldi baratai elott reklamalni. Inkabb hazamegy es higgadtan leirja, amit gondol. A szo ugyis elszall...

bsdman 2009.08.04. 15:21:43

@Attilajukkaja:
csak a lényeg nem derült ki, h végül kinyitotta v nem, a többi mind1. Engem a káromkodás nem zavar, én is szoktam, a lényeg, h megcsinálta a dolgát v nem, h ezt fülig érő kényszeredett vigyoral v káromkodva teszi, nekem mind1.

kopp 2009.08.04. 15:22:56

Ez + +marad? :) még vagy 1,5 órát, mi?

Attilajukkaja 2009.08.04. 15:27:16

@kopp:
Nem kell, hogy minden nap erjenek atrocitasok. Eleg, ha egyszer kihoznak a sodrodbol! Es jol teszik azok a posztolok, akik nem turik ezt birka modjan, hanem reklamalnak, megirjak a panaszukat. Igenis ugyet kell csinalni bizonyos esetekbol, hogy massaal ilyesmi ne fordulhasson elo.
Es a posztbol az is kiderul, ami nyilvanvalo, hogy nem ez a Bazdmeg kabinos az egyetlen a Palatinuson. Neked szerencsed volt, hogy eddig nem futottal ossze vele. Remelem, tobbe lehetoseged sem lesz ra, mert kirugjak vagy kap egy "ejnye-bejne, ilyet tobbe ne halljak magarol, Pubi"-t.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 15:27:47

@aseb: kicsi huszár!
Nagyon harcos vagy!
Írás, olvasás, IQ. Micsoda nagy szavak ezek. (Persze te ezek birtokában vagy.)
Szerinted!
Bocs! Folytatnám, de sietek, mert vár az írástanárom.

Attilajukkaja 2009.08.04. 15:31:08

@bsdman:
Valoszinuleg kinyitotta. De nehezen hiszem, hogy neked mindegy, hogy ugy nyitja ki, hogy "Tessek", vagy ugy, hogy "Itt van, bazdmeg az anyadat, te nyapic kis kocsog. Ezert kellett engem zaklatnod ebben a hosegben? Nyasgem."
De ha neked mindegy is, a legtobb embernek nem az, ha sertegetik es utana meg jattot is varnak tole!

bsdman 2009.08.04. 15:31:32

@bsdman:
Ja csak, h ne mondjátok, h más farkával verem a csalánt... Nekem van 2 ismerősöm, akik ilyesmi alkatok, mint ez a kabinos, 1folytában káromkodnak, de a saját szakmájukban nagyon jók. Mikor elsőre voltam náluk akkor is ugyan ugy káromkodtak végig, mint most, h már visszatérő kuncsaft vagyok.

Attilajukkaja 2009.08.04. 15:37:55

@effective:
Phaszfejnek irt valaszoddal teljesen egyetertek!

playgorro 2009.08.04. 15:39:01

@1éÖ: Ez mekkora!!!! :-))) Donászi Magda:-)) Már el is felejtettem:-))

bsdman 2009.08.04. 15:40:52

@Attilajukkaja:
"Itt van, bazdmeg az anyadat, te nyapic kis kocsog. Ezert kellett engem zaklatnod ebben a hosegben?"

Pont elöbb írtam és ilyesmiket mondanak, de végig:)
de ettől még a munkájuk pipec. attól, h mosolygó kedves, megnyerő még nem biztos, h jó munkát is végez.
engem az eredmény érdekel, közben mondhatja, h mi a jó k. anyádat csináltál már megint, óó h b..nád teli,
mi a büdös picsának neked ilyen... stb. :)

Átlagarcú 2009.08.04. 15:43:18

Le a kabinosokkal!
Meg azokkal is, akik védik!
Nincs létjogosultságuk.
...még akkor sem, ha ártatlanok lennének, mint a ma született bárányok.
Kedves kommentelők!
Lehet, hogy nem mindenki vette észre, de sunyi, alattomos módon már 8 éve beköszöntött a XXI. század.
Jóreggelt!

Attilajukkaja 2009.08.04. 15:44:20

@bsdman:
Te onmagaddal levelezel?? :o)))
Amugy rendben, neha el lehet ereszteni egy-ket karomkodast, de azt sem mindenkivel szemben. De folyamatosan sertegetni az embereket? Egy potolhatatlanul jo gepkocsiszerelonel pl. en is elturnek nehany karomkodast (nem az anyamrol!), na de itt egy kabinosrol van szo, konyorgom! Annyi lenne a dolga, hogy kinyissa a szekrenyt vagy segitsen a vendegnek, ha kerdessel fordulnak hozza. Es meg ezt sem tudja NORMALISAN elvegezni. Raadasul le is jaratja a magyarokat. Tobbek kozott teged is.

Attilajukkaja 2009.08.04. 15:48:47

@bsdman:
"Pont elöbb írtam és ilyesmiket mondanak, de végig:) "

Haaaat,... Izlesek es pofonok. En az ilyen dumat nem turnem el senkitol. De ha neked ez tetszik, egeszsegedre!
Es mit szolnal ahhoz, ha mondjuk Szlovakiaban a kabinos lebudosmagyarozna?

bsdman 2009.08.04. 15:49:16

@Attilajukkaja: kiegészítés akart lenni:)
Nem tudom én szinte bármerre járok káromkodást hallok, pl. otthon nyitott ablaknál is gyakorlatilag folyamatos bazmegelés hallatszik. Nem azt mondom, h ez jó csak, h ez van.

gologuzov 2009.08.04. 15:53:17

És még az ilyen állatokat nevezik " úriember"-nek?
( Vagyis van: gazember úr, gyilkos úr, bitang úr stb )

bsdman 2009.08.04. 15:54:13

@Attilajukkaja: Nem azt mondom, h tettsz, de k. jól dolgoznak.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 15:55:05

@Sörecet: Ki az aki ilyen ártány alakokat véd?
Amúgy az ilyen viselkedés, már a XI.században sem volt ildomos. Sőt...! Inkább csak a XX.sz. második fele termelte ki az ilyen teljesítményhiányos köcsögök frusztrációinak a felszínre törését.

Masato 2009.08.04. 16:00:11

mit keresett a strandon a nigger???? Talán drogot árult??? A kabinos helyében leis ütöttem volna, takarodjon csak vissza afrolandba, és ne is strandoljon.

Attilajukkaja 2009.08.04. 16:02:10

@bsdman:
Jo helyen lakhatsz, hallod-e :o)))
Szoval, ha Bazdmeg kabinos k. jol nyitogatja a szekrenyeket es potolhatatlan a szakmai tudasa, akkor sem megengedheto szamomra, hogy kozben sertegesse a vendegeket. Ha azok raadasul meg kulfoldiek is, akkor nem csak felhaborito, hanem nagyon-nagyon ciki is. Egy egesz orszag szamara. Nem tudom, ez utobbi aprosag ertheto-e szamodra?

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 16:03:01

Mellesleg, az "átkosban" volt egy meglehetősen negatívan minősítő felsorolás:

-postás,-kalauz,-rendőr...!

Na ezt a listát a XXI.sz. 8. évében hány szereplővel bővítenétek?

disznolab 2009.08.04. 16:03:34

@zauberpferde:
ha meg magában tartja, jön a magas vérnyomás, keringési bajok... és a kezelését a te adó forintjaid is bánják...

Isaura 2009.08.04. 16:03:54

A dúlva anyját ennek büdös köcögnek, aki azt hiszi, hogy az ő szeggéből szüt a nap. Fogni a padot, amit felrúgott, feltolni az ánuszrózáján át úgy, hogy kijöjjön azon a kisz mockosz száján. Majd felnégyelni és az oloszlánok elé vetni.

Asszem, ennyi.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 16:05:53

@Masato: Persze ha leadja a procentot, az más! Igaz, kiskehely?

Isaura 2009.08.04. 16:05:53

@Masato: Piréz volt, öcsém...

bsdman 2009.08.04. 16:08:37

@Attilajukkaja:
Értem én, de ciki v nem, úgy látom ez van, nem mondom, h jó ez, csak nem látom kirívónak a mai valóságban.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 16:11:09

@disznolab: Az igaz, de ma már annyi módja ismert a felgyülemlett feszkó levezetésére. Egyébként így is valakik megfizették az árát, történetesen a Palatinus - belépőben.

Attilajukkaja 2009.08.04. 16:15:05

@bsdman:
Jesszusom, milyen a te valosagod? Tenyleg ennyire rossz? Az en valosagomban ez szerencsere egy kirivo eset. Hogy Magyarorszagon a lakossag nagy resze rasszista, rosszkedvu es agressziv, az nyilvanvalo, de hogy lepten nyomon ezt durvan az emberek arcaba is vagja, az nem egy altalanos dolog. El is menekulnek innen!

Masato 2009.08.04. 16:15:25

ELmegyek kabinosként a palatinusba, és biztosan nem fog kérdezni 1 nigger sem, hogy tu jo spik inglis... Arrogh'e merda, figlio di Troia, Pezzo di merda niggara

Átlagarcú 2009.08.04. 16:17:37

@Isaura: Ezt nőiesebben nem is lehetett volna:))) Egyenesen sexy voltál:)))

marosy 2009.08.04. 16:19:32

Nem kéne a le is szopjon a kabinos 7000 forintért?

Attilajukkaja 2009.08.04. 16:19:45

Mi van a Niagaraval? :o)))
...Azert a te borod sem az az elefantcsont feher!

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 16:19:58

@Attilajukkaja: áccsi,áccsi...!
Én ném tudni szemmi, én ném látni, ném hálláni! Vánni kábinosz á bossz. Ász á lófárkász, á kici djémántál á fulibe. :))))

Attilajukkaja 2009.08.04. 16:23:01

Egy ilyen harapos kabinos engem ne szopjon le! Meg belegondolni is fajdalmas.

vutuk 2009.08.04. 16:25:22

@Kulics: nem sok képzelőerőd van az biztos..., és nem túl sok olyan konfliktusban vettél részt, akár önszántadból akár nem, ahol esetleg elkelt volna a segítség. Tudod 'kiscsiluk', engem mindig bosszant, ha egy nagyszájú, feltehetően nem túl jó arcú ember hangoskodik, és nem túl bizalomgerjesztő kinézetében bízva basztatja az általában nála karcsúbb embereket. És hidd el kicsihuszár; jobban szeretek érvelni, de a leírtak alapján ez az ominózus kabinos kétlem, hogy értene a szép szóból..., és mivel feltehetően emlegette volna az én szépanyámat is, nagy eséllyel nekitáncolt volna az öltözőszekrénynek. és 20 kilóval biztos nehezebb vagyok. szájkarate? utoljára oviban hallottam ezt a kifejezést. Te hány éves vagy, négy? ...és ha gondolod kicsikulics, jöjjünk össze érvelni, aztán meglátjuk mennyire vagy a szavak embere, hátha kidumálod, hogy rámakattál...., na?

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 16:26:12

@marosy: De, sőt tartsa oda a seggét is, miközben kérlel, hogy ne engedd el a torkát, addig amíg ki nem hűlt...!

a denevérek többet érdemelnek...

bsdman 2009.08.04. 16:44:32

@Attilajukkaja:
Nézd csak meg a kommenteket, pont akik a kabinost támadják, jórészben káromkodó, sőt 1ből tettlegesek. Miben mások mint a kabinos? Akár holnap kezdhetnének is a palán és nem változna semmi, ill. nem csak anyáznának, hanem le is csapnának...

Peter67 · www.piac-inarcs.hu 2009.08.04. 16:48:16

Miert nem vettetek videora a mobilotokon? Fel a youtube-ra, hadd rohogjek en is!!!

vutuk 2009.08.04. 16:49:38

@vutuk: mármint 'akadtál'...

Thyme 2009.08.04. 16:52:11

A megoldás: kártyás beléptetőrendszer, csuklóra erősíthető biléta, amely az ott töltött időt is mutatja távozáskor. Pénzérmével működő szekrény, csuklóra erősíthetú kulcs. (Ausztria legutolsó kis falujában is, abszolút nem elit helyeken, óriási tömegeket mozgatnak így, fennakadás nélkül.) A kabinosok meg menjenek a szocialista szellem vasútjába ijesztgetni, ha valaki azt szereti.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2009.08.04. 16:52:35

mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő, mosógépszerelő, mosógépszerviz, mosógépjavítás, mosógépszerelő,

Attilajukkaja 2009.08.04. 16:53:27

@bsdman:
Szerintem csak a neten olyan batrak azok, akik rogton lecsapnak a kabinost ;o)
De talan itt sem a karomkodok vannak tobbsegben. Nem szamoltam.
De mas az, ha felbosszantanak es azert hoborogsz, minthogy eleve goromba vagy mindenkivel es ezert meg jutalmat is varsz. Magyarul, meg a fizetesedert sem dolgozol meg rendesen, raadasul primitiv taho is vagy. Nekem ez nagy kulonbseg.

Átlagarcú 2009.08.04. 16:55:58

@Popeye76: A vessző nem kellett volna.

"Leona" 2009.08.04. 16:56:06

ismerek egy jegyeladót egy állami kultúrális intézményben. Olyan bunkó mint az állat, nyugdíjazott rendőr a szegényke, van vagy 45 éves, de pártvonalról benyomták. Szal ő direkt szivatja a vevőket, beszól nekik, hazudik a nyitvatartásról.Többször kérdeztem már, hogy miért van itt ez az ember, de kollégák megvédték, szabadszájú, de azért rendes, meg nem is csoda, hogy néha kiborul, meg azért ő átlátja a dolgokat. Szóval...ez egy kis magyar valóság....

bsdman 2009.08.04. 16:59:31

@Attilajukkaja:
Ebben az esetben azért nem derült ki, lehet történt más is és a hősünket is felbosszantották. Egyik felet olvastuk és ugye az emberek ritkán vállalják, h igen én is hibáztam...
Kétség kívül, mint írtam léteznek "született" káromkodok:)

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 17:00:32

@bsdman: Ez így nem van jól értelmezve barátom!
Mert egyrészről van a szolgáltató, másrészről a szolgáltatást igénybe vevő. A szolgáltató, a belépődíj megfizetése ellenében, bizonyos mértékű szolgáltatást ad cserébe. Megszokott, elvárható minőségű szolgáltatást. Érted? Ez kötelező rá nézve is, mert a "kedves vendég" sem mondhatja elhagyva a strandfürdőt azt, hogy visszakéri a belépőre befizetett pénz egy részét, mert valaki belepisilt a nagy medencébe.

Az egyik fél, fizet egy szolgáltatásért, amibe semmiképpen nem tartozik bele a fikázás, niggerezés. A kabinosnak meg ha valami baja van, vegye igénybe a megfelelő szakorvosi ellátást:

Attilajukkaja 2009.08.04. 17:03:27

@Rozi:
Ezt mar tobben javasoltak, tobbek kozott Sorecet es Itschykhatschy is.

bsdman 2009.08.04. 17:11:36

@zauberpferde: Mindent a szolgáltató, munkavállaló sem köteles eltűrni, ezért írtam, h csak az 1ik fél álláspontját ismerve...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.04. 17:11:49

@jesszum: kérlek, nagyon szívesen, kivált ha tudnám, mire gondolsz... de bármiben állok bárki rendelkezésére bárhol, bármennyiért, bártender.

silent76 2009.08.04. 17:15:58

@Rozi: Nem mindenki szeretne egész nap egy csuklóra erősíthető szalagban bóklászni. Én pl. sem órát, sem ékszert nem hordok, mert utálom, nem érzem benne jól magam.

Attilajukkaja 2009.08.04. 17:20:36

@bsdman:
Ugy emlekszem, hogy valaki irta, egy masik alkalommal o is talalkozott Bazdmeg kabinossal. Akkor sem volt kulonb.(Valami kolyok kerdezte meg, hol kaphatna kulcsot a kabinhoz. Bazdmeg bacsi csak ugy odavagta neki, hogy SEHOL es otthagyta. Akkor is karomkodott.)
De ha felbosszantanak, akkor sem niggerezik az ember a vendeggel. Nem akarok veled vitatkozni, de ne mondd mar, hogy te ezt tenyleg normalis, mindennapos viselkedesnek tartod egy szolgaltatasbol elo embertol!

Pala 2009.08.04. 17:22:13

Az ilyen szocialista férgeket fel kellene akasztani...

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 17:22:27

@bsdman: Vettem, természetesen nem.

De...!
Mi itt írhatunk akármilyen véleményt, IQ-zgathatnak össze-vissza, itten már csak így megyen. Téged pofon csap valaki, máris megtorolod máson.
Addig, amíg az orra vérét nem látod.

Bravó!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.04. 17:24:07

@bsdman: hát igen, hogy is tűrhetné el kabinosként, hogy - ne adjisten - a kulcsokat kérjék tőle, esetleg valaki szeretné kinyittatni a szekrényt... Felháborító! Ne tűrjön tovább! Bazmegoljon, niggerezzen, áradjon be a külföldi tőke!

bsdman 2009.08.04. 17:35:14

@Attilajukkaja: én sem akarok:)
deee:) másik kommentelő meg azt írta neki semmi rossz tapasztalata a palán...
végül is nekem 8, nem járok arra felé

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 17:36:43

@Attilajukkaja: pala helyett mondom:
lehet a kabinos, lehet a "nigger", lehet a "Palatinus", lehetsz te is...?
(Bocs!)

bsdman 2009.08.04. 17:39:12

@zauberpferde: én nem, inkább odatartom az orcám másik felét, de az is lehet, h csak simán hazamegyek.

phaszfej 2009.08.04. 17:41:04

Egyébként pedig arra a népre, amelyik nagy és életerős ifjai ellenére milliószámra hagyja magát elhurcoltatni rabszolgának, nincs jobb szó: NIGGER.

bsdman 2009.08.04. 17:41:31

@morrisal_: az 1ik érintett szerint így volt, de a valóságban...

Attilajukkaja 2009.08.04. 17:42:32

@bsdman:
En sem jarok, de a jelenseg akkor is bosszanto. Es hogy volt olyan kommentelo, aki meg nem futott ossze Bazdmeg szakival, azon sem csodalkozom. Ez is csak azt tamasztja ala, hogy Bazdmeg kabinos nem egy altalanos jelenseg es nincs helye a joravalo kabinosok nepes csapataban :o)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 17:44:10

@Attilajukkaja: szolgaltatatasnal
idegen embernel sose lehet
sose
ha a felesege turi otthon bazmegolhat
az utcan is bazmegolht ha bunko, legfeljebb valaki szajbateszi

Attilajukkaja 2009.08.04. 17:46:50

@zauberpferde:
Vagyis nem kell MSzP, uram bocsa' SzDSz szavazonak lenni ahhoz, hogy szocialista fereg legyen valaki? Valamiert egyebkent sem nagyon hiszem, hogy Bazdmeg szaki szive nagyon balra huzna. De nem tudhatom, csak az osztonom (vagy eloiteletem) sugja ;o)

bsdman 2009.08.04. 17:47:16

@Attilajukkaja: bosszantó, bosszantó, annyi dolog bosszantó...
elismerem alapjaiban igazad van, de annyi a nagyobb baj, h ez engem tényleg nem bosszant.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 17:48:06

@bsdman: Sajnálom!

A megszólítás csak költői volt, nem személyes.

Ayubowan !

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 17:55:13

@Attilajukkaja:
nem címkéznék, de bélyegzek:
a kartárs, INTOLERÁNS

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.04. 17:55:52

@bsdman: te vagy a kabinos (fia, lánya, sógora, sógornője, bátyja, nénje, stb.)?

Attilajukkaja 2009.08.04. 18:00:54

@bsdman:
Valoban sok van, ami bosszanto es amin nem tudunk segiteni. De egy ilyen niggerezo kabinost tenyleg nem kellene emberek koze engedni, ahol raadasul egy csomo kulfoldi is megfordul. Valaki azt irta az elejen, hogy az ilyennek a festekszaradas megfigyeloi allas valo: uljon egesz nap a fal elott es nezze, szarad-e a festek! Ott bazdmegolhat egesz nap. Szerintem jol tette a posztolo, hogy megirta a panaszlevelet es elkuldte a fonoksegnek (igaz, jobb lett volna, ha bolcseszkent kicsit figyelmesebben irja meg!). Nem szabad hagyni, hogy ilyesmi eloforduljon egy strandon, meg akkor sem, ha az nem is annyira elit. A legtobb ember sajnos csak legyint vagy elfordul, ha nem kozvetlenul ot anyazzak, aztan meg otthon haborog az asszonynak, hogy mik vannak. A posztolo legalabb vette a faradtsagot es Tatyjanakent megirta a levelet. Nem pattogott, nem anyazott, hanem bepanaszolta a kabinost ugy, hogy annak nyoma is maradjon. Es ha egy honapon belul nem valaszolnak neki, meg a fogyasztovedelmi hatosagoknak is elkuldenem a levelet!

bsdman 2009.08.04. 18:01:27

@hagyma: saha ne mond, h soha:)
bár alapvetően igaz amit írsz, mégis a kuncsaftok minősítenek 1 szolgáltatót, mrpedig, mint itt is írtam már, ismerek kimondottan rossz modorú, udvariatlan káromkodót aki a szakmájában mester, a munkája kiváló és még csak nem is ócsó, tele van ügyféllel, bejelentkezni is nehézkes - mégis sokan járnak hozzá.
önmagában az udvarias, kulturált stb. nem elég.

Attilajukkaja 2009.08.04. 18:02:49

@zauberpferde:
Ja! Sejtem melyik tipus lehet: aki minden poszthoz ezt az egy kommentet irja be, akarmirol is legyen szo :o)

bsdman 2009.08.04. 18:06:59

@morrisal_:
kutyája:)
de látod érdemes volt velem is durván bánnia, már egyedül szörfölök a neten.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 18:09:24

@Attilajukkaja:
Ámbár gyűlölöm a politikát, de ez is lehetne egy párt.
Össznépi, mindent átfogó...

M.K.P. = Magyar Kabinosok Pártja

Dagály, Palatinus szekciókkal:)))))))

bsdman 2009.08.04. 18:09:42

@morrisal_:
viccen kívűl, nem védem a kabinost, 1xüen engem az ilyesmi nem zavar.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 18:15:54

@morrisal_:

Ezt köszöntem meg neked:

@HideousGenius: melyik Ede-interjút hallgattad? Hol?
Szerintem az a túlzás, hogy valaki patkánykodik és utána a többi embernek kell visszafognia a véleményét, mert "jaj, szegény Bunkók". Kíváncsi vagyok, te ilyen helyzetbe kerülsz, lenyelED-E...

Attilajukkaja 2009.08.04. 18:17:14

@ria ria hungaria:
Hat ez baromi jo :o))))
Valaki mar emlegette a szemuveget lecsoba ejto kabinost, de nem ertettem, mirol van szo, mert nem lattam a filmet. Ez tutira a Bazdmeg szaki a Palatinuson, csak meg nem volt fulbevaloja.
Jot rohogtem, koszi :o))))

Attilajukkaja 2009.08.04. 18:24:38

@zauberpferde:
A politikat felesleges gyulolni. Van es kesz. A szemet, korrupt, onzo, hazudozo politikusokat viszont lehet. Allitolag van masmilyen is (?).
Az MKP otlete nem rossz. Es szerinted mi lenne a kituzott cel, a program? Lenyomni a bufeseket a strandon? Engedelyeztetni a nyilvanos niggerezest? Kotelezove tenni a kabinosoknak kijaro kezcsokot es jattot?

Rigómező 2009.08.04. 18:25:58

Taapasztalatom szerint az szokott így járniu, aki a belső sávban biciklizik meg futóversenyen vesz részt a város közepén...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.04. 18:29:07

Na, meghallgattam az inkriminált interjút.. Engem speciel felháborít, hogy áldozatot csináltak belőle, holott már a levelezését is minősíthetetlen hangnemben bonyolította. Emellett, ha nyaralót adok ki és egy bizonyos időpontra várom a (FIZETŐ)vendégeket, akkor beleszámolom a vis maiort is; autó lefulladása, rosszullét, karambol, etc. (Mi pl. szombaton egy az egyben lefulladtunk a 'puszta" kellős közepén. Ha időre mentünk volna, nemhogy fél órát késünk, de oda sem érünk. Na, ez rímelt.)
Szóval nem felháborodottan kellett volna ágálni és bunkóskodni a (továbbra is FIZETŐ)vendégekkel és még utólag is ezzel a késős szöveggel jönni meg mártírkodni, hanem normálisan, vendégbarát módon viselkedni.
Most meg ő a szegény megalázott. Leszakad a pofám.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 18:45:20

@Attilajukkaja: Igen, van másmilyen. Mint az UFÓ. Állítólag sokan látták, de senki nem tudja bizonyítani.
A "PÁRT", az egy másik dolog!
Az fontos...!
Nem adom ki a programot, az MKP programját, -csak úgy!
Nektek?

forumuser 2009.08.04. 19:19:19

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók

Ja, ha bőcsész, akkor máris minden meg van magyarázva.
A "nigger" is biztos bőcsész, azért szabadott ilyen utolsó tahó stílusban reagálni a kérdésére.
Felhívnám a figyelmedet, hogy a másik kabinossal nincs semmi gondjuk, pedig ha ingyenélő, beképzelt bőcsészek lennének, őt is lenéznék.
Idióta.

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.08.04. 19:37:02

Most látom csak, hogy micsoda post-dömping.

Minden kabinos szarjon egy sünt, aztán legyen kirúgva!
Nincs az a három év feleti ember, aki nem tud egy szekrényt kinyitni. Mi a faszér vannak azok ott? Csakhogy mégjobban lehúzzák az amúgy is lehúzott vendéget.
Aki azt hiszi, hogy csak neten keresztül ez a véleményem, próbálja ki:
ha velem egy olyan helyen, ahol fizettem, így bánik valaki én benyúlok a pofájába, belűről elkapom a faszát és kifordítom. akurvaannyát! nahát!

Attilajukkaja 2009.08.04. 19:55:50

@rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr:
Stilusodbol itelve, szerintem beloled is "megfelelo" kabinos lenne a Palatinuson!

Attilajukkaja 2009.08.04. 19:59:16

@zauberpferde:
Ha nem adod ki, nem leszek MKP hivo!!!!
Pedig en is szivesen kuzdenek a fiatalok egyenjogusagaert a strandon: minden 30 ev alatti no is monokinizhessen, ha a ferfiak is megtehetik!
(Csak nehogy az legyen a vege, hogy hoznak egy rendeletet, hogy minden pasinak melltartoban szabad csak strandolnia. Vegul is, az is egyenjogusag, csak kicsit magyarosan lett megoldva.)

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 20:02:13

@rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr:
Na iljen tökös fijjúkat várunk a pártba! Éjjenek a Magyar Kabinosok!

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.08.04. 20:09:15

Akinek tetszik, hogy lehúzzák, meg még anyáznak is, meg niggereznek, azok tőlem szopogathatnak kabinost.
@Attilajukkaja: Rosszul tudod a mondást.
Nem úgy szól, hogy a stílus maga a kabinos, hanem úgy, hogy a stílus maga az ember.
Én meg olyan stílusú ember vagyok, hogy nem villámgyors levelezésbe kezdek, hanem szépen lassan pofánvágom, oszt levelezzen a továbbiakban ő.

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 20:21:19

@Attilajukkaja: Na jó! Ha akarod, bevehetünk az alapszabályzatba ilyen passzusokat is!

Mondjuk: - le, a lógó mellekkel férfiak!
- vállaljuk fel a szuszpenzort!
- ingyen Viagrát mindenkinek!
- stb,stb...

Attilajukkaja 2009.08.04. 20:22:10

@rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr:
Rajottem, hogy a pofanvagos tipus vagy ;o)
Talan jobb is, ha nem lesz beloled kabinsos, bar Bazdmeg szakitol, a kabinostol, sem allhat tavol az ilyesmi. Ha nyugis allapotban karomkodik meg niggerezik, milyen lehet, ha kicsit felbosszantjak?

Volti 2009.08.04. 20:22:39

szánalmas,de a palatinus is egy fosszar...aquaworld az igazi,ott nincs is ilyen kőkorszaki maradvány mint kabinos.

Jatott meg minek valakinek adni,aki végzi a dolgát,ezt sose értettem

Az hogy még rasszista a teteje a mindennek.Sajnos ezt a szót biztos ismeri, mert ez a legnagyobb sértés

Attilajukkaja 2009.08.04. 20:28:23

@zauberpferde:
Jaj de kis kezdo vagy! Ez nem az alapszabalyzat resze, hanem a partprograme. A szabalyzat azt hatarozza meg, hogy ki/hogyan legyen az elnok, alelnok, a titkar, a penztaros, stb. es milyen jogai legyenek. Meg hogy legyen-e tagdij es koltsegekre kiegeszito juttatasok, amik utan nem kell adozni es el sem kell veluk szamolni. Meg ilyenek. Tudod!
A programba viszont eppen azt irnam, hogy FEL a logo mellekkel, nem LE!

Attilajukkaja 2009.08.04. 20:30:14

@Volti:
"Sajnos ezt a szót biztos ismeri, mert ez a legnagyobb sértés"
Ja :o)))))
Ismerni biztosan ismeri, de abban mar nem vagyok olyan biztos, hogy erti is!

state (törölt) 2009.08.04. 20:30:34

@hagyma: ha már a feketékről van szó, had tegyek fel egy kérdést:az USA-ban mekkora sajtóvisszhangja van annak, hogy Obama lehet, hogy tényleg Kenyában született?Arra gondolok, hogy most egy ügyvédnő az eredeti születési bizonyitványával/mármint Obamáéval/próbálja ezt bizonyitani.Magyarországon erről ugyanis mélyen hallgat a sajtó.Mindenkitől bocs az OFF-ért

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 20:31:08

@morrisal_:

"Most meg ő a szegény megalázott. Leszakad a pofám."


Kinek a szemében szegény megalázott?

Saját maga,szűk családja.

A riporternő meg tájékozatlan volt.

Átlagarcú 2009.08.04. 20:33:00

@rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr: Értem a felháborodásod, de nem értek veled egyet. Tegyük fel, hogy a pala látogatóinak keresztmetszete nagyjából azonos az ittenivel.
Belegondolni is rossz, hogy mi történne, ha egy fekete kezet emelne egy fehérre, tökmindegy miért. Ott helyben meglincselnék.
Ha te tennéd ugyanezt, mindenki hallgatna, mint szar a fűben, meg a kabinos is tanulna belőle.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 20:35:37

cimkék:naiv ügyfél,Füred,befürdés

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 20:42:26

@Attilajukkaja: Hát igen, most megbuktam!
Ebből is kiderült, mennyire tapasztalatlan vagyok a pártélet rejtelmeiben.

Vichy 2009.08.04. 20:44:42

A kabinosokat is ma Gyógyfürdő ZRT-nél fürdőaszisztensnek hívják!
Jobb ha tudjátok,ha elveszne az a bizonyos kulcs..-)

Attilajukkaja 2009.08.04. 20:45:22

@zauberpferde:
Nem baj, mindenki igy kezdi. Oszt ugy belejon, hogy ihaj! Le sem lehet majd allitani teged.

Attilajukkaja 2009.08.04. 20:48:58

@REPARATUR:
Szerintem a panaszos az elit szot a "draga" helyett hasznalta, ezzel is utalva arra a fonoksegnek, hogy Bazdmeg szaki nem igazan uti meg azt a szintet, amit az emberek elvarnanak egy ilyen helyen. Szerintem ez egy ugyes politikai fogas volt a panaszos reszerol, ha el akar erni valamit a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-nel :o)

Attilajukkaja 2009.08.04. 20:52:04

@Vichy:
Bazdmeg szakit szerintem szolithatod Atyauristenek is, akkor sem nyitja ki a szekrenyedet, ha elveszett a cetlid (vagy mid). Persze ha megfizeted, az mas....

csodalámpa 2009.08.04. 20:52:36

@jesszum:
nem a jattolás védelmében mondom, de a fürdőkben dolgozók "hivatalos" fizetése röhejes.
Úszómesterek pl minimálbéren (gondolom kabinosok dettó), a gyógymasszőrök 75 000 körül kapnak (napi 12 óra, ha sok a vendég, csak ebédre állhatsz meg...)
én mindig adok a kabinos néninek egy százast, és amikor TB-re jártam masszíroztatni, a masszőröknek is adtam.
A nap végén egyébként a legtöbb helyen a műszak elosztja a "bevételt" (hogy pl az úszómestereknek is csöppenjen valami)
Sztem eléggé szarrágó dolog 1-200 forinton picsogni.
Persze a posztbéli kabinosnak én is csak egy jól irányzott tökönrúgással jattoltam volna :)

zauberpferde (törölt) 2009.08.04. 20:57:01

@Attilajukkaja: Lehet, lehet!
Akkor startoljunk rá! Én is tudnám élvezni a képviselői kiváltságokat. Persze, csak az adómenteseket, mert fizessenek a csicskák. Vagy miért mi hozzuk a törvényeket? Kisnyúlért dolgozzunk éjt,-nappallá téve?

Attilajukkaja 2009.08.04. 21:05:38

@zauberpferde:
Latom raereztel az izere. Mar nem is gyulolod a politikat :o)))

Thames30 2009.08.04. 21:07:53

Nem olvastam vegig a 330 kommentet, de vki legyszi mondja meg, miert vagyunk ilyen primitiv nemzet, hogy a feketeket "niggereknek" vagy akarcsak "negereknek" hivjuk? Minden mas civilizalt nemzet minimum "feketeknek" hivja oket. Olyan nagy dolog lenne, ha a magyar ember is igy hivna oket?? Tiszta szegyen...

Attilajukkaja 2009.08.04. 21:08:18

@csodalámpa:
Sajnos ebben is van valami. Az orvosok kozott is van egy jopar, aki az alberletet sem tudna kifizetni, ha nem fogadna el a paraszolvenciat. Es ez mar az adobevallasukba is be van epitve, igy az jar rosszul, aki nem fogad el semmi penzt a betegtol!

Attilajukkaja 2009.08.04. 21:18:55

@Thames30:
Nekem meg a neger szoval sincs semmi bajom (olyan, mint a cigany a romaknal), nem banto, csak most kitalaltak, hogy nem eleg PC. A latin negro=fekete szobol ered. De a nigger az kifejezetten az. Azt csak akkor hasznalja valaki, ha meg akar bantani egy feketet! A magyar nep pedig sajnos eleg xenofob (idegengyulolo) es rasszista. Sajnos. Talan azert, mert a tortenelmunk folyaman eleg sokat bantottak az idegenek. Mivel Europa kozepen fekszunk, mindenki rajtunk gazolt at es abban nem volt sok koszonet.

Thames30 2009.08.04. 21:28:13

@Attilajukkaja:
Megalapozott lehetne a rsszizmusunk a feketek fele, ha ok is atgazoltak volna rajtunk, de 1990 elott nem is igen lehetett feketet latni az oszagban... Masreszt: a magyar nyelv nem latin eredetu nyelv, szoval csak azert mert a latinban a fekete negro, nekunk ehhez nem sok kozunk kellene legyen. Szerintem. Amiota az eszem tudom feketeknek hivom oket, pedig Magyaorszagon nottem fel, raadasul sajnos eleg rasszista csaladban. Talan eppen ezert sosem tudnam oket sem "negereknek" sem "niggereknek" hivni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 21:32:27

@state:
hat nem kozponti kerdes
a rendror lehulyezese nagyobb vihart keltett
van aki azt mondja kenyaban szuletett es 2-3 hetesen itt " anyakonyveZtettek"
a papirjai rendben vannak az tuti igy meg marad 3 evig elnok
es nem tovabb az tuti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 21:36:05

@Attilajukkaja:
nonono

kifejezetten banto
szolgat
rabszolgat jelent

neger nigger ugyanaz
most a velemenyemet nem mondom el errol, de van
de nem neger es nem nigger
ha idejossz eszedbe se jusson hasznalni
/ha mas is hallja/

state (törölt) 2009.08.04. 21:36:27

@Thames30: való igaz a feketék soha nem gázoltak át rajtunk és soha nem is akarták felvásárolni a hazánkat a ""sorstalanokkal""ellentétben.Ezért tényleg nem érhető a feketékkel szembeni gyűlölet

state (törölt) 2009.08.04. 21:40:37

@hagyma: köszönöm a választ.Nekem egyébként szimpatikus Obama,annak ellenére, hogyha USA-állampolgár lennék, akkor a republikánusokra szavaznék

Thames30 2009.08.04. 21:45:57

@state: Hat ez az. Talan 4-5 generacio mulva mar mas mentalitassal fog rendelkezni kis orszagunk. Valoszinunek tartom, hogy a kommunizmus tette ezt velunk. Ugyanis nemcsak mi, de az osszes (korabban kommunista) kelet europai orszag ilyen. A svajciak, osztrakok a meg nyugatabbra levo orszagokat nem is emlitsem, miert nem ilyenek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 21:46:55

@state:

nekem sincs vele bajom de nem szimpatikus
3 ev mulva mar szavazhatok
nem ra fogok
nem azert mert fekete
repuklikanus vagyok
erosen
/halkan zarojelben. sok amerikai republikanus, aki valljuk be sose szavazna nem feherre veri a fejet a falba hogy nem ment el szavazni/

es meg egyszer nem a borszin miatt
a republikanus az republikanus, sikerult ehy vesztes elnokjeloltet talalni

Thames30 2009.08.04. 21:48:24

@hagyma:
ha idejossz eszedbe se jusson hasznalni
/ha mas is hallja/

Mi az, hogy "ha mas is hallja"? Latod, itt a gond!

state (törölt) 2009.08.04. 21:52:48

@Thames30: a kérdésedben benne van a válasz és teljesen egyetértek veled, valószinüleg a a kommunizmus miatt van ez.És sajnos még most is poszt-kommunizmus van nálunk, ami az életünk minden területére kihat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 21:58:03

amugy olyan vihar volt hogy 3 oran keresztul egy parkingarageben ultun Maryvel
nem lehetett bejonni a hazba
volt kocsi amelyiknek csak a teteje latszott a viz alatt
25 meterre voltunk a lakasunktol es megkozelithetetlen volt
most 5-kor jon meg egy de mar itthon vagyunk

state (törölt) 2009.08.04. 21:58:26

@hagyma: hát, igen tényleg vesztett a republikánus-jelölt, de a vereségében-szerintem-Bush háborus politikájának is nagy szerepe volt-szerintem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 22:00:57

@Thames30:
mer neha kijon az emberbol
csak ugy
es nem vagyok rasszista
neha kijon
ez van
es javasoltam tobb ember elott eszebese jusson senkinek mert lecsukjak
igen neha ha valaki hullye Marynek mondok csunyakat
de tole meg sose hallottam, O itt nott fel
teszem gyorsan hozza nem egyszer hivtak mar white trashnak
szoval ezek vagyunk mi emberek

state (törölt) 2009.08.04. 22:02:05

@hagyma: huh, ez durva, mármint a vihar.Remélem, azért a házatok egyben maradt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 22:04:31

@state:
igaz de ne menjunk bele a politikaba

azt azert egyszeruen nem tudom elkepzelni hogy akar egy bazmeg is kijojjon valaki szajabol amikor dolgozik es a vendegeibol el
a kurva annyarol mar nem is beszelek
ha igaz amit a posztolo leirt siman kirugni
lecsukni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 22:06:56

@state:
30 emeletes
ennyi viz azert nem jott
de nagyon sok
az alagsort elontotte

benne voltunk a tv-ben is
york street 4-ik utca sarka
de nem csak mi

Thames30 2009.08.04. 22:08:21

@state:
Asszem sosem megyek mar haza :-( pedig imadom Budapestet. Ez van.

Attilajukkaja 2009.08.04. 22:09:53

@Thames30:
A magyarok rasszizmusa nem a feketek fele iranyul, hanem MINDENKIRE. Teljesen mindegy milyen tipusu idegen, ha egyszer szines a bore. Ugy altalaban a xenofobiara gondoltam, amikor a tortenelmunket emlegettem.
Het evet huztam le Washington DC-ben, ahol a fekete populacio eleg magas. Ott mast nem lehetett hasznalni, csak az afro-amerikai kifejezest. Tisztaban vagyok a helyzettel.
A neger nem magyar eredetu szo, de latin nyelvjarasokban ugyanazt jelenti, mint angolban a blackman. Semmi rosszat. A nigger viszont mindenhol rossz. Amerikaban talan a negro es a nigger kozott eleg nagy az athallas, ezert nem kedvelik egyiket sem, de Magyarorszagon nincs semmilyen rossz jelentese. Ott van pl. a neger csok. En nem szeretem, de nem azert mert ruhellem a nevet :o)

Attilajukkaja 2009.08.04. 22:19:20

@Thames30:
Ja, es ha Magyarorszagon valakit le lehetne csukni primitiv, kulturalatlan, bazdmegezo, rasszista viselkedesert, akkor az orszag nagyobbik resze mar ulne! Most meg plane beindult a dolog! Kifejezetten divatos dolog rasszistanak lenni.

A white trash az USA-ban pedig kifejezetten a nagyon szegeny (pl. west-virginiai banyaszvideken trailer-ekben lako) reszeken es nagyon primitiv korulmenyek kozott elo feherekre vonatkozik. Ram soha senki nem mondott ilyet kint. De meg red-neck-nek sem neveztek, ami szinten nem tul hizelgo kifejezes, bar teljesen mast jelent, mint a white trash. Nem tudom, mivel erdemelted ki, ha igy szolitottak.

Thames30 2009.08.04. 22:22:30

@Attilajukkaja: Miert divatos mostanaban otthon a rasszizmus? FOLEG most, hogy a vilag vezeto politikusa egy fekete ember.

state (törölt) 2009.08.04. 22:26:29

@hagyma: igy van, ha igaz a történet, akkor ki kell rúgni.
Nem tudtam, hogy 3o emeletes, azt hittem, hogy családi ház, de így is durva
@Thames30: ne légy pesszimista, lesz még-remélem-jobb ez az ország

Attilajukkaja 2009.08.04. 22:32:49

@Thames30:
Az USA messze van Europatol. Ketsegtelen, hogy amerika mindenkori elnoke nevezheto vezeto politikusnak, de errefele mas szelek fujnak. Az Europai Unio parlamenti valasztasain derult ki feheren-feketen, hogy Europa nagyon eltolodott jobbra, ami nem feltetlenul baj, persze. Viszont sokak szamara riaszto az ultrajobbosok eloretorese, ami sok helyen rasszista fenhangokkal van tarkitva. Nem csak Magyarorszagon. Nalunk ujra divatba jottek az olyan egyenruhak, zaszlok, szimbolumok, amelyek sokakat a fajgyulolo, nyilas rendszerre emlekztetnek. Ilyenek masiroznak a Hosok teren vagy a Varban Budapesten, es a falvakban. Megszaporodtak az ultrajobbos honlapok es egyaltalan nem gaz zsidozni vagy ciganyozni. Sok fiatal azt hiszi, ha ezek "eltakarodnanak", megoldodna minden problemajuk es erre bizonyos politikai erok ra is jatszanak. Mondom, nem csak nalunk.

Attilajukkaja 2009.08.04. 22:50:44

@Thames30:
Hat igen. En sem orulok neki, de nagyon sokan igen. Tul sok volt az elmult evekben a csalodas, sok feszultseg halmozodott fel az emberekben es az idegengyulolet, a masikra torteno haritas a legegyszerubb modja a gozok kieresztesenek. Ahelyett, hogy az emberek a bajban osszefognanak, meg jobban szethuznak, ami meg inkabb ront a helyzeten, mert az energiakat nem osszpontositja a lenyegre, hanem civakodasokban, egymasramutogatasokban, onzo kis csetepatekban forgacsolodik szet. Nem tudom, ez talan valami magyar atok lehet ;o)

Attilajukkaja 2009.08.04. 22:55:42

@hagyma:
Bocs, egy csomo dolgot vegul is Thames30-nak irtam le, pedig egy resze neked szolt volna :o)

ujbudai polgár 2009.08.04. 22:57:16

@Pala: mivel niggerezik, nem valószínű hogy szoci! Szerintem egy kicsit jobbra van attól...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 22:57:54

@Attilajukkaja:
azzal hogy kert a benzinkuton aprot
en meg mondtam hogy nincs

es a red neck az nem csak az


amit talalsz hogy furdokadban gurul a lejton
igen a felesegem kifejezetten videki feher no 9 testverrel amerikai zaszloval a haz elott a csaladi hazban
bar most apartmanban lakunk, megyunk carolinaba es veszunk hazat
es 2 zaszlo lesz a haz elott

Attilajukkaja 2009.08.04. 23:04:45

@hagyma:
Hat ezert nem erdemelted meg a white trash-t, az biztos :o)
Amugy a red neck az teljesen mast jelent (ezt irtam is). Azok is eleg rasszistak, mig a white trash-re ez nem jellemzo.

Es mi ez a furdokadban gurul a lejton? Hogy az lenne a white trash? :o)

Es hova mentek; Eszak- vagy Del-Karolinaba? Del-Karolina mar igazi del (amerikai ertelemben)!

state (törölt) 2009.08.04. 23:06:43

@hagyma: no, itt meg a magyar zászlót-nem vicc-megtapossa a magyar vagy a moszados "rendőr"..hát, ezért is van rasszizmus, bár a feketék szidását így sem értem

Attilajukkaja 2009.08.04. 23:14:51

@state:
Tudom, hogy csak ismetlem onmagam, de szerintem magyar embernek mindegy, hogy milyen kulfoldi: nem idevalosi, akkor tunjon a fenebe. Azt pl. erted, hogy sokan miert fikazzak a erdelyi vagy vajdasagi magyarokat? Leromanozzak es leszerbezik oket. Mert en pl. ezt nem ertem, de baromira nem!

state (törölt) 2009.08.04. 23:19:05

@Attilajukkaja: nem, ezt én sem értem.Azok ugyanolyan magyarok, mint akik a jelenlegi /Trianon utáni/Magyarországon élnek.Vagyis, aki fikázza őket az-bocsánat-egyszerűen hülye

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 23:29:34

@Attilajukkaja:


north carolinaba

ez a furdokad csak olyan jelkep volt, ha felmegy hogy red neck a googolra oreg kocsikat gurulo furdokadakat latsz

erdemeltem, nem, megkaptam
@state:
hat itt kitesszuk
es mi mind a kettot
az otlet gyurta dani eredmenyhiredeteskor jott
egymas mellett volt a ketto es egybe ertek

state (törölt) 2009.08.04. 23:34:18

@hagyma: hát, ja..mivel még mindig az USA a legdemokratikusabb ország, itt meg..inkább nem is mondom, mert az már politika

Attilajukkaja 2009.08.04. 23:34:19

@state:
Nem egeszen ugyanolyan magyarok, mint akik Magyarorszagon elnek, hanem szasszor szerencsetlenebbek, mert kissebbsegben kell elniuk, nem a maguk urai. Segiteni kellene oket, osszetartani veluk, nem pedig bantani valami olyanert, amirol ok nem tehetnek. Megis sokan ezt teszik veluk es lenezik oket. Ennel nagyobb baromsagot en is nehezen tudok elkepzelni! Ezert mondom, hogy magyar ember nem valogat, ha valaki kicsit is mas, mar gyulolkodik. Nem kell ahhoz meg szinesborunek sem lenni!

Attilajukkaja 2009.08.04. 23:43:52

@hagyma:
North Carolinaba jartunk strandolni, az Outer Banks-re. Ducks-ban vagy mas kis helyen bereltunk egy villat kisebb tarsasaggal. Nagyon klassz volt :o)
Aztan munkam soran tobbszor is elmentem a Research Triangle Parks-ba (Durham, Raleigh, and Chapel Hill). Sokat maszkaltam arra.
A furdokadrol/regi autokrol abszolut nem a red neck jutott volna az eszembe, furcsa asszociacio, de igy mar ertem!
A zaszlot itthon csak unnepekkor tesszuk ki, de van aki maskor is kint hagyja. A zaszlotaposas azert nalunk sem divat, meg ha meg is esett mar. Az ellenerzesek sokakban inkabb az arpadsavos zaszlo ellen vannak. Nem veletlenul.
Az viszont szep gondolat, hogy a hazatok ele kitegyetek mindket zaszlot :o)

state (törölt) 2009.08.04. 23:49:07

@Attilajukkaja: igen, így preciz, ahogy írtad, tényleg sokkal szerencsétlenebbek, mint mi.A gond az, hogy a pártok-beleértve a magát radikálisnak nevező Jobbikot-sem tesznek értük semmit.Ellenben-meglepő módon-a sokszor lecsőcselékezett, de nem pártként funkciónáló radikális szervezetek igen.Visszatérve a pártok hozzáállásához:ha ők ilyenek, mit várjunk a tanulatlan átlagemberektől?

elfogult 2009.08.04. 23:49:38

maskafost a kabinos szajaba tele!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 23:55:28

@state:
es alegkemnyebb torvenyekkel
@Attilajukkaja:

en a masik felen eltem es megyunk vissza
asheville
imadom a hegyeket
bizony hogy kint lesz ket arbocon
ezt mar eldontotttuk
Mary szereti amagyarokat nem csak engem
es jovore megyunk haza par hetre

state (törölt) 2009.08.05. 00:02:55

@hagyma: de igazságos törvényekkel.Nálunk mmeg folyamatosan hozzák az alkotmányellenes törvényeket.Azonkivül az USA-ban adnak is, itt meg csak követelnek

TUNYA 2009.08.05. 00:07:51

Wáááhhháááá wááhhháááá régen voltam a Homáron.....Mik nem történtek itt az utóbbi napokban?EDE vs MR1 XDXDXDXDXDXXXXXXXXXXXXDDDDDDDDD, Pötyi mikor jön??, meg a Horálkit mikor kapják mikrofonvégre amint üvöltve bérmegijeszti a csipás szemmel ébredőket?

Attilajukkaja 2009.08.05. 00:09:54

@state:
Hat igen, a partok kozott is van, amelyik probalkozik, de igazan senki nem tesz ertuk semmit. Talan nem tudnak. A civil szervezetek nyujtanak ne'mi segitseget, de nem politikai vonalon. Nehez ugy. De egyik part sem ocsarolja oket! Akkor a tanulatlan ember miert teszi? Pontosabban az ostoba, mert a tanulatlan nem egyenlo az ostobaval! Ostoba pedig tanultan is lehetsz.

Attilajukkaja 2009.08.05. 00:13:00

@hagyma:
Smoky Mountains? Szep videk, arra is kirandultam es tenyleg olyan kodos volt, mintha fustben allna :o)
Sok szerencset a koltozeshez :o)

state (törölt) 2009.08.05. 00:22:44

@Attilajukkaja: igen, tényleg nem azonos a tanulatlan és az ostoba, elismerem.Hogy az ostoba miért teszi?Nem tudom..talán az elkeseredettségét vagy a frusztrációját vezeti le..vagy egyszerűen csak ostoba.

Attilajukkaja 2009.08.05. 00:31:53

@state:
Igen, en is hasonlo okokra vezetem vissza a dolgot :o)
Jo ejt, jo volt veled dumalni egy kicsit!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.05. 00:50:57

@Attilajukkaja: eltem ott par evet
tulajdonkeppen csa megyek vissza
Marynek lesz uj
igen a fustolo hegyek
mas a levego
az emberek

bifoo 2009.08.05. 07:06:56

A nigger sértő. Miért nem mondta inkább ,hogy küszöbmajom.

Veg_ 2009.08.05. 07:36:26

A sok szájba kell vágni, meg ilyenek a magyarok kommentelőnek elmondom a megoldást...
Hangosan (= zeng az egész környék) közölni kell az illetővel: Mit képzel maga, hogy merészel velem igy beszélni? Azonnal jöjjön velem a főnökhöz, bárki is legyen most itt! Ha neki dumálni a várakozókról, akkor közölni, hasonló hangon, hogy akkor hivjon ide váltást, mert most jön velem a főnökéhez!
Ilyenkor piszok hamar elő szokott valaki kerülni, aki azt akarja, hogy ne legyen már botrány, viszont biza addig botrány lesz, amit jó sokan jó sokáig megjegyeznek, amig ürgét le nem váltják, és nem visznek vele együtt a bent levő aktuális főnökhöz. Ott közölni amit neked mondott, amit a feketének, stb, és hogy mindenkivel ilyen hangon beszél, ez türhetetlen, és ha ezzel igy szórakoznak, miért nem irják ki, hogy szervizdij x% még a kapunál jegyvételnél, hogy kalkuláljon vele az ember, vagy ha nem ez van, akkor meg mélységesen fogja be az illető! Valamint ilyenkor lehet még kifejteni, hogy ujságiróhoz/homárhoz/stb fordulsz, kiteregeted az egészet, valamint megérdeklődöd, mikor járt arra utoljára az antsz, vagy valaki wc minőséget ellenőrző szerv?
Nos ilyenkor az illető ürgét többé nem látod, és a jatt szót többé nem hallod.

Nálunk meg az van, hogy fizetsz 1500at, megkapod a nyitócuccost. Ha nincs nyitócuccos, ugrott az 1500, és ha kell a cuccod, gyere vissza záráskor, ha már minden szekrény nyitva, és meg tudod mondani, mi van benne, megkapod a cuccod. Viszont hogy mi hol hogyan nyitsz, az a te dolgod. Mellesleg meg mi köze hozzá másnak, mi van a szekrényedben???

LD 2009.08.05. 07:50:14

Az említett napon én is Palatinuson voltam. Kivártuk a hosszú sort és kifizettük az olcsónak nem számító jegyet. Már régen jártam arrafelé, szinte teljesen elfelejtettem, hogy milyen elképesztő idióta módon müködik a szekrény a strandon, ezért kissé bizonytalanul érdeklődtem a helyi "irányelvek" iránt, mire az említett "úriember" válasza: "Nem igaz bazdmeg! A faszom már kivan veletek!" A szekrény kinyitásának további nehézkes pillanatai azzal zajlottak, hogy elkezdte ecsetelni, hogy soha életembe ne menjek "szekrényesnek", merthogy az mekkora kib*szás, csak mindenki szolgája lehet az ember, stb..., stb...
A nap végén láttam, hogy néhányan adják neki a borravalót. Mással nem is volt elfoglalva emberünk, hiszen a legnagyobb forgalomban, amikor mindenki hazafelé tartott gyakorlatilag beosztották a munkát: Ő a pénzt szedte, míg a kolléga egyedül foglalkozott a szekrények nyitásával. A mai napig nem hiszem el, hogy ennyi pénzért egy jó gondolt hely hasonló dolgokat megengedhet magának. Azt már cask halkan jegyzem meg, hogy emellé a következő kitárgyalható téma lehetne az elviselhetetlen állapotban lévő mellékhelyiségek...egy szabadstrandon szívesebben elmennék elvégezni a dolgom egy nyilvános wc-ben! Csak "gratulálni" tudok a komplett Palatinus staffnak! Így tovább!

Puch Cavette 2009.08.05. 08:01:11

Nem is a turistat niggerezte le, csak az anyjat. Miert csusztat folyton az index?

Musso2k 2009.08.05. 08:44:24

jó arc az öreg, mindenki a helyére tesz! minek mentek strandra?
amúgy az sem elképzelhetetlen, hogy ennek az ősembernek szar napja volt, és ő csak ilyyen kifinomult módon tudja levezetni. ezzel vagyunk még így egy pár millióan:-)

shubby 2009.08.05. 08:54:51

@B@nális Coitus: Nem hinném hogy bárki igy vélekedne rólam 1 helyesirási hiba miatt, ahogy vélekednek Rólad, és a párfogásodba vett faxkalapról aranytökü kedves kommunista barátom, vagy elvtárs talán?:)Szerintem nem kell mást hozzáfűznöm.....

stereoo 2009.08.05. 09:12:59

Szerintem nem kell ezt így felkapni. Azt sem igazán kaptuk fel, hogy egy ember (akinek minket kéne szolgálnia) lekur*ázta az országot. És hogy az mszp naponta ná*c*izza le az embereket. És hogy embereknek lövik ki a szemüket, Veres nekimegy a Hírtv-s riporternek. Kuncze lekur*vaanyázza a Fideszes képviselőt.
Ezek után pár baz*dmegolásból egy cikket csinálni?
Kedves index.hu ön hol élt eddig?
Most hazudott a Drazsé a pofánkba, félelemkeltést,terorizmust hazudva szerintem ezzel kéne foglalkozni....
És akkor talán a kisebb baz*dmegolásoknak is lehetnének következményei.
Kedves index.hu az országot kéne szolgálni és nem a külföldi pénztőke úrait.

Attilajukkaja 2009.08.05. 09:36:18

Olvastatok ma reggel, hogy mit valaszolt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt?
Ha nem, akkor lapozzatok elore!!!!!!

cinima 2009.08.05. 09:36:57

Tökéletes példája kicsiny de annál kedvesebb országunk remek vendégszeretére. Állítólag erröl vagyunk híresek. Meg nyitottak. Meg a nagy faszt. Egy ilyen suttyó országot nagyon nehéz még egyet találni itt Európában. Én már nem is tudom hány külföldi vendégem elött pironkodtam. Rettenetes, ilyen embereket vendéglátóhelyen alkalmazni.. Hát nem is tudom. Talán a szénbányában. Ott anyázhat kedvére, bár ott sem szép dolog. Persze, nem kell mondanom, tisztelet a kivételnek. Mert olyan is akad, csak sajnos kisebbségben. Na, kifüstöltem magam. :)

Attilajukkaja 2009.08.05. 09:39:34

@stereoo:
Majd ha beirsz valahova egy panaszlevelet mint fogyaszto a felsorolt ugyekkel kapcsolatban, a Homar azt is kiteszi, szerintem.
Mert ugy altalaban az Index a tobbirol is irt eleget vagy linkelt be kulonbozo blogokat. Most rossz ajton kopogtattal.

This_is_Sparta (törölt) 2009.08.05. 09:40:15

"7200 forintot fizettünk egy valóban elit helyen"

...hogy a Palatinus elit hely lenne?! Ha ha ha!!!

Attilajukkaja 2009.08.05. 09:43:31

@cinima:
En is hasonloan erzek. Sokat szoktam pironkodni az orszagom miatt. De egyben nem ertek veled egyet. A normalis vendeglatok/szolgaltatok vannak tobbsegben, csak azokat eszre sem vesszuk, mig egy ilyen Bazdmeg szaki egy jo idore elveszi az ember kedvet az elettol :o)

Attilajukkaja 2009.08.05. 09:47:49

@Bésanyi:
Beirom a tegnap 20:48-kor megfogalmazott velemenyemet erre a mar sokak altal emlegetett elit dologra:
"Szerintem a panaszos az elit szot a "draga" helyett hasznalta, ezzel is utalva arra a fonoksegnek, hogy Bazdmeg szaki nem igazan uti meg azt a szintet, amit az emberek elvarnanak egy ilyen helyen. Szerintem ez egy ugyes politikai fogas volt a panaszos reszerol, ha el akar erni valamit a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-nel :o)"

Zúgló 2009.08.05. 10:19:32

Tavaly ugyanez volt nekem is pont itt. Ez a fickó pénztártól jobbra, fent szokott lenni... Egy igazi nyersparaszt.... Miután leraktam a cuccost, rá 2-3 órával mondom vissza megyek egy kis pénzért, 10 ezres és egy 2000 volt nálam arra emlékszem, még be se értem, már nyomta, hogy reméli nem fogok ki be mászkálni, és csak egyszer lehet lerakni a cuccot, mondom OK, csak pénzt veszek ki és megyek. Amikor mentünk haza, láttam , hogy várja a jattot de miért? nem csinált érte semmit, még egy kedves szava sem volt. MOndjuk pont nem érdekel, hogy mit magyarázott amúgy, mint amikor bent voltam és fiatal srácokkal úgy szentségelt, pont egy apuka jött a gyerekével , rám is nézett csóválta a fejét. Sajnos ilyen vadparasztok dolgoznak olyan helyen ahova nem hogy nem valóak, de még vendégnek is hülyék. Azért a "du jú szpík inglist" még a barom is tudja.

Attilajukkaja 2009.08.05. 10:24:56

@Zúgló:
Sokan kritizaltak Cs. beirasat, mert helyesirasi hibak voltak benne, a datum sem stimmelt,...de en orultem neki. Ki tudja, hanyan voltak elotte, akik megszenvedtek Bazdmeg szaki zsarnoki es primitiv viselkedeset, de senki nem emelt szot ellene. Es szerintem sem helyben kell balhezni, hanem ahogy Cs. tette, irni egy panaszlevelet, mert azt nem lehet figyelmen kivul hagyni. Orulok, hogy az ugy megoldodott es a kabinost kirugtak,...ha a mai Homar beirasban kozolt level igaznak bizonyul.

=Daniken= 2009.08.05. 10:50:31

A Palatinus sosem volt elit hely, csak szükségszerűen népszerű, mert közel van és van benne víz.
A hátsó melegvízes medencében rendszeresen kígyóztak a szőke szopósmacák a víz alatt, ahol elvileg gyerekek meg pihenni vágyók lettek volna, ott a dagadt maffiózó pipáztatta a csaját illetve döngettek fényes nappal.csak hajrá, jó is az a coccusos vízben.
egy zsebkendőnyi területen mint az oroszok, délsvéd sátortáborok kedvesen "beverem az arcod 'csőőg" közeledéssel, ez volt amikor 15 évesek voltunk és ez volt amikor -utoljára- 23 évesen kinéáztem oda.Soha többet.

Zúgló 2009.08.05. 11:07:51

@=Daniken=:

Nah azért ezt cáfolnám, hogy nem lett volna elit hely, igaz régen. A palatinusra a sok komcsi katona meg felsővezető járt régen, aztán hígult fel. Olyan 20 éve mehetett oda először cigány vagy bünöző, sőt budáról is oda járt az elit. De igazad van a mai helyzetet szinte majdnem hitelesen lefestetted. Úszok és két cigány gyerek kb 300-szúrás helye a kézükön( gondolom nem az Árpádban voltak infúzión) és hugyozik a vízbe, rászóltam még majdnem össze ugrottunk... Talán soha többé nem megyek, tudom hogy mások is meg az idősek is bele huggyantanak, de amikor ez tőlem 1 méterre történik és látom és a buta elálló fülű gyerek még röhög is rajta, na az már vicc. Marad a aqua park, igaz arra 2-3 hetet is kell várni , meg ugye 10 rugó nekem és a barátnőmnek+benzin stb. A kissebeket azonnal be találják, a csúszdánál beállnak eléjük, majd hátra néznek azzal az erősebb vagyok beverem az arcod nézéssel, a kigyerek meg úgy összeszarja magát , hogy megszólalni nem bír, örül ha lecsúszik és mehet onnan el....

state (törölt) 2009.08.05. 11:47:53

@Attilajukkaja: én is élveztem a beszélgetést!
ui:kicsit sajnálom egyébként, hogy a Homár nem politikai fórum, mivel itt a legkultúráltabbak a kommentelők.Sajnos a politikai fórumokon csak fröcsög, sértegetőzik a többség, a beszélgetéseknek, vitáknak pedig csak akkor van értelme, ha érvekre ellenérvekkel válaszolnak

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.05. 12:04:23

@state: Úgy értem, hogy "vagy valaki, vagy megy valahova". Mint azóta feljebb már kiderült, megy valahova (a picsába), tehát nem lehet valaki, nem lehet mindenkinél egyenlőbb.

Attilajukkaja 2009.08.05. 12:30:05

@state:
En erre azt mondom, SZERENCSE, hogy a Homar nem egy politikai forum. A tobbivel egyetertek ;o)
Amugy a konzervatorium.blog.hu nem egy rossz oldal, ha valakit erdekel a kulturalt politizalas.

Attilajukkaja 2009.08.05. 12:52:37

@hagyma:
Errol meg orakig kepes lennek dumalni :o)
De nem ide valo a tema.
jukkajukka@vipmail.hu

state (törölt) 2009.08.05. 13:00:26

@Attilajukkaja: megnézem azt a blogot, köszi szépen!
@Kitalátor feljegyzete: igy már értem és stimmel

Attilajukkaja 2009.08.05. 13:08:23

@state:
Nem vagyok a Konzervatorium fogadatlan prokatora, de szeretek ranezni. Az anyazast ma ebben az orszagban persze sehol sem lehet elkerulni,...de a merteke es gyakorisaga azert valtozo (lehet mertektarto is) ;o)

state (törölt) 2009.08.05. 13:15:22

@Attilajukkaja: én is mindjárt megnézem.Hát, sajnos, gyakorlatilag a fórumok 8o%-a anyázásból áll..és tulajdonképpen ez is igazolja azt, amiről beszéltünk.Sok frusztrált ill. ostoba ember az internet mögé bújva "nagylegénykedik",stb.

Attilajukkaja 2009.08.05. 13:24:07

Igen. Valahol en is ezt teszem. It olyanoknak is vissza merek "pofazni", akik az eletben valoszinuleg 20-30 kiloval tobbek es izmosabbak nalam.
Igaz, elofordult, ogy beporogtem es ugy kikeltem magambol, hogy a nagy debella Inkas is visszahokolt a Szigeten :o)
De ez 10 evben csak egyszer fordul elo velem. Es nem tartom celravezetonek az anyazast. Eppen ezert dicserem Cs. levelet is. Szerintem a legokosabbat es legcelravezetobbet tette, amit ilyen helyzetben tenni lehet.
Sajnalom, hogy a kommenteleok kozul annyian (es nem csak ezen a poszton) nem a poszt lenyegevel, hanem a posztolo fikazasaval vannak elfoglalva. Mindenkit lehet persze kritizalni, csak azt szoktam mondani, hogy nem mindegy, milye cellal! Errol ennyit.

state (törölt) 2009.08.05. 14:04:11

@Attilajukkaja: no, szerintem a te vitastílúsod teljesen kultúrált.Egyszer én is bepöccentem valakire és kissé durván válaszoltam neki.Aztán elszégyeltem magam és azóta, ha valaki sértetőzve, stb. ír, akkor nem megyek le a szintjére.
Kb. 1o éve-még a net hőskorában-történt valami, amire utólag nem vagyok túl büszke.Egy zsidó úriember minden ok nélkül lebüdösmagyarozott,stb.,egyszóval folyamatosan sértegetett.Felkaptam a vizet és egy személyes találkozót javasoltam neki, kissé provokálva, hogy ne csak a net mögött legyen nagy a szája.Pechére eljött.Én már akkor is 11okg fölött voltam-nagyrészt izomban-ő kb. 7okg lehetett.Kissé megneveltem.Ismétlem, nem vagyok rá büszke és többé nem tennék ilyet.Egyébként utána-ezelött 1 évig-nem is interneteztem, mivel arra gondoltam,az ilyen embereken nem húzom fel magam.Szerencsére, azóta változott a net és valamivel normálisabb lett

Attilajukkaja 2009.08.05. 14:17:12

@state:
Az ilyen "bakikon" talan mindannyiunknak tul kell esnunk, hogy megtalaljuk a megfelelo hangnemet. En sem vagyok buszke minden beirasomra, felindultsagbol irt velemenyemre. Nem vagyok olyan higgadt tipus, mint amilyennek tunok :o)
De ez is tanulhato. A baj mindig az indulatokkal van. A legtanulatlanabb ember is lehet nagyon bolcs, de az szerintem az idovel, tapasztalatok aran jon meg. Ezert en nem is haragszom a "majd-en-jol-beszolok/leverlek-neked-kiskocsog" stilusu kommentelokre. Meg nem tartanak ott, meg sokat kell tanulniuk az eletrol. Ha az ilyeneknek visszaszolsz, az csak olaj a tuzre. Sajnos vannak, akik ezen a szinten le is ragadnak. Bazdmeg szaki is ilyen lehet, egyem a zuzajat!
Szerintem nem rossz dolog, hogy az ember legalabb a neten kiadhatja az oszinte erzeseit/gondolatait,...onmagat. En sokat tanulok ebbol! Magamrol es az engem korulvevo vilagrol is. Bevallom,..valahol fuggo vagyok :o)

2009.08.05. 14:37:52

@vutuk: nem vontam kétségbe hogy a kabinos megérdemli a pofont. Csak emberileg érdeklődtem a legmélyebb tisztelet hangján, hogy te ott akkor nappal, sok tanú jelenlétében tényleg megütötted volna 8 napon túl gyógyuló, ami 1-3 évig büntethető halmazatilag ?

state (törölt) 2009.08.05. 16:06:15

@Attilajukkaja: igen, egyetértek veled.Tény az is, hogy az ember, ha kicsit idősebb lesz, akkor nyugodtabb is lesz.Engem sem tudnak már felidegesiteni a neten fröcsögök, max. annyiban zavar, hogy velük nem lehet érdemi beszélgetést ill.jóértelemben vett vitát folytatni

state (törölt) 2009.08.05. 16:09:04

@Kulics: ne vedd kötekedésnek, de mi lett volna abban a halmazat?Max.súlyos testi sértés vagy annak egy minősitett esete

sapuh 2009.08.05. 18:17:21

@Masato: "figlio di Troia": ennek semmi értelme nagy T-vel. Illetve van, csak nem az, amit te szerettél volna írni...

Tudod te egyáltalán, mi(ke)t jelent a troia, vagy csak menőzől, mert azt hiszed, senki sem érti?

Pala 2009.08.05. 19:14:44

@Attilajukkaja:
Természetesen a kabinosra.

Pala 2009.08.05. 19:16:37

@sanyi82:
Lépj túl a sztereotípiákon, a beléd plántált hamis bal-jobb felosztáson!
A kabinos tipikus proli, egy itt ragadt homo kádáricus.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.08.05. 22:27:54

@bsdman: Egy pillanatra azt hittem, rólam szól a kommented! :D
Poént félretéve: én is soxok kiakadok. Az ügyfeleim úgy el tudják hanyagolni az autóikat (vagy olyat vesznek ócsóé'), hogy bánom hogy elvállaltam.
Tudom, legtöbbször nem az ügyfél tehet róla... de amikor leverem a prezúrt a 2 kezemről és a nap végére autóvillamosságis létemre úgy nézek ki mint egy disznó, bizony egy idő után elveszítem a jómodoromat. Mondhatnám, kimegy kultúrbiztim. :)
Nem beszélve a "csak egy kis..." típusú értetlenekről akik nem bírják felfogni, hogy nincs időm. Ha mindenkinek mindent megcsinálnék minden nap, 3366órának kellene legyen egy hétnek és non-stop dolgozhatnék...
A számra sok, a munkámra soha sincs panasz.
Azért elsőre sosem külsöm el az ügyfelet melegebb éghajlatra. :D

salapapa · http://salapapa.hu 2009.08.05. 22:29:51

@salapapa: a bakikért bocsesz, már félreütnek az ujjaim.

2009.08.06. 13:05:54

@state: a "halmazat" csak nyomatékosításnak a jogi szakzsargon miatt volt benne. ez egy vicces blog ugyanis: a stílus a fontos nem az ember.

state (törölt) 2009.08.06. 13:14:11

@Kulics: a halmazathoz min. 2 büncselekmény kell és..mindegy, nem részletezem.Tényleg a stílus a fontos itt, nem az ember:))
süti beállítások módosítása