Tékozló Homár

Első reakciók a Boldog Ügyfélre - Mennyiért adta el magát Tóta W. Árpád?

2009.09.15. 13:39 | szily | 371 komment

Most jutottam hozzá, hogy átolvassam az első BÜ-posztot, TWÁ írását az Aldi szupermarketről, és mindenekelőtt gratulálni szeretnék a Homár kommentelőinek: kétszázötvenvalahány komment volt, amikor elkezdtem átfésülni, és a végére maradt 103. Vagyis a hozzászólások majdnem fele NEM gyalázkodás, csetelés, harmadikozás és Batz-papucsozás volt, hanem a poszt témájáról szóló, ontopik vita. Ez váratlanul kellemes hír.

Az is üdítő, hogy mindössze 70-80 olvasó leplezte le, hogy ez reklámcikk, és kérdezett rá, mennyit kaptunk érte az Árpáddal. Ezeknek a félelmetes kombinatív készséggel rendelkező, ravasz olvasóknak tenném fel azt a segítő kérdést, hogy ha a Homár tényleg el akarna sütögetni reklámposztokat, ezt úgy csinálná-e, hogy az Index-címlap közepén bejelenti a dolgot, és akkora zajt csap körülötte, amekkorát csak lehet, sőt egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra?

Ezzel együtt elvileg akár csalhatnánk is, és írhatnánk cégpénzért, csakhogy ott van a kommentlehetőség, így ha hazugságot állítunk, vagy csak olyasmit, amiről a közönség észlelhető szelete mást gondol, az azonnal kiderül. Itt az Aldis posztnál az volt a helyzet, hogy bár közel százan leplezték le, hogy ez egy reklámposzt, konkrétan egyikük sem tette hozzá, hogy amit Tóta leírt az nem igaz, és egyikük sem szólt hozzá érdemben a posztban olvasható tényállításokhoz és véleményekhez.

Szóval nekem tetszett a BÜ debütálása, külön szórakoztat, hogy milyen sokan kapnak eperohamot önmagában attól a ténytől, hogy nem futonfurt fikázunk, hanem azt is bátran megírjuk, amit szeretünk. A Homár azonban soha nem volt egyszerű köpködőhely, és nem is szántuk annak. Mi nyugodtan és kellemesen szeretnénk fogyasztani, ételt, italt, tárgyat és szolgáltatást, legyen a másik oldalon magánvendégló, multiáruház vagy állami erőszakszervezet. Ezért ez a témánk. Mivel Magyarországon igen nehéz úgy konzumálni, hogy ne  alázzák meg közben az embert, történelmileg tehát úgy alakult, hogy a Homáron a posztok túlnyomó többsége panasz. A konzumáláshoz azonban nem csak a szopás tartozik hozzá, hanem az is, hogy néhol azért mégiscsak jó vásárolni, szereltetni meg miskároltatni. És ki legyen olyan tökös ollós, hogy meg merje írni azt a ciki dolgot, ha komál valamit, mint egy mindenre elszánt tízlábú?

Végül megragadnám az alkalmat, hogy emlékeztessek minden olvasót: nemcsak mi, Homárok, hanem Önök is írhatnak BÜ-levelet, a szokásos postaládába.
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 13:42:31

esz is reglám!

felbáhortió!

szörnyű hogy meg akartok élni!

Énbagoly 2009.09.15. 13:43:58

látod, nem is vagyunk mi mindig olyan rosszak. :)

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 13:44:24

komolyra fordítva nemazabaj, hotty reglámozol, hanem hogy annyira bújtatod!

de mink rájöttünk! mer eszesek fattyunk!

amit tóta írt az természetesen nem igaz!

Tökös Veréb 2009.09.15. 13:45:06

ez már a 4 poszt, hogy a törzsgárda (BTB) kap az arcára :)

gratula!

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 13:46:02

baszmeg bagoj meg feketearc, énakartam a dobogót!

Tökös Veréb 2009.09.15. 13:48:08

@csőr dzsinn ész: és nekem ahhoz mi közöm? semmi! na ugye!

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.09.15. 13:48:25

"csakhogy ott van a kommentlehetőség, így ha hazugságot állítunk, vagy csak olyasmit, amiről a közönség észlelhető szelete mást gondol, az azonnal kiderül"

ezt te sem gondolod komolyan ugye?

szily 2009.09.15. 13:48:54

@Fulzsenszio: Hát asszem eltér az elképzelésünk a törzsgárdáról.:) Akiket én törzskommentelőként ismerek, nem lepleztek le immorális reklámelhelyezőként.

Én viccen kívül örülök, hogy egész sok témába vágó hozzászólás volt, egy ilyen sorozat indításakor ez a sikoltozás a minimum.

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.09.15. 13:49:42

lásd: "kétszázötvenvalahány komment volt, amikor elkezdtem átfésülni, és a végére maradt 103."

moli 2009.09.15. 13:49:50

@szily: """egyikük sem tette hozzá, hogy amit Tóta leírt az nem igaz, és egyikük sem szólt hozzá érdemben a posztban olvasható tényállításokhoz és véleményekhez."""

konkretan ez hazugsag (a 250-103 szamokkal)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.15. 13:51:09

"nemcsak mi, Homárok, hanem Önök is írhatnak BÜ-levelet"

Most akkor a tótawé homáros?
Nekem ez homályos.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 13:52:07

@moli:

nemongyá iet, mert ki leszel moderálva a fenébe!

senki nem mondott tótának ellent, hiszen nincs ott olyan komment, ami ellenmondott volna neki.

éljen az új cenzúra, éljen a faszista komenyista öngényuralom

Tökös Veréb 2009.09.15. 13:52:49

@szily: tényleg másra gondolunk! még jó!

b[ALien] (törölt) 2009.09.15. 13:53:35

úgy emlékszem ofélia aszonta írt bütyökáztatós BÜ postot
nem-e kéne-e kitenni-e?
még a végén, mert a szemüvegeset se raktátok ki, meg fog sértődni, és áthajt a homáron a roburral:)

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 13:54:41

@Bácsfi Diána a Centrálból:

de. komolyan gondolja.

mint a mellékelt ábra mutattya.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 13:56:07

a kivágott kommentek fele nem értett egyett tótával, kérem ezt dokumentálni

amúgy nem tudjukelőkötorni kesből?

vagy mindegy?

mindegy!

gelsystem 2009.09.15. 13:57:00

aztatat nem tom mennyiért adta el magát, de:
..."Nekem volt ötösöm a lottón! A szelvényt pillanatnyilag nem találom, de a nyerő számokra fejből emléxem....mondhatom?"...
alacsony az ingerküszöböm

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.09.15. 13:57:08

nagyon helyes kezdeményezés. ha túl sok az öngerjesztő panaszkodó, nehéz változtatni. viszont ha jó hírek is érkeznek, rögvest felsejlik a remény.

Ni 2009.09.15. 13:57:34

@Fulzsenszio: én már nagyon régóta olvasom a Homárt, de nem a cikkekért, hanem az ún. törzsgárda miatt.
Szerintem a Homár magával fog ki.baszni, ha törli az OFF-okat.

szily 2009.09.15. 13:57:37

@Bácsfi Diána a Centrálból: De, tök komolyan gondolom.

De aki azt akarja hinni, hogy ez reklám, hát higgye. Te is egész nyugodtan, nem sértődünk meg, mert mi vagyunk azok a szuperrafkósak, akik úgy csalnak, hogy beszélnek róla. Ezentúl például az lesz, hogy ha megdicsérünk egy helyet, az összes negatív kommentet ki fogom törtölni, aztán le is tagadom, miközben elégedetten számolom a dellát.

Am abban bízom, hogy ez használható szolgáltatás lesz onnantól, hogy a BÜ-posztok száma meghalad egy kritikus mennyiséget.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 13:57:41

szerintem amúgy aboldog készséges árufeltöltőkél kesztünk el gyanakonni.

szily 2009.09.15. 13:59:19

@Bácsfi Diána a Centrálból: Előre bejelentettem, hogy a BÜ-posztokat szigorúan moderálom, hogy valóban használható támpontot nyújtsanak. MINDEN offtopic hozzászólást igyekszem kigyomlálni, ez volt a kb 150, mi ment a kukába.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 13:59:29

a kérdés az, hogy elvitték e a Zufók szilit a hétvégén a borkostoló után vagy senem

előtte nem csinált ieneket.

mostmeg zsinórban

2009.09.15. 14:00:08

Én azért járok ide, hogy kiröhögjem azokat, akiket átcsesznek, és örüljek, hogy nem velem történt. A fizetett dícsérgetésre nem vagyok kíváncsi. Homár, ez legalább olyan buta ötlet, mint amikor a multkor megszüntetted a kommentelést!

szily 2009.09.15. 14:00:23

@moli: Mi a hazugsaág? Ezt nem értem, mi van a számokkal?

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:00:28

@szily:

ajjaj...

deres lesz? kalodaopcijóval?

Énbagoly 2009.09.15. 14:01:46

@b[ALien] a kopasz baba: szerintem még nem írta meg, csak fenyegetett vele. :)

És én elhiszem, hogy jónak szánták ezt a BÜ-s posztolást. Aztán majd kiderül, mi lesz belőle...
De én elfogult vagyok, mert a szily nem moderált ki. :)

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:01:59

@csernaja obca:

csernaja, tényleg vannak ám jó dolgok az életedben, nézz körül

monnyuk szili haja is jól áll a fényképen ez is jó.

szily 2009.09.15. 14:02:47

@Ni: Volt már olyan, hogy elolvastad életedben azt, amihez hozzádszólsz? Előre bejelentettem, hogy minden Boldog Ügyfél posztot rendesen moderálni fogunk. Nem az összes Homár-posztot, hanem csak ezeket. Hogy értelme is legyen elolvasni a kommenteket annak, aki mondjuk tényleg vásárolni szeretne valamit.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:03:17

@szily:

enber, az a gond, hotty a nem egyetértőket huss kivágtad a csába.

utána meg aszondod, hogy mindenki egyet értett ebben a posztyban

eszt próbájjuk itt elvinnyogni.

szily 2009.09.15. 14:04:46

@Sün‼: Tóta nem Homáros, hanem vendégszerző. Arra szerettem volna csak célozni, hogy ezt a sorozatot - remélem legalábbis - nem csak profi bloggerek írják a Homár-stáb környékéről, hanem ugyanúgy az olvasók, mint a Homár többi részét.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.15. 14:05:05

Nem az a baj, hogy reklám, hanem az, hogy azzal az üzenettel, hogy "Nem a legolcsóbb, de legalább nem szar!" reklámozni lehet valamit!

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:05:38

így kezdődött az ős-homár exodus is. csak ott szerintem jogos volt a dolog, mivel ment az anyázás meg a zsidózás, cigányozás rendesen.

de ez itt és most más. ez itt a szabad véleményformálás kemény megnyírbálása kéremszépen anyázás, zsidózás és cigányozás nékű.

ezt nem illik no.

szily 2009.09.15. 14:05:55

@csőr dzsinn ész: Nem itt nem törlök, csak magukban a BÜ adatbázisát képező posztokban lesz erősebb moderáció, itt normál Homár-szintű.

b[ALien] (törölt) 2009.09.15. 14:06:13

@Énbagoly: lehet, akkor módosítom, hogy tegyék majd ki:)

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.15. 14:06:40

Szily: nem az a baj, hogy kerestek -ha egyátalán-, mert szívem szerint több prémiumot szavaznék meg a homárnák mint a BKV-s vezetőknek :)
A kiakadás azon volt, hogy a boldog ügyfél lenne a természetes állapot, amiről nem kell írni! Minden más vagy igazi szenvedős fogyasztós homár téma, vagy GYANÚS :D
Gondolom nektek nem kell a gerillamarketing fogalmat bemutatni - és ha nem is ti, vagy TWÁ, hanem így ezentúl bárki használhatja a homár olvasók önvédelmi energiáját/tudását/látogatottsági értékét a cége/terméke/ügyfele reklámozására, mert képtelenség jól kiszűrni a valós pozitívumokat a reklámok közül.
A kommentelők ereje, tudása és tapasztalata persze megvan, biztos lesz reag a reklámokra, csak az a kétséges, hogy a kommentek negatív hatása ront-e annyit mint egy esetleg index címlapos bújtatott reklám pozitív értéke (félek nem) és ez az, ami miatt a "Boldog ügyfél" projekt sebezhetővé teszi a homár eredeti fogyasztóvédelmi értékét...
(IMHO persze és remélem, hogy igy hosszan kifejtve sikerült megértetni a félszet:)

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.09.15. 14:07:10

@szily: Én nem a cikk reklám mivoltát kritizálom. Alapvetően igaz az írás. Sőt még a cikk elején negatívan feltüntetett Lidl-t is kedvelem. Ott is vannak remek sajátmárkás termékek elérhető áron. Nekem a felesleges moderációval van gondom. De ez egy felesleges vita, mert így megy ez évek óta. Ti vagytok nyeregben, a ti szabályaitok, csak engem személy szerint bosszant.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.15. 14:07:32

Vessetek a mókusok elé,de kijelentem,hogy én csípem Szilyt.

Bár néha haragszom rá...

De aztán elmúlik.

Ni 2009.09.15. 14:07:43

@szily: Csak tudnám mi a tökömért vagy ilyen ideges az utóbbi időben?
Végigolvastam és én azt mondtam, hülye ötlet törölni az offokat.
Te meg, mivel te vagy a blog gazdája, azt csinálsz amit akarsz.
De hogy ezért miért kell mindenkinek nekiesni azt nem értem.
Azért mert biztonsági őr vagyok, még megadhatnád a tisztességet! :)

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:08:11

szerintem egy BÜ poszt sokkalta jobban odaér ha engedve vannak a negatív megfigyelések.

én pl. hotelbúkolásnál is figyelek a gvesztkommentekre, néha jobban, mint a marketyingdumára.

Tökös Veréb 2009.09.15. 14:08:39

@Ni: pedig erre megy ki a játék! én is régóta olvasom és tényleg csak a kommentek miatt, de néha átfordulnak élvezhetetlenbe néhány emberke miatt (gondolok itt a csetre). A vicces kommentekkel nincs bajom, de mikor a hagyma és társai rákezdenek.....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.15. 14:09:30

@szily:
Lehet, h jobb lenne egy boldogugyfel.blog.hu.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:10:24

@jesszum:

én is kedvelem de elvitték az ufók, és petefészket raktak be nekijje, ettől most hormonálisan hullámzik.

Énbagoly 2009.09.15. 14:10:25

@b[ALien] a kopasz baba: oké. Csatlakozom. Valami piálást, meg pisztrángozást is említett. :)

@jesszum: jól van, akkor legalább nem vagyok egyedül. De ezt tagadni fogom. :)

@Ni: csak nem-e ideges-e vagy te is? :)

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:11:35

@Fulzsenszio:

én aszt hallottam, hogy a homáronkommentelésért fizetni kell 2010-től.

ha kell ismertetem a tarifatáblázatot, ez egy kém-imél

Ni 2009.09.15. 14:11:56

@Fulzsenszio:

Szerintem tök jó bolt az ALDI!

unakozik ámerikában, meg lehet érteni. :)

Szeretek ott vásárolni. A mindig mosolygós pénztárossal mindig megbeszéljük a világbékét. És a parkolóban mindig látunk mókust.

Miizu 2009.09.15. 14:12:47

Szily, neked nem túl jó a tűrőképességed (először a gyerekgyűlölő kommentekre sértődsz meg, most meg ez), viszont a BÜ jó ötlet amúgy, nekem tetszik! És az Aldival nekemsincs bajom, van millikefír féláron sajátmárkásként forgalmazva.

vrr vrr

Tacsi 2009.09.15. 14:13:00

Ha műemléki környezetből kapsz "Boldog ügyfél" posztot, azt kiteszED-E? :)))))

hirtelendi 2009.09.15. 14:13:33

"hogy ha a Homár tényleg el akarna sütögetni reklámposztokat, ezt úgy csinálná-e, hogy az Index-címlap közepén bejelenti a dolgot, és akkora zajt csap körülötte, amekkorát csak lehet, sőt egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra?"

Konkrétan: igen.

A moderálásban nem csak a homáron már tényleg elharapódzott fikázást moderáltátok, hanem szinte az összes ellentmondó véleményt is. Nyilván a cikk megrendelőjének nem tetszett.
A homár ugyan valóban a fikakommentelők miatt kezdett mélyrepülni, de aztán a kattintászámnövelő semmitmondó, ócska posztok már másra nem is determinálták, mint fikakommentekre. Most meg jön ez a szánalmas boldog ügyfélkedő megoldás, hogy el lehessen sütni fizetett reklámokat posztnak. Szánalmas. Mikor jönnek a termelési jelentések meg az aratási jelentések? Ennyi bőven elég, hogy a blog a hitelességét végleg eljátsza. (Persze tótaw önmagában is elég ehhez)

Énbagoly 2009.09.15. 14:14:13

@Ni: ja humanitárius. De azoknak milyen a templomja?

Impega 2009.09.15. 14:15:16

@szily: Jonak talalom, hogy itt vagy, lagalabb valaki reagal a kerdeseinkre, illetve felvetesinkre.
Nem tartozom hozza a nagy "on-hozzaszolosok" taborahoz, ezt bevallom. Viszont mi szerint lesz eldontve, hogy egy komment kapcsolodik a temahoz vagy sem? Atfutottam az elozo Aldis posztot es ugy vettem eszre, hogy a kommentem ki lett torolve, pedig megeroltettem magam. Termeszetesen nem magamrol beszelek, tavol alljon tolem az egozas, hanem altalaban, de mivel emlekszem hogy mit itam, valoban nem ertem hogy miszerint torten a szelektalas. Koszi

Ni 2009.09.15. 14:15:42

@Énbagoly: metélőhagymakupolás

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:15:48

@Ni:

Azonnal kérem, hogy moderáljanak téged ki!!

A LIDL sokkal jobb hely! Ott csodás áruk vannak, és a pénztárnál a néni neked fizet, ha ott vásárolsz.

Ott nincs pisztonsági őr, bárki azt visz el, amit tud vagy kedve van. Nem is visz senki el semmi fölöslegeset.

Az összes LIDL-ben ingyen van a vécé, igencsak hájtek, autómata öntisztító ülőkével.

A pénztárosok boldogabbak mint bárhol, és mikor rajtuk van a női baj, mesélték, hogy nem kötelező bejönniük.

És ott a parkolóban nem mókusok vannak, hanem igazi kis dínók!

szily 2009.09.15. 14:16:19

@csőr dzsinn ész: Húha, te aztán nem vagy könnyű eset, de próbálom elmagyarázni. Már a sorozat nyitóposztjában jeleztem, hogy moderálni fogunk, és csak ontopic kommenteket hagyok meg. Eddig OK? Na, az van, hogy egy boltokat elemző konzum sorozatban nem ON, hanem OFFtopic

- azt firtatni, hogy mennyit fizettek a szerzőnek a posztért

- a szerző politikai hovatartozása

- a "soha többet nem olvasok Homárt" típusú mondatok

- a kommentben folytatott privát vagy viccelődő párbeszéd.

Te talán még soha nem szóltál hozzá egy poszt témájához, de a rendszernek (mármint a témáról való beszélgetésnek a csapongó kurvaanyázás helyett) megvannak az előnyei. Azt ugye mindig a bloggazda dönti el, mennyire moderál. Mi a Homáron általában lightosan, de itt - megmondtuk - keményebben.

Tehát nem azért húztam ki 150 kommentet, mert nem tetszett nekik az Aldi, hanem mert offtopicok voltak. Érted a különbséget? Tőlem természetesen a legdurvább tényeket leírhatod az Aldiról kommentben, ha bármi hazugságot találtál a Tóta írásában, vagy csak olyan dolgot, amit te máshogy tapasztaltál, akkor írd meg, és megjelenik. De az, hogy "Hú bazmeg micsoda reklámposzt, a Homár eladta magát", az OFF és kitörlöm a retekbe, és nem azért, mert nem tetszik.

Maldyce01 2009.09.15. 14:17:36

Ritkán írok, inkább csak olvasom a Homárt, és bevallom, örömmel láttam a mai hírt/kezdeményezést a BÜ lehetőségről. Örömmel olvasnék végre olyan helyekről, ahol esetleg jól bánnak a vendéggel, érdemes ott vásárolni vagy csak finom a kenyér:)
Az első cikk kommentjeit olvasva meglepődtem, hogy az emberek csalódva fogadták a dolgot. Ha nem fikázunk, akkor az már szóra sem érdemes?
Csak így tovább kedves Homár, ne adjátok fel!

Énbagoly 2009.09.15. 14:17:49

@Ni: és a tetején pici búzavirág

eznemisénvagyok 2009.09.15. 14:19:30

Legyek őszinte?

Én nem állítom hogy ez fizetett reklám lenne, de az fura, hogy rögtön elsőre egy multival lettetek ilyen elégedettek, nem Kovács Rezsőné sarki fodrásszal.

?

Énbagoly 2009.09.15. 14:20:10

@szily: aki offolni akar, és esze ágában sincs érdemben hozzászólni, annak ezt úgysem fogod tudni elmagyarázni.

@csőr dzsinn ész: mentségedre legyen mondva, ez tetszett. :)

Ni 2009.09.15. 14:20:14

@csőr dzsinn ész: Én is jogosnak érezném, ha kimoderálnának engem!
A LIDL-ben nekünk a gyerekre is vigyáznak, amíg én elmegyek az ALDI-ba. és a feleségem, Imre, pedig elmegy a Tesco-ba. És persze a szelektív hulladékot is csak lebillentjük a parkolóba és a pénztárosok, mosolyogva és táncolva, szétválogatják és adnak érte pénzt.

szily 2009.09.15. 14:20:24

@Impega - a dolgozô nõ:

Azt, hogy egy hozzászólás ontopic-e a moderáló blogger dönti el, amiben természetesen benne van a hibázás lehetősége. Elképzelhető, hogy párat én is hibásan radíroztam ki, elnézést, új a rendszer, nekem is bele kell szoknom, egy másik munkaprogram miatt nem tudtam élőben moderálni, hanem csak órákkal a poszt kirakása után, ma délben.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:21:27

@szily:

írogassatok csak, bátran, töröljétek csak a szabad véleményt.

elvégre erre halad a világ, gondolom olvastad az 1984-et, ha nem, szívesen kölcsöadom.

de megteszi József Attila is

a liberalizmust olyan szinten gyilkoljátok éppen, amihez csak gratulálni tudok.

Tökös Veréb 2009.09.15. 14:21:58

@Ni: nekünk nem is kell az ALDIba menni, ők jönnek el hozzánk! sőt az udvarunkba nyitottak egy kis mosolygós boltot!

gyúrunk vazzeee?

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:22:42

@Énbagoly:

tanulj bagoly, mert innentől csak az iesmik lesznek megtartva, a többi megy a kukába!

szily 2009.09.15. 14:22:43

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: Amit írsz, az a másik oldalról pont ugyanígy létező veszély volt a másik oldalról, vagyis a konkurencia ál-panaszlevelekkel támadhatta volna a vetélytársakat.

Énbagoly 2009.09.15. 14:23:22

@Ni: @Fulzsenszio: hajrá! Ki fog nyerni? :)
Megrendezzük első Münhausen kupánkat! :))

ehran 2009.09.15. 14:23:46

@Fulzsenszio: Látom sokáig bírtad, hogy nem olvasol Homárt. ;)

@csőr dzsinn ész: Na most ez vagy nem igaz, vagy szar munkát végzett Szily, de most néztem, és vannak még ott negatív vélemények az Aldiról.

hirtelendi 2009.09.15. 14:23:47

@szily: a szerző politikai hovatartozása nyilván offtopik lenne, ha nem maga a szerző dörgölte volna az orrunk alá. És mintha a kommentekben a posztra szoktak volna reagálni.És nyilván offtopik volt a sok negatív megnyilvánulás is konkrétan az Aldival szemben. Mert ugye ha konkrétan a hazugságot találtunk volna az írásban, és azt nyilván közjegyző előtt letétbe helyezett bizonyítékokkal bizonyítjuk, akkor nem törlöd. Ez életszerű. És persze, hogy értjük a különbséget, előre szóltatok, mert tudtátok mi jön. Nem lett volna egyszerűbb mindjárt megírni a kb 150 kommentet is, és lezárni a posztot utána. Csak apróbb moderálások kellettek volna más posztoknál, és minden nyom eltűnik. És most még magyarázkodtok is. Szánalmas.

Tacsi 2009.09.15. 14:23:52

Munk Verától kell már egy nem "rasszista" rendőrkapitányos Boldog Ügyfél poszt. Akit nem kell tökfejnek neveznie. Amíg nem jönnek a civilek élményei. :)

Ni 2009.09.15. 14:24:06

@Fulzsenszio: nekünk leviszik a hűtőt, ha kiürül és újat hoznak, teli minden finomsággal.
Persze, ha már úgyis ott vannak, átfestik a nappalit.

Ha kimoderálnának, akkor találkozzunk az IKEA parkolójában pontosan 14:00.kor!

Énbagoly 2009.09.15. 14:24:36

@csőr dzsinn ész: mit gondolsz, miért írtam? :) Én se vagyok hülye. :)

Tökös Veréb 2009.09.15. 14:25:48

@Énbagoly: én egyszer sétálgattam az LIDL-ben és nem jutott eszembe az esti vacsi receptje, erre odajött egy kedves hölgyike (Lidlis dolgozó = Lidi néni), mondta, hogy kell bele piros paradicsom és elment az ALDIba bevásárolni!

hirtelendi 2009.09.15. 14:25:48

@szily: Semmi gond, megbocsátható, hiszen új még a rendszer, de majd belejössz, egyik cenzor se annak született. Nézd meg tótaw-t, ő már előzetesen moderál, mint minden jó liberális tenné.

szily 2009.09.15. 14:25:51

@Miizu: Ó, kicsit sem sértődtem meg, csak jó rég kommunikáltam ilyen sokat az olvasókkal, akik elszoktak talán a stusomtól.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:26:05

@Ni:

igen, de a LIDL-ben az árufeltöltőkkel ingyen szexualizálhatsz, a boltvezető pedig ingyenes felvételt készít arról, amint ezek után ötliteres pezsgőt nyitnak a tiszteletedre

gyerekek? hóóó.. a gyerekekkel bánnak csak igazán jól a LIDL-ben, pl ingyen szánkópálya van a halpult mellett, óriáskerék a pékáru osztálynál, nem beszélve a víz alatti mókuskorházról, melyben gyerekeink elsajátíthatják a kis állatokról való gondoskodás egannyi fortéját.

a húszméteres csúszda csak az alap, és akkor nem említettem a kijártanál váró fanfárokról!

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2009.09.15. 14:26:19

Akarom az első BÜ cikket!
szili: kimoderálsz, mert elsőztem?

Énbagoly 2009.09.15. 14:26:32

@Ni: @Fulzsenszio: éljen! Eddig döntetlen! :))))

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.15. 14:27:27

mederáláshoz: Ismeritek a szanalmas.hu -t? a valaha volt legjobb moderálós rendszere van, "guláta"-nak hívják, aki megeszi a nemkívánt kommenteket, de! DE! egy kattintásra ki-be kapcsolható, hogy látszódjanak-e a moderált kommentek, vagy sem...
persze tudom, blog.hu motor meg egyebek, ne is válaszoljatok, csak hangosan gondolkodtam :)

Énbagoly 2009.09.15. 14:27:52

@csőr dzsinn ész: Te is beszálltál a versenybe?
Mindent bele fiúk! :))

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:28:05

@Énbagoly:

na, most már aztán azonnal moderáljanak téged ki!

az egy másik cég szlogenjaje! hát mégis mit képzelsz??

ebben a posztban a LIDLT-t tárgyaljuk át éppen, kritikusan és alaposan!

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 14:28:12

TWÁ, meg a szabad kommentelés? Whehehe :D Ez valami vicc, vagy mi? Mellesleg izé. 100-ban-e?

Koholmány 2009.09.15. 14:28:26

Cenzúra, beszarok :) tiszta kommunizmus, bár nem éltem benne, de nem is szeretnék.

A fentiek hozzászólásánál már elmondták, de engem is ez zavar:

" A moderálásban nem csak a homáron már tényleg elharapódzott fikázást moderáltátok, hanem szinte az összes ellentmondó véleményt is"

Én azt hittem hogy a homár komment arra van hogy pro-kontra véleményeket olvassunk, és a 2 vélemény közül az egyik győz. Nademost cenzúrával kevés az esély az egyik oldalnak...

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:29:36

@Énbagoly:

kikérem magamnak!

én a színtiszta igazat mondom a LIDL-ről!

Ni 2009.09.15. 14:30:46

@csőr dzsinn ész: nálunk az ALDI-ban a halpultot berendezték tropicariumnak, amíg én akciós lecsókolbászt szemezgetek, a gyerekek cápát etetnek 123%-os bélszínnel és hazug teszkós alakalmazottakkal.
Utána a mosolygós biztonsági őrök téliszalámiból szekeret építenek és kerek trapista sajt kerekeket tesznek alá. Ezzel lekocsiznak a Tisza partra (pécsi vagyok) és vissza.
És mivel így jut idő a feleségemre is, hát megcsinálják a műkörmét is.

Koholmány 2009.09.15. 14:30:54

nem mellesleg:
"hozzászólások majdnem fele NEM gyalázkodás, csetelés, harmadikozás és Batz-papucsozás volt",
ez egy internetes közösség a maga szokásaival, hülyeségével, hibáival. Node ezt sztálini módon kezelni.. Nem is merek belegondolni, mi lesz még itt. Tán majd rosszat kommentelek, és becsöngettek az lakásomon?

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 14:30:58

"sőt egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra?"

Szerintem hírhedt akart az lenni.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:31:09

@Koholmány:

a homárban az elején az volt a jó, hogy azt írtad bele, amit akartál. aztán jött a sok barom ork, zsidóztak, anyáztak, cigányoztak, és ott vége lett ennek.

azóta megint billeg, de ma elért egy olyen kritikus pontot, ami merőben elkeserít midnen ős-homárost.

ez maga az ÁRKÁDia.

Tacsi 2009.09.15. 14:31:41

Kíváncsi leszek a hétvégi moderációra. Mert az furcsa lenne, hogy hétvégén nincs új poszt, de moderálás igen, mindezt olyan bejegyzés kommentjeinél, amiért természetesen nem fizettek.

Tökös Veréb 2009.09.15. 14:31:47

@Ni: engem örökbe fogadott az ALDI tulajdonosa, pedig csak épp beugrottam!

Mitya Ivanov 2009.09.15. 14:32:27

az aldis twá cikkel az a bajom, hogy twá annyira baloldali, hogy kurvakapitalista már, de ezt mindig tagadja, tehát igaz. Az aldit is azért dicséri, mert a kapitalizmus és a szabadveseny megvalósulásását látja benne. És azért "zeng-zúg a hajrá Aldi", hogy nesztek magyarok, meg a ti állami áruházotok, meg magyar terméket a magyar boltokba.
Kaptam odaát azért moderálást, mert le mertem írni, hogy magyar terméket keresek, és hogy gyümölcsléből, tejtermékből, húskészítményből, fagylatlból nem szeretnék szlovákot, csehet meg németet enni, mert minek ideszállítani, és nem is jobb. Kivéve persze a halkonzerv, a brindza és a csoki.
És hogy az Aldi de főleg a Lidl egy élelmiszeripari hulladéktároló. Ez van

KRT 2009.09.15. 14:33:35

Eddig szerettem idekattintani.Eddig. Ide se jövök többet...
.I..

Ni 2009.09.15. 14:33:48

@Fulzsenszio: Nem is tudtam hogy testvérek vagyunk! :)
Mert engem is örökbefogadott, mind a négy társammal, akikkel betörni mentünk oda.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 14:33:58

Visszavonok mindent, az én kommentem benne maradt. :D Még szerencse, hogy Szily Laci biberézte a magas portokat.

Smacika 2009.09.15. 14:34:21

@hirtelendi: Asszem téged is kimoderálnak.

@szily: Na azért a politikai hovatartozás labdát a TÓTAW dobta fel.
Csak megjegyeztem, -többek között- hogy nem lesz fasza ha sok ilyen lesz a blogon, mert akkor elveszíti azt amiért szeretjük.
Megtanultuk a leckét, a többi ilyen posztná a jövöben akkor nem pofázok.

Énbagoly 2009.09.15. 14:34:44

@csőr dzsinn ész: lidl sincs a közelemben, tehát nem tudom ellenőrizni az igazságtartalmat. :) De én akarok egy mókust magamnak! :))

@Ni: :DDD--eddig te állsz nyerésre

@Sün‼: igen! Mert nehezen szereztem! :)

Jurij Kakarin 2009.09.15. 14:35:25

akárhogy is, ez egy eléggé tróger cikk volt, még akkor is, ha járok Aldiba meg Lidl-be is és szeretem a termékeiket...

Tökös Veréb 2009.09.15. 14:35:46

@Ni: nem téged a LIDL tulajdonosa vett el, de ők közben élettársi kapcsolatba léptek, ezért vagyunk mi féltestvérek!

Koholmány 2009.09.15. 14:35:55

@csőr dzsinn ész:
ok, de kultúrember hogy veszi fel a versenyt a kultúrálatlannal? hm?
elmondom: kultúráltan.
Lehetett volna ezt szebben is intézni, de így ugyanott van az ember, mint aki ellen küzd.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:36:06

@Ni:

ez mind koholmány!

a LIDL-ben bármikor tüzet rakhatsz a ponyakvárium alá, a mosolygós árufeltöltők és a pénztárosok hagymát dobnak alá, körbeülitök, sztorizgattok, és hopp, már kész is a halászlé!

utána lehet menni a LIDL-swingerklubba, amelyet a tőkehúsaprítóból alakítottak ki.

most hallottam, hogy 4 budapesti áruházukban nyílt jazz bár, melyben az unatkozó apukák tudnak kinyújtózni, míg bevásárolnak nekik a rabláncra vert ALDIs alkalmazott rabszolgák.

azt is hallottam, hogy a LIDL-s pénztárosok teli pofával röhögtek a BKV végkielégítéseken, mivel az 1 havi keresetük töredéke!

Énbagoly 2009.09.15. 14:37:32

@csőr dzsinn ész: döntetlen, már megint! :)))
@Fulzsenszio: hajrá! Lemaradtál!

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:37:46

@Mitya Ivanov:

speciel én leszarom tótawé politikaji hozzátartozását. remélem ki leszel moderálva a francba. hülye ork.

É2I 2009.09.15. 14:38:52

Őőő!
Akkor a posztoló hitelessége sem lehet kérdéses?
Már csak azért mert egy olyan hozzászólásom is ment a kukába, amiben a megélhetési trollnok felvezető posztjának hitelességét feszegettem. (Az a fránya szubjektivitás)
Jó!
Ok!
Annyira nem érdekel, de sokkal hitelesebb lett volna, ha egy "ismeretlen" szerzővel nyittok. Vagy akár Ti nyomtok egy pozitív élményt.
Sajnálatos!
De TWÁ neve egybeforrt a politikai színezettel és jó páran annak adtunk hangot, hogy ez szerencsétlen választás volt.
Amúgy!
Előre a pozitív úton! :)

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:40:11

@Fulzsenszio:

A LIDL-be minden betérő árva kisgyereket azonnal adoptálnak, és mosolygós szülőkkel távoznak.

Az örökbefogadó család egy háromszintes 3 fürdőszobás úszómedencés házat, 2 személygépkocsit és trópusokbeli luxusutazást is kap, a havi négymilliós életjáradék mellett.

hidd el, megéri a LIDL-be betérni!

Énbagoly 2009.09.15. 14:41:32

@É2I: Már az sem mindegy milyen boltba járok politikailag? :)
Ha bemennék az aldiba akkor baloldali vagyok?
Hogy pont tótawé indította, az szerintem azért volt, mert ő volt hajlandó ilyet írni, és indexes név kellett.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:41:38

@Koholmány:

én egy kutúrálatlan alja tapló vagyok!

Tökös Veréb 2009.09.15. 14:42:04

@csőr dzsinn ész: a LIDL-ben álruhás jótét lélek ALDIsok dolgoznak társadalmi munkában!

Ni 2009.09.15. 14:42:11

@csőr dzsinn ész: @Fulzsenszio: Akkor azért a rózsaszínű limuzin, amivel a kisegítő isibe visznek engem reggelente.

De az egyik este betolattam az Aldi parkolójába, csak hogy meg tudjak fordulni, és az egyik pénztáros félmeztelenül lemosta a kocsit, a másik pedig odacipelte a város nevezetesebb épületeit és hídjait, hogy művelődjek egy kicsit.

ChPh 2009.09.15. 14:43:51

Azért azt hozzátenném, hogy mert lenne ellenpélda attól még lehet reklám, hisz reklámoz az Auchan, a Tesco és még sorolhatnám. Mégis rengeteg panasz érkezik/ett rájut, pedig én spec. meg vagyok az egyikükkel elégedve. Tehát ha írok pozitív levelet, akkor azt senki sem hinné el.

Énbagoly 2009.09.15. 14:43:54

@csőr dzsinn ész: ez már nekem is sok, ezért pontlevonás jár. :(

Egyenlőre első Ni, második csőr, és harmadik fulzsenszio.

Smacika 2009.09.15. 14:44:50

Tényleg.
Milyen szép is volna, ha csak jót lehetne írni a jelen piaci szereplőkről.
Sajnos sok-sok jómunkásember és üzlet csak úgy látja a boldogulást, hogy másokat átdasz.
Ha olyan lesz az ország, hogy csak BÜ. posztok lesznek itt, akkor eljő a kánaán.

Douggut 2009.09.15. 14:44:50

na ja meg ez is:
cellc.atw.hu

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:44:52

@Fulzsenszio: @Ni:

látjátok, szent dolgok ezek a multik.

milyen jó is, hogy velünk vannak, köztünk vannak, és így szeretnek minket!

De sajnos amit az ALDIról írtok az szemenszedett hazugság, így feljelentelek titeket a rendőrségen!

Secnir 2009.09.15. 14:45:47

szily!
azt mondtad, hogy tótaw egyedül írta a cikket, erre itt meg ezt írod:

"ezt úgy csinálná-e, hogy az Index-címlap közepén bejelenti a dolgot, [...] sőt egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra?"
na, ki a másik a tótaw mellet? moldova?

más:
ez csak ötletjelleggel írom bé, lehet, eccer megvalósul:
nem-e kellene a homárra (mondjuk a főoldalra) készíteni egy framet, amibe lehetne online chatelni? mondjuk az elmúlt 500 sort őrizé meg a szemed, nincs 60sec limit, és az indád nickekkel lehetne ugyanúgy használni.

előnye: nincs szétoffolva minden post, a billentyűzetgyilkosok ott kiélhetik magukat, tényleg tudnak online válaszolni hagymának, hogy mit kell tenni a fahéjba stb., és más blogok is beilleszthetik esetleg a sajátjukba,
hátránya: valakinek meg kell csinálnia az indexben :D, és kell neki találni egy függőleges csíkot, ahová elfér a reklámok alatt.

Secnir 2009.09.15. 14:47:10

szerintem szavaztasd meg a jónéppel, biztos vevők lennének rá.
gondolom.
(tudod, poll-r)
ja, és a homárokat kérjük lecserélni sünökre. arról is tégy ki szavazást. így egyből tudni, hogy ki hány sünt biztosít a posztolónak stb.

Smacika 2009.09.15. 14:47:30

Bezzeg a sok ktsg spammert nem moderálják.

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.09.15. 14:48:25

Persze nem is elsősorban a moderálás a legfurcsább itt, hanem a kitiltás. Vagy két évig nem írtam ide, mert ki voltam tiltva a megszokott nick-em. Pénteken tettem egy próbát és engedett hozzászólni. Éltem is a lehetőséggel néhányszor, erre ma megint ez fogad: Nincs jogosultságod... bla bla.. Pedig tartózkodtam a nagyon off dolgoktól, mert az ősidőkben a "Szexuális Zaklatás Pty Panda" jelenség engem is kiborított.

Énbagoly 2009.09.15. 14:48:41

@Énbagoly: Hát, úgy látszik az itt beírt lett a végeredmény. :)))

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 14:50:22

@csőr dzsinn ész:

persze, mert én igazat mondok és az sosem olyan tetszetős, mint ennek a másik két hazugnak az álságos liberálbolsevikus hazugságáradata!

Smacika 2009.09.15. 14:54:25

@Secnir: Az ötletedet támogatom.
Mondjuk engem nem zavar ha mamapici és hagyma megbeszélik ki-mit főz, de lehet, hogy van értelme a csetfalnak.
A homárok nem cserélhetők sünre.
A sün mostanában a rendőr szinonímája lett, úgyhogy az nem hiszem, hogy menni fog.

Koholmány 2009.09.15. 14:54:47

Jó lenne ha nem folytatnátok a kommentben folytatott privát vagy viccelődő párbeszédet, mert ki lesztek moderálva :D

wagabound 2009.09.15. 14:56:18

Mitya Ivanov, nálad a pont, főleg ezért:

"És hogy az Aldi de főleg a Lidl egy élelmiszeripari hulladéktároló. Ez van "

Én ugyan megfordítanám a sorrendet, de a lényegen ez nem változtat.

Továbbá egyetértek azzal, aki azt írta, hogy ha már (homár...), akkor talán mégse egy idegen multit kezdjünk itt el dícsérni, akinek az az egyetlen erénye, hogy valamelyest ehető-iható dolgokat árul, hanem mondjuk egy kiváló MAGYAR céget, vállalkozót, ksiparost, méhészt, lovászt, akárkit, akinél valóban érdemes otthagyni némi készpénzt. Persze, félő, hogy nagyon fizetettreklám íze lesz a dolgonak, úgyhogy én a Homár helyében azért ezt meggondoltam volna, de már késő.

zsírfeka (törölt) 2009.09.15. 14:58:01

jaaaj de gagyi mentegetőzés......

:S:D

Énbagoly 2009.09.15. 14:59:06

@csőr dzsinn ész: a második hely is szép. :)
De vigyázz, ha gyilkolni mész, nehogy elkapjanak. :)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 14:59:18

Fasza lenne egy cset. Nem olvasnám és nem is írnák béle. Vagy igen, de azért ott lehetne, mint az indexen a soc.bookmarking baszások.

májgeriberi 2009.09.15. 15:00:15

Te szily sosem lesz olyan, hogy mindenki jónak tartja dolgokat és mindenki megtapsol! (ez FONTOSCH)

Ha ez fáj akkor ne menj társaságba se mert csalódni fogsz mint most.
Bocs, hogy kioktatlak (bár nem annak szánom) de hülyének ne tudod megmondani ha hülye mert hülye, érted-e? :)

maaalna 2009.09.15. 15:04:07

Részemről rendszeresen olvasom a Homárt, de nem szoktam kommentelni, mert számomra mindig nehéz egy, már kialakult közösséghez csatlakozni.
Örültem a "jó hír szolgálatnak", mert szeretem a jó híreket. Viszont szeretem a kommentelők szokásos hülyeségeit is.
Úgyhogy lehet jó híreket moderálás nélkül? :)

j311 2009.09.15. 15:05:58

hu.wiktionary.org/wiki/furtonfurt

Ha már idegen szavak, akkor legalább a nyelvtant nem kellene fumigálni.

garnéla mák 2009.09.15. 15:06:32

szily, sztem minden BÜ poszt mellett legyen egy offtopik poszt, ahol

- lehet tanakodni, vajon mennyit fizettek a posztolónak,
- lehet szídni a posztolót identitása, véleménye, alsógatyája miatt,
- elmondhatják a kommentelők, hogy soha többet nem olvasnak homárt,
- és mehet a poénkodás egymás közt.

persze tényleg az volna a legjobb, ha elrejthetők lennének az off hozzászólások, igény szerint.

Amúgy támogatom a BÜ posztokat, ugyan hasznos mások kárán tanulni, de sokkal jobb örülni annak, ami működik.

Smacika 2009.09.15. 15:07:30

Annyira figyeltem a posztok címét, hogy a BÜ. felhívást el sem olvastam.
Most pótoltam a hiányosságot.
Annyit szeretnék mondani, hogy amikor bejöttünk...Ja ez a lókupec szövege.
Szóval a BÜ.(Büdös Ügyfél?)posztok legyenek valami más szinnel jelezve, nehogy offoljunk.
A fene sem olvassa el a kisbetűs ta-eket.
De ha szép hupilila, vagymegmég szivárványszínű betükkel van szedve, akkor egyből tudjuk:
Ez egy boldog poszt, ide csak szigorúan ontopik mehet.

wittmanboy 2009.09.15. 15:08:10

Továbbfejlesztési javaslataim a BÜ-re:

Uj Péter leteszi a garast a Tesco paradicsom mellett

Bede Márton: Auchan - MENŐ

A totalcar a nagykőrösi úton vásárolja új és használt verdáit

szily 2009.09.15. 15:08:15

@eznemisénvagyok: Na, az, hogy az Aldi volt az első, az a totál véletlen + az én lustaságom műve, ugyanis az Árpád úti Hegesztéstechnika bolt lett volna az első, a csodálatos, David Hasselhoffos tulajával, de nem jutottam el oda lefotózni azóta sem.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 15:10:09

ALDI barát fogyasztóknak
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒███▒█▒▒▒██▒▒█▒
▒█▒█▒█▒▒▒█▒█▒█▒
▒█▒█▒█▒▒▒█▒█▒█▒
▒███▒█▒▒▒█▒█▒█▒
▒█▒█▒███▒██▒▒█▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

májgeriberi 2009.09.15. 15:11:28

ja meg még @szily: csak annyit, hogy itt a homárnál mi vagyunk a vevők és ti az eladók?

eztet hogyan értelmezed?

kirúgsz arra gondolsz, hogy majd jön másik helyettem?
mi a garancia, hogy az jobb lesz nálam?

Te is azt mondod, hogy eladsz de csak olyan formában, hogy azt te akarod?

Erre bocs de nem vagyok vevő.

Nem vagyok bábú és azt írok az INTERNET-en amit csak akarok! Még ha neked nem is teccik.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 15:12:36

LIDL barát fogyasztóknak
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒█▒▒▒█▒██▒▒█▒▒▒
▒█▒▒▒█▒█▒█▒█▒▒▒
▒█▒▒▒█▒█▒█▒█▒▒▒
▒█▒▒▒█▒█▒█▒█▒▒▒
▒███▒█▒██▒▒███▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 15:14:56

@Itschykhatschy:

hát... megtettem ami tőlem tellett, de látod a hazugok mindíg nyernek

ezért jutott ide ez az ország!

pernyekergető 2009.09.15. 15:15:04

Szily ezt elkúrtátok.:)) Nem kicsit, nagyon. Az off ugyanúgy része ennek a blognak, mint a sün, vagy a szerző basz.. akarom mondani piszkálása.

Ni 2009.09.15. 15:15:29

@májgeriberi: nekem, mint egynapos törzshomárosnak is az jött le, hogy most Szily a pökhendi eladót játssza.

szily 2009.09.15. 15:16:21

@Koholmány: A moderálás nem cenzúra. Egy üzletismertető posztban az, hogy "haha, reklámposzt, eladtátok magatokat", az nem ellenvélemény, hanem offtopik. A kimoderált hozzászólások ilyenek voltak. Az érdemi ellenvéleményt nemhogy beengedem, hanem rohadtul örülök neki, mert attól lesz élet egy poszt alatt.

ninimimi 2009.09.15. 15:18:37

Tóta W. írásához szóltam hozzá az elmúlt 2-3 órában, de onnan valahogy "kipottyantak" a már megjelent szövegeim. Megismételtem őket az imént, és ennek örömére itt is megteszem:

Idézet a hivatkozott írásból, Tóta W. szövegéből:
"Baloldali érzelmű állampolgárként tehát eleve gyanakvóan és ellenségesen figyeltem az (ALDI) építkezést."

Hozzászólásom:
(Nem akarok hinni a szememnek! Igaza volt annak, aki cenzúrát emlegetett: tényleg ki van cenzúrázva 5 db, 1-2 órája már megjelent hozzászólásom mindegyike, 1 kivételével. Idemásolom őket újra: döntse el aki láthatja őket pár percig, mi ebben a "veszélyes"? Vajon kiknek, miért?!)

Mert a "baloldali érzelmű" azt jelenti, hogy utálom a nyugati boltokat? Hogy imádom az állami áruházat?
Köszönöm ezt a váratlanul őszinte vallomást. Eddig ugyanis azt hittem a baloldaliság valami olyasmit jelent, amiről a médiában általában hallani.
Így máris érthetőbb az a finnyogós mószeráradat, amiben a piacgazdaság (-szerűség) elmúlt 20 évében élünk hazánkban. Az a romboló hangulat, ami még az életkedvét (nemhogy a jövőbe vetett hitét) is kiöli a népnek. Mert ugye alapvetően "utálni kell mindent", amit ez a randa nyugatiság idehozott a jó kis kádári, csak kicsit véres bog-rácsoska helyébe. Ezért van például, hogy még a volt kommunista országok közül is csak nálunk hívják "fapados"-nak a diszkont légitársaságokat. Brávó "baloldali érzelmű" fanyalgók! Talán érdemes lenne elgondolkodnotok, milyen részetek van abban, hogy elsőkből az utolsók lettünk a térségben (is)! Hogy mennyire elkésett 2009-ben megírni az igazat egy "ALDI"-ról - mert kétség se legyen, nem ők az elsők, akikről lehetett volna pár jó szót szólni. Rólunk, erről a fanyalgó, gyűlölködő, egymással is egyre bunkóbb társadalomról meg egy kicsit több igazat, több önkritikával! Hogy végre a fejlettebb - igenis nyugati - társadalmak példáján okulva próbáljuk meg élhetőbbé tenni ezt az országot, kedves "baloldali" Tóta W.!

És még juszt is ideírom, hogy a LIDL-lel sincs semmi más "baj" csak az állami áruházimádó "baloldali érzelmű" sajtó utálata. Mert érzik rajta a nyugati profizmust. Mert az állami áruházban nem terrorizálták ám, nem kukkolták a dolgozót, "á dehogy"! (Még a vevőket is!)
És még juszt is ideírom, hogy volt szerencsém Párizsba utazni "fapadossal" repülővel, ahogy fanyalgó Abszurdisztánban hívják. Rám is hatott a negatív propaganda, ezért - mivel volt már gondom a lábamban egy érrel - gumiharsinyával felszerelkezve készültem a többórás, "görnyedt gubbasztásra". Ehelyett annyiért utazva, amennyiből az állami MÁV Sopronba se visz el, olyan kényelmesen utaztam Párizsig meg vissza, hogy a kinyújtott lábammal se bírtam elérni az előttem lévő üléssort. És udvariasak voltak a légikísérők és ugyanannyiért kaptam enni-inni, amennyiért a MÁV vonatokon csak elvétve. Ennyit a "fapadosakról", "baloldali" gyanakvók!

Továbbá még egy lényeges tapasztalatom a diszkont légitársaságokról (amelyeket csak fanyalgó Abszurdisztánunkban hív a "baloldali érzelmű" sajtó "fapadosoknak"): az ülések színvonalára jellemző, hogy bármikor elfogadnám bármelyiket otthoni tévéfotelnek. Mer'ugye "fapados"....

Ellenben az állami MÁV és állami posta, az államvédelemben részesülő Volán (BKV...) rémregényeivel Afrika hátsó felével versenyezhetünk.

agybunda · http://www.failsite.blog.hu 2009.09.15. 15:18:55

jók ezek az ascii karakterek, vagy mi:D

havajj 2009.09.15. 15:19:06

én megértem ha valaki nem szeret a saját blogján lófaszokat olvasni. azt is ha pénzért ír posztot, mert valamiből élnie kell (tökmindegy hogy így volt-e vagy nem). de azt élvezetesen kéne akkor megírni legalább, nem így.
a nagyobb gond viszont az, hogy a BTÜ posztoknál is az első 30-40 komment csak ami nem off. egy BÜ-nél ez még kevesebb lesz. és bizony az olvasók nagy része nem a poszt miatt olvas, hanem a kommentek miatt.
és ideírom ha megint kitörlöd is, hogy az az igazság, hogy Tóta W. szarul ír. ha őt akarja olvasni az megteszi a w-n, mert köze nincs a homár fílinghez.
és én szivemből utállak Szily (főleg az ilyen radikális "most kimoderálom az összes offot" baromságok miatt), de néha élvezem olvasni a hülyeségeidet is. w-ét nem ez van.

Énbagoly 2009.09.15. 15:19:11

@Itschykhatschy: na mi van? elszórakoztattad magad egy kicsit? :)

májgeriberi 2009.09.15. 15:19:18

@szily: még annyit hozzáfűznék, hogy minél jobban kinyilvánítod, hogy nem teccik annál többen fogják ezt csinálni.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 15:19:34

@szily: ebben kivételesen igazad van. azért a többség szereti ám a homárot.

Koholmány 2009.09.15. 15:19:37

@szily: a cenzúra az, hogy valaki dönt a saját szempontjából, hogy tetszik -e neki vagy sem. A "haha, reklámposzt, eladtátok magatokat" egy vélemény, neked meg ez a vélemény nem tetszik.
Én tiszteletben tartanám azt is, hogy szerinte jó kis lóvé üti a markotokat ezzel. Ha meg nem tetszik, cáfold meg!

szily 2009.09.15. 15:20:08

@Koholmány:

A kedvencem tőled ez: "ez egy internetes közösség a maga szokásaival, hülyeségével, hibáival. Node ezt sztálini módon kezelni.. Nem is merek belegondolni, mi lesz még itt. Tán majd rosszat kommentelek, és becsöngettek az lakásomon?"

Ha neked egy azaz egy darab poszt moderálása sztálinizmus, hát tudod mit? tényleg kimegyünk a címedre (az Aldi adatbázisából kaptuk meg a haveroktól), elhurcolunk, és kiásatjuk veled a Fehér-tengeri csatornát. Mostantól reszkethetsz.

2009.09.15. 15:20:14

A reklámozásra az nem ellenbizonyíték, hogy a főoldalra teszitek. Pont ami nem gyanús az a gyanús - már Bástya elvtárs is megmondta !

Sátán meg a Jocó 2009.09.15. 15:21:49

már megint terelsz, kedves szily.

egy műanyag szemetet DRÁGÁN* ránk sózó hulladéktelep magasztolása veri ki a biztosítékot, nem pedig maga a Boldog Ügyfél szekció megjelenése.

*hopsza ki Dajcsba, ámulsz majdan. Ja, és ha ott vagy, vegyél pár terméket, majd itthon is ugyanolyanokat. Empirikusan hasonlítsd is össze őket.

cuppantunk.

Énbagoly 2009.09.15. 15:22:20

Hát én valamiért nem értékelem annyira a saját kommentjeimet, hogy a vonat alá ugorjak, ha kimoderálják.
A saját blogomról is azt moderálok ki, akit akarok. Ez így van rendjén.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.09.15. 15:23:42

Lehet, hogy naiv vagyok, de nekem ez nem jutott eszembe :)

Ni 2009.09.15. 15:23:53

@csőr dzsinn ész: @Fulzsenszio:
Egyszer beszóltam nagyon-nyugatról interurbán telefonon az Aldi-ba és megírtak helyettem egy posztot a blogomba.

Énbagoly 2009.09.15. 15:24:05

@szily: Na, ez tényleg vicces lett. :))

@Kulics: klasszikusokat nem árt néha idézni. :)

Dolce Vita 2009.09.15. 15:24:14

Az volt már, hogy hülye a posztíró? értED-E?

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 15:24:52

@Énbagoly: Miből gondolod????

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒███▒█▒▒█▒██▒▒███▒▒██▒▒▒█▒▒█▒▒█▒▒▒█▒
▒█▒▒▒██▒█▒█▒█▒█▒█▒█▒▒▒▒█▒█▒█▒▒█▒▒▒█▒
▒██▒▒█▒██▒██▒▒█▒█▒█▒██▒█▒█▒█▒▒▒█▒█▒▒
▒█▒▒▒█▒▒█▒█▒█▒███▒█▒▒█▒█▒█▒█▒▒▒▒█▒▒▒
▒███▒█▒▒█▒██▒▒█▒█▒▒██▒▒▒█▒▒███▒▒█▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

májgeriberi 2009.09.15. 15:24:56

nekem teccet "TWA" írása..tényleg
olyan mintha könyvet olvasnék
kicsit hosszú :)
inteligens embernek akar láccani ;)

Koholmány 2009.09.15. 15:24:59

@szily: tudod ezzel az a baj, hogy hamar rákap az ember ennek az ízére, milyen is a hatalommal -vissza-élni.

Énbagoly 2009.09.15. 15:25:21

@Impega - a dolgozô nõ: teljes titokban, és nem ezen a néven. :)

Impega 2009.09.15. 15:26:11

@Énbagoly: ugye nem Te vagy Rékuc? :D

Mitya Ivanov 2009.09.15. 15:26:19

@csőr dzsinn ész: alapvetően engem is hidegen hagyna, hiszen tudom, ismerem munkásságát. De mivel a saját blogjában minden egyes sorát és betűjét az járja át, hogy az általa gyűlölt "ellenségekbe" hogyan lehet egy jó nagyot rúgni, így nem járok messze az igazságtól, hogy ő csak azért írta ezt a cikket, hogy valakibe megint belerúgjon. Ez nem újságírás, ez nem blogolás, és ez nem áruházismertető. A többi stimmel, betűk vannak benne.

Énbagoly 2009.09.15. 15:26:36

@Itschykhatschy: jaj, ezt nagyon szépen köszönöm!!! :)))))))))))))))))))))

Énbagoly 2009.09.15. 15:28:10

@Impega - a dolgozô nõ: isten ments!
Az ottani nevemen nem kommentelek sehol. :) És különben is nem lakom nagyon- nyugaton. :)

Ni 2009.09.15. 15:28:41

@Koholmány: Én egyszer szidtam @szily: -t, eljöttek értem a Winkler fekete autójával, elvittek és Uj Péter belefőzött a halászlébe a szilveszteri bulin. Nagy szerencse, hogy nem a passzírozós iskolát kedveli, mert akkor most nem lennék itt okosakat írni!

Szóval óvatosabban húzgálnám a bajuszát!

májgeriberi 2009.09.15. 15:28:45

asszem tényleg országba születtem

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 15:30:26

@Itschykhatschy: @Énbagoly: na várjatok, összedobok valami szkriptet rá, hogy lehessen neked is, másnak is :D

Bozdurgán 2009.09.15. 15:30:41

Szerintem büszkék lehettek magatokra!
Nagyon jó ez az új terv, hogy népszerű és elismert írókkal , mint W. elismerő posztokat irattok.Remélem más közkedvelt írok is lesznek nálatok,pl Uj Péterre gondoltam vagy winkler is klassz (csak mert ő is sabotage frizurát visel mint szily) ők azok akik minden írásukban a teljes elfogulatlanságot képviselik, minden megszólalásukban tetten érhető a jobbító szándék,a jóindulat és a függetlenség.

Nem tudom hogy a sok kommentelő miért szólja meg ezt a hiteles véleményt, az aldi nagyon klassz, csupa mosoly csupa kedély minden árú friss, a kólájuk meg állat, az alkalmazottak nem miniálbéren vannak bejeletve,és sosem csalnak a lejárati idővel.

Szerintem uj blogot kellen létrehozni amiben csak ilyen világrengetően fantasztikus jó véleményt írnátok le a világról, a napsöütésről, egy mosolyról a zöldségesnél, vagy rácsodálkozhatnátok új üzletekre, mind az ALDI,Centrum, Skála.
Nagyon drukkolok, hogy még sokat írjon ide W. ő pont egy fogyasztóvédelmi blogba való,hitelesen hangzik a tollából a fogyasztás, a fogyasztói társadalom,hiszen ő maga a gazdasági liberalizmus szószólója.
Szeritem őt kellene alkalmazni templom/zsinagóga tesztre, végiglátogathatná az összes környékén lévő szent helyet és íehatna róla lángolóan lelkesítő cikket, hogy milyen mosolygós a pap meg ilyenek...

hirtelendi 2009.09.15. 15:32:12

@szily: Vagy csak zavarják az ilyen (igenis!) vélemények a reklám hatását. Engem egyáltalán nem zavar, hogy öncélú fikakommentek végre hullanak, hosszú ideje normális ember már csak a posztokat olvasta a homáron jórészt, mert a fikakommentelők tönkretették az érdemi reakció lehetőségét, de ez a BÜ ez egy marhaság. Ha pénzért csináljátok, akkor csak surmóság egy egyébként működő és céljának kb megfelelő blogot lehúzni, ha meg ingyen akkor még balekok is vagytok, az indok ugyanaz mint az első pontban. Az meg, hogy a moderációs hajlam hirtelen pont most, és pont ezen durván reklámízű, szarul megírt poszt kapcsán villant elő, hát...és utána még jön egy poszt magyarázkodásra, meg mi előre megmondtuk-ra. Csak ismételni tudom magam: Szánalmas. Ha van rajtatok sapka azért, ha nincs azért.

AlulírottFentemlített 2009.09.15. 15:34:33

Én szoktam vásárolni mindenféle üzletben, mert valamelyik termék az egyik, valamelyik a másik BÓTBAN jó, illetve FASZA!

Minden BÓTBAN van bunkó és rendes eladó, minden posztnál kell, hogy legyen on és off topicoló !

Free Homár!!!!

májgeriberi 2009.09.15. 15:35:14

a posztokban a szolgáltató a köcsög általában

írjuk levelet a Homárnak, hogy köcsög a Homár :)

Énbagoly 2009.09.15. 15:35:21

Írtam kommentet, aztán eltűnt.

@Itschykhatschy: elmentettem. :)))))))
csináld csak azt az izét. :)
@Ni: nincs is bajusza a képeken.
@Impega - a dolgozô nõ: :)))

Ni 2009.09.15. 15:35:32

@Impega - a dolgozô nõ: @Ni: még annyit tennék hozzá, hogy nálunk Pécsett, aki 5000 forint fölött vásárol, annak a fenekére tetoválnak - tök ingyen - egy mosolygós rékuc-arcot!
Nekem már kettő van, és ma is megyek!

eznemisénvagyok 2009.09.15. 15:35:54

@szily: Köszönöm a választ (?), rátapintottál a lényegre.

Szerintem egy ilyen elégedett ügyfél blognak valóban lenne létjogosultsága, de nem az amúgy is a tévéből rád ömlő multikat kéne dicsérni, hanem azokat a kisvállalkozókat, iparosokat, akik rá is szolgálnak erre valami plusszal, azon kívül, hogy a polcpénz, meg a 120 napos fizetési határidő miatt olcsóbbak tudnak lenni Szabó Béla sarki fűszeres üzleténél. Minél kisebb cég, és minél messzebb van Pesttől, annál hitelesebb.

Na mindegy, szerintem érted te hogy miről van szó.

Énbagoly 2009.09.15. 15:36:50

@Sün‼: Nem mesélek. Az a skizofrén énem másik oldala. :))) És nem bagoly.

Impega 2009.09.15. 15:39:31

@Énbagoly: Na ez mar megint olyan mint a szuper vicced. Harapofogoval kell kihuzni :)
Tudod az a vicc , amikor két paradicsom sétal es az egyik kocsi.

Smacika 2009.09.15. 15:41:22

Na kijutott a szellem a palackból.
Asszem megdől a kommentrekord.
De lehet, hogy ez volt a cél.

Koholmány 2009.09.15. 15:42:22

@szily:
jut eszembe, azt ne felejtsük el, hogy egy blog sikere az olvasóközönségen múlik.
Ezzel nem védeni akarom a felesleges hozzászólásokat, de ez egy olyan dolog ami ellen nem lehet harcolni. Meg lehet próbálni, de bukás lesz a vége.
És igen, cenzúra, mert a szerény véleményed alapján határozod meg, hogy mi illik, mi nem.

Szakyster 2009.09.15. 15:42:35

Őszinte legyek, én azt sem bánnám, ha fél évre megint beszüntetnék a kommentelési lehetőséget. Hátha a sok megélhetési kommeter lekopik...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.15. 15:42:40

@Énbagoly:
Nagy hiba Bagoly, naaagy hiba.
Most aztán várhatod Szilyt a Winkler fekete autójával...

ergerberger 2009.09.15. 15:42:54

"ha a Homár tényleg el akarna sütögetni reklámposztokat, ezt úgy csinálná-e, hogy az Index-címlap közepén bejelenti a dolgot, és akkora zajt csap körülötte, amekkorát csak lehet, sőt egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra?"

Igen.

Különben meg nekem mindegy, mit ír a Tóta, úgyis elolvasom. Csak írjon minél többet. Bírom a faszit.

hirtelendi 2009.09.15. 15:43:01

@eznemisénvagyok: Ja, biztos lenne létjogosultsága egy ilyen blognak, lenne is vagy 3 kattintása...évente. Lehetne a címe mondjuk fényezőblog. Annyira lenne hiteles, mint a tótaw poszt most eltekintve az írótól. Nyilván ezért nem indították külön blogban, hanem itt, hátha a hetente egy-két reklámposzt még nem veri aki a biztosítékot. Végül is elég nehéz lehet zsíros szponzort szerezni egy olyan blogba, amelyik már szinte az összes potenciális zsíros szponzort megforgatta sárban. Teszem hozzá, általában jogosan, de ez nem változtat azon, hogy a vodától nem fognak ide rohanni nagy pénzt adni.

jpmjpm 2009.09.15. 15:44:02

Sok komment vicces, ezért is járok ide, de sok tényleg csak fikázó jellegű. Ezeket sosem értettem.

Mint ahogy jelen esetben is. Egy blog attól blog, hogy magánvéleményt ír le egy dologról. Vki. leírta a magánvéleményét, egy fogyasztóvédelmi blogon, ami eleve arról szól, hogy mi hol jó és mi hol rossz. Erre sokan kiakadnak, hogy biztos csak reklám és elkezdenek fikázni. Mi a faszt várnak egy fogyasztóvédelmi blogon? Tényleg nem értem.

Énbagoly 2009.09.15. 15:45:39

@Sün‼: Várom én, de nem jönnek. :))

@Impega - a dolgozô nõ: az jó vicc volt. :)
És azt sem volt érdemes kihúzni belőlem. :)

eznemisénvagyok 2009.09.15. 15:46:35

@hirtelendi: Ez igaz. Erős lenne a kísértés.

Na mindegy, ez az Aldi akkor sem fér a fejembe. Lehetett volna a Somat mosogatótabletta gyár üzemi kollektíváját is dicsérni.

vércseharcsa 2009.09.15. 15:47:00

@hirtelendi:

teljesen igaz!
szomorú, hogy az index idáig süllyedt.
ezt persze kifogják moderálni de ettől függetlenül ez a hurrá optimizmus meg a nyilvánvaló hazudozás olyan erősen kommer ízű...

tóta meg valóban egyre szánalmasabb..

Koholmány 2009.09.15. 15:47:21

szerintem elmentek az aldihoz támogatásért, és ezzel a poszttal bizonyítják, hogy mennyi látogatójuk van :D
Jézusom, remélem nem leszek kitiltva ezért a mondatért. Én viccelődő idenemillő-hozzászóló bunkó...

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.15. 15:50:04

@Koholmány: Csak az ALDI Cola forgalmát nézik meg, hogy megugrott-e a TWÁ reklámtól :D

Impega 2009.09.15. 15:50:18

@Énbagoly: dede, szoval HA VAN KEDVED, akkor kuldd el blogod cimet, ha meg nincs, nem lesz örihari :D. Azt is meg fogom erteni es nem foglak megkoppasztani. @Ni: Ilyen nekem koszi, de nem kell.

vércseharcsa 2009.09.15. 15:50:39

ja!

egyszerűbb és tisztességesebb lett volna ha leírjátok:

tisztelt olvasók! eljött a szeptember és a beiskolázás! legatyásodtunk!
hogy fizessük a rezsit és a többi kiadást el fogunk kurvulni elég jeélentős mértékben.

nézzétek el nekünk!

ez olyan emberséges lett volna!

a mostani akciótok olyan mint amikor az új index arculatváltásnál az egyik kommentelő leírta, hogyan lehet a sz@r reklámokat hatástalanítani.

rögtön jöttetek az index jogászával, aztán amikor közröhej tárgya lettetek, visszavonulót fújtatok!

miért nem tanultatok belőle?

Bozdurgán 2009.09.15. 15:50:42

@hirtelendi:

mondjuk a szinvonalcsökkenésben igazad van, lehet nem kellene napi 5 poszt, csak 2 de azok legyen normaálisak,
az hogy jajj légy ment a levesembe a pincér meg nem akarta kicsierélni nem ér egy posztot.
A 1000. lejárt a párizsi fogyasztási ideje de átragasztotta a tescó már unalmas.
Ezeket csak fikázni lehet.

pellegrina (törölt) 2009.09.15. 15:51:12

Az Aldi fele Impidimpi gyerekruhakat es a papiriroszer cuccaikat nagyon szeretem, nem dragak, jo minoseguek.
Figyelnek olyan aprosagokra, hogy pl. a gyerekeknek szant zsirkretarudak muanyag csovecskekben legyenek, igy a lurko nem koszolja ossze olyan konnyen a kezet. A ruhak strapabiroak es kenyelmesek, es elegge izlesesek, masban nem is viszem jatszoterre a babocamat, hetkoznapokra tokeletes.
Vettunk egy dvd lejatszot is naluk, kb. egy eve, eddig meg nem doglott be, es szuper, hogy memory cardot es usb kulcsot is olvas, nemcsak lemezt.
Tenyleg van minosegi kulonbseg a tobbi sz... es kozottuk.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 15:52:07

@Sün‼:

ezentúl ügyelentes keselőt kell kiállítani, aki ment időnként.

aztán nyitni egy blogot, ahol a kviágott dolgok ott vannak.

csőr dzsinn ész 2009.09.15. 15:53:59

@pellegrina:

megkérhetnénk, hogy ne offolj?

Impega 2009.09.15. 15:55:18

@pellegrina: Hol maradnak az ekezteke? Azok smafuk? Milyen magyar vagy Te? Pff

anterosz omniposz 2009.09.15. 15:55:51

Jaj, Szily fárasztó vagy. Azért örülök, hogy leszarod a véleményeket, ezt eddig is tudtuk. Meg azt is, hogy még mindig nem olvasunk egy tehetséges Index újságírótól semmit sem.

Az Index a médiapiaci részesedéséből él, Szily, tótawé és a többiek, ti is csak ebből. Ezért olvasnak benneteket, egy sima blogíróként a kutya nem lenne kíváncsi rátok.

Szerencsés volt a kezdés annak idején. A gőg viszont azóta jellemez benneteket. Esztelenül beképzelt társaság vagytok. Tényleg nincs szükséged a pénzre. Álposztokból elég jól keresel.

Koholmány 2009.09.15. 15:56:27

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda:
mellesleg, nehogy emiatt támadjon Szily.
Én bírom W-t, és szeretem az aldit. :)
Nekem a bajom az, hogy nehogymá fűnyíróelv alapján kezdjünk itten igazságot osztani. "nekem ez nem tetszik", mehet a levesbe alapon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 15:58:45

"A konzumáláshoz azonban nem csak a szopás tartozik hozzá, hanem az is, hogy néhol azért mégiscsak jó vásárolni, szereltetni meg miskároltatni. "
Igen, de ez ritka, és ennek kéne lennie az alapnak.

Amúgy magam még nem jártam az Aldiban, de azt észrevettem, hogy ugyanúgy nem szeretik az emberek mint a Tuskót és a Lidinénit, már azok az ismerősök, akik mindben voltak.
Persze, mégis odajárunk, mert nem is nagyon vannak már más boltok, meg pénz se normális árukra.

Amúgy meg miért kapnánk eperohamot, ha megírja valaki, hogy neki tetszett egy bolt? Szíve joga.

májgeriberi 2009.09.15. 15:59:54

mikor írod a komment már akkor kimoderálnak néha :)

Énbagoly 2009.09.15. 16:00:40

@ColT: benéztél? :)
Kiemelni azért tudni kell... :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 16:03:25

@Énbagoly: Mármint mit kiemelni?

Amúgy ja, megint a végére érek ide.

Az egy dolog hogy a város másik végébe kellett menni az autómért (nyaralni volt a szervizben), de tegnap este elkövettem azt a hibát, hogy spiccrumot ittam, aztán ma délben is alig tudtam felkelni...

hirtelendi 2009.09.15. 16:03:26

@Bozdurgán: Szerintem meg egy fogyasztóvédelmi blog nem akciófilm sorozat, hogy mindig valami új legyen benne. Ha a TESCO ötezredszer is átragasztja a cimkét, akkor legyen róla 5000. poszt, úgyszint a levesről. Ez a blog erről szólna, hogy tudjuk, kik csalnak folyamatosan.

De itt már rég nem arról van szó, sőt hozzáteszem sohasem arról volt szó, hogy unalmas a poszt ezért fikázik itt egy falka unatkozó, már rég eleve mindegy a poszt témája, arra megy ki a játék a kommentekben, hogyan lehet minél hamarabb, minél jobban szétoffolni az egészet.

Ez nem valami valami, amit kötelező olvasni és kommentelni, és mivel nincs érdemi poszt, ezért érdemi reakció sem adható. ha így lenne, akkor nem lenne komment, nem lenne kattintás. De nem ez van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 16:05:11

@hirtelendi: A francot arra megy ki.
Amikor igazán érdekfeszítő post van, akkor 3-400 kommenten keresztül is ON.

Amúgy meg én örülök neki hogy ilyen jó kis közösség van itt.

Sanyi 2009.09.15. 16:07:37

jo oreg aldi...

az egyetlen olyan bolt germaniaban ahol sikerult ihatatlan almalere emlekezteto lottyot vennem es egyeb elelmiszernek alcazott szemetet amit kostolas utan azonnal ki kellett dobjak. 1x voltam. nemeteknel ez a bolt legalja, meg a schorle is ihatatlan (pedig az mar kunst)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.15. 16:08:14

@szily: Hinnék is nektek - ha nem moderálnátok ki a másként gondolkodókat. Így hiteltelen az egész.

Énbagoly 2009.09.15. 16:08:52

@ColT: Az első mondatodra akartam célozni, amivel beléptél ebbe a posztba. :)A közösségnek meg én is örülök. :9

@hirtelendi: képzeld, volt már olyan, nem is egyszer, hogy hasznos tanácsot is szereztem a homárról. És remélem adtam is , legalább egyszer.

hirtelendi 2009.09.15. 16:08:59

@ColT: Mikor volt itt ilyen utoljára. Én évek óta minden homár posztot elolvasok, a kommentek meg már jó ideje semmiről nem szólnak.

Annak sincs semmi értelme, hogy van itt egy "jó kis közösség", hiszen nyilván nem érint mindenkit ugyanúgy minden poszt, így ha valóban a posztok iránti érdeklődés miatt írna valaki, akkor közösségről, törzskommentelőkről szó sem lehetne.

Ha jól megnézed van egy jól elkülöníthető falka, amelyik az azonnali szétzilálásra ugrik.

Sanyi 2009.09.15. 16:09:52

es... totaw-t azert sem olvasom, volt egy agyatlan cikke amiben arrol papolt, hogy mindenki dolgozzon ejjel-nappal es milyen dolog az, hogy fel vagyunk haborodva, hogy a koreai (?) vagy valami mas sarga bezarja meg megveri az embereket. mindenki robotoljon szerinte ejjel-nappal, mint egy droid aztan mehet meghalni.

totaw-nek azt kivanom, hogy az osszes sun aki a karpatmedencebe szuletik (meg mashova ahova megy, ha nincs sun, sul is jo) talalja meg

hirtelendi 2009.09.15. 16:10:04

@Énbagoly: És ez mire cáfolat? Vagy mire bizonyíték?

scsaba1 2009.09.15. 16:10:26

"Az is üdítő, hogy mindössze 70-80 olvasó leplezte le, hogy ez reklámcikk, és kérdezett rá, mennyit kaptunk érte az Árpáddal. Ezeknek a félelmetes kombinatív készséggel rendelkező, ravasz olvasóknak tenném fel azt a segítő kérdést, hogy ha a Homár tényleg el akarna sütögetni reklámposztokat, ezt úgy csinálná-e, hogy az Index-címlap közepén bejelenti a dolgot, és akkora zajt csap körülötte, amekkorát csak lehet, sőt egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra?"

Igen. Virág elvtárs is megmondta, hogy az a gyanús, ha valami nem gyanús.

Martinicske 2009.09.15. 16:11:15

Érdekes lesz majd, amikor a homár itt fényezi (de nem reklámozza!) az egyik vagy másik boltot, máskor meg majd ugyanazt pocskondiázza, hogy mért van műanyagból a hús...

Az aldiba persze mindig és minden körülmények között mosolyognak az árufeltöltők, nekik nem ügy, hogy minimálbért keresnek, momentán még annak örülnek, hogy van munkájuk. Így aztán mosolyogva jönnek mennek a hőn áhított német "minőségi" portékák között.

Nem így a teszkósok, nekik mindig lefele görbül a szájuk. Hehe.

Úgy látszik most lesz egy új gorenje korszak, most nem a műszaki, hanem az élelmiszer gagyit habzsolja a magyar.

Hát ebből telik az osztrák parasztnak a legújabb mercire meg bmw -re.

hirtelendi 2009.09.15. 16:13:45

@Martinicske: A parasztnak? Mér, amit az aldiban árulnak, abban van természetes alapanyag is?

Énbagoly 2009.09.15. 16:14:09

@hirtelendi: Az égegyadta világon semmire.
De nem is akartam.

hirtelendi 2009.09.15. 16:14:45

@Énbagoly: Ki leszel moderálva, meglásd! :)

KáposztaMedve 2009.09.15. 16:15:09

"Ezeknek a félelmetes kombinatív készséggel rendelkező, ravasz olvasóknak tenném fel azt a segítő kérdést, hogy ha a Homár tényleg el akarna sütögetni reklámposztokat, ezt úgy csinálná-e, hogy az Index-címlap közepén bejelenti a dolgot, és akkora zajt csap körülötte, amekkorát csak lehet, sőt egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra?"

Miért? Van ennél jobb módja is?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 16:15:59

@Énbagoly: :)

@hirtelendi: Te nagyon benézted ezt az azonnali szétzilálást.

Sokkal régebben is jól megfért egymás mellett a hasznos komment és az elsőzés, ajtóletépés, stb.
Igazából a füredi post után nőtt meg annyira a kommentek száma, hogy feltűnjön, mennyi off van benne.

"Annak sincs semmi értelme, hogy van itt egy "jó kis közösség"
Miért nincs?

Ahogy Énbagoly is írta, így is működik a Homár fogyasztóvédelmi jellege, semmi gond vele.
Szerintem azzal sincs, hogy este már kötetlen beszélgetés zajlik.

Vagy a fene tudja, ha elmegyünk sokan moziba és beülünk utána egy sörre, akkor sem beszélgetünk egész este a filmről...

Az meg, hogy a 100. komment után mi van, sztem már olyan mindegy. A hasznos dolgok lemennek az elején.

Shitting Bull 2009.09.15. 16:17:28

Szillyke! Utánad a második élőlény, akit a világon a legfeleslegesebb reklámozni, rögtön a tóta... Kiszel tüncike, meg a geronazzo csak utánatok következik. Szóval gratula! :D

Énbagoly 2009.09.15. 16:20:09

@ColT: :))
(ez volt aztán a teljesen értelmetlen komment, és az offtopik legalja.)

Énbagoly 2009.09.15. 16:23:59

@Impega - a dolgozô nõ: elárulnád mire mondtál igent? Csak hogy gratuláljunk, vagy sajnálkozzunk? :))

Impega 2009.09.15. 16:28:46

@Énbagoly: @ColT: a kommentjeitekre
Ugyhogy gratulalhattok.
De komolyra forditva a szot, nincs kedvem offolni. Elvettek

est komor őre. 2009.09.15. 16:31:52

@ColT: na, éppen ezért elhúznál már a redvásba ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.15. 16:31:55

nem az volt a baj hogy valaki szerete valamit
jelesul tota
nade ilyen mondatokat leirni egy aruhazrol....
es a dolgozokrol
en tenyleg viccnek hittem
ja es ezennel csatlakozom a homart elhagyok tarsasagahoz
tudom nem nagy veszteseg
vagyunk elegen
RIP homar
ide jutottatok szily cenzuraz Totanal elomoderalas van
hat baszki....
adijos

Smacika 2009.09.15. 16:33:12

Igazából megértem a hozzáállásukat.
Túl sok volt a nem illő beszéd.
Nem az zavarja őket, hogy a dicsérőposztban van pár off, hanem a fenenagy szólásszabadság.

Milyen életszerű lenne a homár ha csak az lenne:

"Kis Pista vett tízdeka-húszdekát, de csak tizenötdeka volt a mérlegelésnél."

Erre hét komment:

"1:Első
2:Asztalracsapni!
3:Feljelenteni!
4:Fogyvédhez menni!
5:Minek fizetted ki?
6:Nem kell odamenni!
7:Utolsó."

Ez így lenne szép.
Tetszene biztos sokaknak.
Kicsit műanyag lenne, mint az egész ország, de vállalható.

Énbagoly 2009.09.15. 16:35:47

@Impega - a dolgozô nõ: :) Ne engedd, hogy elvegyék a kedved.Tegnap nekem is kurva szar napom volt, de itt jobban lettem. :)

@est komor őre.: de most miért bántod?

májgeriberi 2009.09.15. 16:36:12

@hagyma: nemán..
mamapici is télakolt :(

hirtelendi 2009.09.15. 16:36:52

@ColT: A homár fogyasztóvédelmi jellege szerintem kimerül a posztokban ma már. a kommenteknek jórészt semmi köze már ehhez, sokkal inkább az általad említett közösség részben belterjes beszélgetése, részben meg a már említett szándékos szétzilálás, az érdemi kommentelők azonnali elüldözése, az érdemi kommentek azonnali elsüllyesztése.

Nekem semmi bajom azzal, ha egy ügy, blog, akármi, közösséget formál, de nem hiszem hogy az adott blog, a homár célját bármilyen módon szolgálná a fent említett bármelyik magártásforma, ez a közösség élhetne bárhol máshol online társas életet, és nem lenne tragédia, ha mondjuk az 5000. tescós átragasztós poszt komment nélkül maradni.

Most szinte minden poszt érdemi komment nélkül marad, vagy nem lehet kisilabizálni az offolás közül. Persze nincsennek illúzióim, ez valószínűleg így is marad.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 16:38:31

@Énbagoly: Simán :D

@est komor őre.: Maga milyen kedves :D

@Impega - a dolgozô nõ: Lehet ez volt a cél?

@hagyma: Dehogynem nagy veszteség , te voltál itt a hungarikum :)

@Gee Halen: Hát igen, ez valamit jelez, hogy magával foglalkozik...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 16:39:30

@hirtelendi: Nem sokat vagyok Homárközelben mostanában (nem érek rá), de továbbra is fenntartom, hogy az arra érdemes mennyiségű hasznos komment minden postban ott van.

Énbagoly 2009.09.15. 16:42:07

@ColT: áh
(próbálom fokozni az offolást. :) )

Almatlan Jozsi 2009.09.15. 16:46:00

Nekem az a velemenyem, hogy nem igaz az, hogy mi csak a negativ velemenyeket tartalmazo cikkeket szeretjuk.

A pozitiv is jo (boldog ugyfel) csak az a baj, hogy minden relativ! Valakinek jo a Vodafone mobilinternet, mas ember szerint meg atveres.

Na most, ha ezutan valaki elkezdi dicserni a vodafone-t egy boldog ugyfeles posztban...mert neki eppen bejott..mi lesz a motivacio a Vodanak a fejlodesre?

A pozitiv velemenyt sokkal jobban ala kell tamasztani mert konyebben vitathato, sokkal szubjektivebb. A nyilvanvalo sertes (pl. hibas teljesites, panaszkonyv at nem adasa) viszont egy objektiv panasz.

Szerintem pozitiv posztot megjelentetni csak olyan formaban lenne szabad, hogy valaki osszehasonlit 4-5 kulonbozo uzletet, amelyek egymas vetelytarsai es ugy irja le a velemenyet egymashoz kepest. Tehat egy Lidl vs Aldi vs Spar vs Tesco vs Auchan poszt. Egyebkent TENYLEG reklam szaga van, fuggetlenul attol, hogy mi volt a cikkiro eredeti szandeka. Miert olyan nehez ezt megerteni?

Smacika 2009.09.15. 16:54:03

@hirtelendi: Az ember szeret hozzászólni a dolgokhoz. Esetleg véleménye is van. Ez tudjuk, hogy nem feltétlen teszi boldoggá azokat akik irányítani akarják a közvéleményt.
De az ember akkor is ilyen.
Ha nem érdekelnek a kommentek, nem kell elovasni őket.
Sokszor van köztük fontos vagy hasznos információ.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 16:55:27

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒███▒█▒▒█▒█▒▒█▒█████▒▒▒▒▒█▒▒█▒████▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒
▒█▒▒▒▒█▒▒█▒██▒█▒▒▒█▒▒▒▒▒▒▒██▒█▒█▒▒▒▒█▒█▒▒█▒▒▒▒█▒
▒▒██▒▒█▒▒█▒█▒██▒▒▒█▒▒▒▒▒▒▒█▒██▒███▒▒██▒▒▒█▒▒▒▒█▒
▒▒▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒▒▒█▒▒▒▒▒▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒█▒▒█▒▒▒▒▒▒
▒███▒▒▒██▒▒█▒▒█▒▒▒█▒▒▒▒▒▒▒█▒▒█▒████▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒████▒█▒▒▒▒█▒▒▒█▒█████▒▒██▒▒███▒▒▒███▒▒██▒▒█▒▒█▒
▒█▒▒▒▒█▒▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒█▒█▒█▒▒
▒███▒▒█▒▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒███▒▒▒██▒▒█▒▒█▒██▒▒▒
▒█▒▒▒▒█▒▒▒▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒▒████▒█▒▒█▒▒▒▒█▒████▒█▒█▒▒
▒████▒████▒▒▒█▒▒▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒█▒▒█▒███▒▒█▒▒█▒█▒▒█▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

hirtelendi 2009.09.15. 16:55:51

@ColT: De miért kell azt kisilabizálni 200 haszontalan közül. És miért ugrik neki a "közösség" egy része azonnal a posztolónak, az érdemi kommentelőknek? Ennek nincs értelme, és semmilyen módon nem szolgálják a blog célját.

És senki sem fogja venni a fáradságot, hogy kikeresse azt a pár hasznosat. Egy idő után meg arra, hogy hasznosan kommenteljen, aztán meg arra, hogy olvassák.

Ezért gondolom, hogy nem baj, ha kidobják az offtopik kommenteket, csak ezzel mint látható az a baj, hogy offtopik az, amit a cenzor annak gondol.

Szóval igazságot nehéz tenni.

hirtelendi 2009.09.15. 16:58:56

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: csak épp azt a hasznos információt egy szemétkupac aljára rejtik. És valóban a legtöbben már nem is olvassák őket. Belterjessé vált a kommentelés, ezután már csak egy lépés, és a posztolás is az lesz.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.15. 16:59:03

@hirtelendi: Megtörtént eset az indexen, csak hát ki emlékszik arra már...?
A subbán is ez ment, majd a törzsgárdisták, ahogy magukat nevezik a "belterj" megsértődött azon, hogy a posztoló beszólt nekik a sokezredik offolás után. Azóta saját blogon osztják az észt.
Na oda próbálj kommentelni, úgy kirakják az idegent, hogy lába sem éri a földet. Én egyszer megpróbáltam, ki is zártak úgy, hogy még most is szikráznak a gépem procijai az túláramtól, amit onnan kaptak...:)

havajj 2009.09.15. 17:02:15

hagyjad hagyma.
úgyis bebukik, mer hülyeség az egész.

és itt szeretném hozzátenni, hogy az aldis posztban rohattul off volt, hogy Tóta W. balos vagy jobbos. és még mindig ott van. összezárunk, összezárunk elftársak? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 17:02:46

@Énbagoly: Ezt még lehet? :D
Mikor már az offolásról offolunk?

@Itschykhatschy: Szép volt!

@Almatlan Jozsi: Meg a magyar gyakorlat az hogy minden mögött van valami simli.

@hirtelendi: Szabad véleménynyilvánítás van. És elég sok olyan post van ahol tényleg hülye a postoló, (Szily sara hogy mit rak ki) vagy hülye a postoló és a másik fél is.
Mindenki kimondhatja amit gondol, ráadásul ha eddig nem tűnt volna fel, az Internet az idióták gyülekezőhelye, így nem mindenkinek esik le hogy mi is a post lényege.

Egyébként meg amikor egy lezárt ügyről van post, akkor mit kommentelsz bele hasznosan...

Én is mindig írok értelmeset, amire lehet mit.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 17:03:47

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒█▒▒▒▒████▒█▒▒█▒████▒█████▒█▒▒█▒████▒
▒█▒▒▒▒█▒▒▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒▒▒█▒▒▒██▒█▒█▒▒▒▒
▒█▒▒▒▒███▒▒████▒███▒▒▒▒█▒▒▒█▒██▒███▒▒
▒█▒▒▒▒█▒▒▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒
▒████▒████▒█▒▒█▒████▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒████▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒███▒▒████▒█▒▒▒▒███▒▒▒██▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒
▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒▒▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒▒▒
▒█▒▒█▒███▒▒█▒▒▒▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒▒▒
▒███▒▒█▒▒▒▒█▒▒▒▒█▒▒█▒████▒█▒▒█▒█▒▒▒▒
▒█▒▒▒▒████▒████▒███▒▒█▒▒█▒▒██▒▒████▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒█▒▒█▒▒██▒▒█▒▒▒█▒▒██▒▒█▒▒█▒▒██▒▒█████▒▒██▒▒
▒█▒▒█▒█▒▒█▒██▒██▒█▒▒█▒█▒█▒▒█▒▒█▒▒▒▒█▒▒█▒▒█▒
▒████▒█▒▒█▒█▒█▒█▒█▒▒█▒██▒▒▒█▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒▒█▒█▒▒█▒█▒█▒▒█▒▒█▒▒█▒▒▒▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒▒██▒▒█▒▒▒█▒▒██▒▒█▒▒█▒▒██▒▒█████▒▒██▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 17:06:16

Skacok, azért azt ugye nem lehet mondani, hogy Szily-ék szétbaszogatnák a kommentelőket. Pedig lenne miért. Nem szoktam állatkodni, de ez egy ilyen OFF-Topic lett már, így én sem bírok magammal.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.09.15. 17:07:18

@hirtelendi: en a kezdetektol olvasom a homart, egyreszt a posztok, masreszt (javareszt) a kommentek miatt. Hozzaszolni nem szoktam, de a torzsgardat nagyon szeretem, kezdve MPL-t egeszen hagyman at Egyevesig (bocs, ha kiemeltem). Ha ok nem lesznek, en sem szivesen fogok ide jarni olvasgatni, sot, elobb-utobb teljesen leszokom a homarrol (amit nagyon sajnalnek). Es en csak egy vagyok a sok kozul.
A belterjes kommenteles meg csak annak a szemet szurja szerintem, aki irigy, hogy kimarad belole :). Egyebkent vannak itt olyanok, akik nem is olyan regota irnak, megis beilleszkedtek.

Impega 2009.09.15. 17:08:26

Nos Kis-es Nagypajtasok

homar.blog.hu/2005/04/10/tejszeru_anyagok

Az offolas Osi Homaros szokas. Valakinek most ez nem tetszik ezert pukkadozik.

Boccs az Offert, Ja es teljesen egyet ertek @Almatlan Jozsi: -val.

est komor őre. 2009.09.15. 17:08:26

@Itschykhatschy:

nem tudom mondta-e valaki eddig, ez eleinte jópofa volt, de mostmár kurvára kezd idegesítő lenni.

a következő alkalommal le foglak anyázni!

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 17:09:02

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒███▒▒▒██▒▒▒██▒▒▒██▒▒▒███▒
▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒▒▒
▒███▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒▒▒▒██▒▒
▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒█▒▒█▒▒▒▒█▒
▒███▒▒▒██▒▒▒██▒▒▒██▒▒███▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.15. 17:13:10

@hirtelendi: Ahogy elnézem, az elmúlt hetekben a homár is pont ezen az úton járt, nem véletlen, hogy szily ilyen döntésrt hozott. Egyébként egész sokáig bírta.
Jól írod, a lényeg eltűnik a szemétkupac alatt...

Énbagoly 2009.09.15. 17:15:11

@est komor őre.: tőlem csinálhat amit akar, mert az Énbaglyot is kirakta. Ezért szeressük @Itschykhatschy: -t. :))

@Impega - a dolgozô nõ: na, bedobtad a csontot a kutyáknak. :)

@ColT: bármit megtehetünk, állítólag itt nem moderálnak. :))

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 17:17:17

@Énbagoly: köszkösz :D

Mindekitől szorri, csak úgy látszik bedeppeltem a floodnin. Se eleje se vége. Csak gyün, csak ömlik, csak izé. Közben meg Szilynek igaza van. Az meg egy más dolog, hogy én paraszt-e vagyok, és a kurva anyámat-e.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 17:18:23

@Itschykhatschy: Amúgy meg nem szoktam állatnak lenni kérem szépen. Most az vagyok.

est komor őre. 2009.09.15. 17:22:38

@Itschykhatschy:

köszönöm. tudod, kedvellek, meg minden, és a lidl-t is kiírtad, de kezdett megtellni a pohár.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 17:24:35

Most már csak két kérdés motosztkál bennem.

1. mi van a lovakkal?
2. lesz-e új poszt még ma este?

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.15. 17:26:12

ha nem lennének kommentek, kb a kutya nem jarna ide.

szily ket nap alatt elüldözte az olvasók felét, kb.

Kifejteném "ON" véleményem, de sajnos már megtették előttem.
1) Aldis poszt: reklámszag.
2) Szily egy fasz, mindig is az volt. Szóllj rá a kölykeidre ha bemászkálnak a szinpad elé, te ujpolgár buzi.
2.b) Bebaszva nekem se tetszik, hogy felhivjak a figyelmem a szabályokra, de utana nem kezdek posztolni, hogy mekkora hulyek, mert ramszoltak.
3) Görcsösen védeni a BÜ posztokat, miután leugattak a véresbe, csak penzhez lehet ennyire ragaszkodni.
4) Szily nem ujsagiro
5) A homar posztok elso 50-60 kommentjet atfutva mindig megtalálni az értelmes hozzászólásokat, melyek kimerítően deszkriptálják minden aspektusát a témának. a többi off, meg poénkodás. és?!

lehet számolni a homár hátralévő napjait.

Szily, ha van egy csöpp eszed, egy hétig nem hallatsz magadról, aztán bocsánatot kérsz. akkor még menthető a blog.

hirtelendi 2009.09.15. 17:30:36

@ColT: Értem én ezt a szabad véleménnyilvántíást, csak azt nem értem, hogy hogy jön ahhoz, hogy valakinek van egy üzleti vállalkozása, amiben van egy blogja a fogyasztóvédelemről, és abból kimoderálja az offtopikot, mert nem veszi jó néven, hogy belerondítanak. mert mondjuk hatékonyabbnak gondolja a blog célját (és nyilván üzleti vállalkozása célját is elérni úgy, ha csak a lényegről szól?

Secnir 2009.09.15. 17:35:44

én még mindig az online chat-frame-akármi mellett voksolok.
szily még csak nem is reagált rá :(

Ellenőrző szerv · http://indexfuck.hu 2009.09.15. 17:37:07

Valamelyik hülye kimodereálta a kommentemet a tótás posztból, pedig építő jellegű volt ...
Na ide sem jövök többet!

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.15. 17:38:32

@Secnir: ahhoz érteni kéne. Szegény szalonspicces ujsagiro szerinted mit tudna csinalni? rajzol a monitorá filccel egy cset ablakot?

stab 2009.09.15. 17:44:51

ez már a blogvégi poszt ?

Énbagoly 2009.09.15. 17:48:02

@Itschykhatschy:
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒█▒▒█▒▒███▒▒▒███▒█████▒█▒
▒█▒█▒▒█▒▒▒█▒█▒▒▒▒▒▒▒█▒▒█▒
▒██▒▒▒█▒▒▒█▒▒██▒▒▒▒█▒▒▒█▒
▒█▒█▒▒█▒▒▒█▒▒▒▒█▒▒█▒▒▒▒█▒
▒█▒▒█▒▒███▒▒███▒▒█████▒█▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 17:48:47

@Itschykhatschy: Nem hülyeség! Az autózz! -on is van kotschma.

Amúgy ló témában, a románok által ellopottakra gondolsz? Azokkal semmi, a magyar külügyminisztérium eltöketlenkedte...

@Énbagoly: Á dehogy :D

@hirtelendi: Most sajnáljam az Indexet?
Nekik az az üzlet amúgy ha offolunk.

@est komor őre.: És most akkor ha 1 valakinek nem tetszik valami...?

@afromagyar: Egyébként szívemből szólsz, én is úgy kaptam rá a Homárra, hogy az on és off kommenteken röhögtem szarrá magam.

Secnir 2009.09.15. 17:53:36

@KUCM:
nem, de mondjuk mondja azt, hogy
-baromság, erre nincs szükség
-hm megszavaztatom
-hm, ok, keresek egy designert, aki megcsinálja

de az, hogy nem mond semmit, hát...

Énbagoly 2009.09.15. 17:54:51

@ColT: Lehetne egy állandó offtopic is, de néha olyan jót lehet szórakozni a posztoló, vagy a posztolt hülyeségén. :)
És akkor ez kimaradjon?

Szóval szerinted nem engednének bármit? :)

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.15. 17:59:05

@Secnir: programozó kell oda, vagy legalább valaki, aki látott már kódot.

van egy jonlap, amit reklám lenne megemlitenem ( hahahahahahahaha ) ott megoldották, hogy legyen cset, mert zavart minket az offolás

annyira nem bonyolult utánaguglizni egyingyenes irc kliensnek java alá.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 17:59:51

@Énbagoly: Hát ja, de akkor inkább az, mint a moderálás.

Frucsasz 2009.09.15. 18:00:18

Elgondolkodtató. Tótawé posztjához hozzászóltam, miszerint szokatlan, de jó. Továbbá a aldi-témát és a saját márkás termékekkel kapcsolatos tapasztalataimat is érintettem. Gondoltam hát, biztos releváns voltam. Erre Szily kimoderált. De az olyan egysoros bejegyzéseket, miszerint aki aldiban vásárol, sikeres nem lehet, azt bennehagyta... Fő az obejektív igazság, ugye?
Tény, hogy Szily az utóbbi időben hisztisebb, mint egy fogfájós kutya, de ezzel azért sikerült eléggé szíven ütnie. És még büszke is az okos moderálására... piha.
Azt hiszem, ideje elköszönnöm a társaságtól, jó volt, vicces volt, sokszor tanulságos is volt. De a látványosan igazságtalan és kicsinyes hozzáállás, amiről itt mostanában tanúbizonyságot tesznek (és nem a kommentelőkre gondolok), nekem már túl sok.
Most pedig jöhet Szily, és jó munkásemberként kigyomlálhatja ezt a kommentemet is.

Énbagoly 2009.09.15. 18:06:35

@ColT: ez mondjuk igaz.

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: Te is besokaltál? ma már nem te vagy az első. Sajnos.
Remélem, ez csak pillanatnyi dolog, és lesz még jobb is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 18:07:26

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: Mármint amíg a Tótás postokon kívül.

@Énbagoly: Itt sose volt hogy valami jobb legyen mint előtte.
Mármint ebben az országban.
Ezért tart itt!

est komor őre. 2009.09.15. 18:08:34

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas:

megfutamodsz?

itt kéne igazán csak az ellenállás!

te gyáva!

Énbagoly 2009.09.15. 18:08:56

Ide szoktam járni felvidulni, most meg egyre szomorúbb leszek. :(

Énbagoly 2009.09.15. 18:11:11

@ColT: Egyébként is kurva rossz napjaim vannak, és most a homár is szomorú...
Pedig eddig homároztam a pszichológus helyett. Most keressek egy orvost?

est komor őre. 2009.09.15. 18:11:29

@ColT:

mondtam már hogy egy pénisz vagy?

a lószart nem moderálnak. ez az egész poszt erről szól.

Secnir 2009.09.15. 18:13:08

@Énbagoly:
"Pedig eddig homároztam a pszichológus helyett. Most keressek egy orvost?"
mér, most orvosozni akarsz pszichológus helyett?

Secnir 2009.09.15. 18:14:11

szvsz inkább fül-orr-gégészt keress, ne urológust, ha már válogatsz.
vagy kórboncnokot, azoknak vidám sztorijaik vannak, mint a mentőorvosoknak...

Énbagoly 2009.09.15. 18:15:01

@Secnir: Jó van na, a pszichiáter orvosnak számít, mert írhat fel dilibogyót. A mezei pszichológus meg nem. Legalábbis én így tudom.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.15. 18:18:51

@Énbagoly: ha csak ketamin kell, azt diszkóban is vehetsz, nem kell kétszer fáradni :D

est komor őre. 2009.09.15. 18:20:46

@Énbagoly:

te, ha a homárblogra jártál pszihológus helyett, akkkor a pszichiátrián a helyed.

Énbagoly 2009.09.15. 18:21:45

@est komor őre.: tudom én. Már mások is mondták. :)

@KUCM: nem szoktam én ilyen helyekre járni már. :)

est komor őre. 2009.09.15. 18:26:07

na, ennyi volt, viszlát homár!

pár évig nem voltam, most is így teszek

gratulálok Tóta, ide is eltekeregtél, és elsőre sikerült széjjelbaxni az egyik legjobb blogot, ami csak most kezdett feléledni....

Szily, téged nem hibáztatlak, téged elvittek az ufók.

Adios amigos! Fossatok SÜNT!

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.15. 18:26:11

请投票Szily下来!免费的龙虾

stab 2009.09.15. 18:28:00

egyedül maradtam ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 18:30:22

@est komor őre.: Mondtad már, köszi, de rosszul fogalmaztál, mert lónak, lópénisze van.

Moderálás eddig is volt, csak elég alacsony ingerküszöbbel. Tűntek el kommentek, de ezt még lenyelte a nép.

A pszichiátria meg... Excsajom jár, és hát nem sokat tudnak vele kezdeni. Viszont a Homár olvasás garantált röhögőgörccsel járt :)
Másik ex, kétszer volt bentlakó is pár napra, mikor annyira kikészült, ő egy gyógyszerfüggőséggel lett gazdagabb a pszichiátria után.
Később öngyilkos lett...

@Énbagoly: Fentebb leírtak miatt nem javaslom :(
Amúgy mik miatt rosszak a napjaid?

Almatlan Jozsi 2009.09.15. 18:35:23

@Énbagoly: Majd ird meg ha atver a pszichiater es nincs hatasa az altala felirt Litiumnak.

Persze elofordulhat, hogy serto modon psziches betegnek titulal es amikor kikered a panaszkonyvet - teljesen nyugodt, higgadt modon, csupan sirva konyorogve a napi adag melange-odert - akkor kihivja a rendorseget.

Ezen ne lepodj meg, viszont nagyon jo kis homar sztori lesz belole. Mert mindig a vevonek/ugyfelnek/betegnek van igaza! Mikor tanuljak meg vegre ezek a g@cik? :-)

Almatlan Jozsi 2009.09.15. 18:42:25

@KUCM: Szerintem szenyosag szily-t kinaiul elkuldeni az anyjaba. :-) Inkabb csak sunt neki.

Énbagoly 2009.09.15. 18:43:20

@ColT: Atyaúristen Colt! Te aztán bele tudsz nyúlni a tutiba. :(((
Nem bízok a pszichiátriákban. A beszélgetésben annál inkább. Nekem eddig ez vált be.
Egyébként az már olyan rohadtul személyes, hogy miért, hogy tényleg nem a homárra való. :)

@Almatlan Jozsi: ha erre vetemedek, biztos, hogy homár poszt lesz belőle. Megígérem. :)

schdl (törölt) 2009.09.15. 18:43:24

Ki az a Tóta W. Árpád?
Én is tudnék habszó szájjal anyázni, mégsem vagyok """"ismert""""
Attól még, hogy valakinek blogja van, az nem jelenti azt, hogy érdemes rá figyelni...

Impega 2009.09.15. 18:44:00

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: velem ugyan ez megtortent. Vegre egyszer nooormalisan hozzaszoltam es ki is vette a kommentek kozul. Most is csak azert irok, mert nem is tudom miert. nincs is kedvem irni. Nem is irok....

EDE

selyemhegedu 2009.09.15. 18:45:23

@szily: "Na, az van, hogy egy boltokat elemző konzum sorozatban nem ON, hanem OFFtopic

- azt firtatni, hogy mennyit fizettek a szerzőnek a posztért"

miert? szerintem egy uzletekrol kritikat megfogalmazo publikacio topikjaban a leheto legONtopicabb temaja hogy a kedves szerzo milyen javadalmazasban reszesult a cikkert cserebe.

engem pl pont erdekel, hogy egy (jo vagy rossz) kritika valoban puszta lelkesedesbol szuletett-e, vagy csak igy akar kicsinyes bosszut allni a szerzo, esetleg leszopta a pultos lany a sertesoldalas-pult mogott es ezert halas egy kicsit.

mondjuk az is erdekelne, hogy miert csak a BU posztokat moderaljatok?

Neocon 2009.09.15. 18:51:16

Azert lassuk be igaza van, kurvara idegesito volt mar, hogy az elso 80 hozzaszolas szinte csak bennfentes beszologatas, Batz-papucsozgatas (fospumpa, sun, kinek mi tetszik) es hasonlo volt (mondom ezt ugy, hogy eleg regota torzsolvaso vagyok).

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.15. 19:05:55

ami a pszihomókusokat illeti, azt magyarázza meg nekem valaki h DrCsernus A ffi című műve miért kerül többe mint ugyan azon szerző a A NŐ című alkotása???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 19:09:37

@Énbagoly: Hát, az érdekes volt ja.
2003-ban kavartunk még kb. egy fél évet, az se volt túl komoly, de nagyon jó barátok voltunk utána is, kisebb-nagyobb megszakításokkal (mikor merre voltunk).
Mondjuk már Pesten lakott 2 éve, és nagyon egyedül is volt + elege is volt.
Családi háttere meg 0. Vagy inkább mínusz.

Amúgy igazad van, a beszélgetés sok mindent megold. Főleg depresszió ellen hatásos, bár a legtöbb depisebb embernek bőven elég ha valamivel elfoglalja magát. Persze ez nem igaz klinikai depresszióra.

Egyébként ha gondolod dobok egy mailcímet.

@selyemhegedu: Tóta nem hülye. Nem hiszem el hogy magától ennyire belelkesedne egy redvás Alditól.
Mert ha így van, akkor a Westendtől már évezni kéne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 19:11:03

@ficsilla: Pedig a nőket biztos nehezebb volt felderíteni...! :D

Énbagoly 2009.09.15. 19:12:47

@ColT: gyakorlatod van már benne, mi? Szerencsére van családom, ezért aztán sokan szeretnek. :)
Az ismerőseimnek van az indán egy emil kitéve. Oda elküldheted, ha tényleg akarod. :)

Kisangyal 2009.09.15. 19:13:46

@szily:

Gratulálok!

Asszem most már gyugodtan hanyatfekhetsz és köpködhetsz fölfelé...

ÉrtEDE?

Miért kell hülyének nézni azokat akikből élsz? Mindenki megérti, hogy kell a péééz.
Egy kicsit elszállt az agyad mostanában, lehetne ezt másképp is csinálni... és ne tettesd a hülyét, hogy nem érted miről van szó, meg mellébeszélsz/írsz.
Igenis ez cenzúra, igenis ez reklám és igenis inkorrekt vagy! De előttem ezt már nagyon sokan leírták...

Énbagoly 2009.09.15. 19:14:50

@ficsilla: Válság volt közbe, ezért a pasik drágábbak lettek. :)

májgeriberi 2009.09.15. 19:15:39

szily hisztije felkavarta az állóvizet?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 19:22:05

@Énbagoly: Erre meg beszól :D
Égyke volnék, így nem kifejezetten nagy a szám és nincsenek jó dumáim--> kurva nagy hátrány a nőknél :(

A pasik drágábbak?! A nők drágák! :D

Küldöm majd.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.15. 19:26:59

@ficsilla:
Mert a nő c. mű 248 oldal, a FÉRFI című remeke pedig 292 oldal.
Még így is a nők járnak jól, mert 11,61/old. forintért juthatnak e remekműhöz, míg a férfiaknak 11,96 forintjába kerül egy oldal.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.15. 19:29:51

Most aztán mind lebuktatok,

@ColT: Te illegalitásba vonult pszihológus vagy, míg

@Flat Eric / sta press: Te gyakorló közgazdász

Mindenen átlátok ám :)

HgGina 2009.09.15. 19:32:22

"úgy csinálná-e, hogy az Index-címlap közepén bejelenti a dolgot, és akkora zajt csap körülötte, amekkorát csak lehet, sőt egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra?"

1. igen
2. ki az a híres?
3. ki az a twá?

Énbagoly 2009.09.15. 19:37:00

@ColT: Nem is szóltam be. :) És itt a homáron nem úgy tűnt, hogy nem lennének jó dumáid. :)

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.15. 19:37:02

@ficsilla: Hááát..., mondták már sokan, hogy gaz vagyok, az ászt is ismerem a pakliban. De hogy közgazdász,-ilyen csúnyát még nem mondtak nekem soha...:)

SÜN 2009.09.15. 19:37:38

magánvengégló :D:D:D az járt benned? :D

havajj 2009.09.15. 19:48:28

@Énbagoly: @ColT: menjetek szobára. ez egy blog, ha nem vettétek volna észre, ahol nagyon komoly dolgokról van szó!!!! Ez fontos! És "ki lesztek moderálva a retekbe" :D

Ni 2009.09.15. 20:07:17

Na, hogy legyen egy releváns hozzászólás is: Ni!

Énbagoly 2009.09.15. 20:08:53

@havajj: de csúnyán tetszik ám beszélni! :)
Ma már nem is tudom hanyadszorra fenyegetnek meg azzal, hogy kimoderálnak. Lehet valami a levegőben. :)

Énbagoly 2009.09.15. 20:11:46

@Ni: bővítsed a szókincsed! :)

szalontüdő 2009.09.15. 20:38:09

Csúnyán el lett feledve kedvenc leszorítós önkényeskénk.
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒███▒▒▒███▒▒█████▒█▒▒█▒█▒▒▒▒███▒▒▒██▒▒
▒█▒▒█▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒█▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒████▒█▒▒▒▒███▒▒█▒▒█▒
▒███▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒▒▒▒█▒█▒▒▒▒█▒▒█▒████▒
▒█▒▒▒▒▒███▒▒▒▒█▒▒▒▒██▒▒█▒▒▒▒███▒▒█▒▒█▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.15. 20:45:08

Ha már olvasod a kommenteket, válaszolhatnál a kérdésre:
"Nem komplett üzlet seggét nyalni, hanem egyszeri, meglepően korrekt ügyintézést posztoltok-e?" 2009.09.15. 09:08:51, Indul a Boldog Ügyfél, ezentúl sokkal jobb lesz fogyasztani poszt.
Csak azért kérdezem, hogy ne terheljem feleslegesen a homárboxot, meg magamat sem fárasszam.

b[ALien] (törölt) 2009.09.15. 20:47:51

Meg van itt kattanva mindenki, és csak én vagyok helikopter
Mpl-t és hagymát nagyon sajnálom, ha elvesztettük

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.15. 20:51:13

Még valami.
"egy híres vendégszerzőt kér fel az írásra"
Ezen azért majdnem befostam.
A híres vedégszerző monjduk Eszterházy vagy a Korda Gyuri, esetleg Bajnai. De nem Tóta.

Énbagoly 2009.09.15. 20:51:27

@b[ALien] a kopasz baba: remélem, hogy csak pillanatnyilag rágtak be. És visszajönnek majd.

b[ALien] (törölt) 2009.09.15. 21:02:21

@Énbagoly: hát én is. Az az igazság, hogy én is elgondolkodtam kicsit, hogy most pihentetem a homárt, amíg lecsillapodnak az indulatok
Nelson + EÖ sincsenek, gondolom nem véletlen
Ha valami jó, azt szét kell baszni
Ezért tart itt...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 21:04:56

@b[ALien] a kopasz baba: Szeva, hol voltál eddig?
MPL is lelépett? :( :(:(:(

@Énbagoly: Hát hasonlóképp!

Na viszont holnap meló, így jó éjt mindenkinek. Én is eltűnök kb. egy hétre, mert melóból nem tudok Homározni, nagyon otthon meg nem lesz netem :/ Utána meg persze megint meló.

Remélem addigra nem vezetik be a dulva modelálást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.15. 21:06:19

@havajj: Mindenki ki lesz moderálva!!!! Nyitunk egy Moderálás blogot!!!
Ez FONTOSCH!!!! :D:D:D

b[ALien] (törölt) 2009.09.15. 21:07:37

@ColT: hello, voltam néha:)
mpl tegnap jelentette be:(

Elhárítás 2009.09.15. 21:08:32

Kezd unalmassá válni a "tárhejj" nevű spammer. Minden blogba (ahol még nem tiltották le) beirkál egysoros, triviális üzeneteket, hogy megjelenhessen a reklámja. Javasolnám letiltani az illetőt.

Fuse 2009.09.15. 21:38:44

Én szeretem átolvasni néha kommenteket, még a fikázással sincs bajom, ha kapcsolódik a témához és van benne egy deka érvelés. De amikor már a huszadik olyan hozzászólást olvasom ami abból áll hogy "makrafűi fittyfalatty" nevű kommentező benyögi, hogy "na én megyek egy hétre vécére", mellé valami érthetelen szellemeskedő baromság és azt is direkt hibás nyelvtannal, mert az már tényleg k*rva vicces.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 21:53:02

Egy a lényeg

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒█████▒▒███▒▒█████▒▒██▒▒█████▒▒▒▒█▒▒█▒████▒█▒
▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒▒▒█▒▒▒▒▒▒██▒█▒█▒▒▒▒█▒
▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒▒▒█▒▒▒▒▒▒█▒██▒███▒▒█▒
▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒█▒▒▒████▒▒▒█▒▒▒▒▒▒█▒▒█▒█▒▒▒▒▒▒
▒▒▒█▒▒▒▒███▒▒▒▒█▒▒▒█▒▒█▒▒▒█▒▒▒▒▒▒█▒▒█▒████▒█▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.15. 21:55:07

@KUCM: Purutty elvtárs, most nézem csak, hogy mit írtál Szilynek. Ő, hát ha ez bennemarad, akkor minden tiszteletem Szily Lászlónak.

vauvauvau 2009.09.16. 00:22:49

Megvette a Homárt a Budapest Tv! Az Origon van fent csak a valós hír, itt ezek eltitkolják!
És a sok leleplező cikk után a Homárt halálosan megfenyegették és ezért kell most neki pozitív dolgokat írni!

Emberek! Ne hagyjuk, hogy pozitív dolgokat írjanak! Mi a rossz hírekre vagyunk kiváncsiak!
Ne lássuk derűsen a világot!
Homár! Monnyál le!

vauvauvau 2009.09.16. 00:27:39

@vauvauvau:

TÜNTETÉST KELLENE SZERVEZNI A HOMÁR ÓLJÁHOZ!
KI CSATLAKOZIK?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.16. 04:51:12

@b[ALien] a kopasz baba: Ja, akkor nem egyszerre voltunk :D Mondjuk amilyen rendszertelenül időm van mostanában... :( (Nem csak erre, bármi másra.)

Mpl-ről akkor lemaradtam :(

Balamber 2009.09.16. 06:49:09

Én csatlakozom.
Csak lécci ne most, mert mindjárt indulok munkába.. :(

Átlagarcú 2009.09.16. 07:56:22

További két identitásom(Nálunk meg itt Tarpán, Markőr) nevében is búcsúzom. Szasztok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.16. 08:24:34

Kommentár nélkül/helyett:

"Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok

Van egy törvényünk, amely csokorba gyűjti, felsorolja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megjelenési formáit. Ez a törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. Törvény, amely 31 pontba szedve meghatározza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülő magatartásokat és eljárásokat.

A törvény szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértéséért felel az a vállalkozás, amelynek a kereskedelmi gyakorlattal érintett áru értékesítése, eladásának ösztönzése közvetlenül érdekében áll. Ez a vállalkozás felel akkor is, ha a kereskedelmi gyakorlatot szerződés alapján más személy valósítja meg a vállalkozás érdekében vagy javára.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt alapesetben a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jár el, ha az érintett kereskedelmi gyakorlat a vállalkozás olyan tevékenységével függ össze, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felügyel. A Gazdasági Versenyhivatal jár el, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas.
(...)
11. Az írott vagy elektronikus médiában szerkesztői tartalom használata az áru értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására úgy, hogy ezért a vállalkozás ellenszolgáltatást nyújtott, ez azonban nem tűnik ki egyértelműen a tartalomból vagy a fogyasztó számára egyértelműen felismerhető képi vagy akusztikus elemekből (szerkesztői tartalomnak álcázott reklám).
(...)
22. Annak valótlan állítása vagy olyan hamis benyomás keltése, hogy a vállalkozás nem a saját vállalkozásával, gazdasági tevékenységével vagy szakmájával összefüggő célból jár el, vagy egyébként hamisan fogyasztóként való fellépés.
(...)"
www.adonet.hu/

Meklén és Tamara 2009.09.16. 08:46:33

szerintem meg egyszerüen csak a moderálást próbálgatják. A sok szófosót likvidálni akarják. Kiatlálták ezt a kamu blogrész, hogy BÜ, amit felvállaltan moderálnak, és most tesztelnek bennünket mekkora lesz a cirkusz.
Mondjuk a céllal egyet értek. Néhányan ha kell ha nem posztonként negyven kommentet nyomnak a semmiről.

eN 2009.09.16. 09:42:36

Szily, Árpád kitartó kubikosmunkával ásta le magát arra szintre, hogy ha dicsér valamit, akkor az emberek többsége gyanakodni kezd, hogy ott valami nem kóser. A Boldog Ügyfél kezdeményezés dicséretre méltó, de nagyon nem mindegy ki mondja. Tudod, a Piszkos Fred-hatás.

eN 2009.09.16. 09:44:34

És moderálni a batzpapucsozást, hát... mit is mondjak, a wé blogon dúló diktatúra, az hozza magával, de a homáron is? jujjj++++++

eN 2009.09.16. 09:46:45

És még egy dolog a moderálásról: az, hogy az angoltanárként végzett szerző nem tudja mi a seafood, és annyira igénytelen hogy utána se néz, akkor 1. miért a moderálás ahol ezt megírom, 2. hogy higgyem el neki egyetlen cikkbeli állítását is?

2009.09.16. 10:07:10

Sztrovacsekek !
A moderálás azt jelenti, hogy van egy ember - mondjuk bruttó 250ért havonta -, aki nem csinál mást mint egész nap a hozzászólásokat olvassa és törli, ami nem tetszik neki ?
Ez egy nyugdíjas állás ?
Van erre még felvétel ?

vércseharcsa 2009.09.16. 10:17:06

@Kitalátor feljegyzetei:

ez még nincs kimoderálva?
mi van ezzel a két híres és rendkívül sikerese sajtó munkással?

egymás vállán sírnak valahol? miközben szidják a k....g posztolók k...a anyját?

Demis Castro 2009.09.16. 11:33:21

és mi lenne akkor ha indítanánk egy vebkettes flesmobot: előre meg nem határozott ideig senki ne kommenteljen a homáron.

aztán majd szólok, mikor lehet megin.

na, mit szóltok hozzá? úgy szeretnék én is híres vebceleb lenni....

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.09.16. 12:57:20

@csőr dzsinn ész: baszd meg, már engem is zavar a felfogóképességed teljes hianya.
ertsd mar meg vegre, nyilváníthatsz véleményt, akár rosszat is, de a poszt témájához kapcsolódóan, azt irhatod ha mondjuk szart vettel az aldiban, érted? a témában lehet rossz/jó véleményed, de a témánál maradjanak a kommentek, ezért van a moderáció ott. felfogtad? annyi h ha atomreaktorrol van szó ne gyere a fogkefével...

májgeriberi 2009.09.16. 20:44:59

mindig csak okosat nehéz írni

májgeriberi 2009.09.16. 20:46:31

@csőr dzsinn ész: egyet kell értenem veled sajnos :)

X20XEV (törölt) 2009.09.30. 22:06:40

@schdl: ez a tótavé simán nem engedi be a neki nem tetsző kommenteket.tegnapelőtt kritizáltam, és moderáltak. amúgy egy magát baloldalinak beállító(egyébként gyurcsányimádó) kis senkiházi.
süti beállítások módosítása