Marcsi csúnyán megjárta az MBT cipőboltban, amely cipőről kötelességünk kijelenteni, hogy nem szép! Lehet hogy baromi egészséges, de csinos sose lesz, hiába erőlködnek a kedves marketingesek azzal, hogy az. Szóval Marcsi megvette a szokásos 55.000.- Ft-os áron a cipőjét, majd elkezdte hordani. Ez volt a hiba, ugyanis a cipő lényege, a szivacsos íves talprész foszladozni kezdett. Tette ezt 2 hónap után, ami kicsit korainak tűnik ahhoz képest, hogy 20 évre számított. Most pedig jöhet a Fogyasztóvédelem.
Van ez a bizonyos MBT(Masai Barefoot Technology = Maszáj Mezítláb Technológia) cipő. Már sokan ismerik, sok ismerősöm is tulajdonosa egy-egy ilyennek. Tavaly, augusztus 21-én vásároltam én is egyet a Csillagvár üzletházban az ottani MBT szaküzletben. Egy elég új modellt sikerült választanom, nem annyira a divatot, mintsem a célszerűséget és a praktikumot figyelembe véve.
A választottam egy Barabara Black 37 2/3-os típusú, nem kevesebb, mint 55.000,- forint értékű cípő lett. Kicsit szívtam a fogam, de miután ennek a cipőnek az ismertetője alapján most legalább 20 évre "levan a gondom" egy kényelmes és egészséges cipő felkutatásáról és megvásárlásáról, úgy gondoltam legyen, megtérül.
Nagy boldogan elkezdtem hordani. Fokozatosan, ahogy tanácsolták. Eltelt két hónap és észrevettem, hogy a csodacipő lelke, azaz a szivacsos talprész mintha foszladozna. Visszaszaladtam a boltba, ahol azonnal cserét kértem. Az eladó felháborodva közölte velem, hogy mi az, hogy cserét kérek vagy pénzt vissza, itt olyan nincs, az van, hogy elviszik a cipőt szervizbe és egy hét múlva visszakapom úgy, hogy lecserélik rajta a teljes talprészt.
Hűledeztem, hogy hol vannak nekem a jogaim, de mivel az eladó hajthatatlan volt, kénytelen voltam belemenni. Mondanom sem kell, hogy hosszú hetekig vártam, telefonálgattam, mire végre azt mondták lehet menni a cipőért. A kellemetlen meglepetés akkor ért, amikor megláttam, hogy a világon semmit nem cseréltek le rajta! Egyszerűen valami vékony festék vagy gumi réteggel bevonták az ominózus talprészt és ezzel ők letudták a garanciát, mondván, ezzel több probléma nem lehet. Eközben már hidegre fordult az idő, csizmát kezdtem hordani, a becses MBT cipőt eltettem a szekrénybe tavaszig.
Tavasszal hordtam pár hétig és nagyon gyanús volt a szememnek a talprész. Mintha repedezne... Miután az idő melegre váltott, a cipőt ismét eltettem és mostanság, amikor itt az ideje az őszi cipőnek, elővettem. Egy hét hordás után kiderült a turpisság, azaz ugyanott elkezdett repedni, mállani a cipő szivacsa, mint 2008 őszén. Levelet írtam a központi ügyfélszolgálatuknak, elmentem személyesen is az üzletbe, hogy megkérdezzem mi a teendőm, visszacserélhetem-e egy másikra a cipőt, netán visszakapom a selejt cipő árát, ám újabb meglepetés ért, ugyanis az MBT ügyfélszolgálat a füle botját nem mozdította, az üzletben az eladó pedig rendkívül ellenségesen annyit mondott: biztos nem jól hordtam a cipőt, de hozzam be, majd elküldik a szervizbe - megint.
Lenne pár kérdésem hozzájuk. Mi az, hogy a törvényben előírt jogaimat figyelmen kívül hagyva, utálatos módon helyreraknak engem, a vétlen vásárlót, aki nem tehet arról, hogy egy kínai cipő minőségét és tartósságát bőven alulmúló, selejt cipőt adtak el nekem?? Tartósan kényelmetlenséget okoztak azzal, hogy a cipőt nem tudtam és nem is merem rendeltetésszerűen használni, bosszúságot okoztak a hozzáállásukkal és stílusukkal is. Az eladó tavaly még azt is közölte velem, hogy na és, az autó még drágább mint az MBT cipő és azzal is ha történik valami, a vevő szaladgál és bosszankodik, ez van, cseréről meg ne is álmodjak.
Megteheti ezt a vevővel egy bármilyen cég? Ha az illetékes nem válaszol, az eladó pedig jóformán elzavar és nem hajlandó tudomásul venni, hogy érvényesíteni szeretném vásárlói jogaimat, teljesen önkényesen dönt felőlem és cipőm sorsáról, kihez fordulhatok? Hogyan szerezzek érvényt a jogaimnak? Kérhetek-e bármilyen kártérítést ezek után? Legjobb tudásom szerint jártam el és próbáltam végére járni ennek a zűrnek, de nem volt benne partner ez az elvileg korrekt és állítólag a legmesszebbmenőkig a vevőkért létrejött cég. Mit tehetek? Mit tehetek amellett, hogy minden létező oldalra felraknám a neten, hogy senki ne vegyen MBT cipőt, mert az csak addig szép, jó és egészséges, míg az ember ott nem hagyja a horribilis összeget érte, de aztán mehet a csudába az, aki hibás, selejt példányhoz jutott. Ekkora összeg mellett (emlékeztetőül: 55 ezer forint!) már akár be is perelhetném őket. Megtegyem? Megtehetem? Segítséget kérek ennek az ügynek a megoldásához! Hova forduljak?
Üdvözlettel:
Marcsi
Az utolsó 100 komment: