Tékozló Homár

Heget hagyott a kislány arcán a csalafinta professzor

2009.09.14. 12:21 | szily | komment


Az alábbi sztoriban mindenki életben marad, pedig a magyar egészségügyben játszódik, de egy kislány arcát csak sikerül kicsit elbarmolni. A történet azért is tanulságos, mert szépen megmutatja, amit tapasztalatból mindannyian tudunk: a magyar kórházak szakrendelései nem diagnózisra és gyógyításra valók, hanem arra, hogy az ügyfeleket szervezetten tudják átirányítani az orvosok méregdrága magánrendelőibe. A tanulság annyi, hogy vigyünk magunkkal elrejtett diktafont, aztán fingassuk meg az orvost, ha kavarni kezd? Hát nem is tudom, hogy paranoiásnak jobb lenni vagy baleknak.


Az alábbiakban ismertetek egy gondatlan orvosi beavatkozás miatt kialakult helyzetet, remélvén, hogy a eset napvilágra kerülhet az Önök portálján keresztül, figyelmeztető, intő példa gyanánt a gyermeküknek legjobbat akaró szülők részére.
 
5 éves kislányomnak 2-3 éve volt egy gombostű fejnyi értágulat a jobb arcfelén, melyet látni lehetett az amúgy teljesen sima, épp bőrfelületen keresztül. Néha szinte alig, amikor ki volt melegedve, futkározott jobban (a mellékelt képnek megfelelően). A jelenség sem őt sem engem nem zavart, Olaszországban (mivel ott éltünk) megmutattam a gyermekorvosnak aki azt mondta, nem kell vele foglalkozni, az is lehet, hogy majd kinövi, de összességében egy jelentéktelen dolog. Apukám mégis szerette volna, ha nyom nélkül eltűntetik, ezért Magyarországon is elvitte egy bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, nem tudja kell-e, szabad-e hozzányúlni, beutalt vele a T. professzor úrhoz a .... gyermekkórházba. Mindez idén májusban volt. Hosszas telefonalgatás után kiderült, hogy a kórházban csak augusztus végére tudnak időpontot adni, de a professzor úr szívesen látta a gyereket magánrendelőjében. Szüleim elvitték hozzá őt, közölték vele, hogy a gyerek július 10-én megy a tengerparthoz nyaralni, nem szeretnék, hogyha az esetleges beavatkozás ebben zavarná, bármiféle gondot okozna. A professzor úr azt mondta, az értágulat eltűntetése apró kis rutin beavatkozást igényel ami két hét alatt nyomtalanul gyógyul, utána még napvédő krémet sem kell majd alkalmazni, csak kamillás vízzel lemosni naponta néhányszor 3-4 napon keresztül. Szüleim többször is megerősítést kértek a nyomtalan gyógyulást illetően, már csak azért is mert azt kértem, hogy ha nem távolítható el nyomtalanul, senki hozzá ne nyúljon. A professzor úr garantálta a tökéletes eredményt. Mivel a magánrendelőjében nem állt rendelkezésére semmiféle eszköz a beavatkozás elvégzésére, a kórházi szakrendelőjébe licitálta szüleimet, ahol furcsa mód azonnal lett hely már a következő hétre. Május végén a professzor úr elvégezte a "rutin műtétet". A bevatkozás előtti és a jelenlegi állapotot - időközben 3 és fél hónap telt el - a mellékelt felvételek szemléltetik, egy közbülső fénykép társaságában, melyet a beavatkozás után 3 héttel készítettem. Egy hónappal később, amikor már tisztán látszott, hogy a heg nem tud róla, hogy 2 hét alatt nyomtalanul gyógyulnia kell, felhívtuk a professzor urat, aki értetlenségének adott hangot, és behívta a gyereket egy kontrollra. Maga is meglepődött az eredményen, csak hebegett össze-vissza, de továbbra is állította, hogy nyomtalanul gyógyulni fog, hidrokortizonos krémet írt fel az atrófiás heg kezelésére. A következő kontrol idejét szeptembet 7-re tűzte ki. Ekkor ismét visszavittük a kislányt a professzor úrhoz, akinek álláspontja időközben gyökeresen megváltozott; azt állította, hogy ez a heg már teljesen feltöltődött, vagyis nem atrófiás, nem látszik semmiféle kráter, és ezt le is íratta az asszisztens nőjével, holott nem igaz!!! Továbbá kijelentette, hogy a jelenlegi heg nagysága megegyezik az egykori értágulat nagyságával, hiába figyelmeztettem, hogy több száz fényképpel és szemtanukkal igazolhatom, hogy nem így van. Ezen felül azt állította, hogy ő soha nem mondott olyat, hogy ez 2 hét alatt, vagy egyáltalán valaha is nyomtalanul begyógyul. Valamint sérelmezte, hogy időközben más orvosnak is elvittük megmutatni a gyereket.
E vérlázító magatartás hatására döntöttem el, hogy nyilvánosságra hozom az esetet.
 
A beavatkozás orvosilag nem volt indokolt. Esztétikailag (ami jelen esetben az egyetlen szempont volt) a kiinduló állapot sokkal (összehasonlíthatatlanul) jobb volt, mint lett, bármennyire el is fog még halványulni a heg színe az elkövetkezendő hónapokban, hiszen azon kívül, hogy a himlőhelyre emlékeztető kráter látszódik, nem alakult ki homogén, egyenletes felszínű, sima, rugalmas, apró szőrpihékkel borított bőrfelület, ami egyébként az egész testét fedi.
 
Azt hiszem a képek önmagukért beszélnek, nincs szükség kommentárra..
 
Köszönöm figyelmüket, készséggel állok rendelkezésre bármilyen további információval.
 
Sz. Beáta

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

májgeriberi 2009.09.14. 12:27:33

áááááá, biztos nem az orvosok kúrták el.
(az kicsit sem nem lehetséges)

CBF 2009.09.14. 12:27:49

Paranoiásnak. Amúgy lódoktor az összes. Csak tippelnek mi lehet a baj...

gelsystem 2009.09.14. 12:30:12

licitált.........
süti......ha nem indokolt, akkor minek kell kitenni egy ilyennek egy kislányt?!?!?!?!?

májgeriberi 2009.09.14. 12:31:02

de miért,miért kell baszogatni azt amit nem muszáj?!

pulykamaki 2009.09.14. 12:33:01

Miért nem fordulsz az orvosi kamarához? Már onnan lehetne büntetni hogy a magánrendelőből egyből lett hely a szakrendelőbe.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 12:33:46

Kedves Sz.Beáta!
1. Hogy a fenébe fordulhat elő, hogy az Ön gyermekét az Ön akarata ellenére, elviszik a szülei orvoshoz?

2. Esetleg nem az a probléma, hogy Olaszországban drágább lett volna a beavatkozás, mint Magyrországon?

3. ha valóban az orvos hibázott, akkor miért fogyasztóvédelmi blognak teccik sírni? Ha az én gyerekemmel történik hasonló, és nem én hibáztam, hanem az orvos, valószínüleg már nem lenne keze a doktor úrnak, és a szájával írná alá azt a nyilatkozatot, amelyben vállalja a helyreállító plasztikai műtét összes költségét, plusz azt is hogy fájdalomdíjként a gyerek kap tőle egy általa kiválasztott egyéb ajándékot, komoly értékben.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.14. 12:33:57

Ez most ilyen papás-mamás-hisztis nap lesz?

hubert_1975 2009.09.14. 12:34:03

5 éves kislányt plasztikáztatni? lol.

Bambuló Házisárkány 2009.09.14. 12:35:37

Amúgy a heg vele együtt fog nőni, később nagyobb lesz. De mit akar anyuka végülis?

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 12:41:22

Sün‼ · sunews.blog.hu/ 2009.09.14. 12:33:57
A gyerek téma meg a kutyás téma hálás téma, mert pörög tőle a blog, ugrik a kattintásszámláló.
Még a zsidózó vagy cigányozó poszt lenne jó ilyen szempontból, de az nem píszí.

The Good Boy 2009.09.14. 12:45:19

posztolót lehet már?
Én sem értem, egy 5 éves gyereket miért kell ilyennek kitenni, főleg, ha esély van rá, hogy később eltünik? Ha meg nem, akkor meg majd a gyerek eldönti, ha nagy lány lesz.
Egyébként a magyar egészségügyről csak annyit, hogy én saját akaratomból kórház közelébe sem vagyok hajlandó menni (csak ha eszméletlen vagyok, és nem tudok ellenkezni). Sajnos fizet az ember egy zsák pénzt tb.-re, aztán ha a családban valakinek baja van, akkor meg úgyis a magánklinikára megyünk, hogy ugyanannyiért emberszámba véve orvosoljanak, amennyit amúgy is a tb-s orvos zsebébe kellene tenni, és még mindig a lepusztult, pénztelen körülmények, kisemmizett, unott ápolónők (tisztelet a kivételnek) lennének.

Miigeii 2009.09.14. 12:45:56

Ha a mindenféle orvosok közül többen is azt mondták, hogy meglehet, hogy kinövi - miért is nem vártak?
Miért kellett a kislányt kitenni ilyennek, ha felnőtt korára nem növi ki, és zavarja, majd megoldatja magának. A hazugság, meghazudtolás, ebarmolás ténye persze megkérdőjelezhetetlen, de mi az istennek kapkodni?
Egyébként erről jut eszembe, hogy tizenéves koromban is ott volt még az arcomon egy ilyen kis valami, de hol is.. hol is..? nos, nem tudom, valószínűleg kinőttem. Mert már nincs itt. És heg sincs. A kislányt sajnálom.

staropramen 2009.09.14. 12:46:59

Kedves Anyuka Sztrovacsek!
Az én szüleim mindenkinek jót akaró kedves emberek voltak és az én tudtom és beleegyezésem nélkül csak lényegtelen gyermekbetegségekkel vitték orvoshoz az éppen náluk nyaraló lányaimat.
Soha eszükbe nem jutott volna egy incifinci majd kinövi szépséghiba miatt plasztikai műtétre vinni a gyereket .Pláne a beleegyezésünk nélkül.
Maradjunk abban , hogy nagy ostobaság volt.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.09.14. 12:47:19

nekem anno az ovodában hagyott heget az arcomon a csalafinta csoporttársam egy százas szeggel a szemem alatt, de ma már nem bánom, mert macsós a külsőm, az a szexpeilem, a nőknek azt szoktam mondani, hogy akkor szereztem, amikor elefántcsontparton túszokat szabadítottam a deuxéme bureau megbízásából.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 12:47:57

"A beavatkozás orvosilag nem volt indokolt. "
Akkor miért kértétek? Mikor olaszban is megmondták, hogy nem kell hozzányúlni...

Egyébként sok embernek van pl. anyajegy az arcán, de nem zavarja őket...

DE

ez nem mentesíti az orvost sem a fasz viselkedése alól (kezdve ott, hogy magánrendelőbe küldi a beteget, mert ott jobban szakít belőle, befejezve ott, hogy konkrétan hazugságot pofázik), amikor nyilvánvaló hogy elb*ta.

Mondjuk nagyanyám is most volt a siófoki kórházban, csodálkozom hogy túlélte.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 12:50:36

@Bodzaszedő Manager: Ez jó duma :)

@The Good Boy: Mondjuk én meg pont azért nem megyek magánklinikára, mert fizetem a TB-t.
És egy büdös vas hálapénzt sem vagyok hajlandó fizetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 12:51:43

Ja meg a kislány az heg nélkül és azzal is aranyos :)

buvarpocok 2009.09.14. 12:52:23

Minek kellett elvinni szegény gyereket? Mert megértem ha olyan esztétikai problémája lenne amivel később nem tud/tudna együtt élni, vagy kínosan érezné magát... de ez pötty!!!
Nekem is volt pont ugyanilyen, pont azon a helyen, aztán egyszer csak eltűnt... (O.o)

movhu 2009.09.14. 12:54:15

Szerintem a beavatkozás sem orvosilag, sem esztétikailag nem volt indokolt...
Minden beavatkozásnak meg van a maga kockázata, még akkor is, ha azt nem valami TB finanszírozott helyen végzik. Szerintem ebben a korban a gyerek orvossal való találkozását a minimálisra kell szorítani. Majd, ha őt zavarja nagyobb gyerekként/kis felnőttként és külön kéri, akkor elmegy vagy el lehet vinni.

Smacika 2009.09.14. 12:54:22

Ez most így hogy?
Mit keres ez a homáron?
Holnaptól a kukások is írnak majd posztot, hogy az éjjel valami geci kiborogatta a kukát és nem szedte össze?
Vagy a tanítónéni, hogy pistike nem engedte, hogy beírjon egy intőt, meg két egyest.
On:
Fasznak kellett basztatni a kislány arcát?

b[ALien] (törölt) 2009.09.14. 12:55:19

Szegény gyerek, ő az, aki nem tehet semmiről
De hogy egy olyan kis piros pont miatt miért kellett megműttetni, azt soha nem fogom megérteni!
Sem téged, sem őt nem zavarta...
Apukádnak sünt, meg neked is, hogy hagytad!
Ma amúgy gyereknap van?

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 12:56:58

A hibás egyedül a hülye anyuka.

A lófaszért kell megműttetni, ha semmi szükség rá?

Faszkorbácsot a mamának.

A gyerek arcát meg aloéval kenyegetni. A hilauronsav csodákat művel, bár itt sajnos a bőr alatti kötőszövet hiányzik.

Prof úrnak a drága édes pénzértszexuáló éanyukáját!

b[ALien] (törölt) 2009.09.14. 12:57:56

Ja a dokinak is jár a sün, ez kimaradt

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 12:58:03

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
Pistike manapság simán megveri a tanítónénit, meg esetleg meg is dugja.
Mert szabad neki.
Na ezért nem mentem tanárnak.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.14. 12:58:25

Én csak azt nem értem ha a digó doki aszondta nem kell bántani, miért dőlünk be a magyarnak aki készséggel hozzányúl magánrendelésen, külön pénzért?! Nem inkább arról van szó hogy az anyuka/nagymama valamelyik gondviselő a fejébe vette h márpedig az ott nem maradhat?! Most meg h baj lett előjött a lelkifurkó?

P75 2009.09.14. 12:58:44

Nem tudom, miért ne lenne idevaló egy orvosi eset. Az orvos is szolgáltat.

Anyuka meggondolatlan volt, de ettől hadd ne az orvosnak legyen már igaza! Ez is olyan jó kis magyar mentalitás: "megérdemelted wazze, magadnak kerested a bajt..."
Sajnálom a kislányt, remélem, mire felnő, eltűnik a heg...

májgeriberi 2009.09.14. 13:01:10

visszakanyarodva nem a mutti a hibás, jogában áll azt plasztikáztatni a gyereken amit csak akar, (még ha süngyanús is).

na de a doki, aki így elbarmolta baccal homlokonkenegetni többször meg sünt az ánuszrózsájába

torma99 2009.09.14. 13:02:46

Ha az első nagy kép a kiinduló állapot, akkor mi a f*szért kellett elvinni vágicsálni az orvoshoz?Hülyék!(Miért nincsenek tekintettel a gyerekükre, most aztán egész életére látszani fog a heg, mit hittek, hogy egy szikés vágás majd hipp hopp eltűnik?)
Kedvesemnek egyenesen a fenti heg körülbelüli helyére lukat akartak fúrni mert orrmelléküreg problémái vannak vagyis taknyol télen-nyáron. Természetesen nem engedtem, inkább kétszer annyi psz fogy!

Emberek, amíg nincs szükség orvosra ,addig nem megyünk hozzá se magánrendelőbe, se semilyenbe. Kísérletező hentes a nagy részük.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 13:02:47

Kíváncsi vagyok, lesz-e valaki, aki beírja a poszthoz hogy sunáznám:)

Koholmány 2009.09.14. 13:02:48

Jézusom,
ennél butább embert ritkán látni, mint a kedves posztoló.Összefoglalom:
- "jelenség sem őt sem engem nem zavart", akkor meg foglalkozni sem kellene vele..
- "az is lehet, hogy majd kinövi", wazzeg akkor várj, ha meg majd zavarja a gyereket, majd leszedeti.
- "Apukám mégis szerette volna, ha nyom nélkül eltűntetik", APUKÁÁÁÁÁD? Te jó ég, ehhez nem kell komment.
- " beavatkozás orvosilag nem volt indokolt", akkor meg miről beszélünk egyáltalán?

és 5! éves gyerekről van szó, szerencsétlent kitenni ilyeneknek, csak mert a nagyapának nem tetszik. A szülő meg bólogat, amikor meg gubanc van, akkor meg felháborodik.

hihhetetlen

Smacika 2009.09.14. 13:03:20

@ColT: Asszem, ha én lennék tanár, egy napig sem tanítanék.
Hihetetlen dolgok történnek az iskolákban.
Nálunk is volt 2-3 gyerek, aki azt hitte, hogy ő hugyozta a Dunát.
Na az ilyeneket tutira felképelném, oszt akkor repülnék a picsába a testületből.
De a posztban szereplő anyuka valami nagyon seggfej, ha hagyta, hogy bacctassák a gyerek arcát.
Komolyan mondom, néhány mai újgazdag hülye picsa olyan helyzetekbe kényszeríti a gyerekét, hogy tízévesen már xanaxot kell adni a kölöknek.

Tökös Veréb 2009.09.14. 13:06:29

lehet még jól fog neki állni, ha felnő!

(amivel nincs baj az nem kell piszkálni)

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 13:07:47

egyépként az olasz orvosok nagyon jók ám, hamar elsinkofálnak a francba mindenkit.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.09.14. 13:07:51

Hubbammeg. Nagypapinak meg kene billogozni az orcajat. Meg az orvosnak is. Meg anyunak is. Es akkor nezhetik egymast.. Ezt a bargyu sztorit..

Secnir 2009.09.14. 13:08:17

hm
egy a lényeg, ha a kisleány megnő, nagy legyen a hegge.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 13:08:34

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: Csak egyetérteni tudok.
OK hogy a gyereknek vannak jogai, de át vagyunk a ló másik oldalára esve.

Nme beszélve arról, hogy nekem is van tanári diplomám, de a jelenlegi munkahelyem az összes faszságával együtt is nyugisabb és kevésb fárasztó.
Akad ex is meg haver is aki tanít, elegük van.

Tron65 2009.09.14. 13:08:42

Sajna a témaindítóban szereplő mondat, hogy:
"nem diagnózisra és gyógyításra valók, hanem arra, hogy az ügyfeleket szervezetten tudják átirányítani az orvosok méregdrága magánrendelőibe"
nagyon is igaz. Több ismerősöm, kollégám mesélt hasonló eseteket, mint pl az éjszakai ügyelet ugyan nem tudott mit kezdeni a beteggel, de reggel 8-kor, ugyaz abban a rendelőben, ugyan az az orvos, mint utólag kiderül immár magánrendelésen 15 perc alatt megoldotta a problémát.
Szóval: amennyire ismerőseimtől tudom, az az értágulat valóban egyszerűen és gyorsan kezelhető, még egy rendes kozmetikában is megcsinálják.
A doki meg jól elügyetlenkedett vagy elnézett valamit.

Tökös Veréb 2009.09.14. 13:09:11

@P75: nem veszed észre, hogy csomó probléma azért van mert az emberek unatkoznak és direkt csinálnak maguknak? fele poszt ilyen!

attól kapja be a Dr, de a szülő sem volt ott mikor észt osztottak!

Fairy Girl 2009.09.14. 13:09:49

Nem nagyon értek hozzá, de nem kéne a gyereknek legalább a szemét ilyenkor kitakarni (személyiségi jog, mittomén)?

bagolybagoly 2009.09.14. 13:13:07

Nem olyan régi még ez a gyerek, sztem garanciálisan becserélik. Nem, nem, nem továbbra sem utálom a gyerekeket, viszont ilyen mentálitású embernek, inkább ne legyen. Ez a szerencsétlen szerintem soha nem lesz egészséges, de még véletlenül sem értágulat vagy heg vagy mi a szar miatt.

Koholmány 2009.09.14. 13:14:03

- Julika, mi az ott az arcodon?
- Á semmi, volt ott egy apró pötty, ami sem engem, sem anyumat nem zavarta, orvosilag sem volt indokolt egy beavatkozás, de hát nagypapi nagyon akarta, hogy még az sem legyen ott. Anyu meg hát nagypapi minden kivánságát teljesíti, igaz engem a kutya nem kérdezett. Ígyhát olaszból inkább átmentünk a magyarokhoz és az orvos inkább lefedte egy nagyobb sebbel...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.14. 13:16:44

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
Erre szoktam én azt mondani, hogy azért szeretnék nyerni a lottón, hogy szórakozásból taníthassak. Aztán az első felpofozott gyerek után dalolva mennék le az igazgatóhoz:
- Szaros jogvédők, salalalala! - és beadnám a felmondásomat.

Egyébként ez egy dönölű, kétsünös (esetleg három, mert a nagyszülők sem voltak piskóták) poszt, csak szegény vétlen gyerek szívta meg.

Agyalap 2009.09.14. 13:18:10

A mi lányunknak 10 forintos nagyságú értágulat van a bal vállán. Az orvos szerint nincs vele semmi baj, ha akarja eltüntettetheti.
A lány most 16 éves, ha zavarni fogja, megcsináltatja. Addig azt mondja - nonfiguratív tetoválás :)

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 13:19:43

A kisfiamnak két ennél nagyobb heg van az arcán esések miatt.

Nem foglalkozom vele.

Igaz,nem fotómodellnek szánom.

Az a gyanúm,hogy lesz még néhány seb,törés stb.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.14. 13:21:08

@bagolybagoly: Nem hiszem. Amikor a nejem az első gyerekünk után ment a szülés utáni egy éves nőgyógyászati felülvizsgálatra, akkor a deddel elkísértük. (Hadd lássa már a doki, mihez nyújtott segítséget.) Kérdezte is:
- És elégedettek a gyerekkel?
- Persze doktornő, nagyon helyes is, rendes is, szóval élvezzük a papás-mamást.
- Akkor jó, mert csak egy év rá a garancia, úgyhogy innentől ha bármi gond van, az kizárólag a maguk dolga lesz!

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 13:21:13

@májgeriberi:

nagy lófaszt. a mami egy darab rongy. meg kéne értetni a kedves nagyszülőkkel, hogy a gyerek az övé és nem a nagypapáé pláne nem a nagyikájé.

az ilyen nagyszülőktől kiver a hideg. nem engedik a saját gyereküket szülőnek lenni, nem engedik felnőni.

mondhatni az ilyen nagypapa egy pszeudóköcsög

Alikam 2009.09.14. 13:21:23

Nem értem, ha nem indokolt, nem tanácsolják, akkor minek kellett megcsinálni ezt a műtétet?
A gyereknek sem túl lélekemelő, ha vagdossák az arcát, és ha meg orvosilag nem is indokolt, végképp ne értem mi ez. Ilyen esetekben pl. simán kéne egy nyilatkozatot tenni, hogy orvosi javallat ellenére is el akarják végezni a műtétet. Volt ilyen?

Szerintem ilyen esetekben várni kell pár évet.

Ha nem tűnik el, akkor még mindig ott a plasztikai beavatkozás, ami szerintem ilyen esetekben tényleg rutinbeavatkozás, és szépen rendbe tudják hozni.

De nem árt érdemben konzultálni több szakorvossal is. Hátha valamelyik tud megoldást. A Professzorok sem mindentudóak.

Tökös Veréb 2009.09.14. 13:25:26

@Alikam: milyen orvosi javaslat ellenére? a Doki a magánrendelőbn már nem ellen javalt! vazze!

Különben meg, hogy lehetnek ilyen szülők? tuti ilyen hipohonder banda!

Remélem tényleg begyógyúl (sanszos, hogy nem), de ha meg nem akkor majd felnő és megköszöni!

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 13:26:23

Aki ilyen miatt műtteti a gyerekét, szarjon tarajos sült.

Tökös Veréb 2009.09.14. 13:26:26

@Fulzsenszio: és abban nem lesz köszönet! :)

Matiz Papa (törölt) 2009.09.14. 13:27:45

Photoshoppal nem lehet eltüntetni?

Almatlan Jozsi 2009.09.14. 13:28:16

Biztos el lehet tuntetni valahogy: de ahoz penz is kell! Egy jo plasztikai sebesz. De azert 10x is meggondolnam. Kockazat mindig van.

A kislany mutet elott de utana is gyonyoru! az eletben emiatt problemaja nem lesz.

Az oreg, csunya rossz szagu patkany pedig mar annak is orulne, ha fellabu hazmesterkislany lehetne, heggel az arcocskajan...

norbi987 2009.09.14. 13:28:46

fúúúúúúúúúj de ronda lett, szegény lány mint fog kapni a középsuliban szarrá oltják maajd

Bejgli 2009.09.14. 13:35:49

szegény gyerek :( mamája nem százas, nagyapja dettó, orvos meg - ha tényleg így volt - disznó :(

bogec 2009.09.14. 13:37:55

Szegény kislány!

Remélem ha megnősz ütsz anyádnak meg öregapádnak egy tetrisfogsort, annak ellenére, hogy esztétikailag, és családügyileg sem indokolt.

Ha az orvost addig nem csinálják ki, üthetsz nekik két lyukat is ;)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.09.14. 13:38:54

Gondolom azért vitték el mégis bőrgyógyászati műtétre, mert megígérték, hogy nyom nélkül gyógyul.

Utólag lehet okoskodni, hogy nem kellett volna, de sajnos már megtörtént, és nem sikerült a műtét...

Sajnálom, hogy az általam a TB-be 12 év alatt befizetett többmilliónyi forintból nem futotta jobbra (gondolom ha Olaszországban éltetek Nektek max. a szülők fizettek be), nekem ugyanis az elmúlt időben egy bokaficamom volt ahol a röntgen 400 a ránézéses gyógyítás meg valami 140Ft-ba fájt, a kenőcs nem támogatott készítmény volt.

Ami eddig még nem hangzott el, de esetleg tanulhat belőle az egyszeri ember:
- Lehet talán erre is biztosítást kötni, de még a biztosítás kötése előtt egy általánydíjas ügyvédi szolgáltatást érdemes szerezni. A kapott összegből vélhetően a 3-4 évig húzódó per és utánnajárás költségei megtérülhetnek.

- Ilyen jellegű esztétikai hibácskára több roncsolásmentes gyógyászati beavatkozás lehet a lézeres kzelésen át a lámpázásig illetve kenőcsökig. Talán még most sem késő...

- Az eredeti hibácska apró sminkelési megoldással biztosan takarható, már ha zavarja a gyönyörű kislányt - hiszen a nagy sztároknak is volt szexepilje: számtalan példa van. Ráadásul ha egy 12-14 éves csitri a legalapabb alapozót engeded használni, tuti hízni fog az önbizalma, ami jót tesz kamaszkorban.

- ha szakvéleményt kér valaki egy kezelésről, kérje írásban, és akkor nem kell trükközni diktafonnal, ami egyébként is gondolom sértené a nem tájékoztatott egyéneket.

Talán ilyened van is, mert azt nehezen hiszem el, hogy egy "állami" egészségügyben beesel az utcáról, hogy ilyen műtét kell akkor figyelembe véve a kórház költségeit ill. a sürgősséget nem küldenek el a francba...

- Posztold a zugügyvédnek is, hátha kapsz komolyabb tanácsot, érdemesebb ezt is több helyről...

Legvégül:
- mielőbbi gyógyulást a kislánynak,
- Sünt a Tasnádi dokinak (honnan ismerős a név???)

- de sünt a nagypapának is aki nem fogadja el az unokáját olyannak amilyen

- ti meg mehettek vissza Olaszba' egyrészt szép a tengerpart, meg többet fog azzal a nyelvvel érni a lányotok mint a magyarral, másrészt meg nem fogtok az "olyan amilyen" magyar egészségügyön élősködni és elvenni az elől a pénzt aki mondjuk égési sérüléssel kerülne oda...

Afi 2009.09.14. 13:41:41

Ilyen hülyéket, meg is érdemlik de a kislányt sajnálom.
Nekem is van kislányom és hasonló volt nála is látszot pár ér az arcán . Azt mondták kinövi és igaz most kettő de semmi nem látszik neki. minek plasztikázni egy kisgyereket?

É2I 2009.09.14. 13:43:58

Túl lett lihegve az a kis pötty.
Sajnos a "szakértő" doktor még el is cseszte a kozmetikát.
Most meg tudja meg ország-világ. Hát hogy is mondjam.

Régen a lányok szemceruzával festettek, vagy akár tetováltattak szépség pöttyöt.
De nem öt éves korban, anyuka!

Odáig rendben van, hogy megnézetitek nem valami rosszindulatú elváltozás-e, de azután hagyni kellett volna.
Viszont a tanuló pénzt a kislány fizeti meg, sajna.

/off

re.blog.hu/2009/09/14/homar_kommentezok

;)
/on

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.14. 13:49:24

Macika füle felett és a tarkóján is volt születésekor ilyen izé.

Három hónapos korában a bepanaszolt kórházban fogalmam sincs már nem emlékszem ki elfagyasztotta.

azért volt erre szükség, mert a vékony bőrön keresztül esélyes volt, hogy belekap, beüti, felszakad stb, és akkor nagyon tud ez vérezni stb.

szóval a miénk nyom nélkül gyógyult.

a contratubex nevű kenőcsöt javaslom a posztoló anyukának, kiváló ha hámosításról van szó.

The Good Boy 2009.09.14. 13:53:35

OFF:
@ColT:
"Mondjuk én meg pont azért nem megyek magánklinikára, mert fizetem a TB-t."
Jó pár éve történt, hogy az akkor 5 éves gyereknek indokolt volt a mandulamütétje. Én magánklinikára vittem, ahol következő hétre kaptunk időpontot, reggel bevittük, a doki és asszisztens játékosan próbálta nyugtatni a gyereket. megmütötték, 1 ágyas fullos szobát kapott utána, ahol ott lehettünk végig, majd délután hazaengedték.
Ugyanekkor vitte a haverom az ugyanolyan korú gyereket tb alapon. 3 hónap múlva kapott időpontot, elöző este be kellett feküdni, szülő nem maradhatott (akkoriban még) éjszakára, majd a másnapi mütét után még két napig korházban tartották, a 6 fős korteremben, éjjel nappal visitó gyerekek között. Ő a dokinak ugyanannyit adott zsebbe, mint én a komplett mütétért fizettem, amiben benne voltak a soron kivüli időpontra végzett egyéb vizsgálatok (aneszteziológus stb.), és a későbbi kontroll is. Ő meg órákat ült elötte és utána is a vizsgálatokra várva. Akkor a gyerek szempontjából melyik is a jobb? Ráadásul ugyanannyiért? Mi lett volna, ha nem tejel a dokinak. Ráadásul a poén az (nem is poén), hogy később újra müteni kellett a gyerekét, mert még ezt a 10 perces rutinmütétet is elk*rták... (na akkor már ő is odavitte, ahol mi voltunk)

"És egy büdös vas hálapénzt sem vagyok hajlandó fizetni."

Én sem. Soha nem fizettem, és nem is fogok. Az más kérdés, hogyha a tb.-t nem kéne fizetnem, hanem egy külön számlára tenném, hogy legyen ott orvosi esetekre, elég sok milka lenne azon a számlán, lévén, hogy éves szinten a család összesen nem lát 2-nél többször orvost (kiv. a fogorvos, mert oda félévente el látogatunk megelözés cimén, de az is magán::)
ON

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.09.14. 13:53:37

ezzel a kenyőccsel egy borzalmas bringabaleset után a bőrátültetést kerültük el.

csibemail 2009.09.14. 13:54:22

mert aztán kurvára hozzá kellett nyúlni! az én 7éves lányomnak is van,és nem szedetem ki,majd ha akarja megcsinálja később! bezzeg kánikulában a seggig érő haj,az nem baj! ökör!!!!

Átlagarcú 2009.09.14. 13:58:05

Én a kislányt nem sajnálom. Szemmel láthatólag le se szarja ezt az egész cirkuszt. Az ő szépségéből semmit nem von le ez a kis malőr.
A szüleit tudom - de nagyon - sajnálni.
A szülőknek mondom: görgethetnék hetente vastüdőben dialízisre a gyermeket, mert van ilyen is. De ez csak egy kis pötty. Kerüljék az orvost, ha lehet. Nincs rá szükségük.

Smacika 2009.09.14. 13:58:15

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon: "a contratubex nevű kenőcsöt javaslom a posztoló anyukának, kiváló ha hámosításról van szó. "
Én is azt javaslom neki, csak én nem hámosítani, hanem sikosítani, hogy a sün jobban csússzon az ánuszrózsa textúrájába.
Nagypapinak meg a golyóit két féltégla közé berakni és összeütni.
Azt akkor mehet a saját bajával orvoshoz, nem kell mást cibálni, mert unatkozunk oszt intézkedjünk valamit.
Lesz rá oka is, főleg ha magamfajta csapja össze a két téglát.

májgeriberi 2009.09.14. 13:58:57

@csőr dzsinn ész: figyi, ha a mami egy elefántfület akar csináltatni a gyerekére olyant ahol nem látszik a varrat csak a fül, akkor anyuka plasztikáztat mert megteheti.

De ha kilátszik a varrat akkor a doki elkúrt vmit.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.14. 13:59:33

A 3,5 éves lányomnak a tarkóján születése van egy ujjbegynyi piros folt, és nem akar elmúlni. Attól félek, hogy amikor nagy lesz, épp a kopasz női fej lesz a divat, és ő majd vagy szégyenkezni fog a folt miatt, vagy nem meri levágatni csinos, kopaszra a haját. Szerintetek keressek egy dokit, aki preventíve leműti a fejét a nyakáról? Akkor nem lesz foltja, és újra szép lesz a pici lányom.

májgeriberi 2009.09.14. 13:59:58

@májgeriberi: az más kérdés, hogy hülyeség-e az az elefántfül

ergerberger 2009.09.14. 14:03:31

"a kórházi szakrendelőjébe licitálta szüleimet"

Muhahaha, árverést írt ki a szüleidre? :)))

"CITÁLTA", ezt a szót kerested.
Ha nem ismered a latin eredetű idegen szavakat, ne használd őket!

Az a baj, hogy kezelést is ilyen idióta módon választottál. A sebészeti beavatkozásnak MINDIG lesz hege. Hogyan csinálta ezt a professzor? Az ilyesmit heg nélkül csak lézerrel lehet eltüntetni. Ha sebészileg nyúlnak hozzá, garantált a heg.

Attól még persze a magyar orvosok 90%-át karóba kéne húzni, és ennek a doktornak is a kurva anyját!

Smacika 2009.09.14. 14:03:33

@Csokis: Nem gondolom, hogy a kopasz akkor divat lenne a nőknél bármikor is.
Legalábbis ha épeszű pasik lesznek majd a világban.
Magamból indulva ki:A nőies nőket csippázom, nem a dzsiájdzséneket.
Remélhetőleg nem korcsosul odáig a világ, hogy minden faszi a kopasz fejű bukszákra bukik.

ergerberger 2009.09.14. 14:09:12

Nagyon szép kislány.
Ha zavarja az a pötty, akkor majd _Ő,_A_SAJÁT_DÖNTÉSE_ALAPJÁN,_FELNŐTT_KORÁBAN elmegy és lézerrel megpróbálhatja helyrehozatni.
Addigra úgyis fejlődik az orvostudomány, és lesz rá több lehetőség.

De addig ilyen faszságok miatt nehogy tovább kínozzátok azt a szerencsétlen gyereket, mert különben felkeresem a szülőket álló gépzsíros fasszal!!!

csibemail 2009.09.14. 14:11:34

a korrigáló műtét miatt simán rájuk küldeném a gyámhatóságot!!!

Átlagarcú 2009.09.14. 14:14:11

De, ha így már nem is tetszik a gyermek, én örökbefogadom. Elérhetőségem az adatlapomon. Előre is köszönöm.

csibemail 2009.09.14. 14:16:15

@Sörecet:
ez is egy jogos hozzáállás! de hol van az édesanya? miért nem olvassa kommenteket?

EnZsolt 2009.09.14. 14:18:50

Bátyámnak is vettek le az arcáról valami kinövést, ami szintén rutinműtét lett volna, és nem kellett volna látszódni. Azon kívűl, hogy az érzéstelenítő ellenére érezte a fájdalmat (nemcsak a melegséget a lézer miatt), neki is egy heg maradt az arcán. Azóta nem is változott semmit. Megbékélt vele, de biztos vagyok benne, hogy zavarja. Mondjuk én is így vagyok a törött fogammal :)

@ergerberger: neked valami frusztrációd van, hogy állandóan a nemi szervedet kell emlegetned?

É2I 2009.09.14. 14:21:35

@csibemail:
Olvassa ő, csak gondolom nem mer szólni.
Már az is erre enged következtetni, hogy a kedves nagyszülőket nem küldte inkább parlagfüvet gyomlálni, ahelyett, hogy átszabassák az unoka pofikáját.

Ja és inkább pszichológust javasolnék a gyámhatóság helyett.

májgeriberi 2009.09.14. 14:22:39

olyan mintha elnyomtak egy csikket a gyerek arcán
felhívom a gyerek szüleinek figyelmét, hogy a felnőttkori frusztrációk a gyerekkorban kezdődnek.

májgeriberi 2009.09.14. 14:26:08

megoldásként javasolhatom az újbóli műtétet?

É2I 2009.09.14. 14:26:18

@EnZsolt :) avincesztori.blog.hu (::

Ez a "meg se fog látszani", egy igaz mondás.
Mivel egyik sebészen sem látszik meg, ha valakit átszabnak. ;P
Na jó, legfeljebb a pénztárcáján ;)

csibemail 2009.09.14. 14:26:44

@É2I: korábban írtam,hogy a 7 éves lányomnak ugyan ez van! nekem így is gyönyörű!!!!!!!! eszemben sincs orvoshoz "licitálni" :)))
egyszer vittem el,mert nem tudtam mi az! megmondták,és azóta ott van! egyszer az oviban kigúnyolták miatta! anya festett belőle egy szép kis katicát,azóta ha megkérdezi bárki,azt mondja ez egy katica,csak nem nézitek eléggé! lehet nekem is pszichológus kell? :))

Énbagoly 2009.09.14. 14:31:32

Visszaérek a homárra, erre ilyen sztori fogad.
Hú, de nem szeretem az ilyen sztorikat.
Rettenetesen dühös leszek tőlük.
Nem olvastam végig a kommenteket, de azt azért megjegyezném, hogy a nagyszülő hogy merte egy ilyen műtétre elvinni a gyereket?
Ez csak és kizárólag a szülő joga lenne. Ha ő belenyugszik, akkor mi köze hozzá?!
Ha az én szüleim tettek volna ilyet, lekapom a fejüket. És akkor még finom voltam.

zsírfeka (törölt) 2009.09.14. 14:32:36

mi ez subba iwiw...????

mik ezek a képek ekkorában...,

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.14. 14:42:24

Sün!
Tudod a dolgod a kedves szülőknél és nagyszülőknél?!

Mellimplantátumot nem rakattak még be a kicsinek?
Mennyiért akarták eladni, és így mennyit romlott az ára?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 14:44:29

@The Good Boy: Hm, van benne valami amit mondasz, de ha már van állami egészségügy, akkor nem szórom 2 felé a pénzt, ésa nem kevés befizetett lóvéból nem kórházigazgatók nyaralását szeretném állni, hanem normális ellátást látni.

Amúgy ha gyerekként engem 1 ágyasba tettek volna, halálra unom magam.

Még a 80-as években a siófoki kórházban (gyakori vendég voltam) nem egyszer megesett, hogy a szülők be se mehettek a gyerekükhöz, csak úgy miért ne. Meg szigorú látogatási idő.

Semmilyen lelki sérülést nem szedtünk össze, senki nem lett sorozatgyilkos, stb.

Smacika 2009.09.14. 14:44:57

@Énbagoly: Így van. A kislány anutájának is javaslok egy műtétet, mégpedig az agyával kellene kellene kezdeni valamit.
Mert biztos nem komplett, hogy azért a kis pöttyért kést engedett a leánya orcájához közelíteni.

É2I 2009.09.14. 14:47:19

@csibemail:
Nem, neked nem kell pszichológus. Te úgy cselekedtél, ahogy kellett.
Sőt, ez a katicás megoldás igencsak normális és találékony szülőnek mutat. :)

(Nagyon sok embernek van valamilyen anya/apa jegye, vagy valamilyen foltszerű elváltozása. Sokuknak nem is eltávolítható ilyen-olyan okból.
Ezt már gyermek korban meg kellene magyarázni, ha azért kicsúfolják érte. Erre kifejezett jó példa a tied.)

Énbagoly 2009.09.14. 14:49:32

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: Baromi hülye világban élünk ám, ahol rohadt fontosak a külsőségek. De akit már egy ilyen szép kislány arcán lévő pici pötty is zavar, azt nem tudom megérteni.

@ColT: Azért nekem vannak gyerekként rossz emlékeim a kórházról! Meg arról, hogy hogyan bántak a gyerekekkel, ha a szülő nem volt ott. Na, azt nem kívánom a mai gyerekeknek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 14:55:51

@Kitalátor feljegyzetei: Ez jó, még nem is gondoltam rá :/

@Énbagoly: Szsz' bagoly!
Bicskanyitogató, abban igazad van.

2009.09.14. 14:57:00

Miután a kommentelők mindenről lehúzták a vizes lepedőt, én felvetném a kislány felelősségét. Egy gyerek ugyanis nem akárhová születik. Vannak bűnös lelkek akik azért jönnek a világra, olyan környezetbe születnek, olyan idióta szülőkhöz, nagyszülőkhöz, akik ilyesmit is művelnek vele mint a posztban. De vannak durvább dolgok is.
Tehát a kislány szándékosan született iylen helyzetbe, ez a dolgok öntermészete volt és így most minden a helyére került: doki a ***ába, sünök ánuszba, heg az arcra.
Menjünk fröccsözni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 14:57:30

@Énbagoly: Nekem is vannak, de az leginkább azért, mert nem vannak ott a szülők.
Velem a személyzet különösebben sosem volt bunkó.
Persze, amúgy jó lenne ha az állami ellátás normális keretek között történne, de ahhoz nagyon sok mindennek kéne változnia. Változzon is...!

vatikati 2009.09.14. 14:59:01

Ez nagyon durva, így kiírni egy nagy szaktekintély nevét. Illene tőle is reagálást kérni. Dr. Tasnádi heti kétszer rendel a Heim Pál kórházban, és ha jól tudom Ő foglalkozik egyedül a csecsemőkori haemangiómáva.
Az én nagyobbik lánykám fején volt két érdaganat és a szeme alatt is egy. 4 hónapos korára a nagyobbik egy tojás méretét vette fel, a másik kettő is igen csak megnőtt. A Doktor Úrnak köszönhetjük, hogy a most 4 éves lánykánk haemagiómái szinte felszívódtak. És ha heg marad utána? Na bumm, ez van. Ha láttátok volna mekkora kivörösödött dudorokkal teltek a mindennapok.
A poszt írójának üzenem, adjon elérhetőséget, szívesen küldök képet, hogy ámuljon és bámuljon.

Smacika 2009.09.14. 14:59:14

@É2I: Mélyebben, mélyebben.:-)
@Énbagoly: Ja, csak nézd meg a gyrekeszépségversenyeken indított 3-5 éves kislányokat.
Szörnyű, hogy már ilyen fiatalon másfél kiló vakolat van az arcukon, kövérnek és csúnyának tartják magukat, anyuci meg apuci pedig aszisztál hozzá, hogy már gyermekkorban ribancnak nézzen ki a lányuk.
Mi lesz ezekből a srácokból ha felnőnek?
Drogos alkeszek, míg túl nem adagolják magukat.

Impega 2009.09.14. 14:59:29

Reszmrol az elso pötty nem zavar. A masodik ketto igen. Akkor most mi van?

staropramen 2009.09.14. 15:00:16

Sztrovacsekek!
Ha majd egy művész meg akarja szoborni az idióta nagypapa allegorikus alakját, nem kell keresni modellt.Megvan, megtaláltuk.Mellékalakként oersze anyuka és a nagymama tarthatja a koszorút a tata feje fölé.

Szerintem anyuka olvassa a kommenteket,de nem akar házhoz jönni a hülyelibázásért.

Fairy Girl 2009.09.14. 15:00:55

Ha az én anyukám a beleegyezésem nélkül elvinné a kutyámat mondjuk kutyakozmetikába és levágatná róla a szőrt (pincsi-divat...), hát mint mondjak, nagyon mérges lennék (pedig az csak egy kutya, és csak egy kis szőr, ami visszanő). Hát még ha a gyerekemről lenne szó!

The Good Boy 2009.09.14. 15:02:34

@ColT: szerintem az egyágyas szoba reggel nyolc és délután 1 között az ideális (addig volt a gyerköc lakó). Mivel gyakorlatilag a mütét elöttiperceket töltötte ott, meg a nyugodt ébredést és a hazaindulást (nem napokat volt ott).Amúgy a szoba tele volt könyvvel, meg videóval (gondolom a tovább maradó páciensek kedvéért), nem a folyosó végén egy tv, meg 3 szétolvasott könyv.
Nekem sem tetszik, hogy fizetem feleslegesen a tb.-be a milliókat (éves szinten) és párévente amikor muszáj, meg külön tejelek egy magáncégnek. De az időm és az elláátás minősége megéri nekem. Ha valamelyik variációról lemondanék, az az állami sarc lenne:)

Fairy Girl 2009.09.14. 15:02:38

@vatikati: Nem baj, hogy itt egy pici pötty helyén egy sokkal nagyobb heg lett? :) Ha jól sejtem, a posztoló nem kérdőjelezte meg, hogy más orvosi eseteket az orvos nem látott el jól. Ő csak azt írta le, hogy vele hogy beszélt, és hogy a gyerek arca nemhogy szebb, de "rondább" lett (szerintem se ronda, de végülis nem ez volt az elvárás valóban).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 15:05:19

@The Good Boy: Hm, ha csak 1 napot volt, az tuti dolog :) Nem azért hogy milyen szobában, hanem úgy általában. Sosem jó gyereknek kórházban lenni.

csibemail 2009.09.14. 15:06:25

jeleztem a kórháznak a cikket! egy orvost így lejáratni!!!!!

Énbagoly 2009.09.14. 15:08:56

@ColT: Szia! Mostanában ráérsz onolni? :))

mayo75 2009.09.14. 15:11:26

Erről a Tasnádiról írhatna még valaki, nekem is van időpontom hozzá a gyerekkel. Nem esztétikai kérdés,teniszladba méretű daganat:S Mondjuk nem az arcán,hanem a lábán.

st.beata 2009.09.14. 15:11:41

Tudom, hogy nagy barom voltam, hogy nem tiltottam meg apámnak, hogy orvoshoz vigye a gyereket. Téved aki azt gondolja, hogy nem hibáztatom magam érte. Nem is hoztam volna nyilvánnoságra az esetet (hiszen semmit nem változtat a történteken), ha a professzor úr az utolsó vizit alkalmával nem hazudik a képünkbe, hanem mondjuk elnézést kér. Nem vagyok sem bőrgyógyász sem érsebész professzor és nem a sarki hentes garantálta, hogy nyom nélkül gyógyulni fog.

Énbagoly 2009.09.14. 15:12:00

@ColT: Sajna nekem személyzetes szar sztorijaim is vannak. :(

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: a gyerekszépségversenytől leszek csak igazán pipa! Ezeket simán betiltanám!

@Impega - a dolgozô nõ: helyesen gondolkodsz. És esetleges gyerekeidet nem fogod minden hülye pötty miatt orvoshoz cipelni.

csibemail 2009.09.14. 15:14:56

@st.beata:
te tanulatlan marha! hogy képzeled te,hogy egy egyetemet végzett szaktekintélyt becsmérelj??? a hülye apád mit nevelt vajon belőled? és ha apád szenilis,és nem emléxik mit mondott az orvos???? és mindezt egy 5 éves ártatlan kislány szívja meg!!! hülye vagy életem!!! nem kicsit!

Énbagoly 2009.09.14. 15:15:31

@st.beata: Mégis benéztél?
A szülői tekintélyre hallgatni ilyen idős korban már tilos!
És szerintem még én fogalmaztam a legfinomabban.
Az orvosról meg inkább nem mondok véleményt, mert bevezetnék a cenzúrát a homáron.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 15:19:27

@st.beata: @Énbagoly: Azt senki sem tagadta hogy a dokinak szögesdrótos kötél járna...

Énbagoly 2009.09.14. 15:20:46

@ColT: Szegény sün, el fogja veszíteni a munkáját, mert túl lájtos némelyik esethez. Lásd ezt.

Dax 2009.09.14. 15:21:06

nekem egy anyajegyemet vágták ki, hogy utána szinte egy kráter maradt ilyen koromba, 10 év után (15 éves koromra) semmi nem látszódik belőle, remélem a kislánynak is ilyen szerencséje lesz

forrórágógumi 2009.09.14. 15:21:10

Gratulálok a szülőknek, elbaszták a gyerek arcát egy életre. Kamaszkorára dadogni fog és csúfolni fogják, az első önálló fizetését plasztikára fogja költeni, ami ugyanúgy nem fogja megoldani a problémáját, sőt újabbat generál, mert csak nagyobb lesz tőle a heg, és végül alapozó nélkül ki sem teszi majd a lábát a házból 60 éves koráig. Mégegyszer gratulálok. Ja, mellesleg, nekem is van műtéti hegem, tudom miről beszélek....de ezt legalább magamnak csináltam.

Fairy Girl 2009.09.14. 15:22:19

@csibemail: Ja, gondolom akkor te vagy a doki, vagy valaki a kórházból :) ezzel most nagyon leleplezted magad :)

Smacika 2009.09.14. 15:23:32

@st.beata: Garantálni az orvostudományban bármit?
Hiszel a mesékben mi?

csibemail 2009.09.14. 15:24:08

@Fairy Girl:

tévedsz! nem is ismerem az orvost! dunaújvárosi vagyok,és ha visszaolvasnál,az én gyerekemnek dettó ez van,csak a másik oldalon! és tudom nevelni a szüleim!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.14. 15:24:53

@staropramen: Pedig a hülyepicsázás is túl enyhe neki...
Olyan, mint a szovjet borotválógép. Amikor mutatták Kohn bácsinak, ő csk pislogott:
"- Nu, de hiszen az emberek arca nem is egyforma!
- Hát először még nem ..."

Fairy Girl 2009.09.14. 15:27:03

@csibemail: Én csak arra céloztam, hogy ez a hangnem itt nem szokás. Lehet kulturáltan is basztatni a másikat.

st.beata 2009.09.14. 15:27:46

@csibemail: nézd meg milyen volt (amit egyébként több száz fényképfelvétellel és tanuval igazolni tudok) és milyen lett. Nem kell nagy szaktekintélynek lenni ahhoz, hogy valaki megállapítsa, hogy nagyon el lett b****a! Apámat pedig anyám is elkísérte (mintha éreztem volna, hogy tanura lesz szükség)

2009.09.14. 15:29:30

@csibemail: egyetemet végzett szaktekintély ???
Először mosd ki a szád amivel mocskolódtál. Másodszor mi itt már nem szoktunk térdrerogyni egy egyetemi diplomától. Nekem kettő is van.
Ettől még lehetek kontár és erkölcstelen is.
Te vagy egy szerencsétlen idegbeteg, hogy itt túráztatod magad.

Énbagoly 2009.09.14. 15:31:45

@st.beata: Jó lenne különben, ha az apádnak néha nemet is mondanátok, ha ilyen hülyeségeket akar csinálni! Akár az anyukád, akár te.

Impega 2009.09.14. 15:34:01

@Kulics: Neked tenyleg ketto van? Azt hittem csak a gumicsimmabol jutott ketto.

@csibemail: hozzaszolasod koszonjuk, semmit ero volt. Valtoztass hangnemet, kulonben elkuldunk a dunaujvarosi kohoba szenet lapatolni. bar ez a hangnem meg ott sem felelne meg.

Tökös Veréb 2009.09.14. 15:35:53

@Kulics: a legjobb mikor 2 embernek van 3 diplomája, de olyankor nagyon skeptikus az ember :)

csibemail 2009.09.14. 15:36:45

@Énbagoly: a gyermeked a Te felelősséged!!
ahogyan az enyém a sajátom! nem is hurcolássza más orvoshoz!!

csibemail 2009.09.14. 15:39:15

@Kulics: a kettővel,ha neked is olyan munkahelyed van,ahol van szamárlétra,és bizonyos munkák eredményével léphetsz előre,akkor tudni fogod mi a szamárlétra! kommunikációs és gazdasági diplomával csak vegetálni lehet! az orvosi szakvizsgákat elért eredményekért "osztogatják"! olvass már utána,hogy hányszor védte meg a diplomáját! és azt is mi kell hozzá!

Énbagoly 2009.09.14. 15:41:38

@csibemail: hát, az enyémet se! ezért is nem tudom megérteni a posztolót, hogy hogyan engedhette ezt meg a szüleinek.

csibemail 2009.09.14. 15:44:23

@Énbagoly: csúnya lett a heg! oké! és a következő lépés a plasztikai sebész lesz??? most már el kell olyannak fogadni,amilyen! egy szülőnek mindenhogy szép a gyermeke!

Énbagoly 2009.09.14. 15:45:37

@csibemail: szerintem ez nem igazán jó hozzáálás, mert miért ússzák meg mindig az orvosok, ha elcsesznek valamit?

2009.09.14. 15:47:15

@csibemail: mit vergődsz már azon hogy véded a dokit aki elcseszte a kislány arcát ???? Én amúgy tényleg skeptikus vagyok. summa cum homarum.

Tökös Veréb 2009.09.14. 15:47:42

@Kulics: mert tévedhetetlen ember nincs és a végén nem maradna orvos!

csibemail 2009.09.14. 15:48:00

@Énbagoly: nem biztos,hogy elcseszte! az arc szerkezete másként működik,mint a test más részén! bele kell kalkulálni a hegesedést! ha bárányhímlős lesz,és elvakargat tizet az arcán mit csinál? átültetést??? minden műtét kockázatos. egyik ezért,másik azért....... ezek után kivarratja magát a gyerek kamaszként,és nem megy el leszedetni sem!

csibemail 2009.09.14. 15:49:33

@Kulics: végigseggeltem az egyetemet! nem a dokit védem,hanem a leírt,megtanult és bizonyított tudományt! ja... és még mindíg tanulok! 30 évem van a nyugdíjig,de én még akkor is tanulni fogok! mert az én/mi diplománk megköveteli!!!!

staropramen 2009.09.14. 15:49:51

@st.beata:
A kedves mamától sem kérnék tanácsot.Ha a papának el is ment az összes esze ,neki maradhatott volna annyi, hogy azt mondja: nem!

staropramen 2009.09.14. 15:55:47

@csibemail:
nem a dokit védem,hanem a leírt,megtanult és bizonyított tudományt!
Nem tudom te mihez szólsz hozzá, de itt ma a leírt,megtanult és bizonyított tudományt a világon senki nem támadta.Te a mundér becsületét véded,az orvosi tekintélyt.Azt már felfoghattad, hogy errefelé a vak tekintélytiszteletnek nincsenek hagyományai-és akkor még finom és kecses voltam.

Énbagoly 2009.09.14. 15:56:57

@csibemail: ahogy látom, nem érdemes veled vitatkozni, mert határozott saját véleményed van. Oké.
Én csak az orvos hozzáálását a dolgokhoz tartom nem megengedhetőnek. Az arrogancia, és félrebeszélés helyett, kedvességgel szerintem sokkal többet ért volna el.

2009.09.14. 15:57:20

@csibemail: "nem a dokit védem,hanem a leírt,megtanult és bizonyított tudományt!"
Az orvosi izé az nem tudomány. Mert nem egyengépekkel dolgoznak, hanem változatos emberekkel. És egyik így működik, a másik úgy. Az orvos csak PRÓBÁL valami szabályszerűséget felfedezni. De ez sokszor nem sikerül.
A tudomány egzakt dolog, 2*2=4, ez az orvosoknál NEM így van.
Legdurvább a bőrgyógyász, nekik még csak lövésük sincs mi mitől van és totál sötétben tapogatóznak.
Látszik, hogy semmi közöd az orvos"tudományhoz", ha ilyeneket írsz.

csibemail 2009.09.14. 15:58:30

@staropramen: szimplán kizártnak tartom,hogy szülői nyilatkozat nélkül megcsinálta az orvos! azt ugyanis kötelező! vagy ott kell lenni anyának is!
nekem nincsenek panaszos betegeim,csak hozzátartozóim! de ők sem panaszkodnak! már minek!

staropramen 2009.09.14. 15:59:58

@csibemail:
No ebben a szülői nyilatkozat dologban lehet valami.Persze magánrendelőben jó pénzért....

csibemail 2009.09.14. 16:02:01

@Kulics: "Az orvos csak PRÓBÁL valami szabályszerűséget felfedezni. De ez sokszor nem sikerül."
na ezért lettem orvos szakértő! abban kizárólag szabályok vannak! és az orvoslás csak addig áll találgatásokból,míg meg nem dönti egy vizsgálat!

dave_grohl 2009.09.14. 16:06:23

@csibemail:

Én is, mégsem vagyok alpári, bunkó, ha mások b@szogatásáról van szó. Még az internet jótékony rejtekének mélyéről sem.
Amúgy meg, ha már ennyire büszke vagy az élethosszig tartó tanulásodra, jó lenne, ha nem égetnéd magad a mindÍg-féle hangsúlyozásal. Ennél már csak a muszáLY rosszabb.

Végül egy kis ON: Posztoló maga is elismerte, ökörség volt a nagypapinak megengedni ezt a kamikaze-akciót. De nem is ez volt a kérdés, ha jól emlékszem. Viszont én élek a gyanúperrel, hogy a prof. nem mondott olyat, hogy garantálja, nyoma sem marad a kis pötty eltüntetésének. Manapság már az orvosok (is) óvatosan bánnak az ilyesféle ígéretekkel; és nem ok nélkül.

cckk 2009.09.14. 16:06:30

pont írni akartam, h műtét előtt nem kell aláírni vmi papírt a szülőknek, h beleegyeznek?

csibemail 2009.09.14. 16:11:28

@dave_grohl: mindenki a kaptafájánál! mint szülő és/vagy nagyszülő ha olyan okos vagyok,hogy végigjárom ama lépcsőt,hogy egy ilyentől megszabadíthatom a csúfnak vélt unokám,akkor élek a gugli lehetőségével,és utánaolvasgatok! vagy felkeresem a háziorvosom,és tőle informálódok! ezt mint szülő írtam! és láss csodát! a keresőbe beírva,miszerint érsebészet szövődmények mennyi sok érhető szart dob ki!!! mint komment író,ha más nevét,munkahelyét van pofám kiírni,akkor magamat is felfedem!

csibemail 2009.09.14. 16:12:36

@dave_grohl: de mondjuk első körben az orvos elé állnék a problémámmal!

st.beata 2009.09.14. 16:13:47

Nem írtunk alá semmiféle nyilatkozatot sem én sem a szüleim.

Impega 2009.09.14. 16:16:35

@csibemail: Ha nem volt altatas, akkor lehet nem kell nyilatkozat. Nem tudom hogy van. Altatashoz kell, az tuti.

2009.09.14. 16:18:36

@st.beata: ez esetben jó eséllyel perelhettek.

dave_grohl 2009.09.14. 16:21:17

@csibemail: Ezt most nem értem, miért nekem? Ezzel együtt, igazad van, ha már ennyire zavar a kislányom arcán ez a pötty, amivel az olasz orvosok szerint nem kell foglalkozni, de én csakazértis hazahozatom a gyereket - az egyébként jó hírnévnek örvendő, nagy szaktudású - magyar orvosokhoz, akkor ha később gond adódik, megbeszélem vele, mielőtt lejáratom a fél ország előtt.

Impega 2009.09.14. 16:22:02

ColT biztos megtudna mondani. O itt az ugyeletes beteghordo, nem?

cckk 2009.09.14. 16:22:59

Redukálom az esetet: naív és gyakorlatlan nagyszülők elmennek a dr.prof.szaktekintélyhez, aki nyájasan elhiteti velük, h semmiség és megoldható a magánrendelőben 5 perc alatt. Ki ne hinné el ezt?

Miigeii 2009.09.14. 16:34:08

Szokjunk már le a vagdalkozásról, a tizenkét egyidejűleg használt felkiáltójelről, az otrombáskodásról. Anyuka mia bánatos úristennek engedi, hogy a gyereket a angyapa hobbiból hurcolássza az sztk-ba? Tudtam én eddig is, hogy reggelente kamuból van tele minden jármű, az ilyenek miatt. No de a lényeg, hogy nagy hiba volt, de lehet kulturáltan is véleményt nyilvánítani. @csibemailnél sokkal kulturáltabban.

csibemail 2009.09.14. 16:34:08

@Impega - a dolgozô nõ: de egy odatévedt bácsi egy kisgyerekkel akkor sem csináltathat ilyet! másrészt nem a maszek rendelőben volt a beavatkozás,hanem kórházban! ezt írta az anya! had kérdezzem már meg! anya hol volt?

reunalla 2009.09.14. 16:35:40

az egy dolog, hogy felesleges műtétet csináltattatok a gyerek arcán, és randa lett a vége...de azt árulja már el valaki, hogy minek kellett a gyerek fényképét berakni a poszthoz, elég lett volna a heg...mondjuk mivel úgyis baromi sok kidobandó pénzetek van, keressetek egy ügyvédet és nem vagyoni kárért lehet perelni...ja és adom a számlaszámom is, hogy a felesleges lótyit átutaljátok....

AMÚGY MENNYIBE KERÜLT A MŰTÉT????

csibemail 2009.09.14. 16:35:51

@Miigeii: várd meg am,íg egyszer a Te neveddel fikáznak valamit! ha elcseszek valamit,nem mást vádolok!

vatikati 2009.09.14. 16:38:49

@Fairy Girl: Csak a meg nem hallgatott oldalt próbáltam megvédeni, joggal :)

Fairy Girl 2009.09.14. 16:39:45

Én csak azt szeretem, amikor egy orvost basztatnak mert hibázott (mert hibázhat, csak nyilván más a következménye mint mondjuk ha Icuka elbérszámfejt valamit, vagy én az egyetemen nem írok be egy ötöst valakinek), akkor AZONNAL megjelenik egy legalább ugyanolyan tudással, tapasztalattal és hangerővel rendelkező másik orvos, és osztja az észt. Ész nélkül, vakon. Muhaha.

Fairy Girl 2009.09.14. 16:41:10

@vatikati: Persze ez rendben is van, de amikor nekem elcseszték a térdműtétem, akkor se mentem oda a többi beteghez, hogy ja, a tiétek jó lett, hurrá :) attól nekem se jobb, se rosszabb nem lesz, és attól az orvos sem lesz se jobb, se rosszabb. (Lásd előzős hozzászólásom a hibázásokról.)

Miigeii 2009.09.14. 16:44:25

@cckk: Én azt gondolom, hogy ha nincs más, akkor a beteg, lázas, köhögő gyereket nagymama vigye el az orvoshoz, legyen kedves, ha semmilyen áron nem tudom megoldani, és megkérem szépen. (vagy hívjon orvost.) De csak az akkut esetekben jöhet szóba a nagyszülői önállóság. Szép is lett volna, ha engem lepasszolnak gyerekként a nagyszülőkhöz egy hétre, és amikor anyuka kérdezi, hogy milyen volt a nagymamáéknál, elkezdem sorolni 5 éves fejjel:
- voltunk az érsebészeti klinikán
- voltunk fül-orr-gégészeti rutinműtéten
- voltunk tüdőgyógyásznál
- voltunk gyermekpszichológusnál.... :))

Na ne. Nagyi csak ne önhatalmúskodjék.

Fairy Girl 2009.09.14. 16:47:58

@Miigeii: Egyetértek, és külön hála a "kulturált" szó helyes leírásáért :)

2009.09.14. 16:49:10

@Miigeii: ezt nem tudhatod. Vannak családok, ahol a felnőtt, saját gyerekkel rendelkező családos nőt még mindig gyerekként kezelik a szülei. Patologikus személyiségzavar, igen, de sajna sok ilyen van.

Miigeii 2009.09.14. 16:51:03

( @csibemail: Ha elolvasod, mi a véleményem, akkor talán azt is megérted az egészből, hogy a véleményem szerint a stílusod bántó és finoman szólva erős. )

Miigeii 2009.09.14. 16:54:16

@Kulics: úgy értettem, hogy nálam így lenne. Persze, tudom, hogy sok kisiklott felnövés van, csak azt vázoltam, hogy majd nálam hogy. Nem voltam egyértelmű, lám, indulatból írtam..?! ;)

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.14. 17:00:43

kedves anyuka, nagypapa, nagymama, doktorbácsi ... KÖNNYŰ MÁS FASZÁVAL A CSALÁNT VERNI?

Az orvosé az első szerep, neki kellett volna megállj-t parancsolni, tudhatta, hogy marad-e nyom ... de úgy látszik a pénz fontosabb volt.

1 mezei utas 2009.09.14. 17:03:25

Nem kellett volna balra szavazni...

blamm 2009.09.14. 17:13:54

hát érdekes, így jár a túlbuzgó szülőkkel-nagyszülőkkel megáldott gyerek. mér nem lehetett megvárni, míg kicsit megnő, és megkérdezni "zavar-e aza kis valami az arcodon, leműtse e a doki?" Szerintem nem zavarta volna..

Ha meg ennyire minden hülyeségért orvoshoz hurcoljátok szegény kislányt, most lehet menni a plasztikai sebészetre és oda is befektetni 1 műtétre.

csibemail 2009.09.14. 17:15:44

@Miigeii: elsősorban szülőként,ugyan ezen esztétikai problémával rendelkező szülő vagyok! sértő? hát nem tudom! én mélyen hallgattam volna a szülő helyében,ha nem tudja kordába tartani a szüleit! és elsősorban szülőként vagyok az eseten felháborodva!!!!!!

Mylady 2009.09.14. 17:32:04

@st.beata:
ha még nincs begyógyulva a seb, akkor hámosító (neogranormon), ha már teljesne begyógyult: contratubex* a seb elhalványítására
a hegek egyébként hónapokig pirosak és fokozatosan fehérednek ki
remélem, sikerül teljesen eltüntetni, de mint fentebb írták sokan: gyönyörű a kislány

*anno volt egy barátnőm, 16évesen kismotorral hatalmasat esett, a fél arcáról lenyúzta a bőrt... ilyen kenőcsökkel kezelték, a végén semmi nyoma nem maradt...

Ellenőrző szerv · http://indexfuck.hu 2009.09.14. 17:33:25

Én mondjuk az összes olyan orvost kiirtanám aki a magánrendelőjébe tereli a beteget,azt meg különösen aki utána a közszolgálati infrastruktúrát használja...
És ez persze vonatkozik a kórházban külön betegszobával rendelkező főorvos és professzor urakra is!

st.beata 2009.09.14. 17:36:13

@csibemail: kedves független -hisz ez tisztán látszik- , nagyon diplomás orvos szakértő: ha a professzor tudja mit csinál, hogyan nyúlhatott hozzá tavasz végén, ilyen heget produkálva az archoz? Tavasz után nem nyár jön?

st.beata 2009.09.14. 17:37:40

@Mylady: köszönöm a biztatást.

csibemail 2009.09.14. 17:40:42

@st.beata: hogy hozod ide az évszakokat?

csibemail 2009.09.14. 17:41:51

@st.beata: a szülői felelősséghez? /ez lemaradt!/

Smacika 2009.09.14. 17:51:20

@st.beata: Kedves! Már Gregory House is megmutatta, hogy az orvosok is hibáznak!
Persze ez nem vigasztal meg téged, de csak az bacchat el valamit aki csinál is valamit.
Mint előttem írta @Fairy Girl: Ha Icuka elbérszámfejt valamit, abból nem lesz maradandó sérülés.
@csibemail:
A kedves szakértők meg nem dolgoznak érdemben, csak sok pénzért írogatnak sok-sok milliós véleményeket.
Lásd békávé.

UTakeMe 2009.09.14. 18:08:35

A posztolónak is igaza van, meg annak is, aki azt mondja: ha több orvos is azt mondta, ne pizskálják, akkor miért piszkátlák? A kislányt nagyon sajnálom, mert amúgy nagyon szép arca van.

st.beata 2009.09.14. 18:16:49

@csibemail: ezek szerint tényleg sokat értesz hozzá. Egyi ilyen heget szigorúan ovni kell a naptól, még anyajegy eltávolítást sem végeznek nyár elején, vagyis tisztán látszik, hogy a hegnek nem kellene ott lennie.

csibemail 2009.09.14. 18:19:58

@st.beata: én simán leszedettem! de nem is toljuk a gyereket a tűző napra! ilyenkor használunk tapaszt! hidd el,beválik!

csibemail 2009.09.14. 18:21:07

@st.beata: arról meg pláne nem hallottam,hogy nem távolítanak el évszaktól függően egy anyajegyet! arról már igen,hogy szólnak,ne tedd ki közvetlen napsütésnek!

csibemail 2009.09.14. 18:22:43

de én még mindig a szülői felelősségen lovagolok! hol voltál a beavatkozás ideje alatt? és az előzetes vizsgálatok idején?

flamer 2009.09.14. 18:25:50

@csibemail: Te egy ilyen baszatlan hülye picsa vagy aki otthon professzori diplomákra masztizik, vagy mégis, mi a lófasz bajod van?
Az általad istenített diplomás köcsög alaposan elbaszott valamit, aztán még annak is alapos tanúságát adta, hogy gerince sincs.
Ezen túl sok dolgot nem lehet nem érteni.

st.beata 2009.09.14. 18:27:46

@csibemail: persze hogy én vagyok felelős vagyok érte, de ez nem mentesíti az orvost. Ha apám azzal viszi oda, hogy amputálja le a lábát akkor lehet, hogy most tolókocsiban ülne?

csibemail 2009.09.14. 18:31:00

@flamer: nekem van annyi eszem,hogy vigyázok a gyerekemre! amennyiben mégsem,nem mást hibáztatok! és megmondom őszintén,az én szüleimnek fel sem tűnik a gyerek arcán "csúfság"! az enyémnek is van a másik oldalon! véletlen sem diplomára masztizás! hamarabb perelném az apám,mint az orvosom! anya ebben az esetben szerintem nem is perelhet,mert meghurcolják,hogy a tudta nélkül végezték el mindezt! és itt jön szóba a szülői felelősség! ismét!

csibemail 2009.09.14. 18:33:35

@st.beata: nem! apukát kellett volna olasz orvoshoz vinni! és elfogadtatni vele,hogy a kis unokája a leggyönyörűbb a világon!!!!! mit fogsz mondani a kislánynak,ha felnőttként megkérdezi mi az ott neki? az igazat? mert én tuti szarul venném ki,hogy csúnyának vélt a nagypapám! olyan szép ez a kislány! őszintén! még azzal a heggel is!!!!!!!

flamer 2009.09.14. 18:34:01

@csibemail:
Kedvesem, higgadj le, a pontot az M betűtől kettővel jobbra találod.
A kislány arcát meg nem a nagyapja, hanem a professzor műtötte, és igen, ő volt az, aki nekiállt hazudozni is.
Ja, meg a professzor mondta azt is, hogy egyáltalán megműti.

csibemail 2009.09.14. 18:35:47

@flamer: egy dologban tartom hibásnak az orvost! azt kellett volna mondania,hogy így is szép a kislány! és nincs szükség semmilyen műtétre!

st.beata 2009.09.14. 18:38:07

@csibemail: Ha ott vagyok akkor jobban sikerült volna a professzor úrnak a rutin beavatkozás? Miért nyúlt hozzá, ha tudta, hogy ez lesz/lehet az eredménye? Vagy szerinte ez jobb lett mint volt?

flamer 2009.09.14. 18:38:56

@csibemail: Tehát akkor az, hogy hazudott a kockázatokról, elbarmolta a műtétet és utólag nekiállt letagadni mindent, az a szokásos, normális és etikus orvosi viselkedés része?

csibemail 2009.09.14. 18:53:36

@flamer: egyszerűen elképzelhetetlennek tartom,hogy ezeket nem mondta! inkább arra,hogy apukád takarózik! fasz orvossal én is találkoztam bőven,trehánnyal is,mert abból is van elég! kérd ki a műtéti naplót! ahhoz jogod van! közintézményben volt! de menj fel házipatika.com-ra és kérdezz meg egy érsebészt,a "műtéti" lehetőségekről,mintha most akarnád elvinni!

és még valami! ha ott vagyok,nem nyúl hozzá senki! nem észrevenni egy 7hónapos méhen kívüli terhességet az hiba! súlyos hiba! de egy heg gyógyulását szülői felelőtlenségből,megelőzhető módon vétségnek venni...na az is súlyos hiba!
szedtem már ki zacskóból gyereket több darabban,na az csúnya volt! de egy értágulat..... a gyerekeinket is arra tanítjuk,hogy olyannak fogadjuk el magunkat és másokat,amilyenek!

csibemail 2009.09.14. 19:00:05

@flamer: pénzsóvár,trehány bunkó orvosból tele a padlás! sőőt! elindult a fásult trendi is! de azt kétlem,hogy az orvos ezeket nem mondta! kérd ki a műtéti jegyzőkönyvet! nekem inkább a nagypapa takarózása tűnik ki! "elvégre nem lett leírva,hogy mit mondott az orvos" bárki hazudhat! egy 7hónapos méhen kívüli terhességet amibe mama-baba belehalt,azt nem észrevenni súlyos orvosi hiba! de egy felelőtlenségből meghozott megelőzhető döntés az már persze annyira nem! láttam én már zsákban gyereket több darabban! az csúnya! de egy aprócska értágulat..... mindannyian arra neveljük a gyermekeinket,hogy olyannak fogadjuk el magunkat és másokat,amilyenek!

frutella 2009.09.14. 19:01:16

Úgy gondolom, hogy kissé korai volt ezt a levelet megírni/kitenni. Egy-egy mélyebb sebnek több idő kell, hogy teljesen meggyógyuljon.
Aki pedig nem gondol arra, hogy minden a bőr mélyebb rétegét érintő vágásnak megmarad a nyoma, háááát....

csibemail 2009.09.14. 19:01:26

mégis elküldte az előzőt! :)

csibemail 2009.09.14. 19:04:24

@frutella: én egy ideig a sós víztől is védeném!

flamer 2009.09.14. 19:04:45

@csibemail: Értem, tehát te ott se voltál, de eldöntötted, hogy a posztoló hazudott. Hadd gratuláljak az éleslátásodhoz!

Gondolom, az lesz a következő, hogy nem is az orvos műtötte meg, hanem a nagypapa otthon a konyhaasztalon a szalonnázó bicskájával.

csibemail 2009.09.14. 19:07:38

@flamer: ersze ersze! mert te meg mögöttem,és tudod,hogy ki hazudik! vettem! további jó szórakozást a tudós klubbnak! bea! ne szülj többet,vegyél kutyát!

CID 2009.09.14. 20:07:18

Szerintem egy csöppet sem romlott a kiscsajszi esztétikai megitélése.
Magyar orvosok olyanok, amilyenek. Szeretnek pénzt keresni, néha hibáznak ( gondolom, mint külhonban ).
Homárról remélem leperelik a páncélját.
Nagypapit meg a krematóriumba kellene küldeni. Anyucit csak azért nem, mert anya nélkül maradna a kiscsajszi( Persze, lehet nem járna rosszabbul )

Azt persze még mindig nem "értem", hogy miért itthon akarták, első nekifutásra TB alapon megoldani azt, amit a természet egyébként is megoldott volna.

vigtory 2009.09.14. 20:33:15

Mondjuk azt nem értem hogy minek kellet akkor eltüntetni azt az értágulatot ha semmi bajt nem okozott volna a jövőben
mert hát minek orvosi beavatkozás ha nincs rá szükség? Ez csak a szülők hibája csak mert a gyereküket tökéletesnek akarják látni.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.14. 20:34:16

Egy ilyen felszíni vagy felszín közeli beavatkozásnál szokott maradni heg időlegesen. Az ilyen bigyók amúgy szépen el tudnak múlni. Ez 4 hónapja volt. Egy év minimum, mire valamit fakul. Nem vagyok szakember, de nem vagyok benne biztos, hogy a skac nem vakarászta, nem került bele szennyeződés, stb. Megértem, hogy ideges vagy emiatt, de minek kellett ezzel kés/lézer alá küldeni? Gondolom nem volt bevérzés veszély vagy ilyesmi. Mindegy. A Heim Pál szerintem még mindig messze a legjobb gyermekkorház Magyarországon. A Tasnádit nem ismerem, de nem hiszem, hogy emiatt a sztori miatt máshoz vinném a gyerekemet, amennyiben őt ajánlják. Amit tudomásul kellene venni, hogy az orvosok nem tucatárúval dolgoznak, hanem emberekkel. Minden páciens teljesen más. Ami az egyiknél könnyen gyógyul, az a másiknál sokáig látszik, stb. Nem is akarom szaporítani a szót. Esetleg egy plasztikai sebészt érdemes megkérdezni, hogy mit javasol. Lehet, hogy felvilágosít.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.14. 20:38:42

@Itschykhatschy: mellesleg nekem (anyajegy) is van olyan hegem, ami három év után kezdett el fakulni, és négy év után kezdett szintre jönni. Elmúlni soha sem fog, viszont az anyajegy rossz helyen volt, ergo megérte.

Mille38 2009.09.14. 21:16:59

Beáta!
Szeretnélek biztatni, nekem több anyajegyet is levettek arcról. Egyik sem gyógyult nyomtalanul, de legtöbbször csak pár cm-ről észrevehetők. Mindegyiknek több hónapig, esetenként egy évig is tartott a gyógyulása.
A kislányod még nőni fog, a heg egyre kevésbé fog látszani és egyébként sem több, mint egy elkapart bárányhimlő hely, amiből sokunknak van jó pár.
Egy jótanács: ne bízd az ilysemit a szülőkre, a felelősség egyes-egyedül a tied.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2009.09.14. 21:33:22

Kedves Beáta!

Tasnádi professzor évtizedek óta, gyógyítja gyermekek tízezreit.

Tán hihetetlen, de éppen ma voltunk nála 1 éves kislányunkkal, és 4-edjére kezelte a szeme melletti Hemangiómát. Mint eddig, rengeteg gyermeknek, szépen gyógyul, és ahogyan azt elmondta, - mert az európai hírű prof nem hiszem, hogy csak bennünket tisztelt meg az igazság közlésével - 2-3 éves korára gyógyul be teljesen, nyomtalanul, és 3-4 havonta kell kezelni.
Kedves Beáta, úgy gondolom, tipikus félrehallások és trehány gondolattársítások, vagy egyszerűen szimpla rosszindulat motiválja. Azt, hogy egy hemangioma 2-3 hét alatt nyomtalanul eltűnik, nemhogy egy 65 éves professzor, de egy elsőéves orvostanhallgató sem mondja, legfeljebb alkohol, kábitószer és zacskóshigitó együttes hatása alatt.

Még abban az esetben sem tartom jogosnak ezt a mérhetetlen mocskolódást, amennyiben szakmai hiba történt, báűr ezt a sztorit olvasva kizárom. Lehet, hogy a 15 éves kommentfüggők beveszik, de aki volt már ilyen helyzetben, az biztosan nem.

Kedves Homár! Erősen csalódtam benned.
Jogos fogyasztói reklamációk ok. Felháborító átverések ok.

De lenyomozás, vagy az érintett megkérdezése nélkül közölni, és mocskoló kommentel spékelni egy hiteltelen sztorit... És ezzel mondjuk tönkretenni egy évtizedeket a gyermekek gyogyulására áldozó szakembert..

Alsó hangon kinyilt a bicska a zsebenben.

Egy "hemangiómás" apuka

vauvauvau 2009.09.14. 21:47:57

Szégyelje magát a szülő!
Homár! Csalódtam benned.

2009.09.14. 22:05:41

st.beata: Magyar Orvosi Kamaránál jártál-e már?

Ha nem, miért hazudsz?

j311 2009.09.14. 22:13:39

CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP CP

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.09.14. 22:42:07

"a kórházi szakrendelőjébe licitálta szüleimet"

MIVA'?! Talán citálta. Idáig olvastam.

cckk 2009.09.14. 22:59:28

@don brada: ok, attól, hogy szuper szakember, hibázhat.
A levelét tekintve egy naív, józan anyuka, nem mocskolódós idegbeteg, mások kárára apelláló, hazug szülő.
Itt a sztori vége a felháborító, mert ha az orvos elszúrta, akkor kérjen elnézést, bánja meg és javasoljon olyat, amivel halványítható/gyógyítható a heg.
Ilyenkor joggal ideges a szülő, de ha szépen elmondják neki és elmagyarázzák, akkor nem marad feszültség, csak egy kicsi, remélhetőleg elhalványuló pettyecske.

gromit 2009.09.15. 00:45:42

@st.beata:

barmennyira farok is volt az orvos, sztem ez a poszt leginkabb azert szuletett, hogy a (jogosan) haborgo lelkiismeretedet elcsititsa.

pedig kedves beata, ezt leginkabb te basztad el.

egy oteves gyereket anyai jelenlet nelkul szuksegtelen sebeszeti beavatkozasnak kitenni, mert nagyapi barbi-babat szeretne az unokabol... erre egyszeruen nem talalok szavakat.

probalj tanulni az esetbol, es ennek megfelolen alakitani edesapaddal a viszonyt. esetleg a "szo sem lehet rola!" kifejezes gyakorlasat javaslom a tukor elott.

keepdalaw 2009.09.15. 02:21:47

Hegek értékelése 1 évvel a beavatkozás után.
Mondjuk bármilyen beavatkozás után tengerparti napnak kitenni a sebet nem éppen a szép sebhez vezető út :(

Bármilyen "invaziv" beavatkozáshoz beleegyező nyilatkozat, felvilágosítás (szóban és írásban) szükséges, akár magán, akár állami helyen történik.

Vsz. nem lesz vészes, elhalványodik és bőrszínű lesz, ha közelről nézed, akkor fogod látni (mert tudod hol kell keresni) egy kis bemélyedést, vagy még azt sem.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.15. 09:55:26

Gratulálok a nagyszülőknek, hogy ilyen semmiség miatt sikerült elcsúfítani a kislány pofiját. A szülők is tegyenek úgy, mint a "föld nélküli parasztok", magukra vessenek...

0123evian (törölt) 2009.09.15. 11:51:30

anyuci hülye. volt kitől örökölnie, mert a nagyszülők sem normálisak.
aki egy 5 (gy.k.: öt éves) gyereket plasztikáztat egy gombostűfejnyi pötty miatt, az nem normális. talán dolgozni kellene, és akkor nem lenne ideje ilyen baromságokon törni a fejét.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.15. 13:21:25

@0123evian: Csakhogy pöttyel az arcán nem akarták megvenni az emberkereskedők. Nem olyat rendelt a holland emír...

jobotocska 2009.09.16. 12:02:27

Velünk hasonló történ, ugyanott, de csak egy tekintetben: Felhívod a Heim Pál bőrgyógyászatot, bármilyen problémával, majd mondanak egy 4 hónappal későbbi időpontot, de még ugyanabban a mondatban, a közpénzből fizetett asszisztens elmondja, hogy a "doktor úr" persze akár azonnal tud fogadni a magánrendelésén...

Hogy nem sül le minden érintettnek a bőr a pofájáról!

Mennyit kap ezért az asszisztens, kinek jó még az orvoson kívül ez a helyzet fenntartása?

Ésatöbbi..

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.16. 20:13:15

"A jelenség sem őt sem engem nem zavart, Olaszországban megmutattam a gyermekorvosnak aki azt mondta, nem kell vele foglalkozni, az is lehet, hogy majd kinövi, de összességében egy jelentéktelen dolog."

Nesze

Tirpákia rózsája 2009.09.16. 23:50:00

Ahogy várható volt, mindenki a T. Szülőt szapulja - magyarosan. Röviden:
1. a beavatkozás szükségessége lényegtelen
2. anyám engem is felnevelt, a saját gyerekemet ezért hezitálás nélkül rábíznám, felháborító, hogy ezt a természetes bizalmat felróják az okos kommentelők - nem lep meg
3. a kezelőorvosnak kötelessége minden szóba jöhető lehetőséget felvázolni a beavatkozást ill. gyógyulást illetően, a legrosszabbat is, mert az is előállhat!
4. továbbá meggyőződnie arról, hogyan heged a beteg - minden kisgyerek tele van horzsolással stb. ezért ez könnyűszerrel megállapítható még a beavatkozás előtt
5. szülőknek üzenem, a kétkulacsos dokikban nem lehet megbízni
6. fusizásért mind a kórháznál, mind pedig a kamaránál panaszt lehet tenni ill. az OEP-nél, mert ez felér egy sikkasztással
7. továbbá azt is, hogy körömvirágkenőccsel ill. Bio Oillal nyom nélkül fog gyógyulni :o)
8. utolsó megjegyzés: a gyerekek növekedése miatt a hegek is nőnek, ugyanis a bőr is velük együtt "nyúlik", ezért jól meggondolandó az esetleges késes akció
Szép a kislány és az is lesz, nem kell aggódni, teljen benne a családnak sok öröme! :o)

Krissz31 2009.09.21. 10:45:24

@Kulics: Elmegy az összes hőzöngős diplomás a jó büdös francba! Nekem is van, sőt én még Ph.D.-t is csináltam mellé, ettől nem mentesülök attól, hogy ne hazudjak és hogy a munkámat felelősségteljesen végezzem. A Nagypapiról meg le lehet szállni, mert biztos csak a legjobbat akarta! Azt a szarházi orvost meg úgy megbüntetném a hazudozása miatt, hogy egy életre elmenne a kedve.

Anonym0000 2016.11.28. 23:14:28

Hogy az összes orvost szapulónak száradna le a keze. Világszinten elismert még egy ilyen lelkiismeretes doki nincs. És igen ismerem 27 éve kezel és emberileg is munkaidőn túl is foglalkozik az emberrel. Melyik orvos tenné meg hogy elkísér éjjel egyik helyről a másikra mert nem érzed ott jól magad és szól hogy adjanak neked enni mert a nagytudasu nővérek azt gondolták nem lehet hol ott mégis. Az összes orvos csak a zsebét tartja Ő meg megsertodik ha pénzt adsz neki. Na erre pofazzatok szarrágók. Ne papoljatok olyanról amiről nem tudtok semmit. Sok pöcscibáló némber.
süti beállítások módosítása