Tékozló Homár

Arcon vágta a csaló az öreg hölgyet védő Homár-olvasót (18+)

2009.08.31. 15:10 | szily | komment

Nem mindig babra vagy verbális-anyagi szívatásra megy ki a játék. Iván rájött, hogy újdonsült ismerősét, egy idős hölgyet szemérmetlenül át akarja verni egy, magát az FKSZ-BAU Építőipari és Szolgáltató Betéti Társaság tagjának kiadó fiatalember. Ablakcserét ígért gyanúsan olcsón, a papíron viszont már csak felújítás szerepelt. Amikor Iván közbelépett, a miskolci (vagy ál-miskolci) csaló rátámadt, pofon vágta, de Ivánnak szerencsére sikerült elmenekülnie, hogy feljelentést tegyen. A cég számára eddig nem siekrült rábukkannunk, az épületükben lévő másik céggel tudtunk beszélni, kiderült, a csalás ügyében egy nő szintén rajtuk keresztül próbálta elérni az FKSZ-BAU. Véres történet alant.


Bocsánat, hogy álnéven írok, azt hiszem, megvan rá az okom. A következő történt velem:
 
A minap megismerkedtem egy kedves öreg hölggyel, hogy miért, azt nem szeretném részletezni, féltem a testi épségemet. A lényeg az, hogy a lakásán beszéltünk meg egy találkozót.
Odaérve egy fiatal, jólszituált úriemberrel találkoztam, aki az FKSZ-BAU Építőipari és Szolgáltató Betéti Társaság munkatársának adta ki magát. Amikor megérkeztem, ő épp távozott. A hölgy elmondta, hogy sietnünk kell, mert ez az illető az ablakokat jött kicserélni, és egy órával későbbre van megbeszélve a találkozó a banknál, hogy kifizessen 100.000 Ft-ot a cseréért, 10.000 Ft előleget már oda is adott neki. Rögtön gyanús lett a dolog, egy ablakcserét boldog lennék, ha ennyiből megúsznék, ráadásul abban a lakásban legalább tíz ablak van, ezért elkértem a bizonylatot, amit otthagyott a fiatalember. Ezen nem csere, hanem korszerűsítés szerepelt ún. "Euro-strip" technológiával (egyébként a papíron Euro-streep-nek volt írva, rajta pedig a fent nevezett cég pecsétje és logója). Erről felvilágosítottam a hölgyet, aki rögtön rájött, hogy átvágták, főleg, hogy ezt a szigetelést már fél éve megcsinálták nála.
Kérdeztem, hogy jutott be, azt mondta, csak úgy bekopogott, és előadta, hogy uniós pályázatot nyertek, azért ilyen olcsó, meg hogy gyorsan be kell fizetni, mert le fog járni a pályázati határidő. Érdekes... Mindenesetre a néni úgy döntött, hogy lemondja a megrendelést, és nem megy el a bankba.
Dolgomat elvégezvén a ház előtt a fiatalemberrel találkoztam, aki épp a hölggyel beszélt kaputelefonon, mindenképp szeretett volna bejutni, a hölgy ezt nem szerette volna annyira. Gondoltam, segítek rövidre zárni az ügyet, és itt felpörögtek az események. A párbeszéd idézése talán lényegretörőbb:
 
- Segíthetek? A hölgy ablacserét szeretett volna, nem szigetelést.
- Azt kapja.
- Százezer forintért???
- Sokkal többért, de kuss!
Közben a hölgy megint beleszólt a kaputelefonba, hogy menjen el, mire a fiatalember arconvágott (repült a kalapom és a szemüvegem, utóbbi szépen el is ferdült) a következő mondat kíséretében:
- Te beszélted le róla, te f@sszopó köcsög! (bocs, ha kiemeltem)
És ütött volna még, ami elől már kitértem és elfutottam (tudom, szégyen, de jelen esetben kimondottan hasznosnak bizonyult).
 
Később fölhívtam a nénit, hogy minden rendben van-e. Minden rendben volt, kivéve azt, hogy az illettő újra fölcsöngetett, hogy visszadná a tízezer forintot, persze nem adta vissza, csak elvitte az egyetlen tárgyi bizonyítékot, az átvételi bizonylatot a cég logójával és pecsétjével. Hogy miért engedte be?...
 
Természetesen a kellő lépésekről még aznap gondoskodtam, nagynehezen megtettem a rendőrségi feljelentést (csak 4 óra várakozásba és egy kórházbaküldésbe telt) - de mivel nagy bajom nem történt a szemüvegen kívül, illetve nem tőlem akartak pénzt kicsalni, a nyomozó elmondása szerint sokat ők sem fognak tudni tenni. Ezért bízom a Homár-Powerben :) - mindenesetre jó, ha sokan hallanak az esetről.
 
Egyébként, ha az illető nem a cég munkatársa, akkor előre elnézést kérek tőlük, ha mégis munkatárs, akkor jöjjön, ami ilyenkor szokott (a commentelőkre bízom a büntetést :) ).

Szia,
Iván

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[megmondoember] 2009.08.31. 16:22:14

Feljelentéskiegészítés az itt szereplő cégadatokban is megnevezett férfival, mint vélelmezhető elkövetővel szemben. Szembesítés. Lecsukatás.

Énbagoly 2009.08.31. 16:22:35

@szily: ha errefelé járkálsz, elárulnád, ez miért 18-as karika?

@1éÖ: máris egy helyre akarod őket záratni? Mondjuk legalább nem unatkoznának... :)

Sákif za morro? 2009.08.31. 16:24:19

@zati: A dögös, 40-50es bébiket nem hívjuk idős hölgynek. Idős hölgy 60-nál kezdődik de az is állapot függő. :-D

Llew 2009.08.31. 16:24:40

@Énbagoly: ezért: "megismerkedtem egy kedves öreg hölggyel, hogy miért, azt nem szeretném részletezni, féltem a testi épségemet"
Bár az magas, hogy miért félti a testi épségét, ha a hölgy kedves. Bőrszerkós délutáni elfoglaltság? Kitudja, annyi mindent művelnek manapság az emberek.

EÖ (törölt) 2009.08.31. 16:25:12

@Énbagoly:

megmondom miért 18-as karika
mi van a nyugdíjas nénike szoknyája alatt? és a srác nadrágjában?
és mit lehet azokkal csinálni?
na ugye, hogy jogos a karika?

lehetne inkább vaníliás karika a 18-as karika helyett

b[ALien] (törölt) 2009.08.31. 16:25:19

@Szily! földes andrást nem szeretjük. Kérjük, fogadjátok el a "nép" döntését!

zauberpferde (törölt) 2009.08.31. 16:27:05

@1éÖ:
Tiszta, világos, határozott célkitűzések, támogatásra érdemes:)

EÖ (törölt) 2009.08.31. 16:30:18

@b[ALien] a kopasz baba: @Impega - a dolgozô nõ:
egy jó homárost nem érdekli, hogy ki írta a cikket!
attól függetlenül szétoffolja!
J

indapasssucks 2009.08.31. 16:30:30

feljelentés lopásért 10k huf-ra
és csalásért

a rendőrség ignorálni fogja.

Énbagoly 2009.08.31. 16:33:44

@Llew: de nincsen részletezve. :)

@jesszum: akár még dominózhattak is. :)

@1éÖ: ez csak a ti piszkos fantáziátok szüleménye. Én bízom a kalapos úriemberekben. :)

EÖ (törölt) 2009.08.31. 16:34:30

@Énbagoly: én meg az alapos úriemberekben bízom! :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.31. 16:34:40

@1éÖ:
ez mondjuk igaz.

de ettől még földesandrást nem szeretjük.

A rejtélyes kalapos és az idős hölgy esete az ablakossal meg Philip Marlow-nak való.

Énbagoly 2009.08.31. 16:35:09

@1éÖ: de 24 órán keresztül? A délelőtti zöldségeket sem bírtátok! :)

EÖ (törölt) 2009.08.31. 16:36:47

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): jó, akkor én sem szeretem.

{titok ON}ki ne derüljön rólad, hogy nem ugyanazok vagyok, mint mi. {titok OFF}

EÖ (törölt) 2009.08.31. 16:38:12

@Énbagoly: mindjárt lejár a munkaidőm és kilépek a homárról, mert a szakszervezet még azt sem tudta elintézni, hogy túlórának elszámoljam a munkaidőn túlnyúló homározást
úgyhogy kedvetekre on-ozhattok.

Llew 2009.08.31. 16:38:31

@Énbagoly: azt már az olvasók képzelő erejére bízták, de úgy tűnik neked nincs, vagy legalábbis más irányba vitt:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.31. 16:40:38

@1éÖ: szétoffolásban van némi képzésem!:)
de röviden leírom, mennyit érnek andris posztjai eddig:
rohadt keresztények!
mocskos muszlimok!
szemét buddhisták!
büdös zsidók!

remélem nem hagytam ki semmit, és nem megsérteni akartam bárkit is, de nehéz nem látni, ahogy provokál
jogos ez?
törvényes ez?
legális ez?

Énbagoly 2009.08.31. 16:42:32

@1éÖ: felháborító!

@Llew: nekem van képzelőerőm, nagyon is, és nem is vitt el más irányba, de akkor sem értem a karikát. Egy tíz éves garantáltan nem érti, hogy mit akar a kalapos bácsi. Legalábbis remélem. :)))

b[ALien] (törölt) 2009.08.31. 16:44:52

na jó vettem egy nagy levegőt, iszok egy sört, és evezzünk nyugodtabb vizekre:)
Dagi megint ráfeküdt az egérre

Alikam 2009.08.31. 16:45:23

"A Rendőrség nem sokat tud tenni"

No ezt mindjárt sejtettem. oszlatáson kívűl sokra nem jók!

zotyo1986 2009.08.31. 16:48:00

Oszlassák is a sok dinnyét.

b[ALien] (törölt) 2009.08.31. 16:53:19

@1éÖ: hogy a magasságos pénisz simogatná meg azt a sasszemed!:)))) most lemegyek a ház elé, elégetek egy farönköt, és a hamuját a fejemre szórom:)

pszt 2009.08.31. 16:55:03

Én meg egy vén káró vagyok (41) szerinted. Bár nincs kalapom!
Az öregúr meg sexeljen csak!!!

Durchzugabwicklungskommandant 2009.08.31. 16:57:58

@enba: nálam a hétben dettó. Csak gyanús lett, hogy látatlanban (honnan tudta hány ajtó-ablak van a lakásban?) mondott egy összeget nyílászárócserére. Meg hát sajna dolgozik rokon nyílászárós cégnél, szóval annyira képben voltam, hogy kb. egy ablak kerül 120e Ft-ba.
El lettek hajtva a vérbe, plusz szólva lett a szomszédoknak, hogy cselekedjenek hasonlóképp.

Secnir 2009.08.31. 16:59:42

@Yasashi Tanuki:
abc sorrendben van a lista, míg összevissza állnak. ha már nyomozol, tessék rendes munkát végezni :)

PabloVercetti 2009.08.31. 17:01:08

OFFTOPIC:

Mikor lesznek már csoportosítva a válaszok?
És mikor lesz már YouTube-os like it/dislike it?

PabloVercetti 2009.08.31. 17:06:28

@Yasashi Tanuki:
Amúgy ha már úgyis megvan a link ( www.avasi.hu/avasigimn/index.php?option=com_content&task=view&id=16&Itemid=68&limit=1&limitstart=2 ),

myvip-en meg lehetne keresni kedves Füstös Klaudiát (wiw-en nincs valszeg, kerestem)
:)

Bandibacsi34 2009.08.31. 17:09:55

Bohm Ur! Miert nem hivta Vagasi Ferit/a rendorseget?????

www.youtube.com/watch?v=P4piWnN4a7s
ambar
www.youtube.com/watch?v=0YKwedGRo6U
(szerintem csak reszeg volt)

Nyilvanvalo, hogy olyan konnyu ceget alapitani Magyariszthanban, hogy minden csalo fog is....

Thames30 2009.08.31. 17:11:47

@Alikam: Osszeeskuvest sejtek :-) Lehet, a magyar rendorsegnek reszesedese van a ceg hasznabol? :-)

Straight 2009.08.31. 17:12:15

Mégis ezzel mi a faszt kezdjen a rendőrség. Egy arc bekopogott valahova és ennyi. Ebből mit nyomozzanak? Ez kb az a szitu ha egy vegyésznek azt mondják hogy: "Van egy nagyon sürgős minta a szomszéd szobában. Fekete a színe de nem nézheted meg, nem nyúlhatsz hozzá, holnapra teljes analitikai elemzést kérünk róla." Ha nem tudják hogy néz ki, önállóan vagy csapatban dolgozik, nem nyúlt semmihez nem hagyott ott semmit, nem változtatott meg a lakásban semmit, nem csinált semmit, nem tudjuk csinált volna e valamit, a nénit összesen 10000ft al károsította meg de még az sem bizonyítható, leírás alapján a postoló csak egy törött szemüveget tudott felmutatni, a néni meg fel sem jelentette, nem bizonyítható hogy ott járt hogy elvitte a 10000 ft ot nem bizonyítható hogy a postoló tőle kapta a pofont sőt lehet az se hogy egyáltalán kapott akkor már meg ne haragudjatok de mi a faszt tud tenni a rendőrség? Tehát: Van 1 db törött szemüveg, 1 db ököl formályú folttal ellátott arc, 0db papír valószínűleg hamis pecséttel 1 db idegen akiről semmi konkrétat nem lehet tudni


Meggyőződésem hogy ez nem egy kamu sztori. De akármennyire szar szitu is itt nem lehet a rendőrséget hibáztatni.

Secnir 2009.08.31. 17:20:09

- Sokkal többért, de kuss!
[...] mire a fiatalember arconvágott [...] - Te beszélted le róla, te f@sszopó köcsög! [...] És ütött volna még,"

háát
ez a rész nálam a vörös függöny effektust idézte volna elő, és valahogy így nézett volna ki:

- Sokkal többért, de kuss!
- Hozzám beszélsz köcsög?
[...] mire a fiatalember megpróbál arconvágni [...] - Lebeszélhetlek te f@sszopó köcsög? [...] És ütöttem még,"

Straight 2009.08.31. 17:20:44

/off már megin nem jelent meg a postom. ez mi a rákért lehet??? :@
Akkor leirom ujra...
/on
Ne haragudjatok de itt nem a rendőrség a hibás. Nem kérdőjelezem meg a postoló hitelességét de nézzük miből kell a rendőrség kiinduljon.
Van 1 db néni -10000 ft al aki nem tett feljelentést. 1db fájó orr 1 db törött szemüveg 1db valószínűleg hamis pecsét 0 db papíron. 1 db idegen akiről 0 db információnk van végrehajtott a lakáson 0 db változtatást otthagyott 0 db tárgyat, 0 db hasonló esetről tud a rendőrség 0 db feljelentőtől.
Ez kb olyan mintha egy ügyvédnek azt mondanák hogy van 1 db fontos személy amit 1 db bűntettel vádolnak rendelkezésedre bocsájtjuk az információt hogy a vádlott haja barna de nem tudjuk hogy festett vagy eredeti. A vádlott személye és hogy mivel vádolják titkos. Kezdj nyomozásba és nyerd meg az ügyet.

...khm... 2009.08.31. 17:21:46

A házban, ahol lakom, egy 50 körüli nőt szintén átvertek ugyanennek a cégnek a nevében.
Aztán tőlem kérdezte, hogy engem is felkeresett-e, mondtam, hogy sajnos, nem, mert akkor már rendőrkézen lenne az ürge.

Én csak azt nem tudom, hogy egyes emberek hogy lehetnek annyira naivak, hogy ismeretleneknek pénzt adnak előlegképpen.
Pláne úgy, hogy naponta azzal van tele a sajtó, hogy kit hogy vertek át szélhámosok.

Szóval akit ennek a miskolci cégnek a nevében keresnek fel, egy büdös fillért ne adjon, inkább hívja a rendőröket.

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.08.31. 17:32:15

"A hölgy elmondta, hogy sietnünk mkell, mert..."


LOL

kispista2 2009.08.31. 17:37:21

Üzletszerűen elkövetett csalás! A rendőrség csinálhatna valamit!

Esetleg a posztoló keresse meg a csalót és verje félholtra egy vascsővel. Elhatárolódok magamtól.

Blafit 2009.08.31. 17:39:18

@Straight: valós a szitu, nem kitalált...
szerintem.

@V.: nagykés, bele a seggébe, hogy ne lehessen emberöléssel vádolni.

@Frederic Hanry:
komoly freemail-es cím...a név meg pont arra jó, hogy következtessünk dolgokra.
Remélem valaki felnyomja a bt-t, valamilyen váddal.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.08.31. 17:46:25

Baszki, miért egyre hülyébbek a homár postolók ?!?! :((

1.) MIT KEZDJEN A RENDŐRSÉG?

Szóljon a sokszázezerért eltartott szóvivőnek, hogy vegye fel a szépruhát aztán álljon ki nyilatkozni, mesélje el a sztorit a népnek és kérje, hogy figyeljenek az emberek - ezzel netán tényleg szolgálna a rendőrség és nem basztatna meg kopasztana...

2.)MIÉRT VOLT OTT A POSTOLÓ?

Ne legyetek már ennyire fantáziátlan szexisták :) Ha 'dugná' tuti vagy letagadná vagy szépítene és pl. középkorú lenne a kedves hölgy, nem öreg!!!!
ezer egy variáció lehet, amiért ott volt... amibe sajna az is tényleg bele tartozhat, hogy szintén pénzért ment, vagy netán ő vitt, mert a hölgy takarított/vart/gyerekfelügyelt/stb/stb.
Vannak hülye postolók, de imho most emberünk ezt nagyon nem érdemelte meg :(

2009.08.31. 17:48:35

@Straight:
Attól még elkezdhet(ne) nyomozni a rendőrség. A mammer adhatna személyleírást, összevethetnék más esetekkel (gondolom nem ő volt az egyetlen, akit átvert), felvehetnék a kapcsolatot a céggel stb.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.08.31. 17:54:40

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda:

javítom magam: nem a postolók, hanem a KOMMENTELŐK ...

még a témához...
Volt régen valami agyament műsorszórási paragrafus miatt, hogy főműsoridőben költők/írók/stb. okosságait idézték 1-1 percben. Miért ne lehetne ehelyett, hogy Kovács 2 Jolánka rendőrszóvivő kiáll és azt mondja óvakodj az olcsó ablakcserélőktől ... ?

enba 2009.08.31. 17:55:14

@Durchzugabwicklungskommandant: nem egy ilyen ostoba fejű faszi volt, gipszben lévő kézzel?

utána gondolkodtam, hátha valaki önbíráskodott, azért sérült le az ember :))))

2009.08.31. 17:56:05

@Secnir:

Nem így kell azt, hombre. :) A nénivel beszélni, hogy hívja későbbre az illetőt, addig:
1. összeszedni/bérelni pár egybenyakú havert/b.őrt a lakásra, és amikor jön a jómunkásember, kulcsra zárni mögötte az ajtót, és a meggyőzéses tárgyalástechnikai elemekre építve visszakérni az előlegként átadott tízest, és felbontani a szerződést, esetleg az úriember arcát is, ha nagyon akadékoskodik.
Vagy: értesíteni a rendőrséget, várják ők az úriembert. Bár ebből pénz az életben nem lesz, és esetleg a rendőrség is azt fogja mondani erre, hogy nem tartozik rájuk az ügy, hiszen mivel nincs írott szerződés, a szaki úgyis azt mondhatja, hogy ablakfelújításban állapodtak meg, nem cserében.

Secnir 2009.08.31. 17:58:22

"A minap megismerkedtem egy kedves öreg hölggyel, hogy miért, azt nem szeretném részletezni, féltem a testi épségemet."

Iván, Iván, ez a tíz legrosszabb nyitómondat egyike.
ha más még nem említette volna.

a mondatból az derül ki, hogy valószínűleg az öreg hölgy egy maffiavezér nagymamája lehet. vagy maga a maffiavezér, csak már kicsit idős.
legalábbis a mondatból az derül ki, hogy Iván az öreg hölgytől félti a testi épségét...

Secnir 2009.08.31. 18:02:16

@tff:
ez sem rossz, de ha engem a nyílt utcán egy senkiházi csaló lehülyéz, meg kussoltatni próbál, akkor az az álmoskönyvek szerint is hirtelen felindulásból elkövett verekedést jelent.
voltam olyan kocsmában, ahol a fenti nyitómondathoz hasonló után hozzábaszták az asztalt a másikhoz. tehát inni is csak kulturáltan és szépen lehetett.

Volkov 2009.08.31. 18:12:57

Teljesen félre van értve az egész.
A csávó valamelyik ma divatos médiaiskolában tanulta az újmagyar üzletkötési marketinget.
Teljesen jó: légy meghökkentő, aztán pedig jöhet a bravúros kommunikáció.
És még keresett is rajta minimál munkával.

reunalla 2009.08.31. 18:22:26

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon: nem valószínű, előfordulhat, hogy tökönrúgtam volna, mielőtt elfutok, de a sarkon előkaptam volna a mobilom, hogy a rendőröket kihívjam ;)

Straight 2009.08.31. 18:36:33

@Blafit:
Én is valósnak gondolom a sztorit.
@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda:
Azért nem állhatnak ki nyilatkozni mert a hozzád hasonlóak elveszik tőlük a lehetőséget mert ha azt mondanák hogy a semmiből nem lehet elindulni akkor menne a baszakodás a tehetetlen rendőrség miatt. Mert az ilyenek miatt mint te elvesztették a hitelességüket mert ha pofánbasznak valakit aki felgyujtotta budapestet jössz te és üvöltözöl hogy rendőrállam.
@tff: Ez igaz de legfeljebb ennyit tehetne és még ezt se tehetné normálisan a fent vázolt okok miatt. A céggel nem sok mindent lehetne szerintem kezdeni csak a nép elé kiállás lehet a megoldás de az ilyen idióták miatt mint a fenti gyöngyszem hitelvesztés nélkül ezt sem lehetne megtenni. Rá kéne lassan jönni hogy mi hozzuk olyan lehetetlen helyzetbe a rendőrséget hogy nem képes a dolgát végezni és a vezetőin erős teljesítménykényszer van. Ezt a munkát időhöz kötött teljesítménykényszerrel nem lehet végezni. Az a helyzet hogy normálisléknál ha valaki felgyujtja a fővárost nem engedik hogy még ő perelje a rendőrséget hanem börtönbe zárják. Aki nem így gondolkodik annak javaslok egy kísérletet. Utazzun el washingtonba és Obama monnyon le üvöltözés közepette gyujtsa fel az egyik utcát és barikádozza el az egyik hidat majd üljön le és figyelje meg mi történik.


Mindenkitől elnézést kérek hogy nem kiabálom hogy sün sün meg rendőrállam, hogy szerintem a jobbik egy neonáci/neokommunista párt ötvözete hogy szerintem a tömegoszlatásokban semmi kivetni való nem volt hogy szerintem az összes mai párt egy rákos daganat az országon.(sorrendben: legroszabb az JOBBIK/SZDSZ holtversen, MSZP, FIDESZ). Elnézést kérek hogy szerintem a magyar gárdának több köze van egy terrorszervezethez mint jótékonysági alapítványhoz, hogy a rendőrségnek sokkal több hatalmat adnék hogy a korrupciót is képes legyen kezelni, hogy ma szerintem magyarországon nincs kommunizmus és az MSZP nem kommunista hanem liberális párt.


Ne legyetek hülyék. Vegyétek észre hogy a világ nem csak fekete meg fehér. Mindennek több oldala van és az összképhez mindent figyelembe kell venni. A gárda nem csak településeket véd hanem egy jogilag betiltott ennél fogva instabil szervezet irányítása alatt áló erőszak alkalmazására létrehozott (csendőrség) csoportot is irányít ami a magyar törvényeket csak részben ismeri és fogadja el. A válságról nem csak fletó tehet. Ő egy tényező aminek következtében minket sokkal súlyosabban érintett a válság. lehetne még sorolni végtelenségig.

LOOOVE · http://szerelmes.dolgok.com 2009.08.31. 18:49:22

@1éÖ: nekem is ez jutott eszembe először!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.31. 18:51:05

@Straight: Azt kezdje és kezdi is, hogy jegyzi a dolgot, aztán ha majd esetleg elkapják valahol a fickót ezt is ráverik

forumuser 2009.08.31. 18:52:46

"A minap megismerkedtem egy kedves öreg hölggyel, hogy miért, azt nem szeretném részletezni, féltem a testi épségemet."

Senkit nem érdekelne, ha nem célozgatnál...
Az idős hölgy lehetne a nagymamád ismerőse, a szomszéd néni etc. Így meg mindenki találgat.

májgeriberi 2009.08.31. 18:52:56

hol van ilyenkor pötyibá meg a mátrix?

riotter 2009.08.31. 18:54:44

Clark Kent szegény nem volt ideje átöltözni ezért futott, de már egy valamirevaló telefonfülke sincs ahol átlehet öltözni...


Azért mekkora ratyi alak az aki így kopaszt meg idős embereket?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.31. 18:55:31

@Straight:
"A gárda nem csak településeket véd hanem egy jogilag betiltott ennél fogva instabil szervezet irányítása alatt áló erőszak alkalmazására létrehozott (csendőrség) csoportot is irányít ami a magyar törvényeket csak részben ismeri és fogadja el."

Na ez igy hablaty.Kinek az irányitása alatt áll csendőr csoport?
Fuss neki mégegyszer!

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.08.31. 18:55:55

@Straight: Ne kend a szart és ne vádaskodj! a 'hozzám hasonló'-akat sose verte még rendőr, mert a 'hozám hasonló'-k erre kurvára nem adnak okot, nem mennek kordont dönteni meg utcakövet felszedni vagy melegeket köpködni. A 'hozzám hasonló' egyszerűen adót fizet és békében él és tele van a fasza azzal, hogy makimajmok szerint attól lesz rend az országban ha megkefélnek sokezres bírságra ha van pofám 100-al menni pl. a megyeri hídon 80 helyett, hogy odaérjek a melómhoz. érted? kétlem :(

Milyen baszott lehetőséget veszek én el? mi az ami miatt nem lehet elindulni azzal, hogy a meglévő szóvivő kiáll és elmondja a nyugdíjasoknak a kamerák előtt, hogy vigyázzatok .... mi a szar kell ehhez? miért nem lehet ezzel elindulni? hogy a szarba jön ide fletó meg a gárda?
NE KEND A SZART!
vazz. de kiakadtam :) bocs a többiektől.

májgeriberi 2009.08.31. 19:00:23

nekem erről a fletóról mindig ez a májkel fletli (vagy ki) jut eszembe

bocs :)

SLacc 2009.08.31. 19:06:45

Még nem olvastam el, de valami-BAU miskolci cég "szakembere" 3 versszak betanulttal nálunk is volt. Az ablakokat "profi eljárással felújítani" akarta. Elküldtem jó messzire, azóta nem keresett meg.

Straight 2009.08.31. 19:07:38

@horex: Huh tényleg nem volt tiszta.:) A gárda hozta létre a csndőrséget a gárda irányítja. Mivel a gárdát betiltották ezért nem lehet a stabilitására számítani ergo egy instabil szervezet irányít egy militáris alakulatot. Így már tiszta.

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda:
Az első postodból lehetett azt a következtetés levonni hogy te voltál az élen utcát bontani de ha nem akkor tévedtem és bocsi. A lehetőséget az veszi el hogy már nem lehet kiállniuk anélkül hogy néhányan ne csináljanak belőlük ok nélkül közröhejt. A bírságokat ha jól tudom nem a rendőr szabja meg és ha 100 al mész 80 helyett akkor vállald a rizikót hogy esetleg bemérnek és ne háborodj rajta fel.

Most direkt vigyáztam a stílusra. Nem szeretem ha miattam stresszelnek az emberek.:) Ez csak egy vita. Nem csak fekete meg fehér létezik minden embernek más a véleménye. Bocs ha felidegesítettelek.

SLacc 2009.08.31. 19:12:17

Sőt, ez a strip-izé is mintha benne lett volna az első strófában.
Amúgy meg szégyen a futás, de rohadjon meg aki kerget. :-)

SLacc 2009.08.31. 19:19:01

Tudom, hogy csak szuicid emberek csinálnak ilyet. Én vagyok az, aki az alagútban rászól a két (három) reflektorra, amely gyorsan közelít:
- Nono, fiacskám, lass...
De akkor is:

elszégyellted-e
röhej

El ne kezdjétek a muszájhoz hasonlóan írni!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.31. 19:20:25

@Straight: Milyen csendőrséget hozott létre??
Azt mond má' meg!

SLacc 2009.08.31. 19:26:55

A szabályokat nem megszegésük pillanatában kell megváltoztatni, pláne nem egyoldalúan.

Tudom, tudom. Nono, fiam. :-)

Répalaki Edömér 2009.08.31. 19:33:22

Nem értelek titeket.
Egész évben esztelenül hajigáljátok be a posztolt történetek szereplőinek, intézményeinek - de olykor még magának a posztolónak is - az ablakait, miközben habzó szájjal tépitek le a bejárati ajtóikat. Amikor pedig végre jön egy jótét angyali lélek, aki ráadásul baráti áron (ez fontosh!) nyílászárók cseréjét/javítását kínálja nektek, azonnal rossz színben tüntetitek fel. (Attól most tekintsünk el, hogy minden bizonnyal strici az illető - elvégre Ivánt is (meg)futtatta.)
Azonnal körbeszaglásszátok, szavatossági idejüket múlt sünökkel analizáljátok manifesztációjának minden egyes molekkuláját, majd megpróbáltok a dolgok mélyére hatolni és fospunpával kierőszakolni az igazságot.
Elképesztő egy társaság vagytok.

Abba bele sem gondoltatok, hogy Iván nem csak saját magának, de esetleg története szereplőinek is inkognitót biztosítva, az események szálát és résztvevőinek kilétét is csalfa álca mögé rejtette?
Lehet, hogy ő maga egy kedves idős nyugdíjas cukrászmester, aki a tinédzser kislánynak vitt némi nyalánkságot, s sietniük is csak azért kellett, hogy a kétgombócos mogyorós fagyi el ne csöppenjen?
T'án kizárt lenne, hogy antihősként beállított nyílászáró-dílerünk egy segítőkész multimilliárdos, aki nem tudván mihez kezdeni rettenetesen nagy vagyonával - hisz' meglehet, hogy ő a múltheti jackpot nyertese - ilyen módon igyekszik anyagi támaszt nyújtani a rászorulóknak? (Mellesleg itt kérdezném meg a szakértőket, hogy az "Egyéb speciális szaképítés m.n.s." kitételben az "m.n.s." az nem a munkanélküli segély rövidítése, ugye?)
Vagy ott vannak a segít(őkész)séget megtagadó "rendőrök". Akár egy civil biztonsági szervezet - vagy szerveződés - is lehet, akik olvasva a homár idevágó passzusait, most lemondtak az önbíráskodásról, belefásulván a mindennapi vásárló tolvajozásba. Illetve az sem elképzelhetetlen, hogy Iván 888.000.- EUR értékű szemüvegének sérülése láttán szívszélhűdés közeli állapotba kerültek és mint a Mondial Biztosító csoport tagja rávágták a telefont egy "Viva La Resistance of Assistance!" felkiáltás közepette.

Higgyétek el nekem. Bármi is történhetett ott, ahol és amikor. Mondom néktek, mert annyi mindent történt az elmúlt 8 órában, hogy csak na. Még jó hogy hoztam haza is a menzai gombalevesből, úgy hogy mindjárt alá is gyújtok a rezsónak...

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.08.31. 19:45:29

@Straight:
"A lehetőséget az veszi el hogy már nem lehet kiállniuk anélkül hogy néhányan ne csináljanak belőlük ok nélkül közröhejt."

- bocs, de ellenzék mindig lesz és ahogy mennek a dolgok egyre szemetebb ellenzék lesz - ergo, bárki bármit csinál az fog kapni kritikát és ha lehet akkor közröhejt csinálnak belőle, DE ez csak nem kéne azt jelentse, hogy akkor nem is kell senkinek semmit csinálni :)

/közröhej kapcsán felderengett bennem a zsanett ügy, amit természetesen nem értek, de már nem is akarok, valóban csak a közröhej maradt meg, bár azon lehetne vitázni erről kik tehetnek/

Bírság ügyben valóban nem a rendőrök hozzák a szabályokat, azonban arról szerintem ők tehetnek, hogy ott mérnek ahol értelmes országban nem 80, hanem legalább 100 lenne a sebességhatár, és ahol talán sose volt baleset, csak arra alkalmas, hogy bírságolják az autósokat...

Köszönöm az emberi hangnemet, és bocs az előző kirohanásért :)

Secnir 2009.08.31. 19:57:29

@Répalaki Edömér:
"Még jó hogy hoztam haza is a menzai gombalevesből, "
köszönjük, hogy itt voltál velünk, jó kommenteid voltak.
Répalaki Edömér (2009†)

lápi lidérc 2009.08.31. 20:51:13

@Zsömle:
Van Felsőruzsin körút, az Avas lakótelepen, az Egyetemváros fölött. Biztos azért körút, mert összevissza vannak számozva a házak, én el szoktam tévedni, ha arra járok.

Ajtony 2009.08.31. 21:03:49

Sziasztok! Nincs ebben semmi extra. A nagy végkielégítéseket elbaltázta a sajtó, az Andrássy úti palotákat se bírják jattér elnyomni (megint a büdös sajtó). A Kabainak nem megy a fémbiznisz, mert az összes honvédségi szar elfogyott.
Kénytelenek a választásra valahogy összekalapozni Werber megbízási díját.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.31. 21:21:25

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda:
itt is lehet menni 90-el ahol 7o merfold, vagy varosban 55-el ahol35-, vagy 40
de ha bemernek meg van a tarifa
az emlitett esetek 100 dollaros kategoriaba tartoznak
/iskolazonaban 1000/

Átlagarcú 2009.08.31. 21:22:48

Ez jó:))

"rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.08.31. 19:37:12

- Adj egy puszit!
- Egy kurvanagy pofon lett. Maradhat?

Én így ismerem."

pakesz (törölt) 2009.08.31. 21:49:20

hulyek mindig vannak, jol bepalizzak oket, ez mindig igy volt es mindig igy is lesz...
a foszer is akit megtamadtak jol segitett a hulye nyanyanak, aztan minek, hiszen a nyanya kesobb vissza is engedte a kiscsavot!!! pedig elozoleg mar lathatta hogy kivel is van dolga
ha a ven nyanya 100e Ft -t bukott volna, akkor talan egesz eletere megtanulta volna... de igy mi lesz legkozelebb?

M_R 2009.08.31. 22:21:05

Kb. 1 hónapja hozzám is becsöngetett két antipatikus fiatalember ugyanezzel a szöveggel: gyorsan most akciós, mert pályázaton nyert az egész környék, de még ma... Elhajtottam őket mint a nem kívánt magzatot.

Nem tudom másokat sikerült-e bepalizniuk. Akinek nem gyanús hogy egy lakás komplett ablakcseréjét annyiért ajánlják, amiből maximum egy 30x30-as budiablakot lehet kicserélni...

Kot Marlboro 2009.08.31. 22:37:37

bocs, de nem olvastam el az összes kommentet, de le kell írnom, velem is történt egész hasonló eset: az első kerületben, kb. 1-2 hónapja, ugyanígy becsöngetett fiatal srác - és úgy rémlik ugyanezzel az fksz-bau cégnévvel, hogy nyílászárókat cserélnek, nekem 80 ezret mondott (5 ablakra) - meg persze, hogy most vagy egy napon belül el kéne dönteni, hogy akarjuk-e a cserét, mert a kerületnek nem tudom hány százalékának most csinálják, meg már sokan kérték, de csak ezzel a rövid határidővel ilyen olcsó. mi végülis nem kértük, de baromi gyanús volt az eset akkor is, most már teljesen biztos vagyok, hogy át akartak vágni.

Jonas-R 2009.08.31. 23:10:33

hozzám is becsöngett valaki, csak nem voltam itthon. Biztos át akart b@szni a k@cs@g.

fatesz 2009.09.01. 08:17:37

"A minap megismerkedtem egy kedves öreg hölggyel, hogy miért, azt nem szeretném részletezni, féltem a testi épségemet."

Ja, te meg Fundamentát akartál kötni vele mi? Vagy csak itt egy újabb ifj. Kis Tamás? ;)

DaM 2009.09.01. 09:07:28

@Straight: na húzzál politizálni melegebb éghajlatra, teee..

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.01. 10:01:23

A nyugdíjasok védőszentje 1 pofont azért viszonozhatott volna...

B@nális coitus 2009.09.01. 10:46:39

Ki a fasz hord nyáron kalapot????????????????????

B@nális coitus 2009.09.01. 10:53:39

A Cg.05-06-016920 cégjegyzékszámú FKSZ-BAU Építőipari és Szolgáltató Betéti Társaság (3530 Miskolc, Király utca 18. 3. em. 3.) cég 2009. március 28. napján hatályos adatai a következők:


1. Általános adatok
Cégjegyzékszám: 05-06-016920
Cégforma: Betéti társaság
Bejegyezve: 2008/08/11


2. A cég elnevezése
2/1. FKSZ-BAU Építőipari és Szolgáltató Betéti Társaság
Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


3. A cég rövidített elnevezése
3/1. FKSZ-BAU Bt.
Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


5. A cég székhelye
5/1. 3530 Miskolc, Király utca 18. 3. em. 3.
Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


8. A létesítő okirat kelte
8/1. 2008. augusztus 6.
Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


902. A cég tevékenysége
9/6. Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
Főtevékenység.
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/7. Épületasztalos-szerkezet szerelése
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/8. Padló-, falburkolás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/9. Festés, üvegezés
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/10. Vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...


11. A cég jegyzett tőkéje
11/1. Megnevezés Összeg Pénznem
Összesen 100000 HUF
azaz egyszázezer HUF.
Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


13. A képviseletre jogosul(tak) adatai
13/1. Füstös Klaudia üzletvezetésre jogosult tag (vezető tisztségviselő) (an.: Debreceni Valéria Gizella)
3529 Miskolc, Felsőruzsin körút 26. 4. em. 3.
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2008/08/06

Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


20. A cég statisztikai számjele
20/1. 22566285-4399-212-05.
Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


21. A cég adószáma
21/1. Adószám: 22566285-2-05.
Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/1. 10102718-16085500-01001005
A számla megnyitásának dátuma: 2008/08/26.
A pénzforgalmi jelzőszámot a Budapest Bank Rt. Miskolc (3560 Miskolc, Mindszent tér 4. ) kezeli.
Cégjegyzékszám:
Bejegyezés kelte: 2008/09/02 Közzétéve: 2008/10/02
Hatályos: 2008/09/02 ...


45. A cég elektronikus elérhetősége
45/1. A cég e-mail címe: fksz-bau@freemail.hu

Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


49. A cég cégjegyzékszámai
49/1. Cégjegyzékszám:

Vezetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság mint Cégbíróság-nál.
Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


II. Cégformától függő adatok 1. A beltag(ok) adatai
1/1. Füstös Klaudia (an.: Debreceni Valéria Gizella)
3529 Miskolc, Felsőruzsin körút 26. 4. em. 3.
A tagsági jogviszony kezdete: 2008/08/06

Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...


2. A kültag(ok) adatai
2/1. Szabó Zsolt (an.: Soós Magdolna)
3574 Bőcs, Ady E utca 34.
A tagsági jogviszony kezdete: 2008/08/06

Bejegyezés kelte: 2008/08/11
Hatályos: 2008/08/11 ...

helianthus 2009.09.01. 13:16:51

@hagyma: részvétem. Egy jó takarítónő aranyat ér. :D
Kérdezd meg a posztolót, hátha vállna nálatok is műszakot.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.09.01. 23:11:59

Nálunk is járt egy ilyen tenyérbemászó pasas, jó két hónappal ezelőtt. Ugyanettől a hordától jött, csak nálunk 5000 forintot kért "előlegképpen". Egyből a Homárra gondoltam, aztán mégsem írtam meg. Anyám résen volt, mint a cserkészek.

zzzzzz 2009.09.03. 18:16:15

üdv mai napon én hozzám is be csöngetek FKSZ BAU ablakot cserélnek olcson mert unios pájázatot nyertek/egy bt vel:)/ na lényeg a lényeg net elött ültem be ütötem fksz bau és ez a bejegyzést dobta ki a google spuri utánuk a kapuban feltartoztatam öket ki hivtam a rendöröket rendöröknek meg mutatam az oldalt elviték öket hát ennyi

AkS 2009.09.04. 06:59:51

A csalókat tegnap elkapták a VIII.kerületben.A párom tesóját akarták megvezetni de nem kajálta.A ház lakói összefogtak és az ablak cserés dumájuk előadása után,nem engedték ki őket a kapun. Már csücsülnek.Az idióta banda még mindig ablakot akart cserélni,ugy látszik nem olvasnak homárt.:))

AkS 2009.09.04. 07:01:54

Lásd az enyém fölött.Gyógyulást kívánunk a lábadnak/spuri/

FKSZ-es 2009.09.22. 17:56:38

Jó napot kivánok, én is az FKSZ-BAU-nak dolgozok, ezért is írok, mert ez már türhetetlen a számomra,ez az nevezetes Iván ügy nem is létezik, ez egy kitalácíó, mivel ez egy szimpla hitelrontás, semmiféle rendörségi ügy nincs a cég ellen, sőt mi kezdeményezünk feljelentéseket az állitólagos bejelntők és rágalmazók ellen. Azt pedig hogy a kollegákat azon a nevezetes napon, mikor a kedves VIII.kerületi lakók személyi jogaikat korlátozva, szó szerint fogva tartva, ezzel megalázva, tetőzve a rendőrség bevonásával. A Magyar törvények értelmében ennek következményei lesznek. Köszönöm.

Arszák 2009.10.19. 01:04:59

Ez a történet de gáz, áá!
Szemüveges, befenyíthető, gyáva kukac, aki öreg nyanyákkal ismerkedik, akik bevesznek egy ilyen maszlagot mert hülyék.
Remélem nem igaz a történet, mert ha igen, akkor szégyellheti magát minden szereplője. (Kivéve az ügyes csalót.)

R.Gyuri 2010.01.19. 13:35:48

Én már (Miskolc) nem nyitok ajtót ilyeneknek, pár hete is csengettek, kukucson néztem csak ki. Ajtón keresztül mondta, hogy ő felmérést végez. Már itt kezdtem ideges lenni, utálom amikor hülyének néznek. Mondom, milyen felmérést? Hát, ablakszigeteléssel kapcsolatban. Elintéztem annyival, hogy nem tartok rá igényt. Sajnos, okulni kellett előző esetekből is, például amikor egyik ilyen köcsögön csupán laza undorral néztem végig, miután férfi létére nyálas mosolyával, buzika stílusában előadta a mondanivalóját, amit persze ki sem vártam és gyorsan jól elhajtottam. Erre bosszúból összefirkálta a postaládámat, filctollal ráírta: BUZI. Ez nyilván a saját aláírása volt. Vagy más esetben szóváltás keletkezett, persze én vagyok a szemét, mert utálom, ha zavarnak, indokolatlanul. Holott elvből úgysem fogok soha üzletet kötni kéretlen zaklatókkal (telefonos stb.) már csak azért sem.

Kellemetlenség, vita, bosszú pedig nekem egyáltalán nem hiányzik, úgyhogy most már senkinek nem nyitok ajtót, csak kinézek a lukon és lazán elhajtom. Nem akarom látni a sunyi pofáját, nem akarok vitázni vele, húzzon el...

Telefonos köcsögök is csak idegesítenek, számkijelzős telefon néha megvéd, mikor látom a pesti számot vagy egyéb körzeteket, ilyenkor csak jót röhögök. De sajnos hívnak letiltott számmal is, felveszem, csak felbosszant, mert rögtön azzal kezdi, hogy simán hülyére vesz. (Szám nem titkosítható, vállalkozás miatt.)

Előző történet, ha részben hihetőnek is tűnik, tartalmaz nem teljesen életszerű elemeket is, de ezt most inkább nem is részletezem.

PabloVercetti 2010.02.11. 03:40:59

@Fuckup With Marmalade / Arlene

Jaa, már a nevét sem tudja rendesen leírni. De akkor megvan a cikkben szereplő fiatalember is.
Építőmunkás alkat:)))

Metál -e a bimetál? 2010.06.16. 09:13:10

remélem még ötvenen bemásolják a cégbírósági adatokat.
süti beállítások módosítása