Tékozló Homár

Ma délután akcióba lépnek a Radikális Zebrahasználók, és megfingatják a bunkó autósokat

2009.09.09. 11:55 | szily | komment

Repes a kitinpáncélunk: a magyar fogyasztók veszélyeztetett kisebbségi csoportjai közül a városi gyalogosok végre abbhagyták a punnyadást, és akcióba lépnek. Pompás nevű szervezetük, a Radikális Zebrahasználók Országos Akciócsoportja szerdán délután hatkor a Budaörsi úton csap le először. Aki autós átmegy szabálytalanul a zebrán, azt lefotózzák és feljelentik, a Homár ollócsattogásától kísérve. Itt van a blogjuk, aki nem ismeri őket, innen sokmindent megtudhat a RAZOR-ról. Hajtás után olvasható a mai akciót bejelentő közlemény.

Feljelenti a szabálytalanul közlekedő autósokat a Radikális Zebrahasználók Országos Akciócsoportja

Legyen a zebra biztonságos! felkiáltással kezdi meg tevékenységét a Radikális Zebrahasználók Országos Akciócsoportja (RAZOR). A mozgalom célja, hogy a gyalogos biztonságosan élhessen elsőbbségével ott, ahol ez őt megilleti, és ne legyen szívszorongató érzés egy kismamának átkelni egy többsávos úton, hogy idősek és gyerekek is biztonsággal közlekedhessenek.

Az akciócsoport tagjai több hónapon át szabályosan átkelnek a kijelölt gyalogátkelőhelyeken, és amelyik autó nem áll meg, megszegve ezzel a 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 43. §-t és 36. § (6) c) pontját, és veszélyeztetve a gyalogos biztonságát, annak vezetőjét - tanúkkal és felvételekkel alátámasztva - feljelentik. Ezután pedig az eljárást végigkövetik, annak eredményét (a személyiségi jogok figyelembevételével) nyilvánosságra hozzák.

Az ORFK adatai  alapján 2008-ban 1164 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. A gyalogos elütések többségét, egészen pontosan 72%-át – összesen 839 balesetet – gépjárművezetők okozták. Ezekben a balesetekben sajnálatos módon 47 gyalogos vesztette életét.

Az első akció időpontja: 2009. szeptember 9. 18:00.
Helye: Budapest, XI. kerület, Budaörsi út-Fehérló utca gyalogátkelő
(koordináták: +47° 28’ 44.04”, +19° 1’ 33.68”)
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.09.09. 11:58:02

Na most mi legyek gyalogos vagy autós? ha autos akkor baccák meg jól kiszúrnak egyesekkel ha gyalogos akkor jogos,nem is tudom mi legyek ma :))))

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 11:58:35

Ezt az akciót Budafokon is meg kéne csinálni, az SZTK előtti zebránál. Napi szinten hal meg valaki...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.09.09. 12:00:10

Dél van(mondja Sün hisz erre készül)
Harangszó, Híreket mondunk
Játék és muzsika tízpercben
Jó ebédhez szól a nóta
Időjárás és vízállás jelentés
Kívánság műsor 2-5-ig :))))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.09. 12:01:54

És ki fogja őket a saját halottjának tekinteni?

hetech 2009.09.09. 12:02:23

Ezek egész nap a zebrákon fognak mászkálni?

sakha 2009.09.09. 12:06:20

Ez a hobbijuk, ha van kedvük, csinálják. Nem haszontalan dolog. Asszem lehetne még egy két zebrát ajánlani nekik. Egy kicsit azért féltem őket, ismerve az autóstársadalom mentalitását. Remélem van köztük zongoracipelő is egy-kettő.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:10:56

@Gyűjtőjegyes:

Csináld meg!
A honlapon (www.zebraakcio.blog.hu) találsz segítséget. Holnap a tapasztalatok is fenn lesznek. :)

2009.09.09. 12:16:52

Sok sikert az akcióhoz!

Mellesleg nagy összegekbe merek fogadni, hogy a szervezőknek fogalmuk sincs, hogyan kell a zebrán gyalogosként szabályosan átkelni.

isti77 2009.09.09. 12:20:10

A Budaörsi úton lesz az akció? Srácok, mekkora memóriakártyát és hány pótaksit visztek magatokkal?

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 12:20:30

@zebraakcio:
Köszi:) Épp azon töröm a fejem, hogy valóban megszervezem.
Már nagyon régóta halálút ez itt. Lámpát nem akarnak rakni, mert szerintük "az semmit sem oldana meg"....

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:21:24

Kiegészítés:
1. nem vagyunk kisebbség. Többség vagyunk, hiszen mindenki gyalogos, csak néha járműre száll.
2. Nem lefotózzuk, hanem levideózzuk.

isti77 2009.09.09. 12:21:25

Szerintem el fog kopni az exponálógomb.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:22:19

@Gyűjtőjegyes:
Tedd meg!
Nem kell lámpa. Ésszel kell vezetni

isti77 2009.09.09. 12:24:44

" Nem lefotózzuk, hanem levideózzuk. "

Ja, az más.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.09. 12:24:46

Nekem már van is fotóm a zebráról.
(Nem a mi erdőnkben lakik.)
Épp a gyalogos elől menekül.


scienceblogs.com/clock/upload/2006/06/zebra%20lion.jpeg

Kardics 2009.09.09. 12:26:12

Teljesen egyetértek velük és azzal amit képviselnek. A zebrán a gyalogosé az elsőbbség.Tessék autóval úgy megközelíteni, hogy meg tudjon állni ha kell. Másrészt viszont rohadjon meg az a gyalog amelyik két, egymástól 30 méterre levő zebra közt félúton indul neki szambáznia kocsik közt.

RaveAcE 2009.09.09. 12:27:36

A gázolásos videókat a jutúbra teszitek?

metal · http://electric.blog.hu 2009.09.09. 12:29:11

@zebraakcio: A zebrán elkövetett szabályszegésekre kiterjed az objektív felelősség? Ha nem, akkor semmit nem értek az akciótokkal:(
Én autósként melleteket vagyok.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:33:45

@metal:
Természetesen ki.
A LEGFONTOSABB A BIZTONSÁG!
Senki ne induljon neki hűbelebalázs módjára! Toljon mindenki maga előtt valamit. Üres babakocsit, banyatankot, biciklit, betonkeverőt...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.09. 12:33:52

"Pompás nevű szervezetük, a Radikális Zebrahasználók Országos Akciócsoportja "

Hát igen, ez lég nagy szégyen a rongyőrségre nézve, hogy ők képtelenek / szarnak betartatni a rendet, és a polgároknak kell megtenni helyettük...


Amúgy meg jó delet mindenkinek, sikeresen túléltem az elmúlt 2 napot (meg a tegnap éjjelt... :) )

tomcs!** 2009.09.09. 12:43:39

a szegény zebrákat kihasználják!
az állatvédők vajon mikor fognak tiltakozni a radikális zebra-'ki'-használók ellen? :O

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:44:24

@tomcs!**:
Azért a "kijelölt gyalogos-átkelőhely akció" hülyén hangzott volna, nem? :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.09. 12:47:00

OFF
Az Uniqa mással is csak levélben hajlandó kommunikálni?
Most kérdeztem őket hogy az általuk kért iratok jók-e scannelve, e-mailben, de nem, nekik levél.
ON

DaM 2009.09.09. 12:47:46

Csak nehogy túlkapás legyen a vége..

b[ALien] (törölt) 2009.09.09. 12:47:59

@ColT: neked is!
volt uszoda?
(mikor úszol a melóban)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:49:10

@DaM:
Hogyan képzeled?
Elütjük az autót?

2009.09.09. 12:50:00

@zebraakcio:
Én kérdeztem előbb :P
Írd le szépen, hogyan mész át a zebrán szabályosan, aztán megmondom, nyertél-e :)

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.09. 12:50:18

*lámpás...vazzeg tiszta állatkert :)

DaM 2009.09.09. 12:50:41

@Kardics: lehet majd azokat is fotózni. Persze feljelenteni nem tudod, mert nincs rendszámuk. Esetleg kéne ellenük egy olyan akció, hogy elgázolod, videóra veszed, hogy lássák a yardon, hogy történt. Blahánál lehet is kezdeni. A közúti baleseteknél sem térnek ki a statisztikák, hogy hány szabálytalan helyen átkelő véglény volt közöttük?

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.09. 12:51:37

@b[ALien] a kopasz baba: űűű...télleg...a laktanyánál. okés, így már stimmel.

É2I 2009.09.09. 12:52:24

RAZOR?
Ez a név már foglalt. Egy bizonyos, radikális warez kompániáé. ;)

Amúgy a tevékenységgel egyetértek.

Mondjuk a f.szkalap, az úton átszaladgáló(tíz méterre zebra) gyalogosokat is lehetne videózni.
De mi az a banyatank?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:52:47

@Szakadás:
Először csak azokat jelentjük fel, akik nem állnak meg a belső sávban a zebra előtt, mikor a külső sávban már megálltak.
Megfelel elsőre?

Mercer395 · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/gazdasagi-informatikus.php 2009.09.09. 12:54:11

Gyalogosként nagyon örülök a kezdeményezésnek, de szerintem inkább valamelyik pesti oldalán lévő zebrát kellett volna kiszemelni. Ha néha átmegyek Budára, egyből normálisabb autósokkal lehet találkozni. Ott valahogy el tudják engedni az embert. Pesten nem...

staropramen 2009.09.09. 12:55:13

Sztrovacsekek!
Töröm a fejem feszt, de nem jövök rá milyen az a radikális zebrahasználat.Ha volna szíves valaki ......
Szóval:
a zebra radikális?
a használó radikális ?
esetleg mindkettő?
egyébként meg:
-Kérek egy radikális zebrehasználatot, fotóvel eseglet videoval!
-Kettő radikális zebrehasználat lett-maradhat?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:55:46

@É2I:
"Mondjuk a f.szkalap, az úton átszaladgáló(tíz méterre zebra) gyalogosokat is lehetne videózni."
Tedd meg! Mi akadályoz meg
benne?

@Mercer395:
A következő akció Pesten lesz. De te is csinálhatsz egyet, csak olvasd el a honlapon leírtakat!

Leadfoot 2009.09.09. 12:56:23

Tök jó, jelentgessünk fel mindenkit! Rákosi meg Szálasi alatt volt nagy divat az ilyesmi.

Egyébként pedig a kedves gyalogostársaikat mikor fogják feljelentgetni? Mert piroson babakocsit áttoló anyukát, szirénázó mentő elé kilépő gyalogost nem egyet láttam már mostanában (is)...

helianthus 2009.09.09. 12:56:32

@zebraakcio: szerintem arra gondolt, hogy elbízzátok magatokat és indokolatlanul átkeltek a zebrán ezzel feltartva a fontos dologban igyekvő állandóan rohanó autóstársadalmat.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 12:58:32

@Leadfoot:
Érdekes, Svájcban is feljelentenek, ha nem állsz meg a zebránál a gyalogosnak. Ott is volt Rákosi meg Sztálin?
A gyalogosokat pedig nyugodtan jelentsd fel, csinálj egy akciót. Nem tudom, hányan fogják támogatni...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 12:59:04

@zebraakcio:

radikális kijelölt gyalogos-átkelőhely használók országos akciócsoportja tényleg idétlen elnevezés lett volna, a rövidítése lehetett volna mondjuk: ragya:))

respect, hogy van erre időtök és energiátok.

@staropramen: ő csak a zebrán megy át. ha nincs, fest magának:))volt egy ilyen reklám is hogy kigurítottak egy gyalogos átkelőhelyet, de annak semmi köze nem volt a közlekedéshez asszem.

a személyiségi jogokat hogy érvényesítek a videózáskor?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 13:00:10

@zebraakcio:

a személyiségi jogokat hogy érvényesítitek a videózáskor?

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.09. 13:00:36

Srácok, autós létemre komolyan nem értem, hogy ezen a kezdeményezésen miért kell fennakadni/kiakadni. Elegük lett abból, hogy szarnak nézik őket, ami teljesen jogos.

@Leadfoot: nem fognak boldog-boldogtalant feljelenteni. Nem állnak rá a fekete Audikra sem. Egyszerűen, aki életveszélyes helyzetet teremt azok a kurva zebrán, azt feljelentik...ennyi. Ha ten szabályosan hajtasz, akkor van mitől félned? Nincs. Pont.

helianthus 2009.09.09. 13:02:00

Biztos régen tanultam már KRESZT, de az én drága oktatóm azt tanította, hogy a gyalogosnak MINDENHOL elsőbbsége van.
Miért?
Mert az autó erősebb. Ha előtted átszaladnak az úton, mivel betartod a sebességhatárt, követési távolságot stb. maximum annyi lesz, hogy fékezned kell, neadjisten, visszaváltanod.
Ha átmész a gyalogoson, az meg is halhat.
Ilyen egyszerű.
És itt még nem is arról van szó, hogy átrohangálnának az autók között, a zebrán akarnak átkelni.
Az én kedvencem még az az autós, aki átenged ugyan, de aztán úgy megy el mögöttem, hogy épp nem súrolja a seggemet a járgánnyal.

MisterY 2009.09.09. 13:03:30

Én csak azt nem értem, miért pont a Fehérló utca, amikor 500 méterre onnan van a Budaőrsi úton a "halálzebra", ahol az átjutás 5-10 perc után is csak életveszélyes mutatványokkal lehetséges.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.09. 13:06:12

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon: ha a gyerekemet elbasznák a zebrán, örülnék, ha valaki merő véletlenségből felvenné. Te nem?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 13:06:18

@Gyűjtőjegyes:

hát én ezt úgy képzelem el, hogy ők nem csak a szabálysértés pillanatában kapcsolják be a kamerát, hanem annak végig menni kell, hogy kellőképpen lehessen látni, mit csinál a gyalog, és mit az autós.

tehát a kérdés nem kizárólag a szabálysértőkre vonatkozik, hanem a szabályt nem sértőkre is.

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 13:06:48

Nem is olyan rég volt egy műsor... valami újrafeltalálók vagy mifene, amiben egy réges-régi "gyalogosfogó háló" cuccot próbáltak ki (elbukott, mert ugyan védett a szélvédő lefejelésétől, de a betonra kente a bábút, nagyobb nyomással, mint védőeszköz nélkül történne)). Letesztelték (próbababán), hogy háló nélkül, ha elcsapják a gyalogost, akkor a gyalogos szélvédőnek/motorháztetőnek csapódik és nagy-nagy mennyiségű G nyomás nehezedik a fejére, nyakára.
Ez 40km/h-nál 110 G volt.
A zebránál száguldók nemhogy 40-el nem mennek, de még a 60-at se tudják tartani. Ebben az esetben vajon mennyi esély lenne a túlélésre, ha zebrán gázolnak el egy gyalogost? Szinte 0... 40-nél sincs sok...

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 13:06:49

@MisterY:
Pont azért, mert ez egy tiszta helyzet. A "halálzebra" véleményünk szerint rossz helyen van, oda tényleg kellene egy lámpa. De sok helyre - így a Fehérló utcához - nem kell lámpa, jól belátható.
Célunk nem minél több embert feljelenteni, hanem rávilágítani arra, hogy milyen nehéz átkelni egy sima zebrán.

De ha te a halálzebránál akarsz csinálni egy akciót, tedd meg. Segítség a honlapon. www.zebraakcio.blog.hu

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.09. 13:07:09

@MisterY: ott már mindenki úgy megy, mint az állat...én sem mernék azon a zebrán ilyesmivel próbálkozni.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 13:09:44

Na mi van? Senki nem szidja a posztolót? Mindenki egyetért a céljainkkal? Akkor csatlakozzatok!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 13:10:57

@zebraakcio: megnéztem az ő honlapjukat, de nem túl informális... nincs közötök egymáshoz?

É2I 2009.09.09. 13:14:17

@zebraakcio:
Thx! Erre gondoltam én is. Csak bennem az a kép élt a tankokkal kapcsolatban, hogy ők mennek elől. Ezek a gurulós szatyrok meg általában követik a gazdáikat. Igaz azt tűzön-vízen, gyalogos lábakon át ;)

"Tedd meg! Mi akadályoz meg
benne?"

Az, hogy vezetés közben inkább nem filmeznék :D

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 13:14:22

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon:
A honlapjukon találtam egy videót. Ügyesen felvették, mindig 1-2 figura mászkált a zebrán, más meg vette őket. Szerintem aki megáll, meg aki nem, igazából észre se veszi a kamerást. (amiről nem tudnak az nem fáj :D) És gondolom, ha megállt a kocsi, azt a végén letörlik-kivágják-stb. A lényeg, hogy a szabálytalankodókat megtúrják.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 13:15:54

@templomegere (50% bringa, 25% autó, 25% robogó):
Juj de jó!
És ugye megállsz a külső sávban. És remélhetőleg megállnak a belső sávban is...

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon:
Nincs. Ha csak az nem, hogy ők is Istenke teremtményei... :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 13:16:33

@Gyűjtőjegyes: köszi, én azt sajnos nem látom, mert itt bent üldöz az internetrendőrség:))

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 13:16:36

A zebrán elsőbbség ojjektív felelősséges, vagy az összes ügy úgy fog végződni, hogy a "jeti vezette az autót, egyébként meg egy rokonom volt, akire nem vagyok köteles terhelő vallomást tenni"?

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.09.09. 13:18:58

@zebraakcio: nem hiszem, hogy pont tőlem kell majd félnetek :)

Énbagoly 2009.09.09. 13:19:38

Na, most értem vissza.
Ez a poszt, meg az egész kezdeményezés, nekem nagyon tetszik!
Főleg, mivel én is főleg lábbusszal közlekedem. Hajrá! :))

daat 2009.09.09. 13:20:39

Én mániákusan megállok a zebra előtt, remélve,hogy ha én leszek gyalogos, velem is így viselkednek, de azon fel tudom húzni magam, hogy megállok, a gyalogos meg csak nézelődik,beszélget. Szimplán elfelejti,hogy átkeléshez készülődött.Az 5. ilyen után azért már kezdek elgondolkozni ,hogy kell ez nekem?

É2I 2009.09.09. 13:21:47

@Gyűjtőjegyes:
Ajajj, még több, mint a sértettnek. X(

Énbagoly 2009.09.09. 13:23:15

@ColT: helló, rég láttalak. :)

@zebraakcio: csak csináljátok! Kitartást hozzá! Azt mondták itt többen, hogy lesz munkátok bőven.

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 13:24:03

@É2I:
Főleg, ha az elkövető valamilyen úton-módon védett kategória (mentelmi jog, származás, vagy vastag zseb előnyben :( )

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 13:25:31

@Énbagoly:

Nem, nem jó a hozzáállás! Nem "CsináljáTOK", hanem "csinálJUK"
Csináld te is!

lódarázs 2009.09.09. 13:25:42

Nálunk egy zebra van csak, az iskola előtt. Ott sem állnak meg az autósok. Illetve van aki megáll, rá a zebrára parkolás céljából (nehogy a drága csemetéje 10 méterrel többet gyalogoljon). Parkoló a sarkon.

Énbagoly 2009.09.09. 13:25:47

@É2I: :)) de azért ez szemét duma volt. :)

kéjenc 2009.09.09. 13:26:02

Objektív felelősségben nincs benne a gyalogátkelő,csak mondom
"A jogszabály szerint a gépjármű üzemben tartója felelős azért, ha a járművel túllépik a megengedett legnagyobb sebességet, nem tartják be a vasúti átjárón történő áthaladás szabályait, a közlekedési lámpák utasításait, a megállás és várakozás szabályait, a behajtási tilalomra és kötelező haladási irányra vonatkozó szabályokat, az autópálya leállósávjának igénybevételét meghatározó szabályokat, illetve a természet védelmére vonatkozó előírásokat"

staropramen 2009.09.09. 13:27:06

Sztrovacsekek!
Epedve várom a Radikális welnessezők, a Radikális mosógépszerelők,a Radikális ebédhozatók, a Radikális parkolók,Radikális hipermarketbe járók hasonló akcióit.Bravo

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 13:27:41

"A jogszabály szerint a gépjármű üzemben tartója felelős azért, ha a járművel túllépik a megengedett legnagyobb sebességet, nem tartják be a vasúti átjárón történő áthaladás szabályait, a közlekedési lámpák utasításait, a megállás és várakozás szabályait, a behajtási tilalomra és kötelező haladási irányra vonatkozó szabályokat, az autópálya leállósávjának igénybevételét meghatározó szabályokat, illetve a természet védelmére vonatkozó előírásokat. "

origo.hu-ról, kb a gugli 2. találata.

Ezek szerint az egész kezdeményezés ott halott, hogy a feljelentett autó vezetője a szabálysértési eljárásban előadja, hogy az adott időpontban nem ő vezette az autót, hanem egy családtagja, akire ő nem köteles semmilyen eljárásban terhelő vallomást tenni.

A képek természetesen hamisítványok, mert nem hitelesített készülékkel készültek, még ha látszik is valaki a felvételen, az nem ő, hanem egy rokona.

Ezek után rágalmazásért viszontfeljelent, és akkor bizonyítsd be te, hogy tényleg ő ült a kocsiban, mert ha nem megy, akkor a rágalmazás, hamis vád, hamis tanuzás miatt hurcoljanak meg benneteket.

Szóval szerintem ez lesz a tipikus forgatókönyv.

(Az autó megállására vonatkozó szabályokba nem tartozik bele az a sokszor emlegetett kitétel, hogy a zebra előtt "a szükségeshez képest akár megállással is..." biztosítani kell a gyalogos áthaladását.

Azzal együtt, hogy messzemenőkig egyetértek a kezdeményezéssel (még ha a kivitelezése a szándékos szopatás kategóriába is belelóg), nem jósolok túl nagy hatékonyságot neki. Persze hangos figyelemfelhívásnak kiváló, és egy csomó beszari kisember meg inkább kifizeti a büntetést majd, mintsem faarccal lenyilatkozza, hogy a jeti vezette a kocsit.

Az indexet rendszeresen nem használó nagyköbcentis motorterű és bicepsztérfogatú kisköpcentis farokhosszú gyalogosgyilkosok meg jót röhögnek a "kis geci jogvédők" sikertelen próbálkozásán...

Ezért tart itt ez az ország.

Énbagoly 2009.09.09. 13:28:24

@zebraakcio: nincs kamerám. :)
De komolyra fordítva, szervezzek magam mellé embereket? Na jó, elgondolkodom...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 13:30:11

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: bocsánat, a feljelentett autó üzemben tartója, akit a szerv esetleg megkeres...

Énbagoly 2009.09.09. 13:30:11

@lódarázs: De jó, hogy látlak. Szeretném közölni, hogy megkedveltelek, mert nem csak a Kepesre, de még a törölközőfás poénra is emlékeztél! :))
Csak hagyd már el azt az anyám, apám dumát, oké? :)

staropramen 2009.09.09. 13:30:42

Sztrovacsekek!
Engem meg a Tétova Remegős Zebrahasználók Országos Akciócsoportja (TREZOR) tud kiakasztani.
A RAZOR lépéseivel egyébként egyetértek, bár óvnék az egyoldalú nézőponttól.

lódarázs 2009.09.09. 13:32:41

@Énbagoly: köszi. Oké. (Pedig az egy jó kis vicc :)))

DaM 2009.09.09. 13:34:19

@MisterY: Talán nem akarják, hogy drasztikusan megcsappanjon a taglétszám? :D

2009.09.09. 13:35:09

@zebraakcio: Tökéletes, az úgyis a legnagyobb parasztság, ami létezik.
Látom értjük egymást :)

Vitalij 2009.09.09. 13:36:21

"Célunk nem minél több embert feljelenteni, hanem rávilágítani arra, hogy milyen nehéz átkelni egy sima zebrán."
Tehát minél több embert jelentetek fel annál jobb lesz a közérzetetek :)
Amúgy a zebránál akkor kell megállni ha meg tudsz, ha ezzel balesetveszélyes helyzetet teremtesz, akkor nem kell átengedni a gyalogost. A gyalogos meg akkor induljon el, hogyha az autós egyértelműen jelezte, hogy átmehet.
Plusz szerezzetek be egy két rendőrt is magatok mellé, mert így tuti póruljártok. Plusz vigyázzatok arra a kamerára. A személyiségi jogok... Ha nem hivatalos szerv vagy, szerintem meg mondhatom azt, hogy nem szeretném ha a filmen nem látszóna sem az arcom sem a rendszámom, takarjátok ki, vagy perlés százezrekre.

Nesztek én nem értek egyet a kezdeményezéssel! Álljanak be rendőrnek, és akkor pattogjanak.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 13:36:54

@Énbagoly:
A legfontosabb a tanú! Ha van egy (vagy még jobb, kettő) tanúd, tied az ügy.

Énbagoly 2009.09.09. 13:37:00

@lódarázs: elősszörre biztos jó, de sokadszorra már nem. :)

@Sün‼: miért jó az neked, hogy nekem nincs kamerám? :)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 13:39:25

@Vitalij:
"A gyalogos meg akkor induljon el, hogyha az autós egyértelműen jelezte, hogy átmehet."
Hát persze.
Okos.

Énbagoly 2009.09.09. 13:40:30

@zebraakcio: szerintem ehhez tanút szerezni a legnehezebb, ismerve a magyar bírói gyakorlatot.. Vagyis, hogy a tanút, akár még a rendőrökkel is elővezettethetik, miközben a vádlott szarik bejárni a tárgyalásokra.

lódarázs 2009.09.09. 13:40:41

Na jó, ha valaki nem ismerné, leírom. Ígérem töbett nem fogom:

Nyuszika megy az erdőben. Összetalálkozik az öszvérrel.
- Te ki vagy ?
- Én vagyok az öszvér.
- Az mi ?
- Az apám ló volt, az anyám szamár.
A nyuszika megy tovább, összetalálkozik a farkaskutyával.
- Te ki vagy ?
- Én vagyok a farkaskutya.
- Az mi ?
- Az apám farkas volt, az anyám kutya.
A nyuszika megy tovább, egyszer valami zümmög a feje felett.
- Te ki vagy ?
- Én vagyok a lódarázs.
- Na elmész te a jó büdös p*csába!

Énbagoly 2009.09.09. 13:42:57

@lódarázs: :) De azért ez már klasszikusnak számít.

beros 2009.09.09. 13:44:51

A gyalogosok azért mennek át ott, ahol nincs zebra, mert teljesen mindegy, hogy hol nem állnak meg az autók. Ha van zebra, ha nincs, szlalomozhatsz..

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 13:46:14

@Vitalij: Magatartás a gyalogosokkal szemben

43. § (1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.

(2) Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének - a szükséghez képest megállással is - eleget tudjon tenni, és e kötelezettségének teljesítése tekintetében a gyalogosokat a jármű sebességével ne tévessze meg.

(3) A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.

(4) A vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten

a) villamos megállóhelynél levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között áthaladó gyalogosok, továbbá

b) egyedül vagy csoportosan haladó (áthaladó) gyermekek, illetőleg koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek biztonságának a megóvására.


Ehem, tehát azt mondod, hogy nem kell vigyázni. A Kresz ELŐÍRJA. Pubikám, most buknál 3 pontot a KRESZvizsgán. De gondolom a jogsid a piacon vetted. Puszika, ha egyszer feljelentenek:)

Vitalij 2009.09.09. 13:49:26

Svájcban meg azért is feljelentik egymást, hogyha véletlenül elfelejtettél indexelni, amikor kiálltál a garázsodból.

Aztán meg tényleg nem tartozik az objektív felelőség alá...
Szóval kell egy zsaru 20méterrel későbbre, aki visszanézeti a felvételt a tettessel, és ha az elismeri akkor kap büntit, ha nem akkor marad a tárgyaljunk egy 3-4évig, és aztán talán... JÓL MEG LETT SZIVATVA VALAKI! XD

lódarázs 2009.09.09. 13:50:58

@Énbagoly: persze :)

Témához is zümmögnék, gyalogos lódarázsként el kell mondjam, tőlünk nyugatabbra (nagyon nyugatra) megállnak az autósok. Érdekes módon itthon is a nyugati (nagyon nyugati) rendszámú autósok állnak meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.09. 13:52:05

@Énbagoly:
Így elég nehezen hihető, h mit láttál az erdőben.
J

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 13:52:06

@Gyűjtőjegyes: Az is ott van, hogy a gyalogosnak csak akkor szabad megkezdeni az átkelést, ha meggyőződött annak biztonságos voltáról.

Valamint elsőbbsége az átkelő gyalogosnak van, nem a mellette várakozónak. Legalábbis a jogszabály szerint. Valójában neki sem... :(

Vörös Szonja, a tetovált lány 2009.09.09. 13:53:46

"Amúgy a zebránál akkor kell megállni ha meg tudsz" - bocs, hogy kiemelem, de ez nem úgy van (kéne, hogy legyen), hogy úgy kell megközelíteni járművel a zebrát, hogy ha szükséges, meg tudj állni?
Csak kérdem. Én jó gyalogos vagyok, nem rohangálok, nem bámulászok, piroson sem megyek át, sőt, nem egyszer még azt is kitaláltam, hogy este a sofőr, felkapcsolt világításnál intett nekem, hogy mehetek (bár ő maga sötétben volt).

CsigaBige 2009.09.09. 13:54:24

Nekem nagyon tetszik ez a kezdeményezés. Igenis mindenkivel tartassák be a kreszt, és ha ennek a bírságolás a módja, hát legyen...és ha a rendőröknek nincs erre kapacitásuk, akkor legalább végre valaki felvállalta önkéntesen ezt a szerepet. felnézek rájuk, amiért az idejükből erre is szánnak.

min 2009.09.09. 13:56:22

Autósként támogatom az ötletet!

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 13:57:13

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Ahhoz, hogy egy gyalogos átkeljen 2 feltétel kell (érdekes, hogy külföldön ezeket megoldják, idehaza szinte sose jön össze)
1: Gépjárművezető lassan, biztonságosan közelíti meg a zebrát. Aki száguldozhat ott is, az a rohammentő...
2: A gyalogos meggyőződik, hogy nincs rohammentő a közelben, tehát átmehet, mert a gépjárművezetők olyan sebességgel közelítik meg az átkelőt, hogy ne kenjék el a gyalogost, mint a májkrémet. Továbbá a gyalogos lelépés előtt körbenéz, hogy ne 10 centi távra lépjen le a kocsi elé. Elég a fél méter is (megfelelő tempónál ez a gépjármű vezetőnek bőven elég mindenre).
Ennyi :)

kamasuka 2009.09.09. 13:57:37

Ok, én meg beállok a MZS körtéren egy kamerával a zebra elé, magam mellé veszek egy rendőrt és mindegyik gyalogos feljelentem, aki a piroson megy át. Ugyanezt megismétlem a város forgalmas, többsávos csomópontjain és ott is (pl. Astoria) ahol NINCS is zebra, mégis lazán átszambáznak a mókamester gyalogosok.

Aztán jöhetnek a kerékpárosok.

Szóval felőlem csinálják, de nehogy már csak az autósok legyenek "genyák" ...

Énbagoly 2009.09.09. 13:58:41

@Sün‼: én szavahihető bagoly vagyok! Meg mernél kérdőjelezni? Esetleg tagadni akarnál? :))

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: ha csak akkor mennék át a zebrán, ha biztonságosnak érzem, akkor állhatnák ott néha órákig...

Shawher 2009.09.09. 13:59:42

Lehetőleg 12 másodpercenként ugorjatok le a járdáról, s sor vége fél óra múlva a Keleti Pályaudvarnál lesz

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 14:00:33

@kamasuka:
Tedd meg! Mi akadályoz meg benne? Szerinted hányan csatlakoznának hozzád?

exilis 2009.09.09. 14:00:47

"Svájcban meg azért is feljelentik egymást, hogyha véletlenül elfelejtettél indexelni, amikor kiálltál a garázsodból."

Meg is lehet nézni, megtanultak normálisan viselkedni. Ez kell ide is. Az 5% értelmesnek kell valamit kezdeni, hogy a maradék is elfogadja hogy a szabályok rá is vonatkoznak.

Nagyon el voltunk maradva a polgári önszerveződések terén. Én azt érzem hogy most elindult valami, egyre több helyen elfogyott a türelem, és már nem a Patópálosan magyaros teszek rá magatartás a divat.

VonBraun 2009.09.09. 14:00:48

Az elv jó. A megvalósítás valószínűleg 8 napon túl fog terjedni. Már az sem OK, hogy a hatóság filmezget itt-ott, de ha egy ilyen mókus-őrs áll neki úgy, hogy nem tudni, hova kerülnek a felvételek, akkor léivás lesz a vége. Én személy szerint szabályosan szoktam közlekedni [egyszer mentem már 51-el városban], de ha csak úgy filmezgetnek, mert olyan kedvük van, lehetséges, hogy a kamerával a fejét illetném az embernek. Nem lehet elkülöníteni, hogy a szabályosan haladókat is lefilmezzék/fotózzák, ez pedig rossz vért fog szülni.

kamasuka 2009.09.09. 14:03:02

@Vitalij:
Rokon karácsonykor megállt, mert egy másik is megállt egy zebra előtt, mire a mögöttük kettővel haladó beléjük csúszott és mindkettőjüket, plusz saját magát összetörte. A kár autónként 600 ezer forint körül volt. A gyalogos meg úgy megijedt - banyatankos mama -, hogy mentőt kellett hozzá hívni és aznap a kórházban szentestézett. Szóval ha nem biztonságos, nem áll meg az autós és tessék ezt figyelembe venni. Mondom ez én, akinek a rokonát zöldnél, zebrán ütötték el ...

okoska100 2009.09.09. 14:03:12

ott leszek és szabályosan nem fogok megállni.Te feljelentesz ,én meg utólag anyád gatyáját is leperelem rólad ,ugyanis a hülye akciótok addíg semmit sem ér amíg a fényképeződ,kamerád nincs hitelesítve,ugyanis addíg ha kell hozok két tanut ,hogy szabályosan közlekedtem és te manipuláltad a felvételeket,illetve rágalmaztál engem.
Szerintem nem ilyen hülyeségekkel kéne foglalkoznotok.

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 14:03:22

@z1:
HA tényleg a rendőrségen kötnek ki a felvételek, akkor ott nem kell félni, hogy a szabályosan közlekedőt lekapták.
HA oda kerül...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 14:03:34

@Gyűjtőjegyes: Ennyi. Nyugatra.

Félreértések elkerülése végett: Én is teljesen egyetértek az akció szükségességével, csak kételkedem ennek sikerében, pont azok miatt az ezerszer olvasott baromságok és szemétségek miatt, amiket most én itt összehordok, hogy egy helyen meglegyen.

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.09.09. 14:04:03

HELYES!!! Naponta kapok dudat, azert mert minden zebran atengedem a gyalogosokat, ha ott allnak.

kamasuka 2009.09.09. 14:05:06

@zebraakcio:
Az a szép benne, hogy nem kell hozzá csatlakozni! Elég egy kamera nálam, meg egy rendőr, aki éppen arra posztol. Kurva sok gyalogos lenne körülöttünk aki papírt tölt ki.

Egyszer az orrom előtt ütöttek el egy öregasszonyt, amikor a villamoshoz rohant piros gyalogosjelzés alatt.

VonBraun 2009.09.09. 14:06:18

Ha-ha, mondta a bohóc... A youtube-on érdemes meghallgatni.

razzia (törölt) 2009.09.09. 14:09:28

No, kérem, álljunk meg egy pillanatra. Autósként a gyalogosokat utálom, gyalogosként az autósokat. Ismerem mindkét fél álláspontját.

Miért a gyalogosokat? Elém ne lépjen a zebrára olyan ember, aki olyan bizonytalan, hogy 5 mp-ként fel-le ugrál a zebrára és vissza. Mindenki tudja, hogy az autós onnantól köteles megállni, amint a gyalogos lába a zebrát éri ... Ja, és azokat is tudom szeretni, akik 1 méterre a zebrától mennek át az úttesten, és még ők vannak felháborodva, ha el akarom ütni. Jó, persze egy vonalban a zebrával mennek át, de nekem nem kötelességem átengedni a SZABÁLYTALANKODÓKAT, persze nem is akarom elütni őket.

Miért az autósokat? Annak ellenére, hogy határozottan át kelek a zebrán, némelyik baszik megállni, dudál, anyázik, hogy mi van.

A lényeg: mindkét fél részéről fejlődni kell, van az a kölcsönös bizalom is, nem? Amúgy nagyon pocsék a közlekedési morál.

Hidalgo 2009.09.09. 14:09:32

le a kettős mércével, fotózzuk le a pirosban andalgó, dudaszóra bambán bámuló bokorugrókat is. alliteráció in da ház.

lódarázs 2009.09.09. 14:09:36

@okoska100: helyes! Menj csak még keletebbre! Meg se állj Kínáig, Indiáig. Autós azért autós, mert siet. Gyalogos ráér várni órákat a zebránál. Gratulálok!

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 14:10:10

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
15 éve, Olaszország (már nem emlészem, merre, északi part környéke). Gyerekként, egyedül keltem át egy 1 sávos utcában. Zebra van, állok az út szélén. Valószínűleg egy nagyobb zöldhullám lehetett feljebb, mert legalább 15 kocsit láttam egymás-után jönni. Gondoltam, nekem nem sürgős, magyar viszonyokkal számoltam, hátrébb léptem fél lépést, hogy a járda sarkán se kenjenek el. Ekkor látom, hogy a kocsisor lassít. Felcsillan a szemem, hogy átérek. De nem mertem lelépni, rossz tapasztalat (zebra előtt lassító, majd, ha a gyalogos lelépett, padlógázzal kirobbanó sofőrök...) miatt. De nem ez történt. A kocsisort veető gépjármű MEGÁLLT, és mosolyogva intett, hogy mehetek. Átértem, vezető KÖRBENÉZ, hogy nincs-e valahol pár kósza gyalogos, majd elindul.
15 év, Olaszország. Ma Magyarországon vannak olyan zebrák, ahol NAPONTA elütnek valakit.

cirkuszos 2009.09.09. 14:10:18

@Vitalij: Itt az ideje, hogy végre megtanuld a KRESZ-t...
Az aggodalmaskodóknak: lehet, hogy szar, hogy felvétel készül rólatok, de közterületen semmi sem tiltja. Biztos, hogy nem fogadják el hivatalosan, de ezért nem nagyon pampoghatsz. Lefilmezi a zebrán átkelő haverját, azt kész.

kamasuka 2009.09.09. 14:11:17

@zebraakcio:
Mellesleg gondolom te egyike vagy azoknak, akik szervezik az akciót, és fel vagy háborodva, hogy nem jutsz át a zebrán.
Nos, kisgyerekkel, nejjel és anyóssal órákat ülök az autóban hazafelé, mert városszerte buzimód vannak beállítva a lámpák és mindenhol áll a sor. Se közlekedni, se parkolni, se élni nem lehet a fővárosban. Lehet, hogy teszem azt van olyan hely ahol nem állnak meg az autósok villógó gyalogosjelzésnél SE, de a város többségében meg az autók csak állnak a csúcsforgalomban. Ott BÁRHOL át lehet kelni még szabálytalanul is, mert állunk.

kiscsikó · http://www.volvowiw.hu 2009.09.09. 14:11:28

2 legyet 1 csapásra. Meglesz a felvétel ahogy szabálytalankodnak az autósok nomeg felvehetik azt is ahogy pl. a füstölős platós IFA kilapítja az akciócsoport tagját - premier plánba.... mekkora zsét tudnának belől csinálni.

Fairy Girl 2009.09.09. 14:12:12

Ez jóság :)
Amúgy azt is illene tudni, hogy nem csak a zebrán van a gyalogosnak elsőbbsége a gépjárművel szemben. De sajnos ezt legfőképp az autósok nem tudják...

Gyűjtőjegyes 2009.09.09. 14:13:43

@lódarázs:
Öhm, Kínában megállnak, és ahogy hallottam Indiában is :) Valahogy ez a mutatvány szinte csak nekünk nem megy. Hungaricumnak is mondhatnám :(

T. Bendegúz (törölt) 2009.09.09. 14:13:45

Jópofa akció, kár, hogy semmit nem ér. Amikor országos médiatéma volt a zebrán átengedés, az ért valamit. Persze azóta, hogy elült, már megint kevesebb autós áll meg. Egyrészt.

Másrészt tényleg rengetegen nem tudnak normálisan közlekedni: se autós, se biciklis, se !GYALOGOS!
Kár, hogy mindig csak az első két csoportról esik szó.

Elképesztően figyelmetlenek a gyalogosok és ráadásképp ugyan úgy szabálytalankodnak, mint az autósok, vagy mint a bringások.

Félreértés ne essék, nem mentegetem a szabálytalan sofőröket és kerékpárosokat, csak nem szeretem az egyoldalúságot.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 14:13:50

@okoska100:
Tényleg okos vagy. Szépen itt kijelented, hogy két embert hamis tanúzásra akarsz rávenni, meg hogy szándékosan szabálysértést fogsz elkövetni. Elmúltál már 17 éves, és még mindig a dackorszakodban vagy? ejnye-ejnye, apu nem fog örülni, ha megtudja, mit csináltál az autójával...

lódarázs 2009.09.09. 14:16:04

@Gyűjtőjegyes: igazából a rengeteg gyalogosra, kerékpárosra gondoltam amikor írtam. Na ott tényleg meg kell állnia. Ezért is küldtem keletebbre (nagyon keletre) okoskát.

kamasuka 2009.09.09. 14:17:18

@razzia:
Pontosan, pocsék a morál, de MINDEN FÉL RÉSZÉRŐL (autós, gyalogos, biciklis, motoros). Ezen közlekedési erkölcs és büntetések BEHAJTÁSA révén lehetne változtatni, de ahhoz olyan rendőrség kellene, aki nem csak egy buzi vagy egyéb tüntetés biztosításához ért, hanem tényleg "szolgál és véd".

É2I 2009.09.09. 14:17:36

@Énbagoly:
Majd másképp vélekedsz, ha áthúznak a lábadon egy negyven kilós szatyorot, pusztán azért, mert csak. :DDD

"azta" 2009.09.09. 14:18:18

úgy hallottam, Győrben ha nem engednek át a zebrán, akkor átvisznek egy másik zebrához és még pezsgőt is adnak mellé.

razzia (törölt) 2009.09.09. 14:18:53

Én szerintem a legkisebb közlekedési egységtől kellene kezdeni a gyökeres változást: A GYALOGOSTÓL!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 14:19:10

@cirkuszos: sajnos nem

Ajánlásában (2000. december 20) az adatvédelmi biztos arra hívta fel a megfigyelésre, adatgyűjtésre irányuló képfelvevő, rögzítő berendezéseket üzemeltető személyek és szervezetek figyelmét hogy:

· a személyiségi jogok sérelmét jelenti, ha – törvényi felhatalmazás nélkül – rejtetten működtetnek ilyen berendezéseket;
· törvény eltérő rendelkezésének, illetve az érintettek hozzájárulásának hiányában közterületen, közintézményben (hivatali időben), nyilvános magánterületen (a hivatalos nyitva tartás ideje alatt) csak megfigyelést végző berendezések üzemeltethetők; a megfigyelés tényéről és módjáról tájékoztatni kell az érintetteket;
· nyilvános és nem nyilvános magánterületen csak abban az esetben rögzíthetők a berendezések által közvetített, személyazonosításra alkalmas képek, ha – a rögzítés céljának, módjának, a felvételek tárolási idejének és helyének, valamint az adatkezelő szervezet ismeretében – az érintettek egyértelműen hozzájárultak, illetve hozzájárulhatnak személyes adataik kezeléséhez;
· amennyiben – törvényi felhatalmazás hiányában – olyan közterületen, vagy nyilvános magánterületen történik képrögzítéses megfigyelés, amelyet a személyes adataik kezeléséhez hozzájárulni nem szándékozók is kénytelenek felkeresni, vagy ott megjelenni, akkor lehetővé kell tenni, hogy az érintettek kérésére a rájuk vonatkozó felvételeket soron kívül töröljék;
· magánterületen – elsősorban biztonsági, vagyonvédelmi célból – a felvételek rögzíthetők, ha ott a felvétel készítésének idején a kamerát üzemeltető személyen, vagy megbízottjain kívül más jogszerűen nem tartózkodhat;
· a rögzített képek tárolási idejét (a törlési határidőt) úgy kell megválasztani, hogy a felvételek megőrzésére csak addig kerüljön sor, ameddig arra a – berendezést működtető szervezet által – meghatározott cél megvalósulásához feltétlenül szükség van; az érintettek jogainak érvényesítése érdekében – kifejezett kérésükre – az adatkezelés eredeti céljához szükségesnél hosszabb törlési határidő is megállapítható;
· az érintettek jogainak érvényesítése érdekében lehetővé kell tenni, hogy – a korábbi hozzájárulására tekintett nélkül – bárki kérhesse a személyével összefüggő felvételek törlését;
· a felvételek felhasználására (ideértve a más szervek, vagy személyek részére történő továbbítást, nyilvánosságra hozatalt) csak törvényben meghatározott esetekben, vagy az érintettek hozzájárulása esetén van lehetőség;
· a felvételeket készítő rendszerek üzemeltetését (mint adatkezelést) az Avtv. 28. §-a alapján be kell jelenteni az adatvédelmi nyilvántartásba. A munkaviszonyban, ügyfélkapcsolatban állók képi úton rögzített személyes adatainak kezelését – mivel azok túlterjednek az adott jogviszonnyal összefüggésben törvényesen kezelhető adatok körén (Avtv. 30. §), illetőleg a berendezéseket általában nem a munkáltatók, szolgáltatók kezelik – ugyancsak be kell jelenteni.

Ebben a biztos állásfoglalása (ez egy jeltésből van) azóta sem változott, max. finomodott.

Az más kérdés, hogy a videózás kit és milyen mélyen érint, ha a rendőrség befogadja és a feljelentés alapját képezi a videófelvétel. Nem tudom egy tökös ügyvéd mit kezdene ezzel, de biztosan lenne, aki a fenti alapok miatt nekimenne a felvétel készítőjének.

Engem videózhat, nincs takargatnivalóm:))

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 14:22:17

Örülök, hogy ideértek a trollok is.

Elmentem előkészíteni az akciót.
A blogon (www.zebraakcio.blog.hu) mindenről beszámolunk.
Vigyázzatok magatokra.

Énbagoly 2009.09.09. 14:22:38

@É2I: Á, velem még a nyugdíjas nénik sem mernek kikezdeni. :))

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.09. 14:22:46

e megoldás eccerű!

a zebra két végére a járdára nyomás érzékelőket kell szerelni. a zebrát meg aláaknázni távolról aktiválható aknákkal.
az aknákat összekötni a nyomásérzékelőkkel.

amennyiben a gyalogos rálép a nyomásérzékelőre, az aknák beélesednek és ha nem a gyalogos megy át (kb. 25-120kg) hanem annál nagyobb súlyú eszköz (pl. autó, harckocsi, bálnavadász hajó, stb) akkor az akna felrobban, így a tapló autós megkapja jól megérdemelt büntetését.

Hogy a robbanásban az út szélén várakozó gyalogos ne károsodjon,

1.) a gyalogos a tűzszerészeknél rendszeresített páncélzatot kell viseljen vagy
2.) a járdán egy robbanás álló fedezék kerül kialakításra, amibe a gyalogos egy az út mellett a rendszerrel összekötött kijelző jelzésére (pl. vigyázz a tapló autós most fel fog robbani!) bevetődik.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 14:22:57

@zebraakcio:

lehetne kérni updétet itt vagy a honlapon? valami statisztika vagy ilyesmi?

szcsongor 2009.09.09. 14:23:33

Vitalij- es Okoska100-felek miatt olyan a kozlekedesi moral Magyarorszagon amilyen... Gratulalok nektek, nehogy megalljatok a gyalogosnak, az a kurva zebra ratok nem vonatkozik, fogjatok fel ugy, hogy csak diszito elemek az uton, a gyalogosok meg mozgo babuk egy szlalompalyan!

Tenyleg erdekes, hogy pl Strasbourgban, ahol elek, mar akkor megallnak, ha meg csak uton vagyok a zebra fele. Volt, hogy at se akartam menni az uton, csak pont egy zebranal sikerult megallnom a jardan (nem az ut fele figyeltem eppen), erre megalltak az autok es turelmesen vartak, hogy atkeljek :) Olyat, hogy anyaztak vagy dudaltak volna, meg soha nem tapasztaltam. Hozza kell tennem, hogy a gyalogos- ill. biciklis-kozlekedes itt se teljesen szabalykoveto, van, hogy piroson vagy szabalytalanul mennek at az uton, megse lattam meg se balesetet, se agresszivitast az autosok reszerol. Van meg mit tanulni otthon, hogy hogyan kellene kulturaltan, es a masikat tisztelve kozlekedni negy kereken...

kamasuka 2009.09.09. 14:24:12

@Gyűjtőjegyes:
Indiában??? LOL!

Voltam Indiában és Iránban is. Indiánál és Iránnál nagyobb szarkupac nincs máshol a világon közlekedés szempontjából. :) Ezekben az országokban ha kikönyökölsz az ablakon, "körforgalomban" már leviszik a fél kezed is, annyira egymás mellett mennek, és az jön ki előbb egy kétsávos körforgalomból, akinek gyorsabb, erősebb és tekintélytparancsolóbb az autója vagy elefánton utazik. :)

Ne hasonlítsuk össze a keleti országokat hazánkkal, mert a végén még rájössz, hogy egész türhető itthon a morál még Romániához vagy Bulgáriához képest IS.

Koala 2009.09.09. 14:25:33

"Az akciócsoport tagjai több hónapon át szabályosan átkelnek a kijelölt gyalogátkelőhelyeken ..."
Előre is gratula, ha ezt provokáció ( vagy annak látszata ) nélkül sikerül végrehajtani. Figyeljetek, mert ha ez nem megy, könnyen fordítva sülhet el az egész.

borovi 2009.09.09. 14:27:40

Eszem megáll ezen a sok nyavalygáson: hova kerülnek a felvételek, meg nem filmezhetik le, ahogy autózom! Oszt mégis hova kerülnének azok a felvételek, baz+, biztos nagyjátékfilmet fognak csinálni belőle Így autóztok ti címmel...

indapasssucks 2009.09.09. 14:28:13

Remélem sokáig fog működni a razor, és csak kevés olyan lasz, hogy parajrépa megáll a zebra mellet, és baszik átmenni.

motorozom, és mégis megadom az elsőbbséget a zebránál, és nem csak a nagymellű csajoknak :D

lódarázs 2009.09.09. 14:28:23

@kamasuka: románoknál, ha nem állsz meg a zebránál, ott terem a rendőr, jogsi ugrik 2 hónapra!

Énbagoly 2009.09.09. 14:28:31

@szcsongor: te már a határ jó oldalán vagy. Hát olyanok a tapasztalataid is. :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 14:28:47

@félreértitek már megint: Azt elfelejtetted, hogy időkapcsoló is kell az aknába, hogy a gyalogosnak a rendszer aktiválása után sávonként 6 mp-e legyen az áthaladásra, különben tötymorgés közben felrobban...

Csak hogy ne legyen egyoldalú és negatívan diszkriminatív a rendszer...

:)

georg 48 2009.09.09. 14:29:03

RAZOR! Jogos a két pont, cseréljen helyet a dudással!
Csak így tovább, mindent bele!
Csókpuszi.

robinzone 2009.09.09. 14:29:33

Hajrá gyalogosok! Jó a kezdeményezés, mégha közvetlen hasznot az "ügyesen" megírt jogszabály miatt (ha igaz) nem is hoz az akció!
Az autósoktól motorosként annyit kérek, hogy ne essenek át úgy a túloldalra, mint tegnap az a saabos az Attila úton, akinek vészfékezve jutott eszébe lefékezni a KÖZELEDŐ gyalogos láttán...
Lényeg a helyes tempó (forgalom ritmusa, amihez alkalmazkodni még mindig jobb, mint ritmustalanus, tehát kiszámíthatatlanul közlekedni), és körlültekintés. Így menni fog a szabálykövetés is.

É2I 2009.09.09. 14:29:43

Ha már itt tartunk.
A zebrán felülve átszáguldó kerékpárosokat nem kívánja filmezni valaki.
(Én nem fogom, nekem elég a szívbaj, amikor 1-2 hullajelölt áthasít előttem a semmiből előtünve.)

sprenczl 2009.09.09. 14:29:45

Sajnos egy prosztó és eltahult lumpen társadalomnál kell az igényszintnövelés (kívülről). Ha szigorúan, akkor szigorúan. Ha ez v.kinek diktatúra, akkor ez diktatúra. Be kell tartani alapvető szabályokat és nem leszel büntetve vagy vállald a következményeket. Ennyi. Amúgy autós.

cirkuszos 2009.09.09. 14:29:47

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon: Igaz, elfeledkeztem, hogy nem családi videóról van szó, hanem adatgyűjtésről. Nohát, az autós megáll, odamegy a videóshoz, megkéri, hogy törölje le, az meg letörli soron kívül :)

Fairy Girl 2009.09.09. 14:29:50

Amúgy az is érdekes, hogy reggelente, ha megyek a buszra és az eszméletlen forgalmú körforgalomban (két főút találkozása...) próbálok átkelni, 10-ből 9-szer német, olasz, osztrák stb. autósok engednek át. A magyarok simán áthúznak előttem. Volt már, hogy negyedórát szobroztam, aztán elindultam, valahogy csak megállt valaki, és átmentem. (Majdnem lekéstem a buszt.)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 14:30:04

a fejlelentőlapon miért nem ...... ker. Rendőrkapitányság a címzett?

a közlekedési hatóság az más (NKH).

vagy ez mindegy?

Ernoke 2009.09.09. 14:30:37

helyes az akció. én történetesen a zebrához közel lakom, minden nap a Fehérló utcánál megyek munkába. azt hiszem, az utóbbi pár hónapban 2x láttam olyat, hogy az átkelésre várakozó gyalogosoknak megálltak az autósok (meg is lepődtem rendesen!). ezt kivéve aki ott akart átkelni, általában megunta, hogy a KRESZ szabályait figyelembe nem véve száguldoznak át előtte, és átment a lámpás gyalogátkelőhöz (ahol hetente többször száguldanak át zöldön az autósok szintén).

a szabálytalan gyalogosok engem is zavarnak, én nem megyek át pirosban és zebra előtt sem. viszont aki ezt egy szintre helyezi az autósok felelősségével, annak valami baj van a gondolkodásával. ha elütsz valakit, nyilván sérülhetsz te is, az autód pedig akár totálkáros is lehet. az elütött viszont az életével fizet. tehát te vagy az erősebb, neked kell jobban figyelned, ennyi.

egyébként pont tegnapelőtt láttam olyat a skálával szemben, a fehérvári útnál egy zebrán, hogy frissen zöldre váltott lámpán lassítás nélkül gyakorlatilag átszáguldott egy munkásokat szállító kisbusz. ha a gyalogosok nem olyan bambák, és nem csak pár másodperces késéssel reagálnak a zöldre, többen meghaltak volna. erről ennyit. én ezért a zöldön is csak úgy merek átmenni, hogy megbizonyosodtam róla, hogy biztos, hogy nem jön-e több autó arrafelé. mikor Spanyolországban voltam, az ismerőseim azon röhögtek, hogy mérföldekről látszik, hogy turista vagyok - míg ők körbenézés nélkül sétáltak át minden zebrán, én többször körbenézegetve, csigalassúsággal mertem csak lelépni, ösztönből. támogatnám a nyugati szintű szabályozást a zebra előtti megállással kapcsolatban!

robinzone 2009.09.09. 14:32:38

És akkor hadd gyalázzam ismát a közledésmérnökök elavult tudását: újra kell gondolni az egészet, szorgosan tanulmányozva a bevált nyugati példákat: sávok kialakítása, "zöldhullám" főútvonalon, zebrák helyzete, dinamikus forgalomirányítás, stb.

malaryanbeast 2009.09.09. 14:32:56

@kamasuka:
:D pff
szerinted hány olyan hely van a városban ahova KÉNE rendőrt állítani?
több ezer.

és mekkora a létszámhiány a rendőrségnél?
"előrször egy olyan rendőrség kéne amelyik..."
Először olyan társadalom kéne amelynek
nem derogál rendőrnek vagy katonának állni..

Indy_ 2009.09.09. 14:36:09

@Vitalij: Ilyenek vagyunk, ahelyett hogy szemlesütve elnézést kérnénk a gyalogostól!

kamasuka 2009.09.09. 14:36:30

@lódarázs:
Aha, nem vettem észre. Sőt, gyorshajtókból, elsőbbséget meg nem adókból több van, mint itthon.

"azta" 2009.09.09. 14:37:46

kulturált nyugat, mi?
a balatonon majdnem ez lett a vesztem, kislányommal együtt:
-láttam, hogy német rendszám van az autón, messze is volt, nem is jött gyorsan, hát elindultunk! 2 sávot békésen átsétáltunk, de aztán mégis gyanúsan nem akart lassulni a kocsi, hát visszaléptünk: szerencsénkre! mert fékezés nélkül ment tovább a barom, én meg csak néztem, hogy dehát ez egy német!

Ernoke 2009.09.09. 14:39:51

@É2I: én legszívesebben a járdán száguldókat is filmezném. a délinél a buszmegállóban is hasítanak, mint az állat, térdigérő gyerekek között, gyakran zenével a fülükben, oda sem figyelve. redves anyjukat.

McKelek 2009.09.09. 14:39:54

Helyes. Csak az a baj, hogy elöfordulhat, hogy a buta adatvédelmi törvényeink miatt bukni fog a kezdeményezés...

cegez 2009.09.09. 14:41:03

Nem tudom írta-e valaki, de a gyalogosoknak kéne tréninget tartani.

Magam a RAZOR-ról eddig nem hallottam, de tudatos zebrahasználóként élek.

A legfőbb ismérveim: keresem a szemkontaktust a sofőrökkel, határozottan haladok a zebra felé, magabiztosan közlekedem gyalogosként is.

Csodákat tesz, legalábbis az autósok 80%-a megáll, mikor át akarok jutni az út túloldalára zebrákon.

Hátezmármi (törölt) 2009.09.09. 14:42:22

Nálunk is van egy zebra Óbudás, ahol jönnek le a tahók az árpádhídi felüljáróról 80-nal és eszük ágában sincs megállni. Én meg mindig jól átmegyek, oszt csak megállnak.

Viszont el kell mondanom, az utóbbi egy évben sokat fejlődtek az autósok, a korábbi 80-20% 20-80% ra csökkent a tahók kárára. Ennek nyílván a sok gyalogosgázolás médiavisszhangja az oka.

razzia (törölt) 2009.09.09. 14:42:27

@cegez: Én írtam először .... asszem. XD

cirkuszos 2009.09.09. 14:43:28

@"azta": Lehet, hogy csak a rendszám volt német, a sofőr nem. Olaszország, Spanyolország, Portugália: ezek a népek is zokszó nélkül lassítanak a zebra előtt, nem csak a "nyugati" országok lakói.

georg 48 2009.09.09. 14:43:55

Uraim! A bünti hiánya! Ez a gond. 4-5 százezres bünti, ha nem fizet jelzálog a házra, óbusmannt elzavarni, mert jelenleg a tahókat nem lehet fotózni, videózni, felszólítani, mert megsértődnek.
Tiszta vicc.

Hátezmármi (törölt) 2009.09.09. 14:44:05

@"azta": Az egy német rendszámos magyar paraszt volt. A német már akkor is csikorgó gumikkal megáll, ha csak fél méterre állsz a járdaszegélynél.

Ernoke 2009.09.09. 14:44:18

egyébként most jutott eszembe, hogy én pont akkor megyek pont arra. úgyhogy majd megfigyelem az akciót.:D hajrá így előre is, és vigyázzatok magatokra azért!

kamasuka 2009.09.09. 14:45:51

@Ernoke:
Frissen zöldreváltott lámpán már rég túl voltam, és balról piroson áthajtó BKVs busz majdnem kivasalt. Ilyen is van. Barmok is vannak, de minden oldalról. Ha azt látom, hogy egy régi Lada megy előttem és azt egy idősebb emberke vezeti, akkor tudom, hogy ahol 50 van, ötvennel, ahol 60, ott hatvannal fog menni és minden gyalogátkelőhely előtt - nagyon helyesen - meg fog állni és át fogja engedni a gyalogosokat. Ilyenkor megnézem ki van mögöttem, és imádkozom, hogy ne mobilozzon vagy valami ifista tapló legyen roncsgolffal tuc tuc zenét hallgatva. Máskülönben ha meg az utóbbi megy előttem, akkro tudom, hogy NEM fog megállni zebra előtt, sőt, még lassítani sem, 50 helyett hetvennel, 60 helyett kilencvennel fog száguldozni.
De ugye mindig van extra eset, de MINDEN fél részéről.

Én megállok zebra előtt ha ott ember áll, de MINDIG lelassítok ha ismerem a környéket, vagyis tudom, hogy ott zebra van. Ha nem ismerem, akkor meg betartom a sebességkorlátozást. Sőt, lakótelep környékén fokozottan odafigyelve próbálok haladni.

Alain 2009.09.09. 14:46:02

A Fehérló utcánál van egy rendes, lámpás zebra, a volt Petőfi laktanya fele pedig egy sárga villogós. Most akkor melyikről beszélünk??

The Green Manalishi (törölt) 2009.09.09. 14:47:20

Hogy itt mennyi hülye van!

1. Senki-semmi nem tiltja, hogy közterületen fénykép- vagy videofelvételt készítsek. Olyannyira nem, hogy az ott készült felvétellel kapcsolatban különösebb igényeid sem lehetnek, ha csak nem sértik meg valamilyen módon szem. jogaidat, felhasználva a képet pl. egy újságban úgy, hogy az mondjuk a jó hírnevedet sérti. (Tehát például a fényképedet, mint egy bűnöző képét hozza le a lap, holott nem vagy az.)
2. A felvételeken nagy valószínűséggel a rendszámok lesznek felismerhetők, ami nem személyes adat, így nyugodtan nyilvánosságra is hozható - ez persze nem azonos a rendőrségi feljelentéssel, hiszen annak magától értetődő kelléke a szabálysértő megnevezése.
3. A felvételt a rendőrség elfogadhatja, nem beszélve arról, hogy a modernebb kamerák már hitelesíthetik azt. Két tanú vallomása is elég alapesetben.
4. A dolognak - sajnos - valóban az a buktatója, hogy az autót "vezetheti" hozzátartozó, így az elkövető kiléte nem megállapítható.
5. Nyugodtan perelje be az az értelmi fogyatékos, aki akarja a kamerázókat, arra azért kívácsi lennék, hogy mi lesz a kerestének a jogalapja. Az, hogy valahol megjelenik a fényképem/autóm fényképe önmagában nem jelent szem.jog. sérelmet, de ezt biztos jobban tudja ez a néhány debil, aki itt perelni akar. Ráadásul itt nem is valamiféle nyilvános "szégyenfalról" lenne szó, hanem feljelentésről. Természetesen a feljelentő sem hazudhat - a hatóság félrevezetése bűncselekmény.
6. A Bécsi úton átlagban úgy a 8-10. autó áll meg a zebra előtt még úgy is, hogy direkt lelépek már a járdáról. Az sem baj, hogy nincs hova rohannia, mert a forgalom lassú, és a zebra utáni lámpa fogja a sort, - akkor sem állna meg, nem lassítana. Akkor sem, ha gyerekekkel vagyok.
7. Írva volt, hogy először csak a legdurvább szabályszegőket (zebra előtt álló járművet kikerülő) jelentenék fel, így igazán nincs miért pattogni, mert aki ilyet csinál, többet is érdemel, mint 30-40E forint.
Úgyhogy hajrá RAZOR - ami egyébként a nyolcvanas évek közepe felé egy eléggé tré trash zenekar volt...:)))

kamasuka 2009.09.09. 14:47:40

@malarya: Meg egy olyan állam, ami megfizeti őket, nem felújítja a laktanyát majd bezárja, nem politikai játszmákra használja a fegyveres testületeket ...

thinker_ 2009.09.09. 14:47:43

és azokkal a gyalogosokkal mi lesz, akik piroson rohangálnak, illetve sétálgatnak át? azokat akkor el lehet majd ütni?

klega 2009.09.09. 14:49:43

Remélem kimennek az M7-esre is és lefotózzák a jobbról előzőket, a leálló sávon közlekedőket és a belső sávot 100 km/h-val kibérlő autósokat is.

Frank99 2009.09.09. 14:50:13

szerintem ebből verés lesz :-))
csak idő kérdése.

és közterületen NEM filmezhetsz az engedélyem nélkül, illetve NEM hozhatod nyilvánosságra az engedélyem nélkül a rólam készült felvételt...

amúgy vidéki vagyok, de itt is megpofoznának érte, sok ráérő kis hülye önjelölt rendőr.... inkább tanulnátok az iskolában, gondolom melós ember ilyen baromságra nemigen ér rá....

Miizu 2009.09.09. 14:50:47

Szurkolok nektek és teljesen egyetértek! Bár az a baj hogy nem simán az autós, hanem az általános magyar mentalitással vannak a bajok, ha azon változtatni lehetne valahogy, az autósok se lennének ekkora parasztok..

Hátezmármi (törölt) 2009.09.09. 14:51:17

@z1: Rossz hírem van, z1: közterületen azt filmezel amit akarsz. Bárkit és bármit. Még a házadat is lefilmezhetem az utcáról és téged is, akkor követek el törvényszegést, ha bedugom a kamerát a keritésen belűlre.

klega 2009.09.09. 14:51:54

egyébként jó a kezdeményezés.

"azta" 2009.09.09. 14:52:04

@csmiklos-35: @cirkuszos:
szeretném hinni, de Bécs belvárosa sem volt a nyugalom szigete és az azért merész lenne, hogy minden nem magyar rendszámú autóban mégiscsak magyar sofőr ül!
(und: kifejezetten jó tapasztalataim voltak Horvátországban! ilyen szempontból is :D)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 14:52:27

Miért érzem azt, hogy ez egy nagyon rosszul előkészített akció?

- talán mert @zebraakció az objektív felelősséget firtató kérdésre azzal válaszol, hogy vigyázzon mindenki aki részt vesz benne (mintha a saját felelősségre kérdeztem volna rá), tehát nincs tisztában "felismerés szintjén" sem az eset lehetséges jogkövetkezményeivel, kimenetével, az indítható eljárás alapjaival

- bízik a kamerában - ami se nem hitelesített, se a RAZOR nem bejegyzett adatkezelő stb.

- ezek után milyen eljárást vár majd a megszólított "közlekedési hatóságtól"? (szép volt MPL!) Kihez is akar fordulni a feljelentéseivel?

- ezek után gyanítom, hogy nem egyeztetett az illetékes rendőrkapitánysággal sem, hogy milyen formában lenne legerősebb a feljelentés. Gondolom az önkormányzat illetékes bizottságával sem egyeztettek.

- Kvázi vadászni mennek az említett zebrához, lényegében előzetes hírverés nélkül. Pedig annak sokkal nagyobb lett volna a visszatartó ereje, ha a KÓKUSZ, meg a PASSZÍV, meg az elsőBLIKK-FAKK napok óta arról írna, hogy szerveződnek a gyalogosok.

- Van-e terv a zebránál esetlegesen szabálytalankodó, vagy figyelmetlen gyalogosok megfékezésére, visszatartására? Illetve egy ilyen mennyiben fogja befolyásolni az akció sikerét, objektivitását, legalitását?

Egy jó ötlet, elbaszva. :(

petya.bacsi 2009.09.09. 14:53:53

az ecseri út-üllői út kereszteződésnél is lehetne fényképezni. meg szinte az összes zebránál.

Miizu 2009.09.09. 14:54:08

Frank99: trollkodj csak nyugodtan, JOGOD van hozzá, mint ebben az országban mindenkinek mindenhez joga van - kötelessége nincs.

Ha pl van pár egyetemista fiatal, akinek pont van erre ideje, jobb, hogy a jogainkért küzd, minthogy elmenjen tizesével lányokat verni, meg drogozni. Énis dolgozok, és ha tehetem, elmegyek az ilyesmikre D: és mellette még tanulok is akkor hogy is van ez?

The Green Manalishi (törölt) 2009.09.09. 14:54:29

@Frank99: na akkor idézd már ide azt a jogszabályt, ami alapján közterületen nem lehet filmezni!

cegez 2009.09.09. 14:54:42

@razzia: Csatlakozom akkor! (Bocs, nem olvastam el mindent.)

U.i.: Én is pont 6 körül megyek arra, letesztelem majd az autósokat a villogós zebránál élesben.
A felelőtlen gyalogosok mintapéldányának nyomai (a vérnyomokat fertőtleníteni hivatott fehér trutymó) megtekinthetők a Fehérló utcánál levő vasúti átkelőhelyen. Márciusban halt meg ott.
A kedvencem, amikor tűsarkúban tipegnek át úgy, hogy már hárman állunk, és várjuk, hogy elhúzzon a vonat. Egy ideig megússzák.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.09. 14:55:08

SOK SIKERT!

Én - a marha - a legtöbbször megállok a zebra előtt. Észrevettem, hogy az esetek 5%-ában maradok le emiatt a zöldről, ami azért nem sok. Ja, és szinte mindig utolérem azt, aki előttem áthajtott a zebrán.

Sajnos sokan inkább gyorsítanak, hogy még a - már a zebrán közlekedő - gyalogos előtt átférjenek, utána meg ácsorogjanak a sorban.

Egyébként, úgy gondolom, gyalogosként nem kell szarozni, határozottan le kell lépni a zebrára. (Nem rohanni, mert sok az őrült) Ha úgy látom, hogy szükséges, még a kezem is felemelem előre, hogy "köszönöm", akkor még a legelvetemültebb is megáll. Persze mérlegelni kell az autó sebességét és távolságát, de ez a rendszer nem szokott az autósnak nagyobb gondot okozni.

Egyébként meg a gyalogosnak nincs klímája, a gyalogos ázik az esőben, fázik a hóban, úgyhogy alapvető lenne, hogy elengedjük. Nem?

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.09.09. 14:55:49

1, olaszorszagban valoban megallnak, de csakis az utolso pillanatban, csikorgo fekekkel

2, a budaorsin ott van kb 150 m-re a lampas atkelo, az miert nem jo?

3, regen en is megalltam, ha meglattam egy gyalogost acsorogni, de a nagy reszuk fel perc alatt eszmel, plusz a legtobb esetben a gyalogos 5 masodperces megtakaritasaert 3-4 autonak kellett megallnia. tarsadalmilag semmi ertelme. aztan amiota majdnem elcsaptak 2 gyalogost, akiket 2x2 savoson engedtem at, azota csak akkor allok meg, ha egyertelmuen jelzi (kezzel, lelepessel, valamivel) hogy megunta az acsorgast

4, marha konnyu marketingvideot csinalni ugy, hogy a majdnem folyamatosan tomott budaorsin nemi acsorgas utan kulonosebb jelzes nelkul beugrasz a kocsisor koze, "elsobbsegem van!" felkialtassal, es johet a fekcsikorgas meg az anyazas. (lasd rakpartos-kerekparos video)

5, a 2x2 savos utakon kotelezove tennem a jelzolampas atkeloket a balesetveszely miatt

É2I 2009.09.09. 14:55:57

@Ernoke:
Na arról nem is beszélve. Főleg utálom a villany bicikliket. Semmilyen hangjuk nincs és simán lobog a hajad, amikor elhúz melletted öt centire.
De ott tudják a biciklisek, hogy szabály ellenes, amit csinálnak, viszont sokuk meg van róla győződve, hogy a zebrán felülve is elsőbbségük van.
Én simán egy egyszerűsített jogsihoz kötném a bicikli használatot is.

cegez 2009.09.09. 14:56:07

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Helló, az illetékes rendőrök 200m-re ülnek az irodáikban, még lehet őket értesíteni, ha akarod.

Szulita28 2009.09.09. 14:57:37

Csatlakozom "cegez"-hez. 5-ből 3 gyalogos áll a zebra szélén, rendszerint nézelődik (nem az átkeléssel kapcsolatban...). Megállok, sokszor 5 mp-be is telik, mire elindulnak (lehet, h nem hiszik el, h átengedem őket ? :-) ). Egyértelmű(bb)en kéne jelezni az átkelési szándékot.

Mondom ezt úgy, h ahol lehet (értsd: nincsen a seggemben a mögöttemjövő, hha fékezek, azonnal csatt), megadom az elsőbbséget. Tanulni kellene még sokat mindkét félnek.

Amúgy csodálkoznék, ha magánszemélyek által felvett videó alapján indított feljelentés, majd az ezt követő bírósági tárgyalás során elfogadnák a videófelvételt bizonyítéknak. Főleg, h nincsen objektív felelősség ebben az esetben.

De sok sikert, sok autósra ráfér a nevelés...

victoriginal 2009.09.09. 14:57:50

szégyen, hogy civileknek kell ezt kezdeményezni és végrehajtani, ahelyett, hogy AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL FINANSZÍROZOTT RENDŐRSÉG tenné ezt napi szinten.

szégyen.

pakesz (törölt) 2009.09.09. 14:57:53

na ez a kezdemenyezes is jo lenne, ha nem a legnagyobb gorenyseggel fogtak volna hozza...
azt az egy helyet kellett volna csak kihagyni, az osszes tobbi(altalam ismert!!!) az johetne
azon a helyen _minden_ autos atmegy

cegez 2009.09.09. 14:57:59

@Pályaelhagyó autóversenyző: Most, hogy mondod...
0. A Fehérló környékén mindkét helyen van lámpa, az egyik sárga villogó.
1. Annál megállt tegnap egy csuklós. Még dudált is, de a másik sávban csak a negyedik autós volt képes megállni.

petya.bacsi 2009.09.09. 14:59:15

az akcióhoz megérné pár civilruhás rendőrt is keríteni...

Frank99 2009.09.09. 14:59:46

Óriási tévedés, hogy filmezhetsz!!
A cégnél, ahol dolgozom, állandóan rongáltak hazafelé részeg fiatalok. Ki akartunk tenni kamerát, biztonsági cég szerelte. Tájékoztattak, hogy csak úgy lehet kitenni, hogy a kamera NEM rögzíti a képeket, mivel magánterületről van szó, tehát figyelni lehet, DE NEM rögzíthet!
Csak az arra jogosultaknak van joguk (közterület-figyelés, rendőrség) rögzíteni filmet. Nem kell csodálkozni, ha pofánvágnak.
Még valami: egyik alkalmazottam a munkaidő vége felé privát ügyfeleket fogadott az irodámban, mikor már nem voltam ott. Csak úgy szerelhettem volna fel kamerát (ami az ajtót figyeli, nem a munkáját!) ha ő is belegyezik, de ezt nem volt hajlandó alá írni.

Úgyhogy ha azt akarjátok, hogy a gatyátokat is lepereljék rólatok (vagy apátokról, gyerekek) akkor csak csináljátok.

Sok mindenhez van az embernek joga, persze. De a másik oldalnak is....

már én sem tudom ki vagyok. ;) 2009.09.09. 15:00:15

Izé!? Azzal mi a helyzet, hogy közlekedési szabálysértésért kizárólag rendőr, vagy közterület felügyelő jelenthet fel? Nem így van ez véletlenül? :)

pakesz (törölt) 2009.09.09. 15:00:30

egyebkent a KRESZT nem lehet betartani!!!
aki barom allat az tartsa be az utolso betuig es hordjak a sirjara a viragot buzgon az osszes tobbi nagyokos

egyebkent en is zebraparti vagyok, hogy elengedjuk, de ott nem kellene zebra!!! megoldas: egy masik autos akciocsoport este szedje le azt a zebrat

VonBraun 2009.09.09. 15:00:41

@csmiklos-35: tehát általában azért van a közterületen fotózott-filmezett autók rendszámtáblája kitakarva, mert mindent szabad, ugye?
Mindegy, a témától elkanyarodunk így, lesznek még érdekes momentumok az ügyben. Kb egy fél év múlva érdemes lesz megnézni a fejleményeket.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.09. 15:00:49

@Pályaelhagyó autóversenyző: Tényleg a lámpa lenne a jó megoldás. A budaörsin pl. a nyomógombos fajta kitűnő lenne. Legfeljebb áll a gyalogos másfél percet két zöld között, de szabályosan át tud kelni, anyázás és balesetveszély nélkül

Fatman 2009.09.09. 15:01:47

Remélem a radikális biciklisutálók is megszerveződnek végre! Én benne lennék!

Ezt az akciót pedig helyeslem!

victoriginal 2009.09.09. 15:02:25

ne a sok jogszabállyal és egyéb kibúvóval érveljetek reszkető gépjárművezetők, hanem talán álljatok meg a kurva zebránál, és akkor nem lenne most miről beszélni.

ginho 2009.09.09. 15:02:34

végre valaki(k) tesznek valamit ebben az ügyben!!! Vicces, amikor a zebránál állok 3-4 perceket mert egy autós sem áll meg. De a legkeményebb, amikor kétsávoson próbálok átkelni a zebrán (lámpa nélkül) és a hozzám közelebbi sávban valaki végre átenged(ne), de a mellete lévőben meg majdnem elütnek. Kicsit elegem van már ebből. Angliában éltem 3 évig. Ott akkor is megállnak, ha csak elmész a zebra mellett. Többször kellett mutogatnom, hogy nem akarok átmenni, csak várok valakire... Jó lenne, ha kicsit itthon is megváltozna a farkastörvény.

petya.bacsi 2009.09.09. 15:02:43

@Szulita28: juj, 5 mp alatt eszmél, mekkora időveszteség. Egyértelmű jelzés? Szerinted minek áll a zebránál? Várja a hamburgi járatot? Vagy járjon Kánkánt a gyalogos, hogy át akar kelni?

Frank99 2009.09.09. 15:03:16

@Frank99:

az elején nem jól írtam:
"Tájékoztattak, hogy csak úgy lehet kitenni, hogy a kamera NEM rögzíti a képeket, mivel közterületről van szó, tehát figyelni lehet, DE NEM rögzíthet!"

így helyes.
a magánterületen is csak úgy lehet kamerázni, hogy a közterületet nem lássa, és arról ne menjen kép olyan helyre, ahova nem szabad.

The Green Manalishi (törölt) 2009.09.09. 15:03:23

@Szulita28: Én sem merek csak nekiindulni, mert még mindig előfordul, hogy a szélső autós elenged, de a belsőben jövő nyugodtan továbbhalad, tehát érthető a félénkség.

A bíróság minden további nélkül elfogadhatja a felvételt, de a szervezők gondolom ezt megrősítendő gondoskodnak két tanúról is. Az téves hiedelem, hogy bíróság csak hitelesített felvételt fogadhat el, hiszen az összes bizonyítékot, együttesen is mérlegeli, meg külön-külön is vizsgálja őket. Tehát ha két tanú is megerősíti a látottakat, elmondja, hogy a felvétel akkor és ott, így és így készült - akár elég is lehet.
De mint többen helyesen észrevették, az objektív felelősség hiánya miatt nem is ez a legfőbb gond.

2009.09.09. 15:03:31

@kamasuka: teljesen igazad van !

Netuddki. 2009.09.09. 15:03:32

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Jaj b+ az egész arról szól betartod-e a szabályokat a zebrán autózva vagy nem-e tartod be.
Az pampog itt a legjobban az akció ellen aki zebra előtt a gázra szokott lépni nem a fékre. Főleg ha azt látja állnak az út szélén. Nehogymá lelépjen a zebrára a kocsi elé a kis köcsög.

Úgyhogy hajrá, és remélhetőleg a sündőrök is foglalkoznak majd a feljelentésekkel.

belekotty 2009.09.09. 15:03:44

Hehehe! Ez nagyon teccik! Én ugyan megrögzött autós vok, de igazuk van!

cirkuszos 2009.09.09. 15:03:59

@Frank99: Itt most közterületről van szó, ha esetleg feltűnt... De mint mamapicilánya rávilágított kifejezetten adatgyűjtésről lenne szó, _ezért_ kellene engedélyezni, nem azért, mert simán filmeznek.

@Pályaelhagyó autóversenyző: a déliek általában nyomják, ezért állnak meg az utolsó pillanatban - de megállnak, és erre nyugodtan számíthatsz is. Nagy különbség szerintem.

Windchill 2009.09.09. 15:04:14

Örömteli olvasni, hogy a sok fröcsögős autós egyből elkezdi osztani az észt, hogy bezzeg a gyalogosok így meg úgy szabálytalankodnak, de szeretném, ha szám szerint meghatároznátok, hány szabálytalan gyalogos oltotta ki autós életét hasonló helyzetben. Köszönöm, leülhettek, karó. Próbáljátok meg felfogni, hogy a közlekedésben mindig a gyengébbik, törékenyebb félnek van igaza, még akkor is, ha nem. Gondolom nektek is van/lesz gyereketek, anyátok, nagyanyátok, esetleg gondolkozzatok néha pampogás helyett.

Szerintem ez egy remek kezdeményezés, s semmi, de az égvilágon semmi jogi akadálya nincs.

cegez 2009.09.09. 15:05:49

@petya.bacsi: Egyébként én gondoltam arra, hogy csinálok stoptáblát, és azzal gyaloglok.

Shopping 2009.09.09. 15:05:49

Ennyi hülye ráérő faszt!

Remélem elütik az egyiket és miközben kómában fekszik évekig, az anyukája majd susogja a fülébe:
Igazad volt fiacskám, a zebrán elsőbbséged van...

GC (törölt) 2009.09.09. 15:06:44

Valaki írta, hogy csak akkor keljen át a gyalogos a zebrán, ha az autós egyértelműen jelzi, hogy megadja az elsőbbséget a gyalogos számára. Ezzel nem is lenne különösebb baj.

Viszont...

Az autós is baromi nehezen veszi, ha nem adják meg neki az elsőbbséget (dudál, anyáz, kormányt ráránt stb.).
A kresz pedig világosan kimondja, hogy meg kell állni. Ha az autós 50 km/óra sebeséggel halad, és a gyalogos egy fal mögül bukkan elő, természetes hogy nem tud megállni. De mikor egy hosszú kocsisor megy 30-40el, én már a zebrán állok, szerintem tökéletesen jól látható helyen (a 100 méterre lévő kereszteződést tökéletesen látom - erről jönnek az autók - és ha én látom, akkor engem is kell hogy lássanak), és nem állnak meg. Még akkor sem, mikor már az autók oldalától cirka fél méterre állok. Ezt tartom bunkóságnak. Az autósnak semmibe nem kerülne megállni. Még az is lehet, hogy sokkal előbb ér be a munkahelyére mint én. Még akkor is, ha 5 zebránál megállna.

Nem hinném hogy én vagyok a türelmetlen, hisz a kresz nekem ad elsőbbséget, a zebránál pedig nem jelzőlámpa senki részére. Nem vagyok az a fajta paraszt, aki kiköveteli magának azt ami a törvényben meg van írva, de ez egy szívesség is egyben. És nem csak az én, hanem autó nélküli, gyalogostársaim milliói számára. PONT.

Eddig soha nem ugrottam autó alá, soha nem csaptak el, soha nem szenvedtem balesetet gyalogosan. Mindig körülnézek, és igyekszem figyelni mindenre. Még a szabálytalanul közlekedő autósokat is észreveszem (például egyirányú utcába kanyarodik - szemből - és nem tetszik neki hogy átmegyek az úton, és anyázik is. Mikor mutatom neki a táblát, még egy átkot is rámszór)

Ernoke 2009.09.09. 15:07:03

@cegez: asztakurva, tehát a fehér szar azért van ott...

amúgy a felelős gyalogosságot akkor lehet megtanulni igazán, ha nem működik a lámpa azon a gyalogátkelőn (egyszer 3 napig nem ment). én ilyenkor azt csinálom, hogy jobb lábbal kicsit lelépek, éppenhogy a járda mellé, és merően a szemébe nézek a közeledő autósoknak. ha valakin látom a szándékot, lassan, de határozottan elindulok, és közben a karomat is felemelem, hogy megállásra bírjam a belső sávban haladókat. általában pár percen belül sikerült így átjutnom, de azért nem volt kellemes, egy őrült bármikor jöhet...

Forest (törölt) 2009.09.09. 15:07:03

Bemásolnám az idevágó passzusokat.
De röviden kiemelném a következőket:
Ami a legfontosabb, NINCS lassítási kötelezettsége az autósnak a kijelölt gyalogos átkelőhely előtt.
Sokakat megtéveszt, hogy év közben többször szóba került a 30 km/h-s sebességkorlátozás bevezetése, ám ebből nem lett semmi. Tehát ha nincs kihelyezve sebességkorlátozás tábla, akkor bizony az autós nem fog fékezni.

Ugyanakkor, miközben a "Gyalogos a szent tehén" elv látszik kidomborodni, nem árt tudni, hogy gyalogosnak az úton nincs helye, vagyis "úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszéltelenségéről".
Itt ismét egy tévhit van a fejekben, sokan azt hiszik, hogy ha a lábukat leteszik az úttestre, akkor az autósnak kötelező megállnia.
Szeretném eloszlatni ezt is, NINCS olyan szabály, ami erről rendelkezne.
Illetve van egy olyan, ami ennek ellenkezőjéről szól, így hangzik:
"Gyalogos sem veszélyeztethet" (A veszélyeztetés címszót mindenkinek javaslom megtekinteni)
További korlátozás a gyalogosokra (sajnos ezzel sincsenek sokan tisztában) hogy "Kilátást gátló akadály mögül gyalogos az úttestre NEM LÉPHET (pl megállóban busz mögül, stb) kivéve ha elsőbbsége van ÉS FOKOZOTTAN meggyőződött annak veszélytelenségéről."
Tehát nincs olyan jog, hogy itt a kijelölt gyalogos-átkelőhely, itt kedvem szerint grasszálhatok, mert MINDIG meg kell győződni az áthaladás veszélytelenségéről (esetenként fokozottan) különben NINCS keresnivalója az úttesten.
És végül kiemelném a következő bekezdést:
"Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti."
Ebből a következőn van a lényeg: "köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti."
Tehát ha a RAZOR adott zebrán teljesen mindegy milyen céllal azzal demonstrál, szórakoztatja magát, hogy fel-le grasszál, miközben kispajtás mobilvideózza, semmivel sem különb az általuk szabálytalannak vélt autósnál.
Még egy fontos igazság (oktatói körökben elterjedt) "Elsőbbsége annak van, akinek megadják"
Ez már a gyakorlati része a közlekedésnek, amin addig kell gondolkodni amíg nem gipszágyban, vagy hullazsákban fekszünk. Lehetőleg.

Akkor jöjjenek a szabályok (Tudom gyalogosnak nem kell vizsgázni belőlük, de ahogy a jogászok mondják, "A törvény nem ismerete nem mentesít a betartási kötelezettség alól")

Kéretik figyelmesen olvasni, a baromkodást pedig gyorsan abbahagyni, ha van még otthon aki hazavár benneteket.

A gyalogosokra és a járművek utasaira vonatkozó szabályok

Gyalogosok közlekedése

21. § (1) A gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leállósávon, az útpadkán vagy a kerékpárúton kell közlekednie.
(2) Ha az úton sem járda, sem leállósáv, sem útpadka, sem kerékpárút nincs - vagy az a gyalogosközlekedésre, illetőleg a kerekes székkel való közlekedésre alkalmatlan -, a gyalogosok az úttesten közlekedhetnek.
(3) Ha a gyalogosok az úttesten közlekednek, az úttest szélén, egysorban
a) lakott területen lehetőleg a menetirány szerint a bal oldalon, lakott területen kívül mindig a bal oldalon, a járműforgalommal szemben,
b) a segédmotoros kerékpárt vagy kerékpárt toló, továbbá a kerekes székkel közlekedő mozgáskorlátozott gyalogosok mindig a menetirány szerint a jobb oldalon haladhatnak.
(4) A gyalogosnak az úton olyan tárgyat, illetőleg anyagot, amely sérülést, rongálást vagy szennyezést okozhat, csak megfelelően becsomagolva szabad vinnie. Olyan tárggyal, amely méretei miatt a gyalogosforgalmat zavarná, az úttesten - a menetirány szerinti jobb oldalon, az úttest szélén - kell közlekedni; éjszaka és korlátozott látási viszonyok között az ilyen tárggyal közlekedő gyalogosnak a járművek vezetői által elölről és hátulról kellő távolságból észlelhető lámpát kell vinnie.
(5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelőhely nincs,
a) lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között (a járdasziget teljes hosszában),
b) egyéb helyen bárhol,
a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.
(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
(7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.
(8) A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.
(9) A gyalogosnak tilos
a) híd, alagút, aluljáró, felüljáró úttestjén áthaladni;
b) olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, a szabad kilátást gátló akadály (nagyobb álló jármű stb.) közelében az úttestre lépni;
c) lánc-, illetőleg csőkorlátot, sorompót kinyitni, azon átmászni, alatta átbújni, illetőleg azt megkerülve elzárt területre (úttest, útszakasz, vasúti pálya stb.) lépni;
d) villamospályán közlekedni, vasúti vagy zárt villamospályán - a kiépített átkelőhelyen kívül - áthaladni;
e) autópályán (a leállósávon is) közlekedni, valamint áthaladni;
f) autóúton (a leállósávon és az útpadkán is) közlekedni, valamint útkereszteződésen kívül áthaladni;
g) az úttesten áthaladni, ha a közelben gyalogos alul- vagy felüljáró van.
(10) Vasúti pályán (vasúti átjárón vagy más kiépített átkelőhelyen) a gyalogos csak akkor haladhat át, ha meggyőződött arról, hogy vasúti jármű nem közeledik. Nem haladhat át a gyalogos, ha a jelzőberendezés a továbbhaladás tilalmát jelzi.
(11) Főútvonalon 6 éven aluli gyermeket felügyelet nélkül hagyni tilos.
(12) A lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak/személynek - ide nem értve a gyalogosok zárt csoportban történő közlekedését - éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

Shopping 2009.09.09. 15:07:22

@Windchill:
annyi jogi akadálya van, hogy ha egy "kopasz mercist" fotozól, és feljelented, megtudja a címedet, és anyáddal együtt fog megb..ni.

Frank99 2009.09.09. 15:07:46

@The Green Manalishi:

én nem vagyok jogász, de TÖBB biztonsági céget kérdeztünk meg annak idején....

azóta meg nem igazán enyhültek ezek a szabályok...

a személyiségi jogok megsértése elég komoly dolog, csak csináljátok...

és ha azért "troll" vagyok, mert felhívom a figyelmet a gyerekek hülyeségére, akkor legyek troll...

majd megtanuljátok a jogállam (szvsz Magyarország :-))) hogyan müxik....

cegez 2009.09.09. 15:08:16

@Shopping : Hidd el, tégad hamarabb szúr agyon az előtted levő teherautón az acélrúd.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 15:08:45

@The Green Manalishi: ezt a képmáshoz való jogból szokták levezetni.

rendezvényeken pedig, ahol jó eséllyel készül kép- és hangfelvétel (mondjuk híradóba stb.) nem kell hozzájárulás, mert tudod, hogy tömegrendezvényen vagy, de az arcodat akkor sem emelhetik ki (ehhez képest egy rakás ilyen kép készül).

büntetőben - ha súlyos bűncselekményről van szó - nem játszik (pl. körözés).

van ennek szabályozása, de olyan mint legtöbb jogszabály.

két ügyvéd kétféleképpen, a harmadik pedig nem is érti. a bíró pedig dönt. aztán kiderül, hogy rosszul döntött és tök más az ítélet egy másik bírónál.

Windchill 2009.09.09. 15:10:31

Vágod, hogy a szabály szerint egy 7 éves gyereknek szabad pálya van, na most akkor uszítsunk rá 100at egy brutál útkereszteződésre,s vizsgáljuk a túlélési arányt. Felesleges szabályokkal és rendeletekkel dobálódzni, az élet ezeket úgyis átírja, s ha egy 7 éves gyereket elütnek zebrán, még ha takarásból is lépett ki, úgyis az autóst kapják el.

pakesz (törölt) 2009.09.09. 15:10:35

egyebkent nem igy kellene rendszabalyozni, hanem teglat a babakocsiba aztan hadd szoljon...
meg egyszer azert elismetlem, nem azon a a helyen!!!

Nagyvakond 2009.09.09. 15:10:48

Teljesen jó ötlet.
Támogatom.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.09. 15:11:12

@Shopping : Ezúton szeretnénk megköszönni kulturált és információgazdag megnyilvánulásodat, és reméljük, hogy az intenzív osztályon ugyanezen mondataidat fogják a te füleidbe suttogni, miután fennakadtál egy fán a szaros autóddal.

Funkerman 2009.09.09. 15:11:20

@okoska100: Hanem inkább egymás családtagjainak eltemetésével, ugye?! Akit pont te ütsz el a zebrán, te nem hitelesített ökörfajzat.

Windchill 2009.09.09. 15:11:47

@Shopping :

Ebben sajnos igazad van, de a kopasz mercissel amúgy sem tudsz semmit csinálni törvényes keretek között. Egyéb alternatívákat meg itt nem említenék.

Netuddki. 2009.09.09. 15:13:25

@Frank99: He?
Ha igazad lenne, akkor a gyereket nem videózhatnám le a Hősök terén mi?
Ahogy Móricka elképzelte.

Tessék már megtanulni, személyiségi jogai csak annak vannak aki betartja a szabályokat.

cirkuszos 2009.09.09. 15:14:08

@Forest: Ügyes vagy. A gyalogosnak kell ismernie a KRESZ-t? Na látod. Zebrán meg elsőbbsége van a gyalogosnak, lehet, hogy nem kötelező lassítania az autósnak zebra előtt, de át kell engednie a gyalogost. Ez elég egyértelmű.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.09.09. 15:15:27

@Frank99: ez a faszsag valoszinuleg azon problema vegett alakult ki, mikoron lefenykepeztek a gyorshajto fakalapot, kikuldtek a fenykepet, csak eppen nem anyu ult mellette. En ugy tudtam kozteruleten siman rogzithetsz felvetelt, ha valaki tiltakozik mert nem akarja hogy rajta legyen le kell torolnod. Bebaszna, ha nem fenykepezhetnem le a zebramat a zebran.

hard 2009.09.09. 15:15:30

Ennyi buzerátort.
Miért nem azért írogattok petíciót, hogy legyen felüljáró?
Fel kéne fogni, hogy ez egy városból autópályára kivezető út. Egyre nagyobb sebességet megengedve. BAH 50, utána már 60 és a zebrák után 70 és 100.
Azt kéne feljelenteni, aki ide zebrát tett.
A BAH csomópontnál meg majd jönnek a zöldek, hogy meghalnak a szmogtól.

Általában átengedem a gyalogosokat, de amikor 4-ből 3 nem érti, amikor zebránál áll, hogy miért villogatok neki (hogy csak lassítanom kelljen nem megállni), les bambán. Aztán pár ilyen után aznap már több gyalogost nem próbálok meg átengedni.
És még vmi. Ha gyalog vagyok és átengednek 1. sietek, 2. intéssel megköszönöm. Ezekkel sokkal jobban lehetne rászoktatni az autósokat átengedésre, mint feljelentgetéssel.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.09. 15:15:44

Kutyust is úgy kell tanítani, hogy a büntetés ne álljon túl messze időben a büntetendő cselekvéstől... Egyébként nem tudja szegényke, hogy miért vertek a popsijára.
Büntetés hetekkel később jön ki, ha egyébként is komolyan vesz a rendőrség egy gyalogsági fotót.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.09. 15:15:52

@"azta": "dehát ez egy német!"

helyesen: dehát ez egy német rendszámú seggfej-magyar, aki ennyira csóró, hogy nem telik neki itthon kifizetni a súlyadót, meg a biztosítást.

gpetersz 2009.09.09. 15:16:24

Ez egy jó kezdeményezés, hajrá!
Azoknak akik a gyalogossal akarják kezdeni a rendrakást: az igaz, hogy mindenki suttyó, de pont emiatt tök mindegy, hogy hol kezdjük. Arról nem beszélve, hogy ZEBRÁN SOHA nincs igaza az autósnak és pont. Ott nincs tapló gyalogos.

Szövegértés: 1

Mivel arról a 47 életről van szó akik zebrán hallnak meg kerekek alatt. Nem olvastad?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 15:16:36

@kovi1970: Éljen a szelektív olvasás, és a válogató szövegértés!

Nekem csak annyi a bajom, hogy az akció nem kellően előkészített és átgondolt, ennek híján pedig nem éri el a célját.

Pedig az ötlet alapvetően jó - de elbaszták, és mire megint elő lehet majd ezt venni, addigra még statisztikailag várható néhány tucat gyalogos halála.

Egyébként, szigorúan SZVSZ:

Az autósok egy jelentős része két ok miatt nem áll meg a gyalogosnak:

- A gyalogosnak a "ZEBRÁN" van elsőbbsége, ha rajta áll, nem pedig előtte a járdán. Hogy ez most mennyiben baromság szerintem, azt felesleges kivesézni, az én véleményemtől függetlenül rengeteg autós így gondolkodik, és kész. Ahol meg nincs elsőbbsége (szerinte), ott nem mond le a sajátjáról.

- Ha meg is áll a zebránál, a gyalog csak bambul, esetleg elfordul, kiderül, hogy nem is akar átkelni. Nyilván ez a kevesebb, de mégis erre emlékszik inkább, ez rögzül.

Összegezve: az autós nem akar lemondani (vélt?) elsőbbségéről, főleg ha a puhatestű _ÚGYIS_ csak elbambul (ugyebár), és nem is akar átkelni.

Ezen kívül féltheti a kocsiját a mögötte jövőtől, bedugíthat egy körforgalmat, amikor kifelé hajtva megáll, és átengedi a gyalogost, mögötte meg feltorlódik a sor. Esetleg félti a gyalogost a másik sávban/szemből jövő állattól.

Esetleg egy sor végén halad, mögötte ott a félpercnyi üres hely.

Sőt, lehet hogy csak szimplán figyelmetlen. Vagy csak geci.

Számtalan oka van annak, hogy az autós miért nem engedi át a gyalogost.

Mivel lehetne talán egy kicsit segíteni?

Nagyon egyszerű. A zebrából 1-1 csíkot húzni kellene a járdára is. Aki azon áll, az a zebrán áll, tehát minden ökör-okoskodás szerint elsőbbséggel rendelkezik.

Aki pedig át akar kelni, az álljon a zebra szélén a fehér csíkra. Aki meg a nyárutó csodás felhőmintáiban gyönyörködne, vagy ismerőssel találkozik, az meg ne álljon a csíkra. Így az autós sem mondhatná, hogy nem úgy nézett ki a gyalogos, mint aki át akart kelni.

A többi az nem a gyalogoson múlik. De biztos vagyok benne, hogy "néhány" vödör fehér festék számtalan életet mentene meg!

cegez 2009.09.09. 15:16:39

@Ernoke: Elég sokat szirénáztak ott az életéért, de elég nyilvánvaló, hogy nem lehetett megmenteni -- nézd meg hány méteren szóródott szét az ember. :(

@Forest: Zebrás átkelésről van szó. A zebra kijelölt gyalogátkelőhely. A kijelölt gyalogátkelőhelyről ennyi szól: "A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van."
Minek ide lassítási kötelezettség meg hókusz-pókusz? Meg kell állni és ennyi. Ha sokszor gyakorlod a megállást, akkor a gyalogos is jobban szedi majd a lábát.

Frank99 2009.09.09. 15:17:19

@kovi1970:

persze Móriczka, a gyermekedet fotózhatod.
De engem baszod, csak az engedélyemmel...

Rám akarsz otthon hokizni, vagy miért fotóznál ?

Ezt fogják megkérdezni a fuxos mercisek is a srácoktól a zebrán....

alig várom a híreket a Fókuszban és a többi médiában:

a budaörsi úton megpofoztak egy (több) kamerázó egyetemistát, aki azzal szórakozott, hogy a zebrán menetelt az autók előtt, hogy ki áll meg?.....

Jimbo75 2009.09.09. 15:17:42

Helyes, szopassák csak a sok tapló autóst, rájuk fér.

Netuddki. 2009.09.09. 15:17:43

@Shopping : "annyi jogi akadálya van, hogy ha egy "kopasz mercist" fotozól, és feljelented, megtudja a címedet, és anyáddal együtt fog megb..ni."

Levágott farokkal? Azt megnézném. ;)

hard 2009.09.09. 15:18:49

Amúgy a gyalogosok jobb, ha biciklisekre, robogósokra figyelnek, akiknek eszük ágában sincs megállni egy pirosra váltó lámpánál.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.09. 15:19:43

Ja, tegnap az Üllőin láttam egy középkorú urat, aki talán mindezeken felbuzdulva, úgy ment át a zebrán, hogy kezét csípőre tette, fenekét riszálta az autósokra, majd jobb kezét a tarkójára téve, amolyan néptáncos integetéssel átlibegett a zöldön. Mintha azt szerette volna közölni, hogy "otthon bakker ver az asszony, a suliban hülye a gyerekem, én egy senki vagyok, de a zebrán mostantól akár alhatok is".

Funkerman 2009.09.09. 15:19:52

@hard: Persze, mert ha esetleg elüti ôket egy bringás akkor az kb azzal jár mintha egy másfél tonnás 4 kerekû fostartály ment volna nekik. Grat.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.09. 15:20:03

@Jimbo75: "Helyes, szopassák csak a sok tapló autóst, rájuk fér."
ha gyalogosként vagy keréskpárosként mentél már át mondjuk piros lámpán, akkor most mondj el három üdvözlégyet.

Netuddki. 2009.09.09. 15:20:51

@Frank99: Na ez neked is szólt.

"annyi jogi akadálya van, hogy ha egy "kopasz mercist" fotozól, és feljelented, megtudja a címedet, és anyáddal együtt fog megb..ni."
Levágott farokkal? Azt megnézném. ;)

Hokizni meg a sitten fogsz, ha nem fizeted majd be a büntit, amiért nem álltál meg a zebránál. :D

cegez 2009.09.09. 15:20:51

@Frank99: Téged is lefotózhat, nem nevesíthet, nem rakhat közzé, stb. Nyilván nem az íróasztalodnál, meg a WC-n, hanem kinn az utcán, zebrán.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.09. 15:22:07

Egyébként szerintem parttalan a vita, mert vannak kulturált, figyelmetlen és bunkó autósok, s e mellett vannak kulturált, figyelmetlen és bunkó gyalogosok is.

Szerintem mindenki tudna példákat mondani mindegyik esetre.

Ha mindkét fél konstruktív módon együttműködne az átkelés kapcsán, nem lenne probléma. (Igen, az autós és a gyalogos is.)

Funkerman 2009.09.09. 15:23:12

Egyébként az tetszik, hogy nem arról folyik a szó, hogy alanyi jogon meg kellene állni az elôtt a kibaszott zebra elôtt, ha járda széléhez gyalog közeledik, hanem arról, hogy kinek van joga, kit lefotózni. Zsír!

hard 2009.09.09. 15:23:14

@Funkerman: azért 10 autósból 9,5 megáll pirosnál, de bringásból 10-ból jó ha 2.
És ha bringás üt el akkor is vághatod be szerencsétlenül a betonba a fejedet. Robogós meg simán kivasal.

Frank99 2009.09.09. 15:23:55

@Jimbo75:
mondja ez az, akinek nincs kocsija...

xar az élet tudom, de ha majd lesz egy tuning Suzukid, akkor majd írd meg a renccámot, hogy az autozz blogon olvashassak rólad....

cirkuszos 2009.09.09. 15:23:57

@Frank99: Már hogyne fotózhatna. Ha ez neked nem tetszik, megkéred, hogy törölje le.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.09. 15:24:10

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

igen. az objektív felelősségről szóló tv. előkészítése során (a kresz módosítás kapcsán) a rendőrség által javasolt zebrás dolog elbukott, miszerint lassítsanak a járművesek 30-ra 20 méterrel a zebra előtt, és ha van ott gyalog, akkor álljanak meg.

Frank99 2009.09.09. 15:25:23

@cegez:

igen. magyarul nem megy vele semmire...

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.09. 15:25:46

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Ja és a biciklisek lesznek szívesek leszállni a drótszamárról mert ha a biciklin ülnek akkor nem gyalogosok, s innentől kezdve nem mondhatnak semmit. Tegnap majdnem elütöttem egyet, tipikus szitu, jobbra kanyarodok, elsőbbsége a gyalogosnak, a hülyéje meg 10 centivel az autó előtt (hogy honnan jött nem tudom) átszáguldott. Majdnem takart egyet a motorháztetőn.

Frank99 2009.09.09. 15:26:40

@cirkuszos:
meg is fogják őket kérni.
na, akkor fognak futni, és közben majd összetörik a fényképezőgép, ahogy futás közben elejtik. Így szokott történni.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2009.09.09. 15:27:38

Oké, előre is bocsi, nem olvastam a kommenteket, viszont: Ez egy jó kezdeményezés és alapvetően támogatnám. Viszont a szervezők nem tudom mennyit járnak autóval, amennyiben rendszeresen, akkor meg kell érteniük, hogy nagyon-nagyon-nagyon rossz a helyszín választás. Szerintem az utóbbi pár hónapban, talán egy évben eléggé látványosan elkezdtek az autósok odafigyelni a gyalogosokra és egyre gyakrabban engedik át őket, viszont, ha jobban megfigyelik ezeket, szinte mindig egysávos útról van szó. És itt meg is ragadnám az alkalmat arra, hogy elmagyarázzam, hogy azok, akik az egysávos jelzőlámpa nélküli úton megállnak a gyalogosnak (mint például jómagam) miért nem hajlandóak a két, vagy annál többsávosnál. Azért, mert egy életveszélyes helyzetbe kergetném bele a szerencsétlent, aminél talán jobban megéri várni egy pár percet. Ugyanis a legtöbb autós kollégának a KRESZ-ből az a kitétel, hogy gyalogátkelőn tilos előzni nem esett le, avagy nem jutnak el addig, hogy egy másik jármű mellett egy másik sávban elmenni előzésnek számít. Friss jogsisként RENGETEGSZER előfordult, hogy többsávos úton megálltam zebránál, a gyalogos elindult, majd látván, hogy a mellettem levő sávban 70-el jön a fasz, rávetettem magam a dudára, ami a gyalogost még időben megállította, az elmebetegnek esélye se lett volna megállni, de rendszerint észre se vette, hogy mit csinált majdnem. Ezek után áttértem arra a módszerre, amit a mai napig tartok, hogy egysávos úton MINDIG megállok, többsávos úton pedig rohadtmód figyelek, hogy valaki lassít-e a mellettem levő sávban. Amennyiben igen, akkor stop.
Azon a helyen, ahol az akciójukat tartják, amúgy sokszor állunk meg.
Mindenesetre én kaphatnék feljelentést, jogosan, ugyanakkor remélem néhányan megértik az álláspontom, inkább jelentsenek fel, semhogy valakinek a halála rajtam múljon, még akkor is, ha a szabályok szerint nem én vagyok a hibás.
Amennyiben a dolognak nevelési célzata akar lenni, én ajánlom a szervezőknek, hogy térjenek át egysávos utakra.

Mindenesetre én sok sikert kívánok nekik, mint már mondtam jó kezdeményezés, örülök, hogy vannak, akik nem csak a billentyűzetet püfölik, hanem csinálnak is valamit.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.09.09. 15:27:39

@Forest: benne is van minden.. Nyilvan nem azokrol az esetekrol megy a vita, mikor het hatarra sehol auto, a gyalogos veszelytelenul atkel, es nem is azokrol, amikor ket auto kozott laza setalassal is at tud menni. Hanem azokrol a szitukrol, amikor olyan tempoval es suruseggel jonnek a gepjarmuvek, hogy "áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja" kitetel a kozeljovoben nem kovetkezik be, nade szerencsere ott a zebra. A gyalogos nyilvan nem veszelyeztethet, de akadalyozhat, ahogy pl te is kilogatod az autod nozijat, mert szeretnel meg ebben az evben vagy evszakban kikanyarodni, atmenni, etc. Ez a gyalogos reszerol, en meg ugy tanultam legalabbis a "rautalo magatartas" -ban jelenik meg, felemeli a kezet, lelep a zebrara. Ekkor kotelesseged megallni.

Tok jo, hogy itt csak barom gyalogosokkal vivodo szabalykoveto autosok, es autosok altal terrorizalt, amde szabalyosan kozlekedo gyalogosok szolalnak meg. Szerintem eleg sokszor mindket fel hibazik.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.09. 15:28:09

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Ezt soha, senki nem fogja megérteni, aki vitát akar gerjeszteni :-)Gondold el mekkora üzlet lesz ez: Gyalogosok Országos Egyesülete! :-O Bakker! Évi, mondjuk 50 ft tagdíj per kopf! A lehetőségek korlátlanok, csak kitartóan kell hörögni.

Frank99 2009.09.09. 15:28:09

@kovi1970:

ezt nem én írtam, de ha nekem szántad, akkor legyen karácsonyod, bár kicsit korai.

Windchill 2009.09.09. 15:29:08

Szeretném, ha megmagyaráznátok a következő jelenséget.

Az itt nyilatkozó autósok 5 %-a normális hangnemben, s érvekkel kommunikál. A maradék 95 % vagy a "bezzeg a gyalogosok és biciklisek..." rigmust ismételgeti, s más szabálytalanságával ideologizálja meg a saját szabálytalankodását, vagy egyszerű erőpolitikát követ, nem érvel, izomból (akár fizikai formában, akár jogi kiskapukat keresve) szerez érvényt véleményének. Szeretném ezt a réteget megkérdezni, hogy tulajdonképpen nektek mi a bajotok? Meg kell állni, ez tény. Nem teszitek, ez is tény. A rendőrség sem tesz semmit (itt se), sajnos ez is. Ha most eltekintünk a "bezzegeléstől", s a "kiskapuzástól-fenyegetőzéstől", akkor tulajdonképpen milyen érveitek vannak?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.09. 15:33:21

De mitől is hiteles egy ilyen mezei fényképező? A pillanatfelvételen miképpen is fogja a művész ábrázolni az álló és miképpen a lassan haladó járművet?
Ahol a sofőr fejét eltakarja a légzsák, az mondjuk feltehetően már áll? Vagy megvárják, amíg rámegy a gyalogra és körbefotózzák, míg az kivérzik?
Vagy a fotós felkapaszkodik az autóra és befotózik a műszerfalra, hogy mennyivel megy a verda? Miért nem értem én ezt?

hard 2009.09.09. 15:34:20

@Windchill: olvass vissza. Ahol tiltakozni akarnak az egy városból kivezető gyorsforgalmi út (60km/h). Oda nem való zebra, mert veszélyes. Legyen nyomogatós lámpa a gyalogosnak aztán kapjon zöldet, vagy legyen felül/aluljáró.

pakesz (törölt) 2009.09.09. 15:34:28

@d.z.: en is ezt a kettot mondtam
1,. rossz a helyszinvalasztas
2., KRESZ-t betu szerint nem szabad betartani

egyebkent tudtommal ott elozoleg van egy lampa ami megfogja az autosokat, talan annak fenyeben nem igaz az az allitas hogy 5-6 percet kell varni, hiszen akkor tenyleg at tudnanak menni a gyalogok

okoska100 2009.09.09. 15:34:56

@Funkerman: Ütöttem már el kerékpárost zebrán és azon kívül,hogy jól összetörte magát az idióta,még meg is büntették,plussz rávertem bíróságon a kocsim javításának a költségét amit 2 évig vontak a fizetéséből.Az uraság ugyanis szart a szabályokra és körbetekintés nélkül tekert át a zebrán ráadásul pirosban.Azóta áldom a térfigyelő kamerákat.Nem ilyen polgárpukkasztó kreténségekkel kellene foglalkozni a sok szabadidejükben,hanem valami értelmesebbet is csinálhatnának.
A gyalogosok döntő többsége leszarom az autósokat módon meg át a zebrán,meg az útteseten.És akkor az idióta szabályokat nem ismerő kerékpárosok tömegéről még nem is beszéltem.Ha normálisan közlekednének,sokkal torelánsabbak lennének velük az autósok.

vincere 2009.09.09. 15:35:24

hatalmasan támogatom a kezdeményezést, és sok sikert kívánok!
én idén, a KRESZ-tanfolyamon tudtam meg, h. lámpa nélküli zebrán is elsőbbsége van a gyalogosnak, előtte mindig hálásan megköszöntem, ha egy autós méltóztatott megállni.
egyszer én is majdnem "meghaltam", az Astoria előtti zebránmentem volna át a zöld lámpás (!) zebrán, annak köszönhetem az életemet, h. egy méterrel előttem megállt egy gyalogos, így én is, így nem ütött el az autó, ami neki piroson olyan gyorsan ment, h. belefutott az Astoria kereszteződésbe, mert nem tudott addig megállni...

ezzel elég éles kontrasztban, egy nyugati országban élek nem olyan régóta, még a nyáron kisebbfajta közlekedési káoszt okoztam, mikor közeledtem egy lámpával nem jelzett zebrához, láttam, h. közeledik autó, így ahogy azt megszoktam, megálltam szépen megvárni, h. elmenjen az autó. közben nézegettem, hiszen Magyarországon ez percekig is eltart. egyszercsak azt vettem észre a szemem sarkából, h. 5-6 autóból álló sor alakult ki, akik türelmesen arra várnak, h. én átmenjek... azóta oda kell figyelnem, de nem hiszem, h. valaha kiveszik belőlem az az elemi életösztön, h. még zöld jelzésű zebrán is csak úgy megyek át, h. körülnézek előtte.

Windchill 2009.09.09. 15:36:41

Nem értek vele egyet. Az erőfölény önmérsékletet követel meg, s autóba ülve, mivel potenciálisan az életét veszélyezteted, bár roppant kínos, de felelős vagy még a "bunkó gyalogosokért" is. Nyilván mindkét fél konstruktív hozzáállása segítene a dolgon, de alapvetően autósként kellene vigyáznod a gyengékre.

MoxNox 2009.09.09. 15:36:46

@Forest: Nincs lassítási kötelezettsége az autósnak a zebra előtt? Idemásolsz két tonna idézetet, na és persze mit hagysz ki? Bizony, bizony a lassítási kötelezettséget. Nemcsak, hogy lassítani kell, annyira lassítani kell, hogy ha gyalogos jön, egyértelmű legyen számára, hogy nyugodtan elindulhat a zebrán, vagy akár a zebra nélküli utcasarkon, ha az autó bekanyarodik. Konkrét sebesség jelenleg még nincs meghatározva, de az aktuális bírói gyakorlat szerint ha 30 feletti sebességnél ütsz el gyalogost a zebrán, akkor már nem sok jóra számíthatsz. Ezt a bírói gyakorlatot foglalná törvénybe a következő KRESZ változás. Addig is, 30 vagy sem, már bizony most is nagyon odafigyelve, és lassítva kell megközelíteni a zebrát, úgy, hogy elsőbséget adhass a gyalogosnak.

Akkor jöjjenek a szabályok (Tudom az autósok vizsgáznak belőlük, de ahogy egy profi oktató nyilatkozta nemrégiben, a KRESZ-nek sajnos csak egy bizonyos részét ismerik, és sokszor azt is rosszul).

"43. § (2) Azt a helyet, ahol [...] a gyalogosnak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének - a szükséghez képest megállással is - eleget tudjon tenni, és e kötelezettségének teljesítése tekintetében a gyalogosokat a jármű sebességével ne tévessze meg.

liksoft 2009.09.09. 15:36:46

Van egy jól bevált módszer. Külföldön találkoztam vele, itthon sajnos nem. A zebrát 5-6 cm-rel magasabbra teszik, mint az úttest többi részét, a járdát meg összefuttatják vele. Több szempontból jó. Kerekes székkel, babakocsival könnyű átmenni, esős időben a gyalogos nem lép pocsolyába, az autós lassít, mert kényelmetlen a tetőről visszanyomni a púpot (nem ilyen goromba az az 5-6 cm, de lassításra kényszerít - 30-40 körül még gond nélkül vihető, fölötte gáz). Vagyis nem értem, miért nem használjuk?

Élményem budai alsó rakparton a híd alatti átjárónál:

Két hölgy beszélget a zebránál. Én megállok az autóval.
- Tessék......
- Köszönjük, de csak beszélgetünk....
*xx**++ a részemről.

Basszus! Miért nem mennek egy méterrel odébb? Akkor és ott szakadt el a cérna. Természetesen megállok zebránál, de csak akkor, ha egyértelműen OTT AKAR ÁTMENNI, különben sajnálom, de nem.

Roy 2009.09.09. 15:37:01

Az is megeshet, hogy az udvarias autós megáll, és átengedi a gyalogosokat. A mögötte jövő sok bunkó százzal beleszál, és rátolja az udvarias autóst az áthaladó gyalogosokon. Sajnos már ilyen is előfordult velem a Kossuth Lajos utcában a volt úttörő áruház előtt.. Az volt a szencse, hogy még nem léptek le a gyalogosok a járdáról. Hozzáteszem, hogy jelzőlámpás gyalogátkelőhely volt, és a gyalogosonak volt szabadjelzés. Mit várunk egy jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelynél.
Itt a fejekben kellene rendet teremteni. Természetesen a gyalogosok sem angyalok. A Szetendrei úton a Pók utcai lakótelep, és a hév között három jelzőlámpás gyalogátkelőhely is van. Még is a gyalogos ezeket kikerülve toronyiránt megy át a ép szabad jeljzésben haladó gépkocsik között.
Ennyi a náluk lévő közlekedési kulturáról.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.09. 15:38:23

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon: Azt a kutya fáját! :-) Erre nem is gondoltam!
Megzavart a fotó szó használata az írásban :-)

Windchill 2009.09.09. 15:38:37

@hard:

Ebben lehet, hogy igazad van, de most a konkrét helytől tekintsünk el, zebrán a belvárosban sem lehet normálisan átkelni.

Frank99 2009.09.09. 15:40:03

@espadazo:
sehogy. erre próbáltam a figyelmet felhívni, de letrolloztak.
majd az első személyiségi jog megsértése tárgyaláson rájönnek, hogy nem kellene hatóságnak képzelnie magát.
Apró szösszenet, az utcában ahol lakom, szerda-szombaton piac van. Ilyenkor a várakozni tilos tábla bal oldalt, az el van felejtve, és lévén turizmusból él a város, a rendőrök elnézik...
egyszer centizve tudtam a két sor között hazajönni, kimentem a fényképezővel, hogy lefotózzam a zsúfolt, és járhatatlan egyirányú utcát. Pont elindult egy Megane combi, amikor fotóztam, a faxi megállt, és leüvöltöte a fejem, hogy mit képzelek, hogy őt fotózom.... mondtam, hogy az utcát fotóztam és behúztam a házba...
nem mertem( és akartam ezután) elküldeni senkinek, és sehova..

nektek sem kéne fiúk.

MoxNox 2009.09.09. 15:41:25

@okoska100: Polgárpukkasztó kreténség felhívni a figyelmet arra, hogy tavaly 1164 gyalogost ütöttek el a zebrán, és 47 gyalogos meg is halt? Itt csak egy kreténség van, de az nagyon nagy. A másokra nagy ívben szaró, az autójukat státuszszimbolumként használó, mások életét veszélyeztető, önző járművezetőknél nem sok kreténebb ember van. Talán csak azok, akik egyetértenek velük...

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.09.09. 15:41:27

Mindamellett hogy egyetértek a kezdeményezés céljával (a zebra a gyalogosoké, engedjük át őket rajta), a kivitelezés nem tetszik. Borítékolom hogy a legnotóriusabb bálnamercis arcok agyba-főbe fogják verni a fotózókat ha felfigyelnek a történésre.
Illetve: akkor ennek inverzeként fotózhatom a volán mögül az úton (nem zebrán) átrohangáló (sőt néha átcammogó-dzsesszelő) szabálytalan gyalogosokat is, és mehet a feljelentés? Sőt olyan is gyakran megesik hogy egy-egy kevésbé nagy forgalmú (felfestett, lámpás) utat korzónak néznek, és úgy kell őket ledudálni róla, ami után ráadásul még nekik áll feljebb.
Az az igazi baj hogy itthon a közlekedésben részt vevő csoportok (autós, gyalogos, bringás, kamionos, stb...) nagy része nincs tisztában sem a szabályokkal, sem az etikettel, vagy ha igen, akkor is lesz@rja az egészet.

hard 2009.09.09. 15:41:37

@Windchill: eltekinthetünk, de ők itt akarnak videózni!

okoska100 2009.09.09. 15:43:04

Még egy apróság.Ha az autóst feljelentik ,és ellentmondással él a feljelentéssel kapcsolatban,jön ugye a bíróság.Nos a bíróság nem fogadhat el bizonyítékként,sem hangfelvételt,sem fotót,sem videót ,ha ahhoz nem járulnak hozzá a peres felek ,kivéve ha a felvételt hivatalos személy készítette,vagy pl térfigyelő kamerából való,a privát fotóiddal semmit sem tudsz tenni barátom.

okoska100 2009.09.09. 15:43:04

Még egy apróság.Ha az autóst feljelentik ,és ellentmondással él a feljelentéssel kapcsolatban,jön ugye a bíróság.Nos a bíróság nem fogadhat el bizonyítékként,sem hangfelvételt,sem fotót,sem videót ,ha ahhoz nem járulnak hozzá a peres felek ,kivéve ha a felvételt hivatalos személy készítette,vagy pl térfigyelő kamerából való,a privát fotóiddal semmit sem tudsz tenni barátom.

Bit Rot 2009.09.09. 15:43:54

@zebraakcio:
Alapvetően támogatnám az akciót, én szerintem szinte mindig átengedem a gyalogost -- de ott az a szinte.

Ha a zebraakciósok pont azt a 10 vagy 100-ból egy esetet kapják el, ahol valamiért nem figyelek erre eléggé, akkor a rendőrség megbsz 30 rugóval, ez nem olyan jó...

A másik, hogy mindenki vigyázzon a 2x2 sávos utakon, hiába állsz meg, a melletted lévő sávból simán elcsaphatják a gyalogost, és akkor az a te hibád is.

Erre nem tudom, mi a jó megoldás??

MoxNox 2009.09.09. 15:44:15

@vincere: És azt tudtad, hogy a gyalogosnak akkor is elsőbbsége van, ha egyenesen áthalad egy zebra nélküli útkereszteződésben a sarkon, és oda bekanyarodik egy autó? Mert bizony akkor is, és sajnos az autósok megdöbbentő része nem ismeri ezt a szabályt, nekem szinte hetente van konfliktusom emiatt.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 15:45:03

Egyébként érdekes, amikor az oviban tanítottak minket közlekedni, akkor azt mondták, hogy azért kell nekünk megállni, mert mi könnyebben meg tudunk.

Aztán az ótósiskolában meg azt tanították, hogy azért kell megállni, mert mi vagyunk a nagyobbak, az erősebbek, az okosabbak, mi vizsgázunk KRESZből, meg az autóvezetés is veszélyes üzem, és a zebrán úgyse lesz igazunk.

Hogy lehet, hogy mindkét helyen igazat mondtak? :)

Autósok és gyalogosok "kölcsönös és érdekmentes barátsága". Na, ez kéne ebbe az országba, minden szinten.

JamalKing 2009.09.09. 15:45:04

Bezzeg ha az autósok jelentgetnék fel a szabálytalan gyalogosokat lenne nagy felhördülés, hogy milyen szemetek. Arról nem is beszélve, hogy könnyű dolga van a gyalognak! Neki nincs rendszám a tarkóján-homlokán. Ki is használják rendesen. Úttesten sétálgatnak keresztbe-kasul, csatárláncban, mikor ott a zebra, járda, felüljáró, aluljáró. Most komolyan: Nem b*szogatják az autósokat eleget? Értem én, hogy elsőbbsége van, meg is adom, mikor jár neki, de ha szabálytalanul megy át, és szólok, még neki áll följebb.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.09.09. 15:45:42

@MoxNox: Nana! Gyalogos csalogato sebesseggel sem szabad menni!!

Windchill 2009.09.09. 15:46:00

@Bit Rot:

Euró hegyek. Azokból lehetne egy-két zebrát bekamerázni, nyomógombossá tenni, alul/felüljárókkal kiváltani. Mágnesvasút a bolygótelepülésekre, ami 10 percenként járna, s így töredéke lenne a forgalom stb. Álmodni lehet.

hard 2009.09.09. 15:47:20

@Bit Rot: azért az nem a te hibád, ha a belső sávban száguldozó elcsapja. itt jön be a képbe a gyalogos meggyőződése a biztonságos átkelésről. Te csak várj a külsőben, míg a belsőben is megáll vki, és át tud menni a gyalogos. Azért ha látod, hogy vki állat módjára jön a belsőben figyelmeztetheted a gyalogost, lehet nem látja.

Bit Rot 2009.09.09. 15:49:45

Jobban meggondolva: inkább támogatom a mozgalmat.

Volt olyan élményem pesten gyalogosként, hogy szinte a zebra feléig is elmentem, a másik sávban lévő autós látta is ezt, jó messziről, de bszott megállni. Kiabálok neki, hogy helló, zebra, de le se tojta, nem is érdekli.

The Green Manalishi (törölt) 2009.09.09. 15:50:12

@Frank99: No, én se voltam elég pontos... Szóval felvételt készíteni lehet közterületen. A felvételt nyilvánosságra hozni az érintett hozzájárulása nélkül - elvileg nem lehetne, de persze ez sem annyira egyszerű.

Egy rendőrségi feljelentéshez csatolt felvétel nyilván nem nyilvánosságra hozás.

"Sokszor felmerül a képmáshoz fűződő személyiségi joggal kapcsolatban az a kérdés, hogy az utcán, egyéb nyilvános helyen készített felvételen szereplő személyeknek (pl. járókelőknek) sérül-e bármilyen joguk a felvétel engedélyük nélkül történő elkészítésével, illetve nyilvánosságra hozatalával. A bírói gyakorlat e kérdéssel kapcsolatban alakította ki az ún. tömegfelvétel fogalmát. Eszerint a képmás nyilvánosságra hozatalának tilalma nem vonatkozik a nyilvános eseményekről, rendezvényekről, táj- és utcarészletekről készült felvételekre, amikor tehát az ábrázolás módja nem egyéni, amikor a felvétel összhatásában örökít meg a nyilvánosság előtt lezajlott eseményeket. Az elv viszonylag egyszerű, gyakorlati példák hosszú sorát lehetne itt felvonultatni: fénykép elkészítése esetén ugyanúgy nem kell engedélyt kérni a bécsi Belvedere lépcsőin üldögélő turistáktól, mint a Stefansdom sarkánál egy babakocsit a képbe betoló narancssárga hajú punk fiatalasszonytól, vagy egy rockkoncerten az első sorokban kivehető arcvonások tulajdonosaitól.
Ugyanakkor a kivétel alól is van kivétel. A bírói gyakorlat szerint ugyanis a fent meghatározott tömegfelvételek esetén a nyilvánosságra hozatalhoz a felvételen ábrázolt személy hozzájárulására van mégis szükség, ha – az összes körülményre tekintettel – megállapítható a felvétel egyedisége, egyéni portré jellege."

bővebben:

www.fotovilag.hu/cikk/7/Fotozas_es_jog___1

okoska100 2009.09.09. 15:52:12

@MoxNox: És a statisztikádból hány esetben volt a gyalogos a hibás?Én úgy tudom,hogy a gyalogosokat ért balesetek majdne felénél Ők a hibásak,a másik felénél meg azért nem mert a zebra,stb még mindíg sok esetben néha jogtalan védelmet biztosít számukra a baleset elbírálásakor,tanuk hiányában!
2007-es adat( Google ):
3457 gyalogosgázolásból 1510 esetben a gyalogos volt a hibás.
3339 kerékpárosgázolásból-1776 esetben a kerékpáros volt a hibás.
Nos akik hibásak voltak megérdemelték,akár azt is, hogy nyomorékká váljanak!!!

Sallina 2009.09.09. 15:53:27

Ez csak azért érdekes, mert mit nevezünk szabályos átkelésnek? Kilépünk féktávon belül?

okoska100 2009.09.09. 15:53:55

@MoxNox: Biztos nincs autód ,az asszony ver otthon ,és nagyon irigy vagy a nálad sikeresebb emberekre azért írogatod a hülye statisztikáidat.

atompyka 2009.09.09. 15:54:40

"@cegez:
"Egyébként én gondoltam arra, hogy csinálok stoptáblát, és azzal gyaloglok."

Ez egy nagyon jó ötlet...
...de:

1.) lábbal könnyebb, sokkal könnyebb gyalogolni, mint táblával;

2.) a macisajt lés a STOP tábla csak járműveknek biztosít elsőbbséget.

cegez 2009.09.09. 15:55:37

@JamalKing: Jó ötlet!! De sajnos a kérdésedre a válasz: nem, nem b_szogatják eleget az autósokat, sokkal kevesebbnek kéne lennie a baleseteknek Mo.-n.

Sallina 2009.09.09. 15:57:31

Az a baj, hogy nagyon sokan nem tudják felmérni a távot. Ezért akarják behozni a kötelező lassítást zebráknál. De ezt sztem ugyanúgy nem tartatnák be, mint azt, hogy 50e Ft-ra büntetik azokat a gyalogosokat, akik szabálytalanul kelnek át. A kérdésem továbbra is áll, mi a szabályos átkelés? Amikor lelépsz?

Sallina 2009.09.09. 15:58:33

Mert a kresz szerint a járdán álló gyalogosnak megállni szabálytalan, mert akadályozod a forgalmat. Ezt nevezik csalogatásnak. Vizsgán rossz pont jár érte.

cegez 2009.09.09. 15:59:15

@atompyka: Kicsit próbáltam rövidíteni a dolgon, de így nem volt érthető. :( Lábbal, cipőben. Két darab cipőben, lábanként egyet felhasználva. A jobb lábamra a jobb cipőt, a balra a balt. A cipő papuccsal behelyettesíthető, dea szandált nem szeretem.
Egy kamu/rajzolt/álstoptáblát képzeltem el, ami kézben elfér, és csak olyan esetben használnám, amikor egyértelműen elsőbbségem van (zebrán), csak nem vesznek észre (a látást korlátozó tényezők hiányában sem).

Így rendben? :)

cegez 2009.09.09. 16:00:34

@Sallina: Ezért szoktam én legtöbbször távolabb lassítani, és amikor szemkontaktus adódik, határozottan újra elindulni és egyből lelépni.

toncsa 2009.09.09. 16:01:30

Ez a probléma csak a kérdéskör egyik eleme. A másik, hogy a zebrák nincsenek rendszeres időközönként felfestve. Csak egy példa: Moszkva tér - Mammut bev.kp. rövidke zebra évek óta úgy szét van kopva, hogy már azt se tudni, hogy ott valaha volt egy zebra.

JamalKing 2009.09.09. 16:04:37

@cegez:
Pedig pont elég dolog miatt szívatják az autósokat. Egyetlen probléma van, hogy ezt nem a balesetmegelőzés érdekében teszik, hanem a pénzbehajtás végett. Pont ezért aránytalanul többet büntetik a könnyen azonosítható autóst, mint a rendszám nélküli gyalogost. Pár napja az Őrs vezér téren ment át egy gyalesz az úttesten a rendőr előtt pár autóval. Pedig ott az aluljáró.

Windchill 2009.09.09. 16:05:17

@okoska100:

"Nos akik hibásak voltak megérdemelték,akár azt is, hogy nyomorékká váljanak!!! "

Igazán szánalmas ember lehetsz, szívesen megismernélek... Anyád nem figyel, s kilép az úttestre, akkor megérdemli, hogy leszakadjon mindkét lába? Feltételezem csak pillanatnyi kihagyás volt az agyműködésedben, s nem komolyan gondoltad, amit írtál...

Frank99 2009.09.09. 16:05:56

@The Green Manalishi:

na igen.
de amikor BTK és egyéb nyalánkságok jönnek, akkor a jogászok belekapaszkodnak abba, amibe lehet.

higyjétek el, hogy egy ilyen kalózakció nem fogja elérni azt a célt, amit kitűzött maga elé.

Én sajnos 12 éve gázoltam gyalogost zebrán.
Mielőtt agyonlőnétek, egy a zebra előtt tilosban (5 m-en) belül parkoló Trabant mögül FUTOTT a gyalogos a kocsi elé, féktávolságon belül, és a szakértő szerint 20-25 km/órával mentem....

A fenti -a gyalogos közrejátszása és a rajtunk kívül álló - körülmények miatt nem vették el s jogsimat, de megbüntetnek.
Úgyhogy tudom miről beszélek, amikor zebráról van szó.
Azóta (is) deffenziven vezetek, de logikusan (pl. zebra):

amikor a zebra előtt belenézek a tükörbe és mögöttem nem jön senki, akkor nem állok meg a zebránál..sztem az én autómat meg tudják várni,nem?

4. autómat koptatom, 200 e fölött vagyok, és a gyalogos ügy óta az én hibámból nem volt balesetem.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.09. 16:07:08

@cegez: Én arra gondoltam stoptábla helyett, hogy földig érő szürke köntöst húzok, fejemre csúcsos szürke föveget csapok, hosszú ősz szakállat ragasztok, bal kezembe embernél magasabb botot fogok, majd kiállok egy forgalmas zebra közepére, ahol a gyalogosok már összegyűltek a járdán, csak nem mernek elindulni, majd szembefordulok a forgalommal, karjaimat széttárom és felüvöltök, hogy

"ITT NEM MÉSZ ÁT!!!!" , majd a botot a betonba vágom, elgyötört arccal a gyalogosokra nézek (akik kővé dermedve figyelik, hogy mi történik), és elhaló hangon csak annyit kiáltok feléjük:

"FUSSATOK BOLONDOK!"

Silent Bob 2009.09.09. 16:07:36

@okoska100: Egy zebrán hogy lehet hibás a gyalogos?

lovacska30 2009.09.09. 16:08:00

nem olvastam vegig, de amennyire bele olvastam
1 olyan fura nekem h mindig van vki aki meg tudja magyarazni h miert nem fog sikerülni es miert nem lesz jo... ha a kötekedök is inkabb az energiakiat arra forditanak h a szabalyokat betartsak mennyivel jobb es egyszerübb lenne az eletünk..
2 ezt a szemeylisegi jogos dolgot soha nem ertettem igazan.. mint felnött ember en pl vallalom a tetteimert a felelösegget.. es nem masokon probalom leverni h valamivel lebuktam.. de ettöl is lesz vki felnött nem?

okoska100 2009.09.09. 16:08:05

Jó unaloműző játék autósoknak, érdemes kipróbálni.
Megálsz a zebrától kicsit távolabb engeded át a delikvenst,majd mikor kb fél úton van ,felpörgetett motorral előbbreugrassz az autóddal.
Úgy ugrálnak riadtan ilyenkor a gyalogosok mint a nikkelbolha.

Sallina 2009.09.09. 16:08:11

@cegez: Na igen, de lehet erre már feljelentenek. Mert nem reagál olyan gyorsan a gyalogos. :)
Nincs igazság itt se. Fele fele arányban hibásak.

Windchill 2009.09.09. 16:08:14

@Frank99:

"amikor a zebra előtt belenézek a tükörbe és mögöttem nem jön senki, akkor nem állok meg a zebránál..sztem az én autómat meg tudják várni,nem?"

A "kell" ben hol látod az "opcionális" kitételt?

Silent Bob 2009.09.09. 16:08:44

@okoska100: Látod itt a baj, hogy attól érzed magad sikeresnek, hogy autód van.

Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.09.09. 16:08:59

Nagyszerű!Ez végre egy jó szerveződés.Bízom benne,hogy mire "akcióba" lépnek,addigra nem lesz kit feljelenteni,mert az autósok rájönnek,hogy nem ciki megállni és előzékenyen-törvény által előírtan- elengedni a gyalogost!!

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.09. 16:09:00

me reggel majdnem kivasaltam egy nénit aki a busz után loholt, igaz zebra sehol nem volt. Viszont sok közlekedési dugó forrását látom abban, hogy a gyalogos simán a zebrára lép holott az már vadul villog, és még az út közepén sincsen pedig már piros. A kanyarodó autók meg csak állnak és várnak mert nekik bizony egységnyi idő áll rendelkezésükre, és azért mégsem ad gázt és hajt keresztül a zebrán ekkor már szabálytalanul a tilos jelzés ellenére téblábolókon!

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.09. 16:10:13

@Silent Bob: ha a tilos jelzés ellenére ott találod

Sallina 2009.09.09. 16:10:25

@Silent Bob: ott hogy akkor lép le, amikor az autós már nem tud megállni, esetleg ha tilosban megy át.

MoxNox 2009.09.09. 16:10:32

@okoska100: A gyalogosokat ért baleseteknél valóban közel felénél ők a hibásak. Átfutnak a piroson, nem néznek körül, keresztbe rohangálnak, és sajna néha elcsapják őket, sokszor van ilyen.

Csakhogy ha még nem tűnt volna fel, itt most kimondottan a zebrán történt balesetekről beszélünk, ahol a gyalogosok nem igazám lehetnek hibásak, mivel a KRESZ szerint minden körülmények között elsőbbségük van. Sőt nemcsak elsőbbségük van, még zavarni sem szabad őket autóval, azaz nem lehet nagy sebességgel közelíteni a zebra felé, és az utolsó pillanatban fékezni. A zebrán elütött gyalogosnál mindig az autós hibázik.

Windchill 2009.09.09. 16:10:58

@okoska100:

"Jó unaloműző játék autósoknak, érdemes kipróbálni.
Megálsz a zebrától kicsit távolabb engeded át a delikvenst,majd mikor kb fél úton van ,felpörgetett motorral előbbreugrassz az autóddal.
Úgy ugrálnak riadtan ilyenkor a gyalogosok mint a nikkelbolha."

Jó unaloműző gyalogosoknak, érdemes kipróbálni. Megállsz a zebra előtt, majd fogsz egy nagy csapágygólyót, s pattogtatva bedobod az úttestre. Kiesett a kezedből, véletlenek vannak. Viszont k.nagyot szól. (Észlény...)

has 2009.09.09. 16:11:44

Én ha tehetem megállok a zebránál, ha áll ott valaki, aki úgy néz ki mint aki át is akar menni. sokszor fordul elő, hogy már állok, mikor mögülem még kielőznek ketten, hárman. De száradjon le annak a puhatestűnek is a lába amelyik megvárja míg az egyik oldalról át ér mindenki és akkor indul át. Az ezek közé tartozik , amelyik támaszkodik a demszkipóznának háttal az úttesnek és egy könnyed mozulattal lefordulva a támasztékról határozottan lelép, mondván ő már ott állt mióta. Jók még az úttest széléig sportosak akik az útr lépve már átmennek mozgáskorlátozottba.

Silent Bob 2009.09.09. 16:12:07

@ficsilla: Azt hittem csak lámpa nélküliekről van szó.

Frank99 2009.09.09. 16:12:42

@Windchill:

egy kocsit sem tudtok megvárni? Na, itt van a másik oldalt lexarom gondolkodás.

itt van a gond. ha lelépett, persze megállok.

amúgy találtok egy félig normálisat - engem aki ide ír - és frocliztok?
nektek semmi sem jó, és még én vagyok a troll?

És még ti fogjátok az én nyögdíjamat majd megtermelni? jajj, édes istenem!

Silent Bob 2009.09.09. 16:13:47

@Frank99: Ha neked elsőbbséged van, és csak egy autó jön, megvárod?

tomarill 2009.09.09. 16:14:40

Menjetek inkább dolgozni naplopó senkiháziak!

MoxNox 2009.09.09. 16:14:44

@okoska100: Ja, biztos irigy vagyok a nálam sikeresebb emberekre :D Szerinted tényleg az a sikeres ember ismérve, hogy nem adja meg az úton másnak az elsőbbséget és ezzel balesetet okoz? Elég régen van már jogsim, és még nem okoztam balesetet, a közlekedésben én inkább ezt nevezném sikernek. Nem jó nevet választottál magadnak okoska...

Ami meg a hülye statisztikákat illeti, én csak bemásoltam ide is a Homár blogbejegyzéséből az adatokat, mert gondoltam lesz pár olyan diszlexiás mint te. Nem én voltam, aki nekiállt a neten statisztikákat keresni, hogy aztán idemásolja és közben félreértelmezze őket....

Silent Bob 2009.09.09. 16:15:06

@Frank99: Ha neked elsőbbséged van és csak egy autó jön keresztbe, te megvárod?

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.09. 16:15:18

@Silent Bob: lámpa nélkül a gyalogos körülnéz az autós meg lassíat :)

Sallina 2009.09.09. 16:16:19

bocsi, de a gyalogosnak csak akkor van elsőbbsége ha lelépett. Ez ugyanolyan, hogy beengedsz magad elé egy autóst.

cegez 2009.09.09. 16:16:35

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Ezzel már egyházat is alapíthatsz, jövőre szívesen adnám az 1%-ot a Megfontoltan Haladó Gyalogosok Lelki Üdvéért Magyarországi Gyülekezetének.

Karcolt lendület 2009.09.09. 16:17:21

Ismét felhívnám a figyelmet, hogy a beidézett KRESZ-szabály sokkal autósabb párti, mint ami a köztudatban van (az enyémben is): zebrára sem szabad lelépni úgy, hogy azzal az autóst hirtelen reakcióra kényszerítse a gyalogos. Amikor már a zebrán van, szöveg szerint onnantól van elsőbbsége: azaz amíg a járdán ácsorog a gyalogos, a szöveg szerint még lassítani sem kell. Csak szólok.

A helyszín-választás pedig kb. olyan, mint ahogy a rendőrök szoktak, amikor a bevétel a cél. Tessék kimenni pl. a Parlamenthez a Báthori-Nádor u. sarkára a két kanyarodósáv lámpa nélküli, a zebra szinte teljesen lekopott, az autósok a kanyar ellenére nem lassítanak, inkább megkerülnek, ha már óvatosan le is léptem az úttestre (elvileg már zebra, gyakorlatilag nem látszik). Nem egy gyorsforgalmi úton kellene demonstrálni, hanem ahol a gyalogosforgalom sokkal erősebb és jogosabb.

atompyka 2009.09.09. 16:17:23

@cegez:
Még átgondolom, de talán...
:-)
Inkább arra akartam rávilágítni, hogy sokan (gyalogok is, ótósok is) azt hiszik, hogy ha nincs járda, de macisajt van a járda előtt (védett út felé közeledve), az a járdán közlekedő gyalgosoknak is elsőbbséget jelent. Pedig nem. Ellenben a - szabálytalanul - járdán száguldozó bringásnak igen.

Egyébként azt gondolom erről, hogy nem lehet vétlen az az autós, aki zebrán gyalogost gázol. Még akkor sem, ha takarásból jött a gyalogos. (Ill. csak akkor, ha ő megállt ugyan, de a mögötte jövő betolta a zebrára; dudáltam már be magam a gyalogok közlé megállás után, a mögöttem megálló és az én eredeti helyem közt jó egy méter átfedés volt.)

okoska100 2009.09.09. 16:17:33

Úgy volt hibás a kerékpáros akit elütöttem a Podmaniczki utca -Dózsa György út kereszteződésében a zebrán,hogy pirosban,kerékpárról le nem szállva nyílegyenesen körülnézés nélkül húzott át elöttem.
Természetesen a kórházban a rendőrnek tagadott,a tanuk mind elszeleltek,még akinek a karját fogtam,hogy ne tudjon lelépni az is elhúzott.A szerencsém annyi volt,hogy a kereszteződés rendelkezett térfigyelő rendszerrel,amit a zsaruk kikértek és amit a bíróságon be is mutattak,amikor kártérítési pert indítottam az emberrel szemben a kocsim lökhárítóján szélvédőjén,gépháztetején keletkezett 350.000 Ft -os kár miatt.

okoska100 2009.09.09. 16:17:33

Úgy volt hibás a kerékpáros akit elütöttem a Podmaniczki utca -Dózsa György út kereszteződésében a zebrán,hogy pirosban,kerékpárról le nem szállva nyílegyenesen körülnézés nélkül húzott át elöttem.
Természetesen a kórházban a rendőrnek tagadott,a tanuk mind elszeleltek,még akinek a karját fogtam,hogy ne tudjon lelépni az is elhúzott.A szerencsém annyi volt,hogy a kereszteződés rendelkezett térfigyelő rendszerrel,amit a zsaruk kikértek és amit a bíróságon be is mutattak,amikor kártérítési pert indítottam az emberrel szemben a kocsim lökhárítóján szélvédőjén,gépháztetején keletkezett 350.000 Ft -os kár miatt.

MosoMasa 2009.09.09. 16:18:13

És a hülyegyalogost mikor fingatják meg? Mer abból is van jócskán - szerintem inimum 1:1 az arány!

amatőr 2009.09.09. 16:18:23

..és a piros lámpán tömegesen átrohangáló gyalogosokat milyen akciócsoport fogja feljelenteni?

MoxNox 2009.09.09. 16:19:30

@okoska100: Ok, most esett csak le, hogy egy troll vagy, aki direkt provokál ;)
Jó szórakozást, ez is biztos egyfajta értékes időtöltés.

Frank99 2009.09.09. 16:21:59

@Silent Bob:

mivel több mint 200.000 km-t vezettem 4 autón, igen megvárom.

tavaly törték össze először, és nem az én hibámból.
Ettől függetlenül nem 20-al közlekedem, ahogy a forgalom engedi, úgy. Sőt van egy lézerblokkolóm is, amivel nem élek vissza, de élek vele.
LEHET közlekedni normálisan, bár sztem Pesten nem tudnék... Főleg ha szórakoznak velem a zebrán...

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 16:23:24

Visszajöttem, mindjárt indulok az akcióba.
Okoskával és a többi hülyével nem érdemes foglalkozni, el sem olvasták miről szól a dolog, csak itt fröcsögnek kedvükre. Tegyék.

Az objektív felelősségről:
Ha nem teszünk semmit, nem is fog változni semmi. Mikor a rendőrség megkapja a 3000. feljelentést, rá fog jönni, hogy milyen jól jönne az a sok pénz, ami ingyen - értsd szinte munka (nyomozás) nélkül az ölükbe hull.

Az akció során végig ügyvéddel egyeztettünk, így alakult ki a végső koncepció és a feljelentő levél. is. Tehát nagyonis átgondolt, előkészített akcióról van szó. De hát nem Magyarországon lennénk, ha a sok okoskodó a gurulós irodai székéből ne próbálna meg okosabb lenni.

Érdekes, hogy az ellenzők nagy része "autósnak" tartja magát. Nem jön rá, hogy (kivétel persze azokat az embereket, akiket a saját garázsukból a céges garázsukig visz az autó) MINDENKI GYALOGOS, legfeljebb néha járműre száll.
Éppen ezért akciónk mindenki biztonsága érdekében történik.
Szomorúnak tartom, hogy vannak emberek, akik ezt nem értik meg. Ugyanakkor végtelenül örülök, hogy a homár amúgy skeptikus (sic!) kommentelői közül ilyen nagy számban egyetértenek céljainkkal - ami azt is jelzi, hogy ezek a célok az ő céljaik is.
És most indulok a helyszínre.
Ha lezajlódott az akció, jelentkezünk!

MoxNox 2009.09.09. 16:23:29

@Karcolt lendület: Csak szólok, hogy nincs igazad. Ha a gyalogos a zebra előtt, a járdán álldogál, akkor is úgy kell megközelítened a zebrát, hogy ha lelép, akkor a gyalogos zavarása nélkül megadhasd neki az elsőbbséget. Még egyszer, ismétlésképp:

"43. § (2) Azt a helyet, ahol [...] a gyalogosnak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének - a szükséghez képest megállással is - eleget tudjon tenni, és e kötelezettségének teljesítése tekintetében a gyalogosokat a jármű sebességével ne tévessze meg.

A jobbkezes utcát sem úgy közelíti meg az ember, hogy majd akkor lesz elsőbbsége a jobbról jövőnek, ha odaér az útkereszteződésbe, de addig amíg nem dugja bele az orrát, addig simán át lehet húzni ötvennel.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.09. 16:24:01

Az a sületlenség az egészben hogy azt gondoljuk a gyalogláshoz nem kell ismerni a KRESZ-t pontosabban nem elvárható, persze minden más esetben elfogadjuk azt is hogy a törvényben/jogszabályban foglaltak ismeretének hiánya nem mentesít a törvényben/jogszabályban foglaltak alól. A KRESZ vajon mi?

okoska100 2009.09.09. 16:24:08

@MoxNox: szivesen privátban megküldöm a balesetem jegyzőkönyvét,iratait ahol a zebrán a kerékpárost hozták ki hibásnak.
Úgyhogy nem igaz az állításod,miszerint minden körülmény közt a gyalogosnak van igaza.Ezt a bíró is kimondta,amennyiben bizonyítható a gyalogos,kerékpáros felelőssége a balesetnél akkor igenis ő a hibás,hiába zebra,vagy kereszteződés stb...amin átmegy.Minden felelősség kérdése.És a statisztikák igen is azt bizonyítják,hogy a gyalogosok az alapvető szabályokat sem tartják be közlekedéskor tojnak arra ,hogy autó is létezik,mert hozzád hasonlóan azt gondolják úgyis nekem van elsőbbségem.

Silent Bob 2009.09.09. 16:25:27

@Frank99: Márminthogy te mész a főúton, de látod, hogy egy autó jön az alárendeltről, te beengeded?

Windchill 2009.09.09. 16:26:10

@Frank99:

Megelőztek sokan mások. Ha elsőbbséged van, akkor miért ne élhetnél vele? Ezt nem szemétkedésből, önzésből, sietségből teszi az ember, hanem mert jár neki, így van kitalálva a rendszer. És abba is gondolj bele, hogy a gyalogosnak is okozhat az az 5-10 másodperc kellemetlenséget. (például lekésik egy vonatot) Megdöbbennél, de én még biciklivel is mindig megállok a gyalogosoknak, pedig ott nem csak a gázpedált kell nyomni, hogy újra normális tempóval közlekedj.

májgeriberi 2009.09.09. 16:26:14

nagyon helyes!

jó lenne ha többen tudnák, hogy mások is élnek ebben az országban.
itt mindenki akkora királynak hiszi magát pedig nem is az!

tegnap én megtudtam ki a királyunk!

ámultam s bámultam :O

Doryyka 2009.09.09. 16:27:45

@okoska100: ó, te szent! Te hánnyal mentél?

Tudok egy másik zebrát: XVI, Alsómalom utca, a buszmegálló előtt. Áll a busz a megállóban, innen a szerencsétlen autós már gondolhatná, hogy pár másodperc múlva gyalog jön a zebrán a busz háta mögül-mindenki padlógázzal el. Cinkota felé menő megáll, mert a busztól nem tud menni, a szembejövő még mindig kövér gázzal tép el. Állok a zebra közepén már-ahol, ugye már aztán végképp elsőbbségem van-és még mindig húznak el előttem. Ott, ahol később is csak 50 van-mert valaki írta, hogy a kiszemelt zebra azért rossz, met az egy gyorsforgalmi út. Na, kedves autósok?

atompyka 2009.09.09. 16:27:47

@Sallina:
"...a kresz szerint a járdán álló gyalogosnak megállni szabálytalan, mert akadályozod a forgalmat."
Bekopiznád?

MoxNox 2009.09.09. 16:27:55

@magampista: Majd akkor, ha szervezel egy hülyegyalogos fingató akciócsoportot, ahelyett, hogy itt nyafognál.

És mi az, hogy 1:1 az arány? Több, mint ezer szabályos autóst ütöttek el gyalogosok, csak úgy repkednek a százkilós elemek le a kocsikról, ahol a gyalogos combja vagy veséje megüti az autót, és sok tucat autós bele is halt az ütközésbe? Azért gondolj már bele mekkora kárt tud okozni egy szabálytalan autó, és mennyit egy gyalogos teste... 1:1 arány, lol.

Silent Bob 2009.09.09. 16:28:07

@okoska100: azért nem mindegy, hogy gyalogost vagy bicajost kúrsz el a zebrán, mivel a gyalognak elsőbbsége van, a bringásnak meg nem.

okoska100 2009.09.09. 16:29:22

@MoxNox: Nem provokálok,csak részese voltam egy ilyen meghurcoltatásnak és kurva nehéz volt bebizonyítani az igazam,ráadásul kiderült a munkahelyemen,stb és már csak úgy megy tovább a dolog,hogy ő ütötte el azt a kerékpárost a zebrán.Ezért gyűlölök minden szabálytalan bringást,gyalogost,stb.És rohadtul nem sajnálom ,ha kivasalják (ismétlem a szabálytalan )őket.Ezért tartom hülyeségnek ezt a kezdeményezést.Előbb tegyenek rendet a saját házuk táján,tanítsák inkább a ygerekeket az iskolában a közlekedésre,és utána lehet kamerázgatni.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.09. 16:29:29

@Silent Bob: csak ha leszáll és áttolja, sok ilyet látok ám MUHAHA

MoxNox 2009.09.09. 16:30:26

@okoska100: A piros lámpánál zebrán bicikliző hülyegyerek nem gyalogos, persze, hogy abban az esetben neked volt igazad. A bicikli jármű, mégha zebrán bringázik akkor is. Szóval ne keverjük ezt a dolgot ide, itt zebrán elütött gyalogosokról van szó, nem autós - bringás balesetekről.

okoska100 2009.09.09. 16:30:42

@Silent Bob: A gyalogosnak sincs elsőbbsége minden esetben.(piros lámpa,féktávon belül kilépni stb)

lmntn 2009.09.09. 16:31:13

Ebből egy dolog fog kisülni sajna:
Az első átkelésnél megáll az első autó, majd ebbe szépen beleszáll az őt követő 5, és utána beáll az egész sor, és nem lesz gond az átkeléssel.

911 Turbo 2009.09.09. 16:31:44

Köcsög puhatestüek !

Doryyka 2009.09.09. 16:32:22

@911 Turbo: épületes hozzászólás, gratulálok.

Frank99 2009.09.09. 16:33:28

@Silent Bob:
hülye a kérdés, már bocsánat....

helyzettől függ. a fő, hogy ne legyen gond belőle. Volt hogy a kiforduló (jobbra kis ív, azonos irányban) beelőztem, az ellenkező irányba balra nagy ív, fékeztem stb. Mi is volt a kérdés?

Silent Bob 2009.09.09. 16:33:50

@okoska100: Ez így van, de a biciklisnek soha (kivéve ha tolja, de akkor már gyalogos) szóval ne vegyük egy kalap alá.

okoska100 2009.09.09. 16:34:21

@Doryyka: 41 et mértek a féknyomok alapján ,de csak azért mert a kanyar miatt le voltam lassulva.Valójában 60-70 közt szoktam járni az utcán,úgyhogy nem vok szent.

Sallina 2009.09.09. 16:34:21

A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.

Silent Bob 2009.09.09. 16:35:12

@Frank99: Kérdésem arra vonatkozott, hogy ha elvárod egy gyalogostól, hogy lemondjon az elsőbbségéről, mert neked (szerinted) sürgősebb, megteszed-e ugyanezt autósként.

Doryyka 2009.09.09. 16:35:54

@okoska100: na, ezt becsülöm. És engedj át a zebrán, akkor nem haragszom majd, én meg cserébe, ahogy eddig is-de tényleg- a bicajt áttolom ugyanott.

MoxNox 2009.09.09. 16:36:49

@okoska100: Nem provokálsz? Ez mi?

"Jó unaloműző játék autósoknak, érdemes kipróbálni.
Megálsz a zebrától kicsit távolabb engeded át a delikvenst,majd mikor kb fél úton van ,felpörgetett motorral előbbreugrassz az autóddal.
Úgy ugrálnak riadtan ilyenkor a gyalogosok mint a nikkelbolha."

Ez egyfelől szabálytalan a részedről, szóval a tipikus ad hominem érvelési hibádat követve előbb tegyél rendet az autósok között, és utána lehet panaszkodni a szabálytalan gyalogosokra, biciklisekre. Másfelől skizofrén és szociopata is lehetsz, ha gyűlölsz minden szabálytalan gyalogost, biciklist (egyetlen hülye bringás miatt, aki neked bajt okozott), de közben te meg még élvezetet is lelsz a saját szabálytalanságodban.

Harmadrészt peddig ezzel szórakozni írtó nagy taplóság, ha tényleg csinálsz ilyet, és nem csak viccelődésből írtad be, akkor nem nettroll vagy hanem egy sötét bunkó. Ha tényleg így van, akkor részemről téged innentől ignorálnálak, mert a szememben az ilyen bunkó nem ember.

Silent Bob 2009.09.09. 16:38:34

Egyébként (jöhetnek a kövek) én sem szállok le a bicajról a zebránál, csak lelassítok gyalogos sebességre.

MoxNox 2009.09.09. 16:39:10

@lmntn: Itt az alkalom, hogy egyszerre már két szabályt is lehet gyakorolni KRESZ-ből. Az elsőbbség kötelező megadása mellett a követési távolság betartását is.

okoska100 2009.09.09. 16:39:22

@zebraakcio: Milyen ruhában vagy ,miről lehet megismerni téged?Ha ráérek megyek arra és megpróbállak levadászni .Űdv.

QAQ 2009.09.09. 16:39:38

Lessz majd sok sok poszt a Homaron, hogy engem mint artatlan autost feljelentett valami "free zebra" akcio es felszolitast kaptam a rendorsegrol...es, hogy hogy kepzelik ezt, meg szemelyesegi jogok stb.


Sz.tem ez nem fog mukodni, nincs mogotte torveny amivel ilyesmit meg lehetne tenni de aki unja magat es nincs jobb dolga ...

májgeriberi 2009.09.09. 16:39:59

ippen tegnap történt

egy pizzafutár úgy ment el az ember előtt autóval, hogy a gyalogos (aki már a zebrán volt) nekiment a kocsi hátuljának.


mi van az emberekkel?

Frank99 2009.09.09. 16:42:01

@Windchill:

Utoljára válaszolok a kihívó, ingerlő, flamet keltő írásokra:

NEM csak a az autósok (sajnos), hanem a gyalogok is (sajnos) gyorsított életet él(ün)nek, ez tudva lévő.

Nem hiszem, hogy CSAK a motorral (alattunk, mögöttünk) rendelkezőknek kellene úgy közlekednie, hogy PRÓBÁLJA a másik oldal szemével is nézni a közlekedést. Könnyű nekem, aki már gázoltam gyalogost a zebrán (igaz ebben Ő is benne volt rendesen, sőt még egyéb okok) hogy azóta SOKKAL jobban figyelek arra, hogy lehetőleg másnak nem okozzak gondot, kárt. Több mint 200.000 Km-ig nekem sikerült, és nem vagyok tehersofőr...

a sakktáblán a gyalogok is érnek valamit (soxor nagyon sokat), és a játszmában ők is játszanak, magyarul játszanak úgy, mintha ők is közlekednének...

MoxNox 2009.09.09. 16:42:36

@Sallina: Ez nagyon érdekes, de most zebráról van szó, úgyhogy felesleges idemásolni olyan dolgokat, amik nem ide tartoznak.

hatR 2009.09.09. 16:42:41

repüljön egy öklömnyi kavics a szélvédôjebe annak, aki nem áll meg...

MP 2009.09.09. 16:43:28

Nevetséges. S mit fognak mondani? Hogy gyorsan ment? Mihez képest? Ezzel az erővel ha ketten ülünk a kocsiban s csinálunk bármiről egy elvételt akkor az bizonyító erejű? Nem hinném.

Karcolt lendület 2009.09.09. 16:44:15

@MoxNox:
OK, én vagyok a hülye, nem néztem utána, hogy az, aki beidézte a KRESZ-t, mindent beleírt-e. Úgy tűnik, az autósokra vonatkozó részt kifelejtette...

Mindenesetre kissé gumi-szabály ez is, a két félre vonatkozó szabályok eredője nagyjából a mai gyakorlat, hogy szemezéssel próbáljuk eldönteni, ki menjen át előbb. (Elég előzékeny autós vagyok, de azért vannak szituációk, mikor nem állok meg - mert pl. az veszélyesebb lenne.)

2x2 sávos vagy szélesebb útra lámpa nélküli zebrát tenni pedig önmagában gondatlan veszélyeztetés...

MoxNox 2009.09.09. 16:44:17

@Silent Bob: Nem is kell leszálnod a bringáról (feltéve, hogy szabályosan tekersz a járdán, ami azért igencsak kevés helyen szabályos). Viszont neked nincs elsőbbséged az autókkal szemben...

Nazareus 2009.09.09. 16:46:31

Én gyalogosként elég agressziven meg tudom állitani az autókat a zebrán, hogy átengedjenek. Hozzáteszem, hogy csak akkor csinálom ezt, ha nem látok esélyt arra, hogy elfogyjanak az autók, ha van "rés" az autófolyamban, akkor inkább megvárom (egész egyszerüen inkább én állok még 1 percig, mint hogy megállitsak 10 autót, pusztán azért, mert az több benzinbe és pénzbe kerül a másoknak és ezáltal az országnak).

Na szóval, ha nincs rés akkor két stratégiám van:

1. Lelépek a járdáról és a legközelebbi autó elé kimegyek amelyik féktávolságon kivül van, határozottan jelzem a kezemmel, hogy álljon meg és megyek.

2. Lelépek és úgy csinálok, mintha nem figyelnék: látványosan jobbra figyelek és nem balra (kivéve a szemem sarkából) igy az autósok igen hamar megállnak :)

Eddig még sosem ütöttek el, bár néha a párom sikoltozott már, hogy "NE MENJ!"

Biciklivel még könnyebb a dolog: csak magam elé tolom határozottan, aztán aki nem áll meg, annak az autója és aztán a pénztárcája bánja.

Persze - ahogy irtam - ezeket csak és szigorúan zebrán, amikor elsöbbségem van (értsd: nincs lámpa vagy ha van akkor nekem zöld).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 16:46:40

a'merikaban ez valtozo
floridaban at se akartam nenni csak alldogaltam oszt megallt mindenki
itt kentuckyban meg zold lampanal is majdnem elutottek mar

Frank99 2009.09.09. 16:48:29

@Silent Bob:

most utoljára válaszolok:

ha a szituáció úgy kívánja, akkor igen.

A forgalom azért működik, mert azok, akik nap-mint nap benne élnek, működtetik, hol jól, hol rosszabbul.

ennyi.

Amikor valaki a piroslámpa ellenére a vonatsínre megy, annak miért nem csináltok topicot? lehetne a sorompó alatt járőrözni, miért nem teszitek?

Amikor a kocsik pár ezreléke a piros lámpán megy át, miért nem fotóztók?

Amikor a körforgalomból kijönnek, nem indexelnek, miért nem topicoltok?

Mert lexarjátok, mert nem kocsival jártok, ennyi ugye?

HÁT, ennyi.

MoxNox 2009.09.09. 16:48:32

@Frank99: Aha. Akkor a te szabálytalanságodat megideologizáló elméletedet követve, ha keresztbefut előtted egy-két szabálytalan gyalogos, és fékezned kell, akkor meg tudod őket várni, nem okoz semmi problémát az az 1-2 másodperc kiesés, nem?

okoska100 2009.09.09. 16:48:43

@MoxNox: Valóban szoktam ilyet játszani,nem kamu a dolog.
Tehát elkönyvelem magam egy szociopata pedofil sorozatgyilkosnak ,de csak azért ,hogy jól tudj aludni.Egyébként ezt a sok idegen szót honnét olvastad ,szeretném én is olyan okosnak gondolni magam mint te,ezért én is megtanulnék egy két ilyen szót, mint ignorálnálak,ad hominem stb. Magyarul is tudsz esetleg? Én csak ilyeneket tudok hogy :-alea iakta est. Hanniban ante portas,diszlexia kretén stb.
Egyszer biztos olyan művelt leszek mint te.

ex-dr. vuk 2009.09.09. 16:49:12

Valamit kevertek ezzel a kerekparos a zebran dologgal...
Kerekparozni a zebran (ha nincs kerekparos atvezetes), valoban tilos.
De. Ettol meg NEM UTHETED EL! Ha nem teszel meg mindent a baleset elkerulese erdekeben, te pontugy hibas vagy!
Teszemazt a kerekparos LEPESBEN megy at, akkor ha te 50-nel elgazolod rohadjak meg ha felmentenek...
Az itt a baj, hogy sokan ugy kepzelik, hogy ha a masik szabalytalan, akkor JOGUK van elutni. Nem, nincs. Ha mas hulye, akkor is el kell kerulni a balesetet. Ha bizonyithatoan nem tetted (pl. megcsak feknyom sincs, es a kerekpar atomjaira szakad), akkor nincs mentseg...

Yo! Maaan! 2009.09.09. 16:49:30

Basszus, egy elsőszámú autópálya városból kivezető szakaszáról beszélünk! Nem fotózgatni meg lámpáért kiabálni kéne, hanem kilincselni 1-2 nyomorult műtárgyért! Azt nem vágom, hogy reggel, vagy bármikor ha kifelé megyek a városból, akkor miért kell dugóban állnom? Van, amikor reggel pont arrafelé megyek munkába, mindig az van, de mindig, hogy egyesével szállingóznak a gyalogok és egyesével, mind meg szeretné állítani a forgalmat... nemár!

Windchill 2009.09.09. 16:49:50

@Frank99:

Egyet is értek azzal, amit mondasz, hogy "mindkét oldalnak... stb". De nem értem, hogy ha el KELL engedned, s neki meg JOGÁBAN ÁLL élni a jogaival, akkor miért ne tehetné meg. Ebben hol a "flame"?

Azt gondolom, hogy fáj elismerned, hogy saját kényelmi szempontjaid miatt vársz el egy olyan gesztust, amit nem kötelező megadni (bár bizonyos helyzetekben illő), s fel vagy háborodva, hogy ha nem adják meg. Csakhogy ez nem protokollkérdés. :-)

MoxNox 2009.09.09. 16:52:22

@zebraakcio: Egy dologban tévedsz, a rendőrség ölébe egy fillér sem hullik a büntetésekből. Nem hozzájuk kerülnek ezek a pénzek, elnyeli a feneketlen államkassza.

okoska100 2009.09.09. 16:52:36

@Juanhu: Helló akkor te kaptál a multkor két nagy pofont tőlem!!!Leléptél úgy hogy oda sem néztél,csak azért nem vasaltalak ki mert frissen volt mosva az autóm,nem akartam hogy összevérezd.

Silent Bob 2009.09.09. 16:54:32

@Frank99: Én nem fotózok semmit, csak kérdeztem, chill out. ;)
Egyébként pedig arra, hogy az autóknak a "pár ezreléke" megy át a piroson csak azt tudom mondani, hogy muhahaha.
Egyébként a megoldás az lenne, hogy minden lámpába (plusz zebrához) kamera, ami egyben traffipax is.
Elsőnél 30 rugó, másodiknál 150, harmadiknál 300 + jogsi.

okoska100 2009.09.09. 16:54:59

@MoxNox: Sajnos te tévedsz .Minden büntetés 32 %-a a rendőrségnél köt ki .A költségvetésüket ennek a 32 %-nak a segítségével állapítják meg.Még a rendőr is kap belőle természetesen nem darabra.de aki a legtöbb büntetést szedik be év végi jutalmat kapnak.(Amit természetesen máshogy hívnak)

Karcolt lendület 2009.09.09. 16:55:30

@MoxNox:
Aha, hogy tudom a mögöttem jövővel betartatni a követési távolságot? (Azon kívül, hogy a gázra lépek, amit ugye zebra előtt nem illik.)

A Sallina által pedig idézett 21/6-os pont általában vonatkozik az úttestre lépő gyalogosokra, akár van zebra, akár nincs. Úgyhogy ide tartozik az is, hogy zebránál is körül kell nézni.

Silent Bob 2009.09.09. 16:55:45

@bloodmn: Van ott zebra, vagy nincs? Akkor miről is beszélünk?

zauberpferde (törölt) 2009.09.09. 16:56:02

Ez a téma az "autózz" blogban elmenne.
A kommentek színvonala még ott sem.:(

ex-dr. vuk 2009.09.09. 16:56:53

Mondjuk az ilyen helyekre h autopalya kivezeto meg nem zebrat kene tenni hanem alul/feluljarot. Jo tudjuk, a festek olcsobb.

MoxNox 2009.09.09. 16:58:23

@okoska100: Egyszer talán tényleg művelt leszel. Addig is a gyalogosok bunkó módon ijesztgetése helyett gyakorold még azt a Hannibant, talán viszonylag hamar rájössz mit rontottál el.

Egy öröm volt veled ez a nívós diskurzus - látod, újabb érdekes szavak :D

wartaz 2009.09.09. 16:58:49

Véleményem szerint bár van alapja a kezdeményezésnek, az eszközök nem megfelelőek.

Egyrészt Magyarországon a közlekedési kultúra a béka ... alatt van, életveszélyes közlekedni, akár autóval tesszük, akár nem. Ennek a színvonalnak pedig részesei az autósok, a motorosok, a kerékpárosok és bizony a gyalogosok is.

A fenti cikk csak azt említi meg, hogy a kijelölt gyalogátkelőhelyen történt balesetek 72 %-át okozzák az autósok. Nemrég olvashattuk, hogy a gyalogátkelőhelyen történő gázolások esetén a bírói gyakorlat az, hogy amennyiben 30 km/h-nál nagyobb sebességgel közelíti meg az autós a zebrát, akkor ő a hibás akkor is, ha akár ejtőernyővel pottyan elé a gyalogos. Vagyis ahhoz, hogy ne a vezető legyen a hibás, lényegében egy lassan haladó kerékpáros sebességével haladó autó elé kell a gyalogosnak vetnie magát piros jelzés alatt. Ebben az esetben pedig elgondolkodtató az a 28 %, aki, mint gyalogos vétkesen szerepelt a balesetekben.

Másrészt megint csak a fenti poszt arról beszél, hogy a kijelölt gyalogátkelőhelyen ez az arány. Vajon mi lehet az arány, ha nem a kijelölt gyalogátkelőhelyeket nézzük ? Ugye, ha itt 28 %-ot sikerült elérniük a hibás gyalogosoknak, ott nyilván sokkal nagyobb ez a százalék, hiszen egy sötét úton, lakott területen kívül, láthatósági mellényt nem viselve átrohanó gyalogos felé nem 30-cal, hanem akár 90-nel haladó autós sem feltétlenül (sőt!) hibás baleset esetén. Ezeket az adatokat miért nem hozza a fenti cikk és miért nem sopánkodik itt rajta senki ?

Vajon ugyanez a szervezet - természetesen védendő a gyalogosokat, csakis az ő érdekükben -, amikor azt fogja látni, hogy az adott átkelőhelyen tilos jelzés alatt rohangálnak át a gyalogosok kockára téve az autós meghurcolását, szabadságát, akkor is fényképez-e, valamilyen módon azonosítja-e a gyalogost (mert ugye rajta nincs rendszám) és feljelentést tesz-e ? Számos helyet tudok javasolni, példának itt a Keleti Pályaudvar környéke, ott mindennapos az eset. És vajon ott állnak-e majd a fényképezőjükkel, amikor nem kijelölt gyalogátkelőhelyeken rohangálnak át gyalogosok, méterekre az aluljáróktól (nem kell messze menni a Keletitől, mondjuk a Blaháig, számos példával fognak találkozni) ? Vajon nem diszkriminatív (már a jogszerűségét nem is említem) egy szervezetnek kiemelni egyetlen résztvevőjét a sokszereplős közlekedésnek és feljelentgetni ?

És végül, vajon a teljes magyar közmorálnak jót tesz-e, hogy a régi magyar fegyverhez nyúlunk és feljelentjük egymást ? Sunyiban, lesifotózva, feljelentgetve vajon nem rombolunk-e annyit az egyik oldalon, amennyit javítani szándékozunk a másikon ? És vajon ez valóban egy civil szervezet feladata ? Nem előnyösebb lenne, ha az autósokat, a gyalogosokat és a közlekedés összes szereplőjét a rendőrség próbálná meg megbüntetni, ha szabálytalanságot követnek el és nem - ha közvetve is - a RAZOR ? Mert ez az ő feladatuk és a joguk is, nem egy civilszervezeté.

Mint mondtam az elején, a közlekedési kultúra javítása, mint cél, nagyon fontos és bizony ebbe beletartozik a gyalogosok átengedése az átkelőhelyen. Jelenleg olyan helyen tartózkodom (nem M.o.), ahol ez természetes, fel sem merül az emberben, hogy nem engedi át a gyalogost és a gyalogosban sem, sokszor körülnézés nélkül lépnek le a járdáról. És igen, meg lehet szokni, én magam is, ha gyalogost látok az út szélén a kijelölt átkelőhelyen, megállok, igaz, itt nem jönnek belém hátulról.

Az eszköz azonban elfogadhatatlan, és romboló, az autósok, gyalogosok tanulják már meg betartani a szabályokat, mi pedig magyar emberek, ne jelentgessük már fel egymást folyton !

(Ha valaki ezeket előttem részben vagy egészben leírta, sorry, nem volt időm mind a 300 kommentet végigolvasni).

Frank99 2009.09.09. 16:59:04

@MoxNox:

Aha. Akkor a te szabálytalanságodat megideologizáló elméletedet követve, ha keresztbe átfut előtted egy-két autós, és neked meg kell állnod, akkor meg tudod őket várni, nem okoz semmi problémát az az 1-2 másodperc kiesés, nem?

Erről beszélek. Bye

okoska100 2009.09.09. 17:00:04

@vuk_: Biztos lehetsz benne hogy az autóst felmentik,ugyanis nem kell felkészülnie arra,hogy kerékpáros átkerékpározik előtte a zebrán,hisz a kresz azt mondja le kell szánlia,és tolnia kell azt.Tehát ha azt látom,hogy kerékpárral valaki közelít a zebrához amin át akarok hajtani ,mérlegelnem kell,hogy amire odaérek ő meg tud -e állni ,le tud -e szállni és el tud -e indulni a zebrán.Ha ezek közül úgy értelmezem,hogy nem akkor simán elcsaphatom a delikvenst és fel fognak menteni.

okoska100 2009.09.09. 17:01:28

@MoxNox: Üdv
Légyszi nézz utána mert a latin a Hannibalt sajnos úgy irja mint én egy n -nel.Örülök,hogy valamiben segíthettem neked.

/tno+DA= 2009.09.09. 17:01:34

@okoska100:
Itt a pont ügy lezárva, kellemes gyalogos gázolást.

Témán felbuzdulva:
Ügyvéd jóbarátomat sörözés közben megkérdeztem, hogy ha gyalogosok tömege lép le az útra miközben én padlógázzal gangolok a narancszöld (értsd már majdnempirosdemégsárga) lámpa felé, majd hirtelen felismerve a helyzetet vészfékezésbe kezdek kézifékes rásegítéssel kormány oldalra csapással, hogy kilinccsel előre mégtöbb gyalogost küldhessek az örök zebrákra, akkor mik az esélyeim a büntető perben.
Sok sikert kívánt és kérte hadd védjen, mert ez számára szakmai kihívás, az életfogytiglani seggbekúráshoz ellenben szokjak hozzá már előtte. :D

MoxNox 2009.09.09. 17:02:13

@Karcolt lendület: Én azt a részt kifogásoltam, ami kimondottan nem vonatkozik a zebrákra...

kees · http://neuhappysex.ch 2009.09.09. 17:04:09

Svájccal példálózni épp ebben az esetben baromság, tekintve, hogy annyi keménykalapos öregurat még nem láttam életemben, mint Svájcban. Szerintetek mennyire normális, hogy az autópályán a külső sávban hatvannal "suhannak", míg a belsőben negyvennel-harminccal, néha megállva punnyognak? Na meg hogy a várakozni tilos táblánál a járdát elfoglalva várakoznak órákig az autósok - természetesen következmények nélkül? De persze a zebránál megállnak, ez tény. :-P :-D

Macskanátha 2009.09.09. 17:06:28

Majdnem 400 kommentárt nincs időm elolvasni, úgyhogy bocs, ha már leírta valaki! Szóval:

"Az akciócsoport tagjai több hónapon át szabályosan átkelnek a kijelölt gyalogátkelőhelyeken, és amelyik autó nem áll meg, megszegve ezzel a 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 43. §-t és 36. § (6) c) pontját, és veszélyeztetve a gyalogos biztonságát, annak vezetőjét - tanúkkal és felvételekkel alátámasztva - feljelentik."

Remek, hogy feljelentik, és ezzel elkövetik az öntökönszúrás minősített esetét! :-)) Miért nem gondolkoztok előbb, Béláim? Van ugyebár a hét fő bűn és szabálysértés, ( piroson áthajtás, egyirányú utca leszarása, speed limit ignore, stb. ) amelyekre vonatkozik az "Objektív Felelősség Elve" nevű 1 éves jogszabály. Ha ilyenekkel elkapnak, akkor elvileg így, vagy úgy de fizetned kell. Az ezeken kívüli ÖSSZES TÖBBIRE, így a zebra előtti lassításra, vagy megállásra vonatkozó jogszabályra NEM vonatkozik az O.F.E, így ha a kis buzgó mócsingjaink feljelentik a zebrát és a gyalogosokat egyaránt leszaró sofőrt, akkor az történik ami ilyenkor szokott: a Rendőrség kiküld egy sajtpapírt, hogy a tulaj nyilatkozzon, hogy ki vezette a gépkocsit a kérdéses alkalommal. Mire a talpraesett tulaj visszaír, hogy sajnos egy közvetlen hozzátartozója vezetett, akire a hatályos törvények értelmében nem köteles terhelő vallomást tenni. Ennyi volt, az ügy a szemétkosárba kerül. Az egész dolognak akkor lenne értelme, ha rendőrök még a helyszínen megállítanák a szabálytalankodót, és így kiderülne a személyazonossága. De egyrészt a zsaruk is leszarják az egészet, másrészt a hiperaktív "civil szervezeteket" már alapból utálják...

ex-dr. vuk 2009.09.09. 17:07:14

@okoska100: Ha latod h kibiciklizik eled, es ennek ellenere nem lassitasz, hibas vagy. Mert nem torekedtel a baleset elkerulesere egy cseppet sem. Azon kivul pedig ha egy lassu kerekparosnak nem tudsz megallni akkor feltehetoen egy gyalogosnak sem - a megkozelites szabalyai ellen vetettel.
Termeszetesen a kerekparost sem fogjak megdicserni :)

wartaz 2009.09.09. 17:07:42

@kees: "a meg hogy a várakozni tilos táblánál a járdát elfoglalva várakoznak órákig az autósok - természetesen következmények nélkül? De persze a zebránál megállnak, ez tény."

Szerintem a várakozni tilos táblánál való várakozás a járdán bunkóság, de közvetlenül nem életveszélyes. Ezerrel átnyomni magadat a zebrán, ahol a járdán egy gyalogos vagy lelép vagy nem, az életveszélyes. A kettőt nem hoznám egy szintre...

/tno+DA= 2009.09.09. 17:08:16

@cegez:
Na ez a nem mindegy.
Sok gyalogos azt hiszi ha lelép az automatikusan járó elsőbbség majd megvédi őket.
Hát nem. Mert ha épp nem figyeltem vagy hirtelen jelent meg a zebrán mert nem láttam jó előre, hogy ő a zebra felé igyekszik mert nem votl ráutaló a magatartása vagy mert nem is volt lehetőségem látni a gyologost, akkor mi van?
Tegnap majdnem elütöttem egy ilyen habitusú 10 év k9örüli kislányt. Jó neveltetést kapott apukától, aki szabályosan tolva a biciklit a zebrán át kisfiával és kislányával igyekeztek a zebra felé ami még pirosan virított, majd mire odaértek váltott zöldre és sima körlnézés nélkülnyíl egyenesen leléptek elém aki megörülvén a zöldnek és egyúttal sietve mert késében voltam rögtön lendületesen megindultam azaz indultam volna mert egyből satufék a hirtelen az autóm bal oldalának hol teréből megjelentek előttem (hozzátartozik, hogy kis ívben jobbra fordulva haladtam volna át a zöldön). Csak azért nem dudáltam mert a végén még látványosan "jól" szituált apuka sérelmezni vélte volna az okoskodásomat amire végképp semmis zükségem nem lett volna.

Nekem auztósnak vizsgáznom kell kreszből meg vezetéstechnikából és forgalomban kéne 21 óra alatt rutint szereznem.
A gyerekeknek miért nem kötelező a KRESZ oktatás pl az iskolában? 6 év alatt meg ugye ne grasszáljon az úton szülői felügyelet nélkül vagy ha igen, vonják felelősségre a szülőt.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.09.09. 17:09:33

MoxNox 2009.09.09. 16:10:32
A zebrán elütött gyalogosnál mindig az autós hibázik."
a zebrán PIROS lámpánál sünje van a gyalognak, nem elsőbbsége! jó lenne már felébredni végre!

MoxNox 2009.09.09. 17:09:40

@okoska100: No akkor rajta, idézd be az szöveget, amely szerint a szólás Hanniban ante portas. Sok sikert!

/tno+DA= 2009.09.09. 17:10:34

Mégvalami, ha a gyalogonsak elsőbbsége van de 120-al csak diszkréten sietvén átgázolok rajta, mennyit segít neki ha ezért most engem felelősségre vonnak??? Attól a csőlátású gyalogos aki az elsőbbségének jogára hagyatkozva lép elém még jóvátehetetlenül megmurgál...

MoxNox 2009.09.09. 17:10:40

@RosszQtya: Értelemszerűen. Továbbléphetünk?

okoska100 2009.09.09. 17:11:39

@vuk_: HA látom hogy biciklizik elém és nem fékezek akkor vagyok hibás,ha fékezek de kivasalom nem.

Karcolt lendület 2009.09.09. 17:12:35

@Silent Bob:
Na ez a probléma az egésszel: ott demonstrálnak a gyalogos jogaiért, ahol erősen megkérdőjelezhető, hogy pont azon a helyen miért is van elsőbbsége. Ez az, ami rohadtul nem célravezető, mert aki amúgy egyetért a céllal, azt is elidegeníti.

Qrva sok hely van a városban, ahol bármelyik autóvezető belátja, hogy ott bizony zebrának kell lennie és joga van a gyalogosoknak előtte átmennie: itt magán a zebra létének jogosságán is lehet vitatkozni, ez pedig az egész akció korrektségét megkérdőjelezi. Ugyanis hülyén meghozott/rossz helyen alkalmazott szabályokkal tele van a padlás Magyarországon.

okoska100 2009.09.09. 17:13:01

@MoxNox: Íme: "Hanibal ante portas"
jelentése valami olyasmi,hogy hannibál anyja portás volt.

Nazareus 2009.09.09. 17:13:21

@okoska100: Nem, nem én voltam :))) Nem lett volna esélyed ilyesmire :DD

MoxNox 2009.09.09. 17:14:19

@Karcolt lendület: Igencsak felnagyítod ezt a veszélyt szerintem. Mégis hogyan lehetséges, hogy nálunk fejlettebb közlekedési kulturával rendelkező országokban nem csúsznak egymásba az autósok a zebra előtt? Belém sem jött még senki, pedig kivétel nélkül mindig megadom az elsőbbséget a gyalogosoknak. De mivel a zebrát amúgy is fokozott odafigyeléssel, és csökkentett sebességgel kell megközelíteni, nyilván a mögötted jövő autósok is látják, hogy oda kell figyelni. Ilyen egyszerű ez...

okoska100 2009.09.09. 17:15:13

A srácok akik szervezik csak médiasztárok akarnak lenni,kissebségi komplexusuk,meg szereplési vágyuk van.Fogadjunk,hogy valamelyik nap benne lesznek valamelyik tudományos RTLM2 esti műsorában.A játék csak erre megy ki.Tojnak Ők a gyalogosok jogaira.

cegez 2009.09.09. 17:16:12

@/tno+DA=: Szórol-szóra egyetértek, ezért van ott hangsúlyosan a "szemkontaktus" abban, amit írtam. És a szemkontaktus az nem az, mikor nézek az autó felé és nem látom a sofőr fejét, hanem amikor látom a fejét és úgy látom, hogy ő tisztában van vele, hogy én át fogok előtte menni.

okoska100 2009.09.09. 17:18:02

@Juanhu: Bocs nem néztem a neved ,te ugye valamelyik ferdeszemű karatemester leszármazottja vagy ugye.Én meg egy fehér embert jutalmaztam.Egyébként van a kocsimban gázspray is az olyan erős srácok részére mint te.Az úgy működik egy fújás egy oktató pofon,megint egy fújás megint egy pofon.

MoxNox 2009.09.09. 17:18:33

@okoska100: Eddig még Hanniban volt, gratulálok a fejlődésedhez! Ugye milyen gyorsan lehet okosodni, ha nem épp a kocsidban riogatod a gyalogosokat, vagy gyorshajtasz? ;)

okoska100 2009.09.09. 17:20:18

@cegez: Bátor ember vagy az biztos.Előttem azért ne játszd ezt el.Mert nem lehetsz biztos benne,hogy meg fogok állni neked.Ha vót szemkontaktus,ha nem vót .Szerintem várd szépen ki a sorod és ha sehol senki akkor már bátran mehetsz is át.

MoxNox 2009.09.09. 17:21:21

@/tno+DA=: Amikor épp nem figyeltél, amikor rögtön lendületesen megindultál a zebránál nem törődve az autód holtterével, és ha végül dudáltál volna: mindhárom esetben te vagy a szabálytalan, szóval talán ne másokon kérd számon a KRESZ hiányos ismeretét, inkább nézz tükörbe...

okoska100 2009.09.09. 17:21:22

@MoxNox: Áruló volt mint nemecsek azért írtam kisbetűvel.

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.09. 17:25:10

akinek nincs autója csak az helyesli:)

Nazareus 2009.09.09. 17:31:09

@okoska100: Igen, ismerem, már alkalmaztam ilyet olyan autóson, amelyik nem akart megállni a zebránál. Te voltál az áldozat?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.09.09. 17:31:14

MoxNox 2009.09.09. 17:14:19
közlekedési kulturával rendelkező országokban nem csúsznak egymásba az autósok a zebra előtt?"
na látod itt is egy bibi! én 90%ban átengedem a gyalogokat, de előtte mindig a tükörbe nézek! az esetek 99%ában valaki tuti a seggemben jön 2 centire, csak hogy ne kelljen megállnia! jelen esetben, megtudnék állni, de nem állok meg, mert rommá törnének!

szerintem ti csak addig fogtok a budaörsin videózni, míg egy ilyen módon összetört ember ki nem száll, az el nem ver titeket mint a lovat...

ha átenged rommátörik, ha nem feljelentik

tessék mondani, melyik ujjam harapjam most meg, mert én tuti inkább átmegyek a zebrán, mert 1 megmarad a kocsi, 2 még olcsóbban is kijöttem...

Yo! Maaan! 2009.09.09. 17:33:00

@Silent Bob: Arról beszélünk, hogy ott van a zebra, de genny módon veszélyes. Ott van a gyalog vs. autós vita, parttalan persze, mert mindkettő a maga igazát szeretné.
A lényeg, ami felett mindenki elsiklik, hogy nem büntetgetni kéne, hanem megoldást keresni egy olyan problémára, ami fennmarad akkor is, ha 1000000 autóst kiszadiznak anyagilag azon a 100 méteren. Egy közlekedésmérnök-gyakornok szerintem fél perc gondolkodási időt kérve kitalálná az ideális megoldást. Büntetni, feljelentgetni, persze. Ezt a legkönnyebb. Mondhatni ezért tartunk ott, ahol...

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.09. 17:35:33

@hatR: repüljön egy öklömnyi kavics a szélvédôjebe annak, aki nem áll meg...

húha! Csak nehogy elb@sszon az autó dobálózás közben. Csak úgy éppen, tudod

Karcolt lendület 2009.09.09. 17:36:27

@MoxNox:
Csak a követési távolság betartatására reagáltam. Azt nem mondtam, hogy emiatt nem tudok lassítani zebránál - bár előfordult már, hogy veszélyesebb lett volna nagyobbat fékeznem és így aztán elsőbbséget sem adtam. (Általában óvatosan megyek egy zebrához - ill. követési távolságot is tartok, így van mozgásterem a seggembe mászók hülyeségét is kivédeni.)

tygger 2009.09.09. 17:36:34

el nem olvasom az összes kommentet.
de ez az akció szánalmas.
tessék elfogadni, hogy egy olyan országban élünk, ahol a zebrának nincs tisztelete. ha lehet, én megállok, de ha a kollégához hasonlóan jönnek a seggemben, eszemben sincs. ilyen a kultúránk, ezt kell szeretni, nem lehetünk mi németország. olaszország is olyan, hogy a zebrán csak véletlenül lehet átkelni, dehát mindenki leszarja: a babakocsis anyuka is szépen kivárja, amíg át tud menni.
vannak országok, ahol így megy ez, annyi kell, hogy az autós ÉS a gyalogos is tisztelje a másikat.
a ló túloldala az, amikor jön a népi igazságtevés, mert igenis nekem van igazam, aki meg szabályt szeg, annak a kurva anyját.
na ez magyarország.

és nem, nem jó, ha a zebrán elütnek valakit. de állítom, kölcsönös figyelemmel sok baleset elkerülhető. például úgy is, hogy a gyalogos nem akar csakazértis átkelni, mert neki van elsőbbsége. ha ez kell, tessék másik országba költözni.

Yo! Maaan! 2009.09.09. 17:37:47

@okoska100: Imádom, amikor a körútról a József utcába forduláskor a járdát (is) kell sasolnom, hogy ha gyalog nincs is, de le ne ugrasson 40-el elém egy biciklista! Már 2x majdnem kivasaltam egyet-egyet, azóta jobban figyelek. Na de basszus, miért én?!

cegez 2009.09.09. 17:39:45

@okoska100: Nagyon egyszerű, miért nem ütöttek még el: a te fajtád ha rám néz 1. dühös arccal rálép a gázra, amikor nyilván nem lépek le elé; 2. a melleimet kezdi bámulni, és megáll a zebra harmadánál; 3. nem is néz rám, nem lépek a zebrára.

flamer 2009.09.09. 17:40:00

@/tno+DA=: Megkérdezhetem, hogy mi a fasznak vered magad arra, hogy vizsgáztál KRESZ-ből, ha még egy kurvára egyértelmű ügyben sem vagy képes felismerni, hogy szabályt szegtél?
(Ha egyedül nem megy, akkor segítek: a leírt esetben gyalogosok közlekedtek szabályosan és te voltál a közveszélyes fasz.)

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.09. 17:45:31

Ezek a hülye gyalogosok inkább elüttetik magukat, csakhogy nekik legyen igazuk

flamer 2009.09.09. 17:51:42

@tygger:
Szerintem meg te vagy szánalmas, az, akinek megfelel az a híg fos, amiben él, amin nem csak hogy nem akar javítani, de még azoknak is beszól, akik igen.

MosoMasa 2009.09.09. 17:53:43

@MoxNox: Hülyegyerek. Nem arról van szó, hogy kiben vagy miben mekkora kárt okoz.
Láthatólag fogalmad sincs a forgalmi helyzetekről.
Én arról beszéltem, hogy maximálisan támogatom a megmozdulást, de nyilvánvaló tény, hogy nem kevés helyzet áll elő azon egyszerű okból, hogy a gyalogos ökör. Nyugodtan lehetne őket is tesztelni, csak nehéz lenne az azonosítás, mert nem hordanak rendszámot.

okoska100 2009.09.09. 17:56:05

@cegez: Bocs nem tudtam ,hogy nő vagy a nők előtt mindíg méterekkel megállok ,részbent mert szeretem megbámulgatni őket,esetleg füttyögök is nekik,illetve mert a tyúk eszükkel,kivétel nélkül mindíg tudnak meglepetést okozni.

tygger 2009.09.09. 18:02:27

@flamer:
nem fogok veled vitatkozni, mert nyilván nem érted, miről beszélek. vannak dolgok, amelyeken nem lehet javítani. mert egyszerűen ilyenek vagyunk. nem állítottam, hogy örülök, hogy így alakult ki ez a dolog, de ha így van, elfogadom. az ilyen akciók, mint ez is, azért szánalmasak, mert felesleges feszültséget szítanak. még egyszer: azért, mert ilyenek vagyunk.

nem biztos, hogy jó az olasz példa, és nem biztos, hogy jó a balkáni mentalitás. de ez van, akinek meg nem tetszik, az menjen másik országba, és ne verje a nyálát azon, hogy de igenis neki van igaza. egy állandó frusztráltsági körben van ez az ország, mert mindenki azt akarja, hogy keresztbe tehessen valakinek.

lehet, hogy majd én is elmegyek, de nem ezért. ha gyalogos vagyok, kurvára türelmesen megvárom, míg elmennek az autók, nem halok bele, ha akár egy perccel is később érek oda valahova.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.09.09. 18:11:12

Sokat autózok Budapesten, és pont ezért teljesen egyetértek: kellenek az ilyen akciók, hajrá!

aachi2 2009.09.09. 18:16:18

@bloodmn:

"A lényeg, ami felett mindenki elsiklik, hogy nem büntetgetni kéne, "


hú te nagyeszű. bünti nélkül ki tart be akármilyen szabályt is?

Bellagio 2009.09.09. 18:17:11

Gyalog az allatok jarnak

májgeriberi 2009.09.09. 18:17:27

@tygger: "ha gyalogos vagyok, kurvára türelmesen megvárom, míg elmennek az autók, nem halok bele, ha akár egy perccel is később érek oda valahova."

a ilyen idiótafaszfej felfogásúak miatt tart itt az ország

neked is 1 perc az 1 perc

aachi2 2009.09.09. 18:18:34

@tygger:

"vannak dolgok, amelyeken nem lehet javítani. mert egyszerűen ilyenek vagyunk."

fogadjunk, hogy megállnál te minden zebra előtt ha tudnád hogy 95% az esélyed rá, hogy 100ezres büntivel elkapnak, a 3. esetnél pedig ugrik a jogsi.

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.09. 18:18:53

@Konrad: jól van, ügyes vagy, láttuk már a blogreklámot, autód meg úgy sincs:))

aachi2 2009.09.09. 18:19:45

@Bellagio: te hogy jutsz el a kocsidig? gondolom csúszol mint a csiga a taknyodon.

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.09. 18:19:54

@Bellagio: "Gyalog az allatok jarnak "

:)))

májgeriberi 2009.09.09. 18:21:30

@aachi2: ne a büntit nézd, hanem az emberséget azt, hogy figyelsz másokra is!

EZ FONTOS! (lenne)

aachi2 2009.09.09. 18:25:03

@májgeriberi: bünti nélkül nincs szabálykövetés.

tygger 2009.09.09. 18:26:50

@májgeriberi:
fogalmam sincs, miért faszfejség az, hogy nem rohanok állandóan. szerintem csak az idióta faszfejek nem tudnak egy percet várni.

flamer 2009.09.09. 18:26:58

@tygger: A lófaszt nem lehet javítani.
Mit gondolsz, a példaképp állított nyugatiak miért nem szarják le a zebrát úgy, mint ahogy az mifelénk szokás? Mert nekik nem a Szíriuszról, hanem az Orionról sugározták ide a génjeiket? Nem, hanem azért, mert ott _betartatják_ a törvényeket - aminek egyik remek módszere az, hogy a törvények megsértőit megbüntetik, hogy ezzel vegyél el tőle a kedvüket. Ez meg működő módszer. Nálunk is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:29:05

higgyetek el a magyar mentalitas az
foleg ha nem zebran megy
vagy piroson
dehogy fekezek enyem az elsobbseg
szamtalan esetben tapasztaltam
az hogy meghal valaki
na so
ez az igazsag

májgeriberi 2009.09.09. 18:29:07

napok óta olyan érzelmes vagyok

má nem

hülye gyalogosok
fájdalmat mindegyiknek
mit képzelnek..
átmenni a GYALOGÁTKELŐN?
idióta banda..

tygger 2009.09.09. 18:29:45

@aachi2:
még egyszer mondom, én amúgy is megállok. kivéve, ha éppen a seggemben matat egy "idióta faszfej" rohanó állat.

továbbra is kulturális különbségekről beszélünk. németországban ezt meg lehet csinálni. magyar fizetésből nem. lehet ilyen ordas fasz módon keménykedni, de ennél kilencvenezer fontosabb probléma van ebben az országban.

és kezd agyamra menni ez a zebradolog, meg hogy az olyan kisstílű igazságtevők, mint ti, ebben látjátok a megváltást.

májgeriberi 2009.09.09. 18:30:45

@tygger: majd ha gyereked lesz és elüti egy magadfajta faszfej akkor mit mondasz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:31:37

@májgeriberi:
ez az ami nincs meg
igy van ahogy mondod
ez hianyzik
bevallom en is neha hue voltam
miota kijottem latom a felfogasbeli kulonbseget

MoxNox 2009.09.09. 18:32:55

@RosszQtya: Azért az érdekes, hogy ahányszor a tükörbe nézel, az esetek 99 százalékában 2 centire van mögötted valaki. Annyira gyenge duma ilyennel kimagyarázni a szabálytalanságodat. A zebrához közeledve mindig szépen lelassítasz, hogy ha szükséges megadhasd az elsőbbséget, és még időben a tükörbe nézel? Mert ha valóban így teszel, ahogy azt a KRESZ mindeninek előírja, akkor nehezen tudom elképzelni hogyan lehet az esetek 99 százalékában 2 centire mögötted valaki.

Már csak azért is hitetlenkedek, mert nekem valahogy nem szokott gondot okozni időben megállni a zebra előtt, ha szükséges megadni a gyalogosoknak az elsőbbséget, talán azért is, mert a a gyalogos átkelő táblát messziről látva mindig időben a tükörbe nézek és lassítok. Persze velem is előfordul, hogy néha nem veszem észre időben a zebrát, és nagyon közel jön mögöttem valaki, olyankor nyilván nem fogok vészfékezni. De valahogy nálam ez az esetek 0.1 százaléka, és nem 99.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:34:02

@májgeriberi:
egyszeruen otthon nincs erteke az emberi eletnek hidd el
hat ez nem zebra dehogy fekezek...
stb...

tygger 2009.09.09. 18:34:29

@flamer:
de nem érted, ember, hogy ennek ára van? éltél már németországban? vagy svájcban? tudod, milyen egyenesek ott az emberek? betartják a törvényeket, megállnak a zebránál, de cserébe mehetnek 200-zal az autópályán, egyébként.

ez itt magyarország. szenvedélyesebb, olykor depressziósabb emberekkel. itt nem működik az a rendszer, amivel egy német vagy svájci megbékél. nekem semmi esetre sem kell olyan ország, mint svájc, ahol a szomszéd feljelent, mert 50 helyett 52-vel mentél az utcában.

sokadszor: akinek ez kell, menjen oda. nem értem, mit nem lehet ezen érteni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:35:27

amugy meg nem hiszem el hogy legalabb olyan nyomogombos lampat nem lehet felszerelni mindenhova

tygger 2009.09.09. 18:36:02

@májgeriberi:
demagóg szar duma, válaszra sem érdemes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:36:56

@tygger:
ahol 50-el lehet menni itt lehet 55-el
de nem 56-al
otthon semmi nem mukodik

májgeriberi 2009.09.09. 18:37:50

@tygger: az, hogy magyar vagy nem jogosít fel a faszparaszt viselkedésre!

Sőt kurva nagy hangyászsünt szarjál, mert általad engem is minősítenek!

tygger 2009.09.09. 18:40:54

@májgeriberi:
mindenképpen fogok.
bár már minősítetted magad, nélkülem is.

MoxNox 2009.09.09. 18:41:07

@tygger: Nem kell túlozni, nem látja senki ebben a megváltást. Egyszerűen csak rémisztő mennyire nem figyelnek oda az utakon (és máshol is) az emberek egymásra, és szerencsére vannak, akik megróbálnak változtatni ezen. Bizony az ilyen civil szerveződésekből születnek a dolgok, a monitoruk előtt észt osztó, soha semmiért egy szalmaszálat keresztbe nem tevő, a balkáni mentalitásba beletörődő, de azért folyton panaszkodó tutyimutyik viszont nem viszik előre az országot. Pont attól is más az emberek egymáshoz való viszonya tőlünk nyugatabbra, hogy sokkal erősebb a civil diskurzus, nem állam bácsitól várják mindenre a megoldást. Sajnos a komcsik bő 40 éven keresztül arra neveltek minket, hogy a seggünkön üljünk, és legfeljebb a kocsmában morogjunk, de bármilyen szerveződésért büntetés jár. Ideje megszabadulni a szocialista embertípustól...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:41:31

@májgeriberi:
hidde el itt is rengeteg fogalmatlan van
es lehet kopkodni
de eletem legjobb dontese volt hogy kijottem

semmicico 2009.09.09. 18:42:08

Mélyen egyetértek az akcióval, ha ez számít vmit.

sc.

tygger 2009.09.09. 18:42:46

@hagyma: hát, mondjuk közlekedésileg ne legyen példa az usa, hiszen nálatok bárki kaphat jogosítványt :)

Iustizmord 2009.09.09. 18:43:16

riszpekt !

nálunk a szemere u-ban van 2 zebra amit az autósok nem ismernek, én is gondoltam már ilyesmire.


én még per spec a pofátlanul tilosban parkoló Hummerek meg M6-os BMW-k (mergák, a8, miegymás)feljelentését tudnám tolerálni. ha van a verdára pénze biztos futná parkolójegyre is. vagy bírságra.

tygger 2009.09.09. 18:45:25

@MoxNox:
szerintem éppen a kommunizmus és egyéb elnyomó rendszerek felé visszavezető út, ha feljelentgetéssel próbálja az egyik állampolgár "nevelni" a másikat. ez az út nem működik, rövid távon kurva sok ideges embert generál, de hosszú távon nem old meg semmit.

májgeriberi 2009.09.09. 18:45:26

@tygger: egy hülye kis pöcs vagy szerintem kb 15 éves agyszínvonalon

anyád helyében a Dunába fostalak volna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:46:28

@tygger:
azert barki nem
de ha mondjuk Florida es Magyarorszag kozlekedesi kulturajat osszehasonlitom\
haaaaaaat........
kentucky mar kozelebb van Budapesthez
buuuuuuuuuut
a felfogas mas
meg jo hogy itt nem igen lehet elozni mert utak vannak
en meg az eltelt tizen evben egyszer sem eloztem, maximum savot valtottam

tygger 2009.09.09. 18:50:06

@hagyma:
na jó, de floridában mindenki óvatosan vezeti a priust, nehogy károsítsa a környezetet :)
egyébként még nem voltam kint, így nem tudok véleményt mondani, de azt elhiszem, hogy egy akkora országban államról államra változik a morál.

Frank99 2009.09.09. 18:50:43

sztem aki kinnt van, az commenteljen kinnt...

aki IDE fizeti adóját és TB-jét, az okádjon ide okosságokat.

aki ausztráliából ideesett, és a heggesztő volt (2 g-vel) osztotta az észt egy fürdőben nemreég a fülem hallatára , az menjen vissza a picsába oda, ahova az adót és TB-t fizette, aztán ott okoskodjon.

ez vonatkozik az ÖSSZES idegenbeszakadt, majd az occsó létért hazaszakadt köcsögre!

Frank99 2009.09.09. 18:51:50

ott lehet okoskodni

májgeriberi 2009.09.09. 18:55:03

@hagyma: beszarás ezek szerinted komolyan gondolják?

minek gondolkodik az ilyen?
na jó gondolkodjon de ne írja le

Nem elég nagy az a bizonyos állatkert páran kimaradtak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:56:21

@tygger:
ez igy van\
namost igy tizen ev utan amit latok
a motorosok 200-al mennek
aztan van aki meghal van aki nem
itt is qrwa jo motorok vannak es pont azt elvezik hogy 30-40-mph-val mennek
aztan eloznek esz nelkul mert nyernek 12 percet
aztan van aki meghal van aki nem

itt meg nem kell elozni
es szinte mindenhol lampa van
iskola mellett dupla lampa
es a gyalogosokra kulonosen figyelnek
ettol meg most is volt egy halalos karambol a 65-son
most latom a hiradoban
de a felfogas az mas
valahol lehet nezni a portugal elleni meccset?

MoxNox 2009.09.09. 18:58:14

@tygger: Nem a feljelentés a lényeg szerintem, hanem a figyelemfelhívás. Én megértem, ha a béna rendőrségi és vezetői szemlélet miatt az emberek ilyen módszereket is kipróbálnak. Mellesleg a feljelentésnek mint olyannak szerintem semmi köze az elnyomó rendszerekhez, teljesen törvényes, és polgári útja a törvények betartásának kikényszerítéséhez. Bárcsak ne lenne rá szükség, de a szabályokat megszegő járművezetők jogos feljelentése soha sem fogja előidézni barnainges vagy bolsevik rohamcsapatok megjelenését a fővárosban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 18:59:30

@májgeriberi:
hidd el
ami nagyon valtozott az eletemben
miota kijottem
az az alazat az emberi elet irant
otthon aszondtak hat elutottem meghalt de rossz helyen ment at
itt meg fekeznek
ahh ezt ugyse tudom elmagyarazni
mar a felfogasbeli kulonbseget
de en tudom mert fel eletem otthon fel itt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 19:01:07

@májgeriberi:
nagyon vicces:)
trenyleg szoljon valaki ha tud valami computeres megoldast, bar elore tudom
kikapunk mint mindig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 19:03:31

@tygger:
thx megprobalom majd kilenckor kiderul

tygger 2009.09.09. 19:06:01

@MoxNox:
a feljelentés akármennyire is törvényes dolog, nem alkalmas figyelemfelhívásra. főleg egy olyan országban, ahol a besúgókorszak érzése köszön vissza tőle.

az, hogy mindenkit feljelentek, nem figyelemfelhívás. ennél sokkal többet lehetne elérni egyszerű ötletekkel, de csakazértse fogok gondolkozni a civil szervezet helyett. a feljelentés a legkényelmesebb és legbénább megoldás.

a teljesen rossz rendszer miatt tovább terheli az amúgy is ezernyi papírmunkával vesződő apparátust, mindenkinek csak nyűg, így figyelemfelhívásként annyi érhető el vele, hogy mindenki a picsába kívánja a szervezetet és szarik rá meg a feljelentéseire.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 19:06:43

@tygger:
a sved alban megy rajta
maybe menni fog a magyar is
0-0 now

hard 2009.09.09. 19:09:15

@tomarill: menjél te, én dolgoztam reggel 6-ig 16 órát, úgyhogy kuss.

MoxNox 2009.09.09. 19:12:37

@tygger: Nem tudom meddig megy még ez a besúgókorszakra asszociálás, szerintem gáz ennyi idő után ezen lovagolni. Főleg, hogy a besúgókorszakban kb. az aljas indokkal, nyereségvágyból vagy bosszúszomból elkövetett feljelentés ment nagyon. Nem kéne ezt ahhoz hasonlítani, amikor civilek a túl sok zebrás balesetet látva a jog eszközeivel is megpróbálnak tenni valamit. Egyébként a gyalogos érdekvédők csináltak már és csinálni is fognák jó pár egyéb figyelemfelhívó akciót is, ahol nem volt semmilyen feljelentgetés. Most épp ez van soron.

De talán ne rájuk mutogassunk, hanem azokra, akik oda nem figyelésből, kivagyiságból, bunkóságból embertársaikat tarolják le a zebrán, súlyos sérüléseket okozva, emberéleteket kioltva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 19:22:35

az a baj hogy sokat felejtettem svedul
igaz sose tudtam
de asszem meg van 1 felido

bagyula77 2009.09.09. 19:22:45

Nagyon jó ez a besugós dolog ! Mindenhol így kellene csinálni! A németeknél ez volt 50 éve nézzétek meg hol tartanak most! Aki nem tartja be a szabályt az bűnhődjön !!! és kész nem kell semmiféle mesét kitalálni a zebrán a gyalogosnak van elsőbsége pont.

sakha 2009.09.09. 19:24:55

Évente 47 ember hal meg az autósok miatt. és ezervalamennyi megsérül. Nekem is egy ismerősömet egy g_ci a zebrán haladtában 70-nel elkapta.
Persze ez ellen senki nem szólal fel, hogy "autósbűnözés" , pedig nincsen megfelelő jogi védelme a gyalogosoknak. A sofőr simán kibújhat a felelőség alól így vagy úgy. warraz eléggé lehűtötte itt a hsz-val a kedélyeket.

Marcellusca 2009.09.09. 19:26:39

@wartaz: Minden szavaddal egyetértek!

Annyi kiegészítéssel élnék, hogy kiváncsi lennék egy vágatlan videofelvételre, hogy mégis miként csinálják a gyalogosok ezt az akciójukat. Illetve egy rejtettkamerás felvétel is igen tanulságos lehet, mert, ha figyelmeztetik a gyalogosokat, hogy itt most akcióznak, akkor az is más eredmény hoz, mintha csak hagynák spontán átkelni őket.

Lehet, hogy más eredményt mutatna, mint amit ki akarnak hozni az egészből.

egyenlítő 2009.09.09. 19:27:00

Javaslok egy gondolatkísérletet.

A zebrát helyettesítsük be egy keresztező főútvonallal. A gyalogost egy kamionnal. Melyik autós gondolja úgy, hogy nem kell megadnia az elsőbbséget?

Hogy mi a különbség a két eset között? Hát az, hogy ki hal meg.

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.09.09. 19:30:03

Én nem adnám meg a helyszínt, mert akkor előre készülnek. Legyen meglepetésszerűen, hogy a sok szabálytalankodó ne tudjon róla!

NAGYON HELYES, támogatom az akciót!

nanogyo 2009.09.09. 19:41:35

@/tno+DA=: "Mégvalami, ha a gyalogonsak elsőbbsége van de 120-al csak diszkréten sietvén átgázolok rajta, mennyit segít neki ha ezért most engem felelősségre vonnak??? Attól a csőlátású gyalogos aki az elsőbbségének jogára hagyatkozva lép elém még jóvátehetetlenül megmurgál..."

Ezzel az érvvel ne próbálkozz. Hosszas tapasztalat mondatja velem, személyesen is meg itt a blogokon is, h ez a szempont nem hatol át a páncélzaton, amit a fafejük körül viselnek. (Glória gyanánt...) Nemtom, mért, de hallótávolságon kívül elzúg az öntudatos fülük mellett, hogy ha engem lecsuknak, mert kivasaltalak, attól te nem támadsz fel!

És itt most tökmindegy, hogy joggal vagy anélkül, ki a hibás és ki a vétlen.

nanogyo 2009.09.09. 19:43:53

@egyenlítő: "Javaslok egy gondolatkísérletet.

A zebrát helyettesítsük be egy keresztező főútvonallal. A gyalogost egy kamionnal. Melyik autós gondolja úgy, hogy nem kell megadnia az elsőbbséget?"

Hát az, amelyik gyalogosként gondolkodás és körülnézés nélkül lép le gyerekkel a kezében a fa mögül az úttestre.

nanogyo 2009.09.09. 19:52:22

@MoxNox: Ha gáz, ha nem, ez a mentalitás. Korszaktól függetlenül. Apropó: azért a bosszúvágyat nem törölném egyből az okok közül... Sajna. :(

Yo! Maaan! 2009.09.09. 19:53:51

@aachi2: Most lassabban írom, hogy Te is megértsd: a probléma okát kell megszüntetni, nem az alanyait szivatni. Ettől senkinek nem lesz jobb.
Szövegkörnyezetből kiragadni egy mondatot enyhén szólva is csúsztatás. Nem arról van szó, hogy nem kell megállni zebránál, ha gyalogost látok átkelésre készen, hanem hogy a ciikben szereplő budaörsit építsék át biztonságosra! Ezt tegyék úgy, hogy a forgalom zökkenőmentes legyen.
Autópályára nem teszünk 100m-enként zebrát, aztán ennyi. Már majdnem autópályára sem.
Azzal, hogy kvázi gyorsforgalmi utat hozunk létre a városból kifelé menet, segítjük a zökkenőmentesebb városi közlekedést és segítjük elkerülni a torlódásokat is.
Befelé igen, legyen úgy, mint ahogy pár éve meg is csinálták. Fogják meg az autókat még külterületen és ütemesen engedjék be őket. Egyszerű ez...

nanogyo 2009.09.09. 19:54:04

@hagyma: És húsz éves vagy vagy hatvan?
:)

egyenlítő 2009.09.09. 19:54:26

@nanogyo: Az adott szituációban a védett útvonalon haladó kamionnak kellene megállnia?

májgeriberi 2009.09.09. 19:56:17

élni és élni hagyni?

Roberto1 2009.09.09. 19:58:21

A gyalogosokról csak annyit, hogy én aztán tényleg mindig megállok, ha ácsingózik valaki a zebránál, és esküszöm, 5ből 3szor csak bambulnak, és nem indulnak el, sőt, néha mintha álomból riadnának fel, ha rájuk dudálok. Csoda, hogy sokan nem állnak meg???
A RAZORosoknak meg üzenem, hogy ha ennyire ráérnek, szívesen adok nekik munkát, nekem van napi 12-14órányi... vagy csinálhatja ugyanezt hasznosabban: nagy STOP tábla a kézbe, és segítse a gyalogosok átkelését a kényes pontokon... jah, hogy az nem akkora buli...

wartaz 2009.09.09. 20:02:09

sakha : ha rám gondoltál, hogy lehűtöttem a kedélyeket, és ezt úgy érted, hogy nem anyázzuk, barmozzuk, stb. egymást, akkor legalább itt egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz a morális szinthez, amiről írtam.

Marcellusca : szerintem megnézheted a NEM rejtettkamerás felvételt valamelyik TV csatornán. Igazad van egyébként, szerintem is más az eredmény, ha elbújnak és úgy fényképezgetnek, miközben spontán jönnek mennek az emberek ide-oda, mert így hiteltelenné is válhat a dolog (de szerintem nem kellene feljelentgetni, van más mód is, ugye?). Egyébként én a fényképek bizonyító erejét is vitatnám, hiszen a rendőrség például hitelesített eszközökkel mér, fényképez, ellenőrzött körülmények között. Honnan tudjuk a fénykép alapján, hogy például a gyalogos nem akkor lép a zebra mellé mondjuk egy villanyoszlop takarásából, amikor az autó pont áthalad a zebrán és kattan a gép (tudom a tanuk). Nem feltételezek semmi ilyet, csak kérdezem, hogy vajon ezek alapján lehet-e eljárásokat indítani ?

egyenlítő : láthatsz majdnem ilyet, menjél ki az M1-esre, ahol jó darabon előzési tilalom van a teherautók számára. Próbáld ki, milyen érzés, amikor szabályosan 130 km/h-val mész az előzősávban és a kamion, amelyiknek a s..ggénél vagy olyan 70-80 km/h-val kijön eléd. Te meg imádkozol, hogy 1. ne kapd el hátulról, 2. téged se a mögötted jövő versenyző. Sokat jártam arra, többször megtörtént. Persze, mindig inkább fékeztem és elkerültem a balesetet, ahelyett, hogy előkaptam volna a mobilomat, hogy fényképezgessek, aztán feljelentgessek. Hozzáteszem, a rendőrök sem ellenőrzik, kint a tábla, azt' annyi. Nem feljelentgetni kell, hanem mivel mindannyian részt veszünk a közlekedésben, figyeljünk egymásra, akkor kevesebb lesz a baleset, ilyen bejelentett akcióktól lesz hírverés, topik az indexen, rengeteg hozzászólás (ilyen hosszúak is, mint az enyém), de kevesebb baleset és halott nem. Az emberek fejében kellene rendnek lenni.

efhábé 2009.09.09. 20:05:46

@Vitalij: Jóember, a zebrát eleve úgy kell megközelíteni, hogy meg tudj állni szükség esetén balesetveszély okozása nélkül. El kéne olvasni párszor a KRESZ-t!!!

wartaz 2009.09.09. 20:09:44

@Roberto1: azért bambulnak, mert egyáltalán nem szokták meg, hogy átengedik őket. Látják a kocsisort, hát néznek előre és tényleg akkor ébrednek, ha szól a duda. A többivel egyetértek, szerintem is a STOP táblás megoldás értelmesebb lenne, attól tényleg kevesebb halott lenne, kivéve, ha a STOP táblásnak nem adja meg valamelyik autós az elsőbbséget, hiszen a STOP tábla nem betonfal. Viszont ha annak lenne ekkora hírverése, lehet, hogy azzal is be lehetne kerülni a TV-be, újságba, internetre. Én például olvastam róla, hogy - ha jól emlékszem - az iskolák környékén 1 hónapig rendőr segíti az átkelést. Őszintén szólva az egy hónapot (ha jók az emlékeim) nem értem, utána mi lesz ? Na mindegy, szóval a rendőrök ezzel az akcióval bekerültek a hiradókba és felkerültek az indexre. És mindenki jól jár...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 20:15:35

es a svedek nyernek hogy szoktak
ez valami gen beli kulonbseg?

nanogyo 2009.09.09. 20:16:16

@efhábé: Ebben egyébként teljesen igazad van.
Aztán gyorsan végig kellene nézni azt is, hogy hova föstögetik ráérő idejükben az okosok a zebrákat.
Elnézést kérek a Budapestet nem ismerőktől (ők vannak többen, tudom), de gondoljunk pl. a Gábor Áron utcára, ahol a meredek szakasz legtetején egyszercsak ott egy zebra. Hopp. Odaugrik. Mikor veszed észre? Amikor ott vagy. Persze, előjelző tábla, hogyne. A fák között. Télen még csak hagyján, de 8-9 hónapon keresztül??? Plusz amikor azzal vagy elfoglalva, hogy az előtted levő mazsolát vigyázod, aki képtelen vezetni és egyre lassulva megy előtted felfelé (nem trabant!!! Azon a környéken neeeem!!!), na te meg persze nem szeretnéd hátulról megkoccantani, akkor eléggé mereven előre nézel, max a járdaszélre a gyalogok végett. Igaz, itt nincs zebra, de gyalog az mindenhol van. Én alapban szoktam figyelni őket mindenhol. Táblamagasságba már nem jut a figyelemből.

Ha valaki ezt kifogásolná, akkor tegyen javaslatot a kaméleonképzés beillesztésébe a vezetéstechnika órákon. És tartson gyakorlati bemutatót.

nanogyo 2009.09.09. 20:20:22

@wartaz: Igen, egy hónapig - a kérdésedet értem, én is feltettem. A hivatalos válasz az, hogy addigra megszokják a gyerekek, hogy figyelni kell.
Hát nemtom. Akár lehet is. Meg az is igaz, hogy nem lehet örökké fogni a kezüket. De akkor is: az iskoláknál elkelne a rendőr.
Na persze,ha arra gondolok, ami az én gyerekeim iskolájánál folyik... Ott áll a sárgamellényes és bambul. Oszt jónapot.

Secnir 2009.09.09. 20:28:45

hagyma:
nyertek a swëdek 1:0-ra
de mázlival.

wartaz 2009.09.09. 20:28:59

@nanogyo: igazad van, sajnos teljesen igazad. De a hírekbe be lehet így is kerülni, nemcsak büntetgetve vagy feljelentgetve.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 20:30:24

@Secnir:
Edstrom ota nindig egy gollal
a vegen
mi meg kikapink ma kettovel
hat ez van

aachi2 2009.09.09. 20:35:09

@tygger: mekkora egy fasz vagy te bazdmeg.

finomanarancs 2009.09.09. 20:39:53

@Roberto1: vicces vagy, de te is megkapod a STOP táblát a szélvédődbe, ha nem állsz meg :)

Secnir 2009.09.09. 20:49:52

@hagyma:
kettővel kapunk ki?
nagyon bebufferelte a justintv a meccset...

Martian (törölt) 2009.09.09. 21:06:28

Méretes fekvőrendőrt a veszélyes zebrák elé...

nanogyo 2009.09.09. 21:16:06

@Martian: Igen, ez jó ötlet, de pl. az általam kicsit korábban említett hegyi példa esetében nehézkes...

Egyébként nekem tetszik az, ami a XII. kerületben van: méregvörösre pingálták a zebrákat - picit meg is emelve a szintjüket.
Summa: legyen a zebra maga a fekvőrendőr, jó erősen rikítóra színezve és NORMÁLIS helyre téve... Még valami ötlet?
Arra is kéne valami, h bicajjal ne lehessen áttépni rajta. Hihetetlenül mindegy, hogy zöld lámpánál vagy egyébnél - ne lehessen.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.09.09. 21:24:13

"Biztos régen tanultam már KRESZT, de az én drága oktatóm azt tanította, hogy a gyalogosnak MINDENHOL elsőbbsége van.
Miért?
Mert az autó erősebb"
akkor a vonaTTAL SZEMBEN ELŐNYÖM VAN???

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.09.09. 21:26:59

nem értem miértz kell az autósnak is megállni a gyalogos az úgyis áll ,gyalog egysuzerübb megállni meg elindulni mint autóval kamionnal nem is beszélve,kipróbáltam mindkettőt gyalog könyebb megállni.

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.09.09. 21:28:49

Képek az akcióról: nincsszabaly.blog.hu

BKV reszelő 2009.09.09. 21:33:09

@cegez: A melles állításodat nem hiszem, amíg nem küldesz két félaktot. Egy felül meztelent és egy alul meztelent !

Nem MELLesleg pedig a zebra tényleg szar szitu, ha mögötted egy hülye jön. Másrészt a gyalog miatt is kiszámíthatatlan, tehát kettőn áll a vásár. Persze lehet feljelenteni, de az a tanúnak nevezett elfogult brigád percek alatt ki lesz ütve a nyeregből és marad nektek adott esetben a perköltség. Bocs csöcsi ! ;)

Deneware. 2009.09.09. 21:33:16

Majd miután a tisztelt aktivisták letudták a napi feljelentésadagjukat, autóba űlnek, és az első, (na jó, második) zebránál b@sznak átengedni a babakocsis kismamát...

kees · http://neuhappysex.ch 2009.09.09. 21:42:10

@wartaz: Akkor sem hoznád egy lapra, ha pl. egy négysávos, nagyforgalmú út melletti járdáról szorít le a kellemes autós a babakocsival az útra? Szerintem gondold át még egyszer... :-P (Mint ahogyan bármelyik magyar nagyvárosban is oly' sokszor előfordul, bár inkább a pesti parkolás a hihetetlen...)

flamer 2009.09.09. 21:49:37

Egy kis összefoglaló a mai akcióról:

nincsszabaly.blog.hu/2009/09/09/akcioba_leptek_a_radikalis_zebrahasznalok

Elég jól látszik, hogy egy csomóan akkor is mennek, amikor a másik sávban már áll az autó, ami már erősen túllép a "kicsit várnia kell" keretén, ez már baromira balesetveszélyes, az ilyen idióták teljesen megérdemelten fogják megkapni a maguk büntetését.

qbr 2009.09.09. 22:38:04

nem tudom írta-e valaki, de a következő zebra, a budaőrsi és nagyszőlős utca sarkán - na ott durván impossible mission az átkelés. igaz, kevesen is járnak arra, de ilyen balesetveszélyesen megodlott átkelőhely valószínűleg nincs még egy az országban

Swank 2009.09.09. 22:39:15

Támogatni való ötlet :)

De azért ha láttok olyan gyalogot, aki csak beszélget vagy telefonál a zebránál, akkor szóljatok neki, hogy pár méterrel odébb tegye, mert amiatt kicsit idegesítő megállni, és feltartani a forgalmat, mert abszolút nem figyeli, hogy így zavarja a forgalmat.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 22:40:52

Visszatértünk.

Az aggódók megnyugtatására: Nem volt igazán veszélyes helyzet, legfontosabbnak a biztonságot tartottuk
Az akció kb. háromnegyed órát tartott, 18.15-19.00, ezalatt 38 feljelentésre alkalmas eset született, azaz percenként körülbelül egy.

A KRESZ idézgetők számára: csak azokat az eseteket vettük figyelembe, mikor a 43. § (3) szegték meg a gépjárművezetők, azaz ELHALADTAK a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy olyan másik gépjármű mellett, amelyik már megállt. Pontosan ezért volt szükség a 2 x 2 sávos útra. Ha abban az esetben is feljelentést tettünk volna, mikor nem álltak meg a várakozó/lelépő gyalogosnak, sajnos száznál is több eset születhetett volna.

A trollokat és az idiótákat nem kívánom megnyugtatni.

Körülbelül minden második átkelésnél volt egy olyan autó/motor, amelyik nem állt meg akkor, mikor a mellette lévő sávban már lassítottak, megálltak.

Összességében, az akció sikeres és eredményes volt, az itt fellelhető több, mint 500 komment is bizonyítja, hogy elérte a célját: téma lett az, hogy tessék megállni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, azaz LEGYEN A ZEBRA BIZTONSÁGOS.
Holnap részletek a blogon: www.zebraakcio.blog.hu

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.09.09. 22:42:48

@Swank: Ausztriában egy kisvárosban megálltam fotózni a járdán, közel egy zebrához. Azonnal megálltak az autósok, és szinte áttessékeltek...

Yo! Maaan! 2009.09.09. 23:49:21

@zebraakcio: Apátok f@szát! Konkrétan. Nem tudok jobb ötlettel előállni, balesetveszélyes egy kikúrt gyalog miatt a belső sávban hirtelen megállni és kész. Fáj, vagy nem fáj, ez van. Senki nem fog a ti "nemes" ügyetek miatt hátulról belém jönni!
Ez a zebra nem lesz biztonságos, amíg szintbeni... 1. sz. autópálya bevezetőn... hülyeség ez az egész! És szemétség, ha valakit most ezért pénzben meghurcolnak!
Fizessétek be Ti is a járművenkénti büntit a megfelelő számlaszámra pls., hogy a változtatáshoz szükséges lépéseket az illetékes hivatalok megtehessék! Így korrekt volna... Így csak egy szemét vamzer lehúzás megint!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.09. 23:53:56

@Secnir: hat kettot saccoltam
de tok mindegy
ez a 2 meccs nulla pont
ez volt a papirforma
de tudom olyan jo almnodozni

pitykeorm 2009.09.09. 23:54:49

Na, gratulálok!
Ezért van itt ez az ország! Feljelentők, zöld számok, mutyizás! Ti is inkább a párbeszédre / tájékoztatásra / együttműködésre összpontosítanátok, ehelyett feljelentgettek. A budaörsin a zebra tényleg katasztrofális, inkább egy lámpáért protestálnátok ennyit.

Ha ennyire érdekel a téma, miért nem mentek el egy lakossági fórumra, aztán kérdeznétek meg azt, akit megválasztottak, hogy miért nem tesznek oda egy lámpát, és miért hazudnak nektek már húsz éve?

Ja ez biztos kicsit nehezebb, mint fotózgatni, sumákolni, meg feljelentgetni. Felháborító. Meg nem is olyan érdekes, meg izgalmas, mint valakit jól feljelenteni.

Inkább a közlekedési morál javításáért fáradoznátok ennyit. A kultúr országokban ha a gyalogátkelőnél áll egy gyalogos, akkor az autósnak meg kell állni, hogy átengedje. Abszurdisztánban meg le kell lépnie, és életveszélyes helyzetbe kell kerülnie, hogy kierőszakolja az elsőbbségét. A feljelentgetés helyett ezen kellene változtatni, nem?! Sokkal erkölcsösebb lenne feljelentgetés, fotózás, meg tanuskodások helyett ezen dolgozni!!!

Na, kívánok!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.10. 00:00:00

@Secnir:
ez joslas volt nem kozvetites
makkal vertuk albaniat meg maltat oda-vissza
ami zep dolog
csak hat utana labdarugokkal is talalkoztunk
meg 2 vereseg es be is erkezunk a helyunkre
ez van

Swank 2009.09.10. 00:46:39

@ArmandoBertolucci: Igen, arrafelé vagy időben indulnak minden felé, vagy csak elképzelik a fordított helyzetet, vagy tudja fene, de nyugaton tényleg megállnak.

@bloodmn: A zebrát megfelelő sebességgel kellene megközelíteni, ha megfelelő sebességgel mész, és arról fékezel le, akkor senki nem fog beléd menni. Plusz nem muszáj satu fékkel megállni, azért általában előbb látható az útszélén az ember, ha csak nem cső látásod van.

@pitykeorm: itt válaszoltam erre: zebraakcio.blog.hu/2009/09/08/egy_kis_statisztika_19#comment-form

dmm 2009.09.10. 01:17:19

@bloodmn: te képviseled azt, ami miatt az egész elkezdődött. ha ezt nem veszed magadtól észre, akkor muszáj még veled is megértetni. persze arra senki sem számított, hogy ennyire nehéz eset... szal gondolkozz: gyalogos, zebra, elsőbbség, biztonság, veszélyeztetettség stb.

Kámfor 2009.09.10. 01:26:59

@zebraakcio: kedves zebraakció, mondd és volt erre az akcióra bármilyen engedélyetek ? vagy csak úgy kiültetek, kiraktátok a kis fényképezőiteket a sávok közti szigetre, kiraktátok a pici sámlit, odacsüccsentetek a notival, és a babakocsis kamikáze haverotok meg csak úgy szórakozásból rohangászott oda-vissza ? arra kaptatok valami engedélyt, hogy az esti csúcsforgalom idején gyakorlatilag a budaörsi út azon szakaszát legalább a bahig visszafele megbénítsátok ezzel az akciótokkal ? nagyon remélem feljelent ezért valaki, ha már ti is annyira vágjátok ezt a feljelentősdit...

Stupido_Girl 2009.09.10. 01:27:27

Én azon szoktam kiakadni, mikor a barátom úgy andalog az utcán, hogy a nyugdíjas nénik elhúznak mellettünk a járókerettel, de ha át kell kelni a túloldalra, akkor hirtelen rettentő sietős lesz neki, és vagy a zebra előtt 10 méterre megy át, vagy a zöldet nem képes kivárni.
Ezen mindig jót vitatkozunk :)
Egyébként a környéken, ahol lakom, az autósok a legtöbb esetben átengednek a zebrán.
Azt viszont rühellem, amikor az úttest közepén kell várakozni, mert a szemben jövő autósnak túl sietős ahhoz, hogy ő is lassítson, esetleg megálljon.
Nekem több problémám van a járdán száguldozó biciklisekkel, akik szlalomoznak a járőkelők között.

Swank 2009.09.10. 01:31:39

@Kámfor: Szerinted mire kellet volna engedélyt kérniük? Gyalogosátkelő helyen való átkelésért, vagy fényképezésért?

Miért okozna az forgalmi dugót, ha egy gyalogos át kell a zebrán? Nem folyamatosan tartotta fel a forgalmat, és nem fordult vissza rögtön amint át ért. Talán, ha a hasonló képességűek mint te is mind át engednék a gyalogosak rögtön, akkor a gyalogos nem félne lelépni a járdáról, és talán az előtt átjuthatna a túloldalra mielőtt meg kellene teljesen állni.

Kámfor 2009.09.10. 02:02:47

@Swank: hogy előugrott a gumicsizma a szekrényből, nézdmár! :) honnan veszed én mint autós voltam ott és nem utas ? illetve ebből azt, hogy milyen képességű vagyok ? ennyire jó haverok lennénk, hogy már ismersz is ? szerinted utasként engem nem kell felháborítson ha néhány önjelölt igazságosztó miatt gyakorlatilag áll a forgalom odáig, miközben ha túljutunk a kis magánakciótokon attól kezdve meg az egész kivezető folyamatosan autózható ?

a céllal egyetértek, az eszközzel nem. sőt...

Első mohikán 2009.09.10. 03:34:03

@Frank99: ˝Sőt van egy lézerblokkolóm is˝
Tényleg? Azt meg mi a fenére lehet használni? :-)

Első mohikán 2009.09.10. 04:34:40

Sokszor kelek át zebrán.Még a büdös életben nem állítottam meg autót emiatt,sőt lassítania se kellett,hogy átkelhessek.Vajon miért? Mert az én 70 kilómat gazdaságosabb megállítani mint több tonnányi vasat.Ha mégis átengednek(pedig szándékosan méterekre a járdaszéltől várakozom), akkor futok és közben megköszönöm az UDVARIASSÁGUKAT! (Tudom vesztes vagyok, de ültem a másik oldalon több mint 1.000.000 km-t és gyalogként úgy közlekedem,ahogy autósként elvárnám a gyalogoktól.)

Első mohikán 2009.09.10. 04:40:36

Ez a cím egy kicsit erős.˝...akcióba lépnek a Radikális Zebrahasználók és megfingatják a bunkó autósokat˝
Ahhoz mit szóltok, hogy ˝holnap akcióba lépnek a Radikális Autósok és megfingatják a bunkó gyalogosokat˝?

Swank 2009.09.10. 06:25:56

@Kámfor: Igazad van, a hasonló képességűvel az éjjel rosszul fejeztem ki maga, szóval a hasonló gondolkodásukkal van probléma (az írásod alapján).

Utasként is felháboríthat, de ezek az "önjelölt igazságosztó" emberkék speciel gyalogosok voltak, és csak prezentálták a helyzetet, hogy gyalogosként közlekednek. Többször átkelve a zebrán.

Ha forgalmi dugónak nevezel ilyet (nem tudom mennyit kellet várni), akkor az nem jó, mert nálam a dugó kifejezése kicsit erőteljesebb. Ha pedig egy gyalogos elengedés után az autós nem tud elindulni... hát ez a vezető hibája (mondjuk egy tanuló vezető)

Ha céllal egyet értesz, de szerinted nem jó az eszköz, akkor javasolj valami egyéb figyelem felhívási eszközt, amire valószínűleg cselekedik is valaki. (Nyilván egy gyalogos gázolás egyenes felvétele elég is lenne, de ahhoz kell egy jó operatőr ;) )

@taxi33: A cím nekem sem tetszik :( Spec aki nem ott megy át ahol elsőbbsége van, arra ráhúzom a kormányt, hogy érezze, hogy ott nem szabad :) De csak óvatosan

Ezek az emberkék sem azt várják el, hogy ha jön 1 db autó (se előtte, se mögötte másik) akkor álljon meg és szépen lassan átcammognak előtt. Vannak olyan kereszteződések, ahol ha kiállsz, és nem vagy elég erényes, akkor nem engednek át.

Szerintem babkocsit maga előtt tolva (Amiben gyerek is van) az ember nem kezd bátorkodni, hogy na vajon melyik sávban koccintják meg a babakocsit.

A 70kg-ot okés, hogy könnyebben lefékezed, de ott állsz 2 percig és várod, hogy minden autós elmenjen? Minden forgalmasabb zebránál?

egyenlítő 2009.09.10. 07:26:10

@bloodmn: "Nem tudok jobb ötlettel előállni, balesetveszélyes egy kikúrt gyalog miatt a belső sávban hirtelen megállni és kész."

A stoptáblánál nem veszélyes hirtelen megállni?

Kököjszi 2009.09.10. 07:28:36

@taxi33: Teljesen igazat adok Neked! Szerintem először a gyalogosoknak kéne tudatosítani:
ha átkelsz az úttesten, akkor a legrövidebb úton, és a lehető leggyorsabban tedd meg!
Elismerem, hogy a zebrán elsőbbségük van, sőt amikor lehet meg is adom, de ha piros van nekik a zebrán, és ott sétálgatnak az felháborít! Jah! és akkor még nekik áll feljebb, ha dudálni mersz! Ez az akció a gyalogosok jogaiért megy, de azt tudják a tisztelt gyalogosok, hogy a zebrán még kötelezettségeik is vannak? Mindig a jogairól beszél mindenki, de a kötelezettségeit elfelejti!!!

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 08:26:24

Na, látom beindult a magyar közlekedési kultúra, meg a magyarázkodás.

"Feltartjátok a forgalmat."
Nem tartottuk fel. Annyira nem, hogy egy-egy átkelés alkalmával kb. 10 mp-et veszített a forgalom (itt jegyezném meg, hogy mint gyalogos, én ugyanúgy a forgalom része volnék. Légyszíves ne sajátítsd ki a "forgalom" kifejezést az "autóforgalom"-nak). Ennél valamivel többet áll egy bp.-i autó a dugóban/lámpánál.
És képzeld, rajtunk kívül mások is átkeltek azon a zebrán. Rossz volt nézni a tétovaságukat, a félelmüket.

"A gyalogosnak könnyebb megállni, mert kisebb"
Elképzelem, amint a húsztonnás kamion vezetője ezt dúdolja magában, miközben fittyet hányva a neki szóló stoptáblának berongyol a főútra: Majd a személyautó itt megáll, neki könnyebb, az kisebb.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 08:33:07

@Kámfor:
"kedves zebraakció, mondd és volt erre az akcióra bármilyen engedélyetek ? "

Hát persze!
Kértünk engedélyt a belügyminisztertől, az NNH-tól, a CIA-től, sőt még a Fatah-ot is megkérdeztük. Egyéb hülye kérdés?
Miféle engedély kellene ahhoz, hogy átmenj a zebrán?
Látom, mindenki a kamerákra van kiakadva. Nem nagyon értitek meg, hogy a fő bizonyíték itt a tanú. Abból meg most volt NÉGY.

moli 2009.09.10. 08:56:58

"""ne legyen szívszorongató érzés egy kismamának átkelni egy többsávos úton"""

tobbsavos?! egysavos!!!

májgeriberi 2009.09.10. 09:06:44

jó a pogramok csak túl sok a köcsög

kevés a biztonságiszemélyzet

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:06:54

@moli:
Na ez az. De azért az egysávos úton valamennyire még lehet. Ha megnézed a felvételeket, láthatod, hogy mentek el centikre a babakocsitól. Nem szívesen toltam volna át igazi gyereket.

Sallina 2009.09.10. 09:16:29

@zebraakcio: és hol látható a felvétel?

ex-dr. vuk 2009.09.10. 09:16:37

Engedely? Az meg minek kellett volna?
Atmenni a zebran? Nem hiszem.
Kamerazni? Kozteruleten azt kamerazol amit nem szegyellsz (es ahol nincs kiteve tabla h tilos).
Vagy ez mar szerinted demonstracionak vagy tuntetesnek szamit? :)))

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 09:18:47

@Kököjszi:
Magyarországon kötelezettség? Viccelsz?
Egy gyalogosnak joga van hülyének lenni.


Érdekes, anno megtanították, hogy lelépés előtt balra néz, aztán körülnéz, az út felénél, meg jobbra néz.
Ez a mostani tananyagból vagy kimarad, vagy a fényképezősök befogadóképességével van baj.

A bringások, és a gyalogosok képtelenek elfogadni, hogy nekik is kellő figyelemmel kell közlekedni az utakon, és nem ész nélkül menni, mert az nekik joga.

Hajrá vesedonorok.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 09:19:55

Szeretném megérni azt a pillanatot az országban, amikor a tilosban mászkáló gyalogost ugyanúgy megbüntetik, mint az autóst.
Egyből rend lenne.

razzia (törölt) 2009.09.10. 09:20:09

Gyalogosoknak:

- Zebrán menj át, ne az úttesten (ha nem a zebrán mész át, te vagy a szabálytalan).

- Lehetőleg akkor, amikor zöldet kapsz (úgyanis rengetegen a pirosra nagy ívben tesznek).

- Lehetőleg nézz körül, hogy nem jön-e senki (no comment).

- Legyél határozott, és gyors (lelép a járdáról, az egy dolog, de akkor lehetőleg fejezze be az átkelést).

Kell még a fejtágítás? Igazán csak pár alapszabályt kellene a gyalogosnak betartani, nem?

Sallina 2009.09.10. 09:20:29

Amúgy félig meddig értek csak egyet veletek. Megértem miért csináljátok azt amit. De lehet olyat büntetsz meg aki most az egyszer hibázott. Te mindig szabályos vagy gyalogosként? Nem hiszem. Nincs tökéletes ember. A statisztikákat hagyjuk, mert mindig annak kedvez aki elindítja azt. Tehát szép amit csináltok, de lehet előbb gondolkodni kellett volna. Nem kéne feljelentgetni. Felesleges és a rendőrség sem örül sztem. Nézzetek magatokba egy kicsit. Elég lenne, csak közzé tenni a dolgot. Vagy kezdjetek el szabálytalanul közlekedő gyalogosokat is filmezni, csakhogy igazságos legyen a dolog.

razzia (törölt) 2009.09.10. 09:22:19

@luciferko: igaz. Túl nagy előjogokat kaptak, ha meg gázolás van, akkor persze egyértelmű, hogy ki hibázott, nem? A gyalogost sose vonják felelősségre.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:22:56

@luciferko:
Szerinted, ha nem néztünk volna balra, meddig maradunk életben?
Nemhogy balra néztünk, de mikor megállt a gépjármű a külső sávban, BENÉZTÜNK a belsőbe, hogy ki ne vasaljanak. Különben pontosan percenként ütöttek volna el minket.
Nem, az autósok abszolút nem vigyáztak ránk. Mi vigyáztunk magunkra.
Ha a gyalogosok nem figyelnének magukra, minden percben lenne egy baleset.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:25:29

@luciferko:
Semmi gond. Csinálj egy akciót, álljatok össze páran, találd ki, hogy hogyan lehet megtenni. Mi az akadálya?

@Sallina: Csak most az egyszer hibázott???
A felvételeken pontosan látszik majd, hogy a legtöbb sofőr észlelte, hogy átkelünk és szándékosan továbbhajtott.
Nézd, ha abban a babakocsiban a te gyereked lett volna és elüti egy autó, téged érdekelne, hogy a sofőr "csak egyszer hibázott?"

razzia (törölt) 2009.09.10. 09:25:33

@zebraakcio: Te komolyan elvárod, hogy az autós magán kívül még rád is vigyázzon? Mindenki saját magára vigyázzon.

Sallina 2009.09.10. 09:29:02

@zebraakcio: Nem értettél meg ezek szerint. Én a feljelentést tartom feleslegesnek. De ezen lehet lovagolni. Viszont arra nem reagáltál, hogy a gyalogosokat miért nem filmezitek amikor szabálytalanok? És igazad van nem érdekelne. Viszont én nem provokálok semmi ilyen akciót. Lehet hogy egy csomóan direkt csinálták, erre nem gondoltatok? Kíváncsi leszek a felvételekre.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:29:33

@Sallina:
Hogy jön ez most ide?
Most egy olyan helyzetről van szó, mikor a gyalogosnak feltétlen elsőbbsége van.
Tipikus korlátolt viselkedés, hogy azonnal elkezdünk mutogatni, hogy "de hát ezek is"
Nem. Itt arról van szó, hogy NEM ÁLLTAK MEG MÁSODIKNAK A ZEBRÁNÁL.
Erről szólt az akció.
Szerinted meg kellett volna? Biztos vagyok, hogy igen
Szerinted az, hogy máskor, máshol mások szabálytalanok, mentesíti ezt a magatartást? Ugye, hogy nem.
Ha valakinek nem tetszik, mit csinál a közlekedés többi részvevője, indítson akciót. Ennek semmi köze ahhoz, hogy LEGYEN A ZEBRA BIZTONSÁGOS!

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:31:11

@razzia:
te hogyan kaptál jogosítványt? Ha van egyáltalán? Bizony, a gépjárművezetőnek vigyáznia kell - többek között a gyalogátkelőhelyen - a gyalogosra.

Sallina 2009.09.10. 09:33:00

@zebraakcio: De csinálhatnátok olyan akciót is, hogy direkt jobbkezes utcákon furikáztok, ott is sok a baleset, mert sok a bunkó sofőr és a csúnya baleset. Vagy menjetek autópályán direkt 130 vagy alatta a belső sávban. Ez sem rossz ötlet, a gyorshajtást is fel lehet jelenteni. Vagy filmezzetek dohányosokat tilos helyeken, az is árt nekünk. És ezt is fel lehet jelenteni. Ismét megkérdezem, te mindig szabályos vagy? :)

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 09:33:07

@zebraakcio:
"1. A gyalogosok 46 százaléka a
jelzılámpa tilos jelzése ellenére is
szokott átkelni az úttesten."

Érdekes lenne, ha az autósok is hasonló százalékban hajtanának át a piroson. Inkább a gyalogosokat kéne filmeznetek, cirka 46 % a többlet az autósokhoz képest.

Sallina 2009.09.10. 09:36:36

@zebraakcio: Ne kiabálj, nem illik. Én csak védem mindkét oldalt. Kíváncsi vagyok a videóra, mert megnéznélek magamnak. És igen meg kell állni. Én megszoktam, mivel igyekszem szabályosan közlekedni.Tévedés ne essék gyalogosként is sokat közlekedem. Csak nem bírom az ilyen önkéntes ítélethozókat, mint amilyen te is vagy. Nekem nem különböztök a tüntetőktől. És igen ide tartozik a másik oldal is. Mert ha valamit elindítasz figyelj minden oldalra, különben támadható vagy. :)

razzia (törölt) 2009.09.10. 09:37:32

@zebraakcio: Engem úgy tanítottak, hogy szándékosan gyorsan hajtó autóst nem vagyok köteles elengedni, mert szabálytalan. Szándékosan szabálytalankodó gyalogost meg pláne. De nem ütöm el, csek szidom, mint a bokrot, és dudálok rá fél órát.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:46:08

@luciferko:
Menj, filmezd. Ki akadályoz meg benne? Engem sehol nem zavarnak a gyalogosok a városban. Ha téged ez a kérdéskör izgat, csinálj rá akciócsoportot és kezdd el. @razzia: húha, tényleg add vissza a jogosítványodat.
"43. § (1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik."

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 09:48:17

Azért néhány jó tanács a filmezés alapjaihoz:

1. Sötétített üvegű Audit ne filmezzetek.
1. pont hozománya: Főleg, ha a benne ülő sötétített bőrű, és nagyobb a baseball ütője, mint a kamerád.

2. Filmezés előtt kérjetek engedélyt, ha ügyvédet filmezel le, életed végéig a kártérítésére hajtasz.

3. A képbeállításra figyeljetek oda, mert minden szituációra rá lehet mondani, hogy mi a francért léptél le, ha láttad, hogy már nem tud megállni, és erről ráadásul még felvételt is készítettél.

4. Budaörs felé csak óvatosan a kamerákkal. A régi Sasad fölött jobbra elég sok a muszka. A rosszabbik fajtából. Az nem kérdez, hanem lő.

Sok szerencsét.

ex-dr. vuk 2009.09.10. 09:48:31

Akik arra hivatkoznak, hogy "bezzeg a gyalogosok"... Komam menj ki, filmezz piroson atsetalokat es jelentsd fel oket. Ennyi.
EZ most nem arrol szolt.
(mellesleg piroson atmeno gyalogos meg nem gazolt halalra senkit :))

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:48:31

@Sallina:
Tévedésben vagy. Az ítélethozó a bíró. Te nem aggódsz soha amiatt, hogy neked/ a gyerekednek/idős rokonodnak át kell kelnie a zebrán? Tudsz jobb megoldást, mint amit mi csináltunk? a www.zebraakció.blog.hu -n megteheted a konstruktív javaslataidat.
A partvonalról könnyű bekiabálni. Tenni valamit, na az a nehéz.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 09:49:27

@zebraakcio:
Filmezés helyett inkább röhögök rajtatok. Ugye nincs harag?

razzia (törölt) 2009.09.10. 09:49:59

@zebraakcio: Nem adom meg neked ezt az örömet. A zebrával tisztában vagyok, és azzal is, hogy ha a gyalogosra rákanyarodok, de azzal nem értek egyet, hogy ilyen szélsőséges nézeteket valló emberkével leállok veszekedni, mint te. Van két véglet a gyalogosoknál: a nagyon szabálytalan és te. A többi meg valahol a kettő között. pont

razzia (törölt) 2009.09.10. 09:51:59

@vuk_: Ott a pont. Csak tényleg idegesítő, hogy nekik volt zöld, és erre feszt a piroson akar átmenni.

Kámfor 2009.09.10. 09:53:00

@Swank: ha folyamatosan csinálja az a 10-10 másodperc egyre több autót állít meg, ami mögött meg egyre több autó vonul. ha lenne jogosítványod, és életedben vezettél volna autót, akkor most értenéd ez mi volt.

ötletem meg lenne arra hogyan lehetne felhívni a figyelmet. ahogy a bicikli emelgetők is meg tudják tenni. bejelentenek egy demonstrációt, és demonstrative kivonulnak. ha ez ennyire szembetűnő probléma, akkor szervezni kell egy ilyen akciót, bejelenteni, összetoborozni a sok felháborodott gyalogos társainkat, és kivonulni. és az nem csak feljelentősdiig jutna, hanem például arra már felfigyelnének ott is, ahol változtathatnak. tudom, ehhez szervezkedni is kellene az ügyön, nem elég kimenni sámlival és fényképezővel a város egyik legzsúfoltabb szakaszára. ez a szervezőknek már túl sok munka... :(

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:53:07

@luciferko:
Okos vagy, mit mondjak. Filmeztünk, nem állt meg senki, semmivel. Kicsit erősek a félelmeid.
Ügyvéd nem fog beperelni, kicsit olvass utána jobban a jogszabályoknak. Az egész akció ügyvéd bevonásával lett előkészítve. Tehát:
Előbb tájékozódunk ---->aztán észt osztunk.
O.K?

Érdekes, hoyg vagytok kb. tízen, akik itt paráztok, sokkal többen meg lelkesen egyetértenek. Nincs igazatok. Remélem egy-két hónapon belül elárasztják a rendőrkapitányságokat a feljelentések. És akkor végre mindenkinek beleég az agyába: a zebrán meg kell állni a gyalogosnak.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 09:53:13

@vuk_:
Komám, nem a gyalogosokkal van gond, hanem azzal, hogy van egy réteg (a gyalogosok fele), amelyik nyugodtan mer szabálytalankodni, mert megteheti. Majd ha őket is büntetik, akkor filmezhetnek. Addig jobb, ha befogják a nagy arcukat.

Azért azon is el kéne gondolkozni, hogy az ott lévő 3-4 emberből, aki ezt a kis akciót végigagyatlankodja, minimum kettő nagy ívben szarik más szituációban a piros lámpára. Vagy ők a kivételek? Mert ugye mindig a másik a szabálytalan.

Sallina 2009.09.10. 09:54:23

@zebraakcio: de igen ez önkényeskedés. Mindenki vigyázzon magára. És nem nem aggódok, mert nálunk mindenki vigyáz magára. Nem is történt baj még. És igen sajnos balesetek vannak. De rettentően naivak vagytok ha azt hiszitek, h ezzel elértek valamit. Csak pár autóst megszivathattok. Ha egyáltalán sikerül. És a kérdésre nem válaszoltál. Mi a javaslatom? Nincs, mert az ember ilyen és ilyen is marad. Ezt hívják hibás közlekedési morálnak. Vigyázni kell, nem feljelenteni.

Kámfor 2009.09.10. 09:54:41

@zebraakcio: végülis minek, jogos. amikor az erzsébet hidat lezárták ott is csak annyi volt, hogy sétálgattak a hidon. az autósok meg legfeljebb picit álltak emiatt... az, hogy a zebrán átkelnek gyalogosok, és az, hogy a zebrán oda-vissza sétálgatnak az más. itt semmi más nem volt a célotok, hogy az autósokat provokáljátok.

razzia (törölt) 2009.09.10. 09:56:08

@zebraakcio: Meg gyalogosgázolásnál kit büntetnek meg 2x annyira?? Szted?? Hát nem a gyalogost ... pedig 10 esetből ha 5-ször tutira, hogy miatta történt a baleset!

ex-dr. vuk 2009.09.10. 09:58:43

Telleg: videot mikor lehet megnezni? Valami zenei alafesteses vagottat pl.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:59:19

@Sallina:
Opportunistának hívják a kifejezést, amit magadra alkalmazhatsz. Segítek, itt: hu.wikipedia.org/wiki/Opportunizmus

@Kámfor: Megint egy íróasztal mellett okoskodó. Ott voltál? Nem láttad mi történik. NEM tartottuk fel a forgalmat (nem mellesleg mi is a forgalom része vagyunk). Sőt a másik irányban folyamatosan állt a dugó, anélkül, hogy sokat arra sétáltunk volna.
Tehát az akció lezajlott, sikeres volt, eredményes.
De hát hozzátok hasonlók mindig is voltak, lesznek. Szerencsére ez akcióinkat egyáltalán nem befolyásolja. Semmit sem számítotok. Semmit.

razzia (törölt) 2009.09.10. 10:00:22

@Sallina: ha jól számoltam, akkor a 700 ellenőrzött gyalogosból 400 (!) szabálytalankodott. Több mint a fele. Hölgyek-urak, itt a hiba. A gyalogosokat kellene inkább képeztetni.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 10:00:48

@razzia:
Ne csak írj. Az ORFK adatai alapján 2008-ban 1164 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. A gyalogos elütések többségét, egészen pontosan 72%-át – összesen 839 balesetet – gépjárművezetők okozták. Ezekben a balesetekben sajnálatos módon 47 gyalogos vesztette életét.
ez az akció a zebrán történt. Arról szól.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 10:01:14

@zebraakcio:
Zebrácska.

Arcod ne legyen nagy. Ha jól emlékszem, én nem sértegettelek, de ha akarod lesüllyedek a szintedre, és én is elkezdek foglalkozni a negatív IQ értékeddel.

Ügyvédi segítségre ne legyen nagy az arcod, három másodperc alatt befingatnak, ha a saját pénzükről van szó.

Észosztással ismét csak óvatosan, mert a tiéd nem akkora, hogy felesleged lenne belőle.

A rendőrökben ne reménykedj, IQ értékeddel pont ellentétes a naivitásod.
A rendőrök a 10. feljelentés után rendszeresítenek egy kukát, miután megtalálták a megfelelő jogszabályt a baromkodásotok félresöprésére. Okoska, a hozzád hasonló észlényeknek az egyik legnagyobb problémája, hogy kevés a rendőr, ha azt a keveset is zebraszolgálatra jelölik, akkor ugye fél év múlva nem indítasz a nagy értelmedből adódóan egy olyan topikot, ami a betörések és rablások ugrásszerű megnövekedéséről szól. Hiszen rendőr nem lesz, mert az agyatlan zebrások lekötik őket.

ex-dr. vuk 2009.09.10. 10:01:53

@luciferko: Te azt ertsd meg, hogy a kettonek SEMMI koze egymashoz.
Az, hogy ok ezt az akciot csinaljak semmi koze ahhoz, hogy "vannak szabalytalankodo gyalogosok". Vannak. Es? Hogy jon ide? Vagy azert mert csinalnak egy zebra akciot MUSZAJ elkezdeniuk filmezni a gyalogoskat, biciklistakat, tolvajokat es sikkasztokat is filmezni?

razzia (törölt) 2009.09.10. 10:03:17

@zebraakcio: A statisztikákkal csak egy a bajom: mindenki azt nézi, ami a számára előnyösebb. Én is nyugodtan dobálózhatnék ilyenekkel, de a koncepciótok egy sebből vérzik, de nagyon: több a szabálytalankodó gyalogos, mint a szabályos. És csak egy nagyon kicsi réteget képviselsz.

Sallina 2009.09.10. 10:05:04

@zebraakcio: Tőlem hívhatsz aminek akarsz :). Lehet az is vagyok. Nem kezdek bele lehetetlen dolgokba. Dühös vagy és dühös emberrel nem vitatkozom. Viszont volt két kérdésem amire nem kaptam választ. :)

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 10:05:52

@vuk_: Tárgyilagosság. Ha valaki ellen indítok egy akciót, akkor nem úgy teszem azt, hogy az összes statisztika szerint én vagyok a szabálytalanabb.
Így egy pöttyet vicces a dolog.

Sallina 2009.09.10. 10:06:40

@razzia: Hát igen. A mi időnkben ált. iskolában volt oktatás a helyes közlekedésről. Én betartom. Volt olyan, hogy a lámpás zebránál egy piroson átsiető hölgy kilökött az útra mert útban voltam. Na ennyit erről. egyik kutya másik eb.

razzia (törölt) 2009.09.10. 10:09:16

Akkor mesélek egy picit:
Van a mi városkánkban egy nagyon jó kis találmány, a zebrával kombinált buszöböl. Leggyakrabban a belvárosban találkozni vele. Mitadisten a buszról leszállók nagy többsége hol megy át? Pedig egyetlen nagy lépésre van a busztól a zebra, mégis minden hétre jut legalább egy gyalogosgázolás, és mindig az autóst büntetik meg. Hol van az a KRESZ-ben, hogy a gyalogosnak akkor is abszolút elsőbbsége van, ha a zebra vonalában 1 méterre kel át az úttesten?

razzia (törölt) 2009.09.10. 10:10:51

@zebraakcio: Ha ennyire elvakult vagy, intézd el nekünk, hogy már óvoda kiscsoporttól kezdve folyamatosan tanítsák a helyes közlekedést!

Kámfor 2009.09.10. 10:11:30

@zebraakcio: ott voltam, mit gondolsz miért mondom, hogy a bahtól odáig bedugítottátok a közlekedést ? te melyik voltál a kis sámlis a notebookkal ? te támaszkodtál a falnak (lány?), vagy te voltál a kamikaze pilóta aki az üres babakocsival szaladgált fel-alá ?

nyugodj meg, ha legközelebb akcióztok és véletlen arra keveredek majd a rendőröknek megmagyarázhatjátok, hogy az ügyvéd szerint ez nem a forgalom _szándékos_ feltartása, amikor kizárólag egyedül amiatt járkáltok oda-vissza, hogy az autósokat szopassátok... a sor meg a pálya felől azért áll, mert lehet újdonságként ér, de lezárták a margit hidat kis városunkban, és bizony ezt eredményezi az a délutáni csúcsban. kifele viszont mikor elhaladtunk mellettetek budaörsig lassítás nélkül végig lehetett menni! persze jogsi és tapasztalat nélkül egyszerű az élet, értem én, az autósok rohadt anyját, hogy kiborulnak ha néhány gyalogrambó most bosszúhadjárat miatt szórakozik velük...

MoxNox 2009.09.10. 10:11:59

@bloodmn: Nem kell hirtelen megállnod a belső sávban, hiszen a zebrát eleve úgy kell megközelítened, hogy megadhasd az elsőbbséget, azaz figyelve és lassan. Ha pedig a külső sávban a zebra előtt megáll egy autó, akkor a belső sávban is meg kell állni, akkor is, ha még nem látsz gyalogost.

Ja, hogy te nem így vezetsz, és folyamatosan megszeged a KRESZ-t? Akkor talán ne itt apátokfaszázzál, hanem a tükör előtt.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 10:12:49

@razzia: Annak nincs hírértéke, és mint láthatjuk, ez az egész arról szól, hogy kitaláltak valamit, amivel felhívhatják magukra a figyelmet.

"15 perc hírnév"

MoxNox 2009.09.10. 10:16:49

@razzia: Már miért lenne szabálytalan az a gyalogos, aki nem zebrán megy át?
Szinte bárhol át lehet menni az úttesten, legfeljebb nem a gyalogosnak van elsőbbsége. Szóval mielőtt szabályokkal dobálodzol, talán előbb meg kéne ismerni őket. Eztfigyeldoda:

(5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelőhely nincs,

a) lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között (a járdasziget teljes hosszában),

b) EGYÉB HELYEN BÁRHOL, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 10:19:49

Ez a "razor", vagy "bazor", vagy "mizor", ha már ekkora a népszerűsége, miért nem inkább embert állít az ilyen zebrák mellé, és segíti az átkelőket. Önzetlenül hírnév nélkül, ahogy azt a valódi humanitáriusok teszik.
Esetleg szóljon a pirosba induló gyalogosnak (ha mer), hogy ne menjen, mert veszélyes.

MoxNox 2009.09.10. 10:21:08

@Kámfor: Ezt buktad, volt már ilyen akció is, a Bajcsy és az Andrássy sarkán. Most pedig ez volt soron. Nagyon fáj?

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 10:26:02

@MoxNox:
A KRESZ-ben ez is benne van, oszt mégis tojnak rá a gyalogok:

c) a piros fény az áthaladás tilalmát jelzi: a gyalogos az úttestre nem léphet.

Oszt ezt se feledjük:

(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem
léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek
vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.

Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan
közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.

razzia (törölt) 2009.09.10. 10:26:51

@MoxNox: Ha már így állunk, adjunk már minden gyalogos kezébe egy kresz könyvet. Ja, hogy minek? Van ám egy olyan fejezete, hogy "gyalogosan közlekedve". Ők is a közlekedés részei, nem? Tartsák be a szabályokat.

Kámfor 2009.09.10. 10:27:38

@MoxNox: fáj, ha csak mások provokálása és feltartása a cél.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 10:29:01

@luciferko:

Mondjuk a KRESZ szabályait marha nehéz megmagyarázni egy újgazdag kis pöcsnek, aki otthon azt tanulja (KRESZ helyett), hogy neked pénzed van, neked mindent szabad.

razzia (törölt) 2009.09.10. 10:29:10

@MoxNox: rátok is vonatkoznak bizonyos tilalmak, azt hogyan tudjátok elfelejteni? Átestünk volna a ló másik oldalára?

MoxNox 2009.09.10. 10:30:48

@luciferko: Igen, van ilyen is. Van még ezer másik szabály is a KRESZ-ben. No és?
Itt nem erről volt éppen szó.

Én azért reagáltam a hozzászólásodra, mert úgy kezdtél el észt osztani, hogy közben rosszul tudtál egy szabályt. Ezért kijavítottalak, remélem nem haragszol. Esetleg legközelebb merülj el jobban a KRESZ-ben, mielőtt okoskodni kezdesz.

MoxNox 2009.09.10. 10:33:28

@razzia: Persze, egyetértek, tartsák be ők is a szabályokat. Kezdheted is szervezni a KRESZ tankönyv osztogató akciót, én egyetértenék vele.

De ha még mindig nem tűnt volna fel, itt az évente több mint ezer zebrán elütött emberért megy az akció, hogy ha egy picit is, de javuljanak ezek a szomorú statisztikák. Olyan nehéz ezt megérteni?

MoxNox 2009.09.10. 10:34:50

@Kámfor: Ha neked csak ez jön le, hiába mondják el neked ezerszer, hogy nem erről szól, akkor igazán sajnálom. De hát ez van, mindig vannak örök zsörtölődős emberek, akik mindenben a rosszat látják.

razzia (törölt) 2009.09.10. 10:35:52

@MoxNox: Ha CSAK zöld lámpánál vagy az áthaladás veszélytelenségének meggyőződése után teszi, egyetértek.

MoxNox 2009.09.10. 10:37:04

@razzia: Nem tudom ki az a rátok.

Ami pedig a többit illeti, olvasd el ezt:

hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_hominem

Sallina 2009.09.10. 10:42:13

@MoxNox: Nagyszerűűű. Zebra is pont ezt tette. Pedig még mindig kíváncsi vagyok a válaszára. :)

veron3 2009.09.10. 10:45:56

Ami nekem tetszik, hogy azon a gyalogátkelőn nem percenként kelnek át gyalogosok, oda-vissza, tehát valóban a forgalom előre eltervezett és szándékos fenntartásáról van szó.

Az ilyen eltúlzott, semmire sem jó akciókkal nem értek el semmit, maximum nagy adag ellenszenvet keltetek az amúgy gyalogostisztelő autósokban.

Ja, és ha valakihez nem ér el a mentő a hatalmas dugóban, akkor vállaljátok a pert és hasonlókat? Idióták.

Akciózni akartok csináljátok úgy, hogy a valós gyalogosforgalmat szimuláljátok, maximum 5 percenként egy átkeléssel.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 10:47:02

@MoxNox:
A KRESZ tele van szabályokkal, amit nem minden esetben tartunk be.

Mint most kiderült, erre van egy nagyon egyszerű válasz: No és?

Csak tudod, ha az egyik oldal "No és?" akkor talán nem kell megütközni azon, ha a másik oldal is "No és?". Vagy kettős mérce? Nektek gyalogosoknak mindent szabad, nekem nem?

Érdekes gondolkodásmód, ha most valami politikai topban lennénk, akkor azt mondanám, hogy erősen fideszes vagy.

Azt a rossz szabályt megemlíthetnéd, mert ilyen nem volt. Érdekelne, hogy melyik KRESZ szabályt nem tudom szerinted. De hama-hama, mert nagyon gyorsan lehazugozlak, ha nem tudod bizonyítani.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 10:50:01

Moxika, lelkesen várom a mesédet, hogy melyik KRESZ szabályt nem tudom.

Sallina 2009.09.10. 11:11:18

@luciferko: taps, taps, taps. Le a kalappal :)

ex-dr. vuk 2009.09.10. 11:22:33

@luciferko: Azt is probald megerteni, hogy statisztika ide vagy oda, meg arrol nem hallottunk, hogy szabalytalan gyalogos halalra gazolt volna egy autost... forditva pedig igenigen sokat lattunk. Szoval ha felsulyozzuk a veszelyesseggel, akkor barmit is mond a darabszam, az autosoke sulyosabb.

De amugy neked ezzel az egesszel mi bajod? Ha te amugy megadod az elsobbseget, akkor teged miert zavar ez az egesz, hogy ennyire ellene szonokolsz?

MoxNox 2009.09.10. 11:36:56

@luciferko: Félreértettél, olvasd el figyelmesebben mit írtam. A no és? nem arra vonatkozott, hogy ne kéne betartani minden szabályt, sehol nem mondtam ilyet. A no és? arra vonatkozott, hogy rosszul írtál le egy gyalogosokra vonatkozó szabályt, kijavítottalak, erre bemásoltál még egy rakatot. Azért írtam, hogy no és?, mert további adag szabály bemásolása még nem segít azon, ha valamit rosszul tudsz, a "no és?" az jelentette, hogy "ez most hogy jön ide?" Így már érthető? Bár már egyszer ezt leírtam...

A nektek gyalogosokat pedig nem tudom értelmezni. Ha mindenáron skatulyába akarsz szorítani, mert úgy könnyebb vitatkoznod, akkor sajnos nem tudok segíteni, mert autót is szoktam vezetni.

MoxNox 2009.09.10. 11:38:07

@Sallina: Most komolyan, itt senki nem tud szöveget értelmezni?

MoxNox 2009.09.10. 11:40:00

@luciferko: Ezt tudtad rosszul:

"Gyalogosoknak:

- Zebrán menj át, ne az úttesten (ha nem a zebrán mész át, te vagy a szabálytalan)."

A nem a zebrán átmenő gyalogos nem szabálytalan, hiszen, amint bár reagáltam erre egyszer, de úgy látszik mindent a szádba kell rágni:

(5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelőhely nincs,

[..]

b) EGYÉB HELYEN BÁRHOL, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

okoska100 2009.09.10. 11:43:13

@zebraakcio: Gratulálok nektek.
Igazi magyar emberek vagytok,abból a jelentsük fel a másikat típusból.Bátor,gerinces dolog amit tesztek!Igazi cseknoriszok vagytok.
Az esetleg nem jutott eszetekbe,hogy a sok szabadidőtökben,esetleg a hülye fotózgatásotok helyett társadalmi munkában iskolákba,ovodákba menjetek és negtanítsátok a gyerekeket a helyes gyalogosközlekedésre?Mert sajnos a statisztikák azt mutatják,hogy a gyalogos-kerékpáros gázolások közel fele a gyalogos -kerékpáros hibájából kövezkezik be!Én a helyetekben először a saját házam táján tennék rendet,és utána ugatnék a többiekre.Egyébként kötve hiszemm,hogy a rendőrség foglalkozni fog a feljelentéseitekkel,mert van néhány jogi akadálya a fotóitok bizonyítékként való becsatolásának.De gondolom nem is a gyalogosok védelme volt a célotok gyerekek csak így szeretnétek azt a bizonyos 5 perc hírnevet megszerezni magatoknak.Melyik Tv adásában fogunk viszontlátni benneteket?
Kitalálhatnátok még pl olyan dolgot is ,hogy a kutyájukat sétáltatók és annak piszkát össze nem szedő embereket fotózzátok,vagy miközben a kutya szarik gyorsan papírt toltok alá mozgalamat.
vagy a graffitiseknek építhetnétek falakat stb...

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 11:50:48

@okoska100:
Istenem, 70-es IQ alatt miért engedélyezik a számítógéphez jutást??
Ez akció arról szólt, hogy a gépjárművezető adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak. Ha neked más terveid vannak, csináld meg.
Én még nem hallottam olyan esetről, hogy egy óvodás elütött volna egy autót és az kiadta magából az olajat.
Az akció a ZEBRÁRÓL SZÓLT, fogd már föl.
Na menj, mert már osztják az ebédet a gyépén.

okoska100 2009.09.10. 12:07:36

@zebraakcio:
Én nem a hülye akciótokról beszéltem,hanem rólatok ,sok szabadidővel megáldott trógerekről,akik beállnak a mindenkit feljelentek sorba.
Ha tudnál olvasni a betűk közt én azt tanácsoltam ehelyett a feljelentősdi helyett.oktassátok a gyalogosokat,gyerekeket a helyes közlekedésre.A zebrát meg hagyjátok békén.Ti gyalogosok vegyétek már tudomásul :Az autó nagyobb komolyabb kárt okoz benned,mint te tudsz benne okozni egy ütközéskor.Ha leléptek az úttestre zebrára figyelmesen tegyétek,amikor a forgalom engedi azt,mert különben jó eséllyel ki fog vasalni egy autós.A koporsóban meg agyalhatsz majd barátom azon hol is rontottad el.Egyébként segédrendőrnek készülsz,vagy talán Supermannak képzeled magad,hogy te fogsz itélkezni másoknak.
Hurrá éljen SUPERMAN a gyalogosok védelmezője.Láttam egyébként a szánalmas csapatotokat,ott .gondolkoztam is rajta,hogy felveszem a földről a járdaszigeten,hagyott fényképezőgépeteket,de siettem haza.Sebaj majd legközelebb kimegyek a helyszinre egy két autós ismerősömmel,és demonstrálni fogunk ellenetek,közveszélyes ,feljelentgetős idióták ellen.Bejelentettétek a demonstrációtokat egyébként?A 70-es IQ meg sajnos azé aki ilyen badarságot ki tud találni mint te kedves barátom.

Sallina 2009.09.10. 12:12:45

@MoxNox: Én csak egyetértettem :(

Sallina 2009.09.10. 12:39:27

Túl sokat fenyegettétek őket:
zebraakcio.blog.hu/2009/09/10/kovetkezo_akcio#more1372721
Átmentek föld alatti hadműveletbe :)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:00:59

@Sallina:
Ez volt az eredeti terv is.
Ki fenyegetett minket?
Nem tudok róla.
Az akcióhoz nem kell sok szabadidő. Heti 40 perc elég. Annyival kevesebb tv-t kell nézni és kész. Az embernek arra van ideje, amit fontosnak tart.

Sallina 2009.09.10. 13:03:14

De most tényleg, ha a google-nak szabálytalan és személyi sértő kamerázni ez nem az? Amúgy nem láttam olyan súlyosnak azt a videót, mint mondják. ezt írtam is nekik. A válasz, hogy ez egy vágott felvétel. Most már tényleg vicces.

Sallina 2009.09.10. 13:07:19

@zebraakcio: nem szoktam tévézni, viszont sokat biciklizek munka után, nekem az a hasznos. Ha a smile-kat sem tudod értelmezni, akkor humorérzéked sincs.

okoska100 2009.09.10. 13:11:13

@Sallina: Kerékpáros bohóc egyre jobb.
Vegyél inkább egy autót,és sokkal nagyobb eséllyel fogod a felnőttkort megélni.(És itt nem csak a balesetre gondolok,hanem a kerékpározás közben beszívott kipufogógázra is.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:13:47

@Sallina:
Kell hogy legyen humorérzékem! Én érettségiztem! :)

2009.09.10. 13:16:02

Remélem nem felejtik majd el feljelenteni a piroson átkavirnyáló biciklis haverjaikat sem, meg a Lehel Piacnál a 2x3 sávon kerekes szatyorral (!) áttotyogó nyanyákat sem.

Sallina 2009.09.10. 13:17:44

@okoska100: ebben igazad van. Amúgy autós vagyok. De du-nként biciklizem a Margitszigeten, meg bicikli úton. Jobb híján. Mint írtam egyik kutya másik eb. Szájtépés az egész.

Sallina 2009.09.10. 13:19:45

@zebraakcio: erre már nem tudok mit írni, megteszed helyettem :)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:20:28

@Sallina:
Nem, te nem autós vagy. Te egy közlekedő vagy, aki autóban IS utazik. Én is. Sokan vagyunk így.

@csernaja obca: Te is többet írsz, mint olvasol. Ez már kitárgyaltatott.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:22:54

@Sallina:
Ez egy régi-régi kabaréból volt idézet. :)

májgeriberi 2009.09.10. 13:23:39

@okoska100: ha nem lenne sok a faszparaszt akkor erre sem lenne semmi szükség!

Sallina 2009.09.10. 13:28:50

@zebraakcio: Rájöttem, ezért írtam amit írtam. És igen közlekedő vagyok, de a feljelentéssel akkor sem értek egyet.

Sallina 2009.09.10. 13:30:22

De ez a magyar mentalitás.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:31:22

@Sallina:
Nos, akkor mit szándékozol teeni, jólelkű és empatikus emberként, hogy kevesebb legyen az ártatlanul balesetet szenvedett gyalogosok száma, mint az évi több, mint nyolczáz?

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.09.10. 13:33:25

@okoska100: Az a helyzet, hogy a gyerekeknek az iskolában már első osztályban tanítják, hogy hogyan kell helyesen közlekedni akár gyalogosan, akár kerékpárral.

A gond meg az, hogy ezeknek a gyerekeknek egy része 17 évesen megkapja a trilliomos apucitól a 100+ LE-s kocsikat, és azt hiszik, hogy övék a világ.

Úgy látom te is ebbe a kategóriába tartozol. Üssön el a vonat!

májgeriberi 2009.09.10. 13:36:19

@ArmandoBertolucci: hát nem én is erről pofázok má egy ideje :)

Sallina 2009.09.10. 13:37:33

@zebraakcio: Jó kérdés. Semmit. És nem azért, mert nem akarok. Hanem mert nem látom értelmét. Nem hiszek abban, hogy ez megoldás bármire is. Ezt: "jólelkű és empatikus ember.." remélem nem gúnyból írtad. Ált. az vagyok. Főleg ha van értelme. Az én technikám amúgy az, hogy várok és amikor van egy kis rés az autósok között határozottan lelépek. Mindig van akkora rés. Sose volt baj, vészfékezés meg hasonló. Amúgy meg megtalálhatnátok a fővárost a dologgal, hogy az ilyen helyeken miért nincs nyomógombos lámpa. Amúgy igaz, az sem megoldás, hiszen a gyalogosok megnyomják, és ugyanúgy átmennek a résen még mikor piros a lámpa. Megoldás, neveljük úgy a következő generációt, hogy javuljon a morál. Ha engem kérdezel ez az egyetlen lehetőség. A többi csak szivatás.

májgeriberi 2009.09.10. 13:38:14

@ArmandoBertolucci: ez az okos meg itt hajtja a hülyeségét

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:47:22

@Sallina:
Tehát nem csinálsz semmit, csak a partvonalról kiabálsz be. Az könnyű.
Hogy is van a mondás, amit gyerekként megtanítottak az iskolában?
"Nem elég a jót akarni..."

MoxNox 2009.09.10. 13:47:33

@Sallina: Na jó, de mivel? Egy félreértelmezésen alapuló, előítéletes fröcsögéssel.

2009.09.10. 13:54:51

@zebraakcio: szarok a 600 kommentre, akkor is nagy hülyék vagytok Küküékkel együtt, és remélem, kamatostul kapjátok vissza egy nap azt a bosszúságot és rosszindulatot, amit "akcióitokkal" mutattok a más értékrendet valló embertársaink felé. A rosszindulat rosszindulatot szül, és az úgyis körbeér, aztán majd jöhettek picsogni a homárra. Utálatos ez az egész értelmetlen mindenki-mindenki ellen boxmeccs, gusztustalan egzaltált majomhorda ez az egész város, harapjatok egymás farkába és dögöjjetek meg mind!

okoska100 2009.09.10. 13:55:54

@ArmandoBertolucci: Nem fog szabályosan közlekedem,csak az idióták,meg a majd akkor feljelentelek típusú emberek kerülnek a célkeresztembe.
Illetve utálom a szereplési viszketés nevű betegségben szenvedő embereket,akik közé az idióta szervezők is tartoznak.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:57:10

@csernaja obca:
Hát ez épületes bejegyzés volt. :)
Hogy jön ide Kükü?

Sallina 2009.09.10. 14:07:29

@zebraakcio: Te teszel olyanért bármit is amiben nem hiszel? És nem nem könnyű. Mert szívem szerint ellenetek lennék, de az eszem tudja, hogy részben igazad van. Ezért vagyok a partvonalon.

@MoxNox: téged meg nem igazán értelek. Mi bajod van?

Sallina 2009.09.10. 14:09:17

@Sallina: Ja és véleményem lehet nem? :)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 14:10:38

@Sallina:
Hm. Nem hiszel abban, hogy a gyalogosnak elsőbbsége van a zebrán? Mert mi azért tettünk, a magunk módján. Ebben azért gondolom hiszel. Tehát ezért mit teszel?

Sallina 2009.09.10. 14:18:51

@zebraakcio: Na megint félreértettük egymást. Pontosan abban hiszek, de abban nem, hogy ez lenne a megoldás, amit ti csináltok. És mivel nincs más ötletem, ezért csak véleményem van. Mint azt már írtam. Ja és azt is, h amúgy mi lehetne egy megoldás, azt is írtam.

Alikam 2009.09.10. 14:25:23

@helianthus: A gyalogosnak sok helyen elsőbsége van, de átkelési szándékát jeleznie kell, illetve átkelés közben is körültekintőnek kell lennie.

Ezt hívják bizalmi elvnek, és ez a gyalogosokra is vonatkozik.

Én is elküldtem már gyalogosként pár autóst a kurva anyjába, de azért néha a gyalogosok is tudnak érdekes dolgokat csinálni. Arról ne is beszélve, hogy egy nemrég készült statisztika szerint a gyalogosoknak több mint a fele átmegy a piros jelzésen!

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 14:33:21

@MoxNox:

OK moxika.

Csak a te kedvedért visszakerestem.
Felhívnám a figyelmedet egy apró trükkre, amivel legközelebb elkerülheted, hogy ekkora hülyét csinálj magadból.
Ha olvasol egy hozzászólást, akkor a bal felső sarkában találsz egy nevet.
Szóval, ha a hozzászólás tartalma fölött nem a "luciferkó" nevet látod, akkor ne velem kötözködj a tartalom miatt, és kezdjél sértegetni, mert mint mondottam, villámgyorsan lehazugozlak.
Hazudtál, és ahelyett, hogy odafigyeltél volna, amikor kértem, hogy miről van szó, tovább sértegettél.

Kispajtás. Ha eszed nincs a topikoláshoz, akkor menj el egy óvodába, ott felkéred az első kiscsoportost, az majd segít. Úgy látom magadtól kevés vagy ehhez.

2009.09.10. 15:34:14

@zebraakcio: Ugyan már, attól hogy most nem ragyának hanem razornak híjjátok magatokat, még mindenki tudja, hogy ki mozgatja a háttérből a szálakat! Nagy intrikus... de egy szép napon majd jól az orrára koppint egy hammeres kigyúrt állat, oszt akkor majd elmegy a kedve a városlakók egymás ellen uszítgatásától.

Ernoke 2009.09.10. 16:12:25

@Alikam: igen, ez így van. ez engem, mint főállású, felelősen közlekedő gyalogost is zavar, mert amíg a gyalogosmorál ilyen, addig magunkat is baszogatjuk rendesen.

de ez nem változtat azon a tényen, hogy az autósok _többsége_ akkor sem áll meg a zebra előtt, ha a gyalogos egyértelműen jelezte a szándékát, és az autós 30-40 méterre van a zebrától egyébként töküres úton. mégcsak nem is lassítanak. rálépnek a gázra, és kikerülnek. arról nem is beszélve, hogy hetente _legalább_ 2x látok gyalogosnak zöld lámpán, zebrán átszáguldó autót. a járdaszigeten (!!!) megfordulók is nagyon sokan vannak, csak ezen a héten járdaszigeten várakozva kétszer majdnem elütöttek, mert éppen ott akartak megfordulni, egyszer még röhögtek is ezen. ha nem tudnám, hogy mennyire figyelmetlenek a vezetők, és nem figyelnék oda mindenhol (járdaszigeten, zöldben stb.), ahol a környezetemben autók vannak, lehet, hogy már halott lennék.

ennyit az autósok hőbörgéséről.

Loona 2009.09.10. 16:31:17

Eddig is rühelltem a gyalogosokat. Nagyon. Most még fel is fognak jelenteni. Szuper. Azt a "szabályosan átmegy a zebrán", azt megnézném. Mivel képtelenek rá. Gondolom ők is úgy mennek át, mint az átlag. Zebra van, akkor nem nézek semerre, nem veszem figyelembe az olyan csekélységeket, mint a féktávolság... Vagy a másik véglet, amit még jobban utálok, mert ilyen miatt majdnem meghúztak motorból: áll a zebránál, nézelődik, és amikor szerencsétlen autós/motoros megáll, csak bambul tovább, nem indul el... mert esze ágában sincs átmenni, csak onnan szép a kilátás.
Szóval úgy járok el mint eddig. Ha lelépett, elengedem (kivéve ha satuznom kéne, vagy a látom, hogy a mögöttem jövő nem fog megállni...) Addig meg csak álldogáljon!

májgeriberi 2009.09.10. 16:37:57

@Loona: tudod, ha mindenki a szabályok szerint közlekedne akkor nem lenne erre szükség és neked sem kéne attól tartani, hogy hátulról belédtrafálnak

okoska100 2009.09.10. 16:39:57

@Ernoke:- és az autós 30-40 méterre van a zebrától egyébként töküres úton.
Barátom ha az autós töküres úton közlekedik neked mennyiből állna gesztusértékkel megvárni míg elhalad elötted,azután meg semmitől sem zavartatva szépen átsétálhatnál a zebrán.Már nehogy egy 40-50 nel közlekedő autónak kelljen az egyébként üres úton satuznia,mert te a vezérbika bizony leszarod őt és csakazért is átmész előtte.Azért egy kicsit fogd már vissza magad,mert egyszer valaki majd nem fog megállni,te meg a koporsóban majd gondolkozhatsz ,hol is b...tad el a dolgot.
A hozzád hasonló, majd én megmutatom idióták miatt gyűlöljük a gyalogosokat mi autósok

Random666 2009.09.10. 16:49:52

@okoska100: Ugye te is ugyanilyen toleráns vagy a kerékpárosokkal, akinek kint van a macisajt, mert te sokkal könnyebben éred el újra az utazósebességet?

MoxNox 2009.09.10. 16:50:08

@luciferko: Ok, azt a részt benéztem, ezért elnézésedet kérem.

Viszont amikor razziát kijavítottam, és te válaszul beidéztél még egy pár szabályt, amire az én válaszom no és? volt, az továbbra is azt jelentette, hogy hogy jön ez most ide. Szóval a "nektek gyalogosok", "kettős mérce", "fideszes vagy" beszólásokkal árnyékra vetődtél.

Ezek szerint 1:1 :D

májgeriberi 2009.09.10. 16:51:40

@okoska100: tudod erre megint csak az jut eszembe, hogy élni és élni hagyni.

nem hiszem, hogy sok gyalogos rizikóztatja meg direkt, hagy ha lelép az útról akkor azt autó előtt teszi tudván, hogy el is üthetik!

persze hülyék mindenhol vannak

Random666 2009.09.10. 16:58:48

@Random666: Ez provokatív példa volt, de most már mindegy...

okoska100 2009.09.10. 16:58:55

@májgeriberi:
Sajnos nem egy ilyen idiótával találkoztam már,üres út autó alig de majd ő megmutatja hogy átmegy.Sokszor még tüntetőleg el is fordulIlyenkor hosszú duda a részemről motor kinyomott kuplungnál felpörget és gyorsítva kikerülöm őtMég ha veszélyes is.ha ő leszar leszarom én is őt..Álltalában nem is engedem át őket.Viszont ha látom hogy normálisaqn áll és vár hogy végre átmehessen a nagy forgalomban általában megállok.

Don Quixote de la Ferko 2009.09.10. 17:01:12

@MoxNox:

Pedig elég érthető volt. Vannak szabályok, amiket mindkét oldalnak be kell tartani. Ha ezt csak az egyik oldalon verik le folyamatosan, és ráadásul a másik oldal még ilyen idióta akciókkal szítja a feszkót, akkor nincs "Na és".

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 17:21:09

@okoska100:
"miatt gyűlöljük a gyalogosokat mi autósok "
Aha, már mindent értek.
1. Identitásproblémák. Mi az hogy autós? Én kb. hetente tankolom üresből telibe a benzintartályt 6.5 l-es fogyasztásnál. Most akkor én mi vagyok? Autós? Gyalogos? Kerékpáros? (Mert azt is szoktam).
Szerintem egyszerűen csak közlekedek, igyekszem odafigyelni a másikra.

2. Gyűlöltök "ti" "minket".
Hajjaj, elég kettéosztott világképed vn! Vagytok "ti", meg "mi", ugye? Ez elég primitív gondolkodásmódra vall.
Ez általában a fanatikusokra és a szektásokra jellemző.
Azokkal meg kár vitatkozni. Úgyhogy írogass csak nyugodtan, mostantól nem hiszem, hogy érdemben lehetne rá válaszolni.

MoxNox 2009.09.10. 17:26:15

@luciferko: Szerintem többször elmondtam mire vonatkozott a "No és?". Természetesen én is úgy gondolom, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartania, és akkor még egyszer utoljára, _NEM_ arra vonatkozott, hogy a gyalogosokra vonatkozó szabályokat nem kell betartani.

Egyik oldalban és másik oldalban viszont nem gondolkozok, szerintem közlekedő emberek vannak, akik időnként autóba ülnek, időnként gyalogolnak.

Ez a blogbejegyzés most éppen a zebrán elütött, túlságosan is sok áldozatról szólt. Fel lehet hozni persze a szabálytalan gyalogosokat, a bicikliseket, a motorosokat, de az ebben az esetben többnyire csak terelés.

MoxNox 2009.09.10. 17:27:21

@zebraakcio: Hagyd már okoskát, aki arra büszke, hogy szándékosan veszélyezteti a gyalogosokat, és rendszeresen gyorshajt, az gyógyíthatatlan.

2009.09.10. 20:51:13

@okoska100: Szerintem a gyalogoknak nem is ezzel van a gondjuk, hanem amikor perceket állnak az út szélén, és az autók tömött sorban jönnek, és minden úrvezető úgy gondolja, hogy őt még igazán elengedheti a gyalog, és majd az utána következő megáll neki. Szerintem ilyen helyzetbe az autósok többsége is napi szinten belekerül (hisz nem mindig van az utca jó oldalán üres parkoló), és mégis sokszor látható. De ez ellen hülye akciókkal meg feljelentgetésekkel aligha lehet bármit is tenni, mert ez nem szabályok meg autós/gyalogos kérdés, hanem az emberek általános egymáshoz való hozzáállásának egyik nem túl lényeges kivetülése. Ameddig a "lehúzás" meg az "átgázolás" trendi és szalonképes téma, és aki kicsit is törődik a másikkal és próbál becsületesen eljárni a hétköznapi ügyeiban, az "lúúúzer", addig ha az ilyen akciócsoportok a fejük tetejére állnak, és úgy kukorékolnak, akkor sem fog semmi megváltozni.

Perillustris 2009.09.10. 20:58:53

@Sallina: "Ezt nevezik csalogatásnak."

Csak a sutyerákok nevezik így.

AndrewGV8 2009.09.10. 21:23:50

Felettébb érdekelne, hogy a kedves akciót szervező egyénekben vajon felmerült-e, hogy az életükkel játszanak?
Több oka is van.:
1., Valaki mégsem áll meg, kivasalja.
2., Valaki megáll, kiszáll és agyonveri helyben. Én is ezzel szimpatizálok.
3., A feljelentés után keresik meg a kedves feljelentőt. Ez szerintem a legrosszabb mert a családja is veszélybe kerülhet.

Nézzük tovább a gondokat.:
Ez az autó elé ugrálás és az elsőbbség kikényszerítése elég erősen kimeríti a "forgalom szándékos feltartása" c. fejezetet ami büntetendő. Jobban, mint az elsőbbség meg nem adása. Megéri?

Én megértem a kedves gyalogosokat akik szeretnének átkelni az úton - igyekszem is figyelni rájuk - de elöbb a saját házuk táján kellene rendet rakni és csak utána ugrándozni a kocsik alá.
Nem is kell messzire menni, elég a Fogarasi úti Tesco-ig ahol minden naposak a szabálytalanságok a gyalogosok részéről. Több alkalommal látom naponta, hogy idős emberek, fiatalok, gyereküket kocsiban toló "anyukák" (szerintem az ilyen nem anya!)akik nem hajlandóak elmenni az 50 méterrel távolabb levő zebráig, inkább kockáztatnak.
És ez csak egyetlen pontja a városnak, van még ilyen bőven.
Szóval én a helyetekben az időtöket az ilyen emberek fegyelmezésére fordítanám és nem ugrálnék a kocsik elé.
No, amíg ez megvalósul, addig is kussoljatok és örüljetek, hogy még senki nem vasalt ki az ilyen hülye játékok alkalmával.

Perillustris 2009.09.10. 21:28:50

@AndrewGV8: Te meg addig kussolj, amíg akár egyetlen autó is szabálytalanul parkol a városban.

Ez tetszik?

Szerinted a város másik felén zebrán átkelőnek tényleg azért kellene meghunyászkodnia, mert Zuglóban sok a szabálytalan gyalogos?

Perillustris 2009.09.10. 21:34:44

@AndrewGV8: "forgalom szándékos feltartása"

Jogalkotó is vagy? Melyik jogszabály hányas paragrafusának része e szabálysértés?

AndrewGV8 2009.09.10. 22:34:47

@Perillustris:
Nyilván mindkét oldalon vannak hiányosságok. De ez akkor sem megoldás amit ezek a barmok csinálnak.
De egyre jobban várom, hogy elém ugorjon valamelyik. Nem lesz ideje feljelentgetni, hidd el.

A jog alkotással kapcsolatban pedig javaslom a KRESZ tanulmányozását.
Szándékosan nem mondom meg merre van, hogy művelődj egy kicsit miközben keresed.

Amúgy pedig Zugló csak EGY példa volt. BÁRMENNYIT tudok mondani, BÁRHOL Budapesten belül. Napi átlag 150-200km-t vezetek. Elhiheted, látok szép dolgokat a gyalogosok részéről is.
Hozzáteszem, valóban érthető a felháborodás de ez akkor is baromság. Menjnek az önkormányzathoz, hogy tegyen lámpát az átkelő mellé ami csak akkor vált ha gyalogos jön. Ott ugráljanak a hivatalnokok monitorján és talán elérik a céljuk. Így csak ellenszenvet kapnak azoktól akiktől a szimpátiát várnák.

Kicsit GONDOLKOZNI kellene az ilyen elvetemült marhaságok kitalálása elött és HASZNÁLHATÓ megoldások keresésére fordítani az energiát.

AndrewGV8 2009.09.10. 22:45:27

Azért mondjuk abban is biztos vagyok, hogy ha a sok gyökér akciózónak lenne pénze autóba ülni akkor PONTOSAN UGYANÚGY közlekedne, mint azok akik ellen most fel akarnak lépni.
Értem én, hogy feltünősködni kell, de tegyétek ezt mondjuk kiemelkedő sport teljesítménnyel, vagy mondjuk egy legalább 3-as matek érettségivel. De ez a szánalmas akció iszonyatos mértékű kisebbségi komplexusra és végtelen primitívségre vall.

Perillustris 2009.09.10. 22:48:09

@AndrewGV8: A lámpa csak zombikat csinál a sofőrökből, elszoknak a figyeléstől. Jól látszik, amikor valahol kikapcsolnak a jelzőlámpák. A birka többség nem tud mit kezdeni a helyzettel.

Ajánlott olvasmány: www.nol.hu/archivum/archiv-356221

és

www.fn.hu/hetilap/tarsadalom_trend/20080923/egy_utunk/

Persze egy Budapest méretű városban ez ebben a formában nem működne egészében, de kisebb zónákban simán. De nem is ez a lényeg, hanem az elv.

Tök mindegy, hogy mennyi példát sorolsz fel, mert én nem felelek másokért. Vagy téged nem sért, ha egy eladó azért bunkó veled, mert az előző vevő köcsög volt vele?

Tanulmányoztam a KRESZ-t, csak a kedvedért, újra. Sem a "szándékos", sem a "feltartás" szó nem szerepel benne. Nos, akkor kinek is kell művelődnie?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 00:03:59

@AndrewGV8:
Hát ezt benézted. :)
Többünknek van autója, nem is keveset vezetünk.
Nem, baj, írd csak le, amit előtted már leírtak és amit megcáfoltunk.
Nem tudsz semmit az akcióról és csak hőzöngsz és fenyegetőzöl. Azt hiszem pont ez a morál, amin - szerinted is - változtatni kellene. Kezdd magaddal!

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.09.11. 00:17:11

@Loona: akkor elmondanám az általad vázolt és gyűlölt gyalogosok által elkövetett általad leginkább khm nem kedvelt "nézelődést". én is elkövettem már gyalogosként. elmondom miért, talán megérted. az adott átkelőhelyen lámpa nincs. a legközelebbi lámpás útkereszteződés beállításai a következők. előbb 97 másodperc piros a gyalogosnak aztán ugyanezen kategóriának 13(!) másodperc zöld (nagyobb útkereszteződés négynél több sáv - ember nem ér át azon a zebrán úgy, hogy ne pirosban tenné az utolsó pár, öles léptét /ez ugye nem gond kresz szerint/).

az említett átkelőhelyre ez annyiban van hatással, hogy nagyjából másfél percig (amíg a lámpásnál gyalogosnak kuss van) mennek a kedves falloszilag elektromechanikusan meghosszabbítottak, mint az állatok. elvégre zöldhullám van vagy mi.. 3 lámpátlan zebra van a következő nagyobb útkereszteződésig; és elhiheted nem szaroznak. hajtanak.. enyhülés és viszonylagos átkelési lehetőség csak (némi csúszással) azalatt a tízegynéhány másodperc alatt van, amíg a "hülye gyalogosok" a lámpás útkereszteződésben "akadályozzák" az "autósok forgalmát"..

de ez is rendben van. a gyalogos a túlélés érdekében megtanulta, hogy ő is lazán vegye a szabályokat; elvégre a mennyei ítélőszék előtt hiába hivatkozna arra, hogy "de nekem volt zöld"; vagy "autóspajtás 70-nel hajtott, hogy elérje a következő útkereszteződésnél a zöldet"..

a közforgalom állapotáról és a túléléshez szükséges gyakorlati teendőkről a közlekedésben résztvevők 99 százaléka tud (akár betartja a szábályokat, akár nem). az az 1% viszont amelyik nem, menthetetlen.. abba az 1%-ba tartozott az az autós is, amelyik látva, hogy a járdán várakozom; megállt.. a 90 másodperces autós száguldozásból még hátra volt bő egy perc. és az az elméletben kurvaokos ember megállt.. és szétvetette az ideg, hogy én nem kelek át neki, ha már megállt. a matchboxból felmentett ökör fejében meg sem fordult a következő: 1. rohadt sokan jönnek utána 2. ő is 70-ről fékezett le, hogy megálljon 3. és ami még lényeges: szembeforgalom is van héló! (attól, hogy ő megállt, úgy, hogy majdnem beleszaladt az egész kocsisor; a másik oldal még vígan szörfölt tovább a zöldhullám 70 km/ó-s sebességével.) nyilván úgy gondolta, hogy majd lelépek (hátha megáll nekem a reggeli csúcsban valami idióta); aztán majd sztojt intek a másik sávban közlekedőknek, hogy de én átkelek csakazértis. hát persze.

előzékeny más kárára ne legyen senki!

a civil magánakciózás meg fasság. azok fogják megutálni őket az autósok közül, akik egyébként "rendesek". akik meg eddig is tettek az egészre, azokra semmmi hatással nem lesz az egész cécó. illetve anélkül is betörnék az arcukat, vagy borravalóval együtt fizetnék ki a büntetéseket.. nem változtat ez rajtuk semmit.. és a rendőrök sem hülyék, hogy ilyen civil önkielégitéssel foglalkozzanak. majd megy szépen a kukába, miután megvolt a kis ideig tartó aktatologatás. akkor is ismeretlen tettessel zárják le az ügyeket, ha a lakcímnyilvántartót megelőzve az autós egy baszom nagy "bűnös vagyok; nem álltam meg a zebrásoknak; BÜNTESSETEK!!" táblával állít be az rk-ra. majd szépen eligazítják, hogy merre van az állatkert, ahol láthat zebrákat..

Random666 2009.09.11. 00:39:48

Lehet, hogy triviális kérdés, nyilván van rá válasz, csak én vagyok rohadt korlátolt, de megy itt a köpködés, hogy hülye gyalogosok, meg köcsög autósok!

Többen javasolták, hogy addig ne akarjam érvényesíteni az elsőbbségemet a zebrán, amíg a többi gyalogos szabálytalanul közlekedik.

Kérdem én, mi a franc közöm van a többi gyalogoshoz? Én nem szabálytalankodok, akkor én átmehetek a zebrán? Vagy kussoljak, mert mások átmennek a piroson?

Hogy van ez?

dmm 2009.09.11. 00:57:46

a magyar, magát "autósnak" mondó populáció beteg. hogy maradhat ennyi idő után még mindig érthetetlen a számukra az, hogy ők is gyalogosok, amikor éppen az autóikon kívül tartózkodnak, hogy autót vezetni nem érdem és főképpen nem kiváltság, hogy ha körülveszik magukat egy tonna vassal, akkor még a világegyetem törvényei nem változnak meg? hogy lehet, hogy a 21. században valaki ,ég mindig valami kurva nagy dolognak gondolja az autózást, mintha a 19. század végén járnánk? közlekedik mindenki a városban, többféle módon, és mindenki követ el szabálytalanságokat. a szabálytalanságok várható következménye az, ami a súlyosságukat megkülönbözteti egymástól, sztem. az autós tud a legtöbbet ártani a szabálytalanságával vagy a figyelmetlenségével. ezért az övé a legnagyobb felelősség.

lr 2009.09.11. 02:01:40

Ajvé, micsoda setét parasztok sorjáznak ittend! :D

2009.09.11. 07:11:56

@AndrewGV8: Bruhaha, ott a pont, bizony pontosan az ilyen sudribunkók azok, akik nem engedik be az elfogyó sávból a másikat "mert nekem van elsőbbségem ő meg majd megáll", de szerintem az auswitzi gázcsapot is az ilyenek nyitották, mert arra is volt szabály, és az nekik elég is, mert se empátia, se lelkiismeret nincsen bennük, kockafejű primitív egyedek. :-(

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 07:58:53

@csernaja obca:
Azt hiszem a KRESZ rendeleteit - pusztán a biztonságosabb közlekedés érdekében - betartatni szándékozók és a haláltáborok kivégzői között (egyébként Auschwitz a helyes írásmód) párhuzamot vonni elég nagy lelki torzulásra utal...

2009.09.11. 08:45:03

@zebraakcio: Említhettem volna ezer más példát is. Pl. arra is volt szabály, hogy Szalayné felveheti a 100 milliós végkielégítést. Fel is vette. Szép dolog a szabály, de még szebb a morál. Akiben az nincs, az volt, aki feljelentgette a nyilasoknál/ÁVH-nál az ismerőseit, aztán kiigényelte a lakásukat. Mert erre is mind volt sok okos szabály, és ő csak szabálytisztelő állampolgárként járt el. Nekem van lelki torzulásom? Én nem ártok a légynek sem! És te???

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 08:54:36

@csernaja obca:

Egy kissé messze vezetne a morálról itt vitatkozni.
Szerintem ebben az esetben azt diktálja a morál, hogy az évi több, mint nyolcszáz ártatlan áldozatot követelő baleseteket valahogy megpróbáljuk elkerülni. Mindenki a maga módszerével. Mi ennyit tudunk tenni. Ha csak két gyalogos menekül meg az akciónk következtében, már megérte.
Az emberi életnél és egészségnél - ellentétben a te furcsa párhuzamoddal - nincs értékesebb.

MoxNox 2009.09.11. 09:07:45

@Random666: Úgy van ez, hogy ez egy tipikus és sajnos túl gyakori módszer azoktól, akiknek semmilyen érve sincs egy vitában. A kreténebbje szándékosan él vele, a hülyébbje pedig még képes azt hinni, hogy ez egy valódi érv volt.

MoxNox 2009.09.11. 09:11:41

Akkor idemásolnék egy történetet, hátha a sok köcsög gyalogosozó tahó legalább egy picit elgondolkodik:

Biztosan sokan láttátok a vasárnapi leányfalui baleset képeit a TV-ben. Én a két elütött gyerek apja vagyok, és el szeretném mondani nektek, hogyan történt minden.

Vasárnap délután mindig nagy a forgalom a 11-es úton Pest felé, jönnek haza az emberek a Dunakanyarból. Most is tele volt az út. A gyerekek nagymamája és nagynénije a Dunapartra indultak sétálni Marcival és Petrával.

Marci 4 és fél éves volt, nagyon okos kisfiú, tele huncutsággal. Külön kis világot épített fel magának élénk fantáziájában: az utóbbi időben azt játszotta, hogy ő griffmadár, farsangra is griff-jelmezt készítettünk neki az oviba. Petra másfél éves volt, kedvességével, és azzal, ahogy odabújt az emberhez, mindenkit levett a lábáról. Már totyogva jött-ment ő is, mindenre fel akart mászni, és követte Marcit mindenhová a kertben, a lakásban. Nagyon szerették egymást, Petra minden reggel hamarabb ébredt Marcinál; amint kivettük az ágyból, tekert Marci mellé. Mindkét gyerekünk nehezen jött össze, nem csoda, hogy aztán egész életünk róluk szólt. Nap mint nap láttuk, milyen boldogak, milyen jó helyre születtek.

A főúthoz leérve a két felnőtt megállt egy zebránál, nem akartak addig átmenni, amíg a zebra után közvetlenül álló busz el nem megy, hiszen nem láthatták a jobbról jövő autókat. Balról, mint már írtam, folyamatos volt a kocsisor, a busz miatt lassítottak, és 20-30-cal haladva kerülgették ki. Eközben Visegrád felől nagyon gyorsan jött egy Volvó, amit egy 30 körüli ír vezetett. (Hátul egy nő és gyerekülésben egy kisgyerek ültek.) Egyik arrajáró elmesélte, hogy már legalább 1 km-en át előzgette a kocsisort, ha jöttek szembe, be-bevágódott egy résbe. Közeledve a buszhoz látta, hogy nem tud továbbmenni, és talált egy rést két kocsi között. Ugyanazzal a lendülettel azonban továbbvágódott jobbra, a járda felé. A járda alig pár centi magas ott, felszaladt rá, kidöntött egy közlekedési táblát, 20-30 méter után átment egy kereszteződésen, ami már közvetlen a zebra és a buszmegálló előtt van, és kidöntött még egy táblát.

A gyerekek a járda közepén voltak, Marci a kocsi felől, Petra babakocsiban beszíjazva mellette. A felnőttek a járda melletti alacsony kőfal tövében vártak, a nagymama fogta a babakocsit. A száguldó autót nem is vették észre. A Volvó elütötte a gyerekeket, akik vagy tíz métert repültek. Petra kirepült a babakocsiból. Mindketten azonnal meghaltak.

Az autó még végigszántott a busz belső oldalát, majd az ütközéstől és a kivágódott gumik miatti defekt hatására megállt. A sofőr a defekttel és azzal védekezett, hogy véletlenül fék helyett gázt nyomott. (A sofőr által mondottakat csak közvetve hallottam.)

Minket pár perc múlva hívtak telefonon, nagyon gyorsan odaértünk. A mentősők már ott voltak, próbálták a két gyereket újraéleszteni. Mindent megtettek, nem tudhatták, hogy szinte mindenük megsérült, és már nem volt tovább. A halált a kiérkező helikopteres mentő orvosa állapította meg. Életünk értelme, két kis apróság ott volt a karjainkban, és semmit nem tehettünk értük.

2009.09.11. 09:16:10

@zebraakcio: Szerintem ezzel a provokálós feljelentgetősdivel kurvára nem mentesz meg senkit. Inkább eridj, és végezz ez alatt az idő alatt valami társadalmilag hasznos munkát! Mondjuk fesd újra a túristajelzéseket az erei fákon, vagy ilyesmi!

Ernoke 2009.09.11. 09:32:51

@okoska100: pont arról van szó, h ilyenkor NEM KELL FÉKEZNED SEM, ha szabályosan mész. a magadfajta ehelyett SZÁNDÉKOSAN ráhajt a gyalogosra, balesetveszélyt okozva. gondolom, ha anyádat kivasalja valami hozzád hasonló Karmageddonozó barom, akkor is így fogsz gondolkozni.

a hozzászólásom többi részét pedig úgy tűnik, nem olvastad el. feltételezem a nem-reagálásod alapján, hogy te is áthajtasz zöldben a zebrán, meg fordulgatsz a járdaszigeten... gratulálok, tényleg felelős vezető vagy. a jogosítványhoz miért nem jár pszichológiai vizsgálat is?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 09:37:21

@MoxNox:

Basszus, te vagy az? Édesanyám Leányfalun lakik, ha arra megyek, mindig eszembe jut ez az eset. Elszomorodom. Hidd el, nagyon sajnálom, hogy ez történt. Részvétem. :((

Szerintem a magyar külügy legnagyobb szégyene ez az eset.

Sallina 2009.09.11. 09:38:56

@Perillustris: Nem tudom miért kell sértegetni. Nem én találtam ki, hanem az oktatók.

Sallina 2009.09.11. 09:46:20

@fogsunder: na az utolsó bekezdéseddel egyet értek. Én is ezt mondtam, csak te jobban megfogalmaztad.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 09:47:29

@Sallina:

Hát, nem ismered Perillt. Sok kell ahhoz, hogy ő sértegessen valakit. :))

Egyébként találsz erre valahol a KRESZ-ben utalást?
Mert a gyalogos-átkelőhelyeknél nincsen...

Sallina 2009.09.11. 10:07:24

@zebraakcio: tudom. Még egyszer írom, az oktatók nevezik így. Édesanyám is kapott annó ezért hibapontot. Nem hiszem, hogy bármi olyasmit írtam, amiért sértegetni kéne. Személyeskedni nem kéne szerintem.

2009.09.11. 12:05:30

@Sallina: Az oktatók összejátszanak a vizsgabiztosokkal, aztán risztelnek a kötelező pótórák árán. Szemét mocskos banda, atomot érdemelnének! Már tíz éve vezettem autót, amikor holmi motorosvizsga kapcsán elkezdték megmagyarázni nekem, hogy guruló közveszély vagyok. Nem kell a vaker, mennyi a tarifa? Huszas. Nesze. Egyből nem voltam guruló közveszély, azóta se okoztam egy balesetet sem (kop-kop-kop). Ennyit erről.

Perillustris 2009.09.11. 12:12:57

@Sallina: Tényleg nem értem, mi volt sértő, hiszen ezt írtad: "Ezt nevezik csalogatásnak."

Ha te nem így nevezed, nem vagy az.

Egyébként jól rávilágít a lényegre, ha tudjuk, az "autóscsalogatás" nem honosodott meg ugyanabban a suttyó körben. Ez ugyebár az lenne, amikor az alárendelt útról érkező, kikanyaodni kívánó kocsit magunk elé engedjük vagy más módon előzékenyek vagyunk.

terror 2009.09.11. 12:47:32

Nos akkor az okoskodoknak:

www.blikk.hu/blikk_galeria/Eletveszelyes_zebrak

El lehet gondolkodni a kepeken. Semmi felelotlenseg nem volt, azt hiszem sok esetben kimeritettuk a zebrara lepes fogalmat, ami egyebkent tok lenyegtelen...

Akik ezek utan sem ertik, hogy miert pattogunk, azok inkabb ne is irjanak semmit, hacsak nem epito jellegu kritikarol beszelunk...

Egyebkent remelem eljutunk odaig, hogy bekopogtassunk az Onkormanyzatokhoz, de oda nem mehetsz ugy oda, hogy:

"Csokolom Julineni, tessek ma' egy lampat kitenni, me' sztem kene."

Kepek, videok, esatobbi. Ez kell, es akkor TALAN el lehet erni valamit. Az akciot addig folytatjuk, mig birjuk szusszal, es eredmenyeket nem erunk el.

Valamit ki fogunk talalni a szabalytalankodo gyalogosok ugyeben is, mert ugy latszik, hogy sokan nem birnak lekattanni, es szemelyes tamadasnak veszik az akciot.

Sallina 2009.09.11. 13:37:40

@errorka: Igazad van, de lásd be annak tűnik. Erre írtam én is, ha foglalkozol valamivel, akkor foglalkozz a dolog mindkét oldalával, úgy igazságos. Gondoltam rá ezentúl kamerával járkálok és felveszem a szabálytalankodókat. Csak sajnos szerintem ez kimeríti a személyiségi jogok megsértését. Na mindegy. Örülök, hogy ügyvédetek is van. Ez egy kissé komolyabbá teszi az ügyet.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.09.11. 14:08:37

1. Hazafelé tartva véletlenül rossz házba álltam be és összeütköztem egy fával, ami az én kertemben nem volt.
2. A másik autó nekem ütközött anélkül, hogy ezt a szándékát előre jelezte volna.
3. Azt hittem, hogy az ablakom le van húzva, de aztán rájöttem, hogy nem, amikor kidugtam a kezem rajta.
4. Ütköztem egy álló kamionnal, ami a szembejövő sávban közeledett.
5. A teherautó a szélvédőn keresztül a feleségem arcába tolatott.
6. Egy gyalogos nekem jött, és az autó alá feküdt.
7. A fickó elfoglalta az egész úttestet, jó néhányszor kikerültem mielőtt elütöttem.
8. Lehúzódtam az út szélére, megláttam az anyósomat, és nekimentem a vasúti töltésnek.
9. Abbéli igyekezetemben, hogy agyonüssek egy legyet, nekimentem egy telefonpóznának.
10. Egész nap növényeket vásároltam, majd hazaindultam. Amikor egy kereszteződéshez értem, egy sövény ugrott elő és megzavarta a látásomat, így nem vettem észre a másik autót, ami felém közeledett.
11. Negyven éve vezetem az autómat, de most elaludtam a kormány mellett és balesetet szenvedtem.
12. Végveszélyben az orvoshoz siettem, amikor a csuklóm kificamodása balesetet okozott.
13. Amikor a kereszteződéshez értem, egy stop tábla jelent meg az úton, ahol eddig semmilyen tábla sem volt. Nem tudtam elég gyorsan fékezni és így elkerülni a balesetet.
14. Hogy elkerüljem az autóm első lökhárítójának sérülését, elütöttem egy gyalogost.
15. Az autóm szabályosan parkolt, miközben beletolatott egy másik autóba 16. Egy láthatatlan autó előtűnt a semmiből, nekiment az enyémnek, majd eltűnt.
17. Bár azt mondtam a rendőröknek, hogy semmi bajom, amikor levettem a kalapomat, azt vettem észre, hogy koponyasérülést szenvedtem.
18. Biztos vagyok benne, hogy az öregember nem is akart átmenni a másik oldalra, amikor elütöttem.
19. A gyalogos csak bóklászott, nem tudta, merre menjen, így hát elütöttem.
20. Láttam egy lassan mozgó, szomorú arcú öregembert, amint lepattan az autóm motorháztetőjéről.
21. A baleset közvetett okozója egy kiscsávó volt egy kis autóban, nagy szájjal.
22. Kirepültem az autóból, amikor az leszaladt az útról. Később talált meg néhány kóbor macska.
23. A telefonpózna nagyon gyorsan mozgott. Megpróbáltam kitérni az útjából, amikor nekem ütközött.

Perillustris 2009.09.11. 15:23:50

@Sallina: "Gondoltam rá ezentúl kamerával járkálok és felveszem a szabálytalankodókat. Csak sajnos szerintem ez kimeríti a személyiségi jogok megsértését."

Nem meríti ki.

terror 2009.09.11. 15:40:21

@Sallina: Egyszerre nem megy mindket oldal, annyi idonk nincs. Lehet csatlakozni, segiteni, tobb ember, tobb akcio, tobb temaban :) Ellenkezo esetben csak szepen sorjaban tudunk haladni, ami idobe telik.

Az igazi gond amugy az, hogy sokan vegig se olvassak, hogy mirol szol a dolog, hanem megneznek ket kepet, meglatjak a feljelentes szot, es bedurran az agyuk. Aztan persze hosszu orakat tudnak anyazni kulonfele forumokon, de meg mindig nem hajlandoak elolvasni, hogy mirol is van szo, mert nem pazarolnak ilyen hujesegre idot :)

MoxNox 2009.09.11. 19:17:31

@zebraakcio: Nem velem történt, csak az Index fórumról másoltam ide, elgondolkodtatónak.

Egyébként két családtagomat is ütötték el zebrán, de szerecsére csak kisebb zúzódásaik lettek, illetve egy eltört szemüveg is. Szerencsére utóbbit pár napja múlva, igéretéhez híven kifizette az autós, aki a rendőrség hívása nélkül elismerte a felelősségét.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 20:01:46

@MoxNox:
Azzek, pedig teljesen kész voltam. :(
Idézőjelet ismered-e? :))

Dr Smit Plagius 2009.09.12. 19:01:01

@okoska100:
téged klónozni kéne és mindennap kivégezni...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.09.12. 20:13:29

A JIN-743 piroson ment át tegnap.
És sok rendszámot tudok még, ha érdekel valakit.

Meg gyűjthetném naponta (fogom is), csak a lányom mindig elrángat, amikor látunk piroson átmenni autót; fél már, hogy megint nyomorékká verek valakit... pedig újabban nem szoktam.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.09.12. 20:20:06

@csernaja obca: Ne játszd már az okosat, nagyon nem áll jól neked.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.09.12. 20:39:29

@AndrewGV8: Neked hányas matek érettségid volt, hogy a 3-ast már kiemelkedőnek titulálod....? :))

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.12. 23:15:18

@mityu:
Sajnos egymagadban nem érsz sokat. Min. két tanú kell. A feljelentőlap sokat segít, töltsd le (folyamatosan frissül, ahogy bővülnek a tapasztalatok)

egyenlítő 2009.09.13. 15:06:08

Azért a magyar autósokban elég sok lovagiasság van. A vágtázó páncélos lovagok sem álltak meg egy, az úton átkelni szándékozó paraszt miatt.

A mai parasztokban is lehetne annyi tisztelet, hogy levett kalappal várják ki a lovagsereg elvonulását.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.09.13. 19:13:45

@zebraakcio: Tanút annyit hozok, amennyit akarok... :))

Én önállóan akciózok, nem töltök le semmit, bocs.

sentinel49 2009.09.13. 20:14:41

Szép estét mindenkinek!

Egy régi módszer a megoldásra LOL

rapidshare.com/files/279589524/zebra.html?killcode=7287927185667347035

2009.09.13. 20:31:48

@mityu: sajnálom, ha kisebbségi komplexusod támadt hozzászólásaim olvasása után. Nem tehetek róla, de én már csak ilyen okosnak születtem. Szerintem inkább az a baj, hogy ti, agresszíven buta személyek egyáltalán léteztek. Arról, ha valaki retardált, nem tehet, de ha mindenkit ütni vágni akar, aki nála magasabb szellemi nívón létezik, az egyértelmű jellemhiba. De egy szép napon úgyis leigázom a világot, és akkor rendezem majd ezt a kérdést is, muhahahaaaa! }:->

sentinel49 2009.09.14. 02:41:03

az előbb rossz linket adtam elnézést:
itt az igazi
rapidshare.com/files/279725727/zebra.html

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.09.14. 20:18:57

@csernaja obca: OK, ha humorérzéked van, akkkor nincs baj. :)
Amúgy a célomat elértem: máris nagyon figyelsz a nyelvtanra meg a helyesírásra (bár még nem hibátlan).
Én így nevelek - működik.
Üdv. :)

2009.09.15. 09:33:43

@mityu: sose voltam rossz helyesírásból, sőt, úgy általában mindenben kiemelkedőt alkottam, ami egy kicsit is érdekelt. Igaz, újabban egyre kevésbé érdekel bármi is... túl jó vagyok én ennek a világnak... de ti csak jelentgessétek fel egymást, kis pisisek.

/tno+DA= 2009.09.17. 00:17:08

@cegez:
Pontosan gyalogosként én is igyekszem kialakítani a szemkontaktust a vezetővel.
ÉS részemről ha nem sietős a dolgom akkor megvárom míg bőven kitisztul a zebra hogy a közelgő autósok minél messzebbről észrevehessék a zebrán átguruló Gombóc Artúrt és legyen idejük lassítani ha szükséges megállni.

Nem egy autóst megleptem már hogy megálltam a zebrán és a tempósan közelgő autónak (1-2 db, nem kocsisor) intettem, hogy menjenek. rövidebb ideig keresztezik az én utamat, mint én az övéket. Dinamizmus. Az egyszerű gyalogosból ez hiányzik.

/tno+DA= 2009.09.17. 00:24:20

@MoxNox:
Tudod mit jelent a holt tér?
Oda nem látok.

És a tükörben hiába is keresném a vaskos A oszlop által kitakart kislány fejét. Szerencséjére jó ütemben lépett elém és megálltam.

Zebránál mindig figyelek arra van e gyalogos mert át kell engednem bár ez is mekkora hülyeség kis ívben fordulok jobbra és elém terelnek egy gulyára való birkát akik körül sem néznek, és egyszerre ér véget az én zöld lámpám az övékkel. Csúcsforgalomban kiválóan el tud fordulni egy autó. És mi meg csodálkozunk ha dugó van.
Szteroidos Sünt a közlekedést tervezők végkielégített valagába.
De hiába figyelek én ha a másik fél szarik rám. A GYALOGOSNAKUGYANÚGY KUTYA KÖTELESSÉGE FIGYELNI A KÖZLEKEDÉST!
Mert egy pillanatra lankadjon a figyelmem és baj van. Autós motoros gyalogos bringás az autó úton egyenlő résztvevője a közlekedésnek, ugyanolyan mértékű figyelem várható el mindenkitől.

Nem mellesleg az úton gépjárművek közlekednek. Itt a gyalogos és az egyéb nem gépiesített járművek, bicikli csak VENDÉG, én sem közlekedem fél kerékkel a járdán, ahol az autós motoros a vendég.
Max parkolok így, ahol erre lehetőséget ad a szabály, akkor is kellő helyet hagyva a gyalogos forgalomnak, hogy ne kényszerítsem le az útra az autóm kerülgetésével.

Capise???

/tno+DA= 2009.09.17. 00:30:46

@flamer:
A gyalogos úton való átkelésének szabályos menete.
Balra néz, majd jobbra, hogy felmérje átkelhet e? Majd lelépve ismét balra és az út felénél illendő jobbra tekinteni.
Mint mondottam volt. Az úton, még a zebrán is a gyalogos vendég az autósok területén. Pont.
Ha zöld a lámpa attól még nem kell birka módon szemellenzővel egyenesen trappolni.
És a feljebb vázolt helyzetben apuka kisfia és kislánya csak megy mint a barom.
Szabályosan, de közveszélyesen.
Én meg nem szegtem szabályt, mivel nincs olyan szabály, hogy ne fikázhatnám le az idióta közlekedni nem tudó gyalogost, ha szabályosan átengedtem. Más kérdés ha a kiscsaj olyan alacsony, hogy a kocsim kitakarja, apuka meg szarik rá, hogy kézen ragadja egy zebránál mert az út túloldalán virító borozó érdekesebb számára hátha megpillant egy havert kora reggel munka előtt.

A gyalogosok igenis tanuljanak KRESZ-t, 6 év alatti gyerek meg szülői irányítás nélkül ne szambázzon.

Perillustris 2009.09.17. 00:47:41

@/tno+DA=: Legyél már észnél ember! Nehogy előadd itt, hogy a gyalogosnak kell tisztában lennie az autód holtterével. Persze nem árt, ha ismeri a fogalmat, de találd már meg az egészséges arányokat!

"Mert ha épp nem figyeltem"

Mivan? Bazz, jobbra kanyarodsz és nem figyelsz ott, ahol a gyalogosoknak is zöld van? S még van bőr a képeden a gyalogosokat hibáztatni? Mert te sietsz? S ha a gyalogos is?

A telezöld e formáját mindemellett mindenhol megtiltanám.

A holttereddel pedig különösen ilyen esetekben legyél tisztában. Ha nem megy, told a kanyarban a kocsid.

Perillustris 2009.09.17. 00:50:41

@/tno+DA=: "Mint mondottam volt. Az úton, még a zebrán is a gyalogos vendég az autósok területén. Pont."

Lófaszt. Pont.

"Szabályosan, de közveszélyesen."

Bizonyára nem te voltál közveszélyes a másfél tonna vassal.

Perillustris 2009.09.17. 00:52:29

@/tno+DA=: "Nem mellesleg az úton gépjárművek közlekednek. Itt a gyalogos és az egyéb nem gépiesített járművek, bicikli csak VENDÉG"

ROTFL

Az úton járművek közlekednek. GYK: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM

MoxNox 2009.09.17. 09:57:17

@/tno+DA=: Holttér, az ami egy teherautóban van. Autóban csak akkor, ha nem mozgatod a kis buksidat. Ahol pedig a Kresz szerint fokozott figyelemmel kell haladnod, és még feltétlen elsőbbséget is kell adnod, ott bizony mozgatod a kis buksidat, amíg nincs holttér, és addig is nagyon lassan mész, ok?

És az igaz, hogy mindenkitől elvárható a figyelem, de amikor a másik félnek van elsőbbsége, és neked ezen felül még szigorú odafigyelés is van előírva, akkor te figyelsz nagyon, ok?.

És ha mégsem figyelsz eléggé, akkor nem dudáláson gondolkozol, mert az bunkóság és szabálytalan, hanem meghunyászkodsz, mert te vagy a hunyó, és legközelebb jobban odafigyelsz, ok?

Capise???

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.17. 10:28:13

@/tno+DA=: "Nem mellesleg az úton gépjárművek közlekednek. Itt a gyalogos és az egyéb nem gépiesített járművek, bicikli csak VENDÉG"

Add vissza a jogosítványod. Ha van egyáltalán.
A vizsgabiztosodat meg csókoltatjuk.

rondakutya 2009.09.17. 21:09:22

@/tno+DA=:
"Mint mondottam volt. Az úton, még a zebrán is a gyalogos vendég az autósok területén. Pont."

Pont ott ahol gondolom. Ami pedig a vendégséget illeti remélem leszel vendég jó hosszú ideig valamelyik bűntetésvégrehalytási intézményben. OTT A HELYED.
A jogsidat mennyiért vetted és hol? Csak nem Bátaszéken?

/tno+DA= 2009.09.30. 19:27:15

Mennyi sok ugribugri gyalogkakukk talál be.
Te jó ist... sátánkám.
És a válaszokból ugyanúgy süt, hogy nem ismeritek a KRESZ-t.

Egyébként meg értelmes gyalogos akkor is körülnéz ha neki van zöld mert nem tudhatja hogy az autósnak mit mutat a lámpa. Dudáltak már le a útról gyalogos koromban mert nekem zöld az autósnak zöld (nem jobbra kis ív, hanem hibás rendszer) én meg néztem mint a vett malac, hogy ezt most hogyan?
Ja hogy hiba van a rendszerben és akár el is csaphatnak. De még ez sem kell. Elég egy faszláma aki szarik a gyalogosra.

Tanulság.
Gyalogos zöld lámpánál is akár eresztenek át mellette kis íven jobbra akár nem autókat, nézzen körül.
az esetemben, mint vakló csak nyargalt mind.

A holt térhez meg nem kell IFA. Létező probléma amióta autók léteznek.
Én tisztában vagyok vele figyelek, de lesz szíves a gyalogos is körültekintően viselkedni az úton, mert továbbra is (akárhány lepedékes túrós fasz kényeztetésére szólít fel a sok faszláma gyalogkakukk) VENDÉG az autós mozgásterében!

Ahogy én is az vagyok a "másfél tonna vassal" a járdán.
Aki érti érti, aki nem az mehet fényképezkedni a Radikális Zebrabaszókhoz. ;)

Perillustris 2009.09.30. 22:31:24

@/tno+DA=: Az autós a járdán nem vendég, hanem betolakodó.
süti beállítások módosítása